1900. január 8-án kelt 1/eln. Számú körrendelethez. – Rendeleti Közlöny a m. kir. honvédség számára. Szabályrendeletek 2. szám.
E-6,a.
GYAKORLATI SZABÁLYZAT A M. KIR. HONVÉD LOVASSÁG SZÁMÁRA. I.
RÉSZ.
HARMADIK KIADÁS. 1917. évi utánnyomás, az 1. és 2. pótlék tekintetbe vételével.
BUDAPEST PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA 1917.
A vívásról szóló kivonat a tisztjelölteknek. -1-
6.§.
71.
„Á l l á s r e j t e t t k a r d d a l. A huszár a rejtett kardot bal markában, természetesen kinyújtott karral, a két tartópánt között akként tartja, hogy a kosár hátul az alsókarhoz támaszkodjék, a kard éle pedig előre irányuljon. Felöltött köpenynél a kéz a köpenyt és kardot együtt markolja át. Szolgálaton kívül a huszár rejtett kardját kényelme szerint hordhatja, de nem szabad azt maga után vonszolva csörtetni.
-2-
72.
Á l l á s k i v o n t k a r d d a l.
A jobb kéz hüvelyk-, mutató és középujja kissé meghajlított kézcsukló mellett a fogantyút átfogja; a többi ujj zárkózva a fogantyú mögött van. A kosár belső széle a czombot érinti; a penge majdnem függőlegesen áll. A penge háta a vállra támaszkodik, éle pedig egyenesen előre irányul. A kar természetesen meg van hajlítva a nélkül, hogy a könyök kifelé tartatnék. A hüvely úgy tartandó, mint rejtett kardnál. Pihenés közben a huszár kezeit teste előtt keresztbe teheti és a pengét jobb, vagy bal karjához támaszthatja.
9.§. -3-
Fegyverfogások. 96. A fegyverfogások sebesen viendők végbe. 97.
E vezényszóra:
„Kardot – ránts !” a bal kéz a kard hüvelyét eleresztvén, azt torkolatánál, hüvelykujjával a felső tartópánt felett átmarkolja, és a markolatot a bal csípő elé hozza; a jobb kéz a fogantyút közvetlen a test mellett megfogja, a kar fölemelése és kinyujtása által a kardot kihúzza és szabályszerű helyzetbe a jobb oldalra hozza. A bal kéz ismét a kardhüvelyt markolja át, úgy mint azelőtt. 98. E vezényszóra: „Kardot rejts !” a balkéz a kardhüvelyt elereszti. A bal ököl előre irányított kézfejjel a test közepe elé hozatik; egyidejűleg a jobb kéz a pengét balra előre sülyesztve, azt a bal hüvelyk- és mutatóujj közé helyezi, melynek azt egy arasznyira a kosártól átfogják. Ezután a jobb kéz a fogantyút elereszti és -4-
átveszi a pengét oly módon, hogy a jobb hüvelykujj a penge fölé, a többi ujjak és a tenyér pedig a bal kéz ujjaira és kézfejére jussanak. A bal kéz megfogja a hüvelyt torkolatánál, a jobb pedig a kard hegyét odafordítja és a pengét a hüvelybe rejti. Erre a rejtett karddal való állás fölvétetik. 12.§. Gyakorlatok a kard használatában. 119. A karddal való vívás a huszárban bizalmat gerjeszt e fegyver iránt. Ez által megtanulja ellenfelét támadni és magát védelmezni. A vívás által a lélekjelenlét próbára tétetik és a támadási kedv fölébresztetik, a mire a lovasnál ugyancsak nagy hangsúly fektetendő. Meghatározott vágások és hárítások gyakorlása előgyakorlatot képez a v í v á s h o z. K a r d f o r g a t á s o k. 120. A huszárnak mindenekelőtt meg kell tanulna, hogy a vágásokat teljes erővel és mindig a kard élével tegye meg. Erre előgyakorlatul a k a r d f o r g a t á s o k szolgálnak. Ezek egész karral és erőteljes suhintással végbevitt vágások, a melyeknek -5-
azonban nem szabad egymást igen gyorsan követniök. A kardforgatások minden leczke végén a már kiképzett huszárok által is gyakorolandók. Ezáltal a huszár karja erősbíttessék és készíttessék elő a kard biztos vezetésére. A kardforgatások gyakorlására a huszárok 5 lépésnyi térközre állanak egymás mellé. 122.
