Először magyarul! (Kurd Lasswitz: Az egyetemes könyvtár) Az Irodalmi Önképzőkör szeptembertől újra megkezdte működését. Az elmúlt tanév végén elköszöntünk két tehetséges végzős tanulónktól, de szerencsére a tagság újakkal bővült, jelenleg 10 diák és 3 tanár alkotja a csapatot. Többen a nyáron is „dolgoztak”, s ennek eredményeként készült el Suha Réka – 11. A – kiváló fordítása. Réka munkájának jelentőségét több tényező is növeli. A világirodalomban régóta számon tartják az argentin író, Borges kiváló elbeszéléseit, különösen nagy szakirodalma van a Bábeli könyvtár c. művének. Ezzel mi is többször is foglalkozunk az elmúlt évek során, többek között elkészítettük – Szabó Marianna – a Borges által elképzelt könyvtárnak a magyar abc betűire alkalmazott számítógépes programját. A szakirodalom sehol nem említi, hogy Borges egy német író - Kurd Lasswitz (1848-1910) - ötletét dolgozta át, én is csak Borges egyik tanulmányának lábjegyzetében akadtam rá a hivatkozására, kerestem az eredeti novellát, de csak németül található meg. Nincs magyarra fordítva. Legalábbis eddig nem volt. Suha Réka ugyanis lefordította, s akit érdekel, érdemes összevetnie Lasswitz elbeszélését Borgesével, s azonnal nyilvánvaló, hogy az argentin író ötletadója Lasswitz volt. Borges műve itt érhető el: ftp://staropramen.mokk.bme.hu/Language/Hungarian/Crawl/MEK/mek.oszk.hu/ 00400/00461/html/borges11.htm#vi. Néző Sándor
Kurd Laßwitz: Az egyetemes könyvtár
- Na, ülj már le végre Max - mondta Wallhausen professzor -, tényleg nincs olyan az írásaim között, ami jó lenne az újságodnak. Mit tölthetek neked, bort vagy sört? Max Burkel az asztalhoz lépett, és megfontoltan felhúzta a szemöldökét. Robosztus testével komótosan a karosszékbe ereszkedett, és így szólt: - Tulajdonképpen egy kortyot sem iszom. De amikor utazom - óh, látom pompás Kulmbacher sörötök van, köszönöm szépen kedves kisasszony –, kivételt teszek! Na, egészségedre öregfiú, szeretett barátnőm! Egészségére, Briggen kisasszony! Borzasztóan jó érzés, hogy újra nálad lehetek. De nem menekülsz, valamit írnod kell nekem. - Pillanatnyilag tényleg semmit nem tudok. Olyan megdöbbentően sok felesleges dolgot írnak és sajnos nyomtatnak is mostanában. - Ezt egy sokat megélt szerkesztőnek igazán nem kell mondanod. Itt csak az a kérdés, hogy mi a fölösleges. Erről a szerzőknek és az olvasóknak teljesen eltérő a véleménye. És a mi fajtánk mindig arra talál rá, amit a kritika fölöslegesnek tart. Örülök - és vidáman összedörzsölte a tenyerét - hogy a helyettesem még három hétig izzad helyettem. - Csodálkozom - mondta a háziasszony -, hogy még egyáltalán van új nyomtatnivaló témájuk. Azt gondoltam volna, hogy szinte már mindent megírtak, ami nyomtatásban megjelenhet. - Ez tulajdonképpen igaz, Wallhausenné asszony - gondolhatnánk ezt - de az emberi elme kimeríthetetlen. - Ismétlésekben – gondolom, így érti. - Hál' Istennek, igen! - nevetett Burkel. - De az új dolgokban is. - És ennek ellenére - jegyezte meg a professzor -, minden megjeleníthető nyomtatásban, amiben az emberiségnek valaha is része volt: történelmi élmény,
