Elegáns győzelem a Felsőtárkány ellen
A jókedvű hazaiak egy csoportja a győzelem utáni pillanatokban: balról jobbra Papp József támogató, szakosztályvezető, Padopoulos Aris, két gól szerzője, Radovits Viktor és Plókai Attila egy-egy találat gazdája és Oláh Csaba támogató. 4-1 (2-0) arányban győzte le Rákosmente csapata a Felsőtárkány gárdáját a labdarúgó NB III. negyedik fordulójában az Edző téri pályán Rákoscsabán szeptember 4-én. Csapatunk a Komora - Szkukalek I. - Molnár D. - Plókai - Murinai Sztancsek - Radovits V. - Molnár I. - Radovits Á. - Papadopoulos Aris - Burián összeállításban lépett pályára. Csapatunk végig kézben tartotta a mérkőzést. Plókai Attila szerzett vezetést egy megpattanó, bombaerős szabadrúgásból a 7. percben, majd szép egyéni megmozdulás végén Papadopoulos Aris talált a bal alsó sarokba a 44. percben. Az előny a 81. percben nőtt háromra, szintén Papadopoulos Aris révén, majd három perccel később Radovits Viktor éles beadása hullott a kapuba, a kapus segítségével. A vendégek a 87. percben, szintén egy megpattanó szabadrúgásból szépítettek. A
győzelem tiszteletére Suták István és felesége, Erzsébet ezúttal is ragyogó vacsorát készített. Legközelebb a Vasas ellen játszik itthon a csapat szeptember 18-án, szombaton, 16.30 órai kezdettel. A mérkőzés az Edző utcai pályán lesz A következőkben közöljük azokat a bejegyzéseket, amelyek a mérkőzés után jelentek meg az nb3.hu-n a Felsőtárkány elleni találkozóval kapcsolatban. szegfű - 2010. szeptember 4. szombat - 21:03 Gratula RÁKOSMENTE!!!! Ott a helyetek az élbolyban!!!!!! Nos a bírok még mindig nem állnak a helyzet magaslatán, de se-baj bizonyítsatok!!!!!!! HAJRÁ RÁKOSMENTE!!!!! RESZKESS HEVES!!!!!!; goldmen - 2010. szeptember 4. szombat 21:06 Hihetetlen profi munka volt az RKSK-tól! Kreatívan és jól fociztatok fiúk!!!Garatulálok.Hajrá Rákosmente!; shake - 2010. szeptember 4. szombat - 21:15 Szuper
volt Rákosmente! Így tovább!; tárkony - 2010. szeptember 4. szombat - 21:18 Sajna vesztettünk, jó csapat ez a Rákosmente. Gratulálok! Mindenkinek nehéz lesz, ellenük. Hajrá Tárkány!; krisz - 2010. szeptember 4. szombat - 21:39 Minden elismerésem a csapatnak, régen láttam már ilyen jó mérkőzést az RKSKpályán. Jó lesz ez így, sok sikert kívánok a vezetőségnek és a csapatnak! Hajrá Rákosmente!; bega - 2010. szeptember 4. szombat - 21:42 Aris, Te tudsz ha akarsz, a második félidőben mintha kicseréltek volna, ha kell TE tudsz alázattal is játszani! Sok sikert.; terminator - 2010. szeptember 4. szombat - 22:18 Gratulálok a Rákosmentének, kemény férfias küzdelemben nyerték meg a mai meccset. Látszott a tudatos játék és a győzni akarás. Külön szeretnék gratulálni és megköszönni az ellenfél szurkolóinak a sportszerű hozzászólásokat. Hajrá Rákosmente, szép volt fiúk!
A régi Mini újra együtt Pécelen, október 14-én, a Club11-ben!
Az egykori Kastély étteremben – most Club 11 – lép föl Török Ádám egykori nagyszerű együttese, a Mini. Török Ádám új csapatával a közelmúltban már járt Pécelen, a Club 11-ben, és hatalmas sikert aratott.
03.indd 1
2010.09.11. 8:56:41
2
www.tizenhetedik.hu
Választás
Riz Levente elsőként az ajánlók bizalmát köszönte meg Tizennégyezerháromszázhúsz ajánlószelvénnyel támogatták a rákosmentiek Riz Levente polgármesteri jelölését. Több mint tízszer annyival, mint amennyi hivatalosan is elegendő lett volna a jelöltté váláshoz, amihez a polgármester esetében 1409-re lett volna szükség. Mindez szeptember 6-án délelőtt hangzott el a Fidesz XVII. kerületi szervezetének sajtótájékoztatóján. A szervezet elnöke, Riz Levente első szavait a köszönet jegyében mondta el. Köszönetet mondott a választópolgároknak azért a nagyfokú bizalomért, amit az ajánlószelvények gyűjtésénél tapasztaltak. A rákosmentiek egyébként lényegében háromszor enynyi ajánlószelvényt adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek. Mintegy 14 ezer darabot Tarlós István főpolgármester-jelölt nevére állították ki, míg az egyéni képviselőjelöltek – számuk 14 – esetében is átlagosan ezer darabról lehet beszélni. A legtöbbet gyűjtő képviselő ajánlószelvényei meghaladták az 1400-at, Rákoskerten pedig az ajánlószelvények harmadát sikerült az egyik képviselőnek összegyűjtenie. Ő érte el a legjobb eredményt,
mondta Riz Levente. Az egyéni körzetekben egyébiránt ötven-hatvan érvényes ajánlószelvénnyel már jelöltté lehetett válni. Ezzel a szelvénymennyiséggel a rákosmenti szervezet a főváros legjobban teljesítő szervezetei közé került. (Emlékezetes, az országgyűlési képviselő választáson áprilisban Riz Levente kapta a legtöbb szavazatot Budapesten - a szerk.)
tavaszi országgyűlési képviselői választásokon viszont már 18 ezer szavazattal kapott többet szocialista riválisánál. Az önkormányzati választásokat várhatóan a XVII. kerületben is jó eredménnyel zárja a Fidesz-KDNP szövetség. A polgármester emlékeztetett rá, az elmúlt négy évben olyan változások kezdődtek meg Rákosmentén, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Említette a Főtér kialakítását, amely hamarosan befejeződik, a Rákos-patak partjának revitalizációját, ahol a hónap végére elkészül a kerékpárút, villanyvilágítást kap a terület, padok szegélyezik a partot, hogy a rákosmentiek fölfedezhessék ezt a szép, természetes szabadidős terüMegsemmisítik az ajánlószelvényeket letet maguknak. A polgármester kiemelte, mind a Honlapunk kérdésére válaszolva 35 ezer háztartásba becsöngettek a Riz Levente elmondta, békés kamvárosrészben. A szelvények, a sze- pányt folytattak, s a jövőben is ezt mélyes találkozások alapján az álla- tervezik. pítható meg, hogy a Fidesz-KDNP Vannak terveik, megvalósításra szövetséget egyformán támogatják váró feladataik, amelyeket várnak a kertvárosban és a lakótelepeken. a kerület lakói, erről szeretnének Riz Levente emlékeztetett rá, beszélni a hátra lévő szűk egy hó2006-ban mindössze 323 szava- napban. A sajtótájékoztató végén zattal lett polgármester, ennyivel megkezdték az ajánlószelvények győzte le szocialista ellenfelét. A megsemmisítését.
Őszi átültetések Az idei nyár végtelennek tűnő, bőséges esőkkel, mediterrán, párás kánikulával, szúnyog fellegekkel meggyötört mindenkit. Otthonunk, kertünk és a temetők virágai is megsínylették ezt az időjárást. Gondozásuk, pótlásuk sok munkát és fejtörést okoz. A X. ker. Sírkert u. 33-ban található Virágklub segít vásárlóinak ebben a dilemmában. Mivel itt az őszi ültetések és átültetések időszaka, ajánljuk a „Jóföld” márkájú, minőségi, tápanyaggal dúsított virágföldet. Közeledik a temetők nagy ünnepe is! Jusson időben eszünkbe, hogy szeretteink sírhelye méltó állapotba kerülhessen Halottak Napja és Mindenszentek ünnepére. Ahol csak kicsi hely van növények elhelyezésére, kérjünk a virágüzletben összeültetést sziklakerti vagy évelő örökzöld növényekből. A sírokra bátran vásároljunk vizes tűzőhab-
03.indd 2
bal készített virágtálat, hiszen így virágunk alól nem fog kiszáradni, elpárologni a víz, és a virág nem fog idő előtt elhervadni. A rövid szárra vágott virágszál jobban és hosszasabban tudja felvenni és felhasználni a tűzőhab téglában tárolt nedvességet, így tovább életben marad! A virágok vázaélettartamának meghosszabbítására kapható a jó minőségű Chrysal vágott virág táp, ami bármilyen virágkészítményhez használható. Használjuk ki tehát az ezer színű ősz minden csodálatos árnyalatát, díszítsük otthonunkat és kertünket vágott és cserepes virágokkal, évelő növényekkel. Kérjen segítséget és ötleteket a Virágklub virágkötőitől és iratkozzon fel hírlevelünkre, ahonnan nagyon sok praktikus, jól használható virággondozási ötletet kaphat vagy ajánlja barátainak a www.viragklub.hu honlapot.
2010.09.11. 8:57:03
www.tizenhetedik.hu
3
Sztárinterjú
Édesanyja betegsége miatt jött haza a család Amerikából – A Vida-dombon sikerrel lépett fel Rákosmente Szent István napján
Király Viktor: „Nekem Magyarország hozta el a szerencsét!” Számomra a Megasztár volt a legizgalmasabb élethelyzet, ami szerencsésen végződött, de még fiatal vagyok, még lehet, hogy jönnek újabb lehetőségek – hangsúlyozta lapunknak a Rákoskerten fellépő sztárvendég, Király Viktor. Az Egyesült Államokban született fiatalember családja édesanyja betegsége miatt érkezett haza. A mama szerencsére meggyógyult, Király Viktornak pedig – sokakkal ellentétben – nem Amerikában, hanem Magyarországon hozta meg a sors a szerencséjét. A fiatal énekes beszél 56-os menekült nagyapjáról és arról, hogy számára nagyon fontos, hogy segítsen bajba jutott embereken. – Király Viktor a 2008-as Megasztár győztese először járt Rákoskerten. Nagy valószínűséggel New Yorkban, a Fifth Avenue-n otthonosabban mozogna, mint a Pásztorfalva utca környékén. Hol van inkább otthon? – Magyarországon. Több mint tíz éve élek itt, itt érem el a sikereket, itt élem meg a szerelmet, a boldogságot, a szomorúságot. Így azt kell, hogy mondjam: itt van az otthonom. – New York azért változatlanul a szíve közepében van!? – Persze, hiszen ott születtem. Ha valaki azt kérdezi: magyarnak vagy amerikainak érzem-e magam, akkor azt mondom: mindkettőnek, mert ez az igazság. Amerikai vagyok és magyar is. – Édesanyjának a betegsége miatt kellett hazajönniük. Ő szerencsére meggyógyult, minden rendben van vele. Ha az USA-ban marad, lett volna-e ilyen sikeres énekes, mint itthon? – Nem tudom eldönteni. Amikor kint éltem, nem jutott eszembe semmi ilyesmi. Volt egy amatőr zenekarom, amelyben én doboltam, de alapvetően nem foglalkoztam mélyebben zenével. Amikor Magyarországra jöttem, akkor kezdtem foglalkozni vele komolyabban. Lehet, hogy Magyarország hozta ki belőlem a kreativitást. – Egyébként webdizájnerként működött volna? – Mindennel próbálkoztam, például egy színésziskolát is elvégeztem. – Gór Nagy Mária színitanodáját! – Elvégeztem egy webgrafikai
iskolát, ami OKJ-s képesítést adott. De a szívem a zenéé. Nekem az a legfontosabb. – Miért éppen Magyarország hozta ki önből ezt a tehetséget? – Tizenöt évesen érkeztem ide, kamasz koromban. Ez éppen az a választópont, amikor az ember többet töpreng azon, milyen irányba induljon. Ilyenkor a leg élménydúsabb az ember élete, talán ez hozta ki belőlem a zenei affinitást. – Önnek erős gyökerei vannak az USA-ban, hiszen anyai nagyapja 56-os menekült. Mit jelent Király Viktornak 1956, tud-e róla? – Természetesen tudok róla. Nagyapám nagyon sokat mesélt. Ő kint a hegyekben élt, nem városban, s amikor ott voltam nála, mindig mesélt a háborúról és 1956-ról. Mind a kettőben harcolt. Én is nagyon szeretem a történelmet. A hazámról van szó. Közel áll hozzám. S a hallottak, az olvasottak alapján próbálok együtt érezni ezzel az időszakkal, e történelmi emlékkel. – Mesélt a nagypapának arról, milyen itt Magyarországon? – Igen, meséltem neki. Mindig beszéltünk telefonon. Egyszer – ötven év után – el is látogatott Magyarországra. Sajnos, nemrég halt meg, így többet nem beszélhetünk róla. Amikor itthon volt, nagyon jól éreztük magunkat. Elvittük sok helyre, s olyan emberekkel találkozott, akiket 60 éve nem látott. Jó volt, megható volt látni a múlt megelevenedését. – S milyennek látta Magyarországot? – Azt mondta: ugyanaz! De jó értelemben. Azt mondta, ugyanolyan jók az emberek. Éreztem, jólesett neki végre hazajönni. – Örült annak, hogy az ország megszabadult az elnyomástól? – Persze! Ötven év Amerika volt a vérében, ilyen fejjel érkezett haza, s nagyon kellemesen csalódott. Nem akart visszamenni. Nem hitte volna, hogy ilyen nagy lesz a változás. – Akik itt élnek, mi magyarok, pedig keveselljük a mértékét… – Emberi tulajdonság, hogy ami máshol van, az biztosan jobb. Nem így van. Nem jobb, más. Amerikában is más az élet, mint itt. Én vagyok az élő példa rá, aki elmondhatja, nem jobb, nem rosszabb. Más. – Minden embernek ott kell megcsinálnia a szerencséjét, ahol él? – Igen!
– Ön részt vett az árvízkárosultak javára adott koncerten. Fontos Önnek a szolidaritás érzése? – Én nem sztárvilágnak fogom föl a körülöttem lévő médiafelhajtást. Mindig is emberek előtt akartam énekelni, komponálni, előadni mások, vagy az én szerzeményeimet, hogy örömet okozzak, magamnak. Nem igazán értem azt, amikor az emberek nem szerények, amikor túlzottan magukkal törődnek. Az nem én vagyok. – Azt át tudta érezni, hogy tömegek kerültek nagyon kiszolgáltatott helyzetbe Borsodban az árvíz kapcsán? – Szerencsére a Megasztár révén bejártam az országot. Találkoztam pozitív és nagyon negatív élethelyzetekkel. Ilyen drámai körülményeket még nem éltem át. Nagyon szo-
morú volt látni, hogy tönkretette a víz az emberek életét. – Örült annak, hogy részt vett a szolidaritási koncerten? – Örültem, igen. Ha bármilyen kis százalékban tudok segíteni, és kérik a segítségemet, akkor én vagyok a legboldogabb ember, hogy segíthetek. – Volt már olyan helyzetben, amikor egy szalmaszálon múlott, hogy az élete kedvező, vagy balszerencsés irányt vesz-e? – Számomra a Megasztár volt a legizgalmasabb élethelyzet, ami szerencsésen végződött. Eddig. De még fiatal vagyok, még lehet, hogy jönnek újabb lehetőségek. – Önnek van egy ikertestvére. Néha föllép vele, gyakrabban azonban csak Király Viktort látjuk. Rejtegeti a nyilvánosság elől?
