XVII. évfolyam, 6. szám 2007. június
A Nagykállói Önkormányzat
A közgyógyellátásról
2
Szilágyi-díjas pedagógusok
4
és Nagykálló Város lapja
Nyári napközis tábor
5
Eredmén yes Eredményes sportolók
7
A nagykállói közoktatás és gyermekeink jövôje a tét Az országban nem egyedi eset a nagykállói oktatási rendszer átalakítása. A romló finanszírozási feltételek, valamint a gyereklétszám csökkenése nagyon sok településen jelent problémát a fenntartó, az önkormányzat számára. A helyzet rendezését ki összevonással, ki átszervezéssel, próbálja megoldani, de tudjuk, nem ritka a végleges megoldás: az oktatási intézmények bezárása sem. A Nagykállói Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és a
dô a felsôsök számára. A Budai Nagy Antal Szakközépiskolának pedig 400 diákja van, ezért ôk a jelenlegi Korányi út 25-27 sz. alatti épületben kapnak helyet (a jelenlegi Kôrösi tagintézményben). Ebben az épületben ugyanis 13 osztályterem és 2 szaktanterem van, összesen 430 férôhellyel. Az átszervezés eredményeként a városban egyetlen székhelyen kívüli telephely a Kállay Rudolf Szakiskola tagintézmény marad, ezért a Képviselô-testület kezde-ményezi önálló intézményi formában való mûködtetését.
Nagykállói Gimnázium, Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosító javaslatáról döntött májusban a Képviselô-testület. Az elôterjesztés már a testületi szavazást megelôzôen is indulatokat váltott ki a pedagógusok és szülôk egy részébôl. Nem tartották, nem tartják elfogadhatónak, hogy a nagykállói oktatási intézmények a jövôben eredeti képzési formájukat megtartva ugyan, de részben más épületekben mûködjenek. A fenntartó az átszervezést megelôzôen, több szempontot figyelembe véve döntött amellett, hogy 2007 szeptemberétôl a jelenlegi Szilágyi István Intézményegység épületébe az alsó tagozatos osztályokat helyeznék el, mivel ott 19 osztályterem és 4 szaktanterem van, a férôhelyek száma 608, míg az alsó tagozatos gyermekek létszáma 473 fô. A felsô tagozat elhelyezésére a Budai Nagy Antal Szakiskola Tagintézmény (Szabadság tér 5-6 sz.) épülete lenne megfelelô, tekintettel, hogy a 620 fôs férôhely elegen-
Az átszervezést többek között az évrôlévrôl csökkenô gyermeklétszám, valamint a finanszírozási feltételek romlása indokolta a fenntartó, a Nagykállói Önkormányzat számára. Az átszervezés szakmai elônyeként azonban további érvek, indokok is felsorakoztathatók, mint például az, hogy a gyerekek egységes beiskolázása, egységes tankönyvhasználatot, egységes szakmai program bevezetését teszi lehetôvé. Ezen kívül biztosítható a kiegyenlített osztálylétszámok az azonos évfolyamokon (például elkerülhetô a szélsôséges 19, ill. 27 fôs létszám, melyet felválthat 25 fôs osztályok), vagy a tantárgyfelosztások, órarendek összehangolása, a pedagógusok áttanításának megvalósítása. A Budai és a Korányi diákjai számára a közös kulturális és sport rendezvények szervezése, a közös könyvtárhasználat. A tárgyi, személyi feltételek is kiegyenlítettebbé vállnak a két intézményben, amitôl fenntartó az oktatás színvonalának növekedését reméli.
Juhász Zoltán, polgármester: – Mi vezetett ehhez a helyzethez? – A Képviselô-testület több szempontot is figyelembe vett mikor döntött az intézményösszevonásról. Egyrészt szempont volt, hogy megszüntessük az általános iskola két alsó és két felsô tagozatán a nem kívánatos beiskolázási versenyhelyzetet. A város vezetôjeként elfogadhatatlannak tartom az ebbôl adódó békétlenséget. Emellett elmaradt a tantárgyfelosztások összehangolása, a pedagógusok áttanításának megvalósítása, de nem hagyhattuk figyelmen kívül a demográfiai mutatók, valamint a megyeszékhelyre való bejárás miatt csökkenô gyereklétszámot. Másrészt a Budai Nagy Antal Szakközépiskola Tagintézménynek nem teljes, a kihasználtsága, a 620 férôhelyen, 400 gyerek tanul csoportbontásban, míg a Kállay Rudolfban helyhiánnyal küzdenek és délutáni oktatást szerveznek. S persze szempont volt a finanszírozási feltételek romlása is. – Tehát ezzel az akarja mondani, hogy kizárólag nem költségv etési me gszorítások költségvetési megszorítások vezettek a jelenle gi átszerv ezéshez? jelenlegi átszervezéshez? – Egyértelmûen fontos az anyagi megtakarítás is, de kizárólag nem ez indokolta az integrációt. Igyekeztünk minden intézmény, minden pedagógus és persze diák számára megtalálni a legjobb megoldást. – Köztudott, hogy az átszerv ezést nem foátszervezést gadta mindenki kitörô lelk esedéssel, külölelkesedéssel, nösen Budais körökben váltott ki ellenérzést. Hogy érzi mára sik gn yugtatni sikerült megn gnyugtatni erült me a kkedélyek edélyek et? edélyeket? – Az idei költségvetés készítésekor a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján elfogadtunk egy intézkedési tervet, amiben a gazdaságosabb mûködtetés érdekében kértük az intézményeket, hogy gondolják át az iskolák mûködést, ettôl kezdve több fórumon egyeztetô tárgyalások folytattunk a pedagógusokkal. Elmondtuk az aggályainkat és a segítségüket kértük a helyzet rendezésére. A tanároktól viszont - azon túl, hogy a Budai maradjon a jelenlegi helyén - nem kaptunk érdemi javaslatot. Úgy érzem mára a pedagógusok is megértették, hogy az önkormányzatnak nincs más megoldása, lehetôsége a helyzet rendezésére, a közoktatás finanszírozására. – Mit gondol lesz és milyen eredménye lesz ennek az átalakításnak a jövôben? – A költségmegtakarításon túl, amelynek a pontos számadatai a jövô évi költségvetés készítésekor derülnek ki, de más most, több tízmillió forintos megtakarítással számolunk, tehát ezen kívül az oktatás színvonalának javulását várjuk. Minôségi változást szeretnénk elérni elsôsorban az általános iskolai oktatás tekintetében. Az új vezetôvel szemben ez mindenképp elvárás. A középiskolában pedig azt, hogy a jövôben is megmaradjon a jelenlegi osztályok és a tanulók
létszáma. Szeretnénk, ha a Budai intézményegység az új környezetben is tovább vinné, ápolná a hagyományait. Erre megfelelô összeget különítettünk el. – Hogyan képzelik ezt, milyen formában? – A Budai Nagy Antal Szakközépiskola Intézményegységének hagyományôrzô programja kidolgozására és megvalósítására 500 000 forintot különített el az önkormányzat. Várjuk tehát pedagógusok a szülôk javaslatát. – A pedagógusok szerint elképzelhetô, hogy a költözés beisk olázásk beiskolázásk olázáskor or rontja a középisk ola esélyeik et. zépiskola esélyeiket. – Nem hiszem el, hogy az a gyerek, aki beiratkozik a Budai Szakközépiskolába, az az épületébe iratkozik, és nem az ott tanító tanárok, az intézmény szellemisége miatt. Egyértelmû, hogy fontos a hely, de az épület volt már mezôgazdasági, gépész és óvónôképzô, pedagógiai intézet, most például számítástechnikát és rendészetet tanulnak. – Az átszerv ezés, az intézmén voátszervezés, intézmény-össze y-összev y-össze nás miatt kkeevesebb oktatóra lesz szükség, ez is aggodalomra ad ok ot a pedagógusok okot körében. – Jelenleg azon dolgozunk, hogy az integráció a pedagógusok számára a legkisebb érdeksérelemmel járjon. Dr Dr.. Estók Gábor Gábor,, fôtanácsos, a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közmûvelôdési Intézet és Továbbképzô Központ igazgató-helyettese: Nyilvánvaló, hogy a fenntartó általában az intézmények összevonását, átalakítását, esetleg megszüntetését elsôsorban anyagi megfontolásokból teszi. Felelôtlen azonban az az önkormányzat amelyik csak ezt veszi figyelembe. Tudomásom szerint Nagykállóban a jelenlegi helyzetrôl elmondható, hogy itt az intézményi átalakítást megelôzôen széles körû szakmai egyeztetés folyt, de egy önkormányzatnak mégis csak a rideg fiskális politika alapján kell a döntéseit meghozni, hiszen a település vagyonával történô okos gazdálkodás és a jövô nemzedék nevelése is szívügye minden településnek. – Mit tehet egy ilyen esetben a régi-új nevelô testület? – A pedagógus elsôdleges feladata a gyermekek nevelése. Élve a lehetôséggel, hogy elmondták véleményüket az átszervezés kapcsán, a döntés után – mivel a fenntartó, az önkormányzat jogosult arra, hogy az iskolaszerkezetet meghatározza a településen – úgy gondolom, hogy az egyetlen tisztességes magatartás a nevelô testület részérôl, ha ezt a döntést tudomásul véve a gyerekeknek a legjobbat nyújtja. A legjobb pedig nem a feszültség folyamatos fenntartása, hanem az adott körülmények közötti legeredményesebb nevelô munka megszervezése. Nem egyedi eset a nagykállói. Az ország számos településén küzdenek hasonló problémákkal. Én úgy gondolom, egy karizmatikus vezetônek ezeket az ellenérzéseket megfelelôen kell tudni kezelni.
