Duncan Shelley BLOGKÖNYV november január (részlet)

Duncan Shelley

BLOGKÖNYV 2007. november – 2011. január (részlet)

Duncan Shelley: Blogkönyv

Néhány napja kaptam egy forgatókönyvet, hogy nézzem át, és írjam le a véleményemet. Direkt felhatalmaztak, hogy írhatok bármit, ne fogjam vissza magam. Hát nem fogtam. Egy magyar akció-vígjátékról van szó; a forgatókönyvet profi alkotógárda fejlesztette ki, többszöri átírással, rengeteg közös ötleteléssel, csiszolgatással, közel másfél év alatt. A forgatókönyvben ezek ellenére elég sok hibát találtam, ami a cselekményt és a szereplőket illeti, de a fő probléma az volt, hogy egyáltalán nem volt lélek a történetben. Olyan személytelen volt az egész. Sütött belőle, hogy ez a film senkinek se a gyereke, senki se érzi a sajátjának, senki sem állna ki a világ elé, hogy ő csinálta, ez az ő filmje! Sütött belőle, hogy ez a film csak biznisz. Ugyanolyan érdektelenséggel olvastam, mint amilyen érdektelenséggel írták. Legalábbis azt éreztem, hogy senki nem lángolt ezért a sztoriért. Egy vicces(nek szánt) beszólás itt, egy kis bunyó ott, egy mély dekoltázs itt, egy robbanás ott... Csupa bénító közhely, csupa olyan elem, amit már láthatott mindenki ezer másik helyen. Néhány hónapja videojáték-fejlesztésbe vágtuk a fejszénket (szép kép ez…), és elkezdtük járni a világot, hogy kapcsolatokat építsünk, és megértsük, hogyan is megy az, hogy valakinek támad egy ötlete, és azután egy napon ott a játék a boltok polcain. Állítólag száz játékötletből öt kezd el megvalósulni, és az elindított projektek hetven százalékát menet közben felszámolják. Felszámolják, mert elapad a pénz, mert a kiadó, amely finanszírozza, veszteséges időszakot zár, és megszabadul, amitől csak lehet stb. Állandóan azzal a szóval találkoztunk, hogy „TREND”. Mik itt a trendek? Mik lesznek a trendek két-három-négy év múlva, amennyi idő alatt elkészül egy játék? Trendelemzés, trendelemzés, trendelemzés! Mik a trendek, ember, mik a trendek??? Néhány évvel ezelőtt egy rendező megnézte a Terminator című filmet, és azt szűrte le magának, hogy a film azért lett sikeres, mert robotok voltak benne. Gondolta, ez most akkor egy ilyen robotos film-trend, és összedobott egy filmet, amiben robotok voltak. Az eredmény: egy borzalom, egy rakás szemét, egy olyan pocsék közhelygyűjtemény, amit filmnek se igen lehet nevezni, és persze hatalmas, jól megérdemelt bukás. Pár évvel ezelőtt volt egy rendező, aki látta a Nyolcadik utas a halált, és azt gondolta, hogy a film azért lett olyan sikeres, mert volt benne egy szörny… Egyszer egy hollywoodi producer azt találta mondani, hogy csak olyan filmbe vág bele, amiben van kutya és gyerek, mert ilyen filmeket szeretnek az emberek!

www.brookskiado.hu

Oldal 2

Duncan Shelley: Blogkönyv Azután volt egy író, aki látta, hogy milyen sikeresek a Harry Potter-könyvek, és megállapította, hogy a siker oka az volt, hogy ezekben a könyvekben gyerekek varázsolnak… El tudom képzelni, ahogyan ott ül egy ilyen fickó, elterpeszkedve a fotelben, és így szól: „Igen, igen… ez a film azért lett olyan sikeres, mert… ö… az emberek… szeretik az űrhajókat… a kollektív tudattalan… és szeretnek félni is, és… ezért lett sikeres a film. Tehát, ha nagy sikert akarunk az új filmünkkel, akkor nincs más hátra, mint csinálni egy olyan filmet, amiben van egy űrhajó, és így a siker garantált.” Elképesztő, hogy valakinek olyan vastag bőr legyen a képén, hogy ilyesmit ki merjen mondani, és azt állítani, hogy ez így van, és ő egy szakember! De az még borzasztóbb, ha tényleg el is hiszi, hogy sikeres lehet egy film, ha van benne egy űrhajó! Na és mi van a befektetőkkel, akik mindig félnek a kockázattól, és mindig igyekeznek biztosra menni? Hogy lehet egy pénzember olyan hülye, hogy elhiggyen ilyen elemzéseket? Valaki, aki olyan sikeres tudott lenni az üzleti életben, hogy dollármilliókat hozott össze, hogyan képes bevenni ilyen link szövegeket? Soha nem ébredtem úgy, hogy azt gondoltam: „Hm, de jó lenne megnézni egy filmet, amiben van kutya meg gyerek!” Vagy amiben van egy űrhajó… Vagy egy robot… Vagy egy Rachel nevű nő… Körülbelül egy évvel ezelőtt bementem az egyik könyvesboltba, a kezembe vettem egy könyvet, és elkezdtem olvasni a hátlapra írt szöveget, amely szerint egy fiatal varázslóinas… Ezen a ponton majdnem eldobtam a könyvet. Merthogy nem Rowling írta. Azok a milliók, akik elolvasták a Harry Pottert, a Harry Pottert akarták olvasni, és nem bármit, amiben vannak varázslóinasok. És azok a milliók, akik megnézték a moziban a Terminator második részét, a Terminator második részét akarták megnézni, és nem bármit, amiben robotok vannak. A színlelt szakértelem a rákfenéje ennek a fajnak. Efelől nincsenek kétségeim. Az egyetlen trend pedig a minőség. Ez soha nem fog kimenni a divatból, mindegy, hányan és mennyit dolgoznak azért, hogy kimenjen.

