Szent István Egyetem
TÖBBRÉTEGŰ TŰZIHORGANY BEVONATOK ABRÁZIÓS KOPÁSA Doktori (Ph.D) értekezés
Szabadi László
Gödöllő 2011.
A doktori iskola megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola
tudományága: Agrárműszaki tudomány
vezetője:
Dr. Farkas István egyetemi tanár, DSc Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar
Témavezető:
Dr. habil. Pék Lajos főiskolai tanár, CSc Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet
Társ-témavezető:
Dr. habil. Kalácska Gábor egyetemi tanár, CSc Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet
.................................................. Az iskolavezető jóváhagyása
.................................................. A témavezető jóváhagyása
TARTALOMJEGYZÉK
1.
BEVEZETÉS...............................................................................................5 1.1. A téma aktualitása ................................................................................. 5 1.2. A kutatás célja ....................................................................................... 5 1.3. Kitűzött kutatási feladatok .................................................................... 6 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS ......................................................................7 2.1. A tűzihorganyzási technológia kialakulása és jellemzői....................... 7 2.2. Horganyzási technológiák................................................................... 13 2.3. A rétegkiépülési mechanizmusok ....................................................... 18 2.4. A horganybevonatok tulajdonságai és befolyásoló tényezői .............. 24 2.5. A tűzihorganyzott rétegre vonatkozó szakirodalom kritikai összefoglalása...................................................................................... 26 2.5.1. Szakirodalmi következtetések..................................................... 26 2.5.2. Kutatási célkitűzéseim a szakirodalom ismeretében................... 27 2.6. Abrázióállósági igény a tűzihorgany bevonatoknál ............................ 27 2.7. Az abrázió jelensége ........................................................................... 29 2.8. Tűzihorgany bevonatok abrázió állóságának kérdése az irodalom alapján ................................................................................................. 36 3. ANYAG ÉS MÓDSZER...........................................................................37 3.1. Abráziós vizsgálati berendezés: módosított homok-keveréses triboteszter........................................................................................... 37 3.2. A próbatestek kialakítása és a bevonatok létrehozása......................... 45 3.3. A bevonatok vizsgálata, elemzése ...................................................... 47 3.3.1. Mikrokeménység mérés .............................................................. 47 3.3.2. Próbatest mikrocsiszolatok ......................................................... 48 3.3.3. SEM rétegvizsgálat ..................................................................... 51 3.4. A vizsgálati rendszerben használt abrazív koptató közeg................... 56 3.5. Nyomásviszonyok az alkalmazott koptatóközeg rétegeiben............... 57 3.6. Kopásmérés módszere és eszköze....................................................... 59 3.7. Vizsgálati paraméterek kiválasztásának elvi alapjai ........................... 60 4. EREDMÉNYEK........................................................................................63 4.1. Kopásértékek regresszióanalízise, sebességfüggés vizsgálata............ 63 4.2. Felületi terheléstől való függés regresszióanalízise ............................ 68 4.3. Hőkezelt és nem kezelt próbatestek regresszióanalízise..................... 74 4.4. Az abráziós kopásintenzitások összehasonlítása................................. 75 4.5. A bevonat rétegszerkezete és kopási értékek összehasonlítása........... 76 4.6. Új tudományos eredmények................................................................ 79 5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK..............................................81 6. ÖSSZEFOGLALÁS..................................................................................83 SUMMARY .......................................................................................................85 MELLÉKLETEK .............................................................................................87 3
M1. Irodalomjegyzék ..................................................................................... 88 M2. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó saját publikációk....................... 94 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ..........................................................................97
4
BEVEZETÉS
1. BEVEZETÉS 1.1. A téma aktualitása A tűzihorganyzás vas- és acélszerkezetek, darabáruk felületeinek tartós korrózió elleni védelmére alkalmazott technológia, melynek védőhatása döntően a felületi réteg vastagságától és záróképességétől (tömörség) függ. Javasolt fő alkalmazási területei minden korrozivitási osztályban az atmoszférikus igénybevétel, valamint szellőztetett belső terek fémszerkezeteinek felületvédelme. A bevonat megbízható védőhatása, az eljárás ipari méretű alkalmazhatósága, viszonylag magas termelékenysége és csekély élőmunka igénye miatt alkalmazása folyamatosan terjed. Európában a legyártott acélszerkezetek egyre növekvő hányadát - több mint 6 millió tonnát - látják el tűzihorgany bevonatokkal. A tűzihorgany bevonatok gyors előretörését a fejlett iparral rendelkező országokban főként a jól kiépült kapacitás, az üzemi körülmények között végrehajtható technológia, a várható hosszú élettartam, a széleskörű alkalmazhatósági lehetőségek és a más bevonatokkal való kombinálhatóság segítették (duplex eljárás). A technológia legnagyobb felhasználója, mára az építőipar, főleg könnyűszerkezetes építőelemek, építőipari állványzatok terén. Alkalmazzák ezt a felületvédelmi technológiát járműipari acéllemezek (SZABÓ, DÉNES 2001, DÉNES 2008), erőművi berendezések, távvezetékek, kötőelemek, konténerek stb bevonására, állattartási (karámok), kertészeti, közlekedési (útkorlátok) és köztéri fémszerkezetek védelmére is, tehát a technológia a gazdaság teljes spektrumában alkalmazható. (TARDY, GREGA 1997, ANTAL 1999, VARJAS, KŐSZEGI, GÖBLYÖS 1999). A napjainkban terjedő és egyben új felhasználási területet jelentő ipari, mezőgazdasági és köztéri tűzihorganyzott járdarácsoknál, ipari szűrőknél, a korróziós hatások mellett mechanikai igénybevételek is érik a termékeket (ANTAL 2006 a). Abráziós kopásnak, homok - és kőzúzalék szóródásnak kitett tűzihorganyzott felületeknél mára már felhasználói igény a kopás és dörzsálló bevonatok kialakítása is. Adhéziós csúszási viszonyokat és alakváltozási képességet egy adott feltétel rendszer mellett már JANG (2010) tanulmányozott, de Kopásállóságra vonatkozó, rendszerezett összehasonlító mérési adatok azonban sem a szakirodalomban, sem a bevonatkészítő és fejlesztő cégek adatbázisában nem állnak rendelkezésre. Ezek az adatok elengedhetetlenek a kopási ellenállást javító technológiai fejlesztésekhez. 1.2. A kutatás célja A kutatás célja gyorsított laboratóriumi összehasonlító kopásállósági vizsgálatokkal meghatározni azt, hogy eltérő összetételű tűzihorganyzott bevonatok, egymáshoz viszonyítva, milyen kopásállósággal rendelkeznek.
5
BEVEZETÉS Olyan mérési eredmények felmutatása a cél, melyek kellően tudományos kísérleti megalapozottsággal reprezentálják a különböző összetételű, tűzihorganyzott bevonatok kopásállósága közötti különbségeket. A súrlódási úthossz, a sebesség és az abráziós közeg nyomásának függvényében empirikus jellemzők megadása a kopási ellenállást javító technológiai fejlesztéséhez. 1.3. Kitűzött kutatási feladatok A szakirodalom feldolgozásából a továbbiakban megállapítható, hogy a több mint 200 éves technológia jól elkülöníthető fejlődési szakaszaiban végzett kutatás és fejlesztés a bevont réteg kopási viszonyait nem tisztázta. A feltárt hiányosságok alapján célkitűzéseim az alábbiak: a koptató igénybevételnek kitett felületekhez alkalmazott bevonattípusok tanulmányozása és kiválasztása, próbatestek kialakítása és bevonása, a bevonat elemzése, pontos adatok (geometriai, rétegszerkezeti, összetevői jellemzők) megállapítása, a mérőberendezés kialakítása, a koptató közeg kiválasztása és a mérési rendszer és módszer meghatározása, előkísérletek után a méréssorozatok elvégzése, a mérési adatok feldolgozása és grafikus megjelenítése, az összefüggések, következtetések feltárása.
6
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. A tűzihorganyzási technológia kialakulása és jellemzői A tűzihorganyzás az acélfelületek védelmére a cinknek (horganynak) sajátos korróziós tulajdonságait használja fel. A fémcink Európában már több mint 500 éve ismert ipari alapanyag, melyet kezdetben főleg a sárgaréz egyik alapanyagaként alkalmaztak. A XIX. századtól már szerkezeti anyagként is ismert és ettől kezdve korrózióvédelmi célokat is szolgál. A tűzihorganyzási technológiát az elméleti alapok ismerete nélkül a XVIII. században Malouin francia vegyész alkalmazta először. Tapasztalata szerint fémtiszta vas tárgyakat horganyolvadékba mártva, felületükön vékony horganyréteg képződik. Malouin az 1742-ben szabadalmaztatott eljárásának széleskörű alkalmazási feltételeit azonban csak 1837-ben teremtette meg, a vasötvözetek oxidrétegeinek eltávolítására alkalmazott felülettisztítási eljárás, és a higított ásványi savakban történő pácolás szabadalmának bejelentése után. Az első tűzihorganyzó műhelyek Európában 1840 és 1850 között létesültek, használati tárgyak, lemezáruk, huzalok és vasszerkezetek korrózió elleni védelmet biztosító horganyzására. Az Amerikai Egyesült Államokban 1838-ban kezdődött az ipari méretű horganyzás (DÉNES 1999). Kézműves eljárással Poroszországban Rheinbrohlban létesült az első német tűzihorganyzó üzem, melyet Jacob Hilgers épített 1869-ben. A magyarországi tűzihorganyzás alkalmazásának kezdete (ANTAL 2007) a rheinbrohli üzem horganyzó mestereként, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területére áttelepült Peter Hammerstein nevéhez kötődik, aki 1881-ben a nádasdi (ma Borsodnádasd) lemezgyárban vezette be a technológiát lemeztáblák felületvédelmére. A XX. század közepéig kisméretű, általában kézzel mozgatható tárgyakat kezeltek kisméretű tűzihorganyzó kádakban. Az elmúlt század közepétől az acélfelhasználás növekedése és ezzel párhuzamosan a korróziós károk mértékének felismerése felgyorsította a tűzihorganyzási technológia elterjedését (ANTAL 2002, 2007, BÁRCZY 1959). 1950-től a horganyzott termékek mennyisége folyamatosan emelkedik. A kezdeti évi 1 millió tonnáról 1975-re 20 millió tonnára, 2005-re 31 millió tonnára nőtt világviszonylatban (DÉNES 1999). Magyarországon a nádasdi üzemen kívül a budapesti /Csepel/ Weiss Manfréd Acélmű és Fémmű Részvénytársaság (1922), a Mosónmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár (1972), a dunaújvárosi Dunai Vasmű (1973), a DUNAFERR Rt (1990) és a Nagév Rt (1998) ipartörténeti jelentőségű beruházásai voltak eddig a hazai tűzihorganyzó ipar legfontosabb fejlődési állomásai. A tűzihorganyzás alapelvei technológiai szempontból 200 év óta nem változtak. Mára elkülönültek a védendő szerkezetek alakjától függő technológiák és kialakultak a különböző, az acélt korrózió ellen tartósan védő horganyzó eljárások. A fejlesztési célkitűzések a korábbi mennyiségi igények kielégítésével szemben mára a fokozódó minőségi elvárásokat célozzák. 7
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A korrózió A fémszerkezetek elhasználódását a kifáradás és súrlódás, a súrlódás okozta kopás mellett, elsősorban a korrózió okozza (JANIK 2003a). A nem védett felületű fémszerkezetek a környező közeg, elsősorban a levegő oxigénjének és nedvességtartalmának, továbbá a szennyeződések (gázok, por, korom, füst stb.) hatására tönkremennek. A korrózióval kapcsolatban célszerűbb tönkremenetel helyett változásról beszélni, mert nem minden korróziós jellegű elváltozás káros folyamat és nem mindegyik vezet tönkremenetelhez, mint például az alumínium felületén képződő oxidréteg (ORGOVÁN 1989). A fémek többsége eredeti érceiben oxigénnel, kénnel, foszforral vagy szénnel vegyületet alkotva található, ez tekinthető természetes állapotuknak. Az ércek fémmé történő feldolgozása során ezeket a kötéseket jelentős mennyiségű energia felhasználásával felbontották, azaz előállításuk során energia szintjüket megnövelő kémiai átalakuláson mentek keresztül. Ez az állapot azonban tartósan nem maradhat fenn, mert az entrópia törvénye szerint az anyagi rendszerek olyanok, hogy – külső beavatkozás nélkül is – a legkisebb, illetve legstabilabb energiaszintű állapot elérésére törekednek (EMBER et al. 1983). Igyekeznek visszaalakulni eredeti oxidált állapotukba, mert ez tekinthető természetes, állandósult állapotuknak (DÉVAI 1972). A korróziós folyamatok kémiai, elektrokémiai úton mennek végbe, amelyeket sok esetben mechanikai hatások is elősegítenek. Ha egy vas- vagy acél elem felületét védelem nélkül hagyjuk, akkor azon először vörösesbarna foltok, majd egyre nagyobb hasonló, összefüggő felületek jelennek meg kémiai reakciók termékeként. Lyukacsos, porózus, lemezes szerkezetű képződmény fedi be lassan az egész felületet. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg az egész szerkezet nem alakul át ilyen képződménnyé. Ez a képződmény a rozsda, a folyamat pedig a korrózió. A korrózió - a fémek legalacsonyabb energiaszintre való visszatérési törekvése az, ami a vas- és vasalapú ötvözetek többségének talán egyetlen igazán gyenge pontját adja. A fémek korrózióra való hajlama olyan nagy, hogy felületük védelme nélkül a belőlük készült szerkezetek általában nem képesek tartósan ellátni funkciójukat. A károk csökkentésére és a fémszerkezetek védelmére különböző eljárások fejlődtek ki, amelyeket összefoglaló néven felületvédelemnek neveznek. A korrózió mindenképpen bekövetkezik, nem mindegy azonban, hogy milyen gyorsan megy végbe. A korrózióvédelemnek - amely a védelem megkívánt időtartamától függően lehet átmeneti vagy tartós - az a feladata, hogy a korrózió sebességét aktív vagy passzív módon befolyásolja, csökkentse. Aktív módon, a konstrukció korrózióvédelem szempontjából helyes kialakításával, illetve passzív védelmet jelentő, a felületen igénybevételnek ellenálló bevonatot kialakító felületvédelmi eljárással.
8
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A különféle felületvédelmi eljárások között kiemelt szerepe van a fémbevonatoknak, közülük egyik a tűzihorganyzás. A horganyzás ma már klasszikus eljárás az atmoszférikus korrozív hatás elleni védelemben. A tűzihorganyzás alkalmazása Magyarországon is terjed, de az európai arányokat nem éri még el. Ennek oka lehet a hagyományos felületvédelmi eljárásoknál magasabb költség, amit ellensúlyoz a nagyságrendekkel hosszabb élettartam és az a tény, hogy a pórusos felületet adó festéssel ellentétben nem igényel folyamatos karbantartást és helyreállítási ráfordításokat. A cink korróziós tulajdonságai Ha a fémeket elektromos potenciáljuk szerint sorba állítjuk, azt tapasztaljuk, hogy azok a fémek, amelyeknek standarp potenciálja negatívabb, megvédik a korróziótól azokat a fémeket, amelyek ebben a sorban hátrébb találhatók, amennyiben összepárosítjuk őket (1. táblázat). 1. táblázat. Fémek elektromos potenciál sora Anyag Standard potenciál (Volt) Magnézium -2,34 Alumínium -1,67 Cink -0,763 Vas -0,44 Hidrogén 0,0 Réz +0,345 Platina +1,20 Arany +1,68 Minél negatívabb egy fém a standard potenciál sorban, annál nagyobb a fém korróziós hajlama, azaz annál inkább korrodálódik a másik fémhez képest, ha a két fémet elektroliton keresztül kapcsolatba hozzuk egymással. A fémeknek ezt a hajlamát galvanikus korróziónak nevezik. Ezt a sajátosságot – a horgany katódos védőhatását – használják ki a tűzihorganyzott bevonatoknál, abban az esetben, ha kisebb sérülések, karcolások keletkeznek a felületen. Az 1. táblázatból látható, hogy a vas-cink párosítás esetén a vashoz képest a cink fog intenzíven korrodálni, mivel a cink a negatívabb fém. Ebből következi, hogy a cink, - azaz magyar nevén horgany – (PÉK, LUKÁCS 2004) Zn (-0,763 V), Fe (-0,44 V) a fémek elektrokémiai potenciál sorában elfoglalt helye miatt, valamint korróziós viselkedése miatt előnyösen használható acélok korrózióvédelmére. Ha a horganyréteget olyan sérülés éri, amely a bevonatot károsítva az alapfémig hatol, akkor elektrolit jelenlétében (pl. az elektrokémiai korróziót lehetővé tevő nedvesség) a horgany fog korrodálódni, és korróziós termékei eltömítik a kisebb sérüléseket, megvédve így az acélalapot a korróziótól. Az elektrokémiai korrózió a legjellemzőbb korróziófajta. A Fe/Zn korróziós elempárnál a horgany (Zn) az anód (oldódó pólus) amely a Zn ionok keletkezésével oldatba megy, így védve a másik fémet (Fe). A különböző fémeket 9
IRODALMI ÁTTEKINTÉS elektroliton keresztül összekapcsolva az anódikus fém (vashoz képest pozitívabb) korróziója lényegesen nagyobb. Ez a folyamat addig védi a bevonat alatti fémet, amíg a horgany jelen van a sérülés közvetlen közelében. Ez a “hatótávolság” 2–3 mm. A védőhatás szempontjából a sérülés mélysége és nem annak hossza a meghatározó. A horgany másik fontos tulajdonsága korróziós szempontból, hogy pasziválódásra hajlamos fém. Oxidációs folyamatok miatt bázikus cinkkarbonát rétegek képződnek a horganyzott felületen. Ezek a védőrétegek azok, melyek a tulajdonképpeni korrózióvédelmet átveszik. Ez a felületen a bevonatkészítés után kialakuló réteg az ún. cinkpatina, amely egy stabil, vízben oldhatatlan védőréteget ad a horganynak. Ez a folyamat akkor játszódik le, ha a friss bevonatot nem éri folyamatosan nedvesség, azaz ha szellőztetett módon tárolják a bevont darabokat. Ha a frissen tűzihorganyzott felületet folyamatosan nedvesség éri, akkor az ún. fehérrozsdásodás veszélyével kell számolni. Amennyiben a cinkpatina már kialakult a felületen, a fehérrozsdásodás jelensége nem jelent veszélyt a bevonatra. A horganybevonatok tehát kétféleképpen fejtik ki védőhatásukat: egyrészt barrier (határvonal) rétegként, másrészt elektrokémiai úton. A barrier hatás abban nyilvánul meg, hogy a bevonat – elválasztva a fémet a külső atmoszférától – késlelteti annak tönkremenetelét. Az „anódos védelem” pedig azt jelenti, hogy a vas nemesebb fém - standard potenciálja pozitívabb – mint a cink, így elektrokémiai folyamatok esetén a cink lép korróziós reakcióba, míg a vas passzív marad. Miután a cink felületén az ellenálló oxidhártya kialakult, a horgany korróziójának sebessége jelentősen lecsökken. A védő oxidréteg (cinkpatina) tömege a levegő szennyező- és nedvességtartalma, illetve mechanikai hatások következtében nagyon lassan fogy. A termodinamikai egyensúlyi feltételeknek megfelelően azonban a horganyalapból újratermelődik, miközben ilyen ütemben fogy a horganybevonat is. Ez a folyamat igen kevés kivétellel nagyon lassú, ezért ennek köszönhető a horganyrétegek kiváló, hosszan tartó ellenállása. A tűzihorgany bevonat képződésének folyamata A védőréteg minősége függ a bevonatkészítést megelőző felületelőkészítés gondosságától, ezért a horganyozandó munkadarab teljes felületére a megfelelő tisztítási eljárásokat biztosítani kell (zsírtalanítás és pácolás) (JANIK 2003b). Felületelőkészítés után a munkadarabot 450 ºC-os horganyolvadék fürdőbe merítik (7-15 perc). A 419 ºC-on olvadó folyékony fémben játszódnak le azok a folyamatok, amelyek eredményeként az acél felületén többfázisú, intermetallikus ötvözetekből álló, diffúziós fémbevonat jön létre (ANTAL 1999, LEFÁNTI 2005). Az acélszerkezet Fe atomjai a cinkolvadék irányába, az olvadék Zn atomjai pedig a szerkezet felülete irányába diffundálnak. A horganyolvadékba mártás ideje alatt a vas és a cink reakcióba lép egymással és vas-horgany ötvözeti rétegek képződnek (1. ábra).
10
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
1. ábra. Tűzihorganyzással kialakított cinkbevonat vázlata Az olvadékból történő kiemelés során az ötvözetre tiszta cinkréteg rakódik, amely összetételére vonatkozóan a fürdő horganyolvadékának felel meg. A vegyi átalakulás után a felületen kialakuló bevonat miatt - a szélsőségesen agresszív klíma kivételével - általában az acél további védelmére nincs szükség. Normál struktúrájú horganyrétegnél a bevonandó felülettel érintkező, erősen tapadó legalsó ún. „gamma” réteg 1-2 μm vastagságú, a felette lévő „kemény, rideg „delta” réteg vastagsága 30-40 μm (2. ábra). Ehhez a réteghez kapcsolódik a szintén kemény és rideg, 20-30 μm vastagságú „zéta” réteg. Felette van az a réteg, amely csak az alkatrész kihúzásakor tapad rá az ötvözeti rétegekre. Ennek a 8-12 μm vastag, szívós „éta” rétegnek a vegyi összetétele egyezik meg a horganyolvadékkal. A kialakult bevonat elválasztja a fémfelületet a külső atmoszférától, így gátolva, pontosabban jelentősen késleltetve annak tönkremenetelét (VERŐ, KÁLDOR 1980). Az egyes rétegek jellemzőit a 2. táblázat ismerteti.
2. ábra. A horganyréteg felépítése és az egyes fázisok A rétegek kialakulását befolyásolja a bemerítés ideje, a fürdő hőmérséklete, valamint a fürdő és az alapfém kémiai összetétele. (LIN et al. 1995): A horganyzás során kialakult ötvözeti réteg az acélalaptól a felület felé haladva egyre kevesebb vasat (Fe) és egyre több cinket (Zn) tartalmaz (JORDAN et al. 1994). A rétegjellemzőket a 2. táblázat, a horganyréteg metszetének sematikus ábráját a 2. ábra mutatja (ANTAL 2006 b).
11
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2. táblázat. A cinkbevonat rétegjellemzői (vastagság m-ben) Ötvözeti réteg neve Eta-fázis Zeta-fázis Delta-fázis Típus tiszta cink ötvözet ötvözet Összetétel Zn FeZn13 FeZn7 Vas tartalom (%) 5,8-6,2 7-12 Kristályszerkezet hexagonális monoklin hexagonális kemény, kemény, Tulajdonság puha rideg rideg Vastagsága 8-12 7-20 30-40
Gamma-fázis ötvözet Fe5Zn21 21-28 köbös erősen tapadó 1-2
A bevonat egyes fázisai eltérő mechanikai tulajdonságokkal rendelkeznek (ANTAL 2006 B) (HARVEY, MERCER 1973): A bevonat ötvözeti rétege nagy felületi keménységgel rendelkezik, Vickers keménységben mért értékeit a 3. ábra mutatja.
