Egyesült Arab Emirátusok
Egyesült Arab Emirátusok a lenyu˝gözo˝ világ
A Perzsa-öböl partján elterülô, hét emírséget egyesítô ország egykor beduin törzsek és gyöngyhalászok lakóhelye volt. Fôvárosa Abu Dhabi. Területe 77.700 km2. A XXI. sz.-ra hihetetlen változásokon ment keresztül és csillogó, zöldellô oázissá változott a sivatagi homokdûnék között. Fejlôdését az olaj és földgáz felfedezése, majd exportálása indította el, de hihetetlen jólétét, gazdagságát egyéb tényezônek is köszönheti, mely nem más, mint az arabok hagyományos, nagyszerû kereskedelme. Bármely nemzet elôtt példaértékû, hogy bölcs elgondolásuk szerint nagy gonddal óvják hagyományaikat és szokásaikat. A fantasztikus anyagi gyarapodás mellett ôrzik múltjuk értékes örökségét. Az iszlám vallás és a sokrétû arab kultúra ma is meghatározó az életük minden területén, legyen az építészet, mûvészet, oktatás, konyha stb. Az európai köztudatban leginkább szereplô hipermodern építészeti csodák árnyékában megtalálhatók az uralkodó családok egykori erôdei, palotái, melyek napjainkban többségében múzeumok. Egy abrán való utazás, vagy dhow-hajókázás alkalmával, eldugott kis falvakba látogatva, vagy a hagyományos, hangulatos, színes szukokban vásárolva Aladdin és az Ezeregyéjszaka mesés világában érezheti magát az idegen látogató. A régi világ helyszínei békésen megférnek a felhôkarcolók, fényûzô szállodák, szupermarketek, legmodernebb golfpályák szomszédságában. Bár a zöldellô, gondozott parkok feledtetni próbálják a sivatagot, amire a városok épültek, feltétlenül érdemes megismerni a homokdûnék vöröses redôinek, a vádiknak és az oázisoknak egyedi, különleges, romantikus világát is!
Az emírségek: A viszonylag fiatal ország a XX. sz. második felében alakult, hét emirátus egyesülésével, melyek név szerint Abu Dhabi, Dubai, Sharjah, Ajman, Umm al-Qaiwan, Ras al-Khaimah és Fujairah. Mindegyiknek külön uralkodója van, s az ország államfôje az emirátusok szövetségének elnöke. DUBAI: Magyar megyényi nagyságú területet foglal el. Az idegenforgalomban, sportéletben és a bevásárlóturizmusban vezetô szerepet játszik. Maga Dubai város 10 km hosszan épült ki egy keskeny folyó, a Creek mentén, mely kettéosztja a települést. Partja a hajókkal rendkívüli színfolt. A déli Bur Dubai-t és az északi Deira-t két híd és egy alagút köti össze. A hihetetlen ütemben épülô, fejlôdô Dubai az arany városa, az ékszereket súlyra árusítják. Hatalmas a választék a szebbnél szebb ruhakölteményekbôl is. Naponta százával futnak be a kikötôjébe hatalmas tengerjáró hajók, a bevásárlóközpontok sokasága ontja a csábító árukészletet. Hagyományos szukot is bôven találunk. Éttermek százai kínálnak pompás gasztronómiai élmény, kóstolót az arab konyhamûvészetbôl. Dubait ezen kívül a Közel-Kelet sportfôvárosaként is említik. Nemcsak a sportolóknak, hanem minden szemnek élmény a golfpálya, a lóversenyek színtere egy külön világ, a dûnerali egyedülálló, ahogy az itt épült jégpálya is. Ki kell próbálni a szörfözést, a könnyûbúvárkodást és a vitorlázást. A belvárosban számos hotel közül választhat a turista. A központtól 20 percnyire terül el Jumeirah Beach a parti szállodákkal és strandokkal. Egyéb látnivalók: Wonderland (élményfürdô és vidámpark), The Palm Jumeirah (a pálmasziget), Dubai Múzeum (élethûen mutatja be az egykori gyöngyhalászatot), Creek lagúnája a flamingókkal, Deira Tower, Burj Nahar torony, Murshid Bazaar, Bastakiya negyed széltornyos házai, Spice Souk (fûszerpiac), Gold Souk (aranypiac), Heritage and Diving Village (falumúzeum), textilszuk, Nagymecset, Wild Vadi vízividámpark, számtalan ultramodern bevásárlóközpont, régészeti helyek a város szélén stb. (Felhasznált irodalom: Rozvány György: Dubai) Környezeti tényezôk: Az ország területének nagy része sivatag. A tengerparttól helyenként sós mocsarak nyúlnak be az ország belseje felé. Keleti oldalán a Hajar hegység magasodik, a hegyek között csodálatos völgyekkel. Az éghajlat sivatagi. A levegô hômérséklete egész évben - fôleg a sík területeken - magas, a hegyek közelében kellemesebb, hûvösebb. Májustól szeptemberig 40°C körüli, nagy páratartalommal. Az év többi részében 25°C körüli, gyakoribb légmozgással. Beutazási szabályok, útiokmány: Vízum szükséges (az ügyintézését irodánk a szállásfoglalás részeként vállalja). Az útlevél a hazautazástól számítva még legalább 6 hónapig érvényes kell, hogy legyen. Az országba érkezéskor azonosítást szolgáló szem-scan vizsgálat történik. A vízumot tartsák maguknál, ez alapján kapnak pecsétet útlevelükbe. Kérjük, fordítsanak figyelmet arra, hogy mind belépéskor, mind kilépéskor üssék be a pecsétet, mert annak hiánya késôbb problémát okozhat! Útlevelükben NE szerepeljen Izrael állam pecsétje (politikai okok miatt)! Nyelv: Hivatalos nyelv az arab, de széles körben beszélik az angol nyelvet. Vallás: Túlnyomó részt iszlám, melynek velejárója az országban uralkodó szigorú közerkölcs. Valuta: Dirham, mely dollárért vásárolható, 1 USD = kb. 3,65 AED. A hitelkártyákat széles körben elfogadják. Hálózati feszültség: 220 V, az aljzatok a magyar normától eltérnek, hárompontosak, így átalakító szükséges.