E vezényszóra: „Támadáshoz !”
a huszár jobb lábát több mint egy lábhosszaságnyira jobbra oldalt teszi és a kardot élével fölfelé, mérsékelten kinyújtott karral akként emeli maga elé, hogy ökle a jobb szemtől kissé jobbra és fölfelé, a penge hegye pedig rézsút előre a bal váll magasságába jusson. A fogantyú a teljes ököllel akként markolandó meg, hogy a kis ujj a kengyelt csaknem érintse és az ujjak bütykei a kard élével egy síkban legyenek. A bal alkar zárt ököllel a test elé hozandó. „Viszakozz!” vezényszóra a 72. pontban előírt állás vétetik fel. 123.
„Kardforgatás – Egy !” -6-
erre a huszár a penge hegyét a támadó állásból balfelől feje fölött hátrahúzza, e m e l l e t t a k ö n y ö k c s u k l ó t m e g h a j l í t j a, erős vágást mér az odaképzelt ellenfél bal vállára anak jobb csípője irányában, és a pengét teljesen kikanyarítja, e mellet öklét feje fölé emeli, és az ellenfél jobb vállára intéz vágást annak bal csípője irányában, a kardot ismét kikanyarítja, kinyujtott karját a jobb oldalon fölemeli és ezen két vágást azután mindaddig ismétli, míg 124.
„Kettő !”
következik. A huszár most a pengét a vágás azon irányában, a melyben éppen van, lefelé kikanyarítja, öklét megfordítja, hogy a kard éle előre irányuljon, és az ököl-, könyök- és vállcsuklóból megteszi ugyanazon vágásokat ellenkező irányban alulról fölfelé, váltakozva a test mindkét oldalán 125.
„ Három !”
vezényszóra a huszár öklét bal válla elé, a kard hegyét rézsút hátrafelé hozza, innét vízirányosan jobbra vág, a pengét feje fölött kikanyarítja és e vágást, a nélkül hogy a kard teljesen kikanyaríttatnék, ismétli; azután öklét megfordítja és ugyanezen vízirányos kettős vágást ellenkező irányban teszi meg. -7-
A vízirányos kettős forgatások felváltva jobbra és balra mindaddig ismételtetnek, míg csak: „Egy!” vagy „Kettő!” vagy „Támadáshoz!” vagy „Visszakozz!” nem vezényeltetik. Vágás és szúrás 126. Ha a huszár a kardforgatások végbevitelében már némi ügyességet szerzett, akkor a vágó állványra kell neki vágásokat és szúrásokat szabatosan kijelölt irányban, t e l j e s e r ő v e l tennie. A vágó állvány egy szorosan összefűzött, beburkolt oly szalmacsomó, mely egy férfi felsőtest magasságával és szélességével bír, és egy 1,6 méter magas czölöpre tűzetik fel. 127. Hogy a huszár minden irányban megtanuljon vágni és szúrni, támadó állást akként foglaljon, hogy a vágó állvány vele vagy egyenest szemközt, vagy tőle előre és oldalt, vagy végre teljesen oldalt legyen. Ha a huszár a vágó állványtól oldalt áll fel, akkor csak a felső és a vízírányos vágásokat és a szúrást viszi végbe. -8-
128. Hogy meggyőződjünk, vajjon a vágások jól a kard élével találnak-e, nagyon czélszerű időnkint a vágó állvány helyett nedves agyagra intézni a vágásokat. E végből egy csomó agyag meggyúratik és csonka kúp alakban egy egyszerű állványra tétetik. Csak tökéletes élesen találó vágások hatolnak be mélyen. A kardnak minden vágásnál elől levő harmadával kell az állványon megjelölt helyet eltalálnia. 129.
