Dr. KERTÉSZ RÓBERT 1 BANA ZSOLT 2 NAGY DÉNES 3

Szolnoki Tudományos Közlemények XI. Szolnok, 2007.

Dr. KERTÉSZ RÓBERT1 – BANA ZSOLT2 – NAGY DÉNES3 ÚJ ADATOK ÉS MÓDSZEREK SZOLNOK VÁROSMAGJÁNAK TÖRTÉNETI REKONSTRUÁLÁSÁHOZ I. BEVEZETÉS Szolnok városmagjának ma ismert képét az 1550–1551-es várépítés határozta meg. Az előző évben közzétett cikkünkben (Kertész–Nagy–Bana 2006) már jeleztük, hogy új forráscsoportok, így légifelvétel, modern topográfiai felmérések és talajmechanikai fúrások adatainak bevonásával kívánjuk árnyalni az eddig kialakult képet (Gorové 1820; 1921; Kaposvári 1956; 1971; 1983; Komáromy 1943; Nemes 1975). Ehhez társul a korábban már publikált hadmérnöki felmérések, történeti térképek újraértelmezése. De valójában mit tudunk a középkori és hódoltság kori, valamint az időben nem is olyan távoli XVIII–XIX. századi Szolnokról? Melyek azok a ma is észlelhető természetes és mesterséges nyomok, amik a korábbi időszakok környezeti vagy emberi lenyomatának tekinthetők? Ezek közül pedig melyek alkalmasak arra, hogy belőlük kiindulva visszakövetkeztethessünk, továbbá rekonstruálhassuk a jelenséget szűkebb és tágabb értelemben egyaránt? Mielőtt áttekintenénk a különböző forrásokat, módszereket, és a feltett kérdésekre válaszolnánk, előrebocsátjuk, hogy Szolnok speciális helyzetben van: meglehetősen egyoldalú módon, szinte csupán írott források és képi ábrázolások alapján volt eddig és van jelenleg is lehetőség a rekonstrukcióra, mely így számos bizonytalanságot hordoz magában. Ugyan egyházi, világi és katonai építkezései számottevőek voltak, a felszínen azonban ennek semmi nyoma nem maradt, minden a föld alá került. Az elpusztulás oka az, hogy a vár és város helye teljesen beépült, és napjainkig folyamatosan lakott, de a természet erői sem voltak kegyesek: a vár utolsó maradványait az 1879-es nagy tiszai árvíz mosta el. Ezek a szomorú tények ugyan önmagukban még nem jelentenének megoldhatatlan feladatot, de ehhez társult az is, hogy Szolnokon a városi régészet gyermekcipőben jár, a tervszerű topográfiai kutatások mindmáig hiányoznak, csak néhány kisebb leletmentés elvégzésére adódott lehetőség (1. kép).

1

Régész, Damjanich János Múzeum 5001 Szolnok, Pf. 128. e-mail: [email protected] Egyetemi hallgató, ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A. e-mail: [email protected] 3 Okleveles építőmérnök, Tervező–Beruházó Kft. 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. e-mail: [email protected] 2

-1-

1. kép. Légifotó Szolnok városmagjáról 2001 tavaszán, nagyvíz idején (fent). A városmag jelenlegi térképe a középkori, hódoltság kori és XVIII. századi erődítésekre utaló objektumok, valamint a régészetileg azonosított fontosabb jelenségek kiemelésével (lent).

-2-

Az írott és képi források elemzése, újraértelmezése, továbbá a szórványos régészeti és a fentebb már említett talajmechanikai fúrások adatai mellett a középkori, hódoltság kori, valamint a XVIII–XIX. századi vár és város helyének, települési szerkezetének meghatározásához az utcahálózat, utcanevek, illetőleg a felszíni és vízrajzi viszonyok komplex vizsgálata is értékes információkkal járulhat hozzá. A régi Szolnokkal legmélyrehatóbban Kaposvári Gyula múzeumigazgató foglalkozott. Ő volt az első, aki a korábban már ismert írott források és veduták mellé beemelte a hadmérnöki felméréseket, valamint a történeti térképeket a kutatásba. Neki köszönhető ezen források jelentős részének felkutatása, részletes értelmezése és publikálása egyaránt (Kaposvári 1956; 1971; 1983). Módszere és megállapításai jórészt napjainkig időtállónak bizonyultak. Ugyanakkor a számítógépes térképészet megjelenése, új források és módszerek alkalmazása mégis lehetővé tették a továbblépést.

II. MÓDSZEREK 1. Írott források Terjedelmi korlátok miatt ebben a fejezetben a Szolnokot bemutató leírások közül egy XVII. századi török forrást (Karácsony 1908, 212–213), valamint Gorové László 1820-as évek elején megjelent forrásértékű publikációit (Gorové 1820; 1821) ismertetjük kivonatosan. Evlia Cselebi, 1660-as évek közepe (Karácsony 1908, 212–213): „A vár alakja. A Tisza folyó partján egy sík réten, négyszög alakú, tömésfal kerítésű erős vár. Tömésfala teljes 15 lépés széles. Délkeletről keletre terjedőleg fekszik s keleti részét a Tisza folyó öntözi. Nyugoti oldalán a Hatvan várából jövő Zagyva folyó folyik s a szárazföld felőli árokban, a külváros erődítményének árkában e folyó körülfolyván, a Tisza folyóval egyesül. A vár négy oldalán négy nagy bástya van. Három erős kapuja van: egyik nyugot felé a külvárosra nyíló Nagykapu, a másik keletre a kertekre nyílik, a harmadik a Révkapu. A vár és a külváros között a Tisza folyón egy fahíd van. A Gyula vára felől érkező emberek e hídon mennek át. A várban téglából épült mináretes művészi kupolájú dsámi van. Házai fazsindellyel fedett házak, mivel azonban a vár belseje szűk, azért a házaknak kertjük nincs. Külvárosa. A vár nyugoti részén, a hídon túl fekvő külváros is négyszögű, kellemes külváros. Északi és keleti részén mély árok van, melyben a Zagyva folyik. A Tisza folyó felől és a várhoz vezető irányban e külvárosnak nincs fala. E külvárosnak összesen öt bástyája van. Hatvan vára irányában egy nagy kapuja van. E külvárosnak csorgókútjai nincsenek, valamennyien a Tisza és Zagyva folyóból isznak. …E vár síkságon fekszik, két nagy folyó partján s a külváros végén kertek ékesítik. A vár melletti sziget-kert sétahely; ennek négy oldalát a Zagyva folyó keríti be. Itt van a vértanúk temetője is. Onnan a hídon keresztülmenve, a Zagyva átelleni oldalán megszámlálhatatlan kert és liget van. A város vize és levegője kellemes. Lakosai bosnyák harczosok s többnyire kereskedéssel foglalkoznak; szerbül, bolgárul és magyarul beszélnek.” Evlia Cselebi leírása az égtájak meghatározásánál pontatlan. Valójában a várost nyugat és észak felől kerítették palánkkal. A városfal árkába vezették bele a Zagyvát. Leírásában kitér a -3-

várban található dzsámira, azonban a város kapcsán nem szól templomról. A város lakosai között magyarokat nem, csak bosnyákokat említ, ami arra utal, hogy Szolnok a XVII. század második felére jobbára törökké vált. Gorové László az 1550-ben épített szolnoki vár előzménye kapcsán úgy foglalt állást, hogy a korábbi ispánsági várnak az új erőd építésekor már nem látszottak a nyomai. Korrigálta Isvánffy Miklóst, aki szerint az 1550-ben épített vár alaprajza háromszög alakú volt. A helyszínen végzett megfigyeléseire hivatkozva megállapította, hogy valójában szabálytalan négyszöget formált: „a' várnak alkotása igazi három szegletes nem vólt, hanem inkább egy rendetlen négy szeget formált, melly dél felől széles, és észak felé keskenyebbre; de nem egész csucsra vonódott össze, mint eggy regulátlan Romboides, még is mind a' négy szegletében öblös bástyák vóltak, mellynek helyei, és nyomai ma is szembe tűnők; hanem ezen három szegletes vár alatt értették a' historicusok azt, hogy a' vár körül folyó vizek három szegletet képeznek, vagy talám azt akarták jegyezni, hogy igen közel járt a' vár figurája a' három szeglethez, mert az éjszaki szegletet tsak ugyan egy egyenes vonás által – vágta, és 4 oldalúvá tette.” (Gorové 1820, 18–19). Gorové elkészítette a vár rekonstrukcióját is (2. kép).

2. kép. Az 1550-ben épített szolnoki vár első rekonstrukciója Gorové László szerint (Gorové 1820, 19)

Gorové László Niklas von Salm grófnak és olasz építőmestereknek tulajdonította azt a javaslatot, hogy a várépítéskor a jelenleg a város és vár között található részen az új Zagyva-medret kiássák. Ennek a várároknak – mely a jelenleg is működő Zagyva-meder –, valamint a rajta átívelő, a várat és várost összekötő hídnak, továbbá a város felé néző nyugati várkapunak a leírását az alábbiakban adta meg: „Ezen a' Zagyva ásott árkon melly ma is tele van vizzel még 1760-ikban állott a' felhúzható híd. Erre nézett a' még 1812-ben fen állott kapuja is a' várnak, és ugyan azon 1760-ik esztendőben még pattantyúsok és eggy Ezeredes lakván benne a' rendszerént való várokban tartatni szokott mód szerént a' bástyákon az ággyuk kiszegezve vóltak. Most egy álló híd visz rajta által, és be a' romlott várba, melly híd minden szép, és erős alkotása mellett még se ditséretes mivel igen keskeny. – Szárazság idején ez az ásott ága, mellyen túl fekszik Szolnok várossa kiszokott száradni. A' természetes ágya pedig a' Zagyvának, melly napkeleti óldalát mosta a' bástyáktól eggy néhány lépésnyire eltávozott, a' melly hogy 3 századok alatt megtörtént tsudálni nem lehet; de annyival közelebb sietett déli óldalához a' szőke Tisza, melly a' föld töltéseket habjaival már elnyelni készül.” (Gorové 1820, 19–20). „Vólt ugyan a' város felől való óldalon, egy tágas, és kemény alkotású kapuja; de a' mellyet a' város 1811-ben elrontatott, és köveinek egy részét az akkoron épülő Városházának falaiba rakatta, más részét a Zagyván készülő malomház hordottatta.” (Gorové 1821, 50–51). -4-

Gorové László említést tesz még a vár vízikapujáról is: „A' feljebb említett nagy kapuján kívül nem vólt a' várnak más ollyas nyilása, mellyen szekérrel belehetett vólna járni, kivévén azt a' kis bóltozatos ajtót, mellyen a' Tiszára leszoktak mái napig is járni, és a' mi a' viz hordásért vólt már akkor építve.” (Gorové 1820, 20). „Régi építményei közül még tsak az a' kis bóltozatos ajtó vagyon még a' déli részen, mellyen keresztül a' föld Bástyák alatt a' Tiszára leszoktak járni, mellynek mélysége, avagy fala vastagsága negyedfél ölnyi.” (Gorové 1821, 50). Gorové László további megállapítása, hogy a várfalakat sorban levert karókból, továbbá az ásott Zagyva-mederből kitermelt földből építették úgy, hogy fűzfából készült fonások közét feltöltötték és tömörítették. Ehhez kapcsolódott az a fontos észlelése is, mely egyben tudomásunk szerint az első Szolnokra vonatkozó ásatással összefüggő megfigyelés: „Ezen véd karóknak a' töveit elkorhadva szintúgy sor szerént a' mint Salétrom főzésre a' földet ásatta megmutogatta nékem a' tavaszon a' várba lakó Salétrom főző, sőt hólmi régi szegeket is mutatott, mellyek ottan szoktak ásattatni. Hogy ezeket a karókat éppen a' Sálmi Gróf …vagy későbbre a' Törökök, vagy még későbbre a' Némzetek Generálissa Caraffa szuratta oda bizonynyal vitatni 's tudni nem lehet.” (Gorové 1820, 18–20). Az elkészült várfal olyan magas volt, hogy az ott található épületek teteje nem látszott ki: „Ezen föld töltések még most is az akkor élt emberek óriási tehettségeknek tanú bizonyságai, magosságok legalább 8. vagy 9. ölnyi lehetett, még ma is a' föld szinétől véve helyel a' bástya magosságát 6 ölre lehet tenni főképpen a' napkeleti oldalon, melly még tűrhető állapotban találtatik. A' bástyának szélessége, tsak a' nem régében lerontott kapujáról itélvén mintegy hat ölnyi lehetett.” (Gorové 1820, 19). A vár építésekor hol helyezkedett el és mekkora lehetett a mezőváros, továbbá volt-e erődítve? A helyes választ Gorové László fogalmazta meg elsőként: a várost közvetlenül a vártól nyugatra, a jelenlegi belváros helyén kell keresnünk, melyet egy időben erősítettek meg a várral. Pontos határait pedig erődítésének maradványa, a vizesárok adja meg, melybe egykor bevezették a Zagyva vizét, s teljes nyomvonala még 1820-ban is jól látszódott: „Szólnoknak, hogy akkoriban (1549-ben) tsak az a' része állott fen a' mit ma is katona városnak, régebben belső városnak, (részszerént mivel a' várhoz tartozott, részszerint mivel bevólt kerítve) neveztek, bizonyítja az a' máig is megláttzó árok, melly a' Tisza partján a' só pajták végénél kezdődvén, a' német útsza, és piatz szélein elnyulik, és a' Fehér ló nevű Vendégfogadó mellett a' kertek közzé behatván, ott hirtelen a' Zagyvába beszegellik, a' melly gödör a' valahai belső városnak óltalomárkolása vala, vóltak e' mellett föld keritései is, és 4 föld bástyái a' 4 szegleten.” (Gorové 1820, 22). Mivel a Német utcát ma Táncsics Mihály utcának hívják, a Fehér Ló fogadó pedig a Kossuth téren, a Verseghy Ferenc Könyvtár helyén állt egykor (Cseh 2000, 299–301), Gorové leírása jó támpontot ad a városárok nyomvonalának rekonstruálására a Tisza folyó és a Kossuth tér közötti szakaszon.

