Dr. Hajdú Zoltán - Dr. Faragó László - Dr. Molnár Tamás - Dr. Sarudi Csaba Dr. Dina Stober:
A területi- és stratégiai tervezés alapvető kérdései
A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 által támogatott, a Regional Universities as Generators of a Transnational knowledge region című HUHR/0901/2.1.3/0001 projekt keretében készült tanulmány
A kötet szerzői Dr. Hajdú Zoltán – tudományos tanácsadó, MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs Dr.Faragó László - tudományos főmunkatárs, igazgató-helyettes, MTA RKK, Pécs Dr.Molnár Tamás – docens, Kaposvári Egyetem Dr.Sarudi Csaba – egyetemi tanár, Kaposvári Egyetem Dr.Dina Stober- J. J. Štrosmajer Egyetem, Eszék
Szerkesztette: Dr. Hajdú Zoltán, tudományos főmunkatárs H-7621 Pécs, Papnövelde u. 22.
[email protected] Technikai szerkesztő: Dr. Barna Róbert Lektor: Horváthné Dr. Kovács Brnadett
Kiadó: Kaposvári Egyetem H-7400 Kaposvár, Guba S. u. 40. Nyomda: Dombóvári Szecsox Kft. Példányszám: 200 db
ISBN 978-963-9821-35-4 Kaposvár, 2011
2
Előszó A közös magyar-horvát határ és határtérség történetileg a legösszetettebb magyar államhatár-szakasz. Minden korábbi időszakban megjelent valamilyen formában a határ kezelésének, az egymás mellett, avagy egymással békésen együtt élés és együttműködő a mikéntjének a kérdése. A határ mentén való együttélés és kooperáció teljesen új tartalmat kapott Horvátország 1991-es függetlenné válása, majd Magyarország 2004-es európai uniós csatlakozása, illetve Horvátország jelenleg folyó csatlakozási tárgyalásainak tükrében. A humántőke újratermelése, hasznosítása szempontjából kiemelkedő jelentősége van az oktatásnak, s azon belül különösen a felsőoktatásnak. Az egyetemek rendelkeznek azokkal a szellemi kapacitásokkal, amelyek révén a közös határtérség belső sajátossága, probléma-csomópontjai és a közös fejlesztési lehetőségek feltárhatóak. A térségben egyszerre van szükség a környezettudatos, társadalmi innovációs folyamatok új módon és új nagyságrendben való beindítására, az egyetemek térségi gazdaságfejlesztési mediátori szerepének növelésére, a permanens kritikai elemzés, a korrekciós lehetőségek feltárására irányuló kutatások folytatására. A Kedves Olvasó olyan könyvet tart most a kezében, amely az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési időszakában végrehajtásra kerülő Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult Regionális Egyetemek, mint a Határon Átnyúló Tudásrégió Fejlesztői (Regional Univerities as Generators of a Transnational Knowledge Region) című projekt terméke. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, valamint a horvátországi PORA és VIDRA fejlesztési ügynökségek, mint társult partnerek részvételével megvalósuló projektben a vezető kedvezményezett a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának Dunántúli Tudományos Intézete, illetve a Kaposvári Egyetem mellett partnerként az eszéki Josip Jurij Stossmayer egyetem oktatói és kutatói vettek részt. A tevékenységek megvalósítása – a társadalom és az egyetem közötti kooperáció bővülése, mélyítése elérése érdekében – hozzájárult a térség kutatás-fejlesztési és innovációs képességének javulásához a területi tervezés, regionális- és vidékfejlesztés, környezetvédelem területén. A tudáshálózat és célcsoportjainak hatékony eléréséhez közös tudásbázis, ezen belül információs és adatbázis fejlesztésére került sor. A Kaposvári Egyetem Innovációs és Tudástranszfer Irodája és az Eszéki Josip Jurij Strossmayer Egyetem Technológia Transzfer Irodája bázisán közös tudástranszfer iroda alakult, mely weblapot működtet és az egyetemeken felhalmozott tudás és ismeretanyag áramlását segíti elő. A projektben feldolgozott tématerületek felölelésével négy kétnyelvű tanulmánykötet jelent meg, amelyek egyikét tartja kezében a Kedves Olvasó. Nagy I.; D. Šljivac; Duray B.; M. Vukobratović; Farkas S.; Suvák A.: A Magyarország–Horvátország határrégiójának kiemelt környezeti problémái és az alternatív energiaforrások hasznosításának kérdései a fenntartható környezetgazdálkodás tükrében; Csizmadiáné Czuppon V.; Ilk B. F.; I. Derjančević: Közös Tudástranszfer Iroda kialakításának módszertana; Hajdú Z.; Faragó L.; Molnár T.; Sarudi Cs.; D. Stober: A területi- és stratégiai tervezés alapvető kérdései; valamint Finta I.; Sáriné Csajka E.; T. Sudarić; Molnár E.: Az uniós vidékfejlesztési politika horvát-magyar határmenti együttműködésre gyakorolt hatása és perspektívái a LEADER program tükrében jelentek meg.
3
1
Tartalomjegyzék
1 Tartalomjegyzék.................................................................................................................................. 4 2 Európai uniós feltételrendszer és hatások ................................................................................... 5 3 A területi - közigazgatási szerkezet jellemzői Horvátországban és Magyarországon .... 7 3.1 Központi irányítás.......................................................................................................................... 7 3.2 A régiók szerepe ............................................................................................................................ 9 3.3 Megyei önkormányzatok......................................................................................................... 11 3.4 Települési (helyi) önkormányzatok Horvátországban ................................................. 12 3.5 Kistérségi szint Magyarországon .......................................................................................... 13 4 A területi politika és fő dokumentumai...................................................................................... 15 4.1 A területi politika és fő dokumentumai Horvátországban ......................................... 15 4.2 A területi politika és fő dokumentumai Magyarországon.......................................... 17 5 A két régió összehasonlító elemzése .......................................................................................... 18 5.1 A Dél-dunántúli régió ............................................................................................................... 18 5.1.1 Földrajzi helyzet, alapvető pozíciók az Európai Unióban és Magyarországon18 5.1.2 A Dél-Dunántúl strukturális sajátosságai ................................................................... 20 5.1.2.1 5.1.2.2 5.1.2.3 5.1.2.4
Települési, népességi alapstruktúrák ............................................................................... 20 Jövedelemtermelés ................................................................................................................ 21 Vállalkozó-kedv, külföldi érdekeltség ............................................................................... 22 Foglalkoztatás .......................................................................................................................... 23
6 A Dél-Dunántúl Regionális Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztések, 2007 - 2013 ................................................................................................................................................ 24 6.1 Pénzügyi keretek ........................................................................................................................ 24 6.2 Egy rendkívüli év 2010: M6/M60 autópálya, Pécs 2010 EKF ...................................... 26 7 Városok – kistérségek a Dél-Dunántúlon ................................................................................... 28 7.1 Városok, városodás .................................................................................................................... 28 7.2 Kistérségek .................................................................................................................................... 30 7.3 A városok és a kistérségek ...................................................................................................... 32 8 Összegzés ............................................................................................................................................ 34 I. melléklet ................................................................................................................................................. 35
4
2
Európai uniós feltételrendszer és hatások
A területi- és stratégiai tervezés eltérő, de érdemi hagyományokkal rendelkezik Horvátországban és Magyarországon. A két ország közötti összehangolt fejlesztés igénye már Horvátország önállóvá válása után megjelent, de érdemi lépésekre 2000 után került sor, amikor Horvátország egyértelművé tette, hogy tudatosan elindul az euro-atlanti együttműködés felé. Horvátország hivatalos tagjejöltté válásával az európai uniós technikák nagyon sok eleme egyértelműen megjelent a magyar-horvát közös határon, ami még most schengeni külső határa az Európai Uniónak. Magyarország 2004. évi európai uniós tagságával mind a területi tervezésben, mind pedig a stratégiai és regionális fejlesztésben felgyorsult az uniós együttműködés, módszerek, intézmények, struktúrák illesztése. Azt állapíthatjuk meg, hogy mind a követett célok és értékek tekintetében, mind pedig a pénzügyi és módszertani kérdések tekintetében a területi és startégiai tervezés európai uniós dominancia keretei közé került. Az Európai Unió keretei között többféle tértípus jelent meg a területi- és stratégiai tervezésben. Az európai kontinens, az Unió egésze és szomszédsága, a transznacionális, a tagállami terek egyaránt jelen vannak. A területi politika új elemét képezik a makroregionális stratégiák. A mi szempontunkból kiemelkedő jelentőséggel bír a Duna Stratégia, valamint a készülő Mediterrán Stratégia. A közvetlen területi szemléletben és statsiztikai elemzésekben a NUTS 2-es egységek szerepelnek a leggyakrabban a területi összehasonlítás, elemzés és együttműködés egységeiként. Az Európai Unió keretei között formálódó térpolitika és területi struktúrapolitika jelentős részben átfogó dokumentumok keretei között jelennek meg, (1992-től kezdve nagyon sok magas szintű nyilatkozat, informális megállapodás stb. jelent meg a szektorok közötti együttműködés mélyítését illetően, 1999-ben a tervezéssel foglalkozó miniszterek elfogadták az ESDP- t (European Spatial Development Perspective), mely nem vált kötelező dokumentummá, de orientálóvá igen. Az ESPON program keretei között rendkívül szerteágazó fejlesztési kutatások, illetve gyakorlati tevékenységek is folynak. 2006-tól kezdve az ESPON program az Unió egyik meghatározó elméleti, kitüntetett uniós tervezési, fejlesztési folyamatává vált. A kiegyensúlyozott, policentrikus jellegű fejlődés és fejlesztés ígénye egyre átfogóbban megfogalmazódik, s e mellett kiemelt szerepet kap a városok, magasabb szintű szolgáltatások elérhetősége, 2007-ben a kibővült Unió 27 országa elfogadta a „Territorial Agenda for European Union” dokumentumot, mely úgy is felfogható, mint az Európai Unió átfogó területi önképe és fejlesztési ideája. 2008-ban a Bizottság megjelentette a „Green Paper on Territorial Cohesion” című elemzését. A területi kohézió a gazdasági és szociális kohézió egyik szerves következményeként, s ugyanakkor elemeként került megfogalmazásra. Csak együtt eredményezhetik az Unió területének harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődését hosszabb távon. A folyamatokon belül a koncentráció, a kapcsolatok és a kooperáció szerepe került kiemelésre. A sajátos földrajzi helyzetű és adottságú régiók egyedi
5
elemzésben kell, hogy részesüljenek. 2009-ben az új módon felfogott és meghatározott „területi kohézió” a Lisszaboni Szerződés részelemévé vált. Az Európai Unió 2013 utáni kohéziós politikája a mostani programozási időszakban már viták tárgyát képezik. Ez a 2010 októberében publikált ötödik kohéziós jelentésben is felvetődik. Mi legyen az új programozási, tervezési és pénzügyi időszakban a kohéziós politika magja. Horvátország szempontjából ez azért lényegi elem, mert a csatlakozás feltételezhető időpontjában már feltehetően nem a „kifutó”, hanem az új területi politika keretei között fog létezni. Az INTERSTRAT (Integrated Territorial Strategies) keretében a korábbiakhoz képest átfogóbban és egyben integráltabban jelennek meg a területi stratégia elemei, törekvései. Az egységes elméleti, szemléleti és módszertani alapok magukban hordozzák a területi közelítés lehetőségeit. A határon átnyúló kapcsolatok területén a NUTS 3-as (megyei szint) került előtérbe az Európai Unió kapcsolatépítéséban. A kisebb területi egységek miatt a határron átnyúló kapcsolatok így nagy mélységben fogalmazhatóak meg. A magyar-horvát államhatáron keresztül (külső határ jellegénél fogva is) az Európai Unió szinte minden területi, ágazati, stratégiai fejlesztési törekvése megjelenik. Transznacionális kapcsolatok és struktúrák, az energia-politikában a hálózatok összekapcsolása, a beszerzési források diverzifikálása stb. 2011. március közepén - a korábbi együttműködést kiszélesítve - a magyar-horvát stratégiai együttműködés elmélyítése céljával szándéknyilatkozat született, hogy az UNESCO Man and Biosphere keretei között megpályázzák és létrehozzák a Mura-DrávaDuna Bioszféra Rezervátumot. A szándéknyilatkozat aláírásával, s majd a rezervátum létrejöttével teljes érvényre juthat az együttműködés kiinduló pontja: „Egy határon átnyúló régió, ahol a folyók összekötnek, s nem elválasztanak”
6
3
A területi - közigazgatási szerkezet jellemzői Horvátországban és Magyarországon
A Horvát Köztársaság, területi-közigazgatási szerkezete alapvető változáson ment keresztül függetlenné válása óta. Bár rövid idő alatt megteremtették az önkormányzatok működésének törvényi hátterét, ennek ellenére a fiatal köztársaság máig számos – főleg politikai - problémával küzd a regionális politika terén. A független Köztársaság első tíz évében újjászerveződtek a helyi- és területi önkormányzatok, de ezek továbbra is erőteljesen függtek a központi kormányzattól, megmaradt az ország erőteljes centralizált jellege az irányításban. Ezt fokozta a demokratikus rendszer kezdetlegessége és a háború, ebből következően az igazi áttörést a 2000.-ik évben végbemenő politikai változások jelentették, valamint a 2001-ben megjelenő törvény. Jelenleg Magyarországon, a területfejlesztési törvény alapján, a feladatok az egyes területi szintekre vannak „leosztva” így a területfejlesztési és területrendezési feladatokat az állami szervek, az önkormányzatok, az állampolgárok és szervezeteik, a gazdálkodó szervezetek, az érdekvédelmi szervezetek, valamint más intézmények összehangoltan, egymással együttműködve látják el.
