szubjektív
Room escape Room escape, azaz kijutós játék a neve annak a ma már Magyarországon is egyre népszerűbb programnak, amikor néhány fős csapatokat bezárnak egy szobába, s onnan kell az adódó problémákra a megfelelő megoldásokat megtalálva kijutniuk. Rejtvények, titkosírások, ügyességi feladatok, kódok és számzárak feltörése, ezekkel újabb információk szerzése vagy éppen a szabaduláshoz szükséges eszközök üzembe helyezése – csak néhány a lehetséges feladattípusok közül. A sikerhez nem elég önmagában az intelligencia, a kreativitás, az ügyesség vagy az elszántság, bár valamennyire szükség lehet valamilyen mértékben. A lényeg a csapatmunka, az együttműködés, az összehangoltság, a bizalom. Ezek hiányában nincs esély a sikerre, mert az idő is kötött. Ahogyan az élet más területein is. Nem véletlen, hogy a csapatépítésnek ezt a játékos formáját nagyvállalatok, szervezetek is szívesen használják fel a hatékonyság növelésére. A játék során a résztvevők hamar ráébrednek, és elfogadják, hogy külön-külön kudarcra vannak ítélve, legyenek bármilyen okosak is. Nem az számít ugyanis, hogy egyénenként ki mit tesz a közösbe, hanem az, hogy mindenki beletegyen mindent, amire képes. Nem az számít, kinek sikerül egyegy részfeladatot kipipálnia, hanem hogy megtalálják-e a választ az utolsó kérdésre, a megoldást az utolsó problémára. Nincs egyéni siker, csak közös. Vagy mindenki nyer, vagy mindenki veszít. Felismerik, hogy a megszerzett informá ciót azonnal közössé kell tenni, s hogy minden információ fontos lehet, ami valakinél van. Látják, hogy a közös gondolkozást egyszerű, átlátható rendbe kell szervezni, és hogy nem lehet mindent egyedül elvégezni, rá kell merni bízni magukat a társakra, és�szerűen delegálni kell a feladatokat. Ha valaki nem tud valamit, elakad, az nem baj. Az viszont igen, ha erről a többiek nem tudnak, ha nem kérdez.
A tar talomból Vagyis teret kell engedni a közös gondolkozásnak. A teljes siker még így sem garantált, de csak így van rá esély. Az oktatásügy, az oktatásirányítás nagy szobája nem sokban különbözik ettől. Itt is evidens, hogy határidők vannak, hogy minden mindennel összefügg (azaz a problémák, feladatok és megoldások nem önmagukban állnak, s gyakran csak az egész részeként értelmezhetők). Világos az együttműködési kényszer, ami messze túlnyúlik az államtitkári értekezletek vagy a minisztérium határain, és nagy baj, ha valakik úgy gondolják, mindent házon belül kell tartani, mert a Szalay utcában tudnak mindent a legjobban. Alapvető a bizalom, a nyílt párbeszéd szükségessége – és törvény szerinti kötelezettsége – az oktatáspolitika és az oktatásirányítás különböző szintjein dolgozókkal, a szakmai szervezetekkel, az érdekképviseletekkel és a pedagógusokkal. Elengedhetetlen a hit a csapatmunka erejében, nem kérdőjelezhető meg sem a többiek jó szándéka, sem elkötelezettsége. Az elmúlt több mint két év történései mindennek a hiányát mutatják. Nemigen tudnánk olyan koncepciót vagy törvénytervezetet megnevezni, amelyik ne a végső határidő utáni legvégső határidő után készült volna el. És nem a párbeszéd, a szakmai vita vitte el az időt, az úgy viszonyult az egészhez, mint az őszi szünet néhány napja a tanév hosszához. De nem nagyon tudnánk olyan jogszabályt sem mutatni, amelyet ne kellett volna elfogadása óta akár már többször is módosítani. És ezeket a lépéseket sem a szakmai diskurzusból születő felismerések okozták, hanem az élet realitása kényszerítette ki. Mindez törvényszerűen következik abból, hogy ami ma a magyar közoktatásban zajlik, az nem egyszerűen a többség által támogatott, szükségesnek tartott iránytól (és mindig tegyük hozzá: attól is, amerre a sikeres, modern oktatási rendszerek haladnak) van távol, hanem a valóságtól is. Az óra ketyeg, az idő fogy. Az ellentétek, az ejtett sebek mélyek. De ha nem emelke-
Iskolaállamosítás – A nagy falat
2
Setényi János: Az átalakítás nem lehetne cél, csak eszköz 6 Frissdiplomás pedagógusok helyzete 10 Elfelejtett iskolák: Szentegát
14
Harmónia: Telefontortúra
17
Az ironikus humanizmus írója – Claudio Magris világáról 18 Variáció, improvizáció, vendégszöveg 21 Devecsery László: Karácsonyi pillangók
21
Devecsery László: Harang szól valahol 21 Makám: a minőség alapkövetelmény 22 Jordán Tamás új fejezetet nyitott Szombathely kulturális életében
24
Egy igazi mestermunka: Szakmák Színháza
26
Mérnökszínház – avagy A bőröndrobogó és a Xanaxok
28
Pedagógusok a filmvásznon: Rita többet akar – Szebb dalt énekelni (Educating Rita, 1983)
29
Késő római kori emlékek Pécsett
30
dünk felül ezeken, ha nem sikerül az együttműködéshez szükséges bizalmat újraépíteni, ha marad a titkolózás, az automatikus tagadás, a sértettség, a bezárkózás, akkor bizonyosan kudarcra vagyunk ítélve. Össze vagyunk zárva egy feladat megoldására. És a tét sokkal nagyobb, mint egy kijutós játéké. Mert ott, ha nem sikerül kiszabadulni, a szervezők kiengednek és hazamehetünk. De ha itt nem járunk sikerrel, nem számíthatunk külső segítségre. Bezárva maradunk. Bezárva egy elhibázott s belül egyre rosszabb és kevesebb lehetőségeket biztosító világban. A feladat adott. A megoldás módja is. S tudjuk azt is, kiknek kell(ene) lépniük most.
ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella,
[email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962,
[email protected], www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ISSN 1788-3709 (on-line) 2012.
december
új katedra
1
s ú l y pon t
Iskolaállamosítás – A nagy falat Van már törvény, de elfogyott a pénz, az idő és az ember
Lapzártánkkor már elfogadta az Országgyűlés az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vételéről szóló törvényt. Ha kihirdetése azonnal megtörténik, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak és az önkormányzatoknak akkor is csak alig néhány napjuk marad a következő évek működési feltételeinek alapjait meghatározó megállapodások megkötésére. Közben kiderült, hogy az állam is jócskán elkalkulálta magát, a 3000 fő feletti településeknek ugyanis közel fele véli úgy, hogy ilyen feltételek esetén nem vállalja iskolái működtetését. Csakhogy pénze az államnak sincs, ezért olyan feltételeket szabna az önkormányzatoknak, hogy azok csak a rossz és a még rosszabb közül választhatnának. A KIK sem áll jól – saját jelentése szerint november közepén a feladatai ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása is fényévnyi messzeségben van.
Az Országgyűlés november utolsó napjaiban fogadta el A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényt. Hogy az előkészítés nem sikerült tökéletesre, azt jól érzékelteti, hogy az alig több mint két tucat paragrafusból álló, tizenkét oldalas törvényhez jóval több, mint százötven módosító javaslat érkezett csak a kormánypárti padsorokban ülőktől. Ennek eredményeként az eredeti tervezet számos ponton előnyére változott, de a törvény így is csak ideig-óráig lesz képes adminisztratív eszközeivel menedzselni egy finanszírozási és irányítási szempontból is rossz fenntartói konstrukciót. Jó kompromisszumok az emberi erőforrás biztosítása érdekében Pozitív változás, hogy az előterjesztő mind az oktatási intézményekben, mind az oktatásirányításban dolgozókat illetően belátta: a munkaerővel való ésszerű gazdálkodás miatt indokolt, hogy az államosításkor a jelenleg foglalkoztatott, de a szükséges végzettséggel nem vagy nem teljes körűen rendelkezők ne veszítsék el automatikusan állásukat. Esetükben a törvény türelmi időt határoz meg, mely szerint azok, akik már megkezdték tanulmányaikat, illetve akik erre a 2013/2014-es tanévtől vállalkoznak, határozott idejű szerződéssel tovább foglalkoztathatók a képesítés megszerzéséig szükséges idő leteltét követő tanév megkezdéséig. Ez a megoldás éppen úgy kedvező azoknak, akik elkötelezettek munkájuk iránt, s már megkezdték vagy megkezdik tanulmányaikat, mint a fenntartóknak, akik gyakorlattal rendelkező munkavállalóikkal dolgozhatnak tovább. A helyi oktatásigazgatásban dolgozók számára jelenthet megkönnyebbülést, hogy egy módosító javaslatnak köszönhetően nem kell kötelezően munkahelyet váltaniuk: az elfogadott változatban csak lehetőségként szerepel, hogy a tankerületeknél folytassák pályafutásukat. Ez természetesen jó hír azoknak az önkormányzatoknak is, akik továbbra is működtetik majd intézményeiket, hiszen 2
2012.
december
új katedra
feladataikat a megszokott csapattal láthatják majd el. A döntés vesztesei egyértelműen a tankerületi igazgatóságok, akik előbb a járásokkal küzdöttek (és veszítettek) a legkiválóbb szakemberekért vívott csatában, most pedig az önkormányzatoktól elhappolni remélt köztisztviselők jelentős részéről mondhatnak le – különösen akkor, ha mint az hírlik, még versenyképes fizetést sem tudnak számukra felkínálni. Így könnyen előfordulhat, hogy a tankerületek vezetőinek túlnyomó többségéhez hasonlóan a munkatársakat is a közigazgatáson kívülről kell majd toborozni, azaz januártól részben az oktatásirányítás területén járatlan csapatok veszik majd át az iskolák fenntartói feladatát. A személyi feltételekkel kapcsolatos gondokról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által a kormány számára készített előterjesztés is beszámol. A híradásokból úgy tűnik, hogy a KIK csak november második felében konstatálta a feladat nagyságát, s csak ekkor jelezte az Oktatási Hivatalnak,
hogy azonnal szüksége lenne mintegy kétszáz emberre (tankerületenként egyre) az átadás-átvételi feladatatok menedzseléséhez, s még további szakemberek kellenének az önkormányzatokkal kötött megállapodások jogi ellenjegyzéséhez. Világos, hogy a kérés teljesítése a lehetetlennel tűnik határosnak. Jelentősebb garanciák az önkormányzati vagyon védelmében A törvény benyújtott tervezetéhez képest a végül megszavazott szövegváltozat több garanciális elemet is tartalmaz az önkormányzati vagyon védelmében. Így – többek között – előírja, hogy a használatba vagy kezelésbe átadott önkormányzati vagyont, erőforrásokat az állami fenntartó központ köteles racionálisan és rendeltetésszerűen használni. A vagyonelemek fizikai mozgatása egyes esetetekben indokolt lehet, ám ez – az elfogadott módosító javaslatok szerint – nem lehet önkényes, egyoldalú döntésen alapuló, ugyanis be kell hozzá szerezni a tulajdonos
s ú l y pon t önkormányzat egyetértését, továbbá szigorú nyilvántartást kell vezetni. (Ugyanakkor a kormány nem támogatta s így a képviselők is elutasították azt a javaslatot, amely korlátozta volna a KIK-et abban, hogy a selejtezéskor kizárólag a saját belátása szerint döntsön.) A módosításoknak köszönhetően tisztult a kép az oktatási ingatlanok egyéb hasznosítását illetően is: az önkormányzat – amennyiben ő a működtető – bérbe adhatja a köznevelési intézmény ingó és ingatlanvagyonát, de csak oly módon, hogy az a pedagógiai programban, az SZMSZ-ben és a házirendben meghatározott feladatok ellátását nem veszélyezteti, nem gátolja. A szövegbe bekerült egy olyan szabály is, amely az állam által fenntartott és működtetett intézmények korábbi fenntartója, az adott önkormányzat számára jelent garanciát, hogy külön megállapodás alapján, meghatározott célok érdekében – a pedagógiai programban és más jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtásának veszélyeztetése nélkül, tanítási időn kívül – a jövőben is használhatja az ingatlant. Erre azért volt szükség, mert főként a kisebb településeken nagyon sok esetben az iskola az egyetlen ingatlan, amely a helyi közösségi, kulturális, sportrendezvények lebonyolítására alkalmas. Infrastrukturális gondokkal küzdő KIK Nem tűnik megoldottnak ugyanakkor a tankerületi igazgatóságok elhelyezése. Bár a korábban már említett KIK-helyzetjelentés arról számol be, hogy az önkormányzatokkal jó együttműködést sikerült kialakítani, a tények ennek részben ellentmondani látszanak. November végén az elhelyezés csak a tankerületek kétharmadában „látszik biztosítottnak”, további 20 százalék esetében az egyeztetések megkezdődtek, a fennmaradó minden hetedik tankerület esetében viszont még ez sem mondható el. A helyzetet súlyosbítja, hogy az önkormányzatok sok esetben csak használaton kívüli, régi, leromlott állapotú ingatlanban tudnák elhelyezni az új szervezet irodáit, amelyeket fel kellene újítani, ennek a forrása azonban nem látszik a KIK költségvetésében, az önkormányzatok pedig sem ehhez, sem a későbbi működtetéshez nem tudnak hozzájárulni. Meghatározó, az egész állami fenntartásba vételt veszélyeztető hiányosság, hogy a Nemzeti Távközlési Gerinchálózathoz való hozzáférés az ingatlanok alig 20 százalékában biztosított. S akkor még nem szóltunk a bútorok, informatikai eszközök és más, az irodák működtetéséhez szükséges eszközök hiányáról. Olyan helyzet körvonalazódik tehát, hogy a működés alapfeltételéül szükséges infrastruktúra sem áll rendelkezésre, amelynek
biztosítása érdekében a KIK-nek nem csupán a kormány által elrendelt beszerzési tilalom, de a közbeszerzési eljárás alól is mentességet kellene kapnia. Az irodák működési feltételeinek megteremtéséhez (közel 200 tankerületben számítógépek, bútorok, felújítás, irodai felszerelések, esetleg gépjárművek stb. beszerzése) komoly összegbe kerül, ami egyrészt nem áll rendelkezésre, másrészt ilyen formában történő felhasználása – közbeszerzés mellőzése – politikai botránnyal is fenyeget. S nem is alap nélkül, hiszen egy éve, a köznevelésről szóló törvény elfogadása óta lehetett tudni, hogy minderre szükség lesz, azaz a közbeszerzéshez szükséges idő többszöröse is rendelkezésére állt a minisztériumnak. Kellő előrelátás esetén ma tankerületi lebontásban összeállítva, becsomagolva várhatnák a kezdést a törvényeknek megfelelő módon beszerzett eszközök. Kritikus elemek A sok módosító javaslat ellenére bőven marad kritikus, vitatható pont a törvényszövegben. A társulások teljes szétzilálása értelmetlennek tűnik. Pedig volt olyan módosító javaslat, amely a fenntartói társulások helyett működtetői társulásokat hozott volna létre, így megmaradhattak volna azok az együttműködések, amelyek hosszú évek munkájának köszönhetően jöttek létre. Szerencse, hogy végül befogadott az előterjesztő egy olyan javaslatot, amely szerint tanév, nevelési év közben nemcsak óvodai csoport, iskolai osztály és kollégiumi nevelőcsoport nem szervezhető át, illetve szüntethető meg, hanem feladatellátási hely sem. Így nem fordulhat elő az, hogy egy gyerek másutt folytatja a tanévet 2013-ban, mint ahol befejezte 2012-ben. Igaz, ezt a folyamatot önmagában az is megakaszthatja, hogy a tanév végéig a pedagógusok nem vezényelhetők más munkavégzési helyre. Szinte lehetetlennek látszik az is, hogy a sok ezer önkormányzattal december 15-ig sikerül megkötni a megállapodásokat. Az, hogy a tankerületi igazgatók lényegében jogszabályi felhatalmazás hiányában jártak el a megállapodások előkészítésekor, hiányos szakértői és infrastrukturális háttérrel, nyilván nem könnyítette a munkát. Ezt ellensúlyozhatja valamelyest az önkormányzatok – akik jó gazdái voltak iskoláiknak – jóindulata, felelősségérzete és irányítási rutinja. De még ez is kevés lehet, mert ahol nem sikerül megállapodni, ott – a miniszter bevonásával – csupán öt nap áll majd rendelkezésre a vitás kérdések eldöntésére, ami meglehetően komoly kihívásnak tűnik. De nem tűnik megnyugtatónak az uniós támogatással futó programok további sorsa
sem (lásd: Új Katedra, 2012. november), és a törvényszövegből úgy tűnik, nem igazán lesz gazdája az egyéb infrastrukturális fejlesztéseknek, felújításoknak sem. A módosítás szerint ugyanis a jövőben „a működtető feladata a köznevelési intézmény épülete állagának megóvása, az állagmegóváson túl jelentkező rekonstrukciós, fejlesztési költségek fedezése már nem kötelessége, de ehhez az állam pályázati úton támogatást nyújthat”. Másként fogalmazva: a felújítás és fejlesztés a működtető önkormányzat szorgalmi feladata, amit ha önkéntesen ellát, esetleg részbeni finanszírozási segítséget kaphat hozzá. Könnyű belátni, hogy az önkormányzatok eddig sem szűkmarkúságból nem újították fel épületeiket, hanem forráshiány miatt, és ez a jövőben még inkább így lesz, ami az iskolaépületek további lepusztulásához vezet majd. Nincs rendben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetése sem. Az Országgyűlés szakbizottságának ülésén záporoztak az e témát érintő kérdések az új szervezet megbízott vezetőjéhez és a közoktatásért felelős államtitkárhoz; előbbi válaszaiból a tanácstalanság és a naivitás volt kiolvasható, míg utóbbi lényegében nem szólt hozzá ehhez a témához. A bizottság ülésén felvetett problémákat mindenesetre „átvezették” a kormányülésre készített helyzetjelentés készítői. Így kiderült, hogy a szakképzéssel összefüggő feladatok ellátásához 21,4 milliárd forint, a 3000 fő alatti települések intézményeinek működtetéséhez szükséges összegből 13,4 milliárd forint, az ingyenes tankönyvellátás biztosításához 5,7 milliárd forint (plusz az eddigi önkormányzati hozzájárulások összege) hiányzik. De nincs meg a fedezete a pedagógusok béren felüli 2012.
december
új katedra
3
s ú l y pon t
– becsülhetetlen (mert fel sem mért!) – juttatásainak, illetve az átvállalt uniós projektek önrészének sem (15 milliárd forint). Azzal pedig végképp nem számoltak a KIK költségvetésének összeállításakor, hogy a 3000 fő feletti települések tömegesen mondanak majd le intézményeik működtetéséről. Ez a tervezési vagy rendszerhibának is tekinthető baki újabb több tíz-, de akár százmilliárdos hiányt is jelent. Nehéz azonban elképzelni, hogy a téves kalkuláció árának megfizetését a központi költségvetés magára vállalja majd. Változások a köznevelési törvényben Az elfogadott törvény több ponton módosítja a köznevelésről szóló törvényt is. Érdemes felidézni, hogy az új törvény megalkotásának egyik indoka és jelszava a stabilitás biztosítása volt, aminek igazolására az előző évek gyakori közoktatásitörvény-módosításait idézték, amelyek rossz példaként valóban szabályozási ingoványt hoztak létre. Nos, a mostani módosítás a köznevelési törvény tucatnyi paragrafusát módosítja, és nem is olyan lassan úgy néz ki, hogy a minisztérium mostani irányítói is, kis túlzással, minden törvénynek örülnek, amelyhez lábjegyzetekként hozzácsaphatnak egy-egy köznevelési törvényt érintő módosítást. A törvény elfogadásával kitolódik az iskolák pedagógiai programjainak átdolgozására biztosított határidő. Az eredetileg megcélzott december végi dátum amúgy sem lenne tartható, de nem az iskolák miatt. A kerettantervekről szóló rendelet megjelentetése ugyanis még mindig nem történt meg. Ez azoknak az iskoláknak jelent gondot, amelyek jelenleg még önkormányzati fenntartásúak, s valamilyen mértékben el kívánnak térni a kerettantervektől. Most ugyanis még régi fenntartójukkal állapodhatnak meg, januártól azonban már a KIK-kel kell egyezkedniük, s mivel az engedélyeztetés tetemes összegbe kerül, az ilyen kéréssel házaló intézmé4
2012.
december
új katedra
nyek száma pedig akár nagy is lehet, az alku nyilván nehezebb és körülményesebb lesz majd. Pozitív változás ugyanakkor, hogy a fenntartóváltást követően – az eredeti elképzeléstől eltérően, amely még kötelező felülvizsgálatot írt vol na elő – az állam változatlan tartalommal veszi majd át a közoktatási vagy köznevelési szerződésekkel rendelkező intézményeket. Hozzájárulás vagy büntetés? Amire kevesen gondoltak, az bekövetkezett. Az önkormányzatok jelentős számban térnének el a főszabálytól, vagyis attól, hogy a 3000 fő alatti települések iskoláinak működtetője januártól az állam, míg az ennél nagyobb lélekszámú települések esetében ez a feladat maradna az önkormányzatoknál. A kisebb települések közül 96 vállalkozna a feladatra, ami elfogadható mérték. Más kérdés, hogy nem tudni pontosan, mi áll a döntések hátterében. Valószínű, hogy van egy települési kör, amelyik olyan egyéb bevételekkel rendelkezik, ami lehetővé teszi számára a feladat ellátását, másutt ugyanakkor – s ez lehet a többség – inkább arról lehet szó, hogy félnek beadni a közösbe iskoláikat, mert átszervezésektől, összevonásoktól, iskolabezárásoktól tartanak. Nagyobb meglepetést keltett kormányzati körökben, hogy a 3000 fő feletti települések közül majd minden második, 233 nem döntött úgy, hogy a kínált feltételekkel nem tudja vagy nem akarja a működtetést végezni. Valami komoly hiba lehet tehát a rendszerben, ha a nagy önkormányzatok, amelyek néhány hónapja még az államosítás ellen érveltek, s a fenntartói feladatokat is szívesen vállalták volna, most a működtetésről is lemondanának. Úgy tűnik, azoknak lett igazuk, akik már korábban jelezték, hogy a bérek fedezetére és a kistelepülési intézmények működtetésére a nagy önkormányzatoktól átcsoportosított pénz túl sok volt – hiába az önkormányzati adósságrendezés –, működési hitelt pedig nem akarnak felvenni. Felmerülhetne, hogy egyszerűen rossz helyen határozták meg a településméretet, ameddig a működtetést az állam átveszi, de nem valószínű, hogy például 5000 fős lélekszámnál meghúzott határral kedvezőbb lenne a kép. Ugyanis
a működtetésre első körben nemet mondó önkormányzatok között bőven vannak 10– 15–20 ezres települések, sőt nagyobbak is. Hogy valami készülhet, nem lehetett meglepő. Nyilván nem véletlenül került be az egyik, közelmúltban elfogadott salátatörvénybe (Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb törvények módosításáról) a köznevelési törvény olyan módosítása, amely a 3000 fő feletti települések esetleges költségvetésihozzájárulás-fizetésének feltételeit fogalmazza meg. Eszerint a működtetést nem vállaló önkormányzatok esetében az állam vizsgálja a település gazdasági és jövedelemtermelő képességét, s e vizsgálatot követően dönt arról, hogy mentesíti-e az iskolafenntartás alól. Ha az adatszolgáltatás nem vagy csak részben támasztja alá a kérelmet, akkor az önkormányzatot hozzájárulás megfizetésére kötelezik. Az önkormányzatok persze abban bíznak, hogy a számukra megállapított költségvetési hozzájárulással még mindig jobban járnak majd, mintha nekik kellene állniuk a teljes számlát. Ez persze kérdéses, mert az állam pozíciói a jobbak, s pénze sincs arra, hogy nagyvonalú legyen. A 3000 fő feletti településeknél éppen a forráshiány volt a meghatározó ok, ami miatt megengedték, hogy az önkormányzat maradjon a működtető. Más kérdés, hogy nehéz szakmai és morális érveket találni arra, hogy a hozzájárulás mértékét úgy határozzák meg, hogy az közel megegyező legyen a költségekkel, hiszen előtte már elvonták a bevételeket – normatívát, szja helyben maradó részét, gépjárműadót stb. –, s ebből finanszírozza a KIK a pedagógusbéreket és a 3000 fő alatti települések iskoláinak működtetését. Igaz, a szükség könnyen felülírhatja ezeket az érveket, mert az iskoláknak működniük kell – ilyen elhibázott konstrukció esetén is. Sokan várták, hogy a megoldás az lesz, az állam kicsit feljebb tolja a településméret határát, keringett 5000 főről és 10 000 főről szóló hír is a polgármesterek körében. Mostanra azonban megérkeztek az első „ajánlatok”-at tartalmazó levelek is az önkormányzatokhoz, melyekből egyértelmű, ki diktál. Volt olyan önkormányzat, amelyik esetében éppen akkora hozzájárulási kötelezettséget írtak elő, amennyibe kerülne neki a működtetés, csak éppen kifizetni nem tudja azt, másutt ennél is tovább mentek s a valódi működési költségeken felüli költségvetési befizetést is elvárnának. Hogy ezt milyen nyelvi leleménnyel lehetne hozzájárulásnak nevezni, nehezen megválaszolható kérdés. Egyszerűbb, ha nevén nevezzük a gyereket: ez nem hozzájárulás, hanem büntetéspénz. FL
hi r d e t é s
Év végi akciós csomagokat hirdetett a Modern Oktatási Eszközök Kft.