E vezényszóra:
„Magasan jobbra – vágj !” a huszár a kardforgatás első vágását intézi a vágó állvány ma j pontjára és ismét támadó állást foglal, a minek minden következő vágás vagy szúrás után is meg kell történnie. 130.
„Magasan balra – vágj !”
erre a huszár a kardforgatás második vágását teszi meg a ma b pontra.
-9-
131.
„Mélyen jobbra (balra) – vágj !”
erre a huszár a kardforgatás alsó vágásait intézi a mé j (mé b) pontra, minél a felsőtest mérsékelten a nevezett oldal felé hajlítandó. 132. „Jobbra (Balra) – vágj !” erre a huszár a vízirányos kettős forgatásnak első vágását teszi meg jobbról balra (balról jobbra) a ma j (ma b) pontra. 133.
„Fejre – vágj !”
Erre a huszár felülről függőleges irányban vág a f pontra. 134.
„Szúrj !”
Vezényszóra a huszár öklét hátrahúzza és oly módon fordítja, hogy a kard éle jobbra, a hüvelykujj balra, még pedig a fogantyú hátára jusson. Erre a kard hegyével valamely kijelölendő pontra karjának olyforma teljes kinyújtása mellett, hogy ez a pengével egyenes vonalba jusson, erőteljes döfést intéz, a melynek a felsőtest némi előrehajlása vagy az illető pont felé való hajlása által nagyobb nyomatékot ad. - 10 -
V í v ó o k t a t á s. 135. A vívó oktatásnál könnyű, 2 cm. széles pengével bíró vívó kardot kell használni. A huszárnak öltözetére nézve az illemet nem sértő minden kényelem megengedendő. E l ő g y a k o r l a t o k. 136. Ha a huszár a vágó állványra meghatározott irányban teljes erővel vágni és szúrni tud, akkor a vívó oktató eleinte a szúrási távon kívül a huszárral szemben állást foglal s ezt vezényli: „Vívni – állás !”
- 11 -
mire a huszár félbal fordulattal egyidejűleg jobb lábát másfél lábhosszaságnyira az arczvonalra merőlegesen előreteszi, még pedig akként, hogy a jobb lábhegy a két sarokkal egyenes vonalat és a bal láb e vonallal derékszöget képezzen. A jobb térd az elől levő lábfej közepén túl, a bal térd pedig a függőleges irányban a lábhegyen túl előre hajlítandó ; a test súlya mindkét lábra egyaránt el van osztva. A felsőtest egyenes marad, a bal váll hátravétetik, az arcz pedig előreirányoztatik. A huszár egyszersmind karját a támadásra megállapított helyzetbe hozza és bal alsókarját hátára helyezi. 137.
„Magasan jobbra (balra) – vágj !”
erre a huszár a vágás megtételével egyidejűleg kitör, mégpedig akként, hogy jobb lábát legalább másfél lábhosszúságnyira – a földhöz közel hagyva – előreteszi, jobb térdét a lábhegy irányáig előrehajlítja, a bal térdet teljesen kinyújtja , a nélkül azonban, hogy e mellett a bal láb talpa a földről fölemeltetnék. A felsőtest ennél csak igen mérsékelten hajlítandó előre. 138. Hogy a vívó oktatónak alkalma legyen a kitörést megítélni, a huszárnak eleinte minden vágás vagy szúrás után csak az - 12 -
„Állás !” vezényszóra kell ismét a vívó állást fölvennie ; később azonban arra utalandó, hogy ezt azonnal és vezényszó nélkül tegye meg. 139.
