EGYFORMA IDŐBEN ÉREZNI
KEREKES
LÁSZLÓ
ahol élnek / meghalni nem lehet / egyforma időben / örök határok meg szűnnek létezni / locsogták / vég nélkül / tátongó szakadék / oldalak között / a politika éghajlata ellen / locsogták / az esős téglák járdáján / nyálkás ragacs / művészet lényege / utolsó nemzedék / lehullott rózsaszirom / megcsúszott rajta / piros lett a cipője sarka / doch die Algenteppiche können schnell wieder verschwinden / wenn sich der Wind dreht / a száj szorgos munkájának szín helyén / az idő csövezetén keresztül / a kétely huzatos aknájában / pók fonja hálóját / százlábú jövőjét dobolja / messzire / humott irokéz szemmel / pat togtatott kéz / fáradt reggelek bíborán / noch ist die Algenentwicklung relatív gering / locsogták / a folyamataik szennyvizétől ittasan / mélyen alvás / mélyben alvás / és az enyelgő / életlen álmodás / ahol élnek / meghalni nem lehet / nem lehet / felnőtt a fa / ki kell vágni / belecsap a nyári villám / belecsap / magasra / pénzre pénz / sötétben fény / locsogták reggelek bíborát / fonnyadt aggyal / csattogó protézis / a hízelgő tetszetés / gyönyöre / Gleichschaltung / ahol élnek / meghalni nem lehet / egyforma időben / működő eszközök / jönnek torokra / széteső színskála / homályra homály
BÍBORVÖRÖS EMLÉKEZET A felül három évtizeddel ezelőtt kibontakozott művészi pályám, a művészi látásmódom, azaz a filozófiai rendszerem mindmáig átalakuló fejlődési fázi saira visszatekintve, néhány olyan alkotást is számba vehetnék, melyeket fel tételesen a prekogniciónak nevezett paranormális jelenség különleges szem pontjai szerint lehetne elemezni. Mivel azonban minden műalkotás, még a legelvontabb is, mindig meghatározott és összetett kontextusban születik meg,
dióhéjban nyilván nem vállalkozhatnék a témának megfelelő leltáram teljes ismertetésére: márcsak azért sem, mert a születésem helye szerinti létezésem eredetileg megadatott közege, s azzal egyetemben, a régebbi alkotásaim eredeti kontextusa időközben nemhogy megváltozott, hanem mint olyan, megszűnt létezni. Ennek folytán mindössze a kiterjedés, illetve a visszacsatolás fogalmaira hivatkozhatom, amikor az elbeszéléssel történő paradigmatikus kiemelés mód szerével, „a jövő sejtelmét "valamiképpen magukban foglaló múltbani munkáim egyikét-másikát előveszem. Ilyen értelemben - bár kronológiai áthidalással - két újabb keletű alkotá somat említenék meg: a Jugoszlávia elleni, 1999-es NATO-légiháborút másfél hónappal megelőző Plain Air című festményemet és azt a felettébb szemléletes tablómat (Plain Air 2), melyet egy utasszállító repülő motívumának felhasz nálásával, paradoxális módon a New Yorkot és Washingtont érte terrortáma dások előestéjén készítettem. www.geocities.com/laszlokerekes (lásd a weblap New Paintings in Context című linkjén). Mi több, 1992 óta, a nyílt rendszerű Alkotói Programjaim megalkotása, illetve az általuk létrehozott műalkotások működése a RecyclingMemory elvén alapul. Tehát a jövő, az emberiség túlélésének és a földgolyó természetes környezete megmaradásának szempontjából legfontosabb technológiai elvét vetítem rá magára a művészetre. Abban ugyanis az emlékezetről van mindig szó. Az emberi élet az emlékezés tapasztalatán keresztül valósul meg, és folyik le az idő két pontja között. Munkámban azonban nem a múltat értelmezem át, és nem azzal példálózók. Az emlékezetnek nem a múlthoz, hanem a jövőhöz van köze. így tehát az emlékezet újrahasznosításával, elemeinek, réteges anya gának újrafeldolgozásával alkotok. Az élet konkrét dolgai a konkrét egyide jűségben fedik egymást. A módszerem ezért eleve nem dokumentáris. A mozgások irányát azok kölcsönös párhuzamosságában mutatja, így a külön böző alternatívákat is a létrehozott alkotások már az alapvető jelzéseikben hordozzák. Egy fontos interjúmban pedig kifejtettem: „Vannak művészek, akik kife jezett érzékkel rendelkeznek a jövő áttételes megsejtéséhez. E z a képesség