www.brookskiado.hu

Oldal 3


Már két alkalommal írtam egy sokak szerint közelgő katasztrófáról, amely 2012-ben fog megtörténni, és amelyet naprendszerünk egyik bolygója, Nibiru fog okozni. Most nem fogom ismét előhozni a témát, csupán azért említettem meg, mert mintegy nyolc hónappal ezelőtt, amikor komolyabban is érdekelni kezdett a téma, elindítottam egy (kicsit nagyképűen megfogalmazva) kutatási projektet, amelyen az azóta eltelt időben folyamatosan dolgoztam. Minden egyes napon legalább egy órát rászántam a munkára, és ez mostanra több száz órává állt össze. Ez egy nagyon izgalmas munka, aminek az eredményét remélhetőleg soha senki nem fogja felhasználni semmire. Tartok tőle azonban, hogy mégis elérkezhet az idő, amikor értékes tudássá válik, amin dolgozom. Lehet, hogy történik majd valami 2012-ben, lehet, hogy nem; lehet, hogy Nibiru okozza majd, lehet, hogy nem, de ez most nem is fontos. Ami a lényeg, hogy nem gondolhatjuk komolyan, hogy világunk sérthetetlen. Annyi minden történhet, ami gyökeresen felboríthatja megszokott életvitelünket, hogy azt felsorolni is nehéz. Sőt lehetetlen. A hírek nem a világ, és a média nem a valóságról tudósít. Ha ebből indulunk ki, el kell ismernünk, hogy nem tudjuk, mi lesz holnap, és fogalmunk sincs, mekkora veszély közeleg. Ha jön Nibiru, és tényleg olyan hatalmas, mint mondják, a gravitációja olyan változásokat hozhat a Földre, hogy azt a pár évet, amíg hatni fog, később, mint a Katasztrófák Korát emlegetik majd. Lehet polgárháború, helyi háború, vagy világháború. A harc folyhat emberek, vagy idegen lények ellen. Teljesen összeomolhat a világgazdaság, annyira, hogy a pénzünkért nem vehetünk többé semmit. A felkorbácsolt politikai indulatok egyetlen éjszaka alatt elhozhatják az anarchiát. Elszabadulhat valamilyen járvány, történhet atomerőmű-katasztrófa, vagy terrortámadás béníthat meg egy egész országot. Felborulhat az ökológiai rendszer, vagy kozmikus csapást mérhet ránk egy erre száguldó üstökös vagy aszteroida. A Föld mélyébe sem látunk le, így nem tudhatjuk, mennyi idő választ el bennünket egy komolyabb földrengéstől vagy földcsuszamlástól. Rövid idő leforgása alatt szélsőségesen, és tartósan átalakulhat az éghajlatunk. Új jégkorszak veheti kezdetét, vagy új felmelegedés, amely egyenlítői hangulatot varázsol a sarkvidékre is. Egyesek szerint 2012. december 23-án lemegy a Nap, és 70 évig nem jön fel. Őrült egy felsorolás, és még csak nem is teljes. De miért ne történhetne meg bármi a fentiek közül, akár már holnap? www.brookskiado.hu

Oldal 4

Duncan Shelley: Blogkönyv Gondolkodásunkat az aktuális villanyszámla, az adóbevallás, az újabb focimeccs, a péntek esti tévéfilm, a közelgő szülinap, az idegesítő szomszédgyerek és egy ringó csípő tölti ki, vagy valami ehhez nagyon hasonló, mert ez az, amire kondicionálnak bennünket, amióta először letettük a lábunkat erre a bolygóra. Vezetőink rendre azok közül az emberek közül kerülnek ki, akiknél aligha lehet bárki is alkalmatlanabb, a média dolga pedig az, hogy elaltasson, és nem az, hogy felébresszen. Tehát, bár a fentebb ismertetett (nem teljes) lista ostobaságnak tűnhet, és legfeljebb, mint regénytémáról lenne értelme komolyan beszélnünk róla, az igazság mégis az, hogy világunk instabil, információink pedig szűkösek, és hamisak. Ezen felismerések miatt (és Nibirutól ihletetten) kezdtem el dolgozni nyolc hónappal ezelőtt. Az általam olvasottak alapján, és a legsötétebb fantáziám által előugráló rémképeket is figyelembe véve kidolgoztam huszonnégy lehetséges forgatókönyvet: huszonnégy verzióját annak, ami megtörténhet azon a napon, amire soha nem emlékeznék vissza úgy, mint a „régi szép időkre”. Miután ezt a huszonnégy forgatókönyvet összeraktam, elkezdtem kidolgozni mindegyikhez egy-egy olyan felszerelést, amelyet egy normál testméretekkel és átlagos fizikai erővel rendelkező férfi egymaga el tud vinni, száz kilométereken át, és amelynek segítségével életben tud maradni addig, amíg egyáltalán lehetséges. Miután összeraktam ezt a huszonnégy felszerelést, a célom az volt, hogy összedolgozzam őket egyetlen felszereléssé, egyetlen univerzális felszereléssé, amely belefér egy darab normálméretű hátizsákba, nem akadályoz a mozgásban, és egyetlen átlagos testméretekkel és átlagos fizikai erővel rendelkező nő el tud vinni, száz kilométereken át, és amelynek segítségével életben tud maradni addig, amíg egyáltalán lehetséges. Ennek az egyetlen hátizsáknyi felszerelésnek teljesen el kell rejtenie a tartalmát. Nem lehet különös formája, nem lehet különös az anyaga, és nem kandikálhat ki belőle semmi. A hátizsák tartalmának alkalmasnak kell lennie arra, hogy harcoljanak vele, akár komoly ellenfél ellen, sok fegyveres ellen, vadállatok ellen; alkalmasnak kell lennie titkos (csendes) akciók végrehajtására; alkalmasnak kell lennie a tájékozódásra, bármilyen időjárásban és napszakban; alkalmasnak kell lennie a szélsőséges éghajlaton való életben maradásra; alkalmasnak kell lennie a betegségek kezelésére, a sugárzás felismerésére és túlélésére, a szociális életre egy zárt vagy elszigetelt területen, és a világ újjáépítésére, miután a veszély elmúlt. És mindennek el kell férnie egyetlen hátizsákban, amely nem lehet olyan nehéz, hogy egy átlagos nő ne tudja cipelni. Kizárólag olyan eszközöket tartalmazhat, amelyeket legálisan be lehet szerezni, különleges kapcsolatrendszer nélkül, és amelyek megvásárlása nem küldené padlóra azokat sem, akik átlagos keresetből élnek. A huszonnégy (viszonylagosan) ideális felszerelés összeállítása meglehetősen egyszerű www.brookskiado.hu

Oldal 5

Duncan Shelley: Blogkönyv volt. Az összedolgozásuk okozta és okozza az igazi nehézséget. Az űrméret (hátizsák) és a súly erősen behatárolt. Minden döntés kizár egy másik döntést. Annyi többfunkciós eszközt kell használni, amennyit csak lehet – tudva, hogy ezeknek a többfunkciós szerszámoknak a hátránya, hogy egyetlen feladatra sem ideálisak. A nehézségek szemléltetésére elegendő, ha megvizsgáljuk például a fűrészek tárgykörét. A fafűrész, a fémfűrész és a kőfűrész egészen másfajta fogazást igényel. Fafűrésszel nem lehet sem fémet, sem követ vágni, még műanyagot se igen. Fémfűrésszel őrületesen lassú a munka, ha fát vagy követ akarunk vágni. Kőfűrésszel nem lehet fémet vágni, fát meg alig. De nézzük a pengéket. Mi mindenre kellhet egy penge? Emberölésre, állat megölésére, elejtett állat feldolgozására, durva munkára (például gallyazásra, karók készítésére), finom munkára (például nyílvesszőkészítésre, szabásra), és bozótvágásra. És ezek mindegyikére másfajta penge az ideális. Aki próbált már sűrű aljnövényzeten áthatolni bozótvágó kés nélkül, az tudja, hogy a machete bizonyos helyzetben semmivel sem helyettesíthető. Sokáig lehetne még ezt folytatni, de ennyi is elég. Nyolc hónapja az a hobbim, hogy egy hátizsákot pakolok tele. Ennek a nagy munkának a célja egy hátizsák, ami ott áll a sarokban vagy ott fityeg az egyik fogason, és ha betoppan a katasztrófa, elég csak felkapni és már lehet is rohanni. Ezzel múlatom az időmet. Ülök az étteremben, a tálca mellett ott a füzet és a toll, és rendszerezem a gondolataimat. Vagy ülök a gép előtt, kutatok a neten, és választ keresek a kérdéseimre. De, ezt leszámítva, köszönöm kérdésetek, jól vagyok.

