EGY 39-ES BAKA LEVELEIBŐL II. RÉSZ

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX.

217

EGY 39-ES BAKA LEVELEIBŐL II. RÉSZ

SZŰCS ERNŐ Hadifogságból

A

Kárpátokban folyó harcok idején, 1914. dec. 2-án esett fogságba Égerházi Gábor. Az eset különlegessége, hogy olyan napon történt ez, amikor ezrede nem is volt tűzharcban. Az előző napi rendkívül fárasztó, hegyek közötti menetelés után a 902 főre apadt 39-esek visszavonulási parancsot kaptak /Ennyire olvadt az eredeti létszám 4500 fő + 4 pótzászlóalj, ezek együtt kb. 8 500 puska lett volna, következésképpen nagy volt az ember veszteség!/. A vonulás útvonala az Oroszvágás -Felső-irányos - Királyhegy - Felsőtokaj községeken át lett volna. A fentmaradt iratokból nem derül ki Égerházi Gábor hol, milyen körülmények között esett fogságba. Egy későbbi, de sajnálatosan dátumozás nélküli nyilvántartási lap csak a fogságbaesés napját /dec. 2./ jelöli, annak helyét pedig csupán annyiban jelzi: Kárpátok. Nincs tehát arról szó, hogy hanyad magával, hogyan történt meg ez a hosszú évekre kiható esemény. A levelezésről Mielőtt az egymást váltó hadifogolytáborok szerint taglalva beszámolnánk a történtekről, néhány lényeges elemről beszélnünk kell. Ezek olyan dolgok, amelyek jórészt nem szerepelnek alapforrásainkban, a levelezőlapokon. Nem is szerepelhetnek, mert a küldeményeket erős cenzúrának vetették alá az oroszok, s nyilvánvalóan olyan témák, mint a foglyokat őrző katonák fosztogatásai, amelynek során nemcsak felszerelési és egyéb értékeket /gyűrű, óra, stb./ szedtek el, hanem a jó állapotú ruházatot, lábbelit is, nem kerülhettek volna át a cenzúrán. A levélírással kapcsolatban másik probléma volt, hogy magyarul csak ritkán lehetett írni, mert ilyen nyelvtudású cenzorai nem voltak az oroszoknak. Így Égerházi Gábornak német nyelven kellett gondolatait közölnie, ami számára magától értetődő nehézséget jelentett. /Elképzelhető, mit jelentett ugyanez a nála kevesebb iskolázottságú többszázezernyi magyar származású hadifogolynak!/ Az itthoniak részére a levelezőlap tartalmának megértése, s az arra adandó válasz csak akként volt lehetséges, hogy ezek lefordításában Hajdúhadház akkori református esperese, Szabó Lajos segítette a családot. A levelezőlapokkal kapcsolatos harmadik probléma az volt, hogy az Európa

218

Szűcs Ernő: Egy 39-es baka levelei II. rész

szerte hanyagságáról híres orosz posta kezelőszemélyzete miatt a küldemények jelentős része eltűnt. Később, a polgárháború, a forradalmak zűrzavaros körülményei között pedig közel másfél évig semmiféle értesítés nem érkezett Égerházi Gábortól. Ezek ellenére feltétlenül szólnunk kell arról, hogy a II. világháború alatti, utáni híradási viszonyok összehasonlítatlanul ennél is rosszabbak voltak, amikor is egyetlen értesítés sem jöhetett a szovjeteknél lévő hadifoglyoktól. Addig az I. világháború alatti, utáni hadifogságot szenvedő Égerházi Gábor és családja által megőrzött írásokból 92 darab állt rendelkezésünkre/ ebből 67 jött a fogságból, 25 ment Hajdúhadházról/. Igaz, ezek általában 50-60 napos késéssel kerültek kézbesítésre, így egy-egy kérdés felvetésére és annak megválaszolására 100-120 napra volt szükség. Figyelembe kell vennünk azonban azt, hogy a lapokon, leveleken túl 19141917 között távirati értesítések is történtek, sőt volt példa pénzküldemények továbbítására is. Következésképpen, a tagadhatatlanul előforduló hiányosságok ellenére, az I. világháború folyamán a hadifoglyok számára a postai ellátás sokkal emberibb volt, mint harminc évvel később a II. világháborúban. Az írások - egy közbülsőt, valamint az utolsó négy, s ez utóbbiak már nem a hadifogolytáborban íródtak - csupán levelezőlapok és nem levelek. A lapok különbözőek. Az első három még - valószínűleg még zsebben maradtak - magyar katonai tábori levelezőlapok, a továbbiakban azonban már az orosz közigazgatás által a hadifoglyok részére rendszeresített nyomtatványok voltak. Ez utóbbiak egyik oldalán a címzésnek és a feladó nevének, adatainak, másik oldalán a közleménynek volt hely kialakítva. Lényegében azonos volt a lapok beosztása az orosz Vöröskereszt jelével ellátott és ezen szervezet által rendelkezésre bocsátott levelezőlapok esetében is. A család által Hajdúhadházról küldött lapok mind a "Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatal, Budapest, Üllői út 1." alatti szervezet által rendszeresített, a Vöröskereszt jelével ellátott "Levelezőlap Hadifoglyok részére" nyomtatvány volt, cím és közleményi oldallal. A levelezési helyzet - bár ez volt a fogoly és az otthon közötti egyedüli kapcsolattartási forma - bemutatásánál is fontosabb a hadifoglyok általános helyzetének ismertetése. Ez szintén nem kerülhetett megírásra /cenzúra/, de egyes lapokból a sorok közül mégis kiérződik, vagy a fogságból hazatértek elmondásából lettek köztudottak. Néhány általános jellemző vonás Először is a bizonytalanság érzetéről kell szólnunk, ami nagyon meggyötörte a foglyokat. A fogságba esett nem lehetett tisztában azzal, hogy milyen bánásmódban lesz része. A gyakori motozásokról, a javak eltulajdonosításáról már szóltunk, de az is kérdéses volt - erről sem lehetett írni - milyen az őrség? Milyen a táborparancsnok? Az orosz katonák, főképpen a kozákok gyakran verték a foglyokat. Az élelmezés - kivált a gyakori sikkasztások miatt - rendkívül gyenge volt, s a magyarok számára szokatlan is. Többször volt pl. káposzta- és répaleves, sokszor adtak kölest, de az oroszoknál szokványos feketekenyér sem volt azonos a mi mindennapi kenyerünk fogalmával. Az étkeztetés során hús ritkán és akkor is kisadag, ráadásul nagyrészt hal került osz-


