Emléknapokra… gondolattal, szóval, cselekedettel Semmelweis Ignác (Buda, Tabán, 1818. július 1. – Bécs-Döbling, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, az „anyák megmentője”. Fodor József (Lakócsa, 1843. július 16. – Budapest, 1901. március 20.) magyar orvos, egyetemi tanár, nemzetközileg elismert higiénikus, „közegészségünk első apostola”. „Az orvoslás tanulása a növény növekedéséhez hasonlítható. Természetes képességünk a föld. Tanítóink nézetei olyanok, mintha magok volnának. A gyermekkortól tartó tanulás hasonlít a magok hullásához az előkészített talajra. A szorgalom a föld megművelése.” (Hippokratész: A törvény) „Fedd föl a múltat, ismerd föl a jelent, mondd meg előre a jövőt; és gyakorold mindezt…, az orvos mesterségének szolgája.” (Járványok XI.) „…az érzékelés és a gondolkozás együttesen szerzi meg a tudást.” „Az elmélet nem szakadhat el a valóságtól. Az elmélet nem önálló, hanem az orvoslás elmélete, tehát csak akkor van értelme, ha lehetőséget ad az orvos számára ismereteinek tökéletesítésére. Olyan elmélet, amely elszakad az egészség vagy a betegség problémáitól, nem viszi előre a gyógyítást. Ugyanakkor az a gyakorlat, amely csak közvetlen tapasztalaton alapszik, összehasonlítás, tünetek értelmezése, azonosság és különbség felismerése, egyszóval az ismert logikai műveletek nélkül – csupán sarlatanizmus.” (Forrás: Dr. Katona Ferenc: A gyógyító ész / Az orvostudomány eredete / Medicina Könyvkiadó / Budapest, 1966)
Település egészségfejlesztés – gyermek(egészség)védelem - Pozitív pszichológia a gyakorlatban Vázlatok I.
Első 5 évben Szabályok nem ismertek (rejtett) - folyamatos megfigyelés - rejtett tanterv (koordinátor) - folyamatos helyzetfelmérés - információ káosz - rendszerezés vagy - még nagyobb káoszokozás - majd rendszerezés - vészhelyzetben beavatkozás (koordinátor)
Második 5 évben - Szabályok szerint (nyílt) - Csikszentmihályi könyve nyomán - koordinátor szakképzettsége, szakmai gyakorlata és tapasztalata szerint - Folyamatos helyzetfelmérés – tapasztalat – megfontolás, mérlegelés – cselekvés (célkitűzés, mérföldkő) – kiértékelés visszatekintés
„Senki nem tudja, hogy mit akarsz.” (félelem az újtól)
Tanár Információt és ismereteket átadó: - település egészségfejlesztő-tanár (koordinátor)
Tanuló Új információt, ismereteket befogadó: - orvos, pap / lelkész, tanár, pszichológus, gyógypedagógus, döntéshozók, szülők, gyerekek stb.
Szükséges ismerni a tananyagot a diáknak előre? Azt, hogy majd mit akar tanítani a tanár??? (Ez egyébként is a folyamatos helyzetfelméréssel rugalmasan alakul, így nem is lehet előre megmondani!) A lényeg, hogy mindenki maga tudja azt, hogy mit akar!!! Jó esetben (rendes esetben) a tanár tanítani, a tanuló tanulni. Orvosnál mondják „nem fog fájni” (néha nem igaz) Egészségfejlesztőnél „nem szabad félni!” – mert az árt az egészségnek. (Mindig igaz!) Horváth Rozi mindenki kedvére fűszerez, egyénre szabva! Ludas Matyi a változás-változtatás időszakában, már az sem a régi! A régi mondta: „Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!” A mai mondja: „Háromszor három jóval hálálja ezt kendnek Ludas Matyi vissza!” Mert jónak lenni tényleg jó!
Megoldás a kíváncsiság kielégítésére: nyitottság, készséges befogadás az újra, bizalom.
Egészségügy Népegészségügy Egészségfejlesztés Népegészségfejlesztés Egyéni szakmai kapcsolatok szakmai kapcsolati háló = „Jó gyakorlatok modell” Új fogalmak: pl. szakmai „sarokba szorítós” stratégia Vértesboglár
Bicskei kistérség
-
Indikátor: változás változtatás megvalósíthatóság (nehézségi fok) döntéshozás
-
szociológia pedagógia pszichológia gyógypedagógia közösségi mentálhigiéné (hit, vallás)
(Ez egy tuti tipp!)