Egyesült Arab Emirátusok
Telefonálás: Az ország elôhívószáma 971. Telefonkártyát mindenhol lehet venni kb. 50 dirhamért. A mobilhálózatok lefedettsége nem teljes, a mobilszolgáltatót érdemes utazás elôtt megkérdezni. Egészségügyi tanácsok: Védôoltás nem szükséges. Csapvíz fogyasztása nem javasolt. A higiénés viszonyok jók, de a helyi, európaitól eltérô konyha esetleg okozhat emésztési panaszokat, így elôvigyázatosságból készüljenek gyógyszerrel. A napégés elkerülésére fordítsanak komoly gondot! Az egészségügyi ellátás magas színvonalú, de rendkívül drága, mindenképpen javasolt az utazás elôtt baleset-, betegség-, poggyászbiztosításról gondoskodni. Idôeltolódás: Télen + 3 óra, nyáron + 2 óra. Ételek-italok: Alkoholt fogyasztani és vásárolni a kijelölt hotelekben és vendéglátó egységekben lehet, nyilvános helyeken nem! Vásárlás: Az aranyat, mûszaki cikkeket, ruhanemût árusító hatalmas, ultramodern üzletek, hagyományos bazárok sokasága és a jó minôség miatt a turisták bevásárlóparadicsomának számít. Minden kapható, amit szem-száj megkíván. Öltözködés: Könnyû, nyári ruha szükséges, esténként azonban elkelhet egy vékonyabb pulóver. A fürdôruha a medencék körül és a tengerparton megengedett, a monokini és a nudizmus azonban tilos! Nyilvános helyeken a hölgyektôl a visszafogott (vállat és térdet takaró) öltözék elvárt. Fényképezés: Helyi lakosokat csak beleegyezésükkel fotózzanak. Muszlim asszonyokat ne fényképezzenek. Utazás, közlekedés: Dubai-ban autóbusz és metróhálózat mûködik. A taxik megbízhatóak, órával felszereltek és viszonylag olcsók. A gépkocsibérlés széles körben elterjedt, kis kocsitól a luxus limuzinig. Kirándulások: Az üdülésen és vásárlótúrákon kívül mindenképpen érdemes megismerkedni a látnivalókkal is! Ôsztôl tavaszig magyar nyelvû asszisztencia is közremûködik a kirándulások szervezésében. A programlehetôségekrôl érdeklôdjön irodánkban. Zavaró tényezôk: Elôfordulhat, hogy a szállodák közelében hangos szórakozóhelyek zavarják az esti nyugalmat. Építkezés, útfelújítás esetleges látványáért, zajáért szíves megértésüket kérjük. Drog, kábítószer: Birtoklásáért, élvezetéért nagyon szigorú büntetés jár, mely a turistákra is vonatkozik. A repülôtéren rendkívül hatékony az ellenôrzés. Felhívjuk Utasaink szíves figyelmét, hogy ünnepek és kiemelt események idején a részvételi díjak változhatnak. UTAZÁS: Egyénileg, budapesti indulással közvetlen járattal, vagy egy átszállással, valamint Bécsbôl közvetlen járattal. SZÁLLÁS: Kétágyas szobákban, városi vagy tengerparti szállodákban. ELLÁTÁS: Reggeli. Felár ellenében félpanzió, teljes panzió és/vagy all inclusive ellátás kérhetô. IDEGENVEZETÉS: Külön idegenvezetés nincs. A programok során angol nyelvû asszisztencia áll rendelkezésre. Ôsztôl tavaszig azonban magyar nyelvû asszisztencia is közremûködik a kirándulások szervezésében, lebonyolításában. A részletekrôl érdeklôdjön irodánkban! Áraink forintban értendôek, 1 EUR = 305 Ft és 1 USD = 230 Ft árfolyamig változatlanok.
