XI. évfolyam, Gólyaszám (2006. szeptember)
Az Általános Vállalkozási Fõiskola lapja Kedves ÁVF-es Gólyák! Különös érzés
Mindenhol új arcok, ismeretlen tekintetek
De ezzel mindenki így van, amikor továbblép egy lépcsõfokot. Ismerem az érzést, ami most benned kavarog, hiszen majd három évvel ezelõtt én is a gyülekezõ gólyatömeg egyik kis eleme voltam
Már az elsõ perctõl kezdve igyekeztem nyitott szemmel s szájjal járkálni a Fõiskola elõtt tolongó ifjoncok között, hiszen tudtam, ez a három nap megalapozhatja az elkövetkezendõ pár évemet, amit a Fõiskolán eltöltök. Így is lett, ugyanis azok a barátságok, amikre a Gólyatáborban tettem szert, még a mai napig tartanak! S itt nem csak az évfolyamtársakra, hanem a felsõbb évesekre is gondolok! A diákszervezetek bemutatkozása alatt igyekeztem megismerni az ÁVF diákéletét, s elhatároztam, én is részese leszek, hiszen ha tapasztalatokat gyûjtök márpedig az aktív iskolai évek alatt lehet akkor a nagybetûs életben talán nem fognak olyan váratlanul érni a megpróbáltatások. Nem beszélve a sok jótanácsról, amit tapasztalt elõdeinktõl gyûjthetünk be
Õk ugyanis már túléltek jó néhány zéhát és vizsgát is! Azt mondom, légy aktív, s járj nyitott szemmel a Fõiskolán! Vegyél részt a programokon, s ha van kedved, akkor csatlakozz valamelyik diákszervezethez! Ne feledd, Te vagy a jövõ nemzedéke, mi pedig számítunk rád! J S hogy segítsünk az elsõ lépés megtételében Neked, összeállítottuk nektek az Ikszikszí különszámát, amiben megtalálhatsz minden hasznos információt. Kellemes olvasást és élményekben gazdag gólyatáborozást kívánok! Ignácz Szilvia felelõs szerkesztõ
Üdv Fészekrakó az ÁVF-en!
2006. Gólyaszám
BELSÕSÉGEK
Egy kis „Írógép” történelem A Villányi úti épület (becenevén: Írógép), avagy hogyan cserélõdött ki a belsõ, miközben a külsõ és emlékképe megmaradt? Az elõzõ rendszerben az egypárt országos oktatási hálózatot mûködtetett, s ennek részeként 1972-tõl az MSZMP Budapesti Bizottságának Oktatási Igazgatósága tevékenykedett a Villányi úti épületben, melyet politikai és oktatási célokra egyaránt használtak. Kétféle képzést adtak akkoriban a Villányi úton: egyrészrõl saját oktatást a párttagoknak, vezetõknek, másrészrõl a Marxista-Leninista Esti Egyetem (ismertebb nevén Foxi-Maxi) posztgraduális képzésen lehetett államilag elismert diplomát szerezni 1984-ig. Az MLE Egyetemen az ELTE, a Közgáz és a Mûegyetem elismert oktatói tanítottak. A társadalomtudományi tantárgyak mellett olyan egyedi típusú képzések is folytak, mint zeneesztétikai oktatás.
1984 után a környékbeli egyetemek hallgatói létszáma megnõtt, így az Államigazgatási Fõiskola, a Közgáz, a Kertészeti Egyetem és több vidéki intézmény elkezdte oktatási célra használni a Villányi úti infrastruktúrát,
mert ez olcsóbb volt, mintha maguknak kellett volna megoldaniuk az épületproblémát. Emellett mûködött a Foxi-Maxi is. 1989 õszén a pártutód MSZP megörökölte az épület kezelési és használati jogát, míg a tulajdonos 100%-ban a magyar állam maradt. A párt azonban nem tudta használni, mert nem volt rá pénze. Ekkor az MSZP országos elnöksége úgy döntött, meg kell õrizni az épületet oktatási cé-
lokra. Ezért létrehoztak egy alapítványt, ami vagyonértékû használati jogot kapott az épületre. A Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány alapítványi célok megvalósítására jött létre, melyek a következõk: támogassa a magyar felsõoktatást, a szakmai, vezetõi továbbképzéseket, illetve a civil szervezeteket, valamint segítse elõ a társadalomtudományok terjesztését, mûvelését. 1990-96 között az épületet fõleg a környezõ egyetemek használták. Bekerült a Villányi útra a Hágeni Távegyetem budapesti távoktatási központja, mely a távoktatás magyarországi elterjesztését tûzte ki célul. Létrejött a külföldi diákok magyarországi képzése, ebben a témában megemlíthetjük a College Internationalt, mely a Westend Maryland College-ban öltött testet és 1993-tól 2001-ig mûködött az épületben. 1994 decemberében hozták létre az Általános Vállalkozási Fõiskolát, mely 1996 júliusára államilag elismert felsõoktatási intézmény lett a parlament döntése alapján. Incze Nikoletta
ÁVF KNOW-HOW, avagy tudd, hogy hol, mit és hogyan?
www.avf.hu/xxi
Dohányzás
Csak a kijelölt helyeken szabad a Fõiskola területén dohányozni. A Villányi úti épületben az elsõ emeleti teraszon, valamint a fõbejárat elõtt, a Zsombolyai utcai épületben az elsõ emeleten kijelölt helyen, valamint az épület elõtt. A csikket és a hamut minden esetben a megfelelõ csikktartóban helyezd el, és ne a virágtartókba. Lehetõleg persze ne az ajtóban szívjad s fújjad, légy tekintettel a ki-bejáró társaidra, tanáraidra! Az épület egyéb helységeiben (WC, folyosó, lift stb.) TILOS a dohányzás!
Fénymásolás, nyomtatás
A diákok a földszinti aulában lévõ fénymásoló gépeket használhatják, amiért oldalanként 12 Ft-ot kell bedobni a masinába. Érdemes azonban elsõ használat elõtt tájékozódni például a papírelhelyezésrõl, illetve hogy milyen pénzérmével mûködnek. Ha esetleg valamilyen gondod lenne a mûködésükkel, akkor azt ne néhány jól irányzott rúgással oldd meg, hanem szólj inkább a portásnak! Nyomtatni a földszint 12-ben, az oktatástechnikán tudsz miután a földszinti pénztárban kifizetted az oldalankénti 12 Ft-ot.
Telefonálás
Szintén a földszinti aulában találsz telefonfülkéket érmés, kártyás a ruhatárral szemben.
Orvos
2
Ha fáj a fejed, vagy bármilyen hasfájásod van, keresd meg a földszinti hátsó folyóson mûködõ orvosi szobát, ahol hét közben minden nap reggel kilenctõl délután ötig rendel
az asszisztens, szerda és péntek délelõtt pedig a doktornõt is megtalálod. Viszont igazolást az ellógott zéháról ne itt akarj beszerezni!
Internet és ETR
A Fõiskola ingyenes internethasználatot biztosít a rendelkezésre álló négy gépteremben minden ÁVF-es diák számára, aki rendelkezik ETR-kóddal és jelszóval. A gépek használatával kapcsolatban egy másik cikkben részletesebben olvashatsz. ETR: Egységes Tanulmányi Rendszer, vagyis itt tudhatod meg, hogy adott félévben milyen tárgyat kell, lehet felvenned, milyen jegyet kaptál, itt jelentkezhetsz a szóbeli vizsgára stb.
Jegyzetellátó
Amennyiben nincs felsõbb évfolyamos ismerõsöd, akkor itt szerezheted be az adott félévre kötelezõ irodalmat, illetve egyéb könyveket (300-as elõadó mellett a földszinten). Mivel nyitva tartása (lásd az Aulában lévõ fényújságon és a fõiskola honlapján) a félév rendjéhez igazodik, érdemes tájékozódni, hogy mikor van nyitva, illetve a könyveket idõben tanácsos beszerezni, mert ha nem sietsz, elfogynak. A tanév elején egyébként kedvezményesen lehet hozzájutni a kötelezõ irodalmakhoz.
Könyvtár
Ha minden kötél szakad, akkor itt is kikölcsönözheted a szükséges olvasmányokat, de csak korlátozott példányszámban, két hétre. A beiratkozás ÁVF-es hallgatóknak ingyenes. A könyvtárban egyébként nemrég vezették be az elektronikus katalógust, de egyelõre még elég korlátozott a használhatósága. A
könyvtárhasználatról szintén egy másik cikkben olvashattok többet.
Ruhatár, porta
Ruhatár: fõleg télen tesz nagy szolgálatot, de természetesen bármikor lehet használni. Például, ha zéhát írsz, nem szeretik, ha túl sok táskával barikádozod el magad, inkább hagyd õket a ruhatárban! A vidékiek is elhelyezhetik itt nagy utazótáskáikat. A nyitva tartásra azért figyelj, reggel 7:30-tól 17:30ig veheted igénybe! Porta: ha nem tudod, mit hol találsz az épületben, fordulj a portás bácsikhoz, de itt kérheted azt is, hogy engedjenek be órád elõtt az elõadóba.
ÁVF-NAPOK
Hogy mit is rejt ez a titokzatos szó, azt igazándiból csak a 2006/2007-es tanévben másodéves VSZ-esek és harmadéves ÜK szakos hallgatók, illetve közületek a GM szakos harmadéves hallgatók fogják megtudni, akkor amikor szép tavaszi napokon szponzort hajtanak fel, számlákkal rohangálnak, fellépõt keresnek, egyszóval RENDEZVÉNYT szerveznek! J
Sportolási lehetõségek
A garázsban található a Fõiskola kondi terme, illetve ha igény van rá, különbözõ sportolási lehetõségeket is szerveznek, de errõl részletesebben a sportrovatban olvashatsz.
Étterem
A fõiskola földszintjén, a büfével szemben minden hétköznap 11:30 és 14:00 között kínál lehetõséget egy finom ebéd elfogyasztására.
