Dr. Mezey Barna rektor részére Eötvös Loránd Tudományegyetem Tisztelt Rektor Úr! Az ELTE Egyetemi Doktori Tanácsa 2014. december 18-‐i ülésén meghozott 1.1. számú határozatában részemre – a Pedagógiai és Pszichológiai Doktori Tanács előterjesztése alapján – pszichológiai tudományokban doktori (PhD) fokozatot ítélt. Ezt megelőzően a Pedagógiai és Pszichológiai Doktori Tanács megállapította, hogy a doktori fokozat megszerzéséhez szükséges jogszabályi és a doktori szabályzat szerinti feltételeknek eleget tettem, ez alapján tette meg a fenti határozat meghozatalára a javaslatát, ennek hiányában a fenti döntés sem született volna meg. 2015. június 25-‐én azonban mégsem vehettem át a doktori fokozat megszerzését igazoló oklevelemet, mert az egyetemi doktori szabályzat 3. számú mellékletében meghatározott szövegű esküt lelkiismereti okból nem tettem le. Az egyetem képviselői az egyetemi doktori szabályzat 78. §-‐ára hivatkozva tagadták meg a helyszínen a doktori oklevél átadását, amelynek (1) és (2) bekezdése szerint a doktori fokozatot elnyert személyeket a rektor és a karok vezetői (illetve képviselőik) ünnepi ülés keretében avatják doktorrá, a doktori avatáson az avatandóknak személyesen meg kell jelenni, és doktori avatásrészeként a szabályzat 3. számú mellékletben meghatározott esküt kell letenni; a doktori fokozat elnyerését tanúsító cím viselésére csak az esküt tett személyek jogosultak. Álláspontom szerint a doktori szabályzat ezen rendelkezése 1. ellentétes a felsőoktatási törvénnyel, valamint 2. alkotmányellenes módon korlátozza a lelkiismereti szabadságomat, ezért kérem, szíveskedjenek a szabályzat módosítása végett intézkedni, valamint részemre a doktori oklevelet -‐ a jelenleg meghatározott esküszöveg elmondása nélkül – kiszolgáltatni. 1. A szabályzat ellentétes a felsőoktatási törvénnyel A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 53. § (5) bekezdése határozza meg a doktori fokozatszerzés feltételeit. Ezek között szerepel a doktori szabályzat alapján előírt kötelezettségek teljesítése, a doktori szigorlat eredményes letétele, két idegen nyelv ismeretének igazolása, az önálló tudományos munkásság, sporttudományi tevékenység bemutatása cikkekkel, tanulmányokkal vagy más módon, valamint a fokozat követelményeihez mért
1
tudományos, illetve művészeti feladat önálló megoldása, értekezés, alkotás bemutatása és az eredmények megvédése nyilvános vitában. Ezeket a követelményeket a törvény 53. § (3) bekezdése szerint a doktorjelölti jogviszony keretében kell teljesíteni, amely a fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezéssel és annak elfogadásával kezdődik és a (4) bekezdés szerint a fokozatszerzési eljárás lezárásáig tart. A törvénynek nincs olyan szabálya, amely szerint az egyetem az 53. § (5) bekezdésében fel nem sorolt feltételeken túl továbbiak teljesítésétől tehetné függővé az 53. § (5) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesítő jelölt fokozatszerzését, akinek esetében az (5) bekezdésben felsorolt feltételek teljesülését az egyetem megfelelő testületei egyébként már meg is állapították, amikor részére a fokozatot odaítélték. Az 53. § (6) bekezdése szövegezéséből is az következik, hogy a doktori fokozatot annak odaítélése konstituálja („Az odaítélt doktori fokozatokról központi nyilvántartást kell vezetni…”), a (7) bekezdés szerint pedig a PhD-‐fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést. Ennek a szabálynak