I. évfolyam, 2. szám. A Csemadok Országos Választmányának kulturális rovata
Életfa-díj a Magyar Kultúra Napján Ülésezett a Csemadok Országos Tanácsa A Magyar Kultúra Napján, 2008. január 22-én, Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány új székházában került sor a Csemadok Országos Tanácsának ünnepi ülésére, melyet az Országos Elnökség értekezlete előzött meg. Az ülés elején Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke értékelte a szervzet előző évét. Kiemelten foglalkozott az országos rendezvények értékelésével, a területi választmányok és alapszervezetek helyzetével, a Szülőföld Alap támogatási rendszerének elsőéves tapasztalataival, szervezetet érintő tagkönyvcserével, valamint az Ifjúsági kártya bevezetésével. Tájékoztatta az OT-tagokat, hogy az ITTHON nemzeti kulturális havilap az idei évtől a Csemadok-tagság fóruma kell, hogy legyen, és külön értékelte azt, hogy a lapon belül egy 16 oldalas kulturális melléklet kap helyet, melyben kizárólag a Csemadok szervezeti életével, rendezvényeivel és csoportjaival foglalkoznak majd.
10
Ülésezik az Országos Tanács
Jelezte, hogy Európa egyik legnagyobb civil szervezeteként a hagyományos társadalmi és erkölcsi értékeink védelmében kíván állást foglalni a szervezet a jövőben is, hiszen minden, nemzetrészünk ellen indított megválaszolatlan támadás az ellenfelet erősíti és bennünket gyengít. Az elnök bemutatta a központ új munkatársát, Stugel Tibort, aki ezentúl a pályázati lehetőségekkel, szervezeti kérdésekkel, programalkotással és az ITTHON menedzselésével foglalkozik majd. Az elnök úr kijelentette, hogy új fejezetet kíván nyitni a szlovák kormánnyal való párbeszédben. Ennek célja , hogy a Matica slovenskához hasonlóan, a Csemadok is törvényileg garantált államilag finanszírozott szervezetté válljon és a szakmai munka színvonalának emelése érdekében egy tervezetet dolgoz ki, melyben le kívánja fektetni egy országos hálózattal rendelkező Szlovákiai Magyar Közművlelődési Intézet alapjait.
Ezután az Országos Tanács az Országos Elnökség javaslatára megvitatta a Csemadok által alapítandó, országos elismerést jelentő ÉLETFA-DÍJAT, mellyel a szervezet minden évben a Magyar Kultúra Napján díjazza majd egyes tagjainak, a kultúra napszámosainak életművét. Az OT Boda Ferenc javaslatára megbízta Stugel Tibort és Petheő Attilát, hogy készítsenek vitaanyagot, mely a Csemadok ifjúsági programjának az alapja lehet. A két érintett javaslatot tett egy ún. Jövőkép-díj megalapítására is, amelyet azon személyek kapnának akik a szervezet jövőjére vonatkozólag kiemelkedő programot, javaslatokat dolgoznak ki. Az OT jóváhagyta, hogy a Magyar Kultúra Napját ezentúl minden évben , országos szinten is megünneplik. Az ülés záróakkordjaként a jelenlévők kultúrműsort tekinthettek meg, előadás hangzott el a Himnuszról, Kovács László tanár tolmácsolásában, majd a galántai Kodály-daloskör tagjai kedveskedtek fellépésükkel.
Akik vetni tudnak, aratni sem restek A palóc nép két dologról volt mindig híres. A hitéről és a szorgalmáról. Ez a megállapítás azonban nemcsak a dolgos hétköznapokra vonatkozik, hanem a munkát követő pihenésre, szórakozásra, kikapcsolódásra is. Ez pedig régen egyet jelentett a mulatozással, a közösségi élettel. Ma is sokan gondolnak vissza azokra az időkre, amikor még nem volt televízió, rádió is csak elvétve egy-egy családban; a szórakozást az jelentette, ha egymással beszéltek, együtt énekeltek, táncoltak az emberek, felidézték az idősebb korosztálytól hallott régi, humoros történeteket. A Csemadok országos megalakulását követően, rövid időn belül a Ipoly mente legnagyobb magyar településén, Ipolynyéken is megalakult a Csemadok alapszervezete. Az alapszervezet alapító tagjai közül még ma is sokan élnek és jó egészségnek örvendenek. A szervezet tagjai a kezdetektől fogva sokirányú tevékenységet folytattak. A kultúra szinte minden területén képviseltették magukat, de kiemelkedő eredményeket főleg a folklór és a színjátszás, később pedig a néptánc területén értek el. Természetesen Ipolynyéken nemcsak a Csemadok megalakulásától beszélhetünk kulturális életről, hiszen a két háború közötti időszaban is jelentős társadalmi, kulturális aktivitások zajlottak helyben. Kultúrház nem lévén a fonók, fosztók, vendéglők, kocsmák, közösségi
ITTHON
házak, iskolák adtak otthon a kulturális életnek, ahol vetítéseket, színi előadásokat, irodalmi estekek, folklórbemutatókat rendeztek. Feljegyzésekből tudjuk, hogy 1937. októberében Mécs László költő, Kichy Kálmán festő, és Dr. Mikola Guszti nótaköltő társaságában, nagyszabású kultúrestet tartottak, ahol Mécs László szavalta verseit, Kichy Kálmán humoros elbeszéléseiből adott elő, Mikola Guszti cigánybanda kíséretében énekelte szebbnél szebb dalait. Tulajdonképpen a későbbi színjátszás hagyományait is ebben az időszakban rakták le, de tudomásunk van arról, hogy még a II. világháború alatt is tartottak bemutatókat a helyi műkedvelő színészek.
Zsigmond Gábor, az Ipolynyéki Magyar Kultúráért-díj 2007-es díjazottja
Az Egressy Béni Országos Szinjátszó Fesztivál nívódíjas előadása – Muskátlis ablakok (2005)
Színjátszás
A Csemadok megalakulásával aztán elkezdődött az amatőr színjátszás virágkora Ipolynyéken,melynek hagyományai a mai napig töretlenül élnek. A számtalan, régebben bemutatott népszínmű közül említsünk meg néhányat: A revizor, Sári bíró, Büszke páva, Kullogók, Ez a falu eladó, Kísértetjárás, Liliomfi, Mirandolína, Időzített boldogság, Doktor úr, Bort, búzát, békességet. Ezen darabok rendezői Korcsog László, Beinrohr Ernő, Dobos Sándor, Böjtös János, Juhász Béla és Mics Károly voltak. A színjátszó csoport néhány évvel ezelőtt Mics Károly vezetésével belevágott egy merész kísérletbe, és a jó hangú énekesekre építve zenés darabokkal rukkolt elő; az első bemutató, a Huszárkisasszony, óriási sikert aratott. A sikeren felbátorodva következtek a jobbnál jobb előadások, a Muskátlis ablakok, a Mágnás Miska, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Egy kis senki, majd a legutóbbi bemutató, a Harapós férj. A zenés darabok sikereivel egyidőben a hazai közönség látóköréből kilépett a csapat a szélesebb, regionális közönség elé, többek között Magyarnándorban, Cserháthalápon, Lukanényén, és beneveztek az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra is. A muskátlis ablakok népszínművel, melyet Mics Károly rendezett, 2004-ben elnyerték a fesztivál nagydíját, de minden évben (2003-tól datálva) elhoztak egy-egy különdíjat a legjobb női, férfi ill. epizódszereplői alakításért. A díjazottak között volt Hrubík Béla, Kelemen Ferenc, Cseri Ilona és Gemer Éva, de Mics Károly is különdíjjal térhetett haza a legjobb rendezésért. Sajnos 2005-ben, néhány héttel a Mágnás Miska bemutatója után, a csoport rendezője, Mics Károly tragikus hirtelenséggel elhunyt. Helyét a színjátszók egyik legtehetségesebb tagja, Balík Judit vette át, aki kellő tapasztalattal vágott neki a nem kis feladatnak. Mára elmondhatjuk, hogy Balík Judit méltó követője lett Mics Károlynak; a csoport, tisztelettel adózva emlékének, 2005-ben felvette a nevét, így lett a neve a Csemadok Mics Károly Színjátszó Csoportja. Az életművét oly nagy hirtelenséggel befejező rendezőre azonban nemcsak Ipolynyéken figyeltek fel, hanem országos viszonylatban is, hiszen 2005-ben, Szepsiben, az Egressy Béni Fesztivál szervezői: Boda Ferenc, Juhász Dósa János, Havasi Péter és Csoltkó Jenő, Mics Károly Életműdíjat alapítottak, melyet minden évben egy arra érdemesrendezőnek adnak át. Eddig hárman részesültek ebben az elismerésben: Kiss Péntek József, Mázik István és Jarábik Gabriella. Az ipolynyéki Mics Károly színjátkepalairas
11
szó csoport olyan műfajt képvisel a felvidéki amatőr színjátszásban, melynek lassan már nincsenek követői, hiszen a hagyományos zenés népszínművek, melyekkel a 60-as,, 70-es, 80-as években még oly gyakran és oly sok helyen találkoztunk, mára sokak szerint idejüket múlták. Sokak szerint igen, de ez a helyieket nem igen érdekli, főleg a közönséget, amely minden alkalommal telt házzal és vastapssal köszöni meg a műkedvelő színészek szorgalmát, fáradozását.
