ve ismert Beata Domina és Magna Domina mundi elnevezés, meg ennek fordításai: a Boldogasszony és Nagyasszony. Számos példát lehetne idézni rá, hogy szabadon fordítva később is betoldják a királyné, R.asszony címet, miként az Üdvözlégyben is a Sancta Maria fordítása: Asszonyunk Szűz Mária. Szent Anna tiszteletének kérdé· sével behatóan foglalkozik KATONA LAJOS 19ü5·ben A kedd asszonya címen (Ethn. XVI, 1-16). Mint írja, ez a tisztelet a XV. században már nemcsak keleten, hanem nyugaton is mind általánosabb lesz. A bázeli zsinat egyik határozatában ugyanis nagy lépést tett a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatás ának dogmává emelése útján, aminek következtében Szent Anna méltósága is emelkedett. Művészeti ábrázolásokban és fohászokban megjelenik a MettertÜl·motívum: középen Szent Anna, karján jobbról az isteni Kisded és balról a gyermek Mária, vagy az isteni Kisdedet ölében tartó gyermek Mária. Az ábrázolás leírása és a fohász megtalálható magyarul a Kazinczy és a Teleki kódexben, az utóbbiban így: ,,scent anna azzon: segel mVnket harmad magad· dal". Későbben lejegyzett népi imákban és énekekben is nyoma van a MettertÜl-kul· tusznak és annak, hogy a hívő nép sokáig él Szent Anna közvetítő szerepévei, mint aki öreganyja az isteni Kisdednek és anyja az ég és föld asszonyának. Egyik fohász így hangzik: ,,0 Jezus Maria sZ.Anna ti három sz.személlek, esedezzetek érettünk a sz.háromságnak." A török idó1c után újraéledtek a búcsújárások, most már többnyire Mária·kegy· helyekre. A barokk korban a vallásos áhítat is megváltozott, a szentekben is meglát· ták már a hús·vér embereket. Mária is életközelségbe kerül mint a Megváltó és mint az emberek édesanyja. A kultusznak ez a változása lassan feloldotta azt a bénító me· revséget, amely a mélységes tisztelet miatt századokon keresztül fékezte a Márüz név keresztnévként való használatát. A szeplőtelen fogantatás hitének dogmává emelése 1854·ben tovább fokozta az Istenanyának tiszteletét, de most már nemcsak a ki· rálynéét, hanem az emberek égi édesanyjáét, akinek nevét, mint egy édesanyáét most már bátran használták. A protestáns magyarságnál ilyen kultuszváltozás nem tör· tént, ott a XVI. században Magyarországon még alig használt név, a többi bibliai név módjára mint Jézus Krisztus édesanyjának neve 1-2 századdal korábban jött divatba. A két név, Anna és Márüz országos átlagban ma is a gyakori nevek közé tar· tozik. Az 1967-es statisztika szerint a Márüz név a 2., Anna a 21. helyen állt (Nyr. XCIII, 41).
