ENEREA
•••Energia hírlevél
ENERGIA
HÍRLEVÉL
Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. havi kiadványa II. évf. 11. szám, 2010. november
Együtt kávéztunk az energetikai képzésekért Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség szervezésében idén harmadik alkalommal is megrendezésre került a szakmai körökben népszerű és nagy érdeklődés övezte rendezvénysorozat, az •••Energia Café. A IV. Energia Cafénak immáron Nyíregyháza adott helyszínt az energetikai képzések témájának biztosítva szakmai fórumot.
Vámosi Gábor felkéri az előadókat a vitaindító előadások megtartására Jelen •••Energia Cafénk célja volt, hogy az energetikai képzések szükségességét, annak esetleges lehetőségeit megfogalmazó vitaindító előadásokat követően kötetlen beszélgetés keretében nyíljon lehetőség arra, hogy az érintettek, a jelenlévők megfogalmazzák kérdéseiket, észrevételeiket, szakmai tanácsaikat. A rendezvényen Vámosi Gábor, az ENEREA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd nyitóbeszédét követően felkérte a témában szakmailag ismert és elismert előadókat a vitaindító előadások megtartására. Elsőként Dr. Barabás László, az Osztrák Köztársaság Tiszteletbeli Konzulja tartotta meg előadását az Ausztriában és Németországban már bevezetett és hatékonyan működő energetikai képzések- és támogatások rendszeréről. Szó esett az osztrákok környezettudatos nevelési módszereiről, akik már az alsó tagozatos tantervükbe is beépítik a különféle természetvédelemre ösztönző tárgyakat:
A IV. Energia Café kiemelt jelentőséggel kezelt témájának „Az energetikai képzések szükségessége és lehetőségei” címet kapta. A szakmai összejövetel során a képzésben, felnőttképzésben, illetve a munkaerő-piaci képzésben és energetikában érintett szereplőket kívántuk „egy asztalhoz ültetni”
Tartalom Energia – Önnek-Önért-Önnél
3
Irány az ENEREA+!
4
Sikerrel zárult a Fiatal Vállalkozók Hete 5 Energianövény-elhalasztott támogatás 6 Energiafűz Kolontáron
7
Energia 2020 – a stratégia
9
Megújulók időjárástól függetlenül
10
Környezetbarát taxik Hamburgban
11
Zöld karácsonyt mindenkinek!
13
(Folytatás a 2. oldalon)
1
ENEREA
•••Energia hírlevél (Folytatás az 1. oldalról)
így például a szelektív hulladékgyűjtést, energiatakarékosságot és környezettudatosságot, vízkerék- és szélkeréképítést stb. Az energetikai szakemberek képzésére is dolgoztak ki programokat, tanfolyamokat indítottak be, ahol akár már pl. biomassza kisberendezés-szerelő tanfolyamra is jelentkezhetnek az ezen szakterület iránt érdeklődők. Dr. Ormos László a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Kar, Közlekedéstudományi és Infotechnológiai Tanszékének tanszékvezető helyettese helyzetképet adott az ország energiapiacának átalakulásáról, az egyre növekvő energiaigényekről és következményeiről. Előadásában kiemelte, hogy az energiatermelés modernizálásának megvalósításához, számos előfeltételnek kell teljesülni: így például a fogyasztói hozzáállást kell fejleszteni, a fogyasztói rendszerek, az energiaszállítás, és az energiatermelés hatásfokát kell javítani, illetve az energiakereskedelem „piacosítására” van szükség. Dr. Ormos László a hazai Ismertette a Nyíregyházi Főiskola által az energetikusok hiányát orvosolni képzések és az energetika kapcsolatát elemezte kívánó energetikus képzés életre hívását célzó oktatási programot is. A tervek szerint a képzésben résztvevők 3 irányban szakosodhatnak: az érdeklődők megújuló energia, nukleáris energia és fosszilis energia szakirányok közül választhatnak majd, elmondása szerint egy-egy szakirány már akár 4-5 ember jelentkezésével is elindítható. Az elhangzott előadásokat követően lehetőség nyílt a szakemberekből álló résztvevő hallgatóság számára, hogy véleményeiket, észrevételeiket és tapasztalataikat megoszthassák egymással. A szakemberek egyöntetűen kihangsúlyozták, hogy olyan irányú reformra lenne szükség a magyar oktatási rendszerben, mely helyet ad és preferálja az energetikai témájú képzések kidolgozását, indítását. Ezt az Európai Unió 2020-ig megtervezett gazdasági stratégiája is megkívánja, hiszen olyan szakemberekre van szükség, akik szakmai hozzáértésükkel hozzájárulhatnak a 2020-ra kitűzött 20%-os üvegházhatású gázkibocsátás és energiafogyasztás csökkentéséhez, illetve az energiaszükséglet 20%-ban megújuló energiaforrásból történő biztosításához. Ezen célok megvalósításához Magyarországon nemcsak szükség van az energetikusok képzésére, de a képzések programjának kialakításánál törekedni kell a gyakorlatorientáltságra, illetve érdemes lehet kihasználni az elearning adta széleskörű lehetőségeket is. A szakemberek egyet értettek abban is, hogy a környezettudatos nevelést már a szokások kialakulásának időszakában, vagyis gyerekkorban kell elkezdeni, e célból nagyobb figyelmet kellene arra fordítani, hogy a környezetvédelem fontosságát közvetítő tantárgyakat már az alsó tagozatos tantervbe építsék be. Vámosi Gábor egy régiónkénti képzési modell kidolgozására is felhívta a figyelmet, mely modell kidolgozásának sikeressége érdekében a szakértők segítségüket ajánlották fel. A közel 20 fős fórumon a résztvevők – meghívottak és szakmai előadók - hozzászólásaikkal számos hasznos információval és ötlettel segítették egymást a jövőbeli, célul kitűzött feladatok elvégzéséhez, megvalósításához.
VÉLEMÉNYEZZE ÖN IS ! Ön nem tudott részt venni a legutóbbi Energia Cafénkon? De a témával kapcsolatban rendelkezik olyan információkkal, tapasztalatokkal, melyek segíthetik a régiós képzési program kidolgozását? Számítunk az Ön véleményére is! Küldje el nekünk az
[email protected] címre 2010. december 10-ig!