2. Képi ábrázolások 2. a. Látképek (3–5. kép) Korábban már megállapítottuk, hogy a Szolnokra vonatkozó bőséges metszetanyag közül csupán három rendelkezik eredeti alapkoncepcióval (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2007): Georgius Houfnaglius munkája (3. kép) és Wilhelm Dilich 1600-ban megjelent könyvében publikált látkép (5. kép), míg a harmadik létezését pedig azok a másolatok bizonyítják, melyek példányai a stuttgarti Tartományi Könyvtárban (Kisari 1998) és a stockholmi Királyi Hadilevéltárban (Kisari 1996) lelhetők fel (4. kép). A későbbi metszetkészítők Georgius -5-

Houfnaglius, és különösen Wilhelm Dilich metszetét másolták, illetőleg egymáséból kompiláltak (Szalai 2001). A látképek rekonstrukcióhoz nem, csupán egyes részleteiben használhatók fel. Houfnaglius XVI. század utolsó harmadába keltezhető, 1617-ben megjelent metszete dél felől, madártávlatból ábrázolja Szolnokot (3. kép). A felirattól eltérően nem keletnek, hanem északnak tájolt. A Zagyva északnyugatról érkezik, pontatlanul a vár északnyugati bástyájához. Innen a vár északi fala mentén halad tovább kelet felé, majd az északkeleti sarokbástyánál derékszögben délnek fordul és kettéágazik. Közülük az egyik a vár keleti fala mentén húzódó várárok, a másik pedig a folyó eredeti keleti medre, melyek egyetlen nagy, háromszög alakú ártéri szigetet közrefogva torkollanak a Tiszába. A 180º-al eltájolt vár szabályos trapéz alakú, és az attól nyugatra fekvő város szabályos téglalap alakú. Houfnaglius metszete kitűnően adja vissza a vár és a városfalak palánkszerkezetét. A vár négy sarkában körbástyák, rajtuk és a falakon ágyuk, összesen 14 db. A várban három kaput tüntet fel: a nyugati és a keleti kaput, valamint a déli falon a Tiszára nyíló vízikaput. A vár belső területe zsúfoltságig megtöltve épületekkel, déli falához közel, a valóságnak megfelelően kupolás dzsámi, nyugati falánál minarettel. A vár alatti Tisza-parton kikötőt, valamint egy enyhén ívelt kelet-nyugati irányú utat ábrázol, mely keleti és nyugati irányban a várárok tiszai torkolati szakaszain átívelő cölöphidakra vezet. A vár közepén kelet-nyugati irányban fut a főút, a nyugati és a keleti kaput összekötve.

3. kép. A török kori Szolnok látképe a XVI. század utolsó harmadából az 1562-ben vert első tiszai cölöphíddal (Georgius Houfnaglius, 1617 – Dr. Vincze Gyula szolnoki ügyvéd magángyűjteményéből)

-6-

A vár és a város között található az 1550-ben kiásott várárok nyugati szakasza, mely jelenleg Zagyva-mederként funkcionál. Az arányaiban és alakjában is tévesen ábrázolt város a Tisza és a Zagyva felől nyitott, városfal csak a nyugati és az északi oldalon látható, összesen 5 körbástyával. A városárkot száraznak mutatja, a Tabán nincs jelölve. A városban zsúfoltan németalföldi stílusban épített emeletes házak sorakoznak, közvetlenül a Tisza-partján egy torony látható. A belterületen csupán egyetlen nagyobb, kelet-nyugati főútvonalat ábrázol, mely két részre tagolja a várost. Az út a vár nyugati kapujából indul, és a városon áthaladva a nyugati falon található városkapuhoz vezet. A mellékutak rendezetlenek és szűkek. Az 1562-ben Güzeldzse Rüsztem budai pasa (1559–1563) által építtetett, Tiszán átívelő cölöphíd a várárok nyugati szakaszának torkolatával szemben indult északi irányba, a vár délnyugati rondellájához, és egy meredek, csaknem derékszögű kanyarral nyugat felé a várárkon is átvezet a városba (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2004; 2007). A várárkon és a Zagyván több cölöphíd is látható: az egyik a vár nyugati kapuja és a város között, ezen kívül a vár keleti kapuja és a háromszög alakú ártéri sziget között, valamint egy a keleti Zagyva-ágon is fel van tüntetve. A település környezete rendezett, azonban az ábrázolt témák és jelenetek (szántók, temetők, bitófa a város határában stb.) jórészt csak díszítőelemként foghatók fel, kivétel a várárok keleti szakasza és a Zagyva keleti ága közötti ártéri szigeten található török temető, melyről Evlia Cselebi is említést tesz (Karácsony 1908, 213), illetve az ugyanitt található vízimalom, mely a stockholmi ábrázoláson (4. kép) is megfigyelhető.

4. kép. Szolnok tiszai hajóhíddal a XVI. század végén (a stockholmi Királyi Hadilevéltár gyűjteményéből, fotó: Dr. Domokos György)

A stockholmi Királyi Hadilevéltárban található, színezett ábrázolás ugyancsak dél felől és madártávlati perspektívából örökítette meg a XVI. század végi Szolnokot (4. kép). -7-

Houfnagliusétól eltérően a Zagyva itt pontatlanul északkelet felől érkezik, továbbá nem a vár és a város közé, hanem a vár északkeleti sarkához. A vár keleti falánál kialakított árok és a Zagyva keleti ága közötti sziget formája sem háromszög, hanem hosszúkás. A vár helyesen tájolt, szabályos trapéz alakú, északkeleti és északnyugati sarkain körbástyák, délkeleti sarkában azonban szögletbástya, délnyugati sarkában pedig egy a csúcsánál körbástyává átépített szögletbástya. A várban csak két kapu látható: a keleti és a nyugati, melyet út köt össze. Belterületén néhány ház, déli falánál kupolás, minaretes dzsámi. A vár és a város között az 1550-ben kialakított csatorna. A város alaprajza teljes mértékben eltér Houfnagliusétól, a látképi ábrázolások közül ez a leginkább valósághoz közeli, részben a Zagyva felől is védett. A többszörösen megtört kerítőfalat 8 félköríves bástya tagolja, északnyugaton városkapuval. Városárkot nem mutat. Belül erődítést és néhány nagyobb épületet tüntettek fel és egy minaretes dzsámit. A városon keresztül haladó főútvonal északnyugatdélkeleti irányú, és a nyugati várkaputól – egy a várárkon átívelő híd közbeiktatásával – a városkapuhoz vezet. Megközelítőleg a jelenlegi közúti Tisza-híd nyomvonalában hajóhíd látható. 19 hajó hordozza azt a lepallózott gerendavázat, amely az átkelőt alkotja. A várárok torkolati részeinél további hidakat mutat, melyek közül a vár és a város közötti a Houfnaglius ábrázolásán bemutatott első Tisza-híd maradványaként értelmezhető (Kertész–Morgós– Nagy–Szántó 2007). A vár- és városfalak szerkezetére vonatkozóan a kép nem ad egyértelmű eligazítást. A várárok keleti szakasza és a Zagyva keleti ága közötti ártéri sziget tiszai torkolatánál vízimalom. A várostól nyugatra és a Zagyva jobb partja mentén szántók, szemben és a Tisza bal partján ligetek.

5. kép. A hódoltság kori Szolnok 1600-ban (Wilhelm Dilich: Ungarische Chronica. Kassel, 1600)

-8-

Houfnagliustól és a stockholmi ábrázolástól eltérően Wilhelm Dilich könyvében már észak felől, de ugyancsak a megszokott madártávlatból jelenítették meg Szolnokot (5. kép). A Zagyva – közelítőleg helyesen – északnyugatról érkezik a város és a vár közé. Innen tévesen egy meredek kettős kanyarral észak, majd kelet felől is megkerüli a várat, és a Tiszába torkollik. A Zagyva keleti ága és a vár között, közvetlenül a tiszai torkolatnál egy háromszög alakú sziget. A Zagyva keleti ága és a vár keleti fala melletti vizesárok ábrázolása olyan differenciáltan történt, hogy a rajz készítője érzékeltette azt is, hogy az előbbi az aktív meder. Ezt a tényt tovább hangsúlyozza az is, hogy a Tisza torkolatánál ennek a keleti Zagyva-medernek a bal partján vízimalom látszik. A metszet készítője – Hofnagliussal és a stockholmi ábrázolás készítőjével megegyezően – a vár és a város között ábrázolta az 1550-ben kiásott várárkot, ugyanakkor a Zagyvát a várost északról és nyugatról kerítő árokba is bevezették. A vár szabályos négyszög alakú, a tőle nyugatra fekvő várost ívelten futó fal övezi, de sem a várfal, sem pedig a városfal szerkezetére nem lehet a rajzból következtetni. A vár négy sarkában körbástya, belül, közvetlenül a falak mentén, zsúfoltan házak láthatók egy sorban, középen pedig egy szűk tér kupolás dzsámival. A dzsámi falához minaret is kapcsolódik. A várnak két kapuja van, egy keleti és egy nyugati. Mindkettőhöz cölöphíd és út kapcsolódik: a keleti áthidalás a várárkot és a Zagyva keleti ágát egyaránt érinti, míg a nyugati a vár és város közötti összeköttetést biztosítja. A város a Zagyva és a Tisza felől nincs erődítve, csak a nyugati és északi részén, ahol 5 bástya is látható. A város közepén tér templommal, innen sugárirányban szélesebb és keskenyebb utcákkal tagolt, szabályos rendben álló házak. Az egyetlen városkapu a nyugati falon nyílik, rajta és az ide csatlakozó, városárkot átívelő cölöphídon keresztül lehetett elhagyni, illetőleg megközelíteni a várost. A Tisza-híd a vár és a város közötti várárok torkolatától közvetlenül nyugatra található, és egyenest a városba vezet. Szolnok környezetében: a Zagyva mentén és a Tisza jobb partján parcellázott kertek láthatók, a Tisza túloldalán pedig, közvetlenül a meder mellett laposabb part, mely megművelt. Ugyanakkor távolabb, a szolnoki panorámától teljesen idegenül ható, fokozatosan magasodó hegyek láthatók. 2. b. Hadmérnöki felmérések, történeti térképek, metszet (6–27. kép) A forrásleírást az I. katonai felmérésig, 1783-ig az alábbi szempontrendszer alapján végeztük el: 1. elkészítés ideje, 2. szerző (titulussal, térkép célja), 3. tájolás, lépték, pontosság, jelmagyarázat, 4. vár (alak, bástyák, falak, kapuk, belső terület, kikötő), 5. várárok, 6. város (alak, bástyák, falak, kapu, belső terület, kikötő), 7. városárok, 8. városrészek, Tabán, 9. utak, hidak, gátak, 10. Zagyva keleti ága, ártéri szigetek, tágabb környezet.

