ÖNKÉNTES ADATSZOLGÁLTATÁS; KITÖLTÉSE NEM KÖTELEZŐ!
B ÉLETMÓD ÉS ÉLETMINŐSÉG
A felvétel időpontja: 1.
1977
hó
nap
2.
1977
hó
nap
A felvétel időtartama: 1.
-tól
-ig
perc
2.
-tól
-ig
perc
Kérdezte:
Ellenőrizte:
Kódolta:
Ellenőrizte:
Magyar Tudományos Akadémia és Népművelési Intézet 1977
MUNKA
A múlt alkalommal gyerekkoráról, életpályájáról, lakásviszonyairól, az emberekről alkotott véleményéről és sok minden másról beszélgettünk. Folytassuk most a munkájával, hivatásával, szakmájával.
135. Kérem, mondja el, hogyan került arra a pályára, abba a szakmába, arra a munkára, amelyben jelenleg dolgozik? Miért választotta ezt a foglalkozást, voltak-e más tervei is stb.
11. KÁRTYA
136. Hány éves kora óta végez rendszeres pénzkereső munkát (legalább napi 5 órában)? Kérdező: Vonja ki 20-ból az előbb kapott életkort, és írja be az előkód-ablakba az így kapott számot. Ha a kérdezett 20 éves korában vagy később kezdett el dolgozni, akkor 00-át írjon be „Elveszett fiatal évek” mutató: ..................
137. Ez azt jelenti, hogy eddig összesen ……………….
évet dolgozott
Kérdező: Ha több éves kihagyások vannak, ezek levonandók a munkában töltött évek számából
2
138. Kérem, mondja el, hogy eddigi élete során hol, milyen munkákat végzett, milyen munkahelyeken dolgozott? Kérdező: A foglalkozás és a munkakör pontosan leírandó. Tehát nem elég azt leírni, hogy TSZ tag, vagy TSZ alkalmazott, hanem nem kell határozni a munkakört és az esetleges beosztást is, pl.: TSZ tag – növény termelő TSZ tag – takarmányos TSZ alkalmazott – traktoros – brigádvezető Vagy: Segédmunkás – anyagmozgató Segédmunkás – takarító Segédmunkás – gépkocsikísérő Segédmunkás – kazántisztító stb. Pénzügyi előadó – csoportvezető Szakmunkás – bútorasztalos A foglalkozási viszony a következőképpen írandó be: 1 – alkalmazásban álló 2 – TSZ tag 3 – önálló 4 – segítő családtag 5 – nyugdíjas
Mettől meddig (évszámok) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
Munkaadó neve, telephelye
Főfoglalkozás, főtevékenység, munkakör
3
Foglalkozási viszony
Munkakör, ill. munkahely változtatás oka
139. Most kérem, mondja el, hogy eddigi pályafutása során mik voltak a legfontosabb események? Úgy alakultak-e munkában töltött évei, ahogy szerette volna? Meg van-e elégedve eddigi pályafutásával? Hogy került egyik munkahelyről a másikra, egyik munkából a másikba? Voltak-e munkája, vagy munkahelye szempontjából válságos korszakok? Voltak-e összeütközései feletteseivel? Voltak-e problémái, amelyeket nehezen tudott megoldani? Stb. Évszám
4
140. Mi az Ön jelenlegi foglalkozása, főtevékenysége? Mióta
Munkaadó neve, telephelye
Foglalkozása, főtevékenysége, munkaköre (részletesen)
141. Mi jelenleg az Ön foglalkozási viszonya? 1 – állandó jelleggel alkalmazásban lévő 2 – meghatározott időre alkalmazásban álló 3 – szövetkezeti tag 4 – nyugdíj- vagy járadék mellett foglalkoztatott 5 – alkalmazásban álló bedolgozó 6 – szövetkezeti tag bedolgozó 7 – gyermekgondozási szabadságon lévő (GYES) 8 – önálló
→
160-RA!
9 – segítő családtag
→
160-RA!
10 – alkalmi munkavállaló
→
176-RA!
11 – jelenleg munka nélkül van
→
176-RA!
12 – nyugdíjas, járadékos
→
176-RA!
13 – TSZ nyugdíjas, TSZ járadékos →
176-RA!
14 – rokkantsági nyugdíjas
→
176-RA!
15 – tanácsi segélyben részesülő
→
176-RA!
16 – eltartott (htb. stb.)
→
176-RA!
17 – tanuló
→
176-RA!
5
MINDENKITŐL MEGKÉRDEZENDŐ, AKI AZ ELŐZŐ KÉRDÉSNÉL AZ 1-7. KATEGÓRIÁBA TARTOZOTT.
142. Kérem, beszéljen most jelenlegi munkájáról, munkahelyéről. Mit szeret benne, mit nem, mi zavarja a munkáját, itt akar-e maradni, mik a további tervei stb. Mik a problémái munkakörével, munkatársaival, vezetőivel, munkakörülményeivel kapcsolatban? Kérdező: A szabad beszélgetést úgy kell irányítani, hogy közben vagy utólag pontosan ki tudja tölteni az alábbi kérdéseket.
142.1. Mit szeret jelenlegi munkáján, munkahelyén:
142.2. Mi zavarja? Milyen problémái vannak?
142.3. További tervei:
143. Mi a munka-, illetve műszakbeosztása? 5 – váltóműszakos - három műszakban 4 – váltóműszakos - két műszakban 3 – egyéb műszakváltású 2 – állandóan egy műszakban 1 – kötetlen munkarendben
6
144. Ingázik-e? 5 – igen, naponta ingázik (legalább 1-1 óra utazás oda-vissza) 4 – igen, hetente vagy kéthetente jár haza 3 – igen, még ritkábban jár haza 2 – gyakorlatilag munkahelyén él, bár lakása máshol van 1 – nem ingázik, állandó lakása munkahelyén, illetve munkahelyétől 1 órai közlekedésnél közelebb van
145. Milyen mértékben vonatkoznak Önre, illetve az Ön munkájára és munkahelyére a következő kijelentések? Kérdező: Ha a kérdezett „nem tudja”, „nem vonatkozik rá a kérdés”, „nem akar válaszolni” - akkor 0-át jelöljön, ne 3-at!
1. 2. 3 4 5
munkám változatos fizikailag könnyű, nem fárasztó idegileg nem fárasztó munkám önálló, nem szólnak bele munkám tudásom legjavát igényli
5 5 5 5 5
3 3 3 3 3
Egyáltalán nem 1 1 1 1 1
6 7
nincs balesetveszély munkahelyem jól szellőzött
5 5
3 3
1 1
8
nem vagyok kitéve az időjárás viszontagságainak (hideg, meleg, eső, sár) munkám, munkafeltételeim egészségemre nem károsak munkahelyem csendes piszkos, olajos, festékes, sáros anyagokkal nem dolgozom a kereseti lehetőségek kifejezetten jók az előmeneteli lehetőségek jók
5
3
1
5
3
1
munkám egyhangú, unalmas fizikailag fárasztó, kimerítő idegileg fárasztó, kimerítő sokan beleszólnak nincs szükség itt a szaktudásomra nagy a balesetveszély rosszul szellőzött, a levegő poros, füstös, gázos, büdös ki vagyok téve az időjárás viszontagságainak károsak
5 5
3 3
1 1
munkahelyem nagyon zajos piszkos anyagokkal dogozom
5 5
3 3
1 1
14. jó a munkahelyi „légkör” általában jól megvannak az emberek egymással
5
3
1
15. A közvetlen vezetés: hozzáértő 16. igazságos, nem kivételező
5 5
3 3
1 1
17. mindent megbeszél, kikéri véleményemet, demokratikus 18. emberszámba vesz 19. érdemes panasszal fordulni: az üzem vezetőségéhez
5
3
1
5 5
3 3
1 1
20 a pártszervezethez 21. a szakszervezethez 22. az üzem szociális létesítményei jók (Óvoda, fürdők, öltözők, ebédlő, kultúrház, üdülő
5 5 5
3 3 3
1 1 1
23. az üdülési beutalók elosztása igazságos
5
3
1
24. előmenetelnél, jobb besorolásnál elsősorban a jó munka és szaktudás számít, nem más egyéb szempontok (pl. összeköttetés, vagy valami befolyásos csoporthoz tartozás stb.
5
3
1
a kereseti lehetőségek rosszak az előmenetelre nincs lehetőség rossz a „légkör” sok a veszekedés, a feszültség, a fúrás hozzá nem értő részrehajló, kivételező, protekciózó nem beszélnek velünk semmit főnökösködik, parancsolgat panasszal nem érdemes fordulni az üzem vezetőségéhez a pártszervezethez a szakszervezethez az üzem szociális létesítményei gyengék, hiányoznak, elavultak stb. az üdülési beutalók elosztása igazságtalan előmenetelnél, jobb besorolásnál elsősorban nem a jó munka és a szaktudás számít, hanem „más”
Teljesen Is-is
9. 10. 11. 12. 13.