nem azonos a látnoksággal, de mégsem a kitanulható adottságok tartományába tartozik. A valóság összefüggéseinek racionális látása, a komplex gondolko dásra való képesség és az intuíció vegyületéből ered. Ilyen értelemben nekem sincsenek üzenetszerűen megfejthető vízióim, de már többször is megtörtént, hogy tulajdonképpen megmagyarázhatatlan módon a munkáimban megjelent a »jövő előreflexiója«. " A múlt század korszakzáró, általános eszmei-értékrendi bomlása eredmé nyezte posztmodernista szemlélet kicsúcsosodásának pillanatában, 1986-ban valósult meg A művészet vége a Dunán című festményem (akril, farostlemez, 1
2
3
Az idő megállítása csupán a gondolat erejével. Művészakció 1995 / Médiamunka 2001
kb. 60X80 cm). A néhai péterváradi-ribnjaki, Duna-parti műtermemben ké szült figurális táblakép, az akkori ikonográfiám és az egyéni kifejezésmódom jellegzetes neoexpresszionista stílusjegyeit viseli. Felsőtesttel a festmény előte rében - teszem azt úgy, mint egy magánjellegű fényképfelvétel kompozícióján megörökített egyén - bíborvörös öltözékben, sötét kontúrvonalakkal kiképzett emberalak áll. Mögötte a háttérben, az „imagináriusként" megjelölt látóha tárig - tehát „a folyam túloldaláig" húzódó látóhatárig - a Duna dinamikus ecsetvonásokkal kivitelezett leképzését látni. A festményfelület közepén el helyezett figurától jobbra és balra pedig két allegorikusán lebegő szimbólumot: egy aránytalanul felnagyított halásztőrt (a kést) és egy gyertyát, melyek egyéb ként mint valós tárgyak, tíz év múltán a performance-aimban is megjelentek. A művészet vége a Dunán című festményem kemény, mondhatni „egzisz tencialista erőterében" megfogalmazást nyert prekognitív sejtelméből azonban most utólag jóval összetettebb jelentésstruktúrát szűrni ki, mint ahogyan azt a kép látszólag egyszerű olvasatú ábráinak együtteséből, 1986 nyarán feltéte lezni lehetett volna. Kés: Jót, de rosszat is jelenthet, attól függően, hogy mit tesznek vele. Késsel kötelekből, de még hurokból is meg lehet szabadulni. A táplálék feldarabo lására szolgálhat, de gyilkolni is lehet vele. Az álomban áttételesen a gondok felaprözásának segédeszközét jelentheti, ugyanakkor a freudi szerszámot. Gyertya: A gyertyaláng a fényt, az életet jelenti. A fizikai erő, egyben pedig a szellemi fény megtestesítője. Az égő gyertya a titok megfejtése felé vezetőt, a kioltott gyertya viszont a tévutal szokta jelképezni. A művészet vége a Dunán című festményemnek persze egészen személyes vonatkozásai is vannak. így tehát nemcsak az eredeti életterem közegének (el)változásával, illetve a jugoszláv és a vajdasági művészeti folyamatosság megszűnésének állapotával hozható kapcsolatba. De a tájunk soknemzetiségi együttélésére rátörő többségi nacionalizmus 1988-as felülkerekedése után, éppen az újvidéki eseményeket követő fejlemények vonalán muszáj követni a diktatúra és a háború tragikus periódusának vonulatát. Legelőbb talán a Dunán, víznek felfelé Hirosima-Vukovár; s a kicsiken csattanó, szerteágazó nemzeti elnyomatást, a szabadsághiányos leépítést s a visszahúzó társadalmi körülményekkel járó emberi-szellemi elszóródást, vagyis a lényegi eltűnés dimenzióját, mely szőnyeg alá söpört, elmérgesedett szerencsétlenségére, most valahonnan felülről, a mindent átható terjeszkedés hálózatának szférájából, a jelenkor kibogozhatatlan érdekei látszanak pontot tenni: a független egyéni gondolkodáson alapuló öntörvényű, rezisztensen a valóságra rákérdezni képes alkotásgyakorlat, valamint az általában véve a saját realitásából és azonossá gából eredő, szerves kultúra gyökeres felszámolásával, a globális hatalmi központok civilizációt eltipró totalitása uralkodik el. 4