tudományos felismerés, költői erő és a bölcsességek tanulságai. Legalábbis annyi, amennyit a nyelv ki tud fejezni. Mert a könyveink tényleg az emberiség tudását közvetítik, és megőrzik azt a kincset, amit a elme fáradozása gyűjtött össze. De az adott betűk lehetséges kombinációinak száma korlátozott. Tehát minden lehetséges irodalom a kötetek véges számában foglalható össze. - Na, öreg barátom már megint inkább úgy beszélsz, mint egy matematikus, nem úgy, mint egy filozófus. Hogy lehet a kimeríthetetlen véges? - Engedd meg, hogy azonnal kiszámoljam, hány kötete van az egyetemes könyvtárnak. - Bácsikám, nagyon tudományos lesz? - kérdezte Susanne Briggen. - De Suse, egy fiatal hölgynek, aki éppen most jön a bentlakásos iskolából, semmi sem lehet túl tudományos. - Köszönöm szépen, bácsikám, de csak azért kérdeztem, hogy tudjam, hozzam-e a kézimunkámat, hiszen tudod, akkor jobban tudok gondolkodni. - Aha, kis ravasz, te tulajdonképpen azt akartad tudni, hogy hosszú beszédet akarok-e tartani. Nem áll szándékomban. De ideadhatnád nekem azt az ív papírt és a ceruzát az asztalról. - Hozza egyben a logaritmus táblázatot is! - jegyezte meg Burkel szárazon. - Az Isten szerelmére - szólt a háziasszony. - Nem, nem, nem szükséges, - kiáltotta a professzor. - És a kézimunkáddal sem kell tüntetned, Suse. -Tessék, ez kényelmesebb - mondta a háziasszony, és odatolt a lány elé egy almával és dióval teli tálat. - Köszönöm! - válaszolta Susanne, és elővett egy diótörőt. - Akkor a legkeményebb dióiddal együtt fogom megemészteni a bácsikám számításait. - Most beszélhet végre a barátunk! - kezdte a professzor. - A kérdésem: ha az ember kevés szóval fejezi ki magát, és lemond a különböző műfajok által
kínálkozó különleges esztétikai ábrázolásról, és olyan olvasóval számol, akinek a kényelem nem, csak a lényeg számít… - De hiszen ilyen nincsen! - Tételezzük fel, hogy van. Hány nyomdabetűre van szükség az összes szép- és szórakoztató irodalom megjelenítéséhez? - Na - szólt Burkel - szorítkozzunk a latin ábécé kis - és nagybetűire, a használatos írásjelekre, a számokra – és ne felejtsük el a szóközt sem. Susanne kérdően nézett fel a diói közül. - A szedő ezzel választja el a szavakat, és tölti ki az üresen maradó tereket. Tehát ez nem túl sok. Na de a tudományos könyvek! Nektek, matematikusoknak, mennyi szimbólumotok van! - Indexekkel dolgozunk, kis számokkal, amiket az ábécé betűi felé vagy alá helyezünk, mint a0, a1, a2 stb. Ehhez még csak a 0-9-ig tartó számok második és harmadik sorozatára van szükség. Sőt, ezáltal megfelelő megállapodás alapján még tetszőleges idegen nyelvi hangokat is ábrázolni lehetne. - Felőlem. Ezt is rábízom a te ideális olvasódra. Akkor úgy becsülöm, hogy száznál nem sokkal több különböző jelre van szükség ahhoz, hogy minden elképzelhető dolgot írásban kifejezzünk. - Na nézzük csak. És milyen vastag köteteket akarunk? - Úgy gondolom, igazán kimerítően lehet egy témáról írni, amennyiben egy ötszáz oldalas kötetet töltünk meg vele. Vegyünk egy negyven soros oldalt ötven betűvel (amibe természetesen beleszámoljuk a szóközöket, írásjeleket stb.), így kapunk 40x50x500 betűt egy kötetben, az annyi, mint – Na jó, ezt inkább te számold ki. - Egymillió - mondta a professzor. - Tehát, ha vesszük a száz karakterünket, tetszőleges gyakorisággal megismételjük és összeállítjuk valamilyen sorrendben, úgy, hogy megtöltsenek egy egymillió betűs kötetet, kapunk valamilyen írásművet. És hogyha az ember minden lehetséges összeállítást számba vesz, amit egyáltalán ezen a módon pusztán mechanikusan létre lehet hozni, úgy az