Sajátos szimbólumot fedezhetünk fel abban, hogy Pais Dezső több mint hat évtizedes tudományos pályájának kezdete és végpontja egyaránt Janus Pannonius nevéhez kapcsolódik. Alapkő és zárókő, mondhatjuk az építőművészetbó1 kölcsönzött szóképpel. A tudós életműve a gondosan gyűjtött, számbavett és megrostált ada· tok sokaságából épült fel. S ebben minden cikknek, tanulmánynak megvan a maga helye, funkciója; s mindegyik írás magán viseli az alkotó jegyeit: a t ény e k tisz· teletét, az adatok értékelését, a mérlegelés képességét s azt a félreismerhetetlen ala· kításmódot, amelyben a múltat kutató tudós a letűnt idők gyakran gyér emlékeibó1
is meg tudta rajzolni a személyek, hely- és víznevek köré a hajdani ,Jehetséges" élet képét is. Az alapkő - mondja az ÉrtSz. nagyobb szabású építkezés alapfalában el· helyezett üreges kő, amely rendszerint magába foglalja az építkezés fó'bb körülmé· nyeit tartalmazó iratot." - llyen alapkőnek tekinthető Pais Dezső első Janus-tanul· mánya. 1. A ,,Janus Pannonius Eranemus-a és a latin klasszikusok" az EPhK. 1910-es évfolyamában jelent meg (760-776); a szerző neve mellett ott áll zárójelben: Zala· egerszeg. Szülővárosa nem csupán jelképesen volt szárnyra bocsátója, de itt öntötte végleges formába első, nyomtatásban megjelent művét az akkor 24 esztendős Pais Dezső. Eredetileg latin szakdolgozata volt ez a tanulmány. Ö maga így emlékezik vissza megírásának körülményeire: ,,mint kollégiumi gólya - másolásában közremű· ködött Huszti József - hatvannégy év távlatából is hálás köszönet ... ". Talán éppen ez az ,,íródeákság" keltette fel annakidején Huszti érdeklődését is Janus Pannonius iránt, és lett késó'bb egyik jeles kutatója, monográfusa. KARDOS TmOR így méltatja a verset: ,,Az Eranemos, 'A szelek versenye' Janusnak egyik legelső alkotása, eredetileg iskolai gyakorlatnak készült, melyet Guari· no sugalmawtt. A négy világtáj széljárásai vetekednek egymással az elsőbbségért ... A szelek királya, Aeolus (Aiolosz) a leghosszabban szónokló Boreasnak (az északi szélnek) adja a pálmát. Szerkezetileg jól felépített, bámulatos erud(cíóval készült költemény. Egységes hangulat ának még az sem árt, hogy tulajdonképpen cento lenne, a klasszikus római költészet számtalan helyéró1 összeforrasztott szerkezet" (J. P. versei. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972.,273). "Sajátságos egy mű ez az Eranemus!" - kiált fel a fiatal kutató: "Feltűnő még a renaissance költészet különösségei között is: leíró költemény rhetorikai formában ... A megszemélyesített szelek - úgy szólván - egy törvényszéki tárgyalás keretében sorolják fel tulajdonságaikat, melyek alapján Aeolus kedvező döntését várják" (i. m. 761). - "Ha az ilyenfajta költemény nem áll is abban a korban egyedül, ez a forma - melynek költőiségéhez különben is szó fér - nem lehetett valami nagyon közön· séges (=szokásos). S tán nem tévedek - mondja PAIS -, mikor azt hiszem, hogy Janus nem az akkori költészetbó1 vette az indítékot ezen műve szokatlan alakjának a megválasztásához. Más irányban kell tehát eljárása nyitját keresnünk. De a kérdés megfejtéséhez csak az Eranemus klasszikus vonatkozásainak megvilágítása után foghatunk" (i. h.). E célkitűzés nyomán a dolgozat a továbbiakban a fiatal szerző már kikristályosodott módszerét, kutatói erényeit tükrözi: Pais már ebben a munkájában sem fogad el - kritika nélkül - szép