A művészet vége a Dunán. Festmény / akril, farostlemez, kb. 60 x 80 cm, 1986 „ D e a múlt tapasztalatainak birtokában s z e m t ő l szemben láthatjuk az igazságot: a leplezetlen ö n z é s a s z e m é l y i s é g e l v e s z t é s é t okozta, az emberi kapcsolatok j e l e n t é k t e l e n viszonyokra c s e r é l ő d t e k föl, é s így van ez nemcsak az egyének, hanem a csoportok k ö z ö t t is, és ami a legszörnyűbb, az ember elveszítette u t o l s ó m e g m e n t ő l e h e t ő s é g e i t arra, hogy visszatérjen a m é l t ó spirituális é l e t h e z . " 1988-ban, az Újvidékről Nyugat-Berlinbe irányuló elmenetelem napjaiban, már a dohos raktárban, a h o v á ideiglenesen az e l l e h e t e t l e n í t e t t művészi mun kám maradékdarabjait g y ö m ö s z ö l t e m be, k é s z í t e t t e m el talált tárgyak feldol gozásával A tanítónő tájképe c í m ű installációmat, melyet egy é w e l k é s ő b b , azaz 1989 o k t ó b e r é b e n , a hamaros háborúba r o h a n ó ország u t o l s ó nagy kortárs művészeti s z e m l é j é n , a szarajevói Jugoszláv Documentán állítottam k i . E z az igénytelen felépítésű installációm, a Szerb N é p k ö z t á r s a s á g egy fes tészeti eszközökkel átalakított, ötvenes évekbeli iskolai térképéből (kb. H O x 170 cm, vászonra kasírozott papír / a tekercs v é g e i n , alul-felül l é c e k k e l ) , valamint egy masszív keményfából, a s z t a l o s k é z z e l gyártott szobabútor-garnitúrájából származó barna, mintás s e l y e m s z ö v e t t e l kárpitozott s z é k b ő l állt. 5
6
Az alternatív festménnyé átalakított, ám a földrajzi értesítéseit mégis fel ismerhető formában megtartott térképet, madzagra-szögre erősítettem fel, a Skenderija-központi kiállítástér falára. Az elébe helyezett szék lábaira pedig acélrugókat szereltem. Úgy, hogy az ósdi bútordarab, már a legcsekélyebb érintésre is szűnni nem akaró, himbálózó mozgásba lendült: főképpen azért, mert az ülőkéjére nehezékként egy jóval korábban meglelt, krisztusi arcra asszociáló kődarabot fektettem rá.
H A R T W I E STEIN Mintha csak a sors tömör anyagából lenne megteremtve; egy a lelőhelye környezetéből kiragadott (majdan minimális eszközökkel műtárggyá átalakí tott) nyerskődarabnak fajtáját jellemző tulajdonságai, színe, súlya meg alakja van. S olykor visszafoghatatlan asszociatív erővel képes megihletni a képzeletet. Jóllehet amúgy is, úgyszólván mindenki rendelkezik ilyen szuvenírrel, a valahonnan felszedett sajátjával, de az én, később művészileg felhasznált Kődarab-objektumomra 1984-ben, a Bileca melletti mesterséges tó partján, az ősi helyéről, éppen a tó miatt áttelepített, XIII. századi Dobrićevo ortodox kolostor közelében húzódó szakaszon leltem rá. A daytoni békeszerződéssel ez a terület a boszniai szerb entitás fennható sága alá került. A Trebišnjica folyó elrekesztésével 1966-ban létrehozott 18 km hosszú és 5 km széles akkumuláció vizének szintje nyaranta, az ottani szúró hőségben, rendszerint erős apadással húzódik vissza a gáttal elzárt, egykor emberlakta völgy, illetve az elárasztott falvak mélye irányában. Ezáltal a kimosott hercegovinai karszt helyi mészkőmezői, mármint a tó környéki partsáv többszáz méteres kimosott övezetében a Hold vagy a Mars űrkutató felvételekről ismeretes élettelen, ám a maga nemében lírai tájaira emlékez tetnek. A természetes környezetben elkövetett beavatkozással létrehozott vízgyűjtő medre, e nyaranta tehát elkietlenedő kővilági peremterületén botladozva, a csontvázszerűen megmaradt növényzet, azaz a hasonlóképpen megkövesedett, kifejezetten szürke, holt bokrok és az aprócska holt fák megtört törzsmarad ványai között pillantottam meg az „emberarcú" tárgyamat: az időtlen idők eróziós munkája kiképezte naturális „ready-made"-e\. A Krisztus-fejjel azono sítható, kb. 30X20X15 cm-es arányokkal rendelkező antropomorf darab, anatómiailag tekintve a koponyacsontok alaktanának felel meg, miközben a lelet felettébb meggyőző (el)torzult (arc)kifejezéséről - képzeletileg továbbgondol ván a puszta formán - akaratlanul is a kétségbeesettség, a gyötrelem, a test és a lélek szenvedésének szomorú érzetét / a pusztulás és a halál jelzéseit olvasni le.
