ELŐTERJESZTÉS
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 30-i ülésére
Tárgy: Pályázat benyújtása az óvodai konyha felújítására Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Előterjesztés elkészítésében részt vett: Városüzemeltetési Osztály Előterjesztés előkészítésében közreműködnek: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság Pénzügyi Ellenőrző Bizottság Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság
Láttam:
Sümegi Attila jegyző
Tisztelt Képviselő-testület! A Nemzetgazdasági Miniszter 2016-ban is meghirdette a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatására vonatkozó pályázati felhívását, mely keretében lehetőség nyílik óvodai gyermekétkeztetést szolgáló konyha fejlesztésére. Erre vonatkozóan 2015-ben benyújtott pályázatunk forráshiány miatt támogatásban nem részesült. A tervezett fejlesztést a TOP-1.4.1-15 pályázat keretében is szerepeltettük, azonban ettől függetlenül célszerűnek látjuk, hogy a célzott, hazai forrású felhívásra is benyújtsuk, a tavalyival egyező tartalommal. A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde Alkotmány utca 12. alatti feladatellátási helyén évek óta már csak befejező konyhaként működik a korábban főzőkonyhaként kialakított helyiség. A funkcionális változás, az építés óta eltelt közel 40 év, valamint a változó jogszabályi előírások miatt a konyha átalakítása szükséges (mind építészeti, mind eszköz tekintetben). Ez korábban megtervezésre került, összhangban a későbbiekben kialakítandó tornateremmel is. A pályázati felhívásnak megfelelően előkészítésre került a műszaki dokumentáció: a csatolt alaprajz szerint kerül átalakításra a konyha, szabályos külső bejáratokkal megoldva az étel beszállítást, illetve az ételmaradék kiszállítást. Kialakításra kerül a jogszabályban (a vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet) előírt illemhely, és mosdó is. A 2015. évi pályázattal egyezően került a pályázat összeállításra, frissített árajánlatok alapján. Az építés költségvetése bruttó 18 757 178 Ft (mellékletben foglalt árajánlat alapján) Az eszközbeszerzés költségvetése bruttó 5 124 323 Ft (mellékletben foglalt árajánlat alapján) A projekt teljes költségvetése a fentiek alapján összesen 23 881 501 Ft. A pályázat előírása szerint a támogatás mértékét a település adóerő-képessége határozza meg. Zirc esetében ennek összege 19 429 Ft/fő, ennek értelmében a fejlesztési költség 15%-val egyező mértékű önerő biztosítása szükséges. A fentiek szerint a projekt költségvetése a következők szerint alakul: Összes költség (100%): 23 881 501 Ft Igényelt támogatás összege: (85%): 20 299 275 Ft Önkormányzati önrész összege (15%): 3 582 226 Ft Kérem a Képviselő-testületet, hogy támogassa a pályázat benyújtását! Zirc, 2016. június 21. Ottó Péter polgármester
Határozati javaslat Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének …/2016. (VI.30.) határozata 1./ Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be „a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása” keretében a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde Zirc, Alkotmány utca 12. sz. alatti (1905 hrsz) épület konyha fejlesztésére. A fejlesztés célja: A fejlesztés bruttó összköltsége: A fejlesztés forrásösszetétele: Állami támogatás (85 %) Önerő (15 %) 2./
Óvodai befejező konyha fejlesztése 23 881 501 Ft 20 299 275 Ft 3 582 226 Ft
A Képviselő-testület a fejlesztéshez szükséges 3 582 226 Ft, azaz hárommillióötszáznyolcvankettőezer kettőszázhuszonhat forint önrész összegét az Önkormányzat 2017. évi költségvetése terhére biztosítja.
Felelős: Határidő:
Ottó Péter polgármester 1., és 2. pont esetében: azonnal
℡ Kereskedelem: +36 34 510 037 ℡ Alkatrészrendelés: +36 34 514 660 ℡ Márkaszerviz : +36 34 514 660
Cím:
E-mail:
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected]
Bankszámlaszám: MKB Zrt. 10300002-40000877-00003285 Közösségi adószám: HU11186353 Adószám: 11186353211
Ügyintézıjük: Levelünk sz: Ügyintézınk: Dátum:
Zirc Városi Önkormányzat 8420 Zirc, Március 15.tér 1.
Varga Gábor a301/2016 Holczinger Bettina 2016.06.21
E-mail:
[email protected]
Árajánlat Köszönettel vettük T. Cím megkeresését, melyre az alábbi ajánlatot adjuk: Poz.sz.
