Elekes Zsuzsanna (1992): Kábítószerek és kábítószerfogyasztás

Elekes Zsuzsanna: Kábítószerek és kábítószerfogyasztás (elektronikus verzió, készült 2006-ban)

A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Elekes Zsuzsanna (1992): „Kábítószerek és kábítószerfogyasztás” in: Társadalmi riport 1992, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.). Budapest: TÁRKI,. Pp. 318–333.

Elekes Zsuzsanna: Kábítószerek és kábítószer-fogyasztás

KÁBÍTÓSZEREK ÉS KÁBÍTÓSZER FOGYASZTÁS

Mit jelent a drogprobléma Magyarországon? A kábítószeresek nagy számát, a kábítószer-fogyasztás terjedését? Vagy a szűkebb és tágabb környezet gyakran a problémákat súlyosbító reagálását, a megoldási kísérletek különböző politikai és társadalmi érdekekkel való összefonódását? Magyarországon a hatvanas évek végétől vannak információink kábítószert fogyasztó fiatalokról, de mind a mai napig igen szórványos és esetleges ismeretekkel rendelkezünk a hazai kábítószer-fogyasztás sajátosságairól. A hosszú hallgatás, majd a hirtelen nyilvánosság következtében a közvéleményben egyértelműen az az érzet alakult ki, hogy a kábítószer-fogyasztás robbanásszerű növekedése következett be. A néhány, kábítószeresekkel foglalkozó intézmény megszületése és az ismeretek terjedése, a szakemberek jelentős részében is azt az érzetet keltette, hogy növekszik a kábítószer-fogyasztók száma. Ezt az érzetet fokozta az a tény is, hogy az elmúlt években, az egyébként igen rossz feltételekkel működő gyermekvédelmi és mentálhigiénés intézmények számára a kábítószeresekkel való foglalkozás jelentette szinte az egyetlen olyan lehetőséget, amely révén anyagi eszközökhöz juthattak. Ennek következtében minden ilyen intézménynek az volt a természetes érdeke, hogy a kábítószer-fogyasztás rohamos terjedése mellett foglaljon állást. Az alábbiakban a kevés rendelkezésre álló statisztikai adat valamint a BKE Szociológia Tanszékén az elmúlt években végzett vizsgálatok alapján próbálok képet adni arról, mi jellemzi a hazai droghelyzetet. STATISZTIKAI ADATOK Drogfogyasztással kapcsolatos rendszeres statisztikai adatgyűjtés jelenleg az egészségügyben és a rendőri szerveknél létezik. Egészségügyi statisztikák a felnőtt, valamint gyermek- és ifjúsági ideggondozók betegforgalmáról vannak. A gyermek és ifjúsági ideggondozókban az év során gondozott összes beteg, valamint az év során újonnan gondozásba vett betegek számát 1986– 1990 között, a következő táblázat mutatja:

318


Élvezeti szenvedélyszerek használata és függőség összes beteg új beteg Szerves oldószer inhaláció összes beteg új beteg Összes gondozott beteg Összes új beteg

1986 57

1987 81

1988 38

1989 22

1990 49

24 51

57 83

20 80

22 49

32 55

37 31446 11588

48 28091 10423

35 28413 11084

20 27625 10910

24 28366 11662

A következő táblázat az 1986–1990. közötti időszakban a pszichiátriai gondozókban nyilvántartott betegek számát mutatja: 1986 gyógyszer okozta pszichózisok. gyógyszerfüggőség és abuzus összes gondozott

1987

1988

1989

1990

154

165

196

181

164

1155

941

1064

1068

1179

117241

116368

121810

124873

127884

A gyermek- és ifjúsági ideggondozókban tehát meglehetősen alacsony, és inkább stagnáló, vagy csökkenő tendenciát mutat a drogfogyasztás miatt gondozottak száma. A felnőtt pszichiátriai gondozókban ennél sokkal magasabb, bár a teljes betegforgalomhoz képest elenyésző a drogfogyasztásra visszavezethető esetek száma. A drogambulanciák rendszeres adatszolgáltatásra nem kötelezettek. 1990. évre vonatkozóan csupán két drogambulancia betegforgalmáról voltak elérhető adatok: a Klapka utcai Drogambulancián 374 beteget gondoztak, közülük 106 volt az év során újonnan gondozásba vett, a Szegedi Drogambulancián 80 beteget gondoztak, közülük 26 volt az év során újonnan gondozásba vett beteg. A fenti adatok egyértelműen a drogfogyasztás alacsony elterjedtségére utalnak, még akkor is, ha tudjuk, hogy drogosokat a legkülönbözőbb egészségügyi intézményekben kezelhetnek. Magyarországon a rendőrségi nyilvántartások elsődleges bűncselekmény alapján készülnek. Így a kábítószeres bűncselekmények közül csak azok kerülnek ilyen címszóval a statisztikákba, ill. az adattárba, akiknél ez volt a fő bűncselekmény. Ennek alapján a rendőrségi statisztikák a kábítószerrel való visszaélés, valamint a kóros szenvedélykeltés vétsége miatt nyilvántartásba vett elkövetőkről adnak számot. 319


