Üdvözlök minden Olvasót a világvége előtti egyben a 2012-es esztendő utolsó Magyar Hang előszavában!

2 Ajánló 3 Bevezető, tartalom, impresszum, köszönet 4–9 Hangadó – Romantikus Erőszak Az új felállás lemezes bemutatkozása 10–14 Aktuális – Dalriada – Egy új albummal, az európai koncertkörút után 15 Ajánló – Hammer Records újdonságok 16–21 Aktuális – Koroknai Árpád Az Omen, a P. Box, és az Acoustic Gallery élén 22–26 Mesteremberek – Vesztergám Miklós és Vesztergám Judit 27 Könyvajánló 28–31 Helyzetjelentés – Bloody Roots, Karcolat 32–38 Oldschool Arcok – Vanek – A ska császára 39 Partnerek 40–43 Téka – A Magyar Menedék Könyvesház kulturális ajánlója 44–45 Vastaps – VI. Nemzeti Rock Est 46–47 Vastaps – Romantikus Erőszak lemezbemutató 48–49 Vastaps – Kárpát medencei Folk & Roll Est 50–51 Vastaps – Kárpátia lemezbemutató 52–53 Vastaps – Oi-kor, Vérszerződés 54 Lapzárta után.. – MAROK: Magyar Rockzenészek Egyesülete megalakulása 55 Ajánló – Hammer Records újdonságok IMPRESSZUM: Magyar Hang kulturális magazin (időszakos online megjelenéssel) Alapító, főszerkesztő: Kiss T. Attila Társszerkesztő: Kima Norbert A főszerkesztő munkatársa: Varga Monika (moncsi) Tördelés: K.T.A. E-mail: [email protected] Ennek a számnak az elkészítésében közreműködtek: Maci, Szántai A., Szántai Zsolt Köszönet: dr. Hartmann Kristófnak, a Hammer Records-nak, Kis László Péternek, Koroknai Árpádnak, Schmiedl Tamásnak, Sziva Balázsnak, Vaneknak, valamint a hasábokon szereplõknek és az együtteseknek, hogy segítették ennek a számnak a létrejöttét. Címlapfotó: Földeák Szonja További felhasznált fotók: Bolváry László, Földeák Szonja, Salamon Roland, Törőcsik Zoltán, Varga Gabriella, Varga Monika (moncsi), kiadói és zenekari archívumok, internet, valamint az ebben az újságban szereplők által adott és közlésre engedélyezett képek.

Üdvözlök minden Olvasót a „világvége” előtti – egyben a 2012-es esztendő – utolsó Magyar Hang előszavában! A legfontosabb közlendő az, hogy brutálisan, 14 oldallal bővült a magazin! Ez egyrészt az újságot készítő stáb felfokozott aktivitásának köszönhető (ezek szerint nem csak a Föld rezgésszáma növekszik), másrészt az egyre gyarapodó számú – lapunk arculatába beleillő – híradásra váró aktualitásnak, eseménynek. Hiszen a MH felvállalt szellemiségén belül maradva, ebben a kiadásunkban is bőszen feszegetjük tovább azokat a határokat, amelyek kimondva, vagy kimondatlanul sokakat akadályoznak abban, hogy még érdeklődőbbek és befogadóbbak legyenek egy-egy irányzat, zenekar, személy, stb., felé. A már megszokott rovatok mellett újakat is indítottunk, és ismét van oldschool arc a lapban. A lelkes kezdés után viszont egy furcsa jelenségről is szólni kell... ami kissé elbizonytalanít és fejtörést okoz. Dacára a regisztrációmentes és ingyenes letöltési lehetőségnek, nem nő érzékelhetően a magazin iránti érdeklődés. Úgy tűnik, van egy megszokott olvasótábora a lapnak, de nem igazán érkeznek nagy hullámokban az új szimpatizánsok. Háromnegyed éve váltottunk online megjelenésre, és az így kiadott három szám iránti érdeklődés (500–600, max. 1000 letöltés) nem igazán áll összhangban, még csak töredékében sem, a különböző – nemcsak nemzeti – rendezvényeken, fesztiválokon, találkozókon résztvevők számával, vagy például a rengeteg, a mi profilunkhoz is köthető facebook oldal rajongóinak ezreivel, tízezreivel. Ez a tény nagyban befolyásolja a folytatást! Nagyon megfontolandó, hogy ilyen érdeklődés mellett egyáltalán érdemes-e egy kis pénzt, rengeteg energiát, és szabadidőt áldozni egy-egy új szám összeállításába és megjelentetésébe. Valamint a – már említett – mindenkit érintő, a következő hetekre, hónapokra jósolt, és bekövetkező(?) természeti, gazdasági, földrajzi változások kimenetele is mérvadó lesz a döntésben. A nagy „kirohanás” ellenére kellemes böngészést, jó szórakozást kívánok! Bízom benne, hogy mindenki megtalálja a magának való kedvencet most is. Valamint mindenkinek békés, boldog karácsonyt, és az utóbbi időszakban megszokottól/elviselttől (a megfelelő aláhúzandó…) jóval kiegyensúlyozottabb, és sikeresebb új esztendőt! K.T.A.

3

4

– A „Mindörökké Magyarország” című új lemezetek a Mahasz-listán ismét az elsők között van… – Ez jó érzés most is, ahogy az előző albumnál is az volt. Manapság az emberek – érthető okok miatt – már jóval kevesebbet költenek zenére, mint régebben, de szerencsére még mindig vannak olyanok, akiket jó érzéssel tölt el, ha feltehetik a

polcukra az újabb RomEr cédét a többi mellé. Egyegy lemez megjelenésekor válnak „kézzel foghatóvá” a dalok, amiken dolgoztunk, de ha valaki letölti, azzal sincs nagy bajom. – Nem izgat különösebben, hogy mennyire lesz sikeres egy-egy RomEr lemez? – Természetesen érdekel, hogyan fogadják az emberek az újabb anyagokat, de anyagi értelemben véve sosem aggódtam emiatt. – Ezt most nem igazán értem… – Egyikünk sem a zenélésből él, mindegyikünknek van munkahelye… Én már nyolcadik éve vagyok ugyanott. Korán kezdek, így a napom nagy része szabad, és szabadok a hétvégék is, amikor a koncertek vannak. Jól össze lehet egyeztetni a zenekarral.

– Vagyis nem azért zenélsz, mert kenyérre kell a pénz, amit ezzel keresel? – Nem. Soha nem volt így, és soha nem is lesz így. Azzal, hogy dolgozom valahol, anyagi értelemben véve független maradhatok a zenéléstől, el tudom tartani a családomat, és nem kényszerülök arra, hogy a zenekarral a pénz miatt belemenjek olyan dolgokba, amiket amúgy nem csinálnék. Tőlem idegen az ilyesmi.

– És mit gondolsz azokról, akik mondjuk a jobb megélhetés reményében elhagyják az országot? – Elmenni, nem elmenni? Az új lemezen van egy szám. Nem mi írtuk, egy régi dal feldolgozása. Az eredeti, amerikai dallamra írt magyar nyelvű változatot éppen az ’56-os forradalom kitörésének napján énekelte fel egy akkor népszerű táncdalénekesnő a Magyar Rádióban, amit néhány órával később megostromoltak… Ez, a „Honvágy” című nóta egy darabig tiltólistán szerepelt, mert az előadó ’56 végén disszidált. ’57-ben azután már az is előfordult, hogy az itteni hivatalos rádió és a Szabad Európa Rádió egyszerre játszotta. A Kossuth Rádió azért, hogy hazacsalogassa vele a kimenekült szabadságharcosokat, a SZER pedig azért, hogy eleget tegyen az itthonról és külföldről 5

érkező sok kérésnek. Ezzel a dallal üzengettek egymásnak a kimenekültek és az itthon maradottak… Ezt a számot mi feldolgoztuk, felkerült az új lemezre, klip is készült hozzá. Nagyon megfog, amikor egy dalból a történelem csinál slágert, ettől lesz valami igazán maradandó. Ez volt az egyik oka, hogy újraértelmeztük. A másik pedig az, hogy úgy éreztem, ma ismét döbbenetesen aktuálissá vált a szövege. Az én korosztályomhoz tartozók közül már korábban is sokan mentek ki külföldre dolgozni, de majdnem mindenki azzal a szándékkal, hogy kicsit összeszedi magát, aztán hazajön, lakást vesz, esetleg vállalkozást indít, és itt, a hazájában fog élni élete végéig. Akkoriban más volt a cél, más volt az irány. Manapság sokan már nem is akarnak visszajönni, és az emberek egyre fiatalabban mennek ki. Huszon-éves fiatalok úgy indulnak el, hogy sosem jönnek vissza… Ez azért elgondolkodtató és egyben riasztó is. – Riasztó, hogy ha így folytatódik, előbbutóbb kiürül az ország? – Így is kevesen vagyunk már. ’56-ban lejátszódott

valami hasonló. Akkor nagyjából negyedmillió ember ment ki. Az nagyon sok. Annak idején az államvédelem biztos készített statisztikákat a „disszidensekről”, ezeket nem ismerem, de nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy az ember átlássa: akkor is főként a fiatalok, legfeljebb a középkorosztályhoz tartozók mentek ki, az idősebbek közül kevesebben vágtak neki az ismeretlennek. Ez nagyon sok értelemben a történelmünkre is visszahatott. ’56-ban gyakorlatilag lefejezték a nemzetet: sokan elmentek, sokakat pedig börtönbe zártak, kivégeztek… Azok között, akik elmentek, nagyon sok volt a fiatal, az egyetemista, sportoló, vagy akár a zenész is. Kiment vagy akasztófára jutott a szellemi erő és harcosok is. A nemzet legjava. Ezt nagyon nehezen dolgozza fel bármilyen társadalom, ha feltudja egyáltalán Szerintem egyebek mellett az is erre vezethető vissza, ahogy a ’89-es módszerváltás lezajlott. ’56-ban éppen azok a 16-25 évesek mentek ki, akiknek ’89 táján, normális esetben döntéshelyzetben kellett volna lenniük… ’89ben egyszerűen hiányzott az a réteg, amely nem volt az előző rendszer kegyeltje, és képes lett volna irányítani egy valódi rendszerváltást… Az igazi vezetők. Ha belegondolunk, nemsokára ugyanígy érezni fogjuk bizonyos generációk hiányát. – Mi lehet az oka a tömeges kivándorlásnak? Generációs probléma? Divat? Ennyire rossz a helyzetünk? – Nyilván a helyzet sem túl rózsás, de a gondot inkább az jelenti, hogy tudatosan nem is próbálják jobbá tenni, nem azt sugallja a politika, hogy itt kellene változtatni a dolgokon, mert nem ez a jól felfogott érdeke. Folyamatosan zajlik a manipuláció, az ember mindenhonnan azt hallja, hogy külföldön mennyivel jobb, ott mennyivel többet keresnek az emberek, ami igaz is. Más az életszínvonal Európa nyugati felén, ez tény, de amikor innen kimegy egy fiatal oda, a bőrszínt leszámítva, gyakorlatilag ugyanaz történik, amikor tőlünk keletebbről, vagy a világ más pontjairól ide jönnek a bevándorlók. Ide özönlenek ezek a jobb életet kereső idegenek, beleülnek a készbe, kihasználják azt, amit ennek az országnak a lakói

6

maguknak teremtettek. Gyakorlatilag azok, akik innen mennek nyugatabbra, ugyanezt teszik: beleülnek a készbe, amit mondjuk az angolok, a németek teremtettek meg maguknak. Ahelyett, hogy itt, ebben a jó adottságokkal rendelkező országban próbálnák kiharcolni maguknak a lehetőségeket, mindazt, amit szeretnének… Persze, ehhez először le kell rombolni ezt a velejéig rohadt rendszert és ez áldozatokkal jár! Erre lehet az a válasz, hogy mindenkinek csak egy élete van, nem fogja erre a harcra áldozni, de én úgy gondolom, aki kivándorol, az a könnyebbik végén próbálja megfogni a dolgot. Egyszerűen gyáva. Sokan arról beszélnek, hogy mennyire rossz itt, Magyarországon. Én nem vagyok egy nagy utazó, de mondjuk tavaly ősszel, egy meghívásnak eleget téve kimentünk a zenekarral Olaszországba, Milánóba. Játszottunk egy koncertet, három napig voltunk ott. Azt láttam, hogy a nyugat-európai életszínvonal valóban magasabb, az olaszok ebben előrébb tartanak, mint mi, de őszintén szólva, nem szívesen élnék ott… Tele bevándorlóval, fehér embert már szinte elvétve látni csak és ez a legtöbb európai nagyvárosra jellemző már. Szóval, NyugatEurópának sok szempontból megvan a maga előnye, de a hátránya is.

– Mit gondolsz, annak, hogy hányan „tetszikelik” a közösségi oldalakon a zenekart, mekkora szerepe van annak, hogy egyfajta szimbólum vagy? – Nem tudom, mennyire vagyok szimbólum, vagy hogy minek lennék a szimbóluma… – Sokan vannak olyanok, akik nem ismerik a RomEr-t, téged viszont igen… – A nemzeti oldalon valóban sokan ismernek, mert minden olyan eseményen ott voltam, amivel azonosulni tudtam. Meg aztán, ott volt a Hungarica is… Ezen sosem gondolkodtam, nem is figyeltem ilyesmire. A RomEr-t elkezdtem csinálni tizenhét éves koromban, eddigi életem több, mint a felében jelen volt és van a banda, az életem része. Sosem akartam szimbólum lenni. Lehet, hogy vannak, akik így látják…

– Van olyan város, ország, ami neked tetszik? Van olyan hely, ahol el tudnád képzelni magad? – Sosem vonzott, hogy máshol éljek, jól érzem magam itt. Számomra fontos ez az ország, ez a hely. Persze, szívesen megnézném mondjuk Írországot. A történelme, a zene, a tájak miatt… Napfényes üdülőhelyekre sosem vágytam. – Azért érzed jól magad itt, mert dolgozol, megvalósítod azt, amit elterveztél, nincsenek üresjáratok, nincs visszaszorítottság? – Tisztában vagyok azzal, hogy amit csinálunk, sokkal több emberhez is eljuthatna. Egy másik országban, mondjuk Svédországban, egy hasonló szintű produkcióval sokkal többet el lehetne érni, de mi itt vagyunk otthon. Nem mondom, hogy örülök annak, hogy a rádiók még akkor sem játsszák a dalainkat, ha a betelefonálók kifejezetten minket kérnek. „Sajnos nincs meg nekünk ez a lemez” – szokták válaszolni. Egyértelmű, miről van szó, de egyértelmű az is, hogy a RomEr nagyon sok embernek fontos. Nem játszanak minket? Nem baj. Nekem tiszta a lelkiismeretem, kapunk pozitív visszajelzéseket, például a közel tízezer tagot számláló közösségi oldalunkon is, de ami fontosabb: a koncerteken mindenképpen…

7

– Képviselsz valamit, és ehhez hű vagy. Manapság kevés a hiteles ember… – Nem tudom. Én csak mindig úgy alakítottam az életemet, ahogy azt jónak tartottam. Ha ez a hitelesség, akkor hiteles vagyok. – Említetted a Hungaricát. Ez a szakasz lezárult az életedben? – Igen. Mentes Norbi rengeteg időt, energiát fektetett bele abba a zenekarba, elképzelt egyfajta jövőt. Egy kicsit más jövőt, mint amilyet én képzeltem el. Én magamban ezt az egész Hungarica történetet elengedtem. Nincs sértődöttség, nincs harag. Fábián Zoli jó énekes, jó ember… Őszintén sok sikert kívánok a csapatnak! – Lezártad, szép emlék? – Igen. Nagyon jó emlékeket Hungaricával kapcsolatban.

őrzök

– Bármivel, vagy a zenével kapcsolatban?

8

– A gyerekeid láttak már koncerten? – Láttak, igen. Tetszett nekik. Persze a Hajógyári-szigetre, ilyen délutáni koncertekre vittem ki őket, ott más a közeg, több családos ember van jelen, kicsi gyerekekkel és nincs füst… – Pár bulváros kérdés… Mehet?

a

– Tényleg, melyik volt életed legemlékezetesebb pillanata?

– Bármivel…

– Ami legelőször eszembe jut… a gyermekeim születése. Három gyermekem van: egy 12 éves fiú, egy 9 éves kislány, és egy 4 éves fiú… Mindegyik apás szülés volt. Nagyon emlékezetes pillanatok voltak. A három között nincs sorrendiség, ez nem olyan dolog, amit megtapasztalsz, aztán azt mondod, oké, ilyet is láttam, ki lehet pipálni, a következőre már el se megyek… Nahát, ez nem ilyen! Az ilyen dolgok nagyon meg tudják nyitni az embert… lelkileg. A hatása alá tudsz kerülni.

– Ilyen még úgyse nagyon volt… – Mit szeretsz másokban, mi idegesít másokban? – Tulajdonságokra gondolsz? Mit szeretek? A munkában, a párkapcsolatban, a zenekarban. A megbízhatóságot. Szeretem átlátni a dolgaimat, és ez csak úgy működik, ha megbízható emberek vesznek körül. A másik pedig a szenvedélyesség,

mert én is szenvedélyesen teszem, bármit csinálok. – Mit csinálsz szabadidődben? – Nekem az a feltöltődés, hogy otthon lehetek. Pontosan azért, mert keveset vagyok otthon. Ritkán van szabad hétvégém, amikor nem játszunk a zenekarral… Néha elmegyek egy-egy koncertre. – Azt mondtad, tizenhét évesen kezdtél zenével foglalkozni. Kiknek a hatására? – A kilencvenes évek legelején, az akkori skinhead közegben, amely az egyetlen nemzeti ifjúsági szubkultúra volt annak idején, olyan zenekarok mozogtak, mint az Oi-kor, az Egészséges Fejbőr, vagy a Független Adó. 15-16 évesen kezdtem járni a koncertjeikre. Így leginkább ők… – Hogyan kezdted? Egyszercsak úgy érezted, ki kell állnod a színpadra? – A környékbeli skinhead srácokkal jártunk a Petőfi Csarnokba, a Vikingbe. Tetszett az a hangulat, tetszett a zene, de először más oldalról közelítettem felé. Fanzint készítettem. Hat számot hoztam össze, írógéppel, fénymásolva… A zenekarozás? ’94 márciusában indult a RomEr, gimnáziumi együttesként. Az első felállás nem azért jött össze, mert mindenki ugyanazt a zenét szerette, hanem inkább mert a négy tagból hárman osztálytársak voltunk. Összeálltunk, csináltunk egy bandát. Akkoriban ez még működött. Ma már kevesen fognak hangszert a kezükbe, inkább a számítógépet nyomkodják… Mindegy. Összeállt a csapat, ami aztán menet közben átalakult. Befejeztük az iskolát, szétmentünk. Az eredeti RomEr felállásból rajtam kívül Móricz Norbi maradt meg a zenei pályán, ő sokáig a Hooligans basszusgitárosa volt. Vele most is jó viszonyban vagyunk. Egy nagyon jó basszusgitáros.

Koncertek? Amikor elkezdtük, még tagja voltam a Hungaricának, ezért időben is nehezen lehetett volna összehozni a fellépéseket, de az új anyag kapcsán 2013-ban játszunk majd néhányszor. Ez egy teljes mértékben régisulis dolog, lényegében a saját szórakoztatásunkra csináljuk. – Elégedett vagy? – Elégedett? Azzal, amit eddig csináltam… igen, nagyjából elégedett vagyok. A RomEr-rel kihozzuk magunkból a legtöbbet, legalábbis törekszünk rá. Például ez az egyik oka annak, hogy ritkán lépünk fel Budapesten… Úgy vagyunk ezzel, hogy ha az emberek eljönnek a koncertjeinkre, akkor kapjanak is valami komolyat, fényben, hangban, minőségben, megszólalásban, hangulatban. Ezt sajnos kevés helyen, ritkán lehet megvalósítani… Igen, talán elégedett vagyok az eddigiekkel, de nem vagyok megelégedett. Van mit tennünk. www.romantikuseroszak.hu Szántai A.+Zs.

– A Szent Suhancok? – Ezt Kovács Ricsivel, a RomEr jelenlegi basszusgitárosával találtuk ki. Van egy csomó kedvenc dalom a ’80-as évek elejéről, közepéről egészen a kilencvenes évek elejéig. Az akkori Oi! zenekarok nem igazán tudtak kiadni lemezt. Úgy gondoltuk, csinálunk egy feldolgozás lemezt, mai hangzással, pusztán azért, hogy megmentsük a számokat az utókornak. Ez egy tisztelgés is az akkori bandák előtt. – Egy lemez, és semmi több? – Jövőre csinálunk még egyet. 9

– A Dalriada hazánkban az egyik legismertebb, ha nem a legismertebb folk metál zenekar. Maga a folk metál viszonylag fiatal műfaj, amely a kilencvenes években alakult ki. Hogyan indult el a Dalriada ebbe az irányba? – Ficzek András, a zenekar alapítója 1998 környékén kezdett el ezzel foglalkozni, azaz a népzenei elemeket keverte metálos zenével. Az elsők között volt tehát, aki ötvözte a metált és a népzenét. Az évek során a folk metál igencsak divatos műfajjá vált és most már azt lehet mondani, egészen sok csapat van, amelyik ebből az irányból közelíti meg a rockot, a metált, csak más és más elemekkel ötvözve. – A zenekar 1998-ben alakult.

10

Gondolom, utána volt egy rövidebb időszak, amíg a stílusotokat próbálgattátok, de már 2004-ben sikerült kiérdemelni a „hónap zenekara” címet, onnantól pedig folyamatosan ívelt felfelé az út. Teltházas koncertek, rendszeres meghívás a PaganFest-ekre. Idén pedig a lemezmegjelenéshez kapcsolódóan egy nagy, többállomásos turnén vettetek részt Európában. Mesélnél erről? – Sok érdekessége volt ennek a turnénak, amit egyébként Hartmann Kristófnak köszönhetünk, akinek nagyon sok szervezőmunkája van benne. Nos, tehát, először is Laura várandóssága miatt vendég énekesnővel utaztunk. Az egyik szemünk sírt, a másik pedig nevetett. Örültünk az állapotának, de jó lett volna, ha az eredeti felállásban tudjuk

végigcsinálni ezt a koncertsorozatot. Végül Kun Anitát kértük fel az Ideas zenekarból – akit már a lemezbemutatón is láthatott, hallhatott a közönség –, hogy segítsen ki minket. Végül egy valóban szép, kilencezer kilométeres kört sikerült megtennünk. Voltunk Portugáliában, Franciaországban, Szlovéniában, Ausztriában, Felvidéken, Csehországban, Lengyelországban. Volt egy hazai állomás is, a Wigwamban, amit ma már Club 202 néven ismernek. Itt a technikai problémák megoldása után nagyon kellemes és jó hangulatú koncert kerekedett, nagyon türelmes és jó közönséggel, hálásak vagyunk mindenkinek, aki ott volt velünk! – A nemzetközi színtéren most már egyre több világhírű folk metál zenekar van. Nektek volt

közös lemezfelvételetek és színpadi fellépésetek is a Korpiklaani énekesével, aki félelmetes, imádni való figura. Most pedig az Arkonával indultatok erre a turnéra. A turné résztvevői között meg kell említeni a Darkest Era-t is, bár az én véleményem ők sokkal inkább metál, mintsem folk metál banda. Három különböző nyelven éneklő csapat lépett fel együtt. Mi volt az a turnén, ami áthidalta ezeket a nyelvi nehézségeket? – Leginkább az angol. Az Arkonáról tudtuk, hogy nem igazán beszélnek angolul, nekünk pedig az orosz tudásunk enyhén szólva is hiányos. A Darkest Era-val az első pillanattól megvolt a 11

kommunikáció, az elejétől kezdve megvolt az összhang. Az oroszokkal ez sajnos csak a vége felé alakult ki, amikor már abba kellett hagyni a turnét. Ezért kicsit szomorú is volt, hiszen akkor kezdődött volna igazán az együtt bulizások időszaka és pont akkor ért véget. Egyébként nagyon jó fejek, mint az kiderült. Tudnak mosolyogni is!

sokat fejlődött a technika is a stúdióban, más lett a koncepció is, így egy újrakevert változat került ki a boltokba. A klasszikus album radikálisan erőteljesebb hangzást kapott. Akkor még Echo of Dalriada néven került kiadásra, most a rövidített név szerepel a borítón. Bízunk benne, hogy tetszeni fog a közönségünknek.

