ÉLŐ IDEGEN NYELVEK
Az idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, -értést és alkotást az egyéni igényeknek megfelelően, hogy a tanuló a világ dolgaiban meggyőzően tájékozódhasson, boldoguljon a munkaerő piacon, bekapcsolódhasson a nemzetközi kommunikációba, megértse és megbecsülje saját és más kultúrák értékeit. (kommunikatív kompetencia fejlesztése) Továbbá tanulóinknak képesnek kell lennie a segédeszközök megfelelő használatára és az egész életen át tartó tanulás részeként a nyelv nem formális keretekben (idegen nyelvi műsorok nézése, autentikus szövegek olvasása a tanult nyelven, cserekapcsolatok, utazás során történő kommunikáció, stb.) történő elsajátítására is. A nyelvtanuló legyen képes nyelvtudását önállóan fenntartani, továbbfejleszteni, emellett újabb idegen nyelveket hatékonyan és sikeresen elsajátítani (nyelvtanulási stratégiák kialakítása).
Célunknak tekintjük, hogy a tanulók legyenek képesek a saját és más kultúrák különbségeinek, illetve hasonlóságainak értelmezésére, váljanak nyitottabbá és érzékenyebbé más kultúrák irányába. Fontos a pozitív attitűd és motiváció kialakítása a nyelvtanulás, valamint általában más nyelvek és kultúrák megismerése iránt (célnyelvi műveltség és az interkulturális kompetencia fejlesztése) Az élő idegen nyelv tanítása során számos olyan fejlesztési terület van, amely mindegyik kompetencia részét képezi: például a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a kezdeményezőképesség, a problémamegoldás, a döntéshozatal és az érzelmek kezelése (szituációs játékok), élmények és érzések kreatív kifejezése. Az idegen nyelv eredményes tanításához esetenként elkerülhetetlen az összevetés az anyanyelvvel, a megfelelő fogalmak tisztázása anyanyelven is. A különböző fordítási versenyek (házi, megyei, országos) megfelelő alkalmat teremtenek arra, hogy az anyanyelvi kommunikáció is fejlődjön. Minden nyelvnek megvan a maga logikus szerkezete, ennek megértése fejlesztheti a tanuló gondolkodási és problémamegoldó képességét is. Az idegen nyelvi olvasmányok alkalmat teremtenek arra, hogy a tanulók idegen nyelven is megismerkedjenek az állat- és növényvilággal, a természeti jelenségekkel, az egyes célnyelvi országok földrajzával, a természettudományok felfedezéseivel, felfedezőivel, tudósaival, találmányaival is. A tanuló legyen képes a tantervben szereplő más műveltségterületek egy-egy érdekes és fontos problémáját a tanult idegen nyelven feldolgozni (a nevelési és tantárgy-integrációs lehetőségek kihasználása). A tanulóink olyan feladatokat oldanak meg, amelyekhez szükség van a számítógép és az internet használatára, pl. kiselőadásokhoz információk gyűjtése idegen nyelvű weboldalakról. Kapcsolatot teremthetnek és tarthatnak külföldi cserepartnerekkel az internetes kommunikáció segítségével (e-mail, chatting). Így tanulóink tapasztalatokat és jártasságot
1
szerezhetnek a kommunikációs és információs technológiák felhasználásában idegen nyelvi tanulmányai során, ezzel is segítve az autonóm nyelvtanulóvá válást (az IKT alkalmazások készségszintű kialakítása és fejlesztése) A kiemelt fejlesztési feladatok, nyelvi szintek A mai modern nyelvkönyvek autentikus szövegei, valamint újságcikkek, olvasói levelek, fórumok hozzászólásai megfelelő alkalmat teremtenek arra, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatosságra; a szűkebb és tágabb környezet történelmi, kulturális hagyományainak feltárására ápolására. Segítenek abban, hogy tudatos fogyasztókká váljanak, sokat foglalkoznak az egészséges életmóddal, a szabadidő hasznos eltöltésével, a felnőtt lét szerepeivel.
Az elvárt minimumszint a 12. év végére:
minimumszint Első idegen nyelv
B1
Második idegen nyelv
A2
Emeltszintű képzés esetén az elvárt minimumszint a 12. év végére:
minimumszint Első idegen nyelv
B2-C1
Második idegen nyelv
B1-B2
Angol emelt óraszám (11-12. évfolyam) Heti 2 óra (72 óra/tanév,64/12. évf.) IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy Angol nyelv (fakultáció)
2
9. évf.
10. évf.
11. évf.
-
-
2
12. évf. 2
NYELVI SZINTEK
Angol nyelv (fakultáció)
11. évfolyam
12. évfolyam
B1
B1+/B2
Értékelés Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
11–12. évfolyam
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1, azaz a tanuló már megért lényeges információkat, amelyek olyan ismert témákhoz kapcsolódnak, mint pl. a munka, az iskola, a szabadidő.
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési
Ki tudja szűrni a fontos információkat azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről vagy érdeklődési körének megfelelő témáról szólnak. A köznapi és tanulmányi életben elhangzó hosszú beszédek megértése, ha normális beszédtempóban erős akcentus nélkül beszélnek.
3
céljai
Konkrét és elvont témájú üzenetek megértése, amelyek a mindennapi élet, illetve a tanulmányi munka során előfordulhatnak. Az összetettebb érvelés követése, amennyiben a téma viszonylag ismerős, és a beszéd menete jól követhető. Az anyanyelvű beszélők közötti társalgás viszonylag könnyed követése. Az érettségi vizsga követelményeiben meghatározott szövegek általános és részinformációinak megértése.
Fejlesztési cél
Szóbeli interakció B1, azaz a tanuló elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely külföldi utazás során adódik.
Előzetes tudás
Előkészület nélkül részt tud venni a személyes jellegű vagy érdeklődési körének megfelelő, ismert vagy mindennapi témáról folytatott társalgásban (pl. család, szabadidő, munka, utazás, aktuális események). Folyékony, helyes és hatékony nyelvhasználat általános és tanulmányokkal kapcsolatos témák széles körében. Gondolatok, vélemény és érvek, valamint az érzelmek különböző fokozatainak pontos kifejezése.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Hatékony részvétel a mindennapi és a tanulás során előforduló vitahelyzetekben. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban. Az érettségi részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben zökkenőmentes kommunikáció kezdeményezése, fenntartása és lezárása vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység Előzetes tudás
Összefüggő beszéd B1, azaz a tanuló már el tudja mesélni egyszerű mondatokkal élményeit,
4
álmait, reményeit, céljait. Röviden meg tudja magyarázni és indokolni a véleményét. El tud mondani eseményeket, történeteket, tartalmat, és véleményt tud nyilvánítani ezekről. Világos, szisztematikusan kifejtett leírás és bemutatás, előadás tartása az érdeklődési körhöz és a tanulmányokhoz kapcsolódó témák széles skálájában.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A fontos gondolatok megfelelő kiemelése, és a mondanivaló alátámasztása példákkal, érvekkel. Annak megtervezése, hogy mit és milyen eszközökkel mondjon, valamint a hallgatóságra tett hatás figyelembe vétele. Képesség természetes módon eltérni egy előre elkészített szövegtől. Az érettségi vizsga részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben önálló megnyilatkozás, témakifejtés (gondolatok, vélemény) vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
B1, azaz a tanuló képes a főként standard nyelven megírt, tevékenységéhez, tanulásához kapcsolódó szövegek megértésére. Magánlevélben megérti az események, érzelmek és kívánságok leírását. Az érdeklődési körhöz kapcsolódó szövegek elolvasása és megértése. Hosszú és összetett szövegeket gyorsan átolvasása, a lényeges részletek megtalálása.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Önálló olvasás, az olvasási stílus és sebesség változtatása a különböző szövegeknek és céloknak megfelelően. Bonyolultabb és hosszabb szövegekben is az író álláspontjának, nézőpontjának megértése. Az érettségi vizsga követelményeiben leírt szövegek fontos általános és részinformációinak megértése.
5
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Írás B1, azaz a tanuló tud egyszerű, folyamatos szöveget alkotni ismerős, érdeklődési köréhez kapcsolódó témákról. Be tud számolni élményeiről és benyomásairól. Világos, részletes szövegek írása érdeklődési körrel és tanulmányokkal kapcsolatos számos témakörben és műfajban.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Érveik gondolatok és vélemény kifejtése elvont témákról is. Tudakozódással és problémák magyarázatával kapcsolatos üzenetek feljegyzése. Az adott műfaj hagyományainak követése. Jártasság az érettségi íráskészséget mérő feladatainak megoldásában és az értékelésükre használt kritériumok alkalmazásában.
B2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén
Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait. Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti
6
a kortárs irodalmi prózai szövegeket. Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.
Témakörök a 11 és 12. évfolyamon
1. Személyi adatok, család Bemutatkozás, család Életünk fontos eseményei Családi élet, rokonsági kapcsolatok Mindennapi élet a családban, házimunka Jövőbeli tervek
2. Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör, ismerősök. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban. Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek. Emberi kapcsolatok, női és férfi szerepek. Konfliktusok és kezelésük. Öltözködés, divat. Vásárlás, szolgáltatások.
3. Környezetünk 7
Az otthon, lakóhelyünk környezete. A lakhely típusai. Vidék kontra város. Szülővárosunk és környékének nevezetességei. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem. Időjárási viszonyok, természeti katasztrófák.
4. Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például. szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör. Emberi kapcsolatok az iskolában. Az ideális tanár és diák Nyelvtanulás, továbbtanulás. Iskolán kívüli tevékenységek. Iskolai hagyományok és ünnepségek.
5. A munka világa (Nyári) munkavállalás. Pályaválasztás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák. A munkaerőpiac problémái.
6. Életmód Napirend, időbeosztás. Egészséges életmód. Étkezési szokások. Főzés, kedvenc ételek.
8
Étkezés otthon és étteremben Betegségek, balesetek, megelőzésük és kezelésük. Az orvosnál és a kórházban Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.).
7. Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős tevékenységek, hobbik. Színház, mozi, koncert, kiállítás. Média. Sportok, sportolás. Sportesemények. Olvasás, rádió, tévé, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
8. Utazás, turizmus Az utazás és a tömegközlekedés különböző formái. Nyaralás itthon és külföldön. Utazási előkészületek és nyaralás tervezése. Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok, fesztiválok. Osztálykirándulás.
9. Tudomány és technika Közismert tudományos eredmények és vívmányok. A technika szerepe a hétköznapi életben. Számítógép, mobil telefon. Modern kommunikáció.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció
9
fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present simple passive
Where does she usually have lunch and dinner? This film is based on a famous book. People are inspired to travel by films. We’re having lunch in a pub today.
present continuous
They’ve visited two museums this week.
present perfect simple The new film has just been released. present perfect passive
10
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
past simple passive
past continuous
How did you get home from the airport? The film was set at the beginning of the 20th century. Hundreds of people were coming to the show. He got the job as he had sent a very clever CV.
past perfect Jövőidejűség
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok
going to
I’m not going to do this.
present continuous
We’re travelling to Paris tomorrow.
future simple
There will be more and more single children.
have
I have two brothers and a sister.
possessive adj.
my, your, etc.
possessive pronouns
the director’s secretary
genitive ’s
the door of the plane
of
Whose bag is this?
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs location
11
under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. in the east/west, by the station, near the pub, along the river, etc.
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with
already, yet, just
Gyakoriság
how often?
Időpont
when? what time?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc.
Időtartam
how long?
yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1970, in July, at 5 o’clock, on Monday, for a week, etc.
Mennyiségi viszonyok
cardinal /ordinal numbers money
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
two hundred and second seven hundred and fifty-five thousand three hundred and sixtysix dollars Rio is cheaper than Helsinki. Wellington is less dangerous than Rio. This is the most beautiful place I’ve ever seen.
Modalitás
should, can/could
You shouldn’t smoke so much.
be able to, must, have to, need, may, might, used to
I couldn’t swim well when I was 9. She wasn’t able to finish it on time. She may have long hair, I’m not sure. We had to work hard every day. They used to be friends when they were young.
12
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
conditional 1
and, or, but, because, although, etc. that’s why We’ll be very surprised if they get married this year.
conditional 1 with future How will you celebrate if you get time clause good results? conditional 2
Függő beszéd
If you could come back in another life, what would you like to be?
conditional 3
He would never have started the training course if he had known it was so hard.
reported speech
We asked the shop assistant how much it was. She asked me to buy a newspaper on my way home.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, etc. some, any, no, none, somewhere, no-one, etc. The man who lives next door has relative pronouns, three awful dogs. defining and nondefining relative clauses Salzburg, where Mozart was born, gets millions of visitors every year.
13
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present continuous
Doctors don’t agree how we can reduce our levels of stress. I’m not feeling well today. I’ve read at least three books so far this month.
present perfect simple
present perfect continuous Múltidejűség
Jövőidejűség
past simple
I haven’t been sleeping well recently.
She was ill, but she didn’t see a doctor.
past continuous
What were you and Sarah talking about?
past perfect
She said the flight had been fine until the plane hit some turbulence.
going to
future simple future continuous future perfect
Műveltetés
Have you ever had an operation?
have/get sg done
14
Look at those clouds, it’s going to rain. I don’t think he’ll do it. This time next week I’ll be lying on the beach. I’ll have finished the article by Friday, so I’ll email it to you then. I’m getting my car washed this afternoon.
Fogalomkörök Birtoklás kifejezése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Have, possessive adj.
She’s had her car for two years..
possesive pronouns
mine, yours, etc.
genitive ’s
the doctor’s prescription
of
the bumper of the car Whose seat is this?
belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs picture location geographical location
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Időpont Időtartam
Who does this ticket belong to? here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, at the top/ bottom, along the river, through the forest, past the church, etc.
adverbs of time with present perfect
already, yet, just, so far, recently, lately, etc.
how often?
always, often, sometimes, never, once a week, occasionally, etc.
when? what time? how long?
I slept four hours last night. I was sleeping at 2 at night. He’s been sleeping for four hours.
while
She was watching TV while we were working.
Mennyiségi viszonyok
plurals, countables,
traffic, furniture, clothes, news, information, luggage, etc.
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
She’s better at maths than physics.
irregular adjectives
This story is the most interesting
uncountables, numbers, pronouns, etc. all, every, both, etc.
15
Fogalomkörök
Modalitás
Fogalomkörök nyelvi kifejezései too / enough
of all.
like (preposition)
This picture is too old, just like the other.
should, can, must, may, might, need, have to, used to, etc.
You should ask the teacher. You should have told me earlier that she was coming. They must be at home, there’s a light in the window. I used to drink five cups of coffee a day, but now I only drink tea.
modals + perfect infinitive
They can’t have gone to bed yet, it’s only 10 o’clock.. I must have passed the exam, I’m sur I got all the answers right.
passive modals
Logikai viszonyok
linking words
Your wallet might have been stolen when you were getting off the train. and, or, but, because, although, that’s why, in case, etc. Take your umbrella in case I rains.
conditional 1
If you want to be fit, you have to do exercise every day. I’ll be ready as soon as I’ve had a shower.
conditional 1 with future If I were you, I wouldn’t buy that time clause old car. conditional 2 He would have died if he hadn’t been wearing a helmet. conditional 3
16
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Függő beszéd
reported speech
Did she say she was joining us for dinner?
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, quantifiers, etc.
some, any, no, none, somewhere, no-one, all, every, each, both, etc. Everything is made up of atoms. Both insects and spiders are invertebrates.
Angol emelt szintű nyelvi képzés (1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam) Heti 5 óra (180 óra/tanév, 160 óra/12. évf.) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
10. évf.
11. évf.
5
5
5
Angol, 1. idegen nyelv
12. évf. 5
NYELVI SZINTEK
Első idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
B1
B2/C1
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása:
17
Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Ezalatt az idő alatt megismerkedtek az idegennyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival, szókincsük bővült, megértik a tanár célnyelvi óravezetését, önbizalmuk lehetővé teszi számukra, hogy az órai munkában egyénileg, párban és csoportban is eredményesen vegyenek részt, órán kívüli feladataikat önállóan megoldják. Önértékelésük fejlett és reális: ismerik saját erős és gyenge pontjaikat. Az 9–10. évfolyam céljai között első helyen áll a tanulók motivációjának fenntartása és fejlesztése, folyamatos sikerélmény biztosítása. Cél, hogy a 10. évfolyam végére a diákok eljussanak az európai hatfokú skála (KER) harmadik szintjére, azaz a B1 szintre, amelyen számukra ismert témakörökben, életszerű helyzetekben képesek információt kérni és kapni. Megértik hosszabb terjedelmű, autentikus hallott vagy olvasott szöveg lényegét, abból ki tudják szűrni a lényeges információt. Képesek több mondatból álló szöveget szóban és írásban létrehozni. Szókincsük elég fejlett ahhoz, hogy az ismert témakörökhöz kapcsolódó témákról szóban és írásban információt tudjanak cserélni. A 12. évfolyam végére a diákoknak minimum B2 szintű (az európai hatfokú skála (KER) negyedik szintje) nyelvtudást kell szerezniük, az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákról kell képesnek lenniük szóban és írásban információt cserélni, hosszabb szövegeket megérteni és létrehozni. A témakörök felölelik a tanterv egyéb tantárgyi tartalmait, hiszen a nyelvet nem önmagáért használjuk, hanem információszerzésre, illetve az információ feldolgozására. Ebben az életkorban a diákokat már nagymértékben segíti a szabályszerűségek felismerése és alkalmazása, de a hangsúly továbbra is a jelentésen, kontextuson és kommunikáción van. A középiskolában egyensúlyt kell teremteni a folyamatos beszéd és a nyelvhelyesség között. A 12. osztály végére a diákoknak el kell sajátítaniuk az önálló nyelvfejlesztéshez elengedhetetlen nyelvtanulási stratégiákat.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját.
18
Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
9–10. évfolyam
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése A2, azaz a tanuló már megérti a leggyakrabban előforduló szókincset és bizonyos nyelvi fordulatokat, ha közvetlen, személyes témákról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek és közlések lényegét. Az ismerős témákról folyó köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is. A fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhöz kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció
19
A2, azaz a tanuló egyszerű és begyakorolt feladatok során kommunikál. az iskolával, otthonnal és szabadidővel kapcsolatos témákról. Előzetes tudás
Részt vesz rövid beszélgetésekben. Kérdez és válaszol kiszámítható, mindennapi helyzetekben. Egyszerű gondolatokat és információkat cserél ismerős témákról. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Gondolatokat cseréje, vélemény kifejtése és érvelés érdeklődési körbe tartozó és általános témákról is. A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Összefüggő beszéd A2, azaz a tanuló egyszerűen beszél önmagáról, a családjáról, más emberekről, lakóhelyéről, tanulmányairól, iskolájáról. A szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben folyamatos önkifejezés. Érthető, folyamatos beszéd, a mondanivaló szókincsének és tartalmának megtervezése, és szükség esetén annak tudatos módosítása. Egy gondolat vagy probléma főbb pontjainak tartalmilag pontos kifejtése.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése A2, azaz a tanuló képes többféle szövegfajtát olvasni, tudja, hogy a szövegfajták sajátosságainak ismerete segít a szöveg megértésében.
Előzetes tudás Megtalálja az adott helyzetben fontos konkrét információkat egyszerű, ismerős témákról szóló mindennapi szövegekben.
20
A nagyrészt közérthető nyelven írt, az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek megértése. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek gondolatmenete lényegének megértése. Vélemények, érvelések követése nagy vonalakban, és a részinformációk kiszűrése.
Fejlesztési egység
Íráskészség A2, azaz a tanuló összefüggő mondatokat ír olyan témákról, amelyek közvetlen szükségletekre, élményekre, eseményekre és konkrét információkra vonatkoznak.
Előzetes tudás
Ismerős témákról gondolatait egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban fejezi ki írásban. Néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír minta alapján az őt érdeklő, ismert témákról. Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Írásban beszámolás eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásokról és véleményről, a vélemény alátámasztása. Hatékony írásbeli interakció folytatása. Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával.
TÉMAKÖRÖK
Témakörök a 9. évfolyamon Személyes vonatkozások, család
21
A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés Időjárás Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli. A munka világa Foglalkozások. Diákmunka. Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz. Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.) Utazás, turizmus Utazási előkészületek Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok, nevezetességek Gazdaság és pénzügyek
22
Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
He comes from New Zealand. When do you usully go to sleep?
present continuous
Shes wearing blue jeans. What are you doing now?
present perfect simple
She' travelled to most prts of the world. Have you ever been in a car accident? Have you been to a fashion show?
present perfect simple present perfect continuous
23
She's written twenty books so far. How long have you been working in this office?
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
past continuous
We had lunch in pub yesterday. How much money did you get? When I phoned her, she was having a shower. What were you doing at ten last night? He said he had been ill for two days.
past perfect When I was a child I used to play hide- and-seek a lot.
used to
Jövőidejűség
going to
future simple
What are you going to do on Sunday? I’ll have a cheese sandwich. When will you finish school?
present continuous
Birtoklás kifejezése
have (got)
I'm seeing a doctor tomorrow.
I don’t have / haven't got too many books. She’s got beautiful clothes.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their room mine, yours,…theirs
possessive pronouns genitive ’s of
Claudia’s mother the door of the classroom whose?
24
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day …
how often?
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week
Időpont
in 2002, in August, at 2 o’clock, on Friday I was sleeping when the phone rang. Óra It’s quarter past five. already, yet, just what’s the time? I've lived here for seven years now. adverbs of time perfect simple Mennyiségi viszonyok
singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many friends have you got?
uncountable nouns
How much milk have we got?
some, any
I haven’t got any time now.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
25
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
London is bigger than Paris. She is as old as me. This is the best restaurant in the world
Modalitás
irregular adjectives
good, bad …(better, worse)
what … like
What’s it like?
what colour
What colour is it?
should/shouldn’t
What should I do? You should do more work.
can/ could
She can swim very well.
(ability)
We couldn't finish it last night.
can/could (permission)
Can/could I open the window?
might (possibility)
I might go out, or I might stay at home.
must (obligation) have to (obligation) causative Logikai viszonyok
You must read this book. Did you have to work last week? We have to get the car repaired first.
linking words
and, or, but, because, so, although
first conditional
I'd buy a new computer if I had more money.
second conditional
If I had the time, I’d travel the world.
time clauses with future I'll give her a call when I get home. meaning
26
Fogalomkörök Igeneves szerkezetek
Szövegösszetartó eszközök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Gerund, infinitive (1)
I enjoy reading. She likes to read about cats.
Phrasal verbs
We look forward to coming back soon.
articles, determiners
a, an, the, some, any
some+plural noun
There are some eggs in the friddge.
any+plural noun
Have you got any sisters? I haven’t got any brothers. There’s some tea in the cup.
some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns this, that, these, those some, any, many, much countability indefinite pronouns
Szövegösszetartó elemek
Discourse markers
27
There isn’t much juice in the fridge, but there are some apples there. somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.
First, next, finally
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás, női és férfi szerepek. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők. Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések. A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai. Ügyintézés. Az iskola Az internet szerepe a tanulásban. A munka világa Nyári munkavállalás. Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés. Orvosnál. Szabadidő, művelődés, szórakozás
28
Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren Nagyvárosok nevezetességei. Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She likes going to the cinema. She swims well.
present simple passive
present continuous
English is spoken all over the world. What are the two men at the back doing? They haven't been invited to the party.
present perfect passive
29
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
We decided to go to the seaside last week. What did you do there?
past simple passive
Jövőidejűség
going to
future simple
My car was stolen last night.
What are you going to do after college? Jane will be eighteen next year. I’ll make chicken for dinner.
future simple passive Birtoklás kifejezése
have
His new book will be published next month. I haven’t got a brother, but I have two sisters.
possessive adj. possessive pronouns genitive ’s
my, your, his/her/its, our, their mine, yours,…theirs Jim’s uncle the windows of the house
of
Whose? Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
picture location
geographical location
30
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background along the street, down the road, past the park, opposite the station, etc.
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései singulars and plurals
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three… a hundred and…
ordinal numbers
first, second… twentieth…
countable nouns
How many books have you got? I’ve got a lot of/few books. How much money have you got?
uncountable nouns
I’ve got a lot of/little money.
quantifiers
much, many, (a) few, (a) little, a lot of, lots of a cup of tea, a piece of cake, a glass of water, a kilo of potatoes, a bunch of flowers, etc.
Minőségi viszonyok
Modalitás
comparative sentences (short, long adjectives)
She's much nicer than her sister.
irregular adjectives
better, worse, farther, etc.
should/shouldn’t
What should I do?
Jane is the most beautiful girl I've ever seen..
You should do more work. can/ could
She can swim very well.
(ability)
We couldn't finish it last night.
can/could (permission)
Can/could I open the window?
might (possibility)
I might go out, or I might stay at home.
must (obligation) have to (obligation)
31
You must read this book. Did you have to work last week?
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
and, or, but, because, so, although
first conditional
I'd buy a new computer if I had more money.
second conditional third conditional
If I had the time, I’d travel the world. If I'd known you were coming, I'd have cooked you a meal. I'll give her a call when I get home.
time clauses with future meaning Szövegösszetartó eszközök
articles
a, an, the
some, any, many, much
There isn’t much juice in the fridge, but there are some apples there.
countability indefinite pronouns
Igeneves szerkezetek
Gerund / Infinitive (2) Participle Need+ing
somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.
The car needs repairing. It seems to be a good idea. I can see them coming round the corner. After checking in we went through customs control. The car needs repairing immediately. I don’t get on with my sister.
Phrasal Verbs
32
11–12. évfolyam
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1, azaz a tanuló már megért lényeges információkat, amelyek olyan ismert témákhoz kapcsolódnak, mint pl. a munka, az iskola, a szabadidő.
Előzetes tudás
Ki tudja szűrni a fontos információkat azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről vagy érdeklődési körének megfelelő témáról szólnak. A köznapi és tanulmányi életben elhangzó hosszú beszédek megértése, ha normális beszédtempóban erős akcentus nélkül beszélnek.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Konkrét és elvont témájú üzenetek megértése, amelyek a mindennapi élet, illetve a tanulmányi munka során előfordulhatnak. Az összetettebb érvelés követése, amennyiben a téma viszonylag ismerős, és a beszéd menete jól követhető. Az anyanyelvű beszélők közötti társalgás viszonylag könnyed követése. Az érettségi vizsga követelményeiben meghatározott szövegek általános és részinformációinak megértése.
Fejlesztési cél
Szóbeli interakció
33
B1, azaz a tanuló elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely külföldi utazás során adódik. Előzetes tudás
Előkészület nélkül részt tud venni a személyes jellegű vagy érdeklődési körének megfelelő, ismert vagy mindennapi témáról folytatott társalgásban (pl. család, szabadidő, munka, utazás, aktuális események). Folyékony, helyes és hatékony nyelvhasználat általános és tanulmányokkal kapcsolatos témák széles körében. Gondolatok, vélemény és érvek, valamint az érzelmek különböző fokozatainak pontos kifejezése.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Hatékony részvétel a mindennapi és a tanulás során előforduló vitahelyzetekben. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban. Az érettségi részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben zökkenőmentes kommunikáció kezdeményezése, fenntartása és lezárása vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd B1, azaz a tanuló már el tudja mesélni egyszerű mondatokkal élményeit, álmait, reményeit, céljait.
Előzetes tudás
Röviden meg tudja magyarázni és indokolni a véleményét. El tud mondani eseményeket, történeteket, tartalmat, és véleményt tud nyilvánítani ezekről.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Világos, szisztematikusan kifejtett leírás és bemutatás, előadás tartása az érdeklődési körhöz és a tanulmányokhoz kapcsolódó témák széles skálájában. A fontos gondolatok megfelelő kiemelése, és a mondanivaló alátámasztása példákkal, érvekkel. Annak megtervezése, hogy mit és milyen eszközökkel mondjon, valamint a hallgatóságra tett hatás figyelembe vétele.