A rendőrségi adatok a következő képet mutatják: visszaélés kábítószerrel összes Budapest 1 2 1 2 1986 1987 1988 1989 1990

98 105 72 49 37

3 0 1 0 0

58 62 43 32 9

kóros szenvedélykeltés vétsége összes Budapest

3 0 1 0 0

12 15 8 1 7

1 4 1 1 0

(1: – teljes népesség, 2: –18 évesnél fiatalabb népesség) Feltételezhető, hogy drogfogyasztók leggyakrabban recepthamisítás miatt kerülnek kapcsolatba a rendőrséggel, ám a recepthamisítás az összes okirathamisításon belül nem elkülönített, így csak becslésekkel rendelkezünk, amely szerint a recepthamisítások száma évi 10–14 ezer körül mozog. Végül szintén rendőrségi adatok alapján a droggal kapcsolatos halálesetek száma 1973 és 1988 között 55 volt, 1989-ben 6 halálesetet regisztráltak, 1990-ben pedig nem volt haláleset. A rendelkezésre álló hivatalos statisztikák tehát egyértelműen a drogfogyasztás alacsony elterjedtségére utalnak, és csökkenő tendenciát mutatnak. Nyilvánvaló azonban az is, hogy egy olyan országban, ahol a drogfogyasztás társadalmi problémakénti megjelenése rövid múltra tekint vissza, hiányzanak, vagy csekély mértékben léteznek a drogfogyasztásból adódó problémák ellátására szolgáló intézmények, nem kiépült a problémára vonatkozó statisztikai adatszolgáltatás, az intézményi adatok sokkal inkább az intézmények működését, a problémára való változó reagálást mutatják, mint a valóstendenciákat.

320


EPIDEMIOLÓGIAI VIZSGÁLATOK A tényleges helyzet feltárására az első kísérletet 1985-ben tettük. Külföldi tapasztalatok alapján, a már valamit próbáltak arányát kívántuk felderíteni, amikor egy 14–18 éves fiatalok ivási szokását vizsgáló kutatás keretében megkérdeztük, milyen elterjedt a szipuzás és a kábító hatású gyógyszerek szedése a fiatalok körében három budapesti középiskolában és egy nevelőotthonban. (Elekes 1986). A megkérdezett 489 fiatal között a szipuzást vagy gyógyszerfogyasztást már próbáltak aránya az egyes intézménytípusokon belül a következő volt: 1. sz. ábra

A többség 13–14 éves korában próbálta először a ragasztózást, vagy a gyógyszerszedést, de volt olyan, aki 7 éves korában csinálta először. A szipuzást, a gyógyszert és az esetleges egyéb kábítószereket figyelembe véve, azt az eredményt kaptuk, hogy a megkérdezett fiatalok 10%-a próbálkozott már életében valamilyen kábító hatású szerrel. A barátaikról a megkérdezett gimnazisták 16%-a, a szakközépiskolások 22%-a, a szakmunkásképzősök 16%-a és a nevelőotthoniak 36%-a vélekedett úgy, hogy közöttük legalább 321


egy-kettő olyan van, aki valamilyen rendszerességgel szipuzik, vagy gyógyszert szed. 1986-ban egy másik, szintén alkoholfogyasztásra irányuló vizsgálat keretében egy 6000 fős reprezentatív mintán a 18 évnél idősebb népesség gyógyszerfogyasztását kérdeztük (Elekes, Liptay 1987). Az alábbi táblázat a fenti vizsgálat gyógyszer fogyasztásra vonatkozó adatait foglalja össze:

a megelőző hónapban gyógyszert szedők aránya betegség nélkül gyógyszert szedők aránya nyugtatót szedők aránya

férfi

nő

összesen

31,0%

39,0%

35,4%

5,4%

7,7%

6,7%

7,2%

10,8%

9,2%

A fenti adatok természetesen nem mutatják a gyógyszerdependencia arányát, de mindenesetre utalnak a gyógyszerrel történő visszaélés elterjedtségére a felnőtt népesség körében. A kábítószer-fogyasztás elterjedettségének vizsgálatára alkalmas módszerek egyike a különböző intézetekben megjelent, és nyilvántartásba vett drogfogyasztók számbavétele. Ezt a módszert alkalmaztuk abban a vizsgálatban, amelyet Budapesten, egészségügyi, gyermekvédelmi és rendőri szerveknél végeztünk, 1990-ben drogfogyasztóként nyilvántartásba vettek adatainak feldolgozása alapján (Elekes, Paksi 1992). Ennek a vizsgálatnak célja az intézményekkel ténylegesen kapcsolatba került drogfogyasztók számbavétele, a fontosabb (és rendelkezésre álló) szociális, demográfiai jellemzők feltárása volt, de célunk volt megtudni azt is, hogy Magyarországon a különböző intézményekben, ill. intézménytípusokban milyen a kábítószer-fogyasztók nyilvántartása, mekkora az így kapott adatok validitása, mekkora megbízhatósággal kezelhetők ezek a nyilvántartások. Ezért szigorúan ragaszkodtunk az adatgyűjtés során a „regisztrált drogos” definícióhoz. Az adatok megbízhatósága tekintetében kiegészítő információként felhasználtuk az intézmények vezetőivel készített interjúkat is.