www.brookskiado.hu

Oldal 6


Az én életemben a Rendszer szolgálata ott kezdődött, hogy szüleim elvittek óvodába, pedig én nem akartam menni. Azután ez tovább fajult: jöttek az iskolák, de egyikbe sem akartam járni, majd néhány munkahely, de egyiken sem akartam dolgozni. Csupa kényszercselekvés, rengeteg elherdált idő, mélyben lappangó düh és elkeseredés. És ami még rosszabb, hogy ez nem az én életemről szól – ez egy minta, melyet emberek milliárdjai követnek, szolgálva a Rendszert, amely úgy élősködik rajtunk, mint egy parazita. Iskolába járunk, hogy később meg tudjunk élni; magoljuk a törvényileg előírt és politikailag felszentelt tananyagot, amelynek nemcsak gyakorlati haszna, hanem valóságtartalma is erősen megkérdőjelezhető. Iskolaéveink után belevetjük magunkat az álláskeresés extrém sportjába, megbecsüljük magunkat, a főnöknek mindig igaza van, gürcölünk a magasabb beosztásért meg a több fizetésért, és ha nem döglünk ebbe bele, akkor érdemeink elismerése mellett végül elérkezik a nyugdíj, és mint kiszolgált öreg harcosok, élvezzük a Rendszer szolgálatában eltöltött élet következményeit. Legvégül pedig a megváltó halál. Azután kezdődik minden előröl. Életünket a Rendszernek szenteljük, életben tartjuk parazitáinkat, betartjuk az értelmetlen és betarthatatlan törvényeket, fizetjük az adót a semmiért, nézzük, ahogyan az árak emelkednek, a pénzünk vásárlóértéke pedig csökken. Nézzük, de nem értjük, tenni meg végképp nem tehetünk ellene semmit. Tűrünk, mert mi mást is tehetnénk, és lenyelünk mindent, mintha mindnyájunkban egy kis Linda Lovelace lakozna. A Rendszer a szeretetünkön keresztül ragad meg, és vet börtönbe. Mindig a szeretet az, ami miatt ránk kattanhat a bilincs. Volt egyszer egy „menedzserem”, aki engem nem menedzselt, de magát nagyon hatékonyan. A szeretetemen keresztül kötött gúzsba. Állandóan azzal fenyegetett, hogy elveszi az összes már megírt és további tizenegy tervezett regényemet. Én pedig rettenetes rabszolga voltam, mert nem akartam új néven a nulláról kezdeni az egészet, és mert nagyon szerettem volna megírni azt a tizenegy tervezett regényt. Amikor nyakig benne voltam ebben a szolgaságban, nem volt erőm azt mondani: „Rendben, vedd el. Én vagyok a forrása ezeknek a sztoriknak, és írok még annyit, amennyit csak akarok.” Később, amikor eljutottam odáig, hogy el tudtam dobni mindent, amit írtam korábban, meg még azt a további tizenegy tervezett regényt is, a láncok lehulltak rólam. Már nem érdekelt, hogy elveszi tőlem, ami az enyém, így nem volt többé hatalma felettem, és én írhattam tovább, amit csak jónak láttam. www.brookskiado.hu

Oldal 7

Duncan Shelley: Blogkönyv A Rendszer a szeretetünkön keresztül fog meg minket. Szeretjük a barátainkat, szeretjük a családunkat, szeretjük, ha fedél van a fejünk felett, szeretünk enni és enni adni, és vágyunk még sok egyébre. A Rendszer pedig belép a képbe, és egyfolytában azzal fenyeget minket, hogy mindezeket elveszi tőlünk, ha nem szolgáljuk. Milyen fantasztikus érzés lenne egyszer azt mondani neki: „Rendben, vedd csak el”! „Aha, szóval miközben a fizetésem nem emelkedik, az infláció miatt az értéke csökken, közben mindennek megy fel az ára, és akkor még adót is fizessek? Eszemben sincs. Hogy micsoda? Akkor elveszed a cégemet és a házam? Rendben, vedd csak el. Ja, és még valami! Ne felejtsd el feldugni magadnak.” „Bocs, főnök, de, tekintettel arra, hogy egy hasznavehetetlen ingyenélő vagy, ennek a munkának meg amúgy sincs értelme, nem teljesítem a parancsaidat. Hogy most akkor kirúgsz? Ó, jaj, de rám hoztad a frászt! Na, viszlát!” Nem hangzik rosszul, ugye? Beinteni a Rendszernek, kimondani, hogy akármit vesz el, akkor sem szolgálom tovább, és azután távozni, emelt fővel, látva a paraziták szemében megvillanó rettegést, amiért egyel kevesebb gazdatesten élősködhetnek… És hogy mi kell ahhoz, hogy beadjuk felmondásunkat a Rendszernek? Mindössze egy dolog kell hozzá: hogy ne szeressünk többé. Semmit és senkit. Hogy ne akarjunk enni és inni, ne akarjunk valahol lakni, ne akarjunk élni. Vagy ez túl nagy ár? És hogy ne kelljen megfizetnünk, Linda Lovelace lesz belőlünk, megbecsüljük magunkat, a főnöknek mindig igaza van, teljesítjük az idióta parancsokat, szolgáljuk és védjük parazitáinkat, amíg el nem kezdődik a mondat: „In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti.” Ez az út, az Út, melyen járunk, mert szeretni akarunk. És miközben szeretünk, szolgálatunkkal elpusztítunk mindent, amit szeretünk. Furcsa egy helyzet, de mi lenne a kiút? A halál? Minden életünkben még gyerekként megöljük magunkat, nehogy a Rendszer rabszolgái lehessünk? Hát, ez is egyfajta rabszolgaság. Vagy csatlakozunk egy törvényen kívüli motoros bandához? Legyünk talán hajléktalanok, és vegetáljunk az utcán? Vagy kerekedjünk fel, fogjunk össze néhányan, és éljünk cigányéletet? Nem lesz jó egyik sem, mert amíg szükségünk van valamire a Rendszertől (például benzinre, pénzre, ételre), addig szolgáljuk a Rendszert. Mi akkor a megoldás? A katasztrófa egy olyan hirtelen bekövetkező esemény, amely rendkívül mód megnehezíti az életünket. De nem csak az lehet katasztrófa, ami ötvenmillió ember életét keseríti meg. Ha csak egy ember életét teszi élhetetlenné vagy majdnem élhetetlenné, az is katasztrófa. Egy állás elvesztése, az APEH fenyegetése, a vállalkozásunk csődbe menése, vagy egy betörés – ezek mindegyike okozhat katasztrófát a mi életünkben. És csak a miénkben. De ez a katasztrófa nekünk ugyanolyan súlyos, mintha ötvenmillió embert érintene, vagy még sokkal többet. www.brookskiado.hu

