EGY TITKOS PARLAMENTI VÁLASZTÁS SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN (1872)

Szilágyi László EGY TITKOS PARLAMENTI VÁLASZTÁS SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN (1872) A dualizmus kori parlamenti választások törénete a magyar történettudo­ mány és publicisztika egyik kedvelt témája. A nyílt választásokon alkalmazott etetés-itatás, korrupció, hatalmi erőszak, az élő, (néha holt) lelkek s szavazataik vásárlásának történeteit sokrétűen vizsgálta, elemezte és bírálta egyaránt a kortárs politikus, újságíró, és a jelenkor történésze. Talán éppen ezért nem lesz érdekte­ len, ha a levéltári források megszólaltatásával most a "másik oldalt", egy elfejtett, az országban ritka kivételként, és sokak szemében törvénytelenül alkalmazott tit­ kos szavazás eseményeit ismerjük meg. Az egységes Német Császárság létrejöttével, a cseh trialista elképzelések kudarcával, 1872-re megszilárdult az Osztrák Magyar Monarchia, az 1867-es k i ­ egyezéssel létrejött dualista államberendezkedés. Ezzel együtt új megvilágításba került a magyar politikai pártok kiegyezéssel kapcsolatos álláspontja is. Kérdé­ sessé válhatott az a politikai választóvonal, amely a kiegyezés elfogadása vagy el­ utasítása szerint sorolta a magyar politikusokat a jobb- illetve a baloldalra. A ki­ egyezést támadó, és ebben Magyarország beolvasztásának a veszélyét látó Bal­ középpel és a 48-as párttal együtt megbomlottak a kiegyezést védelmező Deák­ párt sorai is. Lónyay Menyhért miniszterelnök az ellenzék letörésével próbálta ezt a folyamatot feltartóztatni, s egy erős kormánypárt kialakítására tett kísérletet. Mivel az ellenzék, azon belül is a 48-as párt bázisát inkább a parasztság, az ipa­ ros, valamint az egykori kis- és középbirtokos nemesség adta, a kormány 1872es választójogi törvényjavaslata az adóhátralékosok választójogból való kizárásá­ val, az országgyűlési ciklus időtartamának háromról öt évre történő emelésével leginkább ezt a réteget gyengítette, s a Deák-párt pozícióit kívánta megszilárdí­ tani. Az ellenzék obstrukciója azonban megakadályozta a törvényjavaslat elfoga­ dását; az uralkodó ezek után feloszlatta a parlamentet, és 1872. szeptember l-re új országgyűlést hívott össze. 1

Pártok és programok A kortársak számára világos volt az 1872-es június-júliusi országgyűlési választások tétje és jelentősége. Tóth Vilmos belügyminiszter szerint, "az ered­ mény - ha kedvezőtlenül üt ki - nem csak az eddigi viszonyok végleges megszi­ lárdítását, a kivívott reformok további fejlődését kockáztatná, hanem kihatna ez az ország, sőt az egész birodalom sorsára..." Sejteni lehetett, hogy a régi formá­ ban (az 1865-től kialakult pártok színeiben) és a régi keretek között (a szélesebb 2

választójogot biztosító 1848. évi V. tc. alapján) talán utoljára csapnak össze az el­ lenfelek, és döntenek a magyar választópolgárok a kiegyezés és a dualista rend­ szer mellett, vagy az ellen. A választások előestéjén, a pártok bomlási folyamata Szabolcsban is érez­ tette hatását és - a megyei politikai elit baloldali beállítottságából következően inkább a Deák-párt kompromisszumkészségét erősítette. A Deák-párt 1872. feb­ ruár 28-i Nagykálióban tartott értekezletén kinyilvánította, hogy 1872-ben (tehát egy évre) az elvi különbségek fenntartásával hajlandó a baloldallal szövetkezni. Az együttműködés csupán a helyi közigazgatás korszerűsítésére, "lehető legjobb" működésére korlátozódott volna, s nem vonatkozott országos jelentőségű politi­ kai kérdésekre. A képviselőjelöltek közül is a jobboldal politikusai hangsúlyozták a poli­ tikai palettán bekövetkezett változások jelentőségét és egy erős, közjogi acsarkodástól távol álló, szociális, gazdasági és vallási programot hordozó liberális párt megalapításának szükségességét. Gr. Keglevich István - 1872-ben a nyírbogdányi választókerület képvise­ lőjelöltje - egy brossurát szentelt ennek a gondolatnak, kiemelve, hogy "a közjo­ gi vita... mely olyannyira fenntartotta az országgyűlést reformátori működésében, végtére túlélte magát; meddősége ma már a baloldal nagy része és igen kiváló tagjai által is el van ismerve..." A kiegyezési törvény szilárd alapjára építi tehát programját és liberális szellemben fogalmazza meg a törvényhozás előtt álló leg­ fontosabb feladatokat: az egyház és az állam teljes szétválasztását (a Vallásügyi Minisztérium megszüntetését), a polgári házasság bevezetését, korszerű közokta­ tási rendszer kiépítését az egyházak aktív közreműködésével, az egyenes adók emelését, azok igazságosabb felosztásával, az Osztrák Nemzeti Banktól függet­ len magyar pénzforgalom biztosítását, a honvédelem kérdésében a technikai osz­ tályok fejlesztését és felszerelését, egy tisztképző iskola alapítását, közlekedés­ ügyben az addigi kamatbiztosítási redszer eltörlését és egy közlekedésügyi bizott­ ság felállítását. Elképzelése szerint^ ez a bizottság határozná meg, melyek az or­ szágos jelentőségű kő- és vasutak. Építésük feladata az államra hárulna, míg a v i ­ déki utak kiépítésének és fenntartásának terhe, az állam szellemi "talán a kezde­ ményezés idejében, részben anyagi istápolása mellett", az egyes megyékre és v i ­ dékekre. Mit nyerhet ezzel egy közlekedési szempontból hátrányos helyzetű ré­ gió? Keglevich túlzottan derűlátó véleménye szerint a kamatbiztosítási rendszer­ ben valamennyi vidék egyenlő arányban járult a költségekhez, így ennek eltörlé­ se önmagában is könnyebbséget jelent a vasúttal nem rendelkező vidékeknek. Végül javaslatai kiterjednek az országgyűlés munkájának felgyorsítására (nyil­ vánvalóan a klotűr bevezetésével), a felsőház újjászervezésére és a választójogi reformra is. A választójog egyetlen feltételeként "a szellemi képzettséget" (az ír­ ni-olvasni tudást) határozná meg. Ez a megyében 17130-ról (a lakosság 6,4%-a) 28334-re (10,7%) emelte volna a választójogosultak számát, a magyarországi át­ lagnak (6,7% és 10,8%) megfelelően.* Keglevich politikai elképzeléseit nehezen lehet valamely korabeli párt ál3

4

5

láspontjával egyértelműen azonosítani. A program, a korabeli modernizációs igé­ nyeknek megfelelően, a közoktatás, a gazdaság (különösen a közlekedésügy) és a közigazgatás terén a korábbinál nagyobb szerepet szán az államnak. Álláspont­ ja vallásügyben és a választójog kérdésében ugyanakkor az akkori ellenzéki, l i ­ berális programmal mutat rokonságot. A nemzetiségi kérdésben pedig nemcsak a Deák-párt, de az ellenzék programjától is eltérő, radikális elképzelést fogalmaz meg: a kiegyezés legnagyobb hiányossága és gyengesége szerinte abban a tény­ ben rejlik, hogy a megegyezés Magyarország és az uralkodóház, nem pedig a két állam népei között jött létre. Elsősorban a Lajtán túli népek mozgalmától félti a monarchia egységét és szinte fenyegetően vázolja fel ennek lehetséges következ­ ményeit: "...a Lajtán túli nemzetek egymás közti viszonyában uralkodó ziláltság előbb-utóbb könnyen hozhatja Magyarországot azon válságos helyzetbe, hogy saját biztonsága és függetlensége megóvása tekintetéből kényszerítve leend ma­ ga feloldani ama frigyet."? Keglevich nem fogadja el a magyarországi nemzetisé­ gek politikai egyenjogúsításának gondolatát, de felismeri, hogy Magyarország függetlensége, integritása és a Lajtán túli nemzetiségi követelések egy részének kielégítése között szoros összefüggés van. Ez kimondatlanul a cseh trialista el­ képzelések, az osztrák-szláv kiegyezés elfogadását is jelenthette, és ennyiben a hangadó magyar politikusok között kivételes álláspontot képviselt. A nyírbogdányi képviselőjelölthöz hasonlóan, egy szilárdabb politikai rendszer és pártstruktúra kialakításának lehetőségét ismerte fel 1872-ben egy má­ sik jobboldali politikus, akit a megerősödő nyíregyházi Deák-párt léptetett fel képviselőjelöltként: gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök! Lónyay egy erős, az ellenzék egy részét is beolvasztó és (Keglevichtől eltérően) szigorúan az 1867. évi X I I . tc. alapján álló párt kialakítására tett kísérletet. Ebben a kísérletben helye lehetett egy baloldali beállítottságú város mandátuma elhódításának is. (1869-ben egyhangúlag választották meg Nyíregyházán a Balközép jelöltjét Vidliczkay Jó­ zsefet, Lónyay 1872-es ellenfelét.) A fogadókészség - legalábbis a szavazók egy részéről - megvolt. A miniszterelnök megválasztásától sokan remélték a város szerencsecsillagának felemelkedését. A város speciális érdekeit, céljait - mint pél­ dául megyeszékhellyé válásának tervét - elvileg egy olyan befolyásos politikus, mint Lónyay sikerrel képviselhette volna. A városi jobboldal nem habozott, hogy a közjogi kérdés helyett a pártok szavazótáborának megosztottságát ezzel az új retorikával, "a város érdekeire" hivatkozva használja ki. A választópolgároknak országos politikai kérdések helyett elsősorban szűkebb pátriájuk érdekeit kellene szem előtt tartani, szólt finoman a figyelmeztetés még az alapvetően ellenzéki be­ állítottságú Szabolcs című lapban is: "maradjunk hajlékunkban, s dolgozzunk en­ nek lakályosabbá tételén." A propaganda nem is maradt teljesen hatástalan, s a városi Deák-párt jelentős megerősödéséről írnak a korabeli lapok. A jobboldal álmai azonban nem váltak, nem válhattak valóra. A megyei 8