7
146. Van-e olyan szociális létesítmény, amelyre, vagy amelynek korszerűsítésére nagy szükség volna az Ön munkahelyén? 1 – nincs 5 – van, éspedig
147. Mennyire van szükség munkája közben a következő tényezőkre: Kérdező: A kódszám mindig az első kódablakba írandó be. A második kódablakot a következő kérdés válaszainak kódolására használjuk. Nagymértékben
Bizonyos fokig
Nem nagyon, ritkán
1. fizikai erőre
5
3
1
2. kézügyességre
5
3
1
3. magas szakképzettségre
5
3
1
4. hosszú évek tapasztalataira
5
3
1
5
3
1
5
3
1
7. lélekjelenlétre, gyors reflexekre
5
3
1
8. dönteni, határozni tudásra
5
3
1
9. tapintatra, mások iránti figyelemre, együttműködési készségre
5
3
1
10. nagy műveltségre
5
3
1
11. állandó továbbképzésre, továbbtanulásra
5
3
1
5. kezdeményezőkészségre, találékonyságra 6. figyelemre, összpontosításra, gondosságra
8
148 .Vannak-e a felsoroltak között olyan képességek, amelyekkel Ön nagyobb mértékben rendelkezik, mint amit munkájában hasznosítani tud? Vagy épp ellenkezőleg: vannak-e olyan képességek, amelyekre nagyobb mértékben szüksége volna munkájában, mint amennyivel Ön rendelkezik? Például: munkájához több fizikai erőre volna szüksége, vagy ellenkezőleg: kevesebb is elég volna? Több szaktudásra volna szükség, mint ami Önnek van, vagy kevesebb is elég volna? Vagy körülbelül épp annyi kell, mint amennyivel Ön rendelkezik? És így tovább. Vegyük sorba az egyes képességeket! Kérdező: A megfelelő kódszám az előző kérdésnél az egyes képességek melletti második kódablakba írandó be. 5 – jóval kevesebb is elég volna jelenlegi munkám elvégzéséhez 4 – valamivel kevesebb is elég volna 3 – körülbelül annyi kell belőle, amennyivel rendelkezem 2 – valamivel többre volna szükség, mint amennyivel rendelkezem 1 – jóval többre volna szükségem
149. Ön most végül is azon a pályán van, olyan munkát végez, amihez szívből kedve, tehetsége van? 5 – igen 3 – részben 1 – nem
→
152
150. Van-e kilátása arra, hogy élete folyamán még arra a pályára kerül, olyan foglalkozást űzhet, olyan munkát végezhet, amihez szívből kedve, tehetsége van? 5 – igen 3 – talán 1 – nem
151. Mi volna ezt a pálya, ez a foglalkozás? 5 – ugyanaz, mint most 1 – más, éspedig:
9
152. Mi az Ön üzemen (TSZ-en, szövetkezeten, vállalaton stb.) belüli pozíciója? Kérem, helyezze el magát ezeken a létrákon! Kérdező: A létrák balról jobbra tartó sorrendjének a kódablakok felülről lefelé futó sorrendje felel meg. a/ a legmagasabb jövedelműek
b/ a legnagyobb hatalommal, hatókörrel, befolyással rendelkezők
c/ a legjobb szakemberek
12. KÁRTYA 9 8 7 6 5 4 3 2 1
9 8 7 6 5 4 3 2 1
9 8 7 6 5 4 3 2 1
a legalacsonyabb jövedelműek
semmiféle hatalommal, hatókörrel, befolyással nem rendelkezők
a legrosszabb szakemberek
d/ a legtöbbet dolgozó emberek
e/ a legnépszerűbb emberek
f/ a legnélkülözhete tlenebb emberek
9 8 7 6 5 4 3 2 1
9 8 7 6 5 4 3 2 1
9 8 7 6 5 4 3 2 1
a legkevesebbet dolgozó emberek
a legnépszerűtle– nebb emberek
a legkönnyebben nélkülözhető emberek
10
153. Szándékában áll-e a közeljövőben, illetve az elkövetkező években munkahelyet változtatni? 5 – igen, feltétlenül 3 – esetleg 1 – nem →
155
154. Miért akar munkakört, illetve munkahelyet változtatni?
155. Ha a közeljövőben valamilyen oknál fogva el kellene hagynia a munkahelyét, nehezen, vagy könnyen találna a jelenleginél nem rosszabb, vagy talán valamivel jobb munkahelyet? 1 – egyáltalán nem találnék 2 – nagyon nehezen találnék 3 – meglehetősen nehezen találnék 4 – ha körülnéznék, biztosan találnék 5 – könnyen találnék, akár többet is
156. Szeretne-e Ön az elkövetkezendő években magasabb beosztásba kerülni? 5 – igen 3 – esetleg 1 – nem
→
159
157. Mi az a legmagasabb beosztás, amit élete során szívesen elérne, amit örömmel vállalna?
158. Előreláthatólag eléri-e majd ezt a beosztást? 5 – igen 3 – esetleg 1 nem
11
159. Ha eléri a nyugdíjkorhatárt, szívesen dolgozna-e tovább jelenlegi munkakörében, vagy inkább más elfoglaltságot keresne? 5 – tovább dolgozna, mert:
1 – nem dolgozna tovább, mert:
Inkább:
GYES-en lévők
→
171
Nyugdíjasok
→
176
Többiek
→
189
AZ ÖNÁLLÓKTÓL ÉS SEGÍTŐ CSALÁDTAGJAIKTÓL KÉRDEZENDŐ MEG (8- 9. KATEGÓRIA)
160. Kérem, mondja el, miben áll a munkája, foglalkozása?
12
161. Milyen mértékben vonatkoznak Önre, illetve az Ön munkájára a következő kijelentések? Kérdező: Ha a kérdezett „nem tudja”, „ nem vonatkozik rá a kérdés”, „nem akar válaszolni” - akkor 0-át jelöljön, ne 3-at! Teljesen
Is-Is
Egyáltalán nem
1.
munkám változatos
5
3
1
munkám egyhangú, unalmas
2.
fizikailag könnyű, nem fárasztó
5
3
1
fizikailag fárasztó, kimerítő
3.
idegileg nem fárasztó
5
3
1
idegileg fárasztó, kimerítő
4.
munkám önálló, nem szólnak bele
5
3
1
sokan beleszólnak
5.
munkám tudásom legjavát igényli
5
3
1
nincs szükség itt a szaktudásomra
6.
nincs balesetveszély
5
3
1
nagy a balesetveszély
7.
munkahelyem jól szellőzött
5
3
1
rosszul szellőzött, a levegő poros, füstös, gázos, büdös, túlságosan meleg
8.
nem vagyok kitéve az időjárás viszontagságainak (hideg, meleg, eső, sár)
5
3
1
ki vagyok téve az időjárás viszontagságainak
9.
munkám, munkafeltételeim egészségemre nem károsak
5
3
1
károsak
10. munkahelyem csendes, nem zajos
5
3
1
munkahelyem nagyon zajos
11. piszkos, olajos, festékes, sáros anyagokkal nem dolgozom
5
3
1
piszkos anyagokkal dogozom
12
a kereseti lehetőségek kifejezetten jók
5
3
1
a kereseti lehetőségek rosszak
13
a felettes szervek segítőkészek, jól lehet velük együttműködni
5
3
1
nehéz velük együttműködni
14
az érvényben lévő rendeletek kedvezőek, jó feltételeket teremtenek munkámhoz
5
3
1
az érvényben lévő rendeletek megnehezítik, korlátozzák tevékenységemet
15
a jövő kilátásaim jók, a következő 5-10 évben nyugodtan tudok majd dolgozni
5
3
1
jövő kilátásaim bizonytalanok, nem tudom, hogy meddig fogom tudni folytatni ezt a munkát
13
162. Mennyire van szükség munkája közben a következő tényezőkre: Kérdező: A kódszám mindig az első kódablakba írandó be. A második kódablakot a következő kérdés válaszainak kódolására használjuk. Nagymértékben
Bizonyos fokig
Nem nagyon, ritkán
1.
fizikai erőre
5
3
1
2.
kézügyességre
5
3
1
3.
magas szakképzettségre
5
3
1
4.
hosszú évek tapasztalataira
5
3
1
5.
kezdeményezőkészségre, találékonyságra
5
3
1
6.
figyelemre, összpontosításra, gondosságra
5
3
1
7.
lélekjelenlétre, gyors reflexekre
5
3
1
8.
dönteni, határozni tudásra
5
3
1
9.
jó emlékezőtehetségre
5
3
1
10. nagy műveltségre
5
3
1
11. állandó továbbképzésre, továbbtanulásra
5
3
1
12. másokkal való együttműködési készségre
5
3
1
13. egy hosszabb munkafolyamat áttekintésére
5
3
1
14. szervezőkészségre
5
3
1
15. tapintatra, mások iránti figyelemre
5
3
1
16. emberekkel való bánni tudásra
5
3
1
163. Vannak-e a felsoroltak között olyan képességek, amelyekkel Ön nagyobb mértékben rendelkezik, mint amit munkájában hasznosítani tud? Vagy épp ellenkezőleg: vannak-e olyan képességek, amelyekre nagyobb mértékben szüksége volna munkájában, mint amennyivel Ön rendelkezik? Például: munkájához több fizikai erőre volna szüksége, vagy ellenkezőleg: kevesebb is elég volna? Több szaktudásra volna szükség, mint ami Önnek van, vagy kevesebb is elég volna? Vagy körülbelül épp annyi kell, mint amennyivel Ön rendelkezik? És így tovább. Vegyük sorba az egyes képességeket! Kérdező: A megfelelő kódszám az előző kérdésnél az egyes képességek melletti második kódablakba írandó be. 5 – jóval kevesebb is elég volna jelenlegi munkám elvégzéséhez 4 – valamivel kevesebb is elég volna 3 – körülbelül annyi kell belőle, amennyivel rendelkezem 2 – valamivel többre volna szükség, mint amennyivel rendelkezem 1 – jóval többre volna szükségem
14
164. Szereti-e a munkáját? Olyan munkát végez-e, az-e a foglalkozása, amihez szívből kedve, tehetsége van? 5 –igen 3 – részben
→
13. KÁRTYA
1 – nem
→
167
165. Van-e kilátása arra, hogy élete folyamán még arra a pályára kerül, olyan foglalkozást űzhet, olyan munkát végezhet, amihez szívből kedve, tehetsége van? 5 –igen 3 – talán 1 – nem
166. Mi volna ez a pálya, ez a foglalkozás?
167. Szándékában áll-e a közeljövőben, illetve az elkövetkező években foglalkozást, munkát változtatni? 5 – igen, feltétlenül 3 – esetleg 1 – nem →
169
168. Ha igen, miért?
169. Ha a közeljövőben valamilyen oknál fogva el kellene helyezkednie, nehezen, vagy könnyen találna a jelenleginél nem rosszabb, vagy talán valamivel jobb munkát, munkahelyet? 1 – egyáltalán nem találnék 2 – nagyon nehezen találnék 3 – meglehetősen nehezen találnék 4 – ha körülnéznék, biztosan találnék 5 – könnyen találnék, akár többet is
15
170. Mik az előnyei és hátrányai az „önállóságnak”? Annak, hogy a maga gazdája, a maga ura, hogy nem ment el üzembe vagy a termelőszövetkezetbe dolgozni? Az előnyök:
A hátrányok:
A GYESEN LÉVŐ SZÜLŐKTŐL KÉRDEZENDŐ MEG (7-ES KATEGÓRIA)
171. Ön most gyermekgondozási szabadságon van. Mik ennek a helyzetnek a legfőbb előnyei, jó oldalai az Ön életében.
