EIGNER REBEKA ZSUZSANNA A szabályjáték alkalmazása az általános iskola alsó tagozatában 1. Bevezetés Pedagógiai és személyes tapasztalataim során nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a gyermekek életét, személyiségének alakulását és fejlődését döntő mértékben befolyásolja a játék, illetve az egyéb cselekvések közben végzett játéktevékenység. A tapasztalataim érvényességét igyekeztem a vonatkozó szakirodalom tanulmányozásával alátámasztani. Elméleti elemzésemnél sorra vettem a játékkal, a játék oktatásával, oktatási, nevelési folyamatokban való alkalmazásával, illetve pedagógiai hasznával kapcsolatos folyóiratokat, tanulmányokat. Ezekben a határtudományok forrásait is igyekeztem feldolgozni (pedagógiai pszichológia, sportpedagógia stb.). A tanulmány célja annak feltárása, hogy a játékoknak, különösen a szabályjátékoknak milyen szerepük van a nevelésben és az oktatásban, és ebben mennyire segít a tanítók tudatos pedagógiai tevékenysége. Ez a téma kiemelt figyelmet érdemel a pedagógusok körében, mert a szabályoknak nemcsak a játékban, hanem a mindennapos iskolai- és a valós életben is jelentős
szerepe
van.
Ha
a
gyermekek
már
óvodás-,
illetve
kisiskoláskorban
szembetalálkoznak különböző normák által kialakított írott és íratlan szabályokkal, és ezeket igyekeznek megérteni és interiorizálni, akkor a valós életbe már egy megfelelően kiépített, sokféle élethelyzetben alkalmazható szabálytudattal fognak kilépni. Az átgondoltan megválasztott iskolai játék „optimális esetben tevékenység és élvezet, valamint lehetőség arra, hogy a gyermek együttműködjön másokkal, érveljen, vitázzon, kutakodjon, problémákat oldjon meg” (Fisher, 2000, 7). Az eddigi szakmai gyakorlatom során azt tapasztaltam, hogy a játékkal érdekesebbé, kihívásokkal telivé lehet tenni egy tanítási órát. A tananyag változatos feldolgozását teszik lehetővé mindamellett, hogy felkeltik a gyermekek érdeklődését, kíváncsiságát és arra ösztönzik őket, hogy megoldják az előttük álló feladatokat. Winkler Márta Iskolapélda című könyvében a gyakorlatban mutatja be, hogy mennyivel gazdagabbá válik a tanítás, ha azt játékosan közelítjük meg (Winkler, 1993).
2. A játék A játék szabatos, pontos, használható fogalomként való meghatározása rendkívül bonyolult vállalkozás. Mást jelent a gyermeknek, akinek ez a legtermészetesebb tevékenysége, de mást jelent a szülőnek, a pedagógusnak és a tudomány számára is. Ez a játékról kialakított sokféle nézet egyrészt annak köszönhető, hogy sok szempontból vizsgálták már a játékot, másrészt az emberről, a világról alkotott széleskörű felfogás is differenciálja a fogalmat. A „játék”, „játszás”, „játszani” szavaknak a különböző nyelvekben nagyon sokféle jelentésük van (Elkonyin, 1983, 24-27). A köznapi nyelvhasználatban is sokféle értelmezést kap. A játék szó jelölhet tevékenységet, mint például bújócska, malom vagy a Számkirály című játék. A játékcselekvések mellett a játék szó az eszközként használt tárgyat is jelenti (játék baba, kisautó, lego). A színészek szerepet alakító színpadi munkáját, a zongoraművész virtuóz előadását szintén kifejezhetjük a játszik szóval. Sőt, a mindennapi élet számos megnyilvánulási formájára is alkalmazzuk. Erre példa többek között a holtjáték, a képzelet játéka, játssza az ártatlant stb. A játékot, mint tevékenységet elsősorban az ember sajátosságaként tartjuk számon annak ellenére, hogy nem csak az emberre jellemző. Az állatok is játszanak, bár jelentős különbség az ember és az állat játéka között, hogy az állatok játéka létük fenntartását szolgálja, ösztönös élettevékenység, a természethez való alkalmazkodás egyik feltétele. Az ember ezzel szemben hat a környezetére, az őt körülvevő világra és játéka közben változást idéz elő a valóságban, és a személyiség sajátos viszonyát fejezi ki a világhoz (Kovács, 1994, 12).
2.1.