Most kedvezményesen vásárolhat Promethean-termékeket
Ma már egyre több pedagógus szerez nemcsak ismeretet, de tapasztalatot is a huszonegyedik század tantermének legkorszerűbb eszközéről: az interaktív tábláról, amely lehetővé teszi, hogy bármit kivetítsünk az osztályközösség elé, ami egy számítógépen látható és elvégezhető, például elrejthetjük, elővarázsolhatjuk vagy kiemelhetjük a szövegeket. A táblaszoftver beépített alkalmazásaival ösztönözhetjük a diákok aktív részvételét a tanórán. A Promethean ActivBoard interaktív tábla valódi élménnyé változtatja tanárnak a tanítást, diáknak a tanulást. Az ActivExpression2 tanulói válaszadó rendszer egyidejűleg minden diák számára lehetővé teszi, hogy kifejezze magát szavakkal, szófordulatokkal vagy akár komplett matematikai egyenletekkel is, továbbá biztosítja a számadás és a kiértékelés azonnaliságát. Ezekből az eszközökből a Modern Oktatási Eszközök Kft. most három csomagot kínál akciós áron.
I. csomag
II. csomag
• Promethean ActivBoard – 300-as sorozatú, 87"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla,
• Promethean ActivBoard – 100-as sorozatú, 78"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla,
• ActivInspire Professional táblaszoftver,
• ActivInspire Personal – táblaszoftver,
• ActivExpression2 – 32 darabos, rádióhullámú, vezeték nélküli
• ActiVote – 32 darabos, rádióhullámú, vezeték nélküli szava-
szavazórendszer. Kedvezményes áron:
569 900 Ft + áfa
Az I. csomag tartalma kedvezményesen rendelhető külön is! • ActivBoard 387Pro: 254 900 Ft + áfa • ActivExpression2 (32-es csomag): 384 900 Ft + áfa
zórendszer. Kedvezményes áron:
429 900 Ft + áfa
III. csomag • Promethean ActivBoard – 100-as sorozatú, 78"-os, teljes felszereltségű interaktív tábla, • ActivInspire Personal táblaszoftver, • PRM-32 rövid vetítési távolságú projektor, • táblatartó elemek és projektorkonzol. Kedvezményes áron:
347 710 Ft + áfa
A Promethean termékek kizárólagos hazai forgalmazója a Modern Oktatási Eszközök Kft. További információkért érdeklődjön az
[email protected] címen, látogasson el a www.promethean.hu weboldalra vagy keresse viszonteladó partnereinket! 2012.
december
új katedra
5
in t e r j ú
Az átalakítás nem lehetne cél, csak eszköz
Setényi János szerint nagy a kockázati felára az egyeztetések nélküli reformnak Az oktatáspolitikai változások nem épültek társadalmi párbeszédre, ezért komoly társadalmi kockázatokat hordoznak – állítja Setényi János oktatáskutató. Most is csak a reformok két évtizedes ide-oda „rángatózása” folytatódik, s ez a társadalom legfőbb tőkéit: a bizalmat, a stabilitást morzsolja fel. Mintha az átalakítás lenne a cél, pedig annak csak eszköznek kellene lennie valamilyen oktatáspolitikai megfontolás érdekében.
– Január elsejével állami fenntartásba kerülnek a hazai közoktatási intézmények. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületekbe szerveződve fogja ellátni a fenntartói feladatokat. Gloviczki Zoltán ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez tulajdonképpen a 2008-as Zöld Könyvben is leírt modellre hasonlít. Tényleg ott kereshetjük az új rendszer mintáit? – A nagyfokú autonómiára és decentralizált igazgatásra épített korábbi rendszer ott működött a leggyengébben, ahol a legkevesebb saját forrás, a legkevesebb szakigazgatási tapasztalat volt: a falusi és kisvárosi oktatásügy területén. A Zöld Könyv szerzői – az esélyegyenlőtlenség csökkentését célul kitűzve – erre a helyzetre válaszul alakították ki a tankerületi javaslatot. Kutatói, szakértői körökben volt akkor egy érlelődő felismerés, hogy indokolt lehet a nagyobb fokú állami szerepvállalás a községi és kisvárosi iskolák esetén. Fontos, hogy a Zöld Könyv szerzői egy amerikai típusú, részben civil ellenőrzés alatt álló tankerületi modellt javasoltak. A mostani államosítás csak nagyon lazán kapcsolódik ehhez. Elhangzanak itt-ott másféle pozitív érvek is, de láthatóan nem ez az átszervezések hajtóereje. Elvileg persze lehetnek ilyen értékek. Az egyik, hogy ha a tanügyigazgatás az iskolaigazgatókról leveszi a napi adminisztrációt, bürokratikus teendőket és a menedzsment egy részét, akkor az iskolaigazgatók a korábbinál sokkal inkább pedagógiai irányítókká válhatnak, személyesen tudnak ellenőrizni, értékelni, támogatni, munkaidejük egy részének felszabadulásával a szakmai munkára tudnak koncentrálni. A második érték az lehet, hogy az államnak kialakulhat egy kiegyenlítő szerepe. Ha beállítják a szolgáltatások állami sztenderdjeit, lebontanak egy sor évtizedes kiváltságot és hozzáigazítják a finanszírozást, akkor méltányosabbá válhat a közoktatás. Egy picit több pénz juthat oda, ahol korábban az önkormányzatok nem tudták kiegészíteni az állami pénzeket. És végül, elvileg, ha ez a rendszer hosszú idő alatt beáll, akkor talán pénzügyileg egy picit lehet hatékonyabb, mint a szétaprózódott önkormányzati rendszerre épülő fenntartás. Ez három lehetséges hozzáadott érték, de a kibontásukhoz nagyon hosszú időre van szükség. – Vegyük sorra ezeket az értékeket! Az iskola 6
2012.
december
új katedra
igazgatókat ezentúl az állam nevezi ki, vezetőként nem dönthetnek pénzt is igénylő pedagógiai kérdésekben, a szakmai értékelést, a tanárok minősítését szintén az állam veszi át. Nem látszik, hogy megnőne az igazgató pedagógiai irányítási szerepe. – Elvileg az iskola belső munkáját lehetne harmonizálni a külső állami értékelés szempontjaival, utólag még „rákapcsolható lenne ez a szerelvény”, de valóban, szerintem sem erről szól ez az ügy. – A rendszer méltányossága látványosan javul, ha a most jó helyzetben lévő iskoláktól elveszünk pénzt és a rosszabb helyzetben lévők között terítjük szét? – Tény, hogy több közpénz nincs az esélyegyenlőség biztosítására, a méltányosság növelésére. Nem az lesz, hogy egy picivel több pénzt kapnak azok, akiknek eddig kevesebb jutott, hanem a jó iskolák kárára osztják újra a forrásokat. Ez nem lesz egy kellemes történet azoknak, akiket eddig tisztességesen finanszíroztak. Csak abban bízhatnak, hogy valamilyen csoda folytán fennmarad az önkormányzati kiegészítés egy-egy kerületben, nagyvárosban. Az egész átadás-átvételt úgy kell elképzelni, mint egy csövet, amin át kell mennie minden intézménynek. Az olyan intézmények, amelyekhez komolyabb önkormányzati kiegészítő források is érkeztek, a kötelező alapfeladatok mellett sok minden másra is tudtak embert, óraszámot fordítani, s itt nemcsak tanító pedagógusokról van szó, hanem például a rendszergazdákról és más kisegítő személyzetről. Ezek az óraszámok és bérek viszont nem vagy csak részlegesen férnek át a csövön. Technikailag akkor tekinthető minimálisan zökkenőmentesnek az átszervezés, ha az első fizetésüket megkapják a pedagógusok. Ez a Magyar Államkincstár feladata lesz, de ez is bonyolult egyeztetéseket igényel. Ha áttolták az intézményeket, akkor kezdődhet a rendszer működtetése. Ez egyáltalán nem biztosított jelenleg. Nincsenek olyan kidolgozott hatáskörök, amelyek alapján a rendszer szereplői tudnák, mi a teendő egy sor konkrét ügyben. Ezeket ki kell dolgozni, föl kell építeni a szervezetet. Ez minimum egy-másfél éves kemény munka. Az addig jelentkező problémákat folyamatosan kezelni kell. Utána kell elvégezni azt a nagy feladatot,
fot ó : k u m m e r j áno s
amit az átszervezések előtt kellett volna megtenni, nevezetesen az intézményhálózat racionalizálását. Most úgy vesznek át intézményeket, hogy van egy jelentős (a becslések 15-25 százalék között szórnak) fölös kapacitás Magyarországon. Ennek a folyamatos lemorzsolását eddig az önkormányzatok végezték helyi konszenzussal, aprómunkával, kis lépésekkel. Ezek most mind Budapestre hullanak vissza, és valahol a Klebelsberg Központban fogják eldönteni, mi legyen az adott, Sajó menti iskola sorsa. A racionalizálás átvétel előtti elmaradása újabb egy-két évvel megnyújtja a bizonytalanság időszakát. – És a pénzügyi hatékonyság? – Óriási időveszteséggel kezdődött az átszervezés, így hatékonysági javulásról csak évek múlva lehet beszélni. Azt látni kell, hogy a most felrúgott, 1990-ben indult önkormányzati irányítási rendszer is nagyjából tíz év alatt ért be. Ha marad a januártól induló új szisztéma, akkor biztos, hogy ahhoz is legalább egy évtized kell, hogy beálljon, kicsiszolódjon. Azt még nagyobb problémának látom, hogy szakmai és politikai konszenzust nem teremtettek a változásokhoz, ezért annak jövője a 2014-es parlamenti választásoktól függ. Egy új kormány az egészet vagy részeit visszacsinálhatja. Ez a kockázati felára az elmulasztott érdekegyeztetésnek.
in t e r j ú – Vannak jó nemzetközi példák egy ehhez hasonló, centralizált fenntartási rendszerre? – Vannak olyan országok, ahol ehhez hasonlóan épül fel a rendszer, ilyen például Ausztria. De vannak hasonló balkáni rendszerek is, a mienk nyilván a kettő között lesz, ahogy mi magunk is ott vagyunk. A modell önmagában elképzelhető, a professzionális tanügyigazgatás belépése az iskolarendszerbe nem ördögtől való. Ne feledjük: a széttagolt, decentralizált önkormányzati oktatási rendszernek is megvannak a hátrányai. Magyarországon azonban vannak – nem éppen jó – történelmi tapasztalataink arról, hogyan működik egy professzionálisnak szánt igazgatás, de ezek a tapasztalatok nem épültek be a viták során az új rendszer kialakításába. – Milyen teljesítményt nyújtanak azok az országok, ahol ilyen a fenntartói modell? Ausztria például nemigen szokta vezetni a PISA-listákat. – Azt nem tudjuk, hogy Európában a fenntartói modell és a teljesítmény hogyan függ össze, de az biztos, hogy döntő elem lesz az átalakítás megítélésében, hogyan változik a magyar iskola teljesítménye. Azt tudjuk, hogy a PISA- és a kompetenciaméréseken most, az új modell bevezetése idején hogy állunk. A magyar közoktatás, mindenféle hibái ellenére, ma jó nemzetközi teljesítményt nyújt. Továbbra is folyamatosan lesznek mérések, ki fog derülni, hogy évek múlva javultak-e vagy romlottak az eredmények. Az átalakítást az fogja minősíteni, hogy mit tudnak a magyar gyerekek 2016-ban, 2018-ban, 2020ban. Hangsúlyozom, a puszta hatalmi szempontok vagy a közigazgatási elképzelések csak ideiglenesen jelenthetnek iránytűt, egy nyitott és globális világrendszerben a végső szót a magyar gyerekek teljesítményszintje mondja majd ki az átszervezésről. – Mit jelent ez a mai jó teljesítmény? Az oktatásért felelős miniszter és államtitkár egyfolytában azt hangoztatja, és ez megjelenik a törvény bevezetőjében is, hogy a magyar iskola teljesítménye az utóbbi időkben folyamatosan romlott. – A magyar iskolarendszer teljesítménye nem romlott, hanem egy nemzetközileg jó szinten
Setényi János
stagnált, sőt bizonyos területen mérhetően javult. Ezen összességében javíthattunk volna, ha a decentralizált iskolarendszer utolsó öt-hat évében megérlelődött felismerést cselekvés követte volna, nevezetesen, ha az alulteljesítőknél beavatkozott volna az állam. Ez elmaradt. Sem a fejlesztéspolitika nem kezdett szelektív fejlesztésbe (maradt a permetező TÁMOP), sem az állam nem szankcionálta a pedagógiai csődben lévőket. Az új rendszerben az a kérdés, hogy ha minden mástól függ, akkor milyen motivációja marad az iskolának a gyerekek (elsősorban a problémás gyerekek) teljesítményének javítására. Ha például nem a gyereklétszámtól függ az iskolák pénze, akkor nagyon magas lesz a lemorzsolódás, mert – a balkáni mintát követve – az iskolák megszabadulnak a problémás diákoktól. Ezek a gyerekek egy bizonyos értékelési szinten már nem lesznek láthatók. Így a rendszer teljesítménye még akár maradhat olyan is, mint volt, miközben tudjuk, hogy komoly lappangó problémák jelennek majd meg a társadalomban. Egyelőre az oktatás átalakítása közigazgatási, irányítási problémaként van jelen, s hamarosan pénzügyi problémaként is megfogalmazódik. De közpolitikaként még nem jelent meg, és hangsúlyozottan nem a tanulói teljesítmények állnak a fókuszban. – A központosítás nemcsak az intézményrendszert érinti, hanem a tartalmi szabályozókat is. Van egy tartalommal telezsúfolt alaptanterv és lesznek az az alapján készített kerettantervek. Az államtitkárság szerint a pedagógusok régi igényét elégíti ki az, hogy végre megmondják nekik, mit kell csinálni, az ellenpólus pedig azt mondja, mindez gúzsba köti a tanárokat, és nem tud működni az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”-elv. Mekkora szabadságuk marad a pedagógusoknak, hogy figyeljenek a helyi és az egyéni igényekre? – Szemben a közigazgatási átalakítással, az új tartalmi szabályozást nem tartom olyan jelentős változásnak. Egyrészt a NAT-ot és a kerettanterveket kidolgozó szakemberek igyekeztek a változás és a folyamatosság optimális egyensúlyát
A neveléstudomány kandidátusa, oktatáskutató, ügyvezető igazgató (Expanzió Humán Tanácsadó Kft.). 1986-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (magyar nyelv és irodalom–történelem szakos középiskolai tanár, finn szakos előadó), majd 1992-ben megszerezte a neveléstudományok kandidátusa címet. 1990 és 1996 között az Oktatáskutató Intézet Magyar Felsőoktatás-kutatási Osztályát vezette, majd 1995-től az Expanzió Humán Tanácsadó ügyvezető igazgatója. Az elmúlt két évtizedben számos közpolitika tervezésében működött közre, többek között a pedagógus-továbbképzési rendszer, a felsőoktatási tandíj, a felsőfokú akkreditált szakképzés, az iskolai minőségbiztosítás kialakításában vállalt szerepet. 1996-tól tanácsadó a Világbank, az OECD, az Európa Tanács és más globális szervezetek projektjeiben. Az utóbbi években elsősorban az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztéspolitikák és programok értékelése foglalkoztatja; alapító tagja a Magyar Értékelők Társaságának. Tanácsadói és szakértői munkájának elsődleges terepe az Európai Unió és Közép-Európa.
megtalálni. Voltak kisebb botrányos ügyek, amelyekkel tele volt a sajtó, de ezek apró kis fekete pettyeknek tekinthetők. A decentralizált önkormányzati modellben a pedagógusok maguk írták a helyi tantervüket és maguk választottak hozzá tankönyvet; ez sem volt optimális. Az ezredfordulótól a hazai pedagógiai innovációk mennyisége és minősége már elérte azt a kritikus szintet, amikor túl kellett volna lépni a barkácsoláson és át kellett volna állni sikeres pedagógiai programcsomagok tömeges átvételére. Ugyanakkor a tanárok nem tantervekből, hanem tankönyvekből tanítanak. Itt az a nagy kérdés, hogy mi lesz a tankönyvpiaccal, lesz-e többféle választható tankönyv, ezeknek milyen lesz a minőségük, milyen kiadók adják ezeket ki, milyen elfogadási, beszerzési folyamatok lesznek, kitől vásárol az állam, az iskola vagy az állam mondja-e meg, milyen tankönyvből akar/kell tanítani stb. Ezeket még nem látni, bár a háttérben már nagy mozgások indultak. Egy biztos, ott „zárulnak majd a kapuk”, tehát a tankönyvekre kell figyelni. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy az állami tanfelügyelők olyan dolgokat ellenőriznek-e majd, mint 1972-ben, nevezetesen, hogy le van-e maradva a tanár néni a tananyaggal, betartja-e pontosan a tanmenetet vagy sem. Ha ezt és így fogják értékelni, akkor beszorulnak a pedagógusok lehetőségei, mindenkinek ugyanahhoz kell majd magát tartania, legalábbis „kifelé”. De hogy ez így lesz-e, az még nem világos. – Volt arról kutatás, hogy milyen a támogatottsága a pedagógusok körében ezeknek a reformoknak? Hoffmann Rózsa azt szokta mondani, hogy járja az országot, és mindenütt támogató hangulatot érez. Ennek ellentmond, hogy épp most készülnek sztrájkolni a pedagógusok, s hogy számos szakmai szervezet fejezi ki tiltakozását. Mi az igazság e téren? – 120-160 ezer (attól függ, kit tekintünk annak) pedagógus van Magyarországon. Ez egy plurális tömeg. Intézménytípusonként, képzettségi szintenként, lakóhely- és településtípusonként, régiónként nagyon különböző emberekről van szó, hogy az egyéni különbségeket ne is említsem. Szerintem ez az átalakításcsomag azért élvezhetett kezdetben némi támogatottságot, mert hozzákapcsolódott a pedagóguséletpályamodell ígérete. Én úgy értékelem, hogy most már nem csatlakozik hozzá, de legalábbis csak késve és átértelmezve. Aki a magyar állam mindenkori költségvetéshelyzetével és a ránk nehezedő nyomásokkal egy kicsit is tisztában van, tudja, hogy a kormány pénzügyi mozgástere nem fog nőni a következő években. Ha nem számolunk az életpályamodellel, akkor a reformok támogatottsága jelentősen csökken. Itt is az a probléma, hogy kísérlet sem történt a szakmai párbeszéd lefolytatására az átalakításokkal kapcsolatban. Pedig lettek volna érintkezési pontok. Lehet, hogy nem sok, de néhány 2012.
december
új katedra
7
in t e r j ú kitűzött cél tekintetében lehetett volna valamilyen konszenzust kialakítani. Sajnos az oktatási kormányzat célja nem ez volt, hanem a korábbi szakmai elképzelések felülírása. Hozzáteszem, hogy a változásokat levezénylőket sem tekinthetjük egységes csoportnak, sokan gondolkodnak másképp, mint az államtitkárság, de fegyelmezett közszolgaként teszik a dolgukat. És a végrehajtók között is zajlik egy tanulási folyamat, érezhető az óvatos intellektuális nyitás, pluralizálódás, a tapasztalatok megértésére való törekvés. – Mérések szerint túlterheltek a pedagógusok, ugyanakkor a számukat tekintve, nemzetközi összehasonlításban sokan vannak. Ugyanezt mutatják a diák-tanár arányok is. Most sok vagy kevés a pedagógus? – Ezt azért nehéz megmondani, mert a pedagóguskapacitások rendkívül egyenlőtlenül oszlanak meg. Sokan 16-17 fős csoportokban tanítanak, miközben a nagyobb városokban ma is 35 fős osztályok vannak. Amikor képzéseken találkoznak e különböző feltételek között dolgozó kollégák, nem győznek csodálkozni a másik helyzetén. Ma nincsenek olyan sztenderdek, ami alapján meg lehetne mondani, mit tekint a magyar állam oktatási közjónak, iskolának, és mit akar egységesen és kötelezően finanszírozni. Ebből fakadóan nem lehet megmondani, mi mennyi. Kagylóhéjakként folyamatosan szolgáltatások tömege rakódik az iskolarendszerre (nulladik évfolyam, művészeti nevelés és hasonlók). Ezeket egykor valaki szorgalmazta, majd sok helyen beépültek a rendszerbe, és ma már van, ahol alapműködési jogokként tekintenek rá. Másutt viszont hozzáférési jogot és pénzt sem kaptak ezek indításához. Rendet kellene ebben vágni, meg kellene határozni az elégséges, egységes és garantált szolgáltatások rendszerét. – Erre mindenképp alkalmas egy központosított rendszer. – Nem, ennek korábban sem volt semmilyen akadálya. Jelenleg egy közigazgatási átalakítás zajlik, ami mögött közpolitikai gondolatokat nem nagyon lehet érezni. Egy-egy joganyagban, bevezetőben megemlítenek valami ilyesmit, de úgy tűnik, megfordult a dolog: mintha az átalakítás lenne a cél, pedig annak csak eszköznek kellene lennie valamilyen oktatáspolitikai megfontolás (például a tanulói teljesítmények javítása, a méltányosság erősítése, valamiféle hatékonyság) érdekében. Jelzem, a korábbi „virágozzon száz virág” paradigma is erősen ideologikus volt. Amikor pár éve – Radó Péter közoktatási teljesítménymenedzsment gondolatától ihletve – a különálló rendszerelemek összekapcsolása mellett érveltem, hogy a pozitív állami beavatkozásokkal tovább javulhassanak a tanulói teljesítmények, mindig üveges tekintetek néztek vissza rám. 8
2012.
