Dunakiliti Krónika 2015. június 27.
“Minden más táj csak óceán, Ez itt a föld, a föld nekem” (Kányádi Sándor)
850 éves évfordulóra készül Dunakiliti Látványos falunapra készül Dunakiliti 2015. június 27-én, szombaton. Délelõtt fiatalok járják a falut lovas kocsival, hogy itt és ott a sokadalom számára közreadják, és egyben a délutáni programokra invitálják a falubelieket. A sportpályán utcabajnokság zajlik ezalatt. A délutáni programok látványos eleme lesz a 850 fõs parádés felvonulás, mely 15. 30-kor indul a Faluháztól, és 15.50-re ér a Sportpályán felállított diadalkapuhoz. A felvonulás résztvevõi a település régi és új vezetõi, a civil szervezetek,azüzemek,avállalkozások képviselõi, a kiserdei óvodások, a Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola tanulói és pedagógusai, a lakosság és a mezõgazdasági vállalkozók gépeikkel. Az élen a Mofém Fúvószenekar halad, majd a dunaszigeti Tündérrózsa Majorettcsoportkövetkezik. A résztvevõk emlékpólót kapnakinduláskor,illetve azt kértük a cégek vezetõitõl a felvonulás alkalmával hozzanak magukkal olyan tárgyat, kelléket, ami hûen kifejezi a cég arculatát. A sportpályára érve a rendezvény fõvédnöke, dr. Nagy István országgyûlési képviselõ, államtitkár mond kö-
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
1
szöntõt. Utána a házigazda, a település polgármestere, majd a vendégek következnek: a megye és a járás vezetõi. Mosonmagyaróvár, Feketeerdõ,Rajka,Dunasziget, a szlovákiai Doborgaz mellett az ausztriai Kittsee polgármestere is ellátogat hozzánk. E testvértelepüléssel 2000-ben írtunk alá megállapodást, de azóta a kapcsolat szürkült, majd elhalt. A településvezetés most elhatározta ennek élõvé tételét. A felvonulással tulajdonképpen a 850 éves Dunakiliti mai értékeit mutatjuk be. Ennek szép példája Horváth Mária is, aki énekelni fog nekünk. A település több évszázados múltjáról pedig Varga Benedek egyetemi hallgató tart elõadást.
16. 30-tól kezdetét veszi a vásári forgatag, vidámság és móka. A technikai hátteret BánlakiZsoltbiztosítja,afergetegeshangulatrólpedigneves fellépõk egész sora gondoskodik. A gyerekek számára is készülünk jobbnál jobb programokkal. A tûzijáték 22 óra elõtt pár perccel szebb, látványosabb lesz, minteddig,avégénigazimeglepetéssel. Az LGT emlékzenekar egyedi koncertet ígér,majdhajnaligtartaretro diszkó Csapó Istvánnal. A finom ételekrõl, italokról a civil szervezetek és helyi vállalkozók gondoskodnak. Reményeink szerint ezzel
a nappal is öregbedik Dunakiliti hírneve, és sokáig fogunk beszélni a 2015-ös falunap eseményeirõl. Hiszem és tudom, hogy így lesz, ha mindannyian akarjuk a sikert, és teszünk is érte. A település lakóitól azt kérem, csinosítsák a porták környékét, elsõsorban a Fõ utcán, de másutt is. Vegyünk részt a rendezvényen, mulassunk jól, és mutassuk meg az érkezõ vendégeknek a dunakilitiek híres vendégszerete– tét! A felvonulás elõtt 15 órakor találkozunk a Faluháznál. Ünnepeljünk együtt!
Elballagtak az óvodások
Legkisebb ballagóink az óvodások. Õk már május 29-én megkapták a hamuba sült pogácsájukat és a jókívánságokat, így búcsúztak második otthonuktól a Dunakiliti Kiserdei Óvodától, hiszen szeptemberben a 19 fõs kis csapat az iskola padjait koptatja. Az óvoda 30 kis jövevénnyel gazdagodik a jövõ tanévben.
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2. oldal
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
2
2015. június 27.
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2015. június 27.
3. oldal
Települési támogatás a beiskolázás miatt jelentkezõ többletkiadások enyhítésére
Dunakiliti Község Önkormányzata Képviselõ-testületének a szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete értelmében minden dunakiliti nappali iskolarendszerben tanuló diák részére települési támogatás állapítható meg a beiskolázás miatt jelentkezõ többletkiadások enyhítésére. A támogatás feltételei: iskolalátogatási igazolás bemutatása, családi pótlékra való jogosultág igazolása, valamelyik szülõ (gondviselõ) magyarországi munkahellyel rendelkezzen, vagy Magyarországon regisztrált munkanélküli legyen és az egy fõre számított családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350 %-át nem haladja meg (99.750 - Ft/fõ). A Képviselõ-testület a 210/2015. (V.27.) önkormányzati határozatával döntött a 2015. évi beiskolázási támogatás összegérõl, melyek a következõk:
Úrnapi körmenet Dunakilitin
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
3
Aziskolalátogatásiigazolások,jövedelemigazolásokügyfélfogadási idõben a Dunakiliti Közös Önkormányzati Hivatalban (Dunakiliti, Kossuth L. u. 86.) folyamatosan – de legfeljebb 2015. december 15. napjáig – leadhatók, melyek feldolgozása és a támogatások kifizetése folyamatosan történik. Bõvebb felvilágosítás Horváthné Szokoly Viktória igazgatási ügyintézõnél kérhetõ a (96) 671-036-os telefonszámon.
Tájékoztatás
Dunakiliti Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete a 70. életévüket betöltött ingatlantulajdonosok, használók részére, kérelemre 50%-os kedvezményt biztosít a Dunakiliti Községüzemeltetõ, Fenntartó és Szolgáló Kft. által elvégzett, a helyi környezetvédelemrõl és köztisztaság helyi szabályairól szóló4/2014.(IV.01.)önkormányzatirendeletbenmeghatározott, a kérelmezõ tulajdonát képezõ, vagy általa használt ingatlanhozkapcsolódóközterületizöldsávfûnyírásánakdíjából, amennyiben az ingatlannak nincs 70. életévét be nem töltött, az ingatlant életvitelszerûen használó lakója. A fûnyírás-, és támogatás iránti kérelmek ügyfélfogadási idõben a Dunakiliti Közös Önkormányzati Hivatalban (Dunakiliti, Kossuth L. u. 86.) adhatók le. AkérelemleadásátkövetõenazÖnkormányzatmegrendeli a Községüzemeltetõ Kft-tõl a fûnyírást, melyrõl a számlázás a következõképpen történik: a fûnyírás díjának 50%-át az Önkormányzat, a másik 50%-át a kérelmezõ részére számlázza ki a Dunakiliti Községüzemeltetõ Kft.