2
ENEREA
•••Energia hírlevél
ENERGIA – ÖNNEK-ÖNÉRT-ÖNNÉL Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség működésének célja, és priorizált feladata az energiahatékonyság megvalósulásának, a megújuló energiák alkalmazásának elősegítése a régióban. Munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a megújuló energiaforrások alkalmazhatóságával kapcsolatosan még mindig nagy az információhiány, illetve a meglévő információkból nehéz az egyéni adottságokhoz leginkább illeszkedő, számunkra legkedvezőbb és testhezálló információkat leszűrni, és azok mentén döntéseket hozni. A település első emberének azonban ebben a helyzetben is minden energia- és költségracionalizálási kérdést meg kell vizsgálnia, és jó példával kell előjárnia a település polgárai előtt, lokális szinten hozzájárulva a társadalom szemléletformálásához. De ehhez a polgármestereknek is megbízható szakemberektől származó releváns információkhoz kell jutniuk! Ennek megoldására hoztuk létre az ENERGIA – ÖNNEK-ÖNÉRT-ÖNNÉL elnevezésű programunkat kifejezetten a polgármesterek tájékoztatására, településeik adottságainak és lehetőségeinek feltérképezésére!
Miért Önnek-Önért-Önnél? ÖNNEK - az Ön településének és az önkormányzat épületeinek feltérképezése az egyéni adottságok és lehetőségek figyelembe vételével
ÖNÉRT - az Ön számára hasznosítható javaslatok és tanácsok a legoptimálisabb eredmények érdekében a megfelelő szakértők bevonásával
ÖNNÉL - házhoz megyünk, hogy első kézből Öntől értesüljünk az Ön problémáiról - Önért A polgármesterek aktív részvételére számítunk Az energiaracionalizálás, energiahatékonyság kérdéskörének kiemelt voltára való tekintettel Ügynökségünk kollégái és szakértőink, a régió minden polgármesterét, személyesen kívánják felkeresni, hogy: bemutassuk a mostani energetikai helyzetet, átfogó képet nyújtsunk a jelenleg használatban lévő, az Önnek is javasolható technológiákról, egyszerű és gyors megoldásokról, tájékoztatást nyújtsunk a jövő évi pályázati és finanszírozási lehetőségeiről, bemutathassuk a bevezetett és bevezetésre kerülő programjainkat. A személyes tanácsadással a kiemelt célunk, hogy képet nyújtsunk azokról a technológiai alternatívákról, beruházási lehetőségekről, melyek segítségével energiát és pénzt takaríthatnak meg. A személyes felkeresés kiváló lehetőséget ad arra, hogy kérdéseiket közvetlenül szakértőinknek tegyék fel, így pontosabb képet kaphatnak a település és az önkormányzat lehetőségeikről, az alkalmazható technológiai alternatívákról, beruházási lehetőségekről attól függetlenül, hogy az önkormányzat rövid vagy hosszú távú terveik között szerepel ezen információk gyakorlati hasznosítása.
Kedves Polgármester Asszony! Kedves Polgármester Úr! Az ENERGIA – ÖNNEK-ÖNÉRT-ÖNNÉL elnevezésű program ez év decemberében indul. Terveink szerint az ÉszakAlföldi régió valamennyi polgármesterét, köztük Önt is felkeressük, és az Önök részéről a téma kiemelt jelentőségére és a tanácsadással nyerhető előnyökre való tekintettel nyitottságra és aktív részvételre számít. Hamarosan Önt is megkeressük az ENERGIA – ÖNNEK-ÖNÉRT-ÖNNÉL c. programunk keretében!
3
ENEREA
•••Energia hírlevél
Irány az ENEREA+ ! Érdekli a környezetvédelem, az energetika, a megújuló energiaforrások világa? Vagy netán szeretne tenni valamit Földünk védelme érdekében? Esetleg olyan emberek társaságával kíván kapcsolatba lépni, akik elhivatottak aziránt, hogy bolygónk pusztuló, negatív irányba mozduló állapotát megállítsák, és pozitív irányba fordítsák? Vagy csak egyszerűen szeretne többet megtudni a napkollektorokról, napelemekről? Akkor csatlakozzon az ENEREA+-hoz! Az ENEREA+ energiahálózati portálhoz bárki csatlakozhat - magánszemélyek, cégek, szakemberek, kutatók egyaránt -, aki érdekelt a környezetvédelem, energiaracionalizálás területén. Az oldalt annak érdekében hoztuk létre, hogy az ilyen és ehhez hasonló fontos kérdésekben nyújtson segítséget Önnek, mivel a folyamatosan bővülő tartalmaknak köszönhetően a felhasználó számos új információhoz juthat. Ki ne ismerné ma már a közösségi oldalak által kínált számtalan lehetőségeket? Barátok, kapcsolatépítés, hírek, információk és még sorolhatnánk. Az http://plusz.enerea.eu ENEREA+ a közösségi oldalakhoz hasonlóan egy interaktív, számos funkcióval ellátott oldal, mely egy egyszerű regisztrációt követően lehetőséget biztosít cikkek, tanulmányok, vélemények publikálására, saját videók illetve képek feltöltésére, megosztására. Az akár éppen aktuális témákról, hírekről blogot indíthat, hogy a többi emberrel együtt, közös erővel keressenek megoldást a problémákra. A tagok könnyen és egyszerűen kapcsolatba léphetnek egymással, hogy megoszthassák egymással véleményeiket, tapasztalataikat, ezen felül lehetőség van olyan barátok, ismerősök meghívására is, akik szintén az energetika, és a környezetvédelem iránt elkötelezettek. Csatlakozzon hozzánk, hogy a közös cselekedetekkel zölden nézhessünk a jövő felé!