Oldal 8

Duncan Shelley: Blogkönyv Nos, bizony, úgy van, ahogyan gondoljátok: ez volna a már két blogbejegyzésben tárgyalt projekt további felhasználási módja. Mert a helyzet megoldása annak megtanulása, hogy hogyan lehet a Rendszer nélkül élni – média, benzin, áramellátás, vízvezeték, közértek, és pénz nélkül. Ha egy tudás használható arra, hogy életben maradjunk és újrakezdjük, amikor a civilizáció darabjaira hullik, akkor megoldás kell legyen olyan esetben is, amikor csak a mi életünk kerül padlóra. Ez a tudás a kiút. Szelep, amin kiereszthetjük a gőzt. Esély, hogy mást döntsünk, mint amit KELL. Erő, hogy legyenek elveink, és hűek lehessünk hozzájuk. Lehetőség, hogy ne kelljen eladnunk magunkat. Idő, hogy nyugodtan gondolkodhassunk és kivárhassuk a kedvezőbb alkalmat. Sokan iszonyatos rabságban élnek, és néhány hónapot sem tudnak eltölteni tanulással vagy kutatással, mert nincs elég pénzük ahhoz, hogy áthidalják az időt két munkahely között. Mások éveken át nyögik az adótartozásaikat, a létminimum alatt tengődve, csak hogy megmentsék egyetlen vagyonukat, a lakásukat. A sort sokáig lehetne még folytatni. A Túlélők Klubjában elsajátíthatjuk azt a tudást, amellyel búcsút inthetünk a Rendszernek, és elélhetünk pénz, ellátás, boltok és energiahálózat nélkül. Átmenetileg, vagy hosszú távon. Bárki dönthet úgy, hogy végleg kiszáll a szolgálatból, de dönthet úgy is, hogy egy időre elmegy lazítani, vagy gondolkodni. Én kifejezetten szeretem a technika adta lehetőségeket, így ez az egész semmiképpen sem valamiféle „vissza a természethez”-mozgalom. Nem hippi-mozgalom. És nem a társadalmi felelőtlenség egyik módja. Nyilvánvalóan ennek az egész felvetésnek vannak gyenge pontjai is, de úgy látom, hogy sokkal kevesebb a gyenge pont, mint az erős. Egészen addig, amíg nem tesszük a Túlélők Klubját hivatalossá, vállalattá, céggé, szervezetté, vallássá, mozgalommá, párttá, vagy bármi hasonlóvá, és nem lesz több mint laza kapcsolat emberek között, akik levelezgetnek egymással, maximum néha találkoznak és beszélgetnek, vagy néha vesznek egy-két könyvet, a Rendszer nem veszi észre, hogy történik valami. Ha azonban nagyon sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy búcsút intsenek a Rendszernek, és egész kommunák, egész kis városok alakulnak majd, akkor ez az egész elég naggyá nő ahhoz, hogy elérje azt a léptéket, amit a Rendszer is lát. És akkor valami történni fog. Egyes helyeken törvénybe iktatják majd, hogy aki nem jár iskolába vagy nem dolgozik, azt börtönbe kell zárni. Más helyeken minden talpalatnyi helyet magánterületté vagy nemzeti parkká minősítenek át, és ha valaki csak beteszi a lábát, azonnal agyonlövik a fegyveres őrök. És ne feledkezzünk meg a környezet pusztításáról sem, amely túlságosan szervezett ahhoz, hogy a véletlen műve legyen, és amelyet talán éppen az motivál a Rendszer részéről, www.brookskiado.hu

Oldal 9

Duncan Shelley: Blogkönyv hogy megsemmisítse az összes alternatívát. De ma még csak ma van, és ma még nem ez a helyzet. Ma még sok út tiszta és szabad előttünk. Talán eljön majd egy nap, mely napon, amikor leszáll az éj, a világ már másmilyen lesz, mint amilyen napkeltekor volt. Semmi nem garantálja, hogy ez sohasem következik be. Nem elpocsékolt idő tehát, ha megtanulunk a civilizáció nélkül élni: energiaellátás, bolthálózat, média, technikai háttér, és pénz nélkül. Ez a tudás azonban azt is lehetővé teszi a számunkra, hogy rövid vagy hosszú időre kilépjünk a Rendszer szolgálatából. Ha úri kedvünk úgy diktálja.

www.brookskiado.hu

Oldal 10


Ez sokkal nehezebb kérdés, mint amilyennek elsőre tűnik. Mert mi a jó, és mitől az? A Valakik (Rendszer, legfelsőbb kaszt, ezek szócsöve, földi helytartói) előszeretettel keverik össze a JÓ EMBERT a KORLÁTOLT EMBERREL. Ma már teljesen általános vélekedés, hogy az a jó ember, aki korlátolt, és aki nem korlátolt, az gonosz. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a szabadság rossz, és aki szabad, az gonosz. Mi a jó? És mitől az? Jó az, aki nem öl? Jó vagy rossz? Előre nem eldönthető. Rossz, ha megöl egy gyereket, mert az hangosan sír, és jó, ha megöl egy őrültet, aki egy bombával százezreket akar lemészárolni. Ez utóbbinak az ellenkezője is igaz: aki nem öl meg egy őrültet, aki százezreket fenyeget, az rossz. Jó ember az, aki a békéről beszél, és képtelen kézbe venni egy pisztolyt? Jó ember az, aki elhányja magát, ha megérzi a lőpor szagát? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki a hűséget hirdeti, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy remetei elzárkózása miatt egyedül él? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki ugyan kapcsolatban él, de gátlásai, testi torzsága, betegsége, elváltozása, vagy a világtól való elzárkózása miatt akkor sem tudna szert tenni egy szeretőre, ha nagyon akarna? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki nem rabol ki egy bankot, de gyenge idegei miatt képtelen lenne megtenni? Jó? Vagy korlátolt? Jó ember az, aki szegénységét erényként hirdeti, de mert a pénzről csak buta rögeszméi vannak, akkor sem tudna meggazdagodni, ha az élete függne tőle? Jó? Vagy korlátolt? Lehetne még példákat hozni ezrével, a kérdés ugyanaz marad. Miért,

és

milyen

alapon

neveznénk

ki

saját

cselekvési

képtelenségünket,

alkalmatlanságunkat, betegségünket vagy gátlásunkat JÓSÁGNAK? Én például nem tudok repülni. Ha egy nap azzal állnék elő, hogy aki repül, az gonosz, én pedig nem repülök, vagyis jó vagyok, akkor ez vajon mire utal? Nem tudok latinul. Aki tud, az gonosz? Aki nem tud, az jó? Jó? Vagy korlátolt? Hová vezet ez a gondolatmenet? Miért tekinti, nevezi bárki jóságnak azt, hogy néhány dolgot nem képes megtenni? Ez a gondolatmenet néhány évvel ezelőtt indult el bennem, amikor megismertem egy fickót, aki már annak az elképzelésétől is szabályosan rosszul lett, hogy kezébe vesz egy www.brookskiado.hu

