Konczné Nagy Zsuzsanna SZABOLCS-SZATMÁR M E G Y E MEZŐGAZDASÁGA 1948-1953 KÖZÖTT
1
A magyar gazdaság életében az 1948-as év döntő változást hozott. A „fordulat évének" is nevezett esztendő a szocialista ipar és a szocialista mezőgazdaság ki építésének kezdete volt. A Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága által 1948. április 22-én (Lenin születésnapján!) elfogadott szövetkezeti irányelvek meghatározták a szövetkezeti mozgalom magyarországi útját. Az irányelvek feke tén-fehéren kimondták „A népi demokratikus Magyarországon a mezőgazdaság szocialista fejlődése a termelőszövetkezeteken keresztül vezet. " Az irányelvek azt állították, hogy a szövetkezetek fejlődése elmarad az általá nos gazdasági fejlődés mögött, az elmaradás pótlására, a felzárkózásra a kommu nisták a feltételeket érettnek találták. Ugyanakkor azonban azt is megfogalmazták, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom általános kiépítése még nem aktuális. Ez azonban a későbbiekben nem volt gátja az erőszakos, a falvak, járások és megyék között folyó versenyszerű kollektivizálásnak. Az április 22-i tézisek intézkedtek a szövetkezeteknek nyújtandó gazdasági és politikai segítségről olcsó hitelek, adókedvezmény, beszolgáltatási kedvezmény, garantált áras termelési szerződések és gépállomások rendszerének kiépítésével. A kommunisták a szövetkezeti mozgalom legfőbb akadályozóit a kulákságban vélték felfedezni, ezért kíméletlen gazdasági és egyéb adminisztratív rendszabá lyokat hoztak a megtörésükre. Az irányelvek a termelőszövetkezetek fejlesztését a háború után többnyire spontán módon alakult földműves-szövetkezetek átalakításával, általános falusi szövetkezetekké fejlesztésével kívánták megoldani. A spontán módon alakult földműves-szövetkezetek a „Hangya" szövetkezetek mintájára az értékesítésre, elosztásra szerveződtek. Ezeket kellett volna úgy átala kítani, hogy fő tevékenységük a termelés, illetve annak megszervezése legyen. Mindezeken túl a szövetkezeti irányelvek politikai szerepet is szántak az általános falusi szövetkezeteknek, mert úgy gondolták, hogy abban a különböző pártállású tagok részvételével megvalósulhat az egységes nemzeti függetlenségi front szelle me. A Tájékoztató Iroda 1948. júniusi határozata után azonban az osztályharc folya matos élesedése, erősödése és az osztályidegen elemek elleni kíméletlen harc ke rült napirendre. Ennek szellemében kezdődött meg a földműves-szövetkezetek 2
A tanulmány az Ungvári Egyetemre 1998-ban beadott doktori dolgozat egy fejezete. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Szerk. Rákosi Sán dor és Szabó Bálint. Budapest, 1967. 569. 1
2
„demokratizálása", vagyis az osztályidegen, a nem kommunista irányvonalat kö vetök kiszorítása. Ez a „demokratizálás" Szabolcs megyében 1948 végén kezdődött és 1949 már ciusára fejeződött be. Ezen idő alatt községenként úgynevezett szövetkezeterősítő értekezleteket, közgyűléseket tartottak, ahol járási és megyei aktivisták részvételé vel döntöttek az átalakulásról, a fúzióról, illetve a demokratizálásról. A megye 74 településén fúziós közgyűlés volt, vagyis a földműves-szövetkezetek befogadták a termelésre szakosodott, a közelmúltban létrejött csoportokat. Hatvanöt községben a meglévő szövetkezetet „demokratizálták", vezetésükből eltávolították az osz tályidegen elemeket, négy községben pedig a földműves-szövetkezet átalakult ál talános falusi szövetkezetté. Szatmár-Bereg megye 53 településén fuzionáltak a szövetkezetek, 50 községben a meglévőket demokratizálták. A közgyűlések országos politikai kampány közepette zajlottak. Jó alkalmat kí náltak az új hatalomnak a kulákok elleni fellépésre. Az egyszerű dolgozó parasztot vagy akár a mezőgazdasági munkást azonban nem volt könnyű aktivizálni és a fa lubelije ellen hangolni. A középparasztok részéről is elsősorban tartózkodás nyil vánult meg, mivel attól féltek, hogy esetleg őket is kulákoknak minősítik. Ezt erő sítették azok a hírek, amelyek a megye különböző részeiből érkeztek a „demok ratizálás" túlkapásairól, erőszakosságáról. A kampány ideje alatt nőtt a szövetkezeti taglétszám és két megye szinte min den településén létrehozták az általános szövetkezeteket. Szabolcsban a taglétszám 43 ezerről 53 ezerre emelkedett. Szatmár-Bereg megyében ugyanezen idő alatt 3500 új tag lépett be a szövetke zetbe. A szövetkezetek vezetése döntően a szegényparasztság kezébe került és va lamivel nőtt a vezetésben a középparasztok száma is. Szabolcsban például 320 kulákot és egyéb „kizsákmányolót" távolítottak el a vezetésből. Nincs igazán megbízható jelentés arról, hogy a szövetkezetek vezetésében a ko alíciós pártok milyen arányban voltak képviselve. Az egymásnak ellentmondó adatok között a legvalószínűbb, a legelfogadhatóbb az MDP 70 %-os, a NDP 24 %-os, a FKGP 4 %-os arányáról tudósít. A „demokratizálás" után a földműves-szövetkezetek fontos ismérve és munká juk szinte egyetlen fokmérője a termelőszövetkezeti csoportok szervezése és segí tése lett. 1949 őszén kiadták a jelszót, hogy nincs j ó földműves-szövetkezet ter melőcsoport nélkül. Valóságos verseny alakult ki a települések között a termelő csoportok szervezésére. A magyar mezőgazdaság fejlődése azonban sajátos fordulatot vett. Míg az ere deti koncepció a földműves-szövetkezetekből alakult általános falusi szövetkezetek 3
4
5
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), MSZMP Archívum, 37. fond, 1948-1950. 1. őrzési egység (a továbbiakban ő. e.) SZSZBML, MSZMP Archívum, 42. fond, 1948-1949. 38. ő. e. Uo.
