máj us-júni us
http://www.ktkt.suli.hu/csengod 11. é vf o l ya m 66.. s zá m
elló!
Búcsú ez, bárhonnét nézem. Jó utat, szép
jövőt kívánunk a ballagóknak! Bye, bye tanév, hozott Isten
Május 5-én osztálykirádulásra mentünk Pécsre. Már reggel 7-kor indultunk, de megérte korán kelni.:) Az út néhol kacskaringós volt, de fél 10 körül már Pécsen voltunk. Először a dzsámiba szerettünk volna ellátogatni, de az csak 10-kor nyit, szóval előtte körüljártuk az épületet, fényképeztünk, beszélgettünk. A templomban egy kedves nő fogadott minket, elmondta a templom történetét, Pécs történelméről is hallgattunk történeteket. Az épületben is körbevezetett minket, mi megköszöntük, ajándékba kaptunk 1-1 képeslapot. Elindultunk a Csontváry Kosztka Tivadar kiállításra. Nagyon érdekes festményeket láthattunk, mi magunk találgattunk, melyik kép milyen jelképeket rejthet magában. Következő célunk a Vasarely múzeum lett volna, de sajnos oda nem tudtunk bemenni, mert épp felújítás volt. A múzeumtól elmentünk egy fagyizóhoz, aki akart az vásárolhatott a közeli Mc Donald's-ban és a kisebb kirakodóvásárban is:) Visszamentünk a buszhoz és indultunk Abaligetre. Ott Anett néni megvette a cseppkőbarlangba szóló jegyeket, de előtte ellátogattunk a Denevér múzeumba, ahol ellentétben a tévhitekkel, tényekkel gazdagodtunk velük kapcsolatban. A cseppkőbarlangban elég hideg volt, de nem fáztunk, mert mindenki gondoskodott plusz pulóverről:) A túravezető mindent elmondott a cseppkövekről és a jelenségekről. Néhányan ittunk abból a vízből, amitől 10 évet lehet fiatalodni, de mint látjátok, nem épp 4 évesnek nézünk ki:) Mikor kimentünk a barlangból, megkezdődött az őrült vásárlás. A fiúk többségének első dolga volt beszerezni egy vízipisztolyt, és azzal lövöldöztek. A csata végére szinte már mindenki egyadta merő víz lett, és mindenkinél pisztoly volt:) Még tettünk egy gyors körutat az erdőben, aztán indultunk haza. Egy biztos: élményteli nap volt, köszönjük Anett néninek!!!
Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Staféta Balaton Anna rovata
Igazgató bácsi kérdezi Balogh Zsuzsától: Melyik volt az eddigi legjobb iskolád és miért?
A Zimándi Ignác, mert ott több lány vol, mint fiú, és jobban kijöttem a lányokkal.
Zsuzsa kérdezi Hajzer Vikitől: Melyik a kedvenc nyaralóhelyed? A
battai
strand. Viki kérdezi Badó Csabától:
, Várod-e a másik sulit?
Csaba kérdezi Trencsányi Attilától: Hogy fogod kíbírni a nyarat számítógép nélkül? Nagyon nehezen! :)
Trencsányi Attila kérdezi Tünde nénitől:
Hogyan tervezi a nyarat?
Nagyon sok pihenéssel!!!
-Igen várom, mert ott jók lesznek az osztálytársak.
Ha azt hiszed, hogy mindent értesz, akkor reménytelenül össze vagy zavarodva.
Trencsányi Attila Az egyetemista diák először megy haza iskolakezdés óta. Az anyja mondja neki: - Kisfiam, levágtam két tyúkot. Mit főzzek belőlük? Erre a diák: - Pálinkát!
Az iskolai előadáson odahajol az egyik szülő a másikhoz: - Maga szerint az a gyerek a bal oldalon fiú, vagy lány? - FIÚ! Méghozzá az én kisfiam! - Jaj, elnézést, nem tudtam, hogy Ön az anyja! - Az APJA vagyok!
Anyák napján az a feladat az iskolában, hogy a gyerekek mondjanak egy történetet, amiben szerepel, hogy "anya csak egy van!" Pistike jelentkezik, mondja hogy a múltkor költöztek, amikor baleset érte, ráborult a szekrény, de anyukája kiszabadította alóla, és egy hétig ápolta. Ez azért történhetett így, mert "anya csak egy van!" - Nagyon jó, Pistike! - mondja a tanító néni. - Leülhetsz! Ekkor Juliska is jelentkezik. - A múltkor csónakázás közben beleestem a tóba. Anyukám - függetlenül attól, hogy nem tud úszni - utánam vetette magát és kimentett. Ez is mutatja hogy "anya csak egy van!" - Nagyszerű Juliska! Erre már a Sanyika is nagyon jelentkezik. - A múltkor az anyukám beküldött a spájzba és azt kérdezte, hogy mennyi szilvalekvárunk van. Mire én mondtam, hogy "anya, csak egy van!"
forduló megnyerése után lázasan készülődtünk a Sajó Károly Nemzetközi Környezetvédelmi verseny országos döntőjére. A forduló Győrben volt. Miután megérkeztünk a szállásra, ami egy panzió volt (szobánkban hűtő, tv és saját fürdőszoba :D), elmentünk a verseny megnyitójára. Az ünnepély után a terepgyakorlat következett. Nagyon meleg volt, és csíptek a szúnyogok, de azért jól éreztük magunkat, a feladatlap nagyon könnyű volt szerintünk. Este sokáig fent voltunk, és reggel viszonylag frissen ébredtünk. Először az írásbeli feladatsort írtuk, itt vesztettük a legtöbb pontot, viszont a kiselőadásunk nagyon jól sikerült, itt 26 pontot kaptunk. Délután Sajó Károly emlékművét koszorúztuk meg, majd elmentünk Ladányba, egy román stílusú templomot megnézni. Az eredményhirdetés az evangélikus templomban zajlott, a 17 csapatból 5.-ek lettünk! 100 pontot lehetett összegyűjteni, amiből nekünk 82 lett, ez szép teljesítmény! Köszönjük a felkészítést Julika néninek! Bagi Vera
Vannak dolgok, amiket azért tanulunk meg, hogy eszünkbe juttassák, hogyan kell felejteni.