csengésű, kész, felszínes megállapításokat. Ezek az ő számára csak arra szolgálnak, hogy megmérje súlyukat, s megvizsgálja, mennyi közük van a valósághoz: az adatokhoz és a tényekhez. Nem riasztják meg a kinyilatkoztatásszerű vélemények: "Érdemes-e foglalkozni annak a viszonynak a meghatározásával, melyben egy humanista költő az ókori irodalomhoz áll, a mikor szinte a priori nyilvánvaló a legswrosabb kapcsolat?" (i. m. 760). - be, a közhelyszerű megállapítás. S amit a szerző hozzáfűz: "Én azt hiszem, hogy a kutatás ezen iránya nem haswntalan. Meg vagyok győződve, hogy ily fajta problémák megoldásának nemcsak irodalomtörténeti, hanem művelődéstörténeti jelentősége is van" (i. h.). Vizsgálatában W
••
nem szorítkozik a szűkebben értelmezett filológiai motívum- és hatáskeresésre, a párhuzamos ,,helyek" felderítésére, hanem sorról sorra haladva alaposan elemzi a költemény szövegét, megkeresi az előzményeket, a forrásokat; s a feltáró munkában még mélyebbre hatol: "Első sorban természetesen azokat a helyeket igyekszem megállapítani, melyekre Janus Pannonius költeményében valamelyik részlet eredete nyilván· valóan visszavihető, de utalni fogok azokra a párhuzamos helyekre is, melyek gyakran tán a tudat hátterében maradva befolyásoihatták J. P. szólamainak alakulását s így a latin nyelvben való eruditiójának a mértékére jellemzóK lehetnek" (762). A források és minták rendre kimutathatók: Vergilius, Lucanus, Ovidius hatását fedezi fel a gondos elemző, de mást, többet is feltár: "Janusnál egyes szók és szókapcsolatok ugyanazon verstani helyzettel bírnak, mint a klasszikus szövegekben. - A költő emlékezetének hátterében ezek a vergiliusi és ovidiusi versrészletek merültek fel" (766) - azaz: " ... a legtöbb esetben idézhetünk olyan közelálló párhuzamos helyeket, melyeknél, ha az átvétel teljes bizonyossággal ki nem mutatható is, valószínűleg a tudatalatti lelki folyamatként végbemenő utánzással van dolgunk" (773). A szűkebben értelmezett filológiai vizsgálat Paisot több fontos következtetés levonására készteti: a vers Guarino (Guarinus) ferrarai iskolájához kapcsolódik, korai alkotása Janusnak, szélesebb körben nem volt elterjedve; "Csak egyetlen codexben maradt fenn, Firenzében, melyból Sambucus 1567-ben kinyomatta". Végül arra következtet, hogy az Eranemus l451-ben íródott. Ide iktatom V. KOVÁCS SÁNDOR méltatását: "A szelek versengésének tüzetes átvizsgálása az antikvitás fényében: maradandó értéke a Janus-kutatásnak. A dolgozatra jellemző magas akribeia nemcsak a fiatal Pais Dezső filológusi kvalitásait bizonyította be, hanem - argumentum ex silentio - azt a veszteséget is, ami irodalomtörté· neti, forráskutatói studiumainak félbehagyásával érte a Janus.filológiát" (i. m. 578). 2. Az Eranemos kevéssé ismert voltához szeretnék egy kiegészítő megjegyzést fűzni: 1908 körül Pais úgy tudta, egy firenzei kódexben őrződött meg a vers; Csapodi jegyzéke szerint a bécsi Nationalbibliothek (Wien, ÖNB. Cod. Lat. 9977 jelzetű) egyik kódexében. - Amikor - szerencsés véletlen folytán - hozzájuthattam a Sevillában őrzött, addig ismeretlen J. P.·kódex rnikrofilmjéhez, és vizsgálódásaimról beszámolhattam professzoromnak, első kérdése mindjárt ez volt: Vajon az Erane· mos szerepel-e a kódex versei között? - Igen1ő válaszornnak nagyon megörült. Akkor már, 1971 őszén - a Janus-évfordulóra készülve, gyengülő erejét nem kímélve buzgón gyiijtötte az anyagot újabb J. P.