STATISZTIKAI SZEMLE
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: DR. BELYÓ PÁL, ÉLTETŐ ÖDÖN, DR. HARCSA ISTVÁN, DR. HUNYADI LÁSZLÓ (főszerkesztő), DR. HÜTTL ANTÓNIA, DR. KŐRÖSI GÁBOR, DR. MÁTYÁS LÁSZLÓ, DR. MELLÁR TAMÁS (a Szerkesztőbizottság elnöke), NYITRAI FERENCNÉ DR., OROS IVÁN, DR. RAPPAI GÁBOR, DR. SIPOS BÉLA, DR. SZILÁGYI GYÖRGY, TÓTH ISTVÁN GYÖRGY, DR. VITA LÁSZLÓ, DR. VUKOVICH GABRIELLA
80. ÉVFOLYAM 12. SZÁM
2 0 0 2 . D E CE MBE R
E SZÁM SZERZŐI: Dr. Belyó Pál kandidátus, az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója; Dr. Hoóz István, a demográfiai tudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem ny. tanszékvezető egyetemi tanára; Hüttl Antónia PhD, a KOPING DATORG Rt. tudományos tanácsadója; Lábdy Tamás, a KSH fogalmazója; Dr. Mellár Tamás kandidátus, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Mogyorósiné dr. Halász Rózsa, a KSH vezető főtanácsosa; Nyitrai Ferencné dr., a közgazdaság-tudomány doktora, c. egyetemi tanár, a Központi Statisztikai Hivatal ny. elnöke; Oravecz Beatrix, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem PhD-hallgatója, Dr. Szilágyi György, a közgazdaság-tudomány doktora, egyetemi tanár, a Magyar Statisztikai Társaság tiszteletbeli elnöke; Visi Lakatos Mária, a KSH főtanácsosa, a Statisztikai Szemle szerkesztője. * Bene Mónika, a KSH fogalmazója; Dévai Péter, a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat munkatársa; Korda Ádám, a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat munkatársa; Lakatos Judit PhD, a KSH főosztályvezetője; Nádudvari Zoltán, a KSH főtanácsosa.
ISSN 0039 0690 Megjelenik havonta egyszer Főszerkesztő: dr. Hunyadi László Osztályvezető: Dobokayné Szabó Orsolya Kiadja: a Központi Statisztikai Hivatal A kiadásért felel: dr. Mellár Tamás 3688 – Akadémiai Nyomda Martonvásár, 2002 Felelős vezető: Reisenleitner Lajos Szerkesztők: dr. Domokos Attila, Polyák Andrea, Szűcsné Bruckner Mariann, Visi Lakatos Mária Tördelőszerkesztők: Bálinthné Bartha Éva, Simonné Káli Ágnes Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 5–7. Postacím: Budapest, 1525. Postafiók 51. Telefon: 487-4341, 487-4343 Telefax: 487-4344 Internet: www.ksh.hu/statszml E-mail:
[email protected] Kiadóhivatal: Központi Statisztikai Hivatal, Budapest II., Keleti Károly utca 5–7. Postacím: Postafiók 51. Budapest, 1525. Telefon: 345-6000 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és az Üzleti és Logisztikai Központ Hírlapelőfizetési Irodájánál (Budapest VIII., Orczy tér 1., Telefax: 303-3440) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219–98636, 021–42795 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: fél évre 3000 Ft, egy évre 5400 Ft Beszerezhető a KSH Könyvesboltban. Budapest II., Keleti Károly u. 10. Telefon: 212-4348
TARTALOM Gondolatok a nyolcvanéves Statisztikai Szemléről. – Dr. Mellár Tamás ..................................................................................................1049 STATISZTIKAI ELEMZÉSEK
Nemzetközi összehasonlítások tegnap – ma – holnap. – Nyitrai Ferencné dr. ........................................................................................1056 Gazdaságstatisztika és Új Gazdaság. – Dr. Szilágyi György .................1070 A nyelvi asszimiláció és a házasságkötés. – Dr. Hoóz István ............1082 TÖRTÉNETI DOLGOZATOK
Egy „szakközlöny” születése. – Visi Lakatos Mária ..............................1097 SZEMLE
A Magyar Statisztikai Társaság Gazdaságstatisztikai Szakosztályának ülése. – Mogyorósyné dr. Halász Rózsa – Lábdy Tamás ...........................................................................................1113 Minikonferencia a fogyasztóiár-indexről. – Oravecz Beatrix ............1117 Dr. Csahók István (1941–2002). – B. P. .............................................1120 Magyar szakirodalom Bekker Zsuzsa: Magyar közgazdasági gondolkodás. (Hüttl Antónia) .................................................................................1120 STATISZTIKAI HÍRADÓ
Szervezeti hírek – Közlemények ........................................................1127 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ
Külföldi statisztikai irodalom Love, Th. E. – Hildebrand, D. K.: A statisztika oktatása és hatékonyabbá tétele. (Korda Ádám) .....................................1130
Schulmeister, S.: A világgazdaság fejlődési kilátásainak előrejelzése 2006-ig. (Nádudvari Zoltán) .............................1132 Behrendt, Ch.: Túlbecsülik-e a jövedelemfelvételek a nyugateurópai szegénység mértékét? (Lakatos Judit) .....................1133 Eisner, M.: Bűnözés, alkoholizmus és droghasználat. (Bene Mónika) .................................................................................1135 Hudler, M. – Richter, R.: Az életminőség nemzetközi összehasonlítása Európában: kérdőíves megkérdezések és módszerek. (Dévai Péter) .....................................................1138 Külföldi folyóiratszemle .....................................................................1139
A Statisztikai Szemlében megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképp egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával. Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!
GONDOLATOK A NYOLCVANÉVES STATISZTIKAI SZEMLÉRŐL DR. MELLÁR TAMÁS
N
yolcvan esztendő olyan hosszú időszak egy szakmai folyóirat életében, hogy bátran tekinthetjük a magyar statisztikatörténet tükrének. Ebben a tükörben megláthatjuk a magyar hivatalos statisztika fejlődésének főbb állomásait, azokat a módszertani, tartalmi kérdéseket, amelyekkel szembe találta magát a hazai statisztikai szolgálat, akár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), akár más hivatalos szervezetek formájában. E tükörben az is látható, hogy a KSH érdemi dolgozói (és korántsem csak a vezető beosztásúak) milyen aktivitással bírtak, melyek azok a területek, ahol maradandót alkottak, melyek azok a módszertani továbbfejlesztések, amelyek önálló hazai kezdeményezések voltak vagy amelyeket éppen külföldről adaptáltak a hazai viszonyokra. A tükör másra is alkalmas. Minthogy a Statisztikai Szemle rendszeresen közölt és közöl ma is szakirodalmi figyelőt, azt is jól lehetett látni (már a korai számokból is), hogy statisztikusaink milyen témákat tanulmányoztak a nemzetközi szakirodalomból. Ugyanis általában azokat a folyóiratpublikációkat ismertetik (és ezt tették korábban is), amelyeket munkájuk során felhasználtak, és amelyek másodlagos hasznosítása a folyóirat-ismertetésekben való közzététel. Rövid áttekintésünkben egyrészt foglalkozni kívánunk azzal a történeti háttérrel, amely a Statisztikai Szemle 80 évét jellemezte, másrészt a szerkesztőbizottság munkájával és a közölt cikkek íróinak, valamint a külföldi tanulmány- és folyóirat-ismertetőknek körével, s nem utolsósorban a folyóirat olvasóinak változó összetételével. Egy ilyen rövid visszaemlékezésben természetesen nem törekedhetünk teljeskörűségre, a figyelmet csupán a leglényegesebb kérdésekre kívánom irányítani. Történeti háttér A Magyar Statisztikai Szemle első évfolyama 1923-ban jelent meg. Ezen a néven látott napvilágot a folyóirat a második világháború végéig, majd 1948 után hivatalos neve Statisztikai Szemlére módosult. A Szemle megjelenése elég nagy időtávval, 56 évvel követte a hivatalos statisztika megalapítását, noha már Keleti Károly „Vélemény a magyar statisztikai hivatal szervezetéről” című tanulmányában, vagy ahogy akkor nevezték „Emlékiratában” foglalkozott egy statisztikai folyóirat szükségességével, bár azt is megállapította, hogy a statisztikai szolgálat induló időszakában még korai egy szakfolyóirat alapítása. Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
1050
DR. MELLÁR TAMÁS
A folyóirat szükségessége akkor merült fel, amikor a Magyar Statisztikai Társaság (MST) 1922-ben létrejött; ezt viszonylag rövid előkészítési idő után követte a Magyar Statisztikai Szemle megalapítása. Ennek francia nyelvű változata (természetesen nem azonos tartalommal) lett az MST folyóirata: a Revue (később Journal) de la Société Hongroise de Statistique. A Statisztikai Szemle és elődje az első számtól kezdve a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos folyóirata volt. Ez azt jelenti, hogy különleges szerepet töltött be a hazai hivatalos, sőt a nem hivatalos statisztikai életben. Ugyanis egyidejűleg tett közzé alapinformációkat és ugyanakkor színvonalas, igényesen megírt elemzéseket. A Statisztikai Szemle tehát egyaránt szolgálta mind a tudományos életet, mind a gyakorlati statisztika fejlesztését. A megcélzott olvasói réteg széles volt, idetartoztak egyfelől a közigazgatásban és a gazdaságban a döntést előkészítő és esetenként a döntést hozó szakemberek, másfelől a nagyközönség mint a hazai statisztika „nagyfogyasztói”. A Statisztikai Szemlének első megjelenése óta voltak tájékoztató funkciói is. Rendszeresen hírt adott a Magyar Statisztikai Társaság, a későbbiekben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságának munkájáról. Rendszeresen informált a Nemzetközi Statisztikai Intézet üléseiről, munkásságáról. Közzétette azokat az új kiadványokat (címmel, szerzővel, tárgykörmegnevezéssel), valamint külföldi folyóiratokat (tartalomjegyzékkel), amelyek a hivatal könyvtárába érkeztek, tehát hozzáférhetővé váltak az olvasók számára. A Szemle első évfolyamában, 1923-ban öt ízben jelent meg. Első szerkesztője Dobrovits Sándor volt, aki ezt a tisztséget 1923-tól 1939-ig töltötte be. Természetesen már az első szám, majd az ezt követők szerzői között is szerepelt a Központi Statisztikai Hivatal mindenkori vezetője, 1923-ban Szabóky Alajos dr., aki az első évfolyamban nyolc tanulmányt tett közzé a magyar államadósságokról, a külkereskedelmi forgalomról és más, a nemzetgazdaság szempontjából jelentős témáról. Az őt követő igazgató (akkor még így nevezték a Hivatal vezetőjét) Kovács Alajos négy dolgozatot írt népmozgalmi témákban. Nagyon fontosak voltak Konkoly Thege Gyula cikkei a mezőgazdasági statisztikáról és Kovács Norbert cikkei a munkaerőpiacról, a munkabérekről, sőt a munkaviszonyokról is. A kriminálstatisztika témaköréből Szabó Béla írt néhány jelentős cikket a harmincas években. Az első néhány számban, egészen 1939-ig, a Statisztikai Szemle azonos szerkezetben jelent meg a következő fejezetcsoportosításban: – Terület és népesség – Szociális statisztika – Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem és közlekedés – Árstatisztika és pénzügyek – Konzuli jelentések – Egyéb.
Különösen figyelemre méltó, hogy az egyéb témák között a mindenkori aktualitások is megjelentek, ilyen volt például 1935-ben a sportstatisztika. Már a folyóirat indításakor közöltek könyv- és folyóiratszemléket, a Könyvtár gyarapodásának híreit. Figyelmet érdemel ebben az időszakban a „Konzuli jelentések” címen megjelent közleménysorozat, amelyet a különböző külföldi országokban működő követ
NYOLCVANÉVES A STATISZTIKAI SZEMLE
1051
ségek gazdasági szakemberei vagy konzuljai állítottak össze a fogadó országok társadalmáról, gazdaságáról. Ez nagymértékben segítette a kitekintést az ország határain túlra, alapul szolgált az olvasóknak a nemzetközi összehasonlítások készítéséhez. Ugyancsak viszonylag korán, már az 1926-os évfolyamban megjelent a „Gazdasági jelzőtábla”, amelynek mutatószámai tájékoztatót nyújtottak a hazai társadalom és gazdaság fejlődéséről, a konjunktúra alakulásáról. Napjainkban is él a „Jelentés” rovat, a KSH éves gazdasági és társadalmi jelentésére támaszkodva. Ez utóbbi azért is lényeges, mert azt is jelzi, hogy az a Keleti Károly óta meggyökeresedett hagyomány, miszerint a KSH nemcsak adatokat tesz közzé, hanem szöveges elemzéseket is, folyamatosan teret kapott a Statisztikai Szemlében megalakulása óta. A Szemle arra törekedett, hogy időnként egy-egy tematikus számot is megjelentessen. Ez a törekvés napjainkban is megmaradt. A korábbiak közül különösen jelentős az 1938. és az 1939. évi, a Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásához kapcsolódó tematikus szám, vagy az 1938. évi 4. szám, amelyet Szent István emlékének szenteltek, majd a politikai változásoknak megfelelően, a második világháborút követően, az 1945. évi 6. szám, amely teljes terjedelmében a Szovjetunió ismertetését tartalmazta gazdasági, társadalmi adatokkal, elemzésekkel. A tematikus számok esetében a folyóiratok cikkismertetései és a könyvismertetések is ugyanazzal a témával foglalkoztak. A tematikus számok között voltak olyanok is, amelyek a különböző nemzetközi gazdasági értekezletek vagy más nemzetközi események munkáját hozták közelebb az olvasókhoz. Így például, amikor 1939-ben a Mezőgazdasági Iparok VI. Nemzetközi Technikai Kémiai Kongresszusa Budapesten ülésezett, akkor a Szemle az év 6. számát teljes terjedelmében a hazai mezőgazdasági ágazatok részletes ismertetésének szentelte, éspedig oly módon is, hogy az erről szóló cikkeket nemcsak magyarul közölte, hanem külön mellékletként franciául és németül is. A német nyelvű ismertetés alkalmazkodott az adott kor igényeihez. Figyelemre méltó az is, hogy egyes cikkek címeit, valamint a cikk elején rövid tartalmukat a múlt század első felében röviden franciául ismertette a Szemle és a táblázatok rovatait is két nyelven, magyarul és franciául tette közzé. Ez a későbbiekben természetesen módosult, napjainkban, az angol nyelv térhódításával az angol nyelvű összefoglaló vált szokásossá. Igen jelentős, hogy a Statisztikai Szemle 1963 óta (visszafelé is feldolgozva az anyagot) rendszeresen közzétette a Repertóriumát. Ezek általában öt év publikációs adatait ismertették részletesen, azaz felsorolták a megjelent cikkeket, a külföldi könyv- és folyóiratcikk-ismertetéseket, tárgy- és névmutatókkal összeállítva. Ez utóbbi különösen annak az olvasónak előnyös, aki az utolsó öt év anyagából valamilyen témakört kiválaszt, így módjában áll megtekinteni, hogy erről a témakörről a Statisztikai Szemle korábbi számaiban mikor és milyen szerző tollából közöltek cikket. A Statisztikai Szemle történeti hátteréhez hozzátartozik hagyományőrző szerepe is. Ez jól kirajzolódik abból, hogy több esetben közöltek nagy magyar statisztikusok életművéről tanulmányokat, sőt a kilencvenes években „Eltűnt statisztikák nyomában” címen külön rovatot nyitott a folyóirat, melyben egy-egy múltbeli, de napjaink kérdéseivel is öszszefüggő tanulmányt tett közzé fakszimile formában (például 1992 októberében Laky Dezső dr. „Magyarország ipara 1945 nyarán”). Esetenként új rovatok is megjelentek; ismét csak a kilencvenes évekre hivatkozom, amikor a „Statisztikai egypercesek” című rovatban megjelenő írásoknak elsődleges célja
1052
DR. MELLÁR TAMÁS
az volt, hogy összehasonlító módszertanokat röviden és közérthetően tegyenek közzé, vagy egy-egy konkrét témáról adatsorokat és azok rövid elemzését ismertessék, vagy más olyan témákat tekintsenek át, amelyek a statisztikai munkában, éppen az adott időszakban aktuálisak voltak, és rövid áttekintéssel segíteni lehetett a szakmailag kevésbé képzett olvasót is a témában való eligazodásban. Több számban közöltek műhelyvitákat, ilyenek megjelentek egyes könyvbírálatokról, vagy például a kilencvenes évek elején a földvagyon értékeléséről, ezek nem váltak rendszeressé, de igen hasznosak voltak, színesítették a Szemlét. A „Történeti dolgozatok” rovatban, történeti statisztikai, avagy a statisztika történetét bemutató tanulmányokat tettek közzé. Közülük egyik sikeres írás volt Dávid Zoltánnak, a XVIII–XIX. századforduló foglalkoztatási és társadalmi összetételéről szóló elemzése. A szerkesztőbizottság, a cikkek írói, ismertetői A Statisztikai Szemle hagyományőrző jellege a szerkesztőbizottság mindenkori öszszetételében is látható, ugyanis körében különböző generációkhoz tartozó vezető statisztikusok találhatók. A szerkesztőbizottság elnöke, öt évtizedes hagyomány szerint, a Központi Statisztikai Hivatal mindenkori elnöke. A főszerkesztő személye közben változott, de nem tennék eleget a Szemle múltját ismertető feladatomnak akkor, ha nem hangsúlyoznám, hogy a legjelentősebb főszerkesztője évtizedeken át dr. Gyulay Ferenc volt, aki szerkesztőnemzedékeket nevelt fel maga mellett, akinek a pontossága és meggondoltsága, a témák és a szerzők kiválasztása terén, ez utóbbiak rábeszélése az adott téma feldolgozására (ez régen se volt, és ma sem könnyű feladat) éppúgy meghatározta a Statisztikai Szemle jelentőségét az ország hasonló tudományos folyóiratai között, mint a széles olvasótábor által magasnak ítélt színvonalát. Tevékenységét korántsem csak a szakmában ismerték el, hanem más szakfolyóiratok körében is. Gyulay Ferenc hiányát még ma is érezzük. A mindenkori szerkesztőbizottság összeállítása azon szempont alapján történt, hogy ebben a körben jelenjenek meg a statisztika „termelői” közül azok, akik kreatív, a statisztika elméletét és gyakorlatát folyamatosan megújító emberek voltak, a „fogyasztók” közül pedig azok, akik a napi munkájuk során igénybe vették a statisztikát (egyetemi tanárként, kutatóintézeti dolgozóként, vagy a döntés-előkészítő apparátus valamelyik szintjén). A Statisztikai Szemle szerkesztőbizottsága rendszeresen ülésezett és ezt teszi napjainkban is, bár az ülésezés gyakorisága az évtizedek során változott. Kritikus időszakokban évente többször is üléseztek, normál körülmények között évente egy-két alkalommal. A napirendek és a megtárgyalandó kérdések azonban mindig kiemelkedő jelentőségűek voltak, a vita érdemi volt és a főszerkesztő ebből a vitából nagyon sokat tanult és érvényesített a Statisztikai Szemle következő évi vagy ezt követő számaiban. Ez pontosan lemérhető akkor, ha megnézzük néhány évfolyam egymást követő számait, és egy pillantást vetünk az előző szerkesztőbizottsági ülés jegyzőkönyvére, avagy emlékeztetőjére. Ezek egymással szoros korrelációban vannak. A cikkek írói között – és ezt tartom a legfontosabbnak – többnyire az adott téma legjobb statisztikus szakemberei találhatók. Ez a megállapítás 1923-tól napjainkig érvényes. Ha csak a legutolsó Repertóriumot vizsgáljuk át, amely az 1999. évi 2–3. szám mellék
NYOLCVANÉVES A STATISZTIKAI SZEMLE
1053
leteként jelent meg, akkor a tárgy- és a névmutatóból pontosan látszik, hogy melyek voltak azok a témakörök, amelyekről a legtöbb cikk jelent meg, amely a leginkább foglalkoztatta a statisztikai hivatali, vagy az azon kívüli szakembereket. Csupán néhány példát említenék meg, olyanokat, amelyek jól jellemezték azt, hogy a Statisztikai Szemle mind a cikkek íróinak személyével, mind a tárgykörrel miként követte a statisztika fejlődését. Jó példa erre az ágazati kapcsolatok mérlegéről írott közel 50 tanulmány és közlemény. Ez is jelzi (ha a megjelenések időpontjait is vizsgáljuk akkor még inkább) azt, hogy a Statisztikai Szemle egy újonnan vizsgált témát milyen mértékben és milyen részletezettséggel elemzett. Másik példa erre a gazdasági előrejelzések köre, amelyről mintegy harminc cikk látott napvilágot, természetesen ezek már az utóbbi évtizedekben. Hasonló gyakorisággal foglalkoztak elméleti és elemző cikkek a háztartás-statisztikával, valamint a jövedelemeloszlással. Ez is egyike azoknak a kulcskérdéseknek, amelyekről a legkülönbözőbb időpontokban írtak cikket a témával foglalkozó KSH-n belüli és azon kívüli statisztikusok. Hosszú ideig állandóan napirenden voltak a nemzetközi összehasonlítások és módszereik. Az ezekről megjelent számos tanulmány időpontjának sűrűsödése vagy ritkulása azt is jelzi, hogy melyik periódust jellemezték leginkább az ilyen módszerek alkalmazásai (sajnos napjainkat kevésbé, mint a korábbi évtizedet). Igen gyakori volt a modellekkel való foglalkozás a hatvanas, hetvenes évektől kezdve egészen a kilencvenes évekig, sőt napjainkig is. Ha a Repertóriumot lapozzuk, akkor ezeket a cikkeket különböző megnevezésű tárgyszavaknál találjuk meg, szép számban. Természetes, hogy az ágazati statisztikák köréből is rendszeresen közölt cikkeket a Statisztikai Szemle. Néhány évet áttekintve világosan kirajzolódik, hogy melyik ágazat milyen korcsoportba tartozó dolgozói végeztek több, melyik ágazaté kevesebb témaelemzést. Ezek alapján az ágazati statisztikusok munkája is nyomon követhető.