BELSÕSÉGEK Az Általános Vállalkozási Fõiskola vezetése, oktatói és dolgozói nevében köszöntöm Önöket intézményünkben! Gratulálok teljesítményükhöz, a sikeres felvételijükhöz! Sokan Önök közül kemény verseny után, számos riválisukat megelõzve kezdhetik meg tanulmányaikat. Becsüljék meg a kezdeti sikert, ez adjon ez erõt és kitartást! Jó helyre kerültek. Ez a fiatal és ambiciózus Fõiskola 2006 szeptemberében kezdi meg 11. tanévét. Jelenleg több mint háromezer hallgató vesz részt a képzésben. A jelentkezõk száma többszöröse a rendelkezésünkre álló helyeknek. Két legfontosabb célkitûzésünk, hogy olyan tudást adjunk a fiataloknak, amelynek birtokában sikerrel képesek helytállni választott életpályájukon, valamint adjunk jó esélyt azoknak, akik szeretnék továbbfejleszteni az itt szerzett ismereteiket. Törekvéseinket az eddigi tapasztalatok igazolták. Növendékeink a végzést követõen
2006. Gólyaszám
Kedves elsõ évfolyamos Hallgatóink, kedves Gólyák! gyorsan el tudnak helyezkedni. Több száz intézménnyel, vállalattal kicsivel és naggyal alakult ki intenzív kapcsolat. Sok hallgatónk már a szakmai gyakorlat során komoly állásajánlatot kap. Ez pedig, úgy hiszem a legnagyobb elismerése az intézményben folyó munkának. Nem lesz könnyû helytállniuk a vizsgákon, zárthelyiken. Szorgalommal és kitartással azonban teljesíteni tudják a követelményeket. Becsüljék meg a lehetõségeiket! Érezzék a tisztességgel elvégzett munka örömét és azt a felelõsséget, amivel azoknak tartoznak, akik biztosítják tanulmányaik feltételeit. Számíthatnak oktatóink segítségére! Számukra az a legnagyobb öröm, ha azt látják, hogy Önök komolyan készülnek választott pályájukra. A tanulás mellett használják ki a fõiskola és a fõváros nyújtotta lehetõségeket. A fõiskolai élet, a hallgatói közösségek sok olyan alkalmat kínálnak, amelyek teljesebbé tehetik az életüket. A Tudományos Diákkörök, a
filmklubok, a közös rendezvények, kirándulások olyan vissza nem térõ alkalmakat nyújtanak, amelyek fontos részét jelentik a tartalmas diákéletnek, elõsegítik az emberi kapcsolatok, a barátságok kialakulását. Kísérjék figyelemmel a fõváros nyújtotta kulturális programokat is. Egy jó koncert, színházi bemutató többet érhet, mint a mama fõztje otthon. Éljenek tartalmas életet! Kedves Elsõévesek! Önök egy nyitott világban dolgoznak majd. A határok nélküli Európa azonban csak azok számára kínál esélyt, akik képesek bekapcsolódni a versenybe. Magas szintû szakmai ismeretek, nemzetközi tapasztalatok, alapos nyelvi felkészültség nélkül senki nem remélhet sikert. Ne feledjék, Önök itt állnak e lehetõségek kapujában. Minden Önökön múlik, éljenek jól az alkalommal! Vastagh Pál rektor
Néhány szó a suliban található információforrásokról Itt ez a hatalmas épület, hogy tudom meg, hogy
Ilyen és hasonló gondolatok, kérdések merülhetnek fel Benned, ha információra van szükséged, de új vagy, és nem tudod, hogyan juthatnál hozzá. Ehhez nyújtunk Neked segítséget ezzel a kis összeállítással. Kezdjük a földszinti aulával! Ahogy belépsz a fõbejáraton, máris az egyik legfontosabb információforrással találod szembe magad: a Fõiskola hathetente megjelenõ, hivatalos lapjának (Ikszikszí) állványával. A liftekkel szemben számos paraván áll, melyeken HÖK-ös, Ikszikszís, Filmklubos és egyéb fontos híreket olvashatsz. Ha pedig nem tudod, milyen órára is jöttél be J, akkor a liftek mellett található tábláról bogarászhatod ki, hol, mikor, milyen elõadás lesz. Szintén itt olvashatod el az esetleges zéhá-, vizsga- vagy óraváltozásokat, valamint az étterem heti menüajánlatát. A földszinten található a Fõiskola könyvtára is, amelyrõl a Kultúra rovatban olvashattok. A bejárattól balra található Információs Pavilonból pedig a különbözõ pótlásokhoz szükséges csekkeket szerezheted be, de itt lehet leadni olykor a házi dolgozatokat, vagy átvenni egyes dokumentumokat, tananyagokat, tájékoztatókat. A földszint hátsó folyosóján található a Gazdasági Igazgatóság. Az egyes emeleteken található tanszékek mellett megtalálod a hozzátartozó faliújságot, ahol a konzultációs idõpontok, zéhá- és vizsgajegyek, valamint a tanszék egyéb hirdetményei vannak kifüggesztve. Vegyük sorra, hol találod az egyes tanszékeket, irodákat! Az elsõ emeleten találod meg az AMT-t (Alkalmazott Magatartástudományi Tanszék),
melynek faliújságján mindig hasznos információk vannak. Szintén az emeleten található dr. Vastagh Pál rektor úr és Antal János fõigazgató úr irodája. A második emeleten intézheted különbözõ ügyes-bajos tanulmányi ügyeidet, itt találod az Oktatási Igazgatóságot, de itt vannak a géptermek, a Módszertani Tanszék és az informatikusok irodája is, ahol nyomtatni tudsz. Szintén ezen az emeleten találhatod meg Szigli Renátát, aki a diákigazolványokkal, a diákhitellel és a lakás-kollégium ügyeivel foglalkozik, valamint Németh Zsuzsa rendezvényszervezõt, aki az ÁVF Kórus menedzsere is. A harmadik emeleten van az Idegen Nyelvi Lektorátus, a Marketing és Kommunikáció, a Nemzetközi Kapcsolatok, a Közgazdaságtani és Jogi Tanszék, és a Záróvizsgaközpont. A negyedik emeleten kell keresned, a Vállalkozás-menedzsment, a Társadalomismereti, a Pénzügytani és Számviteli Tanszéket, vagy a HÖK-ösöket, Ikszikszíseket és a Filmklubosokat. Itt tudsz a sportolási lehetõségek után is érdeklõdni (414-es szoba). Végül, de nem utolsó sorban még két fontos információforrást kell megemlítenem. Az egyik a földszinti aulában felállított elektronikus kijelzõ, melyen kreatívan megfogalmazott kérdések formájában figyelmezteti az iskolavezetõség a hallgatóságot különbözõ kötelezettségeire. A másik pedig a Fõiskola honlapja (www.avf.hu). Innen tölthetsz le tananyagokat, segítséget zéhákhoz, vizsgákhoz, tantárgyi útmutatókat, órarendet stb. Elsõre talán ennyi elég ahhoz, hogy ne halj meg információéhség következtében. Késõbb aztán már jönnek maguktól a dolgok, de néha azért Te is járj utánuk! J Dankó Hajnalka
INFÓ az informatikáról Milyen jó nekünk! hangzik fel sokszor a suli épületében, hiszen igen nagy számítógépparkkal rendelkezik az ÁVF! Amit mi már megszoktunk, az nektek még szenzációszámba mehet. A Fõiskolán négy informatika terem áll napról napra a hallgatók rendelkezésére, ahol közel nyolcvan gép várja, hogy mindenféle informatikai mûveleteket hajtsatok végre rajtuk. A termeket a második emeleten találhatjátok, és bármikor használhatjátok, kivéve, ha oktatás folyik bent. Persze nem minden ilyen egyszerû! 2004-tõl változott a helyzet, ugyanis elloptak egy számítógépet, így a nagyobb biztonság érdekében kamerákat szereltek fel, illetve a teremben tartózkodó mindenkori felelõs diák ügyel a gépek és egyéb felszerelések rendeltetésszerû használatára. Szóval ne féljetek használni a masinákat és az internetet! Jó tanulást és kellemes szörfözést kívánunk Nektek ÁVF-en! J Ignácz Szilvia
3
2006. Gólyaszám
HALLGATÓI SZERVEZETEK
Ne HÖKkenj meg! VÁRJ!!! Ne lapozz tovább, hogy átugorva a cikket inkább érdekes, zaftos pletykák vagy viccek után nyomozz! Inkább olvasd el ezt, hisz fõiskolai létedhez úgyis nélkülözhetetlenek lesznek a cikkben leírt információk. A különbözõ hallgatói szervezetek úgy hozzátartoznak a Fõiskolához, mint a borsó meg a héja. Az a szervezet pedig, aki a Te és diáktársaid érdekképviseletét ellátja, valamint az ÁVF hallgatói életének legfontosabb mozgatórugója, a HÖK. Az SzMSz-ben ami nem az SMS selypített változata és nem is egy új politikai párt, hanem a Fõiskola Szervezeti és Mûködési Szabályzata megtalálhatók többek közt az önkormányzat céljai, feladatai, képviselõkkel és választásukkal kapcsolatos feltételek (ezt elérheted a www.avf.hu honlapon). Kedves Gólya, tudnod kell, hogy a gólyatábori mulatozásodat és élménybegyûjtésedet is a HÖK szervezésének köszönheted! De miért is? Mint már fent említettem a HÖK a hallgatói élet központja, vagyis az önkormányzat szervezésében valósul meg szinte az összes ÁVF-es rendezvény. A programszervezõk segítségével rendezik a Gólyatábort, Gólyabált, Terasz-partykat, Sportnapokat, Vizsgatemetõ bulikat, Farsangot, és ezenkívül egyéb szakmai és kulturális rendezvényekkel kényeztetik a suli diákjait. A programok sikeréhez természetesen nélkülözhetetlen a kreatív és elhivatott szervezõgárda, aminek persze Te is tagja lehetsz. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egy komoly és felelõsségteljes munka, amely segítségével számos diáktársadat megismerheted és képviselheted! A hallgatói önkormányzat tagja bárki lehet, aki a Fõiskola beiratkozott hallgatója, függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen szintû képzési formában végzi. Milyen is a HÖK, mint érdekképviseleti szerv? A Fõiskola legfelsõbb döntéshozó szervének a Szenátusnak az egyharmadát a HÖK delegálja. Itt születnek meg azok a nagy döntések, amelyek a hallgatókat közvetlenül is érintik. Ilyen például a Kreditrendszerû Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) elfogadása, módosítása, amely a képzéssel, számonkéréssel kapcsolatban felmerülõ minden kérdést szabályoz; vagy az ösz-
www.avf.hu/xxi
K
4