december
új katedra
– Ha mégiscsak bevezetnék az életpályamodellt a béremeléssel együtt, ez jelentősen javítaná a pedagógusok életkörülményeit, presztízsét, bérét? – Jelentősen és tartósan nem. Nincs olyan felelős kormányzat, amelyik ezt meg tudná tenni. Egyrészt annyi forrás, hogy érzékelhető javulás történjen, nincsen, másrészt Magyarországra az elmúlt 30 évben minden gazdasági szituációban magas infláció volt jellemző. Pontosan úgy, mint ez euró bevezetése előtti Olaszországban. Ezen nem tudunk változtatni, valószínűleg ez kulturális ügy. Ilyenek vagyunk, nem tudunk alacsony inflációban működni, kirívunk a visegrádi körből. Az infláció viszont automatikusan minden merev rendszer növekményeit és kiszámíthatóságát erodálja, felfalja. Ez alól egy társadalmi csoport a kivétel, amelyet minden kormányzat véd, és ez a nyugdíjasok tömege. Másrészt a pedagóguspálya nem fog tudni merev és bebiztosított rendszerré összeállni, mert az élet nem ilyen. Kollégák fognak menni, jönni, a mobilitás, a változás ezt a szférát is eléri, ez a modern világ sajátossága. Ulrich Beck német szociológus írt erről egy klasszikus könyvet, a Kockázati Társadalmat. Az persze nagy kérdés, hogy meg kell-e óvnunk ettől valamilyen csoportokat, például a tanárokat, vagy el kell fogadnunk ezt a helyzetet, és fel kell készülnünk rá. Ez egy jó dilemma, mindkettő mellett van érv. Ilyenekről kellene szólniuk az oktatáspolitikai vitáknak. Valószínűleg egy jó modellben mindkét szempontnak érvényesülnie kellene. Legyen benne változás (például, hogy az alkalmatlanoktól gyorsan meg lehessen szabadulni), de valamiféle kiszámíthatóság, karrierlétra is. – A pedagógiai teljesítmények elismerése, bérbeli differenciálása benne van az életpályamodellben? – Elvileg államilag értékelt teljesítménnyel vannak összekapcsolva a lépcsőfokok, tehát nem automatikus és nem mindenkinek jár az előrelépés, de ennek a teljesítménynek a mérése, értékelése nincs kidolgozva. És kérdés, hogy ha lesz is ilyen, az mennyire írja majd át a jelenlegi iskolai kultúrát. Eddig azt láttuk, hogy a személyi kifizetésekre juttatott pluszforrásokat az intézmények a szociálisan legrászorultabbak bérkiegészítésére fordították, vagy egyenlően terítették a tantestületben, esetleg az igazgató kedvence kapott belőle, de a minőségi differenciálást – néha egészen jól kidolgozott szempontrendszereik dacára – nem vették komolyan figyelembe. A most kidolgozandó rendszert is emberek fogják működtetni, a saját kulturális értékrendjük szerint – ami a konfliktuskerülésről szól. Azaz, szerintem jó eséllyel szintén nem fog differenciálni. – Milyen a magyar közoktatás a környező országokéval összehasonlítva? Azt lehet tudni, hogy a lengyelek elhúztak, és kisebb
lengyel oktatási csodát emlegetnek, de mi a helyzet a többi régiós országgal? – Az utolsó pillanatfelvétel a nagy átszervezések előtt kedvező képet mutatott. A magyar közoktatás valamivel jobban teljesített, mint a cseh és a szlovák, és egy „egész más bolygón létezik”, mint a balkáni országok iskolarendszere. Ezt az eredményt azonban nagyobb ráfordítással érte el Magyarország, mint a többiek. A lengyeleknél nem volt szükség több pénzre, de így is – valóban – kisebb csodát hajtottak végre. A megfelelő stratégiai pontokon tudtak áttörni, teljesítménynövekedést elérni. Megerősítették az általános iskola felső tagozatát. Ők valószínűleg még tovább fognak javulni a közeljövőben. Magyarán: nem állunk rosszul, és nem lenne szabad ezt a pozíciót meggondolatlan intézkedésekkel veszélyeztetni. – A lengyel példából nem lehetne valamit nekünk is átvenni? – Amióta Glatz Ferenc elindította a szerkezetváltást, a dolog visszacsinálhatatlannak látszik. A jelenlegi oktatáspolitikai elit döntően a hat-, nyolcosztályos gimnáziumok világából érkezett. Ők hisznek az úgynevezett „elitoktatásban”, és azzal a problémával nem szívesen szembesülnek, hogy ennek az úgynevezett elitképzésnek az „eredményeit” egyszerűen a szelekció biztosította. A jobb (és jó családi háttérrel rendelkező) gyerekek mennek ezekbe az iskolákba, s velük átlagos foglalkozással is jó eredményt lehet produkálni; ez azonban elsősorban nem az iskolának, hanem inkább a családi háttérnek köszönhető. Mellesleg a magyar gimnáziumi elit nagyjából a finn átlag szintjén teljesít, tehát még csak azt sem mondhatjuk, hogy kiugróan jól. Az iskolaszerkezet fenntartása tehát valószínűleg szívügye a mai vezetőknek, nem is zajlott társadalmi vita most e témában. – Ettől még lehetne a másik szélen tenni valamit: a legrosszabbul teljesítőket felhúzni egy kicsit. Erre látszik valamilyen esély és szándék? – A kritikus pont az általános iskola felső tagozatában rekedő hátrányos helyzetűek tömege és a szakiskolai populáció. A kompetenciamérések segítségével jól azonosítható az az intézménycsoport, amelyikben kritikus szintet ér el a súlyosan alulteljesítők aránya. Ha a leggyengébben teljesítő csoportok átlagán tudnánk javítani különböző beavatkozásokkal, fejlesztő politikákkal, akkor ez az egész rendszer teljesítményére jótékony hatással lehetne. Ráadásul ugyanezen megyékben ugyanilyen gyerekeket tanító intézmények között látunk olyanokat is, akik sikeresek és kidolgozott pedagógiai modellel élnek. Amíg van Európai Unió, addig még fejlesztési forrás is bőven jutna az ilyen beavatkozásokra, tehát a javulás felté telei adottak lennének. – A mai oktatásirányítás szakított azzal, hogy tényekre, adatokra építkezve újítsa meg az ok-
in t e r j ú tatást, mondhatni unortodox irányítás zajlik e területen is. Nem lehet, hogy ez egy sajátos magyar út és éppen ettől lesz sikeres? – Létezik olyan út, ami látomásokon, egyéni víziókon, megérzéseken, értékkinyilatkoztatáso kon alapul. Margaret Thatcher például tudatosan szakított annak idején Angliában a háttéranyagok, statisztikák, szociológiai elemzések világával. Volt egy értékalapú víziója Angliáról és ezt következetesen végigvitte. Igaz, a megvalósításért már a világ egyik legintelligensebb közigazgatása felelt. Máig sem tudjuk, sokat vitatkoznak rajta, hogy bejött-e. Ami a hazai oktatáspolitikai változásokat illeti, ott az a legnagyobb baj, hogy azok nem társadalmi párbeszédre épülnek, ezért komoly társadalmi kockázatokat hordoznak. Folytatják a radikális reformoknak azt a két évtizedes ide-oda „rángatózását”, amit a szakirodalom stop-go politikáknak hív. – Ritkán látott nagyságrendű átalakuláson megy most át rohamléptekkel a magyar oktatás. Nem is csoda, hogy csúsznak a jogszabályok, ugyanakkor a csúszást a végrehajtáson hoznák be. Nem rejt ez újabb kockázatokat? – Mindenki tudja, hogy ez milyen nyomást és mennyire nehéz átmenetet fog jelenteni a működés szempontjából az intézményeknek és a pedagógusoknak. De nincs már idő, nem tehetnek mást, vállalják ezt a szakmai, társadalmi, politikai kockázatot. Kulturális szempontból is
nagyon rizikós a dolog. 1990 óta nem sikerült megszüntetni az ideiglenesség állapotát Magyarországon. A változás ugyan folyamatos, de nem jutunk semmire, mert amit építenek, azt később mások felszámolják és aztán új dolgot vezetnek be. A változások mai kezdeményezői sem látják magukat egy hosszabb idősávban. Én azt látom, hogy elképzeléseik tökéletesen illeszkednek az elmúlt 20-22 év állandó változásaiba, ez viszont a társadalom legfőbb tőkéit: a bizalmat, a stabilitást, a kiszámíthatóságot, a tervezést morzsolja fel. – Az uniós források hatékony felhasználása is sokszor megakad vagy el is vérzik a honi bürokrácián. Az oktatásra fordítható TÁMOPpályázatokat mennyire tudtuk hatékonyan kihasználni? – Pár hónappal ezelőtt az OktpolCafé nevű oktatáspolitikai blogon volt egy bejegyzésem erről. Azt írtam, kritikus a helyzet, rengeteg pénz ragadt benn a TÁMOP-ban, s ha nem történik valamilyen drasztikus változás, ha nem szórják ki gyorsan a pénzeket, akkor vissza kell azokat fizetnünk. Azóta javult a helyzet, megindult valamilyen pénzáram, kiírtak gyors pályázatokat. Most volt egy nagy port felvert projekt iskolák részére, amit a rossz kiírás és a túl sok jelentkező miatt vissza kellett vonni, s végül sorsolással döntik el, mely intézmények kapják a milliókat. Ez is egyértelműen egy gyors forráskihelyezés,
Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató
különösebb célzottság nélkül. Új statisztikai összesítést még nem olvastam. Reálisan felmérve a helyzetet, a fennmaradó szűk időben már csak a források kinyomása lehet a cél, komolyabb fókuszálásra, tervezésre, operatív program átalakítására nincs idő. A hatékonysága nem rosszabb, mint a régi EU-tagállamoké, de nem is jobb. Magyarországon minden iskola pályázhat TÁMOP-pénzre. Pedig néhány megyére be lehetne határolni azokat a körzeteket, ahová komoly pénzeket kellene nyomni és fejlesztő programokat elindítani, hogy felhúzzuk a leggyengébbek eredményeit és ezzel megemeljük a közoktatás átlagteljesítményét. Meg kellene célozni a pénzeket. Ezzel drámai forrásnövekedést lehetne elérni ott, ahol arra igazán szükség van. Vannak most már olyan iskolamodellek, amelyeknek a tudáscsomagját tovább lehetne adni válságban lévő iskolák számára, állami elszámoltatással, tanfelügyelettel megtámogatva. De erre már nem lesz mód a fennmaradó időben. – A következő ciklusban pedig – a jelek szerint – már csökkennek a források. – Valószínűleg valamennyivel csökkenek majd a források, ez azonban még mindig elegendő lenne arra, hogy bőségesen fejlesszük az arra rászoruló oktatási intézményeket, amennyiben egy célzott, szelektív fejlesztés valósulna meg. FL
OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.
Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató pedagógus-továbbképzési ajánlata • A tanítási/tanulási folyamatban alkalmazható tudást biztosítunk. • 30 vagy 60 órás pedagógus akkreditált képzések óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak. • 5, 10, 15 órás kompetenciafejlesztő tanfolyamaink nevelőtestületi értekezletekre, munkaközösségi foglalkozásokra, belső továbbképzésekre is igénybe vehetők. • Képzéseink a továbbképzési normatívából elszámolhatók. • Rugalmas időbeosztás! • Elérhető földrajzi közelség! • Kedvezmény: teljes nevelőtestület/munkaközösség/kistérség jelentkezése esetén.
Várjuk jelentkezéseiket! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail:
[email protected] 2012.
december
új katedra
9
T a n u l m án y
Frissdiplomás pedagógusok helyzete Az utóbbi évek kutatásainak eredményeként egyre több ismerettel rendelkezünk a magyarországi frissdiplomások, köztük a pedagógusok munkaerő-piaci helyzetéről. Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett kutatás a 2007-ben diplomázott egykori hallgatókat vizsgálta, míg a Diplomás Pályakövető Rendszer keretein belül az egyes felsőoktatási intézmények a 2008-ban és 2010-ben végzettjeikről gyűjtöttek adatokat. A pedagógusok foglalkoztatását érintő döntések, illetve elképzelések (állami alkalmazás, életpályamodell, munkarendváltoztatás) ismeretében érdemes áttekinteni a pedagógusképzésből kikerült pályakezdők munkaerő-piaci fogadtatásával, elhelyezkedési esélyeivel, jövedelmi helyzetével kapcsolatos kutatási eredményeket.1
Az utóbbi évtized oktatási szakirodalma kiemelt helyen foglalkozik a pedagógusokkal, mint a közoktatás meghatározó tényezőivel. A McKinseyjelentés,2 majd nyomában a Zöld Könyv és a Szárny és teher egyaránt fontosnak tartja a pedagógusok kiválasztásának, képzésének, munkahelyi előmenetelének, javadalmazásának kérdését, hiszen ezek alapvetően befolyásolják a pedagógus munkájának és ezáltal az oktatás színvonalának a minőségét. Hazánkban a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. A kétezres évek második felében több tanulmány is foglalkozott a pedagógusok kiválasztódásának kontraszelekciós folyamatával,3 amely előrevetíti a pedagógusi munka minőségének várható romlását. A pedagóguspálya presztízse viszonylag alacsony, a képzés színvonala egyenetlen, a fizetés kevés; nem csoda, ha bizonyos tanár szakokon már ma is hiány tapasztalható, ami a nyugdíjba vonulók miatt a következő évtizedben drámai tanárhiányhoz is vezethet. A frissdiplomás-kutatások hozzásegítenek ahhoz, hogy jobban lássuk a kezdő pedagógusok helyzetét, alternatíváit, illetve azokat a tényezőket, amelyek segíthetik vagy éppen gátolják azt, hogy a tehetséges fiatalok a pedagógusi pályát válasszák, ott magas színvonalú munkát végezzenek és a pályán maradjanak. Átmenet a felsőoktatás és a munkaerőpiac között Általános, minden képzési területet érintő probléma, hogy az abszolutórium és a diplomaszerzés közötti időszak kitolódik. A végzettek közel harmada jelezte, hogy az abszolutórium megszerzése után később szerzett csak diplomát. A késedelem oka többnyire a nyelvvizsga hiányában keresendő. A pedagógusképzésből kikerültek 27,5 százaléka tartozik ebbe a csoportba, ugyanakkor éppen a pedagógusok diplomához jutását gátolta leginkább a nyelvvizsga hiánya: a késlekedők 72 százaléka hivatkozott erre a problémára, míg a pedagógushallgatók esetében ez az arány 91 százalék – az összes képzési területen a késlekedők között ez a legmagasabb. Mindez azt jelenti, hogy
a pedagógusképzést elvégzők negyede nem tudta letenni a nyelvvizsgát, aminél csak a gazdaságtudományi és az agrárterület végzősei produkáltak rosszabb átlagot. Az abszolutórium megszerzésekor a végzettek 41 százaléka már rendelkezett főállású munkaviszon�nyal. A magas átlag mögött a levelező, esti, illetve a távoktatásban részt vevő hallgatók húzódnak meg. A végzős pedagógushallgatók ebben az összehasonlításban vezetik a mezőnyt: 57,4 százalékuk a végzéskor már rendelkezett főállású munkaviszonnyal. A kutatásból nem derül ki, hogy e mögött a nappali/esti, levelező tagozatosok eltérő aránya vagy a másoddiplomások, esetleg a szakképzetlenül alkalmazottak nagyobb aránya húzódik-e meg. A diplomaszerzés után az első munkába állás átlagos ideje a pedagógusoknál 3,29 hónap, ami kicsit több, mint az átlagos pályakezdő diplomá-
sok elhelyezkedési idejének átlaga. Ugyanakkor az óvodai, iskolai állásokra pályázók esetében árnyalja a képet, hogy az intézmények általában az új tanév kezdésétől alkalmazzák a jelentkezőket, azaz az államvizsga és a lehetséges alkalmazási időpont között „automatikusan” is eltelhet több hónap. A 2007-ben végzettek jó álláskeresési esélyeit jelzi, hogy elhelyezkedési problémákról a pedagógus válaszadók mindössze 2,15 százaléka számolt be – ők próbálkozásaik ellenére sem tudtak elhelyezkedni –, s az első munkahely megtalálása 2010-re is csak kismértékben vált nehezebbé. A munkahelyet keresők közül a legtöbben, 40 százalékot meghaladó arányban (ami közel kétszerese a valamennyi frissdiplomás körében tapasztalt aránynak) ismerősök révén jutottak álláshoz, 17-17 százalékuk hirdetésre jelentkezett, illetve önéletrajzok szétküldésével próbálkozott sikeresen, 5
1. ábra: A diplomázás előtt külföldi tanulmányokat folytató végzettek aránya az egyes képzési területeken (Százalékos megoszlás) Összesen
11,20%
Természettudomány képzési terület
9,60%
Társadalomtudomány képzési terület
11,00%
Sporttudomány képzési terület
5,30%
Pedagógusképzés
5,20%
Orvos- és egészségtudomány képzési terület
10,80%
Művészet képzési terület
22,20%
Műszaki képzési terület
9,10%
Jogi és igazgatási képzési terület
12,80%
Informatika képzési terület
6,70%
Gazdaságtudományok képzési terület
12,00%
Bölcsészettudomány képzési terület
16,60%
Agrár képzési terület
9,20%
0%
20%
40%
60%
80%
100%
Forrás: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány.
Diplomás pályakövetés – diplomás kutatás, 2010. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Kutatási zárótanulmány (http://www.felvi.hu/pub_bin/dload/ diplomas_kutatas2010/pedagoguskepzes.pdf) és Veroszta Zsuzsanna: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, 2012. január. (http://www.felvi.hu/pub_bin/dload/DPR/Frissdiplomasok_2011_kutatasi_zarotanulmany.pdf) 2 Barber, Michael—Mourshed, Mona: Mi áll a világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében? McKinsey & Company, 2007. (http://oktatas. magyarorszaghonlap.hu/images/Mckinsey.pdf) 3 Pl. Polónyi István–Timár János, illetve Varga Júlia tanulmányai. 1
10
2012.
december
új katedra
T a n u l m án y 2. ábra: A külföldön dolgozók aránya képzési területi bontásban (A foglalkoztatottak körében, százalékos megoszlás) Összesen
5,50%
Természettudomány képzési terület
7,60%
Társadalomtudomány képzési terület
4,50%
Sporttudomány képzési terület
4,50%
Pedagógusképzés
2,7% 9,1%
Orvos- és egészségtudomány képzési terület Művészet képzési terület
6,9%
Műszaki képzési terület
6,0%
Jogi és igazgatási képzési terület
1,9%
Informatika képzési terület
5,8%
Gazdaságtudományok képzési terület
5,6%
Bölcsészettudomány képzési terület
6,7%
Agrár képzési terület Forrás: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány.
4,6%
0%
százalékuk pedig munkaközvetítő iroda segítségével helyezkedett el. Mindez nem jelenti azt, hogy akik állást keresnek, ne dolgoznának meg azért, hogy találjanak is. A végzett pedagógusok átlagosan 21 munkáltatóval kezdeményeznek kapcsolatfelvételt (küldenek önéletrajzot, jelentkeznek hirdetésre stb.), s átlagosan négy állásinterjúra hívják be őket. Ezek a mutatók ugyanakkor jelentősen elmaradnak az összes frissdiplomás átlagától (28,3 kapcsolatfelvétel, 5 állásinterjú). Külföldi tapasztalatok A külföldi tanulmányok tekintetében a pedagógusképzésből kikerültek messze az átlag alatt vannak. Míg a frissdiplomások 11,2 százaléka tanult hos�szabb-rövidebb ideig külföldön, ez a pedagógushallgatók esetében mindössze 5,2 százalék, a képzési területek között a legalacsonyabb! (Ez annál is aggasztóbb adat, mivel valószínűsíthetjük, hogy az idegen nyelvszakos tanárok ennek a csekély aránynak jelentős részét képviselik, vagyis a többiek közül úgyszólván senki sem tanult külföldön.) A külföldi tanulmányok hiánya nyilván hátráltatja a pedagógiai szakmai műveltség elsajátítását, új módszerek megismerését, alkalmazását. De a külföldi munkavállalás tekintetében is a frissdiplomás átlag alatt maradnak a pedagógusok. A megkeresés időpontjában a végzettek 5,4 százaléka dolgozott külföldön, ez a pedagógusok esetében 2,7 százalék. Ugyanakkor az európai munkaerőpiacot szemlélve bizonyos tanárszakok esetében (informatika, természettudományok, matematika) is megjelenik az itthoni oktatást veszélyeztető mértékű külföldi munkavállalás veszélye, amire egyelőre valószínűleg a nyelvtudás hiánya hat fékezően.
20%
40%
60%
80%
100%
A frissdiplomás munka Ez a felmérés is megerősíti azokat az adatokat, amelyek szerint a diplomával rendelkezők nagyobb eséllyel helyezkednek el a munkaerőpiacon. Míg az országos munkanélküliségi adat 10,6 százalék (és ez a fiatalok körében még magasabb), addig a frissdiplomások között csak 8 százalékos a munkanélküliség. A pedagógusvégzettség ebből a szempontból még kedvezőbb elhelyezkedési esélyeket kínál, hiszen a végzetteknek 7,4 százaléka vallotta magát munkanélkülinek. Három évvel a végzés után pedig a válaszadó hallgatóknak csupán 2 százaléka nem dolgozott (igaz, ez a kedvező adat részben feltehetően annak is köszönhető, hogy a pedagógusok többsége nő, így körükben igen sok a kisgyermekes, gyesen, gyeden lévő anyuka, arányuk kétszer akkora, mint a többi képzési terület esetében). Ha a foglalkoztatás típusát tekintjük, érthetően a pedagógus végzettségűek között van a legtöbb közalkalmazott vagy köztisztviselő (71,27 százalék) és több mint 80 százalékuk részben vagy egészben
3. ábra: Felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzők aránya a végzettség képzési formája szerint (Foglalkoztatottak körében, százalékos megoszlás) Összesen
18,7%
Természettudomány képzési terület
19,4%
Társadalomtudomány képzési terület
23,0%
Sporttudomány képzési terület
24,4%
Pedagógusképzés
15,5%
Orvos- és egészségtudomány képzési terület
14,6% 23,1%
Művészet képzési terület Műszaki képzési terület
14,9%
Jogi és igazgatási képzési terület
12,0%
Informatika képzési terület
10,2%
Gazdaságtudományok képzési terület
20,8%
Bölcsészettudomány képzési terület
23,4%
Agrár képzési terület Forrás: Frissdiplomások 2011.
26,2%
0%
20%
40%
60%
80%
100%
Kutatási zárótanulmány.
A külfölddel való kapcsolat szempontjából jellemző adat, hogy míg a frissdiplomások 10–35 százaléka dolgozik külföldi tulajdonú cégnél, addig a pedagógusképzésből kikerülők esetében ez érthetően csak 5,8 százalék. Az, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége magyarországi és magyar állami, illetve önkormányzati munkáltatónál dolgozik, és sem tanulmányai során, sem munkája közben nincs szüksége (és sokszor alkalma sem) idegen nyelv használatára, a bezárkózás, elszigetelődés veszélyével jár.
saját szakterületén dolgozik. A pedagógus frissdiplomások döntő többsége saját vagy ahhoz kapcsolódó szakterületen vállal munkát (82,6 százalék), a többiek egészen más területeken keresnek és/vagy találnak állást. Ugyanakkor meglepően magas (15,5 százalék) azoknak az aránya, akik úgy vélekednek, hogy felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végeznek. Feltételezhető, hogy többségük a szakterülettől távolabb eső munkát végzők közül kerül ki, az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban ugyanis kevés az olyan állás, amely diploma nél2012.
december
új katedra
11
T a n u l m án y 4. ábra: Frissdiplomás havi nettó átlagjövedelmek képzési terület szerinti bontásban (Önbevalláson alapuló összegek, havi nettó ezer Ft) 126,64 139,57 129,09 136,15
Természettudomány képzési terület Társadalomtudomány képzési terület
126,98 130,68 116,05 118,50
Sporttudomány képzési terület Pedagógusképzés
122,79
Orvos- és egészségtudomány képzési terület
156,88
114,52 131,01
Művészet képzési terület
176,81 193,09
Műszaki képzési terület
154,42 159,72
Jogi és igazgatási képzési terület
199,06
Informatika képzési terület
172,11 181,16
Gazdaságtudományok képzési terület Bölcsészettudomány képzési terület
131,62 140,16
Agrár képzési terület
134,14 139,41
Forrás: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány.
0
50
Magyarországon dolgozó végzettek
kül betölthető vagy ilyet felsőfokú végzettségűvel töltenének be. Talán a csekély pedagógusi fizetések is szerepet játszanak abban, hogy a pedagógus végzettségűek között az átlagnál magasabb a másodállást vállalók aránya: minden ötödik választja ezt a jövedelem-kiegészítési formát. Ennél az aránynál valószínűleg többen végeznek egyéb túlmunkát. Egy néhány évvel ezelőtti kutatás szerint a megkérdezett pedagógusok 53 százaléka rendszeresen vagy alkalmanként végez egyéb, iskolán kívüli munkát is; például a gimnáziumi tanárok 30 százaléka rendszeresen, míg további 48 százalékuk alkalmanként kénytelen egyéb munkát is vállalni.4 Mindez felvetheti a tartós túlterhelés veszélyét, ami fáradtságot, motiválatlanságot, kiégést eredményez és nyilvánvalóan a rendszer egészére is negatívan hat. Frissdiplomások jövedelme A KSH által 2011-ben mért átlagjövedelmi adatok havi nettó 140 000 forintos keresetet mutattak (ez a szellemi foglalkozásúak esetében 181 600 forint volt). Ehhez képest a frissdiplomások nettó átlagjövedelme megközelített a 160 000 forintot, ugyanakkor a pedagógusképzésben részt vettek esetében a havi nettó jövedelem messze ez alatt az átlag alatt volt; nem érte el a 117 000 forintot. A végzettség eleve nagyon rossz helyre sorolja a pedagógus frissdiplomásokat; ennél rosszabbul csak akkor járnak, ha végzettségüknek megfelelően pedagógus munkakörben helyezkednek el. Ha
100
150
224,27
200
250
Összes végzett
nem a végzettséget, hanem a foglalkoztatottak ágazat szerinti bontását nézzük, akkor az oktatás az utolsó helyen szerénykedik. Az átlagtól elmaradó kereset okai közé tartozik az is, hogy a pedagóguspálya karrier szempontjából nem kellően tagolt, a végzést követő években, sőt évtizedben – a vezetői pályázatokban kikötött gyakorlati idő hossza miatt – nincs vagy minimális az esély arra, hogy a pályakezdő előrébb lépjen a ranglétrán, amivel növelhetné keresetét. A felsővagy középvezetői szintre kerülő pedagógusok aránya 0,8, illetve 4,7 százalék, ami negyede, illetve fele a pályakezdő diplomások körében mért átlagnak. A döntő többség tehát beosztottként dolgozik, de ha ezt a szempontot is figyelembe véve hasonlítjuk össze a kereseteket, akkor is azt tapasztaljuk, hogy az messze elmarad a beosztott frissdiplomások átlagkeresetétől, ami 145 000 forint. Közhelyszámba megy, hogy a pedagógusok keveset keresnek. Az, hogy a fejlett országokhoz képest milyen nagy a lemaradás, a 2010-es európai uniós
5. ábra: Frissdiplomás havi nettó átlagjövedelmek a foglalkoztatottak ágazata szerinti bontásban (Önbevalláson alapuló összegek, havi nettó ezer Ft)
Információ, kommunikáció Információ, kommunikáció Pénzügyi, biztosítási tevékenység Pénzügyi, biztosítási tevékenység Villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Szállítás, raktározás Szállítás, raktározás Feldolgozóipar Feldolgozóipar Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Egyéb szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Építőipar Építőipar Közigazgatás, védelem, kötelező … Közigazgatás, védelem, kötelező … Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelés, … Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelés, … Kereskedelem, gépjárműjavítás Kereskedelem, gépjárműjavítás Adminisztratív és szolgáltatást támogató … Adminisztratív és szolgáltatást támogató … Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Humán-egészségügyi, szociális ellátás Humán-egészségügyi, szociális ellátás Művészet, szórakoztatás, szabadidő Művészet, szórakoztatás, szabadidő Oktatás Oktatás Összes végzett Összes végzett Forrás: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány.
