Dr. Pregun István 1943-2006
DR. PREGUN ISTVÁN (Fábiánháza, 1943. július 27. – Nyíregyháza, 2006. december 13.) görögkatolikus pap, teológiai tanár, főiskolai rektor, egyházmegyei főhelynök A fábiánházi görögkatolikus parókusnak, Pregun Dezsőnek és feleségének, Verdes Katalinnak öt gyermeke született: László, István, Katalin, Márta és Éva. Ez a család volt István papi hívatásának stabil bázisa és lelki inspirációinak fundamentuma. De génjeiben hordozta a pedagógushívatást is, amelyet nemcsak édesapjától örökölt, hanem anyai nagyapja és nagynénjei tanítói múltja is erősített. Általános iskolai tanuló Fábiánházán volt, majd édesapja újabb szolgálati helyén, Nyírlugoson. A jó tanuló, szorgalmas diák követte László bátyját Pannonhalmára, a Bencés Gimnáziumba. A bencés atyák léleknyitogató és pedagógiai hatása gyökeresen járult hozzá, hogy az 1961-es érettségije után Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, illetve a Hittudományi Akadémián folytassa teológiai tanulmányait Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök kispapjaként. 1967-ben szerzett diplomát. Felszentelése előtt a keleti szertartású papság családos állapotát választotta. Feleségével még diákkorában, Nyírlugoson ismerkedett meg, aki a helyi gyógyszertár asszisztense volt. Báncsi Margit később Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészeti Karának hallgatója lett. Így találkoztak több év után ismét. A szeminárium rendje szerinti délutáni sétákon és egyéb rendezvényeken egyre gyakrabban találkoztak, és az őszinte barátság tiszta, mély szerelemben teljesedett ki. A VI. éves teológus- és a IV. éves gyógyszerészhallgató a házasságkötés mellett döntött. 1967. augusztus 7-én István diakónussá szentelése előtt volt az esküvőjük Piricsén. Két hét múlva, augusztus 20-án Dudás Miklós püspök szentelte pappá Nyíregyházán.
2
Az első diszpozíciója 1967. szeptember 1-i dátummal a nagykállói parókiára irányítja segédlelkésznek. Ez időben születtek gyermekeik, Tamás 1969-ben (ma szemész szakorvos Budapesten) és 1971-ben István (jelenleg belgyógyász Norvégiában). A lelkes és tettre kész ifjú pap itt került először kapcsolatba a hittanos gyermekek révén az iskolával. A gyermekek megérezték a tisztelendő bácsi értük munkálkodó szeretetét, és ezt azzal viszonozták, hogy nagy érdeklődéssel, szorgalmasan jártak a hittanórákra még azok is, akik nem voltak beíratva hitoktatásra, különösen akkor, amikor megtudták, hogy az atya érdekes, izgalmas történeteket mesél nekik. Megtörtént, hogy egyszer-kétszer, amikor a kicsengetéskor nem jutottak el a história végére, a következő órán – ha az atya elfelejtette volna – szóltak, és kérték, hogy folytassa a múlt órán abbamaradt „mesét”. Saját fiaira később a sokrétű elfoglaltsága miatt jóval kevesebb ideje jutott, mint azt szerette volna, de arra mindig volt ideje és energiája, hogy az édesapai együttlétek izgalmasan szép és maradandó élményeket jelentsenek. A nagy család, a rokonság gyermekei is mindig szívesen voltak Isti bácsival. Papi és tanári hívatásából fakadóan féltő szeretettel fordult a fiatalok felé, bennük látta az egyház és a magyarság jövőjét. 1972-ben dr. Timkó Imre hajdúdorogi megyéspüspök őt bízta meg a püspöki titkári teendők ellátásával. Ekkor a család Nyíregyházára költözött. Püspöke döntésével nemcsak az energikus, lelkes, a hitéletben és a pedagógiai munkában sikeres ifjú papot választotta maga mellé, hanem a latinul és angolul is kiválóan kommunikáló munkatársat is. A titkári teendőkkel egy időben, 1972-től a Görögkatolikus Papnevelő Intézet prefektusa is lett. Nevelői, személyiségformáló tevékenysége ekkor teljesedett ki. Féltette, óvta növendékeit az egyre keményedő, szekularizálódó világban. Határozott követelménytámasztását a pappá formálódásban a szeretetteljes szigorúság jellemezte. Nevelési elve volt, hogy nem az a legfontosabb, hogy most szeressék őt, hanem, ha majd szolgáló papok lesznek, emlékezzenek rá úgy, hogy papi habitusukba beépítve a tőle tanultakat valósítsák meg példamutató életükben.