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
(F olytatás a 3. oldalon) (Folytatás
1
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
ELSÕSORBAN A KÉPVISELÔ-TESTÜLET MÁJUS 22-ÉN HOZOTT DÖNTÉSEI PÉNZÜGYEK Az év eleje óta eltelt idôszak és a bekövetkezett változások miatt szükségessé vált a város költségvetési rendeletének módosítása. A Képviselô-testület ugyanis döntött: szakképzés helyének kialakítása, rendezési terv módosítása, földterület vásárlása, a hulladéklerakó felülvizsgálata (tényfeltárása), a városban szükséges csapadékvíz elvezetô rendszerek kiépítése, korszerûsítése, valamint a bölcsôde végleges helyének kialakítása és felújítása ügyében. Az említett fejlesztések, beruházások elindítása miatt a Képviselô-testület az idei költségvetés bevételi és kiadási összegét 2.798.773 ezer forint összegben hagyta jóvá. Elfogadta a testület a TESZOVÁL KFT. 2006-ra vonatkozó éves beszámolóját. A tájékoztató többek között tartalmazta a társaság eredmény-kimutatását, a Felügyelô Bizottság jegyzôkönyvét, valamint a független könyvvizsgálói jelentést. A Kft. javaslata alapján a testület döntött arról is, hogy a szolgáltatónál a mérleg szerinti 1.437.000 forint eredményt eredménytartalékba helyezhessék. Ezt követôen a TESZOVÁL KFT. vezetôjének személyét érintô napirendi pont került a testület elé. 2007. június 6-án ugyanis lejárt Teremi István, a TESZOVÁL KFT. ügyvezetôjének megbízatása. A Képviselô-testület titkos szavazással két évre ismét bizalmat szavazott Teremi István ügyvezetônek. EGÉSZSÉGÜGY 2007. július 1-tôl a Szociális és Egészségügyi Központ keretében mûködtetett járóbeteg szakrendelések ellátására (reumatológia, nôgyógyászat, szemészet, fül-orr-gégészet, bôrgyógyászat) két intézmény a Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház és a Jósa András Megyei Oktató Kórház jelentkezett. A Képviselô-testület elfogadta az elôterjesztést, és felhatalmazta a polgármestert az üggyel kapcsolatos további tárgyalások lefolytatására. Egyhangú igen szavazattal elfogadta a testület a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót. Az elôterjesztés szerint Nagykálló lakossága 2006. december 31-én 10.226 fô volt. Az elmúlt évben 114 gyermek született és ugyanennyi volt a halálozások száma. A 2.308 gyermekkorúból - 0-18 év közötti - 1.657 volt a tankötelesek száma. 2006-ban az önkormányzat által nyújtott rendszeres gyermekvédelmi támogatásra 914-en jogosultak, míg rendkívüli gyermekvédelmi támogatást tavaly 347-en kaptak, összességében 1.857.000 forint összegben. A tartósan beteg gyermeket nevelô családok rendszeres gyermekvédelmi támogatására az önkormányzat több mint két és félmillió forintot különített el, amibôl 44 családot tudtak segíteni. A beiskolázási támogatás összege 6.545.000 millió forint volt, ebbôl 1.653 gyermek iskolakezdését könnyítette az önkormányzat tavaly szeptemberben. A Képviselô-testület még áprilisban döntött a Városi Szociális és Egészségügyi Központ átszervezésérôl. Ennek kapcsán került májusban a testület elé – a feladatok szakszerûbb és hatékonyabb ellátása végett – a területi védônôi (feladat) ellátás feltételeinek módosítása, a körzetek átalakítása. A Képviselô-testület azonban elhalasztotta a napirendi pont jóváhagyását, mert a védônôi feladatellátás biztosításáról, annak vállalkozási formában való mûködtetésérôl, az érintetteknek a többszöri egyeztetés során sem sikerült megegyezni. A testület korábban hozott döntése alapján: a szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátását 2007. július 1-tôl Nagykállóban a Dél-Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás által alapított intézmény látja el, ami jogutódja lesz a Városi Egészségügyi és Szociális Központon belül mûködô Egyesített Szociális Intézetnek. A májusi ülésen a képviselôk elfogadták az alapító okirat tervezetét és felhatalmazták a polgármestert, hogy a feladatellátás megszervezéséhez szükséges dokumentum elfogadásáról a Kistérségi Társulás soron következô tanácsülésén rendelkezzen. Azóta a szükséges dokumentumokat elkészítése megtörtént, melyet a május 25-én tartott Kistérségi tanácsülésen elfogadtak, így az intézmény mûködési engedélyeztetése elkezdôdhetett. KÖZLEKEDÉS A nagykállói forgalmi rend módosításáról is szavazott a testület, az Árpád utcában ugyanis nincs szabályozva a parkolási rend, ami balesetveszélyes a gépjármû és gyalogos közlekedôk számára. Az önkormányzati határozat értelmében ezért a jövôben az Árpád utca – a Bátori út irányába – teljes szakaszában egyirányúvá válik, valamint az utca bal oldalán (a Mûvelôdési Központ oldalában) tilos lesz megállni, kivéve az áruszállító gépjármûvek részére. Támogatta a Képviselô-testület azt az elôterjesztés, mely szerint a Nagykállói Önkéntes Tûzoltó Egyesület részére az önkormányzat vásároljon egy korszerûbb gépjármûvet. Az egyesület tulajdonában lévô tûzoltóautó ugyanis mûszakilag elavult, ezért szükséges egy kisebb és gyorsabb gépkocsi beszerzése, amellyel egy estleges balesetnél könnyebb a mûszaki mentés. PÁL YÁZA TOK Az értékteremtés, a hagyományápolás minden település törekvése, így PÁLYÁZA YÁZAT Nagykállóé is. Ezt a törekvést támogatja az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt KÖZKINCS programja, amely közmûvelôdési intézmények, könyvtárak, muzeális intézmények infrastrukturális fejlesztését támogatja. A Képviselô- testület elfogadta, hogy az önkormányzat a Kállai Kettôs Néptáncfesztivál megrendezésére két és fél millió forint összegben pályázatot nyújtson be, illetve a Korányi Emlékház felújítását szintén pályázaton nyert pénzbôl valósítsák meg. Itt az elnyerhetô összeg 4,5 millió forint. Mindkét pályázatnál a szükséges – 10 százalék – önrészt az önkormányzat biztosítja.
Pályázati felhívás Nagykálló Város Önkormányzata ( 4320. Nagykálló, Somogyi B. út 5–7.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében történô értékesítésre meghirdeti az Önkormányzat tulajdonában álló 4320. Nagykálló, Jókai út 28. szám alatt található (hrsz: 2611) 6 lakásos társasházi ingatlanából 2 lakást a hozzá tartozó garázsokkal valamint a 4320. Nagykálló, Deák F. út 6 szám alatt található (367/1) társasházi ingatlanából 1 lakást. Az elsô fordulóban a pályázatok 2007. július 16. (hétfô) 10,00 óráig nyújthatók be a részletes pályázati kiírásban rögzítettek figyelembe vételével. A második fordulóban a zártkörû versenytárgyalásra 2007. július 16. (hétfô) 10.15 órakor kerül sor a részletes pályázati kiírásban meghatározottak szerint. A versenytárgyaláson az vehet részt, aki a pályázatában legalább a licit induló árát elfogadja, és a pályázati biztosíték befizetésérôl szóló igazolást csatolja. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. A részletes pályázati kiírás – melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele – átvehetô Nagykálló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának mûszaki irodáján (4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5–7. 2 bejárat) illetve itt kérhetô további információ személyesen vagy telefonon (42/263-10).
Tájékoztató a Közgyógyellátási igazolványok cseréjérôl A közgyógyellátási rendszer átalakításából eredôen megváltozott a közgyógyellátási igazolványok érvényességére vonatkozó szabályozás. Ezen szabályozás értelmében a régi (papír formátumú) igazolványok cseréjére 1 év állt rendelkezésükre. Ez a határidô 2007. június 30-án lejár, ezt követôen érvényességüket vesztik. Az új igazolványok cseréjéhez kérelmet kell benyújtaniuk Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal Jegyzôjéhez, mellékelve a jogosultság megállapításához szükséges dokumentumokat. Alanyi jogon közgyógyellátásra jogosult: – az intézet elhelyezett, az intézeti és állami nevelt kiskorú, – egészségkárosodottságára tekintettel megállapított rendszeres szociális segélyben részesülô személy, – pénzellátásban részesülô hadigondozott és a nemzeti gondozott, – központi szociális segélyben részesülô, – a rokkantsági járadékos, – az, aki I., II. csoportú rokkantsága alapján részesül nyugellátásban, baleseti nyugellátásban, – az, aki saját jogán, vagy aki után szülôje vagy eltartója magasabb összegû családi pótlékban részesül. Ezekben az esetekben (amennyiben folyamatosan szed gyógyszert) a háziorvos által összeállított, lezárt borítékban megkapott gyógyszerlistát, valamint a jogosultság alapját képezô Gyámhivatal határozatát, Önkormányzat határozatát, Nyugdíjfolyósító Igaz-
gatóság határozatát vagy értesítôjét, Országos Orvosszakértôi Intézet Szakvéleményét, magasabb összegû családi pótlék folyósításáról hatósági bizonyítványt vagy kifizetôhely igazolását és orvosi igazolást kérek benyújtani. Jövedelmi viszonyaik és gyógyszerszükséglet alapján szerzendô jogosultsághoz az alábbi iratokat kell a kérelemmel együtt benyújtani: – a háziorvos által összeállított, lezárt borítékban megkapott gyógyszerlistát, – kérelem benyújtását megelôzô 3 hónap jövedelmérôl igazolásokat, szelvényeket, folyószámla kivonatokat (családi pótlék, GYES, GYET, GYED, táppénz, álláskeresési támogatás, munkabér, nyugdíj, bármilyen egyéb ellátás). A jogosultság megállapításáról vagy elutasításáról határozatban értesül a kérelmezô. A Közgyógyellátásra való jogosultság 1 évre kerül megállapításra, melynek idôtartama szerepel a határozatban, annak lejártát követôen újra kérelmet kell benyújtani a jogosultság megállapítására. A közgyógyellátásra való jogosultsággal és más szociális ellátással kapcsolatos kérdéseikkel bizalommal forduljanak a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Csoport ügyintézôihez, valamint az Ügyfélszolgálat dolgozóihoz. A jegyzô nevében és megbízásából: Dr Dr.. Kirilla Szilvia aljegyzô
Agrárhírek A 2007. április 23-án, illetve május 2-án mért –2,2–8,7 C° hatására a körzet gyümölcs, ill. szántóföldi zöldségültetvényei 15-100%os fagykárt szenvedtek. A gazdálkodók az elemi kár után a keletkezett károkról a Mezôgazdasági Szakigazgatási Hivatal Nagykállói Körzeti Irodájához 637 bejelentést tettek. A bejelentést tett termelôk alig 10%-a rendelkezik a 88/2006.(XII.28.) FVM rendelet szerinti kárenyhítési szerzôdéssel. Az agrárigazgatás csak a szerzôdéssel rendelkezô bejelentéseket tudja kezelni. Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy jogszabály-módosítás folytán 2007. július 15-ig lehetôség van az agrárkár-enyhítési rendszerbe történô belépésre. Azok a gazdálkodók, akik a 88/ 2006.(XII.28.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerint kárigényt jelentettek, de szerzôdéssel nem rendelkeznek, postai úton tájékoztatást kapnak a szerzôdéskötési ajánlattal együtt. Amennyiben a gazdálkodó a kárenyhítési alap tagja kíván lenni, úgy a levélben kapott
értelemszerûen kitöltött szerzôdési ajánlattal minél elôbb jelentkezzen a területileg illetékes falugazdásznál, aki az átvett adatlapról befogadó igazolást ad a termelônek. A módosított kárenyhítési alapba csak külterületi ingatlanok vihetôk be a területalapú támogatás minimális korlátainak betartásával. Azon gazdálkodók, akik szerzôdéssel nem rendelkeznek, és az említett rendelet szerinti 1. sz. mellékletet sem adták be, szintén csatlakozhatnak a kárenyhítési rendszerhez. Ez esetben a területileg illetékes falugazdász biztosítja a szükséges nyomtatványokat. Azok a termelôk, akik rendelkeznek agrárkár-enyhítési szerzôdéssel, de a módosított rendelet szerint kívánják kárigényüket érvényesíteni, szintén a falugazdász közremûködésével tehetik ezt meg. Szíves együttmûködésüket elôre is köszönöm: Dzsunyák Pál körzeti irodavezetô
Tûzelhalás Bár ma a fagykár okozta terméskiesés a megyei termelôk legnagyobb gondja, nem szabad megfeledkeznünk az almástermésû ültetvényeket veszélyeztetô tûzelhalás (Erwinia amylovora) zárlati kórokozóról sem. A kórokozó az ültetvényekben jelen van, helyenként már a tünetek is megjelentek. A baktérium elszaporodásához rendkívül kedvez a jelenlegi csapadékos, meleg idôjárás. Az elmúlt napokban hullott csapadék, a megyeszerte jellemzô viharos jégverés, nyílt sebeket okozva újabb és újabb kaput nyithat a fertôzéshez, és a további meleg idôjárással párosulva járványos hajtásfertôzés kialakulásához vezethet. A MgSzH Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága felhívja a termelôk figyelmét, hogy rendszeresen figyeljék ültetvényeiket. Fertôzés vagy annak gyanúja esetén a mechanikai mentesítést azonnal végezzék el. Mirôl ismerhetô fel a Tûzelhalás? Az elbarnult, feketedett növényi részek (virágzat, levél, termés) nem hullanak le a fáról. A hajtások pásztorbotszerûen visszahajlanak és
a hajtás ívének alsó részén krémszínû, majd vörösbarna színû baktérium nyálkacseppek „exudátum” jelenik meg. A fertôzött hajtáson a levél barnul, feketedik. A nyálkacsepp minden fertôzött növényi részen megjelenhet, a gyümölcsön és az idôsebb növényi részeken egyaránt. A fertôzött növényi részeket legalább 30-40 cm-es egészséges résszel kell lemetszeni és a levágott növényi részeket égetéssel azonnal meg kell semmisíteni. A csonkolást követôen az ültetvényt kémiai védelemben kell részesíteni, melyre a fajtaérzékenység és a fitotoxicitást figyelembe véve, a Kasumin 2 L, és a rézhidroxid hatóanyagú készítmények használhatók. A rendszeres réz használata biztosítja a megelôzést. Az ültetvényünk folyamatos vizsgálatát, a kezeléseket, különösen jégverés-, illetve minden olyan behatást követôen, mely jelentôs sebzéssel jár, különösen magas hômérsékletnél javasoljuk megismételni.