töndíjrendszer kialakításával kapcsolatos kérdések. A HÖK képviselõk feladata a hallgatók számára legmegfelelõbb álláspont kialakítása és érvényre juttatása a Tanács ülésein. Az összes tanulmányokkal kapcsolatos kérelmet elbíráló Oktatási és Tanulmányi Bizottság (OTB) ötven százaléka szintén HÖK képviselõ. Itt az egyéni problémák, kérések kerülnek felszínre. A HÖK segíti a vizsgák túlzott feltorlódásának elkerülését, ezért a vizsgák és a zárthelyik idõpontjainak megállapításakor egyeztet a Fõiskolával, a tanárokkal alternatív idõpontokat keres, amely tevékenységükért mi nagyon hálásak vagyunk (és majd azok lesztek Ti is). Állandó feladatuk közé tartozik a szociális és lakhatási támogatás pályázatának kiírása és elbírálása. HÖK képviselõként egy kis hatalmad, befolyásod és ismeretséged is lehet, és az is jó érzéssel tölthet el, hogy nemcsak magadon, hanem másokon is segíteni tudsz. A HÖK képviselõk az oktatók és a hallgatók szemében ismert és elismert szerepet vállalnak; a vezetõk partnerként tekintenek rájuk, a hallgatók pedig bizalommal fordulnak hozzájuk, hiszen egy évfolyamért a legtöbbet õk tehetnek és tesznek is. Ha felkeltettem az érdeklõdésedet, ne habozz csatlakozni, az elsõsöknek is lesz választás õsszel! A képviselõválasztás két lépcsõje közül az egyik az évfolyami képviselõválasztás, a másik pedig a HÖK-ön belüli tisztségviselõ választás. Az SzMSz szerint minden évben kell választást tartani, melynek körülményeirõl idõben tájékoztatják a diákokat. Ha kedvet és ambíciót érzel magadban, további információért fordulhatsz magához az elnökhöz, Paksi Veronikához (
[email protected]), az internethez a www.avf.hu/hok vagy a
[email protected] címen, a HÖK irodát pedig a negyedik emeleten, a 409-es számú szobában találod meg. Ne felejtsük el hozzátenni, hogy a képviselõk kiváló munkájáért a jutalom a kiemelkedõ közéleti ösztöndíj, valamint a kiemelkedõen vidám társaság és hangulat! Király Erzsébet
Név: ÁVF Portfólió Egyesület Azért pont ez, mert a Portfólió az a szó, amelybe minden belefér, amire szükséged lehet a fõiskolai évek alatt és után. Dimenziók: Jelenleg kb. 400 tagunk van, az ÁVF-en eddig végzettek háromnegyede lépett be rögtön a diploma átvétele után. Éves forgalmunk minimális, gazdálkodási tevékenységgel egyelõre nem fárasztjuk magunkat, viszont a szellemi tõkénk folyamatosan gyarapszik. Történet: A Portfólió Egyesület a 2000. évben jött létre és az ÁVF elsõ végzett hallgatói alapították, mert láttak benne fantáziát, és fontosnak találták a közös jövõképet. A munka megkezdõdött, és bár az elején tartunk, az Egyesület tagi létszáma immáron meghaladja a 400 fõt, és természetesen minden évben tovább növekszik. Szerveztünk különbözõ egyesületi rendezvényeket, készítettünk elemzéseket a végzett hallgatók elhelyezkedési és továbbtanulási mutatóiból, és próbáljuk rendszeresen tartani a kapcsolatot a végzett hallgatókkal. Komoly terveink vannak a jövõre nézve, hiszen közelebbi céljaink között is olyan igényes szakmai rendezvények megszervezése szerepel, amely valóban alkalmassá teszi az Egyesületet a vállalkozási szférán
belüli fórumszerep betöltésére. Az Egyesület tagjai számára a legnagyobb értéket hosszútávon az a kapcsolati tõke jelenti majd, amelyet most alapozunk meg. Az Egyesület hatékonyabb mûködése érdekében a vezetõség megkezdte a kapcsolat újrafelvételét a jelenlegi tagsággal, melyet összekötött egy kérdõíves felméréssel az Egyesülettel kapcsolatos igényekrõl és elvárásokról. Az elnökség fontosnak tartja minden évfolyam tájkoztatását, és arra törekszik, hogy a hallgatókat bevonja az Egyesület munkájába, és velük együtt tûzze ki a célokat. További információk szerezhetõek az Egyesületrõl a www.avf.hu/ portfolio honlapon, illetve ezen keresztül várjuk a javaslatokat, hozzászólásokat, véleményeket is. Keszthelyi Viktória és Skultéty Viktor alelnökök
HALLGATÓI SZERVEZETEK
2006. Gólyaszám
MI ÚJSÁG? Ikszikszí – XXI. Század – vagyis a MI ÚJSÁGUNK! Nem, ez nem egy nyelvtörõ játék, hanem Fõiskolánk félévente háromszor megjelenõ lapja hivatalos nevén XXI. Század. Ebben, az igen kreatív társaság által alkotott újságban minden olyan dolog helyet kap, ami Téged érdekelhet; oldalain beszámol a fõiskolai élet eseményeirõl, aktuális oktatási, illetve tudományos kérdésekrõl, valamint helyet kapnak még kulturális ajánlatok, külsõ rendezvényekkel kapcsolatos információk, pályázati lehetõségek, humoros hallgatói írások, internetes ötletek, sporttal és egészséggel kapcsolatos cikkek, interjúk tanárokkal, diákokkal. Mindezek különbözõ idõnként megújuló rovatokban jelennek meg: Belsõségek az ÁVF belügyei; Externáliák a külvilág érdekességeivel tarkítva; Arc melyben interjút olvashattok az iskola egy tanárjával ill. egy diákjával; Nekem8 telis-tele humorral; Sport nemcsak az ÁVF, hanem a nagyvilág sporthíreivel; Kerekasztal mini interjúkkal az aktuális központi témával kapcsolatban; Ez Van fontos, mindenkit érintõ oktatási információkkal; Mappa jelentés a tudomány és az internet világából; Kultúra kulturális programajánlók, beszámolók. Kedves Gólya, a Te közremûködésedre is szükség van, hiszen az újságot lelkesen készítõ csapat összetétele folyamatosan változik, és minden év végén, a diplomaosztás közeledtével kevesebbek leszünk pár taggal, rovatvezetõvel és újságíróval. Ezért van Rád szükségünk, hogy újra teljesek legyünk! Fontos, hogy az Ikszikszí valóban minden ÁVFeshez szóljon, s ezért Te is tehetsz! És Neked miért van szükséged Ránk? • Önmegvalósítás megoszthatod véleményedet, gondolataidat mindazokkal, akikkel minimum négy évet töltesz el. Gyakorlatszerzés interjúk, cikkek és egyéb írásos munkák készítésében.
•
Információk elsõkézbõl nem csak az iskolán belüli életrõl.
•
Kedvezmények részt vehetsz számos rendezvé-
•
nyen, sõt rovatvezetõként automatikusan a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének is tagjává válsz, mely további lehetõségeket nyit meg számodra.
• Elõny
aki a médiavilág területén szeretné kamatoztatni a Fõiskolán elsajátítottakat.
• Közös programok
a szerkesztõségi tagokkal: Minden évben õsszel háromnapos csapatépítõ tréninggel indítjuk a tanévet, s évente kétszer ellátogatunk egy színházi elõadásra is! Tarts velünk!
• Újságíró tréningek vendégeink voltak már: Bóna Judit az ELTE retorika tanára, Simándi Júlia a Bálint György Újságíró-akadémia tanára, Horváth Zoltán a HVG fõszerkesztõ-helyettese. • Közéleti ösztöndíj újságíróknak, rovatvezetõknek, minden félévben. Már jönnél, de nem tudod, hol keress minket? A suliban gyere a negyedik emeletre a 425-ös irodába, vagy írj nekünk e-mailt a
[email protected] címre, ahová elküldheted otthon porosodó verseidet, jó kis írásaidat, cikkeidet! Ha esetleg még jobban utána szeretnél nézni a dolgoknak, keresd a www.avf.hu/xxi honlapot! Ne feledd, nem csak a tanulás és a bulik révén marad emlékezetes a fõiskolai pályafutás, hanem azáltal is, hogy alkottál-e valami maradandót, valami olyat, ami csak rád volt jellemzõ a Fõiskola, a saját életed ezen szakaszában. A Szerkesztõség
5
2006. Gólyaszám
EXTERNÁLIÁK
„… elindult világot látni” Külföldi ösztöndíj-lehetõségek az ÁVF hallgatói számára A mesebeli vándorlegény tarisznyájában csak egy kis hamuban sült pogácsa lapult, és legtöbbször szolgálni indult messzi idegenbe, vagy azért, hogy megmentse az éppen aktuális királykisasszonyt a sárkány rabságából. Ma már az ÁVF hallgatói is elindulhatnak világot, de legalábbis Európát látni, ennél sokkal kedvezõbb feltételekkel. A hamuban sült pogácsa mellett ugyanis külföldi ösztöndíj lapulhat a tarisznyában. Akit a tanulmányi ösztöndíj lehetõsége vonz, és szívesen végezne el egy szemesztert külföldi partnerintézményeink egyikében, az ERASMUS ösztöndíjra pályázzon! Minden nappali és levelezõ tagozatos hallgató jelentkezhet, aki rendelkezik legalább két lezárt félévvel. Német, osztrák, finn, dán és szlovén partnereink várják az ÁVFes hallgatókat. A pályázati kiírások minden tanév tavaszán kerülnek a Nemzetközi Igazgatóság (IV. em.) faliújságjára, és a következõ tanévre szólnak.
A külföldi szakmai gyakorlati lehetõségek iránt érdeklõdõk a LEONARDO pályázatokat keressék. A nyertesek kötelezõ szakmai gyakorlatukat egy európai ország (fõként Finnország és Németország, de Franciaország, az Egyesült Királyság és Görögország is szerepelt már a célpontok között) fogadócégeinél tölthetik, 13 hetes idõtartamban, az itthoni szakiránynak megfelelõ munkaterületen. Az adott tanévre szóló kiírásokat õsszel kell keresni. Mindenki abban a tanévben pályázhat, amikor a kötelezõ szakmai gyakorlata esedékes. Minden hallgatónak ajánlom, hogy az ösztöndíj elnyerése érdekében már a kezdetektõl igyekezzen minél jobb tanulmányi eredményt elérni, nyelvet tanulni, és kivenni a részét a fõiskolai élet alakításában! A hétfejû sárkányt pedig legyõzik majd mások. J Az érdeklõdõ hallgatókat a Nemzetközi Ügyek Irodájában, a IV. emeleten a 408-as irodában várom! Novák Mária nemzetközi koordinátor
Köszöntõ Finnországból
www.avf.hu/xxi
Mi ez az egész? Hol is voltam pontosan? Az Általános Vállalkozási Fõiskola másodéves hallgatójaként, Erasmus ösztöndíjjal kerültem Finnország dél-nyugati csücskébe, a félig svéd, félig finn ajkú egyetemi városkába, Turkuba. Itt egyedülállóan ingyenes a felsõoktatás (a másoddiploma is).