3. ábra. Az egyes fázisok és eltérő keménységük JORDAN, MARDER (1997b) kutatásai szerint a bevonat kialakulás kinematikája függ az alap acélanyag szemcseméretétől is. A bevonatveszteség – nem agresszív környezetben a horganybevonat fogyás sebessége - a korróziós terheléstől függően változik. Alacsony korróziós terhelésnél (pl. beltéri szerkezeteknél) 0,1 µm/év, széndioxid tartalmú (agresszív) kültéri ipari légkör esetén 4,0-8,0 µm/év értékű. A horgany korrózióráták a legtöbb európai országban szabadtéri környezetben 2 µm/évnél kisebbek. Ezért a horganybevonatoknál, amelyeknek vastagsága 80 µm feletti, évtizedes, tartós korrózióvédelem becsülhető. A horganybevonatok korróziós élettartamának becslése nehéz, mert az eltérő alkalmazási körülményektől és helyszíntől függően lényegesen különbözőek a korróziós hatások. Ennek ellenére a tapasztalati eredmények alapján van mód arra, hogy a különböző osztályokba sorolt klimatikus viszonyok esetén megadjuk a várható korróziós rátákat. Erre vonatkozóan az (MSZ) EN ISO 14713:1999 szabvány ad tájékoztatást. Különlegesen korrózív környezet hatását egyedi 12
IRODALMI ÁTTEKINTÉS rendszermodellezés alapján lehet feltérképezni. (CABRALA et al. 2006), (ARENASA et al. 2002) 2.2. Horganyzási technológiák A horganybevonatok kialakításának jellemző eljárása a tűzihorganyzás, de a horganyzás nem kizárólag tűzihorganyzást jelent. Védőbevonat kialakítható elektrokémiai úton, galvanizálással és termikus szórással is. Ezek a technológiai eljárások eltérő jellemzőket adó bevonatokat eredményeznek, amelyeket különböző felhasználási területeken alkalmaznak. A horganybevonatok védőhatása mindegyik eljárásnál döntően a bevonat vastagságától függ, és ebben technológiáktól és felhasználási igényektől függően jelentős eltérések vannak (3. táblázat). 3. táblázat. Korróziós ellenállási értékek horganybevonatoknál, eltérő légköri viszonyok között Átlagos bevonatKorróziós Korrozivitási Légkörtípus vastagság terhelés osztály csökkenés Nagyon C1 Beltér: száraz >=0,1 μm/év kicsi Beltér: alkalmanként páralecsapódás C2 Kicsi 0,1-0,7 μm/év Kültér: szabadon álló vidéki terület Beltér: nagy levegőnedvesség Közepes szennyezettség C3 Közepes 0,7-2,0 μm/év Kültér: városi belterület illetve enyhe tengeri klíma Beltér: uszodák, vegyi környezet C4 Nagy 2,0-4,0 μm/év Kültér: erős ipari légkör, tengerparti klíma Kültér: nagy nedvességtartalmú ipari Nagyon C5 4,0-8,0 μm/év terület, vagy sótartalmú erős partvidék Autóipari felhasználásra pl. galvanizálással hozták létre karosszéria elemek 5-20 μm vastag védőbevonatát /Porsche autógyár 1973-tól/, míg a tűzihorganyzásnál a megkívánt átlagos bevonatvastagság 50-85 µm, az anyagvastagság függvényében (MSZ EN ISO 1461. 2005). A horganyolvadékok különböző elemekkel (Al, Si) való ötvözése óta nem tisztán horganyolvadékból áll a fürdő. A szakirodalom azonban ezekre az eljárásokra is a horganyzás meghatározást használja. 13
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A több mint 200 éves technológia a szakirodalomban részletesen kidolgozott terület. A szakirodalmi feldolgozásból a továbbiakban kitűnik, hogy az eddigi fejlesztések (alkalmazott kutatások) elsősorban az eljárások technológiai korszerűsítésére, az alkalmazással kapcsolatos szerkezettervezési szempontokra, a bevonatok tulajdonságaira, hegeszthetőségre, festhetőségre és a fémszerkezetek horganyzás szempontjából helyes tervezésére irányultak. A főként külföldön folyó alapkutatások főleg a horganyfürdők összetételére, és a bevonandó acél kémiai összetételétől és az ötvöző elemektől függő horganyozhatóságára, valamint a rétegkiépülési mechanizmusok részletes elemzésére vonatkoztak. A különböző tűzihorganyzási eljárások részletes bemutatására nem törekszem. Ebben a fejezetben a fontosabb technológiai állomásokat és jellemzőiket foglalom össze. Nedves és száraz eljárás A tűzihorganyzás technológiái között alapvetően két eljárást különböztetnek meg, a nedves és száraz eljárást. A XVIII . században bevezetett technológia a nedves eljárás volt, ma az ipari gyakorlatban a legnagyobb felhasználási területe a száraz eljárással működő technológiának van. A nedves eljárás során az előzetesen zsírtalanított, pácolt majd leöblített tárgyakat nedves állapotban (szárítás nélkül) merítik a folyékony cink tetején úszó flux (só) habon át a horganyfürdőbe, majd elválasztó gát alatt áthúzva emelik ki a fémtükrön keresztül. Nehezen gépesíthető, alacsony termelékenységű technológia, amellyel lemezek, kisméretű, bonyolult alakú tárgyak vonhatók be kézi eljárással. A nedves eljárás kisebb helyigényű, és egyenletesebb horganybevonatot adó eljárás, amellyel vékonyabb (20-30 μm) vastagságú bevonat alakítható ki. A 4. ábra a nedves eljárás technológiai lépéseit (ANTAL 2002 b) mutatja. A száraz eljárásnál (5. ábra) a tisztítást követően a bevonandó acéltárgyat vizes folyósító oldatba (flux) merítik, és horganyzás előtt megszárítják 120-140ºC-os levegőáramban. A szárítást követő horganyzás során a 450-455ºC hőmérsékletű fémolvadék felszínén, bemerítéskor a felületre száradt flux só füstképződés mellett gőzfázisba megy át, utólagos felülettisztítást végezve a munkadarabon. Az 1982-től bevezetett galfan technológiánál (DÉNES 2008) az oldalanként 720 μm vastag fémbevonat olyan Zn-Al ötvözet, amely kb 5% alumínium tartalma miatt jobb korrózióállóságot és alakíthatóságot biztosít, mint a lemezek és szalagok bevonására korábban elterjedt Sendzimir technológia. A galvalume eljárásnál (1988) az acéllemez mindkét oldalán alumínium cink ötvözeti rétegekből álló bevonat képződik, amely 1,6 % Si, 43,4 % Zn és 55 % Al összetevőből áll. Az így kialakított 13-25 μm vastagságú réteg hőállósága kiváló, mert 315ºC-ig megőrzi tulajdonságait, és magas alumínium tartalma miatt javul a bevonat korrózióálósága.
14
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
4. ábra. A nedves eljárás technológiai lépései
5. ábra. A száraz eljárás technológiai lépései Autóipari célra 1984-ben bevezetett monogal eljárással (ANTAL 2004) biztosítható, hogy a bevont széles acélszalag oldalanként eltérő (7-15 μm) vastagságú fémréteggel rendelkezzen. Az 1986-ban bevezetett galvannealed (6. ábra) eljárásnál a tűzihorgany bevonatot közvetlenül megszilárdulása után hőkezelik, így a teljes cinkbevonat Fe-Zn ötvözeti réteggé alakul, melynek vastartalma 7-11 %. A bevonat vastagsága oldalanként 7-15 μm. A bevonat jól hegeszthető, és a felület jó tapadást biztosít a horganyzást követő festésnek 15
IRODALMI ÁTTEKINTÉS (ANTAL 2004 a). A technológia fejlesztése megalapozta a továbbiakra vonatkozóan, a hőhatáson alapuló utókezelések létjogosultságát, a hőkezeléses eljárások további fejlesztését. Kisebb méretű alkatrészek bevonásához szabadalmaztatott eljárást LAIDMAN (1973), ahol a felületelőkészítési technológiát fejlesztette egy PVD eljárás alkalmazásával, így flux fürdő nem szükséges.
6. ábra. A galvannealed eljárás vázlata A kábeltartó szerkezetek felületvédelmére kifejlesztett új eljárás a megnövelt korrózió elleni védelmet adó Double Dip technológia (7. ábra). Az eljárás során a bevonandó szalagot egymás után két különböző olvadékot tartalmazó kádon húzzák át. Az első kádban tiszta horganyolvadék, a másodikban (Zn-Al) olvadék található. Mindkét lemezoldalon 70 μm rétegvastagságú bevonat alakul ki. A szalag felületét cink-alumínium eutektikus réteg, illetve alatta a cink-vas (ZnFe) ötvözeti réteg védi korróziótól. A technológiák állandó fejlesztésével ma már sok olyan ötvözőelemet is használnak (Al, Ni, Sn, Bi stb.) a cinkolvadékhoz adagolva, amelyek jelentősen csökkentik a fémfürdőben végbemenő termo-diffúzió sebességét (Technigalva, ZnNi eljárás), aminek következtében fényesebb bevonat alakul ki (ANTAL 2002 b). Tűzihorganyzási eljárások osztályozása, Sendzimir eljárás Az ipari termelés bővülésével egyre több termékcsoport korrózióvédelmét kellett megoldani, elkülönültek a munkadarabok alakjától függő eljárások. A tömegigényeket kielégítő tűzihorganyzási technológia fejlődési irányát a bevonandó darabok geometriai mérete, alakja (huzalok, lemezek, csövek) határozta meg. Kialakultak az ennek megfelelő acélszerkezeti (darabárú), cső (rúd), lemez, huzal és tömegárú horganyzó eljárások, amelyek folyamatos és szakaszos eljárásokra oszthatók (8. ábra). 16
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
7. ábra. A Double Dip eljárás vázlata
8. ábra. Tűzihorganyzási eljárások csoportosítása A folyamatos tűzihorganyzás, mint a fémekkel való bevonás új technológiája 1895 és 1958 között honosodott meg. A folyamatos tűzihorganyzási eljárások közül kiemelkedő jelentőségű volt a széles tekercsek és keskeny szalagok bevonására bevezetett, Tadeusz Sendzimir-ről elnevezett ún. Sendzimir eljárás, amelyet hidegen hengerelt acéllemezek bevonására fejlesztettek ki. A görgősorokon vezetett, még kemény acélszalagot tisztítás után hőkezelik, majd a horganyfürdő hőmérsékletére hűtve vezetik át a horganyolvadékon. A nagyteljesítményű, folyamatos technológiánál a bevonat vastagságának 17
IRODALMI ÁTTEKINTÉS szabályozása megoldott. A fémolvadékból való kilépés után levegőkések segítségével az oldalanként eltérő bevonatvastagság is biztosítható, melynek szabvány szerinti értéke 7-45 μm (ANTAL 2004, DÉNES 2008, SENDZIMIR 1938). A folyamatos horganyzósor folyamatábráját a 9. ábra mutatja be.
9. ábra. Folyamatos szalaghorganyzó berendezés A folyamatos tűzihorganyzás első feljesztése az autóipar igényeinek kielégítésére, az egy oldali horganyzás kifejlesztése volt. Ezt követték később a felülettisztításban, horganyzásban, rétegvastagság beállításban alkalmazott fejlesztések, melyek által a tűzimártó szalaghorganyzással kialakított felület már megközelítette a elektrolitikusan horganyzott bevonatok minőségét (DÉNES 2008). A horganyzási eljárások osztályozására a szakaszos és folytatólagos eljárások megkülönböztetése mellett a kivitelezésük módja, a fürdő összetétele, a bevonandó tárgy geometriai mérete és egyéb szempontok alapján is számos megközelítés ismert, amelyek a fejlesztések során folyamatosan bővülnek. A technológiák között eligazodást a 10. ábra segíti (ANTAL 2004). Összefoglalva megállapítható, hogy a kezdeti kézműves szintű technológia XX. század közepétől megindult gyors fejlődése kezdetben a mennyiségi termelést szolgálta (folyamatos technológiák), majd a technológiai fejlesztések a minőségi bevonatkészítést, az egyre sokrétűbb igények kielégítését (galfan, galvalume stb eljárások) segítették. 2.3. A rétegkiépülési mechanizmusok A tűzihorganyzási technológiák metallurgiához kapcsolódó, főként külföldi szakirodalmi bemutatása meghaladja ennek az összefoglalásnak a kereteit, ezért csak a legfontosabb tudományos eredményeket ismertetem.
18
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 1741
A technológia felfedezése
1837
A pácolás bevezetése
Termékgeometria szerint
Fürdőötvözés szerint
Acélszerkezeti
Ötvözetlen
Nedves
Kémiai
Kézi
Nyitott
Ötvözött
Száraz
Termikus
Gépesített
Félig zárt
Mechanikus + kémiai
Félautomata
Zárt
Cső és rúd
Fluxoló eljárás szerint
Felület előkészítés szerint
Lemez Huzal
A gépesítés foka szerint
A technológia zártsága szerint
Automata
Tömegáru
Komputervezérelt
10. ábra. A tűzihorganyzás eljárásainak csoportosítása Sandelin görbe Az ötvözetlen és gyengén ötvözött acélok, öntöttvasak tűzihorganyozhatóak, míg az ötvözött és erősen ötvözött, valamint a magas kéntartalmú (automata) acélok nem. A bevonat tulajdonságait főként az alapanyag – vas - Si (szilícium) és P (foszfor) tartalma befolyásolja. A szilicium hatását először H. Bablik majd R.W. Sandelin, később Sebisty írta le. Felismerték, hogy szoros összefüggés van az acélban lévő szilícium mennyisége és a tűzihorgany bevonat tulajdonságainak (színezet, összetétel, vastagság, mechanikai tulajdonságok) változása között. Ez az összefüggés Sandelin-görbeként ismert (11. ábra), amely megmutatja, hogy a Si tartalom változásával hogyan változik a bevonat vastagsága. A tapasztalati úton nyert görbe lefutásából látható, hogy 0,03 és 0,12 % Si tartalom mellett a legnagyobb a kialakult rétegvastagság. Tűzihorgany acélszerkezetek alapanyagának kiválasztásánál az ún. Sandelin acélok alkalmazását kerülni kell. A görbét vizsgálva négy olyan acélcsoportot lehet elkülöníteni, ahol egyértelműen megkülönböztethetőek a bevonatképződés folyamatai. Az első csoportba (hypo-Sandelin zóna) tartoznak a legfeljebb 0,03% Si-tartalmú acélok (csillapítatlan, vagy alumíniummal csillapított), ahol várhatóan optimális szerkezetű, fényes ezüstös bevonatok alakulnak ki.
19
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
11. ábra. Sandelin görbe A második csoport acéljai (Sandelin-zóna) esetében, ahol a Si-tartalom 0,030,12% között van, kifejezetten durva, vastag, narancsos, szürke, foltos, rosszul tapadó bevonatok jönnek létre. Itt a bevonat valamennyi tulajdonsága kedvezőtlen, a várható bevonati jellemzők legtöbbször nem felelnek meg a követelményeknek. Az ebbe a csoportba tartozó acéltípusok jellemzője, hogy hagyományos technológiával kirívóan rosszul horganyozhatók. A harmadik csoportba (Sebisty-zóna) tartozó acéloknál - amelyeknél a Sitartalom kb. 0,12-0,25 % közé tehető - még ezüstös, fényes vagy szürke, de még általában optimális szerkezetűek és vastagságúak a horganyrétegek. A 0,25 % feletti Si tartalommal rendelkező acéltípusoknál a szilícium mennyiségének növekedésével egyre vastagabb és tisztán ötvözeti fázisokból álló horganyréteg alakul ki. A bevonatok színe az ezüstösből matt szürkévé válhat. KATZUNG és RITTING (1997) megállapította, hogy a foszfor a szilíciummal együttesen módosítja (12. ábra) a Sandelin görbét, azaz együttes mennyiségeik pontosabban írják le a bevonatra gyakorolt hatásaikat (ANTAL 2008, KATZUNG, RITTING , GECSEI 1986). Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ún. Sandelin-acélok (0,035<Si %<0,12) esetében a foszfortartalom növekedése erősen megnöveli a bevonat vastagságát, míg a magasabb szilícium-tartalmú (Si) acéloknál (Si>0,12) a foszfor (P) hatása folyamatosan csökken. A gyakorlati tapasztalok szerint akkor horganyozható jól az acél, ha összetétele a Si +2,5P≤0,09 % összefüggésnek felel meg. Összefoglalva megállapítható, hogy a szokásos kémiai összetételű horganyolvadékok (vassal telített, max. 0,02 % Al) esetében, a rétegképződés mechanizmusát elsősorban az acélban levő szilícium mennyisége határozza meg.