A kiemelten említett és távolról sem teljes körű felsorolás mellett a Statisztikai Szemle első számaitól kezdve ismertette a szakmára vonatkozó új jogszabályokat, a különböző hazai és külföldi tudományos ülések anyagát, a Nemzetközi Statisztikai Intézet (ISI) ülésszakairól szóló beszámolókat, ismertetéseket. Az oktatással, továbbképzéssel is számos cikk foglalkozott, olykor nem nélkülözve a kritikus hangnemet sem. A tanulmányok írói között szemelgetve jólesően tapasztaljuk, hogy számos tanulmányt közölt a Statisztikai Szemlében (ABC-sorrendben) Andorka Rudolf, Árvay János, Csepinszky Andor, Drechsler László, Gyulay Ferenc, Horváth Róbert, Kenessey Zoltán, Konkoly Thege Gyula, Nyáry Zsigmond, Nyilas András, Tálas István, Párniczky Gábor, Péter György, Theiss Ede, Thirring Gusztáv, Thirring Lajos, hogy csak azokat említsem, akik már nincsenek közöttünk. A Statisztikai Szemlének volt és van nevelő szerepe is. A régebbi számok szerzői között találhatunk ma már közismert, külföldön is „jegyzett” statisztikusokat, akiknek első publikációs lehetőséget a Szemle adott. A külföldi cikkek, tanulmányok, folyóiratok ismertetőinek is minden időszakban kialakult a megfelelő köre, ez a kör részben átfedett azokkal, akik a cikkeket írták, részben külön ismertetőkre is szakosodtak, bár ezek voltak a ritkábbak. A Statisztikai Szemle olvasóinak köre A Szemle célzott olvasói elsősorban azok, akik tudományos munkájukban felhasználják a statisztika eredményeit függetlenül attól, hogy a Központi Statisztikai Hivatal keretében végzik-e munkájukat vagy azon kívül. Ez a réteg csaknem teljeskörűen tartal
1054
DR. MELLÁR TAMÁS
mazza a kreatív statisztikusok, elemző közgazdászok körét. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ha valaki a munkahelyéről nyugdíjba vonul, akkor nem folytatja a Statisztikai Szemle tanulmányozását, hiszen általában a friss nyugdíjasok tudományos munkásságukat nem hagyják abba, sőt olykor elmélyítik, hiszen több idejük van igénybe venni más források mellett a Statisztikai Szemlét vagy a Szemlében közölteket. Nagyon sokan használják a Statisztikai Szemle ismertető rovatait, ezek között is nem csupán az irodalmi figyelő rovatokat, amiről korábban szóltunk, hanem a külföldi folyóiratszemléket is. Szólnunk kell a döntés-előkészítők köréről, tehát arról az apparátusról, amely a döntéshozók számára összeállítja az anyagokat, felhívja a figyelmet a megfelelő hangsúlyokra, mindebben a Statisztikai Szemle gyakran van segítségükre. Az emlékeztetők tanúsága szerint a Statisztikai Szemle szerkesztőbizottsága rendszeresen elégedetlenül állapította meg a folyóirat kis példányszámát, mert jó néven vette volna, ha többen olvassák a lapot. Úgy vélem, szakmai folyóirattól ez soha nem volt elvárható és napjainkban, az informatika terjedésének időszakában ez még kevésbé várható el, hiszen az információs technika lehetővé teszi, hogy akár képernyőn találják meg a megfelelő folyóiratszámot, az olvasó számára érdekes cikket, vagy kivonatolt tartalmát. Ezt a megoldást magam is korszerűnek és szükségesnek tartom, megjegyzem azonban, hogy az olvasott szöveget ez még nem pótolja. A célzott olvasórétegbe tartozik az egyetemi ifjúság is. A Statisztikai Szemle példányait kezdettől fogva megkapta a közgazdaságtant valamely formában oktató egyetem statisztikai tanszéke, vagy ahol ilyen nem volt, akkor az a tanszék, amelynek keretében a statisztikát oktatták. Ez természetesen csak lehetőség, hiszen a megkapott egy vagy néhány példány egyáltalán nem biztos, hogy eljut a hallgatókhoz, ahhoz, hogy ez megtörténjék a statisztika oktatóinak aktív közreműködése szükséges. A cikkek szerzői, a bibliográfia összeállítói, a folyóiratcikk-ismertetők között voltak és vannak egyetemi dolgozók, akik a közvetítő szerepet kiválóan ellátják, a statisztika iránt érdeklődőket harmad-, negyed-, ötödéves korukban a Statisztikai Szemle olvasására ösztönzik, és tapasztalataink azt mutatják, hogy ez az ösztönzés termőre fordul néhány év után. Az olvasók közé tartoznak a rokon tudományágak kutatói is (tipikusan ilyen a szociológia, a demográfia, a közgazdaság-tudomány több jelentős területe), akik a statisztikai bázist megtalálják a Statisztikai Szemle cikkeiből, ismertetéseiből. Végül említést kell tennem arról, hogy a legutóbbi évtizedben a Statisztikai Szemle évenként egyszer vagy kétszer megjelentetett angol nyelvű számot is, mintegy bővíteni kívánva azoknak a körét, akik olvassák, munkájukban felhasználják. Ezek a különszámok eljutnak külföldre, és nemegyszer idézett hivatkozás formájában találkozunk a külföldi szaksajtóban az angol nyelvű számban megjelent publikációinkkal. Úgy gondolom, hogy ez a követendő út, hiszen a globalizáció a kapuk szélesre tárását kívánja meg, és ez az olvasói réteg esetében nemcsak a hazai lehetséges olvasók körének bővítését jelenti, hanem a külföldiekét is, ami pedig nem képzelhető el másképp, mint angol nyelvű számokkal, ahogyan ezt a gyakorlat más országok statisztikai folyóiratainak esetében is nyilvánvalóvá tette. * Remélem rövid áttekintésemből kiviláglott az a tény, hogy a nyolcvan éves Statisztikai Szemle napjainkban élete virágkorát éli, és joggal bízhatunk abban, hogy távolabbi,
NYOLCVANÉVES A STATISZTIKAI SZEMLE
1055
jelentős célokat is képes lesz elérni. Ilyen célok közé tartozik az Európai Unióba való teljes jogú tagság elnyerése után, az Európai Unióval való kapcsolatok hatásának ismertetése a statisztikára (bár ennek előszele már az elmúlt évtizedben is érezhető volt a Szemle hasábjain), valamint annak elemzése, hogy mi, magyar statisztikusok, mit tudunk tenni az európai statisztikai rendszer korszerűsítése, folyamatos megújítása érdekében. Ez újabb tudományos kihívás a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai és az ország más intézményeiben működő kreatív statisztikusok számára, ezért ezzel a Statisztikai Szemle hasábjain többet kell foglalkoznunk. Nem túl távoli cél az sem, hogy bizonyos modellek alkalmazása területén megújuljanak a korábban említett tevékenységi körök, például a szatellit mérlegek alkalmazásával a nemzetgazdasági mérlegrendszer területén, amelynek irodalma jószerivel ma is fellelhető a Statisztikai Szemle elmúlt évtizedbeli számaiban, de ezt a következő időszakban tovább kell újítani. Fontos, hogy az ifjú tehetségek is helyet kapjanak a Statisztikai Szemlében (mint ahogy ez 80 éven át hagyomány volt). Természetesen a szárnypróbálgatás csak úgy valósulhat meg, ha megfelelő tapasztalattal, gyakorlattal és tudásanyaggal rendelkező statisztikus kíséri figyelemmel és irányítgatja a most feltörekvő ifjakat. A Statisztikai Szemle mindehhez kiváló bázist ad, jelenlegi szerzői, szerkesztőbizottsága, főszerkesztője és a szerkesztőség dolgozói e feladat végrehajtására alkalmasak és erre törekednek is. SUMMARY The president of the Hungarian Central Statistical Office as the head of the Editorial Board introduces the history, creation and permanent reformation of the contents and design of the 80 year-old Statisztikai Szemle (Hungarian Statistical Review). He also presents the composition of the authors and readers and evaluates the directing and editorial work.
STATISZTIKAI ELEMZÉSEK
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK TEGNAP – MA – HOLNAP NYITRAI FERENCNÉ DR. A napjainkban 135 éves hazai statisztikai szolgálat tevékenységében meghatározó jelentőségűek a különböző nemzetközi összehasonlítások. A rendszeresen elemző statisztikai hivatalok, amelyeknek vezetői és meghatározó funkciót betöltő munkatársai megértették az ilyen jellegű munkák jelentőségét, nemcsak felkeltették a felhasználók érdeklődését, hanem számos két- és többoldalú elemzéssel ki is elégítették azt a múltban és napjainkban is. Ez a tanulmány rövid áttekintést ad e téma az 1867 és 2002 közötti időszakáról és javaslatokat vázol fel a jövőre vonatkozóan is. A globalizáció és a gyors ütemben terjedő korszerű informatika új elemeket visz a nemzetközi összehasonlításokba, ilyenek az ökonometriai, köztük a mikroszimulációs modellek, és közelebb hozza a tények (jelenségek és folyamatok) elemzését az előrejelzésekhez. TÁRGYSZÓ: Nemzetközi összehasonlítás. A nemzetközi szervezetek szerepe. Kapcsolat az előrejelzésekkel.
„A statisztika alapja és fő feltétele az okszerű törvényhozásnak jó kormányzatnak, bölcs társadalmi tevékenységnek.” (Keleti Károly, 1875)
A
nemzetközi összehasonlítások szükségességéről, jelentőségéről már elég hosszú idő óta megfogalmazódtak bennem azok a gondolatok, amelyeket megkísérlek ebben a tanulmányban közreadni. Ez a munka folytatása (nem megismétlése, inkább újragondolása) a Statisztikai Szemle 1999. évi angol nyelvű különszámában megjelent tanulmányomnak, azonban más nézőpontból kívánja megvilágítani a témát. Tudom, hogy a feladat, amire vállalkozom, csaknem reménytelen, hiszen ha az olvasó kinyitja a Statisztikai Szemle Repertóriumát, és áttekinti, hogy a nemzetközi összehasonlítások tárgyszó mellett hány száz oldal jelent meg a folyóirat megalakulása, tehát 1923 óta, akkor látja, hogy ezeket nem lehet összefoglalni, csupán az ezekből levonható általános következtetéseket célszerű megfogalmazni. Hangsúlyozom, hogy nem a múlt bemutatása és nem is annak a jelennel való összevetése e tanulmány témaköre, hanem előremutató jellegű kíván lenni, amennyiben az eddigi tapasztalatok, a globalizáció, az információs technológia forradalmának rendkívül gyors előrehaladása időszakában a nemzetközi összehasonlítások jelentőségét új elemekkel gazdagítva kísérli meg felvázolni. Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
NYITRAINÉ DR.: NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
1057
A nemzetközi összehasonlítások jellege Előre kell bocsátanom: több mint öt évtizedes tapasztalataim és szakmai olvasmányaim alapján merem azt állítani, hogy alapvetően két típusú hivatalos statisztikai szolgálat, vagy ha úgy tetszik, Központi Statisztikai Hivatal működik a különböző országokban. Az egyik céljának tekinti az adatok közzétételét lehetőleg abszolút pontos idősorokban, összehasonlítható bázisú indexek segítségével és a megfelelő új módszertanok alapján összeállított területi és időbeli, csakis számszerű összehasonlításokkal. Ezzel a feladatát befejezettnek véli. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy az ilyen felfogás alapját ismerhetjük fel a német statisztikákban, amelynek pontossága, összehasonlítható és konzisztens volta nem vonható kétségbe. De nem is mennek ennél tovább, nem elemzik az adatokat, vagy legalábbis ezt elsősorban tanulmányokban teszik meg a szerzők személyes ambíciójukhoz mérten, és jóval kevésbé a hivatalos publikációkban. A másik típusú statisztikai hivatal – és ezek közé tartozik a Keleti Károly által alapított hazai hivatal is – már az első időkben sem állt meg itt, hanem összehasonlításokat, elemzéseket, sőt igencsak kritikus jellegű nemzetközi összehasonlításokat is közölt. Tipikusan ilyen statisztikai szolgálat a francia INSEE, amely elemzéseiben különösen sok német–francia összehasonlítást alkalmazott. Az INSEE nemzetközileg legismertebb vezetője Edmond Malinvaud (1974 és 1987 között volt az intézmény főigazgatója) maga is kutató, sőt előrebecsléseket készítő közgazdász volt és ma is az, így nagymértékben támogatta, ösztönözte a nemzetközi összehasonlításokat, főleg az angolszász példa alapján. A másik kiváló példája az elemző statisztikai hivataloknak az Egyesült Királyság statisztikai szolgálata, továbbá az amerikai decentralizált statisztikai rendszer több hivatala, például a Bureau of Labor Statistics is nagy súlyt helyez az elemzésekre s köztük a nemzetközi összehasonlításokra is. Tanulmányom mottója –– Keleti Károly egyik jelentős, 1875. évi megállapítása, amely azt is tartalmazza, hogy a kormányzat, a társadalom joggal tart igényt azokra a statisztikai összehasonlításokra, amelyek felvázolják helyünket a világban, szerepünket, jelentőségünket a hozzánk hasonló vagy némileg előttünk járó országokhoz képest, és ezt tudatosan nyomon követi több éves gyakorisággal. A magyar statisztika a jelentős szervezeti, belső tartalmi változásai mellett, 1867 óta ezen az úton jár. Ezért is hangsúlyoztam, hogy e folyóirat Repertóriuma szerint milyen sok tanulmány jelent meg a Statisztikai Szemle hasábjain a nemzetközi összehasonlítás tárgyköréből. Természetesen az, hogy egy ország statisztikai hivatala a két alapcsoport közül melyikhez sorolható inkább, az elsősorban attól függ, hogy milyenek az ország hagyományai és ezen belül a gazdaság illeszkedése a különböző nemzetközi szervezetekhez. Abban az esetben, ha egy ország valamilyen országcsoport nemzetközi családjába tartozik – például egy közelmúltbeli időszakot tekintve, a néhány évtizeddel ezelőtti Európai Közösséghez vagy napjainkban az Európai Unióhoz, vagy akár egy másik kontinensen a latin-amerikai államok csoportjához –, akkor óhatatlanul e csoporthoz való kötődés adja a bázisát a nemzetközi összehasonlításnak, készítik elemzéseiket az adott ország statisztikai hivatalán belül vagy éppen azon kívül különböző kutatók, tudósok, egyetemi dolgozók. Az előzőkben példaként említett országok közül főként az INSEE vagy az Egyesült Királyság statisztikai szolgálata Európa más országaihoz méri saját eredményeit, de túl
1058
NYITRAI FERENCNÉ DR.
tekint e térségen, hiszen az Egyesült Államokban elért színvonalhoz való hasonlítás legalább ennyire fontos számukra. Az Egyesült Államok statisztikai szervezetei pedig szívesen vizsgálják különböző adataikat (például a munka termelékenységének színvonalát) Japánnal való összehasonlításban, egyidejűleg utalva a színvonalkülönbséget befolyásoló tényezők hatására és a hagyományos eltérések befolyására. Már az előzőkből is következik, de külön is hangsúlyoznám azt, hogy a nemzetközi összehasonlítások elterjedtségének mértéke nemcsak objektív feltételektől függ, hanem van ennek egy óhatatlan szubjektív eleme is, éspedig a statisztikai szolgálat mindenkori első számú vezetőjének személyes hozzáállása. Nem véletlen, hogy Magyarországon a Keleti Károly által alapított hivatal kezdetektől fogva foglalkozott összehasonlítással, hiszen Keleti Károly maga is fontosnak tartotta fellépését a nemzetközi színtereken, a Nemzetközi Statisztikai Intézet (International Statistical Institute – ISI) alapító tagjai és igen aktív munkatársai közé tartozott. A sort folytathatnám Buday Lászlóval, aki 1914. augusztus elsejétől 1925. március 7-én bekövetkezett haláláig a Statisztikai Hivatal igazgatója volt, és több nemzetközi értékelést, elemzést, tudományos munkát jelentetett meg, vagy tanítómesteremmel, Péter Györggyel, aki 1948-tól 1969-ig volt a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, és igen jelentős nemzetközi tevékenységet fejtett ki személy szerint is és végeztetett a hivatallal is. A felsorolást természetesen más Hivatali elnökökkel bővíthetném, hiszen a téma iránti személyes rokonszenv a KSH elnökeinek többségében megvolt és jelenleg is megvan. Végül a bevezetéshez hozzátartozik a magyar statisztika tevékenységének „hídépítő” (bridge-maker) jellege is. Ez a hídépítés nemcsak a Központi Statisztikai Hivatal és más hazai intézmények keretében folyó statisztikai munka között állt fenn, sőt nemcsak a nemzetközi szervezetekben végzett tevékenységet jellemezte (különösen az 1948-tól a rendszerváltásig tartó időszakban, amikor történelmileg el voltunk választva Európa nyugati részétől). A magyar statisztika ebben az időszakban is hidat képezett az ENSZ, ennek szakosított szervei, a korszerű nemzetközi statisztikai intézmények, közöttük a már korábban említett Nemzetközi Statisztikai Intézet és szekciói között. Ez a híd tulajdonképpen a hazai és a nemzetközi tudományos és gyakorlati statisztikai tevékenység között is fennállt. Ezzel nem azt mondom, hogy egyedül voltunk hídépítők, de azt határozottan állítom, hogy Keleti Károlytól kezdve, Magyarországon, hol egyértelműen, hol kevésbé, de megjelent a hídépítési tevékenység, és ösztönösen azokat minősítette a társadalmi közvélemény jó statisztikusoknak, akik ebben a hídépítésben tevőlegesen részt vettek. Ezzel azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a nemzetközi összehasonlítások a hídépítés eszközei voltak, éspedig meghatározó, fontos eszközei – és mint a következőkből reményeim szerint kiderül – az a meggyőződésem, hogy ez fennáll ma is, sőt mindaddig a közeli jövőben is, amíg országunk az Európai Unióban nem kerül a fejlettebb régióhoz tartozók közé az alsó harmadból, ahol napjainkban van. Hagyományaink a kezdetektől a rendszerváltásig Az az időszak, amelyről szólni kívánok, igen hosszú, hiszen 1867-től 2000-ig tart, ezért csak nagyon vázlatosan és az időszakon belül a legjelentősebb meghatározó tevékenységeket kiemelve szólhatunk a nemzetközi összehasonlítások jelentőségéről. Elöljá-
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
1059
róban meg kell állapítani, hogy ebben a több mint egy és negyed évszázadban több olyan nemzetközi szervezet jött létre, amelyek a statisztikai nemzetközi összehasonlításokat igencsak szorgalmazták. Az első és a legjelentősebb szervezet ezek közül a Nemzetközi Statisztikai Intézet volt, amelyik 1885-ben alakult Londonban 23 angol és más nemzetiségű tudós részvételével, és igencsak figyelemre méltó, hogy e nemzetközileg elismert tudósok között három magyar volt: Hunfalvy János, Keleti Károly és Kőrösy József. Ez a napjainkban is működő igen széles körű és úgyszólván az egész világot átfogó intézet már az 1880-as évek végén közzétett alapszabályában kimondta, hogy célja „a közigazgatási és tudományos statisztika haladásának előmozdítása”, ennek keretében feladatává tűzte ki, hogy az egyes államok statisztikai eredményeinek összehasonlíthatóvá tétele céljából egységes módszereket állapítson meg az adatgyűjtésekre, az adatfeldolgozásokra, és hogy nemzetközi kiadványokat adjon ki. Mindez természetesen csak úgy valósulhatott meg, hogy egyes országok statisztikusai állandó együttműködésükkel segítették elő a közös munkát, és ebben korántsem csak a vezető nagyhatalmak vettek részt, hanem olyan kis ország, mint Magyarország is igen nagy erővel kapcsolódott be. A Nemzetközi Statisztikai Intézet feladatkörébe olyasmi tartozott, amit később az ENSZ vállalt át, hiszen a nemzetközi kiadványok közzététele jelentősen meghaladta egy ilyen alapvetően társadalmi szervezet kereteit. Az első világháború után létrejött a Népszövetség, amelynek működéséhez úgyszintén szükség volt statisztikai adatokra, természetesen összehasonlítható adatokra, és korántsem csak azokról az országokról, amelyek csatlakoztak a Népszövetséghez, hanem ennél szélesebb körben is. Bár nem feladatunk a Népszövetség statisztikai munkájának ismertetése, de mindenképpen ki kell emelnünk az 1928 novemberében, Genfben megtartott értekezletet, amelyen 40 ország 140 statisztikusa részvételével megállapodás jött létre arról, hogy egységesítik a statisztikában alkalmazott fogalmakat és módszereket. Ez volt a számunkra is alapvető fontosságú genfi konvenció. Az egyezmény a gazdaságstatisztika négy alapvető ágára, a külkereskedelemre, a foglalkoztatásra, a mezőgazdaságra és az iparra terjedt ki. Bár magyar statisztikusok kezdettől fogva részt vettek a Népszövetség statisztikai munkájában, sőt aktívan támogatták azt, a hazai statisztikát még korántsem határozta meg a genfi konvenció. Figyelemreméltó azonban, hogy Konkoly Thege Gyula a Statisztikai Szemle 1929. évi 9. számában ismertette az egyezmény ajánlásait, és egybevetette ezeket a magyar statisztika korabeli gyakorlatával. A Népszövetség utóda lett az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az előbbinél jóval szélesebb bázison. Az 1947 szeptemberében, Washingtonban rendezett XXV. ülésszakán az ISI átalakult alapszabályából kimaradt az adatgyűjtő és közzétevő szerep, hiszen erre már nem volt szükség, ezt az ENSZ akkor már átvette és gyakorolta. Az ENSZ statisztikai munkáját az Egyesült Nemzetek Világkongresszusán indították el, és felismerve az összehasonlítható információk iránti igényt, már 1946-ban létrehozták az ENSZ Statisztikai Bizottságát. Akkor ez még 12 tagú tanácsadó szervezet volt, amelynek feladata a statisztikai fogalmak és módszerek szabványosítása, a nemzetközi adatok összehasonlíthatóságának biztosítása, az államok statisztikai munkája újjászervezésének (természetesen itt a második világháború utáni újjászervezésre gondolok) és a statisztikai módszerek fejlesztésének elősegítése volt.
1060
NYITRAI FERENCNÉ DR.
Az itt csak igen vázlatosan ismertetett nemzetközi statisztikai intézmények csupán a keretét adták annak a munkának, amely a hazai nemzetközi összehasonlításokat már Keleti Károly óta jellemezte, és napjainkban is meghatározza. Említést érdemel, hogy a hazai statisztikai munka elismeréseként e sorok íróját 1985–1986-ra, majd a KSH jelenlegi elnökét, Mellár Tamást 2001-2002-re az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnökévé választották. Úgy vélem, ez is ösztönzi a hazai nemzetközi összehasonlításokat. Ha osztályozni kívánjuk a számunkra is jelentős nemzetközi összehasonlításokat, három csoportot különböztethetünk meg. – A nemzetközi szervezetek keretében végzett összehasonlításban való részvétel, ezek eredményeinek adaptálása és magyar szempontból való értékelése. – Az ún. íróasztal mellett készített összehasonlítások, amelyek voltaképpen a közzétett adatokon alapulnak, és ezek az adatok annyira tekinthetők összehasonlíthatónak, amilyen mértékben a nemzetközi ajánlásokat vagy a korabeli konvenciókat a különböző résztvevő felek betartották. Erről természetesen az íróasztal mellől korántsem lehet pontos információt szerezni, ezek tehát elsősorban nagyságrendi elemzésre alkalmasak, de minden hibájuk ellenére igen jól írják le helyünket a világban vagy a világ adott térségében, adott időszakban. – Végül a legeredményesebbeknek, ugyanakkor a legmunkaigényesebbeknek tartom a kétoldalú kapcsolatok alapján készülő összehasonlításokat, amelyeknek többoldalúvá tételére is voltak kísérletek, de ezek, nem annyira a résztvevők érdektelensége, mint inkább a munka rendkívüli időigényessége miatt, a kísérleti szakaszban elakadtak.
Más szempontból csoportosítva, vannak állapotra (adott helyzetre) vonatkozó összehasonlítások, és vannak folyamatokat összehasonlító elemzések, amelyek a trendek, a tendenciák között mutatkozó eltéréseket és az azokra ható tényezőket hivatottak feltárni. Az utóbbiak esetében az összehasonlított országok statisztikai módszertanában levő különbségek kevésbé meghatározók, hiszen ezek a vizsgált időszak alatt aligha változnak. A különböző nemzetközi szervezetek által végzett összehasonlításokról a Statisztikai Szemle számos alkalommal megemlékezett, hogy csak a legutóbbiakat említsem: az ICP (International Comparison Programme), a mezőgazdaságról a FAO keretében végzett összehasonlítások sora, a munkaügy területén az ILO keretében végzett összehasonlítások, végül, de nem utolsósorban az Eurostat keretében készült összehasonlító elemzések. A magyar Központi Statisztikai Hivatal – idegen nyelvet jól beszélő munkatársai révén – csaknem valamennyi, nemzetközi szervezet által elindított és elvégzett összehasonlításban részt vett, gyakran kezdeményezőként, avagy egyes résztémák kidolgozójaként. A hazai döntéshozók számára kétségtelen, hogy ezek a nemzetközi elemzések, amelyek többé-kevésbé egységes módszertan alapján nem hazánkban, hanem valamelyik nemzetközi szervezet keretében készültek, igen fontosak és szükségesek. Ezeknél lényegesen hatékonyabban használhatók fel mind az elmúlt időszakok különböző szempontú fejlődésének elemzésére, mind pedig előrejelzésére azok az összehasonlítások, amelyeket íróasztal mellett, tehát hivatalos kiadványok alapján (korlátozott pontossággal) magyar statisztikusok állítottak össze. Úgy gondolom, hogy ezek közül is érdemes a régmúltba visszatekintve példákat említeni. A magyar hivatalos statisztika alapítójának, Keleti Károlynak a munkásságával kezdve elsősorban azt kell hangsúlyoznunk, hogy korántsem csak a földművelés, kertészet és szőlészet területén, valamint az akkori fejlettség mellett fontos bányászat és kézműipar körében végzett nemzetközi összehasonlításai voltak jelentősek és egyúttal magyar szempontból igencsak kritikusak. Jellemző, hogy számszerű tényekkel támasztotta alá,
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
1061
hogy a mezőgazdaság tekintetében „…elmaradtunk valamennyi európai művelt nemzet e téren tett haladásai mögött! Hiszen a magyar bő termés mai napság már csak mese és amit mi jól fizető aratásnak nevezünk, az a sokat gúnyolt német szomszéd szemében silány közép termés, az angoléban valóságos szűk esztendő.” Ezt a megállapítását a számos adatot tartalmazó Hazánk és népe című könyvéből idéztem, ahol színesíti a témát ugyancsak nemzetközi összehasonlításai alapján a következő megállapítással: „Szem előtt tartva a mezőgazdasági és iparállamról korábban mondottakat és azt, hogy a tömegesb ipart űző ország okvetlenül a polgárisultság magasabb fokán állónak tekintendő: az iparos foglalkozást a városi elem által gyakoroltnak s némileg míveltségi tényezőnek is kell tartanunk szemben az őstermeléssel.” Ezzel a megállapításával Keleti már átlép a társadalomstatisztikai összehasonlításba is, amelyről, ugyancsak a „Hazánk és népe” című munkájában, részben számítási adatait táblázatokban közzétéve, részben kartogramok segítségével állapítja meg azt, hogy ha az olvasni, írni nem tudók százalékos arányát kilenc fokozatra osztja, akkor egyfelől a nemzetközi különbségek, másfelől az országon belüli területi eltérések is szembetűnők lesznek. Ez a nemzetközi összehasonlítás tehát már a grafikus ábrázolást is alkalmazta, ami ebben a korban igencsak elismerésre méltó volt, s egyúttal jelzi Keleti Károly törekvését a közérthető publikálásra (ami korának tudósait kevéssé jellemezte). A két világháború közötti kiadványok alapján készült nemzetközi összehasonlítások elég gyakoriak voltak a mezőgazdaság területén, ezekhez rendelkezésre álltak azok az összeírások is, amelyeket a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet (amely 1905-ben jött létre) 1930 táján szervezett a különböző országokban. Itt hangsúlyos az, hogy az összeírások nem konkrét évre vonatkoztak, hanem az adatok a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet 1928. októberi értekezletén hozott határozata alapján, lehetőség szerint, az 1930-at közelítő években jöttek létre. Az Intézetnek az egységes összehasonlítással kapcsolatos szándéka találkozott a hazai érdekekkel, elsősorban Konkoly Thege Gyula törekvéseivel, és ennek eredményei voltak a magyar szempontból elemzett különböző összehasonlítások. Hazánkban a felmérés tárgyéve 1935 volt, tehát viszonylag távol az elhatározott 1930-as évtől. Jellemző, hogy az időbeli különbség, a későbbi időpont ellenére, az adatok a hazai mezőgazdaság elég jelentős elmaradottságát mutatták. Ugyancsak íróasztal melletti összehasonlítások készültek a KSH-tól független, de személyi összetételében hozzákapcsolódó Magyar Gazdaságkutató Intézet keretében. Ez az Intézet 1928. december 11-én alakult, és szakmailag elismert vezetői között volt az ügyvezető alelnöknek megválasztott Konkoly Thege Gyula, a KSH aligazgatója is, valamint a napjainkban is jól ismert konjunktúrakutató Vágó József. Az intézet igazgatója Varga István professzor volt, és az Intézet vezetésében a KSH igazgatója, Kovács Alajos, valamint ugyancsak a KSH-ból Dobrovits Sándor és Kádas Károly is szerepet játszott. A személyi összefonódás tehát a statisztikai szolgálattal jelentős és mindkét intézmény számára fontos volt. A konjunktúrakutatás keretében több nemzetközi összehasonlítást is készített az Intézet. A második világháborútól a rendszerváltásig tartó időszakban gyakoriak voltak a gazdaság és a társadalom legkülönbözőbb területeire kiterjedő kétoldalú nemzetközi öszszehasonlítások. Ezeknek még vázlatos felsorolására sincs módunk. Kiemelkedik közülük az a termelékenységi összehasonlítás, amelyet először 1965-re, majd ezt megismételve 1975-re vonatkozóan az iparról Ausztriával közösen készített Magyarország. Ez már
1062
NYITRAI FERENCNÉ DR.