Fent: A huszárkisasszony (2003) Lent: A Karnevál operett-pop-nóta gála (2005)
12
Foklórcsoport
A Csemadok alapszervezetének másik sikerágazata a folklór volt, mellyel azért is lehetett sikereket elérni, mert a szereplők nagy része még saját életében részese volt a helyi fonók. fosztók, lakodalmak varázslatos hangulatának, így azt műsorrá formálni nem volt bonyolult feladat. Ami sokkal nehezebb volt, az a helyenként fellépő 50-60 ember megszólítása, felkészítése, az eredeti népviselet, az eszközök, a szőttesek biztosítása. A folklórcso-
port első jelentős sikerét 1973-ban érte el a Nyéki lakodalmas színrevitelével. Ezzel szlovák fesztiválokon, többek között Víglašon és Špačincén is felléptek. A Nyéki lakodalmast, a menyasszonytáncot, a menyecsketáncot és körtáncot 1984-ben a Budapesti Népművészeti Múzeum munkatársai filmre vették. A csoport következő nagy bemutatója 1978-ban a Nyéki fonó volt, mellyel Magyarnándorban és a XXIV. Országos Népművészeti Fesztiválon, Zselízen is nagy sikert arattak, de a műsor 1980-as bemutatóján Pozsonyban is elnyerték a Kulturális Minisztérium különdíját. Ezt követően 1982-ben a Nyéki fosztóval léptek színre, az akkor már 50 tagot számláló csoporttal, majd 1983-ban a Gyetvai Kulturális Napokon egyetlen magyar csoportként arattak nagy sikert a darabbal. Az újabb bemutatókra 1986-ban és 1987-ben került sor a Pásztorpihenő és a Pásztorfogadás Nyéken címmel. Ugyanebben az évben az Ipolynyéki folklórcsoport a sokéves tevékenységéért elnyerte a Csemadok Kiváló Folklórcsoportja címet, vezetője, Korcsog László pedig a Csemadok Kiváló Népművésze címet. A folklórcsoport vezetője mindvégig Korcsog László volt, aki a Csemadoktól kapott elismerés mellett az ezredfordulón megkapta a Szlovák Köztársaság ezüstplakettjét is, melyet Csáky Pál, akkori miniszerelnök-helyettes nyújtott át a djjazottnak. A rendszerváltás után a folklórcsoport tevékenysége sokáig szüne-
A Harapós férj című zenés vígjáték egyik jelenete
Korcsog László köszöntése
telt, mígnem 2004-ben, az egykori szereplők: Gömöry Mária, Bojtos Jánosné, Gömöry Imre és Cseri László segítségével, rendezésében, újra színpadra került a Nyéki fosztó. Az előadás érdekessége volt,hogy a legfiatalabb szereplő 4, míg a legidősebb 82 éves volt. Az előadás közel két órán keresztül tartott, és hatalmas sikert aratott. Az alapszervezet vezetősége jelenleg a nyéki lakodalmas felújításán fáradozik.
Táncsoport
A helyi néptánccsoport története olyan, mint a mese. Hol volt, hol nem volt. Története, alapítása, az 50-es évek végére tehető, amikor a helyi alapiskola keretén belül működött Korcsog László vezetése alatt. A gyermekcsoportból idővel felnőtté vált tagok, később részt vettek Gombaszögön a
ITTHON
Kendertánccal 1960-ban, majd két évvel később a Kanász és páros tánccal Zólyomban, Losoncon, Ipolyságon. 1980-ban a Népszokások az Ipoly mentéről címmel TV műsor készült, melyben a nyéki táncosok is szerepeltek Sebény Mária vezetésével. A néptánccsoport jelentős sikereket az 1984-es újjászervezés után ért el, amikor magyarországi profi koreográfus, Braun Miklós irányításával és Bojtos Jánosné vezetésével Hont Néptánccsoport néven, éveken keresztül részt vettek Zselízen, Gombaszögön, Léván, és különböző magyarországi fesztiválokon és regionális ünnnepségeken. A néptánccsoport ebben a felállításban1988-ig maradt együtt, majd több generációváltás után időszakonként tevékenykedett főleg Hamerlik Mária irányításával. A néptáncsoport jelenleg megújulás előtt áll.
Énekkar
Az énekkar megalakítása a hetvenes évek elejére tehető. Felléptek irodalmi esteken, ünnepségeken, a Tavaszi szél járási és kerületi fordulóin. Vezetői Bojtos János, Cseri László, Tóth Ágnes, Zsigmond Ernő és mások voltak. Az utóbbi vezetése alatt vették fel az Akáclomb nevet. Az énekkar tevékenységét a kilencvenes évek közepén Hamerlik Richárd újította fel akinek a vezetése alatt a kórus bronzkoszorús minősítést ért el a galántai Kodály Napokon. Jelenleg alkalmi jelleggel áll össze a dalárda és a helyi szüreti ünnepségek, illetve a nyugdíjas szervezet rendezvényein szerepel, Gömöry Mária és Bojtos Jánosné vezetésével. A felnőtt kórus mellett működik egy ifjúsági kar, vezetője Cseri Ilona. A gyermekek főleg helyi és egyházi rendezvényeken lépnek fel. Külön
A nyéki fosztó (2004)
13
dicséret illeti a szervezet magyarnóta énekeseit: Cseri Ilonát és Gömöry Máriát, akik a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által évek óta megrendezett Őszirózsa, a magyarnóta enekesek versenyén, melyet az utóbbi két esztendőben Ipolynyéken rendeztek, aranykoszorús, illetve bronzkoszorús minősítést szereztek.