9

közvélemény és a baloldal nagy része továbbra is kitartott a közjogi ellenzékiség mellett, s ez eleve behatárolta a Deák-párt politikai mozgásterét és győzelmi esé­ lyeit még jóval a választások előtt. 1872. április 2-án a dadái járás baloldali pártjának Sóstón tartott értekez­ lete a turini remetének küldött üdvözlő távirattal mutatta meg elkötelezettségét a függetlenségi eszme mellett. Az értekezleten jelenlevők a képviselőházhoz is kér­ vényt intéztek, amelyben - az általános szavazatjog életbeléptetéséig - az 1848. évi V. tc-ben deklarált választójog kiterjesztését, a három éves ciklus fenntartását, a vesztegetéseket sújtó törvényjavaslat, valamint az összeférhetetlenségi törvény­ javaslat elfogadását kérték még az ülésszak befejezése előtt. A megyei baloldal egyúttal rendezte saját sorait is: a szigorú pártfegyelem jegyében a járás vala­ mennyi baloldali tagja tartozott saját nézeteit az értekezlet határozatainak aláren­ delni! Az értekezleten Bónis Barnabást jelölték alispánnak, s vezetésével, ápri­ lis végén, a baloldal egyértelműen elhatárolta magát a megyei Deák-párttól és az együttműködés lehetőségétől." Az 1872. május 2-án tartott tisztújító választáso­ kon a baloldal teljes győzelmet aratott. Ajobboldal kompromisszumos elképzelé­ seinek kudarca teljes volt: május 4-től a megyei közgyűléseken Deák-pártiak nem vettek részt! 10

12

Május, június folyamán a Deák-párt, a Balközép és a 48-as párt befolyá­ sosabb hívei kerületi értekezleteken választották meg képviselőjelöltjeiket. (Nyír­ egyházán pl. a Deák-kör május 11-én alakult meg Bodnár István elnöklete alatt, kb. 300 fős taglétszámmal. Június elején már zászlókitűzési ünnepély, tarackdur­ rogás, zene, dobpergés és szűnni nem akaró éljenzés tudatta a város lakóival, hogy a párt képviselőjelöltje gr. Lónyay Menyhért.) A három párt képviselőjelöltjein kívül más, önjelölt politikus indulására nem kellett számítani. Ennek magyarázata nem csak a magyar politikai rendszer­ ben, hanem a választási eljárásban is keresendő. Az 1848: V. tc. 35. §-a szerint ugyanis a képviselőjelölteknek a választási győzelemhez a szavazatok általános többségét kellett megszereznie. Relatív többség esetén újabb fordulóra került sor, az aránylag legtöbb szavazatot kapott képviselőjelöltek között. A választások mi­ nél gyorsabb lebonyolítása - anyagi és közbiztonsági okok miatt is - általában a képviselőjelölteknek, a mögöttük álló politikai erőknek s a választóknak is érde­ kében állt, így a törvény 27.§-a adta lehetőséggel, amely szerint bármely válasz­ tónakjoga volt egy jelöltet megnevezni, nem éltek. Abaloldal képviselőjelöltjeinek politikai tervezetei közül csak Vidliczkay József programjáról tudunk részleteket. Szabolcsban is ismertek voltak a Balkö­ zép bihari pontjai (a delegáció intézményének, a közös minisztériumoknak a megszüntetése, a magyar hadsereg, pénz- és kereskedelem ügyek függetlensége, Magyarország függetlenségének diplomáciai elismertetése), valamint az Orszá­ gos 48-as párt 1872 januárjában megfogalmazott programja (az 1867-es törvé­ nyek eltörlése, perszonálunió, teljes megyei, városi, községi önkormányzat, a 13

14

nemzetiségek egyenjogúsága, a virilisek előjogának megszüntetése, a hivatalok betöltése pályázatok és versenyvizsgák útján, az általános és titkos szavazati jog bevezetése, képviseleti alapon álló felsőház). Hatásukról, fogadtatásukról azon­ ban nem szólnak a források, így csak feltételezhetjük, hogy a programokból - kü­ lönösen a 48-as párt legliberálisabb és legdemokratikusabb célkitűzéseiből - a képviselőjelöltek annyit és úgy hangsúlyoztak, amennyit jónak láttak. Vidliczkay például, az elmúlt ciklusról tartott 1872. május 9-i képviselői beszámolójában közjogi alapról bírálta az országgyűlés és a kormány tevékenységét, de reformel­ képzeléseivel gyakorlatilag még az 1867. évi X I I . tc. talaján állt. Az általánossá­ goknál maradva, az önálló pénzügyet és bankrendszert, a honvédség fejlesztését, iparpártolást, a közoktatás javítását határozta meg fő célként. A választójogi tör­ vényjavaslattal kapcsolatos parlamenti felszólalásában pedig radikálisabb, a vá­ lasztójogot lényegesen szélesítő javaslatok nélkül támadta a kormány elképzelé­ sét. Mindez, a Deák-párti Keglevich programjával együtt, azt mutatja, hogy a közjogi ellentéten túl, a szembenálló pártok politikusainak reformtervezetei ro­ kon vonásokat mutattak, vagyis a választók szimpátiája és későbbi szavazata gyakran nem a programnak, hanem a politikus személyének, tekintélyének, az "elvi következetesség" tiszteletéből fakadó és őt körülövező nimbusznak szólt. Mindezek mellett a választások kimenetelét befolyásolhatta választók és válasz­ tottak társadalmi helyzete, esetleges érdekazonossága, valamint az érdekérvénye­ sítés korlátozottabb vagy szabadabb lehetősége is. Ahhoz, hogy ezeknek a tényezőknek a súlyát felmérhessük, magát a vá­ lasztási rendszert (a választói névjegyzékek összeállításának módját), a választá­ si előkészületeket és a választások menetét kell megvizsgálnunk. 15

16

A választási rendszer 1872-ben még az 1848. évi V. tc. szerint került sor a választások megszer­ vezésére és lebonyolítására. A törvény értelmében a törvényhatóságokra két fon­ tos feladat hárult: egyfelől a törvényhatóság területének felosztása választókerü­ letekre, a törvény 5.§-ában meghatározott követszám szerint, másfelől a válasz­ tás lebonyolítására, a választási ügyek kezelésére hivatott Központi ("Középpon­ ti") Választmány megalakítása. Szabolcs, az 5.§ értelmében, a szűkebb (Erdély nélküli) Magyarország 377 követe közül hatot, Nyíregyházával, mint önálló kö­ vetküldési joggal felruházott - de nem törvényhatósági jogú - városok egyikével, hét képviselőt mondhatott magáénak. Ennek megfelelően került sor a vármegye területének hat, Nyíregyházával együtt hét választókerületre való felosztására: létrejött a kisvárdai, nagykállói, nyírbátori, nyírbogdányi, tiszalöki, nádudvari és a nyíregyházi kerület. Eredetileg a törvényalkotók Magyarország területén átlagosan 30000 lé-

lek után számítottak egy képviselőt, és 1848-ban még Szabolcsban is (a bizony­ talan nyíregyházi adatok nélkül számolva) 30003 főre jutott egy mandátum.'? Ma­ gyarországon ez a mutató (a szűkebb, Erdély és Horvátország nélküli, terület 338 követével számolva) 1870-re valamivel több mint 34100 főt jelentett, Szabolcs­ ban pedig átlagosan 37941 lakost. (Részletes adatokkal szolgál az 1. számú táb­ lázat.) A nyíregyházi és a nádudvari választókerület kivételével a szabolcsi kerü­ letek lélekszáma jelentősen meghaladta a magyarországi átlagot, ami a megye v i ­ szonylag kedvező demográfiai helyzetét éppúgy illusztrálja, mint a politikai ér­ dekérvényesítés országos átlagnál korlátozottabb és egyre szűkülő lehetőségeit! A lélekszámban és a községek számában megmutatkozó kerületek közöt­ ti különbség (a megyén belüli egyenetlenség) abból fakad, hogy a megyei Köz­ ponti Választmány a választókerületek határainak meghúzásakor 1872-ben - a de­ mográfiai változásokat figyelmen kívül hagyva - a régebbi gyakorlatot, az 1848as felosztást követte. Ez a felosztás - teljesen indokoltan - nem a községek és puszták számszerűen arányos elosztását, hanem a községek lélekszámát vette f i ­ gyelembe, és akkor, megközelítően azonos és az országos átlagnak megfelelő lé­ lekszámú választókerületek kialakítását eredményezte. 1848 óta azonban jelen­ tősen növekedett a megye lakosságának száma, és ez a növekedés a megyén be­ lül meglehetősen egyenetlen volt: legjelentősebb a nagykállói kerületben (55,2%), legkisebb mértékű a nádudvari kerületben (19,5%) és Nyíregyházán (28,1%). A kerületek megváltozott demográfiai rangsorához nem igazították a ke­ rületek határait, s ez önmagában, akaratlanul is a nádudvari és a nyíregyházi ke­ rület súlyát növelte. A kerületek területi kiterjedésében megmutatkozó különbség, a kisebb (kevesebb községet felölelő) választókerületek így éppen Nádudvar és Nyíregyháza számára további előnyöket rejtett magában: a választási eljárás gyorsabb, a választási költségek a törvényhatóságok számára, a korteshadjárat költségei a jelölt számára alacsonyabbak, a meggyőzés eszközei hatékonyabbak lehettek. 18