25
Egyesült Arab Emirátusok Atlantis, The Palm
Dubai tengerparti
Az ismert építészeti csoda, a mesterségesen kialakított Pálma-szigeten épült luxusszálloda, melybôl hihetetlen panoráma nyílik az Arab-öbölre. A 2008 végén megnyitott hotel 1539, többféle kategóriájú szobával rendelkezik. A sziget hosszában 1,4 km-es homokos part húzódik. Fantázianevét az elsüllyedt városról kapta. A szállodakomplexum kialakításában egyedülálló a világon. A repülôtértôl kb. 35 km-re található. Szoba felszereltsége (deluxe): 47 m2 alapterületû, elegánsan berendezett, erkélye/kilépôje az Arab-öbölre vagy a Pálmaszigetre néz. Felszereltségéhez tartozik légkondicionáló, minibár (térítés ell.), TV, telefon, internetcsatlakozó, fürdôszoba káddal, zuhannyal, hajszárítóval, tea/kávéfôzô, széf, vasalódeszka. A szobában 3 felnôtt vagy 2 felnôtt és 2 gyermek (12 év alatti) helyezhetô el, 1 pótágy lehetséges. Ellátás: Reggeli a Caleidoscope vagy a Saffron étteremben. Felár ellenében félpanzió is igényelhetô. Szolgáltatások, sport: 16 étterem (köztük több díjnyertes pl. a japán Nobu étterem), bárok, kávézó, night club, elegáns üzletek, SPA részleg, masszázsszalon, napozóterasz, gyermek/tiniklub, Aquaventure Vízipark (a hotel vendégeinek ingyenes a belépés) különféle látványossággal, 65000 tengeri állattal, Delfin-öböl show-mûsorral, medence-komplexumok, fitneszközpont, mászófal, teniszpálya, vízisportcentrum (motoros jármûvek nélkül). dec. 26-jan. 7. jan. 8-febr. 7., febr. 8-22., (dec. 26. és jan. 2. márc. 22-ápr. 20. febr. 23-márc. 21. ápr. 21-30. között min. 7 éj) Részvételi díj / fô / 6 éj 389.000 845.000 629.000 669.000 849.000 789.000 (7 éj) Foglalás okt. 31-ig 445.000 469.000 645.000 Szept. 30-ig érvényes! Félpanziós felár: 16.900 / fô / éj Szilveszteri vacsora: 85.900-tól / fô
Deluxe kétágyas szoba reggelivel
nov. 4-dec. 25. Akciós ár!
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit, a reptéri transzfereket, valamint korlátlan és ingyenes belépést az Aquaventure Víziparkba és a „The Lost Chambers” attrakciókhoz. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
Jumeirah Beach Hotel
Dubai tengerparti
A szálloda a repülôtértôl 30 percnyire található, közvetlenül a tengerparton épült. Különleges, tornyosuló hullámot idézô alakjával a legimpozánsabb, legismertebb Dubai-i hotelek egyike. 617 (különbözô típusú) szobával és lakosztállyal rendelkezik. Elegáns, kiemelten magas szintû szolgáltatásokat nyújtó luxusszálloda. Az épülettôl buszjáratok közlekednek a legközelebbi bevásárlóközpontba, így a vendégek nem csak a kristálytiszta tengert és a napfényt élvezhetik, hanem a különféle üzletek zavarba ejtô választékát is. A hotel különbözô szobatípusokkal és lakosztályokkal rendelkezik, melyek kivétel nélkül az Arab-öbölre néznek. Szoba felszereltsége (ocean deluxe): 50 m2 alapterületû, tengerre nézôk. Stílusos berendezéséhez tartozik a légkondicionáló, minibár (térítés ell.), telefon, TV, internetcsatlakozó, elegáns fürdôszoba káddal, zuhannyal, hajszárítóval. A szobában 3 felnôtt vagy 2 felnôtt és 2 gyermek (12 év alatti) helyezhetô el, pótágy lehetséges. Ellátás: Reggeli a Lattitude vagy a Beachcombers étteremben. Felár ellenében félpanzió is igényelhetô. Szolgáltatások, sport: éttermek (arab, olasz, német, amerikai, argentin konyhával), bárok, kávézó, élôzene, szépségszalon, masszázs, gyógyklub, jacuzzi, szauna, üzletek, játszótér, Wild Wadi Vízipark a hotel mellett (a szálloda vendégeinek ingyenes a belépés), napozóterasz, nyugágyak, napernyôk, szervezett kirándulások, medencék, gyermekmedence, fitneszterem, fallabda, tenisz, aerobic, búvárközpont, vízisport központ. Ocean deluxe kétágyas nov. 1-8., nov. 9-dec. 25. szoba reggelivel dec. 26-jan. 7. 795.000 599.000 Részvételi díj / fô / 6 éj Foglalás dec. 15-ig Félpanziós felár: 16.900 / fô / éj
jan. 8-13. 485.000 -
jan. 14-23.
jan. 24-márc. 20.
márc. 21-ápr. 30.