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
4. oldal
2015. június 27.
Tájékoztató az önkormányzatnál végzett munkáról A hivatal és jómagam által az elmúlt 2,5 hónapban végzett munkáról az alábbiak szerint számolok be. Több egyeztetés, tanácskozás zajlott a hivatalban és más helyszínen is a rendezési terv módosításának elõkészítésérõl, az egészségház terveirõl, a falunapi elõkészületekrõl. Az egészségház jelenlegi épülete megújul a 21. század igényei szerint. Az épület a védõnõi szolgálattal bõvül, felette szolgálati lakással. A terveket Hollósi Balázstól rendelte meg a képviselõ-testület, és a látványtervek sokat ígérnek. Az még nem dõlt el, hogy pályázatra várunk-e, vagy elkezdjük a munkát önerõbõl. Az Aqua Kft. új igazgatójával, Csapó Imréveltárgyaltamavíziközmûvagyonfelértékelésérõl és egyéb aktuális kérdésekrõl. Dr. Varga József jegyzõvel több ízben voltunk helyszíni bejáráson, szemlén. Jártam az óvodai ballagáson, és csak gratulálni tudok a gyerekeknek, a nevelõknek, a szülõknek, mert rendkívül színvonalas, nagyszerû mûsort láttunk a ballagóktól. E tehetséges csoport biztosan megállja a helyét az iskolában is. Az iskolai ballagás lapzárta után lesz, de a vidám ballagásnak már szemtanúi lehettünk. Sok sikert kívánunk a végzõs diákoknak! Május 8-án a vöröskeresztes világnaphoz kapcsolódóan “Humanitárius települések találkozója” zajlott Zalaapátiban, ahol elõadást tartottam az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolatáról. Korábban az iskolában feladataim közé tartozott a tûz- és munkavédelem, így aztán örömmel vettem részt polgármesterként is a gyermek- és felnõtt versenyen. A gyermek tûzoltós versenyt idén Dunasziget rendezte, ahonnan a lányok öt serleget hoztak haza. Rendkívül büszkék vagyunk a csapatra. A felnõtt verseny másnap Ásványrárón volt, ahol egy nagyszabású felvonulással kezdõdött a rendezvény. Én is büszkén vonultam a zászlót kísérve a díszmenetben. Tartottunk egy lakossági fórumot az önkormányzat telekalakítási lehetõségeinek felmérésére a Kossuth és a József Attila utcai lakóknak. A napokban az érintettek (elõször a Kossuth utca lakói) megkapják a szerzõdéstervet konkrét számokkal, adatokkal. A hivatal épületén villám- és érintésvédelmi felülvizsgálatot végeztettünk el. Pályázati anyagot állítottunk össze az épület felújítására, melynek összköltsége 30 millió Ft. Ebbõl 50 %-os támogatást várhatunk vissza, amennyiben sikeres lesz
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
4
a pályázat. A tartalmi elemek a nyílászárócserére, a fûtéskorszerûsítésre, a vizesblokk felújítására, festésre, eszközbeszerzésre vonatkoznak. A külsõ szigetelés nagyban megváltozatná az épület összképét, tehát az most nem került be az anyagba. Elkészült az információs tábla is a hivatal elõterében. Az ügyfélfogadási rend is változott igazodva az igényekhez: hétfõ: 13-16 óra, kedd: 8-12 óra, szerda: 812, 13-16 óra, csütörtök: 13-16 óra. Pénteken nincs ügyfélfogadás, melynek betartását ez úton is kérjük a települések lakóitól. A pénztári órák is változtak: kedden 10-12 óra, csütörtökön 14-16 óra között várják az ügyintézõk az ügyfeleket. A Dunakiliti Községüzemeltetõ Kftnél is új az ügyfélfogadási rend. Kedden 9 -11 óra között, csütörtökön pedig 13-15 óra között lehet a munkákat megrendelni, egyeztetni az ügyvezetõvel, Haskóné Lelkes Piroskával. Megtörtént, illetve folyamatban van a veszélyes fák kivágása, gallyazása a településen. Keressük a temetõbõvítéshez a területvásárlás lehetõségét. Megkezdõdött a ravatalozó felújítása, hamarosan térkõcserére is sor kerül. Kérésünk: akinek szétszedett régi síremléke van a temetõben, legyen szíves elszállíttatni, vagy jelezni, hogy nem tart rá igényt. A fûnyírást ugyanis akadályozzák a kerítésnek támasztott sírkövek. Ugyanez érvényes a sírkõ mögötti területre, lehetõleg ne helyezzük oda nagy méretû tárgyakat! Sikerült megoldani a temetõkerítés javítását is. A bejárat közelében a gyalogos átkelõhely kivitelezésére is hamarosan sor kerül. A két év alatt összegyûlt nagy mennyiségû zöldhulladékot elszállíttattuk, most konténerben gyûjtjük a hulladékot. A településen a lomtalanítást õszre tervezi az önkormányzat. A sportöltözõ bõvítéséhez a telekalakítási folyamata lezárult, az építési engedélyt megkaptuk. Most a határidõ módosítási kérelem késlelteti a munkakezdést, de reményeink szerint hamarosan indulhat az építkezés. Örömmel jelentem be, hogy elkészült a Kiserdei sétány az óvoda melletti erdõben. Használjuk bátran rendezvényekre, családi, baráti programokra, de vigyázzunk a rendre, tisztaságra! A Móvár TV-vel új szerzõdést kötöttünk, még keressük ennek igazi értékeit, lehetõségeit: felveszik a testületi üléseket, de annak csak egy része kerül adásba. Mint korábban jeleztem, a régi csatorna megszûnt, a központi rendszerben pedig elég