annak az összehasonlításnak az egyik példája – és ezért is említjük itt kiemelten –, amikor két ország szakértői együttműködve és igen részletes tematikára alapozva készítettek összehasonlító elemzést az ipar egyes ágazatainak termelékenységéről és az erre ható tényezőkről. Ezt az összehasonlítást 1977-ben közösen megjelentette a két ország statisztikai hivatala, és az Európai Gazdasági Bizottság keretében működő Európai Statisztikusok Értekezletén is bemutatta, ahol elismeréssel fogadták. Az 1965. évi osztrák–magyar összehasonlítást összekapcsolták a csehszlovák–francia hasonló összevetéssel, a lánc vége a csehszlovák–magyar termelékenységi elemzés volt. Így keletkezett az a négyoldalú összehasonlítás, amelyet létrehozói kísérleti jellegűnek szántak (a kísérlet egyedüli maradt), és a négy ország között a bázis Magyarország volt, főként azért, mert az ipari munkatermelékenység színvonala a négy ország közül Magyarországon volt a legalacsonyabb. E négyoldalú összehasonlítás legérdekesebb eleme a tényezőelemzés volt. Ennek keretében a gépesítés mértékét a felhasznált fajlagos villamos energia mennyiségével közelítették és elemezték a gazdasági szervezetek nagysága szerinti különbségeket is. Ez azt mutatta, hogy a munkatermelékenység színvonala a legkisebb vállalatok szempontjából a legjelentősebb francia iparban volt a legmagasabb. A nagyvállalatok aránya tehát inkább rontotta az általános színvonalat. (Ennek hazai elemzése a szakértők körében elég jelentős visszhangra talált, a döntéshozók keretében azonban kevésbé.) Ez természetesen csak egyik példa, a statisztika más területéről említhetjük a Csehszlovákia és Magyarország 1950 és 1979 közötti beruházási tevékenységének alakulását összehasonlító tanulmányt, a fogyasztás 1971. és 1973. évi színvonalának és szerkezetének Lengyelország és Magyarország közötti összehasonlítását, az időfelhasználás az 1983-ban megjelent összehasonlítását magyar–finn viszonylatban, és az 1984. évben megjelent összehasonlítását magyar–lengyel viszonylatban. Ebben az időszakban jelentős volt a jugoszláv és a magyar ipar műszaki színvonalának összehasonlítása is, amely ugyancsak a hetvenes évek végén jött létre. Volt egy kísérlet a bolgár és a magyar ágazati kapcsolati (input–output) mérlegen alapuló összevetésre, eredményei el is készültek, de a bolgár statisztikai hivatal nem járult hozzá a közléshez. Ha csak az előzőkben kiragadott témaköröket vesszük tekintetbe, akkor ezek önmagukban is alátámasztják azt a korábbi megállapításunkat, hogy a hazai részvétellel készülő kétoldalú nemzetközi összehasonlításoknak egyik nem mellékes tényezője a magyar részről megnyilvánuló elkötelezettség. Korábbi megjegyzésünk elsősorban a vezetők elkötelezettségéről szól, de folytathatjuk a felsorolást, hiszen egyes területeken, ahol a középvezetői réteg érdeklődése számottevő volt, lényegesen több nemzetközi összehasonlítást készített a magyar Központi Statisztikai Hivatal, mint más, nem kevésbé fontos területen, amelyeken az összehasonlításhoz vagy az érdeklődés, vagy a megfelelő szintű nyelvtudás hiányzott. A nemzetközi összehasonlításokhoz mindig is elengedhetetlen a megfelelő információtechnikai háttér. Ez az elmúlt évszázadban általában közepes szinten (vagy legalább azt közelítően) rendelkezésre állott. Hiányzott azonban az esetek többségében a külföldi adatbázisokhoz való hozzáférési lehetőség, ami például akadályozta a széles körű tényezőelemzést a statisztika számos területén. Ezek a hiányosságok néhány országgal (például Ausztria, Finnország) a partner statisztikai hivatalok közreműködésével pótolhatók voltak.
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
1063
Végül, ezt a hosszú távú múltat áttekintve nem hagyható figyelmen kívül, hogy azok a jeles magyar statisztikusok, akik korukban a tudományos gondolkodást képviselték, csaknem kivétel nélkül foglalkoztak nemzetközi összehasonlítással, és érdeklődési körüktől és felkészültségüktől függően francia, német vagy angol nyelvterületen végeztek ilyen fajta tudományos munkát. Ezekről részletesen tájékoztat a Történeti statisztikai tanulmányok 7. kötete, amely 2000-ben jelent meg, és amelynek címe: „Fejezetek a magyar statisztikai tudományos gondolkodás történetéből”. A kiadványban az általános áttekintés mellett Fényes Elek, Keleti Károly, Jekelfalussy József, Kőrösy József, valamint Fellner Frigyes tudományos munkásságát ismertetik a szerzők. Napjaink nemzetközi összehasonlításai A piacgazdaságra való áttérés éveit, tehát az elmúlt század utolsó évtizedének nagyobbik hányadát, a statisztika szempontjából elsősorban az jellemezte, hogy az Európai Unió statisztikai szervezetének, az Eurostatnak a beszámolási rendszerét, terminológiáit, definícióit, módszertanát minél nagyobb mértékben alkalmazzák. Ebből a szempontból Magyarország helyzete az átalakuló országok között kedvező volt, hiszen a nyolcvanas évek során már igen sok olyan módszert alkalmazott a hazai statisztika, amelyet az ENSZ ajánlott, vagy amelyet az Eurostat honosított meg. Mindez azonban nem kímélte meg a magyar statisztikát sem attól, hogy az osztályozások, a különböző csoportosítások és nem utolsósorban a módszertani szabályok szempontjából lépésről lépésre alkalmazkodjon az Eurostathoz, de oly módon, hogy idősorai lehetőleg ne szakadjanak meg, vagy ahol ez elkerülhetetlen volt, ott a kilencvenes évek végén utólag a megfelelő módszerekkel (Janus-év, láncindexek stb.) „legyárthassák” az összekötő évek adatait, amelyek összehasonlíthatóvá teszik a régi és az új statisztikai módszerekkel összeállított információkat. Ilyen körülmények között természetes, hogy a hangsúly még korántsem a nemzetközi összehasonlításokon volt, hanem a módszerek minél pontosabb, korrektebb átvételén. A statisztika helyzetét nehezítette az is, hogy az adatszolgáltatók száma a piacgazdálkodásra való átmenet első éveiben ugrásszerűen megnőtt. Hazánkban egyik napról a másikra igen sok kis- és középvállalkozás létesült és ez a folyamat később – bár már lassabb ütemben – folytatódott. Ugyancsak nehezítette a helyzetet az is, hogy az országba betelepülő multinacionális cégek hozták a saját elszámolási rendszerüket a számviteltől a statisztikáig, és az utóbbiak nem minden esetben tükrözték az Eurostat gyakorlatát. Mindemellett a magyar statisztika ekkor sem mondott le a nemzetközi öszszehasonlításokról, legfeljebb egyes ágazatokban csökkentette azok számát, terjedelmét és jelentőségét. Elsősorban inkább azokhoz az összehasonlításokhoz csatlakozott, amelyeket a nemzetközi csoportok – az ENSZ és szakosított szervei, valamint az Eurostat – készítettek. Kétségtelen, hogy ez az út volt a legkönnyebben (de még így sem túlzottan könnyen) járható, hiszen a módszerek, osztályozások átvétele együtt járt azzal, hogy összehasonlíthatóvá tették a magyar adatokat a nálunk fejlettebb országok adataival, elsősorban annak a közösségnek az országaiéval, amelyhez csatlakozni szándékozunk. Az ezredfordulót követően, tehát napjainkban ez a csatlakozás már napirenden van, és ahogy az Eurostat megfelelő rendszerességű felülvizsgálatai jelzik, a magyar statisztika erre a csatlakozásra az összehasonlítható adatokat gyűjtő és feldolgozó módszerek tekintetében már felkészült.
1064
NYITRAI FERENCNÉ DR.
A jelenlegi és majd a jövőben végezhető nemzetközi összehasonlítások szempontjából van néhány eleme napjaink statisztikájának, amelyeket pozitív vagy negatív előjellel külön hangsúlyozni kívánok. – Rendkívül fontosak azok az összeírások, amelyeknél csaknem teljes mértékben érvényesítették az érintett ágazat statisztikusai az Eurostat ajánlásait. Ezek között a legjelentősebb a népszámlálás, az általános mezőgazdasági összeírás, a szőlő- és gyümölcsösszeírás. Ezek ugyanis olyan adattömeget tartalmaznak, amelynek nagy része teljesen összevethető az Eurostat többi országáéval (és ezeken nemcsak a jelenlegi tagországokat értem, hanem azokat a tagjelölt országokat is, amelyek velünk együtt úgyszintén az Eurostathoz való csatlakozás előtt állanak, és készülnek a teljes jogú tagságra). Az említett három jelentős összeírás lehetőséget ad mind a sokoldalú, mind a kétoldalú közvetlen összehasonlításra az adott területen. Márpedig ez éppen a népesség csökkenése, korcsoport, nemek, képzettség szerinti összetétel szempontjából rendkívül fontos. Minthogy hazánkban a mezőgazdaság szerepe viszonylag jelentősebb, mint az EU országaiban általában, tehát ilyen típusú kétoldalú összehasonlításokra is lehetőséget adnak az összeírások adatai. – Másik típusa azoknak az adatfelvételeknek, amelyek ebben az időszakban készültek, és amelyek alkalmasak nemzetközi összehasonlításra, az élet minőségével, az időráfordítással kapcsolatos reprezentatív mintavételek. Az ezekre vonatkozó összesített adatok már számos kötetben megjelentek, sőt publikáltak időbeli, mintegy tízéves távra szóló összehasonlítást is. A következő lépés nyilvánvalóan egy olyan újabb nemzetközi összehasonlítás lesz (legalábbis lehet), mint amilyen a nyolcvanas évekre vonatkozóan – mint jeleztük – több ország, köztük Lengyelország és Finnország statisztikai szolgálatával közösen elkészült. E témakörben a két ország bevonása azért is lényeges, mert lehetőség nyílhat arra, hogy kétoldalú összehasonlítások készüljenek nemcsak egy időszakra vonatkozóan, tehát vertikálisan, hanem a mintegy tízéves fejlődésre vonatkozóan is. (Természetesen lehet, hogy nem ugyanazon év adatai állnak rendelkezésre a két országban, de a különbségek szempontjából ez nem meghatározó.) – A kilencvenes évek második felében, majd az ezredfordulón több olyan nemzetközi összehasonlítás készült, amelyeket az „íróasztal mellett” készített összeállítások közé sorolhatunk. Ezek tárgyköre igen széles volt, szóltak a nyugdíjformákról, nyugdíjreformokról, az egészségügyi helyzetről, a gazdasági szerkezetről, a foglalkoztatottságról, a bérek és a munkanélküliség színvonaláról, az oktatásról, a gazdasági növekedésről és ennek tényezőiről, az infrastruktúráról, s nem utolsósorban a munkatermelékenységről és tényezőiről, az informatika szerepéről a gazdaságban és a társadalomban, a humán és a gazdasági fejlődés párhuzamosságairól és eltéréseiről, valamint más témakörökről. Ezeknek a sokoldalú nemzetközi összehasonlításoknak az volt a közös vonásuk, hogy valamely nemzetközi szervezet, a leggyakrabban az OECD vagy a Világbank összehasonlítható adatsoraira épültek, jelezve a módszertani eltérések okozta lehetséges hibákat. Ezekből a kiadványokból – ahol szükséges és lehetséges volt, a legfrissebb hazai adatokkal kiegészítve – vontak le általános következtetést arról, hogy az adott témakörökben milyen mértékű az elmaradottságunk az összehasonlított területeken, mit kell tennünk ennek behozása érdekében, és milyen tényezők befolyásolják e tekintetben elmaradásunk csökkenését vagy éppen növekedését. – Ebben az időszakban a nemzetközi összehasonlítások a magyar statisztikai szolgálat havi vagy negyedéves rendszeres kiadványainak is részeivé váltak. Mind a KSH Jelenti, mind más rendszeres adatközlések szöveges elemzésében csaknem minden esetben utalás van a nemzetközi adatokra, és van némi összehasonlítás is, de korántsem olyan igénnyel, hogy egy-egy témakört kiragadva azt külön vennék szemügyre. Az ilyen típusú rendszeres összehasonlítások azonban igen alkalmasak arra, hogy a felhasználók nyomon tudják követni helyünk változását a világban és a világnak abban a fejlett térségében, ahová tartozunk. – Említést érdemel az is, hogy a különböző gazdasági és társadalmi jelentések, amelyek általában egy-egy adott témakörre vonatkoztak, az elmúlt évtizedben több-kevesebb nemzetközi összehasonlítást is tartalmaztak, mintegy jelezve a hazai elemzés mellett a téma ismerőinek viszonylagos helyzetünket. E téren is számos példát lehet említeni a mezőgazdaságtól, az iparon át a társadalomstatisztika különböző területeiig. – Készültek és a jelenlegi időszakban is készülnek kétoldalú összehasonlítások, elsősorban azokon a területeken, ahol a témafelelős vezető maga is érdekelt az ilyen típusú elemzésekben. Jó példája ennek a 2002-ben közölt összehasonlítás a kilencvenes évek második felének lengyel és magyar munkerőpiacáról. Ennél különösen szerencsés, hogy egy korábbi (1988 és 1993 közötti) összehasonlítás anyagára támaszkodhat, és a folyamat tendenciáit elemzi. Másik ugyancsak jó példa a hazai környezet állapotának szélesebb kitekintésben való vizsgálata. Ez az összehasonlítás az OECD és az Eurostat adataira épít.
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
1065
Összefoglalóan tehát az elmúlt 10–12 év tapasztalatai azt jelezték, hogy a magyar statisztika továbbhaladt a nemzetközi összehasonlítások útján, sőt szinte napi szükségletté vált a viszonylag rövid, célra orientált kitekintés a világba. A tényezők hatását mélyrehatóbban vizsgáló elemzések tekintetében azonban még nem figyelhető meg eléggé szervezett előrehaladás. Lehetséges változatok a jövő nemzetközi összehasonlításaihoz Ez a viszonylag hosszú, az 1867 és 2002 közötti időszakra vonatkozó áttekintés jelzi, hogy a nemzetközi összehasonlítások különböző időszakokban különböző részletezettségben, mélységben és tartalommal épültek be a magyar statisztikai szolgálat munkájába. Utunk Európába természetszerűen magával fogja hozni, hogy összehasonlítható adatok birtokában az egész kibővített Európai Unióval és annak egyes országaival a jelenleginél lényegesen több témakörben mérjük össze a hazai színvonalat, az elmúlt évtizedekben és különösen a piacgazdaságra való áttérés óta bekövetkezett fejlődést, ezen belül pozitív és negatív sajátosságainkat egyaránt. Nehéz arról szólni, hogy mi az az új elem, amelyet e munkába célszerű belevinni. Mivel ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik 1949 óta részese a magyar statisztikai szolgálatnak, és a nemzetközi összehasonlítás több évtizede nemcsak személyes munkáim közé tartozott, hanem vesszőparipám is, merem azt a bátorságot venni, hogy – még akkor is, ha ezek szubjektív véleménynek tekinthetők – néhány lehetséges változatot megemlítsek. Elsősorban arról kell szólnom, hogy a globalizáció új helyzetet teremtett. Mivel híve vagyok a globalizációnak, sőt jelentőségét az ország fejlődése szempontjából nagyra értékelem, úgy gondolom, hogy éppen a globalizált világban célszerű különböző metszetekben megvizsgálni helyünket és annak változásait mind a világban, mind Európában, ezen belül az Európai Unióban, valamint esetleg az átalakuló országok között. Ebben még semmi új nincsen. Újszerű azonban az, ha ezt a gondolatot azzal folytatom, hogy a globalizáció kapcsán különös figyelmet érdemel az, hogy a multinacionális vállalatok terjeszkedése mennyiben jelent gazdasági előnyt (vagy esetleg hátrányt), és mennyiben érinti a társadalmat és annak különböző rétegeit. A XXI. század első évtizedében e téren készülő nemzetközi összehasonlítás megalapozná azt, hogy a globalizáció terjedésével bekövetkező folyamatok nemzetközi összehasonlítására a későbbiekben ezen a bázison kerülhessen sor. Véleményem szerint ennek egyre kevesebb a tárgyi akadálya, mert az ilyen típusú nemzetközi összehasonlításokhoz szükséges adatfelvételek sora készül a legkülönbözőbb témákról a világ különböző tájain. Ilyen például a kis- és középvállalatok helyzete, amely merőben más a nálunk jóval gazdagabb Hollandiában, Dániában vagy Belgiumban, mint Magyarországon (vagy más, de ellenkező előjellel) Romániában, Bulgáriában. Úgy gondolom, hogy a kis- és középvállalkozások mint a multinacionális cégek bedolgozói igencsak jó összehasonlítási lehetőséget adhatnak. Ez csak egy példa. Egy másik példa a mobilizáció. A globalizációval véleményem szerint szükségszerűen együtt jár, hogy bizonyos szakmai szinten foglalkoztatott rétegek ne ragaszkodjanak az anyaországban való elhelyezkedéshez, hanem keressék meg a számukra legmegfelelőbb foglalkoztatási piacot a világ más tájain. Ezt a nyelvtudás hiánya egyre kevésbé akadályozza (bár abban nem vagyok biztos, hogy ez minden foglalkoztatotti rétegre egyaránt igaz).
1066
NYITRAI FERENCNÉ DR.
Úgy gondolom, hogy továbblépést jelenthet az ökonometriai modellek szerepének növelése a nemzetközi összehasonlításban, hiszen például egy mikroszimulációs modellrendszerrel nagyon világos képet lehetne kapni az adózási helyzetről és annak hatásairól a világ egyes országaiban, ha ehhez az alapadatokat a partnerországok rendelkezésre bocsátják. A modellek készülhetnek sokoldalú adatgyűjtésekre támaszkodva (Eurostat, OECD, Világbank, IMF stb.), de két- vagy többoldalú összehasonlításban is. Itt merül fel az a kérdés, hogy vajon napjainkban, amikor nagymértékben terjed a globalizáció, van-e szerepe a közvetlen kétoldalú, igen munkaigényes összehasonlításoknak vagy sem? Úgy gondolom, hogy e téren a véleményemet erősen befolyásolják tapasztalataim, és ezért pozitív választ adok e kérdésre, tehát azt, hogy nemcsak hogy van, hanem növekvő is a szerepe annak, hogy például Magyarország egy nála nem sokkal fejlettebb országgal, mint például a szomszédos Ausztriával, vagy egy nagyobb (időbeli fejlettségi) intervallumot is áttekintve, Hollandiával vagy Dániával összehasonlítson bizonyos gazdaság-, ipar- és foglalkoztatottságszerkezeti adatokat. Ezt csakis az érdekelt országok statisztikai szolgálatainak közvetlen kétoldalú kapcsolatai alapján lehet megoldani, hiszen itt valószínűsíthető, hogy fogalmi eltéréseket is át kell hidalni. Úgy gondolom, feltétlenül szükséges, hogy kontrolláljuk azokat a rangsorokat, amelyeket nem kifejezetten statisztikus képzettségű munkatársak állítottak össze a legkülönbözőbb szervezetekben. Versenyképességünket olyan mutatószámok alapján rangsorolják, amelyeknek szorosabb vagy lazább kapcsolata van a valódi, statisztikai értelemben használt versenyképességgel. Így előfordul, hogy a saját elképzeléseinkhez viszonyítva igencsak kedvező vagy éppen nagyon kedvezőtlen lesz a rangsorban elfoglalt helyzetünk. Csupán egy vagy két esetben lehet és szükséges, hogy a hazai statisztika felhasználóit tájékoztassuk arról, hogy ezek a jó szándékú, de nem mindig megfelelő szakemberek által készített összehasonlítások igencsak bizonytalan alapokon állnak, s ezzel rá lehet világítani arra, hogy a nemzetközi összehasonlítás elsősorban a statisztikusok feladata. Az informatika jelenlegi fejlettségi szakaszában úgy vélem, hogy a különböző nemzetközi összehasonlítások céljára létrejött anoním adatbázisokkal lehetne dolgozni oly módon, hogy a fő feladatként végzett aggregálások mellett más metszetben is összehasonlítsuk adatainkat a világ különböző országaival. Egy ilyen típusú összehasonlítás az ICP vagy annak európai változata esetében elképzelhető természetesen akkor, ha az összehasonlítás adatbázisát összeállító nemzetközi szervezet az általunk kívánt különböző, eltérő metszetű adathalmazokat is hajlandó létrehozni. Együttes munkával ezt megoldhatónak tartom. Az EU-ba való belépésünk szükségessé teszi a regionális bázisú nemzetközi összehasonlításokat is. Ilyenek már készültek – és a felhasználók körében sikert arattak – az ezredforduló tájékán. Jó példái ennek: a határokon átnyúló Kárpátok Eurorégióban (lengyel–magyar–román–szlovák és ukrajnai területek) készített összehasonlítás, a Vág–Duna–Ipoly Eurorégióról készült elemzés, a Kárpátok Eurorégió infrastruktúrájáról megjelent igen időszerű belső szerkezeti összehasonlítás. Ezek a példák a következő években az eurorégiós elemzéseknek hasonló típusú folytatását igénylik. Ezek mellett természetesen régiós szintű összevetések készíthetők távolabbi területekkel is, ezek iránt az érintett hazai statisztikusok nagy része érdeklődést mutat. A nemzetközi összehasonlítások szerepe igen nagy a gazdasági előrejelzésekben, akár rövid, akár közép- vagy éppen hosszú távon. Jelenleg a hazai elemzések ezekhez az előrejelzésekhez kapcsolódnak, hiszen az alap, amire az előrejelzők építhetnek, nem más,
1067
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
mint a statisztikai adatgyűjtések tömege. Ha a nemzetközi összehasonlításokat tudatosan úgy készítik a jövőben is a statisztikusok, hogy azok az előrejelzésekhez megfelelő adatokat adjanak, akkor jelentős új felhasználói réteget tudnak megnyerni. Természetesen a jövő útja lehet egészen más is, hiszen az adatbázis, a hozzáférhetőség, a gépi háttér ma már nem akadály. Azt azonban talán el tudtam hitetni e tanulmány olvasóival, hogy a nemzetközi összehasonlítások szerepe a hazai statisztikában nemcsak a múltban és a jelenben volt fontos, hanem legalább ennyire az lesz a jövőben is. Mielőtt még a jelenre és a jövő lehetőségeire felvázolt helyzetünk túlzottan kedvezőnek tűnne, egy hiányra is fel kívánom hívni az olvasó figyelmét. Hangsúlyozottan „hiány”-ról és nem „hiányérzet”-ről írtam, hiszen itt nem szubjektív megítélésről, hanem tényről van szó. Ha csak példaszerűen felsoroljuk a megjelent nemzetközi összehasonlításokat, akkor egy kis ország korlátozott költségvetésű statisztikai szolgálatát tekintve, elégedettek lehetünk. Ha azonban ezek tartalmát, körét, téma és ágazat szerinti megoszlását is szemügyre vesszük, akkor egyértelműen kitűnik, hogy a felsorolásból hiányzik a rendszerszemlélet. Javaslatként megfogalmazva: – célszerű áttekinteni a KSH-ban készült és közreadott nemzetközi összehasonlításokat, elsősorban az 1990–2002. években megjelenteket, téma szerint; – ebből az áttekintésből ki fognak tűnni az indokolatlan (legalábbis objektív indítékokkal nem indokolható) hiányok; – a következő lépésként a 2003–2010/15-ös időtávra (a felső határ természetesen módosítható) olyan nemzetközi összehasonlítási programot célszerű összeállítani, amely alkalmazkodna a meglevő világcenzusokhoz, a nemzetközi szervezetek által tervezett multinacionális összehasonlításokhoz, az EU-belépés után várható (vagy általunk, statisztikusok által felkelthető) felhasználói igényekhez; – ez a program a KSH-n belül projektmenedzselési rendszerben, megfelelő főosztályok közötti, ahol szükséges és lehetséges, területi együttműködéssel készülne; – a program egyes elemeibe célszerű bevonni az érintett külföldi, esetenként hazai partnereket.
