Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében lévő Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlanban kialakított gőzkabin jogi helyzetének rendezése, intézményi alapító okiratok módosítása Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Véleményező Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság, bizottság: Pénzügyi Bizottság Tárgy:
IV/4 Sorszám: Döntéshozatal módja:
Egyszerű szótöbbség A tárgyalás módja: Nyilvános ülés
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A Békési Fürdőért Közalapítvány lakossági felajánlásokból, pénzbeli adományokból, az alapító okiratában foglalt célokkal összhangban elhatározta, hogy az összegyűjtött forrásból a Körösi Csoma Sándor u. 14. sz. alatt lévő Fürdő területén gőzkabint alakít ki a tulajdonos Önkormányzat hozzájárulásával. A felújítás befejeződött, a gőzkabin a lakosok számára megnyílt. A Kuratórium határozata alapján a gőzkabin tulajdonjogát Békés Város Önkormányzatának ajándékozás címen átadja a gőzkabin üzemeltetése és fenntartása céljából. Békés Város Önkormányzata a felajánlott ajándékot köszönettel elfogadja, és egyben gondoskodik az új érték vagyonkataszterben és műszaki nyilvántartásokban történő átvezetésről. A Fürdő területe (Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14.; Békés belterület 1265 hrsz.) a Rendelőintézet alapító okiratában telephelyként van megjelölve, ennek megfelelően az átvett építmény számviteli nyilvántartása (mérlegben való megjelenítése) az intézmény feladata. A tulajdonjog megtartása mellett Békés Város Önkormányzata a beruházás értékét térítésmentesen átadja a Rendelőintézetnek, tekintettel arra, hogy a Rendelőintézet rendelkezik a működtetéséhez szükséges tevékenységi körrel (szakfeladattal). Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslatok elfogadásra. Határozati javaslatok: I.
Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete
1.) a Békési Fürdőért Közalapítvány által - a Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14. szám alatti ingatlanban - megvalósított gőzkabin tulajdonjogát ajándékozás jogcímén tisztelettel és köszönettel elfogadja, felhatalmazza Izsó Gábor polgármestert az ajándékozási szerződés, illetve a szükséges okiratok aláírására, 2.) a gőzkabint – az 1. pontban írt ajándékozási szerződés megkötését követően – üzemeltetésre átadja a Békési Kecskeméti Gábor Sport és Turisztikai Központ számára, melynek érdekében felkéri a Gazdasági Osztályt, hogy gondoskodjon a vagyonkataszteri nyilvántartás karbantartásáról és a gőzkabin bruttó értékének térítésmentes, üzemeltetésre történő átadásáról az üzemeltető Kecskeméti Gábor Kulturális Központ számára, 3.) Békés Város Képviselő-testülete Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet alapító okiratát a határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, az 1
intézmény számára a 2. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okiratot adja ki. 4.) Békés Város Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ alapító okiratát a határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, az intézmény számára a 4. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okiratot adja ki. 5.) Békés Város Képviselő-testülete a békési 1265 helyrajzi számú Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlan „Járóbeteg Szakrendelés: Balneológia” (gyógyfürdő) ingatlanrészét a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ közös használatába adja az 5. sz. mellékletben rögzített használati szerződés szerint. 6.) A Képviselő-testület az üzemeltető intézmények közötti Üzemeltetési szerződés jóváhagyásával Izsó Gábor polgármestert bízza meg. 7.) Békés Város Képviselő-testülete a gyógyfürdő megemelkedő üzemeltetési költségeit a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ költségvetési előirányzatát a 2013. III. negyedévi tájékoztatóban kívánja módosítani és önkormányzati támogatással kiegészíteni. Felelős:
Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző
Határidő:
értelem szerint.