– Az, hogy ilyen többezres közönséget vonzó zenekarokkal léptek fel, dolgoztok együtt, mint a Korpiklaani vagy az Arkona, mennyire húz vagy mennyire frusztrál benneteket?

– A Fajkusz banda, amely rendszeresen fellép a koncertjeiteken, nem volt veletek a turnén.

– Ezek az együttesek más szituációban vannak. Mind a kettőnek megvoltak a maguk lehetőségei, ahogy nekünk is. Az, hogy ezekkel ki mennyire tudott élni, nyilván eltérő, ahogy maguk a lehetőségek is. Az említett két csapat most már csak a zenéléssel tud foglalkozni, ebből tudnak megélni. Ehhez jók voltak az ő lehetőségeik. De ez a közönség fogadtatásában nem érződik. Például a „Hajdútánc”-ot a klip miatt mindenhol ismerték. Akárhová mentünk játszani, mindenhol szerették és követelték. Nagyon meglepő volt, hogy elmentünk egy spanyol városba és ott kifejezetten kérte a közönség. Hiába, no, jó érzés volt hallani, ahogy skandálva kérik, játsszuk el. Ezeknek a zenekaroknak nagyon jó közönségük van és jó volt látni, hogy nem csak őket szeretik, hanem minket is. Aki az Arkonát szereti, az jó eséllyel minket is megkedvelt, így ez jó párosítás volt. – Kérdezték-e tőletek, hogy mit jelentenek a dalaitok? – Az egyik turnéállomáson volt egy fickó, aki az összes dalunk szövegét tudta, pedig egy szót sem beszél magyarul. Ez nagyon meglepő volt számunkra. Néha előfordul, hogy megkérdik, miről szól egy-egy szám, de pont ennél a műfajnál megvan a zenének az a hatása, átadja azt az érzést, ami a szövegben benne van. Tehát maga a szöveg teljes mértékben kiegészíti a zenét. – A 2006-os „Jégbontó” albumotok ismét megjelent az idén a Hammer Records újrakiadásában. – A lemez mára már elfogyott. Ráadásul vannak olyan jók azok a dalok, hogy megérdemeltek egy jobb hangzást. Az elmúlt nyolc évben 12

– Nem, azt nagyon nehéz lett volna megszervezni. Kisbuszban utaztunk, szűkösen, de baráti hangulatban. Ha olyan nagy busszal tudtunk volna menni, mint a nagy zenekarok, akkor persze mindenki jöhetett volna erre a hatalmas élményre, de így ez nem volt megvalósítható. – A lengyel-magyar barátság legendás. A koncertturnénak két állomása is volt Lengyelországban, nem sokkal a Függetlenség Napi rendezvények előtt. Érezhető volt-e ez, másként fogadtak-e benneteket, mint más országokban? – Talán a két lengyel koncert volt majdhogynem a legjobb hangulatú. Nagyon jó volt a fogadtatásunk. A Wroclaw-i koncertünk volt az utolsó, igen sikeres lezárása volt a turnénak. Jól fogadtak minket, a technika is szuper volt. Az első, a Szczecin-i egy nagy fesztivál volt, nagy közönséggel. Nem verseny volt ez a turné, de ha lehet azt mondani, hogy valahol jobban szerepeltünk az Arkonánál, akkor ez a koncert az volt. Láthatóan nagyobb közönségünk volt, rettenetesen élvezték, de persze nem hasonlítgatás miatt mondom, hanem mert hihetetlenül jó érzés volt ez a meleg fogadtatás. És a lengyel lányok nagyon szépek! – Laura kisbabát vár, ezért már nem tud fellépéseket vállalni. Hogy sikerült Anita beilleszkedése? – Ez egy vendégség volt részéről a turnéra vonatkozóan. Idén még lesz négy koncertünk, ott nem lesz női énekhang, hanem Andris fogja az összes dalt énekelni. Ez egyébként elég mókás a mi számunkra, tényleg fura kontraszt Laura nőiessége után ez a férfias kiállás. Anita egyébként jól érezte magát velünk a turnén és jól teljesített. Remekül kijöttünk egymással és jól viselte a társaságot is. Az tény, hogy más az ő hangja, hangképzése, mint Lauráé. Volt, aki meg is kérdezte, mi a helyzet az énekesnőkkel, mert neki

más kép és más hang rémlik, bár sokan képben voltak a helyzetet illetően és mindenhol szeretettel fogadták Anitát. – Ő nem tudta vállalni a további fellépéseket a hátralevő koncertekre, vagy ti döntöttetek úgy, hogy megoldjátok zenekaron belül az énekesi posztot, amíg Laura újra csatasorba nem tud állni? – Így együtt mind. Anitának ott van az Ideas, amivel rendszeresen vannak fellépései. Ezen kívül van egy különlegessége is annak, hogy most csak férfi énekel. A turnén nagyon jó volt, hogy velünk volt és nagyon hálásak vagyunk Anitának, hogy vállalta, és nagy fáradalmakkal, hatalmas energiával ezt végigvitte, de nem akartuk ezt hosszú távon csinálni. Ha minden jól megy, márciusban Laura visszatér a színpadra. – Azokban a folk metál zenekarokban, ahol női énekes van, ritka az, ami az Arkonára jellemző. Egy szép, tiszta hangú énekesnő kezd el náluk hihetetlen mélységű és erejű hangon hörögni. A Dalriadában te szoktál néha hörögni. – Többen is szoktunk, Tadeusz és Laura is vállal ilyeneket. Mindannyian kicsit másképp, különböző magasságban és hangszínen alakítjuk a hangot, így elég változatos lesz a végeredmény. Időnként egész klassz kis hörgő kórust tudunk alkotni a színpadon. – Van-e kedvenc a fesztiválok sorában, ahol fel szoktatok lépni? – Nyáron elég sok fesztiválra kaptunk meghívást. Aki a koncertjeinket szervezi, egyúttal a Rock Maraton szervezője is. Két

éve volt egy koncertünk, fantasztikus közönséggel, akkor, amikor Pécs volt a kulturális főváros. Gondolom ennek is köszönhetően hatalmas hangulat, fantasztikus szervezettség volt. Több ezres tömeget vonzott, félelmetesen jól sikerült. Magánemberként egyébként nagyon szeretem a Hegyalja fesztivált, bár minden ilyen rendezvény társaságfüggő is. – Ettől a turnétól eltekintve mennyire hívnak benneteket külföldi fellépésekre? – Az AFM Records-szal való együttműködésünk egy lemez után részben ezért is szűnt meg és ezért tértünk vissza a Hammer Music-hoz. Az AFM egy kiadó, nem foglalkoznak koncertszervezéssel. Voltak lehetőségeink, léptünk fel Németországban, és a környező országokban, a magyarlakta területeken mindig jó fogadtatásunk. Egyébként a turné összes állomásán tapasztaltam, hogy mindenütt más a hozzáállás a zenekarokhoz. Sőt, akár egy országon belül is más és más a közönség reakciója. A lyoni koncerten, Franciaországban fantasztikus közönség volt, míg a Luynes-i koncerten az összes bandán tele volt a helyiség, de nem mozdultak meg, vagy nagyon nehezen. Nem csak nekünk nem sikerült megmozdítani őket, de az Arkonának sem, pedig ez az ő turnéjuk volt. Tehát számomra igen furcsa az, ki hogyan reagálja le a dolgokat. Kiszámíthatatlan. De alapvetően mindenütt jó volt a fogadtatás, a koncert után nem azért jöttek oda hozzánk, hogy a hangosításra tegyenek megjegyzéseket és percenként más visszajelzéseket kapjunk, hanem azért, hogy elmondják, milyen jól érezték magukat. – A budapesti koncerten nagyon sok külföldi volt. Tudok olyanról, aki Szentpétervárról, Moszkvából vagy Németországból érkezett, majd követte a zenekarokat még néhány állomásra a

13

turnén. Ezek az emberek vették-e a ti lemezeiteket is, akár itthon, akár a turné során? – Én is tudok olyanról, aki Belgiumból jött el a budapesti koncertre. A facebook-nak köszönhetően az ember ismer egy-két rajongót, a koncerten pedig beugrik egyikük-másikuk profilképe. Jó volt ilyen arcokkal találkozni. Külföldön az eladások is másként mennek, persze ehhez azért más gazdasági háttér is kell. Ott könnyebb szívvel vesz valaki 35 Euróért egy pulóvert, mint itthon, ahol sokszor annak is örül, ha ki tudja fizetni a belépőt. A lemezek egyébként elég szépen fogytak, persze lehetett volna sokkal jobb is, de a letöltések világában ez már nem is olyan egyszerű. Sokkal fontosabb volt a fogadtatás, ahogyan nyilatkoztak az emberek, amiket írtak a neten. Ez mind-mind jó visszajelzés és erre szükség is van. – Terveztek-e hasonló ütős eseményeket, mint a Jonne-nal való szereplés vagy az Arkonával közös turné? – A neten sokféle ötletet kapunk. A Korpiklaani tagjai egyébként úgy nyilatkoztak a Hammernek, hogy egy pálinkáról szóló dalt kellene velünk együtt csinálni, de ez még a gyakorlati megvalósításig nem jutott el. Jelenleg a „Napisten Hava” lemezbemutató turné tart. Egyébként a turnénak köszönhetően lehetséges egy közös munka az Arkonával, de még ez is nyitott kérdés, ebben is csak ötletek vannak, semmi konkrétum. – Laura és Mása egy színpadon nagyon ütős lenne. Két pici

14

nő, teljesen eltérő karakterrel… – Nem láttuk őket együtt a turnén, de el tudom képzelni. Majd a jövő eldönti… Remélem. – Lemez vagy klip? – Nemrég készült el az „A dudás” című klipünk. Nagyon jó a fogadtatása. Még négy koncert áll előttünk és utána márciusig pihenés. Úgyhogy egyelőre se lemez, se klip nincs tervbe véve a közeli jövőben, de Andris állandóan alkot, munkálkodik, igen termékeny. Sokszor hall egy népdalt valahol és elindul benne a gondolat, amiből aztán egy új dal születik. Nem félek attól, hogy nem lesz valami újdonság mihamarabb. – Mennyire „táncos” a ti közönségetek? – Szoktak a neten szerveződni egy-egy ilyen eseményre, próbálkoztak már a mi rajongóink is amolyan „Stenka na Stenku” féle fallal. De ez is mindig helyszín- és közönségfüggő. Mi szeretjük onnan fentről. – Az újság megjelenése után hol lesznek még koncertek, ahol találkozhatnak veletek a rajongók? – December 15-én Szombathelyen, 22-én pedig Sopronban lesz a koncertturné utolsó állomása, amolyan karácsonyi ajándékként a közönségünknek. www.dalriada.hu

moncsi

11

– Először az Acoustic Gallery-ről kérdeznélek, mert van egy olyan sejtésem, hogy a nagyközönség ezt a formációdat ismeri a legkevésbé… – Lehet, pedig már ez is egy elég régi történet, hiszen még a P. Box mellett kezdtem el csinálni. Nekem mindig is nagy szerelmem volt az unplugged, vagyis az akusztikus feldolgozásos előadás. Ilyeneket még Cserháti Pityivel is terveztünk, hogy mi lenne, ha egy pár P. Box számot így adnánk elő a bulikon, egy külön blokkban. De valahogy akkor még elsikkadt ez a dolog, meg nem is volt rá szabad kapacitás. 2005-ben aztán kilenc fővel elkezdtem az Acoustic Gallery-t. A csapatban a dobos, a basszusgitáros, a billentyűs, és a két gitáros mellett még külön perkás is volt, plusz még két vokalista lány is segített. Tehát a nagy létszámból eredendően olyan lehetőségeket biztosító formáció volt, hogy bármit el tudtunk játszani. Ezért előszeretettel nyúltunk hozzá a dalokhoz, tehát nem csak egyszerűen a villanygitárt helyettesítettük akusztikus gitárral, hanem át is hangszereltük a számokat. Mindenki a szívét-lelkét beletette ebbe a bandába, és nem is a megélhetés volt a cél. Sajnos Pityi halála után, amikor a P. Box-szal tartottunk egy kis szünetet, akkor érthető módon ez lépett elő első számú zenekarrá. De aztán jött a Társulatos szereplésem, ami miatt fel kellett költöznöm Debrecenből Budapestre, és az a közel egy év, ami eközben eltelt, elég sok elfoglaltságot jelentett, úgyhogy a csapatot szélnek kellett, hogy eresszem. Nem várhattam el tőlük, hogy azért, mert én más területen vagyok elfoglalva, ők otthon malmozzanak, és ne tudjanak zenével foglalkozni.

16

De nekem nagyon hiányzott ez a fajta muzsikálás, és maga az élő zene, ezért aztán – az egyik gitárossal – Kozma Norbival kettesben, duó formában tovább folytattuk az Acoustic Gallery-t. Néha-néha azért még szoktunk csinálni nagyzenekaros felállásos bulit is, főleg Debrecenben és környékén. Ezzel a kéttagú felállással viszonylag mobilisabbak vagyunk, hiszen egy személyautóba be tudunk ülni, a gitárt hátracsapjuk a csomagtartóba, aztán go! Párszor azért az ismerős zenészek köréből szoktunk vendégeket is vinni magunkkal, vagy a Rocksulis tanítványainkkal színesítjük a műsort. Ez egy izgalmas és érdekes vállalkozás, mert így, hogy csak ketten vagyunk, rengeteg az improvizációs lehetőség. Nagyon rugalmasan kezeljük a dalokat, pl. a Doors „Break On Through”jába beleszőjük a Metallica „Enter Sandman”-ét.

Mikor mi jut az eszünkbe… Számtalan lehetőség van tehát arra, hogy frissen tudjuk tartani a műsort. Kétszer ugyanúgy nem is igazán játszunk el számot, és persze hétről-hétre tanulunk újakat is. Utána úgyis a közönség dönti el, hogy melyik marad. Ha betalál náluk valami, akkor benne marad a műsorban, ha viszont véletlenül nem olyan a fogadtatása, akkor vagy újraértelmezzük, vagy kikerül a repertoárból.

tőkéjének a hiányában egy kicsit magára maradt a csapat. Próbáltuk házon belül megoldani ezeket a feladatokat, de sajnos beleszaladtunk néhány kellemetlen élménybe, főleg a koncertekkel kapcsolatban. Konkrétan nem fizettek ki bennünket, leléptek a pénzzel… van olyan hely például, ahonnan a mai napig több százezer forinttal tartoznak nekünk, és behajthatatlan a dolog! Mivel mindent mi csináltunk, egy kicsit azt kezdtük

– Ez azért feltételez egy rettentő nagy szakmai felkészültséget mind a gitárosod, mind a te részedről…

észrevenni, hogy egymásban keressük a hibát, holott a „rátermetlenségünk” okozta ezeket a gondokat. Meg nyilván a sok kókler, aki a szakmában tevékenykedik. Mindig feltűnnek olyan szélhámosok, akik jégre viszik a különböző produkciókat. Ezért úgy döntöttünk, hogy amíg nem rendeződnek a dolgok, addig pihentetjük a P. Box-ot. Csináltunk egy kvázi „búcsúturnét”, de azt akkor is hangoztattuk, hogy csak ideiglenes a leállás. Aztán ahogy befejeztem a Társulatos dolgaimat, elkezdtünk dolgozni az új témákon, és kb. ekkor tűntek fel Sáfár Öcsiék, és a megkérdezésünk nélkül P. Box néven kezdtek el tevékenykedni. A dobosuk felhívott, hogy még a domain nevünket is adjuk át… Én akkor elmondtam, hogy mi is tovább akarunk játszani, de mivel a két hivatalos alapító tag (Bencsik Samu és Cserháti Pityi) sajnos már nincs az élők sorában, ezért úgy gondoltuk, hogy a P. Box nevet kíméljük meg ettől a méltatlan csatározástól, és a harc helyett mindketten válasszunk valamilyen ráutaló nevet, és az lenne a korrekt, ha ők is ezt tennék. Így a két formáció akár erősítheti is egymást. De ők hajthatatlanok voltak, pedig mi többször is tettünk kísérletet arra, hogy békésen rendezzük a dolgot, végül polgári peres útra terelődött az ügy. Mi még ekkor is hajlandóak lettünk volna a kompromisszumra, hiszen a bíróságon is tettünk egy nyilatkozatot, hogy ha ők lemondanak a P. Box név használatáról, akkor mi is más néven folytatjuk. De ettől ők akkor is elzárkóztak. Most ott tartunk, hogy eltiltották őket a névhasználattól, illetve kötelezték őket, hogy egyértelműen megkülönböztetve használhatják csak a P. Box nevet. 17

– Norbi egy olyan univerzális és invenciózus gitáros, aki majd’ minden stílusban otthon van. És hát nekem is nagyon figyelnem kell… Hogy két szélső értéket mondjak, pl. egy Dream Theater után egy Máté Péter „Most élsz” az lazán megy. Mindig próbálunk olyan dalokat kiválasztani, amiben kihívás is van. – Térjünk át beszélgetésünk másik főszereplőjére a P. Box-ra. Sokak/sokunk nagy örömére Pandora szelencéje újra felnyílt, vagyis ismét aktív a zenekar. A honlapotok is nemrég újraindult, ahol többek között egy jónéhány oldalas bírói végzés másolata is olvasható… Mi ennek a lényege dióhéjban? – A probléma oda nyúlik vissza, amikor Cserháti Pityi kilépett a régi formációból, és megegyezett az akkori tagokkal (Bencsik–Vikidál–Zsöci–Pálmai), hogy ő viszi tovább a nevet, mint zenekarvezető. A többiek – ezt elfogadva – más néven folytatták. Mivel Pityinek az adott szó többet jelentett bármilyen hivatalos papírnál, nem védette le a nevet. Aztán 1999-ben velünk indította el újra a P. Box-ot, ami ellen akkor senki nem emelt szót a régi tagok közül. Pityi azonban 2005-ben egy súlyos betegség áldozata lett. Ezután mi még egy évig folytattuk a P. Box-ot. Pityi halálával mi nem csak a kiváló zenészt és barátot veszítettük el, hanem a zenekar menedzserét is, hiszen ő tartotta a kapcsolatot a kiadóval, a médiával és ő szervezte a koncerteket is. Pityi kapcsolati

Erre ők úgy gondolták, hogy elég lesz az, ha néhanéha kicsiben kiírják, hogy ős-P. Box, valamint, kiadtak egy olyan nyilatkozatot, hogy ha mi elállunk a névhasználattól, akkor ők semmilyen anyagi követelést nem támasztanak velünk szemben. Hihetetlen! Várjunk már! Arról a névről, amit mi 1999-től használtunk, lemezeket adtunk ki, együtt koncerteztünk, mi önként és dalolva mondjunk le az ő javukra!? És nem csak kizárólag a névről van szó. Mikor kiderült Pityi betegsége, leült velünk, és arra kért minket, hogy folytassuk a zenekart. Így számunkra a P. Box Pityi hagyatéka is. Egyébként, ha végre vége lenne ennek az egész hercehurcának, és végre nekünk lenne bejegyezve a P. Box név, akkor mi azt Pityi felesége és a gyerekei nevére íratnánk, akik végig mellettünk álltak, hiszen nekik is nagyon sokat jelent a név, és az, hogy akik használják, méltóak legyenek arra. A másik formáció

Elvileg roppant egyszerű az indok. Először a Mikroszkóp Színpadra lett szervezve egy buli, ahol a Kowáék csináltak egy sikeres estet, de utána sajnos volt három vagy négy alkalom, ugyanilyen akusztikus előadással, azok viszont bedőltek. Nem volt rentábilis a történet, ezért a színház vezetősége azt mondta, hogy jó, akkor ezeket a zenés esteket megszűntetik. Most nemrég pedig az Új Színházban történt ugyanez. Az Ismerős Arcok csinált egy teltházas bulit, és az utána következő két vagy három est megbukott. Ezért a színház vezetése úgy döntött, hogy lemondják az összes többi koncertet. Pont mi voltunk a szenvedő alanyai ezeknek a döntéseknek, ráadásul úgy, hogy még a jegyeket sem tudtuk elkezdeni árulni egyik helyszínen sem. Mert, ha látták volna, hogy mondjuk egy hét alatt megmozdul a jegyek harmada, akkor lehet, hogy jobban bíztak volna a produkcióban. Jelenleg keressük a

ugyanis most éppen azt csinálja, amitől mi mindenáron szerettük volna megvédeni a nevet. Ez pedig nem más, mint a klubkoncertek. Mi mindig úgy gondoltuk, hogy inkább kevesebb bulit csinálunk, de azokat olyan helyszíneken, amelyek méltóak a P. Box névhez. Ők viszont elmennek 15-20 fő elé játszani kisebbnél-kisebb klubokba. Ezzel aprópénzre váltották és elbagatellizálták a P. Box nevet. Úgy gondolom, hogy ezért kár volt az egészbe időt, energiát és anyagiakat fektetni, mert klubokba bármilyen kezdő zenekarral el lehet jutni. Mi úgy érezzük, hogy ez a rajongókkal szembeni tisztességtelen és felelőtlen viselkedés. Sajnos ezzel minket is belekényszerítettek egy gusztustalan és lehetetlen helyzetbe.

helyszínt, és az időpontot, hogy mikor tudnánk mégis összehozni ezt a fajta koncertet… Debrecenben, a Kölcsey-ben, utána pedig a Lovardában már csináltunk ilyen akusztikus esteket, és mindkettő teltházas volt, tehát két nagy termet töltöttünk meg ezzel a produkcióval. Mint már említettem, ezt még Pityivel kezdtük el tervezgetni, de csak mostanra realizálódott a kivitelezés. Erősen hozzányúltunk a P. Box dalokhoz, de aki már látta/hallotta ezeket az előadásokat, azok csak szuperlatívuszokban beszélnek róla. Emiatt szeretnénk tehát ezt Budapesten is bemutatni, csak az a nagy problémánk, hogy innen Debrecenből nem tudjuk úgy menedzselni a főváros felé a zenekart, ahogy kellene… Mert itthon tudom, hogy hol lehet plakátozni, tudom, hogy melyek azok a fórumok, ahonnan a legtöbb emberhez eljut az információ, stb. Az ottani körülményeket viszont nem ismerjük, ehhez kellene segítség.