219

tásra. A gyenge táplálkozáshoz járult a tisztálkodási körülmények alacsony foka. Gyakran hetekig nem volt mód mosakodásra. A fekhelyek zsúfoltsága, méghozzá emeletes priccsek, a hatóságok közömbössége, az egészségügyi intézmények ritkasága, s azok felszerelés és gyógyszer hiánya, valamint ezek együttes hatásaként járványok /tífusz, vérhas/ ütötték fel fejüket, amelyeknek következtében egy-egy alkalommal a táborlakók 20-35 %-a halt meg. Nem véletlen tehát, hogy Égerházi Gábor minden írásában közli; az ő egészsége megfelelő. Arról azonban nem írhatott, hogy az ő táborában egyébként milyen az általános egészségügyi helyzet. A táborokról A táborokról szólva el kell mondani, hogy az 1914-1915-ben ejtett foglyokat elsősorban az európai Oroszországban helyezték el, később ezeket a foglyokat, különösen a magyarokat Szibériába telepítették át. Itt a szokatlan hidegben a lerongyolódott, megfelelő lábbeli hiányával küzdő legénységi állományú között rengeteg lett a fagyások miatt amputálásra /kórházak!?/ jutó fogoly. Maguk a táborhelyek mindenekelőtt az orosz-japán háború után létesített, nagy költséggel épített "katona városok" /vojénni gorod/ kaszárnyáiban voltak. A cárizmus akként ítélte meg a helyzetet, hogy az elszenvedett vereség egyik oka az utánpótlási bázisok távolsága, ezért Szibériában sok kaszárnyát építettek. Ezeket használták fel hadifogolytáboroknak, de a foglyok számának gyors növekedése miatt rövidesen félig földalatti barakkokban helyezték el a hadifoglyokat. Ez utóbbi helyiségek sötétek, alig szellőztethetőek, másrészről fűthetetlenek voltak, így együttesen, kivált a többemeletes priccsrendszerrel rendkívül egészségtelennek bizonyultak. A táborokban külön-külön néhány ezer, legfeljebb 5-6 ezer foglyot őriztek, de előzőleg, a fogságbaesést követően 2030 ezres un. gyűjtőtáborokba vitték katonáinkat, ahol a fent leírt körülmények következtében /éhezés, vízhiány, higiéniai helyzet/ legyengültek és az élősdiek özönlötték el őket. Hadifogoly munkáról Az első időszakban alig volt mód a bizonytalanság, az unalom elől menekülni. Később, 1915-től, méginkább 1916-tól azonban a legénységi és altiszti munkaképes állományúaknak lehetett munkára menni. Így némi keresetre is szert tehetett a fogoly, élelmezését, ruházatát javíthatta. /Tisztek nem vállalhattak munkát!/ Nem volt közömbös az sem, hogy csinálhatott valamit. Csakhogy a "nicsevó" szemlélet ez esetben is érvényesült. Ipari, vagy értelmiségi képzettséggel rendelkezőket mezőgazdasági munkára küldték és fordítva. Így került Égerházi Gábor banktisztviselő az építőiparba, majd az üvegiparba, erdőirtásra, és később, s csupán egy hónapra a mezőgazdaságba, amit otthoni, családi tapasztalatai alapján mégiscsak ismert.

220


A hazatérésről Írni kell feltétlenül a hazatérés problematikájáról is. Az orosz Különbéke / BresztLitovszk/ előre vetette árnyékát, s az 1917. év során a hadifogolytáborokban felébresztette a hazatérés reményét. Ez a forradalmi állapotok ellenére is az európai Oroszországban lévő táborok lakóinak bizonyos mértékig, Finn- Lett-, Lengyelországon keresztül általában sikerült is. A Szibériákban lévők - a magyar foglyok döntő része ott volt - azonban sokkal nehezebb helyzetbe jutottak. Egyrészt a kiszámíthatatlan frontvonalak következtében gyakran estek áldozatául a forradalmi, más esetben az ellenforradalmi seregeknek. A Szibériában lévők helyzetét nehezítette a cseh légió magyar ellenes magatartása, valamint a súlyos fagyok és az óriási távolság. Azok a foglyok, akik belátták, hogy Szibériából nem lehet nyugat felé menve hazajönni, azok Vladivosztoknak, a távol-keletnek vették az irányt. Ez esetben azonban nemcsak a forradalom frontvonalai és a cseh légió már említett magyarokat kivégző fellépése jelentett akadályt, hanem az amerikai, angol intervenciós csapatok is, amelyek éveken át megakadályozták a központi hatalmak /Németország, Osztrák- Magyar Monarchia, Törökország/ egykori katonáinak hazautazását, nehogy őket ismét bevessék ő ellenük az európai harctereken. A Kelet-Szibériában lévő foglyok hazaszállítása tulajdonképpen a háború, sőt a békekötés után indult meg. /13559 fő/ és 1920 őszén folytatódott tengeri úton. A hazaérkezőket a csőti táborba irányították. Itt történt a "szűrés". Ezzel kapcsolatban kell leírnunk, hogy az elmúlt évtizedek történelem hamisításával szemben, amikor is a fehérterror mérhetetlen tobzódásáról beszéltek, az ide érkező többszázezer volt hadifogoly közül az oroszországi magatartás és szereplés miatt - holott kb. 100 ezer magyar volt a Vörös hadsereg tagja - mindössze 127 fő került internálásra, 18 személy lett átadva a katonai ügyészségnek és csupán 49-en jutottak rendőri felügyelet alá. Njércsinszk Ennek a településnek a nevét 1915. jan. 9 – 1916. máj. 12. közötti időszakban többféleképpen írja le /Nercsinszk, Nertschinek, Nertschinszk/ Égerházi Gábor. Ennek a hivatalos neve azonban Njércsinszk lett volna, s ez a tábor a Bajkál tótól keletre 550600 km-re feküdt, s címe lett: Égerházi Gábor Kriegagefangener /hadifogoly/ Njércsinszk 3 Rotts /=csapat, csoport, szakasz/ Sibirien Trans Bajkál. Első táborából küldött lapján /1915. jan. 9./ közli, hogy dec. 2-án esett fogságba, s táboruk "...vidéke sokkal hidegebb, mint nálunk, nem ritka a 30 fokos hideg." Kér 100 koronát, mert bakancsa, ruházata teljesen tönkrement a háborúban. Miközben üdvözli a rokonokat és ismerőseit kifejezi reményét, hogy hamarosan láthatja szüleit. /Szegény álmában sem gondolta, hogy erre jó hat évet kell várnia./ Ugyanezen a napon /1915. jan. 9./ tulajdonképpen majdnem azonos tartalommal írt egy másik lapot is, de azt magyar nyelven /az előzőt német nyelven/. Ebből kitűnik, hogy szerencsésnek tekinti magát, hogy fogságba került. Ezt valószí-