322

Elekes Zsuzsanna: Kábítószerek és kábítószer-fogyasztás 2. sz. ábra

Az adatok megoszlása a főbb intézménycsoportok és nemek szerint a következő

Az adatok túlnyomó többsége tehát az egészségügyi intézményekből származik, itt is elsősorban a drogambulanciák, valamint a baleseti osztályok szerepelnek nagy súllyal. A nyilvántartottak több mint egyharmad része nő, ám a gyermekvédelemben és a rendőrségnél a nők aránya sokkal kisebb. Természetesen a legfiatalabbak a gyermekvédelmi intézményekben találhatók, az átlagéletkor 15,6 év volt. A rendőrségen nyilvántartásba kerültek átlagéletkora 25,7 év, közel egynegyed részük 30 év feletti. A legidősebb korcsoportok az egészségügyi intézményekben találhatók. Az itt nyilvántartásba vettek átlagéletkora 30 év, de különösen a drogambulanciákon és a baleseti osztályon magas a 40–50 év felettiek aránya is. A vizsgált személyek 20%-ának családi állapotát nem ismerjük. Magas a nőtlenek, hajadonok aránya (48%). Kisebb részük (17%) házas, (főleg az egészségügyi intézményekben regisztráltakra jellemző). Elváltak nagyobb arányban csak a rendőrségen regisztráltak között találhatók. Adódóan az intézmények budapesti székhelyéből, a regisztráltak 80%-a a fővárosban lakik, és elég egyértelműen megállapítható, hogy az alacsonyabb

323


presztízsű (szegényebb, munkások lakta) kerületekben. A nem budapestiek többsége kisebb, főváros környéki városokban, községekben él. A vizsgálatba került személyek 47%-ának ismerjük iskolai végzettségét. A gyermekvédelmi intézmények és a rendőrség esetében teljeskörű az információ, az egészségügyben azonban csak az esetek egyharmadában rendelkezünk iskolai végzettségre vonatkozó adattal. A gyermekvédelmi intézményekben a többség vagy jelenleg is iskolába jár, vagy általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A rendőrségi nyilvántartásokban szereplők többségének vagy általános iskolai vagy középiskolai végzettsége van. Az egészségügyben rendelkezésre álló adatok szerint a drogfogyasztás miatt bekerültek között leggyakoribb az általános és középfokú végzettség, de nem ritka a felsőfokú végzettség sem. A foglalkozásra vonatkozó adatok szintén a gyermekvédelmi intézményekben és a rendőrségen a legteljesebbek. A gyermekvédelmi intézményekben – az életkorból is adódóan – a többség tanul valahol, egyötödrészüknek nincs állása, néhányan pedig segédmunkásként dolgoznak. A rendőrségen nyilvántartottak között 30%-nak nincs állása, 20%-nak nem tudjuk a foglalkozását, a többiek között azonban meglehetősen magas a szellemi munkát végzők aránya (az összes nyilvántartott 27%-a), és viszonylag kevesen végeznek kvalifikálatlan munkát. Az egészségügyi intézményekben nyilvántartottak 30%-ának nem ismerjük foglalkozását, 16%nak nincs munkahelye, 23% dolgozik valamilyen kvalifikált munkakörben, közülük 15% végez szellemi munkát és magas az inaktívak (tanulók, háztartásbeliek, leszázalékoltak) aránya. Az esetek csupán egyharmad részében rendelkezünk információval az apa foglalkozásáról. Ebből a szempontból elsősorban a rendőrségi adatok tekinthetők teljesnek. A rendőrségi és az egészségügyi adatokra egyaránt igaz, hogy a vizsgált személyek nagyobb részének az apja kvalifikált szellemi, vagy szakmunkát végez. Azaz, ellentétben a lakóhelyi információkkal, a szülők foglalkozási adata arra utal, hogy amennyiben egyáltalán van apa, és van foglalkozása, az mindenképpen magasabb presztízsű foglalkozás. Hasonló tendenciát mutat az anya foglalkozása. Egyrészt itt is inkább csak a rendőrségről rendelkezünk teljesebb adatokkal, ám itt is viszonylag gyakori a szellemi foglalkozást végzők aránya. 20 esetben van információnk az apa devianciájáról, és 16 esetben az anya devianciájáról. Leggyakrabban az alkoholizmus szerepel, de anyáknál többször előfordul az öngyilkosság, vagy öngyilkossági kísérlet, valamint mentális betegség. Szülők drogfogyasztása sehol nem derül ki. Korábbi egészségügyi pszichés kezelésről egyértelmű információ a gyermekvédelmi intézményekben 22%, a rendőrségnél 27%, az egészségügyben pedig 29% esetében derül ki (összesen 70 esetben). A korábban már kezeltek 324