A játék fogalma különböző nézőpontokból Az emberi játék során a közvetlen haszonnal kecsegtető tevékenység feltételeinek
hiányában kerül sor az emberek közötti szociális kapcsolatok újrateremtésére (Elkonyin, 1983, 35). A Pedagógiai Lexikon szerint a játék „általában olyan funkcióként (viselkedésként) értelmezhető, amelyben a magasabb rendű élőlény saját maga elé állít akadályokat, és ezzel saját maga szabályozza az öröm szerzésének mértékét. Így önként vállalt, önmagáért való, energizáló, azaz komoly szerepe van az egészséges lelki egyensúly kialakításában. A gyermeki játék: a kisgyermek a külvilágból és a saját belső világából származó tagolatlan benyomásait játékcselekvéseivel tagolja, rendezi. A játék iskolába lépés előtt a gyermek
számára a legfontosabb, kiemelt jellegű tájékozódó tevékenység, fejlődésének kulcsa.” (Páli, 1997, 136) A játék olyan sajátos cselekvés-, illetve tevékenységforma, amelynek nincs közvetlen gyakorlati célja, mintegy öncélúan szórakoztató, a velejáró pozitív élmények miatt folytatják. A játék elsősorban a gyermekek tevékenysége, bár a felnőttkorban is fontos szerepet tölthet be a pihenési, illetve a szervezet regenerálódási időszakában (Bartha, 1981, 106). A játék olyan cselekvés, amelynek célja a szórakoztató szabadidőtöltés. Sajátos feladata van a gyermek életében, annak egyik legfontosabb tevékenysége. Nagy a jelentősége az iskolai oktató-nevelő munkában is. A felnőttek számára a munka utáni üdülés a megnyugvás céljait szolgálja. Erre irányulnak az emberek társas érintkezésén felépülő társasjátékok, a testet edző és testi ügyességet fejlesztő sportjátékok (Brei-Ákos, 1962, 495). Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a játék egy olyan sajátos emberi tevékenység, amely az ember egész életét végigkíséri, számtalan formában jelenik meg, de a különböző életkorokban betöltött szerepe más és más. Óvodáskorú gyermekeknél elsődleges, alapvető tevékenységként jelenik meg, amely nagymértékben hozzájárul személyiségük fejlődéséhez. A gyermek fejlődésével változik a játék módja, szintje, tartalma. Mire a gyermek felcseperedik, teljesen más szerepet fog betölteni az életében a játék, mint korábban és a játék formái is eltérőek lesznek már. Iskoláskorban már szabadidős tevékenység (színjátszó kör, sportkör), ifjúkorban sporttevékenység (olimpiai játékok, távolugrás), felnőttkorban pedig már szórakozás vagy éppen élethivatás (színjátszás). A felnőtt műveltségének megfelelő játékot játszik, ez része is lehet műveltségének, ugyanakkor a játék is visszahathat műveltségére. A felnőtté válás folyamatában a tanulás és a munka fokozatosan átveszik az elsődlegességet a játéktól, azonban sokáig magukon hordják a játék sajátosságait. Amikor a domináló szerep még a játéké, akkor a tanulásban, illetve a munkában a játékosságnak feltétlenül jelen kell lennie. A játék és a játékosság között viszont különbséget kell tennünk. A játék tevékenység, a játékosság pedig magatartási forma, alapelv. A játékosságot, mint nevelési alapelvet azért alkalmazzuk például a tanulásban, hogy ezáltal a gyermek egész személyiségét aktivizáljuk. A játékossággal fel tudjuk kelteni és fenn is tudjuk tartani az érdeklődést, valamint az érzelmekre is tudunk hatni vele.
2.2.
A játék típusai gyermekkorban A játékok négy alaptípusát különböztethetjük meg egymástól: a gyakorló játékokat, a
szerep- és drámajátékokat, a konstruáló játékokat és a szabályjátékokat. A gyakorló játékok csoportjába tartoznak az érzékszervi mozgásos játékok, valamint a gondolkodás gyakorlása. A
szerep- és drámajátékok csoportját képezik a szerepjátékok, a bábjátékok, valamint a dramatizálás, drámajáték, színjátszás. A szabályjátékok közé pedig az értelmi képességet fejlesztő játékok, a mozgásos szabályjátékok, valamint e kettő kombinációi tartoznak.
3. Szabályjátékok Az alkotó vagy képzeleti játékok során alakulnak ki a valódi szabályjátékok. A játékfajták egyre magasabb szintre való fejlődése a szabályjátékokkal zárul be. Ezek utána a fejlődés már a szabályjátékokon belül megy végbe, maga a játék tökéletesedik állandóan (billiárd, futball, kártya) vagy átalakul munkává, főként a konstrukciós játék esetében. A konkrét műveleti gondolkodás alapozza meg, hogy a gyerekek szabályok segítségével képessé válnak olyan kölcsönös viszonyokat irányítani, melyek elősegítik a szabályjátékok játszását. A szabályjátékok lényege a hagyományosan kialakított, készen kapott szabályok dominanciája, és az örömforrás a szabályok betartásából ered. A szabály betartása olyan kölcsönös együttműködést jelent a játékosok között, amelyben egyszerre jut érvényre a társak igenlése és a társak legyőzésének szándéka. A játék komolyságát is a szabály szolgáltatja. A szabályjátékok alapja tehát a szabálytudat. A szabálytudat magasabb szintje 6-7 éves korra kezd kialakulni, tehát ezeknek a játékoknak a megjelenése is ekkora tehető a gyermekek életében.
