Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam. 1n 14,6 Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Gal 5,1 Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Zsolt 51,9
Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok. Rád szomjazik a lelkem, utánad sóvárog a testem, puszta, úttalan, víztelen vidéken. Bárcsak megjelenhetnék előtted a szent helyen, és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet! Hisz irgalmad jobb, mint az élet, ajkam téged dicsér. Zsolt 63,2–4 Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve.
Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk? Róm 8,31–34
Kiv 15,3
Énekfüzet Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala. 2Kor 5,21 Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Fil 4,4 Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok. Mt 9,21 És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat. Oz 2,21–22 Most pedig így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael: „Ne félj, mert megváltottalak! Neveden szólítottalak, az enyém vagy.” Iz 43,1 Én azonban mindenkor reménykedem, és szüntelen dicsérlek téged. Egész nap jótéteményeidet és igazságosságodat hirdeti szám, bár elsorolni sem tudom. Zsolt 71,14–15 Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Iz 60,1 Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Jn 12,26
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás! Jel 5,12 Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Róm 4,17b Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Zsolt 1,1–3 Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak téged, dicsőítem nevedet, mert csodákat műveltél, rég eltervezett, biztos és igaz dolgokat. Iz 25,1
Jel 21,4 Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Én 2,8
Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége! Iz 6,3
Hogy őrzi meg tisztán útját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igéidet. Teljes szívemből kereslek téged, ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek. Szívembe rejtem igéidet, hogy ne vétkezzem ellened. Zsolt 119,9–11 Lenyúlt a magasból, megfogott, a nagy vizekből kihúzott engem. Megszabadított hatalmas ellenségeimtől, nálamnál hatalmasabb gyűlölőimtől. Megrohantak engem nyomorúságom napján, de támaszom lett az Úr. Kivezetett a szabad térre engem, megmentett, mert kedvét lelte bennem. Zsolt 18,17–20 Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám, és mit felel panaszomra. Hab 2,1 A feje és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, és mint a hó, és a szeme olyan, mint a tűz lángja. Lába hasonló volt a kemencében izzó sárgarézhez, és a hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, és a szájából kétélű kard állt ki. Az arca olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap. Jel 1,14–16 Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent. 1Jn 3,2b–3
A
B C
272 2 261 161 103 115 77 54 285 78 95 98 19 45 60 210 198 159 48 225 110 322 291 295 331 293 147 199 194 164 193 7 130 32 99 200 126 255 178 152 165 339 226 173 50 59 94 336 168 6 90 187 132 259 162 55 181
A fény királya Ő A kegyelem árad A kegyelem túláradt A Királynak áldozom A magas hegyről A magasból nyúlt le A mennyei tábor A Mester itt van A mindenható örök Isten A sátánt legyőzték A Szentlélek leszáll A szívem áld A Te kertjeid már A Te méltóságod csendjében A vakok látnak Add, hogy a szívemmel Adj célt és értelmet Ahogy nézlek Téged Aki a holtakat megeleveníti Áldás, hála Áldás, méltóság és erő Áldjátok Isten mindörökké Áldom szent neved a mézzel Alleluja Állok és Téged csodállak Álmodtam százszor Álmomban messze jártam Amikor hozzám értél Amikor teljes sötétség Amint imádlak Amit a szem nem látott Áradj folyó Arra vágyom én Asztalodhoz hívtál minket Atyám, Istenem Atyám, nem rejtem el Atyám, szerelmed erős Atyám, vágyom, hogy Az az örök élet Az egész föld felett Az élet hajnalán Az életem ajándék Az Ő neve bástya Az Úr győz Az Úr Szellem Az Úr van itt Az Úrért mi indulunk Az Úrnak lelke rám száll Az Úrnak Szelleme Az Úrnak szüksége van rád Bár a bűnöm végtelen Barátom lettél Baruch haba Bemegyek a Szentek Bennem ég egy tűz Boldog ember Csak árnyék volt
D
E
F
G H
116 229 160 197 201 180 215 64 63 238 11 85 35 260 296 263 108 242 140 3 15 8 27 202 241 61 112 149 171 327 325 274 142 170 62 138 72 278 16 118 145 275 216 183 39 10 113 111 122 40 306 317 324 79 265 157 42
Csak egy korty Csak Istenben nyugoszik Csak pillanat létünk Csak Tiéd a legelső hely Csendben állok Csodálatos, szent Csodállak, imádlak Dicsérd, dicsérd Dicsérem Neved Dicsérem Őt szentélyében Dicséret, áldás Dicsérettel jövünk eléd Dicsérlek, imádlak Dicső, fenséges Úr Ébredj ember mély álmodból Égessen el Egy a test, egy a lélek Egy új eget és új földet Él Jézus, a mi Urunk Élet van Tebenned Életem Tied Elindulunk, égő szívvel Eljegyezlek magamnak Eljött hozzám Elveszettek voltunk Emlékezzél meg az Úr Én Istenem, Királyom Én még mit sem tudtam Én vagyok ma néked Erőd várjuk Erőt adsz minden Érted élek, Uram És én áldalak És megzendül az Úr hangja Ez a szó, szeretet Ez az a dal Felállok, hogy dicsérjelek Felemelem a szemeimet Felmagasztaljuk neved Fenségednél nincs vonzóbb Fiam, egyetlen kincsem vagy Figyelj, titkot mondok el Följebb minden hatalomnál Fölveszem a dicséret Fúj a szél a mennyből Gyertek, dicsérjük együtt Gyönyörű, szép este Győztes vagy Királyunk Ha Isten velünk Ha Jézussal megyek Ha szólsz, megdobban a szív Hála legyen, hála legyen Hallgasd meg, kérlek, imám Harcos Hatalmas az Úr dicsősége Hatalmas Úr, én Megtartóm Hatalmas vagy
I
J
51 148 217 319 129 70 83 297 17 245 207 100 76 34 66 186 74 240 204 101 247 332 224 321 232 137 290 57 277 205 125 21 298 228 218 249 56 175 311 313 220 246 153 121 294 169 167 303 33 82 12 318 221 133 29 102 284
Hazamegyek Hegyek és tengerek felett Hitben járok, hittel lépek Hitről hitre Hívlak, Uram, mert Hívlak, Uram, várlak, Uram Hogy a Jézus nevére Hogyha csak egy Hozzád száll az énekem Hozzátok a hálának Hősök jönnek és eltűnnek Igazságban, szellemben Igéd a fegyverem Ím, itt jön Ő Imádlak, én Istenem Imádunk Téged, Istenünk Indulj és menj Isten Igéje gyorsan szalad Isten leszállt a felhőben Isten szeret, örvendj hát Isten tüze, szállj le ránk Istenem, itt vagyok neked Istenem, nem értem Istenem, Te vagy Istenem, Te vagy mindenem Istenünk, szent vagy Itt állok házadban Itt vagyok most, jó Uram Itt vagyok, várok Itt van az idő dicsérni Őt Jézus fénye út a sötétben Jézus itt jár Jézus keres téged Jézus köztünk jár Jézus Krisztus Úr Jézus Krisztus, megengedem Jézus Krisztus, Ő az én Uram Jézus neve Fenséges Jézus szeret, Jézus szeret Jézus szívedbe lát Jézus Úr a Mennyben Jézus, én Téged Jézus, Jézus, Jézus Jézus, Jézus, Megváltó Uram Jézus, Jézus, Te vagy a válasz Jézus, neved oly csodálatos Jézus, szeretett Uram Jézus, szeretlek egyre Jézus, térdet hajtunk Jézus, ünnepeljük Jézus, véred megtisztít Jézussal vagy Jézus nélkül Jó Atyám, elismerem Jöjj a Szentek Szentjébe Jöjj, hívunk, jöjj, Szentlélek Jöjj, itt az idő Jöjj, Lélek, várunk Rád
K
L
M
188 195 71 107 68 276 302 44 262 182 299 174 4 13 22 282 258 250 287 176 114 300 283 279 104 24 128 143 120 309 144 209 340 329 53 135 266 281 251 28 123 254 154 337 288 109 5 214 189 301 320 67 248 190 25 146 185
Jöjj, Szentlélek, szállj le rám Jöjj, Szentlélek, újíts meg Jöjj, térj meg Jézushoz Jövök a kereszthez Kadosh Karjaid tartanak Kegyelmeddel megváltottál Kelj fel, mert a Fény eljött Kelj fel, Uram, jöjj Kelj föl, én kedvesem Kell, hogy végre érezd Készítsük el Kiáltok az Úrhoz Király vagy Krisztus él Látlak már, mert szemem Látom az élő Jézust Lelkem csak Tebenned lel Lelkem, áldd az Urat Lelkünk az Urat várja Lényed érint Leteszem az életem Levetem a régi embert Ma csak álmodom arról Magamhoz édesgetlek Még nem is éltem én Még többet tőled Megérinted szívünket Meggyógyítod, aki szenved Meghívtál, hogy vízre lépjek Megragadtál, Jézus Krisztus Megszülettem Megszülettem én is e világra Megváltóm, Szabadítóm Méltó a Bárány Menjünk most együtt Mennyei Király, Vigasztaló Ment két tanítvány Mi Atyánk, Isten Mi csak vándorok vagyunk Mi vagyunk az Istennek Mielőtt a világ meglett Mielőtt még megszülettem Mikor még semmi sem Milyen amikor új embert Minden időben áldom Minden nap veled leszek Minden nép Hozzád kiált Minden új nap Mindenütt a Földön Mindnyájan egy legyenek Mindnyájan vétkeztek Minél jobban megismerlek Mint almafa Mint az asszony Mint szarvas hűs Mit is mondhatnék
N
O
Ö R S
335 307 141 84 289 31 271 292 203 315 88 323 333 330 151 139 127 286 310 219 131 208 49 58 86 65 206 91 184 256 43 36 264 119 26 38 117 235 20 227 87 73 267 89 172 92 268 41 233 305 314 23 338 9 222 231 312
Mondd, hol van Mondjunk éneket örömmel Most Illés napjait éljük Nagyobb Ő Nálad lett borrá a víz Ne félj, mert megváltottalak Nekem nincs más Nem akarsz félszívű követőt Nem erővel, hatalommal Nem ezt vártad, nem így Nem fogok félni Nem kell, hogy tökéletes Nem választ semmi el Nem volt reményem Nincs más Nincs más név Nyisd meg a menny kapuját Ó Jézusom, én Megváltóm Ó Jézusom, hű Megváltóm Ó, én hiszek Jézusban Ó, Jah' Ó, Jézus, a Te lényed Ó, Lélek, jöjj, szállj le ránk Ó, szívem kincset talált Ó, szívemben itt a menny Ó, Uram, a Te Igéd Ó, Uram, hűséges Istenem Ó, Uram, Te vagy az élet Odaadom Neked Oly szép vagy Ott a Via Dolorosán Ott akarok lenni Ott ülsz a trónodon Őrhelyemre állok Örülj az Úrban Örvendezz, örvendezz Örvendj, örvendj Örvendjetek Őt, ki soha bűnt nem ismert Rejts most el Shalom, shalom, Jerusalaim Suhanó felhő Szavadat kívánja lelkem Szent az Úr, a seregek Ura Szent ruháját adta Szent színed elé járulunk Szent vagy... Izrael Ura Szent vagy… Jahve Sabaoth Szent vagy… Magasságos Szent, szent, szent a Seregek Szentlélek jöjj, szállj le rám Szentlélek, jöjj, lobogó Láng Szentlélek, köszöntelek Szentlélek, köszöntünk Szentlélek, Szentlélek Szentlélek, úgy kérünk Szép vagy, Jézus
T
U
Ü V
Z
177 14 52 105 257 192 223 18 244 124 75 212 252 280 270 191 150 239 81 93 155 269 96 166 243 234 158 106 230 46 47 80 237 304 30 1 97 134 211 37 316 136 179 328 236 69 326 308 163 253 156 196 334 273 213
Szerelmedre vágyom én Szeretet Istene Szeretet Lelke, jöjj Szeretlek, Jézus Szerettelek már Szívből dicsérlek Szívem legmélyéből Szívem telve van veled Szívvel elhiszem Szüntelen dicsérem az Urat Táncolva éneklek Tápláló szent kenyér Tart még a kegyelem Te éltetsz engem Te megtörted az éjt Te Úr vagy fenn Te vagy az Isten Te vagy az, akiből élet árad Te vagy méltó Te vagy szerelme Tegyél engem pecsétnek Teljes lényem Téged áld Több erőt, több szeretetet Több vagy nekem Úgy áldlak, imádlak Úgy szomjazom Utánad Újjá tette szívem Úr Jézus, Megváltóm Uram, jövök Hozzád Uram, mind jobban Uram, Neked adom szívem Uram, odanyújtom Uram, szent vagy Uram, Te ismersz, látod Uram, Tehozzád futok Üdvözlégy Jézusunk Ünnepeld Jézust Ünneplek, éneklek Ünnepre hívtál össze Van egy folyó Várok Rád, már nyitva Vegyétek, s egyétek Veled én már meghaltam Véred megnyitja szemem Vétkeink miatt Vezess engem ösvényeden Vezess Lélek, követlek Vezess sátradba Uram Vigyél el a városba Világos az út Világosságod küldd el Volt egy világ Vonj közel hozzád Zene nem szól már Zengjen hangos hálaének †
Énekfüzet Szent András Evangelizciós Iskola 4. kiadás • 2014. szeptember 15.
Előszó a negyedik a kiadáshoz Amikor 2007-ben kiadtuk az első Énekfüzetet az volt a célunk, hogy legyen egy gyűjteményünk, amelyben benne vannak azok a dalok, amelyekkel mi imádkozunk kurzusokon és az összejöveteleinket. Tovább a közösségek, akiket evangelizáltunk, sokszor kérték a dalokat, hogy haza tudják vinni a közösségi alkalmaikra. A gyűjtemény evangelizáló, hitvalló, dicsőítő, imádó dalokat tartalmaz. Nincsenek benne animációk, gyerekdalok, és a szentmise állandó részei1. Nem törekedtünk teljességre. Ez csak egy újabb válogatás, a mi gyűjteményünk. A gyűjtemény nem (profi) zenekarok számára készült, hanem olyan kurzusokra, ahol általában egy hangszerrel vezetik az imádságot és olyan közösségek támogatására, ahol szintén csak egy gitárral vezetik a dicsőítést. Ezért sokszor az eredeti hangnemet sem követjük. Az Énekfüzet „zenekari kiadása” csupán nagy méretű, oldalanként egy dalos változat: Kottát, szólamokat, előjátékokat, közjátékokat nem tartalmaz. Lakner Rita – az eredeti szerkesztő – 2008-ban és 2010ben kétszer bővítette az Énekfüzetet, valamint dicsőítésvetítő támogatást adott hozzá és zenekari verziót. Ebben a negyedik kiadásban nem csak 57 új dalt fűztünk hozzá a gyűjteményhez, hanem hozzáadtunk minden dalhoz egy fejlécet a dal szerzőjéről és címéről. Azért fektettünk sok-sok órát ezen adatok felkutatásába, mert fontosnak tartjuk, hogy a zenei szolgálók ismerjék egy-egy dal szerzőjét és megadhassák nekik a tiszteletet. A tiszteletet, melyre méltó az, aki megosztja velünk az imájának egy részletét, hogy mi is megtanuljunk hozzá hasonlóan imádkozni. A fejlécben ezeket az adatokat találjuk: ‒ Legelőször a dal címét, ha az más, mint a kezdősora. ‒ Külföldi dal esetén a dal eredeti címét [szögletes zárójelben egyértelműsítés esetén a legismertebb sorát]. ‒ A szerzőt, vagy szerzőket (ha pontos szerzőt nem ismerünk, akkor a csoport, közösség, gyülekezet nevét). ‒ Külföldi dal esetén a fordító nevét. ‒ Ha a szövegváltozatunk eltér a fordítóétól, akkor ezt feltüntettük. A legtöbb esetben ez csak a katolikus szóhasználat miatt fordul elő. ‒ Fordított dalok esetén az eredeti dal CCLI azonosító számát, ha van ilyen. A Christian Copyright Licensing International egy nemzetközi keresztény szervezet, amely (főleg az angolszász kultúrkörben) gyűjti, rendszerezi és a közösségek, gyülekezetek, szolgálatok számára licenceli a dalokat és egyúttal hozzáférést biztosít a kottáihoz, akkordmenetéhez, hangfelvételéhez. Az azonosító 1.
A szentmise állandó részeiről lásd: http://www.villanyharfa.hu
számmal a http://www.ccli.com, ill. a http://www.songselect.com oldalon találjuk meg a dalt. Magyarországon nem érhető el a szolgáltatásuk. ‒ Továbbá, ha valaki felvételt szeretne kiadni a dalról, a külföldi daloknál megadtuk a közös jogkezelői szervezet nevét, mely a dal felett rendelkezik. Magyar szerzőjű daloknál ezt nem adtuk meg, mert általában a feltüntetett szerzőknél vannak a dalok jogai és őket kell megkeresni engedélykérés céljából. A fejlécben szereplő szerzők és címek segítségül szolgálnak a dal megjelent kiadásának a megtalálásában. Továbbá az ismert videómegosztó oldalakon ma már szinte minden dalt fellelünk, ha tudjuk mit keresünk. A negyedik kiadás másik újdonsága a készülő oktató DVD melléklet. Ezzel az Énekfüzet már tankönyvvé nőtte ki magát. A dalokról egy rövid videofelvételt találunk, ahogy egy szál gitárral eljátsszuk a dalt: az ének és gitár is erről tanulható. Ezt az oktatási formát láttuk célravezetőnek, amelyet kezdő és haladó dicsőítésvezetők is megértenek. A http://enekfuzet.ujevangelizacio.hu címen készül az Énekfüzet online változata. Letölteni, a DVD mellékleteket online megtekinteni is ezen a címen lehet. Az énekek vetítéséhez az OpenLP nyílt forrású dalszöveg vetítőt ajánljuk, mely az http://openlp.org helyről tölthető le. Az Énekfüzet énekei OpenLyrics formátumban az Énekfüzet weboldaláról tölthetők le és importálhatók az OpenLP-be több más énekgyűjteménnyel és háttértémával együtt. „Méltó vagy, Urunk Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom!”
Az Énekfüzetet tankönyvként használja a Szent András Evangelizációs Iskola a kurzusain. ‒ Kiadó: Szent András Evangelizációs Alapítvány ‒ Szerkesztő: Gyuris Gellért ‒ Közreműködők: Baricz Bíborka, Csiszér László, Flach Ferenc, Jakab László, Krepelka Márta, Kovács Frigyes, Lakner Rita (1–3. kiadások szerkesztője), Majoros Ildikó. ‒ OpenLyrics vetítési állományok az OpenLP-hez: Tóth Attila.
Victory Chant [Hail Jesus] Joseph Vogels Csöngedi Péter Csiszér László szövegvariánsa 23873 © 1985 Scripture In Song
1 E
2. versszak
Üdvözlégy, Királyunk, Te vagy a mi Urunk, jöjjön el királyságod, legyen meg kívánságod!
(Üdvözlégy, Királyunk) (Te vagy a mi Urunk) (jöjjön el királyságod) (legyen meg kívánságod)
Fis 3. versszak
Dicsőség a Báránynak, Izrael Királyának! Győzünk majd a Nevedben, s harcolunk Szellemedben.
(Dicsőség a Báránynak) (Izrael Királyának) (Győzünk majd a Nevedben) (s harcolunk Szellemedben) (Júdának Oroszlánja) (mily erőteljes vagy) (Izrael szent Királya) (mily csodálatos vagy)
Mercy Is Falling David Ruis Szőcs Réka, Prazsák László 1441760 © 1995 Mercy / Vineyard Publishing
2
D
A
G F
1. versszak
D
A
Jézus, irgalmad kísér, A
D
(e7)
(h) (A)
Az Úrnak szüksége van rám… Nekünk szükségünk van Rád (Ó, Uram)… Nekem szükségem van rád (testvérem)… Neked szükséged van rám… Németh S. Judit
H
A E
A
refrén
Áradj folyó, jöjj, a mennyből áradj, E
A
fis
refrén
A Gis
H4H
1. versszak
1. versszak
cis
E
a
H
cis
E
A
1. versszak
‖: Kiáltok az Úrhoz, mert méltó, hogy Őt dicsérjük. :‖ A
Szabaddá tesz engem…
fis
cis
A
H
A
H
jelenlétedre úgy kívánkozunk. 2. versszak
cis
E
szomjúságunk csillapítsd le, ó, Urunk! E
I Will Call Victor Rubbo ismeretlen szerző 48047 © 1982 Mercy / Vineyard Publishing
H
A
Mert úgy várunk és kiáltunk,
Mint szarvas hűs forrásra,
csak Benned van reménységem.
E
DA
fis
D4 D
az ellenségtől!
G
oly nagyon szüksége van rád.
örök élet vize, áradj ránk!
G
F
EH
A
Áradj, folyó, töltsd be testünk templomát,
és áldalak minden erőmmel,
E
a D7 G
(Emiliano Tardif atya közössége, Dominikai Köztársaság) Csiszér László
E
az életemmel, minden erőmmel,
4
C
G
D
G
D
mosd meg szívünk, tisztítsd meg ruhánkat!
Így dicsérlek életemmel, D
e7
A (e7)
remény van Tebenned, ó, Jézus!
C
G
fontosabb vagy te, mint a föld,
GD
D
C
G
Élet van Tebenned, erő van Tebenned,
C
G
Fontosabb vagy te, mint az égbolt,
e
C
D
E
My Life Is In You Daniel Gardner Harkai Tamás 17315 © 1986 Integrity's Hosanna! Music
G
a D
(Hát) ne félj, Én népem, hisz tiéd az örökségem,
7
D
Jézus, Veled táncolok örökké!
3
C
kiáltasz Hozzám, és Én meghallgatom.
D
2. 3. 4. 5. versszak
refrén
G
e7
D G D7
A
h
h
fontosabb vagy te, mint a tenger,
Jézus, Tebenned bízom, h
C
nagyon fontos vagy te!
A
D
G
Az Úrnak szüksége van rád,
G
a kegyelem árad és árad mindenhol. G
D
El nem hagylak téged, el nem távozom,
6
hA
D
C
ne félj és ne lankadj el, hisz neked győznöd kell!
a kegyelem árad, mint az eső, h
e7
csak őrizd meg mindig tisztán a szíved!
e7
A kegyelem árad és árad és árad, D
D
refrén
4. versszak
Júdának Oroszlánja, mily erőteljes vagy! Izrael szent Királya, mily csodálatos vagy!
G
C
Minden nap veled leszek, fogom a kezed,
1. versszak
Gis
G
refrén
(Üdvözlégy, Jézusunk) (Előtted most hódolunk) (dicsőítünk örökké) (Szentlelked tesz eggyé)
1. versszak
1. versszak
Üdvözlégy, Jézusunk, Előtted most hódolunk, dicsőítünk örökké, Szentlelked tesz eggyé.
(Mahanaim)
5
Tömlöcajtók nyíljanak meg, s a gonoszság láncai lehulljanak, az erőtlen Rád tekintsen, s a beteg is mondja, hős vagyok!
Let The Flame Burn Brighter Graham Kendrick Harkai Tamás 192474 © 1989 Make Way Music
8
11
A
fis7
Minden nyelv most ezt kiáltja: Dicsőség! És imádva áldja Neved, mind együtt, és a néped újra zengi: Hatalmas, C C4C áldott Úr vagy mindörökké, ó, Mindenható! A földről az ég felé kiáltjuk, hogy
cis7
Remény támad, új nap ébred, fis7
H
E
2. versszak refrén
Ragyogj hát új fénnyel, a sötét, zord éjben,
B
fis
cis
és az ének zengjen, nagy erővel zengjen!
12
H A cis7 H
Ragyogj hát!
1. versszak
Ragyogj hát! 3. versszak
Igazság szóljon és szeretet, Jézus nevében erős leszel. Emeld a gyengét, védd a gyermeket, töltsd el a néped fényeddel.
1. versszak
cis7
D A
h7
13
fis7
A
A7
cis7 fis7
A E/Gis
fis fis/E
mint a hó.
D/E E7 A
Tu sei Re! Matteo Mori Csiszér László
Király vagy,
(Király vagy) cis H Király vagy, (Király vagy) A (H)
Jézus Király!
(Szentlélek)
E
(Szentlélek) E A
Most felemeljük a szívünket, H
most felemeljük kezeinket, cis
Hava Nagila Abraham Zevi Idelsohn ismeretlen szerző 6221775 közkincs
E
F
14
E d E
d
‖: Emeld fel kezedet, nyisd meg a szívedet, Ed E
A
Szeretet Istene, D2
(Szeretet Istene)
D
Te örvendezel D2
mert Ő a te Szabadítód! :‖
(H)
Father Of Lights John Barnett Csiszér László 858299 © 1991 Mercy / Vineyard Publishing
A2
mert Ő a Megváltó! :‖
A
trónod elé járulunk, imádva légy!
1. versszak
1. versszak
‖: Gyertek, dicsérjük együtt Izrael Szentjét, E
cis7 fis fis/E
E
oly jó, hogy itt vagy velünk!
10
E4 E
D d
refrén
Szentlélek,
E4 E
h7
Friss olajjal kend meg fejünk! Szentlélek,
D
véred ad új életet,
Így a lelkem fehér, mint a hó,
1. versszak
E
fis fis/E
Úr Jézus, Te megölt Bárány!
hadd égjen bennünk az első szeretet! D
E/Gis
Jézus, véred megtisztít,
A
A
E
It's Your Blood Michael Christ Harkai Tamás 59287 © 1985 Mercy / Vineyard Publishing
értem folyt e drága vér!
Gyújtsd meg újra szent tüzed, h7
Ce
C
D
Szentlélek, köszöntünk! Szentlélek, köszöntünk! E
G
véred tesz ma szabaddá,
Holy Spirit We Welcome You Chris Bowater Németh S. Judit 215942 © 1986 Sovereign Lifestyle Music
D
F
A
E A cis7 H
D
d7
Jézus az egyetlen Úr! Nincs, nem is lesz soha senki más, ki Hozzá hasonlítható!
H
emeld fel az arcodat,
A
aG
C
E
9
G
Néked, Mindenható! Itt áll a néped, új hitre ébred, és várja leheleted. F
ének hangja árad szét. Még mindig ég, ragyog a láng, kétezer éve nem alszik el, a lelkek várják Jézus fényét, míg újra eljön az ébredés.
A
C4 C
híd
1. versszak
E/Gis
és minden léptünk imádság lesz.
C4 C
Dicséret, áldás, örök imádás,
refrén
C
Elindulunk égő szívvel,
1. versszak
E
Ancient Of Days [Blessing And Honour] Gary Sadler, Jamie Harvill ismeretlen szerző 798108 © 1992 Integrity's Hosanna! Music
(Te örvendezel) A2 A (gyermekednek)
A
gyermekednek!
a
d
ujjongjunk Őelőtte, táncoljunk Őelőtte! E
E7
a
Az Ő neve, az Ő neve: Ott lakik az Úr!
A
refrén
Gyertek, gyertek! Menjünk fel az Úr hegyére, vigasságnak lakhelyére,
E/Gis
fis
‖: Mindaz, mi jó, tökéletes, az Tőled való! :‖ A
E
D D2 D
Mindaz, mi jó, tökéletes, az Tőled való! A
A2 A
Szeretet Istene!
Csiszér László
15
A
B
C
A
Történjék velem a Te igéd szerint! Egész életem Jézust dicsérje!
d
g7
C
1. versszak
Életem Tied, én átadom Neked,
2. verssz.
F
1. versszak
d
d
minden percemet ezután Veled kezdem el.
1. versszak
D C
Felmagasztaljuk neved, zengjük dicséretedet, mert Te vagy a Megváltó, jelenléted gyógyító. C
C
G
refrén
D
C
G
D
H
refrén
2. versszak 1. versszak
híd
refrén
C
A
drága Jézus, hű Megváltóm. Hálát érzek mindazért, mit értem tettél, drága Jézus! fis
cis
H
fis
cis
H
lezárás
H
E
e
e
e
Az örök életem, Jézus, Te adtad,
Krisztus él! Krisztus él! Krisztus bennem is él!
2. versszak
A
Jöjj közel hát, ölelj most át, szükségem van Rád!
¡Cristo vive! [Tú me has dado la vida eterna] Diego Thomas, Verbo Ministries Csiszér László
e
H A
cis H
E
e
D
A
úgy imádlak és áldlak! G
D
C
D
G
G
D
C
H7
e
Krisztus él! Krisztus él! Krisztus közöttünk él!
Karod óv és átölel, Nálad van lakhelyem. fis
H7
Ő téged is megérint és áldását adja rád.
Krisztus él! Krisztus él! Krisztus él! Krisztus él!
nincsen más otthonom. E
E
Ő téged is megérint, Ő téged is megérint,
22
E
Hogy elhívtál és befogadtál,
E7
refrén
H
H7
Hogyha áthalad közöttünk a Názáreti Jézus,
1. versszak
A cis
E
bev.
1. versszak
Szívem telve van Veled,
E
E
lezárás
H
cis
E7
hogyha áthalad közöttünk a Názáreti Jézus,
Arms Of Love Craig Musseau Harkai Nóra 824481 © 1991 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
H
E
E
G
GCDC
E
A
A
uralkodsz mindörökké!
18
‖: Jézus itt jár, és minket megérint! :‖
H7
A Golgotán meghaltál, harmadnap feltámadtál, D
Jesus Pasa Por Aqui Gregorio Javier olasz: Gesù che sta passando proprio qui Csiszér László
H7
G
D
AE
oda a rosszkedvünk, vidámság lesz bennünk.
feláldoztad magad a bűnömért. C
E
neked is, nekem is Ő egy vidám szívet ad. C
C
E
Mert Ő jelen van, átalakul minden,
A mennyből jöttél közénk, hogy út legyél, D
A
Ha Ő jelen van, átalakul minden,
Hozzád száll az énekem, olyan jó Téged dicsérni! Bűnös volt az életem, eljöttél, hogy megments engem. C
H
E
D
D
E
H
Lord I Lift Your Name on High Rick Founds Simonfalvi Krisztián 117947 © 1989 Maranatha Praise, Inc.
C
A
Milyen kegyelem és irgalom,
21
A halálból az életre hívtál minket, Jézus, megmutattad ezt az utat, és így értünk szenvedtél, a kereszttől egész a sírig, a sírtól a dicsőségig. Feltámadtál, ó, Uram!
G
E
mint egy korona, mely örökre enyém.
GCDC
C
A
A
C
Felmagasztalunk, Uram!
G
E
Jézusnak fénye most rajtam van,
a kereszttől egész a sírig, a sírtól a dicsőségig.
17
A
Isten bűnné tette értem,
milyen erő és hatalom van az életemben,
vállaltad a keresztet, és így értünk szenvedtél, D
Őt, ki soha bűnt nem ismert,
E
D
C
ismeretlen szerző Csiszér László
H
Az égből jöttél közénk, hogy megmutasd az utat, C
AE
így most Jézusban Isten igazsága vagyok. refrén
G
C
D
királyságod már itt van a szívemben.
E
1. versszak
G
E
A Te kertjeid már virágoznak bennem,
20
Lord I Lift Your Name On High Rick Founds ismeretlen szerző 117947 © 1989 Maranatha Praise, Inc.
16
ismeretlen szerző Csiszér László
19
A megújult életem, Jézus, Te adtad, és én hirdetni akarlak!
Esprit de Dieu... J-M. Morin, P. et V. Mugnier Fábry Kornél © Édition de L'Emmanuel
23
e
D
E
A2
A
Szentlélek, jöjj, a világ vár, e
D
E
e
1. versszak
A2
D
h7
e (H7)
1. verssz.
e7
3. versszak 1. versszak
A
A
D
E E7
A
A
E7
A
És ha földi sátrunk egyszer összedől, D
A
s az életünk majd véget ér, A
H7
E
s a szentekkel zengjük örökké: DA
ED
‖: Áldunk Téged, imádunk Téged, E
h
mert szent kereszted által
megragadjuk az Úr jelenlétét.
1.
E/Gis fis A/E
E
E7
D
E7 A
megváltottad a világot!:‖
Mint a vak koldus az út szélén,
2.
E
megváltottad a világot!
kiáltunk s futunk az Úr elé.
29
Mézes Áron
h
e
G
A
Jöjj, hívunk, jöjj, Szentlélek, a szívünkbe áradj, jöjj, hívunk, jöjj, mint folyó, amely túlárad!
refrén
D
1. verssz.
refrén
És hirtelen egy mennyei kéz megáld,
Jézus jön, s meggyógyít!