A Nagykállói Önkormányzat és Nagykálló Város lapja – Kiadja: Nagykálló Város Polgármesteri Hivatala, 4320, Nagykálló, Somogyi B. u. 5–7. Felelôs szerkesztô: Hanusiné Bornemisza Andrea Andrea, e-mail:
[email protected] – Fotó: Janics Attila – Tördelés: Soltész Attila Nyomdai munkálatok: Litográfia Kft. Debrecen, Vágóhíd u. 3/A – Megjelenik: Nagykálló város területén, 3.800 példányban. – Terjeszti: Magyar Posta Zrt. – ISSN: 1216-1214
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
2
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
KÖZÉLET
A nagykállói közoktatás és gyermekeink jövôje a tét (F olytatás a 1. oldalról) (Folytatás
egyenlôtlenül terheltek, helyenként kihasználatlanok, míg máshol helyhiánnyal küzdenek. Az intézmények telephelyeinek változtatása során felmerülnek problémák, de ezeket széleskörû társadalmi összefogással - szülôkkel, pedagógusokkal együttmûködve – meg tudjuk oldani. Célunk, hogy a lakosság elvárásainak megfelelôen az intézkedések az oktatás színvonalának növekedését eredményezzék.
Mészáros Sándor Sándor,, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A 2007. évi költségvetési koncepcióban megfogalmaztuk, hogy várhatóan mind az állami, mind a helyi bevételek vonatkozásában csökkenéssel kell számolnunk, ezért továbbra is racionális gazdálkodást kell folytatnunk, illetve a kiadások csökkentését meg kell valósítanunk. A Képviselô-testület egyhangú támogatásával kezdtük a 2007. évi költségvetési rendelettervezet elkészítését. Az intézmények mûködtetéséhez az állami – normatív – támogatáson és a saját bevételeiken felül 485 millió forint önkormányzati támogatási igény mutatkozott, amelyet az intézmények még 135 millió többletigénnyel növeltek. Megfeszített munkával, többszöri egyeztetések eredményeként az intézmények önkormányzati támogatása 415 millió forint lett, ebbôl az oktatási területre 275 milliót kell fordítani. Itt kell megjegyeznem, hogy Nagykálló Város Önkormányzatának a sajátos mûködési bevételi terve 694,7 millió forint. Ebbôl az összegbôl kell kiegészíteni az intézmények támogatását (az említett 415 millió Ft.), illetve a város fejlôdését szolgáló fejlesztéseket finanszírozni. Intézményhálózatunk jelenlegi szerkezetében az önkormányzati támogatás tovább nem csökkenthetô a szakmai színvonal sérülése nélkül, ezért ahhoz, hogy hasonló, vagy magasabb színvonalon, ugyanakkor alacsonyabb költségen tudjuk mûködtetni, a jelenlegi intézményhálózati rendszert át kell strukturálni.
Sôrés László, a Városfejlesztési és Bûnmegelôzési Bizottság elnöke: Az iskolák átszervezésével kapcsolatban az egyik leglényegesebb a költségvetési kiadások csökkentése, és ezáltal megszûnik az iskolák közti rivalizálás és feszültség. Ennek hatása a diákok nevelésében a jövôben fog majd megmutatkozni. Nem elhanyagolható szempont továbbá az sem, hogy sok családnak könnyebb lesz iskolába vinni gyermeküket. Az intézmények integrálása következtében – úgy az általános, mint a középiskolák esetében – a jövôben megoldható bizonyos tantárgyaknál az áttanítás. A sport területén minden igényt kielégítô sportcsarnokunk is elérhetôbb lesz városunk minden alsó és felsô tagozatos tanulója számára. Úgy gondolom fontos az egészséges életre nevelés, mint tudjuk gyermekkorban lehet igazán fejlôdni a sport területén. Keressük a megoldást, az átszervezést követôen a Budai és a Szilágyi iskolák közötti egyszerû és biztonságos átjáráshoz. Bízom abban, hogy akiket az átszervezés kissé érzékenyen érint, belátják és megértik, hogy összességében szükségesek és elfogadhatók ezek a változások, melyek a város életét a jövô tekintetében több területen pozitívan érintik.
Balogh Imre, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke: Az intézményi átszervezések következtében az általános iskolában a gyerekek azonos személyi és tárgyi feltételek mellett, egységes szakmai program alapján tanulhatnak. Emellett a felzárkóztatás és a tehetséggondozás hatékonysága is növelhetô. A késôbb beindítandó orientációk minden gyerek számára elérhetôk lesznek, így azonos feltételek mellett, azonos lehetôségeket tud az iskola minden Nagykállóban tanuló diák számára biztosítani. Jelenleg az iskolaépületek
Diósze gi Béláné, a Budai Nagy Antal Diószegi Szakközépiskola tagintézmény vezetôje: Az átszervezés nagy indulatokat váltott ki a tantestület tagjainak körében. Egy 137 éves hagyományokat ápoló intézmény esetében úgy gondolom ez érthetô és várható volt a fogadtatás. Elsôsorban az intézmény létét, a hagyományok megtartását féltették a kollégák. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy egy intézmény szellemisége nem feltétlenül sérül, ha más helyre költözik, azt meg lehet ôrizni, az nem épületfüggô. A Budai Nagy Antal Szakközépiskola tel-
Aki vért ad, életet ad! Napjaink emberét nem alaptalanul mondják magába zárkózónak, közösségtôl elfordulónak és embertársai iránt közönyösnek. Elidegenedô világunk reményteljes jelensége a százezreket aktivizáló véradó mozgalom. Aki vért ad életet ad! Tudja ezt az országban az az 500 000 véradó, aki a Magyar Vöröskereszt felhívására önként segít ugyanennyi beteg embertársának. Jól bevált módszer, hogy csoportosan, kollégákkal, barátokkal adnak vért az emberek. Nemrég örömmel tudósíthattam arról, hogy városunk végzôs középiskolásai nagykorúvá válásukat, felnôtté érésüket bizonyították önkéntes véradással. Május hónapban három véradóesemény is zajlott Nagykállóban. Három közösség mutatott példát emberségbôl és önzetlenségbôl. Az egyik egy kis közösség: Ferenczi János és családja (képünkön), akik a városi véradáson mutatták meg, hogy felelôsséget éreznek embertársaik iránt.
A másik – nagyobb – közösség a Keleti Motoros Egyesület, akik májusban karitatív tevékenységként a véradást jelölték meg. Ezen szándékuk megvalósítása Makárné Csontos Edit érdeme, aki szervezett, lebonyolított és ellátott. Az eredmény rendkívüli volt. Száznál több motoros érkezett elszántan és lelkesen, hogy karját nyújtsa, vérét adja. Ôk megértették, mit jelent a segítségük a kórházakban fekvô, mûtétre váró betegeknek és hozzátartozóinak. Végül, de nem utolsó sorban köszönet a Pszichiátriai Szakkórházban vért adóknak, akik évente négy alkalommal segítenek az egyenletes vérellátás nehéz feladatának megvalósításában. Közösségük sok éve tartó és szerteágazó, a Vöröskereszt munkáját segítô tevékenységéért dicsérô oklevélben részesült, melyet a Világnapi Ünnepségünkön vehettek át.