3.1.
A szabálytudat A valódi szabálytudat lényege annak ismerete, hogy a szabály közös megegyezésen
alapul, kölcsönös megegyezéssel megváltoztatható és mindenkire kötelező annak betartása. A szabályok tehát olyan előírt cselekvésmódok, korlátok, amelyek magából a játék tartalmából származnak (nem külsődlegesek), kötelező jellegűek és legalább két személyre vonatkoznak. A szabályjátékok egyik lényeges eredménye a szabálykövető magatartás elsajátítása. A szabálykövetés tulajdonsága emeli új szintre az embernél a csoportrangsor kialakítását. A különböző pozíciók megszerzését és megtartását a viselkedési szabályok határozzák meg anélkül, hogy fizikai küzdelemre kerülne sor. A gyermekek is korán ráébrednek arra, hogy a rangsorolás, a dominancia alapvető funkciója az életünknek. A szabályjátékok sokféleségének köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy mindenki valamelyikben a rangsor elején, vagy legalábbis ne mindig annak végén foglaljon helyet. Az embereknél a legtöbb esetben a brutális dominancia helyett a szabálydominancia uralkodik, vagyis szabályoknak, elszemélytelenedett
dominanciáknak
engedelmeskednek.
A
különböző
társadalmak
egységesen arra törekszenek, hogy a társadalom tagjaival elfogadtassák a szabálydominanciát. Ezért is szükséges már a korai szocializációban elfogadtatni a szabályok érvényességét a gyerekekkel, amelyet a szabályjátékok segítenek (Bús, 2005, 39-42). A kultúra és az együttélés szabályainak belsővé tétele már a kisgyermekeknél elkezdődik. Azonosul a hozzá legközelebb álló felnőttel (apa, anya, nagyszülő, óvónő), így az általa képviselt társadalmi szabályok belsővé válnak, interiorizálódnak. A bűntudat kialakulása
is
ennek
eredményeként
jön
létre.
A
szabálytudat
elsődlegesen
a
játéktevékenységben alakul ki. Ha a szabályok egyszerű szerepeket hordozó játékban jelennek meg, a gyerekek már óvodáskorban képesek hozzájuk alkalmazkodni. Óvodáskorban a szabály még tulajdonképpen egyet jelent a felnőtt kívánságával. A gyermekek úgy vélik, hogy azért kell a szabályokat betartani, mert az óvónő, az apa, az anya vagy a nagyszülő azt mondta, és ha megszegik, nem tartják be ezeket az előírásokat, akkor büntetést kapnak a felnőttektől. Öt-hat éves korban a gyermekek már kezdik megérteni, hogy léteznek bizonyos általános szabályok, de ezek nagy részét még mindig a felnőttek tekintélyére alapozva tartják csak be. Az óvodás gyermek olyan feladatok elvégzésére képes, amelyek összefüggenek érdeklődésével, pillanatnyi indítékaival. Ha egy játék már nem köti le, azonnal egy másikkal kezd el foglalkozni. Ez a viselkedés egyébként jellemző lesz a későbbi életkorok szabályjátékára is. Ha túl nehéz lesz a játékfeladat, ha a szabály már nem ösztönöz cselekvésre, vagy ha megnő a kudarctól való félelem és a kényszeres igazodás lép a játéköröm helyébe, a gyerek azonnal kilép az adott játékból. Ez a kilépés lehet valóságos kilépés, amikor abbahagyja a játékot, elhagyja a játékteret, de kivonhatja magát a játékból csalással is, ebben az esetben megtagadja a játék értelmét. Kim Payne felhívja a figyelmet az életkori sajátosságok érvényesítésének jelentőségére. Három fokozatot állapít meg. A tizenéves kor közepe táján a gyerekek már képesek intellektuális síkon is követni a szabályok ismertetését. Az ennél fiatalabb korosztály még inkább képek segítségével, hasonlatokra támaszkodva ismerkedik a szabályokkal. Vannak viszont olyanok, akik főleg az utánzásos tanuláshoz ragaszkodnak (Brooking-Payne, 1999, 22).
3.2.
