2010.02.03
Magyarország aktualizált konvergencia programja 2009-2012 Az Európai Uniós tagságból adódó jogszabályi követelményeknek megfelelve a tagállamok minden évben aktualizált stabilitási, illetve az eurót még nem bevezetett tagállamok aktualizált konvergencia programot nyújtanak be a Tanács és a Bizottság részére. A szokásos december 1-jei benyújtási határidő helyett, a Tanács 2009. október 20-i ülésén született döntés értelmében, a tagállamoknak a stabilitási és konvergencia programokat 2010. január végéig kell benyújtaniuk. A program a 2008. decemberi konvergencia program aktualizált változata. A Kormány 2009-ben két alkalommal, májusban és szeptemberben készített és hozott nyilvánosságra jelentést a konvergencia program végrehajtásának előrehaladásáról. A jelentések a 2009. évi költségvetés teljesüléséről és a strukturális reformok előrehaladásáról adtak részletes információt. Az aktualizált konvergencia program a 2009 és 2012 közötti időszakot fogja át, és az Országgyűlés által 2009. november 30-án elfogadott 2010. évi költségvetési törvény, valamint a legfrissebb információk alapján készített makrogazdasági előrejelzés figyelembe vételével készült. A program továbbá figyelembe vette az 1055/05 számú tanácsi rendelettel módosított 1466/97 számú tanácsi rendeletben és a Tanács 2009. november 10-ei ülésén jóváhagyott ’Code of conduct’-ban előírt tartalmi és formai követelményeket. A konvergencia program számításai 2010. január 22-én zárultak le. A Kormány 2010. január 27-i ülésén hagyta jóvá a programot. A Konvergencia program teljes szövege a VOSZ honlapján olvasható: www.vosz.hu
Mi maradt a vagyonadóból? Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, köznapi nevén a vagyonadó, három vagyontárgy típust terhel: - a nagy teljesítményű személygépkocsit - a vízi járművet, - a légi járművet Az adózásra vonatkozó szabályok ismertetése – adómértékek -, valamint az adó bevallásával, befizetésével kapcsolatos tudnivalókat az APEH 34. számú információs füzete tartalmazza: http://www.apeh.hu/data/cms131043/34_vagyonado.pdf
1
2010.02.03
Víz - Minden cseppje érték! Átfogó szakmai programmal várja a VÍZ témában jártas szakembereket, az ezen területen tevékenykedő cégek, szervezetek vezetőit, az önkormányzatok képviselőit, illetve a vízgazdálkodással, -szolgáltatással foglalkozó kompetens szakértőket és „civil” érdeklődőket a VÍZ – MINDEN CSEPPJE ÉRTÉK ! konferencia és szakmai dialógus 2010. február 11-én a pécsi Hotel Palatinusban. Néhány név az előadók közül – a teljesség igénye nélkül : •
Prof. Dr. Majer József Környezettudományi Intézet
egyetemi
tanár,
Pécsi
Tudományegyetem,
•
Dr. Dombay Gábor PhD. intézetvezető főiskolai tanár, Eötvös József Főiskola
•
Kovács Károly alelnök, Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség, ügyvezető igazgató, BDL Környezetvédelmi Kft.
•
Winkler Tamás vezérigazgató, Tettye Forrásház Zrt.
•
Dr. Horváth Lászlóné főosztályvezető-helyettes, KvVM Vízgazdálkodási Főosztály
•
Sághiné Juhász Ildikó projektvezető, Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
hidrogeológus,
TTK
Dél-Dunántúli
További információ, részletes program és regisztráció a http://www.voszbaranya.hu/2010/01/29/a-dunantulon-folytatodik-a-viz-minden-cseppje-ertekkonferenciasorozat/ weboldalon olvashatók. Önkormányzati résztvevők számára egyedi kedvezmény!
Környezeti fejlesztések konferencia 2010. A KvVM Fejlesztési Igazgatóság ezúton tisztelettel meghívja Önt 2010. február 18-án a Környezeti Fejlesztések 2010 című budapesti szakmai konferenciájára. Kérjük, jegyezze fel naptárjába az időpontot és tegye meg regisztrációját a
[email protected] címre megjelölve, hogy melyik projektet képviseli, hány fővel érkezik és melyik szekcióban kíván részt venni. A rendezvényen lehetőség van saját projekt bemutatására kiadványokkal, makettekkel. Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, kérem, a megadott e-mail címmel jelezze a kiállítási anyagok pontos megnevezésével.