mond ellen az ELTE doktori szabályzatának az a rendelkezése, amely szerint a doktori fokozat elnyerését tanúsító cím viselésére csak az esküt tett személyek jogosultak, hiszen egy törvényi jogosultságot egy további, a törvény által nem megengedett feltétel teljesüléséhez kötik. (Megjegyzem, a szabályzatnak az a rendelkezése, amely szerint a doktori avatáson az avatandóknak személyesen meg kell jelenni, és doktori avatásrészeként a szabályzat 3. számú mellékletben meghatározott esküt kell letenni, nem értelmezhető úgy, hogy az a törvény 53. § (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott azon feltételt tölti ki tartalommal, miszerint a fokozatszerzésnek feltétele „a doktori szabályzat alapján előírt kötelezettségek teljesítése”. A doktori szabályzat egyrészről az 57. §-‐ában sorolja fel azokat a feltételeket, amelyek az ELTE esetében a törvény 53. § (5) bekezdés a) pontja szerint fokozatszerzési feltételek („A doktori fokozat megszerzésének feltételei” cím alatt), másrészről az egyetem doktori szabályzata a 64. § (2) bekezdésének a) pontjában maga rendelkezik úgy, hogy a doktorjelölti jogviszony megszűnik akkor, amikor az Egyetemi Doktori Tanács a fokozatot a doktorjelöltnek odaítéli, márpedig a törvény fent hivatkozott rendelkezése szerint a kötelezettségeket a doktorjelölti jogviszony tartama alatt kell teljesíteni, így az azt követő időszakra előírt „eskütételi kötelezettség” teljesítése – ha egyáltalán ilyen kötelezettség lehet – értelemszerűen nem lehet az 57. § (5) bekezdése szerint teljesítendő feltételek egyike.) Mivel tehát az egyetemi doktori szabályzat a doktori fokozattal rendelkező személyeknek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 53. § (7) bekezdése szerinti azon jogát, hogy a PhD vagy Dr. megjelölést használják, további feltételhez köti, ellentétes a törvénnyel, jogszabálysértő, ezért módosításra szorul. Az egyetem pedig azzal, hogy a doktori szabályzat törvénnyel ellentétes rendelkezésére hivatkozva nem adta át nekem a doktori oklevelemet, jogsértően tartja vissza a nekem ítélt doktori fokozatot igazoló oklevelet.
2
2. A szabályzat alkotmányellenesen korlátozza a doktorjelöltek lelkiismereti szabadságát Álláspontom szerint a fokozatszerzést a doktori szabályzat 3. számú melléklete szerinti doktori eskü letételéhez kötni akkor sem lenne jogszerű, ha egy ilyen feltétel előírását a felsőoktatási törvény lehetővé tenné. Az ilyen szabály ugyanis alkotmányosan nem megengedhető módon korlátozná az érintettek lelkiismereti szabadságát. Továbbá a jelenlegi megoldás formailag sem megengedhető, hiszen egy egyetemi szabályzat korlátoz alapjogot, amit csak törvény tehetne meg, ám jelen formájában még törvény sem, mert az ilyen törvény az alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozását valósítaná meg. 2.1. Az eskütétel lelkiismereti kérdés Ismeretes, hogy bizonyos vallási meggyőződések, például a nazarénusoké, kifejezetten tiltják az eskütételt, önmagában az „esküszöm” szó elmondását is. Bizonyos vallási közösségek hitvallása szerint a Biblia tiltja az eskütételt, ezért a támadott rendelkezések lehetetlenné teszik, hogy tagjaik eskütételhez kötött tisztségeket betöltsenek. Az eskü azonban nemcsak vallási meggyőződést fejez ki. Az eskü intézménye „a szolgálat erkölcsi szentesítését jelenti”, az Alkotmánybíróság szerint a „közfeladat ellátására irányuló tisztségek betöltése előtti ünnepélyes nyilatkozatok az államhoz