DR. GYULAVÁRI OSZKÁR kukoricanemesítő Az idén lesz 90 esztendős dr. Gyulavári Oszkár, aki munkatársainak csak egyszerűen „Oszi bácsi”. Az egyetemi diploma megszerzése után a kellő nemesítési ismereteket 1947-ben az Országos Növénynemesítő Intézetben Magyaróváron, Villax Ödön által vezetett 12 hónapos növénynemesítői tanfolyamon sajátította el. Mára Ő az egyetlen élő tagja ennek a Villaxiskolának, melyről az utóbbi évtizedekben bebizonyosodott, hogy az ott végzetteknek (Bacsa Pál, Beke Ferenc, Lelley János, Bálint Andor, Bauer Ferenc, Polhammer Ernő, Vágó Mihály stb.) köszönhető a magyar növénynemesítés megújítása, továbbfejlesztése. 1948-tól 1960-ig Lovászpatonán Horn Miklós mellett dolgozott, a búza, árpa, kukorica és bíborhere témafelelős nemesítőjeként. Itteni munkásságának egyik kiemelkedő eredménye a Lovászpatonai bíborhere (1955), amelynek vetőmagját hosszú éveken keresztül exportálták nem csak Európába, hanem USA-ba és a Dél-Amerikába, ez a fajta még most is rajta van a Nemzeti fajtajegyzéken. A legfőbb növénye azonban mindig a kukorica volt. Ő, Papp Endre és Berzsenyi László voltak annak a csoportnak (agytröszt) tagjai, akik az 1950-es években a kukorica nemesítők kollektívájának a munkáját értékelték, és számukra munkaterveket dolgoztak ki. A szabadbeporzású fajták idején Ő biztosította saját nemesítésű fajtájából a hazai igény mellett az export 80 %-át, ez évente kb. 8 ezer tonna vetőmag volt. A fajtahibridek idején a legelterjedtebb fajta-hibridnek, az Óvári 5-nek társnemesítője volt. Az 1960-as években a keszthelyi egyetem Növénytermesztési Tanszékén dolgozott, ekkoriban, 1968-ban szerezte meg a kandidátusi fokozatot. Itt kezdte meg elsőként hazánkban a kukorica vírusrezisztencia nemesítését. 1972-től a táplánszentkereszti kukoricanemesítő csoportot vezette nyugdíjazásáig. Mint közismert a tápláni kukoricanemesítésnek – Oszi bácsi és Pintér Zoltán munkájának köszönhetően nagyon fontos szerepe volt és van a szegedi hibridkukorica nemesítésben. A nyugdíjazás azonban Oszi bácsinál nem jelentett nyugalomba vonulást, hiszen most is aktív tagja a tápláni kukoricanemesítő csoportnak, és több mostani hibridnek is társnemesítője. Jelenleg főleg dihaploidok előállításán dolgozik. Reméli, hogy rövid időn belül sikerül olyan „nagyreményű markervonalakat szelektálnia, amelyek hasznosulni fognak a hibridek előállításában.
Mindazt, amit eddig elmondtam Oszi bácsi által erre az alkalomra írt leveléből vettem. De másfele is tudakozódtam, s rá kellett jönnöm, hogy Oszi bátyám igen szerény, számos fontos dolgot nem említett. Csak néhány ezek közül: A sok szakcikk mellett írt egy könyvet is „A kukorica nemesítése kártevők és betegségek ellen” címmel. 2011-ben az Óvári Egyetem vasdiplomása lett, ennek előtte MAE Aranyérem, Baross érem, és a Magyar Köztársaság Aranyérem tulajdonosa, és Fleischmann díjat is kapott. 9 gyermekes családapa, nagyapa, feleségével jó egészségben a gyémánt lakodalmát is megünnepelte. Aki többet szeretne tudni dr. Gyulavári Oszkár pályáról, azoknak figyelmébe ajánlom Oláh István riportját, amely „Hivatástudat és emberség. Beszélgetés Gyulavári Oszkárral” címmel az Agrofórum 2012. májusi számában jelent meg. Az eddig elmondott, rövid életrajzból is nyilvánvaló, hogy az MNE méltán lehet büszke Gyulavári Oszkár munkásságára, aki nagyszerű példát mutat mindnyájunknak arra, hogy nemesítőként is és családapaként is hogyan kell dolgozni és élni. Kedves Oszi Bátyám, e mai nap alkalmából is jó egészséget és sok boldogságot kívánok Néked a magam és a Magyar Növénynemesítő egyesület tagjainak nevében.