20
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
12. ábra. A Si és P együttes hatása a bevonat vastagságra Az alapanyag ötvözőinek hatása a rétegképződésre A horganyréteg szerkezetét és vastagságát, azaz a rétegkiépülést döntően az acél alapanyag kémiai összetétele és szövetszerkezete, a cinkfürdő hőmérséklete, a bemártás időtartama, a cinkfürdő ötvöző elemei, a munkadarab felületének állapota és vastagsága, valamint a bevonandó munkadarab kihúzási sebessége és a kiemelés módja határozza meg. HORSTMANN (1953) végzett kutatásokat az acél ötvözők hatásával kapcsolatban. Azt vizsgálta, hogy az egyes ötvözők milyen mértékben befolyásolják a Fe-Zn reakció mértékét a hőmérséklet és az ötvözőtartalom függvényében. A szén (C), szilícium (Si), foszfor (P), kén (S), alumínium (Al), króm (Cr), réz (Cu), molibdén (Mo) és nikkel (Ni) ötvözők esetén kimutatta, hogy minél kevesebb szennyező anyagot tartalmaz az acél, annál kedvezőbb lesz a bevonat szerkezete, azaz kisebb lesz a Fe-Zn reakció sebessége (ANTAL 2006). Fe-Zn fázisdiagram A kb. 450 °C-os horganyolvadékban bemártáskor kétirányban megy végbe a diffúzió. A szilárd vas és a folyékony cink között az Fe-Zn egyensúlyi fázisdiagram szerint játszódik le a folyamat. A fázisdiagramot elkészülése óta (1938) többször módosították, főként a cinkben dús sarok újabb kutatási eredményei alapján. A leginkább elfogadott fázisdiagramot KUBACHEWSKI (1986) készítette el, melynek cinkben dús részletét a 13. ábra mutatja (TÖRÖK, BENCZE 2006, KUBACHEWSKI 1986). A korábbi vas-cink egyensúlyi diagramok két delta fázis jelenlétét feltételezték, a δ és δ1 fázisokét. BASTIN (1977) és munkatársai röntgensugaras elemzéssel kimutatták, hogy 670 ºC felett csak egy delta fázis létezik. 21
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
13. ábra. A vas-cink rendszer egyensúlyi fázisdiagram részlete Kutatásokat végeztek még a 2. ábrában is bemutatott fázisok kialakulásával kapcsolatban (BROWN 1962, GELLINGS 1979, GELLINGS 1980, HORSTMANN 1978) is, és meghatározták a Fe-Zn fázisok kialakulásának időrendi sorrendjét. A bevonat rétegeinek kialakulása és növekedése A cinkolvadékban való horganyzás 450-490 ºC-os jellemző hőmérsékletén, a Fe-Zn fázisegyensúlyi diagram alapján HORSTMANN (1978) szerint az alábbi rétegek keletkeznek: cinkben telített vas, gamma fázis, gamma1 fázis (technológiai hőmérsékletfüggő módosulat, a fürdő Zn tartalmanák függvényében alakul), delta fázis, zéta fázis és végül az éta fázis réteg. A kutatási eredmények szerint a Fe-Zn intermetallikus fázisok képződése a határfelületen játszódik le és a zéta fázissal kezdődik, ezt követi a delta fázis képződése, majd a gamma fázis alakul ki. A horganybevonat minden rétege a fürdő hőmérsékletétől függően más-más intenzitással növekszik, és ezek együttese határozza meg a teljes bevonat növekedési sebességét. 300 s merítési időig 450 ºC-on először a zéta fázis növekszik gyorsan, majd ennek a növekedése lassul. Ezzel szemben a delta fázis növekedése kezdetben lassú, majd később felgyorsul. A gamma fázis csak hosszabb inkubációs periódus útján jön létre. (HORSTMANN 1978, JORDAN 1997, ONISHI 1974). A horganyolvadék acél határfelületen lejátszódó fázisátalakulások során több párhuzamos folyamat játszódik le egyszerre, nagyon gyors, esetenként egy másodperc reakcióidő alatt: a szilárd fázisnak az olvadék általi nedvesítése, a vas oldódása cinkben, az ötvözetfázisok és az olvadt cinkréteg megszilárdulása. MACKOWIAK, SHORT (1979), JORDAN (1977), ÉS ALLEN (1963) végeztek átfogó kísérleteket a Fe-Zn fázisok kinetikájának növekedésével 22
IRODALMI ÁTTEKINTÉS kapcsolatban. Következtetéseikből megállapítható, hogy rövid, 300 s mártási időnél, (450 ºC-on) a zéta fázis, míg előbbinél hosszabb mártási időknél a delta fázis a kialakult réteg fő összetevője. Fe-Zn-Al egyensúly Az első Fe-Zn-Al rendszerre vonatkozó átfogó tanulmányt KÖSTER és GÖDECKE (1970) készítették el, metallográfiai, termikus és röntgensugaras vizsgálatok alapján. Megállapításaikat UREDNICEK és KIRKALDY (1987) vizsgálatai erősítették meg. A horganyzott termékek iránti keresletnövekedés miatt a legújabb kutatások az oldhatósági diagram cinkben dús sarkára koncentrálnak, különösen a cink Fe-Al ötvözetfázisokban történő, és a vas cinkolvadékban végbemenő oldódására. (PERROT 1992). A horganyfürdő vasban való telítettségét számos kutató tanulmányozta, kísérleteikkel megállapították, hogy a vas maximális oldhatósága állandó hőmérsékleten az alumíniumtartalom növekedésével folyamatosan csökken (BELISLE 1991, DUNZAT 1992). Nagy alumíniumtartalmú horganyfürdők A galfan eljárás kifejlesztésének célja egy olyan cinkben gazdag bevonat kialakítása volt, amely nem tartalmaz intermetallikus fázisokat a horgany-acél határfelületen, így jobb az alakíthatósága a rétegeknek, mint a hagyományos horganybevonatoknak. Összetételét tekintve egy cink-alumínium eutektikum (5 tömeg% Al), amely max. 0,05 tömeg %-ig ritkaföldfémeket (BÉRCZI 1991) tartalmaz. A ritkaföldfémek a periódusos rendszer elemeinek (58-71 közötti rendszámú) sajátos csoportját alkotják. A lantanidák csoportját a szkandiummal (Sc) és az ittriummal (Y) kiegészítve együtt nevezik őket ritkaföldfémeknek. Jelölésük: REE (Rare Earth Elements). A galfan bevonat rétegkiépülésével kapcsolatos megállapítások GOLDSTEIN (1971) és ICHIYAMA (1985) kutatásaihoz kapcsolódnak. YANG (1993) a ritkaföldfémeknek a határfelületi réteg stabilizálásában való szerepét vizsgálta. A galvalume bevonatok 55 tömeg % Al-ból, 43 tömeg % cinkből és 1,6 tömeg % Si-ból álló bevonatok. A szilíciumot az Al-Zn fürdő és az alapfém közötti erősen exoterm (hőfelszabadulással járó) reakció megakadályozására adják a fürdőhöz. Az alumínium tartalmú bevonatok ugyanolyan rétegvastagság mellett többszörös élettartamot mutatnak a hagyományos cinkbevonatokkal szemben (SELVERIAN 1998).. Él-korrózióval szembeni kiváló védőképességük főként méretre szabási folyamatoknál előnyös (DÉNES 2008). Az alumínium a legfontosabb ötvöző, amelyet a horgany fürdőhöz különböző koncentrációban adagolnak azzal a céllal, hogy eltérő bevonat tulajdonságokat alakítsanak ki. MARDER (1990) szerint 0,005 és 0,02 tömeg% alumíniumot adagolva a fürdőhöz fényes bevonat állítható elő. A horganybevonat felülete általában horganyvirágos. A mintázat méretét a hűlési viszonyok határozzák meg. A nagy horganyvirágos felületeket ötvözők adagolásával hozzák létre, pl. ólommal, amelyből 0,04 tömeg%-nál nagyobb fürdőkoncentrációt alkalmaznak (FRALEY 23
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 1994). Az alumínium (Al), magnézium (Mg), ón (Sn) és kadmium (Cd) mennyisége nem befolyásolja a horganyvirágok növekedését, de az antimon (Sb) és bizmut (Bi) jelenléte ezek kialakulását idézi elő (RADEKER 1964). FASOYINO és WEINBERG (1990) kutatása szerint az ólomhoz (Pb) és ónhoz (Sn) hasonló ötvözőknek kisebb a felületi feszültsége, ezért segítik elő a horganyvirágok képződését. 2.4. A horganybevonatok tulajdonságai és befolyásoló tényezői A horganybevonatok legfontosabb jellemzői a korrózióval szembeni ellenállás, az alakíthatóság, hegeszthetőség és festhetőség. Ki kell emelni, hogy minden horganybevonat korrózióval szembeni ellenállása jelentősen megváltozhat a környezeti atmoszféra, a horganyzás utáni hegesztés, illetve a festés vagy alakítás hatására. Ezekkel a jelenségekkel részletesen foglalkozik a szakirodalom (NEVISION 1987, TOWNSEND 1994, ZHANG 1996). A szakirodalmi összefoglalásomban a lényegesebb, gyakorlati alkalmazás szempontjából fontos megállapításokat, a technológia alkalmazhatóságával kapcsolatos gyakorlati eredményeket emelem ki. Festhetőség A tűzihorganyzott felületek általában nem igényelnek utólagos festést, mert korrózióálló képességük rendszerint megfelel a követelményeknek. Főleg azokban az esetekben kell a tűzihorgany bevonatot festéssel ellátni, ha a festékbevonatnak esztétikai szerepe van, illetve ha igen hosszú védelmi időtartamot kell biztosítani, mint például hidak korrózióvédelménél. Szélsőségesen agresszív klímában viszont önálló bevonatként nem javasolható a horganybevonat alkalmazása. Ezekre a felhasználási esetekre javasolt megoldás a tűzihorganyzás és az azt követő festés, amit duplex eljárásnak hívnak. A duplex bevonatok élettartama 1,5-2,5-szeresen haladja meg a csak horganyzott szerkezetekét. Ennél a módszernél a horganybevonat és a rajta lévő festékréteg sajátos kapcsolatban van egymással, az ún. szinergia hatás érvényesül. A festékréteg (megfelelő előkészítés után felvitt alapozó, közbenső és átvonó réteg) a horganybevonatot védi, a horganyréteg pedig megakadályozza a festékréteg alározsdásodását (ANTAL 2003). A horganybevonatok tapadása (KATZUNG, RITTIG, é.n.) alkalmazástechnikai szempontból lényeges. Általában külön követelményként nem jelenik meg, de a duplex eljárás során végzendő felületelőkészítésnél, a finom szemcseszórás (sweep szórás) külön követelményeket állít a horgany bevonatokkal szemben. Ha a festékréteg sérülési helyein a korróziós hatások például a festékréteg megrepedezése vagy szállítás közbeni karcolások miatt elérik horganyréteget, akkor a cink korróziós termékei eltömítik a repedéseket, megakadályozva a rozsda továbbterjedését a festék alatt. Ezt az is lehetővé teszi, hogy a horgany korróziós termékeinek fajtérfogata – ellentétben a vaséval – nem tér el attól az anyagmennyiségtől, amiből képződött, nincs aláfeszítő hatás, így a horgany védi a festéket a leválástól. 24
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A szakirodalom egy része a horganyzott felületre történő elektrosztatikus porszórást is a duplex eljáráshoz sorolja. A szerkezettervezés hatása a horganyozhatóságra A hegeszthetőség lényeges tulajdonsága a horganyozandó szerkezeteknek, mert legtöbb esetben ezzel a kötéssel vannak összekapcsolva. A tűzihorganyzott szerkezetek felhasználása általában problémamentes. Horganyzás után is megőrzik méreteiket, azonban egyes esetekben, például egy darabban horganyzott bonyolult térbeli szerkezeteknél nagyobb figyelmet kell fordítani az anyagkiválasztáson túl a konstrukcióra és gyártásra is (HORVÁTH, ANTAL 2008). Ha az acélszerkezet felületvédelmét tűzihorganyzással oldják meg, akkor már a tervezés és a gyártás során is figyelembe kell venni azokat a szempontokat, amelyek alapvetően meghatározzák a horganyozhatóságot és befolyásolják a bevonat minőségét. A tűzihorganyzás mártó eljárás, ezért biztosítani kell, hogy a folyékony fém a szerkezet teljes felületét érje. Üreges testeknél gondoskodni kell olyan technológiai nyílásokról és megfelefő pozíciójukról, amelyek lehetővé teszik a folyékony horgany és a gáz ki- és beáramlását. A rendelkezésre álló horganyzó kádak méreteit figyelembe kell venni már a bevonandó szerkezet méreteinek meghatározásánál, biztosítva a merítéshez a felfüggesztési lehetőséget. További lényeges tervezési szempont, hogy az acélszerkezeti elemek rendelkezzenek olyan saját merevséggel, hogy önsúlyuk miatt ne deformálódjanak, illetve kialakításuk miatt a hőhatás ne okozzon káros deformációkat. Acélszerkezetek hegesztési gyártástervezésénél is figyelembe kell venni a tűzihorganyzás technológiai követelményeit. A gyártás során bevitt feszültségek legkisebb értéken tartása mellett fő szempont, hogy a feszültségeloszlás lehetőleg a keresztmetszet súlypontjára szimmetrikus legyen. Az acélszerkezetre tervezett hegesztési varratok számának minimalizálása, valamint a hegesztés megfelelő sorendje a zsugorodásból adódó belső feszültségeket csökkenti. A hegesztési technológia során képződő salakmaradványok, a feltapadást gátló és pácolással nem eltávolítható olaj vagy szilikontartalmú szerek eltávolítása alapvető kivitelezési követelmények. A hegesztéshez használt huzalok és elektródák gyakran, viszonylag magas szilícium tartalmúak, ezért a horganyolvadékban lejátszódó diffúziós folyamatok a varratok felületén intenzívebbek lehetnek, mint a varrat közelében, ezért ezeken a varratokon szürkébb, vastagabb bevonatok alakulhatnak ki. Az összes olvasztó hegesztés alkalmas a normál, 100 μm vastagságot meg nem haladó horganybevonattal ellátott acélszerkezetek hegesztésére. A horganyzott termékek ívhegesztése gázbuborék képződést és salaklerakódásokat okoz. A közelmúltban végzett kutatások szerint (MATSUI, OIKAWA 1998), a gázbuborékok kialakulása a hegesztés során bekövetkezett cink-elpárolgás következménye.
25
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Alakíthatóság A cinkalapú bevonatok repedése rontja a lemezek préselhetőségét (OPRBROEK, GRANZOW 1985). Az alakításkor a lemezalakító szerszám és a lemez közötti határfelületen megnövekedett súrlódási erők, és az alapanyag mechanikai tulajdonságai megváltoztatják az anyag alakítással szembeni viselkedését. Az alakíthatóság a szemcsemérettől, a hőmérséklettől, a rétegvastagságtól és az intermetallikus réteg fázisösszetételétől függ. A vizsgálatok során, az alumínium tartalmú galfan bevonatok kisméretű alakításakor nem észleltek repedéseket (SHAH, DILEWJNS, JONES 1992). A galvannealing bevonatok esetében azonban, – ahol hőkezeléssel a teljes cinkbevonat ötvözeti Fe-Zn réteggé alakul – az alakíthatóság a Fe-Zn fázisok ridegsége miatt romlik. Ennek következtében, az alakítás során rétegleválás következhet be, amely csökkent korrózióállóságot és rosszabb festhetőség jelent. 2.5. A tűzihorganyzott rétegre vonatkozó szakirodalom kritikai összefoglalása 2.5.1. Szakirodalmi következtetések A tűzihorganyzás témakörének áttekintése alapján az alábbi következtetések vonhatók le: A több mint 200 éves tűzihorganyzás témakörének kritikai értékeléséhez technológiafejlesztési, a technológiához kapcsolódó metallurgiai és a bevonatokat alkalmazástechnikai szempontból tárgyaló szakirodalom együttes áttanulmányozása szükséges. A témakör irodalmi feldolgozásához az elmúlt tíz év kivételével főként külföldi, idegennyelvű, a rétegkiépüléssel kapcsolatos publikációk állnak rendelkezésre. Ezek a cikkek az ötvözőelemek, elsősorban a szilícium (Si) és foszfor (P) horganyozhatóságra gyakorolt hatását, a rétegkiakulás mechanizmusát, sebességét, a Fe-Zn fázisdiagram alakulását tárgyalták. Magyar nyelvű szakirodalom a Tűzihorganyzás szakfolyóirat megjenésétől (2002) érhető el. Megállapítható, hogy a bevonatkészítés alapvetően két eljárás szerint végezhető, melyek közül az ún. száraz eljárással végzett bevonatkészítés alkalmas ipari méretű felhasználásra. A bevonatkészítés kivitelezésére, a rétegkiépülési mechanizmusok vizsgálatára és a fémfürdő ötvözésére irányuló kutatások (Galfan, Galvalume stb. eljárások) azaz a technológiai részletek fejlesztése és az elméleti alapok kutatása folyamatos. A tartós korrózió elleni védelmet adó bevonat védőhatásának időtartama a korábban már alkalmazott festési eljárással, egymás szinergikus hatását kihasználva növelhető (duplex eljárás). A tudományos adatbázisokban található szakcikkek főleg az utóbbi 15–20 év eredményeit taglalják, elsősorban korróziós szempontok alapján, különleges körülményeket modellezve. 26
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A horgany réteg abráziós kopásállóságával, az azt befolyásoló tényezőkkel a szakirodalom nem foglakozik. A kezdetben főként használati tárgyak majd lemezek védőbevonására alkalmazott eljárás fejlődését jelentősen gyorsította a horganyzott elemek jármű- és építőipari oldalról jelentkező és növekvő igény. A bevonandó szerkezet bonyolultsága szerkezettervezési és gyártástechnológiai változásokat eredményezett. A gazdaság minden területén alkalmazható felületvédelmi eljárás folyamatosan új felhasználási területekkel bővül. A tűzihorganyzás mennyiségi igények kielégítését követő minőségi szakaszában a kutatások a bevonatjellemzők javításának irányába mutatnak. Új felhasználási területek - az ismert tulajdonságok folyamatos javítása mellett - új igényeket támaszthatnak a bevonatjellemzőkkel kapcsolatban. A horganybevonatok mechanikai igénybevételét jellemző paraméterek ismeretét az eddigi felhasználási területek nem igényelték, ezért rendszerezett, erre vonatkozó adatbázis a szakirodalomban nem található. 2.5.2. Kutatási célkitűzéseim a szakirodalom ismeretében A legjellemzőbb felületkárosító hatás, a bel- és kültéri légköri korróziós igénybevétel mellett, új alkalmazási területeken, a tűzihorganyzott felületnek már mechanikai igénybevételeknek, így abráziós koptató hatásnak is meg kell felelnie. A szakirodalom feldolgozásából kitűnik, hogy az eltérő rétegösszetételű bevonat abráziós kopási viszonyait az eddigi kutatások nem tisztázták (4. táblázat). A gyakorlati hasznosítást segítő kutatás célja gyorsított, reprodukálható laboratóriumi vizsgálatokkal meghatározni, hogy különböző bevonatok egymáshoz viszonyítva milyen kopásállósággal rendelkeznek. Továbbá meghatározni az abráziós kopásállóság és rétegszerkezet közötti lehetséges összefüggéseket, megadni a kopás, a megtett út, a sebesség és a koptató közeg nyomása közötti kapcsolatokat. 2.6. Abrázióállósági igény a tűzihorgany bevonatoknál A kutatási célkitűzéseimben meghatározott kopásállósági kérdés tisztázása a tűzihorgany bevonatokkal kapcsolatban újkeletűnek nevezhető. Ennek oka az, hogy költségcsökkentési és egyéb szempontok alapján nem minden korrozív helyen alkalmaznak rozsdamentes acélt vagy alumínium szerkezeti anyagokat, melyek járulékos igénybevétele a koptató hatás. Egyik jellemző alkalmazás, mely egyre gyakrabban megtalálható közterületeken, állattartó telepeken és számos épületgépészeti és biztonságtechnikai helyen is: a járólemezek, járórácsok, biztonsági korlátok, csúszó kapu- és zárószerkezetek.
27
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4. táblázat. A tűzihorganyzás technológiai fejlődésének szakaszai, főbb eredmények XVIII. XIX. XX. XX. XX. A horgányzástörténet század század század század század eseményei közepe közepe első fele közepe végétől A tűzihorganyzási eljárás X felfedezése A pácolás szabadalmának X bejelentése A technológia európai X X elterjedése Az eljárás hazai bevezetése X Magyarországi iparszerű X X alkalmazások kezdete A folyamatos szalaghorganyzás szabadalmi X bejelentése Rétegkiépüléssel kapcsolatos X X kutatások Fokozott minőségi követelményeket kielégítő, Al X tartalmú fürdők alkalmazása Geometriai méretektől függően elkülönült X technológiák kialakulása Új felhasználási területek belépése, bevonat kopásszilárdságával kapcsolatos igények X megjelenése, adhéziós súrlódási és alakíthatósági elemzések Nincs Bevonatfejlesztést szolgáló irodalmi abráziós kopásvizsgálati adat! eredmények Ezek általában acél konstrukciók, melyek tömegüknél fogva nehezebben eltulajdoníthatók és kisebb beruházást igényelnek még akkor is, ha a felületi tartós korrózióvédelmet tűzihorganyzással oldják meg. Kézenfekvő az igény, hogy a korrózióállóság mellett ismert legyen a kopásállóság az egyes tűzihorgany bevonatok esetében. Amint a tűzihorganyzási technológiák ismertetéséből kiderült, eltérő szerkezetű és vastagságú bevonatok hozhatók létre a bevonatképző technológiai paraméterek változtatásával. Az eltérő tulajdonságú – szerkezeti összetétel, vastagság, 28
IRODALMI ÁTTEKINTÉS keménység, alakváltozási képesség – felületi horgany rétegek kopásállósága is eltérő. Kutatási munkámban, a továbbiakban két meghatározó bevonat abráziós kopásállóságát tanulmányozom és értékelem a felületi és rétegjellemzők, valamint az igénybevételi rendszer (tribológiai rendszer) jellemzőinek függvényében. A bevonatok kiválasztása ipari, gyártói igények alapján történt. Az értékeléshez használt eredményeket az általam tervezett és kivitelezett mérési rendszerből kaptam, mellyel az abráziós igénybevételt modelleztem laboratóriumi körülmények között, nagyszámú ismételt mérés alapján. A modellezést azért abráziós körülmények között végeztem, mert a gyakorlatban használt vagy használni kívánt, koptató igénybevételnek is kitett horganyzott alkatrészek (pl járórácsok) meghatározó kopási mechanizmusa az abrázió, mely az üzemi körülményekből ered. Az abrázió jelen esetben az a hatás, amikor a környezetből a gépelemek felületére jutó, nagy keménységű ásványi anyagok,- pl. porszemcsék - a felületi védőrétegbe hatolnak súrlódás közben, és a védőréteget barázdálják, karcolják, koptatják: végeredményben forgácsoló hatást fejtenek ki. Ez a réteg sérüléséhez, kopásához vezet, mely a tűzihorganyzott felület abráziós igénybevételeként értelmezhető. A tribológia szakterületén az abráziós folyamatok leírásának, hatásmechanizmusának rendkívül alapos és részletekbe menő irodalma van, (KHRUSCHOV M. (1957) (1974), HOKKIRIGAWA K. ÉS KATO K. (1988), VALASEK (1996)) amivel e dolgozat keretében nem kívánok mélyen foglakozni, csak olyan szinten foglalom össze, mely a mérési rendszer tervezését és az eredmények értékelését, azok megértését szükségessé teszik. 2.7. Az abrázió jelensége A súrlódás során a mechanikai, termikus és vegyi igénybevételek hatására az egymással kölcsönhatásban levő súrlódó felületekről fokozatosan anyagrészecskék válnak le; a felületek alakja, mérete megváltozik. A változás sebességétől függően az érintkező felületek különböző mértékű, a működés szempontjából megengedhető vagy meg nem engedhető károsodásokat szenvednek. A kopás lassú, fokozatos anyagleválás, a szerkezet működésével együtt járó, gazdaságosan ki nem küszöbölhető, és ezért megengedhető károsodási folyamat, amely csak hosszabb, esetleg előre tervezhető, idő alatt hoz létre a súrlódó felületeken akkora alak és méretváltozást, amekkora már működési zavarokat okoz. A gyorsan kialakuló felületi károsodások: karcolódások, bemaródások, berágódások, összehegedések nem tekinthetők normális kopási folyamatnak, mert olyan mértékű felületi változásokat vagy méret eltéréseket idéznek elő, amelyek a szerkezetet rövid idő alatt működés képtelenné teszik. Ugyancsak nem tekinthető kopási folyamatnak a felszíni kifáradás, (szürkefoltosodás, pitting) mert, bár csak bizonyos idő eltelte után alakul ki, de akkor gyorsan tovaterjedő felületi kitöredezéseket, krátereket hoz létre, amelyek rövid idő alatt működési zavarokhoz vezetnek. (KALÁCSKA G. (2007)) 29
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A kopás nagysága nagymértékben befolyásolja a súrlódó szerkezetek működését, ezért annak egyértelmű meghatározása elengedhetetlen. A kopás anyagveszteség, amelyet rendszerint a leváló anyag tömegével vagy térfogatával jellemeznek, bár a súrlódó szerkezet működése szempontjából gyakran fontosabb a lineáris kopás, amelyet az elemek méretének megváltozása határoz meg. Gyakran a kopás nagyságát a súrlódó rendszer valamely jellemzőjére (pl. terhelésére, súrlódási útjára, futás idejére, anyag kibocsátására) vonatkoztatják (fajlagos kopás, kopás-sebesség, kopástényező). Az egyszerűbb leírás érdekében gyakran ezeket a fajlagos mennyiségeket is csak kopásnak nevezik, és mértékegységükkel utalnak arra, hogy a kopás milyen mennyiségekre vonatkozik. (KOZMA M. (2001)) A súrlódó szerkezetek működése során elkerülhetetlenül megjelenő kopás rendkívül bonyolult fizikai és kémiai kölcsönhatások következtében alakul ki, melynek törvényszerűségeit még nem sikerült általánosan megfogalmazni. A műszaki gyakorlatban a kopást ezért rendszerint egyszerűen leírható folyamatokkal modellezik, törvényszerűségeit és azok érvényességének határait e modellekre határozzák meg. Megkülönböztetnek: adhéziós kopást abráziós kopást fáradásos kopást oxidációs (tribokémiai) kopást súrlódási korróziót (fretting) eróziós kopást kavitációs kopást, stb. Az abráziós kopás a műszaki gyakorlatban a leggyakoribb kopásforma, hiszen minden olyan helyen előfordul, ahol a poros környezetben dolgozó berendezésekben szilárd szennyeződés juthat a súrlódó felületek közé, nagy a keménység különbség a felületek között, és túlságosan érdes a felület, vagy a gép abráziós hatású anyaggal dolgozik. (KOZMA M. (1997)). Az abráziós kopás a súrlódás egyik összetevőjére, a barázda képzési folyamatra vezethető vissza. A súrlódás során a felületbe benyomódó érdesség csúcs vagy kemény szennyező szemcse barázdát húz, miközben a barázdából kinyomódó anyag részben vagy teljes egészében kopási részecske formájában leválik. Képlékeny alakváltozáskor a barázdából az anyag nagy része oldalt nyomódik ki, és csak kisebbik része válik le és eredményez kopást. Rideg anyagok abráziós kopásakor viszont nem csak a teljes barázdából kinyomódó anyag alkotja a kopást, hanem a barázda peremek letöredezésekor leváló részecskék is (14. ábra) HOKKIRIGAWA K. ÉS KATO K. (1988). A tapasztalatok szerint, amelyeket számos kísérleti eredmény is alátámaszt, az abráziós kopás döntő mértékben a koptató hatásnak kitett anyag keménységétől, illetve rugalmassági modulusától függ, és, amennyiben a benyomódó csúcs legalább másfélszer keményebb, mint a koptatott anyag, annak keménysége a kopás sebességét lényegesen nem befolyásolja. 30
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
14. ábra. SEM felvétel a különböző abráziós kopási módokról, különböző anyagpárosítások és terhelések esetén (BUSHAN B. (2000)), a) forgácsoló hatás, acél tű réz felületen, b) képlékeny barázda húzó hatás, edzett acéltű rozsdamentes acél felületen, c) rugalmas/képlékeny felületi deformáció, acél tű réz felületen Kísérletek tanúsága szerint a lágy állapotú fémek relatív abráziós kopásállósága (valamely alapfémhez viszonyított kopásállóság: a relatív kopásállóság = alapfém kopása/a vizsgált anyag kopása) keménységük függvényében lineárisan változik. Ezt először világhírű kísérleteivel KHRUSCHOV M. (1957) mutatta ki (15. ábra), aki számos fém ólomhoz viszonyított kopásállóságát vizsgálta. A gépészeti gyakorlatban az acélok a legelterjedtebb szerkezeti anyagok, ezért, a 16. ábra az 500 HB keménységű króm-nikkel-molibdén acélhoz viszonyított kopásállóság értékeket tünteti fel.