Oldal 11

Duncan Shelley: Blogkönyv pisztolyt, és hosszasan értekezett az erőszak és a fegyverek gonoszságáról. Valahogy úgy éreztem, hogy a benne lévő irracionális undor és viszolygás valamilyen iszonyú gátlásból fakad, amely köré kiépített egy egész ideológiát arról, hogy ő egy szent. Az a gondolat, elv, amit egykor inkább csak éreztem, de pontosan megfogalmazni nem tudtam, mostanában kristályosodott ki bennem igazán, méghozzá a párkapcsolat terén. Egész életemben arra vágytam, hogy gyönyörű kedvesem legyen, akiért irigyel minden férfi, és most, hogy megkaptam, amit annyira akartam, azzal kell szembesülnöm, hogy a dolognak bizonyos hátulütője is van. Nevezetesen az, hogy érzelmileg némiképp érdekes helyzetet eredményez a tény, hogy olyan valakivel vagyok együtt, akire (hogy így mondjam) a fél világ vadászik. Nap, mint nap akad néhány pasas, ismerős és ismeretlen, aki szeretne valamit az én drágámtól. Ezt pedig valamiképpen kezelnem kell, magamban, és méghozzá jól, mert a rossz reagálásnak csak egy lehet a vége. Az általános bizalmatlanságba ütköztem bele, amit évezredek óta plántálnak belénk. Nem bízhatunk egymásban, nem bízhatunk magában az emberben. Az idők kezdete óta azt propagálják nekünk, hogy a jó ember csak egyféleképpen tud viselkedni, és ettől jó. Egész vallások, filozófiák választották eszményképüknek a korlátolt embert. De vajon érdemel-e dicséretet a kő, amelyik lefelé hull a hegyről? Érdemel-e dicséretet a papír, amelyik meggyullad a lángtól? Érdemel-e dicséretet a kómában heverő ember, amiért nem öl meg senkit? Mi az, ami jóvá tesz egy embert? Az én ideálom, amely felé haladok, úgy szól, hogy „nincsenek gátlásaim, csak elveim”. Ilyennek képzelek el egy jó embert. Egy jót. Nem pedig egy korlátolt nyomorultat. Abban teljesen biztos vagyok, hogy egy jó ember szabadsága jogán jó, de azt nem állíthatom, hogy a szabadság automatikusan jóvá tenne bárkit is. Természetesen a gonoszság szabadságában állhat valakinek, és azt is meg kell még jegyeznem, hogy egy tettről koránt sem biztos, hogy azonnal meg tudnám ítélni, hogy az jó, vagy rossz. Egy embert (bár erről a Sötét Oldalnak más véleménye lehet) nézetem szerint az teszi jóvá, hogy maximálisan szabad, és van választási lehetősége. Ha nincs, az korlátoltság, és nem jóság. Mindennek van azért egy szabályozó elve, mert meg kell tudnunk mondani, mi az, hogy jó, és csak ehhez viszonyítva nevezhetünk valamit vagy valakit jónak vagy rossznak. Nagyon sok év olvasgatása, vitái és gondolkodása után arra jutottam, hogy a jóság lényege a térbeli és időbeli távolság tisztelete és védelme. Az, hogy a gondolkodásunk és tetteink a távolságot őrzik, hogy legyen tér körülöttünk, és legyen idő előttünk, mert az élet a lehetőségről szól, vagyis a szabadságról.

www.brookskiado.hu

Oldal 12

Duncan Shelley: Blogkönyv A jóság attól jóság, hogy a lehetőségek kiszélesítésén munkálkodik. Azon, hogy játszhassunk bármilyen szerepet az Élet színpadán, ami nekünk tetszik, és addig, amíg kedvünk van hozzá. A jó ember eszközei nem a kényszerek, nem a korlátoltság, hanem a józan megfontolás, az összefüggések megértése, a jövő figyelembe vétele, az önfegyelem, a hozzáértés, az elszántság és az életkedv. Az én gyönyörű szerelmem attól jó, hogy naponta húsz pasassal bújhatna ágyba és négyhez mehetne feleségül, de nem teszi. És ha egy nap majd úgy dönt, hogy nem velem folytatja tovább, bizonyára fájni fog, de meglehet, hogy a döntése a jót szolgálja majd, és ő továbbra is jó marad. Persze, némiképp szellemesen elgondolkodhatunk azon, hogy ennyi férfi közül engem választani, az vajon ép elmére utal-e, de ez már egy másik cikk témája lehetne… Íróként szabad vagyok, és könnyedén állhatnék pusztító ideológiák szolgálatába. Hatékonyan terjeszthetnék ostoba nézeteket, aljas, gonosz eszméket, és híveket szerezhetnék mindenféle zsarnoki vagy eszelős elképzeléseknek. Kipróbáltam, csak a magam épülésére, és tudom, hogy menne. Az utam könnyebb lenne, mint most, mert a rendszert szolgálnám, és nem ellene tennék. Ha kommunizmus lenne ebben az országban, és Kádár János lenne az atyaisten, írhatnék kommunista hősökről, akik a gaz, kizsákmányoló, munkáselnyomó imperialista ügynökök ellen küzdenek, és talán egy propagandagépezet emelne a magasba. Sok mást is választhatnék, és járhatnék íróként olyan utat, amely a lehetőségek korlátozását, elpusztítását célozza. Néhány apró módosítás elég lenne hozzá. Megtehetném, de nem teszem, és nem azért, mert korlátolt vagyok, akit nem vinne rá a lélek. Azért nem teszem, mert tisztelem és szeretem a szabadságot. A saját szabadságomat, és mások szabadságát is.

www.brookskiado.hu

Oldal 13


Tételezzük fel, hogy van egy tökéletesen valósághű utcatérképünk Londonról. És tételezzük fel, hogy ezzel a térképpel próbálunk tájékozódni a Szaharában. Az eredmény borítékolható. Egyszerűen nem tudunk annyira elszántak, kitartóak, erényesek, okosak és bölcsek lenni, hogy London térképének segítségével eligazodhassunk a Szaharában. Ez egyszerűen lehetetlen. Így működnek a hazugságok (és a tévedések). Azt mondhatjuk, hogy az igazság egy olyan gondolat, amely pontos leképezése, megfogalmazása a valóságnak. A hazugság egy pontatlan gondolat. Ha úgy gondoljuk, hogy 120 km/órás sebességnél a féktávolság négy méter, azaz négy méteren belül meg tudunk állni, annak kórház, hullaház vagy börtön lesz a vége. Miért? Mert négy méteres távolságokban gondolkodunk, ezt kalkuláljuk a viselkedésünkbe, ezzel tervezünk. És ez nem igaz. Ez egy pontatlan gondolat. Ha úgy véljük, hogy az anyagi biztonsághoz egy állami cégnél kell dolgoznunk, akkor ennek anyagi nehézségek, anyagi csőd, és rabszolgaság lesz a vége. Miért? Mert nem vettük figyelembe az inflációt, a létszámleépítést, a piac elvesztésével járó csődöt, az esetleges válságokat, a politikai helyzet megváltozását, valamint a kiszolgáltatottság és egy Paprikajancsi (a főnök) ostoba parancsai okozta stresszt, amire rámegy az egészségünk és az életkedvünk. Az alapvetés tehát nem igaz. Ez egy pontatlan gondolat. De vajon mennyire kell pontosnak lennie a gondolatnak ahhoz, hogy igaz legyen? Egyik nagy szenvedélyem a modok használata. A mod a modification rövidítése, olyan kisebb-nagyobb számítógépes programot jelent, amely megváltoztatja egy adott videojáték bizonyos jellemzőit, például a kinézetét. Előfordul, hogy egy mod működéséhez meg kell nyitni a programfájlt, és át kell írni benne egy-két sort vagy értéket. Ha mindösszesen egyetlen karakternyi eltérés van az általam beírt programsor, és a szükséges programsor között, a legjobb, ami történhet, hogy a mod nem működik. A legrosszabb, hogy az egész játék összeomlik, és nem lehet többé használni. És amikor egy olyan primitív dolog, mint egy mod beüzemelése, teljes pontosságot igényel ahhoz, hogy működjön, vajon az életünk kudarcait (működésképtelenségeit) mi okozza? Lehetséges, hogy vannak pontatlan gondolataink? Lehetséges, hogy hazugságok alapján próbálunk eredményt elérni?