221

nűleg arra értette, hogy a harci körülmények ellenére életben maradt. A magyar nyelvű lapon azt is közölte, január 6-án már megérkeztek a hadifogolytáborba/?/, ahol kaszárnya épületben helyezték el őket. Ezen a lapon megismétli a hideggel, pénzkéréssel kapcsolatos üzeneteit, szülei megnyugtatására írja: "Jó dolgom van, az oroszok jól bánnak velem". Ezt a lapját is a mielőbbi viszontlátás reményével zárja. A z 1915. márc. 22-i írásában - még mindig magyar tábori levelezőlapon megismétli pénzkérését, leírja, hogy már több lapot is küldött /ezek nem maradtak meg, talán meg sem érkeztek/ német nyelven. Közli - s ettől kezdve minden írásában -, hogy egészséges és bízik benne; hamarosan meleg lesz. Levele végén külön csókjait küldi Mariska és László testvéreinek. Hajdúhadház ápr. 7-én keltezett lapon közlik, hogy a jan. 9-i lapot ápr. 3-án /közel három hónap!/ megkapták és a kért összeget feladták. Gábor 1915. máj. 1-i levelezőlapján írja, megérkezett a pénz /a kéréstől számítva négy hónap után/ és nagyon köszöni. Az időjárás javul. Rettenetesen unalmasak a napok, semmi tennivalójuk nincs. Ő igyekszik felhasználni az időt, hogy németül tanuljon /már csak a levélírás miatt is/. Nem hallgatja el, hogy aggasztja Laci öccse sorsa, tart tőle, hogy rövidesen a frontra kerülhet. Itt léte óta /négy hónap/, most volt az első eső. Írása, mint sok más azzal végződik; "Remélem, hogy hosszú várakozás után hamarosan látjuk egymást". A család 1915. máj. 11-én adott fel újabb lapot, amelyen közlik, küldenek egy képet. Tudatják a továbbiakban, hogy Laci, az öccs máj. 15-én fog bevonulni. A levél azzal végződik: "A viszontlátásig Isten oltalmára bízlak: Szerető Apád" 1915. hó és napszám nélküli levél /ez esetben nem levelezőlap/ "Drága Mariska" megszólítással íródott, s benne Gábor arra kéri kis húgát; legyen szüleinek szófogadó, becsületes gyermeke, könnyítsen az apa és az anya fájdalmán, amit a távolbaszakadt fiukért éreznek. Kéri, hogy mivel már harmadik osztályba jár ő helyette is írjon Lacinak. Igaz, közli azt is; "Már én is írtam neki, de németül, magyarul nem lehet írni…" Közben kiderült az 1815. jún. 15-i orosz kiadású levelezőlapon írtakból, hogy otthonról táviratot kapott. Ennek tartalmáról azonban nincs utalás az írásban. Ugyanakkor jelzi, rettenetesen érdekli Laci sorsa, s közli, egészsége jó, pénzre nincs szüksége. Szép és megható ennek az írásnak is a búcsúzó része? "Mindnyájukat szívből csókolom: Gábor - Szervusz Mariskám! A vidám viszontlátásra! - Isten őrizze lépteidet Lacikám!” Njércsinszkba címezték Hajdúhadházról az 1815. jún. 24-én dátumozott tábori postai levelezőlapot is, amelyen közlik, hogy mindenki egészséges, örülnek a Gábor állapotának is, és Laci hazajött a katonaságtól /valószínűleg gazdálkodói mentességgel/. A család üdvözléseit követően Szabó Lajos esperes is csókjait küldte a távolbaszakadt katonának. Gábor 1915. szept.6-i levelében ismét kéri szüleit, egészsége érdekében küldjenek táviratilag 100 koronát. Az nincs az írásban, hogy ez az összeg most ruházatra, vagy élelemre szükséges-e. A levél egy másik homályos része azt tartalmazza: "Az első küldés óta felényien vagyunk." De, hogy mi ennek az oka? Átcsoportosítás, vagy járvány miatt? Arról nincs említés, hogy miért. Majd így folytatódik: "...Bizonytalan időknek nézünk elébe." Ez utóbbi dolog nincs megvilágítva, hogy mi

222


az alapja a bizonytalanságnak. Írása végén Laci öccsét külön is üdvözli. Alig két nap múlva, 1915, szept. 8-án a biztonság kedvéért megismételte pénz kérését, de most is egészségének védelmére hivatkozik, s megint leírja: "…felényien vagyunk és bizonytalan időnek nézünk elébe!" Híradást kér Laci öccséről. Szűk két hét múlva, 1915. szept. 20-i lapján igazolja a Hajdúhadházról feladott jún. 26-i levelezőlap érkeztét /igaz, annak keltezése nem 26-a, hanem 24-e/, s örül az abban foglaltaknak, a Laci leszerelésének. Arról is említést tesz, a tábor lakói apróságokkal foglalják el magukat. Nem végeznek munkát. Befejezésként érdeklődik Lőrincz Lajosról. Ezután bizonyos szünet állt be a levelezésben, de ez nem a felek akaratából, hanem a posták hibájából fakadhatott, mert a megmaradt lapok olyan írásokra hivatkoznak, amelyek nincsenek az érkezett küldemények között. A dátumozási sorrendet tartva három Hajdúhadházról küldött írás /1915. dec.23., 1915. dec.24., és 1916. febr. 1./ követi egymást a rendelkezésünkre állók között. Ezek azt tartalmazzák, hogy jó volt az aratás és a szüret is. Az első lapot Szabó esperes írta. A másodikat - megköszönve a szept. 24-én neki írt lapot - egykori főnöke Szabó Sándor, valamint egykori munkatársa, Hadházi Jenő adták postára. A harmadikat már a család küldte, azzal: örülnek, hogy egészségesnek tudhatják Gábort, és írják, nov. 30-i lapja 58 napi bolyongás után megérkezett. Helynév megjelölés nélkül került elküldésre az 1916. márc. 21-i levelezőlap. Valószínű azonban, ez is Njércsinszkben íródott, mert még a további lapok is, egészen 1916. máj. 12-ig ott lettek dátumozva. A márc. 2l-i írásban szerepel az a hír, keletről Oroszország belsejébe fogják szállítani a transzportot munkára. Már megtörtént az ehhez szükséges orvosi vizsgálat, s némileg a ruháza-tot is kijavították. Mindazok, akik alkalmasak lettek a munkára, örültek, mert a táboron belüli semmittevés már nagyon idegfeszítő volt. Arról ugyan nincs szó a levelezőlapokon, de nyilván azért is vágytak munkára az emberek, mert bíztak abban, fizetésükből - bármennyire is alacsonyra szorították annak összegét - mégis csak fog valamelyes pénz jutni élelmezésükre és ruházatuk javítására, s megszabadulnak a tábori túlzsúfoltságtól is. Másnap, 1916. márc. 22-én is felad Égerházi egy rövid szövegű levelezőlapot, amelyben megismétli a munkábamenés hírét /hátha az előző lap elkallódik/. Ígéri táviratilag - ilyen küldésére is volt lehetőség - fogja közölni új címét. Egyébként változatlanul egészséges. Kilenc nap múlva, 1916. márc. 31-én írt lapján megköszönve az otthonról érkezett, febr. 1-ével keltezett lapot, még mindig csak ismétli valószínűleges munkába menetelt, de ennek végrehajtására még akkor sem került sor. Hozzáfűzi azonban a valódi kívánság, a hazamenetel lenne. Njércsinszkban íródott az 1916. ápr. 11-i levelezőlap is, amelyben előrelátásból az édesanyja máj. 15-én lévő névnapjára kíván minden jót, reméli, hogy a következő névnapot már együtt fogják tölteni. E lapon azonban valami olyasmi is íródhatott, amit vagy a szentpétervári, vagy a bécsi cenzúra fekete festékcsíkkal lehúzott, megsemmisített. Elérkezett a május is, de a foglyok változatlanul a táborban maradtak. Az ekkor írt /1916. máj. l./ lap sikerült egyik meghatóbb hangvételűnek. Így ír a nap eseményéről: "Ma egy csodálatos viharral kezdődött a május, de hiányzik a