A
Jézushoz, mert Ő az Úr.
refrén
1. versszak
E
Jézus az, aki megsegít. És hirtelen egy mennyei erő leszáll,
A
D
fis A/E
D
D
az angyaloknak kórusához társul énekünk,
Mint az asszony az Ő ruhája szegélyét,
A
Varga Attila
és a szívünk úgy vágyik égi hazánkba,
A
E/Gis
E
D
h E7
Like The Woman Stacey D. Swalley ismeretlen szerző 1219703 © 1993 Swalley Music
h7
Dmaj
vándorként éljük életünk,
előrefrén
refrén
H7/4 H7
E
AE
D
E
A A2 A E cis fis
E
A4
A
hogy megkeress és megmentsél.
h
D
fis7 h7
A2
A
Zengjen hát a hálám Neked, zengjen hát a hálám a keresztért,
A A/Cis
A2
Mi csak vándorok vagyunk itt a földön,
1. versszak
h7
28
hogy egyszerű emberként eljöttél. Nem vártad meg azt, hogy Hozzád kiáltsak, de megengedted, hogy halljam a hangodat.
h
A2/7
G6
E/D
D fis
G6
megismered Istenedet!
Még nem is éltem én, Te már úgy szerettél,
A
G6
h
D
h
A6
Eljegyezlek magamnak hittel,
refrén
2. versszak
A/Cis
D A/Cis
E
És megismered a te Urad,
I'm Forever Grateful Mark Altrogge Csöngedi Péter Csiszér László szövegvariánsa 24047 © 1985 Sovereign Grace Praise
A
D
igen, hittel jegyezlek el!
zengjen hát a hálám Neked, mert Te eljöttél,
25
cis H
Eljegyezlek magamnak igazsággal, szeretettel, eljegyezlek örökre irgalommal, kegyelemmel. D7
Jöjj, a néped gyűjtsd egybe, jöjj, az alvót ébreszd fel, jöjj, a bűntől tisztíts meg, bátoríts minket!
h7
G
h
Jöjj, igazság forrása, jöjj, imádunk mindnyájan, jöjj, reményünk éleszd fel, Jöjj kegyelmeddel!
A4
A
Csiszér László
27
jöjj, úgy várunk Rád!
A4 A A2 A E E/D
D
E
e
G
E
E (H)
Mert él az Úr, a feltámadt Király! Jézus, Jézus!
jöjj, a szívünk Téged vár,
A
A
Magasztalás és szent öröm, hálaadás az én erőm, zengeni örökre énekét: Jézus Krisztus, áldott légy!
1. versszak
D
jöjj, ki fényt adsz lelkünknek,
24
D
E
Jöjj el, élő vízforrás, h7
G
Örülj, örülj, örülj, örülj az Úrban!
jöjj, áradj szét! G
H
örülj az Úrban, zengd dicséretét! :‖
Szentlélek, jöjj, viharos Szél, h
cis
‖: Örülj az Úrban, áldd az Ő nevét,
refrén
refrén
Szentlélek, jöjj, lobogó Láng, h
Mézes Áron
26
Úgy várunk, és kiáltunk,
GD A
GD G
D
áradj szét, áradj szét, áradj szét!
30
Somogyi István
e
33
e7
h7
D
e
e
G
Uram, Tehozzád futok, élő vízre szomjazom, C
közelséged, ó, mily jó énnékem. Kérlek, ne menj el tőlem, légy mindig segítségem, úgy kívánlak, Téged, Istenem! D
refrén
h7
a/Fis
D
h
refrén
h
e
G G/Fise7 e7/D
D
H
e7
úgy várunk, jöjj Tiéd a trón, D
G
34
Voici le Seigneur... P. Protot, A. Dumont Fábry Kornél © Édition de L'Emmanuel
h7
Ím, itt jön Ő, átkel a hegyen, e
C
h7
e
a dombon át szalad felém a Kedvesem.
A
Viruló réteken át hűs forrás felé vezetlek, D
h
e
G
D
h
e
A
G
1. versszak
A
pásztorod vagyok, elveszni senkit nem hagyok, karom feléd tárom, kiárad áldásom.
h7
D
D
A szív dalol, zengi énekét, e
AD
C
h7
e
2. versszak
amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.
a lelkem ég, ó, Istenem, szerelmedért.
Nem taszítalak el, amikor vétkezel, irgalmat lelsz a szívemben, örök feléd a hűségem, amerre jársz védlek, nyomodba lépek. Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel, ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád.
Úgy vágyom, Uram, ünnepelni Veled, megrészegít a bor, s a méz, mit adsz nekem. Ha elfogadod minden kincsemet, én átadom az életem, Tiéd legyen!
3. versszak
e
e
a kerted Téged vár, s a szőlőd is terem.
2. versszak
h
D
Jöjj, Uram, lásd, Tiéd a szívem, G
D
Nem rejtőzöm el, szívem a szívednek felel,
32
D
úgy várunk, jöjj, Tiéd a trón,
Úgy várlak, jöjj, Tiéd szívem, úgy várlak, jöjj, Tiéd szívem, úgy várlak, jöjj, Tiéd szívem, jöjj, Úr Jézus, Te légy az életem!
refrén
1. versszak
D G
D/Fis e7
e
D
karjaimba zártalak, örökre enyém vagy. A
D
2. refrén
A
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, A A7
a7
Jézus, térdet hajtok, Te vagy a Királyom, énekem magasba emel, foglald el szívemnek trónját!
Kindelmann Győző
e
C
Úgy várunk, jöjj, Tiéd a trón,
a7
D
G
h7
jöjj, Úr Jézus, Te légy Urunk!
Nagyon szeretlek Téged, nagyon szeretlek Téged, e nagyon szeretlek Téged, Jézusom!
D
G
2. verssz.
lezárás
31
C
H4 H
ajkam beszéli a Te igazságodat. Hadd legyen most a dalom jó illat oltárodon! C
C
énekünk magasba emel, foglald el királyi trónod!
C
e
egyre jobban dicsérlek, a7
e7 G
1. refrén
G
Én pedig szüntelen remélek,
e7
Jézus, térdet hajtunk, Te vagy a Királyunk,
1. versszak
1. versszak
D
Lord Jesus We Enthrone You Paul Kyle ismeretlen szerző 37845 © 1980 Thankyou Music
Az Úr elé együtt indulunk, Ő mindig újra vár miránk, ha elbukunk. A nász idején ünnepeljetek, hisz itt a Vőlegény, ki minket úgy szeret!
His Banner Over Me Kevin Prosch Csiszér László, Balogh Ádám 768097 © 1991 Mercy / Vineyard Publishing
Dmaj 1. versszak
Asztalodhoz hívtál minket, G
e
Dmaj e
zászlód fölöttünk szeretet,
szeretet!
e7
refrén
Atyánk, érezzük a Te szereteted, a
35
G
hiszünk jóságodban, vesszük kegyelmed. Asztalodnál örvendezünk, mindent jól teszel, csak nézd életünk!
ismeretlen szerző
E
1. versszak
Dmaj
D
fis7
Dicsérlek, imádlak, H
A/E
fis7
G
e
lez.
Zászlód fölöttünk szeretet,
e
fis G
szeretet!
A/H H
fis7 gis7 Amaj
hogy magasztaljalak, és áldjam szent Neved! A/H E
fis7
Ó, Uram, szeretlek Téged, H
Dmaj
E Gis7 cis7
életemnek célja csak Te vagy,
A/E
E Gis7 cis7
vágyom hallani beszédedet, fis7
A
H7 E
és Veled járni mindörökké!
I Want To Be Where You Are Camp Kirkland, Don Moen Németh S. Judit 14136 © 1989 Integrity's Hosanna! Music
36 E
fis7
H
Ott akarok lenni, ahol Te vagy, H
E
minden nap jelenlétedben, fis7
cis
A
E4
H
nem akarlak távolról látni, vonj magadhoz közel! 2. versszak refrén
cisfis7 H
E
gis
E
E
cis
H
C
D
E4 E
H
cis
A
H
Fis
híd
gis
cis
fis
G
D
1. versszak
D
G
D
ott, ahol népe együtt él örökké az Úrral, fis
h
e
G
h
e
G
D
D
G
D
A G
D
A
D
refrén
Nagy vigasság, hangos öröm van az Úr házában!
A7
D
G
D
D
G
D
G
D
A
D
refrén
Nagy vigasság, hangos öröm van az Úr házában! G
D
lez.
a Menny királyságában!
38
cis
42
fis H
fis Gis cis
Feltámadott, sírja üres maradt, ahogy A
E/Gis
H
megmondta, bizony úgy lesz majd örökké!
D
Santo Sabaoth Kiko Argüello Csiszér László
G a
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, …, …, e
G
C
G
e
You Are Mighty Craig Musseau Mézes Áron 499548 © 1989 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
a7
refrén
1. versszak
E
a7
‖: Ó, áldott, aki jön az Úr nevében. :‖ ‖: Hozsanna a magasságban, hozsanna! :‖
‖: Örvendezz, örvendezz, mert él az Úr! :‖ cis H/D
C
és ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám.”
‖: Az ég és a föld zengi áldott Nevedet. :‖ ‖: Hozsanna a magasságban, hozsanna! :‖
ismeretlen szerző
E
D
Jahve Sabaoth!
1. versszak
Nagy vigasság, hangos öröm van az Úr házában!
G
2. verssz.
A
bizony nem múlik el a Fölkent országa!
A
D
1. verssz.
híd
Nem múlik el, soha nem múlik el,
G
h7
G C
D
E
a7
e
Nagy vigasság, hangos öröm van az Úr házában! A
D
a7
G
41 G
G
„Aki nékem szolgál, engem kövessen,
refrén
D
C
C
Nincs többé könny és gyász, mert az elsők már elmúltak!
HH4 HH4
(Ha) Jézussal megyek,
D/Fis
A4
E
Vele soha el nem tévedhetek, ha Jézussal megyek, Vele – tudom – mindig célba érek. 1. versszak
fis7
E
Csiszér László
40
G
Isten van közöttük, Ő von föléjük sátort.
E4
Tűz száll ránk az égből, az Úrnak Szelleme, újra lángra gyújtja az első szeretetet. Tartsd a szíved készen, mint egy égő áldozat, engedd, hogy égjen a láng! Ó, drága tűz, forrósíts ma át!
refrén
D
Van egy folyó a szent városban, az élet folyója,
E4E
Áldott felhők gyűlnek a száraz föld felett, drága égi zápor újra hullni kezd. Fordítsd arcod a mennybe, tárd ki két kezed, hadd áztasson el! Ó, lágy eső, jöjj, és áztass el!
A/H H
Németh S. Judit
37
E
Ó, friss szél, fújj most rajtam át!
Ó, Istenem, Te vagy erősségem s énekem, s mikor megérint Szellemed, új dal fakad szívemben.
E4
HH4 HH4
cis
erre szomjazom, ezután vágyódom én.
H H4
csak fújjon rajtam át!
Együtt Veled – ez tesz csak boldoggá engem, A
H4
3. versszak
E
H4 H
2. versszak
H
Hisz Nálad lenni oly jó, nincs ahhoz hasonló, asztalod terítve, s átjár dicsőséged fénye!
H
Nem tudom, honnan jön, és hogy merre tart,
Ott akarok lenni, ahol Te vagy, vezess ösvényeden engem, taníts meg a mennyei útra, tölts be Szentlelkeddel! fis7
H4
Fúj a szél a mennyből át a földeken, friss, üdítő szellő újra fújni kezd.
1. versszak
1. versszak
A
Sweet Wind David Ruis Horváth Balázs 1469175 © 1994 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
39
G7 Fmaj
Hatalmas vagy, erős Isten, e7
d 7 e7
a7
szent és dicső senki más nincsen! Feltámadtál és Te győztél, a halálon uralmat vettél! GD
A
G
D
A
GD
A
G
D
E
Halleluja, örvendezzünk hát! Halleluja, örvendezzünk hát!
43
Via Dolorosa Billy Spague, Niles Borop Németh S. Judit 12853 © 1983 Word Music, LLC, Meadowgreen Music Company
e
D
C
H
D
e
D
refrén
1. versszak
Ott a Via Dolorosán, Jeruzsálem utcáján, C C/H
ahol Megváltóm a Golgotára ment, a7
e/G
e7/Fis
A
e
1. versszak
2. versszak
a kereszt súlya alatt. a
e7
E7/Gis
e
D
2. versszak
refén
H
C
D
C
H
e
refrén
híd
Diso e
D
C
d
E4 E e
a
C
G
G
a
C
F
D
1. versszak
G
aD
az Ő fénye benned ég,
C
D
C
a
d
2. versszak
D
G
Könnyek völgyén vándorolok én, s az bővizű források völgye lesz. Megyek tovább, egyre följebb már, míg Sionon arcod felragyog. Választottam, jobb Nálad egy nap, mint ezer nap Tetőled távol. Egek Ura, bízom Tebenned, szeretem a Te Házadat.
Úgy vágyom Eléd állni, jelenlétedben lenni,
a
e
D
C
C
D
G
C
D
az életem már csak a Tiéd! C
Hadd halljam meg hangod!
G
G
refrén
Kezeimet nyújtom Feléd,
C
Aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, e
előszólítja, mint meglevőket.
DG
és Téged dicsérni egyedül, szüntelen. a
(Mahanaim)
48 1. versszak
Lágyan csengő, szelíd suttogásod, Atyám!
refrén
C
híd
D
a
3. versszak
1. versszak
Ölelj körül engem teljesen, hadd érezzem bensőmben a Te kedves jelenléted, hadd halljam meg hangod!
e
a szívem ujjong Tebenned.
C
hadd halljam meg hangod!
E4 E
2. versszak
C
d
fészkébe rejti a fecske fiát.
Boldog vagyok, hogy Benned lakhatom,
In The Silence Paul Iannuzzelli Schmél Csaba 1425944 © 1993 Hillsong Music Publishing
A Te méltóságod csendjében, szentséged fenségében, dicsőséged nyugalmában
e
Minden madár otthonra talál, F
D
Az Úr dicsősége rajtad feltámadt és ragyog örökké!
D
E
Uram, szívedben élek. :‖
e
1. versszak
C
refr.
h
Az Úr dicsősége rajtad feltámadt,
D
G
Uram, Neked adom szívem,
d
a
Kelj fel, mert a Fény eljött, íme, eljött világosságod!
e
fr. Ephraim (Nyolc Boldogság Közösség) Farkas Ferenc
F
Mézes Áron
e
eD
‖: Uram, szeretem kereszted,
e G
G
A7
szerelmed legyőz engem.
E7/Gis
Jeruzsálem szívén át árad felénk.
e
e7
a
C
S a tisztító vér, az engesztelés
e
D7
Nem taszítasz el magadtól, tudom, nem, Te nem hagysz el!
47
Ott a Via Dolorosán hordozta a bűnünket.
D
A
Hűséged tart, mint a páncél, és én élek!
felvette a keresztet szeretett téged s engem.
D
fis Fis h
és szelíden átölelsz. D
e
H
A
Csendesen jössz mindig hozzám,
hogy sose csüggedjek el.
H
e
D
Halk szavaddal bátorítasz,
E7/Gis
Ott a Via Dolorosán, a szenvedésnek útján, ott járt némán s győztesen a Bárány, a
G
G
Háta ütésektől vérzett, fején töviskorona, minden lépés újabb kín és fájdalom. A világ összes bűne nyomta vállát
45
e7
Szereteted áthatol, és a bensőm lángra gyúl!
a vesztőhelyre.
44
Uram, mind jobban szeretlek, ahogy a napok telnek.
tolongott a tömeg, s pribékek vonszolták H
ismeretlen szerző
46
e7
Jézus, Te vagy minden örömöm forrása! G
e7
e
Jézus, Te vagy, Te vagy az élet!
ismeretlen szerző Csiszér László, Kunszabó Zoltán
49
55
G
d
G
1. versszak
1. versszak
Ó, Lélek jöjj, szállj le ránk a rabságból emelj át, a vér alá, a tűz elé, az Istennek színe elé! C
Ó, Tűz, ó, Láng, szent Vér, szállj le ránk, égjen már! Simonfalvi Krisztián
50
C
1. versszak
D
A
C
B
A
d
Jöjj el, jöjj el, hát! Jöjj el, Jézus Király!
G
F
a
d
E4 E
És olyan lesz, mint folyóvíz mellé ültetett szép termő fa, mely idejében hozza gyümölcsét, s levele el nem hervad, s mindenben amit tesz, jó és szerencsés lesz, és ha jő a szárazság, ő akkor is zöldellő marad.
hid
Hazamegyek, ez a világ nem a hazám,
2. versszak
a
refr.
F
1. versszak
G
De nem úgy a gonoszok, hanem mint a
tudom, hogy Ő, Jézus Király, vár énreám! a
G
a
ismeretlen szerző Csiszér László
e/D
C
gondolkodik éjjel s nappal.
Csiszér László
e
d
F
G
52
C
s az Ő törvényéről (Igéjéről)
szent szabadság!
d
A4 A
van gyönyörűsége,
‖: Szabadon a bűntől és láncoktól :‖×3
G
B g7
gonoszok tanácsán, meg nem áll bűnösök útján, és nem ül csúfolódóknál. d
G
a
F
Boldog ember az, aki nem jár
Hanem az Úr törvényében (Igéjében)
Az Úr Szellem és szabaddá tesz, ahol megjelen'!
51
Pálhegyi Dávid (Forrás)
Cmaj
h
e
F
refrén
G
Szeretet Lelke, jöjj, tölts el, tölts el! Szomjazom Rád, érints meg, érints meg!
A
pelyva, amit szétszór a szél, F
G a
F
meg nem állhatnak az Úr előtt, D
e
1. versszak
G
Ajándékod erő s hatalom, D
e
G
a világ félelmet többé nem ad! Dh
e Cmaj D
G
CE
Tölts el, tölts el, szeretlek, szeretlek!
s mind él, aki azon jár.
Fényed betölti a lelkem, Jézus, dicsőséged árad szét! Tölts el, …!
De kinek nem kellett az igazság,
3. verssz.
e
C
Mert Jézus lett az Út,
2. verssz.
D
A
amikor Ő eljön és ítél.
Megtöröd szívem keménységét, én hirdetem szeretetedet. Tölts el, …! Mézes Áron
refrén
cis
1. versszak
E
Méltó a Bárány, hogy vegyen dicsőséget,
‖: Szent az Ő neve örökké! :‖
fis
H
G
AE
A
E4 E
G
E
a
van gyönyörűsége,
H
C
G
s az Ő törvényéről (Igéjéről)
Mézes Áron
F
A
E
56
Jézus gyógyít és szabaddá tesz.
refrén
Ne vidd tovább a terhedet, D
A
Ő letörli minden könnyedet, D
A
gyászod nagy örömre fordul!
e
G
Dhe
Jézus Krisztus, Ő az én Uram, halleluja! Ő így szeret, Ő így szeret, halleluja!
2. v.
cis
ismeretlen szerző
refr.
fis
a
1. v.
1. versszak
h
E
gondolkodik éjjel, s nappal.
cis
A Mester itt van, ma is gyógyít,
G
F d
gonoszok tanácsán, meg nem áll bűnösök útján és nem ül csúfolódóknál. a
Szent az Ő neve örökké!
54
C
Boldog ember az, aki nem jár
Hanem az Úr törvényében (Igéjében)
H
fis
A
a
hódolatot, áldást és tisztességet! fis
F
arra végül a kárhozat vár! 1. versszak
53
a
Jézus Krisztus az egyetlen Király, halleluja!
a
e
Dhe
Szeretlek, Uram I Love You Lord The Continental Singers Bodrics Erika The Continental Singers
57 E
59
cis
D
1. versszak
1. versszak
Itt vagyok most, jó Uram, A
Hozzád száll e dal, tudod, sokszor hívtalak, de ma másként szól e hang,
G G/Fise7
E
D
A
refrén
Az Ő Fiát, e7
Cis7
H7
E
A
Szeretlek, ó, Uram, hálám szívemből fakad,
60
E4 E
F
C
F C7
F
2. versszak
1. versszak
fis A
mit mélyen a szívem bezár.
B
F
G6 G
Emlékezzél meg az Úr jóságáról! D
fis
Emlékezzél meg oltalmáról, fis7
refrén
mert olyan magas, mint az ég,
Kincsem, ó, Jézus, Te légy!
e7
A
D/A A
hűsége és megtartó kegyelme hozzánk.
Indulok mindig Feléd.
Gmaj7
D
e7
A D
Nagy az Ő kegyelme népe iránt!
Vágyom odaadni mindent,
3. versszak
2. versszak
E
s megtalálni Benned, mi a szabadság. Ó, szívem rég várt Reád, Benned életre talált. Élek, de nem én élek már, hisz Te vagy, kit a szívem bezár!
Think About His Love Walt Harrah Németh S. Judit 16299 © 1987 Integrity's Hosanna! Music
Gmaj7
cis
A
A gonosz tettek mind eltöröltetnek, és tisztává lesz a romlott szív, a megtört lelkek új életre kelnek, a Mester van itt, és téged hív.
D 1. versszak
2. versszak
61
Minden, ami volt enyém, mindaz most már a Tiéd, elhagytam minden kincsem én, hogy menjek Veled s Feléd.
E
B
C
el nem veheti senki már,
D
C4 C
Ő az Út, Ő az Igazság,
A
fis
g7
Ő az élet, aki reád vár.
fénylőbb csillagnál, napnál, E
B
aki ott ül Isten jobbján.
cis
D
d/C
a halottak ébrednek álmukból. Kik rabok voltak, most megszabadulnak, a szegényeknek örömhír szól. F
Ó, szívem kincset talált, A E
d
Ő az Úr, Ő a nagy Király,
Szívem kincset talált Ismeretlen Genverde ismeretlen szerző
h
C/E
A vakok látnak, a sánták járnak,
refrén
2. versszak
Ismét térden állok én, s tudom, hogy hallgatsz rám. Bár sokszor hideg szavakat szól kopott és halk imám. De most el kell, hogy mondjam egyszer, amit oly rég szeretnék, hogy szeretlek, és szívem csak Tiéd!
Pálhelyi Dávid (Forrás)
1. versszak
H7
és éneklem, hogy áldott légy, Uram!
D
D eAD
A
s uralkodik mindörökké.
hatalmad olyan nagy!
A
(az Ő Fiát)
Aki most is él, (Aki most is él)
hiszen mindent látsz Te bennem,
58
A
h7
H7
E/H
e7/D C
a legdrágábbat adta érted!
Szeretlek, ó, Uram, hálám szívemből fakad,
fis
(Ő vár rád) fis7
hogy elmondja, mennyire szeret, E4 E
csak azt mondom, hogy szeretlek, Atyám!
E
(Ő vár rád)
h7
H7
fis
(a te Istened)
Ő vár rád,
A
H7
a te Istened, A
H7
nem könyörgök, figyelj rám,
fis
(Az Úr van itt)
h7
Ő vár rád,
fis
E/H
Az Úr van itt, e7
mert ma nem azt kérem, hogy adj még, E
The Lord Thy God Blane Morris ismeretlen szerző 14772 © 1985 Integrity's Hosanna! Music
Viharokban Ő erős várunk, mikor szélvész dúl, karjába zár. Amilyen távol van napkelet, oly messze veti el tőlünk bűneinket. Nem fogy el irgalma népe iránt!
Németh S. Judit (Hit Gyülekezete)
62 F
C
E
B
C
legyen nyugat, vagy kelet, észak bár, vagy dél. F
A
C
B
A/H E
C4 C
fis7
B
fis7 refrén
refrén
g
C
nem gerjed haragra, gonoszt nem ró fel, F
C/E
d
B
B
fis7
F
(Új Forrás)
Térjetek Hozzám, hogy megtartassatok,
G
e
G
G
c
mert Te vagy igazságom, hűséges Istenem. 2. versszak
Ígéretedet elrejtettem a szívembe, parancsolatod megőriztem és nem felejtem, rendeléseid szemem előtt vannak szüntelen, nem távozom el utadról sohasem!
H7
E
D
AH E
És Ő jó, hódolatra méltó, E7
A H/A gis
Thy word [Psalm 119] Amy Grant, Michael W. Smith Németh S. Judit Csiszér László szövegvariánsa (olaszból fordítva) 14301 © 1984 Word Music, LLC, Meadowgreen Music Company
Nem felejtem el, hogy Te itt vagy közel,
H
fis
H
cis
gis
A E
Jézus van itt, énmellettem. H
fis
cis
gis
Nincs olyan veszély, amit Te ne ismernél, H
Cis
H
Te vagy, Ki mindig szívemben él!
h fis h
Légy bátor, készen állj, légy erős, légy szilárd! Ne félj, érted harcolok, és majd győzelmet adok! Indulj hát és ne várj, az úton vigyázz, meg ne állj, vigasztaljad népemet, fordítsd Hozzám szívüket! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, folyóvizet a szárazra, kiöntöm Lelkemet a te magodra, s áldást árasztok utódaidra!
E
Ó, Uram, a Te Igéd lámpás, utamon a fényforrás!
1. versszak
H
refr.
A2
A
Önmagamért, csak magamért teszem, mert szeretlek, mert szeretlek. Meggyógyítom az álnok szíveket, s hozzám hűséges népet teremtek.
A H E9 E7
erős karja felemel, halleluja!
cis
e
Elhagytál, megcsaltál, a hűségben megfáradtál, istened a világ lett, elfoglalta szívedet. Mégis az Enyém vagy, szívemen hordozlak, soha el nem felejtlek, újra összegyűjtelek.
ha Hozzá fordulsz, nem vet el,
H
h
és nincsen más, aki meg tudna szabadítani.
dicsérd, dicsérd, mert Ő irgalmas! E7 AHE E7
A
3. refrén
A H/A gis cis A
Dh
egész világ határai,
3. versszak
E E7
GA
Dh
2. refrén
H
A2
h
2. versszak
1. versszak
A H/A gis cis fis7
A
G
Dicsérd, dicsérd, dicsérd az Urat,
A
h fis
mert Én vagyok, Én vagyok az Isten,
Praise Him Twila Paris Németh S. Judit 15812 © 1984 New Spring
E
A
és egy ember sem akadt, aki hűséges maradt. Erőszak, gyilkosság, minden utad hazugság, eljön az ítélet, mert nem kellett az élet.
f
c
65
D
Mindnyájan vétkeztek, mindnyájan elestek,
Magas helyeken járatsz engem, oly jó Veled,
cis
A/H E
imádlak!
Szavam kevés, hogy elmondjam, csodálatos az én Uram! Kend fel ajkam friss kenettel, hogy dicsérjen szent örömmel.
67
kősziklám vagy Te, melyen állok s nem rendülök meg.
64
H4 H
1. refrén
Dicsérem Neved, míg csak élek, míg élek, c
cis
1. versszak
1. versszak
Es
2. versszak
2. versszak
B
A/Cis
h
Ismeretlen ismeretlen szerző Németh S. Judit
f
D
A E/Cis
Jézus, a mi Mesterünk, mielőtt eltávozott, ránk, tanítványaira új parancsot hagyott. Azt, hogy ahogy Ő minket, úgy szeressük egymást, s hogy Krisztuséi vagyunk, megtudja így a világ.
c
cis
Imádlak,
a szeretet erős, soha nem múlik el.
63
fis7
közelséged oly jó nekem, Uram.
F/A G
C
cis
Imádlak szívemből és teljes erőmből,
mindent remél és hisz, mindent elvisel, C
H
trónod elé leborulok.
A szeretet erős, nem múlik el, C
cis
Szereteted megragadott,
és hogy így megismerjük, eljött Fia! F
E/Gis
szívemből szól új énekem.
Ez a szó Istenről szól, mert ez Ő maga, g
cis
Imádlak, én Istenem,
1. versszak
1. versszak
Ez a szó, szeretet, minden nyelvben él, g
I'll Worship You Geoff Bullock Németh S. Judit 1650915 © 1994 Maranatha! Music, Word Music, LLC
66
68
Kadosh Elisheva Shomron ismeretlen szerző 1531319 © 1998 Galilee of the Nations Music, Integrity's Hosanna! Music
G
h
A szellemem Rád éhezik,
‖: Szent az Úr, dicsérem, mert szent az Úr, :‖ ‖: Adonaj, élő Úr, seregek Istene. :‖ Aki volt, Aki van s Aki eljövendő!
mert gyenge a testem.
G
e
1. versszak
Asher hayah v’hoveh v’yavo.
2. v.
a
‖: Kadosh, kadosh, kadosh, :‖
refr.
d
1. versszak
a
Light The Fire Bil Maxwell Simonfalvi Krisztián, Kontor Angéla, Terecsekei Pál 332454 © 1986 Bloodsmith Music
72
a
‖: Adonai, Elohim, tz’va’ot. :‖ A
D
A
C
a7
1. versszak
dG
C
erős karod támogasson minden napon a Te utadon! 2. versszak
Szelíd hangon szólj hozzám, ó, Uram, friss keneted áradjon rám gazdagon, hogy szívemben égjen szent tüzed, és hűséggel kövesselek minden napon a Te utadon! Lakatos Péter
Mert Te szóltál, és előállt a földkerekség, mert Te szóltál, és csillagok lettek az ég tengerén, mert Te szóltál, és víz fakadt a kősziklából, mert Te szóltál, és megindult a föld a szavadtól.
G
e
A4
A
Benned bízom, Benned reménykedem. Hívlak, Uram, várlak, Uram, légy segítségem, légy menedékem! D
C
C
e
híd
C
h A
Jöjj, térj meg Jézushoz, G
D
add Néki szívedet!
C
Fmaj9
C
érzem, itt vagy, tudom, hogy itt vagy, lehajtom fejem, hangod figyelem, szólj, Szent Szellem, taníts engem! Sebem begyógyul, könnyem már nem hull, örömöt adtál, befogadtál. A bánat elröpül, sok gond eltörpül, vakon követlek, mint egy gyermek. F
Vezess hát tovább, egész életemen át, D
a
a/G
a/Fis
Fmaj7
lehetsz tűz, vagy hűs folyó, D2
a e (a D2)
nekem csakis, csakis Veled jó! Hollósy Péter
e
G
D
e
Indulj és menj, hirdesd szavam,
Küldelek én, s megáldlak én,
e7
D D2 D
C
D
e H
népemhez küldelek én! Tövis és gaz, vér és panasz, meddig hallgassam még én? G
D
C
H
D
e
e (H)
csak menj és hirdesd szavam. 2. versszak
2. versszak
Hallgasd szelíd szavát, fogadd el hívását, ragadd meg szent kezét, most nyújtja feléd.
Fmaj
Suhanó felhő, puha, lágy szellő,
a
Jöjj, bízzál Benne, Megváltód szeret.
D4 D
Horváth Tímea
74
e7
C
refrén
1. versszak
A
F
1. versszak
D
G
Nekem bárhogy jössz, úgy jó,
A
ismeretlen szerző
D
úgy vágyom, vágyom Terád!
jöjj el, Uram, és cselekedjél!
71
a
a
Benned bízom én, Terád vágyom én, e
D
amint gyógyításod árad felém, új életet lehelsz belém, mint egy forró, süvítő szél.
G
refrén
e
G
Fmaj Fmaj9
2. versszak
Hívlak, Uram, várlak, Uram,
refrén
fis
1. versszak
D
a
Karjaiddal átölelsz,
73 1. versszak
70
2. versszak
e
D4 D
Gyújts tüzet a lelkemben, formáljon, égjen bennem! Te ismered az életem, G
d7
G/F
a
hát gyújts tüzet még egyszer (örökre) a szívemben!
A szívem kiáltja, szeretlek Téged, G
D4 D
h
G
Vezess engem ösvényeden, ó, Uram, útjaidat ismertesd meg még jobban! F
a
C
Show Me Your Ways Russell Fragar ismeretlen szerző 1675024 © 1995 Hillsong Music Publishing
F/G
C
de térdre hullok előtted. G
refrén
2. r.
69
G
Felállok, hogy dicsérjelek,
Tüzessé teszem ajkaidat, gyémánttá homlokodat. Népemnek őrévé rendellek én, Lelkemet adom melléd.
G
D
A
1. versszak
D
G
‖: És nem zavar, D
A
D
hogyha ezért bolondnak néznek majd! :‖ D
G
A Sátánt legyőzzük a Bárány vérével, és a mi szavunk bizonyságával. Nem kíméljük még az életünket sem, ennek örülnek a mennyben.
2. refrén
D
‖: Táncolva éneklek, ujjongok Jézusért, szívemben a szent örömnek nincsen gátja már. :‖
2. versszak
Undignified [I Will Dance I Will Sing] Matt Redman Debreceni István 1543572 © 1995 Thankyou Music
75
Itt a földön üldözés vár majd ránk is, mégis örvendezünk, mert ‖: győztesek vagyunk, :‖ győztesek vagyunk a világ felett!
A
refr.
Na-na-na-na-na-na, hej! Na-na-na-na-na-na, hej!