www.brookskiado.hu

Oldal 14

Duncan Shelley: Blogkönyv Érdekes, hogy milyen gyorsan eljutunk ahhoz az állásponthoz, hogy azért nem tudunk valamit megcsinálni, azért nem tudunk egy célt elérni, mert alkalmatlanok vagyunk, mert hiányzik belőlünk valamilyen adottság, mert nincs kézügyességünk, mert kevés a kitartásunk vagy a türelmünk, mert ilyen az élet, mert ez a sorsunk, mert Isten így határozott, és így tovább, és így tovább. Az pedig még érdekesebb, hogy milyen ritkán merül fel bennünk, hogy azért nem megy valami, mert az arról alkotott gondolatunk nem pontos. Az életnek mely területein szenvedünk el kudarcokat? Munka? Pénz? Siker? Nők? Férfiak? Egészség? Szex? Gyereknevelés? Cégvezetés? Élethossz? Lehetséges, hogy van egy-két pontatlan gondolatunk, amit használni próbálunk, ám pontatlansága miatt lehetetlen, hogy elérjük, amit akarunk? Nem szokott eszünkbe jutni, hogy pontatlan gondolatok (hazugságok) alapján próbálunk sikert elérni. De vajon miért nem? Azért nem, mert ezeket a hazugságokat akkora tekintéllyel adták el nekünk, hogy képtelenek vagyunk kételkedni bennük. A puszta kételkedés szentségtöréssel érne fel. És vajon kik ezek a tekintélyek? A politikusok! Ez annyira kézenfekvő, biztos ők! Biztos? A tekintély alapja a bizalom, ki bízik egy politikusban? A tudósok! Tényleg? Hogyan tudnánk bízni valakiben, akit nem is értünk? Az újságírók! Hm… Tegye fel a kezét, aki szerint az újságírók mindig igazat mondanak? Köszönöm. Kisfiam, apukád tudja, hogy ilyen blogokat olvasol? Menj inkább videojátékozni! Szóval, kik azok a tekintélyek, akik eladták és eladják ezt a mérhetetlen mennyiségű hazugságot, ami kicsinálja az életünket és a világunkat? A válasz fájdalmas. Bizonyítható, de fájdalmas. A művészek. Így van, a művészek adják el a hazugságokat az emberiségnek. És itt most nem csak a mondhatni kötelező gyakorlatként megjelenő valótlanságokra gondolok, mint amikor a hétlövetű pisztolyból töltés nélkül tizenötöt lőnek; az F-14-es repülőgép úgy repül, ahogyan nem tud; a könnyűbúvár olyan mélyre merül, amilyen mélyre nem merülhet; több ezer méternyi sziklán keresztül gond nélkül beszélgetnek mobiltelefonon; a több mint testőr úgy viselkedik, mint egy kocsmai verekedő egy hétvégi testőr-tanfolyam után; a mesterlövészpuska végére szerelt hangtompító teljesen hangtalanná teszi a lövést, ám a lövedék háromszor átlépi a hangsebességet a csőben; a huszadrangú rendőrbácsi éjjel besétál a Terrorelhárítás Központjába, és miközben milliók életéért küzdenek, elkezdi kikérdezni az egyik vezető elemzőt, aki így nem tud dolgozni; és még hosszan lehetne sorolni.

www.brookskiado.hu

Oldal 15

Duncan Shelley: Blogkönyv Amire igazán gondolok, azok a sztorikba, novellákba, regényekbe, színdarabokba, filmekbe, zenékbe ágyazott HAZUGSÁG. Mario Puzo egy Balzactól vett idézettel indítja a Keresztapát. „Minden nagy vagyon mögött bűn áll.” Dan Brown vagy Rowling több százmillió dollárt kerestek a könyveikkel; ha ez nem nagy vagyon, akkor nem tudom, mi az. És milyen bűnt követtek el? Könyveiket önszántukból vásárolták meg. Az Elfújta a szél egy eszmefuttatással kezdődik az ember állati sorból való kiemelkedéséről. Az, hogy az ember valamikor állat volt, egy elmélet, amelynek cáfolatairól, hiányosságairól könyvtárnyi szakirodalom született. A 24 című tévésorozatban (nagy kedvencem) a főhős, Jack Bauer, mindent megtesz, mindent feláldoz azért, hogy embereket mentsen meg. Ő az egyetlen, akit semmivel nem lehet leállítani, ő az, akinek a legtöbb köze van ahhoz, hogy végül minden jóra fordul. És mi a jutalma? Semmi. A sorozat nyolc évadjában három nőt szeret, ebből kettő meghal, egy megőrül. Többször is tönkremegy a kapcsolata a lányával. Elveszíti a barátait. Hosszú időre börtönbe kerül. Felvállalja a maximális felelősséget, és veszteség, fájdalom, kudarc és magány az osztályrésze. Jöjjön egy magyar példa is. Zorán egy zombi emocionális magasságaiban énekelte, hogy „A szerelemnek múlnia kell”. Tényleg? Miért kell? Nem lehet tenni semmit ellene? Felesleges? Jobb beletörődni, ugye? A példákat nagyon hosszan lehetne sorolni. Hazugságok az életről, a történelemről, a világról, hamis értékrendek… Ezeket mind a művészek adják el nekünk. Egy professzionálisan megírt sztori, ami nagyon izgalmas, tele van hihető emberi drámával, hősiességgel, felemelő pillanatokkal, olyan szereplőkkel, akikkel könnyű és jó érzés azonosulni, olyan könnyedén átcsempészi a hazugságot, hogy észre sem vesszük. Csak az eseményeket látjuk, a lenyűgöző alakításokat, és magukkal sodornak az érzelmek. Egy gyönyörű dal, csodálatos zenével, hatásosan előadva, olyan szöveggel, amiért golyó járna... A művészek a legnagyobb mesterei a hazudozásnak, a hazugságok elterjesztésének. A művészi alkotások, a maguk szépségével, hatásosságával, tökéletes álcái a hazugságnak. Szerencsére, mindez fordítva is igaz. Az ostobaság a szellem lustasága. Ez nagyon pontos gondolat.