– Érdekes, hogy a fővárosban már két – lekötött – akusztikus estetek is füstbe ment… Vannak, akiknek nem tetszik a működésetek, vagy sokkal prózaibb okok miatt maradtak el ezek a koncertek? – Én nem szeretnék e mögé semmit belemagyarázni…

18

– Mi várható tőletek? Kellő tisztelettel őrzitek és viszitek tovább az eddigi örökséget, vagyis a repertoárt, vagy lesz folytatása a „Reményre ítélve” és a „Pangea” újkori P.Box lemezeknek?

– Mindenféleképpen az utóbbi! Ezt már anno Pityivel is tisztáztuk, hogy mi nem a múltból akarunk megélni. És úgy gondolom, hogy ezt az általad említett két albummal be is bizonyítottuk. Eddig sem a régi számok leporolásával próbáltuk életben tartani a csapatot, hanem folyamatosan aktívan, és kreatív hozzáállással dolgoztunk az új dalokon. Nyilván kihagyhatatlan számok is vannak, de tele vagyunk ötletekkel, és amit ők abbahagytak a nyolcvanas évek közepén, azt aktualizált hangzással mi továbbvittük. Tehát nem véletlen, hogy Pityi bennünket választott… Most is írjuk az új dalokat, bízom benne, hogy jövő év elején fel is tudjuk őket venni, de hogy milyen formában fognak ezek megjelenni, az még nagyon kérdéses. Ezt még ki kell találnunk… – És akkor jöjjön az Omen zenekar. Az interjúra készülve beugrott egy régi Nagyfi Laci beszélgetés mondata… azt mondta, hogy nagyon jó választás voltál a frontemberi posztra, de kellett néhány esztendő az összecsiszolódáshoz… No, akkor forgassuk vissza egy kicsit az idő kerekét, és meséld már el légy szíves, hogy hogyan is kerültél 2009-ben a csapat élére? – Ez úgy történt, hogy Nagyfi Zoli felhívott, hogy Gubás Tibitől sajnos meg kellett válniuk, és emiatt tartanak egy meghallgatást, amire szeretnének meghívni engem is. Elvállaltam, de persze ebben az is benne volt, hogy megmérettetek, és könnyűnek találtatok… Voltak ügyes és tehetséges énekesek, de végül egy hármas mezőnyre szűkült le a kör, és akkor már külön-külön próbáltak mindannyiunkkal. Ez után az éles próba után ültünk le egy megbeszélésre, hogy hogyan is tudnánk közösen elképzelni a jövőt. – Nagy vonalakban mi történt a mostani, tavaszi lemezmegjelenésig veletek? – Először be kellett vezetni a nevemet a köztudatba, és egyáltalán eljuttatni a rajongókhoz azt, hogy újra létezik a zenekar. Aztán össze kellett rakni egy koncertprogramot, amivel elkezdtük járni az országot, hogy megmutassuk, hogy ez az új Omen formáció. Utána kezdtek el jönni az ötletek, amiket összeraktunk, összegyúrtunk. Mivel én Debrecenben élek, a többi tag pedig Szentendrén, ezért a köztünk lévő nagy távolságot sem volt mindig egyszerű áthidalni. Nyilván másabb lett volna, ha én is Pesten élek, akkor gyakrabban tudtunk volna próbálni, és talán hamarabb állt volna össze az új lemezanyag. – Idén tavasszal végre megjelent a „Nomen est Omen” címet kapott dupla albumotok. Szerény véleményem szerint ez a lemezanyag egyértelműen visszaemelte az Omen-t az őt megillető helyre, vagyis a hazai heavy/power csapatok elitjébe…

– Én is nagyon büszke vagyok erre a lemezre! Annál is inkább, mert engem a kezdetektől fogva a hard rock kategóriába soroltak be, az Omen zenéje pedig jóval erőteljesebb, metálosabb volt mindig is. Mégis egy rendkívül erős, meggyőző albumot készítettünk, amivel mindannyian elégedettek vagyunk. Az alkotói folyamat során azért annyira nem voltunk nagyon messze egymástól, hogy meg kellett volna magam erőltetni, vagy állandóan kompromisszumokat kötni, de nyilván itt a dallamokkal egy kicsit csínján kellett bánni, másabb dallamíveket kellett énekelnem, mint a P. Box-ban. Volt is egy pár csörténk, de kiderült, hogy tudunk egy irányba gondolkozni, és mindenki tudja, hogy merre halad a csapat. – Az albumon található szövegek nagy része bátran odatehető bármelyik, nemzetinek mondott olyan csapat sorai mellé, akiknél a megfogalmazás árnyaltabb a harsányabb, szókimondóbb kinyilatkoztatásokat használó zenekarokéval szemben. – Az a gondolatiság, amit mindkét csapattal képviselünk, az simán belefér ebbe a kategóriába (ha már valahová el kell helyezni), hiszen mindannyian nagyon erős magyarságtudattal rendelkezünk. Kiemelném pl. a P. Box-tól az „Ezer év” című dalt, vagy egy kicsit más olvasatban, de az Omen-től a „Patkányok járnak”-ot. Azokat a témákat boncolgatja mind a két zenekar, amelyek egy tisztességes magyar lelkületű ember fejében megfordulnak. Egyébként direkt nem akartunk még szókimondóbbak lenni, mert sajnos manapság divat lett elég sok mindenki részéről a nemzeti rock felvállalása. Lehetne tehát a mostanitól jóval konkrétabban is fogalmazni, de az részünkről ennek a divatnak a meglovaglása lenne, és az Omen-nél és a P. Box-nál is van egy vezérelv, amit évtizedek óta követ mindkét csapat. Mi azt szeretnénk folyatni. – Akkor gyorsan meg is kérdezem… Teljes mértékben azonosulni tudsz az Omen régi szövegeivel? – Száz százalékig, hiszen Horváth Attila szövegeinek, és gondolatiságának nagy rajongója voltamvagyok. Ezért nagyon könnyű volt ezeket magamra ölteni, és ezek által belebújni a régi dalokba. És azt is had’ mondjam el, hogy az új Omen album esetében – ahol Horváth Attila szövegei mellett Szeberényi Attila szövegeit is éneklem – szintén abszolút vállalhatók. Ha kellett, közösen formáltuk úgy a sorokat, hogy prozódiailag és értelmileg is a helyükre kerüljenek, sőt némelyik önálló versként is megállja a helyét. – Nyáron a teljes lemezanyagot megfilmesítettétek,

19

és ezt a negyven perces „videoklipet” feltettétek a youtube-ra. Ezáltal ingyenesen – koncerthangulatú képanyagot nézve hozzá – meg lehet ismerkedni az összes számmal. Hogy jött ez a lehetőség? – Az „Eltűnt 2007-ben” című számhoz készítettünk egy komolyabb klipet, amihez vágóképeket vettünk fel. És akkor vagy Lacusnak, vagy Gabinak jött az az ötlete, hogy ha már ott van a stáb, akkor szánjuk rá az egész napot, és játsszuk el a komplett lemezanyagot. A technikai feltételek persze nem voltak adottak egy teljesen élő felvételre, ezért leplayback-eztük a lemezt. Tehát cédéről szólt a zene, mi pedig rámozogtunk, rátátogtunk az egészre. Én még életemben nem csináltam ilyet, és azt kell mondjam, hogy nem egy könnyű dolog. Ahhoz, hogy a szinkron is meglegyen, és azok a frazírok is stimmeljenek, amiket a stúdióban felénekeltem, bizony nagyon figyelni kell. Kétszer végigtoltuk az egészet, és ebből az alapanyagból lett összevágva ez a film. – A kiadvány második korongja egy szimfonikus anyag, amelynek tartalma – egy szám kivételéve – a régebbi albumokról lett összeválogatva… Ha jól tudom, a te hathatós segítségeddel sikerült a kiválasztott dalokat nagyzenekari átiratokra fordítani. – Igen, először Derzsi György barátom készített egy feldolgozást a „Fagyott világ”-ra, amit megmutattunk Lacusnak, hogy mi lenne, ha tovább gondolnánk a dolgot. Neki annyira megtetszett, hogy azt mondta, hogy oké, ez kiváló, akkor ebből kérnénk legalább még vagy kilenc-tízet. Így az összes áthangszerelést Gyuri csinálta, és benne egy nagyon kiváló partnerre leltünk, mert mind felkészültségben, mind hozzáállásban a maximumot nyújtotta. Mióta én vagyok az Omen énekese, rengeteg rajongó kérte, hogy énekeljem fel az összes régi számot, de hát ez lehetetlenség. Ezzel a lemezzel viszont az új dalok mellé egy olyan pluszt adtunk, hogy ők is ki lettek elégítve, hiszen így van egy best of Omen lemez, ami szimfonikus hangszerelésű, és amin az én hangommal hallják a régi nótákat stúdió változatban. Ez így sokkal jobb, és persze gazdaságosabb, mintha remaszterizáltuk volna a régi alapokat, és én azokra énekeltem volna. – Ha már elhangzott az a szó, hogy remaszterizált… Az ősz eleji Kalapácsos újrakiadások – amibe természetesen a korai Omen lemezek is beletartoznak – és az azokat övező reklámkampány esetleg megdobhatják-e a ti lemezetek fogyását is, vagy ezáltal nagyobb figyelem irányulhat-e az új Omen lemezre is? 20

– Bízom benne, mert ez általában így szokott működni. De vica versa, mert vannak olyanok, akik pl. miattam vették meg az új Omen lemezt, és ha ez tetszett nekik, akkor emiatt elkezdenek kutakodni a zenekar régebbi albumai felé. Ez volt a P. Box esetében is. Amikor megjelentettük 2002-ben a „Reményre ítélve” albumot, akkor a régebbi lemezek eladási számai is megugrottak. De lehet, hogy csak azért, mert egymás mellett voltak a boltok polcain...:) – Nagyon sokan úgy tartják, hogy az Omen, Kalapács Józsi kiválása óta – a kiadott lemezek ellenére – folyamatosan hullámvölgyben volt. Neked mi a véleményed erről? Egyáltalán figyelemmel kísérted-e a pályafutásukat régebben? – Akarva-akaratlanul nem lehet kikerülni az Oki-s történetet. Akkor volt a zenekarnak egy rossz döntése, amit azóta már megbántak a fiúk. Viszont Gubás Tibi egy kiváló énekes volt, egy új színt tudott vinni az Omen zeneiségébe. Kalapács Józsiéhoz képest teljesen más karakterű volt a hangja (mint ahogy az enyém is az), ezért valahogy a rajongók nagy része nem tudta elfogadni ezt a felállást. Én viszont nagyon tisztelem Gubinak a dolgait, és szeretem a vele készült lemezeket is. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon érdekes az, hogy ha megnézzük például az Accept esetét, ahol Udo után most Mark Tornillo a

frontember, és mindkettőnek olyasmi a hangszíne, mint Tibinek, ott ezt piedesztálra emelik, és etalonnak tartják az Accept munkásságát, az Omen-ben meg nem tudták a hasonló hangkaraktert elfogadni. Úgyhogy a közönség kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, hogy mire csattannak rá.

Második kérdésedre válaszolva… Szerettem a zenekart előtte is, bár nem voltam a teljes Omen biográfia birtokában, de nyilván ismertem a legnagyobb slágereket, és persze a „Feketében” album favorit volt nálam is. De nem voltam egy elkötelezett Omen rajongó, ez a lényeg. Mégis óriási megtiszteltetés volt, amikor rám gondoltak, és idővel tényleg egy nagyon jó kis csapattá csiszolódtunk össze. Ennyiből marha szerencsés vagyok, mert mindig olyan zenészekkel játszottam, akikkel baráti is volt a viszonyom, és szakmailag is nagyon kiválóak voltak. Mert az emberi része is fontos dolog ennek a zenekarosdinak, hiszen ha az ember beül egy turnébuszba, és több száz kilométert kell utaznia hétről-hétre, akkor nem mindegy, hogy milyen társaságban teszi ezt meg. – Találkoztatok egyáltalán negatív kritikával mind a lemezt, és mind a te személyedet illetően? – A szakmai oldal maximálisan elégedett az albummal, és az én jelenlétemmel is. A közönség soraiból is csak pozitív véleményeket hall az ember. Szerencsére azt tapasztalom, hogy azok is, akik eddig csak a Kalapácsos érát favorizálták, velem elfogadják a csapatot. Persze, nagyon minimális számban, de itt-ott azért még felbukkannak olyanok, akik csakis a Józsival tudják elképzelni a zenekart… mint ahogy a Pokolgépet is:) Nem is tudom, hogy hogyan gondolják, hiszen Józsi már tíz éve a saját,

Kalapács nevű együttesével van, és akkor most neki kellene énekelni az Omen-ben, meg még a Pokolgép-ben is? Ezzel nem tud az ember mit kezdeni… Ennyi erővel a Deep Purple és a Led Zeppelin óta nem lehetne mást hallgatni, mert ott van a hard rock és a heavy metal alapja…

– Kiemelnék három – különböző profilú – eseményt az utóbbi időszak fellépései közül… Vendégként részt vettél Kalapács Józsi 50 éves életműkoncertjén, utána az Égi Zenekar Fesztiválon is felléptél, majd október végén az Accept előzenekaraként zúztatok… Énekesként hogyan érezted magad ezeken a bulikon, milyen visszajelzéseket kaptál a változó összetételű közönségtől? – Mindkét meghívásos rendezvényen megtiszteltetésnek vettem a felkérést. Józsi mindig is kedvenc énekesem volt, és nagyon jó érzés volt az ő életműkoncertjén részt venni. Ugyanígy nagy kihívás volt a P. Mobil-lal egy színpadon lenni… Ha kimegyek a közönség elé, érzem az elfogadásukat, szeretetüket, és azt, hogy a helyén tudja kezelni mindenki a jelenlétemet bármilyen produkcióban, vagy formációban. Amit nagyon sajnálok, hogy az Égi Zenekar Fesztiválon Pityit is szerettem volna megemlíteni, csak volt egy kis technikai malőr… konkrétan a mikrofonom elnémult. Kaptam persze egy másikat, de egy ilyen eset eléggé át tudja rendezni az ember fejében a dolgokat, mert utána sem tudtam, hogy kifelé az szól-e egyáltalán. Úgyhogy teljes redőny volt, örültem, hogy legalább a dal szövege eszembe jutott, nem hogy a konferálásra tervezett mondatokat fel tudjam idézni...:) – Zárszóként, mi a véleményed a 2012-es év decemberére beharangozott „világvége” hisztériáról? Kérdezem ezt azért, mert pont 21-én lesz Kalapács Józsi ős-Pokolgép koncertje, rá egy napra szintén a fővárosban játszik az Ossian, a P. Box pedig Debrecenben, aztán a karácsonyi ünnepek után, 26-án az Omen tart lemezbemutatót, majd 29-én a Tankcsapdával egy évzárót… Úgy tűnik, mintha a hazai metáltársadalom vezető zenekarai nem foglalkoznának semmilyen jóslattal, „csak” teszik tovább a dolgukat optimistán… – Igen, és szerintem csak így lehet előre haladni! Ha ezeknek a megalapozatlan mendemondáknak felül az ember, akkor már régen el kellett volna kezdeni felélni a vagyonomat, és mindenféle földi jókat élvezni, mert úgy is vége lesz az egésznek. Tehát még csak az aggálynak a szikrája sem jelentkezik nálam… Egy mesterségesen generált hisztériának tartom az egészet! Bízom benne, hogy a próféta szólt belőlem, és megjósolom a világ nem végét!:) www.omen.hu www.pbox.hu www.agallery.hu K.T.A.

21

– Az ország nagy része elsősorban tárogató művészként ismer, de úgy tudom, nem ez az egyetlen hangszer, amin játszol. Vesztergám Miklós: – Sokféle hangszeren játszom, de nem vagyok művész. Ez ellen mindig tiltakozom, mert soha nem végeztem zenei iskolát. Amatőr vagyok, egyszerűen csak szeretek zenélni. A többféle hangszer után egyszer a tárogató is a kezembe akadt, azóta ez a szívem csücske. Rendkívül különleges zeneszerszám, nagyon szép hangszíne van, nagy történelmi háttere és magának a szónak is elég érdekes a jelentése. Az azóta eltelt időben készítettem három lemezt, ezek anyagaival járom koncerteken az országot. Igyekszem minél több embernek bemutatni, mi is ez a hangszer, mi a története és nem titkoltan nemzeti gondolatokat, idézeteket hozzátéve egész estés műsort mutatok be a tárogatóról, tárogatóval. – Nem egy gyakori, megszokott hangszer. A kislányom egyszer még régen, mikor hallott téged játszani, rá is kérdezett, mi ez, mert még ilyet nem látott. Nem tudta hová tenni, csak hallgatta, majd egyszer a kis kezét odatette a mellkasára és azt mondta: „anya, én ezt itt hallom”. V.M.: – Ez egy gyönyörű dicséret. Köszönöm szépen. A koncertjeimen el szoktam mondani egy kis történetet. Jó pár éve barátaim meghívtak egy előadásra, ahol Hargitai András, a Szent Korona szertartásokról beszélt. Én eljátszottam egy dalt a műsor előtt, ő pedig elkezdte a saját előadását. Annak a közepén egyszer csak megállt és megkérdezte, hogy tudja-e valaki, mit jelent az a szó, hogy tárogató. Hát

22

én sem mertem felemelni a kezemet, mert ha tőlem valaki ezt megkérdezte, egyszerűen azt mondtam, hogy ez a neve. Akkor András elmesélte, hogy a magyar nyelv az egyik legősibb, ha nem a legősibb, de mindenképp a legkifejezőbb, legpontosabban árnyalt nyelv. A szótő már önmagában egy értelmes szó és a különböző ragokkal pontosítjuk annak értelmét. Ugyanígy mindig a nagyot mondja először a magyar és abból pontosít a kicsi felé. Gondoljunk csak a mi „fordított” nevünkre: először az egység, azaz a családnév, utána az egyén, azaz a keresztnév. Nos, ha szétbontjuk a tárogató esetében a szót, azt kapjuk, hogy „tár”. Akkor András megkérdezte, mit csinál? Kitár. Hogy mit tár ki? Ezt már nem kellett megválaszolni, mindannyian éreztük. – Említetted egy interjúban, hogy régen lakodalmakban és egyéb hasonló rendezvényeken is játszottál a többi hangszeren. Ez is a te világod? V.M.: – A zenének nagyon sokféle változatát szeretem és a mai napig játszom zenekarban is – bálokon, lakodalmakban lépünk fel. Nagyon szeretem ezt a műfajt is, ugyanis nagyon sokféle zenét kell játszani, a csárdástól a rock’n’rollig. Szeretek szórakoztatni, szeretem azt látni, hogy jó kedve van az embereknek, jól érzi magát mindenki. Egy-egy hálás pillantással mindig megköszönik, amikor indulnak haza. Tehát, bár ezt a műfaját is szeretem a zenének, de a mai napig a magyar nóta az egyik nagy kedvenc. Ez a kettő – a tárogatós koncertek és a zenekari, a többiekkel való együtt zenélés – jelenti nekem a legtöbbet. – Judit, nagyon mosolyogsz. Mi jár a fejedben? Vesztergám Judit: – Na, azért aput a rockra vagy a metálra, ami az én nagy kedvencem, nehe-

zen tudjuk rábírni, de azért próbálkozunk. Ő mindig a hangulatához választ zenét, igazi „mindenevő”, akárcsak édesanyám. De tény, hogy a magyar nóta az örök szerelem. Szerintem nincs is olyan nóta, amit ne ismerne, ne tanult volna meg az apjától vagy az öregektől. – Miklós, volt-e valaha polgári foglalkozásod vagy mindig a zene töltötte ki az életedet? V.M.: – Természetesen volt. Elvégeztem egy szakmunkásképző iskolát, kőműves szakmunkás lettem. Egy pár évig ebben dolgoztam, aztán később nagyon sokáig gépkocsivezető voltam. A rendszerváltás után pedig már nagyon sok mindennel próbálkoztam, akkor és azóta nagyon nehéz az élet. Aztán egy idő után a tárogató vette át egyre inkább a szerepet az életemben, ahogy a lemezeim elkészültek, azokat forgalmaztam és ma már a zene, a zenélés az elsődleges foglalkozásom. – A magyarságtudat, a hagyományőrzés, az értékek ápolása a hangszereken keresztül érintett meg? Megismertél egy hangszert, annak a történetét és ezáltal bővítetted tovább ismereteidet, vagy éppen fordítva történt? V.M.: – Csengődön nőttem fel, a nagyszüleim neveltek, már ott is – hogy így fogalmazzak – nem az akkori politikai rendszernek megfelelő gondolatokat kaptam nevelésként. Aztán ez később, ahogy nekem is kinyílt a szemem, láttam a világot, egyre erősödött bennem az, hogy nem biztos, hogy az a rendszer volt az, ami leginkább az emberek érdekeit szolgálja. Később, ahogy minél többet olvastam, jártam előadásokra, néztem és hallgattam a különböző műsorokat, ez lassan alakult. Kinyílik ilyenkor az ember szeme és látja, hogy más irányba kellene tartani. – Jól ismerem a lányaidat, különösen Juditot, és elmondható, hogy őt, őket teljesen ebben a szellemben neveltétek. Mind a három lány követi azt az utat – igaz, a maga módján – amin te is jársz. Ez tudatos volt, vagy egyszerűen beleszülettek ebbe? V.M.: – Végül is, ha valakinek ilyen gondolatok járnak a fejében, akkor otthon ez természetesen szóba kerül. Ez az egyik legjobb nevelési irány. Nagyon sokfelé jártam az országban, sokat utazom rendezvényekre a lemezeimmel, lépek fel a tárogatóval, és ha volt lehetőségem, vittem a lányaimat is magammal. Hadd ismerjék meg ezt a

gyönyörű országot! Soha nem kényszerítettem egyiküket sem semmilyen útra, önmagától alakult így. Egyébként nem is pontosan egyformán gondolunk mindent, de ez nem is kell. Az viszont biztos, hogy mind a hármójuk nagyon nehezen talál barátnőket magának, mert számukra nem a különféle sorozatok történései voltak a szenzációk, mint a korukbeliek nagy részének, ettől sokkal mélyebben és másként gondolkodnak. Sajnos az a szörnyű, hogy nagyon kevés olyan osztálytárs vagy barátnő van, aki szintén hasonlóképpen gondolkodott volna vagy gondolkodna. – Melyik lány miben tehetséges? V.M.: – A nagyobbik lányom Judit. Ő porcelánfestőnek tanult, mindig is jó volt a kézügyessége, szépen rajzolt, elvégezte az iskolát, emellett még külön járt a népművészet mestereihez tanulni. Kalocsán élünk, azt kutatta, tanulta, mi is a kalocsai motívum, a kalocsai népművészet. Be kellett látnunk, hogy porcelánfestésből megélni nem lehet, mert az embereknek annyira kevés a pénzük, hogy luxus dolgokra már nehezen költenek. Most azzal foglalkozik, hogy különféle ruhadarabokra tervez kalocsai mintákat, amit kihímeznek, majd próbáljuk eljuttatni az emberekhez. De készít különféle kiegészítőket, fülbevalókat, karpereceket, nyakláncokat. Nála tehát a népművészet szeretete és a kézügyessége adta az irányt. A középső lányom, Anna, Pécsett jár egyetemre, nagyon jó tanuló volt mindig is. Most is évfolyamelsőként zárta a tanévet, egyébként környezetmérnöknek tanul. A legfiatalabb, Eszter, egészségügyi szakközépiskolába jár, ő még keresi az útját. Most, tizenhét évesen jött rá, hogy érdekli a hegedű, tetszik neki a hangja, most kezdett hát el tanulni hegedülni. Nagyon örülök, mert a szorgalom megvan benne, minden nap gyakorol. És valljuk be, zenészként szerettem volna, ha zenei pályát is választ valamelyik gyerekem. Talán Eszter valamikor majd tudja használni a zenei tehetségét. A muzsika egy csodálatos dolog, akkor is, ha csak a maga szórakoztatására gyakorolja az ember. Nekem lehet bármilyen bajom, problémám, ha előveszek egy hangszert, öt perc múlva akár a világ is összedőlhet körülöttem. Átbillenek egy másik dimenzióba és a zene megnyugtat, megvigasztal. V.J.: – Valamikor én is próbálkoztam a zenéléssel, gitározni kezdtem, de nem voltam elég kitartó. Érdekes, hogy Anninak a suliban 23

mindig én készítettem a rajzait, mert neki nincs ehhez kézügyessége, de most, az egyetemen a műszaki rajz nagyon megy neki. A helyzetek kihozzák az emberből a rejtett képességeket. Neki mindig az esze volt jobb, mint a keze és az egyetemen is nagyon jól teljesít. Eszter ügyesen rajzol, de most a zene felé indult el. A hegedűben egyelőre nem annyira a népi vonal, mintsem a komolyzenei irány érdekli. Ő még valóban keresi az útját, de bármi lesz is az, aputól és anyutól jó alapokat kapott. V.M.: – Ica, az édesanya is nagyon ügyes kezű asszony, sokszor összedolgoznak Judittal. V.J.: – Általában ő hímzi ki, amit én tervezek. Így próbálunk családi összefogással boldogulni. Apu sokat jár vásárokba, különféle rendezvényekre, ahová, mint tárogatóst hívják műsort adni. Ha lehet és tudunk, mi is megyünk, hogy bemutassuk és eladjuk a munkáinkat, segítünk neki is a lemezei megismertetésében, eladásában. – Judit, mi áll közelebb a szívedhez, a hímzés vagy a porcelánfestés? Vagy mindegy, csak alkothass? V.J.: – Ez utóbbi. Aki már végzett alkotó munkát, az tudja, miről beszélek. Semmihez sem fogható, amikor az ember végre nagy nehezen elkészül valamivel, de már a készítés alatt látja, mi lesz belőle. Ránézni büszkeség, tudni, hogy azt én készítettem. Teljesen mindegy, hogy ez egy rajz, egy festmény, egy hímzés vagy bármi más. 24