217,58 203,63 217,58 203,63 195,58 187,09 195,58 187,09 205,81 183,01 205,81 183,01 183,18 175,75 183,18 175,75 185,55 173,00 185,55 173,00 173,11 159,26 173,11 159,26 175,91 158,44 175,91 158,44 175,25 157,50 175,25 157,50 157,24 154,27 157,24 154,27 149,99 146,50 149,99 146,50 154,00 145,71 154,00 145,71 145,36 136,61 145,36 136,61 134,12 131,99 134,12 131,99 179,49 125,21 179,49 125,21 145,02 121,36 145,02 121,36 130,50 119,48 130,50 119,48 118,26 114,44 118,26 114,44
Magyarországon dolgozó végzettek Magyarországon dolgozó végzettek
Lannert Judit–Sinka Edit: A pedagógusok munka- és munkaidő-terhelése. TÁRKI-TUDOK, Kutatási beszámoló. 2009. (http://www.tarki-tudok.hu/file/tanulmanyok/ kutbesz_pedteher.pdf, 2011. október 24.) 5 EURYDICE: Teachers’ and School Heads’ Salaries and Allowances in Europe, 2009/10. European Comission. 2011. (http://eacea.ec.europa.eu/education/eurydice/ documents/tools/salaries.pdf, 2011. október 30.). 6 Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Foglalkozásonkénti alapbér- és keresetátlagok korcsoportonként a nemzetgazdaságban, 2010. (http://www.afsz.hu/engine. aspx?page=afsz_stat_egyeni_berek_2010). 4
12
2012.
december
új katedra
T a n u l m án y statisztika is jól szemlélteti. Nem meglepő, hogy az ISCED 1-2 kategóriában az évi 5222 eurós magyar minimumfizetéssel szemben Ausztriában 27 135, Finnországban 29 786 euró a minimumfizetés, de magasabb a cseh, (6709), a török (9206), az észt (7928), de még a szlovák is (5988), akiket pedig az ország fennállása óta pedagógusfizetés tekintetében mindig megelőztünk. Különös tudni, hogy egy pályakezdő dán óvónő fizetése csaknem négyszer annyi, mint egy magyar iskolaigazgatóé.5 De kevés a fizetés a magyar átlagfizetéshez, főként pedig a nem pedagógus munkakörben dolgozó diplomások béréhez viszonyítva is. A 2010-es országos bruttó átlagfizetést (207 456 forint) nem éri el az ISCED 1-2-es tanítók, általános iskolai tanárok átlagfizetése (204 670 forint), jóllehet előbbiben a nyolc osztályt el nem végzett populáció is benne van!6 Míg az egyetemet végzett diplomások magyarországi átlagfizetése havi bruttó 441 228 forint, addig a középiskolai tanárok esetében ez mindössze 238 824 forint. Különösen nagy a különbség az egyetemet végzett férfiak esetében, akik kevesebb mint a felét keresik a nem pedagógus munkakörben dolgozó kortársaiknál. A frissdiplomásokat vizsgáló kutatás szerint markáns differenciáló erővel bír a jövedelmi adatok alakulására a szülők legmagasabb iskolai végzettsége. Minél képzettebb a szülő, annál nagyobb átlagjövedelmet jelzett vissza a frissdiplomás. Ennek az amúgy nyugtalanító adatnak a margójára érdemes feljegyeznünk, hogy a pedagógusvégzettek átlagjövedelme nem éri el a legfeljebb nyolc osztályt végzett szülők frissdiplomásainak átlagbérét. Nem tudjuk, a két halmaz között mennyi az átfedés, de valószínűleg pedagógusként dolgozni sokak számára mégis anyagi lecsúszás lehet. Elégedettség Hogy mégis miért választják ma is sokan a pedagógusképzést és a pedagógusi hivatást? Mert jó és
7. ábra: Elégedettség a végzett munkával – pedagógusképzés terület (1-től 5-ig adható értékelések átlaga)
3,62 3,83
munka tárgyi körülményeivel
3,83 3,91
a munka személyi körülményeivel 2,80 3,18
a jövedelemmel, juttatásokkal
3,46 3,56
a szakmai presztízzsel a szakmai előmenetellel, karrierépítéssel
3,44 3,45 4,17 4,04
a munka szakmai, tartalmi részével ,00 1,00 2,00 pedagógusképzés összes terület
lélekemelő dolog gyermekeket, fiatalokat oktatni, nevelni. Nem véletlen, hogy az elégedettség ezen a területen kimagasló és megelőzi a többi képzési terület frissdiplomásainak átlagát. Amint az sem véletlen, hogy a legnagyobb elégedetlenséget a pedagógusi jövedelem jelenti. Érzékelhető az is, hogy a pedagógusok többsége ragaszkodik munkahelyéhez: a megkérdezettek közel háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy első munkahelyén dolgozik, s közel a fele (44 százalék) úgy tervezi, hogy nem is vált munkahelyet az elkövetkező években. Ezek az adatok nyilván összefüggenek azzal, hogy egy-egy tanulócsoport végigvitele általában négy év, amit nem szívesen szakítanak meg a tanárok, tanítók, de ez a „hűség” emellett éppen úgy utalhat a stabilitás iránti vágyra, mint a pedagógusok alacsony mobilitási hajlandóságára. Elgondolkodtató a kutatásnak azon adatsora,
160,80 161,57
Egyetem, tudományos fokozat 151,85 154,88
Főiskola
149,32 147,41
Gimnázium
145,38 148,09
Szakközépiskola, technikum Szakmunkásképző, szakiskola (érettségi nélkül)
141,42 140,07 145,71 145,05
Legfeljebb 8 általános
Anya legmagasabb iskolai végzettsége Forrás: Frissdiplomások 2011. Kutatási zárótanulmány.
4,00
5,00
Forrás: Diplomás pályakövetés – diplomás kutatás.
6. ábra: Frissdiplomás havi nettó átlagjövedelmek a szülők legmagasabb iskolai végzettsége szerinti bontásban (A Magyarországon foglalkoztatottak körében, önbevalláson alapuló összegek, havi nettó ezer Ft)
120
3,00
130
140
150
160
Apa legmagasabb iskolai végzettsége
170
hogy míg a frissdiplomások több csoportja esetében – és munkáltatóik részéről is – az tapasztalható, hogy fontosnak tartják az első végzettség megszerzése utáni, a munka mellett történő további szervezett tanulást, a pedagógusok körében az ilyen tervek kevéssé gyakoriak. Csupán minden nyolcadik pedagógus (13 százalék) válaszolta azt, hogy a közeljövőben biztosan részt vesz valamilyen képzésen, valamivel több mint negyedük (28 százalék) pedig valószínűnek tartja ezt. A másik oldalon állnak ugyanakkor azok, akik biztosan nem (32 százalék) vagy valószínűleg nem (27 százalék) tervezik ismereteik bővítését, tudásuk fejlesztését, illetve szinten tartását új tanulmányok keretében. Nem véletlen, hogy a diplomás átlaghoz képest alacsony a további felsőfokú tanulmányokat folytató, illetve doktori képzésben részt vevők aránya. Ezek az utóbbi adatsorok – azaz, hogy a pedagógusok közel kétharmada nem tartja eminens feladatának ismeretei folyamatos karbantartását, megújítását – figyelmeztetők kell hogy legyenek az életpályamodell kialakításában részt vevők számára. Az életpályával szemben ugyanis kiemelt elvárás, hogy motiváljon a szakmai előrelépésre, amely tanulás nélkül aligha képzelhető el, ezért a továbbképzéseket, a bérkarriert és a pedagógusminősítést rendszerbe szervezve tartalmazza. A kép, amely a kutatásból kiderül, meglehetősen lehangoló: külföldi tanulmányok hiánya, az átlagnál több mellékmunka, a legkisebb fizetés, csekély karrierlehetőség, alacsony továbbtanulási motiváció – mindez a diplomások proletárjává teszi a pedagógusképzésben részt vett és az oktatásban elhelyezkedő fiatalt. Kedvező változást, fordulatot csak egy hatékony pedagógusi életpályaprogram hozhatna – márpedig jelenleg azt látjuk, hogy az elkészült – meglehetősen hiányos és bizonytalan – koncepció bevezetése is veszélybe került. Mi lesz a magyar közoktatással, ha nem sikerül megfordítani ezt a szomorú tendenciát? N i k l a i V e r a 2012.
december
új katedra
13
ol v a s óin k í r t á k
Elfelejtett iskolák: Szentegát A pusztából lett község Baranya megye délnyugati részén, Szigetvártól tíz kilométerre található az egykori uradalmi központ: Szentegátpuszta. Nevét feltehetően a Szente személynév (egykori dencsházai család) és a gát szó összetételéből nyerte 1571 körül. A török kiűzése után a terület batthyányi birtok volt, majd a szabadságharc leverését követően az uradalom a Biedermann bárói családé lett a második világháború utáni földreformig. Az utolsó tulajdonos, báró Biedermann Imre országgyűlési képviselő is volt, aki szociálisan érzékeny földbirtokosként eljutott a nácik elleni nemzeti ellenállási mozgalomig. A község parkjában áll Pontiller Ödön bencés szerzetes emlékműve, aki a fasizmus áldozata lett. 1949-ben Szentegát önálló község lett, lakóinak száma meghaladja a négyszázat. Itt volt az állami gazdaság központja is. Iskola a pusztán A szentegátpusztai római katolikus uradalmi magániskolát báró Biedermann Rezső nagybirtokos alapította gazdaságának területén 1907-ben. Az építkezést 1909-ben fejezték be. Az egy tantermes iskola 54 m² alapterületű volt, melyhez egy nevelői szoba (a régiek elmondása szerint a „tanító kisasszony irodája”) csatlakozott. A puszta egyik legszebb épülete volt az iskola, s szerencsére homlokzata (két kisebb hozzáépítést kivéve) napjainkban is eredeti formájában és igen gondozottan maradt fenn a mostani Almás utca 61. szám alatt. (Az épületben ma bolt és kocsma
üzemel.) Az iskola felépítését a pusztán egyre növekvő gyermeklétszám indokolta, és az, hogy a gyerekeknek ne kelljen a távol eső Kárász pusztára járniuk iskolába. Ebbe az iskolába jártak az Elek majori tankötelesek is a továbbiakban. A tanítás 1909 októberében kezdődött meg (a tanév ekkor 8 hónapos volt) és május közepén már be is fejeződött a hatosztályos iskolában. Iskolaszék is alakult, melynek első elnöke Vass Gyula uradalmi számtartó volt. Az iskolában kezdettől fogva volt katolikus vallásoktatás is, részben Pécsről, illetve Szigetvárról járt ki a hitoktató káp-
A beírt tanulói létszám alakulása Tanév
Létszám
Tanév
Létszám
Tanév
Létszám
Tanév
Létszám
1909/1910
62
1919/1920
49
1929/1930
47 + 18 fő ismétlős és inas
1939/1940
54 + 30 fő ismétlős és inas
1910/1911
65
1920/1921
43
1930/1931
52 + 12 fő ismétlős és inas
1940/1941
58 + 26 fő ismétlős és inas
1911/1912
49
1921/1922
35
1931/1932
60 + 12 fő ismétlős és inas
1941/1942
60 + 26 fő ismétlős és inas
1912/1913
54
1922/1923
36
1932/1933
60 + 32 fő ismétlős és inas
1942/1943
75 fő 1–7 osztály és tanoncok
1913/1914
46
1923/1924
37 + 17 fő ismétlős
1933/1934
67 + 32 fő ismétlős és inas
1943/1944
65 fő 1–8 osztály és tanoncok
1914/1915
40
1924/1925
37 + 11 fő ismétlős
1934/1935
52 + 21 fő ismétlős és inas
1944/1945
83 fő 1–8 osztály és tanoncok
1915/1916
36
1925/1926
39 + 14 fő 1935/1936 ismétlős
57 + 13 fő ismétlős és inas
1945/1946
74 fő 1–8 osztály és tanoncok
1916/1917
30
1926/1927
33 + 23 fő 1936/1937 ismétlős
48 + 18 fő ismétlős és inas
1946/1947
70 fő 1–8 osztály
1917/1918
33
1927/1928
35 + 14 fő 1937/1938 ismétlős
48 + 22 fő ismétlős és inas
1947/1948
81 fő
1918/1919
30
1928/1929
33 + 22 fő ismétlős 1938/1939 és inas
39 + 19 fő ismétlős és inas
14
2012.
december
új katedra
lán. Az 1914/1915-ös tanévtől Herger József szigetvári esperes-plébános volt a hitoktató. Az iskola első tanítónője Török Aranka volt (1909–1914), őt Meggyesy Sarolta (1914– 1948) követte. A tanulók szüleinek foglalkozása az 1924/1925-ös tanévben: kocsis, béres, lovász, öregbéres, kanász, bognár, csősz, kerti munkás, illetve egy fő esetében intéző. A tanulói létszám alakulását a cseléd szülők folyamatos vándorlása, az idénymunkások számának alakulása is befolyásolta. Az újonnan érkezett gyermekeknél gyakran elölről kellett kezdeni a tanítást, mert nagyok voltak a hiányaik. Amikor a létszám túlságosan magas volt, jó idő esetén a tanulók egy része az iskola udvarán, a szabadban vett részt az úgynevezett csendes foglalkozásokon. A rendszeres iskolába járás megvalósulását, a tanítás folyamatosságát több tényező befolyásolta. Az első világháború idején az állatok gondozását a hadba vonultak helyett nagyobb gyermekeik vették át, s a tanévet is előbb be kellett fejezni, mert a gyermekekre szükség volt a gazdasági munkáknál. A hatodikos fiúgyermekek az 1915/1916-os tanévben egyáltalán nem jártak iskolába, mert munkájukra folyamatosan szükség volt. A Királyi Tanfelügyelőség engedélyével elmaradt a délutáni tanítás is az 1916-tól 1918-ig terjedő időszakban, mert a tanítónőt irodai munkákra osztották be a gazdaságban. A háború után a puszta szerb megszállás alá került. Az 1919–1920–1921-es évek alatt tovább folyt a tanítás a pécsi királyi tanfelügyelőség által jóváhagyott tanítási terv
ol v a s óin k í r t á k szerint, bár irányításban az iskola magára volt hagyva. A Szerb Tanfelügyelőség által folyósított fizetést a tanítónő nem vette fel, miközben az uradalom is megszüntette a tanítói járandóságok folyósítását, illetve csak bizonyos előleget folyósított. A környék tanítói is hasonló helyzetben voltak, de vállalták az ily módon történő ellenállást a megszállókkal szemben, mert nem akartak függőségi helyzetbe kerülni. 1930-ban megszűnt a kárászpusztai iskola, ekkor a galambospusztai tankötelesek (10 fő) Szentegátra kerültek iskolába. (Az 1934/1935-ös tanévtől ismét működött a kárászpusztai iskola, ahová ekkor visszakerültek a galambosi gyerekek.) Az iskola jellege is változott az idők folyamán: a kezdetben római katolikus uradalmi iskola a szerb megszállás alatt községivé vált, majd 1921 után ismét római katolikus elemi népiskola lett. 1925. november 10-től a Közigazgatási Bizottság 2560/925. sz. alatti rendelkezésével az iskolát községivé változtatta. 1925-ben báró Biedermann Rezső bejelentette a Baranya Megyei Tanfelügyelőségnek, hogy a szentegáti iskola teljes dologi és személyi terhét magára vállalja. A változások miatt a szülők is zúgolódtak, hiszen ez más könyvek használatával járt, ami miatt a korábbi tankönyveket a gyerekek nem tudták egymásnak átadni. Az 1928/1929-es tanévtől az iskolát a báró kérésére községiből római katolikus jellegűvé változtatták, amelynek fenntartásában az uradalom működött közre. Ekkor ismét be kellett szerezni az imakönyveket és a Püspöki Kar által előírt tantervhez igazodó tankönyveket. Az iskolaszék elnöke Herger József apát plébános lett (akit halála után Bencze Ernő plébános váltott fel), gondnoka pedig Vrana Dezső uradalmi felügyelő. A mindenkori plébános tanévenként legalább egy alkalommal meglátogatta az iskolát, s ő elnökölt az évzáró vizsgákon is. Ő volt az iskola igazgatója is. Rendszeresen látogatta az iskolát a királyi tanfelügyelő is: Magyar Dezső
úr az 1925/1926-os tanévben jelesnek minősítette az ott folyó munkát. A római katolikus vallásos nevelés egészen az államosításig meghatározó eleme volt az iskolának. Minden iskolai év tanévnyitó szentmisével – Veni Sanctével – vette kezdetét és hálaadó szentmise volt az év végi vizsgákat követően is. Megkövetelték, hogy a gyerekek csoportosan járjanak szentmisére, gyónjanak, áldozzanak és a bérmálás szentségéhez járuljanak. 1934. június 3-án megalakult a Szívgárda szervezete, melynek báró Biedermann Imréné adományozott díszes zászlót. A gyerekek fogadalmat tettek, amit évenként megújítottak. A nevelőmunkában kiemelt szerepet kapott a hazafiságra és a természet szeretetére való nevelés. Nemzeti ünnepeken az egész puszta együtt ünnepelt az iskolával: tisztelegtek a nemzeti zászló előtt, hazafias dalokat adott elő az iskola énekkara. Rendszerint vendég ünnepi szónok is megtisztelte a rendezvényt. Több iskola együttesen tett kirándulást a környező erdőkbe a madarak és fák napján. A felebaráti szeretetre való nevelés részeként jótékonykodásra ösztönözték az egyébként nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeket: gyűjtöttek az árváknak, az árvízkárosultaknak. Amikor Felvidék visszacsatolása megtörtént, a gyerekek makkot szedtek az erdőben, s ennek értékesítéséből 2 darab 3 méteres gyapjúzászlót és 50 darab kokárdát vásároltak, amit egy ottani község iskolájának küldtek el. Az iskola volt a helyszíne a népművelési tevékenységnek is. 1922 nyarán Meggyesy Sarolta tanítónő egy háromhetes népművelési tanfolyamon vett részt Győrött – Baranya megyéből egyedüliként –, melyet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szervezett. Hazatérve tervezetet dolgozott ki az iskolán kívüli népművelésre, amely a következő években igen intenzíven valósult meg. Mivel az iskolának nem volt könyvtára, először ennek létrehozását határozták el. A báróhoz fordul-
tak, aki 50 könyv beszerzéséhez adott támogatást. Több ajándékkönyvet kaptak a Szent István Társulattól is. Kis ünnepség keretében avatták fel a könyvtárat, s mindenki kezébe adtak egy kölcsönkönyvet, amit kéthetenként cseréltek. A könyvtár fejlesztésére használták fel a karácsonykor játszott színdarab bevételét is, ebből újabb 20 könyvet tudtak vásárolni. Ezt a későbbi években is megismételték. Rendszeresek voltak az ismeretterjesztő és vallásos tárgyú előadások is, melyeken a gyermekek és a felnőttek együttesen vettek részt. Az 1927. év végén Dencsháza, Kárász és Szentegát tanítói a népművelési tiszteletdíjukról lemondva közösen egy filmvetítőt vásároltak, melyhez a telepet a báró biztosította. Karácsonyonként színielőadásokat rendeztek. 1930-ban színre került Kozák Jolán Mi a haza? című darabja és a Szebb jövő című irredenta játék. 1938-ban szövőszéket vásároltak az iskolának és tanfolyam keretében megtanították szőni a pusztai asszonyokat. Az iskolát sajátos szálak fűzték a bárói családhoz. Fenntartóként a báró figyelemmel kísérte az iskolában folyó munkát: több alkalommal megjelent az év végi vizsgákon, családjával együtt az iskolai ünnepségeken, színi előadásokon is részt vett. A báró né minden alkalommal megvendégelte az elsőáldozókat, karácsonykor édességgel és ruhával ajándékozta meg az iskola tanulóit. A március 15-i ünnepségeket követően a kastélyban fehér asztal mellett vendégelték meg a gyerekeket. Az iskola tanulói is köszöntötték 80. születésnapján báró Biedermann Rezsőt, részt vettek a báróné, majd a báró temetésén. Ezt követően fiuk, Biedermann Imre és felesége folytatta a jótékonykodást. A tanulók nehéz szociális helyzetéről az iskola történetéről szóló feljegyzések visszatérően tesznek említést. Az 1916–1918 közötti időszakban: „Szemmel látható a szegénység, nagyon hiányos ruházatban, de mégis eljönnek az iskolába. Különösen az Elek majori hadi asszonyok gyermekei szenvednek sokat a rossz út miatt, gyönge ruháikban. Alig tudják a könyveket megvenni – és senki sincs, aki segítene rajtuk.”1 Az 1929–1933-as gazdasági világválság éveiben: „A beíratási díjak befizetése, valamint az irkák árának megfizetése igen keservesen ment. A terményeknek nincs ára, s ami kis pénzt a felesleges conventió eladásából kap a nép, még ruhára sem elég.”2 Az 1933/1934-es tanévben: „A beíratási díjból segély könyvtári könyvek vétettek, s így 60 tanuló részesült ingyen tankönyvben. Az irkák 1 Meggyesy Sarolta: A Szentegát-pusztai róm. kath. iskola története. Kézirat, 1939, 2–3. o. 2 Ugyanott, 16. o.
2012.
december
új katedra
15
ol v a s óin k í r t á k árának beszedése szinte lehetetlen, könyvek vásárlása is a legnagyobb nehézségbe ütközik – hisz több hónap óta napszám fizetés nélkül vannak. Így érkeztünk el karácsonyhoz. A szegénység – a ruhátlanság különösen azoknál szembetűnő, kik évről évre vándorolnak, helyet cserélnek. Ezek egészen rongyosak. A Horthy akcióra gyűjtött összegből kértem részükre ruhát a Jegyzőségtől s kaptam is 10 gyerek részére. Ezen kívül Báró Úr Ő méltósága és a Báróné felruházta az összes mindennapi iskolásokat.”3 A második világháború alatt egy hétig szünetelt a tanítás, a bevonuló szovjet csapatok Barszky nevű századosa azonban felkereste a tanítónőt és felhívása nyomán folytatódott az iskolai munka. 1946-tól az uradalmi iskolából községi iskola lett, amelyet 1948-ban államosítottak. Jelentős beruházás volt a villany bevezetése az iskolába, ez 2500 forinttal terhelte a költségvetést. A szülők foglalkozása az 1951/1952-es tanévben zömében állami gazdasági alkalmazott volt és elvétve gyári munkás. Dolgozók iskolája is működött: az 1965/1966-os tanévben 10 fő végezte el a 7–8. osztályt, az 1972/1973-as tanévben pedig 8 fő az 5–6. osztályt. Az 1972/1973-as tanévben 13 fő részvételével iskola-előkészítő tanfolyamot szerveztek az első osztályba készülő gyerekeknek. A kezdetben egy tanulócsoportos iskola az államosítást követően két tanulócsoportossá (1–4., 5–8. osztály) vált. 1947. szeptember 16-tól az egyetlen tanító délelőtt és délután is tanított, majd 1948. február 9-től egy másik tanítót is kineveztek az iskolához. A tanítás viszont továbbra is váltakozva délelőtt-délután folyt, mert csak egy tanterem állt rendelkezésre. Az egykori gazdatiszti lakásokból – amelyeket a földalap bocsátott rendelkezésre – először 2 tantermet, valamint egy 3 szobás és egy 2 szobás pedagóguslakást alakítottak ki 1948 novemberére. Ettől az időponttól már áttértek a délelőtti tanításra mindkét tanulócsoportban. A taneszközök igen hiá nyosak voltak, a tanulók tisztaságával is probléma volt, különösen a fej- és ruhate3 Ugyanott, 18. o.
16
2012.
december
új katedra
tűk kiirtása jelentett nagy gondot. A szülők jelentős része nagyon szegény volt továbbra is. A rendszeres iskolába járás biztosítása különösen a nagyobb, otthoni munkára fogható gyerekek esetében okozott gondot. Az 1948/1949-es tanévben úttörőcsapat is alakult az iskolában, június 19-én műsoros úttörőnapot tartottak. Az 1951/1952-es tanév fordulatot jelentett az iskola történetében. Az oktatást átszervezték, ekkor az iskola hivatalosan is körzeti iskolává vált. Megszűnt a galambospusztai egy és a kárászpusztai két tanulócsoportos iskola, valamint a dencsházai iskolát is az új körzeti iskolához csatolták. A körzeti iskolában négy, részben összevont tanulócsoport működött (1–3., 2–4., 5–6., 7–8. osztály) négy nevelővel. A bővüléshez szükséges hely biztosítása érdekében a volt galambosi iskolát elcserélték az iskolával szomszédos épülettel, így újabb két tantermet sikerült kialakítani. Nagy munkát jelentett az udvar rendezése: a tuskók és fák kiirtása a férfinevelők és a társadalmi munkát végző szülők feladata volt. A fából iskolapadokat készítettek és a téli tüzelőt biztosították, valamint lepadlózták a kialakított nevelői szobát. De az értékesített fából vásároltak taneszközöket is. A legtöbbet segítők Alvári József és Cifra Gábor szülők voltak. (Ez utóbbi szülő feleségével együtt az iskola takarítói, fűtői feladatait is ellátta.) Az iskolába járás a környező településekről gyalog és a lóvontatású kisvasúton történt. Az évek elteltével a szülők is egyre inkább az iskolai munka segítőivé váltak. A pedagógusok is aktivizálódtak az iskolán kívüli munkában: Tönkő Zoltán igazgató az ifjúság nevelésében tevékenykedett, Csík Jenő és Szabó Ferenc pedagógusok pedig a sport területén dolgoztak igen eredményesen. Az 1953/1954-es tanévben egy fővel bővült a pedagóguslétszám, így a szakos ellátás is egyre kiszélesedett. Beindult az iskolai napközi is, melynek vezetője Csík Jenő, majd Vőneki Zoltán lett, az 1954/1955-ös tanévtől pedig Meláth Lidia, aki már önálló státuson volt. Az 1956/1957-es tanévben tovább nőtt az iskola létszáma, felszereltsége bővült. A szülők iskolához való viszonyulása igen pozitívvá vált, a nevelők is megszerették a
pusztai környezetet. A helyi állami gazdaság is nagyban segítette az iskolát. Az 1970-es évek elején újabb körzetesítési hullám vette kezdetét. Ennek során Dencsházát jelölték ki iskolaközpontnak, itt építettek új iskolát. 1972. szeptember 1-jétől megszűnt a felső tagozat Szentegáton, a tanulók a továbbiakban Dencsházára jártak iskolába autóbusszal. Ezt követően két tanulócsoportban (1–3. és 2–4. osztály) folyt az oktatás Szentegáton 1976-ig. 1976. augusztus 31-ével megszűnt az alsó tagozat is Szentegáton, ezt köve tően Dencsházára járt valamennyi iskolás. (A tanteremhiány miatt néhány évig még két kihelyezett osztály Szentegáton volt elhelyezve, iskolaotthonos oktatás keretében.) Az iskolaépületek egy részébe 1973-tól az óvodát helyezték el, illetve az állami gazdaság lakásokat alakított ki benne. Ezzel végéhez ért az iskola hét évtizedes története. KO L I CS P Á L
Felhasznált irodalom: Bezerédy Győző: Dencsháza, fejezetek egy falu életéből. Pécs, 1998, 61, 62, 76. old. Kolics Pál: Lámpások Szigetvár és vidékén 2., Várbaráti Kör, Szigetvár, 2008, 124–125. old. Laki János: A népiskolák fejlődése, illetve stagnálása a két világháború közötti Baranyában, Baranyai Helytörténetírás, 1982, 226. old. Meggyesy Sarolta: A Szentegát-pusztai róm. kath. iskola története 1907–1939. Kézirat, 1–31. old. Pécsbaranyai tanítói névtár 1928. év. Pécsegyházmegyei Róm. Kat. Tanítóegyesület, Pécs, 1928, 23. old. Pécsegyházmegyei tanítói névtár 1935. Pécsegyházmegyei Róm. Kat. Tanítóegyesület, Pécs, 1935, 28. old. Pécsegyházmegyei tanítói névtár 1938. Pécsegyházmegyei Róm. Kat. Tanítóegyesület, Pécs, 1938, 33. old. Szentegáti iskola iratai 1939–1976. Dencsházai Általános Iskola irattára Tönkő Zoltán: Egy pusztai iskola a század elején. Művelődési Tájékoztató, Pécs, 1964. november, 95–97. old. Tönkő Zoltán: A szentegáti iskola története 1907–1957. Kézirat, 1957, 1–22. old.
h a r m óni a
Telefontortúra
osztály Facebook-csoportját, így lemaradnak hírekről, eseményekről, nem tudnak részt venni hatékonyan a közösségi élet szervezésében.