túlnyomó többségét kezelték már korábban is drog miatt, meglehetősen gyakran fekvőbetegként. Az adatok azt mutatják, hogy a korábbi egészségügyi kezelésnek igen gyakran más pszichés probléma is oka volt. Az egészségügyi intézményekben regisztrált adatok arra utalnak, hogy azok, akiket már korábban kezeltek, rendszeres visszatérői az egészségügyi intézményeknek. Megelőző rendőrségi ügye a vizsgált személyek 16%-ának, 46 főnek volt. Közülük 17 főt a gyermekvédelmi intézményekben, 8 főt a rendőrségen, 21 főt pedig az egészségügyi intézményekben regisztráltak. Droggal kapcsolatos rendőrségi ügyről 20 fő esetében tudunk. Az adott intézménybe kerülés oka a rendőrségen nyilvántartottak esetében egyáltalán nem derül ki. A nevelőotthonokba többnyire a gyámhatóság vagy a tanács kezdeményezésére kerültek be a vizsgált személyek, további indokokról nem tudunk. Csupán az egészségügyi intézmények esetében derül ki nagyobb arányban, hogy az intézménybe kerülés közvetlen oka a drogfogyasztás volt. A fogyasztott drog típusát a drogambulanciákon és a baleseti osztályon nem regisztrálták. A többi esetben az elsőként említett drogok megoszlása a következő képet mutatta: a gyermekvédelmi intézményekben kizárólag szerves oldószerek szippantása került említésre. A rendőrségi nyilvántartásokban nagyjából egyenlő arányban az ópiát és cannabis származékok szerepeltek túlnyomó többségben. Az egészségügyi intézmények nyilvántartásában az elsőként megjelölt drogok között 24%-kal szerepeltek a nyugtatókaltatók, 23%-kal az ópiátszármazékok ,17%-ban a szipuzás; és csupán néhány esetben hallucinogének és cannabis származékok. A nyilvántartottak egyharmadánál regisztráltak második drogot is, szintén többnyire nyugtatókat, és ópiátszármazékokat. Az elsőként és másodikként regisztrált drog típusa azonban többnyire azonos. Valamelyes különbség figyelhető meg nemenként és iskolai végzettség szerint. Azaz a szipuzás, valamint az ópiát és cannabis fogyasztás gyakoribb a férfiak között, a nyugtató, altató szedése pedig inkább a nőkre jellemző. A szipuzás kifejezetten az alacsony iskolai végzettségűekre jellemző, a nyugtatók, altatók, valamint cannabis fogyasztás pedig elsősorban a közép- és felsőfokú végzettségűek között gyakori. Az ópiátszármazékok fogyasztása valamennyi csoportban előfordul. A nemzetközi tapasztalatokból tudjuk, hogy a drogfogyasztásról és a drogpolitikáról kialakult vélemény összefüggést mutat azzal, hogy menynyire és mely rétegek között terjedt el a drogfogyasztás. Éppen ezért, a TÁRKI keretében 1990-ben végzett vizsgálatunk során, amelyet a 18 évesnél idősebb népességre reprezentatív 1000 fős mintán végeztünk, elsősorban a tiltott és 325


legális, visszaélésre alkalmas szerekkel szembeni attitűdre voltunk kíváncsiak. (Elekes, 1991) A TÁRKI-felvétel arra utal, hogy a lakosság nagy része veszélyesnek tartja a kábítószer-fogyasztást. Sokan (68%) vélekednek úgy, hogy már az egyszeri próbálkozás is rászokáshoz vezethet, amely rászokás külső segítség nélkül nem kezelhető. A különböző drogokra vonatkozó ismeretek feltérképezésére megkértük válaszolóinkat arra, jelöljék egy ötfokú skálán, hogy az általunk felsorolt szerek rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztását mennyire tartják veszélyesnek. A skálán az 5. jelentette a nagyon veszélyest és az 1. a nem veszélyest. A következő táblázat az egyes szerek átlagértékét, illetve a „nagyon veszélyes” és az „egyáltalán nem veszélyes” válaszok arányát tartalmazza: Átlag Cigaretta Coderit, codein, hydrocodin,az orvos által előírtnál nagyobb mennyiségben Alkohol Altató, nyugtató, az orvos által előírtnál nagyobb mennyiségben Marihuána, hasis Szipuzás LSD, kokain Morfium, ópium

nagyon veszélyes (%)