Fent: Kerekes László Kődarab-objektuma (A tartozékaival, installációelem, kiállítási tárgy), 1984-1989 Lent: A Viking Orbiter űrszonda félvétele a Mars felületéről (Az emberi arcra emlékeztető képződmény a bolygó Cydoniának elnevezett térségében fekszik), 1976, NASA
Az ugyancsak kimosott, Duna-parti fadarabokkal megtoldott, azaz módo sított kő-objektum - mint műtárgy - A duna-adriai festészet asztalai című installációm részéve váll, s az alkotás eszéki kiállításán , valamint a legelőbb a belgrádi Modern Művészetek Múzeumában bemutalásra került változatában jelent meg a nyolcvanas évek derekán. Végül pedig a Szarajevóban, 1989-ben utoljára megrendezeti Jugoszláv Documentán,>4 tanítónő tájképe című instal lációmban. Bár e fényképdokumentumokon fennmaradt, Újvidéken hátrahagyott tárgy sorsa azóta ismeretlen a számomra, az újabb kori balkáni háborúk éveiben, a távolból mégis minduntalan gyakran fel kellett idéznem: Mert akkor régen 1984-ben - jóllehet a közelgő veszedelem előjelét vélhettem benne valamimód meglátni, melyet a kód fokán, az alkotásom szerkezetébe foglalva közvetítet tem. Azonban e kód lappangó, kriptikus jelentését és a szélesebb értelemben vett összefüggéseit, persze már csak a kilencvenes évek elején ismerhettem fel tudatosan, amikor éppen a meglclésének szűkebb földrajzi térségében dúló hadműveletek, a Dél-Hercegovinában elkövetett hihetetlen atrocitások, az etnikai tisztogatás és a népirtás eseményeiről, a világmédiák ontani kezdték a híreket. S a hírek nyomán, gondolatban többször is végighaladtam a Krisz tus-fejet ábrázoló kődarabommal azokon a még korábban keresztül-kasul jó néhányszor bejárt, ám már a kezdet kezdetétől fogva stratégiai jelentőségűnek megépített, sziklás karszthegyek oldalába bevájt utakon (Land Rover / Republički Zavod za zašititu spomenika kulture SR BiH); a tomboló frontok első vonalain - a mostanság több helyütt entitás- vagy országhatárokon melyeket még a jugoszláv összeomlás előtti években a rég felszedett, néhai királyi-császári vasútvonalak szívós töltéseire aszfaltoztak rá. 7
8
igazodás éle mentén / sudár fenyőkből távírókarók / követik a szépség vonulatát / lettek szikes / hosszában megrepedt villanykarók / a sok nap forgása / kiszívta fekete kátrányukat / Ferenc Ferdinánd / Svojina Jugoslovenskih žcljcznica / kőbe zárt állomásépületek / hol vannak tetők tetején / hiányzó / gerendákhoz / vörös bánsági cserepek / rebbenő madárnak búvóhelyek / habsburgi sárga raktárak / kereskedése / mješovita roba / pásztori bakterházak / borotvaéles késsel hajszálvékonyra vágott dohány / Stolac Auslese / Cigarettenfabrik u. Verschleiss der bosnisch-herzegov. Landes-Tabakregie/megjelent a Madonna / még időben / korhadt deszkapalánkok / alagutak íves nyílásai ellen / talpfák / üzenik a gyűlölet állásai fészkeit / távlati pergőtűzben / beszakadt Európa / szegecses vashidak / szakadékokon / elfeledett mérnöki bravúrok / Mostar / Popovo polje / Zavala / cédrusok illata a törékeny csendben tengeri fuvallat / maró mérgeskígyók / ijesztő szamarak hangos köhögése / Slano / via Trebinje / minsko polje / Bileéa / Dubrovnik.