való hűség és az alkotmányos rend tiszteletben tartásának követelményét juttatják érvényre”. [47/2009. (IV. 21.) AB határozat, ABK 2009, 411, 414] Az „erkölcsi szentesítés”, valamint az állam iránti lojalitást, általánosságban a hűséget kifejező aktus szorosan kötődik az ember személyiségéhez, világnézetéhez, valamint lelkiismereti és vallási meggyőződéséhez. Az eskü nem más, mint „ígéretet tartalmazó nyilatkozat”, és egy ilyen nyilatkozat megtétele és annak megtartása elválaszthatatlan az ember erkölcsi alapállásától. Az egyén lojalitása az állam iránt ugyanis nem azonos az állampolgári kötelezettségek teljesítésével, hanem az állam iránti politikai, erkölcsi többlet-‐elkötelezettséget jelent. „A lojalitás nem jogi kötelezettség, hanem a jog által nem szabályozható erkölcsi viszony […] A közhivatal ellátásával járó kötelezettségek, feladatok teljesítéséhez az állampolgár személyes, belső többlet-‐elkötelezettségére is szükség van.” [52/2009. (IV. 30. ) AB határozat, ABK 2009, 436, 439.] Ám míg az állampolgárság megszerzése vagy bizonyos állami tisztségek betöltése esetén indokolt lehet az állam közjogi berendezkedését szabályozó alapdokumentumhoz való lojalitás kinyilvánítása (erről, a köztisztviselői esküről szól a fentebb elsőként hivatkozott Alkotmánybírósági határozat is), még akkor is, ha ezzel egy lelkiismereti kérdésben az érintettnek nehéz döntést kell hoznia (ennyiben vitatható is az, amire az alkotmánybírósági határozat jutott), addig az államhoz való lojalitástól teljesen független helyzetekben, mint amilyen a doktorrá avatás is, ez a korlátozás illegitim, nem megengedhető, a lelkiismereti meggyőződés szükségtelen korlátozását valósítja meg. Ellentétes az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-‐én kelt egyezmény (a továbbiakban EEJE) gondolat-‐, lelkiismeret-‐ és vallásszabadság korlátozásának legitim céljait felsoroló 9. cikk 2. bekezdésével és nem mellesleg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével is.
3
2.2. Az Alaptörvénynek hűséget esküdni a tartalma miatt az előzőeken túlmenően is lelkiismereti kérdés A doktori szabályzat 3. számú melléklete szerint a magyar állampolgárok doktori esküjükben arra tesznek esküt, hogy Magyarország Alaptörvényéhez mindenkor hűek lesznek. Az előzőekben bemutattam, hogy egy államrendhez való lojalitás kifejezése is erkölcsi kérdés, ismerve azonban Magyarország Alaptörvényét, az ahhoz való hűségeskü a fentieken túl is különös lelkiismereti kérdéseket vet fel. Magyarország Alaptörvénye – hívei által sem tagadottan – világnézetileg nem semleges alkotmány. Ennyiben jelentősen különbözik az általa hatályon kívül helyezett köztársasági alkotmánytól, amely világnézetileg semleges volta nem volt kérdéses. Az Alaptörvény kollektivista ideológiát képvisel, a preambuluma, a Nemzeti Hitvallás világnézetileg elkötelezett, egyes rendelkezései kifejezetten ellentétesek az alkotmányossággal, így nem lehet az egész ország közös értékeinek foglalata, nem lehet a különböző hiten lévő, eltérő politikai meggyőződésű csoportokból álló társadalom egésze számára elfogadható. Meggyőződésem szerint – amelyet állami vezetők nyilatkozatai is megerősítenek – az Alaptörvény egyfajta – külsőségekben is megnyilvánuló – életfelfogást, életformát preferál, az Alaptörvény hitet, világnézetet hirdet. Akik a megkívánt értékek szerint élnek, azok számíthatnak az Alaptörvény védelmére. A Nemzeti Hitvallás szerint az egyén