3.1
Központi irányítás
Az országos irányítás alapjait az új alkotmány (1990) teremtette meg Horvátországban. Az ország államformája köztársaság, melynek elnökét öt évre választják. Az elnök (a Tudjman időszakban) jelentős szerepet játszott a végrehajtó hatalomban, ugyanis a kormány egyszerre volt felelős a parlamentnek és a köztársasági elnöknek is. Később csökkent az elnöki jogkör, a mindenkori kormány tagjait és a kormány programját a horvát parlament hagyta jóvá és háromról kétkamarássá (képviselők háza és zsupánságok háza) vált a parlament, majd (2002-től) egykamarássá alakult. A kormányzati szerkezet nagy változatosságot mutatott 1990-től napjainkig, azonban az állandó átszervezések nem kedveztek egy a stabil és átlátható politikai rendszer létrehozásának. Ezek a tényezők felső és lokális szinten is megnehezítik a döntési- és végrehajtási folyamatot, sok esetben átláthatatlanná és igen pazarlóvá tették a rendszert. Annak ellenére, hogy a területi-politikai átrendeződést követően újjászerveződtek a helyi- és területi önkormányzatok, az ország erős centralizáltsága miatt megmaradt a központi kormányzástól való erős függés, amelyen a 2001-es törvény kis mértékben enyhített. Magyarországon az Országgyűlés a területfejlesztés legmagasabb rangú irányító testülete, alapvető szabályozási és elosztási hatáskört gyakorol. Feladatai közé tartozik az országos területfejlesztési koncepció jóváhagyása, a kiemelt és kedvezményezett térségek körének meghatározása, azok területrendezési terveinek elfogadása, a területfejlesztés eszköz-és intézményrendszer szabályainak, illetve a régiók területi lehatárolására és székhelyére vonatkozó szabályozás elfogadása. Meghatározza a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveit, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét, valamint a területfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati feladatokat és azok forrását. Az éves költségvetési törvény elfogadása során dönt a területfejlesztést szolgáló pénzeszközökről és ezzel egyidejűleg egyes pénzügyi kedvezményekről. Az Országgyűlés beszámoltatja a kormányt a területfejlesztési politika végrehajtásáról, a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök 7
felhasználásáról, továbbá a nemzetközi területrendezési tevékenységről.
és
határ
menti
területfejlesztési
és
A Kormány döntéseivel biztosítja az országos területfejlesztési koncepcióban meghatározott regionális (területfejlesztési) politika érvényesülését. Területfejlesztési feladatainak egyik része a parlamenti döntések előkészítéséhez és a döntések végrehajtásáról való beszámoláshoz kapcsolódik: elkészíti és előterjeszti az országos területfejlesztési koncepciót, az országos és kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési terveket, a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét, illetve az éves költségvetési törvényben a területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközöket. A kormány jelentés formájában négyévente beszámol az Országgyűlésnek az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről. A kormány feladatainak másik csoportja a regionális politika központi irányításához kapcsolódik. A kormány határozza meg a területfejlesztést szolgáló pénzügyi eszközök és kedvezmények felhasználási szabályait, dönt a fejlesztési pénzeszközök decentralizálásáról és összehangolásáról, valamint elfogadja a területfejlesztés eszköz- és intézményrendszerének átfogó szabályait, a kiemelt térségek fejlesztési koncepcióit és programjait. Jogalkotás, törvényességi felügyelet illeti meg. A fentieken túl a területfejlesztési törvény alapján a Kormány feladata továbbá, hogy elősegítse a kistérségi területfejlesztési tanácsok szerveződését, ösztönözze a területfejlesztési programok készítését és térségi összefogással történő megvalósítását, elősegítse és támogassa a határ menti térségek szomszédos országokkal való együttműködését, valamint az európai regionális együttműködést. A kormány jogköre nemzeti képviselők jelölése az Európai Unió Régiók Bizottságába. A regionális politika ágazati irányítása a miniszter hatáskörébe tartozik, aki összehangolja a közigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét és egyben szakmai irányítást is gyakorol a területfejlesztés intézményrendszere felett. A miniszter feladatainak egy része javaslattételre, területfejlesztési koncepciók és programok kidolgozására (kidolgozásukban való közreműködésre), valamint szervezési feladatokra vonatozik, a másik része összehangolás és koordináció, továbbá a területfejlesztési intézményrendszer szakmai irányítása. A miniszter tehát kidolgozza az országos területfejlesztési koncepciót, összehangolja az országos és térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, közreműködik a kiemelt térségek fejlesztési programjainak kidolgozásában, szervezi annak végrehajtását, és az ehhez szükséges anyagi eszközök felhasználását. A miniszter politikai államtitkár útján látja el feladatait, aki felügyeli a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt (NFH), amely a kormányzat területfejlesztési és területrendezési feladatainak ellátáshoz szükséges szervezeti, szakmai kapacitást biztosítja. A területfejlesztési törvény értelmében a területfejlesztésért és rendezésért felelős miniszter mellett más minisztereknek is vannak a területfejlesztéssel kapcsolatos feladataik és jogosítványaik. Az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) az érdekegyeztetés az érdekképviselet, és az érdekérvényesítés magas szintű fóruma, amely részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában valamint döntés-előkészítő, javaslattevő, véleményező és koordináló feladata van. A szervezet feladata az ágazatok és a régiók közötti koordináció erősítése, ami az országos és térségi fejlesztési programokon, a központi, ágazati és térségi elképzelések összehangolásában, a kormányhoz benyújtott törvénytervezetek véleményezésén és a rendeletek tartalmában történő konszenzus megteremtésében nyilvánul meg. 8
Kritika: Annak ellenére, hogy a decentralizáció az intézményi szintek kialakításával kézenfekvőnek látszik, sajnos a megfelelő döntési autonómia és a forráselosztási-, végrehajtási hatáskörök kiutalása nélkül, kiszámítható és tervezhető működési és pénzügyi keretek hiányában továbbra is a centralizáltság és a központi irányítástól való függés jellemzi a hazai területfejlesztési rendszert. Ez pedig a partnerség elvét sem engedi érvényesíteni, azaz a döntésekben való szélesebb részvételt ellehetetleníti a felülről jövő döntés.
3.2
A régiók szerepe
Horvátország – bár kis területű – földrajzi, etnikai, kulturális, gazdasági és politikai szempontból rendkívüli sokszínűség jellemzi, melyet tovább erősít az, hogy különböző civilizációk (Közép-Európa, Balkán, Mediterrán-térség) találkozási pontjában fekszik. Ebből következően Horvátország regionális beosztása sokféle szempont alapján történhet. Amennyiben a kultúrpolitikai szempontokat vesszük figyelembe, akkor az ország három jól elkülöníthető egységből áll: a Dinári (Nyugat- és Közép-Horvátország), a Pannon Duna menti (Észak és részben Közép-Horvátország) és az Adriai (tengerpart és a szigetek) régiókból. Az etnikai és politikai-területi felosztása alapján szintén hármast tagolás végezhető el, így a három régió a következő: Horvátország, Dalmácia és Szlavónia. A domborzat alapján három rész különíthető el (ez némileg hasonlít a kulturális beosztásra): a Pannon régió vagy Alföld (mely részét képezi a magyar alföldnek), a Mediterrán, vagy tengerparti régió, és a Hegyvidék (az előző kettő között helyezkedik el). A természetföldrajzi tagolás a területek tengerhez való viszonyában is vizsgálható, ennek alapján megkülönböztethetünk tengeri és szárazföldi Horvátországot, sőt az éghajlati felosztásban is hasonló eredményhez juthatunk: mediterrán és kontinentális régiót különíthetünk el. Az uniós csatlakozás közeledtével egyre fontosabb feladat a területi, statisztikai régiók kialakítása. Az országos (NUTS I, Horvátország) és NUTS III (21 megye) szint esetén hamar megszületett a megegyezés. A NUTS II régiókkal kapcsolatban nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis az ország területi tagolódása hagyományosan a megyei szerkezetre épül, ezek területe és népessége azonban túlságosan kicsi ahhoz, hogy belőlük kialakíthatóak legyenek a régiók. A nagyvárosok köré kiépült megyék ugyan nagyok, de még ezek sem érik el a régiós kritériumokat. A teljes tanácstalanságot jól jellemzi, hogy a NUTS II régiók kialakítására vonatkozóan 13 javaslat is készült. Ezek kialakításánál alapvető szempont volt, hogy a meglévő területi-statisztikai beosztást vegyék figyelembe, tehát a jelenlegi megyék határain nem változtatva, azok összefogásával hozzák létre azokat. Ehhez hozzájárult még, hogy az új területi-statisztikai régiók népessége nem lehet 800 000-nél kevesebb, és nem haladhatja meg a 3 milliót (ezek az uniós normák). A majdani régiók természeti, földrajzi, történelmi homogenitása is alapvető szempont, de a gazdasági és szociális egység is fontos szempont. Így tehát az alapvető kérdés az, hogy mely megyék társulásával jöjjenek létre ezek a NUTS II. szintű régiók. A régiós felosztásra vonatkozó javaslatok között találunk kétrégiós (kontinentális, mediterrán), háromrégiós (Dinári, Pannon, Adriai) négy-, valamint ötrégiós megoldást. A 9
Regionális Operatív Program (2007) és a legfrissebb Eurostat elemzés (2008) három régióra osztja az országot. Ezek a régiók a következők: Észak-nyugati régió (6 megyével: Grad Zagreb, Zagrebačka, Krapinsko-zagorska, Varaždinska, Koprivničko-križevačka, Međimurska); Pannon régió (az ország középső és keleti része, 8 megyével): Bjelovarsko-bilogorska, Virovitičko-podravska, Požeško-slavonska, Brodsko-posavska, Osječko-baranjska, Vukovarsko-srijemska, Karlovačka, Sisačko-moslavačka) Tengerparti régió (7 megyével): Primorsko-goranska, Ličko-senjska, Zadarska, Šibenskokninska, Splitsko-dalmatinska, Istarska, Dubrovačko-neretvanska). Az Európai Unióban, így hazánkban is a régió a legfontosabb területi egység. A régiók szintjén felállított szervezetek a Regionális Fejlesztési Tanács, és annak non-profit szervezete a Regionális Fejlesztési Ügynökség. A RFT feladata a régió hosszú és középtávú területfejlesztési koncepciójának, illetve a régió fejlesztési programjainak, valamint azok stratégiai és operatív munkarészeinek kidolgozása és elfogadása. A RFÜ a programozás, kapcsolattartás, pályázatírás, pénzügyi lebonyolítás területén tevékenykedik, a Regionális Fejlesztési Tanáccsal kötött közhasznú szerződések útján. Fontos megjegyezni, hogy bár az 1996-os törvény csak Budapest és a Balaton térségében tette kötelezővé a RFT felállítását, azonban a törvény nem hagyhatta volna figyelmen kívül az EU területi beosztását. Így került bevezetésre hazánkban a NUTSII területi szint. Az ország teljes területének lefedettségét és a statisztikai információ-szolgáltatást, a tervezési-statisztikai régiók, míg a társadalmi-gazdasági, környezeti szempontokból összetartozó területi egységet a fejlesztési régiók képviselik. Sok vitát követően az 1999es törvénymódosítás rögzíti a jelenleg is életben lévő regionális területi beosztást (KözépMagyarország; Közép-, Nyugat-, Dél-Dunántúl; Észak-, Dél-Alföld; Észak-Magyarország) Kritika: A regionalizációt Magyarországon ma is sok dilemma övezi. Hazánkban a régió – mint területi egység – gyakorlatilag a megye és a központi igazgatás közé illeszkedő szintet jelenti, és nem valódi önkormányzati régióként működik. Ezen kívül több kutató is taglalja, hogy a Dunántúlon ésszerűbb lenne csak Észak- és Dél-Dunántúli régió kialakítása, így a régióhatár nem vágná ketté a Kisalföldet, vagy a Marcal-medencét. Ezen kívül több megye érdeke is azt kívánja, hogy másik régióhoz tartozzon (pl: Jász-NagykunSzolnok, inkább Pest megyéhez húz, mint a Tiszántúlhoz, akárcsak Nógrád). Azonkívül, a régiók gyakorlatilag nem működtek igazi önkormányzatokként, sok funkció állami kézben maradt és a megyék is ragaszkodtak több jogkör megtartásához. Ráadásul elindult egy visszarendeződési folyamat is, ami a megyék erősödését jelentik a régiók rovására (pl.: a KSH esetén „visszaerősítik a megyéket). Az ezer éves megyerendszer árnyékában nem alakult ki a lakosságban régiós tudat sem. A fentiek jelzik, hogy ilyen körülmények között igen nehéz egységes területnek kezelni a tervezési-statisztikai régiókat. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az Uniós források erre a területi szintre érkeznek, és minden régiónak saját operatív programja van, amelyben fejlesztési stratégiáját, célját, terveit taglalja. Nem könnyű hát a változtatás, és amint a fentiekből látszik Horvátország a régiók kialakításánál hasonló problémákba ütközik.
