Új fénykép a boldog ember"-ről

Új fénykép a „boldog ember"-ről — Hát feljöttél szentistvánra? — Került 13 pengő 80 fillérbe. Vasárnap 11 órakor (indultam) . . . Ideértem másnap reggel 7 óra 40 perckor. Keleti pályaudvar. — Jobb, mint azelőtt? Gondolkodik: Nem mondhatnám . . . így kezdődnek azok a gépírásos feljegyzések, amelyekről szeretnék ismertetést adni. Móricz Zsigmond kézirata, 15 számozott oldalon, egyes sortávolsággal. Nincs 13. sorszámú lap, de a 11. lap kétszer szerepel. Csak címmel ellátva: Papp Mihály, Magosligetről, 1941. VIII. 20. Nincs viszont semmiféle jelzés a 15. lapon, hogy vége, befejezve. Nem biztos, hogy eredetileg nem volt-e hosszabb. Móricz Virág is ennyit említ, 1981-ben megjelent nagyszerű doku­ mentumkötetében (Tíz év, II. kötet 425. lapon) „ . . . akkor j á r t nála újra Papp Mihály Magosligetről, akit leültetett az írógépe mögé, megszólaltat­ ta, és tizenöt oldalon át gépelte, amit mond. Nyersen, változtatás nélkül, tollbamondás. Mihállyal ezt meg lehetett csinálni, már hozzászokott Zsi­ gabátyám módszeréhez A boldog ember idejéből." A Móricz Zsigmondról elnevezett Megyei Könyvtár igazgatói kéz­ irattárában lévő gépirat gyenge minőségű, ún. makulatúra papírra írt szöveg. Látszik, hogy az öreg írógép eléggé egyenetlenül üt, mert betű­ kiesések gyakran találhatóak a szövegben: ezek, az olykor látható mel­ léütések nem teszik könnyűvé a szöveg olvasását. A z látszik, hogy Móricz, később foglalkozott a szöveggel: jelzéseket írt a margóra, felhíva a f i ­ gyelmet, hogy ott éppen miről, kiről van szó. Kitűnik, hogy olykor fel­ tett kérdéseket: az erre-arra kanyargó elbeszélőt olykor vissza-visszahúzza ahhoz az eredeti kérdéshez, amely őt, az írót közelebbről is érdek­ l i . Papp Mihály, mint mondja, ekkor 53 éves, az írónak közeli rokona. Édesapjának, M . Bálintnak öt évvel idősebb nénje, Borbála 1868-ban es­ küdött a magosligeti Papp Györggyel. Meglehetősen későn, 1888-ban szü­ lethetett a később „boldog ember"-ként regényhőssé nőtt Papp Mihály. A jegyzeteléshez úgy látszik nem csak kézírássa,l hanem gépírás közben is hozzászokott író eléggé következetesen használ rövidítéseket, bár olykor a máskor rövidített szavakat k i is írja. De ha rövidít, mindig ugyanúgy teszi. Például: cs (csak), d (mind), den (minden), denki (min­ denki), deh (dehogy), er (ember), h (hogy), (esetleg (hat), pl. adhta (ad-