Magyarország
Folyamatosan szükséges: - Tanulni – tanítani megújulni – megújítani - Egyén magatartásváltozás - település (intézmények döntéshozói) szemléletváltozás
Megújulni tudás képessége (állandósítani) Egyén: sejtek – szövetek –szervek – szervrendszerek – egész ember – mikro – makro környezet Település: egyén – család – közösségek – intézmények
Önismereti, szövegértési gyakorlatok: 1. Gyermekkor: BARÁTSÁG – SZERELEM – SZERETET
??? Felnőttkor:
HIVATÁS – KÖTELESSÉG – KÜLDETÉS
2. „Döntéshozó mankó” - Mit tanácsolnék a legjobb barátomnak, ha ő lenne az én helyzetemben? - Ha megteszem (döntés), szívesen nézem vissza, amikor lepereg előttem az életem filmje? - El tudok számolni vele a végső ítéletnél? 3. „Mesterhármas” alapozók őszinteség erkölcsi tudás szelídség igazság (keresés) hit múlt arany jó Bizalmi kapcsolatra épülés: 1. polgármester 2. orvos 3. egyesület (NHKE) - egyéb civil szervezetek
bizalom lelki bátorság (erő) alázat hitelesség (személyiség) remény jelen arány rossz - önkormányzati képviselő
kölcsönösség szellemi kitartás türelem tisztelet (tekintély) szeretet jövő erény választás - önk. alkalmazott idősgondozó
pap Munkahely(ek) - főállás - mellékállás/képviselő
tanár Egyházak - katolikus - református
-
iskola (PTE-ETK)
-
evangélikus
Prioritások megfogalmazása:
2008-ban - általános Az országos szerint.
népegészségügyi
2013-ban 1. közösségi mentálhigiéné program 2. szorongás, félelem, krónikus stressz 3. hypertonia (tünet) 4. magasvérnyomás-betegség
Módszerek, eszközök: -
Orvosi szociológia (egészségügyi alapellátás minden területe, Nevelésfilozófia (oktatás – nevelés) Prevenció Hátrányos helyzetű csoportok szociológiája Szociálpszichológia Közösségfejlesztés Egészségfejlesztés
-
oktatás nevelés tanácsadás modellek projektek honlap
szakorvosi ellátás)
Pályázatok: MOL – Ökotárs Alapítvány LEADER Tiszta Formák Alapítvány NCA NEA (1%) TÁMOP
(Gazdaság, szociológia) Összevető elemzések
Helyi civil szervezetek tevékenysége: NHKE – programok
Összevető elemzések: -
gazdasági szociológia
MTB Piknik
Települések, önkormányzatok – „Tükörképe”
Szakszerűség Korszerűség Kontárság
- Honlap tartalma - Helyi újság - Nyilvános jegyzőkönyvek - dokumentumok
HARMÓNIA
Érdekek Szakbarbárság demokrácia
Fejlődés (tervezhető jövő) vagy
ELLENTMONDÁSOK
Stagnálás (nem tervezhető jövő)
A leggazdaságosabb módszer: - ellenőrzés - visszacsatolás (feedback) - kontroll - rendeletek alkotása - pályázatok kiírása - pályázatok megvalósulása - tények – tévhitek - hosszú távú célok követése stb. esetére döntéshozók részére. (Ez egy tuti tipp!) Hosszú távú település egészségfejlesztés célkitűzés segítése: I. Környékbeli és távolabbi ismerősök, intézmények személyes és telefonos villám interjú: -
Mi jut eszébe, ha ezt hallja: Vértesboglár?
Válaszok: 1. A nagy kanyar a falu szélén (Bende-kanyar) 2. Jó kézilabda csapata és asztalitenisz klubja volt az iskolának, fiataloknak (Szilágyi Laci bácsi testnevelő tanár, iskola ig.h. érdeme!) 3. Nágl Henrik ácsmester II. - Miről kapta a település a nevét? Vértes – boglár III.
„Vértes Boglárka”
-
A település múltja: történelme kultúrája helyi hagyományok, népszokások, sajátosságok svábság vallás virágszentelés Nagyboldogasszony ünnepe 1848. Szabadságharc Streith Miklós – König Mór Ohmüllner Márton
Jelen álláspont: „Mesterhármas”, amely megvalósításra vár: I. 1. Hit Éve
2. Tudományok és empíria
(2012.10.10. – 2013.11.24.)
-
- tanúságtétel(ek) - megélt élmény - tapasztalat - kár/haszon mérleg
-
Salutogenetikus modell Hitelesség Természetfilozófia Nevelésfilozófia Egészség - betegség attitűdök attribútumok hiedelmek
II. Modellek (részelemek) – szakmai egyeztetések III. „Cojcavirág” - napló (Ez egy tuti tipp!)
3. Bálint – csoport - Pozitív pszichológia - esetmegbeszélések - pap/lelkész, orvos/pszichológus, gyógypedagógus, pedagógus, Levezető: - egészségfejlesztő (én)