– Lehet, hogy buta kérdés, de ha mondjuk Miskolcon laknál, akkor is a kalocsai felé fordult volna a figyelmed? V.J.: – Anyukám ágáról negyvenszállási vagyok, ez egy Kalocsa melletti kis falu. Az ablakomból látom a templomtornyot, olyan közel van. Ebben nőttem fel, ezt a motívumkincset ismerem. Természetesen a többi is gyönyörű, de mindnek megvan a maga titka, a maga szigorú szabályai. Ezeket hosszú ideig kell tanulni, csak ott, az adott helyen, környezetben lehet teljes mélységéig megismerni, én pedig maximalista vagyok. Nem vágok bele valamibe, ami tetszik, csak ha tudom, lesz erőm és időm utána kutatni. Egyszóval ebben nőttem fel, ez az én világom. Édesanyám mindig is hímzett és géppel riselinezett kalocsai mintákat, sőt, anyai ágon a mamám is író asszony volt. Én pedig egyszer fogtam magam és lerajzoltam az egyik kalocsai porcelánról a mintát, valamikor régen. Ott, akkor dőlt el, hogy ez az én utam, aminek azért még nagyon az elején vagyok. Kiállításom volt már, gyakran hívnak vásárokba is, nagy megrendeléseim is voltak már, többek között a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának versenyautójára pingáltam, amivel indultak a Rotterdami Shell Eco-Marathonon. Folyamatosan alakul minden, ahogy én is folyamatosan tanulok. Remélem, hogy elismerésekből és díjakból csak több lesz. – Az, hogy ennyire divat lett a kalocsai, jó vagy nagyon sok szempontból káros?

V.J.: – Minden éremnek két oldala van. Az, hogy a kalocsai divat lett, nagyon pozitív dolog. Az emberek megnyílnak saját népművészetük felé. Nem csak a kalocsai, de a matyó, a kalotaszegi és a többi tájegység sajátos világa is csodálatos. A kalocsai azonban valóban nagyon más, mint a többi, szerintem a sokkal színesebb és gazdagabb motívumok miatt lett ennyire divatos. A dolog hátulütője azonban, hogy boldog-boldogtalan hozzáértés nélkül csinálja, néha olyan dolgokat látok, hogy megdöbbenek. Ám ezzel nem lehet mit kezdeni, én teszem a magam dolgát, a tehetségemhez mérten a legjobb módon, arra törekszem, hogy maximálisan a hagyományoknak megfelelően készítsem el a munkáimat, mert csak így tudjuk átmenteni a jövő generációinak ezt az értéket. – Gyakran aki viseli, az sem tudja, mit vesz fel, nem? V.J.: – Legalább is nem tudja, hogy az megfelel-e a hagyományoknak vagy sem. A másik az, hogy sajnos lassan giccsbe megy már át az egész. Kalocsait rakni gumicsizmára és tornacipőre vagy matyót a vécépapír csomagolására enyhén szólva is ízléstelen. Manapság az embereknek öltözködési kultúrájuk se nagyon van, tisztelet a kivételnek. Aki a népművészetben csak a pénzt látja, azt csak az érdekli, hogy mit tud könnyen eladni. Ha a gumicsizma a divat, akkor arra tesz kalocsait. Nem az a fontos számára, hogy a végeredmény ízléses-e vagy sem, vagy, hogy megfelel-e a hagyományoknak. – Egyáltalán hogyan készül el egy-egy terméked, legyen az hímzés egy farmernadrágra vagy egy szép medál? V.J.: – Először is magam elé terítem a ruhát és kigondolom, hogy hogyan is mutatna legszebben rajta a minta. Utána megtervezem a mintát, először ceruzával, majd a végleges tervet átrajzolom tintával. Ezt egyébként a hagyományban mintaírásnak nevezik. Ez után már kezdődhet a hímzés. A medál más, azt pingálni kell. Ennek a menetét a weboldalamon be is mutatom. Első a foltfestés, ahol a világos színekkel megfestem az alapot. Ezt utána a sötét színnel árnyékolom, majd kontúrozok – világos háttér esetén feketével, sötétnél fehérrel. Legutolsó lépésként a virágok sárga közepét festem meg. – Gondolom, nálatok a családban karácsonykor is ilyen ajándékok dukálnak, nem a pénzbeli érték számít. Te mit készítesz a családnak? V.J.: – Ez még nyitott kérdés. Valami saját kezűleg készített ajándék lesz, ez biztos. 2008-ban a Kárpátia zenekar „Idők szava” lemezborítójának a képet festettem meg egy porcelán falitálra, amit kilyukasztottunk és egy működő óraszerkezet van benne. Tehát mi halljuk az idők szavát. Ott ketyeg a

falon. Legtöbbször egyébként a húgaimmal közös erővel készítünk valamit, a szüleink ennek örülnek a legjobban. – Most volt egy némiképp közös munkátok édesapáddal… V.J.: – Igen, édesapámnak most jelent meg a könyve. Ennek a borítóját terveztem én. Sokáig ment az ötletelés, hogy mi legyen a kép, mindkettőnknek más elképzelése volt. Igyekeztem régi irredenta képeslapok stilisztikáját követve, de nem azonosan megrajzolni a borítót. Azt a világot akartam megteremteni, amikor az ország talpra tudott állni a Szent Korona Tan segítségével. Ezt a korszakot szerettem volna megidézni. De a könyvről inkább apu meséljen, hiszen az ő munkája! V.M.: – Nagyon régóta foglalkozom a Szent Korona Tannal, a Szent Korona alkotmányával. Minél többet tudtam erről, annál tisztábban láttam, hogy Magyarország számára az egyetlen kiút a jelenlegi káoszból, ha újra helyreállítjuk őseink történelmi alkotmányát. Nagyon sok emberrel beszélgettem és meglepődtem azon, hogy az ország kilencven százaléka minderről semmit sem tud. Vagy amit tud, az teljesen negatív, félremagyarázott, félretanított valami, ami egyébként nem csoda, hiszen nem csak a kommunista érában, de ma is tökéletesen negatív értelmezésben tanítják a Szent Koronával kapcsolatos összefüggéseket. Végül is annyira elkeserített mindez, hogy nekiültem és írtam egy könyvet. A címe az lett, hogy „Első lépcsőfok a Szent Korona Tanhoz”. Ebben megpróbálom egyszerű, józan paraszti ésszel, mindenki számára közérthető módon elmagyarázni, hogy mi is ez a történelmi alkotmány. Bár tisztelem és becsülöm azokat, akik a témával foglalkoznak, de általában mindegyikük nagyon magas végzettségű ember, anyanyelvi szinten beszélik a jogásznyelvet, Ezt azonban egy átlagember nagyon nehezen tudja követni, emiatt nehezen érthető mindaz, amit leírnak. Megpróbáltam hát mindezt a tudást lefordítani teljesen egyszerű, hétköznapi nyelvre, úgy, hogy annak is érthető legyen, aki először vesz a kezébe ilyen témát. A könyvemben összehasonlítom a Szent Korona értékrendjét és a mai világ rendszerét, a mai alkotmányt, melyek sajnos köszönőviszonyban sincsenek egymással. Arra próbálok minél több embert rávezetni, hogy ha megismerjük azt az utat, amit őseink több száz évvel ezelőtt leírtak, akkor ugyanez az út most is kivezetné hazánkat a problémákból. Mert, ahogy mondani szoktam, Mohács óta minden háborúnkat elveszítettük, de az utáni jövő közjogi csatáinkat a Szent Korona Tannak köszönhetően mindig megnyertük. Ezért tudott Magyarország túlélni bármekkora vészt és problémát. Trianont egyetlen európai nemzet nem élte volna túl, annyira pontosan és tudatosan 25

összeállították az ország kivégzésének tervét. Magyarország helyreállította a Szent Korona Tant és hat éven belül Európa középmezőnyébe emelkedett gazdaságilag, erkölcsileg és morálisan is. Tehát ha ma ugyanezt végrehajtanánk, egy-két év alatt teljesen helyrehozná az ország gazdasági és erkölcsi értékeit is. A Szent Korona Tan ugyanis az erkölcsről szól. – Soha nem tanultál zenélni, az írást sem okították neked egyetemeken, mégis különleges értékeket tudsz átadni az embereknek. V.M.: – Azt szoktam mondani, hogy a jó Isten mindenkinek adott valamilyen tehetséget. Ha minden ember megtalálná azt a szálat, ami az övé, amiben ő több, mint embertársai, akkor megtalálná a saját helyét és jól érezné magát a bőrében. Az a probléma, hogy eleve nem arról szól az oktatás, hogy találd meg a saját egyéniségedet, hanem hogy mindenki keveredjen bele egy egyenszürke katyvaszba. Tüntessük el a kultúrát, a művészetet, a hagyományokat, mindent, ami az egyénre és őseire jellemző. Ezért nehéz megtalálniuk az embereknek az útjukat. Az anyagi problémák, melyek már lassan mindenkit érintenek, rákényszerítenek, hogy minden eszközt félredobva csak arra koncentráljanak, hogy a másnapi betevőt meg tudják szerezni. Ezáltal pedig se ideje, se energiája nem marad arra senkinek, hogy megtalálja azt a dolgot, ami ösztönösen könnyen menne. A zenében ez könnyebben kialakul. Ha valakinek van zenei affinitása, megtalál egy hangszert, utána ez a hangszer valóban könnyen megy a kezében. Ahogy mondtam, én sem tanultam soha zeneelméletet, csak egyik hangszert vettem a másik után a kezembe és megtanultam rajtuk játszani. Ezért nem szeretem, ha művésznek neveznek. A művészet azt jelenti, hogy valaki elvégzi a létező legmagasabb iskolákat az adott területen, majd egész életét arra az egy dologra teszi fel. Én pedig a zene mellett sok minden mással is foglalkozom. Olyankor, amikor játék közben odafigyelek arra, mikor melyik

26

hangnak kell következnie, milyen mozdulat jön az ujjaimmal, akkor sosem úgy szól a hangszer, mint amikor becsukódik a szemem és elrepülök valahová máshová, majd arra érkezem vissza, hogy vége van a dalnak. Akkor szól igazán. Akkor nem én akarom saját magam ráerőltetni a hangszerre, hanem olyan valami szólal meg, aminek én csak egy átmenő folyosója vagyok. Ez a lényeg mindenben, legyen az zene vagy hímzés, porcelánfestés, de bármi más, ami értéket közvetít: ne öncélú legyen, engedjük, hogy mi csak a közvetítői legyünk a dolgoknak. Akkor okoz igazán nagy örömöt. www.vesztergam.hu www.turulporcelan.hu

moncsi

„Szeretem hallgatni Vesztergám Miklós tárogatójátékát. Valódi küldetést teljesít vele, népnevelést a népdalokkal és népénekekkel, hazaszeretet felébresztését hazafias művekkel és magyarázatukkal. Amikor felkért, hogy ezt az írását nézzem át és véleményezzem, bizony nagyon meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy írni akar. Elolvasva azonban megörültem, mert valóban nagy szükség van az érthető, világos megfogalmazásra. Oly keveset tud a közönség Szent Koronánkról, s még kevesebbet a történelmi alkotmányról. Szükség van tehát minden szóra. Ez a könyv alkalmas is a figyelem felkeltésére. Aki elolvassa, megismerkedik az alapokkal, s ha tovább akarna haladni, elkezdhet hosszabb, részletesebb művekkel foglalkozni.

Bizonyára sokan lesznek így, mert világos, érthető stílusa, érdekes, de mégis pontos megfogalmazásai vonzóak, továbblépésre ösztökélnek. Érezhető, hogy nem a szaktudós szól hozzánk, hanem hazáját szerető és féltő művész, aki írásával is gyógyítani szeretne. Igen, gyógyítani a beteg földet és népét. A mai válság soksok tünetére keressük a jó választ. Vesztergám Miklós megtalálta ebben a könyvében, s főleg úgy találta meg, hogy az érthető, világos és vonzó. A Magyarok Nagyasszonya segítse és áldja meg mindazokat, akik ezt a könyvet forgatják, lépjen be életükbe, s így váljék mindannyiunk javára, akik a Szent Korona tagjai vagyunk és a földjét lakjuk.” (Dr. Bakos Batu, Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrendjének Nagymestere)

Megrendelhető: [email protected] vagy 06-70/5349469

„A földkerekség csaknem minden embere a sátáni nagytőke hálójában vergődik. Szabadulást csupán az Ember Istennel való kapcsolatának visszaállítása hozhat. Ennek legfontosabb eszköze a Magyar Szent Korona, amely az égből szállott alá, és a vele szervesen összefüggő, benne, általa létező történelmi alkotmányunk. Ez utóbbi jogfolytonosságának helyreállítása nem csak nemzetünk szabadulását adja, adhatja, hanem Istentől való ereje, példája okán minden más nemzetéét is. Hogy ez miképpen lehetséges, és mit kell tennünk megvalósulásáért, erről szól Vesztergám Miklós írása. Könyve jeles kutatók írásain alapul; minden mondata élő beszéd közérthetőségével, és cselekvésre felkészítő varázsával; mert szabadulásunk Isten és az Istenadta Szent Korona segítségével cselekvésünk gyümölcse lesz.” (Molnár V. József, néplélekkutató)

27

– 2010-ben debütáltatok az Isten kezében albummal, pontosan egy hónappal ezelőtt pedig megjelent a folytatás, Az ígéretek földjén címmel. A bemutatkozó lemez vendégserege a múlté, a friss korongon már „csak” néhány külsős munkálkodott mellettetek. Időhiány és logisztikai problémák miatt csappant meg a közreműködők száma, vagy egyszerűen most már egy „rendes” zenekarként működtök, nem pedig a Smici projektjeként? – Az Isten kezében albumnál a koncepció része volt, hogy nagy létszámú legyen a projekt. Nagy nyüzsgésre vágytam, egy egymást lelkesítő közösségre! Bár nem egyszerű feladat ennyi, a saját produkciójában is aktívan dolgozó zenészt egy időben a munkára ráhangolni és egy záros határidőre mindennel elkészülni, de a terveimhez a

– Amikor megálmodtam a projektet, egyértelműen egy olyan produkciót terveztem, ami a mai lemezdömpingben is érdekes, különleges lehet! Nem volt egyszerű feladat, de összehoztuk! Most még nehezebb dolgunk volt, hiszen egyrészt sokkal inkább magunkra támaszkodva kellett kivágnunk a rezet, másrészt meg annyira mondogatta mindenki, hogy az első lemezzel magasra tettük a lécet, amit nehéz lesz megugrani, hogy lassan tele lett a gatyánk! Szerencsére nem telepedett ránk ez hosszantartó nyomasztó teherként, nem estünk kétségbe a magunk árnyékától! Helyette inkább dolgoztunk keményen! Voltak nehéz pillanatok, de most már a legnagyobb nyugalommal mondhatjuk, sikerült, tovább tudtunk lépni! Nem ismételtük magunkat és úgy tudtunk újítani, hogy közben maradtunk a megkezdett úton! – Figyelemmel kísérve a produkciótok fogadtatását, nagyon ritka manapság, hogy mind a szakma, mind a

Hogy a durvább zenét kedvelőknek is kedvezzünk, és mert a megkérdőjelezhetetlen minősége miatt amúgy is a magazin lapjaira kívánkozik… Egy aktuális helyzetjelentés a soproni Bloody Roots thrash brigád házatájáról, a napokban megjelent második lemezük kapcsán. Schmiedl Tamás zenekarvezető, énekes-gitárost kérdeztem.

végsőkig ragaszkodtam, nem akartam lemondani semmiről és senkiről! Az új albumnál más irányba terveztem, de eredetileg most is sokkal több mindenkire számítottam! Igazából nem rajtam múlott, hogy végül leredukálódott a közreműködök száma! Mindenki lelkesedett a folytatásért, csak valamiért a dalok nem akartak elkészülni, így sajnos tovább nem tudtam halogatni az album elkészültét. – Mindenféle sztárolást mellőzve, úgy tűnik, itthon a hazai thrash színtéren nem nagyon akad „ellenfeletek”... Egy kissé gonoszkodva az első lemezre még rá lehet fogni – természetesen az értékeiből semmit sem levonva, és a megérdemelt tiszteletet megadva neki –, hogy a sok szerző és vendég miatti újdonság és kíváncsiság is rásegíthetett, de a folytatást tekintve egyértelműen tartjátok a szintet, sőt mintha még emeltetek is volna a lécen... 28

közönség ennyire egyöntetűen és ilyen gyorsan a keblére öleljen egy csapatot, és annak lemezeit… A Bloody Roots kezdeti körvonalazódásánál gondoltad-e, hogy ekkora sikeretek lesz, és két-három év alatt ezt a formációdat is a meghatározó zenekarok egyikeként fognak emlegetni? – Valamennyire bíztam a sikerben és magamban! Abban, hogy az eltökéltségemnek és a maximalizmusomnak köszönhetően sikerül egy olyan produkciót összerakni, amire lesznek majd, akik odafigyelnek! Azt is tudtam, ez csak az első lépés és önmagában kevés az üdvösséghez! Kegyetlen sokat dolgoztam a zenekaron a legelső pillanattól kezdve és azóta sincs megállás! Persze lehetett volna ez is kevés, hiszen sokszor megmagyarázhatatlan a siker, miből és honnan jön, na meg félrevezetően relatív! Kétségtelen és egyre több mindenki számára látható, hogy a Bloody Roots dolgai szépen alakulnak, de sokat kell még azért tennünk, hogy mélyebben a köztudatba épüljünk!

– Bevallom, számomra a Bloody Roots legnagyobb pozitívuma, hogy nem egy klón-banda, azaz nem majmolja az éppen aktuális külföldi trendet, vagy netán egy konkrét zenekart. Már a kezdetektől magabiztosan, karakteres, saját zenei nyelven, és egy nagyon szimpatikus szövegvilágot felvállalva tevékenykedtek… – A mi általunk képviselt műfajt is eljátszották már szinte minden lehetséges módon, a spanyolviaszt nem lehet újból feltalálni, de a Bloody Roots-ban úgy tűnik olyan szerencsésen szummázódtak a dolgok, hogy van ebben valami újszerű! Legalábbis örülünk, hogy sokan így gondolják! – A szövegeitek – most már két albummal a hátatok mögött – viszonylag egységes képet, mondanivalót tükröznek. Ez Ficzek Andrásnak (Dalriada zenekarvezető) köszönhető, vagy nélküle is egy „konceptebb” megfogalmazásban gondolkodnátok? – Ficzek Andrisnak döntő szerepe van a Bloody Roots szövegvilágának megformálásában, különösen most, hogy az új albumon valamennyi dalszöveget ő írta! A konceptebb gondolkodás rá mindig is jellemző volt, de én is vonzódom az egységhez, amikor van tartalmi összefüggés, előre tervezés, amikor egy központi ötlet, üzenet köré épül fel a produkció. – Andrást egyébként mennyi ideje ismered, és mióta vagytok ilyen jó kapcsolatban, hogy önzetlenül ellát titeket dalszövegekkel?:) – Nem is tudom pontosan, de már a Dalriada előtti időkben is ismertem, persze akkor nem voltunk még ilyen szoros kapcsolatban. Egyszer zsűriztem egy tehetségkutatón, ahol a korábbi zenekarával játszott, már akkor felfigyeltem rá! Andris része a produkciónak, ahogyan mi a zenéért és minden másért, úgy ő a szövegekért felelős! A vokálokban is tevékenyen részt vállalt, így a hangja is beépült a Bloody Roots hangzásvilágába! Alkotóember, aki szeret dolgozni és mi nagyon hálásak vagyunk ezért! Sokat köszönhetünk neki! – Az új lemezre felkerült három feldolgozás is a saját számok után. A nevetekből adódóan a két Sepultura átirat számomra egyértelmű, de miért pont a Kiválasztott lett a harmadik kiválasztott?