A szabálytudat fejlődése Piaget és munkatársai a szabálytudat és az erkölcsi ítélet fejlődését a gyermekek
játéktevékenységén keresztül vizsgálták. (Fiúk esetében a golyózást, lányoknál pedig az ipiapacs svájci változatát tanulmányozták.) Hazai feltételek között Gleiman Anna végezte el e
vizsgálatokat annyi különbséggel, hogy a játékszabályok tudatának fejlődését lányok esetében az ugróiskola, fiúknál pedig a gombozás során figyelte meg. A vizsgálat során a résztvevő gyermekeket arra kérték, hogy magyarázzák el a játékszabályokat, majd pedig egy klinikai interjú során a szabályok eredetéről, megváltoztathatóságáról kérdezték őket. Az életkor szerinti eredmények a következők lettek: 3-4 éves kor: mozgások, manipulációk szabályos ismételgetése, 4-5 éves kor: kettős szabálytudat: egy-egy kiemelt szabályelem alkalmazása, amelyet felnőttől, apától, istentől eredőnek és ezáltal megváltoztathatatlannak véltek, de ezzel párhuzamosan önkényesen változtatgatták őket, 7-8 éves kor: valódi együttműködés, a győzelem fogalmának megértése, de a szabálytudat még itt is labilis lehet, 10 éves kor: valódi szabálytudat fogalmi szinten való megjelenése, 11-13 éves kor: letisztul a szabálytudat, a szabály alárendelődik a játszásnak, demokratikus úton, közös akarattal változtathatók a szabályok. A szabálytudat kezdetben labilis, gyakran az adott helyzethez igazított, leegyszerűsített szabályok mentén fokozatosan alakul át biztossá, elvi szinten állandóvá. A szabálytudat fogalmi szinten való működésével, amikor „a gyermekek tisztában vannak azzal, hogy a szabály kölcsönös megegyezésből származik, kötelező jellegű, de megegyezéssel meg is változtatható” (Mérei-Binét, 2006, 211), egy érdekes fordulat következik be, amely szerint a szabályok öncélúvá válnak. Ennek értelmében a játék egyik legfontosabb mozzanata a szabályok kialakítása és rögzítése lesz. A szabályok ebben az életkorban (9-10 évesek) nem is annyira az eszközei a játéknak, hanem örömforrásai. A játékszabályok egy magasabb szintet, a társadalmi valóságot érvényesítik, hiszen a szabályok kialakítása ugyanúgy szolgálja az együttesség igényét, mint maga a játék és ezzel párhuzamosan hoz létre egy tapasztalati együttműködésre alkalmas szabálykészletet is. Az elvi szinten állandósult szabálytudat szolgáltatja az alapot a hagyományos, kötelező, intézményes szabályrendszerek későbbi megértéséhez. (Szöllősi-Czeglédi, 1999) Ebből is következik, hogy – mivel a szabálykövetés az évek során fokozatosan alakul ki– a szabályjátékok kiválasztásánál mindenképpen figyelembe kell vennünk a gyermekek életkorát. A szabályjátékok feltétele a szabályok megértése, azaz egyfajta intellektuális fejlettség, a decentrálás képessége – azaz igazodás az általános szabályokhoz, valamint a frusztrációtűrés – azon helyzetek megfelelő kezelésére, amelyekben alapvető szükségleteink nem, vagy csak részben teljesülnek. A szabályjáték főként kisiskoláskortól jellemző játékforma. Az óvodás gyermekek egocentrikus világképével szemben, a kisiskolásokat már érdeklik a világ szabályai, képesek azokat megérteni és
betartani. Ezzel magyarázható, hogy ebben az életkorban már a szabályokon alapuló és nem a fantázia által irányított tevékenységek kerülnek a középpontba. A kisiskolás gyermekeket a tanulásban is szabályok irányítják, hiszen a matematikának vagy éppen az írásnak is megvannak a maga szabályszerűségei, amelyeket a tanulóknak meg kell érteniük, és ennek megfelelően a játékukban ugyancsak kiemelkedik a szabályokhoz való igazodás. A kisiskolásokra emellett az is jellemző, hogy már önállóan, felnőtt segítségének igénybevétele nélkül is képesek megszervezni és irányítani a szabályjátékokat, sőt több megfigyelés is alátámasztotta, hogy könnyebben, szabadabban kezelik a játék versengéses oldalát, ha nem érzik a felnőtt irányító szerepét (Cherfas, 1986, 43-66). A ritmikus szabályjátékok közül kedveltek többek között a hosszú mondókákkal kísért ugrókötelezések, gumizások, bonyolult tapsolások, labdadobálások, madzagjátékok (Brooking-Payne, 1999, 34).
3.3.
A szabályjáték típusai A szabályok eredetüket tekintve lehetnek átörökített vagy spontán szabályok. Az
átörökített szabályok társadalmilag intézményesített, mindennapi élethez, munkához fűződő vagy akár mágikus, vallási eredetű szokásokat jelenítenek meg. Jellemzőjük még, hogy nemzedékről nemzedékre hagyományozódnak, olykor regionális változatokkal. Leginkább felnőttek közvetítik a gyermekeknek vagy a nagyobbak tanítják a kisebbeknek. A spontán szabályok ezzel szemben pillanatnyilag kialakuló, közös megegyezésre épülő szabályok. Ilyen például a gyakorló játékokból származó mozgásszabály A szabályjátékok tartalmuk szerint lehetnek:
értelmi képességet fejlesztő (didaktikus) játékok,
mozgásos szabályjátékok,
vegyes szabályjátékok. Az értelmi képességet fejlesztő játékok a különböző társasjátékok, táblásjátékok,
kirakójátékok,
kártyajátékok,
nyelvi-,
logikai-,
gondolkodtató
játékok,
stb.