Szüreti ünnepségek és egyéb rendezvények Átfogó képet adni a Csemadok életéről, a közel hatvan évről, néhány oldalon nem lehetséges. Érdekes színfoltja a helyi kulturális életnek az immár 11 esztendő óta folyamatosan megrendezett, hagyományos szüreti ünnepség, amely lehetőséget teremt nemcsak helyi csoportok, szólisták fellépésének, hanem a régióban működő többi csoportnak is. 2005-ben Ipolynyék volt a kezdeményezője a Nyék-falvak Kárpát -medencei találkozójának, melyen nyolc község vett részt. Néhány éve a farsangi mulatságok idején a szervezet kiváló énekesi mutatkoznak be önálló műsorral, a Karneválon. Hagyományosan megemlékeznek az 1848-49-es szabadságharc évfordulóiról is – Pajor István, helyi születésű honvédtisztnek, a község főterén felállított emléktáblájánál. Az idei esztendőtől egy újabb 48-as honvédtiszt, Gyulai Sáska Sándor sírjánál is leróhatják kegyeletüket az ipolynyékiek – ő is részt vett a szabadság harcban. Terveik között szerepel a tájház megnyitása is. A néprajzi anyag gyakorlatilag rendelkezésre áll, csupán a megfelelő hely hiányzik. Az alapszervezet tavaly alapította az Ipolynyéki Magyar Kultúráért Díjat, melyet évente egy Csemadok tagnak adományoznak, aki életművével már bizonyított. Az első díjazott Zsigmond Gábor volt. A Csemadok ipolynyéki alapszervezete Gyurász Gábor irányítása alatt működik; ő a nyolcvanas években már állt a szervezet élén. Most is sikeres elnökként tevékenykedik. Remélhetőleg az idei tagkönyvcserével újabb nők és férfiak, főleg fiatalok válnak a szervezet tagjaivá, hogy bizonyítsák az ipolynyékiek töretlen hűségét az anyanyelvhez, a kultúrához, a szülőföldhöz. A vetés, mely az elődök szorgos keze nyomán sarjadt kalászba, aratásra vár. S akik vetni tudnak, aratni sem lesznek restek. Hiszik, hogy az elvégzett munka meghozza eredményét. Mert nincs újabb vetés aratás nélkül! Palócz
14
Szlovákiai kitüntetettek és Zoboralja bemutatkozása a XII. Magyar Kultúra Napja Gáláján Budapesten Az egyetemes és a magyar kultúra ápolása érdekében együttműködő társadalmi szervezetek 2008. január 22-én Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban megszervezték a XII. Magyar Kultúra Napja gáláját. Ez a nap immár 12. éve a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület kezdeményezésének eredményeként a társadalmi szervezetek találkozójának ünnepe. A rendezvény egyben a Kultúra Lovagja címre meghirdetett pályázat nemzetközi jellegű záróeseménye. A rendezők ünnepi hangulatot varázsoltak. A Kultúra Lovagrendjének zászlaja fogadása után elhangzott a „Boldogaszszony-anyánk”, az első magyar himnusz, melynek éneklése alatt a díszőrség kíséretében érkezett a Szent Korona-más. A Magyar Köztársaság himnusza után következett az Egyetemes és a Magyar Kultúra Lovagja címek adományozása. Örvendetes, hogy a kitüntetettek között volt Szíjjártó Jenő szlovákiai magyar zeneszerző, karnagy, zenepedagógus és népdalgyűjtő. Munkássága évtizedei alatt több, mint 500 népdalt gyűjtött - többek között Zoboralján is - és dolgozott fel, mintegy 60 opust, zenekari művet írt. Zoboralji népdalfeldolgozásaiból legismertebb az Esti hangulat Zsérén, a Három zoborvidéki népdal, a Zoboralji lakodalmas és a Gímesi mezőben című kompo-
ITTHON
zíció. Az 1986-ban elhunyt zeneszerző kitüntetését, a Magyar Kultúra Lovagja címet felesége vette át. Zdenko Mikula, Szlovákiából érkezett zeneszerző, aki az Egyetemes Kultúra Lovagja elismerést vette át, ugyancsak magyar népdalok és magyar egyházi művek feldolgozásával foglalkozik. Jó egészségnek örvend 91-éves korában is. A legújabb művei közé tartozik az Öt zsérei népdal című kompozíció, melyet Szíjjártó Jenő népdalgyűjteményéből dolgozott fel, majd a Zoboralja Zsérei Női Karnak és karmesterének ajánlotta. Bár most Prágában él, nagy érdeklődéssel figyeli a magyar kórusmozgalmat Szlovákiában. A lovagi cím, mely nemes tevékenységének elismerése, nagy örömmel és megelégedéssel töltötte el. Szlovákiából Egyetemes Kultúra lovagja címet kapott még Mgr. Kolivosko István könyvtáros-történész , valamint a Magyar Kultúra Lovagja címet Köteles Erzsébet Kassáról. A kitüntetettek, a családtagok, és a vendégek ünnepi hangulatához hozzájárult többek között Takács Éva csángó népdalénekes, a Szolnok Belvárosi Iskola Gyermek Kara, a Kenderkóc néptánc-együttes, valamint a Zoboralja Zsérei Nöi Kar és a Csitári Menyecskekórus, mindkettő Dr. Simek Viktor karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja vezetésével.
Míg a csitári éneklő csoport népdalokat énekelt Szíjjártó Jenő gyűjtéséből, a zsérei női kar többek között a zeneszerző zoboralji dalfeldolgozását adta elő nagy sikerrel. A rendezvény egyik szép pillanata volt s Zoboralji régió bemutatása és az emlékszalag feltűzése a Kultúra Lovagrendje zászlajára. Ezt Zsebi József mérnök, Zsére község polgármestere, a Zoboralji Községek Regionális Társulatának elnöke vállalta. A zsérei női kart és a csitári éneklő csoportot Csendes Ferenc festőművész, a Magyar Kultúra Lovagja olajfestményeivel, valamint a lovagrend díszoklevelével jutalmazták. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány ajándékát Zsére község polgármestere és az énekkar karnagya vette át. Az ünnepi gála befejező szakaszában elhangzott az Európa Unió himnusza és a Szózat. A rendezők a Zoboralja Zsérei Női Kar karnagyát tisztelték meg a Magyar Köztársaság Himnusza és a Szózat vezénylésével, melyet a közönség az énekkarhoz csatlakozva énekelt. A gála résztvevői számára felejthetetlen élmény volt, hogy nemes érzelmekkel tapasztalhatták meg a kultúra összekötő szerepét régiók, tájak, országok népei között. A Szent Korona kisugárzó ereje is erősít bennünket a hitben, szeretetben és a Kárpát-medence kultúrájának ápolásában. Dr. Simek Viktor
15
Dóbó István-emléknapok Dobóruszkán A Csemadok hely szervezete, Dobóruszka Önkormányzata valamint a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ XVII. alkalomommal két napos rendezvényen emlékezett meg a község neves szülöttjéről, a híres egri várvédő hősről, Dobó Istvánról. Az ünnepséget Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke nyitotta meg. Az ünnepi hangulatról az ágcsernyői CSERFAÁG énekkar gondoskodott. A szavalatok után következett a koszorúzás. Ezzel egyidőben Varga László, a Csemadok helyi szervezet elnöke - egyben a rendezvény főszervezője - megnyitotta a az egri vár történelmét bemutató kiállítást. A tárlatot színesebbé tette a régi pénzek, érmék és bankók gazdag
valásztéka, melyeket Károly Róbert, a község lakosa bocsátott rendelkezésre gyűjteményéből. A tárlatnyitó után a kultúrházban tartalmas előadást hallhattak a jelenlévők; az Dobó István maradványainak feltárásáról s az ezzel kapcsolatos aktuális helyzetről szólt. A gazdag, képekkel illusztrált előadást Ján Chovanec, a tőketerebesi múzeum szakembere tartotta. Az előadás után Fodor László, az Egri Vármúzeum régésze szólt az ásatásokról. Az első napot sátoraljaújhelyi Lavotta Kamarazenekar zárta. A zenekar az amatőr muzsikálás több évtizedes sátoraljaújhelyi hagyományát folytatva
Erdélyi Endre
élete és munkássága 2007. december 7-én Dr. Szabó Attiláné Dr. Erdélyi Erzsébet, e nagykaposi származású festőművész, Erdélyi Endre lánya tartott előadást édesapja életéről és munkásságáról Nagykaposon. Az előadást Gabri Rudolf, a Magyar Közösségi Ház igazgatója nyitotta meg, majd a házigazda szerepét Géczi Lajos tanár úr vette át. A megnyitó után Latóczky Tünde, az Erdélyi János Alapiskola diákja Mécs László versét mondta el. Az előadás kezdetén Demjénné Kovács Erna Jeles nagykaposiak című könyvéről beszélt; megszületésének körülményeiről egészen a cím kiválasztásáig. A jeles nagykaposiak közül jelen volt Pándy Bertalan református lelkipásztor, egyházi író és Géczi Lajos tanár, közíró. A könyvbemutató után Mécs László: Vadócba rózsát oltok című versét Dőry Vivien előadásában hallhattuk. A vers után Dr. Erdélyi Erzsébet meg-
16
hatottan mesélt édesapja gyerekkoráról, tanulmányairól, pályája kezdetéről, az igazi Erdélyi Endréről úgy, ahogyan ő látta gyerekszemmel és felnőtten. Elő-
adásába beleszőtte a gyerekkorában tett nagykaposi látogatásokat, ahová legtöbbször édesapjával jött. Emlékeit fényképekkel, az édesapja festményeiről készült fotókkal színesítette. Az előadás kötetlen beszélgetéssel zárult.
