1Móz 5,22-24 Istennel járni „És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő. És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.” Bevezetés Év elején mindenki nagy várakozással keresi Isten üzenetét, különösen a jelenlegi évezred elején, amelyről a világon minden hívő azt gondolta, hogy talán már nem is fog elkezdődni. Mégis elkezdődött, mert az Ige szerint késik a vőlegény (Mt 25,5). Péter apostol második könyve 3. részének 9. versében pedig: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr…” Az utolsó időkre vonatkozó események amelyeknek a küszöbén állunk - azzal kezdődnek el, amit Énókról ír az Ige: „eltűnék, mert Isten magához vevé” (24. v.). Ez azért történt, mert Énók Istennel járt. Nem helyes, ha azt kutatjuk, mikor fog eljönni az Úr. A Timótheushoz írott első levél 6. részének 15. verséből tudhatjuk, hogy az Úr Jézus megjelenését „…a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak királya és az uraknak Ura” (1Tim 6,15). Számunkra nem az elragadtatás időpontja a lényeges, hanem az, hogy mit jelent Istennel járni, és hogyan kell azt megvalósítani. Nincs jobb, szebb és nagyobb dolog annál, mint keresni az utat, a módot, hogyan tehetjük mindezt. 1.) Mi járunk Istennel, vagy Ő jár velünk? Látnunk kell, hogy nem Isten jár velünk, hanem mi járunk Istennel. Énók esetében is így volt. Lehet, hogy azt gondolja valaki, ez mindegy, amennyiben ketten együtt mennek. Azt írja az Ige Ámós könyvében: „Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ám 3,3). Ha valaki velem jár, az azt jelenti, hogy én vagyok a vezető, az én elgondolásaim érvényesülnek, és ő ezekkel egyetért, azaz ő követ engem. Amikor Énók Istennel járt, akkor nem Énóknak voltak elgondolásai. Nem Isten ment vele, hogy elkísérje az úton, hanem Istennek volt egy útja Énók számára, ő pedig akart azon az úton járni. A saját akaratát Istenéhez szabta, követte Őt, együtt járt Vele. Nagyon sok embert - különösen a vallásos embert, de sokszor a hívőt is - megtéveszti az, hogy szeretné, ha Isten járna vele, azaz: Isten a nyomorúságaiban ne hagyja magára, amikor veszedelmes útra tér, ragadja ki onnan, legyen vele, szabadítsa meg, emelje fel. Tudom, hogy év elején vagy egy életút kezdetén sokaknak ez van a szívében: Uram, gyere velem! Légy velem! Az Úr Jézus meg is ígérte: „…én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Azonban ebben az Igében másról van szó. Ha Vele járok, akkor a saját akaratomat Istenéhez szabom, én keresem, hogy merre jár Ő, mi az akarata, terve velem. Én egyezek meg Ővele, és nem kívánom, hogy Ő egyezzen meg akaratommal, tervemmel. Énók ilyen ember volt. Ő Istennel járt. 2.) Mit jelent Istennel járni? Nemcsak Énókról van szó - akinek az élete példa előttünk -, hanem a saját életünkről is. Arról, hogy az előttünk lévő úton mit jelent Istennel járni.