2
2010.02.03 A konferencia részleteit a csatolt program tartalmazza. Az esemény helyszíne: Európa Rendezvényhajó (Budatest I. Szilágyi Dezső téri hajóállomás) A rendezvény időtartama: 10:00 – 17:00 Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a hajó 14.00 és 15:30 óra között rövid körutat tesz a Dunán, így ezen időszakban nincs lehetőség a ki- és beszállásra. További információ:06-1/238-6681, 06-1/238-6683
A Perfekt Zrt. szakmai fórumai AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓRÓL ÉS AZ EGYÉNI CÉGRŐL 2010. március 9. 2010. január 1-től új törvény lépett hatályba: rendkívül nagy jelentőségű változások! - egyéni vállalkozói tevékenység feltételei: bejelentés, letelepedés, - a szünetelés lehetősége, - nem kötelező a vállalkozói igazolvány, - egyéni cég alapítása, - egyéni vállalkozóra és egyéni cégre vonatkozó adózási szabályok HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK ÉRVÉNYESÍTÉSE UNIÓS PROJEKTEKBEN 2010. március 10. Kötelező teljesítési szempontok a pályázatok értékelésénél! Hogyan mutassuk be vállalásainkat, hogyan bizonyítsuk érvényesítésüket! - kommunikáció, partnerség, - esélyegyenlőség, - fenntartható fejlődés, - térbeli kohézió, területiség. AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS KET JOGSZABÁLYOK KAPCSOLATRENDSZERE 2010. március 10. Kérelmek, nyilatkozatok, engedélyek, bejelentések, állásfoglalások, kötelezettségek az építésügyben
nyilvántartási
- egyablakos ügyintézés - az elektronikus kapcsolattartás területei - új eljárási szabályok
3
2010.02.03 - döntések, jogorvoslati lehetőségek - építésügyi hatósági engedélyezési eljárások - építés, bontás, használatbavétel, fennmaradás – kapcsolódó teendők További információ: Dr. Mészáros Tamásné Perfekt Zrt. 1143 Budapest, Szobránc u. 6-8. Levélcím: 1591 Budapest, Pf. 399. Tel: (36)-1-577-1925 Fax: (36)-1-577-1928 E-mail:
[email protected]
Üzletember találkozó- Zaragoza Az ITD Hungary Enterprise Europe Network tisztelettel meghívja a zaragozai SMAGUA vásár melletti nemzetközi üzletember-találkozóra. Az üzletember találkozó a vállalkozások üzleti kapcsolatépítését segíti elő azáltal, hogy a résztvevők – a kiállítás megtekintése mellett - előre egyeztetett időpontokban folytatnak kétoldalú tárgyalásokat, személyre szabott tárgyalási naptár alapján. A regisztrált cégek profilját a program hivatalos honlapján található elektronikus katalógus tartalmazza. Időpont: 2010. március 2-3. Jelentkezési határidő: 2010. február 20. Helyszín: Zaragoza, Spanyolország, a SMAGUA 2010 vásár Nemzetközi Pavilonja (5.) Célszektorok: Víztisztítás, vízkezelés, öntözés, szennyvíz-kezelés Költségek: Az üzletember-találkozón a részvétel ingyenes. Emellett a résztvevők ingyenes belépőt kapnak a vásár területére, továbbá ingyenes étkezési lehetıséget és kiállítói katalógust biztosítunk. A kiutazás és a szállás költsége a jelentkezőket terheli. Regisztráció: a rendezvény honlapján: http://www.b2match.com/smagua/ Szállás: a szállodákat egyénileg lehet lefoglalni, segítséget nyújthat a következő oldal, melyen megtalálhatók a szervezők által javasolt, kedvezményt biztosító szállodák:
4
2010.02.03 http://www.feriazaragoza.es/default.aspx?info=000B81 A tárgyalások előre egyeztetett időpontokban fognak zajlani, 30 perc időtartamúak. A vásár hivatalos honlapja: http://www.feriazaragoza.es/smagua_IN.aspx Programfelelős: Szűcs Mariann Telefon: (06 1) 472-8138 Fax: (06 1) 472-8131, E-mail:
[email protected]
A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információforrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a
[email protected] címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ 1107 Budapest Mázsa tér 2-6. Tel.: +361-4142181, -82 Fax:+361-4142180 e-mail:
[email protected] www.vosz.hu
5