alakult 1990-ben. Mánasp Lázár Attila bábművész bábjátéka villantotta fel az egri vár történetét. A bábjátékot családi játszóház követte, melyen a nagyszelmenci alapiskola diákjai és tanárai is részt vettek. A délutáni programot színesítette a csicseri Napraforgó néptánccsoport és a nagykaposi Fabotó citerazenekar előadása. Mindezek után fergeteges humorest vette kezdetét, a jó hangulatról és a frappáns viccekről a budapesti Beliczay Balázs gondoskodott. Hegyesi Hudik Margit előadásában népszerű dallamokat hallhattunk. A két napos ünnepséget a Lola-koncert zárta. Tóth Edina
Megemlékezés a mártírhalált halt
Esterházy Jánosról
Esterházy Jánosra emlékeztek 2007. november 30-án Nagykaposon a Magyar Közösségi Házban. A rendezvényt a Csemadok Nagykaposi Alapszervezete, az Apáti Miklós Társaság és a nagykaposi Magyar Közösségi Ház szervezte. Az előadás témája a csehszlovák-magyar lakosságcsere története, a magyarok erőszakos kitelepítése volt; az előadók Molnár Imre történész és Skultéty Csaba publicista. A több, mint két órás előadáson a hallgatóság valós képet kapott a II. világháború utáni történelemről, kiváltképp az akkori Magyarországról, a határon túli magyarok helyzetéről és Esterházy János életútjáról. Az előadás rendhagyó módon zajlott. Molnár Imre beszélt a történelmi eseményekről, majd kérdéseket tett fel Skultéty Csabának, aki megélte a lakosságcserét. A neves publicista élményei egészítetteék ki az előadást. Az est végén gyertyát gyújtottak Esterházy János emlékére.
Kodály Zoltán– emlékest Nagykaposon „Ne csak külsőségekben legyen magyar a mi kis világunk, hanem a lelkek mélyéig, mert csak így lesz igazán a mienk. A lelkek mélye pedíg különösképpen a zene országa.“ (Kodály Zoltán)
A Csemadok Nagykaposi Alapszervezete, a nagykaposi Erdélyi János Vegyes Kar, a Nagykapos és Vidéke Társulás valamint a Bodrogköz és Ung-vidék Kulturális Központja két napon át emlékezett Kodály Zoltánra. Képeink a jól sikerült műsorokon készültek.
ITTHON
17
Egy szándékkal, testvéri kézfogással! Együttműködési szerződést írt alá a 2008-as évre, a Csemadok és a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Muravidék, Szlovénia) nevében Hrubík Béla és Göncz László Pozsonyban , január utolsó napjaiban. Lényegében egy olyan szerződésről van szó, melyet az érintett intézmények minden évben , az aktuális események, rendezvények tükrében, immár másfél évtizede évrőlévre megújítanak. Külön helyet kapnak a megállapodásban azon felvidéki és muravidéki testvértelepülések, melyek már évtizedek óta jó kapcsolatokat ápolnak egymással, mint pl. Vásárút-Csente, Dobronak-Bős, Várkony-Hosszúfalu, Petesháza-Nagymegyer, VölgyifaluPozsonyeperjes. A megállapodás fő témája azonban az irodalmi, kulturális
együttműködés volt, mely lehetővé teszi írók, költők önálló esteken való bemutatkozását, honismereti kirándulások megszervezését, irodalmi színpadok, néptáncsoportok cseréjét, országos fesztiválokon való részvételét, valamint képzőművészek, fotóművészek kiállításainak bemutatását. . Különösen nagy hangsúlyt fektettek a szerződő felek az ifjúsági csoportok együttműködésére, ezen belül is a nyári Kelepelő Anyanyelvi Táborra, melyet idén a Muravidéken rendeznek meg vajdasági és felvidéki fiatalok részére. Fontosnak tartják az intézmények közötti információ cseréjét is, valamint egymás rendezvényeinek megismerését, ezért a megállapodó felek rendszeresen eljuttatják saját kiadványaikat a másik félnek. Ilyen pl. a
Népviseleti batyu bál – értékmentés, hagyományőrzés A déli, Garam- és Ipoly menti falvakban az idén III. alkalommal, de mindig más helyszínnel került megrendezésre január végén a Népviseleti batyu bál. Ipolyszalkán a Csemadok alapszervezete által megrendezett bálon nem a nagyestélyik forgatagában és a női frizurák fantázia áradatában merült el a férfiszem, hanem egy – egy tájegység már–már elfeledett népviseletét csodálhatták meg ők is és a bálozók is. A népviseleti versenynek hirdetett eseményen a bálozók minden korosztálya felvonult a bemutatkozásnál: a legkisebbektől kezdve a 70 év feletti szalkai Rozinéni ig, aki a „mányikája” fekete ünnepi viseletét mutatta be tetőtől – talpig. A kéméndiek szintén a legdíszesebb több mint 100 éves ünnepi viseletben vonultatták fel a kétgyermekes házaspárt. Ugyanezt a viseletet a bényiek is bemutatták. Az ugyancsak kurtaszoknyás barti fiatalok a lányok- fiúk viseletében jelentek meg, amelyet most is gyakran felvesznek ünnepek, rendezvények alkalmából, ugyanúgy mint a szalkai fiatalok, akik még egy leánytánccal is meglepték a közönséget. Jó volt látni a szemet
18
gyönyörködtető szebbnél – szebb erdélyi, székelyföldi viseleteket, a szatmári párost, vagy a magyarbődi eredeti régi ruhákat– melyekben a tataiak mutatkoztak be. A zebegényiek sváb népviseleti ruhában jelentek meg A kéméndi Baranyai-házaspár a jászsági díszes polgári
MURATÁJ és az ITTHON folyóirat. A megállapodás aláírásához csatlakozott a Csemadok Művelődési Intézete is , melyet az intézet igazgatójának, Huszár Lászlónak betegsége miatt Lázok Attila, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára látott el kézjegyével. Az aláírást követően háromtagú lendvai küldöttség Diószegre látogatott, ahol mintegy hatvan érdeklődő jelenlétében megnyitották a ,,Zalai és Hetési hímzések” című kiállítást, majd este íróolvasó találkozó keretén belül Göncz László író, történész mutatkozott be a helyi közönségnek. PZ viseletet mutatta be. Öröm volt nézni a kéméndi VASVIRÁG táncosait is, akik a megnyitó palotás táncot ropták nagy sikerrel, igen szép ruhákban. A kinevezett zsűri igazodott a verseny szabályokhoz, mert nagyra értékelte e nemes célkitűzést, mellyel elindították a népviseleti bálokat a régióban. A mai nyugatimádó-, majmoló világban, ha fiatalok százai hajlandók a ládafiából elővett nagyanyáink legszebb viseletét felvenni, s abban bálozni, az nagyszerű dolog, s talán a gondolkozásuk is más kissé mint az ésszerűtlen divatot követőknek. Értéket mentenek, hagyományt őriznek és teremtenek a szervezők – ez volt a különlegessége, értelme ennek a farsangi bálnak. A Csemadok barti szervezetének fiataljai már a jövő évi bálra hívták meg a megjelenteket, azt ők szervezik egy év múlva. Dániel Erzsébet