hattá), ht (hát), 11 (levél), m (meg), M g Magyarország, n (nem), nn na­ gyon), ni (nincs), mjár (mindjárt), rt (mert), t (volt), tam (voltam), ttő (kettő), v (vagy), stb. Néha a sor végének a régi írógépeken szokásos me­ rev margó állítása miatt a sorvégi szavak betűi lemaradnak: ezek vélet­ lenül vannak így, nem rövidítések. Az alábbiakban a könyvtárunkban lévő kéziratnak két részletét mu­ tatjuk be. Az első, nagyobb részlet afféle szociológiai dolgozathoz nyújthat se­ gítséget: milyen volt a kisbíró élete egy olyan kis községben, mint M a ­ gosliget. A harmincas évek elején lehetett ebben a minőségben községi „alkalmazott" Papp Mihály. A z itt közölt szöveg a kézirat folyamatos rendjét követve közli azokat a részleteket, amelyeket a kisbírósággal kapcsolatos kérdésre válaszként kapott Móricz. Igen jól követhető, hogy Móricz céltudatosan kérdez, ha már — minden bizonnyal váratlanul — meglátogatta őket a magosligeti rokon. S mivel, mint köztudomású s ebből a szempontból Móricz Virág tavaly megjelent könyve is megannyi példát hoz, számára mindenki csak ak­ kor és addig volt igazán figyelemre méltó „partner", amíg attól valami­ lyen megírható, használható, íróilag értékes történetet vagy tanulságot hallhatott, most is úgy igyekszik, vissza-visszatérve a kérdezési szándék­ ra, minél többet megtudni Papp Mihálytól. De általában folyamatosan hozzuk azt a szövegrészt is, amikor csak érintőlegesen beszél a kisbírói funkcióról, a 7—8 évvel előbbi közelmúltról, hanem — kissé öreges kité­ rőkkel, beszélgető kacskaringókkal — másfelé is elkalandozik és a jelen, az 1941-i napok aktuális kérdéseit adja elő (mint pl. a cukor jegyek, a mostani jegyző, a tanító ügy, a nyugdíjasok, a mostani kisbíró és fizeté­ se, stb.). Ebből az is kitűnik, hogy egyáltalában nincs készen a kapott „anyag", annak kihüvelyezése, írói megformálása majd csak ezután k ö ­ vetkezhet. A szöveg közlésekor feloldottuk Móricz rövidítéseit és a kétségtelen géphibák, melléütések értelemszerű kiegészítésére, pontosítására kerül sor. De ahol Móricz fonetikusan írta a hallott szöveget (vót, mettróbáltam), itt is ugyanúgy olvasható; ahol Móricz nem úgy írta le, itt sincs változtatás. A beszélgetés ideje 1941. augusztus 20. (vagy 21.?). Papp Mihály az előző évben hagyta abba a valószínűleg nem valami soká viselt falusi h i ­ vatalt. Előbb a képviselőjük, Gál Endre pártfogásával próbált fix fizetés­ hez jutni, de az nem sikerült. Pedig kéne valami biztos pénz, adóra, adósságra, nagy a család, m á r az unokák is szaporodnak. Papp Mihály azonban nem született tisztviselőnek, a kisbíróságból is hamar kikopott, s akkor nem maradt m á s reménysége, csak Budapest, meg a Zsigabátyám.

A k i számonkérte tőle, milyen volt a kisbíróság Magosligeten és ő miért hagyta abba. í m e : a kisbíróság Magosligeten. A KISBÍRÓSÁG „Két esztendeig voltam kisbíró, mindent mettróbáltam (megpróbál­ tam), nem érdemes, mert nem fizettek. Nagy trapa van avval mindennap, mindennap. 160 pengőt fizettek egy esztendőre, a kevés. Mellékes á nem, nem lehetett keresni. Van az a ződkeresztes cukor, de m á r három hónapja nem adják k i , mert azt ajándékba küldik, s levonják a jegyzők a cukor jegy ékből. A k i ­ nek adnak ződet, azt levonják a jegyből. Cukrot meg nem adtak három hónapja, mert a cukrot k i adták augusztusig, s most megint le akarták vonni, de a jányom azt mondta: minek vonják le, ezt se kapják, meg azt se. Van nálunk egy goromba jegyző. Tardy Béla. Én nem tudom hon­ nan való, családos, gyereke nincsen, nem egészen ojan fiatal, közepes, lehet ojan 43 éves. Kisbíróskodás. Ügy tetszik tudni hát, reggel nyóckor elmegy az ember a községi bírónál, nincs é valami. Minden héten kétszer át kellett menni az irodá­ ra, Kispaládra. Tiszabecsen meg a posta. A postát a kisbíró hordja, mert nincsen postás. Minden második nap a postára, kedden, csütörtökön és szombaton, kétszer meg Kispaládra. Valami levél jön, amit vinni kell. Vót ojankor, hogy háromszor is, jöttek a behívók, el kellett vinni azt is. A nyáron nem kellett, mert nem vótak ojan nagy behívások. Juj, nekem annyi bajom vót, még a feleségem is, nem győztem magam. Nincs is n á ­ lunk csak három tartalékos. Tavaj nálunk is katonaság vót, egy zászlóalj . . . össze-vissza voltak házakhoz, meg az iskolába vótak, éppen úgy bevégződött az iskola, m i ­ kor jöttek a katonák. Most minálunk sincs tanító, állás nélkül van az iskola. Nem jelent­ kezik senki, mindenki államihoz akar menni. Kisasszony tanított, de az most elment Erdélybe, az református lány volt. Két éve vót, mert a pap jánya vót, a mi papunké, most már az is kinevezést kapott, állami kine­ vezést. Nyugdíjasok lettek. Nem nagyon származtak el (a faluból emberek). Minden messze van, alispáni hivatal, minden, messze van. Gál Endrének annyit imádkoztam, hogy legalább is tőtésürnek (töltésőrnek) tegyen meg. Egy van nálunk, útkaparónak. De az is elnősült, úgy jutott hozzá.