76 refrén
Igéd a fegyverem, hitem a pajzsom, fis
harcom így harcolom, fel nem adom! A
D
E
(D E)
1. versszak
fis
E
fis
E
fis
mert Jézus a vezérem, kőváram, menedékem, D
D
1. versszak
D
D
Harcos, aki ott állsz a harcmezőn, akit éltet vizem s borom, az én erőm. Hidd el, veled vagyok, amikor a világ változik, s veled is maradok az idők végéig. Harcos, emeld magasra a zászlód, ne engedd elragadni a csatában. És mindenek felett zengje kürtöd a riadót, mert az Én mennyei seregem veletek harcba indul. Vitéz katonám vagy, győztes leszel! Vitéz katonám vagy és gyermekem! Vitéz katonám vagy, győztes leszel!
dicsérjük szent Neved! Mert Te jó vagy, irgalmas, H
e
megtartod népedet! 2. verssz.
Ha gyűlölet ádázul rád tör, mint szélvész, … egy ellened készült fegyver sem szerencsés, …
3. verssz.
Ha ellenség gúnyol, szidalmaz és vádol, … az oroszlán szája egyszer csak bezárul, …
G
D/E
e
Vitéz katonám vagy!
D/E e
D
1. versszak
A sátánt legyőzték a Bárány vérével, a7
h7
1. refrén
a7
e
H7
mégis örüljetek, mert e
D/E
e
‖: Én már legyőztem, :‖ a7
H7
e D/E e D/E
Én már legyőztem a világot!
Csiszér László
80 D
D4
D
A
Uram, odanyújtom a lázas kezem! Te tudod, hogy mitől beteg az én szívem! Érints meg, érints meg!
2. 3. refr.
H7
Itt a földön üldözés vár majd rátok,
D
1. r.
e
G
hogy gyermekem vagy, akit szeretek!
1. verssz.
a7
A
Mert te vitéz katonám vagy, csak ne feledd,
e D/E e D/E
és az ő szavuk bizonyságával. Nem kímélték még az életüket sem, ennek örülnek a mennyben.
D
G
I Have Overcome Don Potter Prazsák László, Erős Tibor © 1997 EagleStar Productions
e
D
lezárás
G
G
hogy gyermekem vagy, akit szeretek!
4. versszak
refrén
D
A
mert te vitéz katonám vagy, csak ne feledd,
3. versszak
C DG
G
Hadd nyugtassalak, hadd vegyem le terhedet,
e
G D
D
e
fis
a harcban a győztes az Úr! A gonoszság bástyája porba száll, a harcban a győztes az Úr! És mi áldunk, magasztalunk,
A
tudd meg, hogy büszkén nézlek és békém körülölel.
e
78
h
D
A mennyei tábor ma mellettünk áll, C
D
akit éltet vizem s borom, az én erőm. Harcos, páncélod szép, oly csillogó, de bensőd a sok küzdelemtől megfáradott.
Cis
The Battle Belongs To The Lord Jamie Owens-Collins Csiszér László 21583 © 1985 Fairhill Music
77
G
És este, amikor a fények kihunynak s lepihensz,
Isten az, ki megedzi a szívem, Vele győzelemre vezet minden út!
D/Fis
Harcos, szemed a célpontra szegezd! Segítsd meg, hordozd a sebesülteket! Bár fáj otthagynod a harcban elesetteket, készen álljon új csatára erős kardod és szellemed!
fis
Kígyókon, skorpiókon táncolok, az ellenségnek minden erejét taposom, E
D
Harcos, aki ott állsz a harcmezőn,
refrén
DE
2. versszak
ED
1. versszak
fis
Soldier Phil Driscoll ismeretlen szerző
79
(Mahanaim)
Gyógyíts meg, gyógyíts meg! Tisztíts meg, tisztíts meg!
G
D
81
We Rejoice In You David Boyd Szőcs Gergely 74042 © 1988 Mercy / Vineyard Publishing
G
C
G
85
eD
Fis 1. versszak
1. verssz.
Te vagy méltó, ó, Istenünk, Neked hódolunk és Téged tisztelünk. Magasztalásunk illata szálljon fel, mennyei tróntermedet töltse be!
refrén
e C D
előrefr.
D
Áldunk Téged, imádunk Téged,
átadjuk most testünket, Cis
D
E
refrén
Jézus,
H
A
H
ünnepeljük győzelmed!
E HA H
E
Jézus,
E HA H
H
E
EH
H
A H
A
Dmaj E
H E
86
Tiéd az életünk!
DAh
cis
1. versszak
Szabadításod örök életre szól, A
A/Cis
H/Dis
H
E H/Dis cis/H
2. versszak
Trónjának temploma vagyunk, kősziklánkká lett Jézusunk, Ő visszajön, hogy elvigyen, Szentlélekkel mondjuk: Jöjj el!
hogy a halálból életre keljünk. H
Dicsőség Néked, Mesterünk! Szentlelked eljött, hogy betöltsön erővel, hogy tanúid lehessünk tökéletes szívvel! Jelenlétedben eltűnnek a bajok, s a boldog reménység felragyog!
87
1. versszak
H7
e
1. versszak
D
‖: Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, Cmaj
D
D
G
H7
e
E
D
fis
fis
E
D
fis h
88
E fis
Nagyobb Ő, ki bennünk lakik, halleluja!
d
shalom, shalom, Jerusalaim, A7
d
D
1. versszak
E
E
D
E
fis (cis)
Valljuk meg hát együtt, hogy Jézus az Isten Fia, fis
B
g
d
s bennünk marad az Isten, és mi is Őbenne.
F
A7
d
I Will Not Be Afraid Bob Fitts Csiszér László 2705680 © 2001 Integrity's Hosanna! Music
C2/7+ C C2/7+
‖: Nem fogok félni,
Szereteted elmossa félelmem,
H
a Fiát küldte a földre, hogy a világ üdvözüljön! fis
C
refrén
E
fis
g
1. versszak
fis
D7
Shalom, shalom, shalom, shalom,
C
Az Istentől származunk, Övéi vagyunk, hát, áldjuk Őt,
h
g
Shalom, shalom, Jerusalaim,
shalom, shalom, shalom, shalom, Jerusalaim.
E/Gis A A/Gis
Nagyobb Ő, ki bennünk lakik, halleluja!
h
Shaalu Shalom Yerushalayim ismeretlen szerző
d
refrén
refrén
fis
h
szívemben… szívemben… szívemben… szívemben…
eD
Csiszér László
h
D
shalom, shalom, Jerusalaim.
az Atya Isten dicsőségére! :‖
84
A
shalom, shalom, Jerusalaim,
‖: És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr C
h G
g
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké! :‖ C
A
d
(Mahanaim)
e
D
szívemben itt a menny!
D
hogy megments a gonosztól, Fis/E
A
Az Isten országa van itt, szívemben itt a menny! Ő Úr az én életemben szívemben… és nagy öröm van bensőmben, szívemben… szent, tiszta fénnyel átölel, szívemben…
H
A A/Gis fis
G
Ó,
2. versszak
H
Heaven Is In My Heart Graham Kendrick ismeretlen szerző 738261 © 1991 Make Way Music
1. versszak
E
Fis Cis
refr.
H
Fis
Vágyódunk Atyánk kertjébe!
drága véreddel fizettél,
83
Dmaj E
hálával köszöntünk!
Jézus,
A
Vágyódunk jelenlétedre! Vágyódunk érintésedre! Vágyódunk dicsőségedbe!
magasztaljuk Neved!
Jézus,
A
Gyönyörködünk szépségedben, ugrándozunk nagy örömmel, kézzel, lábbal dicsérünk, Cis nagyon jó, mit érzünk, Uram!
Jesus We Celebrate Your Victory John Gibson Németh S. Judit 165487 © 1987 Thankyou Music
E HA H
Fis
mozgass meg bennünket, Uram!
hűséges Megváltónk, Te vagy az Úr!
82
E
teljes lényünk legyen Tiéd, dis
eDG
h7C
Fis
refrén
a7
Cis
Dicsérettel jövünk eléd,
2. versszak
CG
Prazsák László
Fmaj
F6/9 Fmaj F6/9
nem fogok félni. :‖×3 Én Atyám! d7
d7/G
G7
Cmaj
d7
d7/G
G7
C
szereteted elmossa félelmem.
Bágyi Péter
89
Father Of Creation [We Come Into Your Presence] Robert Eastwood Németh S. Judit 1839853 © 1995, 1996 Hillsong Music Publishing
92
D
h h7 D (G A)
e
Te vagy az Istennek Báránya, a Magasságos Fia,
e7
G
A
A
G
D/Fis
2. versszak
D
híd
Ő a nagy Király! Ő csak egyedül méltó!
G
A
h
1. versszak
A
D GA
Dicsérjük Őt!
a
F
G
C
F
Irgalmazz nekem, Uram, irgalmazz nekem, Uram, G
a
2. versszak 3. versszak
D
1. versszak
Ó, Uram, Te vagy az élet, G
D
A
A/Cis
A/Cis
A/Cis
G2/H
A/Cis D
A/Cis
G2/H
A D
refrén
G
D
A
D
A
Jézus!
For The Lord Is Marching On Bonnie Low ismeretlen szerző ű 21150 © 1976, 1982 Scripture In Song
Az Úrért mi indulunk, az Ő serege mindig készen áll, F
G
a
h
Te vagy az ösvény, mely a mennybe fut, D
Te vagy a váram, kősziklám, C (A/Cis)
fordítsd az orcád mindig reám.
F
F
D
A
C
Mert a sereg kapitánya Jézus, C
G
a
az ellenség nem árthat már nekünk!
Mert Te vagy az élet és Te vagy az út, D
D
győzelemre vezet minket,
2. versszak
A
G
D2
Jézus,
F
refrén
2. versszak
D
D
G/H A/Cis D
D
Ó, Uram, a szívemhez szóltál, megérintett lágy szavad. Ó, Uram, én nem akarom már elhagyni házadat.
G
A/Cis
Vonj most magadhoz még jobban,
az Ő dicsőségét meglátja majd a föld! Zengd a himnuszt a győztesért, áldd az Istent a harcokért, nincs fegyver, amely legyőzhet minket!
Te vagy és nincs senki más.
G
G2/H
a
D
A
A/Cis
94
Ó, Uram, én szeretlek Téged, G
D
ó,
A
G
G
ó,
Te vagy a feltámadás. D
A/Cis D/Fis
szíved dobbanását hadd halljam,
1. versszak
Horváth Tibor
G
D
G2/H
Megtérek most Hozzád, fordíts felém orcád! ‖: Irgalmazz nekem, Uram, irgalmazz nekem, Uram, irgalmazz nekem, jó Uram. :‖
A
G2/H A/Cis
végy fel a karjaidba,
Bár vétettem százszor, kegyelmezz, jó Pásztor! Kegyelmezz nekem, Uram, kegyelmezz nekem, Uram, kegyelmezz nekem, jó Uram!
D
A/Cis
barát és társ, aki szeret.
G2/H
irgalmazz nekem, jó Uram!
91
G
D
a
refrén
1. versszak
G
d
A/Cis D/Fis
Te vagy szerelme életemnek,
teljes szívemből szeretlek!
Bár a bűnöm végtelen, s méltán kapnám ítéletem. F
D
Érintésedet várja lényem,
Szecsődi Tamás, Szabó István
90
A
You Are My Passion Noel Richards, Tricia Richards Bágyi Péter, Simonfalvi Enikő 1537935 © 1995 Thankyou Music
93 D
DhG
e7
aki kilépett a sírból, a halál nem fogott rajta. Szabadítónk lettél nékünk, Benned van reményünk, nincs másban üdvösség, Tied minden dicsőség!
A gonosszal szembeszállunk, erőt az Úr ad nekünk, és hűséggel kitartunk végig, s a mennyben majd Vele leszünk, halleluja! A
D
fis7
h
Őt követjük, Vele megyünk, halleluja!
G
A
G
hálával áldozzunk, magasztaljuk nagy neved. Mert megmentetted népedet, új életet adtál, fogadd el szívünk buzgó szeretetének dalát!
A
A remény megmarad bennünk, a hitünkről vallást teszünk, és hirdetjük, Jézus a Krisztus!
1. versszak
Szent színed elé járulunk, hogy hódoljunk Neked,
refrén
A
méltó, hogy dicsérjük Őt, Királyunkat!
A
1. versszak
refrén
e
e7
D
Szent az Úr, a seregek Ura,
Az Úrért mi indulunk, a gonosz ellen harcolunk; gyere, induljunk az ígéret felé! Az Úrért mi indulunk, az Ő serege mindig készen áll, az Ő dicsőségét meglátja majd a föld!
A Szent Szellem leszáll Prazsák László Csiszér László szövegvariánsa
95 C
a
a/G
D
A Szentlélek leszáll, és minden megváltozik, C
1. versszak
1. versszak
F
G/H
G
megnyílik szemed! A Szentlélek leszáll, és új emberré leszel, meglátod Őt, aki szeret! Ff
C
Ff
I Will Offer Up My Life Matt Redman Matt Edwards 1083764 © 1994 Thankyou Music
100
D2
G
A
D
Igazságban, szellemben életem átadom, szerelmemnek olaját s teljes hódolatom, D7
G
A
h7
mindent átadok Neked, fogadd el, Istenem, h/A
G
A
D
oltárodra hadd tegyem, itt van megtört szívem!
C
lez.
Meglátod Őt, Jézust, meglátod Őt, Jézust!
96 e
C
1. versszak
Több erőt, több szeretetet,
h7
e CD e
refrén
D
Te vagy az Úr!
AG
A
D
AG
A
D
GA
E
h
refrén
Feltámadt, feltámadt, és él örökké! Feltámadt, feltámadt!
E A7
D
Gyere és ünnepeld! A mi Urunk feltámadt és él!
Halleluja, halleluja!
2. vers.
Meghajtom már a térdemet, Jézus Király, Tenéked énekelek!
D
G
D A4A
C a7 D
a7 C D4D
G h A4A
Te vetted át az összes bűnömet!
A h7
e7
D/Fis
G
G
A
fis7
H
cis7A
E
H
cis A
Gis7
H
cis7A
E
H
cis A
H
E
A
H
Come Now Is The Time To Worship Brian Doerksen (Golgota Debrecen) Csiszér László szövegvariánsa 146987 © 1998 Vineyard Songs (UK/Eire)
D
D4 D
A
e7
Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd, G
jöjj, itt az idő, hogy átadd szíved! Jöjj, úgy, ahogy vagy, és dicsérd,
1. versszak
D
A
G
e7
refrén
Úgy alkottad lényem, hogy szerelmedből éljen,
(A)
és a Te szavad: „Enyém vagy”, örökre bennem égjen. A
h Fis (A)
Mert Te vagy a szeretet, ki átölelsz minden nap!
2. refr.
G
1. refr.
fis
Mert Te vagy a szeretet, ki átölelsz minden nap!
h
h
fis
A
G
G
Fis
A
Te vagy a szeretet, ki átölelsz minden nap!
(H2)
E
Isten szeret, örvendj hát, Ő tesz teljessé!
jöjj, úgy, ahogy vagy az Úr elé, jöjj!
h
H
Isten szeret, örvendj hát, ünnepeljed Nevét tánccal!
Istenünk jó, vezet minket, ereje formál bennünket, eggyé tesz majd Lelke által szeretetében.
G
Fis
H
Isten szeret, örvendj hát, szíved járja át!
Atyám, Istenem, szerelmed hozott létre engem, édesanyám méhében már Te szőtted a testem. A
D
Elhívásunk Tőle kaptuk, két kezével őriz minket, és ha megtart, el is hordoz szeretetében.
1. versszak
D
D/Fis
Isten szeret, örvendj hát, szabadulj fel Szellemében,
102
Csiszér László
99
e7
2. verssz.
refr.
D A4 A
1. versszak
G
A szívem áld, ó, szent Bárány,
h/A
1. verssz.
fis
ismeretlen szerző
D
E E
A
98
h
Be Free In The Love Of God Dave Bilbrough Debreceni István 1101684 © 1991 Thankyou Music
101
Ünnepeld Jézust, ünnepeld! A
A
Értem adtad életed, Tiéd vagyok ma már, meghaltál a keresztfán, ez volt értem az ár. Ott győzted le bűneim, lemostad szégyenem, a mennybe ajtót nyitottál és behívtál engem.
Celebrate Jesus Gary Oliver ismeretlen szerző 16859 © 1988 Integrity's Hosanna! Music
refrén
1. versszak
D
e
Ünnepeld Jézust, ünnepeld!
G
D
hiszen oly nagy szeretettel tartozom Neked én! 2. versszak
Cmaj h7
97
D7
A
Hálám elmondani minden szó szegény,
És teljes szívemből imádom neved, az elmém meghajol, és hódol Neked, teljes lényem Tiéd, rendelkezz velem! Mert Te vagy az Úr!
G
Neved dicséretét hozom ajkaimon.
többet Tőled minden nap! a7
D7
Jézus, hű jó barát, mondd, mit adhatok? Szerető nagy Király, vajon mit hozhatok? Mit mondhatnék Neked, miről szóljon dalom?
refrén
More Love More Power Jude Del Hierro Simonfalvi Zsolt 60661 © 1987 Mercy / Vineyard Publishing
D
Egyszer minden nyelv megvallja, hogy Ő az Úr, G
D
mindenki térdet hajt! G
h
A legnagyobb kincs mégis azokra vár, e
A
kik most Őt választják!
The River Is Here Andy Park ismeretlen szerző 1475231 © 1994 Mercy / Vineyard Publishing
103
G
D
A
D
A
D
G
D
A
D
G
1. versszak
1. versszak
A magas hegyről jön a folyó, vize frissítően túláradó, a völgyeken és a mezőkön át a folyó rohanva elér hozzád.
fis
D
refrén
D
D
A
D
és örvendezünk, mert az Úr van itt! 2. versszak
A
3. versszak
107 Amaj
1. versszak
H
fis7/A
E/Gis
E/Gis
cis7/A fis7
D2/E
H
D
1. v. előrefrén
G
D
e C
DG
D
C
D
h/A
D/A
G
e/D
A4 A
D/C
G/H
g/B
G/A
D
A/D D G/D
Nincsen más út, amely szabadságra vezet, nincsen más vér, ami lemossa bűnömet. Jézus, hűséges Isten, vonj magadhoz engem, teremts újra tiszta szívet bennem!
C
Csiszér László
Fmaj C
Fmaj
Egy a test, egy a lélek, Fmaj
G
elhívásunk egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, Jézusunk!
a7 refrén
2. v. 3. v.
Tiéd az ország, a hatalom és dicsőség!
Gmaj
Teremts újra tiszta szívet bennem!
h e
Tiéd a szívem, Tiéd az életem!
Fis/B
G G/E
e
D
Ki rajta áll, annak jöhet szél és árvíz, szilárdan áll a ház! Jézus a biztos szikla, rajta állok már, így jöhet szél vagy árvíz, szilárdan áll a ház!
A/Cis
nincsen más mód, hogy letegyem bűnömet,
C
CD
G/E
amit gondolattal, tettel vagy szóval elkövettem.
1. versszak
refrén
e
D/Fis
D/Fis
Te vagy az egyetlen menedék! D
G
Nincsen más hely, ahol megpihenhetek,
108
D
A/Cis
h/A
h
h7
Jézus a biztos szikla!
A
az élet forrása testedből ered.
H7/4 H
Nincs más, kihez mehetnék, C
D/Fis
D
2. versszak
G2
E
Horváth Balázs
D2/E
D
fis7/A
D
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez,
Mézes Áron
G
fis/E
h
1. versszak
refrén
fis7/A E
E
Neked halált hozott, nekem életet.
H
Szeretlek, Jézus, jobban mindennél! a
D
Jövök a kereszthez, jövök a kereszthez,
refrén
gis7
H7/4
E
Semmi sem ér fel a Te jelenléteddel!
és te válaszolsz majd: „Istenem vagy”!
h
D
fis
fis
És azt mondom én, hogy „Népem vagy Te”,
e
fis
A
és te válaszolsz majd: „Istenem vagy”!
105
E
mindig szeretlek, én Istenem!
És azt mondom én, hogy „Népem vagy Te”,
gis
h
Éneklem hűséged és kegyelmed,
hogy szívedre beszéljek. ‖: Ami elveszett, visszaadom, reményed megújítom, :‖ mert nagyon szeretlek!
Amaj2/H
D
D
H7/4
E
fis/E
E
‖: Magamhoz édesgetlek, a pusztába elvezetlek, :‖
Amaj2/H
D
a mi Urunk nagy nevének!
Csiszér László
Amaj2/H
fis
Hegyek, hódoljatok, zúgj, tenger,
Az Úr hegyére felmenni jó, mert a jelenléte békét adó. És a folyó mentén ha futkározunk, vígan táncolva áldjuk ott a Fiút!
E
A/E
G h/Fis E
fis
Isten folyója az élő víz, hogyha megérinted, életre hív. És a partjára hogyha sokszor lejársz, egyre jobban szomjazol az Úr után.
fis7
D
Kiálts az Úrnak, te föld, énekelj, adj dicsőséget a Felségesnek!
2. versszak
A
E
a Te szereteted nagy voltát. Vigaszom, oltalmam, menedékem, váram, ami vagyok, egész valóm Téged szomjaz, Téged áld!
a mennyei folyó most megtölti szívünk,
104
fis
A/Cis D
a mennyei folyó most felvidít, D
E
Úr Jézus, Megváltóm, nincs senki olyan, mint Te, minden napon magasztalom
A mennyei folyó most táncra perdít,
G
Kiálts az Úrnak! Shout To The Lord Darlene Zschech ismeretlen szerző 1406918 © 1993 Wondrous Worship
106
e7
a7
e7
Egy az Isten, mindeneknek Atyja,
Fmaj
G
mindenek fölött Ő áll, mindent áthat, mindenben Ő van, testvérek, szeressük egymást!
109
Let Us Exalt His Name Together Stuart Dauermann ismeretlen szerző © 1982 Stuart Dauermann
e
h
C
G
a
e
H4 H
magasztalom az Ő nevét! e
h
C
D 1. versszak
1. versszak
Minden időben áldom, dicsérem az Urat, G
h
C
A D
D
sietve asztalához ülnek. G
D
e
h
A
D
D
e
h
h
e
2. versszak 1. versszak
minden a Tiéd, Uram! C2/F
C2/F
G C FaG
2. v.
minden a Tiéd! Imádás, tisztesség, rajongás, minden a Tiéd, Uram! A hála örökkön-örökké, minden a Tiéd! G
F
G
híd
Betölti dicsőséged az egész föld színét!
refrén
As
Es B C
As
Es
113
A A4 A A2
A A4
mert Téged éreznek, Jézus. Itt van a Szentlélek, a szívek eltelnek, ez a Te szerelmed, Jézus. F
refrén
1. versszak
H
H
AH
D2 A E
2. verssz.
a Te országod örökké áll! Dicsérünk, Megváltónk, tölts be minket szent erőddel! Jöjj most, Szentlélek hozzánk!
H
1. versszak
A
H
nem alkuszunk, nem hátrálunk meg, E
H
G
D
D2 A4 A
D
A H
győzelmedben élünk, Jézus!
E
Come And Fill Me Up Brian Doerksen Harkai Tamás 630307 © 1990 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
E4
E
E4 E
E4
Lényed érint, érzem átjár, Isten Lelke, H A
E E4 E E4
kérlek, tölts be most, tölts be teljesen!
Jövök Hozzád, Téged várlak, hiszek Benned, élő vízfolyam, gyere, tölts be most! fis
refrén
E
Mindig győztesek vagyunk Benned, fis
G
A mennyország gyermeke lettél, az Atyának drága fia, mától fogva minden nap
114
Győztes vagy Királyunk,
fis7 gis7
A A2
a szívek élednek,
E
A
Csiszér László
a Szentlélek temploma.
ismeretlen szerző
fis
A
Gyönyörű, szép este,
C
telve legyen a fényeddel!
E
A
fis7
F
B
e7
Szent arcod ragyogtasd rám, imádlak, Jézus Király, megszentel jelenléted, újjá lesz egész lényem!
Telve legyen,
111
fis7
h7
refrén
F
fis7
G G/Fis e7 D D2 D D2
C2/G
Dicséret, tündöklés, bölcsesség, a
Fis7
szívből áldunk Téged, örökké szent!
2. versszak
C2
C2/G
A
egész valónk ma Néked zengjen,
1. versszak
C2/F
A
fis7
G
2. versszak
3. versszak
C2
Áldás, méltóság és erő, C2/F
e7
Dicsőítünk Téged,
Filled With the Glory Leonard Jones Prazsák László © 1997 EagleStar Productions
C2/G
fis7 e7 A Fis7
fis7
h7
Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, megszabadítja Isten népét! Az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, de az Őt keresők bőségben élnek!
C2/F
G
Dicsőülj meg bennünk, örökké szent!
Megkerestem az Urat, s meghallgatott engem, minden félelmemből kimentett. Aki Őreá néz, annak lelke felvidul, s arca szégyentől el nem pirul!
C2
e7
Rád vetem pillantásom!
h7
s mert közel van Ő hozzád, válaszol!
110
fis7
Szent színed elé állok,
mindnyájan Benned bízunk!
Érezd és lásd, hogy jó az Úr! Kiáltasz, C
G fis7 e7 A
hallgasd meg kiáltásom!
Gmaj
az Őt félőkön megmarad örökkön-örökké! G
e7
Örvendünk ma Néked,
refrén
refrén
h
fis7
Én Istenem, Királyom,
h
Érezd és lásd, hogy jó az Úr kegyelme, C
D D
Hallják ezt a szegények és együtt örülnek, a
Csiszér László
112
H
E
H
cis
Kegyelmed mossa át szívem teljesen! Lelked ömöljön, folyjon, úgy vágyom Rád! A
E/Gis
A/Fis
A
E/Gis
fis7
E
H
H4
H
Szeretlek, kívánlak, szükségem van Rád, szeretlek, kívánlak, szükségem van Rád!
Csiszér László
115
C
C2/H
F
G
C2/H
G
a nagy vizekből, hogy kimentsen, tágas mezőkre vezetett engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. a
C
G
C
És örökre együtt leszünk már, tudom (hiszem), hogy együtt leszünk már!
F
C2/H
C
F9/4
C2/H
G
1. versszak
Csak egy korty az Úr vizéből, egy villanás dicsőségéből,
fis7
H
G
H
A
E/Gis fis7
E/Gis
fis
A gis7
g
refrén
Örvendj, örvendj, ujjongj Izrael, F
D
Hófehér haját, bölcs homlokát, izzó szemét, tűz tekintetét. D7
Úgy vágyom …
a7
H7/4 H
elváltozunk ábrázatára,
G
D
akiben megvan ez a reménység,
a7
D7
2. versszak
Erős Isten, aki megsegít, örvendj néked, ujjong és szeret, örvend tenéked, újra megtisztít, szent vérével téged megújít!
e lezárás
1. versszak
D7
nem kell félned, Sion leánya!
H7/4 H
önmagát mind megtisztítja!
F
Veled van az Úr, néped Királya,
D
D
Meglátjuk majd egyszer Őt,
Ítéletét az Úr elveszi, ellenségeidet elűzi. g
e
Mint sok víz zúgását, hallani hangját, igazságot szóló Atyának szavát. Úgy vágyom …
vigadj teljes szívedből! Laj, laj, … c
e
úgy vágyom meglátni arcát!
refrén
g
D7
e
G
g
Megszabadított téged az Úr,
c
D
D
D7
D
G
Úgy vágyom megállni Előtte,
vigadj, Sion, Sion leánya! D
A7/4
3. versszak
E4 E
Roni Roni Bat Zion David Loden ismeretlen szerző 323274 © 1995 Integrity's Hosanna! Music
D7
D
2. versszak
H/A
minden újjá lesz bennünk.
117
D
a7
fis7
És ahogy Téged szemlélünk, Urunk, E
C
hallgatom, hogy mit szól Isten hangja hozzám.
a Te gyógyító érintésed járja át bensőnket! fis7 H
D
Őrhelyemre állok, megállok a bástyán,
1. versszak
refrén
A
A
e7
e
ó, Szentlélek, jöjj tüzeddel, amely szüntelen lobog; cis
G
Nemes Ákos
119
cis
E
C
H
C
Dicsérjük hát a mennyei Atyát és az egyszülött Fiát; H
D
imádlak, hű Atyám!
egészen más emberré leszel.
cis
G
minden tisztelet csak Hozzád száll,
H
gis
D
Most csak nézlek és csodállak, tiszta szívből áldlak,
gis cis
E
D
C
és megtelsz új élettel, D
D
nagy Király és győztes Úr! refrén
A
C
Benned ott találok minden választ,
C
gis7
A7/4
G
G
ismeretlen szerző
116 E
a
e
csak Te vagy az egyetlen út.
tudom, hogy ott vársz rám az út végén! d
D H7
Benned van a szeretet fénye,
kereszted győzte le a bűn hatalmát! C
D
és nem találnék Nálad szebbet, bármerre is indulnék.
Hiszem, hogy meglátom arcodnak fényét,
G
G
se dal, se szó, se kép,
C
2. refrén
d
G
Fényed megtörte az éj uralmát,
2. versszak
a
1. refrén
d
D
Fenségednél nincs vonzóbb e földön,
1. versszak
1. versszak
A magasból nyúlt le, hogy felvegyen, C
I Stand in Awe Mark Altrogge Tornay András 23914 © 1987 Sovereign Grace Praise
118
e
a7D
G
Halleluja, szent az Úr, halleluja, szent az Úr, a7
H7/4 H
halleluja, szent az Úr, szent az Úr!
Németh S. Judit Csiszér László szövegvariánsa
120
Uram, éhezem a Te igazságodat,
B
a
g7
E
C
ha fájdalmas lelkünk, betöltöd örömmel. Úr Jézus, életünk felett végy teljes uralmat, hogy szent népedhez méltón várjuk nagy napodat. F
a
g7
a
F C
B
C
F
E4 E
H
1. verssz.
E
fis
G
refrén
fis7 A
h
G
Senki nem ragadhat el szerető kezéből, fis7
fis
E
lez.
refrén
2. versszak
2. verssz.
Méltó, egyedül Ő méltó, hogy tisztelet, imádat szálljon hozzá! Ő az Úr, aki örökkévaló, Mindenható, Ő múlt, jelen és jövő. Kezdetben teremtett mindeneket, és szavával tart fenn eget és földet. Lehajolt hozzánk, s a porba életet lehelt, hogy lássuk Őt, a végtelent. Imádd Őt, Ő Istened, Ő ismer már és szeret!
Cis gis
Ha Isten velünk, ki ellenünk, dis
H
Cis
hát hogyne adna mindent nekünk. gis7
2. versszak
Ki lenne az, ki vádolna engem, ki az, ki kárhoztatna, talán a Krisztus, ki meghalt értem?
125
A
Gg
D
Isten fénye út a sötétben Siyahamba Andries van Tonder Csiszér László 5699391 Közkincs
E
cis
fis
H
Jézus fénye út a sötétben,
refrén
cis7
de Fiad halt helyettem.
D
1. versszak
1. versszak
Fiadat adtad értem, Atyám, életét nem kímélted, engem kért a halál magának,
e A
amely erős, megoltalmaz.
Csiszér László
Fis
A/Cis
h
G
Jézus, Jézus, meggyógyítottál és eltűnt a sötétség. Jézus, Jézus, mint bővizű folyó, árad kegyelmed s elér.
E
h
Istenem, Atyám, Övé vagyok.
mind jobban betölt mennyei dicsőséged!
E
A
D
E
H
A/Cis
mert Ő jó és igen hűséges Úr,
Ahogy nézlek, dicsérlek,
Fis
h
amíg élek, amíg vagyok örökké. G
h Gis A
H
A
Szüntelen dicsérem az Urat,
nem lankadok, s nem hallgatok soha,
mint a nap az ő erejében.
Cis
ismeretlen szerző
Mindenkor dicsérem az Urat,
Ó, Jézus, várlak, szent arcod fénylik,
122
E
D
E
H
fis
A
D
Jézus, Jézus, Megváltó Uram, oly jó és szent vagy! Jézus, Jézus, egy pillantásod örök boldogságot ad. h fis
E
Megnyitom a szívem és hallgatok Rá… mert az Isten hozzám szól.
124 1. versszak
Jesus Jesus [Jesus Jesus One Touch Of Your Hand] Geoff Bullock ismeretlen szerző 1839884 © 1995 Maranatha! Music, Word Music, LLC
2. refr.
2. versszak
Szentlélek, erősíts meg, újíts meg, friss kenet, hogy megtegyem akaratod, adj még több kegyelmet, hogy hűséggel harcoljam meg a hit nemes harcát, utam végén meglássam az én Uram arcát!