Tojjon a tyúkjuk százat naponta! Régi farsangi szokások a gömöri Túróc-völgyben
A farsangi népszokások tájegységenként is eltérőek voltak, különböző hagyományokat őriztek meg őseiktől. Ez arra vezethető vissza, hogy a régebbi századok alatt gyakori volt a jobbágyság vándorlása egyik helyről a másikra, illetve egyik földesúrtól a másikig. „A farsang nemcsak Gömörben, hanem más vidékeken is legkedveltebb és a legszórakoztatóbb népszokások és hagyományok közé tartozott” A Túróc-völgy két falujában, Deresken és Lévárton adatközlőim így emlékeztek vissza a régi-régi farsangolásokra, de nagyapám is többször elmesélte a XIX. századi szokásokat. A farsangolás mindig a lányos háznál zajlott le, mert a farsangoló legények csak a lányos házakat keresték fel. Mivel a farsang után való hamvazószerdán kezdődik a nagyböjt időszaka, a mulatságok ideje is lezárult Húsvétig. A farsang tehát a mulatozás, vigadozás ideje volt. Sok helyen a telet búcsúztatták, más településeken busójárást rendeztek. Deresken mindez nem kötődött a tél búcsúztatásához, hanem a disznóvágások befejezéséhez kapcsolódott, ami kitűnik a farsangoló legények verséből is. Farsang vasárnapján nagyszabású
ITTHON
táncmulatsággal kezdődött meg az ünnepség. Mindig valamelyik önkéntes szervezet rendezte a táncmulatságot. Mikor a bálnak virradat tájban vége szakadt, s a táncban elfáradt lányok és szüleik hazaszéledtek, a legények még dalolgattak, majd az egész legénycsapat – a cigánybanda kíséretében – megkezdte a farsangolást. A táncmulatság előtt két legénynek az volt a feladata, hogy több hosszú nyársat készítsen mogyorófából, mások pedig fűzfavesszőből készült, nagykosarat szereztek, melyet a gazdálkodó emberek szecskáskosárnak használtak. A cigányzene elkerülhetetlen része volt a farsangolásnak., mert menet közben a banda húzta a jobbnál-jobb nótákat. Hogy a nyárs és a nagykosár mire szolgáltak, az a továbbiakban kiderül. Mikor a farsangolók elértek egy-egy lányos házhoz, az ajtó előtt, az udvaron a zenészek eljátszottak egy-egy hallgatót, vagy csárdást. Azt esetleg az a legény kérte, aki az ott lakó lánynak udvarolt, illetve akart udvarolni. Amikor a zene elhallgatott a szónok elmondta a farsangi köszöntőt, amely így hangzott:
Hohó, farsang kedves idő, Elmúlt már a régi esztendő, Ebben az újban vigadjanak. Nekünk jó darab szalonnát adjanak, Tojjon a tyúkjuk százat naponta, Jövőre is legyen vastag a szalonna, Hogy nekünk is jusson a nyárra, meg a kosarunkba. Kívánunk a lányuknak derék, szép vőlegényt, Hogy most egy évre beköthessük a fejét. A múlt század negyvenes éveiben, melyre már én is emlékszem, a szónok csak az első négy sort mondta el. A teljes versszöveget az ötvenes évek elején Viczén Bálint nagyapám mondta el nekem. Az ő legénykorában hosszabban verseltek a legények, a fent leírtak szerint. A jókívánság elhangzása után a házigazda azt megköszönvén, behívta a farsangolókat a „pitvarba”, illetve a konyhába, aztán megkínálta a legényeket itallal, a lány pedig „pampuskával”, azaz farsangi fánkkal. A gazdasszony jó darab szalonnát húzott a nyársra, egyes helyeken még füstölt kolbász is került a kosárba, majd a lány egy kisebb tálból, vagy szakajtóból tojást rakott a kosárba. Mikor a legények minden lányos házat meglátogattak, a kultúrház udvarán vagy valamely háznál (az udvaron) nagy üstben, ha az nem volt nagy serpenyőben a tojásból, szalonnából és kolbászból rántottát sütöttek, majd nagyot lakmároztak. Az étket finom borocskával „nyomatták” lejjebb. A megmaradt szalonnát és tojást elosztották a zenészek között. Ez volt a zenészek fizetése. Akik még hétfőn is bírták szusszal, azok este újra folytatták a táncot, mert Deresken a böjti időszak alatt nem volt táncmulatság, sem lakodalom vagy egyéb vigadalom. A három nap alatt nagyszerűen kiszórakozták, kimulatták magukat a fiatalok, mert akkor még nem volt tévé sem rádió. A farsangolás már csak a legidősebb korosztály emlékeiben él, s ők csak elvétve adják tovább az utókor számára. A farsangi szokásokból már csak a „pampuska” illetve farsangi fánk készítése maradt meg hagyományként a faluban; azt ma is elkészítik farsang idején. Viczén István illusztrációs fotó: M. Nagy László
19
A Magyar Kultúra Napja Ipolyságon
Kölcsey Ferenc, magyarságunk egyik kiemelkedő költője, Csekén írta a Himnuszt – nemzetünk fohászát. A feljegyzés szerint 1823. január 22-én fejezte be. S, hogyan lett a nemzet imája, ki tette azzá? A Himnuszt, mely lelket, hitet, meggyőződést erősítő imádság, a nemzet avatta minden magyarok énekévé.
A Magyar Kultúra Napját méltán ünnepeljük a Himnusz születésének napján. Ipolyságon január 21-én a helyi Vox Nova Ifjúsági Csoport szervezésében került sor a Magyar Kultúra Napjának ünneplésére. A Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium előadótermében a fiatalok Dobos László Kossuth-díjas íróval, a Madách – Posonium Könyvkiadó elnökével találkozhattak.¨ A Himnusz közös eléneklése után N. Tóth Anikó a Magyar Kultúra Napjának értékéről szólt, majd Dobos László, közéletünk kiemelkedő személyisége következett. Magvas gondolatokat tartalmazó előadásában biztatta a fiatalokat, hogy nehéz helyzetünkben is vállalni kell magyarságunkat. Ne féljünk megküzdeni jogainkért. Dacára annak, hogy sokan a felvidéki magyarságot másodrendűeknek tartják, merjünk küzdeni egyenlőségünkért.