-9-

6. kép. Szolnok 1552-ben (Móré-per aktarajza, 1553–1554, tollrajz, Szendrei 1889, 138)

1. 1553–1554-ben készült, tollrajz (6. kép). 2. Első alaprajzszerű ábrázolása a szolnoki várnak, készítője ismeretlen. Nem kizárt, hogy a várépítésben közreműködő egyik olasz mérnök készítette, amit az olasz nyelvű égtájjelzések is megerősítenek (Szendrei 1889, 137). Móré Gáspár szolnoki vicekapitány hűtlenségi peréhez készült, és a vár erődítésének bemutatására koncentrált. 3. Nem valódi felmérés, vázlat, méretaránya nincs, tájolása hozzávetőleges. 4. A vár alakja szabálytalan négyszög, sarkain szögletbástyák. Az ötödik bástya a déli falon a vízikapu térségében a kikötőt és a vízikaput vigyázhatta (bár ez utóbbi nincs jelölve). Az északi bástyák vízben állnak. A keleti és nyugati falon kaput ábrázol, a belső területen viszont semmit. A nyugati és a déli várfal előterében keskeny partsáv. 5. A várat északról, nyugatról és keletről mesterségesen kialakított várárok fogja közre. 6–8. A városra vonatkozóan nem ad információkat, egyedül talán az elnagyolt Tabán azonosítható. 9. A keleti és a nyugati kapunál cölöphidak, míg a várost és a várat elválasztó várárok tiszai torkolatánál feltehetően gát. 10. A környezetre vonatkozóan nem ad információt. A rajz készítője tévesen északkeletről érkezteti a vár északkeleti sarkához a Zagyvát. 1. 1685-ben készült, színezett tollrajz (7. kép). 2. Szerző: Leopold Hendl. 3. Az égtájak jelölve, hozzávetőlegesen északnak tájolt, mértékléc: 200 lépés = 3,8 cm, 1 : 4000 (Kisari 2000, 213). 4. A vár alakja szabálytalan, a négy sarokban és a déli falon bástyák. A bástyák közül az északkeleti, északnyugati és a déli körbástya, míg a délnyugati és a délkeleti szögletbástya és rondella kombinációja. Ez az állapot részben visszaköszön a stockholmi ábrázoláson (4. kép). A keleti és nyugati falon kaput mutat, melyek közül a nyugati hangsúlyosabb. A vízikapu nincs jelölve.

- 10 -

7. kép. A töröktől 1685. október 18-án visszafoglalt Szolnok Leopold Hendl térképén (Kisari 2000, 629)

A vár belső területén, a déli várfal melletti kör, nyugati oldalán lekerekített négyszöggel minden valószínűség szerint a dzsámit és a minaretet jelöli. További fontosabb épületek helyét mutathatja az északabbra elhelyezkedő két téglalap. 5. A várárok vízrendszere a Zagyváról lefűződött, és a torkolati részeknél teljesen feliszapolódott. Feltehetőleg nem tartották karban, emiatt megszakadt az összeköttetése a Tiszával. A várárok nyugati szakaszán, a tiszai bekötésnél két ovális tó jött létre, míg a keletin egy. 6. Városfalat mutat, mely délen a Tiszától indul, majd egy törést követően északkeletnek fordul, ezután a Zagyva árteréig keletnek tart, végül dél felé halad a Tabán szélén. A keleti városfal elkészítésére azért volt szükség, mert a Zagyva, különösen kisvíz idején könnyen átlábalható volt, és az enyhe lejtésű ártér sem nyújtott kellő védelmet. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy a városfallal jelölt terület arányaiban pontatlan, túlságosan kicsi. A város egyetlen kapuját háromszögletű bástya védi. Bent csupán két nagyobb téglalap alakú épületet jelöl, melyek valószínűleg raktárak, továbbá egy kisebb, négyzeteset a Tisza-híd városi hídfőjénél, mely feltehetően vámház. 7. Városárkot nem ábrázol. 8. A fallal védett tabáni félsziget jól kivehető. 9. A Tisza bal partjáról pontokkal jelölt út nyomvonala rajzolódik ki, ami a csillagsáncon át felvisz a tiszai cölöphídra – mely törökök által a XVI. század legvégén létesített, és az 1685- 11 -

ös visszafoglalás után kijavított második cölöphíddal azonosítható (Kertész–Morgós–Nagy– Szántó 2007) –, majd a feliszapolódott várárkon keresztül a vár nyugati kapujához vezet. Egy másik út a vár nyugati kapuját köti össze – a várárkon átívelő hídon keresztül – a városkapuval, majd nyugatnak tart tovább. Ez feltehetően a mai Kossuth út nyomvonalában található főúttal azonosítható. A vár keleti kapujából induló út a várárkon és a Zagyva keleti ágán átívelő cölöphidak után egy Y alakú elágazásban folytatódik. Gátakat nem ábrázol. 10. Kisvízi ábrázolás, így az ártér laposabb részei és a szigetek összefüggő földnyelvként kerültek bemutatásra, illetve a Zagyva több ágra szakadva érkezik a Tabán fölé. A térkép egyetlen aktív ágaként a legkeletebbit jelöli meg, ettől keletre már vízmentes térszíneket mutat. A Tisza bal partja mentén a laposabb térszínnek megfelelően ártérre utaló növényzet. A vár déli fala mentén ártér.

8. kép. A szolnoki vár és város alaprajza az 1687-es hadjárathoz készült rézkarc-sorozatból (eredetije a bécsi Kriegsarchivban van, jelzet: H. III. c. 98. 4., megtalálható még a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában, fekete-fehér fotómásolatának jelzete: G. I. h. 204.)

1. 1687-ben készült, rézkarc (8. kép). 2. Készítője ismeretlen. 3. Mértékléc nincs, eredetileg nyugatnak tájolt, részlet gazdag ábrázolás, az épületeket oldalnézetben mutatja. Olasz nyelvű jelmagyarázat: A) Szolnoki vár. B) Mecset. C) A fegyvertár és raktár védelmére készült sánc. D) Régi sánc a törökök által emelve. E) Kiegészítő védművek, hasonlók azokhoz, amelyek Mercy generális ittlétekor készültek. F) Szegedi út. G) Egri út.

- 12 -

4. A vár átépítés alatt áll, ezt bizonyítja a vár szabálytalan alakja, illetve a várfalak jelölésére alkalmazott kétféle jel. A már befejezett részeket – északi fal, északkeleti bástya és keleti fal – nyomvonal menti sraffozással, míg a tervezetteket pontozással mutatja. A Tisza-meder és a délkeleti bástya közötti árteret fallal zárták le, ami G. Delisle későbbi ábrázolásán is visszaköszön (10. kép). A vár keleti oldala mentén, a Zagyva árterén újonnan épült sánc. A keleti és a nyugati falon négyzetes kapuk találhatók. A vízikapu helyét is jelöli, így ez tekinthető az első térképi ábrázolásának. A belterületen egyetlen épületet mutat, a kupolás, minaretes dzsámit. 5. A várárok – Leopold Hendl ábrázolásához hasonlóan – lefűződött a Zagyváról, és mindkét tiszai torkolatánál feliszapolódott. A nyugati szakasz tiszai torkolatánál két tó található. 6. A városfal nyomvonala hozzávetőlegesen az előző ábrázoláson bemutatottat követi, eltérés a bástyák számában (3 db) és helyzetében mutatkozik. Új elemként jelenik meg viszont egy belső sánc, mely a fegyvertár és a raktár védelmét hivatott ellátni. A sáncon belül található épületek megfeleltethetők a Hendlnél ábrázoltaknak. 7. Városárkot nem jelöl. 8. A tabáni félsziget nem kivehető. 9. A Tisza bal partjáról két út fut a csillagsáncon keresztül a tiszai cölöphídra, majd onnan a várost északkelet-délnyugati irányban átszelő főútvonalba torkollik. Ez utóbbi a városkapun áthaladva elágazik, a jelmagyarázat szerinti szegedi és kecskeméti útra. A vár keleti kapujából induló út a várárkot átívelő híd után, a Zagyvát elhagyva ugyancsak elágazik. Gátakat nem ábrázol. 10. A Zagyvát a vártól túlságosan keletre vezeti. Kisvizes ábrázolás, ennek megfelelően a Zagyva-ártér szárazon található, és számos kisebb szigettel is találkozunk. 1. 1690 körül készült, színes tollrajz (9. kép). 2. Szerző: G. Delisle, francia hadmérnök. 3. Közelítőleg északnak tájolt, lépték nélküli, elnagyolt ábrázolás. 4. A vár szabálytalan alakú, az északi bástyák körbástyák, a délkeleti és délnyugati lekerekített négyszög alakú, a déli rondella. A nyugati kaput határozott négyszöggel, a keleti kaput halványabban jelöli, a vízikaput azonban egyáltalán nem ábrázolja. Építményeket a vár területén nem jelöl. 5. A várárok vízrendszere a Zagyvával kapcsolatban van, de a torkolati részeknél teljesen feliszapolódott, feltehetőleg nem tartották karban. Nyugati szakaszán, a tiszai bekötésnél két nagyobb ovális tó jött létre, míg a keletin egy kisebb. Az ábrázolás pontatlanságát mutatja, hogy a Zagyva keleti ágának nincs összeköttetése a Tiszával. 6. A városfal a Tiszától indul észak felé, és egy kisebb törés után északkeletnek tart, majd a városkapu előtt – melyet négyzet jelöl – erősen megtörik, végül keletnek fordul, és enyhén megtörve a Zagyva árteréig fut. A városfalon bástyákat nem ábrázol, ahogy városban egyetlen épületet sem. 7. Városárkot nem jelöl. 8. A tabáni félsziget kivehető. 9. Három útvonal fut a város felé. Egyik a déli, mely a Tisza-hídon vezet a városba, a másik a nyugati, melyen a városkapun keresztül jutunk Szolnokra, és végül a keleti, amely a Zagyva keleti ágán és a várárkon átívelő cölöphidakon keresztül jut a keleti várkapuhoz. A városon belül egyetlen utat jelöl: a vár nyugati kapujából indul a városkapu irányába, majd Y alakban elágazik.

- 13 -

9. kép. 1685. október 18-án a töröktől visszafoglalt, feladása előtt a Tisza-híddal együtt felgyújtott Szolnok G. Delisle felmérésén (Kisari 2000, 496)

A tiszai cölöphíd halványan ábrázolva, melynek a városi hídfő előtti része egy szakaszon felhúzható. A nyugati várkapu előtt nincs cölöphíd, mert a várárok ezen része fel van iszapolódva. Gátakat nem ábrázol. 10. Kisvízi ábrázolás. A Tisza bal partján ártéri mocsaras területet jelöl, a várostól északra, a Zagyva árterén ligeterdőt, a vártól keletre pedig árteret. 1. 1690 körül készült, színes tollrajz (10. kép). 2. Szerző: G. Delisle, francia hadmérnök. 3. Sokkal részletesebb, mint Delisle frissen elfoglalt Szolnokot mutató előbbi munkája. Tájolása hasonló, mérték nincs. Francia nyelvű magyarázatot is fűz a térképhez: a) Csillagsánc, újonnan építve. b) Háromszögű kiugrósánc, újonnan épült. c) Fedezett (védett) út. d) Újonnan megerősített belső vár. e) Újonnan készített ütegállások. f) Kettős átjáró. g) A városparancsnok számára újjáépítve.

- 14 -

10. kép. Az újjáépített Szolnok 1690 körül G. Delisle ábrázolásán (Kisari 2000, 496)

4. A szűkebb értelemben vett vár alakja lényegében nem sokat változott a hódoltság korihoz képest: a bástyák szögletesek lettek a déli falon lévő kivételével. Ugyanakkor tervszerűen építették ki a külső védelmi rendszert: megerősítették a vár keleti oldalának védelmét. Így a várárok és a Zagyva keleti ága közötti ártéren, ártéri szigeten újonnan felhúzott sánc húzódik, továbbá a keleti bástyákon is új ütegállásokat alakítottak ki. Újdonság az is, hogy a vár délkeleti bástyája és a Tisza-meder közti árterületet dupla sánccal lezárják, akárcsak a városfal déli vége és a Tisza közti ártéri részt is. A Tisza-híd bal parti hídfőjét pedig csillagsánccal védték. A kapuk jól kivehetők: a nyugatit nagyobbnak, jelentősebbnek jelzi, mint a keletit. Vízikaput viszont továbbra sem ábrázol. A várban csupán egyetlen épület jelöl az északkeleti részen, amit a városparancsnok számára építettek. 5. A várárok megegyezik Delisle korábbi ábrázolásával. 6. A Tiszától induló városfal nyomvonala a Zagyva árteréig nem változott a korábbihoz képest, de a keleti részen kiegészült a Tabánt védő szakasszal. A városfalat öt bástyával erősítették meg, úgy, hogy belsejüket nem töltötték fel, továbbá új ütegállások is kialakításra kerületek. 7. A városárok nyomvonalát továbbra sem jelöli. 8. A tabáni félsziget kivehető. 9. Az utak és hidak jelölése megegyezik Delisle korább munkájában leírtakkal. A kijavított tiszai cölöphíd a városi hídfő előtti részén felhúzható volt: világosan kivehető az X, ami a felvonóhidat jelöli, s ami alapján Delisle korábbi térképén is gyanítjuk létezését. Gátakat nem mutat. 10. Kisvízi ábrázolás. A Zagyva keleti ágát és a Zagyva árterét, valamint a Tisza bal parti részét korábbi térképének megfelelően jelöli Delisle.