A választókerületi beosztás vita tárgyát 1872-ben nem képezte, és a Köz­ ponti Választmányokhoz benyújtott kérvények közül is csak egy utalt néhány "tiszalöki kerülethez tartozó" királytelki lakos illetéktelen nyíregyházi összeírá­ sára, és kérte választójoguk megvonását. A nyíregyházi Központi Választmány arra az 1869. április 2-i 6847. számú belügyminiszteri rendeletre hivatkozott, amely szerint Királytelek a nyíregyházi kerülethez tartozott, és a kérvényt elu­ tasította. A Központi Választmányok megalakulásának és legfontosabb teendőinek - a választójogosultak összeírására hivatott küldöttségek kinevezésének, az össze­ írásokkal kapcsolatos fellebbezések elbírálásának, a végleges választói listák el­ készítésének és Belügyminisztériumhoz történő felküldésének - határidejéről a Belügyminisztérium valamennyi törvényhatóság kormányzóját értesítette. Esze19

rint, a törvény 13.§-a értelmében, a Központi Választmányok első ülésére április 22-én, a választók összeírására május 13-tól május 26-ig, a fellebbezések elbírá­ lásárajúnius 8-ig, a választásokra pedig június utolsó hetében került volna sor. A kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a választásokat a Deák-párti több­ ségű kerületekben minél előbb rendezzék meg. A Belügyminisztérium nem elé­ gedett meg azzal, hogy az ellenzék kampányát és szervezkedési lehetőségét ezzel az eszközzel szorítsa minél szűkebb korlátok közé. Tóth Vilmos belügyminiszter április 4-i bizalmas levelében szólította fel a törvényhatóságok vezetőit, hogy elő­ re jelöljék ki a Központi Választmányok tagjait, s állapodjanak meg az összeíró küldöttségek tagjairól a Deák-párthoz tartozó "tevékenyebb és befolyásosabb bi­ zottsági tagokkal", még az április 22-i közgyűlés előtt. Mindemellett 1316. sz. körlevelében tudatta a vármegyék "közönségével", hogy a főispánok a választá­ sok során a legnagyobb szigorral fognak őrködni a rend felett, felfüggesztik állá­ sukból a részrehajló, hanyag vagy vétkes tisztviselőket, és ellenük vizsgálatot indítanak. (Ellentmondás nincs a bizalmas utasítások és a nyilvános körlevél között, csak a részlehajlás fogalmát kell "megfelelően" értelmezni!) A megyei baloldal május 2-i, tisztújító választásokon aratott elsöprő győ­ zelme és a lassan mozduló bürokrácia azonban szertefoszlatta a Belügyminiszté­ rium terveit. A megyei Központi Választmány első ülésére csak május 14-én, 3 héttel a Belügyminisztérium által tervezett időpont után került sor, a nyíregyházi választmány pedig még később, május 21-én kezdte meg az érdemi munkát. Rá­ adásul mindkét választmány tévesen állapította meg a választójogosultak össze­ írásának határidejét is. Akár a politikai szándék játszott közre, akár az 1848: V. tc. 12. és 13.§-nak értelmezési nehézsége, a tévedés 10 nappal hosszabbította volna meg az összeírások határidejét. Ezt a "tollhibát" Tóth Vilmos belügyminiszter sem nézhette tétlenül: mivel a választójogi törvény 12.§-a szerint az összeírások kezdeti határnapja "a Központi Választmány általi kitűzésétől számítva" 21 nap­ nál rövidebb, 30 napnál hosszabb nem lehetett, a Belügyminisztérium utasította a választmányokat, hogy az összeírásokat a megyében június 4-től 17-ig, Nyíregy­ házán pedig június 10-től 23-ig tartsák. A választásokra így is a legkésőbb ke­ rült sor a szűkebb (Erdély nélküli) magyarországi megyék között. (A vármegyei kerületekben július 8-án, Nyíregyházán pedig július 15-én.) A megyei Központi Választmány, az összeíró küldöttségek és a választási bizottságok összetétele sem a Belügyminisztérium mindent Deák-párti színekre festő álmait tükrözte. A megyei Központi Választmány első ülésén Bónis Barna­ bás alispán elnökletével 34-en vettek részt. A választmányban a nemesi szárma­ zású birtokos réteg és az értelmiség jobbára baloldali, függetlenségi érzelmű tag­ jait találjuk. Számuk 1848-ban még 80 volt. A csökkenés mögött okként való­ színűleg nem a politikai akarat, hanem a népképviseleti rendszer megszilárdulá­ sa, az érdektelenség, a rossz, járhatatlan utak és a májustól megszaporodó mező­ gazdasági munkák okozta nehézségek húzódhatnak meg - a választmány ülésein 1872-ben a legritkább esetben jelentek meg a tagok teljes létszámban. 20

21

22

23

24

25

26

A nyíregyházi Központi Választmány taglétszáma érthetően kevesebb volt (11 fő) s társadalmi-politikai szempontból is összetettebb képet mutatott: el­ nöke Bodnár István, a városi Deák-kör vezetője, s tagjai is jobbára Deák-párti­ ak! A Központi Választmányok az eskütételt követően, még első ülésükön ki­ jelölték az összeíró küldöttségek tagjait. A megyei választmány 3-3 összeírási szakaszra bontotta a vármegye választókerületeit. A szakaszokba kirendelt három tagú küldöttségek feladata volt a választójogosultak összeírása. Nyíregyházán, a három küldötthöz (Juhász Mihály elnök, Nikolszky Mátyás és Korponay János), a választójogosultság könnyebb megállapítása érdekében, Oltványi Endre adó­ ügyi előadó csatlakozott. A küldöttség úgy tűnik megtisztelő, de terhes feladat lehetett. Ajelöltségről többen betegségükre, elfoglaltságukra, nehéz anyagi körül­ ményeikre hivatkozva lemondtak, így a Központi Választmányok több esetben kívülállókra bízták a munkát. Ezt az eljárást a Belügyminisztérium, a nyíregyhá­ zi Központi Választmány kérésére, jóváhagyta. A küldöttségről történő lemon­ dásnak, az új tagok kijelölésének lehettek politikai okai is. Szoboszlai Pap József, a nagykállói választókerület 2. összeírási szakaszá­ nak elnöke számára a küldetés elfogadása "... sok előleges aggodalomra, sok lel­ ki tűnődésre adott okot...", mert "...a legközelebbi összeírás éppen ezen szakasz­ ban nem a törvénynek, hanem csakis a népszerűsödésnek alapján lévén végrehajt­ va... a használat által felbátorított sok százakra menő jogosulatlanok kihagyását, zúgolódását vonandja maga után..." Kormánypárti, szabadelvű politikus írta ezeket a sorokat! Krasznay Gábor és több nyíregyházi baloldali politikai szándékot sejtett a városi összeíró küldöttség elnöki posztján történt változás mögött, s gyanúját a belügyminiszterrel is megosztotta. A nyíregyházi Központi Választmány a Bel­ ügyminisztériumhoz írt levelében a vádakat visszautasítja: Juhász Mihály elnök "öregségi állapota és fogbaj okozta nehéz szójárása" miatt mondott le az elnök­ ségről, a Központi Választmány pedig, miután a Belügyminisztériumtól erre fel­ hatalmazást kapott, nem egy választmányi tagot, hanem Krúdy Gyula ügyvédet (az író édesapját) választotta elnökké. A kinevezésre Krúdy Gyula - egyébként jobboldali-politikai beállítottságától - teljesen függetlenül került sor, szakmai szempontok alapján. A választmány hangsúlyozta, hogy a politikai kérdést nem élezi ki, s nem követi pl. az 1869. évi gyakorlatot, amikor a pártjelvényeket a vá­ lasztmány tagjai még hivatali tevékenységük alatt is "cégér gyanánt" viselték. Az ellenzéki bírálatok szerint azonban ezt az objektivitást nem sikerült a gyakor­ latban megvalósítaniuk. A nehezen létrejövő összeíró küldöttségek az összeírás pontos napjáról a munka megkezdése előtt értesítették a községek elöljáróit és segítségükkel - fal­ ragaszok, tanyabírók, "naponként megeresztendő dobszó", templomok előtti va­ sárnapi felolvasások révén - a falvak lakosságát. A szabolcsi Központi Választ27