34
Képesség természetes módon eltérni egy előre elkészített szövegtől. Az érettségi vizsga részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben önálló megnyilatkozás, témakifejtés (gondolatok, vélemény) vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
B1, azaz a tanuló képes a főként standard nyelven megírt, tevékenységéhez, tanulásához kapcsolódó szövegek megértésére. Magánlevélben megérti az események, érzelmek és kívánságok leírását. Az érdeklődési körhöz kapcsolódó szövegek elolvasása és megértése. Hosszú és összetett szövegeket gyorsan átolvasása, a lényeges részletek megtalálása.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Önálló olvasás, az olvasási stílus és sebesség változtatása a különböző szövegeknek és céloknak megfelelően. Bonyolultabb és hosszabb szövegekben is az író álláspontjának, nézőpontjának megértése. Az érettségi vizsga követelményeiben leírt szövegek fontos általános és részinformációinak megértése.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Írás B1, azaz a tanuló tud egyszerű, folyamatos szöveget alkotni ismerős, érdeklődési köréhez kapcsolódó témákról. Be tud számolni élményeiről és benyomásairól.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Világos, részletes szövegek írása érdeklődési körrel és tanulmányokkal kapcsolatos számos témakörben és műfajban. Érveik gondolatok és vélemény kifejtése elvont témákról is. Tudakozódással és problémák magyarázatával kapcsolatos üzenetek
35
feljegyzése. Az adott műfaj hagyományainak követése. Jártasság az érettségi íráskészséget mérő feladatainak megoldásában és az értékelésükre használt kritériumok alkalmazásában.
B2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét. Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén
Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait. Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti a kortárs irodalmi prózai szövegeket. Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban. Környezetünk
36
Az otthon: vidék kontra város. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok. Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például. szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok. A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák. Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Extrém sportok. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok angol nyelvterületen. Osztálykirándulás. Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
37
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She works from 9 to 5
present simple passive
My car is serviced every year.
present continuous
Which project are you working on?
present continuous passive
The road is being widened.
present perfect simple
Múltidejűség
Are you being served? I've never seen such a good film before.
present perfect continuous
They've been staying in the hotel for more than a week.
present perfect passive
I've been invited to a wedding.
past simple
I stayed at home and watched the football.
past simple passive
past continuous
The museum was opened fifteen years ago. What were you doing when the accident happened? I didn't go to the cinema because I'd seen the film before.
past perfect The house had been redecorated. past perfect passive
38
Fogalomkörök Jövőidejűség
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései going to
We're going to stay in a hotel.
present continuous
I'm seeing a doctor tomorrow.
future simple
I'll see you later.
future continuous
This time tomorrow we’ll be travelling to Paris.
future perfect
I’ll have finished the letter by the time you do the cleaning.
Have (got)
I have two brothers and a sister.
possessive adj.
my, your, etc.
possessive pronouns
the manager’s daughter
genitive ’s
the door of the car
of
Whose umbrella is this?
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc.
location
in the east/west, by the station, near the pub, opposite the school, along the river, past the museum, etc.
adverbs of time
already, yet, just, before
Gyakoriság
how often?
Időpont
when? what time?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc.
Időtartam
how long?
Időbeli viszonyok
yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1990, in March, at 7 o’clock, on Monday, for a week, since January, etc.
39
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései cardinal /ordinal numbers, decimal numbers, fractions, percentages, money
two hundred and second nine hundred and forty-five thousand eight hundred and twentytwo pounds 30 per cent, etc.
Minőségi viszonyok
comparative sentences
Modalitás
should, ought to, can/could
Tom works harder than Peter. This is the most interesting book I've ever read.
be able to, must, have to, need, may, might, used to
Do you think I should see a doctor? You ought to be more careful with your money I couldn’t get there on time. She could have married anyone she wanted. We weren’t able to solve the problem. It was so late that we had to take a taxi. I don't think it's true, but it might be. They used to be friends when they were young.
modals + perfect infinitive
40
They may/might have been at home last night.
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
first conditional
and, or, but, because, although, that’s why, however, etc. If I see Dave, I'll tell him to call you. I'd buy a new car if I had money.
second conditional third conditional
If I'd known you were coming, I'd have cooked you a meal. If I get a headache, I take an aspirin.
zero conditional Függő beszéd
reported speech
He told me she had passed her test. I hoped you would call. He asked me to open my suitcase. She asked me why I had come. She complained that she never had free time.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, etc. some, any, every, all, no, none, somewhere, no-one, etc. relative pronouns, relative clauses
The boy who lives next door has gone to the beach. That's the woman whose dog ran away.
Témakörök a 12. évfolyamon
41
A 12. évfolyamon az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek. Konfliktusok és kezelésük. Életünk fontos eseményei
Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás.
A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás. Pályaválasztás. A munkaerőpiac problémái.
Életmód Életmód nálunk és célnyelvi országokban. Egészséges életmód. Főzés, kedvenc ételek. Étkezés otthon és étteremben. Betegségek, balesetek, megelőzésük és kezelésük. A kórházban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Média. Sportolás. Sportesemények.
42
Utazás, turizmus Az utazás és a tömegközlekedés különböző formái. Nyaralás itthon és külföldön.
Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés. Közismert tudományos eredmények és vívmányok. Számítógép, mobil telefon. Modern kommunikáció.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
43
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Múltidejűség
Jövőidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
The sun rises in the east.
present continuous
You're lying.
present perfect simple
Have you ever been to America?
present perfect continuous
I haven’t been sleeping well recently.
past simple
Hakespeare wrote plays.
past continuous
What were you doig at seven?
past perfect
She said she hd clened the flat.
going to
I'm not going to listen to you any more.
future simple future continuous
future perfect
I don’t think she’ll arrive on time. This time tomorrow we’ll be travelling to Paris. I’ll have finished the letter by the time you do the cleaning. Tomorrow I’ll have been working here for 5 years.
future perfect continuous Birtoklás kifejezése
have, possessive adj.
We've had a cat for two years..
possesive pronouns
mine, yours, etc.
genitive ’s
the secretary’s notebook
of
the processor of the computer Whose plate is this?
belong to
44
Who does this mobile belong to?
Fogalomkörök Térbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
geographical location
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, at the top/ bottom, down the street, through the park, etc.
adverbs of time with present perfect
already, yet, just, so far, recently, lately, etc.
how often?
always, often, sometimes, never, once a week, occasionally, etc.
picture location
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Időpont Időtartam
when? what time? how long?
I slept four hours last night. I was sleeping at 2 at night. He’s been sleeping for four hours. She was watching TV while we were working.
while Mennyiségi viszonyok
plurals, countables,
time, information, clothes, news, work, data, etc.
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
I'm more interested in sports than literature.
irregular adjectives
This story is the most interesting of all.
uncountables, numbers, pronouns, etc. all, every, both, etc.
too / enough like (preposition)
45
This girl is very young, just like the other.
Fogalomkörök Modalitás
Fogalomkörök nyelvi kifejezései should, ought to, can, Our guests should be here soon. must, may, might, need, You could be right, I'm not sure.. have to, used to, etc. They must be coming soon. I used to ride a motorbike, but now I only drive. modals + perfect infinitive
They can’t have got up yet, it’s too early. She must have printed the letter, I saw her turn on the printer. You should have been here yesterday.
passive modals Logikai viszonyok
linking words
first conditional
second conditional
The letters can't have been posted yet. and, or, but, because, although, that’s why, etc. If you pass your exam, I'll take you to a restaurant. What would you do if you won the lottery? I wouldn't have met my wife if I hadn't gone to France.
third conditional I wish I could do it. I wish you’d stop smoking. I wish, if only, would rather
If only you hadn’t said that. I’d rather you didn’t leave now.
Függő beszéd
reported speech
She asked where the keys were. Jim said he had served in the army.
46
Fogalomkörök Szövegösszetartó eszközök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, quantifiers, etc.
some, any, no, none, somewhere, no-one, all, every, each, both, etc.
relative pronouns, relative clauses
She likes people who are good fun to be with. His last book, which I couldn't understand at all, was a great success.
Angol emelt szintű nyelvi képzés ( 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam) Heti 5 óra (180 óra/tanév, 160 óra/12.évf.) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
10. évf.
11. évf.
5
5
5
Angol, 2. idegen nyelv
12. évf. 5
NYELVI SZINTEK
Második idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
A2/B1-
B1/B2
47
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
Célok és feladatok
A 9. évfolyamon kezdődő második idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása az új nyelven. A 10. évfolyam végére a tanulók tudása a második nyelvből is lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is információt szerezzenek. Tudatosítani kell, hogy a nyelvtudás kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a boldoguláshoz a magánéletben és a tanulásban csakúgy, mint később a szakmai pályafutás során. A második idegen nyelv tanulásának megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek nyelvtanulási tapasztalattal, és az újonnan kezdett nyelv egyes elemeit könnyebben megérthetik az első idegen nyelv segítségével. Érdemes már a kezdeti időszakban is építeni az első idegen nyelvből szerzett ismeretekre, készségekre, stratégiákra, és fontos a nyelvtanulási motiváció ébren tartása is. Az emelt szintű nyelvi képzés esetén második idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) második szintjére, minimum az A2 tudásszintre, amely megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a gimnáziumi tanulmányok végére a második nyelvből is elérjék a minimumként előírt B1 szintet. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít az őket érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok, valamint építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések és a konstruktív támogatás. Ugyancsak hathatós segítséget jelent a tanulók számára, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
48
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
9–10. évfolyam
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Hallott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat, amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is használatosak. Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése; az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések
49
megértése; az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése. A fejlesztés tartalma A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére vonatkozó tanári utasítások megértése. Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben. Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése világos beszéd esetén. A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan. A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése. Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre; kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és
50
beszédtempóra.
A fejlesztés tartalma Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult jelenetek, információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.
51
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert témákról egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid megnyilatkozások;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak) leírása szóban. Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása. Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és projektek csoportos bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.
Előzetes tudás Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló anyanyelvén és az első idegen nyelven.
52
Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű szövegekben; A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése az ismerős szavak, esetleg képek segítségével; a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ kiszűrése. A fejlesztés tartalma
Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése. Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban. Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése. Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése. Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése. Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése. Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek, újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.
Fejlesztési egység
Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete. Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása; írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre válaszadás; minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid, tényközlő
53
szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása. Lista írása. Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával (például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások). Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség, cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése. Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása. Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása. Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek; rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
54
Témakörök a 9. évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok. Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás. Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli. A munka világa Foglalkozások. Diákmunka. Életmód Ételek, kedvenc ételek Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz. Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.) Utazás, turizmus Utazási előkészületek.
55
Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok, nevezetességek. Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
When do you get up? I don’t play football.
present continuous
What are you doing? I’m reading a book.
Múltidejűség
past simple
We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday?
Jövőidejűség
going to
simple future
What are you going to do on Saturday? I’ll have a cake. When will you finish this job?.
Birtoklás kifejezése
have (got)
I don’t have many friends. She’s got a lovely blue dress.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their dog
possessive pronouns
mine, yours,…theirs
genitive ’s
Susie’s brother
of
the corner of the room whose?
56
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day …
how often?
I always make my bed. Időpont
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o’clock, on Monday It’s half past six.
Óra Mennyiségi viszonyok
what’s the time? singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many books have you got?
uncountable nouns
How much money has he got?
some, any
I haven’t got any money.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
57
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
Tom’s younger than Sue. Mary is the prettiest girl. I’m as tall as you.
irregular adjectives what … like what colour Modalitás
can
This is the most interesting book good, bad …(better, worse) What’s it like? What colour is it?
She can swim very well. Can I open the window?
could
He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please?
Logikai viszonyok
linking words
and, or, but, because
Szövegösszetartó eszközök
Articles, determiners
a, an, the
some+plural noun
There are some pencils in the bag.
any+plural noun
Have you got any sisters? I haven’t got any matchboxes. There’s some water in the vase.
some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns indefinite pronouns
this, that, these, those somebody, anybody,nobody,
58
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései everybody …
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők. Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések. A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai. Ügyintézés. Az iskola Az internet szerepe a tanulásban. A munka világa Nyári munkavállalás.
59
Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál). Szabadidő, művelődés, szórakozás Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Nagyvárosok nevezetességei. Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás.
60
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She likes good food. She laughs a lot
present simple passive
present continuous
More than 55 million nappies are used every day. What are the two men at the back doing?. Have you been to a fashion show?
present perfect simple
I haven’t finished the housework yet. She’s already done it. We haven’t met since Christmas. I’ve lived here for ten years.
Múltidejűség
past simple
Why didn’t you do your homework yesterday? We went to a seafood restaurant on the beach.
past simple passive
It was invented by an American woman.
past continuous
He was driving on the motorway when his cousin called him on his mobile. What were you doing at six yesterday?
61
Fogalomkörök Jövőidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései going to
future with will
What are you going to do on Saturday? He’ll be seventeen next year. I’ll pay you back tomorrow.
Birtoklás kifejezése
have
I haven’t got a car, but I have a good bike..
possessive adj. possessive pronouns genitive ’s
my, your, his/her/its,our, their mine, yours,…theirs Nina’s brother the walls of the house
of
Whose? belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
picture location
Who does it belong to?
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background along the street, past the park
geographical location
62
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Gyakoriság Időpont Időtartam
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with present perfect simple how often? when? what time?
already, yet, just
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day … yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 1998, in May, at 4 o’clock, on Tuesday
what’s the time? when
Mennyiségi viszonyok
It’s a quarter to eight. When I was watching TV, the phone rang.
perfect simple
I have lived here for seven years now.
singulars and plurals
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three..
ordinal numbers
first, second…
countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs. a great number of people
uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake a great deal of energy
all, both, none, neither each, every
63
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
People talk faster today than previous generations. She is the most beautiful girl in the class. This is the most interesting book I’ve ever read. better, worse
irregular adjectives Modalitás
should/shouldn’t
What should I do? You shouldn’t be so sensitive.
can/ could
She can swim very well.
(ability)
How much can you learn in a month? He could come in through the window.
can/could/may (permission) must (obligation) have to mustn’t
64
Can/could/may I open the window?
You must read this book. Did you have to work last week? You mustn’t drive fast here.
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
and, or, but, because, so, although
conditional 1
If you meet Nicoletta, you’ll fall in love with her.
conditional 2
If I saw a crocodile, I wouldn’t move.
We’ll go to the beach on Sunday if time clauses with future the weather is fine. meaning Szövegösszetartó eszközök
articles
a, an, the
some, any, many, much
There isn’t much milk in the fridge, but there are some eggs there.
countability indefinite pronouns
somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.…
11–12. évfolyam
A gimnáziumi tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalttal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően pedig, széleskörű információszerzésre és viszonyításra képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, egész életükön át.
65
Az emelt szintű nyelvi képzés keretén belül idegen nyelvből a gimnázium 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) harmadik/negyedik szintjére, azaz a B1/B2 szintre. A 12. évfolyamon lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékeléseik során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és az infokommunikációs technológiák használatára. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének. A tanulók jövőjét érintő fontos döntésekben a nyelvtanár sokat segíthet, például a feldolgozott témák megfelelő kiválasztásával, az ok-okozati viszonyokat, következményeket feltáró feladatokkal.
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló főbb vonalaiban megérti a köznyelvi beszédet a számára rendszeresen előforduló ismerős témákról.
Előzetes tudás
Megérti a legfontosabb információkat az aktuális eseményekről szóló vagy az érdeklődési köréhez kapcsolódó rádió- és tévéműsorokban, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. Ismerős témákról szóló köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is. Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, céljai filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhez kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. A fejlesztés tartalma
A köznyelvi beszéd főbb fordulatainak megértése rendszeresen előforduló, ismerős témák esetén. A hallott szöveg gondolatmenetének nagy vonalakban való követése, egyes tényszerű részinformációk megértése, amennyiben a beszéd világos, és ismerős kiejtéssel folyik. Mindennapi társalgásban a világos beszéd követése szükség esetén visszakérdezések segítségével.
66
Ismerős témájú, lényegre törő előadás vagy beszéd követése. Egyszerű műszaki információ megértése, részletes útbaigazítások követése. Telefonbeszélgetésekben a főbb információk megértése. Ismerős témákról szóló rádiós és televíziós hírműsorok és egyszerűbb hangfelvételek lényegének megértése. Egyszerű nyelvezetű film követése, amelyben a cselekményt nagyrészt a vizuális eszközök és az események közvetítik. A köznyelvi szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A szövegértési stratégiák alkalmazása, például ismerős beszédtéma esetén az időnként előforduló ismeretlen szavak jelentésének kitalálása a szövegösszefüggésből és a mondat jelentésének kikövetkeztetése. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hosszabb használati utasítások, információk, instrukciók, előadások, beszédek, viták, interjúk, dalok, visszaemlékezések, rögzített telefonos szövegek, reklámok, viccek, tévé- és rádióműsorok, filmelőzetesek, filmek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció B1 mínusz, azaz a tanuló felkészülés nélkül megbirkózik a mindennapi élet legtöbb helyzetével.
Előzetes tudás
Gondolatokat cserél, véleményt mond az érdeklődési körébe tartozó témákról. Boldogul a leggyakoribb kommunikációs helyzetekben. Stílusában, regiszterhasználatában legtöbbször alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is
A tematikai egység Gondolatokat cseréje, véleménynyilvánítás és érvelés az érdeklődési körbe nevelési-fejlesztési tartozó és általános témákról is. céljai A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és biztonsággal történő alkalmazása.
67
Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban.
A fejlesztés tartalma Társalgásban való részvétel ismerős témák esetén, felkészülés nélkül. Érzelmek kifejezése és reagálás mások érzelmeire, mint például reménykedés, csalódottság, aggodalom, öröm. Problémák felvetése, megvitatása, teendők meghatározása, választási lehetőségek összehasonlítása. A tanulmányokhoz, érdeklődési körhöz kapcsolódó beszélgetésben való részvétel, információcsere, álláspont kifejtése, rákérdezés mások nézeteire. Gondolatok, vélemény kifejezése kulturális témákkal kapcsolatban, például zene, film, könyvek. Elbeszélés, újságcikk, előadás, eszmecsere, interjú vagy dokumentumfilm összefoglalása, véleménynyilvánítás, a témával kapcsolatos kérdések megválaszolása. Nézetek világos kifejtése, érvek egyszerű cáfolata. Választási lehetőségek összehasonlítása, előnyök és hátrányok mérlegelése. Utazások során felmerülő feladatok, például közlekedés, szállás intézése vagy ügyintézés a hatóságokkal külföldi látogatás során. Váratlan nehézségek kezelése (pl. elveszett poggyász, lekésett vonat). Szolgáltatásokkal kapcsolatos helyzetek kezelése akár váratlan nehézségek esetén is, panasz, reklamáció. Részletes utasítások adása, követése és kérése (pl. hogyan kell valamit csinálni). Interjúban, konzultáción való részvétel kezdeményezése és információ megadás (pl. tünetek megadása orvosnál). Órai interakciókban, pármunkában való magabiztos részvétel. Ismerős témáról beszélgetés kezdeményezése, fenntartása, szó átvétele, átadása, mások bevonása, beszélgetés lezárása. Beszélgetésben elhangzottak összefoglalása, a lényeg kiemelése, a megértés ellenőrzése, félreérthető megfogalmazás javítása, körülírás, szinonimák használata. A kommunikációs eszközök széles körének alkalmazása és reagálás azokra közismert nyelvi megfelelőik semleges stílusban való használatával. Az udvariassági szokások ismerete és alkalmazása.
68
A mindennapi témák, család, érdeklődési kör, iskola, utazás és aktuális események megtárgyalásához elegendő szókincs és annak általában helyes alkalmazása. Ismerős kontextusokban elfogadhatóan helyes nyelvhasználat. A szövegszervezés alapvető eszközeinek megbízható használata. Általában tisztán érthető kiejtés és intonáció. A szóbeli interaktív vizsgához szükséges kommunikációs stratégiák. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Társalgás, megbeszélés, eszmecsere, tranzakciók, utasítások, interjúk, viták.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Összefüggő beszéd B1 mínusz, azaz a tanuló már változatosabban és részletesebben tudja bemutatni a családját, más embereket, lakóhelyét, tanulmányait, iskoláját stb. Folyamatos önkifejezés a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével ismerős témakörökben.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Érthető és folyamatos beszéd, a mondanivaló tudatos nyelvtani és szókincsbeli megtervezése és szükség szerinti módosítása. céljai Egy gondolat vagy probléma lényegének tartalmilag pontos kifejtése. A fejlesztési tartalma Folyamatos megnyilatkozás az érdeklődési körnek megfelelő témákról a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Elbeszélések vagy leírások lényegének összefoglalása folyamatos beszédben, a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Részletes élménybeszámoló az érzések és reakciók bemutatásával. Valóságos vagy elképzelt események részleteinek bemutatása. Könyv vagy film cselekményének összefoglalása és az ehhez kapcsolódó reakciók megfogalmazása. Álmok, remények és ambíciók, történetek elmondása.
69
Vélemények, tervek és cselekedetek rövid magyarázata. Rövid, begyakorolt megnyilatkozás ismerős témákról. Előre megírt, lényegre törő, követhető előadás ismerős témáról. Az összefüggő beszéd tervezése során új kombinációk, kifejezések begyakorlása, alkalmazása. Az összefüggő beszédben kompenzáció alkalmazása, például körülírás elfelejtett szó esetén. Ismerős kontextusokban a nyelvi norma követésére törekvő nyelvhasználat. A nyelvi eszközök rugalmas használata a mondanivaló kifejezésére, ezek adaptálása kevésbé begyakorolt helyzetekben. A közlés magabiztos bevezetése, kifejtése és lezárása alapvető eszközökkel. Önellenőrzés és önkorrekció, például a félreértéshez vezető hibák felismerése és javítása. Mindezeknek a szóbeli érettségi vizsgán történő alkalmazására való felkészülés. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Leírások, képleírások, témakifejtés (például vizuális segédanyag alapján), elbeszélő szöveg, érveléssor, előadás, prezentáció (önállóan vagy segédanyagok, instrukciók alapján), projektek bemutatása, versek, rapszövegek.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő szövegek fő gondolatait.
Előzetes tudás
Tudja, hogy a szövegek olvasásakor a helyzetnek megfelelő stratégiákat kell alkalmaznia, és képes az ismeretlen elemek jelentését a szövegkörnyezet segítségével kikövetkeztetni.
A nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre A tematikai egység törő szövegek megértése. nevelési-fejlesztési Az írott vélemény, érvelés követése, ezekből a lényeges részinformációk céljai kiszűrése. A fejlesztés tartalma A fontos általános vagy részinformációk megértése autentikus, hétköznapi nyelven íródott
70
szövegekben, például levelekben, brosúrákban és rövid, hivatalos dokumentumokban. A feladat megoldásához szükséges információk megtalálása hosszabb szövegekben is. A fontos gondolatok felismerése ismerős témákról szóló, lényegre törő újságcikkekben. A gondolatmenet és a következtetések felismerése világosan írt érvelésekben. A köznyelven írt szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A mindennapi témákkal összefüggő, köznyelven írt magánlevelek megértése annyira, hogy sikeres írásbeli kommunikációt tudjon folytatni. Különböző eszközök egyszerű, világosan megfogalmazott használati utasításának megértése. Ismert témájú hivatalos levélben az elintézéshez szükséges információk megértése. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. A feladat elvégzéséhez szükséges információk összegyűjtése a szöveg különböző részeiből, illetve több szövegből. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. Az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a mondat megértett részei és a szövegösszefüggés alapján. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Utasítások (pl. feliratok, használati utasítások), tájékoztató szövegek (pl. hirdetés, reklám, menetrend, prospektus, műsorfüzet), játékszabályok, hagyományos és elektronikus levelek, újságcikkek (pl. hír, beszámoló, riport), internetes fórumok hozzászólásai, ismeretterjesztő szövegek, képregények, viccek egyszerű irodalmi szövegek.
Fejlesztési egység
Írás B1 mínusz, azaz a tanuló egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmaz ismert, hétköznapi témákról.
Előzetes tudás
Írásban beszámol eseményekről, élményeiről, érzéseiről, benyomásairól és véleményéről; írásbeli interakciót kezdeményez, fenntartja és befejezi. Jegyzetet készít olvasott vagy hallott köznyelvi szövegből, illetve saját
71
ötleteiről. Minták alapján rövid, lényegre törő szövegeket alkot az ismert műfajok főbb jellegzetességeinek és alapvető stílusjegyeinek követésével. Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásaokról és véleményről írásbeli beszámolás, valamint tvélemény alátámasztása. A tematikai egység nevelési-fejlesztési Hatékony írásbeli interakció folytatása. céljai Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával. A fejlesztés tartalma Egyszerű, összefüggő, lényegre törő szöveg írása számos, érdeklődési köréhez tartozó, ismerős témában, rövid, különálló elemek lineáris összekapcsolásával. Hírek, gondolatok, vélemények és érzések közlése olyan elvontabb és kulturális témákkal kapcsolatban is, mint például a zene vagy a művészet. Információt közlő/kérő feljegyzések/üzenetek írása pl. barátoknak, szolgáltatóknak, tanároknak. Véleményt kifejező üzenet, komment írása (pl. internetes fórumon, blogban). Formanyomtatvány, kérdőív kitöltése, online ügyintézés. Életrajz, lényegre koncentráló leírás, elbeszélés készítése. Riport, cikk, esszé írása. Rövid olvasott vagy hallott szöveg átfogalmazása, összefoglalása, jegyzet készítése. Saját ötletekről jegyzet készítése. Interaktív írás esetén megerősítés, vélemény kérése, az információ ellenőrzése, problémákra való rákérdezés, ill. problémák elmagyarázása. Az írás egyszerű tagolása: bevezetés, kifejtés, lezárás; bekezdések szerkesztése. Néhány egyszerű szövegkohéziós és figyelemvezető eszköz használata. Az alapvető írásbeli műfajok fő szerkezeti és stílusjegyeinek követése (pl. levélben/e-mailben megszólítás, záró formula; a formális és informális regiszterhez köthető néhány szókincsbeli és helyesírási sajátosság). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (pl. vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelent,
72
paródia írása, illetve átírása). Írásos minták követése és aktuális tartalmakkal való megtöltésük. Kész szövegekből számára hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. Irányított fogalmazási feladat kötött tartalmainak a fogalmazásban való megjelenítése. Írásának tudatos ellenőrzése, javítása; félreértést okozó hibáinak korrigálása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (pl. nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatvány, kérdőív; listák; hagyományos és elektronikus képeslapok; poszterszövegek; képaláírások. Üzenetek; SMS-ek/MMS-ek; személyes adatokat tartalmazó bemutatkozó levelek, e-mailek vagy internes profilok. Tényszerű információt nyújtó, illetve kérő levelek és e-mail-ek; személyes információt, tényt, ill. tetszést/nemtetszést kifejező üzenetek, internetes bejegyzések; egyszerű cselekvéssort tartalmazó instrukciók. Egyszerű ügyintéző levelek/e-mail-ek (pl. tudakozódás, megrendelés, foglalás, visszaigazolás); egyszerű, rövid történetek, elbeszélések, mesék; rövid jellemzések. Rövid leírások; jegyzetek; riportok, cikkek, esszék, felhívások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, rövid jelenetek, paródiák.
Minimum B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén (1)
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
73
B2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét. Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (2)
Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait. Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti a kortárs irodalmi prózai szövegeket. Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban. Környezetünk Az otthon: vidék kontra város Növények és állatok a környezetünkben.
74
Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például. szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Az angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok. A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák. Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Extrém sportok Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok angol nyelvterületen. Osztálykirándulás. Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
75
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenbeliség
Passive Voice (Present, Paper is recycled in this school. with modals) It must be done as soon as possible.
Present Perfect Continuous
I have been living here since…
Present Perfect vs Simple Past
She has been here for hours.
Past Perfect
By the time I got to the airport, the plane had already taken off.