172. S mik a hátrányai?
16
173. Ha lejár a szabadság, mit akar csinálni?
1 – visszamegy korábbi munkahelyére 2 – a háztartásban marad 3 – újabb gyereket terveznek 4 – más munkát keres, éspedig:
174. Ha újra dolgozni menne, napi hány órát szeretne dolgozni? …….. órát Kérdező: 9 óra vagy több: 9
175. Ha új munkahelyre akar menni, mit gondol, sikerülni fog, elképzeléseinek megfelelő munkahelyet találni? 5 – igen 3 – remélem, igen 1 – félek, hogy nem
CSAK AZOKTÓL KÉRDEZENDŐ MEG, AKIKNEK JELENLEG NINCS ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSUK (HÁZTARTÁSBELIEK, ALKALMI MUNKÁSOK, NYUGDÍJASOK STB (10 - 17. KATEGÓRIA)
176. Szeretne-e állandó munkát vállalni? 5 – igen 1 – nem
179
177. Napi hány órás munkát szeretne vállalni? ……. órát Kérdező: 9 óra vagy több: 9
178. Milyen jellegű munkát szeretne vállalni? (A munkakör leírása)
17
179. Ha komolyan utánajárna, könnyen vagy nehezen találna Önnek megfelelő munkát? 1 – egyáltalán nem találnék
→
181 vagy 189
2 – nagyon nehezen találnék
→
181 vagy 189
3 – meglehetősen nehezen találnék 4 – valószínűleg találnék 5 – könnyen találnék, akár többet is
→
181 vagy 189
180. Mi az oka annak, hogy nehezen vagy egyáltalán nem tud, nem tudna megfelelő munkát találni: Kérdező: Három ok kódolható, de szövegesen több is leírható
1 – egészségi okok 2 – szakképzettség hiánya 3 – nincs lakóhelyén Önnek megfelelő munkaalkalom 4 – napi ….. órát kellene utaznia, hogy rendszeres munkát vállaljon 5 – nincs kire hagyni a gyereket, idős szülőket 6 – nincs kire hagyni a háztartási munkát, a ház körüli munkát (kert, állatok stb.) 7 – a házkörüli munkával többet keres 8 – nagyon sok munkával csak nagyon keveset lehetne keresni. Nem érdemes. 9 – nincs összeköttetése, protekciója 10 – házastársa, rokona nem engedi 11 – az idősebb ember már sehol sem kell 12 – női munkaerőt sehol sem látnak szívesen 13 – a cigányokat sehol sem látják szívesen 14 – nincs szükségük rá anyagilag 15 – tanul CSAK NYUGDÍJASOKTÓL KÉRDEZENDŐ MEG (4, 12, 13. és 14. KATEGÓRIA)
181. Mióta nyugdíjba ment, talált-e magának megfelelő elfoglaltságot? (Nem csak pénzkereső foglalkozásra gondolunk itt!) 5 – igen 1 – nem
18
182. Mit szeretne csinálni, amire eddig nem volt lehetősége?
183. Nyugdíjba menése következtében emelkedett, vagy csökkent az életszínvonala? 5 – emelkedett 3 – változatlan maradt 2 – kis mértékben csökkent 1 – nagy mértékben csökkent
184. Nyugdíjba menése óta jobb, szebb, kellemesebb-e az élete, mint az előtt volt, vagy rosszabb, unalmasabb, kellemetlenebb? 5 – jobb 3 – változatlan 1 – rosszabb
185. Mik a nyugdíjas élet legfőbb előnyei, jó oldalai az Ön életében?
186. S mik a legfőbb hátrányai, bajai, gondjai, árnyoldalai?
19
187. Van-e valami kapcsolata volt munkahelyével? Igen
Nem
1 2
dolgozik-e bizonyos óraszámban?
5
1
meghívják-e Önt rendezvényeikre?
5
1
3
meglátogatják-e Önt időnként volt munkatársai?
5
1
4
segítik-e Önt, ha valamilyen ügyes-bajos dolga van?
5
1
5 – igen
→
189
Ahol az előző válasz „nem”, ott megkérdezendő: Igen
Nem
188.1. Szeretné-e, ha dolgozhatna volt munkahelyén bizonyos óraszámban?
5
1
188.2. Szeretné-e, ha meghívnák Önt rendezvényeikre?
5
1
188.3. Szeretné-e, ha meglátogatnák Önt időnként volt munkatársai?
5
1
188.4. Szeretné-e, ha segítenék Önt, ügyes-bajos dolgaiban ?
5
1
20
BEFOLYÁS, KONTROLL 189. Mennyire van Önnek beleszólása azoknak a döntéseknek meghozatalába, amelyek Önt érintik, illetve Önt is érintik? KÉRDEZŐ: A válaszok az első kódablakban jelölendők.
190. Szeretné-e, ha több beleszólása lenne a döntésekbe, a dolgok folyásába? KÉRDEZŐ: Az itt adott válaszok a második kódablakban jelölendők. Döntő szavam van
Van beleszó– lásom
Nem nagyon van
Egyáltalán nincs
Szeretném, ha Nem tartok több beleszólá– többre som lenne igényt
1 A családon belül
4
3
2
1
5
1
2. Közvetlen munkatársai körében, a műhelyben, a brigádban, csoportban
4
3
2
1
5
1
3. Munkahelyén üzemi szinten
4
3
2
1
5
1
4. A községben, a városrészben, városban, ahol lakik
4
3
2
1
5
1
5 Országos szinten
4
3
2
1
5
1
191. Hány ember munkáját irányítja Ön? Hány embernek adhat Ön utasítást, hány ember munkáját ellenőrzi, hány ember munkájába van beleszólása? (Szűk családi körén kívül) KÉRDEZŐ:
A kódok
1: 13: 500: 999 és több:
001 013 500 999
21
ALAPÉRTÉKEK 192. Mik az élet legfőbb értékei, legfőbb javai? Mik a legfontosabb dolgok az életben? Mik azok, amelyek hiányát a leginkább megsínyli az ember? Ezeken a kártyákon egy-egy olyan érték látható, amelyeket az emberek általában fontosnak szoktak tartani. Kérem, válassza ki közülük azt a tizet, amelyet Ön a legfontosabbnak tart, a legtöbbre értékel. Amelyek véleménye szerint a legfontosabbak ahhoz, hogy az ember boldog és megelégedett lehessen. KÉRDEZŐ: 1. A kiválasztott kártyáknál jelöljön az első kódablakba 5-öt. A többibe 0-át. 2. Ha a kiválasztott kártyák száma több vagy kevesebb ötnél, redukáltassa, illetve egészíttesse ki azokat tízre. Ennél a tíz kártyánál a második kódablakba írjon 5-öt. 3. A harmadik kódablakot a következő kérdésre adott válaszok alapján töltjük ki. 14-15. KÁRTYA A1 A2 A3 A4 A5 A6 A7 A8 A9 A10 A11 A12 A13 A14 A15 A16 A17 A18 A19 A20 A21 A22 A23 A24 A25 A26 A27 A28 A29 A30 A31 A32
Barátok, társak, az emberek bizalma, szeretete Elismerés, megbecsülés Örömmel végzett munka, alkotómunka, élethivatás Gyerekek, gyerekáldás Tiszta lelkiismeret Jó munkahelyi légkör Családi boldogság, szeretteink egészsége, boldogulása Szerelem Egészség, erő, munkabírás, erős idegrendszer Kényelmes, egészséges, jól felszerelt lakás, családi ház Hatalom, vezetőpozíció, társadalmi rang Rend, nyugalom, béke A művészi élmény, a zene, az irodalom, a szépség A feszültségtől, konfliktusoktól, gondoktól mentes élet Tanulási lehetőség, diploma, jó szakma Függetlenség, szabadság, az, hogy az ember maga dönthessen sorsáról Egy eszme, amiben hinni lehet A Haza a Szülőföld, a nemzeti hagyományok Sport, mozgás, hobby Létbiztonság, biztonság Belső harmónia, lelki béke Anyagi jólét, anyagi gondoktól mentes élet Az, hogy az ember megtalálja a helyét a társadalomban Társadalmi igazságosság, törvényesség, demokrácia, emberi jogok tiszteletben tartása Lehetőség arra, hogy az ember komoly és kitartó munkával előbbre jusson s vigye valamire Sok szabadidő Önbizalom, jó fellépés Jó külső megjelenés, jó testalkat, szép arcvonások Jó értelmi képességek, okosság, szaktudás Az a tudat, hogy az ember hasznos és fontos munkát végez A megfelelő származás, az, hogy az ember jó esélyekkel induljon az életben Az eredmény, a siker
22
193. Milyen mértékben állnak az Ön rendelkezésére azok a dolgok, amelyeket kiválasztott, vagyis amelyeket a legfontosabb értékeknek tart? Kérem, mondja meg minden kiválasztott értékről, hogy milyen mértékben áll az Ön rendelkezésére, mennyire van jelen az Ön életében? Kezdjük az elsővel. A „…………” milyen mértékben áll ez az Ön rendelkezésére? 5 – teljesen, amennyire csak szükségem van rá 4 – nagy mértékben, de azért több is lehetne 3 – igen is, nem is. Még egyszer ennyi kellene belőle 2 – kis mértékben. Sokkal több kellene belőle 1 – szinte egyáltalán nem, sokkal, de sokkal több kellene belőle KÉRDEZŐ: A válaszok kódszáma az előző kérdésnél a megfelelő kártyaszámok melletti harmadik kódablakba írandó be
23
ORSZÁG Most szeretnénk föltenni néhány kérdést Magyarországra, a magyar társadalomra vonatkozólag. Egyik-másik kérdés talán kicsit furcsán hangzik majd, mintha valami társasjáték volna, de próbáljuk meg együtt játszani. Már az első kérdés is ilyen.
194. Kérem, mondja meg, hogy véleménye szerint ma Magyarországon 10 ember közül … KÉRDEZŐ:
1. Ha nehézséget jelent, segítsen a kérdezettnek megérteni azt, hogy ez a „10 ember” az átlagot jelenti. Ha nem érti, akkor lehet úgy kérdezni, hogy „100 ember közül” vagy „az itt élő 10 millió ember közül körülbelül” stb. 2. Ez nehéz kérdés. Kérem, győződjön meg róla, hogy a kérdezett tudja, hogy mit mond, amikor pl. azt mondja, hogy „kettő”. Stb. 3. A válaszok felfelé kerekítendők, pl.: „kettő-három”: 03. 4. A válaszok átírása egy: 01 senki: 00 kettő: 02 nincs válasz: 11 kilenc: 09 tíz: 10 5 .Minden alkalommal más és más sorrendben olvassa fel ezeket a tételeket!
