Területi fejlettségi különbségek, konvergencia és térszerkezet Spanyolországban*

FARKAS MÁTÉ BENCE

Területi fejlettségi különbségek, konvergencia és térszerkezet Spanyolországban* Bevezető A folyamatosan bővülő Európai Unió területi folyamatainak ismerete hazánkban is fontos, ám tapasztalataim szerint a külfölddel foglalkozó regionális elemző kutatások mind a mai napig háttérbe szorulnak Magyarországon. Spanyolországra is igaz ez, a hazai szakirodalomban az ország fejlettségi különbségeivel foglalkozó tanulmányokra alig van példa, ez alól kivételt képez Éltető Andrea cikke (1996). Jelen tanulmány célja, hogy összefoglalást adjon a Spanyolországban az elmúlt bő fél évszázadban lezajlott területi kiegyenlítődési folyamatról, valamint az egyes provinciák közötti fejlettségi különbségek alakulásáról egyrészt a szakirodalom feldolgozása, másrészt saját vizsgálatok alapján. A spanyol szakirodalomban a téma alaposan feldolgozott, s a tanulmányokban rendre megjelenik a konvergencia, illetve a regionális egyenlőtlenségek témaköre elméleti és gyakorlati szempontból. Először Spanyolország területi közigazgatási rendszerét ismertetem, mivel elemzésem tárgyát a provinciák mint közigazgatási egységek jelentik. Azután a témához kapcsolódó fogalmak – konvergencia, fejlettség, térszerkezet – legfontosabb jellemzőit és spanyol vonatkozásait mutatom be. A harmadik, nagyobb rész képezi a fejlettségi különbségek időbeli alakulásának áttekintését és a fontosabb területi folyamatok bemutatását. A vizsgálatok területi egységei Spanyolország regionális rendszere négyszintű. A tervezési-statisztikai szintet jelentő NUTS 1 szint alatt az „alaprégió”1, azaz a NUTS 2 áll; ez a regionális politikai célok megvalósítására alkalmas területi szint, és gyakorta európai léptékű összehasonlító elemzésekben szerepel alapegységként. A NUTS 3-as szint a „provincia”, a LAU 2-es pedig a „község”. A két szint közül hiányzik a LAU 1, így a provinciák jelenleg 59 egységből álló szintje alatt a több mint 8000 egységből álló községek jelentik a következő közigazgatási szintet. Az egyes NUTS-jegyzékek megújítása során Spanyolországot nem érintet-

* A tanulmány alapjául a Területi fejlettségi különbségek és konvergencia Spanyolországban c. szakdolgozatom (2010, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék) egyes fejezetei szolgáltak – a szerző. 1 Itt érdemes röviden szót ejteni a spanyol „régió” fogalmáról: A Spanyol értelmező szótár régión olyan földrajzi egységet ért, amely történelmi és geográfiai jelentőséggel bír, de közigazgatási tartalma nincs (Diccionario De Uso Español 1991, Szabó–Varga 2007), ugyanakkor az autonóm közösségeket az Európai Unió „rendszerében” régiónak hívják. Ezek figyelembevételével a továbbiakban magam is ezt az elnevezést használom, és a NUTS 2 szintet értem rajta.

TERÜLETI FEJLETTSÉG, KONVERGENCIA, TÉRSZERKEZET SPANYOLORSZÁGBAN

675

ték nagyobb változások: közigazgatási beosztása az unióhoz való csatlakozás óta nem változott. A korábban érvényben lévő NUTS 2003 rendszerben csupán a két városból álló Ceuta és Melilla NUTS 2 régiójának két egységre való szétválása jelentett változást (Szabó 2005). 2008. január 1-jén életbe lépett a NUTS 2006. Spanyolországot ebben a beosztásban a szigetek tekintetében érintették változások (1. táblázat): a Baleár-szigetek és a Kanári-szigetek – mint NUTS 3-as egységek – több NUTS 3-as régióra váltak szét (Szabó 2008a). 1. táblázat

A spanyol közigazgatási szintek a NUTS 2003-ban és a NUTS 2006-ban Rendszer

NUTS 1

NUTS 2

NUTS 3

NUTS 4

NUTS 5

Agrupación de Comunidades Autonómas (7)

Comunidades y Provincias + Ciudades Ceuta y Melilla Autonómas (19) (52)

–

NUTS 2003

Municipios (8108)

Agrupación de Comunidades Autonómas (7)

Comunidades y Provincias + Ciudades Islas + Ceuta y Autonómas (19) Melilla (59)

–

NUTS 2006

Municipios (8111)

Forrás: www.europa.eu.int. Megjegyzés: zárójelben az egységek száma.

Adatbázis Munkám során elsősorban a spanyol Nemzeti Statisztikai Hivatal (Instituto Nacional de Estadística, INE), valamint az Eurostat adataira támaszkodom. A tanulmány másik, kartográfiai forrását egy elektronikus úton is elérhető térkép képezte, amely az országot és szűkebb környezetét ábrázolja, s amelynek segítségével lehetővé vált a NUTS 3-as alapegységeket tartalmazó térkép megszerkesztése. Vizsgálataim időtávját 1955 és 2007 közé helyeztem, egyrészt mert a legtöbb spanyol munkában is 1955 a kezdő év, másrészt a legutóbbi elérhető adatok többnyire 2007-esek. A vizsgálatokban az 1980-as év „fordulópontot” jelent, innentől kezdve állnak rendelkezésre – Magyarországról is elérhető – hivatalosan közzétett provinciaszintű GDP-adatok, így ezen időponttól döntően saját empirikus elemzéseket végzek, míg az 1955 és 1980 közötti időszaknál a szakirodalomra támaszkodom. A már említett területi változások (szigetek) megnehezítették a vizsgálatokat, ugyanis korábbi időpontokra visszamenőleg még az INE adatbázisa is a NUTS 2003 szerint tartalmazza az adatokat. Emiatt vizsgálataimat a korábbi NUTS-beosztás szerint végzem, továbbá kihagyom a vizsgálatokból a két városból álló régiót, Ceutát és Melillát is egyrészt adathiány miatt, másrészt azért, mert mindkettő Észak-Afrikában található, harmadrészt pedig azért, mert nincs akkora népességi, valamint gazdasági súlyuk, amely jelentőséggel bírna a területi különbségek szempontjából. Fejlettség, konvergencia, térszerkezet – elméleti alapok és spanyol vonatkozások A fejlettség többmutatós és többdimenziós jelenség, amelynek mérése erősen tér-, idő- és társadalomfüggő. Többdimenziós jellege abban tükröződik, hogy leggyakrabban nem egy oldalról közelítjük meg, többmutatós jellege pedig abban, hogy magát a jelenséget nem