Botáné Hadházi Mónika megyei véradó koordinátor
jes tantestületének nevében kijelenthetem: megértjük, hogy anyagilag nehéz helyzetben van az önkormányzat, - ami nem csak nagykállói sajátosság - és elkerülhetetlen az átszervezés. Olyam terhet rónak ugyanis az önkormányzatokra, a fenntartóra, amit gyakorlatilag másként nem tudnak megoldani, csak intézményi átszervezéssel, összevonással. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem magának a költözésnek a ténye kavarta fel a Budai tantestületének hangulatát, hanem az, hogy a átköltözés indokát nem láttuk kellôen megalapozottnak. Bizonytalanságban és feszültségek között fejezzük be az idei tanévet, mert nem tudjuk, mit hoz a jövô, pedig úgy gondolom mindannyiunk – a város, az önkormányzat és az intézmények – érdeke is az lenne, ha végre lezárulna az iskolák átszervezésének ügye. Dr Dr.. Elek Tamás, a Nagykállói Középiskolák igazgatója: Egy intézmény átszervezése törvényszerûen bizonyos érdekeket sérelmével jár, ami lehet: intézményi, pedagógusi, diák, vagy szülôi érdeksérelem. Ez nem jelentheti azt, hogy ennek az oktatás színvonalára is hatással kell lennie. Amennyiben Nagykálló Képviselô-testületének döntése alapján a Budai Nagy Antal Szakközépiskolának el kell költözni, a döntés mellett ésszerû indokok sorakoztathatók. Felhozhatóak azonban olyan érvek, okok, amelyek megkérdôjelezik a költözés szükségességét, azonban tudomásul kell venni a fenntartó – az önkormányzat – akaratát. Az iskolák, a pedagógusok feladata és érdeke, hogy a költözéssel járó esetleges hátrányok megszünjenek, hisz’ a Budai ugyanúgy mûködik tovább mint évtizedeken keresztül azokkal a pedagógusokkal, azzal a szellemiséggel, legfeljebb az épületben van változás. Másoknak pedig azt kell megérteni, hogy a Budais tanárokat, diákokat az alma materben történô átszervezés érzelmileg mélyen érinti. Sajnos törvényszerû: a költözés kivétel nélkül minden intézmény esetében bizonyos visszaesést jelent, tehát kárt szenved a Budai is, de jelen esetben ez a sérelem nem valaminek a megszûnését, hanem azt jelenti, hogy ki kell javítani, helyre kell hozni és a köztudattal megismertetni, hogy az intézmény ugyanúgy mûködik, csak más helyen.
„Május éjszakáján…” A nagykállói 5. számú választókörzet nevében köszönetemet fejezem ki Horváth Károly képviselô és alpolgármester úrnak, hogy május éjszakáján szívhez szóló szerenáddal lepte meg a választókörzete lakosságát. Köszönetemet fejezem ki, hogy a körzet fejlesztésében, szépítésében áldozatos munkát végez. Sok erôt, kitartást kívánok eredményes munkájához. Diósi Mihályné Marika
Bírta Ferencné, a Nagykállói Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény igazgatója: A nagykállói általános iskola egyes évfolyamain jelenleg 4–5 tanulócsoportban szervezôdik az oktatás. A tanulók, és a tanulócsoportok évfolyamonkénti száma lehetôséget kínál speciális képzések bevezetésére – a hagyományosan jól mûködô tanórai és tanórán kívüli képzési formák bôvítésére – tanulási képességvizsgálatra alapozottan a szülôi és tanulói igények figyelembe vételével. Gazdagabb képzési kínálat alakítható ki, az évfolyamok párhuzamos osztályaiban a normál tantervû osztályok/csoportok mellett, költséghatékonyabban szervezhetô meg évfolyamonként: emelt szintû képzések, a gyermekek szociális és gazdasági hátterének eltéréseibôl adódó esélykülönbségek csökkentése, a továbbtanulási esélyek kiegyenlítése pedagógia tevékenység. A nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását valamint a szülô és a pedagógus munkáját segítô pedagógiai szakszolgálatot az alsó tagozat épületében tervezzük kialakítani. Így tanulóink az épület elhagyása nélkül részesülhetnek: gyógypedagógiai tanácsadásban, fejlesztô felkészítésben, nevelési tanácsadásban, Az általános iskola vezetôi és pedagógusai személyre szabottan, idô-ütemterv alapján készülnek a költözködésre, annak érdekében, hogy 2007. szeptemberétôl pedagógiai tevékenységünket egészséges és biztonságos tanulási és munkakörnyezetben, nyugodt, zavartalan légkörben folytathassuk. A telephelyváltozás minden elônyét kihasználva, az általános iskolai nevelés és oktatás színvonalának emelésével készülünk arra, hogy a „ti” iskolátokból és az „ô” iskolájukból megszülethessen a „mi” iskolánk… B. A.
Élelmiszerosztás Nagykálló Város Önkormányzata a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adományaként 3.120 kg. tésztát és 14.960 kg lisztet kapott. Az élelmiszercsomag 10 kg. lisztet és 2 kg. tésztát tartalmazott elsôsorban lakásfenntartási támogatásban, rendszeres szociális segélyben, idôkorúak járadékában, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülôk valamint a nagycsaládosok részére került kiosztásra 2007. június 11-15 között, valamint június 22-én. Amennyiben szociálisan rászorultnak érzi magát vagy családját, de élelmiszeradományt nem kapott (pl. alacsony jövedelemmel rendelkezik, rokkant) a Polgármesteri Hivatalban az Ügyfélszolgálaton kérem jelezze. Juhász Zoltán polgármester
Nagyobb lett, de nem drágább! Örömmel vettük a megújult Nagykállói Hírmondó formabontásával kapcsolatos észrevételeiket. Sokan vették a fáradságot és ki telefonon, ki személyesen, vagy e-mailban mondta el véleményét, tette szóvá javaslatát, esetleg kritikai megjegyzéseit a lappal kapcsolatban. A javaslatokat megszívleljük, igyekszünk hasznosítani a jövôben. A Tisztelt Olvasók közül többen aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatosan, hogy az új szerkesztési forma, a nagyobb terjedelem bizonyára az elôállítás költségében is megjelenik. Ezúton szeretném megnyugtatni mindazokat,
akik telefonon, vagy személyesen, esetleg hozzánk ez sem juttatott formában fejezték ki aggodalmukat a költségeket illetôen. A nagyobb terjedelem bizony nem járt plusz kiadással. Önök is tapasztalhatták, hogy a lap más nyomdaipari technikával készül, és más minôségû újságpapírra - történik a nyomtatása, ami nem terhelte tovább a város költségvetését. Ellenkezôleg! Köszönjük észrevételeiket. A jövôben is várjuk javaslataikat, ötleteiket, hogy Önökkel közösen, a városlakóknak tetszô lapot szerkeszthessünk. Tisztelettel: Bornemisza Andrea
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
3
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
OKTATÁS, KULTÚRA
„Pedagógusok Patinás napja” Csökkenô gyermeklétszám, iskolabezárás, -összevonás, létszámleépítés, óraszámemelés - talán ezek a legjellemzôbb gondolatok, amelyek ma a pedagógusokat foglalk oztatják az országban a le gkisebb településen éppúgy legkisebb éppúgy,, mint a nagyvárosokban. A pedagógusokat köszöntöttük június elsô hétvégéjén az országban, így Nagykállóban is. A rendezvén yt idén rendezvényt szakmai bemutatók, elôadások színesítettek, amelyen Nagykálló testvérvárosa, a romániai Tasnádról érk eztek érkeztek vendégek is részt vettek. Június elsô napján pedig a városi pedagógusnapi ünnepség zajlott, melyen az oktatókat, nevelôket Juhász Zoltán polgármester úr köszöntötte, az óvodások és iskolások pedig vversekk ersekk el, dalokkal. Már hagyomán y, hogy a nagykállói ersekkel, hagyomány nevelôknek pedagógusnapon adják át - munkájuk elismeréseként - a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, amit idén Félegyházi Józsefné, Csomós Szabolcsné, Polyák Sándorné, Dalia Ferencné, dr dr.. Vas Mihály és Babosi László vehetett át. A nagykállói születésû, Szilágyi Istvánról elnevezett díj jutalmazottai is ekkor vehették át kitüntetésüket: Cseh Árpádné, a Nagykállói Egyesített Óvoda vezeolai tanítónô, tôje, Gyallainé Vass Zsuzsanna, általános isk iskolai valamint Bökönyi Sándor, aki nyugdíjba vonulásáig – 36 év en át – a Budai Nagy Antal Szakközépisk ola történeéven Szakközépiskola lem-földrajz szakos tanára volt.
Bökön yi Sándor Bökönyi Sándor,, 78 éves, nyugdíjas történelem-földrajz szakos pedagógus. Hajdú-Bihar megyében Nagylétán született. Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát 1954-ben. 36 éven át a Budai Nagy Antal Szakközépiskola tanára volt. 1970-tôl nyugdíjazásáig igazgató-helyettesi feladatokat is ellátott. Ugyan 78 éves, de szellemi frissességének köszönhetôen nyugdíjba vonulásával sem hagyta el a pályát. A Korányi Gimnáziumban és a Budaiban is óraadó tanár volt, jelenleg Biriben, a Dankó Pista Gimnázium és Szakiskolában tanít. Néhány éve aranydiplomát kapott a Debreceni Egyetemen. Pedagógusi hitvallása, hogy a tanár minden esetben legyen következetes. Diákjait évrôl-évre az átadható ismereteken túl emberségre neveli. Vallja: e kettô talán a legfontosabb az ember számára. De ugyanígy hangsúlyos a tudás, mert az életben bármit elvehetnek tôlük, de egy dolgot: a megszerzett tudást soha! ezette Nagykállóba? – Milyen út vvezette – Friss diplomásként Nagykálló, Pásztó és Sárbogárd középiskoláiban hirdetett álláshelyek közül – a település „közelsége” miatt - nagykállóit választottam. Könnyen ment a beilleszkedést, mert szerettem a munkámat és a diákjaimmal is könnyen szót értettem. Ebben az idôben 270-280 gyerek tanult párhuzamos osztályokban a Budaiban, aztán az évek során folyamatosan nôtt a gyereklétszám, majd pedig 1968-ban külön vált a Budai és a Korányi Gimnázium. olt az isk ola akk ori hangulata, a közösség, a diiskola akkori – Milyen vvolt ák ok és hogyan változott ez az elmúlt év ek során? ákok évek – Az 50-es évek elején a megyében csak Nagykállóban és Nyíregyházán mûködött középiskola. Ebben az idôben fôleg munkás szülôk és néhány értelmiségi – orvos, pedagógus – család gyermeke tanult az iskolánkban. Rendes szolid gyerekek voltak, akik az érettségi után majd’ mindannyian továbbtanultak, elsôsorban pedagóguspályára mentek. etk ezô nemzedék pedagógustársadalma az ön követk etkezô – Tehát a köv keze alól kkerült erült ki, ön és ne velô társai hatására választották nev ezt a szép, de nehéz pályát hivatásul? Egy tanár számára ez azt is jelenti, hogy jól végzi a dolgát? – Igen, talán „feljogosíthatná” az embert hogy ezt gondolja. Volt olyan év, mikor az óvónôképzô szakközépiskolába 300-an jelentkeztek, s közülük mindössze 80-an gyereket tudtunk felvenni. Ma viszont – mindnyájan tudjuk – egészen más a helyzet a beiskolázással kapcsolatban. gyer-– Gyakran hallani, hogy ma több a nehezen kkezelhetô ezelhetô gyer mek, mint kkorábban. orábban. Ön szerint eegy gy pedagógus menn mennyire yire tud ezekre a diák okra hatni? Vagy ezt pedagógusa válog atja? diákokra válogatja? – Az évtizedek során egyre „vígabbak” lettek a gyerekek. Lehet rájuk hatni, de nem mindenkire, legyen bármilyen személyiségû a tanár, a nevelô. Sokat számít a család, az otthonról hozott minta, de ugyanígy hatással van a közösség, a baráti kör, úgyhogy egyik-másikkal bizony nehéz. Egy osztályban általában két-három ilyen hangadó, feltûnési viszketegségben szenvedô diák van, akiknek mindig akad követôje. – Mit jelent önnek ez a kitüntetés? Számított rá? A pályán töltött enn yi év után itt vvolt olt az ideje? ennyi – Egyáltalán nem számítottam rá, váratlanul ért. Örülök neki, jólesô érzés, hogy nem felejtettek el, 17 év után sem. Megtiszteltetésnek vettem, hogy gondoltak rám és felterjesztettek a díjra és köszönöm azoknak, akiktôl kaptam, Nagykálló város vezetésnek