kevés a számunkra biztosított mûsoridõ. Megvásárolta az önkormányzat az adventiprogramokonösszegyûltadományokból a defibrillátort. Kettõ db vásárlására is lehetõség nyílt, mert támogatta a megvalósítást a színjátszó csoport és a Dunakiliti Sport Egyesület is. Az egyik készülék a faluház elõterébe kerül, a másik pedig a sportpályára. A falunapi programok között lesz ennek használatáról is tájékoztatás, gyakorlati bemutató. Hálás szívvel köszönöm mindenkinek a felajánlást! Folytatódik a babaszámlák nyitása az idén született kisbabák esetében is. A Füzesi utcai játszótér felújítása szükségessé vált, a játékok balesetveszélyek voltak. Hamarosan teljesen megújult játszótér várja ott a kicsiket és a nagyokat. A középiskolásoknak jelzem, hogy közösségi szolgálatra befogadó szervezet lettünk: jöhetnek hozzánk a fiatalok a programoknál segíteni. Elõtte keressenek fel egyeztetés céljából! Benevezett településünk idén is a Virágos Magyarországért programba. Kérjük Önöket, járuljanak hozzá a sikerhez egyéni ötleteikkel, a házak, telkek, porták csinosításával. A fûnyírásról is kell szólnom. A jegyzõ úr által kiküldött szórólapban jeleztük, hogy a lakóház és az út közti terület tisztántartásáról, kezelésérõl a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Most a képviselõ-testület olyan döntést hozott, miszerint ennek kezelésébe – a szemétszállításhoz hasonlóan – besegít az önkormányzat, ha a lakásban csak 70 év feletti lakos él/van bejelentve. Errõl az érintettek külön tájékoztatást fognak kapni. Nincs még összekötõnk Tejfaluszigetrõl, aki a településrész és az önkormányzat között tartana szorosabb kapcsolatot. Szívesen fogadnánk javaslatokat erre. Egyelõre nincs megoldás az ottani internetre sem, még Dunakilitin a Vízpart utcában sem vállalta ezt a Vidanet. Elkészültek viszont az új hirdetõtáblák: esztétikusak, idõtállók. Ha a lakosság szeretné egy-egy alkalommal saját információjátiskitennietáblára,enneksincsakadálya, de kérjük, elõre jelezze nekünk a Dunakiliti Közös Önkormányzati Hivatalban. A hivatal valamennyi munkatársa Önökért, Dunakiliti és Feketeerdõ lakosságáért, az ide látogatók megelégedésére dolgozik. Munkánk mottója gr. Széchenyi István nyomán: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Kovács Andor Tamásné polgármester
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2015. június 27.
5. oldal
Szomszédolás – Lipótón jártunk
Nem kell mindig messzire utazni ahhoz, hogy újat lássunk, hogy élményekkel gazdagodjunk, hogy jól érezzük magunkat. Ezen a május végi szombaton, elég volt a „szomszédba”, Lipótra ruccanni. A Dunakilitiért Egyesület tagjai szokásos éves kirándulását Sárköziné, Móni szervezte. – A szomszéd, több mint rokon – tartja a mondás, és ha nagyobb léptékkel mértem is a szomszédságot, illett ez erre a délutánra. Mert bizony, több mint rokonként fogadott bennünket Tóth Péter polgármester, a Lipóti Pékség tulajdonosa, aki családjával együtt volt velünk a délutánon. Üvegfalon át, elõttünk-alattunk láthattuk a modern pékségben folyó munkát, és elcsodálkoztunk a látványon. Gyakorta vannak így mások is, jönnek ide iskolások, de olyan nap is van, hogy négy-öt busz megfordul Lipóton a péküzem kedvéért, hallhattuk egy rövid ismertetõben. Tóth Péter úgy kalauzol bennünket, mint akinek
nem nyomja a vállát a huszonkét üzlet szerte az országban. De ott van a falu ezer gondja is. Tóth Péter kedves, jó kedélyû, olyan magunkfajta ember, akinek mindenkihez volt szava, amellett, hogy a friss péksüteményeket maga, felesége, tündéri kicsi leánykája, és a többi családtagok kínálták. Együtt tettük meg komppal a Bõsre vezetõ viziutat. Visszaérve a közelmúltbeli büszkeséget, Szent Kelemen – a lipóti templom védõszentje – fából készült szobrát csodáltuk, amit egy kiszáradt fából készített az alkotója. Az estébe hajló délutánba belefért némi borocska is, a finom uzsonna után egy kis beszélgetés. Majd elsõként a polgármester asszony, utána pedig az egyesület elnöke köszönte meg a nem mindennapi vendéglátást. A jelen levõ énekkar tagjai gyönyörû, a naphoz illõ dallal álltak be az élményeket köszönõk sorába.
Kiliti ízei – Ízek, élmények, hagyományok Ígéretemhez híven most Horváth Mária „konyhájába” kalauzolom el az olvasókat. Az általa írt kilitiizei.blogspot.hu-n számos receptet találunk, melyek végigvezetnek az elkészítés folyamatán. – Mikor jött az ötlet, hogy blogot indítasz? – Egyetemistaként kezdtem el olvasgatni a különbözõ gasztroblogokat, és ezekrõl próbálgattam ki recepteket. Aztán megfogalmazódott bennem, talán én is csinálhatnék egyet, de végül akkor sikerült megvalósítanom, amikor egy idõre munkanélküli lettem. – Kiliti ízei – Ízek, élmények, hagyományok, miért pont ezt a címet választottad? – Számomra minden téren fontos tényezõ a családom, a hagyományaink, és az, hogy honnan származom. A süteménysütés fortélyait is édesanyámtól, nagymamámtól és a nagynénémtõl tanultam el. A blog címével és alcímével leginkább azt szerettem volna kifejezni, hogy a Kilitin szerzett tapasztalataimat, receptjeinket, hagyományainkat és a süteménysütéssel kapcsolatos élményeimet szeretném megosztani olvasóimmal. – Megtanulhat valaki csak a blogodat olvasva sütni? Tekinthetõ ez egy modern köntösbe csomagolt hagyományos szakácskönyvnek?