28

29

30

mány a küldöttség előtt személyesen megjelenők összeírását rendelte el, a tör­ vényhatóságok többségéhez hasonlóan. (Egy-egy falu választójogosultjai utóla­ gosan az összeírási időszak 3 utolsó napján, az összeírási szakaszok első helyén említett községekben jelentkezhettek.) A küldöttség mindenkit, aki a rendelke­ zésükre álló adatok, vagy a jelentkezők által felmutatott igazolványok alapján eleget tett a törvényben meghatározott választójogi feltételeknek, felvett a válasz­ tók 3 példányban összeállított névjegyzékébe. Külön jegyzéket készítettek az előttük megjelent, de választásra nem jogosult lakosokról. Panasszal a későbbi­ ekben, június 24-ig csak ők, a küldöttség előtt megjelent állampolgárok élhettek a Központi Választmánynál. Mindenki csak abban a választókerületben élhetett jogával, ahol állandó lakása volt. A választási eljárásnak talán egyetlen olyan mozzanata sem volt, amely részben az 1848. évi V. tc. pontatlan fogalmazása, részben a tapasztalatok hiánya, részben a politikai szándék következtében ne került volna viták és bírálatok ke­ reszttüzébe. Ezek a tényezők természetesen szétválaszthatatlanul egybefonódtak: a megyei és a városi Központi Választmány a törvény többféle értelmezési lehe­ tőséget rejtő szövegében többször is az önigazolás eszközére talált, így módosít­ va a kormány által megszabott politikai mozgásteret. Az első nehézséget az összeírás pontos ideje jelentette: az időpontról szó­ ló értesítést több község elöljárói a küldöttség megérkezése előtti napon kapták kézhez. Különösen kirívó volt a napkori eset. A nyírbogdányi választókerület küldöttsége 1872. június 14-én 15 órára tűzte ki az összeírások kezdetét Napkor községben. Az erről szóló értesítés csak 15-én éjjel 1/2 1-kor érkezett meg, így nem csoda, hogy a küldöttség teljesen vá­ ratlanul toppant be 14-én, s ráadásul 2 óra múlva már tovább is állt. Ennek "kö­ szönhette" a falu, hogy mindössze 37 jogosult neve került fel a listákra. A község bírája szerint: "...ezen hallatlan eljárás... talán abban leli magyarázatát, hogy ezen község lakosai legnagyobb részben a Deák-párthoz tartoznak. "A napkoriak egé­ szen a Belügyminisztériumig elmentek panaszukkal, s nem hiába: a Belügymi­ nisztérium elrendelte a pótösszeírást. Bírálat érte a megyei választmányt a küldöttségek előtti személyes meg­ jelenés (valójában a törvény szövegével összhangban álló) kötelezővé tétele mi­ att is. Szoboszlai Pap József korábban már idézett levelében pl. arra hívja fel a fi­ gyelmet, hogy a törvény a személyes szót nem említi. A probléma nem hermeneutikai szőrszálhasogatás: a távolmaradás megállapíthatatlan mértékben csökkent­ hétté a statisztikailag kimutatható választójogosultak számát, hiszen a távollévők, a későbbiekben, a fellebbezések alkalmával, sem kérhették a választójog meg­ adását. Akisvárdai választókerület 2. szakaszának küldöttsége pl. jelentésében ar­ ról írt, hogy az összeírás napján a kisvárdai heti vásár miatt sokan nem jelen­ tkeztek. Szoboszlai számára is feltűnő volt a Balmazújvároson jelentkezők cse­ kély száma. (Ezt a mezőgazdasági munkáknak, valamint annak tulajdonította, 31

32

33

hogy a küldöttség feladata nem a régi összeírás lemásolása, hanem új összeírás elkészítése volt.) Ha a nagyobb arányú passzivitást az egész vármegye vonat­ kozásában is bizonyítani lehetne, akkor új megvilágításba kerülne a választások története, hiszen a névtelen választójogosultak indolenciája legalább annyira be­ folyásolta a választások sorsát, mint a kormány és a megyei hatóságok tevékeny­ sége - hallgatásuk engedte a mérleg gyakran középen ingadozó nyelvét a jobb­ vagy a baloldal javára billeni. (A megye választóközönségének közömbössége, vagy idegenkedése nem új jelenség. A választójogosultak országos átlag alatti aránya 1848-ban szintén ezzel lehet összefüggésben.) A megyei és városi hatóságok, a Központi Választmányok főszerepet ját­ szottak a választójogi kategóriák pontos megállapítása kapcsán is. Hogyan, mi­ lyen szempontok szerint értelmezték, értelmezhették az 1848: évi V. tc-ben rög­ zített választójogi kategóriákat 1872-ben? Kik rendelkeztek választójoggal a 20 éven felüli férfi lakosság körében? Az 1848. évi V. tc. 1. §-a ezt a jogot azoktól, "kik annak eddig gyakorla­ tában voltak" nem vette el. A törvény tehát kimondatlanul, mégis egyértelműen kizárta a régi előjogon alapuló választói jogból a 20. életévüket még be nem töl­ tött nemesi fiatalokat, s így az 1848 után felnőtté váló nemesi származású nem­ zedékeket is. így értelmezték a törvényt az új választójogi törvény alkotói és lé­ nyegében a nyíregyházi Központi Választmány tagjai is. A választmány rendel­ kezése szerint régi jog címen az szavazhatott, aki 1848-ban nemesként 18. élet­ évét betöltötte. Városi polgárok esetében elegendőnek tartották a régi polgári ok­ levél felmutatását, vagy egyszerűen azt, hogy az illetőt városi polgárként ismerték! A megyei Központi Választmány ezzel szemben, az addigi gyakorlat­ nak megfelelően és a vármegyék többségéhez hasonlóan - a törvény szövegének kötetlenebb értelmezése szerint - minden 1848 után felnőtté váló nemesi szárma­ zású állampolgár választójogosultságát elfogadta, s ezzel a választók számát, az egykori kiváltságos réteg lecsúszott egzisztenciájú, elszegényedett rétegével bő­ vítette. A megyei politikai elitnek ebben a döntésében szerepet játszhatott az egy­ kori nemesség összetartozásának, az "una eademque libertás" elvének tisztelete, de még inkább a liberális politikai elvek érvényesítésének igénye. E gondolatkör jegyében az eredeti, reformkori célkitűzéssel merőben ellentétesnek tűnt minden olyan eljárás, amely éppen a magyar polgári átalakulásban meghatározó szerepet játszó nemességet korlátozta volna politikai jogaiban. A választójogi törvény 300 ezüst forint értékű ház, illetve föld kategóriá­ jával kapcsolatban is nehézségek merülhettek fel, s különösen nagyok voltak a különbségek az összeíró küldöttségek által meghatározott, úrbéri értelemben vett 1/4 telek nagyságát illetően. A nyíregyházi Központi Választmány az 1848: évi V. tc. 2.§-a szerinti in­ gatlanok értékének meghatározásakor az 1868. évi X I I . tc. 7. 8. 9.§-át és az 1868. 34

35

36

37

évi XLIV. tc. 429.§-át tartotta irányadónak, s így az ingatlanok értékét az ingat­ lan után fizetett adó százszorosával tette egyenlővé. 300 ezüst Ft értékű föld ese­ tében a földadó 5 Ft-ot tett k i . Ez az eljárás megfelelt a kormány új választójo­ gi törvényjavaslatában megfogalmazott elveknek. A vármegyei választmány az ingatlan értékének megállapítását a küldöttségekre bízta. A küldöttségek határoz­ ták meg a helyi elöljárók segítségével az 1/4 telek nagyságát is. Ennek vármegyei átlaga 11 hold volt és a 6-tól 15 holdig terjedő országos arány középértékének fe­ lelt meg. A megtelepedett kézművesek, kereskedők, gyárosok kategóriájával kap­ csolatban is pontosította a törvény szövegét a nyíregyházi Központi Választmány. E szerint megtelepedett gyárosnak, kereskedőnek, iparosnak számították azokat, akiket "lakosként felvettek és akik a kórház részére eső telepítési díjat le is fizet­ ték", gyár vagy kereskedelmi telep tulajdonosai voltak, iparosként pedig egy se­ géddel rendelkeztek. Egy segéddel dolgozó iparosnak tekintették azt, akinek - az 1868: évi X X V I . tc. 6.§-a és az ezzel kapcsolatos 1869. évi belügyminisztériumi utasítások értelmében - segédjét a személyes kereseti adóba bejegyezték, vagy legalább 100 Ft évi jövedelem után fizetett adót. Ez a rendelkezés lényegében ismét megfelelt a kormány törvényjavaslatá­ nak és az 1874-ben elfogadott választójogi novellának, amely 105 Ft évi jövede­ lem utáni államadóhoz köti a jogosultságot. A megyei választmány ebben az esetben is az összeíró küldöttségek tag­ jaira bízta a feltételek vizsgálatát, akik általában megelégedtek azzal, ha - a hely­ beli elöljárók nyújtotta információ szerint - az iparos huzamosabb ideig egy se­ géddel dolgozott. Ennek adózási hátterét és kritériumait nem firtatták. A jogbővítés lehetőségét nyújtotta a megyei kerületekben a saját földbir­ tokból vagy tőkéből eredő "100 ezüst forint évenkénti állandó és biztos jövede­ lem" megállapítása is. Ebbe a kategóriába kerülhettek pl. a kisvárdai kerületben azok, akik évi 6 Ft adót fizettek, vagy (házukkal és a kerttel együtt) 4 hold föld birtokosai voltak! Értelmiségi foglalkozás révén a megyében, a városban (ahogy az ország egészében) jövedelmükre való tekintet nélkül választójogosultak lettek a lelké­ szek, segédlelkészek, községi jegyzők és tanítók. Összességében tehát elmondható, hogy Nyíregyháza és a vármegyei kerü­ letek meglehetősen ellentétes gyakorlatot követtek a választójogosultság kritéri­ umainak meghatározásakor. A nyíregyházi választmány több ponton az ország­ gyűlési többség által támogatott, de az ellenzék obstrukciója következtében tör­ vényerőre nem emelkedett 1872-es választójogi törvényjavaslat szellemében ér­ telmezte az 1848. évi V. tc-et. Ez az eljárás Tóth Vilmos belügyminiszter hallga­ tólagos beleegyezésével találkozott. Dodonai utasítása szerint a reklamációk, fel­ szólamlások tárgyalásánál a városnak az 1848: évi V. tc. pontjait kellett szem előtt tartania. (A kulcskérdés a "hogyan" lett volna, erről azonban az utasítás nem 38