szabadságát a közösségben kell kiteljesíteni. Az Alaptörvény elismeri ugyan, hogy mindenki maga választhatja meg foglalkozását, a munkát, azt a vállalkozási tevékenységet, amiben megvalósíthatja önmagát, és amivel biztosítja maga és családja boldogulásának anyagi alapjait, de azt is hozzáteszi, hogy a munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához (XII. cikk). Az Alaptörvény magánerkölcsi kérdésekben is állást foglal: az egyedülállók életmódjánál számára értékesebb a család. Ugyanakkor nem bármilyen család, mert az Alaptörvény azt is megmondja, milyen család számíthat jogi elismerésre és védelemre. Jogi védelmet nem nyújt az Alaptörvény az emberek érzelmi és gazdasági életközössége valamennyi formájának, csak annak, amely házasságon illetve szülő-‐gyermek viszonyon alapul. Az Alaptörvény – azért, hogy megakadályozza az e téren világszerte megfigyelhető jogfejlődést – még azt is megmondja, mit lehet házasság alatt érteni: csak a férfi és nő közötti házasságot. Az Alaptörvény előtt a különböző nemű élettársak, pláne az azonos nemű párok – sem gyermekkel sem anélkül – nem számítanak olyan családnak, mint amilyet az Alaptörvény ismer (L cikk). Az Alaptörvényben előírja azt is, hogy egy erkölcsös családban a gyermekeknek felnőtt korukban is gondoskodniuk kell rászoruló szüleikről – arra sincs tekintettel, hogy milyen viszonyban vannak a szülők és gyermekek, kivételt nem ismer, a kötelezettség akkor is fennáll, ha a szülők egész életükben elhanyagolták a gyermekeiket [XVI. cikk (4) bekezdés]. Nyíltan az Alaptörvény sem kérdőjelezi meg azt az eszmét, hogy az állam köteles alkotmányában elismerni és védelmet biztosítani az egyént emberként, illetve a
4
politikai közösség tagjaként megillető alapvető jogainak. Ám mégsem következetes abban, hogy ezek a jogok a személy jó életről vallott felfogásától, érdemességétől, hatalmi helyzetétől, hasznosságától vagy kötelezettségeinek teljesítésétől, azaz a közösségben elfoglalt helyétől teljesen függetlenül járnak. A parlament politikai döntése lett annak megítélése, melyik vallási közösség működhet bevett egyházként [VII. cikk (4) bekezdés]. Bár az Alaptörvény szövege kitér arra, hogy az állam kötelessége az elesettek és a szegények megsegítése, mégis alapot teremt arra, hogy az „életvitelszerű” közterületen tartózkodást jogi szankciókkal illessék [XXII. cikk (3) bekezdés]. A szociális támogatások igénybe vételének értelemszerűen lehetnek feltételei, de az államnak nem lenne szabad válogatni aszerint, hogy kit ítél érdemesnek az emberhez méltó élethez szükséges minimális ellátásra. Márpedig az Alaptörvény szerint a szociális intézkedések jellege és mértéke a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapítható [XIX. cikk (3) bekezdés]. Az Alaptörvény gátját állja az emberi jogi jogfejlődésnek. Olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek nem egyeztethetők össze az alapjogok általános felfogásával, többet kifejezetten azzal a szándékkal alkottak meg, hogy felülírják az embert ember volta alapján megillető, az Alkotmánybíróság gyakorlatában élő jogot, vagy elejét vegyék a társadalmi változásokat követő fejlődésnek (lásd a már említett házasság-‐definiciót). Az Alaptörvény – állítólag modern – alapjogi katalógusából kimaradt a halálbüntetés általános tilalma, azt viszont tartalmazza, hogy alkotmányos a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, nehogy ezt is Alaptörvény-‐ellenesnek