–Ez érdekes felvetés. Igen, azt hiszem, ha a blogon elég jól bemutatják a sütés és elkészítés folyamatát,akkor szerintem akár meg is tanulható a dolog. Igyekszem részletesen leírni a recepteket és az elkészítés módját, de azért néha kapok kérdéseket is, hogy itt vagy ott mire kell még figyelni. – Mi volt eddig a legnehezebb feladatod? – Egy jegyespár megkért, hogy készítsem el a menyasszonyi tortájukat. Korábban kóstolták egy tortámat, és nagyon ízlett nekik. Már az is kihívás volt, hogy önállóan vállaljak egy ekkora feladatot, de amikor a menyasszony elõadta, hogy a tortáimon látott csipkedíszt õ kupola alakban képzeli el, komolyan megijedtem. Megszenvedtem vele, sok cukordísz össze is tört, de végül sikerült, és az ifjú pár is elégedett volt. – Megrendeléseket is vállalsz vagy inkább családodat, barátaidat kényezteted finomságokkal? – Mostanában nem nagyon vállalok megrendeléseket, inkább a családnak, barátoknak sütögetek. Sajnos a blogra is kevés idõm jut, ritkán tudok megírni egy-egy bejegyzést, pedig még sok recept van a tarsolyomban. Suri Andrea
Impresszum: Dunakiliti Krónika • ISSN: 2415-9220. Kiadja: Dunakiliti Önkormányzata, felelõs kiadó Kovács Andor Tamásné polgármester • Fõszerkesztõ: Magyar Ágnes • Szerkeszti: a szerkesztõbizottság. Technikai szerkesztés: Mosonvármegye Kft. (Böröndi Lajos üv.) Szerkesztõség: 9225 Dunakiliti Körjegyzõség. Kossuth Lajos u. 86. Nyomás: Monocopy Nyomda, Mosonmagyaróvár
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
5
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
6. oldal
2015. június 27.
Flórián napi mise a Dunakiliti Önkéntes Tûzoltó Egyesülettel
2015. május 2-án 18 órakor a dunakiliti katolikus templomban nevezetes eseményre került sor. Somfai Árpád atya által celebrált mise apropója a május 4-ére esõ Szent Flórián ünnep volt. Az egyik legfélelmetesebb elemi erõtõl, a tûztõl való rettegés keltette életre Flóriánnak a “tûz katonájának” kultuszát. Tûzoltó elõdeink védõszentjükként tisztelték, díszünnepként ülték meg Flórián napját, s a tûzoltók ma is a személye elõtti fõhajtással tisztelegnek alakjának. Településünkön több mint 100 éves múltja van az önkén-
tes tûzoltóságnak, tagjai között idõsek, fiatalok egyaránt találhatók. Az egyesület elnöke Erdõs Imre és parancsnoka Szeitz Ferenc Tibor vezetésével ezen a csendes szombat estén egyenruhába öltözve, zászlóval kísérve vonultak be a tagok a templomba. Az atya beszélt az összetartozás fontosságáról, az önzetlen segítésrõl, melynek példája Szent Flórián alakjában áll tûzoltóink elõtt. Az ünnepi misét a Vegyeskar éneke kísérte. A mise végén a hívõkre, tûzoltókra és egyesületi zászlóra áldás hangzott el, majd ünnepi sorokban vonultak ki az egybegyûltek a templomtérre. (Mikusné)
Néhány jó tanács, hogy a nyár felhõtlenül telhessen Kullancsok – Ne keseríthessék meg napjainkat!
Kullancscsípéstõl leginkább az általuk terjesztett betegségek miatt félünk, és még mindig sok tévhittel lehet találkozni Mi a teendõ, ha bõrünkben kullancsot találunk? Legfontosabb mielõbbi eltávolítása. Emiatt orvoshoz nem kell fordulni, a mielõbbi eltávolításon van a hangsúly. A lényeg, hogy minél kisebb traumával, egy határozott mozdulattal húzzuk ki a bõrbõl az élõsködõt. Lehet speciális kullancskiszedõ csipeszt használni, de körömmel megragadva is nyugodtan kiszedhetjük. Fontos, hogy amíg a bõrben van, ne nyomkodjuk, ne kenjük be semmivel sem. Elõfordulhat, hogy a feje benn marad, ez nem szokott gondot okozni, magától ki fog lökõdni. A kullancs sikeres eltávolítása után se kenjük be a bõrt semmivel sem. A kiszedett kullancsot nyomjuk össze, hogy nehogy valaki másba belemászhasson. Jegyezzük fel a csípés idejét és helyét. Ha egy hónapon belül a csípés környékén megjelenik egy növekvõ, belsejében elhalványodó bõrpír, jelentkezzünk háziorvosunknál. Ez a növekvõ, fájdalmatlan, bõr síkjából nem kiemelkedõ, idõnként elhalványuló bõrpír az erythaema migrans. A kullancsok terjesztette Lyme-kór elsõ tünete. Borrelia baktérium okozza, és megfelelõ adagban és ideig adott antibiotikummal ebben a stádiumban gyógyítható. Minimum 30 napos antibiotikum kezelés szükséges. A hosszan tartó kezelés
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
6
miatt fontos, hogy csak típusos Lyme-kór tünetek esetén kezdjük el a gyógyszeres kezelést. Felesleges a kullancsok utólagos vizsgálata, mert lehet, hogy a kiszedett kullancs fertõzött volt, de még sem okozott fertõzést, és egy másik kullancs pedig fertõzést okozott anélkül, hogy egyáltalán a csípését észrevették volna. A kezelés megkezdése után is elegendõ a vérvétel, mivel nem a kórokozót mutatja ki a szervezetben, hanem a szervezet által kiváltott immunválaszt. A szerológiai lelet értékelését bízzuk szakemberre. A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelõgyulladás megelõzésére a védõoltást ajánlom, mivel sokkal könnyebb megelõzni, mint gyógyítani. Az alapimmunizálás 3 oltásból áll, majd elõször 3, késõbb 5 évenként elegendõ emlékeztetõ oltást adni. Elsõ alapoltást 1 hónappal kell, hogy kövesse a második, majd 9-12 hónap múlva a harmadik. Második oltás beadása után két héttel már védettség mutatható ki, de fontos a hosszú távú védelem miatt, hogy a következõ oltásokról se feledkezzünk meg. Legalább a második emlékeztetõ oltásig kövessük az ajánlásokat, mert ha az alapimmunizálás nem volt pontos, újra kell kezdeni az oltást. Remélem hasznos információkkal tudtam szolgálni, és senki sem fog elriadni a szabadban tartózkodástól a kullancsoktól való félelem miatt. Dr. Rimóczi Natasa
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2015. június 27.