Állami nyugdíjazású nincs csak kettő. Orbán Károly börtönőr volt valamikor, Balló meg csendőr volt, tiszthelyettes. Nyugdíja vót, kapott 200 pengőn felül, a másik az vagy 80 pengőt kap. ö r e g bácsi, 77-en fe­ lül van. Van egy, aki csendőr, most, állásban van. Négyen vannak összesen, akik nyugdíjat nyerők. Sokan mentek P é terfalvához a vasúthoz. Nálunktól senki, mer mindig akkor tudjuk m á r meg, mikor tele vannak, pedig szerettem volna Mihájt vasúthoz juttatni, de h á t késő vót. Egészséges, aj ojan, mint a makk. Én csak arra kérem a jóistent, hogy addig élnék, míg az adósságot k i tudnám fizetni, hogy ne maradna nekiek. Kisbíró. Dógozgatik az ember, fizetést nem is vettem k i egy fillért se, ment az adóba, annyit kikaptam a fizetésből: azon vettem kenyérnek valót, a többi mind adóba ment. Az is csak fiatalnak való, a kisbíróság, mert hatalmas: menyecskék­ hez bemehet, mert muszáj is neki bemenni. Mindenkinek levelet viszen, h á t mindenkinél bemegyen. Kezdődik a dobolás, meg az adóbehajtás, behijni az elöljáróságot, behijni aki tartozik adóbefizetésbe. Osztáj szidják a fizetők. Mikor megáll dobolni, hogy azt mondja, adót kell fizetni, ojankor jót biztosan nem mondnak az emberre, de én nem ügyeltem rá: hoztam vit­ tem. — Vót, hogy hoztam hat kilót is, sót is, családoknak, amékek rá vótak szorulva, hozzak má, legyen ojan szives má, — de ez a mostani nem visz senkinek. E magának való, e nem hoz. Én hoztam pedig az ü feleségének is tavaj. Varga Sanyi fiatal ember, 35 körül, felesége, három gyerek, valami kevés van neki, födje. Mindig is ojan vót. Büszke. Most a fizetése is sokkal több, nyáron felemelték 360 pengőre. Kétszerannyinál is több. Én nem izéltem v e l e . . . vót egy öreg, annak annyi fizetése vót, én meg nem kértem többet semmivel, csak azért mentem el, hogy legalább az adó­ mat leszógálom. De maradt még vagy 55 pengő hátralék. De muszáj vót elvenni a 60 pengőt, meg törleszteni is kellett, meg kenyérmagot is venni kellett. Ha ráértem, csináltam én is a m u n k á t a mezőn, és nem eresztettek el aratásra, nem bizony. Azért vótam legjobban izé, hogy idemenny-odamenny, tessék ne­ kem hozni egy levelezőlapot, mi. Nem szeretek én ijeneket fejbe tartani. Pléhből van csinálva a táska, lakat rajta, belelakatolva. Kerékpárral jártam én, sajáttal, nem adtak rá semmit, gumit, koptattam a magam gu­ miját. J ó vóna a ma is, csak nem kapunk gumit. Tavaj is szereztem két gumit, de az egyik széjjel ment, mert nem jó most a gumiragasztó se.