39

40

41

42

43

44

szólt.) Az adózás figyelembevétele a választójogosultság meghatározásakor, a vármegyei Központi Választmány eljárásával szemben, a választójog szűkítését eredményezte, s hozzájárult Nyíregyházán a választójogosultak számának előző választási évhez (1869) viszonyított csökkenéséhez. A Központi Választmányok, és az összeíró küldöttségek, választásokat befolyásoló jelentőségét mutatja az elkészült ideiglenes névjegyzékek további sorsa is. A közszemlére kitett listák ellen a "szükséges okiratokkal felszerelve", bárki felszólalhatott, kérhette a választójog megadását éppúgy, mint mások vá­ lasztójogának törlését. A "szükséges okirat" általában a községi hatóságok bi­ zonylata volt. 1872-ben a kérvények és fellebbezések egész áradatával kellett a választ­ mányoknak megküzdenie. Az előzmények után érthető, hogy különösen sok (szá­ mításaim szerint 716) reklamációt intéztek a nyíregyházi választmányhoz. Ez csaknem a választójogosultak számának (1562 fő) fele, és jóval több, mint a me­ gyei választmányhoz benyújtott kérvények száma. A választójog megadását kér­ ték 66-an, ebből mindössze 7 kérvényt fogadtak el. Mások választójoga ellen 605-en szólaltak fel, s ebből 432 esetben a kérelemnek a választmány helyt adott, és a megtámadott polgár nevét törölték a választójogosultak listájáról! 43 esetben a kérvényeket hamis aláírással nyújtották be, két kérelmező neve pedig eleve sze­ repelt a választójogi listákon, így a választmány érdemben nem foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Megdöbbentően sok kérelem (az összes kérvény 84,5%-a), tehát mások választójoga ellen irányult! Ráadásul a választmány is sokkal gyak­ rabban élt a választójog megvonásának, tagadásának lehetőségével, mint a vá­ lasztójog adományozásával vagy megerősítésével. Míg az előbbi az összes kére­ lem 68,6%-ára (az érdemben nem tárgyalt iratokkal együtt 74,9%-ára), addig az utóbbi csupán 25,1%-ára vonatkozott. A választók egy része tehát mindent meg­ tett annak érdekében, hogy a politikai küzdelem még a szavazás napja előtt eldől­ jön. Ebben a "játékban" méltó partnernek bizonyult a Központi Választmány, mert nem kétséges, hogy a kérvények elbírálása nem minden esetben az objekti­ vitás és a pártatlanság magasztos elveinek felelt meg. A megyei választmány 33. számú határozatában pl. nemes Gucsályi Lász­ ló, ifjabb Molnár Károly és Gyenge István nyírbogáti lakosok számára a válasz­ tójogot - bár gazdái hatalom alatt álltak - "régi jog" címén megadta. Nem sokkal később (41. számú határozat) Gombos Imre dombrádi töltésőr esetében a gazdái hatalom már kizáró ok volt. A választmány döntése természetesen ellentmondott az 1848: évi V tc-nek is. Az értelmiségi kategória meghatározásának módja is a régi jogon válasz­ tók arányának növekedését eredményezte. Nagy Lajos kisvárdai lelkésznek Cserniczky József és Lucza György díjnokra vonatkozó törlési kérelmét pl. a vá­ lasztmány azért fogadta el, mert őket az értelmiségi rovatba államhivatalnokok 45

címén írták be, s "a törvény ily kvalifikációt nem ismer." Természetesen így a nemesi származású megyei tisztviselői kar alacsony fizetésű rétege is csak régi jogon nyerhetett választójogosultságot. Még ellentmondásosabb volt a választmánynak a községi hatóságokkal szemben követett eljárása. Többen panaszt emeltek az anarcsi, ajaki, bezdédi, karászi, tiszaeszlári elöljárók ellen a Központi Választmánynál, mert a fellebbezéshez szükséges ada­ tok kiszolgáltatását megtagadták. Ezekben az esetekben a választmány vizsgála­ tot kért az alispántól. Előfordult, hogy a helyi hatóságok az adatok kiszolgálta­ tásában igen készségesek voltak - vesztükre. Több Komoró községi elöljáró bizo­ nyította például, hogy két helybeli lakos nem ütötte meg a választójogosultság mértékét. A választmány törölte őket a névjegyzékekből, de az iratokat az elöljá­ róság elleni vizsgálat érdekében áttette az alispánhoz, "miután fennforog a gya­ nú, hogy a küldöttséget félrevezették." Több esetben az elöljáróságok ehhez hasonló sikeres közreműködését nem követte vizsgálat. Ennek pontos okairól - érthetően - a források nem beszél­ nek, így csak feltételezhetjük, hogy a helyi hatóságok tevékenységének elbírálá­ sakor politikai szempontokat is érvényesítettek. A Központi Választmányok döntéseivel elégedetlen állampolgárok petíci­ ói a Belügyminisztériumba érkeztek. Krasznay Gábor pl. nem kevesebb, mint 242 nyíregyházi baloldali lakos részére kért szavazati jogot, de a minisztérium a vá­ lasztmány korábbi eljárását helyben hagyta, ugyanis a feliratok július 14-én érkeztek meg (1 nappal a választás előtt), így "tárgyalás alá nem voltak vehetők." A vármegyei kerületekben a fellebbezések sorsát alapvetően befolyásolta, hogy a választmányhoz beérkezett kérvények tárgyalásának befejezése (július 3.) és a megyei választások időpontja (július 8.) között csupán 5 nap állt rendelke­ zésre. A fellebbezések elbírálásához szükséges választmányi jegyzőkönyvek csak július 7-én érkeztek meg a Belügyminisztériumba! Tóth Vilmos belügyminisz­ ter elveszítve türelmét, a rendelkezésére álló beadványok alapján - érdekes mó­ don - most meg tudta hozni a maga döntését: 144 kisvárdai és tuzséri lakos szá­ mára adta meg a választójogot. (ABelügyminisztérium nyilván a balpárti választ­ mány által kihagyott Deák-párti lakosokat kívánta választójoggal jutalmazni.) A sebtiben hozott döntés "pontosságát" valószínűleg hűen példázza, hogy Borkó György kisvárdai lakos részére azért adta meg a választójogot, mert nevét "tollhibából" tévesen írták be Bakó Györgyként a választók lajstromába, s egyébként Borgó György (sic!) kétségkívül választóképes. A Belügyminisztérium ugyanak­ kor az esetleges téves döntésekért a felelősséget, az iratok késedelmes - egyéb­ ként törvényben határidőhöz nem kötött - felterjesztése miatt, a Központi Vá­ lasztmányra hárította. 46

47

48

49

50

51

Mindez a korábbi nagyszámú kérvénnyel együtt azt mutatja, hogy Sza­ bolcsban érdemes volt a fellebbezési joggal élni, s a nagyszámú hiba ellenére az állampolgárok bizalma a választási rendszer egészének törvényességében nem in­ gott meg. A vizsgálódás másik tanulsága azonban ennél súlyosabb: a beadvány­ ok, közöttük a törlési kérelmek nagy száma, valamint a petíciókkal kapcsolatos döntések átgondolatlansága a rendszer korrumpálódásának, későbbi legitimációs válságának közös morális felelősségét mutatják: a választójog elbírálása a kor­ mány, a vármegye és az állampolgár számára is a politikai harc lehetséges terepe volt. A belügyminisztériumi korrekciókkal véglegesített névjegyzékekről, a megyei választójogosultak számáról, a választójogi kategóriák arányairól az 1. számú táblázat szolgál részletekkel, az országos adatok tükrében. A statisztika mindenképpen igazolta a megyei hatóságok liberális állás­ pontját a választójogi törvény értelmezésével kapcsolatban: a megye választójo­ gosultjainak aránya 1848 óta lényegében 6% körül stagnált, miközben az orszá­ gos átlag 8-10%-ról 6%-ra esett le. Ugyanakkor megmutatkozik a megye társa­ dalmi struktúrájában rejlő tipikus vonás: a kuriális, közép- és kisbirtokos nemes­ ség nagy számának következménye, a régi jogosultak országos átlagot messze meghaladó aránya az egyik, a paraszti réteg gazdasági erőtlensége, az ingatlan ka­ tegória országos átlag alatti aránya a másik oldalon. Az összeíró küldöttségek jogértelmezési ügyessége jelentős számú, 4-5 holdas kisbirtokos réteget emelt a választójogosultak körébe (1869-ben a jövede­ lem kategóriába még csak 922 fő, a választójogosultak 5,6%-a, 1872-ben már 1328 fő, 7,7%-a tartozott. A nádudvari kerületben pl. 36-ról 223-ra nőtt számuk!) Ez a növekedés és a régi jogosultak számának, arányának 4384-ről (26,9%) 5644re (32,9%) történő emelkedése azonban összességében nem eredményezhette a megyei választójogosultak arányának növekedését: az ingatlan kategória arányá­ nak csökkenése, az 1869-es 56,7%-ról az 1872-es 48%-ra, az előnyt semmivé tet­ te. A vármegyei választókerületek egymáshoz viszonyított aránya is módo­ sult. A nádudvari kerület első helyét - hála a nagy számú kisnemesnek - még őriz­ te, visszaesett azonban Nyírbogdány és Nagykálló. Nyírbátor stabilan állt a 6-5. helyen, a kisvárdai, nyíregyházi és a tiszalöki kerület választóinak száma 1848hoz viszonyítva viszont jelentősen nőtt. Ha a rangsort a kategóriák gazdasági­ szellemi súlyának szempontja szerint vizsgáljuk, akkor Nyíregyháza jelentőségét kell kiemelni: az ingatlannal rendelkező választójogosultak aránya a nyíregyházi kerületben a legmagasabb (81,2%) és értelmiségi hivatás révén is itt nyerték el legtöbben a választójogot (10%). A megye választóinak szociológiai helyzete és politikai beállítottsága kö­ zött nem lehet egyértelműen párhuzamot vonni, mégis általában a nagyszámú ne52