Pityuka
Amikor megnéztem a Csiripiszli fesztiválon a fotókiállítást, a bejáratnál szembe találtam magam Erdõs Barna Pityuka címû portréjával. Tudtam, hogy ott a helye a kiállításon, mint ahogy a lap hasábján is. Kérdezheti bárki, mit tett le született Kaszás István, vagyis Pityuka a közösség asztalára, hogy még az utókornak is megõrizzük nyomtatásban? Azt mondanám, Pityuka attól érdekes, hogy õ is õrzi a múltunk már-már elfelejtett színeit. Mert Pityuka visszamenõleg sorolni tudja ki, mikor, mennyi ideig szolgált megbecsült disznó vagy tehénpásztorként a falunkban, hogy mikor mennyi állat ment reggelente a legelõre, tudja a gazdák, és állataik nevét, és ha igen jó kedvében találjuk, akkor a legelõ, az erdõ, a Macska–híd, és a Lapos életérõl tud mesélni. A régi focipálya szélén álló házikójához meseszép keskeny út vezet, a szegõ bokrok már ígérik a szeder bõ ter-
7. oldal
mését, madarak énekétõl hangos a kis tisztás, amit persze mégiscsak jóindulattal lehet annak nevezni. A fák ölelésébõl aztán kirajzolódik az iciri-piciri házikó, és csak ámulni tudok, hogy nevelt fel Detta néni benne öt gyereket. Pityuka maga lakja az igen szerény hajlékot, mondaná is Detta néni, hogy Pityuka kicsinkót elkanászkodott, ha a terepet nézem. De azt mondja, „Ági ides én olyan boldog vagyok, hogy boldogabb már nem lehetek” Elhiszem neki. Szabadon járja az erdõt, megtalálja az elsõ gombákat, nyugdíja van, valahol eszik is, néha cudarul néz ki, de idõnként rendesen felöltözik, gyalog, vagy biciklivel rója a kilométereket, hogy aztán valami ivófélénél megálljon, szomját oltani. Vagy egy kicsit többet is. Magam igen jó idõben találkoztam vele, kedvemre fürödtem régi emlékekben, csaknem elfelejtett nevek kerültek elõ. Sztorizik nagyapjáról, Kaszás Szaniszló suszterról, Tõrömékrõl, és nevetünk is nagyokat.
Pityuka egyébként olyan amilyen, de ártani talán nem ártott soha senkinek. Közöttünk él, rendes a maga módján akkor is, amikor azt mondjuk rá, hogy ez a Pityuka, ejnye, de rendetlen. (M. Á.)
Termésbecslés A tej napja Dunakilitin
Érdekes – egyedi – tudományterület a miénk. A növénytermesztõ felelõsen jó esetben 30-40 alkalommal vet egy-egy növényfajt élete során (árpa, búza, kukorica, sárgarépa, stb.). Ez alatt a 30-40 év alatt nincs két egyforma idõjárás, és a termést befolyásoló egyéb tényezõ. Nem másolhatjuk az éveket, csak tanulhatunk az elõzõ évek tapasztalataiból.
Milyen volt az idei évet megalapozó 2014-es õsz? Csapadékban az átlagosnál gazdagabb, melynek eredményeként az õszi vetésû növények kellõen megerõsödve várhatták a telet. A tél átlagos csapadékot, de enyhe hõmérsékletet hozott, mely a kártevõk és kórokozók áttelelését nagy számban lehetõvé tette. Milyen eredmények várhatók 2015-re? Az egész határt május 20-26 között 50 mm, lassú, áztató esõ mosta, mely mindenen segített a márciusi, áprilisi kevés csapadék után. A gazdász június elején termésbecslést végez, beírja határidõnaplójába, hogy a júliusi betakarítás után összevethesse a tényekkel. Óvatos, hiszen a termést betakarítás elõtt egy nappal is elverheti a jég, érheti viharkár. A jól gondozott búzák 5-6 tonnát, az árpák 4-5 tonnát mutatnak hektáronként. A repcék csak három hétig virágoztak a szokásos 5-6 hét helyett. A csapadék sokat segíthet, de jelenleg 3-3,5 t/ha körüliek. Jó termést adtak a takarmánytermõ területek – lucerna, takarmányfû – és jó növedék várható második kaszálásra is. Szépen kikeltek a tavaszi vetésû növények – kukorica, mustár, facélia, stb. – is. Ezek termésbecslése még nem idõszerû. Az árakat a minõség és a globális termés mennyisége határozza meg. Dunakiliti környékén kellõ mennyiségû és minõségû étkezési búza és az állatok etetéséhez szükséges takarmány elõállítása biztosított. Erdõs Imre (Bieber Miklós felvétele)
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
7
Június 10-én rendezték meg a már hagyományos tejnapot, melyen a dr. Batthyány – Strattmann László Általános Iskola tanulói valamint a falubeli érdeklõdõk vettek részt. Fontos felhívni a figyelmet, minden korosztály számára, a tej és tejtermékek fogyasztásának fontosságára. A délelõtt folyamán az iskolások 8 csoportra bontva versengtek egymással, fõszerepben természetesen a tejtermékek és a tehenek álltak. Elsõ feladatként ki kellett puzzle-ból tenniük egy tehenet ábrázoló képet, majd elõadhatták a saját külön e napra készített indulókat, megismerkedhettek a tejet adó állatok eledelével. A gyermekek kedvenc feladata a fejés, valamint a kéz nélküli tejfölevés volt. A versenyt a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója és két segítõje koordinálta. Természetesen a verseny egésze alatt különbözõ sajtokat, túrórudit és tejet fogyaszthattak az iskolások. Az eredményhirdetéskor ajándékozták meg a korábbi futballmeccsek résztvevõit is.
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
8. oldal
Javában süt a nap, csiripelnek a madarak, egyre kevesebb a ruha, és egyre több a gyermekek szabadban töltött ideje, ez is jelzi, itt a nyár. Az iskola, óvoda kapui bezártak, önfeledt gyermek kacajoktól hangos a falu. Legkisebb ballagóink az óvodások. Õk már május 29én megkapták hamuba sült pogácsájukat és a jókívánságokat, így búcsúztak második otthonuktól a Dunakiliti Kiserdei Óvodától, hiszen szeptemberben a 19 fõs kis csapat az iskola padjait koptatja. (Ballagásukról fotó a címlapon látható!) Az óvoda 30 kis jövevénnyel gazdagodik a jövõ tanévben. Nagyobb felújításokra az óvodában nem kell számítani, ám augusztus elsõ 3 hetében tartják a már szokásos leállást/ szünetet, hogy aztán ismételten 100 százalékosan vágjanak neki a következõ évnek. Ezenkívül az óvoda búcsúzik egyik kedvenc óvó nénijétõl, Rózsa nénitõl, hiszen nyugdíjba vonul. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy sok sikert és rengeteg érdekességet kívánjak az iskolapadba ülõknek, és természetesen kellemes intenzív pihenést a nyárra minden óvodásnak és kedves családjának! Iskolásaink évzárójára június 20-án került sor, ahol minden nebuló megkaphatta bizonyítványát, közvetlenül utána virágba borult a kastély iskola, hiszen könnyes szemmel, ám ennél büszkébben ballagott a 8. osztály 19 tanulója, Szeitzné Szitás Mária vezetésével. A Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola évnyitójá-
2015. június 27.