10
3.3
Megyei önkormányzatok
A horvát Alkotmány biztosítja a helyi önkormányzatok megalakulásának jogát, működésük törvényi kereteit azonban csak később és több törvény-kiegészítéssel teremtette meg. Az 1992-ben elfogadott Önkormányzati törvény létrehozta az ország új területi beosztását és lehatárolta a kialakított régiók területét, megnevezte központjaikat és megnevezte a 49 városi jogállású települést. Ez a beosztás figyelembe vette az ország kulturális, történelmi és földrajzi sajátosságait, valamint megfelel az Európa Tanács Helyi Önkormányzatainak Európai Chartája előírásainak is. Mindezek alapján Horvátország területét megyékre (zsupánságokra), kerületekre (općinákra) és városokra osztották, amit törvényben is rögzítettek (1997). Jelenleg az ország 20 megyére (zsupánságra) és Zágráb zsupánsági jogú városra tagolódik, vagyis összesen 21 területi önkormányzat működik. A megyék határainak kialakításakor fontos szerepet játszottak a közös természeti és földrajzi adottságok, a történelmi és kulturális hagyományok, valamint a közlekedés és a gazdaság egységességének megőrzése. A megyék élén választott képviselőtestületek állnak, akik a régió érdekeit védik, s működésük kereteit az Alkotmány, valamint az Önkormányzati törvény határozza meg. A zsupánságok szerepe kettős: egyrészt az állam adminisztratív központjai, másrészt területi önkormányzatként is működnek, és lényegében az erős központi kormányzat helyi szerveiként funkcionálnak. A zsupánságok között jelentős különbségek vannak: területük nagyságában, népességük számában, népsűrűségükben és településállományukban is. Például a legnagyobb lélekszámmal rendelkező Zágráb népsűrűsége 7,5-szer nagyobb, mint az utána következő Međimurjeben, és több, mit 15ször sűrűbben lakott, mint az országos átlag (78,4 fő/km2). A megyék területei között is nagyok a differenciák: a legnagyobb kiterjedésű Licko-Senjska megye (5.353 km2) területe több mint hétszerese a legkisebb területű megyének, Međimurjenek. Zágráb és a zágrábi zsupánság az ország demográfiai, gazdasági és politikai súlypontja is egyben. Az egy főre jutó GDP-t tekintve a legnagyobb és legkisebb érték között háromszoros a különbség, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma között ötszörös. Zágrábban koncentrálódnak a felsőfokú végzettségűek, itt a lakosság 25,3%-a rendelkezik diplomával, míg Krapina-Zagorje megyében a lakosság kevesebb, mint 5%-a rendelkezik valamilyen felsőfokú végzettséget igazoló okirattal. A munkanélküliek száma is hasonló különbségeket mutat, Zágrábban és Isztria megyében 13,0% körül alakul, míg egyes zsupánságokban ennek a négyszeresét is eléri. Magyarországon az 1990-ben megalkotott önkormányzati törvénnyel felszámolásra került a települési és a megyei szint közötti hierarchia így szervezeti önállósághoz jutottak az egyes önkormányzatok. A törvény szubszidiárius szerepet adott a megyéknek, a kizárólagosan nekik címzett feladatok körét leszűkítette és azon közszolgáltatásokra korlátozta, amelyeket a települések nem szándékoznak, vagy nem képesek ellátni. A szabad feladatvállalás terét szűkíti továbbá a kötelezően ellátandó feladatok köre és eszközrendszere, amelyekhez a központi költségvetés elvileg támogatást kellene, hogy nyújtson. A megyei önkormányzatok így folyamatosan forráshiánnyal küzdenek ráadásul gyenge politikai legitimitással is rendelkeznek. A fenti folyamatok eredményeként a megyei önkormányzatok szinte teljesen elvesztették kapcsolatukat a települési önkormányzatokkal, tehát a területfejlesztésben betöltendő egyfajta integrációs szerepük igen csekély súlyú. A megyéktől elvett feladatok ellátását azonban biztosítani 11
kellett, amelyet dekoncentrált állami szervek létrehozásával (fogyasztóvédelmi felügyelőségek, földművelésügyi hivatalok).
biztosítottak
A megyei önkormányzatok hatásköre a területfejlesztésben nem számottevő, kulcspozíciója a területfejlesztési tanácsoknak lett, azok közül is a megyei területfejlesztési tanácsoknak, ennek oka az volt, hogy a területfejlesztési politika térbeli aspektusában érezhető bizonytalanságot lehetett felfedezni. Mivel a regionális beosztás hazánkban gyökértelen volt, nem tudtak egy mindenki által elfogadott struktúrát megalkotni. Több lehetőség is „felröppent” a régiók számát és határait illetően is. Így az első években a megyei területfejlesztési tanácsok az érdemi munka hordozóivá, hiszen a megyék beosztása évezredes múltra tekint vissza. Kritika, javaslat: Horvátországban erős megye-rendszer épült fel, dekoncentrált feladatkörökkel. Magyarországon azonban a területi irányítás túlbürokratizált és széttagolt lett, és több olyan feladatot is el kellett látniuk a dekoncentrált szerveknek, amelyeknek inkább egy önkormányzathoz kellett volna tartozniuk. A magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy a régióknak nagyobb szerepet kellene kapniuk, hiszen az Uniós támogatások a NUTS II. szintre érkeznek. A régiók kialakításánál a két ország alapvető hozzáállása hasonló, hiszen Horvátországban is a megyékre alapul a régióhatárok kialakítása. Ez önkormányzati szempontból érthető és „kényelmes”. Ugyanakkor a régiók kialakításánál az egységes kulturális, népességi és földrajzi adottságokat is figyelembe lehetne venni. Tehát nem biztos, hogy a zsupánsági határokat kell kijelölni régió határoknak. A hasonló tulajdonságokkal rendelkező településeket területfejlesztési szempontból egységesen lehet kezelni a feladatra koncentrált régió kialakítás üdvözítőbb lehet adott esetben. Erre Magyarországon is voltak próbálkozások, hiszen tájegységi régiókban is gondolkodtak a ma ismert régiók kialakítása előtt. Ennek a gondolatmenetnek ékes bizonyítéka az is, hogy a Törvény rendelkezik két – nem megyékből összerakott – kvázi régióval is, melyeket kötelezően meg kellett alkotni. Ezek a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet és a Budapesti Agglomeráció egységes kezelése.
3.4
Települési (helyi) önkormányzatok Horvátországban
Horvátországban 127 városra, 429 kerületre és 6751 falura tagolódik (2007). A hatályos jogszabályok nem tesznek különbséget a települési önkormányzatokat jelentő városok és kerületek eltérő nagysága, népessége és fejlettsége tekintetében, így a városok és kerületek ugyanazokat a feladatokat látják el és ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek. A városi rang megszerzése három kritérium alapján történik: Minden megyeszékhely nagyságától függetlenül - városi ranggal rendelkezik. Azon kívül minden 10 000 főt meghaladó település városnak számít, harmadsorban pedig bármilyen település városi rangot kaphat, ha történelmi vagy gazdasági helyzete erre feljogosítja. A lakosság városokba történő vándorlása Horvátországban is jellemző folyamat, jelenleg az ország népességének közel 70%-a él városi státusszal rendelkező településeken. Zágráb az ország legnagyobb és legtöbb feladattal bíró városa, kettős szereppel bír, hiszen helyi önkormányzatként is működik, azon felül megyei jogú városként területi önkormányzati funkciókkal is rendelkezik. Mivel az ország lakosságának negyede itt él, a törvény lehetőséget ad a kerületi önkormányzatok megszervezésére, melyekből 17 van a
12
fővárosban. Itt koncentrálódik a magas képzettségű, fiatal lakosság, ami még inkább vonzza a befektetőket az ipari és a szolgáltató szektorban is. A helyi önkormányzat másik formája a kerület, ami olyan települések természetes, gazdasági, és szociális közösségét jelenti, amelyeknek a lakosait a közös érdekek is összekötik. Számuk jelenleg 429, ami azt jelenti, hogy túlságosan kicsi egységekből áll (15 kerületnek a lakossága az ezer főt sem éri el, és több mint negyedük lakossága nem haladja meg a 2000 főt. A másik végletet az a 10 kerület jelenti, amely tízezer főnél több lakossal rendelkezik. A regionális politika egyik kiemelt feladata a kerületek között feszülő különbségek megszüntetése, annál is inkább, mert az opcinák közötti különbségeit az is mutatja, hogy azokat városias és falusias kerületekre is felosztották. A helyi önkormányzatoknak egyrészt saját feladataikat, másrészt a központi kormányzat által átadott megbízatásokat, kell ellátniuk. 2001-től minden közügy megoldása a helyi önkormányzat feladata lett, („general clause”) ez azt jelenti, hogy a korábbi erősen centralizált rendszer oldódott, ugyanakkor a megnövekedett feladatok mellé nem rendelték hozzá a megfelelő pénzügyi forrásokat, s így nincs meg a finanszírozási háttér. A helyi adókból származó jövedelem kevés, főleg a fejletlenebb, és ennek következtében kevesebb tőkével rendelkező kerületek és városok esetén, ez pedig tovább erősíti az amúgy is nagy regionális különbségeket. Tovább rontja a helyzetet, hogy a kisebb kerületekre jellemző, hogy az ott dolgozók nincsenek felkészülve a megnövekedett és összetett feladatokra, melyek a növekvő teendők miatt a korábbinál jóval nagyobb felelősségvállalást igényelnek. Így a decentralizáltnak mondott rendszer a gyakorlatban meglehetősen ellentmondásosan működik a gyakorlatban, hiszen a struktúra az országos szervek számára lehetővé teszi az ellenőrzést, így beleszólva a kerületi és városi önkormányzatok életébe, korlátozva azok önállóságát. Ezt próbálja enyhíteni, hogy a kerületek, városok és megyék vezetőit közvetlenül választják.
3.5
Kistérségi szint Magyarországon
A törvény elfogadása előtt már megjelentek a kistérségi fejlesztési társulások, amelyek alulról jövő szerveződések voltak és kifejezetten területfejlesztési céllal jöttek létre. A törvény kialakítása során erre lehetett alapozni azt az elvet, hogy a megyénél kisebb térségekben is intézményesítsék a területfejlesztési tevékenységet. A társulások munkájában való részvétel önkéntes volt, nem kellett követni a megyehatárokat, sőt egy település több fejlesztési társulás munkájában is részt vehetett, ahogy erre volt is példa. Egy idő után a statisztika kistérségek és a kistérségi fejlesztési tanácsok közötti szervezeti különbség kezdett eltűnni és lassan a közigazgatási (statisztikai) kistérségek szintjén kezdtek működni a fejlesztési társulások is. Kistérségi fejlesztési tanácsok fő feladatai a következők: ●
a kistérség területén összehangolja a helyi önkormányzatok, és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit.
●
koordinálja a területfejlesztésben érdekelt szervezetek együttműködését.
●
megállapítja a költségvetést.
●
kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, ellenőrzi azok megvalósítását.
