Elmore Leonard: Dinamit (részlet) Fordította: Totth Benedek Chris Mankowski utolsó munkanapja, délután kettő, még két óra van hátra a műszak végéig, amikor befut a riasztás, hogy hatástalanítania kell egy bombát. Az történt, hogy egy Booker nevű fickó, egy huszonkilenc éves, büntetett előéletű nagymenő a jakuzzijában áztatta magát, amikor megszólalt a telefonja. Kiüvöltött a testőrének, Juicy Mouth-nak, hogy vegye fel. – Hé, Juicy! – kiáltotta Booker. Juicynak – aki egy személyben volt a testőre, a sofőrje és a mindenese – elvileg ott kellett volna lennie valahol a közelben. – Vedd már fel a telefont! – De a telefon csak csörgött tovább. Úgy a tizenötödik csörgésnél Booker kikászálódott a jakuzziból, felvette zöld szatén fürdőköpenyét, amely tökéletesen passzolt a bal fülcimpájában csillogó smaragdhoz, felemelte a kagylót, és belemordult a telefonba: – Tessék. Egy női hang válaszolt: – Leülnél? A telefon egy asztalon állt, az asztal mellett zöld bőrfotel terpeszkedett. Booker imádta a zöld színt. – Te vagy az, bébi? – A nőnek tisztára olyan hangja volt, mint Booker csajának, Moselle-nek. A hang így folytatta: – Megtennéd, hogy leülsz? Ülj le, kérlek. Szeretnék mondani valamit. – Fura a hangod, bébi – mondta Booker. – Valami gáz van? – A homlokát ráncolva letette magát a zöld bőrfotelbe, aztán fészkelődött még egy kicsit. A nő így folytatta: – Leültél? – Ja. Ennél lejjebb nem is tudnék – felelte Booker. – Na, most már mondd el, mi van! A Moselle-hangú nő így folytatta: – Az a helyzet, drágám, hogy ha felállsz a fotelből, a segged a plafonon fog kirepülni. Egy egyenruhás rendőr bekísérte Christ a házba. Az épület előtt a tizenharmadik körzet járőrautói és a készenléti egység furgonja parkolt. Az egyenruhás úgy tudta, Booker hívta ki a rendőrséget. Azt mondta, ő érkezett elsőnek a helyszínre, és amikor meglátta, kiről van szó, rögtön értesítette a kábítószer-ellenes osztályt. A nyomozók kaptak az alkalmon, és a pincétől a padlásig átkutatták Booker házát a keresőkutyáikkal. Az egyik kábszerügynök, aki leginkább egy fiatal csavargóra emlékeztetett, elmesélte Chrisnek, hogy Booker karrierje igazi sikersztori: az utcán kezdte árulni a cuccot, a Young Boys Incorporated meg a Pony Down bandák tagja volt, de mostanra sikerült egész magasra felküzdenie magát. Elég volt körülnézni a lakásban: a tag huszonöt évesen a Boston Boulevardon lakik egy ekkora hodályban, ami eredetileg az egyik legrégibb bostoni autógyáros tulajdonában volt – az ügynök nem tudta megmondani, pontosan melyiknek. Persze ennek az idióta Bookernek sikerült szétbarmolnia a kérót: foszöldre festette a gyönyörű, régi tölgyfa lambériát. A fickó ezután megkérdezte Christ, hogy miért egyedül jött. Chris azt felelte, a többiek éppen egy illegális tűzijátékraktárat számolnak fel, de hamarosan itt lesz a kollégája, Jerry Baker. Aztán így folytatta:
– Tudod, mi van ma? – Várta, hogy a másik visszakérdezzen, hogy: „Nem. Mi?” – Ma dolgozom utoljára a tűzszerészeknél. Jövő héten áthelyeznek. – Chris elhallgatott, várt. A kábszerügynök csak ennyit mondott: – Hú, ez nagyon frankó. Nem fogta az adást. – Soha többet nem kell bombákkal szarakodnom. Most is csak akkor, ha ez itt nem egy kamu riasztás… Jó lenne, ha az utolsó melót nem cseszném el. A fickó még mindig nem fogta fel a lényeget. – Booker azt mondja, bombát raktak a segge alá. Ha felkel a fotelből, felrobban. Szerinted milyen bomba