Tehát irány az ENEREA+! http://plusz.enerea.eu
Energianövény – elhalasztott támogatások Habár a régi rendeletek szerint már bő egy hete lehetne pályázni a megújuló energiaforrások között számon tartott energianövények telepítésére, azt az agrártárca elhalasztotta. Több agrártámogatás pályázatának határidejét is megváltoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ez érinti pl. a lágy- és fásszárú energianövényekből álló ültetvények létesítésének támogatását is. Holott eddig már november első napjától igényelhető lett volna. Aki erre számított – és például már megrendelte a szaporítóanyagot, előkészítette a talajt stb. -, annak sem kell azonban mérgelődnie, ugyanis a VM új rendelete lehetővé teszi, hogy saját felelősségre korábban is megkezdhetik beruházásaikat az ültetvények tulajdonosai. A tárca megváltoztatta a kertészetkorszerűsítési és öntözés-meliorizációs kérelmek benyújtási határidejét is. Az energianövények esetében az új határidő október 1. és november 15., a kertészeti korszerűsítésre március 1-31. között lehet beadni a pályázatokat, míg az öntözés és meliorizációs támogatásért május 1-31. között lehet jelentkezni. Forrás:szabadfold.hu
4
ENEREA
•••Energia hírlevél
Sikerrel zárult a Fiatal Vállalkozók Hete ! A zöld vállalkozások, az innováció és a pénzügyi intelligencia voltak a fő témák a Fiatal Vállalkozók Hetének debreceni rendezvényein. A három nap alatt szakértő vendégek mondták el véleményüket aktuális kérdésekről, de a nézők soraiból a fiatal vállalkozók és a vállalkozó kedvű fiatalok is bekapcsolódtak a beszélgetésekbe. Bár sok vállalkozó kedvű fiatal van az országban, nem mindegy hogyan indul el valaki egy vállalkozásban és hogyan építi azt fel úgy, hogy sikeres is legyen. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége ebben is tud segítséget nyújtani a fiatal generációnak. Ezt szolgálta a Fiatal Vállalkozók Hete idei rendezvénysorozata is, amelynek debreceni programjain naponta 70-80 érdeklődő előtt elméleti és gyakorlati szakemberek, a Debreceni Egyetem és neves cégek képviselői mondták el véleményüket, tapasztalataikat. A zöld vállalkozások napján elsősorban a megújuló energiák jelentőségéről, előretöréséről valamint az energiahatékonyságról volt szó. A szakemberek abban egyetértettek, hogy sok feladat áll az ország előtt, ha 2020-ra teljesíteni akarja azt a célt, hogy a felhasznált energia 13 százaléka megújuló energiaforrásból származzon. Abban viszont már eltértek kissé a vélemények, hogy melyek a leginkább hatékony megoldások. Valaki a napenergiára teszi a voksát, más például a szélenergiában lát jelentős fejlődési lehetőséget, de van olyan szakember is, aki a bioenergiában „hisz”.Vámosi Gábor ,az ENEREA igazgatója beszámolt az Észak-alföldi régió energetikai helyzetéről illetve ismertette a pályázati lehetőségeket. Elmondta azt is, hogy energetikai szaktanácsadó hálózatot szeretnének kiépíteni a következő évben. Nagy a lemaradásunk nyugat-európához képest az innovációban is- ez derült ki az innovatív vállalkozások napján rendezett beszélgetésből. Egy felmérés szerint míg Németországban a cégek 80 százaléka rendelkezik innovatív képességekkel, nálunk csak a 20-25 százalékuk. Ráadásul ma még az is bizonytalan, hogy az Innovációs Alapból jut-e pénz támogatásra a következő évben. Pedig sok szabad szellemi kapacitás van az országban, csak jó irányba kellene terelni ezeket a képességeket-vélték a szakértők. Ebben pedig szerepe van olyan cégeknek is, mint az INNOVA, amely a régióban működik és segít például a források megtalálásában is. A világgazdasági válság óta sok minden megváltozott, újra kell gondolnunk pénzügyeinket is- hangzott el a pénzügyi intelligencia napján. Manapság egyre fontosabb az öngondoskodás, hiszen egyik napról a másikra kerülhetünk kellemetlen helyzetbe munkahelyelvesztés vagy betegség miatt. Ráadásul a mostani fiatal generációnak már szinte biztosan nem lesz állami nyugdíja, így szükséges a megtakarítás. Szó volt arról is, hogy sokan kerültek bajba devizahitelük miatt, a megnövekedett törlesztő részleteket pedig egyre kevesebben tudják fizetni. A szakemberek szerint érdemes más, kedvezőbb konstrukciókat keresni, mivel vannak ilyenek is a piacon. A rendezvényen a helyi vállalkozók mellett sok egyetemi hallgató is részt vett. Az új generáció talán új lendületet is hozhat, amely segíthet a gazdaság talpra állításában és egy új vállalkozói szemlélet meghonosításában.
Pillanatképek a Zöld vállalkozások napjáról
5
ENEREA
•••Energia hírlevél
Energianövény – elhalasztott támogatások Az üzemanyag-forgalmazóknak december 5-től kötelező 6 százaléknyi bioüzemanyagot értékesíteniük, ellenkező esetben januártól már büntetést kell fizetniük. Az Országgyűlés 284 igen, 15 nem és 42 tartózkodás mellett fogadta el kedden a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatot. A törvény megalkotása európai uniós követelmény: 2020-ig Magyarországon a megújuló energiaforrásból előállított energiarészaránynak el kell érnie a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztás 10 százalékát, ezért 2020. december 31-ig minden üzemanyag-forgalmazó köteles 6 százalékkal csökkenteni az általa forgalomba hozott üzemanyagból és más közlekedési célú energiatermékből származó szén-dioxid kibocsátást. Az üzemanyag-forgalmazók dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget ennek a követelménynek. A teljesítésről minden év március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vámhatóságnak. Nem teljesítés esetén 2011. január elsejétől büntetést kell fizetni: az adott hónapban hiányzó bioüzemanyag energia mennyisége alapján megajoulonként 35 forintot.