194.1. ...hány ember végzi azt a munkát, amihez igazán kedve van? 194.2. ...hány ember végzi a munkáját jól, megbízhatóan, magas színvonalon? 194.3. ...hány igazán boldog ember van? 194.4. ...hány boldogtalan ember van? 194.5. ...hány igazán szegény, hány súlyos anyagi gondokkal küzdő, hány kifejezetten ínségben élő ember van? Olyan, akinek még a táplálkozás, a rendes öltözködés a téli fűtés is gondot okoz? 194.6. ...hány ember él egészségtelen, túlzsúfolt, nedves vagy komfort nélküli lakásban? 194.7. ...hány ember él magasabb életszínvonalon, mint Ön? 194.8. ...hány olyan ember van, aki úgy gondolkodik, mint Ön, akivel Ön erkölcsi - társadalmi - politikai kérdésben egyetért?
24
195. Mennyiben függ ma Magyarországon az, hogy az ember hogyan boldogul (hogyan érvényesül, hogyan jut előbbre, hogyan ér el magasabb életszínvonalat) a következő tényezőktől: Döntő mértékben
Nagy mértékben
1. Az ember tehetsége, munkája, erőfeszítése 2. Politikai magatartás, politikai társadalmi munka 3. Összeköttetések, protekció, urambátyám kapcsolatok
5
4
3
2
1
5
4
3
2
1
5
4
3
2
1
4. Ügyeskedés, törtetés, gátlástalanság
5
4
3
2
1
5. Attól, hogy férfi-e vagy nő
5
4
3
2
1
25
Igen is, nem Kis mérték– is ben
Egyáltalán nem
196. Véleménye szerint ma Magyarországon milyen: Nagyon jó
Jó
Közepes
Meglehetősen rossz
Rossz
1.
Az orvosi, kórházi ellátás
5
4
3
2
1
2.
Az élelmiszerellátás és választék
5
4
3
2
1
3
Az iparcikk ellátás és választék
5
4
3
2
1
4.
A hivatali ügyintézés
5
4
3
2
1
5.
A tanulási, továbbtanulási lehetőség
5
4
3
2
1
6.
A szabad véleménynyilvánítás lehetősége
5
4
3
2
1
7.
A nők helyzete
5
4
3
2
1
8.
A fiatalok helyzete
5
4
3
2
1
9.
Az öregek helyzete
5
4
3
2
1
10.
Az ipari termelés színvonala
5
4
3
2
1
11.
A mezőgazdasági termelés színvonala
5
4
3
2
1
12.
A tömegtájékoztatás, hírközlés színvonala
5
4
3
2
1
13.
Az üzemi, a helyi és a közéleti demokrácia színvonala
5
4
3
2
1
14.
A nemzeti érdekek védelme
5
4
3
2
1
15.
Általában az emberek társadalmi közérzete
5
4
3
2
1
197. Véleménye szerint ma Magyarországon egy négytagú családnak (mondjuk két 12-14 év körüli gyerekkel) havi hány forintra van szüksége, hogy rendesen gondok nélkül élhessen? .................................. Ft
198. Véleménye szerint ténylegesen mennyi ma Magyarországon egy négytagú család havi átlagos jövedelme? Kevesebb vagy több mint az imént említett összeg? .................................. Ft
26
199. Ha ma Magyarországon mindenki azt a munkát végezné, amihez igazán kedve és tehetsége van, amihez igazán ért, és ha mindenki tudása legjavát nyújtva dolgozna, milyen mértékben emelkednék az ország termelése és ettől függően a társadalom jóléte? KÉRDEZŐ: Kérem, győződjék meg arról, hogy a kérdezett csakugyan azt akarja-e mondani, amit az előkód jelez. Például, ha 40-50 %-ot mond, kérdezze meg, hogy: vagyis akkor egy gyár mondjuk 10.000 traktor helyett 15.000 traktort gyártana, vagy 100.000 cipő helyett 150.000 cipőt, s egy falu 1.000 szarvasmarha helyett 1.500 szarvasmarhát tudna eltartani stb. 16. KÁRTYA 1 – nem növekednék, esetleg csökkenne 2 – 5-10 %-kal növekednék 3 – 20-25 %-kal növekednék 4 – 40-50 %-kal növekednék 5 – még többel növekednék
200. Véleménye szerint ma Magyarországon 10 magas jövedelmű, magas életszínvonalon élő ember közül hány érdemelte meg ezt a magas jövedelmet? Hány dolgozott meg igazán ezért a magas jövedelemért, magas életszínvonalért? KÉRDEZŐ: Lásd a 194. kérdés instrukcióját! 10 magas jövedelmű ember közül ......
201. Véleménye szerint ma Magyarországon 10 kifejezetten rossza anyagi körülmények között élő, anyagi problémákkal küzdő ember közül hány szolgált rá erre a szegénységre? Hány van közülük, aki maga az oka annak a rossz helyezetnek, amiben van, illetve amibe belekerült? 10 anyagi problémákkal küzdő ember közül ......
202. Ha közadakozásból lehetne felépíteni egy új, korszerű, minden igényt kielégítő kórházat (abban a körzetben, ahol Ön lakik), havi hány forintot ajánlana föl erre a célra? Úgy, hogy mondjuk három évig kellene ezt a havi összeget fizetnie. Hangsúlyozom, hogy az adakozás önkéntes volna, senkit azért hátrány nem érne, hogy nem vesz részt az adakozásban. KÉRDEZŐ: 1.000 Ft felett: 999 Havi…………..Ft Ha: 000, akkor
→
206
203. Milyen feltételekhez kötné azt, hogy e havi összeget a kórházépítés rendelkezésére bocsátja? Semmihez
27
204. Vállalkozna-e arra is, hogy megpróbál másokat meggyőzni az ügy fontosságáról, az összefogás szükségességéről? 5 – igen 3 – talán 1 – nem
205. Miért igen, miért nem?
206. Milyen jellegű beruházásra volna a legnagyobb szükség abban a városban, abban a járásban, azon a környéken, ahol Ön lakik? KÉRDEZŐ: Két tétel kódolható, de szövegesen több is beírható.
1 – új üzem, munkaalkalom 2 – kórház, egészségügyi létesítmények 3 – iskola, óvoda, bölcsőde 4 – vízvezeték, csatornázás, útépítés 5 – a jelenleginél gyorsabb ütemű lakásépítési program 6 – vendéglátóipari létesítmények 7 – sportlétesítmények 8 – kulturális létesítmények (mozi, színház, művelődési ház) 9 – szociális létesítmények (öregek háza, nyugdíjason klubja, szociális gondozónővér-hálózat kiépítése, testi és szellemi hátrányban szenvedőket ápoló, nevelő, az életbe visszairányító intézmények, gyerekotthonok stb.) CSAK A NŐKTŐL KÉRDEZENDŐ MEG
207.1. Volt-e Önnek, van-e Önnek hátránya abból, hogy nőnek született? 5 – igen, éspedig: 1 – nem
28
207.2. A tanulásban, továbbtanulásban
207.3. A pályaválasztásban, előmenetelben:
207.4. A munkában, a munkahelyén:
207.5. A családban:
207.6. Emberi, érzelmi kapcsolataiban:
207.7. A szórakozásban:
207.8. Vagy:
29
CSALÁD Szeretném most, ha néhány szót mondana családi életéről. Nem akarom olyasmibe beleütni az orromat, ami nem tartozik rám, de nagyon örülnék, ha minél többet mondana életének erről a területéről is, ahogy sok érdekes és fontos dolgok mondott eddigi témáinkról is. Kezdjük talán azzal a formasággal, hogy:
208. Mi az Ön törvényes családi állapota? 1 – nőtlen, hajadon 2 – házas először 3 – házas, nem először 4 – özvegy 5 – elvált
209. És mi az Ön tényleges családi állapota? 1 – ugyanaz 2 – válófélben van 3 – élettársi kapcsolatban él 4 – külön él 5 – vagy: .............................
MINDENKITŐL KÉRDEZENDŐ, KIVÉVE AZOKAT, AKIK MÉG SOHASEM VOLTAK HÁZASOK, ILLETVE NEM ÉLTEK ÉLETTÁRSI KÖZÖSSÉGBEN (tehát pl. özvegyektől is, kellő tapintattal és a szükséges minimális átfogalmazásokkal, pl. jelen idő helyett múlt idő stb.)
210. Kérem, mondjon néhány szót arról, hogy hogyan alakult eddigi élete során családi élete? Mikor házasodott meg, hogy sikerült a házassága, mik voltak családi élettörténetének főbb eseményei; ha elvált, mikor s miért vált el; sikerült-e később megfelelő élettársat találnia stb., stb. KÉRDEZŐ: A beszélgetés lejegyzendő, és úgy vezetendő, hogy az alábbi kérdéseket a beszélgetés során vagy után pontosan ki tudja tölteni. Időpont:
30
211. Mik voltak eddigi házaséletének, családi életének legboldogabb eseményei, korszakai? KÉRDEZŐ: Több házasság, ill. élettársi kapcsolat esetén mindre vonatkozólag teendő fel a kérdés! Időpont:
212. S mik voltak eddigi családi életének, házaséletének (házasságainak, élettársi kapcsolatainak) legfőbb gondjai, problémái, amelyekkel meg kellett küzdenie, amelyek megnehezítették az életét? KÉRDEZŐ: 1. A spontán válasz után rákérdezendő a következőkre: anyagi gondok, lakás gondok, együttélés rokonokkal, házastársa rokonaival; iszákosság, garázdaság, durvaság, családtervezés, házastárs jellemzőhűtlensége stb. A válaszokat a megfelelőrovatokba írjuk be. 2. A gyerekekkel kapcsolatos és az egészséggel kapcsolatos problémákra itt nem kell külön rákérdezni, mert később több erre vonatkozó kérdés következik még 3. Ha több házassága, élettársi kapcsolata volt a kérdezettnek, ezek külön-külön kezelendők és I., II., III. stb. sorszámmal látandók el a rájuk vonatkozó válaszok. 4. Ahol csak lehet, jelöljük a szóban forgó események vagy állapotok időpontját, időtartamát is. Időpont:
Spontán válaszok
31
212.1. Anyagi gondok: Időpont
212.2. Lakásgondok: Időpont
212.3. Problémák, ellentétek házastársával, élettársával (volt házas-, illetve élettársával): Időpont
212.4. Problémák, ellentétek rokonokkal, házastárs rokonaival (pl. együttlakás, örökség, pereskedés stb.): Időpont
32
213. S mik jelenleg legfőbb gondjaik? KÉRDEZŐ: Lásd az előző kérdés instrukciójának 1. pontját!
214. Mit szeret, milyen tulajdonságokat becsül a legjobban házastársában? KÉRDEZŐ: Jelenlegi házastársában, élettársában!