Buda Ferenc Rimaszombatban 2008-ban tizedik évfolyamába lépett a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház, közismert nevén PLIKK, melyet 1999-ben alapított a Csemadok Rimaszombati Területi Válásztmánya az akkori elnök, Polgári László és a titkár, Vörös Attila kezdeményezésére. A PLIKK kéthavi rendszerességgel ad lehetőséget kulturális és közösségi életünk ismert személyeségeivel (írókkal, költőkkel, képzőművészekkel, színészekkel, sportolókkal, politikusokkal ) való találkozásra, kötetlen beszélgetésre. Az idei évad nyitó rendezvényének vendége 2008. február 1-jén a Kossuth-díjas költő, Buda Ferenc volt. Buda Ferenc 1936-ban született Debrecenben, ma Tiszakécskén él. Hat gyermeket nevelt fel, három lányt és három fiút, közülük az egyik, Ádám, a költői est közreműködője volt. Az ő megzenésítésében és előadásában több Buda Ferenc verset is hallhattak a jelenlévők. A szerző csodálatos előadásában számos vers hangzott el a közel két órás műsorban, megfűszerezve a keletkezésükről szóló történetekkel, anekdotákkal. Megosztotta a közönséggel például „A kicsi pacsirta“ című vers születésének kedves történetét: a 70-es években a költő többször is járt az akkori Szovjetunió területén: Kirgiz földön, Kazahsztánban, Baskíriában és valamennyi útján hanglemezeket
20
Az előadás után Bodonyi Andrástól könynyed hangvételű megzenésített verseket hallhattunk. Az oldott és kellemes hangulatot csak fokozta Vas Ottó, nyugalmazott gimnáziumi tanár szavalata. A diákok Faludy György nyelvét és hazáját szerető verseiből ismerhettek meg egy csokorra valót. Vas Ottó tanár úr előadásában mintha a versek életre keltek volna. Őt Köpöncei Csilla követte, aki Reményik Sándor és Faludy György verseiből szavalt. Végül Bodonyi András és Köpöncei Csilla megzenésített versekkel zárta a tartalmas délelőttöt. A vendégek és a fellépők a szeretet és a tisztelet jeleként Mészáros Attilától, az ipolysági Via Nova Ifjúsági Csoport elnökétől ajándékcsomagokat vehettek át. Köszönjük támogatóinknak: Ipolyság Város Önkormányzatának, a magyarországi Kráter Műhely Egyesületnek és a Via Nova Ifjúsági Csoport elnökségének, hogy segítségükkel megvalósulhatott a rendezvény. /corvin/ Kép: az első sorban balról a harmadik Dobos László.
Sebők Valéria, a Rimaszombati Területi Választmány elnöke és Buda Ferenc
vásárolt. Az egyik ilyen népzenei lemezen fedezett fel egy csodálatos dallamot és nem tudott belenyugodni, hogy egy ilyen gyönyörű dallamhoz nem tartozik szöveg. Nem volt mit tenni, végül írt hozzá! Buda Ádám előadásában meg is hallgathattuk a „megszövegesített“ zeneművet, melyhez a kísérő dallamot eredeti, Kazahsztánból hozott népi hangszeren, dombrán (két húrú, pengetős hangszer) játszotta. A megzenésített verseken kívül Ádám előadásában Szenczi Molnár Albert zsoltárai, Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén versei, Bornemissza Péter
énekei, de még Kossuth-nóták is felcsendültek. Tartalmas, élvezetes előadás volt, igazán jó kezdet erre az évre. Végezetül álljon itt Buda Ferencnek a gömörieknek címzett üzenete: „Valaha Mátyás király jött el Gömörbe igazságtétel végett. Jómagam úgy gondolom, hogy e föld igazsága elsősorban az itt lakókra bízatott! Köszönöm, köszönjük, hogy itt lehettünk és megszólalhattunk.“ Mi köszönjük! Povinszky Elvira
Wass Albert
századik születésnapján
Talán érdemes megvizsgálni, mi a magyarázata: egy évtizedeken át elhallgatott nagy magyar író, akinek még a nevét sem ismertük, s aki ráadásul gróf volt, miért lett napjainkra minden különösebb reklám nélkül a Kárpát-hazában is fogalom? Miért vannak nálunk is rajongói, miért olvassák könyveit a felvidéki magyarok is; miért gyűltünk össze ma délután, hogy századik születésnapját megünnepeljük s így lélekben összekapcsolódjunk vele? Azért, mert ő is kisebbségi volt, mint mi? Vagy azért, mert tehetsége a legtöbb irodalmi műfajban felragyogott? Tudott írni a gyerekeknek, az időseknek, a nőknek, férfiaknak? Vagy azért, mert úgy fogalmaz, hogy „a víz szalad, de a kő marad, a kő marad”, és eszünkbe sem jut kételkedni hitelességében? Azért vonzódunk hozzá, mert az emigrációban újra tudta tervezni nemcsak a saját életét, hanem a magyar közösségek céljait is? Számomra a szeretet törvénye szerint élők rendkívüliségét is megtestesíti Wass Albert. Lám, egyetlen ember is képes csodát művelni, felszabadítani a benne szunnyadó jézusi energiákat, ha felteszi az életét mások szolgálatára. Wass Albert befogadásra, tanításának hasznosságára nem véletlenül kerül sor éppen mostanában. Úgy látom, megindult a magyar nemzet újjászületése; kialakulóban van a világ magyarjainak összefogása; várható a hiteles magyar nemzetkép megjelenése. Formálódik a nemzeti egység, amely egymás segítségére épül úgy, hogy a felszabadult alkotóerő más
ITTHON
népeket is gyarapíthasson. Már itt élnek közöttünk, akik a lelkükben hordozzák a magyar örömhírt, mert jövőnk a Tízparancsolatra, Jézus tanítására és Szent Koronánk örök eszményére – önzetlenül tanítani és gyógyítani – erre a hármas egységre épül. Ez a küldetésünk a Földön, ezen munkálkodott Wass Albert is. Bizonyságul néhány sor Hagyaték c. írásából: „Én csak egyike vagyok azoknak, akik őrzik még a szent hagyatékot, amit őseink hagytak ránk a régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk. Őrizzük, egyre őrizzük az Úrhoz visszavezető kicsinyke ösvény titkát, amely olyan már ebben a megbolydult világban, mint eltünezedő vadcsapás a havas erdő sűrűjében, amit már csak a lélek láthat meg, nem a szem. Mert egyszer, elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljön az idő, amikor felébred a völgyek magyarjaiban a lélek; keresni fogjuk az igaz utat, amely a pusztulásból a győzelembe, a nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen, a magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk.” Batta György Elhangzott a komáromi Lélekharang Polgári Társulás emlékünnepségén, január l2-én. Komáromban a Széchenyi István és a Lélekharang polgári társulás emlékezett meg Wass Albert századik születésnapjáról. Képeinken a közreműködőket, Acsay Henriettát, Dobi Gézát, Nagy Ferencet, A Borostyán Együttest, Kalmár Zsuzsát, Ölvecky Andrást, Tarics Pétert és Jónás Csabát látjuk Nagy Attila és Czékus Péter felvételei.