Forrás: hvg.hu
Klíma- és energiaügyi államtitkárság az NFM-ben Egy megváltozott jogszabály értelmében az eddig két különböző tárcánál - a Nemzetgazdasági Minisztériumban és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban - működő klímapolitikai és energetikai szakterület a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt egyesül. Az NFM keretein belül önálló klíma- és energiaügyi államtitkárság jön létre, amelynek vezetője Bencsik János államtitkár lesz, munkáját Kovács Pál energiaügyekért felelős helyettes államtitkár és Olajos Péter zöldgazdaságfejlesztésért és klímaügyekért felelős helyettes államtitkár Bencsik János klíma- és energiaügyi segíti. A két minisztériumban eddig külön-külön működő, az államtitkár energiapolitika stratégiai megalapozásáért, illetve szabályozásáért felelős szakterületek összevonását, és az ezen szakterületekhez szorosan kapcsolódó klímapolitika és zöldgazdaság-fejlesztés egységes irányítás alá szervezését az elmúlt hónapok tapasztalatai, "a rendszer finomhangolásának igénye", valamint a 2011. január elsejétől induló soros magyar uniós elnökség miatti feladatok hatékony megoldásának szükségessége indokolta. "Ezzel a lépéssel megvalósul a közvetlen együttműködés a szakmai részterületek között, ezáltal az elvégzendő feladatok a jövőben az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és a versenyképesség alapelveinek teljes körű figyelembevételével, egységes operatív irányítás mellett valósulhatnak meg" - szögezték le. A klíma- és energiaügyi államtitkárság legfontosabb feladatai közé tartozik jelenleg Magyarország hosszú távú, 2030-ig szóló energiastratégiájának megalkotása, valamint a Megújuló Energia Nemzeti Cselekvési Terv benyújtása az Európai Bizottságnak. E dokumentumok hosszú távon kell megalapozzák az ellátásbiztonságra, a versenyképességre, a fenntarthatóságra, a gazdaságélénkítésre és az energiaszegénység felszámolására mint alappillérekre épülő hazai energetikai és klímapolitikai célkitűzések ütemezett megvalósítását és Magyarország Európai Uniós vállalásainak teljesítését. A tájékoztatás szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi infrastruktúraügyekért felelős államtitkársága megszűnik, abból a közlekedési szakterület Völner Pál államtitkár irányítása alatt önálló államtitkárságként folytatja tevékenységét. Forrás: greenfo.hu
6
ENEREA
•••Energia hírlevél
EU a kis CO2-kibocsátású technológiákért Sokmilliárd eurós beruházási programot indított az Európai Bizottság innovatív, kis szén-dioxidkibocsátású technológiák fejlesztésére. Connie Hedegaard, az éghajlatpolitikáért felelős biztos bejelentette, pályázati felhívást tettek közzé, amelyek révén a szén-dioxid-leválasztási és -tárolási technológiák területén legalább nyolc projektnek, a megújuló energiaforrásokat hasznosító innovatív technológiák területén pedig legalább 34 projektnek biztosítanak jelentős pénzügyi támogatást. Hangoztatta, hogy várhatóan közel 4,5 milliárd eurót fordítanak az említett célokra, és "a projektberuházók és a tagállamok hozzájárulásaival együtt ez az összeg el fogja érni a 9 milliárd eurót". A testület célja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság előmozdítása Európában, új - zöld - munkahelyek teremtése, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nagyratörő uniós célok elérésének segítése. Az érdeklődő vállalatoknak 3 hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy pályázatukat országukban benyújtsák. Tagállamonként legalább egy, legfeljebb három projekt részesül finanszírozásban. A kezdeményezés finanszírozását az EU CO2kibocsátáskereskedelmi rendszerén belül az új szennyezők számára elkülönített tartalék terhére értékesítendő 300 millió kibocsátási egység biztosítja. Az Európai Beruházási Bank (EIB) is együttműködik a bizottsággal a program megvalósításában. Forrás: greenfo.hu
Energiafűz Kolontáron Kolontár környékén 1000 hektárnyi, a vörösiszap által tönkretett területre energiafűz telepítését tervezi a kormány által felkért tudományos csoport. Ez lehetővé tenné, hogy a környék házaiban földgáz helyett a 30-40 százalékkal olcsóbb energiafűzzel fűtsenek, ami háztartásonként hozzávetőleg 100-150 ezer forint megtakarítást jelenthet évente. Az enyhe, hosszú ősz kedvez a Kolontár mellett kijelölt, egy hektárnyi iszappal elöntött területen kísérletként elvetett rozs- és tritikálé keverék kikelésének, így a dózerokkal előzőleg megtisztított földsziget december elején már ki is zöldülhet, reményt adva az élet újra indulására nemcsak itt, hanem az egész katasztrófa sújtotta, holt tájjá vált térségben - véli a Kormányzati Koordinációs Bizottság által a feladatra felkért tudományos csoport vezetője. Gyuricza Csaba, a gödöllői Szent István Egyetem docense az elmondta, hogy az őszi vetést tavasszal tárcsával beforgatják majd a földbe, ezáltal zöldtrágyaként szolgálhat az oda ültetendő energiafűznek. Amennyiben a kísérlet beválik, megnyílik az út, hogy az iszap által tönkretett egész 1000 hektárnyi területre ilyen növényt telepítsenek, amely alapanyagul szolgálhat az új építésű és a megmaradt házak fűtéséhez. - Így lehetővé válik, hogy a környék otthonai a gáz helyett a 30-40 százalékkal olcsóbb megújuló energiára álljanak át, ami háztartásonként évi hozzávetőleg 100-150 ezer forint megtakarítást jelenthet - fejtette ki a docens. Elmondása szerint ahhoz, hogy a szennyezett talajba új életet leheljenek, az egyetem tudományos háttere teremti meg a szellemi bázist, ahol más intézményekkel együttműködve évek óta folynak kutatások biomassza termesztési technológiák kifejlesztésére. A szakember utalt rá, hogy a megközelítően 7 millió hektárnyi termőterület 10 %-a kedvezőtlen adottságú föld, ahol jelenleg veszteséges a mezőgazdasági művelés, de a biodízel előállításhoz szükséges repce, napraforgó, a fűtéshez pedig az energianád, fű, a gyorsan növő nyár és akácfa mellett az energiafűz számításba jöhet. - A kolontári kísérleti terepen azért esett a választás az energiafűzre, mert itt egy neki kedvező, mélyen fekvő, vizenyős talajról van szó, és ez a növény a talaj tisztítására is alkalmas. A területre a vörös iszap eltávolítása után komposztált tőzegkeveréket terítettek. (Folytatás a 8. oldalon)