15. ábra. A keménység hatása a relatív kopásállóságra tiszta fémek esetében (KHRUSCHOV, 1957)
31
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A keménységi arány a részecske és a felület között, valamint az abráziós részecske alakja, „kúpszöge” szintén fontos tényező az abráziós kopás szempontjából. Általánosságban megállapítható, hogyha a „keménységi arány, r” (alapanyag keménység/abrazív részecske keménysége) egy kritikus érték alatt „rc1” marad (0.5 – 0.8 KHRUSVHOV, (1974), RABINOWICZ, (1983)), akkor abrazív kopás lép fel. (16. ábra). Ha „rc1” értéke nő, az abráziós kopás csökken, és elérve „rc2” kritikus értéket az abráziós kopási effektus szinte megszűnik (RABINOWICZ, (1983)) (16. ábra). A 16. ábrából kitűnik, hogy a koptató szemcse képlékeny alakváltozásának megindulása jelentős hatással bír a teljes folyamatra. KAYABA ÉS TÁRSAI (1983) számításik alapján összefüggést publikálat a keménységi arány és a részecske kritikus csúcsszög között, elválasztva az abrazív barázda képződés és a képlékeny részecske tartományokat.
16. ábra. Abráziós kopás és keménységi arány „r” kapcsolata (RABINOWICZ, (1983)) Ha a kopásállóságot keménység növeléssel kívánják fokozni, nem mindegy, hogy a nagyobb keménységet milyen módon érik el (17. ábra). Hőkezeléssel az acélok keménysége jelentős mértékben növelhető, de abráziós kopásállóságuk közel sem emelkedik olyan mértékben, mint a normál állapotú (lágyított) fémek esetében. Még rosszabb a helyzet a hidegalakítással növelt keménységű anyagoknál, mert az ott elért nagyobb keménység hatástalan, az abráziós kopásállóságot nem növeli) (KALÁCSKA (2007)). A nem fémes rideg anyagok abráziós kopásállósága szintén arányos a keménységgel, de az arányossági tényező lényegesen kisebb, mint a lágy fémeknél, kopásállóságuk közel sem növekszik olyan mértékben a keménységgel, mint fémek esetében. 32
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
17. ábra. A CrNiMo acélhoz viszonyított relatív abráziós kopásállóság változása a keménység függvényében. (HOKKIRIGAWA, KATO (1989) Az abráziós kopásállóság a rugalmassági modulus növelésével hasonló módon növekszik, mint a keménységgel. Gyakorlati tapasztalatok és laboratóriumi mérések egyaránt igazolták, hogy az abrazív részecske keménysége a kopást már lényegesen nem befolyásolja, ha az a kopásnak kitett anyag keménységét 50%-kal meghaladja. Jelentős lehet ugyanakkor a szemcsék alakváltozási képességének (ridegségének), méretének és alakjának hatása. A rideg abrazív szemcse a súrlódó felületek között könnyen törik, ami egyrészt csökkenti a kopást, mert kisebb lesz a szemcseméret, másrészt növeli, mert a széttört szemcse élesebb, könnyebben forgácsol. A tapasztalatok szerint 10 m-nél kisebb szemcsék abráziós hatása kicsi. Nagyobb szemcsék esetén az abráziós kopás fokozatosan, degresszíven növekszik a szemcsék méretével, és adott körülmények között egy határértékhez tart (18. ábra). A szemcsék alakjának hatása sokkal nehezebben mutatható ki, mert egyrészt leírásuk és meghatározásuk is körülményesebb, mint a szemcseméreté, másrészt a kopási folyamatban a szemcse alak állandóan változik. RABINOWICZ (1980), (1983) javaslatára az abráziós kopás során leváló anyag térfogatának számítására ugyanaz az összefüggés írható fel, amelyet Archard az adhéziós kopás számítására bemutatott, és ami a gyakorlati tapasztalatok szerint az enyhe kopás tartományában használható, annak ellenére, hogy az anyag leválásában más folyamatok játsszák a fő szerepet: F V k At Ls k n Ls (1) H ahol: At a tényleges érintkezési felület, LS a súrlódási vagy kopási úthossz, FN a normál terhelés és H a keménység.
33
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
18. ábra. Ásványi szemcse méretének hatása acél abráziós kopására (JANIK et al. 2000) A k kopástényezőt azonban itt természetesen más paraméterek határozzák meg: nagysága elsősorban a kopást okozó kemény benyomódó csúcsok jellemzőitől (nagyságától, élességétől, alakváltozási képességétől (ridegségétől), és esetleg keménységétől függ (5. táblázat). 5.táblázat. Kopástényező abráziós kopás esetén Abráziót okozó hatás Kopástényező k Éles kemény szemcsék, csúcsok 10-1...10-2 Csiszoló vászon 10-2...10-3 Legömbölyített szemcsék, csúcsok 10-3...10-4 A kopást gyakorlati tapasztalatokon történő becslése, empírikus összefüggések megállapítása mellett egyszerűsített elméleti modellekel is meghatároztak, melyek bonyolultsága csak az alkalmazott behatoló abrazív részecske határozott alakjától, formájától és méreteitől függ. A 19. ábra egy egyszerűsített modellt mutat be. (BUSHAN B (2000)) A várható kopási mennyiség „L” csúszási úthosszon: V d 2 tan L (2)
Az alapanyag teljesen képlékeny alakváltozása esetén, a kontaktzónában ébredő nyomás gyakorlatilag megegyezik az alapanyag keménységével (H), így felírható a kontakt zóna nagysága, a normál terhelés (FN) és az alapanyag keménysége (H) közötti összefüggés: F 1 d tan 2 N (3) H 2
34
IRODALMI ÁTTEKINTÉS
19. ábra. Jellegzetes abráziós modell, kúp behatoló részecskével A (3) egyenletet behelyettesítve a (2) egyenletbe, a várható kopási mennyiség (V) adott (L) csúszási úthosszon: F L 2 V N (4) tan H A (4) egyenlet szerinti kopási mennyiség ideális képlékeny alapanyag esetén érvényes, mint a 14. ábra „a” esete. A 14. ábra többi esete mutatja, hogy az abrazív kopás tényleges mértéke nem mindig egyenlő a barázda nyom térfogatával. Ezért ha a harmadik egyenletben a szorzat első tagját helyettesítjük egy „K” gyakorlati tényezővel, ismét eljutunk a RABINOWICZ által ismertetett (1) egyenlethez. F L (5) V K N H A tisztán képlékeny alakváltozás mellett a másik szélsőséges eset, a rideg anyagok abráziós viselkedése. Itt az abrazív kopási mennyiség a behatoló részecske által előidézett feszültség és repedés-terjedés közötti kapcsolattól, az anyag törési szívósságától függ nagyban (EVANS ÉS MARSHALL, 1981). A nagy rugalmasságú anyagok (gumik, elasztomerek) abráziós kopásakor a felszíni anyagréteg alakváltozása majdnem teljes mértékben rugalmas marad, a fémeknél jelentkező forgácsoló hatással szemben előtérbe kerülnek a tépőmorzsoló, valamint az ismételt igénybevételből származó kifáradási folyamatok. A megváltozott kopási mechanizmusok miatt, ebben az esetben, a kopásállóság nem elsősorban az anyag keménységétől, hanem, a szilárdság mellet, elsősorban az alakváltozási képességtől függ. Az azonos szilárdságú műanyagok közül kevésbé kopnak azok, amelyek szakadási nyúlása nagyobb, illetve a szakító szilárdság növelése csak akkor csökkenti a kopást, ha ugyanakkor a szakadási nyúlás jelentősen nem csökken. Műszaki műanyagok és kompozit anyagok abráziós kopásállóságára vonatkozóan jelentős nemzetközi kutatások folytak (KALÁCSKA et al. 2000), KALÁCSKA et al. 2007, KERESZTES et al. 2008, KALÁCSKA G. 2008), melynek során az abráziós kopásállóság és az anyagjellemzők közötti trendeket tárták fel, és kiemelték a műszaki műanyagok rugalmassági modulusának és 35
IRODALMI ÁTTEKINTÉS alakváltozási képességének meghatározó szerepét. A polimerek keménysége nem gyakorolt jelentős hatást az abráziós kopásállóságra. 2.8. Tűzihorgany bevonatok abrázió állóságának kérdése az irodalom alapján
Kutatási programom szempontjából fontos tisztázni, hogy a tűzihorgany bevonatok abráziós kopásállósága vajon az acélokra feltárt trend szerint alakul, ahol meghatározó a kopatórészecske és felület közti keménységi arány, vagy a rugalmasabb polimerekre feltárt összefüggéseket követi, ahol az alakváltozási képesség és rugalmassági modulus szerepe jelentős és nem a felületi keménység.
36
ANYAG ÉS MÓDSZER
3. ANYAG ÉS MÓDSZER Az elvégzett mérések célja az volt, hogy minél pontosabb adatokat nyerjek a különféle horganybevonatok koptató hatásokkal szembeni ellenállásáról. A nagy koptató igénybevételnek kitett felületeken, így pl. az állattartó telepeken alkalmazott járdarácsok járó- és áthajtó felületein a horganybevonat gyorsabban sérül, mint pl. más épületszerkezeti helyeken. A lekopott bevonat helyén pedig a vas korróziója indul meg. Ez ronthatja a termék használati értékét. Emiatt célszerűnek látszik olyan bevonat kialakítása, mely jelentősen jobb kopási ellenállással bír, mint a tiszta horganyréteg. Egy lehetséges megoldás, a csak ötvözeti fázisokból álló horganybevonat kialakítása. Kutatásaim során elvégzett mérésekkel tisztáztam egy többrétegű Technigalva (referencia) bevonat, és annak egy új, hőkezeléssel átalakított, de szintén ötvözeti fázisokból álló, többrétegű bevonat változatának abráziós kopásállósági sajátosságait. Az elért tribológiai eredmények a további bevonatfejlesztést segítik a továbbiakban. 3.1. Abráziós vizsgálati berendezés: módosított homok-keveréses triboteszter
A homok-keveréses („sand-slurry”) elv közismert a tribológiai modellezési kategóriákban. A DIN50322 szabványon alapuló kategóriák közül a VI. számú kategória alkalmazza a gyors, összehasonlító mérésekre alkalmas egyszerű anyagmintákat, vagy egyszerűsített próbatesteket használó berendezéseket. A kategóriák értelmezését a 6. táblázat mutatja. A homok-keveréses mérőgépek esetén többféle változat terjedt el, de abban mind megegyeznek, hogy pl. adott szemcseösszetételű homokban, mint koptató közegben, mozog a próbatest, általában körpályán, adott sebességgel. Az általam használt berendezést a SZIE Gépipari Technológiai Intézet fejlesztette ki és gyártotta. A gép lehetővé teszi nagyszámú próbatest egyidejű mérését adott abrazív koptatóközegben, valamint jól definiálható, de eltérő feltételek szerinti értékelést is megenged. A kialakítást a 20. ábra szemlélteti. A berendezés egy műanyagból készült alaplemezzel csatlakoztatható egy központi gépvázra. Az alaplemezhez rögzíthető az abrazív közeget tároló edény. A váz tartja a függőleges tengely forgómozgását biztosító motort megfelelő magasságban ahhoz, hogy a koptató közeg elhelyezhető legyen. A meghajtómotor fordulatszáma program szerint változtatható, ami a dinamikus hatások modellezést segíti. A motor tengelye egy csigahajtóműhöz kapcsolódik, melynek áttétele i=22,58. A hajtómű kimeneti oldalán található a munkatengely, amelyen 3 db 4 ágú keresztbefogó található, - az alaplemezhez viszonyítva különböző magasságban melyekre a koptatandó próbatestek megfelelő helyzetben rögzíthetők.
37
ANYAG ÉS MÓDSZER 6.táblázat. Tribológiai rendszer lebontása kopásvizsgálati kategóriákra A kísérlet módja és igénybevétel Rendszer szerkezet Kategória (DIN 50320, 3.2.2. pont) (DIN 50320 3. pont) Komplett gép / Üzemi vizsgálat I. komplett (futókísérlet) berendezés Próbapadi ÜzemiKomplett gép / vizsgálat, komplett illetve Eredeti II. komplett géppel vagy üzemhasonló gépelemek berendezés berendezéssel vizsgálat Próbapadi Komplett vizsgálat III. részegység vagy részegységgel, fődarab fődarabbal Vizsgálat Kiemelt változatlan gépelemek, IV. gépelemmel vagy kicsinyített kicsinyített részegység részegységgel Gépelemeken Hasonló Modell végzett igénybevétellel vizsgálat V. vizsgálatok próbatesten összehasonlító Modell végzett vizsgálat igénybevétellel próbatestek Egyszerű Modellvizsgálat próbatesttel VI. egyszerű végzett próbatesttel vizsgálatok Egy keresztbefogóra áganként 3 db, összesen 4x3 db próbatest rögzíthető. A keresztbefogó fontos tulajdonsága, hogy az egymással 90°-ot bezáró ágakon páronként, más-más, összesen 6 különböző pozícióban rögzíthetők a mintadarabok a forgásközépponthoz viszonyítva (20. ábra). A munkatengelyen a keresztbefogók egymáshoz képest elforgatva helyezkednek el, felülnézetben a kört 30°- s cikkekre bontják fel. A koptatóközeget tároló edény - igény esetén - egy külső tároló edénybe helyezhető, melyet hűtő/fűtő vízzel lehet feltölteni, így a mérési folyamat hődinamikája is szabályozható. (Nagysebességű koptatás esetén az abrazív közeg a súrlódásból adódóan túlhevülhet). Mivel a vizsgált próbadarabok a koptató berendezés tartókarjain különböző sugáron (21. ábra) és szinteken kerülnek elhelyezésre, eltérő sebesség (22. ábra) és nyomásviszonyok (23. ábra) hatása tanulmányozható.
38
ANYAG ÉS MÓDSZER
20. ábra. Módosított „sand-slurry” modul, abráziós mérésekhez
21. ábra. Próbatestek különböző sugáron elhelyezve Talajok, homok, kavicsok és egyéb abráziós anyagokkal történő tribológiai mérések elvégzésére alkalmas a berendezés úgy, hogy egyszerre többfajta próbatest is egy méréssorozatban összehasonlítható, egyúttal az eltérő sebesség és nyomás hatása is elemezhető. Ha a koptatóközeg talaj vagy kavicskeverék, akkor a szemcsés halmaz heterogén szemcsefrakciója miatt viszont szükséges a nyomáseloszlás pontosabb meghatározása, mivel az eltérő szemcseméretű halmaz keverése során eltérő sűrűségű rétegek jöhetnek létre. A kisebb szemcsék az alsó rétegekben felhalmozódnak a nagyobb szemcsék közötti üres helyeken, így megnövelik az alsóbb rétegek halmaz-sűrűségét, ami a próbatestekre ható közegellenállás emelkedéséhez vezet. Ennek ismerete fontos a koptatási eredmények értékelésénél, az egyes talajok koptató hatásának megítélésénél. 39
ANYAG ÉS MÓDSZER
22. ábra. Próbatest-tartókon kialakított fészkek pozíciói, és az egyes helyeken lévő próbatestek sebességvektorai állandó tengelyfordulat esetén
23. ábra. Változtatható próbatest-tartó szerszámszintek, és a lineárisan változó nyomáseloszlás állandó sűrűségű abrazív közeg esetén Vizsgálataimnál heterogén szemcsehalmazt használtam. Az abrazív koptatóközeg kereskedelmi neve 0/8 OK típusú kavics termék, melynek fő jellemzői a következők: átlagos halmaz-sűrűsége szárazon 1,7 tonna/m3, agyagiszap tartalma gyakorlatilag nincs, mivel mosott, szemes kavics termékből állítják elő töréssel. Szemcsefrakció 2 és 8 mm közötti. A tényleges halmazsűrűség a mérések során változik a rétegződés miatt, melyet a későbbiekben részletesen ismertetek. A kavicsrétegződés, változó közeg-sűrűség (, g/cm3) figyelembe vétele a nyomásviszonyok meghatározásánál (24. ábra) az alábbiak szerint lehetséges. 40
ANYAG ÉS MÓDSZER
0
x h 24. ábra. Kavics halmaz-sűrűségének (térkitöltés, vagy „porozitás”) változása, szemcsék rétegződése (szemcseeloszlás) a mérések során A kavicsszemcsék anyagának, és a tényleges halmaznak a sűrűsége eltérő. Ennek oka a halmazban levő változó szemcseeloszlás, térkitöltés, azaz a szemcsék között kialakuló „porozitás”. A kopásvizsgálati rendszerben az eltérő térkitöltésnek fontos szerepe van az egyes pozíciókban lévő minták kopásértékelésénél, ezért a módosított „sand-slurry” berendezésnél a halmazokra vonatkozó nyomásviszonyokat is tisztázni kell, a sebességviszonyok (22. ábra) ismerete mellett. A továbbiakban ismertetem a vizsgálati rendszer nyomásviszonyainak elméleti elemzését. A számítások feltételezik, hogy használható egy átlagos, rendszerjellemző súrlódási tényező (), mely figyelembe vehető a változó összetételű és sűrűségű koptató halmaz szemcséi közt, valamint az eltérő szemcsék és a próbatestek között, illetve a próbatest-tartók és a szemcsék közt egyaránt. Az előkísérletek mérései szerint a rétegződés eredményeként kialakuló „porozitás” eloszlása megközelítőleg egy-dimenziósnak tekinthető, azaz a „porozitás” függőleges irányban a gravitációs tér hatására változik, de vízszintesen (sugárirányban) azonos szinteken azonos a térkitöltés, és ennek megfelelő halmazsűrűség alakul ki. A mérési tapasztalatok azt mutatják, hogy megközelítőleg lineárisan növekvő halmazsűrűség a legtöbb talaj és kavicskeverék esetében alkalmazható. A használható halmaz-sűrűség függvénye: x 0 grad x (6) ahol 0 a halmaz tetején kialakuló (és ott mérhető) halmazsűrűség, grad pedig a sűrűség gradiens, azaz az egységnyi magasságváltozásra jutó sűrűségnövekedés. Az x változó a vizsgálati helynek a halmaz teteje alatti mélységét adja (25. ábra). Az egymáson található szemcsék közötti nyomóerő a felette lévő részekre ható gravitációs erőtől függ. Ez a homogén közegek esetén lefelé egyenletesen növekvő nyomóerőt, klasszikus hidrosztatikai nyomást eredményez. A módosított „sand-slurry” berendezéssel, talaj és kavics koptatóhatásának meghatározásánál, viszont ez nem lineáris függvénnyel írható le, tekintve, hogy a közeg sűrűsége nem állandó. A „h” magasságú edényben a változó sűrűségű közeg sűrűségének a függvényét a ρ(x) függvény írja le.
41
ANYAG ÉS MÓDSZER
x d
25. ábra. dx értelmezése a halmaz tetejétől Az anyaghalmaz tetejétől x mélységben egy elemi, dx (25. ábra) vastagságú rétegre (dx legyen olyan kicsi, hogy a sűrűség változás a rétegen elhanyagolható legyen, azaz a teljes rétegre a ρ(x) átlagsűrűség legyen alkalmazható) ható gravitációs erő: dF dm g ( x ) A dx g (7) A rétegen fellépő nyomásnövekedés: dF dp ( x ) g dx A
(8)
A „h” magasság szerinti nyomás a „h” mélységben az egyes rétegek nyomásnövekedésének összege, így a nyomásfüggvény: h
h
0
0
p(h ) dp ( x ) g dx
(9)
Mivel „g” (a nehézségi gyorsulás) konstans, így: h
p(h ) g ( x ) dx
(10)
0
A (6) egyenlettel megadott lineáris halmaz sűrűség változást feltételezve, és „g”=konstans figyelembe vételével, a nyomásfüggvény: h2 p(h) g 0 h g grad (11) 2 A nyomás ismeretében, valamint az adott mélységű réteg halmaz-sűrűségétől („porozitásától”) függő, tényleges szemcse érintkezési felület közelítésével a szemcsék közötti átlagos nyomóerő meghatározható: Fny p(h ) A e (12) ahol Ae a porozitástól függő, a szemcsék közötti teljes érintkezési felület az adott rétegben. A nyomóerő segítségével az átlagos, elméleti súrlódási erő adott rétegben („h” mélységben), ami a teljes réteg megmozdítása esetén figyelembe vehető:
42
ANYAG ÉS MÓDSZER h Fs Ae g h 0 grad 2
(13)
ahol a „h” rétegben lévő szemcsék közötti átlagos súrlódási tényező, konstansként kezelve a teljes anyaghalmazban a modellnél. A mérésekhez (forgatáshoz) szükséges forgatónyomaték is közelíthető, mely több komponensből adódik. Adott nyomás hatására a mintákon (M1) és a mintatartó karokon (M2) ébredő súrlódó erőből származik nyomatékigény, továbbá a szemcsék mozgatásához szükséges, közegellenállásból származó nyomatékigény egyrészt a próbatesteknél (M3), másrészt a próbatesttartó karoknál. Továbbra is egy átlagos értékkel számolva (a szemcsék között és a szemcse-próbatest felületen), az egyes mintákra ható forgatónyomatékok összege, aminek az értéke közelítőleg: 3 6 h (14) M 1 Am g hi 0 grad i r j 2 i 1 j 1 Am a próbatest tényleges, porozitástól függő érintkezési felülete, az „i” index a mintatartó-kar számát (hi a „mélységét”), „j” a minta sorszámát (rj a sugarát) jelenti. A mintatartó-karok esetén a súrlódásból származó forgatónyomaték erőkarja folyamatosan változik, emiatt az R sugarú kar egy elemi szakaszára (dr) az elemi nyomaték (26. ábra):
26. ábra. Súrlódási nyomaték a mintatartó karokon h dM dF r g hi 0 grad i s dr r 2
(15)
ahol „s” a mintatartó szélessége. A képlet csak a nyomásnak kitett felső felületet veszi figyelembe, a kaotikus szemcseörvénylés miatt létrejövő alsó felületi súrlódást elhanyagoljuk. A teljes nyomaték igény az összes karra, a levezetések mellőzésével:
43
ANYAG ÉS MÓDSZER R 2j hi M 2 g hi 0 grad s 2 2 i 1 j 1 3
6
(16)
Szakirodalmi modelleket figyelembe véve, a szemcsés halmazok esetén is használható a viszkózus közegek mozgásán alapuló modell. A közegellenállásból adódó fékezőerő egy mozgó testre általában az: 2 v (17) F C v, vagy az F C v v
összefüggésekkel vehető figyelembe (az elsőt lamináris, a második formát örvényes áramlás esetén). A C együtthatóban összevont tényezők (alaktényező, homlokfelület, közeg sűrűség C k A ) a mozgás közben konstans értékűnek tekintett mennyiségek. A kavicshalmaz koptatóközeg alkalmazása esetén tiszta lamináris illetve örvényes áramlás nem jön létre, de a kialakuló kaotikus mozgás leírása a sebesség négyzetes törvényhez hasonló hatványfüggvénnyel adható meg, jelen modellben ez másodfokúnak tekintett. A fékező erő nagyságára a próbatestek esetén: k A 2 2 (18) Fi , j ri , j 2 A próbatestek által keltett közegellenállásra az összes nyomatékigény (M3): 3 6 3 6 k A i 2 3 (19) M 3 M i , j ri , j 2 i 1 j 1 i 1 j 1 ahol a sűrűség a mélységgel változik, a korábban bemutatott modell alapján, ρi =ρ0 + ρgrad·hi alakban számolható. A tartókarok által keltett közegmozgatás erejének forgatónyomatékánál (M4), a forgatónyomaték erőkarja a sebességgel együtt folyamatosan változik, emiatt az R sugarú kar egy elemi szakaszára (dr) az elemi nyomaték (26. ábra): k j dM dF r z dr r 2 2 r (22) 2 ahol: „z” a kar magasságát jelenti, a k alaktényező értéke állandó, azonosnak tekintett a próbatestnél ismertetettel. Az össze karra az együttes nyomaték: 4 3 6 k i 2 Rj M 4 (23) z 2 4 i 1 j 1 Összegezve, a berendezés működéshez szükséges nyomatékigény, a fentiekből: M = M1 + M 2 + M3 + M 4 (24) Mivel „M” mérhető a hajtótengelyen, továbbá a i mérhető mintavételezés alapján, így a modell berendezéssel indirekt módón lehetőség van a súrlódási
44
ANYAG ÉS MÓDSZER viszonyok egyszerűsített, számszerű berendezések nem biztosítottak.