– Nálunk az egész család szeret zenélni. A testvérem nem kimondottan zenész, nem kimondottan énekes, viszont mindenben jó. Amszterdamban él. De a minap Hódmezővásárhelyen, ahol koncerteztem meglepett. Megjelent a színpad mellett. Mondtam, gyere fel. Feljött, s elénekeltük egyik közös dalunkat. A lényeg, hogy szeretek vele dolgozni. – Ezek szerint itt marad Magyarországon, itt teljesíti ki karrierjét? – Az a tervem, hogy Magyarországon elérjem mindazt, amit el lehet érni. Folytatni akarom a zenét itt. Jól érzem magam Magyarországon. Ha netán hívnak külföldre koncertezni, akkor megyek. Miért ne! De itt érzem jól magam, Magyarországon!
VÍZSZERELÉS GYORSSZOLGÁLAT Csőtörések javítása, dugulás-elhárítás, műszeres csőrepedés keresés, kamerás csatornavizsgálat. Víz, csatorna esetén ásással is, garanciával. Tel.: (06-30)914-35-88
03.indd 3
2010.09.11. 8:57:25
4 A napokban az alábbi levelet kapta szerkesztőségünk. „A Madárdomról nézve sorozat szerzője most egy időre búcsúzik! Köszönöm az Olvasók eddigi figyelmét. A Tizenhetediknek, Rákosmentének további sikereket kívánok. Dr. Farkas Tibor.” ***** Hardy Mihályra, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatójára – elsősorban televíziós szereplései alapján – úriemberként tekint a nyilvánosság jelentős része. Így szemlélte tevékenységét akkor is, amikor a Tesco kommunikációs vezetője volt, vagy korábban, amikor televíziós műsorvezetőként jelent meg esténként az otthonokban. A régebbi évjáratúak bizonyosan arra is emlékeznek, amikor a csikorgó orosz télben, usankával a fején, moszkvai tudósítóként számolt be a friss szovjet eseményekről, noha akkoriban inkább az elvtársi volt az elfogadott emberi Útközben mérce, sem mint úri. Mindezt azért kellett előrebocsátani, mert a minap valami olyasmi történt az egyik reggeli műsorban, amely némelyek szerint nem illik bele a képbe. A néző úgy vélhette, hogy megtalálta azt a galacsint, amitől – a reklám szerint – Magdi anyus ott fekszik holtan. Hardy Mihály a Rákoshegyi Polgári Kör képviselőjével, Fejér Gyulával a kerületrész fölött elhúzó repülőgépek zajterheléséről vitázott. A beszélgetés során elhangzott, hogy az alacsonyan leszálló gépek keltette légörvény több esetben háztetőket bontott meg, ledobálva a cserepeket a kertbe, amivel komoly veszélyt, akár életveszélyt is okoztak a ház lakóinak. E tényekhez nem férhet kétség. Például lapunk fényképes tudósításban számolt be a 2009. március 30-án a Berzsenyi Dániel utcai, illetve 2009. április 29-én a Rákóczi Ferenc utcában történt tetőrongálásokról, amelyek másodpercekkel az után keletkeztek, hogy a repülőgépek alacsonyan repülve elhúztak a házak fölött. Ezek után a Budapest Airport közkapcsolati igazgatója azt mondta Fejér Gyula felvetésére, hogy az „ok okozati öszszefüggést” nem tudják kimutatni. Hozzátette: „Nem tudjuk eldönteni, hogy ezt repülőgép okozta, a rossz építés – mert ilyen is van – vagy pedig a vihar, és egyéb problémák.” Ez a tévénéző számára azt jelenti, hogy azokban a hajnali-éjszakai időpontokban, amikor az ominózus tetőbontások megtörténtek, amikor a nagy robajjal a házak fölött elszálló gépek távozta után néhány másodperccel megkezdődött a cserepek potyogása, nem biztos, hogy a repülők miatt volt. Lehet, hogy éppen akkor gondolták meg magukat az igazgató szerint netán rosszul megépített tetőn mélázó cserepek, s dacból úgy döntöttek, most vagy soha, s lehullottak. De az is lehet, hogy a meteorológiai adatok szerint éppen akkor éppen fel nem kerekedő vihar orkán erejű szele okozott nagy lyukat a tetőt fedő cserépsorok folyamatosságában. Nem lehetett volna csodálni, ha a kárt szenvedett lakók ettől az érveléstől kidőltek volna. Hiszen igazmondásukat, becsületüket vonták kétségbe. Kiállt a nyilvánosság elé
egy ember és azt mondta, hogy amit ők az inkriminált időpontban átéltek, az vélhetően nem is úgy volt. Ha erre az érintettek azt mondják, hogy e nyilatkozat minden volt, csak nem úriemberhez méltó, akkor nem járnak messze az igazságtól. Volt a Hardy-nyilatkozatnak egy másik érdekes eleme is. Ez így szól „A repülőtér nagyon rugalmasan áll hozzá az ilyen problémákhoz. Azt mondjuk, valóban nem maradhatnak megbontott tetővel a lakók. A repülőtér például Vecsésen létrehozott az önkormányzattal közösen egy alapot. Ebből kijavítják a tetőt azokon a helyeken, ahol ez indokolt. Aztán majd utána a hatóságok, légitársaságok eldöntik egymás között, hogy pontosan mi történt.” Magyarán, a lakókat kártalanítják – ne lármázzanak tovább – egy közös alapból, amelyben a reptér magántőkéje és az önkormányzat közpénze egyaránt benne van. Majd a zöldasztal mellett, a tényleges kárt elszenvedettek kikapcsolása után, a hatóságok és a légitársaságok eldöntik, mi is történt valójában. Hogy az így megszülető döntések milyen ok-okozati összefüggésben vannak a valósággal, annak eldöntését az olvasó fantáziájára bízzuk. Mint ahogy azt is, hogy a zöldasztalnál megszülető döntések nyomán, a közös kártalanítási alap alkotóelemei közül melyik rész apad jobban. Amit közpénzből tettek hozzá, vagy amit a magántársaság vállalt be. A 2005-ben magánosított Ferihegyi Repülőtér privatizációs szerződése csak erőteljes civil nyomásra, lényegében idén vált nyilvánossá. Riz Levente országgyűlési képviselőként a parlamentben napirend előtti felszólalásában érzékletesen mutatta be, milyen fejlesztéseket vállalt a szerződésben a Budapest Airport, s abból mit teljesített. A fejlesztések terén alig valamit. Mint ahogy arra is rámutatott, hogy ezeknek a vállalásoknak az elmaradását a zöld asztal mellett az érintettek – a hatóságok és a Budapest Airport – képviselői sikeresen lepapírozták. A jelek szerint hatóságok és a BA képviselői jól megértették egymást, így nem lett következménye annak, hogy nem épültek meg új repülőgépparkolók, terminálok, cargobázisok, autóparkolók, szállodák, konferencia központok. Ki látta kárát mindennek? Az ország. Az emberek, akik várták a beígért fejlesztéseket. A lelkek, amelyek érezték, itt valami nagyon nem stimmel. Annak fényében főleg, hogy a 2005-ben még 10 milliárd forint nyereséget hozó Budapest Airport mára hasonló nagyságrendű veszteséget termel. Miközben a privatizációban közreműködők 291 millió forint jutalomban részesültek. Különös összefüggések ezek. S valamilyen rendező elv szerint bizonyára ok okozati összefüggésben állnak egymással. Hogy milyenben? Egyelőre nem tudjuk. A filmet most forgatják vissza. A magánosítási galacsint keresik. A polgári kör képviselőjét – noha nem úri dolog – el lehet félvállról intézni. Az országot talán nem. Horváth K. József
Galacsin
03.indd 4
www.tizenhetedik.hu
Figyelő
Önkormányzati hírek, tudósítások Már fogadja a gyerekeket az új Kip-kop Bölcsőde Bár hivatalosan csak szeptember 15én nyitja meg kapuit a Lázár deák utcában lévő Kip-kop Bölcsőde, de az szükséges engedélyek birtokában már fogadja a kicsinyeket az intézmény. Az Összefogás Óvoda szomszédságában elkészült épületrekonstrukció révén Rákosmente egy modern, 52 férőhelyes bölcsődével gyarapodott.
amely az új főtér környezetében lévő házak, közterek megújítását teszi lehetővé. A kijelölt fejlesztési területen helyezkednek el a kerületben elsőként felépült, iparosított technológiával kivitelezett tízemeletes lakóépületek, amelyeken az elmúlt 32 év alatt érdemi felújításokat nem végeztek, ezért épületszerkezeti és energetikai felújításuk mára már elengedhetetlenül szükséges. Az ingatlanok piaci ára ennek köszönhetően a kerületen
emeletes épületek nyílászáró-cseréje, homlokzati szigetelésének javítása, homlokzati festése, akadálymentesítése. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház külső felújításának folytatása. A fejlesztés tartalmazza az épület hátsó, udvari részének homlokzati szigetelését, nyílászáró-cseréjét, a lapostető felújítását és akadálymentesítést. Megvalósulhat a Csicsergő Óvoda és a Gólyafészek Bölcsőde nyílászáróinak cseréje, akadálymentesítése, és nyitott bölcsődei cso-
Megújulnak a legrégibb lakótelepi épületek is a piac mellett
Autómentes nap szeptember 25-én Ismét lezárják az elágazás környékét, hogy teret adjon az egész napos rendezvénysorozatnak. A hagyományoknak megfelelően a program délelőtt 10 órakor kezdődik. Lesznek sport- és táncbemutatók, felcsendülnek mese- és rajzfilmslágerek. Délután a Gózon Gyula Kamaraszínház ajándékműsorát tekinthetik meg at érdeklődők, majd a rock és pop daloké lesz a főszerep. Fellép a The Shadow Hungary Band, Keresztes Ildikó, a Riz Levente és barátai zenekar. Sztárvendég a Bikini együttes lesz, D. Nagy Lajos vezetésével.
Folytatódik a városközpont felújítása Rákosmente Önkormányzata 201112-ben újabb beruházásokkal folytatja a keresztúri városközpont újjáépítését. A szociális városrehabilitációs pályázaton augusztusban a hivatal 800 millió forintos támogatást nyert,
belül a központi fekvés ellenére is a legalacsonyabbak közé tartozik. A 10 emeletes épületekből álló, 6 darab társasházat magába foglaló épületcsoport lakosságának körében jelentős a közös költség, illetve a közszolgáltatások tekintetében hátralékkal rendelkezők aránya. Az épületek leromlott műszaki állapotából adódóan a lakosságának jelentős része szociálisan hátrányos helyzetű, az épületek rehabilitációja mellett ezért a programban kiemelt helyet foglal el a lakosság társadalmi reintegrációjának elősegítése. Néhány elem a tervezett fejlesztések közül: a Pesti út 158., 160., 162., 164., 166. és 168. szám alatti 10
portot is kialakítanak a Gólyafészek Bölcsődében. Végre megtörténik a Népkert felújítása – körsétány, játszótér, gördeszkapálya épül –, de a Pesti út déli oldalán is megújítják a zöldfelületeket. Ezek mellett képzési lehetőségeket biztosítanak, hogy javítsák az itt élők munkaerőpiaci helyzetét, valamint közmunka-programot is indítanak. Riz Levente az augusztus testületi ülésen örömmel jelentette be: Rákosmente az egyetlen kerület Budapesten, amely az Európai Unió funkcióbővítő és szociális városrehabilitációs pályázatán is tudott nyerni, együttesen közel 1,8 milliárd forintot.
2010.09.11. 8:57:32
www.tizenhetedik.hu
Fejlesztés
5
Rákosmente Kelet-Pest bölcsödével legjobban ellátott kerülete
Akadálymentesítés a Napraforgó Bölcsődében is Rákosmente Önkormányzata 18 millió forintból áramló hideg miatt télen megfázhatnak a kisgyermekek. akadálymentesítette a Sági utca 5. szám alatt található Az épület belső folyosóin a régi balesetveszélyes helyére Napraforgó Bölcsődét. A beruházás átadására a hét végén mázas padlólapok kerültek lerakásra. Az orvosi és a gonkerült sor. A projektet az Európai Unió a Közép-Magyar- dozónői szoba is új burkolatot kapott. A felújítás során országi Operatív Program keretében 15 millió forinttal a hallás- és látáskárosultak speciális igényeit is messzetámogatta. A tavalyi rekordmennyiségű beruházás így menően figyelembe vették. Az épület megközelítését az akadálymentes parkolóhely kialakítása és a főbejárathoz 2010-ben is folytatódott Rákosmentén. Idén intézményenként 15 millió forintos uniós pályá- vezető járda új burkolata teszi lehetővé. A belépést az aszimmetrikus szárnyakkal, kontrasztos zati támogatást nyert akadálymentesítésre Rákosmente Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretezéssel és jelzéssel ellátott új, akadálymentes ajtók KMOP-4.5.3-2009 „Egyenlő esélyű hozzáférés a köz- könnyítik meg. Az épületben 1 új akadálymentes WC keszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)” című felhívá- rült kialakításra. A látássérültek és vakok számára a beson négy intézmény komplex akadálymentesítésére. járatnál és az intézményben elhelyezett kétoldalas piktoRákosmente az elnyert összeget két óvoda és két bölcső- gramos illetve Braille-írással ellátott funkciójelző táblák segítik az eligazodást. de akadálymentesítésére fordította. – Kívánjuk Polgármester Úrnak, hogy a jövőben is A beruházásnak köszönhetően a teljes épület akadálymentessé vált a fogyatékossággal élők számára. Az épü- ilyen eredményesen szerepeljen az önkormányzat a kület megközelítését az akadálymentes parkolóhely kialakí- lönböző pályázatokon, hiszen abból az egész kerület gazdagodni fog. tása és a főKülön is szebejárathoz retnénk köszövezető járda netet mondani új burkolata Nagy Anikó teszi lehetőképviselő aszvé. A belső szonynak, közlekedést hogy szívén a kontraszviseli bölcsőtos szegélydénk sorsát, lyel ellátott fejlődését, új padlómindazon burkolat, az segítséget, aszimmetmelyet intézrikus szárményünknek nyakkal, nyújtott – kontrasztos hangsúlyozta keretezéssel beszéde véés jelzéssel gén Vasdinyei ellátott új, Gézáné bölakadálycsőde-vezető. mentes ajRákosmente tók könnyíNagy Anikó képviselő, Vasdinyei Gézáné bölcsődevezető, Dudás Judit szülő tavaly és idén tik meg. Az és Riz Levente polgármester a szalagátvágás pillanataiban két új bölcsöépületben 1 dében összeúj akadálymentes WC került kialakításra. A látássérültek és vakok sen kilencvennel növelte az ellátható gyerekek számát számára a bejáratnál és az intézményben elhelyezett két- – hangsúlyozta érdeklődésünkre Riz Levente polgármesoldalas piktogramos illetve Braille-írással ellátott funk- ter az avató után. Tavaly a Mirr-Murr Bölcsit adták át ciójelző táblák segítik az eligazodást. A hallássérültek ré- a Gyökér utcában, idén a Kip-Kop Bölcsőde nyílik meg hamarosan a Lázár Deák utcában. szére egy db mobil indukciós hurok került beszerzésre. – Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy miközben a kerüAz önkormányzat 2010-ben összesen 74 millió forintot fordít 5 intézmény (3 bölcsőde és 2 óvoda) akadálymen- let lélekszáma folyamatosan nő, így a gyerekek is többen tesítésére, amelyből több mint 60 millió forint európai vannak, ennek ellenére a bölcsődei várólista látványosan uniós támogatás. Rákosmente Önkormányzata kiemelt rövidül. Míg tavaly ez a szám száz fölött volt, idén ötven figyelmet fordít beruházásai során az általa fenntartott körül mozog – közölte az adatokat Tímárné Penczi Ildikó, intézmények akadálymentesítésére, amelynek eredmé- az Egyesített Szolgáltató Központ vezetője. – Ez annak nyeként Budapesten egyedülálló módon 2 év alatt 8 in- fényében külön öröm, hogy a környező városrészekhez tézmény akadálymentesítését végezte el. 2006. október képest lényegesen jobb Rákosmente bölcsődei elhelyezé1. óta a budapesti kerületek közül a legtöbb hazai és az si aránya. A szomszédos XVIII. kerületben például 300 fölött van a uniós pályázati forrást Budapest Főváros XVII. kerülete helyhiány miatt be nem nyerte, közel 4 milliárd forintot. Vasdinyei Gézáné intézményvezető beszédében el- fogadott kicsinyek számondta, a bölcsőde 1980-ban épült kertvárosias, zöld ma. De hosszabb a várókörnyezetben. 3 gondozási egységben 6 csoportszobá- lista a mienknél a XVI. ban végzik a kisgyermekek napközbeni ellátását, gon- és a XIX. kerületben is. dozását, nevelését. A kerület minden részéről járnak ide Riz Levente hozzátette, gyermekek: Rákoskertről, Rákoscsabáról, Rákoshegyről, éppen a most akadálya Helikopter lakóparkból, valamint a közelben található mentesített Napraforgó Bölcsődében van egy lakóparkokból. épületrészt A megnövekedett jelentkezések miatt évek óta 120%-os alkalmas feltöltöttséggel végzik munkájukat. Idén 78 kisgyermek arra, hogy megfelelő került felvételre, ugyanis a jelenleg hatályos törvényi elő- átalakítással egy 25 fős csoportszobát lehessen írások lehetővé teszik a csoportlétszámok emelését. Az akadálymentes feljárók megkönnyítik a babakocsi- kialakítani benne. Ennek val érkező szülők, nagyszülők és mozgássérültek bejutá- megvalósítása szerepel sát az épületbe. A térkő burkolatok esztétikusak és szé- az önkormányzati tervek pek. A csoportszobákban új ajtókat építettek be, melyek között – jelentette ki a légmentesen zárnak és nem kell attól félnünk, hogy a be- polgármester.