A továbbhaladásnak ez a módja olyan jelentős új elemet hozhat a Központi Statisztikai Hivatal munkájába, ami várhatóan a nemzetközi elismerést is kivívhatja. IRODALOM DÁNYI D. – GYULAY F. (szerk.) (1983): Válogatás Keleti Károly műveiből születésének 150. évfordulója alkalmából. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. Statisztikai adatforrások. Bibliográfia 1945–1985. (1987): KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. Budapest. Cinquante ans d’INSEE. 1946–1996. (1996): Paris. GOLDBERG, J. P. – MOYE, W. T. (1985): The first hundred years of the Bureau of Labor Statistics 1884–1984 BLS. Washington. DÁNYI D. – NYITRAI F. (szerk.) (1998): Tanulmányok a magyar statisztikai szolgálat történetéből. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. NYITRAI V. (1999): The role of international comparisons in the Hungarian statistics. Sztatisztikai Szemle. 77. évf. 3. sz. 35–43. old. CSAHÓK I. – NYITRAI F. (szerk.) (2000): Fejezetek a magyar statisztikai gondolkodás történetéből. Történeti statisztikai tanulmányok 7. Budapest.
FÜGGELÉK Válogatás a Statisztikai Szemle nemzetközi összehasonlítással foglalkozó tanulmányaiból Anglia és az Európai Közös Piac főbb gazdasági mutatói. – 1963. évi 2. sz. 192–199. old. Egyes európai szocialista országok kiskereskedelmének fejlődése. – 1963. évi 7. sz. 755–760. old.
1068
NYITRAI FERENCNÉ DR.
SZABADY EGON: Tervezet a nemzetközi összehasonlító születésszabályozási és családtervezési vizsgálatra. 1963. évi 8–9. sz. 898–901. old. FÓTI ISTVÁNNÉ: A Szovjetunió és az Egyesült Államok fő gazdasági mutatóinak összehasonlítása. – 1963. évi 10–11. sz. 1016– 1020. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Az összehasonlíthatóság nemzetközi szintű biztosításának indexszámítási problémái. – 1964. évi 4. sz. 387– 399. old. ÉLTETŐ ÖDÖN – KÖVES PÁL: Egy nemzetközi összehasonlításoknál fellépő indexszámítási problémáról. – 1964. évi 5. sz. 507– 518. old. NYITRAI FERENCNÉ – OLLÉ LAJOS: Az ipari termelési indexek számítása és nemzetközi összehasonlítása. – 1964. évi 7. sz. 719– 733. THEISS EDE: A makroökonómiai modellek statisztikai problémái. –1965. évi 4. sz. 399-411. old. DEÁK ISTVÁN: A KGST-tagországok és a Közös Piac országainak műtrágya-felhasználása. – 1965. évi 6. sz. 598–609. old. SZILÁGYI GYÖRGY DR.: Nemzetközi összehasonlítások megbízhatósági határai. – 1966. évi 1. sz. 68–81. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Az értékmutatók nemzetközi összehasonlításáról. – 1966. évi 7. sz. 753–755. old. KOZMA FERENC: Nemzetközi összehasonlítások külkereskedelmi árakon. – 1966. évi 11. sz. 1097–1107. old. KŐSZEGI LÁSZLÓNÉ – SZILÁGYI GYÖRGY: Nemzetközi összehasonlítás középtávú idősorok segítségével. – 1968. évi 7. sz. 700– 716. old. MÓD ALADÁRNÉ: Népgazdasági értékmutatók nemzetközi összehasonlítása az ENSZ keretében. – 1969. évi 8–9. sz. 911–913. old. DEÁKY GYÖRGYNÉ: A hazai gépipar termékszerkezetének nemzetközi összehasonlítása. – 1970. évi 8–9. sz. 859–868. old. KOZMA FERENC: A KGST-együttműködés elemzésére szolgáló Regionális Gazdasági Táblázatrendszer. – 1971. évi 2. sz. 154– 166. old. DAVIES, B. N.: A komplex gazdasági mutatószámok nemzetközi összehasonlítása. – 1973.évi 5. sz. 447–453. old. DRECHSLER LÁSZLÓ: Az indexek súlyozásának kérdései nemzetközi összehasonlításoknál. – 1973. évi 5. sz. 454–472. old. Nemzetközi összehasonlítás az ENSZ keretében. – 1974. évi 5. sz. 438–447. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Megjegyzések a nemzetközi összehasonlítások sokoldalú indexrendszeréhez. – 1975. évi 5. sz. 516–530. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A tőkés valuták le- és felértékelésének hatása a nemzetközi összehasonlításokra. – 1976. évi 6. sz. 610–617. old. IVANOV, JU. – RÜZSOV, I.: A KGST-országok társadalmi termelése hatékonyságának összehasonlítása. – 1977. évi 4. sz. 349– 358. old. LAKATOS MÁRIA: A lakáshelyzet és a lakáshoz jutás négy országban. – 1977. évi 12. sz. 1221–1232. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A gazdasági színvonal és struktúra összehasonlítása faktoranalízissel. – 1978. évi 2. sz. 142–161. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A nemzetközi összehasonlítások mérési skálái. – 1978. évi 8–9. sz. 842–855. old. DUDÁS JÁNOS: Egységes KGST statisztikai mutatók a beruházások összehasonlításánál. (I.) – 1979. évi 1. sz. 51–62. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Az értékmutató-összehasonlítások módszertanának fejlődése a KGST-ben. – 1979. évi 1. sz. 35–50. old. DUDÁS JÁNOS: Egységes KGST statisztikai mutatók a beruházások összehasonlításánál. (II.)-1979. évi 2. sz. 146–160. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Nemzetközi struktúra-összehasonlítások klaszter-elemzéssel. – 1979. évi 10. sz. 955-972. old. DRECHSLER LÁSZLÓ: Az ENSZ keretében folyó nemzetközi összehasonlítások néhány kérdése. – 1980. évi 10. sz. 985–995. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A nemzetközi összehasonlítások egyszerűsített módszereiről. – 1980. évi 11. sz. 1090–1106. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A nemzetközi összehasonlítások extrapolációjának indexszámítási problémái. – 1981. évi 2. sz. 169–193. old. MUNDRUCZÓ GYÖRGY: A vásárlóerő nemzetközi összehasonlítása J. van Yzeren módszereivel. – 1981. évi 3. sz. 277–289. old. MARTÜNOV, V.: Nemzetközi összehasonlítások a Statisztikai Együttműködési Állandó Bizottságban. – 1982. évi 10. sz. 970– 973. old. SZILÁGYI GYÖRGY: Nemzetközi összehasonlítás és összehasonlíthatóság. – 1983. évi 7. sz. 725–730. old. BÓDAY ERZSÉBET – SZILÁGYI GYÖRGY: Nemzetközi összehasonlítás Európában, 1980. – 1985. évi 8. sz. 725–738. old. NÉMETH JÓZSEFNÉ – RÓZSA BÉLA – VITA LÁSZLÓ: Egy nemzetközi összehasonlítás stratégiája. – 1985. évi 12. sz. 1205–1213. old. KURABAYASHI, YOSHIMASA – DRECHSLER LÁSZLÓ: A Nemzetközi Összehasonlítási Projekt fejleményei. – 1986. évi 1. sz. 68– 81. old. MURAKÖZY LÁSZLÓ: A termelési makrostruktúra nemzetközi összehasonlításban. – 1986. évi 5. sz. 461–480. old. BÓDAY ERZSÉBET: Az ENSZ Nemzetközi Összehasonlítási Programjának fejleményei. – 1987. évi 7. sz. 692–694. old. BÓDAY ERZSÉBET: Nemzetközi összehasonlítás Európában, 1985. – 1988. évi 12. sz. 1093–1107. old. SIMÁN MIKLÓS: A szolgáltatások alakulása egyes OECD-országokban az 1964–1984. években. – 1988. évi 12. sz. 1134–1158. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A nemzeti elszámolási rendszerek összehasonlításának harminc éve. – 1989. évi 1. sz. 53–65. old. FREY MÁRIA: A munkaidő-kihasználás nemzetközi összehasonlítása. (I.) – 1990. évi 8–9. sz. 659–673. old. FREY MÁRIA: A munkaidő-kihasználás nemzetközi összehasonlítása. (II.) – 1990. évi 10. sz. 758–768. old. RÉVÉSZ ANDRÁS: A munkaerő képzettségi és foglalkozási összetételének nemzetközi összehasonlíthatósága. – 1991. évi 6. sz. 433–448. old. HABLICSEK LÁSZLÓ: Demográfiai átmenet Finnországban és Magyarországon. – 1992. évi 6. sz. 471–489. old. KÖVES PÁL: A nemzetközi összehasonlításoknál alkalmazott EKS-indexek. – 1995. évi 1. sz. 5–30. old. SZILÁGYI GYÖRGY: A humán fejlettség nemzetközi összehasonlítása. – 1995. évi 8–9. sz. 640–652. RÓZSA GÁBOR: Támpontok az iskolázottsági adatok nemzetközi összehasonlításához. – 1998. évi 2. sz. 146–165. old. NYITRAI FERENCNÉ DR.: Magyarország és Szlovénia úton az Európai Unióba. – 1998. évi 6. sz. 461–472. old. GÁBRIEL KATALIN – HÜTTL ANTÓNIA: Adók az Európai Unióban és Magyarországon. – 1998. évi 11. sz. 897–915. old.
1069
NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
TŰŰ LÁSZLÓNÉ DR.: A statisztikai osztályozások nemzetközi összehangolásának új irányzatai. – 1999. évi 6. sz. 422–430. old. DARVAS ZSOLT: A mérsékelt inflációk nemzetközi összehasonlítása. – 1999. évi 7. sz. 569–595. old. DR. GYÖNGYÖSI ISTVÁN: Az építőipar a kilencvenes években nemzetközi összehasonlításban. – 1999. évi 9. sz. 732–746. old. KÖVES, PÁL: EKS index and international comparisons. – 1999. évi 10–11K. sz. 3–14. old. NYITRAI, VERA DR.: The role of international comparisons in the Hungarian statistics. – 1999. évi 10–11K. sz. 35–43. old. AY JÁNOS: A mezőgazdasági termelés nemzetközi összehasonlításának egy módszere. – 2000. évi 4. sz. 239–247. old. KAPRONCZAI, ISTVÁN: Components of the agricultural information system in the light of EU-harmonisation. – 2000. évi 10– 11K. sz. 49–59. old. TÓTH, ERZSÉBET – VARGA, GYULA: The farming system of agriculture in the context of the agricultural policy of Hungary and the EU. – 2000. évi 10–11K. sz. 60–75. old. FERENCZI, TIBOR – WILKIN, JERZY: Cost and revenue of farm products: Polish and Hungarian comparison. – 2000. évi 10–11K. sz. 110–124. old. RÓZSA GÁBOR: A népszámlálási módszerek és a nemzetközi összehasonlíthatóság. – 2000. évi 10–11. sz. 893–913. old. NYITRAI FERENCNÉ DR.: Négy EU-ország statisztikai szolgálata. – 2001. évi 2. sz. 203–207. old. SEBESTÉNY ISTVÁN: A magyar nonprofit szektor nemzetközi és funkcionális megközelítésben. – 2001. évi 4–5. sz. 335–355. old. DR. SZILÁGYI GYÖRGY: Gazdag országok – szegény országok. Szokatlan vita a nemzetközi statisztikai életben. – 2001. évi 7. sz. 587–595. old. FALDER-HUERTA, ANGEL – BENOIST GYÖRGY: A szőlő- és gyümölcsültetvények statisztikai megfigyelése az Európai Unióban. – 2002. évi 7. sz. 637–647. old.
SUMMARY The paper presents an overview of the international statistical comparisons made and published by the Hungarian Central Statistical Office from 1867 until 2002 and describes some possible ways for this kind of work in the future. According to the point of view of the author two types of official statistical services can be found in the world: one is publishing precise and correct data the other one analyses the data as well. The latters are also regularly making international comparisons. The paper presents the factors influencing these topics; namely the traditions of the statistical services, the personal interests and the technical background. It can be recommended for the future bilateral comparisons connected with multilateral ones based on international organisations’ work; to use econometric models as well as comparisons aiming to give a good basis for forecasting. The Appendix of the paper contains a selection of studies of the Hungarian Statistical Review dealing with international comparison.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG DR. SZILÁGYI GYÖRGY A tanulmány mindenekelőtt tájékoztatást kíván adni a magyar olvasóknak arról, hogy az ún. új gazdaság milyen változásokat jelenthet a statisztikában. E célt két különböző, a témához más-más szempontból közelítő részben valósítja meg. Első részének fő kérdései: van-e új gazdaság? Mit értünk új gazdaságon? Megalkotható-e az új gazdaság definíciója, és ha igen, milyen az? A második rész elvonatkoztat ezektől a kérdésektől és három olyan témát vesz szemügyre, amely az új gazdaság körüli vitákban erőteljes és sok tekintetben új megvilágításba került. Ilyen a termelékenység, különösen a teljes tényező termelékenység, az információ- és távközlési technológia, valamint a nemzeti számlarendszer. TÁRGYSZÓ: Gazdaságstatisztika. Új Gazdaság.
A
z úgynevezett „új gazdaság” (New Economy) napjaink divatos fogalmai közé tartozik; amelyről – elsősorban közgazdász körökben, de tulajdonképpen az egész értelmiségi világban – igen sok szó esik. Ez a hullám a kilencvenes évtized közepén kezdődött és töretlenül tart ma is, annak ellenére, hogy a világgazdaság alakulása időközben szemmel látható fordulatot vett. Az új gazdaság irodalma ez alatt az 5-7 év alatt olyan terjedelművé duzzadt, hogy könyvtáros legyen a talpán, aki teljes bibliográfiáját össze tudná állítani. Az Európai Unió nemrégiben már a második nagyszabású kutatási programot hirdette meg az új gazdaság és a statisztika kapcsolatának témájában. (Az elsőről lásd Nádudvari; 1999, a másodikról NESIS; 2000.) Egymást érik az új gazdaságnak szentelt konferenciák. 2002 júniusában például az Európai Unió tartott nagyszabású öszszejövetelt, augusztusban a Hivatalos Statisztika Nemzetközi Társasága (IAOS) Londonban rendezett háromnapos konferenciát „Hivatalos statisztika és az új gazdaság” címen, az ezt megelőző héten pedig a Nemzetközi Jövedelem- és Vagyonkutatási Társaság (IARIW) szimpóziumának érezhető hangsúllyal kezelt szekciója foglalkozott egy „Új gazdaság – definíció, mérés és értelmezés” elnevezésű témával. Ezek a példák jól érzékeltetik, hogy az új gazdaság a statisztikában (vagy a statisztika az új gazdaságban) is az érdeklődés homlokterébe került. Magyarországon az új gazdaság és a statisztika összefüggését dr. Mellár Tamás elemezte részletesen a Magyar Tudományos Akadémián 1999 novemberében tartott előadásában (Mellár; 2001, Hunyadi; 2000). Az előadás főként az információs gazdaságra, másrészt a társadalomstatisztikára, azon belül az életmód átalakulására helyezte a hangsúlyt. Ezért jelen írás a gazdaságstatisztika oldaláról foglalkozik az új gazdasággal. Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
DR. SZILÁGYI: GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
1071
A tanulmány két, jellegében eléggé különböző részből áll. Az első rész az új gazdaság létét és mibenlétét tárgyalja. Megpróbálja körülhatárolni az új gazdaság fogalmát és kialakítani (vagy átvenni) annak definícióját. E részben néhány kétség is kifejezésre jut atekintetben, hogy létezik-e egyáltalán új gazdaság vagy csak divatkifejezéssel van-e dolgunk. A második rész mentes ezektől a kétségektől (mondhatnánk: „úgy tesz”, mintha ezek nem is léteznének), a tárgyalás a hagyományos módszertani fejtegetések keretein belül marad. STATISZTIKAI MÉRÉS DEFINÍCIÓ NÉLKÜL Amikor a statisztika új terület, új tárgy, új jelenség mérésének feladatával kerül szembe, akkor – így tanultuk és így tanítjuk ma is – mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit mérünk; vagyis első lépésként meg kell alkotni a fogalmat, a definíciót, majd pedig sor kerülhet a további, jól ismert fázisokra (az osztályozások, módszerek, mutatószámok stb. kialakítására). Ezen a ponton – legalább is, ha tartjuk magunkat a statisztikai tudomány normáihoz – különös akadályba ütközünk: az új gazdaságnak nincs sem általánosan elfogadott fogalma, sem ehhez kapcsolódó definíciója. Ha néhány megfogalmazás implikálja is, hogy a szerző miféle fogalmat tart szem előtt, ebből nem igen vezethető le bármiféle egzakt statisztikai méréshez szükséges körülhatárolás. Az új gazdasággal foglalkozó szerzők egy része hallgatólagosan feltételezi, hogy olvasói ugyanazt értik új gazdaságon, mint ők. Az IAOS már említett konferenciájának első helyen kiemelt előadója, a világszerte ismert Dale Jorgenson „Mit értünk új gazdaságon?” című előadásában részletesen bemutatta az Egyesült Államok gazdaságának fejlődését 1995 és 1999/2000 között (Jorgenson; 2002). Ha ezt az – egyébként kitűnő és sok új információt tartalmazó – előadást elfogadjuk a címben szereplő kérdésre adott válaszként, akkor azt kell mondanunk, hogy az új gazdaság az, ami az Egyesült Államokban az 1990-es évtized második felében kialakult. Bár az ilyenfajta fogalomalkotás majdhogynem abszurd, mégsem áll egyedül. Az ENSZ Európai Bizottságának 2000. évi „survey”-je is tulajdonképpen amerikai sajátosságként kezeli az új gazdaságot, azaz az Egyesült Államok jelenkori gazdasági sikerének azt a vonását illeti az „új” jelzővel, amely a tartós növekedést és az alacsony szintű munkanélküliséget az infláció féken tartása mellett valósítja meg. Részletesebben tárgyalva pedig megállapítja, hogy az új információtechnológia és a piaci liberalizáció mikroszintű kombinációja átalakította az output- és termelékenységnövekedés, a foglalkoztatás és az infláció közötti makroökonómiai összefüggéseket. Az információáramlás feletti uralom (mastery) lehetővé teszi a forrásoknak a múltbelinél jóval hatékonyabb felhasználását, a verseny pedig növekedett azáltal, hogy a fogyasztó sokszorosan több termelőnek az árait tudja összehasonlítani az Internet segítségével, végül pedig jelentősen jobb készletgazdálkodás válik lehetővé az új technológiák révén és így nagyon lecsökken az üzleti ciklusok amplitúdója. (UN; 2000) Túl az eddigi, kizárólag amerikai példákon, szinte minden fejlett gazdaságú ország élénk érdeklődést tanúsít az új gazdaság iránt. A már többször említett szakaszban fel is tudták mutatni az amerikai új gazdaság egyik-másik jegyét, különösen Kanada, Ausztrália és az európai OECD-országok egyike-másika, ha a növekedés százalékát tekintve alatta is maradtak az Egyesült Államokénak.1 1 Itt azonban véget is ér az új gazdaság hatóköre. A közepesen és annál gyengébben fejlett országokét meg sem érintette az új gazdaság szele, legfeljebb itt-ott némi export fellendülés és közvetlen külföldi beruházás formájában.
1072
DR. SZILÁGYI GYÖRGY
Ami ennek statisztikai vetületét illeti – beleértve a definíciós problémákat is – igen érdekes Svédország példája. A Svéd Statisztikai Hivatal (Statistics Sweden) hároméves (2001–2003) projektet indított „Statisztika az új gazdaságban” címen és külön munkacsoportot állított fel a projekt végrehajtására. Az első szakaszban a meglevő statisztikai eszközöket veszik szemügyre abból a szempontból, hogy milyen mértékben képesek megvilágítani a gazdaság új jelenségeit, a második szakasz az új eszközök lehetőségeit vizsgálja, a harmadik pedig az előző kettő szintézise lesz. Ezt a munkát a svéd statisztikusok is szerették volna a fogalomalkotással kezdeni, de ők is beleütköztek az előzőkben vázolt akadályba. Eva Hagsten vállalkozott a létező fogalmak vagy definíciók összegyűjtésére, egyfajta tipizálására (Hagsten; 2002). A kutató – saját olvasmányainak tapasztalatai alapján – megkülönböztet tágabb, szűkebb és (kissé ellentmondásosan) definíció nélküli fogalmakat. Néhány példa a tágabbak közül: – az új gazdaság sokféle változás kombinált hatása, olyan változók, mint például új bázistechnológia, deregulált és növekvő piac, a tudás és a szellemi tőke megnövekedett fontossága, új szervezési struktúrák a vállalatoknál, új gazdaságpolitika, alacsony infláció valamint új értékek és magatartások; – az új gazdaságot négy tényező jellemzi: az információ erőteljes árcsökkenése, a gazdaságpolitika stabilizálása, nagymértékben deregulált termék-, tőke- és munkaerőpiac, végül pedig a piaci és ármechanizmusok nagyobb igénybevétele szemben a korábbi, a vállalatokon belül lebonyolított tranzakciókkal;
a szűkebbek közül: – az új gazdaság olyan strukturális változások halmaza, melyeket az információ-technológia forradalma és a hatékonyabb piac hoz létre; – az új gazdaság a termelékenység fenntartható növekedése; – az új gazdaság az új információ és távközlési technológiában gyökerező gazdasági tevékenységek közös elnevezése.