3
A kispapok lelki nevelésén túl a civil ifjúság számára is szervezett lelkigyakorlatokat. Az Állami Egyházügyi Hivatal bizalmatlan és gyanakvó légkörében személyesen vállalta ezért a felelősséget. Az egyre gyakrabban ismétlődő alkalmakra tódultak a fiatalok. Óriási örömmel tapasztalta az ifjúság lelkesedését, a lelkigyakorlatok sikerét. Gyakran hangoztatta, hogy az örömhírt akár alkalmas, akár nem, hirdetnie kell a papnak. Mindeközben 1975 és 1992 között patrológiát, majd dogmatikát tanított a főiskolán, 1980–82 között a püspöki hivatal irodaigazgatója, 1984– 1992-ig a Hittudományi Főiskola rektora volt. Az egyszerre több feladatot is nagy felelősséggel ellátó, fáradhatatlan személyisége meghatározó alakja lett a görögkatolikus egyházkormányzásnak és a katolikus oktatásnak. Nagy felelősségérzettel és szeretettel tanított a budapesti Hittudományi Akadémia levelező tagozatán dogmatikát. Éveken keresztül hajnalban kelt és utazott, hogy 9 órára Budapesten legyen. A gyengülő diktatúra és pártbefolyásolás idején, az 1985-ös választásokon az országgyűlési képviselőválasztás lehetőséget adott többes jelölésre, sőt egyházi személyek megválasztására is. Így lett 1985 és 1990 között országgyűlési képviselő Timkó Imre megyéspüspök és a Püspöki Kar jóváhagyásával. A rendszerváltoztató parlament tagjaként részt vett a vallásszabadságról szóló törvény kidolgozásában. Az akkori parlament szinte egyhangúan fogadta el azt a módosító javaslatát, amely lehetővé tette, hogy az állami feladatot ellátó egyházi iskolák, szociális otthonok és mások az állami intézményekkel azonos támogatást kapjanak. 1989 és 1990 között Seregély István érsek megbízásából Korzenszky Richárd bencés szerzetessel az Oktatási Minisztériumban létrehozott Egyházi Főosztályon a magyar katolikus egyház képviselőjeként dolgozott. Amikor 1991-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának irodaigazgatója lett, nagy hangsúlyt helyezett a katolikus egyház előtt megnyíló lehetőségek felmérésére és azok kihasználására. Tevékeny része volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megalapításában, valamint a szerzetesrendek és az egyházi iskolák újraindításában. 1999-ben visszatért Nyíregyházára és haláláig a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektoraként és a Hajdúdorogi Egyházmegye főhelynökeként szolgált.
4
Előadást tart egy görögkatolikus iskolában
Az igehirdető pap
A rendszerváltás utáni hivatali feladatait különleges erővel hatotta át az ifjúságért érzett felelősség. A meginduló hittanári képzésekre többször meghívták nevelési témákban előadónak. Az egyre szaporodó felkérésekre sohasem tudott nemet mondani. Lelki napot tartott a hajdúdorogi iskola tanárainak is. Egy alkalommal együtt utaztunk az én autómmal Kisvárdára – akkor a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának elnöke voltam –, ahol A keresztény nevelés alapvető kérdései címmel tartott előadást a léleknyitogató programsorozatban. Nyíregyházán, a Szent Imre Gimnáziumban vízkereszt napján a diákmisén prédikált. Család, erkölcs, társadalom címmel a nyíregyházi Bessenyei Társaságban tartott előadást. Gyakran hangoztatta, hogy az ország erkölcsi állapotának mélyrepülése csak úgy szüntethető meg, hogyha a családok helyzetén javítunk. A fiatalok felkészítését a családi életre a legfontosabb feladatok között jelölte meg. Nemegyszer felhívta a figyelmet a tömegtájékoztatási eszközöknek a témában betöltött szerepére, a családok ügyét szolgáló felelősségére. Képviselőként a Szabolcs megyei tanácson a családvédelemről szóló előterjesztésében, felszólalásában pontokba foglalta össze a közigazgatás
5
feladatait. Meghívásra vitaindító előadást tartott társadalmi szervezetekben, a Hazafias Népfront rendezvényein. Az ifjúság körében tapasztaltható káros jelenségek orvoslására minden oktatási intézményben javasolta az etika tanítását. Papi jelmondatához híven élte az életét: „Szeretet az Isten, aki szeretetben él, Istenben él” – és ezt nemcsak nagy családjában, az egyházi közösségben, neveltjei körében élte meg, hanem széles társadalmi szinten is. Nemcsak a vallásos emberekkel tudott szót érteni, tudott jót tenni olyanokkal is, akik szemléletükben, magatartásukban távol álltak tőle. Szerette és tisztelte az öregeket, gyakran keresett fel szociális otthonokat, hogy szeretetet sugározzon az életük vége felé járóknak. 2003-ban Szent Atanáz-díjban részesült. A díjat a Hittudományi Főiskola tanári karának döntése alapján azon személyek kapják, akik oktatóként vagy hallgatóként kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és hozzájárultak az intézmény hírnevének öregbítéséhez.
A Szent Atanáz-díj
6
Most, amikor e sorokat írom, nem hallgathatom el, hogy a Pregun házaspárral, Istvánnal és Gittával 1979-ben egy moszkva–leningrádi papi delegációs társasutazáson találkoztunk. Családjaink között őszinte, mély baráti kapcsolat alakult ki, amelyben folyamatosan éltük meg az együttlét örömteli érzését, Végardón, édesapja parókiáján a családi összejövetelek ünnepi alkalmait, Máriapócson a Szent Jobb látogatásának liturgiáját és a gárdonyi nyarak felfénylő esti beszélgetéseit. Amikor hírét vettük betegségének, imádkozva, aggódó figyelemmel kísértük állapotát. A nyíregyházi görögkatolikus templomban, ravatalánál a túlvilági boldogság fényét vélték többen az arcán felfedezni. Erre a jutalomra egész életével rászolgált! Barátja, DR. CSERMELY TIBOR tanár Nyíregyháza
7
„Emlékük nemzedékről nemzedékre” Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola 2016