- 15 -

1. 1705. október 4-én készült tollrajz alapján (11. kép). 2. Szolnok 1703. szeptember 21-én került kuruc kézre. 1704 tavaszán francia hadmérnökök a vár lerombolását, és egy új, Vauban rendszerű erőd építését javasolták. Az építkezés állásáról Károlyi Sándor 1705. október 4-én tájékoztatta II. Rákóczi Ferencet levélben, melyhez az új várról vázlatrajzot is mellékelt (Thaly 1895, 306–311). Ez utóbbit Márki Sándor publikációjából közöljük (Márki 1907, 570, 184. kép). 3. Vázlatrajz, hozzávetőlegesen északnak tájolt, mértékléc nincs. 4. Az épülő palánkvár szabálytalan négyszög alakú, sarkain szögletbástyákkal. A déli fala – a korábbiakkal megegyezően – párhuzamos a Tiszával, keleti fala viszont meredekebb szöget zár be ezzel. Az északi fal nyomvonala nem változott, a nyugati fal azonban megtörés nélkül, egyenesen fut. A rendelkezésünkre álló képi források alapján kijelenthetjük, hogy a vár ekkor nyeri el azt az alakját, mely XIX. század eleji megszűnéséig nyomon követhető. Ez persze nem azt jelenti, hogy védművei ne lettek volna újjáépítve akár több alkalommal is, vagy átalakítva, megerősítve, hanem hogy a falak és a bástyák nyomvonala már nem változott meg jelentős mértékben. Nyugati és keleti kaput ábrázol, vízikaput nem. Belső területre nem ad információt.

11. kép. A kurucok által 1703. szeptember 21-én elfoglalt szolnoki vár építésének állása 1705-ben (Márki 1907, 570, 184. kép)

5. A várárok nyugati és keleti torkolatát vonallal zárja el a Tiszától. Ez arra utalhat, hogy bár a várárkot újra kimélyítették, kisvíznél még mindig nem volt összeköttetése a Tiszával. 6–7. Nem ad információt. Egyedül a vár nyugati kapuja és a város közötti cölöphíd városi hídfőjének védelmét jelzi. 8. A Tabán első, valósághű ábrázolása.

- 16 -

9. Utakat nem jelöl, csak a vár nyugati és keleti kapujából induló cölöphidakat, valamint ezek védelmét. 10. Nagyvízi ábrázolás. A Zagyva keleti ága nyitott a Tiszára, és három kis ártéri szigetet jelöl.

12. kép. Jean Louis Rabutin de Bussy császári tábornagy által a kurucoktól visszafoglalt és újjáépített Szolnok 1706 őszén Giovanni Morando Visconti ábrázolásán (Plihál 2005, 24)

1. 1706 szeptemberében készült, színes kéziratos térkép (12. kép). 2. Giovanni Morando Visconti hadmérnök Jean Louis Rabutin de Bussy 1706–1707. évi hadjáratánál készített melléktérképe. A főtérkép méretaránya 1 : 575 000. Rabutin 1706. szeptember 4-én vonult be a II. Rákóczi Ferenc parancsára felégetett Szolnokra. Rabutin Szolnokot megerősítette és állandó őrséggel látta el. 3. Hozzávetőlegesen északnyugatnak tájolt, öles mértékléccel. Olasz nyelvű jelmagyarázat: A) Templom. B) Fegyvertár. C) Őrség. - 17 -

D) Szárazmalom. E) Lőporraktár. F) Szegedi kapu. G) Egri kapu. H) Parancsnok háza. I) Újonnan készült védelmi töltés. K) Újonnan készített duzzasztógát, amellyel szükség esetén tartani lehet a Zagyva megkívánt, 3 lábnál magasabb vízmagasságát. 4. A palánkvár alakja az előzőhöz képest nem változott. A bástyák közül a délnyugati eltér a Károlyi Sándor által 1705-ben bemutatottól: nagyobb és tagoltabb rendszert alakítottak ki. A déli falon pedig a vízikaputól nyugatra újból feltűnik egy szögletbástya, amely szintén visszatérő elem marad egészen a vár megszűnéséig. A nyugati kaput kiépítettnek mutatja, míg a keletit és a vízikaput csupán áttörésként jelöli a falon. Feltűnő a belterület beépítettségének mértéke, különösen, ha a korábbiakkal összevetjük. A déli fal mellett található a keresztény vártemplommá alakított dzsámi első, alaprajzszerű ábrázolása, melynek minaretjét már elbontották. 5. A várárok vízrendszere a tiszai torkolati részeknél duzzasztott, összeköttetésben van a Zagyvával. 6. A város palánkfala délen a Tiszától indul, majd egy törést követően északkeletnek fordul, majd pedig a Zagyva árteréig keletnek tart. A XVIII. században ez az egyetlen hitelesnek tekinthető városfal ábrázolás, mely egyben az utolsó is. A városfalon egy kaput és kettő háromszög alakú bástyát ábrázol. 7. Városárok nincs jelezve. 8. A településszerkezetre vonatkozóan nem ad információt. A Tabánt hitelesen mutatja. 9. A várost és a várat nyugatról, illetőleg keletről lehet úton megközelíteni. A Tiszán két elpusztult cölöphíd maradványa látható, melyek közül a keleti a XVI. század legvégén létesített török kori átkelővel (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2007) azonosítható. A Tisza bal partján ehhez a hídhoz út csatlakozik, ami arra utalhat, hogy nem sokkal a felmérés elkészítése előtt pusztulhatott el. A vár keleti kapuja előtt található, a Károlyi Sándor rajzán még meglévő cölöphíd maradványait pontozással jelöli. A vár nyugati kapuja és a város közötti várárkon hidat ábrázol. A várárok tiszai torkolatainál duzzasztógátakat létesítettek a megfelelő vízszint elérése végett. A Zagyva átéri szigetét töltéssel biztosították, melynek a Tiszába nyúló sarkantyúja a vár délkeleti bástyáját védte az eróziótól. 10. A vártól keletre, a Zagyva árterében egy nagyobb és több kisebb sziget észlelhető. A Zagyva bal partján, a tiszai torkolatnál házak. 1. 1712. január 1-jén készült, színes kéziratos térkép (13. kép). 2. Készítője ismeretlen. 3. Hozzávetőlegesen északnak tájolt, öles mértékléccel. 4. A palánkvár alakja az előzőhöz képest nem változott. Csupán a déli bástyáknál figyelhető meg változás: a délnyugati a Giovanni Morando Visconti által jelzettnél egyszerűbb, a délkeleti viszont tagoltabb. Az északnyugati bástya metszetét a bal felső sarokban mutatja (14. kép). Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a korábbi vélekedéssel (Kaposvári 1983, 172) ellentétben, a várfal mentén kívülről végigfutó pontsor nem cölöpsort jelöl, hanem a várfal külső vonalát. A nyugati és a keleti kaput ábrázolja, a vízikaput nem. Belső területre nem ad információt. 5. A várárok kapcsolatban van a Zagyva és Tisza vízrendszerével. 6–7. Nem ad információt. 8. A Tabánt hitelesen mutatja.

- 18 -

13. kép. Az újjáépített szolnoki vár 1712. január 1-jén (eredetije a bécsi Kriegsarchivban van, jelzet: Inland C. 5. No. 2., megtalálható még a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában, fekete-fehér fotómásolatának jelzete: G. I. h. 661-15)

9. A várba menő utak megegyeznek a Giovanni Morando Visconti által jelzettekkel. A hidak esetében azonban sok az eltérés. A vár és a város közötti ugyanott található, de a vár keleti kapujánál az előző ábrázoláson elpusztultnak mutatott átkelőt már felépítették, továbbá az ártéri szigetek között is új hidak létesültek. Gátakat nem ábrázol 10. Nagyvízi ábrázolás, a Zagyva árterében két sorban, kisebb-nagyobb ártéri szigetekkel.

14. kép. A szolnoki vár északnyugati bástyája (13. kép kivágata)

- 19 -

15. kép. Szolnok 1742-ben Mikoviny Sámuel térképén (Kaposvári 1983, 186. 25. kép)

1. 1742-ben készült, színes kéziratos térkép (15. kép). 2. Szerző: Mikoviny Sámuel térképész. 3. Hozzávetőlegesen északnyugatnak tájolt, öles mértékléccel. Német és magyar nyelvű jelmagyarázat: A) Vár. B) Katonaváros. C) Parasztváros. d) Híd. f) Épülő sóraktár. g) Elkészült sóraktár. o) Szárazárok. 4. A palánkvár alakja változatlan, a délnyugati bástyánál visszatér a Giovanni Morando Visconti által jelzett tagolás. A nyugati és a keleti várfal előtt ekkor tűnik fel elsőként egy bizonyosan nem katonai, hanem árvízvédelmi céllal épült háromszög alakú megerősítés. Kizárólag a nyugati kaput tünteti fel. A belső területen számos épületet ábrázol, melyek többsége a későbbi felmérések alapján beazonosítható. Figyelemre méltó azonban, hogy a vártemplomot nem mutatja. 5. Az 1712-es ábrázolás óta megtörtént a várárok nyugati szakaszának kimélyítése és szélesítése. Ezt bizonyítja a várfalakkal párhuzamosan végigfutó vonal. 6. A városban vegyesen, beépítettséget és önálló épületeket is jelöl, melyek egy része a későbbi felmérések alapján megfeleltethető (sóházak, élelmezési raktár, a városi hídfőnél található vámház). A későbbi ábrázolások szerint a sóházak előtti Tisza-szakaszon kikötő valószínűsíthető.

- 20 -

7. A kiszáradt városárkot jelöli, de a település már túlnőtt rajta. Ezzel magyarázható az is, hogy a városfalnak nem találjuk a nyomát. 8. A mára már részben kiveszett városrész elnevezéseket feltünteti: Katonaváros, Parasztváros, Vár. A Tabán helyét pontosan jelöli, de nem nevezi meg, és épületet sem ábrázol benne. 9. A városban a Kossuth út nyomvonalán haladó főút mellett feltűnik az abból leágazó, Tiszapartra vezető Sóház út. Ezáltal a mai Szabadság tér helyén kezd kialakulni egy közlekedési csomópont, ugyanis a vár nyugati kapujából és a Tisza-hídon át érkező utak is ide csatlakoztak be. A vár nyugati kapujánál új hidat építenek, az 1712-es ábrázolástól eltérő helyen, melynek nyomvonala gyakorlatilag a jelenlegi közúti Zagyva-híddal esik egybe. Az 1712-es híd városi hídfőjének nyoma Mikoviny térképén még megfigyelhető. A Tiszán átívelő cölöphíd a jelenlegi közúti átkelőtől keletebbre található. Mind a főút, mind pedig a Sóház út egy-egy szélesebb híddal ível át a városárkon, köztük pedig egy keskenyebb, feltételezhetően gyaloghíd látható. A korábbi felmérésektől eltérően, a vártól keletre, a Zagyva keleti ága és az ártéri szigetek térségében sem utat, sem hidat nem ábrázol. 10. Nagyvízi ábrázolás. A Zagyva árterében két hosszúkás sziget, bal partján szántóföldek.