●
pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósításához;
13
●
megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális fejlesztési tanáccsal a kistérségi fejlesztési programok finanszírozására és megvalósítására, saját működéséhez forrásokat gyűjthet;
●
közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében;
●
képviseli a kistérséget területfejlesztési ügyekben (megyei területfejlesztési tanácsban korlátozott számban szavazati joggal rendelkezik).
A kistérségi fejlesztési tanács a feladatainak ellátásában együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival. A kistérségi fejlesztési tanács szavazati joggal rendelkező tagjai a kistérség települési önkormányzatának polgármesterei. A kistérségi fejlesztési tanács munkájában emellett tanácskozási joggal vesznek részt a gazdasági kamarák, a munkaadói és munkavállalói szervezetek képviselői, a megyei területfejlesztési tanács képviselője, a megyei közigazgatási hivatal képviselője, továbbá a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságának képviselője. Ugyanakkor a magyar kistérségi rendszer egyik legnagyobb hibája, hogy a felülről létrehozott kistérségeket az önkormányzatok nem érzik magukénak, és a "kikényszerített" együttműködés csak addig tart, amíg az ösztönzők (jogszabályi kötelezettség, forráselosztás, pályázati támogatások) a jelenlegi formájukban léteznek (ez egyúttal erős függőséget is jelent a mindenkori kormányzattól, államigazgatástól). Kritika, javaslat: Horvátországban hiányzik a kistérségi szint, ami az alulról jövő szerveződések egyik fontos momentuma lehetne. AZ EU regionális politikájában nagyon fontos a szubszidiaritás elve, amit éppen az alulról jövő szerveződések testesítenek meg. Az olyan régiók kialakítása során, amelyek nem feltétlenül követik a zsupánsági határokat, fontos szerepe lehet a kistérségeknek. Egy-egy kistérség ugyanis etnikailag, kulturálisan és természetföldrajzát tekintve is jóval homogénebb, mint a megye. Így a régiós lehatárolást esetleg kistérségi határokkal is el lehet képzelni, amelyek nem (biztos), hogy követik a megyehatárokat. Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy az erős központi kormányzati politikát – legalábbis területfejlesztési szempontból – oldani kell és több jogosultságot és természetesen forrást kell biztosítani a regionális, illetve helyi szintekre, hiszen csak így valósítható meg egy hatékony területfejlesztési politika.
14
4 4.1
A területi politika és fő dokumentumai A területi politika és fő dokumentumai Horvátországban
A fentiek alapján láthatjuk, hogy Horvátországban – mint a többi rendszerváltó országban – nagyon nehezen történik a régiók szervezése. Félnek az ismeretlen struktúrától, illetve attól, hogy a régiók kialakítása a megyék funkcióinak elsorvadásához vezet. A fő ok azonban az, hogy a még mindig erősen centralizált horvát kormány nem szívesen enged ki pozíciókat a kezéből, ugyanis ennek következtében Zágrábnak nem csak a politikai befolyása gyengülne, hanem az idegenforgalomból származó bevételek jelentős részétől is elesnének. Tovább nehezíti az egységes regionális politika kialakulását, hogy a függetlenné válás óta különböző minisztériumok voltak felelősek a regionális politika irányításáért. Jelenleg éppen a Tengerészeti, Turizmus- és Közlekedésfejlesztési Minisztérium kezében van ez a szerep, ugyanakkor a regionális politika bonyolultsága miatt ebben a kérdésben számos más minisztérium és központi kormányzati szerv is érintett. Ezek a Miniszterelnöki Hivatal, a Központi Stratégiai Fejlesztési Hivatal, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági- és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási és Sport Minisztérium, a Horvát Munkaügyi Hivatal, az Újjáépítési- és Fejlesztési Bank, a Regionális Fejlesztési Alap és a Központi Statisztikai Hivatal. Így aztán nem alakult ki egy egységes irányítás és programkészítés ezen a téren, ami viszont sok átfedést, több munkát és felesleges kiadásokat jelent sok esetben. Szintén nehezíti az egységes regionális politika kialakulását a jogi háttér hiánya, különálló jogszabályok rendelkeznek a kérdésről, így a jelenlegi horvát regionális politika mind jogi, mind politikai értelemben erőteljesen elaprózott rendszert hozott létre, ezért az országnak még jelenleg sincs hivatalosan elfogadott, egységes, az európai uniós normáknak megfelelő regionális politikája. A mindenkori horvát kormányok Nemzeti Programjai csak általánosságban foglalkoznak a kérdéssel, és nem jelölik ki a legfőbb tennivalókat. A törvények egy része ugyan megjelent már a 90-es évek második felében, de ezek elsősorban a háború sújtotta területek felzárkóztatásával foglalkoztak („Állami szerepvállalás speciális területeiről”; „Vukovár rekonstrukciójáról és fejlesztéséről”; „Újjáépítésről”). Vannak speciális segítséget igénylő, elmaradott térségek, ennek kapcsán születtek meg a „Hegyvidéki területekről” és a „Szigetekről” szóló jogszabályok. A „Regionális fejlesztés pénzügyi forrásairól” illetve „A fejlődés és foglalkoztatás finanszírozásáról” szóló törvények az intézményes hátteret teremtik meg, és nem biztosítják a modern regionális politika kialakítását. Az Európai Unióhoz való csatlakozás előtérbe kerülésével felgyorsultak a regionális politika megújítására vonatkozó erőfeszítések. Egyrészt a törvényi és intézményi háttér kialakítását szorgalmazták, másrészt arra fókuszáltak, hogy minél nagyobb önállóságot biztosítsanak a helyi önkormányzatoknak. Az Alkotmány kiegészítése (2000) több szempontból is fordulópontot jelentett a közigazgatás megreformálásában. Rögzítették, és kiszélesítették a helyi önkormányzatok jogköreit és segítették a pénzügyileg gyenge önkormányzatokat. Ezekre a változásokra alapozva dolgozták ki és fogadták el (2001. 15
április 6) a „Helyi és területi önkormányzatokról szóló törvény”-t. Ez a törvény széleskörű jogokat biztosított számukra az oktatás, a szociális szolgáltatások és az egészségügy területén. Ugyanekkor lépett életbe a „Helyi és területi önkormányzatok képviselőinek választásáról” szóló törvény is, amelyben a helyi és a területi önkormányzatok szerveződésének módját, választási rendszerüket és finanszírozásuk mikéntjét határozták meg. A várt eredmények azonban elmaradtak, aminek fő oka az volt, hogy kormányzati szinten nem alakították ki a törvények végrehajtási tervét, így azok tulajdonképpen papíron maradtak. Hiányzott a regionális politika intézményrendszere is, nem fogalmazták meg világosan annak céljait, nem készültek el a fejlesztési tervek, valamint a programozási, monitoring és értékelési folyamat sem volt megfelelő. Az első, átfogó a Stratégiai Tervező Hivatal nevéhez fűződik, itt készült el a kormány által is elfogadott (2001. június 21.) a „Horvátország a 21. században” című program. Ebben a fejlődés általános célkitűzései mellett már meghatározzák a regionális fejlődés fő irányát is. Ebben a regionális különbségeket olyan előnyként aposztrofálják, melyek elősegítik az ország sokszínűségének megőrzését. Kimondja, hogy az ország regionális politikáját a strukturális és földrajzi adottságokra kell építeni és hogy fokozatos reformok bevezetésével kell elérni a rendelkezésre álló erőforrások kiaknázását. A helyi önkormányzatiság alapvető szintjei továbbra is a kerületek maradtak, ugyanakkor kimondja, hogy a fő feladat az, hogy a megyék egyesítésével jöjjenek létre a régiók. További cél az önkormányzatok és a régiók működésének decentralizálása, valamint a szubszidiaritás elvének alkalmazása. A „kiegyensúlyozott regionális fejlődés” megvalósításának pontos definíciója és a hozzá vezető út azonban nem volt tisztázott, ami „A regionális fejlődés stratégiája és kiépítése” (2004) című elemzés. Ebben megvizsgálják a regionális politika eddigi eredményeit és kijelöli annak stratégiai feladatait. Jelentős lépés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megalakulása (2006), illetve annak közreműködésével megszületett a Nemzeti Fejlesztési Terv a 2013-ig tartó időszakra. Ebben külön fejezetet szánnak a Regionális Fejlődés Stratégiájának és a Regionális Fejlődés Akciótervének. Ennek a megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország hozzájuthasson az IPA Előcsatlakozási Alap támogatásaihoz, melynek egyik fő célja éppen a regionális politika segítése. A stratégia szerint a 2013-ig terjedő időszakban minden megyének rendelkeznie kell Regionális Operatív Programmal. A regionális politika fontos célterülete a határ-menti és a határokon átnyúló kapcsolatok kialakítása, ez közös érdeke Horvátországnak és a szomszédos államoknak is. Az eurorégiók létrehozása mérföldkövet jelenthet az ország uniós csatlakozásában is ugyanis mindössze két megye, Bjelovar-Bilogora és Požega-Slavonia, valamint Zágráb nem határos más országgal közvetlenül. A fejlesztési stratégiában különleges szerep jut a szigeteknek, itt ugyanis az elöregedő népesség, a kevés munkalehetőség és az alapvető infrastrukturális hiányok okoznak problémákat. Prioritásként jelentkezik a perifériáról való elmozdulás, az üzleti környezet és a beruházások ösztönzése, a szigetek gazdaságának és gazdagságának felzárkóztatása nagyon fontos feladat. Végül a fejletlen térségek között találhatóak a rurális területek is. Ezekben a térségekben nagy szerepet játszik a mezőgazdaság alacsony termelékenysége, a magas munkanélküliség. A rurális térségek négy alapvető típusát különítik el a szakemberek Az 16
elsőbe az intenzív agrártermeléssel foglalkozó területek tartoznak, a második kategóriát az alacsony népsűrűségű falusias terek jelentik, a harmadik az alacsony művelési színvonalú hegy- és dombvidékek térsége, míg a negyedik kategóriába a mediterrán területek tartoznak.
4.2
A területi politika és fő dokumentumai Magyarországon
A magyar területi politikához tágabb értelemben kapcsolódó jogszabályok rendkívül szerteágazóak. A hierarchia csúcsán lévő törvények az 1990-es Önkormányzati Törvénytől a 2007-es „Települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól” szóló törvényig 12 ilyen jogszabály rendelkezik valamilyen formában a regionális politikáról. Ezen kívül 8 Országgyűlési Határozat, 30 Kormányrendelet, 6 Kormányhatározat, 5 Miniszteri Rendelet, valamint 20 Európai Uniós jogszabály is szabályozza valamilyen formában a területi politikát. A legfontosabb az 1996-os „XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről”, ami az első igazi olyan szabályozó volt, amelyben a térségi szemlélet megjelent, igaz ugyan, hogy egy kerettörvény volt több kérdőjellel. Kritika, javaslat: Egyértelmű kompetenciákkal rendelkező független központi és térségi szintű területfejlesztési intézményrendszert kell létrehozni, ahol konkrétan meg vannak határozva a központi, a regionális, a megyei és a kistérségi szint feladatai és a párhuzamosságok ki vannak küszöbölve. Meg kell határozni a szintek döntési kompetenciáit, illetve a forrásokat. A szintek egymásra épülése jelentse a szakmai koordinációt és a magasabb szintek nyújtsanak tényleges segítséget az alacsonyabb szintek felé. Nagyon fontos szempont a szakmaiság, ugyanis a fejlesztések sikere nem elsősorban a források nagyságán, hanem a fejlesztésben részt vevők szakmai ismeretein, valamint azok együttműködési hajlandóságán alapul. Magyarországon sok válságtünet sem az ország anyagi helyzetéből adódik, hanem az együttműködés hiányából, aminek sajnos mély történelmi gyökerei vannak (pl.: a TSZ-ek erőszakos szervezése). Ezekből következően a területfejlesztés nem csak az épített infrastruktúra és a gazdaság, de a szellemi környezet fejlesztését is magába kell, hogy foglalja. Szükséges a közös szakmai nyelv kialakítása is (szakmai és minőségi standardok, szakmai a képzési, továbbképzési és minősítő rendszer kialakítása és működtetése).