összehasonlítására
is,
amit
korábbi
3.2. A próbatestek kialakítása és a bevonatok létrehozása
A próbatestek alapanyagául a S235 JR G2 anyagot választottam, amely pl. a járdarács legmeghatározóbb alapanyag típusa. Mivel ez az anyag alumíniummal és nem szilíciummal - csillapított, és a bevonati rétegképződés mechanizmusát elsősorban az acélban levő szilícium mennyisége határozza meg, ezért a „kiválóan tűzihorganyozható” kategóriába sorolható. A próbatestek méretének meghatározásakor a koptatógép próbatest tartói által meghatározott lehetőségeket, valamint az abrazív közeget tároló edény méreteit vettem figyelembe.(27. ábra).
27. ábra. A próbatest geometriai méretei Referencia bevonat (Technigalva)
Az acél próbatestek referencia és hőkezelt bevonatai a NAGÉV Kft. tiszacsegei horganyzóüzemében készültek. A referencia bevonatot adó horganyfürdő meghatározó összetevői: cink (Zn), alumínium (Al), ólom (Pb), és nikkel (Ni). A bevonat száraz technológiás, szakaszos eljárással készült. A Technigalva tűzihorgany próbatestek (28. ábra) jelölése: T1, T2, T3, … Tn; ahol n=60 (darabszám).
45
ANYAG ÉS MÓDSZER
28. ábra. A "T" jelű bevonattal ellátott próbatest Hőkezelt bevonat
Az alap Technigalva tűzihorgany bevonatos próbatesteket hőkezelésnek vetettem alá annak érdekében, hogy a bevonat teljes keresztmetszetében horganyvas ötvözeti fázisokból álljon. A hőkezelési technológia (29. ábra) a NAGÉV Kft. eljárása, mely a hajdúböszörményi telephelyen történt. A hőkezelés hőmérséklete 180-200 °C, a hőntartási és hűlési idő pedig cégen belüli technológiai jellemző. A hőkezelés eredményeként a próbatesteken lévő eredeti fényes Technigalva bevonat homogén sötétszürke színűvé vált (30. ábra). A Technigalva-hőkezelt próbatestek jelölése: H1, H2, H3, … Hn; – ahol n=60 (darabszám).
29. ábra. Próbatestek a hőkezelő kemencében
30. ábra. A "H" jelű mintadarab 46
ANYAG ÉS MÓDSZER 3.3. A bevonatok vizsgálata, elemzése 3.3.1. Mikrokeménység mérés
A szakirodalmi áttekintés bemutatta, hogy a fémek abráziós kopásállósága függ a felület keménységétől, ezért a próbatestek kopásvizsgálata előtt elvégeztem a bevonatok keménységének meghatározását. A vékony felületi rétegek – jelen esetben a próbatest bevonatok vastagságai jellemzően 70-100 mikron között változnak - keménységének meghatározására jól használható a mikro-keménységmérési eljárás, ami a Vickers módszer egyik változata. A Vickers keménységmérésnél egy 136o csúcsszögű négyzet alapú gyémántgúlát adott erővel a vizsgálandó felületbe nyomnak, majd a - négyszög lenyomat átmérőjét lemérve, táblázat segítségével állapítják meg a felület keménységét. F (25) HV M 0,1891488 2 (d C)
ahol: HV M a mért keménység érték [HV-Vickers], F a nyomóerő [N], a mikro Vickers vizsgálat esetében 0,01N, d a lenyomat átmérő [mm] és C a korrekciós tényező. (MSZ 105/8). A mikro-Vickers esetén a gyémántgúlát egy fémmikroszkóp objektívének közepébe szerelik, az objektív tubusát úgy képzik ki, hogy adott - és beállítható rugóerővel szabályozva az objektíven elhelyezett mérőkúpot a mérendő felületbe nyomva, a beállított nyomóerőnél kiold, és így a mérőgúlát a felülettől eltávolítja. A lenyomat átmérőjét okulár mikrométerrel lehet megmérni és a keménység értéke a rendszerhez mellékelt táblázatból határozható meg. A próbatesteken a mikro Vickers értékek meghatározásához felvett mérési pontokat (•) a 31. ábra mutatja, a mért értékeket – 10-10 kiválasztott és megmért próbatest átlagolásával – a 7. táblázat foglalja össze.
31. ábra. Mikro keménység mérési pontok a próbatesteken A referencia (Technigalva) próbatestekre meghatározott mikro-keménység átlagértékek terjedelme: Rmax - Rmin = 54 – 41,7 = 12,3
47
ANYAG ÉS MÓDSZER 7. táblázat. A mikrokeménység mérési adatok Mérési pont „T” minta [HV M] „H” minta [HV M] 1 48,7 98,2 2 50,7 97,3 3 45,9 114,2 4 46,8 92,5 5 49,7 96,3 6 45,9 89,5 7 51,8 101,4 8 49,7 105,4 9 45,9 108,2 10 54,0 112,2 11 45,9 112,2 12 42,5 103,5 13 41,7 96,3 14 43,3 91,2 15 44,7 91,2 A mérési sorozatot jellemző szám (számtani átlag), „T”- Technigalva bevonat: HV M: 47,1 A hőkezelt próbatestekre meghatározott mikro-keménység átlagértékek terjedelme: Rmax - Rmin = 114,2 – 89,5 = 24,7 A mérési sorozatot jellemző szám (számtani átlag), „H”- Hőkezelt bevonat: HV M: 106,6 Mindkét próbatestfajta esetén a keménységmérési eredmények terjedelme a mért maximális keménység 20%-a körüli érték. Ezt technológiai adottságként kezelem. A keménységértékek átlagai között több mint kétszeres a különbség (2,13x-os), a hőkezelt bevonat jelentősen keményebb. 3.3.2. Próbatest mikrocsiszolatok
A kiválasztott mintadarabról 10X-es nagyítású fotósorozat készült 6 pontban, a mintadarab keresztirányú mikrocsiszolatán (32. ábra.). 1. pont: a vizsgált felület bal szélső pontja (33. ábra, 34. ábra) 2. pont: a vizsgált felület középső pontja (35. ábra, 36. ábra) 3. pont: a vizsgált felület jobbszélső pontja (37. ábra, 38. ábra.) 4. pont: az alapmátrix „közepe” (39. ábra, 40. ábra.) 5. pont: a minta bal oldali sarka (41. ábra, 42. ábra) 6. pont: a minta jobb oldali sarka (43. ábra, 44. ábra) A keresztirányban metszett és csiszolt felületű próbatestek egy Ø40/36x20 mmes műanyag csőben, műgyantába ágyazva kerültek rögzítésre a további fényképfelvételek elkészítéséhez. (TUKON T 2100 B készülék 10X-es nagyítás). 48
ANYAG ÉS MÓDSZER
32. ábra. Fényképfelvételi helyek a csiszolt metszeten.
bevonat
gyantaágy
gyantaágy
bevonat
mintadarab
mintadarab
33. ábra. 1. pont „T” próbatest
34. ábra. 1. pont „H” próbatest
gyantaágy bevonat
gyantaágy
bevonat
mintadarab
mintadarab
35. ábra. 2. pont „T” próbatest
36. ábra. 2. pont „H” próbatest
A bevonatok csiszolati képeiről megállapítható, hogy a Technigalva („T” jelű próbatest) referencia bevonat általában egyenletesebb, vizuális értékelés alapján homogénebb képet eredményezett. A Technigalva hőkezelt próbatest esetében strukturált, és kevésbé egyenletes a bevonat.
49
ANYAG ÉS MÓDSZER
gyantaágy
gyantaágy
bevonat mintadarab
bevonat
mintadarab
37. ábra. 3. pont „T” próbatest
38. ábra. 3. pont „H” próbatest
mintadarab
mintadarab
39. ábra. 4. pont „T” próbatest
40. ábra. 4. pont „H” próbatest
gyantaágy
gyantaágy
bevonat
bevonat
mintadarab
mintadarab
41. ábra. 5. pont „T” próbatest
42. ábra. 5. pont „H” próbatest
A fotók vizuális értékelése alapján látható különbségek indokolttá teszik a nagyobb felbontású és nagyítású fényképek készítését, valamint a struktrúrált bevonat feltérképezésére a meghatározó kémiai elemek százalékos összetételét.
50
ANYAG ÉS MÓDSZER mintadarab
bevonat
mintadarab
gyantaágy
bevonat
43. ábra. 6. pont „T” próbatest
gyantaágy
44. ábra. 6.pont „H” próbatest
3.3.3. SEM rétegvizsgálat
Scanning Elektron Mikroszkóppal (SEM) a minták horganyrétegének 500X-os nagyított felvétele (45. és 46. ábrák), és 1000X-es nagyított felvételei (47. és 48. ábrák) készült el.
46. ábra. A „H” jelű mintadarab horganyrétegének 500X-os nagyítása
45. ábra. A „T” jelű mintadarab horganyrétegének 500X-os nagyítása
Ekkora nagyításban már nagyon jól elkülöníthetők a bevonat egyes rétegei, fázisai (49. és 50.ábrák), melyeknek EDS (Electron Detector System - Elektron Vizsgáló Rendszer) vizsgálatával megállapítható volt az anyag összetétele. Az 5158 EDS spektrum ábrák a kibocsátott gamma-sugárzás relatív gyakoriságát szemléltetik az energiaszint (keV) függvényében. Gyártói kérésre, az EDS elemzés a Fe, Zn és Pb alakulását követi nyomon. Az összetétel jellemző az egyes fázisok mintavételi helyére, melyet a 49. és 50. ábrán kis kör jelöl.
51
ANYAG ÉS MÓDSZER
48. ábra. A „H” jelű mintadarab horganyrétegének 1000X-es nagyítása
47. ábra. A „T” jelű mintadarab horganyrétegének 1000X-es nagyítása
49. ábra. Az elkülönülő fázisok jelölése a „T” jelű mintadarabon : mintavételi hely
50. ábra. Az elkülönülő fázisok jelölése a „H” jelű mintadarabon : mintavételi hely
Mindkét mintadarab 1-es jelű fázisának elemzését követően, (51. és 52. ábra) jól látható a Fe tömegszázalék növekedése a „H” jelű, azaz a hőkezelt mintadarab esetében. 1-es fázis: ”T” jelű minta: Fe1 16,4%; Zn1 83,6% „H” jelű minta: Fe1 47,5%; Zn1 52,5% A 2. fázisban (53. és 54. ábra) is észlelhető a Fe tömegszázalék növekedése a „H” jelű hőkezelt mintadarab esetében. 2-es fázis: „T” jelű minta: Fe2 10,1%; Zn2 89,9% „H” jelű minta: Fe2 16,3%; Zn2 87,7% 52
ANYAG ÉS MÓDSZER A 3. fázisban (55. és 56. ábra) – ahol a „T”-jelű mintadarab egyáltalán nem tartalmazott vasat- szintén nő az Fe tömegszázalék mértéke a „H” jelű hőkezelt mintadarab azonos fázisában. 3-as fázis: „T” jelű minta: Zn3 100% „H” jelű minta: Fe3 19,6%; Zn3 79,6%; Pb3 0,8%
51. ábra. A „T” próbatest, 1-es fázis EDS spektruma
52. ábra. A „H” próbatest, 1-es fázis EDS spektruma
53. ábra. A „T” próbatest, 2-es fázis EDS spektruma
54. ábra. A „H” próbatest, 2-es fázis EDS spektruma
55. ábra. A „T” próbatest, 3-as fázis EDS spektruma
56. ábra. A „H” próbatest, 3-as fázis EDS spektruma
53
ANYAG ÉS MÓDSZER
57. ábra. A „T” próbatest, 4-as fázis EDS spektruma
58. ábra. A „H” próbatest, 4-as fázis EDS spektruma
A 4. fázisban a „T” jelű mintadarab esetében ún. ólomcseppeket is látunk, (49. ábra technológiai és horganyfürdő sajátosság eredménye), ezért az EDS spektrumkép magasabb ólomtartamot mutat. A „H” jelű mintadarab 4 fázisának vizsgálatakor ezen ólomcseppek is átrendeződnek és itt is megjelenik az alap szubsztrátumból kidiffundáló Fe, (55. és 56. ábra) ami azért jelentős mivel ez a bevonat külső-, elsődlegesen koptatott rétege. 4-es fázis „T” jelű minta: Zn4 21,2% Pb4 78,8% „H” jelű minta: Fe4 17,9%; Zn4 82,1% Az Fe, Zn vagy Pb tartalmat vizsgálva (8. táblázat) megállapítható, hogy a bevonat egészét tekintve gradiens jellegű anyagszerkezetről van szó, ahol a gradiens az egyes rétegek esetében változó érték az összes, meghatározó elem esetében. 8. táblázat. Fe, Zn és Pb %-os értékei Technigalva réteg „T” Fázisok Fe (%) Zn (%) Pb (%) 1-es 16,4 83,6 2-es 10,1 89,9 3-as 100 4-es 21,2 78,8
Hőkezelt Technigalva réteg „H” Fe (%) Zn (%) Pb (%) 47,5 52,5 16,3 87,7 19,6 79,6 0,8 17,9 82,1 -
A gradiens anyagok előállítása polimer kompoztok esetében egy jól irányított anyagszerkezetet eredményez (pl. centrifugál öntéssel előállított PA6, melybe adalékként üvegszálat, üveggömböt, szénszálat, grafitot stb lehet adalékolni). A gradiens anyagszerkezet lényege, hogy a változó összetétel az alkotó elemek között egy új anyagtulajdonságot eredményez, mind a rétegvastagság vagy rétegmélység, mind az eredő tulajdonság tekintetében. A gradiens anyagszerkezet alkalmazását polimer kompozitok esetében lehet használni pl. a ragaszthatóság, a felületi hordképesség változtatására, míg az alapmátrix valójában megőrzi eredeti kedvező tulajdonságait. 54
ANYAG ÉS MÓDSZER Ez a gradiens viselkedés a többrétegű tűzihorgany bevonatok esetében nem tisztázott a korábbi szakirodalmakban. Nincs információ arról, hogy az egyes rétegek, fázisok jelentősen eltérő és kimérhető hatást eredményeznek-e a kopási folyamatban, vagy sem, azaz változik-e a kopássebesség az egyes rétegek felszínre kerülése során. Az eredő hatás, vagy a rétegek közötti változás – belső gradiens érték – a meghatározó? Vagy mindkét hatás érvényesül? Az 59. és 60. ábra mutatja be a SEM felvételek alapján készített gradiens jelleget a Technigalva „T” és a hőkezelt Technigalva „H” bevonatok esetében. Az 59.ábrán bemutatott Technigalva „4”-es sorszámú, felületi rétege elméletileg tiszta cink réteg lenne, de a technológiai gyakorlatban a fürdőben található ólom is, mely cseppek formájában jelenik meg a felületi rétegben. Egy ólomcsepp környezetében történt ESD mintavételezés miatt az elméleti 100% Zn helyett az 59. ábra egy különleges esetet mutat a „4”-es sorszámú réteg esetében. A két réteg szerkezete közötti különbséget nemcsak a SEM fotók érzékeltetik, hanem az EDS spektroszkópiai eredmények megjelenítésével a gradiens jellegben lévő jelentős eltérés is érzékelhető.
59. ábra. A többrétegű „T” (Technigalva) bevonat gradiens anyagszerkezete (Fe, Zn, Pb)
55
ANYAG ÉS MÓDSZER
60. ábra. A hőkezelt „H” Technigalva bevonat gradiens anyagszerkezete (Fe, Zn, Pb) 3.4. A vizsgálati rendszerben használt abrazív koptató közeg Előkísérletek
A „sand-slurry” elvhez ragaszkodva, homok abrazív közeget használtam. Az előkísérletekből kiderült, hogy a homok a vizsgálati rendszeremben nem használható. A beállított sebesség és terhelési szint olyan mértékű melegedést eredményezett (120°C) a közegben, mely nem felel meg a valós alkalmazási körülményeknek. Továbbá a mosott homok visszamaradó humusztartalma oly mértékben ráégett a próbatestek felületére, hogy a rétegvastagság mérése is megbízhatatlanná vált. Vízhűtő köpeny alkalmazásával a rendszer hőmérséklete 70°C-ra volt csökkenthető, ami még mindig elvetendő. A nagy súrlódási hő keletkezésének másik lehetősége, a súrlódási felület csökkentése, azaz a koptató szemcseméret növelése. Ez a megoldás alkalmazható volt a rendszerben. Valós mérések
A 3.1. részben említésre került, hogy 0/8 OK típusú kavicstermék került alkalmazásra (61. ábra), mivel a finomszemcsés homok méréstechnikai nehézségeket okozott. A kavicshalmaz átlagos halmazsűrűsége: 1,7 kg/dm3. A homok koptatóközeggel végzett előkísérleteknél folyamatosan rétegvastagság mérési problémát eredményező humusz, valamint agyag-iszap tartalom a kavicshalmaz esetében gyakorlatilag nincs, mivel szemes kavics termékből állítják elő töréssel és könnyen átmosható. A tört felületet határoló élek az ömlesztések és anyagmozgatások során tompulnak és polírozódnak, a kísérletekhez felhasznált anyaghalmaz szemcséi élekkel és durva töretfelülettekkel már nem rendelkeztek. 56
ANYAG ÉS MÓDSZER Mérések előtt a kavicshalmaz melegvizes mosással, kétszeri átöblítéssel került tisztításra a humusztartalom eltávolítása érdekében. A méréseimhez használt halmaz szemcséinek mérete Ø2 és Ø8 mm közötti, osztályozott méret. A mérések során a kopató közeg halmazsűrűsége változik, eltér az átlagos ömlesztett állapottól. Külön előkísérletekkel meghatároztam a halmaz szemcseösszetétel átrendeződést, azaz a porozitás változását. A kísérleti tapasztalatok szerint, 30 perces koptatási üzemmód után már kialakul a vizsgálati rendszerre jellemező, állandónak tekinthető halmazsűrűség eloszlás.
61. ábra. Kavicshalmaz, abrazív közeg A 24. és 25. ábrán bemutatott elmélettel összhangban, a gyakorlatban is kimérhető volt a különböző rétegmagasságokból vett anyagminták halmazsűrűsége. A kopatatógép és a mérési elrendezés kialakításnak megfelelően (23. ábra: h1, h2 és h3 szint) három szintről vettem mintákat, harminc perces koptatási üzemmód után. A mérések szerint a h2 pozícióban lévő réteg sűrűsége megtartotta az átlagos halmazsűrűséget, míg a h1 magassági pozícióban lévő rétegnél csökkenés, a h3 rétegnél pedig halmazsűrűség növekedés volt kimérhető. Ennek oka szabadszemmel is látható volt. A Ø2mm körüli szemcsemérettel rendelkező részecskék lejutottak az alsóbb rétegekbe a keverés során létrejövő kaotikus mozgás eredményeként. Ezzel együtt megfogalmazható, hogy a h1 szinten a halmaz porozitása nőtt, míg a h3 szinten a porozitás csökkent. Ötször megismételt mintavétel után, a koptatási rendszerre jellemző, állandósult, szintenként átlagolt halmazsűrűség értékek a következők, mikor a halmaz nedvességtartalma a vizsgálatoknál használt 28 – 30 térfogat%-os (V/V%): 0 = 1,62 kg/dm3, 1 = 1,65 kg/dm3, 2 = 1,71 kg/dm3 és 3 = 1,76 kg/dm3 3.5. Nyomásviszonyok az alkalmazott koptatóközeg rétegeiben
A halmaz-sűrűség gradiens meghatározása a h0 bázisszint és a h3 mélységi szint között: 3 - 0 = 0,14 kg/dm3, h0 – h3 = 1,7 dm és a gradiens, grad: 57
ANYAG ÉS MÓDSZER
3 0
0,14 kg / dm 3 0,082 kg / dm 4 820 kg / m 4 h0 h3 1,7 dm Ezzel a gradiens értékkel számolva, feltételezve a lineáris sűrűség változást, a sűrűségváltozási egyenlet (6) az alábbi alakban írható fel. x 0 grad x 1,62 0,082 x
grad
Az egyenlet segítségével a számított halmaz-sűrűségek: 1 sz = 1,65 kg/dm3 és 2 sz = 1,70 kg/dm3 Összehasonlítva a 1 és 1sz (mért és számított) valamint 2 és 2sz értékeket, látható, hogy a lineáris sűrűségváltozás feltételezése (8.1. fejezet) elfogadható, bármely rétegmagasságban a (6) egyenlet alapján számítható a halmazsűrűség (62. ábra).