rovatvezető: Legéndi Renáta
1. Bódi Tamás. 2. Bak. 3. A matek, mert szeretem. 4. Vonatkerék pumpáló. 5. A tömegsport. 6. Lampard.
1. Hogy hívnak? : )
1. Ötvös Martina.
2. Milyen csillagjegyben születtél?
2. Rák.
3. Mi a kedvenc tantárgyad, és
3. Tesi, mert imádok sportolni.
miért? 4. Mi leszel, ha nagy leszel? 5. Melyik a kedvenc szakköröd?
4. Gyerekorvos. 5. Az angol, mert mindig jól szórakozunk.
6. Ki a kedvenc focistád?
6. Christiano Ronaldo.
7. Melyik a kedvenc focicsapatod?
8. Eminem.
7. Liverpool.
8. Ki a kedvenc énekesed?
9. Kék.
8. Lady GaGa.
9. Melyik a kedvenc színed?
9. Nincs, mert mindet szeretem.
10. Belga.
10. Melyik a kedvenc együttesed?
10. Metro Station.
10+1. Tanuljatok, hej!
10+1. Mit üzensz a tanuló ifjúság-
10+1. Mindjárt itt a nyár, még 1× húzza-
7. Chelsea.
nak?
tok bele!
Ugyanúgy, mint tavaly, idén is neveztünk a Mesélj Európa! nevezetű angol nyelvi versenyre. A versenyt régiósra fejlesztették. Az elődöntőjét két helyszínen rendezték meg: a Bács-Kiskun megyeiek Kiskunfélegyházára mentek, a Csongrád megyeiek pedig Békéscsabára. Bulgáriát kaptuk országként, ami egész végig nagy szerepet játszott. Éva néni és az egész csapat ( Cseh Fanni, Papp Orsolya, Slam Szintia, Balaton Anna és én) izgalommal vártuk az első fordulót. Ekkor interneten küldték a feladatokat, bármilyen segítséget igénybe vehettünk. Tovább jutottunk az elődöntőre a második helyen (nem nagyon akarták megadni a megérdemelt pontjainkat, de Éva néni kiállt értünk). Az elődöntő előtt egy képregényt kellett készítenünk a kapott ország egy történelmi eseményéről, amit később elő is adtunk. A képregénnyel amelyben igi bá is nagyon sokat segített első helyre jutottunk. Innen egyenes út vezetett az elődöntőre. Ettől kezdve lett érdekes csak igazán a verseny. Elő kellett adnunk azt a történetet, amit a képregényen bemutattunk. Ezt komoly munka előzte meg: Éva néni éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy tökéletes legyen a darabunk. Elkészítettünk a képregényen látható képek közül három darabot nagyban is. Ez a délután nagyon jól telt...Lassan elérkezett az a csütörtöki nap amikor menni kellett. Voltak köztünk, akik idegesek voltak, és voltak, akik teljes nyugodtsággal utaztak. Útközben még felmondtuk a szöveget, aztán már felé sem néztünk. Másodikként adtuk elő. Nagyon jól sikerült, megkönnyebbülten néztük a többieket. Sajnos találkoztunk legnagyobb ellenfeleinkkel is. Az eredményhirdetésen számítottunk rá, hogy másodikak leszünk. Ezután még több ötlete lett Éva néninek és még tökéletesebbre fejlesztettük az előadást. Egy szombati napon volt a döntő. Oda már igi bá és Fanni anyukája is eljött, valamint Solyi szülei és nagymamája. Itt utolsóként szerepeltünk. Mindenkin jobban lehetett érezni a feszültséget, mint az elődöntőn. Az elején technikai hibák kerekedtek, de Éva néni és igi bá lélekjelenléte megoldott mindent. Nem rontottunk semmit. Arra számítottunk az első három helyezettben benne leszünk, de sajnos nem. Nem baj, majd jövőre ismét megpróbáljuk és aratunk. A NAGY ellenfeleink jövőre már elballagnak, és nem kavarják többet a port. Köszönjük Éva néninek a sok-sok munkát és igi bának a bíztató szavakat és a jó ötleteket! Ötvös Martina
A z é r t e le m t á r sa sá g b a k í v á n ko zi k , a b u t a sá g a t ö m e g e t ke d v e l i.
Egy egyszerű múzeumőr is sokra viheti: ha van egy izgalmas találmánya egy újfajta zseblámpáról. Larry (Ben Stiller) már nem őriz múzeumokat, jómódú vállalkozó lett belőle. Ám a Washingtoni Természettudományi Múzeum kiállítási tárgyait - régi jó barátait - átszállítják egy másik épületbe, és útközben elvész a Fáraó Aranytáblája, amelynek segítségével éjszakánként életre keltek: a bajban pedig szükség van a régi barátokra. Larry tehát újra szolgálatba áll, de ezúttal nemcsak egy fáraóval találja szemben magát, hanem új életre keltett szövetségeseivel is: a gonosz oldalon csatasorba áll Al Capone, a gengszter, Rettenetes Iván cár és Napóleon. Még szerencse, hogy vannak életre kelt kiállítási tárgyak, amelyek hősünk segítségére sietnek. És még nagyobb mázli, hogy köztük van egy nagyon csinos, ifjú nő… csak sajnos reggelenként neki is vissza kell mennie a vitrinbe.