21
Takács András:
Hátunkra vettük a magnetofont Az elmúlt közel 60 év alatt a táncos néphagyományok feltárása és megőrzése terén elég sok minden történt. A munkálkodás központi szervezője, a néprajzkutatói feltételek megteremtője, a különböző színtű néprajzi/népművészeti rendezvények létrehozója zömében a Csemadok volt. Mint társadalmi-kulturális szervezet a tagsága körében és segítségével – ezt szeretném nagyon is kihangsúlyozni – az egész nemzetiségi népcsoportnál, a hagyományok felelevenítésének és megismerésének az igényét igyekezett kialakítani. Ezt mindjárt a megalakulása idejében – 1949-ben feladatul tűzte ki maga elé. Így az 50-es évek elején kezdetét vehette a népi hagyományok tudatos feltárásának és a nemzetiségi kulturális életbe való beépítésének folyamata. Már 1951-ben több hagyományőrző faluban folklórcsoport alakult és ezek lakodalmast, fonót és egyéb népszokásokat állítottak színpadra. Ilyenek voltak: Martoson, Kolonban, Zsérén, Deménden továbbá a Garam menti községekben, az Ipoly menti falvakban, Nógrádban, Gömörben, a Bódva partján, Kassa környékén, a Bodrog, a Latorca és az Ung vidékén. Ez a mozgalom átszőtte az egész nemzetiségi nyelvterületünket. Így kerülhetett sor 1952 májusában a Csemadok III. Országos Közgyűlése alkalmából egy népművészeti jellegű és tartalmú, országos bemutató megrendezésére . az első ilyen megnyilvánulásra a II. világháború befejezése, illetve a Benešféle dekrétumok életbe léptetése után, Pozsonyban, az Új Színpad Színházában. Ebben a műsorban jelentős helyet kaptak a hagyományőrző és ápoló csoportok is. Ez a rendezvény is hozzájárult ahhoz, hogy a folyamat nemcsak Csemadok, de az uralkodó politika részéről is megfelelő támogatást nyerjen, aminek az eredményeként annyira megerősödött, hogy 1955-56-ban már járási, kerületi és központi (országos) népművészeti fesztiválok, dal- és táncünnepélyek, Csemadoknapok rendezésére is sor kerülhetett. Ezeket a fesztiválokat a Csemadok azóta is rendszeresen szervezi, rendezi, igaz az utóbbi évtizedben az országos méretűeket eléggé rapszodikusan.
22
Ilyen társadalmi összefogás sokszorozta meg a Csemadok Központi Bizottságának minimális néprajzgyűjtői tevékenységétlehetőségét. 1951 végén Ág Tibor kollegámmal együtt, mi is ennek a szervezetnek a megbízásából és anyagi támogatásával vehettük a hátunkra a „magnetofont” és járhattuk Szlovákia magyar vidékeit. Bar-
tók és Kodály nyomán elindulva Nyitra vidékén, a zoboralji községekben kezdtük: Kolonban, Zsérén, Nyitragerencséren, Nyitraegerszegen majd Martos következett. 1952-ben eljutottunk a keleti síkságra: Királyhelmecre és környékére: Kisgéresre, Szentesre, Nagykaposra, Kiskaposra. Útközben, pihenésként félnapos megállót
Agócs Gergely hegedül, a hajdani legény ropja.
tartva Sajótibában, a szülőfalumban. A szüleim szervezésében a falu jó nótásai korán reggeli érkezésünkkor már a családi házban vártak és így Ág Tibor pihenés helyett ott is nagyon jó dalosokra talált. Aztán következett Alsó-Gömör, a medvesalji községek: Óbást, Újbást, Vecseklő, Medveshidegkút és a szomszédos Péterfalva. A sor azóta is folytatódik. Sajnos a néptánc-gyűjtés azokban az időkben csak szóbeli lejegyzéssel történt. Igazában nem is gyűjtés volt az akkoriban, hanem feltárás; feltérképezése annak, hogy hol, mi van? Évek múlva, 1956-ban kezdtük az anyagot filmre rögzíteni. A Szlovák Tudományos Akadémia segített Štefan Tóth támogatásával egy falu, Tardoskedd táncos anyagának a lefilmezésével. Mátyusföld közép és déli anyagával már akkor találkoztunk. Továbbá ígéretes néprazgyüjtői tevékenység kezdett kibontakozni az 1953-ban megalakított Csehszlovákiai Magyar hivatásos Népművészeti Együttesnél, a Népesnél. Mivel ez is a Csemadok KB fennhatósága alatt működött a központból, a szakemberekkel együtt ide helyeződött át az ilyen tartalmú tevékeny-
ITTHON
ség. Az együttes adminisztratív módon és úton való feloszlatása után a helyébe megszervezett ú.n. félhivatásos Ifjú Szívek Magyar Dal és Táncegyüttes vállalta magára ezt a funkciót is. Vásárolt egy 16 mm –es filmfelvevő gépet és főleg – a Népeshez hasonlóan – az alkotandó műsor részére végeztünk néptáncgyűjtést is. Így folytak filmezések az együttes 1958-as nyári körútja alkalmából: Kiskövesden, Kisgéren, Szentesen, Nagykaposon, Kaposkelecsényben és Deregnyőn, majd később Szilice, Szádvárborsa /Borzova/, Kőrös, Berzéte, Sajótiba, Nagybalog gömöri községek következtek, aztán újból Martos, Bény, Kismagyar, Izsa, Tardoskedd községekbe látogattunk el. A felgyűjtött anyagból akkor a gömöri, tardoskeddi, martosi és bodrogközi anyag látott alkalmi kiadványokban napvilágot. Gömörből a vasvári csárdás és a verbunk, a pásztorbotoló táncok. Tardoskeddről a váskatánc, a szinalázás, a fonójátékok, a magyar kettős és a magyar verbunk. Martosról a martosi verbunk és bukós csárdás, a bújócska, a pilikézés, az asszonyok ugrós
tánca, keletről pedig a kiskaposi pásztortánc, a kisgéresi és kiskövesdi csárdások, a szentesi csárdás, a hármas konyhatánc, a nagy magyar verbunk és a sarkantyús táncok részben eredeti anyagként, részben pedig koreográfiákba beépítve kerültek a táncos kiadványokba. A 60-as években folyamatosan kialakultak a kapcsolatok a magyarországi néptáncés népdalgyűjtőkkel – Martin Györgygyel, Pesovár Ernővel és Ferenccel, Borbély Jolánnal, Lányi Ágostonnal, Kaposi Edittel, Olsvai Imrével, Szomjas-Schiffert Györggyel, Kiss Lajossal, Vargyas Lajossal, Újváry Zoltánnal, később a fiatalabbakkal: Felföldi Lászlóval, Pálfy Gyulával, Fügedi Jánossal, Szőkéné Károlyi Annamáriával, Halmos Bélával, Németh Istvánnal és – hála Istennek – sorolhatnám tovább a névsort. Szoros kapcsolatokat építettünk ki az intézményekkel: Népművészeti később Népművelési Intézet, MTA, Néprajzi Múzeum, Magyar ÁNE, Honvéd Együttes, stb. , és némileg rendeződtek a hazai lehetőségek is. Újból a Csemadok vállalta a gyűjtés szervezését annyira, hogy 1967-
23
ben státuszt is létrehozott erre a célra, amit Ág Tibor személyével a zenei néphagyományok gyűjtésére szentelt. Így, legalább ezen a téren válhatott úgy, ahogy rendszeressé a gyűjtés, Később a hetvenes évek közepétől Méry Józsefné Tóth Margit néphagyomány-kutató vált Tibornak a munkában társául. A kapcsolatok bővülése és a szakmai tudásunk gyarapodása eredményeképpen egyegy faluközösségben átfogó módon folytattuk a feltáró és a gyűjtői tevékenységet. Így sikerült 1954-ben Ipolyszalka és Zsére, 1962-ben Martos,1966-ban Tardoskedd és Kéménd,1967-68-banSzilice, Szádvárborsa /Borzova/, Kőrös, Berzéte, Szirénfalva, Magyarbőd, Vásárút, Vámosfalu, 197475-ben Gömöralmágy, Détér, Péterfalva, 1976-ban a Rozsnyói járás magyar községei: Barka, Kiskovácsvágás, Várhosszúrét, Rudna, Kecső, Lice, Kuntapolca, /sajnos e gyűjtés eredeti filmjei Quittner János disszidálása következtében eltűntek/, 1977-ben Jóka, Zoboralja, 1978-79-ben ismét Bodrogköz és Ung vidék, 1980-ban