6
Az út odafele: Wizzair Svédországig, (Skvasta reptér, száz km-re Stockholmtól) majd buszozás Stockholmig, ismét buszozás a kompig, hajókázás (tizenkét óra) és érkezés Turkuba, másnap reggel. Elég embert próbáló mutatvány volt, no nem a harminc óra ébren lét, ennél már volt hosszabb is, hanem a fél évre való hacuka, a fazéktól a laptopig és ez nem Amerika, ahol a szállítási költségben benne van a cuccok cipelése is (buszon, vonaton, hajón) százhúsz kilós mexikói hordár segítségével. Megérkezés: A kikötõben nagyon jó érzés volt, hogy férjével együtt várt rám a tutorom, illetve egy idõs házaspár is, akivel még otthon Budapesten ismerkedtem meg. Zoli, a tutorom férje mint kiderült magyar, és egy nagy Szia, mizujs otthon-nal indított. Mit ne mondjak, még talán soha nem örültem ennyire a magyar szavaknak. Egy dolog már ekkor feltûnt, hogy reggel kilenckor érkezett meg a hajó, mégis tök sötét volt, nyoma se volt a nappalnak. Innentõl kezdve öt nap nekem már nagyon összemosódik, arra emlékszem, hogy minden este máshol aludtam, mivel a bérelt szobámban még nem volt fûtés, és amikor elõször beléptem, látszódott a lehelet. Lakótársak: Régebben nem gondoltam volna, hogy ez milyen fontos tényezõ. Azt hiszem, ebbe most jól belehúztam. Két srác, akik már három éve élnek együtt, de az együttélés csak fizikai, mivel nem igazán beszélnek egymással. Az egyik finn, a másik kínai
A kínai nagyon távolságtartó volt és sose láttam otthon. Volt kocsija és az egész konyha az õ cuccaival volt tele. Húsz kiló rizses zsák, wokok, evõpálcák, fûszerek, és még sok minden, amirõl gõzöm se volt hogy mi. Volt egy-két növényünk is, és a kínai a rizsérõl a levet mindig rájuk öntötte, szerinte ez jobb, mint a csapvíz. Hát
nem tudtam ellent mondani. A finn srác
hát tipikusan finn. Csak akkor beszél, ha nagyon muszáj és tartózkodik a véleménynyilvánítástól. A féléves Rottweiler kutyusomat könnyebben tudom mosolyra fakasztani, mint õt. De végül feloldódott, és már a második hét végén be mert jönni a szobámba. Ez nagyon nagy haladás. Szauna: Nagy móka. Utcatáblák és térképek: Azért ez okozott egy kis fejtörést, mivel ez a régió, félig finn, félig svéd. Így az utcatáblák is két sorból állnak, fölül finn, alul svéd, ÁLTALÁBAN. De nem mindig! Az 1992 elõtt kihelyezett utcatáblák egy részét még nem cserélték le, így könnyen áldozatul esik a gyanútlan turista (én) és földrajzilag tök más helyen találja meg azt az utcanevet, amit eredetileg keresett. Összegzés: A kezdeti kavalkád után sikerült beilleszkednem és szert tenni cseh és lengyel barátokra, akikkel a suliban jókat nevettünk. Volt egy-két amcsi srác, velük egész jól kijöttem, ugyanazok voltak a problémáik, mint nekem, és ez összekötött minket. Összegezve jó kis ország ez, bár nekem ez a szófukarság annyira nem jött be, következõ célpontom valami mediterrán vidék lesz!J Üdv: Pandur Géza Balázs
EXTERNÁLIÁK
2006. Gólyaszám
Erasmusosok az ÁVF-en Az Externáliák rovat keretében már több randevúnk volt Erasmusos diákokkal, ugyanis a Fõiskolára minden félévben érkeznek külföldi nebulók is. Török ösztöndíjasok még sosem voltak Iskolánk vendégei 2006 februárjáig. Így két török lányt és egy német srácot sikerült kifaggatnunk és lencsevégre kapnunk. A lányok Elif és Hazan Isztambulból érkeztek hozzánk a Yildiz (a csillag szó török megfelelõje) Technical University-rõl, míg Carl a nyugat-németországi Gütersloh-ból (100 km-re Dortmund-tól), egy magán fõiskoláról érkezett. Bár Elif, Hazan és Carl sajnos már hazament, de idén is jönnek vállalkozó kedvû EU-diákok, Finnországból, Németországból és Törökországból. Keressétek társaságukat! Mesélj kicsit magadról! Elif: Most töltöttem be a huszonkettõt, politológia és nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató vagyok. Nyolc éve néptáncolok és szabadidõmben tanítom is kisebb gyerekeknek. Kedvenc focicsapatom a GALATASARY. Hazan: Eliffel már korábban is ismertük egymást, mert évfolyamtársak vagyunk, így én is politológia és nemzetközi kapcsolatok szakos vagyok. Szabadidõmben hallgatói asszisztensként besegítek az egyetem nemzetközi ügyeinek intézésében, illetve nagyon szeretek biciklizni, vagyis inkább csak szeretnék, mert Isztambulban erre nem nagyon van lehetõség a forgalom miatt. Carl: Február 9-én érkeztem Magyarországra, huszonkét éves vagyok, és vállalatgazdaságtan szakon fogok végezni. Évek óta focizom, persze nem csak a grundon, hanem egy egyesületben, és annak ellenére, hogy Dortmund közelében élek, Bayern München drukker vagyok. Miért pont Magyaroszág? Carl: Otthon nem sokan támogatták ezt az ötletemet, mert angolul tanulok, ezért inkább angol nyelvû országot javasoltak. Azonban 2002-ben már jártam Magyarországon egy osztálykirándulás keretében és akkor nagyon megtetszett Budapest és a Balcsi. (Meg persze a lányok is nagyon szépek
) És talán a másik ok az, hogy viszonylag könnyen sikerült elnyerni ezt az ösztöndíjat, mert a legtöbben angol nyelvû országokba akartak menni.
Mi hiányzik otthonról? Elif: Ez a második hetem itt Magyarországon, úgyhogy még nincs honvágyam. Talán egy kicsit a család és a barátok hiányoznak, de velük msn-en tartom a kapcsolatot. (Épp nemrég írta egy barátom, hogy Isztambulban szép tavaszi idõ van, és olyan meleg, hogy pólóban szaladgálnak. Mikor ezt olvastam, és láttam, hogy itt épp havazik, akkor egy kicsit hiányzott a meleg.) Mit tanultok az ÁVF-en? Hazan: Minden tárgyunk angolul van, Carlnak is. Tanulunk a XX. századi politikai és szociális változásokról, üzleti angolt, az EU intézményeirõl és egyéb szerveirõl, Amerika külpolitikájáról és Közép-Európa demokratikus átalakulásáról. Illetve magyar kurzusra is járunk a BME-re, egyébként a törökben és a magyarban sok azonos szó van.
Mit gondolsz a magyar emberekrõl, és mi a véleményed Budapestrõl? Elif, Hazan: Nem sok mindent tudtunk Magyarországról a megérkezésünk elõtt. Természetesen Budapestrõl már hallottunk, de nagyobbnak gondoltuk: Budapest nagyon hangulatos város. És gratulálunk a tömegközlekedésetekhez. Fõleg a villamos és a metró hálózat tetszik, mert szinte bárhová eljuthatsz ezek segítségével, és ugye nem kerülsz dugóba. És az sem utolsó szempont, hogy Budapest egyik végébõl a másikba, ha szerencséd van, egy óra alatt el lehet jutni. Ez Isztambulban elképzelhetetlen. Mi az iskoláig otthon egy-két órát utazunk, annak ellenére, hogy nem is lakunk a város másik végén. Carl: A magyarok általában nagyon barátságosak, és ami különösen meglepett, hogy szinte minden fiatal legalább egy picit, de a többség jól beszél angolul, illetve sok olyan emberrel is összefutottam, aki tud németül. Budapesten különösen szép régi épületek vannak, csak sajnos sokat nem restauráltak. Több nevezetességet néztem már meg, fõleg a Lánchíd, a Margit-sziget, a Vár és a Hõsök tere tetszik. Érdekesnek tûnhet, de számomra nagy meglepetés volt, hogy a Tesco bevásárlóközpont non-stop mûködik. Ami nem tetszik, hogy Budapest nem sokkal olcsóbb mint Németország (ezt a sörárakon mértem le), és a pesti autósok néha kicsit közveszélyesek. Kiss Krisztina és Szepesi Ferenc
Kedves Gólyánk! Az Idegen Nyelvi Lektorátus tanárai szeretettel köszöntik Önt! Jelentkezése elõtt minden bizonnyal tájékozódott arról, hogy intézményünkben komoly idegen nyelvi követelményeket kell teljesítenie a diploma megszerzéséhez. Még ennél is fontosabb, hogy ha szeretne majd harmad-negyedéves korában 1-2 félévet valamelyik külföldi fõiskolán tanulni, netán szakmai gyakorlatát egy európai nagyvállalatnál tölteni, nem elég, ha csak magyar nyelven kelepel: minél hamarabb magas szintre kell fejlesztenie általános és szaknyelvi ismereteit. A végzett diákok pedig azt üzenik Önöknek: ha majd igazán érdekes, jól fizetõ állást szeretnének találni, több nyelven is kelepeljenek.
A lektorátus kiválóan képzett, többféle általános és gazdasági szaknyelvi vizsgarendszerben vizsgáztató nyelvtanárai fel tudják Önt készíteni ezekre a kihívásokra. Fõiskolánkon a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdasági szaknyelvi vizsgáját helyben leteheti. A mi tanfolyamainkon tanult hallgatók sikerrel veszik az akadályokat. Például a 2005/2006. tanév januárjában a jelentkezõk több mint 80 százaléka tett sikeres szaknyelvi vizsgát. A nappali tagozatosok órái illeszkednek az órarendhez. A nyelvórák idõpontjainak kialakításakor alkalmazkodunk a már dolgozó, családos, messzirõl bejáró hallgatóink igényeihez is. A nyelvoktatás a fõiskolai karon szabadon választott tantárgy: a divatos
nyelviskolák árainál olcsóbban tanulhat nálunk. A nyelvi követelményekrõl részletes tájékoztatást nyújtunk a nyelvi szintfelmérésen. További információkat nyújt a www.avf.hu/ Szervezetiegységek/Idegen Nyelvi Lektorátus. Kérjük, figyelmesen olvassa el különösen a Módszertani útmutatót -, és további kérdéseivel forduljon a lektorátus munkatársaihoz a 303-307. szobákban! Ne hagyjon ki egyetlen félévet sem, ne felejtse el azt, amit eddig megtanult! Szeretnénk Önt is hallgatóink között üdvözölni! Fenyvesi Erzsébet fõiskolai docens, lektorátus-vezetõ
7
GÓLYA Csöppenj bele Te is 2006. Gólyaszám
Kedves Gólyák! Mint tudjátok, a fõiskolás élet, nemcsak a tanulásról szól, hanem új ismeretségek szerzésérõl, bulizásról, szórakozásról is.J Azért, hogy könnyebben bele tudjatok csöppenni az ÁVF-es diákéletbe, felvázoljuk nektek a legfontosabb iskolai programokat, amelyeken érdemes részt vennetek! Elsõ momentum a Gólyatábor, amin már te valószínûleg jelen vagy és ezzel aktív fõiskolássá válsz! Minél több embert ismerjél meg, mert ezekkel a srácokkal fogsz három és fél évet együtt eltölteni a fõiskolán! A következõ élmény az Évnyitó lesz, majd az ÁVF-es Nyitóbuli jön, ahol megtapasztalhatod, ha eddig még nem tetted, milyen is hétköznapon bulizni. A félévek eleje a bulizások ideje! Ekkor lesz a Gólyabál is, ahol csinos lányok és sármos fiúk fogják megmutatni, hogy ki is a parkett ördöge
Érdemes iskolai diákszervezetekhez is csatlakozni, mivel itt megismerkedhetsz egy-két öreg rókával felsõbb éves diákkal , akiktõl fontos információkat kaphatsz, és új barátságokat köthetsz. Az iskolaújság, az Ikszikszí keretén belül eljöhetsz egy csapatépítõ hétvégére, erre VÁLon kerül sor, amin ha részt veszel, tagja lehetsz a mi kis csapatunknak! Ha van hozzá affinitásod, részt
Sportos ifjak
Táncoslábú gólyák
www.avf.hu/xxi
Csocsó a teraszon Kirándul a szerkesztõség
Gólyatábori élmények
8
A TéDéKá bajnokai
ÚTVONAL 2006. Gólyaszám az iskolai életbe! vehetsz a TDK-n, azaz a Tudományos Diákköri Konferencián is. Ezek után jön a várva várt téli vizsgaidõszak! A stresszes hetek után végre megint lesz szabadidõd és elkezdhetsz lazítani! A Vizsgatemetõ Bulin már csoporttársaiddal, bajtársaiddal örülhettek, hogy vége a rázós idõszaknak. Ekkor jön a jelmezhiányos, de annál mókásabb Farsangi Buli! Ép testben ép lélek mondja a mondás. Az ÁVF Sportnapokon barátaiddal összemérhetitek csapatsport tudásotokat a többi hallgatóval. A Terasz-partyn már a jó idõben csocsózhattok, játszhattok a suli szuper teraszán! Majd eljön a várva várt ÁVF-Napok! Ez az év legnagyobb bulija! Egy olyan kétnapos rendezvény, amelyet minden évben az akkori másodéves vállalkozásszervezõ szakos hallgatók szerveznek meg. Ismert együttesek jönnek, ezen kívül a teraszon csocsóasztalok, zene és grillsütés vár benneteket, az elõadókban pedig érdekes elõadások zajlanak. A félév végén az õszi TDK nyertes diákjai mérhetik össze tudásukat más fõiskolák, egyetemek hallgatóival az országos versenyen, az OTDK-n. Végül a nyári vizsgaidõszak elõtt kerül sor a Diplomaosztó ünnepségre is, ahol végzõseink veszik át a tudásukat igazoló okmányt, a diplomát.