-tanulmányához. Klaniczay Tibor kérte fel arra, hogy szóljon hozzá Tóth Istvánnak J. P. nevére, születési helyére vonatkozó nézeteihez (TÓTH ISTVÁN, J. P. származása. ItK. 1965.603-13). Pais kézhez kapta az ebból készült előadás szövegét is. Tóth három problémát vetett fel: 1. Janus születési helye - úgy is, mint családneve; 2. családi státusa; 3. nemzetisége. Bár a három kérdés szorosan összefügg, a legfontosabb a születési hely tisztázása volna, mivel - Tóth utal rá - a XV. században általában a születési hely szolgált családnévül, illetóleg a családnév egyúttal a születési helyet is jelöli: "a külföldi egyetemeken ugyanis általában a születési hely nevét iktatták az anyakönyvekbe" (1. P.-
tanulmányok, Akadémiai Kiadó, 1975. 65). Okfejtésében Tóth Janus Guarino-panegyrisébó1 vett idézettel azt akaIja igazolni, hogy J. a DlIDa-Dráva-torkolat közelé· ben született volna; de nem azonos a Csezmice, Csezma, Csázma helységnévró1 - ő egynek veszi! - elnevezett Csezmiczei Jánossal (ez utóbbi személyben Tóth Vitéz János esztergomi érsek másik lIDokaöccsét véli felfedezni; Janust magát Kesinczeinek tekinti). Az olaszos írású Cesinge alakot az eltűnt Valkó megyei Kesince, Keszince helynevekkel azonosítja. 3. Pais gondosan megvizsgálta Tóth feltevéseit, s maga is - szokásához híven széles körű adatgyűjtő, feltáró munkába kezdett. Fó'ként aJ. P. születési helyével és természetesen ezzel kapcsolatban a nevével összefüggő (vagy összefüggésbe hozható) kérdések foglalkoztatták. Utánanézett a Tóth által érvként felhasznált J anus-idézet· nek, amely - Csorba Győző fordítása szerint - a Dráva torkolatát teszi meg a költő születési helyéül. Pais ,,nagyobb hűséggel" (ahogy ő mondta) átültette magyarra a kérdéses verssorokat, s ebbó1 már kiderült, hogya pontosan értelmezett szöveg nem a torkolat közvetlen közeléhez illik, sőt még nem is a folyó legalsóbb szakaszára (vö. ItK. 1978. 365). Megvizsgálta Kaprinai Istvánnak aJ. P. szülóbelyére vonatkozó jegyzeteit (Diplomatica temporibus Matthiae de HlIDyad Regis HlIDgariae. 1767.); oklevélkiadványokat, régi térképeket tanulmányozott. Ezt a tanulmányt, ha módja lett volna befejezni, ma kétségtelenül az életmű díszes zárókövének tekinthetnénk; azonban - sajnos - töredék maradt, de így is figyel· met érdemel. Kázmér Miklós, Pais Dezső hagyatékának rendezésekor aJ. P.-re vonatkozó kutatások gyűjtőmlIDkálataiból három, borítékokba rendezett, vaskos adatcsomót talált. Ezek egyike a "Helyreigazítások és kiegészítések a J. P. származására vonat· kozó újabb és régibb vélekedésekhez" címet viselte; alcíme: "Helyreigazítások és kiegészítések J. P. ,,Kesincei János" -ságának bizonyításmódjához" - a Tóth István előadásához készített hozzászólás volt. Ezt az írást én tehett em közzé (ItK. 1978. 364-70). Újra átolvasva megállapítható, hogy Paisnak ez a vélhetően utolsó írása ugyanazokat az erényeket tükrözi, amelyeket már első művében megismerhettÜIlk. A felvetett kérdést körültekintő figyelemmel tanulmányozza, számba vesz minden körül· ményt, és gyűjti, majd felsorakoztatja az érveléshez szükséges a dat o kat. A d at o kat mondok, mert Pais most is fáradhatatlanul utánanéz minden hivatkozásnak, semmit sem fogad el másodkézbó1. Csoportosítja, fejtegeti, értelmezi a kapott adatokat, azért, hogyafélreértéseket, félremagyarázásokat tisztázza. Végül is hihetőnek tartja