676

FARKAS MÁTÉ BENCE

mindig célszerű egyetlen mutatóval számszerűsíteni (erről bővebben Nemes Nagy 1987, Szabó 2008b). Ha mérni akarjuk, akkor vagy kiemelt mutatószámot vagy többváltozós statisztikai módszereket (többnyire faktor- és klaszteranalízist) alkalmazunk. Az előbbi esetében elmondható, hogy a regionális fejlettség világszerte használt egyváltozós mérőszáma az egy főre jutó GDP. A Spanyolországon belüli területi fejlettségi különbségek vizsgálatakor is legtöbben a GDP-vel, illetve hasonló értéktermelési mutatókkal számolnak. Az egy főre jutó GDP-t elemzi Raymond–García Greciano (1994) és Villaverde (1996a, 1996b), a bruttó hozzáadott értéket pedig többek között Cuadrado Roura et al. (1999) és Peña Sánchez (2008) használja. Jelen tanulmányban az egyváltozós jelzőszámok közül magam is az egy főre vetített GDP-adatsorokkal számolok. Munkám másik központi fogalma a konvergencia, amelyről széles körű hazai és külföldi szakirodalom áll rendelkezésre (regionális elemzői körben például Major 2001). A konvergenciával foglalkozó legtöbb külföldi elemzés az országok közötti differenciákat helyezi ugyan előtérbe, ám az országokon belüli különbségek elemzése és vizsgálata is számos kutatás tárgyát képezi napjainkban is (utóbbiak közül Spanyolország esetében Raymond–García Greciano (1994, 1996) és García Greciano et al. (1995)). A konvergenciavizsgálatok általában a kiegyenlítődési folyamat mérésének két fajtáját különböztetik meg. Az egyik megközelítés (növekedéselmélet) a térségek kiinduló fejlettségi szintjének, valamint bizonyos időszakon belül bekövetkező fejlődésének relációját vizsgálja (β-konvergencia), a másik (egyenlőtlenségelmélet) pedig a térségi jövedelemszint szóródásának időbeli alakulását (σ-konvergencia). A területi egyenlőtlenségek és a gazdasági fejlődés együttes vizsgálata („Williamson-hipotézis”) is szorosan kapcsolódik a konvergenciához. Williamson modellje szerint egy adott országban a gazdasági fejlődés előrehaladtával a jövedelmi különbségek kezdetben nőnek (a gazdasági divergencia szakasza), később pedig csaknem folyamatosan csökkennek (a reál konvergencia szakasza). A gazdasági fejlődés kezdeti szakaszában az egyenlőtlenségek növekedésének fő mozgatója a jövedelmek koncentrációja bizonyos térségekben (polarizálódás), amelyek a gazdasági aktivitás magterületeivé válnak. Spanyolország esetében ez főként Madrid, Barcelona, valamint a baszk tartományok térsége. Később a magterületeken a gazdasági fejlődés eléri a maximumát, a perifériákon azonban ekkor indul meg a helyi adottságok jobb kihasználása, valamint a termelési technológiák fejlődése, ami az utóbbi területeken a gazdasági fejlődés kiterjedését, a magterületeken viszont a növekedési ráta csökkenését vonja maga után (Villaverde 1996a, 339. o.). A jövedelmek polarizációját Spanyolországban többen is vizsgálták (például Gardeazabal 1996, Pérez 2000, Sánchez-Robles– Villaverde 2001), de a XX. század második felére polarizálódást, konvergencia-klubok létrejöttét egyik munkában sem sikerült kimutatni. Ha Spanyolország térszerkezetét kívánjuk vizsgálni, először tisztázni kell, hogy maga a fogalom egyáltalán létezik-e a spanyol nyelvben, s ha igen, megjelenik-e a témához kapcsolódó szakirodalomban. Két részre bontva a szót (tér és szerkezet) spanyol fordításban az espacio és az estructura adják a szavak spanyol megfelelőit, amelyekből összeállítva az „estructura del espacio” jelenti a térszerkezetet. Ez a szóösszetétel azonban földrajzi értelmezésben nem használatos Spanyolországban, csupán pszichológiai, fizikai, valamint építészeti vonatkozásaival találkozunk. Azonban léteznek olyan gazdaságilag homogén, földrajzilag összefüggő térségek, amelyeket egyértelműen el tudunk különíteni az országon belül; ezek a tengelyek, pólusok Spanyolország térszerkezetének alkotóele-