Azután a huszár erre :
„Mélyen jobbra (balra) – vágj !” az alsó vágásokat viszi végbe kitöréssel. 140.
Erre: „Fejre – vágj !”
a huszár kitöréssel az ellenfél fejére intézi a vágást. 141.
Erre: „Szúrj !”
a huszár egyidejűleges kitöréssel a szúrást megteszi, a minél a kard hegyét ellenfele mellének irányítja. 142. Hogy az embernél megfelelő fürgeség éressék el, még az „Előre indulj!”,”Hátra lépj! és”Ugrás hátra!” is gyakorlandó. Ezen mozdulatok a kitöréssel is összeköthetők, úgymint: „Előre indulj – kitörés!”, „Hátra lépj – kitörés!”, „Kitörés – ugrás hátra!” és úgy az oktató és tanuló között, mint ez utóbbi által - 13 -
egyedül, a vágó állványra való vágás- és szúrással összekötve is gyakorlandók. 143.
Ezen vezényszóra:
„Előre indulj – Egy !” a huszár jobb lábát körülbelül egy fél lépésnyire előreteszi és a balt a megfelelő viszonyba gyorsan utánahúzza. Erre:
„Hátra lépj – Egy !”
a huszár bal lábát egy fél lépésnyire hátrateszi és a jobbat a megfelelő viszonyba gyorsan utánahúzza. E mozdulatokat ismételni is lehet. 144. Ezen vezényszóra: „Ugrás – hátra !” a huszár mindkét taplizmával egyidejűleg ellöki magát a földről és egy gyors, nem túlságosan nagy ugrással hátraugrik a vívó állásba. A hátraugrás által a vívó az ellenfél igen heves vagy meglepő támadása elől kitérhet.
- 14 -
- 15 -
I s k o l a v í v á s. 145. A következő gyakorlatoknál az oktatónak és tanítványnak fejvéd-, vívó kesztyű és mellvéddel védve kell lennie. Az oktató figyel arra, hogy minden vágás gyorsan és erőteljesen vitessék végbe, mindig a penge elől lévő harmadával és élével találjon, tehát félre ne csússzon. 146. A vívó oktató a huszárral szemben a szúrási távon belül feláll ; mindketten vívó állást foglalnak és a pengéket keresztezik. Erre a vívó oktató testének egy részét födetlenül hagyja, megmagyarázza ennek felhasználását, a huszárt a szándékolt támadási mozdulat végbevitelére utasítja s magát el hagyja találni. 147. Ha a huszár a födetlen részek kihasználását és a támadások keresztülvitelét jól megtanulta, akkor az oktató ez utóbbiakat hárítja. Mihelyt a huszár a vívó oktató hárításaiból a födözés különböző nemeit megismerte, ezután ő maga oktatandó a hárításra. Minden vágás vagy szúrás a penge vastagabb részével, az éllel s kissé előre irányított kardheggyel, mégpedig csak akkor hárítandó, a mikor az ellenfél kitör. - 16 -
148. A h á r í t á s o k b e g y a k o r l á s á r a a 146. pont szerint vétetik fel az állás. A vívó oktató a pengének mérsékelt balra nyomása által a huszár bal oldalát megnyeri és vezényli: „Balra – háríts !” Azon pillanatban, a midőn a kitörő vívó oktató a vágást a huszár bal válla felé jelzi, ez öklét rézsút fölfelé irányított kardheggyel a bal oldal felé fordítja s tolja és egyidejűleg azon mértékben sülyeszti, a mint a vágás mélyebben vagy magasabban van irányítva, hogy azt a kard élével közel a fogantyúhoz fogja fel. (Ha a huszár lóháton van támadó állásban, úgy kénytelen lesz a bal oldal felé és hátára irányított vágásokat balra fordított kardéllel és sülyesztett kardheggyel hárítani s e mellett felsőtestét megfelelően fordítani.)