Végre itt a nyár!
ról és tankönyvosztásáról augusztus második felében az iskola hirdetõtáblájáról értesülhetnek az érdeklõdõk. De ne szaladjunk ennyire elõre, hisz elõttünk még a nyár jelentõs része. Sok szülõnek fejtörést okoz, hogy hova tegye a gyereket a nyáron? Két tábort is szerveznek a községünkben, az egyiket Dunaszigeten, június 29-tõl július 4-ig. A másik pedig a hobby életmód tábor, mely az IKSZT épületében lesz. Az a gyermek is jól tudja magát érezni, aki lecsúszott a fenn említett táborokról, hiszen a közösségi házban rengeteg program, és ennél is több izgalmas könyv várja a szünidõt aktívan töltõ gyermekeket és természetesen a felnõtteket is. (M.S.) (Felvételünkön a nyolcadikosok vidám ballagása látható.)
Olvasósarok, avagy mire jó még a Könyvtár nyáron Dunakilitin évtizedekre visszavezethetõ hagyománya van a nyilvános könyvtár mûködésének. A korábban a faluházban, 2013 óta a Közösségi Házban mûködõ Községi és Iskolai Könyvtár most megújult lehetõségekkel várja a nyári szünetben programot keresõ fiatalokat. Nézzük hát, mire is jó a könyvtár!
Rossz idõ esetén olyan helyet biztosít, ahol összejöhetnek a barátok. Itt olvasás mellett internetes játékok és versenyek is vannak. Lehet, hogy csak beszélgetni szeretnétek, akkor van lehetõség a kuckózásra, igénybe vehetitek az ifjúsági szobát és az itt megtalálható társas játékokat. Ha ezek mellett még a filmek is érdekelnek, a Közösségi Házban minden meg van arra, hogy mozizz egyet a társaiddal.
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
8
Jóidõeseténsefeledkezzmegakönyvtárról!AKözösségi Házzal karöltve minden hónapra kínál érdekes programokat az érdeklõdõk számára, csak a havi programot kell otthon jól látható helyre kitenned. Az udvaron akár pokrócpartit is rendezhetsz. A kertmoziban pedig minden hónap utolsó péntekjén együtt szórakozhat a család apraja-nagyja. Azokról sem feledkezünk meg, akik a könyvek világával szeretnek ismerkedni. Az olvasósarok mindig nyitva áll a könyvtárban, és ha nem tudod, mit is vigyél magaddal a strandra napozáshoz, a könyvtár dolgozói tudnak ajánlani neked való kaland vagy romantikus, vicces vagy komoly olvasni valót. A kisebbeknek kézmûveskedésre, rajzolásra is van eszközünk és helyünk. Természetesen nem csak a fiatalok tölthetik el az idõt hasznosan szórakozva a könyvtárban és a Közösségi Házban. A több mint 7000 kötetes könyvállomány mellett az internettel való ismerkedéshez, gyakorláshoz vagy csak tájékozódáshoz korszerû számítógépek várják az érdeklõdõket a légkondicionálóval kellemesen hûvössé varázsolt helyiségben. A kötetlen beszélgetéshez a termeink a nyári meleg elõl menekülõ, felfrissülésre vágyó idõsebb korosztály számára is nyitottak. Nézzenek, nézzetek be nyáron is hozzánk! Mindenkit vár egész nyáron a Könyvtár és a Közösségi Ház! Mikus Sándorné IKSZT vezetõ
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2015. június 27.
9. oldal
Veterántalálkozó Dunakilitin
Immár 12. alkalommal rendeztek hõsök napi veterántalálkozót a dunakiliti és Dunakilitirõl elszármazott II. világháborútmegjártkatonáknak,leventéknekatelepülésen. AszentmisétkövetõenaDunakilitiértEgyesületVegyeskara énekelt, Kranner Bettina 8. osztályos tanuló szavalt, majd Kovács Andor Tamásné polgármester köszöntette az ünnepelteket. A templom falán lévõ emléktáblánál elhelyezett koszorúkkal az I-II. világháborús áldozatok elõtt tisztelgett az ünneplõ sokaság. A veteránoknak a közeli vendéglõben folytatódott a program finom ebéddel és közös múltidézéssel. A katonanóták éneklésébe a dunakiliti gyökerekkel rendelkezõ Nyerges József volt a segítõ. E szép és megható ünnepbõl meríthetünk erõt a szürke hétköznapokra.
A növényszaporítás ABC-je 2015. április 15-én nagy érdeklõdés mellett tartotta növényszaporításról szóló elõadását a Közösségi Házban Makai János, településünk elismert kertésze. Talán nincs is olyan ember a faluban, aki ne kóstolta volna ízletesebbnél ízletesebb almái valamelyikét. Példásan gondozott almáskertje gyönyörû virágokkal fogadta tavasszal a Dunakilitire érkezõ utazókat. A terem zsúfolásig megtelt hallgatókkal. A történelmi áttekintés után – miért is alakult ki, és hogyan, ki által fejlõdött a növények nemesítésének tudománya –, megtudhattuk az almák élettani hatásait, a típusok közötti különbségeket és azt is, milyen fontos, hogy az õshonos fajtákat megõrizzük. Az ismertetõ után gyakorlati bemutatón tanulhatták meg a vállalkozó kedvûek a különbözõ oltási típusokat, a dugványozásra alkalmas alanyokat. A kész oltványok kézrõl kézre jártak, valóban élményközeli ismeretekkel látva el a hallgatókat.
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
9
A rendezvény végén ígéretet kaptunk Makai Jánostól, hogy szívesen folytatná a nyáron esedékes szemzésrõl gyakorlati bemutatóval egybekötve elõadását, elõrevetítve ezzel a kertészkedés iránt érdeklõdõknek szóló elõadássorozat létrehozását. Mikus Sándorné
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
10. oldal
2015. június 27.
Kötõdések – Dunakiliti az én hazám Miért hiányzik Dunakiliti?