529.000 679.000 879.000 399.000 515.000 Szilveszteri vacsora: 273.000-tól / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap. Szeptember 30-ig történô foglalás esetén kedvezményes, 489.000 Ft/fô áron foglalható a november 21. és december 25. közötti idôszak. Az akció részleteirôl érdeklôdjön irodánkban!
Habtoor Grand Resort Hotel
Dubai tengerparti
A modern létesítmény egy buja kertben található, 25 km-re a város központjától, a repülôtértôl kb. 30 km-re. A szálloda buszai naponta közlekednek a híres bevásárlóközpontokhoz. Szobái egy része a kerti, kétemeletes épületekben, másik része a két toronyépületben található. Szoba felszereltsége (resort garden): kb. 35 m2, a kerti kétemeletes épületekben található, kényelmesen berendezett, tusoló/WC, hajszárító, fürdôköpeny, házipapucs, síkképernyôs TV, rádió, telefon, internetcsatlakozó (térítés ell.), légkondicionáló, minibár, tea/kávéfôzô, széf tartozik a berendezéséhez. Kertre nézô. Ellátás: Reggeli büférendszerben. Felár ellenében félpanzió is kérhetô. Szolgáltatások, sport: éttermek (olasz, arab, dél-afrikai, japán, ázsiai és nemzetközi), bárok, két nagy medence, az egyik egy 3. emeleti teraszon, gyönyörû kilátással a tengerre, gyermekmedence csúszdával, a parton napernyôk és nyugágyak, üzletek, SPA, fitness központ, fodrász, szauna, gôzfürdô, jacuzzi, strandröplabda, squash, tenisz (világítással is), aerobik, vízi sportok, mélytengeri horgászat, a közelben golfpálya. Resort garden kétágyas nov. 1-15., szoba reggelivel márc. 15-ápr. 30. Részvételi díj / fô / 6 éj 329.000 Félpanziós felár: 12.500 / fô / éj
nov. 16-dec. 6., febr. 14-28. 275.000
dec. 7-25., dec. 26-jan. 11. jan. 12-febr. 13. (7 éj) 249.000 475.000 Szilveszteri vacsora: 149.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
26
Egyesült Arab Emirátusok Möwenpick Hotel Jumeirah Beach
Dubai tengerparti
A 23 emeletes, 294 szobás, modern atmoszférájú, torony alakú luxusszálloda Dubai Marina városrészben található. A szép Jumeirah strand a „The Walk” sétáló utcán keresztül érhetô el. A városközponttól kb. 25 km, míg a repülôtértôl kb. 30 km távolságra. A kulináris élvezetekrôl a kítûnô és méltán világhírû Möwenpick konyha gondoskodik. Szoba felszereltsége (superior): kb. 35 m2 alapterületû, modern, barátságos berendezéssel. Benne fürdôszoba/WC, hajszárító, fürdôköpeny, házi papucs, síkképernyôs TV, telefon, légkondicionáló, internetcsatlakozó (térítés ell.), minibár, kávé/teafôzô, széf, erkély. Ellátás: Reggeli. Felár ellenében félpanzió vagy all inclusive ellátás is kérhetô. Szolgáltatás, sport: több étterem (kiváló és világhírû Möwenpick konyha), Sushi bár, borospince, medence a második emeleti tetôteraszon napozóágyakkal és napernyôkkel, (innen juthatunk el a nyilvános strandra is), pool bár, kis SPA részleg, szauna, gôzfürdô, ajándék- és ékszerüzlet, fitness terem. nov. 1-15., nov. 23-dec. 5., nov. 16-22. jan. 10-ápr. 5. Részvételi díj / fô / 6 éj 299.000 419.000 Félpanziós felár: 8.500 / fô / éj All inclusive felár: 25.000 / fô / éj
Superior kétágyas szoba reggelivel
dec. 26-jan. 9., ápr. 6-30.
dec. 6-25.
235.000 375.000 Szilveszteri vacsora: 108.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap. Elôfoglalási kedvezmény: Szeptember 30-ig történô foglalás esetén 15%, október 31-ig történô foglalás esetén 10% kedvezmény a részvételi díjakból!