7
ENEREA
•••Energia hírlevél (Folytatás a 7. oldalról)
A rozs-tritikálé elvetését pedig az olcsó és igénytelen mag is indokolja, amely kikelve csökkenti a talaj lúgosságát, megakadályozza a gyomnövények növekedését, és megfogja a szálló port, ezáltal a levegő szennyezettségét is mérsékli - ismertette az előnyöket az egyetemi docens. Mint elmagyarázta, a vetés jóvoltából újból élet költözik a holt talajba. Egyetlen maréknyi egészséges termőföld ugyanis több milliárd élőlényt tartalmaz. A vörös iszap ezt az élővilágot is elpusztította, és természetes körülmények között több évtizedig tartana, amíg a talaj regenerálódik. - Ezzel a modellel e folyamat felgyorsítható, és jövőre a talajrehabilitáció nyomán a kísérleti terep talaja a lúgos kémhatás megszüntetésével ismét teljes értékű termőfölddé válhat - érvelt Gyuricza Csaba. Energiafűz - Környezetbarát alternatíva fűtéséhez
Számítások szerint az ide telepített, gyorsan növő energiafűz két év múlva már aratható lesz, a 20 tonnányi szárazanyag termésből pellet vagy biobrikett állítható majd elő, ami 3-4 családi ház évi fűtéséhez elegendő. Az energiafűz termesztésére berendezkedő gazdák pedig hektáronként évi 100-150 ezer forintnyi jövedelemhez juthatnak. A magyar technológia iránt egyébként már külföldről, például Ausztriából is érdeklődnek. - Amennyiben a modell alapján a katasztrófa sújtotta 1000 hektárnyi szántóföldön fokozatosan energiafűztermesztésére rendezkednek be, ez a gáz jelenlegi árával összevetve 3000-4000 háztartás esetében önmagában évi körülbelül 300 millió forint megtakarítást jelent Kolontáron, Somlóvásárhelyen, Devecserben, Pusztamiskén húzta alá a docens. Ha a kísérleti modell beválik, úgy az energiafüzet az ország más vidékein, például a parlagon heverő több 10 ezer hektárnyi bodrogközi területre is lehet telepíteni, ami által több ezer új munkahely is teremthető. Véleménye szerint ebből a megközelítésből a katasztrófa által előidézett tragédia, gazdasági kár legalábbis részben - előnyre váltható. Ugyanis a kényszer felgyorsíthatja az agrárgazdaság termelési szerkezetének korszerűsítését, amelyet többek között a klímaváltozás, a változó piaci igények, az energiaárak drágulása kényszerít ki. Forrás: zoldtech.hu
146 millió euró a zöld szektorba Az Európai Parlament elfogadta a gazdaságélénkítő csomag módosítását, amelynek értelmében az EU 146 millió eurót fordít energiahatékonysági és megújuló beruházások finanszírozására. A témáról a brüsszeli plenáris ülésen tartott vitában Herczog Edit kiemelte, hogy a többlettámogatás "elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokon keresztül, a helyi hatóságokon keresztül, közvetlenül a lakosságot érintő projektekre" jut. "Ritkán adatik meg, hogy az európai intézményrendszer közvetlenül eljusson a lakossághoz" - tette hozzá. Írásban leadott nyilatkozatában Gyürk András üdvözölte, hogy a javaslat az energiabiztonsági szempontból leginkább veszélyeztetett közép- és kelet-európai régióra, illetve az energiahatékonysági fejlesztésekre fordítja a még fel nem használt finanszírozási keretet. "A megújuló és energiahatékonysági beruházások ugyanis egyszerre növelik az ellátásbiztonságot és a versenyképességet, rövid távon is rendkívül látványos eredményeket hoznak, földrajzilag diverzifikáltan teremtenek új munkahelyeket, és hatékonyan dinamizálják a gazdasági szereplőket" fogalmazott. Surján László, az idei uniós költségvetés jelentéstevője közleményében kiemelte: a kifizetések felgyorsítása érdekében még az idén kötelezettséget kellene vállalni az új projektek megvalósítására. Forrás: zoldtech.hu
8
ENEREA
•••Energia hírlevél
Energia 2020 – a stratégia Az „Energia 2020” című új energiapolitikai stratégia hármas jelszava: versenyképesség, fenntarthatóság és ellátásbiztonság, öt kiemelt célja: energiatakarékosság, integrált páneurópai energiapiac, egységes fellépés energiaügyben, vezető szerep a technológia és az innováció területén, valamint biztonságos, kiszámítható és megfizethető energia. Günther Oettinger energiaügyi biztos a következőket mondta: „Az energiaügyi kihívások mindannyiunk számára hatalmas próbatételt jelentenek. Igaz ugyan, hogy energiarendszerünk új, fenntarthatóbb és biztonságosabb pályára állítása hosszabb időt igényel, az alapvető döntések Günther Oettinger - Energiaügyi biztos meghozatala azonban nem halasztható tovább. A hatékony, versenyképes és kevés szén-dioxidot kibocsátó gazdaság megteremtéséhez európaivá kell tennünk energiapolitikánkat, és figyelmünk java részét arra a néhány területre kell összpontosítanunk, ahol a legsürgetőbb a fellépés.” A közlemény egyben az európai uniós állam- és kormányfők részvételével 2011. február 4-én sorra kerülő, a maga nemében mindeddig egyedülálló energiapolitikai csúcstalálkozó vitáinak napirendjét is meghatározza. Az Európai Bizottság közleményében öt kiemelt célt jelöl meg: Energiatakarékosság: A Bizottság javaslata: az EU kezdeményezései a legnagyobb energiamegtakarítást ígérő két szektorra: a közlekedésre és az épületekre összpontosuljanak. Célja, hogy az ingatlantulajdonosokat és a helyi szerveket segítse az ingatlanfelújítások és az energiamegtakarítást célzó intézkedések finanszírozásában, legkésőbb 2011 közepéig beruházásösztönző és innovatív pénzügyi eszközök létrehozását fogja javasolni. Integrált páneurópai energiapiac és a szükséges infrastruktúra: A Bizottság konkrét céldátumot jelöl meg, ameddig teljessé kell tenni a belső energiapiacot: 2015-ben már egyetlen tagállam piaca sem működhet a többiétől