Akikre büszkék vagyunk
Ez a MI rendezvényünk
A gyermekszellem tovább él
Buli ÁVF-módra
Akiknek már sikerült!
9
2006. Gólyaszám
SPORT
Kedves sportos Gólya! Kedves új ÁVF-es gólyák, eljött hát a nagy nap, visszatértek az észbontó nyár, a felvételi és érettségi kipihent terhei után a monoton egyszerû hétköznapok világába, a tanulás, buli, haverok mindennapjaiba! Amikor elkezdõdik a nagy fõiskolás élet és a zéhák és a kollokviumokra való tanulás mellett idõd nagy részét barátaidra és a kiadós bulikra fogod fordítani, nem ártana egy kis idõd szakítani a testmozgásra is, hiszen tudod jobban megy az élet, ha fizikailag is fitt vagyJ! Ha még nem hallottál volna a dologról, akkor most elmesélem, hogy az iskolán belül is számos sportolási lehetõséged van, ízlésre való tekintettel. Amellett, hogy az iskolánk egy évben kétszer is szervez Sportnapot, valamint a híres ÁVF-Napokon is van lehetõséged mozogni, fakultatív programokról is gondoskodott neked az iskola vezetõsége. Mint minden évben természetesen idén is tudsz jelentkezni a legnépszerûbb sportokra, foci, úszás, kosár!
Itt megtudsz ismerkedni számos csoporttársaddal vagy felsõbb évesekkel (akik nem ártanak mivel információ és jegyzetek birtokában is lehetnekJ), és sok-sok olyan emberrel, akivel valószínûleg nem is gondolnád. Összeszedve barátaidat, csoporttársaidat, indulhattok minimális összegért akár egyetemi bajnokságokon is, hogy együtt jó hangulatban megszerezzétek a sajnos nem mindig kecsegtetõ fõdíjat! Az iskolai sportokról, ha igazán érdekelnek, lehet érdeklõdni árakról, idõpontokról a 4. emeleten 414ben vagy nálam a szerkesztõségben, én is szívesen segítek bárkinek! Hasznos idõtöltést és jó sportolást! Legfontosabb elérhetõségek: Harmatiné Korona Ildikó (sportreferens, 414-es iroda) Tel.: 381-8126, E-mail:
[email protected] Tem Dániel (Ikszikszí - Sport rovatvezetõ, 425-ös iroda) E-mail:
[email protected] Tem Dániel
ÁVF Mókusok, azaz a mi rögbicsapatunk! Ember küzdj és bízva bízzál, rögbizzél, hogy el ne hízzál!
ran jelentkezhet, mivel a játék sokszínûsége miatt minden embertípusra szükség van, legyen az akár alacsony, magas, vékony vagy duci. Az edzéseket fiúk-lányok egyaránt megtekinthetik, illetve részt vehetnek rajta. Ha valaki jelentkezni szeretne, megteheti Daninál a 06/20-486-8698-as telefonszámon, illetve az
[email protected] e-mail címen. Az edzések szerdánként Kelenföld Városközpontban vannak, ide együtt indulunk 15:30-kor a Fõiskola elõl. Mindenkit szeretettel várunk! Szontágh Dániel és Ravai Elek
www.avf.hu/xxi
Az ÁVF rögbicsapata ez év februárjában alakult. Az eddig tizenhét fõbõl álló maroknyi csapatot Szontágh Dániel toborozta. A csapat magja egy baráti társaságból indult, az NK/N/I. évfolyam egyik angol csoportjából, melyhez egyre többen csatlakoztak. Az edzések jó hangulatban telnek, köszönhetõen a jó társaságnak és a sok játéknak, de emellett a kondícióépítésrõl sem feledkezünk meg. Ha bárkinek kedve támad a rögbihez, az bát-
10
Iskolánkban minden évben kétszer van alkalom a diákok sportban való megméretetéseire, ahol csoporttársak, barátok diákok mérhetik össze tudásukat, akaraterejüket. Számos sportágban, több csapat nevezésével derül ki a nap végén, hogy ki dob legjobban kosárra, ki cselez legügyesebben a pályán, melyik csapat diadalmaskodik a végén. Eme rendezvény az évek során már hagyománnyá vált iskolánkon belül, bár a helyszínek legfõképp iskolánkon kívüli egy bérelt teremek. Ha maga a kihívás nem lenne elég számodra, hogy elmenj és megmutasd tudásod, akkor el kell árulnom, hogy általában kecsegtetõ jutalmat kapsz a nap végén. A részvétel a rendezvényen természetesen ingyenes, nincs szükséged semmire, csak egy tornacsukára egy rövid gatyára és egy pólóra, ha csapatban játszol nem árt valami egyforma, és már indulhatsz is izzadniJ! A nap végén mindenféleképp gyõztesként jössz le a pályáról, hiszen kellemesen telt el a délutánod, mozogtál,
S P O R T N A P
jól érezted magad, és rájössz, hogy a következõ alkalommal is itt a helyed. Minden évben bátran mondhatom, természetesen a legnépszerûbb játékok a football és a kosárlabda, de vannak bemutatók és más sportesemények is, igény szerint. A rendezvényt a diákok mindenkori képviselõi, a HÖK (409-es iroda) szervezi. Az érdeklõdõket várják szeretettel, bármilyen kérdéssel, ötlettel bizalommal forduljatok hozzájuk, és amit majd megszoktok itt, mindig figyelmesen kémleljétek a faliújságokat! Tem Dániel
NEKEM8
2006. Gólyaszám
Aranyköpések ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon. A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas. Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod, melyik felét. A chiliszósz határozott fellépésû ketchup. A kémia ugyanaz, mint a fizika, csak büdösebb. Az irónia nem más, mint a szellemes emberek gorombáskodása. A szálka a hal bosszúja. A biztonság az a veszély, amit nem érzékelünk. A szakáll nem szúr, csak a megfelelõ oldalára kell születni. A sláger az a zene, ami a füleden megy be és a könyöködön jön ki. A legrosszabb dolog a világon az, amikor a hülyeség szorgalommal párosul. A lustaság netovábbja, ha valaki azt álmodja, hogy nem csinál semmit. A legügyesebb állat az ürge, hiszen búzával teli pofazacskóval is képes repülni, miközben egy baglyot egyensúlyoz a hátán. Ki korán kel, az hülye menjen el orvoshoz! A pofon elhadart simogatás. A titoktartás egy olyan szilárd halmazállapotú anyag, amely alkoholban oldódik. A teve egy rendkívül szívós állat: akár élete végéig kibírja víz nélkül. Sõt még utána is. Nem azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy vegetáriánus legyek! Ha valakinek folyamatosan karikás a szeme, az csakis az ördög lehet, mert az sohasem alszik. Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: béna vadász. Ha megéred a százat, akkor megúsztad. Nagyon kevesen halnak meg százéves koruk után. Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftsausstellung még szebb. A válaszom egy határozott talán. Akármilyen rossz is a kölyök, adókedvezménynek megteszi. Gyûjtötte: Fuchs Mariann Forrás: Internet
Milyen buli lesz? • • • • • • • • • • • • • • •
Egyet fizetõs kettõt kapós. Két dekás rövidet zsebben becsempészõs. Filmszakadásos. Vörösborral leöntõs. Csocsózós. Mindenféle csocsózós-asztalifocis az jöhet. Cuccelhagyós. Taxibahányós. Bemelegítés után el sem indulós. Karaokés jólszereplõs gumicsirkét mikrofonnak használós. Szigetes szandálos locsolóautós de annyi sört ivós hogy gyomorégéses. Eladólánynak és kávéáruslánynak részegen udvarlós. Cseppfotelen részegen hasonalvós mindennelmegdobálós. Meglepiszülinapos ektivitis. Szódás-szimplás-holdudvaros Namégegyutolsó jégeres!!!
Jótanácsok Gólyáknak Az évnyitó utáni nap ne felejts el ellátogatni a Tanulásmódszertan órára
J • Ne ijedj meg az elsõ héttõl! Ennél csak rosszabb lesz
• Ne dõlj be Gólyabálos csábítási trükköknek sok béka szeretne áldozatod lenni
• Matek órán készülj fel az erotikus rásimulásokra, a lila • kombinéra, és ne hagyd figyelmen kívül az ajándékokat, melyekkel ünnepnapokon meglepheted a családot! • Készülj fel, hogy az elsõ évben felszedsz úgy öt-hat kiló súlyfelesleget. Jobb, ha idõben elkezded a diétát, látogasd meg a suli konditermét, vagy csatlakozz az ÁVF kosárcsapatához! • Ha találkozol egy-két sápadt arcú felsõbb évessel, ne csodálkozz! Õk is így kezdték, aztán
• Ha a Fõiskola falai közt talál el Ámor nyila, légy óvatos! Elõbb nyomozd ki a titkokat, de vigyázz, mert itt a falnak is szeme van
• A tanároktól ne tarts! Hitesd el velük, hogy te vagy a fõnök! (Ajánlom a hipnózist!) • Ne lógasd a lábad! Nem csak a tanulás létezik! Tégy a közösségért, légy HÖK-ös, kápráztass el mindenkit hangoddal, irány a Kórus, szárnyaljanak gondolataid az Ikszikszíben! • Légy benne minden buliban, ismerd meg az évfolyamod, a többi Gólyát, hogy aztán együtt szárnyalhassatok a Cél felé! J Gábor Katalin
•
Tízparancsolat Gólyáknak 1. Ne kívánd tanárod halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt! 2. Ha csoporttársad véletlenül tanulni kezd, ez nem ok arra, hogy te is hasonlóan cselekedj! 3. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, inkább hagyd holnaputánra, mert addig hátha nem lesz rá szükség! 4. Az a feladat, amely nem oldódik meg magától 30 nap alatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozzanak vele! 5. Az iskola nem kocsma, hogy egész nap ott tartózkodj! 6. A tanulás nemesít, de a társadalmunkban nincs szükség a nemesekre! 7. Aki nem tanul, az nem hibázhat. A hibátlan tanuló megérdemli a kitüntetést! 8. Mindenkinek kell hogy legyen valami hobbija, de nem feltétlen szükséges, hogy az a tanulás legyen! 9. A tanulás élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit! 10. A lustaság fél egészség, de te legyél teljesen egészséges! Mi nem félünk a tanulástól, mert tudjuk, hogy miként tartsuk magunkat távol tõle! Gyûjtötte: Lengyel Anikó Forrás: Internet
KÉPREGÉNY a suli örömeirõl Forrás: Internet
11
2006. Gólyaszám
HOGY HOL KELL KERESNED?