17
5 5.1 5.1.1
A két régió összehasonlító elemzése A Dél-dunántúli régió Földrajzi helyzet, alapvető pozíciók az Európai Unióban és Magyarországon
A Dél-dunántúli statisztikai-tervezési, NUTS 2-es régió az Európai Unió délkeleti határán helyezkedik el. Topográfiai helyzetét tekintve – mint a hét magyarországi régió – országhatárral érintkező terület. A régió Magyarország délnyugati, s a Dunántúl déli területeit foglalja magában. A régió sajátos „vízhatárolt” egységnek tekinthető, hiszen strukturálisan a Balaton, a Duna és a Dráva határolja (1. ábra). Az Európai Unió 2011. évi statisztikai rendszerébe illeszkedően a magyar statisztikai területfelosztásban 3 NUTS 1 (Dunántúl, Közép-Magyarország, Alföld és Észak), hét NUTS 2 régióval találkozunk. A NUTS 1 rendszer lényegében formális, elsősorban a NUTS 2-es felosztás képezi az Európai Unió statisztikai elemzéseinek és belső folyamatainak összehasonlító területi bázisát. A megyék jelennek meg a rendszeren belül NUTS 3 egységként. Szerepük a határon átnyúló projektekben egyértelmű. Amikor a Dél-dunántúli statisztikai-tervezési régió helyzetét be akarjuk mutatni, akkor különböző területi szintekre kell figyelemmel lennünk. Nem lehet eltekinteni sem az Európai Unió régiói között elfoglalt helyétől, sem pedig az országon belüli pozícióinak alakulásától. Az Európai Unión belül a Dél-Dunántúl elsődleges meghatározottságát az adja, hogy külső, schengeni határ is egyben a déli határa. A horvát állampolgárok vízummentesen utazhatnak be az Unió területére, de a határellenőrzés rendszerét elsősorban az egységes uniós külső határra vonatkozó standardok határozzák meg. A Dél-Dunántúl külső határ mentisége azzal is jár, hogy Magyarország belépésétől kezdve vonatkoznak rá az Európai Unió külső-határ politikájának meghatározó elemei, köztük a határon átnyúló fejlesztési lehetőségek is. Az Európai Uniót, illetve NUTS 2-es régióinak egészét (271) tekintve a Dél-Dunántúl a kis területű (bár nem a legkisebb), alacsony népességű (bár nem a legalacsonyabb számú népességgel bír), gazdaságilag gyengén fejlett (nem a legelmaradottabb), magas munkanélküliséggel rendelkező (vannak nála e tekintetben is rosszabb mutatókkal bíró) régiói közé sorolható. Az uniós rangsorban való elhelyezkedés nem csak „sorrendiségi” kérdés a régió számára, hanem az Unió támogatási politikájának egyik összetevőjeként is megjelenik.
18
1. táblázat
A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ HELYZETÉNEK ALAPADATAI AZ EURÓPAI UNIÓN BELÜL
Országok, régió
Népesség (fő) 2008
Egy lakosra jutó GDP PPS-ben 2007
Foglalkoztatási ráta (%) 2008
MunkaHosszú távú nélküliségi munkanélküráta (%) liségi ráta (%) 2008 2008
Európai Unió 497671288 24900 53,7 7,0 (EU 27) Magyarország 10045401 15600 46,2 7,8 Dél-Dunántúl 960088 10600 41,4 10,3 Forrás: A magyar régiók zsebkönyve, 2009, Budapest, 2010, KSH.
2,6 3,6 5,2
Az Európai Unió 2008-ra vonatkozó regionális GDP adatai 2011 elején jelentek meg. Az EUROSTAT által meghatározott módszertani elvek alapján szemlélve a kialakult helyzetet, korántsem lehetünk büszkék és elégedettek. Magyarország hét régiójából négy (köztük a Dél-Dunántúl is) az utolsó húsz egység között szerepel. Egyedül Közép-Magyarország (Budapest és Pest megye) haladja meg az uniós átlagot (107%). A Dél-Dunántúl az EU 27 egy főre jutó GDP átlagának 44%-át éri el a maga 11 100 euró/fő vásárlóerő paritáson számolt értékével. A Dél-Dunántúl nemzetközi gazdasági pozíciója, teljesítő képessége így meglehetősen gyenge. Az egyik igazi gondot a foglalkoztatási, aktivitási ráta igen alacsony szintje, valamint a munkanélküliségi ráta magas értéke jelenti. Ilyen foglalkoztatási és munkanélküliségi szint mellett nem igazán várható el, hogy az egy lakosra jutó GDP tekintetében jobb pozíciót mutasson a Dél-Dunántúl.
19
2. táblázat
A DÉL-DUNÁNTÚL MEGHATÁROZÓ POZÍCIÓI AZ ORSZÁGON BELÜL 2009-BEN
Megnevezés Dél-Dunántúl Ország Terület, népesség, népmozgalom Terület, km2 14 169 93 027 Lakónépesség az év végén, 1000 fő 948,0 10 014,3 Népsűrűség, fő/km2 66,9 107,6 Ezer lakosra jutó természetes szaporodás/fogyás -4,9 -3,4 Ezer lakosra jutó belföldi vándorlási különbözet -3,0 Öregedési index, % 120,1 112,6 Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság, keresetek Foglalkoztatott, 1000 fő 337,8 3 781,9 Munkanélküli, 1000 fő 41,8 420,7 Foglalkoztatási arány, % 46,1 49,2 Munkanélküliségi ráta, % 11,0 10,0 Átlagos havi munkajövedelem, forint 179 955 211 849 Forrás: Baranya megye statisztikai évkönyve, 2009. Pécs, 2010. KSH Pécsi Igazgatósága. 5.1.2 5.1.2.1
A Dél-Dunántúl strukturális sajátosságai Települési, népességi alapstruktúrák
2010. január 1-jén a Dél-Dunántúl 14 169 km2 területén (mely az ország területének 15,2%-a) már csak 945 ezer ember élt, az ország lakosságának mintegy 9,8%-a. A régió népsűrűsége messze elmarad az országos, s számottevően a vidéki átlagtól is. A régiók között a Dél-Dunántúlon a legalacsonyabb a népsűrűség. (Ennek elvileg lehetnének pozitív következményei is, de a régió leginkább negatív tekintetben éli meg ezt az alapvető sajátosságot.) A 655 település közül 41 városi jogállású volt. A városban élő népesség az össznépesség 57,7%-át tette ki. A városi lakosság aránya messze elmarad az országos és a vidéki (Budapest nélkül) átlagtól is. Regionális szinten csak ÉszakMagyarországon volt alacsonyabb (51,8%) a városi népesség aránya. Az országon belüli strukturális meghatározottság alapvető sajátossága az, hogy nincs olyan lényegi demográfiai, gazdasági stb. mutató, amelyben a Dél-Dunántúl adatai számottevően jobbak lennének, mint az országos átlag. A legtöbb esetben már a vidéki átlagoktól is lényeges a Dél-Dunántúl lemaradása. A sokat emlegetett „regionális leszakadás” csaknem minden, statisztikailag is vizsgált szegmensben kimutatható. Ha a régió településállományát, annak változásait vizsgáljuk 2001 – 2010 között, akkor azt látjuk, hogy mind megyei, mind pedig regionális szinten megmaradt a magas településsűrűség. A várossá nyilvánítási folyamat még „zajlott”, a régió városainak száma 33-ról 41-re nőtt. Az aprófalvas jelleg egyre inkább kitüntetett szerepet kap a régió meghatározó elemeként. A régió lakónépességének száma mindhárom megyében számottevően csökkent az utóbbi két évtizedben. (A régió népességszáma az 1990. évi 1,015 millió főről 2010-re 947 986 főre csökkent.) A városok és a községek eltérő pályát futottak be. Tolna megyét leszámítva a városi népesség száma kis mértékben nőtt ebben az időszakban, a községi népesség minden megyében számottevően lecsökkent.
20
A rendszerváltás időszakában az országon belüli migrációs folyamatok egyik vesztesének tekinthető a Dél-Dunántúl. Az elvándorlás egészében véve felgyorsulni látszik. 2009-ben az ezer lakosra jutó vándorlási különbözet -3,5 volt, a három dunántúli statisztikai régió közül a legrosszabb eredményeket produkálta. A természetes fogyás és a negatív vándorlási egyenleg együttesen eredményezték 2009-ben a népesség számának csökkenését. A népességszám csökkenés már nem csak a községekben, hanem a városok egy részében is problémákat okoz. A korábbi népességszámra méretezett ellátó rendszerek fenntartása egyre inkább költségessé válik, s így sort kell keríteni intézmények összevonására, amely összevonások nem váltanak ki osztatlan lelkesedést a helyi lakosságból. 5.1.2.2
Jövedelemtermelés
A Dél-Dunántúl az ország hét régiója között mintegy „félúton van”, az egy főre jutó GDP értékét tekintve. A regionális GDP 2000-től szinte folyamatosan csökken az országos átlaghoz képest. (2000-ben az egy főre jutó országos GDP 75,1%-át tette még ki, 2006ban pedig már csak 67,7%-kát jelentette. A régió gazdasági szerkezetében az egyik sajátosság az, hogy a jövedelemtermelésben a feldolgozóipar aránya messze elmarad az országos átlagtól. A másik szembetűnő regionális sajátosság, hogy az agrárium szerepe számottevően nagyobb (8,5%), mint az országos vidéki átlag (6,1% körül alakult) . A harmadik megkülönböztető részstruktúra, hogy a villamos energia, a gáz, hő stb. termelésben mind a régió, mind pedig különösen Tolna megye kiemelkedő szerepet játszik. Ez a kitüntetett sajátosság jelentős részben a Paksi Atomerőmű meghatározó villamos energia termelő pozíciójának köszönhető. A 2009. évi gazdasági teljesítmény visszaesés jelentős volt a régióban, ugyanakkor a fejletlen struktúrák következtében kisebb, mint az országos átlag. 2010-ben megkezdődött a régióban is a kilábalás. A régió gazdasági továbblépése szempontjából jelentős és kényes kérdéssé vált a még rendelkezésre álló kőszénvagyonhoz, illetve uránérchez való viszony. A világpiacon felértékelődött mind a szén, mind pedig a dúsított urán. A korábban kapott kutatási koncessziók alapján 2010-ben megindult a külszíni bányászat a Kelet-Mecsekben, s folyamatos a vita a pécsi volt külfejtések megnyitása körül is. (Az uránbányászat újraindításának kérdése 2010-ben megakadt.)
21
AZ EGY FŐRE JUTÓ BRUTTÓ HAZAI TERMÉK*
2000 2006 2007 2008 Közép2 026 3 924 4 182 4 424 166,0 Magyarország Közép1 259 2 121 2 319 2 398 90,0 Dunántúl Nyugat1 480 2 353 2 455 2 594 97,3 Dunántúl Baranya 999 1 698 1 811 1 906 71,5 Somogy 902 1 461 1 556 1 664 62,4 Tolna 1 075 1 576 1 755 1 912 71,7 Dél-Dunántúl 985 1 587 1 711 1 825 68,5 Észak841 1 501 1 599 1 643 61,6 Magyarország Észak-Alföld 843 1 483 1 572 1 657 62,2 Dél-Alföld 958 1 559 1 652 1 783 66,9 Összesen 1 309 2 356 2 518 2 665 100,0 *) A táblázat a Magyarország nemzeti számlái, 2007–2009 adatokat tartalmazza.
Az EU-27 átlagának %-ában (PPS alapján)
ezer Ft
A megyék átlagának %-ában
Megye, főváros, régió
Az országos átlag %ában
Egy főre jutó bruttó hazai termék
Sorrend az 1 főre jutó GDP alapján
3. táblázat
2008 221,1 107,6
I
119,9
58,3
III
129,7
63,1
II
95,3 83,2 95,6 91,3 82,1
46,3 40,5 46,5 44,4 39,9
11 17 10 IV VII
82,8 40,3 VI 89,2 43,4 V 133,2 64,8 c. kiadványban publikált
Forrás: Területi statisztikai évkönyv, 2009. Budapest, 2010, KSH. A bruttó hozzáadott érték megoszlását tekintve (2008) azt kell megállapítanunk, hogy a Dél-Dunántúl a mezőgazdaság területén 13,5%, az iparban 5,8%, az építőiparban 7,3%, a szolgáltatások területén 7,5%, a nemzetgazdaság egészét tekintve pedig 6,5% erejéig van jelen. A Dél-Dunántúl értéktermelő képessége gyenge, annak belső megoszlása pedig jelentős mértékben tradicionális. 5.1.2.3
Vállalkozó-kedv, külföldi érdekeltség
A Dél-Dunántúl nem tűnik ki az ország régióit illetően sem a magas, sem pedig alacsony vállalkozói-vállalkozási tendenciákkal. A Dél-Dunántúl a vállalkozások ezer lakosra jutó számát illetően is, mint oly sok más területen, az országos átlag körül helyezkedik. 2009ben 142 ezret meghaladta a regisztrált vállalkozások száma. A külföldi érdekeltségű vállalkozásokat tekintve egyértelműen azt fogalmazhatjuk meg, hogy a régió lemaradt a külföldi tőkéért folyó versenyben. Ennek csak részben tekinthető okának a sokat emlegetett elhúzódó délszláv válság, sokkal inkább a közlekedési nehézségek riasztották el a külföldi tőkét. A ténylegesen létező nemzetiségi kapcsolatok nem tudták ellensúlyozni a kedvezőtlen feltételeket.