elszigetelve. A következő tíz év folyamán az EU-ban összesen ezermilliárd euró összegben lesz szükség infrastruktúra-fejlesztési beruházásokra. A legalapvetőbb, stratégiailag fontos uniós projektek felgyorsítása érdekében a Bizottság javasolja az építési engedélyezési eljárások egyszerűsítését és lerövidítését. A huszonhét tagállam egységes globális fellépése az energiaügyben: A Bizottság azt javasolja, hogy az EU hangolja össze a harmadik országokkal – ezen belül is elsősorban a legfontosabbakkal – fennálló energiaügyi kapcsolatait. A szomszédságpolitika keretei között a Bizottság az EU energiapiacában való részvétel iránt érdeklődő országok további integrálása érdekében javasolja az Energiaközösséget létrehozó szerződés kiterjesztését és mélyítését. A közlemény az Afrikával való együttműködés fokozását is előirányozza azzal a végső céllal, hogy a földrész valamennyi lakója fenntartható módon juthasson energiához. Európa vezető szerepe a technológia és az innováció területén: A közlemény négy nagyszabású, Európa versenyképessége szempontjából kulcsfontosságúnak számító projekt elindítását irányozza elő. Ezek a projektek az intelligens energiahálózatok és a villamosenergia-tárolás új technológiáira, a második generációs bioüzemanyagok kutatására, valamint a városi területek takarékosabb energiafelhasználását biztosítani hivatott ún. „intelligens városok” partnerségre irányulnak. Biztonságos, kiszámítható és megfizethető energia, aktív fogyasztók: A Bizottság új intézkedéseket javasol az árak összehasonlíthatósága, a szolgáltató váltás, valamint a világos, átlátható számlázás területén. Az Európai Unió energiapolitikai törekvései az Európai Tanács által 2010 júniusában „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” címmel közreadott dokumentumban is központi szerepet kaptak. Az EU energiaügy és éghajlatváltozás területén kitűzött céljai: 2020-ig 20%-kal kívánja csökkenteni az üvegházhatást okozó gázkibocsátások mennyiségét, 20%-kal kívánja növelni a megújuló energiaforrásokból előállított energia részarányát, és 20%-kal kívánja javítani az energiahatékonyságot. Forrás: zoldtech.hu
9
ENEREA
•••Energia hírlevél
Megújulók időjárástól függetlenül? Egy német cég olyan új rendszert fejlesztett ki, amely kedvezőtlen időjárási feltételek mellett is képes teljes mértékben hasznosítani a szélkerekek és napkollektorok által termelt energiát. A környezetbarát energiaforrások nagy hátránya, hogy hatásfokuk az időjárás függvénye. Ha elborul az ég, besötétedik, vagy eláll a szél, akkor a napkollektorok és a szélkerekek teljesítménye nullára csökken. Máskor meg az a baj, hogy az általuk kedvező körülmények között termelt áramot nem tudják fogadni a kapacitásuk határán működő távvezetékek. Ezt a hátrányt küszöböli ki az itzehoei Dispatch Energy cég, amely a Fraunhofer Intézettel közösen modulokból álló high-tech akkumulátorrendszert fejlesztett ki. Az új rendszer “lelkét” lítium-ion-polimer cellák képezik. A belőlük összeállított telepek hatásfoka 95 százalék (tehát a napkollektorból nyert energiának mindössze 5 százaléka vész el tárolás során), és a gyártó húszévi működést garantál rájuk. A cég 2011 nyarán kezdi meg az új telepek sorozatgyártását. Németországban hatalmas szélkerék-parkok hasznosítják a levegő áramlásának energiáját. A közhiedelemmel ellentétben a német síkságon, illetve Schleswig-Holstein egyes tájain ugyanolyan magas a napsütéses órák száma, mint a naposabban tartott dél-németországi régióban. Példa erre a dithmarscheni járásban fekvő Meldorf község: itt található egész Németország legnagyobb kiterjedésű naperőműve. A 40 ezer napkollektor összesített felülete akkora, mint 33 futballpályáé! Az általuk leadott villamos teljesítmény (7,5 Megawatt) 2000 háztartás energiaszükségletét fedezi. Még ezen is túltesz majd az autóval Meldorftól egy órányi távolságban található Tarp leendő naperőműve. A schleswig-flensburgi járásban lévő település melletti 130 hektáros területen már javában épül egy valóban gigantikus méretű energiatermelő. Az ide telepítendő napkollektorok összteljesítménye 53 Megawatt lesz, ez mintegy 14 ezer háztartást lesz képes ellátni villanyárammal. A terv szerint 2011 elején helyezik üzembe. Forrás: alternativenergia.hu
26 ezer kilométert tett meg egy elektromos autó Alaszkától, az északi sarkkör közeléből egészen a világ legdélebbi városáig, az argentínai Tűzföldön található Ushuaiáig hajtottak le egy elektromos autóval. A csapat a pánamerikai főútvonalat követte a Sziklás-hegységen, Mexikón és Dél-Amerikán át egészen Ushuaiáig, ahová kedden délután érkeztek meg 26 ezer kilométer megtétele után. A londoni Imperial College mérnökei által kifejlesztett 400 lóerős SRZerót néha öröm volt "megtankolni", mint például július 3-án, a túra kezdetekor az alaszkai Chena Hot Springsben, ahol geotermikus energiából nyert áram állt rendelkezésre. "Az SRZerót szó szerint olyan energiával töltöttük fel, amelyet egyenesen a földből vettünk, abszolút zéró széndioxidkibocsátással" - írta aznapi blogbejegyzésében Alex Schey, az utazás gépészmérnök szervezője. A csapat elmondása szerint később mégis a töltőpontok felkutatása jelentette a legnagyobb nehézséget a 14 országon áthaladó 70 napos úton. Ha azonban sikerült találni egyet, az SRZero egy töltéssel hat órán át is képes volt haladni több mint 400 kilométert megtéve, többek között annak köszönhetően, hogy fékezéskor eltárolta a felszabaduló energiát. A kocsi nagy teljesítményének köszönhetően hét másodperc alatt gyorsul 96 kilométer/órára, végsebessége pedig eléri a 200 kilométer/órát. Forrás: hvg.hu
10
ENEREA
•••Energia hírlevél