ember pontosan annyi művet kap, amennyit valaha is az irodalomban megírtak vagy a jövőben meg fognak írni. Burkel erőteljesen megveregette barátja vállát. - Te, én veszek egy bérletet az egyetemes könyvtárba. Hiszen akkor megvan az újságom összes jövőbeli kötete készen, nyomtatási formában. Akkor nem kell munkatársakról gondoskodnom. Hiszen ez pompás a kiadónak, ez a szerzők kizárása az üzletmenetből! Az író helyettesítése a kombinációs gépezettel, a technika diadala. - Hogyan? - kiáltott föl a háziasszony. - Minden megvan a könyvtárban? Minden Goethétől? A Biblia? Minden filozófus összes művének kiadása, aki valaha is élt? - Sőt, az összes olvasattal együtt, amire még senki nem jött rá. Megtalálod Platón vagy Tacitus összes elveszett írását is, a fordításaival együtt. Továbbá mindkettőnk összes jövőbeli művét. Minden elfelejtett és még megtartandó beszédet, az általános világbéke szerződést és az ezután következő, jövőbeli háborúk történetét. - És az országos menetrendet, bácsikám! - kiáltott fel Susanne. - Hiszen ez a kedvenc könyved! - Úgy van, és az összes fogalmazásodat, amit Grazelau kisasszonynak írtál. - Ó, bárcsak meglett volna már ez a könyvem az iskolában is! De gondolom, mindig teljes kötetről van szó. - Engedje meg, Briggen kisasszony, vetette közbe Burkel, ne felejtse el a szóközöket. A legkisebb strófa is megkaphat önmagában egy kötetet és a kötet többi része üresen maradhat. De a legesleghosszabb mű is helyet kaphat, mert ha egy kötetben nincs elég hely, akkor egyszerűen egy másiknak keresünk helyet a folytatásnak. - Hát, innen kikeresni valamit – köszönöm, inkább nem - mondta a háziasszony. - Ez a hibája - kezdte a professzor mosolyogva, miközben hátradőlt a foteljában, és a cigarettája füstjét követte a tekintetével. - Hiszen úgy tűnhet, mintha a
kikeresés azáltal könnyebb lenne, hogy a könyvtárnak megvan a saját katalógusa is. - Na tehát! - Igen, de azt hogy akarod megtalálni? És ha már megtaláltál egy kötetet, akkor sem jutottál előre, hiszen tartalmazza nem csak a helyes, hanem minden lehetséges hamis címet és szignatúrát is. - Az ördögbe is, ez igaz! - Hm! Szóval van itt néhány nehézség. Vegyük például kezünkbe ennek a könyvtárnak az első kötetét. Az első oldal üres, a második szintén és így tovább, mind az ötszáz oldal. Ez ugyanis az a kötet, amiben a szóköz egymilliószor ismétlődik. - Legalább nem tartalmazhat sületlenségeket - vetette közbe Wallhausen asszony. - Micsoda vigasz! Na, a második kötet szintén üres, teljesen üres az utolsó oldalig, ahol legalul a milliomodik karakter helyén egy megrázó „a” áll. A harmadik kötet szintén ugyan olyan, csak az „a” egy hellyel előbb áll, és az utolsó helyen újra a szóköz van. Így kerül az „a” minden kötetben egy hellyel előrébb egy millió köteten keresztül, mindaddig, amíg a második millió első kötetében el nem éri az első helyet, és a továbbiakban semmi nem áll ebben az érdekes kötetben. És így megy ez köteteink első 100 millióiban mindaddig, amíg mind a 100 karakterünk bejárja magányos útját hátulról előre. Ugyanez ismétlődik utána az „aa” vagy bármelyik másik karakterrel minden lehetséges kombinációban. Egy kötetben csak pontok vannak, egy másikban csak kérdőjelek. - Nos, mondta Burkel, ezeket a tartalom nélküli köteteket az ember gyorsan felismeri és félreteszi. - Hm, igen-de a legrosszabb még csak most jön, amikor az ember látszólag egy értelmes kötetet talál. Például valaminek utána akarsz nézni a „Faustban”, és meg is találod a kötetet az eredeti kezdettel. De amikor elolvastál egy kis