Árverés vót kitűzve több is, de mindig fizetgettek le valamit, így aztán nem vót végrehajtva egy se. Jószágot se hajtottak el vásárra, úgy mint valamikor. Elég pontos ember máskép a jegyző a hivatalába, csak nagyon go­ romba ember. Nem ordít, csak szorítja az adót, muszáj fizetgetni. ö k sokat csinálhatnának ha akarnának, ö k kérik k i a végrehajtót, ha nem boldogulnak az adóbeszedéssel, de ez jó fizető nép. Nálunk nincs rossz fizető senki. Több hátralék van kint Botpaládon, mint Ligeten. Nagyobb község is, de rosszabb fizetők is. Nem sértett meg senki, én se sértettem meg senkit. Elnyúztam egy p á r bakancsot, még kettőt is. K é t pár bakancsnak az ára, én tavaly vettem egy pár bakancsot Debrecenbe, 8 pengőér. A csiz­ mám áztat megéntelen, mikor nagy sár vót, akkor csizma kelletett, az vót 24 pengő. Valaki veszekedik, vagy tudomisén. Mikor a kisbíró besorozott, te nem? — Én nem. Én nem vótam bosszúálló soha, mindig igaz ember v ó tam, engem nem fogott hazugságon senki, megmondtam a jegyző úrnak is, mindent ahogy vót, ahogy kellett."

*

*

*

A másik, rövidebb kéziratrészlet más szempontból érdekes. Nyomon lehet követni Móricz alkotó módszerét. A nyilván órákon keresztül foly­ tatott beszélgetés fontos szakaszait gépeli, a soremelővel jelzett ugrások arra utalnak, hogy ott volt közben hosszabb, esetleg másirányú beszél­ getés; ritkán az elbeszélésben érzékelhető dialógusok is jelzésre kerülnek egy-egy gondolatjellel. De fontos az is, hogy Móricz közbeiktatja a maga gondolat-kommentárját, mint pl. a következő részletben, amikor két el­ beszélő szakasz között, nagyobb soremelések közé beírja: „itt tör k i be­ lőle az irigység és a rokoni ellenszenv", m á r t. i . Papp Mihályból, a Mó­ ricz által is ismert rokonok ellen. Ennek azonban van irodalmi folytatása. Valószínűleg a beszélgetést követően igen hamar m á r feldolgozta e beszélgetés kb. 30 soros részletét és a Magyar Csillagnak adta oda a rövid írást, afféle tárcát, ahol már az október 1-i számban megjelenik (mint erre Móricz Virág is rámutat). De itt m á r nem csak maga a motoros történetet kapjuk vissza, mint fölhasz­ nált anekdotát, hanem előttünk a nemzedéki ellentét is, ahogy folytatja a hallottakat, amiket m á r Papp Mihály nem mondott el, de Móriczban tovább zengett, mert beleértette azt is, amit krónikása nem mondott el. S ha ehhez még visszaemlékezünk a csodálatos hortobágyi történet, a Komor Ló belső konfliktusára, ugyanazt a gyereket találjuk meg itt is, aki m á r az új technikai érdekesség iránti fogékonyságával évszázadok