677

mei. Elkülönítésüknek s maguknak a fogalmaknak – mint dinamikus tengelynek, fejlődési tengelynek – a magyarázata sokrétű. Sáenz de Buruaga (1988) szerint „a fejlődési tengelyek fontos közlekedési útvonalak mentén alakulnak ki, és főként nagyvárosi területeket kötnek össze, fűznek fel” (idézi Pérez–Villaverde 1996, 64. o.). Villaverde (1992) véleménye alapján a fejlődési tengely fogalma ennél összetettebb, meghatározása szerint a „fejlődési tengelyek a gazdasági folyamatok főbb gerincterületeit jelentik, amelyeknek jelentős súlyuk van az ország gazdaságában, és egyedülálló dinamizmus jellemzi őket” (ugyanott 64. o.). Petitbó et al. (1991) megfogalmazása szerint egy fejlődési tengely legfontosabb jellemvonása, hogy „biztosítja a kölcsönös összeköttetést a városi központok, valamint azok vonzásterületei között” (ugyanott 64. o.). Pulido (1994) tanulmányában feltételekhez köti azt, hogy egy térség mikor nevezhető fejlődési tengelynek: a) a tengelyt alkotó egységek földrajzilag egymáshoz közel fekszenek, b) az egyes területegységek termelési szerkezete hasonló vagy egymást kiegészítő a termelési folyamatban, c) jelentős súlyuk van az országban, és gazdasági dinamizmus jellemzi őket. Villaverde (1994) a fentiekhez még két feltételt kapcsol: egyrészt azt, hogy szoros területközi áramlásoknak kell lenniük az egyes egységek között, másfelől pedig azt, hogy nagyrészt azonosak legyenek a népesség megtelepedéséhez, eloszlásához kapcsolódó jegyek (például az urbanizáltság foka); ha e feltételek valamelyike hiányzik, akkor az adott zóna nem nevezhető fejlődési tengelynek. Ha egy meghatározott összefüggő területegység gazdasági fejlődése hosszabb ideig alatta marad az országénak, abban az esetben hanyatló térségről, visszaeső zónáról beszélhetünk (Pérez–Villaverde 1996). 1. ábra

A Spanyolországot érintő fontosabb délnyugat-európai fejlődési tengelyek

Forrás: saját szerkesztés www.unioviedo.es alapján.

678

FARKAS MÁTÉ BENCE

Fejlődési tengelyek több helyen is kirajzolódnak Spanyolországban (1. ábra). E tengelyek mellett az országban egyéb, gazdasági és termelési struktúrájukban hasonló térségeket is találunk: Pérez és Villaverde (1996) az említett tengelyek mellett elkülöníti még az ország középső részét alkotó területet (Centro), amelyet Kasztília és León, valamint Kasztília-La Mancha alkot, a déli országrészt (Sur) Andalúziával és Extremadurával, s külön egységekként kezeli a Kanári- és a Baleár-szigeteket, illetve Madridot. A szigetek földrajzilag különálló téregységet alkotnak, és nincs közvetlen összeköttetésük a szárazfölddel, Madrid pedig a környezetéhez képest a gazdasági fejlettségét tekintve szintén egyfajta „szigetként” létezik az ország középső részében. Ferrer (1997) a spanyol gazdaságról szóló munkájában szintén megkülönböztet „regionális tengelyeket” és makrorégiókat: Kantábria, Mediterrán, Ebro-völgye, Szigetvilág, Délvidék, Középső rész, Madrid. A területi különbségek alakulása a XX. század második felében Spanyolország regionális fejlettségi különbségeit tekintve az elmúlt másfél évszázad alatt jelentős változások történtek, melyek elemzésére – különösképp a XX. század második felére vonatkozóan – többen is kísérletet tettek (2. táblázat). A XIX. század elején még nem volt jelentős fejlettségbeli különbség az egyes régiók között, ekkoriban az ország központi régiói megelőzték a peremterületeket. A jelenlegi fejlettségi eltérések a XX. században alakultak ki jórészt az iparosításnak, valamint a szolgáltatások előretörésének köszönhetően, kiváltképp a főváros térsége és a peremterületek között. Ezek egyrészt a munkaerő és a tőke koncentrálódásához vezettek, másrészt gyorsuló városodást, egyszersmind kiéleződő területi különbségeket eredményeztek (Sárfalvi 1984). A Franco által 1939-től irányított spanyolországi politikai rendszert a centralizmus, a tekintélyelvűség, az önellátó gazdaság és az elszigetelődés–elszigeteltség jellemezte. Az ország GDP-je az 1950-es évek végéig folyamatosan csökkent, ekkor azonban bekövetkezett a gazdasági nyitás, s ez a külföldi működő tőke beáramlását eredményezte a nagyobb európai és észak-amerikai térségek felől. A rendszer legfőbb célkitűzésévé az iparosítás vált. A tőke főleg a nehézipar (azon belül a vas- és acélgyártás) fellendülését eredményezte, amely főként a nyersanyagokban bővelkedő északi tartományokban – különösképp Baszkföldön – talált kedvező feltételeket, mellette a főváros, valamint az északkeleti Katalónia régiója is fontos ipari bázisnak számított. Országos szinten ugyan gazdasági növekedés volt tapasztalható, hiszen 1975-re Spanyolország GDP-je elérte az akkori EGK országai átlagos GDP-jének közel 80%-át (Alcaide Inchausti 1996), de a három említett térség gyors fejlődése területi egyensúlytalanságokat okozott, s ez az egyenlőtlenségek rövid távú növekedését eredményezte. Ennek mérséklésére született meg az 1960-as évek elején az első Stabilizációs terv,2 mely 1964 és 1967 között működött, majd egy évvel meghosszabbították. A program célja a területi különbségek mérséklése, az életszínvonal emelése, és az alacsony jövedelmű, csekély feldolgozóiparral, de megfelelő ipari bázissal rendelkező városok (La Coruña,

2 Az elnevezések egyes fordításokban eltérnek. Magyarul többnyire a Stabilizációs tervet használják (Anderle 1999, GiróSzász 2002), angolul Growth Pole Program-ként szerepel (Suárez-Villa–Cuadrado Roura 1993), amit Növekedési Pólus Programként fordíthatunk. Spanyolul Plan de Desarrollo a neve, amely magyarra fordítva Fejlesztési Tervnek felel meg.