223

meleg napsütés, a madarak éneke és a tavaszi virágok illata! Szívünk egyre erősebben gondol haza! Talán eljön a szabadulás pillanata!" Végül is a máj. 12-i levelezőlap tartalmazza azt, hogy két nap múlva indul a csoport az európai Oroszországba mezőgazdasági munkára. Ígéri, pontos címét, ahogy megtudja, azonnal közölni fogja. Novo-Nikolajevszk Mint az 1916. jún. l2-én postázott írásból kiderül, az előzőleges hírekből csak az áthelyezés bizonyult igaznak. Minden további másképpen valósult meg, mint ahogyan szó volt róla. Először is a foglyokat nem vitték az európai Oroszországba. A munkábamenés is későbbre halasztódott, és máj. 14-től máj. 24-ig tartó utaztatás után csupán új hadifogolytáborban kötöttek ki. Égerháziék, mégpedig a KeletSzibériában Omszk és Tomszk városok közötti Novo-Nikolajevszkben /Égerházi Novo-Nikolakensk-nek írta/. Nem vitás, ígéretet kaptak /1916. jún. 15,/ hamarosan tovább szállítják őket Omszk felé. Omszk Jún. 17-én érkeztek meg Omszkba /1916. jún. 17./, ahol közölték velük, rövidesen mezőgazdasági munkára mennek. Erről szóló lapon is ír a legfontosabbról, a saját egészségéről, amellyel meg van elégedve. Barnaul Az előzőekhez viszonyítva jó két és fél hónapos szünet után jutott feladásra /1916. szept. 27,/ a következő értesítés. Az, hogy ebben az időközben mi történt, nem bogozható ki az írásokból, de az Ob folyó partján lévő /Tomszktól délre/ Barnaulban tisztviselői tudással, mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos ismeretekkel rendelkező Égerházi Gábort építkezéshez osztották be. Ő kihasználva a városban létét fényképet csináltatott magáról, s ebből a későbbiekben két külön levélben igyekezett egy-egy példányt hazajuttatni. A következő, 1916. okt. 8-i lapját is Barnaulból küldte, Változatlanul egészséges és írja a fényképek várhatólag már ezen a napon készen lesznek. Amint lehet, postázni fogja azokat. Tudatja, hogy a szintén hajdúhadházi Grósz Mórral együtt dolgozik, s ő is jól van. Ugyanakkor féltő gonddal érdeklődik Laci öccse sorsáról. Hajdúhadházról 1916. okt. 13-i keltezéssel adtak fel egy lapot, s ebben gyakoribb írásra biztatják Gábort. Szeretnének sűrűbben értesülni egészségi állapotáról. Közlik azt is, a betakarítási munkákban sokat segít Laci, tehát otthon van, nem katona. A Barnaulban 1916. okt. 30-án postázott írásban közli Égerházi Gábor, hogy már két róla készült fényképet feladott, most küldi a harmadikat. Ezenkívül Kiss Józsefnek/!?/ Nagykállóba is elküldött egy fényképet.

224


Érdekes, hogy ugyanezen a napon /1916. okt. 30./ egy másik levelezőlapot is írt a szülőkhöz. Ebben is jelzi a két fénykép feladását, de itt kéri, hogyha Laci öccse nem lenne otthon /Még nem kapta meg az otthonról okt. 13-án feladott ezzel kapcsolatos értesítést/, mert behívták katonának, akkor az egyik képet küldjék el neki. Egyébként a család minden tagját sok szeretettel üdvözli, Laciért minden nap imádkozik. A szokványos, oroszországi hadifoglyok részére nyomtatott levelezőlapra ír Barnaulból, 1916. nov. 5-én: Egészséges és ismét visszatér - hátha az előző értesítések elvesztek - a három fénykép küldésére. Ezzel egyidejűleg, immár kiismerve a posta lassúságát, máris kellemes karácsonyi ünnepeket kíván. Időrendben, de nem érkezési, hanem megírási sorrendben a Hajdúhadházon 1916. nov. 8-án feladott lap következik a dokumentumok közül. A szülők írják, megkapták az okt. 1-én írt lapot /ez nerc maradt meg/, s kérik, küldjön a fényképekből /tehát még nem érkeztek meg!/ haza. Laci változatlanul otthon van. Lényegében azonos tartalommal másnap, nov. 9-én is feladtak a biztonság kedvéért Gábor címére egy lapot, s ebben megismétlik azt a gondolatot is: "Mindig gondolunk rád, és a legnagyobb szeretettel várunk haza!" Gábor Barnaulból keltezte az 1916. nov. 17-i lapját, amelyen nemcsak kellemes karácsonyt, de boldog új évet is kíván. Mindehhez hozzáteszi: "Mi szegény hadifoglyok itt a messzi távolban ugyanúgy türelmetlenül várjuk a nagy ünnepnapot. Reméljük, hogy a béke angyalai, feltámadást hoznak, és vége lesz a gyásznak!" Nyilvánvalóan ezekkel a szavakkal a háború, s vele együtt a fogság végét várja. A szokásos "Kedves Szüleim!" megszólítással kezdődik az 1916. nov. 30-i lap. A jó egészségről való beszámoló után közli, hogy még mindig együtt dolgozik Grósz Mórral /előzőleg Móricnak említette!/, aki rövidesen fényképet fog hazaküldeni szüleinek. Az írás további részében kéri, hogy a szülei is küldjenek neki fényképet, majd - előrelátásból - ismételten kellemes karácsonyt kíván. Befejezésként újból érdeklődik Laci helyzetéről. Három egymás utáni hadházi írás következik a megmaradt írások között. Az elsőben, dec. 6-án küldik Laci katonaruhás fényképét. Írják: az öccs 1917. jan. l-én fog bevonulni a 39-ik ezredben Kérdezik Gábortól, hogy milyen helye van, mert itt Magyarországon /Hajdúhadházon is/ jó dolguk van a hadifoglyoknak. Az 1916. dec. 7-i lapon írják, megkapták a fényképeket, s nagyon örülnek ezeknek, s megállapították, hogy Gábor nagyon jól néz ki rajtuk. A család - mielőtt feladta volna a lapot -, aláíratta azt Dr. Hadházy /valószínűleg Zsigmonddal/, Hadházy Jenővel, Incze Margittal és Szabó Sándorral is. Pontosan egy hét múlva, dec. 14-én postázták az otthoniak a következő lapjukat. Ebben ismét egy olyan levélre hivatkoznak /okt. 4-i/, amely sajnálatosan nem maradt meg. Írják azonban ismét azt is, a fényképek megérkeztek, jó nézni azokat. Máskülönben az előző lapot nem az esperes úr írta, mert nem volt itthon, hanem Dr. Hadházy Zsigmond, a korábbi segédlelkész. Ezt a lapot csókok és ölelések üzenetével együtt a testvérek, Mariska és Laci is személyesen aláírták. Az Oroszországban lévő hadifoglyok részére a Magyar Vöröskereszt által kiadott levelezőlapon küldte következő üzenetét Égerházi Gábor Barnaulból 1916. dec. 25-én. Ebből arra következtethetünk, hogy valamilyen formában hazánk vöröskeresztes szervezete érintkezésbe tudott jutni a hadifogságba esett katonáink itteni csoport-