- 17 -
149. A vívó oktató egy darabig kitörésben marad, hogy a hárítást megítélje és azután a kardot ismét visszahúzza, mire a huszár is elfoglalja előbbi állását, mi a következő hárításoknál is mindig szem előtt tartandó. 150. A vívó oktató kardját a huszáréval a másik oldalon keresztezi, ennek pengéjét kissé jobbra nyomja és a huszár jobb válla felé irányított vágás jelzése mellett vezényli: „Jobbra – háríts !”
- 18 -
Erre a huszár öklét rézsút fölfelé irányított kardheggyel a jobb oldal felé fordítja s tolja és a 148. pontban leírt módon hárít. 151. Erre: „Mélyen balra – háríts !” a huszár a bal csípője felé alulról jövő vágást azáltal hárítja, hogy a kard élét balra fordítva, a penge hegyét a bal oldal felé leereszti. 152. Erre: „Mélyen jobbra – háríts !”
- 19 -
ugyanezen hárítás vitetik végbe az ellenkező oldalon. E két hárításnál nem szabad az ökölnek nem szabad a gyomorgödör magasságánál alább süllyednie. 153. Ezen vezényszóra: „Fejet – háríts !” a huszár azon pillanatban, mikor a vívó oktató a fejvágást jelzi, kardját élével fölfelé annyira hátraviszi, hogy ökle jobb szemétől körülbelül két arasznyira jobbra előre és fölfelé, a kard hegye pedig rézsút előre és kissé kifelé jusson. 154. Ezután az oktató a huszár pengéjét kissé jobbra nyomva, vezényli: „Szúrást jobbra – háríts !” és a szúrást a huszár melle felé jelzi, a ki e pillanatban az ellenfél fegyverét sülyesztett kardheggyel – a kardéllel jobbra – elhárítja. 155. Az oktató a pengét hasonló módon kissé balra nyomva, vezényli: „Szúrást balra – háríts !”
- 20 -
és a szúrást a huszár melle felé jelzi, a melyet ez ép úgy, mint előbb, csakhogy a bal oldal felé elhárít. 156. Ha a huszár azon egyszerű hárításokat – a melyek pontos végbevitelére nem kell túlságos súlyt fektetni – megértette, akkor arra kell őt megtanítani, hogy minden hárítás után határozottsággal és lehetőleg gyorsan egy vágást vagy szúrást intézzen a legközelebb kínálkozó fedetlen helyre. Általában véve kerülje a vívó oktató a támadás és hárítás minden komplikált összeköttetését, valamint a túlsok vezényszót. Ajánlatos, hogy a vívó oktató a támadás, hárítás és megújított támadás egyszerű, praktikus összeköttetéseit gondolja át, ezt a huszárnak mutassa meg és vezényszó nélkül vele addig gyakorolja, amíg ezek helyesen felfogattak és keresztülvitettek. V í v á s k ö l c s ö n ö s é r t e s í t é s n é l k ü l. 157. Ehhez két, vívó karddal, fejvéd, vívó kesztyű és mellvéddel ellátott huszár szembe áll egymással, vág és hárít, a nélkül, hogy egymást a küzdelem keresztülviteléről előzetesen értesítené. Ennél csak a megtanult vágások és hárítások alkalmazandók, mert a mesterkélt vívás a lovas heves támadásánál sohasem jön alkalmazásba s ez őt csak megzavarná. - 21 -
Mindenekelőtt a legelszántabb támadó szellemet kell a huszárban nagyranövelni, minélfogva az erélyes támadásra fektetendő a fősúly. Figyelni kell arra, hogy a megkezdett küzdelem mindig eredményre vezessen, miértis az csak akkor szakítandó félbe, ha egy vágás, vagy szúrás alaposan talált. 158. A kölcsönös értesítés nélküli vívásnál a vívók a küzdelem kezdeténél gyakrabban annyira állítandók fel egymástól, hogy csak 2–3 lépés „Előre indulj” után és kitörés mellett érhessék el egymást. Ilyen vívási mód a vívókat mozgékonynyá teszi és jó előgyakorlatot képez a lóháton való víváshoz. 27.§. K i v o t k a r d d a l l ó h á t o n. 298. A kivont kard fogantyúja a hüvelyk,- mutató- és középujjal, a mennyire csak lehet, alant megfogatik, a többi zárt ujj és kéz izompárnája pedig akként fektettetik a jobb czombnak felső részére, hogy a kisujj a nadrágzsinórt érintse... A kard foka a jobb vállon nyugszik, éle pedig egyenest előre van fordítva.