találja egyszer az Alkotmánybíróság [IV. cikk (2) bekezdés]. Az Alaptörvény lehetővé teszi azt, hogy egyedi bírósági döntés révén fogyatékosságukra hivatkozva a választójogból embereket kizárjanak [XXIII. cikk (6) bekezdés], annak ellenére, hogy ezzel a magyar állam a vállalt nemzetközi kötelezettségeit is megsérti. Az Alaptörvényt a fenti jellemzői miatt lehet szeretni vagy nem szeretni, az is elfogadható, ha valaki szerint helyes, hogy az Alaptörvény ilyen szellemiségű és ilyen rendelkezéseket tartalmaz, azonban ennek kinyilvánítása ugyanolyan lelkiismereti kérdés, mint az, hogy valaki ezt helyteleníti. Nem kérdéses, hogy az Alaptörvény és a jogszabályok mindenki számára kötelezőek, én nem is azt vitatom, hogy a lelkiismereti meggyőződésem szerint számomra elfogadhatatlan Alaptörvény szabályait magamra nézve ne tekinteném kötelezőnek. Az eskü megtagadása ehelyett arról szól, hogy a lelkiismereti szempontból számomra elfogadhatatlan Alaptörvényhez való személyes hűség vállalására nem vagyok hajlandó. Az eskütétellel azt vállalnám, hogy feladom kritikai viszonyulásomat az Alaptörvényhez, pedig a tudósok és különösen a társadalomtósok lételeme, hogy társadalmi kérdésekhez és a fennálló államrendhez kritikusan viszonyulhassanak.. Mivel pedig nem értek egyet az Alaptörvény által választott világnézettel, sőt általában azzal, hogy az Alaptörvény egy fajta világnézetet preferál, éppen abban vagyok érdekelt, hogy a magyar közjogi berendezkedésnek újra semleges alkotmánya legyen. Ilyen körülmények között nem vállalhatok esküben lojalitást a szerintem elvetendő Alaptörvényhez.
5
Az egyetem doktori szabályzata mégis erre kényszerít: a doktori tanács által nekem ítélt doktori fokozatot csak akkor engedi használni, ha ezt a hűségesküt megteszem. Az egyetem pedig akkor adja át nekem a doktori oklevelemet, ha esküt teszek. Itt is igaz az, amit az előző pontban jeleztem: a tudományos fokozatnak semmi köze az államhoz, annak alapdokumentumához való lojalitáshoz, nem közjogi megbízatás betöltését, hanem esetemben a pszichológiai tudományok doktori fokozatának a használatát teszi függővé a hűségeskütől. Ha egyáltalán szükségesnek ítélnénk valamilyen esküt, akkor a tudomány művelőinek a legkevésbé sem egy állam – remélhetőleg provizórikus – közjogi berendezkedését lefektető alapdokumentumára lehet indokolt felesküdnie, hanem egy olyan értékekre, aminek a tudomány a szolgálatában áll: az igazság keresésére és az emberiség javának az előmozdítására. Azzal viszont, hogy a szabályzat – ahogy az előző pontban is írtam – kellő legitim cél nélkül korlátoz jogaim gyakorlásában, ellentétes az EEJE 9. cikk 2. bekezdésével, ráadásul annak az Alaptörvénynek az I. cikk (3) bekezdésével is, amelyre nem vagyok hajlandó felesküdni, de amelyre való eskütételt az ELTE hatályos szabályzata megköveteli. Ezt a levelet azért címeztem Önnek, mint a Szenátus elnökének, mert a doktori szabályzat módosítását kezdeményezem benne, valamint azért is, mert az Egyetemi Doktori Tanács fokozatot odaítélő döntésének végrehajtása az ELTE doktori szabályzata 78. § (1) bekezdése értelmében a rektor és a karok vezetőinek a feladata. Határozottan kérem, hogy a doktori oklevelemet ne a doktori szabályzat 78. § (4) bekezdése szerinti méltányossági alapon adják át nekem. Ha az Egyetem így tenne, azzal azt üzenné, hogy a lelkiismereti szabadság megsértésétől való tartózkodás méltányossági kérdés. Budapest, 2015. július
6