Gyallainé Vass Zsuzsanna, általános iskolai tanítónô. Pedagógus diplomáját Nyíregyházán a Tanárképzô Fôiskolán szerezte. A tanítónô számára 2007. az évfordulók éve, mert 25 éves pedagógiai pályafutást és 25 év házasságban eltöltött évet tudhat maga mögött. De fontos azért is, mert Nagykállóban 20 éve tanítja az elsôs és másodikos gyermekeknek - sok egyéb mellett - a számtan és betûvetés mesterségét. A pályát egy fél éves kitérôvel Vecsésen kezdte, majd Balkányban kapott állást, szolgálati lakással, azonban tôsgyökeres nagykállóiként az elsô adandó alkalommal haza jött. Az iskolakezdés meghatározó egy ember életében. Fontos, hogy ki lesz az elsô nevelô, akitôl megtanulja az alapokat, aki elindítja a gyermeket a világról megszerezhetô tudás felé. Lényeges ezért az elsô nevelô személyisége, aki szakmailag és emberileg egyaránt rátermett. – Tiszta lúdbôrös leszek, ha errôl beszélnek… Ez a szépsége ennek a hivatásnak! – mondja, s végigsimítja a két karját. - Remélem így van, hogy rátermettséget igényel, és meggyôzôdéssel vallom, akkor is, ha nincs tapasztalatom a felsôbb évfolyamokon, hogy ez az idôszak meghatározó egy gyermek életében. A tanítónô, ha tehetné, akár minden évben elsôsökkel kezdene. Szerinte ugyanis varázsa van az elsô osztálynak. Ahogyan a gyermeket „tiszta lappal” kezdik ezt az életszakaszt. De talán a legnehezebb is, mivel csupa játékos gyerek kerül iskolapadba, akik még nem érzik, nem értik, hogy mi a felelôsség, kötelesség, azonban a tanárnô megcáfol: – Ma már nem csak megszeppent gyermekek jönnek iskola, akiket kézen fogva kell a kiválasztott padba kísérni. Egyre több a problémás, a magatartászavaros gyerek, s természetesen jönnek a – társadalmi változások okán – sérült gyermekek, akiknek szintén meg kell találni a helyüket. Én jól érzem magam a kicsik között. Ôk a legtöbben nyíltak és nagyon ôszinték, igénylik a tartalmas emberi kapcsolatokat. Most is remek kis osztályom van. Másodikosak. Nagyon sajnálom, hogy búcsúzom tôluk. Nekem egyébként a „fizetség” is ez: a tôlük kapott szeretet. Mint mondja: 25 év után is a klasszikus értékek híve. Számára ma is legalább olyan fontos a pályán a nevelés, mint az oktatás, és nem tartja szerencsésnek, hogy iskolarendszerünk mára elment az ismeret központú nevelés irányába. Bizonyos, ha minden pedagógus így állna az oktatáshoz, a neveléshez, tán kevesebb lenne az olvasás, a szövegértés problémájával küszködô gyermek. – Remélem kitûnik majd az olvasó számára, hogy én igazából soha nem tettem semmi rendkívülit, én a hétköznapi munkámat igyekszem jól végezni. Úgy érzem ebben a díjban is a mindennapi „vászonmunka” becsületét jutalmazták. De bevallom: engem zavarba ejt ez a díj. Olyan sok jó pedagógussal volt és van kapcsolatom, akik méltók lettek volna erre a kitüntetésre. De egy valakinek név szerint is szeretném ajánlani a díjat: Szilvási Ferencné, gimnáziumi osztályfônökömnek. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy a pályán vagyok. Neki köszönhetem, hogy a gimnáziumban segített egy olyan szakmát választani, ami a hivatásom lett. Egyébként egy hétfô reggeli nevelôtestületi értekezleten jutott tudomásomra, hogy engem terjesztettek fel a díjra, akkor teljesen ôszintén azt fogalmaztam meg, hogy a kitüntetés mellett talán ugyanennyire fontos, hogy a saját tantestületem jelölt. De ugyanilyen elismerés a pedagógus társaim részérôl, az mikor ôk tisztelnek meg és örömüknek adnak hangot, ha az én osztályomba kerül a gyermekük. Én azt igazi véleményalkotás az, amikor egy másik pedagógus bízza rám a gyermekét. Nekem ez nagyon sokat jelent. Meggyôzôdésem: néhány év múlva lesznek olyan pedagógusok, akik mondjuk hasonló beszélgetések során éppen a tanárnônek ajánlanak fel díjat, vagy példaként említik. A beszélgetés során egyébként elárulta, hogy ô bizony szerencsés embernek tartja magát, mert az életben olyan (házas)társra lelt, aki rendkívül toleráns atekintetben, hogy nem „neheztel” rá mikor „hazaviszi a munkahelyi problémákat”. „A pedagógus pályán különösen fontos a biztos családi háttér. Fontos, mert emberekkel dolgozunk, és az emberek mögött családok vannak. Tehát ha a pedagógusnak önmagának is problémái vannak, akkor nagyon nehéz helyt állni a munkában, a gyerekkel bánni.”
Dalos-hír A Városi Vegyes Kamarakórus, amely 2000 óta mûködô civilszervezôdés,és jelenleg 23 tagot számlál, június 9.ozón vett én fantasztikus hangulatú Országos Kórustalálk Kórustalálkozón részt, melyet idén Mátészalkán rendeztek meg 24 kórus részvételével. A program hangversennyel kezdôdött. Meglepetéssel, és örömmel hallgattuk, ahogyan Erdôs Jenô köszöntôjében karvezetônk, Harsányi Gézáné Kodály-kutatói érdemeit méltatta. A kitûnô akusztikájú görög katolikus templomban a kórusunk szép sikerrel szólaltatta meg Kiss Ágnes zongorakíséretével az évfordulós Kodály és Haydn mellett Daróczy Bárdos Tamás kortárs zeneszerzô egy-egy mûvét.
A Múzeum udvarán, ahol a szatmári szilva híres nedûjével kedveskedtek a házigazdák a vendégeknek, a 24 kórus együtt zengte Gacsaj Pesta szalkai balladáját, a Szatmári népdalcsokrot, és Kodály Köszöntô-jét. A programzáró helyszínen, a Sportcsarnokban az ízletes vacsora elôtt Mihálka György zeneszerzô vezényletével fergetegesen szólt a „Forr a világ”, majd kitûnô mûsor, ételital mellett táncra is perdûltek a résztvevôk. A kóruséneklés része az életünknek, jó közösségben jókedvet ad, és ez a találkozó is szép élményekkel gazdagított bennünket.
Cseh Árpádné óvodapedagógus, a Nagykállói Egyesített Óvoda vezetôje: A nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolában – akkor még általános gimnáziumban – végezte a középiskolát, majd a Hajdúböszörményi Óvónôképzôben szerzett fôiskolai diplomát. Több évtizedes óvodapedagógusi pályáját Nyíregyházán kezdte. Nagykállóban 1980 óta vesz részt a 3– 7 éves korú gyermekek intézményes nevelésében. A középfokú óvónôképzés aktív részese, gyakorlatvezetô óvodapedagógusként segítette az óvodapedagógus jelölteket. 1985-tôl helyettes vezetôi, 1992-tôl pedig az óvodapedagógusok, a dolgozók bizalma által, a Nagykálló Város Önkormányzatának megbízásából, vezetôi teendôket lát el. A kisgyermek mindennap újabb és újabb „titkok” felfedezôje. Apróságnak tûnô csodák ezek a környezetrôl, a nagyvilágról, de számukra óriási élményt jelentenek. Naponta egy-egy lépéssel elôrébb lépnek a világ megismerésében. A titkok, a csodák, vagy az egyszerû valóság megismerése nemcsak a gyermek, hanem a szülô számára is óriási élmény. Látni, érzelmileg hogyan gazdagodik, értelmileg hogyan fejlôdik, hogy lesz több és több. Az apró részletek megismerésének minden pillanatában a szülô sem lehet gyermeke mellett. Talán irigykedve, de elfogadja, ha nem ô, akkor valaki más az óvó néni, késôbb a tanító néni lehet részese a felfedezés, a megismerés, a rácsodálkozás pillanatainak. – Nagykállóban Zsóka néni sok kis csoda megismerésének lehetett a részese. – Mindkét gyermekem – a fiam és a kislányom is – megszületett mikor Nagykállóban kaptam állást. Tehát a családom érdeke is ezt kívánta: itt helyezkedjem el, Nagykállóban középfokú óvónôképzô volt, ami kihívást jelentett számomra, mert itt a képzésben is részt vettem, gyakorlatvezetôi feladatokat is elláttam. – Tizenév esen kinek, vvagy agy minek a hatására döntött az óv oizenévesen óvodapedagógusi pálya mellett? – Nem tizenévesen döntöttem el. Igazából kisgyermek korból hoztam magammal, azt amikor „tanító néniset” játszottunk. A pályaválasztásban engem a gyermekek szeretete, a gyermekek csodálata befolyásolt, a gyermekek ugyanis naponta tartogatnak valami újat, valami csodát. – Több évtized után is rá tud még erre csodálk agy csodálkozni, ozni, vvagy egy szívv el-lélekk el a munkáját végzô ne velônek erre rá „k szívvel-lélekk el-lélekkel nev „kell” ell” tudni csodálk ozni? csodálkozni? – Rá tudok csodálkozni arra, ahogyan annyi mindent észrevesznek a világban, ami mellett mi felnôttek talán elmegyünk. Csodálatos a gyermekek örök kíváncsisága, a kalandvágya, a sok „miért?” és a még további „miért”-ek?. – Napi szinten akár több tucat miértre is választ kkell ell adni. Nem fárad el az ember? – Nem. A gyermekek az ember életét szebbé teszik Számomra természetes, hogy a megismerés utáni vágyukat ki kell elégíteni. Elsôsorban a játék, a sokféle tevékenység, a mozgás által. Vezetôként kissé szenvedek is amiatt, hogy – egyéb, kötelezô feladatok ellátása miatt – nem tudok a gyermekekkel annyi idôt és olyan „minôségben” eltölteni, mint szeretnék. Igazán játszani a gyermekek tudnak, aki felnôttként is szeret játszani, boldog ember. Óvodások között megadatott számomra, hogy felnôttként is „játszhassak”. Kimondhatatlan öröm, ha befogadnak, ha elfogadnak. – A gyermek számára értelmi, érzelmi fejlôdése szempontjából óriási jelentôsége van az elsô hat évnek, és erre az idôszakra esnek az óv odás év ek. óvodás évek. – Kodály Zoltán szerint: az ember életében a 3–7 éves kor a legfontosabb. Amit ebben a korban lát és tapasztal, az egész életén át elkíséri. Egy felnôtt ember gyakorta észreveszi, hogy, a gyermekkori élmények meghatározóak viselkedésében, cselekedeteiben. Fontos, hogy az óvodapedagógus szeretetével, a gyermek tiszteletével, nyugodt óvodai feltételekkel, boldog gyermekkort biztosítsunk számukra. – Nem a Szilágyi Istvánról elne vezett díj az elsô kitüntetés elnev az életében, de mégis mit jelent ez az Ön számára? – Egyrészt az óvodai nevelés elismerése a város vezetése, a fenntartó részérôl, az évtizedeken át végzett munkáért, másrészt az óvodai közösség munkájának az elismerését is jelenti, hiszen ez csapatmunka. Úgy gondolom a pedagógiai programunkat is elismerték a Szilágyi Díj odaítélésénél, megfogalmaztuk, hogy minden gyermek érték. Számomra még ma is felfoghatatlan ez a kitüntetés. Soha nem az elismerésért dolgoztam, sem óvónôként, sem vezetôként, hanem a gyermekekért, a családokért. – Ha most kkellene ellene pályát választania, nem lenne kérdés, hogy ho vá jelentk ezzen? hová jelentkezzen? – Minden további nélkül tudnám, hogy hova jelentkezzem! Óvón néni szeretnék lenni!