Kód
1
GES-003
darab
Össz. nettó ár (Ft)
Elektromos statikus sütı 449 000 Egyedi kialakítású önálló sütıegység; 3 db sütı egybe van építve, egy egységet alkot Alkalmas GN2/1-es valamint 2 db GN1/1-es edények befogadására Erıs önhordó szerkezet; Kapacitás: 3xGN2/1 Sütési hıfoktartomány fokozatmentesen 50C° -270C° között szabályozható Választható külön alsó vagy felsı főtés 320 °C-on Dupla panoráma biztonsági ajtóüvegek melyek mosogatógépben tisztíthatók Belsı sütıtér megvilágítással rendelkezik A felépítmény és a sütıdob rozsdamentes kivitelben készül Méret: 800x800x1600 mm Sütıdob belmérete: 3 darab 690x550x280 mm Súly: 160 kg Feszültség: 3N x 400 V; 50 Hz Teljesítmény: 10,35 KW Áramfelvétel: 3x15 A Az edényzet nem tartozék!
1
449 000
2
1/1 gn edény rm.acél 65mm
2 900
4
11 600
3
2/1 gn edény rm.acél 65mm
6 200
6
37 200
134 000
2
268 000
4
NM 603
Megnevezés
Rm. hárommedencés nagykonyhai mosogató vízleeresztıvel, túlfolyóval, szifonnal, állítható lábbal Medence méret: 500x400x300 mm Befoglaló méret: 1800x600x850 mm Tömeg:44,5 kg 1. oldal
Ár (Ft/darab)
5
KF-605 KO
Rozsdamentes húsdaráló segédgép egy-, és kétélő kés; 3,5,8 mm-es lyuktárcsa; etetıtál; tömıfa Kapacitás: a hústól és az ırlés finomságától függıen óránként 150-240 kg Befoglaló méret: 380x285x320 mm
144 000
1
144 000
6
HD-16
Rozsdamentes habverı, vajkeverı, dagasztó segédgép Őrtartalom: 16 liter Befoglaló méret: 370x360x560 mm
310 000
1
310 000
7
RC 21
Rozsdamentes rostlazító segédgép Befoglaló méret: 400x260x140 mm A rostlazító hengerpár felmetszi a húsok rostjait. Ezáltal lerövidül a sütési idı, a hússzelet omlósra sül.
140 500
1
140 500
8
F-10
Főszerırlı segédgép Kapacitás: ~ 20 kg/h Befoglaló méret: 220x180x380 mm Az ırlés forgótárcsák között történik
60 000
1
60 000
9
KÉ-1
Rozsdamentes késélezı segédgép Befoglaló méret: 180x240x245 mm
39 000
1
39 000
10
TR-750
Merülőmixer rozsdamentes acél szárral és késsel kb. 200 liter mixelésére leszerelhető szár (600 mm), késátmérő: 118 mm, fix fordulatszám: 9000 ford/perc Teljesítmény: 750 W/230 V Súly: 4,15 kg, teljes hossz: 935 mm
169 000
1
169 000
11
GASZ-09-122 Kiegészítı asztal, két tolóajtóval, 3 oldalt zárt, közbensı polccal, állítható lábal Méret: 1200x900x850 mm
184 500
2
369 000
2. oldal
12
Egyedi
Rm. Munkaasztal, állítható lábbal
34 000
1
34 000
155 000
1
155 000
Méret: 600x600x500mm
Teljesen rozsdamentes professzionális zöldség- és sajtfeldolgozó gép 22 féle választható tárcsával. Kapacitás: 220 kg/h Teljesítmény: 0,7 kW; 300 fordulat / perc Elektromos csatlakozás: ~230-400 V Befoglaló méret: 510x280x460 mm Súly 17,5 kg. Rozsdamentes betöltı fej Ventillált motor - biztonsági mágneskapcsoló Szeleteléshez, kockázáshoz, reszeléshez, csíkokra vágáshoz (julienne-re), hasábburgonya készítéséhez egyaránt használható Lágy termékek szeletelésére is alkalmas mint pl. sajtok, gombák, paradicsom. Biztonságos és egyszerő használhatóság. Könnyen tisztítható. Kis- és nagykonyhák elengedhetetlen terméke. Tartozék polyetilén GN1/3-200 edény Erıs, mőanyag tömırúd Tárcsák nélkül
13
ZV-20
14
GSZ 14
ZV-20 Szeletelőtárcsa, 14 mm-es
7 600
1
7 600
15
GSZ 10
ZV-20 Szeletelőtárcsa, 10 mm-es
7 300
1
7 300
16
GSZ 4
ZV-20 Szeletelőtárcsa, 4 mm-es
8 200
1
8 200
17
GCS 10
ZV-20 Csíkvágótárcsa, 10 mm-es
12 200
1
12 200
18
GCS 4
ZV-20 Csíkvágótárcsa, 4 mm-es
13 600
1
13 600
3. oldal
19
GK 14
ZV-20 Kockázótárcsa, 14 mm-es Használatához szükséges a GSZ 14 szeletelőtárcsa is!