Halmaz-sűrűség változás
Halmaz-sűrűség, kg/dm
3
1,78 1,76 y = 0,0824x + 1,62
1,74 1,72 1,7
mért
1,68
h
1,66
gradiens számításhoz használt
1,64 grad
1,62
sűrűség gradiens
1,6 0
0,5
1
1,5
2
Mélység (hi szintek), (dm)
62. ábra. Halmaz-sűrűség változás és a gradiens számítás értelmezése az alkalmazott abrazív koptató közegben A rétegpozíciókhoz tartozó halmaz-sűrűségek alapján, a (11) egyenlet felhasználásával, a nyugalmi állapotban lévő nyomásértékek a három vizsgálati szinten:p1 nyugalmi = 153,83 Pa, p2 nyugalmi = 521,82 Pa és p3 nyugalmi = 902,41 Pa. Ezek a nyomásértékek nem egyeznek meg a koptatás során keletkező próbatest felületi nyomással, mert az utóbbi a rendszer jellemzője, s nagyban befolyásolják a kialakuló áramlási és közegellenállási viszonyok. Mérés közben a koptatóközeg kaotikus mozgásából és belső súrlódásából, a szerkezeti kialakítástól és a mérési sebességtől, valamint a többi rendszerjellemzőtől (pl. nedvességtartalom, hőmérséklet) függő extra felületi terhelés pontosan nem számítható. Kutatási feladatom során a valós nyomás kialakulását – tekintve az állandó koptatóközegre és feltételi jellemzőkre – rendszerjellemzőnek tekintem. Ez közelítő becslések 58
ANYAG ÉS MÓDSZER alapján, a nyugalmi nyomásnál akár 2-3 nagyságrenddel nagyobb felületi terhelést is jelenthet. Az elméleti közelítést a 8.1. fejezet ismertette. A mérési eredmények feldolgozását és értékelését, a vizsgált próbatestek tribológiai összehasonlíthatóságát nem befolyásolja, hogy az egyes vizsgálati szinteket a nyugalmi állapotra jellemző nyomásértékekkel jellemzem, és rövidítve a: p1, p2 és p3 jelölést használom a továbbiakban. 3.6. Kopásmérés módszere és eszköze
Az abrazív kopás mérésére a tűzihorgany bevonatok vastagsági méretcsökkenése szolgált. A mérés helyét az egyes próbatesteken a 63. ábra szemlélteti. Minden egyes mérési adat rögzítéséhez az ábra szerinti mérési pontban, 10-szeri ismétléssel történt rétegvastagság mérés. A mérési ismétlések során a mérőeszközt ütköztetéses elven pozícionáltam az azonos mérési pontra. A 10 mérésből a legnagyobb és legkisebb érték elhagyásra került, majd a maradék nyolc mérési eredmény átlaga szolgáltatta egy adott mérés értékét. Az egyes mérési sorozatokat háromszor ismételtem meg, majd átlagoltam az egyes sorozatok mérési eredményeit. A továbbiakban, a kopási folyamatok értékelése során felhasználásra került mérési eredmények tehát három sorozat átlagát jelentik. A tűzihorgany réteg vastagságmérése a DeFelsko 6000 típusú szondás rétegvastagság mérővel történt.
63. ábra. Rétegvastagság mérési pont a próbatesteken. A mérés elve: örvényáram mérő műszer, mely alkalmazható ferromágneses alapanyag és horgany fedőréteg esetén. A mérés célja: a horganyréteg vastagságának meghatározása vas szubsztrátumon. A mérés elve (64. ábra): A mérés során a nagyfrekvenciás áram a szondán át a fémben örvényáramot létesít, és ez visszahat a szondára. Az örvényáram nagysága 59
ANYAG ÉS MÓDSZER a mérőtekercs szubsztrátumtól mért távolságától - lényegében tehát a bevonat vastagságától - függ. A mérőtekercs impedanciájának megváltozásából származtatható az a jel, amelyből a rétegvastagságra lehet következtetni.
64. ábra. Örvényáram mérésén alapuló felületi rétegvastagság mérés 3.7. Vizsgálati paraméterek kiválasztásának elvi alapjai
A mérési feltételrendszer alapja: tűzihorganyzással védett járórácsok és áthajtó lemezek felületén - pl. állattartó telepeken – előforduló terhelési és sebességi viszonyoknak megfelelő laboratóriumi modellezés. Állattartó telepeken a valós abráziós folyamat forrása lehet sárral szennyezett lábbeli talpának koptató hatása, állatok csülökszarujára tapadt szennyeződés, valamint technológiai gépek, járművek, traktorok gumikerekére feltapadt poros, sáros szennyeződés. A jellemző, biztonságos haladás figyelembe vételével került meghatározása a vizsgálatoknál alkalmazott súrlódási sebesség tartomány, és felületi terhelés tartomány (65. ábra). Vizsgálati, értékelési tartomány: vk = 0 - 2,5 km/h (haladó személyzet), 100%-os slip mellett a modellben az abrazív csúszási sebesség maximuma pk = 0 – 60.000 Pa (gumikerekes jármű, vagy 150 kg-os személy) felületi nyomás
60
ANYAG ÉS MÓDSZER
65. ábra. A vizsgálati sebesség és nyomásértékek üzemi alapja A mérőgép kialakítása (3.1. fejezet) és a beállított sebesség, terhelés, valamint az alkalmazott koptató közeg, rendszerjellemzőként 30ºC-os átlaghőmérsékletet eredményezett a vizsgálati rendszerben, ami megfelel nyári igénybevételnek. Ez a hőmérséklet is csak külön hűtőfolyadék alkalmazásával volt biztosítható (a 20.ábrán látható a dupla falú tároló edény kialakítás, melyben a hűtővíz hűtő hatása alkalmazható). A berendezés kialakítása korlátozott hűtőkapacitást tesz lehetővé, ezért a koptatási sebességet és felületi nyomást nem volt célszerű tovább növelni, mert a hőegyensúlya a rendszernek jóval 30ºC felett alakult volna ki. Ez a koptató hatásnak kitett tűzihorgany bevonatok üzemi feltételeitől már távol esett volna, valamint a horganyréteg stabilitását is befolyásolta volna (termo-diffúziós folyamatok a rétegekben).
61
62
EREDMÉNYEK
4. EREDMÉNYEK 4.1. Kopásértékek regresszióanalízise, sebességfüggés vizsgálata
A dolgozat 3.1. fejezetében már ismertettem, hogyan helyeztem el a próbatesteket a koptató készülék három különböző, A, B és C szintjén (h1, h2 és h3 mélység). Minden szinten hat különböző rádiusznál rögzítettem egy-egy próbatestet a hőkezelt (kezelt) és a nem kezelt (referencia Technigalva) mintákból. A hajtótengely állandó fordulatszáma mellett tehát hat különböző sebességgel (v1, v2, … v6) kopott egy-egy kezelt és nem kezelt próbatest. A hajtótengely fordulatszáma n = 62 1/min. Így az egyes sebességek: v1= 14,02 m/min v2= 18,70 m/min v3= 24,93 m/min v4= 29,61 m/min v5= 35,84 m/min v6= 40,51 m/min A kopásértékeket hét különböző időpontban, azaz hét különböző koptatási út (s) megtétele után határoztam meg a 8.1 fejezetben ismertetett módon. A méréssorozatot háromszor végeztem el, és a mért értékek átlagát vettem alapul a további kiértékeléseknél. A 9. táblázat mutatja az „A” szinthez tartozó kopásértékeket. Az összegző sorokat a későbbi számításokhoz tüntettem fel. Az összeg sorokban a próbatestenként összegzett adatok szerepelnek, azaz a táblázatban az összeg mező feletti 7 mező összege. A 66. ábrán a hőkezelt Technigalva és referencia Technigalva - a továbbiakban „kezelt-nem kezelt” rövidítéssel jelölve - páronként ábrázoltam az adatokat, a hat különböző sebesség esetén. A diagramokon látszik, hogy a mért kopásértékek minden próbatestnél egy egyenesre illeszthetők. Az egyenesek azonosnak, vagy közel azonosnak tűnnek a kezelt kopásértékek esetében, valamint a nem kezelt esetekben is. A következőkben eldöntendő, hogy a különböző sebességgel mozgó próbatestek kopásértékeire egy egyenes illeszthető-e mind a kezelt, mind pedig a nem kezelt esetekben. A hipotézis, azaz az egyetlen egyenes illeszthetősége azt jelenti, hogy a kopás jellege nem függ a sebességtől. Az állítást a matematikai statisztikában használatos regresszióanalízis egyik eszközével, a kovariancia analízissel igazolom. A sebességfüggetlenséget – tehát, hogy egy egyenes illeszthető a különböző sebességgel mozgó próbatestek kopásértékeire – először a hőkezelt próbatestek esetére ismertetem. Az analízis alapja a Sváb János: Biometriai módszerek a kutatásban c. szakkönyvben található algoritmus.
63
EREDMÉNYEK 9. táblázat. Kopásértékek, „A” szint (h1 mélység) v1 v2 kopás (m) kopás (m) s s nem nem (m) (m) kezelt kezelt kezelt kezelt 852 0,4 0,7 1122 1,0 1,3 2556 1,8 2,6 3366 1,8 3,6 5112 3,6 4,0 6732 3,7 5,4 8520 4,9 7,5 11220 6,8 9,5 12780 6,9 10,2 16830 8,3 13,5 17892 10,2 14,3 23562 11,8 18,9 23856 12,8 18,8 31416 17,3 25,5 Összeg 71568 40,6 58,1 94248 50,7 77,7 v4 v5 kopás (m) kopás (m) s s nem nem (m) (m) kezelt kezelt kezelt kezelt 1777 1,2 1,7 2150 1,9 2,1 5330 3,6 5,0 6451 4,3 5,3 10660 6,5 8,4 12902 7,0 10,7 17766 9,7 14,3 21504 11,9 17,1 26649 14,3 21,0 32256 16,6 26,3 37309 19,0 29,7 45158 23,1 35,9 49745 26,9 39,3 60211 32,8 48,2 Összeg 149236 81,2 119,4 180632 97,6 145,6 60
kopás (m)
50
v1 sebességnél
60
kopás (m)
50
60
v2 sebességnél
40
30
30
20
20
20
10
10
kezelt nem kezelt
30
s (m)
0 0 60
20000 kopás (m)
50
40000
s (m)
0
60000
0 60
v4 sebességnél
20000 kopás (m)
50
40000
0 60
40
40
30
30
20
20
20
10
10
0
20000
40000
60000
s (m)
0 0
20000
40000
60000
20000 kopás (m)
50
30
s (m)
s (m)
0
60000
v5 sebességnél
v3 sebességnél
10
40
0
kopás (m)
50
40
40
v3 kopás (m) s nem (m) kezelt kezelt 1496 1,7 1,8 4487 3,0 4,5 8975 5,3 7,2 14958 8,3 12,2 22437 12,6 18,3 31412 16,4 25,4 41882 20,9 32,9 125647 68,2 102,3 v6 kopás (m) s nem (m) kezelt kezelt 2431 1,9 2,7 7292 4,8 6,7 14584 7,6 12,1 24306 14,0 19,8 36459 20,2 28,6 51043 28,0 41,0 68057 35,0 53,5 204172 111,5 164,4
40000
60000
v6 sebességnél
10
s (m)
0 0
20000
40000
60000
66. ábra. Kopásértékek lineáris jellege a koptatatási út függvényében, a hat különböző sebességnél 64
EREDMÉNYEK A 10. táblázatban összesítve mutatom a 8. táblázat „Összeg” soraiból a hőkezelt próbatestek adatait. A főösszegeket a koptatási út (s) értékeinek és a kopásértékeknek az összes kezelt próbatestre vonatkozó összegzésével kaptam. A főátlagokat a koptatási út (s) értékeinek és a kopásértékeknek az összes kezelt próbatestre vonatkozó átlagképzésével nyertem. 10. táblázat. Változók összegei próbatestenként: főösszegek (a hat próbatestre képzett összegek), főátlagok, „A” szint, hőkezelt Technigalva próbatestek Próbatest s (m) kopás (m) v1 sebességű 71568 40,6 v2 sebességű 94248 50,7 v3 sebességű 125647 68,2 v4 sebességű 149236 81,2 v5 sebességű 180632 97,6 v6 sebességű 204172 111,5 Főösszeg (G) 825503 449,8 A hat próbatestre vonatkozó egyenkénti lineáris regressziós egyenleteket, a korrelációs koefficienseket (R) és a változók átlagértékeit a 11. táblázat mutatja. 11. táblázat. A próbatestek egyenkénti lineáris regressziós egyenletei Átlagértékek Próbatest y=ax+b R út (s) kopás (m) v1 sebességű y = 0,0005x + 0,3857 0,9972 10224 5,8 v2 sebességű y = 0,0005x + 0,2041 0,9949 13464 7,2 v3 sebességű y = 0,0005x + 1,0551 0,9987 17950 9,7 v4 sebességű y = 0,0005x + 0,5735 0,9985 21319 11,6 v5 sebességű y = 0,0005x + 0,5327 0,9982 25805 13,9 v6 sebességű y = 0,0005x + 0,9306 0,9983 29167 15,9 A 11. táblázat szerint mind a hat próbatest esetében szoros összefüggést mutatnak a kopásértékek (R1). A regressziós egyenes meredeksége mind a 4 esetben megegyezik négy tizedesjegy pontossággal. A 9-11. táblázatok alapján, a 12. táblázat tartalmazza a kovariancia számításhoz használt további értékeket, a következő lépések szerint: 1. lépés: Az első oszlopban próbatestenként a szabadságfokok száma van feltüntetve (FG), amely a mérések számából (n=7) határozható meg: FG=n-1= 6 minden próbatestre. Az SQX, a független változók négyzetösszege, SP a független és függő változók szorzatösszege és SQY a függő változók négyzetösszege, amelyekre a
65
EREDMÉNYEK regressziós egyenesek egyenletének meghatározásánál volt már szükség. Kiszámításukat a v1 sebességű próbatest példáján keresztül: SQX (v1) = 8522 + 25562 + … + 238562 = 1,158·109 SQY (v1) = 0,42 + 1,82 + … + 12,82 = 355,86 SP (v1) = 852·0,4 + 2556·1,8 + … + 23856·12,8 = 6,41·105 2. lépés: A „próbatestek összegző sorá”-ban, az első négy oszlopban, a próbatestek adatait kell összeadni. „b”, SQR és SQE a táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték. 3. lépés: Az „egyesített próbatestek” sor szabadságfoka (FG) eggyel kevesebb, mint a próbatestek száma. A függő és független változók négyzetösszegeit, valamint a szorzatösszeget a próbatestek egyesített adataira kell számítani az alábbiak szerint: SQX= (X)2/n – G2X/n/v = = (715682+942482+…+2041722)/7– 8255032/7/6 = 828·109 ahol: X a 9. táblázatban a koptatási utak összegei a különböző próbatestekre, GX a 9. táblázatból a koptatási utakra vonatkozó főösszeg, n=7 a mérések száma minden próbatestnél, v=6 a próbatestek száma. SQY= (Y)2/n – G2Y/n/v = = (40,62+50,72+…+111,52)/7 – 449,82/7/6=528,7905 ahol: Y a 9. táblázatban a kopásértékek összegei a különböző kezelt próbatestekre,GY a 9. táblázatból a kopásértékekre vonatkozó főösszeg. SP = [(X)(Y)]/n – GXGY/n/v = = (71568·40,6+94248·50,7+…+204172·111,5)/7 = 9,829·105 „b”, SQR és SQE a táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték. 12. táblázat. Kovariancia táblázat, „A” szint, hőkezelt próbatestek Próbatest v1 sebességű v2 sebességű v3 sebességű v4 sebességű v5 sebességű v6 sebességű próbatestek összegző sora „egyesített” próbatestek Összesen
355,860 571,590 973,400 1439,840 2097,720 2697,450
b·10-4 (SP/SQX) 5,535 5,321 5,211 5,342 5,327 5,344
SQR (SP2/ SQX) 354,820 568,821 969,846 1437,658 2093,870 2692,134
SQE (SQY-SQR) 1,040 2,769 3,554 2,182 3,850 5,316
152,31
8135,860
5,329
8116,131
19,729
35
1,828
9,829
528,791
5,377
528,497
0,294
4
30,411
162,14
8664,651
5,332
8644,694
19,957
40
FG
SQX·109
SP·105
SQY
6 6 6 6 6 6
1,158 2,009 3,571 5,037 7,380 9,428
6,410 10,690 18,610 26,910 39,310 50,380
36
28,583
5 41
66
FGE 5 5 5 5 5 5
EREDMÉNYEK 4. lépés: Az „Összesen” sor első 4 mezője a „próbatestek összegző sora” és az „egyesített próbatestek” sorok összegeit tartalmazza. „b”, SQR és SQE a táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték. 5. lépés: Végül a regressziótól való eltérés szabadságfokainak száma FGE minden sorban 1-gyel kevesebb, mint a soronkénti eredeti szabadságfokok száma a táblázat első oszlopában. Egyetlen közös lineáris regressziós egyenlet alkalmazhatóságát az F-próba segítségével lehet eldönteni, amelyet jelen esetben, a következőképpen kell alkalmazni: F=V41/V1 ahol V1=E1/FGE , ahol E1 a kovariancia táblázatban (12.táblázat) az SQE értékek összege a 6 próbatestre, FGE pedig az FGE szabadságfokok összege a 6 próbatestre, V41=(E4-E1)/2/(v-1), ahol E4 a kovariancia táblázatban (12.táblázat) az SQE értéke az „Összesen” sorban. Számszerűen: E1= 1,040+2,769+3,554+2,182+3,850+5,316=18,711 E4=19,957 FGE=6·5=30 V1=18,711/30= 0,624 V41=(19,957-18,711)/2/(6-1)= 0,125 F=0,125/0,624=0,2 A számláló szabadságfoka: 2(v-1)=10 A nevező szabadságfoka: v(n-2)=30 A F-próba kritikus értékei táblázat szerint: 0,1% szinten: 4,29 1% szinten: 2,98 5% szinten: 2,16 10% szinten: 1,82 A számolt érték egyik esetben sem mutat szignifikanciát, ami azt jelenti, hogy nincs szignifikáns különbség az egyes próbatestek mérési adataira illesztett regressziós egyenesek között. Az összes próbatesthez illeszthető tehát egyetlen regressziós egyenes. A fenti levezetéssel, az egyetlen regressziós egyenes alkalmazhatóságával bizonyítottam, hogy az „A” szint (23. ábra szerint, h1 mélység és p1 nyugalmi nyomás) hőkezelt próbatesteinél a kopásértékek nem függnek a koptatás sebességétől a vizsgált sebességi intervallumban. Az „A” szinten elhelyezett összes próbatest kopási adatait egy diagramban a 67. ábra szemlélteti. Az ábrán látható a különböző sebességgel mozgó próbatestek kopásértékeire illesztett regressziós egyenes egyenlete, és a korrelációs koefficiens (R2) értéke mind a hőkezelt, mind pedig a referencia Techigalva bevonat eseteiben. 67
EREDMÉNYEK A további esetekben („A” szint: nem kezelt, „B”-„C” szint: hőkezelt és nem kezelt próbatestek) a kovariancia analízis számításmenetét már nem szükséges megmutatni, mivel: Az egy diagramban ábrázolt, különböző sebességgel járatott próbatestek kopásadataira illesztett regressziós egyenes korrelációs koefficiense minden esetben nagyon közel van 1-hez, tehát az illesztés nagyon szoros, (lásd 67., 68., 69. ábrák). A többi esetben szorosabb illesztés található, mint a bemutatott esetben. Mivel a legrosszabb esetben végeztem el a bizonyítást, egészen biztos, hogy hasonló bizonyításmenet a többi esetben sem tudna kimutatni szignifikáns különbséget a próbatestenként illesztett regressziós egyenesek között. A sok ismételt számítás sok helyet foglalna el, ami ebben az esetben szükségtelenül növelné a dolgozat terjedelmét.
kopás (m) 50
y = 0,0008x + 0,4761 R2 = 0,9994
40
30
y = 0,0005x + 0,5453 R2 = 0,996
20
10
kezelt nem kezelt
0 0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
70000 s (m)
67. ábra. Hőkezelt és nem kezelt (referencia Technigalva) próbatestek kopásértékeinek regressziós egyenesei, „A” szint (h1 mélység) 4.2. Felületi terheléstől való függés regresszióanalízise
Ebben a fejezetben azt vizsgálom, hogy a terheléstől mennyire függnek a kopásértékek. Mivel az „A”, „B” és „C” szinten elhelyezett próbatestek különböző felületi terhelésnek vannak kitéve (8.4.1. fejezet), ezért tehát az „A”, „B” és „C” szinten mért kopásadatokat kell összehasonlítani. A 68. és 69. ábrák külön mutatják a mért kopásértékeket a három szinten összehasonlítva, elkülönített diagramon a kezelt illetve a nem kezelt próbatestek esetében. Most már minden, egy adott szinthez tartozó próbatest mért értékeit egy diagramban lehet ábrázolni, mivel az előző fejezetben igazoltam, hogy nincs 68
EREDMÉNYEK szignifikáns különbség a különböző sebességgel, de azonos szinten mozgatott próbatestek között. A diagramokon lineáris trendvonallal közelíthetők a különböző szinteknek megfelelő adatsorok. Az illesztés minden esetben szoros. A különböző szinteknek megfelelő adatsorok szemmel láthatóan elkülöníthetők. Azt azonban, hogy közöttük szignifikáns különbség van-e, ismét regresszióanalízissel vizsgálom. A bizonyítást most is a legrosszabb esetre mutatom be, mivel, ha itt sikerül bizonyítani a szignifikáns különbséget, akkor a többi adatsor között is biztosan lesz szignifikáns különbség. A legrosszabb eset, ahol a legkisebb a különbség (az egyenesek iránytangensei közötti különbség a legkisebb, 12.táblázat): a hőkezelt próbatesteknél az „A” és „B” szint adatsora. Kopás (um) 70 60
Hőkezelt, A szint y = 0,0007x + 0,5017
Hőkezelt, B szint
50
2
R = 0,9964
Hőkezelt, C szint
40
y = 0,0006x + 0,3581 2
R = 0,9962
30 y = 0,0005x + 0,5453 2
20
R = 0,996
10 0 0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
70000
s (m)
68. ábra. Hőkezelt próbatestek kopásértékei az „A”, „B” és „C” szinten (h1, h2 és h3 mélység) A hipotézis most az, hogy a hőkezelt próbatesteknél az „A” és „B” szinten mért adatok között van szignifikáns különbség. A hipotézis tartalmi jelentése pedig az, hogy a próbatesteken a kopás mértéke függ a felületi terheléstől. A hipotézisvizsgálat módszere ismét a kovariancia analízis. A számítás menete azonos a 9.1. fejezetben mutatott algoritmussal. Annak ellenére, hogy már megmutattam, hogy nincs szignifikáns különbség a különböző sebességgel, de azonos szinten mozgatott próbatestek között, mégsem elég az egyesített adatokat vizsgálni az „A” és „B” szinthez, mert a számításmenet elakad nullával való osztás miatt. Szükség van tehát a különböző sebességgel (v1, v2, … v6) mozgatott kezelt próbatestek külön adatsorként való kezelésére, amely meghosszabbítja a számításokat.