Ramada Plaza Jumeirah Beach Hotel
Dubai tengerparti
A repülôtértôl fél órányi autóútra, a „The Walk” sétáló utca és a Dubai Marina között, a híres Jumeirah Beach-en található. A közelében strandok, éttermek, klubok, szórakoztató központok (pl. Wild Wadi vízipark, Souk Madinat Jumeirah, ...). A szálloda 2011-ben épült. Elhelyezkedése révén ideális szálláshely átutazó, vagy pihenni vágyó vendégeknek egyaránt. Szoba felszereltsége (superior plaza view): alapterülete 45 m2, ablakai a városra néznek. A szoba légkondicionált, bútorzata modern, ízléses, minden igényt kielégít, berendezése a kényelmet szolgálja. Szobaszéf, WiFi, minibár (térítés ell.), TV, fürdôszoba található benne. Ellátás: reggeli. Felár ellenében félpanzió és teljes panzió is kérhetô. Szolgáltatás, sport: Több étteremmel rendelkezik, ahol a legváltozatosabb konyhai fogásokat szolgálják fel, bárok, kávézó, SPA, szauna, jól felszerelt edzôterem, szépségszalon, fodrászat, medence nyugágyakkal, napernyôkkel, 24 órás szobaszerviz. Superior kétágyas szoba reggelivel
nov. 1-dec. 1., dec. 27-jan. 15.
Részvételi díj / fô / 6 éj 229.000 Félpanziós felár: 9.900 / fô / éj
dec. 2-26. 189.000
jan. 16-31., febr. 1-19., febr. 20-28., márc. 1-19., ápr. 1-15. márc. 20-31. ápr. 16-30. 315.000 259.000 215.000 Teljes panziós felár: 18.000 / fô / éj
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap. Elôfoglalási kedvezmény a január 11. és április 30. közötti idôszakra szeptember 30-ig 15%, október 31-ig 10%, november 30-ig 5%.
Regent Beach Resort Hotel
Dubai tengerparti
A Ramee Group Hotels vezetése alatt álló szálloda a repülôtértôl kb. 10 perc autóútra található. A Jumeirah városrészben épült a tengerparttól kb. 100 m távolságra, gyönyörû kilátással az Arab-öbölre. A nagy bevásárlóközpontok közül a Bur Juman a legközelebbi, taxival néhány perc alatt érhetô el. Úgyszintén a Mall of Emirates, a Beach Centre és az állatkert. A szállodában kellemes környezetben pihenhetnek a vendégek, udvarán zöld lombokkal és szökôkutakkal. Szoba felszereltsége (deluxe): A szobák berendezése egyszerû. A kertre ill. a medencére néznek, bennük légkondicionáló, szobaszéf, internetcsatlakozási lehetôség, minibár (térítés ell.), síkképernyôs TV, telefon, hajszárító, fürdôszoba/WC található. Ellátás: reggeli. Felár ellenében félpanzió is kérhetô. Szolgáltatás, sport: Éttermek kávézó, medence, gyermekmedence, edzôterem, játszótér, szauna, gôzfürdô, masszázs szalon, SPA, szépségszalon, mosoda, WiFi, horgászprogramok szervezése. Deluxe kétágyas szoba reggelivel Részvételi díj / fô / 6 éj
nov. 1-15., nov. 16-23., dec. 23-29., nov. 30-dec. 22., jan. 3-25., febr. 8-21., febr. 1-7. márc. 1-ápr. 30. 185.000 159.000 Félpanziós felár: 6.500 / fô / éj
nov. 24-29., dec. 30-jan. 2. jan. 26-31., febr. 22-28. 195.000
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
27
Egyesült Arab Emirátusok Al Murooj Rotana
Dubai városi
A repülôtértôl 10 percre, a Sheikh Zayed Road-on helyezkedik el. Vele szemben terül el a Dubai Mall, mely egy gigantikus méretû bevásárlóközpont. Szomszédságában magasodik a Burj Khalifa lenyûgözô épülete. A szálloda különleges építészeti megoldásaival, trópusi hangulatú kertjével, kifinomult stílusban berendezett helyiségeivel elbûvöli a vendégeket. 247 szobával ill. különbözô lakosztályokkal rendelkezik. Szoba felszereltsége (classic): A 33 m2 alapterületû szobák felszereltségéhez tartozik a légkondicionáló, TV, telefon, internetcsatlakozó, széf, minibár (térítés ell.), tea/kávéfôzô, a fürdôszobában zuhany, bidet, hajszárító, fürdôköpeny. A szobában 3 felnôtt vagy 2 felnôtt és 2 gyermek (12 év alatti) helyezhetô el, 1 pótágy lehetséges. Ellátás: Reggeli büférendszerben a Coffee Shop étteremben. Felár ellenében félpanzió is kérhetô. Szolgáltatások, sport: éttermek (indiai, latin, tenger gyümölcsei stb.), bárok, pub, ajándéküzlet, valutaváltó, autókölcsönzés, limuzinbérlés, mosoda, WiFi (térítés ell.) a közösségi helyiségekben, szépségszalon, fodrászat, szauna, masszázs, jacuzzi, úszómedence, fitnesz központ, konditerem, bébiszitter szolgálat, buszjárat a tengerpartra (térítés ell.). Classic kétágyas szoba nov. 1-dec. 28., reggelivel jan. 5-ápr. 30. Részvételi díj / fô / 6 éj 269.000 Félpanziós felár: 10.900 / fô / éj
dec. 29-jan. 4. 379.000 Szilveszteri vacsora: 62.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap. Feláras idôszakok: november 17-21., november 24-28., január 25-30., február 9-13., február 22-27., március 16-20. A részvételi díjakról érdeklôdjön irodánkban!