www.brookskiado.hu

Oldal 16


Demokrácia – a tömegek uralma. A demokrácia a legkifinomultabb diktatúra, melyet ez idáig kitaláltak. Hiszen mi is a lényege? A közös döntéshozatal. Látszólag. Valójában a felelősök elrejtőzése. A tömeg akarata, a tömeg dönt, a tömeg kormányoz, a tömeg szavaz. Ostoba szlogenek, amik semmit sem takarnak. Először is, egy szavazás (akár parlamenti, akár népszavazás) információk alapján történik. Ezek az információk sohasem első kézből vannak. Soha nincs mögötte tapasztalat, valóság, bizonyosság. Megszűrt, elferdített, kiforgatott, nem teljes, kozmetikázott információk alapján születnek a (látszólagos) döntések. Igazán csodálatos, amikor emberek tűntetnek az atomerőművek ellen, miközben nincs köztük senki, aki tudná, mi az atom, mi a fúzió, mi a reaktor… Tízmillió emberből hány tudja egész pontosan, hogy mivel jár csatlakozni a NATO-hoz vagy belépni az EU-ba? Egy? Kettő? Egy se? A tömegek nem uralkodnak a demokráciában, és nem is uralkodhatnak. Hiszen milyen információk, milyen képességek, milyen szakértelem alapján lehetne rábízni a döntések súlyát és felelősségét az úgynevezett utca emberére? Vagy az úgynevezett államfőkre? Az Egyesült Államok elnöke az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoka. De milyen jártasság, milyen kompetencia alapján? Mire föl? Honnan ért hozzá? A világ legnagyobb hadiereje egy dilettáns parancsait követi? Ártatlan és naiv gyermekkoromban időről-időre elgondolkodtam azon, hogy vajon biztos-e, hogy Kádár János a legokosabb, legerényesebb, legnagyszerűbb ember Magyarországon? Ugyanilyen gondolataim voltak Leninnel és Brezsnyevvel kapcsolatban. Brezsnyev halálakor általános iskola hatodik osztályába jártam. Élő egyenes adásban temették, a tanítást is felfüggesztették arra az időre. Döbbenten néztük a fekete-fehér Junoszt tévét, a technika tanár párás szemekkel motyogta maga elé: „Most mi lesz velünk?”. (A tanárbácsi egyébként, talán épp a temetés kiváltotta sokk hatására, pedofil lett, és börtönben végezte.) Brezsnyev után Andropov következett a Szovjetunió élén. Bizonyára ő volt annak a hatalmas országnak a második legokosabb, legrátermettebb, legerényesebb, legbölcsebb, legkiválóbb embere. Minden bizonnyal.

www.brookskiado.hu

Oldal 17

Duncan Shelley: Blogkönyv Jimmy Carterről állandóan azt hallottam, hogy ő a mogyoró-király. Ez nagyon szimpatikussá tette, mivel szerettem a mogyorót, főleg a sósat. Gondoltam, aki mogyorót termel, az rossz ember nem lehet. Nos, mint látható, akkoriban még ideálisan együgyű állampolgár voltam. Valahol a történelemben véget ért a vezetők kora, leáldozott a csillaguk. Gyakorlatilag bárki, akinek nevét felhozhatjuk példaként, az ókortól máig, nem vezető volt, hanem intézmény. Nem döntéshozóként lépett fel, hanem valaminek, valakiknek a képviselőjeként, arcaként. Az ősi korban még látni lehetett a vezetők tetteit, és felelősségük nem lehetett vita tárgya. Egy nomád, barbár törzs vezetője emberi lény volt, nem pedig intézmény. Ha egy államfő nem vezető, hanem intézmény, cselekedeteit nem lehet megfigyelni, felelősségét nem lehet megállapítani. Nyilván ez is a cél. Valamikor régen az uralkodók a sereg élén lovagoltak a csatában. Azután egy domb tetejéről figyelték a húsdarálót. Még később már kíváncsiak sem voltak rá, és a csata környékére sem mentek el. Az „ezer elesett katona” vértelen számként jelent meg a papíron, nem hallatszottak a sikolyok, nem voltak szagok. Krónikák és régészeti leletek alapján próbáljuk rekonstruálni a történelmet, megtudni, ki mit tett, levonni a szükséges tanulságokat. Ez egy vicc. A tévedés lehetősége nem nagy, hanem garantált. Egy cserépdarabból messzemenő következtetéseket levonni meglehetősen merész és bizarr, a krónikások pedig a kor firkászai voltak. Ki felelős a római birodalom bukásáért? Ki felelős az inkvizícióért? Ki felelős a francia forradalomért? Ki felelős a második világháborúért? Ki felelős az iraki háborúért? Ki a felelős szeptember 11-ért? Ki a felelős a tegnapi merényletért, és a mai hibás döntésért? Megállapíthatatlan. A demokrácia első ránézésre jól hangzik: közösen hozzuk a döntéseket. Második ránézésre látható, hogy ez nem igaz, és nem is lehet igaz, mert nem lenne hasznos. Mindenki hozzáadja a saját, egyéni nézőpontját, így sokféle meglátást mérlegelhetünk, átfogóbb képet kaphatunk, és olyan döntést hozhatunk, ami több embernek jó. Ez a látszat. A valóság az, hogy csak akkor kell a szavazás, amikor nem ismertek a tények, és/vagy a felelősséget senki nem akarja vállalni. Ha portrét akarunk rajzolni, a ceruzát a szükséges módon kell vezetnünk a papíron. Egy autót sem lehet demokratikusan vezetni. Egy háztartást sem. Egy országot végképp nem. A demokrácia tehát nem egyéb, mint a diktatúrának egy kifinomult formája, amely elrejti a felelősöket, mert látszólag mindenki felelős. Természetesen nem a nyílt diktatúra lenne a megoldás. Az még rosszabb, mert még kényelmetlenebb. Látszólag egy ember kénye-kedve szerint történik minden, akinek

www.brookskiado.hu

Oldal 18

Duncan Shelley: Blogkönyv inkompetenciája, alkalmatlansága legendás, döntéseinek megalapozatlansága nyilvánvaló, mégsem lehet ellene fellépni. Mit jelent az, hogy valaki felelős? Azt jelenti, hogy grimaszt vág, mutatván, hogy ő most szomorú? Dehogy. Ha én leverem az asztal végében álló poharat, az összetörik, kiömlik belőle, ami benne van, akkor a felelősség felvállalása az, hogy összeszedem a szilánkokat, felmosom a kőlapokat, a saját pénzemből veszek egy ugyanolyan poharat, a saját pénzemből pótlom, amit kiöntöttem, és ha tettem okozott valakinek valamilyen nehézséget, azt helyrehozom. Ez a felelősség. Ami ez alatt van, az nem az. Tehát, ha valakit anyagi kár ér egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek a saját pénzéből kell őt kárpótolnia. Ha valaki megbetegszik vagy megsérül egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek meg kell őt gyógyítania. Ha valaki meghal egy államfő hibás döntése miatt, akkor az államfőnek fel kell őt támasztania. Ez a felelősség. Minden, ami ez alatt van, az nem az. Az Oblivion (kedvenc videojátékaim egyike) úgy ér véget, hogy az ifjú császár feláldozza életét a népéért. Bár az Oblivonban vannak kifejezetten hangulatos részek, szörnyek, zombik, vámpírok, farkasemberek, vér és csonkolás, ezen a ponton jól látható, hogy ez csak mese. Egy uralkodó, aki feláldozza magát a népéért? Haha! Ugyan már! Arról nem is beszélve, hogy az ifjú császár értett valamihez. Ő volt a birodalom leghatalmasabb mágusa. Tehát nincs tömegek uralma. Rátermett, minden képességgel és szakértelemmel rendelkező, megfelelően tájékozott vezetőre van szükség, aki személyes bizonyosság (tapasztalat, nem meggyőződés) alapján hozza a helyes döntéseket, és teljes felelősséget vállal értük. Ez az, ami előre vinné az országokat és a világot, nem a demokrácia.