Az ifjú legénység első útjára készül a valaha készült legfejlettebb csillaghajó, a U.S.S. Enterprise fedélzetén. Ezen az úton, mely csupa akció, humor, kozmikus veszély, az újonc kadétoknak meg kell állítaniuk egy gonosz lényt, akinek bosszúmissziója az emberiség létét fenyegeti. A galaxis sorsa két rivális kezében van. Egyikük, James Kirk, a bajkeverő, kalandkereső iowai farmerlegény. A másik, Spock egy logikán alapuló társadalomban nevelkedett, amely elvet mindenféle érzelmet. Amint a heves ösztön összecsap a hideg ésszel, valószínűtlen, de erős szövetségük az egyetlen, amely átvezetheti legénységüket az elképzelhetetlen veszélyeken, hogy eljussanak oda, ahová ember még nem merészkedett!
Földi Ottó
Túra Akasztóra 2009. május 12 -e szép nap volt, éppen alkalmas a túrára. Szerencsénk volt, mert Éva néni ide tervezett egy akasztói túrát. Délután 3 órakor a felsős udvarban gyülekeztünk. Majd 3 óra után pár perccel elindultunk. Az odaút nagyon fárasztó volt, mert nagyon meleg volt és az út is hosszúnak tűnt. Végül másfél óra után beértünk Akasztóra. Mindenki nagyon örült, amikor megláttuk a cukrászdát. Először szinte mindenki fagyit vett. Majd miután elfogyasztottuk a fagyinkat, jöhettek a jégkásák, amit én nem annyira szeretek, viszont az üdítőt annál jobban, amit szintén vettünk. Mikor mindent elpusztítottunk, lementünk a cukrászda melletti parkba, ahol még szökőkút is volt. Miután mindenki kijátszotta magát, akkor indultunk hazafelé. Mikor már elértük az út felét, találkoztunk igazgató bácsival és lefényképezett minket. Majd pár perc múlva ismét találkoztunk vele, hozott nekünk rágót, a tanároknak pedig egy üveg innit és egy almát. Később megláttuk Magdi néni férjét és a fiúk már ezt kérdezték:"Na, ő mit hozott?". Persze ezen mindenki nevetett. Mikor megláttuk a templomtornyot, nekiiramodtunk, és elértünk az iskoláig. Ott mindenki lefeküdt a buszmegállói padra. Miután pihiztünk egy kicsit, mindenki elindult hazafelé. Ez egy csodálatos nap volt és nagyon köszönjük Éva néninek és Magdi néninek ezt a szép túrát! Remélem jövőre is lesz ilyen! Trencsányi Katalin
Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek.
TESZT!
MILYEN A NYÁRI STÍLUSOD?
1. Hogy hordod a hajad a strandon?
6. Számodra mi a nélkülözhetetlen ki egészítő?
A) kendőben B) összefogva C) kiengedve
A) Valami fénylő apróság. B) Öv amelyre rátehetem az MP3-emet. C) Divatos kendő.
2. Mi a véleményed a színes körömlakkról? A) Imádod. B) Csak a lábkörmödet fested. C) A színtelen lakkot kedveled. 3. A nagy kendő és a szoknya: A) A strandon nagyon fontos. B) Több ilyen kendőd is van. C) Nem tetszik neked. 4. Mitől eredeti valakinek a stílusa? A) Néhány strassztól. B) EMO stílustól. C) A hagyományos stílust kedveled. 5. Milyen álmaid pólója? A) Sokkoló és kivételes. B) Márkás. C) Sportos.
Legtöbb válasz A) Mindig nagyon gondosan megfésülködsz,fontos számodra az elegancia és a jól megválasztott kiegészítők. A kinézeteddel azt akarod sugallani:én vagyok a legjobb. Minden bizonnyal igen,de... mondj le a kiegészítőkről,és lazábban fogod érezni magad a strandon. Legtöbb válasz: B) Ha véletlenül túlzásba esel az öltözködés tekintetében pontosan tudod, mi nem stimmel, és azt teljes nyugalommal korrigálod is. Mindig nyugodt és kiegyensúlyozott vagy. Tudod, hogy kell nyáron öltözni és nem csinálsz a bolhából elefántot. Legtöbb válasz C) A következőképpen nézel ki: szélfútta fürtök, szuper rövid nadrág, póló, saját kezűleg díszített cipő. Néha úgy festesz, mint egy hajótörött, hogy ez feltűnő-e? Minden bizonnyal. Izer Klaudia
Lan PArty Az iskolában Lan Party-t hirdetett igazgató bácsi a Counter Strike 1.6 játékkal. Biber Balázst és engem kért meg, hogy szervezzük meg. Nos, megszerveztük, összesen nyolc csapat volt, két-két személyből állt egy csapat. Kétszer 15 perces menetek voltak. Az első napon Szabó Árpád és Szűcs Józsi csapata küzdött meg Vajas Ádám és Csima Viktor csapatával. Vajas Ádámék 11-10-re nagy harcban, de legyőzték Árpiékat. Ezután Jasinka Zsolt és Krich Martin küzdött Takács Richárddal és Bódi Tomival, Zsolti és Martin győztek. A második napon Biber Balázs oldalán küzdöttem Kerékgyártó Milán és Fodor Rácz Dávid ellen. Nem volt nehéz a harc, 283-ra nyertünk. Ezután két ötödikes csapat játszott egymás ellen. Innen Balaton Vince és Földi Olivér került ki győztesen. Jöhettek az elődöntők, Vajas Ádámék és Jasinka Zsoltiék viadala!. A harcot Ádámék nyerték. Ezután jöhettünk mi. Balaton Vincéék ellen küzdöttünk. A meccset megnyertük!! A döntőt így Biber Balázs és jómagam, Vajas Ádám és Csima Viktor játszotta. A döntő már 2x fél órás volt. Az első fél órát mi nyertük, és a másodikat is hoztuk. Így hát mi lettünk ebben az évben a bajnokok! Nagyon örülünk a győzelemnek és gratulálunk minden versenyzőnek. Badó Csaba
Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés, érteni fogjátok a választ is.