3
4
5
keretén belül képzelte el a termelőszövetkezetek létrehozását és növekedését, a valóságban 1949 végére a termelőszövetkezeti mozgalom elvált a földművesszövetkezeti mozgalomtól, „kinőtte" az fmsz-t . A termelőszövetkezeti mozgalom kialakulásának gyökerei visszanyúlnak az 1948-ban hozott kulákkorlátozó rendszabályokhoz, pontosabban a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről szóló rendelkezésekhez. Ezek eredeti célja az volt, hogy a mezőgazdaságban jelen lévő munkanélküliség megszűnjön, a szegénypa rasztságjelentős része bérleti (kényszerbérleti) úton földhöz jusson, illetve az ural kodó ideológiának megfelelően korlátozzák a kulákság befolyását a falu gazdasági életében. 1948 szeptember elején az alispáni hivatal Szabolcs megye minden községébe körlevelet küldött, hogy hozzák létre a földbérlő bizottságokat. A rendeletileg létrehozott földbérlő bizottságok előhaszonbérleti szerződéseket kötöttek a föld művelésre, így 1948 végére Szabolcs megyében 5921, Szatmár me gyében 6507 kat. hold került a földbérlő szövetkezetek, illetve csoportok gondozá sába. Szabolcs megyében a földreform során földhöz juttatottak 5 %-a kapott bérleti földet, noha ez csupán az igényjogosultak 34 %-át tette ki. Szatmárban ez az arány lényegesen jobb volt, mivel nagyobb arányú volt a kulákbirtoknak minősített terü let. Itt a földreform során földhöz juttatottak 15 %-a lett bérlő, ez az igényjogosul tak 83 %-át jelentette. A földbérlő szövetkezeteken belül, annak egy részében már az induláskor táblás gazdálkodású termelőszövetkezeti csoportok jöttek létre. Érpatakon 180 gazda ké relmezte, hogy a bérelt földön kollektív alapon szövetkezeti formában gyümölcsöst létesíthessen. A szeptemberben kelt jelentések már arról számolnak be, hogy öt községben kezdeményeztek társasművelést, igaz ebből négy községben a gyümölcsösök mű velésére tervezték a közös gazdálkodást, és csupán Kemecsén 28 kat. holdon akar tak szántóföldet közösen művelni. A szövetkezetek alakulását, pontos számbavételét szinte lehetetlen nyomon kö vetni. Az MDP Szabolcs Megyei Bizottsága 1948. szeptember 28-i ülésén a kom munista főispán Pálfy Ernő a következőket mondta: „A jelentések szerint 26 föld bérlő szövetkezet van alakulóban, azonban ezek a szövetkezetek az esetek túlnyomó 6
7
8
9
fmsz: földműves-szövetkezet A szövetkezeti mozgalom indítása szempontjából igen fontos volt a mezőgazdasági ingatlanok ha szonbérletéről szóló 9000/1948. sz. korm. rendelet és a 45 000/1948. FM sz. végrehajtási rendelet. Ez alapján a gazdálkodással élethivatás szerint foglalkozó haszonbérlők bérelt ingatlanainak 25 kat. hol dat meghaladó területét, a saját és a bérelt ingatlanoknak pedig 40 kat. holdat meghaladó részét, a gazdálkodással nem élethivatásszerűen foglalkozó haszonbérlőknek pedig az 5 kat. holdat meghaladó részét úgynevezett előhaszonbérlet útján vették igénybe. SZSZBML, X X I V . 201. Szabolcs Megyei Földhivatal iratai, 1945-1950. és X X I V . 202. Szatmár Megyei Földhivatal iratai, 1945-1950. SZSZBML, MSZMP Archívum, 31. fond, 1948. 3. ő. e.