Az
értelemfejlesztő játékok segítik elsősorban az érzékelés, észlelés, emlékezet, képzelet valamint a gondolkodás fejlesztését és gyarapítják az ismereteket. Mozgásos szabályjátékok a testnevelési játékok, a dalos és mondókás népi játékok stb. Tehát azok a játékok, amelyek során a gyermekek természetes mozgásokat végeznek (futások, ugrások, dobások, kúszások, mászások, csúszások és ezek variációi) és amelyek során szabályok betartásával késztetjük a gyerekeket aktív mozgásra. E játékokban a mozgás adja a játszás örömét még akkor is, ha adott esetben eszköz is társul a játékhoz, hiszen az itt csak kísérő szerepet tölt be. A mozgásos játékok kiemelkedő jelentőséggel bírnak az óvodás- és a
kisiskoláskorú gyermekek életében, hiszen kielégítik ezen életkor általános fizikai fejlődéséhez szükséges nagyfokú mozgásigényt. Elősegítik a közösségben való fegyelmezett viselkedést, javítják a gyermek állóképességét, biztosítják a mozgásszervek sokoldalú fejlődését, az egészséges testi fejlődést, segítik az ügyesség, bátorság, határozottság kialakulását, valamint a koordinált és célirányos mozgást. A játékok e csoportjába tartozik többek között az Ugróiskola, az Ipics-apacs, az „Adj, király, katonát!”, vagy például a „Tüzet viszek” című játék (Esztergályos, 1997). A vegyes szabályjátékok sajátossága pedig, hogy egyszerre fejlesztik az értelmi, valamint a mozgásos képességeket. Ilyen például az „Activity” nevű játék.
3.4.
A szabályjátékok feltételei A szabályjátékok játszásakor kiemelkedő jelentősége van a derűs légkör
kialakításának. A mozgásos szabályjátékoknál az időjárás hangulatkeltő ereje meghatározó. Ilyen varázslatos hangulatkeltő hatása lehet a frissen hullott hónak, a kizöldült természetnek, a szikrázó napsütésnek és persze az ezekhez kapcsolódó játékeszközöknek: a szánkónak, a korcsolyának, a kerékpárnak, a tollaslabdának stb. Egy jól megválasztott helyszín nagyban hozzájárul a gyermekek kedélyállapotának alakulásához. A derűs légkör megteremtésében azonban a legdöntőbb szerepe mégis a pedagógus közvetlen és közvetett szerepének van, aki a legtöbbször kezdeményezi, megszervezi, levezeti az adott szabályjátékokat. Az értelmi képességet fejlesztő szabályjátékok hangulata is eltér más egyéb játékok hangulatától. Ez abban rejlik, hogy például egy rejtély megfejtése, a folyamatos koncentráció, a győzelem iránti vágy teljesen más érzéseket vált ki a játékosokból. Míg a mozgásos szabályjátékokra a zajosabb közeg volt jellemző, addig ezek a játékok inkább a csöndet, a nyugalmat igénylik. E játékoknál fontos szerepe van a legalkalmasabb időpont, napszak megválasztásának. Például egy emelkedett hangulatú esemény után a gyermeki szervezet gyakran igényli a másfajta erőfeszítésre késztető játékok játszását.
4. A szabályjátékok alkalmazása a pedagógiában Iskolai alkalmazásban a játéktípusok közül a leggyakrabban használt játék az alkalmazott szabályjáték. Ugyanis a szabályjátékok tudnak a legrugalmasabban illeszkedni az iskolai keretekhez, a különböző tantárgyakhoz (Bús, 2008, 281).
4.1. A szabályjáték megtanításának módja Ezen játékokat már oktatni is szükséges. Az oktatásuknak megvannak a speciális szabályai: tervszerűség, rendszeresség, fokozatosság elvének betartása, megfelelő módszerek, eszközök alkalmazása, a gyermekek motiválása, aktivizálása, helyes játékvezetés, valamint próbajáték biztosítása. A játékkal kapcsolatban mindenféleképpen a legelső feladatunk a játék nevének, tartalmának, valamint szabályának az ismertetése. Fontos, hogy ekkor kitérjünk minden lényeges dologra, míg a kevésbé lényeges elemeket a játék közben is ismertethetjük. Ki kell emelnünk az egyének és a csoport feladatát, az események sorrendjét, a győzelem feltételeit, valamint a legvalószínűbb szabálysértés, szabálytévesztés következményeit. Akár egy-két tanácsot is adhatunk a gyermekeknek. A magyarázat összekapcsolódhat a játék bemutatásával vagy akár a megkezdésével is. A bemutatást bízzuk olyan gyermekre, aki esetleg már ismeri az adott játékot vagy előzetes ismereteink alapján valószínűsíthetjük, hogy ügyes lesz a játékban (jól fut, énekel stb.). A játék ismertetése után mindig kérdezzünk vissza, hogy van-e valami, amit a gyermekek esetleg nem értenek (ismeretlen kifejezés, szabály stb.). Ha ez megtörtént, a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdenünk a játékot. Utasításaink, vezényszavaink legyenek pontosak, rövidek, lényegre törőek. A játék során végig ügyeljünk a hibajavításra. Egy-két gyermeknél előforduló hibát javíthatunk menet közben, általános hiba esetében viszont állítsuk le a játékot és hívjuk fel ennek kijavítására a gyerekek figyelmét. A játék lezárásáról, értékeléséről soha nem szabad megfeledkeznünk.