215. S mit kifogásol benne? Miben szeretné, ha más lenne?
33
216. Mennyire van Ön megelégedve házastársa (élettársa)… KÉRDEZŐ: 1. Ez a kérdés mindig a jelenlegi házas-, ill. élettársra vonatkozólag teendő fel. 2. Jogilag és ténylegesen elváltaktól és özvegyektől (tehát akiknek nincs élettársuk sem) ez a kérdés nem kérdezendő!
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Teljesen Részben Nincs m e g e l é g e d v e 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1 5 3 1
szakmájával, szakképzettségével jelenlegi munkájával, munkahelyével szorgalmával keresetével előmeneteli lehetőségeivel barátaival szórakozásával műveltségével jellemével, karakterével egészségével azzal, ahogy gyerekeikkel bánik azzal, ahogy a háztartási, ház körüli munkában kiveszi a részét viselkedésével, azzal ahogy Önnel bánik érzelmeivel, az Ön iránt érzett szeretetével mint szexuális partnerrel azzal, ahogy a pénzzel bánik
5 5
3 3
1 1
5 5
3 3
1 1
217. Házastársa dolgozik-e? 5 – igen 1 – nem
→
219
218. Ha nem dolgozik, miért nem dolgozik? ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. KÉRDEZŐ: Két tétel kódolható, de szövegesen több is leírható. 1. – egészségi okok 2 – szakképzettség hiánya 3 – nincs megfelelő munkaalkalom a környéken 4 – napi .… órát kellene utaznia, hogy rendszeres munkát vállaljon 5 – nincs kire hagyni a gyereket, idős szülőket 6 – nincs kire hagyni a háztartási munkát, a ház körüli munkát (kert, állatok stb.) 7 – házkörüli munkával többet keres 8 – nagyon sok munkával csak nagyon keveset lehetne keresni. Nem érdemes. 9 – nincs összeköttetése, protekciója 10 – házastársa, rokona nem engedi 11 – az idősebb ember már sehol sem kell 12 – női munkaerőt sehol sem látnak szívesen 13 – a cigányokat sehol se látják szívesen 14 – nincs szükségük rá anyagilag 15 – tanul 16 – GYES
34
219. Mindent egybevetve, boldog az Ön házassága? Hol helyezné el A saját házasságát egy olyan létrán, amelyen legfelül az igazán boldog házasságok, legalul a nagyon boldogtalan házasságok vannak? Boldog házasságok 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Boldogtalan házasságok KÉRDEZŐ: Ha a kérdezett a 6-os vagy annál alacsonyabb fokra jelöli a házasságát, akkor:
220. Meglehetősen alacsonyra jelölte magát ezen a létrán. Azt jelenti-e ez, hogy esetleg el is válna, ha lehetősége volna rá? 5 –igen 3 – talán 1 – nem ELVÁLTAKTÓL (S JOGILAG JELENLEG IS ELVÁLTKÉNT ÉLŐKTŐL) KÉRDEZENDŐ MEG KÉRDEZŐ: A jogilag elváltaktól, de jelenleg élettársi kapcsolatban élőktől ez a blokk s az előző blokk is megkérdezendő! ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................................
222. Hány évi házasság után vált el: ……… év
223. Mikor vált el? Év: 19……
35
224. Ki kezdeményezte a válást? 5 – Ön 3 – közösen 1 – házastársa
225. Sok feszültséggel, sérelemmel, fájdalommal járt az Ön számára a válás folyamata? 5 – Igen 3 – részben 1 – nem
226. Azóta teljesen kiheverte már a válást? 5 – igen 3 – részben 1 – nem
227. Mik voltak a válás rossz következményei (a válást követő 5-10 évben)? KÉRDEZŐ: Három tétel kódolható, de szövegesen több is leírható
1 – anyagilag rosszabb helyzetbe került 2 – egyedül maradt, magányosság 3 – gyerekeit egyedül kellett nevelni 4 – gyerekeit nem láthatta, nem láthatja 5 –lakáshelyzete megoldatlan (volt) 6 – tartósan megbetegedett 7 – olyan munkát kellett (kell) végeznie, amit nem szeret, nehezen bírt
228. S mik voltak a válás jó következményei? KÉRDEZŐ: Az instrukciót lásd azt előző kérdésnél!
1 – önállóság, függetlenség 2 – nyugalom, biztonság 3 – jobb anyagi helyzet 4 – gyerekeit saját belátása szerint nevelheti (nevelhette) 5 – új emberi kapcsolatokat szerezhetett 6 – lakáskérdése megoldódott
36
229. Mindent egybevetve végül is nyert-e Ön, vagy vesztett a válással? 5 – sokat nyertem 4 – nyertem 3 – sem nem nyertem, sem nem vesztettem 2 – vesztettem 1 – sokat vesztettem
230. Szeretne-e Ön újra megházasodni? 5 – igen, 3 – esetleg 1 – nem
→
246
231. Bízik-e abban, valószínűleg tartja-e, hogy a következő 4-5 évben sikerül igazán jó partnert találnia és megházasodnia? 5 – igen, feltétlenül 3 – igen is, nem is 1 – nem CSAK ÖZVEGYEKTŐL KÉRDEZENDŐ MEG
232. Hány évvel ezelőtt halt meg a házastársa (élettársa)? …….. évvel ezelőtt
233. A halálesetnek – a súlyos gyászon és személyes veszteségen túl – mik voltak a maradandóan negatív következményei, amelyek hosszú éveken át megnehezítették és bizonyos fokig még ma is megnehezítik az életét? KÉRDEZŐ: 1. Hangsúlyozni kell a „még ma is megnehezítik az életét” megszorítást! 2. Három tétel kódolható, de szövegesen több is leírható!
1 – anyagilag rosszabb helyzetbe került 2 – magányossá vált 3 – gyerekeit egyedül kell nevelnie 4 – tartósan megbetegedett 5 – olyan munkát kellett végeznie, amit nehezen bírt, nem szeretett 6 – elvesztette, s máig sem találta meg igazán életének értelmét
37
CSAK NŐTLENEKTŐL, ILLETVE HAJADONOKTÓL KÉRDEZENDŐ MEG
234. Van-e jelenleg állandó férfi/nő kapcsolata, férfi/nő partnere? 5 – van 1 – nincs
→
238
235. Jelent-e ez egyben szexuális kapcsolatot is? 5 – igen 1 – nem
→
237
236. Kielégítő-e ez a kapcsolat? 5 – igen, teljesen 3 – részben 1 – nem
237. Vannak-e házassági tervei? 5 – igen 3 – igen is, nem is 1 – nem
238. Akart-e már korábban házasságot kötni? 5 – igen 1 – nem
→
240
239. Ha igen, miért nem került sor eddig még a házasságra?
240. Szívesen megházasodna-e, férjhez menne-e az elkövetkező években? 5 – igen 3 – talán 1 – nem
→
243
241. Ha igen: bízik-e abban, valószínűnek tartja-e azt, hogy a következő 4-5 évben sikerült igazán jó partnert találnia és megházasodnia/férjhez mennie? 5 – igen → 3 – igen is, nem is 1 – nem
244
38
242. Ha 3 vagy 1: Miért? Miért nem bízik abban, miért nem tartja valószínűnek, hogy sikerül kedve szerinti házasságot kötnie?
243. Ha nem akar megházasodni, miért nem?
244. Mik a nőtlen, illetve hajadon, nem-házas élet előnyei?
245. S mik a hátrányai?
39
MINDENKITŐL MEGKÉRDEZENDŐ
246. Van-e saját vagy örökbefogadott gyereke? 17. KÁRTYA KÉRDEZŐ: Kilencnél több: 9 Van, hány? .... Nincs:
→
0
248
247. Saját és örökbefogadott gyerekeinek: Életkora
Neme
Iskolai végzettsége
Foglalkozása, főtevékenysége, munkaköre
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
248. Szeretne-e (még több) gyereket? 5 –igen 1 – nem
→
251
249. Hányat szeretne (még a meglévőkön kívül)? ....................
250. Van-e akadálya annak, hogy annyi gyereke legyen, amennyit szeretne? 1 – nincs van, éspedig: ....................................................................................................................... ....................................................................................................................... ....................................................................................................................... KÉRDEZŐ: Két tétel kódolható, de szövegesen több is leírható 2 – anyagilag nem győznénk 3 – nincs megfelelő lakás 4 – nem lehet gyerekünk 5 – erővel, egészséggel nem győznénk 6 – nem akarok örökké itthon maradni, nem akarom, hogy házastársam örökre itthon maradjon 7 – nincs házastársam 8 – idősek vagyunk már KÉRDEZŐ: Akinek nincs és nem volt gyereke, az → 254
40
251. Mik voltak, s mik ma a legfőbb gondjai, problémái, szomorúságai a gyerekeivel kapcsolatban?
41
252. Mennyire van megelégedve gyerekeinek…
1. tehetségével
2. szorgalmával
3. jellemével, karakterével
4. eddigi eredményeivel
5. külső megjelenésével 6. egészségével
7. foglalkozásával
8. iskolai végzettségével
9. keresetével
10. Önnel szembeni viselkedésével, szeretetével 11. jövőbeli kilátásaival
Teljesen
Nagymértékben
Közepesen
Nem
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
Nem nagyon 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek első gyerek
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
második gyerek
5
4
3
2
1
harmadik gyerek első gyerek második gyerek harmadik gyerek
5 5 5 5
4 4 4 4
3 3 3 3
2 2 2 2
1 1 1 1
KÉRDEZŐ: Ha háromnál több gyerek van, válassza ki azt a hármat az előző kérdés alapján, akik legjobban reprezentálják az összeset. KÉRDEZŐ:1. Ahol az előző kérdésnél a válasz 3, 2 vagy 1, ott megkérdezendő! 2. Minden ott említett tételre itt a sorszámmal utalni kell, és indokolni kell az alacsony szintet. 3. Ha a 251. kérdésnél már leírta a problémát, itt elég oda visszautalni a kérdésszám beírásával.