rovatgazda: Geiger Vivien Sziasztok! Újra itt a cikkem, olvasgassátok minél többen… Most Ashlee Simpsonról szól a sztárparádé rovat: Autogram címe: c/o Studio Fan Mail 1122 St. Robertson Blvd. # 15 Los Angeles, CA 90035 USA Teljes név: Ashlee Nicole Simpson-Wentz Született: 1984. október 3-án Születés helye: a Texasi Waco (Egyesült Államok) Lakóhely: a Californiai Los Angeles (Egyesült Államok) Kor: 22 év Magasság: 1m 71 cm Haj: szőke Családja: Apukája: Joe Simpson aki egyébként a menedzsere is.. Nővére: A szintén énekes Jessica Simpson Anyukája: Tina Simpson Férje: Pete Wentz 2008. május 17. óta házasok! Gyermeke: Bronx Mowgli Wentznek Állatok: 2 kutya Asztrológiai jel: Mérleg Kedvenc ital: Red Bull Kedvenc szín: fekete Kisfia neve: Újszülött kisfiúknak a Dzsungel könyvéből választották a Mowgli nevet, amit a Bronx előtaggal (New York-i városrész és folyó neve) turbózták fel. S hogy miért? A pici nevének kezdőbetűit összeolvasva Pete kedvenc autómárkája a megfejtés. ajánló: www.gportal.hu/mickey-a-legjobb
<3 a név ne tévesszen meg
Bye: V!veee
Szépségverseny A szépségverseny 5 órakor kezdődött a tanév utolsó diszkóján.. Az összes lány kapott egy sorszámot és izgatottan várták, hogy mikor mehetnek fel a színpadra. Egyenként felmentünk a színpadra a számunkat magunk elé tartva csípőre tett kézzel és forogtunk egyet. A zsűri közben pontozott. A végén az összes versenyző felment a színpadra és a zsűri még alaposabban szemügyre vette a manökeneket. Aztán a bírák elvonultak meghozni a végső döntést. Ezután következett az eredményhirdetés. Éva néni kihirdette az eredményt: 2. udvarhölgy: Mészáros Barbara 1. udvarhölgy: Belák Szilvia Királynő: Turán Nikoletta Mind a három lány boldogan állt a színpadon, kaptak oklevelet és virágot. Mészáros Barbara
Azt hiheti az ember, hogy bármilyen akadályt legyőz, még saját tudatlanságát is. Egy péntek reggel Pestre indultunk a DUE sajtófesztiválra. A bejáratnál kaptunk egy útmutatót, hogy mi mikor lesz. 10:30-kor volt a fesztiválnyitó gálaműsor és bemutatták, hogy hol van pl. az oldalhajó, a Cibezz pódium, a padlás stb. Utána köszöntött minket Kecskés István,a DUE elnöke, Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke, meg persze Beke Dániel is. Miután elmondták beszédeiket, fellépett a 7Sick break tánccsoport és sok érdekes dolgot mutattak nekünk. Nem sokkal utána az Országos Diákakadémia pályázat eredményeit hirdették ki. Majd fellépett Kovács András Péter, akinek a humorán jót kacaghattunk és az oldalhajón kérdőre is vonhattuk később. Miután jót nevettünk, jöhetett egy újabb eredményhirdetés, a DUE és a CIB bank pályázatának díjátadása. Majd fellépett Feke Pál és egy jót dalolhattunk vele. Találkozhattunk Hodász Ádámmal 10:30-kor a Cibezz pódiumon. 12:30-kor az “új” István, a királlyal lehetett találkozni, közben Kovács Andrást faggatni. Néha lehetett hallani, hogy: " I'm lovin'it ". Ez azt jelentette,hogy mindenki rohanhatott a MC Donald's standjához és 10 gyereknek 10 kérdésre kellett válaszolni. Különleges ajándékokat lehetett nyerni. Visszatérve az eseményekre, Ördög Nórát is lehetett faggatni (róla majd többet is megtudhattok). Déltől 14:00-ig lehetett ebédelni a büfében. Ebéd után újra folytatódhatott a móka.14:30-kor volt a tombolasorsolás és sokan nyertek rengeteg ajándékot, de a legjobb a főnyeremény, egy mobiltelefon volt! Kihirdették az Országos Iskolarádió Hálózat jutalomsorsolás eredményét Ördög Nóra ismertette. Majd fellépett a Revolution. Találkozhattunk még Réz Andrással és Dudás Viktorral is. Beszélget-hettünk Berki Krisztiánnal, és Sors Tamással,16:20-kor Joshi Bharattal, majd Molnár Ferenc Karamellel találkoztunk, és hallhattuk dalait. Turán Lívia
Ördög Nóri Mit jelent számodra a tánc? ( Mit is kérdeztem volna… ) - Ha 10 évvel ezelőtt kérdezed, akkor mindent, de most már csak hobbi a számomra! Melyek a kedvenc latin táncaid, ill. standardek közül melyiket szereted? - Szeretem a Sambát, Cha Chát, Jiveot, és a keringőket! - mondta. Ezután búcsút vettem Nóritól… Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük szépen, Éva néni, hogy el tetszett vinni minket! Geiger Vivi