679

Vigo, Sevilla, Huelva, Valladolid, Burgos és Zaragoza) kiemelt fejlesztése volt; ezek váltak az ország „növekedési pólusaivá”.3 Később még két terv lépett életbe: a második 1969 és 1972 között működött, amelyben – folytatva az első terv célkitűzéseit – újabb „pólusokat” jelöltek ki (Granada, Córdoba, Logroño, Oviedo városokat, melyekkel tizenegyre nőtt e városok száma). A harmadik terv 1972 és 1975 között volt életben, ám a gazdasági válság miatt félbeszakadt, s Franco halálával, a diktatúra végével meg is szűnt. 2. táblázat

Néhány Spanyolországon belüli területi fejlettségi egyenlőtlenségekkel foglalkozó tanulmány és főbb jellemzőik Szerző(k)

A vizsgálat módszere

A felhasznált mutató

A vizsgált időszak

A területi szint

Suárez-Villa – Cuadrado Roura 1993

súlyozott relatív szórás, Gini-index, Theil-index

egy főre jutó GDP

1960–1987

NUTS 2

1960–1964: növekedés 1964–1980: csökkenés 1980–1983: növekedés 1983–1987: csökkenés

Raymond – García Greciano 1996

σ-konvergencia

egy főre jutó GDP, háztartási jövedelem

1955–1994

NUTS 2

1955–1960: csökkenés 1960–1964: növekedés 1964–1979: csökkenés 1979–1983: növekedés 1983–1994: stagnálás

Cuadrado Roura et al. 1999

σ-konvergencia

egy főre jutó bruttó hozzáadott érték

1980–1995

NUTS 2

1980–1983: növekedés 1983–1988: csökkenés 1988–1995: növekedés 1930–1935: csökkenés 1935–1945: növekedés 1945–1960: csökkenés 1960–1965: növekedés 1965–1985: csökkenés 1985–1990: növekedés 1990–2000: csökkenés

1930–2000a)

Peña Sánchez 2008

egy főre jutó bruttó hozzáadott érték

σ-konvergencia

NUTS 2

1980–2000

Villaverde 1996a, b

García Greciano et al. 1995

súlyozott relatív szórás, Gini-index, Theil-index

σ-konvergencia

egy főre jutó GDP

egy főre jutó GDP, háztartási jövedelem

1955–1991

1955–1991

Az egyenlőtlenségek alakulása

1980–1983: növekedés 1983–1985: csökkenés 1985–1986: növekedés 1986–1988: csökkenés 1988–1989: növekedés 1989–1990: csökkenés 1990–1995: növekedés 1995–2000: stagnálás

NUTS 3

1955–1961: csökkenés 1961–1964: növekedés 1964–1979: csökkenés 1980–1991: stagnálás

NUTS 3

1955–1962: csökkenés 1962–1964: növekedés 1964–1973: csökkenés 1973–1975: növekedés 1975–1979: csökkenés 1979–1983: növekedés 1983–1991: stagnálás

a) Alcaide Inchausti (2003) adatai alapján.

3 Maga a fejlesztési program tulajdonképpen a regionális gazdaságtani növekedésipólus-elméletnek feleltethető meg, amelynek „lényege az, hogy valamely térség fejlesztése úgy indítható el, gyorsítható fel, ha a régió egészére hatást gyakorolni képes központokat, növekedési pólusokat alakítanak ki, amelyek kisugárzó és vonzó hatásainak eredményeként az egész térség fejlődése felgyorsulhat” (Nemes Nagy 2009, 209. o.).