03.indd 5
Teniszezzen télen is az ÁBV teniszklubban! Budapest, XVII. kerület, Gyergyóalfalu utca 8. (Pesti úti lakópark, Home Center mögött) Egyedi, csoportos, felnőtt, gyermek és bébi tenisz Telefon, információ: 06-30-441-9291
2010.09.11. 8:57:45
Körzeti munka
6
www.tizenhetedik.hu
Rákoscsaba-újtelepi körzetében kettő kivételével minden út aszfaltozott vagy bitumenpermetes
A virágszigetek Horváth Tamás ötlete alapján díszítik Rákosmentét Horváth Tamás a Martin-Kopolya-Szent Imre herceg-NaplásAranykút-Bártfai-Jászapáti utca által határolt, mintegy négyezerötszáz lakossal rendelkező körzet önkormányzati képviselőjeként, alpolgármesterként, kétgyermekes családapaként napjainak szinte minden percét a kerületi ügyek intézésével tölti. Legyen szó akár útépítésről, csapadékvízelvezetésről, iskolakorszerűsítésről, vagy éppen a virágszigetek számának gyarapításáról. Mindenütt ott van, ahol a kerület infrastruktúrájában, közösségi élete fejlesztésében történik valami. Erről beszélgettünk vele. – Kezdjük az útépítéssel. Mit végeztek négy év alatt a körzetében ezen a téren? – A lakótelepek kivételével talán ez az a körzet, ahol a legtöbb utca aszfaltos, vagy bitumenpermetes. Mindössze két utcán nincs aszfalt, vagy bitumenpermetes felületrögzítés. Zúzottkő-borítással azonban a Muránykő utca is rendelkezik, illetve az a kicsi utcaszakasz, amely az Aranykút utcai játszótér mellett húzódik. Az elmúlt négy év alatt földes utcából kilenc aszfaltozott útvonal lett. Megépült a Kiskút utca a Harsona és a Diadal utca között, az Alsópetény végig és a Bertóti utca a Tura és a Kiskút utca közt, a Jászdózsa a Naplás és a Vendég utca között, a Döntő utca a Tura és a Kiskút utca között, az Aranykút a Hidasnémeti és a Kiskút utca között, a Nagyréde az Újszilvás és a Tóalmás utca, a Hidasnémet és a Naplás utca között. Hét közlekedési útvonal: a Nagyszékes, a Hártya, az Almásháza, a Hektár, a Jászivány, a Hidasnémeti és a Tura utca töredezett, elkátyúsodott aszfaltburkolatának felújítása végig elkészült. Hét földút részbeni vagy teljes bitumenpermetes javítása is megvalósult. Így a Derült, a Drégelypalánk, a Derengő, az Adorján és a Vendég utcában, továbbá a Dormánd utcában a Kiskút és a Tura utca, a Jásztelek utcában a Jászapáti és a Dormánd utca között. – Az utak fejlesztése magával hozta az újabb lakossági igényeket a forgalomcsillapítás terén. – Igen. Az aszfaltozott lakóhelyi utakon felgyorsul a közlekedés, ezzel megnő a balesetveszély. A lakók életében érezhető változást hozott a Tempo 30 övezet kibővítése. Előbb csak a Tarcsai út és a Hidasnémeti utca, illetve a Kopolya és az Almásháza utca Szent Imre herceg út közötti szakaszon alakítottuk ki. Szeptember végére már egy lényegesen nagyobb területen, a Naplás út-Szent Imre herceg út-Tarcsai útKopolya utca által határolt kerületrészen is lassabban hajtanak majd a gépkocsik. Ezen a területen ezekben a napokban épül az Aranykút utca, a Nagyréde, az Újszilvás és a Tóalmás utca aszfaltburkolata, amelyek szintén részét képezik majd a Tempo 30 övezetnek. Érdekesség, ezen utcák leaszfaltozását még a 90-es évek elején ígérték meg az ott élőknek, akik nagyon vártak erre a négy utcára. Most teljesül a lakók régi kérése.
03.indd 6
– A csapadékvíz-elvezetés terén milyen fejlesztések történtek? – A Bártfai utcában épült meg egy nagyon fontos vezeték, amely az újonnan aszfaltozott utak – Kiskút, Alsópetény, Bertóti, Döntő, s a majd most elkészülő Aranykút, Nagyréde, Újszilvás és Tóalmás utca – csapadékvizét vezeti le a Szent Imre herceg úti gyűjtőcsatornába. A Naplás úton az Aranykút utcától a Szent Imre herceg útig szintén épült egy csapadékvíz elvezető csatorna, amely az Abaliget, a Dallamos, a Harsona, az Aranykút és a Naplás út vizét viszi le a Rákospatakhoz. A most lefolyó esővizet eddig szikkasztó árkok igyekeztek
resen járom a területet, folyamatos a konzultáció az itt lakó emberekkel. Szoros és közvetlen a kapcsolat. Én is ismerem őket, sokakat már arcról, ők is ismernek engem. Tudják, amit lehet, megteszek a közös ügyért. – Az ön nevéhez fűződik a virágszigetek kialakítása Rákosmentén. Lehet velük találkozni a Pesti úti tízemeletesek tövében, Rákoskerten, Ligeten, s másutt. Nagyon szépek. – Belső motiváció alapján született a javaslat. A házunk előtt mi is rendszeresen ültetünk virágokat. Sajnos, a kutyák és a macskák gyakran ellátják a bajukat. De nem adjuk föl. Újból és újból nekifutunk, mert ami szép, az szép, s jobb szép
Lakópark csapadékvíz-elvezetését, e téren a jövőben elkezdőthetnek a tervezési munkák. Meg kell oldani a Pesti út menti elvezetést is a Maroshévíz utcától kezdve a Csabai útig, amely a buszfolyosó építése miatt nem halasztható. Hatalmas beruházásról van szó, mintegy 400 millió forint az értéke. A Fővárosi Önkormányzat segítségével a középső szakasz már elkészült. Ehhez azonban hozzá kell építeni az alsó, a Kasza utcától a Rákos-patakig húzódó szakaszt, illetve a felső részt a Csabai úttól a Maroshévíz utcáig. Forrás e fejlesztésekhez is a pályázatból jöhet össze. Mindkét szakaszt meg kell építeni. Részint a buszfo-
lakóknak tud némi vigaszt jelentő információval szolgálni? – A főváros már legalább három évet csúszik e területeken a csatornázással, így a legrosszabb állapotban lévő földes utcákban végzünk útjavításokat. Zúzottkőborítással, bitumenpermetes zárással. Így ezen utcák járhatatlansága megszűnik szeptember végére. Ahogy kész a csatorna, a szakmailag előírt legrövidebb időn belül kezdődhet az utcák felújítása, aszfaltozása. Amit a hivatal az előkészítés terén megtehet a kertiek, a hegyiek és a csabaiak érdekében, azt már most megteszi. Rajtunk nem múlik semmi. Azt szeretnénk, ha mielőbb rendezett
Hazai tájakon. Horváth Tamás az egyik vasúthoz közeli utcában lakik évtizedek óta. A kerületrész fejlődése – Rákosmente más szegleteihez hasonlóan az utóbbi időszakban – szembeszökő. Korábban a Tarcsai út, a Szent Imre herceg út és a vasúti sínek találkozása kopár, jellegtelen, amolyan ipari típusú kereszteződés volt. A virágsziget hatására ez megváltozott. Szép, emberléptékű, kertvárosias kereszteződéssé lett. elszivárogtatni, kevés sikerrel. Korábban – magántelkeken keresztül – kiépítettek egy régi csapadékvízelvezető csatornát. Ennek a karbantartása gyakorlatilag megoldhatatlan. Számos szakasza ki lett váltva, miután több helyen eldugult, átjárhatatlanná vált. Elkészült továbbá a Naplás úti csapadékvíz elvezető csatorna terve egészen az Ananász utcáig. Megépítésére akkor kerül sor, ha az önkormányzat anyagi lehetőségei ezt lehetővé teszik, vagy pályázati úton támogatást tud szerezni. Erre reális az esély, hiszen az elmúlt négy évben közel négy milliárd forintot sikerült ilyen úton a kerület fejlesztésébe bevonni. – Hogyan tartja a kapcsolatot az itt élőkkel? – Én is körzetben lakom több mint húsz éve, a találkozások tehát mindennaposak. Mindemellett a formális és informális lehetőségek egyaránt segítik a kapcsolattartást. A fogadóórákon kívül – képviselőként, alpolgármesterként – rendsze-
környezetben élni, mint elhanyagolt körülmények között. Nekem a Tarcsai út és a Szent Imre herceg út találkozásánál lévő tetszik a legjobban, de nagyon szép a frissen elkészült újtelepi vasútállomás P+R parkolójának ki- és bejáratánál lévő két virágsziget is. Amennyiben lesz rá lehetőség, a szigetek számát a jövőben is növelni szeretném. Nem titkoltan azért, hogy minél több olyan lakót is buzdítsunk közterületi virágültetésre, -gondozásra, akik erre még kevesebb energiát fordítottak. De van ebben az esztétikumon kívül praktikus megfontolás is. A füvet rendszeresen locsolni kell, ami a közterületen nehezen megoldható, így könnyen kiég. A virágok megfelelő fajtái jobban bírják a meleget, s ritkábban kell locsolni is őket. – Kerületi szinten hol tart a csapadékvíz-elvezetés ügye? – Ahogy mondani szokták, útközben vagyunk. Sok mindent elvégeztünk, de még feladatunk is van bőven. Meg kell oldani a Helikopter
lyosó miatt, hogy annak zavartalan üzemelését a csapadékvíz ne hátráltassa. Az alsó szakaszt pedig azért, hogy legyen hova elfolynia a víznek a felső és a középső részekről. Ebbe a rendszerbe fog becsatlakozni a Felsőbánya, Kévekötő, Napkelet, Ásvány utca térségének csapadékvize is. Folyik a terveztetés Rákoskert és Rákoshegy területein is. Úgy szeretnénk megvalósítani, ahogy a Tál-patak menti fejlesztéseket, amely elkészülte óta ragyogóan ellátja a feladatát. A Fodormenta utcánál kicseréltük az átereszt, s megoldottuk az akut csapadékvízelvezetési problémát a Lemberg utcánál is. Kedvező visszajelzéseket kapunk a lakóktól a Vanília utcából is, ahol teljesen átépítettük a csapadékvízelvezető rendszert. – Rákoscsabán, Kerten és Rákoshegyen számos utcában még hiányzik a szennyvízcsatorna is, amit a főváros épít majd meg. Az érintett földes utcák ugyanakkor szinte járhatatlanul rosszak. Az ott
lenne e három kisebb kerületrész, ami Rákosmente teljes területének kis hányada. – Friss hír: megkezdődött a Diadal úti iskola felújítás. Ez körzetes képviselőként fontos esemény Horváth Tamás számára! – Igen, valóban öröm, hogy megkezdődött a felújítás. Az első szakaszban a nyílászárókat cseréljük le, s elkészül a homlokzat hőszigetelése. Az önköltség csökkentésére uniós pályázatot is benyújtottunk, de az elbírálás még nem történt meg. A második ütemre mindenképpen pályázati forrást is be kell vonni. Az első ütem munkálatai szeptember 30-ig befejeződnek. – És a Pesti úti buszsáv ügye hogy áll? Olvasónk fölvetette, a kőbányai szakaszhoz még hozzá sem fogtak… – Információink szerint már lezárultak a kivitelezés közbeszerzési eljárásai, és megkezdődtek a munkálatok. Reméljük, gyors lesz a kivitelezés és minél hamarabb használhatják a buszok a megépült buszsáv szakaszokat.