6
7
8
9
többségében csak papíron szövetkezetek. Ezeknek ideológiai és technikai instruk ciót kell adnunk, hogy ha nem is 26, de legalább 10-15 effektív szövetkezet ala kuljon!" 1948. szeptember 5-én a Szatmár megyei termelőszövetkezeti konferencia arról számolt be, hogy a fogyasztó és értékesítő szövetkezetek mellett kibontakozóban van a termelőszövetkezeti mozgalom is. Garbolc községben már 1948 tavaszán 10 család részvételével egy táblás művelésű szövetkezet alakult és négy gyümölcs termelő szövetkezet is működött. A nagy propagandával beharangozott szövet kezeti konferencia után további közös gazdaságok alakultak Császlón, Penyigén, Csengerben, Kisarban, Zajtán, Rozsályban, Csaholcon, Fehérgyarmaton, Szatmárököritón és Ura községekben. A 12 000/1948. sz. korm. rendelet még csak jogilag tette lehetővé a földművesszövetkezeti csoportok alakítását, a 14 000/1948. sz. korm. rendelet azonban már részletesen szabályozta a csoportok alakítását és működését. Rögzítette a termelő szövetkezeti csoportok jogi helyzetét, gazdálkodása menetét, szervezeti kereteit, a tagok jogait és kötelességeit és közölte az egyes csoportok típusaira vonatkozó mintaszabályzatokat is. Ez alapján három típusú szövetkezést lehetett megkülön böztetni: I. táblás termelőszövetkezeti csoport, II. átlagelosztású termelőszövetkezeti csoport, III. közösen termelő szövetkezeti csoport. Ezek a szövetkezési formák a következő években I . , II., III. típusú tszcs-k néven vonulnak be a köztudatba. A párt és állami szervek 1948 végén az egyre áttekinthetetlenebb termelőszö vetkezeti mozgalom felülvizsgálatát határozták el. Az Országos Termelőszövetke zeti Ankét feltárta az eddig alakult szövetkezések gazdasági és szervezeti téren mutatkozó hibáit, fogyatékosságait. A korai szövetkezések legfőbb fogyatékossága volt, hogy zömében kis létszámú, 3-5 tagú csoportok alakultak ideiglenes jelleg gel, egy-egy év időtartamra. Nem volt működési szabályzatuk, a munkaszervezés és a jövedelemelosztás legkülönfélébb formáit alkalmazták. A belépő tagok saját földjüknek csak egy részét vitték be a közösbe, és mivel túl kis területen gazdál kodtak, nem voltak alkalmasak a nagyüzem előnyének bemutatására. Földterületük rendszerint szétszórtan, a község határában több darabban helyezkedett el, hiá nyoztak a legszükségesebb termelési eszközök, igavonó jószágok, haszonállatok, és természetesen hiányzott a forgótőke is, hiszen a csoportokat szinte kizárólag a szegényparasztok alakították meg. Nézzünk egy konkrét példát a termelőszövetkezetek alakulására, illetve gazda sági környezetére! A Marokpapi Földműves-szövetkezeti „Petőfi" III. típusú Termelőszövetkezeti Csoport 13 családfőjéből öt nincstelen, nyolc új kisparaszt (10 holdon aluli), akik 10
11
1 0
11
SZSZBML, MSZMP Archívum, 37. fond, 1948-1950. 18. ő. e. Uo.
az 1949. szeptember 27-i alakuló ülésen elfogadott EX típusú alapszabály szerint kezdik meg a gazdálkodást. A 13 családfenntartóból 11 MDP-tag, 2 fő pártonkívüli, és összesen 28 kat. hold 200 négyszögöl földet visznek a közösbe. Ehhez megkapják osztatlan cso portbérletként a 139 kat. hold bérleti földet (114 kat. hold szántó, 27 kat. hold rét, 21 kat. hold legelő, 5,8 kat. hold kert), így összesen valamivel több mint 167 kat. hold földet művelnek. Ez a terület 30 táblában van, azon belül a szántó 27 táblában szétszórtan. A földosztással az fmsz kezelésébe került egy 60 férőhelyes istálló, egy 20 darabos sertésól és egy 100 férőhelyes juhhodály is a tsz tulajdona lett. 1949 elején megkezdődött a működő csoportok felülvizsgálata. Szatmár me gyében 20 csoportot vizsgáltak meg, ebből 17 csoportnak a működését jóváhagy ták. A 17 csoport földterülete 2000 kat. hold volt, vagyis a megye szántóterüle tének 0,8 %-a. A csoportok taglétszáma összesen 451 fő, a csengeri járásban 6, a vásárosnaményiban 1, a fehérgyarmatiban 5, a mátészalkaiban 5 csoport működött. 1949 őszére további 14 csoport alakult, így a szántóterület 1,36 %-át művelték kö zösen. Az első szövetkezetek döntően a kollektív gazdálkodás kezdeti formáját, az I. típust választották. Szatmárban a felülvizsgálat után meghagyott 17 csoportból 15 ilyen típusú volt. A felülvizsgálat után alakult szövetkezetek mindegyike azon ban már a HL típust „választotta". Nyilvánvalóan azért, mert a felülvizsgáló bizott ságok maguk is ezt szorgalmazták, és azért is mert az állami támogatás ezeknél a típusoknál volt a legnagyobb. Ez magyarázza a Szabolcs megyében működő szö vetkezetek között a III. típus döntő túlsúlyát is — 21 engedélyezett szövetkezetből 20 ilyen. A felülvizsgálati bizottságok az 1949-es év folyamán feltárták a termelőszövet kezeti mozgalom hiányosságait. Rámutattak arra, hogy a szövetkezetek komoly gazdasági gondokkal küzdve egyáltalán nem tudták betölteni a mintaszövetkezeti funkciót, nem váltak példaképpé a parasztság számára. Hiányoztak a vezetéshez értő gazdasági káderek, nem volt meg a szükséges technikai, technológiai háttér sem. Mindez azonban a hatalomra került kommunista vezetést nem arra ösztönözte, hogy a hibákat kijavítva a feltételeket megteremtse, hanem arra, hogy 1949 őszétől egy erőteljes, erőszakos szervezést indítson el. Mielőtt ennek a részletezésére térnénk, az erőszakos kollektivizálás hatásait elemeznénk, vizsgáljuk meg Szabolcs és Szatmár megyék gazdasági helyzetét az 1949. évi statisztikai adatok alapján. Szabolcs és Szatmár megyék mezőgazdasága 1949-ben, a kollektivizálás meg kezdésének évében az alábbi képet mutatja. 12