egyáltalán nem

3,1 3,2

14,9 25,9

6,6 1,3

3,6 3,6

29,5 28,9

2,5 1,6

4,1 4,2 4,3 4,4

70,9 62,1 76,8 76,1

0,1 0,0 0,1 0,2

A válaszok arra utalnak, hogy igen differenciálatlan kép él a köztudatban az egyes szerekről. Míg a legálisan fogyasztható szerek veszélyessége meglehetősen kevéssé tudatosult, addig az illegális szereket különbség tevés nélkül tartják veszélyesnek. Érdemes összevetni adatainkat egy Norvégiában végzett hasonló vizsgálattal, amelyet először 1968-ban végeztek, majd 1989-ben megismételték, szintén 18 éves és idősebb népességen (Skretting 1990). Az 1968. évi eredmények meglehetősen hasonló képet mutatnak a mi adatainkhoz. A kérdezettek veszélyesség alapján első helyre sorolták (legveszélyesebbnek tartották) az LSD-t, majd következett a cannabis és a morfium, nagyjából hasonló értékekkel. A következő csoportba kerültek (kisebb különbségekkel) a stimulánsok, alkohol, altató és nyugtató, majd legkevésbé veszélyesnek a cigarettát tartották. 1989-re, amikor a drog a norvég élet „normális” részévé vált, nagyobb mértékben elterjedt a drogfogyasztás, és a médiák is reálisabb 326


képet festettek róla, az emberek véleménye is sokkal reálisabb lett. Az 1989. évi vizsgálatban már egyértelműen a heroint tartották a legveszélyesebbnek, majd a kokain és amphetaminok következtek, utána cannabis, majd nyugtatók, alkohol, altatók és végül cigaretta. Vagyis 1968-ban, amikor a drog elterjedtsége alacsony volt, és a politika túlreagálta a drogproblémát, a közvéleményben meglehetősen téves kép alakult ki az egyes drogok veszélyességéről. Hasonló a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az emberek egyelőre kevéssé tudnak differenciálni a jórészt filmekből, könyvekből ismert drogok, és a gyakran mindennapjaik részét képező szerek között. Azaz, a két csoport pontosan szétválik: a legálisan elérhető szereket kevéssé tartják veszélyesnek, míg a csak hírből ismerteket igen veszélyesnek tartják A vizsgálat adatai alapján az is megállapítható, hogy bár a megkérdezettek általában helyeslik a büntetést, mint a drogprobléma megoldási módját, többségük nem tartja megfelelő megoldásnak a fogyasztás büntetését. A kábítószer-fogyasztás visszaszorításában, és a hozzászokás megelőzésében az egészségügyi szerveket tartják a legalkalmasabbnak, közeli ismerőseik esetében azonban igen sokan nem fordulnának semmilyen külső segítségért. A válaszok közötti ellentmondás az igen bizonytalan ismeretekre és a gyakran ellentmondásos tömegtájékoztatásra utal. Ugyanakkor az a tény, hogy a megoldást sokan az egészségügyben látják, a kábítószer fogyasztás betegségkénti elfogadását tükrözi. Ez, valamint az a tény, hogy a kérdezettek közel fele a kábítószer-fogyasztás egyik okaként a megoldatlan problémákat, gondokat jelöli meg arra utal, hogy a magyar lakosság sokkal elfogadóbb a kábítószerekkel szemben, mint ahogy az, a fogyasztás relatíve alacsony elterjedtsége alapján feltételezhető lenne. Bár vizsgálatunknak nem elsődleges célja volt a drogfogyasztás elterjedtségének vizsgálata, megkértük válaszolóinkat arra, hogy az általunk felsorolt szerek közül jelöljék meg azt, amit eddigi életük során már legalább egyszer kipróbáltak. Az alábbi táblázat azoknak a számát és arányát mutatja, akik már próbálkoztak valamivel:

327


már próbáltak száma /fő/ Alkohol Marihuána, hasis coderit, codein, hydrocodin Altató, nyugtató Morfium, ópium Cigaretta LSD, kokain Szipu

451 10 16 24 8 476 2 4

aránya /%/ 46,0 1,0 1,6 2,4 0,8 48,4 0,2 0,4

(Kérdéseink megfogalmazásakor kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy az orvos áIta1 előírtnál nagyobb mennyiségű fogyasztásra vagyunk kíváncsiak.)