Boszniai keskenynyomközi vasutak (760 mm) Boszniai keleti vasút / Bosnische Ostbahn 169,1 km: 1883 BHStB: Bosnisch-Herzegovinische Staatsbahn 697,4 km - Narentabahn (Neretva vasút) 177,1 km 1885 Metković-Mostar 42,4 km 1888 Mostar-Ostrožac 65,9 km - Spalato Bahn (Spliti vasút) 104,5 km 1893 Lasva-Travnik 30,1 km 1894 Travnik-Donji Vakuf-Bugojno 40,7 km 1895 Donji Vakuf-Jajce 33,7 km (Bugojno-Arzano-Spalato) - Dalmatiner Bahn (Dalmáciai vasút) 214,0 km 1901 Gabela-Hum-Uskoplje-Zelenika 174,0 km 1901 Uskoplje-Gravosa (Dubrovnik) 23,0 km 1901 Hum-Trebinje 17,0 km A bilećai mesterséges vízgyűjtő medrében fekvő falvak egyikének-másikának házai és az elárasztás előtt épségben hagyott minaretjei a tartós szárazság éveiben, azaz a kivételesen alacsony vízállás idején, a tó tükörfelületének közepén kandikálnak ki, a történelmi múltjuk örvényeinek fenekéről felmerülve. Algáktól talán, mind egységes szürke bevonattal (amit pontosan látni, a tüzérek guckere optikáján keresztül is), akárcsak az esős évszakokban vízlepte, szürreálisán konzerválódott növényzet őslényszerű kövületei. Szinte úgy, mint Ivo Andrié poétikai időtlenséggel megfogalmazott színhelyei, merednek felül a vízen, egy mostanra már mindenképpen kiradírozott világ lidérces emlékei. Önmagukban véve is metaforákként; hiszen a Trebisnjica-völgyi kis települé sek technikailag előidézett, reményteli szocializmus kori halálának e valami mód maradandó jelképeiben - a mulandóság gorombán, majd ciklikus forgással mindig egyre finomabban őrlő malmában - immár nemcsak az Oszmán Biro dalom évszázadainak vagy a majdan messzemenő következményekkel rájuk cementezett Osztrák-Magyar Monarchia, világtörténelmileg döntő kimenetelű évtizedeinek üzenete konzerválódott. Ivo Andrié (1892-1975), a hol bosnyák, hol szerb, hol horvát, de lényegében mégiscsak szerb nyelvű, realista-naturalista boszniai író nagyszerűségének erénye pedig abban rejlik, hogy a születés-halál örök fesztávján végigvezetett krónikaszerű novellasorozataiban és a regényeiben, a neki kiszabott környe zete keleties csapdáiban vívódó emberi jellem nemzedékből nemzedékbe áthajló, visszásságokkal teli drámájának elemzését, a bosnyákok, a szerbek, a horvátok, a törökök és a zsidók sajátos bosznia-hercegovinai közegének fó kuszán keresztül sikerült az egyetemesség nagyságának színvonalára felemel-
nie. Az időben kavargó interakciók változásai nyomán, a sejtelmekkel átszőtt matériában. Az érett nyárban beérik a történelem. A travniki származású Andrić a szarajevói merényletben tettes Mlada Bosna mozgalom tagja. A Monarchia-beli börtönök, majd a grazi doktorátus után, a Jugoszláv Királyság diplomáciai szolgálatába szegődik. Konzul Bukarestben, nagykövet Berlinben, és ilyen minőségben szerepel a hármas szerződés bécsi aláírásánál. Belgrád bombázása után azonban mégsem a svájci azilum lehető sége mellett dönt, hanem a megszállt Belgrádban való házifogságot vállalja. A háború után író, (poliglott) fordító; 1961-ben Nobel-díjat kap (Híd a Drinán). A Berlinben jellegzetes négyemeletes bérházak tömbjeivel körülzárt udvar, amelyben lakom, a német újraegyesítést követő, egyre súlyosbodó globális válság valós valóságának következtében, kísértetiesen megüresedett: a mintegy százötven lakás elnéptelenedett. A nagyobbára munkanélküliekké vált hajdani lakók ki tudja hová költöztek el a városból, s a gondozatlanná, avagy inkább pompás urbán őserdővé elburjánzott kert szokatlan nyugalma felett esténként a vastag sötétség honol. Hiszen a nyitva felejtett, néha-néha szélcsapkodta ablakokból, kivéve a még mindig