Citymax Hotel Bur Dubai
Dubai városi
A repülôtértôl 20 km-re épült, 691 szobával rendelkezik. Ez a modern, kényelmes szálloda a Bur Dubai városrész központjában található, néhány percre a Deira negyedtôl és a Sheikh Zayed Road-tól. Naponta buszjárat (térítés ellenében) közlekedik a Jumeirah Beach Park nyilvános strandra és a Dubai Mall bevásárlóközpontba. Sétával könnyen elérhetô a Bur Juman bevásárlóközpont, a Dubai Múzeum, a Nagymecset és a Zabeel Szabadidôpark. Taxival néhány perc távolság a Burj Khalifa épülete és a World Trade Center, valamint a Karama bevásárlóközpont számtalan étterme. Szoba felszereltsége (standard): Kb. 20 m2 alapterületû, modern berendezéssel, a zöld szín különbözô árnyalataival dekorálva, tusoló/WC, hajszárító, rádió, síkképernyôs TV, telefon, internetcsatlakozó (térítés ell.), mini hûtô, tea/kávéfôzô, légkondicionáló tartozik a berendezéséhez. Ellátás: reggeli vagy felár ellenében félpanzió is kérhetô. Szolgáltatás, sport: éttermek, többek között indiai és kínai konyhával, bár, kávézó, medence, jól felszerelt edzôterem, fitness terem. Superior kétágyas szoba reggelivel Részvételi díj / fô / 6 éj
nov. 1-ápr. 30. 91.000 Félpanziós felár: 3.500 / fô / éj
nov. 17-21., nov. 25-28., jan. 27-30., febr. 24-27. 4.500 Ft / fô / éj felár fizetendô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
Metropolitan Deira Hotel
Dubai városi
A nemzetközi repülôtértôl kb. 3 km-re, a Deira városrészben található, közvetlenül az óratorony mellett. Deira központi része, az Al Ghurair bevásárlóközpont és számos más üzlet rövid sétával elérhetô. A világ jelenleg legmagasabb épülete, a Burj Khalifa 15 percnyire található. 10 perc a hajókikötô, mely szintén idegenforgalmi látványosság. Szállodabusz közlekedik a Jumeirah Beach Park nyilvános strandra és az ismer, legnagyobb bevásárlóközpontokhoz. Folyamatos a szállodabusz-közlekedés a Habtoor Grand Beach Resort gyönyörû partszakaszára (minimális belépôdíj) és annak hatalmas úszómedencéje is a vendégek rendelkezésére áll. Szoba felszereltsége (superior): Kb. 20 m2 alapterületû, tusoló/WC, hajszárító, síkképernyôs TV, telefon, internetcsatlakozó (térítés ell.), légkondicionáló, kávé/teafôzô, minibár és széf tartozik berendezéséhez. Ellátás: reggeli vagy felár ellenében félpanzió is kérhetô. Szolgáltatás, sport: étterem nemzetközi konyhával, Don Corleone olasz étterem, ír pub, pool bár, medence a hetedik emeleti tetôteraszon, jacuzzi, szauna, jól felszerelt edzôterem, szépségszalon, mosoda, 24 órás szobaszerviz. Superior kétágyas szoba nov. 1-ápr. 30. reggelivel Részvételi díj / fô / 6 éj 129.000 Félpanziós felár: 6.600 / fô / éj
nov. 25-28., jan. 27-30., febr. 23-27., márc. 17-20. 6.500 Ft / fô / éj felár fizetendô Szilveszteri vacsora: 38.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
28
Egyesült Arab Emirátusok Bin Majid Beach Resort
Ras Al Khaimah
A repülôtértôl kb. 90 km távolságra található, Ras Al Khaimah központjától pedig 20 km-re. Nyugodt környezetben, egy 2 km hosszú partszakasz mellett helyezkedik el, saját stranddal rendelkezik. Azoknak ajánljuk, akik önfeledt tengerparti pihenésre vágynak. 176 különbözô típusú szobával rendelkezik. A szobák ízlésesen, elegánsan berendezettek, egy részük a tengerre néz. Szoba felszereltsége (cabana): A szépen berendezett szobák a kertben találhatók, a medencére vagy a kertre néznek. Minibár (térítés ell.), légkondicionáló, SAT-TV, széf, telefon, tusoló/WC található bennük. Ellátás: félpanzió vagy felár ellenében all inclusive ellátás is kérhetô. Szolgáltatás, sport: étterem, több bár, kávézó, üzletek, 24 órás szobaszerviz, autóbérlés, kirándulások szervezése, 2 medence, gyermekmedence nyugágyakkal, napernyôkkel, edzôterem, asztalitenisz, röplabda, billiárd, jetski, tenisz, masszázs, ayurveda központ, bébiszitter szolgálat. Cabana kétágyas szoba okt. 1-dec. 26., félpanzióval jan. 5-ápr. 30. Részvételi díj / fô / 6 éj 125.000 All inclusive felár: 12.000 / fô / éj