- 22 -
46.§. Fegyverfogások. 478. Lóháton a rejtett kard markolatszíja – kivéve díszelgés és utazómenet alkalmával – mindig szabadon lelógjon, hogy gyorsan az ökölre húzható legyen.
- 23 -
479. E vezényszóra: „Kardot – ránts !” a jobb csikózabla-szár a bal kézbe adatik át, a kard fogantyúja a jobb kézzel közvetlenül a bal kar felett megfogatik, a kard a jobb kéz fölemelése által kirántatik és a 298. pont szerint meghatározott helyzetbe hozatik. Ha a kard nem tiszteletadás czéljából rántatik ki, akkor a kardrántást közvetlenül követő ezen vezényszóra: „Markolatszíj !” a kard markolatszíja az ökölre húzandó. Ez olyképen történik, hogy a huszár a kivont kardot ferdén balra előre és fölfelé irányított heggyel és előre irányított éllel a bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közé helyezi, melynek hüvelykujja azt a kosár fölött megfogja, mire a jobbkéz a markolatszíj hurokjába bebújik, a csukrot ráhúzza, a fogantyút újra megfogja, és a kardot szabályszerű állásba veszi. 480. A kard elrejtése a következő vezényszóra vitetik végbe: „Kardot – rejts !”
- 24 -
A kard a 98. pont szerint a bal kézbe tétetik át, a jobb kéz kibújik a markolatszíjból, azután átveszi a kardot a szárakkal együtt és azt elrejti, miközben a bal kéz a kardhüvelyt megfogja. Erre a szárak kézbe vétetnek. 47.§ Gyakorlatok a kard használatában 483. A kard használatában való gyakorlatokra a legnagyobb gond fordítandó, hogy a legénység a lóháton való harczoláshoz szükséges ügyességet megszerezze. A kard használata lovagló oktatás alatt tanítandó ; a kiképzett legénység azonban egész éven át ennek gyakorlatában tartandó. A kard használtában való gyakorlatok magukban foglalják: a kardforgatást, a gyakorlatot vágás-és szúrásban, a vívást lóháton. K a r d f o r g a t á s o k. 484. A kardforgatások ugyanazon vezényszókra és hasonló módon gyakoroltatnak, mint gyalog. A „Kardforgatás – kettő” lóháton nem gyakoroltatik. - 25 -
E gyakorlatok által a lovas tanulja meg kardját ügyesen vezetni, a nélkül, hogy lovát járásában zavarná, vagy épen megsértené. A lovak ezáltal szokják meg a fegyverhasználatot. A felsőtest mérsékelten fordítandó. A szártartó kéz az első kápa fölötti helyzetében folytonosan maradjon meg. Ezen kardforgatások eleinte álló lovon, később azonban mindenféle jármódban gyakorlandók. V á g á s é s s z ú r á s. 485. A vágás és szúrás gyakorlásához vágó és szúró állványok szükségeltetnek, melyek lovasmagasságnyira állítandók ; ezenkívül ügyesebb lovasok megbízható lovakon a földre fektetett kitömött bábokra is szúrjanak. A szúró állvány egy rendes fejnagyságnál nagyobb beburkolt szalmagömb, a mely egy oszlop felső végére oly módon tétetik, fel, hogy ha a szúrás találja, leessék a nélkül, hogy a kardon függve maradna. A lovak e készülékek melletti gyakori ellovaglás által az azoktól való félésről leszoktatandók, miért is azoknak a lovagló oktatás alkalmával a gyakorlótéren mindig felállítva, illetve a földre fektetve kell lenniök.