– A Kiválasztott egy ősrégi Moby Dick dal, még a Keresztes vitéz és Prometheusz korszakában írtam. A legelső MD felvétel volt, ami hanghordozón megjelent. Régóta úgy éreztem többet érdemelne, méltatlanul mellőzve lett a Moby Dick repertoárjában! Már az Isten kezében albumra fel akartam tenni, de akkor végül annyi dalunk készült el, hogy bónusz számnak már nem maradt hely! – Az új kiadvány egy plusz DVD-t is tartalmaz, amelyen többek között a Cover Bloody Cover feldolgozás vetélkedő videói is láthatóak, hallhatóak. Kinek az ötlete volt ennek a „versenynek” a meghirdetése? Már akkor sejteni lehetett, hogy lesznek olyan pályamunkák, amelyek szintje megfelelő lesz ahhoz, hogy ebből érdemes lesz egy kis pluszt megjelentetni? Személy szerint neked melyik előadó felvétele tetszik a legjobban? – A Cover Bloody Cover az én merész ötletem volt! :) Az elején tartottam tőle, mivel nem könnyen eljátszhatóak a dalok, lesznek-e egyáltalán vállalkozók? Tulajdonképpen csak a Facebookon hirdettük meg, ehhez képest rengetegen érdeklődtek és kértek kottákat. Végül minden várakozáson felül, szép számban születtek cover videók! Úgy terveztük, csak a legjobbak kerülnek fel a DVD mellékletre, de miután kiderült, hogy a dupla rétegű DVD lemezen bőven van hely, így mindenkinek megadtuk a lehetőséget! Olyan lelkesek voltak a srácok, szerintem mindenki maximálisan megérdemelte! Ez egy plusz bónusz volt mindenki számára! Természetesen a hangszeres tudás és videó minőség tekintetében vannak különbségek, de nekem mindenki egyaránt kedves és fontos! – Smici, egy pár régebbi interjúdat visszaolvasva (bocs, ha rosszul értelmezem), de mintha nem örülnél felhőtlenül annak, hogy a Moby Dick kissé a háttérbe szorult… Gondolok itt főként a Mentes Norbi-Hofi féle Hungarica megalakulására, és működésére, és Gőbl Gabi egy egészen más közegben való szerepvállalására. – Másként látunk és értékelünk dolgokat, hogy zenészként, zenekarként mi a feladatunk. A Moby Dick története másképpen alakult, ahogyan én szerettem és elképzeltem volna, de ez ma már v i s s z a m e n ő l e ge s e n több év történelme! 29

– Az eddigi megnyilatkozásaidból nekem az jön le, hogy rettentő büszke vagy erre a csapatra, és a két lemez számaira. Nem ünneprontásként, de óvatosan megkérdezem, van esély egy ennyire egységes, és bombasztikus anyagra a Moby Dick-től is? (Kérdezem ezt annak ellenére, hogy tavaly megjelent A Holnapok ravatalán lemez…) – A Holnapok ravatalán is egy nagyszerű album, büszke vagyok arra is! Örülök, hogy elkészült és sikerült összehoznunk! Szeretek zenélni, zenekarozni, egész életemben ezt csináltam, ehhez értek igazán! Remélem még jópár albumot készíthetünk úgy a Moby Dick-kel, mint a Bloody Roots-szal! – Sokak fejében lehet, hogy megfordult, hogy mivel több évtizede vagy a hazai metál színtér ismert és elismert tagja, biztos volt egy kis hátszeled a Bloody Roots elindításakor. Viszont én úgy gondolom, ha nem lenne ennyire erős, hibátlan az eddigi stúdiós és élő produkciótok, akkor ez a kezdeti „fór” könnyen megfogyatkozna, sőt még a visszájára is sülne el a mutatvány, hiszen jóval nagyobb célkeresztben vagytok, mint egy nevenincs tagokból álló kezdő garázs-banda… – Igen, ez kétségtelenül így van, de ahogyan Te is mondod, ez az a „fór”, ami 15 perc hírnévre elegendő! Az elismertség, siker nem magától jön, azért keményen meg kell dolgozni és a produktumot le kell tenni az asztalra! Nem én vagyok az első, se utolsó ismert zenész, aki új produkciót hozott létre, de nem mindenki számára törvényszerű a siker! – Jópárszor játszottatok már az elszakított területeken is. Hogy látod, érzed, az ottani rajongók is teljes mértékben ismerik és szeretik a Bloody Roots-ot? – Felvidéken és Erdélyben többször is jártunk és a tervek szerint jövőre még többet megyünk! Már az első alkalommal is meglepődtünk milyen sokan ismerik a zenekart és dalainkat, de ezen a téren azóta sokat léptünk előre. Szeretnek minket, ahogyan mi is őket! Frenetikus hangulatú koncertekben volt részünk és mi ezt igyekszünk meghálálni azzal, hogy igyekszünk mielőbb visszatérni! – „Világvége utáni” tervek? – Újraépítjük a világot! :) www.bloodyroots.hu

30

K.T.A.

A Karcolat zenekart méltatlanul kevesen ismerik még. A facebook-on már baráti csoport szerveződött köréjük, akik igyekeznek segíteni a tehetséges zenészek útját. Tervek, álmok, remények vannak. Reméljük, a lehetőségek is megtalálják őket. A zenekar vezetőjével, Kovacsics Imre énekes-gitárossal ezekről beszélgettem.

– A Karcolat zenekar nyolc éve alakult, de igazából úgy három éve működik intenzíven. Mesélj egy kicsit, kérlek, a csapat történetéről. – 2004-ben már újjáalakult a zenekar, hiszen igazából 2000 körül indult. Akkor rockot játszottunk, blues zenével keverve. Aztán egy év után úgy döntöttünk, nem zenélünk tovább. 2004-ben az újjáalakítás mellett határoztunk, akkor viszont már rockzenei alapokra magyar érzelmű szövegeket írtunk és így próbáltunk meg haladni az úton. Amikor alapítottuk a zenekart, családi vállalkozás volt, a két lányom és én zenéltünk, majd lassan bővültünk tovább: csatlakozott hozzánk egy basszusgitáros és egy furulyás kislány. Ezzel a felállással egészen 2006-ig csak kisebb megemlékezéseken, rendezvényeken léptünk fel, rövid műsorokkal. Az első nagyobb koncertünket 2007-ben az Ismerős Arcok előtt, Csepregen adtuk. – Azóta milyen változások történtek a zenekar életében, mi az a stabil csapat, amellyel most színpadra léptek? – Azóta kétszeri tagcserén vagyunk túl. 2007ben Vas megyéből Veresegyházra költöztem, ekkor az ottani zenekar megszűnt. Budapesten újjáalakítottam, az akkori felállás másfél évig működött, amikor a tagok úgy döntöttek, hogy ezt nem szeretnék tovább vinni, így tehát ismét újjá kellett szerveznem az egészet az eredeti koncepció mentén, azaz rockzenére írt magyar érzelmű szövegek előadása volt a cél. Jelen pillanatban a dobosunk Nemes Jácint, ő a Vádló Bitófák és a Hunnia dobosa volt korábban. A basszusgitárosunk Lengyel Zsolti, aki egy Nightwish tribute zenekarban gitározik. A billentyűsünk Szepesi Ricsi, aki jelenleg is több zenekarban működik, de dolgozott a Szkítia első lemezének anyagán is. Prehoda Zsolt korábban a Morgenfunk gitárosa, ő gitárkészítő mester. – Másfél éve tehát újraindult a történet, azóta intenzívebben jártok fellépni, gyakrabban adtok koncerteket és tavaly végre megjelent az első lemezetek. – Az album címe „Emeld fel fejed”. A címből adódóan a zenei anyag fő üzenete, hogy fel kell emelni a fejünket, azaz próbálunk pozitív érzületet

adni a dalainknak és a szövegeknek, mert itt az ideje magunk mögött hagyni a kesergést és a múlt hibáiból tanulva, emelt fővel haladni előre. Semmi értelme az állandó búslakodásnak a múlton, előre nézve és pozitívan gondolkodva kell küzdenünk a kitűzött célok elérése érdekében.

Szentmihályi-Szabó Péter írt a témában egy könyvet, a címe „Lázadók”, ennek alapján szeretnénk a rockoperát elkészíteni.

– Hol tudják az érdeklődők megvásárolni a lemezeteket?

– Egy irodalmi est keretében színpadra szeretnénk vinni a produkciót, de ha minden jól

– Elsősorban a CD-re írt zenei anyag elkészítése a cél, vagy mindezt színpadra tervezitek?

– Elsősorban a koncertjeinket, de természetesen megrendelhető az interneten is és egyes nemzeti boltokban is megtalálható. – Említetted, hogy az első nagyobb fellépésetek az Ismerős Arcok előtt volt, az utóbbi időben pedig egyre többször hallani benneteket

a Kárpátia előtt, de vannak egyéni fellépéseitek is. Mit érzel, a közönség mennyire kezdi megismerni a zenekart és a dalaitokat? – Így van, az idén többször is felléptünk a Kárpátia előtt és reméljük, jövőre is így lesz. Azt tapasztaljuk, hogy egyre több helyen már velünk énekli a közönség a dalainkat. Sokszor én is csodálkozom rajta, hogy mikor elkezdjük például az Attila népét játszani, bekapcsolódik a közönség is, és nem csak a főváros környékén, de még messze, vidéken is. Úgy látszik, az interneten keresztül hozzáférnek a dalokhoz és szeretik a zenénket. – Hallottam nagy tervekről a jövőre nézve… – Valóban van egy nagyszabású tervünk. Próbálunk egy rockoperát létrehozni Dózsáról. Azt veszem észre, hogy róla nagyon kevés információval bírnak az emberek. Keveset tudnak, tudunk magáról a korról és Dózsa tevékenységéről is. Nem tudom és nem értem, miért lengi ezt körbe ilyen titokzatosság és miért tanítanak erről olyan keveset az iskolában is.

sikerül, akkor egy komplett, nagyszínpadi rockopera lesz belőle. Természetesen mindez pénzkérdés. – A közönség szeretetén kívül számíthattok-e valamilyen kézzel fogható támogatásra? – Minket is a közönség szeretete és a barátaink támogatnak. Sokuk közönségből vált baráttá. Rajtuk keresztül el tudunk jutni az emberekhez, át tudjuk adni az üzenetünket, de más támogatásunk nincsen. – Az idei évben melyek azok a programok még, ahol a zenéteket kedvelők, vagy azzal csak most ismerkedők találkozhatnak a Karcolat zenekarral? – Egy évzáró koncertünk lesz Veresegyházon. Mindenkit szeretettel várunk! www.karcolatzenekar.hu moncsi

31

– 1969 júniusában születtem, egészen pontosan az utolsó napon, harmincadikán. Nem ott laktunk ugyan, de édesanyám Szentendrén dolgozott és ott jöttek rá a szülési fájások. Utána hosszú ideig a XVIII. kerületben éltünk a nagyapáméknál és gyerekkorom egyik legszebb része pont a nagyszüleimhez kötődik. Kicsiként asztmás voltam, ezért nem nagyon tudtam olyan körülmények között nyaralni, ahogy más gyerekek, mondjuk a testvéreim is. Nem a Balatonra jártam, hanem a nagyszüleim elvittek olyan helyekre, ahol a körülmények jót tettek a betegségemnek, a tüdőmnek, így Mátraházán, Solymáron, Zsámbékon töltöttem a nyaraimat. Olyan helyeken jártam velük, ahol közel kerültem a természethez. Akkor persze ez még nem volt tudatos, de

32

felnőtt koromra azzá vált és valószínű, hogy a kutyaszeretetem is a természet szeretetéből fakad. A korai gyerekkorom tehát ennek a jegyében telt. Aztán jött a városiasodás. Nem vagyok egy urbánus ember, de Budapesten szocializálódtam, a tinédzser korom pedig a legendás harmadik kerülethez köthető, mint sokunknak. Békásmegyeren, egy lakótelepen nőttem fel. – Ott kerültél kapcsolatba a skinhead mozgalommal? – Igen. Általános iskolások voltunk. Volt egy nagyon kedves barátom, Z. Balázs, ő osztálytársam volt. Nagyon ápolt frizurát viselt mindig, aztán pedig nem. Nekem mindig édesanyám vágta a hajamat nagy műgonddal, tehát sokáig a környék egyik legcsinosabb kisfiújának tartottam magam, ám Balázzsal találkozva szembesültem azzal, hogy vannak még balesetek az életben. Azonban ő elmagyarázta, hogy amit a fején látok, az nem baleset, hanem ő punk lett. Attól a naptól nem viselt átlagos frizurát. Konkrétan úgy nézett ki, hogy az addigi jófiús frizuráját lecserélte az édesapja borotvája által kreált, általam meg nem határozható hajviseletre. Komoly sebhelyekkel bírt a halántékán, meg is rettentem a sebek látványától. A m i ko r k ö z ö l t e,

hogy nincs semmi baj, csak punk lett, akkor megkérdeztem, hogy mi az a punk. Ő a fejére mutatott és azt mondta: ez a punk. Hazamentem és én is az lettem. Azt hiszem, vagyunk ezzel még egy páran így. Hazajött édesanyám, aki külkereskedő volt egy vegyipari cégnél – körömcipő, kiskosztüm, ahogy illik –, és amikor meglátott, azt hitte, amit én délelőtt Balázsról, azaz hogy baleset ért. Na, akkor már tudtam, hogy bajban vagyok, márpedig nyakig. Másnap a fodrásznál kötöttünk ki. Aki ismer, az tudja, hogy piperkőc pasi vagyok, próbálok figyelni a megjelenésemre, no ez akkor sem volt másként. Nekem sem tetszett igazán az akkori saját magam kreálta hajviseletem (olyan szabálytalan volt), de úgy éreztem, hogy nagyon fontos ez a számomra. Szóval anyukámmal elmentünk a fodrászhoz, aki kijavítgatta a munkámat. Persze teljesen átlagos, polgári frizura nem lett belőle, de nagyjából sikerült belőle fazont kreálni és akkor rájöttem, hogy ez sokkal jobban tetszik, mint amit én csináltam magamnak otthon. Így ismerkedtem meg életem első fodrászával, mert ahogy említettem, addig édesanyám nyírogatta a hajamat. Utána viszont anyu ismerkedett meg azzal a ténnyel, hogy a fiának nem nő a haja. Én ugyanis hetente lementem a fodrászhoz és ugyanolyanra nyírattam a hajam, mint akkor, első alkalommal. Próbáltam azonosulni a dologgal, hogy teljesen jó ez a punk, hiszen Balázs is az. Később persze elkezdtem érdeklődni ez iránt, de hozzáteszem,

akkoriban nem volt olyan könnyű az útjukat kereső fiataloknak, mint manapság az internet világában, amikor csak beírja a keresőbe a szót és máris kidob valamit. A mi generációnknál még egy kicsit másként volt ez. Balázs képzettebb volt ezekből a szubkulturális dolgokból, mint én, mutatott hát egy-két, csörömpölésnek tűnő zenekart, ami – teljesen őszinte leszek – nem igazán tetszett. Hozzájutottunk kazettákhoz, egymástól kaparintottuk meg, kértük kölcsön a „nagy kincseket”, majd később felfedeztük a Hanky Punky boltot, a Nagydiófa utcában. Sokat jártunk be, vettük azokat a kazettákat, posztereket, amik ezzel a szubkultúrával összeköthetők, aztán elkezdtünk Balázszsal és több békási barátommal koncertekre is járni. Itt említeném meg Gergely Lacit, Bollner „Bobo” Zsoltit is. Érdekességként mondom, hogy már a kezdetektől kutyával jártunk koncertre, ha lehetséges volt. Balázsnak volt egy Néró nevű szuka kutyája – egyébként tiszteletből kapott fiúnevet a szuka, az előző kutyája halála után –, én pedig Ficóval, aki egy óriás schnauzer kan kutya volt. Megismerkedtem nálam idősebb, hasonló gondolkodású srácokkal, és hallgattam később már sokkal jobb zenéket is. Közben kiderült, hogy az általános iskolában volt egy tanárunk, aki később nagyon meghatározó lett az életünkben. Ács Miklósnak hívták, a mozgalmi életben Párduc néven élte mindennapjait, egyébként pedig a „Killeknek” volt az egyik vezetője. Odajött hozzánk az iskolában – Balázs meg én akkor már elég hülyén néztünk ki –, és megkérdezte, hogy mi szeretjük-e a cigányokat. Mondtuk, hogy nem, erre azt válaszolta, hogy nagyon helyes. Na, ilyet még soha nem hallottunk tanártól! Egyébként sokáig azt hittük Ács Mikiről, hogy népitáncos, mert lovaglócsizmában, lovaglónadrágban, barna ingben, antant-övben járt és nagyon rövidre volt vágva a haja. Kun bajszot viselt és nagyon katonás volt, de mi ezt mindig a

tánctudásának tudtuk be. Később persze kiderült, hogy nem tud táncolni, viszont annál inkább érintett a nemzeti oldalon. Tőle nagyon sok dolgot tanultam és sokat köszönhetek neki is, amellett persze, hogy matematikafizika szakos tanár volt. – Hogy jutottál el addig, hogy alakult egy zenekar, aminek a frontembere lettél? Ráadásul ez a banda nem is punk zenét játszott, hanem a punk alapját képező ska-t nyomta. – Igen, a Skanzelizé. Nos, az utcáról kerültem be. Volt egy nagyon kedves barátom, aki a katonatiszti főiskolán tanult, Kovács Peti. Mélységi felderítőnek készült, nagyon jó kötésű, abszolút mozgalmi srác volt, akivel kitaláltuk, hogy csinálunk egy zenekart, mert nekem nagyon tetszett a The Specials és a Madness. Aki csak ismeri a „Dance Craze” című koncertvideót, az egyből belezúgott ebbe az egész atmoszférába. Kitaláltuk hát, hogy csinálunk egy bandát, de ez egy fantomzenekar lett. Egyikünk sem tudott ugyanis zenélni. A banda neve Ska-la lett és soha, sehol nem léptünk fel, mivel egyáltalán nem értettünk a zenéléshez. Egyszer valahol mentem az utcán és odajött hozzám egy fószer az akkori Skanzelizéból. Talán Terry, de erre nem esküszöm meg. Megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem énekelni. Lövésem nincs, hogy ez hogy jött neki. Nem szoktam túlságosan sok alkoholt inni, akkoriban talán ugyanúgy nem ittam, bár volt egy áthidaló időszak az életemben, amikor a szubkultúra és a mozgalom által alkohollal átitatva többet voltam látható, de ez nem az a korszak volt. Mindenesetre azt válaszoltam, hogy lenne kedvem. Nyilván már akkor is túlbuzgott bennem az exhibicionizmus, persze csak egészséges mértékben. Meghívtak, hogy menjek el egy próbára, tanuljak meg kéthárom számot. Lelkes voltam,

33

úgy gondoltam, ebből aztán nagy buli lesz, lányok garmadája, meg minden, ami jó. Elmentem a próbákra és megtanultam két számot. Az egyik a „Sötét este, éjszaka” volt, a másik talán valami macskáról szólt. Kétszer vagy háromszor játszottuk, többször nem. Az Ala-Ska klubban volt az első fellépésem a zenekarral, Angyalföldön, a József Attila Művelődési Házban. Akkortájt volt egy másik énekese is a bandának, Vologya. Rettentően izgultam, ezt azóta sem tudtam levetkőzni. Gyorsan felmentem a színpadra és legjobb tudásom szerint elénekeltem azt a két számot. Hatalmas ováció fogadta, amit persze azonnal a magaménak tudtam. A zenekar is látta, hogy jól érzem magam a színpadon, így szépen lassan a másik énekesnek megköszönték az együttműködést és jó pár évig én voltam a Skanzelizé énekese. Később persze a többi számot is begyakoroltam és lettek új dalok is. – Lett utána Pesti Mese a Skanzelizéből. Mi volt ez a történet? – A Skanzelizé erősen köthető volt az akkori skinhead mozgalomhoz. Hiába próbálná a zenekar többi tagja másként előadni, a mi koncertjeinkre túlnyomórészt kopaszok jártak ki, valamint, ma ezt úgy fogalmaznánk meg, hogy józan gondolkodású fiatalok. A zenekarnak lehetősége nyílt arra, hogy befusson a hazai popzenei életben, ugyanis egy akkori menedzser, Fábián Tibor karolta volna fel a bandát. Látta, hogy a Petőfi Csarnokos koncerteken hihetetlen tömegek mozdultak meg, de azt nem érzékelte, hogy ezt több zenekarral közösen értük el, olyanokkal, mint az Oi-Kor, meg a 88-as csoport, Flúgos Futam, Egészséges Fejbőr stb, stb... Kvázi a tömeget nem mi termeltük ki, hanem ez a szubkultúra.