dec. 27-jan. 4. 149.000 Szilveszteri vacsora: 62.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
The Cove Rotana Resort
Ras Al Khaimah
Az arab stílusban épült szállodát 2009-ben nyitották, a homokdûnéken, egy privát öbölben, a 600 m hosszú, homokos parton helyezkedik el, Ras Al Khaimah központjától kb. 8 km-re, a nemzetközi repülôtértôl pedig kb. 87 km-re. A kétemeletes villák, melyek egy arab erôdre emlékeztetnek, hatalmas, gyönyörû, ápolt kertben, pálmafák között találhatók. Hetente kétszer hotel busz közlekedik egy Dubai-i bevásárlóközpontba (térítés ell.). Szoba felszereltsége (classic): kb. 32 m2 alapterületû, elegáns, modern kényelmes berendezéssel, tusoló/WC, hajszárító, fürdôköpeny, házi papucs, síkképernyôs TV, rádió, telefon, internetcsatlakozó (térítés ell.), vasaló, légkondicionáló, minibár, széf, kávé/teafôzô, balkon vagy terasz, kilátással a szálloda kertjére. Ellátás: reggeli, térítés ellenében félpanzió, teljes panzió vagy all inclusive ellátás is kérhetô. Szolgáltatás, sport: éttermek (nemzetközi és mediterrán), 2 pool bár, lobby kávézó, bár, strand bár, 2 nagy alapterületû medence, a strandon napernyôk és nyugágyak, különbözô üzletek, szauna, gôzfürdô, jacuzzi, SPA részleg 7 masszázsteremmel, asztalitenisz, fitness központ, strandröplabda, kölyök klub, gyerekmedence, térítés ellenében: különbözô vízisportok, fitness tanfolyamok, 2 golfpálya a szálloda közvetlen közelében, bébiszitter szolgálat. Classic kétágyas szoba reggelivel
nov. 1-dec. 5., febr. 11-ápr. 22.
Részvételi díj / fô / 6 éj Félpanziós felár: 8.500 / fô / éj
dec. 27-jan. 4.
169.000 215.000 All inclusive felár: 27.500 / fô / éj
dec. 6-26., jan. 5-febr. 10., ápr. 21-30. 145.000 Szilveszteri vacsora: 58.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
Radisson BLU Resort
Sharjah
A repülôtértôl 20 km távolságra épült tengerparti szálloda. A kikötô és a hajógyár mellett, egy mólókkal védett, 300 m hosszú partszakaszon található, ahonnan Sharjah óvárosa néhány perc alatt elérhetô. A szállodából naponta busz közlekedik Sharjah városba, valamint egy Dubai-i bevásárlóközpontba. Szoba felszereltsége (standard): kb. 38 m2 alapterületû, 2012-ben felújították, komfortos, tusoló/WC, hajszárító, telefon, TV, internetcsatlakozó, légkondicionáló, minibár (térítés ell.), széf tartozik berendezéséhez. Ellátás: reggeli vagy felár ellenében félpanzió is kérhetô. (A szállodában nem szolgálnak fel alkoholt!) Szolgáltatás, sport: nemzetközi és kínai étterem, 2 szép medence, 2 gyermekmedence, a parton napernyôk és nyugágyak, játszótér, szauna, gôzfürdô, masszázs, edzôterem, teniszpálya, strandröplabda, különféle vízi sportok, szobaszerviz, egészségklub, WiFi. Standard kétágyas szoba nov. 1-21., reggelivel márc. 18-ápr. 10. Részvételi díj / fô / 6 éj 199.000 Félpanziós felár: 8.400 / fô / éj
nov. 22-dec. 26. 165.000
jan. 14-márc. 17., ápr. 11-30. 209.000 169.000 Szilveszteri vacsora: 45.500 / fô dec. 27-jan. 13.