2010.09.11. 8:58:00
Érték
www.tizenhetedik.hu
7
Környezetkímélő járműveket közlekedtet a vonalon a BKV
Shuttle-busz járat indult Rákoskerten Fél óra alatt vonattal a Belvárosba lehet érni Augusztus 23-án elindult a rákoskerti vasútállomásról a 197-es shuttle-busz járat. Az ünnepi eseményen megjelent Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő és Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. A vonattal utazókat a vasúthoz és délután onnan viszszaszállító körjárat az első buszvonal, amely a vonat menetrendjéhez igazodik. Hétköznaponként a kora
A busz menetrendje a vonatcsatlakozást biztosítja: A reggel 4.45ös, Keleti pályaudvar felé közlekedő vonatot már el lehet érni az első busszal, a belvárosi irányú csatlakozási lehetőség egészen a 12.45ös vonatig lesz lehetséges. A busz hétköznap a reggeli csúcsidőben 20 percenként, egyébként félórás követési idővel közlekedik. Délutántól az este negyed tíz körüli üzemzárásig a Keletiből félóránként közlekedő vonatok érkezéséhez
séget. Hatvani Zoltán elmondta, a későbbiekben -- a tervek szerint -- a járat Rákoskerten a Zsigmond utcáig közlekedik majd, ott fordul rá a Pesti útra. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője hangsúlyozta, a MÁV és a BKV ilyen típusú operatív együttműködésére még eddig nem volt példa a hazai közlekedésszervezésben. Kiemelte továbbá azt is, hogy a rákoskerti példa több kerületben
A 197-es útvonala reggeli óráktól este negyed tízig közlekedik. Az új járattal jelentősen csökken az utazási idő Rákoskert és a Belváros között. Az eseményen Riz Levente polgármester hangsúlyozta, idén nyáron készült el a Rákosmente Önkormányzata és a Parking Kft. beruházásában, uniós társfinanszírozással a rákoskerti P+R parkoló, a biciklitároló, illetve a buszforduló. Ezután nyílt lehetőség a korábban ígért buszjárat elindítására. A XVII. kerület és a BKV megállapodása alapján a járat az alábbi útvonalon fogja Rákoskertet körbejárni: Rákoskert vasútállomás vá. - Kísérő utca - Rákoskert sugárút - Sáránd utca - Pesti út - Kucorgó tér - Zrínyi utca - Rákoskert sugárút - Kísérő utca - Rákoskert vasútállomás vá. Megállók: Rákoskert vasútállomás vá. (új BKV-megálló), Rákoskert sugárút, Erzsébet körút, Sáránd utca, Pesti út, Nyomdász utca, Nyomdok utca, Olcsva utca, Kucorgó tér, Rózsaszál utca (a 162-es és 262-es buszok megállói), Rákoskert sugárút (a Volánbusszal közös megálló), Rákoskert vasútállomás vá. (új BKV-megálló).
03.indd 7
igazodik a busz. A rákoskerti végállomás kialakítása lehetővé teszi, hogy a buszvezető lássa a vonattól a buszhoz érkező utasokat, így biztosítva, hogy minden átszálló utas elérhesse a buszt. A vonatok esetleges késéséről a BKV diszpécsere értesíti a busz vezetőjét, 15 perces késéséig a vonathoz alkalmazkodva biztosítja a csatlakozást a busz. Negyed óránál nagyobb késés esetén egy plusz indulást iktatnak be az elérés érdekében. A menetrend tehát elsősorban a reggel munkába, iskolába járók, illetve délután, este hazatartók igényeit veszi figyelembe. Ugyancsak az önkormányzat kérésének megfelelően sikerült elérni, hogy a BKV biztosítani fogja a vonalon alacsonypadlós, környezetkímélő busz közlekedését. Az IK-412-es típus károsanyag-kibocsátása lényegesen kisebb, mint a régi Ikarus 260-as buszoké. A buszvezetők pihenőjét a Vasúti Közlekedéséért Alapítvány által gondozott állomásépületben alakították ki. Az alapítvány elnöke, Árvay Ferencné, aki maga is örömmel üdvözölte az új járatmegindulását, díjmentesen bocsátotta rendelkezésre a helyi-
fölkeltette a városrészvezetők érdeklődését. A szomszédos XVIII. kerületben például a Szemere telep vonattal közlekedő lakosságát tervezik ilyen típusú shuttle-busszal a vasútállomásra szállítani. Ugyancsak augusztus 23-tól lép érvénybe egy másik, a kerület által régen szorgalmazott változás: csuklós buszok fognak közlekedni a 276E járaton. Az elmúlt években nagyon sok panasz érkezett a szóló buszok zsúfoltságára, különösen a reggeli csúcsidőben. Riz Levente fővárosi képviselő javaslatára a fővárosi Városüzemeltetési Bizottság június 24-én úgy döntött, hogy a BKV-nak augusztus 23-tól csuklós buszokat kell közlekedtetnie a fontos autóbuszvonalon. A vonalon részben már megjelennek a Volvo buszok is. A reggel változatlanul 6 percenként közlekedő csuklós buszok a mainál jóval nagyobb férőhelyet fognak biztosítani. A járat délelőtt 10, a délutáni csúcsban 7,5, illetve este 10 percenként fog közlekedni. Este nyolc után, illetve hétvégén szóló buszok járnak a vonalon, jelenlegi követési idejük nem változik.
2010.09.11. 8:58:04
Menetrend
8
www.tizenhetedik.hu
Rákoskert sokat fejlődött az elmúlt négy évben – Mérlegen Fohsz Tivadar képviselői, alpolgármesteri munkája
Szőkéné: „Odafigyelnek arra, amit a lakók szeretnének” Tekintélyes méretű az a teljesítmény-lista, amely tartalmazza: mit tett Fohsz Tivadar rákoskerti önkormányzati képviselőként, illetve alpolgármesterként a városrészért az elmúlt négy év során. A teljességre törekedni éppen ezért lehetetlen. A következőkben azon listaelemeket vesszük számba, amelyek révén Rákoskert lakói a leginkább érezhették, jól dolgozik értük Fohsz Tivadar. „A jelenlegi önkormányzati vezetés időszakában érezhetően fejlődött a kerületrész, de az egész kerület. Odafigyelnek arra, amit a lakók szeretnének” – foglalta össze a lényeget az egyik Tiszafüred utcai lakos. A legnagyobb horderejű munkálatokat Fohsz Tivadar körzetében is az útépítések, útfelújítások teszik ki. Megépítették az utat a Tiszafüred, a Fuvaros, a Gyolcsrét utcában, valamint elkészült a szervizút a Pesti út mellett, és a Hegyalatti és Vecsey Ferenc utcák között. Az ott élők kérésére zsákutca lett a Strázsahegy utca, a Vecsey Ferenc és Hegyalatti utca között, sebességcsökkentő küszöböket építettek a Felsőbánya utcában. S szintén a lakók kényelmét szolgálja a Hegyalatti utcát a Kucorgó téri buszmegállókkal összekötő járda megépítése. Hatvani Zoltán képviselőtársával együtt Fohsz Tivadarnak oroszlánrésze volt a Vida-domb játszóterének, kötélpályájának, kosárlabda pályájának megvalósításában. Mindabban a közösségszervező munkában, amely révén ma már a Vida egy valódi ékszerdoboz. Az ott élők féltik, óvják, sőt karban is tartják. Az ötéves Balog Ármin anyukája Rákoskerten nőtt föl. Sokat mesélt gyerekkoráról a kisfiának. A fiúcska a minap egy játszótér padon üldögélve idézte föl Rákoskert fejlődését. „Amikor a mama még itt lakott a szüleinél, a Vida csak egy kopasz domb volt.” Ma sportpálya, játszótér kicsiknek, nagyobbaknak, kötélpálya, streetballpálya áll rendelkezésre, s mindez rendben, tisztán, ahogy a nagykönyvben meg van írva. S a Fuvaros utcában is csak földúton lehetett a családi házukat megközelíteni, ma pedig aszfaltozott úton. S ha már a kicsinyeknél tartunk, érdemes néhány szót szólni az óvodai fejlesztésekről is, amelyekkel a Rezgő utcába járó gyerekek szülei, vagy a Kossuth és Zrínyi iskola diákjai szembesültek. Az elmúlt időszakban készült el a Százszorszép Óvoda homlokzatának hőszigetelése, vakolása, színezése, az előterek leburkolása, az udvar egy részének gumitéglázása, a bejárati lépcső felújítása, az öltözők, a mosdók, a folyosók burkolása. Fohsz Tivadar nagyteljesítményű, allergénmentesítő takarítógéppel is ellátta az intézményt. De hozzájárult a képviselő a Kossuth iskola nyelvi termeinek kialakításához, a tantermi falburkolatok készítéséhez, a bejárati előtető, a kerékpártároló megépítéséhez is. Mindez
03.indd 8
azért is különösen fontos, mert ez a környék azon szerencsés városrészek egyike, ahol folyamatosan nő a gyermeklétszám. Fohsz Tivadar alpolgármesterként is nagy hatással volt Rákoskert, sőt egész Rákosmente fejlődésére. Tevékenységével olyan, tízezreket érintő, hatalmas területeket felügyel, mint a városrész fejlesztéspolitikája, az egész-
– egy vadonatúj épületbe költözött a Péceli útra. A régi intézményt az önkormányzat teljesen felújította, s a létesítmény új gyermek-elhelyezési lehetőségként áll majd a kerületiek rendelkezésre. A másik óvoda pedig a Helikopter lakóparkban nyílik, szintén napokon belül. Az elmúlt négy év során több orvosi rendelő felújítása is megtörtént.
az Újlak utcai iskolában folynak. Nyílászárókat cserélnek, javítják az épületek hőszigetelését, zajlik a gépészeti felújítás is. A forrást pályázat útján, önkormányzati önrésszel biztosítja a hivatal. Érdemes említést tenni a szintén az alpolgármester által kézben tartott kisebbségekkel való kapcsolat minőségéről is. A városrész kisebbségi önkormányzatai számára
vény megszervezésének fedezetét az önkormányzat pályázati úton teremti elő. S még egy a jó hírek közül: Rákoskerten minden akadály elhárult a templomépítés elől. A Rózsaszál utcai önkormányzati tulajdonban lévő terület addig lehet az építtető Református Egyház birtokában, ameddig csak a templom áll. Erről hamarosan megszületik
Riz Levente polgármester, Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője, Hatvani Zoltán és Fohsz Tivadar képviselő, alpolgármester a régen várt rákoskerti 197-es buszjárat minapi megindításán a vasútállomási végállomáson ségügyi, a szociális terület, az oktatás, a kultúra vagy a sport. Ha pedig fejlesztés, akkor érdemes az elsők között megemlíteni a kerület két új óvodáját és két új bölcsődéjét. A Gyökér utcai bölcsit tavaly, a Lázár deák utcait most szeptemberben adják át. Erre azért is nagy szükség van, mert az áprilisban leváltott kormányzat háromról két évre csökkentette a gyes időtartamát. Az új kabinet visszaállítja ugyan a régi rendszert, ennek ellenére nem minden anyuka tud otthon maradni a kicsi három éves koráig. A gyermekelhelyezéshez sok családnak van igénye bölcsődére. Figyelemre méltó, hogy e fejlesztésekkel – és más jogszabályi változásokkal – markánsan lecsökkent a bölcsődei várólista. Rákosmentén sokkal kedvezőbb a helyzet, mint a környező kerületekben. A mi ötvenünkkel szemben a XVIII. kerületben például több, mint háromszáz gyerek bölcsődei elhelyezése megoldatlan. Jól áll a kerület az óvodai helyek bővülésével is. Szeptember folyamán két új óvoda készül el. Az egyik Rákoscsabán, ami a korábbi református óvoda, a Betlehem helyébe lép. A Betlehem Óvoda – mint arról korábban beszámoltunk
Több alaklommal Fohsz Tivadar alpolgármester egyéni képviselői keretéből eszközfejlesztéshez nyújtott hozzájárulással támogatta a városrész egészségügyét, a felnőtt háziorvosokat, gyermekorvosokat, fogorvosokat. Dr. Benedek Katalinnal, az önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának vezetőjével közösen szorgalmazták a kerület új szakmai elismerésének alapítását, amely az Egészséges Rákosmentéért Díj elnevezést kapta. A képviselő-testület éppen augusztusi ülésén fogadta el a javaslatot. Ezzel az egészségügyben dolgozók számára is lehetővé vált, hogy a városrész kinyilvánítsa nagyrabecsülését az iránt, akit közülük az adott évben a szakmai grémium a legméltóbbnak tart rá. Idén először szeptemberben adják majd át az Egészséges Rákosmentéért Díjat. Sokat tett Fohsz Tivadar az oktatási körülmények javításáért is az elmúlt időszakban. Az ágazat szakmai irányvonalának kiigazítása kormányzati feladat. Helyben az oktatási körülmények javításával próbálnak meg segítséget nyújtani a központi célok megvalósításához. A legnagyobb szabású felújítási munkálatok a Diadal és
évente pályázat révén segíti a testület az érték- és hagyományőrzést, a kulturális identitás erősítését. Az önkormányzat és a kisebbségek között jó az együttműködés. Ennek szemléletes példája a német nemzetiség jelenléte az Újlak Utcai Általános Iskolában, ahol magas fokú német nyelvoktatás is zajlik. Ennek a munkának része, hogy a napokban kezdte meg munkáját a Csillagszem Óvodában is a német nemzetiségi tagozat. Példaértékű a lengyel kisebbségekkel való együttműködés is. Mint ahogy a XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat tevékenysége önmagában is elsőrangú. Elnöke, Buskó András a közelmúltban kapott lengyel kitüntetést, a Magyar-Lengyel Baráti Kör pedig érdemérmet. Rákosmente testvértelepülési kapcsolatot ápol Krosno járással. Hasonlóan jó a kapcsolat Gyergyószentmiklóssal, testvérvárosunkkal, illetve a Keresztúr Szövetségen keresztül más hazai és határon túli településekkel, így Székelykeresztúrral is. Fohsz Tivadar munkájának is köszönhető, hogy a szövetség legutóbb úgy döntött, 2011-ben Rákoskeresztúr rendezheti meg ismét a Keresztúr Találkozót. A rendez-
a megállapodás. A leltárkészítés legfeljebb abbahagyni lehet, befejezni nem. Hiszen nem szóltunk a Főtér-fejlesztésről, illetve a kerületi alközpontok tervezett megújításáról, mint a Kucorgó, vagy a Csaba vezér tér. A Fogarasi Mihály téri és a Gyolcsrét utcai játszótérfejlesztésről, s a művelődési házak felügyelete során létrehozott megannyi értékről. A Vigyázó Sándor Művelődési ház megújításáról, a Csabaház kertjének kulturparkká alakításáról, a Rákoskerti Művelődési Ház klimatizálásáról, homlokzatának felújításáról. S arról a gyakorlatról sem, hogy a nagycsaládosok gyerekei – Hatvani Zoltán és Fohsz Tivadar felajánlása révén – ingyen tekinthetik meg a Rákoskerti Művelődési Ház gyerekelőadásait. Évente kétszer, Gyermeknapon és a karácsonyi Mikulás esten pedig minden városrészi gyerek ingyenesen léphet be a rendezvényre. – A jelenlegi önkormányzati vezetés időszakában érezhetően fejlődött a kerületrész, de az egész kerület. Odafigyelnek arra, amit a lakók szeretnének. Szeretünk itt lakni – foglalja öszsze véleményét a Tiszafüred utcában lakó Szőkéné Németh Noémi.