lehet? – Fogalmam sincs – felelte Chris. – Előbb meg kell néznem. – Booker azt mondta, a köcsög olaszok csinálták – magyarázta az ügynök. – Így akarnak üzenni neki. Ez nem is tűnik akkora faszságnak. Különben egyszerűen lelőtték volna, nem igaz? Mindenki tudja, hogy Booker vonta ki a forgalomból azt a pár arcot, akiket a reptéri autómegőrzőben találtak meg. Az egyik fazont a saját kocsija csomagtartójába rakták, két golyót kapott a tarkójába. Booker egy kibaszott szemétláda, haver. Ha lenne igazság a földön, akkor most ott hagynánk a szarházit a fotelben. Oldja meg egyedül. – Hívd ki az embereidet a házból – mondta Chris. – Ha megérkezik a kollégám, fogjátok rövidre a bájcsevejt, oké? Szólok, ha szükség lesz a tűzoltókra vagy a mentőkre, vagy ha ki kell költöztetni valakit a környékről. Most pedig mutasd meg, hol van Booker. A kábszerügynök mutatta az utat. Ahogy a ház hátsó részébe vezető folyosón mentek, megszólalt: – Majd nézd meg, mit művelt ez a barom a könyvtárszobával. Úgy néz ki, mint egy kibaszott cirkuszi sátor. És tényleg. Zöld és fehér csíkos ejtőernyővásznat feszítettek ki a csúcsíves mennyezet közepe és a négy fal teteje közé. A helyiség közepén jakuzzi pezsgett, körülötte a padló zöld járólappal borítva. Booker a padlóba süllyesztett medence túloldalán, a zöld bőrfotelben ült. Veszettül markolta a karfát, az ujjai elfehéredtek. A háta mögött üvegajtó nyílt a hátsó verandára. – Azt hittem, itt fogok megdögleni – szólalt meg. – Tudják, mióta várok már? Itt ülök tök egyedül, sehol senki a közelben, hiába kiabálok. Nem látták Juicy Mouth-ot? – Az meg kicsoda? – Neki kellene gondoskodnia a testi épségemről. Muszáj kimennem a slozira. Chris odalépett hozzá, megnézte a fotel alját. – Mesélje el, hogy mit mondott magának a nő a telefonban. – Azt hittem, szerelmes belém az a büdös ribanc. – Mit mondott? – Azt, hogy ha felkelek, felrobbanok. – Ennyi? – Ennyi? Miért, ez nem elég egyértelmű? Szerintem rohadtul az.
– Oké – mondta Chris. – A kérdés az, hogy hisz-e neki. – Mit akar, keljek fel, hogy kiderüljön? Chris bézsszínű tweedzakót viselt, egy kiszolgált darabot, bő zsebekkel. A bal oldalzsebéből egy MINI MAG zseblámpát vett elő, lehasalt a padlóra, és bevilágított a fotel alá. Nem talált semmit. Feltérdelt, letette a padlóra a zseblámpát, elővett egy rozsdamentes acél bicskát a jobb oldalzsebéből, és fél kézzel, villámgyors, gyakorlott mozdulattal kipattintotta a rövidebbik pengét. – Hé – szólalt meg Booker, hátratolva magát a székben. – Maradjon veszteg – szólt rá Chris. – Nehogy véletlenül lenyisszantsak valamit. – Haver, csak óvatosan! – nyögte Booker, aztán elengedte a karfát, lassan felhúzta a fürdőköpenye alját, és begyűrte csupasz lábai közé. – Nem érzi, mi van maga alatt? – Amikor leültem, elég furcsa volt… Valami nem stimmelt. Chris felhasította a fotel huzatát, szétnyitotta a párnát, és belenézett. – Hmmmmm – hümmögte. Mire Booker: – Ez meg mit akar jelenteni? Hagyja már abba a hümmögést, ember. Mit talált? Chris felnézett Bookerre, és ezt mondta: – Tíz rúd dinamitot. Booker megint megmarkolta a karfát, a teste megfeszült. – Szedje ki gyorsan a seggem alól, ember – mondta Chrisnek. – Szedje ki, és húzzunk innen! – Valaki nagyon berágott magára – jegyezte meg Chris. – Két rúd bőven elég lett volna. – Kiszedné alólam ezt a szart? – könyörgött Booker. – Most. Chris a sarkára ülve felpillantott Bookerre, és így szólt: – Attól