13
Magyar Országos Levéltár, (Új Magyar Központi Levéltár), X I X . PM Termelőszövetkezeti Főosz tály iratai, A - Z S . 18. d. SZSZBML, MSZMP Archívum, 37. fond, 1948-1950. 1. ő. e. 1 2
1 3
Az összlakosságból (558 084 fő) 102 069 fő rendelkezik valamilyen szintű gaz dasággal. Ebből az 5 kat. holdon aluli gazdaságok száma 53 736, a 25 kat. holdnál nagyobb gazdaságok száma 3122. A gazdaságokban 477 db traktor, 647 db cséplőgép működik. Az alkalmazott agrotechnika még egyetlen mutatóját tekintve sem éri el a háború előtti szintet, no ha az európai átlaghoz képest az is viszonylag alacsony volt. A KOMINFORM határozata után tehát nyilvánvalóvá vált, hogy a mezőgazda ság nagyüzemi átszervezését kizárólag a Szovjetunióban alkalmazott tömeges kolhozosítás és a kulákgazdaságok gyors ütemű likvidálása nyomán kell megvalósíta ni. A gyorsaságra jellemző, hogy míg 1948 őszén Szabolcs, illetve Szatmár-Bereg megyében összesen csak 19 mezőgazdasági termelőszövetkezet működött 116 tag gal, 1952-re az egyesített megyében a HL típusú szövetkezetek száma 424-re, az I . típusú 78-ra, a tagok száma pedig 51 000-re nőtt. A mezőgazdaság gyökeres átalakítása természetesen a központi források, pénz ügyi ráfordítások lényeges emelését igényelte volna. Ez azonban nem történt meg, sőt ahogyan a későbbiekben még szó lesz róla, a mezőgazdaságban az ipari fej lesztésjavára sorozatos elvonások történtek. Az 1951 februárjában, az MDP II. kongresszusán bejelentett tervmódosítások tulajdonképpen egyfajta hadigazdálkodás bevezetését jelentették. A gazdaság aránytalan fejlesztése, az ebből következő torzulások az életszínvonal csökkenését eredményezték. Már 1950 tavaszán súlyos zavarok keletkeztek a közellátásban. Ennek enyhíté sére, illetve kezelésére 1951-ben bevezették egyes élelmiszerekre a jegyrendszert. A mezőgazdaság elavult technikai szinten maradása és a parasztság különböző címen történő megsarcolása, a könnyű- és az élelmiszeripar, a szolgáltatások, az infrastruktúra fejlesztésének teljes elhanyagolása a megváltozott társadalmi viszo nyok közepette is, sőt talán annál inkább, feszítő ereje maradt a magyar társada lomnak. Nézzük meg, hogy a megye parasztsága, a kemény diktatúra éveiben miképpen tűrte, hogyan viselte a nehezen megszerzett föld szövetkezetesítését! A szövetkezetesítéssel szembeni paraszti ellenállás tulajdonképpen azokkal a kényszerítő eszközökkel szembeni ellenállást jelentette, amelyeknek közvetlenül vagy közvetve az volt a céljuk, hogy az egyéni gazdálkodók helyzetét lehetetlenné tegyék, belekényszerítsék őket a szövetkezetekbe. Ilyen eszköz volt a tagosítás, a beszolgáltatás, az adózás, a kulákká nyilvánítás, a faluközösség előtti megszégye nítés, a politikai megbélyegzés és sok-sok más olyan eszköz, amelyeknek haté konyságáról egy szélesen kiépített besúgóhálózat és kíméletlen államapparátus gondoskodott. 1
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája. 1. köt. Szerk. Frisnyák Sándor. Nyíregyháza, 1998. 283.
1 4
Mit is jelentett a Rákosi-diktatúra éveiben ellenállni? Milyen következményei voltak akár csak egyetlen véletlen elszólásnak is? Erre vonatkozóan Závada Pál Kulákprés című munkájából szeretnék idézni egy példát. A négy gyermekes sze gényparasztot azért telepítették ki a Hortobágyra, mert végső elkeseredésében így fakadt ki egy gyűlésen: „legfeljebb majd elmegyünk legelni". Elsőként azokból a spontán megnyilvánulásokból idézek néhányat, amelyeket a kilátástalanság, az elkeseredés és a tehetetlenség adott az emberek szájába, és amelyeknek mindegyike felért egy-egy internálással. A kótaji Varga János hatholdas parasztgazda 1953-ban 15 fő előtt azt a kije lentést tette, hogy azóta nincsen kenyere, amióta a felszabadulás megtörtént, mert ez a betyár társaság, amelyik most van hatalmon, az embertől erőszakkal elvisz mindent a beszolgáltatásba. A nagyhalászi vidám vásárban Iván Mihály azt ordította, hogy jobb volna, ha zsírt árulnának a népnek. Neki 12 gyereke van és már egy hete nem evett főtt ételt, mert nincs zsírja. Egyébként ne itt csináljanak vidám vásárt, hanem a jugoszláv határon! Kozma Istvánná ugyancsak