(Laudációt tartotta: Dr. Matuz János, MNE vezetőségi tag ; Szeged, 2014. január 30.)
SIMONNÉ DR. KISS IBOLYA rizsnemesítő A növénynemesítők körében Ibolyának hívjuk Őt, a rizs professzorát, a francia Rizs Lovagrend kitüntetettjét. Évtizedek óta a magyar rizstermesztés élharcosa, nem csak a növénynemesítők és rizstermesztők között, de az egyetemi katedrán, a Fülöp-szigeti IRRI-ben, Montpellierben Franciaországban, a japán Hokkaidón, vagy az orosz Krasznodárban. Idehaza csak kevesen vannak, akik nem ismerik az Oryzellát, Dámát, Jankát vagy a Risabellát, hogy az utóbbi időben előállított rizsfajtái közül, csak ezt a négy hosszúszeműt említsük. Akik ízlelték már ezeket a fajtákat, tudják, hogy a minőség, amit ezek a fajták tudnak, nagy ugrást jelentenek a magyar konyhában. Éppen ezért, tanulnunk kell még és megszeretni, ezt a tányéron gyönyörű fehér, hazánkba legutoljára Obermayerék – a GK volt igazgatója - által honosított gabonafajt. De hogyan szerette meg ő, az Oryza sativá-t? Szeged mellett, a Dél-alföldi tájon született, Röszkén. Már kislány korában halotta - új dolgokra fogékony - édesapjától: „ha az a rizs olyan sok vizet igényel, talán termeszthető lenne a tanyánkat körülvevő vizes rónaságon”. A tanyájukat szegélyező szép gazdálkodás és a rizs, akkor még csak misztikus hívása, minden nap elkísérte a szegedi Boldog Gizella Leányközépiskolába, ahol kitüntetéssel érettségizett. Az egyetemet Keszthelyen kezdte el, majd rövid budapesti kitérő után Gödöllőn szerzett agrármérnöki diplomát 1952-ben. Az egyetemen maradt és Prof. Kolbai Károly mellett indult el az egyetemi pályán, tanársegédként. 1955-ben, egy elnyert szovjet ösztöndíjat cserélt fel, a szegedi kutatóintézet kopáncsi telepére, mint MTA ösztöndíjas, ahol későbbi férjével alapvető genetikai és nemesítő munkát indítottak el. A mutációs nemesítés első hazai sikeres alkalmazói között ismerjük. Szeged után, átszervezés („profiltisztítás”) kapcsán Szarvasra került, ahol osztályvezetőként végig a rizzsel kapcsolatos kutatásokat vezette. Nemesítő- és termesztéstechnológiai kísérleteik nagy sikerrel indultak. Az ország gyorsan önellátó lett rizsből. Ibolya kutató pályája meredeken felívelt. A hatvanas évek elején kandidált (1962). Szakmailag sikeres harcot vívott a rizs hidegtűréssel, megdőléssel, a Piricularia oryzae gombabetegséggel. A rizs fonálféreg első hazai kutatója lett. Legelső fajtája a szárszilárd, magas termőképességű és nagy területen termesztett Szarvasi 70 volt. Ezt követően SZIE és GK-s kutatási együttműködésben több fajtája született haploid és
szomatikus sejt- és szövettenyésztési módszerek felhasználásával. A rizsfajták szép sora fémjelzi kiváló vezetőnemesítő munkáját. Töretlen munkakedvével, a magyar termesztésű rizs főzési minőségének folyamatos javításával, több évtizeddel megelőzte korát; legalább is ezt reméljük. A kilencvenes évektől, ahogy a rizses állami támogatások megszűntek, a kalandor rizstermesztők meghátráltak. Ma már, az EU-s rizs termesztési kvótát sem használjuk ki. Pedig nem kevés üzemi termesztési eredmény van, ahol 5-6 t/ha üzemi átlag születik évről évre. Sajnos, a gyanús minőséget kínáló importáló üzletemberek ma erősebbnek látszanak, mint a sok munkahelyet teremtő rizstermesztés és feldolgozás. A rizs legújabb kori Hungaricum is lehetne. Persze, a most köszöntött, Munkaérdemrend bronz fokozatával, Akadémiai-, Eötvös Loránd-, Ipolyi Arnold és Fleischmann díjjal kitüntetett kolléganőnk tudja, a jelenlegi hazai trend csak ideiglenes. A magyar rizs győzni fog! Isten áldjon meg és éltessen, a rizs és az Ő dicsőségére!