Ha az alkoholt és cigarettát figyelmen kívül hagyjuk, a megkérdezettek összesen 5,5%-a, 54 fő próbált már valamilyen visszaélésre alkalmas szert. Az arányt meglehetősen magasnak tartjuk, különös tekintettel arra, hogy a minta a 18 évnél idősebb népességet reprezentálja, tehát a vizsgálat nem terjed ki azokra, akik – egyéb vizsgálatokból tudjuk – a legnagyobb valószínűséggel próbálkoznak valamilyen droggal. Feltételezzük, hogy a kapott prevalencia érték a ténylegesnél sokkal alacsonyabb. Erre utal az, hogy korábbi, kifejezetten alkoholfogyasztásra irányuló vizsgálatunk keretében a kérdezettek 85,2%-a válaszolta, hogy fogyasztott már életében alkoholt, szemben a jelenlegi 46%-os aránnyal. Az igen jelentős eltérés oka valószínűleg az, hogy míg korábbi vizsgálatunkban elsősorban az alkoholfogyasztásra voltunk kíváncsiak, amit számos kérdéssel próbáltunk pontosítani, addig itt csupán egyetlen kérdéssel, és a veszélyességhez kapcsolódóan kérdeztük az egyes szerek fogyasztását. Feltételezhető az is, hogy mivel az alkoholfogyasztás sokkal elfogadottabb, és kevésbé veszélyesnek tartott – erre utalnak a korábban bemutatott válaszok is –, az önbevallás mértéke nagyobb, mint a többi szernél. Tehát azt mondhatjuk, hogy a felnőtt népesség legalább 5,5%-a próbált már valamilyen visszaélésre alkalmas szert, vagy valamilyen szer visszaélésszerű fogyasztását. Azok, akik már próbáltak valamilyen visszaélésre alkalmas szert, nagyobb részt az 50 éven felüliek, valamint a 29 évnél fiatalabbak közül kerülnek ki. Gyakrabban közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és sokan közülük alsó-, közép- vagy felső vezetői beosztást töltenek be. A válás ténye növeli, a gyerekek nevelése pedig csökkenti annak valószínűségét, hogy valaki a drogot már próbáltak közé kerüljön. A fenti vizsgálatok és adatok arra utalnak, hogy a drogfogyasztás, bár nem túlzottan jelentős arányban, mégis létezik Magyarországon, nemcsak a 328


fiatalok, és a periférián élők, hanem az idősebbek és a jobb körülmények között élők között is. A TÁRKI vizsgálat arra utal, hogy a lakosság – bár tudatában van a kábítószerfogyasztás veszélyességének – elfogadó és megértő a kábítószerfogyasztókkal szemben. Mégis alig eldönthető, hogy a kábítószerfogyasztás gyakorisága, módja, a kábítószeresek egyéb körülményei, vagy pedig a kábítószer fogyasztásra adott intézményi válasz jelenti-e az igazi problémát. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kábítószerfogyasztás probléma volta sokkal inkább abban jelentkezik, hogy mikor, kik és milyen értékek képviselői voltak a tipikus fogyasztók, mint abban, hogy mennyien, mit és hogyan fogyasztottak. Ez volt a kiinduló pontja egy 1989-ben végzett vizsgálatunknak, amely során a fiatalkori drogfogyasztás legfontosabb vonásait kívántuk felderíteni drogfogyasztó fiatalok néhány jellegzetes csoportjában (Elekes 1991). Négy, egyenként 30 főbő1 álló csoportot kérdeztünk meg, helyileg a tököli fiatalkorúak börtönében, fővárosi nevelőotthonokban, a Budai Pünkösdi Gyülekezet problémás fiatalok számára szervezett klubjában, valamint „kint” (a fővárosban). A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a tököliek, intézetiek és pünkösdisták életét számos igen súlyos probléma kíséri, amely gyökerei az igen korai gyerekkorba nyúlnak vissza, és a zavaros családi háttérrel kezdődnek. Esetükben a drogfogyasztás csupán egy a számos megoldandó probléma között, és nem is a legsúlyosabb, legfontosabb. Bár már eddig is számtalanszor kapcsolatba kerültek olyan intézményekkel, amelyek valamilyen segítséget nyújthattak volna, ám ez a segítség vagy teljesen elmaradt, vagy pedig eredménytelen volt. A segítség leggyakoribb formája az intézetbe küldés volt, ami azonban inkább súlyosbította életüket, mint javította azt, és az esetek többségében hozzájárult a marginalizálódáshoz, és a deviáns karrier kialakulásához. Valószínű, hogy számukra a drogfogyasztás nem önmagáért fontos, hanem egy fiatalkori deviáns életforma velejárója. Többségüknek komoly pszichológiai és szociális segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy ne sodródjon még inkább perifériára. A kintiek életmódjukban, felfogásukban egyfajta fiatal avantgárd értelmiséghez állnak inkább közel. Ez nem kötődik szervesen a drogfogyasztáshoz, nem egyfajta drogos kultúra része, inkább lehetővé teszi a drogfogyasztást, amennyiben elfogadhatóvá teszi a másságot, a szokatlant, a mások által elitéltet. Néhány ópiátfogyasztót kivéve, drogfogyasztásuk ritkán okoz problémát, nem befolyásolja különösebben életvitelüket. Drogfogyasztásuk inkább rekreációs célú, és többnyire kontrollálni tudják. Persze közöttük is vannak olyanok, akik gondozást igényelnek, és ha ez nem elérhető, vagy nem megfelelő, veszélyes helyzetbe kerülhetnek, ám náluk az igazi veszélyt a 329