4.2.
A szabályjátékok szerepe a gyermekek fejlődésében Az emberi élet különböző szakaszait más-más tevékenységek uralják. Az óvodás
gyermek fő tevékenysége a játék, míg pár évvel később az iskolásé már a tanulás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a játékra való igény teljesen kiveszne a gyermekből, csak annak szerepköre változik meg. A kisiskolás életében a játéktevékenység másodlagos helyre, a tanulás keretei közé szorul vissza. A játékban rejlő lehetőségeket viszont nem szabad kizárni az iskolás gyerek életéből, fejlődéséből. A játék számos funkciót tölt be az iskolai életben is. A gyermek és pedagógus számára a játék nem mindig jelenti ugyanazt. Amit a tanító játéknak gondol, azt a gyerek nem minden esetben tekinti annak, sokszor inkább egy újabb, előtte álló feladatnak, amit meg kell oldani. Mint ilyen, ez számára egy kényszerű, kellemetlen kötelesség. Ebből kifolyólag meg kell különböztetnünk a feladat, a játékos feladat és a játék kifejezéseket.
Feladat: Egy olyan előírásszerű, kötelezően elvégzendő tevékenység, amit a cél elérése érdekében végre kell hajtanunk. Játékos feladat: A kötelező feladatnak érdekes, aktivizáló, képességekhez, ismeretekhez igazodó, fantáziavilágban zajló, de mégis komoly végrehajtása. Játék: E kettő szabad akaratból való elvégzése. Működésbeli szempontból megkülönböztetünk szabad és alkalmazott játékot (Bús, 2008, 278). Az iskolai tanításnak két oldala van: a nevelés és az oktatás. A nevelés célja a jellem, az oktatásé az ismeretek, készségek, képességek fejlesztése. A játék egyértelműen olyan tevékenység, amelynek nevelő és oktató értéke egyaránt van.
4.3.
A szabályjátékok nevelő és oktató értéke, pedagógiai haszna A pedagógiai és a pszichológiai munkában kiemelkedő jelentősége van a
szabályjátékok megjelenésének, céltudatos alkalmazásának. Abban az esetben, amikor egy pedagógus a tanítási óra alatti tevékenység végzéséhez valamilyen (játék)szabályt határoz meg a tanulók számára, ezzel az autoritását csökkenti. A szabályok betartása során nem egy tekintélyelvű személy büntetésének elkerülése végett engedelmeskednek, hanem szabad akaratból, a tevékenység öröme miatt. (A játékvezetői, bírói szerepben azonban legtöbbször jelen kell lennie valakinek, mert kisebb-nagyobb csalás előfordulhat.) Az értelemfejlesztő játékok között szinte valamennyi értelmi képesség fejlesztésére találunk megfelelőt. A mozgásos játékok változatosságukkal biztosítják a mozgásszervek sokoldalú fejlődését. E játékok segítik az ismeretek felidézéséhez szükséges készségek megszilárdulását, valamint a figyelemkoncentráció, a figyelemtartósság képességének fejlődését. A szabályjáték alkalmas a szabálytudat elmélyítésére, az akadályok leküzdésére, emellett erősíti az akaratot, a kitartást és az önuralmat. Fontos, hogy a gyerekek e játékok segítségével is tanulják a kudarc elviselésének, valamint a győzelem szimpatikus átélésének képességét. A szabályjátékok hozzájárulnak a gyermekek közötti kapcsolatok erősítéséhez és a kölcsönös tisztelet megalapozásához. A szabályjáték pedagógiai célja a szabálykövető magatartás elsajátítása, illetve megerősítése, amely egyértelműen komoly tevékenység. A gyerekekben is megfogalmazódik a játék során (kinél korábban, kinél később), hogy a szabályok nem az ő akadályoztatásuk, hátráltatásuk miatt alakultak ki, hanem a játék védelme érdekében. A szabályszegő minden esetben elnyeri méltó büntetését a szabályszegés mértékétől függően. A csalót büntetése letöltése után szinte minden esetben visszafogadják, de a játékrontót, aki nem ismeri el a szabályok domináns szerepét, kizárják a játékból (Bús, 2008, 281).