Mezítlábas Mesedélután Július 14-én (szombaton) 16:00 órától Mezítlábas Mesedélután a Betûóceán Könyvesboltban. Mesét olvasunk a gyerekeknek, közben egy kivetítôn képekkel illusztráljuk a történetet. Jelentkezés: www.kallonet.hu/ betuocean internetes oldalon vagy személyesen az üzletben: Nagykálló, Korányi u. 1.
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
4
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
OKTATÁS, KULTÚRA
Nem gondoltam volna… 2006. augusztus 25-én egy órakor a repülôgépem éppen Frankfurt és Budapest között szelte át a levegôt. Füldugulás, gyomortájékon furcsa bizsergés … Mégis teljesen nyugodt voltam, mert olyan érzésem volt, mintha az egész csak egy álom volna. „Nézd csak, az ott lent már biztosan Budapest!”, mondta egy másik német cserediák és mindketten kibámultunk a repülô ablakán és csodáltuk a számunkra még teljesen ismeretlen várost. Megérkezésünk után az AFS alapítvány képviselôi rögtön egy táborba vittek minket, ahol egy pár napig együtt voltam a hozzám hasonló cserediákokkal a világ összes tájáról – Thaiföldtôl Amerikáig. A felkészítô tábor végén eljöttek értünk a fogadócsaládok, hogy hazavigyenek minket, az „új családtagot”. Nagyon furcsa
helyzet volt: sorba állítottak minket, minden cserediák kapott egy szegfût, amit átadtunk az új családunknak és mindenki megpróbálta elmondani a bemutatkozó szövegét. Én is írtam egy pár mondatot egy fecnire, ami már lassan foszladozni kezdett, mert azokban a napokban mindig a zsebemben volt. Nyelvtudás nélkül jöttem Magyarországra, ezért az elsô találkozás a fogadó családommal (Soltész István családjával) egész furcsa volt. Olyan szívesen mondtam volna valamit, például: „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.” De mivel nem tudtam magyarul, csak a mosolygás maradt. A fogadóanyukám állandóan a kezemet fogta, mivel ô sem tudott németül. Amikor beültünk az autóba a ”húgom”, Judit ideadott egy kis ajándékot: egy dobozkát, ami-
Kirándulás a Fôvárosi Nagycirkuszba Egy szép tavaszi napon iskolánk valamennyi alsó tagozatos tanulója felkerekedett, s a farsangi bevételbôl kirándulni indult. Mindenki nagyon izgatottan várta ezt a napot. Korán kellett kelni, de megérte, mert a vonatról megcsodálhattuk a napfelkeltét. Budapesten elôször a Mezôgazdasági Múzeumot kerestük fel. Nagyon sok érdekes dolgot láttunk. Olyan régi szerszámokat, gépeket, edényeket, vázákat, lehettek vagy ezer évesek. A
ben az új lakáskulcsomat találtam. Németországban DélBaden-Württembergben lakom az Alpok mellett, a magyar vidéket eléggé sík-
nak láttam. Aztán megérkeztünk Nagykállóba, ahol 10 hónapig éltem és ami idôközben a második otthonom lett. A családommal nagy szerencsém volt, sok segítséget kaptam tôlük, például felvidítottak, ha nem volt jó kedvem, és a nyelvtanulásban is rengeteget segítettek.
Magyart tanulni ugyanis nem volt mindig fenékig tejfel, mert a mondatok eleinte inkább csak dallamok voltak a fülemben, valódi információérték nélkül. Idôvel azonban hozzászoktam a nyelv melegséget árasztó melódiájához. Ebben a tanévben a Korányi Frigyes Gimnázium tanulója voltam, ahol azért is jó volt, mert sok tanár és diák támogatása megkönnyítette, hogy otthonra találjak új környezetemben. Köszönöm, hogy magától értetôdô természetességgel segítettek nekem. Az iskolán kívüli szabadidômben minden lehetséges dolgot kipróbáltam és végül a zeneiskolánál maradtam. A népzenét a magyar kultúra egyik erôsségének tartom, és a megtanult fülbemászó dallamokat magammal viszem Németországba. A Gilicemadár népdalkörben sok
KULTURÁLIS KÍNÁLÓ A ll. RÁKÓCZI FERENC MÛVELÔDÉSI KÖZPONT AJÁNLA TA AJÁNLAT JÚLIUS HA VÁRA: HAVÁRA: 2-án 14.00–19.00 h.: MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY NAPJA oleszterin gészségügyi – vérn yomás, kkoleszterin – vizitdíjmentes eegészségügyi vérnyomás, és vércuk orszint – mérés vércukorszint – elôadások az egészséges életmódról, természetes gyógymódokról – biotermék bemutatók, vásárok 07-én 18.00 h.: ZENÉS NYÁRESTE – a Szabadság kertben 09-13-ig:: NAPKÖZIS TÁBOR 8–12 éves gyermekeknek 27-én 17.00 h.: h.:MEGEMLÉKEZÉS ll. RÁKÓCZI FERENCRÔL a Szabadság kertben a mellszobornál.
népdalt tanultam és a Rózsafa citerazenekarban a citerázással is megismerkedtem. Egyben biztos vagyok: jónéhány dolog nagyon fog hiányozni, ha július 3-án „hazautazok” Németországba. Ha csak a kis dolgokat nézzük: magyar leves, névnapok, túró rúdi, Harangod, csigatészta, kürtôs kalács, az udvarias magyar fiúk, szalonnasütés, népdalok, a csirkeláb elborzasztó látványa a fazékban, az „én” citerám, a fogadócsaládom kemencéje, a kis színes házak az elmaradhatatlan kerítéssekkel… Boldog vagyok, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tölthettem közel egy évet, mert úgy tapasztaltam: az itteni emberek melegszívûek és nyitottak. Még egyszer köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akik segítették beilleszkedésemet. Franziska Scherer
Mogyorósi László
Ing ajárat a vvalóságba alóságba Ingajárat VIII.
Bekapcsolva elôbb fakó fénykép, lassan kapja vissza színeit. A reggelnek visszaad a mélység; zûrzavar a tegnap, snittre snitt. Másik tér: e-mailek, sms-ek. Találkozás. Róluk szót sem ejt. Csak akkor vannak, ha rákérdezek. Hány beszúrás, átírás, selejt, míg elküldöm végre az sms-t, az e-mailt, hányszor megtervezem, hogy gyûlölök majd, hogyan szeretek. Hogy nem hívom. Mégis megteszem. (A vers „Pécs Európa Kulturális Fôvárosa” VersMegálló programja keretében Pécs egyik buszmegállójának üvegvitrinjében is olvasható június folyamán egy citylight-poszteren, lengyel fordításával együtt.)
F I G Y E L E M ! NAPKÖZIS TÁBOR A ll. Rákóczi Ferenc Mûvelôdési Központ 2007. július 913-ig NAPKÖZIS TÁBORT szervez 8-12 éves gyermekek részére. Egyhetes, izgalmas és tartalmas kikapcsolódást, változatos szórakozást ígérô tábort kínálnak a szervezôk. 1. nap: a Harangodon, Móricz túrán vehetnek részt, ahol az ott élô növényeket, állatokat ismerheti meg 2. nap: a Strandon lubickolhatnak (rossz idô esetén sem marad el, legfeljebb egy következô napon) 3. nap: a kézmûves foglalkozások – a nemezelés, gyöngyfûzés, üveg- és matricafestés – alapjaiba való betekintés 4. nap: Múzeum- és városi nevezetességek látogatása 5. nap: a Birketanyán lovaglással, népies játékokkal színesített „falusi” napon vehetnek rész a kis táborlakók. A részvételi díj 4.500 Ft/fô, ami tartalmazza a túravezetés, az eszközhasználat, a belépôdíj, valamint a napi egyszeri étkezés (ebéd) árát. Jelentkezni 2007. július 29-ig lehet, személyesen a mûvelôdési központban, vagy a 42/263-141-es telefonszámon.