tiltott drog fogyasztása miatti büntetés jelenti, amely valóban a deviancia útjára terelheti őket. KÖVETKEZTETÉSEK Kik, hogyan és mennyien? Talán ez határozza meg leginkább mikor, milyen reakciókat vált ki valamely szer fogyasztása egy adott társadalomból. A „mit” kérdése elhanyagolhatónak látszik, hisz az egyes szerek fogyasztásának tényleges hatása, ön- és közveszélyességének mértéke csak ritkán mutat összefüggéseket a szerek hivatalos megítélésével. Ma a legtöbb országban szabadon fogyasztható alkohol, szívható cigaretta, szedhető altató, nyugtató és beszerezhető ragasztó, és a legtöbb országban törvény bünteti a marihuána fogyasztását. De voltak, és vannak országok, ahol tiltják az alkoholfogyasztást, voltak korok és országok, ahol tiltották a dohányzást, és hosszú ideig senki sem gondolt az ópiumfogyasztás tiltására. Első pillantásra talán a „mennyien” kérdés látszik a legmeghatározóbbnak. Az előbbiekben bemutatott vizsgálatok egyértelműen bizonyítják a drogfogyasztás létezését Magyarországon. Az egészségügyi, gyermekvédelmi és igazságügyi intézményeknél fellelhető adatok a drogfogyasztók alacsony számát mutatják, az időbeni változások jelzésére pedig nem alkalmasak. Így semmilyen, módszertanilag megbízható információ nincs arról hogy a kábítószerfogyasztás vajon nő, csökken vagy változatlan. Fontosabb a „hogyan” kérdése. A legtöbb visszaélésre alkalmas szer nagy mennyiségű és rendszeres fogyasztása lehet veszélyes a fogyasztóra, de még a legveszélyesebbnek tartott heroin fogyasztása is, bizonyos körülmények között lehet kontrollált, és visszafordítható. Hazai drogfogyasztókkal végzett kutatásunk azt mutatja, hogy függetlenül a fogyasztott drogtól, a fogyasztás gyakoriságától, a megkérdezettek ritkán válnak kényszeres fogyasztóvá, nem térnek át keményebb drogokra, és sokan képesek külső segítség nélkül drogfogyasztásukat abbahagyni. A „hogyan” fogyasztás kérdése azonban többnyire csak a fogyasztó és közvetlen környezete életét, illetve egészségét befolyásolja, és nem ad választ arra, miért szükséges a társadalom beavatkozása. Természetesen a bűnözéssel való szoros összefonódás az, ami a választ jelenthetné, csakhogy eme összefonódás elsősorban a drogok fogyasztásának és forgalmazásának szigorú tiltásából következik. Fontosabbnak tartom a „kik” kérdést. Hiszen a drog szabályozásának eddigi története sokkal szorosabb összefüggést látszik mutatni azzal, hogy mikor, kik és milyen értékek képviselői voltak a tipikus drogfogyasztók, mint azzal, hogy mennyien, hogyan és mit fogyasztottak. Érinti ez a privilégiumaikat féltő táltosoktól kezdve a szabadság és egyenlőség eszméit zászlaikra tűző művészeket, az USA-ba bevándorló kínaiakat, a századelő avantgárd 330


művészeit, a hippiket és a punkokat. De Magyarországon is tapasztaljuk, hogy a kábítószeresekkel való foglalkozás kezdete legalábbis egy időre tehető a csövesek megjelenésével. Akkor jelenik meg a kábítószerfogyasztás problémaként, amikor már nem csak középkorú, egészségügyben dolgozók, vagy művészek, fiatal értelmiségiek között fordul elő kábítószer-fogyasztás, hanem amikor az aluljárókban és néhány együttes koncertjén nyilvánosan jelennek meg a nagy többséget irritáló öltözködésű és viselkedésű csövesek. A ,;kik” kérdésnek azonban nem csak ilyen szempontból van jelentősége, azaz nem csak azt befolyásolja, hogy kik váltanak ki szabályozási szándékot a társadalomból, a szűkebb vagy tágabb környezetből. Úgy tűnik, a „ki” befolyásolja a fogyasztott drogot, a fogyasztás módját és a fogyasztott drog hatását is. Általában elmondható, hogy a veszélyesebb drogok fogyasztása gyakrabban fordul elő a hátrányosabb helyzetűek, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a perifériára szorultak között. Hasonlóképpen, a fogyasztás veszélyesebb módja, az intravénás fogyasztás, a nem steril eszközök használata is itt látszik gyakoribbnak. A jobb körülmények között élők, magasabb végzettséggel rendelkezők hamarabb hozzájutnak minőségibb drogokhoz, jobban ismerik a veszélyek csökkentésének lehetőségét, a jobb minőségű élet következtében, sokak szerint a szerek hatása is kevésbé veszélyes, szükség esetén könnyebben találnak megfelelő segítséget, és kisebb a kriminalizálódás veszélye. Drogfogyasztókkal végzett vizsgálatunk határozottan mutatja ezt a különbséget. A társadalom vagy a politika reakciója tehát nem – vagy nem csak – a probléma súlyosságától függ. Különben aligha találnánk választ arra, hogy az USA-ban miért pont akkor válik újra fontossá a kábítószer elleni küzdelem, amikor a legtöbb epidemiológiai vizsgálat arról számol be, hogy a kábítószerfogyasztás a 80-as évek eleje óta csökken, vagy stagnál, vagy aligha találnánk választ arra, hogy miért pont a 80-as évek első felében válik oly sürgetően fontossá – legalábbis elvekben – a kábítószerprobléma megoldása Magyarországon. A drogprobléma lehet valamely más, drogtól és drogfogyasztóktól független társadalmi probléma megjelenési formája. Jelentheti a drogfogyasztók bizonyos csoportjai és a társadalom lényeges csoportjai közötti konfliktust, nem utolsósorban pedig jelentheti azt, amikor drogot fogyasztók egy része számára (nem mindenkinek és nem szükségszerűen), előbb vagy utóbb egészségügyi, szociális, jogi vagy mentálhygiénés problémát okoz. Az eddigi vizsgálatokból megállapítható, hogy Magyarországon a fiatalok között meglehetősen veszélyes fajta drogfogyasztás terjedt el, hiszen a legkülönfélébb nyugtatók, doppingszerek nagy mennyiségű fogyasztása, a házilag barkácsolt, bizonytalan tisztaságú ópium, a szipuzás, a legkülönfélébb pótszerekkel való próbálkozás sokkal több kárt okozhat, mint például a 331