Békés, 2013. augusztus 21. Izsó Gábor polgármester Jogi ellenjegyző
Pénzügyi ellenjegyző
2
1. melléklet
Alapító okiratot módosító okirat A Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet számára Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a 165/2012. (V.24.) sz. határozattal kiadott alapító okiratot a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdése felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat 2.C/ pontja [Az intézmény alaptevékenysége] helyébe az alábbi szövegrész lép: „Alaptevékenysége: Békés és körzete lakosságának járóbeteg szakellátása Békés és Mezőberény telephelyeken, védőnői, iskolaegészségügyi alapellátás Békés területén, gyógyfürdő szolgáltatás nyújtása. Gazdálkodik a használatába adott önkormányzati vagyonnal.” 2. Az Alapító Okirat 2.D/ pontjának [Az intézmény besorolása] feladatellátási funkciója megnevezését gazdálkodási jogköre megnevezésre módosítja. 3. Az Alapító Okirat 2.E/ pontját [Az intézmény típusa] egészségügyi intézmény-re módosítja. 4. Az Alapító Okirat 2.H/ pontja [Az intézmény vagyona] 1-3. sora helyébe az alábbi sorok lépnek: Helyrajzi száma Címe Megjegyzés Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központtal közös 5630 Békés, Kőrösi Cs. S. használatban 1265 u. 14. Járóbeteg szakrendelés: Fizikoterápia az intézmény kizárólagos használatában Járóbeteg szakrendelés: Fogadóhelyiségek az intézmény kizárólagos használatában 5. Az Alapító Okirat 4.A,/ pontjában a Munka törvénykönyve hivatkozása 2012. évi I. törvényre módosul. 6. Az Alapító Okirat 165/2012. (V.24.) sz. határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirat záradéka helyébe az alábbi záradék lép: „Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 2012. május 29-én kelt, 165/2012. (V.24.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával fogadta el.”
Az alapító okiratot módosító okiratot Békés Város Önkormányzata __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával hagyta jóvá.
Békés, 2013. augusztus ___. PH polgármester
jegyző
2
Képviselő-testülete
2. melléklet
Alapító okirat a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet számára Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet számára az alábbi alapító okiratot adja ki:
1.
Alapító A/ Alapító Neve
Békés Város Képviselő-testülete
Székhelye
5630 Békés, Petőfi u. 2.
Alapító határozat száma
42/1994. (II. 10.)
Alapítás ideje
1994. 03. 01.
B/ Fenntartó Békés Város Önkormányzata 5630 Békés, Petőfi u. 2. C/ Irányító és felügyeleti szerv Békés Város Önkormányzata és szervei 5630 Békés, Petőfi S. u. 2. Belső ellenőrzés tekintetében: Békési Kistérségi Társulás 5630 Békés, Petőfi S. u. 2. Alapított intézmény
2. A/
Neve
Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 1
2. melléklet
5630 Békés, József A. u. 5.
B/
Székhelye
C/
Közfeladata
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 89. §-a alapján: járóbeteg-szakellátás
Alaptevékenysége:
Békés és körzete lakosságának járóbeteg szakellátása Békés és Mezőberény telephelyeken, védőnői, iskolaegészségügyi alapellátás Békés területén, gyógyfürdő szolgáltatás nyújtása. Gazdálkodik a használatába adott önkormányzati vagyonnal.
D/
Besorolása gazdálkodási jogköre Számlavezető pénzintézet Bankszámlaszáma Adónyilvántartási száma
E/ Típusa Szakágazat F/ Törzsadatai Törzsszám KSH statisztikai számjel KSH területi számjel G/
H/
Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv ERSTE BANK HUNGARY ZRT. 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26. 11998707-04606828-00000000 15 343 109 2 04
egészségügyi intézmény 862200 343105 15343109-8622-322-04 0409760
Működési területe Békés város, valamint járóbeteg szakellátást nyújt Bélmegyer, Csárdaszállás, Kamut, Köröstarcsa, Mezőberény, Murony, Tarhos lakosságának. Mezőberény területén fizio- és mozgásterápiás szakellátás Az intézmény vagyona Az alapító által az intézmény rendelkezésére bocsátott, korlátozottan forgalomképes önkormányzati törzsvagyon: 2
2. melléklet
Helyrajzi száma
Címe
Megjegyzés Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia
1265
5630 Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14.
2339
5630 József A. u. 5.
a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központtal közös használatban
Járóbeteg szakrendelés: Fizikoterápia az intézmény kizárólagos használatában Járóbeteg szakrendelés: Fogadóhelyiségek az intézmény kizárólagos használatában rendelőintézet
5630 Békés, Vásárszél Bőrgyógyászat, u. 2. pszichiátria Az intézmény ingó vagyona felett a vagyonleltár szerint rendelkezik. A tárgyi eszköznek minősített ingóságok beszerzéséről, selejtezéséről, értékesítéséről a fenntartó hozzájárulásával dönthet. 3922/1
3.