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
29
Egyesült Arab Emirátusok Lou’Lou’ A Beach Resort
Sharjah
A repülôtértôl kb. 15 km távolságra található. Egyszerû, családbarát szálloda, közvetlenül egy szép, fehér homokos strandon helyezkedik el. Sharjah központja a híres kék bazárral kb. 3 km. 134 db, többféle típusú szobával rendelkezik. Szoba felszereltsége (standard városra nézô): kb. 23 m2 alapterületû, kellemes berendezésû, tusoló/WC, hajszárító, TV, rádió, telefon, internetcsatlakozó (térítés ellenében), légkondicionáló, minibár, széf, kilátással a városra. Ellátás: reggeli vagy felár ellenében félpanzió is kérhetô. (A szállodában nem szolgálnak fel alkoholt!) Szolgáltatás, sport: étterem nemzetközi és arab konyhával, medence, gyerekmedence, napozóágyak és napernyôk a parton, snack bár, ékszerbolt, egy kis árkád boltokkal, ajándékbolt, élôzene, szauna, jacuzzi, masszázs, strandröplabda, asztalitenisz, tollaslabda, darts, sakk, kis fitness terem, térítés ellenében: billiárd, szörf, katamarán, kajak. Standard városra nézô nov. 1-dec. 25., kétágyas szoba reggelivel jan. 4-ápr. 30. Részvételi díj / fô / 6 éj 139.000 Félpanziós felár: 7.500 / fô / éj
dec. 26-jan. 3. (7 éj) 159.000 Szilveszteri vacsora: 25.000 / fô
A RÉSZVÉTELI DÍJ tartalmazza: a 6 éjszaka szállást, a reggelit és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: repülôjegy (budapesti és bécsi indulással is foglalható), reptéri illeték, útlemondási biztosítás: 1,5%, vízumdíj: 19.900 Ft/fô, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (ajánlott): QBE Atlasz Classic módozata 550 Ft/fô/nap; Prémium módozata 720 Ft/fô/nap; Privileg módozata 920 Ft/fô/nap.
Dubai Szilveszter 2013 Köszöntse az új évet a „leg”-ek országában! Részvételi díjak repülôjeggyel Ft / fô Habtoor Grand Resort Hotel***** 589.000 Szilveszteri vacsora 149.000 Korai bejelentkezés 64.500 Ramada Plaza Jumeirah Beach Hotel***** 399.000 Szilveszteri vacsora Korai bejelentkezés 28.900 Regent Beach Resort*** 349.000 Szilveszteri vacsora Korai bejelentkezés 28.000 Möwenpick Hotel Jumeirah Beach***** 559.000 Szilveszteri vacsora 109.000 Korai bejelentkezés 59.000 Atlantis, the Palm Hotel***** 1.239.000 Szilveszteri vacsora 85.900 Ft-tól Korai bejelentkezés Alapárban Jumeirah Beach Hotel***** 1.029.000 Szilveszteri vacsora 275.000 Korai bejelentkezés 129.000 Al Murooj Rotana Hotel***** 539.000 Szilveszteri vacsora 62.000 Korai bejelentkezés 43.500 Metropolitan Deira Hotel**** 289.000 Szilveszteri vacsora 37.000 Korai bejelentkezés 19.900 Citymax Bur Dubai Hotel*** 239.000 Szilveszteri vacsora Korai bejelentkezés 13.500 Lou’Lou’ Beach Resort*** 319.000 Szilveszteri vacsora 23.500 Korai bejelentkezés Alapárban Radisson BLU Resort***** 369.000 Szilveszteri vacsora 45.500 Korai bejelentkezés 24.500 Bin Majid Beach Resort*** 299.000 Szilveszteri vacsora 62.000 Korai bejelentkezés 19.900 The Cove Rotana Resort***** 365.000 Szilveszteri vacsora 59.000 Korai bejelentkezés 23.900 30
A részvételi díjak tartalmazzák: a repülôjegyet budapesti indulással, egy átszállással a Turkysh Airlines menetrendszerinti járataival, a szállást 6 éjszakára, a reggelit (kivéve Bin Majid Beach Resort Hotel, ott félpanziót) és a reptéri transzfereket. A részvételi díjon felül fizetendô: reptéri illeték: kb. 69.000 Ft/fô, vízum: 19.900 Ft/fô, kötelezô szilveszteri vacsora a táblázatban megadottak szerint, útlemondási biztosítás 1,5%, ajánlott baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás (QBE Atlasz Biztosító Classic módozata 550 Ft/fô/nap, Premium módozata 720 Ft/fô/nap, Privileg módozata 920 Ft/fô/nap).
ELÔFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY! Október 15-ig történô foglalás és elôleg befizetése esetén 10% az alapárakból!!!