69
EREDMÉNYEK Kopás (um) 70
y = 0,001x + 0,4293 2
R = 0,9996
Nem hőkezelt, A szint
60
y = 0,0009x + 0,4236 2
R = 0,9996
Nem hőkezelt, B szint 50
Nem hőkezelt, C szint
40 y = 0,0008x + 0,4761 2 R = 0,9994
30 20 10 0 0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
70000
s (m)
69. ábra. Nem kezelt próbatestek kopásértékei az „A”, „B” és „C” szinten Az „A” és „B” szinten elhelyezett próbatestek száma 12, összesen ennyi adatsort kell figyelembe venni a kiinduláskor. Ezek közül az „A” szint kezelt próbatesteinek adatait már a 9.táblázat bemutatta. A 13. táblázat az„A” és „B” szint hőkezelt próbatesteinek adatait együtt mutatja be. Az összeg sorokban most is a próbatestenként összegzett adatok szerepelnek, azaz a táblázatban az összeg mező feletti 7 mező összege. A kovariancia táblázat - 15. táblázat - összeállítása a 13-14. táblázatok alapján: 1. lépés: Az első oszlopban, szintenként a szabadságfokok száma (FG) van, amely a mérések számából (6 próbatesten 7-7 mérés volt, tehát: n=6·7=42) határozható meg: FG=n-1= 41 mindkét szintre. Az SQX, a független változók négyzetösszege, SP a független és függő változók szorzatösszege és SQY a függő változók négyzetösszege, kiszámításuk példaképpen az „A” szint v1 sebességű próbatestére: SQX („A” szint, v1) = 8522 + 25562 + … + 238562 = 1,158·109 SQY („A” szint, v1) = 0,42 + 1,82 + … + 12,82 = 355,86 SP („A” szint, v1) = 852·0,4 + 2556·1,8 + … + 23856·12,8 = 6,41·105 2. lépés: A „próbatestek összegző sorá”-ban az első négy oszlopban a próbatestek adatait kell összeadni. „b”, SQR és SQE a táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték.
70
EREDMÉNYEK 13. táblázat. Az „A” és „B” szinten rögzített kezelt próbatestek mért adatai v1
v2 kopás (m)
s (m) 852 2556 5112 8520 12780 17892 23856 Összeg 71568 v4 s (m) 1777 5330 10660 17766 26649 37309 49745 Összeg 149236
„A” szint 0,4 1,8 3,6 4,9 6,9 10,2 12,8 40,6
„B” szint 0,5 1,9 3,4 5,7 8,0 10,3 15,6 45,4
kopás (m) „A” „B” szint szint 1,2 1,0 3,6 3,2 6,5 6,7 9,7 9,7 14,3 16,1 19,0 23,5 26,9 30,7 81,2 90,9
s (m) 1122 3366 6732 11220 16830 23562 31416 94248 v5 s (m) 2150 6451 12902 21504 32256 45158 60211 180632
v3 kopás (m) „A” szint 1,0 1,8 3,7 6,8 8,3 11,8 17,3 50,7
„B” szint 1,3 2,8 4,7 6,3 11,3 14,3 19,8 60,5
kopás (m) „A” „B” szint szint 1,9 1,9 4,3 4,7 7,0 8,2 11,9 13,7 16,6 18,5 23,1 27,5 32,8 35,8 97,6 110,3
s (m) 1496 4487 8975 14958 22437 31412 41882 125647 v6 s (m) 2431 7292 14584 24306 36459 51043 68057 204172
kopás m) „A” szint 1,7 3,0 5,3 8,3 12,6 16,4 20,9 68,2
kopás (m) „A” „B” szint szint 1,9 2,0 4,8 4,7 7,6 8,8 14,0 13,7 20,2 21,7 28,0 31,5 35,0 40,9 111,5 123,3
A 14. táblázat az összesítést mutatja az „A” és „B” szint adatairól. 14. táblázat. Változók összegei szintenként, főösszegek Próbatest s (m) kopás (m) v1 sebességű 71568 40,6 v2 sebességű 94248 50,7 v3 sebességű 125647 68,2 „A” szint v4 sebességű 149236 81,2 v5 sebességű 180632 97,6 v6 sebességű 204172 111,5 v1 sebességű 71568 45,4 v2 sebességű 94248 60,5 v3 sebességű 125647 74,8 „B” szint v4 sebességű 149236 90,9 v5 sebességű 180632 110,3 v6 sebességű 204172 123,3 Főösszeg (G) 1651006 955
71
„B” szint 1,0 3,2 5,9 9,8 12,8 18,8 23,3 74,8
EREDMÉNYEK 3. lépés: Az „egyesített próbatestek” sor szabadságfoka (FG) eggyel kevesebb, mint a próbatestek száma. A függő és független változók négyzetösszegeit valamint a szorzatösszeget a próbatestek egyesített adataira kell számítani az alábbiak szerint: SQX= (X)2/n – G2X/n/v = = (715682+942482+…+2041722)/7-16510062/7/12=3,567·109 ahol: X a 14. táblázatban a koptatási utak összegei a különböző próbatestekre (s oszlop adatai), GX a 14. táblázatból a koptatási utakra vonatkozó főösszeg, n=7 a mérések száma az összes próbatestnél, v=12 a próbatestek száma, a számértékeknél a 2-vel való szorzás azért kell, mert az „A” és „B” szinten megegyeznek a koptatási utak. SQY= (Y)2/n – G2Y/n/v = = (40,62+50,72+ … +123,32)/7 - 9552/7/12 = 1195,385 ahol: Y a 14. táblázatban a kopásértékek összegei a különböző próbatestekre ( kopás oszlopból), GY a 14. táblázatból a kopásértékekre vonatkozó főösszeg. SP = [(X) (Y)] /n – GX GY/n/v = = (71568·40,6+94248·50,7+…+204172·123,3)/7 - 1651006·955/7/12 = = 2,055·106 „b”, SQR és SQE a 15. táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték. 16. táblázat. Kovariancia táblázat, „A” és „B” szint, hőkezelt próbatestek Próbatest v1 v2 v3 v4 v5 v6 v1 „B” v2 szint v3 v4 v5 v6 Próbatestek összegző sora Egyesített próbatestek Összesen
„A” szint
FG
SQX·109 SP·105
SQY
SQR b·10-4 (SP/SQX) (SP2/ SQX) 5,535 354,820 5,321 568,821 5,211 969,846 5,342 1437,658 5,327 2093,870 5,344 2692,134 6,303 460,075 6,284 793,210 5,794 1198,746 6,146 1902,405 6,001 2657,957 6,028 3425,576
SQE FG (SQY-SQR) E 1,040 5 2,769 5 3,554 5 2,182 5 3,850 5 5,316 5 1,285 5 2,320 5 3,514 5 1,765 5 2,813 5 1,594 5
6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6
1,158 2,009 3,571 5,037 7,380 9,428 1,158 2,009 3,571 5,037 7,380 9,428
6,410 10,690 18,610 26,910 39,310 50,380 7,299 12,624 20,690 30,955 44,290 56,830
355,860 571,590 973,400 1439,840 2097,720 2697,450 461,360 795,530 1202,260 1904,170 2660,770 3427,170
72
57,166
325,00
18587,12
5,685
18476,62
110,503
71
11
3,567
20,552
1195,385
5,762
1184,146
11,240
10
83
60,733
345,55
19782,51
5,690
19660,57
121,939
82
72
EREDMÉNYEK 4. lépés: Az „Összesen” sorban az első 4 oszlop a „próbatestek összegző sora” és az „egyesített próbatestek” sorok összegeit tartalmazza. „b”, SQR és SQE a táblázat fejlécében jelölt összefüggés szerinti érték. 5. lépés: Végül a regressziótól való eltérés szabadságfokainak száma FGE minden sorban 1-gyel kevesebb, mint a soronkénti eredeti szabadságfokok száma a táblázat első oszlopában. Regresszióanalízissel most azt lehet eldönteni, hogy van-e szignifikáns különbség az „A” és „B” szint adatsorai között. Ezt most is az F-próba segítségével lehet végezni, hasonlóan az előző fejezethez: F=V41/V1 ahol: V1=E1/FGE és E1 a kovariancia táblázatban (15. táblázat) az SQE értékek, FGE pedig az FGE szabadságfokok összege a 12 próbatestre, V41=(E4-E1)/2/(v-1) és E4 a kovariancia táblázatban (15. táblázat) az SQE értéke az „Összesen” sorban. Számszerűen: E1= 1,040+2,769+3,554+2,182+3,850+5,316+ +1,285+2,320+3,514+1,765+2,813+1,594 = 32,003 E4=121,939 FGE=6·12=72 V1=32,003/72= 0,444 V41=(121,939-32,003)/2/(12-1)= 4,088 F=4,088/0,444=9,207 A számláló szabadságfoka: 2(v-1)=22 A nevező szabadságfoka: v(n-2)=60 A F-próba kritikus értékei táblázat szerint: 0,1% szinten: 2,6 1% szinten: 2,1 5% szinten: 1,7 10% szinten: 1,5 A számolt F érték jóval meghaladja a kritikus értékeket, tehát szignifikáns különbség van az „A” szinten és a „B” szinten rögzített próbatestek kopásadatai között, a hőkezelt próbatestek esetében. Ez azt jelenti, hogy a kopásértékekre jelentős hatással van a felületi terhelés nagysága a rendszerben, méghozzá nagyobb terhelés esetén erősebben kopnak a próbatestek. Mivel a legrosszabb esetre („A” és „B” szint kezelt próbatestek) sikerült kimutatni szignifikáns különbséget az eltérő terheléssel koptatott próbatestek között, ezért a többi esetben is egészen biztosan van szignifikáns különbség. A
73
EREDMÉNYEK terhelés hatása tehát kimutatható az „A”, „B” és „C” szintek között is, nemcsak a hőkezelt, hanem a nem kezelt próbatestek esetében is. 4.3. Hőkezelt és nem kezelt próbatestek regresszióanalízise
Ebben a fejezetben azt vizsgálom, hogy milyen hatása van a kopásra a hőkezelésnek. Szignifikáns különbséget keresek tehát a különböző szinteken a kezelt és a nem kezelt próbatestek adatsorai között. A 3.1. fejezetben bizonyításra került, hogy a kezelt illetve a nem kezelt próbatestek adatai egy-egy adathalmazként kezelhetők (nincs sebességfüggés) szintenként. A 67. ábra bemutatta az „A” szinten az összes próbatest adatait együtt, a hőkezelt és nem kezelt esetekre. Ebben a fejezetben hasonló diagramokon a „B” és a „C” szint próbatesteinek kopásértékei jelennek meg a 70. és 71.ábrán. kopás (m) 60
y = 0,0009x + 0,4236 2 R = 0,9996
50 40
y = 0,0006x + 0,3581 2 R = 0,9962
30 20 10
kezelt nem kezelt
0 0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
70000 s (m)
70. ábra. Hőkezelt és nem kezelt próbatestek kopásértékeinek regressziós egyenesei a „B” szinten. A 67., 70. és 71. ábra diagramjainak értékelése: Mindhárom szinten szoros illeszkedés mutatható ki a regressziós egyenes illesztésénél, a korrelációs koefficiens értéke mind a hat egyenesnél nagyon közel van 1-hez. Mindhárom szinten határozottan szétválik a hőkezelt és nem kezelt pontsor. A regressziós egyenesek meredekségei között 40-60%-os különbségek vannak.
74
EREDMÉNYEK kopás (mm) 70
y = 0,001x + 0,4293 R2 = 0,9996
60 50 40
y = 0,0007x + 0,5017 R2 = 0,9964
30 20
kezelt
10
nem kezelt
0 0
10000
20000
30000
40000
50000
60000
70000 s (m)
71. ábra. Kezelt és nem kezelt próbatestek kopásértékeinek regressziós egyenesei, „C” szint Szignifikáns különbség a hőkezelt és nem kezelt pontsorok között mindhárom szinten biztosan kimutatható. Mivel az előző fejezetben (9.2.fejezet) olyan esetre bizonyítottam szignifikáns különbséget, ahol az összehasonlított pontsorok között kisebb különbség volt, ezért a kovariancia analízis számításmenetét itt nem szükséges megmutatni. Összességében: mindhárom szinten, mindhárom terhelés mellett az adódik, hogy a hőkezelt próbatestek eredő kopásértékei határozottan kisebbek, mint a nem kezelt próbatesteké, tehát a hőkezeléssel egy jóval kopásállóbb bevonatot sikerült kialakítani. Az eredmények alapján az is megfogalmazható, hogy a többrétegű tűzihorgany bevonatok - tartalmazva az acélnál keményebb és lágyabb rétegeket is - abráziós kopásállóság szempontjából az acélok viselkedésére hasonlít, és nem a lágyabb, szívósabb polimer anyagokra, azaz a keménység változása az abráziós kopásállóság jelentős változását idézi elő. 4.4. Az abráziós kopásintenzitások összehasonlítása
A 9.1 és a 9.2 fejezetben szintenként, hőkezelt és nem kezelt próbatestekre egyaránt ismertetésre került a kopásiértékekre illesztett egyenesek egyenlete. Az egyenesek:y = ax +b, alakú formátumából az „a” meredekség fejezi ki a kopásintenzitást. Az egyes egyenesek kopásintenzitási értékei a 16. táblázatban találhatók.
75
EREDMÉNYEK 16.táblázat. Kopásintenzitási értékek - regressziós egyenesek meredeksége „a”-, a 68. és 69. ábrák értelmezése szerint m/m dimenzóval (rétegvastagság csökkenés súrlódási úthosszra vonatkoztatva). Hőkezelt Nem kezelt „A” szint 0,0005 0,0008 „B” szint 0,0006 0,0009 „C” szint 0,0007 0,001 A „” eltérések a regressziós egyenesek meredekségeiben, valamint a „” mélység különbségek a 17. táblázatban találhatók. 17. táblázat. A „” eltérések Hőkezelt Nem kezelt 0,00010 0,00012 aAB 0,00012 0,00012 aBC 0,00022 0,00024 aAC 70 mm A-B szint, h1-2 , mm 70 mm B-C szint, h2-3, mm 140 mm A-C szint, h1-3, mm A differencia értékekből látszik, hogy a vizsgálati rendszerben - mely a 8.6. fejezetben ismertetett üzemi hatások modellezését szolgálja – a próbatestek elhelyezési mélysége a koptató közegben, és az abráziós kopásintenzitás között egyenes arányosság adódott. A próbatestek elhelyezési mélysége a vizsgálat során kialakuló halmaznyomás, valamint ennek függvényében alakuló közegellenállásból származó felületi terhelésként – nyomásként – értelmezhető a próbatesteken. 4.5. A bevonat rétegszerkezete és kopási értékek összehasonlítása
A próbatestek felületén eredő hatásként mért kopás a réteges szerkezetű bevonatok folyamatos elfogyását jelenti. A közvetlen, kopó felület a vizsgálatok során érinti az Éta, Zéta, és Delta fázisokat egyaránt. A 8.3.3. fejezetben bemutatásra került az egyes rétegek összetétele, vastagsága. E rétegszerkezet és a kopás összehasonlítását mutatják a 72. és 73 ábrák. Az ábrákból egyértelműen megállapítható, hogy a kopásintenzitást nem befolyásolta az, hogy épp melyik réteg kerül a felszínre aktív koptatásnak kitéve. A rétegek gradiens szerkezetét is figyelembe véve (Fe, Zn, Pb) megállapítható, hogy a hőkezelt és kezeletlen próbatesteknél tapasztalható eltérő összetételű rétegszerkezet együttes hatása érvényesül csak. Az egyes rétegek jelentősen eltérő
76
EREDMÉNYEK
72.ábra. Hőkezelt próbatestek kopása és a rétegszerkezet kapcsolata
összetétele és keménysége nem volt kimérhető a koptatási rendszerben, a regressziós egyenesek illesztése ezt is bizonyította. Az eredő hatása a rétegszerkezetnek viszont bizonyított, a hőkezelt próbatestek kopásintenzitása kisebbnek adódott. A 72. és 73. ábrák összehasonlításánál látható az egyes szintekhez tartozó kopási egyenesek meredekségében lévő különbség.
77
73.ábra. Nem hőkezelt próbatestek kopása és a rétegszerkezet kapcsolata
EREDMÉNYEK
78
EREDMÉNYEK 4.6. Új tudományos eredmények
1. tézis. A megalkotott modell vizsgálati rendszerben és feltételek esetén statisztikai módszerekkel igazoltam, hogy többrétegű tűzihorgany bevonatok esetén az abráziós kopás intenzitása nem függ a súrlódási sebességtől. Szignifikáns különbség nem volt kimutatható az eltérő sebességgel koptatott próbatestek kopásintenzitásában. A megállapítás az alap- és a hőkezelt bevonatra egyaránt érvényes, eltérő nyomásviszonyok esetén is. 2. tézis. Méréseimmel igazoltam, hogy Rabinowicz elmélete igaz a többrétegű tűzihorgany bevonatok esetén is, ahol az abráziós kopás intenzitása függ a közeg nyomásától és az abból eredő közegellenállástól. Az eltérő nyomási szinteken elhelyezkedő próbatestek kopásintenziásában szignifikáns különbség mutatkozik. A legnagyobb nyomású helyen jelentkezett a legintenzívebb abrazív kopás. 3. tézis. A többrétegű Technigalva tűzihorgany bevonatok abráziós kopásállóságát a hőkezelés javítja. A Technigalva bevonatokra méréseimmel igazoltam, hogy a hőkezelés következtében, termodiffúziós folyamat eredményeként, „Fe” atomokban dúsul a bevonat, mely szignifikáns mikro-keménység növekedést eredményez. A nagyobb keménység abráziós kopásállóság növekedést eredményezett a vizsgálati rendszer minden sebesség és nyomás feltétele esetén. 4. tézis. SEM felvételekkel és EDS spektroszkópiával igazoltam, hogy a hőkezelés eltérő rétegszerkezetet és összetételt eredményez. Megállapítottam, hogy az alap- és a hőkezelt rétegek egyaránt gradiens szerkezetűek a Zn és Fe atomok mennyiségi előfordulása szempontjából. A gradiens trendeket az EDS spektroszkópia eredményei alapján megszerkesztettem, és megállapítottam, hogy a hőkezelt rétegek gradiens szerkezete jelentősen különbözik az alap bevonat szerkezetétől. A hőkezelt bevonat esetében az egyes rétegek vastagsága kevésbé eltérő. „Fe” atomok jelen vannak a két felső rétegben is, mellyel indokolható a bevonat mikrokeménység növekedése, melynek mérése során főleg a felső két réteg terhelt. Az alap bevonat alsó rétegeiben található „Fe” atom jelenlét nem befolyásolja a felület eredő keménységét. 5. tézis Megállapítottam - figyelembe véve a lineáris kopásdinamikát, a rétegelfogyás sebességét -, hogy a bevonatok rétegszerkezete nem jelenik meg a kopásállóságban, az egyes rétegek kopásállósága nem tér el. A vizsgált tűzihorgany bevonatok lineáris kopásdinamikája független volt attól, hogy éppen melyik réteg – adott 79
EREDMÉNYEK összetételű és keménységű - került súrlódó kapcsolatba a koptató közeggel. Megállapítottam az abráziós kopásállóság szempontjából, hogy a többrétegű, belső gradiens szerkezettel rendelkező bevonatok eredő hatása érvényesül. A vizsgálati rendszerben a belső gradiens jellegnek nem volt hatása a mért kopásintenzitásra, de az eltérő gradiens szerkezet eredője eltérő abráziós kopásállóság volt. 6. tézis. A méréseimmel igazoltam, hogy a hőkezelési eljárások alkalmasak a belső gradiens szerkezet változtatása révén az eredő abráziós kopásállóság módosítására.
80
KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
5. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK Abráziós kopásnak kitett tűzihorganyzott felületeknél, a korrózióállóság mellett mára már felhasználói igény a kopás és dörzsálló bevonatok kialakítása is. A szakirodalom feldolgozásából kitűnt, hogy az eltérő rétegösszetételű bevonat kopási viszonyait az eddigi kutatások nem tisztázták. A gyakorlati hasznosítást segítő kutatásom célja gyorsított, reprodukálható laboratóriumi vizsgálatokkal meghatározni, hogy különböző bevonatok egymáshoz viszonyítva milyen kopásállósággal rendelkeznek. Továbbá meghatározni az abráziós kopásállóság és rétegszerkezet közötti lehetséges összefüggéseket, megadni a kopás, a megtett út, a sebesség és a koptató közeg nyomása közötti kapcsolatokat. A módosított „sand-slurry” berendezéssel, a DIN 50322 szabvány szerinti VI. vizsgálati kategóriában, a Technigalva® tűzihorgany bevonat és annak hőkezeléssel módosított változata – Technigalva® H – került vizsgálatra. Az elvégzett kísérletek alapján, összefüggéseket tártam fel a vizsgálati modellrendszer érvényességi tartományában: Az abráziós kopás és a koptatási sebesség között, mely új kopásdinamikai ismeretek pontosítását jelenti. Az abráziós kopás és a felületi terhelés között, amely a korábbi Rabinowicz elmélet kiterjesztését jelenti. Az abráziós kopás és a felületi keménység között, mely pontosította a fémek felületi keménységének szerepét az abráziós kopással kapcsolatban. Az abráziós kopás és a bevonatok rétegszerkezete között, mely rávilágított a gradiens szerkezetű anyagok eredő kopásállóságának meghatározó szerepére. A méréseimmel igazoltam, hogy a hőkezelési eljárások alkalmasak a belső gradiens szerkezet változtatása révén az eredő abráziós kopásállóság módosítására. Az ideális abráziós kopásállóság elérése hőkezelés-technológiai paraméterek kutatásával, a rétegszerkezet és annak jellemzőinek változtatása hathatós eszköz a további rétegfejlesztési kutatásokhoz.