E
H7
mert a Mester hozzád szól.
hadd világítson, míg visszatérsz!
121
E
H
Jézus, töltsd tele a lámpásomat, g7
A
Jézusban testvérek. Ő hívott bennünket össze, hogy hallgassuk együtt a Mestert. H
szomjazom a Szentlélek vizét, F
Nyisd meg a szíved, és hallgass Rá, nyisd meg a szíved, és hallgass Rá, nyisd meg a szíved, és hallgass Rá,
B
C
H
Mi vagyunk az Istennek népe,
1. refrén
d/C
János k. himnusz Csiszér László
1. versszak
d
Meggyógyítod, aki szenved, mennyei erővel,
refrén
F/E
1. versszak
F
123
Add a kezed, a kezed, és induljunk hát!
E
Jézus fénye út a sötétben. A
fis
a
H
E
E E7
Jézus fénye út a sötétben!
Gis
‖: Dicsőség szent nevének! :‖ 2. v.
Jézus Lelke az, ki erőt ad…
cis
Csiszér László
126
129
d
C
B
D Dmaj7 e
C
d
C
Hívlak, Uram, mert szükségem van Rád,
refrén
1. versszak
Atyám, szerelmed erős és végtelen! d
B
A
Hogyan maradhat tiszta az életem? g7
h h7 e
a
B
Gmaj7
refrén
g D
g
G
e
D
h7
híd
refrén
D2
E4 E
végtelen szereteted öntsd ki ránk!
G/H
A/H
A/H
G/H
G
A
cis
cis
E
F
E4
E
2. versszak
a
A
Cmaj
hadd éljek úgy, ahogy Te, add meg nekem! e
a
D
e
refrén
e7
gondot viselsz rólam szüntelen, G
C
senki sincs Hozzád hasonló, Uram! Olyan vagy Te, mint egy igaz barát, tudod jól szívem minden gondolatát. D
C G
Adj nekem többet magadból, még többet!
cis
A
H
E
Oh Jah! Leonard Jones ismeretlen szerző © 1996 Eaglestar Productions
E
fis
C
e7
D2 A C
e7
G
D2
Ellenségeid űzd el, amint a füstöt űzi a szél! e7
D2 A C e7
G
Hadd fussanak mind Előled, jöjj, szórd őket szét! Ünnepelnek a szentek, örvendeznek Előtte, ujjongva, teljes örömmel zengik dicséretét!
3. verssz.
G
a7
H
2. verssz.
D
Te vagy az Úr, nagyon szeretlek én,
1. verssz.
a7
és tegyem a Te akaratod, Uram, még többet!
HE
Ó, Jah', ó, Jah', Urunk, jöjj el!
C
Hadd értsem szavad jobban h7
A
D2 A D E 2fisA
D
fis7
‖: Minden nap veled! :‖ Minden nap veled!
refr.
1. versszak
Még többet Tőled, még többet, e
H
Uram, Neked adom az életemet,
131
D
D H4 H
mert csak Érted élek! Kérlek, vezess engem az ösvényeden, minden nap Veled! lez.
ismeretlen szerző
E/Gis H
teljes szívemből imádlak! Mindenem Te vagy, ezért Téged dicsérlek, teljes örömöm Te vagy!
és készen áll a sok imádó, aki megszenteli a Neved. Emberek kérnek Téged, a földön mutasd meg a fényed, jöjjön el a királyságod, és legyen meg akaratod!
A
Arra vágyom én, hogy magasztaljalak,
refrén
1. versszak
a mennyben mindig szól a dicséret,
I Give You My Heart Reuben Morgan ismeretlen szerző 1866132 © 1995 Hillsong Music Publishing
E
E
G
C
A A4 A
ott, hol megtört szívem végre otthont talál,
Angyalok látnak Téged,
D
D4/G
A/H
h7
1. versszak
és áraszd ránk a fényed,
D
D/Fis
Mutass mindig utat, merre menjek tovább,
130
Cmaj7
e
A
ahol Te vársz rám, Atyám!
Nyisd meg a menny kapuját,
128
D
hiszen új életre hívtál, s ez visz tovább!
A2
a
e
G
Prazsák László
h7
h
h
Bár nem tudom, mi vár rám, de szívem már készen áll,
dicsérlek Téged, egyetlen Úr! Te vagy nekem az élet, menedék vagy, ha félek, erős karoddal átölelsz. Vonj most magadba, Jézus, lényem lényeddé váljon, erős szerelmed égessen el!
127
A
a szív dobbanásánál, többet adj, Uram!
C
D4
D
ki többet ad!
G
1. versszak
2. versszak
F
A
Többet a szavaknál, többet a dalomnál,
Áldalak Téged, Jézus, imádlak Téged, Jézus, c
G
küldd Lelkedet,
Vezess el engem az igaz életre, hogy gyönyörködjem a Te szent törvényedben, és gyűlöljem meg a bűnt, mely romba dönt, és csak arra nézzek, mi vár rám odafönt! g
D
Hívlak, Uram, halld meg szavam,
hogy ne vigyen bűnbe soha az én szívem.
Fiso
G
hogy többet adj magadból, Atyám!
Szívembe rejtem szent igéidet, F
I Need You More Bruce Haynes, Lindell Cooley Varga Eszter 2061678 © 1996 Integrity's Hosanna! Music, Centergy Music
Ki a mennyekbe száguld, együtt Őt magasztaljuk! Az Ő neve: Jahve! Jöjj, örvendjünk hát!
132
Baruch Haba Barry Kornreich Prazsák László 165078 © 1983 Maranatha! Music
e
1. versszak
G
d
G
G
d
B
d
Baruch haba b'shem Adonai, C
d
B
Vegyétek, s igyátok, ez az én vérem, amely a bűnökért kiontatik!
2. v.
G
CG
Jöjj a Szentek Szentjébe, jöjj az Ő jelenlétébe,
refrén
a F
1. versszak
G/H
Vegyétek, s igyátok, ez az én vérem, a szövetség, mely által, aki hisz megtartatik.
Szent kezeket emelj fel,
C
G/H
a F
G
C
a Bárány, Jézus vérén át, imádd Istent a trónjánál! F
G
e a (G)
1. versszak
C
B
Ünneplek, éneklek Istenem, az Úr előtt, d
háladalt zengek néki most és örökké!
C
mennyei trónjához, a
E7/5
örömmel lépjünk Elébe, F
d7
G4 G
kiáltsuk, nagy az Ő neve! 2. versszak
Dicsérje Őt a hangszerek hangja, Néki szóljon minden dal! Dicsérje Istent a menny és a föld, hálaáldozat szálljon Hozzá föl! Fmaj7
refrén
Mert az Isten jó!
(Mert az Isten jó)
e7
Mert az Isten jó!
(Mert az Isten jó)
F/G
G7
C
az Ő kegyelme örökké tart!
(a7)
3. versszak
Jézus, az Úr legyen áldott, teremtője mindennek, táncoljunk együtt Előtte, emeld föl kezed és szívből énekelj!
D
e h7
Istenünk, szent vagy! A9
e7
A9
Nyújtsd hát a kezed felénk, érints meg a mennyekből! Küldd el szent seregedet, e7
A
H7
hozz a földre ébredést! Igaz és szent vagy, szent és hatalmas, igaz és szent vagy! Ítéljen igazságoddal hatalmas jobb kezed. Törd meg az ellenség hatalmát, erődet szabadítsd fel! Erős Urunk vagy, szent és hatalmas, erős Urunk vagy! Minden bálvány porba hull előtte, hirdessük hát hatalmát! Bátran vallja minden nyelv, méltó, méltó a Bárány! Istenünk méltó, hatalmas és jó, Istenünk méltó!
138
Song from Heaven Cris Falson ismeretlen szerző 764280 © 1991 Maranatha Praise, Inc.
E
gis7
Ez az a dal, mit a mennyben angyali kórus zeng:
refrén
Igen, Isten jó,
h7
1. versszak
d7
e
4. refrén
1. versszak
Menjünk most együtt az Úrhoz,
g7/9
h7
Istenünk, szent vagy, szent és hatalmas,
3. versszak
C
a
3. refrén
For The Lord Is Good [Enter His Gates With Thanksgiving] Billy Funk Szőcs Gergely 1763417 © 1995 Integrity's Hosanna! Music
D
2. versszak
135
e
C
2. refrén
refrén
Magasztalom, dicsérem én, mert nagy csodákat vitt ő végbe!
a
Our God Is Holy Don Potter Debreceni István © 1996 EagleStar Productions
e7 1. versszak
d
I Will Celebrate Linda Duvall Szamek-Nagy Andrea 21239 © 1982 Amstutz, Daniel, Maranatha Praise, Inc.
1. refrén
G
mert szent az Isten, igen, szent!
134
137
a
F
C
a
ismeretlen szerző
C
D
amely tiérettetek megtöretik!
Cd
Áldott, ki jön az Úr nevében, hallelujah…
C D
Nézz rám, nézz rám, nézz rám!
G
baruch haba b'shem Adonai, hallelujah!
133
a
Vegyétek, s egyétek, ez az én testem,
3. verssz.
C d
2. verssz.
B
refr.
g
‖: Baruch haba b'shem Adonai, hallelujah! :‖
1. versszak
d
Úrvacsorai ének Varga Attila
136
‖: Halleluja, halleluja, halleluja,
Amaj
H7/4
„A dicsőség a Bárányé!” fis7
A
cis7
H7/4
fis7
E
imádatunk Tiéd :‖ örökké!
Gulyás Erhard
139
D
D/E E
A/Cis
D
D/E
A/Cis
D
A
D
Nincs más név, csak az Úr Jézus neve, E
fis7
nincs más név, melyben lenne üdvösség. E
fisED
h7/E
A/E
h7/E
D/E E7
A
Övé a hatalom és erő! A
E/Gis fis
1. versszak
A/Cis
h7
cis
h7
D/E E
E4 E
G
C
D
A
1. versszak
2. versszak
D
E
A
és hirdetjük az Úr szavát. A
D
Ma Mózes szolgád napja virradt újra, A
E
fis
h7
E
refrén
cis
Bár e nap próbákkal terhelt, éhség van, sötét és harc, A
de hangunk kiáltja a pusztákon át:
refrén
refrén
D
Minden szemét, Jézus mellett minden szemét,
E
ragyog mint a nap, ha a kürtök hangja szól. Dicsérd Őt, az ünnep éve van, E
A
Giso
Diso e
G
2. versszak lez.
és Sionról jön el a Megváltó! Sionról jön el a Megváltó!
fis D
e
a7
h7
D
a7
A
E
Giso
a7
D
Minden élet Jézusban ma újraéled,
Ezekiel napjait éljük, a száraz csontra ismét hús kerül. Ma Dávid szolgád napját látjuk újra, a dicséretnek új templom épül. Új aratás napja jött el, a mezők már fehérlenek, és mi, mint a szőlőskert munkásai, az Úr Igéjét így hirdetjük ki! E
h7
mit e világ tárhat eléd, Vele fel nem ér.
és Sionról jön el a Megváltó!
A
a7
az életembe új fényt hoztál, mindenem Te vagy! Elindultam, futok-futok, meg nem állok, míg a célba el nem jutok, az én erőm Te vagy! G
D
A
C
Megragadtál, Jézus Krisztus, megragadtál,
Hát, lásd, Ő jön fenn a felhőkön, A
Csiszér László
1. versszak
„Készítsétek el az Úr útját!”
A
Cis
e
A
A
H
Ünnepeljük ma Jézust, Övé a teremtett világ! Ünnepeljük kegyelmét, tapssal és tánccal dicsérd hát!
144
D
E
HE
Megvigasztalsz bennünket, megújítod lelkünket, szívünk Benned szabad lesz. Téged imádunk! Fis
A
és igazságod végre helyreáll.
A
E
új reménnyel töltöd meg,
Téged imádunk!
Most Illés napjait éljük, A
H
Megérinted szívünket,
Tőled megkapunk mindent,
Days Of Elijah Robin Mark Gál Dávid 1537904 © 1996 Song Solutions Daybreak
A
Ünnepeljük ma Jézust Celebrate Brian Doerksen, Brian Thiessen, Paul Janz Veres Zoltán, Pintér Béla, Czipó László 1638360 © 1994 Father's House Music
H
G
él Jézus, a mi Urunk!
141
A
E
1. versszak
Ő él, Ő él, Ő él, él,
D
G
143
G
Él Jézus, a mi Urunk, él Jézus, a mi Urunk!
refrén
D7
1. v.
a7 D
h
az asztalon egész életed. Ki Téged hálával vesz, a Lélek lakik nála, és élete lesz Benned mindörökké, mindörökké!
Vive Jesús, el Señor P. Lucas Casaert ismeretlen szerző
G
A4 A
D
és Övé legyen minden dicséret, áldás!
140
A
Téged áldalak!
Tányéromban Tested, a Véred itt a kehelyben,
és fönt a mennyei helyeken. Neve legyen áldott égen és földön, D
G
Téged áldalak, teremtő, megváltó Isten, áldalak, Te szántóföldbe rejtett kincsem, áldalak, Téged áldalak!
A/E
Neve legyen áldott égen és földön, D
fis
refrén
A/E
e
2. versszak
h7/E
Övé minden áldás, Övé minden dicsőség,
D
Te vagy nekem, másom nincsen, áldalak, e
Nincs más név, csak az Ő neve, Jézus,
h
És én áldalak, teremtő, megváltó Isten, áldalak,
1. versszak
refrén
A/Cis
A/E
Szamek-Nagy Andrea
142
Diso
e
H
e
s a szívedben új remény lesz, és örökké élsz.
A
Father To Son [Every Song] Brian Doerksen Csiszér László, Balogh Ádám 1637581 © 1994 Father's House Music
E
H
1. versszak
Fiam, egyetlen kincsem vagy, Gis
cis
A
a szeretetem túlárad irántad. Fiam, barátként állok itt, hogy veled maradjak az idők végéig.
148 E 1. versszak
E
A2
refrén
Minden dal, ami elér, E
H
H
2. versszak
2. versszak 1. versszak
refrén
E
a/E
cis
megszabadít, elveszi minden terhem.
előrefrén refrén
Soha nem leszek többé az, aki voltam rég,
AE
D
H
H
jelenlétében csodálom szépségét. E
cis
H
149
cis
H
d 1. versszak
C
e
anyám méhétől fogva rám gondot viseltél. A magam útját jártam, mikor szelíden hívtál,
D/Fis
e
D/C
H
a
A
G
g
A
refrén
Ébredésre vár a föld, szomjas a nagy világ, és annyi száraz év után most élő vízre vár!
D/Fis
e
sokat jelentesz nekem. a
Fiso
Köszönöm, hogy minden nap a/H
H
megtart a kegyelem! 2. versszak
2. versszak
Hirtelen nagy szél támadt, elsodort minden gátat, felhők gyűltek az ég alján. Eső illatát éreztem, és imádkoztam csendben: „Uram, áldásod áraszd ránk!”
D
Jézus, Te vagy minden kincsem,
kiégett tarló, semmi más. Eső nem hullott régen, felhő sem volt az égen, mindent tönkretett a szárazság.
B
A
az én hajnalcsillagom.
g
F
D
G
G
C
CHe
Jézus, Te vagy minden álmom, Cmaj
Pintér Béla
g
H
Te vagy igaz szó a számban,
Álmomban messze jártam, egy szántóföldet láttam,
d
Fis
Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél,
éjszakám és nappalom,
E
hogy házában maradjak.
147
H
a
refrén
Szívem érte ég, és bármit megtennék,
A
Pintér Béla
H
A
gis7
a szívemre beszéltél, és megváltoztattál.
mert Ő rám talált, és megfordult a világ. E
cis7
e
A
A
A
Szívem ujjong s táncol, nem érti a világ,
de amikor meglátnak, nagy öröm lesz majd és minden ember táncol.
1. versszak
2. versszak
Csak Ő és én, nem kell más, utána vágyom, E
H
fis7
Kegyelme újra átkarol, lelkemről minden lánc lehull, E megvigasztal, s az, ami fájt, emlék csupán. A E fis
Amaj fis
H
híd
cis
fis7
Mindig csak Rólad énekelnék, mindig csak Rólad énekelnék!
úgy vágyik lelkem Istenhez, A
E
Örvendek igazságodon, magasztallak minden napon, örökké éneklek és szereteted áldom. E
Mint szarvas hűs folyóvízhez,
A
folyóid zúgják, hogy szeretsz,
hogy gyógyításod szabaddá tegyen.
Pintér Béla
a/E
Hegyek és tengerek felett
fis7
s én megnyitom szívem,
Fiam, az életed nagy kincs, fiam, tudnod kell, ez mindig igaz marad. Fiam, akkor is hogyha félsz, amikor elborít a sötétség.
E
I Could Sing of Your Love Forever Martin Smith Németh Judit 1043199 © 1994 Curious? Music UK
Amaj
azt suttogja szerelmem tiéd, fénylő hangok, dallamok tengerében ott vagyok!
146
Az álomból valóság lesz, hiszem, hogy felébrednek a népek, törzsek, nemzetek. Eltűnik majd a sötétség, megszűnik minden kétség, Istenhez jönnek az emberek!
3. versszak
145
Engedd meg, hogy mindig itt maradjak lábaid előtt, nézhesselek Téged és nyerjek új erőt. Meggyógyul a lelkem, megváltozik életem, ha jelenlétedben ruhádat megérinthetem.
150
ismeretlen szerző
153
G
e
DAD
D
Te vagy az első, az utolsó. G
e
C D
G D
refrén
Mert a hegyek leomlanak,
1. versszak
e9 Cmaj7
h7
E
2. versszak
155
D D/Fis E/Gis
h7
d7
A
Mint égő tűz, az első szeretet forrósítson át!
A
Lord Reign In Me Brenton Brown Szamek-Nagy Andrea 2490706 © 1998 Vineyard Songs (UK/Eire)
E
D
E
A
D
E
E
D
h
Csak egyet kérek én, add meg nekem, D
E
A
legyen hát Tiéd az életem!
G
C
Mert e lángok, e lángok, mint a tűz lángjai,
F
a
G
E
a
F
F
G
d
E
E
érted égnek, csak érted égnek az Úrnak lángjai! Tenger el nem borítja, sok víz el nem oltja, ‖: Istenemnek szerelmét sok kincs nem pótolja. :‖
156 D
Márton Gábor
A/Cis h G
A
DG
Világosságod küldd el!
A
D
e
fis
G
A
Hűségedben így vezess szent hegyedre, hajlékodba! G
D
hG
A
Bemegyek Isten oltárához ujjongó örömöm Istenéhez.
híd
refrén
G refrén
Jézus, vezess, szorítsd két kezem álmaim éjjelén, gyötrelmeimben, lényem felett Te vagy Úr s Király! Legyen hát Tiéd az életem!
d
Erősebb e szeretet a kínhalálnál, ‖: és e buzgó szerelem keményebb a sírnál! :‖
1. versszak
2. versszak
Tiéd a gondolat, Tiéd minden szó, látom szépséged, Mindenható, Te vagy, aki nekem mindennél többet ér, legyen hát tiéd az életem!
Lángok Pálhegyi Dávid
d
fis
E
G
‖: legyek pecsét örökké szívedre forrasztva! :‖
3. verssz.
1. versszak
E
D
Tegyél engem pecsétnek, tegyél a karodra,
Az egész föld felett Te vagy Úr s Király, Tiéd a hűs patak, Tiéd a napsugár.
e
refrén
híd
H7
G
a
Bár hallanád az Ő szavát, kemény szíved bár lenne lágy!
fis7
D/Fis
D
1. verssz.
E
G
1. versszak
E/Gis fis7
D
meghalt helyettem Jézus a kereszten!
Itt áll, nincs távol Jézus, Jézus! Nincs más, aki számít, csak Jézus, Jézus! Csókold meg hát a Fiút, az igaz barát hadd öleljen át!
152
Meghalt helyettem Jézus a kereszten,
DA
fény, hogy el ne botoljunk.
A
Soha nem ítélni jön Ő hozzám, nem azért küldte el Atyám, örök üdvösséget adott nekem, mielőtt még megszülettem.
refrén
D/A A D A
Nincs más, nincs más, csak Jézus, Jézus, nincs több, Ő jött el, Jézus, Jézus! D A
G
3. versszak
C G
A4
D
Hogy mindaz, ki Őbenne hisz, soha többé ne vesszen el, hanem éljen Vele mindörökre, mindaz, ki Őbenne hisz!
Folk Iván
Út, hogy odataláljunk,
e
2. versszak
D
de a Te hűséged, Jézus, megmarad.
e9 Gmaj7
G
G H
C
e
A4 A
G
mielőtt még megszülettem.
Mert a sziklák elolvadnak,
A
D
a
mindörökké megmarad.
151
Csiszér László
hogy Egyszülötted adtad értem,
D
a7
e7 G A4AD
D
de a Te hűséged, Jézus, G
D
úgy szerettél, Atyám, engem,
D
G
h
Mielőtt még megszülettem,
1. versszak
e
a7
G
G
Te vagy az élet, úgy imádlak én. G
e7
Jézus, Jézus, Jézus, Jézus!
154
Te vagy a kezdet, Te vagy a vég,
A
Jézus, Jézus, Jézus, Jézus,
1. versszak
1. versszak
Te vagy az Isten, Te vagy az Úr, C
ismeretlen szerző
D
G
A
Hadd magasztaljalak, én Istenem,
e
D/Fis fis
G
g
D
amíg csak élek, bízhassak Benned, Szabadító!
157 C
Minden lehetséges All Things Are Possible Darlene Zschech ismeretlen szerző 2245140 © 1997 Wondrous Worship
a
159
C
G
a
1. versszak
1. versszak
Hatalmas Úr, én Megtartóm, F
a bajban biztos oltalom. G
aGF
C/G
G
C/G
D
CGe
A mennyben van otthonom,
refrén
2. versszak
Szikládra állítottál fel, onnan soha nem mozdulok el, reményem csakis Tőled jön,
3. versszak
D
h
G
hA G
G/D
160
G A
refr.
158
Szent vagy, szent vagy, mindenható Úr, méltó Bárány, megölettél! Minden áldás és tisztesség
F
E7
GA
A7
E7
A7
d
E7 A7
elhiszem, elhiszem! Bűntől szabad vagyok, Ő már meggyógyított, elhiszem, elhiszem! A2
H
refrén
Zászlóm lobogjon, mert Ő legyőzte a sírt! A
cis7
H
A/Cis
C
híd
E/Gis
F
fis
B
H
C
G4 G d
G
F
G4 G
Hadd legyen Tiéd!
ismeretlen szerző
B
A Királynak áldozom, Néki szolgálok, F
hát táncolok, míg eljön majd refrén
királyságod hamar!
G
C
díszes ruhában jövök elé. Felékesítem magam, dicséret palástja rajtam, szívem s ajkam megtisztítottam.
Terhem levetted, fölemeltél, E/H
F
hadd legyen Tiéd!
161 1. versszak
E
‖: Megváltóm él! Megváltóm él! :‖
B
Ha megtörne testünk, gyógyulást adsz majd, Jézus, Megváltó, Üdvözítő! Szerelmes dal vagy, mely szívünkből zendül, hódolunk Néked, áldjuk neved!
2. versszak
1. versszak
Újjá tette szívem, vére elrejt engem, E7 A7
C
a
Megváltóm él My Redeemer Lives Reuben Morgan ismeretlen szerző 2397964 © 1998 Hillsong Music Publishing
a
Ura elmúlt koroknak, Isten minden előtt. Csak páraként élünk, míg Te változás nélkül, a mennyben uralkodva örökké szeretsz!
mert nevedben bízom én! ‖: Minden lehetséges!:‖
d
Csak pillanat létünk, Te örökké Úr vagy,
refrén
A
ha csüggedek, Te adsz hitet,
G
1. versszak
előrefrén
Amikor félek, velem vagy, A
G C
Be Unto Your Name Gary Sadler, Lynn DeShazo Debreceni Magdolna 2177476 © 1998 Integrity's Hosanna! Music
C
G
h
D
Vezess, Uram, Istenem, és engedd megértenem szent célodat, tervedet, kedves akaratod. Adj próbában kegyelmet, bátorságot, hűséget, hogy mindvégig győztesen álljak meg a hitben.
2. versszak
4. versszak
Te töltöd be az életem, örömöd az én erősségem, új dallal magasztal a szám, a lelkem Téged áld!
h
C
hogy a végén meglátlak ott fenn!
A
G
C
e7
a lelkem Téged áld!
D/Fis
G
mert nem hagy el a remény,
új dallal magasztal a szám,
A
D
A halál itt véget ér,
Igéd a szívemben honol,
h
C/E
e7
Dicséret árad ajkamról, A
F
szívem szárnyal szabadon, lelkem megnyugszik Benned, átitatja keneted!
A
h
G
Amikor érzem, itt vagy, Szentlelked hoz közel, erős karod átölel, és új élet tölt el.
G
D
C
erőt és hatalmat hordoz.
én Uram és Megmentőm!
H
C/G G
D
G
D
C/G G
Ahogy nézlek Téged, elszáll minden félelem, s ahogy szól szelíd szavad, nem kérdezek már.
G
Nincsen más név, csak Jézus,
Whenever I See Geoff Bullock ismeretlen szerző 1600123 © 1994 Maranatha! Music Word Music, LLC
B
F
C
B
F
C
Az Úr előtt állni szüntelen, ezt kívánja lelkem, a7
g7
C
BF
C
az Ő szépségében gyönyörködni minden időben!
Spirit and the Bride Tom Dickson Bagyinszky Judit 2364461 © 1997 Mercy / Vineyard Publishing
162
a/E
E
a/E
E
A
Érted ég itt benn a mélységben. Halld, Uram, szívünk vágyódását, hadd lehessünk ott, ahol Te vársz!
G
G
A
H7/4 H
refrén
A
E
e7
lez.
e7
D/Fis G
A
h
a földöntúli boldogság!
166
h
e6
e
A A/Cis D A
2. versszak
h
Vigyél el, Jézus, úgy mennék Hozzád,
Feltárul a szívemnek egy nem látott világ, még egy dal, és indulás. Sokkal szebb az álmomnál az a hely, ahol jársz.
D/Fis G
D/Fis
e6
C híd
Amaj
1. versszak
Amint imádlak Téged, Jézus,
G6
H7/2
H
Cis4
Halleluja, halleluja!
e
Cmaj
D/Fis e7
e/D Cmaj
D7
G
D
G
G
G
e7
F D (G)
G
Jesus Lover Of My Soul Steve McPherson, John Ezzy, Daniel Grul Németh S. Judit 1198817 © 1992 Hillsong Music Publishing
H
Gis7
Jézus, szeretett Uram,
cis7
fis7
A/H
Jézus, ó, én nem hagylak el soha! Te alkottál a földnek porából, és Te állítottál a kősziklára.
Cis7/2 E
H7/4
e7 D/H C9/A
Mindenkor mellettem voltál,
167
refrén
refrén
A
Halleluja, halleluja!
G
éveken át mindvégig vártál rám.
szerelmed folyama átmossa lelkem.
Gis
D/Fis
szívemben élsz, enyém lettél, :‖ szeretlek én!
C
A
E
Dmaj
e7 D/H C9/A
H7
1. versszak
164
G
bár sokszor nem éreztem én,
ha véget ér az út, hadd legyek Nálad azután! Vigyél el, Jézus, úgy mennék Hozzád, ha véget ér az út, Te minden álmon túl vársz. Csiszér László
D/Fis
Az életed feláldoztad, szabad vagyok és látom már, Te vagy a cél!
2. verssz.
2. refrén
e7
D4 D
In Your Hands Reuben Morgan Pintér Béla, Veress Zoltán 1935925 © 1996 Hillsong Music Publishing
D
Vigyél el, Jézus, úgy mennék Hozzád, D/Fis
A
soha nem hagysz egyedül!
D
ha véget ér az út, Te minden álmon túl vársz.
D/Fis G
h7
mert Tiéd vagyok én,
1. refrén
D/Fis
A/G fis
Tudom, közel vagy, magadhoz ölelsz,
refrén
az a hely, ahol jársz. D/Fis G
A4 A
‖: Több vagy nekem már mindennél,
Sokkal szebb az álmomnál D
G
e7/G A4
e
h e6
A
h7
„Elvégeztetett!” – Jöjj ma Hozzá!
1. versszak
1. versszak
Vigyél el a városba, ahol valóra vált A
A/G fis
D/Fis
G
A
D
D4 D
A halál óráján így szólt a Golgotán:
Carry me Marty Sampson Németh S. Judit 3001651 © 2000 Hillsong Music Publishing
G
Fis7 h7
összetört életed add Neki ma át!
E
D/Fis
H4
e7/G G6/A A
D/Fis G
Amíg eljössz, Te tarts meg!
D/Fis G
D/Fis
Jöjj ma Atyádhoz, bárhogyan is állsz,
D/E
Jézus, Hozzád kiált, jöjj gyorsan! Eljön a nap, mikor látjuk arcodat, színről-színre arcodat, jöjj gyorsan!
163
A4 A
Semmit sem tehetsz, hogy jobban szeressen, és bármit is tettél, ne félj, Ő nem küld el. Mert úgy szeretett Isten, hogy egyszülött Fiát érted áldozta, jöjj ma Hozzá!
Lelkünk úgy kiált, Hozzád kiált,
A
E/Gis
refrén
H
hadd lássuk végre arcodat! Ragadj magaddal!
H
E4
érted áldozta, jöjj ma Hozzá!
A
E
D/Fis
mert úgy szeretett Isten, hogy egyszülött Fiát
Itt vagy közel, jelenléted körülvesz, cis
D
2. versszak
híd
H
cis
A/Cis
Ő tudja jól, ha sírsz, hát ne szégyelld, ha fáj, e7
H
G/H
Az élet hajnalán már gondolt rád Atyád,
1. versszak
1. versszak
cis
Jöjj ma Atyádhoz So You Would Come Russel Fragar Batta Katalin 2109042 © 1996 Hillsong Music Publishing
D
Bennem ég egy tűz, mely nem hal el, E/Dis
165
H
Úgy várlak és áldlak,
cis
E7
Amaj
A/H
elmúlik ez a világ és én meglátlak. Megváltóm, szeretlek Téged, (E)
imádlak és dicsérlek, amíg csak élek!
D
e D
1. versszak
C 1. előrefrén
G refrén
D
G D
C
D
G
D/Fis e
Ez az a nap, mikor szól hozzád az Úr, ez az a perc, mikor szíved megnyithatod, ne várj tovább, oly bőséges irgalma, még nem késő, ez az üdvösség napja! a
D
G D
H2
C
2. előrefrén
refrén
The Sweetest Name Of All Tom Coomles ismeretlen szerző 24023 © 1980 Coomesietunes
C
Csiszér László
171
Jókedve esztendeje még tart – itt az idő! De már nincs messze a harag – itt az idő! Fogadd el hát kegyelmét – itt az idő! Siess hamar az Úr elé!
169
Az Úrnak népe mi vagyunk, az Úrnak népe mi vagyunk. Nem felejt el bennünket és soha nem hagy el, mert szeme fénye mi vagyunk.
C
Jókedvének esztendejét – itt az idő! Bosszúállása napját – itt az idő! Fogadd el hát kegyelmét – itt az idő! Vesd le hamar a gyászruhát!
1. versszak
C
a
Az Úr kinyújtja kezét, és nincs többé gonosz, az emléke is ködbe vész. Virágzik a puszta, visszhangozzák a hegyek a megváltottak hálaénekét.
2. refrén
e
Az Úrnak Szelleme van énrajtam, felkent, hogy a szegényeknek örömhírt mondjak, elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket, hogy szabadságot hirdessek a foglyoknak.
A pásztor hangját meghallják a vakok s látnak, a bezárt fülek megnyílnak, a sánták táncot járva dicsőítik Őt, a néma ajkak új dalt dalolnak.
3. versszak
Spirit Of The Sovereign Lord Andy Park Németh Judit 1025959 © 1994 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
2. versszak
168
Én vagyok ma néked az igaz világosság,
E2
H2
érkezem most hozzád, az éjszakádnak vége már. Ha te követsz Engem, nem a sötétben jársz, hanem a tiéd lesz az élet világossága.