34

Sokan nem miattunk jöttek ki, hanem a rockosabb zenéket kedvelték, és alapvetően az a ska életérzés nem állt annyira közel hozzájuk, de egy-két ezren is mozogtak egy-egy bulin. Ezért azt gondolta, a Skanzelizéből ő popzenekart csinál. Viszont a Skanzelizé névvel már erősen összeköthető volt az antikommunista skinhead ideológia, így a zenekar több tagja ezzel szakítani akart. Mivel én nem, később ez is okozta a problémákat és az elválásunkat. A tagok többször a szememre vetették azt is, hogy a koncerteken, hangulatba kerülve sokszor OI felkiáltással biztattam a közönséget arra, hogy érezze jól magát, de én mindig is a közönség közül való embernek éreztem magam és soha nem is akartam a közönséget megtagadni. A zenekar többi tagja azonban egyértelműen pénzt akart ebből az egészből csinálni. Nem mondom azt, hogy engem nem érdekelt az, hogy ebből meg is lehetne élni, de az akkori fiatalok nem gondolták át, hogy ez nem a nyolcvanas évek Angliája, hanem a nyolcvanas évek Magyarországa volt. Angliában egy Madness, egy ex-skinhead banda be tudott futni a piacon, de itt mások voltak a lehetőségek. Persze próbáltunk mi is azon gondolkodni, ez mekkora dolog lenne, de én úgy voltam ezzel, hogy vagyok, aki vagyok. Nem tudtam és nem is akartam elengedni, mert a lelkemből fakadt. Én most, negyvenhárom évesen is skinhead vagyok. Na, szóval, azért lett a zenekar Pesti Mese, mert az egy szalonképesebb név a poppiacon. Ám én soha nem tudtam megállni, hogy ne szóljak a barátaimnak, fellépés lesz. Elmagyaráztam nekik, hogy a Pesti Mese ugyanaz, mint a Skanzelizé, ugyanazok a tagok és ugyanaz a zene, jöttek hát a bulikra szép számban a kopaszok. Ugyanaz a társaság járt hát a koncertjeinkre, így akarva-akaratlan meghiúsult a popzenész élet. Egyszer Kelen Béla felhívta Terryt, hogy a Neoton Família előtt kellene fellépnünk, a Pecsa szabad-

téri színpadán és közvetíti a spanyol televízió. Már hívtam is Zoránékat hogy, hajrá a buli! Ezt a zenei stílust az akkori Magyarországon ezek a fiatalok vitték előre, ők éltették és élvezték cefetül. Lett egy-két olyan szám, amiben volt egy kis U2 vagy The Smiths hatás, de akkor születtek meg a Mr. Hopkins és a többi hasonló dalok is, azonban túl sok változás nem történt. Végül a Pesti Mesének tiszavirág élete lett, mert nem működött ezen a néven. – Mikor szálltál ki ebből az egészből és miért? – Dátum szerint már nem tudom megmondani. Azt viszont tudom, hogy miért és azt is, hogy egy nagyon csúnya vita után. Volt egy koncert a Petőfi Csarnokban. Az az ember – legyen bármely zenekar tagja –, aki azt mondja, hogy nem kapott gázsit a fellépéséért, hazudik. Mindenki kapott! Mivel az együttesünk nagy létszámú volt és az akkori gázsik talán összesen ötezer forintot kóstáltak (nem kevés pénz volt ez akkoriban), ezt kellett szétdobnunk. Mindenkinek egyenlő arányban kellett kapnia belőle. Nem voltam soha anyagias ember, de zokon vettem, amikor ez után a koncert után jóval kevesebb pénzt kaptam a közönség – és jómagam – szórakoztatásáért, mint a többiek. De megindokolták! Azért kaptam kevesebb pénzt, mert szerintük nem voltam szövegpontos, aminek pedig az volt az oka, hogy nem jártam el az összes próbára. Ebben egyébként igazuk volt. Néha ugyanis dolgoznom kellett. Kicsivel többet kellett letennem az asztalra ahhoz, hogy meg tudjak élni, mint esetleg másoknak a bandából. Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy fejlődnöm kellene énektudásban, mert szerintük én nem tudok énekelni. Nyilván nem vagyok egy Luciano Pavarotti, de akkoriban azt gondoltam, ahhoz a stílushoz elegendő volt a tudásom. Persze ez nem egy tanult tudás volt, csak úgy jött, de azért hozzáteszem, zenei általános iskolába jártam, a zenei alap-

képzettségem némileg több lehetett, mint más, velem egykorúaknak. A lényeg, hogy nem a három- vagy négyszáz forintot vettem zokon, amit kaptam a koncert után és nem is a hangomra vonatkozó kitételt, hanem az aránytalan elosztás és a bánásmód bántott. Végül egy rosszul sikerült próba után azt mondtam, hogy srácok, fejezzük be, mert én ezt nem fogom tudni csinálni. Ők akkor visszavették az elődömet, Vologyát, eltoltak még három vagy négy koncertet és megszűnt a zenekar. – Mondtad, hogy akkor már dolgoztál. Mi volt a polgári foglalkozásod? – Sok iskolapadot elkoptattam, mire munkába álltam. Az első két iskolában megköszönték, hogy odajártam és gyorsan eltanácsoltak. Noha nem voltam jeles tanuló, nem a tanulmányi eredményeimmel volt bajuk, hanem a szocialista ifjúsági életvitellel összeegyeztethetetlen viselkedésemmel. Mikor végül elkezdtem dolgozni, sok mindennel foglalkoztam, csak éppen a szakmáimmal nem. Van vízszigetelői végzettségem. A Bokányi „Szabadegyetem"-re jártam. Így hívtuk, mert az összes olyan punk és skinhead oda járt, akit már mindenhonnan kirúgtak. Akkor már mindegy volt, milyen szakra vesznek fel, csak hadd rakjam le végre. Papír kellett! Itt ismerkedtem meg a Dóri testvérekkel, Edével, aki skinhead volt és Istvánnal, aki punk, Parcsami Árpival, Machát Zsolttal, Kaktuszszal, Csirkével és még sok más sráccal. No, ez volt az egyik iskola melyet elvégeztem, a másik, amiben soha nem dolgoztam, az növényolaj és háztartási vegyicikk gyártó. A végére rohadtul nem érdekelt az sem. Mivel már akkor is volt kutyám, egy Ficó nevű schnauzer ♥– akit már korábban említettem és bár fajtáját tekintve óriás, de mérete alapján inkább nagy snaci volt –, vele kezdtem el őrködni. Az első munkahelyem a Műszaki Egyetem

volt, ott sikerült elérnem, hogy elbocsájtsanak, hamar megkaptam a munkakönyvemet a szókimondó mivoltom miatt. Utána különféle intézményekben dolgoztam, ahol őrködni kellett. Elsősorban azért foglalkoztam ezzel, mert sok szabadidőm lehetett mellette, és a kutyámmal tudtam foglalkozni, no meg a csajokkal. Link gyerek voltam, link volt a meló is, sok ész nem kellett hozzá, amellett, hogy a munkahelyen is volt időm olvasni. – Volt egy fodrász történet is az életedben… – A fodrászság úgy indult, hogy az egyik barátomtól kaptam kölcsön egy NDK ETA márkájú hajnyíró gépet, mert rettentően utáltam, hogy le kell járnom fodrászhoz és ráadásul még el is kell neki magyaráznom, hogy mit hogyan csináljon. Amikor kopasz voltam, nem volt sok gondja, de ha már nőtt egy kis hajam és frizurát szerettem volna, mindig instruálnom kellett. Elég kekec ember vagyok, utálom, ha kilóg egy-egy hajszál, volt olyan, hogy ültem a fodrásznál, nyírt, én meg kikaptam a kezéből a gépet, mert nem tetszett. Megcsináltam saját magamnak! Csodálkozott is rendesen, nála már csak én lepődtem meg jobban, mikor fizetni akartam és nem kért egy fillért sem. Szóval azt láttam, nem érzik, mit akarok. Elkezdtem érdeklődni, hogyan lehetne megtanulni ezt a szakmát. Volt a Lehel piacnál egy kis fodrász szalon, Thomas, egy punk srác stúdiója. Oda jártam be figyelgetni és elsajátítottam a dolgokat. Bevittem a haverokat, tanulgattam, gyakoroltam rajtuk. Mikor kölcsön kaptam az NDK gépet, pár barátomat megnyírogattam. Persze néha hazavágtam a frizurákat, ráadásul Z. Balázs barátomnak egyszer nagyon keményen. Jellegzetes csikófrizurája volt, te tudod, de ma már mások kevesen tudják, mi az. Szóval elől belelógott a szemébe, monda, le kellene vágni. Nem volt rendes fodrászollóm, de volt egy kihajtható kempingollócskám.

35

Azt hittem, azzal is ugyanolyan klasszul lehet hajat vágni, hát levágtam neki. Olyan volt ez, mint a róka meg a sajt meséje: egyszer csak elfogyott a frufruja. Már valóban nem lógott bele a szemébe. Visszagondolva nagyon sajnálom, mert borzasztó látványt nyújtott. Felülről semmit nem vágtam, csak elől, de annyira, hogy végül a homlokánál maradt vagy három-négy milliméter. Ha ilyet akart volna, tuti nem tudom megcsinálni. Akkor azt hiszem le is tolatta kopaszra a fejét. Szóval voltak gyenge próbálkozásaim, de utána egész jól megtanultam a fodrászatot. Eljártam alkalmanként Hajas Lacihoz is tanulni, kaptam tőle ajándékba egy Flattoppert amivel az amerikai katonák jellegzetes kockafejű haját lehet csinálni, vettem tőle komoly hajnyíró gépet, egyszóval jó volt a kapcsolatunk és sokat tanultam tőle. Később, úgy 2008 táján dolgoztam is egy ideig fodrászstúdióban, egy barátom, Toi ajánlott be. Addigra már sok hajat vágtam, volt gyakorlatom. Majdnem meg is tudtam belőle élni, a normális apuka frizurától a női hajakig mindent kellett vágnom, bele kellett tanulnom a hajfestésbe is. Persze, azért főleg a furcsa emberek jártak hozzám, akik nem akartak hétköznapian kinézni. Na, azt mindig nagyszerűen meg tudtam oldani. Valahogy nem úgy forog az ízlésem, mint a legtöbb embernek, nem szeretem az átlagos dolgokat. – A kutyás őrködésből váltottál, de a kutyázás megmaradt, sőt, elment professzionális irányba, hiszen komolyan tenyésztesz és kiállításokra is jársz. – Nekem már őr-koromban is tudatosan vásárolt kutyáim voltak. A legelső kiállításra, ahová már nem csak látogatóként vagy munkakutya bemutatót tartani mentem, egy erőszakos ember, a csepeli Punk Joci által kerültem. Azt mondta, olyan jól néz ki a kutyám, vigyem már el egy kiállításra. Persze azt gondoltam, a haveroknak, barátoknak még

36

szép, hogy tetszik, én is dicsértem Joci amúgy tényleg pokoli jó bull terrierét. Szóval addig mondogatta, míg úgy nem döntöttem, hogy elviszem, csak hogy lenyugodjanak. Elvittem és az elsők között végzett az amstaffom, negyedik lett. Ez egy komoly eredménynek számított akkoriban, és most is az, ha erős a mezőny. Jocinak tehát ezek szerint jó szeme volt a kutyákhoz. Egyébként azt a kutyát 1991-ben vettem és 16 éves barátság fűzött hozzá. Sokat köszönhetek neki. Ettől kezdve elkezdtem kiállításokra járni, vettem és kaptam külföldről, komoly kennelekből kutyákat és velük sikerült megalapoznom a jelenlegi állományomat. Azt kell mondjam, hogy bár nem vagyok egy kifejezetten antiszociális személy, de jobban szeretem az állatokat, mint az embereket. Így vagyok a kutyáimmal is. A család és a kutyáim a legfontosabbak a számomra, azt hiszem, ez kissé menekülés is a társadalomból, ami nem igazán emberközpontú. A kutyáim között jobban érzem magam, mint az emberek között, ahol állandóan meg kell felelnem, ahol a társadalom állandóan megfelelési kényszert erőltet az emberekre. – Szép családod van, kiköltöztetek vidékre, ahol a gyereknek és a kutyáknak is ideális életteret alakítottál ki. Párodat is a kutyázáson keresztül ismerted meg vagy a zene hozott össze benneteket? – A feleségemmel, Erikával egy rock kocsmában, a NANAban ismerkedtem meg. Állt a sarokban egy barátnőjével és a testvérével, megtetszett, odamentem hozzá. Később elmesélte, hogy nagyon megijedt, mert egy skinhead odament egy olyan lányhoz, akinek lövése nem volt erről az egészről, csak azt tudta róluk, hogy erőszakosak. El sem tudta képzelni, mit akarhatok tőle. A mai napig állítja, úgy mentem hozzá oda, mint aki bántani akarja, pedig csak ismerkedni akartam. Aztán az

ismerkedésből házasság lett. A dolog pikantériája az, hogy másnapra randit beszéltünk meg, amiről simán két órát késtem, azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyik barátommal kutyát mentünk nézni. A kutya pedig sarokba szorított minket. Másfél órát ott tartott bennünket, a csodával határos módon tudtunk csak megmenekülni. A barátom ugyanis egy pont a kifizetése után megtébolyodott bull terriert akart megvenni, aki még a téboly előtti állapotban volt eladó. Mire elvittük volna, addigra sarkosodott ki nála ez az állapot. Féltünk, mint az állat, csak mi voltuk az udvaron, a gazdi ki sem mert jönni, bent lesett a házban. Végül, mikor már az életünkért fohászkodtunk, az mentett meg minket, hogy rájöttünk, az eb imád apportozni. Dobáltuk, ami a kezünk ügyébe került és egyszer csak elhajítottuk neki a labdáját. Elfutott érte és visszahozta. Akkor már érezhette rajtunk, hogy nem félünk, már minden mindegy volt, csak legyen vége a sztorinak. Végül bedobtuk a labdát a kennelébe, rázártuk az ajtót és visszakértük a barátom pénzét. De az első randevúnkról két órát késtem. Így indult a kapcsolatom a feleségemmel, akivel lassan már húszéves házasok leszünk. Azt hiszem, ez már egy örök kapcsolat. Ráadásul rém türelmes ember, ami nem is baj, mert nem vagyok egy egyszerű természet. A lányunk, Csenge, tizennyolc éves. Pár év házasság után elköltöztünk Dunaharasztiba, már régóta feltett szándékom volt, hogy elmenjünk Budapestről, mert hazaáruló, élhetetlen városnak tartom. Nem örülök annak, hogy a város lakosságának nagyobb része folyamatosan a nemzet ellen küzd. Persze ez azzal nem változott, hogy én elköltöztem, de a saját lelkiismeretem nyugodt, családomnak szép otthont tudtunk biztosítani. Azt gondoltam, sokkal jobb lesz egy kevésbé urbánus környezetben, hiszen már gyerekkoromban is a vidéket szerettem. Három kutyánk volt akkoriban,

azóta szaporodott a négylábú család, most tizenketten vannak. Van biztonság az udvaron rendesen. Ott, köztük, velük érzem jól magam. – Most már munka által is a kutyás világhoz kötődik az életed. – Nagyon régóta egy csúcsminőségű, amerikai szuper prémium táppal etetem a kutyáimat. Azt láttam, hogy erősek, egészségesek és eredményesek tőle, így amikor négy éve adódott a lehetőség, hogy ennél a cégnél dolgozhatok, belevágtam. Az egyik alkalmazottjuk új munkát talált, szerették volna ezt az űrt egy olyan emberrel kitölteni, akinek van tudása a kutyákról, esetleg tenyésztő, de ismeri a tápot is. Sok jelentkező közül engem választottak. Tenyésztőket látogatok, kiállításokra járunk a táppal, minden ezzel kapcsolatos ügyet a tenyésztők felé én intézek. – Az első kutyával látogatott koncerttől a kutyázás maradt az örök szerelem. A zenélés azonban abbamaradt. Inkább csak más zenekarok koncertjeire jártál közönségként, amíg nem Sziva Balázs úgy döntött, hogy egy régi Skanzelizé dalt feldolgoz a RomEr egyik albumára. Ebben pedig te részt vállaltál. – Ennek volt előzménye, ugyanis egy másik lemezükön, a „Minden vészen át” című albumon már vokálként közreműködtem több Fradista barátommal együtt. Aztán egyszer csak kaptam egy felkérést Balázstól, hogy szeretné, ha a „Lánctalpas IBUSZ-Skinhead turist” címen elhíresült számot közösen énekelnénk a „Keménymag” lemezen. Igen megtisztelő volt, mert alapvetően minden olyan dolgot, ami engem érint és jó célra akarják felhasználni, örömmel veszem. Jó volt egy kicsit megint tizenévesnek lenni.

– Nagyon jó volt! Meghívtak a Magyar Szigeti fellépésre is, volt két-három egyéb koncert is, aztán idő hiányában már nem tudtam őket vállalni. Ezidőtájt volt emellett egy másik zenekar is az életemben, akikkel a kutyázáson keresztül ismerkedtem meg. A banda neve Bőgőmasina, zalaegerszegiek. A név onnan ered, hogy a csapat egyik tagja nagyon szereti a rockabilly és a psychobilly zenét, annak alapja pedig a bőgő. A legenda szerint így jött a név. Az egyik szaxofonos a bandából kutyás ember volt, egy kutyás sportrendezvényen, ahol összefutottunk, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem egy pár számot elénekelni velük. Ismertem és tetszett, amit csináltak, így rávágtam, hogy persze. No, Edvin egy pillanat alatt kijózanodott spicces állapotából, hívta a zenekar vezetőjét, Hanisch Bandit, hogy Vanek benne van a dologban. Jó bulinak tartottam, jó zenészekkel, lementünk hát Erikával egy-két próbára, összepróbáltuk az anyagot, volt öt vagy hat közös koncertünk. Rettentően jól éreztem magam, nagy élmény volt! Nagyon tisztelem ezeket a srácokat, tudásukért, elhívatottságukért és hogy ekkora távolságokat képesek utazni, mások szórakoztatásáért, azért, hogy tolják a ska zenét. Én sajnos nem tudtam tovább vállalni a velük való zenélést, mert egyrészt a kutyakiállítások és a koncertek is hétvégéken vannak, másrészt pedig rendszeresen ötszáz kilométereket lenyomni kocsival Zalaegerszegre egész napos elfoglaltság úgy, hogy nem vagyok egy Michael Schumacher, ráadásul nem is élvezem a vezetést. Majdnem egy évig zenéltünk együtt, és a mai napig is tartjuk a kapcsolatot. Sőt, régi zenészekkel beszélgettünk, hogy csinálnánk egy olyan lemezt, ami a Flúgos Futam és a Skanzelizé számait dolgozná fel. A beszélgetésből terv,

– Ott voltál a lemezbemutató koncerten is.

37

a tervből megvalósítás lett, most már a stúdiómunkáknál tartunk. Szóval készül egy lemez az elérhető tagokkal, akik a Flúgos Futamban részt vettek és hajlandók voltak együttműködni, természetesen a Bőgőmasina is odateszi magát – együtt zenélünk. Együtt azzal a ska életérzéssel és a tudással, amit össze tudunk rakni. A Skanzelizét csak én fogom képviselni, egész egyszerűen azért, mert politikailag annyira más irányba sodródott a zenekar többi tagja, hogy már nem is vállalnák szerintem. Ma már olyan badarságokat diktálnak le a redskinek fanzinjaiba, hogy a nem létező hajam is égnek áll. Sajnos, kiderült, hogy amit akkor mondtak és közvetítettek, nem gondolták olyan komolyan, mint én. Egyébként jövő tavaszra szeretnénk egy egyszeri koncertet szervezni ezzel az anyaggal, terveink szerint visszaadva a nyolcvanas évek közepének hangulatát. Akik majd eljönnek, visszacsöppenhetnek abba az érába, abba az életérzésbe, ami a mi fiatalságunkat jelentette. – Nem tudsz elszakadni a zenétől… – Nem. Akár a munkahelyi, akár a saját autómba ülsz be, mindig szól a zene. Nem tudom az életemet zene nélkül elképzelni, ahogy kutyák nélkül sem. Amikor tudok, elmegyek koncertekre. – Mi tud megmozgatni a most vagy most is játszó zenekarok közül? – Szerencsére van olyan zenekar, amelyik gyerekkorom óta játszik. Nyilván ott a zene mellett az ismeretség és a velem egykorú bajtársakkal való találkozás is megmozgat. Vannak ám kiváló zenészek ebben az érában is! Az Óbudai Fiúk és a Ramon örök favorit lesz, igazi buli zenekar, minden humorával és dögös-

38

ségével zseniális banda. De az Oi-Kor is nagy kedvenc lett az évek során. Fel kellett hozzá nőnöm, gyerekkoromban kevésbé szerettem, de ma már nagyon kedvelem. Szövege van, gondolkodni kell rajta. Meg kellett érnem a szöveghez, de a zenéhez is. Nekem a valódi rockzene kicsit később jött, mint sok kortársamnak. Külföldi zenekarok közül nagy kedvenceim a The Smiths, a Madness, a Skrewdriver és a híres ska bandák. Ezek közelebb álltak hozzám. Valahogy a jó öreg Motörhead és a többi rock banda később lépett az életembe, mint sok barátomnak. Szeretem a Volbeat-et és sok mai bandát is. – Te ugyanazt az utat jártad bene a zenei étlap területén, mint amit ez az egész szubkultúra. – Majdnem igen. A ska-ból kinőtt a punk, abból pedig az Oi. Ennyi. Játszottam Hatecore-t egy Edikó nevű zenekarban is egy ideig, az is szép időszaka volt az életemnek. Stílustól függetlenül, ami jó, azt hallga-

tom, ami nem, azt soha nem veszem meg. Még mindig kapok felkéréseket, de nem tudom bevállalni őket. Szívesen állnék színpadra egy-egy bandával, énekelnék velük pár dalt, de se fizikailag, se pszichésen nem tudnám most vállalni. A mai világban huszonnégy óra kevés egy embernek, én pedig szeretem a tudásom szerint minél jobban szórakoztatni a közönséget. Mindig is szociálisan érzékeny, nemzeti identitástudattal átfűtött ember voltam és az is maradok. Ahogy elindultam az általános iskolából, mint egyszerű punk gyerek, még semmi sem volt tudatos. Bennem volt, mert ha nem lett volna, soha nem lett volna hiteles. Örökre ez maradok, mert nem lehetek más. Mikor majd lerakom a lantot, akkor is ugyanilyen rövid hajam lesz. Lehet, hogy már nem viselem a Martensomat vagy a bomberemet, de nem is a tárgyi dolgok számítanak, hanem az, ami a szívedben és a gondolataidban van. A skinhead életérzés pedig marad, akárhová sodorja is az embert az élet. moncsi

39

Bálint László Évtizedeim a titkosszolgálatnál A szerző 1940-ben született Kisteleken hívő katolikus – a későbbi kommunista szóhasználat szerint: középosztálybeli vidéki klerikálisreakciós – családba. Gyermekkori álmának beteljesítésére huszonkilenc évesen látta elérkezettnek az időt: nyomozónak jelentkezett a Budapesti Rendőrfőkapitányságra. Fel is vették, ám az csak az eskütétel után derült ki, hogy a szolgálati helyéről a legkevésbé sem ő döntött, s a kiterjedt háttérellenőrzés ellenére is a Politikai Osztályra, a BRFK III/II-A Alosztályra osztották be kémelhárítónak… • Hogyan működött a Kádár-rendszerben az állambiztonsági szerv? • Mit lehet tudni a belső viszonyairól, az állományról, a vezetőkről? • Mi volt a feladatköre a hírszerzőknek, a kémelhárítóknak, a belső elhárítóknak? • Miért volt mindig is jelentős eszköze a titkosszolgálatoknak a hálózat? • Kik és hogyan küzdöttek Magyarországon a Moszad hírszerzői és hálózata ellen? • Miért alakult úgy, hogy a rendszerváltozás után mindenki csak a korábbi belső elhárítást (az úgynevezett „III/III-at”) átkozta, az ügynökökre mutogatott, de a vezetők, vagy például a hivatalos kapcsolatok felelősségéről senki sem beszélt? • Létezik-e a rendszerváltás óta belső elhárítás, és mi a feladata? • Hogyan mentették át magukat az állambiztonsági vezetők 1990-ben, és hogyan befolyásolták a politikai életet, a közéletet? • S hogyan hatott a politika az állambiztonsági szerv, majd 1990-től a nemzetbiztonsági szolgálatok működésére? Bálint László nem mindennapi életútjáról olvasva bepillanthatunk egy titokzatos világba, s közben rengeteg érdekes, közérdeklődésre számot tartó kérdésre is választ kaphatunk. A könyvet azoknak ajánljuk, akik Bálint László nem mindennapi életútjáról olvasva szeretnének bepillantani egy titokzatos világba, egy magyar kémelhárító emlékirataiba, és közben rengeteg érdekes, közérdeklődésre számot tartó kérdésre is választ kaphatnak. Dombrády Lóránd A legfelsőbb hadúr és hadserege 1919. július 12-én Ábrahám Dezső alakított kormányt. Ebben a hadügy élén Horthyt Belitska Sándor vezérőrnagy váltotta fel. Horthy a hadsereg főparancsnoka lett. „Ebben a kormányban nem óhajtottam részt venni, mint hadügyminiszter, a fővezérséget azonban megtartottam, miután biztosítottak, hogy azt semmi esetre sem vonják bele a pártpolitikai viszálykodásokba. Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek a segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagy jelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre.” – írta emlékirataiban. Horthy felemás, előkészítetlen proklamációja megkésett, nem érte el a célját. A legfelsőbb hadúr elszigetelődött csapataitól, vezérkari tisztjei jóvoltából már nem is tudott érintkezni velük. Azok nem tejesítették, és a németekkel s nyilas kiszolgálóikkal egyetértésben visszavonatták a fegyverszüneti proklamációt. A hadsereg és annak tisztikara 25 éven át a Szovjetuniótól való félelem jegyében élt, Horthy tehetetlenné vált, és szertefoszlott a sokat emlegetett hadúri hatalma a tisztjei felett, amikor a németekkel szembeni fordulatot, a szovjet hadsereggel együttműködve végre kellett volna hajtani. A legfelsőbb hadúr... most kormányzói és hadúri méltóságától megfosztva, csapataitól elhagyva, csalódottan, német őrizet alatt hagyta el az országot. A kiadvány azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik a fenti tartalom szerint nyomon akarják követni Horthy Miklós megjelenését a magyar politika színterén, fővezérré válását a Nemzeti Hadsereg élén, majd kormányzóvá választását, továbbá életútjának a változását, amint a háborúból való kilépés megkésett proklamációja miatt a csapataitól elszigetelt hadúr kormányzói és hadvezéri méltóságától megfosztva csalódottan, német őrizettel hagyja el az országot.