tartok, elég súlyos a helyzet. – Milyen helyzet? Miről beszél? – A párna bélésének nagy részét kiszedték. Úgy nézem, beraktak a helyére egy felfújható gumipárnát. Nincs túl keményre pumpálva. A dinamit tetejére tették. – Akkor húzza ki, ne szarakodjon – nyögte Booker. – Csak simán húzza ki. – A gond csak az, hogy nem látom a gyújtószerkezetet. Valószínűleg a hátuljára szerelték, ahol a párna cipzárja van. – Akkor húzza szét azt a kibaszott cipzárt! – Nem tudom, rajta ül. Valószínűleg egy két áramkörös, nyomásérzékelős kapcsoló lesz. Nem tudom pontosan megállapítani, de erre tippelek. – Erre tippel? – hördült fel Booker. – Azt akarja mondani, hogy fogalma sincs, mit csinál? – Sokféle gyújtószerkezet létezik – magyarázta Chris. – Előbb meg kell néznem, csak akkor tudom megmondani, hogy lehet-e hatástalanítani. Világos? – Egy pillanat! Még az sem biztos, hogy szét tudja szerelni ezt a szart?
– Csak úgy tudjuk kideríteni – folytatta Chris –, ha felhasítjuk a fotel hátát. – Akkor vágja szét, ne szarakodjon! Nem érdekel ez a rohadt fotel. – Persze-persze, csak aztán ott van a keményfa háttámla, meg az a rengeteg rugó… Nem is tudom –csóválta a fejét Chris. – Na, ide figyeljen, maga faszfej – vette át a szót Booker. – Tüntesse el alólam ezt a szart! Nem érdekel, hogyan csinálja, csak tüntesse el! – Másrészt viszont lehet, hogy ez nem is bomba – folytatta Chris. – Csak néhány rúd dinamit. Valaki így akar ráijeszteni magára. Figyelmeztetni akarják, hogy ne ugráljon. Nincsen valami tippje, hogy kinek állhat érdekében kinyírni magát? – Úgy érti, telepakolták a fotelt dinamittal, de a cucc nem robban fel? – Úgy. – Valaki üzenni akar, hogy ha nem vigyázok, csúnyán megjárhatom? – Meglehet. – Mi lenne, ha egyszerűen felállnék? Mi van, ha a nő a telefonban csak szívatott? – Előfordulhat – bólintott Chris. – De én azért nem kockáztatnék. – Nem, mi? – Várjuk meg, mit mond a kollégám. Mindjárt itt lesz. – Muszáj kimennem slozira, ember – nyögte Booker. – Mindjárt összecsinálom magam. Chris figyelte, ahogy a ház felé közeledő Jerry Baker felméri a hatalmas épületet. A kollégája nagy ívben kikerülte az egyenruhás zsarukat meg a detroiti rendőrség kék járőrautóit, amelyek mindkét irányban lezárták a sugárutat. Jerry szabadnapos volt. Fekete ballonkabátot viselt, és Detroit Tigers baseballsapkát: magas fickó volt, nagyobb darab, mint Chris, és idősebb. Huszonöt éve szolgált a rendőrségnél, ebből tizenötöt bombaszakértőként. Ahogy meglátta Christ, rögtön eszébe jutott, hogy annak a srácnak ez az utolsó munkanapja. – Nem kellene itt lenned – mondta. Chris, aki az ajtóban állva várta, felvázolta neki a helyzetet, mesélt a zöld bőrfotelről, amelyben Booker ült. – Akkor sem kellene itt lenned – ismételte Jerry az órájára pillantva. – Negyven perc, és vége a műszaknak. A verandán várakozó nyomozóra nézett, odaintette magához, és megmondta neki, hogy hívja ki a tűzoltókat meg a mentőket, és mindenkit tüntessen el a ház közeléből. – Megoldjátok ügyesen, ugye? – kérdezte a fickó. – Hallani fogod, ha nem jött össze – felelte Jerry. Ahogy elindultak a folyosón a jakuzziszoba felé, így fordult Chrishez: – Szerinted hálás lesz ez a seggfej, ha megmentjük? – Úgy érted, megköszöni-e? – kérdezett vissza Chris. – Előbb mutatkozzatok be egymásnak. Beléptek a szobába, és ahogy Jerry döbbenten végigpillantott a zöld-fehér sátorponyván, Booker így szólt: – Meddig akarnak még szarakodni?