részt,hirtelen így folytatódik: „Hipp-hopp semmi nincs itt!”, vagy egyszerűen: „aaaaa”…Vagy egy logaritmus táblázat kezdődik, de erről sem tudhatja az ember,hogy valódi-e. Hiszen a mi könyvtárunkban nem csak minden eredeti található meg, hanem minden hamisítvány is. Nem szabad, hogy a címek félrevezessék az embert. Egy kötet talán így kezdődik: „A harmincéves háború története”, és így folytatódik: „Amikor Blücher fejedelem Dahomey királynőjét feleségül vette Thermopülénél…” - Ó, bácsikám, hisz ez nekem való dolog! - kiáltott fel Susanne vidáman. Ezeket a köteteket megírhatnám én is, hiszen ha összevisszaságot kell összehordani, nagy tehetséget mutatok fel. Biztosan benne van az a kezdet is, amit egyszer szavaltam az Iphigéniából: „Árnyatokba, izgatott koronái a zsúfolt lombú régi szent ligetnek, Engedve lépek város ősz atyái” - Ha ez állna ott kinyomtatva, akkor én igazolva lennék. És biztosan megtalálnám azt a hosszú levelet is amit egyszer nektek írtam, és egyszerűen eltűnt, amikor el akartam küldeni. Mika rakta rá a tankönyveit. –Ó, igen! szakította magát félbe zavartan, miközben makrancos barna tincseit kisimította a homlokából. - Grazelau kisasszony nyomatékosan kérte, figyeljek magamra, hogy ne fecsegjek összevissza! - Itt teljesen igazolva vagy, vigasztalta a nagybátyja. - Mert a könyvtárunkban nemcsak az összes leveled, hanem az összes beszéded is megvan, amit valaha tartottál vagy tartani fogsz. - Ó, az inkább ne jelenjen meg a könyvtárban! - Ne aggódj, hiszen ezek nemcsak a te neved alatt, hanem Goethe és a világ összes neve alatt jegyezve vannak. Például a barátunk is talál olyan cikkeket, amelyekért az aláírásával felelősséget vállalt, és amelyek az összes lehetséges cenzúrázatlan sajtóhibát tartalmazzák, még egy élet sem lenne elég, hogy leülje értük a büntetését. Megtalálható egy olyan kötet is tőle, melyben minden mondat
mögött ott áll, hogy hamis, és egy olyan kötet is, melyben ugyanazon mondatok mögött az áll, hogy igaz. - Na, ez jó! - kiáltott fel Burkel nevetve. - Rögtön tudtam, hogy rá akarsz szedni minket. Szóval, nem veszek bérletet az egyetemes könyvtárba, hiszen lehetetlen az értelmeset az értelmetlentől, a helyeset a helytelentől megkülönböztetni. Amennyiben ilyen sok millió kötetet találok, amely mind azt állítja, hogy a Német Birodalom 20. századi igaz történetét tartalmazza, és ezek egymásnak teljesen ellentmondanak, akkor egyszerűbb, ha rögtön kikölcsönzöm a történészek műveit. Lemondok róla. - Ez nagyon ravasz tőled, mert nagy terhet vettél volna a nyakadba. Egyébként nem füllentettem. Hiszen én nem azt állítottam, hogy a használhatót ki tudod keresni, hanem csak annyit állítottam, hogy pontosan meg tudjuk adni azoknak a köteteknek a számát, amelyeket az egyetemes könyvtárunk tartalmaz, és amelyekben minden értelmetlen dolog mellett az összes értelmes és lehetséges irodalom is benne van. - Na akkor számold csak ki, hogy hány kötet ez! - mondta a háziasszony. Különben ez a fehér papír nem fog neked nyugtot hagyni. - Ez nagyon egyszerű. Fejben ki tudom számolni. Csak azt gondoljuk át, hogyan állítsuk elő a könyvtárunkat. Először is mind a száz jelünket felhasználjuk. Aztán minden egyes jelhez fűzünk még egyet, de összesen csak százat úgy, hogy 100x100 csoport keletkezik minden 2 jelből. Majd miután harmadjára is hozzárendeljük a jeleket, minden 3 jelből megkapjuk a 100x100x100-as csoportot és így tovább. Es mivel egy kötetben 1 millió hely áll rendelkezésünkre, annyi kötet keletkezik, amennyit az a szám ad ki, ha a százat egymilliószor hatványra emeljük. És mivel a száz 10x10 így ugyanazt kapja az ember minthogyha a tízet kétmilliószor emeli hatványra. Tehát egyszerű: egy egyes kétmillió nullával. Itt is van: tíz a kétmilliomodikon:
.