Passive Voice (Present Perfect)
The meal has already been cooked.
Used to
When I was a child I used to play hide- and-seek a lot.
Reported speech with present reporting verb
He says he is tired.
She was here for hours.
Múltbeliség
Függő beszéd
I don’t know where he lives. Tell him to stop it.
Modalitás Engedélykérés
Can/could/may expressing permission
Can/could/may I join you?
Kötelezettség
Have to (Past)
Did you have to be there?
Tiltás
Mustn’t
You mustn’t smoke here.
Feltételesség
Conditionals
We’d stay at home if it rained.
Visszakérdezés
-She’s so strict. -Is she?
76
Megerősítő kérdés
Question Tags
School can be cool, can’t it?
Relative pronouns
Who / that, whose / which / where
Szövegösszetartó eszközök
Indefinite pronouns (2)
all, both, none, neither, every, each There were 3 apples on the plate. Each tasted good.
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése.
Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek. Konfliktusok és kezelésük. Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás. A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás. Életmód Vásárlás. Életmód nálunk és célnyelvi országokban. Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Utazás, turizmus
77
Nemzetközi fesztiválok. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés. A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Jelenidejűség
Present Perfect vs Pr.Perfect Continuous
She has just finished bereakfast.
Passive Voice (Future)
The film will be directed by Tom Ranger.
Reported speech – indirect questions
Can you tell where she works?
She has been eating for hours.
Jövőidejűség
Függő beszéd
78
Reported speech with past reporting verb
He said he was tired. I didn’t know if they would come. He said that he had been late for school.
Igeneves szerkezetek
I wish
I wish you were here.
Gerund / Infinitive (2)
The car needs repairing. It seems to be a good idea.
Participle Need+ing
I can see them coming round the corner. After checking in we went through customs control. The car needs repairing immediately.
Phrasal verbs
We look forward to coming back soon.
Causative
We have to get the car repaired first.
Engedély
Be allowed to
You are not allowed to enter.
Feltételezés
Conditionals
I I had more time, I’d visit you right now.
Modalitás
If you had told me, I’d have helped you Szövegösszetartó elemek
Discourse markers
79
First, next, finally…
Angol (haladó) nyelv, 9. KNY, 9-12. évfolyam (két tanítási nyelvű gimnáziumi osztályokban) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam
Tantárgy
Angol nyelv
9 KNY. évf.
9. évf.
10. évf.
3
3
2
11. évf.
12. évf.
3
3
NYELVI SZINTEK
Második idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
A2+
B1
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
ALAPELVEK, CÉLOK Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljait korunk emberének kommunikációs igényei határozzák meg, összhangban az Európa Tanács ajánlásaival. Az élő idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen: — a világ dolgaiban való megbízható tájékozódáshoz; — a felelős, szabadon meghozott döntésekhez; 80
— a munkaerőpiacon való boldoguláshoz; — a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódáshoz; — saját és más kultúrák értékeinek megértéséhez és megbecsüléséhez. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és nagyban elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. A tanuló a nyelvtanulási folyamat során kapjon világos/egyértelmű információt a tanulás céljáról, folyamatáról és módszereiről. Legyen alkalma a tanulási folyamat során saját kommunikációs szükségleteit megfogalmazni, témákat, tevékenységeket, eljárásmódokat kérni vagy javasolni. Nyíljon lehetősége önálló feladatmegoldásra, ismerje meg azon források használatát (szótárak, kézikönyvek, nyelvtankönyvek, gyakorlóanyagok, elektronikus források stb.), amelyek segíthetik az önálló munkában. Munkájának rendszeres tanári értékelése mellett sajátítsa el az önértékelés módszereit. A tanulónak legyen alkalma életkori sajátosságainak, érdeklődésének és kommunikációs szükségleteinek megfelelő, a való élet feladataihoz közel álló nyelvi tevékenységekben részt venni. Munkája során lehetőleg autentikus vagy adaptált, esetleg leegyszerűsített autentikus szövegekkel dolgozzon. Legyen módja változatos formában (pármunka, csoportmunka stb.) részt venni kommunikatív interakciókban és alkalma a célnyelv autentikus használatát megtapasztalni.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás,
81
motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
9. KNY–10. évfolyam
A 10. évfolyam végére a tanulók idegen nyelvi tudása lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is szerezzenek információt, és ezzel a lehetőséggel már tudatosan éljenek. Tudatosítani kell a tanulókban, hogy az idegen nyelv kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a magánéletben és a tanulásban, a későbbi szakmai pályafutás során az eligazodásban és a boldogulásban. A gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála második és harmadik szintjei közé, azaz egy A2-B1 közötti tudásszintre. Ez lehetőséget ad az intenzív készségfejlesztésre, a felzárkózásra és a nyelvi csoportok közös, de szükség szerint differenciált haladására és az egyéni szükségletek figyelembevételére is. Megfelelő alapul szolgál emellett ahhoz, hogy a továbbiakban minden tanuló eljusson a gimnáziumi tanulmányok végén minimumként előírt B1 szintre. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok. Ugyanakkor építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések, a konstruktív támogatás és a tanulók számára is átlátható értékelés. Ugyancsak segítséget jelent számukra, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
82
9. KNY–10. évfolyam
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése A2, azaz a tanuló már megérti a leggyakrabban előforduló szókincset és bizonyos nyelvi fordulatokat, ha közvetlen, személyes témákról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek és közlések lényegét. Az ismerős témákról folyó köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is. A fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhöz kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció A2, azaz a tanuló egyszerű és begyakorolt feladatok során kommunikál az iskolával, otthonnal és szabadidővel kapcsolatos témákról.
Előzetes tudás
Részt vesz rövid beszélgetésekben. Kérdez és válaszol kiszámítható, mindennapi helyzetekben. Egyszerű gondolatokat és információkat cserél ismerős témákról. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Gondolatokat cseréje, vélemény kifejtése, és érvelés érdeklődési körbe tartozó és általános témákról is. A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban.
83
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Összefüggő beszéd A2, azaz a tanuló egyszerűen beszél önmagáról, a családjáról, más emberekről, lakóhelyéről, tanulmányairól, iskolájáról. A szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben folyamatos önkifejezés. Érthető, folyamatos beszéd, a mondanivaló szókincsének és tartalmának megtervezése, és szükség esetén annak tudatos módosítása. Egy gondolat vagy probléma főbb pontjainak tartalmilag pontos kifejtése.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése A2, azaz a tanuló képes többféle szövegfajtát olvasni, tudja, hogy a szövegfajták sajátosságainak ismerete segít a szöveg megértésében.
Előzetes tudás Megtalálja az adott helyzetben fontos konkrét információkat egyszerű, ismerős témákról szóló mindennapi szövegekben. A nagyrészt közérthető nyelven írt, az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek megértése. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek gondolatmenete lényegének megértése. Vélemények, érvelések követése nagy vonalakban, és a részinformációk kiszűrése.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Íráskészség A2, azaz a tanuló összefüggő mondatokat ír olyan témákról, amelyek közvetlen szükségletekre, élményekre, eseményekre és konkrét információkra vonatkoznak.
84
Ismerős témákról gondolatait egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban fejezi ki írásban. Néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír minta alapján az őt érdeklő, ismert témákról. Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Írásban beszámolás eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásokról és véleményről, a vélemény alátámasztása. Hatékony írásbeli interakció folytatása. Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával.
Témakörök a 9. KNY évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és családjának bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők.
Ember és társadalom Barátok. Öltözködés, divat, ruhadarabok.
Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. Időjárás.
85
Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli.
A munka világa Foglalkozások.
Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok.
Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Szálláslehetőségek.
Fogalomkörök a 9. KNY évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség
Present Simple
86
When do you get up? I don’t drink milk.
Múltidejűség
Present Continuous
Why is she crying? I’m not listening. I’m leaving.
There is / there are
There’s an apple on the table.
Present Perfect Simple
Have you done your room?
Past Simple
And then she kissed me. Why didn’t you come yesterday?
I haven’t finished it yet.
What were you doing this time yesterday?
Past Continuous
Jövőidejűség
Future Simple
I’ll help you.
Shall/will going to
They’re going to buy a new car.
Present forms of have
I have five friends at school.
Possessive adj.
My, your, his/her/its, our, their dog
Genitive ’s
Kate’s brother
Birtoklás kifejezése
Whose?
Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás
Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs
87
Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, …
Időbeli viszonyok Gyakoriság
How often?
Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day.
Időpont
When?
Now,
What time?
Yesterday, last week, two years ago,
What’s the time? Tomorrow, next week In 1997, in July, at 5 o’clock, on Monday It’s eight. It’s quarter to eight. Mennyiségi viszonyok
Singulars and plurals Boys, girls, Regular and irregular Children, people, men, women … plurals Cardinal numbers 1100 Ordinal numbers
first, second…
Countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs.
Uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money.
Minőségi viszonyok
88
Comparatives and superlatives Irregular comparative and superlative forms of adjectives
Tom’s younger than Sue. Mary is the most beautiful girl.
Good/bad (better, worse) What’s it like? What colour is it?
Modalitás
Szövegösszetartó eszközök
Can (ability)
I can swim.
Will for Prediction
In the future won’t use printed dictionaries.
Possessive pronouns
Mine, yours, his, hers, theirs
Témakörök a 9. évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok. Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás. Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe.
89
Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli. A munka világa Foglalkozások. Diákmunka. Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz. Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.) Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség
Present Simple
When do you get up? I don’t drink milk.
Present Continuous
Why is she crying? I’m not listening. I’m leaving.
There is / there are
There’s an apple on the table.
90
Present Perfect Simple
Have you done your room?
Múltidejűség
Past Simple/ Past Continuous
I was working int he garden when they arrived.
Jövőidejűség
Future Simple
I’ll help you.
I haven’t finished it yet.
Shall/will/going to Birtoklás kifejezése
Present forms of have
I have five friends at school.
Possessive adj.
My, your, his/her/its, our, their dog
Genitive ’s
Kate’s brother Whose?
Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás
Prepositions, Prepositional Phrases,
Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, …
Adverbs Időbeli viszonyok Gyakoriság
How often?
91
Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day.
Időpont
When?
Now,
What time?
Yesterday, last week, two years ago,
What’s the time? Tomorrow, next week In 1997, in July, at 5 o’clock, on Monday It’s eight. It’s quarter to eight. Mennyiségi viszonyok
Singulars and plurals Boys, girls, Regular and irregular Children, people, men, women … plurals Countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs.
Uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money.
Minőségi viszonyok
Comparatives and superlatives Irregular comparative and superlative forms of adjectives
Tom’s younger than Sue. Mary is the most beautiful girl.
Good/bad (better, worse) What’s it like? What colour is it?
Modalitás
92
must
You must read this book.
have to
They have to wear a uniform. You mustn’t touch this picture.
mustn’t Szövegösszetartó eszközök
Possessive pronouns
Mine, yours, his, hers, theirs
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők. Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai, Ügyintézés. Az iskola Az internet szerepe a tanulásban A munka világa Nyári munkavállalás.
93
Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál). Szabadidő, művelődés, szórakozás Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Nagyvárosok nevezetességei. Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás.
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Múltidejűség
Past Perfect
I had done my homework before they arrived.
There was / there were
There was a huge tree in the garden.
94
Jövőidejűség
Going to
What are you going to do on Saturday?
Future with Will
When will you be fourteen?
There will be Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás
Prepositions, Prepositional Phrases,
Away from, towards, through, over, as far as, in front of …
Adverbs Időbeli viszonyok Időhatározók (used with Present Perfect)
Already, ever, just, yet
I’ve already jumped. Have you ever tried snorkelling? I haven’t been to China yet. She’s just called.
Modalitás
Should/shouldn’t for You should stop smoking. advice
You shouldn’t eat so much chocolate.
Feltételes mondatok
Conditionals
There won’t be any plastic if there’s no oil.
Indefinite pronouns
Somebody, anybody, nobody, everybody
Szövegösszetartó eszközök
Igeneves szerkezetek
95
Gerund, infinitive (1)
I enjoy reading. She likes to read about cats.
11–12. évfolyam
A gimnáziumi tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalttal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően pedig, széleskörű információszerzésre és viszonyításra képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, egész életükön át. Az első idegen nyelvből a gimnázium 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) harmadik szintjére, azaz a B1 szintre. A 12. évfolyamon lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékeléseik során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és az infokommunikációs technológiák használatára. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének. A tanulók jövőjét érintő fontos döntésekben a nyelvtanár sokat segíthet, például a feldolgozott témák megfelelő kiválasztásával, az ok-okozati viszonyokat, következményeket feltáró feladatokkal.
96
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló főbb vonalaiban megérti a köznyelvi beszédet a számára rendszeresen előforduló ismerős témákról.
Előzetes tudás
Megérti a legfontosabb információkat az aktuális eseményekről szóló vagy az érdeklődési köréhez kapcsolódó rádió- és tévéműsorokban, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. Ismerős témákról szóló köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is. Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, céljai filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhez kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. A fejlesztés tartalma
A köznyelvi beszéd főbb fordulatainak megértése rendszeresen előforduló, ismerős témák esetén. A hallott szöveg gondolatmenetének nagy vonalakban való követése, egyes tényszerű részinformációk megértése, amennyiben a beszéd világos, és ismerős kiejtéssel folyik. Mindennapi társalgásban a világos beszéd követése szükség esetén visszakérdezések segítségével. Ismerős témájú, lényegre törő előadás vagy beszéd követése. Egyszerű műszaki információ megértése, részletes útbaigazítások követése. Telefonbeszélgetésekben a főbb információk megértése. Ismerős témákról szóló rádiós és televíziós hírműsorok és egyszerűbb hangfelvételek lényegének megértése. Egyszerű nyelvezetű film követése, amelyben a cselekményt nagyrészt a vizuális eszközök és az események közvetítik. A köznyelvi szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A szövegértési stratégiák alkalmazása, például ismerős beszédtéma esetén az időnként előforduló ismeretlen szavak jelentésének kitalálása a szövegösszefüggésből és a mondat jelentésének kikövetkeztetése. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
97
Hosszabb használati utasítások, információk, instrukciók, előadások, beszédek, viták, interjúk, dalok, visszaemlékezések, rögzített telefonos szövegek, reklámok, viccek, tévé- és rádióműsorok, filmelőzetesek, filmek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció B1 mínusz, azaz a tanuló felkészülés nélkül megbirkózik a mindennapi élet legtöbb helyzetével.
Előzetes tudás
Gondolatokat cserél, véleményt mond az érdeklődési körébe tartozó témákról. Boldogul a leggyakoribb kommunikációs helyzetekben. Stílusában, regiszterhasználatában legtöbbször alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is
Gondolatokat cseréje, véleménynyilvánítás és érvelés az érdeklődési körbe A tematikai egység tartozó és általános témákról is. nevelési-fejlesztési A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és biztonsággal céljai történő alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban. A fejlesztés tartalma Társalgásban való részvétel ismerős témák esetén, felkészülés nélkül. Érzelmek kifejezése és reagálás mások érzelmeire, mint például reménykedés, csalódottság, aggodalom, öröm. Problémák felvetése, megvitatása, teendők meghatározása, választási lehetőségek összehasonlítása. A tanulmányokhoz, érdeklődési körhöz kapcsolódó beszélgetésben való részvétel, információcsere, álláspont kifejtése, rákérdezés mások nézeteire. Gondolatok, vélemény kifejezése kulturális témákkal kapcsolatban, például zene, film, könyvek. Elbeszélés, újságcikk, előadás, eszmecsere, interjú vagy dokumentumfilm összefoglalása, véleménynyilvánítás, a témával kapcsolatos kérdések megválaszolása.
98
Nézetek világos kifejtése, érvek egyszerű cáfolata. Választási lehetőségek összehasonlítása, előnyök és hátrányok mérlegelése. Utazások során felmerülő feladatok, például közlekedés, szállás intézése vagy ügyintézés a hatóságokkal külföldi látogatás során. Váratlan nehézségek kezelése (pl. elveszett poggyász, lekésett vonat). Szolgáltatásokkal kapcsolatos helyzetek kezelése akár váratlan nehézségek esetén is, panasz, reklamáció. Részletes utasítások adása, követése és kérése (pl. hogyan kell valamit csinálni). Interjúban, konzultáción való részvétel kezdeményezése és információ megadás (pl. tünetek megadása orvosnál). Órai interakciókban, pármunkában való magabiztos részvétel. Ismerős témáról beszélgetés kezdeményezése, fenntartása, szó átvétele, átadása, mások bevonása, beszélgetés lezárása. Beszélgetésben elhangzottak összefoglalása, a lényeg kiemelése, a megértés ellenőrzése, félreérthető megfogalmazás javítása, körülírás, szinonimák használata. A kommunikációs eszközök széles körének alkalmazása és reagálás azokra közismert nyelvi megfelelőik semleges stílusban való használatával. Az udvariassági szokások ismerete és alkalmazása. A mindennapi témák, család, érdeklődési kör, iskola, utazás és aktuális események megtárgyalásához elegendő szókincs és annak általában helyes alkalmazása. Ismerős kontextusokban elfogadhatóan helyes nyelvhasználat. A szövegszervezés alapvető eszközeinek megbízható használata. Általában tisztán érthető kiejtés és intonáció. A szóbeli interaktív vizsgához szükséges kommunikációs stratégiák. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Társalgás, megbeszélés, eszmecsere, tranzakciók, utasítások, interjúk, viták.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
99
Előzetes tudás
B1 mínusz, azaz a tanuló már változatosabban és részletesebben tudja bemutatni a családját, más embereket, lakóhelyét, tanulmányait, iskoláját stb. Folyamatos önkifejezés a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével ismerős témakörökben.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Érthető és folyamatos beszéd, a mondanivaló tudatos nyelvtani és szókincsbeli megtervezése és szükség szerinti módosítása. céljai Egy gondolat vagy probléma lényegének tartalmilag pontos kifejtése. A fejlesztési tartalma Folyamatos megnyilatkozás az érdeklődési körnek megfelelő témákról a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Elbeszélések vagy leírások lényegének összefoglalása folyamatos beszédben, a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Részletes élménybeszámoló az érzések és reakciók bemutatásával. Valóságos vagy elképzelt események részleteinek bemutatása. Könyv vagy film cselekményének összefoglalása és az ehhez kapcsolódó reakciók megfogalmazása. Álmok, remények és ambíciók, történetek elmondása. Vélemények, tervek és cselekedetek rövid magyarázata. Rövid, begyakorolt megnyilatkozás ismerős témákról. Előre megírt, lényegre törő, követhető előadás ismerős témáról. Az összefüggő beszéd tervezése során új kombinációk, kifejezések begyakorlása, alkalmazása. Az összefüggő beszédben kompenzáció alkalmazása, például körülírás elfelejtett szó esetén. Ismerős kontextusokban a nyelvi norma követésére törekvő nyelvhasználat. A nyelvi eszközök rugalmas használata a mondanivaló kifejezésére, ezek adaptálása kevésbé begyakorolt helyzetekben. A közlés magabiztos bevezetése, kifejtése és lezárása alapvető eszközökkel. Önellenőrzés és önkorrekció, például a félreértéshez vezető hibák felismerése és javítása. Mindezeknek a szóbeli érettségi vizsgán történő alkalmazására való felkészülés. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
100
Leírások, képleírások, témakifejtés (például vizuális segédanyag alapján), elbeszélő szöveg, érveléssor, előadás, prezentáció (önállóan vagy segédanyagok, instrukciók alapján), projektek bemutatása, versek, rapszövegek.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő szövegek fő gondolatait.
Előzetes tudás
Tudja, hogy a szövegek olvasásakor a helyzetnek megfelelő stratégiákat kell alkalmaznia, és képes az ismeretlen elemek jelentését a szövegkörnyezet segítségével kikövetkeztetni.
A nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre A tematikai egység törő szövegek megértése. nevelési-fejlesztési Az írott vélemény, érvelés követése, ezekből a lényeges részinformációk céljai kiszűrése. A fejlesztés tartalma A fontos általános vagy részinformációk megértése autentikus, hétköznapi nyelven íródott szövegekben, például levelekben, brosúrákban és rövid, hivatalos dokumentumokban. A feladat megoldásához szükséges információk megtalálása hosszabb szövegekben is. A fontos gondolatok felismerése ismerős témákról szóló, lényegre törő újságcikkekben. A gondolatmenet és a következtetések felismerése világosan írt érvelésekben. A köznyelven írt szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A mindennapi témákkal összefüggő, köznyelven írt magánlevelek megértése annyira, hogy sikeres írásbeli kommunikációt tudjon folytatni. Különböző eszközök egyszerű, világosan megfogalmazott használati utasításának megértése. Ismert témájú hivatalos levélben az elintézéshez szükséges információk megértése. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. A feladat elvégzéséhez szükséges információk összegyűjtése a szöveg különböző részeiből, illetve több szövegből. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során.
101
Az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a mondat megértett részei és a szövegösszefüggés alapján. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Utasítások (pl. feliratok, használati utasítások), tájékoztató szövegek (pl. hirdetés, reklám, menetrend, prospektus, műsorfüzet), játékszabályok, hagyományos és elektronikus levelek, újságcikkek (pl. hír, beszámoló, riport), internetes fórumok hozzászólásai, ismeretterjesztő szövegek, képregények, viccek egyszerű irodalmi szövegek.
Fejlesztési egység
Írás B1 mínusz, azaz a tanuló egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmaz ismert, hétköznapi témákról.
Előzetes tudás
Írásban beszámol eseményekről, élményeiről, érzéseiről, benyomásairól és véleményéről; írásbeli interakciót kezdeményez, fenntartja és befejezi. Jegyzetet készít olvasott vagy hallott köznyelvi szövegből, illetve saját ötleteiről. Minták alapján rövid, lényegre törő szövegeket alkot az ismert műfajok főbb jellegzetességeinek és alapvető stílusjegyeinek követésével. Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásaokról és véleményről írásbeli beszámolás, valamint tvélemény alátámasztása.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Hatékony írásbeli interakció folytatása. céljai Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával. A fejlesztés tartalma Egyszerű, összefüggő, lényegre törő szöveg írása számos, érdeklődési köréhez tartozó, ismerős témában, rövid, különálló elemek lineáris összekapcsolásával.
102
Hírek, gondolatok, vélemények és érzések közlése olyan elvontabb és kulturális témákkal kapcsolatban is, mint például a zene vagy a művészet. Információt közlő/kérő feljegyzések/üzenetek írása pl. barátoknak, szolgáltatóknak, tanároknak. Véleményt kifejező üzenet, komment írása (pl. internetes fórumon, blogban). Formanyomtatvány, kérdőív kitöltése, online ügyintézés. Életrajz, lényegre koncentráló leírás, elbeszélés készítése. Riport, cikk, esszé írása. Rövid olvasott vagy hallott szöveg átfogalmazása, összefoglalása, jegyzet készítése. Saját ötletekről jegyzet készítése. Interaktív írás esetén megerősítés, vélemény kérése, az információ ellenőrzése, problémákra való rákérdezés, ill. problémák elmagyarázása. Az írás egyszerű tagolása: bevezetés, kifejtés, lezárás; bekezdések szerkesztése. Néhány egyszerű szövegkohéziós és figyelemvezető eszköz használata. Az alapvető írásbeli műfajok fő szerkezeti és stílusjegyeinek követése (pl. levélben/e-mailben megszólítás, záró formula; a formális és informális regiszterhez köthető néhány szókincsbeli és helyesírási sajátosság). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (pl. vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelent, paródia írása, illetve átírása). Írásos minták követése és aktuális tartalmakkal való megtöltésük. Kész szövegekből számára hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. Irányított fogalmazási feladat kötött tartalmainak a fogalmazásban való megjelenítése. Írásának tudatos ellenőrzése, javítása; félreértést okozó hibáinak korrigálása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (pl. nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatvány, kérdőív; listák; hagyományos és elektronikus képeslapok; poszterszövegek; képaláírások. Üzenetek; SMS-ek/MMS-ek; személyes adatokat tartalmazó bemutatkozó levelek, e-mailek vagy internes profilok. Tényszerű információt nyújtó, illetve kérő levelek és e-mail-ek; személyes információt, tényt, ill. tetszést/nemtetszést kifejező üzenetek, internetes bejegyzések; egyszerű cselekvéssort tartalmazó instrukciók. Egyszerű ügyintéző levelek/e-mail-ek (pl. tudakozódás, megrendelés, foglalás, visszaigazolás); egyszerű, rövid történetek, elbeszélések, mesék; rövid jellemzések. Rövid leírások; jegyzetek; riportok, cikkek,
103
esszék, felhívások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, rövid jelenetek, paródiák.
B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban Környezetünk Az otthon: vidék kontra város
104
Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok. A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák. Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Extrém sportok Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok angol nyelvterületen. Osztálykirándulás. Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
105
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenbeliség
Passive Voice (Present, Paper is recycled in this school. with modals) It must be done as soon as possible.
Present Perfect Continuous
I have been living here since…
Present Perfect vs Simple Past
She has been here for hours.
Past Perfect
By the time I got to the airport, the plane had already taken off.
Passive Voice (Present Perfect)
The meal has already been cooked.
Used to
When I was a child I used to play hide- and-seek a lot.
Reported speech with present reporting verb
He says he is tired.
She was here for hours.
Múltbeliség
Függő beszéd
I don’t know where he lives. Tell him to stop it.
Modalitás Engedélykérés
Can/could/may expressing permission
Can/could/may I join you?
Feltételesség
Conditionals
We’d stay at home if it rained.
Visszakérdezés
-She’s so strict. -Is she?
Megerősítő kérdés
School can be cool, can’t it?
Szövegösszetartó eszközök
106
Relative pronouns Indefinite pronouns (2)
Who / that, whose / which / where all, both, none, neither, every, each There were 3 apples on the plate. Each tasted good.
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek. Konfliktusok és kezelésük. Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás. A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás. Életmód Vásárlás Életmód nálunk és célnyelvi országokban. Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Utazás, turizmus Nemzetközi fesztiválok. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
107
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Jelenidejűség
Present Perfect vs Pr.Perfect Continuous
She has just finished bereakfast.
Passive Voice (Future)
The film will be directed by Tom Ranger.
Reported speech – indirect questions
Can you tell where she works?
Reported speech with past reporting verb
He said he was tired.
She has been eating for hours.
Jövőidejűség
Függő beszéd
I didn’t know if they would come. He said that he had been late for school.
I wish
I wish you were here.
108
Igeneves szerkezetek
Gerund / Infinitive (2) Participle Need+ing
The car needs repairing. It seems to be a good idea. I can see them coming round the corner. After checking in we went through customs control. The car needs repairing immediately.
Phrasal verbs
We look forward to coming back soon.
Causative
We have to get the car repaired first.
Engedély
Be allowed to
You are not allowed to enter.
Feltételezés
Conditionals
I I had more time, I’d visit you right now.
Modalitás
If you had told me, I’d have helped you Szövegösszetartó elemek
Discourse markers
First, next, finally…
Angol (kezdő) nyelv, 9. KNY, 9-12. évfolyam (két tanítási nyelvű gimnáziumi osztályokban) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint 109
IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam
Tantárgy
Angol nyelv
9 KNY. évf.
9. évf.
10. évf.
3
3
2
11. évf.
12. évf.
3
3
NYELVI SZINTEK
Első idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
A1/A2
A2/B1
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
Célok és feladatok
A második idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása az új nyelven. A 10. évfolyam végére a tanulók tudása a második nyelvből is lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is információt szerezzenek. Tudatosítani kell, hogy a nyelvtudás kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a boldoguláshoz a magánéletben és a tanulásban csakúgy, mint később a szakmai pályafutás során. A második idegen nyelv tanulásának megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek nyelvtanulási tapasztalattal, és az újonnan kezdett nyelv egyes elemeit könnyebben megérthetik az első idegen nyelv segítségével. Érdemes már a kezdeti időszakban is építeni az első idegen nyelvből szerzett ismeretekre, készségekre, stratégiákra, és fontos a nyelvtanulási motiváció ébren tartása is.