Fis
Cis
Fis
Cis H2
benned élek mindörökké s tanítlak.
d
1. versszak
Jézus, neved oly csodálatos, G
C
a
Jézus, szívem hódoljon Neked,
E
E
ismeretlen szerző
172
E
H
Szent ruháját adta Ő nekünk,
1. versszak
3. versszak
Jézus, eljövendő nagy Király, Jézus, akit minden szentje vár, Jézus, Tiéd minden tisztelet, Te vagy édes mindenek felett!
cis
E
DH
hogy feddhetetlenek legyünk. E
H
Irgalma, s kegyelme vett körül, cis
G
a
felhangzik királyi szózata, összegyűjti az ő népét,
A
G
A
H
az Úr jelen van, az Úr együtt jár velünk! H
refrén
1. versszak
És megzendül az Úr hangja nagy hatalommal, E
A
oly nagy öröm, hogy itt van,
The Mighty One Of Israel Ginger Hendricks, Jim Hendricks Németh S. Judit 24085 © 1983 Ariose Music, Gaither Music Company
E
Fis
Örvendezzünk az Úr előtt, az Ő kegyelme nagy! gis
E Fis H E
A Fis
Eljött hozzánk az üdvösség Jézus Krisztusban! H
a
gis
Cis
Örvendezzünk az Úr előtt, a mi Megváltónk él,
messze földről vezeti haza.
E
2. versszak
1. refrén
Az Úrnak népe Izrael, az Úrnak népe Izrael, nem felejti övéit és nem hagyja el,
Fis
H
dicsőítsük Őt mindörökké!
E
a
Cis/F
Ezért hát áldjuk Őt, imádjuk Őt, imádjuk Jézust teljes szívünkből!
híd
2. versszak
Jézus, Sáron legszebb rózsája, Jézus, a földnek legszebb virága, Jézus, Néked mondok éneket, Te vagy édes mindenek felett!
mert szeme fénye Izrael.
Fis
Fis
C
Te vagy édes mindenek felett!
a
Fis/B gis7
s az igazság teljes szabadságot hoz.
D
G
H2
És megismered az igazságot,
Jézus, nékem oly kívánatos,
170
dis7
Ha tanításomban megmaradsz, enyém vagy,
A menny kitárult, miénk az Ország, az Úr örökségébe vár. Drága vérét adta miértünk, így hívott magához, s még nem látjuk, amit készített odaát.
The Lord Reigns Dan Stradwick ismeretlen szerző 23897 © 1980 Scripture In Song
173
C
e
G
F d F/G
1. versszak
refrén
Az Úr győz! Az Úr győz! Az Úr győz és uralkodik, örüljön a föld,
fis7
H
Lelkünk az Urat várja, Ő a segítségünk, e
C
szabadítónk, pajzsunk, nevében bízunk. Tánccal és énekszóval ujjongunk Előtte, a dicsőség Királyát felmagasztaljuk.
örüljön a föld, vigadozzanak a nemzetek! G
C
a
C
a
G
2. versszak
C e
a
e
a
a
H7/4
e
177
D
Áldott a szolga, akit Mestere munkában talál, ha visszatér. H
lássuk meg az idők jelét!
2. versszak
Álljunk meg bátran a hit próbái közt, ne sodorjon mindenféle szél! Szívembe rejtem és őrzöm igédet, úgy vágylak meglátni én. 1. versszak
3. versszak híd
178 1. versszak
fis
D
C
D
A
DaC
Jézus k. himnusz Csiszér László
H
D
gis
A
E H
az egyetlen és szent, igaz Istent. És akit Te küldtél, a Te szent Fiadat, Jézust, ki Ő maga a kezdet és a vég. fis
Emmánuel, nem hagy Ő el, Igéje áldott, élő Szó.
cis
Az az örök élet, hogy megismerjünk Téged,
gis
AH
fis
gis
H
Jöjj el, Jézus, úgy várunk, jöjj el, tárd fel magad!
2. versszak
e
C
refr.
1. versszak
A A/G A/Fis A/E
Drága Megváltó, Nagy Alkotó, fis
G
E
Jézus neve Fenséges, D
C
szegényen, vakon jövök Hozzád.
Gyújtsd meg hát szent tüzed!
D
e
D
G
D
Jesus Name Above All Names Naida Hearn Mikes Attila 21291 © 1974, 1978 Scripture In Song
D
e7
Szent tűz járja át szívem aranyát, F
fehér lovon ülve az Úr Isten.
175
G
Küldd el a Lelked, és újítsd meg életem!
És az ég tündöklő és fényes lesz, csak egy szempillantás alatt történik ez. Eljön felhőkben és nagy dicsőségben C
a
C
a7
Kiáltó hang szól, készítsetek ösvényt a pusztákon át! Völgy, emelkedj fel, és hegy, szállj alá, dicsőségét mindenhol hadd lássák.
h
D
Szerelmedre vágyom én, kiáltok: „Gyújtsd meg újra tüzed!” Az álmom csak Benned él, kiáltok: „Gyújtsd meg újra tüzed!” Lásd a szívem, tetteim, kiáltok: „Gyújtsd meg újra tüzed!” Vezessenek karjaid, kiáltok: „Gyújtsd meg újra tüzed!”
Hamar itt a nap, és a Fiú újra jön,
a
Gyújtsd meg újra tüzed Light The Fire Again Brian Dorksen Flach Ferenc 1346920 © 1994 Mercy / Vineyard Publishing, Vineyard Songs Canada
G
e
C
H7
Isten országa eljött közénk!
jöjjetek, készítsük az Úr útját!
D
e
más lett az értékrend,
Készítsük el, készítsük el,
G
H7
ilyet azelőtt sohasem láttunk még,
C
D
a
H
Tűz ég a szívünkben,
Prepare the Way Don Potter Horváth Balázs © 1997 EagleStar Productions
refrén
1. versszak
C
H7/4
elindul az ígéret földje felé! refrén
refrén
e
H
A szent sereg útra kel,
Az egek hirdetik nevét, a föld zengi dicséretét, a teremtett világ leborul az Úr előtt, magasztalja Őt!
a
D
táncra perdül minden teremtmény.
az Úr előtt, félik, rettegik Őt!
e
H
Az egész föld énekel,
előrefrén
1. versszak
Emésztő tűz jár Előtte, megrontja gyűlölőit, a hegyek, mint viasz elolvadnak
174
Pintér Béla
176
Amerre csak jártál, mindig gyógyítottál, minden szóval életet adtál. Bárki keres Téged, most megmenti szerelmed, dicsőséget s irgalmat talál.
(Új Forrás)
179
Fis7 H
1. versszak
E
cis
‖: Élek többé, többé soha nem én, Fis7
3. versszak
Dicsőség az Atyának, hála, hála Fiának, Fiának! ‖: Halleluja, drága Szentlélek, jöjj, és töltsed meg a szívemet! :‖ The Potter’s Hand Darlene Zschech Németh S. Judit 2449771 © 1997 Wondrous Worship
G
e
F
C
d
G
mert a tél véget ért, az eső elmúlt rég.
Debreceni István
183
e
Fölveszem a dicséret köntösét, H
e
megyek az Úr elé, áldom szent nevét! Mert nincsen méltó erre senki más,
D/Fis
1. versszak
Csodálatos, szent és fenséges, C
a
Illatos kertemet megnyitom előtted, kedvesem, kelj hát föl, ó, ne várj tovább, gyönyörűm, jöjj hozzám!
refrén
2. versszak
A sötétség már szűnni kezd, a hajnal egyre fényesebb, ‖: s ahogy Te vagy, mi éppen ugyanúgy, mi ugyanúgy vagyunk e világon. :‖
G
Nézd, a fű zöldül már, és kinyílt minden virág, vadgalamb szava szól nekünk, gyere, énekeljünk!
H
mert énbennem már a Jézus él. :‖
180
C
Kelj föl, én kedvesem, gyönyörűm, most jöjj velem,
3. verssz.
Fis
2. verssz.
E
1. versszak
H
Veled én már meghaltam, sírból fel is támadtam. Fis
(Új Forrás)
182
H
e E7
uralkodik örökké!
c
Megváltóm vagy, kegyelmed éltet, e
A
D4
a7
D
2. versszak
1. versszak
sorsom Tiéd, szelíden hívtál, s itt vagyok. Vezess engem Szellemed által, taníts, Uram, világosságra, kedves szavad megragad és vonz Hozzád! e
D/Fis
előrefrén
A 1. versszak
szereteted égjen szívemben! a
e
refrén
C/E
a D4 D 2. versszak
Csiszér László
G
D2/E
D2/Fis
1. versszak
A
h
A
2. versszak
B
C2/4
refrén
Emelj magadhoz közel, emelj karoddal fel, G2/4
D
végre ilyen közel Hozzád! G6
A4 A
A
Egy pillantásod, ha megtalál,
E
D
cis
D
A/Cis
D
E
A
lez.
Hozzád simul, én Istenem, az én lelkem.
A/Cis
D E
jelenléted, ha eláraszt engem. Egy villanás dicsőségedből, és újjá lesz minden bennem. A
C2
E
Drága Szentlelkeddel gyere közel hozzám!
az többet jelent minden szónál,
‖: Csak bolyongtam, de nem találtam kiútra, szomjaztam, de nem leltem forrásra. :‖ Sok szorongás és rettegés, de Jézus, Te szóltál, hogy „ne félj”! G2/4
E
A
de Jézus, Te szóltál, csend és béke lett!
D2/Fis
D
Formálj át engem, hogy hasonlítsak Rád!
Cmaj
Egyszer vihar jött, féltem, elborít,
F
Kincseiddel töltsd meg életemet, adj nekem látást, hogy ne tévedjek el! Újítsd meg friss keneted!
refrén
D2/E
D/A
A
E D2/Fis
‖: Csak árnyék volt az életem Nélküled, sűrű felhők gyűltek fölöttem. :‖
F
A2
cselekedd meg most velem,
előrefrén
D2/E
A
legyen, ahogy akarod!
légy Úr bennem, várlak szüntelen! Kelj fel, ó, Uram, jöjj és áldj meg újra, Szentlelkedet tűzzel áraszd rám!
181
A4
Odaadom Neked mindenemet, amit akarsz, D/Fis
Jöjj hát, járj át, szólj és formálj, F
Pintér Béla
184
D4 D
D/Fis
H7
Magasztalja minden nép!
Te mennyei Mester,
G
E7 e
Fis
G
A
e
örvendezve mondok hálát! a
G
e
H
Dicsérje Őt minden szentje, ki él!
Ó, alakíts és változtass el képmásodra, G4
e
Ő az Úr, ujjongok hát,
A/Cis
D
Jézus vérén át jövök Hozzád. E
A
Tüzed ég a szívemben!
Everiday Joel Houston Pintér Béla 2798154 © 1999 Hillsong Music Publishing
185 D
A
fis
E
2. versszak
A
D
fis
E
F
refrén
D
fis
E
a
F C
C
G
híd
Szerelmes dal (Új Forrás)
A
D
olyan az én szerelmesem nékem.
a
A7
D
Fis
h
a lányok között olyan vagy te nékem! :‖ Édes bornál jobb ez a szerelem, meg is részegedem tőle. ‖: Éjjel-nappal a te nevedet dalolom, nem gyógyulok ki soha belőle. :‖
3. versszak
3. versszak
2. versszak
2. versszak
Dicsérünk Téged, Szentlélek! Imádat, hála Néked zeng, ‖: mert Te vagy méltó, égi Pártfogó, Téged áldunk, fenséges Úr! :‖
Bevitt engem a borozóházba, zászló fölöttem a szerelme. ‖: Erős jobbja mindig a fejem alatt, átölel a bal karjával engem. :‖
191
D+
Te Úr vagy fenn a Mennyben,
Jézus, Jézus, Jézus, hű társam már!
e7
2. verssz.
G
Barátom lettél, több vagy, mint egy testvér. Szívemben még él, mikor megérintettél.
refr.
h
1. verssz.
d7
Let My Words Be Few Beth Redman, Matt Redman Dobner Illés 3040980 © 2000 Thankyou Music
D 1. versszak
What A Friend (Jesus Friend Forever) Martin Smith Debreceni István 2098033 © 1996 Curious? Music UK
e C
A
e
D (fis)
d7
G
Mint almafa az erdő fái között,
1. versszak
1. versszak
A
C
‖: Mint a réten a gyönyörű szép liliom,
Hódolunk Néked, szent Fiú! Dicsérünk Téged, legfőbb Úr, ‖: mert Te vagy méltó, Te vagy a Megváltó, Téged áldunk, fenséges Úr! :‖
C d7 C
G
Te vagy szerelmesem.
190
Téged áldunk, fenséges Úr! :‖
C d7 e
d
C
G
‖: mert Te vagy méltó, örökkévaló,
187
G
e
F
A4 fis7
A7
d
F
A2
h fis
C
Jövök Hozzád, kegyelmedbe,
Jézus nevében dicsérünk, G
G
h
D
Reményem lettél, hűséged oly érték. Szívem törne szét, ha egymást elveszítnénk!
‖: Féllek és csodállak én! :‖
FC
FC d
D/Fis G
A4
G D
D
C2
e7 D/Fis
h7
G/H G
G
Hát minek a sok beszéd…
d
C
d
e7
g7
C
d7
Vezesd életem a szűk ösvényen, a7
d
Segítsd levetni régi ruhám!
D/Fis G
A4
D
Jézus, szerelmes vagyok Beléd! 2. versszak
1. versszak
B
reményt hozó Fénysugár! C
h
Jézus, szerelmes vagyok Beléd!
Jöjj, Szentlélek, szállj le rám, F
D+
Hát minek a sok beszéd…
C
Király Péter
én csupán földi lény. D
refrén
188
F C FG C
e7
Te vagy szerelmesem.
A D fis E
Dmaj G
F
Tisztítson meg teljesen!
Imádunk Téged, Istenünk, ó, igen!
C
G
d7
ismeretlen szerző
D
G
folyó, mely árad, mosson meg engem!
‖: Érted élek minden nap, :‖ Uram!
186
d
Szentséged szépsége megújít engem.
Minden nap csak érted élek, minden nap követlek Téged, minden nap Veled járok, Uram! A
e
megtöltöd szívem kincseiddel.
refrén
Minden nap, Uram, ráállok Igédre, Téged hívlak, légy a segítségem, vezess hát engem tovább a keskeny úton, add, hogy életem a világban tüzet gyújtson!
C
Minden új nap Veled kezdődik el,
1. versszak
1. versszak
Mit is mondhatnék? Te vagy, ki megváltottál, drága véreddel hófehérre mostál, mindenem lettél, Tiéd az egész lényem, ég a tűz bennem, csak Érted élek már!
My Greatest Love Is You Russell Fragar Veress Zoltán, Pintér Béla 2301534 © 1997 Hillsong Music Publishing
189
Egyszerű szerelmes dal, mit hozok most Eléd. Hát minek a sok beszéd… Jézus, szerelmes vagyok Beléd!
A2
1. versszak
Szívből dicsérlek,
soha semmi, semmi nem választhat el örökké tartó szerelmedtől, Istenem, amit adtál a Te egyetlen Fiadban, a mi Urunk, Jézus Krisztusban.
(Szívből dicsérlek)
cis2
Neved magasztalom,
(Neved magasztalom) h7 (szerelmed mélyebb)
Dmaj
szerelmed mélyebb, D E4 E
D
Cis7
refrén
Szívemben Te erősítesz meg, fis
D
D
Cis7
D
Cis7
lelkemben a trón a Tiéd, Cis7
fisz h7 E
életem megérintetted, tűzben él.
193
D
A
A
fis
G
G/A
G
g
D
e7
h
DA
e7
szép új világ, álmomban arra jártam, A
h7 D/Fis
Egy félsziget, álomkép,
refrén
g7
Rég elveszett, de lesz még arany korszak, fénylő egek, napsütés, akárhol csak jársz, a négy folyó földjén, ó, igen, a négy folyó földjén.
Füves legelők, csendes hűs vizek,
D A7
az, amit készített nekünk az Úr. D
refrén
Szeretünk Téged, Jézus,
h7
D D7
G
Fis7 h7
legyen kedves Előtted dicséretünk, g7
D
G
D
A/Cis
h7
G
1. versszak
B
gyümölcsöt kínál, és mindig kék az ég
A4 A
az Édenkert földjén.
és mikor kialszik minden fény. Amikor éjszaka lesz a világosság, és mikor elhagy minden remény.
1. refrén
C
F
az éjszaka úgy fénylik, mint a nappal énnekem. g
A sötétség olyan, mint a világosság, d
mert Te, Jézus, eljöttél hozzám.
A
197
D
Highest Place Ramon Pink Harkai Tamás 24195 © 1983 Scripture In Song
D
1. versszak
g
A sötétség nem borít el Előled,
A
h7
A
Amikor teljes sötétség borul reám,
B
A/Cis
Méz illata száll, aranyló vidék,
Soha semmi Pálhegyi Dávid
d
A
erdők és mezők, a szemnek sem hiszed.
Uram, Tiéd az életünk!
g
G
D
D
d
A
mint egy zöld liget, olyan szép.
Téged vár a szívünk, A7
D
előrefrén
G
A7
A
2. versszak
1. versszak
D7
A4
G
DA
G
és a szívünk meg se gondolt,
194
A4 A
ó, igen, a négy folyó földjén.
amit a fül nem hallott,
G
E
Volt egy világ, amit még sosem láttam, G
Fis7
A7
G
h
h
Amit a szem nem látott,
G
h
ott, a négy folyó földjén,
D
G
D
Édenkert Csuka László, Janca Ákos
196
Lakatos Béla
h7
G/A
tölts be erőddel, töltsd be szükségem! D
1. versszak
e
A7 D
G
jöjj, Szentlélek, újíts meg engem!
fise
Elmémben csak Te vagy a győztes, fis
h
Te teszel csak teljessé, hitben járó felnőtté,
minden lélegzetem hirdeti kegyelmedet! A7
A
Jöjj, Szentlélek, újíts meg engem, fis
e
éjszaka nem fogy el a fény, A7
Come Holy Spirit Malcolm Fletcher Varga Eszter Csiszér László szövegvariánsa 189535 © 1986, 1994 Maranatha! Music
195 1. versszak
mint elmondhatom. Előttem jársz, (Előttem jársz) követlek utadon, (követlek utadon) minden vágyam, (minden vágyam) hogy Hozzád szálljon fel dalom. A G
Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem démonok és semmilyen hatalmasság, sem amik most vannak, sem amik jönni fognak, sem magasság, sem mélység többé már,
2. refrén
My Heart Sings Praises Russell Fragar ismeretlen szerző 1866118 © 1995 Hillsong Music
híd
192
Csak Tiéd a legelső hely, mert Te, Te vagy a hű Főpap, G
D
rangod magasabb minden rangnál, e
e7
A7
D/A A7
G D
trónodhoz jövünk, imádunk, szent Urunk!
Csiszér László
198 C
d7
C
d7
D
G
1. versszak
1. refrén
Adj célt és értelmet egész életemnek,
F2
C d7 e7/H
Teremtő Istenem! G
F
1. versszak
a7
h7
e7
h7
refrén
2. versszak
2. versszak
2. refrén lezárás
A2/Fis
E
H
A
felnyitotta a szemem. Szolgává lett, önmagát megalázva bűneimért szenvedett. H/Dis
E/Gis
A
1. versszak
Őt, ki értem adta önmagát! E
H/Dis
E/Gis
A
fogadd el szívem imádatát! H/Dis E/Gis
előrefrén
híd
Fo fis
A
Nem tudom felfogni azt, H/Dis
E/Gis
E
refrén
AhE
lez.
fis
A
h
DFG
mikor hozzám értél!
cis A
Not By Might Robin Mark Csiszér László 1079273 © 1998 Song Solutions Daybreak
D
1. versszak
fis
Egy kéz nyúlt le fentről, és értettem egyből a célt,
H
Hívd segítségül nevét, és megmenekülsz!
203
csak ezért az Országért él!
G/D D
G/D
D/Fis e7
D
A/Cis
fis
cis
1. versszak
Atyám, nem rejtem el az én sáros szívemet, A
ma nem bújok el Előled!
h7
Sebeid által a szív meggyógyul, G
H
D
D/Fis
G
Nem erővel, hatalommal, a Te Lelkeddel, ó, Uram! A
D D/Fis
megtört életünk megújul.
Csiszér László
H
H
Csodálatos Isten, dicsőséges Bárány,
Egy fény gyúlt a Mennyből, és szívem már ettől
E
Here I Am To Worship Tim Hughes Pintér Béla 3266032 © 2000 Thankyou Music
milyen nagy volt az áldozat!
A
E
Gyorsan lépek, hátra nem nézek, jutalom az ígéret. Futok egyre, az akadályt mind félreteszem, célom csak egy: megismerni Téged!
E
kezeddel hozzám értél!
200
G
Eljöttem, hogy áldjam, csodáljam, imádjam
A/E H/Dis D E
E
A
refrén
F
Rám leheltél, és élettel betöltöttél,
A
G
Eljött hozzám, mikor még bűnben éltem,
jelenlétedre ébredtem. Szereteted elért, és messze szállt a félelem, Neked adom az életem!
E
A h7
E
d F
h
G
202
Amikor hozzám értél, minden újjá lett bennem,
fis/F
A
1. versszak
B
E
D
G
ismerni még jobban!
Egy fény gyúlt a Mennyből Reaching For You Raymond Badham Pajor Tamás 3001596 © 2000 Hillsong Music Publishing
D
h7
D
Tebenned van bocsánat és áldás, szent véredben örök megtisztulás! Krisztus Jézus, életem értelme, nem én élek, Te élsz már énbennem. Igaz lettem, nincs rajtam ítélet, Benned vagyok az örök dicsőségben!
cis
A
Uram, a vágyam, hogy hangod hallhassam,
Lelkem úgy várja, hogy arcod láthassa,
G
fis
D
D
d7
G/H
G
ismerni még jobban!
Ígéretem Benned lett teljessé, Benned lettem győztes gyermekeddé,
C
A
vágylak, Uram, megismerni még jobban!
F
G/H
G
Csendben állok, Terád várok szüntelenül,
Benned van értelme, célja életemnek, feltámadt Krisztusom!
C
G
D
Az éjszakának és a fénynek, a kiáltásnak és a csendnek, az elbukásnak s a győzelemnek, a némaságnak és a könnynek.
199
A
tiszta színed keresem.
C
mindannak, ami fájt vagy fájni fog.
F
G
Csendben állok, jelenlétedben,
A múltnak és a jelen pillanatnak, a mának és az eljövendő napnak, ami boldoggá tett, vagy boldogságot hoz,
C
In The Secret Andy Park ismeretlen szerző 1810119 © 1995 Mercy / Vineyard Publishing
201
G
D/Fis e7 D A/Cis h7
Jöjjön a földre Lelked tüze, G
A
GD
mindenki dicsérjen örökre!
Dieu descendit fr. Ephraim (Nyolc Boldogság Közösség) Szulyovszky Endre
204
c
207
g
e
f
1. versszak
1. versszak
Isten leszállt a felhőben, g
és megjelent dicsőségben. c7
c
g
a
Isten leszáll, közel jön Ő, c6
Es
B cD
a
neve: Végtelen Irgalom.
4. versszak
D
g6
refr. 2. versszak
d 1. versszak
E
DA A D/E
kegyelmeddel jöjj el hozzám!
h
refrén
D
dicsőséges, hatalmas Király! fis
Áldott legyen, áldott legyen, A4 A
refrén
A/Cis D
E
G2/6/F G2/6/E
Máriáss Péter
B
C
d
Megszülettem, Te adtad életem, B
C
A
B
C
d
megszülettem, Te engem akartál, d
Elindultam életemnek útján, Te szerettél és megbocsátottál. Segítettél, Te bajban nem hagytál, megszülettem, feladatot adtál. F
Te vagy az egyetlen Úr a szívemben,
áldott legyen neved!
D/Fis
B C
Jóságod áraszd le rám,
h
Bmaj
megszülettem a semmiből hirtelen, d
2. versszak
1. versszak
D H/Dis
E Cis/E
F D2D
megszülettem, feladatot adtál.
dicsérlek én minden nap szüntelen!
h
A7 D
D
E4 E
A/Cis
Gmaj e7
mindent betölt!
Ó, Uram, hűséges Istenem,
A
D4 D
Ó, Jézus, a Te lényed mindenre elég,
Ismeretlen ismeretlen szerző György Ákos
A
Csiszér László
F D2D
A4 A
Ő népének dicséretében él, és kedveli, ha hívjuk szent Nevét. Figyeljünk Őreá, és áldjuk most Nevét, és az Úrnak dicsősége szálljon ránk!
E
G
‖: Ó, Jézus, a Te lényed :‖ örökké boldog, imádlak ezért!
209
h
D
refrén
A
C/H
E
D
Ó, Jézus, a Te lényed tökéletes, dicsérlek ezért! Ó, Jézus, a Te lényed tiszta és szent, áldalak ezért!
D G/H A4 A
fis
D
1. versszak
1. versszak
A4 A
G
D
D
A Mindenség Ura a hősünk, megtöri a bűn bilincsét. Mennyei ragyogás árad, szűnik már a sötétség. Győztes harcba vezet minket, kardján megcsillan a fény!
2. versszak
3. versszak
G/H
A/Cis
D/Fis
A4 A
A4 A
Áldjuk Őt!
A
G
értünk adta életét.
ae
és az Úrnak dicsősége szálljon ránk!
A
e
ae
Figyeljünk Őreá, és áldjuk most Nevét,
206
e
Előtte hódol mindaz, ki él!
az Ő Szentlelkének szentélyében! C
a
Mégis úgy jött, mint egy szolga,
208
A D
G
G
Itt van az idő dicsérni Őt G
D/Fis
Ő a Királyok Királya, Urak hatalmas Ura.
Köszöntse minden nép a győztesek Győztesét,
ismeretlen szerző
D
e D/Fis
Előtte hódol az egész világ!
És a sziklahasadékban elrejtettél mély titokban. Sebeidben rejtőztem el, neved: Végtelen Irgalom.
G/H
a
G
Megszólított a felhőből, odaemelt maga mellé. Tűz tündökölt a felhőben, neve: Végtelen Irgalom.
D
D/Fis G
Hősök jönnek és eltűnnek, de Jézus örök példakép.
Köszöntse minden nép a győztesek Győztesét,
refrén
2. versszak
Elrejtőztél a felhőben, közel jöttél a szívemhez. Kerestelek, kiáltottam, neved: Végtelen Irgalom.
205
e
Champion [The World Is Looking For A Hero] Noel Richards, Tricia Richards ismeretlen szerző 1088903 © 1994 Thankyou Music
C
d
A
Szent vagy, Istenem, neved áldott legyen, B
C
dG A
világmindenség Istene! F
C
d
A
Szent vagy, Istenem, neved áldott legyen! B
C
d
Hozsanna szóljon Teneked!
210
Open the Eyes of My Heart Paul Baloche István Judit 2298355 © 1997 Integrity's Hosanna! Music
213
E
C 1. versszak
1. versszak
Add, hogy a szívemmel lássak, H/Dis
add meg, hogy láthassalak, A
A/Cis
E
H
C4
a
F
C4
F
H
Gis
cis
C
a7
H
C
FG
C/H
F/A
F
FG
C C4
H/Dis
Felragyog világosságod, igazságod, mint a dél, békességed, mint folyó árad, Úr s Király vagy örökké!
híd
e7
2. versszak
a7
együtt áldjuk szent Nevét, szent Nevét!
Halleluja! Halleluja! Halleluja! Halleluja!
refrén
A
A/Cis
szent vagy, szent vagy, szent vagy, E
F d
látni akarlak! Csiszér László
H
214
fis
fis7
E
H
fis
E
H
D
refrén
cis7
D
3. versszak
D H
Atyánk szent dicsőségében! D
h
A
A G hA
D
G
D
G
1. versszak
formáld át életem, légy velem!
G
D
híd
Békémnek záloga, lelkemnek otthona,
A GA
itt ég bennünk szent tüzed, A
h A
A4 A h
A GA
Felmagasztaljuk Neved,
G
A
hogy halljunk, lássunk mindnyájan!
betölti szívemet a végtelen.
D
G
G
Jézus, tanítsd népedet,
Tápláló szent kenyér, tápláló drága vér,
A
G hA
A
h
h
Gável András
e
G
h
Dmaj
D
A
az Úr tökéletes!
cis7
e
h
nagyszerű, mindenben tökéletes,
Dmaj
Hogy megjelenjünk mi is Veled együtt cis7
A
Isten jó megtartó, hűséges, erős harcos,
Krisztus, Te vagy az életünk!
fis7
G
Minden nemzet meghajol, Hozzád jön, Eléd borul, nincsen Rajtad kívül más, Te vagy a nagy Király!
D E
fis7
A GA
dicsőség a Királynak, az Isten Fiának!
Várjuk, hogy megjelenj előttünk,
fis7
G
refrén
cis7
AGA
2. versszak
2. versszak
Megbánunk minden gonoszságot, hogy szabad szívvel ünnepelhessünk. Hisz meghaltunk s az életünk Tebenned el van rejtve az örök Istenben.
G
szellemben és igazságban áld,
E
s az örökkévalóra tekintsünk.
fis7
G
h
a mulandótól fordítsuk el szívünk,
F d
Minden nép Hozzád kiált,
1. versszak
1. versszak
gis7
szemléljük dicső arcodat,
a e
God Is Great [All Creation Cries To You] Marty Sampson Pintér Béla 3375851 © 2001 Hillsong Music Publishing
D
Ünnepre hívtál össze, Jézus,
212
e7
E
szent vagy, szent vagy, szent vagy,
E
F
És a Mennyből kürtszó zendül,
Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
E
F/A
új dal száll fel az ég felé!
miközben énekeljük, szent vagy!
211
C/H
A hegyekről, sík mezőkről
hogy valóban lássalak, A
G
Jézusnak hódoljon a föld!
refrén
előrefrén
A
C
Ujjongjunk az Ő győzelmének,
Kérlek, nyisd meg most szemem, egy pillantást hadd vessek a mennybe,
G
szívünket töltse be öröm!
a
cis
C
Zengjen hangos hálaének,
C
látni akarlak! Látni akarlak!
Hear Our Praises Reuben Morgan Németh S. Judit 2543402 © 1998 Hillsong Music Publishing
G
A
h
G
A
Szent vagy, Istenünk, a szívem így énekel! Szent vagy, Istenünk, a házam népe így énekel! Szent vagy, Istenünk, a városunk így énekel! Szent vagy, Istenünk, az egész Föld így énekel!
215
You Are Near Reuben Morgan Németh S. Judit 2883069 © 1999 Hillsong Music Publishing
D/Fis
C/E
G
C/G
e
C/E
Jézus Krisztus Úr, Jézus Krisztus Úr,
refrén
1. versszak
Csodállak, imádlak,
D/Fis
G D
C
s nem értem, hogy miért szeretsz.
D/Fis
C/E
G
C/E
C/G
e
a népünk fölött.
F F/E D
elváltoztat szelíd kezed.
C 1. versszak
G
C
refrén
Jelenléted átitat, G
D C
G
C
C
D
híd
Áldás és tisztesség, dicsőség, erő az Úré örökké!
216 G
Above All Lenny LeBlanc, Paul Baloche Prazsák László, Prazsákné Torday Csilla 2672885 © 1999 Integrity's Hosanna! Music, LenSongs Publishing
C
D
1. versszak
e
G G/H
1. versszak
D
C/G
A
2. versszak
A
refrén
1. versszak
G
G
e
D
C G/H
C2 D
A
H
G
E
H
H
refrén
refrén
A
Jesus Lord Of Heaven Phil Wickham Maros Zsuzsanna 4176073 © 2005 Thirsty Moon River Publishing, Wickham, Philip
E
fis
E
A
H
így egyetlenegy fegyver sem győz ellenem.
D2
A
E
fis7
D2
kegyelmed nem érdemlem, Te mégis megteszed. E fis7
D2
E
fis7
D2
E
Szerelmed mélyebb a mély vizeknél, fis7
D
A
E
A
H
És minden imádságom hittel mondom el, D
H7
a győzelem már készen, mert Isten harcol értem.
E
D
Jézus, végtelen szerelmed!
221
Csiszér László
D 1. versszak
gis
fis7
Jézus Úr a Mennyben, és mindenek felett,
fis
H
lez.
1. versszak
fis
E
és megbocsásson neked.
D
Mindig hogyha lépek, az Úr is lép velem, E
gis
túlér a csillagok fényén!
hitből élek, csak Benned bízom én.
fis
E
a Mennynél magasabb, mindent átjár, E
gis
E7
Kész rá, hogy meggyógyítsa az életed,
A
Hitben járok, hittel lépek,
fis
A
gis
irgalmat találok, mert bűnöm elmostad.
D
A
E
Hiszem, hogy Ő most is itt van, (Ő most is itt van)
A
I Walk By Faith Chris Falson Debreceni István 464834 © 1990, 1999 Maranatha Praise, Inc.
E
H
bűnömért megfizette az árat.
Te bűnhődtél helyettem, ó, Uram!
217
H
Csodálattal állok kereszted alatt,
Mint rózsaszál a sárba taposva, a7 G/H
A
Hiszem, hogy meghalt és feltámadt,
A
azért éltél, hogy értem meghaljál. G/Fis
H
hiszem, hogy Ő Isten Fia!