Orsival Novák Péter előadását Sebestyén nagyon menő Balázs, és Vadon kicsit szexi Jani! néztük/hallgattuk meg. Fannival untuk Novák Péter szavait (unalmas volt, amit a toleranciáról mondott), elmentünk és beváltottuk a kajajegyeinket! Hamburger után újra szétváltunk. Volt, Témája a tolerancia lett volna, aki Ördög Nórihoz ment, és voltak olyanok is, akiket inkább Balázs érdekelt. Sietamiről lényegében nem esett szó. tünk az oldalhajóra (földszint, Nagyszínpadtól balra), hogy a kezdésre odaérjünk, Mindenkit a gazdasági válság de már rengetegen voltak. A műsorvezető lány feltett néhány kérdést, de a érdekelt és erről kérdezősködtek, gyerekek gyorsan átvették a szót! Majdnem mindenkinek magasban volt a keze. hogy ő mit gonSok kérdésre kaptunk választ. Megtudhattunk dolgokat a magánéletéről,a dol róla. Még műsorokról, amikben házigazda volt, kiskoráról, hobbijairól, és még sok másról! azt is felvetetA gyerekek többsége a Celeb vagyok, ments ki innen! című vetélkedőről ték, ha háború kérdezgették őt! Sokakat érdekelt, mi történt Vilikével a hírességek kis malacával. vagy forradalom Szeret íjászkodni, lovagolni,és már könyvet is írt! A buddhizmus által kíván jobb lenne akkor ember lenni. Nem szeret a középpontban lenni. A beszélgetés végével adott válna minden néhány autogramot. Mindent egybevéve nagyon jól éreztünk magunkat. Sokat jóra. Ezt a nevettünk Ottóval a törpicseken. témát egészen Papp Orsolya sokáig boncolOttóval Kovács András Péterhez mentünk gatták, többen (ha valaki nem ismerné a Dumaszínház tagja elmondták az és a TV-ben is sokszor látjuk). anyagi helyzetüket, már kezdtek Érdekes dolgokat tudtunk meg róla pl.: durvulni a dolgok. Ki az egyik párÜgyvédnek készült, és először ijesztőnek tot, ki a másikat támogatta, Novák találta a tévét. Péter leginkább csak hallgatott. Annak ellenére, hogy híresség, rendesen fizet Viszont ő sem bírta sokáig, és adót, nem iszik, és nem szereti a családján Sebestyén Balázst szép szavakkal tesztelni a vicceket. Elmesélte, hogy ő volt az illette. Ekkor aztán meglepődtünk osztály bohóca. Szeretne nemsokára önálló Orsival, s rajtunk kívül páran. Egy estet tartani. Elmondta, hogy a vicceit nem ideig még hallgattuk a politikát, de gyakorolja otthon, hanem a közönségen aztán úgy döntöttünk, hogy jobb próbálja ki. Kérdéseinkre tartalmasan, kerek lesz, ha mi távozunk... mondatokban válaszolt. Mind a ketten Cseh Fanni élveztük Kovács András Péter előadását. Trencsányi Attila
Észből is megárt a sok, pláne ha hideg, s főleg, ha kizárólag elméleti. A sajtófesztiválon sok jó játék volt, többek között a McDonald'játéka is. Minden órában egyszer elhangzott a szignál (akkor ezer gyerek odarohant) és tíz szerencsés, ha jól válaszolt egy kérdésre, akkor megpörgethette a szerencsekereket. Lehetett nyerni tollat, bögrét, hátizsákot, bevásárlótáskát, kulcstartót és kitűzőt. Én háromszor álltam ott, mire sorra kerültem, de végre meglett a kulcstartó! XD A csengődiek sokat nyertek, reméljük jövőre is lesz ilyen játék. Akkor talán osztogathatnának sajtburgereket...:) Balaton Anna Közönségtalálkozó Feke Pállal - Milyen érzés az, amikor az ember egyik napról a másikra híres lesz? - Nagyon jó érzés. Az a l e g j o b b , amikor tapsolnak. - Régi nagy vágyad volt, hogy színész legyél? - Igen. Már kisgyermek koromban az akartam lenni, mióta lemondtam egy csúfos biciklibaleset miatt a buszvezetőről. Nem is tudnám már másképp elképzelni az életemet. - Családod inkább támogatott vagy féltett a pályától? - Féltettek. - Soha nem volt lámpalázad? - Dehogynem. Ha egy kisebb előadás van, akkor nem annyira, mint egy nagyobb előadás előtt. - Van valamilyen bevált trükköd ennek a legyőzésére? Pl.: Gondolsz valamire vagy kabala van a zsebedben? - Nincs ilyenem. Igazából nagyon szövegparás vagyok, félek, hogy elrontom, ezért amikor fellépek, tele van minden monitorokkal, amiről le tudom olvasni a szöveget, ha elfelejtem. - Mi volt a kedvenc szereped?