A mobiltelefon majdhogynem elválaszthatatlan testrészünkké vált, nemcsak munkaeszköz, hanem a társas kapcsolataink fenntartásának legfőbb felelőse is egyben, de segítségével tanulhatunk és szórakozhatunk is akár. Kétségtelen, hogy nincs még egy olyan technikai eszköz a történelemben, amely ennyire átalakította volna a legalapvetőbb emberi tevékenységeket, és ez alól természetesen a gyermekek sem kivételek: már nemcsak az egyetemeken és a középiskolákban, hanem az általános iskolákban is használják a mobiltelefonokat. Ám amennyi előnnyel jár a folyamatos telefonhasználat, legalább annyi veszélyt is rejt magában.
Hihetetlen adat, de naponta több millió mobil- és okostelefont aktiválnak szerte a világon, ezek közül pedig nem keveset 18 év alatti gyerekek használnak. Ezek a számok pedig nemhogy csökkennének, de folyamatos növekedést mutatnak, a Forbes becslései szerint már 1,1 milliárd okoskészülék van használatban, a Cisco piackutató szerint pedig 2016-ra várhatóan 18,9 milliárd, internetkapcsolattal rendelkező eszköz lesz a világon. Ennél is érdekesebb adat azonban, hogy például a skandináv és az ázsiai tinédzserek majdnem száz százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, míg egy 2008-as Szonda Ipsoskutatás szerint a 8–14 éves magyar gyerekek majd΄ harminc százaléka már akkor nem értette, hogyan tudott korábban ilyen készülék nélkül létezni. Alapvetően a gyermekek mobiltelefonhasználata nem nevezhető rossz dolognak, hiszen erősíti a társas kapcsolatokat, intenzívebbé teszi a gyermeki közösségszerveződést, fejleszti a kommunikációt, a digitális eszközök használatának képességét, a technológia használata révén pedig fokozza az ügyességet, ettől pedig az önbizalmuk is megnő a fiataloknak. Azonban a korlátlan internet-hozzáférés, a folyamatos kommunikáció lehetősége és a diákok iskolai mobilozása egyre súlyosabb problémákat vet fel, amely előtt gyakran tehetetlenül állnak a pedagógusok és az intézményvezetők. A figyelem és a tisztelet hiánya A tanórák alatti mobilkommunikációs tevékenységek felettébb alkalmasak a figyelem megzavarására. Noha az iskolák szerte a világon különféle módokon szabályozzák a mobiltelefonok tanórák alatti használatát, felmérések bizonyítják, hogy ez csak ritkán jelent visszatartó erőt. Egy 16–18 éves norvég diákok körében végzett 2002-es felmérés például arról számolt be, hogy a fiatalok háromnegyede sms-ezett már órák alatt, míg egy 2003-as, koreai gimnáziumokban készült kutatás szerint a tanulók 68 százaléka használja rendszeresen a telefonját tanórák közben. Ez egyfelől negatívan befolyásolja a gyermek
koncentrációs és komplex gondolkozását segítő képességét, másfelől zavarja a tanítást és a többi diák figyelmét. Az előbb említett koreai felmérés során a diákok körülbelül 41 százaléka panaszkodott azzal kapcsolatban, hogy zavarta őket mások mobiltelefon-használata az órán. A probléma tovább tetőzik azzal, hogy általában a mobilt használó diákok nagy része semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy óra közben a telefonját nyomogatja, így ez a tanárok iránti tisztelet csökkenését és egyfajta általános udvariatlanságot is magával hoz. A kirekesztés eszköze A gyermekek kívánságlistáján bizony előkelő helyet szerzett napjainkra a márkás ruhák és drága edzőcipők mellett a minél komolyabb tudással felvértezett okostelefon is. Régebben az számított „cikinek”, ha valamelyik diáknak nem volt mobiltelefonja, ma már inkább az kerül az iskolai gúnyolódások középpontjába, akinek nem elég jó, márkás vagy új a telefonja. A diákok egyfajta harcot vívnak a telefonokkal, amelyek ugyanannyira kommunikációs eszközök, mint amennyire státusszimbólumok. A minél több funkcióval bíró, drága eszközzel sokuk csak felvág a többiek előtt, akik viszont nem rendelkeznek ilyen készülékkel, könnyen kirekesztődhetnek az osztályközösségből. Nemcsak amiatt, mert személyeik mobiltelefon hiányában nem kívánatosak, hanem mert például nem tudják folyamatosan nyomon követni mondjuk az
Függőség A mobil- és okostelefonok intenzív használata még nem nevezhető klinikai értelemben vett függőségnek, hiszen a készülékek életünk részévé, kiegészítőjévé váltak. Ugyanakkor a pszichológusok és a pedagógusok egyre gyakrabban tapasztalják, hogy a folyamatos kapcsolattartás könnyen mobiltelefonszenvedélyhez vezethet. Több felmérés is figyelmeztető eredményekkel végződött ezzel kapcsolatban. Például egy 2004-ben végzett amerikai kísérlet során az arra jelentkezett fiatalok két napig nem használhatták telefonjaikat, ám a 82 résztvevő közül mindössze 12nek sikerült végrehajtania a feladatot. A többiek túlságosan keménynek találták a kísérlet feltételeit, és sürgős munkára, kapcsolataik ápolására való hivatkozással kiléptek. Ez a szenvedélyérzet összecsenghet a függőséggel és a túlzott használattal. Erőszak, bűncselekmények, visszaélések Az oktatási intézményekben a mobilok használatával párhuzamosan megnőtt az ezekhez kapcsolódó különböző agresszív helyzetek, bűncselekmények, csalások száma. Nemegyszer vezetett tettlegességig, amikor a tanár az órája alatt mobilozó diáktól megpróbálta elkobozni a készülékét; a főként brit iskolákban terjedő Happy Slapping nevű őrület során számos tanulót bántalmaztak társaik, csak azért, hogy az esetet felvéve feltöltsék azt az internetre, míg a közterületi rablások igen nagy százalékban a drága mobiltelefonok ellen irányulnak. Az internet-hozzáféréssel rendelkező telefonok előretörésével pedig megnőtt az iskolai vizsgákon való csalások, puskázások száma is. A vírusirtók fejlesztésével foglalkozó McAfee által végzett kutatás eredményei szerint például a tizenévesek csaknem fele (48 százaléka) nézett már utána a helyes válasznak az interneten egy órai feladat vagy dolgozat közben. Az okostelefonok elterjedése az egész társadalmat érintő változásnak tekinthető, így idehaza is szükséges volna az egységes szabályozás és a határozott fellépés iskolai használatuk ügyében. A mobil sok szempontból hasznos eszköz, ám vannak helyzetek, amikor kordában kell tartani használatukat. Ilyen az iskolai tanóra is. SIMONYI GÁSPÁR Felhasznált irodalom: James E. Katz: Mobiltelefonok oktatási környezetekben. (Tanulmány. Forrás: http:// epa.oszk.hu/01200/01273/00024/pdf/ 20050902145320.pdf) 2012.
december
új katedra
17
s u li t é k a
Az ironikus humanizmus írója Claudio Magris világáról
A múlt nem létezik, a tíz évvel ezelőtti útlevelemnek nincs értelme. Biagio Marin Magyarországon az olasz irodalom az ismertebbek közé tartozik. Dante, Petrarca, Pirandello, Eco művei kultúrafelfogásunkat is meghatározzák. A hazai irodalomtudomány nyomon követi a jeles szerzőket. Közéjük tartozik Claudio Magris is, aki a minket is magában foglaló világról, Kelet-Európáról ír.
Különös világ, tudjuk. A kelet-európai álmodozásokat, terveket gyakran követi errefelé kiábrándultság, aminek mély társadalmi gyökere és hagyománya van. Sajnos napjaink ban is akadnak erre okot adó jelenségek. A borúlátás sajátos közép-európai világlátás, mert itt a nemzetek életvonalai gyakran ös�szegabalyodnak. Itt mindig történik valami, de semmi sem folytatódik, itt nem érzi magát idegennek senki. Errefelé úgy élnek az emberek, mintha mindjárt itt lenne a világvége, és gyakorta elvakítja a szemünket szélfútta szellemek szenvedélye. A közép-európaiság gyakran áll vesztésre. Magris ennek a világnak a szülötte, írásai a Kelet-Európáról gondolkodók, olvasók szellemi csemegéi. A több identitás megjelenítője. Szociografikus ihletettségű prózája a magyar irodalomra is nagy hatást gyakorolt. Irányadó szelleme az ezredvégi humanizmusnak – ahogy Konrád György fogalmazott róla. 1939-ben született a kulturális pluralizmus városában, Triesztben. Trieszt a bóra városa, és a szelek, mint a történelem, gyakran tépték a várost. Az idill helye, de tragédiákkal teli a múltja. Nyüzsgő kikötőváros, ahol a prágai csiszolt üvegtől kezdve minden kapható. Magris foglalkozását tekintve író, publicista, egyetemi tanár. Egy ideig részt vett a közéletben, parlamenti képviselő is volt két évig. Napjainkban a Corriere della Serában olvashatjuk cikkeit. Vérbeli újságíróként az aktuá lis eseményeket boncolgatja, ugyanakkor történelmi összefüggések alapján elemez, otthonos az európai kultúrkörben, fantasztikus nyelvmester, gondolkodó. Kézzel, tollal ír, mert úgy érzi, hogy a fogalmazás, a mondat csak a kezében születik meg. Szívesen ír kávéházban, ami egy kicsit közép-európai szokás is, de inkább azért nem otthon dolgozik, mert így nem vonják el a figyelmét a polcokon sorakozó könyvek. Írásainak légterében a Monarchia agóniája is benne van, árnyként lebeg a levegőben a célját vesztett hatalom félelme. A trieszti kiábrándultság és a cigányos felszabadultság jó ismerője. Igyekszik közel kerülni a születése 18
2012.
december
új katedra
előtti időkhöz, ezért kutat különböző korokban, ezért merül el különféle népek történetében, szokásaiban. A Monarchia ürességet árasztó világát vizsgálva – Musilhoz hasonlóan – ő sem talált alapértékekre, csak egy lebegő árnyig jutott. Errefelé a hatalom ellenfél, itt a betörőkirályoknak (Breitwiesernek, a század eleji bécsi tolvajnak és nálunk a Whiskysnek) van legendája, itt ők népszerűek. Itt sok a gyengécske költő és a részeges csavargó. Ezen a tájon gyakran űz tréfát a történelem az itt élőkkel, amit itt úgy is meg lehetne írni, mint az elmulasztott lehetőségek sorozatát. Számtalanszor csak a pillanat múlásában reménykedünk. Miután német szakon végzett a torinói egyetemen, Németország, a Habsburg Birodalom, illetve Kelet-Európa világa foglalkoztatta. Első könyve, a Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban 1963-ban jelent meg. Egyetemi disszertációját adták ki könyv alakban, és ezzel hozzájárult a régió felfedezéséhez. Ekkor alakult ki írói hangja, látásmódja. Később a mítosz helyett inkább egy modell bemutatásának nevezte írását. Ausztriában megtámadták, mert sértőnek találták, hogy nem a régi szép idők iránti nosztalgia árad az írásból. A kötet története az osztrák civilizá-
ció számbavétele; elsők között vállalkozott egy kultúra elemzésére. A Monarchia nemzetek feletti egyetemességének harmonikus képzetétől a tekintélytiszteleten át a bécsi életörömökig vizsgálódott. Irodalmi művek nyomába eredt a biedermeiertől a XX. század közepéig. A Habsburg-mítosz című írása után a kelet-európai zsidóság felé fordult, ami mindig is vonzotta. Ide Singer iránti érdeklődése vezette. Ekkor született a Latona da dove című könyve, ami két zsidó férfiról szól, akik véletlenül akadnak össze. Az egyiknél sok csomag van, erre megkérdezi a másik, hogy: Hová mész? – Argentínába – hangzik a felelet. Olyan messze? Erre a megkérdezett, talmudista módon, kérdéssel válaszol: Messze? Mitől? Ebben a válaszban benne van a kívülállás, a száműzetés lényege, hiszen a zsidók mindig mindentől távol voltak, hazájuk is csak könyvekben, hagyományokban, törvényekben és a kultúrában él. A hányattatások, pusztítások és túlélés világa foglalkoztatja a zsidósors kapcsán. A trieszti zsidó közösség is elveszett, jó tíz éve már alig néhány főt számlált. A zsinagóga, mint a múlt emléke áll, csak lelkek lakják. Magris fő műve, a Duna, olyan esszéregény, amelyben nosztalgikus iróniával mesél a folyó menti népek történelméről, szokásai ról, vágyairól, jellemzőiről. Elmondja, ahogy a kulturális hordalék végighalad Kelet-Európán. A forrástól indul és a tengerbe ömlésig tart. Nem fedi el történeteit mitikus szóvirágokkal, inkább kutatja a semmiből támadó dunai szélrohamokat. A Duna olyan könyv, amelynek helyszíneit sokan végigutazták már, a felidézett történelmi eseményeket pedig tanultuk. A Duna mint folyó az egyetemes emberi megtestesítője, nem ígér semmi olyat, amit ne tartana be. Mit sem tud a teológiai kockázatokról, az ideológiai torzulásokról, a szerelmi csalódásokról. A legenda szerint a Duna egy vízcsapból ered, persze ez szimbolikus magyarázat, de az ősforrást több település is magáénak vallja. Viszonylagos sovinizmusok úsznak a Duna vizén. Magris tudja, hogy a valóság mindig félelmetes, és ha meglátjuk, belehalunk. Nem a tények, az események érdeklik, hanem az élet értelmét, stílusát, dallamát megvilágító apró rezdüléseket vizsgálja. A folyó mellett mesél nekünk az osztrákságról, ami a fúga művészetével rokon, aztán mesél nekünk arról az érzésről, amit mindig áhítunk, de soha meg nem ismerünk, és a Kismartonnál kezdődő pannon restségről, majd Budapestről, ami a költészet platóni felfogását testesíti meg. A városi rend és a poézis világát idézi az elillanó életről és a mindent felfaló történelemről, ahol elhallgatott ese-
s u li t é k a mények lappanganak a köztudatban, és a nagy igazságok sorra megdőlnek. Anyámékkal a hatvanas években hetente többször is leültünk a rakpartra és néztük a vizet, a határokat átszelő folyót, a múló idő jelképét. Kerestük, hogy mit visz a víz, találgattuk, honnan jöhet egy-egy ág, hol pompázott, mi termett rajta. Néztük, mi úszik a víz színén. Én a mai napig örömmel nézem, most is, amikor a városlakó budapestiekkel igyekeznek elfelejtetni a folyót. Mint a Mississippinek, a Dunának is megvannak a titkos és morális jelentései. Ezekről a jelentésekről szól Magris könyve. A folyó zavaros vize mellett mindenféle náció él, sok német is él itt, akik rendíthetetlen magyar hazafiak voltak. Az elmúlás felfalja a hagyományokat. Errefelé sok isten, géniusz inflálódott. Ez istenhabzsoló vidék egy garniszálló forgalmával. Műveinek műfaja a témáiba kódolt. A hangok (Le voci) 2010-ben íródott, és egy olyan férfi a beszélője, aki nem hisz a női test létezésében. A nő teste eltűnik előle, mint egy filmplakát, de közben rejtőzködik. Bizarr helyzetben, a hangok világában él a főhős, de a valóságos beszélgetésektől fél. Egy szenvedély uralta életbe kapunk betekintést, olyan alakkal találkozunk, akit sajátos vonzalom tart rabságban. Azt vizsgálja, ahonnan a hang jön, amelyre rárakódnak mindennap jaink zűrzavaros történései, aztán elszakad a nyugalom húrja, és az őrület kiűzi a hangok szerelmesét az erdőbe. A Biztosan megérti (Lei dunque capirà) is egy hosszú monológ, amely a valóságos sorsától már eltávolodott asszony elbeszélése, magyarázata helyzetéről. Egy híres költő múzsája volt, de most egy szeretetotthon, a Ház lakója. A kötet a távozás lehetőségével indul, ez indítja meg emlékezéseit a férfiról, a nyughatatlan lelkű költőről, magáról, múltjukról, szerelmükről. De nem megy el, marad a Házban. Hol az intézet igazgatója, hol a régi kedves a szöveg megszólítottja. A nő pszichopatológiai eset. Összemosódik benne a valóság a képzelettel, a harag a megértéssel, a szabad életre való emlékezés az orvosi ellátás iránti hálával. Rá is igaz, hogy az emberek nagyon szeretnek saját túlérzékenységük miatt szenvedni. Magrist az emberi egyéniség problémája izgatja, keresi és kutatja, hogy hol van az igazság, mi a bölcsesség forrása, hogyan lehet védekezni az ártó szellemek ellen, milyenek a faragatlan tuskók, mire jó a háromszögletű gyűrű, hiszen mindennap történik valami, ami elmesélhető. A Kisvilágok (Microcosmi) című műve szűkebb pátriájáról, Triesztről, Torino környékéről, valamint Dél-Tirol tájairól szól. A triesztiség vitalitás és melankólia. Nietzschei csata
zajlik a megkövesedett kultúra ellen. Itt is utazunk, és reménytelen gerillaharcot folytatunk az irodalmi és kulturális feledés ellen. Nézzük a tájat, ahol még mindig a szél, a szeszélyes építész hagyja a legnagyobb nyomot. Az utazás, akár az írás – vagy az élet is – csupa kihagyás. A történetben szerényen háttérbe vonul, csak segít az eligazodásban. Segít az idő- és térbeli tájékozódásban, és mint egy nagy műveltségű helytörténész, vagy idegenvezető, vagy tanár, felidéz, mesél, miközben mikrokozmoszokat mutat be. Nem azt nézi, hogy nagy vagy kicsi nép nyelvéről van szó, hanem az egymásra hatásukat figyeli. A keresztkötődések foglalkoztatják, tudja, hogy az etnikai tisztaság már nehezen fellelhető, nem a hangoskodás, a zsidózás, a cigányozás vagy a magyargyűlölet a megoldás egy-egy problémára. Tennivaló akad elég, hogy ne váljon gyanússá a keleteurópaiság fogalma, mert még nem dőltek le az ideológiai korlátok, falak, dolgozni kell azért, hogy ne legyen Janus-arcú a régió. Nem gondolkodhatunk faj- és rögkultuszban, hiába él még bennünk a határ izgalma és átka. Időnként a kultúra és a morál pihen, és ekkor valamelyik néphez való tartozás vérontással megtorlandó ellentmondás, és az antiszemitizmus is a nőügyekhez hasonló magánkérdéssé válik, és a történelem újra átrendezések sora lesz, amikor bútorok vándorolnak a padlásról a szalonba és vissza. A Vaktában (Alla cieca) című írása a Duna és a Kisvilágok című regényeivel mutat rokonságot. Már a címe is jelzi, hogy miről lesz szó: vaktában írja az érkező szavakat. (Olvasni is így lehet.) A XIX. század utolsó évtizedeibe kalauzol minket. A meghasonlás és a gyilkos ösztön nyomait vizsgálja, a keletkezésben lévő dolgok rejtélye izgatja. Főhőse Salvatore Cippico, olasz apa és tasmaniai anya gyermeke. A mű keretét egy zárt intézetben zajló pszichoterápiás kezelés adja, ennek során ismerjük meg a hős életét. Cippicót a XX. század történelmi kulcspontjain találjuk. Lelkes kommunista, harcol a spanyol polgárháborúban, aztán Dachauba hurcolják, majd Tito Jugoszláviájában a szocializmust építi, és őt is eléri a gyanakvó kommunisták öntisztító tüze, árulónak bélyegzik. Büntetőszigetre kerül, aztán – sok hozzá hasonló csalódott társával – Nyugatra megy. Ő Ausztráliába.
Magris tényekből állítja össze történe teit, így van ez az Egy másik tenger (Un altro mare) esetében is, amely 1985-ben született Biagio Marin hatására, aki Magris atyai, testvéri barátja. Ő hívta fel a figyelmét Carlo Michelstaedterre, a nagy gorizia költő-filozófusra, aki 23 éves korában öngyilkos lett, és a megbékéltségre való képtelenség érzése jellemezte. Sorsának a megértését kereste ebben a műben, a múlt század eleji Monarchia peremvidékén élő olasz–osztrák–szláv világban. Az ő barátja, Mreule lett a mű húsvér főhőse, aki nem írt, és barátjával ellentétben arra törekedett, hogy ne vegyék észre. Hosszas kutatómunka eredménye a mű. Témája az embert leginkább foglalkoztató kérdésről szól: hogyan válunk valamivé, hogyan találjuk meg a dolgunkat a világban, hogyan találunk életutat magunknak. A változatos helyszíneken játszódó történet gondolatokkal, megfigyelésekkel teli igazi kalandregény. Magris írásait az vezeti, hogy Olaszország a népek gyűjtőhelye. Az antik időkre visszanyúló gazdag kulturális hagyományok vidéke, folytatója. A művészetek számára is kellemes a klímája. Az ízlés és a szépség ott nemzeti ügy. Az élhető világok közé tartozik, az egységben rejlő különbözőségek helye. Olyan tiszteletben áll a műveltség, mint a tenger. Magris érzékeny író, nietzschei érzékenységgel elemez, szigorú logikával, és kíméletlen korrajzot fest, keresi a történelem mozgatóit. Van, aki francia jakobinusnak ítéli szellemét. Lírai kultúrföldrajzi eszmefuttatásai során aggodalmairól is szól, hogy a nacionalista indulatok lerombolják az összetartozás érzését az itt élőkben, és lanyhul a sorstudatunk. A németekkel is az a baj, hogy kipusztították magukból a bennük rejlő zsidót. Utazásai során nem rest nézni a vidéket, a házakat, elmélkedni a hely múltján, szellemiségén, nem olyan turista, aki vadul kattogtatja a gépét és csak a fényképeket gyűjti. Mesélés közben elbűvöli a valóság, ami sokkal különösebb a fikciónál, ahogy azt már Mark Twain is megfogalmazta. Nála az írás szövés és bontás. N OVÁ K I MRE 2012.
december
új katedra
19
hi r d e t é s
20
2012.
december
új katedra
s u li t é k a
Variáció, improvizáció, vendégszöveg
Devecsery László
Karácsonyi pillangók
A világ egy régi mente. Arany János
Karácsonyi kismadár üldögél az ágon; karácsonyi muzsika: szél zenél a fákon.
Az idézetek, akár mint események vagy tapasztalatok, benne vannak az emlékezetünkben, és vezetik világlátásunkat, -értelmezésünket. Nemcsak az irodalomban, a képzőművészetben, a történetírásban, hanem a filmben és a képekben is benne vannak, mert a valóságot mutatják élőben vagy visszajátszva. Idézet egy színdarab, egy zenemű, egy vers színpadra állítása. A vendégszövegek alkalmazása fikcióteremtő módszer is. Különleges ízt ad, ha különböző korok szellemiségét is képes ötvözni, mint ahogy azt Umberto Eco esetében ismerhetjük, hiszen minden szó, mondat, gondolat eggyé válik a kultúrában, mert minden történelem a jelenkor története.