110
A második idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála első szintjére, az A1 tudásszintre, amely megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a gimnáziumi tanulmányok végére a második nyelvből is elérjék a minimumként előírt A2 szintet. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít az őket érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok, valamint építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések és a konstruktív támogatás. Ugyancsak hathatós segítséget jelent a tanulók számára, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
111
9. KNY-10. évfolyam
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat, amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is használatosak. Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések megértése; az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése.
A fejlesztés tartalma A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére vonatkozó tanári utasítások megértése. Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben. Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése világos beszéd esetén. A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan. A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése. Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és
112
animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre; kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma
Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés
113
mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult jelenetek, információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert témákról egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid megnyilatkozások;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak) leírása
114
szóban. Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása. Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és projektek csoportos bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.
Előzetes tudás Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló anyanyelvén és az első idegen nyelven. Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű szövegekben; A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése az ismerős szavak, esetleg képek segítségével; a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ kiszűrése. A fejlesztés tartalma
Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése. Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban. Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése.
115
Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése. Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése. Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése. Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek, újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.
Fejlesztési egység
Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete. Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök. Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre válaszadás; minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása. Lista írása. Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával (például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások). Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség, cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése. Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása.
116
Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása. Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek; rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
Témakörök a 9. KNY évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és családjának bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők.
117
Ember és társadalom Barátok. Öltözködés, divat, ruhadarabok.
Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. Időjárás.
Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli.
A munka világa Foglalkozások.
Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok.
Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Szálláslehetőségek.
118
Fogalomkörök a 9. KNY évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
When do you get up? I don’t play football.
present continuous
What are you doing? I’m reading a book.
Múltidejűség
past simple
We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday?
Birtoklás kifejezése
have (got)
I don’t have many friends. She’s got a lovely blue dress.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their dog
possessive pronouns
mine, yours,…theirs
genitive ’s
Susie’s brother
of
the corner of the room whose?
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
119
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Fogalomkörök nyelvi kifejezései how often?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day … I always make my bed.
Időpont
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o’clock, on Monday It’s half past six.
Óra Mennyiségi viszonyok
what’s the time? singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many books have you got?
uncountable nouns
How much money has he got?
some, any
I haven’t got any money.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
Modalitás
can
She can swim very well. Can I open the window?
could
He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please?
Logikai viszonyok
linking words
120
and, or, but, because
Fogalomkörök Szövegösszetartó eszközök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései Articles, determiners
a, an, the
some+plural noun
There are some pencils in the bag.
any+plural noun
Have you got any sisters? I haven’t got any matchboxes. There’s some water in the vase.
some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns indefinite pronouns
this, that, these, those somebody, anybody,nobody, everybody …
Témakörök a 9. évfolyamon
Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők.
Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok.
121
Emberek külső és belső jellemzése.
Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás.
Az iskola A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli egyéb események.
A munka világa Foglalkozások. Diákmunka.
Életmód Napirend, időbeosztás. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok. Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.)
Utazás, turizmus Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik.
122
A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés.
Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
When do you get up? I don’t play football.
present continuous
What are you doing? I’m reading a book.
Múltidejűség
past simple
We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday?
past continuous
He was driving on the motorway when his cousin called him on his mobile. What were you doing at six yesterday?
Jövőidejűség
going to
simple future
What are you going to do on Saturday? I’ll have a cake. When will you finish this job?.
123
Fogalomkörök Birtoklás kifejezése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései have (got)
I don’t have many friends. She’s got a lovely blue dress.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their dog
possessive pronouns
mine, yours,…theirs
genitive ’s
Susie’s brother
of
the corner of the room whose?
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day …
how often?
I always make my bed. Időpont
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o’clock, on Monday It’s half past six.
Óra
what’s the time?
124
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many books have you got?
uncountable nouns
How much money has he got?
some, any
I haven’t got any money.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
Tom’s younger than Sue. Mary is the prettiest girl. I’m as tall as you.
irregular adjectives what … like what colour Modalitás
can
This is the most interesting book good, bad …(better, worse) What’s it like? What colour is it?
She can swim very well. Can I open the window?
could
He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please?
must (obligation) have to mustn’t
125
You must read this book. Did you have to work last week? You mustn’t drive fast here.
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Logikai viszonyok
linking words
and, or, but, because, although
Szövegösszetartó eszközök
Articles, determiners
a, an, the
some+plural noun
There are some pencils in the bag.
any+plural noun
Have you got any sisters? I haven’t got any matchboxes. There’s some water in the vase.
some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns indefinite pronouns
this, that, these, those somebody, anybody,nobody, everybody …
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai.
Ember és társadalom Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek.
126
Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők.
Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések. A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai. Ügyintézés.
Az iskola Az internet szerepe a tanulásban.
A munka világa Nyári munkavállalás.
Életmód Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál).
Szabadidő, művelődés, szórakozás Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés különböző formái Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Városok nevezetességei.
Tudomány és technika
127
A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában.
Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás. Fogyasztás, reklámok
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She likes good food. She laughs a lot
present simple passive
present continuous
More than 55 million nappies are used every day. What are the two men at the back doing?. Have you been to a fashion show?
present perfect simple
I haven’t finished the housework yet. She’s already done it. We haven’t met since Christmas. I’ve lived here for ten years.
128
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
Why didn’t you do your homework yesterday? We went to a seafood restaurant on the beach.
past simple passive
Jövőidejűség
going to
future with will
It was invented by an American woman.
What are you going to do on Saturday? He’ll be seventeen next year. I’ll pay you back tomorrow.
present continuous Birtoklás kifejezése
have
I’m having a party at the weekend.
I haven’t got a car, but I have a good bike..
possessive adj. possessive pronouns genitive ’s
my, your, his/her/its, our, their mine, yours,…theirs Nina’s brother the walls of the house
of
Whose?
129
Fogalomkörök Térbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
picture location
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background along the street, past the park
geographical location Időbeli viszonyok
Gyakoriság Időpont Időtartam
adverbs of time with present perfect simple how often? when? what time?
already, yet, just
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day … yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 1998, in May, at 4 o’clock, on Tuesday
what’s the time? when
perfect simple
130
It’s a quarter to eight. When I was watching TV, the phone rang. I have lived here for seven years now.
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései singulars and plurals
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three..
ordinal numbers
first, second…
countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs. a great number of people
uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake a great deal of energy
all, both, none, neither each, every Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
People talk faster today than previous generations. She is the most beautiful girl in the class. This is the most interesting book I’ve ever read. better, worse
irregular adjectives
131
Fogalomkörök Modalitás
Fogalomkörök nyelvi kifejezései should/shouldn’t
What should I do? You shouldn’t be so sensitive.
can/ could
She can swim very well.
(ability)
How much can you learn in a month? He could come in through the window.
can/could/may (permission)
Logikai viszonyok
Can/could/may I open the window?
linking words
and, or, but, because, so, although
conditional 1
If you meet Nicoletta, you’ll fall in love with her.
conditional 2
If I saw a crocodile, I wouldn’t move.
We’ll go to the beach on Sunday if time clauses with future the weather is fine. meaning Szövegösszetartó eszközök
articles
a, an, the
some, any, many, much
There isn’t much milk in the fridge, but there are some eggs there.
countability indefinite pronouns
132
somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.…
11–12. évfolyam
A 11-12. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. A középiskolai tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően széleskörű információszerzésre és viszonyításra is képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, valamint egész életükön át. A második idegen nyelvből a középiskola 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) második szintjére, az A2 szintre (minimális cél). A 12. évfolyamon – különösen emelt szintű képzés vagy egyéni ambíciók, tehetséges tanulók esetén – lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékelésük során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése Minimum A1, azaz a tanuló már megért ismerős szavakat és alapvető fordulatokat, amelyek a személyére, családjára vagy a közvetlen környezetében előforduló konkrét dolgokra vonatkoznak.
133
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az ismert szavak, a leggyakoribb fordulatok megértése, ha közvetlen, személyes dolgokról van szó; a rövid, világos, egyszerű megnyilatkozások, szóbeli közlések lényegének megértése; néhány, a megértést segítő alapvető stratégia egyre önállóbb alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Az ismert nyelvi elemekre támaszkodó, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatott célnyelvi óravezetés folyamatos követése (például osztálytermi rutincselekvések, a közös munka megszervezése, eszközhasználat) és a tanári utasítások megértése. A legfontosabb témákkal kapcsolatos fordulatok és kifejezések megértése (például alapvető személyes és családi adatok, vásárlás, közvetlen környezet, foglalkozás). A lényeges információ megértése és kiszűrése kiszámítható, hétköznapi témákról szóló rövid hangfelvételekből, ha a megszólalók lassan és világosan beszélnek. Az egyszerű, begyakorolt beszélgetésekbe való bekapcsolódáshoz szükséges alapvető információk megértése. Lassú és világos, köznapi beszélgetés témájának megértése. Ismerős témákról folyó, világos, köznyelvi beszéd megértése, szükség esetén visszakérdezés segítségével. Egyszerű útbaigazítás megértése például gyalogos közlekedés vagy tömegközlekedés használata esetén. Telefonbeszélgetésben az alapvető információk megértése (hívás tárgya, kit kell keresni stb.). A tényközlő televíziós és rádiós hírműsorok témaváltásainak követése, a tartalom lényegének megértése. Különböző beszélők egyre nagyobb biztonsággal való megértése, amennyiben azok a célnyelvi normának megfelelő kiejtéssel, a tanuló nyelvi szintjéhez igazított tempóban, szükség esetén szüneteket tartva és a lényegi információkat megismételve beszélnek. Alapvető stratégiák használata, például az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a szövegösszefüggésből, a nemzetközi vagy más nyelven tanult szavak felhasználása a hangzó szöveg megértéséhez, a várható vagy a megjósolható információk keresése. A vizuális elemek (képek, gesztusok, mimika, testbeszéd) felhasználása a szövegértés támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Üzenetek, útbaigazítás, rövid részletek a médiából (például időjárás-jelentés, interjúk, riportok),
134
dalok, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, történetek, versek, párbeszédek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Minimum A1 nyelvi szint, azaz egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal folytatott kommunikáció. Személyes adatokra vonatkozó kérdések és válaszok. Kommunikáció egyszerű és közvetlen információcserét igénylő feladatokban számára ismert témákról egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal; részvétel rövid beszélgetésekben;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
kérdésfeltevés és válaszadás kiszámítható, mindennapi helyzetekben; gondolatok és információk cserélje ismerős témákról; egyre több kompenzációs stratégia tudatos alkalmazása, hogy megértesse magát, illetve megértse beszédpartnerét; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma
Kapcsolatok létesítése: üdvözlés, elköszönés, bemutatkozás, mások bemutatása. Beszélgetés kezdeményezése, fenntartása és befejezése egyszerű módon. A mindennapi élet gyakran előforduló feladatainak megoldása (például utazás, útbaigazítás, szállás, étkezés, vásárlás, bank). Mindennapos gyakorlati kérdések megvitatása (például barátok meghívása, programok szervezése, megvitatása), egyszerű, mindennapi információk megszerzése és továbbadása. Érzések egyszerű kifejezése, köszönetnyilvánítás, egyszerű tanácsok kérése és adása. Vélemény egyszerű kifejezése (tetszés és nemtetszés, érdeklődés mások véleménye iránt, egyetértés és egyet nem értés) Az alapvető kommunikációs szükségletekhez, egyszerű, begyakorolt tranzakciók lebonyolításához
135
elegendő szókincs és néhány egyszerű szerkezet helyes használata. A leggyakrabban előforduló kötőszavak alkalmazása szócsoportok és egyszerű mondatok összekapcsolására. A célnyelv tudatos használata a tanórai tevékenységek során a tanárral és a társakkal. Lehetőség esetén kapcsolatfelvétel, rövid társalgásban való részvétel célnyelvi beszélőkkel. Rákérdezés a meg nem értett kulcsszavakra vagy fordulatokra, ismétlés kérése megértés hiányában. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Szerepjátékok, társasjátékok, dramatizált jelenetek, rövid társalgás, véleménycsere, információcsere, tranzakciós és informális párbeszédek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Összefüggő beszéd Minimum A1, azaz a tanuló bemutatja magát és környezetét egyszerű fordulatokkal és mondatokkal. Rövid, összefüggő beszéd egyre bővülő szókinccsel, egyszerű beszédfordulatokkal magáról és közvetlen környezetéről; megértetés a szintnek megfelelő témakörökben; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása.
A fejlesztés tartalma
136
Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi elemekkel megfogalmazott szöveg elmondása ismert témákról, felkészülés után. Történetmesélés, élménybeszámoló egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. A mindennapi környezet (emberek, helyek, család, iskola, állatok), továbbá tervek, szokások, napirend és személyes tapasztalatok bemutatása. Egyszerű állítások, összehasonlítások, magyarázatok, indoklások megfogalmazása. Csoportos előadás vagy prezentáció jegyzetek alapján. Önálló vagy csoportban létrehozott alkotás rövid bemutatása és értékelése (például közös plakát). Az összefüggő beszéd létrehozásakor a begyakorolt nyelvi eszközök használata, ismerős helyzetekben ezek egyszerű átrendezése, kibővítése. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, képleírás, élménybeszámoló, véleménynyilvánítás, bejelentés, csoportos előadás vagy prezentáció, projekt bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
Minimum A1, azaz a tanuló megérti egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatait, alapvető információkat keres nagyon egyszerű szövegekben. Tudja, hogy a szövegek címe, megformálása, a hozzá tartozó képek segítenek a szöveg megértésében. Az adott helyzetben fontos konkrét információk megtalálása egyszerű, ismerős témákról írt autentikus szövegekben;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
egyszerű instrukciók megértése, a fontos információk kiszűrése egyszerű magánlevelekből, e-mailekből és rövid eseményeket tartalmazó szövegekből. A fejlesztés tartalma
137
Konkrét információk megértése rövid, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott, mindennapi szövegekben (például hirdetések, prospektusok, étlap, menetrend). Lényeges információk megtalálása egyszerű, ismerős témákkal kapcsolatos magánlevelekben, emailekben, brosúrákban és rövid, eseményeket tartalmazó újságcikkekben. A közhasználatú táblák és feliratok megértése utcán, nyilvános helyeken és iskolában. A mindennapi életben előforduló egyszerű használati utasítások, instrukciók megértése. Közismert témákhoz kapcsolódó konkrét információk keresése honlapokon. Egyszerű, rövid történetek, mesék, versek és egyszerűsített célnyelvi irodalmi művek olvasása. Alapvető szövegértési stratégiák használata, például a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak, a várható vagy megjósolható információk keresése, továbbá a logikai, illetve időrendi kapcsolatokra utaló szavak felismerése. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, plakátok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok, feliratok, étlapok, menetrendek, egyszerű biztonsági előírások, eseményeket leíró újságcikkek, hagyományos és elektronikus magánlevelek, internetes fórumok hozzászólásai, képregények, ismeretterjesztő szövegek, egyszerűsített irodalmi szövegek, történetek, versek, dalszövegek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Íráskészség Minimum A1, azaz a tanuló minta alapján néhány közismert műfajban nagyon egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír őt érdeklő, ismert témákról. Összefüggő mondatokat írása a közvetlen környezetével kapcsolatos témákról;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az írás kommunikációs eszközeként történő használata egyszerű interakciókban; ismerős témákhoz kapcsolódó gondolatok egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban, írásban történő kifejezése; minta alapján néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról. A fejlesztés tartalma
138
Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása és diktálás utáni leírása. Egyszerű, rövid szövegből vázlat készítése. Egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatok írása a tanuló közvetlen környezetével kapcsolatos témákról, különböző szövegtípusok létrehozása (például leírás, élménybeszámoló, párbeszéd). Egyszerű írásos minták követése; aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltésük. Formanyomtatvány kitöltése a tanuló és mások alapvető személyes adataival. Az írás egyszerű tagolása: rövid bevezetés és lezárás. Közvetlen szükségletekhez kapcsolódó témákról rövid, egyszerű feljegyzés, üzenet készítése állandósult kifejezések használatával. Személyes információt, tényt, véleményt kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása (például köszönetnyilvánítás, elnézéskérés, információközlés, vagy programegyeztetés) a legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyek követésével (például megszólítás, elköszönés). Rövid, egyszerű önéletrajz írása. Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet írása, illetve átírása). Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, történetek, elbeszélések, mesék, leírások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
139
Minimum A2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes egyszerű hangzó szövegekből kiszűrni a lényeget és néhány konkrét információt.
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (1)
Részt tud venni nagyon rövid beszélgetésekben, képes feltenni és megválaszolni kérdéseket kiszámítható, mindennapi helyzetekben, képes gondolatokat és információt cserélni ismerős témákról. Képes ismerős témakörökben rövid összefüggő szóbeli megnyilatkozásra egyszerű, begyakorolt mondatszerkezetek, betanult fordulatok, alapvető szókincs segítségével. Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, megtalálja a szükséges információkat egyszerű szövegekben, különböző szövegtípusokban. Összefüggő mondatokat, rövid tényközlő szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról minta alapján.
B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (2)
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
140
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban.
Környezetünk Az otthon: vidék kontra város. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok.
Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok.
A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák.
Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.).
Szabadidő, művelődés, szórakozás
141
Extrém sportok. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik. Osztálykirándulás.
Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present simple passive
Where does she usually have lunch and dinner? This film is based on a famous book. People are inspired to travel by films. We’re having lunch in a pub today.
present continuous
They’ve visited two museums this week.
present perfect simple The new film has just been released. present perfect passive
142
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
past simple passive
past continuous
How did you get home from the airport? The film was set at the beginning of the 20th century. Hundreds of people were coming to the show. He got the job as he had sent a very clever CV.
past perfect Jövőidejűség
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok
going to
I’m not going to do this.
present continuous
We’re travelling to Paris tomorrow.
future simple
There will be more and more single children.
have
I have two brothers and a sister.
possessive adj.
my, your, etc.
possessive pronouns
the director’s secretary
genitive ’s
the door of the plane
of
Whose bag is this?
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs location
143
under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. in the east/west, by the station, near the pub, along the river, etc.
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with
already, yet, just
Gyakoriság
how often?
Időpont
when? what time?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc.
Időtartam
how long?
yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1970, in July, at 5 o’clock, on Monday, for a week, etc.
Mennyiségi viszonyok
cardinal /ordinal numbers money
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
two hundred and second seven hundred and fifty-five thousand three hundred and sixtysix dollars Rio is cheaper than Helsinki. Wellington is less dangerous than Rio. This is the most beautiful place I’ve ever seen.
Modalitás
should, can/could
You shouldn’t smoke so much.
be able to, must, have to, need, may, might, used to
I couldn’t swim well when I was 9. She wasn’t able to finish it on time. She may have long hair, I’m not sure. We had to work hard every day. They used to be friends when they were young.
144
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
conditional 1
and, or, but, because, although, etc. that’s why We’ll be very surprised if they get married this year.
conditional 1 with future How will you celebrate if you get time clause good results? conditional 2
Függő beszéd
If you could come back in another life, what would you like to be?
conditional 3
He would never have started the training course if he had known it was so hard.
reported speech
We asked the shop assistant how much it was. She asked me to buy a newspaper on my way home.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, etc. some, any, no, none, somewhere, no-one, etc. relative pronouns
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek.
145
The man who lives next door has three awful dogs..
Konfliktusok és kezelésük.
Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás.
A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás.
Életmód Vásárlás. Életmód nálunk és célnyelvi országokban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet.
Utazás, turizmus Nemzetközi fesztiválok.
Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a
146
tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present continuous
Doctors don’t agree how we can reduce our levels of stress. I’m not feeling well today. I’ve read at least three books so far this month.
present perfect simple
present perfect continuous Múltidejűség
Jövőidejűség
past simple
Have you ever had an operation? I haven’t been sleeping well recently.
She was ill, but she didn’t see a doctor.
past continuous
What were you and Sarah talking about?
past perfect
She said the flight had been fine until the plane hit some turbulence.
going to
future simple
147
Look at those clouds, it’s going to rain. I don’t think he’ll do it.
Fogalomkörök
Műveltetés
Birtoklás kifejezése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
have/get sg done
I’m getting my car washed this afternoon.
Have, possessive adj.
She’s had her car for two years..
possesive pronouns
mine, yours, etc.
genitive ’s
the doctor’s prescription
of
the bumper of the car Whose seat is this?
belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs picture location geographical location
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Időpont Időtartam
Who does this ticket belong to? here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, at the top/ bottom, along the river, through the forest, past the church, etc.
adverbs of time with present perfect
already, yet, just, so far, recently, lately, etc.
how often?
always, often, sometimes, never, once a week, occasionally, etc.
when? what time? how long?
I slept four hours last night. I was sleeping at 2 at night. He’s been sleeping for four hours.
while
She was watching TV while we were working.
148
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Mennyiségi viszonyok
plurals, countables,
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
She’s better at maths than physics.
irregular adjectives
This story is the most interesting of all.
uncountables, numbers, pronouns, etc. all, every, both, etc.
too / enough like (preposition) Modalitás
traffic, furniture, clothes, news, information, luggage, etc.
should, can, must, may, might, need, have to, used to, etc.
This picture is too old, just like the other. You should ask the teacher. You should have told me earlier that she was coming. They must be at home, there’s a light in the window. I used to drink five cups of coffee a day, but now I only drink tea.
modals + perfect infinitive
They can’t have gone to bed yet, it’s only 10 o’clock.. I must have passed the exam, I’m sur I got all the answers right.
passive modals
Logikai viszonyok
linking words
Your wallet might have been stolen when you were getting off the train. and, or, but, because, although, that’s why, in case, etc. Take your umbrella in case I rains.
conditional 1
If you want to be fit, you have to do exercise every day. I’ll be ready as soon as I’ve had a
149
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései shower. conditional 1 with future If I were you, I wouldn’t buy that time clause old car. conditional 2
He would have died if he hadn’t been wearing a helmet.
conditional 3 Függő beszéd
reported speech
Did she say she was joining us for dinner?
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, quantifiers, etc.
some, any, no, none, somewhere, no-one, all, every, each, both, etc. Everything is made up of atoms. Both insects and spiders are invertebrates.
Angol szabadon választható (előrehozott érettségi vizsgát tett tanulók számára) (12. évfolyam) Heti 2 óra (64 óra/tanév) IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
10. évf.
11. évf.
-
-
-
Angol nyelv
150
12. évf. 2
NYELVI SZINTEK
Angol nyelv
11. évfolyam
12. évfolyam
B1
B2
ALAPELVEK, CÉLOK
Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljait korunk emberének kommunikációs igényei határozzák meg, összhangban az Európa Tanács ajánlásaival. Az élő idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen: — a világ dolgaiban való megbízható tájékozódáshoz; — a felelős, szabadon meghozott döntésekhez; — a munkaerőpiacon való boldoguláshoz; — a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódáshoz; — saját és más kultúrák értékeinek megértéséhez és megbecsüléséhez. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és nagyban elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. A tanuló a nyelvtanulási folyamat során kapjon világos/egyértelmű információt a tanulás céljáról, folyamatáról és módszereiről. Legyen alkalma a tanulási folyamat során saját kommunikációs szükségleteit megfogalmazni, témákat, tevékenységeket, eljárásmódokat kérni vagy javasolni. Nyíljon lehetősége önálló feladatmegoldásra, ismerje meg azon források használatát (szótárak, kézikönyvek, nyelvtankönyvek, gyakorlóanyagok, elektronikus források stb.), amelyek segíthetik az önálló munkában. Munkájának rendszeres tanári értékelése mellett sajátítsa el az önértékelés módszereit. A tanulónak legyen alkalma életkori sajátosságainak, érdeklődésének és kommunikációs szükségleteinek megfelelő, a való élet feladataihoz közel álló nyelvi tevékenységekben részt venni. Munkája során lehetőleg autentikus vagy adaptált, esetleg leegyszerűsített autentikus szövegekkel
151
dolgozzon. Legyen módja változatos formában (pármunka, csoportmunka stb.) részt venni kommunikatív interakciókban és alkalma a célnyelv autentikus használatát megtapasztalni.
Értékelés Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
12. évfolyam
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1, azaz a tanuló már megért lényeges információkat, amelyek olyan ismert témákhoz kapcsolódnak, mint pl. a munka, az iskola, a szabadidő.
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Ki tudja szűrni a fontos információkat azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről vagy érdeklődési körének megfelelő témáról szólnak. A köznapi és tanulmányi életben elhangzó hosszú beszédek megértése, ha normális beszédtempóban erős akcentus nélkül beszélnek. Konkrét és elvont témájú üzenetek megértése, amelyek a mindennapi élet,
152
illetve a tanulmányi munka során előfordulhatnak. Az összetettebb érvelés követése, amennyiben a téma viszonylag ismerős, és a beszéd menete jól követhető. Az anyanyelvű beszélők közötti társalgás viszonylag könnyed követése. Az érettségi vizsga követelményeiben meghatározott szövegek általános és részinformációinak megértése.
Fejlesztési cél
Szóbeli interakció B1, azaz a tanuló elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely külföldi utazás során adódik.
Előzetes tudás
Előkészület nélkül részt tud venni a személyes jellegű vagy érdeklődési körének megfelelő, ismert vagy mindennapi témáról folytatott társalgásban (pl. család, szabadidő, munka, utazás, aktuális események). Folyékony, helyes és hatékony nyelvhasználat általános és tanulmányokkal kapcsolatos témák széles körében. Gondolatok, vélemény és érvek, valamint az érzelmek különböző fokozatainak pontos kifejezése.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Hatékony részvétel a mindennapi és a tanulás során előforduló vitahelyzetekben. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban. Az érettségi részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben zökkenőmentes kommunikáció kezdeményezése, fenntartása és lezárása vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Összefüggő beszéd B1, azaz a tanuló már el tudja mesélni egyszerű mondatokkal élményeit, álmait, reményeit, céljait.
153
Röviden meg tudja magyarázni és indokolni a véleményét. El tud mondani eseményeket, történeteket, tartalmat, és véleményt tud nyilvánítani ezekről. Világos, szisztematikusan kifejtett leírás és bemutatás, előadás tartása az érdeklődési körhöz és a tanulmányokhoz kapcsolódó témák széles skálájában.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A fontos gondolatok megfelelő kiemelése, és a mondanivaló alátámasztása példákkal, érvekkel. Annak megtervezése, hogy mit és milyen eszközökkel mondjon, valamint a hallgatóságra tett hatás figyelembe vétele. Képesség természetes módon eltérni egy előre elkészített szövegtől. Az érettségi vizsga részletes követelményeiben megadott témakörökben és kommunikációs helyzetekben önálló megnyilatkozás, témakifejtés (gondolatok, vélemény) vizuális és verbális segédanyagok alapján.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
B1, azaz a tanuló képes a főként standard nyelven megírt, tevékenységéhez, tanulásához kapcsolódó szövegek megértésére. Magánlevélben megérti az események, érzelmek és kívánságok leírását. Az érdeklődési körhöz kapcsolódó szövegek elolvasása és megértése. Hosszú és összetett szövegeket gyorsan átolvasása, a lényeges részletek megtalálása.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Önálló olvasás, az olvasási stílus és sebesség változtatása a különböző szövegeknek és céloknak megfelelően. Bonyolultabb és hosszabb szövegekben is az író álláspontjának, nézőpontjának megértése. Az érettségi vizsga követelményeiben leírt szövegek fontos általános és részinformációinak megértése.
154
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Írás B1, azaz a tanuló tud egyszerű, folyamatos szöveget alkotni ismerős, érdeklődési köréhez kapcsolódó témákról. Be tud számolni élményeiről és benyomásairól. Világos, részletes szövegek írása érdeklődési körrel és tanulmányokkal kapcsolatos számos témakörben és műfajban.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Érveik gondolatok és vélemény kifejtése elvont témákról is. Tudakozódással és problémák magyarázatával kapcsolatos üzenetek feljegyzése. Az adott műfaj hagyományainak követése. Jártasság az érettségi íráskészséget mérő feladatainak megoldásában és az értékelésükre használt kritériumok alkalmazásában.