Végül vannak intézmények és elemzők, akik tartózkodnak a fogalom meghatározásától, ezek közül érdemes az OECD-re hivatkozni, amely csupán megállapítja, hogy az új gazdaság mást-mást jelent különböző egyének számára. A legtöbbnél közös az a növekedés, amit nem az infláció gerjeszt, és ahol egyre nagyobb az információ és távközlési technológia behatolása. Az OECD sajátos és figyelmeztető felfogása az új gazdaságról a meghatározáson túli véleményt is kifejez a terjedelmes tanulmány címében: „Az új gazdaság: túlreklámozás nélkül”. (OECD; 2001) E sokféle (sőt még ennél is több) megfogalmazás láttán Hagsten arra a nagyon praktikus következtetésre jut, hogy legjobb lenne ezek legnagyobb közös nevezőjét megalkotni, ami szerinte „a gazdaságban végbemenő olyan szerkezeti változások összessége, amely gyakran több éven át tartó erős növekedésben nyilvánul meg inflációs fűtés nélkül”. A magam részéről egyetértek ezzel a megfogalmazással, feltéve ha kiegészítjük az információ- és távközlési technológia alapvető szerepével. Túllépve a fogalmi kérdéseken, de nem teljesen elszakadva tőlük, emlékeztetni kell néhány nyelvi leleményre, amelyek úgy függnek össze az új gazdasággal, hogy hol annak szinonimájaként, hol pedig fontos összetevőjeként jelennek meg. Ilyen például a „tudásalapú társadalom” vagy az „információs társadalom”. Ezek és a hozzájuk hasonló kifejezések időnként erős hangsúlyt kapnak, majd teljesen háttérbe szorulnak. A kilencvenes
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
1073
évek közepén például erős hangsúlyt kapott a globalizáció (Szilágyi; 1996) mint az új gazdaság egyik fontos összetevője vagy velejárója,2 amelyet ma már alig emlegetnek együtt az új gazdasággal (talán azért, mert időközben jelentős nagyságú társadalmi tömegek ajkán szitokszóvá változott). Hallottam olyan véleményt is, mely szerint „ami nincs azt nem kell (nem lehet) definiálni.” Vagyis: létezik-e egyáltalán új gazdaság? Hogy ez a kérdés mennyire nem légből kapott, azt az IAOS konferenciája is bizonyítja, amelynek programján szerepelt egy ilyen című szekció. (Ami ugyan nem adott igen-nem alternatívájú választ a kérdésre.) De ha a kérdést egy alkérdéssel színesítjük, akkor – ha egyértelmű választ nem is kapunk – egy másik oldalról való megvilágítást igen. Feltéve, hogy az új gazdaság létező valóság (nem csupán szlogen), beszélhetünk-e vele kapcsolatban új gazdaságtörténeti korszakról, vagy alkorszakról? Hiszen az elnevezés valami ilyesmire utal. Amit erről mondani tudok, az a gazdaságtörténész számára bizonyára felületes megközelítés lesz, a statisztikust azonban elgondolkoztatja. Egyáltalán, milyen hosszú egy gazdaságtörténeti korszak, szakasz stb.? Ha nem is tudunk rá pontos választ adni (hozzávetőlegest is alig), de 5-6 évnél bizonyára jóval hoszszabb. Márpedig az új gazdaság az ezredfordulónál végetérni látszik. Lehet, hogy előbbutóbb új lendületet vesz tartós felemelkedéssel (a gazdasági prognózis nem tartozik kutatási témáim közé). Az IAOS-konferencián azonban „Van-e új gazdaság?” címen sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Robert Gordon a Northwest University professzora, mintegy mottóként, a következő kérdéssel kezdte (szerintem a konferencia legjobb) előadását: „Miért volt egyedülálló az 1990-es évtized végén az Egyesült Államokban a New Economy boom és miért nem ismétlődhet meg?” A kérdés egyértelmű választ rejt magában: az új gazdaságnak a saját szülőhazájában vége. Nem beszélhetünk vele kapcsolatban történeti korszakról, legfeljebb epizódról, bárhogy folytatódjék is az események sora (például megjelenik egy „újabb gazdaság”), a prognózis nehéz és kockázatos. Nem kizárt – bár a jelenlegi helyzet nem erre utal –, hogy valamelyik ország vagy országcsoport átveszi a stafétabotot, felhasználva az 1995–1999-es amerikai gazdaság pozitív – és mára már jól „körüljárt” – elemeit. Sokan más oldalról közelítik a kérdést. Az új gazdaság hajtóereje és legfőbb jellegzetessége – ebben teljes az egyetértés – az információ- és távközlési technológia forradalma. Kétségtelen, hogy ez a forradalom nagymértékben átalakítja a gazdaságot. De vajon olyan mértékben-e, mint annakidején a gőzgép, az elektromosság vagy a belső égésű motor megjelenése tette? A válaszok, ha egyáltalában vannak, megoszlanak (Ark; 2002). GAZDASÁGSTATISZTIKAI MÓDSZEREK AZ ÚJ GAZDASÁGBAN A tanulmány második részében félretesszük kétségeinket, és azt vizsgáljuk, hogyan jelentkezik az új gazdaság a statisztikában, és mit kell tennie a statisztikának, hogy felszínre hozza az új jelenségeket. Nem gondoljuk ugyanis – bármelyik legyen is igaz az első részben szembeállított nézetek közül – hogy az új gazdaság nyomtalanul eltűnhet. A gazdaságstatisztika nem ismer éles váltásokat, annál inkább soktényezős átalakulásokat. 2 Ilyen értelemben foglalkoztam például az új gazdaság statisztikai összefüggéseivel a Gazdaságmodellezési Társaság 2000 novemberében tartott konferenciáján. Írásos változata, hála Nádudvari Zoltán szíves közreműködésének, interjú formájában megtalálható a Gazdaság és Statisztika 2001. évi 1. számában (5–9. old.).
1074
DR. SZILÁGYI GYÖRGY
Az új gazdaságnak számos jegye megjelent a fejlett országok egyikében-másikában, ha kisebb intenzitással, kevésbé látványos sikerekkel is, mint az Egyesült Államokban. Érdemes tehát tovább elemezni az új gazdaságot, különösen olyan vonásait, amelyekről a statisztikának az eddig említetteknél több mondanivalója lehet, vagy amelyek a statisztika számára is tartogatnak tanulságokat. Három olyan témát veszünk szemügyre, amely az új gazdasággal kapcsolatos statisztikában különösen fontos: 1. a termelékenységet, 2. az információ- és távközlési technológiát, valamint 3. a nemzeti számlákat. 1. A termelékenység Kezdjük a termelékenységgel, mint az egyik legfontosabbal, hiszen, ha nagyléptékű gazdasági növekedés infláció nélkül valósul meg, akkor a termelékenység felfutása a kulcstényező. A statisztikában jócskán megszoktuk, hogy termelékenység kapcsán – hétköznapi értelemben – munkatermelékenységre gondoljunk, noha emellett létezik egy másik, az ún. teljes termelékenység, pontos, de hosszabb nevén teljes tényező termelékenység (total factor productivity – TFP) is (Nyitrainé; 1999. 38–47. old.). Maradjunk azonban egyelőre a munkatermelékenységnél, egyrészt, mert nagyon széles körben használt és nagyon kifejező jelzőszám, másrészt, mert sok ország statisztikája nem is képes TFP-t szolgáltatni. A munkatermelékenység a termelés és az elvégzett munka aránya. Tankönyveink részletesen foglalkoznak a számláló és a nevező változataival, ezúttal azonban elégedjünk meg azzal, hogy a munkamennyiség mérőszáma legtöbbször a foglalkoztatottak száma, a dobogó második fokát pedig a ledolgozott munkaórák száma foglalja el. Ezt is csak azért kell megemlíteni, mert napjaink gazdasági és társadalmi változásai egyre inkább a munkaórára vetített hányados fontosságát helyezik előtérbe, például az ún. „atipikus foglalkoztatás” elterjedése miatt (Laky; 1999a, 1999b). A munkatermelékenység és az új gazdaság összefüggését illetően figyelemreméltó az OECD már hivatkozott kiadványának egyik megállapítása (OECD; 2001). Eszerint a fejlődéstípusok különbségei a 1990-es években jól magyarázhatók a munkatermelékenység növekedésével és a „munkafelhasználással” (ezen egyszerűen a foglalkoztatottság mértékét kell érteni). „Az Egyesült Államok egyidejűleg javította a munkatermelékenységet és a munkafelhasználást, azaz több ember dolgozott termelékenyebben” (OECD i.m. 16. old.). Rátérve most a teljes faktortermelékenységre, meg kell említeni, hogy újabban multifaktor-termelékenységként (MFP) is emlegetik. Kiszámítása ettől nem lesz könynyebb, ám a növekedés vizsgálatához – bárhogy is nevezzük – elengedhetetlen. Ezért egyre több ország statisztikai szolgálata vállalkozik rá, még a bevallott pontatlanság árán is. Ehhez a mutatószámhoz ugyanis részletes és megbízható tőkestatisztikára van szükség, amivel nem sok ország dicsekedhet (Nádudvari; 2000). A teljes faktortermelés változásának becslésénél aránylag sokan folyamodnak a Robert Solow által ajánlott közvetett eljáráshoz, ahol a keresett adat reziduumként, maradékértékként jelenik meg, azaz a GDP-változásból kivonjuk a munka-, valamint a tőkefelhasználás változásának súlyozott átlagát, ahol a súly az adott termelési tényező (munka és tőke) részaránya az outputban.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
1075
A termelékenység növekedésének és általában a gazdasági sikereknek legfontosabb tényezője az új gazdaságban az információ- és távközlési technológia (ICT) ugrásszerű fejlődése. Ez a fejlődés nem csak az új gazdaság sajátossága, de ebben az időszakban hozta meg a gyümölcsét. Az ICT nagysága, változása, szerkezete, gazdasági és társadalmi hatása sokoldalú statisztikai vizsgálatnak lett a tárgya. 2. Az információ- és távközlési technológia Bár nem egészen egyértelmű az ide tartozó javak és szolgáltatások köre, próbálkozzunk meg e kör összeállításával A gazdasági tevékenységek egységes Ágazati Osztályozási Rendszerének (KSH; 1997) alapján: A feldolgozóiparból: 22. Kiadói, nyomdai tevékenység, egyéb sokszorosítás (például könyv- és lapkiadás, hangfelvétel-kiadás; hangfelvétel- videofelvétel-sokszorosítás, számítógépes adathordozó sokszorosítása) 30. Iroda-, számítógépgyártás 32. Híradástechnikai termék, készülék gyártása 51. A nagykereskedelemből 51.64. Irodagép, berendezés nagykereskedelme (például számítógépeké) 52. A kiskereskedelemből 52.47. Könyv-, újság-, papírárú kiskereskedelem 52.48. Egyéb iparcikk-kiskereskedelemből az irodagép, a számítógép és a kész szoftverek kiskereskedelme 52.74. Egyéb fogyasztási cikk javításából a hiradástechnikai háztartási termék javítása 64. Posta, távközlés 72. Számítástechnikai tevékenység 73. Kutatás-fejlesztés 80. Oktatás
Az információ- és távközléstechnika felhasználásán belül megkülönböztetnek egyfelől információ-, illetve távközlési technikai eszközöket és szolgáltatásokat, másfelől hardvert és szoftvert. Az információs és távközlési eszközök termelése, az ilyen javak importja, valamint az információs és távközlési szolgáltatások nyújtása (az exporttól most eltekintve) két fő irányban hasznosulhat: 1. a háztartások fogyasztásában; 2. a beruházásokban (és részben a közbenső fogyasztásban). A háztartások ICT-fogyasztása az, amely – a mennyiség, a technológia és az elterjedtség fokától függően – nagymértékben átalakítja az életmódot. Tulajdonképpen ez az alapja – az oktatással együtt – a sokat emlegetett „tudásalapú társadalom” kialakulásának. A statisztikának sokoldalúan be kell mutatnia, hogy a lakosság milyen mértékben részesedik az új gazdaság áldásaiban. Ezekkel a statisztikai vonatkozásokkal részletesen foglalkozik Mellár Tamás említett írása. A továbbiakban az ICT – széles értelemben vett – termelési és beruházási szerepével foglalkozom. Az 1. tábla az ICT növekedésélénkítő hatásáról ad számot abból az időszakból, amikor az új gazdaság a „virágkorát” élte, valamint az azt megelőző, hasonló hosszúságú intervallumból. A tábla két időszakot és hét OECD-országot hasonlít össze.
1076
DR. SZILÁGYI GYÖRGY 1. tábla
Az információs és hírközlési tőke hozzájárulása a GDP évi átlagos növekedéséhez (százalékpont) 1990–1995
Ország
1995–1999
évek átlaga
Egyesült Államok Japán Németország Franciaország Olaszország Ausztrália Finnország
0,4 0,3 0,3 0,2 0,2 0,5 0,2
0,9 0,3 0,3 0,4 0,3 0,6 0,6
Forrás: OECD; 2001.
A táblából látható, hogy az első szakaszban a hatás mértéke közel egyforma volt a hét országban, a második szakasz az Egyesült Államok és Finnország „kiugrását” hozta; az ICT élénkítő hatása a háromszorosa lett annak, amit Japán, Németország vagy Olaszország fel tudott mutatni. Ha ezek után azt vizsgáljuk, hogy az információtechnológia mint input hány százalékát teszi ki a bruttó hazai jövedelemnek, akkor az Egyesült Államokra a következő idősort kapjuk: Év
Százalék
1949 1959 1969 1979 1989 1994 1999
0,5 1,0 1,6 2,5 3,9 4,7 5,3
Forrás: Jorgenson; 2002.
Egészítsük ki a fenti idősor utolsó szakaszát évenkénti részletezéssel, de ezúttal azt tüntessük fel, hogy az ICT növekedése mennyivel járult hozzá a GDP növekedéséhez. (Lásd a 2. táblát.) Jól látható a gyorsuló növekedés, az ICT növekvő szerepe mellett. 2001-ben azonban az ICT a GDP-növekedés lassulásával együtt, erőteljesen visszaesik, ami cáfolni látszik Jorgenson azon állítását, miszerint, ha a 90-es évek boom-ja nem is volt fenntartható, a tendencia folytatódik. Milyen az információ hatása a teljes tényező termelékenységre? Az OECD például kimutatta, hogy a 80-as és a 90-es évtized között igen erős, 0,61 szorosságú a korreláció a termelékenységváltozás és a 100 lakosra jutó személyi számítógépek számának növekedése között. Amerikában még jelentősebb volt az információ-technika hozzájárulása a TFP növekedéséhez. Érdekes módon a nagy- és kiskereskedelem, valamint né
1077
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
hány szolgáltató ágazat, közöttük a pénzügyi szektor volt a legnagyobb haszonélvezője a változásnak. 2. tábla
A GDP növekedése és az ICT hozzájárulása a növekedéshez az Egyesült Államokban Év, időszak
1995 1996 1997 1998 1999 2000 1994–2000* 2001 1995–2001*
A GDP növekedése
Az ICT hozzájárulása
százalék
2,7 3,6 4,4 4,3 4,1 3,8 3,8 0,3 3,4
0,91 1,03 1,18 1,12 1,15 0,98 1,06 0,10 0,92
* Éves átlag adatok. Forrás: Landefeld; 2002.
A témával foglalkozó szerzők szinte mindegyike idézi az ún. Solow-paradoxont, amely szerint „Mindenhol látjuk a számítógépeket, kivéve a termelékenységi statisztikában” (Solow; 1987). A csípős fogalmazásairól (is) ismert közgazdának ez a kijelentése kissé kétértelmű; ám a Statisztikai Szemle törzsolvasói megnyugodhatnak, mert Solow ezúttal nem a statisztikát bírálja, hanem a tényeket: a nagymértékű információtechnikai beruházás nem (vagy nem kellő mértékben) növeli a termelékenységet. Az amerikai közgazdák jó része úgy véli, hogy a paradoxon 1995-ig érvényes volt, de az azt követő öt év feloldotta. Az OECD azonban némi fenntartással van. Például nem látja bizonyítottnak, hogy a termelékenység növekedéséből mennyi írható a kutatás-fejlesztés vagy a szervezés javulásának számlájára és mennyi az ICT-beruházásokéra. Azonkívül az új technológiák elterjedése elég lassú, mert a vállalatoknak és a munkavállalóknak idő kell az alkalmazkodásra, például a használat elsajátítására. Magam is az OECD felfogásához állok közelebb. Nagy kihívás a statisztikával szemben az ICT – ezúttal nem mennyiségi, hanem minőségi szempontból való – rohamos fejlődése és ennek kvantitatív nyomon kísérése. Kimutatták például, hogy az egy chipre jutó tranzisztorok száma 18-24 havonként megduplázódik; például a 2000 novemberében kibocsátott „Pentium 4” 42 millió tranzisztort tartalmaz. Új értelmet és tartalmat nyer a műszaki statisztika, de mégsem ez a statisztika legfőbb kérdése, hanem az árak értelmezésének és mérésének újmódon fellépő problémája. Hogyan tudja a statisztika ezt az árváltozást követni? Mesés, vagy annak tűnő történetek szólnak az ICT árainak viselkedéséről, nevezetesen csökkenéséről. Jorgenson például közöl egy számítást, amely szerint az 1996. évi árakat 1nek véve, a számítógépek relatív – a globális (kibocsátási) árindexszel korrigált – ára 1999re a felére csökkent, l983-ban viszont még a tízszerese, 1973-ban pedig százszorosa volt az 1996. évinek. A szoftver árcsökkenése ennél szerényebb, de szintén igen jelentős volt. Az
1078
DR. SZILÁGYI GYÖRGY
árindexszámítás – amelynek amúgy sem legerősebb oldala a minőségi változások és a gyakori termékcserélődés kezelése – igen nagy problémával került szembe. A folyamat valószínűleg úgy játszódik le, hogy az árak nem követik a technikaiminőségi változásokat, viszont az új és jobb modell ára nem annyival több – ha egyáltalán több – a réginél, amennyit a javulás indokolna. De mennyit indokol a javulás? Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy az új modell megjelenésével nagyon lecsökken a régi iránti kereslet, de ez aligha magyaráz meg mindent. Nem véletlen, hogy az ICT-árak, illetve árváltozások becslésével foglalkozó tanulmányok az új gazdaság terjedelmes irodalmának tekintélyes hányadát teszik ki. A 3. tábla a 2. tábla „testvére”, amennyiben ugyanolyan szerkezetben mutatja be az ICT árainak alakulását, mint a 2. tábla a volumenváltozást. 3. tábla
A GDP és az ICT árának változása az Egyesült Államokban Év, időszak
1995 1996 1997 1998 1999 2000 1994–2000* 2001 1995–2001*
A GDP
Az ICT
árának változása (százalék)
2,2 1,8 1,6 0,8 1,5 2,5 1,7 1,9 1,7
-0,29 -0,47 -0,45 -0,59 -0,53 -0,35 -0,44 -0,39 -0,46
* Éves átlag adatok. Forrás: Landefeld; 2002.
A GDP oszlopa érzékelteti a már említett, inflációmentes időszakot, amelyhez az ICT tekintélyes árcsökkenésekkel járult hozzá. Az árak a virágzás időszakának végén sem változtatták meg viselkedésüket (nem úgy, mint a mennyiségek). A gyors változások részleges megragadásának egyik eszköze az indexformulában rejlik, nevezetesen a változó súlyozású és láncrendszerű indexek használatában, szemben az állandó súlyozással, amely hosszabb-rövidebb ideig konzerválja az elavult arányokat. A legfejlettebb eljárást az ún. hedonikus árindexek jelentik. Mivel erről most nem szeretnék külön tanulmányt írni, ezért elégedjünk meg annyival, hogy a hedonikus árindexek többváltozós függvénykapcsolatokon alapulnak az árak és az eszközök lényeges tulajdonságai (például működési gyorsaság, lemezkapacitás stb.) között (e függvények többnyire lineáris vagy exponenciális alakúak) és a tényleges minőségi, illetve műszaki értékek behelyettesítésével becslést szolgáltatnak az összehasonlítandó árra. A hedonikus indexek előállítása nagyon nehéz feladat, mind a változók kiválasztása, mind a paraméterek megállapítása szempontjából. Ezért még a legtöbb fejlett ország sem folyamodik ehhez a módszerhez. Az viszont előfordul, hogy más országok vagy országcsoportok hedonikus indexeinek függvényeit (függvénytípusait és paramétereit) használják fel és ezekbe illesztik be saját termékeik megfelelő változóit.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
1079
3. A nemzeti számlák Nem kíván különösebb bizonyítást, hogy az új gazdaság makroökonómiai leképezésére a nemzeti számlarendszer a legalkalmasabb. A jelenleg érvényes nemzeti számlarendszerek (az ENSZ 1993-ban bevezetett SNA93-ja és az Európai Unió 1995 óta érvényes ESA95-je) kidolgozásának idején még nem volt szó új gazdaságról, következésképp az új gazdaság leírása még nem lehetett célja ezeknek a rendszereknek. Ha tehát úgy találjuk, hogy az SNA93 vagy az ESA95 nem mutatja be az új gazdaság egyik-másik vonását, vagy hogy az új gazdaság más elszámolási módot tesz szükségessé, mint amilyet e számlarendszerek ajánlanak, akkor ezt nem alkotóik hibájául kell felrónunk. A két számlarendszer párhuzamos tárgyalásából adódó nehézségeket elkerülendő, a továbbiakban csak a világrendszerrel (SNA93) foglalkozunk, az európaival (ESA95) külön nem. Az új gazdaság sokféle követelményt támaszt a nemzeti számlarendszerrel szemben, de – ellentétben a gazdaságstatisztika eddig tárgyalt kérdéseivel – ezek az igények többnyire nem lépnek fel olyan sürgetően, mint amazok. E tekintetben a kritikák következő típusaival találkozhatunk. – Néhány témát ma már másként kellene kezelni, mint eddig, ám ezek nincsenek „drámai” befolyással a számlarendszer nyújtotta információra. Ahogy három ausztrál szerző fogalmaz: „Az SNA93 továbbra is robusztus és impresszív dokumentum.” (Edwards–Comisari–Johnson; 2002). – Az SNA mielőbbi revíziójára volna szükség, ám minden kritikus tudja, hogy egy új változat elkészítése több évet (legalább egy évtizedet) vesz igénybe. – A szükséges változtatások számára a szatellit számlák alkalmas teret nyújtanak, ez esetben érintetlenül marad az alaprendszer. (A szatellit számlákról lásd Szilágyi; 1987, 1998, Nyitrainé; 1998.)
Maga az SNA-t összefoglaló terjedelmes kötet sem tekinti az abban foglaltakat „az utolsó szónak” vagy „kinyilatkoztatásnak”, hanem egyrészt elismeri, hogy a benne leírtakhoz képest további kutatásokra van szükség, másrészt felhívja a figyelmet bizonyos kényszermegoldásokra. Az SNA93 bevezetőjének pl. van egy, a szükséges kutatásokra utaló része („Looking ahead: the research agenda (UN; 1993. XLIII–XLIV old.). Ez a kutatási terv ugyan nem kifejezetten a most éppen napirenden levő problémákkal foglalkozik, de van ilyen is közöttük (például a humán tőke kezelése). De adódtak másfajta helyzetek is, mint például a – konszenzus hiánya a szakértők között; – egyetértés egyfajta megoldás helyességében, amely megoldás azonban ellentmondásba kerül a rendszer egy másik elemével; – egyetértés valamely megoldás helyességében, amelynek gyakorlati végrehajtása akkoriban akadályokba ütközött.
(A továbbiakban ilyen példákról is lesz szó, úgy azonban, hogy a példákat nem a fenti akadálytípusok, hanem az új gazdaság mérési szükségletei szempontjából válogattam ki.) Az új gazdaság és a nemzeti számlák összefüggéseiről külön tanulmányt lehet írni (készült is ilyen, nem is egy; közülük többekre hivatkozom is). Most azonban csak három fontos kérdést emelek ki: a) az emberi tőkét, b) a kutatást és fejlesztést, valamint c) az eszmei javakat. a) Az emberi tőke. Az emberi tőke mérésének fontosságára vonatkozó minden utalás ma már szószaporításként hatna. Legfeljebb annyi „aktualizálást” engedhetünk meg ma
1080
DR. SZILÁGYI GYÖRGY
gunknak, hogy az új gazdaság szinonimájaként (vagy vele átfedő fogalomként) emlegetett „tudásalapú társadalom” szempontjából ez az elsőrendű mérési feladat. Az SNA 18.4 (a) pontja szerint „lehet úgy érvelni” hogy az aktívák és a tőkeképződés fogalma túl szűk, mert nem tartalmazza az emberi tőkét (human capital). Hozzáteszi, hogy ennek statisztikai forrása általában a múltban történt oktatási kiadások mértéke. Különböző számítások megmutatták, hogy az emberi tőke nagysága jóval meghaladja a számlarendszerben kimutatott aktívákat. Ha azonban az emberi tőkét aktívának tekintjük, akkor az oktatást nem fogyasztási kiadásként, hanem beruházásként kell(ene) kezelni. Ma már nem egy közgazdász (például Edwards–Comisari–Johnson; 2002) ilyennek is tekinti. b) Kutatás és fejlesztés. Az SNA93 kidolgozásának egyik legellentmondásosabb esete. Már-már egyetértés alakult ki e tétel beruházásként való kezelésében, ám végül, technikai nehézségek következtében, folyó ráfordításként került be az SNA-be. Az SNA93 szövege megállapítja, hogy e ráfordítások célja a termelékenység növelése, és általában is hasonló a funkciójuk, mint bármely beruházási jószágnak. Ezek a kiadások azonban nem eredményeznek könnyen azonosítható, számszerűsíthető és értékelhető javakat (SNA93, 1.51. paragrafus), emiatt közbenső fogyasztásként veendők számba. A kutatás és fejlesztés döntő szerepet játszik az új gazdaságban, ezért ez a kizárólag technikai okokra hivatkozó megoldás módosításra szorul. A kutatás és fejlesztés „tőkésítésének” azonban messzemenő következményei vannak, amennyiben növeli a megtakarítások, a beruházások és a tőkeállomány értékét. c) Az eszmei javak. Ide tartoznak a vagyonértékű jogok, az ásványi fúrások aktivált értéke, a szellemi termékek és a szoftver. Az új gazdaság számos szakértőjének az a véleménye, hogy a statisztikának az eddiginél többet kell foglalkoznia az eszmei javak kezelésével, hova sorolásával és értékelésével. Az eszmei értékekbe való beruházás azonban sokszor nehézségbe ütközik, különösen, ha e javakat a termelő saját célra használja fel (Moulton; 2002). Egyes esetekben, például a jobb szervezést célzó találmányok esetén nem is mindig világos, hogy a szervezési intézkedéssel együtt járó kiadás egy évnél hoszszabb vagy rövidebb ideig szolgálja a kívánt célt, márpedig csak az előbbi esetben minősülhet beruházásnak, illetve tőkének, az utóbbi estben nem. Az eddigiekben kifejtett gondolatokat abban foglalhatjuk össze, hogy ma még nem tudjuk, lesz-e és ha igen, milyen folytatása lesz az új gazdaságnak. Bármi is legyen azonban a jövő, az új gazdaság már most is élénkülést hozott a statisztikai gondolkodásban. IRODALOM ARK, VAN B. (2002): Measuring the new economy: an international comparative perspective. Review of Income and Wealth. 48. évf. 1. sz. 1–14. old. EDWARDS, R. – COMISARI, P. – JOHNSON, T. (2002): Beyond 1993: The system of national accounts and the new economy. Az IAOS 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. GORDON, J. R. (2002): After the collapse: where does the „new economy” go from here. Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. HAGSTEN, E. (2002): Reflecting what is new in the new economy? Az IARIW 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. Kézirat. HUNYADI L. (2000): Az információs társadalom problémái – statisztikai kihívások. Statisztikai Szemle, 78. évf. 2–3. sz. 170– 172. old. JORGENSON, D. W. (2002): What do we mean by the new economy? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. KSH (1997): A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere ’98. Központi Statisztikai Hivatal. 203 old.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG
1081
LANDEFELD, S. (2002): The new economy redux? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. MELLÁR T. (2001): Az információs társadalom és a statisztika. Magyar Tudomány, Új folyam. XLVI. köt. 3. sz. 257–270. old. MOULTON, M. (2002): The system of national accounts for the new economy: what should change? Az IAOS 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. NÁDUDVARI Z. (1999): Az Európai Unió statisztikai kutatási programja (EPROS). OMFB, 1999 szeptember NESIS (2000): http//:nesis.jrc.cec.eu.int NYITRAI, V. (1998): The role of the satellite accounts in the SNA. Hungarian Statistical Review, 76. évf. Special Number 2. 11–25. old. NYITRAI F-NÉ DR. (1999): A termelékenység alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 70 old. OECD (2001): The new economy beyond the hype. OECD, Paris. 105 old. SOLOW, R. (1987): We’d better watch out. New York Times Book Review, July 12. SZILÁGYI GY. (1987): Statisztikai integráció részmérlegekkel. Statisztikai Szemle, 65. évf. 4. sz. 776–778. old. SZILÁGYI GY. (1996): A gazdasági integráció hatása a statisztikára. Statisztikai Szemle, 74. évf. 2. sz. 101–110. old. SZILÁGYI GY. (1998): Szatellit számlák – nemzeti számlák. Statisztikai Szemle, 76. évf. 4–5. sz. 309–323. old. UN (1993): System of National Accounts 1993. 711 old. UN (2000): Economic Survey of Europe. 2000. No. 1. Economic Commission of Europe. New York and Geneva.