680

FARKAS MÁTÉ BENCE

1960 és 1975 között a területi fejlettségi egyenlőtlenségek jelentős csökkenése ment végbe mind regionális, mind provinciális szinten, s az egyes területegységek fejlettségében egyértelmű közeledési folyamat zajlott le, amely jelenségre több szerző is rámutat. A provinciák szintjén mért egy főre jutó GDP relatív szórása 1955 és 1975 között 38,4%ról 22,7%-ra (Villaverde 1996b), a régiók szintjén pedig 1955 és 1977 között 38,8%-ról 22,8%-ra csökkent (Cuadraro Roura 1982, Nemes Nagy 1987). E tendenciát támasztják alá egyéb egyenlőtlenségi mutatók is, mint például a Theil- vagy a Gini-index (2. táblázat). Madrid, Katalónia és Baszkföld régiói ugyanakkor tovább növelték gazdasági súlyukat, amit jól bizonyít az, hogy e három régión kívül Murcia, valamint a két szigetcsoport részesedése emelkedett a GDP területi megoszlását tekintve. Mi lehetett mégis az oka a konvergenciának? Ennek egyik magyarázata a társadalom mobilitásához kapcsolódik (Éltető 1996, Raymond–García Greciano 1996, Suárez-Villa et al. 1993). A szegényebb régiók és provinciáik – főként Andalúziában és Extremadurában – fajlagos GDP-növekedése valóban nagyobb ütemű volt 1955 és 1991 között, mint a gazdagabbaké (2. ábra), ez azonban nem azzal állt összefüggésben, hogy e területek gazdasági szerepe nőtt, hanem azzal, hogy népességük tartósan csökkent, elvándorlással sújtott térségekké váltak, ezáltal az egy főre jutó GDP-jük emelkedett. Mivel ezek a belső vándorlási folyamatok az 1970-es évek végéig zajlottak Spanyolországban, ezért feltételezhetően ez volt a konvergencia, a „kiegyenlítő mechanizmus” egyik fő oka. A migráció az 1970-es évek végén mérséklődött, s ebből következően a közeledési folyamat is lelassult. A migráció csökkenésének legfőbb oka a munkalehetőségek csökkenése volt (a munkanélküliség országos szinten drasztikusan megemelkedett), ami a migráció célterületein is nehezebbé tette a munkavállalást (Éltető 1996). Felmerülhet a kérdés, hogy vajon az egyes – fejlettségük alapján csoportosított – provincia-, illetve régiócsoportok miként viselkedtek ebben a ciklusban? A 2. ábra a spanyol provinciákat az 1955. évi egy főre jutó GDP-jük alapján csoportosítja. Arra a fontos jelenségre világít rá, hogy a fejlett provinciák (100%125%), mint a két fejletlen csoport egymáshoz. Ez utóbbiak közti különbségek is csökkentek ugyan 1991-re, de ez nem volt akkora mértékű, mint a fejlettebbek esetében. A teljes időszakot tekintve azonban tisztán látszik, hogy az 1955-ben legszegényebbnek számító provinciák növekedése volt a legnagyobb ütemű, ami összességében közeledést (β-konvergenciát) eredményezett (García Greciano et al. 1995). Erre a jelenségre utaltak munkájukban Raymond és García Greciano (1996) is, akik nem a provinciák, hanem a régiók szintjén végeztek hasonló vizsgálatokat. A régiókat is az 1955. évi egy főre jutó GDP-jük alapján csoportosították három kategóriába, és eredményül szintén azt kapták, hogy a közeledés inkább a gazdagabb és közepesen gazdag régiók között ment végbe, a legszegényebb régiók csak kisebb mértékben közeledtek a másik két csoporthoz, de összességükben 1955 és 1994 között a szegényebb régiók gyorsabban fejlődtek, mint a gazdagabbak. Saját számításaim 1995 és 2007 között is igazolják ezt a folyamatot, a leggazdagabb és legszegényebb provinciacsoportok „jövedelemtávolsága” csökkent a tizenkét év alatt. E csoportok egyedül 1999 és 2000 között „távolodtak” egymástól és az országos átlagtól, s ez a 3. ábrán látható egyenlőtlenségi mutatók értékeinek növekedésében is megmutatkozott.


681 2. ábra

A spanyol provinciacsoportok fejlődése* (országos átlag = 100%)

Forrás: García Greciano et al. 1995 nyomán. * A csoportosítás az 1955. évi egy főre jutó GDP alapján történt. Megjegyzés: Az értékek logaritmusát véve eltérő nagyságrendű adatokat sűríthetünk szűkebb skálára. A célunk ugyanis itt csak a hangsúly-eltolódások érzékeltetése, s nem a valódi GDP-értékek ábrázolása. Ezen a szűk skálán jobban érzékelhető az, hogy a szegényebb provinciák valóban közeledtek a gazdagabbakhoz.

Ha ezt a két és fél évtizedes (1955–1979) fejlődési folyamatot el akarjuk helyezni Williamson modelljében, azt mondhatjuk, hogy a régiók és a provinciák közti közeledés a „fordított-U” lefelé ívelő szakaszának felel meg. Az 1980-as években azonban megjelentek olyan empirikus vizsgálatok (Amos 1988), melyek a fejlettségi különbségek legalacsonyabb szintje (a fordított „U” végpontja) után újabb divergenciát vagy stagnálást feltételeznek (Nemes Nagy 2009). Spanyolország esete is beleilleszthető ebbe a „modellbe”, hiszen az 1980-as évek elejétől rövidebb – 2-3 éves – ingadozási ciklusokat kivéve gyakorlatilag kiegyenlített fejlettségi különbség jellemzi az országot (Villaverde 1996a, 1996b). A nyolcvanas évektől jellemző területi egyenlőtlenségek számszerűsítésére négy egyenlőtlenségi mutatót számoltam ki 1980 és 2007 között a provinciák szintjén: a súlyozott relatív szórást, a Hoover-indexet, a Gini-indexet, valamint a Theil-indexet4 (3. ábra). A diagram alapján elmondható, hogy a területi egyenlőtlenségek nem indultak tartós növekedésnek, hanem tulajdonképpen napjainkig stagnálnak.

4 Számításukról és tartalmukról lásd Németh (2005).

682

FARKAS MÁTÉ BENCE 3. ábra

Négy egyenlőtlenségi mutató alakulása a provinciák szintjén mért egy főre jutó GDP alapján 1980–2007 között

120 110 100 90 80 70 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Az adott egyenlőtlenségi mutató alakulása (1980=100)