Idézet és improvizáció címmel szervezett szimpóziumot az Ekszpanzió Nemzetközi Kortárs Művészeti Társulás a Vízivárosi Galériában. Az alkotás világának fontos összetevőit, a vendégszövegek és az improvizáció szerepét járták körül a meghívott előadók gondolatébresztő okfejtése során. Az egész napos rendezvény levezető előadója Németh Péter Mikola költő, performer, esszéíró, szerkesztő és rendező volt, aki moderátorként vezette a programot, értelmezve az elhangzottakat és hozzászólásra biztatva a hallgatóságot. A program Szombathy Bálint tematikai fel vezetőjével kezdődött, amelyben Esterházy Péter Termelési-regényét idézte. Annak a végén olvashatjuk, hogy a szövegben ki mindenkitől szerepelnek szó szerinti vagy torzított formájú szövegek, azaz gondolatok. Ha más szerzőktől idézünk, akkor újra belevisszük őket az irodalomba, miután a szavak különböző kontextusba keverednek. A vendégszövegek számtalan esetben fordulhatnak elő. Nemcsak idézeteket írhatunk, hanem gyerekek vagy öngyilkosok írásaiból is meríthet az alkotó, és nem éri a plágium vádja – mondta az előadó saját példáját idézve. A hallgatóknak Szabados Györgyöt filmről idézték meg. Arról beszélt, hogy művet teremteni csakis úgy lehetséges, ha nincsen hazugság egyetlen betűben, egyetlen hangban, egyetlen gesztus értékű emberi mozdulatban sem. Az ő művészete nem az improvizált dzsessz-idiomatika utánzásáról szól. Ő egy új zenésztípus. Ehhez kapcsolódik még – amit szent meggyőződéssel vallott a híres zenész, előadó –, hogy az improvizáció hajlama tartja életben az emberiséget, mert minden pillanatban rögtönöznünk kell, és erre felkészültnek kell lennünk. Ennek művészi bizonyítására Ladik Katalin hang-táncát vetítették a szervezők, akinek a művészete túllép az írott kódrendszeren, látvánnyal, mozdulattal és akusztikai artikulációval gazdagítja a költői nyelv közléslehetőségeit.
Óvakodj az élettől! címmel Lipcsey Emőke szövegalkotásokat elemző irodalmár és hangkép-vers műveket alkotó svéd-magyar állampolgárságú művész tartott előadást. A Borges által vallott tételből indult ki, hogy az élet idézet, de mégis létrejöhet az önálló alkotás, hiába tudjuk, hogy már minden megtörtént egyszer, mindenre gondoltak már előttünk, de nincs egyforma uborka, se pillangó. A keletkezésben lévő dolgok rejtélye izgatja. G. Komoróczy Emőke az avantgárd újraéledéséről szólt, megállapítva, hogy az ember mindig keresi a rokon gondolatokat, és az idézet segít, hogy önmagunkat megtaláljuk. El kell szakadni a panelokban való gondolkodástól. Nem baj, ha konfliktus van a költő és a világ között, mert ez a legeredetibb gondolatokat váltja ki. Közös emlékeink szolgálnak alapul, hogy a másik emberben visszhangra leljünk. Petőcz András az idézet és variációk kapcsán a vendégszövegek műveket erősítő vagy gyengítő hatásáról szólt, illetve az azok adta lehetőségeket és korlátokat fejtegette. Közös kultúránkból, ismereteinkből jelennek meg, amikor valahonnan citálunk egy-egy idézetet. Györffy Sándor festő abból indult ki, hogy az idézet hatása valamilyen módon szinte minden műalkotásban jelen van, és termékenyítő hatást vált ki, mint ahogy azt az adott témákra írt parafrázisok, reminiszcenciák vagy variációk esetében tapasztalhatjuk, mert olyanok, mint a kenyérsütő kovász. Szécsi András az idézetek életünket megváltozató szerepéről szólt, Fehér József András a tudatos és a tudattalan idézetekről beszélt, míg a nap előadásainak összegzését Miklóssy Endre végezte, aki A tavalyi hó tavalyi nyelvbe illő, a jövő évi szó új hangra vár címmel foglalta keretbe a gondolatokat. A hallgatóság megerősödhetett abban, hogy az ember történeti értelemben mikrokozmosz – ahogy Croce fogalmazott, és az ember legjobb énjének szabadságát éli meg az expanziókban az improvizációk által. N OVÁ K I MRE
Könnyed röptű hópihék pillangóként szállnak, ünnepváró pásztorok köszönteni járnak. Közeleg az este is: hótiszta az álom; angyal szavú szózatod igaz szívvel várom.
Harang szól valahol Szellő rezdül csendben, hópihékkel játszik, az egész világból gyöngy-fehérség látszik. Pillangó pihékkel fehéredik minden, ennél szebb varázslat egész évben nincsen. Harang szól valahol, megörül a télnek, lámpa gyúl oltáron, karácsonyi fénynek. Csengőszó csendíti hírét égi hírnek: boldogság örömét jövő reményének. Messzi, távol innen, betlehemi éjben, kis Jézus született barlang rejtekében.
Minden Kedves Olvasónknak áldott karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk! A szerkesztőség
2012.
december
új katedra
21
kottavarázs
Makám: a minőség alapkövetelmény
Krulik Zoltán szerint az embernek a hétköznapokban, a munkában, az emberi kapcsolatokban és az alkotótevékenységben is igényességre kell törekednie Az 1984-ben alakult Makám együttes különféle korszakaiban sokféle muzsikus megfordult; a jelenlegi, állandó felállásban hat éve zenélnek. Korzenszky Klára és Hornai Zóra énekesek és hangszeres társaik: Boros Attila (akusztikus basszusgitár), Eredics Dávid (klarinét, szaxofon, kaval, furulya), Kuczera Barbara (hegedű, ének), Keönch László (ütőhangszerek: dob, udu, cajon, derbuka, xilofon) és Krulik Zoltán (akusztikus gitár) a világzene nemzetközileg is elismert hazai követei. Repertoárjukkal az ifjabb nemzedékek megszólítására is komoly hangsúlyt helyeznek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Szindbád, az Ákom Bákom és a Csillagváró című lemezeik sikertörténete. Krulik Zoltán, a Makám zeneszerző-szövegíró-gitárosa alapelvnek tartja, hogy gyermeknek és felnőttnek egyaránt csak minőségi zenét szabad nyújtani.
– A Makám tizennyolc lemeze közül három a gyermekeknek készült. A dalokban felfedezhető világban igen erőteljesen tükröződik a természethez való kötődés, annak szeretete, közelsége, hangulata. Krulik Zoltán nyilván ismeri és kedveli ezt a megnyugvást, egyben rengeteg impulzust biztosító környezetet. Gyermekkori élményeiből táplálkozik, amikor papírra vet egy-egy Makám-gyermekdalt? – Igen, így van. Vidéken születtem, Felső gallán. Ez a falu valójában Tatabánya része, amely akkoriban még különálló településekből állt. Később – négyéves koromban – Újvárosba költöztünk, ott nőttem fel az 1951-ben épült szocreál lakótelepen, amit ma is sokkal szebbnek tartok a ’60-as, ’70-es években épülteknél. Városban éltem, de ahogy kiléptem a kapun, már a szabadban találtam magam. A Turul-, a Szelim-barlang szinte karnyújtásnyira volt tőlünk. Bár ízig-vérig városi vagyok, a természet közelsége azóta is fontos számomra. Nagyapámmal gyakorta jártuk az erdőt, csipkebogyót, somot gyűjtöttünk, amiből nagymamám lekvárt főzött. A somfa kivá lóan alkalmas volt íj készítésére is – akkoriban minden fiú Robin Hoodnak képzelte magát! A rétet, ahonnan éjjel-nappal kuruttyolás hallatszott a fűzfák övezte tavacskákból, Békásnak hívtuk. Télen, amikor befagytak a vizek, odajártunk korcsolyázni. Emlékszem a jég alatti titokzatos vízi világra… Érdekes, hogy ezek valójában második világháborús bombatölcsérek és lövészárkok voltak. – Akkor van bőven gyermekkori élménye, van, mihez visszanyúlnia, amiből alkotómunkájához „merítkezhet”. – A gyermekkorom az egyik ihletforrás, a másik a gyerekeimmel megélt élményvilág. A kicsiknek szánt lemezeinken a természetben megtapasztalt élmények, a növény- és állatvilág valóban kiemelkedő szerepet kap. Legfőbb témánk a természet, a játék, az állatok, a kapcsolatok a nagyvilággal. Igazi ihlető forrásom a kertünk Káptalantótiban. Megfigyelem a bogarakat, szöcskéket, a pó22
2012.
december
új katedra
F OT Ó : KRU L I K MARCE L L BE N JAM I N
kot, a kergetőző nyesteket, a madarakat. Amikor gyermekeim még kicsik voltak (három van), egész nap a kertben voltunk. Este pedig a lenyugvó nap gyönyörködtet, a távoli Szentgyörgy-hegy, Szigliget, Badacsony, a csillagok és a hold járása. Ilyenkor bizony sokszor a kertben zuhanok álomba, és előfordul, hogy valamilyen arra kóborló állat ébreszt fel hajnalban. Itt az ember nem olyan életrendet követ, mint a városban. – Melyek a hangszerek, a zene világával való megismerkedésének legfőbb állomásai, szakaszai? – Gyermekkoromban Tatabányán Vázel Gyulánál tanultam zongorázni, középiskolában, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban pedig Szigeti Kilián atya volt az ének-zene tanárom és tagja voltam a gregorián kórusnak is. Miután Budapestre kerültem, Mosóczi Miklóstól klasszikus gitározni tanultam, az észak-indiai klasszikus zene és a szitár rejtelmeibe pedig Kozma András vezetett be, aki Ravi Shankar tanítványa volt. A Balkán
zenéjét Dabasi Péter és Lantos Iván mellett tanulmányozhattam. Már felnőttkoromban kerestem fel Kurtág Györgyöt, akinek megmutattam szerzeményeimet, és biztatott, hogy jó úton járok. – A zene mellett ugyanilyen nagy a vonzódása az irodalom, a költészet felé is. – Arany, Petőfi, aztán Tóth Árpád, Szabó Lőrinc verseit olvastam legszívesebben, később Weöres Sándor és József Attila volt a kedvenc, majd Pilinszky János, illetve Petri György. Mostanság Jász Attila és Jónás Tamás könyveit forgatom. – Miért tartják fontosnak, hogy a Makámdalokkal a felnőtt közönségen túl a fiatalabb korosztályt is megszólítsák? – A 2000-es évek elején a Fonó Records felkért egy gyermeklemez megkomponálására. Azzal kezdtem a munkát, hogy elkértem egyik barátomtól az ő lemezboltjában fellelhető összes gyermeklemezt. Én Kalákán, Sebő Ferenc dalain nőttem fel, és ma is nagyon kedvelem a muzsikájukat. Sajnos az ő színvonalukat kevés produkció éri el. Aztán sok-sok zenei ötlettel és szövegcsírával a tarsolyomban elvonultam Pannonhalmára. Pannonhalma rendkívül ihlető környezet számomra, már csak azért is, mivel – mint említettem – ott voltam gimnazista. Két hét alatt születtek meg a Szindbád-lemez dalai, amelyeket Lovász Irén énekel. Máig keresik, talán az egyik legsikeresebb albumunk. Azután tematikus lemezeink születettek: az Almanach és az Anzix. Két-három évente rukkolok elő egy-egy újabb gyermeklemezzel. A 2002-ben megjelent Szindbád, a 2007es Ákom Bákom és a 2010-ben készített Csillagváró lemezek mellett az Almanach (2004) albumon – amely egy családi képeskönyv – szintén sok gyermekdal található. – Mi a különbség a felnőtteknek, illetve a gyermekeknek írt Makám-dalok stílusa között? – Rendszerint a zeneszerzői, szövegírói munkám második fázisában derül ki, hogy
kottavArázs miből mi lesz. Alapvetően állandóan alkotok, írom a dalokat: villamoson, buszon, bárhol eszembe jut egy ötlet, egyből lejegyzem, felveszem magnóra vagy a telefonomra, majd az ötleteket kidolgozom, s amikor már összegyűlik jelentősebb mennyiség, elkezd kirajzolódni, hogy melyekből lesz gyermek- és melyekből felnőttlemez. – Végül is hogyan születik egy Makám-dal? Először komponál dallamot és ahhoz ír szöveget, vagy fordítva, a mondanivaló előzi meg a zenei anyagot? – Amikor kipattan a fejemből egy ötlet, akkor szöveg és zene együtt születik. Aztán a kis csíra kikel és növeszti magát. Azután jön a hangszerelés és esetleg a kibővítés még egykét versszakkal. Ezek a szikrák fölülről jövő dolgok, úgy gondolom, akárcsak a tehetség, de annak kifejlesztése állandó munkát, művelést igényel. A stílusra visszatérve: a Makám-dalok zenei stílusa alapvetően népdalszerű. A keleti stílus bennem a gyermekkora visszatekintő nagy forrás. Szüleim a magyar népmesék mellett perzsa meséket is olvastak nekem. Amikor zeneszerző lettem, még inkább fokozódott a vonzalmam Kelet iránt, nagy felfedezés volt számomra India és a Balkán zenéje. Gyermekdalaimban is érződnek ezek a hatások. Érdekes módon a magyar zenére oly jellemző pentatónia hidat képez más népek zenéje felé. Akusztikus hangszereket használunk, mint a hegedű, gitár, nagybőgő, klarinét, szaxofon. Ezeken az európai hangszereken kívül különleges etnikus hangszereken is játszunk, ilyenek a kaval, a tambura a Balkánról, a gatham Indiából, a sansa, a marima Afrikából. A Makám hangzásvilágát mindezek együtthangzása teszi egyedivé. – Nagyon sok zenei stílussal illették már önöket. Hogyan foglalná össze, melyik az igazi Makám-stílus? – Etnikai sokszínűség, a sokféle kultúra hatása és természetesen a magyar népzene, illetve a nyelvünk zeneisége, ami leginkább hatott rám és érződik a dalaimban. – A Makám-albumok tudatosan készülnek egy-egy korosztály, célcsoport számára vagy óvodáskortól egészen a végtelenségig „fogyaszthatóak”? – Nem gondolom, hogy a Makám dalai korosztályfüggőek lennének. Ha összeáll az anyag, a dalok sorrendje által egy hangulati ívet adok a lemeznek, amelyet aztán tréfásan szólva háromtól kilencvenhárom éves korig ajánlok mindenki számára. Akárhol játszunk – már nem is tudom, hány ezer gyermekkoncert van a hátunk mögött –, mindenütt azt tapasztaltam, hogy a felnőttek legalább úgy élvezik a műsort, mint a kicsik. A legkisebbek
F OT Ó : BERTA L A N P É TER
a földön másznak, csúszkálnak, de közben figyelnek. Az óvodások abszolút együttműködnek: ha azt akarjuk, pisszenés se hallik, ha pedig úgy adódik, tele torokkal üvöltenek. El tudjuk varázsolni őket. – Ezzel összecseng egyik nyilatkozata, miszerint „a jó, gyermekeknek szóló zene izgalmas a felnőtteknek is”. – Szerintem minden felnőtt őrzi magában a gyermeki létét is, a világra való rácsodálkozás képességét, csak sokszor nehezen hívódik elő. Koncertjeinken tapasztalom, hogy őket is ugyanúgy elvarázsoljuk, mint a kicsiket. – Mit gondol, miért fontos az, hogy a gyermekek számára csak igényes zenék szülessenek? Miért bűn úgymond „gagyit” adni nekik? – Senkinek nem szabad „gagyit” adni, nemcsak a gyermekeknek. Az igényesség alapkövetelmény. Ez a minimum a hétköznapokban, az emberi kapcsolatokban, az ember munkájában. Az alkotónak is erre kell törekednie az alkotásaiban. A gyermekek természetes kíváncsisága mindenre nyitott. Szinte ellenvetés nélkül elfogadják, ami rájuk hat, ezért is kulcsfontosságú az igényesség. Ha ezt a természetes gyermeki kíváncsiságot színvonalas olvasmánnyal, filmmel, muzsikával, előadással elégítjük ki, az a későbbiek folyamán is hatni fog, a nevelő hatása tehát elvitathatatlan. – A Makám immár huszonnyolc éve csúcson van. Sikertörténet az önöké, hiszen a hosszú ideje tartó folyamatos alkotás, lemezkiadás, koncertezés nem minden zenekarra jellemző. Mikor adnak ki újabb gyermekalbumot vagy bármilyen új zenei anyagot? – Tizennyolc lemezünk született eddig. Mondhatom, hogy folyamatosan alkotok.
Tavaly jelent meg a Csillagváró, idén a Robinzon Kruzo. Jövőre egy népdalos albumot szeretnék kiadni. – Említette, hogy gyakran elvonul ide-oda. Miért van erre szüksége? Otthon nem tudná a zenei telítettségből adódó szikrát előhívni magából? – A város ugyanolyan ihletforrás számomra. Legújabb lemezünk, a Robinzon Kruzo is a városi léthelyzet krónikája. Elvonulnom időnként azért kell, mert az alkotáson túl egy zenekar fenntartása, működtetése rengeteg munkával, gonddal jár, bizony néha elfáradok, és ki akarok szakadni ebből. Megjegyzem: a Margitsziget, a Városliget vagy a Normafa is alkalmas környezet, de én szeretek utazni. – A felesége is művész? – Igen, textiltervező iparművész: Komáromi Erzsébet Katalin. A lemezek arculatát is ő tervezi. Textil-faliképeket alkot, de most már tizenöt éve művészetterapeuta. Gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozik. Volt rá példa, hogy a Makám-zenét is bevonta a munkájába. – Advent idején vagyunk. Hogyan élik meg ezt a meghitt időszakot? – Egy zenésznek az advent is mindig rohanással telik. Sok fellépésünk van és lesz, rengeteg gyermekműsorral Mikulás környékén. Adventi műsorként a 9 Colinda lemezünk anyagát játsszuk Mennyei szép hajnal címmel. Koncertjeink többsége Budapesten lesz, de eljutunk Pilis község református templomába is. – Családi körben hogyan ünneplik a karácsonyt? – A szentestét szűk családi körben tartjuk, a nagycsalád 26-án jön össze nálunk. Tavaly nyolcvanhatan voltunk! K LOTZ M Á R I A 2012.
december
új katedra
23
s z e r t e né z ő
Összművészeti agora Szombathelyen
Jordán Tamás kilépett a színház hagyományos kereteiből és új fejezetet nyitott a vasi megyeszékhely kulturális életében Minden hónapban kihirdetik a város lakóinak, hogy abban a hónapban a kortárs magyar irodalom mely kötete lesz a kötelező olvasmány, majd az adott mű szerzőjét közönségtalálkozóra, beszélgetésre hívják. Újabb és újabb alkalmakat és helyszíneket keresnek és találnak ahhoz, hogy klasszikus líránk egy-egy jelentős darabját ezer középiskolás diák egyszerre mondja el. A stand up műfajába észrevétlenül költeményeket csempésznek, a képzőművészeti kiállításokhoz pedig zenét és verset csatolnak, hogy kiderítsék, mi bennük a közös szép. Havonta egy alkalommal a Császárok napján történetekkel, játékkal és az adott kort idéző finom falatokkal viszik időutazásra az érdeklődőket, de kínálnak programot a társulat kulisszák mögötti életéből is, megosztva a nyilvánossággal a próbákon adódott zűrzavarokat. S hogy ki ne felejtsük: színdarabot alkottak az öt legfőbb hiányszakma népszerűsítésére, amellyel alig győznek meghívásaiknak eleget tenni. S hogy mi ezekben a felettébb eredeti ötletekben a közös? Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi tanár személye, aki a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatójaként megvalósította élete álmát: igazi kulturális agorává varázsolta a város régen várt, új teátrumát.
– Miben gyökereznek személyiségének polihisztori jegyei? – A Nemzeti Színház igazgatói székére 2002ben benyújtott pályázatom első mondata úgy szólt, hogy: „Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.” Az ELTE Pesti Barnabás utcai épületében tevékenykedő közösségbe 1961-ben, tizennyolc éves fiatalemberként kerültem, és az ott eltöltött tíz év alapján elmondhatom, hogy hasonló hel�lyel később sem találkoztam. Az Egyetemi Színpad – többek között az Universitas Együttes révén – nemcsak jó színházi előadásokat nyújtott, hanem egy sor más, irodalmi, zenei, képzőművészeti és egyéb kulturális programot kínált. Tagjainak érdeklődése a művészetek, a társadalom- és a természettudományok minden ágára kiterjedt, ebből kifolyólag a színházat sem csak előadások színhelyeként, hanem az emberek találkozási pontjaként fogták fel. A Kádár-korszak izmosodó szakasza is megtűrte, kevésbé bántották, szabadabban lehetett benne lélegezni. Odajárt az értelmiség krémje. Az emberek összenézéséből, a kézfogások melegéből, a szemvillanások milyenségéből, az elhangzott szavakra adott reak ciókból tudni lehetett, hogy mi valamennyien együtt vagyunk. Ez a kép, ami ott kialakult bennem a színházról, a sejtjeimbe ivódott, vittem tehát tovább magammal a pályám különböző későbbi szakaszaiba is. Így született meg néhányunk közreműködésével a ’90-es években Budapesten a Merlin Színház, amely hasonlót akart, mint az Egyetemi Színpad, csakhogy a hatvanas évekkel szemben a kilencvenes években az emberek már nem akartak egymással találkozni, együtt lenni. Pedig a kilencvenes évek eleje nagyon is békés időszak volt a maihoz képest… – Jelen korunk milyen szempontokból viharvertebb? – A társadalom vacak állapotban van, válság sújtotta életkörülmények között élünk, az emberek többsége sivárnak, reménytelennek, kilátástalannak látja a sorsát, sok esetben úgy érzi, 24
2012.