Akácvirágzás után Az akác ugyan elhullatta virágait, mikor május 26-án az „Akácvirágzás - nyírségi ízek fesztiválja és a méz ünnepét” tartották Nagykálló-Harangodon. Már a reggeli óráktól táncosdalos fellépôktôl volt hangos a vidék, a fák lomjai alatt, a bográcsokban pedig a táj jellegzetes ételei készültek. A fellépô elôadók egész napon át szórakoztatták a vendégeket. Jobban mondva szórakoztatták volna, ha az idôjárás engedi. Napközben ugyanis a forrásság, délután pedig a vihar elôl „menekültek” , ennek ellenére sokan voltak, akik az idôjárás viszontagsága ellenére sem szerették volna elmulasztani az esti koncerten kedvenc elôadójuk fellépését Az akácvirágzás ünnepét egyébként idén egy több napos programsorozat elôzte meg, melyen az akác, a méz fontosságát hangsúlyozó elôadásokon, szakmai bemutatókon vehettek részt az érdeklôdôk.
kiállítás megtekintése után pihentünk egy kicsit a parkban. Kiki kedve szerint vehetett fagylaltot, jégkrémet. A pihenô után a cirkusz felé vettük az irányt. A Fôvárosi Nagycirkusz „Káprázat és csoda” címû elôadását néztük meg, mely földön, vízen, levegôben zajlott. A mûsor gyönyörû és hajlékony táncosnôk, erôs emberek produkciójával kezdôdött. A bûvész mutatványa lenyûgözte a közönséget. A hölgynek a lába helyén volt a feje! A bohócok megnevettetek mindenkit tréfás mûsorukkal. Vízzel fröcskölték a nézôket. Volt olyan is, hogy egy bácsi beöltözött fókának, de az igazi fóka sokkal aranyosabb volt. Láttunk még kígyót, aligátort. Nagyon megijedtünk, amikor az orrunk elé dobták ôket. Az idomított cicák úgy közlekedtek a csöveken, hogy közben fejjel lefelé lógtak. Olyan mutatványokban gyönyörködhettünk, amelyekrôl álmodni sem mertünk. Az elôadás után hazaindultunk. Remekül telt ez a nap, életreszóló élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük! Gulya Nik oletta, Juhász Anna, Szôk Nikoletta, Szôkee Vivien Nagykállói Általános Iskola Szilágyi István Intézmén ye gység 4. B osztály Intézménye yegység
Az akácvirágzás és a méz ünnepe rendezvénysorozat részeként, május 22–25-én, mint a nagykállói Szabadidôsport és Természetbarát Egyesület túravezetôi, gyalogtúrákat vezettünk a tanuló ifjúság számára, a harangodi erdô szépségeinek bemutatására. A gyalogtúrákon ismerkedtünk a harangodi akácossal, valamint a vidékünkön igen ritka madár, a gyurgyalag (méhészmadár) lakhelyén leselkedtünk. Az elsô leselkedôs napon kedden, a Szilágyi iskola 5. A és 5. C osztálya alkotta a túrázó csapatot. Az iskola elôtt volt a találko-
zó, ahol a résztvevôk a SZATE. ajándékaként egyegy lépésszámlálót kaptak, hogy a túra végére megtudhassuk, hogy kb. mekkora utat tettünk meg, aztán útnak indultunk Kiskállóba, az Arany J. utcára. Itt rövid ismertetôt adtunk a gyurgyalagról, majd elindultunk a fészkelô helyükhöz. A homokbányászat következtében kialakult meredek fal remek fészkelô helyet biztosít a számára, megosztva a helyet a parti fecskékkel. A rendkívül színes madarak, látványos égi bemutatóval mutatkoztak be. Siklórepülésük, a szembeszéltôl egyhelyben történô lebegésük, és a repülô rovarokra történô vadászatuk igen látványos volt. Ezt követôen harangodon a csûrt érintve, egy tóparti sétával értünk az Ibolya-ligethez. Rövid pihenô után a tértünk vissza harangodra, ahol a kemencében sült kenyérlángos adott energiát a túra folytatásához. Utunk a Pince pihenôt érintve, az Ôzike tanösvényen át, a napkori Harangodi Erdei Iskolához vezetett. Az egyórányi úton az akác, a tölgy és a fenyôerdô illata frissített a nagy kánikulában. Kemény idô volt ez a javából, a lágy embereknek. A Napkor határában lévô Erdei Iskola impozáns épülete, és esztétikailag is kifogástalan környezete látványként is kitûnô. A mini állatkertben a páva, hangjával és pompázatos tollazatával hívta fel magára a figyelmet. A játszótér eszközei nem hagyták pihenni a gyereksereget. Egy órányi játék és az állatok szemlélése után az „Erdei” iskolából, majd két óra alatt értünk vissza a „Városi” iskolába. Az induláskor kiosztott lépésszámlálókon 26 000 fölötti számok (lépések) látszottak, ami cca.18 km-nek felelt meg. Ez már valami, Egészségünkre! (A túrák a hét további napjain is folytatódtak.) A történéseket lejegyezte, és a túrákat vezette: Bodnár Györ gy és Torma László a SZATE túravezetôi (BoT túrák) György
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
5
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
KÖZÉLET A Nagykállói A Nagykállói Rendôrôrs hírei: Rendôrôrs hírei: A haték on yabb rendôri fellépés, a közlek edésbiztonhatékon onyabb közlekedésbiztonalamint a személy- és vvagyon agyon védelem szerepelt agyonvédelem ság, vvalamint kiemelten a nagykállói rendôrôrs vvezetôjétôl, ezetôjétôl, Tábori Tibor oztatóban. ibor,, rendôr századostól kapott tájék tájékoztatóban. – Ma már – sajnos - nincs olyan hírmûsor, amelyben ne lenne szó közúti balesetekrôl, autós, vagy motoros ámokfutókról, s persze a vétlen áldozatokról. Olykor, még a megengedett sebesség sem biztonságos. Az ámokfutók megfékezése, a közlekedési balesetek számának csökkentése nem csak az Európai Unió, hanem a magyar rendôri vezetés elvárása is, ezért a rendôrség Országos Közlekedésbiztonsági Akcióba kezdett idén tavasszal. A program az év végéig tart, amelyhez a nagykállói Rendôrôs is csatlakozott. A Közlekedésbiztonsági akció célja, a gyorshajtók, az ittas vezetôk kiszûrése, a közlekedés szabályainak szigorú és következetes betartatása a gépjármûvezetôkkel, (például a biztonsági öv, a gyermekülés használatának ellenôrzése) Az akció része az is, hogy a fôutak ki- és bevezetô szakaszán, valamint a települések különbözô pontján gyakoribbak lettek a traffipaxos ellenôrzések. Vezessenek óvatosan! – A kerékpározás amellett, hogy egészséges, veszélyes is. A vétlen gyalogosok mellett ugyanis, a legtöbb balestet a kerékpárosok szenvedik el. De veszélyes azért is, mert a balesetek zömét, maguk a biciklisek okozzák. Közülük sokan csak részben, vagy egyáltalán nem ismerik a biztonságos közlekedés szabályait. A leggyakoribb szabályszegés részükrôl az elsôbbségadás elmulasztása, a szabálytalan bekanyarodás, vagy az ittas vezetés, de gyakori, hogy kivilágítatlanul, figyelemfelkeltô fényjelzôk használata nélkül közlekednek az utakon. Vigyázzunk rájuk! - A nyárral az utazás, a pihenés, a strandolás ideje is eljött. De nem csak a nyaralók, a szabadságon lévôk, hanem a zsebesek, a besurranók is kedvelik ezt az idôszakot. A strandon, a medence szélén felügyelet nélkül hagyott értékeknek hamar nyoma veszhet, ha nem vigyázunk. A zsebesek ellen senki nincs biztosítva, bárki, bármikor áldozatul eshet. A több napos nyaralásból hazatérve sokan találják kifosztva a lakásukat. A rendôrség ezért minden évben óvatosságra inti az állampolgárokat, és javasolja, hogy amennyiben tehetik valakit – rokont, szomszédot – kérjenek meg, hogy távollétükben tartsa szemmel otthonukat. Figyeljünk egymásra! Figyeljünk értékeinkre!
Újra Téka Tábor Nagycsaládosok az Nagykálló-Harangodon 2007. július 21–29. között A tábor névadója az 1970-es évek elején alakult Téka Népzenei Együttes. Az alapgondolat pedig: létrehozni, megszervezni, és visszatérô rendszerességgel megtartani egy olyan tábort, ahol a zene, a tánc, a mesterségek egyszerre, egy helyen megtalálhatók, amihez évtizedeken át az intézményi hátteret a helyi mûvelôdési központ biztosította. Tervezték és ajánlották mindezt azon kispénzû érdeklôdô családoknak és fiataloknak, akik egyébként is szabadulni akartak – ha csak egy kis idôre is – a város zajától. Nagykálló-Harangod életében a 2000. év nem várt meglepetést hozott. A Téka együttes tagjai úgy döntöttek, hogy a tizenöt éven keresztül nagy sikerrel megrendezett Tékatábort elhagyják. A döntés súlyos volt, váratlan és kellemetlen valamennyi érintett számára, s egy igen komoly kérdést vetett föl: hogyan tovább Nagykálló-Harangodon? A tékások nélkül lesz-e még, tudnak-e még a sokak által megcsodált területen hagyományôrzô tábort szervezni?! Aztán a szervezôk munkájának köszönhetôen elérkezett a „KALÁRIS”-ra keresztelt tábor(ok) elsô napja és vele együtt az elsô gyerekek. Az újabb változás 2007. január 1jén történt, mikor a város a Harangodi Üdülôközpont mûködtetési feladatait átadta az TESZOVÁL KFT-nek. Ezt követôen 2007. január 21-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen hivatalosan bejelentették: hét év után a harangodi népmûvészeti tábor újra viselheti a TÉKA TÁBOR nevet. A szervezôk idén is szívügyünknek tekintik a harangodi tábort és bíznak abban, hogy sok régi és új nagykállói látogatónak kellemes kikapcsolódást, önfeledt szórakozást és aktív pihenést kínálhatnak. A július 21-29. között szervezett táborban különbözô kézmûves foglalkozások színesít majd a programot, lesz agyagozás, csipkeverés, fafaragás, gyöngyfûzés, gyékény- és vesszôfonás, nemezelés, valamint vályogvetés és népi játékok készítése. A csûrben idén sem marad el a tánctanítás, ahol a talpalávalót: a Galga, a Bürkös és a Moldvai Zenekar húzza majd. A Harangodról és a táborról bôvebben a www. nagykalloharangod.hu honlapon olvashatnak.
akácvirág ünnepén Vállaltuk, hogy részt veszünk a rendezvényen, mézeskalácsot díszítettünk a gyerekekkel. Annak ellenére, hogy sem a programfüzetben, sem a hangosbemondóban nem voltunk szerepeltetve, az ezernél több sütemény a kora délutáni órákra elfogyott. A gyerekek nagy örömmel díszítették a különbözô formájú mézessütiket. A sütést Orbánné Anikó és Csernyák Katalin vállalta, a mézet a sütéséhez a Gyôri család adta, Bégányiné Erzsike, Nagyné Zsuzsanna és Harsányi Dániel pedig a díszítésben segített. Köszönöm a munkájukat. Csonkáné K erezsi Katalin Kerezsi elnök
Ültessünk virágot! Tisztelt Városlakók! 2007-ben beneveztük városunkat a „Virágos Magyarországért” mozgalomba. Szeretnénk, ha a zsûri augusztusi szemléje idején nem csak a Fô tér, de valamennyi utca virágos, füves lenne! Különösen a más településekre vezetô, nagyobb átmenô forgalmat bonyolító utcák vannak a látogatóink szeme elôtt, így az ott lakókat kérjük leginkább a portájuk elôtti parkosításra! Egyszerû, szárazságtûrô, egynyári virágokra gondolunk: napimádóra, büdöskére, ôszirózsára stb. Kérjük segítsenek egymásnak, az idôsebbeknek a virágültetésben és gondozásban. Vonják be a vakációra-szabaduló gyerekeket, fiatalokat is. Remélem, a közös munka, az összefogás eredményeként még szebb lesz a városunk! Jókedvû, és eredményes munkát kíván mindnyájuknak: Takácsné Kancsán Katalin Juhász Zoltán városi kertész polgármester
A tá bor szerv ezôi tábor szervezôi
Az önzetlen segítôkhöz Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a 2007. május 25-én a Nagykálló, Sport köz 2. szám alatt kkeletk eletk ezett tûz eloltásában önzeteletkezett len segítséget nyújtottak. Köszönettel: Ádám Béla és családja
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
6
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
SPORT
A nagy fogás! Megyei ll. osztályú horgász csapatbajnokságot rendeztek 2007. május 20-án Kocsordon, melyen a Nagykállói Sporthorgász Egyesület csapata is részt vett, és szép eredmény ért el. A 10 csapatból álló mezônyben, a Sporthorgász Egyesület 2. helyen végzett, és ezzel az eredménnyel felkerült a Megyei l. osztályú bajnokságba. Csapattagok: Bardi János, Sándor Zoltán, Sebôk Zsolt, Valent József, Sándor Zoltánné, Tóth György, ifj. Bardi János és Vágó Ádám. Az egyesület éjszakai horgászversenyt rendez a Kis-tavon 2007. július 21én (szombaton) 20,00 órától. Nevezni az egyesületnél (Posta utcai horgászbolt), és a helyszínen is lehet.