Bioüzemanyag: pro vagy kontra környezetszennyezés? A hagyományos üzemanyagok használatánál is jobban gyorsíthatja a káros éghajlatváltozást a bioüzemanyagok nagyarányú előállítása - állítja környezetvédelmi szervezetek közös jelentése, amelyet Brüsszelben tettek közzé. A tanulmány szerint a következő évtizedben 81167 százalékkal nagyobb mértékű széndioxidkibocsátást okozhat a bioüzemanyagok részarányának tervezett mértékű növelése, mint ha maradna a fosszilis anyagok jelenlegi mértékű használata. A jelentés kifejti: a káros hatást elsősorban az okozza, hogy a bioüzemanyagok előállításához szükséges növények (elsősorban gabona) termesztéséhez új termőterületeket kell bevonni, ez pedig a klímaváltozás lassításában kiemelten fontos szerepet játszó erdőségek csökkentésével jár. Az európai országok jelentős része ráadásul import útján kívánja beszerezni a környezetbarátnak tartott üzemanyagot, ami közvetve trópusi erdőterületeket fenyeget. Korábbi döntés alapján az Európai Unió azt a célt tűzte maga elé, hogy tagállamai a jövő évtized végére együttesen legalább 10 százalékra emelik a bioüzemanyagok részarányát. A most közölt felmérés szerint az eddig ismeretessé vált tagországi tervek azt mutatják, hogy a közlekedésben az ilyen típusú anyagok részesedése 9,5 százalékra emelkedik, és ennek 90 százaléka gabonából származik majd. A gabonatermesztés céljainak megváltoztatása az élelmezésben is új típusú kihívásokat okozhat, így nagyobb problémát támaszthat a szegények élelemhez jutásában - vélte a tanulmány. Az uniós illetékesek szerint mindazonáltal a bioüzemanyagok előállításához szükséges földek jelentős részét a termelésből kivont mezőgazdasági területekből biztosítani lehet, emellett a terméshozam javításával elérhető, hogy az erdőterületekhez csak minimális mértékben legyen szükséges hozzányúlni. Forrás: zoldtech.hu
Környezetbarát taxik Hamburgban Elsőként Hamburg városában kerültek forgalomba hétfőn Németországban környezetbarát taxik, amelyek hibrid motorral róják az utcákat. A járművek részben elektromos- vagy gázmeghajtásúak, ezáltal kisebb mértékben bocsátanak ki a környezetre ártalmas gázokat. Az észak-német városban működő program keretében azok a taxivállalatok, amelyek autói megfelelnek az alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátás követelményének, ökotaxiként hirdethetik négykerekűiket. Hamburgban hétfőn 130 ilyen autó várta utasait, a hatóságok szerint a környezetbarát taxik évente 3,6 tonnával bocsátanak ki kevesebb káros gázt hagyományos társaiknál. Európai nagyvárosok közül Stockholmban is üzemel hasonló program. Forrás: MTI
11
ENEREA
•••Energia hírlevél
10+1 tipikus tévhit a passzívházakról II. rész (Folytatás az Energia Hírlevél 2010. októberi számából) 6. Tévhit: A passzívház komponenseit csak külföldről lehet drágán beszerezni. Tény: Ez jelenleg részben igaz. A magyar piacon a külföldi termékeket sok éve forgalmazzák, beváltak, ismerik őket. A magyar cégek számára előnyös lehet a hasonló termékek fejlesztése, hazai érték- és munkahelyteremtő folyamatot eredményezhet. 7. Tévhit: A szigetelésbe nem lehet csavart becsavarni, az egerek megrágják. Tény: A rágcsálók ellen – amelyek kb. 50 cm mélységig jelentenek gondot! – erős, a talajba helyezett fóliával lehet hatásosan védekezni. Kisebb és nagyobb terhek rögzítésére is meg van a megoldás, például egy spirál formájú tipli, mellyel lámpák, levélszekrények rögzíthetők. Szinte nincs is olyan tárgy, amit ne lehetne a szigetelésen keresztül hőhídmentesen rögzíteni. Azonban ez előrelátó tervezést igényel – fontos, hogy a megfelelő minősítésekkel rendelkező mérnökök szakértelmét vegyük igénybe a tervezéshez. 8. Tévhit: A passzívház egy bonyolult „HighTech” ház, amelyet a laikus úgysem tud megfelelően kezelni, ezért nem tudja elérni a megcélzott energiatakarékossági szintet. Tény: Éppen ellenkezőleg: A passzívház egy nagyon jóindulatú, könnyen kezelhető ház. Nem igényli bonyolult gépészeti megoldásokat beépítését. A passzív házban alkalmazott komfort szellőzés kevesebb gombbal jár, mint egy televízió. Az egyetlen karbantartási feladat a szűrőcsere , amelyet a tulajdonos maga is elvégezhet, évente 2-3 alkalommal. 9.Tévhit: A szellőztető berendezés csővezetékei a baktériumok melegágyai, a készülék zajos és huzatos. Tény: Pont ellenkezőleg: A friss szellőzőlevegővel működő berendezések nem hasonlíthatóak a kevert levegős klímaberendezésekhez. Mikroorganizmusok csak a rosszul gondozott klímaberendezésekben telepedhetnek meg. A passzívházban alkalmazott szellőztető berendezésben a friss levegő nem keveredik az elhasználttal, a külső levegő egy kiváló szűrőn keresztül pormentesen érkezik az épületbe. 10.Tévhit: A passzívházak rondák, kocka formájúak. Tény: Passzívházak bármilyen építészeti stílusban kivitelezhetőek: nem az épület formája, hanem a minősége meghatározó. Az optimális megoldás elérését azonban célszerű különböző formákkal és tájolással segíteni, különböző módszereket /befektetések alkalmazásával optimálisabbá tenni. A tényői – második minősített hazai – passzívházról kívülről nézve senki meg nem mondaná, hogy milyen különleges épületről van szó. 10+1 Tévhit: A vastag szigetelés alatt a fal nem tud lélegezni, bepenészedik. Tény: Pont ellenkezőleg: A vastag szigetelés alatt a fal szinte ugyanolyan meleg, mint az épületben található belső levegő, ezért szinte kizárt páralecsapódas. Az alkalmazot falszerkezetek a párát áteresztik, vagy a párazáró rétegek azt az épületen belül tartják. A pára eltávolításáról a szellőzés gondoskodik. A passzívházak kiváló épületburka miatt kizárt a rossz szellőzés, és inkább sok meglévő, vagy gondatlanul felújított épületre jellemzők. Láthatjuk, hogy a Passzívházak megalkotójának, Prof. Dr. Wolfgang Feistnek igaza van: „Energiakonzum helyett értékteremtésbe kell befektetünk. Ez nem elsősorban anyagi megterhelést, hanem inkább kreativitást és intelligens megoldásokat igényel. A passzívház ezen gondolat tárgyiasulása. Bemutatja, hogy nem csak rezsiköltséget takarít meg ez a megoldási forma, hanem felhasználóbarát és komfortos is egyben. A magas energiaáramlás által okozott problémák eleve fel sem lépnek. Ez pedig nem csak a környezetnek és a népgazdaságnak éri meg, hanem az egyénnek is, mivel gazdaságos és meg is térül. A magas kockázatú, álommegtérülést ígérő spekuláció helyett csakis a fenntarthatóságra való összpontosítás vezethet egy ökológiai és gazdasági szempontból fenntartható fejlődéshez.“ Magyarországon jelenleg 5, hivatalosan minősített passzívház található, minősítés alatt további 3-4, és nem minősített 4 passzív ház mutatkozik be. Forrás: passzivhaz-magazin.hu