(1) Igazságban járni Énók után egy jó pár évvel élt a dédunokája: Noé. Noéval kapcsolatban a Mózes első könyve 6. részének 9. versében le van írva, mit jelent az Istennel való járás: „Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” Tökéletesen igaz volt a vele egykorúak között, és úgy járt Istennel. A 7. résznek az 1. versében ezt olvassuk: „Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” Istennel járni azt jelenti, hogy az Ő igazságában járni. Az első zsoltár 1. versében is mondja az Ige: „Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székébe nem ül.” Nem a gonoszok útja szerint jár. Nem önigaz, hanem a lépteit, gondolatait, eljárását, cselekedeteit ahhoz szabta, amit megismert Isten akaratából. Ma is így van, csak az az óriási különbség, hogy ma már tudjuk, hogy a mi igazságunk az Úr Jézus Krisztus. Azt mondta az Úr Jézus: „…hogyha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek [Isten] országába…” (Mt 5,20). A farizeusok önigazak voltak, mert úgy gondolták, hogy ők megtartották a törvényt. Jézus Krisztus ennél több, mert Ő betöltötte a törvényt. „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem…” (Gal 6,14), ne legyen más igazságom, csak Jézus Krisztus - mondja Pál apostol. Őbenne igazultunk meg: „…a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1,17). Az Efézusiakhoz írott levélben mondja az Ige: „…az igazságot követvén szeretetben…” (4,15). Ezt azért hangsúlyozom, mert nagyon sokszor kiemeljük a kegyelmet, de a kegyelem mellett, vele egy sorban ott van Isten szentsége, igazsága is, amiből nem enged az Úr. Megtalálta annak a módját, hogy bennünket, igaztalanokat, igazzá tegyen Krisztusban, de az Ő igazságán semmi csorba ne essen. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a kegyelem nem tehet bennünket felelőtlenné. Minden útjában igaznak, egyenesnek, becsületesnek kell lennie minden hívő embernek, aki az Úrral jár. A szó hétköznapi értelmében is! Tehát Istennel járni azt jelenti: igazságban járni! (2) Hitben járni Énókról a Zsidókhoz írt levél 11. részének az 5. versében ezt olvassuk: „Hit által vitetett fel Énókh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek.” Azt jelenti ki az Ige, hogy Énók, mikor az Úrral járt, hitben járt. A következő vers: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik” (6. v.). Egy istentelen világ közepén élt Énók, mint ahogy Noé is. Kortársai nem jártak Istennel. A mai időben Isten nagyon ritkán szól bele az eseményekbe, de ott van az egész mindenség felett. Egy pillanatra sem engedte ki a világmindenség kormányzását a kezéből. Amit az Úr Énók ősapjának, Ádámnak és ősanyjának, Évának mondott, azt be fogja teljesíteni. Énók hitte, hogy nem mindegy, hogyan él, hogyan viszonyul Istenhez, mert Isten a szavának mindenképpen érvényt fog szerezni. Hitte, hogy Isten létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik. Ma ez azt jelenti, hogy aki az Úrral jár, az hitben jár és nem látásban. A hit nem azt jelenti, hogy elgondoltam valamit, és hiszem, hogy az úgy is lesz, Isten meg fogja adni. A hit az, hogy keresem, mi Isten kijelentett akarata, szava, ígérete; és azt fogadom el igaznak akkor is, ha ma még nem látszik belőle semmi, ha minden ellene mond, ha Isten hallgat, és akkor is, ha megengedi sokszor a gonosznak, hogy az Ő akaratának az ellenkezőjét tegye. Isten végül érvényt fog szerezni a szavának. Rábízhatom az életem, Hozzá igazíthatom eljárásaimat, útjaimat, „Mert hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7).
(3) Elfordulni a képmutató, vallásos élettől Aki Istennel jár, az elfordul a vallásos, képmutató élettől. Énók idejében - bizonyos értelemben - vallásos életet éltek az emberek. Ádámnak az első fia Káin volt, aki megölte Ábelt. Káin nem volt istentagadó ember, hisz áldozatot vitt Istennek a föld gyümölcséből. Isten nem fogadta el az ő áldozatát - mert nem helyesen, nem olyan szívvel vitte, ahogyan kellett volna. Megharagudott Ábelre, akinek Isten elfogadta az áldozatát, és megölte. Káin leszármazottai közül kerültek ki azok, akik különböző zeneszerszámokat, érc- és vasszerszámokat készítettek. Igyekeztek berendezni ezt a földet kulturálisan, és technikailag úgy, hogy otthonossá váljon. A