22
Ha a megyék legnagyobb cégeit az összesített árbevételük alapján tekintjük, (2008 – 2009) s ebből a szempontból elemzzük a HVG Top 500-as listáit, az APEH jövedelmi és adóstatisztikáit, akkor a Dél-Dunántúl megyéit illetően az alábbiakat kell kiemelnünk: ●
Baranya: E-On Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalt Zrt.(88.), Elcoteq Magyarország Kft. (185), Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. (194)., Mecsek Füszért Zrt. (237.) Bóly Zrt. (369.) Hauni Hungária Kft. (407.)
●
Somogy: Flextronics International Kft. (24.), FGSZ Földgázszállító Zrt. (99.), Kométa 99 Zrt. (301.), Sió Eckes Kft. (366), Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (462.) MG. Produkt Kerekedelmi Kft. (496.)
●
Tolna: Paksi Atomerőmű Zrt. (62), Hőgyészi Agrokémia Kft. (387), Tolnatej Zrt. (391.)
5.1.2.4
Foglalkoztatás
A térség meghatározó strukturális kérdése lényegében 1990-től kezdve az alacsony foglalkoztatási szint (akár az alkalmazásban állók, akár pedig a teljes munkaidőben foglalkoztattok szerint vizsgáljuk a kérdést), illetve a növekvő, majd magas munkanélküliség (11%). A régió 20 munkaügyi kirendeltsége közül az „álláskeresési mutató” 2009-ben csak három körzetben (Paks, Pécs, Siófok) volt jobb, mint az országos átlag, Szekszárd az országos értéken helyezkedett el. A többi kirendeltségben a helyzet sokkal rosszabb volt, mint az országos átlag. Csurgó, Nagyatád, Barcs, Szigetvár, Sellye központú munkaügyi kirendeltségek területe szinte egybefüggő foglalkoztatási válságtérséggé alakult át. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács a 2010. március 11-i ülésén meglehetősen kritikusan tekintette át a régió foglalkoztatási helyzetét. A 2008 őszétől kibontakozó globális vált gazdasági válság meglehetősen súlyos helyzetben találta a régiót. A válság kiszélesedése és elmélyülése tovább fokozta a régió országon belüli lemaradását, s belső differenciálódását.
23
6
A Dél-Dunántúl Regionális Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztések, 2007 - 2013
Minden területi tervezésnek, fejlesztési törekvésnek alapvető kérdése, hogyan viszonyul az adott terület valódi, mély struktúráihoz, problémáihoz (helyesen határozza-e meg azokat kiindulási alapként), s milyen irányban kívánja a változásokat előmozdítani, s milyen eszközöket „vet be” ezen célok érdekében.
6.1
Pénzügyi keretek
A DDROP szakmai előkészítése a programozási időszak előtt megkezdődött, lényegében már 2005-től zajlott. Kiinduló pontjai az akkori statisztikai adatbázisokon kerültek meghatározásra. (A statisztikai adatok természetes módon változtak, de az alapvető regionális meghatározottságok alig módosultak.) Magyarország EU csatlakozása után (2004) a Dél-Dunántúlon is megkezdődött az uniós fejlesztési források érdemi megjelenése (4. táblázat).
4. táblázat
A 2004-2006 KÖZÖTTI IDŐSZAK PÁLYÁZATI PÉNZEINEK ALLOKÁCIÓI ÉS A PÁLYÁZATI AKTIVITÁS A DÉL-DUNÁNTÚLON
Szerződött Támogatható Regionális Beérkezett pályázatok pályázatok pályázatok összesen Intézkedés allokáció összesen (2004-2006) db támogatás összege db támogatás összegedbtámogatás összege 1.1 3 433 550 138 12 8 061 883 630 7 5 011 663 458 5 3 424 574 593 1.2 1 195 100 238 77 6 407 673 288 18 2 004 379 770 14 1 547 697 690 1. prioritás 4 628 650 376 89 14 469 556 918 25 7 016 043 228 19 4 972 272 283 2.1.1-2.1.2 4 477 497 360 24 8 209 615 393 18 6 110 825 160 11 3 649 234 229 2.1.3 654 600 000 8 1 341 366 254 4 601 132 433 4 601 132 433 2.2 2 977 372 860 6 3 110 298 275 6 3 110 298 275 6 3 110 298 275 2.3 2 082 122 175 103 11 320 590 886 74 8 332 956 698 24 2 225 180 388 2. prioritás 10 191 592 395 141 23 981 870 808 102 18 155 212 566 45 9 585 845 325 3.2.1 145 395 900 13 490 255 312 6 249 956 205 6 249 956 205 3.2.2 472 540 500 44 4 389 864 787 14 1 344 722 207 7 561 460 484 3.3 402 720 990 18 923 627 391 7 359 053 604 7 359 053 604 3. prioritás 1 020 657 390 75 5 803 747 490 27 1 953 732 016 20 1 170 470 293 Összesen: 15 840 900 161 305 44 255 175 216 154 27 124 987 810 84 15 728 587 901 Forrás: DDROP, 2007. A 2007-2013 közötti programozási időszakra az Európai Unió 25,3 milliárd eurót irányzott elő Magyarország számára a kohéziós politika keretei között támogatásként. A nemzeti hozzájárulás összege 4,4 milliárd eurót tesz ki, így egészében véve 29,7 milliárd eurót fordíthat az ország a tervek szerint fejlesztésre ezekből a forrásokból. (A 265 Ft/euró árfolyammal számolva ez 6943 milliárd forint körül alakult volna.). A kohéziós politika nem az egyetlen területe az Európai Unió Magyarországi pénzügyi támogatásának. Ehhez külön forrásból tervezett volt az Európai Mezőgazdasági Alap, valamint az Európai Halászi alap mintegy 1200 milliárd nagyságrendű támogatása.
24
Ezek az összegek a programozási időszakra vonatkozóan egészében véve hatalmasok, éves tervezett nagyságrendjük magas. Az alapkérdés az, hogy a tervezett felhasználásuk (ami Magyarország és EU kompromisszuma eredményeként fogható fel) minden tekintetben megfelelt-e az ország, s a különböző régiók hosszú távú, valódi érdekeinek. A válaszunk az, hogy csak részben. Az Európai Uniónak benyújtott Új Magyarország Fejlesztési Terv foglalta keretbe a tervezési, pályázati és pénzügyi folyamatokat. (A tényleges pénzügyi folyamatok forintban számolva az euró felértékelődése következtében számottevően eltérnek az eredeti tervektől.) A hét magyar régió közül hat (kivétel a Közép-Magyarország) a konvergencia célkitűzés keretei között kap támogatást. Közép-Magyarország a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés alá „küzdi fel magát” fokozatosan. Országos szinten hét kiemelt projektet (Államreform Operatív Program – ÁROP, Elektronikus Közigazgatás Operatív Program – EKOP, Gazdaságfejlesztési Operatív Program – GOP, Közlekedési Operatív Program – KÖZOP, Regionális Operatív Program – ROP, Társadalmi Megújulás Program – TÁMOP, Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program – TIOP) határoztak meg. Mindegyik kiemelt projekt több prioritást tartalmaz. Az egyes kiemelt projektek lényegesen különböző forrásokkal rendelkeznek, s ezek a források alapvetően országos pályázati körben kerülnek felhasználásra (www.nfu.hu/kiemelt_es_nagyprojektek). Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretei között elkészült regionális operatív programok széles körben egyeztetésre kerültek, s meghatározták az egyes régiók operatív programjainak a főbb stratégiai elvárásait. A Dél-Dunántúl ROP esetében a magas környezeti minőségű modellrégió (Pécs az életminőség pólusa), valamint a kulturális és környezetipar került országos szinten kiemelésre. Az Európai Bizottság által 2007. augusztus 1-jén jóváhagyott DDROP finanszírozási fedezetét, mely a konvergencia célkitűzés keretében részesül közösségi támogatásban. A DDROP teljes, tervezett költségvetése mintegy 829 millió eurót tesz ki, melyből 705 millió euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) érkezik. Ez az összeg mintegy 2,8%a a kohéziós politika keretében a programozási időszakban Magyarországon felhasználható EU-s forrásoknak.
25
5. táblázat
A DÉL-DUNÁNTÚL ROP PÉNZÜGYI BONTÁSA PRIORITÁSI TENGELYENKÉNT, 2007-2013, 15% NEMZETI HOZZÁJÁRULÁSSAL EGYÜTT Prioritási tengely
A városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése A turisztikai potenciál erősítése a régióban Humán közszolgáltatások fejlesztése Integrált városfejlesztési akciók támogatás Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés Technikai segítségnyújtás Összesen Forrás: http://ec.europa.eu/regional_policy/country
6.2
A prioritás kerete (EUR)
Százalékos megoszlás
87 316 684
10,5%
153 994 807 153 209 135 189 229 051 215 955 852 29 867 399 829 572 928
18,6% 18,3% 22,6% 26,4% 3,6% 100%
Egy rendkívüli év 2010: M6/M60 autópálya, Pécs 2010 EKF
A régió, Baranya megye, s különösen Pécs megyei jogú város 2010. évi helyzetének, folyamatainak alakulását két új tényező, eseménysor határozta meg: elkészült az M6 autópálya nagy része, bár még nem érte el az országhatárt, és Pécsig átadásra is került az M60-as autópálya, s Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa. (Essennel és Isztambullal együtt). Az elkészült az M6/M60-as autópályával a város és a régió keleti, Duna-menti területei a korábbiakhoz képest minőségileg új színvonalú összeköttetésbe kerültek Budapesttel, illetve a már meglévő autópályákon keresztül az ország keleti területeivel, sőt NyugatEurópa felé is. A Dél-Dunántúlt érintő autópályák M7, M6/M60 a régió peremén húzódnak végeredményben. A régió belső területeit feltáró, a két már kiépült perem-autópálya között is szerves kapcsolatot teremtő M9-es csak rövid elemeiben készült el. (Szent László-híd Szekszárd térségében, kaposvári elkerülő szakasz.) Az igazi közúti kapcsolatrendszer akkor teremtődik majd meg, ha az M9-es teljes hosszában elkészül, s közvetlen összeköttetést teremt Ausztria felé is. Ekkortól lehet majd arról beszélni, hogy autópálya-hálózat van a Dél-Dunántúlon, mert jelenleg még csak „pályák vannak”, de hálózat nincs. Az Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program olyan közösségi beruházási fellendülést hozott, amelyre a város életében nem volt példa. Az ú.n. „kulcsprojektek – ha kisebb-nagyobb időbeni késésekkel is – elkészültek. A „Nagy Kiállítótér”, a „Tudásközpont”, a Zsolnay Kulturális Negyed”, a „Kodály Központ”, a „Közterek és parkok újjáépítése” lényegesen megváltoztatták a város egyes részeinek funkciót, arculatát. Olyan kulturális intézményrendszer, olyan új közösségi terek jöttek létre, melyek lényegi fejlődési erőforrásokat jelentenek a jövőt illetően. Ha a közvetlen „programhatásokat” nézzük, akkor 2010-ben mintegy 650 szervezett programot kínáltak a városban, melyek keretében csaknem 4000 eseményre került sor nagy részt Pécsett, kisebb mértékben Baranya megyében és a régióban. A különböző programok, rendezvények látogatóinak száma 900 ezer fő körül alakult (a fizetős és ingyenes programokon együtt). A külföldi és a belföldi vendégforgalom jelentősen (25% körül) emelkedett az előző évekhez képest, s mindez a gazdasági válság 26
ellenére történt. (Ennek ellenére az előkészületek keretében nem került sor a Nádor szálloda és vendéglátó-ipari komplexum teljes körű felújítására, ismételt üzembe helyezésére. Az igazi kérdés, hogy a jövőben milyen szinten lehet stabilizálni Pécs kulturális központként való szereplését, beilleszkedését a szélesebb európai, a magyar és részben a délszláv kulturális térbe. Az EKF 2010 egyik észrevehető sajátossága az, hogy a magántőke beruházásai csak mérsékeltek voltak. Ebben szerepet játszott a 2008 őszén kirobbant világgazdasági váláság, a városban korábban megjelent, s jelentős ingatlanfejlesztéseket tervező spanyol, ír, német ingatlan-befektetők nehézségei, a magyar magántőke kivárása. Az EKF nem csak Pécs életében és szűkebb környezetében hatott. Pályázati keretek között kilenc város kapott pénzt arra, hogy kilenc kulturális célokat szolgáló épület felépüljön, öt rekonstrukciója megtörténjen, s egészében mintegy 50 kulturális rendezvénnyel kapcsolódhassanak az EKF programhoz.