12
ENEREA
•••Energia hírlevél
Zöld karácsonyt mindenkinek! Karácsony közeledtével egyre szaporodnak a házakon a csillogó fényfüzérek, és sokan örömmel készülődnek az otthon, vagy épp rokonoknál eltöltött örömteli napokra. A világító díszek energiafogyasztása, a rokonlátogatáskor üresen maradó lakás fűtése és a távollétünkkor véletlenül standby üzemmódban felejtett elektromos készülékek azonban jóval csökkenthetik az ajándékvásárlás miatt amúgy is megcsappant decemberi költségvetésünket. Megfelelő megoldások és eszközök alkalmazásával azonban mindvégig gondtalanul tölthetjük az ünnep boldog perceit. A magas energiaköltségek miatt nem kell lemondanunk házunk vagy lakásunk fénydekorációjáról, ha energiahatékonyabb, LED-es izzófüzéreket választunk. Ezek nem csupán kevesebb áramot fogyasztanak, de élettartamuk is jóval hosszabb, mint a hagyományos izzósoroké. Még több energiát spórolhatunk, ha időkapcsolóval látjuk el a fényfüzérek áramforrását, vagyis, beállítjuk, hogy az izzók sötétedéstől reggelig világítsanak, napközben pedig lekapcsolt állapotban maradjanak. A szülők, rokonok meglátogatása alatt üresen maradó lakás átgondolt fűtésével is jelentősen csökkenthetjük villanyszámlánkat. Nélkülözhetetlen például a helyiségek fűtéséhez egy programozható termosztát, amely távollétünk alatt megfelelő, ám csökkentett hőfokon tartja a lakás hőmérsékletét, amelyet hazaérkezésünkkor egy gyors felfűtéssel tehetünk kellemessé. Hasonló hatást érhetünk el olyan riasztórendszer beépítésével, amely élesítéskor szintén csökkenti a lakás hőmérsékletét, deaktiváláskor pedig a megszokott szintre állítja vissza a fűtést. Amennyiben otthon maradunk, ablaknyitáskor, szellőztetéskor a hőfok csökkenését érzékelve a fűtést lekapcsoló Schneider Electric rendszerrel takaríthatunk meg energiát. A távollétünkkor véletlenül készenléti üzemmódban felejtett elektromos készülékek – televíziók, számítógépek, hifi berendezések – évente érezhető összeggel teszik magasabbá villanyszámlánkat. A Schneider Electric CONNECT rádiós rendszerébe akár utólag is beépíthető dugalj-adapterek a standby eszközöket egyetlen gombnyomással áramtalanítják, jelentős mennyiségű energiát megtakarítva ezzel. Az áramtalanítás akár időprogramhoz is köthető. Így karácsonykor nem lesz más dolgunk, mint bejgli-illatba burkolózva a karácsonyfa alatt ajándékaink bontogatásával tölteni az időt.
Forrás: alternativenergia.hu
Megnyílt Csehország első „zöld” hotele Prágában A Mozaikház nevű négycsillagos szálloda a Károly tér közelében található egy eredetileg az 1930-as években emelt épületben, mely teljes felújításon és átalakításon ment át. A környezetbarát hotel energiamegtakarítása többek között azon alapul, hogy felhasználják a különböző technológiai berendezések - szellőztetők, hűtőkészülékek által generált hőt, ezen kívül megújuló energiaforrásokat, például tetőre szerelt napelemeket is alkalmaznak. A szállodában elválasztják és megtisztítják a fürdés és mosogatás közben keletkező úgynevezett szürke vizet is, az így nyert folyadékot később vécéöblítésre és takarításra használják fel. Forrás: MTI
13
ENEREA
•••Energia hírlevél
„A jövő autója Magyarországról jön!” Az őriszentpéteri Antro csoport készülőben lévő környezetkímélő autóját is a 2010-es év ötven legjobb találmánya közé sorolta a tekintélyes amerikai Time magazin. "A jövő autója ezúttal Magyarországról jön" - írja képpel illusztrált bejegyzésében a Time internetes oldala. A szöveg szerint ez ugyan "1967-ből származó kommunista propagandaként" is hangozhatna, de a magyar Antro tervezőcsoport talán olyan "szuperhatékony, szuperolcsó autót épített, amely szégyent hoz a nyugati gyártókra".
Energia ABC Aktív ház: Az aktív házak olyan épületek, melyek maguk termelik meg a működtetésükhöz szükséges energiát, sőt elérhető a többlet is, amelyet visszatáplálhatnak az elektromos hálózatba. Megújuló energiaforrások aktív hasznosítása mechanikai rendszerekkel: PV-cellák, napkollektorok, hőszivattyúk, szélerőművek, stb.
Szélerőmű park: Ugyanazon ügyfél vagy egy engedélyes üzemeltetésében lévő azon szélerőművek összessége, amelyek az átviteli vagy elosztó hálózathoz ugyanazon csatlakozási ponton kapcsolódnak.
Energiatanúsítvány: A Time szerint az Antro Solo elnevezésű modell három személy - a vezető és oldalán két utas - szállítására alkalmas. Az utasok feladata, hogy pedálozással segítsék hajtani az ultrakönnyű autót. A hajtóerő fennmaradó hányada a részben napenergiával működő elektronikus motorból jön. A magazin rámutat, ha nagyobb járműre lenne szükség, akkor sincs gond: két Solót - Transformer módjára - össze lehet illeszteni, és családbarát duóként lehet használni. Az érdeklődők 2012-től számíthatnak a járgányra.
Forrás: zoldtech.hu
Kiadja: ENEREA Nonprofit Kft. Székhely: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B, ’A’ ép., III/345. Telefon: 42/599-400, mellék: 2816 Fax: 42/999-635 Honlap: www.enerea.eu E-mail:
[email protected] Felelős kiadó: Vámosi Gábor Szerkesztő: Handa Orsolya
Az energiatanúsítvány olyan közokirat, amely megmutatja az épület energiafelhasználásának hatékonyságát.
Alternatív energia: Megújuló energiaforrásokból kinyerhető energia, ezek az energiaforrások folyamatosan újra termelődnek, ilyen a napenergia, a vízenergia, a szélenergia, a geotermikus energia, biomassza.
14 16