nagyhalászi lakos 1952-ben az utcán azt kiabálta, hogy nincs kenyér, nincs szén, nincs fa, nem fogunk dolgozni. Sztrájkolunk! Az elkeseredettség és a nyomor természetes módon a rendszer vezetői elleni gyűlöletben is megnyilvánult. Elsősorban Rákosit és Sztálint szidták, ami akkor főbenjáró bűnnek számított. (A vaskos megfogalmazásokat igyekeztem megszelí díteni, így adom közre.) Sztálin halála után egy héttel Pál Mihály Tímárban azt mondta, hogy kit gyá szolunk mi? Ezt a bitangot, aki hazánkat félrevezette, aki az országot elámította. Az ilyen bitang és csavargó nem érdemli meg, hogy gyászoljuk. A társaságban lé vő Tamás András még keményebben fogalmazott. Ott egyék meg a férgek, ahol van — mondta. Balogh Jánosné nagyhalászi lakos azt kiabálta, hogy tesz ő Rákosi elvtársra, meg a többi kommunista vezetőre. Ő sohasem bírta a kommunistákat, gyűlöli és gyűlölni is fogja őket, mert nem azon vannak, hogy az embernek legyen valamije, hanem amije van, azt elveszik tőle, mint a rablók, és belezavarják a csoportba. Az ösztönösen megfogalmazott kijelentéseken túl azonban létezett a konkrét, tettekben megnyilvánuló ellenállás is, amely esetenként már bizonyos szervezett séget is feltételez. 1953 őszén 300 ibrányi lakásba szerelték fel a vezetékes rádiót. 1954. január 24-én hajnali 4 órától 6 óráig a hálózati hangszórókból a Szabad Eu rópa hangja szólt. Arra buzdította a magyar parasztokat, hogy tagadják meg a belé pési nyilatkozatok aláírását. A rendőrségi jelentés szerint valaki, akinek világvevő rádiója volt, rákötötte azt a kiépített rendszerre. 15
16
Závada Pál: Kulákprés. Budapest, 1986. 41. A felsorolt példák mindegyike a járási rendőrparancsnokságok esti jelentéseiben található. Lásd SZSZBML, X X V . 4. A Nyíregyházi Államügyészség iratai, 1945-1959. 15
1 6
Ugyanebben az évben Nagyhalászban a kendergyár WC-jében az ügyeletes rendőr a következő feliratot találta: Éljen Hitler! Éljen Tito és bandája! Pusztulja tok, ti népnyúzó betyárok és rablók! 1950 októberében a nagyhalászi tsz 590 kislibáját megmérgezték. A paraszti kezek leginkább persze akkor szorultak ökölbe, amikor a beszolgál tatás vagy adóhátralék fejében transzferálás címén az utolsó malackát, a megma radt tyúkot is elvitték. Bíró Tamás Tiszatelken vasvillát ragadott, amikor a községi és járási begyűjtési felelősök megjelentek nála. A díszes kompániát még az udvarára sem engedte be, azt kiabálta, hogy gyertek be, agyonütlek benneteket, úgyis régen várok már. Ha lász János Tiszanagyfaluban kaszával támadt a transzferálókra, akiket kizavart az udvaráról. Közben a felesége félelmében felakasztotta magát a szobában. Az erőszakos kollektivizálás sajátos eszköze volt a tagosítás. A tsz-ek táblás gazdálkodása miatt az egyéni parasztok földjét a határ különböző részén, több da rabban jelölték k i . Az így kijelölt földterület művelésének megtagadása bűnnek számított. Kruták Sándor vencsellői gazda a tagosítóbizottság előtt jelentette ki, hogy aki a földjére lép, azt rögtön agyonüti, és inkább meghal, de akkor sem adja át a föld jét. Újfehértón az is megtörtént, hogy az állami gazdaságnak betagosított paraszt birtok gazdája, Stabura András és felesége a traktor alá feküdt és azt mondta, hogy nem engedi a földjét felszántani, vagy ő hal meg, vagy agyonüti a traktoristát. A kollektivizálással szembeni paraszti ellenállás fejlett formájának tartom a tszből való kilépést, amely rendkívül hátrányos következményekkel járt, illetve az olyan szervezkedést, mely a csoportok feloszlatására, megszüntetésére irányult. Azok, akik ezt merték tenni, tisztában voltak a következményekkel. Jó példa er re a demecseri Ady Endre Tsz csoportgyűlése 1952-ből. Itt mintegy 200 tag előtt Faragó Sándorné azt mondta, hogy kilépésről senki ne beszéljen, ne merjen róla szólni, mert úgy jár, mint Batári Géza és az ő férje, akiket aznap vittek el az A V H sok. Miután felvillantottuk a paraszti ellenállás néhány formáját, áttérünk a kulákok elleni „harc" eseményeinek részletezésére. A gazdagparasztság felszámolása is szervesen összefüggött a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével, ugyanis a dol gozó parasztok termelőszövetkezeti gazdálkodásra való áttérését várták a kulákokkal szembeni gazdasági és adminisztratív nyomástól. Az ellenük hozott intézkedések sora visszanyúlik a koalíciós időszakba, hiszen első lépésként már a földosztáskor több helyen rendeletellenesen kisajátították a gazdagparasztok földjeit is. 1948-1949-ben a rájuk háruló terhek tovább növekedtek. Egy kormányrende lettel ekkor vezették be a mezőgazdaság-fejlesztési járulékot, amit az emberek egy szerűen csak „kulákadóként" emlegettek. Ezt a külön adót ugyanis azoknak kellett fizetniük, akiknek a földterülete a 15 holdat, a birtok tiszta jövedelme pedig a 150 aranykoronát meghaladta.