225

jával. Ezt a lapot aláírta Grósz Márton /ismét más keresztnévvel szerepel a bajtárs/ is. A Barnaulból 1917. jan. 8-án küldött üzenet már a szokványos orosz, a hadifoglyok részére rendszeresített nyomtatványra íródott. Égerházi tudatja rajta, hogy "Istennek hála, egészséges", megkapta az okt. 13-i lapot /közel három hónap után!/ és örül annak, hogy Laci a nagy munkák idején otthon volt. Ezt a lapot is aláíratta Grósz Móritzval /ismét más utónév!/. Jan. 16-i keltezéssel küldenek egy lapot Hajdúhadházról. Ezen írják, hogy két levél is érkezett ma a fogságból, de fénykép csak egy. Laci bár úgy volt, hogy jan. 1-én bevonul, de még itthon van. A család szorgalmasan dolgozik és a felvett kölcsönből mára 8 ezer koronát visszafizettek a banknak. Szorgos levelezőlap írónk, Gábor 1917. jan. 21-én küldi újabb üdvözletét, üzenetét. Ebben megemlékezik arról, hogy "Hamarosan negyedik éve nem voltam otthon és nem láttuk egymást… Mi hadifoglyok a sors vaskeze által sokat tapasztaltunk a kényszerhelyzetben. Ha egyszer Isten segítségével hazamegyünk, csak ülünk a kandalló mellett és mesélünk élményeinkről. Nagyapáink körénk ülnek és nagy figyelemmel hallgatnak bennünket." A messzi távolba szakadt hadifogoly jó érzékkel fordította meg az eddigi szokást, amikor is nem a nagyapák fognak az unokáknak mesélni, hanem a fiataloknak gyűlt fel a falusiak által eddig soha nem látott, hallott tapasztalata, így ők lesznek az élményekről beszámolók. Barnaulból 1917. jan.31-én küldött lapján az előzőeken írt üzenetét mondja el újból /három fénykép, egészsége, érdeklődése Laci öccs iránt/, ennek ellenére a lap az életjel adás szempontjából lényeges lehetett a családnak. A febr. 5-én írt lapján jelzi, hogy ő minden héten két lapot is szokott küldeni /ezeknek negyede sem érkezett meg/, de Barnaulban ő eddig csak két küldeményt kapott /okt. 13-i, és nov. 8-i/. Kéri írjanak gyakrabban és közöljék azt is, mi van Lőrincz Lajossal, Sallai Gézával, Zoltai Lacival és Ferivel, Dancsi Lacival és Józsival. Néhány nappal később, 1917. febr. 11-én írja: Megkaptam a nov. 9 - i levelet és köszöntöm Dr. Hadházy Zsigmondot, akinek felismerte az írását. Azt is tudatja, hogy "Megőriztem nyugalmamat és várom a jobb jövőt!" Üdvözli, csókolja a család tagjait. Rendkívüli a következő lapja /1917. febr. 17./, mert magyarul írta, és a cenzúrán mégis átjutott Közli, Isten kegyelméből egészséges, amit a család minden tagjának kíván. A helyzete jó, csak egy a probléma, még egyszer szeretné látni szülőföldjét, és a barátságos népet, a fehér házakat és magukat drága Szüleimet! Még egyszer, csak még egyszer!" Hadházról márc. 1-én adtak fel egy lapot azzal, hogy megkapták a dec. 5-i levelet /ez is közel három hónapig bolyongott!/. Ígérik, csináltatnak fényképet, s ki fogják azt küldeni neki. Közlik Gáborral, hogy 7 ezer koronát már kifizettek a banknak. /Érdekes a jan. 16-i lapon 8 ezer koronát írtak!/ Barnaulból 1917 márc. 11-én orosz nyomtatványú levelezőlapon írja /újból német nyelven/ Egészséges és még mindig együtt van Grósz Mórral. Édesapjának közelgő névnapja alkalmából jó erőt, egészséget kíván. Lényegében hasonlót ír a Barnaulban 1917. márc. 20-án dátumozott lapján is. Megismétli az apjának küldött névnapi jókívánságokat is.

226


Az otthoniak közül Szabó Lajos esperes úr ír 1917. márc. 22-én. Köszöni a neki küldött lapot. Igaz, a küldemények gyakran két hónappal a feladás után érkeznek meg, de az a fontos, hogy mégis csak kézbesítésre kerülnek. Egy nehéz tél után szépen indul a tavasz - számol be a lelkipásztor a körülményekről -, majd így fejezi be lapját: "Ha a Teremtő hazasegít Téged, akkor nem lesz hiány semmiben. Szüleid, nagyapád, testvéreid tiszta szívből üdvözölnek és kívánják általam, hogy az Úristen tartson életben, jókedvben a viszontlátásig! Lelkészed: Szabó Lajos". Ugyancsak ezen a napon, tehát 1917. márc. 22-én írtak a szülők is Gábornak. Megindultak a tavaszi munkák, s közlik: "Addig míg Laci itthon marad, jól megy a soruk, ő dolgozik helyettük is." Bár édesanyád és Mariska - tudósít az apa - sincsenek soha munka nélkül, sőt nagyapa is tevékenykedik. Az ápr. 3-i lapon közlik Gáborral - válaszolva febr. 5-i kérdéseire; barátai közül Sallai Géza Olaszországban lett hadifogoly, Szicíliában van, Zoltán Laci a debreceni parancsnokságon van. Zoltán Feri pékségben dolgozik, míg Dancsi Laci gyógyszertárban végez munkát. Az öccs, Laci pedig itthon van /valószínűleg gazdálkodóknak nyújtott mentesség alapján/. A szokottól eltérő tartalmú lapot adott fel Gábor Barnaulból 1917. ápr. 4-én. A különlegesség az volt benne szüleivel közli, Grósz bajtársától felvett 25 rubelt, s ennek fejében az otthoniak adjanak 100 koronát Móric apjának, Áron bácsinak. Ezt követően nem lesz szüksége pénzre egész a békéig. Amit mostanáig munkával keresett azt élelemre, ruhára fogja költeni. Az ápr. 19-i lapján édesanyját jó eleve köszönti névnapja alkalmából, s ehhez hozzáfűzi: "...ez már negyedik névnapja Édesanyámnak, melyet innen, a messzetávolból kívánok. De remélem, és hiszek abban, hogy a Jóisten hamarosan hazasegít bennünket, és következő névnapját együtt ünnepelhetjük!" Ezesetben a szülő iránti szeretet szépen olvad össze a honvággyal. Hajdúhadházról 1917. ápr.24-én írnak, s közlik, hogy a közelmúltban három levelet kaptak a fogságból és sajnálják, hogy Gábor kevés levelet kap, holott itthonról minden levélre válaszolni szoktak. Ígérik; a családi fényképet a jövő héten el fogják küldeni. A következő levelezőlap 1917. máj. 3-i keltezéssel indult el Hadházról. Tartalma: a család egészséges, Laci itthon van, de a baráti körből Sallai Géza, Dancsi Józsi és Dancsi Laci szintén fogságban vannak, Sallai Zoltán a debreceni pályaudvaron teljesít szolgálatot, Zoltán Feri még mindig a pékségben dolgozik. Ugyanezen a napon máj. 3-án adták fel a szülők lapjukat a következő címzéssel: "Herrn Gabriel Égerházi Infaterist in dem k. u. k. Infant. Regi N° -39Comp XIII. Kriegsgefangener in Barak 2 - in Barnaul Gub. Tomsk Sibirien - Russland". Ebben közlik, hogy előző nap hozták haza a fényképésztől a Gábor által kért családi képet, amit igyekeznek postára tenni, hogy a szemeiddel mihamarabb láthassad a család tagjait. Erre a fényképre csak okt. 18-án írja Gábor, hogy most nem rég kapta kézhez. Kazánca Barnaulból keltezve az 1917. jún. 28-i írását Égerházi Gábor és azt közli; a címe nem változott, de a városból Kazánca nevű faluba ment ki dolgozni. Szívesebben él vidé-