Ismét jól szerepeltek a nagykállói karatésok! A Shotokan Karate Egyesület versenyzôi a közelmúltban egy újabb nemzetközi tornán vettek részt. Április 28-án Nagykanizsán rendezték az immár rendhagyó Sensei Sáfár Shoto Kupát. A magyar élmezôny mellett Németország, Bosznia és Románia is delegált versenyzôket. A verseny rangos színvonalát már a kiírás alapján is lehetett sejteni, hisz’ kizárólag barna és fekete öves versenyzôk indulhattak. A nagykállói csapatból Ferencz Sándor, Nácán Gergô, Bedô Bianka, Páll Miklós, Gyôri Dániel és Gyôri Árpád küzdhetett a bajnoki címekért. Az edzôk Ferencz Tibor és Tímár Zoltán pedig mint szövetség bírók vettek részt a versenyen és szereztek hasznos tapasztalatokat. Csapatunk remek helytállását a megszerzett 4 arany, 1 ezüst és 2 bronzérem bizonyítja. Versenyzôink évek óta tartó kemény és kitartó munkája úgy látszik, meghozza gyümölcsét, jó irányt mutatva az ôket követô lelkes utánpótlásnak. Gratulálunk!
Nagykállóba került az Európa- Thai-box edzések a bajnokság bronzérme! mûvelôdési központban Kilenc éve kezdtem el ûzni a karate legkeményebb ágát, a kyokushin-t, ahol az ütéseket, rúgásokat teljes erôvel visszük be. A kezdetektôl fogva egyik nagy álmom volt, hogy tagja legyek a magyar válogatott keretnek és Európabajnokságon képviselhessem hazámat. Most végre ennyi év után eljutottam idáig, tehát nem volt hiába a sok edzés és áldozatos munka. Súlycsoportonként válogatták ki azokat, akik április 18án elindulhattak az év egyik legrangosabb nemzetközi versenyére a litván fôvárosba, Vilniusba. Az érkezés másnapján neves japán vendégek nyitották meg a versenyt, ahol több mint 20 ország junior versenyzôi vonultak fel. Elsôként formagyakorlatokkal kezdtünk, ahol a magyar sikerek rögtön megadták a verseny hangulatát. Én küzdelemben indultam el, hozzám ez áll a legközelebb. Egy lengyel lánnyal 4 percig küzdöttem, és sikerült nyertem, így a 8 legjobb közé kerültem A 4 közé jutásért egy litván lányt legyôznöm. Vele is 4 percet küzdöttem, végül bírói döntéssel nyertem. Elég nehéz volt megszokni a litván játékstílust, hisz’ ôk folyamatosan mellkasra és torokra ütnek. Végül elérkeztem a küzdelemhez, aminek a tétje a döntôbe jutás volt, ismét litván ellenféllel. A 2 perc küzdôidô után döntetlenre hozták ki a bírók, így egy 2 perces hosszabbítás várt ránk. Mindketten nagyon fáradtak voltunk már, gyôzni akartunk, ezért sokat szabálytalankodtunk is. Úgy érzem a végére már sokat hátráltam, fejben, talán, már fel is adtam. A hosszabbítás utolsó másodpercében betalált egy fejrúgásom, 2 bíró rögtön pontot is adott nekem, 2 viszont megintett, mivel a litván ellenfelemhez orvost kellett hívni ( mellesleg semmi baja nem volt). Hosszas bírói tanácskozás után, a magyar csapat nagy meglepetésére egyhangú litván gyôzelem született. Így végül a bronzéremmel „kellett beérnem.” Elôször nagyon csalódott voltam, de végül is örülök ennek a 3. helyezésnek. A tavalyi „rossz” EB szereplésem után mindenképpen elôrelépést jelentett számomra. Tóth Helga Nagykállói Középiskola 11. A
A tradicionális muay-thai amatôr és profi versenyzési, illetve hobbyszintû gyakorlási lehetôséget kínál a harcmûvészet iránt érdeklôdôk számára. A kiváló eredményekkel is büszkélkedô Siam Gym Muay Thai-box klub tagjai rendszeres versenyzôi az országos bajnokságoknak. Közülük is kimagasló Bikki László és Majzik Norbert teljesítménye, utóbbi a K-1 magyar nagydíjon is bemutatkozott már. A nagykállói egyesület tagjai is állandó résztvevôi a sportág mérkôzéseinek, Takács Péter és Benke István neve ma már nem ismeretlen ebben a sportágban. Az egyesület várja a harcmûvészet iránt érdeklôdôket! Az edzések idôpontja: hétfô és csütörtök, 19 óra nagykállói Mûvelôdési Központ.
„Parlagfû-mentes Magyarországért” akcióprogram 2007. június 28. (csütörtök) 9 óra Nagykálló-Harangod 9 00 : Megnyitó: Dr. Magyar Veronika Kistérségi Tisztifôorvos 9 10: Páll Péter Növényvédelmi Felügyelô Sz.-SZ.-B. Megyei Mezôgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Növény és Talajvédelmi Igazgatóság A parlagfû felismerése, korszerû irtása, az irtás jelentôsége.. 9 25: Dr. Obbágy Veronika tüdôgyógyász fôorvos Sz.-Sz..-B. Megyei Tüdôgondozó Intézet A parlagfû okozta allergiás megbetegedések 9 40: Torma László Szabadidôs Sport Egyesület Nagykálló Közös torna és légzô gyakorlatok 9 50 –13 00: Indul a parlagfû-mentesítési akció Cél: Nagykálló-Harangod parlagfû fertôzöttségének csökkentése a felnôtt lakosság bevonásával – parlagfû kaszálás – parlagfû védôeszközzel történô begyûjtése 9 50 –13 00: Fiatalok, gyerekek figyelmének ráirányítása a gyommentes környezet kialakításának fontosságára: – parlagfû totó, rejtvény kitöltés – játékos gyermek program A nap során 9-tôl 12 óráig: A Polgármesteri Hivatal parkolójában a lakókörnyezetbôl begyûjtött parlagfû leadható, cserébe virágmagot, cserepes virágot adunk. 2007. június 28-án 9 órára Harangodra várunk minden érdeklôdôt, aki szívesen részt vesz a parlagfû játékos begyûjtésében. A Mûvelôdési Központ elôl 9 órakor ingyenes autóbuszjárat indul Harangodra. Dr Dr.. Magyar Veronika kistérségi tisztifôorvos
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
7
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK
MOZAIK
APRÓHIRDETÉS eres. Egyedül álló, elvált, vagy özvegy jeIdôs dôs házaspár eltartót kkeres. lentkezését várják. Telefon: 42/264-976 Nagykálló, Mezôgép úton 1000 nm-es építési telek eladó. Telefon: 06-70/3426449 Eladó 1 db rekamié, 1 db gyermekhe verô és 2 db fotel. Ár: 5 000 gyermekhev Ft-tól. Telefon: 42/262-936 Csatornázás, bádogos munkák ki vitelezése. Régi és új tetôk lemezkivitelezése. zel való fedése. Telefon: 06-70/223-4693 Szobafestést, -mázolást, -tapétázást, díszítô festést, külsô szigetelést vállalok. Bodnár István, vállalkozó mester. Telefon: 06-30/439-2856, vagy 42/262-394 Általános kômûv es munkák, térburkoló kövek öntése és lerakása kômûves egyedi forma alapján. Kerítés kupola öntése, rakása. Lábazati kövek öntése, rakása. Telefon: 06-20/570-7217
HIRDETÉSI SZELVÉNY Kérem, hogy a mellékelt hirdetési szöveget a Nagykállói Hírmondó következô számában ingyenesen tegyék közzé. A hirdetés szövege: ............................................................ ............................................................................................ ............................................................................................ ............................................................................................ ............................................................................................ Név: .................................................................................... Cím: .................................................................................... Kérjük, a hirdetés szövegét minden hónap 10-ig szíveskedjenek leadni a Polgármesteri Hivatal – Somogyi B. u. 5–7. szám alatti – ügyfélszolgálati irodáján.
GÓL YAHÍR – 2007. február–május GÓLY
GRATULÁLUNK a 2007. májusában házasságot kötött pároknak:
Czabán József Attila február 27. Hete Ábel február 28. Nagy Vanessza február 28. Bunkóczy Balázs március 11. Ruff Gitta március 19. Szabó Imola Szabina március 20. Balogh Szabolcs március 23. Albók Alexandra Hédi március 29. Sôrés Eszter március 30. Muszka Kitti március 31. Lakatos Fruzsina április 7. Som Csaba április 9. Tóth Sebestyén április 11. Vonza Tímea Emma április 12. Baranyi Vanda április 12. Tálas Ferenc április 16. Rézmûvel Renáta Eleonóra április 22. Szilágyi Péter április 26. File Kristóf István április 27. Miskolczi Ádám május 8. Kicsák Kira május 11. Kovács-Kása Levente május 14. Hegedûs Nándor május 14.
Csorba Krisztián – Kovács Gabriella Éva Sôrés Sándor – Bessenyi Zsuzsanna
2007. április és május hónapban elhunyt: Liskány Józsefné (Kér ges Piroska) (Kérges Kozák Györ gy György Bodahelyi András János Darabos József Farkas Józsefné Márton Sándor Ács Ferenc Szabó Julianna Sándorf Sándorfii Lászlóné
Borsi Lászlóné Gebri Miklós Pados Béláné Var ga Attiláné arg Kaszab Ferencné Kristóf István Óbert Antónia Bodahelyi András Fek ete János Fekete Balogh Miklós
N A G Y K Á L L Ó I H Í R M O N D Ó – XVII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM – 2 0 0 7 . JÚNIUS
8
CYAN MAGENTA YELLOW BLACK CYANMAGENTA MAGENTAYELLOW YELLOWBLACK