Ugyanebben az időszakban vették el a nagyobb bérleteket, amiről már korábban szó esett. Nagy jelentősége lett annak a kérdésnek, hogy ki a kulák, hol húzzák meg a határt a kulák és a középparaszt között. A hivatalos definíció szerint végül kulák az lett, aki 25 kat. hold földdel vagy 350 aranykoronát meghaladó tiszta j ö vedelemmel rendelkezett. Hamarosan elkészültek az ún. „kuláklisták" is. A korábban csak szavakban hirdetett korlátozás azonban hamarosan a gazdag parasztság likvidálásává fajult. Visszamondták hiteleiket, eltávolították őket a régi típusú szövetkezetek vezetőségéből és az alakuló tsz-ekbe sem vették fel őket. El vették összes nagygépüket, és eleve teljesíthetetlen adó- és beszolgáltatási kötele zettséget róttak rájuk. A nemteljesítést pedig kártérítés, büntetőperek és súlyosabb esetekben akár a tiszántúli állami gazdaságokba vagy a Hortobágyra való kitelepí tés is követte. Ezek ellen az intézkedések ellen megpróbáltak valamilyen módon védekezni, például földjük egy részét vagy akár egészét önként „felajánlották" az államnak, hogy ily módon lekerüljenek a kuláklistáról. Azonban ez nem változtatott a helyzetükön túl sokat, mert úton-útfélen a pro paganda azt hangoztatta, hogy a kulák nem változik meg, a kulák nem nőhet bele a szocializmusba. A kulákgazdaságok likvidálása az '50-es évek elején volt a leggyorsabb ütemű. Nem egészen négy év alatt, 1953 közepére a gazdagparaszti birtokok száma az 1949. évinek 23 %-ára, területe pedig 17 %-ára csökkent. Ekkor már minden hibáért, a mezőgazdasági munkákban tapasztalható lemara dásért őket hibáztatták. Az újságok durva kifejezésekkel illették őket, például „vér szopó", „elvetemült, aljas gazember". Vizsgálódásaim során számos olyan dokumentum akadt a kezembe, amelyikben a tanácsi vezetőket arra utasítják, hogy írassák össze, hány olyan gazdálkodó volt 1950. augusztus l-jén, akiknek földterülete a 25 kat. holdat vagy a tiszta jövedelme a 350 aranykoronát meghaladja, illetve hány olyan gazda van, aki földjét az állam nak felajánlotta, s emiatt a következő gazdasági évben a kulákhatár alá fog kerülni. Az állami vállalatok és a gépállomások ebben az időszakban munkaerőhiányban szenvedtek, és még ezért is a kulákokat hibáztatták. Egy 1950-ben kelt bizalmas körlevél, amelyet valamennyi vb-elnök kézhez kapott, arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes kulákok kedvezőbb munkafeltételekkel, illetve magasabb bérezés kilá tásba helyezésével elcsábították és leszerződtették az állami mezőgazdasági válla latok és gépállomások dolgozóit. A levél hosszasan részletezi még a munkaerő csábítást mint bűntettet s azt, hogy mi a teendő, ha a lakóhelyen ilyet tapasztál17
18
Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Szerk. Honvári János. Bu dapest, 1997. 540. SZSZBML, XXIII. 372. Tiszalöki Járási Tanács VB iratai, 1952-1970. 2. d. Uo. 1 8
1 9
A Magyarországon 1948 után bevezetett gazdasági stratégia alá volt rendelve a háborúra való gyorsított ütemben történő felkészülésnek. 1950-től a koreai háború megindulása olyan mértékű fenyegetettségérzetet alakított ki a vezetésben, hogy számoltak a harmadik világháború kitörésével is. Figyelmük 1948-tól már az 1950ben indítandó I . ötéves tervre irányult. A terv több tucatnyi változtatáson ment ke resztül, amíg elnyerte végső formáját. Minden egyes újabb változat egyre feszítet tebb feladatokat tartalmazott, és a lakosságtól egyre nagyobb áldozatokat követelt. Az 1950-54-es évekre kidolgozott első ötéves terv legfőbb jellemzője az volt, hogy igen rövid idő alatt kimagaslóan gyors fejlődést kívánt elérni a gazdasági élet leg különbözőbb területein. Egyidejűleg irányozta elő a gyors iparosítást, a jelentős agrárfejlődést, a népgazdaság egészére kiterjedő modernizálást és az életszínvonal nagymérvű emelését. A terv 1951. februári változata, miközben az ipari termelés megduplázását írta elő, egyidejűleg a mezőgazdasági termelés és az életszínvonal 50-50 %-os emelé sét is előirányozta. A gyakorlatban ez természetesen nem valósulhatott meg. Végül a mezőgazdaság a beruházásoknak csak a 13 %-át kapta. Az irreális célok eléréséhez a legfőbb eszköznek a megtakarítást tartották. Ez ugyanis egyenes arányban növeli a beruházási lehetőségeket, a beruházás és ezzel a produktív tőke növekedése pedig egyenes arányban vezet a gazdasági növekedés gyorsulásához. A belső források maximális kisajtolására épülő gazdaságpolitika legfőbb eszkö zei az ár- és adópolitika, valamint a beszolgáltatás voltak. Az '50-es években a pa rasztság minden rétegét leginkább ez sújtotta. A beszolgáltatott termékekért fizetett jelképes árak segítségével a mezőgazdaságban keletkező jövedelmek jelentős há nyadát elvonták és a nehéziparba „szivattyúzták át". A beszolgáltatási rendszer szinte évről évre változott, és közben nőtt a beadási kötelezettség mértéke is. Az 1952-es gyenge termés ellenére ismét emelték a beszolgáltatást. Ennek eredmé nyeképpen 1952 telén több százezer család maradt vetőmag és élelem nélkül. A köztudatba ez az év a „padlássöprések éve"-ként vonult be. A begyűjtési kötelezettség teljesítéséről a begyűjtési állandó bizottságok gon doskodtak. M i is volt ez a bizottság tulajdonképpen és miben állt a feladata? Egy, 1952-ben a Begyűjtési Minisztérium Igazgatási Főosztálya által kiadott kis brosú rában a következő áll: „Az állandó bizottság a tanács tömegkapcsolatainak szerve. Azért hozták létre, hogy ezen keresztül a tanács állandóan a legközvetlenebb kap csolatban legyen a tömegekkel... Az állandó bizottságokat azért hívta népünk ál lama létre, hogy biztosítsa a dolgozók részvételét az államhatalom gyakorlásá20
Berend T. Iván: Utak és tévutak a gazdaságpolitikában Magyarországon az 1950-es években. In: Vélemények, viták a felszabadulás utáni történetünkről. 2. köt. Szerk. Balogh Sándor. Budapest, 1987. 11. SZSZBML, XXIII. 361. Nyíregyházi Járási Tanács V B Mezőgazdasági Osztály iratai, 1950-1970. 7. d.