27
7
Városok – kistérségek a Dél-Dunántúlon
A városok körül kialakult „vidék”, „környék” egyszerre integrált adminisztratív úton szabályozott, valamint önálló döntéseken alapuló, szabad, nem szabályozott lakossági mozgásokat a települések között, a településhálózaton belül. A települések közötti önszerveződés és a kívülről jövő térszervezés (döntően állami, de lehet egyházi, gazdasági stb. egyaránt egyfajta együttélési, együttműködési feltételrendszert jelentetett mindig. A nagy átalakulások időszakban az alapkérdés az volt, hogy az új rendszer mit vél önmaga számára hasznosnak, illetve miről mond le valamilyen okból.
7.1
Városok, városodás
A tanácsrendszer utolsó évének kezdetén, 1990. I. 1-jén az ország városállománya fővárosra, nyolc megyei és 157 „egyéb” városra tagolódott. A Dél-Dunántúlon Baranya öt, Somogy kilenc, Tolna hét (összesen 21) várossal rendelkezett. A rendszerváltás után a városodási folyamat erőteljesen felgyorsult. 2010-ben az ország összesen 328 várossal rendelkezett, ebből a Dél-Dunántúlon 41 város volt (1. ábra). A várossá nyilvánítási folyamatban egyre kisebb lélekszámú, a korábbi városokhoz képest funkcionálisan gyengén fejlett, kevésbé városiasodott (az infrastruktúra, az intézményhálózat, a településkép fejlettsége) nagyközségek váltak jogilag várossá. A városok nagyon sokféle (eltérő jelentőségű) szempont szerint csoportosíthatóak, rövid elemzésünkben három megközelítést érintünk: * Jogi szempontból a régió városállománya az 1990-ben életbe lépett új önkormányzati törvény által meghatározottan két kategóriára (megyei jogú város, város) tagolódik. A jogi városkategóriák szabályozása minden tekintetben világos, egyértelmű, az a város tartozik az adott kategóriába, melyeket a törvény oda sorol. A megyei jogúság kritériuma 1990-ben az 50 ezer fő feletti (normatív jelleggel) lakosságszám volt, s eredendően csak Kaposvár és Pécs kapta meg a régióban a megyei jogi státuszt. Szekszárd, mint megyeszékhely az 1994. évi önkormányzati törvény-módosítás után vált megyei jogú várossá. Így 2010-ben mindhárom megyeszékhely megyei jogú város, s rajtuk kívül nincs más ebbe a kategóriába tartozó város. A magyar közigazgatás rendszere korábban tagoltabb jogi városfogalmat alkalmazott. A „város” címszó alatt megfogalmazott kategóriába – a jogi státusz azonossága mellett – mindig nagyon erőteljesen differenciált települési kör jelent meg. Az 1990 utáni várossá nyilvánítások tovább színesítették a város fogalmát, mintegy relativizálták annak tartalmát. Egészében véve azt mondhatjuk, hogy 2010-ben a két jogilag egyértelműen meghatározott városkategórián belül minden más szempontból jelentős különbségek vannak a városok között. * Nagyságrendi szempontból a Dél-Dunántúl városainak tagozódása (nagyságrendi várospiramis) már lényegesen árnyaltabb, mint a közigazgatási jogállásuk. A városállomány nagyságrendi csúcsán Pécs megyei jogú város helyezkedik el (melynek 2010. évi lakónépessége a KSH továbbvezetett adatai szerint 157 680 fő volt, s ezzel nem csak a Dél-Dunántúl, hanem a Dunántúl NUTS 1-es statisztikai régió legnagyobb városa is volt, s az országban Budapest mellett csak Debrecen, Szeged, Miskolc előzte meg.
28
A két másik megyeszékhely megyei jogú város (Kaposvár 68 018, Szekszárd 33 805) között kétszeres lélekszám különbség van, (így nem is tartoznak egy nagyságrendi csoportba) mely más területeken is lényegi következményekkel jár. A 38 várost felölelő, nem kiemelt jogállású városok között – már csak a nagy egyedszám miatt is – számottevő lélekszám különbségek vannak. A (Szekszárdot nem számítva) négy 20-50 ezer fő közötti kategóriába tartozó város (Siófok, Dombóvár, Paks, Komló) közül Komló népességszáma haladja meg a 25 ezer főt, Siófoké megközelíti ezt az értéket, Dombóvár és Paks a kategória legalsó határán áll, s az a kérdés, hogy „kiestek-e„ már, vagy csak a következő népszámlálás fogja megállapítani és rögzíteni egyértelműen, hogy kikerültek ebből a nagyságkategóriából. A lakónépesség „éves ingadozását” tekintve egyedi helyzetben van ezen városok körében Siófok. A Balaton (egyik) fővárosa a nyári idegenforgalmi és üdülési időszakban szinte 100 ezer fős várossá alakul át. Ez a fajta különbség a „rendes” és a „nyári” lakónépesség között azzal a következménnyel járt, hogy a város egyes infrastrukturális hálózatait, kapacitásait (pl. szennyvíztisztítás) alapvetően a maximálishoz közeli, feltételezett igénybevételre kellett méretezni. (Ez a hatás természetesen megjelenik a vendéglátás, a bolti kereskedelem, a szolgáltatások széles területén is) A 10-20 ezer fős kategória hét városai tagja (Barcs, Bonyhád, Marcali, Mohács, Szigetvár, Tolna, Nagyatád) a kategórián belül eltérő pozíciót foglalnak el, s lélekszámváltozásukban is érdemi különbségek vannak. A területi szerepkörükben a legjelentősebb különbséget a kórház jelenléte, illetve hiánya adja valójában. (Barcson és Tolnán nincs kórház.) Az 5-10 ezer fő közötti kategória városai között történetileg „legitimált” és „új kinevezésű” városokat egyaránt találunk. A várossá nyilvánítási folyamat e tekintetben élezte ki a funkcionális és a jogi város közötti különbségeket a leginkább. Az 5 ezer fő alatti városok részben a városhiányos területek szűkítése, részben pedig lobbi tevékenység révén kapták meg városi címüket. A szolgáltató-ellátó kapacitásuk gyenge, sok tekintetben ceremoniális városként határozhatjuk meg őket. * A legbonyolultabb, bizonyos szubjektív elemeket is tartalmazó kategória-képzés a funkcionális város-csoportok meghatározása. Mind a tudományban, mind pedig a politikában és a köznyelvi használatban meghonosodtak korábban városi sztereotípiák, melyek között a legtöbb esetben valóságos tartalom is megjelent, de az egyszavas tipizálás (bányászváros, uránváros, atomváros, agrárváros, iskolaváros, fürdőváros, üdülőváros, vasutas-város, szőlő- és bor városa stb.) a legtöbb esetben csak a város legfontosabb jellemzőjét, hírnevének meghatározó elemét, de korántsem a teljes funkcionális meghatározottságát fejezték ki. A másik probléma a sommás kategorizálással az, hogy adott esetben megszűnhet a korábbi jellegadó tartalom (szénbányászat, uránbányászat stb.), s így a korábban megfogalmazott típus történetivé válik. Bármilyen mutatók, gazdasági tevékenységek, szolgáltatási pozíciók stb. alapján is kategorizáljuk a városok funkcionális típusait, a legalapvetőbb megállapításnak annak kell lennie, hogy az adott kategóriák relatívak, a város funkcionálisan sokkal gazdagabb, színesebb. Valójában minden város „vegyes” funkciójú, s azon belül lehet érdemi sajátságokról beszélni.
29
A városok helyi és területi szolgáltató funkciói között természetes módon (részben a nagyságrendi különbségből eredendően) alapvető funkcionális különbségek vannak. Ez már a három megyeszékhelyre is vonatkozik, de szélesebb körben megjelenik a nagyobb városcsoportban. Pécs formálisan nem, de sok tekintetben a Dél-Dunántúl funkcionális központja. Kaposvár többször „megkérdőjelezte” Pécs ilyen jellegű szerepét, egyetemi várossá is vált, de ha mindenre kiterjedően tekintjük át a területi funkciók mennyiségét, strukturáltságát, differenciáltságát akkor nem éri el Pécs szintjét. Szekszárd rendelkezik egy főiskolai karral, de az egész régióra nincs „ágazati vonzáskörzeti hatása”. Ugyanakkor történeti jellegű megyeszékhelyi szerepe révén, a megyéhez kapcsolódó funkciók szinte teljessége megjelenik a városban. A többi város között a területi szerepköröket illetően a középfokú iskolai ellátottság differenciál „alsó fokon”, magasabb szinten pedig a több szakmára kiterjedő ellátást nyújtó kórházak jelennek meg. E tekintetben – ha teljes körűen áttekintjük a 2009. évi megyei statisztikai évkönyveket – a három megye városi között számottevő, részben történetileg kialakult különbségek vannak.
7.2
Kistérségek
A régión belüli kistérségek problematikája több szakma keretei között megjelentek (földrajztudomány – kistáj, közigazgatás tudomány – járás, városkörnyék, település- és településhálózat-fejlesztés – középfokú körzet, statisztika – statisztikai kistérség, s még tovább is lehetne sorolni a szakma specifikus tartalmú kistérségek mibenlétét. A rendszerváltás időszakában a közigazgatási tartalmú városkörnyék, valamint a település- és területfejlesztésben lényegi szerepet kapó középfokú körzet jelentősége volt megfogalmazható. A rendszerváltás után mindkét korábbi területi szisztéma eltűnt a területi struktúrából. Az önkormányzati rendszer kiépítése során a települések kerültek előtérbe, s kaptak jogot arra, hogy társuljanak különböző feladatok ellátására. (A települések inkább a frissen kapott önállóságukat élték meg, semmint nagy számban társultak volna.) A mai fogalomhasználatban megjelenő „kistérség” rövid idő alatt sajátos pályát futott be. 1994-ben a KSH vezette be azzal a céllal, hogy a megyéken belüli elemzési keretként használja (9006/1994 KSH elnöki közlemény). Kezdetben országosan 138 statisztikai kistérséget alakított ki a KSH. Világossá vált, hogy a megye nagy területi egység a szűkebb térségi folyamatok mélyebb megértéséhez. A statisztikai kistérség az 1996 után kibontakozó, majd megerősödő területfejlesztési politikában egyfajta egységként kezdett funkcionálni. 1998-ban a KSH részben ezekhez a folyamatokhoz és elvárásokhoz rendelten módosította a beosztást (9002/1998 KSH elnöki közlemény), s országosan 150 egységet határolt körül. 2004-ben már nem KSH elnöki nyilatkozat, hanem kormányrendelet bázisán – 244/2003. (XII. 18) – formálódott át a 168 egységes kistérségi beosztás. A kormányhatározat meghatározta a kistérségek funkcióit, és területi konfigurációit. Az 1996. évi területfejlesztési törvény intézményesítette, de részletesen nem szabályozta a területfejlesztés rendszerén belül a kistérségi rendszert. Ennek a törvénynek az 1999. évi módosítása során kialakult a „területfejlesztési kistérség” pozíciója a rendszeren belül. A törvény 2003. évi módosítása már a statisztikai kistérségek határaihoz igazodó kistérségi 30
fejlesztési tanáccsal számolt. A 65/2004 (IV.15.) kormányrendelet a többcélú kistérségi társulások támogatását célozta. A 258/2004. kormányrendelet a kistérségi fejlesztési tanácsok felállításának kérdéseit határozta meg, s a rendelet végrehajtását a megyei közigazgatási hivatalok hatáskörébe utalta. A 65/2004 (IV. 15.) kormányrendelet a kistérségi társulások kérdéskörét már szemléletileg egységes rendszerben kezelte. A közigazgatás is „felfedezte” a maga számára a kistérségeket, hiszen támogatta a kistérségi társulásokat, majd a 2004. évi CVII. tv. (XI. 18.) a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról törvényi szintre emelte a korábban rendeleti szinten szabályozott önkéntes többcélú kistérségi társulás feladat- és hatáskörét. A törvény tételesen meghatározta a társulási megállapodások tartalmát valamint a központi normatív támogatások feltételeit is. A komplex kistérségi társulásokat a statisztikai kistérségek keretei között volt előnyös megalakítani. (A 2008ban végzett törvényességi ellenőrzések során a társulási megállapodások 68%-ával kapcsolatban tettek észrevételt a közigazgatási hivatalok. A Dél-Dunántúlon csak 1 volt ebből a szempontból problémás a 25 megállapodás közül.) A Dél-Dunántúl három megyéjében 1994-ben összesen 22 körzetet alakítottak ki (Baranyában nyolc, Somogyban kilenc, Tolnában öt kistérséget formáltak.). A KSH a kistérségek kijelölése előtt széles körű konzultációkat és egyeztetéseket végzett. A körzetek között jelentős területi, népességi, gazdasági különbségek voltak. A három megyeszékhely körül hatalmas kistérségek alakultak, részben a valós területi kapcsolatokat tükrözve. Az 1997-1998-as országos felülvizsgálat során a Dél-Dunántúlon nem változott meg a statisztikai kistérségek száma, de Somogy megyén belül a határuk módosult. 2000. I. 1jén a Dél-Dunántúl területén 22 statisztikai kistérség, 30 önkormányzati területfejlesztési társulás, 32 kistérség-fejlesztési társulás tevékenykedett. A három megyében kialakult többcélú, területfejlesztési és vidékfejlesztési kistérségi társulások teljesen lefedték a régió területét, sőt arra is volt példa, hogy a Siófok és Környéke Területfejlesztési Önkormányzati Társulás 1–1 települést Fejér, illetve Veszprém megyéből is integrált. 2004-ben a régióban 24 statisztikai kistérséget alakítottak. Pécsből kivált a Szigetvár központú, Balatonföldvár központtal új kistérség alakult. 2008-ban Kaposvár kistérségéből kivált a Kadarkút-Nagybajom kistérség, így alakult ki a jelenlegi tagolás. (Bóly többször próbálkozott azzal, hogy kistérségi központtá váljon, de nem sikerült számára ez.) 2004. I. 1-jén a statisztikai kistérségek mellett 30 önkormányzati területfejlesztési és 37 kistérség/vidék-fejlesztési társulás is tevékenykedett. A 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat megfogalmazta a területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek kialakításának és besorolásának feltételeiről szóló határozatát. A határozatban megfogalmazott „komplex mutató” vált a kistérségek támogatásának keretévé. 2007 szeptemberében a kistérségek országos száma 174-re nőtt. A 311/2007. (XI. 17.) kormányrendelet alapján a régió 25 kistérsége közül 9 a „leghátrányosabb helyzetű”, s ebből 8 az ország 33 „komplex programmal segítendő” kistérsége közé is bekerült. A régió népességének 17,9%-a él a nyolc kistérségben, míg a 33 leghátrányosabb kistérségében az ország lakosságának „csak” 10%-a.