2010.09.11. 8:58:07
Közösségépítés
www.tizenhetedik.hu
9
Helikopter-nap – madártávlatból is
A nap egyik szenzációja: Gaál József gulyása, Szabó Tiborné felszolgálásában Szeptember 4-én a Rákoshegyi Közösségi Ház és a Rákoshegyi Polgári Kör szervezésében tartották meg – hagyományteremtő szándékkal – az első Helikopter napot. Tavaly szeptemberben a sportpálya és a játszótér átadásakor tett javaslatot Szabó Tiborné, Kati a közösségi ház vezetője, hogy szeptember első hétvégéje legyen ezentúl minden évben a lakópark napja. Kora reggeltől nagy sürgés-forgás volt a játszótérnél. Épültek a sátrak, a színpad. Kikerültek az ügyességi játékok, a kézműves foglalkozások
kellékei. Igaz a délelőtti szomorú idő sokakat elriasztott, de kora délutánra, a Portéka Bábegyüttes előadására kisütött a nap, és a játszótér környéke megelevenedett. Ügyes kezű gyerekek és szüleik vágtak, ragasztottak, formáztak. Az apróbbak kipróbálták a Bukfenc ovi foglalkozását, a nagyobbak a Kids Klub angolóráján vettek részt. A Rákoshegyi Modellező Klub tagjai repülőmodell bemutatót tartottak. A lakópark szomszédságában üzemelő lovas klub vezetője, Korbán Krisztián két pónit küldött a gyere-
kek nagy örömére, akik így kipróbálhatták a lovaglást is. Kora estére elkészült a nagy üstben a vacsora, Gaál József ínycsiklandozó illatot varázsolt a környék levegőjébe: megfőtt a pusztagulyás. Rövid idő alatt ki is ürült a nagy üst. A nap szenzációja minden kétséget kizáróan a hőlégballonos függeszkedés volt. Közel másfél órás várakozás után, de az utolsó bátor vállalkozó is megtekinthette Rákoshegyet, a lakóparkot madártávlatból. A szervezők ígérik: jövőre is lesz Helikopter-nap.
Pécs – rákosligeti szemmel Az Alexandra kiadásában megjelent Nagy János Ádám és Ledniczky Lívia (képünkön) Pécsi séták című könyve. A szerzők több mint egy éven keresztül járták Pécs utcáit, épületeit és múzeumait, választ keresve arra a kérdésre, hogyan kapcsolódik Pécs Európához. A könyv nem hagyományos értelemben vett útleírás, nem is történelemkönyv, vagy művészettörténeti áttekintés. A történelmi alaposság mellett megtudhatjuk, hogyan került vissza a kutatók elveszett jegyzete egy pécsi fiatalember és az EKF Pont segítségével, kik azok a martalócok, valamint, hogy mekkora energiája van egy üvegből kiszabaduló pezsgősdugónak a Littke pezsgőgyár hangulatában. A szerzők egymás mellett laknak Rákosligeten, és számos szállal kötődnek a kerülethez. Nagy János Ádám: „Apám, Nagy János festőművész és rajztanár munkásságában szintén fontos szerepet játszott a ke-
03.indd 9
rület. 1959-től előbb Rákoshegyen, az általános iskolában, majd 1963tól a Fürst Sándor gimnáziumban tanított egészen nyugdíjazásáig. Édesanyám is hosszú ideig, huszonöt évig oktatott először Rákosligeten
a fiú iskolában, később néhány évig a Ferihegyi úti-, majd az Akácvirág úti általános iskolában. 1957ben költöztünk Rákosligetre, az általános iskolát már 1958-ban itt kezdtem, a Hősök-terén. A gimnáziumot szintén a kerületben, az – akkor még – Fürst Sándor gimnáziumban végeztem (1966-70), később pedig a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára jártam. A napokban rendeztük 40. érettségi találkozónkat, Dudevszky Attila, a kiváló fizika és kémia tanár
osztályfőnökünk is velünk ünnepelt. A húsz megjelent osztálytárs közül tizenöten ma is a kerületben laknak. Ledniczky Lívia: „A családom egyik fele már az 50-es évek óta Rákosligeten él, a Református Templomhoz számos családi emlék kötődik. Édesanyám jelenleg is a kerületben dolgozik. 13 éves voltam, amikor a szüleimmel mi is Ligetre költöztük, a 8. osztályt már a Hősök-terei általános iskolában végeztem. Bár csak egy évet töltöttem ott, olyan barátokkal találkozhattam, akikkel a mai napig rendszeresen összejárunk. Gimnázium után az ELTE-n diplomáztam, jelenleg pedig a doktori értekezésemen dolgozom. Ádámmal 5 évvel ezelőtt kezdtünk el együtt dolgozni, több könyvet állítottunk össze közösen. Amikor a Pécsről szóló könyvre felkérést kaptunk, én éppen a Belvárosban laktam, de hazaköltöztem, mivel a könyvek, cikkek, tanulmányok és vázlatok cserélgetése a kerítésen keresztül sokkal kényelmesebb számunkra.”
2010.09.11. 8:58:17
10
www.tizenhetedik.hu
Bizalom
„Nekem az önkormányzatiság a hivatásom” – Az országos közvélemény-kutatási adatok szerint:
A legesélyesebb polgármester-jelölt Pécelen dr. Kuszák Róbert, a Fidesz képviselője A város lakosságának életkörülményeit javító fejlesztéseket támogatta a Pécelen ellenzékben működő három tagú Fidesz frakció, ám ezek megvalósítása során számos anomáliára figyeltek föl, amelyek ellen fölemelték a szavukat. Pazarlónak ítélik egyebek mellett a rendőrségi épület megvalósítását, a vasútállomás parkolójának megépítését, s nem látják, hova lesz az a sok pénz, amit a drasztikusan megemelt vízdíjakból a vízmű beszed. Az önkormányzati választások országos közvélemény-kutatási adatai szerint az első számú esélyese a Fidesz, amelynek péceli elnöke, polgármesterjelöltje dr. Kuszák Róbert (képünkön). Vele készített interjút a Tizenhetedik regionális magazin. – Ön alpolgármesterként jelenleg is tagja a városvezetésnek. Nem elegendő ez a pozíció, fontos lenne a polgármesterség elnyerése? – Ha egy jelölt elindul a politikai pályán, nem alpolgármester szeretne lenni, különösen nem másodállásban. Főállásban már nyolcadik éve látom el az isaszegi polgármesteri hivatalban a pénzügyi vezetői munkakört. Így nem jut annyi idő Pécel ügyes-bajos dolgaival való foglalatosságra. Én a tizenhét tagú képviselő-testületben a háromtagú Fidesz-frakciót vezetem, amely így nem rendelkezik megfelelő erővel ahhoz, hogy bármiféle lényeges hatást el tudjon érni a polgárok érdekeinek szolgálatában. – Ugyanakkor Pécel fejlődik. Most is termálfürdő építésről döntöttek. – Alapvetően egyetértünk a városi beruházásokkal. Egyetértettünk a Szemere Pál Iskola projekttel, amelyre hatalmas támogatást sikerült lehívni a központi pályázati alapokból. Ugyanígy a termál-projekttel is egyetértettünk. De sajnos már átléptük azt a határt, amikorra a kivitelezőnek teljesíteni kellett volna. A megvalósítás során olyan anomáliák kerülnek elő, amivel már nem tudunk egyetérteni. Ellenezzük, hogy a befolyó bevételek átütemezésre kerüljenek, ellenezzük, hogy bővüljön az önkormányzati kötelezettségvállalás tartalma. Hasonló probléma állt fönn a vasútállomás melletti parkoló építésénél, amely kiemelt helyen szerepelt a Fidesz programjában már 2006-ban. Az ingázóknak nagyon fontos, hogy a járműveiket biztonságosan le tudják parkolni. Meg is szavaztuk a pályázatot, hiszen nyolcvanöt százalékos pályázati forrást hozott mindez Pécel költségvetésébe. A megvalósítás során azonban azt érzékeltük, hogy ezért a mintegy 35 millió forintért, kevés az a fejlesztés, amit
03.indd 10
a városlakók élvezhetnek. Ebből az összegből a város más pontjain életveszélyes helyzeteket lehetett volna elhárítani. Akár a református óvoda vagy a katolikus iskola előtt, de meg lehetett volna oldani belőle az egészségháznál lévő szűkös parkolási helyzetet. – Ésszerűbb megoldást javasoltak volna a rendőrségi épület hasznosítására is? – A rendőrségi épület ésszerű hasznosítása programunk egyik zászlóshajója volt. Vetítettképes előadásban mutattuk be a választóknak, mióta áll ez az épület félkész állapotban, mit lehetne tenni. Sajnos, a város olyan hátrányos konstrukciónak, ami a TV-székház ügyéhez hasonló, adott zöld utat. Adásvétellel vegyes visszabérlési konstrukció. Ezzel nem tudtunk egyetérteni. Véleményemet kemény, határozott formában elmondtam a képviselőtestület ülésén. A testület nem is szavazta meg elsőre az előterjesztést. Polgármester úr azonban a má-
sodik körben ismét visszahozta az előterjesztést a testület elé, amelyen már a frakciófegyelem érvényesült. Meggyőződésem, hogy a szerződés a város érdekét nem szolgálja. Tíz évre közel évi 20 millió forintért kibérelni az épületet, nagyon előnytelen megoldás. Az önkormányzat – a parkoló területtel együtt – ötven millió forintért adta át a félkész épületet a vállalkozónak. Ez szerintem hibás döntés. Hosszú távon kell megoldani a hivatali dolgozók elhelyezését, hiszen a polgármesteri hivatal régi épületét kinőttük. Ha a város fejezte volna be az építkezést, akkor mindenki jobb hangulatban szemlélné ezt az egyébként színvonalasan tető alá hozott épületet. – S akkor kétszázhúsz millió forintos bérleti díj helyett kijöhetett volna az építkezés ennek a negyedéből? – Ha az ötvenmilliós értékesítési bevételhez ugyanennyit hozzátesz az önkormányzat, továbbá sikeresen pályázik, talán még a tizede is
elég lett volna a befejezéshez. – A városi vízmű átvilágítását is hasonló célból szorgalmazzák? – A vízmű kérdése mindig stratégiai kérdés volt Pécelen. A város 2004-2005-ben az egész vízművet átadta volna egy üzemeltetőnek. Akkor sem tudtam ezzel a gondolattal azonosulni. A vízdíjemelés által befolyó többlet számunkra nem egyértelműen hasznosul a fejlesztésekben. Felül szeretnénk vizsgálni a vízmű gazdálkodását. A városlakók joggal elégedetlenek a megnövekedett kiadások miatt, hiszen miközben nagyon sokat fizetnek a vízért, Pécelen alkalmanként mégis vízhiány jelentkezik. A vízhasználatból havi 30-40 millió forintos bevétele lehet a városnak. Ennek a jelenlétét nem érezzük Pécelen, pontos adatszolgáltatás az ellenzéki képviselők számára nem áll rendelkezésre. – Önök csökkentenék a vízdíjat, ha a vizsgálat ezt indokolná? – Természetesen. Úgy vélem,
semmi nem támasztja alá, hogy például a budapesti vízárak dupláját, háromszorosát kelljen Pécelen a vízért kifizetni. – Ez nem úgy hangzik, mint egy pártprogram-pont. Nyilván minden péceli családnak az az érdeke, hogy minél kevesebbet költsön rezsire is. – Pécel is Magyarországon van. Itt sem kerülhet egy szolgáltatás kétszer annyiba, mint másutt. Ez nem lehet pártpolitikai program. Ha egy kicsit lokálpatriótának vallja magát egy képviselő, akkor ezzel a gondolattal azonosulni tud. Amikor a vízdíjemelést megszavazta a testület, a képviselők jelentős része komoly információhiányban szenvedett. Azt a veszélyt lehetett kiolvasni a sorok között, ha nem szavazzuk meg a vízdíjemelést, csődbe megy a város. Én személyesen olyan módosító indítványt nyújtottam be, hogy fokozatosan, több év alatt vezesse be a város az áremelést. Javaslatom süket fülekre talált. – Milyen fejlesztéseket szeretne mindenképpen megvalósítani? – Szeretnénk kényelmesebbé, a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés növelése révén biztonságosabbá tenni a péceliek életét. Ennek szellemében egy tehermentesítő utat tervezünk a Maglódi út és a Pihenő út között. Szeretnénk fejleszteni a Rákos-patak menti kerékpárutat, amelyben a XVII. kerület jó példával jár előttünk. Turisztikai vonzerőnk fokozására föl kell fedeztetni az emberekkel a péceli Ráday-kastélyt, a Fáy-kastélyt és a Pekáry kastélyt. S szeretnénk továbbá egy olyan Kalandparkot létesíteni, amely épít Pécel lankás-dombos természeti adottságaira, s a leendő termálfürdő látogatói számára is további lehetőséget kínál a szabadidő kulturált eltöltésére nálunk. – Három gyereket nevel, családapa. Van-e értelme ilyen nagy fába vágni a fejszéjét, mint a polgármesterség? – A döntés hosszú hónapok alatt érlelődött meg a családban. Indultam 2002-ben is, amikor a Fidesz, sajnos, nem tudott nyerni a parlamenti választásokon. Akkor a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárságán dolgoztam, a választási vereség után onnan estem ki. Akkor azt reméltem, hogy Pécelen megmutatjuk, és elsöprő győzelmet sikerül elérnünk. Nem így történt. Életem során leginkább az önkormányzatokkal foglalkoztam, mint gazdasági vezető, most már lassan jegyző-helyettesként. Itt élek Pécelen, a gyermekeim is várhatóan itt fognak megöregedni, ezért lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy a péceliekért tegyek. Hiszen én ehhez értek, nekem az önkormányzatiság a hivatásom.
2010.09.11. 8:58:33
www.tizenhetedik.hu
11
Vegyérték
Elmarad az egészségnap A Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Szervezete tájékoztatja a kerületi lakosokat, hogy 2010. szeptember 25-én az Autómentes napon várjuk az érdeklődőket a már megszokott Szolgáltatásainkkal: vérnyomásvércukor- koleszterin mérés! A szeptember havi vöröskeresztes egészségnap elmarad.
Házi gondozás
Üzlet kiadó Rákoskeresztúron 21 nm + tetőtéri üzlet kiadó. Ár: 40.000,Ft / hó. Tel: 06-20- 966-36-34
ÁLLÁS Saját tulajdonú üzletemben gyakorlott női szabót keresek. Lehet nyugdíjas is. Tel: 258-38-60
Egy induló a 67-ből
Nyert a Bóbita Óvoda
Takács István a 12-es számú egyéni választókörzet független képviselőjelöltje mondja: – Függetlenként egyáltalán nem okozott gondot az indulásra feljogosító mennyiségű ajánlószelvény összegyűjtése. Talán azért is, mert én nem az önéletrajzommal és pártszimpátiámmal, hanem a választókörzetem problémáinak megoldására vonatkozó javaslatokkal kampányoltam. Elismerem azokat az eredményeket, amelyeket a jelenlegi városvezetés az elmúlt 4 évben a kerület egészéért tett, ugyanakkor a Rákoscsabán, választókörzetemben élők is úgy érzik, mi ránk sokkal kevesebb figyelem és pénz jutott, mint a kerület más részeire. Képviselővé választásom esetén szeretném elérni, hogy rendeződjön az M0-ás okozta zajszennyezés a védművek tavaszi kampányban beígért, de meg nem valósított megépítésével, akár az itteni, érintett házak nyílászáróinak cseréjével. Fontosnak tartom, hogy az M0-ás építése során tönkrement Péceli út-Zrínyi utca közötti útszakasz teljes felújítása mihamarabb elkezdődjön, a választókerületem útjain legyenek felfestett gyalogátkelőhelyek. Körzetemben előrelépés szükséges az autóbusz közlekedésben: alacsonypadlós, korszerű autóbuszokra, sűrűbben közlekedő járatokra, tiszta és fedett buszmegállókra van szükség. Szilárd burkolatú utcákat (aki végigmegy a Lajosház utcán, érti miről beszélek), TEMPO 30-as övezeteket és a környéknek legalább egy játszóteret és pihenőt szeretnék. Fontosnak tartom, hogy a Rákospatak mentén itt is kiépüljön a kerékpárút, a patak és környéke tiszta és gondozott legyen. Apró dolgok, amelyek az itt élők nagy problémái. Ezek képviseletére vállalkozom, ehhez kérek október 3-án szavazói felhatalmazást.