A
Szenvedtél fönn, a keresztfán, D/Fis
I Believe In Jesus Marc Nelson Simonfalvi Zsolt 61282 © 1987 Mercy / Vineyard Publishing
220
H4 H
a Te értéked nagyobb mindennél.
a7
D/Fis e
itt van közöttünk.
Följebb minden királyságnál, följebb minden drága ragyogásnál, gazdagságnál és földi kincseknél,
a7 D/Fis
G
H7
H
D
Te előbb léteztél a világnál.
G
e
mert Ő a győztes Szabadító!
A
A
C G/H
bölcsességnél és emberi tudásnál, a
D
E
G G/Fis
D
D
mind, mind Őt illeti, az egyedül méltót,
H
refrén
e
C
Ó, én hiszek Jézusban,
E
följebb minden teremtett dolognál,
e
E A
E
Följebb minden hatalomnál, C
D
Királyi trón és uralom, dicséret, áldás, hála
219
Ahogy Szentlelked betölt, itt a menny. D
C A
szívem, lelkem áld, Uram! G
a7
Jézus Krisztus Úr, Jézus Krisztus Úr
Beszéded élet szívemnek,
D/Fis
Jesus Christ Is Lord Ramon Pink Harkai Tamás 196487 © 1987 Scripture In Song
218
G
D
G
Jó Atyám, elismerem, hogy bűnben születtem, e7
A4
A
anélkül, hogy akartam volna, e7
A4
A
vagy bármit is tehettem volna.
ismeretlen szerző Csiszér László szövegvariánsa
222 C
e7
a
e7
G
a G/H C G
Isten ujja és ereje, járj át, járj át! e7
C
a
A refrén
1. versszak
Szentlélek, Szentlélek, Vigasztaló, igazság Lelke, d
Blessing Honour And Glory David Reidy, Geoff Bullock Debreceni István 1001179 © 1990 Maranatha! Music, Word Music, LLC
225
E
CG
A
Isten ujja és ereje, járj át, járj át!
Szentlélek, Szentlélek, tanácsadóm, segítségem, szereteted kenetével járj át, járj át! …
D
A/Cis
1. versszak
Szívem legmélyéből száll Hozzád, G/H
1. versszak
A/Cis
Nincsen többé köztünk távolság, e A
D
hadd halljam hangod, úgy vágyom Rád. 2. versszak 1. refrén
A D
Jézus, kérlek, hogy szólj hozzám!
híd
Csak szólj, mert hallja szolgád, Bmaj
AH
fis gis
2. versszak
fis
cis
E
E/DA
gis
cis
E
E/DA
gis
cis H
H E
lez. 1. versszak
C
D
H
nem ismerve a kegyelmed, és féltő szereteted. De Te gyermekeddé fogadtál, új életet ajándékoztál,
D
G
refrén
Áldom nagy kegyelmed, Téged ünnepellek, D
H
Téged és senki mást, amíg csak élek! a
D
G
Áldom nagy kegyelmed, Téged ünnepellek, C
a
D
E
Still Reuben Morgan Labadics Kriszta 3940963 © 2002 Hillsong Music Publishing
G/H a
F D/Fis G4 G
Rejts most el a szárnyad alá, C/E
F d7
G
erős kézzel takarj be engem! F
G
C
Tenger tombol, zúg, süvít a szél, F
G
a
H
F
G
F/A
G/H
C
Fmaj9 G
Csak Istenben bízz, én lelkem, mert Ő él és nagyobb mindennél!
228
Fülöp k. himnusz Majoros Ildikó
D
G
Jézus köztünk jár, mindenkit átformál,
‖: Állítsd meg hát az életed,
h
e
Téged és senki mást, amíg csak élek!
e
A
minden szívet megérint. Eltűnik gyász és könny, betölt a szent öröm, ne félj, ma Jézus téged hív!
nem kínoz már a félelem, hisz mindig itt vagy velem!
e
fis H
refrén
D
Istenem, nem értem, hogyan létezhettem Nélküled,
a
H
1. versszak
e
2. verssz.
D A/Cis
I Will Sing Your Praises Ian Smale Simonfalvi Zsolt 58202 © 1984 Thankyou Music
C
fis
áldott legyen az Ő neve, örökké, örökké!
G/H
‖: Csak egy szót szóljál, csak egy szót szóljál! :‖
a
fis H
Áldott legyen az Ő neve, áldott legyen az Ő neve,
szívem nem fél, Benned remél!
E H/Dis
e
E
uralkodsz hullámok habjain,
Jézus, kérlek, hogy szólj hozzám!
224
E
H
fis
C/E
Jézus, úgy élni jó, hogy Te vársz,
A2giscis
E
Te emelsz fel a vihar fölé,
minden szavad boldogság! A2Hcis
D
A
C/E
G/H
rerfén
C2
cis7
For The Lord Is My Tower Steve Kuban ismeretlen szerző 1610106 © 1995 Kuban, Steve
C
h
e
E
Az Ő neve bástya, erős vár,
227
Jézus, úgy élni jó, hogy Te vársz, G2fish
D
áldott legyen az Ő neve, örökké!
1. versszak
e7 fis7
cis7 D E
Áldott legyen az Ő neve, áldott legyen az Ő neve,
Nincs ennél édesebb boldogság, mint gyermekszív imádlak. Kincset ér minden csepp orvosság, ha engem hívsz, csak egy szót szóljál. G2Ah
E
az igaz Hozzá fut, és megmenekül.
e A
G/H
E
királyi trónon ül, Isten Báránya Ő!
E
egy új dallal imádlak. D
D
A halál nem győzte le, mert Ő feltámadt,
226 refrén
Simply Worship David Moyse, Steve McPherson ismeretlen szerző 3008001 © 1999 Hillsong Music Publishing
223
E
D
1. versszak
FG
E
térdet hajtunk a szent Fiú előtt.
e7
Szentlélek, Szentlélek, Vigasztaló, igazság Lelke, d
A
Áldás, hála mind Őt illeti,
G
h
A D A
G
hogy meghalld Őt, ki úgy szeret! :‖ e
A
h
G
Jézus közel jön, itt kopogtat már, F
G
D
nyisd ki szíved ajtaját!
Pálhegyi Dávid
229
232
D
A
D
D4
D
D
A
e
1. versszak
1. versszak
Csak Istenben nyugoszik meg szívem, csak Tőle van az én segítségem, G
‖: Ő az én kőszálam és menedékem, D
A
H
G
2. versszak
Hogyha jőnek rettenetes napok, oltalmat csak Istentől kapok, ‖: Nem felejt el az én hű szabadítóm, őriz, ha bajba jutok. :‖
refrén
e
2. versszak
E
1. versszak
H
E4
E
C
D
a
G
G FG
C
F C
d
GG7 C G7
Te vagy a gyöngy Have Your Way Darlene Zschech ismeretlen szerző 2582683 © 1998 Wondrous Worship
fis
refrén
A H
Te vagy a gyöngy földi kincseimért, D
A4
H4
A
H
köszönöm, mindent átadok én,
cis (H A)
e
Reménységünk Belőled fakad,
A4
A
G (A4 A)
legyen úgy, ahogy tervezted, örökké! Leborulnék a Te trónod elé, kinn az éj olyan néma, sötét, de belül egyedül Te meg én, bennem élsz.
H
hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad.
2. verssz.
2. versszak
Ajándékul Lelked küldted el, hogy ne önmagunknak, hanem Annak éljünk, Aki értünk életét adta, mi is átadjuk most szívünk, életünk.
G
refrén
e
Úgy szomjazom Utánad, a szívem Érted ég. A szent kenet eláztat, mindenem Tiéd. e
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk. fis/E
G
Szent vagy, szent vagy, szent, szent, áldjon Téged minden! Bűnünkből megmentve jövünk színed elé! Szent vagy, szent vagy, szent, szent, irgalmas Isten! Szívünkkel vágyunk az égi hon felé!
cis
fis
C
D
E
Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk, H
G
1. verssz.
H
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk!
fis
F
234
Hogy béke és áldás szálljon ránk,
E
C
Áldunk, Királyunk, mindenség Ura!
töltsd el a szívünk, életünk!
H
G
magasságos Isten!
a C
C
E4
E
a
Szent vagy, szent vagy, szent, szent,
hatalmas nagy Isten!
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
A
h7
ismeretlen szerző
F
a
Varga Attila
E4 E
e7 fis7 Gmaj7
Gmaj7
C
hozd az ébredést és a felüdülést! …hozd a gyógyulást és a szabadulást!
fis
h7
Szent vagy, szent vagy, szent, szent,
G
A
A
G C G a
a
C
E4 E
A
Műveidről zengjen a föld, a hold, a nap!
Szentlélek, söpörj végig az országon,
231
G
C
Bocsásd meg vétkeinket! Gyógyítsd meg sebeinket! F
h7
fis7
233
C
G
D4 D
Így nézek Rád a szentélyben,
fis7
a magyar népért könyörgök. Add, hogy megtaláljon Téged, s megláthasson a problémák között!
F
fis7
C
C
a7 d
D
mert szereteted az életnél is jobb,
1. versszak
1. versszak
F
A
Utánad sóvárog a testem
ajkam Téged dicsőít, csak Téged dicsőít.
a
F
h7
hogy lássam hatalmad és dicsőségedet,
Uram, jövök Hozzád e nemzetért, B
A
Utánad szomjazik a lelkem,
D refrén
3. versszak
G
A7/4 A
kiszikkadt, kopár, víztelen földön.
Ima a magyar népért Mézes Áron
C
A
e7
Eljő a nap, amikor meghalok, de örökre sírban nem maradok! ‖: Tudom, hogy él az én hű Megváltóm, feltámaszt majd ama napon! :‖
230
G
Istenem, Te vagy mindenem, Hozzád vágyakozom!
G
erősen tart kezeiben. :‖
Simonfalvy Krisztián
Szentlélek, hadd lehessek ott, ahol Te mész, Jézus, úgy szeretlek, jobban mindennél!
Pálhegyi Dávid
235 h
D
e
A
D
e
A
békét akar, nem zord ítéletet! h
Fis4
D E
Örvendjetek, örvendjetek! h
D
Fis Fis4
E
Jézus, az Isten Fia eljött értetek, h
D
Dicsérem Őt szentélyében,
1. versszak
1. versszak
A
Örvendjetek, mert Isten úgy szeret, h
cis
fis7
A
Dicsérem Őt erejéért, hatalmáért, kegyelméért áldom, Ő a Királyom!
Fis4 Fis
h
halljátok meg e jó hírt, emberek!
E előrefrén
2. versszak
Örvendjetek, Jézus feltámadott, új életet és új reményt hozott! Örvendjetek, örvendjetek! Nála az örök élet forrása ered, jöjjetek, igyatok hát éltető vizet! Halljátok meg e jó hírt, emberek!
refrén
3. versszak
G
1. versszak
A
G
A
e
D A2
D
H cis
2. versszak
1. versszak
Uram, szent vagy, szent vagy, fis
fis/E D H
Te vagy az egyetlen. a/E
E
H cis
Uram, szent vagy, szent vagy, fis
H E (H)
Tiéd dicséretem. E
A
fis
H4 H
E
D2
A
a
E/H
H
G
Cmaj7
E
a7
C7
Fmaj
E4 E
Erős szikla vagy Te, amire állok, Te vagy az, aki a boldogságot elhoztad az égből az én szívembe. Én nem ismertelek, de Te ismertél, életedet adtad, úgy szerettél. Hogyan köszönjem meg néked az egész életem? Timóteus k. himnusz Csiszér László
fis
E (H) refrén
békét lel szívem, Uram.
a7
De Te velem vagy, Jézus, minden nap,
240 1. verssz.
refrén
Örökké Téged imádlak, szerelmed ad erőt. Közel Hozzád a trónod előtt
e
Te vagy a tűz a szívemben, ami ég! Jézus, Te vagy az életemben csak igaz barát, ki el nem hagy. Minden óra, minden nap a Tiéd.
You Are Holy [I'll Sing Your Praises Forever] Reuben Morgan ismeretlen szerző 2336114 © 1997 Hillsong Music Publishing
E
h7
Te vagy a fény, ha éjjel van,
de az Úr Őt sújtotta minden bűnünkért, halálával életet adott.
a/E
Fiso
Te vagy csak igaz szó a számban,
d7
mind a magunk útját jártuk,
237
Fiso
Te vagy az, akiből élet árad,
szívem kincse, lélegzetem, mindenem. Te vagy az, akire mindig vártam, Hajnalcsillag vagy az éjszakában, olyan egyedül érzem magam Nélküled.
D
G
e
Áldjuk Őt!
D
D
Mindnyájan tévelyegtünk,
C9
D
Balogh Mihály, Pajor Tamás
239
refrén
refrén
A
D
Áldjuk Őt!
árán gyógyultunk mi meg.
G
fis7
2. fis7/Fis Gis A H D/D E Fis Gis
Vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze Őt, Ő bűnhődött, hogy békességünk lehessen, sebei
D2
Minden lélegzetemmel a nagy Királyt dicsérem,
Áldjuk Őt! Áldjuk Őt!
D
e7 fis7 G A G
D2
1. fis7
1. versszak
A
E
gyerünk most trónja elé, áldjuk Őt!
Simonfalvi Zsolt
D
D2
A napfelkeltétől szóljon a dicséret, keleten, nyugaton, északon, délen!
A
Örvendjetek, mert Jézus újra jön, elszáll a gond, felszárad mind a könny! Örvendjetek, örvendjetek! Fölragyog az igazság, s végre győz a jó, országa, szent uralma örökkévaló. Halljátok meg e jó hírt, emberek!
236
E/Gis
szent nevét zengem.
Fis
E
e
D
dicsérem Őt reggel, délben, este,
nem kell a sötétségben, bűnben élnetek, D
Everything That Has Breath Reuben Morgan Pintér Béla Csiszér László szövegvariánsa 3220205 © 2000 Hillsong Music Publishing
238
E
Isten Igéje gyorsan szalad, jöjj hát, te is add tovább! Isten Igéje mindent áthat, jöjj hát, te is add tovább!
fis
Cis D
fis
Cis D
E
Az Ige gyorsan fut, tanuld meg jól, és add tovább! E
fis
Az Ige gyorsan fut, forgasd szívedben, és add tovább!
ismeretlen szerző
241 a
d
E
E7
a
E7
D
G
de kihozott a mélyből, a halál völgyéből. a
d
E7
d
C2
a A7
G
a
A7
h
2. versszak
Algács Miklós
d
h
e7
G2
e
A
a városban, mely a mennyből szállt alá. Drágakövekből épített, zafírokkal díszített, ez a hely minékünk készített. d d/C
D
D
refrén
h refrén
g
d
G
2. versszak
h
Ott nem lesz többé holdvilág, ott nem váltja nap az éjszakát, ott nem lesz többé ősz, tél, tavasz, nyár. Ott nem bánthat már e világ, ott nem vádolnak minket már, mert ott lakik a mennyben az igazság.
G
e
h
1. v.
Úgy áldlak, imádlak, szeretlek, ó, Uram! h
A
D Fis7
Mennyei Atyánk, dicsőítünk, drága Bárány, Tiéd életünk!
h
fis
A
D
fis
Felszáll a hála, mint arany lehelet, A
D
betölti az egész mennyet. fis
Alig várom, hogy hozzám felérjen, A
D
megfürdök benne egészen. D A
h fis
G
D A
h fis
G
De
A
Áldott az Úr, ki közöttünk jár, velünk lakik! A7 D
Áldott az Úr, ki békességet ad! Jó, jó az Úr, ki közöttünk jár… Szent, szent az Úr, ki közöttünk jár… Gável András
246
C
refrén
refrén
A2
A
Jézus, én Téged választottalak, a
F
aG
hol halál jár és fojtogat, ott Te vagy nekem az élet.
‖: Szentlélek, töltsd be szívünk, :‖
C
A
Feléd tárom két kezem,
Szentlélek, töltsd be szívünk, h A
A
3. h.
Gmaj7
A
2. h.
All Honour Chris Falson Németh S. Judit Csiszér László szövegvariánsa 420359 © 1990 Maranatha Praise, Inc.
1. híd
mert Jézusommal leszek én.
e
e
szabadítását hirdessétek!
Ott nem lesz sírás, sem szenvedés, A
fis
Zengjetek az Úrnak új éneket,
A
d d/C
h
teljes szívből énekeljetek! G
C C7 F
G
A
G
g
ott nem hallatszik többé harangszó.
h
Prazsák László
Hozzátok a hálának áldozatát,
Ó, ez a város, melyről álmodom,
243
G2
igen, én hirdetem nevét!
1. versszak
1. versszak
B
D
ezért megvallom nevét,
Egy új eget és új földet, az elsők többé nem lesznek C
G
Válaszol, ha hívom Őt,
245
F
G
keze nyújtva van felém.
Most élem a legszebb, a legszebb éveimet, várom az Úr Jézust, várom a Vőlegényem. Minden éjjel felnézek az égre, hogy mikor jön már az én Vőlegényem.
242
D
Nincsen távol, nem rejtőzik el,
1. versszak
refrén
E7
A2
igen, él a Megváltóm!
a
Jézus, Te vagy a mindenem, a mindenem.
D
Nem hallgatok, mert jól tudom,
vigyáz ránk, mint anya az egyszülött fiára. Jézus, visszavárlak, Jézus, Téged várlak,
C2
hogy Jézus Krisztus Úr.
Jézus szeret minket, oltalmába vesz minket, E
C2
Szívvel elhiszem, szájjal megvallom,
refrén
1. versszak
Elveszettek voltunk, a sátán fogja voltunk,
E
Komáromi Kornél
244
a
h A
F
G4G
engem küldjél, Istenem, jelként, ahova kell!
friss tűzzel, friss tűzzel!
e
a
F
G
1. versszak
Hát jöjj, és élj velem egy egész életen át! e
a
F
G4G
Nem győz a félelem, ha látja szívem Urát!
ismeretlen szerző Csiszér László szövegvariánsa
247 G
e
250
D
G
e
h
C
szent parazsad küldd le ránk, ó, küldd le ránk!
1. versszak
1. versszak
Isten tüze, szállj le ránk, ó, szállj le ránk, G
Csiszér László
D/Fis
e7 A 2
A2/Cis
h
Lelkem csak Tebenned lel nyugalmat, én Istenem, Tőled jön segítségem, Te vagy a reménységem! G6
D
‖: Úgy vágyom, hogy átölelj! :‖ C
h
e
C
D
hogy méltón álljunk színed elé, C
D
Békédet kiárasztod, és megtart erős jobbod, Nálad van biztonságban életem s minden napom, ‖: oltalmam csak Te vagy! :‖
refrén
D
Olvaszd le a bűn ruháját, kenetedet áraszd ránk,
2. versszak
C
Menedék nekem csak Istenben van, dicsőségem csak Istenben van, szabadulás nekem csak Istenben van,
G
mikor eljössz hozzánk!
C9
2. versszak
Szentlélek, úgy várunk Rád, úgy várunk Rád, friss olajod töltsd le ránk, ó, töltsd le ránk!
CG
Szent tüzeddel jöjj szívünkbe, hadd lobbanjon fel a láng, leégessen minden szennyet, ó, úgy várunk Rád!
1. versszak
F
251
Minél jobban megismerlek, annál jobban megszeretlek,
CF
refrén
E7
G
a
C E7
a/G
F
Jöjj az én szívembe, tölts be engem kenettel, d7 E7
a
252
szent tüzeddel, Uram! bev. 1. versszak
2. versszak
Pintér Béla
refrén
H
Fis4
Fis
És velem tapsol és táncol a menny,
A
h A/Cis D
H
1. versszak
Testvérem, kérlek, fogadj el így, A
G
Jézus eljött hozzám, rajtam megkönyörült. Kinyújtotta karját, szelíden felemelt,
Nyitva áll az ajtó, ma is bejöhetek, a trónteremben várnak, nekem ott a helyem. Jézus mellett élni, ez a legjobb dolog, ugrálok és táncolok, mert szabad vagyok.
hogy minden nap formálj és alakíts engem! E
E7
refrén
A
E
h
Tart még a kegyelem és a szívem örül,
h E7 G Fis4 Fis
Jézus Krisztus, megengedem Néked,
fis
D
2. versszak
H
fis
A
amíg élek, azt a percet nem feledem.
Hét fiatal k. himnusz Csiszér László
E
h
h E7/Gis G Fis4
Megszeretlek, megismerlek, leborulok Teelőtted, Szent Szellem, jöjj a tüzeddel! Beteljesült minden álmom, Te vagy az én boldogságom, maradj velem, Jézus, örökre!
249
fis
Mert Tiéd az ország, Tiéd a hatalom, s a dicsőség most és örökké! Mert a föld megismer, teljes lesz neveddel, ahogyan a tenger vizekkel.
a
Jézus, taníts engemet, taníts az örök életre! d7
A
3. versszak
d7
G
D
Minden napon add meg kenyerünket, és bocsásd meg vétkeinket, mint ahogy mi tesszük ellenségeinkkel, s a gonosztól szabadíts meg!
örömöt ad a szívembe, Jézus, én nagyon szeretlek.
F
A
e
Szent Szellemed betölt engem, E7
G
szenteltessék meg a Te neved.
s a Te akaratod legyen meg!
C E7
E
A
Mi Atyánk, Isten, aki vagy a mennyekben,
2. versszak
F
D
Balogh Ferenc
G
érzem, Jézus, a Te keneted.
a
CG
Jöjjön el országod hozzánk a földre,
d7
G
D
D
1. versszak
a
D
erősségem Istene Ő, dicsőségem Istene Ő!
ismeretlen szerző
248
G
E
mert a szeretet minket Hozzá visz!
e7
E
Fis7
Jézus győzelméről zengek új éneket. h A/Cis D
E
És velem tapsol és táncol a menny, e7
Fis7
h
a Bárány dicsőségét hirdetem!
Sting; adaptálta Csiszér László, Kiss Juhász István
253
H
256
gis
D
E
1. versszak
1. versszak
Világos az út, melyre meghívtál.
Fis
Köszönöm Neked, és éneklem Veled
e
Szent vagy, Uram, szent vagy, Uram!
lez.
híd
Gyönyörködöm Benned, ó, Uram, és teljes szívemből szeretlek már!
refr.
EE/D
Szent, szent, szent az Úr!
D
H
Amíg eljössz Te, éneklem Neved, Cis
Fis
257
Názáreti Jézus, éneklem Neved! refrén
Éneklem Neved akkor is, ha fáj nagyon! G (H)
Irgalom, kegyelem, szeretet átkarol.
e
ismeretlen szerző
H
E
Fis
gis
cis
Pálhegyi Dávid
d
1. versszak
A4 A
téged Ő már akkor szeretett. g
Testedet Ő alkotta, lelkedet Ő formálta, azért vagy, mert Ő akarta.
refrén
g
B
g
C
Fmaj
cis
Értsd meg, az ár ki van fizetve, örökké élhetsz, együtt sétálunk majd az aranyutcákon,
E
cis
E
A4 A
E H
és könyörüljön terajtad Ő! Fordítsa tereád az Úr az Ő orcáját, adjon tenéked békességet, és hozza el az Ő országát!
255
Csiszér László
H
ó, mert szeretlek! Mindenhol kerestél már boldogságot, emberektől vártál igazságot, de csalódtál, kiábrándultál, gyere hozzám, hazatalálsz! Mindig érezted, hogy valami nincsen rendben, nem értetted, mi értelme az életednek, talán féltél, mikor jön a halál, de Nálam örök élet vár! Karomban hordozlak még téged, hogy egyszer együtt legyünk végleg…
D
E
H
Hatalmas Király vagyok, de érted adtam az életem,
Jöjj közel és ölelj át.
hogy megmentselek a haláltól, oly kedves vagy Nekem.
Jézus, a szívembe jöttél, Bennem élsz, a Tied vagyok.
Mikor megmozdultál, átöleltelek,
em
DA
híd
Atyám, vágyom, hogy szeress.
2. verssz.
A
Fis
1. versszak
D
cis
letörlök szemedről minden könnyet,
2. előrefr.
3. versszak
Megmentette a lelkedet, Tőle kaptál új életet, mert Ő maga a Szeretet. Ő a te Édesapád, országa a te hazád, míg odaérsz, Ő vigyáz reád!
gis
Fis
2. versszak
2. versszak
Mikor elszakadtál Tőle, Ő utánad jött a földre, tehelyetted Ő ment keresztre. A halálból kihozott, sebeivel meggyógyított, vérével tisztára mosott.
Fis
hogy egyszer együtt legyünk végleg!
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged Ő, világítsa meg rajtad arcának fényét,
Fis
Karomban hordoztalak téged,
1. refrén
E
A4 A
d
Fis
1. előrefrén
C
E4 E
veled, veled együtt sírtam. Mikor úgy érezted, mindenki elhagyott, a félelem sötéten körülfogott, Én akkor is ott voltam veled, te nem érezted, de fogtam a kezed.
g
C
A
A nehéz órákban melletted álltam,
Mielőtt a világ meglett, Ő már téged eltervezett, d
h
eA
Szerettelek már, mielőtt megszülettél, figyeltelek, ahogyan nőttél.
1. versszak
A
254
A
dicsőséged szavak el nem mondhatják.
Dh
H
jöjj közel hozzám!
G
h
Oly szép vagy, lelkem Téged áld,
2. verssz.
gis
hogy merre tartok én. Mutasd meg magad, Dávidnak Fia, Téged küld Atyám Szabadítóként,
ismeretlen szerző
D
E
H
D
Cis
A
G
A
Fis
s mikor megvontad a vállad, akkor is vártam rád!
Hosanna [I See The King Of Glory] Brooke Ligertwood Hunyadi Tamás Csiszér László szövegvariánsa 4785835 © 2006 Hillsong Music Publishing
258
cis
1. versszak
Látom az élő Jézust, tűzfelhőben visszatér, fis
H
cis
C
F
C
cis
H cis
A
E/Gis A
H cis
A
cis H
refrén
Hozsanna, hozsanna, jöjj, Megváltó Királyunk! H cis
Hozsanna, hozsanna, jöjj, Megváltó Királyunk!
C2
a
H
híd
E
cis
hogy lássam, amit Te, nyisd meg szemeimet, A
H
H
d6
Krisztus a szabadságra tett bennünket szabaddá. Szerethetjük Istent, most már minden a javunkra szolgál. Nem akarok vétkezni már, hiszen szerelmed ereje átjár, semmi sem választhat el Tőled, örök Irgalom! Baruch Haba Paul Wilbur Flach Ferenc 222667 © 1987 Integrity's Hosanna! Music
262
A
H
A2
C D
C
a
előrefr.
G
e
263 e
C
h
e
az Úr, a mi Istenünk!
2. verssz.
a
D/Fis e
D
e
Burn In Me Jerry Holman Kerekes Ernő 1647306 © 1994 Integrity's Praise! Music, HPP Publishing Company
Égessen el,
D Cmaj7
égessen el
D
a
G
bölcs, erős és szent
G
h7
e CD
a Te szent tüzed engem, égessen el! 1. verssz.
1. versszak
e
G H7
áldott, ki az Úr nevében jön!
D
az egeken trónol,
D
C
Awesome God Rich Mullins ismeretlen szerző 41099 © 1988 BMG Songs, Inc.
C
G D/Fis e
D
a
e
Dicső, fenséges Úr s Király,
D
áldott, ki az Úr nevében jön!
refrén
refr.
e
e H7
Baruch haba b'shem Adonaj,
Neved áldom, szent, szent Uram, Neved áldom, szent, szent Uram!
260
D
C
Uram, dicsérlek, dicsérlek, Uram, dicsérlek, dicsérlek! D
G D/Fis e
Baruch haba b'shem Adonaj,
2. versszak
1. versszak
a
D
a Te szerelmed igazságával.
D
e
e
G H7
a
Bemegyek a Szentek Szentjébe, D
D
És mi ujjongunk majd, mikor védesz és eltakarsz
For Your Name is Holy Jim Cowan Flach Ferenc 2795951 © 1999 Integrity's Hosanna! Music
bemegyek a Bárány vérén át. Bemegyek, csak Téged dicsérlek, bemegyek, hogy hódoljak Neked.
C
jöjj, Isten ereje!
hogy készen álljak végül majd Előtted.
e7
D
Kelj fel, Uram, jöjj, hagyd el nyughelyed,
1. versszak
hogy elvégezzem azt, amire elhívtál,
C
G
e
cis
Fmaj4
Prófétává tettél, s a pogányokhoz küldtél, hogy hirdessem a szavad, melyből örök élet fakad. Az életemnél is drágább, hogy megtegyem, amit mondtál, kiáltsam: a megváltásunk ajándék, és ingyen vár reánk!
Fájjon az, mi Neked fáj, E
Fmaj
az Élet él énbennem, örök élet vár a mennyben.
cis
hadd szeressek úgy, mint Te szerettél!
a2
2. versszak
A
Teremts bennem új szívet,
F
A rabságomnak vége, a halálom legyőzve,
Hozsanna, …
D
C
2. refrén
2. versszak
Látok egy nemzedéket, kik tudják, mi az elhívás, egy szent népet, mely hitben jár. Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg, ébredést kér és győztes lesz!
G
G
A megváltásnak fénye betört a bűnöm sötétjébe, mert Őt ki bűnt nem ismert, Isten bűnné tette értem.
1. versszak
E/Gis A
C2
C
Jézus, én Benned élek mindörökkön-örökké!
Megváltottak éneklik:
259
G
F
H
A
G
Nekem az élet Krisztus, a halál nyereség,
Látom örök kegyelmét, elmossa a vétkeink. fis
C
Papám lett az Isten, s én a Lelke által gyermek.
hódol majd a mindenség! Ő él! E
G
A kegyelem túláradt, s a szívemben hit támadt,
1. refrén
E
Damaszkusz k. himnusz Csiszér László
261
a
e
Igéid tüze lelkem mélyén ég. H
Égess ki szennyet, hozd el a mennyet! Akaratod tüze csontjaimban ég. Lángoló Szellem, eméssz meg engem!
El Elyon Paul Baloche Flach Ferenc 4488527 © 2005 Integrity's Hosanna! Music
264 e
266
Cmaj7
a
h7
A4
e
Cmaj7
1. versszak
1. versszak
Ott ülsz a trónodon a mindenség felett, A
lepelként töltöd be a Mennyet.
a
Karoddal megtartod a föld teljes színét,
h7
a
A4 A
Cmaj7
h7
C refrén
refrén
A
szent a Te neved! 2. versszak
C2
h7
e
e
Jeshua, Adonai, e
A
a
refrén
G/H C
a
e
D
C
G G
D
híd
C
1. versszak
e
C
G
G
G
Flach Ferenc
D/Fis
D
Atyja jobbján dicsőségben ül. Ámen! Ámen! 2. versszak
A bűnbe tette bűntelen kezét. Ámen! Ámen! De szögek nem tarthatták vissza Őt! Ámen! Ámen! És most Istenünk kegyelme árad ránk. Ámen! Ámen! Halleluja, újra visszajön! Ámen! Ámen! G
híd
Te vagy az Úr, aki volt!
D
Cmaj
mert Te megszólítottál. D/Fis
C2
e
D/Fis
Cmaj
Keresem, bármerre járok, éltető leheleted.
G
D/Fis
D/Fis
G
C2
C2
G
D/Fis
C2
Te vagy nekem, s én Tiéd leszek, G
C
D
Holy Holy Holy Lynn DeShazo, Paul Wilbur Flach Ferenc 4488541 © 2005 Integrity's Hosanna! Music
g
Esmaj7
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Izrael Ura,
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Istenünk!
F
c7
őseink dicsérnek, mint az angyalok hada. A tömjén füstje felszáll a kegyelem trónján. Uram, dicsőítünk, arcod ragyogtasd most ránk! Kiáltunk! g
F
Esmaj7
c 7 d7
g
F
Esmaj7
c 7 d7
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Istenünk!
Te vagy az Úr, aki van! 2. versszak
e D/Fis C
D/Fis
mindörökre a Tiéd, … csak a Tiéd!
D
Te vagy az Úr, aki eljön majd!
e
refrén
G
a
1. versszak
C
G
Szavadat kívánja lelkem,
268
D
Kínhalál után újra él! Ámen! Ámen! e
F
Szerelmed táplálja életem,
D/Fis
D
Emberként testben harcolt az emberért. Ámen! Ámen! C
F
D/Fis
Istenként értem adta életét. Ámen! Ámen! e
G
hűséged, Lélek, oly végtelen.
nyújtsd ki felém kezedet! Nekem nem kell más, csak hogy Veled legyek, a Te szerelmed égessen el!
hatalmas dicsősége! e
F
Nekem nem kell más, csak Te, Istenem,
Teljes szívből éneklem a mindenség Urának, a
G
G
hatalmas az Úr dicsősége. G
F
Nyugalom völgye vagy énnekem,
G/H C
a
G
Te vagy a szívemnek vágya, akarlak teljesen. Kezeid lágy érintése ölelje körül lényemet.