marihuána szívása. Ugyanakkor, drogfogyasztókkal végzett vizsgálatunk azt bizonyítja, hogy önmagában a drogfogyasztás csak ritkán okoz problémát a megkérdezett fiatalok életében. Többségük sok, súlyos és megoldatlan, de a drogfogyasztástól független szociális, pszichés és egészségügyi problémával küszködik, amelyet csupán kiegészít a drogfogyasztás. Megoldatlan életük, fokozatos marginalizálódásuk, néhányuk esetében pedig a kemény drogok fogyasztása magában rejti a problémás drogfogyasztás kialakulásának veszélyét. Az interjúk, de a rendelkezésre álló országos statisztikák is azt mutatják, hogy a fiatalok pszichés problémáik, beilleszkedési zavaraik miatt vagy egyáltalán nem jutnak szakintézménybe, vagy nem részesülnek megfelelő ellátásban, problémáik többnyire megoldatlanok maradnak. És bár viszonylag sokan drogfogyasztásuk miatt kerülnek kapcsolatba egészségügyi intézménnyel, szinte alig van olyan, aki kifejezetten drogkezelő intézménybe került volna. A beilleszkedési zavarok kezelését szolgáló ellátó hálózat hiánya kiegészül a kábítószer-fogyasztás tényének hosszú ideig történő elhallgatásával és a probléma kriminalizálásával. Mindez együttesen azt eredményezi, hogy azok, akik segítségre szorulnak, nem tudnak és nem akarnak segítséget kapni. Rövid ideje, és csak kevés, a kábítószer-problémára specializált intézmény és szakember működik. Csupán egy szűkkörű gyerekpszichiátriai hálózat létezik, a fiatalkorúak pszichés problémáira nincs megfelelő ellátás , tehát nincs, aki a szakintézmények feladatát helyettesíthetné. A meglévő egészségügyi intézményeknek nincs kapacitása, szakembere és „féltik” a „normál” betegeiket a kábítószeresektől, ezért igyekeznek elhárítani a hozzájuk fordulókat. Mivel nem garantálható a jelentkezett kábítószeresek adatainak titkosan kezelése, a törvény pedig bünteti a fogyasztást, még a gyógyulásra motiváltak is nehezen szánják el magukat a kezelésre. Mit jelent a drogprobléma Magyarországon? Elsősorban a beilleszkedési zavarok és különösképpen a problémás drogfogyasztás ellátatlanságát. De jelenti a kábítószer-probléma eddigi kezelését is. A hosszú elhallgatást, majd a kampányszerű megoldási kísérletet is, amelyet félő, hogy az érdektelenség fog követni. Az az érdektelenség, amely az alkoholproblémával már bekövetkezett, amint elveszítette politikai érdekességét, feszültséglevezető szerepét. Elekes Zsuzsanna

332


IRODALOM Elekes Zs. (1986): 14–18 éves fiatalok ivási szokásai. Alkohológia 1986. 1. p. 2–13. Elekes Zs., Liptay G. (1987): Az alkoholfogyasztás és más beilleszkedési zavarok elterjedtsége Magyarországon. TBZ Bulletin IX. Budapest, 1987. 1–52. Elekes Zs. (1991): Drogjelenség különféle megközelítésben (Adalékok a magyarországi drogprobléma természetrajzához). Kandidátusi disszertáció. 1991. Elekes Zs., Paksi B. (19929: Methodological problems of drug epidemiology in the case of low rate of substance use. Paper presented at the 18th Annual Alcohol Epidemiology Symposium, Toronto 1992, June. Skretting, A. (1990): How dangerous are dangerous drugs? Paper presented at the 16th Annual Alcohol Epidemiology Symposium, Budapest 1990. Az egészségügyre vonatkozó adatok a Népjóléti Minisztérium, a rendőrségi adatok az Országos Rendőr-főkapitányság nyilvántartásaiból származnak.

333

Elekes Zsuzsanna (1992): Kábítószerek és kábítószerfogyasztás

Recommend Documents