03.indd 11
A BÓBITA ÓVODA 2010. júliusában az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott TÁMOP – 3.1.5. – 09/A-1 Pedagógusképzés, pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben című pályázaton 3.325.690.-Ft támogatást nyert a pedagógusok fejlesztése, a pedagógiai kompetenciák szélesítése és elmélyítése témakörben. A pályázat célja, hogy a pedagógusok új módszereket, differenciált módszertant, változatos tanulásszervezési megoldásokat ismerjenek meg és terjesszék ezt a pedagó-
Otthonukat elhagyni nem tudó idős, beteg emberek ellátása, ápolása térítésmentesen, OEP finanszírozással! Kérem, hívjon! Részletes felvilágosítás az alábbi telefonszámon: (0630) 475-25-41, Patocskai Éva
gusok minél szélesebb körében. A pályázaton elnyert összegből 100 %- os támogatás biztosítható 1 fő óvodapedagógus szakvizsgás képzéséhez és az ezzel összefüggő egyéb költségekhez. A társadalmi elvárások, a családok megváltozott körülményei indokolttá teszik, hogy már az óvodákban is legyenek olyan szakvizsgával rendelkező szakemberek, akik képesek a rászoruló családok, gyerekek számára segítséget nyújtani, a problémák megoldásához hozzájárulni. Ennek elősegítésére pályáztunk és ehhez kaptuk a támogatást.
Gyöngyszemek
Vincze Judit méltatja Fohsz Nikolett teljesítményét Akadémia-Újtelep, Madárdomb és a szomszédos Kőbánya Kertváros festői, szobrászai, grafikusai állították ki alkotásaikat a Hófehérke Óvoda emeleti galériájában az 525. téren. Koszorúsné Tóth Katalin, az 1. számú választókerület képviselőjének ragyogó ötlete nyomán 19 alkotó állította ki műveit. A szeptember 3-i megnyitón részt vettek a művészek, eljött Riz
Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, Agócs Zsolt, Kőbánya-Kertváros képviselője. Riz Levente köszöntőjében kiemelte a kultúra különös fontosságát mai életünkben, s üdvözölte azt az egyedülálló kezdeményezést, amely révén a lakóközösség, a közvetlen környezet megismerheti azokat az embereket, azokat a művészeket, akik közöttük alkotnak, s hozzák létre gyöngyszemeiket.
Bemutatkozik a Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége A Társadalmi Egyesülések XVII. kerületi Szövetsége (TESZ) 18 klubból, egyesületből (1100-1200 fő) áll. A szervezetekben az idősebb korosztály jön össze. Az összetartozás, az összefogás, hovatartozás vagy egymás segítése a szervezetek természetes célja, illetve megvalósítási formája. A rendszeres találkozásokat már várják, készülnek erre az idős emberek. Ez a kikapcsolódás természetes formája számukra. A klubokban, egyesületekben 15-250 tag találja meg a közösségek éltető erejét. Van hová menni, kihez szólni, mivel a szervezetekben törődnek, foglalkoznak egymással. Találkozóikon, zenéstáncos összejöveteleiken elfelejtik betegségeiket, gondjukat, bajukat. Rendszeresen járnak kirándulásokra, fürdőhelyekre, és ezzel együtt kulturális programokat szerveznek. A Cukorbetegek Egyesülete rendszeresen végez vércukorszint mérést a TESZ minden tagja részére. A CBE Rákosmenti Klub nagy gondot fordít a tagok egészségi állapotának szinten tartásában: rendszeresen orvosi előadásokat szerveznek, látogatják, segítik egymást. A Kisállattenyésztők Egyesülete minden évben több kiállítást és ezzel egybekötött vásárt szervez. A nyugdíjas klubokban hagyományőrző énekcsoport működik, fellépéseikkel szórakoztatják egymást, ill.
más klubok tagságát. Szövetségünkhöz egy mozgássérült szervezet tartozik. Tagjaikkal mindennapos a kapcsolat. A számukra problémát okozó (akadálymentesítés hiánya) elintézni valókat támogatások szervezésével segítünk megoldani. Kifejezetten nekik, róluk szóló kulturális és szórakoztató műsorokat is szervezünk. Szövetségünk havi rendszerességgel tart klubvezetői értekezletet, melyeken elemezzük az elmúlt eseményeket, ill. szervezzük a következő időszak programjait, valamint tájékoztatást nyújtunk a klubok eseményeiről. Rendszeresen részt veszünk és képviseltetjük magunkat a kerületi koszorúzási és megemlékezési ünnepeken. Minden évben mi szervezzük és bonyolítjuk a május 9-i Győzelem Napja kerületi szintű megemlékezést és koszorúzást. A főzőversenyeken tagjaink minden évben nagy sikereket értek el. Az Idősek Világnapja rendezvény szervezésében aktívan közreműködünk, minden évben 500-600 idős embert tudunk megörvendeztetni. A megszervezett műsor mellett kisebb ajándékokat is adunk a megjelenteknek. 2009-ben ötödik alkalommal – nagy sikerrel – rendeztük meg a Kerületi Idősek Ki Mit Tud műsorát. A résztvevők várakozáson felüli
tudással, képességekkel bizonyították tehetségüket. A zsűri tagjai a kerület vezetői és az itt lakó neves művészek. A közönség (kb. 500 fő) nagy érdeklődéssel fogadta, és nagy tapssal jutalmazta a szereplőket. Nagyon örültek az általunk készített és átadott emléklapoknak. Május elsején jókedvű bográcsozással majálisoztunk. A rákosmenti rendezvényen 120 adag közösen készített gulyásleves fogyott el. Az idei évben először fogunk részt venni a kerületi autómentes napon, ahol ismét megvendégeljük egy ebéddel tagjainkat. Sakk klubunk a Baross utcai székházunkban kisebb versenyeket bonyolít le. Lövészklubunk eseményein a megjelentek kipróbálhatják tudásukat. A Kertbarát Klubok tagjai saját terményeik kiállításával jelennek meg az augusztus 20-i rendezvényen. Minden évben megrendezzük az Idősek Karácsonya műsort. A színházterem mindig zsúfolásig telt (500 fő). Óvodások, iskolások és szépkorúak (Idősek Ki Mit Tud győztesek) fellépésével emlékezetes délutánnal ajándékozzuk meg a megjelenteket. A rászorultak részére melegételosztást szerveztünk (200 fő). A tagság körében gyűjtést kezdeményeztünk, az adományként kapott könyveket, ruhákat, játékokat valamint a
kerületi vállalkozóktól kapott árukat (sütemény, alma, édesség, kenyér és péksütemény) szétosztottuk a megjelentek között, ezzel is segítve a hátrányos helyzetű embereket. A felsorolt eseményeket, programokat minden évben igyekszünk megszervezni, évről-évre több embert bevonva a munkába, mellyel az idős korosztályt segítjük. A rászorulóknak, mint hátránnyal küzdő csoportnak is segítünk munkánkkal. A működés folyamán a szervezésbe bevont aktív tagok száma 30-40 fő. A helyi önkormányzat vezetésével a kapcsolatunk megfelelő. A TESZ-hez tartozó klubok, egyesületek élete mozgalmas. Az utóbbi 2-3 évben a tagok 90 %-a vett részt programjainkon. A tagok aktív részvétele, jó hangulata, kikapcsolódása hat a környezetére, így mindig egyre több embernek tudjuk ezt biztosítani. Nagy elismerés és köszönet illeti klubvezetőinket, akik idejüket és erejüket nem sajnálva tartják egyben klubjaikat és szervezik a programokat. Klubjainkról és eseményeinkről felvilágosítást Szőke Miklós Árpádné, Ilike ad Önöknek a 06-70420-82-90-es számon, vagy személyesen is találkozhat velünk a Fuchs kastély (Pesti út 167.) első emeletén lévő irodánkban szerdánként 9-12 óra között. Lukoczki Károly elnök
2010.09.11. 8:58:40
Kapcsolat
12
www.tizenhetedik.hu
Folytatódik a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése – Jelzőlámpás gyalogátkelő helyeket tervez a Pesti és a Csabai útra
Nagy Anikó sikerrel képviseli a körzetében élőket A minap vehették birtokukba a kicsinyek az akadálymentesített Sági utcai Napraforgó Bölcsődét, amelyet döntően uniós forrás felhasználásával alakítottak ki. Jelen volt az eseményen Nagy Anikó, a körzet önkormányzati képviselője, aki nemcsak e fejlesztésnek örült, hanem annak is, hogy az intézmény területén van olyan épület, amelynek átalakításával később tovább lehetne növelni a kerületi bölcsődei férőhelyek számát. E téren egyébiránt óriásit lépett előre Rákosmente a környező kerületekhez képest az elmúlt években. A várólista 150ről ennek harmadára csökkent. Komoly fejlődés történt a csapadékvíz elvezetés terén is ezen a környéken, s a képviselő hathatós támogatásával sikerült a Zrínyi utcai kisiskola udvarának részbeni leburkolása is. – Mire emlékszik vissza legszívesebben négyéves képviselői munkájából? – Az elmúlt időszak egyik, számomra legkedvesebb, legfontosabb fejlesztése a Tápió téri játszótér felújítása volt. Az ideális környezetben fekvő területen jó másfél évtizede helyezték el az időközben elkopott, széttöredezett játszóeszközöket. Ráfért a megújulás. Sok nagycsalád mégtöbb kisgyerekének igénye volt ez. Javaslatomra a Tápió tér bekerült az önkormányzat elmúlt években megvalósított nagyszabású játszótér-fejlesztési projektjébe, és 2008 őszén fel is tudtuk avatni. Nagy öröm, hogy az emberek magukénak érzik a teret. Ez abban is megnyilvánul, hogy az új játszóeszközökre vigyáznak, a potenciális károkozókat megszólítják, figyelmeztetik vagy jeleznek nekem, kérve az intézkedésemet. – Könnyen elérik!? Azt hallottam, széles körben ismert a körzetben a telefonszáma. Igaz ez? – Igen, a Hírhozóban rendszeresen benne van telefonszámom. Így nem kell kivárni, amíg a fogadóórán hivatalosan is mód nyílik a találkozásra. Sürgős esetben könnyen elérhetnek. – Mondják, hogy jó lenne villanyvilágítás a térre, mert akkor este is focizhatnának például a fiúk. Mi a véleménye erről? – Ha tehettem volna, már kiépíttetem volna a világítást, mert közbiztonsági szempontból is fontos lenne. Terveink között szerepel is, csak kérdés, mikor lesz rá forrás. További játszóeszközöket azonban már hamarosan sikerülhet fölszerelni. A Zrínyi utcai kisiskola udvara egy részének díszburkolatához viszont sikerült meghatározó mértékű támogatást nyújtanom. Előtte itt a gyerekek esős időben sárban, szárazság idején porban jártak nyakig. A következő ciklusban jó lenne a teljes udvart pormentesíteni.
03.indd 12
– Több utcában viszont fejlesztették a közvilágítást, ugyanakkor a Cséplő utcai játszótér tervét nem sikerült megvalósítani. Miért? – A körzet közvilágításának fejlesztése számomra már 2006-ban fontos volt, amikor képviselőjelöltként ígéretet tettem a közbiztonság
kicserélték; most már elvezeti a csapadékvizet a Fodormenta utca irányába. E téren még jócskán van tennivaló. Nagyobb esőzés idején éppen ott, a Fodormenta utca elején valóságos tó keletkezik, lábszárközépig ér a víz. A Csabai út alatt fut az a vezeték, amely elvezeti a
– Ez a Bélavár utca környékén élőket is érinti, akik aszfaltos utat szeretnének már régóta maguknak. Azt mondják, hogy a szennyvízcsatorna náluk már elkészült, nincs akadálya az aszfaltozásnak. – A térségben tizennyolc utca van bitumenpermettel leburkolva, ame-
– A járdák építése terén milyen előrelépésről számolhat be a képviselő? – A Cséplőkert és a Hűvöskert utcában jelenleg is épül a járda. Korábban elkészült már a Kévekötő utcai gyalogjáró, ami körülbelül ötszáz méteres, nagyon hosszú. A Bátor utcai is kész. S ha már járdáról van szó,
A képviselő és a kicsinyek a Napraforgó Bölcsődében javítására, az itt élők biztonságérzetének növelésére. Ennek elengedhetetlen része, hogy az esti-éjszakai órákban több lámpa világítsa meg az utcákat. A Cséplő utca és az Egerszeg utca közötti zöld területet szintén fejleszteni szerettem volna, hiszen ott is rendezettebb viszonyokat kellene teremteni. A játszótérrel ez ragyogóan megvalósítható lett volna, tervem találkozott az ott élők elképzelésével is. Csakhogy 2006ban nem volt pontos információnk arról, kinek a tulajdonában van a terület. Képviselővé választásom után szembesültem azzal, hogy a XVII. kerületi önkormányzat korábban átadta a fővárosnak. A főváros pedig magánszemélynek értékesítette. Nagyon sajnálom, hogy így történt. Nem rajtam múlott, hogy nem lett ott játszótér. – A csapadékvíz-elvezetés terén viszont meg kell említeni a Vanília utca átépítését… – Igen, ez egy nagyon fontos fejlesztése volt az elmúlt időszaknak. Ezen a környéken többszöri, súlyos vízelöntéseket szenvedtek el a lakók, ami az ötvenmillió forint értékű fejlesztéssel megszűnt. A beruházás során a Csordás utcai csővezetéket
vizet a mezőre, a Malom-árokig. A megoldás az lesz, hogy az esővizet eljuttatjuk egészen a Rákos-patakig. Ez a vezetékrendszer vízgyűjtő funkciót is ellát. A Bélavár, a Napkelet és más környékbeli utcákban keletkező csapadékvíz-tömeg ezen át jut majd el a Malom-árokhoz, s a Rákos-patakba. E terület csapadékvíz-helyzetének rendezéséhez komplex rendszer kiépítésére van szükség. A csapadékvíz-csatorna a Balassagyarmat utcánál indul majd a Csabai útig, illetve a Kasza utcától megy a Rákos-patakig. Az előkészületi munkálatok során a Kasza utca és a Rákos-patak között kisajátítottunk telkeket, az önkormányzat több tíz millió forintot költött arra, hogy a szükséges fejlesztésekhez a terület rendelkezésre álljon. A beruházás megvalósulásának az én számomra az a legnagyobb biztosítéka, hogy a Fehér útig tartó buszsáv megépítése már folyamatban van. A buszsáv Csabai út és Maroshévíz utca közötti szakasza viszont csak akkor épülhet ki, ha ez a csapadékvíz-elvezető csatorna elkészül. Az itt lakók tehát joggal bízhatnak abban, hogy hamarosan rendezett lesz a környék esővíz-elvezető hálózata.