227

ken, mint a városban. "Itt minden olyan nyugodt, szép a táj, jobb a levegő és jók az emberek. Eddig a foglyok közül egyedül csak ő van ebben a faluban, de a lakosok szeretik. A gazda 18 éves fiával együtt dolgozik. Az ellátás megfelelő, itt mindig van hal, hús, tej, tojás. Következő lapját is Kazáncáról írja 1917. júl. 11-én, s miután elábrándozott azon, hogy milyen jó lenne Laci öccsével otthon, a tanyán dolgozni, értesít arról, hogy egy hónapig lesz mezei munkán. Azt követően egy vajgyárba szeretne menni tejbegyűjtőnek, lovas kocsival. A későbbi írások között nincs olyan, amelyben szó lenne róla, teljesült-e ez a vágya, vagy nem. Ziránova 1917. júl. 29-én már új helyről, a tomszki kormányzóság Ziránova nevű településéről ír. Visszaemlékezik arra; Hajdúhadházon, az otthoni környezetből vágyott a világba. Most azután akként hozta a sors, hogy már négy éve távol van a családtól. Jelenleg annyira erős benne a honvágy, hogy szinte megkeseríti az életét. A mostani munkahelyén változatlanul mezei munkát végez, méghozzá kaszálógéppel dolgozik. Hajdúhadházról 1917. aug. 2-án adták fel a lapot, amelyben közlik, áprilisban egyáltalán nem érkezett posta a hadifogolytáborból, ezért "Kérünk, kedves gyermekünk, hogy gyakrabban írj, tudod nagyon jól, hogy csak akkor vagyunk nyugodtak, ha felőled olvashatunk!" Az otthonban jelentős változás; Laci hat hete újra bevonult katonának Königgrätzbe. /Szerző: A 39-ik ezrednek odavitték a pótzászlóaljait!/ Ziránováról írt lapon /1917. aug. 10-én/ írja Gábor, hogy itt dolgozik, mint mezei munkás. Jelenleg géppel kaszál, de rövidesen kezdődik az aratás. Egészsége igen jó, csak erős a honvágya. Jó lenne, ha már megérkezett volna a családról készült fénykép. Legalább láthatná az otthoniakat. Két héttel később Ziránováról írja következő lapját is /1917. aug. 28./. Örömteli hírt kapott Barnaulból, mégpedig azt, hogy oda megérkeztek az otthonról küldött fényképek. Hozzáteszi: "Sajnos csak most, három év után láthatom arcképetek mását, de százszor és százszor fogom azt csókolni." Itt - folytatja írását - most kezdjük az aratást, utána jön majd a szénagyűjtés. Barnaul A betakarítási munkák után Égerházi Gábor visszament Barnaulba. 1817. aug. 31-én már onnan írt szüleinek. Szerinte sorsa egészen jól megy. Szept. 2-án Hajdúhadházról közlik, hogy Laci jún. 20-án bevonult. Nem rég három levél jött a fogságból. Kérdezik küldjenek-e pénzt? Barnaulból 1917. szept. 3-án írt Gábor. Tudatja, hogy immár más-fél hónapja újra a városban van. Egészséges és sorsával elégedett. 1917. okt. 3-án feladott, hazulról jött levélből derül ki, hogy ápr. 7 - i lapja megérkezett és Grósz Áronnak oda fogják adni a 100 koronát azért a bizonyos 25 rubelért. Másik hír; Laci a Pest megyei Örkényben van. Ott "Maschienengewehr" /géppuska/ kiképzésen vesz részt. Tulajdonképpen Lacival kapcsolatos az a közlés is,

228


hogy mivel nincs otthon, így a család a földet kiadta felesbe. /A munkaerő távolléte miatt ekkorra országosan jelentősen visszaesett a mezőgazdasági termelés!/ Njeresiszk Innen van dátumozva az 1917. okt. 3-i levelezőlap. A sorok között nincs megokolva, hogy miért itt íródott ez a levél. Írás közben azon gondolkodik el, hogy immár a harmadik szüret, amikor nincs otthon. Ez esetben sincs megokolva, hogy ez az 1917- es é v i , de hó- és napszám nélküli lap, amelyben öccse állomáshelye, címe iránt érdeklődik, miért itt, Njercsinszkben került feladásra. Barnaul Újra a városban van, s egy magyar nyelvű levelezőlapot ad fel Barnaulból 1917. okt. 3-án. Természetesen ebben az írásban is központi helyet foglal el, az otthonról érkezett fénykép, ami itt úgy nyert megfogalmazást: "Három évi hosszú távollétem alatt egy óhajom, egy kívánságom volt, a viszontlátás. Teljesült óhajom. Annyi viszontagságos idő után viszontlátlak titeket Kedveseim! Habár csak képetek mását láthatom, mégis érzem, hogy az a nagy távolság eloszlott közöttünk. Képetekkel alszom el, képetekkel ébredek. Elnézem hosszan, mélyen a ké-pet. Jó Apám, jó Anyám képmása a régi, csak a redők mélyebbek és ez nekem úgy fáj...!" Az eddigi szokásoknak megfelelően németül írja 1917. okt. l9-i lapját, amelyből kitűnik, hogy az otthoni fényképek még augusztusban megérkeztek Barnaulba, de ő akkor falun volt, így csak nemrég kapta azokat kézhez. Mély szeretettel így reagál a küldeményre: "Most már láthatom és naponta csókolhatom drága képmásukat, sokszor és sokszor." A Barnaulból 1917. okt. 20-án feladott lapon közli, megérkezett a három családi fénykép, s most már nyugodtan várja azt a napot: "...mely az édes viszontlátásnak rég várt napja lesz. Eddig szegény voltam, most már gazdag vagyok. A lelkem gazdagabb. Mert a Ti drága képetek mása sok-sok kincset ér. Ha olykor a bánat, a vágy elcsüggeszt, ez a kép… ez nyújt nekem vigaszt." A lap másik témája az öccsről, a Laciról érkezett hír. Most tudta meg, hogy Laci Königgrätzben szolgál. A pontosan egy hét múlva feladott következő levelezőlapon is írja / 1917. okt. 27./ Gábor, a családi kép megérkezett. A kiszámíthatatlan és megbízhatatlan posta miatt ez az ismétlés ajánlatos volt. Közli azt is, hogy 30 német hadifogollyal együtt egy nagy erdőben dolgozik. Ezt azért is szívesen csinálja, mert így módja van németül tanulni. Azzal zárja sorait, hogy egészsége kiváló, csókolja és üdvözli a család tagjait, a rokonokat és ismerősöket. A hajdúhadházi l9l7. nov. 7-i lapon mégcsak a hadifogságból jún. 11-én feladott lap érkeztéről írnak apjáék /Az említett lap kézbesítése öt hónap alatt történt meg!/. Az otthoniak közlik: "Laci már nincs itthon, bevonult és megy a frontra." A család egyébként egészséges. Az 1917. nov. 15-i vöröskeresztes lapot Sallai László barát írja