B2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét.
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén
Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait. Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti a kortárs irodalmi prózai szövegeket. Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák
155
széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.
Fogalomkörök Fogalomkörök Igeidők
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Present Simple Tense
She often speaks English
Present Continuous Tense
They are watching TV now.
Present Perfect Tense Past Simple Tense Past Continuous Tense Past Perfect Tense
Past Perfect Continuous Tense
Simple Future Tense Future Continuous Tense
Future Perfect Tense
Future Perfect Continuous Tense
156
I have already finished work. I saw him yerterday. We were playing chess yesterday. They had eaten everything by the time I got home. When we met they had been waiting for hours.
I will carry it for you. This time next week We’ll be swimming in the sea.
They will have passed the exam by June. By next month he will have been teaching here for ten years.
Szenvedő szerkezet
Passive Voice (Present, Paper is recycled in this school. with modals) It must be done as soon as possible.
Passive Voice (Present Perfect)
The meal has already been cooked.
Passive Voice (Future)
The film will be directed by Tom Ranger.
Reported speech with present reporting verb
He says he is tired.
Függő beszéd
I don’t know where he lives. Tell him to stop it.
Out-of date Reporting
He said he would never come .
Módbeli segédigék másodlagos jelentése
Logical assumptions/ Deductions Feltételesség
Conditionals
You have been travelling all day, you must be exhausted. We’d stay at home if it rained. We would have stayed at home if it had rained.
Visszakérdezés
-She’s so strict. -Is she?
Megerősítő kérdés
Question tags
School can be cool, can’t it?
Relative clauses Defining/Non-defining
The man who sold me the car said it had never broken down.
Szövegösszetartó eszközök Jelzői mellékmondatok
The man, who wasvery persuasive, sold me the car.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns,
some, any, no, none,
157
quantifiers, etc.
somewhere, no-one, all, every, each, both, etc. Everything is made up of atoms. Both insects and spiders are invertebrates.
Témakörök
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
Family Relations Human Relationships Celebrations Consumer Society Fashion Housing Global Issues Environmental Issues School Language Learning The World of Work Lifestyle Eating Illnesses Leisure Time Activities Cultural Events Sports Travelling Communication Scientific Progress
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
158
159
Angol (kezdő) nyelv, 9-12. évfolyam Szakközépiskola Heti 3 óra (108 óra/tanév, 96 óra/12. évf.) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 6. mellékletének
előírásai szerint
IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
10. évf.
11. évf.
3
3
3
Angol nyelv
12. évf. 3
NYELVI SZINTEK
Első idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
A1/A2
A2/B1
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
Célok és feladatok
A 9. évfolyamon kezdődő második idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása az új nyelven. A 10. évfolyam végére a tanulók tudása a második nyelvből is lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is
160
információt szerezzenek. Tudatosítani kell, hogy a nyelvtudás kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a boldoguláshoz a magánéletben és a tanulásban csakúgy, mint később a szakmai pályafutás során. A második idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála első szintjére, az A1 tudásszintre, amely megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a gimnáziumi tanulmányok végére a második nyelvből is elérjék a minimumként előírt A2 szintet. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít az őket érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok, valamint építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések és a konstruktív támogatás. Ugyancsak hathatós segítséget jelent a tanulók számára, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük.
161
Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat, amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is használatosak. Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések megértése; az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése.
A fejlesztés tartalma A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére vonatkozó tanári utasítások megértése. Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben. Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése világos beszéd esetén. A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan. A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése.
162
Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre; kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma
Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél. A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés
163
mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult jelenetek, információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert témákról egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid megnyilatkozások;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak) leírása
164
szóban. Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása. Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és projektek csoportos bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.
Előzetes tudás Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló anyanyelvén és az első idegen nyelven. Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű szövegekben; A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése az ismerős szavak, esetleg képek segítségével; a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ kiszűrése. A fejlesztés tartalma
Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése. Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban. Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése.
165
Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése. Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése. Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése. Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek, újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.
Fejlesztési egység
Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete. Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök. Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre válaszadás; minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása. Lista írása. Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával (például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások). Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség, cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése. Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása.
166
Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása. Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek; rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
TÉMAKÖRÖK
Témakörök a 9. évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás.
Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel.
167
Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok.
Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás.
Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli.
A munka világa Foglalkozások. Diákmunka.
Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.)
Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik.
168
Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
When do you get up? I don’t play football.
present continuous
What are you doing? I’m reading a book.
Múltidejűség
past simple
We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday?
Jövőidejűség
going to
simple future
What are you going to do on Saturday? I’ll have a cake. When will you finish this job?.
Birtoklás kifejezése
have (got)
I don’t have many friends. She’s got a lovely blue dress.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their dog
possessive pronouns
mine, yours,…theirs
genitive ’s
Susie’s brother
of
the corner of the room
169
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései whose?
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day …
how often?
I always make my bed. Időpont
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o’clock, on Monday It’s half past six.
Óra Mennyiségi viszonyok
what’s the time? singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many books have you got?
uncountable nouns
How much money has he got?
some, any
I haven’t got any money.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
170
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
Tom’s younger than Sue. Mary is the prettiest girl. I’m as tall as you.
irregular adjectives what … like what colour Modalitás
can
This is the most interesting book good, bad …(better, worse) What’s it like? What colour is it?
She can swim very well. Can I open the window?
could
He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please?
Logikai viszonyok
linking words
and, or, but, because
Szövegösszetartó eszközök
Articles, determiners
a, an, the
some+plural noun
There are some pencils in the bag.
any+plural noun
Have you got any sisters? I haven’t got any matchboxes. There’s some water in the vase.
some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns indefinite pronouns
this, that, these, those somebody, anybody,nobody,
171
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései everybody …
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők.
Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők.
Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések. A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai. Ügyintézés. Az iskola Az internet szerepe a tanulásban.
A munka világa
172
Nyári munkavállalás.
Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál).
Szabadidő, művelődés, szórakozás Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Városok nevezetességei.
Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában.
Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás.
173
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She likes good food. She laughs a lot
present simple passive
present continuous
More than 55 million nappies are used every day. What are the two men at the back doing?. Have you been to a fashion show?
present perfect simple
I haven’t finished the housework yet. She’s already done it. We haven’t met since Christmas. I’ve lived here for ten years.
Múltidejűség
past simple
Why didn’t you do your homework yesterday? We went to a seafood restaurant on the beach.
past simple passive
It was invented by an American woman.
past continuous
He was driving on the motorway when his cousin called him on his mobile. What were you doing at six yesterday?
174
Fogalomkörök Jövőidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései going to
simple future
What are you going to do on Saturday? He’ll be seventeen next year. I’ll pay you back tomorrow.
Birtoklás kifejezése
have
I haven’t got a car, but I have a good bike..
possessive adj. possessive pronouns genitive ’s
my, your, his/her/its,our, their mine, yours,…theirs Nina’s brother the walls of the house
of
Whose? belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
picture location
Who does it belong to?
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background along the street, past the park
geographical location
175
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Gyakoriság Időpont Időtartam
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with present perfect simple how often? when? what time?
already, yet, just
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day … yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 1998, in May, at 4 o’clock, on Tuesday
what’s the time? when
Mennyiségi viszonyok
It’s a quarter to eight. When I was watching TV, the phone rang.
perfect simple
I have lived here for seven years now.
singulars and plurals
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three..
ordinal numbers
first, second…
countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs. a great number of people
uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake a great deal of energy
all, both, none, neither each, every
176
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
People talk faster today than previous generations. She is the most beautiful girl in the class. This is the most interesting book I’ve ever read. better, worse
irregular adjectives Modalitás
should/shouldn’t
What should I do? You shouldn’t be so sensitive.
can/ could
She can swim very well.
(ability)
How much can you learn in a month? He could come in through the window.
can/could/may (permission) must (obligation) have to mustn’t
177
Can/could/may I open the window?
You must read this book. Did you have to work last week? You mustn’t drive fast here.
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
and, or, but, because, so, although
conditional 1
If you meet Nicoletta, you’ll fall in love with her.
conditional 2
If I saw a crocodile, I wouldn’t move.
We’ll go to the beach on Sunday if time clauses with future the weather is fine. meaning Szövegösszetartó eszközök
articles
a, an, the
some, any, many, much
There isn’t much milk in the fridge, but there are some eggs there.
countability indefinite pronouns
somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.…
11–12. évfolyam
A 11-12. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. A középiskolai tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően széleskörű információszerzésre és viszonyításra is képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, valamint egész életükön át.
178
A második idegen nyelvből a középiskola 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) második szintjére, az A2 szintre (minimális cél). A 12. évfolyamon – különösen emelt szintű képzés vagy egyéni ambíciók, tehetséges tanulók esetén – lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékelésük során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Hallott szöveg értése Minimum A1, azaz a tanuló már megért ismerős szavakat és alapvető fordulatokat, amelyek a személyére, családjára vagy a közvetlen környezetében előforduló konkrét dolgokra vonatkoznak. Az ismert szavak, a leggyakoribb fordulatok megértése, ha közvetlen, személyes dolgokról van szó; a rövid, világos, egyszerű megnyilatkozások, szóbeli közlések lényegének megértése; néhány, a megértést segítő alapvető stratégia egyre önállóbb alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Az ismert nyelvi elemekre támaszkodó, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatott célnyelvi óravezetés folyamatos követése (például osztálytermi rutincselekvések, a közös munka megszervezése, eszközhasználat) és a tanári utasítások megértése. A legfontosabb témákkal kapcsolatos fordulatok és kifejezések megértése (például alapvető személyes és családi adatok, vásárlás, közvetlen környezet, foglalkozás). A lényeges információ megértése és kiszűrése kiszámítható, hétköznapi témákról szóló rövid hangfelvételekből, ha a megszólalók lassan és világosan beszélnek.
179
Az egyszerű, begyakorolt beszélgetésekbe való bekapcsolódáshoz szükséges alapvető információk megértése. Lassú és világos, köznapi beszélgetés témájának megértése. Ismerős témákról folyó, világos, köznyelvi beszéd megértése, szükség esetén visszakérdezés segítségével. Egyszerű útbaigazítás megértése például gyalogos közlekedés vagy tömegközlekedés használata esetén. Telefonbeszélgetésben az alapvető információk megértése (hívás tárgya, kit kell keresni stb.). A tényközlő televíziós és rádiós hírműsorok témaváltásainak követése, a tartalom lényegének megértése. Különböző beszélők egyre nagyobb biztonsággal való megértése, amennyiben azok a célnyelvi normának megfelelő kiejtéssel, a tanuló nyelvi szintjéhez igazított tempóban, szükség esetén szüneteket tartva és a lényegi információkat megismételve beszélnek. Alapvető stratégiák használata, például az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a szövegösszefüggésből, a nemzetközi vagy más nyelven tanult szavak felhasználása a hangzó szöveg megértéséhez, a várható vagy a megjósolható információk keresése. A vizuális elemek (képek, gesztusok, mimika, testbeszéd) felhasználása a szövegértés támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Üzenetek, útbaigazítás, rövid részletek a médiából (például időjárás-jelentés, interjúk, riportok), dalok, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, történetek, versek, párbeszédek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Szóbeli interakció Minimum A1 nyelvi szint, azaz egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal folytatott kommunikáció. Személyes adatokra vonatkozó kérdések és válaszok. Kommunikáció egyszerű és közvetlen információcserét igénylő feladatokban számára ismert témákról egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal; részvétel rövid beszélgetésekben; kérdésfeltevés és válaszadás kiszámítható, mindennapi helyzetekben;
180
gondolatok és információk cserélje ismerős témákról; egyre több kompenzációs stratégia tudatos alkalmazása, hogy megértesse magát, illetve megértse beszédpartnerét; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma Kapcsolatok létesítése: üdvözlés, elköszönés, bemutatkozás, mások bemutatása. Beszélgetés kezdeményezése, fenntartása és befejezése egyszerű módon. A mindennapi élet gyakran előforduló feladatainak megoldása (például utazás, útbaigazítás, szállás, étkezés, vásárlás, bank). Mindennapos gyakorlati kérdések megvitatása (például barátok meghívása, programok szervezése, megvitatása), egyszerű, mindennapi információk megszerzése és továbbadása. Érzések egyszerű kifejezése, köszönetnyilvánítás, egyszerű tanácsok kérése és adása. Vélemény egyszerű kifejezése (tetszés és nemtetszés, érdeklődés mások véleménye iránt, egyetértés és egyet nem értés) Az alapvető kommunikációs szükségletekhez, egyszerű, begyakorolt tranzakciók lebonyolításához elegendő szókincs és néhány egyszerű szerkezet helyes használata. A leggyakrabban előforduló kötőszavak alkalmazása szócsoportok és egyszerű mondatok összekapcsolására. A célnyelv tudatos használata a tanórai tevékenységek során a tanárral és a társakkal. Lehetőség esetén kapcsolatfelvétel, rövid társalgásban való részvétel célnyelvi beszélőkkel. Rákérdezés a meg nem értett kulcsszavakra vagy fordulatokra, ismétlés kérése megértés hiányában. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Szerepjátékok, társasjátékok, dramatizált jelenetek, rövid társalgás, véleménycsere, információcsere, tranzakciós és informális párbeszédek.
Fejlesztési egység Előzetes tudás
Összefüggő beszéd Minimum A1, azaz a tanuló bemutatja magát és környezetét egyszerű
181
fordulatokkal és mondatokkal.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Rövid, összefüggő beszéd egyre bővülő szókinccsel, egyszerű beszédfordulatokkal magáról és közvetlen környezetéről; megértetés a szintnek megfelelő témakörökben; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása.
A fejlesztés tartalma Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi elemekkel megfogalmazott szöveg elmondása ismert témákról, felkészülés után. Történetmesélés, élménybeszámoló egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. A mindennapi környezet (emberek, helyek, család, iskola, állatok), továbbá tervek, szokások, napirend és személyes tapasztalatok bemutatása. Egyszerű állítások, összehasonlítások, magyarázatok, indoklások megfogalmazása. Csoportos előadás vagy prezentáció jegyzetek alapján. Önálló vagy csoportban létrehozott alkotás rövid bemutatása és értékelése (például közös plakát). Az összefüggő beszéd létrehozásakor a begyakorolt nyelvi eszközök használata, ismerős helyzetekben ezek egyszerű átrendezése, kibővítése. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, képleírás, élménybeszámoló, véleménynyilvánítás, bejelentés, csoportos előadás vagy prezentáció, projekt bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
Minimum A1, azaz a tanuló megérti egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatait, alapvető információkat keres nagyon egyszerű szövegekben. Tudja, hogy a szövegek címe, megformálása, a hozzá tartozó képek segítenek a szöveg megértésében.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az adott helyzetben fontos konkrét információk megtalálása egyszerű, ismerős témákról írt autentikus szövegekben;
182
egyszerű instrukciók megértése, a fontos információk kiszűrése egyszerű magánlevelekből, e-mailekből és rövid eseményeket tartalmazó szövegekből. A fejlesztés tartalma Konkrét információk megértése rövid, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott, mindennapi szövegekben (például hirdetések, prospektusok, étlap, menetrend). Lényeges információk megtalálása egyszerű, ismerős témákkal kapcsolatos magánlevelekben, emailekben, brosúrákban és rövid, eseményeket tartalmazó újságcikkekben. A közhasználatú táblák és feliratok megértése utcán, nyilvános helyeken és iskolában. A mindennapi életben előforduló egyszerű használati utasítások, instrukciók megértése. Közismert témákhoz kapcsolódó konkrét információk keresése honlapokon. Egyszerű, rövid történetek, mesék, versek és egyszerűsített célnyelvi irodalmi művek olvasása. Alapvető szövegértési stratégiák használata, például a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak, a várható vagy megjósolható információk keresése, továbbá a logikai, illetve időrendi kapcsolatokra utaló szavak felismerése. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, plakátok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok, feliratok, étlapok, menetrendek, egyszerű biztonsági előírások, eseményeket leíró újságcikkek, hagyományos és elektronikus magánlevelek, internetes fórumok hozzászólásai, képregények, ismeretterjesztő szövegek, egyszerűsített irodalmi szövegek, történetek, versek, dalszövegek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Íráskészség Minimum A1, azaz a tanuló minta alapján néhány közismert műfajban nagyon egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír őt érdeklő, ismert témákról. Összefüggő mondatokat írása a közvetlen környezetével kapcsolatos témákról;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az írás kommunikációs eszközeként történő használata egyszerű interakciókban; ismerős témákhoz kapcsolódó gondolatok egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban, írásban történő kifejezése; minta alapján néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt
183
érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása és diktálás utáni leírása. Egyszerű, rövid szövegből vázlat készítése. Egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatok írása a tanuló közvetlen környezetével kapcsolatos témákról, különböző szövegtípusok létrehozása (például leírás, élménybeszámoló, párbeszéd). Egyszerű írásos minták követése; aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltésük. Formanyomtatvány kitöltése a tanuló és mások alapvető személyes adataival. Az írás egyszerű tagolása: rövid bevezetés és lezárás. Közvetlen szükségletekhez kapcsolódó témákról rövid, egyszerű feljegyzés, üzenet készítése állandósult kifejezések használatával. Személyes információt, tényt, véleményt kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása (például köszönetnyilvánítás, elnézéskérés, információközlés, vagy programegyeztetés) a legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyek követésével (például megszólítás, elköszönés). Rövid, egyszerű önéletrajz írása. Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet írása, illetve átírása). Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, történetek, elbeszélések, mesék, leírások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
184
Minimum A2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes egyszerű hangzó szövegekből kiszűrni a lényeget és néhány konkrét információt.
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (1)
Részt tud venni nagyon rövid beszélgetésekben, képes feltenni és megválaszolni kérdéseket kiszámítható, mindennapi helyzetekben, képes gondolatokat és információt cserélni ismerős témákról. Képes ismerős témakörökben rövid összefüggő szóbeli megnyilatkozásra egyszerű, begyakorolt mondatszerkezetek, betanult fordulatok, alapvető szókincs segítségével. Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, megtalálja a szükséges információkat egyszerű szövegekben, különböző szövegtípusokban. Összefüggő mondatokat, rövid tényközlő szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról minta alapján.
B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (2)
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
185
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban.
Környezetünk Az otthon: vidék kontra város. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok.
Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok.
A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák.
Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.).
Szabadidő, művelődés, szórakozás
186
Extrém sportok. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik. Osztálykirándulás.
Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present simple passive
Where does she usually have lunch and dinner? This film is based on a famous book. People are inspired to travel by films. We’re having lunch in a pub today.
present continuous
They’ve visited two museums this week.
present perfect simple The new film has just been released. present perfect passive
187
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
past simple passive
past continuous
How did you get home from the airport? The film was set at the beginning of the 20th century. Hundreds of people were coming to the show. He got the job as he had sent a very clever CV.
past perfect Jövőidejűség
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok
going to
I’m not going to do this.
present continuous
We’re travelling to Paris tomorrow.
future simple
There will be more and more single children.
have
I have two brothers and a sister.
possessive adj.
my, your, etc.
possessive pronouns
the director’s secretary
genitive ’s
the door of the plane
of
Whose bag is this?
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs location
188
under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. in the east/west, by the station, near the pub, along the river, etc.
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with
already, yet, just
Gyakoriság
how often?
Időpont
when? what time?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc.
Időtartam
how long?
yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1970, in July, at 5 o’clock, on Monday, for a week, etc.
Mennyiségi viszonyok
cardinal /ordinal numbers money
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
two hundred and second seven hundred and fifty-five thousand three hundred and sixtysix dollars Rio is cheaper than Helsinki. Wellington is less dangerous than Rio. This is the most beautiful place I’ve ever seen.
Modalitás
should, can/could
You shouldn’t smoke so much.
be able to, must, have to, need, may, might, used to
I couldn’t swim well when I was 9. She wasn’t able to finish it on time. She may have long hair, I’m not sure. We had to work hard every day. They used to be friends when they were young.
189
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
conditional 1
and, or, but, because, although, etc. that’s why We’ll be very surprised if they get married this year.
conditional 1 with future How will you celebrate if you get time clause good results? conditional 2
Függő beszéd
If you could come back in another life, what would you like to be?
conditional 3
He would never have started the training course if he had known it was so hard.
reported speech
We asked the shop assistant how much it was. She asked me to buy a newspaper on my way home.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, etc. some, any, no, none, somewhere, no-one, etc. relative pronouns
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek.
190
The man who lives next door has three awful dogs..
Konfliktusok és kezelésük.
Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás.
A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás.
Életmód Vásárlás. Életmód nálunk és célnyelvi országokban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet.
Utazás, turizmus Nemzetközi fesztiválok.
Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a
191
tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present continuous
Doctors don’t agree how we can reduce our levels of stress. I’m not feeling well today. I’ve read at least three books so far this month.
present perfect simple
present perfect continuous Múltidejűség
Jövőidejűség
past simple
Have you ever had an operation? I haven’t been sleeping well recently.
She was ill, but she didn’t see a doctor.
past continuous
What were you and Sarah talking about?
past perfect
She said the flight had been fine until the plane hit some turbulence.
going to
future simple
192
Look at those clouds, it’s going to rain. I don’t think he’ll do it.
Fogalomkörök
Műveltetés
Birtoklás kifejezése
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
have/get sg done
I’m getting my car washed this afternoon.
Have, possessive adj.
She’s had her car for two years..
possesive pronouns
mine, yours, etc.
genitive ’s
the doctor’s prescription
of
the bumper of the car Whose seat is this?
belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs picture location geographical location
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Időpont Időtartam
Who does this ticket belong to? here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, at the top/ bottom, along the river, through the forest, past the church, etc.
adverbs of time with present perfect
already, yet, just, so far, recently, lately, etc.
how often?
always, often, sometimes, never, once a week, occasionally, etc.
when? what time? how long?
I slept four hours last night. I was sleeping at 2 at night. He’s been sleeping for four hours.
while
She was watching TV while we were working.
193
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Mennyiségi viszonyok
plurals, countables,
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
She’s better at maths than physics.
irregular adjectives
This story is the most interesting of all.
uncountables, numbers, pronouns, etc. all, every, both, etc.
too / enough like (preposition) Modalitás
traffic, furniture, clothes, news, information, luggage, etc.
should, can, must, may, might, need, have to, used to, etc.
This picture is too old, just like the other. You should ask the teacher. You should have told me earlier that she was coming. They must be at home, there’s a light in the window. I used to drink five cups of coffee a day, but now I only drink tea.
modals + perfect infinitive
They can’t have gone to bed yet, it’s only 10 o’clock.. I must have passed the exam, I’m sur I got all the answers right.
passive modals
Logikai viszonyok
linking words
Your wallet might have been stolen when you were getting off the train. and, or, but, because, although, that’s why, in case, etc. Take your umbrella in case I rains.
conditional 1
If you want to be fit, you have to do exercise every day. I’ll be ready as soon as I’ve had a
194
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései shower. conditional 1 with future If I were you, I wouldn’t buy that time clause old car. conditional 2
He would have died if he hadn’t been wearing a helmet.
conditional 3 Függő beszéd
reported speech
Did she say she was joining us for dinner?
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, quantifiers, etc.
some, any, no, none, somewhere, no-one, all, every, each, both, etc. Everything is made up of atoms. Both insects and spiders are invertebrates.
Angol (haladó) 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 4 óra (144 óra/tanév, 128óra/12. évf.) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint
IDŐKERET. ÓRASZÁMOK Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
195
10. évf.
11. évf.
12. évf.
Angol, 1. idegen nyelv
3+1
3+1
3+1
3+1
NYELVI SZINTEK
Első idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
B1-
B1/B2
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
A választott kerettanterv feletti óraszám: 9-11. évfolyam: 36 óra/tanév, 12. évfolyam: 32 óra/ tanév. A tananyagok, témakörök és nyelvtani tananyag gyakorlására, a tanultak rendszerezésére és célirányosabb, magasabb szinten való elmélyítésére fordítjuk.
ALAPELVEK, CÉLOK Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljait korunk emberének kommunikációs igényei határozzák meg, összhangban az Európa Tanács ajánlásaival. Az élő idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen: — a világ dolgaiban való megbízható tájékozódáshoz; — a felelős, szabadon meghozott döntésekhez; — a munkaerőpiacon való boldoguláshoz; — a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódáshoz; — saját és más kultúrák értékeinek megértéséhez és megbecsüléséhez. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a 196
későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és nagyban elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. A tanuló a nyelvtanulási folyamat során kapjon világos/egyértelmű információt a tanulás céljáról, folyamatáról és módszereiről. Legyen alkalma a tanulási folyamat során saját kommunikációs szükségleteit megfogalmazni, témákat, tevékenységeket, eljárásmódokat kérni vagy javasolni. Nyíljon lehetősége önálló feladatmegoldásra, ismerje meg azon források használatát (szótárak, kézikönyvek, nyelvtankönyvek, gyakorlóanyagok, elektronikus források stb.), amelyek segíthetik az önálló munkában. Munkájának rendszeres tanári értékelése mellett sajátítsa el az önértékelés módszereit. A tanulónak legyen alkalma életkori sajátosságainak, érdeklődésének és kommunikációs szükségleteinek megfelelő, a való élet feladataihoz közel álló nyelvi tevékenységekben részt venni. Munkája során lehetőleg autentikus vagy adaptált, esetleg leegyszerűsített autentikus szövegekkel dolgozzon. Legyen módja változatos formában (pármunka, csoportmunka stb.) részt venni kommunikatív interakciókban és alkalma a célnyelv autentikus használatát megtapasztalni.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás, motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük.
197
Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
9–10. évfolyam
A 10. évfolyam végére a tanulók idegen nyelvi tudása lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is szerezzenek információt, és ezzel a lehetőséggel már tudatosan éljenek. Tudatosítani kell a tanulókban, hogy az idegen nyelv kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a magánéletben és a tanulásban, a későbbi szakmai pályafutás során az eligazodásban és a boldogulásban. Az első idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála második és harmadik szintjei közé, azaz egy A2/B1 közötti tudásszintre. Ez lehetőséget ad az intenzív készségfejlesztésre, a felzárkózásra és a nyelvi csoportok közös, de szükség szerint differenciált haladására és az egyéni szükségletek figyelembevételére is. Megfelelő alapul szolgál emellett ahhoz, hogy a továbbiakban minden tanuló eljusson a gimnáziumi tanulmányok végén minimumként előírt B1 szintre. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok. Ugyanakkor építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések, a konstruktív támogatás és a tanulók számára is átlátható értékelés. Ugyancsak segítséget jelent számukra, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
9–10. évfolyam
198
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése A2, azaz a tanuló már megérti a leggyakrabban előforduló szókincset és bizonyos nyelvi fordulatokat, ha közvetlen, személyes témákról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek és közlések lényegét. Az ismerős témákról folyó köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is. A fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhöz kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció A2, azaz a tanuló egyszerű és begyakorolt feladatok során kommunikál az iskolával, otthonnal és szabadidővel kapcsolatos témákról.
Előzetes tudás
Részt vesz rövid beszélgetésekben. Kérdez és válaszol kiszámítható, mindennapi helyzetekben. Egyszerű gondolatokat és információkat cserél ismerős témákról. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Gondolatokat cseréje, vélemény kifejtése, és érvelés érdeklődési körbe tartozó és általános témákról is. A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
199
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A2, azaz a tanuló egyszerűen beszél önmagáról, a családjáról, más emberekről, lakóhelyéről, tanulmányairól, iskolájáról. A szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben folyamatos önkifejezés. Érthető, folyamatos beszéd, a mondanivaló szókincsének és tartalmának megtervezése, és szükség esetén annak tudatos módosítása. Egy gondolat vagy probléma főbb pontjainak tartalmilag pontos kifejtése.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése A2, azaz a tanuló képes többféle szövegfajtát olvasni, tudja, hogy a szövegfajták sajátosságainak ismerete segít a szöveg megértésében.