1. számú táblázat A választójogosultak száma, aránya és jogcíme 1872-ben

Választókerület

Közsé­ gek és puszták

Népes­ Ingatlan ség 1870-ben

Tiszalök

25

41247

Nyírbogdány

1719

Kéz­ műves­ ség

Kereske­ delem

Gyár

Jöve­ delem

Értel­ miség

Régi jog

478

Összesen

A kerület la­ kosságának %ában

2565

6,2

121

3

37

99

108

8

204

100

771

1902

5

29

223

75

1814

3454

10,5

15

152

126

887

2390

5,9

26

38139

743

76

Nádudvar

8

32851

1143

170

Nyírbátor

32

40234

1081

129

-

Nagykálló

21

49582

685

125

1

39

216

132

929

2127

4,3

394

163

746

3130

7,5

Kisvárda

42

41635

1583

187

1

56

1

21896

1268

20

2

57

40

156

19

1562

7,1

155

265584

8222

828

7

241

1328

860

5644

17130

6,4

A vármegye választójogosultjainak %-ában

48

4,8

0,04

1,4

7,7

5,0

32,9

100

509591

41198

539

69564

69564

44165

88025

769001

66,3

5,3

0,07

9,0

9,0

5,7

11,4

100

Nyíregyháza Összesen Magyarország

11552622

A választójogosult ak %-ábari

_J

_J

6,6

mesi származású kisbirtokos réteg az ellenzéki baloldal szavazótáborát erősítette. (Ne feledjük: a kuriális falvak különállását 1871-ben szüntették meg!) Mindez azonban csak elmélet a kortársak számára. A győzelmet csak fur­ fangos, kemény harc árán lehetett megszerezni. A választások A választások időpontját a megyei választmány július 8-ra, a nyíregyházi választmány 15-re tűzte ki. A megyei választásokra a kerületek székhelyein, a nyíregyházi választásra az új városházánál került sor, a választmányok által kije­ lölt 4 tagú választási elnökség előtt. Az elnökség a választások napján a pártok ál­ tal megnevezett 2-2 bizalmi férfival egészült k i , munkájukat, a választójogosul­ tak személyazonosságának megállapítása érdekében, esetenként a falvak elöljárói is segítették. A rend fenntartása érdekében a kisvárdai, a nyírbátori, a nádudvari kerü­ letben nagy létszámú (1-2 század) katonaság kirendelését látták célszerűnek a vá­ lasztási elnökök. A nyíregyházi választáson a 2 párt hívei között a Korona Szálló délnyugati sarkától a városháza piacra néző nagy kapujáig rendőri, illetve katonai kordon biztosította a rendet. Az elnökök üdvözlő szavait követően a pártok megnevezték képviselője­ löltjeiket, sor kerülhetett a szavazatok leadására. Az 1848. évi V. tc. 32. §-a szerint: "A szavazás a szavazó nevének a kül­ döttség általi feljegyzésével, s valamint a szavazatok összeszámítása is nyilván történik." A kérdés csak az, hogy a "nyilván" szón a választási eljárás nyilvános­ ságát, ellenőrzését értették, vagy pedig a szóbeli szavazást? A törvényhatóságok közül néhány 1872-ben a demokratikusabb értelmezés lehetőségét ismerte fel a törvény szövegében. Az 1872-75-ös országgyűlés irományai között egy kimuta­ tás megjelöli azokat a megyéket és városokat, ahol titkos szavazást rendeltek el: Győr, Pest-Pilis-Solt, Heves és Külső-Szolnok megyéket, Győr, Komárom, Eger, Kecskemét, Szatmárnémeti, Gyöngyös városokat. A kimutatás azonban nem minden részletében ugyanazokat a törvényhatóságokat jelöli meg, ráadásul Sza­ bolcs vármegyét sem találjuk a listákon, így ezek pontossága kétséges. Pedig a szabolcsi választások története is ebből a szempontból kap különös jelentőséget! A vármegyei választmány, az országos és a nyíregyházi gyakorlattal ellentétben, megvalósította az Országos 48-as párt egyik célkitűzését: június 19-i 8. sz. hatá­ rozatával titkos szavazást rendelt el a hat vármegyei kerületben azért, hogy "az országszerte nagymérvet öltött vesztegetések lehetőleg korlátoztassanak, és a vá­ lasztópolgárok szabad akaratnyilvánítása biztosíttassék." Székely Benedek, Nagy János és Gál Elek választmányi tagok dolgozták ki a titkos szavazás lebonyolításának részletes tervét. E tervezet értelmében a sza53

54

55

vazás öt láb (1,58 m) hosszú és egy hüvelyk (2,634 cm) átmérőjű pálcákkal tör­ tént. A választó, miután a küldöttség előtt megjelent, s nevét feljegyezték, az el­ nöktől egy pálcát kapott. Egyedül lépett a tégla- vagy deszkafallal, függönnyel el­ választott szavazóhelyiségbe és az ott felállított, a képviselőjelölt nevével és párt­ jának színével jelölt ládák egyikébe dobta botját - voksát. (A Deák-párt színe ál­ talában a vörös, baloldaliaké a fehér. A tiszalöki választáson a Deák-párti Kállay Gusztáv "zöld tartályán" arany színnel díszelgett a Kállay név, Szomjas József vörös színű ládáján fehér táblára vörös színnel írták a balközép párti politikus nevét.) Egy láda a tervek szerint 5200 bot, vagyis - a kisvárdai választókerület kivételével - bármely választókerület összes szavazatának befogadására alkalmas lett volna. A választási jegyzőkönyvek tanúsága szerint az elkészült ládák nem ér­ ték el a kívánt nagyságot: a szavazás során a kisvárdai, tiszalöki, és nyírbátori vá­ lasztásokon használt ládák több ízben megteltek. Több szavazópálcát ekkor a bi­ zalmi férfiak jelenlétében az elnök vezetésével kivettek, és megszámolva a vég­ ső összesítésnél az illető képviselőjelölt részére könyveltek el. Tiszalökön a kivett pálcákat egy másik ládába zárták, Kisvárdán azonban a fel nem használtak közé tették, ami azt mutatja, hogy itt, elegendő szavazóbot sem állt rendelkezésre. A ládákat szabvány szerint felnyitható fedéllel, oldalukon 5 láb magasságban egy vízszintesen vágott, 6 láb (1,8 m) hosszúságú, másfél hüvelyk (3,9 cm) szélessé­ gű perselyszerű nyílással és 3 lakattal kellett ellátni. A nyílás alatt a pálcák leen­ gedésére egy 6 hüvelyk (15,8 cm) széles deszka szolgált. A lakatok kulcsai közül egy az elnöknél, a másik kettő a "pártbeli bizalmi férfiaknál" volt. Ha a ládákban a pálcák fennakadtak, az elnöknek, a két bizalmi jelenlétében jogában állt a ládát kinyitni, és a pálcákat megigazítani. A szavazás végével a pálcákat - a törötteket nem véve figyelembe - nyilvánosan összeszámolták. 56

57

58

A botok és a szekrények elkészítésének feladata a választmány elnökére, Bónis Barnabás alispánra hárult. A szavazóhelyiségek felállítása pedig a kerüle­ tek választási elnökeinek gondja volt. A titkos választás teljes költségei a megyé­ ben 2359 Ft 18 kr-t tettek ki, s ezzel jóval meghaladták azt a 296 Ft 22 kr-os öszszeget, amelyet a Belügyminisztérium a maga költségvetéséből hajlandó volt fedezni. A választási költségek kérdése később hosszan elhúzódó pereskedés forrása lett a ki nem fizetett vállalkozók és a választási elnökök, a választási el­ nökök és a Központi Választmány, az alispán, végül az alispán és a belügyminisz­ ter között! A kacifántos történet végül az 1876. évi X X V I . tc. 3.§-ával zárult, amely felhatalmazta a belügyminisztert, hogy "Szabolcs megyében 2093 Ft, He­ ves és Külső-Szolnok t.e. vármegyékben pedig 2360 forintnyi fedezetlenül ma­ radt költségeket is kiegyenlíthesse..." Itt azonban meg kell állnom egy pillanatra, mielőtt rátérnék a szavazás le­ folyásának és eredményeinek ismertetésére. Miért vállalt a vármegye ekkora adósságot botok, szavazóládák elkészít­ tetésével, ha nem volt biztos abban, hogy a Belügyminisztérium fedezni fogja 59