229

Hajdúhadházról és beszámol a baráti kör tagjairól. Géza /Sallai/ Szicíliában van 1917. aug. 17-től, mint hadifogoly. Zoltán Laci Debrecenben van, főhadnagy, katona rendőri parancsnok, mint invalidus /rokkant/. Dancsi Laci román, Dancsi Józsi olasz fogságban van. Ő, már mint a küldemény szerzője, Sallai László Prágában volt katona, de tíz hónap óta itthon tartózkodik betegszabadságon. Az írás befejező részében arról ír a jó barát: "Nagyon remélem, hogy mielőbb láthatod kedves családodat otthon,...jó lenne a Nagy-erdőben, vagy a Csereerdőben sütni a szalonnát! Most hullnak a sárga levelek, szomorú lesz a táj, de a vad tél után jön a szép tavasz, ebben reménykedhet a szegény hadifogoly is. Csak légy türelmes... Sokszor csókol: Laci" Sawod-Susun Ez a helység Barnaultól 80 km-re helyezkedett el. Gábor itt folytatott három hónapon keresztül erdei kitermelő munkát /1917. nov. 1./. Írásában eltöprengett azon, hogy mióta eljött otthonról, milyen sokat változott az egész család." Laci megemberesedett, Mariska maholnap eladóleány lesz, csak Apám és Anyám arcán mélyebbek a redők." Hajdúhadházról a szülők írnak 1917. dec. 21-i dátumozással. Örömüket fejezik ki, hogy a családi képek megérkeztek. Laci, a testvér már a fronton van, ugyanakkor Lőrinc most itthon tartózkodik /valószínűleg szabadságon/. Arról is írnak: "Hamarosan béke lesz az oroszokkal, hiszünk abban, hogy három-négy hónap múlva itthon leszel." Kívánunk neked békés karácsonyi ünnepeket. Gábor következő lapját Sawod-Susunból küldi ugyan, de odaírja a keltezéshez /1917. dec. 31./, hogy az "Erdei lakból". Az alábbi körülményekről számol be: "Künt rettentő vihar dúl, méter vastagra hordja a havat, s mi bent ülünk erdei lakunkban és temetjük az óesztendőt. Eltemetjük azt a sok szenvedést, amit az évek borzalmai árasztottak reánk és örömmel várjuk az új évet és lelkünkben újra édes remény foglal helyet a rég várt viszonttátásra." Itt történt az, hogy a 30 erdőt kitermelő hat fős csoportokat alkotott. Ezek a kis közösségek egy-egy faházban laktak, s beosztották; naponként váltva közülük valaki otthon marad és ez a személy takarít, főz a többiekre. Égerházi Gábor magyaros, erősen fűszerezett ételeinek az lett a hatása, hogy míg ő a nyelvet igyekezett elsajátítani társaitól, addig azok megkedvelték a magyaros konyhát és megtanulták annak főzési módját. Barnaul Gábor újabb lapja 1918. febr. 22-én íródott. Ezen apjának kíván névnapja alkalmából jó előre minden kellemest. Sajnálkozik, hogy ötödik éve nem köszöntheti kedves apját szóval, de bízik benne, hamarosan találkoznak. Az 1918. febr. 26-i üzenetében tudósítja, az erdőben három hónapig dolgozott, azután visszatért Barnaulba, s az orosz helység konyháján helyezkedett el. Az otthonról jött lapokból értesült Laci bevonulásáról, azt a lapot, amelyen Laci fronton

230


létéről van szó, azt még nem kapta meg. Bánkódik, hogy a bevonulás miatt segítség nélkül maradtak szülei. Vigasztalónak találja azonban, otthon van Mariska, aki egyre nagyobb leány lesz. Barnaulból küldi 1918. márc. 4-i lapját, ebben közli, megkapta az okt. 3-án Hajdúhadházon feladott postát és tudomásul veszi Laci őrkényi /géppuskás / kiképzését. Helyesli, hogy a .földet kiadták felesbe, így édesapja, édesanyja nem terhelődik túl. Megismétli az apjának szóló névnapi jókívánságait és reményét fejezi ki, jövőre már személyesen mondhatja el szóval is, amit szíve érez. Itt jegyezzük meg, hogy valószínűleg elővigyázatosságból az eddigiekben egyetlen szó utalás sincs a küldeményekben az oroszországi eseményekről, nehogy a polgárháborús felek valamelyike megakadályozza a lap továbbítását. Mindenesetre ez a lap magyarul íródott és nem németül, akárcsak az 1918. márc. 18-i a szintén Barnaulból küldött írás. Ez utóbbiban egész költői szárnyalással arról ír, hogy álmában hazatért és hogyan találkozott évek után családjával. Orosz vöröskeresztes lapon magyarul ír Barnaulból 1918. ápr. 7-én. Kéri szüleit, hogy ők is magyarul írjanak ezután. Beszámol arról; keringenek a hírek, kicserélik a hadifoglyokat, de hozzáteszi, ezt csak akkor fogja elhinni - az eddigi sok csalódás miatt - "...míg édes hazám határkövét meg nem látom." Tobolszk Miért, s hogyan került az új helyre arról nem szól, de közli az 1918. jún. .9-i lapján, hogy a német konzul meglátogatta táborukat és megbiztatta a hadifoglyokat, kéthárom hónapon belül haza jutnak. De azt is írja: "Hisz annyiszor csalódtunk, hogy a remény már mint vak fény tűnik elénk, mely hiteget, biztat évekről-évekre. A remény kihalt szívünkből, de a vágy, az az édes vágyódás még erőt ad a léleknek, és azt súgja biztatóan: nem csüggedni! ...a viszontlátásig csókolja a családot." Omszk Ím ismét új helyről küldi 1918. aug. 10-i lapját. Az írás szerint egy hadirokkanttal, akivel az állomáson találkozott, azért küldi ezt a lapot, mert a rokkant talán előbb hazajut. A barnauli táborból három nappal ezelőtt indultak el. Abból a táborból, ahonnan előzőleg már két transzport hazament. De, hogy őrájuk mikor kerül sor, azt nem tudják, mert az Uralban most harcok dúlnak, s ez akadályozza a szállítást. /Ez az első eset, hogy harci cselekményekre utal Égerházi Gábor!/ Mindenesetre ez a megjegyzés arra mutat rá, hogy a fogságban lévők Szibériából nyugatra utazva akartak hazatérni, ami a rövidebb út lett volna, de mint kiderült, az szinte járhatatlanná vált. Közel egy évi szünet következett be az otthoniak értesítésében, mert az Omszkból küldött következő lap 1919. jún. 14-én lett keltezve. Elkeseredve írja, hogy több mint másfél éve nem kapott hírt otthonról, s ehhez hozzáfűzi: "Szívem tele volt örömmel, amikor néhány sort olvastam magukról, és most semmi remény, semmi kilátás!" Máskülönben sokat dolgozom /de hogy mit?/ és szeretnék sokat írni, de nem szabad. A szigorúbb körülményeket az is jelzi; ez a lap ismét németül van írva.