16. kép. Joseph Riemel hadmérnök 1753-as térképe a szolnoki várról a Tisza-parti várfal metszeteivel (eredetije a bécsi Kriegsarchivban van, jelzet: Inland C. 5. No. 3., megtalálható még a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában, fekete-fehér fotómásolatának jelzete: G. I. h. 661-10)

1. 1753-ban készült, színes kéziratos térkép (16. kép). 2. Szerző: Joseph Riemel hadmérnök. Célja: a korábbi árvízkárok utáni helyreállítás és megerősítés bemutatása. 3. Hozzávetőlegesen északnak tájolt, külön öles mértékléccel a várrajzhoz és a profilokhoz. Német nyelvű jelmagyarázat:

- 21 -

A) Szolnok vára, amilyen 1753-ban volt, és amit benne renováltak, valamint az 1754-re jutó tennivalók. B) A hely, ahol az újonnan épülő parancsnoki szállás álljon, kerítéssel ellátva. C) Az istálló, amely zsuppal befedve már áll. D) Kert a parancsnok szállása előtt. E) Kert a tüzértiszt szállása előtt. F) Gyalogsági kaszárnya a helyőrség részére, kőművessel a fele újonnan építve, az ablakok, az ajtók és a szállás, amelynél nemrég időztünk. G) Kamarai vendégfogadó és a pince. H) Lőportorony és fegyverraktár. I) Tüzérségi kaszárnya. K) Tiszti szállás, amelyhez egy szoba és hajlék újonnan épült, zsindellyel újrafedve 1753-ban. L) A mérnök és a vár szállásmestere, egy kis fegyverkamrával. M) Főőrség. N) Várkapu és híd. O) Pince a tisztek és a mellette lévő szállás részére. P) A helyőrségi és vártemplom, amely török mecset volt. Q) A vári káplán szállása. R) A templomszolgálatot végző lakása. S) Kijárat a Tiszához, vízhordás céljából. T) Kocsiszín a tisztek és a tüzérség részére. 4. A palánkvár alakja változatlan. A folyóvízi erózió miatt az északkeleti bástyát külön meg kellett erősíteni. Ahogy a felszín- és profilrajzok mutatják, a vár falait eléje telepített fasorral és rőzséből épített hullámtörő gáttal próbálták védeni (Kaposvári 1983, 192). A vár nyugati kapuját alaprajzban ábrázolja. A vízikaput is feltünteti, ahonnan lépcső vezet a Tiszához. Belső beépítettség jelkulcs szerint. 5. A várárok nyugati szakaszát ugyanolyan aktívnak mutatja, mint a Zagyva keleti ágát. 6. A városból csupán a Tabán déli részének szórt, apró házait, valamint a Tisza-híd városi hídfőjének környezetében található nagyobb épületeket jelzi. 7. A felmérés nem terjed ki a városárok területére. 8. A Tabán mint városrész első említése: der sogenande Toban. 9. Mind a várban, mind pedig a városban több kis utat ábrázol, valamint a Tisza-híd város felőli részét, továbbá a vár és a város közötti cölöphidat, melynek vár felőli része egy szakaszon felhúzható. 10. Nagyvízi ábrázolás. A Zagyva keleti ága mentén, a magasparton művelt földek, az ártéren – víz alatt – két hosszúkás sziget, hasonlók a Mikoviny által ábrázoltakhoz. 1. 1778. május 29-én készült, színes kéziratos térkép (17. kép). 2. Szerző: Buxbaum von Lindenfeld mérnök. 3. Hozzávetőlegesen északnak tájolt, igen precíz öles mértékléccel. Német nyelvű jelmagyarázat: 1–4. Házhelyigénylők neve. a) Parancsnok szállása. b) Tiszti szállás. c) Mérnöki szállás. d) Tüzérkaszárnya. e) Fő- és kapuőrség. f) Császári katonai élelmezési hivatal. g) Két sóraktár. h) Sómázsáló mester lakása.

- 22 -

i) Vámház. 4. A palánkvár nyugati felét mutatja. Három szintben ábrázolja a várfalakat és azok előterét: 1. ártér, 2. partvédő töltés, 3. várfal. Mind a nyugati kaput, mind pedig a vízikaput ábrázolja. Belső beépítettség jelkulcs szerint, mely nagyon hasonló Mikoviny Sámuel és Joseph Riemel felméréséhez. A várkút első és egyetlen ábrázolása. 5. A várárok nyugati szakaszát aktívnak mutatja.

17. kép Buxbaum von Lindenfeld 1778-as térképe Szolnokról (eredetije a bécsi Kriegsarchivban van, jelzet: Inland c. 5. no. 1., megtalálható még a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában, fekete-fehér fotómásolatának jelzete: G. I. h. 661-11)

6. A városban kizárólag önálló épületeket ábrázol, így részletes információt nyújt az egykori településszerkezetre vonatkozóan. A tabáni rész szórt, apró házai elütnek a többi városrész rendezett részeitől. A sóházak közvetlenül a Tisza-parton találhatók. 1776-ban került sor a sófelvonó létesítése kapcsán a Tisza-part megerősítésére (Reininger 2007). Az ekkor kiépített szakasz Buxbaum von Lindenfeld térképén világosan kivehető, és véleményünk szerint a folyami kikötő is ezen a helyen rekonstruálható. A város keleti, Zagyva-ártér felőli részén szépen ábrázolja a magaspartot. 7. A városárokban – Mikovinytől eltérően – vizet ábrázol. 8. A tabáni félsziget jól kivehető. 9. A Mikovinynél ábrázolthoz képest eggyel nőtt a városi utak száma, melyek nevét is feltünteti. A Szabadság tér helyén korábban már megfigyelt kereszteződést még hangsúlyosabbá teszi az új, északra vezető Egri út. Az utak további elnevezései: Pesti út, Debreceni út és Sóház út. A Tisza-hidat és a várba vezető átkelőt egyaránt feltünteti, utóbbinál a felhúzható rész jelölésével. A tiszai cölöphíd alatti áthajózás az erre a célra kialakított hajózó nyíláson történt (Kaposvári 1983, 196). A városárkon korábban már meglévő három híd mellé még két újabb gyaloghíd létesül. 10. Az ábrázolt terület kiterjedése miatt a környezetre vonatkozóan nem kapunk információt.

- 23 -

18. kép. Szolnok városmagja 1783-ban az I. katonai felmérésen (a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárából)

Az I. katonai felmérés léptéke (1 : 28 800), és pontatlansága miatt alkalmatlan rekonstrukciónkhoz. Így például a vár északi falának nyomvonala teljesen rossz, és a Tabán is eltér a valóságtól. Ugyanakkor helyesen mutatja a Zagyva aktív keleti ágát és a korábbi ábrázolásokból már jól ismert két sóházat a Tisza-parton (18. kép). Nem jelöli viszont a városárok teljes nyomvonalát, csak a Tófenéktől délre található részletét, pedig tudjuk, hogy ekkor még biztosan megvolt az egész. Ezt bizonyítja, hogy Johann Litzner 1787-es térképén a teljes nyomvonal fel lett mérve (19. kép), melyet Gorové László még 1820-ban is le tudott írni (Gorové 1820, 22).

19. kép. Johann Litzner 1787-es térképének kivágata (eredetije a budapesti Országos Levéltárban található: Helytartótanácsi térképek S 12. Divisio 12. No. 121.)

- 24 -

Johann Litzner színes kéziratos térképe vízrajzi indíttatású, így nem is várható, hogy részletes információkkal szolgáljon az erődítésekre és településszerkezetre vonatkozóan. Figyelemre méltó, hogy a nagyvízi ábrázolásnál mind a Zagyva keleti ága, mind pedig a várárok nyugati szakasza egyaránt aktív. A tabáni félszigetet az áradás miatt három oldalról is víz mossa. Továbbá a városárok teljes szakasza kivehető, ám vizet csak a Tófenék alatti részben mutat. A sóházakat és az előttük lévő kiépített partot szintén jól jelöli (19. kép).

20. kép. Bedekovich Lőrinc 1791-es térképének kivágata (eredetije a budapesti Országos Levéltárban található)

Bedekovich Lőrinc Zagyva vízrendszerét ábrázoló térképének Szolnokot bemutató kivágata meglehetősen elnagyolt. Ugyan egyes részletei a korábban már ismertetett felmérések alapján beazonosíthatók (pl. a kiépített tiszai rakpart), új információkkal nem szolgál (20. kép).

21. kép. Szolnok városmagja 1810–1812-ben (eredetije a bécsi Kriegsarchivban található, jelzet: k. 7. 2. 279.)

- 25 -

A Mayer hadmérnök által készített színes kéziratos térkép az utolsó, mely a még funkcionáló várat ábrázolja. A térképen jól kivehető, hogy kisvíznél csupán a Zagyva keleti ága aktív, míg a várárok teljes szakaszát – a Zagyva-ártérhez hasonlóan – vízmentesnek mutatja. A Zagyva ártéri szigetén két épület látható. A városárok ábrázolása Lietzner térképéhez hasonló: csupán a Tófenék alatti szakaszban jelez vizet (21. kép).

22. kép. Louis Emmerich Ekler vízmérnök 1813-as színes kéziratos térképének városmagot ábrázoló kivágata (eredetije a budapesti Országos Levéltárban található: Kamarai térképek S 11. No. 1519.)

Louis Emmerich Ekler térképe kiépített várat már nem mutat, csak a környezetéből kiemelkedő várszigetet (22. kép). Ennek az ábrázolásnak a forrásértékét az előző térkép és Gorové László leírása (Gorové 1820) kétségessé teszik.

23. kép Szolnok 1819-es térképe (eredetije a budapesti Országos Levéltárban található: Helytartótanácsi térképek S 12. Divisio 11. No. 47.)

- 26 -

Markmüller gazdasági térképe korszakhatárt jelent. Egyrészt ez az utolsó olyan ábrázolás, amelyen a vár falai – részben ugyan már elpusztulva – még kivehetők. Másrészt az 1550-ben kialakított várárok nyugati szakasza már átvette a Zagyva keleti ágának szerepét, mely utóbbi a torkolati szakasznál elkezdett feliszapolódni. A városároknak csak a tiszai torkolati szakaszát jelzi (23. kép).

24. kép. Szolnok látképe a Tisza felől 1827-ben (céhlevél Lehnhardt Sámuel várost ábrázoló fametszetével, eredetije a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményében található)

Lehnhardt Sámuel metszetén a vár erődítéseinek már nyoma sincs, és az egykori dzsámi is a középkori templommal együtt 1821-ben elbontásra került. Az új vártemplom már elkészült, és a Zagyva keleti ágának még megvan az összeköttetése a Tiszával. A városárok tiszai torkolati szakasza ugyancsak kivehető (24. kép).

25. kép. Szolnok városmagja az 1833–1844 között készült térkép részletén (eredetije az egri Heves Megyei Levéltár gyűjteményében található, jelzet: HML XV-9 Tt 119)

- 27 -

Lányi Sámuel színes kéziratos vízügyi térképén már csak az egykori vár helyét mutató vársziget látható. A Zagyva keleti ága kiszáradt, víz kizárólag a várárok nyugati szakaszában folyik. A tófenéki vízállást nem jelöli, ugyanakkor a városárok teljes szakaszát aktívnak mutatja (25. kép).

26. kép. Szolnok 1861-ben a II. katonai felmérésen (a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárából)

A II. katonai felmérés szelvényének részletén a Zagyva keleti ágának maradványa még kivehető. A várra csupán a Festung elnevezés utal. A városároknak már csak kis részlete látható a mai Szigligeti utca nyomvonalában (26. kép).

27. kép. Szolnok a XIX. század végén a Zagyva keleti ágának nyomvonalával (A Tisza hajdan és most 1830–1890 című térképsorozatból, KÖTI-KÖVIZIG, Szolnok)

- 28 -

2. c. Légifénykép (28. kép) Szolnok városmagjának rekonstruálásában kulcsfontosságú a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában található nagy méretarányú (kb. 1 : 4 300) korai légifelvétel (28. kép). Ugyanis a mai városképben is megtalálhatók jellegzetes objektumok, így például középületek, melyek ekkor már léteztek, és lehetővé teszik a pontos georeferálást. Mindemellett ekkor még nem zajlottak le azok a régi városrészeket eltüntető nagyberuházások, melyek markáns környezet átalakítással jártak együtt, és létrehozták a ma ismert képet (pl. belvárosi lakótelepek felépítése és a Zagyva jobb parti gátrendszerének kiépítése). A légifényképen pontosan meghatározható a Zagyva egykori keleti ágának helyzete, mely ekkor már gáttal lett leválasztva az élő ágtól, de még mindig vizenyős terület. További fontos információt nyújt a Zagyva jobb parti árterületének körülhatárolására. A Harcsa utca keleti végéből az ártéren át a Zagyvába futó vízfolyás pedig a városárok északi szakaszát determinálja. Az utcaszerkezet is sok tekintetben árulkodó lehet, és visszakövetkeztethetünk a kialakulásában szerepet játszó korábbi állapotokra. Fontos azonban azt is hangsúlyoznunk, hogy önmagában ez a módszer sem elegendő, szükséges az összevetése további forráscsoportokkal.

28. kép. A két világháború – feltehetően 1928–1937 – között készített légifelvétel Szolnok városmagjáról (a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárából, jelzet: G I h 661)

- 29 -

2. d. Modern topográfiai felmérések (29–30. kép) Az 1960-ban és az 1976-ban készített modern topográfiai felmérések az egyetlenek, amelyek két, egymáshoz közeli idődimenzióban pontos információkat nyújtanak a szolnoki városmag magassági viszonyaira vonatkozóan (29–30. kép). Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a belváros napjainkig folyamatosan lakott, és emiatt jelentős antropogén hatással, például lokálisan eltérő feltöltődésekkel és erózióval is számolnunk kell, melyek az egykori felszínmorfológia függvényében különböző módon jelentkezhetnek. Ugyanakkor megadják a vizsgált terület főbb karakterét, amelyek helyismerettel párosulva jó kiindulópontot jelentettek rekonstrukciónkhoz.