SUMMARY The article discusses the relationship between the „New Economy” and the theory and praxis of economic statistics. This review is done in the breakdown of two sections of two different approaches. Is there a New Economy? What is meant by New Economy? are the basic questions of the first part. This section puts forward various attempts in creating concept and definition for the New Economy. The second section puts aside the ontological considerations of the first one. It analyses rather a number of issues of economic statistics that are, or seem to be influenced by the New Economy. In this respect special attention is paid to productivity, in particular multi-factor productivity; the information and communication technology (ICT) with its effect on economic growth; and the National Accounts, with special attention to the treatment of human capital, research and development, and the intangible assets.
A NYELVI ASSZIMILÁCIÓ ÉS A HÁZASSÁGKÖTÉS DR. HOÓZ ISTVÁN A nemzetiségi statisztika nagy figyelmet szentel az asszimilációs folyamatok megfigyelésének és elemzésének. A tanulmány ennek a nagyon összetett és sok tényezőből álló jelenségnek csak egyik eszközével, a nemzetiségi szempontból vegyes házasságokkal kíván foglalkozni. Bemutatja az interetnikus házasságok terjedésének folyamatát a kisebbségben élő magyarok között, és nagy teret szentel okainak, céljainak és következményeinek. Az idézett gazdag irodalomból kitűnik, hogy a kisebbségek tagjai gyakrabban kötnek heterogén házasságot, mint a többségi nemzetiséghez tartozók, a nők gyakrabban választanak más nemzetiségű házastársat, mint a férfiak. Az exogám házasságok növekvő száma veszélyezteti az etnikumok fennmaradását, hiszen az ezekben felnövő gyermekek nagy hányada otthon is a többség nyelvét tanulja és többségi nyelvű iskolába jár. Így a vegyes házasságok a nyelvi asszimiláció eszközei lehetnek. Elképzelhető, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek esetében a reális cél csak az lehet, hogy őseik nyelvét legalább második nyelvként tanulják meg. A közelmúlt politikai eseményei a házastársakat gyakran szembeállították egymással több országban, ami nemcsak a szülők, hanem a gyermekek számára is tragikus következményekkel járt. E folyamat csak akkor mérsékelhető, ha lesz az anyaországi magyarságban annyi kisugárzó erő, amely képes szórványban élő tagjaiban is az őseik nyelvéhez és kultúrájához való ragaszkodás vágyát felkelteni. TÁRGYSZÓ: Nemzetiség. Vegyes házasság és válás. Nyelvi asszimiláció.
A
különböző nemzetiségű lakosság számának és összetételének alakulásával foglalkozó tudományos kutatások nagy figyelmet szentelnek a változásokat befolyásoló egyéni és társadalmi tényezőknek. Ezen belül kiemelkedő jelentőségű a nyelvi asszimilációs folyamatok megfigyelése, okainak és mértékének feltárása. Ennek a nagyon összetett és sok tényezőből álló jelenségnek most csak egyik eszközével, a nemzetiségi szempontból vegyes házasságokkal kívánunk foglalkozni, bár úgy tűnhet, hogy a nemzetiségi statisztikának ez csak egy részterülete. A környező országokban az utóbbi évtizedekben lezajló események azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy választott témánk nem csupán egy népmozgalmi esemény. Elemzése messze túlmutat a házasságkötés témakörén, hiszen jelentősen hozzájárulhat a nemzetiségek közötti kapcsolatok alakulásának feltárásához. A szakirodalomban endogámiának nevezik a csoportházasságnak azt a formáját, amikor valamelyik nemzetiség tagjai a csoporton belül kötnek házasságot. Ha a házasságkö Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
DR. HOÓZ: ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
1083
tés különböző csoportok tagjai között jön létre, exogámiáról beszélünk. Amíg az endogámia egy-egy nemzetiségi (etnikai) csoport jellegzetességeinek állandóságát igyekszik biztosítani, az exogámia következménye a különböző népcsoportok és kultúrák keveredése, közeledése. Úgy vélik, hogy a nemzetiségileg heterogén házasságok egyedüli eszközei az etnikai-biológiai homogenizációnak és egyidejűleg – a szó tágabb értelmében véve – hozzájárulnak a társadalmi-kulturális különbségek kiegyenlítődéséhez. A különféle emberi kapcsolatok között a házasságkötés a legtartósabb, és az egyén életének egyik legjelentősebb eseménye. Bár a párválasztás egyéni elhatározáson alapuló magatartás, kifejezésre jutnak benne a társadalmi, a kulturális és a politikai viszonyok is. Ezért mint tömegjelenségben, tükröződnek azok a társadalmi értékítéletek, amelyeket az egyes rétegek önmagukról és saját csoportjuknak más népcsoportokhoz való viszonyáról alakítottak ki. Minél gyakoribb például az egyes nemzetiségek tagjai közötti házasságkötés, zártságuk annál jobban oldódik. Ezt a társadalmi folyamatot számszerűsíteni is lehet. Ha egy közösséghez tartozó vőlegény ugyanahhoz a közösséghez tartozó menyasszonyt vett feleségül, akkor (nemzetiségileg) homogén házasságot kötött (endogámia), ha más nemzetiségű feleséget választott, heterogén házasságkötés (exogámia) jött létre. Ezekre a házasságkötésekre vonatkozó adatokból határozható meg a homogámia, illetve a heterogámia indexe. Amikor a szükséges adatok rendelkezésre állnak, ezeket a mutatókat nemenként számítják ki, hiszen más lehet a párválasztásnál az egy-egy nemzetiséghez tatozó vőlegények és menyasszonyok magatartása. Ezeknek az indexeknek nemzetiségenkénti és időbeli alakulása átfogó tájékoztatást nyújthat a vizsgált nemzetiségek közötti viszonyokról, illetve azok változásáról. A rendelkezésre álló adatok alapján a nemzetiségi szempontból vegyes házasságkötések számát, vagy arányát nemzetiségek szerint rangsorolni is lehet. Vagyis számszerűsíthető az egyes nemzetiségek közötti rokonszenv foka. Ahol a társadalmi különbségeket kisebbnek érzik, ott magasabb lehet ez az arányszám, hiszen a házaspároknak, a kölcsönösség jegyében, kevesebb objektív és szubjektív akadályt kell leküzdeniük, kisebb mértékben kell egymáshoz alkalmazkodniuk, illetve mindezeket nem érzik tehernek. 1. A PÁRKERESÉS KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI Az egymással békés kapcsolatok kiépítésére törekvő uralkodók házasságokkal igyekeztek szövetségi rendszerüket megerősíteni, vagy dinasztikus érdekeiket biztosítani. Ez, a már az ókorban kialakult szokás jellemezte az Árpád-házi királyok uralkodási gyakorlatát is, csakúgy mint a Habsburg-házét. Az alattvalók millióinak házasságkötési szokásait azonban más szempontok határozták meg. A Kárpát-medencét a honfoglalás óta mindig sokféle etnikumhoz, hitvilághoz tartozó népesség lakta. A csoportok tagjai büszkék voltak származásukra, nyelvükre, történelmileg kialakult előjogaikra, társadalmi szerkezetükre, amelyek összessége megkülönböztette őket egymástól és amelyek segítettek kialakítani a „mi” közösségi tudatot, azt a szimbolikus távolságot, amely az egyik csoport tagjait elválasztotta egy másik csoport tagjaitól. A közösségi tudat elmélyülése az egyes etnikumok tagjait védekezésre késztette a többivel szemben, ami olyan mértékű elzárkózásra vezetett, hogy akadályozta vagy lehetetlenné is tette – egészen a XIX. századig – összeházasodásukat.
1084
DR. HOÓZ ISTVÁN
Scitovszky János írta 1845-ben megjelent munkájában (Scitovszky; 1845, 57. old.) Baranya megye népességéről, hogy „Békesség és kölcsönös szeretetben él itt a némettel és ráczczal a magyar, valamint a protestáns a katholikussal… Örömest segít a baranyai ember felebarátján. Ha valaki házat épít, legtöbb helyen az egész falu segítségére bízvást számot tarthat” de, teszi hozzá: „Házasság azonban sohasem köttetik nálunk a különböző nyelvű pórok közt.” A sok évtizedes együttélés, a közös sors tehát egyre közelebb hozta a különböző nyelvű és vallású népeket, de ez a sorsközösség sem tette lehetővé még a XIX. század első felében sem az összeházasodást, vegyes családok létesítését. A történelmi Magyarország területén élő, különböző nemzetiségű lakosság nagy része évszázadokon keresztül kisebb közösségekben, kis lakosságszámú településeken élt, gyakran más nemzetiségűekkel együtt. Ennek következtében a házasságkötésre készülő fiatalok jelentős hányada lakhelyén nem találhatott párt magának. Mint e kutatási téma neves hazai szakértője írta: „Minél kevesebb egy település lakóinak száma, bármennyire is szemléletében endogámiára hajlik, a párválasztási lehetőségek annál erősebben korlátozottak: kevés a hasonló korú fiatal, törvények is akadályozzák a rokonházasságokat, a vérfertőzéstől való félelem ősi ösztöne is”. (Örsi; 1983. 580. old.) A nemzetiségileg homogén házasságkötés lehetőségének megteremtése érdekében ezért a párkeresés különböző formái alakultak ki. a) A legények számára ismerkedési alkalmat teremtett a katonáskodás, a más településen történő munkavállalás, a malomba járás, a vásárok vagy a búcsújárások is. A házassági kapcsolatok kialakulása, ismétlődése egyes falvak között hagyományossá válhatott, vagyis kialakulhatott a házasságkötés szempontjából társközségeknek számító települések csoportja. „Egy település házasodási körzetét a szomszédos települések gyűrűje alkotja. A távolságok meghatározók a két település közötti házassági kapcsolatok intenzitásában. A legszorosabb kapcsolat általában az azonos néprajzi csoporthoz tartozó legközelebb fekvő helységgel van” (Örsi; 1983. 585. old.). A házassági kapcsolatok kialakulása, ismétlődése egyes falvak között hagyományossá válhatott, ami a rokonság szerveződését, majd növekedését eredményezte és tartotta fenn nemzedékeken keresztül. Mivel lakodalmak és családi ünnepségek alkalmából is gyakran látogatták egymást, az ilyen települések kultúrája egyre jobban kezdett egymáshoz hasonlítani, illetve eltérni azokétól, amelyek lakosságával nem álltak ilyen szoros kapcsolatban. Ez a gyakorlat biztosította az egyes etnikumok nagyfokú genetikai homogenitásának fennmaradását évszázadokon keresztül. b) A párkeresés speciális módjait nemcsak a kis települések fiataljainak kellett kialakítaniuk, hanem a szórványokban élő nemzetiségi legények vagy lányok is más településen keresték férjüket vagy feleségüket. Hagyományai, szokásai és környezetének elvárásai alapján a házasulandóknak az azonos nemzetiségűek között kellett párjukat megtalálniuk. Ez az igény alakította ki az ismerkedésnek, illetve párválasztásnak egy jellegzetes formáját, az ún. leányvásárt. A házassági kapcsolatok létesítésének és a vásárra járásnak együttes intézményei voltak a leányvásárok (leánynéző vásárok), amelyek Európa szerte elterjedtek, főleg a ritkábban lakott vidékeken. Bizonyos településeken tartott vásárok vagy búcsúk alkalmat adtak a legényeknek és a lányoknak ismerkedésre. A szórványban élő (nemzetiségi) lakosság e vásárokra vagy búcsújáró helyekre nemcsak azért járt, hogy adjon-vegyen vagy ájtatoskodjon, hanem azért is, hogy eladósorban levő lányát bemutassa a környéken lakó legényeknek. Így lehetővé vált, hogy nemcsak a környező falvak fi-
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
1085
ataljai találják meg párjukat, hanem a távolabb élők is. A vásár így a helyi szokásoknak megfelelő leánykínálat, a lány részéről való ajánlattétel alkalma volt, de gyakran vált az eljegyzés színhelyévé is. Tárkány Szűcs Ernő könyvéből (Tárkány Szűcs; 1981) kitűnik, hogy ez a szokás Magyarországon nemcsak Baranya megye számos településén volt elterjedt, hanem például Somogy, Tolna, Bács, Bodrog, Zemplén, Hunyad megyékben is. A házasságkötéseknek ez a területi exogámiája éppen a nemzetiségi endogámia céljait (is) szolgálta. c) Az endogámia legzártabb formája, szélsőséges esete a rokonházasság. Főleg olyan kisebb, földrajzilag elszigetelt településeken alakult ki, amelyek speciális nyelve (nyelvjárása), vallása, vagy kultúrája megkülönböztette környezetétől. Egyes tájegységek, falvak zártsága, elszigeteltsége még a XIX. században is igen nagy lehetett, amit az azonos vezetéknevek gyakori előfordulása is bizonyít. Az ország különböző részein számos olyan település van, amelyekben a házasságok 6-20 százalékát egymással közeli rokonságban levő személyek kötötték. Pusztasomorján (magyar falu) a XIX. században 5-10 százalék, Bezenyén (horvát falu) 1890-1900-ban 11,4 százalék, 1901-1910-ben pedig már 19,13 százalék (Őrsi; 1983. 592. old.) volt az ilyen házasságkötések aránya, de Ivádon (magyar falu) is elérte a 9 százalékot átlagosan 1866 és 1916 között (Nemeskéri; 1965). „Az az igény, hogy a vagyon ne menjen széjjel, ne kerüljön ki a családból, az utóbbi időkben már első unokatestvéreket is összehozott. Állami engedély alapján első unokatestvérek hasonló okokból rendszeresen kötött házasságára a negyvenes évektől adataik vannak…” (Tárkány Szűcs; 1981. 306–307. old.). d) A kör tovább már nem szűkíthető, mert a vérfertőzés, az incestus tilalma lehetetlenné teszi a szülő és a gyermekek, valamint a testvérek közötti házasságot. A néphagyományok szerint lehetséges külön nemű ikertestvérek közötti házasság. Történetesen 1835-ben, a Tolna megyei büntetőtörvényszék előtt álló Kaiszer Mihály és Erzsébet ikertestvérek védekeztek azzal az érvvel, hogy környezetükben sokaknak volt ez a véleménye. A bíróság ezért a vádlottakat csak „megfeddés”-re ítélte (Hadnagy; 1954. 531. old.). A vérfertőzőnek tartott házasságot azonban nem mindig és nem mindenhol tiltották. A bibliában Mózes első könyvében olvashatunk Lót és leányai kapcsolatáról. Egyiptomban a fáraó, az inkáknál pedig a fejedelem köteles volt nővérét venni feleségül; a görög mitológiában Zeus felesége a nővére, Héra; Thomas Mann „A kiválasztott” c. művében a „kiválasztott” egy ikerpár bűnös szerelmének gyümölcse. A legtöbb társadalom azonban nemcsak elítéli, hanem tiltja is a rokonok szűk körében kötött házasságokat (Kislégi Nagy; 1967. 4–5. old.). Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a hagyományokhoz, a valláshoz, az etnikumhoz való ragaszkodás kényszere csak a paraszti népességre vonatkozott. A házasságkötési (párválasztási) szokások részei voltak a fennálló társadalmi szabályoknak, amelyeket a szokásrendszer alakított ki. Az endogámiát elősegítő alkalmakra addig volt szükség, amíg megkövetelték és betartották a párválasztás hagyományait és a vallás előírásait. Ahogy halványodtak, lazultak ezek a feltételek, a fiatalok úgy kaptak egyre nagyobb lehetőséget házastársuk megválasztására. Azok a társadalmi-gazdasági, kulturális változások, amelyek a XIX. században hazánkban is lezajlottak, befolyásolták a párválasztási szokások rendszerét is. A gazdasági átalakulás következtében gyorsan nőtt a vándormozgalom, a társadalmi mobilizáció és gyakoribbá vált a különböző nemzetiségű lakosság érintkezése
1086
DR. HOÓZ ISTVÁN
és egymás nyelvének tanulása. Mindezek következtében csökkent az endogámiát fenntartó követelmények szigorúsága. Így kezdetben ritkábban, majd egyre gyakrabban kerülhetett sor exogám párválasztásra, nemzetiségi szempontból vegyes házasságok kötésére. A nemzetiségi kontroll gyengülését egyes kutatók a modernizáció jelének, illetve következményének minősítik. 2. A KISEBBSÉGBEN ÉLŐ MAGYARSÁG ÉS A VEGYES HÁZASSÁGOK A XIX. századtól kezdve hazánkban és a környező országokban is egyre gyakoribb lett a nemzetiségi szempontból vegyes házasságok kötése. E folyamat nem egyszerűen egy demográfiai, népmozgalmi esemény, hanem messzemenő társadalompolitikai következményei is lehetnek. Ezért nőtt meg a társadalompolitikusok és a tudományos kutatók érdeklődése is a jelenség iránt. A hazánkban és a környező országokban megjelent nagyszámú tanulmány szerzői a párkapcsolatok e formájának számszerű alakulását, létesítésük okait és fennállásuk következményeit elemezték, mégpedig nemcsak történeti kialakulásuk folyamata során, hanem napjaink népmozgalmi jelenségeként is. A magyar népesség számának alakulása szempontjából a vegyes házasságok számának és arányának alakulása meghatározó jelentőségű. Ezt annál inkább hangsúlyoznunk kell, mert az első világháborút követően egyre több magyar nemzetiségű és anyanyelvű férfi és nő kötött más nemzetiségűvel házasságot a környező országokban. 1. tábla
A vegyes házasságok arányának alakulása Szlovákiában nemzetiség szerint (százalék) Éves átlag
1931–1933 1951–1953 1961–1963 1971–1973 1981–1983 1988–1990
Magyar
Szlovák nemzetiségű házastárs
9,40 16,30 20,10 23,90 25,90 27,90
3,80* 4,70 6,70 6,70 6,20 6,60
* Cseh nemzetiségűekkel együtt. Forrás: Gyurgyik; 1994. 136. old.
Mint az 1. tábla adataiból kitűnik, a vegyes házasságok aránya a magyarok között gyors ütemben emelkedett és az utóbbi évtizedekben már minden negyedik házasságban a vőlegény vagy a menyasszony más nemzetiséghez tartozik. A magyar férfiak 84,8 százalékának a felesége is magyar nemzetiségű volt, a nők valamivel kisebb hányadának, 84,3 százalékának volt magyar a házastársa. Az 1991-es népszámlálás szerint ezek az arányszámok tovább emelkedtek. „A magyar férfiak 17,1 százalékának szlovák, 0,7 százalékának cseh, a magyar nők 16,6 százalékának szlovák, 0,6 százalékának cseh nemzetiségű volt a házastársa.” (Gyurgyik; 1995. 83. old.) Egy munkaközösség (Munkaközösség; 1988. 203. old.) által írt
1087
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
tanulmányban a feltételezett okokról olvashatjuk a következőket: „A vegyesházasság elsősorban a még nagyjából egységes települési területről elkerülő fiatalok körében terjed. Az elvándorlás csökkenti az azonos nemzetiségű házastárs megtalálásának esélyét és gyengíti a párválasztási hagyományokat. A Csehországban élő magyarok között általánosnak mondható a vegyesházasság. A házastárs megválasztásában egyre nagyobb szerepet kap a réteg-hovatartozás, a foglalkozás, a műveltségi fok. A házasságkötésnél a fiatalok az ilyen jellemzők által meghatározott társadalmi státus megtartására vagy emelésére törekszenek. Jól ismert jelenség, hogy elsősorban a nők igyekeznek magasabb státusú házastársat találni. A csehszlovákiai magyarság társadalmi státusa egészében véve alacsonyabb, mint a szlovák népességé. Ilyen körülmények között a vegyes házasság nemcsak a tömör települési terület föllazulásának és az elvándorlásnak a következménye, hanem a társadalmi státus emelésére irányuló törekvéssel is összefügg.” A magyarok arányszámukat meghaladó mértékben kötöttek vegyes házasságokat Jugoszláviában is. A házasságok aránya az 1953. évi 9,14 százalékról 1971-ig folyamatosan 12,06 százalékra emelkedett, amit az elemzők „vitathatatlanul pozitív” jelenségnek minősítettek (CDI; 1978. 42–57. old.). A Vajdaságban még magasabb a heterogén házasságok aránya, hiszen az 1956. évi 18,1 százalék 1964-1965-ig fokozatosan 25-26 százalékra emelkedett (Mirnics; 1970.). 2. tábla
A vegyes házasságra lépő férfiak és nők arányának alakulása nemzetiségenként Jugoszláviában (százalék) Év
1953 1961 1970 1971
Szerb nemzetiségű férj
6,8 10,3 9,2 9,4
feleség
6,2 15,7 9,3 9,5
Magyar nemzetiségű férj
18,0 19,9 27,2 26,7
feleség
22,5 25,8 28,7 29,1
A jugoszláviai statisztikai rendszer lehetővé teszi, hogy külön elemezzük a férfiak és külön a nők által kötött vegyes házasságokat. Mint az 2. táblából kitűnik, a magyar nők hajlamosabbak vegyes házasság kötésére. A Vajdaságban egyre kevesebb azoknak a családoknak a száma, amelyikben ne lenne más nemzetiségű közelebbi vagy távolabbi rokon. Az egyre gyakoribbá váló exogámiára a jugoszláviai szakemberek is felfigyeltek és elemezték alakulásának és változásának okait. Petrović, M. (1994) egy terjedelmesebb tanulmányban közölt értékelését a következőkben foglalhatjuk össze. A heterogenitás indexei nemzetiségi viszonylatban is igen alacsonyak a délszlávok által kötött házasságokban. Úgy tűnik, a befelé fordulás, a nemzetiségi ellentétek, feszültségek jutnak ebben kifejezésre annak ellenére, hogy a települések nagy részében többféle nemzetiség tagjai élnek együtt már több generáció óta. Egyedül a magyarok házasságkötési gyakorisága jelent kirívó különbségeket ebben a tekintetben. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy a különböző nemzetiségű népesség mindegyike valamelyik szövetségi államban többségi nemzetiséghez tartozónak érezhette magát. Ez növelte (fenntartotta) nemzeti önérzetét, segítette identitástudatának fenntartását, de társadalmi előrehaladásá
1088
DR. HOÓZ ISTVÁN
nak sem állta útját nemzetiségi hovatartozása. Mindez a magyar nemzetiségűekről nem mondható el. Minden köztársaságban kisebbséghez tartozónak érzik magukat, minden köztársaságban életkörülményeik, egzisztenciájuk, társadalmi előrehaladásuk szempontjából előnyösnek tűnik számukra a délszlávokkal való házasságkötés. Ezért (főleg a nők) úgy vélik, esélyeiket növeli délszláv vőlegénnyel kötött házasságuk. Arról is olvashattunk viszont, hogy – főként 1981-től – erős propaganda-hadjárattal kívánták rávenni a vegyes házasságban élő magyarokat, hogy változtassák meg a maguk vagy gyermekük nemzetiségét. Eszerint természetellenes, ha a gyermekek egyik vagy másik szülőjük nemzetiségét viszik tovább, vagy ha egyik vagy másik szülőjükkel azonosulnak. Azt tartanák természetesnek, ha „jugoszlávnak” éreznék és vallanák magukat. A vegyes házasságoknak nagy szerepe volt, illetve van a magyarság számának alakulásában, területi megoszlásában és nyelvi asszimilációjában Romániában, különösen Erdélyben. Úgy tűnik, Romániában már az 1930-as évektől kezdve államilag is támogatták, illetve kedvezményekben részesítették a vegyes házasságokból származó gyermekeket. Egy 1934. július 16-án kelt törvény szerint a gazdasági, ipari, kereskedelmi és más vállalatoknál maximum húsz százalékban lehetőleg olyan idegeneket kell alkalmazni, akiknek román feleségük és gyermekük van (Mikó; 1941. 149. old.). Romániában a magyar férfiaknak 12,5, a nőknek pedig 13,4 százaléka kötött vegyes házasságot 1992-ben. A román férjeknek viszont csak 1,5 százaléka választott más nemzetiségű feleséget, de a román nőknek is csak kis hányada (1,6 %) ment férjhez magyar, vagy egyéb nemzetiségű férfihoz (Varga; 1996. 117. old.). A már idézett adatokból (lásd a 2. táblát) is az tűnik ki, hogy a nők között gyakoribbak a vegyes házasságok, illetőleg a kisebbségek arányszámai magasan meghaladják a többségi nemzetiségeknél kialakult gyakorlatot. A vegyes házasságok nagy részét Romániában is a szórványmagyarság tagjai kötik, hiszen náluk a párválasztás gyakran nehézségeket jelenthet. Az arányszámok ezen a vidéken 15-20 százalék körül alakulnak. A burgenlandi magyarok között folyamatosan emelkedett és napjainkban már többségre jutott a vegyes házasságok aránya (Gyenge; 1987). A heterogén házasságok aránya talán Kárpátalján a legalacsonyabb (10 százalék körül ingadozik), feltételezhetően zártabb településrendszerük, vallásuk és nemzetiségükhöz való ragaszkodásuk következtében. 3. A VEGYES HÁZASSÁGOK LÉTESÍTÉSÉNEK CÉLJAI A hazánkban és a környező országokban megjelent nagyszámú tanulmány szerzői a párkapcsolatok e formájának nemcsak számszerű alakulását elemezték, hanem létesítésük és fennállásuk egyéni és társadalmi okait is. Az egyre terjedelmesebbé váló szakirodalomból az tűnik ki, hogy vegyes házasságok létesítésének közvetlen oka és célja rendszerint életstratégiák megvalósítása, nem pedig valamilyen közösségi cél szolgálata. A házaspárok életében, helyzetében jelentős helyet foglal el nemzetiségi hovatartozásuk különbsége, hiszen harmonikus együttélésük érdekében mindkettőjüknek valamiről (az anyanyelv használata, hagyományok, szokások ápolása stb.) le kell mondaniuk, valami olyanról, amit eddig megszoktak és fontosnak tartottak. Lemondaniuk azért kell, mert a házasságkötést fontosabbnak tartják. Vegyes házasság csak akkor jöhet létre, ha a jövendő házastársaknak már van közös nyelvük. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségi fél nyelvileg már asszimilálódott, megismerte már (többségi) házastársa nyelvét.