lyek nagyon gyorsan kikátyusodnak. Az önkormányzat viszont addig nem kap engedélyt a különböző hatóságoktól az aszfaltozásra, amíg a szennyvíz mellé a csapadékvíz-elvezető csatornarendszer ki nem építi. Ennek megvalósítása mintegy négyszáz millió forintba kerül. Az aszfaltozásra uniós pályázatból szeretnénk pénzt előteremteni. Eddig is a legjobb pályázók voltunk a fővárosban a többi kerülethez képest, ezért bízunk abban, hogy Rákosmente ilyen irányú eredményes gyakorlata folytatódik. Amikor az új összetételű önkormányzat vette át a kerület irányítását, akkor szembesültünk azzal, hogy Keresztúr szívében nemcsak egyszerűen az aszfaltutak megépítése maradt el, de elődeink még előkészítő munkákat sem végeztek, terveket sem készítettek rá. Pedig csak ez a folyamat közel két évet vett igénybe. Azt kell mondjam, hogy a körzet aszfaltozásnak, komplex infrastruktúra fejlesztésnek ügye többet haladt előre az elmúlt négy évben, amit az azt megelőző tizennégyben. Biztos vagyok benne, hogy a következő ciklus első felében megoldódik ez a probléma.
hadd hívjam föl a figyelmet a Rákospatak menti kerékpárút szeptember végi átadására. Az az én körzetemen is áthalad, nagyon kellemes szabadidős lehetőséget kínál majd mind a kerékpárosoknak, mind a sétálóknak. – Utak? – Nálunk az útfelújítások jelentettek jelentős változást. Megújult az Oroszvár, a Tápióbicske, a Kaszáló, az Ásvány utca, továbbá a Csordás utca vége, a Vanília utca eleje, a Tápiógyörgye és a Sági utca eleje, illetve a Tápiószecső utca egy része. – Régóta indokoltnak tartja jelzőlámpás gyalogátkelőhelyek létesítését. Miért lennének ezek fontosak? – A Pesti úton és a Csabai úton lenne ezekre szükség elsősorban, közel a buszmegállókhoz, a folyamatosan haladó autók miatt. Mióta jobb az Elágazás gépkocsi áteresztő képessége, egyszerűen nem tudnak átmenni az emberek a túlsó oldalra, a buszhoz. A Fővárosnak jeleztük már az igényünket. Egyelőre várunk. Őszintén reméljük, hogy az önkormányzati választások után Budapest irányítása is megújul, s hatékonyabb lesz az együttműködés a kerületekkel.
2010.09.11. 8:59:06
www.tizenhetedik.hu
Állati
13
Ha a méh nem kiskutyákkal van tele… A tenyésztők kivétel nélkül ismerik (hírből vagy saját tapasztalatból) – okkal rettegnek is tőle –, a hétköznapi kutyatartó szinte semmit nem tud róla. Elsősorban idősebb kutyákban előforduló megbetegedés, de itt is vannak kivételek. Így akár az első
dinak oda kell figyelni? A tüzelés a megszokottól eltérő lehet: intenzívebb, erősebben festődő, elhúzódó vérzés. A kutya bágyadt, kedvetlen, nem motiválható. Láz lehetséges, de nem jellemző. Hányás, hasmenés csak előrehaladott állapotban jelentkezhet, és ami nagyon fontos,
mielőbbi terápiára. A kezelésére két lehetőség van. Az állat egészségmegőrzése szempontjából a legoptimálisabb megoldás a méh és petefészek műtéti eltávolítása. A betegség következtében kialakuló toxikus állapot miatt a műtéti beavatkozás sürgősségi
vagy második tüzelésen átesett kutyusnál is kialakulhat - kifejezetten a tüzeléshez köthető (a párzásnak nem kell bekövetkeznie!). Igen alattomosan fejlődik ki, ezzel együtt a végkifejlet is kérdéses, mely sokban függ a kutyus általános állapotától. Sok esetben a fedeztetés is megtörténik, és a gazdi abban a boldog tudatban számolja a heteket, hogy a kutyus nemsokára egy szép alommal ajándékozza meg. Így amikor az ellés helyett a méhkivétel kerül sorra, döbbenten állnak a történtekkel szemben. A betegség tünetei az esetek többségében a gazdik számára a kezdeti stádiumban nem minden esetben megfoghatók, illetve sokszor csak jó néhány nap elteltével tulajdonítanak jelentőséget nekik, pedig az idő jelen esetben fontos tényező. Mik azok a tünetek, amire a gaz-
a megszokottnál többet iszik!!! Maga a kórfolyamat a következő. A tüzelési időszak alatt a méh E. Coli baktériumokkal fertőződik be, melyhez nem szükséges a párzás. Általában megelőzi a méhnyálkahártya cisztás elfajulása. Az idő előrehaladtával a cisztás hólyagok fölrepednek, az intenzívebb vérzés következtében az átlagosnál erősebb hüvelyvérzést eredményeznek. Ez a véres milliő különösen fogékony táptalajt biztosít a kórokozóknak. Ezt követően néhány hét, 1-2 hónap után kialakul a gennyes tartalom a méhben. A gennyes méhből fölszívódó toxikus anyagcsere-termékek a fenti tünetegyüttest eredményezik. Az ultrahang-készülékek megjelenésével az állatorvosoknak megvan a lehetőségük a betegség gyors differnciál-diagnosztikájára, és a
műtét kategóriába tartozik. Kritikus állapotú kutyáknál azonban egykét napos, az operációt megelőző roboláló infúziós kezelés szükséges lehet. Gyógyszeres kezeléssel is lehet próbálkozni, több-kevesebb sikerrel. Ezek a készítmények a nyakcsatornát megnyitják és a méhfal-izomzat összehúzódását idézik elő. Miután az állat élete forog kockán, ez a megoldás csak abban az esetben jöhet szóba, ha a kutyus gazdija teljes mértékben elzárkózik a műtéti megoldástól. Dr. Bőr Tamás Kisállatgyógyász szakállatorvos Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja Napkelet Állatorvosi Rendelő Ambuláns, Diagnosztikai és Műtéti Centrum 1174 Bp., Széchenyi utca 36. Tel.: 256-41-78 www.allatorvos17.hu
03.indd 13
2010.09.11. 8:59:18
2010. szeptember 18án (szombaton) 9-13 óráig
VÉRADÁS
Régi idők szellemében SÖR – VIRSLI MINDEN VÉRADÓNAK Helyszínen vérnyomás és vércukorszint mérés Helyszín: Bp. XVII.. Kaszáló utca 47. az új piac épületében Kérjük, hozza magával TAJ kártyáját és személyi igazolványát.
Mérlegen a képviselő testület augusztusi ülése Dr. Hrutka Zsolt önkormányzati képviselő, (MSZP), álláspontja
ÉSZREVÉTEL A képviselő-testület augusztusi ülésén ismét napirendre került az egykori csabai strand ügye. Szinte napra pontosan két év telt el azóta, hogy a képviselő testület 2008. augusztus 28án tárgyalta a volt rákoscsabai strand megvásárlására irányuló előterjesztést. Akkor a kerület polgármestere, Riz Levente azt mondta, hogy megbízott egy építész csoportot, akik ilyen típusú beruházásokban is járatosak, hogy készítsenek javaslatokat. Majd hozzátette: „Szeretnénk hamar megtalálni azt az ideális megoldást, amivel ez a terület fejleszthető, bízom benne, hogy ez az anyag majd megmutatja ezt az utat. Nem gondolom, hogy ez probléma lenne.” Mivel a testületi ülésen egyértelmű volt a kerületvezetés azon szándéka, hogy az egykor szebb napokat látott strand területén az itt lakók sportolási, illetve aktív kikapcsolódási igényeinek teret adó létesítményt kíván létrehozni, a szocialista frakció is megszavazta a terület megvásárlását. Mindezek után hidegzuhanyként ért bennünket, hogy az egykori strand területét az önkormányzat határozatlan időre haszonkölcsönbe kívánja adni a Rákosmente Kft-nek. A szerződés értelmében a cég lehetőséget kap arra, hogy kerületben keletkező zöldhulladékot ott tárolja és feldolgozza, s ennek során ezt a területet zöldhulladék beszállítására, válogatására, továbbá a szociális célra kiosztandó tűzifa tárolására, illetve az ágak, gallyak és egyéb nyesedékek aprítékolására használja. A vita során elhangzott arra a kérdésre, hogy mi lett a sorsa a két évvel ezelőtt elkezdett „építész csoporti munkának”, amitől a polgármester annyira várt, és mennyit
fizetett ezért az önkormányzat, azt a választ kaptuk Riz Leventétől, hogy „néhány építész barátomat, ismerősömet megkértem, hogy segítsen. Ezért semmilyen szerződést, és egyetlen egy fillér, forint közpénzt nem fizetett az önkormányzat, tehát ez pusztán egy teljesen baráti szívesség volt.” Ez már önmagában is furcsa, hiszen a képviselő-testület még meg sem hozta a döntését a terület megvásárlásáról, amikor a kerület vezetője már megbízta az építész barátokat, hogy készítsék el a „tanulmányt”. Ezek után két év telt el úgy, hogy a képviselőtestület nem kapta meg a „szakértői tanulmányt” és a polgármester a hivatali kollégáival közösen úgy gondolta, hogy a strandot és a Rákoscsabán található „sülylyedő kastélyt” egy portfólióba összevonva „egy jó árukapcsolást lehet kitalálni” és befektetési lehetőségként meghirdetni. Miközben a polgármester a testületi ülésen elmondta, hogy „rendkívül jó” döntésnek tarja a strand megvásárlását, mert saját bevallása szerint az egy „aranytartalék”, ami „évről évre többet fog érni”, arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy ezt az értéknövekedést a 110 milliós vételár, a 176 milliós becsérték, vagy esetleg egy eddig ismeretlen öszszeghez képest kell értenünk? A kerület pénzéből eddig 110 millió forintot költött az önkormányzat arra, hogy a lepusztult és funkcióját vesztett strand újra a kerület lakosságát szolgálja. Rejtély, hogy a polgármester egy ekkora értékű beruházás esetén miért „barátokkal”, számon kérhető, szerződésben kikötött konkrét feladat-meghatározás nélkül készíttetett tanulmányt? Továbbá miért döntött úgy kollégáival, hogy két, egymástól területileg és funkcióját tekintve is különálló ingatlant közös portfólióba összevonva hirdet meg, ezzel is elriasztva az arra esetleg pályázni kívánó befektetőket? Ezek után talán nem meglepő Riz Leventének a vita során tett őszinte beismerése: „az ember kitűz célokat, de ez akkor valósulhat meg, ha van olyan befektető, aki ebben fantáziát lát. Két év eltelt, egyelőre nem találtunk befektetőt.”
Tehetséggondozás. A nyolc évfolyamos képzés iránt ér-
deklődő tanulók számára, a tehetséggondozó program keretén belül felkészítést tartunk: 2010. október 6-tól – 2011. január 19-ig. A tematika a központi felvételi anyagának típusfeladatait fejleszti készség-szintre. A 60 órás képzés a: matematika, magyar nyelv és irodalom és a képességfejlesztés területeire terjed ki. A tanulók bármelyik 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezhetnek a felkészítés után. A 2010/2011-es tanévben, a 4. osztályt végző, jó képességű, terhelhető tanulók számára nyílik lehetőség a célirányos felkészülésre. A szülői értekezlet időpontja: 2010. szeptember 29. 17.30-kor a 39-es teremben, a Balassi Gimnáziumban. Előzetes érdeklődés a szervezőtanárnál: Faragó Ildikó-magyartanár e-mail cím:
[email protected]
03.indd 14
www.tizenhetedik.hu
Testületi ülés – véleményoldal
14
Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő, (Fidesz), álláspontja
ÉSZREVÉTEL Egy sikertörténetről szeretnék itt a képviselő-testületnek beszámolni. Mint Önök is tudják a 2006-ban felálló új vezetés fő célként, tűzte ki maga elé a közösségi közlekedés fejlesztését, ennek kapcsán a kerület jó adottságainak kiaknázását. Ilyen jó adottsága Rákoskertnek a VASÚT és a helyi civilek által megmentett vasútállomás. Körzetem a 22-23-as kilométerkőnél fekszik, ami azt jelenti, hogy a fővárosban Rákoskert található a legtávolabb a belvárostól, vagyis az itt élőknek kell a legtöbbet utazniuk belvárosi munkahelyeikre, iskoláikba. 2008-ban elkezdődött egy szakmai munka mely során tervek készültek arról, hogy hogyan lehetne a vasútra „ráhordani” az utazókat. Több elképzelés is volt, de végül a ma a szórólapokon és az újságokban is látható útvonal győzött. Akkor néhány helyi politikai erő ellenkampányba kezdett azért, hogy megakassza ezt a beruházást. A tiltakozást a Rákoskerti Vasútállomásért Alapítvány vezetője (Árvay Ferencné) is támogatta, sőt talán szervezte is. Fohsz Tivadar és én, mint helyi képviselők több felmérést is készítettünk, amikből rendre az derült ki, hogy a rákoskertiek többsége, a vasúttal utazók 90%-a támogatja az új busz beindítását. Az elmúlt évben megépült a P+R parkoló
és idén a buszforduló és a kerékpártároló is. Egy dolog hiányzott a 197-es beindításához, ez pedig a sofőrök részére kialakított pihenőhelyiség volt. Néhány hete a BKV illetékesei egyeztetésre hívták a vasútállomás üzemeltetőjét (Árvay Ferencnét), aki szerződésben vállalta, hogy ingyen biztosít mosdót és pihenőhelyet a buszvezetőnek. Egy feltétele volt, amit korábban az önkormányzat is kért, hogy környezetbarát buszok közlekedjenek a vonalon. Mai tapasztalatom a következő: a Pest felől beérkező egyik vonatról 42 utas szállt le, akik közül 14 busszal ment haza. Az átadáson a BKV szakemberei elmondták, hogy kb. egy év kell, ahhoz, hogy az utasok megszokják az új járatot, szerintem itt nem kell majd ennyi idő. A visszajelzések rendkívül jók, ma két-három utas is jelezte, hogy a jövőben nem autóval, hanem busszal fogja megközelíteni a vonatot. Ez lenne a cél, hiszen a platánfasor védelme és a környék lakóinak nyugalma miatt fontos lenne, hogy minél többen válaszszák a közösségi közlekedést az autó helyett. Egy utas most délután azt is elmesélte, hogy Kőbányán dolgozik, ahová eddig a 162-es utazott 53 percet oda és 55 percet haza. Ma 26 perc alatt beért, és ha a busz azonnal indul, akkor 31 perc alatt haza is jut. Sokan már újabb ötletekkel kerestek meg: Ők azt is jelezték, hogy a nagy távolság miatt új megállót szeretnének a Művelődési ház és a Sáránd utca között. Ezzel az igénnyel már én is többször találkoztam, remélem néhány év alatt ezt is sikerül megvalósítani, hiszen az eddig elzárkózó BKV-s szakemberek az átadó sajtótájékoztatón megfontolásra javasolták az igényt.