Kovács Andor vallomása
Tizennégy éves koromban hagytam el csodás szülõfalumat, Dunakilitit, amikor Gyõrbe költöztem, hogy a Jedlik Ányos Szakközépiskola tanulója lehessek. Négy évvel késõbb a fõvárosba kerültem, és a Budapesti Mûszaki Egyetem mérnök informatikus alapszakos hallgatója lettem, majd egy amerikai banknál dolgoztam. Az egyetem utolsó évében sikerült egy országos tanulmányi versenyt megnyernem (OTDK), ami hozzásegített egy kutatói ösztöndíjhoz. Ennek segítségével az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabi városban egy amerikai egyetem kihelyezett kutatóintézetében dolgozhattam egy évet. Az ott szerzett tapasztalataim és referenciáim segítettek, hogy felvegyenek a világ 16. legjobb egyetemére a King’s College London-ra, ami hatalmas elõrelépést jelentett, mivel a Budapesti Mûszaki Egyetemet nem tartják számon a világ 600 legjobb felsõoktatási intézménye között. 2014 szeptembere óta élek Londonban, és mérnök informatikus mesterszakon tanulok. Leginkább a dunakiliti emberek nyitottsága, kedvessége és egymás iránti törõdése hiányzik. Emlékszem, mikor még általános iskolába jártam, és találkoztam a bolt elõtt néhány, akkor Gyõrben tanuló dunakilitivel. Nagyon meglepett, és kifejezetten illetlennek tartottam, hogy nem köszöntek vissza, és zavaróan zárkózottnak tûntek. Ma már értem, hogy ez sajnos egy teljesen természetes következménye annak, ha az ember egy városban vagy
nagyvárosban él. Hiszen Dunakilitin a falunk mérete miatt szinte mindenki ismerhet mindenkit, vagy legalább egy közeli családtagját, miközben ez már Gyõrben is elképzelhetetlen. Ilyen szempontból nincs nagy különbség Budapest, Abu Dhabi vagy London között, az ember egy átlagos napon több száz vagy ezer új emberrel találkozik, akikkel valószínûleg késõbb soha nem fog. Ez a hatás pár év alatt képes megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját. Érdekes volt, hogy a napokban egy kedves mosonmagyaróvári barátom látogatott meg, és õ a metrón rengeteg emberre figyelt fel, akik például különleges ruhákat viseltek vagy furán nevettek. Miközben én közel tizenkét év városi élet után észre sem vettem õket. Persze õk sem vettek észre bennünket, szóval ilyen szempontból a dunakiliti élet sokkal jobb, mint a világ akármelyik nagyvárosa.
Redeczki Róbert vallomása
Egyetemista éveim nagy részét a fõvárosban töltöttem. A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán kertészmérnöki, néhány évvel késõbb pedig növényorvosi diplomát szereztem. Ösztöndíjasként tanulmányokat folytattam Németországban, valamint Ausztriában a bécsi Universität für Bodenkultur Wien intézményé-
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
10
ben. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem doktori iskolájának hallgatója vagyok, ahol környezetkímélõ növényvédelem témakörben végzek kutatásokat. Az elmúlt közel egy évet nemzetközi ösztöndíjprogram nyerteseként az Amerikai Egyesült Államokban töltöttem. Növényorvosként részt vettem Florida állam egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert növényvédelmi szaktanácsadó-és kutatóintézetének munkájában. Mivel az intézet tevékenysége nem csak Floridára korlátozódott, ebbõl adódóan kutatómunkám során az USA számos tagállamába eljutottam. Ezen kívül, a kint eltöltött idõ alatt egy-egy alkalommal jártam Kanadában és a Bahama-szigeteken is. Számomra nem csak a kutatások eredményei szolgáltak új információval, hanem a következõ megállapítás is, melyet szintén megtapasztaltam: A siker értékmérõje nem a pénz. Siker az, amikor a dolgok úgy alakulnak, ahogy azokat elterveztük. A külföldön töltött évek alatt leginkább a családom, barátaim és a hazám hiányoztak.
2015.06.20., 15:41
Dunakiliti Krónika
2015. június 27.
11. oldal
Dunakilitiért – Szabó Imre a falu tanítója Sokan emlékeznek Szabó Imrére, a „srácra”, aki 1967 ben falunkba jött tanítani. Pedig akkor már hat éveteltöltöttakatedrán.Magyar-orosz szakos tanárnak érkezett, két év múlva igazgató-helyettese volt az iskolánknak, 1981 ben igazgatója. Tizenhárom boldog évet töltöttek a kastélyban levõ pedagóguslakásban, igazi nagycsaládként éltek abban az idõben az ott lakók, akik között az igazi „fõnök” Kovács bácsi volt – mondja mosolyogva. A barátság, nyilván nem olyan intenzitással, de most is él. Ma nyugdíjas, példásházasságbanneveltek fel két gyermeket. 2013 ban, munkásságaelismeréseként, Dunakilitiért díjat kapott. – Nyugdíjasként, mit szól Imre a „nyugtalan” közoktatáshoz? –Aztmondom,hogyminden módszer jó, amit alkalmaztak és alkalmaznak, de nem egyedül üdvözítõ. Magyar tanár vagyok, nekem fontos a helyesírás, s ez esz-
köz a tudás megszerzésére. Több dolog is ellene hat, vegyük csak az sms-t vagy a közösségioldalakat.Azalapképzést tartom hiányosnak, és az egyszeregyet is ide sorolom. Kell az alaptanterv, a tudásanyagot el kell sajátítani, és fontos, hogy átjárhatók legyenek az iskolák. A tanítónak pedig jogában áll az, hogy mit és hogyan tanít hozzá. A tanító személye nagyon meghatározó. –Azorosztanítástnemérezte kudarcnak? Alig-alig tudunk valamit oroszul… – Nem, egyáltalán nem. Aközépiskolábanmegálltuk a helyünket, és igen kiváló tanároknak alapoztuk meg az orosz tudását. – 43 évet tanított, közben mindig képezte magát. Húsz évet felsõfokú továbbképzéseken, de tanult az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, ahol újabb diplomát szerzett. Szükség volt erre abban az idõben?Taníthatottvolnafelsõfokú iskolákban is.
Csiripiszli ünnep
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Csiripiszli ünnep sikeréhez hozzájáruló ételkészítõknek, különösen a képen látható személyeknek, akik e böjti étel elkészítését idén is vállalták. Ígérjük, nem marad el a jutalom, mely egyelõre legyen meglepetés.