- 26 -
486. A vágás vagy szúrás gyakorlásához a szakasz (sor) 200 lépésnyire a vágó vagy szúró állvánnyal szemben felállíttatik, mire a kardok kirántatnak. Azután a legénység oly módon, mint az arczvonalból való kilovaglás alkalmával, egyenkint előhivatik. Minden ember egyenes vonalon, a megparancsolt jármódban felváltva jobbra és balra közvetlenül a vágó vagy szúró állvány mellett ellovagol, 30 lépésnyire az előtt kardját támadáshoz veszi, a mellette való ellovaglás alkalmával vág vagy szúr egyet, azután még 200 lépésnyire az állványon túl lovagol, a hol lovát a nélkül, hogy megfordítaná, megállítja. Ott a szakasz ismét gyülekezik. Ha a hely szűkebb, ezen távolságok a szükség mérvéhez képest kisebbre veendők. 487. A vágás- vagy szúráshoz a bal kéz a nyeregre támaszkodjék és a kard hegye idejekorán emeltessék fel, mert különben fokozott jármódban a vágás elkésik, vagy nem talál. 488. A szúrás a 134. pont szerint viendő végbe. A földön fekvő bábokra való szúráshoz a felsőtestnek egészen le kell hajolnia, a minél főként arra kell ügyelni, hogy a ló lábbal ne háborgattassék. 489. Ha valamely ló nem megy készségesen neki az egyenes vonalon a vágó vagy szúró állványnak, akkor - 27 -
a lovas kardját vállához támaszthatja s jobb kezével a kantárszárat megfoghatja. 490. Ha a lovardában (nagy négyszögben) való lovaglás alkalmával a vágást és szúrást valamennyi ember által egyidejűleg akarjuk gyakoroltatni, akkor: „Vágni és szúrni!” vezényelendő, a mire minden lovas önállóan kardforgatásokat csinál és a felállított vágó, illetve szúró állványokra és bábokra a mellettük való ellovagláskor vág és szúr. „Visszakozz!” vezényszóra a gyakorlat befejeztetik és a kivont karddal való állás vétetik fel. V í v á s l ó h á t o n. 491. Lóháton a vívás úgy karddal kard ellen, mint karddal dzsida ellen is gyakorlandó. Ugyanazon elővigyázati rendszabályok alkalmazandók, mint gyalog (145. pont). A dzsidák hegyei gömbökkel legyenek ellátva. 492. A lovak mindenekelőtt a víváshoz való „E l ő g y a k o r l a t” által tanulják meg azt, hogy egymáshoz készségesen és félelem nélkül közelítsenek és ennek - 28 -
többszöri ismétlése által tartassanak állandó gyakorlatban. Ezen vezényszóra : „Előgyakorlat a víváshoz !” a lovasok két sorban egymástól 100 lépésnyire szembeállanak. A lovasok mindegyik sorban egymástól 10 lépésnyi térközt tartanak. Ezen vezényszóra: „Lépést (Ügetést, Vágtát) – Indulj !” minden ember közvetlenül balra a vele szembejövő mellett ellovagol ; ezután lovát megállítja, megfordítja, újból előrelovagol s mindkét lovas oly módon áll meg közvetlen egymás mellett, hogy jobb térdeik érintsék egymást. Mindegyik megveregeti a másiknak lovát, a minél a vívó kard előbb a bal kézbe veendő. Ezen vezényszóra: „Visszakozz !” mindegyik eredeti helyére megy vissza, mire a gyakorlat a szükséghez képest ismételtetik. 493. Fejüket féltő, vagy olyan lovak, melyek a félénkségről az előgyakorlatok dacára sem szoktak le egészen, a víváshoz nem használandók. Egyáltalában - 29 -