A szabályjátékoknak számos hasznos, nevelő értéke ismert. A játékok során olyan kedvező érzelmi állapot alakul ki a gyermekekben, amely a testi és a lelki fejlődést egyaránt pozitív irányba befolyásolja. A játék során a gyermeket érő különböző hatások felfokozódnak és a pozitív érzelmek közé épülnek be a személyiségükben. Ez köszönhető a játék vidám, oldott légkörének. Ekkor olyan pozitív vonások erősödnek fel a gyerekekben, mint a segítőkészség, a barátság és az önzetlenség és emellett háttérbe szorulhatnak vagy akár teljesen el is tűnhetnek a negatív érzések: az antipátia, a harag, az irigység. A játék többszörösen is társadalmi jelenségnek tekinthető. Egyrészről kialakulását, tartalmát, formai jellemzőit mindenféleképpen a gyermeket körülvevő szociális kapcsolatok befolyásolják. Másrészről a játék során a gyerek megismeri játszótársait, társas kapcsolatai is formálódnak. Ezáltal a játék megkönnyíti a szocializáció útját, a közösségi magatartás kialakulását. A játék továbbá eredményezi új viselkedésformák kialakulását, formálja, fejleszti a jellembeli sajátosságokat: az önuralmat, az önbizalmat, az önállóságot, a bátorságot, az akaraterőt, a kitartást és például a cselekvőképességet. A szabályjátékok során egyértelműen fejlődik a gyermek szabályokhoz való alkalmazkodása, formálódik az egyéni érdek alárendelése a közérdeknek és a szerénység, illetve a jogos önérzet jellembeli erényekké válhatnak. A játék a testi nevelésből is kiveszi a szerepét. Fejleszti a gyermekek mozgáskultúráját, a szervezet teherbíró-, illetve betegségekkel szembeni ellenálló képességét és növeli annak edzettségét. Az esztétikai nevelés is megvalósul a játékoknak köszönhetően. A fegyelmezett, szabályozott játék a gyermekben uralkodó belső rendet is szimbolizálja. A szabályjátékokon belül például a dalos, énekes (mozgásos) játékok elősegítik a ritmusérzék, a hallás, illetve a jó zenei érzék kialakulását. A zárt tér ízléses kialakítása, a játékeszközök jó ízléssel való megválasztása, de a szabadban folytatott játék során a természet szépsége egyaránt az esztétikai érzék fejlődését támogatja. A jó játékban összekapcsolódik a szellemi és fizikai tevékenység, ezáltal összhang alakul ki az ész és a kéz között, így fejlesztve a kézügyességet és a tárgyakkal való manipulálás képességét. Ennek köszönhetően a technikai nevelésben szintén szerepe van a játéknak. Mivel a játék bizonyos ismeretek, készségek, képességek fejlesztésére is alkalmas, tudatos szerepe van az értelmi nevelésben, főként a magasabb szintű kognitív folyamatok (figyelem, gondolkodás, problémamegoldás stb.) fejlesztésében, így annak oktató értéke sem elhanyagolható. A játékok során annak érdekében, hogy a gyermek megoldja a vele szembekerülő problémákat, minden addigi tudását, képességét beveti. Ezzel tulajdonképpen észrevétlenül lép a fejlődés, a formálódás útjára, amely a valóságban is egy alkalmazható tudást eredményez majd számára.
5. Összegzés Már az ókori görögök is régóta alkalmaztak különböző játékokat az oktatási, nevelési folyamataikban. Felfigyeltek arra, hogy a közbeiktatott játéktevékenységek hatékonyabbá tehetik a pedagógus részéről a tanítást, a tanulók oldaláról pedig a tanulást. A diákok a játékos tanulást kevésbé érzik fárasztónak. Élvezetesebb számukra, jobban leköti a figyelmüket, éppen ezért aktívabban is vesznek részt benne. A természet és a gyermeket körülvevő világ megismerésének, valamint a környezethez való alkalmazkodásnak az egyik eszköze a játék, és mint ilyen, segíti a gyerek belső világát, vágyait, problémáit kifejezni, azokat jobban megérteni és feldolgozni. A játék olyan örömforrásként tud funkcionálni, amely csökkentheti vagy akár teljesen meg is szüntetheti a gyermekben uralkodó belső feszültséget. Játék közben többek között fejlődik az önkifejező-, a kommunikációs-, az alkalmazkodó- és az együttműködő készségük. Játék során a gyermek képes koncentrált figyelemmel a környezete viselkedési normáit elsajátítani. Mivel a gyermeket körülvevő környezetnek szülők, pedagógusok és még megannyi formában felnőttek is részesei, így a játékról és annak örömteli jellegéről nekünk felnőtteknek sem szabad elfelejtkeznünk. A pedagógus „játékmesterként” gondoskodhat arról, hogy a tanóra menetébe tervszerűen, céltudatosan beépített játékoknak céljai legyenek. A kitűzött pedagógiai célok elérése érdekében pedig a nagyobb tudatossággal és differenciáltabb módszertani kultúrával alkalmazott játékok mindenféleképpen sikeresen alkalmazhatók. Mindemellett a színvonalas, körültekintően megválasztott játék emeli a tanulók igényszintjét, érdeklődését, kreativitását, valamint az óra monotonitását is megtöri azáltal, hogy nem csak verbális ismeretközlést alkalmaz. A játék támogathatja a fogalmak hatékonyabb megértését, az új ismeretek könnyebb elsajátítását és a gondolkodási műveletek eredményesebb alkalmazását. A játékokban fejlődhetnek az iskolai teljesítményhez szükséges részképességek és korrigálódhatnak az esetleges képességhiányok. A tanórai játékok azáltal, hogy nemcsak frontális osztálymunkában, hanem akár csoportmunkában,