Az intézmény tevékenységei Megnevezés
Szakfeladat száma
A/ Alaptevékenységek Járóbetegek gyógyító szakellátása 8622111 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása 8622121 Járóbetegek gyógyító gondozása 8622131 Járóbetegek egynapos ellátása 8622141 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 8690311 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 8690321 Foglalkozás-egészségügyi szakellátás 8622321 Fizikoterápiás szolgáltatás 8690371 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás 8690411 (Védőnői szolgálat) Iskola- és ifjúsági egészségügyi ellátás 8690421 Fürdő és strandszolgáltatás 9329111 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, 6800021 üzemeltetése 6800022 A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgálat ellátása területi ellátási kötelezettséget vállaló, vállalkozó háziorvosok (házi gyermekorvosok, fogorvosok) útján, szerződés alapján történik. A vállalkozó orvosok számára infrastruktúrát biztosít. 3
2. melléklet
B/ Vállalkozási tevékenységek Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, 6800023 üzemeltetése A vállalkozási tevékenységek aránya nem haladhatja meg az intézmény költségvetési kiadásainak 5 %-át. 4.
Foglalkoztatási jogviszonyok A/ A dolgozókra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény B/ Magasabb vezetők, vezetők jogállása, kinevezésének rendje Az intézmény vezetője - Magasabb vezető beosztású dolgozó - Békés Város Önkormányzata bízza meg pályázat útján 5 év határozott időre Az intézményvezető helyettese - Magasabb vezető beosztású dolgozó - Az intézmény vezetője bízza meg pályázat útján 5 év határozott időre Az intézmény gazdaságvezetője - magasabb vezető beosztású dolgozó - Békés Város Polgármestere nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre
Békés, 2013. augusztus ___.
polgármester
jegyző
Záradék Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 2012. május 29-én kelt, 165/2012. (V.24.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával fogadta el.”
4
3. melléklet
Alapító okiratot módosító okirat A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ számára Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a 201/2013. (V.30.) sz. határozattal kiadott alapító okiratot a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdése felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat 2.E/ pontjában a szakágazat száma 910500 számú szakágazatra módosul. 2. Az Alapító Okiratban 2.F/ pontjában a KSH statisztikai számjel a szakágazat változása miatt a 15583563-9105-322-04 számra módosul. 3. Az Alapító Okirat 2.I/ pontja [Åz intézmény vagyona] 1265/A/1 helyrajzi számú, 5630 Békés, Kőrösi Cs. s. u. 14. sz. alatti Uszoda megnevezésű sorát 1265 helyrajzi számú 5630 Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti Uszoda: az intézmény kizárólagos használatában, Balneoterápia: a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény És Rendelőintézettel közös használatban megnevezésre módosítja. 4. Az Alapító Okirat 3. pontjában [Az intézmény alaptevékenységei] a Közösségi, társadalmi tevékenységek megnevezésű, 940000 számú szakfeladat jogszabályváltozás miatt törlésre kerül. 5. Az Alapító Okirat 201/2013. (V.30.) sz. határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirat záradéka helyébe az alábbi záradék lép: „Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ 2013. március 28-án-én kelt, 201/2013. (V.30.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával fogadta el.” Az alapító okiratot módosító okiratot Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával hagyta jóvá. Békés, 2013. augusztus ….. PH polgármester
jegyző
4. melléklet
Alapító okirat a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ számára Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. A/
B/
C/
2. A/
B/
Alapító Alapító Neve Békés Város Képviselő-testülete Székhelye 5630 Békés, Petőfi u. 2. Alapító határozat száma 177/2007. (V. 24.) 2007. július 1. Alapítás ideje Fenntartó Békés Város Önkormányzata 5630 Békés, Petőfi u. 2. Irányító és felügyeleti szerv Békés Város Önkormányzata és szervei 5630 Békés, Petőfi u. 2. Belső ellenőrzés tekintetében: Békési Kistérségi Társulás 5630 Békés, Petőfi u. 2. Alapított intézmény Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport Neve és Turisztikai Központ Kecskeméti Gábor Kulturális Központ Rövid neve 5630 Békés, Jantyik u. 23-25. Székhelye
C/ Közfeladata
A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 73-74. § a) pontja alapján közművelődési tevékenységek támogatása, közművelődés feltételeinek biztosítása
Alaptevékenységei
Békés város közművelődési, közösségi életének szervezése, koordinálása, a városi ünnepségek lebonyolítása, az önszerveződő művelődési közösségek működéséhez közösségi tér biztosítása, a város turisztikai arculatának kialakítása. Gazdálkodik a használatába adott önkormányzati vagyonnal.