Chris és Jerry összenézett. Egyikük sem szólt semmit. Jerry leguggolt, és megnézte a széthasogatott ülést Booker izmos lábai között. – Hmmmmm – hümmögte. – Még egy hümmögő – szólalt meg Booker. – Egy kibaszott dinamithegyen ülök, erre idejön még egy hümmögő seggfej. Jerry felállt, újra Chrisre pillantott. – Legalább nem fél – jegyezte meg. – Ja, elég lazán nyomja – bólintott Chris. Ahogy Jerry a fotel mögé lépett, Booker kihúzta magát, és felemelte a fejét. – Muszáj kimennem slozira, ember! Jerry a fotel támlája fölött átnyúlva Booker vállára tette a kezét. – Türelem – mondta. – Szerintem nem tudja megcsinálni. – Mit nem tudok megcsinálni? Mindjárt becsinálok, ember. – Elég robbanékonynak tűnik a pasas – mondta Jerry Chrisnek. – Ja, én is elég robbanékonynak nézem – helyeselt Chris. – Edzésben van. Sokat kergetőzött a zsarukkal, amikor dílerkedett. Booker egyenes háttal, a fejét felemelve ült. – Egy pillanat. Mi van, ha robbanékony vagyok? Mert az vagyok, ember, arra mérget vehet. – Nem hiszem, hogy megúszná, ha felpattanna, és beleugrana a medencébe – morfondírozott Chris. – A jakuzziba? – kérdezte Booker. – Ugorjak bele a jakuzziba? Akkor megúszom? – Nem sok esélyt adok – felelte Chris. – Kivéve persze, ha nem egy gyújtószerkezettel ellátott dinamithalmon ül, hanem valaki szórakozik magával… – Mert lehet, hogy ez csak egy kamu bomba – tette hozzá Jerry. – És akkor mi van? – kérdezte Booker. – Ha ez valami szívatás – felelte Chris –, vagy figyelmeztetés akar lenni, akkor nincs miért paráznia. De ha éles a bomba, akkor abban a pillanatban felrobban, amint felemeli a seggét a fotelből… – A jakuzziig sem tudnék eljutni, mi? – Kizárt. – Talán a talpát le tudná tenni a padlóra – jegyezte meg Jerry. – De azonkívül nem maradna magából semmi. – Ja, a segge végigszántaná Ohio kék egét – bólintott Chris. Jerry az üvegajtóhoz lépett. – Menjünk ki, beszéljük meg. Booker megpróbálta követni Christ a tekintetével. – Most meg hová mennek? – üvöltötte. – Hé, faszfejek, maguknak ugatok!
Chris kilépett a verandára, és bezárta maga mögött az ajtót. A veranda túlsó végéből nézett vissza az ajtóra, amelynek üvegén megcsillant a délutáni napfény. Tompán ugyan, de kihallatszott Booker hangja. Átvágtak a hátsó udvaron. Jerry cigarettával kínálta Christ. Ő kihúzott egy szálat, és amikor megálltak az udvaron, a hatalmas garázs előtt, Jerry tüzet adott neki. Közben felnézett a szilfákra: – Végre-valahára kirügyeztek – mondta. – Azt hittem, idén májusig fog tartani a tél. Elmore Leonard: Dinamit Jaffa Kiadó, 2013