vallásos ember ilyen. Azt olvassuk Júdás könyvében: „Jaj nékik! Mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el” (11. v.). Bálám is a vallásos emberek képviselője, és Kóré sem volt istentagadó, de fellázadtak Isten akarata ellen. Kóré úgy mutatta magát, mintha nagyon szeretne Istennek tetszeni, mert ő is akart áldozatot bemutatni. Azt mondta Mózesnek: mi mindannyian szentek vagyunk, mi is áldozhatunk az Úrnak, nemcsak téged fogad el Isten (4Móz 16,3). A vallásos ember nem jár Istennel. A vallásos élet olyan, mint amivel kezdtem: azt szeretnék, ha Isten járna velük. Isten segítse meg őket, hogy mindenben amit kigondoltak, tegye jó szerencséssé útjaikat, és minden tervüket gazdagon áldja meg. Mi történik, ha Isten mégsem így tesz? Akkor szembefordulnak a másikkal, és még gyilkolni is képesek, mint ahogyan Káin is megölte Ábelt. Aki Istennel jár, az szívből gyűlöli önmagában - nem a másikban, hanem önmagában! - a vallásosságot. Minden dédelgetett álmát, akaratát képes letenni, és azt mondani: Uram, bár fáj, de mégis azt mondom, legyen meg a Te akaratod. Bár szeretném, de mégsem úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. Tudom, ez az egyetlen jó. Hitben járunk, és a hitünk tudja, hogy az a jó, amit Isten akar. „A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8,32). Ha most Isten még valamit visszatart, azzal célja van: jobbat akar adni, mert feljebb hallgat meg, mint ahogy mi kérjük, vagy elgondoljuk (Ef 3,20). Nem járhatunk Istennel, ha vallásoskodunk, ha nem adunk Neki oda mindent önmagunkból, ha érzéseink ellenére is szívből ki nem mondjuk: úgy legyen Uram, ahogy Te akarod! (4) Elfordulni a világtól Aki az Úrral jár, az elfordul a világtól. Nem úgy, hogy kimegy ebből a világból, hiszen nem mehetünk ki belőle. Nem úgy, hogy meggyűlöli az embereket. Isten szereti az embereket az egész világon. A világ gondolkodásától, a világ törekvéseitől, a világ céljaitól, a világ gyönyöreitől, a világ légkörétől fordul el az, aki az Úrral jár. Azt mondja az Ige: „Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz a mi a világban van, a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn 2,15-17). Az Ézsaiás könyve 51. részének 6. versében ez áll: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlóképen elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol”. Tudjuk az Igéből: „És te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, És palástként
összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak” (Zsid 1,10-12). Mit jelent ma a világ? Két Igét szeretnék ide tenni. Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott második levele 6. részének 14-17 verséig: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van az igazságnak a hamissággal? Vagy mi közössége világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közűlök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket.” Nem azt jelenti, hogy semmi közünk ne legyen az emberekhez. A szívünkbe viszont nem jöhet be a sötétségből semmi. A szívünknek ehhez semmi köze ne legyen! Ne jöjjön be a gyülekezetbe sem a világ! Ne legyen semmi közösség és egyezség azzal, ami sötétség! A világosságra hozott, megítélt bűn erejét vesztette, el van rendezve, de az eltakargatott sötétség fertőz, mert felnő, mint a keserűség gyökere. A másik Ige, a Korinthusiakhoz írott első levél 7. részének 29-31. versei: „Ezt pedig azért mondom atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért a kiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna. És a kik sírnak, mintha nem sírnának; és a kik vigadnak, mintha nem vigadnának; akik vesznek, mintha semmijök sem volna. És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja. Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek…” Nem azt jelenti az idézett Ige, hogy ne vegyünk vagy ne adjunk el semmit ebben a világban. Azt sem, hogy ne legyen semmi tulajdonunk, vagy ne vegyünk fel semmilyen terhet, ne nősüljünk, ne házasodjunk meg, vagy akik házasok, lépjenek ki belőle. Szó sem lehet róla! Azt mondja az Ige, hogy az idő rövidre van szabva, és ha valamink van is, mintha nem volna. Ne kötődjön hozzá a szívünk! Ne ezek legyenek az életünk céljai! Ne gondoljuk, hogy azok tesznek majd bennünket boldoggá! Azt sem jelenti az Ige, hogy hanyagoljuk el a családunkat, mintha nem volna, és ne törődjünk velük, mert: „Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Tim 5,8). A szívem az Úrhoz kötődik, és az Úrért viselek gondot a családra is. Az Úrral való járásban adok és veszek, sírok vagy örülök, de úgy, mintha nem is volna, mert tudom: elmúlik ez a világ, az egek, mint a füst, a föld, mint a megavult ruha (1Jn 2,17; Zsolt 37,20; Zsid 1,11). (5) Méltóan járni az Úrhoz Az Úrral csak Hozzá méltóan lehet járni, másképpen nem! Ezért mondja az Ige a Kolossé levél 1. részének 9-13. versében: „Azért mi is, a mely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, Hogy járjatok méltón az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében; Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel; Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába”. (6) Mit tett velünk Isten? Járjatok méltóan az Úrhoz! - ezt olvastuk. A hívő ember tud méltóan járni az Úrhoz? Igen. Miért? Azért, mert a 11. versben ez áll: „Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének
hatalma szerint… [és ezért] Mindenre van erőm a Krisztusban…” (Fil 4,13). Azt is olvastuk: „A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, általvitt az ő szerelmes Fiának országába”. A sötétségnek, a Sátánnak nincs hatalma rajtunk. Nincs hatalma! Régi beidegződésekből vagy hitetlenségből tehetünk másként, de az ördögnek nincs hatalma, mert az Úr már kiszabadított, és átvitt bennünket a szeretett Fia országába. A 14. vers: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata”. A 12. vers: „…alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban”. Tehát lehet méltóan járni az Úrhoz. Ő végezte el, Ő szabadított ki, Ő bocsátotta meg a bűneinket, Ő tett méltókká és alkalmasakká bennünket. (7) Mi kell ahhoz, hogy méltóan járjunk az Úrhoz? Figyeljük meg a 9. vers végét: „…betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki [szellemi] bölcseségben és értelemben.” A hívő, az Úrral akar járni, Őhozzá méltóan, keresi, hogy mi az Úr akarata. Meg akarja ismerni, és meg is ismeri azt. „… nevekedvén az Isten megismerésében” Kol 1,10). Egyre jobban megismeri. Különbség van Isten akarata és Isten ismerete között. Nagyobb és mélyebb az Isten ismerete. Azt írja Pál a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részének 34. versében: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.” Ha ismerték is Isten akaratát - ha nem is teljesen helyesen -, Istent magát nem. Azért volt az életükben sok súlyos bűn. Csak akkor járhatunk az Úr teljes tetszésére, ha ismerjük az Urat és az Ő akaratát, mert akkor van hozzá erőnk és lehetőségünk. (8) Mit tegyünk mi? „Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk” (2Kor 5,9). Ez a vágy él a hívő emberben: csakhogy Neki kedves legyek, méltó legyen Hozzá az életem. Akkor tudok Vele együtt járni, ha Neki vagyok kedves és nem az embereknek, nem a testvéreknek vagy önmagamnak. Énók felvitetése előtt bizonyságot nyert arról, hogy kedves az élete Isten előtt. Nem volt bizonytalanságban, hogy vajon így akarta-e Isten, vagy sem. Nem tudom hogyan, de ismerte Istent és az Ő akaratát. Nekünk is biztosnak kell lennünk arról még felvitetésünk előtt, hogy életünk kedves Istennek. (9) Vele járni a hétköznapokban Jakab levelében olvassuk: „Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék…” (Jak 5,13). Ne jajgasson, ne sírjon, de ha mégis sír vagy jajgat, ne embereknek tegye, hanem Istennek! Az Úr előtt lehet panaszkodni és imádkozni. „… Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen.” Figyeljük meg, minden az Úr felé irányul! Elmondhatjuk embereknek is, van aki dicsekedésnek veszi, még félreértések is lehetnek, az sem baj. Énekelhetünk dicséretet az Úrnak. Azt is mondja az Ige: „Szüntelen imádkozzatok” (1Thessz 5,17). Dolgozom és közben felfohászkodom; járok az úton, közben imádkozom; eszembe jut valaki, az Úr elé viszem; főznek otthon az asszonyok, és közben imádkoznak, közösségben az Úrral. A Gyülekezeti énekeskönyvünk 283. éneke erről szól: „Ha az Úrral járunk, / szava szent világunk, / mennyi békével, örömmel áld! / Néki míg engedünk, / ő jár csendben velünk, /