A professzor a magasba tartotta a papírt. - Igen - kiáltott fel a felesége - könnyen elintézitek a dolgot! De írd csak le!
- Óvakodom tőle. Akkor legalább 2 hétig éjjel-nappal szünet nélkül ezt kellene írnom: a szám nyomtatásban legalább 4 km hosszú lenne. - Ó! - kiáltott fel Susanne. - És hogyan kell kimondani? - Nincsen neve. Igen, tulajdonképpen egyáltalán nincs arra eszközünk, hogy valamelyest szemléltethessük ezt a számot, olyan kolosszális mennyiség, pedig végül is megadható. Ami megnevezhető egy ilyen tetemes nagyságban, az eltűnik egy ilyen számóriásban. - Mi lenne - kérdezte Burkel, hogyha trilliókban adnánk meg? - Hiszen egytrillió egy nagyon csinos szám, egymilliárd milliárd, egy egyes tizennyolc nullával. Tehát hogyha a kötetszámunkat ezzel elosztanád, akkor a kétmillió nullából pontosan tizennyolcat kitörölnél, akkor megkapsz egy számot 1 999 982 nullával, amit éppen úgy nem tudsz szemléltetni. De várjatok egy pillanatot! A professzor egy pár számot írt a papírra. - Gondolhattam volna, mondta a felesége. - Még mindig számol. - Kész vagyok. Tudod, hogy mit jelent ez a szám a könyvtárunk szempontjából? Tételezzük föl, hogy minden kötetünk csak 2 cm vastag és mindegyiket egy sorban állítanánk föl. Mit gondoltok, milyen hosszú lenne a sor? Diadalittasan nézett körül, mert mindnyájan hallgattak. Ekkor Susanne hirtelen megszólalt: - Én tudom! Kimondhatom? - Ki vele, Suse! - Kétszer annyi centiméter, amennyi kötete van a könyvtárnak! - Bravó, bravó! - kiáltottak fel mindnyájan. - Ez tökéletes! - Igen - mondta a professzor-, de nézzük csak meg egy kicsit pontosabban. Tudjátok, hogy a fény egy másodperc alatt 300.000 kilométert tesz meg, tehát egy évben kb. tízbilliót, ami egy trillió centiméter. Tehát ha a könyvtáros fénysebességgel futná végig a kötetetek, akkor 2 évre lenne szüksége ahhoz,
hogy egyetlen trillió köteten végig jusson. Ahhoz, hogy az egész könyvtárat bejárja, ennek megfelelően kétszer annyi évre lenne szüksége, mint ha egy trilliót tartunk meg a kötetekből, ahogy előzőleg is mondtuk egy egyes 1 999 982 nullával. Tehát, amit ezzel érzékeltetni akartam: az évek számát, amire a fénynek szüksége van ahhoz, hogy a könyvtárat bejárja éppen úgy nem tudjuk elképzelni, mint a kötetek számát. Ez mutatja meg a legvilágosabban, hogy felesleges fáradozás ezt a számot szemléltetni, annak ellenére, hogy véges. A professzor már félre akarta tenni a papírt, amikor Burkel megszólalt: - Ha a hölgyek megengednek még egy pillanatot, feltennék még egy kérdést. Az a gyanúm, hogy olyan könyvtárat számoltál itt ki, amire az egész világon nincs is hely. - Azonnal meglesz - jegyezte meg a professzor, és egyből elkezdett számolni. Aztán hozzáfogott: - Ha az egész könyvtárat összecsomagolnánk úgy, hogy egy köbméterre ezer kötet jutna, az egész világűrre szükség lenne a legtávolabbi látható ködfoltokkal együtt, de így is az „összecsomagolt” világűrök