Ha bármilyen problémád, gondod, kérdésed van, és sürgõsen el akarod intézni, akkor az alábbi helyeken biztosan segíteni tudnak Neked:
n
www.avf.hu/xxi
Alkalmazott Magatartástudományi Tanszék: ügyintézõ: Hanna Katalin, 102. szoba n Idegen Nyelvi Lektorátus: ügyintézõ: Vajsz Mariann, 303. szoba n Közgazdaságtani és Jogi Tanszék: ügyintézõ: Szabó Henrietta, 309. szoba n Marketing és Kommunikáció Tanszék: ügyintézõ: Szeredi Pál, 302. szoba n Módszertani Tanszék: ügyintézõ: Szigli Renáta, 202. szoba n Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék: ügyintézõ: Földes Katalin, 314. szoba n Pénzügytani és Számviteli Tanszék: ügyintézõ: Zvolenszky Márta, 401. szoba n Társadalomismereti Tanszék: ügyintézõ: Gianone Zsuzsanna, 402. szoba n Vállalkozás-menedzsment Tanszék: ügyintézõ: Harmatiné Korona Ildikó, 414. szoba n Gazdasági Igazgatóság: ügyintézõ: Vaczó Júlia, fszt. 2. szoba n Záróvizsgaközpont: koordinátor: Skultéty Zsuzsanna, 308. szoba n Tanulmányi Osztály: Elõadók: Vas Mária osztályvezetõ, 208.szoba; Petõváryné Balla Ágnes 207.szoba; Nagy Gabriella 209. szoba; Honfi Blanka 210. szoba; Tokos Györgyné 211. szoba; Péterné Kovács Anikó 212. szoba. Minden ügyintézõ elérhetõsége telefonszám, e-mail cím megtalálható a www.avf.hu oldalon a Telefonkönyv link alatt.
Tudományos Diákkör
Ki szeretnél emelkedni a szürke fõiskolás tömegbõl? Szeretnél gyakorlatot szerezni prezentációs készségben, rendszerezõ gondolkodásban? Be akarsz kerülni már diákként a tudományos élet forgatagába? Akkor nem kell mást tenned, csak jelentkezni a TDK-ra! Elmélyülsz egy téged érdeklõ témában szakértõ tanári segítséggel, prezentálod, és ha elég ügyes vagy, országos versenyre is eljutsz, ahonnan értékes díjakat hozhatsz haza. Nem is beszélve arról, hogy szinte már nem is kell szakdolgozatot írnod, és hogy egy ilyen díj milyen jól mutat az önéletrajzodban
Figyeld a III. emeleti TDK hirdetõtáblát (303-as terem mellett) és ne szalaszd el a lehetõséget! Skultéty Viktor
EZ VAN
DIÁKHITEL
Szeptemberben új korszak veszi kezdetét. Egy egyetemista vagy fõiskolás élete azonban korántsem egyszerû, hiszen sajnos egyre több pénzre van szüksége ahhoz, hogy tanulmányai alatt finanszírozni tudja saját életét. Ez egyedül nem könnyû, de nem kell kizsákmányolnotok sem magatokat, sem a környezeteteket, hiszen létezik valami, amellyel önerõbõl tudtok segíteni magatokon. Ez nem más, mint a hallgatói hitel, vagy közkedvelt nevén a Diákhitel. A Diákhitel igénylésére minden olyan magyar állampolgár jogosult, aki még nem töltötte be 35. életévét, és valamely felsõfokú tanintézet, nappali, levelezõ, esti tagozatának, illetve távoktatásos képzésének aktív, beiratkozott hallgatója, legyen az akár államilag finanszírozott, akár költségtérítéses képzés. További feltétel, hogy az igénylõ vagy felsõfokú akkreditált iskolai rendszerû szakképzésben, vagy fõiskolai és egyetemi szintû alapképzésben, illetve kiegészítõ alapképzésben vegyen részt. A Diákhitel igényléséhez nem kell sem kezes, sem fedezet. Aki kéri ha jogosult meg is kapja. A rendszert nemzetközi tapasztalatokat felhasználva speciálisan a diákok számára dolgozta ki az állam. Törleszteni a tanulmányok befejezése után kell, a jövedelem 6 százalékával. A törlesztés ideje alatt a kapott kölcsönnek alig másfélszeresét kell visszafizetni. Persze, ha zavar a hosszú törlesztési idõ, és lehetõséged van rá, bármikor fizethetsz a kötelezõnél többet is. Tekintve, hogy ez rögtön a tõketartozást csökkenti, jelentõsen lerövidítheti a törlesztési idõt. Félévenként öt hónapra havi 10, 15, 21 illetve 25 ezer forint igényelhetõ, ami havi folyósítással, de akár egy összegben elõre is kérhetõ. Ha mindent mérlegelve eldöntöd, hogy csatlakozol akkor gyorsan iratkozz be a tanintézetedbe! Szerezz egy Diákhitel-igényléscsomagot, töltsd ki a kérelmet, és add le lehetõleg szeptember 15-ig, ha már az elsõ, októberi kifizetésben részesülni szeretnél. További információkat a www.diakhitel.hu honlapon találsz. A fõiskolán Szigli Renátát keresd ez ügyben a 202-es szobában. Õri András Az ÁVF-en és számos más felsõoktatási intézetben minden évben, õsszel intézményi TDK-konferenciára kerül sor. Az írásbeli dolgozatok leadásának határideje szeptember vége, október eleje lesz. Több hallgató is pályázhat szerzõként egy dolgozattal. A TDK-dolgozat terjedelme minimum 30 000 és maximum 60 000 karakter lehet. A dolgozatok elbírálása során a zsûri különösen az alábbi jellemzõket veszi figyelembe: • a dolgozatnak a tananyagnál mélyebb összefüggések feltárását kell tartalmaznia, • más szerzõktõl származó, már ismert és a TDK-dolgozat szerzõje által végzett vizsgálat és eredmény, következtetés elhatárolása, • külön szempontként kell értékelni a dolgozat formai követelményeit. A leadott dolgozatok alapján a Tudományos Diákköri Tanács a versenyzõket szekciókba osztja. A verseny szóbeli fordulójában a szerzõk a dolgozatukban foglalt kutatási eredményeket ismertetik tíz-húsz percben. A verseny helyezettjei oklevelet, pénz- és tárgyjutalmat kapnak. Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára a nyertes dolgozatok nevezhetõk. dr. Andó Éva
A hallgatók utazási kedvezményei
12
Oktatási forma/ kedvezmény
Vasút
Távolsági busz
Helyi tömegközlekedés
HÉV
Személyhajó és RÉV közlekedés
Nappali és Esti tagozat
Bérlet: 90% menetjegy: 67,5%
Bérlet: 86% menetjegy: 67,5%
Bérlet: 67,5%
Bérlet: 90% menetjegy: 50%
Bérlet: 67,5% menetjegy: 50%
Levelezõ tagozat
menetjegy: 67,5%
menetjegy: 67,5%
menetjegy: 50%
menetjegy: 50 %
A levelezõs hallgatók bérlet kedvezménye a vasúti és távolsági busz közlekedésében csak az iskola és a lakóhely közötti utazásokra vehetõ igénybe.
EZ VAN
2006. Gólyaszám
ÁVF-SZÓTÁR Néhány szó, néhány rövidítés, melyek ismeretével könnyebb lesz az életed a Fõiskolán! Olvass és jegyezz, mert minden emeleten találkozni fogsz velük! Elõtanulmányi követelmény: egy tárgy csak akkor vehetõ fel, ha a hallgató az annak elõtanulmányi követelményeként megjelölt tantárgya(ka)t, kritérium követelményeket az adott tantárgy felvételét megelõzõen már teljesítette. Kredit: egy tantárgy követelményeinek teljesítéséhez szükséges átlagos hallgatói összes munka mennyiségének mérõszáma. Egy kredit harminc tanulmányi munkaórát jelent. Megszerzése a tantárgy követelményeinek legalább elégséges szintû teljesítésével lehetséges. A kredit pont értéke a megszerzett érdemjegytõl független. Mintatanterv: a hallgató részére ajánlott óra- és vizsgaterv, mely optimális idõbeosztást ajánl az elõírt tanulmányi követelmények teljesítéséhez. Kötelezõ tárgyak: a mindenképpen teljesítendõ tárgyak összessége, melyek a végzettség és a szakképzettség megszerzéséhez szükséges összes kredit pont közel 2/3-át teszik ki. Kötelezõen választandó tárgyak: egyrészt tantárgyak (szakszemináriumok), illetve tantárgycsoportok (szakirányú tárgyak), melyek választása meghatározott szabályok szerint történik, másrészt kritérium követelmények (pl. szakmai gyakorlat, szakdolgozat készítés), melyek ugyancsak meghatározott feltételek szerinti teljesítése szükséges a diploma megszerzéséhez. A kötelezõen választandó tárgyak a végzettség és a szakképzettség megszerzéséhez szükséges összes kredit pont legalább 30%-át teszik ki. Szabadon választható tárgyak: olyan tantárgyak az alapképzésben, melyek felvétele általában nincs meghatározott oktatási idõszakhoz kötve, de az abszolutórium megszerzéséhez szükségesek. Az elõtanulmányi követelmények teljesítése esetén a hallgató ezeket is a mintatanterv szerint veheti fel. A végzettség és a szakképzettség megszerzéséhez szükséges összes kredit pontból legalább 9 kredit pont a szabadon választható tárgyakból szerezhetõ meg. Fakultatív tárgyak: olyan magyar és/vagy idegen nyelven tanulható a mintatantervben nem szereplõ tárgyak, melyeket az alapképzésben, a felsõfokú szakképzésben és a
szakirányú továbbképzésben részt vevõ hallgató meghatározott esetekben térítési díj ellenében hallgathat. A fakultatív tárgyakért kredit pont jár, s bizonyos esetekben kiválthatják a mintatantervekben hirdetett tárgyakat. Ha nem, akkor a hallgató késõbbi tanulmányai során az akkori képzés feltételei szerint befolyásolhatják a szükséges kredit pontok megszerzését. Elõadás: adott tantárgy kontaktórája, mely során az elõadó ismerteti a tananyagot. Konzultáció: a tantárgy azon kontaktórája, mely során az oktató a hallgatói kérdések, illetve érdeklõdés alapján részletezi az elõadások anyagát. Gyakorlat: olyan a tantárgy részét képezõ oktatási idõszak, mely során a hallgatók a kontaktórákon megszerzett ismereteket a gyakorlatban alkalmazzák. Terepgyakorlat: az oktatott elméleti ismeretek gyakorlatban (pl. mûködõ vállalkozásnál) történõ megfigyelése és elemzése. Tantárgyhirdetés: adott oktatási idõszakban a kötelezõ, a kötelezõen választandó és a szabadon választható, illetve fakultatív tárgyak összessége. Tantárgyfelvétel: az adott oktatási idõszakban egy meghirdetett tantárgyra és/vagy annak vizsgájára való jelentkezés (elektronikus formában az ETR-ben), melynek feltétele a tantárgy elõtanulmányi követelményeinek teljesítése. Tantárgyismétlés (térítésköteles): ha a hallgató a tantárgy követelményeit nem tudta teljesíteni, akkor a tárgyat újra fel kell vennie. A tantárgyfelvétel történhet tanórával (félévközi jegyre végzõdõ tárgyak esetében), illetve tanórával és vizsgával, valamint csak vizsgával (vizsgával végzõdõ tárgyak esetében). Beiratkozás: a felvételi után hallgatói jogviszony létesítése. Bejelentkezés: aktív vagy passzív félév felvétele. Aktív félév: oktatási idõszak, amelyben a hallgató legalább egy tárgyat felvesz. Passzív félév: oktatási idõszak, amelyben a hallgató egyetlen tárgyat sem vesz fel. Regisztrációs idõszak: a beiratkozásra, illetve a félévre történõ bejelentkezéshez rendelkezésre álló idõ. Vizsga (kollokvium): az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének értékeléssel egybekötött ellenõrzési formája (térítésmentes).