[Úgy mondhatjuk, hogy velünk jár, ha először én engedek Neki, és Vele járok, akkor persze Ő is velem jár.] hogyha bízunk, s követjük szavát. / Kövesd szavát! / Békét más út nem ád! / Boldog Krisztusban leszel, / csak higgy, s kövesd szavát! / Soha nincs oly árnyék, / soha oly borús ég, / min az ő arca nem ragyog át. / [Ezt jelenti Vele járni: Látom az arcát a borús utakon is.] Múlik búnk és bajunk, / könnyünk, sok sóhajunk, / hogyha bízunk, s követjük szavát. / Kövesd… Teher nincs oly nehéz, / olyan nagy szenvedés, / mely mint jó mag, bő termést nem ád. / Nincsen kereszt, csapás, / miből nem lesz áldás, / hogyha bízunk s követjük a szavát. / Kövesd… Hogyan érezhetnénk / örök szeretetét, / amíg mi mindent nem adunk át? / [Tarthatunk a kezünkben valamit zsákmányként is. Mondhatjuk: Uram mindenben legyen meg a Te akaratod(!), de ezt az egyet mégsem engedjük el. Hogyan érezhetnénk örök szeretetét, ha mindent nem adtunk át?] Akkor vár végtelen / öröm és kegyelem, / hogyha bízunk, / s követjük szavát. / Kövesd… Közösségben vele / lábainál ülve, / s vele járva az életen át; / mint mondja, úgy teszünk, / hová küld, elmegyünk, / [Figyeljünk! Ha nem küld, nem megyünk!] hogyha bízunk, s követjük szavát. / Kövesd… Aki az Úrral jár, az igazságban és hitben jár, nem vallásos életben. Elfordul a világtól, méltóan jár az Úrhoz, Vele együtt a legszürkébb hétköznapokban is. 3.) A Vele való járás következménye, hatása Mi lesz az Istennel való járás következménye és hatása? (1) Hasonlóvá leszünk Hozzá Az egyik következmény az, hogy egyre jobban fogunk hasonlítani Őhozzá. Házaspárok, akik együtt leéltek egy hosszú életet, átveszik egymásnak még a szavait, mozdulatait is. Hasonlítani fognak egymáshoz. Barátok is hasonlítanak egymásra. Egy tanítvány, aki szereti a
mesterét, átveszi nemcsak a gondolkodását, hanem a kifejezésmódját, kezének, arcának a mozdulatait, még a járását is. Nem azért, mert utánozni akarná, önkéntelenül teszi, mert szereti. Aki az Úrral jár, annak ez lesz az egyik hatása, hogy Őhozzá fog egyre jobban hasonlítani. Amikor Vele járunk, szemléljük az Ő arcát, „…ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől [ahogy az Úr Szelleme formál]” (2Kor 3,18). Erre vagyunk elhívva, hogy az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyünk (Róm 8,29). (2) Bizonyosság afelől, hogy kedvesek vagyunk Istennek A másik következmény az lesz - ahogyan Énóknál is láttuk -, hogy bizonyosságunk lesz, tudni fogjuk, hogy kedvesek vagyunk Istennek. Nem csupán azért, mert Isten Krisztusban szeret, hiszen Krisztus mindenkiért meghalt, ezért Isten mindenki bűnét megbocsátotta. Nem azért, mert a teljesítményem olyan, hogy azt már biztosan elfogadja Isten, hanem mert a Vele való járásban annyira megismertem az Urat, hogy már tudom, hogy mit szeret Ő, mi örvendezteti meg, mi kedves előtte. Már nem is akarok mást. Ehhez idő kell, nem megy egyik pillanatról a másikra. Ábrahám 99 éves volt, amikor Isten azt mondta neki: „… járj én előttem, és légy tökéletes” (1Móz 17,1). Évek során, egyszer csak kialakul az emberben: tudom, hogy az életem így, ahogy van, jó és kedves Isten előtt, mert ami nem volt kedves, arra Ő rámutatott, már mind kivágta belőlem, már megöldököltem magamban az Ő erejével és kegyelméből. Azt már elvetettem magamtól. Ragaszkodtam ugyan egy ideig hozzá, de megszabadított tőle az Úr. Kedves vagyok Előtte. Ő tett kedvessé, már nem is akarok mást, csak amit Ő. (3) Elragadtatás, hogy ne lássunk halált Majd, a végén olyan következménye is lesz, mint Énóknál: felvitetett, hogy ne lásson halált (Zsid 11,5). Akik mégis elaludnak Krisztusban - a Thesszalonikai levél szerint -, arra az utolsó trombitaszóra feltámadnak, és azokkal együtt, akik még itt vannak, elváltoznak. Felvitetünk, mert lehetetlen, hogy aki az Úr előtt kedves, azt ne vigye el oda, Magához. Nemcsak nekünk kedves Ő, mi is kedvesek vagyunk neki. „Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek” (Zsid 11,5). Egyszer egy kislány, akinek a gyermekórán beszéltek Énókról, otthon így mondta el a történetet. Volt egy bácsi, Énók, aki Istennel sétált minden nap, mert lejött hozzá az égből. Mindig együtt járkáltak, és egyszer Isten azt mondja neki: Énók, már