40

Drábik János Kié a magyar állam? Ma azért folyik az elkeseredett küzdelem, hogy kié Magyarország és kié a magyar állam. • A pénzkartellé és a hálózatáé, vagy pedig a magyar nemzet érdekeit a választók túlnyomó részének akaratából képviselő nemzeti kormányé? 2010-ben a nemzetközi pénzkartell szolgálatában álló kozmopolita – komprádor – kollaboráns pénzügyi technokrata réteg, amely a Kádár-korszak pártállami nómenklatúrájának utóda, internacionalista-kommunistából kozmopolita-globalista lett. Ez a posztkommunista hatalmi csoport egyelőre elveszítette a politikai szféra irányítását. A politikai döntéshozatal átkerült ahhoz a magyar nemzeti középosztályhoz, amely még rendelkezik kellő felkészültséggel és nemzettudattal, hogy érvényesíteni tudja a magyar nemzet megmaradásához szükséges érdekeket és értékeket. Ez a nemzeti elkötelezettségű középosztály a rendkívül erős belső és külső ellenállást leküzdve látott hozzá az égető magyar sorskérdések megoldásához. Miközben a magyar munka termelékenysége átlagban eléri a nyugat-európai munkaerő termelékenységének a 70 százalékát, addig a magyar munkaerő átlagbére mindössze a nyugat-európai munkaerő átlagbérének 20-30 százaléka. • Kérdés: ki teszi zsebre a 40-50 százalék teljesítménykülönbség után járó munkabért? Ebből az extraprofitból a multinacionális cégek magántulajdonosainak (végső soron az államok feletti pénzkartellnek, mint végső tulajdonosnak) fel kellene emelnie a magyarországi béreket. A nagyobb bérek növelnék nemcsak az állam bevételeit, de olyan fizetőképes keresletet jelentenének, ami mozgásba hozhatná az egész magyar gazdaságot, annak minden szektorát. Grandpierre Atilla Az élő világegyetem könyve (2012) 2002-ben jelent meg az ismert csillagász-zenész sikerlistás, azóta legendás munkája: Az Élő Világegyetem Könyve. Az azóta eltelt tíz évben a szerző ötször írta újra a művét, és végül, a tizedik évben, 2012-ben a könyv megérett és újjászületett. Tíz év alatt a csillagász felfedezései beigazolódtak, nemzetközi sikerek jelzik gondolatvilágának a súlyát, s 2011-ben hat hónapig a kaliforniai Chapman University vendégprofesszora volt. A Világegyetemre, a Napra, az életre, a társadalomra, az emberiség jövőjére vonatkozó alapvető felfedezései követelték meg az azóta is nagyon keresett könyv újragondolt, alaposan átdolgozott kiadását, amely annak is szinte mindenben több, tisztább és lényegesen új tudást ad, aki olvasta az előző változatot. A kirajzolódó egységes kép még jobban megvilágítja, hogy a Világegyetem hajtóerőit hogyan fedezhetjük fel magunkban, és hogyan ébreszthetjük fel a bennünk lappangó életerőt. A könyvhöz Pap Gábor írt bevezetőt. Grandpierre K. Endre Történelmünk központi titkai – Ismerjük-e a magyar történelmet? A köztudatban élő kép szerint igen, hiszen a hivatalos történetírás és az iskolában tanultak összhangban állnak. A közkeletű kép szerint a magyar történelem Szent Istvánnal kezdődött. Márpedig a valóságban történelmünknek a legmeghatározóbb, életfontosságú kérdései Szent István előtt dőltek el. Szent Istvánig Magyarország sok évezredes múltra visszatekinthető világhatalom volt; azóta Magyarország súlya lassan, de következetesen csökken, nemcsak terjedelmében, de magyarságában is. Ez a kulcsfontosságú könyv, amely 1996-ban tíz füzetben látott napvilágot, és amely most először kerül könyvalakban az olvasóközönség elé, alaposan kiegészítve és javítva, az első, amelyik átfogó képet ad a magyar történelem olyan központi kérdéseiről, amelyek felvetése is a közelmúltig tabunak számított.

41

Gulyás László Küzdelem a Kárpát-medencéért „A trianoni békediktátum megszületésének teljes történetével a mai napig adós a magyar történelemtudomány. Különösen igaz ez a megállapítás Trianon előzményeinek történetére. Az 1990 előtt marxista és az 1990 utáni posztmarxista történetírás igen sematikus képet rajzol fel az egykori Magyarország keretei között zajló nemzeti, nemzetiségi küzdelmekről. Ezt az álláspontot az alábbiak szerint összegezhetjük: az Osztrák–Magyar Monarchia, ezen belül a Szent István-i Magyarország a „népek börtöne” volt, és így logikus és törvényszerű a felbomlása. Trianon igazi felelőse a dualista korszak magyar politikai elitje, amely nem ismerte fel a nemzetiségi kérdés igazi súlyát, sőt egyenesen elzárkózott a nemzeti és nemzetiségi követelések megfontolásától és kielégítésétől. Jelen könyv arra vállalkozik, hogy meghaladja a fenti álláspontot. E törekvés jegyében áttekintő képet rajzol a történelmi Magyarországot végül szétfeszítő nemzeti és nemzetiségi kérdés területi aspektusairól. Részletesen bemutatja, hogy a Kárpát-medencében a magyarsággal együtt élő nem magyar népek a különböző történeti fordulópontokon – török kiűzése, 1848–1849, osztrák–magyar kiegyezés – milyen igényekkel léptek fel a magyar állammal szemben...”

Gyenes József – Feleky Erzsébet Oriontól Tatárlakáig „Gyenes József vegyészmérnök úr, rovásírás kutató barátságát Badiny Jós Ferencnek köszönhetjük. Józsi bácsi és felesége, Zsóka néni angyali lelkülete olyan ritkaság e durva, harácsoló világban, hogy tiszteletünk jeléül két könyvünkben is írtunk róluk követendő példaként. Együtt örültünk velük minden kis lépésnek, ami a könyv mostani megjelenéséig vezetett. Gyenes József a rovásbetűs írásra a magyar írás elnevezést ajánlja, ő volt az első, aki így nevezte. A könyvben olvashatunk a Gyenes féle FDC rendszerről, a tatárlakai betűsorról, gyakorolhatjuk az olvasást, betekinthetünk a folyóiratokban zajló vitákba, és még sok érdekességet megtudhatunk elődeink írásáról. Barátságunkból és tiszteletünkből nem von le, hogy nem értünk egyet Józsi bácsi azon törekvésével, hogy az ősi betűket folyóírássá alakítsa, mivel rovásemlékeink között erre nincsen példa. A könyv több igen szép képét vitéz lovag Gyenes Sándor rajztanár készítette, Józsi bácsi testvére. Sajnálatos, hogy a könyv néhány kézírásos lapja nehezen olvasható a nem megfelelő tipográfiai munka következtében. A könyvet tiszta magyar eszmeisége és ismeretanyaga miatt ifjúkortól idős korig szeretettel ajánljuk mindenkinek.” (Friedrich Klára) Jobbágyi Gábor Provokáció? Az 1956-os forradalom kezdetéről és a Kossuth téri tömeggyilkosságról Jobbágyi Gábor professzor az 1956-os forradalommal kapcsolatos, újabb, két fontos és nagy érdeklődésre számot tartó kérdésben gondolkodik együtt az olvasóval és tesz fel olyan kérdéseket, amelyekre ez ideig a válasz korántsem volt egyértelmű. Az 1956-os forradalom kezdetének kiprovokálása című tanulmány számba veszi egyrészről a forradalom kitörését megelőző szovjet csapatmozgást, valamint a Szerov KGB-parancsnok és az általa vezetett KGB-s erők tevékenységét, másrészről vizsgálja a Rádió épületénél október 23-án este történteket. A Kossuth téri tömeggyilkosságról című tanulmány ugyancsak olyan, több mint fél évszázad után is aktuális kérdést elemez, amely körül több a kérdőjel, mint a biztos felelet.

42

Szabó György Lopes / Szabó Zsuzsa A bükki füvesember gyógynövényei Gyuri bácsit a szerzőt sokan ismerik. Gyógyteáit issza a fél parlament, miniszterek, sztárok, neves emberek, gyógyulni vágyók egyaránt, akik bíznak a gyógynövények hatásaiban. Állandó vendége a televízió több csatornájának. A hírnevét annak köszönheti, hogy ősi tudással rendelkezik, azaz ismeri és használja a környezetünkben termő gyógynövényeket és azok hatásait a különféle betegségekre. A családjában több nemzedéken keresztül népi gyógyítók voltak, tudomása szerint félezer évre visszamenőleg. Ezen könyvének társszerzője a lánya, aki a szellemi örököse, a családi hagyományok továbbvivője. A könyv 65 gyógynövényről ad részletes leírást, színes rajzokkal illusztrálva. Megtalálható benne, hogy milyen betegségre milyen növény használható, hogyan lehet megelőzni a komoly bajokat. Semmi nem marad titokban: a több száz éves tudást szívesen osztják meg az olvasókkal. A könyvben nyomon követhetjük a gyógynövényes gyógyítás történetét, az általános gyűjtési és teakészítési tanácsokat, valamint betegségcsoportokra bontva a különféle gyógynövények alkalmazásához ad felhasználási javaslatokat. Olyan egyszerű nyelven megírt, közérthető és gyakorlatias könyvet adnak a gyógyulni vágyó érdeklődő kezébe, amelyet még „kezdő” gyógynövényesek is haszonnal forgathatnak. Szilágyi Andor tothilonka.hu Tóth Ilona (Cinkota, 1932. október 23. – Budapest, 1957. június 26.) orvostanhallgató, akit az 1956-os forradalom utáni megtorlás során kivégeztek. A medika a forradalom előtt a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton. 1956. október 23-án részt vett a diáktüntetésen. Október 25-én ápolónőnek jelentkezett a Szövetség utcai kórházba, ahol azonban nem tudtak neki munkát adni, így átküldték a Péterffy utcai kórházba, ahol az Önkéntes Mentőszolgálat tagja lett. November 1-től a kórház kisegítő részletének lett a vezetője. November 11-e után bekapcsolódott az illegális ellenálló mozgalmakba, röpcédulákat készített és részt vett az Élünk című folyóirat szerkesztésében. November 20-án a társaival együtt letartóztatták. A vád állítása szerint 1956. november 18-án Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc segítségével meggyilkolta Kollár István rakodómunkást, mert az Államvédelmi Hatóság tagjának vélték. Az üggyel foglalkozó történészek és kutatók többsége ma már azon a véleményen van, hogy Tóth Ilonát koncepciós perben ítélték el. A beismerő vallomásokat kényszer hatására, és/vagy más személyek fedezése érdekében tehették. A Tisztelt Olvasó most egy reménybeli film izgalmas forgatókönyvét tartja a kezében, felelevenítve az akkori történéseket, a koncepciós pert, a szégyenteljes, megfélemlítő és példát statuáló eseményeket. A címoldalról, az 1956. májusában készült felvételről mosolygó, a kádári május elsejét ünneplők fölé emelkedő lány 2012. október 23-án lenne nyolcvan éves. Az ő példaadó történelmi személyisége iránti tisztelet és kegyelettel való emlékezés jegyében ajánljuk ezt a kötetet minden szabadságszerető ember kezébe, végiggondolva, át- és továbbgondolva a történteket, bízva a régi adósságot törlesztő film mielőbbi elkészítésében. A kötet megjelenését a Magyar Menedék Könyvesház támogatta! Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy részt vállalhattunk belőle! A Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2013-ra A falinaptár jelképesen, négy nyelven üzen a Kárpát-medence közösségeinek az eltűnt idő és a ma pótolhatatlan értékeinek megmentéséért, és mint ilyen, méltó kísérője lehet minden, értékőrző magyar ember mindennapjainak.

43

Az eddigi, Békéscsabán megrendezésre kerülő „Nemzeti Rock Est”-ekről lemaradtam. Gyorsan telnek az évek, a koncertsorozat már hatodik alkalommal invitálta elsősorban a megyéből a hazafiakat, de érkeztek messzebbről – a teljesség igénye nélkül – Gödöllőről, Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Tiszaújvárosból, Budapestről, de Délvidékről és Erdélyből is érdeklődők! Már év elején, talán januárban jött a telefonhívás, hogy szívesen látott vendég lennék zenekarommal ezen az estén, szóval most jó előre rákészültünk erre a „kis bulira”. Na, persze mindenre mi sem tudtunk felkészülni, Szöcsi (a basszerosunk) sajnos sportbalesetet szenvedett a buli napján délelőtt, így nélküle indultunk útnak barátainkkal. Kezdés előtt egy picivel érkeztünk meg, aminek nagyon örültem, mert sajnos ez idáig nem volt még szerencsém élő fellépésen elcsípni a Frommer Baby-t, akik elsőként léptek ezen az estén a Tégla Közösségi Házban színpadra. Mivel a kiadott hanganyaguk eleve szimpatikus már a megjelenése óta, így talán őket vártam leginkább ezen az estén. Az ilyen jellegű koncerteken egyáltalán nem megszokott körítést láthattunk itt kérem: neonfénnyel világító cégér, oldschool r'n'r mikrofon, és ami a legmeggyőzőbb, az a hangszeres produkció. Itt ugyanis minden muzsikus zsigerből tolta ezt a dallamos bulizenét. Nagyon élveztem a műsort, a saját számokat, valamint a jól összeválogatott feldolgozásokat is! A Független Adó dalcsokor, melyet talán már tizenéve nem hallottam élőben, nálam nagyon betalált. A „Divatbemutató” c. szám az egyik nagy kedvencem, amit nem csak kiválóan tolmácsoltak, de a frontember felkonferálása rávilágított, hogy teljes mértékben aktualitása van ennek a dalnak több évtized távlatában is. Sajnos a közönség lassan szivárgott be, így nem volt még meg az összlétszám, és inkább csak érdeklődés jellemezte a már jelenlévőket. Remélem lesz még szerencsém a csapathoz, és természetesen nagyon várom már az új lemezük megjelenését is! Őket a helyiek nagy kedvence, a házigazda, Titkolt Ellenállás követte. Róluk szerintem semmi újat nem tudok elmondani, a szokásos precíz, színvonalas fellépés jellemezte őket ezen az estén is. Ami nekem nagyon szimpatikus volt, hogy felhívták a színpadra több számban is vendégszerepelni Gyalogost (Hyde Park), aki teljesen jól reagálta le a dolgot, és egy kis időutazásban részesítette a nagyérdeműt. Sajnálom, hogy ő, és egykori zenekara nem támadt fel hamvaiból az elmúlt években a kortárs bandákkal karöltve, de ez a kis ízelítő is jó érzéssel töltött el. Vendégként szerepeltek még a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is, hiszen a TE által írt indulójuk az ő közreműködésükkel hangzott el. Természetesen Gyuri mester tarsolyából 44

ezen az estén is előkerült egy-két poén, a ráadások is menetrendszerűen következtek, így mindenki elégedett volt szerintem. Elég hosszas, számomra unalmas várakozás következett itt a két nagy múltú zenekar között, persze ez lehet hangulatfokozás céljából történt, ha igen, akkor sokaknál biztos be is jött! Egyértelműen az este legnépszerűbb előadása következett, a fővárosból érkezett Romantikus Erőszak fergeteges műsorának köszönhetően. A hazai nemzeti rockot kedvelő közönség talán legkedveltebb bandájától ez persze nem is csoda. Gondolom, sokan eljárnak koncertjeikre az olvasók közül, de ha esetleg valaki netán nem tette ezt meg a közelmúltban, annak elmondanám, hogy itt a felállás terén voltak változások. Így sokkal feszesebb, erőteljesebb előadásmód jellemzi mostanság a bandát, mint az ezt megelőző években, de persze a jól bevált régi sémát követve. Hajnalban keveredtünk fel zenekarommal, a Fehér Törvénnyel színpadra, mikorra már a közönség zöme fáradtan hazafelé vette az irányt. Voltak ellenben olyanok is, akik egész este minket vártak leginkább, így az ő támogatásuk nagyon jó inspiráció volt. Nem hagytunk üresjáratokat, végig zúztunk egy erőteljes, nem túl hosszú műsort, amivel szerintem sikerült frappánsan zárni ezt a tartalmas estét. Mindenképp megemlíteném így a beszámoló végére érve, hogy a hangosításért felelős arcok nagyon segítőkészek voltak, kihozták a lehető legjobbat a hely és a cucc adottságaiból, köszi szépen utólag is! Bízom benne, hogy hosszú évekig folytatódik még ez a rendezvénysorozat! A szervezés, rendezés hibátlanul zajlott, találkoztam régi jó bajtársakkal, barátokkal, így csak remélni tudom, hogy én is ott leszek a következő években ezeken az esteken! Maci - Fehér Törvény

45

Október 19-én tartotta „Mindörökké Magyarország” című új korongjának bemutatóját a Romantikus Erőszak. Már az előzenekarok is jó bulit ígértek, ezért bántott hát, hogy olyan kevesen hallgatták őket végig. A csinovnyik halála nem mai csapat, lassan nagykorúvá válik a banda. A hivatalos megfogalmazás szerint punk zenét játszanak, bár ez azért a számomra nem egyértelmű. Tény, hogy a punk igencsak átalakult a nagy port felverő szakadás óta, ám a zenekar stílusa – tán a mondanivaló, az üzenet miatt – számomra nem ennyire kategorizálható, sokkal inkább egy, a punkon belüli ellenzéknek nevezném őket. Maga a név is sokatmondó. Csehov darabját kevesen ismerik sajnos, pedig az orosz író legsikeresebb novellája. Anélkül, hogy egy koncert kapcsán műelemzésbe kezdenénk, érdemes kiemelni a mű lényegét: a kisember belehal abba, hogy a bensejében megszakad valami. Nem a lelkiismeret furdalás, nem is a hihetetlen mértékig felnövelt rettegése, hanem megfelelni vágyása miatti meghasonlása kergeti a halálba. Nos, a zenekar neve ezért lett az ami,

hiszen a csinovnyikok még mindig köztünk élnek. A csinovnyik nem más, mint behódoló talpnyaló és bizony ezekben mai társadalmunk sem szűkölködik. Csak zakatol a gépünk, a testet öltött szellemek pedig nem a szebb jövőt ígérik számunkra. Erről szól a „Zakatol a gép”, a zenekar „Nyitott szemmel” albumának kezdődala is. De szólt mellette az estén 13 másik nóta, némelyik elgondolkodtató, más – mint a lemez címadó dala – a nemzeti ünnep előtt kissé történelmet regélő, de utat mutató is. Nyitott szemmel járj, ne érjen csalódás. Pedig nehéz út ez, mert színház az egész világ, a nézőtér pedig csak félreértés. Igen, A csinovnyik arról énekel, amit megélünk. Kár lett volna kihagyni. Sokat vesztett, aki nem volt ott. A Frommer Baby-re már némileg népesebb közönség gyűlt össze. Talán a munkából érke-

zőknek sikerült időben érkezniük, hogy hallják a Romantikus Erőszak és az Oi-Kor tagjaiból összeállt bandát. Megmondom őszintén, én nagyon szeretem őket. A Független Adó és a 88-as csoport dalai sokaknak tán ismeretlenek lennének, ha ők nincsenek, nekünk pedig a fiatalságunkat jelentik. A saját szerzeményekkel tarkított műsor igazi csemege volt a stílust kedvelőknek, Kováts Balázs, a RomEr ex-dobosa pedig énekesként igazi unikum. Az általuk rock & oi-nak nevezett, igazi ska alapú dalokra úgy járt a lába, úgy dobálta a mikrofont, hogy lassan a közönség is beindult vele együtt. Nem érdekelt senkit a világ, nem volt dilemma, hogy menjünk vagy maradjunk, hiszen a zene és Bundi félelmetesen fantasztikus szólói ott tartottak. Amikor pedig az „1969” szólt, már imádtam őket ismét. Hiába, no, az egy különleges évjárat volt:) A záródal előre vetítette a RomEr programját, az egyre gyarapodó közönség Balázzsal énekelte a „Magyarország”-ot. Nos, összegezve: mi nem mondhattuk azt, hogy nem lájkoljuk őket.

46

A RomEr kezdése mindig szíven ütő és hatásos. Egyrészt imádom az „Esik eső”-t, játssza azt, bárki, másrészt az ő feldolgozásuk valami hihetetlenül átütő és figyelemfelkeltő erejű. Így hát az udvaron beszélgetők vagy a pultnál ácsorgók sem aggódtak, hogy lemaradnak – ahogy felhangzottak az első nyitódallamok, a közönség előre szivárgott, minél közelebb a színpadhoz. A rég ismert és szeretett dal, az „Árpád hős magzatjai” után Sziva Balázs azonnal az új lemez címadó dalát hozta. A korábban az internetre felkerült két videóklip sokat sejtetett az új korong hangulatából, de élőben hallani a számokat mindig más. Ráadásul ez új volt és bizony nem csalódtunk. Balázs kirobbanó dinamizmusa, Botond dudajátéka, Szabolcs gitár-virtuozitása, Ricsi ütős basszusai, no és Koppány dobja élőben sokkal többet adnak – látni és hallani kell őket. Sorra jöttek a nagy kedvencek, a hangulatot fokozó, a srácokat pogóra csalogató dalok. Október 23-a előtt pár nappal nem maradhatott ki a műsorból az „Előre mind pesti srácok” sem, de egy RomEr koncert akkor az igazi, ha szól a „Székely Kata balladája”, a „Büszke Botond”, a „Kárpátok dala”, a „Lesz még Erdély” és a többi nagy kedvenc. Ahogy ezek megszólalnak, már várjuk a dudát, várjuk a csodás hangú Szebeni Szilvit, a mandolint és a hegedűt, mert csak velük teljesek a dalok. Nagy élmény volt a „Tempó FFC”, az a szám, melyet az új lemez felvétele közben készítettek Balázsék. Igazi szurkolói nóta, mely nem csak a színpadon a zenekarral együtt tomboló fociszakértő fiúkat, de még az olyan kocaszurkoló nőket is megigézte, mint amilyen én vagyok. Nem volt könnyű a meccsről érkezett, felajzott törzsszurkolókat a színpadról leküldeni, hogy következhessen a folytatás, a foci- és buli hangulatot csak fokozó, őrült tombolást kiváltó „Aaryan Greens”. A szurkolói szlogenek közül kicsendült az „erkölcs, erő, egyetértés”, mely már előre vitt minket a soron következő új dalhoz. A „Honvágy” gyors dallamai mellett igencsak elgondolkodtató manapság, mikor oly könnyen mondják ki országunk vezetői, hogy el lehet menni innen, ha nem tetszik... Nem lehet, mert valóban, ahol él anyánk, ott van a hazánk.