tradícióit szakította le magáról és száguld, szemben azzal aki „mind a k é t lábával bele van ragadva a sárba, a falu sarába." Ez a központi Móricz-téma: örökölte az apjától, aki ugyan paraszti életmódban kezdte, de — mint Móricz Miklós oly találóan elemezte — nem az volt rá a jel­ lemző, hogy paraszt volt, hanem hogy már nem akart paraszt lenni, nem akart megmaradni a paraszti életforma bezárt, szúk horizontú, ha­ gyományos rendjében, szorító keretei között. Olvassuk tehát előbb az 1941-i Papp Mihály-féle vallomást a kéz­ irat szerint, annak 11. lapjáról, folyamatosan, majd utána az „írói" meg­ fogalmazást, a tárcában, ahogy a „kék" sorozat Riport-gyűjteményében, az 1958-ban kiadott IV. kötet 489—491. lapjainak szövegében olvasható. „Hogy lehet egy rongon köjöknek annyi pénze, hogy kétszer is le­ motoroz, mikor ijen nehéz a hejzet? Éppen deszkáér voltam Hartmannál, ott látom őket, elébb nem is­ mertem meg. — Te Jóska m é r t nem jössz nálunk? — Nem ígérem meg, hogy el tudok menni. — Felmegyek veled Pestre! — Nem ígérem meg, hogy arra megyek. A z anyjára rá se néz, mondom neki, te Jóska hogy van anyád? Azt mondja mit tudom én! Hát hol vagy? A keresztmamánál. De má mondom a keresztapjának, hogy az egy fél lábú ember, susz­ ter a, csizmadia vóna, de nemigen tud dolgozni. Itt tör k i belőle az irigy­ ség és a rokoni ellenszenv. A tavaszon volt nálunknál, mi a mezőn vótunk, van a dogunk, de akkor hamarabb hazajöttem.

nekünk a mezőn

Kérdeztem, hogy hogy vannak Zsigabátyámék, vót nála egy olyan duda vagy autótrombita, azt nyomogatta ahelyett, hogy felelt vóna. M i k ­ lósbányám? Hát a dudával felel. Kérdem a feleségemet adtál-e neki valamit enni? Most jöttek é p ­ pen, hát csinált rántottát. Kérdezgetem, semmire se felel, eccer csak nem jön be a házba, ott áll a konyhaajtóba, vonogatja a vállát. Hát megfordul, se azt nem mondja cserélj pipát, vagy mi, elmegy felül a motorjára, kitolja az utcára, el. Még elébb azt hittem visszajön, nem jött az soha többet. Nem tudom mit csinál, csavarog a rossz társaságban?" És az „irodalmi" megfogalmazás:

AZ UJAK Mások a maiak, mint a tegnapiak. Szent István-napi vendégem a nehéz faluból jött. Beszél: az ember a falu hangjára jobban figyel: mintha mélyből jönne az igazság hangja. — Róza nénémnek az unokája, a zabigyerek, az csak feljött kérem Pestre. Nem akart paraszt lenni, beállott itt valami gyárba inasnak. És kérem m á r az idén másodszor jött haza motorbiciklin. Négyszáz kilomé­ terre. Honnan van egy rongyos kölyöknek, hogy kétszer is lemotoroz­ hasson a faluba, mikor ilyen a helyzet. Irigyen: — A z anyja olyan szegény, maga mondja, legszegényebb a család­ ban. A n n y i földje nincs, ahol egy karalábé megterem. De ez nem is t ö ­ rődik az anyjával. Meglátom a hetipiacon a városba: Hogy van anyád? . . . Ö nem tudja . . . Hát hol vagy megszállva? . . . K e r e s z t m a m á é k n á l . . . Mikor jössz hozzánk? . . . Nem ígérheti, hogy arra jár . . . Nem ígér­ heti . . . Indulattal: — Kérem, ezek a maiak. Csak a motor meg az autó, meg a technika. A rokoni szeretet csak ott, ahol pénzt remélnek. Mikor itthon volt hús­ vétkor, eljött hozzánk. Biztosan meg akarta nézni, hogy vagyunk, mit lehet v á r n i . . . M i kint vagyunk a mezőn, nekünk az a dolgunk, de az­ nap valahogy hamarabb jöttem haza: ott van. Éppen leszerelt a motor­ járól . . . Kérdeztem, hogy vagy? mit csinálsz? hogy kerülsz ide? szép hogy meglátogattál, h á t gyere beljebb... Csak áll, néz, mindent megnéz, nem s z ó l . . . Hogy vannak a pesti rokonok? . . . Hát volt nála egy duda. vagy autótrombita, vagy mi, azt nyomogatta, ahelyett, hogy felelt vol­ n a . . . Kérdek akármit: a dudával f e l e l . . . Mondom a feleségemnek: ad­ tál neki valamit? . . . Most j ö t t . . . Csinált neki r á n t o t t á t . . . De csak áll a konyhaajtóban, se be nem jön, de k i nem megy, csak néz. Kérdezge­ tem, vonogatja a vállát, egyszer csak megfordul, azt se mondja „cserélj pipát", vagy mi, ki az udvarra, fogja a motorját, kitolja az utcára, felül rá, s el. Még elébb azt hittem, hogy visszajön, dehogy jött a vissza, so­ se láttuk azóta t ö b b e t . . . Ismerem a fiút. Zseni lappang benne, de vérkeveredés, múlt, szaba­ dulás? Szerelme az elektrotechnika. Ruhája nincs, egy ruhában jár t é ­ len—nyáron, de első dolga volt, hogy biciklit vett, azt kicserélte jobbra, aztán motorbiciklit, azt is kicserélte j o b b r a . . . Egy nyakkendőt nem tud venni, de benzinje van . . . Repülni az országúton, a jó úton, csak a jó úton . . . hatvan k i l o m é t e r r e l . . . Az új ember: egy szál sem köti vissza a múlthoz.