42
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
253. Ön az előbb azt mondta, hogy nincs megelégedve egyik gyerekének………………… -val. S miért nincs? Mi baj van vele?
254. Milyen viszonyban van családtagjaival? Kifejezetten jó, oldott, szeretetteljes viszonyban vagy van valami, volt valami, ami zavarja, zavarta ezt a viszonyt? Ami bosszúságot, fájdalmat okozott vagy okoz Önnek? S milyen viszonyban van szüleivel, házastársa szüleivel? Közvetlen környezete további tagjaival?
1. házastársával, élettársával
Kifejezetten jó
Meglehetősen jó
Is-Is
Meglehetősen rossz
Kifejezetten rossz
Nincs
5
4
3
2
1
0
2. gyerekeivel
a)
5
4
3
2
1
0
3. gyerekeivel
b)
5
4
3
2
1
0
4. gyerekeivel
c)
5
4
3
2
1
0
5. gyerekeivel
d)
5
4
3
2
1
0
4
3
2
1
0
6. apjával, nevelőapjával 7. anyjával, nevelőanyjával
5
4
3
2
1
0
8. apósával
5
4
3
2
1
0
9. anyósával
5
4
3
2
1
0
10. ……………..
5
4
3
2
1
0
11. ……………..
5
4
3
2
1
0
12. ……………..
5
4
3
2
1
0
A háztartás többi tagjaival:
KÉRDEZŐ: Ahol 3-as, 2-es vagy 1-es a válasz, ott rákérdezendő és tisztázandó, hogy miben áll ez a kapcsolat, mi az oka, stb. A következőképpen:
43
255. Az imént azt mondta, hogy ……………..-val nem egészen jó a viszonya. Kérem, mondja el, mi a története, mi az oka ennek a bizonyos fokig rossz viszonynak? KÉRDEZŐ: 1. Ha a 215, 251, 253. kérdésnél már részletesen megtárgyalták, itt elég oda visszautalni. 2. Sorszámmal utaljon az illetőre!
KÉRDEZŐ: Ha az itt adott válaszok, indoklások nem támasztják alá az előző kérdésben adott értékeléseket, ez utóbbiak – a kérdezettel egyetértésben – korrigálhatók, anélkül, hogy a kérdezettet bármilyen irányban presszionálnánk!
256. S vannak-e háztartásán, illetve szűkebb környezetén belül olyanok, akik – Öntől függetlenül – kifejezetten rossz viszonyban vannak egymással? Ha igen, kik ők, s mi az oka rossz viszonyuknak? 5 – vannak 0 – nincsenek
257. Volt-e valaki az Önnel közös háztartásban élők közül elvonókúrán? 5 – igen 1 – nem
258. Szükség volt-e arra, hogy valaki elvonókúrára menjen? 5 – igen 1 – nem
44
259. Ki van-e Ön vagy valamelyik Önnel közös háztartásban élő családtagja téve rendszeresen annak, hogy valaki zaklassa, fenyegesse, esetleg fizikailag bántalmazza? 1 – nem 2 – kismértékben igen 4 – meglehetősen nagymértékben 5 – igen, állandóan, nagymértékben
260. Került-e már Ön összeütközésbe a törvénnyel? 5 – igen 1 – nem
260.1. Ha igen, milyen ügyben, mikor, s mik voltak az ügy következményei?
261. Közvetlen hozzátartozói közül került-e már valaki összeütközésbe a törvénnyel? 5 – igen 1 – nem
261.1. Ha igen, milyen ügyben, mikor, s mik voltak az ügy következményei?
262. Él-e Önnel közös háztartásban munkaképtelen vagy legalább 50 százalékban munkaképtelen, krónikus beteg, vagy rokkant? Vagy részben már munkaképtelen 5 – igen 1 – nem
→
264
263. Ki az, mi baja, s hogy van megoldva az ápolása, eltartása, „sorsa”?
45
264. Él-e Önnel közös háztartásban testi fogyatékos vagy szellemileg fogyatékos ember? 5 – igen 1 – nem
→
266
265. Ki az, mi baja, s hogy van megoldva az ápolása, eltartása, „sorsa”?
266. Van-e Önnel nem közös háztartásban élő családtagjai között munkaképtelen vagy legalább 50 százalékos munkaképtelen, krónikus beteg, vagy rokkant? Vagy részben már munkaképtelen idős ember? KÉRDEZŐ: Csak nagyszülők, szülők, unokák, testvérek! 5 – igen 1 – nem
→
268
267. Ki az, mi baja, s hogy van megoldva az ápolása, eltartása, „sorsa”?
268. S van-e Önnel nem közös háztartásban élő családtagjai között testi fogyatékos vagy szellemi fogyatékos ember? 5 – igen 1 – nem
→
270
269. Ki az, mi baja, s hogy van megoldva az ápolása, eltartása, „sorsa”? KÉRDEZŐ: Itt kell számba venni az intézetben nevelt beteg gyerekeket is.
46
270. Szülei (házastársa szülei) adtak-e Önöknek valami anyagi támogatást az indulásnál, mikor Önök megházasodtak, vagy később, esetleg a házépítésnél, lakásszerzésnél vagy más nagyobb vásárlásnál? Ha igen, kérem, mondja meg, hogy mi volt ez a segítség? 5 –igen 1 – nem
270.1. Ha igen, mi volt az:
271. Örökölt-e Ön vagy házastársa valamit? Ha igen, mit? 5 –igen 1 – nem
272. Szülei (vagy házastársa szülei), illetve nagyszüleik segítettek-e, segítenek-e Önöknek valamiben? A gyereknevelésben, gyerekre való vigyázásban, a háztartási munkákban, stb.? Ha igen, kérem, mondja meg, miben, s hogy hány évig kapták vagy hány év óta kapják ezt a segítséget. 5 – igen 1 – nem
47
273. S Önök segítették vagy segítik-e valamilyen formában szüleiket, illetve nagyszüleiket, vagy más rokonukat? Ha igen, kit és miben? (Betegápolás, anyagiak stb.) 5 – igen 1 – nem
274. Szeretne-e közelebb lakni szüleihez (nagyszüleihez), hogy könnyebben tudjanak segíteni egymásnak? 5 – igen 1 – nem 0 – már közel laknak, nem élnek a szülei stb.
275. Vannak-e Önöknek olyan szomszédaik, akikkel kölcsönösen segítik egymást (gyerekmegőrzés, háztartásban szükséges apróbb dolgok kölcsönadása, alkalmanként betegre való felvigyázás, tanácsok), akikre általában számítani lehet? KÉRDEZŐ: Ezek a „szomszédok” rokonok is lehetnek, egyáltalában bárkik, akik a kérdezettel nem azonos háztartásban élnek (így pl. társbérlők is). 5 – igen 1 – nem
276. Ha szüleinek idős korukban állandó segítségre lenne szüksége, hogy oldaná meg a dolgot? 1 – anyagilag támogatná őket 2 – együtt lakna velük, s gondozná őket 3 – közel lakna hozzájuk és gondozná őket 4 – segítséget, ápolót alkalmazna melléjük 5 – nyugdíjasok házában, idősek otthonába helyezné el őket Vagy: .......................................................
277. Ha Ön idős korában gondozásra szorulna, milyen megoldást választana a legszívesebben? 1 – saját lakásomban szeretnék élni úgy, hogy nyugdíjamból minden szükségessel elláthassam magam (ha kell, ápolót tarthassak stb.) 2 – családommal, gyerekeimmel, rokonaimmal együtt szeretnék élni; amiben tudnék én segítenék nekik, amiben rászorulnék, ők segítenének nekem 3 – családomhoz közel szeretnék lakni, úgy, hogy kölcsönösen segíthessünk egymásnak, de függetlenségünket megőrizzük 4 – korszerűen berendezett nyugdíjasok házába, vagy idős emberek otthonába mennék a legszívesebben, ha mindenkinek külön szobája volna s mindennel (étkezés, mosás, szórakozás stb.) ellátnának minket 5 – olyan szépen kiépített, nyaralószerű telepre mennék, ahol idős emberek élnek, mindenki külön házban, de mindenki igénybe veheti a közétkeztetést, és minden más szolgáltatást. A telepnek külön orvosa volna
48
278. Most visszatérve a jelen helyzethez: kérem, mondja meg, hajlandó volna-e átlagosan minden élelmiszerért 10 százalékkal többet fizetni, ha garantálnák, hogy mindig jó minőségű, friss árut kap, a jelenleginél jóval nagyobb lesz a választék, és jobb, gyorsabb, előzékenyebb a kiszolgálás? (Vagyis pl. 10 forint helyett 11 forintot, stb.) KÉRDEZŐ: a legmagasabb válasz kódolandó 1 – nem 2 – igen 5 – igen, akár 20 százalékkal többet 7 – igen, akár 30 százalékkal többet
279. Mennyivel fizetne havonként többet, mint jelenleg, egy olyan lakásért (mennyivel több bért vagy mennyivel magasabb törlesztést), amely minden igényét kielégítené, amelyben minden szempontból szívesen és örömmel élne? 1 – már most is ilyen lakásban lakik 2 – nem fizetne többet érte, mert már így is sokat fizet (pl. albérlet) 3 – 1-100 Ft-tal többet havonta 4 – 101-500 Ft-tal többet havonta 5 – 501-1.000 Ft-tal többet havonta 6 – 1.001-2.000 Ft-tal többet havonta 7 – 2.001-3.000 Ft-tal többet havonta 8 – 3.001 Ft felett MINDEN 55 ÉVEN FELÜLI EGYEDÜLÁLLÓTÓL, ILLETVE HÁZASTÁRSÁVAL EGYEDÜL ÉLŐTŐL MEGKÉRDEZENDŐ
280. Van-e valaki, aki segít Önnek mindennapi teendőiben, ügyes-bajos dolgainak elintézésében? 5 – van 1 – nincs
Ki az illető:
281. Szüksége volna-e ilyen segítségre (vagy a jelenleginél nagyobb segítségre)? 5 –igen 1 – nem
49
EMBERI KAPCSOLATOK 282. Közvetlen családtagjain kívül hány olyan ember van, akit jó barátjának (barátnőjének) érez, akinek a segítségére mindig számíthat, akivel személyes dolgairól is tud és szeret beszélgetni? 18. KÁRTYA KÉRDEZŐ: 10fő alatt így kódolandó: 01, 02, stb.