Javítóvizsga (2. vizsga): sikertelen vizsga elsõ alkalommal történõ javítása (térítésmentes). Ismétlõ javítóvizsga (3-4. vizsga): sikertelen javítóvizsga ismétlése (térítésköteles). Ismétlõ javítóvizsga újabb ismétlése (5-6. vizsga): sikertelen ismétlõ javítóvizsga ismétlése (térítésköteles). Félévközi jegy: a hallgató félévi teljesítményének kifejezésére szolgáló érdemjegy, amely szorgalmi idõszakban a tanulmányi és vizsgaszabályzatban meghatározott értékelési eljárás keretében szerezhetõ. Kritérium követelmény: a képesítési, illetve a képzési és kimeneti, valamint a szakmai és vizsga követelményekben szereplõ olyan kötelezõen teljesítendõ elõírás, melyekhez általában nem tartozik kredit pont. A kritérium követelmények megjelenési formája tantárgy is lehet, amelyhez kredit pont is tartozhat. ETR: Egységes Tanulmányi Rendszer (elektronikus hallgatói nyilvántartás) HÖK: Hallgatói Önkormányzat Ikszikszí: XXI. század fõiskolai újság OTB: Oktatási és Tanulmányi Bizottság, melyben a hallgatói képviselõk aránya 50% Phil-Wax: filmklub Portfólió: ÁVF Portfólió, bõvebben az adott tantárgyak útmutatójában! Szenátus: a fõiskola legmagasabb döntési testülete, melyben a hallgatói képviselõk aránya 1/3. SZMSZ: Szervezeti és Mûködési Szabályzat. Tantárgyi útmutató: A tantárgyak tartalmát, félévközi feladatait és a számonkérés mikéntjét leíró dokumentum, amely letölthetõ az ÁVF honlapjáról. TDK: Tudományos Diákkör, ahol a társelnök hallgatói képviselõ TEJUSZ: Térítési és Juttatási Szabályzat, lásd még: intézményi ösztöndíj, költségtérítés-kedvezmény, lakás-kollégiumi támogatás, lakhatási támogatás, szakmai, tudományos és közéleti teljesítmény ösztöndíj, szociális támogatás, szolgáltatási és térítési díjak, tanulmányi ösztöndíj TK: ÁVF Tudományos Közlemények (periodika). TO: Tanulmányi Osztály, ahol minden hallgatónak van tanulmányi elõadója. TVSZ: Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. ZH: zárthelyi (zéhá), a szorgalmi idõszakban teljesítendõ írásbeli dolgozat.
13
2006. Gólyaszám
KULTÚRA
Bemutatkozik a KÖNYVTÁR
www.avf.hu/xxi
Az Általános Vállalkozási Fõiskolának ötvenezer kötetes, internet kapcsolattal rendelkezõ könyvtára van, amely a szorgalmi és a vizsgaidõszakban áll a hallgatók rendelkezésére. Állományunk a döntõen közgazdasági szakirodalom mellett egyéb társadalomtudományi mûveket és szépirodalmat is tartalmaz. A mûvek túlnyomó többsége magyar nyelvû. A könyvek kölcsönözhetõk, illetve az olvasóteremben használhatók. Itt minden kötelezõ és javasolt mûbõl található egy példány. Helyben használhatók a kézikönyvek, szótárak, lexikonok, az 1956 elõtti kiadványok, a folyóiratok és napilapok is. (A Fõiskolára százhatféle folyóirat jár.) A könyvek között eligazodni a különbözõ katalógusokon keresztül lehet. A 2004 elõtt megjelent könyvek hagyományos (cédula) betûrendes- és szakkatalógusban és számítógépen is kereshetõk. A 2004 után megjelent könyveket már csak a számítógépeken lehet keresni. ETR kártyával rendelkezõ hallgatóink automatikusan a könyvtár beiratkozott olvasóivá válnak, és azt ingyenesen használhatják. Kölcsönözni is az ETR kártyával lehet, egy alkalommal legfeljebb öt könyvet. A köny-
14
veket két hétre adjuk ki. Hosszabbítani sajnos nem tudunk. A kölcsönzési határidõt túllépõ olvasóknak késedelmi díjat kell fizetni. A késedelmi díj tartozás rendezéséig újabb dokumentumokat nem kölcsönzünk. Ez a szigorúság a hallgatók érdeke, így a könyvek több olvasóhoz eljutnak. Még egy bekezdés a számítógépekrõl: tíz gép áll a hallgatók rendelkezésére. Ezek elsõsorban a könyvtári információszerzést szolgálják. Tartalmazzák a könyvtár saját adatbázisát, illetve interneten keresztül kutathatók más könyvtárak adatbázisai is. (A saját adatbázisunk és a legfontosabb könyvtárak ikonon kiemelve találhatók meg.) Természetesen mind a hagyományos katalógusok használatában, mind a számítógépes adatbázisokban való eligazodáshoz kérhetik a könyvtárosok segítségét. Végül a nyitva tartásról: Hétfõn: 13.00 18.00 óráig, kedd péntek: 10.00 18.00 óráig, szombaton: 10.00 13.00 óráig tartunk nyitva. Vasárnap: zárva. Nyáron a könyvtár nem üzemel, ezért a kikölcsönzött könyveket legkésõbb a vizsga illetve az utóvizsga napján vissza kell hozni. Somoskõi Jánosné könyvtárvezetõ
Zsolti a béka, Béla a gólya Gyors léptek, rohanás. Ténfergõ járókelõk között szlalomozni, megtalálni a megfelelõ számú villamost, mindezt korán reggel gyakorlatilag lehetetlen tökéletesen kivitelezni. Ám hõsünk ezt mégis megkísérli. Béla sportcipõjének talpa pergõn csapódik az aszfalthoz. Végre megérkezik a várva várt jármû. Villamosra fel, nagy levegõt beszív, közben gyors ellenõrszemle, és kifúj. Villamosról le, néhány slukk és suliba be. Ez az elsõ nap. Beiratkozás van. Béla lelkiismeretesen elkésik. Belép a 600-asba, és megnyugodva konstatálja, hogy nem csak õ képtelen kinõni gyerekes pontatlanságát. Felnõtté válás
kacag magában. Filozofikus gondolkodása révén jól megéli és elemzi a benne zajló változásokat. Érettségi után jön a nagybetûs élet! hallotta már elégszer. Körbenéz és maga körül mindenki ismeretlen. Tényleg más minden nyugtázza mélabúsan. Végig figyel a beszélõre, de az információk nem konkretizálják az elõtte álló feladatokat és elvárásokat, ellenkezõleg, és ez némileg megrémíti. Még önmaga
elõtt sem tisztázta a jövõjét, nem tartotta szükségesnek a hosszú távú céljait már leszögezni. Gondolataiból kizökkenti a mellette ülõ lány mosolya. A bájos arcú lány egy ENGEDD, HOGY MEGÉRINTSEN feliratú felsõt viselt, amitõl a fiú felbátorodott és a szünetben megérintette a vállát és bedobta frappánsnak ítélt nyitószövegét: Ne haragudj, de a pólódnak nem lehet nemet mondani! A lány lassan megfordult és látva a kedves tekintetet, nevetni kezdett. Apukám akarta, hogy minden áron ebbe az iskolába jöjjek. Tudod õ reklámszövegeket ír, és így akart ösztönözni. Szakmai ártalom
De azt hiszem te sem panaszkodhatsz. A te papád lelkes állatvédõ? A srác a pólójára pillantott. Hát igen, a humor egy jó eszköz, hogy áthidaljuk a problémákat. Az elsõ napot csak egy gólyás pólóban kezdhettem. Nem is tudom, honnan van ez a gólyás asszociáció?! Egy gólya kecses, és egy új környezetbe, a gyermeki álmok fellegérõl leszállt, a helyét ke-
resõ diák nem éppen azonosítható ezzel a szép védett példánnyal. Nézd a modern felfogást! Manapság már van gólyákról szóló reality show is. Teljes értékû emberként kezelik õket, talán itt a párhuzam. Most már felelõsségteljes felnõttként kell viselkednünk??? A felvetés szokatlan és egyedi. Mondjuk meglepõ számomra a hosszú lábú gólya kifejezés is tette hozzá az alacsony lány. A közös nevetés megteremtette kapcsolatuk alapját. Beszélgettek még tanulásról, célokról, közös ismerõsökrõl. Arról, hogy mennyi békát kell hogy lenyeljenek majd, és talán ezért gólyák. Nap-nap után következett. Egy padon ülve, hónapok múlva csak bámulták az iskolát, ahol annyi minden értelmet nyert. Barátságuk fesztelenné tette a hétköznapokat. Már vannak céljaik, terveik, és elkezdték bevenni az akadályokat. Elindultak egy úton. De még van elõttük rengeteg Zsolti. Viszont mára felkészültebbek lettek. Tóth Nóra Anna
KULTÚRA
2006. Gólyaszám
ÁVF-Kórus Legyen újra kórus az ÁVF-en! Ez most rajtad is múlik, hiszen már lassan két éve annak, hogy a Fõiskola kórusának hangjától zengett az épület! Azért mi bíztatásként egy kicsit elkalauzolunk Téged a múltba
Jubilate, Cohors Generosa, Oh Happy Day!