24
Martos, Jánok, Bodvavendégi, Zsarnó, Ipolynyék, Ipolyszalka, Jóka, 1984-ben a 12 zoboralji községből szervezett Párta lakodalmas műsora, 1985-ben Ipolykér /Kis- és Nagykér/, Ipolynyék, Ipolyvarbó, Deménd, 1987-ben medvesaljai községek: Medveshidegkút, Péterfalva, Jeszte, Geszte, Gömöralmágy, 1990-ben Vály völgye: Alsó- és Felsővály, Gergelyfala, Mihályfala, Ráska és még egyszer a medvesaljai községek és Szádvárborsa stb., valamint a későbbiek folyamán még további községek felnőtt tánchagyományát sikerült filmre rogzíteni. A gyűjtésben a kiválasztott községekben mindig voltak saját falujuk kultúráját, hagyományát hűen tisztelő és szerető egyének, akik a gyűjtés előkészítésében, az anyag feltárásában, az adatközlők kiválasztásában nélkülözhetetlen munkát végeztek. Például Jókán – Szakál Mária, Szakál Júlia és Görföl Jenő volt az élenjáró. Természetesen, a jelzett területeken a későbbiek során még folytak kiegészítő és ellenőrző gyűjtések. A néprajzi gyakorlat is az, hogy
Takács András gyűjtőúton
az adott területet 10-20 év múlva tanácsos újra filmre rögzíteni. Ezt csináltuk 1981ben Szilicével is, Jóka táncos anyaga többször volt filmre-videóra rögzítve. Ezeknek a gyűjtéseknek az anyagát a pozsonyi Népművelési Intézet Koczka István, Tóth Sándor és később Czingel László vezette nemzetiségi osztályának gondozásában Eredeti magyar népi táncok című füzetekben folyamatosan közreadta – megjelent 9 füzet -, illetve a koreográfusok, a tánccsoportvezetők, a különböző szakiskolázások hallgatóinak, valamint az 1972ben indult nyári táncház vezetöi, illetve táncház táborok hallgatóinak betanítottuk, leírásban-filmen-videón rendelkezésükre bocsátottuk. Itt szeretném megjegyezni, hogy Mátyusföld és Csallóköz táncanyagáról eddig már három könyv jelent meg: 1981-ben a Mátyusföldi népi táncok, 2000ben a Csallóközi néptáncok, 2005 végén a Bertóké és társai. Ez a három könyv lényegében feltárja, illetve rogzíti a jelzett tájterület megközelítően teljes néptánc-hagyományát. Természetesen kutatni továbbra is érdemes, mert feltárásra és közlésre váró anyag bőven van. /Jóka hagyományából az első nagy koreográfiát Varga Ervin alkotta, a diószegi Új Hajtás, illetve a Szőttes részére. A tánc- és zenei anyag azóta már „világot” hódított. A hazai táncegyüttesek majd-mindegyike, a magyarországi vezető együttesek nagy része ugyancsak műsorán tart egy-egy mátyusföldi, vagy jókai tánckoreográfiát. A gyűjtések eredménye jelentősen befolyásolta a hazai népművészeti mozgalom tartalmát. Faragó József erdélyi író mondta: „Történeti fejlődésünk mai szakaszában nemzetiségünk folklór nélkül elképzelhetetlen volna, - a jövőben pedig egyebek között folklórunk révén maradunk meg magyar nemzetiségnek.” E gondolat valóra váltását a néprajzi feltáró és gyűjtő munka, valamint az anyag újbóli közkinccsé tétele jelentősen elősegíti. A Csemadok, mint társadalmi kulturális szervezet erre hivatott. Szervezeti, szerkezeti felépítésénél fogva nem vállalhat többet magára, mint a hagyományok feltárásának, részbeni felgyűjtésének az elősegítését, és annak azonnali alkalmazását a népművészeti kulturális csoportok, énekkarok, éneklőcsoportok, táncegyüttesek, tánccsoportok, folklórcsoportok műsorában. Így járulva hozzá a hagyományok, a nemzeti jelleget őrző és ébren tartó hagyományok újbóli közkincsé tételéhez, nemzeti tulajdonná válásához.
Szakolcai kürtőskalács? mégis mindig ragyogó szemekkel mesélt: a székelyekről és a gyergyószentmiklósi kürtőskalácsról. Székelyekkel először a hatvanas években találkoztam Sepsiszentgyörgyön, kürtőskaláccsal csak a hetvenes évek derekán: Gyergyószentmiklóson, a városka Fő terén. Nem állt halomban, csak annyit készítettek a vevő szeme előtt, ami elkelt. Vettünk vagy kettőt-hármat, de az már városnézés közben elfogyott. Nem lehetett ellenállni a pirított cukor illatának és a fátyolként foszlós tésztának. Visszatértünk és még vettünkkétszer anynyit, majd a Wartburggal nekivágtunk a meredek Kárpátoknak. A Gyilkos-tónál ismét a kürtőskalács került terítékre; mellőztük a konzerveket, amelyekből otthon jól felpakoltunk. Azt jól tudom, hogy a brüsszeli technokraták ilyen szentimentális indítékokra nem adnak, a hírben mégis valami szöget ütött a fejembe. Az ugyanis, hogy a földrajzi megnevezés ellen – mármint: szakolcai - lehetett ellenvetéssel élni a tagállamok részéről, s ezt Románia meg is tette – késve és nem az előírt formában?! Ez már teljesen érthetetlen, hiszen a ro-
mán adminisztráció és a román diplomácia a román nemzeti (!) érdekek érvényesítésében képes elmenni a legmesszebb, s ebben nem ismer lehetetlent. Most pedig késett, ráadásul ott van még egy banális adminisztrációs hiba is! Akaratlanul is megmozdul az ember fejében a kisördög: a kizárólagos nemzetállami koncepció számára egy kisebbségi – erdélyi – hagyomány nem olyan fontos, hogy azt az ország „patentjává” kellene emelni! Nem törték magukat érte a hivatalnokok, inkább átengedték a partnernek, igazolván ezzel is, hogy a román és szlovák adminisztráció magyarellenességben mindig összekacsint. Szakolca Juhász Gyula óta egy kicsit a miénk is és valóban finom a diós, vaníliás, fahéjas és egyéb kürtőskalács, amiért még sort is állnak az emberek, mint legutóbb a Rozsnyói Vásáron vagy a mostani Kassai Karácsonyon. Mégis nekem – vállalva a hazafiatlanság ódiumát – az a gyergyószentmiklósi, pirított cukor-páncélba öltöztetett, foszlós kürtőskalács volt az igazi!... Máté László Kézdi kürtőskalács
Bevallom: előre menve az időben ismereteim néha cserben hagynak, s a műveltségem is egyre hiányosabb. Mert itt van a hír: a szlovák élelmiszerek közül az Európai Bizottság elsőként a szakolcai kürtőskalácsnak adott európai védettséget, mondhatni márkát. Na, itt vagyok, amikor az emlékezetem ismét megtréfál, mert én a kürtőskalácsot erdélyi „illetőségűnek” ismerem. Nálam szakolcai a vörösbor: a rubín, amit a hatvanas-hetvenes években jóízűen kortyolgattam a pozsonyi piacon, de még a vasútállomáson is. Évtizedekkel ezelőtt sehol sem láttam kürtőskalácsot tájainkon, szerintem csak azóta éli reneszánszát, hogy „betört” hozzánk a demokrácia. Nem tartom szükségesnek lexikonokat felütni, még az elektronikus virtuális bölcsességet is mellőzöm, mert nekem elegendő kútfő volt a sajnálatosan korán távozott apósom, aki Erdély visszafoglalásában lóval és szekérrel vett részt. Egészen Gyergyószentmiklósig jutott. Nehéz út volt embernek, állatnak egyaránt. Az út gyötrelmeivel szaporodva naponta lankadt a nemzeti felbuzdulás. Két dologról
ITTHON
25