2 1
Valójában ezek a helyi szervek már korábban is léteztek, de csak a Rákosi diktatúra időszakában váltak „mindenhatóvá" az élet szinte minden olyan területén, amely a begyűjtési tervek határidőre történő teljesítésével kapcsolatban állt. Ebben az időben nagyobb hatalmuk volt, mint a tanácsoknak, bár formailag egymással mellérendelt viszonyban voltak. Fő feladatuk annak biztosítása volt, hogy a község határidőre teljesítse a be gyűjtési terveket, ennek érdekében „felvilágosító", „népnevelő munkát" végeztek a tömegszervezetek aktíváinak segítségével. Figyelmük a legapróbb részletre is k i terjedt. Például az is javasolt feladataik közé tartozott, hogy a tejbeadás elősegíté sére magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak a napi többszöri fejés és az egyedi takarmányozás jelentőségét. Felügyelniük kellett még az aratás, a cséplés folyamatát is. Kisgyűléseket, „ta nyázó esteket" kellett tartaniuk, ahol a beadásban jól teljesítőket példaként állítot ták a többi gazda elé, de azokat pellengérre állították, akiknek mulasztásuk volt. Kötelességük volt még az ellenség (a kulákok és a klerikális reakció) leleplezése és az „éberség" minden időben. Nem utolsósorban feladatuk volt az, hogy megma gyarázzák a dolgozó parasztoknak a „begyűjtés és a békeharc összefüggését." Ha ezen erőfeszítéseik nem vezettek kellő eredményre, a begyűjtési kötelezett ség elmulasztását a beadás felemelése, majd kártérítés kivetése, végül helyszíni el számoltatás követte. Ha ez sem „törte meg" a szabotáló parasztot, akkor jött a zálogolás, a transzferálás (amelyet az apparátus kemény kézzel végre is hajtott) és k i rívó esetekben akár internálás vagy bírósági eljárás volt a végső pont. Az ötvenes évek diktatúrájának létrejöttét több tényező alapozta meg. A teljes centralizációt és az egyszemélyes vezetést szükségesnek tüntették fel a nagyszabá sú tervek megvalósításához és a „fenyegetettség" miatt elengedhetetlennek tartot ták. Ez visszavezethető volt arra a sztálini ideológiai tételre, amely szerint az „ellen ség" még hatalmának szétzúzása után sem adja fel a harcot, sőt egyre aktívabb lesz. Azért, hogy a lehető legtöbbet ártson a szocializmusnak, még a kommunista pártba is képes „befurakodni", sőt még a legfelsőbb vezetésben is megtalálható. Ennek a koncepciónak megfelelően vezették le a nagy pereket, amelyek közül a leghírhedtebb a Rajk-per lett! Ezeknek a pereknek áldozatául estek a hatalom csúcsán éppúgy, mint bármely más társadalmi rétegben élő emberek. Senki nem érezhette magát biztonságban, mert senki nem tudhatta előre, hogy egy véletlen elszólását később hogy forgatják ki, nem fogják-e perbe, esetleg nem ítélik-e el és zárják börtönbe érte. Nem volt ez másként Szabolcs, Szatmár, Bereg megyékben sem. Nézzünk meg egy csokorravalót a legjellemzőbb esetekből! A nagy dobosi Jármy András és testvérei 1949-ben elhatározták, hogy egy addig magtárnak használt épületet lebontanak, mivel már nem volt rá szükség. Mielőtt hozzáfogtak volna a bontáshoz, Jármy még utoljára elment a községházára, hogy 22
2 2
Uo.