szólt az ének a Fõiskola falai között. Az ember fülelt, hogy honnan is hangzottak az angyali vagy éppen dögös, ünnepélyes vagy melankolikus, vidám, szerelmes dalok. Nos, a válasz egyszerû! Ez az ÁVF-Kórus, mely 2001 szeptemberében alakult Parditka Magdolna vezetésével. Még anno a szerda délutánonként tartott próbáknak, illetve a fellépéseken nyújtott színvonalas elõadásoknak köszönhetõen hamar nagy népszerûségre, elismertségre tettek szert mind tanáraink, mind diáktársaink körében. Iskolai ünnepségeken, diplomaosztókon, az ÁVF-Napokon, sõt, már házon kívül is méghozzá a Vakok Intézetében bizonyították, hogy a tíz-tizenöt fõs, lelkes, énekelni imádó, muzikális csapat milyen örömet, megható pillanatokat tud szerezni az embereknek! 2002 októberétõl Puskás Eszter lett a karvezetõ és énektanár. A kórus tagjai közt tudhatott ÁVF-es tanárokat, diákokat, azonban
most szükség van a Ti segítségetekre, közremûködésetekre, kedves Gólyák! A hangulat, a jókedv garantált; ezt bizonyítja az a hétvége is, amely során egyik tavasszal dr. Lipécz György leendõ statisztika tanárotok J pilisszántói telkén a kórus egy fantasztikus kirándulást szervezett. Volt sütés, fõzés, kártyaparti, tánc, énekszó, remek társaság, egyszóval minden, ami belefért! A próbákon minden egyéni, kreatív ötlet meghallgatást és gyakran megvalósítást nyert! Népdal, könnyûzene, spirituálé vagy barokk zene, mindenki megtalálhatja a neki megfelelõ stílust, és ha ez nem elég, írhattok dalt Ti is, mely akár feldolgozásra is kerülhet az énekkar elõadásában! Ha szeretnétek tagjai lenni ennek a klassz kis együttesnek, s általa csodálatos helyeken fellépni, vagy egyszerûen csak kedvetek támad dalra fakadni, válasszátok az ÁVF-Kórust, mely minden érdeklõdõt nagy-nagy szeretettel vár! Bõvebb információért fordulj Németh Zsuzsa rendezvényszervezõhöz, akit a második emeleten a 213-as irodában találsz! Gábor Katalin és Ignácz Szilvia
„Színház az életem!” (Shakespeare) Ha az életem nem is a színház, de egy jókora szelet az övé, s ez azt is jelenti, hogy legalább akkorát vagy még nagyobbat vissza is kapok tõle, ugyanis hatalmas élményt nyújt számomra egy-egy színházi elõadás. És hogy Neked, kedves olvasó kedvet csináljak, gyakran le is írom élményeimet. Remélem, kihasználjátok a lehetõséget, s aki szeret közületek színházba járni, az nem nézi tétlenül, hogy az ÁVF-en vásárolhat színházjegyeket! A jobbnál jobb darabokra szóló belépõket Bodnár Sándorné árusítja a második emeleten, kéthetente péntek délben. Nekem elhihetitek, biztos, hogy akad olyan, amit nem lesz szívetek otthagyni, hiszen megfelelõ lesz árban, idõben és elhelyezkedésben is. Az árusítás pontos idõpontját keressétek az iskolai faliújságokon! Ezzel kapcsolatosan bõvebb információt az infópavilonban, illetve Németh Zsuzsa (második emelet, 213-as szoba) rendezvényszervezõtõl kaphattok. Ignácz Szilvia
Phil-Wax, azaz FILMKLUB ÁVF módra! Sziasztok kedves Gólyák! Üdvözöllek Titeket az ÁVF-en! Mielõtt még azt hinnétek, hogy a Fõiskola csak tanulásból, zárthelyikbõl és vizsgákból állna, felhívom a figyelmeteket a fõiskolai Filmklubra, ami már a kezdetek óta mûködik nálunk. Hogy ez a hagyomány töretlen maradjon, szükség lesz néhány lelkes filmrajongóra, akik segítik majd munkánkat az idei tanévben. Persze nem csak szervezõkre van szükség, hanem nézõkre is, tehát ha nem is leszel a Filmklub tagja, azért látogass el a vetítésekre! Most elkalauzollak Titeket az elmúlt évek világába. A Filmklub eddigi története során sok híres vendéget köszönthetett. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány hozzánk látogatót: Koltai Róbert (Csocsó), Herendi Gábor (Valami Amerika), Török Ferenc (Moszkva tér), Török Illyés Orsolya és Meskó Zsolt (Szent Iván napja), Dyga Zsombor, Lovas Balázs (Tesó), Balla Eszter, Csányi Sándor és Pindroch Csaba (Kontroll) és még hosszasan sorolhatnánk. A Filmklub további fennállása esetén is számítunk a neves filmesekkel való találkozásra, beszélgetésekre, illetve a nélkülözhetetlen forró teára. Higgyétek el, fantasztikus élményt szerezhet a nézõ, ez esetben mi, egy-egy találkozás során. Amennyiben sikerül összeegyeztetni a programot, és ígéretéhez hû marad a világhírû, Oscar-díjas magyar alkotó, akkor idén vele is találkozhattok. És hogy ki Õ? Az legyen meglepetés! Most már rajtatok is múlik, hogy ez a szép hagyomány fennmaradjon! Célunk továbbra is az, hogy kiemelkedjünk egy átlag filmszínház nívó-
jából, ezért fontos, hogy ne csak a kommersz filmek peregjenek a 600-as elõadóban csütörtök esténként, hanem a nyolc félévi elõadásunk alatt néhány olyan értékes filmet is becsempésszünk, ami a nézõk érdeklõdését felkeltheti. És végül, de nem utolsó sorban sok sikert kívánok Nektek az ÁVF-es évekhez, és buzdítalak Titeket, hogy csatlakozzatok a Filmklubhoz, mert jó buli! Ha egyszer kipróbálod, biztos megszereted!J További információért ugorj be a 425-ös irodába! Várunk! Ignácz Szilvia LÉGY TE IS A PHIL-WAX FILMKLUB SZERVEZÕJE! Szervezz! Tégy szert kapcsolatokra! Ismerkedj meg rendezõkkel, színészekkel, filmesztétákkal! Szerezz tapasztalatot! Hogy miért írom ezt? Nos, a Filmklub életében nagy változások történtek, ugyanis a idén teljesen megújult a stáb, és a félév folyamán új munkatársak jelentkezését várjuk! Szervezetünk a következõ pozíciókra ír ki pályázatot: MARKETINGVEZETÕ, FILMKLUB PROGRAMSZERVEZÕ Ha van benned ambíció, lelkesedés, emellett még jól is kommunikálsz, várjuk jelentkezésed! Hogy mit kell tenned? Jelentkezésedhez (motivációs levél) csatold önéletrajzodat, és szeptember 20-ig add be a két dokumentumot a 102-es irodába!
15
2006. Gólyaszám
HAPPY END
A feladat, ami rád vár; a hely, amit keresel; a csapat ahova jó tartozni!!!
Csatlakozz TE is az Ikszikszíhez!!! Új iskolád hivatalos lapja az Ikszikszí minden évben várja azokat a jelentkezõket, akik szeretnék magukat kipróbálni egy új területen; az újságírás világában. Hidd el, a gazdasági ismeretek nem nyomják el az írói vénát, vagy a kreativitást, nálunk megmutathatod, mit tudsz! A következõkben a jelenlegi állásajánlatainkat olvashatjátok; mazsolázzatok, gondolkozzatok, és vegyétek a bátorságot, egy próbát megér! Kultúra: A hallgatóság informálása az iskolában és azon kívül zajló, a tanulók számára érdekesnek mondható kulturális eseményekrõl. (Színház, könyv, zene, film, tánc stb.)
Mappa: Minden, ami olyan témával foglalkozik, ami a tudománnyal és internettel kapcsolatos.
Régi idõk Gólyatáborai
Korrektor: Ha szereted mindenben és mindenkiben a hibát keresni, akkor most itt a nagy alkalom! Jelentkezz és kritizáld írásainkat!
KEREKASZTAL rovatvezetõ: Ha szeretsz utánajárni érdekes dolgoknak, megvitatni fontos kérdéseket, megismerni mások véleményét, elmélyedni egy témában, akkor ezen rovat vezetõi posztja a legideálisabb számodra!
MI A FELADATA EGY ROVATVEZETÕNEK? A rovatba kerülõ írások összegyûjtése, felülvizsgálata, ellenõrzése, az összegyûlt anyag kidolgozása, a rovat megtervezése, határidõk betartása, forrásanyag gyûjtése a témáról.
www.avf.hu/xxi
ÚJSÁGÍRÓ: Ha nem akarsz mindjárt a mélyvízbe csöppeni, akkor van egy szabadabb feladatunk számodra, ami nem más, mint tudósítások, interjúk, riportok készítése egyéni és megadott témákban az Ikszikszí összes rovatába. ON-LINE szerkesztõ: Életed az internet? Kiismered magad a bájtok világában? Egyetlen kattintással érted, mirõl van szó? Akkor gyere, merülj el az Ikszikszí on-line világában, és formáld azt a te és a mi gondolataink szerint! MARKETING asszisztens: Úgy érzed, kreativitásod nem ismer határokat? Szeretsz szervezkedni, rendezkedni, nyüzsögni? Ilyen ember kell, hogy segítse az Ikszikszí kreatív marketing tevékenységét!
HIRDETÉSSZERVEZÕ: Érdekel a hirdetés, a reklámok, az újság népszerûsítésének világa? Elég talpraesett és magabiztos vagy, hogy egyszerre több céggel is tartsd a kapcsolatot? Otthon vagy a szervezés területén? Jelentkezz hozzánk hirdetésszervezõnek!
A RÉSZLETEKET A FALIÚJSÁGON ÉS A 425-ÖS SZOBÁBAN KERESSÉTEK!!! AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA LAPJA XI. évfolyam Gólyaszám Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Internet-cím: www.avf.hu/xxi E-mail cím:
[email protected] Felelõs kiadó: Antal János Szerkesztõbizottság: Karcsics Éva, Ignácz Szilvia, Németh Zsuzsa, Gergely Lászlóné dr. Felelõs szerkesztõ: Ignácz Szilvia Rovatvezetõk: Belsõségek: Farkas Eszter mb. Externáliák: Kiss Krisztina Arc: Papp-Kuster Ádám mb. Nekem8: Szepesi Ferenc mb. Sport: Tem Dániel mb. Kerekasztal: Cseh Adrienn mb. Ez van: Minkó Melinda Mappa: Király Erzsébet Kultúra: Ignácz Szilvia Munkatársak: Bíró Lóránt, Farkas András, Jámbor Beatrix, Kiss Lilla, Pap Hajnalka, Pélyi Veronika, Ravai Elek, Tóth Nóra Anna Fotós: Molnár Milán Grafikus: Beke Szilvia Korrektor: Kákonyi Csilla Marketinges: Lévay Kata Tördelõ szerkesztõ: Németh Zsuzsa A szerkesztõség címe: 1114 Bp., Villányi út 11-13. Telefon: 381-8153 Nyomdai munkálatok: Digitaltosh Kft., 1023 Budapest, Frankel Leó út 49. ISSN 1216-2728