Ahogy itt volt a betyároké is, akik régóta az igazságosabb társadalomért küzdés szimbólumai. Nem véletlen, hogy napjainkban a betyárok legendái feléledőben, egyre többen dalolják meg történetüket, de e sok dal közül a RomEr számai a legkedvesebbek. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője a színpadon köszönte meg a zenekarnak, hogy nem csak a kezdődallal, de a koncert végefelé eljátszott „Betyárballadá”val is vállalták és vállalják a közösséget nem csak a régi, nagy betyárokkal, de a mai, sokszor tán szélmalomharcot vívó, de a küzdelmet soha fel nem adó csapattal is. Mert nekik és nekünk is szülőhazánk e szép ország, és akik ott voltunk, valljuk, hogy hűek maradunk hozzá. Az egész koncertet, a több mint kéttucatnyi dal mondanivalóját és minden, bennünk kavargó érzést, múltunkat és jövőnket összefoglalta az egyik (sokadik) kedvencem: „Bölcsőnk és a sírunk, ha egyszer meghalunk, Áldjon vagy verjen a sors, ez az otthonunk.” Egy koncert, különösen egy lemezbemutató sikere nem csak a számok ismertségében és kedveltségében rejlik, hanem a tematika, a sorrend felépítésében is. Nos, a Romantikus Erőszak úgy látszik, mestere ennek. Nem is akaródzott hazamenni, még hosszú ideig beszélgettünk ott barátokkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel. Nem ment haza a Csinovnyik és a Frommer Baby legénysége sem – velünk együtt buliztak végig. És ez így volt jó – együtt egy nagy maroknyi, igaz szívű ember. moncsi

47

Sokáig csak ültem a papír felett, pontosabban a klaviatúra mellett és azon gondolkodtam, mit lehet írni egy olyan rendezvényről, amely egyszerre volt élmény és csalódás. Mikor megérkeztem barátaimmal a Kárpát-medencei Folk & Rock Estre, azt gondoltam, biztos nagyon korán van még. A kapuban ülő két srácon kívül szinte csak a pultosok voltak a teremben. Aztán, ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, sajnos ismét az érdektelenséget kell megtapasztalnunk. Tudom én, hogy a rockzene ezen ágai nem annyira ismertek, de az, hogy a kínált programot ilyen érdektelenség kísérje, még az időpontválasztás sem ad magyarázatot. Úgy gondolom, ahogy a média terén, úgy zenei téren is a kommersz felé sodródnak az emberek. Ha nem kell gondolkodni és nem kell odafigyelni, ha kényelmes és punnyasztó, akkor jó. Mi figyeltünk, és nem is csalódtunk. A Kormorán Memory Band nagy öregjei igyekeztek ars poeticájuknak megfelelő zenei kínálatot hozni. Hogy is írják? „Hagyománytisztelet, értékmentés, üzenetközvetítés egy olyan „nyelven”, amit értenek a határon innen és túl is. Ez a folk rock, amely egyaránt szól a felnőtt generációnak és szól a fiatalabb nemzedéknek”. A sok-sok régi szám, a néha síró, máskor mosolygó hegedű mellett felcsendült az ismert Koltay dal is, a „Kell még egy szó”, az üzenettel: „Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.” Sajnos, kevesen voltak, akik hallották és értették ott és akkor ezt az üzenetet. ....................

48

Az Ezüst Patak stílusa teljesen más. Folk rock lenne? Nem tudom. Az tudom, hogy Gabrieli Ricsi néhol elgondolkodtató, máskor igencsak pajzán összekötő szövegei teszik mindig színessé a programot. Ahogy Szécsi Attila megszólaltatja a hegedűt, az valami hátborzongató. Hihetetlenül tehetséges, mindig élmény őt hallgatni, ahogy Rémi Tünde kellemes, tiszta hangját is. Ricsi pedig elképzelhetetlen a kétnyakú gitár nélkül. Visszatérve egy kicsit a „zenei dobozolásra”, amit amúgy hőn utálok. Szóval folk rock a doboz címkéje, de a zenekar repertoárjában az autentikus népdalok mellett a rock, a rave, de jazz, sőt sokszor metálos elemek is megjelennek. Ahogy váltakoznak a repertoáron a

pajzán vagy éppen komoly dalszövegek, úgy váltakoznak a dallamok is. Közel sem egységes, egy kaptafára készül a műsor, ahogy a lemezek sem, épp ezért, e sokszínűség miatt megunhatatlan. Azért az én legkedvesebb dalom ez marad: „Hogy lehet, mondjad el! Áttaposni másokon, Törvények alól kibújva, Hazudni szabadon. Mondjad el, hogyan lehet! S ha lehet, hová vezet? Szégyened lészen szemfedőd, Esküt, Himnuszt feledő” .................... És jött a Szkítia. Nagyon vártam, kíváncsian, hogyan szólnak ismét három énekhanggal az ismert dalok. Ráadásul három ilyen – legalábbis kívülről szemlélve – eltérő karakterű énekessel. Egy tűzről pattant menyecske, egy gyönyörű hangú, a zenét önmagáért élvező lány és egy igazi rocker srác – valljuk be, a legprofibb stylist sem tudna ilyet kitalálni, ha akarna sem. Nekik sikerült tudatosság nélkül megalkotni, mert pokoli jó lett. Az, ahogy ők hárman együtt élnek a színpadon, egyértelművé teszi, nekik ez nem csak egy koncert, valóban élvezik, amit csinálnak. És mindegy, hogy azt mekkora közönség hallgatja, odateszik magukat, szívvel és lélekkel.

Nem véletlenül fogalmazott úgy Koltay Gergely, hogy „A Szkítia muzsikája a nap fénye, érzelmeink, érzéseink tapintható rezgése.” Tapintható volt a közönség felé áradó szeretetük is. Erről szólt ez az este – az érzések kavalkádjáról. És arról, hogy amilyen sokszínű a folk rock műfaja, olyan sokszínűek vagyunk mi, emberek is. Ám az út, amin járunk egy kell, hogy legyen, hiszen „Örök emlék a dal mi benned élezeregyszáz éve a Kárpát medencében / Él a nép mihez újra leszülettél.” moncsi

49

Az elmúlt kilenc évben megszokhattuk, hogy a Kárpátia minden esztendőben új lemezzel jelentkezik, melyet ha meghallgattunk párszor és megemésztettünk, lemezbemutató koncerten is hallhatunk. Nagyon sok rendezvényen szembesültem azzal, hogy utolérte a nemzeti rockot is valamiféle átok. Vagy az érdektelenség, a fásultság, vagy a média agymosása, esetleg az eszkalálódó válság miatt egyre kevesebben járnak koncertekre. Amikor a Kárpátia előző, a PeCsa-ban rendezett koncertjén légüres teret láttam hátul, elkeseredtem. A Kárpátia az a zenekar, melynek a megítélése sosem volt egyértelmű. Sokan szeretik, mások gyűlölik, de ez is csak azt igazolja, hogy amit csinálnak, jól csinálják. Sokan azt hányják a szemükre, hogy a kezdeti tűz, a „Magyarország katonái” eltűnt. Én azt látom, hogy úgy érnek, mint a jó bor, mely egyre zamatosabb, de egyre tüzesebb is, csak másként. A szövegek egyre elgondolkodtatóbbak, a két új zenész pedig más színt és friss lendületet vitt a zenébe. Nem jobb lett vagy rosszabb, hanem más. Ez a „más” pedig jó. Amikor az új lemezt meghallottam, nem tudtam hová tenni. Voltak dalok, amik elsőre tetszettek, mások nagyon nem. Aztán minden átértékelődött, a sokadik hallgatás után. Emészteni kell. Nem zúzunk, mint jó néhány korábbi számra, hanem belemerülünk és gondolkodunk. Kutatunk és utánaolvasunk. A Kárpátiát lehet szeretni és nem szeretni. De tény, hogy nagyon sok ember általuk, az ő zenéjük által talált rá olyan értékekre, melyek lehet, elvesztek volna. Sokan általuk, az ő muzsikájuk által léptek tovább és ismertek és szerettek meg más, nemzeti rock kategóriába sorolt együtteseket.

50

A Kárpátia az a nemzeti rocknak nevezett zenekar, amely egyszerre tud nagymama és unoka kedvence lenni. A misszió, amit magukra vállaltak, nem könnyű. Tiszteletet érdemelnek. A lemezbemutató koncerten az előzenekar a Cool Head Klan volt. Molics Zsolt és csapata mindig ütős élményt garantál. Zsolt hangját imádom, a pasi jelenség a színpadon. Szijártó Zsolt tanítványa, Koós József, a fiatal túrkevei srác pedig olyan tehetséges gitáros, hogy egy-egy szólójától a hideg futkosott a hátamon, még a lábam is megállt és csak azt figyeltem, ahogy ujjai a húrokat bűvölik. A rock örök és halhatatlan, a rockerszív mindig együtt dobog. Együtt dobbant egy dal erejéig Deák Bill Gyulával, akinek a „Tetovált lány”-nyal kívánt Zsolt, a zenekar és a többezres közönség mielőbbi jobbulást. A „Szép hazám útjain” pedig nem véletlenül az egyik nagy kedvencem. Azt a szabadságot éneklik meg, melyre mindenki vágyik, de amely oly keveseknek adatik meg. „A vérem nyugtalan, örökké lázadó, de szívem őszintén szeret és sohasem megalkuvó.” És már jött is a Kárpátia! Megszokhattuk, hogy a Kárpátia látványtechnikája egyre jobb lesz, a led-falon újabban stílusos képek futnak. Nem volt ez másként most sem, a képek mindegyike a dalokhoz illő és igényes volt. A fények elvarázsoltak, a hangok pedig csodálatosan szóltak. Nagyjából ennyi lenne egy kommersz, pár szavas élménybeszámoló. De ennél mindig többről szól egy Kárpátia koncert, különösen pedig a lemezbemutató. Nem szabad elmenni a vendégzenészek mellett, mert ezek az emberek nem csak a lemezek elkészítésében vesznek részt, de sokszor a koncerteken is fellépnek, általuk lesz teljes a produkció.

Lemezbemutatóról pedig sosem hiányozhatnak. Bene Bea, a furulyás lány sokak kedvence, ahogy az Ezüst Patakból ismert, tehetséges hegedűs, Szécsi Attila is. Egedi Piroska, a csellista lány már másodszor állt színpadra a Kárpátiával, mindig mosolygós arca, lelkesedése és csodás játéka miatt hamar belopta magát a szívünkbe, öröm volt őt újra látni és hallani. A Szijártó Zsolt édesanyja által vezetett Chorda kórus sem ismeretlen a Kárpátia rajongói előtt, hiszen már sok-sok koncerten találkozhattunk a tiszta hangú, kedves asszonykórussal. Ugyanilyen szeretet övezi a csöpp kis Lovász Evelint, aki ezen az estén stílusosan a „Gyermekáldás”-t énekelte Jánossal. A koncertek után mindig egész kis gyereksereg veszi körbe a zenekar tagjait, mindegyikhez van egy kedves szavuk, egy buksisimogatás. János évek óta mondja az összekötő szövegekben, hogy „legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás”. Küzdeni megmaradásunkért, múltunkért, hagyományainkért és jövőnkért csak akkor tudunk, ha nem csak beszélünk a jövőről, hanem teszünk is érte. A sokszor hallott „szaporodni, szaporodni, szaporodni” felszólítás dalba öntetett és a lemez egyik legszebb nótája lett. Szívem szerint minden hithű szinglivel ezt hallgattatnám éjjel és nappal. A régi nagy kedvencek, a szeretett dalok közé becsempészett új számok szerethető és élvezetes lendületet adtak a koncertnek, ahogy Jani összekötő szövegei sosem maradnak hatástalanok. Nem emlékszem olyanra, ahol ne váltottak volna ki érzelmi reakciókat sokszor nyers és mindig őszinte szavai. Most sem volt másképp. Egyszer valaki azt

kérdezte tőlem, minek megyek el annyi koncertre, úgyis mindenhol ugyanazt játsszák. Azt feleltem, hogy ha az egyébként megunhatatlan számok ugyanazok is, János szövegei mindig mások. Egyébként pedig a Kárpátia dalok minden élethelyzetben, minden hangulatban mást és mást üzennek, másról mesélnek, számomra ezért megunhatatlanok. Valahol a többezres tömegben ott állt Magyarosi Árpád édesanyja. Egyszer, egy levélben így írt megkínzott és meggyilkolt fiáról: „Mit mondhat egy anya a gyermekéről? Hogy ő volt a legszebb, a legjobb, a legokosabb, vagyis tökéletes? ….Hogy szeretett élni?” Ezek a szavak jutottak eszembe, mikor felcsendült Magyarosi Árpi verse. A „Cserepeskőért” a lemezen a „Kivéreztetett” címet kapta, tisztelegve a fiú emléke előtt és – ahogy Petrás János fogalmazott – azért, hogy soha, senki ne feledhesse el azokat a bűnöket, melyeket akár e kis hazában, akár messze földön magyar emberek ellen elkövettek. Míg szólt a dal, anyaként, ha nem is láttam, de éreztem a tömegben álló édesanya soha nem múló fájdalmát. Azon a szombati estén minden dal, minden szó, minden kép és fény, minden baráti beszélgetés azt üzente a világnak: „És megfúvom majd hitem harsonáit. Bölcsővé lesz még minden ravatal, Havas Kárpáttól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!” Adja az Isten, hogy így legyen és köszönet a Kárpátiának, hogy a zene és a szavak erejével ezért mindent megtesz. moncsi

51

52

Az, hogy mi volt az ok, a tegnapi este után teljesen mindegy. Volt pár év, amikor nem állt egy színpadon NS és OI zenekar, de minden vita vagy félreértés már a múlté. Tegnap elindult valami a Big Bike-ban és ismét bebizonyosodott, hogy ha nem is mindenben ért egyet a két tábor, az alapgondolat egy. Nem volt balhé, nem volt vita, mindenki jól érezte magát, a végére olyan buli kerekedett, amire már régen volt példa, ami után nehéz volt elindulni. Pedig csendesen kezdődött. Már a Vérszerződés nyomta a színpadon, pár srác táncolt csak, a többiek megilletődötten vagy csak kíváncsian hallgatták a két évtizede játszó banda legjobb és legismertebb számait. A Szent Háború, a Vérszerződés, a KKK, a Helyes úton és a többi mindenkihez szólt, hovatartozástól függetlenül. Lassan egyre sűrűbb lett a tömeg a színpad előtt, vad tánc indult, de bizony néha a hátul állók is bekapcsolódtak az éneklésbe. Gerinek sikerült megmozgatnia a tömeget, az utolsó daloknál – Skinhead, Győzni fogunk – már volt, aki azt mondta: „Erre a zenekarra rá kell keresni, ez jó!”. Tudjuk, hogy jó és sokan most kedvelték meg őket. Mert minden, amiről meséltekénekeltek, nem csak jó zene, de értékes szöveg is. „Várom a napot, amikor végre szabadon élhetek Várom a napot, hogy végre szabadon beszélhessek Hogy elmondhassam nyugodtan mi az ami fáj Hogy elmondhassam mi az ami engem bánt!” Szabadok voltunk ott és akkor, elmondhattuk, amit akartunk, mert barátok között voltunk. Szabad volt kimondani minden gondolatot, mert nem volt, aki megkövezzen érte. A Big Bike egy estére a kopaszok igazi, közös nagy szigete lett végre. Nem az NS-eké vagy az OI-osoké, hanem minden skinheadé. Hiszen jött a másik kultikus banda, a nagy „öregek”, az Oi-Kor. Olyan számok, amiket ha álmomból felébresztenek is elénekelek. A tömeg a színpad

előtt kicserélődött, de senki nem ment el. Éppen csak azok álltak előre, akik ezeket a dalokat várták és énekelték. A többiek kicsit hátrébb figyelték, mi zajlik a színpadon, ismerkedtek tán a zenével és a számokkal, az arcokkal. Mert bizony eljött Dudi is, aki nélkül ez az este más lett volna. Mikulássapkájában Kojak nyalókát osztogatott, mint jószívű, kopasz télapó, majd elénekelte nekünk a kedvenceket. Néha lejött a színpadról, hogy ott bulizzon köztünk, és hogy elférjenek a fiúk, a barátok is Zala meg Ducó mellett. Mert egy Oi-Kor buli akkor az igazi, ha a barátok felugrálnak közéjük, egy-egy számot elénekelni velük. De énekelt nekünk Geri is, együtt az Oi-Korral, és jó volt. Jó volt őket együtt látni a színpadon, mert éreztük, hogy végre megint egy a tábor, hogy tán nem is volt soha vége semminek, csak volt egy kis szünet. Hogy is fogalmazott Geri egy interjúban? „…egyrészről a baráti jobbot el kell fogadni, másrészről napról napra egyre nagyobb szükség van az összefogásra, így nem azokat a dolgokat kell keresni, amik elválasztanak, hanem amik összekötnek minket!” A zene és a közös múlt pedig összeköt. Szólt is a Tartsunk össze, a Nem félünk, az Új nemzedék és persze elmaradhatatlanul a két nagy kedvenc: az 1983 és a legvégén a Skinhead induló. A Mikulás összefogást, összetartozást és egy pokoli jó bulit hozott nekünk, és kérnünk sem kell a Jézuskától, hogy legyen még, hiszen már megígérték, jön a folytatás, Egerben – a kopaszok ősi fellegvárában – és persze a Big Bike-ban is, ahol igyunk pálinkát, barackot vagy szilvát, együtt NS-ek és OIosok, együtt, közösen, az újra egymásra találás egészségére. moncsi 53

Mikulás napjának délutánján tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Rockzenészek Egyesülete, azaz a MAROK. Az alakuló ülés a szabályoknak megfelelően zajlott, Németh Gábor elnökletével. A sorban felszólaló neves rockzenészek egyetértettek abban, hogy halaszthatatlan szükség van egy szabályozott formájú fórum létrehozására, mely a magyar rockzenészek érdekképviseletét ellátja, mivel nem kapnak elegendő lehetőséget a megjelenésre. Úgy fogalmazták meg, hogy akit nem hallanak, azt nem ismerik az emberek, akit nem ismernek, azt nem hívják fellépésekre, akit pedig nem hívnak, egy idő után elsorvad, eltűnik és megkeseredik. Megalakult a Magyar Rockzenészek Egyesülete, azaz a MAROK

A megoldást mindannyian a közszolgálati médiában látják, hiszen a kereskedelmi csatornák – legyen az rádió vagy televízió – műsorstruktúrájára az adófizetők semmilyen ráhatással nem lehetnek, ott a tulajdonos irányít. Azonban a közszolgálati média tulajdonosai a magyar emberek, hiszen az ő adójukból tartják fenn azokat. Mivel a rock soha nem forgott és nem is forog semmiféle trendi szél hatására és hosszú évtizedek óta tartja magát, így egyértelmű, hogy a profitorientált kereskedelmi média számára kevéssé érdekes ez a műfaj. Ugyanakkor a közszolgálatiból is kiszorult, már oda is csak a mainstream fér be, és sajnos napjainkra úgy tűnik, a rock már nem fér bele a mainstreambe. A médiamegjelenés hiányából következik, hogy a zenekarokat, zenészeket nem hívják koncertezni, elfelejtenék őket teljesen, ha saját erőből nem rendeznének fellépéseket. A fiatalok pedig, akik tehetségesek és próbálnának nyitni, igen kevés lehetőséget kapnak, nem tudnak előre jutni, 54

mert a mainstream nem vevő az ő gondolataikra, kreativitásukra. A kialakult helyzet azonban nem csak a zenészeket, de a technikusokat, roadokat is sújtja. Az ORI megszűnésével és az Interkoncert könyvelésének eltűnésével a zenészek és a roadok is lehetetlen helyzetbe kerültek, nyugdíjas éveik bizonytalanok, sokan alig harmincezer forintos nyugdíjból próbálnak nem éhen halni a sok ledolgozott év után. Ennek a helyzetnek a megoldása is komoly, sürgető feladat, melyet az egyesület fontos és sürgős célként tűzött maga elé. Felmerült egy nyugdíjas klub létrehozásának ötlete, ahol az öreg rockerek és segítőik lehetőséghez, ezáltal pedig némi jövedelemhez jutnának, a közönség pedig igényes zenét hallgathatna. Nagyon fontos, hogy ezáltal jövőképet tudnának biztosítani a fiataloknak is, akik most csak azt látják, nem jó rockerként megöregedni. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a változó piac igényeihez igazodni kell. Ám amíg a közszolgálati média számára fontos volt, hogy létrehozza a Dankó rádiót, mint negyedik csatornát a nóta és a cigányzene számára, ugyanilyen fontos kellene legyen, hogy a széles igényeket kielégítő rockzenének teret adjon. Hangsúlyozták, hogy nem csak és kizárólag rockzenészeket várnak soraikba, hanem nyitva áll az ajtó minden zenésztárs előtt, aki csatlakozni akar, de a rockerek nem tűrik tovább kirekesztésüket. Az elsődleges feladat ennek megszűntetése. Az összhang, a közös cél megvolt. Az egyesület megalakult és tízfős elnökséget választott. Németh Gábor elnök és Vörös István alelnök mellé nyolc elnökségi tag került Jankai Béla, Fischer László, Jung Norbert, Hajnal Gábor, Török Ádám, Vörös Gábor, Kalapács József, Gönczi György személyében. Az esemény, a cél, a mondanivaló, minden fentebb leírt szó Vörös István dalának soraival röviden és tömören átadható: „Akarjuk Uram, hogy engedj be a jóba Nekünk csak morzsa jut mindig a padlóra szórva. Pörög ez a verkli, keverik a zsugát Szegény kicsi haver, ilyen ez a világ.” Nos, reméljük, nem lesz bő a ruha, és nem lesz szűk a kabát, mert a rock örök és hallhatatlan, ahogy az öreg rockerek is mindig velünk, a szívünkben élnek. Kívánjuk, sikerüljön elérni céljukat. moncsi