- Nincs kedvenc szerepem, mert mindegyikben megfogott, tetszik valami. - Hogyan lehet hirtelen másik szerepbe bújni? - Pl.: ha neked egy orvossal van interjúd, akkor sem kérdezed meg, hogy van-e lámpalázad. - Miben más külföldi színpadon játszani, mint itthon, magyar közönségnek? - Igazából a kint élő magyaroknak játszottunk magyarul, ezért nem kellett izgulnom, hogy meg kell tanulnom angolul a dalokat. - Magánemberként milyen zenét hallgatsz? - Mindenfélét hallgatok. - Hogyan látod a zenészdarabok helyzetét? - Minden területen rossz, katasztrófa a helyzet. - Nagy vágyad volt, hogy Istvánt játszhass? - Híres szerettem volna lenni, és ezzel a szereppel a tévén keresztül sikerült. És a kérdésedre a válaszom, igen, ez volt az elsődleges célom. - Volt kétséged afelől, hogy megnyered ezt a versenyt? Tehát benned volt, hogy kiesel, vagy bíztál önmagadban? - Hittem abban, hogy megnyerem, de felmerült bennem, hogy akár ki is eshetek. - Van még olyan szerep, amiért újra belevágnál ebbe az egészbe? - Rengeteg olyan van még, amiért belevágnék, és el tudnám magamat képzelni egy jó pár szerepben. - Ha egy kívánságod lenne a szakmáddal kapcsolatban, akkor mi lenne az? - Mit nagyon szeretnék, az egy nagykoncert. - Ha választani lehetne, akkor koncert vagy színdarab? -A koncerteket jobban szeretem, mert akkor önmagam vagyok. - Vállaltál már szinkronszínészetet? - Nem voltam csak egyszer, de hihetetlenül nehéz dolog, de kipróbálnám, hogy milyen Dr. House hangjának lenni. Slam Szintia
Én Joshi Bharat közönségtalélkozójára ültem be. Egyrészt ott volt még ülõhely, másrészt, bár Tv mûsorából vajmi keveset láttam, érdekelt ez az ember. A gyerekek kérdéseire szívesen, kedvesen válaszolt. Megtudtuk, hogy Indiából származik. Bábszínészként pályázott Európába, és Stokholmba került. Az idõ haladtával új pályázatokat nézegetett, mivel szeretett volna tovább is itt maradni földrészünkön. Két városból kapott ajánlatot: Budapestrõl, és Bukarestbõl. Egyikrõl sem tudott semmit, sõt svéd barátai sem. A “döntsön a fizetés, hisz meg kell élni valamibõl” elvet követte. A felkínált román illetve magyar bér nem volt elsõ látásra mérvadó, hiszen nem ismerte a viszonyokat. Végül döntését úgy hozta meg, hogy megnézte a borítékokon a bélyegek árát. A magyar bélyeg 1,40 Ft-ba került, a havibér 2800 Ft. Ez az arány volt a kedvezõbb, tehát a budapesti szerzõdést írta alá. Így került ide, aztán további kötõdések (barátok, szerelem, család) itt is tartották. Természetesen beszélt mostani munkájáról is. Érdekes személyiség, szívesen hallgattam. Éva néni
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz - de elsősorban maradj ember.
Május 22-én osztálykirándulásra mentünk Budapestre.Reggel 7 órakor gyülekeztünk a buszmegállóban, és elindultunk a hosszú útra. Érkezés után első utunk az állatkertbe vezetett. Láttunk denevéreket, zsiráfokat, fókákat és még rengeteg más élőlényt is. Nagyon szép volt. Ezt követően a cirkuszba mentünk, ahol egy két órás előadást néztünk végig. Nagyon színvonalas műsort adtak elő az idomárok, artisták. Utolsó utunk egy bazárba vezetett, ahol kis emlékeket vettünk, és utána indultunk is haza. Este 9 órára érkeztünk meg a buszmegállóba, ahol a szülők már vártak minket. Nagyon szép és tartalmas volt e pénteki nap. S. K.
Végre eljött a nap. Péntek reggel osztály kirándulásra indultunk Budapestre. A buszon édesapám volt a sofőr. Együtt mentünk az elsősökkel. Úti cél az állatkert, és a cirkusz volt. Először az állatkertet jártuk körbe, megcsodáltuk a különböző állatfajokat. Dél körül elfáradtunk, ezért leültünk kicsit megpihenni és elfogyasztottuk az ebédünket. Utána még sétáltunk egy kicsit, majd átmentünk a cirkuszba. Nagyon jó kis előadás volt. Mikor vége lett, elindultunk hazafelé. Solton még megálltunk egy fagyira és már sötét volt mikor hazaértünk. Jó volt ez a nap, mindenki elfáradt.