D/ Besorolása gazdálkodási jogköre önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Ellátja az önállóan működő Békés Városi Püski Sándor Könyvtár és Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum megállapodásban rögzített gazdálkodási feladatait. Számlavezető ERSTE BANK HUNGARY ZRT. 1138 Budapest, pénzintézet Népfürdő u. 24-26. Bankszámlaszáma 11600006-00000000-25170777 11600000-00000000-34059724 Adónyilvántartási 15583563 2 04 száma közművelődési intézmény E/ Típusa Szakágazat 910500 F/ Törzsadatai Törzsszám 583561 KSH statisztikai 15583563-9105-322-04 számjel KSH területi számjel 0409760 G/ Működési területe Békés város közigazgatási területe H/ Feladatellátási helyek Neve Székhely: Kulturális Központ
Címe 5630 Békés, Jantyik u. 23-25.
Megjegyzés
Sportcsarnok és sportudvar
5630 Békés, Jantyik u. 23-25.
az általános iskolával közösen
Általános iskolai aula
5630 Békés, Jantyik u. 21-25.
az általános iskolával közösen
Üdülőközpont Uszoda Sportpálya Kishajó-kikötő
Dánfok 5630 Békés, Kőrösi Cs. u. 14. 5630 Békés, Szarvasi u. 34. Dánfok, Körös-part
2
I/
Az intézmény vagyona Az alapító által az intézmény rendelkezésére bocsátott korlátozottan forgalomképes önkormányzati törzsvagyon: Helyrajzi száma Címe Megjegyzés 0631., 0722., Határozatlan idejű Dánfok, Kishajó-kikötő 0723. üzemeltetési jog 0762 Békés, Csatorna Strand 6929/50 1265
5612/A/1
5612/A/4
5612/B/1 3917/1
Békés -Dánfok
Üdülőközpont Uszoda: az intézmény kizárólagos használatában Balneoterápia: A Békés Városi Egyesített 5630 Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézettel közösen 5630 Békés, Jantyik u. 23-25. Kulturális Központ: az intézmény kizárólagos használatában 5630 Békés, Jantyik u. 21-25. Általános iskolai aula: az általános iskolával közös használatban Sportcsarnok és sportudvar: 5630 Békés, Jantyik M. u. 21-25. az általános iskolával közös használatban 5630 Békés, Szarvasi u. 34.
Sportpálya
Az intézmény ingó vagyona felett a vagyonleltár szerint rendelkezik. A tárgyi eszköznek minősített ingóságok beszerzéséről, selejtezéséről, értékesítéséről a fenntartó hozzájárulásával dönthet. Az intézmény tevékenységei 3. Szakfeladat Megnevezés száma A/ Alaptevékenységek Közművelődési tevékenységek és támogatásuk
9105011
Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése
9105021
Alkotóművészeti tevékenység
9003001
Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatási tevékenység
9329191
Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása
9313011
Nemzeti ünnepek programjai
8411911
3
Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
8411921
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
8230001
Civil szervezetek program- és egyéb támogatása
8903021
Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
9004001
Mindenféle máshová nem sorolt szabadidős szolgáltatás
9329181
Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás
8559311
Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
8559321
Kulturális képzés
8552001
Egyéb távközlés
6100021
Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás
8210001
Postai, futárpostai tevékenység
5300001
Éttermi, mozgó vendéglátás
5610001
Könyv-kiskereskedelem
4700011
Egyéb kiskereskedelem
4700091
Egyéb vízi szállítás
5000021
Szállítást kiegészítő egyéb tevékenység
5220091
Szállodai szolgáltatás
5510001
Üdülői szálláshely-szolgáltatás
5520011
Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás
5520021
Kempingszolgáltatás
5530001
Rendezvényi étkeztetés
5621001
Kölcsönzés, operatív lízing
7700001
Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás
7900001
Edzőtáborok működtetése és fejlesztése
9311011
Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
9311021
Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása Fogyatékossággal élők szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenysége és támogatása Vidámparkok üzemeltetése
9313011
Egyéb szórakoztató létesítmény üzemeltetése
9321091
Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás
9329111
Táncterem működtetése
9329121
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
6800021 6800022
Halászat, haltenyésztés
0300001 4
9313021 9321021
B/ Vállalkozási tevékenységek Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
6800023
A vállalkozási tevékenységek aránya nem haladhatja meg az intézmény költségvetési kiadásainak 5 %-át. 4. Foglalkoztatási jogviszonyok A/ A dolgozókra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény B/ Magasabb vezetők, vezetők jogállása, kinevezésének rendje Az intézmény vezetője - Magasabb vezető beosztású dolgozó - Békés Város Önkormányzata nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre Az intézményvezető helyettese - magasabb vezető beosztású dolgozó - az intézmény vezetője nevezi ki 5 év határozott időre Az intézményvezető gazdasági helyettese - magasabb vezető munkakörű dolgozó - Békés Város Polgármestere nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre. Békés, 2013. augusztus____
polgármester
PH
jegyző
Záradék Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ 2013. május 30-án kelt, 201/2013. (V. 30.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___.) számú határozatával fogadta el.