81
82
ÖSSZEFOGLALÁS
6. ÖSSZEFOGLALÁS Kutatási munkám során a többétegű tűzihorgany bevonatok egy újonnan felmerült igénybevételét tanulmányoztam, az abráziós kopásállóságot. A tűzihorganyzás vas- és acélszerkezetek, darabáruk felületeinek tartós korrózió elleni védelmére alkalmazott technológia, melynek védőhatása döntően a felületi réteg vastagságától és záróképességétől (tömörség) függ. Javasolt fő alkalmazási területei minden korrozivitási osztályban az atmoszférikus igénybevétel, valamint szellőztetett belső terek fémszerkezeteinek felületvédelme. A bevonat megbízható védőhatása, az eljárás ipari méretű alkalmazhatósága, viszonylag magas termelékenysége és csekély élőmunka igénye miatt alkalmazása folyamatosan terjed. A napjainkban terjedő és egyben új felhasználási területet jelentő ipari, mezőgazdasági és köztéri tűzihorganyzott járdarácsoknál, ipari szűrőknél, a korróziós hatások mellett mechanikai igénybevételek is érik a termékeket. Abráziós kopásnak, homok - és kőzúzalék szóródásnak kitett tűzihorganyzott felületeknél mára már felhasználói igény a kopás és dörzsálló bevonatok kialakítása is. Kopásállóságra vonatkozó, rendszerezett összehasonlító mérési adatok azonban sem a szakirodalomban, sem a bevonatkészítő és fejlesztő cégek adatbázisában nem állnak rendelkezésre. Ezek az adatok elengedhetetlenek a kopási ellenállást javító technológiai fejlesztésekhez. A kutatásaim célja gyorsított laboratóriumi összehasonlító kopásállósági vizsgálatokkal meghatározni, hogy eltérő összetételű tűzihorganyzott bevonatok, egymáshoz viszonyítva, milyen kopásállósággal rendelkeznek. Ennek keretében: olyan mérési eredmények felmutatása a cél, melyek kellően tudományos kísérleti megalapozottsággal reprezentálják a különböző összetételű, tűzihorganyzott bevonatok kopásállósága közötti különbségeket. A súrlódási úthossz, a sebesség és az abráziós közeg nyomásának függvényében empirikus jellemzők megadása a kopási ellenállást javító technológiai fejlesztéséhez. Gyártói ajánlások alapján a Technigalva® és annak hőkezeléssel módosított változata – Technigalva® H – bevonat került vizsgálatra. A próbatestek koptatása előtt meghatároztam a jellemző keménységi értékeket a natúr és a hőkezelt bevonatok esetén egyaránt. A bevonatokról mikrocsiszolatot és mikroszkópos felvételeket készítettem, megállapítva a jellegzetes rétegszerkezetet. A részletes szerkezeti elemzéshez SEM felvételeket, az anyagösszetételi változások nyomonkövetéséhez pedig EDS spektroszkópiai méréseket végeztem. A bevont próbatestek koptatásához modell vizsgálati rendszert terveztem és gyártottam, mely a mezőgazdaságban alkalmazott járórácsok terhelési és súrlódási jellemzőit és hőmérsékleti viszonyait szimulálja. A laboratóriumi koptató berendezést úgy terveztem meg, hogy megfeleljen a DIN 50322 szabványban rögzítette VI. vizsgálati kategória kritériumainak, azaz reprodukálható mérési rendszerben, egyszerű próbatestekkel összehasonlító 83
ÖSSZEFOGLALÁS vizsgálatokra legyen alkalmas. A „sand-slurry” berendezés célszerű kialakításával biztosítottam, hogy egy mérési folyamatban három eltérő terhelési szinten, hat különböző súrlódási sebesség mellett, kétféle felületű próbatest legyen összehasonlítható. Vizsgálati közegnek osztályozott, mosott kavicstermék került alkalmazásra. A felületi bevonatok abráziós kopását a rétegvastagság mérésével oldottam meg, melyhez örvényáramú felülettapintós merőeszközt használtam. Az elvégzett kísérletek alapján összefüggést állapítottam meg a natúr és hőkezelt Technigalva tűzihorgany bevonatok esetében: az abráziós kopás és a koptatási sebesség között, az abráziós kopás és a felületi terhelés között, az abráziós kopás és a felületi keménység között, az abráziós kopás és a bevonatok rétegszerkezete között. A kutatási eredmények további jelentős segítséget biztosítanak a tűzihorgany bevonatok további fejlesztéséhez, a hőkezelési eljárások hatásának további kutatásához, a megbízhatóbb, hosszabb élettartamú termékek piacra jutásához.
84
ÖSSZEFOGLALÁS SUMMARY During my research work I have studied the abrasion resistance a newly arisen load of the multilayer hot-dip galvanized coatings. The hot-dip galvanizing is a technology used to protect the surfaces of iron- and steel constructions, of piece goods against permanent corrosion, which protective effect depends mainly on the thickness of surface layer and on its density. Its main application fields suggested are the atmospheric load in every corrosion class as well as the surface protection of metal constructions of ventilated insides. Its application spreads continuously because of the reliable protective effect of the coating, the industrial scale applicability of the process, comparatively high productivity and because of small labour requirement. Mechanical loads also affect the products beside corrosive affects at industrial, agricultural and public place pavement grids at industrial filters hot-dip galvanized spreading nowadays. It is already a utilizing demand nowadays to develop an abrasion and rubbing resistance coatings at surfaces hot-dip galvanized exposed to abrasion, to sand - and breakstone scatter. There are not at disposal neither in technical literature nor in database of coat-producing and of developing companies comparative regulated measuring data concerning abrasion resistance. These data are indispensable to develop technology improving the abrasion resistance. The aim of my research work was to determine with rapid comparative laboratory abrasion tests that the coatings with different composition hot-dip galvanized what abrasion resistance got as compared to with each other. Within the scope of this: the aim is to produce such measuring results which represent with properly scientific test basis the differences between abrasion resistance of hot-dip galvanized coatings with different compositions to give empirical characteristics in the function of frictional length, of speed and of abrasion medium pressure for developing technology improving abrasion resistance. Based on the producer’s recommendations the Technigalva® and its modified variation by heat treatment - Technigalva® H-coatings were tested. Before abrasion test I have determined the specimens hardness values in case of natural and heat treated coatings alike. I made metallographic specimen and microscopic exposures determining the characteristic layer structure. I have carried out EDS spectrometric measurings for following track of the changes of material composition and SEM exposures for detailed structural analysis respectively. I have planned and manufactured a model testing system for the abrasion tests of specimens coated simulating the loading and frictional properties and the temperature conditions of pavement grids applied in agriculture.
85
ÖSSZEFOGLALÁS I planned the laboratory abrasion tester to be suitable to the criterion of the VI. testing category put down in DIN50322 standard namely it should be suitable for comparative tests with simple specimens in reproducible measuring system. I have guaranteed by suitable developing the “sand-slurry” abrasion tester that during one measuring process two specimen types (different coatings) should be able to be compared at three different load levels, at six different frictional speeds. Classified, washed ballast-stone was used as testing medium. I solved the abrasive wear of coatings by measuring the layer thickness to which I applied a gauge with eddy (Foucault) current surface feeler. Based on the tests carried out I have established connection in case of natural and heat treated Technigalva hot-dip galvanized coatings: between the abrasive wear and abrasive speed, between the abrasive wear and surface load, between the abrasive wear and surface hardness, between the abrasive wear and layer structure of coatings. The results of the research work guarantee further significant help for further developing hot-dip galvanized coatings, for further research of heat treatment processes, for the introducing to the market of products with more reliable and longer service-life.
86
MELLÉKLETEK
MELLÉKLETEK
87
MELLÉKLETEK M1. Irodalomjegyzék
ALLEN C. (1963): PhD Thesis. Hot-dip galvanizing. University London. ANTAL Á. (2003): A fehérrozsdásodás jelensége II. Tűzihorganyzás (2) 1. ANTAL Á. (1999): A tűzihorganyzás alkalmazási területei és távlatai. Előadás VEKOR Konferencia. Balatonfüred. 1999. 04.13-15. ANTAL Á. (2002): A tűzihorganyzás technológia rövid története. Tűzihorganyzás. (1) 1. ANTAL Á. (2004a): Acéllemezek és szalagok tűzihorganyzása. Tűzihorganyzás. (3) 3. ANTAL Á. (2004b): Tűzihorganyzásra ajánlott acélszerkezeti konstrukciókhibamentes, hegesztett kötések. Tűzihorganyzás. (1) 4. ANTAL Á. (2006): Tűzihorgany bevonatok sajátos tulajdonságai. Tűzihorganyzás (3) 3. ANTAL Á. (2006): Tűzihorganyzás. Magyar Tűzihorganyzók Szövetsége. Dunaújváros. ANTAL Á. (2007): Horganyzott termékek, évszázados emlékek. Tűzihorganyzás. (4) 4. ANTAL Á. (2008): A bevonatképződés mechanizmusa, a hidrogén lehetséges szerepe a folyamatokban. Tűzihorganyzás. (7) 4. ARENASA M. A., DAMBORENEAA J., MEDRANOB J., A., J., GARCÍAB A., RODRÍGUEZ R. (2002): Corrosion behaviour of rare earth ion-implanted hot-dip galvanised steel. Surface and Coatings Technology, Volume 158-159, pp. 615-619. BÁRCZY Z. (1959): Fejezetek a Borsodnádasdi lemezgyár történetéből. Borsodnádasdi Lemezgyár. Borsodnádasd. BASTIN G. F., Loo van F.J, Rieck G.D. (1977): A New Compound in the Iron Zink System. Z Metallkde. BELISLE S., LEZON V., CAGNE M.(1991): The solubility of iron in contionus hot-dpi galvanizing baths. Journal of Phase Equilibriavol. 12, n 3, pp. 259-265. BÉRCZY SZ. (1991): Kristályoktól a bolygótestekig. Akadémiai Kiadó. Budapest. BHUSHAN B. (2000): Modern tribology handbook, Volume One, Volume Two CRC Press LLC. BROWN PJ. (1962): The structure of transition metal-zinc alloy system Acta Crystall. 88
MELLÉKLETEK CABRALA A.M., TRABELSIC B, W., SERRAD R., MONTEMORA M.F., ZHELUDKEVICHD M.L., FERREIRA M.G.S. (2006): The corrosion resistance of hot dip galvanised steel and AA2024-T3 pre-treated with bis[triethoxysilylpropyl] tetrasulfide solutions doped with Ce(NO3)3. Volume 48, Issue 11, Corrosion Science, pp. 3740-3758. DAUZAT M., STOUVENOT F., MOREAU T. (1992): Zinc rich corner of the FeZn-Al revised phase diagram. Amsterdam. Netherlands pp. 449–454. DÉNES É. (2008): Merre tart a folyamatos szalaghorganyzás? ISD Műszaki Gazdasági Közlemények (48) 2. DÉVAI J. (1972): A korrózió elmélete. Szakmérnöki jegyzet. Továbbképző Intézet, BME. Kiadvány. EMBER M., JÁNOSSY Gy., SZIJJÁRTÓ O. (1983): Mezőgazdasági gépek javítása. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. EVANS A.G., MARSHALL D.B. (1981): Wear mechanism in ceramics, Fundamentals of Friction and Wear of Materials, Rigney, D.A. ASM 439. Fundamentals of Friction and Wear of Materials; Pittsburgh; pp. 439-452. F.A. FASOYINU, F. WEINBERG. (1990): Spangle formation in galvanized sheet steel coatings. Metallurgical Transactions, vol. 21B, Issue 3, pp. 549-58. FRALEY R.E. (1994): The effect of lead on the zinc solidifitacion and preferred orientation of the zinc coating on continuously hot dipped galvanized sheet steel. M.S. Thesis. Lehigh University. GECSEI G., Kaczander K. (1986): Acéltermékek tűzihorganyzása. Műszaki könyvkiadó. Budapest. GELLINGS PJ, GIERMANN G., KOSTER D., KUIT J. (1980): Synthesis Characterization of homogeneous intermetallic Fe-Zn compunds. MUNICH, GERMANY, Volume: 71 Issue: 2 pp: 70-75. GELLINGS PJ, de BREE EW, GIERMANN G. (1979): Synthesis and Characterization of homogeneous intermetalic Fe-Zn compunds. Z Metallkde. IIIPhase Diagram. 70, (5), 312 and 315. GOLDSTEIN J.I., GHUMANN A.R.P.: Reaction mechanisms for the coatings formed during hot dipping of iron in 0 to 10 Pct Al-Zn baths at 450-700 ºC . Metallurgical and Materials Transactions B Volume 2, Number 10, 2903-2914. HARVEY G. J., MERCER P. D. (1973): Aluminum-rich alloy layers formed during the hot dip galvanizing of low carbon steel. Metallurgical and Materials Transactions B, Springer Boston Issue Volume 4, Number 2, pp 1543-1916. HOKKIRIGAWA K., KATO K. (1988): An experimental and theoretical investigation of ploughing, cutting and wedge formation during abrasive wear. Tribology International, 21, 1, pp. 51 – 57. 89
MELLÉKLETEK HOKKIRIGAWA K., KATO K. (1989): Theoretical estimation of abrasive wear reistance based on microscopic wear mechanism, International Conference on Wear of Materials, ASME, pp.1 – 8. HORSTMANN D. (1978): Reaction between iron and zinc. Zinc Development Association. London. HORSTMANN D. (1986): Formation and growth of iron-zinc alloy layers. In Proceedings 14th International Hot Dip Galvanization Conference. London. Zinc Development Association, pp. 6–7. HORSTMANN D. (1953): Der Angriff von Eisengestattigen Zinkschmelzen auf eisen im Temperaturbereich von 540 bis 7400C. Bericht Nr. 57. Gemeinschaftbausschuss Verzinken e. v. Düsseldorf. HORVÁTH Á., ANTAL Á. (2008): Gyártási feszültségek és a tűzihorganyzás I. Tűzihorganyzás VII. évfolyam 2. szám. ICHIYAMA K., KOBAYASI J.,SUGIMOTO S. (1985): Proceedings of 14 th International Hot Dip Galvanization Conference. Munich p. 9/1. JANG Y. (2010): The tribology and formability of zinc coated steel sheets subjected to different strain states. Department of Materials Science and Engineering, Case Western Reserve University. Dissertation. pp. 1 – 126. JANIK J. szerk. (2000): Gépüzemfenntartás I. kötet. Dunaújvárosi Főiskolai kiadó. JANIK J. Szerk. (2003a): Gépfenntartás I. Szaktudás Kiadó Ház. Budapest. JANIK J. Szerk. (2003b): Gépfenntartás II. Szaktudás Kiadó Ház. Budapest. JORDAN C. E., GOGGINS K. M., MARDER A. R. (1994): Interfacial layer development in hot-dip galvanneal coatings on interstitial free (IF) steel. Metallurgical and Materials Transactions A. Volume 25, Number 10, pp. 15431940. JORDAN C. E., MARDER A.R. (1997): Fe-Zn phase formation in interstrial-free steels hot-dip galvanized at 450ºC. Part I. J. Material Science 32(21): 5593. JORDAN C. E., MARDER A.R. (1997b): Effect of substrate grain size on ironzinc reaction kinetics during hot-dip galvanizing, Metallurgical and Materials Transactions A, Issue Volume 28, Number 12 pp. 1543-1940. KALÁCSKA G. (2007): Műszaki Polimerek és kompozitok a gépészmérnöki gyakorlatban. 3C-Grafika, Gödöllő. KALÁCSKA G., ZSIDAI L., DE BAETS P. (2000): Műanyag csúszóelemek abráziós tribológiai vizsgálatai. = Gépgyártástechnológia. OKAMBIK különszám. pp. 41-49. KALÁCSKA G., ZSIDAI L., BORS Z. (2007): Abrasive wear testing of engineering polymers. = Hungarian Agricultural Engineering. N.20/2007. Hungarian Academy of Sciences. pp. 67 – 70. 90
MELLÉKLETEK KALÁCSKA G. (2008): Abrasive wear of polymer/steel gear drives. = Progress in Agricultural Engineering Sciences. Akadémiai Kiadó. volume 4. pp. 1- 27. KATZUNG W., RITTIG R. (1986): Zum Einfluss von Si und P auf das Verzinkungverhalten von Baustahlen, Bericht Nr. 136. KATZUNG,W., RITTIG R.: Ermittkung des Einflusses der Feuerverzinkundsbedingungen, insbesondere Zusammensetzung der Zinmkschmelze (Pb, NI, Sn, Al), der Tauchdauer und des Abkühlverlaufes auf die Haftfestigkeit und das Bruchverhalten nach. Gemeinschaftsausschuss Verzinken e.V. Berict Nr. 148. KAYABA K., KATO K., HOKKIRIGAWA K. (1983): Theoretical analysis of the plastic yielding of a hard asperity sliding on a soft flat surface, Wear, 87, pp. 151 – 161. KERESZTES R., KALÁCSKA G., ZSIDAI L., EBERST O. (2008): Abrasive wear of polymer-based agricultural machine elements in different soil types. Cereal Research Communications. vol. 36. pp. 903 – 907. KHRUSCHOV M. M. (1957): Resistance of metals to wear by abrasion as related to hardness. Lubrication and Wear, Institute of Mechanical Engineer. pp. 655 – 659. KHRUSCHOV M. M. (1974): Principles of abrasive wear. Wear, 28, pp. 69 – 88. KOZMA M. (2001): Tribológia. Műegyetemi Kiadó. KOZMA M. (1997): Tribológia alapjai, Veszprémi Egyetem Szakmérnöki Jegyzet, Kézirat, Budapest. KLEINGARM, J-P. (1992): Feuerverzinkungsgeserhtes Konstruieren, Merkblatt der Beratung Feuerverzinken. Düsseldorf. KÖSTER, W., GÖDECKE, T. (1971): The Iron-Aluminium-Zinc Ternary System, 9 th International Conference Hot Dip Galvanizing, pp. 128-139. KUBASCHEWSKI O., MASSALSK T. (1986): editors. Binary alloy phase diagrams. Metals Park, OH:ASM. LAIDMAN, John N. (1973): Method of protecting ferrous strip in hot-dip processes, US Patent number: 3730758. Assignee: Bethlehem Steel Corporation. LEFÁNTI R. (2005): Vegyeshasználatú Diplomadolgozat. SZIE-GÉK. Gödöllő.
ellenőrző
kaloda
tervezése.
MACKOWIAK J., SHORT N.R. (1979): Metallurgy of galvanized coatings. Int. Met. Rewievs vol. 24, pp. 1-19. MARDER A.R. (1990): Microstructural characterization of zinc coating. In: Krauss G., Matlock D.K., editors (1990): Zinc based steel coating systems: metallurgy and performance. Warrendale, PA:TMS Volume 33, Number 3, 639645, 91
MELLÉKLETEK MATSUI H., OIKAWA H. (1998): Arc welding technologies of galvanized steel sheet for automotive underbody. The Iron and Steel Institute of Japan GALVATECH '98. Tokyo. MESHII C. S. Lin, M., CHENG C. C. (1995): Phase Evolution in Galvanneal Coatings on Steel Sheets. ISIJ International.Vol.35, No.5 pp.503-511. NEVISION DHC (1987): Corrozion of zinc. ASM Handbook Vol. 13. ONISHI M., WAKAMATSU Y., MIURA H. (1974): formation and growth kinetics of intermediate phases in Fe-Zn diffusion couples. Trans JIM. ORGOVÁN L. (1989) Felületvédelmi kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. PÉK L., LUKÁCS A. (2004): Cink, a “horgas” fém. Tűzihorganyzás (3) 3. PERROT P., TISSIER J-C., Dauphin J-Y.(1999) Stable and metastable equilibra in the Fe-Al_Zn system at 450 ºC. Z. pp. 786–790, Materials Science International Services GmbH, 800749, 70507 Stuttgart, Germany. RABINOWICZ E. (1983): The wear of hard surfaces by soft abrasive, International Conference on Wear of Materials, ASME, pp. 12 – 18. RABINOWICZ E. (1980): Wear coefficients – metals, Wear Control Handbook, Peterson M.B. and winer W.O., ASME, p. 475. RADEKER W., FRIEHE W. (1964): Proceedings of 7 th International Hot Dip Conference, Paris, Oxford. Zinc Development Associaton. SELVERIAN J.H., MARDER A.R., NOTIS M.R. (1998): The reaction between solid iron and liquid Al-Zn baths. Metallurgical Transactions. SENDZIMIR T. (1938): USA. Patent No.2. SZABÓ A., Dénes É. (2001): A felület érdességének és a fürdő alumíniumtartalmának hatása a kialakult horganybevonat tulajsonságaira. Anyagok Világa. (2) 2. TARDY P., GREGA O. (1997): A bevonatolt lemezek várható fejlődése. DUNAFERR Műszaki Gazdasági Közlemények. TÖRÖK T., BENCZE L. (2003): Vas-cink ötvözetfázisok (intermetallikus vegyületek) a tűzihorganyzott acélszerkezetek felületén. Tűzihorganyzás (2) 3. UREDNICEK M., KIRKALDY J.S. (1987): Mechanism of iron attack inhibition arising from addizions of aluminium to liquid Zn(Fe) during galvaniziring. Z. Metallkde. VALASEK I. (1996): Tribológiai kézikönyv, Tribotechnik Kft. Budapest. VARJAS P., KŐSZEGI SZ., GÖBLYÖS B. (1999): A tűzi-horganyzás hatása a hegesztési varratok tulajdonságaira. HUNKOR ’99 Konferencia Budapest.
92
MELLÉKLETEK VERŐ J., KÁLDOR M. (1980): Vasötvözetek fémtana. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. YANG Y., Yu Z. (1993): Effect of mischmetal on reaction between solid iron and liquid Zn+ 5 wt% Al alloy. Acta Met Sin. ZHANG XG. (1996): Corrosion and electrochemistry of zinc. New York: Plenum Press.
93
MELLÉKLETEK M2. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó saját publikációk
Lektorált cikk világnyelven:
1.
Szabadi L., Pek L. (2009): Hot-dip galvanizing: further challenges. Mechanical Engineering Letters. Trans – Trio Sciences Vol. 2. (2009) pp.146-149.
2.
Szabadi L. (2010): Abrasive tribological testing of different hot-dip galvanized multilayers. Sustaninable Construction & Design. Volume 2010/a pp. 70-76
3.
J. Sukumaran, L. Szabadi, M. Ando, P. De Baets, G. Kalacska (2010): Tribological modelling of gear contact with twin-disc setup. Tribology International. Elsevier. (in print)
4.
L. Szabadi, G. Kalácska, L, Pék: Abrasive wear of different hot-dip galvanized multilayers. Competitive advantages through tribo-innovation. Österreichische Tribologische Gesellschaft. pp. 255-265.
5.
L. Szabadi, G. Kalácska, L. Pék, I. Pálinkás (2011): Abrasive wear of different hot-dip galvanized multilayers. Sustaninable Construction & Design. (in print)
Lektorált cikk magyar nyelven:
6.
Szabadi L., Pék L. (2009): Tűzihorgany-bevonatok vizsgálata abrázióskopás-állósági szempontból. Mezőgazdasági Technika LX. évfolyam 2009. okt. 2-4. o.
7.
Szabadi L., Pék L. (2009): A tűzihorganyzás, mint a korrózióvédelem egyik stratégiai eszköze GÉP. LX.évfolyam, 2009/4-5 114-115 o.
8.
Szabadi L., Pék L.(2009): A tűzihorganyzás és a környezetvédelem kapcsolata, az eljárás gazdaságossága GÉP LX. Évfolyam, 2009/4-5 117120 o.
94
MELLÉKLETEK 9.
Szabadi L., Pék L. (2010): Tűzihorgany-bevonatok abrázióskopás-állósági vizsgálata. 1. rész. Mezőgazdasági Technika LI. évfolyam 2010. ápr. 2-6. o.
10.
Szabadi L., Pék L. (2010): Tűzihorgany-bevonatok abrázióskopás-állósági vizsgálata. 2.rész. Mezőgazdasági Technika LI. évfolyam 2010. máj. 6-8. o.
Konferencia kiadvány világnyelven:
11.
Szabadi L., Kalácska G., Pék L. (2010): Abrasive wear of different hotdip galvanized steel surfaces. International multidisciplinary Conference. North University of Baia Mare. May 2010. Scientific bulletin. pp. 275281.
95
96
KÖSZÖNETNYILVÁNITÁS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőimnek Dr.Pék Lajosnak és Dr. Kalácska Gábornak, a többéves szakmai támogatásért, a munkámhoz szükséges feltételek megteremtéséért és a dolgozatom elkészítéséhez nyújtott segítségéért. Köszönet a NAGÉV Kft munkatársainak a próbatestek elkészítéséért, kiemelten Antal Árpádnak és Molnár Zoltánnak az értékes szaktanácsokért. Köszönettel tartozom Zsoldos Ibolyának a matematikai ellenőrzésekhez nyújtott segítségéért. Köszönet illeti a Gépipari Technológiai Intézet munkatársait és az Intézet Tanműhelyi dolgozóit akik tudásukkal, tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették az anyagvizsgáló berendezés átalakítását és fejlesztését, továbbá rendszeres konzultációikkal az egész kutatási folyamat végigvitelét.
97