283. Szeretné, ha több barátja volna? 5 – igen 3 – esetleg 1 – nem
284. A fentieken kívül hány olyan közeli ismerőse van, akivel összejárnak, vagy együtt járnak szórakozni, esetleg kirándulni, vagy utazni? ......................
285. Szeretné, ha több ilyen ismerőse volna? 5 – igen 3 – esetleg 1 – nem
286. Milyen gyakran jönnek Önökhöz látogatók? Nem együtt lakó gyerekek, szülők
Barátok, ismerősök, rokonok
Naponta
7
7
Hetente többször
6
6
Hetente
5
5
Havonta többször
4
4
Havonta
3
3
Ritkábban
2
2
Sose
1
1
287. Szeretné, ha gyakrabban jönnének önökhöz látogatók? 5 – igen 3 – esetleg 1 – nem
50
288. Milyen gyakran megy emberek közé? Látogatóba, vendéglőbe, presszóba, baráti körbe, „szomszédolni”, klubba, egyesületbe, vagyis olyan helyekre, ahol alkalma van emberekkel együtt lenni, beszélgetni? 7 – naponta 6 – hetente többször 5 – hetente 4 – havonta többször 3 – havonta 2 – ritkábban 1 – sose
289. Szeretné, ha több alkalma volna emberek közé menni? 5 – igen 3 – esetleg 1 – nem
290. Milyenek emberi kapcsolatai? Kifejezetten jók, oldottak, sok örömet okoznak Önnek, vagy rosszak, feszültségekkel terhesek, sok bosszúságot, kellemetlenséget okoznak Önnek? Vagy nem is különösebben jók, nem is különösebben rosszak? Vegyük sorra különböző emberekkel való kapcsolatát! Milyen a kapcsolata: Kifejezetten jó
Meglehetősen jó
Is-Is
Meglehetősen rossz
Kifejezetten Nincs rossz
1. szomszédaival
5
4
3
2
1
0
2. munkatársaival
5
4
3
2
1
0
3. feletteseivel
5
4
3
2
1
0
4. beosztottaival
5
4
3
2
1
0
5. nő (férfi) partnerével (szexuális kapcsolat)
5
4
3
2
1
0
6. általában az emberekkel
5
4
3
2
1
0
KÉRDEZŐ: Ahol az előző kérdésnél 3-as vagy 2-es válasz van, ott rákérdezendő és tisztázandó, hogy miben áll ez a rossz kapcsolat, mi az oka stb. A következőképpen:
291. Az imént azt mondotta, hogy…………….. -val nem egészen jó a viszonya. Kérem, mondja el, mi az oka ennek a bizonyos fokig rossz viszonynak? ............................................................................................................................................... ............................................................................................................................................... ............................................................................................................................................... ...............................................................................................................................................
51
292. Párttag-e Ön, illetve volt-e párttag? 5 – igen 1 – nem
→
294
293. Milyen tisztségeket viselt Ön a párton belül?
294. Volt-e aktív tagja, vagy aktív tagja-e ma bármiféle egyesületnek, egyletnek, társaságnak (TIT, Magyar Szovjet Baráti Társaság, Dalárda, egyházi egylet, sportegyesület, Vöröskereszt, szakkör stb.)? KÉRDEZŐ: 1. Tételesen leírandó mind, de kódolni csak azt kell, hogy összesen hánynak volt s jelenleg hánynak a tagja. 2. Általában nehezen emlékeznek ezekre a dolgokra az emberek. Noszogatni kell őket.
294.1. A múltban:
Összesen hánynak: (9-nél több is: 9)
294.2. A jelenben:
Összesen hánynak: (9-nél több is: 9)
52
DINAMIZMUS 295. Törekedett-e Ön élete folyamán, illetve törekszik-e most, hogy följebb kerüljön a társadalomban? Igen, feltétlenül
Nem különösebben
Nem
korábban:
5
3
1
most:
5
3
1
296. Többre akarta-e Ön vinni az életben, mint az édesapja (nőknél: édesanyja) vitte? 5 – igen 3 – igen is, nem is 1 – nem
297. Többre vitte-e Ön, mint az édesapja (nőknél: édesanyja) akkor, amikor olyan idős volt, mint Ön most? 5 – igen többre → 299 3 – nem, körülbelül ugyan annyira vittem 1 – nem, kevesebbre vittem
298. Ha nem, miért nem?
299. Többre vitte-e Ön az életben, mint gyerekkori játszópajtásainak többsége? 5 – igen többre → 301 3 – nem, körülbelül ugyan annyira vittem 1 – nem, kevesebbre vittem
300. Ha nem, miért nem? ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................................
301. Milyen kilátásuk van a boldogulásukra a mai világban az olyan embereknek, mint Ön? 5 – komoly, nagy lehetőségük van a boldogulásra 3 – elég nehezen boldogulnak 1 – általában nem boldogulnak
53
302. És miért? Miért boldogulnak? Miért nem boldogulnak?
303. Mennyiben vonatkoznak Önre a következő kijelentések: 303.1. Ha nehéz feladattal találkozom, 1 – általában túl könnyen feladom a harcot 2 – akkor sem adom fel a harcot
303.2. Azt az életet, amelyben egyáltalán nem kellene dolgozni, 1 – ideálisnak tartanám 2 – nagyon kellemesnek találnám 3 – kellemesnek találnám 4 – kellemetlennek találnám 5 – nagyon kellemetlennek találnám
303.3. Amit elkezdek, 1 – sose fejezem be sikeresen 2 – ritkán fejezem be sikeresen 3 – gyakran fejezem be sikeresen 4 – általában sikeresen fejezem be 5 – mindig sikeresen fejezem be
304. Ha az a bizonyos mesebeli tündér megjelenne, s azt mondaná Önnek, hogy teljesíti három kívánságát, bármi is legyen az, mit mondana? Mi volna a három kívánsága? 1. ................................................................................................................................................................ ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. 2. ................................................................................................................................................................ ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. 3. ................................................................................................................................................................ ................................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................................
54
ISKOLA 305. Kérem, mondjon néhány szót arról, hogy eddigi élete során milyen iskolákat végzett el? Mettől meddig
Hány osztályt végzett?
Iskolatípus
Milyen diplomát kapott?
306. S milyen szakképesítéseket szerzett? (Szakmunkás oklevél, szaktanfolyam stb.) Mikor:
Mit:
307. Meg van Ön elégedve azzal az iskolai végzettséggel, amit elért? 5 – igen 1 – nem
→
309
308. Ha nem, mi az oka annak, hogy nem tanult tovább? KÉRDEZŐ: Három ok kódolható, de szövegesen több is leírható. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. ................................................................................................................................................................. 1 – szubjektív okok (nincs, nem volt türelme, nincs kedve, mással szeret, szeretett foglalkozni stb.) 2 – rossz tanulmányi eredmények, sikertelen vizsgák stb. 3 – egészségi okok 4 – anyagi okok; illetve nincs elég pénz a taníttatására, stb. El kellett tartania a családját, önmagát stb. 5 – szülei nem támogatták, nem segítették eléggé 6 – nem volt a családban hagyomány a továbbtanulás 7 – rossz környezet; „rossz barátok” 8 – közlekedési távolságok (mesze volt az iskola, elköltöztek a közeléből stb.) 9 – információhiány. Nem ismerték a lehetőségeket, későn jött (jöttek) rá, hogy tanulni kellett volna 10 – társadalmi problémák (nem vették föl, mert nem volt protekciójuk, származási problémák, nem kapott ösztöndíjat stb.) 11 – családi problémák (korai házasság, házastárs rossz hatása stb.) 12 – nem volt (nincs) tanulási lehetőség; kevés volt az iskola, kevés a hely, nagyon kevés embert vettek föl stb. 13 – nem volt rá szüksége. Nem tartották szükségesnek. Ezzel a végzettséggel jól megél, jobban mint a tanultabbak 14 – történelmi körülmények (háború, ill. más politikai esemény, ami megtörte az illető pályáját)
55
309. Jelenleg végez-e rendszeres tanulmányokat? (Általános iskola, középiskola, technikus, szakmunkásképzés, vagy az előző kérdés alatt felsorolt, pénzkereset, jövedelem-emelkedést lehetővé tévő szaktanfolyamot?) 5 – igen 1 – nem
→
311
310. Mi az a legmagasabb iskolai végzettség, illetve szakképzettség, amit élete folyamán szeretne elérni? ................................................................................................................................................................. .................................................................................................................................................................
311. Mi az iskolai végzettsége az Ön… KÉRDEZŐ: Az iskolai végzettség kérdések kódablakaiba a következő kódlehetőségek írhatók: (ha nem egyértelműen sorolható be, úgy a pontos leírás kell): 1 – nem járt iskolába 2 – 1-2 osztály 3 – 3-4 osztály 4 – 5-6-7 osztály 5 – 8 osztály (4 polgári) 6 – szakmunkás oklevél 7 – középiskola vagy technikum 8 – főiskola, egyetem 1. Apai nagyapjának ........................................................................ 2. Anyai nagyapjának ........................................................................ 3. Apjának ........................................................................ 4. Anyjának ........................................................................ 5. Házastársának ........................................................................ 6. Testvéreinek: 1. ........................................................................ 7. Testvéreinek: 2. ........................................................................ 8. Testvéreinek: 3. ........................................................................ 9. Testvéreinek: 4. ........................................................................ 10. Testvéreinek: 5. ........................................................................ 11. Testvéreinek: 6. ........................................................................ 12. Testvéreinek: 7. ........................................................................ 13. Testvéreinek: 8. ........................................................................
56
312. Mi (volt) a foglalkozása az Ön 1. Apai nagyapjának ........................................................................ 2. Anyai nagyapjának ........................................................................ 3. Apjának, amikor Ön született ........................................................................ 4. Apjának, amikor Ön 14-18 éves volt ........................................................................ 5. Apja legutolsó foglalkozása ........................................................................ 6. Anyjának, amikor Ön 14-18 éves volt ........................................................................ 7. Anyja legutolsó foglalkozása ........................................................................ 8. Házastársának jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 9. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 10. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 11. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 12. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 13. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 14. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 15. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ 16. Testvéreinek jelenlegi, illetve utolsó foglalkozása ........................................................................ KÉRDEZŐ: A foglalkozás, szakma, beosztás részletesen leírandó, hogy kódolni lehessen. Az pl., hogy „kereskedő”, vagy „tisztviselő”, nem elég. Tisztázni kell, hogy saját üzlete volt-e vagy alkalmazott volt, kis vagy nagykereskedő volt-e, kistisztviselő volt-e vagy bankigazgató.