akár
differenciált
osztálymunkában,
vagy
éppen
egyénileg
is
alkalmazhatók, hozzájárulnak a szociális-, illetve kooperatív képességek fejlesztéséhez és az autonóm személyiség kialakulásához. Az óvodai játékos foglalkozások után az általános iskola alsó tagozatán is helyet kapnak a játékok, habár tagadhatatlanul már nem ez az elsődleges tevékenységformája a gyerekeknek. A szabadidő eltöltésének radikális megváltozása miatt (tömegkommunikációs eszközök – számítógép, internet, televízió uralta világ) kiemelten fontos, hogy a gyerekek legalább az iskolában, akár a tanórák keretei között
találkozzanak társas, logikai gondolkodást igénylő vagy éppen anyanyelvi játékokkal és ezt közvetlen interakciókban játsszák egymással. Fontos hangsúlyozni, hogy a játékra fordított idő a tanítási órán nem vész el, mivel a játszó emberben óriási fizikai és szellemi energiák léphetnek működésbe, amely aktivizált állapot a tanulás szempontjából is ideális, hiszen az ilyenkor megjelenő új ismeretek könnyen integrálódnak és tartósan megmaradnak az emlékezetben. Így tulajdonképpen a gyermek észrevétlenül lép a fejlődés útjára, a tanulás indirekt módon valósul meg. A cél „nem a tanulás”, hanem az adott játékban való minél jobb eredmény elérése, s a tanulás ehhez képest eszközi jellegű, mintegy mellékterméke a játékban való nyerésre irányuló tevékenységnek. Mindent összevetve az említett sajátosságoknak köszönhetően válik a játék a tanóra azon részévé, amelyet a tanulók a legjobban szeretnek, élveznek és még a művelődésüket is támogatja. A jótékony hatású játék, a játszani szerető tanuló mellé pedig nem is kell más, mint egy szívesen játszó, egy a játékhoz kedvet és oldott légkört kialakító tanító, aki maga is örömmel vesz részt benne, élvezi azt, és persze aki az ésszerű határok kialakításáról sem feledkezik meg.
6. Felhasznált irodalom Bartha László (1981): Pszichológiai értelmező szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest Brei Andor-Ákos Károly (1962): Új magyar lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest Brooking–Payne, Kim (1999): Gyermekeink játékai: a játékok és a sport hatása a gyermekek fejlődésére. AKG Kiadó és a Metódus-Tan BT, Budapest Bús Imre (2005): Versengés és kooperáció elsajátítása játékkal. 39-42. In: Mónus András (szerk.): A sporttudomány és az európai integráció – globális és lokális összefüggések, iskolai testnevelés, utánpótlás-nevelés, tehetséggondozás. MSTT, Budapest Bús Imre (2008): A játék alkalmazása az iskolai oktatásban, nevelésben. 277-284. In: Bábosik István (szerk.): Az iskola korszerű funkciói. OKKER Kiadó, Budapest D. B. Elkonyin (1983): A gyermeki játék pszichológiája. Gondolat Kiadó, Budapest Esztergályos Jenő (1997): Oktatójátékok kisiskolásoknak. Sylvester János Kiadó és Nyomda, Szombathely Fisher Robert (2000): Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal. Műszaki Könyvkiadó, Budapest Janet Lever: Sex Differences in the Complexity of Children’s Play and Games. In: American Sociological Review 43, 471-483. In: M.-R. Cole (1997) Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest
Jeremy Cherfas, Roger Lewin (1986): Nem csak munkával él az ember. Gondolat Kiadó, Budapest Kovács György (1994): A játék elmélete és pedagógiája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest Kovács György-Bakos Éva (2005): Játékpedagógiai ismeretek. Szerzői kiadás, Debrecen Maszler Irén (1996): Játékpedagógia. Comenius Bt., Pécs Mérei Ferenc-V. Binét Ágnes (2006): Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó, Budapest Páli Judit: játék 136. In: Pedagógiai lexikon (1997): Főszerkesztők: Báthory Zoltán és Falus Iván. Keraban Kiadó, Budapest Szöllösi Zsuzsa, Czeglédi Réka (1999): Az önértékelés, stresszkezelés, döntéshozatal képességeinek fejlesztése – Fejlesztő pedagógiai program az egyéni bánásmódhoz, Budapest Winkler Márta (1993): Iskolapélda – Kinek kaloda, kinek fészek. Hunga – Print, Budapest