5
5. melléklet Használati szerződés (t e r v e z e t) Amely létrejött egyrészről Békés Város Önkormányzata (5630 Békés, Petőfi u. 2.; adószáma: 15725060-2-04; képviseli: Izsó Gábor polgármester), mint a megállapodással érintett ingatlan tulajdonosa és az érintett intézmények fenntartója (a továbbiakban: Fenntartó), Másrészről a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet (5630 Békés, József Attila u. 5.; adószáma: 15343109-2-04; képviseli: Dr. Gulyás Zsuzsanna igazgató főorvos)
(a továbbiakban: Rendelőintézet), valamint Békés Városi Kecskeméti
Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ (5630 Békés, Jantyik u. 23-25.; adószám: 15583563-2-04; képviseli: Koszecz Sándor igazgató) (a továbbiakban: Kulturális Központ) (Rendelőintézet és Kulturális Központ együtt a továbbiakban: Üzemeltetők) között a békési 1265 helyrajzi számú Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlanban lévő beltéri meleg vizes medencék és gőzkabin hasznosítása tárgyában. ELŐZMÉNYEK A Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlant a tulajdonos Békés Város Önkormányzata 4 részre osztotta meg, melyből
Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia megnevezésű,
Járóbeteg szakrendelés: Fizioterápia megnevezésű,
Járóbeteg szakrendelés: Fogadóhelyiségek megnevezésű ingatlanrészt alapító okirata szerint és ténylegesen a Rendelőintézet használ;
Uszoda megnevezésű ingatlanrészt a Kulturális Központ üzemelteteti.
A Balneoterápia ingatlanrészben A „Békési Fürdőért” Közalapítvány gőzkabint építtetett, amit Békés Város Önkormányzata tulajdonába adott, melynek üzemeltetése szintén a szerződés tárgyát képezi. A működési tapasztalatok és az OEP finanszírozás alapján az ingatlanrészek üzemeltetésére a Felek használati szerződést kötnek az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint: 1) Békés Város Önkormányzata, mint a megállapodásban érintett intézmények fenntartója a Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia ingatlanrészt a Rendelőintézet és a Kulturális Központ közös használatába adja. 2) A használat mértéke: Az ingatlanrészt a) hétköznap 0600 – 1400 között a Rendelőintézet 1
b) hétköznap 14
00
5. melléklet órától, hétvégén és ünnepnapokon az uszoda nyitvatartási
idejében a Kulturális Központ üzemelteti. 3) A gőzkabint kizárólagosan a Kulturális Központ üzemelteti. 4) A használat módja: Az Üzemeltetők az általuk használt időszakban az ingatlanrész megközelítését saját ingatlanrészükön keresztül biztosítják, váltáskor a saját ingatlanrészük felőli bejáratokat zárják. Üzemeltetők egymás dolgozói számára a közös működtetéshez szükséges mértékű ingatlanhasználatot (átjárás) a saját dolgozóra vonatkozó vagyon és kártérítési felelősség szerint biztosítják. 5) Üzemeltetők a használat és a költségmegosztás részletes szabályait a Fenntartó által jóváhagyott külön megállapodásban rögzítik. 6) Jelen használati szerződés az Üzemeltetők alapító okiratainak módosításával és törzskönyvi bejegyzésével, valamint a szükséges működési engedélyek meglétével válik hatályossá és határozatlan időre szól. 7) A Felek megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, s csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre. A felek jogvitájuk rendezésére kikötik a Fenntartó székhelye szerint illetékes bíróság illetékességét. 8) Jelen használati szerződést a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá. Békés, 2013. augusztus 30. Békés Város Önkormányzata Izsó Gábor polgármester
Egyesített Egészségügyi Intézmény
Békés Városi Kecskeméti Gábor
és Rendelőintézet
Kulturális, Sport és Turisztikai Központ
Dr. Gulyás Zsuzsanna
Koszecz Sándor
igazgató főorvos
igazgató
Ellenjegyzem: 2