(Laudációt tartotta: Dr. Pauk János, MNE alelnök; Szeged, 2014. január 30.)
BORBÉLY FERENC csillagfürt nemesítő Kertészmérnök, a Budapesti Kertészeti Egyetemen végzett 1957ben. Gyakorlatilag egész aktív és 1994-től nyugdíjas életét a Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézetben és annak jogutódjainál töltötte. Kutatási területe: a csillagfürt fajok (Lupinus albus L., angustifolius és luteus) nemesítése, kutatása, termesztéstechnológiájának kidolgozása, továbbfejlesztése. 1972-től az Országos Fehérje Program „Csillagfürt” altéma vezetője, koordinálja a csillagfürt nemesítési – termesztési – etetési kísérleteket, valamint a vetőmag szaporításokat. Nemesítésének eredménye: 5 állami elismert fajta (4 fehér és 1 sárga virágú), valamint egy fehér virágú fajtáját Németországban is elismerték (1992). Ma is főként ezek a fajták vannak köztermesztésben. Az új fajták előállítása mellett jelentős eredményének tekinthető a fehérvirágú édes csillagfürt termesztés
kiterjesztése
a
homoktalajokról
a
gyenge
termékenységű,
savanyú,
agyagbemosódásos barna erdőtalajokra. Továbbá igen fontosak a vegyszeres gyomirtásban elért kutatási és gyakorlati eredményei, illetve komplex termesztéstechnológia kidolgozása. 1994 és 2006 közötti időszakban, a csillagfürt kutatási témaköréhez kapcsolódóan benyújtott 7 pályázata közül 6-ot fogadott el a bíráló bizottság, melyből 5-nek témavezetője volt és egy pályázatban altéma vezetőként működött közre. Publikációs tevékenysége: több mint 50 tudományos cikk, dolgozat; több mint 150 népszerűsítő cikk, 3 könyvfejezet és számos konferencia-előadás és poszter szerzője. Külső konzulensként rendszeresen segíti a Mezőgazdasági Főiskola, Nyíregyháza és a Bessenyei György Tanárképző Főiskolai hallgatók, valamint a Debreceni Agráregyetem hallgatóinak diplomadolgozatainak elkészítését. Testületi tagságai: tagja a MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének, és a Magyar Növénynemesítők Egyesületének. Fontosabb kitüntetései: 1983. Westsik Vilmos Emlékplakett (Vetőmag Vállalat Kutató Központ Tudományos Tanácsa). 1996. Nyíregyháza Tudományos Életéért Kitüntetés (Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése).
2004. Életműdíj (DE AGTC Kutató Központ Tudományos Tanácsa) 2005. Lónyay Menyhért Emlékérem (MTA Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Tudományos Testülete). 2008. Westsik Vilmos Díj (Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Közgyűléstől). 2009. Emlékérem (Magyar Növénynemesítők Egyesülete).
(Laudációt tartotta: Dr. Palágyi András, MNE vezetőségi tag; Szeged, 2014. január 30.)