29. kép. Szolnok topográfiai viszonyai 1960-ban (az 1960-as várostérkép alapján)

- 30 -

30. kép. Szolnok topográfiai viszonyai 1976-ban (az EOTR szelvények alapján)

3. Régészeti adatok Mint ahogy a bevezetésben már utaltunk rá, Szolnok városmagjában a mai napig nem végeztek tervszerű régészeti kutatásokat, csak néhány kisebb leletmentés és megfigyelés elvégzésére adódott lehetőség (1. kép). Így a vár és a város védműveinek – az egyes sáncok és árkok – építésére, elhelyezkedésére, időrendjére vonatkozóan hiteles adatokkal egyáltalán nem rendelkezünk. A várfal szerkezetéről – korszak meghatározás nélkül – egyedül Gorové László jegyzett le 1820-ban egy észlelést (Gorové 1820, 20). A vár területén a téglával bélelt várkutat 1952-ben Kaposvári Gyula azonosította be a Buxbaum von Lindenfeld térképe alapján elvégzett ásatáson (Kaposvári 1983, 196). Ugyancsak XVIII. századi térképek felhasználásával sikerült azonosítani, és 1973-ban részben feltárni Szolnok egyik leglátványosabb műemlékének, a vízikapu közelében található dzsáminak az alapárkait, továbbá a nyugati falához tapadó, 3,9 x 3,9 m-es, négyzet alaprajzú minaret alapozását (Kaposvári–Csányi 1974). A városárok nyomvonalát Kaposvári Gyulának három helyen sikerült azonosítani: – a Kossuth tér 1. szám alatti irodaház 1952–1954 közötti építkezésén, ahol 7–8 m mélységből török kori leletek kerültek elő, melyek egyértelműen igazolták, hogy a városárok nyugati szakasza a Kossuth tér keleti szélén húzódott (Kaposvári 1956, 38–39; 1971, 85–87; 1983, 197), – 1971-ben az Ady Endre út 5. számú tízemeletes lakóház előtti szennyvízcsatorna építésekor (Kaposvári 1971, 90; 1983, 198),

- 31 -

– Szolnok ispán körút tízemeletes házsor 9. számú épületének alapozásakor (Kaposvári 1983, 198–199). A hódoltság kori tiszai átkelők régészeti kutatását az aszályos 2003-as nyár tette lehetővé. Az ekkor elvégzett régészeti kutatások alkalmával ugyanis a Tisza bal partjának közelében, a jelenlegi Zagyva-torkolattal szemben sikerült rábukkanni a sekély vízben, illetőleg az időlegesen szárazra került folyómederben az in situ megmaradt, beágyazódott és jó állapotban konzerválódott cölöphídmaradványokra. Mivel előkerülési helyük pontosan megegyezett az általunk ismert török kori metszetek egy részén található Tisza-hidakéval, ebbe a korba soroltuk. A tölgyfagerendákon elvégzett radiokarbon és dendrokronológiai vizsgálatok igazolták a projekt megkezdésekor prognosztizált kort. A régészeti és természettudományos kutatások ugyanakkor pontot tettek egy sor egyéb, korábban nyitva hagyott kérdésre. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy mivel sikerült meghatározni és egyértelműen beazonosítani a török kori hidak helyét, ezáltal lehetőség nyílott a szolnoki veduták és hadmérnöki felmérések átkelőkre vonatkozó részleteinek kontrolálására. Megállapítható, hogy egy részük (3., 9–10. és 12. kép) a tiszai átkelők helymeghatározására vonatkozóan végül is valós adatokat tartalmazott (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2004; 2007).

4. Talajmechanikai fúrások A vizsgált területen belül Vermes Tamás okleveles építőmérnöknek (Tervező–Beruházó Kft., Szolnok) köszönhetően 307 darab talajmechanikai fúrás kiértékelésére volt lehetőségünk, melyek az elmúlt több mint 40 év építkezései során lettek lemélyítve (31. kép). A fúráspontok jegyzőkönyvei alapján megállapíthatóvá vált, hogy az adott helyen mekkora volt a feltöltődés mértéke és a bolygatatlan felszín magassága. A talajmechanikai fúrások alkalmazása jó lehetőséget ad az emberi megtelepedés előtt természetes felszíni viszonyok rekonstruálásához: a magasabb, megtelepedésre alkalmas térszínek és a laposabb, vízállásos területek, például a Tófenék elkülönítéséhez. Továbbá fontos információkat szolgáltatnak az emberi megtelepedés intenzitásáról, mely különböző vastagságú rétegek kifejlődéséhez vezet. Kitűnően mutatják a markáns emberi beavatkozásokat is, így további forrásokkal (írott források, XVIII. századi felmérések, régészeti megfigyelések, utcaszerkezet, utcanevek) összevetve alkalmasnak bizonyultak a városárok nyomvonalának rekonstruálására. Bizonytalanságot jelent, hogy a fúrások kis számban és nem egyenletes sűrűségben lettek lemélyítve. A fúrások rétegviszonyainak elemzésekor is további két nagyobb, egymással részben összefüggő probléma is felmerült, melyeket ugyancsak nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik kronológiai, a másik sztratigráfiai. Mivel a feltöltődés folyamata nem datálható, így az egyes emberi megtelepedések időpontjának meghatározására vonatkozóan egyáltalán nem rendelkezünk adatokkal. Csupán maga a megtelepedés ténye igazolható, de nem volt lehetséges például egy finomabb kronosztratigráfia – Árpád-kori, késő középkori, hódoltság kori és újkori időszakok – meghatározása, továbbá az azokat megelőző régészeti korszakok elkülönítése sem. Másrészt az is kiemelendő, hogy az egyes települési jelenségeket, illetve azok pusztulását követően természetes és mesterséges folyamatok együttes hatására egy differenciált feltöltődési és eróziós folyamat vette kezdetét. Mivel a kutatási területünk alatti talaj homogén öntésagyag, emiatt a feltöltés rétegtanilag többnyire jól megfogható. A recens talajszint összetételének köszönhetően azonban előfordulhat, hogy a megtelepedés előtti felszín tetejének azonosítása nem minden esetben végezhető el pontosan. A bizonytalanság átlagosan ± 1–3 dm.

- 32 -

31. kép. A talajmechanikai fúrások elhelyezkedése a vizsgált területen a fúráspontok számának és a bolygatatlan felszínek magasságának feltüntetésével

5. Térképek georeferálása Miután a felmérések G. Delisle térképének kivételével rendelkeznek mértékléccel, így az öles értékek átszámítása után lehetővé vált a várak méreteinek és arányainak összevetése (32. kép). Mint látható, még az időben egymáshoz közeli várrajzoknál is igen nagy eltérések mutatkoznak. Ez két dologra vezethető vissza. Egyrészt a korabeli felmérések pontatlanságaira, másrészt a mértékegységek átváltásának bizonytalanságára. Ugyanis mi egységesen, bécsi ölből (1 öl = 1,8964 m) számoltuk át a méreteket, valójában azonban korántsem biztos, hogy a térképeken ölben megadott értékek, ezt a mértékegységet jelentik. Az ebből adódó differencia ölenként +/- 10–15 cm-t jelent. Emiatt valósabb képet kapunk, ha a felmérések arányait vizsgáljuk (I. táblázat). Eszerint, hogy bár elsőre különbözőnek tűnnek, valójában arányaikat nézve ugyanarról a várról beszélhetünk a XVIII. század elejétől kezdődően.

- 33 -

32. kép. A felmérésekről levett méretek (a felső érték a bástyák csúcspontjaihoz húzott egyenes mentén mért hossz, az alsó, zárójeles érték pedig a bástyák és a várfal gátkoronáján mért hossz)

- 34 -

A falak egymáshoz viszonyított aránya A falak bástyacsúcsoktól Készítési év, készítő nyugati fal északi fal keleti fal déli fal mért teljes hossza 20,5 11,5 30,5 37,5 1350 méter 1685 – Leopold Hendl 22,2 12,9 29,3 35,6 1225 méter 1706 – Giovanni Morando Visconti 22,6 13,8 27,6 36 1024 méter 1712 – ismeretlen 20,9 13,8 28,5 36,8 1097 méter 1742 – Mikoviny Sámuel 22,7 14,5 28,3 34,5 940 méter 1753 – Joseph Riemel n.a. n.a. n.a. n.a. nincs adat 1778 – Buxbaum von Lindenfeld 24,8 13,3 25,5 36,4 1165 méter 1783 – I. katonai felmérés 20,5 13,7 30 35,8 1129 méter 1787 – Johann Litzner 21,2 14,2 28,5 36,1 1345 méter 1810–1812 – Mayer 19 18,3 26,6 36,1 1104 méter 1813 – Luis Emmerich Ekler 22,7 13,3 28,7 35,3 1034 méter 1819 – Markmüller 22,8 13,5 28,1 35,6 1073 méter 2007 – jelen cikk szerzőinek rekonstrukciója

I. táblázat

Miután az általunk ismertetett várat is ábrázoló felmérések egyike sem rendelkezik olyan geodéziai alappal, melynek segítségével valamely ma is használt koordinátarendszerbe transzformálható lenne, így georeferálásuk csak olyan ismert koordinátájú pontok segítségével lenne megoldható, melyek a referálandó térképen is egyértelműen beazonosíthatók. Bármely térkép pontos beillesztéséhez legalább négy ilyen pontra van szükségünk.

33. kép. Buxbaum von Lindenfeld 1778-as felmérésének mai városképbe történt beillesztése a térkép eredeti méretei alapján

- 35 -

Szolnok esetében csupán egyetlen ilyen ponttal rendelkezünk, és ez a várkút (1. kép), ami csak egyetlen térképen azonosítható: Buxbaum von Lindenfeld 1778-as felmérésén (17. kép). Ez utóbbi méreteinek ismeretében, valamint a várkút és a vízikapu egymáshoz viszonyított helyzete alapján történt elforgatással lehetővé vált a térkép mai városképbe történő beillesztése (33. kép). Így ugyan a vár megközelítőleg a helyére került, de a talajmechanikai fúrások és a korábbi régészeti megfigyelések alapján rekonstruált, valamint az ábrázolt városárok nyomvonalának helyzete között mintegy 30 m-es különbség mutatkozik. Azonban amennyiben végrehajtunk egy – a felmérés arányait meghagyó – nagyítást, akkor az utcaszerkezettől kezdődően, a városárkon át, egészen a várig és a várárokig minden a helyére kerül (34. kép).

34. kép. Szolnok XVIII. század végi rekonstrukciója a várfal Tisza felőli profiljával (Gorové László leírása, valamint Mikoviny Sámuel, Joseph Riemel és Buxbaum von Lindenfeld térképeinek a talajmechanikai fúrásokkal és régészeti adatokkal történt összevetése alapján)

III. REKONSTRUKCIÓK, KÖVETKEZTETÉSEK 1. A városmag őskörnyezeti viszonyai A fúráspontok adatai alapján kísérletet tettünk a szolnoki városmag emberi megtelepedés előtti őskörnyezeti viszonyainak rekonstruálására (35. kép). A Zagyva és a Tisza találkozásánál egy változatos morfológiájú, vízállásos területekkel tagolt felszín található, melyet a fenti két folyó ártere szegélyez. A megtelepedésre alkalmas, vízhez közeli legmagasabb térszínek a későbbi vár és Tabán helyén koncentrálódnak. A régészeti adatok szerint a vár területe már a - 36 -

kora neolitikumtól kezdően lakott (Stanczik 1975, 12). A vízállások – melyek közül a legnagyobb a Tófenék utca és a Szolnoki Főiskola Ady Endre úti épületének térségében rekonstruálható – az évszakok és a csapadékmennyiség függvényében változtatták kiterjedésüket. Szolnok ispánsági vára a Tisza és a Zagyva alkotta háromszögben épülhetett fel. Keletről a Zagyva, délről a Tisza, nyugatról pedig laposabb, vízállásos térszín övezte.

35. kép. Szolnok városmagjának őskörnyezeti rekonstrukciója

Szolnokról a XVIII. századot megelőzően sem olyan térképpel, sem pedig egyéb olyan adattal nem rendelkezünk, melyek lehetővé tennék a védművek, utak vagy egyes épületek pontos ábrázolását. Ugyanakkor a 34. képen azonosított XVIII. századi objektumok egy része, így a várfalak, a vízikapu, a vártemplom, a városárok és a főút nyomvonala alapján, valamint a környezeti adatokból (fúráspontok) kiindulva stabil kereteket adhatunk az egyes korszakok rekonstruálásához.