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
11
– Ha az „abban az idõben”atémaelõkerült… nem vettem igénybe tanulmányi szabadságot. De tanulni akartam, mert nem túlzás, énazegészfalutanítójaakartam lenni. – Úgy érzi ez sikerült úgy, ahogy megálmodta? Magam mindig csak azt láttam, hogy Szabó Imre csendben dolgozik, soha semmiért nem veri a mellét, életük cseppet sem volt zajos, talán túlságosan is szerény volt mindig. – Habitus, és erkölcs kérdése is, hogy szerényen éltünk. Mindig azt tartottam, hogy „ha üres a hordó, jobban kong” Én tudtam, hogy honnan indultam el. Amikor ‘91 ben lejárt a második mandátumom, nem választottak újra. Tudomásul vettem. Persze nem volt mindegy, hogy öt év elteltével öt igazgatója volt aztán az iskolának. Nem igazgatónak szerzõdtem ide valamikor, hanem tanítónak. Hívtak máshova, de nem mentem, mert meg akartam mutatni, hogy gáncs, vagy sárdobálás nem fog ki rajtam. Elsõsorban magam elõtt tiszta tudtam maradni. Nehézségem volt a nyugdíjazásommal, a házzal is amiben lakunk, ennek a
2015.06.20., 15:41
megszerzése több éves akadályba ütközött. Tehát, ha csendben zajlottak is, nem voltak konfliktusmentesek az éveim. Sokat gondolkodtam utólag, hogy mit csináltam jól, vagy rosszul. Az utóbbira nem találtam példát. – Az biztos Imre, hogy nyomott hagyott a faluban. Nemcsak a sok tanítvány az évtizedek alatt. Könyvet írt, kutatott, csak a levéltárban több mint százötvenszer fordult meg,hogyhitelesentárjaelénk a történetet. Nem fényezem, de Imre maga igen értékes ember! Nyugdíjasként ennyi szellemi tõkével, nem volt túlzás portáskodni például? – Nem tartottam annak. Pogányéknáléjszakairecepciósvoltam.Legalábbkamatoztattam a nyelvtudást, az oroszt, a németet. Ez utóbbiból nyelvvizsgát is tettem. – Hogy telnek ma a nyugdíjas évek? – Nem unatkozom, vannak feladataim. Pillanatnyilag az elsõ, hogy egészségünk Jutkával együtt nyugvópontra jusson. Kicsit erõsödnünk kell. Testben és lélekben is, hogy kitartsunk még. Magyar Ágnes
Dunakiliti Krónika
12. oldal
2015. június 27.
Szomszédolás – Tejfaluszigeten jártunk
A csöppnyi települést virágkorában százhatvanan lakták,márataláncsakmegközelíti a százat – hallottam a kocsmában, ahol néhány tõsgyökeres szigetivel beszéltük a világ, és benne a szigetiek dolgait. Persze a gyökereknél kezdtük, ami nehéz sorsot, de mégis idilli képet rajzolt a valamikori életrõl, összefogásról, a szorgos emberekrõl, a gyaloglástól edzett gyerekekrõl, akikrõl külön lehetne regényt írni. Béke és nyugalom volt Tejfalusziget, még akkor is, ha néha, talán pont a kis kocsmában, háborogtak némi mellõztetés miatt. Mert úgy érezték,hogy kevesebbodafigyelést kaptak. Mégsem hagyták el maguk szántából a falut. Ma már más a helyzet, mondta Makki Elemér, vagyis Öcsi. Sok ház kiürült, helyébe jöttek a városból, vannak itt szlovákok és osztrákok egyaránt. Nem zavarnak senkit, hallottam a boltot is vezetõ Baracskainé
Dunakiliti Krónika2jpg.p65
12
Szitás Ilikétõl, aki jöttömre az arra járókat hívta a kocsmába. – A beköltözõk ide nem járnak, de úgy tûnik Szigetben sehova. Bozi Laciék szomszédja az üdítõ kivétel, aki barátságos mindenkivel – mondja. Aztán, míg beszélgettünk, csak kiderült, hogy az idetelepülõkkel mégiscsak volna elszámolnivaló. Méghozzá szemét dolgában. Mert van itt - ott „felejtett” csomagocska. Oka, hogy kukajárat csak éppen a falu fõutcáján van. Mi nem szemetelünk, mondják egyöntetûen, sok mindent eltüzelünk, amúgy is van gyûjtõedény, tehát csak az szemetel, aki ennek híján van, adták a logikus magyarázatot. Ennekmegoldásatehátmég várat magára. Majtényiné Évi a kis kápolna témáját hozta föl, és azonnal kapcsolódtak hozzá. Megértjük, hogy ma kevés a pap, de, hogy évente csak búcsúkor misézzen, az
mégiscsak fáj nekünk – mondták. Deés plébános úr még minden vasárnap tartott misét, kint álltak az emberek, annyian jöttek. Ma is igény lenne rá. Aztán témaként elõkerült még a mostani összefogás a kápolna felújításáért, adakozásból lesz kész a búcsú ünnepére. Bár Varga Matyi szerint nincs már búcsú, Ilike pedig hozzáfûzte, hogy mert bizony nincs kinek tartsanak. A kápolnához viszont összefogott a falucska. Van olyan, aki az ajtót, ablakokat veszi meg, van, aki berakja, kifest. Mindent elõteremt az õslakosság. Mert kápolnának állni kell, hátha történik valami, és eljön közénk a plébános úr a nagyobb ünnepekre – mondták reménykedve. A mise a legnagyobb összekötõ kapocs, annak végeztével beszélgettek, és ma is beszélgetnének az emberek. Mára szinte megszûnt az összejárás,nincsszomszédolás,fûzte a gondolatot Bozi Kati.
2015.06.20., 15:41
Nem arról van szó, hogy baj esetén nem fognánk össze, de még az ilyen kicsi települést is elért a mindenhol tapasztalható bezárkózás. Sokszor kissé pironkodva gondolok arra, hogy szembe lakom, mégsem járok az Ili boltjába. Mert hazafelé a munkából megveszem, ami kell. Pedig biztos váltanánk szót, és találkoznék is valakivel. Makki Öcsi pedig, akinek csak egy kutyája van, mégsincs belenyugodva, hogy nincs legalább egy kicsijátszótérSzigetben.Megígérni nem tudtam, de jókat nevetgéltünk, hogy pont õ az, aki hiányolja. Igaz, játszótér jó lenne, szólt közbe Lelkes Betti a két kicsi gyerekével, mutatva, lenne kinek kialakítani játszóteret! Sem a világ dolgaiban, sem Szigetében, nem jutottunk elõbbre az ottlétem alatt. Mégsem volt hiába a látogatás, mert õszintén örültek, hogy hírt viszek felõlük. Magyar Ágnes