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
1089
A házastársak választását befolyásolhatja a szenvedély, az őszinte szerelem, ami lehetővé teszi, hogy dacoljanak környezetük erkölcsi ítéletével, esetleg kirekesztő magatartásával. Vállalják, ha szükséges, hogy szembehelyezkedjenek szüleik akaratával, szűkebb közösségük (szülőfalujuk) véleményével, neheztelésével. A házasfeleknek nemcsak egymást kell elfogadniuk, hanem házastársuk családját és rokonságát is. Ezeket a hátrányokat ellensúlyozhatja az érzelmi kötődés (a szoros érzelmi kapcsolat) vagy a partner olyan egyéni tulajdonságai, mint például fiatalsága, anyagi helyzete, műveltsége. Egy burgenlandi helyzetet elemző tanulmányból kitűnik, hogy a német nemzetiségű házastárs gyakran még azt is kifogásolja, hogy a magyar házasfél a szüleivel magyarul beszél, mert az a nyelv számára érthetetlen, és igyekszik gyermekeit a magyar befolyástól távol tartani (Gyenge; 1987). A vegyes házasság a társadalmi mobilizációnak, érvényesülési lehetőségeknek is egy speciális változata, eszköze, módja lehet. A hátrányosabb helyzetben levő nemzetiség egyes tagjainak párválasztását befolyásolhatják azok a vélt (remélt) előnyök, amelyek abból származnak, hogy a kedvezőbb helyzetben levő nemzetiség tagjához köti életét. Így házassága (ebből a szempontból) „felfelé” történő mobilizáció lehet, hiszen társadalmi szempontból jobb helyzetű partnert választott. Házastársa révén javíthatja (megtarthatja) társadalmi helyzetét. Így a vegyes házasság eszköze lehet az önmegvalósításnak, hiszen ez a „szövetség” segít leküzdeni az egyén útjában álló akadályokat. Ilyen esetekben az előnyösebb helyzetben levő házastársnak kell megküzdenie környezete ellenkező, vagy ellenséges magatartásával. Az ilyen esetekben a vegyes házasság olyan eszközzé, intézménnyé válik, amivel „kompenzálni” lehet a nemzetiséghez való tartozás hátrányait. A nemzetiségi lakosság időszakonként azonban nem tűzhet ki maga elé olyan célokat, mint a felfelé irányuló mobilitás. Voltak (vannak) olyan helyzetek, amikor a többség által kialakított társadalmi környezet egy-egy kisebbséggel szemben annyira ellenséges, hogy létfeltételeinek, sőt életének megmentése érdekében „rejtőznie” kell. Ilyen körülmények között a vegyes házasság a kisebbség számára egyike lehet a rendelkezésére álló védekezési mechanizmusoknak. Amikor és ahol a csoport egészét hátrányosan megkülönböztetik, az egyén kényszerűségből vállalja a lefelé irányuló mobilitást is. Vagyis elfogad olyan partnert, akit egyébként visszautasítana. A lefelé történő mobilitás lehetősége (valószínűsége) a kisebbség számára mindig nagyobb, mint a társadalmi, gazdasági, vagy kulturális előnyökkel járó, felfelé irányuló mobilitásé. Számunkra úgy tűnik, hogy a nemzetiségileg vegyes házasságok számának alakulása párhuzamosan megy végbe azokkal a változásokkal, amelyek lehetővé tették a kétnyelvűséget, majd a nyelvi asszimilációt, vagyis a nemzetiségek közötti közeledést. E tényezők hatására már (főleg a városi környezetben) egyre kevésbé érezték úgy, hogy az exogám házasságok sértik a hagyományokat. A csoporttudat meggyengülésével csökkent a környezet elítélő, kirekesztő magatartása is. Ha a házastársakkal neheztelésüket éreztették is, utódaikat már rendszerint fenntartás nélkül befogadták. Ugyanakkor a vegyes házasságok váltak a nyelvi és a tényleges asszimiláció leghatékonyabb eszközévé. Tehát amikor hangsúlyozzuk, hogy a párválasztás két ember magánügye, hangsúlyoznunk kell azt is, hogy döntésük etnikai csoportjuk életét, jövőjét jelentősen befolyásolja. A párválasztás egyéni elhatározáson alapuló individuális magatartás. Mint tömegjelenségben azonban azok a társadalmi értékítéletek tükröződnek, amelyeket saját csoport
1090
DR. HOÓZ ISTVÁN
jukról és az egyes társadalmi rétegek velük és egymáshoz való viszonyáról alakítottak ki. A vegyes házasság egyrészt visszatükröződése az asszimilációs folyamatoknak (elfogadom a másik nemzetiségét és megtanulom nyelvét), másrészt elősegítője azoknak a résztvevők esetében, de még inkább utódaiknál. A vegyes házasság azt jelenti, hogy a házastársak elfogadják az etnikai különbségből adódó szokásokat, hagyományokat, vállalják az egymás családjával, rokonságával való együttélést. Ez azonban azt is jelenti, hogy nem ragaszkodnak olyan mértékben közösségük hagyományaihoz, csoporttudatuk jelentősen meggyengült, származásuk kevésbé lényeges kritériummá vált. A tolerancia így nemzetiségi közömbösülést okozhat. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy ma már egyre több országban a vegyes házasságok terjedése jelenti az asszimiláció leghatékonyabb és legtömegesebb formáját. 4. A VEGYES HÁZASSÁGOK ÉS A GYERMEKEK Úgy tűnik, hogy ami az egyéneknek előnyös, a nemzetiségi csoport számára hátrányos is lehet. Vagyis az előnyök elsősorban a nemzet többségének érdekeit szolgálják. A vegyes házasságok növekvő száma nemcsak azt a veszélyt jelzi, hogy elhalványul az etnikai pluralizmus, hanem azt is, hogy maga az etnikum tűnik majd el. A vegyes házasság, nemcsak két ember (a házaspár) ügye, hanem – a nagyszülőkön és a rokonságon keresztül – két nemzetiség kerül egymással a legszemélyesebb kapcsolatba. Ugyanis az esetek túlnyomó többségében a házaspár otthon is a többségi nyelvet használja, gyermekeiket a többségi nyelvű iskolába járatja és rendszerint a többség életmódját éli. Egy tanulmány szerzője (Varga; 1999) nagy teret szentel a Szlovéniában vegyes házasságban élő házastársak és gyermekeik otthoni nyelvhasználatának. Bár a vizsgálatba bevont házastársak és gyermekeik száma nem túl nagy, de elég ahhoz, hogy tájékoztatást kapjunk erről a témáról és az adatokból általánosítható következtetéseket vonhassunk le. Az adatokból kitűnik, hogy lényegesen eltér egymástól a szlovén és a magyar szülők családon belüli nyelvhasználata. Amíg a szlovén apáknak 48 százaléka otthon kizárólag szlovénul beszélt (magyarul csak 6 százalék beszélt családtagjaival), addig a magyar apák 40 százaléka használta a magyar nyelvet (12 százaléka csak szlovénul beszélt). Látható, hogy igen elterjedt a vegyes nyelvhasználat az apáknak mindkét csoportjában. De utalnak az adatok arra is, hogy a kisebbséghez tatozó apák túlnyomó többsége (60%) a legszűkebb családi körben is kénytelen volt a többség nyelvét használni, míg a szlovén apáknak ennél kisebb hányada használta időnként házastársa nyelvét. Némileg más a helyzet az anyáknál. A szlovén anyák 74 százaléka csak szlovénül beszélt családtagjaival (magyarul egy sem) míg a magyar anyáknak 35 százaléka használta anyanyelvét (10 százalék csak szlovénül beszélt) otthon. Ezek az összehasonlítások arra hívják fel a figyelmet, hogy merőben más lehetőségeik vannak nyelvhasználatuk tekintetében a többségi nemzethez tartozó szülőknek. A családokban kialakult helyzet tükröződik majd a gyermekek nyelvtudásában és nyelvhasználatában. Azokban a családokban, amelyekben csak szlovénül beszélnek, vagy a vegyes nyelvhasználat a szokás, a gyermekek az anyjuktól sem annak anyanyelvét tanulják meg, hisz anyjuk családban használt nyelve már a szlovén. E családokban a gyermekek anyanyelve így tulajdonképpen az apa nyelve lesz. A szülők körében kialakult társadalmi gyakorlat tükröződik a gyermekek nyelvtudásában és otthoni nyelvhasználatában is. Azokból a házasságokból (101), amelyeket szlo
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
1091
vén apa és magyar anya kötött, 116 gyermek származott. Ezekből 3 (2%) csak szlovénül, 44 (38%) pedig csak magyarul beszélt, míg a többi otthon mindkét nyelvet használhatta. (Ez arra utal, hogy a 116 gyermek közül 72 beszélhetett otthon szlovénül és 113 magyarul is.) Jelentősen eltér ettől annak a 89 gyermeknek az otthoni nyelvhasználata, akiknek magyar apja és szlovén anyja van (74 család). Ezek között a gyermekek között 6 (7%) volt olyan, akik otthon csak szlovénül és 16 (18%) olyan, akik csak magyarul beszéltek, a többiek pedig mindkét nyelvet használhatták családjuk körében. (Vagyis a 89-ből 83 tudott valamilyen szinten magyarul, illetve használta családja körében a magyar nyelvet.) Azoknak, akik csak az egyik nyelvet beszélik, nyilván az az anyanyelvük, de azokról, akik mindkét nyelvet beszélik, nem tudjuk melyiket vallják anyanyelvüknek. A közhiedelem szerint a gyermekek apjuk nemzetiségét és anyjuk anyanyelvét öröklik. A szlovéniai helyzet elemzéséből kitűnt, hogy a magyar anyák gyermekeik nagyobb hányadát tanították meg magyarul, mint az apák. Hasonló a helyzet a szlovén anyákkal és apákkal is. Mivel ezek a családok többségi nyelvi környezetben élnek, a kétnyelvű gyermekek többségének a szlovén előbb domináns, majd egyetlen nyelvévé válik. Ha más országokban is ez a helyzet, akkor a vegyes házasságok valóban a nyelvi asszimiláció eszközei. Főleg, ha feltételezzük azt is, hogy a kétnyelvű gyermekek nagy részét többségi nyelvű iskolába íratják. Vagyis, ha tovább emelkedik az exogám házasságok száma, növekedik a magyar nyelvtudás nélkül felnövő fiatalok aránya. E vizsgálatnak alapján most már arra kell gondolnunk, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek esetében a reális cél csak az lehet, hogy a magyar nyelvet legalább második nyelvként tanulják meg. A vegyes házasságból származó, a kisebbséghez tartozó gyermekek kétnyelvűként élnek otthon is, az iskolában pedig rendszerint idegen nyelvű közösségben tanulnak. Ha tágabb családi környezetükben sem találnak segítséget (például a nagyszülőknél), magyar nyelvük használata megszűnik, annak ismerete feleslegessé válhat számukra. Szlovákiában a szakemberek nagy figyelmet szenteltek a vegyes házasságok termékenységének, illetve annak a különbségnek, ami a homogén és a heterogén házasságok gyermekvállalási készségében megállapítható. Mint a 3. táblából kitűnik, a vegyes házasságokból származó gyermekek aránya lényegesen alacsonyabb, mint a homogén házasságokénál a magyarok között csakúgy, mint a szlovákoknál. A tábla adatait elemezve Gyurgyik (1994) úgy véli, hogy mivel a születési lapot nem az anya tölti ki, az adatfelvétel magában hordozza bizonyos pontatlanságok lehetőségeit is. Ettől függetlenül, fennáll a jelentős különbség a kétféle házasság termékenysége között. „Az 1930-as évek elején a magyar kimutatott vegyes házasságkötések aránya 9,4 százalék volt, ugyanebben az évben a vegyes házasságokban született gyermekek aránya mindössze 4,7 százalék. A vegyes házasságokban született gyermekek aránya tehát a homogén házasságokban születetteknek az 50 százaléka. Amennyiben nem tételezünk fel jelentősebb eltérést a különböző nemzetiségű nők termékenységében, és elhanyagoljuk a házasságkötések és a gyermekek megszületése között eltelt időszak esetleges torzításait, akkor bizonyítottnak vehető, hogy a vegyes házasságok egy részében már a házasságkötés és az első gyermek megszületése közötti rövid időszak alatt a házasfelek egyike nemzetiséget váltott, azaz a házasságkötés és a gyermek megszületése közötti időszakban a család nemzetiségi ‘orientációja’ megszilárdul, s ezt az egyik házastárs egyelőre még csak formális nemzetiségváltása kíséri. A család nemzetiségi orientációjának megfelelően jegyzik be a született gyermek nemzetiségét, tehát a vegyes házasságokban bekövet
1092
DR. HOÓZ ISTVÁN
kező generációváltások már nemzetiségenként tényleges asszimilációs nyereséget, illetve veszteséget jelentenek. A nemzetiségváltás elméletileg kétirányú lehet, s egyedi esetek szintjén mindkét irányú nemzetváltás előfordul, de tényleges asszimilációs nyereség csak a többségi nemzetnél mutatható ki” (Gyurgyik; 1994. 61-62. old.). 3. tábla
A vegyes házasságok és a vegyes házasságokból származó gyermekek arányának alakulása Szlovákiában nemzetiségek szerint (százalék) Éves átlag
A vegyes házasságok aránya
A vegyes házasságokból származó gyermekek aránya
Magyar nemzetiségű 1931–1933 1951–1953 1961–1963 1971–1973 1981–1983 1988–1990
9,40 16,30 20,10 29,90 25,90 27,90
1931–1933 1951–1953 1961–1963 1971–1973 1981–1983 1988–1990
3,8* 4,70 6,70 6,70 6,20 6,60
4,70 5,60 7,40 15,10 18,50 22,90 Szlovák nemzetiségű 1,20 1,00 2,00 3,10 3,40 4,80
* Cseh nemzatiségűekkel együtt. Forrás: Gyurgyik; 1994. 136. old.
A vegyes házasság előfeltétele az, hogy az egyik félnek ismernie kell a másik nyelvét is, tehát az egyik fél részéről már bekövetkezhetett a nyelvi asszimiláció. Mint ebből az idézetből kitűnik, a szerző feltételezi azt is, hogy a házasfelek egyike nemzetiségét is megváltoztatja. Talán ennek is szerepe van abban, hogy a vegyes házasságban élő szülők többsége gyermekét szlovák nyelvű iskolába íratja (Gyurgyik; 1995. 83. old.) gyakran akkor is, ha módja lenne magyar nyelvű iskolát választani. E magatartást azzal indokolják, hogy így gyermekük majd könnyebben juthat magasabb iskolába és jobban érvényesül az életben. Úgy vélik, hogy e sorsdöntő elhatározás meghozatalakor szinte mellékes, hogy az apa vagy az anya tartozik-e a nemzeti kisebbséghez. Mindezek alapján úgy véli, hogy „A nemzetiségileg heterogén családokban felnövő gyermekek túlnyomó többsége a családok nemzeti orientációjának megfelelően már nem magyar identitású” (Gyurgyik; 1995. 80. old.). Romániában is behatóan elemezték az 1992. évi népszámlálás vegyes házasságokra vonatkozó adatait. E kutatások döntő fontosságú mozzanatát annak feltárása képezte, hogy a vegyes házasságok milyen hatást gyakoroltak az utódok nemzetiségi hovatartozására. A vegyes házasságok időbeni változásait azonban nem vizsgálhatjuk, mert csak az 1965. évi házasságkötésekre vonatkozó adatok állnak rendelkezésre. Az akkori nép
1093
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
mozgalmi és az 1992. évi népszámlálási adatok jellege azonban olyan mértékben tér el egymástól, hogy összehasonlításukból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. Amikor a vegyes házasságok számát elemezzük „… más adatokhoz jutunk, ha azt a házas felek, és megint máshoz, ha a házasságok száma alapján állapítjuk meg. 1992-ben az összesen 819 482 magyar nemzetiségű házastársból 105 818-an (12,9%) éltek vegyes házasságban (50 677 férj, 55 141 feleség). Ennél jóval magasabb értékhez jutunk, ha a vegyes házasságok számát a nemzetiség tagjai által kötött összes házassághoz (azaz a homogén és a heterogén házasságok együtteséhez) viszonyítjuk. A homogén magyar házasságok száma 356 832 volt, emellett, mint láttuk, 105 818 magyar férfi, illetve nő élt vegyes házasságban. Összesen 462 650 a ‘magyar jellegű’ házasság, amelyekből a heterogén házasságok aránya 22,8 százalék” (Varga; 1996. 87. old.). A 105 818 magyar férj és feleség közül 94 413 román nemzetiségű házastárssal élt együtt. Ezek az interetnikus családi közösségek alkalmasak lehetnek a házastársak és a gyermekek nyelvi, vagy nemzetiségi asszimilálására is. A 4. táblából kitűnik, hogy valamennyi nemzetiségnek lehetnek nyereségei csakúgy, mint veszteségei, de annak mértéke változó. A legnagyobb nyeresége a románoknak volt, mivel főként a nemzetiségek szenvedtek veszteségeket, a románok nyeresége jórészt asszimilálódás következménye. „Ha a vegyes házasságban a családfő román, 18 043, ha a feleség román, 20 013 családnyi ‘tiszta’ nyereséget tudhat magáénak az államnemzet… A magyarság összes vesztesége a családfők után 14 441, a feleségek után számítva 13 885 család” (Varga; 1996. 92. old.). 4. tábla
Az egyes nemzetiségek nyeresége, illetve vesztesége Megnevezés
Nyereség Veszteség Egyenleg
Román
Magyar
Cigány
Német
Egyéb
67 264 - 29 208
19 255 - 48 361
3 004 - 2 806
8 449 - 9 232
5 486 - 13 851
38 056
- 29 106
198
- 783
- 8 365
A rendelkezésre álló népszámlálási adatok a családi körben zajló asszimilációs folyamatoknak, ha nem is mély, de legalább felszíni áramlatairól némi tájékoztatást nyújthatnak. Ezek az adatok és elemzések is hozzájárulnak ahhoz, hogy Romániában úgy vélik, hogy ha a házastársak egyike román, szinte biztos, hogy a gyermekek otthon is először románul tanulnak meg és román nyelvű iskolába íratják őket. Így a magyar nyelvet rendszerint csak másodikként tanulják meg, amit csak családi és baráti környezetben használnak. Ezért szólásmondás Erdélyben, hogy „nem a magyarság felé hajlik, akinek román a párja”. Az osztrák elemzők is úgy látják, hogy a burgenlandi magyar családokban felnövekvő gyermekek között is egyre kevesebben tudnak magyarul, hiszen Ausztriában a magyar nyelv ismeretének nincs gyakorlati haszna (Gyenge; 1987). Bár azóta a helyzet lényegesen megváltozott, az 1950-es évek eseményei ma már jóvá nem tehető károkat okoztak az ottani magyar kisebbségnek. A családi környezet és az iskola együttes hatására a gyermek(ek) nemcsak a többség nyelvét sajátítja(ák) el, hanem annak etnikai tudatát is. Így a vegyes házasságok megjele
1094
DR. HOÓZ ISTVÁN
nése, elterjedése a tömörebben települt nemzetiségek erőteljes ritkulását idézi elő és ez (hatásában) megegyezik a betelepüléssel és azoknak a szülőknek a magatartásával, akik gyermekeiket – bár lenne rá lehetőségük – nem magyar nyelvű iskolába íratják. Úgy tűnik tehát, hogy az exogámia a többségi, a terjeszkedni vágyó nemzetek, etnikumok számára kedvező, hiszen létszámuk ezáltal is sokasodik, nyelvüket egyre többen beszélik. 5. A VEGYES HÁZASSÁGOK TARTÓSSÁGÁRÓL Nem tudjuk, hogy a vegyes házasságok az egyének számára meghozták-e a várt boldogságot, de a válásoknak az országos átlagot meghaladó arányszámai arra figyelmeztetnek, hogy a házastársaknak gyakran lehetnek konfliktusaik. A fiatalok nevelésében és kultúrájában meglevő különbségek a házasságkötés előtti, rövid ideig tartó együttlét alatt ismeretlenek maradnak, de később már zavart okozhatnak és talán a válás egyik tényezőjévé válhatnak. Szlovákiában a felbomló családok nemzetiségi megoszlásáról csak az 1980-as évekre vonatkozó adatokat közöltek. Ez alatt az időszak alatt csaknem minden évben magasabb volt a felbomlott, mint a megkötött vegyes házasságok aránya. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a válással végződő házasságokat pár évvel korábban kötötték, akkor a különbségek még magasabbak. „A viszonylag rövid időszakra vonatkozó adatok megerősíteni látszanak azt a feltételezést, hogy az eltérő nemzetiségűek között köttetett házasságok felbomlásának esélye nagyobb, mint a homogén házasságoké” (Gyurgyik; 1994. 59. old.). Mint ismeretes, a házasságok fel nem bontása nem jelenti egyben stabilitásukat is. Feltételezhetjük azonban, hogy e téren nincs különbség a homogén és a heterogén házasságok között. 5. tábla
A magyar nemzetiségű lakosság házasságkötési és válási mozgalma Szlovákiában (százalék) Év
1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990
A vegyes házasságkötések aránya
A válások aránya a vegyes házasságokban
25,01 25,90 26,85 26,52 26,79 26,30 27,18 28,05 28,04 27,75
28,48 28,53 27,37 24,62 26,56 28,67 30,18 29,00 30,47 25,53
A 100 házasságkötésre jutó válások száma összesen
ebből vegyes
15,53 17,17 17,18 20,28 21,03 21,83 21,58 23,20 22,53 25,12
17,69 18,92 17,52 18,83 20,85 23,80 23,95 23,99 24,49 23,11
Forrás: Gyurgyik; 1994. 137. old.