57
EGÉSZSÉG 313. Milyen nagyobb betegségei voltak élete folyamán?
314. Szenved-e állandó, vagy kisebb megszakításokkal állandóan visszatérő betegségben? Ha igen, miben? 19. KÁRTYA 5 –igen 1 – nem
58
315. Van-e valami testi vagy érzékszervi fogyatékossága (esetleg rokkantsága)? 5 – van 1 – nincs
→
317
315.1. mozgásszervi problémák: 1 – nehezen jár 3 – csak bottal (mankóval) jár 5 – nem tud járni
315.2. kéz, illetve kar-problémák: 1 – kezéről ujjak hiányzanak 3 – egyik keze vagy karja béna vagy hiányzik 5 – mindkét keze vagy karja béna vagy hiányzik
315.3. látószervi problémák 1 – szemüveget hord 3 – rosszul lát szemüveggel is 5 – szinte semmit sem lát
315.4. hallószervi problémák: 1 – rosszul hall 3 – csak hallókészülékkel hall 5 – szinte semmit sem hall
315.5. beszédszervi problémák 3 – súlyos beszédhiba
315.6. idegrendszeri problémák: 3 – kezelték (gyógyszerelték)idegrendszeri problémák miatt 5 – kórházban ápolták idegrendszeri problémák miatt
315.7. Más:
59
316. Akadályozza-e említett betegsége vagy testi fogyatékossága a következő tevékenységekben? Teljesen
Jelentős mértékben
Kis mértékben
Egyűltalán nem
5
3
1
0
5
3
1
0
3. a háztartási munka elvégzésében
5
3
1
0
4. emberi kapcsolatainak kialakításában, fenntartásában
5
3
1
0
5. családi életében
5
3
1
0
6. tanulásban, művelődésben
5
3
1
0
7. szórakozásban, kedvteléseiben
5
3
1
0
5
3
1
0
1. abban, hogy pénzkereső munkát végezzen 2. abban., hogy olyan munkát végezzen, amit szeretne
8. a mindennapi teendők elvégzésében (öltözködés, mosakodás)
317. Hetente körülbelül hány forint értékű alkoholos italt fogyaszt? ................. Ft Semmit: 000
60
318. Milyen gyakran küszködik a következő problémákkal: Naponta Hetente Hetente többször
Havonta Havonta Ritkábban Soha többször
1. rossz közérzet
6
5
4
3
2
1
0
2. erős, kitartó fejfájás
6
5
4
3
2
1
0
3. komoly gyomor- és bélrendszeri problémák
6
5
4
3
2
1
0
4. dagad a lába és/vagy könnyen kifullad, ha lépcsőn jár, megerőlteti magát
6
5
4
3
2
1
0
5. fullad, köhög, anélkül, hogy megerőltetné magát (asztma)
6
5
4
3
2
1
0
6. vérnyomással kapcsolatos problémák
6
5
4
3
2
1
0
7. reumatikus fájdalmak
6
5
4
3
2
1
0
8. CSAK NŐKTŐL: női betegségek, rendellenességek
6
5
4
3
2
1
0
9. erős, kínzó viszketés és más bőrbántalom
6
5
4
3
2
1
0
10. erős hát-, illetve derékfájás
6
5
4
3
2
1
0
11. szédülés (elesés veszélye)
6
5
4
3
2
1
0
12. erős álmatlanság
6
5
4
3
2
1
0
13. erős, kínzóidegesség
6
5
4
3
2
1
0
14. kedvetlenség, levertség, depresszió
6
5
4
3
2
1
0
15. nagy nehezen elviselhető fáradság, kimerültség, gyengeség
6
5
4
3
2
1
0
16. szorongás, félelem, kínzó aggódás
6
5
4
3
2
1
0
17. kínzó magányosság, egyedüllét
6
5
4
3
2
1
0
18. más:
6
5
4
3
2
1
0
................................................ ...............................................
61
319. Használ-e rendszeresen: Igen
Nem
1. nyugtatót, idegcsillapítót
5
1
2. altatót
5
1
3. fájdalomcsillapítót
5
1
4. görcsoldót
5
1
5. szívgyógyszert
5
1
320. Ezen kívül milyen gyógyszereket szed rendszeresen: Mi ellen?
321. Dohányzik-e? 0 – nem 1 – napi 0-10 cigarettát szív 3 – napi 11-20 cigarettát szív 5 – napi 21 vagy több cigarettát szív
322. Sürgős szükség esetén mennyi idő alatt tud orvost hívni, vagy orvoshoz a beteget eljuttatni? Percben: ..............
323. Mennyire van megelégedve a körzeti orvosi rendeléssel: 5 – teljesen 3 – közepesen 1 – egyáltalán nem
324. Mit hiányol, mit kifogásol?
325. S mennyire van megelégedve a kórházi ellátással, kezeléssel, körülményekkel: 5 – teljesen 3 – közepesen 1 – egyáltalán nem
62
326. Mit hiányol, mit kifogásol:
327. Volt-e, van-e a családban öröklődő betegség? Ha igen, mi? 5 – van 1 – nincs Éspedig:
63
SZABADIDŐ, MŰVELŐDÉS 328. Felsorolunk itt néhány tevékenységet. Kérem, mondja meg, hogy munkahelyén végzett napi rendszeres munkáján kívül a felsoroltak közül melyekkel s milyen gyakran foglalkozik. S kérem, mondja meg azt is, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket most nem végez, de szívesen végezne, ha körülményei engednék. Vagy amelyeket már most is végez, de több időt szánna rájuk, ha tehetné. 20. KÁRTYA
328. I. Végzi-e a tevékenységet jelenleg, s ha igen, milyen gyakran? 7 – naponta végzi 6 – hetente többször 5 – hetente legalább egyszer 4 – havonta többször 3 – havonta legalább egyszer 2 – ritkábban 1 – sose
328. II.. Ha körülményei engednék, végezné-e, illetve végezné-e gyakrabban ezt a tevékenységet: 5 – igen 1 – nem
328. I. 1. kertészkedés (ha főfoglalkozás, akkor nem számít) 2. barkácsolás, ház körüli javítások 3. házépítés 4. víkendházhoz, víkendtelekre való kijárás 5. állattartás, nevelés 6. szobanövény nevelés 7. kézimunka 8. horgászat 9. turisztika 10. sétálás (kedvtelésből, szórakozásból) 11. aktív sportolás 12. strandolás, fürdőzés 13. sportversenyek látogatása 14. színházba járás 15. moziba járás 16. autó- és motorszerelés, ápolás 17. kártyázás 18. sakkozás 19. egyéb játék, éspedig: ................... 20. totózás, lottózás 21. bélyeggyűjtés és más gyűjtés 22. egyéb hobby (pl. modellezés, rádióamatőrködés stb.) 23. vendéglők, eszpresszók látogatása 24. kocsma, italbolt látogatása, szeszes italok fogyasztása 25. táncolás 26. vendégek hívása, vendégségbe menés 27. esti vagy levelező iskolai oktatás 28. szakirodalom és ismeretterjesztő irodalom olvasása 29. kísérletező, feltaláló tevékenység 30. szakmai továbbképzés, tanfolyamra járás 31. nyelvtanulás 32. templomba járás, istentiszteleten való részvétel 33. más egyházi rendezvények, pl. bibliakör látogatása 34. művelődési házak, klubok látogatása
64
328. II.
21. KÁRTYA
328. I.
328. II.
35. színjátszás 36. zenélés (énekkar, komolyzene) 37. zenélés (könnyűzene) 38. festés, rajzolás, szobrászat 39. novella- vagy versírás 40. fotózás 41. filmezés 42. néptánc 43. egyéb amatőr művészeti tevékenység 44. társadalmi-szervezeti munka (párt, KISZ, tanács, szakszervezet stb.) 45. társadalmi munka 46. politikai továbbképzés 47. múzeumba, kiállításra járás 48. hangversenyre járás 49. könnyűzenei rendezvények látogatása (disco, koncert stb.) 50. magnózás, lemezezés 51. TV-nézés 52. rádiózás 53. napilap, újság olvasása 54. hetilap, képes hetilap olvasása 55. szépirodalom olvasása (regény, vers) 56. egyéb tevékenység, éspedig: .........................................
329. Hány könyvük van otthon a lakásban? .................. 1000 fölött is: 999
330. Tagja-e kölcsönkönyvtárnak? 5 – igen 1 – nem
331. Van-e, s ha igen, hány hanglemeze Önnek vagy az Önnel közös háztartásban élőknek? .................. 100 fölött is: 99
332. Akar-e, szándékozik-e a következő évben lemezjátszót venni, régi lemezjátszóját újra kicserélni? 5 – igen 1 – nem
65
ELÉGEDETTSÉG 333. Az utolsó kérdéscsoporthoz érkeztünk. Kérem, próbálja meg mérlegelni – bár tudom, hogy ez nehéz dolog –, hogy mennyire van megelégedve a következő dolgokkal:
1. élete eddigi alakulásával, eddigi életpályájával
Teljes mértékben
Nagymértékben
Igen is, nem is
5
4
3
Kismér- Egyáltalán tékben nem 2
1
2. jövőbeli perspektíváival
5
4
3
2
1
3. életszínvonalával
5
4
3
2
1
4. lakáshelyzetével
5
4
3
2
1
5. családi életével, házasságával
5
4
3
2
1
6. egészségi állapotával
5
4
3
2
1
7. munkájával, munkahelyével
5
4
3
2
1
8. gyerekeinek életkilátásával
5
4
3
2
1
9. emberi-baráti kapcsolataival
5
4
3
2
1
10. általában az emberekkel
5
4
3
2
1
11. önmagával (általában)
5
4
3
2
1
12. önmaga testi adottságaival, külső megjelenésével
5
4
3
2
1
13. szellemi képességeivel
5
4
3
2
1
14. műveltségével
5
4
3
2
1
15. társadalmi helyzetével, pozíciójával
5
4
3
2
1
16. általában a hazai társadalmi és gazdasági viszonyokkal
5
4
3
2
1
17. általában a világgal, a világhelyzettel, az emberiség sorsának alakulásával
5
4
3
2
1
Köszönöm szíves együttműködését!
66