Hatalmas az Úr dicsősége örökké, G
F
refrén
Great Is Your Glory Ed Cash, Vicky Beeching ismeretlen szerző 4886497 © 2007 Thankyou Music, Wondrously Made Songs
G
G
2. versszak
e7
hatalmas Úr!
265
e e
neved dicsőségét felmagasztaljuk,
C2 h7
CG
jöjj és lakozzál bennem,
267
A4 A
D
F
C
Elohim, El Shaddai,
C2
G
Igazság Lelke, mindenütt való,
ó, Lélek, Te vagy nékem mindenem!
1. versszak
híd
D
C C
Senki sem fogja fel szíved titkait, láthatatlan rejtett kincseit. Nem parancsol a napnak senki más, mint Te, felmagasztal minden teremtményed. C2
C
hogy megnyugodjon nálad a lelkem!
El Elion, hatalmas Úr, A4
G F
Mennyei Király, Vigasztaló,
a
kinyújtod szerelmed felé. e
Flach Ferenc
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, a Menny is énekli, minden élő zengi: Halleluja, Elohim! Mindörökké trónolj, uraknak Ura, Sion, emelkedj fel, tárd fel ősi kapudat és kiáltsd!
269
Sing Of Your Great Love Darlene Zschech Flach Ferenc 2681807 © 1999 Wondrous Worship
E
H4
271
H
cis
H
1. versszak
1. versszak
Teljes lényem Téged áld, dicséri szent neved, cis
A2
csak Rólad szól az egész életem. E
H4
H
H
A
H
cis H
refrén
2. versszak
cis cis/H
H
A (E)
A
híd
cis
hogy eljött már az óra, A
E/Gis
refrén
A
H4 H
és meghalljuk az angyalok énekét.
G4
e
szívem szerelmed gyógyította. G
G4
D4
G
D
D
híd
előrefrén
a7
refrén
e
Örökkévaló, időn uralkodó, a kezdet és a vég, a kezdet és a vég.
Minden név felett való,
E
2. versszak
A magas hegyekre állsz velem, s a völgyeken is átkelek Veled. Egyszülötted adtad értem, a kegyelem csak, melyben bízom én!
híd
Imádlak én, éneklem teljes szívemből:
C
e DC
A
mily nagy Istenünk!
D4 D
Jézus Krisztus, vonj magadba, vedd életem!
H7
A (E)
D
Szeretlek, Benned van minden reményem,
G
E
szívem énekel:
D4 D
e7
fis
dicséretre méltó,
G4 G
G4 G D
Mily nagy Istenünk, énekeld,
fis
hordod a világ súlyát.
a7
Dmaj
örüljön a Föld, örüljön a Föld!
A
Nagy szerelmed elmossa a bűnt, C
fis
A fény királya Ő, fenségbe öltözött,
Ő az Atya szent Isten, a Fiú, s Szentlélek, a győztes oroszlán, a megölt Bárány.
válladra vettél, s így vittél tovább. a7
cis
How Great Is Our God Chris Tomlin, Ed Cash, Jesse Reeves Lakatos Péter Csiszér László szövegvariánsa 4348399 © 2004 worshiptogether.com songs, sixsteps Music, Wondrously Made Songs
D
Mikor a nagy terhet nem bírtam már, G4
Gis
mily nagy, mily nagy Istenünk! 2. versszak
1. versszak
Te megtörted az éjt, mint a nap, G
A A/Gis fis
mily nagy Istenünk! Lásd meg,
Take All Of Me Marty Sampson ismeretlen szerző 4120029 © 2003 Hillsong Music Publishing
G4
A4+ Gis cis cis/H
A
hol a Menyasszony vár rá, az ő helyén,
G
A
Mert fény veszi körül, a sötétség menekül, s megremeg, ha szól, megremeg, ha szól.
E/Gis
és a menny majd meglátja,
G
Gis4 Gis
A
És a kürtök felzúgnak,
270
cis cis/H
Ez a hús-vér templom Érted épült,
272
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Uram!
fis7
Gis
Neked ég a tűz bent oltárainál. Ez a hús-vér templom Téged dicsér, szívem minden húrja Rólad muzsikál.
1. versszak
refrén
E/Gis
fis7
E
fis
cis
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Uram!
fis7
H
életem forrása vagy,
E
fis7
E
dicsérlek, Uram!
Dicsőséged lássa meg minden nemzet, nép, színed előtt hajtsa meg térdét. Jézus, kérlek, olvaszd fel a dermedt szíveket, hogy megízleljék békéd, szereteted, hogy megízleljék békéd, szereteted.
A2
cis fis
A A/Gis fis
szerelmed éneklem örökké!
E/Gis
H
kézzel, lábbal, szívvel, szájjal
szerelmed éneklem örökké,
A2
fis
Nekem nincs más Rajtad kívül, Jézus, cis
Kihoztál a sötétből, a fényed bennem ég, cis
Hús-vér templom Pintér Béla
G
Nélküled nem élhetek, én mindenem, … ó, Uram!
(D)
273
e
e
1. versszak
Zene nem szól már és minden távol jár, A4
jöhetek Hozzád. D
A
Cmaj
A4
D/Fis
A
e
Többet, mint egyszerű dalt, ami halkan elhal,
e
D/Fis
(A/Cis D)
A
e
Tudom, hogy mélyebbre látsz puszta felszínen át, D/Fis
G
a7
e
D/Fis
G4 G
e
D/Fis
G4 G
e
D/Fis
G4 G
értem folyt ki a vére, e D/Fis G
értem folyt ki a vére,
A4 A
vére folyt, értem folyt!
Titkom halkan terjed el, eléri a világ négy sarkát, minden férfi, minden nő feltartja szétszakadt láncát.
2. verssz.
hadd hozzam azt, amit vársz!
G/H
Értem folyt ki a vére,
refrén
1. előrefrén
A
G e D/Fis
Halleluja, örök Királyom, társam, Megváltóm!
e
Mit is mondhatnék, mit hozhatnék Eléd,
D/Fis
D/Fis
Figyelj, titkot mondok el, a szeretet titkát, szívem mélye rejti el, életem ez formálta át.
mi Neked is érték? e
Jesus' Blood Martin Smith Gál Dávid 2756165 © 2000 Curious? Music UK
előr.
A
275 1. verssz.
D
The Heart Of Worship Matt Redman Varga Eszter, Bagyinszky Judit 2296522 © 1999 Thankyou Music
Halleluja, …
A
bennem Te kincset találsz!
Értem folyt … D
A2/Cis
e
G
A
D
ami csak Rólad szól, ami csak Rólad szól, Jézus! Bocsásd meg, kérlek, hogy mássá tettem, G
A
276
D
ami csak Rólad szól, csak Rólad szól, Jézus!
D 1. versszak
2. versszak
Szavak nem tudnák elmondani, Atyám, ami méltó Hozzád. Lehet, semmim nincs, mit adhatnék Neked, fogadd lényemet.
2. előrefrén
D
refrén
G2
e
e e/D
A/Cis
h
G
Egész lényem egész lényem egész lényem egész lényem
A
277 1. versszak
1. versszak
e
G
h
G
h
e
szelíd szavaddal áttörted bensőm kőfalát, A
legyőzött jóságod! e
A4 A
D
lez.
És minden nap felnézek Rád, és boldog vagyok!
D refrén
h
A
A
e7 A
A4 A
D4 D A/Cis
kegyelmed áradó,
fis
G
Tied vagyok, csak Benned hiszek,
A
Oly hatalmas vagy,
e
h
e
fis
A
A/Cis
Karjaid tartanak, tudom,
D/Fis fis G
szívem hálával énekel.
h
With All I Am Reuben Morgan Pintér Béla 4257734 © 2003 Hillsong Music Publishing
D
bárhová is mész, bármit is ígérsz, Benned bízom!
h
h
E4 E
D A/Cis G/H
Néked szól új dalom, fis
h A/Cis D
D4 D
Hozzád tartozom, Uram,
híd
G2
A/Cis
h/A
G2
Téged magasztal lelkem, D
D4 D
Érted éneklek, Uram,
Érted élek, Uram, D
h
s ez nem változik meg, míg élek! refrén
G2
A/Cis
biztos oltalom szerelmed.
ismeretlen szerző
D
h
h/A D
Több ez, mint egyszerű dal, ami halkan elhal, hadd hozzam azt, amit vársz! Tudom, hogy mélyebbre látsz puszta felszínen át, bennem Te kincset találsz!
274
A/Cis D4 D
szeret, megtart téged, vére folyt, érted folyt!
A2/Cis
e
h
Szabad ének zengjen, dicsérd Őt a mennyel,
híd
refrén
Adj nekem, Uram, imádó szívet,
D
G/H h
A
keres Téged, Uram, követ Téged, Uram, szolgál Téged, Uram, szeret Téged, Uram!
Eagle’s Wings Reuben Morgan Bagyinszky Judit 2478168 © 1998 Hillsong Music Publishing
A
D
A
D
G
Itt vagyok, várok, maradj, Uram, velem, itt vagyok, vágyom Reád! Szerelmed elrejt, térdre kényszerít, amikor köztünk megjelensz. G
e
A4
A
Te élj bennem, uralkodj szívemben, G
e
D
A
D
hadd érezzem erődet, amely szárnyra emel!
278
Csiszér László
E
A
E
A2
H7/4
cis
G
G
D/Fis e D C
1. versszak
C2 e D
úgy vágyom Rád,
G D/Fis e D
oly nagy
C2
eD
szükségem van Rád!
ismeretlen szerző Gyuris Gellért szövegvariációja
281
a
1. versszak
2. versszak
S ha néha elcsüggedek, akkor is Terád nézek. Te őrzöl minden bajtól, ezért csak Benned bízom.
D
És én
G D/Fis e D
H
G/H
szent jelenléted bensőmben él. Te táplálsz engem, Te táplálsz engem, beszédeiddel szívemhez szólsz.
Te vagy, ki feltámadtál, legyőzted a halált, Te jössz az ég felhőin, kiáltom mindörökké!
C
refrén
Gis
C
Te éltetsz engem, Te éltetsz engem,
2. verssz.
honnan jöhet az én segítségem? Felemelem a szemeimet, felemelem a kezeimet, Jézus, Te vagy az én segítségem!
G 1. versszak
refrén
Felemelem a szemeimet, felemelem a kezeimet,
fis
Breathe Marie Barnett Bodogán Dóri 1874117 © 1995 Mercy / Vineyard Publishing
280
d
Ment két tanítvány mély csalódással, a
E E7
minden remény nélkül. a
d
3. versszak
Jött akkor Jézus, hallgatták szavát,
Örökké itt vagy velem, Tied az egész lényem. Várom, hogy jöjjön a nap, arcodat megláthassam.
Maradj velünk, mert már esteledik,
279
a
D
A
A2
A2
A2
refrén
E
halleluját kiáltok, vagy elnémul a szám?
cisz
fisz E
283
D
D
Majoros Ildikó
C
1. versszak
H
vajon térdemre hullok, vagy állva nézek rád,
fisz
Te vagy a megígért Messiás.
Mit érzek majd akkor, mikor dicsőséged vár? E
A A2 A
Jézus, látlak már. Látlak már, szívem tűzben ég, Jézus, látlak már. E
Talán csendben csodállak, vagy a lábam táncot jár,
D2
Felismertelek, Rólad mondja az Írás:
mikor színről-színre látlak.
H
D
Látlak már, mert szemem felnyitottad,
refrén
E
A
1. versszak
1. versszak
Majoros Ildikó
A2
Ma csak álmodom arról, hogy lesz majd egy nap,
A a
E
ha igéd nem halljuk Uram!
282
A2
A2 H
E E7
A
ha ott állok végre Előtted.
A2
A
Maradj velünk, mert a hitünk kihűl,
E
A2
D
és lemenőben van már a nap!
Ma csak álmodom arról, gyönyörű lehet,
E
a A
A
I Can Only Imagine Bart Millard Kerekes Ernő 2978857 © 2001, 2002 Simpleville Music
Ma csak álmodom arról…
E
ettől szívük lángra gyúlt. refrén
4. versszak
Jézus, nem engeded meg, hogy meginogjon léptem. Te soha nem alszol el, hatalmad körülölel.
Levetem a régi embert, Fmaj
leteszem régi életem. C
E
Krisztust öltöm most magamra,
Ma csak álmodom arról, bár ott lennék már, ahol a Fiú menyegzőre vár. Ma csak álmodom arról, mikor nem lesz más, csupán boldog, örök imádás. Ma csak álmodom arról, ma csak álmodom arról…
mert Ő él már a szívemben.
Fmaj a
refrén
2. versszak
Ma csak álmodom arról, ma csak álmodom arról…
e
d
E
Hisz a bűn már meghalt, nincs uralma többé felettem, F
C
d
E
Krisztus lett szívem Királya, palástja beterít engem. d
G
d
Új teremtésként élhetek, te vagy Jézus minden mit G
Fmaj
C
kérhetek, minden nap, minden nap.
Kornéliusz k. himnusz Majoros Ildikó
284 C
Jöjj, Lélek, várunk Rád! (Jöjj, Lélek, várunk Rád!) Fmaj
Jöjj el pünkösd láng!
A
(Jöjj el pünkösd láng!)
C
Tüzedből, színekből
A
(Tüzedből, színekből)
A
1. versszak
Tégy eggyé, Jézus, Szentlélek, tölts most el, a
a
G
hogy Igédből élve testvérekként nőjünk fel. C
1. versszak
H
A
A
A
D
A
H
H
A
H
A fis H G
H
A
egy új élet, már a tiéd, csak nyisd meg most szíved!
2. v.
A mindenható örök Isten hívott engem magához…
F B F
2. refr.
Ez már az új élet, már az új remény, ez már az új élet, már az enyém, mert átadtam szívem. Csiszér László
A
fis
1. versszak
Ó Jézusom, én Megváltóm, D
fis
Es E
A
3. versszak
Ó, Jézusom, én megváltóm, Isten Fia, szabadítóm, ó, Jézusom, megmentettél, a haláltól, a pusztulásból. Köszönöm!
H4 H E E 4 E
Gyere, ismerd meg a Megváltót Csiszér László, Balla Enikő
d
Milyen amikor új embert ismersz meg? C
Milyen, ha várod a szerelmed? d
Milyen, amikor találkozol vele? C
B2/6/G
Es
F4 F
Gyere, ismerd meg a Megváltót!
F4 F
Gyere, ismerd meg, aki megváltott! Es
F4 F
Jöjj és lásd meg, hol lakik az Isten! Es
3. versszak
2. versszak
Ó, Jézusom, az életedet odaadtad s megkínoztak. Sebeidből a véred rám folyt, megtisztított, megszabadított. Köszönöm!
refrén
D
minden bűnöm megbocsátod. Köszönöm!
cis
Isten meghívott ma is téged. Gyere, ismerd meg a szeretetet! Találkozz azzal, aki megteremtett. Gyere, ismerd meg a szeretetet!
E
A
E
B
Isten Fia, szabadítóm, ó, Jézusom, én gyógyítóm,
H
Ugye szeretnéd ha Isten is így tenne? 2. versszak
286
E
Hadd zengjek este is majd hálával.
288 1. versszak
1. refrén
A
cis
És egy nap majd ez a test elgyengül, Erőm elhagy, s utam véget ér, A lelkem mégis téged áld vég nélkül: Tízezer évig és mindörökké!
és Lelke által szabadságot ad. Egy új élet, egy új remény,
H
Kegyelmed nagy, és türelmed hosszú, Szerelmed mély, és az égig ér, Nem szűnök énekelni jóságodról, Tízezer okom van, hogy zengjek még.
E
D
E
Itt az idő, hogy áldjalak, A
mert neked, mint gyermekének új életet ajándékoz. Szeretetével megragad
cis
3. versszak
E
H
A mindenható örök Isten hívott téged magához,
H
2. versszak
Új élet Krisztusban k. himnusz Csiszér László, Majoros Ildikó
E
És bármi ér, bármit rejt az út előttem,
C
G
hogy felépüljön a Ház!
285
A/E E A/E E
Egy új nap kél, és már ébred minden,
a
G
Megbocsátva szeressünk, imában szolgáljuk egymást, C
H
A
a
G
1. versszak
FC
d
cis A H cis
Lelkem csak Téged áld!
új közösséggé formálj.
F
H4 H
A
G
d
E
Zengj úgy, mint soha még, Őt dicsérd!
szeretetből, reményből (szeretetből, reményből) C
cis
Egyedül Őt imádd!
Fmaj
d
E H/Dis
Lelkem, áldd az Urat, áldd az Urat,
refrén
refrén
10,000 Reasons [Bless The Lord] Jonas Myrin, Matt Redman Dobrocsi Gábor 6016351 © 2011 Said And Done Music, SHOUT! Music Publishing, sixsteps Music, Thankyou Music, worshiptogether.com songs
287
C4 C
Gyere, ismerd meg személyesen!
Jézus Krisztus új életre hív ma, hittel válaszolj az Ő szavára. Itt van végre a találkozásod napja, nála jobban senki sem akarja.
G D/Fis e
Te ragyogod be az éjt, Te hozod el a reményt: Nincs más Isten! Nincsen más!
1. refr.
G
Nálad lett borrá a víz,
2. verssz.
C
1. versszak
e
C2
Te vagy az Isten, aki nevére
a7
Holtakat életre hívsz: D/Fis D
Cmaj
291
A
D/Fisz
e7
C2
A
E
híd
híd
ember mit árthat nekünk? e7 C2 G
292
ki lehet ellenünk? :‖
D
A
cis
1. versszak
Itt állok házadban, Téged magasztallak, A
Csak rád van szükségem,
a
F
C
d
a
C
Mint a halál, szerelmed oly erős, a
F
C
d
Kerek tenger nem olthatja el. a refrén
2. versszak
Kegyelmed, Jézus, elég!
F
C
Légy tűz, mely lelkem mélyén ég. d
a
híd
Légy bennem folyton izzó láng. Légy tűz, mely lelkem mélyén ég, amíg egybeolvadnánk.
H
Kell, hogy átölelj, és ne engedj el, H
Hadd éljek most már örökké Veled!
a 1. híd
H
C
F
Nem akarom azt az érzést, mintha távol lennél,
refrén
d
Mert Te rám találtál,
a
mikor Terád nézek, mikor dicsérlek.
cis
Megváltozott minden,
a 2. híd
A
Jézus, Veled minden más. cis
Te jössz és átírod az életem, A
F
d
cis
H
d
C
szenvedélyed mély, akár a sír.
Te értem meghaltál, hogy végre éljek már És most is bennem élsz,
E
F
Jöjj, légy karomra tett örök pecsét, pecsét a szívemen.
Jézus, már nem kell más.
E
Légy tűz You Won't Relent Cassandra Campbell, David Brymer, Misty Edwards Kerekes Ernő, KREDIT 5370823 © 2007 Forerunner Worship
Nem akarsz félszívű követőt, lényem tiéd!
E
E
D
1. versszak
Rám találtál Now That You're Near Marty Sampson Papp Bernadett 3452767 © 2002 Hillsong Music Publishing
A
E fis
bev.
a
Mi állhat ellenünk?
E
D
fis
A szívem így felel: Áldom szent neved!
Mert hogyha Te vagy velünk,
H
E
A
G
H
D
Te adsz és elveszel, Te adsz és elveszel!
A
C2
E
fis
Áldott legyen hatalmas neve!
Áldom szent neved, ha éppen minden rendben megy, ha napfényes az életem, áldom nevedet! Áldom szent neved, a szenvedések útján is, bár könnyek között áldozom, áldom nevedet!
e7
cis
A
2. versszak
2. versszak
‖: (És) hogyha Isten velünk,
A
Áldom nevedet!
Áldott legyen az Úr neve!
Te vagy az Isten, aki nevére leborul minden a földön, az égen! Szíveket hódít, sebeket gyógyít az Úr ma is!
E
fis
E D
D
az Úr ma is!
290
D
fis
Áldott legyen az Úr neve!
Hegyeket mozdít, beteget gyógyít
D
E
Minden áldást dicséretté formál szívem, s ha körülzár a sötétség, azt mondom én: hogy A
leborul minden a földön, az égen! G
D
refrén
G
E
hol nincs hiányom semmiben, áldom Nevedet! Áldom szent Neved, ha az út a pusztában vezet, a száraz, kietlen helyen, áldom Nevedet!
előrefr.
C2
D
fis
Áldom Szent Neved a mézzel folyó földeken,
Nincs más Isten! Nincsen más!
e7
Blessed Be Your Name Beth Redman, Matt Redman Vass Timea 3798438 © 2002 Thankyou Music
E
A 1. versszak
Nincs más Isten Our God [Our God Is Greater] Chris Tomlin, Jesse Reeves, Jonas Myrin, Matt Redman Váradi Attila 5677416 © 2010 Said And Done Music, SHOUT! Music Publishing, sixsteps Music, Thankyou Music, Vamos Publishing, worshiptogether.com songs
289
E cis7
hát hadd legyek Veled, örökké Veled.
F C
Nincs több, mire vágyhatnék, Nincs több, mire vágyhatnék, d
Nincs több, mire vágyhatnék, a
csak Rád, Jézus!
293
Szükségem van Rád Pintér Béla
296
C
F
D
G
Milyen lesz majd, ha eljössz hozzám. C
D
F
h fis
G
C F
D
refrén
2. versszak 3. versszak
A
Végigbeszéltük az éjszakát. G
Maradj itt végleg, ezt kértem Tőled, h
A
D
297
S te boldogan igent mondtál.
h
D
1. versszak
G
2. refrén
Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk, G
A
E/Gis
Elmondtam szívem, minden titkát. D
A
A
Életem, én forrásom, G
298
híd
Dmaj e7
A Ais°
refr.
Alleluja
D
G
D
A
A
D
örül neked, értékel, feladatot adott. D
G
G A
D
D
G
D
Legyél te is igazi, ne játssz tovább! híd
h2 D
D
fis
Alleluja, Alleluja,
G
G
Te vagy kit szívem úgy keres!
h
Legyél igazi! k. himnusz Sidó Éva
Legyél bátran önmagad, ne félj mit mond más!
A
Csiszér László
h
Fis
Jézus keres téged: kiválasztott,
A4 A
Légy mellettem bármerre járok én!
295
e
h
Ó jöjj el! Ó, jöjj el! Ó, jöjj el Szentlélek!
refrén
h
h
1. versszak
refrén
Békességem a szélviharban. G
Fis
D
A
Fis/Ais
Akkor a hegyek megindulnak, Megindulnak, megindulnak.
híd
1. versszak
h
Reményem, erős váram,
G
h
refrén
3. r.
h G
G
h
Fis
Jézus, Jézus Te vagy a válasz minden kérdésemre Jézus, Jézus nincs több kétség, Te vagy kit szívem úgy keres! G
h
„Mozduljatok, mozduljatok!” :‖
Jesus You're The Answer Tommy Walker ismeretlen szerző 3660896 © 2001 Bridge Building Music, Inc., WeMobile Music
A
h
Fis
– ezt mondja a mi Urunk! Fis
D
Beléptél hozzám… Nézted az arcom…
D
e
„Hogyha csak egy mustármagnyi hitetek is volna”
‖: És így szólnátok a nagy hegyekhez:
Azóta szükségem van Rád.
294
Granito De Mostaza [Si tuvieras fe como un] (Grupo Nueva Vida) Fábry Kornél
e
G
Néztem az arcod s megtudtam mindent, h
AD
És az Élet íme megjelent, köztünk él Ő Szentlelkében, Hív Ő téged, hogy élj Vele, add át Néki a szíved!
G
Eljött a reggel, nálam maradtál, D
e
4. versszak
F
h
Dfis h
Föltámadt Jézus, győztes király, elhozta nékünk az országát. Jöjj Szentlélek, szállj közénk, hozz a mennyből szép, tiszta fényt!
F
Azóta szükségem van Rád. D
G
3. versszak
1. refrén
G
Néztem az arcod, megtudtam mindent, G
h
GA
fis
Áldjad lelkem az Úr nevét, mert megtartja ígéretét, Mennyi jót tett az Úr velem, Reá bízom az életem.
Elmondtam szívem minden titkát. a
GD
2. versszak
C
C
D
Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja,
alleluja, alleluja, alleluja, alleluja, alleluja!
Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk, D/Fis
A
e
egész bensőm imádjad Őt!
Emlékszem, vártam azon az estén, Hogy halljam hangod, beszélj hozzám. Ajtómnál álltál, csendben zörgettél, Az álmom így vált valósággá.
F
G
Hogyha hívod, eljön Ő,
Mit mondok majd, hogy nézek Rád?
F
A
e
Jézus megment rabságodból!
Nyílik az ajtó, ott látlak Téged. a
hG
A
Ébredj ember mély álmodból,
1. versszak
1. versszak
Álmodtam százszor és elképzeltem, a
Varga Attila, Boanergész
A
h
D
Nézz Isten szemébe: ott az igazság. D
G
G
AD
Úgy lehetsz csak igazi, ha Isten jár át!
299
Mighty To Save [Everyone Needs Compassion] Ben Fielding, Reuben Morgan Hunyadi Tamás 4591782 © 2006 Hillsong Music Publishing
1. versszak
Kell, hogy végre érezd, mennyire szeret az Isten, E
Kegyelme éltet.
D A
F
E
DEDE
A
E
refrén
A
E
Megváltó, üdvösség szerzője, D
A
E (D A E 2×)
fis
B
C
a szeretet mindennél többet ér! Senki nem tud úgy szeretni, ahogy az Úr szeret. Ha elhagyna mindenki, Ő megmarad neked. Mert nem tud nem szeretni, hiszen Ő a szeretet. Mindent elhordoz, ha kell, sok vétket elfedez.
híd
E
A szeretet Istene téged is elér,
híd
E
A
F
Hirdetjük Megváltónk dicsőségét!
300 A 1. versszak
E
A refrén
fis A
Nincs más One Way Joel Houston, Jonathon Douglass Pintér Béla 4222082 © 2003 Hillsong Music Publishing
fis
B
Leteszem az életem, csak Te vagy az egyetlen.
Ha nem vagy telve indulattal,
D
C
Minden percben szükségem van Rád. Futok hozzád minden nap, tudom jól, Te el nem hagysz. Te vagy minden, amiről álmodtam.
gyűlölettel és haraggal. A szeretet megtalál bárhol is legyél. Nyisd ki a szíved és bízz benne, ne félj! Megváltozhat az életed, úgy, ahogy nem is képzeled.
E
Nincs más, csak Jézus. D
Ő az, akiért a szívem dobban.
302
E
Nincs más, csak Jézus. G
Hallelujah [I Stand In Awe Of You] Jonas Myrin, Marty Sampson Pintér Béla 4257741 © 2003 Hillsong Music Publishing
C
fis D fis D
Ő az, akiért a szívem dobban.
a
irgalmaddal új életre hívtál. F
Arcod fénye rám ragyog, teljesen Tiéd vagyok!
1. refrén
Felkelek és hirdetem dicsőséged!
2. refr.
Angyalaid a trón körül zengik: Szent Vagy! Egyetlen hatalmas Úr, éneklik: Halleluja!
híd
híd
D
fis
Hitben járok, futok a győzelemért. E
Halleluja! Halleluja! Halleluja!
C
D
A szívem érted ég.
G4 G
Hűséged megújul minden reggel, elárasztasz békességeddel. Körbevesz mindennap szerelmed.
Te vagy az Út, Te vagy a cél. fis
C
Körbevesz mindennap szerelmed.
előr.
E
Kegyelmeddel megváltottál,
2. versszak
2. versszak
Te vagy minden mindenben, Te vagy Úr a szívemben. Bármit nézek, szemem téged lát. Soha meg nem változol, Te uralkodsz mindenhol. Te vagy egyedül a hatalmas Király! A
d
Ha nyitva a szíved és oda még befér.
1. versszak
fis
d
Mindent elhisz és remél,
Életünkkel mondjuk el, hogy élsz. D
C
3. versszak
2. versszak
Ha hibáztam, Te védj meg, ölelj át, ha félek, Töltsd be életem. Meghajlok előtted, szívemből követlek, Csak Érted élek! A
g
a szeretet átvisz az életen.
Mert Ő legyőzte a sírt, Ő legyőzte a sírt.
D
F
F
Király és Szabadító, ítél és megsegít. A
B
Minden ember keresi: „Hol a boldogság?” Sok mindent elérhetsz, mégis üres maradhat a szív, ha nincs benne igazi érték, mely mindenen átsegít.
E
fis
F
A szeretet nem fogy el sosem,
Győztes, hegyeket mozdít el, D
B
Az élet néha bonyolult, nem is mindig értem én. De kell, hogy a szívben ott legyen a hit, szeretet, remény. E három dolog közül legnagyobb a szeretet, Mely mindent elhordoz, s ha kell, sok vétket elfedez.
fis
Kell, hogy végre átéld, ahogy a megbocsátás Átformál egy népet.
C
Mindenütt a Földön, vágynak valami jó után.
refrén
fis
2. versszak
A
Pintér Béla
1. versszak
D
301
G
F
C7/G F
G
C
F
C C7/G
F
GF C
a
F
G
C
Azért élek, hogy áldjalak, nagy Király Élő Isten Fia!
C
a
F
C G4 G
303
Csiszér László
C
D/Fis
1. versszak
G
bevezetés
Jézus szeretlek egyre jobban. Jézus szeretlek mind jobban.
a
D
G
D
a
Hogyha kísértés ért, Jézus, G
G
D
G/Fis e
G
CD
mindig győztes voltál. e7
Így mutattál nékünk példát:
G
e
G/Fis
Áldott légy, Uram áldott légy, mindezért, a
D
G
vezess el országodba angyalaid közé.
Fmaj Fmaj2
G C G H7
refrén
Ó vezess át angyalaid közé!
Az Úrnak Lelke fölkent Téged, a szegény örömhírt hall. Minden fogoly szabaddá lett, a vakok újra látnak!
Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, elkísér egy életen oltalma. Bennem él, benned él, hisz Ő a szívek királya, nincsen országának sehol határa.
3. versszak
a D
a győzelem vár reánk!
Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, hidd el, véget nem ér irgalma. Hangja szól az éjen át, minden vétket megbocsát, hogyha eltaszítod Őt, akkor is vár Rád.
A
A2
C
Szabadon bocsátod a megtörteket. A
A4
A2
C
És hirdeted az Úr kedves esztendejét, Fmaj
Fmaj2
kedves esztendejét! Fmaj
1. versszak
híd
304
H cis7
A
H4H
2. verssz. refrén
Meghajlok keresztednél, itt folyt ki a drága vér, H
nincs mi ennél többet ér. Értem győzted le a sírt, megnyitottad a Szentélyt. Semmi el nem választ már!
cis7 H
A kárpit szétrepedt! 4. verssz.
És ha majd egyszer lezárul szemem, Ott állsz előttem, mert úgy szerettél, mindig szerettél.
E
A
Borka Zsolt
E
A
E
E
A
E
H7
Mondjunk éneket örömmel: zengjen Halleluja! A
H7
E
Mondjunk éneket örömmel: zengjen Halleluja! A
gis
fis
E
Széles kacagó jókedvében táncra perdül a lélek.
A szentek kórusa velünk együtt szívét dalokba önti, szárnyas sípokon velünk együtt Istenét köszönti.
3. verssz.
cis7
D
fis
Élő Kútfő, Áldott Jézus forrásunk Te vagy! Minden élet, minden áldás Belőled fakad.
2. verssz.
A
H
E
D
1. versszak
híd
Megnyílt a menny, elvégeztetett,
h
307 refrén
3. verssz.
Te jársz előttem, Oltalmazó! Kezedben őrzöl. Szeretsz, tudom jól!
E
A forrásnál szívem inni kér,
A híd
E/Gis A
cis
A
Élő víz fakad, s ömlik rám. A forrásnál lelkünk összeér, S újra az vagyok, akinek álmodtál!
Jelenléteddel körülveszel, minden időben, mégis szerettél, mindig szerettél.
A2
D
A/E
A
Ezerszer elbuktam, mégis szerettél.
fis
Téged akar minden porcikám,
H
látod szívem.
refrén
1. versszak
A
E/Gis
Cis/Gis
E
H cis7 E/Gis A
Uram, Te ismersz,
A
Ha szólsz, megdobban a szív, kiszárad a száj
Egész lényem vágyik Rád! Úgy, mint egy kisfiú, ki várja, Apja mit hozott egy hosszú út után, Odarohanok Hozzád.