2. Szolnok 1550–1551-es megerősítése Ferdinánd király parancsára az 1550–1551-ben épített palánkvár a Móré-per aktarajza alapján szabálytalan trapéz alakú, sarkain szögletbástyákkal (6. kép). Három kapuja közül az egyik a nyugati, a másik a keleti, míg a harmadik a déli falon a Tiszára nyíló vízikapu, mely utóbbinak a helye a tollrajzon nincs jelölve, de Evlia Cselebi említi, és más képi forrásokon is feltűnik (3. kép). Nagy valószínűséggel a nyugati kapu kőből épülhetett. Amennyiben a későbbi várépítések során nem változtatták meg a helyét, akkor 1811-ben bonthatták el, és használták fel köveit a városháza építésénél (1821, 50–51). A várból csupán egyetlen épületről, a gótikus vártemplomról rendelkezünk Joseph Riemel és Buxbaum von Lindenfeld XVIII. századi fel-

- 37 -

mérései (16–17. kép) alapján olyan adatokkal, melyek alapján méretei és elhelyezkedése beazonosítható (36. kép). Szolnokon több középkori templomról nincs tudomásunk.

36. kép. Szolnok 1552-es rekonstrukciója (a 34. képen bemutatott rekonstrukcióba illesztett 1553– 1554-ben készített aktarajz alapján – piros színnel jelölve azok a XVIII. században meglévő objektumok, melyek elhelyezkedése nagy valószínűséggel nem vagy nem számottevően változott)

1551-ben a mezővárost is palánkfallal övezték, melynek alakjára Evlia Cselebi leírásából (Karácsony 1908, 212–213), valamint a XVII. század végi és a XVIII. századi hadmérnöki felmérésekből következtethetünk. A palánkfal csak nyugatról és északról védte a várost, mely a Zagyva és a Tisza felől nyitott volt. A városfalakat a talajmechanikai fúrások ugyan nem tudták kimutatni, de az erődítéshez tartozó vizesárok több részletét azonban igen. Mivel közvetlenül a városárokból kitermelt földből emelték a palánkfalakat, a városárok elhelyezkedése egyben pontosan megadja a városfalét is. A városárok déli vége Buxbaum von Lindenfeld 1778-as felmérése szerint a Tisza Szálló keleti része alatt torkollott a Tiszába, melybe Evlia Cselebi szerint belevezették a Zagyva vizét (Karácsony 1908, 212). Véleményünk szerint ez utóbbi csak magasabb vízszinteknél, áradások alkalmával volt lehetséges. A Rákóczi szabadságharc után már főként csupán belvízlevezető csatornaként funkcionálhatott, ugyanis a talajmechanikai fúrások alapján a városároktól közvetlenül nyugatra helyezkedett el az a nagyobb kiterjedésű, mélyebb fekvésű, vízállásos terület, a Tófenék (34–35. kép), melynek esőzések utáni felgyülemlett vizét vezette le a Tiszába. Lányi Sámuel 1833–1844 között készült felméréséig (25. kép) még jól látható teljes

- 38 -

szakasza, és a korábbiakon (18–19., 21. kép) az is, hogy összeköttetésben volt a Tófenékkel. Ezen utóbbiak a városárok északi szakaszát már kevésbé hangsúlyosan jelölik. A városárok nyomvonala a talajmechanikai fúrások és Buxbaum von Lindenfeld alapján a Tisza Szállótól észak felé, a Szigligeti utca alatt folytatódik, majd a nyugati házsora alatt (184., 177. fúrás). Innen visszatér a Szigligeti utca úttestének nyomvonalába (164., 167., 171. fúrás). Gorové László a városárok nyomvonalát 1820-ban a Német utcában (ma Táncsics Mihály utca) még látta (Gorové 1820, 22). Véleményünk szerint korábban ez az utca a városárok miatt a mainál jóval szélesebb lehetett. Így később, 1820 után akadt még hely egy a mai Táncsics Mihály utcától keletre lévő, azzal párhuzamos, szűkebb utca, a mai Szigligeti utca kialakítására. A II. katonai felmérésen látható utoljára a városároknak a Szigligeti utcában azonosítható nyomvonalszakasza (26. kép). Erre az utcára az 1870-es évektől nem hivatalos elnevezésként a Büdös köz névalakot használták, majd 1894–1926 között hivatalosan is Csatorna utca lett a neve (Cseh 2000, 298). A korábbi kutatás ezeket az elnevezéseket az ebben az utcában található vízelvezető árokkal hozta kapcsolatba, melynek vizét 1881-ben zárt csatornába terelték. Véleményünk szerint azonban ez a későbbi vízelvezető árok eredetileg a várost nyugatról kerítő középkori vizesárokkal azonosítható. A Szigligeti utcából kilépve a városárok a Kossuth tér 1. szám alatti irodaház nyugati része alatt folytatódik (58–59. fúrás). Ennek a szakasznak a beazonosítása teljes összhangban van Gorové László azon megállapításával is, hogy a városárok a piac szélén nyúlt el (a Kossuth tér neve korábban Piac tér), és a Fehér Ló fogadó (ma Verseghy Ferenc Könyvtár) mellett haladt tovább (Gorové 1820, 22). Az irodaház 1952–1954 közötti építésekor 7–8 m mélységből török kori leletek kerültek elő (Kaposvári 1956, 38–39; 1971, 85–87; 1983, 197). A vizesárok következő, a Kossuth tér és Ady Endre út közötti szakaszánál a talajmechanikai fúrások alapján (56–57. fúrás) a nyomvonal egyenesen folytatódik. Ettől kezdődően azonban a városárok nyomvonalából a talajmechanikai fúrások hiányoznak, és kizárólag képi forrásokra és Kaposvári Gyula megfigyeléseire támaszkodhatunk. Ezek alapján a Tisza Antal és a Jókai utca nyugati házsorai között, majd az egykori Hajnal utca nyomvonalában azonosítható az Ady Endre útig. A városárok utolsó, északi szakaszának rekonstruálásánál a XVIII–XIX. századi felmérések és a történeti térképek adatai alapján arra következtethetünk, hogy ez az egykori Harcsa utca nyomvonalának feleltethető meg (1. kép). A Harcsa utca első ízben az 1810–1812-es térképen tűnik fel (21. kép), s ezt követően egyértelműen azonosítható megszűnéséig. A városszerkezet mind ezen, mind pedig a II. katonai felmérésen (26. kép), de még a két világháború közötti légifotón (28. kép) is mutatja a telekosztásban jelentkező markáns különbséget: a Harcsa utcától délre sűrű és kisebb, attól északra ritkább és nagyobb. Feltételezésünk szerint a XVIII. század elejétől, amikor a városárok már elvesztette védelmi funkcióját, a Harcsa utcai nyomvonal – hasonlóan a Szigligeti utcában azonosított szakaszhoz – a környék csapadékvizének összegyűjtésére és a Zagyvába történő elvezetésére szolgált. Ezt a nyitott vízelvezető csatornát építették át az urbanizáció előrehaladtával, a XIX. század második felében teljesen zárttá. A Harcsa utca keleti, Zagyva-ártér felőli vége Y alakban kettéágazott, és a városárok a déli ág alatt futott bele a Zagyvába. Ennek az egykori Harcsa utcai városárok szakasznak a maradványa az a későbbi zárt csatorna, melynek Zagyvára nyíló kifolyója a két világháború közötti légifelvételen még jól látható (28. kép). A Harcsa utcai csatorna az utcával együtt a Zagyva-parti lakótelep építésekor, az 1960-as évek végén és az 1970-es

- 39 -

évek elején szűnt meg. Emlékét ma már csak közvetlenül a Zagyva-parti sétány mellvédje melletti, üzemen kívül helyezett Harcsa utcai zsilip őrzi (1. kép). A Harcsa utcai városárok nyomvonalat bizonyítják Kaposvári Gyula azon megfigyelései, melyeket az Ady Endre út 5. számú tízemeletes lakóház előtti szennyvízcsatorna építésekor, valamint a Szolnok ispán körút tízemeletes házsor 9. számú épületének alapozásakor végzett (Kaposvári 1983, 198–199.). A fentiek mellett a 135. számú talajmechanikai fúrás (31. kép) adatai és a Harcsa utcai zsilip elhelyezkedése ezzel ugyancsak összhangban van. Problémát jelent a városárok méreteinek pontos meghatározása, mert kevés adattal rendelkezünk. A talajmechanikai fúrások csak ritkán estek egybe az árok közepével, ahol a legmélyebb pont található, többnyire az egyik vagy másik oldalfalába mélyültek. A Kossuth tér 1. szám alatti irodaház építésekor a jelenkori felszíntől számítva 7–8 m mélyről is került elő leletanyag (Kaposvári 1956, 38–39; 1971, 85–87; 1983, 197). A legmélyebb fúrási adat 82,77 m. Szélessége mind Mikoviny Sámuel 1742-es térképén, mind Buxbaum von Lindenfeld 1778-as felmérésén átlagosan ~7 öl azaz ~14 m. Mélysége a talajmechanikai fúrások alapján átlagosan 4–5 m lehetett. A városárok nem volt tartósan vízzel borított, így a szárazabb évszakokban kiszáradhatott, mint ahogy Houfnaglius ábrázolásán is látható.

3. A hódoltság korában A törökök Szolnok 1552-es elfoglalása után fokozatosan átépítették a vár szögletbástyáit rondellákká, illetőleg szögletbástya-rondella kombinációja is megfigyelhető (3–5., 7., 9. kép). A várkapuk közül Evlia Cselebi szerint a nyugati volt a hangsúlyosabb, mely az elnevezésből is tükröződik: Nagykapu. Emellett még a keletit és a vízikaput említik (Fekete 1930, 16; Karácsony 1908, 212). A hódoltság korában zajló számos építkezés közül csupán egynek a helyét ismerjük pontosan: a vártemplom középkori gótikus épületéhez a törökök téglából minaretes, ólomkupolás dzsámit építettek. Ennek helye a XVIII. századi felmérések és az 1973-ban elvégzett régészeti ásatás (Kaposvári–Csányi 1974) alapján beazonosítható (37. kép). Evlia Cselebi leírásából tudjuk, hogy a városfalnak a XVII. században öt bástyája és egy kapuja volt (Karácsony 1908, 212–213), amit a későbbi ábrázolások is megerősítenek. A vár keleti fala mentén futó várárok és a Zagyva keleti ága közötti ártéri szigetről is rendelkezünk ábrázolással (3–5. kép). Evlia Cselebi szerint itt található a vértanúk temetője (Karácsony 1908, 213), mely Houfnaglius metszetén is megfigyelhető (3. kép). 1562-ben Güzeldzse Rüsztem budai pasa hidat építtetett a Tiszán, melynek beazonosítását a 2003-ban és 2006-ban elvégzett régészeti kutatások tették lehetővé. Az első cölöphíd Houfnaglius metszetén látható (3. kép). Ennek XVI. század végi pusztulása után a mai közúti Tisza-híd térségében rövid ideig fennálló hajóhidat létesítettek (4. kép). A XVI. század legvégén épült fel a második cölöphíd (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2004; 2007), mely a töröktől 1685-ben történt visszafoglaláskor nem pusztult el, kijavították, és gyakorlatilag változatlan nyomvonalon működött tovább (7–10. kép). Giovanni Morando Visconti1706-os ábrázolásán ennek török kori hídnak a már elpusztult nyomvonala még kivehető (12. kép). A szolnoki védművek a hódoltság kor végére meglehetősen elhanyagolt állapotba kerülhettek, különösen Várad elfoglalása, 1660 után, mert az addig a szolnoki Tisza-híd és vár karbantartását végző debrecenieket a törökök ehhez az újonnan elfoglalt erősséghez is kirendelték dolgozni (Barta 1666). A várárok karbantartását is elhanyagolták, így annak mindkét ága a tiszai torkolatnál feliszapolódott, és megszakadt a követlen összeköttetése a szőke folyóval (7–9. kép). - 40 -

37. kép. A hódoltság kor végi Szolnok rekonstrukciója (G. Delisle 1690 körül készített felmérésének a 34. képen bemutatott rekonstrukcióba illesztésével – piros színnel jelölve azok a XVIII. században meglévő objektumok,melyek elhelyezkedése nagy valószínűséggel nem vagy nem számottevően változott)

4. A XVII. század végén A 133 éves török uralom alól 1685. október 18-án báró Peter Ernst Mercy altábornagy és gróf Johann Donath Heissler vezérőrnagy hadai szabadították fel Szolnokot. Harc nem alakult ki, mert az utolsó szandzsákbég, Musztafa ostrom nélkül adta fel, bár elmenekülése előtt a várat és a Tisza-hidat is felgyújtatta. Véleményünk szerint ekkor Szolnok nem szenvedett nagy károkat. A császáriak az elfoglalást követően elvégezték a legszükségesebb javításokat a várban (Kaposvári 1983), és a törökök által a XVI. század legvégén létesített tiszai cölöphidat (Kertész–Morgós–Nagy–Szántó 2007) – melynek a városi hídfő előtti része egy szakaszon felhúzható volt – üzemképes állapotba hozták. A dzsámit is ekkoriban alakíthatták át keresztény templommá (Kaposvári 1983), mely elbontásáig, 1821-ig (Gorové 1821, 49–50), vártemplomként funkcionált. Ezzel a gyors, tűzoltásszerű beavatkozással azonban nem lezárultak a munkálatok, hanem több évre ütemezett építkezés vette kezdetét, mely Szolnok további megerősítését szolgálta. Ennek eredményeképpen új védműveket létesítettek, és a várat is újjáépítették.