bérelt négy-öt lakáséból, esténként már nem látni fényeket. A közeli Tempelhof légikikötő kifutópályájára landoló gépek ugyan még mindig, itt alacsonyra ereszkedve, zúgnak el az elhagyatott udvar felett, de a műtermem kitárt ajtaja ellenére, néha hetekig senki sem tűnik fel a szemem előtt. így a lépcsőházakhoz tartozó pincebejáratok izgalmas kihívást sugallnak a számomra, mert zavartalan lehetőséget kínálnak a se szeri se száma pincék hátrahagyott holmija legtüzetesebb, mondhatni muzeális körülte kintésére. Ily módon ütköztem Andriészellemébe is Berlinben, utóbb, utólag, balkánilag a teherviselés olvasatával megbékélve, amikor egy kiszuperált tárgyakkal zsú folt, pókhálós földalatti zugban, az ónémet betűkkel nyomtatott Berliner VolksZeitung egy madzagos kötege került a kezem ügyébe. Bár a kifakult újságpapír érintésre töredezni látszik, a Ciano gróf ma Berlinben főcímű napilap 1939. május 21-én kiadott, vasárnapi számának második oldalán a Német-jugoszláv Társaság alapítóünnepsége a Repülősök Otthonában című cikkére figyeltem fel: „A Német-jugoszláv Társaságot díszes ünnepséggel alapították meg szomba ton a Repülősök Otthonában. Erőteljes érdek mutatkozik a Németország és Jugoszlávia közötti személyes, kulturális és gazdasági kapcsolatok kibonta koztatására, mely serkentésére mind Berlin, mind Belgrád rendkívüli hangsúlyt fektet. Ezt a jugoszláv fővárosból érkezett számos vendég és a német nyilvá nosság vezető személyiségeinek jelenléte juttatta kifejezésre. A vendégeket Korner államtitkár üdvözölte, különösképpen a jugoszláv kormány képviselőit, és a jelenlévőknek átadta Göring feldmarsall üdvözletét. 9
A sors, amely Németországot és Jugoszláviát szomszéd államokká tette, most a közvetlen együttműködést követeli meg. Korner államtitkár szívélyes szavai után Ivo Andrié jugoszláv királyi követ beszélt. Időbeli visszatekintéssel idézte fel, hogy már Goethe és Vuk Karadzié is, a két nemzet kulturális közeledésén szorgoskodtak, de a beszédének előterébe a követ a két nemzet közötti, évszázadok óta fennálló érdekeket s a gazdasági és a kulturális kap csolatok fejlesztésének kötelességét helyezte. Egyben pedig a Jugoszlávia és Németország kapcsolatai iránti áldozatkészség fontosságát. Utána Lorenz SS-vezérőrnagy mutatott rá azon személyes érzelmek jelen tőségére, amelyek a két nemzet kapcsolatait jellemzik." Prizrenska 9. / Belgrád / Ivo Andrié albérleti lakáscíme a II. világháború alatt / a Gestapo rendeletével korlátozott mozgásszabadság / jelenleg az alagsorban / a Swissair kirendeltsége. 10
JEGYZETEK 1
2
3
4
5
6
7
8
9
1 0
Reprodukciók. Híd, 2002. 6., 818. oldal Kerekes László, Recycling Memory. Napló, Újvidék, 1994. augusztus 17., 14-15. oldal Laszlo Kerekes: Second hand (interjú). Híd, 2002, 6., 811-819. oldal Gerald Drews: Traumsymbole von A bis Z. Moewig, Rastatt, 1990 Andrej TarkovszkijM megörökített idő. Áldozathozatal. Osiris Kiadó, Budapest, 1998 Jugoslovenska Documenta '89 Centar Skenderija, Sarajevo, 1989 Asztalok, Kerekes László önálló kiállítása az eszéki Ifjúsági Központban, 1987 Mlada jugoslovenska umetnost. Muzej Savremcne Umetnosti, Fiatal jugoszláv kép zőművészet, csoportos kiállítás a belgrádi Modern Művészetek Múzeumában majd a zágrábi Kortárs Művészeti Galériában, továbbá a ljubljanai Modern Művészetek Múzeumában Bori Imre: A kegyencnő regénye. Egy készülő Andric-könyv részlete I. Üzenet, 1990. május, 397-400. oldal BVZ, Berliner Volks-Zeitung. Sonntag, 21 Mai 1939, Deutsch-jugoslawischc Gesellschaft, Gründungsfeier im Ilaus der Fiieger (újságcikk, Kerekes L . fordítása).