www.brookskiado.hu

Oldal 19


Néha megtanulok valamit, de ez általában nem megy könnyen. Nehéz eljutnom odáig, hogy eltűnjön minden kétség. Egy kis hang szinte mindig megmarad, ami néha megszólal: „Lehet, hogy mégsem igaz…”. Nehéz kijelenteni valamiről, hogy „Ez biztosan így van”, és a biztosan azt jelenti, hogy teljes nyugalommal feltenném rá az életemet is, azok életét, akiket szeretek, vagy bármit. Ha igazán magamba nézek, nagyon kevés dolog van, amit ennyire biztosan tudok. Rengeteg tapasztalat kell ahhoz, hogy valamiről elmondhassam: nekem bizonyosságom van. A legújabb bizonyosságom ennek a cikknek a címe: én vagyok az életem tulajdonosa. Egy vállalat sikere sok mindentől függ, de legfőképpen azoktól az emberektől, akikből áll. Nincs olyan fantasztikus termék vagy szolgáltatás, amit ne lehetne lejáratni azzal, hogy nem megfelelő emberek kezébe adjuk az értékesítést, vagy a bemutatást. Banális példa erre egy fickó, akinek az arca domborzati térképhez hasonlít, és bőrpuhító krémet reklámoz. Persze, általában nem ennyire látványos a dolog, többnyire elég, ha az ember besétál egy boltba, köszön, és visszaköszönés nélkül levegőnek nézik. (Ilyen helyzetben szokták említeni egyesek, hogy „Íme, a fix fizetés átka!”.) Egy vállalkozásnak van célja, küldetése, van valamilyen terméke vagy szolgáltatása, és bizonyos emberekből áll, akik együtt dolgoznak. Minden vállalkozásnak van tulajdonosa és van vezetője. Ha innen nézzük, az én életem egy vállalkozás, egy cég, mert van célja, van küldetése, van terméke és szolgáltatása, és emberekkel dolgozom (élek) együtt. Van tulajdonosa és van igazgatója. Az én életem az én cégem. Én vagyok a tulajdonos, és a nagyfőnök. Én találom ki a célt, a küldetést, én döntöm el, mi legyen a termék és a szolgáltatás, és én döntöm el, kivel dolgozom együtt. Az én életem az én cégem, és minden felelősség egyszemélyben az enyém. Sokan káromolják az üzleti magatartást, az érzelemmentes, érzéketlen gazdasági hozzáállást. Természetesen rengeteg a rossz példa, de ott vannak a jók is. Az üzlet józanságra taníthat. Megtaníthat arra, hogy egyszerűen nézzük a világot és az életet, és a legelemibb matematika segítségével dönthessük el, hogy mi hoz nagyobb eredményt. Amikor az álmaink jelentik a tétet, vagy a puszta fennmaradásunk, a józanságnál aligha van fontosabb.

www.brookskiado.hu

Oldal 20

Duncan Shelley: Blogkönyv Mivel nem voltam tisztában mindezzel, elég sok hullámvölgy volt az életemben. Olyan visszaesések és összeomlások, amelyek mindegyikét elkerülhettem volna a fentiek ismeretében. Valamikor régen kitaláltam, hogy forgassunk filmet. Amatőr filmet, ninjákról, zombikról, füstbombákról és görbe kardokról, mert az milyen jó. Félig még gyerek voltam, jó szórakozásnak tűnt. Említettem néhány barátnak, néhány ismerősnek, tetszett nekik, belevágtunk. Életem legszebb emlékei közé tartoznak ezek a filmezések. Jött egy ötlet, és megvoltak hozzá a partnerek. Ezért vált valóra. Aztán kitaláltam valami mást. Mágia, démonidézés, alkímia. Említettem néhány embernek, barátoknak, ismerősöknek, tetszett nekik és belevágtunk. Életem legizgalmasabb emlékei közé tartoznak ezek az okkultista próbálkozások. Jött egy ötlet, megvoltak hozzá a partnerek. Ezért vált valóra. Újabb ötlet: vegyük komolyan a ninjutsut, menjünk el az erdőbe hetekre, ássuk el magunkat a földbe, járjuk az éjszakai erdőt hang nélkül, mint egy macska. Elmondtam néhány embernek, és senkit nem érdekelt. Nem vált valóra. Máig bánom. Ismét egy ötlet: itt egy cég, ezek a termékek, nekem tetszenek, szerződjünk velük, hozzuk be az országba, építsünk valami nagyot. Elmondtam néhány embernek, és senkit nem érdekelt. Bele se kezdtem. Sajnálom. Sorolhatnám a példákat. Az utóbbi néhány évben szinte minden ötletemet ugyanaz fogadta a környezetem részéről: húzzák a szájukat, mondják, nem érnek rá semmire, nem hisznek ilyesmikben, most nagyon dolgoznak, nagyon megtalálták a siker egyetlen útját. Több tucat ötlet, nagy lelkesedés, utánajárás, és csírájában elfojtott projektek, mert nem találtam hozzá társakat. Emlékszem az egyik ötletemre. Több száz órányi kutatómunkát fektettem bele, összeállítottam egy dokumentációt, majd azzal felkerestem néhány értelmesnek hitt embert. Egyikük azt mondta, hogy az anyag elején volt egy szó, amiből ő már tudta, hogy ez baromság és őt az ilyesmik nem érdeklik. Te jó ég! Egy szó? És ő már tudta? Ez az ember egyszerűen őrült, ha ilyen hozzáállással éli az életét! Én rengeteg őrültet ismerek. De mindközül én vagyok a legnagyobb, ha velük akarom elérni életem céljait. Panaszkodhatnék, kesereghetnék, és ostoba rögeszmékkel állhatnék elő az emberekkel kapcsolatban. És tévednék. Mert az igazság az, hogy az én életem az én cégem, én vagyok a tulajdonos, én vagyok az igazgató, én döntök a célok, a termékek és a szolgáltatások felől, és én döntöm el, kikkel dolgozom együtt. És ha olyan emberekkel dolgozom, akik zűrt csinálnak a vállalkozásomban, kisiklatják a projekteket, elveszik az életkedvem, és szimplán a tekintélyelvűség alapján döntik el, hogy mi igaz és mi nem, akkor ez mind teljes egészében az én felelősségem, száz százalékban.

www.brookskiado.hu

Oldal 21

Duncan Shelley: Blogkönyv Hát ez a nagy helyzet. Ideje józanságot vinnem az életembe, ideje megvizsgálnom cégem munkatársait, és haladéktalanul megválni azoktól, akikkel nem megyek semmire. Az elmúlt hónapokban, sőt ezen a mai napon is, kirúgtam néhány embert az életemből. Némelyik döntés nem volt egyszerű, egyik-másik fájt egy kicsit, de a józan belátás ezt követelte. Attól rettegni, hogy magamra maradok, miközben emberek milliárdjai vesznek körül, teljesen alaptalan elképzelés, és ideje felébredni. Egy cég sikere sok mindentől függ, de legfőképpen azoktól az emberektől, akik alkotják. Az én életem az én cégem, és életem sikere javarészt azoktól az emberektől függ, akikkel élem az életem. Én vagyok itt a tulaj, én vagyok itt az atyaisten. Minden döntés és minden felelősség egyedül az enyém.

www.brookskiado.hu

Oldal 22

Duncan Shelley BLOGKÖNYV november január (részlet)

Recommend Documents