Előzetes tudás Megtalálja az adott helyzetben fontos konkrét információkat egyszerű, ismerős témákról szóló mindennapi szövegekben. A nagyrészt közérthető nyelven írt, az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek megértése. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Az érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre törő szövegek gondolatmenete lényegének megértése. Vélemények, érvelések követése nagy vonalakban, és a részinformációk kiszűrése.
Fejlesztési egység
Íráskészség A2, azaz a tanuló összefüggő mondatokat ír olyan témákról, amelyek közvetlen szükségletekre, élményekre, eseményekre és konkrét információkra vonatkoznak.
Előzetes tudás
Ismerős témákról gondolatait egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban fejezi ki írásban. Néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír minta alapján az őt érdeklő, ismert témákról.
200
Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi és elvontabb témákról.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Írásban beszámolás eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásokról és véleményről, a vélemény alátámasztása. Hatékony írásbeli interakció folytatása. Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával.
Témakörök a 9. évfolyamon Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok. Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás. Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli. A munka világa
201
Foglalkozások. Diákmunka. Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz. Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.) Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség
Present Simple
When do you get up? I don’t drink milk.
Present Continuous
Why is she crying? I’m not listening. I’m leaving.
There is / there are
There’s an apple on the table.
202
Múltidejűség
Present Perfect Simple
Have you done your room?
Past Simple
And then she kissed me. Why didn’t you come yesterday?
I haven’t finished it yet.
What were you doing at 6 pm yesterday?
Past Continuous
When I was a child I used to play hide- and-seek a lot.
Used to Jövőidejűség
Future Simple
I’ll help you.
Shall/will Going to
What are you going to do on Saturday?
Present forms of have
I have five friends at school.
Possessive adj.
My, your, his/her/its, our, their dog
Genitive ’s
Kate’s brother
Birtoklás kifejezése
Whose?
Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás
Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs
Időbeli viszonyok
203
Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, …
Gyakoriság
How often?
Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day.
Időpont
When?
Now,
What time?
Yesterday, last week, two years ago,
What’s the time? Tomorrow, next week In 1997, in July, at 5 o’clock, on Monday It’s eight. It’s quarter to eight. Mennyiségi viszonyok
Singulars and plurals Boys, girls, Regular and irregular Children, people, men, women … plurals Cardinal numbers 1100 Ordinal numbers
first, second…
Countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs.
Uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money.
Minőségi viszonyok
204
Comparatives and superlatives Irregular comparative and superlative forms of adjectives
Tom’s younger than Sue. Mary is the most beautiful girl.
Good/bad (better, worse) What’s it like? What colour is it?
Modalitás
Szövegösszetartó eszközök
Can (ability)
I can swim.
Will for Prediction
In the future won’t use printed dictionaries.
Possessive pronouns
Mine, yours, his, hers, theirs
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők. Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai, Ügyintézés. Az iskola
205
Az internet szerepe a tanulásban A munka világa Nyári munkavállalás. Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál). Szabadidő, művelődés, szórakozás Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Nagyvárosok nevezetességei. Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás.
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése
206
Jelenidejűség
Múltidejűség
Jövőidejűség
Present Perfect vs Present Perfect Continuous
She has just finished bereakfast.
Past Continuous
What were you doing at 6 pm yesterday?
There was / there were
There was a huge tree in the garden.
Going to
What are you going to do on Saturday?
Future with Will
When will you be fourteen?
She has been eating for hours.
There will be Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás
Prepositions, Prepositional Phrases,
Away from, towards, through, over, as far as, in front of …
Adverbs Időbeli viszonyok Időhatározók (used with Present Perfect)
Already, ever, just, yet
I’ve already jumped. Have you ever tried snorkelling? I haven’t been to China yet. She’s just called.
Modalitás
Should/shouldn’t for You should stop smoking. advice
You shouldn’t eat so much chocolate.
Feltételes mondatok
207
Conditionals
There won’t be any plastic if there’s no oil.
Indefinite pronouns
Somebody, anybody, nobody, everybody
Gerund, infinitive (1)
I enjoy reading.
Szövegösszetartó eszközök
Igeneves szerkezetek
She likes to read about cats.
11–12. évfolyam
A gimnáziumi tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalttal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően pedig, széleskörű információszerzésre és viszonyításra képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, egész életükön át. Az első idegen nyelvből a gimnázium 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) harmadik/negyedik szintjére, azaz a B1/B2 szintre. A 12. évfolyamon lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékeléseik során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is.
208
A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és az infokommunikációs technológiák használatára. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének. A tanulók jövőjét érintő fontos döntésekben a nyelvtanár sokat segíthet, például a feldolgozott témák megfelelő kiválasztásával, az ok-okozati viszonyokat, következményeket feltáró feladatokkal.
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló főbb vonalaiban megérti a köznyelvi beszédet a számára rendszeresen előforduló ismerős témákról.
Előzetes tudás
Megérti a legfontosabb információkat az aktuális eseményekről szóló vagy az érdeklődési köréhez kapcsolódó rádió- és tévéműsorokban, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. Ismerős témákról szóló köznyelvi beszéd megértése főbb vonalaiban és egyes részleteiben is. Egy beszélgetés során a résztvevők világosan megfogalmazott érveinek megértése több beszélő esetén is.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Fontos információk megértése azokban a rádió- és tévéműsorokban, céljai filmjelenetekben, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési körhez kapcsolódó témákról szólnak, ha viszonylag lassan és érthetően beszélnek. A fejlesztés tartalma
A köznyelvi beszéd főbb fordulatainak megértése rendszeresen előforduló, ismerős témák esetén. A hallott szöveg gondolatmenetének nagy vonalakban való követése, egyes tényszerű részinformációk megértése, amennyiben a beszéd világos, és ismerős kiejtéssel folyik. Mindennapi társalgásban a világos beszéd követése szükség esetén visszakérdezések segítségével. Ismerős témájú, lényegre törő előadás vagy beszéd követése. Egyszerű műszaki információ megértése, részletes útbaigazítások követése. Telefonbeszélgetésekben a főbb információk megértése. Ismerős témákról szóló rádiós és televíziós hírműsorok és egyszerűbb hangfelvételek lényegének megértése.
209
Egyszerű nyelvezetű film követése, amelyben a cselekményt nagyrészt a vizuális eszközök és az események közvetítik. A köznyelvi szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A szövegértési stratégiák alkalmazása, például ismerős beszédtéma esetén az időnként előforduló ismeretlen szavak jelentésének kitalálása a szövegösszefüggésből és a mondat jelentésének kikövetkeztetése. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hosszabb használati utasítások, információk, instrukciók, előadások, beszédek, viták, interjúk, dalok, visszaemlékezések, rögzített telefonos szövegek, reklámok, viccek, tévé- és rádióműsorok, filmelőzetesek, filmek.
Fejlesztési egység
Szóbeli interakció B1 mínusz, azaz a tanuló felkészülés nélkül megbirkózik a mindennapi élet legtöbb helyzetével.
Előzetes tudás
Gondolatokat cserél, véleményt mond az érdeklődési körébe tartozó témákról. Boldogul a leggyakoribb kommunikációs helyzetekben. Stílusában, regiszterhasználatában legtöbbször alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. Önálló boldogulás a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is
Gondolatokat cseréje, véleménynyilvánítás és érvelés az érdeklődési körbe A tematikai egység tartozó és általános témákról is. nevelési-fejlesztési A leggyakoribb kommunikációs forgatókönyvek ismerete és biztonsággal céljai történő alkalmazása. Alkalmazkodás a kommunikációs helyzethez stílusban, regiszterhasználatban. A fejlesztés tartalma Társalgásban való részvétel ismerős témák esetén, felkészülés nélkül. Érzelmek kifejezése és reagálás mások érzelmeire, mint például reménykedés, csalódottság,
210
aggodalom, öröm. Problémák felvetése, megvitatása, teendők meghatározása, választási lehetőségek összehasonlítása. A tanulmányokhoz, érdeklődési körhöz kapcsolódó beszélgetésben való részvétel, információcsere, álláspont kifejtése, rákérdezés mások nézeteire. Gondolatok, vélemény kifejezése kulturális témákkal kapcsolatban, például zene, film, könyvek. Elbeszélés, újságcikk, előadás, eszmecsere, interjú vagy dokumentumfilm összefoglalása, véleménynyilvánítás, a témával kapcsolatos kérdések megválaszolása. Nézetek világos kifejtése, érvek egyszerű cáfolata. Választási lehetőségek összehasonlítása, előnyök és hátrányok mérlegelése. Utazások során felmerülő feladatok, például közlekedés, szállás intézése vagy ügyintézés a hatóságokkal külföldi látogatás során. Váratlan nehézségek kezelése (pl. elveszett poggyász, lekésett vonat). Szolgáltatásokkal kapcsolatos helyzetek kezelése akár váratlan nehézségek esetén is, panasz, reklamáció. Részletes utasítások adása, követése és kérése (pl. hogyan kell valamit csinálni). Interjúban, konzultáción való részvétel kezdeményezése és információ megadás (pl. tünetek megadása orvosnál). Órai interakciókban, pármunkában való magabiztos részvétel. Ismerős témáról beszélgetés kezdeményezése, fenntartása, szó átvétele, átadása, mások bevonása, beszélgetés lezárása. Beszélgetésben elhangzottak összefoglalása, a lényeg kiemelése, a megértés ellenőrzése, félreérthető megfogalmazás javítása, körülírás, szinonimák használata. A kommunikációs eszközök széles körének alkalmazása és reagálás azokra közismert nyelvi megfelelőik semleges stílusban való használatával. Az udvariassági szokások ismerete és alkalmazása. A mindennapi témák, család, érdeklődési kör, iskola, utazás és aktuális események megtárgyalásához elegendő szókincs és annak általában helyes alkalmazása. Ismerős kontextusokban elfogadhatóan helyes nyelvhasználat. A szövegszervezés alapvető eszközeinek megbízható használata. Általában tisztán érthető kiejtés és intonáció.
211
A szóbeli interaktív vizsgához szükséges kommunikációs stratégiák. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Társalgás, megbeszélés, eszmecsere, tranzakciók, utasítások, interjúk, viták.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Összefüggő beszéd B1 mínusz, azaz a tanuló már változatosabban és részletesebben tudja bemutatni a családját, más embereket, lakóhelyét, tanulmányait, iskoláját stb. Folyamatos önkifejezés a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével ismerős témakörökben.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési Érthető és folyamatos beszéd, a mondanivaló tudatos nyelvtani és szókincsbeli megtervezése és szükség szerinti módosítása. céljai Egy gondolat vagy probléma lényegének tartalmilag pontos kifejtése. A fejlesztési tartalma Folyamatos megnyilatkozás az érdeklődési körnek megfelelő témákról a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Elbeszélések vagy leírások lényegének összefoglalása folyamatos beszédben, a gondolatok lineáris összekapcsolásával. Részletes élménybeszámoló az érzések és reakciók bemutatásával. Valóságos vagy elképzelt események részleteinek bemutatása. Könyv vagy film cselekményének összefoglalása és az ehhez kapcsolódó reakciók megfogalmazása. Álmok, remények és ambíciók, történetek elmondása. Vélemények, tervek és cselekedetek rövid magyarázata. Rövid, begyakorolt megnyilatkozás ismerős témákról. Előre megírt, lényegre törő, követhető előadás ismerős témáról. Az összefüggő beszéd tervezése során új kombinációk, kifejezések begyakorlása, alkalmazása. Az összefüggő beszédben kompenzáció alkalmazása, például körülírás elfelejtett szó esetén.
212
Ismerős kontextusokban a nyelvi norma követésére törekvő nyelvhasználat. A nyelvi eszközök rugalmas használata a mondanivaló kifejezésére, ezek adaptálása kevésbé begyakorolt helyzetekben. A közlés magabiztos bevezetése, kifejtése és lezárása alapvető eszközökkel. Önellenőrzés és önkorrekció, például a félreértéshez vezető hibák felismerése és javítása. Mindezeknek a szóbeli érettségi vizsgán történő alkalmazására való felkészülés. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Leírások, képleírások, témakifejtés (például vizuális segédanyag alapján), elbeszélő szöveg, érveléssor, előadás, prezentáció (önállóan vagy segédanyagok, instrukciók alapján), projektek bemutatása, versek, rapszövegek.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése B1 mínusz, azaz a tanuló megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő szövegek fő gondolatait.
Előzetes tudás
Tudja, hogy a szövegek olvasásakor a helyzetnek megfelelő stratégiákat kell alkalmaznia, és képes az ismeretlen elemek jelentését a szövegkörnyezet segítségével kikövetkeztetni.
A nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési körhöz kapcsolódó, lényegre A tematikai egység törő szövegek megértése. nevelési-fejlesztési Az írott vélemény, érvelés követése, ezekből a lényeges részinformációk céljai kiszűrése. A fejlesztés tartalma A fontos általános vagy részinformációk megértése autentikus, hétköznapi nyelven íródott szövegekben, például levelekben, brosúrákban és rövid, hivatalos dokumentumokban. A feladat megoldásához szükséges információk megtalálása hosszabb szövegekben is. A fontos gondolatok felismerése ismerős témákról szóló, lényegre törő újságcikkekben. A gondolatmenet és a következtetések felismerése világosan írt érvelésekben. A köznyelven írt szövegekben az érzések, kérések és vágyak kifejezésének megértése. A mindennapi témákkal összefüggő, köznyelven írt magánlevelek megértése annyira, hogy sikeres
213
írásbeli kommunikációt tudjon folytatni. Különböző eszközök egyszerű, világosan megfogalmazott használati utasításának megértése. Ismert témájú hivatalos levélben az elintézéshez szükséges információk megértése. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. A feladat elvégzéséhez szükséges információk összegyűjtése a szöveg különböző részeiből, illetve több szövegből. Az egyszerű szövegfajták felépítésének felismerése, ezen ismeret alkalmazása a szövegértés során. Az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a mondat megértett részei és a szövegösszefüggés alapján. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. Felkészülés mindezek alkalmazására az érettségi vizsga feladatainak megoldása során. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Utasítások (pl. feliratok, használati utasítások), tájékoztató szövegek (pl. hirdetés, reklám, menetrend, prospektus, műsorfüzet), játékszabályok, hagyományos és elektronikus levelek, újságcikkek (pl. hír, beszámoló, riport), internetes fórumok hozzászólásai, ismeretterjesztő szövegek, képregények, viccek egyszerű irodalmi szövegek.
Fejlesztési egység
Írás B1 mínusz, azaz a tanuló egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmaz ismert, hétköznapi témákról.
Előzetes tudás
Írásban beszámol eseményekről, élményeiről, érzéseiről, benyomásairól és véleményéről; írásbeli interakciót kezdeményez, fenntartja és befejezi. Jegyzetet készít olvasott vagy hallott köznyelvi szövegből, illetve saját ötleteiről. Minták alapján rövid, lényegre törő szövegeket alkot az ismert műfajok főbb jellegzetességeinek és alapvető stílusjegyeinek követésével.
Részletesebb, összefüggő és tagolt szövegek fogalmazása ismert, hétköznapi A tematikai egység és elvontabb témákról. nevelési-fejlesztési Eseményekről, élményekről, érzésekről, benyomásaokról és véleményről céljai írásbeli beszámolás, valamint tvélemény alátámasztása.
214
Hatékony írásbeli interakció folytatása. Jegyzetkészítés olvasott vagy hallott, érdeklődési körhöz tartozó szövegről, illetve saját ötletekről. Több ismert műfajban is rövid, lényegre törő szövegek létrehozása a műfaj főbb jellegzetességeinek és stílusjegyeinek alkalmazásával. A fejlesztés tartalma Egyszerű, összefüggő, lényegre törő szöveg írása számos, érdeklődési köréhez tartozó, ismerős témában, rövid, különálló elemek lineáris összekapcsolásával. Hírek, gondolatok, vélemények és érzések közlése olyan elvontabb és kulturális témákkal kapcsolatban is, mint például a zene vagy a művészet. Információt közlő/kérő feljegyzések/üzenetek írása pl. barátoknak, szolgáltatóknak, tanároknak. Véleményt kifejező üzenet, komment írása (pl. internetes fórumon, blogban). Formanyomtatvány, kérdőív kitöltése, online ügyintézés. Életrajz, lényegre koncentráló leírás, elbeszélés készítése. Riport, cikk, esszé írása. Rövid olvasott vagy hallott szöveg átfogalmazása, összefoglalása, jegyzet készítése. Saját ötletekről jegyzet készítése. Interaktív írás esetén megerősítés, vélemény kérése, az információ ellenőrzése, problémákra való rákérdezés, ill. problémák elmagyarázása. Az írás egyszerű tagolása: bevezetés, kifejtés, lezárás; bekezdések szerkesztése. Néhány egyszerű szövegkohéziós és figyelemvezető eszköz használata. Az alapvető írásbeli műfajok fő szerkezeti és stílusjegyeinek követése (pl. levélben/e-mailben megszólítás, záró formula; a formális és informális regiszterhez köthető néhány szókincsbeli és helyesírási sajátosság). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (pl. vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelent, paródia írása, illetve átírása). Írásos minták követése és aktuális tartalmakkal való megtöltésük. Kész szövegekből számára hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. Irányított fogalmazási feladat kötött tartalmainak a fogalmazásban való megjelenítése. Írásának tudatos ellenőrzése, javítása; félreértést okozó hibáinak korrigálása.
215
A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (pl. nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatvány, kérdőív; listák; hagyományos és elektronikus képeslapok; poszterszövegek; képaláírások. Üzenetek; SMS-ek/MMS-ek; személyes adatokat tartalmazó bemutatkozó levelek, e-mailek vagy internes profilok. Tényszerű információt nyújtó, illetve kérő levelek és e-mail-ek; személyes információt, tényt, ill. tetszést/nemtetszést kifejező üzenetek, internetes bejegyzések; egyszerű cselekvéssort tartalmazó instrukciók. Egyszerű ügyintéző levelek/e-mail-ek (pl. tudakozódás, megrendelés, foglalás, visszaigazolás); egyszerű, rövid történetek, elbeszélések, mesék; rövid jellemzések. Rövid leírások; jegyzetek; riportok, cikkek, esszék, felhívások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, rövid jelenetek, paródiák.
Minimum B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén (1)
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
216
B2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes megérteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú, köznapi vagy tanulmányaihoz kapcsolódó beszélgetések gondolatmenetét. Aktívan részt vesz az ismerős kontextusokban folyó beszélgetésekben, meg tudja indokolni és fenn tudja tartani nézeteit. Folyamatos és természetes módon olyan szintű interakciót tud folytatni anyanyelvű beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (2)
Világos, részletes leírást ad az érdeklődésével kapcsolatos témák széles köréről. Ki tudja fejteni egy aktuális témával kapcsolatos álláspontját, és el tudja mondani a különböző alternatívák előnyeit és hátrányait. Elolvas a jelenkor problémáival kapcsolatos cikkeket és beszámolókat, amelyeknek szerzői egy adott álláspontot vagy hozzáállást képviselnek. Megérti a kortárs irodalmi prózai szövegeket. Több műfajban is képes világos, részletes szöveget alkotni különböző témák széles körében, és ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Nyelvtudása megfelel az érettségi vizsga emelt szintjének és követelményeinek.
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban Környezetünk Az otthon: vidék kontra város Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például szakmai képzés, tagozat).
217
Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok. A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák. Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Extrém sportok Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban. Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok angol nyelvterületen. Osztálykirándulás. Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenbeliség
Passive Voice (Present, Paper is recycled in this school. with modals) It must be done as soon as possible.
218
Present Perfect Continuous
I have been living here since…
Present Perfect vs Simple Past
She has been here for hours.
Past Perfect
By the time I got to the airport, the plane had already taken off.
Passive Voice (Present Perfect)
The meal has already been cooked.
Reported speech with present reporting verb
He says he is tired.
She was here for hours.
Múltbeliség
Függő beszéd
I don’t know where he lives. Tell him to stop it.
Modalitás Engedélykérés
Can/could/may expressing permission
Can/could/may I join you?
Kötelezettség
Have to (Past)
Did you have to be there?
Tiltás
Mustn’t
You mustn’t smoke here.
Feltételesség
Conditionals
We’d stay at home if it rained.
Visszakérdezés
-She’s so strict. -Is she?
Megerősítő kérdés
School can be cool, can’t it?
Szövegösszetartó eszközök
Relative pronouns Indefinite pronouns (2)
Who / that, whose / which / where all, both, none, neither, every, each There were 3 apples on the plate.
219
Each tasted good.
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek. Konfliktusok és kezelésük. Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás. A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás. Életmód Vásárlás Életmód nálunk és célnyelvi országokban. Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Utazás, turizmus Nemzetközi fesztiválok. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a
220
tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Present simple
She works from 9 to 5
Present simple passive
My car is serviced every year.
Present continuous
Which project are you working on?
Present continuous Passive Present perfect simple
Present perfect continuous Present perfect passive
The road is being widened. Are you being served? I've never seen such a good film before. They've been staying in the hotel for more than a week. I've been invited to a wedding.
221
Múltidejűség
Past simple
Past simple passive
Past continuous
I stayed at home and watched the football. The museum was opened fifteen years ago. What were you doing when the accident happened? I didn't go to the cinema because I'd seen the film before.
Past perfect The house had been redecorated. Past perfect passive Jövőidejűség
Going to
We're going to stay in a hotel.
Present continuous
I'm seeing a doctor tomorrow.
Puture simple
I'll see you later.
Future continuous
This time tomorrow we’ll be travelling to Paris.
Future perfect
I’ll have finished the letter by the time you do the cleaning.
Passive Voice (Future)
The film will be directed by Tom Ranger.
Reported speech – indirect questions
Can you tell where she works?
Reported speech with past reporting verb
He said he was tired.
Függő beszéd
I didn’t know if they would come. He said that he had been late for school.
I wish
I wish you were here.
222
Gerund / Infinitive (2)
Igeneves szerkezetek
Participle Need+ing
The car needs repairing. It seems to be a good idea. I can see them coming round the corner. After checking in we went through customs control. The car needs repairing immediately.
Phrasal verbs
We look forward to coming back soon.
Causative
We have to get the car repaired first.
Engedély
Be allowed to
You are not allowed to enter.
Feltételezés
Conditionals
I I had more time, I’d visit you right now.
Modalitás
If you had told me, I’d have helped you Szövegösszetartó elemek
Discourse markers
First, next, finally…
Angol (kezdő) nyelv, 9-12. évfolyam Heti 4 óra (144 óra/tanév, 128óra/12. évf.) A VÁLASZTOTT KERETTANTERV: 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 3. mellékletének
előírásai szerint
IDŐKERET. ÓRASZÁMOK
223
Óraterv – 9-12. évfolyam Tantárgy
9. évf.
10. évf.
11. évf.
3+1
3+1
3+1
Angol nyelv
12. évf. 3+1
NYELVI SZINTEK
Első idegen nyelv
10. évfolyam
12. évfolyam
A1/A2
A2/B1
A kerettantervi ún. +10% lehetőség kihasználása: Az olvasás- és íráskészség, hallott szövegértés, valamint a kommunikatív készség fejlesztésére, a szókincs és az országismeret bővítésére, elmélyítésére használható.
A választott kerettanterv feletti óraszám: 9-11. évfolyam: 36 óra/tanév, 12. évfolyam: 32 óra/ tanév. A tananyagok, témakörök és nyelvtani tananyag gyakorlására, a tanultak rendszerezésére és célirányosabb, magasabb szinten való elmélyítésére fordítjuk.
Célok és feladatok
224
A 9. évfolyamon kezdődő második idegennyelv-tanítás elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása az új nyelven. A 10. évfolyam végére a tanulók tudása a második nyelvből is lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is információt szerezzenek. Tudatosítani kell, hogy a nyelvtudás kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a boldoguláshoz a magánéletben és a tanulásban csakúgy, mint később a szakmai pályafutás során. A második idegen nyelv tanulásának megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek nyelvtanulási tapasztalattal, és az újonnan kezdett nyelv egyes elemeit könnyebben megérthetik az első idegen nyelv segítségével. Érdemes már a kezdeti időszakban is építeni az első idegen nyelvből szerzett ismeretekre, készségekre, stratégiákra, és fontos a nyelvtanulási motiváció ébren tartása is. A második idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála első szintjére, az A1 tudásszintre, amely megfelelő alapul szolgál ahhoz, hogy a gimnáziumi tanulmányok végére a második nyelvből is elérjék a minimumként előírt A2 szintet. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít az őket érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Ebben a nyelvtanítási szakaszban is fontosak a korosztályi sajátosságok, valamint építhet a tanár a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések és a konstruktív támogatás. Ugyancsak hathatós segítséget jelent a tanulók számára, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, azok önálló javításában.
Értékelés
Az eredményes tanulás-tanítás folyamat alapfeltétele a folyamatos és rendszeres értékelés, melynek során képet kapunk arról, hogy tanulóink milyen fejlettségi fokot értek el a négy alapkészség területén, milyen mértékig sajátították el a tanított anyagot, és, hogy mennyire tudják teljesíteni a tantervben megfogalmazott követelményeket. A reális alapokra épülő értékelés a tanulót további munkára ösztönzi, és erősíti a motivációját. Az értékelés során a tanár a tanórai és a tanórán kívüli tanulói teljesítményeket egyaránt értékeli. Az értékelés nem a negatívumok kiemelésére, hanem a teljesítmény, hozzáállás,
225
motiváltság, öntevékenység javulására koncentrál. A visszajelzés minden évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A célirányos számonkérés a tanulói teljesítmény értékelésének nem egyetlen formája, az idegen nyelven végzett egyéni, páros vagy csoportos tevékenységeket (írásbeli és/vagy szóbeli) is minősítjük. Fontos, hogy a tanulói teljesítmény ellenőrzése ne csupán feladatlapon történjen, hiszen a négy alapkészség mindegyikében mérni kell a fejlődést. A beszédkészség, olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése és íráskészség mérése része a teljesítmény értékelésének.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Hallott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat, amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is használatosak. Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések megértése; az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése.
A fejlesztés tartalma
226
A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére vonatkozó tanári utasítások megértése. Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben. Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése világos beszéd esetén. A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan. A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése. Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok, tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre; kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma
Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél.
227
A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése. Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy módosítással. Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció. Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás, bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés, kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre). Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás. Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról. A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések lebonyolítása. A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés kezdeményezése, figyelemfelhívás. Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása; szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal. Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások. Egyszerű jelenetek közös előadása. Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult jelenetek, információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.
Fejlesztési egység
Összefüggő beszéd
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert témákról
A tematikai egység
228
nevelési-fejlesztési céljai
egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid megnyilatkozások; munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak) leírása szóban. Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása. Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és projektek csoportos bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció.
Előzetes tudás Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló anyanyelvén és az első idegen nyelven. Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű szövegekben; A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése az ismerős szavak, esetleg képek segítségével; a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ kiszűrése.
229
A fejlesztés tartalma Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése. Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban. Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése. Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése. Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése. Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése. Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek, újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.
Fejlesztési egység
Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek, motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete. Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök. Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre válaszadás; minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma
230
Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása. Lista írása. Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával (például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások). Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség, cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése. Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása. Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás). Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása. Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése. Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek; rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
TÉMAKÖRÖK
Témakörök a 9. évfolyamon
231
Személyes vonatkozások, család A tanuló személyének és környezetének bemutatása. Családi kapcsolatok. Mindennapi teendők: bevásárlás.
Ember és társadalom Barátok ajándékozása, kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Öltözködés, divat, ruhadarabok vásárlása. Konfliktusok.
Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke. Tájékozódás a városban. A lakóhely szolgáltatásai, ügyintézés. Időjárás.
Az iskola Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei: pl. osztálybuli.