130

Súlyozott relatív szórás Theil-index

Gini-koefficiens Hoover-index

Kisebb ingadozások természetesen megfigyelhetők egyes periódusokban, mint például az 1982 és 1985 közötti egyenlőtlenségcsökkenés, amely a hatalomra került szocialista kormány válságkezelő programjának, valamint az integrációhoz történő csatlakozás előkészítésének köszönhetően ment végbe. 1986-ban Spanyolország csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, ettől az időponttól kezdve 1991-ig a gazdaság növekedése újból megindult, de az 1990-es évek elejéig a területi fejlettségi különbségek érdemben nem változtak. Az integráció tagjaként az ország GDP-je 1991-re az EGK átlagának közel 77%-áig emelkedett, a munkanélküliségi ráta az 1985. évi 21,5%-ról 1991-re 16,3%-ra csökkent. Az 1992–1993-ban bekövetkezett gazdasági recesszió, amely 1993 után éreztette hatását, az európai monetáris rendszer válságával hozható összefüggésbe, amelyből csak 1994 után indult meg a kilábalás (Éltető 2002). Az ezredforduló óta ígéretesnek tűnik a helyzet, hiszen a mutatók alapján a területi egyenlőtlenségek dinamikus mérséklődése a jellemző, a súlyozott relatív szórás értéke 2000 és 2007 között 23,88%-ról 21,07%-ra csökkent. Az egy főre jutó GDP területi különbségeinek változása 1955 és 2007 között Az előzőekben bemutatott folyamatok velejárójaként fontos kérdés lehet, hogy Spanyolország provinciái a fejlődés során hogyan változtatták pozíciójukat, volt-e „fejlettségi mobilitás”, illetve, hogy mennyire volt stabil a térszerkezet? Ennek vizsgálatára kiszámoltam a provinciák egy főre jutó GDP-jének változásait az országos átlaghoz viszonyítva, majd az eredményeket több időpontra térképeztem. Kezdő évnek 1955-öt választottam Villaverde (1996a) tanulmányára támaszkodva, majd 1980, 1995 és 2007 jelentették a többi időpontot.


683

Az egy főre jutó GDP-átlaghoz való viszonyuk alapján négy kategóriára osztottam a provinciákat: az országos átlag 125%-a feletti (kiugróan fejlett), 125 és 100% közti (közepesen fejlett), 100 és 75% közti (közepesen fejletlen), valamint 75% alatti (kiugróan fejletlen) provinciákat jelöltem meg. A fejlettség területi képének változásait a 4. ábra szemlélteti. A térképsorozat alapján az első fontos megállapítás az, hogy a vizsgált időszak alatt a gazdagabb provinciák az ország keleti, északkeleti régióiban koncentrálódtak, legjobban 1995-ben rajzolódott ki. Ezzel ellentétben a szegény régiók koncentrálódása kissé oldódott: míg korábban főleg az ország déli és középső részén helyezkedtek el (kivéve az északnyugati galíciai provinciákat), addig 2007-ben egy északnyugat–délkeleti irányú sávban találhatók Cáceres és Albacete között. 4. ábra

Az egy főre jutó GDP területi különbségei négy időpontban

1955

1980

1995

2007

Egy főre jutó GDP (orsz.=100%)

75% alatt

75 – 100%

100 – 125%

125% felett

Forrás: 1955: Villaverde (1996a); 1980: INE; 1995–2007: Eurostat.

Fontos az is, hogy a szegény provinciák száma a vizsgált időszak alatt folyamatosan csökkent: 1955-ben tizenkilencben nem érte el az egy főre jutó GDP az országos átlag 75%-át, számuk 2007-re hétre csökkent, ami egyértelműen jelzi e térségek felzárkózását. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szegényebb provinciák száma az első két időpont kö-

684

FARKAS MÁTÉ BENCE

zött csökkent a legnagyobb mértékben, vagyis felzárkózásuk fő időszaka ez volt. Hasonló a helyzet a többi csoport esetében is, hiszen a közepesen fejlett provinciák száma négygyel, a közepesen fejletleneké hattal nőtt, a legszegényebbeké pedig tizeneggyel csökkent; azóta a változások minden kategória esetében csekélyebbek voltak. Azt, hogy a nagyobb fejlettségbeli változások a XX. század második felének első szakaszában történtek, korrelációs vizsgálataim igazolják. Az 1955. évi értékeket összevetve az 1980-at követő évekével erős és közepesen erős összefüggéseket kapunk, ha azonban kezdő évnek nem 1955-öt, hanem 1980-at választjuk, és ehhez viszonyítjuk a fejlettség alakulását, akkor az elmúlt huszonhét év során folyamatosan szoros, 0,9 feletti korrelációs együtthatót kapunk, ami az utóbbi bő negyedszázad alatti stabil térszerkezetre utal. A provinciák tipizálása fejlettségbeli változásaik alapján Ebben az alfejezetben az a célom, hogy Spanyolország provinciáit csoportosítsam, majd elnevezzem aszerint, hogy az elmúlt bő fél évszázad alatt milyen változások történtek relatív fejlettségüket tekintve, vagyis a most bemutatandó eredmények tulajdonképp az előző fejezet összegzésének is tekinthetők. A provinciák tipizálását az országos átlaghoz viszonyított fejlettségi változások alapján végeztem a következőképpen: adva volt az 1955-ös, valamint a 2007-es fejlettségi szerkezet, az egyes provinciák fajlagos GDPjének az országos átlaghoz való viszonyulása. Az adatbázis összeállítása után az egyes százalékos értékek különbségeit vettem, majd a százalékpontos eltérések alapján öt kategóriát alakítottam ki: – felfelé nivelláló: azok a provinciák, amelyek 1955. évi GDP-je az országos átlag alatt volt, de 2007-re az átlaghoz viszonyítva növekedett, esetleg átlag felettivé vált; – felfelé divergáló: azok a provinciák, amelyek 1955. évi GDP-je az országos átlag felett volt, és 2007-re az átlaghoz viszonyítva még jobban növekedett; – lefelé nivelláló: azok a provinciák, amelyek 1955. évi egy főre jutó GDP-je az országos átlag felett volt, és 2007-re az átlaghoz viszonyítva csökkent, esetleg átlag alattivá vált; – lefelé divergáló: azok a provinciák, amelyek 1955. évi egy főre jutó GDP-je az országos átlag alatt volt, és 2007-re az átlaghoz viszonyítva csökkent. Azokat a provinciákat, ahol kevesebb mint öt százalékpontos változás történt, szintén külön kategóriaként értelmeztem (nincs jelentős változás). Az egyes provinciák területi elhelyezkedését az 5. ábra szemlélteti. Az ötven provincia közül harminchat esetében beszélhetünk az országos átlag felé közeledésről, s ebből huszonhat volt olyan, amelyekben egyértelmű felfelé nivellálódásról volt szó. A huszonhat provincia közül öt 2007-re az országos átlag fölé került az egy főre jutó GDP tekintetében: Burgos, Castellón, Huesca, Segovia és Teruel. Az utóbbiak területileg mind az ország északi-északkeleti részein helyezkednek el. A Földközi-tenger partján található Castellón provincia fejlődésének fő oka a magas foglalkoztatottság (2007-ben csak Madrid, Barcelona és Álava előzte meg) és az ipari szektor jelentősége, amely főként a bútor- és kerámiaiparra, valamint a térségben hagyományosnak számító textiliparra támaszkodik. Burgos, Segovia, Huesca és Teruel fejlődésében – Castellónnal ellentétben – az egy főre jutó GDP másik komponense, az élőmunka-termelékenység növekedése játszotta a főszerepet, mely mind a négy provinciában az országos átlag feletti értékekkel bír.