Kósa Bence Egyik délután az osztállyal biciklitúrára indultunk Akasztóra. A Fecó Akasztó határáig bírta a túrát. Az apukám autóval kísérte a csoportot, ha valaki nem bírná az iramot. Akasztón mindenki fagyizott. A hazafele úton is minden rendben ment. Nagyon jó volt ez a túra. Szabó Norbert
Matekverseny - április 29. Kecel. Odaérkezvén egy nyitóünnepség köszöntött bennünket. Miután vége lett a megnyitónak mindenki elment az adott terembe. Egy órát kaptunk a 12 feladat megoldására. Mindenki magához mérten írta meg a feladatlapokat. Kinek jobban sikerült, kinek kevésbé. A tanárok kijavították a munkákat. Utána eredményhirdetés volt, mindenki megtudta, hányadik lett. A következő héten Soltvadkertre mentünk. Itt 4 fős csoportokban dolgoztunk. Itt is egy órát kaptunk a feladatokra. Ezek kicsit könnyebbek voltak, mint Kecelen, és a végeredményt is hamarabb kihirdették. Itt jobb eredményeket értünk el, de nem értünk el helyezést. Ezután indultunk haza. Lengyel Dávid, Gazda Alexander Cseresznyézés az osztállyal Pénteki nap délután kerekedtünk fel, és elindultunk az osztállyal cseresznyét enni Kati néni kertjében. Mentünk, mendegéltünk, míg végül odaértünk. A lombok között mosolyogtak ránk a piros cseresznyék. Nagyon megörültünk nekik,felmásztunk a fára, és leszedtünk annyit, amennyit csak bírtunk. Utána cseresznyemag-köpő-versenyt rendeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk. Keceli nyelvtanverseny Április közepén Kati néni felvetette, hogy lenne-e kedvem egy nyelvtanversenyhez. Még soha nem voltam, de gondoltam, miért ne próbálhatnám meg? Ezután Kati néni segített felkészülni. Április 29-e volt a verseny napja. Ebéd után autóval indultunk Kecelre. Mikor odaértünk, leültünk ésmeghallgattuk a beszédet majd mindenki ment a saját osztályába. 45 percig írhattuk a feladatlapot. Gondolkodtató feladatok voltak, de azért meg lehetett oldani őket. Amikor végeztük az udvaron játszottunk. Utána eredményhirdetés volt. A sok gyerek és pedagógus kíváncsian figyelt. Én nem értem el helyezést, de 24-ből 11. lettem. Nagyobb odafigyeléssel jobb is lehetett volna, de majd legközelebb! Slezák Virág Matematika verseny 2 harmadikos és 2 negyedikes indult. Amint odaértünk a szökőkút szép látványa várt ránk. Mikor bementünk, máris
Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az e m b e r. láthattuk a kupákat és az érmeket, de a java csak fent volt. Kerámiák, festmények és még sok káprázatos mű. Amíg vártunk a versenyre, addig elmentünk fagyizni. Megettük a fagyikat, visszamentünk az iskolába, ahol pár percen belül kezdődött a megmérettetés. A végén, míg az eredményekre vártunk, lementünk és finomakat falatoztunk. Sajnos nem értünk el helyezést és nem is tudhattuk meg, hogy hányadikak lettünk. Az viszont vicces volt, hogy már az elején elveszett a versenyszellem, mert akik nem értek el helyezést azok is kaptak tollat. Nem baj,hogy nem értünk el helyezést, hisz ezzel is tapasztalatot szereztünk. Jövőre újra megpróbáljuk! Ádám
Május 27-én kirándulni ment az osztály Pécsre. Elkísért minket az igazgató bácsi is. Először az állatkertbe mentünk, és egy szuper jó szerpentinen mentünk fel. Nagyon sokféle állatot láttunk, a legnagyobb élményünk az volt, hogy a majom a fiúkat megdobálta kővel és fával. Bármilyen hangot adtunk ki, ő utánozta, igaz az a mondás, hogy: "Utánozás majom szokás!" Ezt követően ettünk, vásároltunk és utána ellátogatunk a Marcipán Múzeumba, ahol csodálatos kézimunkák tárultak elénk. (Pl: János Vitéz, Magyar Nemzeti Színház). Ellátogattunk a Terráriumba, láttunk madarakat, teknősöket, denevéreket és hüllőket. Utána az úti cél a pláza volt, ahol a moziban megnéztünk egy mesét. Nagy sajnálatunkra véget ért a kirándulás és elindultunk hazafelé. Dunaföldváron megálltunk fagyizni. Nagyon sokat énekeltünk és jól szórakozunk, mert igazgató bácsi sokat viccelődött. 19:30-körül értünk haza. Amióta az eszem tudom, ilyen jó osztálykiránduláson még nem voltam. Köszönjük Éva néni és igazgató bácsi! Loványi Csilla Irány Budapest! Reggel fél hétkor indultunk. Az oda út jó volt, beszélgettünk, nevetgéltünk. Bementünk a Csodák Palotájába. Nagyon érdekes hely volt, sok kísérletet lehetett kipróbálni és játékok is voltak, pl.:monocikli, óriás jojó. Délben egy bemutatót élvezhettünk, melyben a száraz jéggel (megfagyott szén-dioxid) és folyékony nitrogénnel kísérleteztek. Azután átsétáltunk a Margitszigetre. Nagyon érdekes hely. Majd újra buszra szálltunk. Cél: a Természettudományi Múzeum!!! A kiállításokon sok érdekes dolgot lehetett látni. Pl.: mammut, Noé bárkája, kőzetek. Körülbelül egy órát töltöttünk itt. Majd haza indultunk és közben fagyizni is megálltunk. Fáradtan, de jókedvűen értünk haza, estefelé. Kerékgyártó Milán Nehezen, de meggyőztük Ibolya nénit, hogy legyen osztálybuli, mert már ránk fért egy kis bulizás. Elkezdtünk szervezni, megbeszéltük az időpontot és a helyet. A matek teremben kellett tartani, mert a mi termünkben kresz tanfolyamosok voltak. Tina, Fanni és én a Fanniéknál találkoztunk, szépen felöltöztünk, kisminkeltük magunkat rendesen, hajvasalót is előkaptuk, kivasaltuk a hajunkat és elindultunk a buliba. Gondoltuk lesz zene, ezért nem foglalkoztunk azzal, hogy előkeressük a CD-ket. Nagyot tévedtünk. Bár Anna elhozta az Eminem CD-t, ami nagyon jó volt,de nem lehetett rá jól táncolni. Gyorsan visszarohantunk, és előkapartunk néhányat. Kiderült, hogy ősrégi számok vannak rajta, de volt köztük nagyon jó is. Teljes depresszió uralkodott el rajtunk. Aztán Risikeh adott nekünk egy lemezt. MC Haweres volt. Risi nagyon beindult, mikor meghallotta a zenét és vadul táncolt. Aztán mindenki utána. Még a Fecit is berántotta a Fanni és látszólag élvezte a Fecike, mert nagyon vigyorgott, amitől elkapott minket a Tinával a röhögés és le kellett ülnünk. Farkasoztunk is, mindenki nagyon élvezte, csodás párokat alakítottak a "Szerelmesek". Üvegezés is volt, amin Pati hastáncolt és puszit adott Judette-nak, Tina megpuszilta a Tomikát, és sok kérdés is elhangzott. Nagyon élveztük a bulit. Köszönjük Ibolya néninek. Földi Gabriella
Május 8-án Legéndi Renáta, Bagi Vera és én képviseltük Bács-Kiskun megyét Dombóváron, az országos Madarak, fák versenyen. A 11 csapatból 6-ak lettünk! Időközben a tanulásba is bele kellett húzni, a közelgő évvége miatt. Sokan közülünk a leendő sulijában már orvosi vizsgálaton vett részt. Izgatottan várjuk a gólyatáborokat és kirándulásokat. Május 22-én a Karaoke versenyen az osztályból csak Turán Niki és én indultunk. Nekem a Neh nah nah nah-val a 3. helyet, míg Nikinek Madonna slágerével, a La isla Bonita-val az 1. helyet sikerült bezsebelni. Nikit aznap megválasztották iskolánk szépének, Belák Szilvi lett az I. udvarhölgye. Gratulálunk! Farkas Barbara
Egyes dolgokat nyugalomban, másokat viharban lehet a legjobban megtanulni.