231

Vladivosztok Az előző egy éves szünetet egy újabb, most fél éves pausa követte. Valószínűsíthető, hogy mind a két nagy szünet oka a körülmények voltak, s nem a levelező felek, akik bizonyára írtak is, csak a küldemények nem érkeztek meg. A keltezés alapján /1920. jan. 6./ Vladivosztokból íródott a levél, tehát nem tábori-, vagy vöröskeresztes lap. Vladivosztok - mint tudott dolog -, Szibéria keleti részén a Japán tenger partján lévő kikötő. Ide gyűltek össze azok a magyar származású hadifoglyok, akik megtudva sok szerencsétlenül járt honfitársuk mártír sorsát, akik Oroszországon keresztül utazva - a „rövidebb úton"- akartak hazajutni. Jelentős részük azonban a polgárháborúban a harcoló felek, vagy a vörösök, vagy a fehérek áldozatává lett. Az 1920. jan. 6-i levélből kitűnik Omszkból az angol misszió segítségével jutott el Vladivosztokba. Égerházi idekerülése folyamán érezte, hogy az ezer veszély között őrangyala van /Ez esetben édesanyjára gondolt/. Majd közli: "Néhány napja beköszöntött az új esztendő, s a múlttal eltemettünk mindent, s várjuk egy jobb jövő virradását." Bízott abban, hogy mire a fák kizöldülnek, akkorra már otthon lesz. Mint tudjuk az oroszországi hadifoglyok történetéből ebben a reményében is csalódnia kellett, mert Vladivosztokból a magyar foglyok hajóval történő hazaszállítása csak 1920. okt. 6-án kezdődött meg. Égerházi Gábor következő levelében / 1920. jan. 24./ már le is írja, hogy kilenc hónap óta az angol missziónál van alkalmazásban, s azokkal együtt jött Omszkból Vladivosztokba. Hiába volt az angol kapitány jó szándékkal, mégsem tudta elősegíteni az ő hazaszállítását, csak azt tudta megtenni, hogy átadta őt az amerikai vöröskeresztnek, amelynek módja lesz az ő problémáját megoldani, mivel az utóbbi szervezetnek hivatalosan engedélyezve van a volt hadifoglyok hazaszállítása. Ezt a hosszú, több oldalas levelet 1920. febr.16-án követte az újabb. Az előzőt az említett angol kapitány segítségével küldte el. A jelenlegi levélből kitűnik, hogy az angol parlament sürgetné a szibériai foglyok mielőbbi megmentését. /mint ismert nemzetközi adakozásból és a magyar kormánypénzbeli segítségével történt meg azután októbertől kezdve a volt foglyok hazaszállítása a Csendes Óceánon át Kína és Japán érintésével az Indiai Óceánon, a Vörös-tengeren keresztül Triesztig, innen vonattal. Októberig azonban még Vladivosztokban kellett tartózkodni, ahol Amerikában kiadott magyar nyelvű újságokból értesültek a trianoni békeszerződésről, arról, hogy mi történt a háború után drága hazájukkal. Égerházi Gáborban egy melegszívű, családját, kivált szüleit rend-kívül szerető embert ismerhettünk meg. A szeretet mellett a tisztelete igen jellemző volt rá. Különösen apját tartotta sokra. Sajátossága, hogy leveleiben, lapjain a szülők közül mindig édesapját említette elsőnek. Tisztelete olyan mértékű volt, hogy írásaiban a szülők neveit mindenegyes alkalommal nagybetűvel írta /Apám, édes jó Anyám/. Ragaszkodására jellemző, hogy az elmúlt viharos évtized ellenére is 24 Bécsből /csupán tíz hónapig tartózkodott ott!/, 6 a frontról és 67 fogságból /összesen 97/ levelezőlapja, illetve levele maradt fenn. Másrészről a hadifogság nehéz körülményei között is megőrzött 25 otthonról küldött írást, és hazahozta azokat. Így módunk volt 122 postai küldeményt és néhány hivatalos iratot /pl. iskolai bizonyítvány/

232


felhasználnunk anyagunk összeállításához. Ezek az írások egy, a világra szemet nyitó hajdúhadházi fiatalember észrevételeit, érzelmeit, gyakran állásfoglalását tükrözik. Elmondja a mai olvasó számára eredetileg szüleinek -, milyen is 1813-ban a katonaélet, milyen kiképzések, gyakorlatok folynak. Érdeklődési körébe veszi azokat a történelmi személyiségeket, akiket módjában van valamelyest megismerni /király, Ferenc Ferdinánd, Károly Ferenc József főherceg/, de kapitányáról is megemlékezik és őt is bemutatja az otthoniaknak. Kitűnik Égerházi Gábornak az a jellemvonása is, hogy igyekszik újabb és újabb ismereteket szerezni /németül tanul, városi séták/. Ez utóbbival kapcsolatban nyilvánítja ki először, de a szerencsétlenül hosszúra nyúlt távollét alatt egyre sűrűbben ismétli meg a családhoz, szülőföldhöz, a hazához való ragaszkodását, szeretetét. Sokra kell értékelnünk azt a magatartását, amivel, és milyen mértékben 7-8 évi távollét alatt gondoskodott magáról. Ahogy a fogság körülményei között is megőrizte egészségét, munkavállalásaival biztosította a nélkülözhetetlen pótélelmezést, az egészséget is óvó, de a jó megjelenést is adó ruházatot. Tette ezt annak ellenére, hogy környezetében sok fogolytársa teljesen elhagyta magát. Igaz, az elpusztultak nagy része ez utóbbiakból került ki. Fogságbaesése után /1914. dec. 2./ hazatértéig /1920/ kilenc különböző fogolytáborról tesz említést, mint olyanokról, amelyekben megfordult. Közülük némelyikben többször is /Njércsinszk, Barnaul/. Ezek a helyváltoztatások nyilvánvalóan bizonyos változásokat jelentettek az egyhangú fogolyéletben. Nem csupán eltérő környezetükkel, vagy a más-más lakhatási körülményekkel, hanem azáltal is, hogy közülük egyeseknél a végezhető munkák /mezőgazdaság, építkezés, erdőirtás/ is eltértek, következésképpen újdonságot jelentettek az egyhangúságban. A jellemet formáló katonai- és fogságban töltött évek bizonyos mértékig veszteségnek tekinthetők, de más vonatkozásban értéket is teremtettek. Az érzékeny lelkületű fiatalemberből szeretetteljes, pontos, lelkiismeretes, körültekintő, alkotó, érett férfit formáltak. Írásait olyan olvasók értékelhetik igazán, akik ő hozzá hasonlóan hosszú ideig ették a hadifogság keserű kenyerét. Letters of a 39-th infantryman, part II.: Captivity Ernő Szűcs The author, who himself suffered the fate of prisoner of war camps, describes with great understanding the behaviour and fate of the one-time 39-th infantryman after being captured. In the person of Gábor Égerházi, he presents a person who did not give in, but trained himself as far as possible under the circumstances, took care of his health and clothing, in the meantime thinking of his beloved family and homeland. One can sense constantly from his lines his love and attraction for the land of his birth.

EGY 39-ES BAKA LEVELEIBŐL II. RÉSZ

Recommend Documents