685 5. ábra

A spanyol provinciák csoportosítása az egy főre jutó GDP-jük változása alapján (1955–2007)

Forrás: 1955: Villaverde (1996a), 2007: Eurostat.

A lefelé nivelláló provinciák (10) közül hét továbbra is átlag feletti értékekkel rendelkezik, azonban ezek közül csak kettő, Madrid és Guipúzcoa tartozik a kiugróan fejlett térségek csoportjába. A vizsgált időszak alatt átlag alattivá csökkent Asztúria fejlettsége, amely a XIX. századi gazdasági fejlődés alapjául szolgáló szénbányászat visszaesése és az ipar ágazati szerkezetének elavultsága miatt szorult vissza a rangsorban: 1955-ben még a hetedik helyen állt, 2007-re a huszonharmadik helyre esett vissza. Asztúrián kívül Valencia és Palencia provinciájának fejlettsége csökkent az országos átlag szintje alá. Öt provincia volt a vizsgált időszak alatt, amely korábbi relatív magas fejlettségét továbbra is megőrizte: Álava, Gerona, Lérida, Navarra, valamint Valladolid. A felfelé divergáló provinciák kissé szórtabban helyezkednek el, főként az ország északi részén, a francia határ mentén. Az egyetlen kivétel ez alól Valladolid, amely azon kevés provincia közé tartozik, amelyek megőrizték helyüket a fejlett térségek csoportjában. Az észak-

686

FARKAS MÁTÉ BENCE

keleti provinciák mind a foglalkoztatottság, mind az élőmunka-termelékenység tekintetében jóval meghaladják az országos átlagot. Álava az egy főre jutó GDP tekintetében 1980-ban, 1995-ben és 2007-ben is a fejlettségi rangsor élén állt, kedvező pozícióját az említett komponensek mellett főként fejlett iparának (autó- és bútoriparának) köszönheti. Két provincia volt, amelyek 1955-ben átlag alatti értékekkel bírtak, és 2007-re lejjebb csúsztak a fejlettségi rangsorban: Alicante és Sevilla, ezek alkotják a lefelé divergáló provinciák szűk csoportját. A két térség közül mindkettő egyedi fejlődési pályát járt be: Sevilla 1955-ben még a tizenkilencedik volt a fejlettségi rangsorban, majd 1980-ra a 34. helyre esett vissza, pozíciója azóta csak elhanyagolható mértékben változott. Alicante ezzel szemben az 1990-es évekig változatlan fejlettségi pozícióban volt, 2007-re azonban kilenc helyet csúszott vissza. Mindkét régiót átlag alatti foglalkoztatottság és termelékenység, ellenben magas munkanélküliség és elvándorlás jellemzi. A „maradék” hét provinciában a vizsgált időszakban nem történt érdemi változás, ezek megőrizték relatív fejlettségüket. Az egyik ilyen provincia, Huelva esete említésre méltó: míg 1955-ben egy főre jutó GDP-je az országos átlag 85%-a volt, és ezzel a rangsorban 24. helyen állt, addig 2007-re 81,5%-kal a 35. helyre csúszott vissza, ami bizonyítja a spanyol provinciák javuló fejlettségi helyzetét. Összegzés Spanyolország a második világháborút követően Nyugat-Európa egyik legszegényebb és leginkább agrárkarakterű országa volt, amely a múlt század végére a kontinens egyik legnagyobb nemzeti piacává és az Európai Unió egyik fontos nemzetgazdaságává vált. Az integráció országaihoz való fejlettségi felzárkózás az 1950-es évek végétől vette kezdetét, s az 1970-es évek végéig ez a konvergencia-folyamat egyértelműen igazolható mind a provinciák, mind a régiók szintjén. Ettől az időponttól kezdve azonban a kiegyenlítő mechanizmus fő okának tekintett migrációs folyamatok intenzitása gyengült, s a kiegyenlítődési folyamat is lassult. Az 1980-as évektől – egy-két kisebb nivellálódási és differenciálódási periódustól eltekintve – Spanyolország területi fejlettségi különbségei viszonylag alacsony szinten stabilizálódtak. Kérdés, hogy a gazdasági válság vajon milyen hatással lesz e területi képre; ez a téma további vizsgálatát teszi indokolttá a jövőben. IRODALOM Alcaide Inchausti, Julio (1996): Las Comunidades Autonómas en la recuperación económica española. Papeles de Economía Española, 64. Alcaide Inchausti, Julio (2003): Evolución económica de las regiones y provincias españolas en el siglo XX. Fundación BBVA, Bilbao Amos, Orley M. (1988): Unbalanced regional growth and regional income inequality in the latter stages of development. Regional Science and Urban Economics, 18. Anderle Ádám (1999): Spanyolország története. Pannonica Kiadó, Budapest Cuadrado Roura, Juan Ramón (1982): Regional economic disparities: an approach and some reflections on the Spanish case. Papers of the Regional Science Association, 1. Cuadrado Roura, Juan Ramón – Garrido Yserte, Rubén – Mancha Navarro, Thomas (1999): Disparidades regionales y convergencia en España 1980–1995. Revista de Estudios Regionales, 55. Diccionario de Uso Español (1991): Editorial Gredos, Madrid Éltető Andrea (1996): Spanyolország modernizációja az 1980-as és 1990-es években. Külgazdaság, 12. Éltető Andrea (2002): Spanyolország gazdasági fejlettségével összefüggő érdekérvényesítési lehetőségei az EU-ban, különös tekintettel a kibővülésre és a spanyol elnökségre. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Kihívások, 160. Ferrer, José (1997): Economía Española. Madrid, McGraw–Hill