Az utolsó szó jogán...Kedves emlékeink... Alsó tagozaton az A és B osztály nagyon nem szerette egymást , és folyton csúfolódtunk egymással. Az egyik ezek közül: "A-sok, A-sok aranykoronások , B-sek, B-sek fábaszorult férgek!" Ehhez képest ötödikben már semmi ilyenről nem esett szó. Erre szívesen emlékszem vissza. Farkas Barbara Másodikosok voltunk, éppen olvasás órán ültünk. Olvastunk egy történetet, ami azt hiszem egy favágóról szólt. Zsoltira jutott a sor, hogy olvasson. Az eredeti szöveg így hangzott: " A favágó mérgében rácsapott a tőkére", Zsolti persze nem úgy olvasta, ahogy kellett volna, hanem így: "A favágó mérgében rácsapott a tökére." Mindenki iszonyatos nevetésben tört ki. Kati néni 3-szor próbálta meg újraolvastatni, és utoljára sikerült. Turán Niki Amikor beléptünk az Unio-ba, nevelőink versenyeket rendeztek. Csokipénzt lehetett gyűjteni és a programok után összeszámolták a pontjainkat. A legérdekesebb volt a lekvároskenyér-evő verseny. Csukott szemmel etettük a másikat. Verával elvégeztük a feladatot. Ragadt az arcunk, és nem találtunk mosdót a nagy pályán. Legéndi Renáta 2. osztályban Marika nénivel, és az osztállyal elmentünk biciklivel a Csonka toronyhoz. Velünk jött pár szülő és paprikás krumplit főzött a Ricsi apukája. Jókat játszottunk és ettünk. A csatornából hoztam haza pár csigát egy befőttes üvegben, és amikor hazaértem kiborult az üveg a táskámban és tele volt a táskám csigával. Földi Ottó 1. osztályban történt, hogy Vera, Attila és én balettra jártunk, és az Attilát mindig becsomagoltuk a Verával együtt a szőnyegekbe, és gurigattuk. Sárika néni mindig leszidott minket. Mi voltunk az ördögök és Attila meg az angyal. Húsvéti készülődés közepette 1. vagy 2. osztályban nyuszit festettünk, majd a feladat szerint ki kellett vágnunk őket a vonalak mentén. Ottó elsőre lemetszette a nyuszi fejét. Mikor megragasztotta Marika néni celluxszal, újból lemészárolta a nyulat, a folyamat újból megismétlődött, s a végeredmény az lett, hogy az egész nyuszit cellux borította. Bagi Veronika Azt hiszem 2. osztályban történt, mikor napköziben az egyik barátom rám bízta féltve őrzött Mars csokiját, hogy vigyázzak rá. Én biztos helyre tettem. A hasamba. Mikor visszajött és a "Hol a csokim?" kérdést felvetette, csak annyit tudtam mondani, hogy megettem. Megígértem, hogy kárpótolom érte, ez azóta sem történt meg. Trencsányi Attila Szerintem az volt a legjobb, amikor hetedikben osztálykirándulásra mentünk. Egy kétnapos kirándulás volt Balatonalmádin. Napközben élveztük a kellemes időt, a testünket bizsergető, lágy hullámokat. Este "elfelejtettünk" elaludni, megrohamoztuk a lányok házát, ahol megbeszéltük a másnapi tennivalókat, de a "veszély" folyton fenyegetett. Attila apukája egész éjjel ébren volt, és minket figyelt! Reggel Sanyi bácsi és Anett néni nagyon fáradt volt, mégis visszamentünk a partra. Hazafelé megvitattuk a kirándulás élményeit. Szerintem magatartásunk jó volt, és ezt a felnőtt kísérők is megerősítették. Erre a két napra szívesen gondolok vissza. Makádi István
főszerkesztő: Németh Istvánné szerkesztők: Balaton Anna, Bagi Veronika, Földi Ottó, Legéndi Renáta, Trencsányi Attila, Izer Klaudia, Ötvös Martina, Geiger Vivien, Farkas Barbara, Turán Lívia tördelés, megjelenés: Németh István nyomdai munkák: KTKT Általános Iskola és Középiskola Csengődi Általános Iskolája megjelenik 50 példányban Ára: 50 Ft