sokat jártam veled ezen a földön, gyere fel az égbe, és járkáljál ott is én velem. Ez az! Más nem történik. Nem valami olyan dolog lesz az elragadtatás, hogy egy egészen új kapcsolat áll be köztem, és az Úr között. Igaz, a testünk átváltozik. Ez egy óriási változás lesz. Felfoghatatlan és dicsőséges lesz a kapcsolatunk az Úrral, nyilván mélyebb lesz, mint most, mert ebben a testben van egy bizonyos távolság, de alapvetően ugyanez a kapcsolat marad. Az Úrral járunk most, és az elragadtatás után is. Az Úr azt mondta: „Atyám a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek, hogy megláthassák az én dicsőségemet…” (Jn 17,24). 4.) „…járj én előttem, és légy tökéletes.” Isten azt mondta Ábrahámnak kilencvenkilenc éves korában: „…járj én előttem, és légy tökéletes” (1Móz 17,1). Előtte elhívta Úr-Kaszdimból, végigjárta Kánaán földjét, lement Egyiptomba és vissza is jött. Hogyan lehetséges ez nálunk? Kapcsolatban van egymással a Vele való járás és a tökéletesség: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai,
enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára. Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: Csakhogy a mire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk” (Fil 3,12-16). Pál ebben a részben azt mondja: még nem értem el, de életének az utolsó levelében már mást mond: „Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4,7). Futása végén célba ért, már csak a jutalom volt hátra. Először még azt mondta: „…felülről való elhívása jutalmára” (Fil 3,14), és később: „…eltétetett nékem az igazság koronája [koszorúja]” (2Tim 4,8). Már tudta, hogy várja a jutalom. Úgy gondolom, közülünk még senki sem mondhatja ezt el. Azt viszont el kell tudnunk mondani, és el is mondhatja minden hívő ember: még nem értem el, de igyekszem. Egy évforduló, egy ezredforduló alkalmával különösen jó, ha elgondolkodunk mindezeken. Ilyen értelemben legyünk tökéletesek! Milyen értelemben? Ami a hátam mögött van elfelejtvén! Ez nem azt jelenti, hogy vannak kínos dolgok, amelyek ugyan nincsenek elrendezve, de borítsunk rá fátylat, felejtsük el. A világosságra nem hozott bűnök nincsenek elintézve! Azoknak mindig van valami következménye: békétlenség, nyugtalanság, megterhelt idegrendszer. Hozzuk azokat világosságra, mondjuk el az Úrnak: „Vétkemet bevallám Néked…” (Zsolt 32,5)! Mondjuk el annak is, aki ellen vétkeztünk. Ami egyszer el van rendezve, az már a hátunk mögött van, azzal ne foglalkozzunk többé. Sem a jó dolgokkal, sem a rosszakkal. Nem véletlen, hogy a kenyértörésben az Úrra emlékezünk. Célegyenest az Úr van előttünk. Nem az, hogy ki voltam, mit tettem, mi történt velem. „…a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig amelyek előttem vannak néki dőlvén…” (Fil 3,14). Legyen ez így most is! Gondoljuk meg, hogy mi van a hátunk mögött! Ami rendezetlen, tegyük rendbe! Rendezzük el az Úrral! Ne húzzon ez a teher hátra, hanem nekidőlve, célegyenest igyekezzünk: „Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil 3,14)! Befejezés Végül, egy éneket idéznék: Ami szép volt, amit szeretek, Uram, én mindent leteszek. Nem nézek hátra, Uram, hanem feléd. Hisz úgyis minden kár és szemét. [Pál apostol életében is voltak szép dolgok, amire emlékezett, mégis azt mondja, hogy ez kár és szemét Krisztushoz képest. Vannak hívő emberek, akik visszagondolnak öreg korukban az életükre, amikor még fiatalok voltak, amikor még ez és ez a testvér élt. Nem számít. Krisztus számít!] Ami jó volt, tervek, sikerek, Uram, én mindent leteszek. Nem nézek hátra… Ami rút volt, bűnök, örömek,
Uram, én mindent leteszek. Nem nézek hátra… Uram, add meg Te énnekem ezt, hogy futhassak célegyenest! Ne nézzek hátra, Uram, hanem Feléd, hisz úgyis minden kár és szemét. A Vele való járásban azt is megtanuljuk, hogy nincsen hasonló az Úrhoz. Semmi sem fogható Őhozzá. Őhozzá képest minden kár és szemét. „De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem…” (Fil 3,14) az Úrral járni. Énók Istennel járt és eltűnt. Keresték, de nem találták meg. Így lesz a hívőkkel is az elragadtatáskor. Keresik, de nem találják meg őket, mert az Úr magához veszi mindazokat, akik Vele jártak egy életen át. Ámen. Debrecen, 2001. január 1.