- 41 -

Elsőként, feltehetően még 1685-ben a Tisza-híd bal parti hídfőjét védő csillagsánc és a városfalnak a Tabánt a Zagyva felől oltalmazó szakasza készülhetett el (7. kép). Majd a városfal háromszög alakú bástyáinak és a városfalon belül egy új, belső sáncnak a kiépítése valósulhatott meg, melyek közül az utóbbi a fegyvertár és raktár védelmét látta el. A vár keleti oldalát egy új sánccal erősítették meg, a várárok és a Zagyva keleti ága közötti árterületen. A vár délkeleti bástyája és a Tisza-meder közti árterületet, valamint a városfal déli vége és a Tisza közti ártéri részt dupla sánccal zárták le (8. kép). Ezzel párhuzamosan hozzáláttak a vár falainak és a bástyák teljes újjáépítéséhez is, melyeket – a bástyák kivételével – lényegében a korábbi nyomvonalon alakítottak ki. Némi eltérés csupán a keleti és a nyugati fal nyomvonalánál feltételezhető. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ez adódhat a török kori felmérés pontatlanságából is. 1687-re az északi fal, északkeleti bástya és keleti fal készült el (8. kép), de a teljes újjáépítés csak 1690 körül zárulhatott le. Ekkorra már elbontásra került a városban korábban kiépített belső sánc is, melyet a fegyvertár és raktár védelmére építettek (10. kép). Új ütegállásokat is létrehoztak a várban és a városban egyaránt. Feltűnő azonban, hogy a várárok feliszapolódott tiszai torkolataihoz nem nyúltak (38. kép).

38. kép. A XVII. század végi Szolnok rekonstrukciója (G. Delisle 1690 körül készített felmérésének a 34. képen bemutatott rekonstrukcióba illesztésével – piros színnel jelölve azok a XVIII. században meglévő objektumok, melyek elhelyezkedése nagy valószínűséggel nem vagy nem számottevően változott)

- 42 -

5. A XVIII. századi Szolnok Az írott források (Kaposvári 1983) szerint a szolnoki vár meglehetősen rossz állapotban éri meg a Rákóczi szabadságharcot, mely alatt több alkalommal is gazdát cserélt és elpusztult. A kurucok 1703. szeptember 21-én foglalták el könnyedén a feliszapolódott várárkok miatt, majd lerombolását követően teljesen újjáépítették. Ekkor nyerte el a XVIII. századra jellemző alakját (11. kép). Jean Louis Rabutin de Bussy a kurucok által felégetett várat 1706. szeptember 4-én foglalta el. Helyrehozatta (12. kép), majd 1707 januárjában leromboltatta. A település három évig puszta, és II. Rákóczi Ferenc csak 1710-ben építtette újjá. Jacob Josef Cusani lovassági tábornok csapatai rövid ostrom után 1710. október 17-én foglalták vissza, ezt követően pedig elvégezték az erődítési munkálatokat is.

39. kép. A XVIII. század végi Szolnok rekonstrukciója (Joseph Riemel hadmérnök 1753-as térképének a 34. képen bemutatott rekonstrukcióba illesztésével)

A Rákóczi szabadságharc lezárulását követően a vár keleti kapuja az 1712-es ábrázoláson tűnik fel utoljára (13. kép), de a nyugati kapu és a vízikapu, valamint a várfalak még egy évszázadig állnak. Ugyanakkor a rendelkezésre álló források szerint a Tisza folyamatos és egyre nagyobb megpróbáltatást jelent a várfalaknak. 1742-től bizonyíthatóan töltésekkel védik, és felújításukat is elvégzik. A vár mellett a városról is egyre több információval rendelkezünk, és a térképeken keresztül tanúi lehetünk fokozatos kiépülésének: sóházak, élelmezési raktár, a városi hídfőnél található vámház és a sóházak előtti Tisza-szakaszon kikötő. Védelmi funkcióját elvesztő falait a terjeszkedő város a XVIII. század első felében elbontja, 1742-re már teljesen nyoma vész. A városárok azonban sokáig, a XIX. század közepéig fennmarad (25. kép), mert új funkciója, a tófenéki vízállás Tiszába vezetése ezt lehetővé teszi (18–19., 21.

- 43 -

kép). 1742-re a mai Kossuth út nyomvonalán azonosítható főút mellett feltűnik az abból leágazó Sóház út, és a mai Szabadság tér helyén már kezd kialakulni egy közlekedési csomópont. Sokáig nyitott volt, hogy a Zagyva keleti ága vagy a várárok nyugati szakasza közül melyik fog megszűnni. Gorové 1820-ban még azt írta, hogy a várárok nyugati szakasza szokott kiszáradni (Gorové 1820, 19). Ugyanakkor Markmüller térképén már látszik (23. kép), hogy a Zagyva keleti ága a tiszai torkolatnál kezd feliszapolódni, és a várárok nyugati szakasza fokozatosan átveszi a szerepét. Ez a tendencia később felerősödött, és a keleti Zagyva-ág teljes feltöltődéséhez vezetett. Emlékét napjainkban a MÁV kórház előtti Pityó őrzi. Gorové Lászlótól és – ezzel összecsengően – a hasonló korú képi ábrázolásokból (23–24. kép) tudjuk, hogy az 1820-as évek elejére a vár falai és bástyái lassan elenyésztek. A nyugati várkaput 1811-ben bontják el, köveinek felhasználásával épül fel a városháza és a Zagyván készülő malom. A két nagy építési periódushoz köthető gótikus templomból és a hozzáépített, egykori dzsámiból álló vártemplomot pedig 1821-ben bontják el. Gorové leírásából az is kiderült, hogy 1820-ban a vár legjobb állapotban található része a délkeleti bástya volt (Gorové 1820, 19), mely egyben a legtovább fennálló maradványnak tekinthető. Pusztulását az 1879es nagy tiszai árvíz okozta (Kósa 2000, 136). A Tisza felőli várfal nyomvonalán terméskövekből kialakított árvízvédelmi támfal építésével összhangban, az 1950-es években elvégezték a vízikapu helyreállítását (40. kép). Ezt a vár egykori hangulatát visszaidéző, és a szolnoki séták kedvelt célpontját jelentő kaput a támfal 2006-os újjáépítésekor szüntették meg.

40. kép. A 2006-ban befalazott vízikapu (Dr. Kertész Róbert felvétele, 2006)

- 44 -

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük Dr. Jankó Annamária (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest), Wojtilláné Dr. Salgó Ágnes (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest), Dr. Plihál Katalin (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest), valamint Vermes Tamás okleveles építőmérnök (Tervező– Beruházó Kft., Szolnok), Kádár Zoltán okleveles erdőmérnök (Tervező–Beruházó Kft., Szolnok) és Földi József okleveles mérnök (Part Kft., Szolnok) segítségét. Kutatásaink költségét Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata mellett szolnoki és budapesti intézmények, vállalkozók, egyesületek, magánszemélyek biztosították. Főtámogató: Tisza-Limes Ingatlanforgalmazási és Vállalkozási Kft., Szolnok és a Tervező–Beruházó Kft., Szolnok. Támogatók: KÖZGÉP Rt., Budapest; KÖTI–KÖVIZIG, Szolnok; Geodéziai és Térképészeti Rt., Szolnok; BÉRES Gyógyszergyár Rt., Szolnok; Első Tisza Ingatlanfejlesztő Rt., Budapest; Cső 2000 Kft., Szolnok; Mpress Plussz Kft., Szolnok; Közép-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, Szolnok; K-Project Ingatlanfejlesztő Kft., Szolnok; Axon Rt., Szolnok; Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., Szolnok; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Állami Közútkezelő Kht., Szolnok; Kaméleon Mix Kft., Szolnok; Szol-Guard Kft., Szolnok; Szolnoki Búvár Kft., Szolnok; Mátra Cukor Rt. Szolnoki Cukorgyára, Szolnok; Vízés Csatornaművek Koncessziós Rt., Szolnok; Hozam Rt., Szolnok; TIT Szolnok Városi és Városkörnyéki Szervezete, Szolnok; Damjanich János Múzeum Baráti Köre, Szolnok; JászNagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok; Fotogruppe Kiadó Kft., Szolnok; Danka és Társa Bt., Szolnok; Repro Nyomda, Szolnok. E helyen is szeretnénk megköszönni önzetlen segítségüket.

IRODALOM [1] Barta B. Rövid Chrónica… Nyomtatódott Debreczenben. 1666. [2] Cseh G. Szolnok utcái és történelmi városrészei. In: V. Szász J. (szerk.) Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Budapest, 2000., 261–310. [3] Fekete L. A hódoltság-kori törökség Magyarországra vonatkozó földrajzi ismeretei. Hadtörténelmi Közlemények 1930. 31, 1–17. [4] Gorové L. Szólnok Várának viszontagságai. Tudományos Gyűjtemény 1820. 4/9, 3–32. [5] Gorové L. A’ Szolnokvári viszontagságoknak folytatása. Tudományos Gyűjtemény 1821. 5/6, 38–62. [6] Kaposvári Gy. „Oly igen szép, erős Szolnok vára vala…” A szolnoki vár a törökkorban. Jászkunság 1956. 3/1, 36–40. [7] Kaposvári Gy. A szolnoki vár kialakulása és nyomai a mai városképben. Jászkunság 1971. 17/1–2, 81–95. [8] Kaposvári Gy. A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében. Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 1983, 161–204. [9] Kaposvári Gy. – Csányi M. Szolnok–Vár, Gutenberg tér 4. Régészeti Füzetek 1974. 27, 104–105. [10] Karácsony I. Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664–1666. Budapest. 1908. [11] Kertész R. – Morgós A. – Nagy D. – Szántó Zs. Az első híd a Tiszán. Szolnoki Tudományos Közlemények 2004. 8, 1–13. [12] Kertész R. – Nagy D. – Bana Zs. Szolnok a török korban. Szolnoki Tudományos Közlemények 2006. 10, 1–5. - 45 -

[13] Kertész R. – Morgós A. – Nagy D. – Szántó Zs. Tisza-hidak a török hódoltság korából radiokarbon és dendrokronológiai vizsgálatok tükrében. Tisza Bridges Built during the Ottoman Period in Reflection of Radiocarbon and Dendrochronological Investigations. In: Gömöri János (szerk.). Archaeology and Ethnography of Forest and Wood/Az erdő és a fa régészete és néprajza. Sopron, 2007. 85–118. [14] Kisari Balla Gy. Törökkori várrajzok Stockholmban. Budapest. 1996. [15] Kisari Balla Gy. Száz várrajz Württembergben. Hundert Festungspläne in Württemberg. Budapest. 1998. [16] Kisari Balla Gy. Karlsruhei térképek a török háborúk korából. Kriegskarten und Pläne aus der Türkenzeit in den Karlsruher Sammlungem. Budapest. 2000. [17] Komáromy J. Adatok Szolnok várának történetéhez. Jászberényi Jászmúzeum Évkönyve 1938–1943, 71–112. [18] Kósa K. Szolnoki „mesék”. In: V. Szász J. (szerk.) Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Budapest, 2000. 135–160. [19] Márki S. II. Rákóczi Ferencz. Első kötet. Budapest. 1907. [20] Nemes G. A város és vár vízügyi múltjából. In: Nemes G. (szerk.) Szolnok és a KözépTiszavidék vízügyi múltja I. Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975. 41–53. [21] Plihál K. Giovanni Morando Visconti hadmérnök erdélyi tevékenysége. Várak, kastélyok, templomok 2005. 1/2, 23–24. [22] Reininger A. A szolnoki sófelvonó, 1776. História 2007. 29/4, 19–21. [23] Stanczik I. Szolnok története az őskortól a honfoglalásig. In: Kaposvári Gy. – Mészáros F. (szerk.) Szolnok város története I. Szolnok, 1975. 9–23. [24] Szalai B. Magyar várak, városok, falvak metszeteken 1515–1800. Budapest. 2001. [25] Szendrei J. Szolnok eleste 1552-ben. Hadtörténelmi Közlemények 1889. 2/2, 125–140. [26] Thaly K. Szólnok vára 1705-ben. Hadtörténelmi Közlemények 1895. 8, 306–311.

- 46 -