Indul a színházi évad Szeptember 18-án tartja a 2010/2011-es évad első bemutatóját a Gózon Gyula Kamaraszínház, jelentették be szeptember 6-án sajtótájékoztatón. Harold Pinter: A születésnap című darabja kerül színre Csiszár Imre rendezésében. A főbb szerepeket Lőte Attila, Tímár Éva, Lux Ádám és Újvári Zoltán alakítja. Újvári Zoltán a mai tájékoztatón elmondta, rákosligeti lévén különösen nagyszerű érzés számára a Gózon Színházban fellépni. -- Abban a színházban, amely annak idején -- más produkciók mellett -- Brecht Kurázsi mama című művének színpadra állításával olyat kimagasló színházi érzékről tett tanúbizonyságot, amelyre egyetlen fővárosi nagy színház sem mert vállalkozni -- mindezt Csiszár Imre rendező emelte ki, aki a Kurázsi mamát rendezte Rákosligeten. Novemberben kerül színpadra a budaörsiek vendégjátéka Vajda Katalin: Anconai szerelmesek című zenés komédiája, Harangi Mária rendezésében. Februárban Scwajda György: Himnusz című komédiáját mutatják be Árkosi Árpád rendezésében. 2011 áprilisában mutatják be az Írma, te édes című zenés komédiát Dávid Zsuzsa rendezésében, Nagyváradi Erzsébettel Írma szerepében.
2010.09.11. 8:59:26
www.tizenhetedik.hu
Rákoscsaba - Újtelepen eladó 606 nmes saroktelken, 60 nm-es (2 szoba + konyha+kamra+ fürdőszoba)+ terasz önálló téglaház. A ház vagy erősen felújítandó, vagy bontandó. Ezt az állapotot tükrözi az ár is. Az ingatlan kiváló elhelyezkedése miatt nagyon jó ajánlat ! Akciós ára: 16 Mft Referens: Ledniczky Erika + 36 70 322 4322 www.realhaus.hu sorsz.: 2876 Nagytarcsán, központhoz közeli telken eladó újépítésű, befejezetlen, összkomfortos egyszintes, 67 nm-es családi ház. Helyiség lista: előszoba: 4,7 nm, WC: 1,4 nm, kamra: 1,4 nm. közlekedő, 4,1 nm, konyha: 5,3 nm, fürdőszoba:3,8 nm , étkező: 11,3 nm, nappali: 20,2 nm, háló: 14,4 nm. A telken van még egy felhasználható, vagy lebontandó vályog épületrész is. A telek mérete: 1383 nm. Érdemes megnézni, ennyiért még telket sem kap ! Irányára: 10,9 Mft Referens: Szenyán Csilla+ 36 30 996 7918 www.realhaus.hu sorsz.: 2877 Rákosligeten, 4 éve épült emeleti, társasházi lakás eladó. Hasznos lakóterület 70 nm, + 2x10 nm-es kellemes erkély. Helyiségek: tágas, világos, nappali
Sorházi lakás XVII. ker. madárdombi sorházi középső lakás 30.9 mFt-ért tulajdonostól eladó. www. gyurgyalag. neobase.hu
Borszőlő eladás! Fehér és vörös borszőlő eladó házhozszállítással, megrendelésre Rákosliegeten, Németh Lászlótól. Ugyanitt 5-ös és 30-as műanyag rekeszek és tejesládák eladók. Érdeklődni az esti órákban: 25692-94 telefonon, napközben a (0620)9-430-900 mobil elérhetőségen.
03.indd 15
15
Ingatlan
erkélykapcsolattal, amerikai konyha pulttal leválasztva, külön étkező, kádas fürdőszoba, külön WC, egy félszoba és egy erkélykapcsolatos hálószoba, valamint előszoba és beépített gardrób. A lakás klimatizált, cirkófűtéses, egyedi mérőórák vannak. Felfelé kb. 40 nm-rel még bővíthető, a tetőtér beépíthető a kiállások fent vannak. Az árban benne van a szép konyhabútor, és fürdőszoba bútorok. Jó kialakítású, fiatalos, szép otthon remek környezetben ! Fix ára: 22 Mft Referens: Ledniczky Erika + 36 70 322 4322 www.realhaus.hu sorsz.: 2875
Rákosligeten, 800 nm-es telken lévő egyszintes, fafödémes, családi ház (76 nm + 15 nm terasz ) rendkívül jó áron eladó. A gondozott, parkosított telken önálló téglaépítésű garázs (+szerelőakna) is van. A ház helyiségei: pince+kazánház: 10 nm, előszoba: 9 nm, nappali: 23 nm, hálószoba: 22 nm, konyha: 9,5 nm, fürdő: 5 nm, kamra: 3 nm. A szobákban szép faparketta van, a többi helyiség járólapos. Fürdőszoba zuhanyzós. Fűtés: gázcirkó + cserépkályha A masszív, kívül -belül kiváló állapotú házra beköltözéskor nem feltétlenül
kell költeni. A konyhabútor gépesítve az eladási árba beletartozik. Fix ára: 22 Mft Referens: Ledniczky Erika + 36 70 322 4322 www.realhaus.hu sorsz.: 2871 Rákoskeresztúron, a Home Center közelében eladó egyszintes, összközműves, ikerház egyik fele. A 675 nmes telek kizárólagos használati megosztása meg van. Közművek leválasztottak. A ház 70 nmes: nappali + két háló, fürdőszoba WC, veranda. A ház alatt kis száraz pince is van. Az ingatlan állapota jó, igény szerint bővíthető, átalakítható, felújítást most a fürdőszoba igényel. Rendkívül kedvező ajánlat a kis kertes házra vágyók számára ! Irányára: 15,9 Mft Refererens: Szenyán Csilla +36 30 996 7918 www.realhaus.hu sorsz.: 2878 Rákoskeresztúr központhoz közel 4 emeletes ház 4.emeletén eladó 58 nm-es jó állapotú 1+2 1/2 szobás, (étkező, gardrób helyiség, külön WC, külön fürdőszoba) erkélyes lakás. A bejáratnál biztonsági ajtó, a nappaliban klíma, az ablakokon szúnyogháló van. A konyhabútor, elszívó, és a beépített mosogatógép + tűzhely marad. A lakásban most telepítettek a radiátorokra hőmennyiségmérőt, idén ősztől egyedi fogyasztást kell csak fizetni. Közös költség : 8800 Ft
Fix ára: 9,5 Mft Referens : Ledniczky Erika + 36 70 322 4322 www.realhaus.hu sorsz: 2858 Rákoscsabán, aszfaltozott utcában 605 nmes telken 1963-ban épült betonfödémes, összkomfortos, önálló, 70 nm-es, 2 szobás családi ház. Az épület belsőleg eredeti állapotú, külsőleg azonban új színezést kapott, valamint a tetőt is javították. A két szoba között átrakást igénylő cserépkályha található, egyébként a jelenlegi fűtés gázcirkóról történik. A telekre nyári konyhát, tárolóépületeket és pincét is építettek. A kertben fúrt kutat is létesítettek. Több gyümölcsfát is telepítettek: sárgabarack, szilva, dió, körte, szőlő, ribizli, meggy Irányár: 18,5 M Ft Referens: Szabó Erika + 36 70 322 4318 www.realhaus.hu sorsz: 2855
Csak készpénzes vevőnek ! Rákoscsaba-újtelepen osztatlan közös telken lévő, 2,5 szobás összkomfortos házrész, 422 nm-es saját telken. Hangulatos kiskapun keresztül érkezünk az ingatlanra. A lakást egy nyitott és azután egy zárt teraszról közelíthetjük meg. A ház 72 nm-es: előszoba, étkező+ nappali, konyha, kamra, fürdőszoba+WC, 2 szoba. Az épületet 2004-ben rendesen felújították. Külső dryvit szigetelés és színezés, valamint kicserélték a burkolatokat, a villany- , a víz-, gáz-, fűtés-, vezetékeket. Az ipari áram (380 ) is bevezetésre került. A kertben nyári konyha és tároló épületek is helyet kaptak, termő gyümölcsfák és díszfák is találhatók. Ráfizetéssel kerületi panelcserére is érdekes ! Irányár: 16 M Ft Referens: Szabó Erika + 36 70 322 4318 www.realhaus.hu sorsz: 2854 XVI. kerület Centenáriumi Lakótelepen lévő III. emeleti 52m2-es 2 szobás lakás eladó. A lakás felújítás alatt van, jelenleg a fürdőszoba és az egyik szoba van
kész, A szobák szőnyegpadlóval vannak borítva, a mellékhelységek linóleummal burkoltak. Közlekedés szempontjából ideális, bevásárlási lehetőségek a közelben vannak. Fixár: 9,9 Mft. Referens: Hajdú Péter 70/322-4317 www. realhaus.hu. sorsz.: 2848 Rákoskeresztúron, a központhoz közel, 732 nm-es saroktelken, az 50-es években épült 80 nm-es, 3 szobás önálló, összkomfortos, fafödémes családi ház. A két bejárattal rendelkező ház, korának megfelelő állapotú. Az ablakokra hagyományos faredőnyöket szereltek. A burkolatokat kővel, pvc-vel és szőnyegpadlóval oldották meg. A lakásban a fűtés gázkazánon keresztül radiátorokkal történik. A telken nyári konyha, tároló épületek is találhatók. A kertben termő gyümölcsök több családot is el tudnak látni: csemege szőlő, birs, meggy, szilva. A házat, a viszonylag nagy telek miatt, elsősorban több szabadidővel rendelkező, , kerti munkát szerető házaspárnak ajánlom. Irányár: 16 M Ft Referens: Szabó Erika + 36 70 322 4318 www.realhaus.hu sorsz.: 2853
Rákoskeresztúron, a központhoz közel, jó állapotú, masszív, 60-as években téglából épült 72 nm-es, egyszintes ház (3 szoba+ konyha, fürdőszoba, nyári konyha, borospince, garázs), amely 708 nm-es telken áll. A tető 4 éve lett felújítva. Fűtés gázkonvektor, cserépkályha, vegyes tüzelésű kályha. Burkolatok cseréje, fürdőszoba felújítás, fűtésrendszer korszerűsítés aktuális. A kert végében termő, gondozott szőlőlugas van. Amennyiben a kert nagy, (használati megosztással) a szomszéd szívesen gondozza továbbra is a szőlőt. Aszfaltút, jó közlekedés. rányára: 17,5 Mft Referens: Ledniczky Erika + 36 70 322 4322 www.realhaus.hu sorsz.: 2820
ERŐSEN MEGNÖVEKEDETT ÜGYFÉLKÖRÜNK MIATT KERESÜNK KIADÓ PANELLAKÁST, HÁZRÉSZT ÖNÁLLÓ HÁZAT, A XVII., X., XVI. KERÜLETBEN, PÉCELEN, GYÖMRŐN, NAGYTARCSÁN. REGISZTRÁLT ÉRDEKLŐDŐK, BIZTONSÁGOS ÜGYINTÉZÉS! ÜGYVÉDI HÁTTÉR AZ ÖN ÉRDEKÉBEN IS! VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT: + 36 70 322 4322, + 36 70 322 4318, 256-5641
[email protected]
2010.09.11. 8:59:35
16
www.tizenhetedik.hu
Hirdetés
Joe nagymama titkos receptje Itt az ősz, s az Erdős Renée Házban működő Renée Cafée, a kerület egyetlen szemes kávézója és szálas teázója, készen áll arra, hogy kellemes emlékeket adjon a vendégeknek. Az indián nyár talán még ad lehetőséget meginni egy kávét a kertben, de rossz időben is kiváló találkozóhely a pincében működő kávézó-teázó. Az aktuális programok mindig követhetők az www. erdosreneehaz.hu honlapon. Egy rövid kivonat: Szeptember 18-án 18 órától fellép a KvarTonus Jazz Group, ahol újra fellép Strausz Eszter, Vörös László, Csizmás András és Geröly Tamás Sándor. Lesz ismét Singlish, ahol fellép Steve Jones, aki gitáron és bendzsón ad elő számos híres angol-szász népdalt, természetesen angolul. Újra beindulnak az esti nyelvi asztalklubok, ahova bárki jöhet, aki az adott nyel-
ven (angolul, németül, oroszul) szeretne egy jót beszélgetni. Megérkezett az újabb süteményválogatás a Classic Farm-tól is: természetes alapanyagokkal, Joe nagymama titkos receptje szerint készített szedertorta, illetve ananásztorta! Persze nemcsak ezeken a napo-
Példás fejlesztési együttműködés Az új lakókert kétszintes sorháElindult az Elephant Cégcsoport strázsahegyi fejlesztése a főváros zakból és háromszintes társasházi XVII. kerületében. A már épülő épületekből áll majd, ahol minden élelmiszer áruház mellett 2011- földszinti lakáshoz önálló kertrész től egy látványos, jól megterve- is tartozik. A lakókert területén belül – egy zett lakókert építését kezdi meg az 4400 négyzetméteres telken – 100 Elephant Holding. – Jó hír, hogy mára a XVII. kerü- fős óvodát is épít a cég, melyet anleti fejlesztésünk is eljutott a meg- nak elkészülte után önkormányzati valósítás előtti fázisba, így a piaci kezelésbe ad. helyzettől függően az építkezés már 2011-ben elindulhat – mondja Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője. Az induló beruházást a Fővárosi Tervtanács mintaértékű lakóparknak minősítette, mely előkészítése során példaértékű együttműködés valósult meg a XVII. kerületi önkormányzat, a tervező és a beruházó között – közölte a zöldövezeti fejlesztéseiről ismert Elephant Holding. A leendő kerületi óvoda látványterve
03.indd 16
kon, hanem minden nap továbbra is közel 20 fajta kávéból lehet válogatni, ha szeretne helyben kávézni. De haza is viheti, hogy otthon főzze meg. Ha inkább teázni szeretne, továbbra is válogathat közel 20 fajta zöld-, fekete-, gyümölcs- vagy vörösteából. Mindez kiegészül biotortákkal és kizárólag természetes anyaggal készített répatortával és Brownie-val is, illetve különböző ajándéktárgyakkal.
Az Elephant Holding a lakónegyed Pesti út felöli oldalán üzleteket és irodákat tervez, amelyek kiadhatóságát kedvezően befolyásolhatja, hogy már idén megnyílik a leendő lakókert szomszédságában egy élelmiszer áruház. Az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében az Elephant Holding 1,5 milliárd forint értékben közcélú fejlesztésekkel járul hozzá Rákosmente közintézményi és infrastrukturális fejlődéséhez. Ennek egyik első eleme, egy korszerű, minden elvárásnak megfelelő játszótér megépítése volt, melyet a zöldövezeti lakásépítő egy 2009-es Mikulás ünnepségen adott át a kerületi gyerekeknek. A beruházó további két játszótér és egy budapesti jelentőségű elkerülő főút építését is vállalta a kerületben.
2010.09.11. 9:00:18