december
új katedra
F OT Ó : B O N Y H Á D I K Á R O LY
a közösségnek egyre kevésbé van rá szüksége, attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti a munkahelyét, devizahiteleinek törlesztésére belátható időn belül esélye sincs, szörnyű, ahogyan a politika működik (ehhez képest a kilencvenes évek MDF–SZDSZ háborúja játszótéri mókázás volt) és sorolhatnám tovább. Zilált az egész életünk. – Mindez ma milyen új kihívások elé állítja a színházat mint intézményt? – Napjainkban a színház feladata nem merülhet ki csupán a kultúraközvetítésben, a szórakozási igények kielégítésében, alaptevékenységén túl is meg kell szólítania az embereket. A színház különösen felelős azért, hogy – a feléje irányuló hagyományos érdeklődést kihasználva – megpróbálja felderíteni azokat a réseket, amelyeken át utat találhat az emberek életéhez, hogy kérdéseket tehessen fel nekik, lehetséges válaszokat villanthasson fel előttük, a helyzetük átgondolására késztethesse őket, s így némi reményt csepegtethessen beléjük. A színészeknek nemcsak a színpadról kell lélekben megérinteniük az em-
bereket, hanem minden egyéb lehetőséget meg kell ragadniuk arra, hogy közelebb hozzák őket magukhoz és egymáshoz. Hiszek abban, hogy a művészet képes megváltoztatni a gondolkodásmódunkat, képes mássá tenni a világot, különösen a mikrokörnyezetünket. Sokan még ma is túlmisztifikálják a színházat, úgy gondolják, az egy szent hely, ahová nem tehetik be a lábukat. A mítosz megszüntetését segíti, ha a nézők előadás után beülhetnek az étterembe, beszélgethetnek a színészekkel, megoszthatják egymással gondolataikat, problémáikat, világmegváltó álmaikat. Az így megszólított és egymásra talált közösség a város szellemi életében is meghatározó lehet. A színvonalas találkozások helyszínéül pedig legalkalmasabb a színház, mint a civil társadalom első számú bástyája. – Salgótarján mellett évtizedeken keresztül Szombathely volt az a megyeszékhely, amelynek nem volt állandó kőszínháza. Hogyan sikerült elérni olyan hosszú várakozás után, hogy Szombathely város leküzdje ezt a hátrányos helyzetét? – Továbbra is erősen élt bennem a vágy egy olyan hely iránt, amely az imént vázolt sokirányú küldetést az Egyetemi Színpadhoz hasonlóan teljesíteni tudja, de ennek feltételeit egy már meglévő színházban nem lehetett volna megteremteni, hiszen ez az elképzelés merőben új valóságos és szemléletbeli alapokat kíván. Szombathely várossal régóta intenzív és jó volt a kapcsolatom, lévén, hogy a Savaria Történelmi Karneválon annak elindulása óta – 2001-től – minden nyáron rendezek vagy játszom. Az évek során sok emberrel megismerkedtem, és megtapasztaltam azt a hatalmas erőt, amit a lokálpatrióta színházcsinálási ambíciók jelentettek, így alakult ki bennem a gondolat, hogy ha már ilyen sokan szeretnék, akkor legyen itt színház. Ennek a lehetőségéről 2006 nyarán nagyon sokat beszélgettünk dr. Ipkovich György polgármesterrel, és megállapodtunk abban, hogy ha 2006 ősze
s z e r t e né z ő után is ő lesz a város polgármestere és a színházalapítás önkormányzati feltételeit megteremti, én a Nemzeti Színházi megbízatásom lejártát (2007. december 31.) követően Szombathelyen folytatom a munkát. Így is történt: a képviselőtestület 2007. szeptember 29-én egyhangúlag mondott igent a színházalapításra; 2007. október 1-jén azt hivatalosan is bejegyezték; 2008 tavaszán elkezdtem szerződtetni a társulat tagjait; 2008 őszén pedig a Hemóban (Helyőrségi Művelődési Otthon) megkezdtük a működésünket. Az első előadásunk 2009 januárjában volt és a 9700 címet viselte (ez a város irányítószáma). A Szombathely múltját felidéző, Egressy Zoltán író-dramaturg által jegyzett és Dömötör Tamás rendezte zenés történetet az egész csapat alkotó módon írta, és még a takarítónő és a portások is szerepeltek benne. Időközben megkezdődött a honvédségtől örökölt, rossz emlékű épület átépítése. Ma rá sem lehet ismerni! Az eredeti alapterület a háromszorosára nőtt: maga az épület is kijött a telekhatárig, megváltozott a bejáratnál a homlokzat, bent a legkorszerűbb technikával felszerelve négy, játékra alkalmas teret alakítottunk ki – köztük az étteremmel, ahol szintén tartunk előadásokat. A hátsó részen új raktárépületek kaptak helyet, ahol a díszleteinket és jelmezeinket tárolhatjuk. A tetőn, a színpad fölé került a színházi büfé, ahol jó időben a teraszra is ki lehet menni. A felújított színházépület ünnepélyes átadása 2011. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján történt. – Említette, hogy 2008 tavaszán kezdte szervezni a társulatot. Elsősorban kik alkotják? – A Dömötör Tamás vezette Kamara Savaria – akik többek között a Sóska, sültkrumpli és a Czukor Show című előadásokkal tettek szert nagy népszerűségre – tagjai, továbbá régi barátaim,
Varázskendő – Egérbolygó
ismerőseim, akik értesülve a történésekről, jelentkeztek nálam, valamint olyanok, akik a színház indulásának hírére egyszerűen bekopogtak – ők alkotják azt az összetartó, stabil társulatot, amelyben a kezdetek óta alig volt változás, minimális a fluktuáció. A színészek szeretnek itt lenni. Van, aki letelepedett, már öt gyerek is született a társulatban Szombathelyen. Nagyon erős a csapat, és azt hiszem, jó előadásokat hozunk létre. Szakmailag egészen kiemelkedő, hogy a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) – amelyen minden évben az elmúlt színházi szezon legjobb produkciói mérettetnek meg – a Szentivánéji álom négy díjat kapott – legjobb rendezés (Mohácsi János), legjobb női mellékszereplő (Csonka Szilvia), legjobb jelmez (Remete Kriszta) és a közönségzsűri elismerését –, szeptemberben pedig a Színikritikusok Díját is elnyerte. – Jellemzően klasszikus vagy inkább kortárs művekre helyezik a hangsúlyt? – Egy olyan városban, ahol korábban nem volt színház, sokféle szempontot kell szem előtt tartani. Mivel itt vannak színházhoz nagyon értő emberek és olyanok is, akik még soha életükben nem jártak színházban, mindent kell játszani, zenés és komoly darabokat egyaránt. Szeretnénk a nézőket megtartani és az erőteljesen jelentkező igényeket is kielégíteni, ezért óvatos a műsortervünk. A jelenlegi évad nyolc új előadásából kettő komolyabb, hat pedig szórakoztató (Dosztojevszkij: A félkegyelmű; Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok; Molnár Ferenc: Játék a kastélyban; Darion: La Mancha lovagja; Feydeau: Kézről kézre; Egressy Zoltán: Portugál; Peter Shaffer: Black Comedy; Anthony Shaffer: Mesterdetektív). Egy-egy előadást húsz-huszonöt alkalommal játszunk, mert – kisváros lévén – egy idő után
A szombathelyi Weöres Sándor Színház Stúdiószínpadának nagycsoportos óvodások és első osztályos kisiskolások számára készült rendhagyó előadása mai, divatos szóval élve: interaktív színház, a szó nemes értelmében véve pedig közösségi színház, de nevezhetnénk egyszerűen közös játéknak is, hiszen a darabot nemcsak Unger Tünde és Szabó Róbert Endre színművészek játsszák, hanem itt mindenki színész, a nézőtéren ülő gyerekek is. – Már a játék indulása is rendhagyó – magyarázza a mű írója és rendezője, Devecsery László. – A gyerekeket nem engedjük be azonnal a nézőtérre, hanem kijön a színész a Színházi dallal, elénekli nekik, hogy a színház egy játék, szóra szőtt ajándék, és játszani kell, játszani szép, játszani jó, embernek való, ezzel viszi be őket a játszóhelyre. A negyven-ötven gyerek helyet foglal az előkészített párnákon. Van egy varázspálca, egy varázssüveg és egy varázsköpönyeg, de ezek nem működnek, mert mind hamis dolgok, éppen ezért félre is kerülnek, és mindent a képzelettel, mozgással, zenével és játékkal teremtünk meg. Hasonló a szerző A kék pék című verses meséjéből készült produkció is, amely december elején került a szombathelyi Weöres Sándor Színház Stúdiószínpadának műsorára. F OT Ó : VASKAR I KA ( B Ü K I L Á SZ L Ó )
elfogy a közönség. A nagyobb sikert arató darabokat persze felújítjuk és az új évadban is műsorra tűzzük. – Hogyan fogadta Thália új otthonát a szombathelyi közönség? – Nagyon jól, nagyon szeretik. A 280 férőhelyes színházba jelenleg háromezer körüli a bérleteseink, összességében pedig négy-ötezer közötti a színházba járók száma. A Vasi Volán autóbusz-vállalat a velük megkötött szerződésünk alapján a környékről – Szentgotthárdról, Kőszegről, Csepregről és máshonnan – is hoz nézőket. – Mit kínálnak a gyermekközönségnek? – A legkisebbeknek a Hetvenhét, a Varázskendő – Egérbolygó és A kék pék című előadásokkal kedveskedünk. Előbbi Illyés Gyula népszerű meséjéből készült zenés játék, szövegkönyvét Zalán Tibor, zenéjét Huzella Péter jegyzi. A gyerekek is részesei a darabnak, a történet hőseit ugyanis a nézők közül kikerülő segítők menekítik ki számtalan veszélyből. Aki tehát szeretné, kipróbálhatja magát a színpadon. A színészek előadás előtt színes festékkel festik ki a vállalkozó kedvű gyerekek arcát. Az előadás minden gyermeknek felejthetetlen élményt nyújt, sőt a szülők is belefeledkeznek a játékba. Másik, gyerekeknek szóló rendhagyó előadásunk a Varázskendő – Egérbolygó, amely minden óvodás és kisiskolás résztvevőt közös játékra hív. Ismert meséit Devecsery László író, költő a Tarisznyások Együttes zenéjével, egészen sajátos megközelítési módon vitte színpadra, akárcsak legújabb, A kék pék című verses meséje nyomán készült előadását is. – „Íme, hát megleltem házamat…” a címe annak a könyvnek, amely a szombathelyi Weöres Sándor Színház új épületének átadása alkalmából jelent meg, ez a cím azonban az új otthon birtokbavétele feletti öröm érzésén túl azt is sugallja, hogy Jordán Tamás megvalósította élete álmát: létrehozott egy olyan összművészeti, kulturális agorát, ahol különböző programtípusok egész sorával provokálja ki a kultúra, a művészet iránt érdeklődők, a szórakozni, kikapcsolódni, netán tanulni vágyók, egyáltalán: az emberek egymással való találkozását. Melyek ezek a „provokatív” programok? – A megfogalmazott célhoz ürügyként bármilyen színvonalas rendezvény felhasználható: közönségtalálkozó, önálló est, vitaműsor, műhelybeszélgetés, olvasói klub stb. Ahol ötvenen-hatvanan összejönnek, az már egy közösség, azt már meg lehet szólítani. Így ébreszthet a színház kohéziós erőt a város testében, így válhat az ókori görög városállamok piacához hasonló közéleti színtérré. Ezeket a programjainkat a Thea-tér gyűjti egybe és a teljesség igénye nélkül csupán néhányat említek közülük. A Császárok napját havonta tartjuk az étteremben. Valamely író barátunk ír egy történetet mindig más-más császár koráról, azt eljátsszuk, 2012.
december
új katedra
25
s z e r t e né z ő a nézőket pedig a látottak-hallottak mellett a vacsora ízei is visszaröpítik a felidézett korba. Viccel ütjük agyon a címe annak az estének, amikor a színpadon elmeséljük, hogy a próbákon milyen zűrök adódtak… A Kötelező olvasmány meglepően nagy népszerűségnek örvend: minden hónapban közhírré tesszük a város lakóinak, hogy az adott hónapban mely könyvet kell elolvasni, majd hónap végén meghívjuk a szerzőt, hogy beszéljen a műről. Hasonlóan nagy esemény a közös versmondás. Egy alkalommal, amikor azt kérték tőlem, mondjak el egy Pilinszky-verset, az jutott eszembe, hogy ezt ezer gyereknek kellene elmondania velem együtt. A sportházban meg is valósítottuk. Azóta már tíz hasonló alkalom volt, amikor hol nyolcszáz, hol ezer, hol ezerkétszáz gyerek mondta a költeményeket: Szabadkán Kosztolányi Hajnali részegségét, Nagyváradon Ady Kocsiút az éjszakában című versét, Esztergomban, a bazilika tövében Babits Esti kérdését – hogy csak néhány példát említsek. Csillog a szeme ilyenkor a sok 13-14 éves középiskolás diáknak. Látha tóan nagyon boldogok és hallhatóan nagyon szívesen mondják a verseket.
A Széllel szembe című előadásom a napjainkban oly népszerű stand up műfajába tartozik, nagyon ravaszul megszerkesztve: a történe teimbe úgy keverek verseket, hogy a közönség szinte észre sem veszi. Az elején úgy mondom őket, mintha történetek lennének, aztán egyszer rájönnek, hogy az nem is történet, hanem vers, majd a megfelelő pillanatban kinyílik az oldalhajó, belép Kosztolányi, Babits, Ady, József Attila… és elvegyül a tömegben. Miért szép? a címe annak a sorozatnak, amely képzőművészeti kiállításokhoz kapcsolódik. Hívunk egy zenészt, akivel beszélgetünk, természetesen egy-egy vers is szóba kerül, és a közreműködők elmondják, az adott alkotás miért szép és mit gondolnak róla. – Szombathely az alkotóművészet és az ehhez kapcsolódó programkínálat terén mindig is gazdag volt, de a színház létrejöttével és az ön ötletei nyomán kétségkívül új fejezet kezdődött a város kulturális életében. Ezzel együtt az ország figyelmét is magukra vonták, mégpedig a szintén hihetetlenül eredeti és egyedülálló Szakmák Színházával. Honnan fakadt az ötlete? – Abból a szemléletemből, hogy a színháznak
mindennel kell foglalkoznia, ami a társadalomnak kérdést vagy problémát jelent. Amikor a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetői jelezték nekem, milyen nagy gond, hogy bizonyos szakmunkákat a fiatalok egyre kevésbé választanak, akkor felvetettem, hogy majd mi csinálunk valamit, ami arra buzdítja a gyerekeket, hogy válasszák a lakatos, az esztergályos vagy más mesterségeket. Így jött létre a valóban nagyon izgalmas Szakmák Színháza. Rengeteg helyen megfordultunk vele, a sikerén felbuzdulva pedig megcsináltuk a Mérnökszínházat is, amely a mérnöki gondolkodás szépségeit és előnyeit tárja a néző elé. – Van valami, amit még nem valósított meg? Vannak még a tarsolyból előhívásra váró ötletei, tervei, elképzelései? – Ahol igazán nagy az űr – és ez országosan jellemző –, az a tinédzserek színháza. A Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai adósságunk, és nagyon fontosnak tartom, hogy ezt bepótoljuk. Szeretnék továbbá valami olyat is csinálni, amire a legnehezebbnek mondott közönség: a 12–17 éves korosztályhoz tartozók is szívesen eljönnek. VAR G A G ABR I E L L A
Egy igazi mestermunka: Szakmák Színháza Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója 2009 tavaszától kezdve egyre gyakrabban szóba hozta, hogy záros határidőn belül szeretné megtalálni a módját a kétkezi szakmák színpadi népszerűsítésének, merthogy ő ezt szívügyének tekinti. Mint mondta, a döntés előtt álló fiatalok és szüleik nagyon keveset tudnak a különböző szakmákról, már csak ezért is feltett szándéka, hogy valamilyen módon a színház is kivegye a részét a felvilágosításukból. 2009 nyarán fel is vette a kapcsolatot a szakképzésben érdekelt munkaadói szervezetekkel: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, a Vállalkozói Központ, a Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet illetékeseivel – s ők valamennyien igent mondtak elképzelése, a gyerekek és a szülők újfajta megszólítását megcélzó előadás támogatására. „Olyan produkcióval akarunk előállni, amely színházként is megállja a helyét. Lesz benne feszültség, humor, zene, minden, aminek egy előadásban lennie kell” – nyilatkozta akkoriban Jordán Tamás, és az eredményre nem kellett sokáig várni: 2010. január 25-én bemutatták a Szakmák Színháza első előadását. A rendhagyó, egyedülálló, a pályaválasztás előtt álló, de még habozó tizenéves diákokat megcélzó, a kétkezi szakmunkákon belül a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság ajánlása alapján kiválasztott öt hiányszakmát – lakatos, asztalos, műszerész, szabó és kórházi ápoló – népszerűsítő darab azóta is járja az országot és a fiatalok körében osztatlan sikert arat.
Veszendőben a kétkezi munka becsülete Nap mint nap arról hallunk, hogy egyre több az eltartott és egyre kevesebb az eltartó. Ha ez így megy tovább, az ország végképp össze fog csuklani, hisz’ nem lesz, aki termeljen, aki a két kezével előállítson valamit, aki megjavítsa háztartási gépeinket, megszerelje a csöpögő vízcsapot, kicserélje az eltört ajtókilincset, beindítsa az elromlott motort, akinél ruhát varrassunk, cipőt javíttassunk, vagy aki készítene nekünk egy szép, faragott szekrényt. Éppen ez a magyar gazdaság egyik nagy problémája: a szakember-utánpótlás nehézsége, ahhoz ugyanis, hogy a gazdaság jól működjön, képzett szakmunkásokra volna szükség. Az utóbbi időben azonban jócskán csökkent a kétkezi munka és a szakiskolák iránti érdeklődés, a 26
2012.
december
új katedra
szülők legszívesebben gimnáziumba vagy szintén érettségit adó szakközépiskolába íratják be a gyermekeiket. Ez önmagában nem volna baj, ha a szakiskolába jelentkezők nem morzsolódnának le rendkívül nagy arányban, a végzettek pedig tanult szakmájukban helyezkednének el. Nincs szakmunkás-utánpótlás, a vállalkozásoknak pedig egyre nagyobb gondot okoz a szakképzett munkaerő hiánya. Évente körülbelül 200 ezren vonulnak nyugdíjba, a 80-90 ezer körüli új munkavállalónak pedig csupán az egynegyedét teszik ki a szakmunkások. Napjainkban kevesen és keveset tudnak a különböző szakmákról, a kétkezi munka, a szakmunka becsülete egyre kevesebb. Gond a szakmunka presztízsének csökkenése, ami részben a foglalkoztatási bizonytalanságra is
visszavezethető (például a feketén vagy minimálbéren történő alkalmazás miatt). A hiányszakmák kialakulásában jelentős szerepet játszik az is, hogy a mai oktatási rendszerből hiányzik a gyakorlatiasság: az általános iskolát elvégző fiatalnak fogalma sincs arról, mit jelent alkotni, milyen érzés kezébe fogni a saját munkájának gyümölcsét. A szülők fejében is tudatosítani kellene, hogy szakmunkásnak lenni nem szégyen… Mindezekre a problémákra Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hívta fel a figyelmet a Szakmák Színháza létrejöttekor, hozzátéve, hogy a Jordán Tamás ötletéből fogant előadás éppen hogy az érintettek felrázására vállalkozik. Mint mondta: az előadás minden eleme egy irányba mutat, nevezetesen, hogy a fiatalok és szüleik
s z e r t e né z ő élményszerű bepillantást nyerjenek a lakatosok, az asztalosok, az elektroműszerészek, a szabók és a kórházi ápolók munkájába. – Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy színpadi jelenetek segítségével mutassuk be és tegyük vonzóvá azokat a szakmákat, amelyekben jelenleg is nagy a szakemberhiány és a felmérések szerint a jövőben sem remélhető, hogy elegendő lesz a felvételre jelentkezők száma – nyilatkozta a bemutató előtt Jordán Tamás. A színigazgató hangsúlyozta: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával kötött megállapodásuk szerint a színház azokkal a területekkel foglalkozik, ahol a legnagyobb az eltérés a végzett tanulók száma és a gazdaság igénye között. Egy igazi mesterfogás! A Jordán Tamás rendezte darab egyszerűségében is nagyszerű módon, még véletlenül sem szájbarágósan, nagyon sok humorral csinál kedvet a szóban forgó öt hiányszakmához. Sőt a színház és együttműködő partnereinek általános célja még ezen is túlmutat: szeretnék visszaadni a szakma becsületét is. A Sultz Sándor által írt történetet a valóság inspirálta: a szombahelyi Puskás Tivadar Szakképző iskola kiváló tanára, Varga István korábban készített egy robotot – ez adta a mese alapját. A hóbortos papucsférj és színházi mágus, Merlin (Jordán Tamás) a házasélet mindennapjait éli: épp az őt nehezen megértő felesége, a zsémbes, de csupaszív Sára (Vlahovics Edit) korholását hallgatja – mert még mindig nem készült el a hónapok óta megígért madárijesztővel –, amikor megjelenik ifjú barátja, a 13 éves Jancsi (Balogh János), akinek fogalma sincs arról, hogy milyen foglalkozást válasszon magának, ezért hozzá fordul pályaválasztási tanácsért. Hogy a házsártos Sárának vagy a feladatban mindig izgalmat kereső Merlinnek jön kapóra Jancsi kérése, az nézőpont kérdése, mindenesetre a varázsló úgy dönt, hogy ha már így sem, úgy sem menekülhet a feladat elől, Jancsival együtt fogja megépíteni a madárijesztőt. A filmes betétekkel komponált mesében együtt álmodják meg a robot madárijesztőt, majd mesterembereket hívnak segítségül a megvalósításához. Így kerül Jancsi a legkiválóbb tanműhelybe, ahol Mester tanár úr (a már említett Varga István) és idősebb tanulótársa, Dávid (Budai Dávid) segítségével – no meg időnként Merlin varázserejének köszönhetően – lemezt hajlít, hegeszt, fúr, kalapál, s hamarosan elkészül a robot fém alsóteste. A munka az elektronikai műhelyben folytatódik, ahol mozgatómotort és villogó ledeket szerelnek a masinába, ügyelve arra, hogy szíve is legyen a gépezetnek. A robot törzse, karja és kockafeje fából van, ez tehát már az asztalosműhelyben készül el esztergálás, szalagfűrészelés eredményeképpen. Amikor a fa felsőtest és a karok is
elkészülnek, a bábut fel kell öltöztetni. Jancsi azt szeretné, ha ez a robot nő lenne és Dóri névre keresztelnék. Így is lesz. Méretet vesznek róla és Tüll asszony (ő is egy kiváló szakember a valóságban: Bukvai Albertné) irányításával elkészül a gyönyörű szép ruha, még kalap is kerül Dóri fejére! Nagy az öröm és a sikerélmény a távirányítással mozgatható és még beszélni is tudó madárijesztő láttán, egy napon azonban Dóri (Varga Dóra) recsegve-ropogva elromlik. Mondhatnánk úgy is, hogy megbetegszik. Kórházba viszik, ágyba fektetik, elkezdik kezelni, de hiába az ápolók áldozatos segítőkészsége, nem tudják életre kelteni, úgy néz ki, hogy a bábunak vége. Ekkor Merlin varázsló azt mondja Jancsinak: A legfontosabbat még nem próbáltad: csókold meg! És Dórit valóban saját megálmodója, Jancsi szeretete tudja felébreszteni Csipkerózsika-álmából: amikor a fiú végül megcsókolja a madárijesztőt, az életre kel, a robotlány gyönyörű hús-vér kislánnyá változik át. A kiválasztott szakmák színpadi bemutatásával a Weöres Sándor Színház teljesen új útra lépett, de az előadás nem csak témájában újszerű, a szokatlan tartalomhoz különleges forma is társul. A Szakmák Színháza stábja azon túl, hogy öt hiányszakmát mutat be a színpadon, egy igazi színháztechnikai kuriózummal rukkol elő: a vászonra vetített mozgóképen és a valós színpadi térben zajló játék összekapcsolásának érdekes megoldásával teszi látványossá és a gyerekek számára igazán élményszerűvé a szakmák színjátékos bemutatását. Történik ugyanis, hogy az előadás során a Wolf Ferenc és Kaczmarski Ágnes által forgatott, Horgas Ádám által vágott és rendezett, találó zenékkel operáló film (hangmérnök: Joós Márton) vetített jeleneteiből az előadás során a szereplők átlépdelnek a színpadra és fordítva, áttársalognak egyik térből és síkból a másikba. – A vászonra vetített ember méretben is ugyanaz, mint a valóságos szereplő, s amikor azt látjuk, hogy megy, halad a vászon széle felé, odaérve nem tűnik el, hanem lesétál róla (kilép a vászon mögül) és a mozgása, a játéka a valóságban folytatódik tovább – magyarázza Jordán Tamás. – Így van együtt a vászon és a valóság, így valósul meg az, hogy a színészek nem csupán a színpadon mozognak, hanem ezzel egyidejűleg a vásznon is, kijönnek és bemennek egyikből a másikba, átjárhatóságot, áthidalhatóságot teremtve ezzel a valós és a vetített tér között. Sőt nemcsak a szereplők közlekednek, hanem bizonyos eszközöket is „lehoznak” a szereplők a filmvászonról és bemutatják a színpadon. Az érdekes, pörgős, szellemes, kamaszos poénokban bővelkedő, néha erotikus célzásoktól sem mentes mesébe a szerző a kulisszatitkok és mesterfogások mellé jó néhány, a szakmákra jellemző információt is becsempészett, sőt még a hiányszakmák esetében kapható ösztöndíjak-
F OT Ó : SZAKO N Y ATT I L A
ról is szó esik – mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem törik meg a színház varázsa. – Egy 50 perces előadásban egy szakmáról lehetetlen mindent elmondani, nem is ez a célunk – teszi hozzá a direktor. – A mi szerepünk inkább az, hogy fogalmat, benyomást adjunk a fiataloknak arról, amit egy szakma jelenthet, és kedvet csináljunk hozzá. Ezt a korosztályt nagyon nehéz bármivel is megfogni, lekötni, de itt öt perc után döbbent csendben ülnek a nézőtéren – és ez az előadás legnagyobb diadala. A 6–7. osztályos gyerekek mindenütt vették a lapot, együtt nevettek, lélegeztek a szereplőkkel, nemritkán vissza is integettek nekik. Olyan is akadt, aki könnyekig meghatódott, amikor az előadás közben nagy közönségkedvenccé lett Jancsi csókjától a robot madárijesztő valódi lánnyá lett. A pedagógusok is hangsúlyozzák, hogy nagy segítséget jelentenek a látottak a pályaválasztásban még bizonytalan diákoknak. Szerintük a történeten keresztül a színészek nagyon érdekesen mutatják be és emelik ki a kiválasztott öt szakma lényegét. Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára kiemelte: számára a darab azért előremutató, mert a gyerekek „láthatják, hogy nem koszos-olajos munkák ezek, a szakemberek nem elhasznált technológiával dolgoznak, hanem számítógép-vezérléssel. Ezek a szakmák magasabb szintű képzést és felkészülést igényelnek. Egy keresett szakma pedig sokkal többet ér, mint egy olyan diploma, amivel a fiatal állás nélkül marad.” Kiss Sándor hangsúlyozta: ezekben a szakmában rövid távon is komoly szintre lehet eljutni, és aki szereti a mesterségét, annak később sem lesz gondja az elhelyezkedéssel: „Már csak egy megfelelő szintű nyelvismeret kell, és akkor teljesen versenyképesek lesznek.” Hol marad az érzelmi oldal? A gazdasági és az oktatási szakemberek, szociológusok, politikusok előbb-utóbb talán kiderítik, hogy a magyar társadalomban miért 2012.