13 000
1
13 000
20
GR 9
ZV-20 Reszelőtárcsa, 9 mm-es
9 900
1
9 900
21
ZV-152
Nagy teljesítményő rozsdamentes zöldségfeldolgozó gép 1 darab állítható szeletelıtárcsával szállítjuk mely megegyezik a PSZK-150 segédgép tárcsájával. állítható szeletelıtárcsa: az állító csavar segítségével 1 mm-tıl 7 mm-ig beállíthatjuk a kívánt szeletvastagságot Mőanyag tömıkkel Kapacitás: 300-350 kg/h Teljesítmény: 0,75 kW Elektromos csatlakozás: ~400 V Befoglaló méret: 606x412x622 mm
247 500
1
247 500
22
ZV-D
Dióreszelı tárcsa 3 mm-es ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez Tárcsa átmérı. 235 mm
18 000
1
18 000
23
ZV-S
Sajtreszelı tárcsa 4 mm-es ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez Tárcsa átmérı. 235 mm
18 000
1
18 000
24
0103-51-00
Csíkvágó tárcsa 10 mm-es ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez Tárcsa átmérı. 235 mm
29 000
1
29 000
25
0103-34-00
Tökszeletelı tárcsa 4 mm-es ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez Tárcsa átmérı. 235 mm
28 000
1
28 000
26
0103-40-00
Kockázó tárcsa 15*15 mm-es + kockázó kés ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez 10*10 mm-es méretben is kérhetı! Tárcsa átmérı. 235 mm
41 500
1
41 500
27
0103-44-00
Reszelı tárcsa 8 mm-es ZV-152 zöldség-, dió- és sajtfeldolgozó géphez Tárcsa átmérı. 235 mm
14 500
1
14 500
4. oldal
28
GT4-68GS
Gáztőzhely 4 égıvel, gázos grill sütıvel Égık teljesítménye: 2x3,5 kW, 2x5,5 kW Égık összteljesítménye: 18 kW Sütı mérete: 640x390x350 mm Sütı teljesítménye: 4 kW Elektromos csatlakozás: 230 V Befoglaló méret: 800x600x900 mm GN1/1-es tepsik befogadására alkalmas
460 000
1
460 000
29
NM 803
Rm. hárommedencés nagykonyhai mosogató vízleeresztıvel, túlfolyóval, szifonnal, állítható lábbal Medence méret: 700x700x300 mm Befoglaló méret: 2400x800x850 mm Tömeg:75,5 kg
225 500
1
225 500
30
Kiegészítı asztal, elöl nyitott, 3 oldalt zárt, közbensı polccal, állítható lábbal GASZ-07-041 Méret: 400x700x850 mm
82 000
1
82 000
Rozsdamentes, duplafalú hıszigetelt ételés italhordó termosz, badella Saválló rozsdamentes acélból készült Az étel-, és italtermoszoknál egyaránt patentzárakkal rögzíthetı duplafedelő fedıt használunk, fokozva a hıszigetelés mértékét. Igényesen kimunkált esztétikus vödörfüllel. Az egész fedı szilikon tömítéssel van ellátva. A termosz kialakítása lehetıvé teszi több darab halmozhatóságát tárolás, vagy akár szállítás közben is. Minden illesztés stabil vonalhegesztéssel készül A tömítıgumi rögzítése érdekében a termosz fedıje egy rögzítı peremmel van ellátva, ezáltal minden körülmények között fennmarad. Tisztításnál egyszerően levehetı, és visszailleszthetı 31
Italhordó 20 literes kivitelben
34 000
6
204 000
32
Rozsdamentes munkaasztal állítható lábbal *Fiók külön igény szerint! GA 10-147-00 Méret: 1400x700x850 mm
57 600
3
172 800
5. oldal
33
Egyedi
Tároló állvány, 4 polcos, állítható lábbal méret: 400x600x1200mm
56 000
1
56 000
34
Egyedi
Lehúzó zsámoly méret:400x400x500 mm
25 000
4
100 000
Szállítás, beüzemelés
80 000
1
80 000
nettó végösszeg: 4 034 900 Ft ÁFA(27%) 1 089 423 Ft bruttó végösszeg: 5 124 323 Ft
Az árak nettó árak és az ÁFÁ-t NEM tartalmazzák! Szállítási határidı: megrendeléstıl számított 4 hét Fizetési mód: elıreutalás Ajánlat érvényessége: Ajánlatunk 2016. augusztus 31-ig, írásban beérkezı megrendelés esetén érvényes A gépekre, berendezésekre 12 hónap garanciát és folyamatos szervizt biztosítunk. A víz-, gáz-, elektromos- és csatornahálózat kiépítése a Megrendelı feladata. A készülékek rendeltetési helyére történı szállítási útvonalak biztosítása a megrendelı feladata! (nyílászárók, ajtók) Egyes termékeink estében az égéstermék elvezetı kéményre kötése a vevı feladata! Az ajánlatban szereplı összes termék , és azok minden tartozéka és kiegészítıje teljesen új!
6. oldal