ügyelni kell, nehogy a lovak az igen gyakori vívás folytán elszokjanak attól, hogy egymásnak készségesen és félelem nélkül nekimenjenek. A lovasoknak nagyon vigyázni kell arra hogy a vívásnál a lovakat el ne találják. 494. A lóháton való vívásnál mindig a gyakorlati végczél tartandó szem előtt, nevezetesen : hogy a lovas a rohamra és a kézi tusára előkészíttessék. Ez okból efféle gyakorlatoknál semmi szín alatt sem kell mesterséges köröket lovagolni, mert az gyakorlati hasznot nem nyújt. 495. A k a r d d a l k a r d e l l e n v í v á s h o z ép úgy kell felállani, mint az előgyakorlathoz. Ezen vezényszóra: „Roham! Ügetést (Vágtát) – Indulj !” (vagy „Roham” trombitajelre) a lovasok a megparancsolt jármódban, – a „Roham” trombitajelre pedig vágtában, a mily közel csak lehet, egymás mellett ellovagolnak oly módon, hogy a kardot tartó kezek összejussanak. Ellovaglás közben minden lovas igyekezzék ellenfelére egyet vágni, vagy szúrni, azután lovát gyorsan állítsa és fordítsa meg s a támadást hasonló módon bátor szívvel ismételje. Ennél főként a gyors, fürge megfordulásra és az ellenfél ismételt heves megrohanására kell súlyt - 30 -
fektetni, mert az , kinek ez korábban sikerül, az erre következő tusánál nagy előnyben lesz. Ezen vezényszóra: „Visszakozz !” (vagy „Egyszerű fúvás” trombitajelre): a viaskodás beszüntetendő s minden lovas ügetésben eredeti helyére megy. Hogy a lovak ismét megnyugodjanak, az „Előgyakorlat” – 492. pont – minden vívás után végbeviendő. Ha az egyes lovasok a vívásban kellően ki vannak képezve, időnként több lovas vagy egész járőrök is vívjanak egymás ellen. 496. A k a r d d a l a d z s i d a e l l e n v a l ó v í v á s n á l minden lovasba a kardja iránti legnagyobb bizalom oltandó be ; ez okból nem szabad a dzsidát mindig jó dzsidavívó kezébe adni. A dzsidavívóval rendszerint egy kardvívó állítandó szembe. Egy igen ügyes dzsidavívóval kivételesen két kardvívó is szembe állítható, kik ez esetben egymáshoz zárkózottan lovagoljanak neki a dzsidavívónak. A dzsidás főleg arra oktatandó, hogy a dzsidát mindig szorosan karja alatt és testéhez zárkózva tartsa, hogy az az utolsó pillanatig sülyesztve legyen - 31 -
és a kar kinyujtása által dzsidájával csak akkor döfjön, ha döfése biztos. Ha döfése nem talál, akkor dzsidáját hagyja kezében hátracsúszni. Ellenfeleit, ha csak lehet, egyenként támadja meg és kedvezőtlen viszonyok közt tovalovaglás által igyekezzék azokat egymástól elválasztani, hogy azután hirtelen megállás vagy fordulat által egyenkint küzdje le őket. Mindig arra törekedjék, hogy ellenfele vele épen szembe, vagy saját jobb oldalára jusson. A kardvívó arra törekedjék, hogy a dzsidás bal oldalába jusson és a dzsidát fölfelé csapva hárítsa el, miközben annak alája jutni igyekezzék ; általában a kardvívónak a dzsidás testéhez a mennyire csak lehet közel kell jutnia s ott kell maradnia. Egyébként a karddal kard ellen való vívásra vonatkozó határozványok mérvadók.”
A kivonatot készítette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvéd Zrínyi Sportegyesület Szablyavívó Szakosztályában: Budapesten, 2012-ben: ^|ÜöÄç föÇwÉÜ
- 32 -