december
új katedra
27
s z e r t e né z ő is értékelődött le a kétkezi munka, s hogy ennek egyenes következményeként a fiatalok miért is nem akarnak szakmát tanulni. (Ha pedig mégis akarnak, akkor miért olyan divatszakmát választanak, amiben már telített a piac.) A bajok tehát nem kicsik, s nem is kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy bárki belássa: értékteremtő termelőmunka nélkül hos�szabb távon nem fog előremozdulni a magyar gazdaság, kizárt, hogy csak a brókerek és az üzletkötők ténykedése által tartósan növekedjen a hazai össztermék. Ehhez nagyon is kellenek a jól képzett szakemberek, akik közül viszont mostanság egyre többen érik el a nyugdíjkorhatárt, és bizony nincs a helyükre
elegendő fiatal fiú és lány. Hosszú vajúdás után ezt (be)látva a kormány immár ösztöndíjat ad a hiányszakmákban tanuló diákoknak, s bár ennek összege alkalmasint a havi 30 ezer forintot is elérheti, ez még mindig csak az érem egyik oldala. A pályaválasztásnál az anyagiak mellett ugyanis az érzelmi oldal is komolyan játszik. A szemléletváltásért a képző intézményeknek, a potenciális munkaadóknak, de a szélesebb társadalomnak is meg kell dolgoznia. Ebből a Weöres Sándor Színház kivette a részét és a mutatvány sikerült: a mesteri technikai megoldások, a fiatalosan új formanyelv a közönséget levette a lábáról. A Jordán Tamás által megál-
Mérnökszínház – avagy A bőröndrobogó és a Xanaxok Az országos karriert befutott Szakmák Színháza sikersorozata során a Weöres Sándor Színház igazgatójának az is a fülébe jutott, hogy a felsőoktatásban a kommunikáció és médiatudomány típusú szakokon hatalmas a túljelentkezés, műszaki szakemberekből, mérnökökből viszont óriási a hiány, nagyon kevés középiskolás választja például a mérnöki pályát. Jordán Tamás emellett sem tudott elmenni szó – illetve színpadi játék – nélkül, és elhatározta, hogy egy új darabbal a mérnökszakmákra fogja ráirányítani a figyelmet, azokat fogja népszerűsíteni, jelesül egy világszerte elismert magyar találmánnyal, az Őriszentpéteren kifejlesztett Moveo nevű, összecsukható, elektromos robogóval fog érvelni amellett, hogy érdemes a mérnöki pályát választani. A terv ezúttal is sikerült: a direktor 2011. november 7. óta a középiskolás diákokat is lenyűgözi érdekfeszítő történetével, fiatalos hangú, trendi rendezésével, látványos és izgalmas színpadi megoldásaival. A mindig valami újban, izgalmasban sántikáló Faust-utód, vagyis Merlin bá (Jordán Tamás) és varázslósegédje, Jancsi (Balogh János) legújabban egy elektromos, napelemes autót fejleszt. A kaszniban ülve éppen az utolsó teszteket végzik, amikor hazaér Merlin felesége, Sára (Vlahovics Edit), aki házsártosabb hangulatban van, mint valaha. Ápolónőként ott van neki a kórház, aztán a házi munka, ezek pedig élik a világukat, amikor neki egy elektromos biciklit ígértek, kímélendő a fájós lábát?! A „fiúk” gyorsan beleegyeznek, megígérik, hogy Sára megkapja azt a biciklit. Mit biciklit? Egy robogót! Sára vérszemet kap, tovább rendel. Ha robogó, akkor legyen aranyszínű, össze lehessen hajtogatni, és legyen pihekönnyű. 28
2012.
december
új katedra
A megrendelés igazi mérnöki kihívás, Jancsi még örül is neki. De most itt áll az elkészült csodaautó, Jancsi barátai pedig ünnepelni akarnak: Dávidot (Budai Dávid) biztos bekasztingolták a következő valóságshow-ba, Tündét (Unger Tünde) és Dórit (Varga Dóra) pedig nyilván felvették az egyetemre. Tünde kommunikáció és média, Dóra andragógia szakra jelentkezett. Csengetnek. Két furcsán öltözött lény: űrlény türemkedik befelé, két csivitelő-pantomimes, kis lábon élő xanax (Vass Szilárd és Kálmánchelyi Zoltán) a Relax bolygóról. Rendkívül érzelemdús, jólelkű lények. Segítséget remélnek Merlintől. Az a gondjuk, hogy a xanax népből kiveszett a mérnöki gondolkodás tehetsége, de a földön ez még megvan, ezért szeretnének itt tanulni. Merlin és Jancsi vállalják a lehetetlent. Éppen kapóra jön, hogy meg kell alkotniuk a robogót. Érkeznek Jancsi barátai. Dávid máris mélyen maga alatt: nem lesz belőle celeb. A lányok se érték el a kellő felvételi ponthatárt. Egy okkal több, hogy Merlin és Jancsi megmutassák a mérnöki munka nagyszerűségét, hátha útközben a fiatalok is kedvet kapnak. Kezdetnek Jancsi mutat néhány mérnöki csodát, ám ez
modott és magas színvonalon megvalósított Szakmák Színháza képes volt megszólítani, megnyitni a gyerekeket. A gyerekek pedig megnyíltak a színháznak, és észrevétlen módon közelükbe férkőzhettek a szakmák. A színház tehát megtette a magáét, ez azonban önmagában még kevés. A társulat által feldobott labda most az iskolák, a pedagógusok, a vállalatok és persze a kormányzati erők térfelén pattog. Hogy képesek lesznek-e leütni? Reméljük. Mint ahogy azt is csak remélni tudjuk, hogy Jancsi mellett akad majd pár fiatal, aki vele együtt elgondolkodik azon, mi ér többet: egy használhatatlan diploma vagy egy keresett szakma, esetleg ösztöndíjjal…
teljes érdektelenségbe fullad. Xanaxainkat a szebbik nem jobban érdekli. Nagyobb meggyőző erővel bírnak azok az interjúk, amiket Jancsi szedett össze: a legtöbb világhíresség valójában mérnök vagy legalábbis az akar lenni. Például Erdei Zsolt, Messi… de még Lady Gaga is. Elkezdődik a robogó elkészítése. Dávid lel kesen segít, Merlin még lelkesebben magyaráz, a xanaxok pedig annál is lelkesebben csajoznak. Ám azáltal, hogy tanúi a motor elkészítésének, részesülnek a mérnöki gondolkodás titkaiban, amikor pedig elkészül az aranyszínű, összehajtogatható, pillekönnyű jármű, a xanaxok azzal állnak elő, hogy elvinnék magukkal referenciaanyagnak, mert biztosak abban, hogy a Nagy Xanax legalább egymillió mérnököt hív majd vendégmunkásnak – és ez az első értelmes ötlet tőlük, amióta megismertük őket. A Szakmák Színháza után a közönségnek nem kell magyarázni, milyen az, amikor a színészek egyszer csak lejönnek a színpadra a filmvászonról: mérnöki pontossággal. Az előadás (író: Sultz Sándor; a filmbejátszások rendezője: Horgas Ádám; operatőrök: Kaczmarski Ágnes, Wolf Ferenc; hangmérnök: Joós Márton; rendező: Jordán Tamás) a Szakmák Színházához hasonlóan ez esetben is vászontechnikával készült – a közönség nem csekély örömére és csodálatára. E pillanatban nehéz volna megállapítani, hogy a szombathelyi teátrum előadásai hatására hány fiatal kapott/kap kedvet például az asztalos vagy a lakatos szakmához vagy legújabban a mérnökséghez, de az biztos, hogy a sorozat – s a színház teljes tevékenysége – olyan élet- és színházszemléletet sugároz, amellyel mi, nézôk csak jól járhatunk – s ezért Jordán Tamást és társulatát feltétlenül gratuláció és köszönet illeti! (A Szakmák Színházát és a Mérnökszínházat bemutató összeállításunk az előadásokról megjelent cikkek – www.wssz.hu – és a Jordán Tamással folytatott beszélgetés felhasználásával készült.)
s z e r t e né z ő
Pedagógusok a filmvásznon A filmek gyakran érzékletesebben tárják fel az iskola világának problémáit, mint a különböző pedagógiai elemzések, kutatások garmadája. A tantermek számtalan mozgókép számára biztosítottak (és biztosítanak napjainkban is) tökéletes díszletet a maguk sajátságos konfliktusaival, speciális közegével és persze egyedi hőseivel. Ezen filmek legfontosabb hősei pedig kik mások is lehetnének, mint a pedagógusok? S legyen akár fiatal, idealista, szenvedélyes tanító, netán bölcs, dörzsölt professzor a főszereplő, ezek az alkotások arra emlékeztetik nézőjüket, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak a fiatal személyiségek formálásában, nevelésében. Sorozatunkban emlékezetes pedagógusfigurákat bemutató alkotások közül válogatunk.
Rita többet akar – Szebb dalt énekelni (Educating Rita, 1983) Rita (Julie Walters) egy jó eszű, ám iskolázatlan fiatal lány, aki ki akar törni addigi nyomorult életéből. Szeretne többet tudni a világról, saját magáról és a lehetőségeiről, éppen ezért elhatározza, hogy továbbtanul. A nyitott egyetemen az irodalmat veszi fel tantárgyként, amit a kiábrándult, mogorva és felettébb iszákos egykori költő, Frank Bryant professzor (Michael Caine) tart. A professzor kezdetben egyáltalában nem örül a kotnyeles és cserfes fiatalasszony butuska kérdéseinek és tanulás iránti vehemenciájának, ám szép lassan, ahogyan Rita előtt egyre jobban kinyílik a költészet és az irodalom világa, kapcsolatuk átalakul és megszelídül, így Bryant előtt is felsejlik egy új kezdet lehetősége. Néha a diák válik végül a legjobb tanárrá –
Willy Russell színdarabja talán ekképp foglalható össze egy mondatban, mely egy egyszerű liverpooli fodrászlány és egy kiégett tanár keserédes találkozásáról szól, no és persze arról a russelli ars poeticáról, mely több művében is megjelenik: sohasem késő változni. A kifordított Pygmalion-történetet 1980-ban mutatták be a londoni Donmar Warehouse színpadán: a mindössze egy helyszínen játszódó és két szereplőre írt darab hatalmas sikert aratott Julie Walters és Mark Kingston alakításában. Három esztendővel később a filmváltozat is megszületett, melyet maga Willy Russell adaptált mozgóképre, a direktori széket pedig Lewis Gilbert foglalta el, aki addig főként James Bond-mozik rendezésével szerzett hírnevet magának a szakmában. Vizuálisan ugyan pusztán egy tévéfilm minőségét hozza a Rita többet akar, ám Russellnek sikerült megőriznie színdarabja frissességét a filmvásznon is. Rita és Bryant professzor pattogó dialógusai igazán emlékezetesek, telis-tele rém egyszerű, már-már a vulgárisság határát súroló nyelvi humorral, illetőleg leheletfinom, intellektuális poénokkal, amelyek éppoly izgalmassá teszik a mozit, mint a kiszámíthatatlan fordulatokkal bíró történet. Mert amikor az ember már azt hinné, hogy a Rita többet akar félórát követően rááll a romantikus komédiák szokványos pályájára, akkor a film több olyan csavarral is szolgál, amely a műfajtól meglehetősen szokatlannak tűnik. Klasszikus értelemben vett hollywoodi happy endnek sem lehetünk szemtanúi a 110 perces játékidő végén, ám ez mégsem zavaró, hiszen szereplőink egy jobb, teljesebb élet reményével indulnak tovább saját útjukon. Ebből is látszik, hogy Lewis Gilbert mozija több egyszerű komédiánál, mélyebb, reálisabb képet fest a valóságról, miközben bepillanthatunk az Angliában a ’70-es évek elején indult
Nyitott Egyetem program működésébe, vis�szásságaiba, az önképzés mint tanulási forma nehézségeibe, a környezet mágnesként ható erejének lehúzó tendenciáiba, illetőleg egy nem szokványos tanár-diák kapcsolatba, amely mégis egyetemes igazságokkal szolgál a tanulás és a tanítás folyamatáról. Hogy mindeközben még remekül is szórakozunk, az elsősorban a színészek érdeme, akik egytől egyig élettel töltik meg figuráikat még a legutolsó mellékszerepekben is. Bár a gyártó stúdió szívesen látta volna a címszerepben Dolly Partont, Russell kérésére Rita megformálását végül a feldolgozásban is Julie Waltersre bízták, aki ugyan színpadon már rutinos színésznek számított, ám ez volt élete első filmszerepe. Walters azonban nem ijedt meg a lehetőségtől, és olyan elragadó alakítással keltette életre a borzasztó angolsággal beszélő, éles eszű, ám kissé egyszerű fodrászlányt, hogy rögvest elnyerte a brit filmakadémia díját a legjobb női főszereplő és a legjobb elsőfilmes alakítás kategóriában egyaránt. Partnerére, a kiégett, alkoholista Bryant professzort megformáló Michael Cainre sem lehet panasz, hiszen őt is BAFTAdíjjal jutalmazták zseniális játékáért, amit maga a színész is egyik legjobb munkájaként tart számon. Az 1984-es Oscar-gálán mind a ketten esélyesnek számítottak, ám – nem túlságosan nagy meglepetésre – végül a vetélytárs amerikai színészeket díjazták aranyszobrocskával a két kategóriában. Ez azonban mit sem von le a film érdemeiből, mely nemcsak a pedagóguslelkületűeknek, hanem mindenkinek ajánlható, aki hiszi, hogy változni, változtatni sohasem késő. SIMONYI GÁSPÁR 2012.
december
új katedra
29
s z e r t e né z ő
Késő római kori emlékek Pécsett
A hazai világörökségi helyszínek közül a pécsi ókeresztény temető az egyetlen, amely kultúrtörténeti kategóriában került az UNESCO világörökségi listájára Pécsett tárták fel a város római kori elődje, Sopianae késő római kori ókeresztény, Közép-Európában egyedülálló temetőjét, amely 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak kora keresztény temetkezési építészetét és művészetét. A magyarországi világörökségi helyszínek közül a pécsi ókeresztény temető az egyetlen, amely kultúrtörténeti kategóriában nyert felvételt az UNESCO világörökségi listájára. A kultúra városát bemutató sorozatunk befejező részében a római kori Pécsett teszünk helytörténeti sétát.
Sopianae, a római kori Pécs A középkori és a modern város teljes egészében lefedi római kori elődjét, ezért a régészeti kutatás nehezen tudott megfelelő forrásanyaghoz jutni. Sokáig csak a késő római temetkezések szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot az egykori városra. A XX. század elejétől meginduló ásatásoknak, valamint az utóbbi évtizedek építési beruházásaihoz kapcsolódó feltárásoknak köszönhetően rajzolódtak ki Sopianae városának egykori körvonalai.
F OT Ó : Zs Ö k N Kft.
A római kori település a mai belváros területén feküdt, legkésőbb a IV. század elején központi részét, kb. 400x400 m nagyságú területet városfallal vettek körbe. A késő római időszakból három különálló, a város körül elterülő temető ismert: a római kori várostól délkeletre, az Árkád Üzletház helyén; keletre a Kossuth tér területén; valamint a településtől északra a Szent István téren és környékén. Utóbbi a város nagy temetője, itt található a világörökségi helyszín is. A több ezer sír, számos sírkamra, sírkápolna és a nagyobb temetői épületek (mauzóleum, Cella Trichora és Cella Septichora) nagyszámú keresztény közösségre, vallási központra utalnak. 2004-ben a Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése című pályázat célul tűzte ki egyrészt a már meglévő emlékek bemutatási színvonalának emelését, másrészt bővíteni kívánta a műemléki látnivalók körét. A projektben központi szerepet kapott az ókeresztény temető eddig ismert legnagyobb épületének, a Cella Septichorának (hétkaréjos sírépítmény) feltárása és műemléki be-
A Cella Septichora Látogatóközpont programajánlatai diákoknak Színezd rómaira Pécset! Sopianae antik városa hívja a fiatalokat, hogy megismerjék elfeledettnek hitt romjait, utcáit, tereit. Csapd válladra a régész batyuját, vedd magadhoz eszközeit, kapd elő a térképet és fedezd fel Pécs városát római emlékek után kutatva – mondják a szervezők. A feladatot követően együtt színezitek át a modern kori Pécs térképét. A foglalkozás díja: 500 Ft/fő, időtartama: 3 óra. A foglalkozásra általános iskolák felső tagozatos tanulóit és közép iskolásokat várnak. Expedíció az időkapszulák nyomában Pécs városának 1600 éves temetője üzen a sírkamrák mélyéről. A program kalandos felfedező útra csábítja a diákokat a pécsi világörökségi helyszínre, ahol titokzatos időkapszulák után kutatva ismerhetik meg a régmúlt idők történeteit. Rakjuk össze múltunk töredékeit, hogy a közös
30
2012.
december
új katedra
mutatása. A már ismert és bemutatott, Dóm tér alatti ókeresztény emlékeket az újonnan feltártakkal egyetlen komplexummá fogták össze és körüljárhatóvá tették. Az eredmény a Cella Septichora Látogatóközpont lett. (Irodalom: Magyar régészet az ezredfordulón [Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály], Budapest 2003., Vezető a pécsi világörökségi helyszín római kori emlékeihez [Pozsárkó Csaba–Tóth Zsolt], Pécs 2010.) Cella Septichora Látogatóközpont A Cella Septichora Látogatóközpont tucatnyi föld alatti sírkamrája több mint 1500 évig pihent a felszín alatt, az egykori római utca szintjén. Az ókeresztény emlékeket Sopianae, a római kori település egykori lakói építették végső nyughelyül. A kutatók és a régészek számos sírkápolnát, sírhelyet tettek látogathatóvá, míg ezernyi most is elrejtve pihen. A ránk hagyott gazdag kulturális örökség eddig feltárt része 2000-től az UNESCO Világörökség részét képezi. Az egykor önállóan épült síremlékek egy korábbi sikeres turiszti-
munka eredményeként táruljon elénk az egykori város temetőjének képe – szól a szervezők hívó szava. Érdemes meghallani! A foglalkozás díja: 500 Ft/fő, időtartama: 2 óra. A foglalkozásra általános iskolák felső tagozatos tanulóit és közép iskolásokat várnak. Örökségműhelyek Idézzük fel az egykori Római Birodalom fennhatósága alatt virágzó Sopianae városának mindennapjait, társadalmi környezetét – hangzik az ismeretterjesztő foglalkozás jelmondata. A mikéntre, hogyanra pedig íme az ajánlatok: – Bibliai történetek – mozaikkészítés: az ókeresztény szimbólumvilág és a pécsi ókeresztény temető bibliai jeleneteinek értelmezése. Kutasd fel a pécsi ókeresztény temetőben rejtőző titokzatos ókeresztény szimbólumokat! Ismerkedj meg az ókori mozaikkészítők munkájával, hogy te magad is elkészíthesd a saját mozaikképedet! – Gasztronómia az antik világban: beszélgetés a római kori lakomákról, az előkelő római polgárok étkezési szokásairól, a korabeli eszközökről, edényekről, bútorokról, az étkezési kultúráról. Idézzük fel játékosan a
s z e r t e né z ő kai pályázatnak köszönhetően ma egy összefüggő, modern folyosórendszeren keresztül látogathatóak. A Cella Septichora Látogatóközpontban rendszeresen szerveznek múzeumpedagó giai foglalkozásokat kicsiknek és nagyoknak: az érdeklődők többek között fejlámpás tárlatvezetésen fedezhetik fel az ősi sírkamrák sejtelmes világát. IV. századi ókeresztény sírépítmények – 1600 éves festett sírkamrák Az északi és nyugati római provinciák késő római temetőiben általában nem volt jelentősebb mennyiségű kőből épített temetkezőhely. Sopianae ókeresztény temetőjének a sajátossága, hogy itt nagyszámú ilyen építmény koncentrálódott. Ezek kisméretű, családi sírkamrák és nagyobb közösségi sírboltok, temetői építmények. Egy részük festett, belső terük bibliai jelenetekkel és ókeresztény szimbólumokkal díszített, ami tovább növeli az emlékegyüttes egyediségét, egyetemes kulturális értékét. A sírkamra többnyire a tehetős családok temetkezőhelye volt. A kétrészes építmény föld alatti része a kripta, a tulajdonképpeni sírkamra, ahová az elhunytakat helyezték téglasírokba vagy ritkábban szarkofágokba. E fölé emlékkápolnát (memoria, mausoleum) emeltek. A kétszintes építmények kettős feladatot láttak el: egyszerre szolgáltak temetkezési helyként és szertartások céljára. A Péter-Pál sírkamra 1782-ben került elő, miközben a Káptalani Levéltár épületének az alapjait építették. A sírkamra északi falán Péter és Pál apostolok ábrázolása látható, akik magasztaló testtartásban mutatnak a krisztogramra.
A krisztogram Krisztust jelképező szimbólum, a görög X (khi) és P (ró) betűk, Krisztus görög nevének (KhRisztosz) az első két betűje; ezért nevezzük Krisztus monogramnak. A sírkamra mennyezetén látható a IV. századi ókeresztény falfestészet nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő példája. A paradicsomot jelképező mennyezeten gazdag növényi (szőlő) és állati (páva) ornamentika között, medalionokba foglalt portrékon négy fiatal arcképei szerepelnek, akiknek kiléte bizonytalan. A Korsós sírkamrát is a XVIII. században, a kiterjedt pécsi pincerendszer kialakításakor fedezték fel. Teljes feltárását és re konstrukcióját Fülep Ferenc végezte el 1964ben. A sírkamra nevét az északi falában lévő fülkében látható korsó és pohár ábrázolásáról kapta. A falakon festett növényi és geometrikus díszítés látható. A rácsmotívum valószínűleg a Paradicsomkertre utal. E két sírkamrával együtt hat kétszintes sírkamra (III., IV., XIX., XX. számú sírkamrák) és két nagyobb egyterű épület (Cella Septichora és az V. számú sírkamra) tekinthető meg a Látogatóközpont területén. Ókeresztény Mauzóleum 1975-ben, amikor az addig itt lépcsőzetesen folyó vízesés javítási munkálatai folytak, bukkantak rá az Ókeresztény Mauzóleumnak nevezett épületre. Ez a temetői kápolna egyike Sopianae nagyobb épületeinek. Kétszintes volt; a felszíni kápolna cella memoriae-ként szolgált, míg a kriptában temetkeztek. A sírkamra eredetileg egy festett helyiségből állt, amelynek déli oldalán állt a hatalmas, gyönyörűen faragott szarkofág. Később a sírkamrát nyugati irányban megnagyobbították
római lakomákat, és készítsük el az ókori ínyencségeket a híres római szakács, Apicius receptjei alapján! – Divat a római korban: készítsük el közösen a császárkori római női és férfiviselethez tartozó ruhadarabokat és ékszereket, melyeket a mindennapok során használtak! – Egy ősi mesterség: a fazekasság: készíts velünk edényeket és mécseseket, ismerd meg az antik világ anyagi kultúráját és a fazekasmesterség alapvető technikáit! – Festékkészítés a római korban: miből készültek a római kor gyönyörű freskói és falfestményei? Gyere el és ismerd meg az ókori festékkészítők munkáját, készíts velünk festéket ásványi és növényi alapanyagokból! – Gyerekjátékok a római korban: az antik világban a gyerekek életének java részét ugyanúgy a játék töltötte ki, mint ahogy ma a tiéteket is. Most pár órára belebújhatsz egy római gyermek bőrébe, és kipróbálhatod szórakoztató, néha ügyességet igénylő érdekes játékait. A foglalkozások díja: 600 Ft/fő, időtartamuk: 2 óra. A foglalkozásokra 6–14 éves gyerekeket várnak.
F OT Ó : Tó t h L á sz ló
és két újabb szarkofágot helyeztek el benne. A sírkamra festményei részben felületkitöltő díszítések, részben pedig figurális ábrázolások. A megmaradt freskósorozat alapvetően két részből áll: az északi falon Ádám és Éva bűnbeesése, Dániel próféta az oroszlánok vermében, végül az életfa motívuma látható. A keleti fal tengelyében, a mennyezet alatt Krisztus szimbólumát, az úgynevezett krisztogramot látjuk. Az alatta lévő fülkében búzakalász ábrázolással és pálmaággal övezett trónuson ülő, vörös ruhás alak torzója szerepel. Apáca utcai síremlékek Az Apáca u. 8. sz. alatti házban az ókeresztény síremlékek újabb csoportját találták meg, köztük egy téglából és kőből épült, festett falú ikersírt. A díszítés kerítésmotívum piros és sárga virágokkal, valamint krisztogram. 1968-ban az Apáca u. 14.-ben és a Szent István tér 12.-ben, majd a Pezsgőgyár udvarán újabb sírcsoportot, összesen 104 sírt és két római kori sírkamrát tártak fel.
Helytörténeti séták A foglalkozások során a gyerekek feladatlapok segítségével fedezhetik fel a pécsi ókeresztény temető és Pécs városának emlékeit. Az alábbi témák választhatók: – Az antik Pécs, Sopianae története; – Sopianae római kori város területének bejárása, a feltárt emlékek megtekintése régész vezetésével; – A kereszténység elterjedése, az ókeresztény Sopianae; – A pécsi világörökség megtekintése feladatokkal: temetkezési szokások, a sírkamrák díszítésének szimbolikája; – A középkori Pécs régészeti emlékei: a pécsi világörökségi helyszín középkori emlékei, séta a Dóm téren, a tér középkori látnivalói. A foglalkozás díja: 600 Ft/fő, időtartalma: 90 perc. A foglalkozásra általános iskolák felső tagozatos tanulóit és középiskolásokat várnak. * Az iskolás diákoknak kínált foglalkozásokról további információk: Kálóczi Lola, tel.: 20/371-3871, 72/224-755, e-mail:
[email protected]. Honlap: www.pecsorokseg.hu.
2012.
december
új katedra
31
hi r d e t é s
Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató
OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.
Intézetünk szakmailag önálló intézményként évek óta alapvetően pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátását végzi a Közoktatási Törvény 36. § (2) bekezdés alapján közoktatási intézmények és fenntartóik számára. Eredményeink között szerepel a régiós jelleg kialakítása, a képzési tevékenység megerősítése, szaktanácsadói, szakértői hálózat kiépítése, a feladatellátás minőségének emelése, a megnyert pályázatok színvonalas megvalósítása. Kiemelt szolgáltatásaink: • Akkreditált felnőttképzési intézményként pedagógus-továbbképzések tartása. • Korszerű tanulásszervezéssel kapcsolatos módszertani fejlesztések, szakmai konferenciák, felkészítő tréningek, előadások, tájékoztatók, workshopok szervezése. • Pályázati projektek szakmai megvalósítása. • Szakértői feladatok ellátása közoktatási intézmények, intézményfenntartók számára.
Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre! Forduljanak hozzánk bizalommal! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail:
[email protected] 32
2012.
december
új katedra