Még keresi. Lehet, azt keresi, mit tudna onnan segítséget rabolni az: új utakra. De m á r ámulva nézi meg a vakszemű népeket, akik érthetet­ len szennyben, alacsony falak közt, dohos levegőben élnek az idill fene­ kén. Már neki nyitva a szeme az életre, a világra, a végtelenre. Oly rohamosan él, nincs ideje olvasni: ha valamit, elektrotechnikai szakköny­ vet. Ellenben ez a „nagybátyám" mind a két lábával bele van ragadva a sárba: a falu sarába. Nem tudja kihúzni a csizmáit a jobbágyvilág mély kultúrájából. Nótát tud, mesét tud, találós kérdésben beszél, falutörvény alatt él. Pestre jár, de a szocializmus gondolatvilágával még nem talál­ kozott. Tökéletesen meg van nyugodva, hogy gyalog kell lejárnia a sze­ génység rögös útját. A motor csikósa feszülten, rohamosan szociális lény. ö v é a nagy kultúra, amit tudományok magvetői szórtak a levegőbe, hogy benne megcsirázhasson. Elhessenti a falu géniuszát, mint az orra körül duru­ zsoló darazsat, s kitárja magát a világkultúra hullámfürdőjének. Alig tudja m i az, nem is gondolkozik rajta, csak egész testével viszsza. Magasan lobogó haja hátrafésülve a szélben lobban, mint a szimbó­ lum. Más nem jut még neki, csak a motor, de lovat sofőrözni, soha eszé­ be nem ötlene: lóval pepecselni, ekét vontatni: a gép embere! Ijesztően szózatos k é p : ahogy áll nyitott ajakkal, érzéki ajakkal s szimatolja az avult világ szagát. Akkor nem szól, nem köszön, kitolja motorját az utcára. Nem ígér, nem tagad meg: ropog a benzin, kékes füstje itt marad a nádason, s ő elszáguld a tiszta országúton, bele a végtelenbe, hol a párhuzamos is egy vonallá válik. (Magyar Csillag, 1941. október 1.) Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tartalmaz a Megyei Könyvtár kéziratgyűjteménye, Móricz Zsigmond publikálásra még nem került írá­ sainak egy része. Fontos feladatunk, hogy megyénk szülöttének ránk­ hagyott örökségét tovább őrizzük és részletesebben megismerjük, ismer­ tessük. A fentiekkel is ehhez szerettem volna hozzájárulni.

(Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a kézirat leadása után a szer­ ző, Horváth Gabriella távozott az élők sorából. — Szerk.)