megtudja, esetleg kell-e a magtár a községnek, vagy lebonthatják. A községházán való várakozás közben három emberrel beszédbe elegyedett, akik közül kettőt is mert, egyet viszont nem. Beszélgetés közben szó esett az 1945-ös földosztásról is. Ezzel kapcsolatban Jármy megjegyezte, hogy milyen sokan köszönhetik egziszten ciájukat az ő családjának, hiszen a kiosztott földek egy része az övék volt. Az is meretlen harmadik személy erre indulatosan a következőképpen reagált: „A Jármy család csak ne szóljon egy szót sem, a földet nem a két kezük munkájával szerezték. Tudja ő, az ilyenek még mindig Horthyt várják vissza!" Ezek után szó szót követett és Jármy olyan dühös lett, hogy dolgavégezetlenül hazament. Nagy megdöbbenésére 1949. március 24-én letartóztatták és izgatás vádjával bíróság elé állították. A népbíróság szerint 1949 februárjában vagy már cius legelején, pontosan meg nem állapítható napon a nagydobosi községházán a következő mondatok hangzottak el a vádlott szájából: „Mi, kékvérűek nem a párt iskolán szereztük vagyonunkat... Nem lesz ez mindig így. Majd lesz még nekünk is szavunk. Most a mi földjeinket veszik el, és ezzel romlásba viszik a magyar népet, az ősi osztályt... A Jármyak még mindig Horthyt várják vissza. " A bíróság több dolgot is tett, hogy a vád minél meggyőzőbb legyen. Először is elhomályosította az esemény időpontját, hogy ne akadjon olyan tanú, aki pontosan emlékezne rá. Másodszor az elhangzott kijelentések forrását összecserélte (Jármy szájába adta azt, amit a párttitkár mondott), hogy ezzel tovább ködösítse a valódi történéseket. Sőt négy tanúról esett szó, holott az esetnél összesen voltak négyen jelen, a vádlott és három beszélgetőtársa. A negyedik „tanúról" kiderült, hogy ő csak a testvérétől hallott az esetről, akit viszont a bíróság nem idézett meg. Annak ellenére, hogy a vádlott és a tanúk is tagadták a vádakat, amit a párttitkár vissza is vont, az ügy megfelelő ürügyül szolgált a vádlott későbbi letartóztatásá hoz. Ugyanis a történtek valahogyan „feltupírozva" eljutottak a rendőrségre vagy az ügyészségre. Azt tudták Jármyról, hogy valamikor „horthysta tiszt" volt, az apja pedig hajdanában 800 hold földdel rendelkezett. A per idején már középparasztnak sem tekinthető, viszont földjét felesben művelteti, s ezért „osztályidegen", aki el len keményen fel kellett lépni. Ez meg is történt, mert másfél év börtönre, a köz ügyektől való tízévi eltiltásra és vagyona ötödrészének elkobzására ítélték. Sajnos, akadt még az említett esethez hasonló szép számmal. Juhász Sándor Komoron még biztosan sokáig gondolt nehéz szívvel az 1950. augusztus 12-én megkezdett cséplésre, amikor vitába keveredett a fiatal helyi párttitkárral. A vita hevében bizonyára mondott néhány durvaságot a párttitkárnak, aki mérgében kicsit kiszínezte feljelentését. Később lehiggadva, amikor látta, hogy milyen súlyos ügy kerekedhet belőle, vallomásában igyekezett a valóban megtörtént dolgokra hivatkozni. Ekkorra azonban már túl késő lett, az ügy sokkal nagyobb horderejűvé 13
24
SZSZBML, XXIII. 14. Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V B Pénzügyi Osztály V B iratai, 1950-1969.
2 3
vált. A vád az lett, hogy a vádlott valójában nem is az MDP egyik funkcionáriusát támadta, hanem a népi demokratikus államrendet, ezzel a demokratikus államren det veszélyeztette. Ezért a bíróság 7 évi börtönre és a közügyektől való 2 évi eltil tásra ítélte. Az ítélet csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy a vádlott igaz, hogy a dolgozó parasztsághoz tartozott, viszont apja 32 holdas kulák, és így a vádlott még gyermekkorában „magába szívhatta a kulák gondolkodást." Juhász Sándor eseté ben tehát a rendszer egy újabb „ellensége" elleni fellépésnek lehettünk tanúi. 1952-ben, a „padlássöprések évében" a parasztság terhei az elviselhetetlenségig fokozódtak, ennek következménye a parasztság erősödő passzív ellenállása lett. Egyre többen tagadták meg a beszolgáltatást, rejtették el kevéske kis termésüket vagy vágták le engedély nélkül, „feketén" kis malackájukat. A kormány ellenlépésként a beszolgáltatást nem teljesítők szigorúbb megbün tetését rendelte el. Ennek az intézkedésnek esett áldozatául a Kéken lakó Mezei István is. Nem termett annyi rozsot, árpát és zabot a földje, amiből a beadást telje síthette volna. A vád ellene a „közellátás érdekét veszélyeztető bűntett" elkövetése lett, amiért 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre, 1000 Ft pénzbírság megfizetésére és 5 hold földje elkobzására ítélték. Misky Károly fehérgyarmati köztisztviselő és a szintén fehérgyarmati Papp Si mon István esetei jól illusztrálják, hogy egy elejtett keserű megjegyzésnek bárhol és bármikor súlyos következményei lehettek ebben a korszakban. Misky Károly ré szegen, egy vonaton tett kijelentései a rendszerről, a kormányról később a bíróság előtt „tartalmuknál, támadó erejüknél fogva izgató hatásúnak" minősültek. A bün tetése 3 év börtön, 5 évi hivatal- és politikai jogvesztés, valamint 25 %-os vagyon elkobzás lett. Számomra a legabszurdabb eset Papp Simon Istvánnal történt meg. O még 1947-ben egy ivókútnál való várakozás közben fakadt ki a kommunisták és Veres Péter ellen. Ezért „példás büntetését", félévi börtönt, hivatal- és jogveszést, vala mint vagyona tizedrészének elkobzását csak 2 évvel az ominózus eset után, 1949ben kapta meg. Az ítéletek alapján nyilvánvaló, hogy a megye bíróságai is követték a „központi akaratot", a diktatúra kiszolgálói lettek. A parasztság kíméletlen kifosztása, a tsz-ek erőszakos szervezése és az elköve tett törvénysértések miatt az egész magyar társadalomban nőtt a feszültség, az el keseredés. A társadalmi, gazdasági gondok, bajok megoldásra vártak, és a lehető ség erre a nagy vezér, Sztálin 1953. március 5-i halála után kínálkozott először. 25
Uo.