száma is hatvan nullával kevesebb lenne, mint a mi számunk a kétmillió nullával, ami a köteteink számát adja meg. Tehát marad, ami volt – semmilyen módon nem jutunk közelebb ehhez az óriási számhoz. - Látod, mondta Burkel -, igazam volt abban, hogy kimeríthetetlen. - Mégsem. Vonatkoztassuk el a számot önmagától, akkor nullát kapunk. Ez véges és fogalomként pontosan definiált. A meglepő csak ez. Kevés számjeggyel leírjuk a kötetek számát, amelyekben az összes lehetséges irodalom látszólag végtelen változata rendelkezésre áll. De ha megpróbáljuk ezt a tartalmat megtapasztalni, elemeiben elképzelni, például egyetemes könyvtárunk egy kötetét valóban kikeresni, akkor szembe találjuk magunkat saját elménk konkrét képződményével, egy végtelen és megfoghatatlan dologgal. Burkel komolyan bólintott és így szólt:
- Az értelem végtelenül sokkal nagyobb, mint a megértés. - Mire gondol ezzel a szójátékkal? - kérdezte a háziasszony. - Csak arra gondolok, hogy sokkal többet tudunk pontosan kitalálni, mint amit a tapasztalatban valójában fel tudunk ismerni. A logikus sokkal erősebb, mint az érzékelhető. - Éppen ez a felemelő - jegyezte meg Wallhausen. - Az érzékelhető dolgok idővel elmúlnak, ezzel szemben a logika független az időtől, általános érvényű. És mivel a logika semmi mást nem jelent, mint magát az emberi gondolkodást, ebben az időtlen értékben része van az istenek megmásíthatatlan törvényeinek, a végtelen alkotóerő rendelkezéseinek. Ezen nyugszik a matematika alaptörvénye. - Jó - mondta Burkel -, a törvények jelentik számunkra az igazságba vetett hitet. De csak akkor tudjuk őket használni, ha a formát eleven tapasztalati anyaggal töltjük meg, ez azt jelenti, hogy megtaláljuk azt a kötetet, amire a könyvtárból szükségünk van. Wallhausen bólintott, és a felesége halkan elkezdte: „ Mert istenekkel Az ember össze Ne mérje magát. Ha feltörekszik S csillagot érne Homloka már: Ingatag lábát Nincs hova vesse. S játékot űznek Véle a fellegek És a szelek.” - A nagy mester helyesen szól - mondta a professzor - , hiszen a logikus törvények nélkül nem lenne semmi biztos, ami minket a csillagokhoz és a kövek
fölé emelne. De a tapasztalatok szilárd talaját nem szabad elhagynunk. Nem az egyetemes könyvtárban kell keresgélnünk, hanem azt a kötetet kell megtalálnunk, amire ahhoz van szükségünk, hogy saját magunkat megvalósítsuk folyamatos komoly, őszinte munkával. - A véletlen játszik, az értelem alkot - kiáltott fel Burkel. - És emiatt fogod holnap leírni, amit ma játszottál, és én mégiscsak magammal vihetem a cikkemet. - Megtehetem neked ezt a szívességet - nevetett Wallhausen. - De már most megmondom neked, hogy az olvasóid azt fogják gondolni, ez az egyik a felesleges kötetek közül. - Mit szeretnél mondani Suse? - Valami értelmeset szeretnék cselekedni - mondta nehézkesen -, a formát tartalommal fogom megtölteni. És újratöltötte a poharakat.