költségeit? A Központi Választmány tagjai előtt sem volt kétséges, hogy ez az utolsó választás, amikor még a régi, szélesebb választójogot biztosító 1848. évi V. tc. alapján, a lehető legtisztább körülmények között mutatkozhat meg a várme­ gye ellenzéki politikai beállítottsága. A titkos szavazás lehetőségét tehát minden­ képpen meg kellett ragadni, s hogy a szavazás eszközei nem a jóval olcsóbb cé­ dulák lettek, hanem hatalmas botok, annak okai, véleményem szerint praktikus és esztétikai szempontokban is gyökereztek. A cédulák hamisítására - ahogy botok gyártására is - bárki számára könnyen nyílik lehetőség (a pecsétek használata itt mit sem segít), de az elkészült, hamisított példányokat egy ember nagyságú bot formájában bajosan lehet a választóhelyiségbe csempészni, kabát alatt elrejteni. Ráadásul a bot, amely a választásokon sokszor, mint tiltott fegyver került elő, vagy mint a fenyítés eszköze csattant egykor a jobbágyok fenekén, most új, mél­ tó szerepkörben tűnt fel, jelképezve a kardforgató nemesi világ sétapálcás polgá­ ri életbe történő békés átmenetét, az új, népképviseleti, demokratikus elv férfias erejét. A Belügyminisztériumban tudtak a vármegye átlagostól eltérő gyakorla­ táról, ellenlépéseket mégsem tettek. Amikor Szőgyéni Emil felszólalt a titkos sza­ vazás ellen, a minisztérium csupán atyai intésben részesítette a vármegyét: ha a választások rendje bármilyen mulasztás, előzetes intézkedés hiánya miatt csorbát szenved, a felelősség egész súlya a Központi Választmányt, illetve a választási el­ nököt terheli! Valóra váltak-e a megyei politikai elit választásokhoz fűződő reményei? A nyírbátori kerületben a Deák-párti br. Vécsey József és Gencsy Károly, a Bal­ közép politikusa mérkőzött egymással. Dégenfeld Gusztáv választási elnök a jegyzőkönyv tanúsága szerint 75 legényével (3 szakasz) csak nehezen tudta fenn­ tartani a rendet. Az izgatottság már-már tettlegességekbe csapott át, a titkos sza­ vazás illúzióvá vált. A csendbiztosokat és a bátori járás szolgabíráit a báró úr párt­ ján álló "művelt osztályú egyének" akadályozták munkájukban, egy pandúrt pe­ dig helyben is hagytak. Gencsy Károly párthívei közül hárman vesztegetéssel próbálkoztak. A népharagtól az elnök megvédte őket, de sorsukat nem kerülhet­ ték el: az elnök letartóztatta, és július 10-én a királyi járásbíróságnak adta át a há­ rom rendbontót. Ez az eset is mutatja, hogy a visszaélések a kritikus ponton nem lendültek át, s "a választási tény egyébiránt a kellő rendben folyt le", s eredmé­ nyeképpen 1197 szavazattal 1039 ellenében br. Vécsey József lett a kerület képviselője. Próbáljuk meg nyomon követni a választás menetét a választási jegyző­ könyv segítségével! A jegyzőkönyvbe vezette a választási elnökség jegyzője a szavazópolgárok neveit. A nevek az 1017-es sorszámig községenként szerepel­ nek. A feltűnő csak az, hogy az 1018. számtól kezdve ugyanazokkal a községne­ vekkel ismét találkozunk, egészen a 2198. számig. (Ezt követően, a 2199. sor­ számtól 2238-ig, a törvény által előírt várakozási idő alatt érkezett állampolgár­ ok szavaztak.) Egy adott párt hívei tehát, a titkos választás ellenére is együtt sza60

61

vaztak. A titkos szavazás ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy a képvise­ lőjelöltek milyen nagyságú szavazótábor felett rendelkeztek, hogy az egyes vá­ lasztók kire fogják "pálcáikat" adni, sőt mi több a jegyzőkönyv segítségével 125 év múltán mi is megtudjuk mondani, hogy ténylegesen kire szavaztak! (Mivel a választási győzelem br. Vécsey Józsefé lett, ez azt jelenti, hogy a jegyzőkönyv­ ben az 1018-as sorszámtól találjuk a Deák-párti politikusra voksolók neveit.) Ez a fajta nyitottság fontos volt a képviselőjelöltek számára, akik jó előre tudni akar­ ták, hogy hány szavazatra számíthatnak (érdemes-e egyáltalán a mandátumért ringbe szállni), és magától értetődő volt az egymást jól ismerő választók számá­ ra is. A titkos szavazás így a választók számára inkább "az utolsó szó" jogának fenntartását jelentette. Természetesen a politikai-gazdasági érdek, és a morális el­ kötelezettség (az adott szó szentsége), a legtöbb választó esetében kiszámítható­ vá tette a szavazást. A nyírbátorihoz hasonló "titkos" választásra került sor Nyírbogdányban is. A választók itt is pártonként szavaztak. Gr. Keglevich István Deák-párti je­ löltre 500-an, idősebb Elek Gábor 48-as-párti jelöltre 1029-en adták voksukat, így a kerület megerősítette mandátumában Elek képviselő urat, hiszen a gr. Vay Ádám lemondása miatti pótválasztás eredményeképpen, 1872. április 2-tól, ő volt a kerület országgyűlési képviselője. A többi kerületben a választók már csak községenként járultak a "tartá­ lyokhoz", a pártok hívei azonban ebben az esetben is külön kompániát alkottak. Kisvárdán 41 órán keresztül jó szomszédságban élő, két nagy családként mulatott és "karózott" Czóbel Albert Deák-párti és Bárczay Ödön balközép párti szavazó­ tábora. Bor és ennivaló volt bőven, s zeneszó mellett gyorsan röpült az idő. Láto­ gatást ritkán tettek az ellentáborban: a délutánonként városból kitóduló leánycse­ lédek is gazdájuk politikai hite szerint választották táncpartnerüket. Czóbel Albert végül 1737 szavazatot kapott, egyet akarata ellenére egy kisvárdai ellenzéki csiz­ madiától. A Pesti Napló így interpretálta szavait: "... mert pityókos voltam, későn vettem észre, hogy a piros szuszokba dugtam karomat, midőn már csakis a csücskit kaphattam meg, sok kínlódás után sem bírván visszavenni, egyet nyomtam rajta, hogy vesszen bent." Bárczay Ödönre 1267-en szavaztak, köztük az a szalókai ember, aki a sza­ vazóhelyiségből karóval a kezében jött ki. Amikor kérdőre vonták ő csak így vá­ laszolt: "beszavaztam már én a Bárczy úr nevét a szuszék hasadékán." A jegy­ zőkönyv szerint a választásra a legteljesebb rendben, fegyelmezetten került sor. Nagykálióban is "férfias méltósággal", egymás jogait tiszteletben tartva, községenként szavaztak. A délután 1/4 3-kor berekesztett választás Kállay Ákos balközép párti politikus győzelmét hozta 1035 pálcával. Kauzsay Károly Deák­ párti vörös színű ládájában csupán 610 botot találtak. 62

63

64

65

66

Tiszalökön viszont vereséget szenvedett a Kállay család, és győzött ismét a Balközép. Szomjas József 1252 szavazattal, Kállay Gusztáv 1157 szavazata el­ lenében lett a kerület képviselője. (A Központi Választmány és a tiszalöki kerü­ let 1. összeíró küldöttségének mulasztását egyébként még ekkor sem korrigálták: a szavazók névsorát három helyett itt csak egy példányban terjesztették be.) Nádudvaron nem volt kérdéses az 1869-es választáson még vereséget szenvedett 48-as-párti Lukács Ignác győzelme. Ellenjelölt nem volt, így az 1848. évi V. tc. 30.§-a értelmében közfelkiáltással, a választók kérésére szavazás nélkül választották meg a kerület képviselőjévé. A pezsdítő, küzdelmes és ugyanakkor népünnepély jellegű választások hangulata tehát nem sokban változott 1872-ben. A titkos szavazás bevezetése nem szüntette meg egycsapásra a visszaéléseket sem. Rendbontásról, komolyabb vesztegetési kísérletről ugyanakkor csak elvétve szóltak a jelentések, így a titkos választások mérlegét kedvezően vonhatta meg a Központi Választmány: 150. számú határozatával a kallói választásoknál használt három szavazóládát és 2335 db szavazólécet időközi választások esetére elraktároztatta, és reménykedett a folytatásban. A megye választói számára is nagyobb jelentősége volt ennek a vá­ lasztásnak, hiszen amíg 1869-ben a választójogosultaknak mindössze 63,5%-a szavazott ténylegesen, addig három év múltán az aktivitás 88,2%-os volt. 67

68

69

Egy héttel a megyei kerületek után július 15-én a baloldal Nyíregyházán is megmutatta erejét. Gr. Lónyay Menyhért, Magyarország miniszterelnöke 169 szavazattal vereséget szenvedett Vidliczkay Józseffel szemben. (A balközép pár­ ti politikus 812 szavazatot kapott, míg Lónyay 643-at.) A vereség a megyei De­ ák-párt szűkebb hatáskörű, jobbára a tisztviselői, értelmiségi és kereskedőrétegre korlátozódó tevékenységének tükre. A választójogi kategóriák szigorú érvényesí­ tése - amelynek eredményeképpen a kézműves választójogosultak száma pl. az 1865-ös 399-ről, 1872-ben 20-ra csökkent - szintén nem növelhette a kormány­ párt népszerűségét. Vidliczkay József megválasztásában nagy szerepe volt a tanyai lakosok­ nak. Tiszteletükre augusztus 10-én "a baloldali polgárok nejei" 2000-fős banket­ tet rendeztek a Huszárhoz címzett vendéglőben, így ünnepelve a "históriai ne­ vezetességű" tényt, "amelyhez hasonlót megyénk története nem képes felmutat­ n i . " Érdekes, hogy Vidliczkay táborát a választójoggal nem rendelkező lányok, asszonyok is erősítették. Ezreket megmozgató, fáklyás-zenés felvonulásokat ren­ deztek tiszteletére, s egyiküket a kormányt ostorozó szónoklata miatt a jobbolda­ liak be is perelték. "Brassay Jánosné helybeli lakos által elkövetett lázítás és en­ nek folytáni bántalmazása iránt" Krúdy Gyula, az összeíró küldöttség elnöke pa­ naszt nyújtott be a választmánynál, amit az "törvényes orvoslás eszközlése vé­ gett" Juhász Antal királyi ügyészhez továbbított. (Az ügy folytatásáról sajnos 70