A munka világa Foglalkozások. Diákmunka.
Életmód Ételek, kedvenc ételek. Élelmiszerek, ételek a célországokban. Életünk és a stressz.
Szabadidő, művelődés, szórakozás
232
Szabadidős elfoglaltságok. Kulturális lehetőségek a célországokban. (Angol nyelvterületek, városok és legfőbb nevezetességeik.)
Utazás, turizmus Utazási előkészületek. Campingezés, ifjúsági szállás, különleges szállodák. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik.
Gazdaság és pénzügyek Vásárlás, szolgáltatások. Zsebpénz. Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 9. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
When do you get up? I don’t play football.
present continuous
What are you doing? I’m reading a book.
Múltidejűség
past simple
We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday?
Jövőidejűség
going to
simple future
233
What are you going to do on Saturday? I’ll have a cake.
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései When will you finish this job?.
Birtoklás kifejezése
have (got)
I don’t have many friends. She’s got a lovely blue dress.
possessive adj.
my, your, his/her/its,our, their dog
possessive pronouns
mine, yours,…theirs
genitive ’s
Susie’s brother
of
the corner of the room whose?
Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day …
how often?
I always make my bed. Időpont
when? what time?
now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o’clock, on Monday It’s half past six.
Óra
what’s the time?
234
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései singular and plural
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three., …
ordinal numbers
first, second, …
countable nouns
How many books have you got?
uncountable nouns
How much money has he got?
some, any
I haven’t got any money.
quantifiers
a lot, not much, little, few I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
Tom’s younger than Sue. Mary is the prettiest girl. I’m as tall as you.
irregular adjectives what … like what colour Modalitás
can
This is the most interesting book good, bad …(better, worse) What’s it like? What colour is it?
She can swim very well. Can I open the window?
could
He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please?
Logikai viszonyok
linking words
and, or, but, because
Szövegösszetartó eszközök
Articles, determiners
a, an, the
some+plural noun
There are some pencils in the bag.
any+plural noun
Have you got any sisters?
235
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései I haven’t got any matchboxes. There’s some water in the vase. some +singular noun
There isn’t any juice in my glass.
any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns
I, he, they… me, him, them…
demonstrative pronouns indefinite pronouns
this, that, these, those somebody, anybody,nobody, everybody …
Témakörök a 10. évfolyamon Személyes vonatkozások, család Személyes tervek. Családtagok életének fontos állomásai. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők.
Ember és társadalom Emberek belső jellemzése. Kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. A tizenévesek világa: lakóközösség, munkamegosztás Női és férfi szerepek. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők.
236
Környezetünk Különböző lakások a világban, berendezések. A lakóhely nevezetességei, a lakóhely szolgáltatásai. Ügyintézés. Az iskola Az internet szerepe a tanulásban.
A munka világa Nyári munkavállalás.
Életmód Napirend, időbeosztás. Helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe. Gyakori betegségek. Gyógykezelés (orvosnál).
Szabadidő, művelődés, szórakozás Hobbik. Hétvégi programok: színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus A közlekedés eszközei: a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Szabadság, nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazás repülőgéppel, repülőtéren. Városok nevezetességei.
Tudomány és technika A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben.
237
Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában.
Gazdaság és pénzügyek Családi vállalkozás.
Fogalomkörök a 10. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
She likes good food. She laughs a lot
present simple passive
present continuous
More than 55 million nappies are used every day. What are the two men at the back doing?. Have you been to a fashion show?
present perfect simple
I haven’t finished the housework yet. She’s already done it. We haven’t met since Christmas. I’ve lived here for ten years.
238
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
Why didn’t you do your homework yesterday? We went to a seafood restaurant on the beach.
past simple passive
It was invented by an American woman.
past continuous
He was driving on the motorway when his cousin called him on his mobile. What were you doing at six yesterday?
Jövőidejűség
going to
future with will
What are you going to do on Saturday? He’ll be seventeen next year. I’ll pay you back tomorrow.
Birtoklás kifejezése
have
I haven’t got a car, but I have a good bike..
possessive adj. possessive pronouns genitive ’s
my, your, his/her/its,our, their mine, yours,…theirs Nina’s brother the walls of the house
of
Whose? belong to
239
Who does it belong to?
Fogalomkörök Térbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs
picture location
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background along the street, past the park
geographical location Időbeli viszonyok
Gyakoriság Időpont Időtartam
adverbs of time with present perfect simple how often? when? what time?
already, yet, just
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day … yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 1998, in May, at 4 o’clock, on Tuesday
what’s the time? when
perfect simple
240
It’s a quarter to eight. When I was watching TV, the phone rang. I have lived here for seven years now.
Fogalomkörök Mennyiségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései singulars and plurals
children, people, men, women …
cardinal numbers
one, two, three..
ordinal numbers
first, second…
countable nouns
How many CDs have you got? I’ve got a lot of/few CDs. a great number of people
uncountable nouns
How much money have you got? I’ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake a great deal of energy
all, both, none, neither each, every Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
People talk faster today than previous generations. She is the most beautiful girl in the class. This is the most interesting book I’ve ever read. better, worse
irregular adjectives
241
Fogalomkörök Modalitás
Fogalomkörök nyelvi kifejezései should/shouldn’t
What should I do? You shouldn’t be so sensitive.
can/ could
She can swim very well.
(ability)
How much can you learn in a month? He could come in through the window.
can/could/may (permission) must (obligation) have to mustn’t Logikai viszonyok
Can/could/may I open the window?
You must read this book. Did you have to work last week? You mustn’t drive fast here.
linking words
and, or, but, because, so, although
conditional 1
If you meet Nicoletta, you’ll fall in love with her.
conditional 2
If I saw a crocodile, I wouldn’t move.
We’ll go to the beach on Sunday if time clauses with future the weather is fine. meaning Szövegösszetartó eszközök
articles
a, an, the
some, any, many, much
There isn’t much milk in the fridge, but there are some eggs there.
countability indefinite pronouns
242
somebody, anybody, nobody, everybody, something, etc.…
11–12. évfolyam
A 11-12. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. A középiskolai tanulmányok végére a tanulók kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a körülöttük lévő világot tágabb kontextusban is értelmezni tudják, nyelvi ismereteiknek köszönhetően széleskörű információszerzésre és viszonyításra is képesek. A nevelési célok közül ezen a szinten is kiemelt fontosságú a tanulás tanítása, mivel a tanulóknak a 12. évfolyam végére olyan tanulási képességekkel kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik nyelvtudásuk önálló fenntartását és továbbfejlesztését további tanulmányaik vagy munkájuk során, valamint egész életükön át. A második idegen nyelvből a középiskola 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) második szintjére, az A2 szintre (minimális cél). A 12. évfolyamon – különösen emelt szintű képzés vagy egyéni ambíciók, tehetséges tanulók esetén – lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékelésük során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. A 12. évfolyam a tanulók számára a továbbtanulás vagy a munka világába történő kilépés előtti utolsó tanév. A nyelvoktatásban is hangsúlyt kell kapnia az ezekre történő felkészítésnek, a szükséges készségek fejlesztésének
Fejlesztési egység
Hallott szöveg értése
243
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Minimum A1, azaz a tanuló már megért ismerős szavakat és alapvető fordulatokat, amelyek a személyére, családjára vagy a közvetlen környezetében előforduló konkrét dolgokra vonatkoznak. Az ismert szavak, a leggyakoribb fordulatok megértése, ha közvetlen, személyes dolgokról van szó; a rövid, világos, egyszerű megnyilatkozások, szóbeli közlések lényegének megértése; néhány, a megértést segítő alapvető stratégia egyre önállóbb alkalmazása. A fejlesztés tartalma
Az ismert nyelvi elemekre támaszkodó, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatott célnyelvi óravezetés folyamatos követése (például osztálytermi rutincselekvések, a közös munka megszervezése, eszközhasználat) és a tanári utasítások megértése. A legfontosabb témákkal kapcsolatos fordulatok és kifejezések megértése (például alapvető személyes és családi adatok, vásárlás, közvetlen környezet, foglalkozás). A lényeges információ megértése és kiszűrése kiszámítható, hétköznapi témákról szóló rövid hangfelvételekből, ha a megszólalók lassan és világosan beszélnek. Az egyszerű, begyakorolt beszélgetésekbe való bekapcsolódáshoz szükséges alapvető információk megértése. Lassú és világos, köznapi beszélgetés témájának megértése. Ismerős témákról folyó, világos, köznyelvi beszéd megértése, szükség esetén visszakérdezés segítségével. Egyszerű útbaigazítás megértése például gyalogos közlekedés vagy tömegközlekedés használata esetén. Telefonbeszélgetésben az alapvető információk megértése (hívás tárgya, kit kell keresni stb.). A tényközlő televíziós és rádiós hírműsorok témaváltásainak követése, a tartalom lényegének megértése. Különböző beszélők egyre nagyobb biztonsággal való megértése, amennyiben azok a célnyelvi normának megfelelő kiejtéssel, a tanuló nyelvi szintjéhez igazított tempóban, szükség esetén szüneteket tartva és a lényegi információkat megismételve beszélnek. Alapvető stratégiák használata, például az ismeretlen szavak jelentésének kikövetkeztetése a szövegösszefüggésből, a nemzetközi vagy más nyelven tanult szavak felhasználása a hangzó szöveg megértéséhez, a várható vagy a megjósolható információk keresése.
244
A vizuális elemek (képek, gesztusok, mimika, testbeszéd) felhasználása a szövegértés támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Üzenetek, útbaigazítás, rövid részletek a médiából (például időjárás-jelentés, interjúk, riportok), dalok, kisfilmek, rajz- és animációs filmek, történetek, versek, párbeszédek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Szóbeli interakció Minimum A1 nyelvi szint, azaz egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal folytatott kommunikáció. Személyes adatokra vonatkozó kérdések és válaszok. Kommunikáció egyszerű és közvetlen információcserét igénylő feladatokban számára ismert témákról egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal; részvétel rövid beszélgetésekben;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
kérdésfeltevés és válaszadás kiszámítható, mindennapi helyzetekben; gondolatok és információk cserélje ismerős témákról; egyre több kompenzációs stratégia tudatos alkalmazása, hogy megértesse magát, illetve megértse beszédpartnerét; törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra. A fejlesztés tartalma
Kapcsolatok létesítése: üdvözlés, elköszönés, bemutatkozás, mások bemutatása. Beszélgetés kezdeményezése, fenntartása és befejezése egyszerű módon. A mindennapi élet gyakran előforduló feladatainak megoldása (például utazás, útbaigazítás, szállás, étkezés, vásárlás, bank). Mindennapos gyakorlati kérdések megvitatása (például barátok meghívása, programok szervezése, megvitatása), egyszerű, mindennapi információk megszerzése és továbbadása. Érzések egyszerű kifejezése, köszönetnyilvánítás, egyszerű tanácsok kérése és adása. Vélemény egyszerű kifejezése (tetszés és nemtetszés, érdeklődés mások véleménye iránt, egyetértés és egyet nem értés)
245
Az alapvető kommunikációs szükségletekhez, egyszerű, begyakorolt tranzakciók lebonyolításához elegendő szókincs és néhány egyszerű szerkezet helyes használata. A leggyakrabban előforduló kötőszavak alkalmazása szócsoportok és egyszerű mondatok összekapcsolására. A célnyelv tudatos használata a tanórai tevékenységek során a tanárral és a társakkal. Lehetőség esetén kapcsolatfelvétel, rövid társalgásban való részvétel célnyelvi beszélőkkel. Rákérdezés a meg nem értett kulcsszavakra vagy fordulatokra, ismétlés kérése megértés hiányában. Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Szerepjátékok, társasjátékok, dramatizált jelenetek, rövid társalgás, véleménycsere, információcsere, tranzakciós és informális párbeszédek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Összefüggő beszéd Minimum A1, azaz a tanuló bemutatja magát és környezetét egyszerű fordulatokkal és mondatokkal. Rövid, összefüggő beszéd egyre bővülő szókinccsel, egyszerű beszédfordulatokkal magáról és közvetlen környezetéről; megértetés a szintnek megfelelő témakörökben; a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó alkalmazása.
A fejlesztés tartalma
246
Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi elemekkel megfogalmazott szöveg elmondása ismert témákról, felkészülés után. Történetmesélés, élménybeszámoló egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal. A mindennapi környezet (emberek, helyek, család, iskola, állatok), továbbá tervek, szokások, napirend és személyes tapasztalatok bemutatása. Egyszerű állítások, összehasonlítások, magyarázatok, indoklások megfogalmazása. Csoportos előadás vagy prezentáció jegyzetek alapján. Önálló vagy csoportban létrehozott alkotás rövid bemutatása és értékelése (például közös plakát). Az összefüggő beszéd létrehozásakor a begyakorolt nyelvi eszközök használata, ismerős helyzetekben ezek egyszerű átrendezése, kibővítése. A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Rövid történetek, témakifejtés, képleírás, élménybeszámoló, véleménynyilvánítás, bejelentés, csoportos előadás vagy prezentáció, projekt bemutatása.
Fejlesztési egység
Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
Minimum A1, azaz a tanuló megérti egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatait, alapvető információkat keres nagyon egyszerű szövegekben. Tudja, hogy a szövegek címe, megformálása, a hozzá tartozó képek segítenek a szöveg megértésében. Az adott helyzetben fontos konkrét információk megtalálása egyszerű, ismerős témákról írt autentikus szövegekben;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
egyszerű instrukciók megértése, a fontos információk kiszűrése egyszerű magánlevelekből, e-mailekből és rövid eseményeket tartalmazó szövegekből. A fejlesztés tartalma
247
Konkrét információk megértése rövid, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott, mindennapi szövegekben (például hirdetések, prospektusok, étlap, menetrend). Lényeges információk megtalálása egyszerű, ismerős témákkal kapcsolatos magánlevelekben, emailekben, brosúrákban és rövid, eseményeket tartalmazó újságcikkekben. A közhasználatú táblák és feliratok megértése utcán, nyilvános helyeken és iskolában. A mindennapi életben előforduló egyszerű használati utasítások, instrukciók megértése. Közismert témákhoz kapcsolódó konkrét információk keresése honlapokon. Egyszerű, rövid történetek, mesék, versek és egyszerűsített célnyelvi irodalmi művek olvasása. Alapvető szövegértési stratégiák használata, például a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak, a várható vagy megjósolható információk keresése, továbbá a logikai, illetve időrendi kapcsolatokra utaló szavak felismerése. Az autentikus szövegek jellegéből fakadó ismeretlen fordulatok kezelése a szövegben. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hirdetések, plakátok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok, feliratok, étlapok, menetrendek, egyszerű biztonsági előírások, eseményeket leíró újságcikkek, hagyományos és elektronikus magánlevelek, internetes fórumok hozzászólásai, képregények, ismeretterjesztő szövegek, egyszerűsített irodalmi szövegek, történetek, versek, dalszövegek.
Fejlesztési egység
Előzetes tudás
Íráskészség Minimum A1, azaz a tanuló minta alapján néhány közismert műfajban nagyon egyszerű és rövid, tényközlő szövegeket ír őt érdeklő, ismert témákról. Összefüggő mondatokat írása a közvetlen környezetével kapcsolatos témákról;
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
az írás kommunikációs eszközeként történő használata egyszerű interakciókban; ismerős témákhoz kapcsolódó gondolatok egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt mondatsorokban, írásban történő kifejezése; minta alapján néhány műfajban egyszerű és rövid, tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról. A fejlesztés tartalma
248
Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása és diktálás utáni leírása. Egyszerű, rövid szövegből vázlat készítése. Egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatok írása a tanuló közvetlen környezetével kapcsolatos témákról, különböző szövegtípusok létrehozása (például leírás, élménybeszámoló, párbeszéd). Egyszerű írásos minták követése; aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltésük. Formanyomtatvány kitöltése a tanuló és mások alapvető személyes adataival. Az írás egyszerű tagolása: rövid bevezetés és lezárás. Közvetlen szükségletekhez kapcsolódó témákról rövid, egyszerű feljegyzés, üzenet készítése állandósult kifejezések használatával. Személyes információt, tényt, véleményt kifejező rövid üzenet, komment írása (például internetes fórumon, blogban). Egyszerű levél, e-mail írása (például köszönetnyilvánítás, elnézéskérés, információközlés, vagy programegyeztetés) a legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyek követésével (például megszólítás, elköszönés). Rövid, egyszerű önéletrajz írása. Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például vers, rap, rigmus, dalszöveg, rövid jelenet írása, illetve átírása). Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése és saját írásában való alkalmazása. A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés, központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép). A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, listák, hagyományos és elektronikus képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, történetek, elbeszélések, mesék, leírások, versek, rapszövegek, rigmusok, dalszövegek, jelenetek.
249
Minimum A2 szintű nyelvtudás. A tanuló képes egyszerű hangzó szövegekből kiszűrni a lényeget és néhány konkrét információt.
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (1)
Részt tud venni nagyon rövid beszélgetésekben, képes feltenni és megválaszolni kérdéseket kiszámítható, mindennapi helyzetekben, képes gondolatokat és információt cserélni ismerős témákról. Képes ismerős témakörökben rövid összefüggő szóbeli megnyilatkozásra egyszerű, begyakorolt mondatszerkezetek, betanult fordulatok, alapvető szókincs segítségével. Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, megtalálja a szükséges információkat egyszerű szövegekben, különböző szövegtípusokban. Összefüggő mondatokat, rövid tényközlő szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról minta alapján.
B1 nyelvi szint. A tanuló képes főbb vonalaiban és egyes részleteiben is megérteni a köznyelvi beszédet a számára ismerős témákról. Képes önállóan boldogulni, véleményt mondani és érvelni a mindennapi élet legtöbb, akár váratlan helyzetében is. Stílusában és regiszterhasználatában alkalmazkodik a kommunikációs helyzethez. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén (2)
Ki tudja magát fejezni a szintnek megfelelő szókincs és szerkezetek segítségével az ismerős témakörökben. Beszéde folyamatos, érthető, a főbb pontok tekintetében tartalmilag pontos, stílusa megfelelő. Több műfajban képes részleteket is tartalmazó, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi és elvontabb témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban megjelennek műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek. Képes megérteni a gondolatmenet lényegét és egyes részinformációkat a nagyrészt közérthető nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törően megfogalmazott szövegekben.
250
Témakörök a 11. évfolyamon Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban.
Környezetünk Az otthon: vidék kontra város. Növények és állatok a környezetünkben. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben. Időjárási viszonyok.
Az iskola Saját iskola bemutatása (sajátosságok, például szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka. Angol iskolarendszer. Iskolai hagyományok.
A munka világa Nyári munkavállalás. Önéletrajz, állásinterjú. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák.
Életmód Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.).
Szabadidő, művelődés, szórakozás
251
Extrém sportok. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet. Kulturális és sportélet nálunk és a célországokban.
Utazás, turizmus Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Turisztikai célpontok: országok a nagyvilágban, kedvenc városok és nevezetességeik. Osztálykirándulás.
Gazdaság és pénzügyek Családi kassza: kiadások, bevételek. Vásárlás, szolgáltatások (például posta, bank). Fogyasztás, reklámok.
Fogalomkörök a 11. évfolyamon
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present simple passive
Where does she usually have lunch and dinner? This film is based on a famous book. People are inspired to travel by films. We’re having lunch in a pub today.
present continuous
They’ve visited two museums this week.
present perfect simple The new film has just been released. present perfect passive
252
Fogalomkörök Múltidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései past simple
past simple passive
past continuous
How did you get home from the airport? The film was set at the beginning of the 20th century. Hundreds of people were coming to the show. He got the job as he had sent a very clever CV.
past perfect Jövőidejűség
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok
going to
I’m not going to do this.
present continuous
We’re travelling to Paris tomorrow.
future simple
There will be more and more single children.
have
I have two brothers and a sister.
possessive adj.
my, your, etc.
possessive pronouns
the director’s secretary
genitive ’s
the door of the plane
of
Whose bag is this?
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs location
253
under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. in the east/west, by the station, near the pub, along the river, etc.
Fogalomkörök Időbeli viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései adverbs of time with
already, yet, just
Gyakoriság
how often?
Időpont
when? what time?
always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc.
Időtartam
how long?
yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1970, in July, at 5 o’clock, on Monday, for a week, etc.
Mennyiségi viszonyok
cardinal /ordinal numbers money
Minőségi viszonyok
comparative sentences (short, long adjectives)
two hundred and second seven hundred and fifty-five thousand three hundred and sixtysix dollars Rio is cheaper than Helsinki. Wellington is less dangerous than Rio. This is the most beautiful place I’ve ever seen.
Modalitás
should, can/could
You shouldn’t smoke so much.
be able to, must, have to, need, may, might, used to
I couldn’t swim well when I was 9. She wasn’t able to finish it on time. She may have long hair, I’m not sure. We had to work hard every day. They used to be friends when they were young.
254
Fogalomkörök Logikai viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései linking words
conditional 1
and, or, but, because, although, etc. that’s why We’ll be very surprised if they get married this year.
conditional 1 with future How will you celebrate if you get time clause good results? conditional 2
Függő beszéd
If you could come back in another life, what would you like to be?
conditional 3
He would never have started the training course if he had known it was so hard.
reported speech
We asked the shop assistant how much it was. She asked me to buy a newspaper on my way home.
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, etc. some, any, no, none, somewhere, no-one, etc. relative pronouns
Témakörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam az eddigi témakörök átismétlése. Ember és társadalom Ismerkedés, házasság. Ünnepek, családi ünnepek.
255
The man who lives next door has three awful dogs..
Konfliktusok és kezelésük.
Környezetünk A lakóhely nevezetességei. Állattartás.
A munka világa Pályaválasztás, továbbtanulás.
Életmód Vásárlás. Életmód nálunk és célnyelvi országokban.
Szabadidő, művelődés, szórakozás Koncertek. Olvasás, rádió, tévé, számítógép, internet.
Utazás, turizmus Nemzetközi fesztiválok.
Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a
256
tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. A kerettantervek által a témakörökhöz ajánlott kapcsolódási pontokat figyelembe véve történik a témakörök feldolgozása.
Fogalomkörök a 12. évfolyamon
A 12. évfolyam anyaga a 9-11. évfolyamon tanultak összefoglalása és rendszerezése is.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Fogalomkörök nyelvi kifejezései present simple
present continuous
Doctors don’t agree how we can reduce our levels of stress. I’m not feeling well today. I’ve read at least three books so far this month.
present perfect simple
present perfect continuous Múltidejűség
Jövőidejűség
past simple
I haven’t been sleeping well recently.
She was ill, but she didn’t see a doctor.
past continuous
What were you and Sarah talking about?
past perfect
She said the flight had been fine until the plane hit some turbulence.
going to
future simple Műveltetés
Have you ever had an operation?
have/get sg done
257
Look at those clouds, it’s going to rain. I don’t think he’ll do it.
I’m getting my car washed this
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései afternoon.
Birtoklás kifejezése
Have, possessive adj.
She’s had her car for two years..
possesive pronouns
mine, yours, etc.
genitive ’s
the doctor’s prescription
of
the bumper of the car Whose seat is this?
belong to Térbeli viszonyok
Irányok, prepositions, helymeghatározás prepositional phrases, adverbs picture location geographical location
Időbeli viszonyok
Gyakoriság
Időpont Időtartam
here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, at the top/ bottom, along the river, through the forest, past the church, etc.
adverbs of time with present perfect
already, yet, just, so far, recently, lately, etc.
how often?
always, often, sometimes, never, once a week, occasionally, etc.
when? what time? how long?
I slept four hours last night. I was sleeping at 2 at night. He’s been sleeping for four hours.
while
Mennyiségi viszonyok
Who does this ticket belong to?
She was watching TV while we were working.
plurals, countables,
traffic, furniture, clothes, news, information, luggage, etc.
uncountables, numbers, pronouns, etc. all, every, both, etc.
258
Fogalomkörök Minőségi viszonyok
Fogalomkörök nyelvi kifejezései comparative sentences (short, long adjectives)
She’s better at maths than physics.
irregular adjectives
This story is the most interesting of all.
too / enough like (preposition) Modalitás
should, can, must, may, might, need, have to, used to, etc.
This picture is too old, just like the other. You should ask the teacher. You should have told me earlier that she was coming. They must be at home, there’s a light in the window. I used to drink five cups of coffee a day, but now I only drink tea.
modals + perfect infinitive
They can’t have gone to bed yet, it’s only 10 o’clock.. I must have passed the exam, I’m sur I got all the answers right.
passive modals
Logikai viszonyok
linking words
Your wallet might have been stolen when you were getting off the train. and, or, but, because, although, that’s why, in case, etc. Take your umbrella in case I rains.
conditional 1
If you want to be fit, you have to do exercise every day. I’ll be ready as soon as I’ve had a shower.
conditional 1 with future If I were you, I wouldn’t buy that time clause old car. conditional 2 He would have died if he hadn’t
259
Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései been wearing a helmet. conditional 3
Függő beszéd
reported speech
Did she say she was joining us for dinner?
Szövegösszetartó eszközök
articles, determiners,
a, an, the, no article
indefinite pronouns, quantifiers, etc.
some, any, no, none, somewhere, no-one, all, every, each, both, etc. Everything is made up of atoms. Both insects and spiders are invertebrates.
Függelék
A kommunikációs eszközök csoportosítása a következő: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök
A fogalomkörök az alábbi viszonylatok kifejezésére szolgálnak:
260
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Cselekvés, történés, létezés Birtoklás Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok Logikai viszonyok
Angol nyelv
Kommunikációs eszközök A1
1. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Megszólítás
Excuse me.
Pardon?
Köszönés
How do you do?
How do you do?
Good morning.
Good morning.
Hello Tom.
Hello Mary.
Hello, how are you?
Very well, thank you. And how about you?
Hi! Hi! Elköszönés
Goodbye.
Goodbye.
Bye-bye!
Bye!
Good night. Take care.
Good night. Thanks. Bye!
Köszönet és arra reagálás
Thanks.
Not at all.
Thank you very much.
You are welcome.
Thanks a lot.
No problem.
It’s very kind of you.
Don’t mention it.
261
Bemutatkozás, bemutatás
My name is…
Hello.
May I/Can I/ Let me introduce myself.
Hi!
May I/Can/ Let me introduce you to Rosy?
Pleased to meet you. Nice to meet you.
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
How are you feeling today? What’s the matter?
Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid.
Bocsánatkérés és arra reagálás
I am sorry. I am very sorry.
That’s all right.
I beg your pardon.
It doesn’t matter. Never mind.
Gratulációk, jókívánságok és Happy Christmas/New year/Birthday! arra reagálás Many happy returns (of the day)
Happy Christmas /New Year/ Birthday! Thank you.
Congratulations! Thank you, the same to you.
Telefon felvétele
Oxford, five oh two double one.
Telefonon bemutatkozás
Hello, this is Mary Smith speaking.
Hello, this is Ms Brown speaking.
2. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés, és arra reagálás
What do you think? How do you like it?
Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
You are right. You are wrong.
Egyetértés, egyet nem értés
Do you agree?
OK.
What’s your opinion?
All right.
How do you feel about it?
I think he’s wrong/right.
Do you like Greek food?
I think it’s great. I don’t like it.
What do you think of my boyfriend?
He looks nice.
Would you like a biscuit?
I’d like an ice-cream, please.
Tetszés, nem tetszés
Akarat, kívánság
262
I think it is rather strange. I like it.
3. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása
What is it?
It’s…/ That’s…/ It’s a kind of…/It’s used for…
What’s it in English? It’s big and comfortable. What is his house like? Információ kérés, adás
Tudás, nemtudás
Are you all right?
Yes, I am.
When are the guests coming?
At 6 p.m.
Where is she?
I have no idea.
4. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás
Can you give me a pen?
Yes, sure. Yes, of course. I’m afraid I can’t.
Javaslat és arra reagálás
Let’s go to the cinema tonight.
Good idea.