Tóth feltevései közül a Vitéz János két lIDokaöccsére vonatkozót, helynévmagyarázatát kiigazít ja (Drázad=Drávaszád: CSÁNKI, Tört· Földr.; GYÖRFFY, 1, 237). - Irónikus hangon cáfolja Tóth nézetét a Csezmice és Csázma nevek vélt azonosságáról, és további adalékokat, megjegyezni valókat ígér. Sajnos, a további, tekintélyes mennyiségű adatot már nem bírta "közleménnyé ala· kítani", pedig az egyik cédula élén ez az ígéretes cím olvasható: "Janus természeti és emberi környezete a gyermekkorban". A bevezető mondatok: "Minthogy a Szrednáról való Vitéz család vagy annak egy része valamilyen módon kapcsolatba került a hajdani Szrednától vagy Szredna mellékétó1 északra eső Csezmicével, esetleg nem felesleges az utóbbiról némi tájékoztatást nyújtani azon kívül is, hogy fentebb már ki-
mutattam Tóthnak a Csezmice-Csázma azonosságába belelyukadt (?) különös tévedé· sére és ebból kitermelt következtetéseire. Azonban nem tudom másképpen megejteni, csak úgy, hogy esetleg terjengősnek tetsző mértékben kitérek a Csezmice környékebeli helyek Árpád-kori és XIV-XV. századi körülményeinek ismertetésére". Oklevéladatok felsorolása következik (ÁÚO. VII, 153) a Csezmice helynévvel összefüggésben, a Csázma folyóról és a hozzá kapcsolódó helyról vagy várról, a közben felbukkanó Wsicuz-vízköz szlavóniai előfordulásáról az Árpád-korban. Hangsúlyozza, hogy Csezmicé-nek Janus életéból való kizárását nem tartja indokoltnak. Nyomról nyomra haladva feltérképezi Szlavónia környékének ide vonható helység· és vízneveit (Musina, Bedenik v. Bedenicka < Benedek). A források száma is nő: Dickermann, Melich, li pszky , Pesty, Karácsonyi. Szó esik a vizekben gazdag táj hajdani vízimalmairól; a határjárások a népcsoportoknak a "föld adás-vételében megnyilvánuló mozgásáról, s az itteni népelemek kedvező felemelkedési lehetőségeiról " tudósítanak (i. h.). Adatokat sorakoztat fel a Buchka, Buthka család- illetó1eg nemzetségnévhez, ismerteti a csázmai káptalan néhány bizonyságlevelét, vitatott okleveleket idéz, majd a Barakony név adatait és etimológiáját közli. Már régen nem Janusról van szó! Az említett adatok nem csupán a Csezmice helység és a Csázma víz és hely vagy vár meglétét bizonyítják, de kirajzolódik előttünk a középkori Szerémség, Valkó és Körös megyék képe lakóival, városaival, templa maival együtt. A kurta felsorolás is sugalmazza a gondolatot: milyen gazdag kép bontakozhatott volna ki a középkori Pannóniáról, ha van ereje és ideje Pais Dezsőnek ahhoz, hogy befejezze ezt a művét. A Janus-kutatáshoz kapcsolódó hagyaték harmadik csomagja a Desen, Desnice, Descha, Gersen és Garig nevekhez van csoportosítva a borítékok felirata szerint. Mivel csak részben rendezett és megszerkesztett jegyzetekról van szó, jogtalan és illetéktelen beavatkozásnak tartanám így, ebben a formában történő közzétételüket. Mégis, gondolkodni kellene azon, mi legyen a sorsa ennek a rendkívül értékes, de - ezt sem szabad elhallgatni - meglehetős nehezen olvasható jegyzetanyagnak.
Ez tehát a zárókő. Nincs dí>zesre csiszolva, befejezetlen, de illeszkedik a több mint hat évtizedig szakadatlanul épült életmű egészéhez, melynek kezdő és végpontján Janus Pannonius neve áll. Most, Pais Dezső emléke előtt tisztelegve rá is vonatkoztathatjuk, amit Pannonia egykori szülötte magáról vallott: "Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!" (Berczeli A. Károly fordítása.)