71

72

73

nincsenek adataink.) A Hon című napilap azonban - vagy éppen ezért - elragad­ tatással kiált fel: "Éljenek a nyíregyházi lelkes honleányok!" Lónyay - hála a pozsonyi választóknak - nem maradt mandátum nélkül, mégis a nyíregyházi fiaskó, és az a felháborodás, amit a kormánypárt erőszakos választási fellépése keltett, hozzájárult a Deák-párt megbomlásához és ahhoz, hogy 1872-ben miniszterelnökségéről lemondott. Az ellenzék sem örülhetett azonban felhőtlenül helyi győzelmének. Abból a hat megyei kerületből, ahol több képviselőjelölt indult, tehát ténylegesen szava­ zásra került a sor, csupán két kerületben tudott felmutatni 60% fölötti választási győzelmet; országos viszonylatban pedig egyértelműen kudarcot vallott. Mindez éppúgy előrevetítette a baloldal egy része számára a közjogi ellenzékiség feladá­ sának, a Deák-párttal való összefogásnak a szükségességét, mint a megyében a következő, 1875-ös választáson először (és utoljára) elszenvedett választási vere­ ségét. Mégis, a megyei politikai elit 1872-ben a központi irányítástól viszonylag függetlenül szervezte és bonyolította le a választásokat, s ezzel hosszú időre em­ lékezetes példáját adta a tekintélyekkel dacoló, ellenzéki politika lehetőségeinek. A maga eszközeivel a liberális politika jegyében akart, és tudott is élni. A titkos választás bevezetésével messze az európai átlag fölé emelkedett, bár törekvései, akarva-akaratlanul nem egyszer kudarcot vallottak. A törvények, választmányi határozatok demokratikus politikai elvei csak lassan váltak, lassan formálódhat­ tak a közösség életének részévé, megtartó erejévé. 74

75

A Központi Választmány küldöttségének terve a titkos szavazás választóhelyiségéről (SZSZBMÖL. IV. B. 403. 4. doboz, Kpv-1872. 11.)

Jegyzetek A tanulmány elkészítéséhez szükséges források felkutatásában tanácsaival nagy segítséget nyúj­ tott Szabó Dániel, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. Ezúttal mondok neki kö­ szönetet. 1. Magyarország története 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre. Szerk.: Katus László 2. köt. Bp., 1979. 857-858. p. A jobb- és baloldal fogalmát természetesen a dualizmus kori értelemben, az 1867-es kiegyezést védelmező és azt támadó (függetlenségi) politikai álláspont szinonimá­ jaként használom. 2. Magyar Országos Levéltár K-150. Belügyminisztériumi általános iratok. 1872. II. kútfő. 10. tétel. 158. csomó 6074. sz. (A továbbiakban: MOL. K-150. 1872-11-10-158. cs. 6074.) 3. Szabolcs, 1. évf. 16. sz. 1872. április 21. 4. Gr. Keglevich István: 1867-1877. Pest, 1872. 7.1. 5. Gr. Keglevich István: i.m. 12-29.1. 6. Az 1872-75. évi országgyűlés irományai. Képviselőház. 16. köt. Buda, 1874. 331-335. 1. (a továbbiakban OI. 1872-75. XVI. 331-335.1.) 7. Gr. Keglevich István: i.m. 13.1. 8. Szabolcs, 1. évf. 18. sz. 1872. május 3. 9. Pesti Napló, 22. évf. 163. sz. 1872. július 17. 10. Szabolcs, 1. évf. 14. sz. 1872. április 7. 11. Szabolcs, 1. évf. 17. sz. 1872. április 28. 12. Szabolcs, 1. évf. 19. sz. 1872. május 12. 13. Szabolcs, 1. évf. 23. sz. 1872. jún. 9. 14. Mérei Gyula: Amagyar polgári pártok programjai (1867-1918). Bp., 1971. 71.1. 15. Mérei Gyula: i.m.: 191-194.1. 16. Szabolcs, 1. évf. 19. sz. 1872. május 12. Vidliczkay József 1818-ban született Vágszerdahelyen. Pesten jogot tanult, majd Nagy kallóban a megyei főügyész patvaristája lett. 1844-től ügyvéd és jogtanácsos Nyíregyházán. A forradalom idején jelentős szerepet nem ját­ szott, de népszerűsége és az ellenjelölt visszalépése 1869-ben mandátumhoz juttatta. 1872ben ellenfele Lónyay Menyhért miniszterelnök, Bereg megyei földbirtokos (1870-től nyír­ egyházi díszpolgár) lett. Erről ld.: Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill. országgyűlési képviselői 1848-1944 között. In.: Levéltári évkönyv. XI. Nyíregyháza, 1995. SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai, 208.1. 17. Bene János: Népképviseleti választások Szabolcs vármegyében és Nyíregyházán 1848-ban. In.: Tanulmányok választásokról és önkormányzatokról Szabolcsban (1848-1948). Szerk.: Vinnai Győző. Nyíregyháza, 1994. 8.1. 18. Balogh István: Amegyei önkormányzat működése Szabolcsban 1848-1872 között. In.: Tanul­ mányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Bp., 1971. 207.1. 19. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Levéltár (a továbbiakban SZSZBMÖL) V. B. 180. A nyíregyházi Központi Választmány jegyzőkönyve. 1872. (a továbbiakban: V B . 180. Kpv-1872.) 20. MOL K-150. 1872-11- 10- 158. cs. 10153. 21. MOL K-150. 1872-11- 10- 158. cs. 6074. 22. Szabolcs, 1872. 1. évf. 18. sz. 1872. május 3. 23. MOL K-150. 1872-11. - 10 - 15539. MOL K-150. 1872-11. - 10 - 16093. 24. A Hon, 10. évf. 156. sz. 1872. július 9. Reggeli kiadás.

25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.

32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52.

53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62.

MOLK-150. 1872-11-10-15539. Bene János: i.m.: 8.1. MOLK-150. 1872-11-10-16093. ikt. sz. MOLK-150. 1872-11-1828. ikt. sz. SZSZBMÖLIV. B. 403. Szabolcs Vármegye Központi Választmányának iratai. 1872. 16. sz. (A továbbiakban: IV. B. 403. Kpv-1872. 16.) MOLK-150. 1872-11- 10- 19224. Nádudvaron, Földesen és Csegén; Nagykálióban, Újfehértón és Szakolyban; Nyírbátorban, Nyírbogáton és Nyírbaktán; Kisvárdán, Kanyaron és Mándokon; Nyírbogdányban, Kemecsén és Bujon, végül Tiszadadán, Bujon és Szabolcson, in.: SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv. 1872. 3.sz. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 10. (2359/k). SZSZBMÖL IV.B.403. Kpv-1872. 2327. SZSZBMÖL IV.B.403. Kpv-1872. 16. Bene János: i.m.: 16.1. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. Az 1872-75. évi országgyűlés irományai. Képviselőház. XVI. kötet. ( A továbbiakban: OI. 1872-75. X V I . ) Buda, 1874. 383-394.1. alapján. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. A földadóra vonatkozóan ld. az 1868. XXVtc. 2.§-át. Országos Széchényi Könyvtár. Aprónyomtatványtár. 1872. Tóth Vilmos belügyminiszter be­ széde a képviselőház 1872. március 4-i ülésén 11.1. Schwarcz Gyula: Magyarország helyzete a reálunióban. Pest, 1870. 75.1. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. OI. 1872-75. X V I . köt. 258.1. SZSZBMÖL I V B . 411. Alispáni iratok. 1872. 2327. MOLK-150. 1872-11 - 10 - 20612. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 18. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 33. 41. 71. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 64. 76. 100. 120. és 142. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 78. MOLK-150. Tárgymutató. 1872-11 - 10 - 15759. SZSZBMÖL V B . 180. Kpv-1872. 36. MOLK-150. 1872-11 - 10 - 21089., valamint SZSZBMÖL I V B . 411. Alispáni iratok. 1872. 2726., IV. B. 403. Kpv-1872. 147. (2760/k). A táblázat alapja: OI. 1872-75. XVI. köt. 303-316.1. Az adatok a szűkebb (Erdély és Horvát­ ország nélküli) Magyarországra vonatkoznak. 1872-ben 338 volt e terület parlamenti képvi­ selőinek száma. (OI. 1872-75. XVI. köt. 298.1.) SZSZBMÖL. IV.B.403. 4. doboz Kpv-1872. 7. 118. 2840., IV. B. 411. Alispáni iratok: 1872. 4109., V. B. 180. Kpv-1872. 15. sz. (Hirdetmény az 1872. július 15-i választásról). OI. 1872. 75. X V I . kötet. 383-394.1. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 8. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 153. (2841/k). SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 153. és 154. SZSZBMÖL I V B . 403. Kpv-1872. 11. MOLK-150. 1872-11-10-15092. MOLK-150. 1872-11. 10-21134. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 154. (2840/k). Pesti Napló, XXIII. évf. 161. sz. Esti kiadás. 1872. júl. 15.

63. MOL Országgyűlési Levéltár K-2. Választási jegyzőkönyvek 1872. 783. csomó. II. kútfő 183. 64. Pesti Napló, XXIII. évf. 161. sz. Esti kiadás. 1872. júl. 15. 65. SZSZBMÖLIV. B. 403. Kpv-1872. 155. (2888/k). 66. SZSZBMÖLIV B.403. Kpv-1872. 151. (2862/k). 67. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872. 153. (2841/k). 68. SZSZBMÖLIV B. 403. Kpv-1872-152. (2774/k). 69. SZSZBMÖLIV.B. 403. Kpv-1872. 150. 70. 01. 1872-75. XVI. kötet. 312-316.1. 71. Szabolcs, I. évf. 31. sz. 1872. aug. 4. és I. évf. 32. sz. 1872. aug. 11. 72. Szabolcs, I. évf. 29. sz. 1872. júl. 21. 73. SZSZBMÖLV. 180. Kpv-1872. 11. 74. A Hon, X . évf. 166. sz. 1872. júl. 20. Reggeli kiadás 75. Magyar Újság, VI. évf. 163. sz. 1972. júl. 19.