Meghívás és arra reagálás
Are you free on Tuesday?
Yes, I am.
Let’s meet on Sunday.
Good idea.
Have an orange.
Yes, please. No, thank you.
Here you are.
Thank you.
Kínálás és arra reagálás
5. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Megértés biztosítása
Did you say the castle?
Visszakérdezés, ismétléskérés
Can you spell it for me? It spells…
Nem értés, betűzés kérése, betűzés
Sorry, I don’t understand. Could you understand? Sorry, what does that mean?
263
Kommunikációs eszközök A2
1. Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök
Kezdeményezés és válasz
Megszólítás
Excuse me.
Pardon?
Köszönés
How do you do?
How do you do?
Good morning.
Good morning.
Hello Tom.
Hello Mary.
Hello, how are you?
Very well, thank you. And how about you?
Hi! Hi! Elköszönés
Goodbye.
Goodbye.
Bye-bye!
Bye!
Good night. Take care.
Good night. Thanks. Bye!
Köszönet és arra reagálás
Bemutatkozás, bemutatás
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Thanks.
Not at all.
Thank you very much.
You are welcome.
Thanks a lot.
No problem.
It’s very kind of you.
Don’t mention it.
My name is…
Hello.
May I/Can I/ Let me introduce myself.
Hi!
May I/Can/ Let me introduce you to Rosy?
Pleased to meet you. Nice to meet you.
How are you feeling today?
Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid.
What’s the matter?
264
Bocsánatkérés és arra reagálás I am sorry. I am very sorry.
Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás
That’s all right.
I beg your pardon
It doesn’t matter. Never mind.
Happy Christmas/New year/Birthday!
Happy Christmas /New Year/ Birthday!
Many happy returns (of the day) Thank you. Congratulations! Thank you, the same to you.
Telefon felvétele
Chichester, five oh two double one eight.
Telefonon bemutatkozás
Hello, this is Mary Smith speaking
Megszólítás személyes levélben
Dear John,
Elbúcsúzás személyes levélben
Best wishes,
Hello, this is Mary Brown speaking.
Love (from),
2. Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Öröm, sajnálkozás, bánat
Are you happy about that?
Great! I’m so glad /very happy. I’m glad to hear that. I’m so pleased that…
What do you think of that?
Good for you. Congratulations.
How do you feel about that?
I feel so happy for… I’m sorry to hear that. What a pity. Oh, no! Oh, dear! I feel so sorry for…
Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság
What do you think of…?
265
That’s fine/nice/not bad.
Are you pleased with…?
That was fine/good/ nice
Are you happy with…?
I’m quite satisfied with…
Are you satisfied with…?
I’m quite happy with… I’m quite pleased with…
It’s not good enough. That wasn’t very good. Csodálkozás
Remény
3.
Jane has lost her money.
How come?
Tom is twenty.
Is he?
This is a book for you.
What a surprise!
What are you hoping for?
I am looking forward to…
What are you looking forward to?
I hope you’ll have time to join me for dinner.
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök
Véleménykérés, és arra reagálás
What do you think? How do you like it?
Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
You are right. You are wrong.
Egyetértés, egyet nem értés
Do you agree?
OK
What’s your opinion?
All right.
How do you feel about it?
I think he’s wrong/right.
Do you like Greek food?
I think it’s great. I don’t like it.
What do you think of my boyfriend?
He looks nice.
Akarat, kívánság:
Would you like a biscuit?
I’d like an ice-cream, please.
Képesség
Can you speak French?
I can understand French.
Are you able to ride a horse?
I am unable to ride a horse.
Is that necessarily so? Do I have to...? Is it a must? For sure?
People must sleep sometimes.
Tetszés, nem tetszés
Szükségesség
266
I think it is rather strange. I like it.
Lehetőség
It may rain. She might be late.
Ígéret
Will you come and meet me at the station?
Don’t worry, I will. I promise to be there at five.
Szándék, kívánság
Dicséret, kritika
What would you like to do?
I’d like to see that film
Would you like to have a rest?
I’d rather not go out tonight.
It’s great. It’s a good idea.
It’s boring.
4. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása
What is it?
It’s…/ That’s…/ It’s a kind of…/It’s used for…
What’s it in English? What is his house like? Információkérés, -adás
It’s big and comfortable. Are you all right?
Yes, I am.
When are the guests coming?
At 6 p.m.
Tudás, nemtudás
Where is she?
I have no idea.
Egymást követő események leírása
What happened?
First she finished lunch, then she phoned her friend and finally they all met at the cinema.
Bizonyosság, bizonytalanság
Do you think they will come?
They will probably come. They might come, or they might not come.
How old do you think she is?
She can’t be very old. She must be 25.
5. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás
Can you give me a pen?
Yes, sure. Yes, of course. I’m afraid I can’t.
Javaslat és arra reagálás
Let’s go to the cinema tonight.
Good idea.
Meghívás és arra reagálás
Are you free on Tuesday?
Yes, I am.
Let’s meet on Sunday.
Good idea.
267
Kínálás és arra reagálás
Have an orange.
Yes, please. No, thank you.
Here you are.
Thank you.
6. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Megértés biztosítása
Visszakérdezés, ismétléskérés
Did you say the castle? Sorry, where does she live? Sorry, what did you say his name was?
Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése
Sorry, I don’t understand. Could you understand? Am I making myself clear? Sorry, what does that mean?
Betűzés kérése, betűzés
Can you spell it for me? It spells…
Felkérés hangosabb, lassúbb beszédre
Could you speak a little more slowly, please? Sorry, that was a bit too fast.
268
Kommunikációs eszközök B1 1. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Megszólítás
Excuse me.
Pardon?
Köszönés
How do you do?
How do you do?
Good morning.
Good morning.
Hello Tom.
Hello Mary.
Hello, how are you?
Very well, thank you. And how about you?
Hi! Hi! Elköszönés
Goodbye.
Goodbye.
Bye-bye!
Bye!
Good night.
See you!
Take care.
Good night. Thanks. Bye!
Köszönet és arra reagálás
Thanks.
Not at all.
Thank you very much.
You are welcome.
Thanks a lot.
No problem.
It’s very kind of you.
Don’t mention it.
My name is…
Hello.
May I/Can I/ Let me introduce myself.
Hi!
May I/Can/ Let me introduce you to Rosy?
Pleased to meet you. Nice to meet you.
Telefonon más személy kérése
Can I speak to George, please?
Yes, just a minute, please.
Telefonálásnál elköszönés
I’ll call back again later this evening.
Bemutatkozás, bemutatás
Could you put me through to Mrs Hamilton, please?
It was lovely to speak to you. Thanks for ringing. Bye!
269
Bye!
Üdvözletküldés
Give my love / regards to…
I will.
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
How are you feeling today?
Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid.
Engedélykérés és reagálás
May I use your telephone?
Yes, go ahead.
Do you mind if I open the window?
Not at all.
I am sorry. I am very sorry.
That’s all right.
I beg your pardon
It doesn’t matter. Never mind.
Bocsánatkérés és arra reagálás
What’s the matter?
Gratulációk, jókívánságok és Happy Christmas/New year/Birthday! arra reagálás Many happy returns (of the day)
Happy Christmas /New Year/ Birthday! Thank you.
Congratulations! Thank you, the same to you.
Megszólítás személyes levélben
Dear John,
Elbúcsúzás személyes levélben
Best wishes, Love (from),
I am looking forward to hearing from you soon.
Hivatalos levélben megszólítás, elbúcsúzás
Dear Sir, Madam, Dear John
Együttérzés és arra reagálás
I am sorry. I am sorry to hear that
Yours faithfully, Yours sincerely Oh dear… What a shame!
2. Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Öröm, sajnálkozás, bánat
Are you happy about that?
Great! I’m so glad /very happy. I’m glad to hear that.
270
I’m so pleased that… What do you think of that?
Good for you. Congratulations.
How do you feel about that?
I feel so happy for… I’m sorry to hear that. What a pity. Oh, no! Oh, dear! I feel so sorry for…
Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság
What do you think of…?
That’s fine/nice/not bad.
Are you pleased with…?
That was fine/good/ nice
Are you happy with…?
I’m quite satisfied with…
Are you satisfied with…?
I’m quite happy with… I’m quite pleased with… It’s not good enough. That wasn’t very good.
Csodálkozás
Jane has lost her money.
How come?
Tom is twenty.
Is he?
This is a book for you.
What a surprise!
Were you surprised to hear the news?
I could hardly believe it. Amazing, isn’t it?
Remény
Aggódás, félelem
What are you hoping for?
I am looking forward to…
What are you looking forward to?
I hope you’ll have time to join me for dinner.
What’s the matter?
I am worried about my boyfriend
3. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés, és arra reagálás
What do you think? How do you like it?
Valaki igazának az elismerése You are right. You are wrong. és el nem ismerése
271
I think it is rather strange. I like it.
Egyetértés, egyet nem értés
Érdeklődés, érdektelenség
Do you agree?
OK
What’s your opinion?
All right.
How do you feel about it?
I think he’s wrong/right.
Are you interested in sports?
I am interested in gardening. It doesn’t really bother me.
Tetszés, nem tetszés
Do you like Greek food?
I think it’s great. I don’t like it.
What do you think of my boyfriend?
He looks nice.
Dicséret, kritika:
You are really helpful.
Akarat, kívánság
Would you like a cake?
I’d like an ice-cream, please.
Képesség
Can you speak French?
I can understand French.
Are you able to ride a horse?
I am unable to ride a horse.
Must we fill in this form now?
We must fill it in now.
When do we have to leave?
Right now.
Is that necessarily so?
People must sleep sometimes.
Kötelezettség
Szükségesség
Must things really be black and white? Lehetőség
It may rain. She might be late.
Ígéret
Will you come and meet me at the station?
Don’t worry, I will. I promise to be there at five.
Szándék, kívánság
What would you like to do?
I’d like to see that film
Would you like to have a rest?
I’d rather not go out tonight.
Dicséret, kritika
It’s great. It’s a good idea.
It’s boring.
Ítélet, kritika
Do you approve of this action?
That’s good/not bad/terrible.
Szándék, terv
Are you going to visit the Browns today?
I’m planning to do so.
Szemrehányás
It’s your fault.
It won’t happen again, I promise.
You shouldn’t have acted like that.
Mind your own business.
272
4. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása
What is it?
It’s…/ That’s…/ It’s a kind of…/It’s used for…
What’s it in English? It’s big and comfortable. What is his house like? Információ kérés, adás
Are you all right?
Yes, I am.
When are the guests coming?
At 6 p.m.
Tudás, nemtudás
Where is she?
I have no idea / clue.
Események leírása
What happened?
First she finished lunch, then she phoned her friend and finally they all met at the cinema.
Bizonyosság, bizonytalanság
Do you think they will come?
They will probably come. They might come, or they might not come.
How old do you think she is?
She can’t be very old. She must be 25.
Feltételezés, kétely
I doubt if he can do it. I don’t suppose they can come any earlier. I suppose he is right.
Ok, okozat
Why is that? What’s the reason for that?
Cél, magyarázat
Emlékezés, nem emlékezés
Well, simply because she’d like to meet the teacher.
What caused the accident?
He didn’t give way; this is how it happened.
What’s this used for?
It’s for cooking.
What’s the point of that?
It’s to work with.
How does it work?
You switch it on here
Can you tell me the way to..?
Take the second turning on the right.
Do you remember where you left it?
I can’t remember where I put my handbag.
Did you remember to lock the door?
I don’t remember saying that. I have forgotten to lock the door.
273
5. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás
Can you give me a pen?
Yes, sure. Yes, of course. I’m afraid I can’t.
Do you have a pen by any chance?
I am afraid, I don’t.
Javaslat és arra reagálás
Let’s go to the cinema tonight.
Good idea.
Segítségkérés és arra való reagálás:
Will you do the washing up for me, please?
Certainly. Not now. I am very busy.
Segítség felajánlása
I am going to the food-store. Shall I bring you something?
No, thank you. That would be kind of you.
I’ll do the ironing for you. Meghívás és arra reagálás
Are you free on Tuesday? Let’s meet on Sunday.
Yes, I am. Good idea.
Kínálás és arra reagálás
Have an orange.
Yes, please. No, thank you.
Here you are.
Thank you.
Let me get you another drink. Tanács és arra reagálás
Reklamálás
What shall I do?
I think you should …
What do you recommend me?
I don’t think you should….
It was terrible. It’s too cold. I have a complaint. This doesn’t work.
6.
Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök
Megértés biztosítása
Visszakérdezés, ismétléskérés
Did you say the castle? Sorry, where does she live? Sorry, what did you say his name was?
Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése
Sorry, I don’t understand. Could you understand? Am I making myself clear? Sorry, what does that mean?
274
Betűzés kérése, betűzés
Can you spell it for me? It spells…
Felkérés hangosabb, lassúbb beszédre
Could you speak a little more slowly, please? Sorry, I couldn’t catch it. Sorry, that was a bit too fast.
Párbeszéd strukturálása
Beszédszándék jelzése, beszélgetés kezdése
I’ll tell you what; I’ve just had a thought. The question is how many ……. The trouble is, that….
Elemek összekapcsolása
Put the blouse on first, and then…
Összefoglalás
Well, to sum it up…, All in all...
Beszélgetés lezárása
Right…okay Well, it’s been nice talking to you.
Helyesbítés
No, nowadays it is not the case.
Kiemelés, hangsúlyozás
It’s me who wants to go. The only problem here is, …
275
Kommunikációs eszközök B2
1. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Köszönés, megszólítás, elköszönés
Excuse me.
Yes, can I help you? What can I do for you?
How do you do?
How do you do?
Good morning / afternoon / evening.
Good morning / afternoon / evening. Hello Tom.
Hello Max. Fine, thanks. And how about you? Hello, how are you? Hi! Goodbye. Hi! See you. Goodbye. Good night, have a nice sleep. See you later. Thanks. Bye! Good night. Thanks. Take care. Have a good trip.
276
Bemutatkozás, bemutatás
My name is… This is…
Hello. / Hi!
How do you do?
How do you do? Pleased to meet you. Nice to meet you.
Levél, email, üzleti kifejezések Dear James, használata Dear Sir / Madam, Dear Mr/Mrs/Miss/Ms … Looking forward to hearing from you soon. Kind regards, Can you confirm it in writing? I'll email the details to you as an attachment. I can't wait to hear from you. Telefonbeszélgetés
Hello. … speaking.
This is … . I'd like to speak to … .
How can I help you?
Could I speak to … ?
What can I do for you? I'm afraid the line's busy. Will you hold? Érdeklődés mások hogyléte felől és arra reagálás
How are you?
Fine, thanks.
How are you feeling today?
Not too bad. Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I’m afraid. Actually, I’m suffering from…
What’s the matter?
Engedélykérés és arra reagálás
May I use your mobile?
Yes, go ahead.
Do you mind if I open the window?
Not at all.
Köszönet és arra reagálás
Thanks.
That’s all right.
Thank you.
Not at all.
277
Bocsánat kérése és arra reagálás:
Együttérzés
Thank you very much.
You are welcome.
Thanks a lot.
No problem.
It’s very kind of you.
Don't mention it.
I’d like to thank you for your help.
My pleasure.
I’m sorry. I’m terribly sorry.
That’s all right.
I must apologise for coming late.
It doesn’t matter.
I beg your pardon.
Never mind.
Please forgive me.
No problem.
I’m sorry about it. I’m sorry to hear that. What a shame! Oh, dear.
2. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Öröm, szomorúság
Are you happy about that?
It's great. / Fantastic. / Terrific. I’m very happy about it. I’m glad to hear that.
What do you think of that?
I’m so pleased that…
How do you feel about that?
I feel so happy for… I’m sorry to hear that. What a pity. Oh, no! Oh, dear! I feel so sorry for…
Hála
It was most kind of you. I’m very grateful to you.
Remény
What are you hoping for?
I’m looking forward to…
What are you looking forward?
I can hardly wait for…
What are your hopes for the new job?
I hope you’ll have time to join us.
278
Aggodalom, félelem
What’s the matter? You look worried.
I’m worried about the news.
Are you worried about…?
It was really frightening.
Are you afraid of what might happen? Bánat, elkeseredés
Are you disappointed with your results?
I’m very disappointed. I’m sorry to hear that.
3. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés, véleménynyilvánítás és arra reagálás
Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése
What do you think? What's your opinion?
I don’t think it’s fair/good.
What do you think of it?
I think it’s horrible/terrible.
Do you? I don’t.
It’s a pity we couldn’t do it.
You're right.
I don’t think she was right.
You're wrong.
I admit I made a mistake.
She was wrong to say so. Egyetértés, egyet nem értés
Dicséret, kritika
Bizonyosság, bizonytalanság
Do you agree?
OK / All right.
What’s your opinion?
I think he’s wrong/right.
How do you feel about it?
I’m afraid I don’t agree.
Oh, what a good idea!
Oh, do you like it?
What a pleasant surprise!
I’m glad you like it.
That was a nice presentation.
Oh, do you think so? Thanks.
It’s rather boring/awful/disappointing.
I’m sorry you don’t like it.
Are you sure you want to go there?
She must/may/might be wrong.
I don't know if it's a good idea.
I’m not sure. Perhaps. / Maybe.
Képesség
Can you speak German?
I can speak a little French
Are you able to repair this machine?
I’m not able to cope with this problem.
279
Preferenciák:
What would you rather do?
I’d rather have a rest.
What do you prefer?
I prefer tea to coffee.
Would you rather leave now? Érdektelenség, közömbösség
Do you mind?
It doesn’t matter.
What do you think of it?
It’s all the same for me.
4. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása
What is it? What does he/she/it look like?
It’s… / That’s… / It’s a kind of… / It’s used for … It's made of … She looks only twenty.
Események leírása
What happened?
We arrived at the retaurant and went in, then we sat down at a table, and … .
Információkérés, -adás
When will the train arrive?
At 7.30.
How much will I have to work?
Working hours are from 9 to 5.
What do I need for the application? Feltételezés, kétely
I doubt if he can do it. I don’t suppose they can come any earlier. I suppose we’ll arrive a bit late.
Ok, okozat
Why is that?
Well, because his train was late.
What’s the reason for that?
He forgot to lock the door; this is how it happened.
She was crying because she’d been reading a very sad book. Cél, magyarázat
What’s this used for?
It’s used for cooking.
What’s the point of that?
It’s to make our products cheaper.
We took a taxi so as not to arrive late. Emlékezés, nem emlékezés
Do you remember seeing her for the first time? Did you remember to lock the door?
I can’t remember when we first met. I’ve forgotten to lock it.
280
5. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés
Could you do me a great favour?
Yes, sure.
Could you lend me your bike for tomorrow?
Of course. Yes, of course. I’m afraid I can’t.
Segítség felajánlása
I’ll help with your presentation.
Oh, you're very kind, thank you.
I’m going to the shops. Shall I bring you something? Javaslat és arra reagálás
Reklamálás, panasz
Why don’t we have lunch I a pub?
Good idea.
Let’s go to the cinema tonight.
I’d rather not.
It was terrible. It’s too cold. I have a complaint. This doesn’t work.
Tanácskérés, tanácsadás
What would you recommend?
Why don’t you…?
What shall I do?
I think you should…
What do you think I should do?
I don’t think you should…
What advice would you give?
You ought to… You’d better…
6. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Megértés biztosítása
Visszakérdezés, ismétléskérés
Could you repeat it, please? What time did you say they were to arrive?
281
Párbeszéd strukturálása
Beszélgetés kezdése
Listen, I have a little problem. I’ll tell you what; I’ve just had an idea. Imagine…
Elemek összekapcsolása
The first thing I would suggest is… Then we could… Well, it’s been nice talking to you.
Beszélgetésbe be- és kilépés
Beszélgetés lezárása
Thank you for listening to me.
Beszédszándék jelzése
Can I say something?
Félbeszakítás
I’m sorry, but…
Folytatás szándékának jelzése
Just let me finish what I was going to say…
Befejezési szándék jelzése
Just one more thing, Finally… To sum up… A partner mondanivalójának követése
Do go on. Don’t let me interrupt you. Saját szöveg strukturálása
Példák megnevezése
Talking of films, I would…
Témaváltás
But there’s also another thing… Going back to the subject…
Visszatérés a témához
Well, to sum it up…
Összefoglalás
No, I mean….
Helyesbítés
The only problem is…
Kiemelés, hangsúlyozás
MELLÉKLET
Szintleírások (a KER alapján)
282
A1, minimumszint Ezen a szinten a diák megérti és használja a mindennapok gyakoribb kifejezéseit és alapvető fordulatait, amelyek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Be tud mutatkozni, be tud mutatni másokat; képes válaszolni személyes jellegű (például, hol lakik), valamint ismerős emberekre, dolgokra vonatkozó kérdésekre; és fel is tud tenni ilyen jellegű kérdéseket. Képes egyszerű interakcióra, ha a másik személy lassan, világosan beszél és segítőkész.
Olvasott szöveg értése Hallott szöveg értése Beszédkészség
Interakció
Íráskészség Nyelvhelyesség
Megérti az ismerős szavakat, egyszerű mondatokat feliratokon, reklámokban, katalógusokban. Megérti az ismerős szavakat, fordulatokat, amelyek személyére, családjára, közvetlen környezetére vonatkoznak. Részt vesz egyszerű beszélgetésekben, ha a partner lassan, jól artikulálva beszél. Feltesz és megválaszol egyszerű kérdéseket ismerős témára és helyzetre vonatkozóan. Egyszerű fordulatokkal le tudja írni lakóhelyét, ismerőseit. Fel tud tenni és meg tud válaszolni személyes adatokra vonatkozó kérdéseket. Képes egyszerűen kommunikálni, de feltétlenül szüksége van ismétlésekre, körülírásokra és módosításokra. Képes egyszerű nyomtatványt kitölteni, rövid üdvözletet megírni. Csupán korlátozott módon tud használni néhány egyszerű, betanult nyelvtani szerkezetet és mondatfajtát. Rendelkezik alapszókinccsel, amely bizonyos konkrét szituációkra vonatkozó szavakból és fordulatokból áll.
A2, alapszint Ezen a szinten a diák megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, iskola, állás). Az egyszerű és begyakorolt nyelvi helyzetekben képes úgy kommunikálni, hogy egyszerű és direkt módon cserél információt családi vagy mindennapi dolgokról. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.
Olvasott szöveg értése Hallott szöveg értése
Beszédkészség
Megérti rövid, egyszerű szövegek, köztük történetek lényegét. A kért információt ki tudja keresni. Megérti a leggyakoribb fordulatokat és szókincset, ha számára ismert dologról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzenetek, bejelentések, egyéb gyakori szövegek lényegét. Részt vesz egyszerű, begyakorolt, hétköznapi témáról szóló beszélgetésben, amely ismert tevékenységhez kapcsolódó közvetlen
283
Interakció
Íráskészség Nyelvhelyesség
információcserét igényel. Megérteti magát a társasági beszélgetésben. Röviden le tudja írni például a családját, lakóhelyét, tanulmányait. Fel tud tenni kérdéseket, egyszerű állításokra reagál. Képes jelezni, mikor követi a kommunikációt, de ritkán ért meg eleget ahhoz, hogy saját maga fenn tudja tartani a beszélgetést. Rövid feljegyzéseket, üzeneteket, magánlevelet tud írni. Néhány egyszerű szerkezetet helyesen használ, de még rendszeresen elkövet alapvető hibákat. Szókincse elegendő az alapvető kommunikációs szükségletek kielégítésére.
B1, küszöbszint Ezen a szinten a diák megérti a világosan megfogalmazott, mindennapi szövegek fontosabb információit, amelyek ismert témáról szólnak, gyakori helyzetekhez kapcsolódnak, például munka, iskola, szabadidő. Önállóan elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre utazás során adódik. Képes egyszerű, összefüggő szöveget alkotni ismert vagy az érdeklődési körébe tartozó témában. Le tudja írni élményeit, a különböző eseményeket, érzéseit, reményeit és törekvéseit, továbbá röviden meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket.
Olvasott szöveg értése
Hallott szöveg értése
Beszédkészség
Interakció
Megérti olyan szövegek lényegét, illetve a bennük lévő információt, amelyek hétköznapi, gyakori témákkal foglalkoznak. Megérti az eseményekről, érzelmekről, véleményekről szóló írásokat. Főbb vonalaiban megérti a rendszeresen előforduló, ismerős témáról szóló köznyelvi beszédet/társalgást. Megérti a legfontosabb információkat olyan rádió- és tévéműsorokban, amelyek aktuális eseményekről, illetve az érdeklődési köréhez vagy tanulmányaihoz kapcsolódó témákról szólnak, és amelyekben viszonylag lassan és világosan beszélnek. Felkészülés nélkül részt tud venni a nyelvterületen utazás közben felmerülő helyzetekben, valamint ismerős, mindennapi témákról adódó beszélgetésekben. Egyszerű, összefüggő fordulatokkal mondja el élményeit, céljait. Röviden megindokolja és megmagyarázza véleményét. Képes elmesélni egy történetet, és erről véleményt megfogalmazni. Szemtől szemben képes egyszerű kommunikáció kezdeményezésére, fenntartására és befejezésére ismerős vagy számára érdekes témákban. Meg tudja ismételni az elhangzottak egy részét, hogy meggyőződjön arról, beszélgetőpartnerével egyformán értelmezik-e az elmondottakat.
284
Íráskészség
Nyelvhelyesség
Meg tud fogalmazni egyszerű, rövid, összefüggő szöveget ismert, hétköznapi témákban. Beszámol élményeiről, véleményéről. Kiszámítható helyzetekkel kapcsolatos, begyakorolt szerkezetek és mondatfajták gyakran használt körét viszonylag helyesen alkalmazza. Megfelelő szókinccsel rendelkezik ahhoz, hogy ki tudja magát fejezni a
B2, középszint Ezen a szinten a diák megérti az összetett konkrét vagy elvont témájú szövegek gondolatmenetét, beleértve az érdeklődési körének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Folyamatos és természetes interakciót tud kezdeményezni és fenntartani anyanyelvű beszélővel. Képes világos és részletes szöveget alkotni változatos témakörökben, kifejteni véleményét aktuális témákról a lehetséges előnyök és hátrányok részletezésével.
Olvasott szöveg értése
Hallott szöveg értése
Beszédkészség
Megérti a jelenkor problémáival kapcsolatos szövegek (cikkek, beszámolók, narratívák) lényegét, illetve a bennük rejlő információt, érvelést. Jórészt megérti az eseményekről, érzelmekről, véleményekről szóló, irodalmi prózai szövegeket. Megérti a hosszabb előadást, képes követni az összetett érvelést, ha ezek számára nem idegen szakterületet érintenek. Megérti a rádióban és tévében elhangzó, aktuális eseményekről szóló hírműsorok lényegét, valamint a köznyelvet használó játékfilmek többségét. Felkészülés nélkül folyékonyan és természetesen vesz részt mindennapi témákat érintő, anyanyelvű beszélőkkel folytatott
társalgásban. Részletesen kifejti, megindokolja, megmagyarázza és megvédi véleményét, el tud mondani egy történetet.
Interakció
Íráskészség
Képes beszélgetést kezdeményezni, megfelelő időpontban szólal meg, valamint be tudja fejezni a társalgást, ha szükséges, bár ezt nem mindig elegánsan valósítja meg. Ismerős témák esetén fenn tudja tartani a beszélgetést azáltal, hogy megértését jelzi, illetve más személyeket is be tud vonni a beszélgetésbe. Képes világosan fogalmazni részletes, összefüggő szöveget a jelenkor problémáiról és az érdeklődésével egybevágó témákról. Beszámol élményeiről, kifejti véleményét, érvel egy álláspont mellett és ellen.
285
Nyelvhelyesség
A nyelvtant viszonylag magas fokon uralja. Nem vét félreértést okozó hibát, és legtöbb hibáját képes kijavítani. Általános témákban és saját érdeklődési területén jó szókinccsel rendelkezik ahhoz, hogy szabatosan fejezze ki magát.
286