31
Kilenc további kistérség országos összevetésben „hátrányos helyzetű” kategóriába került. Két balatoni kistérség „átmenetileg kedvezményezett” státust kapott a szerkezeti problémák kezelése céljával. Az öt nem támogatott térség közül kettő (Pécs, Siófok) fejletlenségi tengerben helyezkedik el, míg három (Bonyhád, Paks, Szekszárd) egybefüggő Duna-menti zónát képez. Egészében véve a régió 25 kistérsége közül 20 támogatásra szorulónak minősült. Ezekben a kistérségekben él a népesség mintegy 60%a. Ez a nagyságrend jelzi igazán a régió valós belső struktúráinak a jellegét. A régió munkaügyi szempontból rendkívül rossz helyzetben kezdte 2010-et. 2010. január 20-án a Dél-dunántúli Munkaügyi Központ 79 094 álláskeresőt tartott nyilván, amely érték 2009 azonos időpontjához képest 19,9%-al volt magasabb. A régióban nyilvántartott álláskeresők száma 2010. januárjában a gazdaságilag aktív népesség 19,6%-át tette ki. Ez 4,7%-kal volt magasabb, mint az országos átlag.
7.3
A városok és a kistérségek
Ha a kistérségek és a városok kapcsolatrendszerét vizsgáljuk, akkor a helyzet összetett: ●
vannak olyan kistérségek, melyekben csak egyetlen város van, tehát a városi funkció (közigazgatás, közszolgáltatás, intézményi ellátás) elsősorban, de több esetben korántsem kizárólagosan az adott városban koncentrálódik,
●
vannak kétvárosú kistérségek, amelyekben hagyományosan, avagy napjainkban formálódva a városok osztottan töltik be a kistérségi szerepköröket. (Természetesen nagy különbség van Pécs és Kozármisleny, Kaposvár és Igal, vagy Paks és Dunaföldvár, Mohács és Bóly „kétpólusossága” között,
●
a háromvárosú kistérségek (Szekszárd, Tamási) esete is eltérő. Szekszárd domináns a legtöbb tekintetben a kistérségen belül, Tamási nem mindenben. Tamási térsége esetében külön pikantéria, hogy a kistérség egyetlen kórháza a nagyközség Pincehelyen működik. (Bezárása folyamatosan vita témája volt, s feltehetően az is marad)
A kistérségek természetes módon nem különíthetik el magukat a globális, európai uniós, az országos, a regionális, s a megyei folyamatoktól. Az mondhatjuk, hogy lényegében mindezek megjelenésének és érvényesülésének egyik sajátos területi szintjét, keretét képezik. A kistérségek ugyanakkor olyan kereteket képeznek, melyben a városi-községközi hatások, kiegészítések megjelennek. A komplex kistérségi társulások kialakítása miatt a kistérségek egymásra utaltsága nem egyszerűen fokozódott, hanem intézményesedett. A kistérségek egymás közötti (6. táblázat) és belső folyamatai jelentős részben attól függnek, hogy milyen városi funkcionális központtal rendelkeznek: ebből a szempontból ki kell emelnünk a három megyeszékhely kistérségét, hiszen a legtöbb mutató tekintetében a „megye csúcsát” jelentik, holott az egyes kis települések helyzete akár ugyanolyan nehéz lehet, mint bármely más kistérségben lévő hasonló nagyságú társáé. Az aprófalvas területeken – a Dél-Dunántúl jelentős része ilyen jellegű – különös szerepe van a települések egymás közötti kapcsolatainak. Az aprófalvas térségekben az alapfokú oktatás (óvoda, általános iskola, könyvtár) települési szintű megszervezése gazdaságosan szinte lehetetlen. Ezek a közszolgáltatások egyre inkább körzeti jelleggel kerülnek megszervezésre. (A van – nincs iskola, s a mellett, hogy hány osztályos a kistelepülések életében szinte sorsdöntő módon jelent meg mindig. Nem tekinthetünk el attól, hogy a 32
tankötelezettségi kor időszakában az iskolalátogatás nem szabad döntés kérdése, hanem kötelező jellegű.) Ha a leginkább aprófalvas Baranya megyét nézzük, akkor a 2009/2010es tanévben a különböző fenntartók által működtetett óvodai „feladatellátási helyek” száma 193, az általános iskola tekintetében 145. Az egészségügyi alapellátás tekintetében a körzetesítés hasonlóan magas szintet ér el. Különösen lényegi kérdésként vetődött fel az aprófalvas térségekben az alsó tagozatok megtartásának, illetve a hétvégi és az ünnepi orvosi ügyeletek megszervezése és működtetése.
33
8
Összegzés
A kistérség több területen megjelenik tehát, de ma egyre inkább meghatározó fontosságú szerepe abban van, hogy az integrált közfeladat- és közszolgáltatás térbeli kereteként funkcionál. A Dél-Dunántúl területén 2010-ben jelen levő kistérségek részben megyei politika következtében alakultak. Egyértelműen látható, hogy Tolna megye 1994 utáni mindenkori politikai elitje nem szorgalmazta a kistérségek számának növelését. Tolna megye megmaradt az ötös felosztás mellett. Az öt kistérség jelentős részben a korábbi járási, majd városkörnyéki területekre támaszkodik. (Városok számának gyors növekedése miatt feszültségek keletkeztek egyes kistérségekben.) Baranya megyében az eredeti 1994-es állapothoz képest nőtt a kistérségek száma (8-ról 9-re), de nem törekedett arra a mindenkori megyei vezetés, hogy minden város egyben kistérségi központ is legyen. Somogy megyében rendeződött át leginkább 2010-re az 1994-es kistérségi struktúra (A kistérségek száma 9-ről 11-re nőtt). A megye 2010-re lényegében egy elaprózott kistérségi hálózatot és központrendszert mutat. Tolna megyében nem változott a kistérségek száma. A megye kistérségi központhálózat és területi beosztása stabilnak tekinthető. A központ és a területbeosztás stabilitása korántsem jelenti, hogy a többvárosú kistérségekben minden tekintetben teljes lenne az egyetértés. A 2010-es választások óta a legfontosabb kérdéskör a kistérségek szempontjából, hogy a 2013-ra prognosztizált járásrendszer bevezetése mit fog jelenteni, az eddigi struktúrákat integrálni fogja-e, avagy teljesen új alapokon közelíti meg a város és környéke összefüggő, de mégis külön érdekeket is hordozó rendszerét.
34
I. melléklet
6. táblázat
Kistérség
A VÁROSOK NÉPESSÉGI SÚLYA A KISTÉRSÉGEKEN BELÜL, 2009 A A városi települések Lakónépessé A városok népesség átlagos g az év népességszá aránya a népessége végén (fő) ma (fő) kistérségen az év végén belül (%) (fő)
Baranya megye Komlói 39 234 Mohácsi 49 675 Pécsi 186 800 Pécsváradi 12 477 Sásdi 14 148 Sellyei 13 340 Siklósi 36 711 Szentlőrinci 15 112 Szigetvári 26 261 Összesen 393 758 Somogy megye Balatonföldvári 11 364 Barcsi 24 235 Csurgói 17 061 Fonyódi 23 135 Kadarkúti 20 410 Kaposvári 100 261 Lengyeltóti 11 310 Marcali 35 212 Nagyatádi 26 380 Siófoki 38 125 Tabi 13 085 Összesen 320 578 Tolna megye Bonyhádi 28 363 Dombóvári 33 262 Paksi 47 729 Szekszárdi 85 090 Tamási 39 206 Összesen 233 650 Dél-Dunántúl 947 986 összesen Dunántúl összesen 3 043 030 Magyarország 10 014 324 összesen
A városok száma
A községek száma
25 519 22 995 163 666 4 041 5 811 2 786 16 286 6 974 10 910 258 988
2 065 1 155 4 790 657 524 381 693 756 571 1 308
65,0 46,3 87,6 32,4 41,1 20,9 44,4 46,1 41,5 65,6
1 2 2 1 2 1 3 1 1 14
18 41 37 18 25 34 50 19 45 287
2 073 11 584 5 228 15 727 6 088 69 308 3 295 11 664 11 050 26 645 4 396 167 058
874 932 948 2 103 887 1 857 1 131 927 1 466 3 812 545 1 308
18,2 47,8 30,6 68,0 29,8 69,1 29,1 33,1 41,9 69,9 33,6 52,1
1 1 1 3 2 2 1 1 1 2 1 16
12 25 17 8 21 52 9 37 17 8 23 229
16 260 19 896 28 651 51 906 14 724 131 437
1 351 2 079 3 409 3 273 1 225 2 144
57,3 59,8 36,0 61,0 37,5 56,2
2 1 2 3 3 11
19 15 12 23 29 98
557 483
1 447
58,8
41
614
1 822 120
1 779
59,9
115
1 596
6 952 729
3 177
69,4
328
2 924
Forrás: Területi statisztikai évkönyv, 2009. Budapest, KSH.
35
1. ábra
36
A DÉL-DUNÁNTÚL AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON BELÜL, 2011. I. 1.
2. ábra
A HORVÁT IPA TÉRSÉG TOPOGRÁFIAI HELYZETE A KUTATÁS KERZDETEKOR
37
3. ábra
DÉL-DUNÁNTÚL VÁROSÁLLOMÁNYÁNAK NAGYSÁGRENDI TAGOZÓDÁSA ÉS STATISZTIKAI KISTÉRSÉGEI, 2010. I. 1.
7. táblázat
HORVÁTORSZÁG NUTS 2-ES RÉGIÓINAK ALAPADATAI Népesség (fő) Népesség (%)
East (Panonian) Croatia Adriatic Croatia North-West Croatia
38
1.351.517 1.427.008 1.658.935
30,46 32,16 37,38
GDP/fő 2007; m EUR 8.938 13.855 20.040
GDP/fő 2007; 20,86 32,35 46,79
4. ábra
HORVÁTORSZÁG NUTS 2-ES RÉGIÓI
39