687

García Greciano, Begoña – Raymond, José Luis – Villaverde, José (1995): La convergencia de las provincias españolas. Papeles de Economía Española, 64. Gardeazabal, Javier (1996): Provincial income distribution dynamics: Spain 1967–1991. Investigaciones Económicas, 2. Giró-Szász András (2002): A spanyol út Európába. Századvég Kiadó, Budapest Major Klára (2001): A nemzetközi jövedelemegyenlőtlenség dinamikája. PhD-értekezés. Kézirat, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest Nemes Nagy József (1987): A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest Nemes Nagy József (2009): Terek, helyek, régiók. A regionális tudomány alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest Németh Nándor (2005): Területi egyenlőtlenségi mutatók. In: Nemes Nagy József (szerk.): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi Tanulmányok, 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport Peña Sánchez, Antonio Rafael (2008): Las disparidades económicas regionales en España: Las infraestructuras como factor de convergencia en el periodo 1980-2000. Revista de Estudios Regionales, 82. Petitbó, Amadeo – Yagüe, Jesús María – Dones, Milagros (1991): Las regiones mediterráneas en una Europa sin fronteras. I Conferencia Económica de Mediterráneo Occidental Pérez, Patricio (2000): Dinámicas de las regiones en España (1955–1995). Revista de Economía Aplicada, 22. Pérez, Patricio – Villaverde, José (1996): Los ejes de crecimiento de la economía española. Papeles de Economía Española, 67. Pulido, Antonio (1994): Dinámica del crecimiento de las regiones españolas: una visión integrada según el proyecto Hispalink. In: Pulido, A. – Cabrer, B. (eds.): Datos, técnicas y resultados del moderno análisis económico regional. Mundi-Prensa, Madrid Raymond, José Luis – García Greciano, Begoña (1994): Las disparidades en el PIB per cápita entre comunidades autónomas y la hipótesis de convergencia. Papeles de Economía Española, 59. Raymond, José Luis – García Greciano, Begoña (1996): Distribución regional de la renta y movimientos migratorios. Papeles de Economía Española, 67. Sáenz de Buruaga, Gonzalo (1988): Dinámica espacial y ejes de desarrollo en España. Economistas, 35. Sánchez-Robles, Blanca – Villaverde, José (2001): Convergence or Twin Peaks? The Spanish Case. Documento de Trabajo. Departamento de Economía, Universidad de Cantabria Sárfalvi Béla (1984): Spanyolország. In: Probáld Ferenc – Sárfalvi Béla – Szegedi Nándor: Az európai tőkés országok gazdaságföldrajza. Tankönyvkiadó, Budapest Suárez-Villa, Luis – Cuadrado Roura, Juan Ramón (1993): Thirty Years of Spanish Regional Change: Interregional Dynamics and Sectoral Transformation. International Regional Science Review, 2. Szabó Pál (2005): A NUTS-rendszer ki- és átalakulása. Comitatus, 8–9. Szabó Pál (2008a): A NUTS 2006. Comitatus, 9–10. Szabó Pál (2008b): A fejlettség, és ami mögötte van. Comitatus, 3. Szabó Pál – Varga Gábor (2007): Spanyolország. In: Probáld Ferenc – Szabó Pál (szerk): Európa regionális földrajza – Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest Villaverde, José (1992): Los desequilibrios regionales en España. Instituto de Estudios Económicos, Madrid Villaverde, José (1994): La Cornisa Cantábrica: ejemplo de declive permanente. Revista Asturiana de Economía, 1. Villaverde, José (1996a): Interprovincial inequalities in Spain, 1955-1991. European Urban and Regional Studies, 3. Villaverde, José (1996b): Desigualdades provinciales en España, 1955–1991. Estudios Regionales, 45. http://ec.europa.eu http://europa.eu.int http://www.ine.es http://www.unioviedo.es

Kulcsszavak: Spanyolország, területi fejlettségi különbségek, fejlődési tengelyek, térségtipizálás. Resume In the continuously expanding European Union it is important to learn about the socio-economic processes and the spatial inequalities of the member states of the integration. The case of Spain can be interesting and timely, because up to now there hasn’t been published any articles and papers about the spatial processes of the country. The aim of this paper is to examine and analyse the changes of the spatial inequalities of Spain on the provincial level in the last half century. To quantify the inequalities different indices have been calculated: the Theil-index, the Gini-index, the weighted relative standard deviation and the Hoover-index. The key indicator, which we use for expressing the economic development levels of the provinces is the Gross Domestic Product (GDP). Besides these aims, we try to summarize the main points of the following concepts – development, convergence, spatial structure –, and their Spanish concerns.

Területi fejlettségi különbségek, konvergencia és térszerkezet Spanyolországban*

Recommend Documents