At The Cross Darlene Zschech, Reuben Morgan Hunyadi Tamás 4591816 © 2006 Hillsong Music Publishing, Wondrous Worship
E/Gis A
A forrásnál Pintér Béla
306
Fmaj2
A béke esztendejét, A jóság… Az öröm… A tisztaság… Az igazság… A szeretet…
E
C
végtelen felettünk hatalma,
2. versszak
2. versszak
A4
e
hallja népét, mindig figyel a szavára.
e7
a
H7
mégis úgy néz le ránk, mint a pásztor nyájára,
refrén
1. versszak
a
e
Szent, Szent, Szent a Seregek Ura, C
Jézus imádlak egyre jobban. Jézus imádlak mind jobban. a
(Signum)
305
Vígság kútfeje, boldog Isten: Atya, Fiú és Lélek, öröm nélküle sehol nincsen, áldás szent nevének.
A
gis
Fis
H H+
Pengő húrokon, dobpergésben éled hálaének.
308
C
1. versszak
D
e
D
Én Istenem vagy Te, úgy vágyom utánad. Engedd hallanom hangod, hiszen Tőled van az élet. Nem ad boldogságot más, csak a Te jelenléted. G
D
a
H4H
F
Dobd el a mankót, jöjj és táncolj,
a
e
Tolószékből állj fel végre! F
refrén
Tisztíts meg, ó, Uram szent tüzeddel, C
C
a
h
e
Lásd meg az Isten csodáit, Nézz az égre és fogadd el, A bűneidből téged megmentett.
3. versszak
h
2. versszak
D
Vedd izzó parazsad a Mennyei Oltárról, a
Szólít az Isten, hallgasd szavát, Nyisd ki a füled, téged megáld. Engedd, hogy a lelked járja át!
Érintsd meg ajkaim, hogy szent legyen! Érintsd meg ajkaim, hogy szent legyen! 2. versszak
Oceans [Where Feet May Fail] Joel Houston, Matt Crocker, Salomon Lighthelm Csiszér László, Sidó Éva 6428767 © 2012 Hillsong Music Publishing
D
1. versszak
A G
D
A
1. refrén
D
A
A
h
2. versszak
(Spirituálé)
C7
G B D7
Jézus szívedbe lát! G
C7
G
C7
G B D7
Mi az, mit ott talál?
B
D7
G D7
Jézus szemedbe néz! Mi az, mi benned él? Mi az, mi benned, benned, benned él? Jézus az útra néz! Nézi, hogy merre mész! Nézi, hogy merre, merre, merre mész!
4. versszak
cis
Szívünknek nincs nyugalma csak Benned, Ó Jézus, Jézus, Jézusom.
A4 A
e7
3. versszak
1. versszak
cis gis gis
h A
Mi az, mit benne, benne ott talál?
Jézus fogja kezed! Segít és megy veled! Segít és együtt, együtt megy veled!
Árasztod Atyánk szerelmét, H
A
2. versszak
2. refrén
cis gis
Ó, Jézusom, hű Megváltóm, H
G
G 1. versszak
híd
Ismeretelen
cis
h A4 A
A
313
Nagy Neved hívom én, és felnézek a vizek fölé. A lelkem Benned megpihen. Enyém vagy és én Tiéd.
H
A
szentséged átjárja az életemet.
e(eA)
A(AD)
gis
G
G
A vízen bátran Veled járjak, bárhová hívsz, menjek. Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni. Taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni.
Amaj7
h
Kitárom teljes szívem, élj bennem,
Lélek add, hogy Benned teljesen megbízzak,
Amaj7
A
Hófehér szent ruhádon ragyog a fény.
D
D(DG)
h(Gh)
gis
A
Te rajtad látom az Atya dicsőségét.
A mélységnél nagyobb kegyelmed, mely elvezet és tart engem. Ha elbuknék és nagyon félnék, Te nem hagysz el, nem inogsz meg.
310
G
D refrén
Ott látlak én, a lelkem Benned megpihen. G
A4
Szép vagy, Jézus, békesség árad lényedből. Nem félek most már semmitől. Követlek teljes szívemből.
Nagy Neved hívom én, és felnézek a vizek fölé. G
h
vágyom, hogy szívem eltöltsd!
Enyém vagy és én Tied.
cis
e
2. versszak
D
szent arcodban gyönyörködöm.
e6
G
hol Nélküled elsüllyedek. Ebben megtalállak Téged, a mélységben megtart hitem. G
h
A4
Benned teljes az öröm,
Meghívtál, hogy vízre lépjek, A
Szép vagy, Jézus, G
A/Cis D
h
Csiszér László, Flach Ferenc
312 1. versszak
Szólj Uram, hallja szolgád, a Te kedves beszéded szívem mélyére rejtem, hogy ne vétkezzem többé. Készen állok előtted, hogy tegyem amit parancsolsz. Amit rám bízol, Uram, hogy örömmel elvégezzem.
309
B
Higgy Isten szeretetében!
Szentelj meg a Bárány vérével! e
C
B
Jézus szeret, Jézus szeret, Jézus nagyon szeret!
1. versszak
C
Vezess sátradba Uram, szüntelen hívlak.
(Lelkes Napok Tábor 2013), Csiszér László
311 refr.
e
Take Me In [Holy Of Holies] Dave Browning ismeretlen szerző 19272 © 1987 Dayspring Music, LLC
Szerelmem Szentlélek Csiszér László
314
a7
a7
fis7
h7
D6
e
Mert csak benned van erő, és benned van élet,
h7
h7
fis7
fis7
D G
G A
G
bev.
g
d
F
C4
C
C4
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más, A4
C4 C
B2/7+
refrén
2. versszak 3. versszak
H
H
Gis
H
F
d
C4 C
F7/Esz
B B2/A B2/6/G
C B
F
320 F F g7 g7
A
Egy legyenek Baricz Bíborka, Csiszér László, Kunszabó Zoltán
g7
B
Mindnyájan egy legyenek, g7
B
ahogyan én Tebenned. F2/A
F2/A
Én bennük, Te énbennem, hogy teljesen egy legyenek. Az a szeretet, ahogy engem szerettél, ez a szeretet tegye teljesen eggyé.
refrén
refrén
D
Hús a húsomból, F
F4 F F2
csont a csontomból,
Tornácaidba, hogy lakhassam Nálad. Asztalt terítesz az ellenségem előtt. Jobb egy nap templomod ajtajában, Mint ezer máshol itt a világban.
d
C H7 Fis°
Imádlak Téged és várom, hogy visszajöjj!
C
F
ahogy Te és én egy vagyunk mindörökké.
F F4 F F2
D
C4 C
Ők is legyenek mibennünk, Atyám, eggyé,
2. versszak
2. versszak
Szeretlek Téged és vágyom Utánad,
B B2/A B2/6/G
F
Te vagy az Üdvözítő. Te vagy az Üdvözítő. Várok Rád, hogy meghalljam hangod, érezzem Szentlelked leheletét. Várok Rád, hogy lássam az arcod, izzó szemed, fénylő tekintetét.
F7/Esz
Égjen szívemben az első szeretet.
1. versszak
1. versszak
A
C4 C
Es
Jézus Te vagy minden nap az életem F
Gis
D
B2/6
Jézus Te vagy minden nap az életem
Nincsen más csak Benned van élet,
G
B2
d C
Égjen szívemben az első szeretet.
nevedben bízom, Uram, egyedül.
C
d2
F
Várok Rád, már nyitva a szívem,
G
d
As
Pintér Béla Csiszér László szövegvariánsa
A cis
Csiszér László
ahogyan kedves Neked, ahogy megdicsőít Téged.”
Hogyan tudnál tovább lépni, amiben hittél, az már nem a tiéd. Hogy lehetne bekötözni azt a sebet, ami szíveden ég.
H
d
jelenléteddel Te bátorítasz szüntelenül. Égjen bennem mindig akaratod, és én hittel mondom azt, hogy „úgy akarom,
A A4 A
És oda kell menni, megölelni, Akkor is, ha nem te vagy a hibás. Odamenni, esélyt adni, elengedni minden tartozást.
cis
C
Hitről hitre lépek veled, Uram,
mielőtt megjegyezhetnéd.
H
d
Hogyha közöttünk vagy, leomlik minden fal.
319
C
hagyni kell, hadd vigye a szél. C/EF
G
F
d
E
D
Jöjj, Uram, most szálljon le a tűz!
1. versszak
refrén
A
gis
A
‖: Jézussal vagy Jézus nélkül vagy. :‖
1. versszak
1. versszak
A
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj,
cis
D
d
mást ígért a szív és mást a száj. Megint tél van, megint fázol, pedig azt mondták, hogy jön már a nyár.
E
D
The Wall (adaptáció) Pink Floyd, Csiszér László
318
d
316
e
áldott legyen a Te szent neved! :‖
Nem ezt vártad, nem így mondták,
C/E
fis
G
EDA
A4
D
‖: Ó, végtelen Isten a földön az égen,
Homokba írva Pintér Béla
EDA
(A)
Hála legyen, hála legyen!
szerelmem, drága Szentlélek!
315
fis
Hála legyen, hála legyen!
1. versszak
D6
Szentlélek, jöjj, szállj le rám és töltsél el egészen!
refrén
D6
1. v.
a7
ismeretlen szerző
317
C/E
g2 F2/A B C
egy vagy velem, szövetségesem. Véred véremből, lelked lelkemből, egy vagy velem, szövetségesem.
Csiszér László
321
324
B4/2/C
B2
B
Es2
B4/2/C B2/D
B2
Te vagy a szeretet. Istenem, Te vagy.
híd
Es/G
As
B
refrén
H
D
D
H
E
H
E/Gis
h7
e7
e7/G
A/Cis
Mi áldjuk Őt hallelujah, hallelujah!
h7
e7
e7 E7/G A2/7
D2
A2/7/Cis
e7 D7
a/C H
híd
D2
D4 DD2
D2
DA
h
fis G
D
AD A
DA
h
fis G
D
AD
Jézus, hű Bárány, áldom szent neved! Jézus, hű Bárány, áldom szent neved!
AA2 A G D
2. versszak
Elsuttoghatod vagy sírhatod, Ha köztünk vagy, Ha magadra hagyott, mondd, hogy: Jézus, Jézus!
refrén
Jézus, nincsen más név.
2. versszak
Jézus, Jézus!
Elvetted bűnöm, szégyenem, köszönöm, hogy újjá lettem, Te vagy a mindenem. Felemelsz hogyha elbukom, Szentlelked betölt jól tudom, Te vagy a mindenem!
326
G
Majoros Ildikó
C2 C
Csak Jézus, kiben van üdvösség, A
D2 D7
Jézus, Te vagy Uram és Megváltóm! G
1. versszak
D
F
Vezess Lélek, követlek, nem félek, d
a
B
F
Légy az úton társam, hisz Te látod, mi láthatatlan. C2 C
a
e
Vezess Lélek, most már én megyek utánad
Jézus, az éjből kihoztál,
d
D
a
B
C
Teljes szívvel bízva és már nem engedlek el!
Ó, Jézus, új életet adtál, A7 A/Fis
G
fis
Te vagy a kincsem, életem,
D AD
D
D4 D D2 D
h
A
Erőt adsz minden helyzetben,
Te vagy a mindenem!
Hogy hozzá jöjj, egy szó is elég:
A
Jézus, hű bárány You Are My All In All Dennis Jernigan ismeretlen szerző 825356 © 1991 Shepherd's Heart Music, Inc.
D AD A
refrén
1. versszak
D
B Es B F
Te vagy a mindenem. Kereslek, mert oly drága vagy, nincs mivel pótolhatnálak,
A2/Cis
Nem kell, hogy tökéletes légy.
g7Es F
Gondom kereszted tövéhez teszem, ahol megtisztul szívem, mert nálad pihen. Csak Terád vágyom én, imádlak, Jézus.
Mondd, hogy Jézus Jesus Lover Of My Soul [Jesus How I Love The Name] Becky Fender, Lindell Cooley Bagyinszky Judit © 1997 Music Missions Publishing and Brownsville Music
D
F
Add meg, Uram, hogy dicsérhesselek, azt, hogy áldhassam hűséged és szent Neved. Csak Terád vágyom én, imádlak, Jézus.
Jó az Úr, örökké hirdetjük kegyelmét!
323
g7
B
1. versszak
Ő az Úr!
A2/7
Es
D
Mi áldjuk Őt hallelujah, hallelujah! Mi áldjuk Őt örökké!
g7
Es B F
Csak Terád vágyom én, Uram, Jézus.
325
A/Cis
a7
B
nincs szentebb üdvöt hozó vérednél.
D2 A
Mi áldjuk Őt örökké! D
g7Es F
Semmi sem szebb Nevednél,
jóságát irgalmát szeretetét! E
g7 Esz F
4. verssz.
D/A
B
3. verssz.
Hirdesse minden nemzet és nép a7
F
g7Es F
B
refrén
Áldjátok Isten mindörökké tartó kegyelmét. Kik házában álltok, dicsérjétek örök hűségét. H/A
B
Kérlek, fogadd el a vakságomat, hiszen oly gyakran nem látom oltalmadat.
A/E
előrefrén
D/E
1. verssz.
H/E
A
Es
Csak Terád vágyom én, imádlak, Jézus.
Mi áldjuk Őt You Are Good Israel Houghton Hunyadi Tamás 3383788 © 2001 Integrity's Praise! Music, Sound Of The New Breed
E
F
Csak Terád vágyom én, imádlak, Jézus. 2. versszak
1. versszak
Visszaindulok Atyám házába, ahol erős karja ölelésre tárva.
322
g7
B
Irgalommal teljes Istenem vagy. Megbocsátó, szent Istenem vagy.
Es
Neved eltéved lelkemnek békét üzen.
B
Es
g7
Hallgasd meg, kérlek, imám, Istenem,
1. versszak
refr.
Istenem, B2/D
Semmi sem szebb nevednél Je veux n'être qu'à Toi Chris Christensten, Thierry Ostrini (Chemin Neuf Közösség)
D
Jézus, a Te házadban lakom.
327
Ég a szívem Burning in my soul Daniel Carson, Matt Maher, Jesse Reeves, Brett Younker Sidó Éva 6517874 © sixsteps Music, Thankyou Music, Valley Of Songs Music, worshiptogether.com songs
1. versszak
Erőd várjuk, várjuk. D
G
h
Egy szívvel áldunk, imádunk. Tiéd ez az óra, szent óra, várunk Rád, Urunk!
E
lez.
1. refrén
Értem jöttél, legyőzted a halált, megnyílt már az út, Te új reményt hoztál. Halleluja – az életért.
H
a mennyország felé! E
Áradj ránk újra szent tűz, h GD
és ég a szívem, ó-ó-ó ég a szívem, ó-ó-ó.
híd
2. versszak
H
A2
D
G
cis
A
1. versszak
híd
A
A4A
egyedül voltam itt a világon, D E
fis
1. versszak
Új reményt adott és átformált engem. Ami volt elmúlt, új ember lettem, drága Szellemét küldte el hozzám.
refrén
lez.
Hiszem Still Believe Kim Walker-Smith Lovas Judit 6209577 © 2012 Jesus Culture
Megtalált az Úr, és elhívott engem.
C2
A
Véred megnyitja szemem – épp most. C2
Véred átkokat tör meg – épp most. a7
C2
G
D/Fis
E/Gis
D/Fis
G
E
Mindenem övé, a gyermeke lettem. A
Véred gyógyít, felépít – épp most.
E/Gis
D/Fis E
C2
Megtalált az Úr, és elmúlt minden félelmem! Megtalált az Úr és viszem a jó hírt, Jézus ma is él és nevemen szólít, Megtalált az Úr és elmúlt minden félelmem!
G
Jézus él a szívemben.
Véred láncokat szakít – épp most. refrén
És én ma is hiszem,
E
hogy benned nincs változás, lezárás
C2
D/Fis
hogy a te szent véred elég nekem.
D2/Fis
híd
Te vagy Isten a mennyben, Úr minden felett, A4
a bűn törvénye helyett a szabadság.
D/Fis
E
A
Jézus él a szívemben!
331 C 1. versszak
2. versszak
Véred megtört szívekre hull – épp most. Véred segít megbocsátanom – épp most. Véred értelmem mossa át – épp most. Véred adhat feltámadást – épp most.
E/Gis
Megtalált az Úr! Megtalált az Úr! Megtalált az Úr!
És én ma is hiszem, G
A
A
D/Fis
ugyanaz vagy mindörökké.
G
A4
2. versszak
hG D
e
A
nem ismertem Őt, de közel jött hozzám.
Ég a szívem, ó-ó-ó.
a7
A4
E
h GD
a7
Megtalált az Úr Pintér Béla
Nem volt reményem és nem volt barátom,
és ég a szívem, ó-ó-ó.
G
E A4/E
Látom már…
330
Én nem rejtem el azt, hogy Tied vagyok! Én nem rejtem el, mindig elmondom! Én nem rejtem el, Lelked lángra gyújt:
H
H/Dis A/Cis
A H
Minden lány, minden ifjú, próféták útjain járva Istennek Országát várja: fényt és tüzet gyújt.
E
Nyitva áll az ajtó, elkészült az út
A2
G
cis
az az ember, aki régen voltam én. A
D
Ó-ó-ó, Égből szózat zendül, Ó-ó-ó, mint hatalmas vihar. Ó-ó-ó, Új pünkösdre vágyunk:
328
A4/E
Megváltóm, Szabadítóm, a porból felemeltél, Soha többé nem leszek már
refrén
G
G
For All You've Done Reuben Morgan Pintér Béla 4254689 © 2004 Hillsong Music Publishing
előrefrén
h
E 1. versszak
h
329
The Stand Joel Houston ismeretlen szerző 4705248 © 2005 Hillsong Music Publishing
G
D
e
C
Állok és Téged csodállak Istenem. G
e
D
C
Néked zeng minden hódolat. G
D
Lelkem csak Rád vágyik, e
C
G
D4 D
mert kegyelmed mindvégig megtart!
10. v.
‖: Testemen Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
11. v.
‖: Érzelmemben Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
12. v.
‖: Álmaimban Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
13. v.
‖: Vágyaimban Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
6. r.
Uralkodjál egész lényemben.
14. v.
‖: Beszédemben Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
15. v.
‖: Tetteimben Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
Szentlélek, okosság Lelke, okosságra taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Szentlélek, szeretet Lelke, szeretni taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Szentlélek, tisztaság Lelke, tisztaságra taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Tanítsál, Szentlélek! Szentlélek, bátorság Lelke, Bátorságra taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Szentlélek, békesség Lelke, békességre taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Szentlélek, szabadság Lelke, szabadságra taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek! Tanítsál, Szentlélek! Szentlélek, alázat Lelke, alázatra taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
29. v.
6. r.
Uralkodjál egész lényemben.
Tanítsál, Szentlélek!
28. v.
9. v.
‖: Gondolatomban Te légy az Úr! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
Szentlélek, türelem Lelke, türelemre taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
9. r.
8. v.
‖: Szentlélek, uralkodj bennem! :‖ Áldalak, áldalak Szentlélek!
Szentlélek, bölcsesség Lelke, Bölcsességre taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
27. v.
5. r.
Te bennem élsz, Szentlélek!
Szentlélek, örömnek Lelke, örömre taníts ma engem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
26. v.
7. v.
Szentlélek, köszönöm Neked, hogy itt vagy a szívemben, áldalak, áldalak Szentlélek!
Tanítsál, Szentlélek!
25. v.
4. r.
Te betöltesz, Szentlélek!
Szentlélek taníts ma engem a Tőled jövő életet élnem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
9. r.
6. v.
Szentlélek, tölts el most engem, jöjj és mosd át a szívem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
Árassz el a Te erőddel!
24. v.
3. r.
Rám nézel és átölelsz!
Szentlélek, erősíts engem. Erősségem Te légy ma nékem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
23. v.
2. r.
Átölelsz, átölelsz.
Cselekedjél általam!
22. v.
5. v.
Szerelmed kiömlik most rám, ölelj át én édes Atyám, és én áldalak, áldalak Atyám!
e7 Eszmaj g
9. r.
4. v.
Itt vagyok a Te jelenlétedben, jelenléted körbevesz, és én áldalak, áldalak Atyám!
Cmaj
21. v.
1. r.
Rám nézel, rám nézel.
20. v.
3. verssz.
Istenem, Te rám nézel, én Istenem Rád nézek, és áldalak, áldalak, Atyám!
Az Úrnak Lelke van énrajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét (Lk 4,18–19)
19. v.
2. verssz.
‖: Tekinteted megnyugszik rajtam, : ‖ és én áldalak, áldalak, Atyám!
Cselekedjél általam!
9. r.
F/A B Esz B F
18. v.
D
8. r.
G
17. v.
1. versszak
D/Fis G C
és én áldalak, áldalak, Atyám!
Szentlélek, használj ma engem! Hangszerként végy a kezedbe! És én áldalak, áldalak Szentlélek!
7. r
e g g2/4 g
híd
e2/4
Istenem, itt vagyok Neked! Istenem Te rám nézel,
7. r
e
Uralkodjál egész lényemben.
16. v.
Capo 3-4
Csiszér László
6. r.
332
Szentlélek, taníts ma engem, taníts engem férfinak/nőnek lennem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
30. v. 9. r.
Tanítsál, Szentlélek!
31. v.
Szentlélek, taníts ma engem, taníts engem jó férjnek/feleségnek lennem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
10. r.
Szólíts meg a Te Igéddel.
34. v.
Jézusom, táplálj most engem a Te éltető drága Igéddel, és én áldalak, áldalak Jézus!
10. r.
Szólíts meg a Te Igéddel.
333 1. versszak
E
ha elfutnék, nem engedsz el,
AEH
A
E/A
D
Te vagy az Úr! E/Gis
D/Fis
E/A
D
Te vagy az Út! E
Kötő Gabriella
Es/G
refrén
c As
As/C
Mondd, hol van az, akit úgy keres,
H
As
Des F
A
E
H
c/G
A cis7 H
c/G
f/As
Végigjártam a tengert, folyókat, vizeket, de nem találtam Őt, akit szívem szeret.
3. verssz.
Végigjártam a hegyet, mezőket, réteket és nem találtam Őt, akit szívem szeret.
3. verssz.
híd
2. verssz.
2. versszak
H
(Benned) Mindig minden javamra válik.
f/As
az én lelkem, az én lelkem. Mondd, hol van az, akit úgy követ, mondd, hol van az, akit úgy ölel az én lelkem, az én lelkem.
és szerelmed nem fogy el.
A vihar tombol és a víz is mély, de Te itt vagy velem és ez épp elég, mert szerelmed nem fogy el. Oly távol kerültem én, nem gondoltam, hogy egyszer utolérsz, de szerelmed nem fogy el.
f7
mondd, hol van az, akit úgy szeret c f7
hiszen Te úgy szeretsz engem,
B
és nem találtam Őt, akit szívem keres. c
nem kell többé félnem már,
Es/B
Végigjártam a várost, az utcát, tereket,
2. refrén
Es
1. versszak
A
És ha tenger zúdul rám,
cis7
As
mondd, hol van az, akit úgy szeret Es f7
Ha éjjel bánat emészt,
fis7
f7
Mondd, hol van az, akit úgy keres,
As
új öröm vár rám reggel.
A
az én lelkem, az én lelkem. Mondd, hol van az, akit úgy követ, mondd, hol van az, akit úgy ölel az én lelkem, az én lelkem.
E
fis7
E
Tudom, szükségem van Rád.
Maradj közel hozzám.
A
A
A D/Fis E/Gis
D/E
Szerelmed bőven árad.
E
E
mi visszavisz Hozzád.
A
H
H
D/E
hogy mindig van egy út,
A
Mindörökké ugyanaz vagy. fis7
Hozzád tartozom. Nem kell más nekem. Csak vond közel az életem, és bármi ér, én elhiszem…
Es
szerelmed nem fogy el. Tudom, még vétkezem, de mindennap új irgalmat adsz nekem, mert szerelmed nem fogy el. E
D
fis7/E
és bármit kérsz, én megteszem.
335
H
D/Fis
A/E
1. refrén
cis
A
fis7
A
Nem választ semmi el,
El nem hagylak már. Most mindenem Eléd viszem,
Szerelmed nem fogy el Your Love Never Fails Anthony Skinner, Chris McClarney Dobner Illés 5337172 © 2008 Thankyou Music, Integrity's Alleluia! Music, Out Of The Cave Music
cis
A
E/A
E/Gis
refrén
33. v.
Jézusom, szólíts meg engem a Te éltető drága Igéddel, és én áldalak, áldalak Jézus!
D/A
Vonj közel Hozzád.
előrefrén
9. r.
Tanítsál, Szentlélek!
Draw Me Close Kelly Carpenter ismeretlen szerző 1459484 © 1994 Mercy / Vineyard Publishing
A
Capo 1
2. versszak
32. v.
Szentlélek, taníts ma engem, taníts engem méltósággal élnem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
334 1. versszak
Szentlélek, taníts ma engem, taníts engem jó apának/anyának lennem, és én áldalak, áldalak Szentlélek!
Végigjártam a várost, az utcát, tereket. Végre megtaláltam Őt, akit szívem keres.
When The Spirit Of The Lord [Dance Like David] Fred Hammond ismeretlen szerző 5584183 © Bridge Building Music, Inc.
336
e
H
e
H7 e
D4 D
1. versszak
1. versszak
Az Úrnak lelke rám száll a magasból, H7
e
éneklek, miként Dávid. a
e
H7
e
‖: Éneklek, éneklek, éneklek, miként Dávid. :‖
refrén
2–6. versszak
Az Úrnak lelke rám szál a magasból, táncolok… Az Úrnak lelke rám szál a magasból, ugrálok… Az Úrnak lelke rám szál a magasból, ujjongok… Az Úrnak lelke rám szál a magasból, örvendek… Az Úrnak lelke rám szál a magasból, tapsolok… Az Úrnak lelke rám szál a magasból, harcolok…
G
D
1. versszak
Mikor még semmi nem létezett, nemzetek, népek, királyok és bölcsek, D/Fis
e
a7/G
D/Fis G
h7
G
D
Elfogadom a sok jót,
G
nem volt még ember, és földi élet sem, a7
e7
D
Szólj szívemhez Jézus, vezessen szavad, mert boldogságot nékem jelenléted ad. Atyámhoz Csiszér László
c
1. versszak
2. versszak
Hatalmak jöttek, és tűntek el, de oly csodát mint Te senki nem tehet. A Földnek kincse nem érhet fel Veled,
A
mert Te vagy Istenem.
340
Te akkor már szerettél engem!
h7
Elfogadom ma tőled,
C G/H
D
A
amit Tőled kaptam én. Ma téged választ a szívem, hogy örökre bennem élj.
e7
2. verssz.
C
G
D2 D
Az életem ajándék,
amit adsz nekem.
Above All Lenny LeBlanc, Paul Baloche ismeretlen szerző 2672885 © 1999 Integrity's Hosanna! Music, LenSongs Publishing
337
Csiszér László
339
c/D
Es
Megszülettem én is e világra, f
f/G
As
és senki másé nem lesz már szívem!
gyermekként az álmaimban jártam. Gond nélkül teltek el ezek az évek, a hegyről szabadon rohantam le rétre.
G
Soha nem féltem…
a7
a7/G
H
B4B
a
D/Fis
G
a G/H
CD
Elfáradtam a hosszú vándorlásban, amint lényem mélyén szeretetre vágytam. S e szomjam testi vággyal fojtogattam, de üresebb lettem, mint amilyen voltam. S nagyon fájtam… Valaki szeressen őszintén, ne csak a testem s pénzem, ne az álarcomat, amit éppen most tettem fel. Mert játszottam bohócot, vallásos jófiút komor arccal, de elég volt s egy napon összetörten álltam (őszintén megálltam). Néma voltam…
lezárás
C G/H
4. versszak
D
De hol vannak már azok a boldog percek? Emlékeimben megfakultak e képek. S a szívemben ma valami furcsa űr van, hogy mondja már valaki: „Szeretlek, úgy ahogy vagy”, Bármilyen vagy…
3. versszak
G/Fis e
Helyettem meghaltál, hogy éljek
2. versszak
refrén
Eljöttél, feláldoztad magad! Szenvedtél, azért, hogy célt mutass.
(Ekkor) Isten megszólalt:
G
és ezért követlek bárhová!
Csiszér László, Krepelka Márta, Arm Katalin
338
C
G
C
1. versszak
Szentlélek, köszöntelek Téged. C
G
a
Szentlélek, áldom Szent Neved. G
F
G
Eljöttél, hogy erősítsd hitem, G
E
a
Bennem élsz és békéd végtelen! 2. versszak
Szentlélek, Te vagy, ki vigasztalsz, Szentlélek, Te bátorságot adsz. Szentlélek, Te vagy az oltalom, ha kérdezlek, Te mindig válaszolsz. d7
C
refrén
Szentlélek, a szívem csak Tied, d7
E
a
Szentlélek, vezesd az életem. d7
E
a
Minden nap Te vagy a reményem.
Des
G
A2 A
Es4 Es
Az Én gyermekem vagy, jöjj vissza hozzám, tárt karom rád vár. f
C
Ha bennem élsz, én már nem félek, d7
As4 A
f7/Ges
Hisz örök szeretettel szeretlek téged, As
Nem kell már félned semmitől. Én nem feledtelek el, felépítlek téged, mert Istened vagyok, a Szeretet!
2014. szeptember 15.-i kiadás © Szent András Evangelizációs Alapítvány, 2014. • Készült a LibreOffice Writer 4.2 szövegszerkesztővel. Az embléma az Inkscape vektorgrafikus szerkesztővel készült. Betűkészletek: Gentium, Charis SIL, Ezra SIL, DejaVu, Ubuntu, FontAwesome. • Szabadon terjeszthető a a Creative Commons „Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi” licenc szerint.
Dicsérjétek őt egek egei, és minden vizek az ég felett dicsérjék az Úr nevét! Mert ő parancsolt és azok létrejöttek. Zsolt 148,4–5 Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! Én 2,13 Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked!
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek… És azt mondom „Nem az én népem”-nek: „Népem vagy te”, s ő azt mondja: „Istenem vagy te!” Oz 2,16.26
Fil 3,8 Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Iz 43,19
Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen. Jel 7,12
MTörv 6,6
להינ ה ווונ ה ננ ה ל לּוכו ּננלרּננ ו ָ֣נ ּנ ל וננ ִ֗רירהיוענ ה ּנלָ֣נצור יהיּנשֵֽעעענו ׃ דנ ה נהיו ּנבֹותו ו ו מנ ה ופ ו ָ֣נ ּננלק ּנד ו ָ֣נ ינבּנזימִ֗ררוֹות ונ ִרירהיֵֽעלע ֵֽעלו ׃
Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem.
Nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell. ApCsel 4,12
ּנלוד ִ֗ריוד יממּנזִרמור שהיורנ ה ֵֽעדֶסחדֶססד־וימּנשִרופָא ט וא י ו אלזֵֽעעמורנ ה ך ּנהינ ה ָ֣נוונ ה א ּנל ָך Zsolt 101,1
עָ֣נמו ו לּנראו יכהי־ָ֣נָא טו ב לָא ט א רהי נלנ הִ֗רדֶסגדֶס בר ּנהינ ה ווונ ה ֵֽעלאּנש ע ִר חדֶססנ ה־ֵֽעבו דֶסהי ֱח
Zsolt 34,9
Zsolt 95,1–2
Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő! Jel 4,8b Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Zsolt 23,3 Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Zsolt 33,9 Töltsétek fel, töltsétek fel, egyengessétek az utat, vegyétek el a buktatót népem útjából! Iz 57,14 Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jel 12,11–12 Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. 1Jn 4,4 Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Zsolt 139,13 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Jn 3,16–17
Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. Ef 4,4–6 Méltasd figyelmedre kiáltásomat, én királyom és én Istenem! Mert hozzád intézem imádságomat, Uram, halld meg hajnalban szavamat, korán reggel eléd állok és rád vetem pillantásom… De örvendezzenek azok, akik benned bíznak, oltalmazd őket és megdicsőülnek benned, akik szeretik neved. Zsolt 5,3–4.12 Áldott, aki az Úr nevében jön! Zsolt 118,26 Mk 11,10 Jn 12,13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Jel 21,6 Mint az almafa az erdő fái között, olyan a kedvesem az ifjak között: árnyékában kívánok én megtelepedni, és gyümölcse édes az ínyemnek. Bevitt engem a boros házba, s a felirata fölöttem: szerelem. Üdítsetek virággal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtől! Balkeze a fejem alatt, és jobbjával átölel engem. Én 2,3–6 Nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén. 1Pt 1,18–19
Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Róm 8,38–39 Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Iz 42,1.3 Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz! Mk 9,23 Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme. Iz 9,5 Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. Zsolt 103,11–12 Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem! Zsolt 42,2 A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. Lk 7,22