A társadalmi változások hatására átértékelődnek a vegyes házasságok létesítése mellett szóló érvek. Az egymással szembekerülő nemzetek–nemzetiségek harca a csa
ASSZIMILÁCIÓ ÉS HÁZASSÁGKÖTÉS
1095
ládtagokat is szembeállíthatja egymással, ha azonosulnak nemzetük törekvéseivel. A legtragikusabb helyzetbe a gyermekek kerülnek, hiszen nekik szint kellene vallaniuk, vállalniuk kellene az egyik vagy a másik szülőt, illetve annak nemzetiségét a másikkal szemben, esetleg fegyveres összeütközés esetén is, mint például a jugoszláviai polgárháború idején. Romániában és Erdélyben az 1989. december 22-i események hatására nagyszámú magyar-román házasság szűnt meg, családok tagjai kerültek szembe egymással. Még nagyobb tragédiák forrásává váltak ezen a téren is a Jugoszláviában zajló háborúk és azok következményei. Miféle szociológiai magyarázatot lehet adni a háborúval járó esztelenségekre? Arra például, hogy a legsúlyosabb harcok és rombolások azokon a területeken folytak, s a legsúlyosabb bűntetteket a polgári lakossággal szemben azokon a területeken követték el, amelyeken az 1981-es népszámlálás adatai szerint a gyermekek, tehát az 1991-es háború harcosainak 25-40 százaléka vegyes házasságból származik (ami azt jelenti, hogy a félkatonai alakulatok tagjaiként vérrokonok ölik egymást) (Sekelj; 1994. 62. old.). 6. A VEGYES HÁZASSÁGOK, JÖVŐJÜK ÉS AZ ETNIKAI HOMOGENIZÁCIÓ Az etnikumokkal kapcsolatos események vagy változások kutatásakor túl kell lépnünk a nemzetiségi statisztika korlátain. Ha nem adunk helyt kételyeinknek, a valóság a számsorok feldolgozásának folyamatában valahol elveszhet. Ezért választ kell keresnünk a demográfia által megválaszolatlan kérdésekre is úgy, hogy figyelembe vesszük más társadalomtudományok vagy a szépirodalom eredményeit, alkotásait is. A minket érdeklő kérdésekre adott válaszaik talán nem annyira egyértelműek, adatszerűek, de a valóságot jobban megközelítők lehetnek. Vegyes házasság létesítése tehát nemcsak két ember, vagy két család ügye, hanem olyan családi esemény, amelynek messzemenő közösségi, társadalmi és az egész etnikum sorsát befolyásoló következményei lehetnek. Ezt már a klasszikus ókor gondolkodói is felismerték és a párválasztást igyekeztek politikai céljaik szolgálatába állítani. De okainak és következményeinek tanulmányozása, bemutatása legnevesebb íróinkat is megihlette. A vegyes házasságok pozitív és negatív következményein végigtekintve úgy vélem, hogy a kisebbséghez tartozó férjeket vagy feleségeket és közös gyermekeiket nem kell már eleve nemzetiségük veszteségeiként tekinteni. Házasságkötésükkel nem kellene aszszimilációjukat befejezettnek tekinteni. A nemzetiségek közötti keveredés a Kárpátmedencében olyan jellegű, hogy nagyon sok településen a többségi nemzet tagjai élnek kisebbségben. Ezekben a többséghez tartozó házastárs kerül a kisebbség családjába, környezetébe, gyermekük ott nő fel és – legalább részben – azok etnikai hagyományai között nevelődik. E gyermekek megismerkedhetnek nagyszüleik nyelvével, kultúrájával, szokásaival. A Magyarországon élő nemzetiségek tagjainál nemcsak asszimilációnak, hanem disszimilációnak is tanúi lehetünk. Kell lenni az anyaországi magyarságban annyi megtartó erőnek, kisugárzásnak, amely képes a határokon túl, szórványban élő tagjaiban is az őseik nyelvéhez és kultúrájához való ragaszkodás vágyát felkelteni. A vegyes házasságban élő, magyar etnikumhoz tartozó férjek vagy feleségek és gyermekeik magyar nyelvi és kulturális közösségükben való
1096
DR. HOÓZ ISTVÁN
megtartására, vagy visszaintegrálására nemcsak az adott közösségnek, hanem az egyetemes magyarságnak is szüksége van. IRODALOM Vitalna statistika, 1953, 1961, 1970, 1971, SzS Beograd. Demografska kretarija i karolteristike stanovništva Jugoslavije prema nacionalnoj pripadnosti. Centar za demografska istraźiranja Instituta društvenik nauka (CDI) (Tanulmánygyűjtemény). (1978) Beograd. GYENGE I. (1987): Az elfelejtett anyanyelv (A burgenlandi magyarokról). Műhely, 15. évf. 2. sz. 24–35. old. GYURGYIK L. (1994): Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. GYURGYIK L. (1995): A szlovákiai magyar család a demográfiai adatok tükrében. Valóság, 38. évf. 1. sz. 81–89. old. HADNAGY A. (1954): Néphit az ikertestvérek házasságkötésének lehetőségeiről Tolna megyében. Ethnographia, 65. évf. 531– 532. old. KISLÉGI NAGY D. (1967): Az incestus tilalma. Studia Inridica… 52. sz. PTE Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs MIKÓ I. (1941): Huszonkét év. – Az erdélyi magyarság politikai története 1918. dec.1-től 1940. aug.30-ig. Stúdium, Budapest. MIRNICS K. (1970): Demográfiai jellegzetességek a jugoszláviai magyar nemzetiség életében. Híd, 36. évf. 1. sz. 83–104. old. NEMESKÉRI J. (1965): Az ivádi népesség rokonházasságairól. Demográfia, 8. évf. 8. sz. 163–175. old. ÖRSI J. (1983): Exogámia és endogámia Magyarországon a XVIII-XX. században. Demográfia, 26. évf. 4. sz. 572–605.old. Munkaközösség (1988): A magyar kisebbség Csehszlovákiában. In: Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Medvetánc könyvek, ELTE MKKE, Budapest, 187–243. old. PETROVIĆ, M. (1994): Sklapanje i rozvod braka prema Skolskoj Spremi. Stanovnistvo, 3–4. sz. 65–87. old. SCITOVSZKY J. (1845): Baranya, Emlékirat, Nyomatott a’ lyceum könyvnyomó-intézetében. Pécs, 350 old. SEKELJ, L. (1994): Lehetséges-e a békebe1i Jugoszlávia? Társadalmi Szemle,49. évf. 7. sz. 54–64. old. TÁRKÁNY SZŰCS E. (1981): Magyar jogi népszokások. Gondolat Kiadó. Budapest. VARGA E. Á. (1996): A családok nemzetiségi és felekezeti összetétele Romániában az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján. Regio, 3. évf. 3. sz. 81–139. old. VARGA J. DR. (1999): Nyelvhasználat, névdivat. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Lendva.
SUMMARY Statistics of national minorities emphasises the observation and analysis of assimilation movements. The study copes with one tool of the phenomenon: the nationality of mixed marriages. It introduces the process of the spread of inter-ethnical marriages among the Hungarians living in minority. The paper concludes that the growing number of marriage exogamy endangers the survival of the minorities. Mixed marriages could be the tool of lingual assimilation. The process can be moderated if Hungary had such an integrating force that evoked the desire of adherence to the language and culture of their ancestors in the Hungarian minorities.
TÖRTÉNETI DOLGOZATOK
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE VISI LAKATOS MÁRIA A Statisztikai Szemle fennállásának nyolcvanadik esztendeje alkalmából a szerző – korábbi kutatások eredményeinek és belső dokumentumok felhasználásával – áttekinti a folyóirat megszületésének, létrejöttének körülményeit, hagyományos és újabb szerkesztési jellemzőit, majd ismerteti a jelen céljait és a jövőbeni terveket. TÁRGYSZÓ: Statisztikai Szemle. Nyilvánosság. A Statisztikai Hivatal története.
H
uszonöt éves fennállása idején, 1896-97-ben a magyar Központi Statisztikai Hivatal – az időszakonként megjelenő pénzügyi nehézségek ellenére – Európa-szerte elismert eredményeket mondhatott magáénak. A vezető magyar statisztikusok Keleti Károllyal, Kőrösy Józseffel és Hunfalvy Jánossal az élen, már az 1870-es években megalapozták a magyar hivatalos statisztika nemzetközi jó hírét, és mondhatjuk, hogy a nemzetközi statisztikai élet köztiszteletnek örvendő és aktív résztvevői voltak. A XIX. század végén és az első világháborút megelőző években a magyar hivatalos statisztikai tevékenység az ország társadalmi-gazdasági életének egyre nagyobb területére terjedt ki. 1872-től rendszeresen megjelentek az összefoglaló évkönyvek, később a zsebkönyvek, a havi és időszaki jelentések adattárai és elemzései. A statisztika a tudományos életben is megfelelően képviseltette magát, éppúgy jelen volt a Magyar Tudományos Akadémián, mint a nemzetközi statisztikai kongresszusokon (1872-ben a szentpétervárin, majd 1876-ban a budapestin), illetve ezek utódintézményében, az 1885-ben megalakult Nemzetközi Statisztikai Intézetben.1 E sikeres fejlődés eredményeképpen, az 1920-as évek elején, már több mint fél évszázada fennállt és működött a Hivatal, azonban önálló szakmai tudományos, tájékoztató folyóirata még mindig nem volt a hivatalos statisztikának. Pedig már 1860-ban, a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottmányának megalakulásakor felmerült annak szükségessége, hogy a bizottsági tagok értékes tanulmányaikat az érdeklődők számára közzétegyék. Erre átmenetileg alkalmasnak is bizonyultak az 1861-ben megindított és Hunfalvy János egyetemi tanár, a bizottság titkára, majd Keleti Károly, a Statisztikai Hivatal első igazgatója által szerkesztett Statisztikai Közlemények, illetve a Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények c. periodikák. A Statisztikai Közlemények nemcsak tanulmányo1 Tagjai ekkor magyar részről Keleti Károly, Hunfalvy János, Kőrösy József voltak. Kármán V. (1973): A Nemzetközi Statisztikai Intézet 1973. évi bécsi kongresszusa elé. Statisztikai Szemle, 51. évf. 2. sz. 181–191. old.
Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
1098
VISI LAKATOS MÁRIA
kat közölt, hanem a hazai és külföldi statisztikai eseményekről is beszámolt, és időnként ismertette a külföldi statisztikai folyóiratokat is. „…tehát a statisztikai folyóirat szerepét töltötte be, és így volt ez egészen az első világháború végéig, bár neve és szerkesztője többször változott, sőt 1894-től kiadója is. Ekkor ugyanis a Magyar Közgazdasági Társaság vette át kiadását, szerkesztője azonban a Statisztikai Hivatal vezetője volt.”2 Thirring Gusztáv „Akadémiánk és a hazai statisztika” című akadémiai székfoglaló dolgozatában így foglalja össze a statisztika intézményesítésének előtörténetét.3 „Csengery Antalé az érdem, hogy az 1860. május 7-én tartott osztályülésben tett indítványával az új korszellem által kívánt rendszeres statisztikai adatgyűjtésen alapuló munkásság megindítására a lökést megadta. Találóan jegyezte meg, hogy a hazai statisztika megteremtése éppen úgy nem várható idegen kezektől, mint ahogy a magyar történettudományt is csak hazai tudósok művelhetik. A közállapotok helyes megismerése nemzeti érdek, s egy e célra alakítandó bizottság éppen oly szolgálatot teend a nemzeti tudománynak, mint az ugyanakkor megalakult történettudományi vagy a két évvel idősebb archæológiai bizottmány. E fontos érdek ápolására tehát Csengery indítványára megalakult az Akadémia Statisztikai bizottmánya, melynek feladatává tétetett a magyar korona országaira vonatkozó mindennemű adatoknak gyűjtése, rendezése, megbírálása, más államok adataival való egybevetése és azok közzététele által Magyarország lehetőleg hű statisztikai megismertetésének előmozdítása és a változó közállapotoknak állandó megfigyelése.4 Helyesen fogta fel a bizottmány feladatát Toldy Ferenc titoknok, amidőn 1860. október 12-én előterjesztett jelentésében úgy nyilatkozott, hogy a statisztikának, mint a nemzeti önismeret gazdag forrásának, nem szabad a politika szolgálójának lenni, hanem ellenkezőleg egyik vezetőjéül van hivatva szolgálni. A statisztika – írja a Statisztikai Közlemények I. kötetének előszavában – tudományosan kezelve egyfelől magasabb természeti törvények felismerésére vezet, másfelől a státusférfiúnak vezérpontokat szolgáltat a társadalom mindennemű érdekei pontosb felismerésére és kifejtésére. A Statisztikai bizottmány 1860. június 9-én tartotta alakuló ülését, amelyben elnökévé gr. Dessewffy Emilt, alelnöknek Korizmics Lászlót választotta meg. A bizottság tagjai voltak Csengery Antal, Galgóczy Károly, Hunfalvy János, Kautz Gyula, Konek Sándor, Lónyay Menyhért gr. és Weninger Vince, előadójául, jegyzőjéül és kiadványainak szerkesztőjéül Hunfalvy János választatott meg. A bizottmány legfontosabb feladata lévén az adatgyűjtés forrásainak és eszközeinek megállapítása, elsőben is a bécsi statisztikai hivataltól kívánta beszerezni a Magyarországra vonatkozó s általa még fel nem dolgozott népmozgalmi statisztikai adatoknak átengedését, azután pedig az állami, egyházi, igazságügyi és egyéb hatóságokat, testületeket, egyesületeket és intézeteket, a kereskedelmi és iparkamarákat, a hitelintézeteket, az iskolákat s egyéb intézményeket kívánta a rendszeres adatszolgáltatás körébe bevonni. Az első kívánsága nem teljesült, a hazai hatóságok és intézetek adatszolgáltatása azonban csakhamar megindult s eléggé kielégítő eredménnyel járt… A begyűlt anyag közlésére a bizottmány Statisztikai Közlemények címen külön kiadványt indított meg, melyet 1000 példányban nyomatott, évente 4 tízíves füzetben, évi 1 forint előfizetési ár mellett. A Közlemények szerkesztését Hunfalvy Jánosra bízta, aki e feladatát a legkitűnőbben oldotta meg. A Statisztikai Közlemények a magyar közállapotok ismeretének alapvető forrásmunkájává váltak, melyek a hatvanas évek Magyarországának minden irányban leghűbb képét adják. 1861-től 1864-ig hat kötet jelent meg mintegy 70 nagyobb tanulmánnyal, melyek Magyarország közviszonyait minden irányban megvilágítják. 1865-től kezdve a Közlemények irányában némi változás állott be. A Statisztikai bizottság azon meggyőződésre jutott, hogy a statisztikai adatok egybeállításánál és feldolgozásánál okvetlenül a nemzetgazdaság elveit kell zsinórmértékül alkalmazni és másfelől a nemzetgaz2
A Magyar Statisztikai Szemléről. Kézirat. Szerző és év megjelölése nélkül. (Gyulay Ferenc hagyatékából.) Thirring G. (1927): Akadémiánk és a statisztika. ( Akadémiai székfoglaló.) Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 22–25. old. 4 Statisztikai Közlemények, I. kötet. 1860. III. oldal. 3
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1099
daságnak a maga tételeit statisztikai adatokkal kell igazolnia és támogatnia. Statisztika és nemzetgazdaság tehát szoros kapcsolatban vannak, egyik sem lehet el a másik nélkül. Innen van, hogy a Közlemények eddigi hat kötetében a nemzetgazdasági szempontokat elmellőzni nem lehetett, hogy azokban olyan értekezések is találkoznak, melyek inkább nemzetgazdasági, mint sem szorosan vett statisztikai dolgozatok.5 A bizottság tehát elhatározta, hogy ezentúl a nemzetgazdaság körébe vágó kérdések megvitatásával tüzetesen fog foglalkozni és füzeteiben tisztán nemzetgazdasági értekezéseket is fog közölni, melyek a tudomány legújabb és legérdekesebb vívmányainak és hazánk közviszonyait kiválólag érdeklő közgazdasági kérdések megvitatására fognak kiterjedni. Ennek megfelelőleg a bizottság a Közleményeknek új folyamát indította meg Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények címén. A Közlemények szerkesztője továbbra is Hunfalvy János maradt de a VI. kötettől kezdve (1869) – Hunfalvy szemeinek gyengesége miatt – Keleti Károly vette át a szerkesztést. Az irányváltozásnak megfelelőleg újjáalakított bizottság elnöke gróf Dessewffy Emil, alelnöke Korizmics László maradt, tagjai lettek a régi bizottságból megmaradt Csengery, Galgóczy, Hunfalvy, Kautz, Konek, Lónyay, és Weningeren kívül Barsi József, Keleti Károly, Szathmáry Károly, Tormay Károly és Trefort Ágoston. A Statisztikai és Nemzetgazdasági Közleményekből 1871-ig 8 kötet jelent meg, 65 nagyobb tanulmánnyal és számos apróbb közleménnyel és hírrel.” – írja Thirring Gusztáv.
Mint az idézett részletből is látható, a hazai statisztikáról szóló rendszeres tájékoztatást lényegében a Magyar Tudományos Akadémia vállalta magára 1871-ig, az önálló Országos Statisztikai Hivatal létrejöttének királyi jóváhagyásáig. Keleti Károly, a Hivatal létrehozásán fáradozva, a különböző felterjesztésekben és emlékiratokban mindig kitért ugyan az adatok közzétételének fontosságára és ennek módjára, tanulmányozta a fejlett országok gyakorlatát, 1867-ben mégis azt a következtetést vonta le, hogy a statisztika eredményei közlésének kialakult gyakorlata nem szorul változtatásra.6 „Nálunk egyelőre külön közlöny megindítása nem látszik szükségesnek, de a kezdetben csak gyéren használható, mert meg nem bízható, habár nagy számmal levő adatokra nézve ajánlatosnak sem. A statistikai kisebb közleményekre a miniszterium által megindítandó hivatalos lap nagyobb, tudományos czikkekre az akadémia statistikai bizottsága által kiadott statistikai és nemzetgazdasági közlemények volnának használhatók, ha ugyan az akadémia erre rááll, mi egyébiránt remélhető, mely esetben úgyis szűk budgetjéhez a kormány némi pótlással járulhatna, hogy most évenkint csak 3-4 füzetben megjelenő közlemények legalább hat füzetben jelenhetnének meg.”
Ezen kívül, arra is kitér Keleti, hogy „Ajánlatos volna mindamellett ily szakközlöny, ha a magyar összes miniszterium minden nemzetgazdasági érdekű közleményei és adatai ebben jelenhetnének meg, mely esetben e közlöny a hivatalos statistika eredményeire és e szakba vágó tudományos értekezések közzétételére is használható levén, a kellő összhang végett azonban okvetlenül a statistikai hivatalban szerkesztetnék, nehogy eltérő adatok által a közönség bizalma magyar hivatalos közlemények iránt megingattassék…”
A Hivatal tervezett költségvetési előirányzatában pedig évi 1000 forintot jelöl meg költségpótlék címen „…költségpótlék az akadémia statistikai közleményeire 1000 frt. 5 6
Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények, I. kötet, 1865. III. oldal. Keleti, K. (1867): Vélemény a magyar statisztikai hivatal szervezéséről. (Első emlékirat. 1867. március 10.)
1100
VISI LAKATOS MÁRIA
(vagy pedig szakközlöny adatnék ki, melynek költsége 2 ívet számítva havonkint körülbelül ugyanannyi)”. Idézi: Bokor, G. (1896): A magyar hivatalos statisztika fejlődése és szervezete. Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. Budapest Pesti KönyvnyomdaRészvénytársaság (22–23. old.). Az anyagiak azonban szűkösek voltak. Az 1868-ban írt, „Javaslat a statisztikai szakosztály működésének szervezésére” című írásában7 Keleti így foglalja össze véleményét és – jobb híján – szükségmegoldási ajánlásait az adatok közzétételéről: „Miután a közönség elkerülhetetlen részvéte a hivatalos statistika iránt csak úgy kelthető fel legbiztosabban, ha a közönség ily hivatal vagy szakosztály létezéséről s mikénti működéséről mielőbb tudomást szerez: felette szükséges, hogy a statistikai szakosztály hovahamarább közleményekkel léphessen a közönség elé. A meglevő és még várható anyag, valamint az igénybe vehető erők ismerete valószínűvé teszi, hogy ily közlemények még a folyó évről is megjelenhessenek. Miután azonban az országos statistikára eddigelé szánt költség szerint külön közlöny kiadása aligha lehetséges, hogy a kitűzött czél mégis, a jelen eszközök igénybevétele mellett is megközelíthető legyen, a következők volnának figyelembe veendők: Van ugyanis a meglevő anyag között, s a várható is körülbelül hasonló lesz – olyan, mely érdekes ugyan, de külön feldolgozást nem igénylő adatokból áll. Ezek egyszerűen a „Budapesti Közlöny” egy külön rovatában volnának közlendők. E rovat megnyitásakor némi bevezetésben tudtára lehetne adni a közönségnek, hogy ezek a ministérium statistikai szakosztályából kerültek, s időnként ismételtetni fognak; van továbbá olynemű anyag, mely egyegy tárgyat kimerít ugyan, de tudományos földolgozást igényel. Ily adatok ki volnának adhatók akár az osztálytagok, akár a tanácstagok valamelyikének feldolgozás végett, és az illető munkás neve, de a statist. szakosztály felülőrködése s így mintegy czégje alatt a M. Tud. Akadémia „Statistikai és Nemzetgazdasági Közleményei”-ben láthatnának napvilágot; van végre oly anyag, mely az ország legkülönbözőbb vidékeiről kerülvén s a legkülönfélébb tárgyakra vonatkozván, csak évkönyv alakjában volna összeállítható és hasznosítható.”
Ezekből a gondolatokból kitűnik Keleti tágabb tájékoztatási koncepciója. Már a közlemények, adattárak műfajára is történik utalás. Keleti tehát a tájékoztatásban szükségesnek tartotta az ország közállapotairól szóló évi összefoglaló jelentést éppúgy, mint egy szakközlöny meglétét. Az előbbi kiadása „Kormányjelentés” címen 1897-ben, a XXXV. tv. alapján meg is kezdődött, az utóbbi azonban még váratott magára. Végül is a Statisztikai Szemle magalapítása és rendszeres kiadása csak a XX. század első negyedében valósult meg. A legfőbb akadályok között nem kis részben az első világháború négy nehéz évét, az ezt követő forradalmat, valamint a trianoni békét és következményeit kell megemlíteni. Az már a történelem furcsa játéka, hogy közvetve bár, de mégis ez utóbbi tényezők segítették a folyóirat létrejöttét, sőt nemcsak a folyóiratét, hanem a Magyar Statisztikai Társaságét is. A dokumentumok szerint a XIX. századi szellemi gyökerek még élők és erőteljesek voltak, amikor a „külön társaság” létrehozásának eszméje újra és újra, már az első világháborút megelőző években is felmerült.8 1922-re a kormányzat elérkezettnek látta az időt arra, hogy megkísérelje megtalálni az ország elfogadható helyét az európai gazdasági-politikai-kulturális életben a kialakult 7
Hivatalos statisztikai közlemények. I. évf. I. füzet. Pesten 1868. Emrich Gusztáv magy. akad. nyomdásznál. 6. old. Thirring, L.: Visszaemlékezések az egykori Statisztikai Társaságra és a Népességtudományi Csoportra. Budapest. Ismertette dr. Gyulay Ferenc (1981), Statisztikai Szemle, 59. évf. 7. sz. 759–762. old.) 8
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1101
körülmények között. A külügyi politika ebben a munkában jelentős szerepet juttatott a statisztikai hivatalnak és munkatársainak. Ugyanis a jó szakmai hírnévnek örvendő intézmény és köztiszteletben álló tagjai már korábban jelentős nemzetközi tekintélyt vívtak ki, amelyet sem a háború, sem az azt követő évek eseményei nem tudtak kikezdeni. Így azután a „külön közlöny” és a „külön társaság” létrejöttéhez a Külügyminisztérium egy igen fontos kezdeményezése adta meg a döntő lökést. 1921. március 29-én kelt, 20.282. pol.kir.sz. leirata szerint: „…a külügyminiszter a m. kir. Központi Statisztikai Hivatal figyelmébe ajánlja a statisztika külföldi szerveivel való kapcsolatok újrafelvételét és lehető mélyítését, mert a felvilágosító munka, amely hivatva van a külföldön eloszlatni a rólunk alkotott rossz véleményt és helyes megvilágításban mutatni be országunk helyzetét, talán a statisztika útján a tudományos statisztika nemzetközileg szervezett hálózatán keresztül érheti el a legszebb eredményeket.”9 Nehéz feladat hárult a Központi Statisztikai Hivatalra. Különösen kiviláglik ez, ha visszautalunk az ekkor még érvényben levő 1897. évi XXXV. (második) statisztikai törvényre, mely egyértelműen kiállt a statisztika függetlenségének és politikamentességének megőrzése mellett. Az ún. első előértekezlet vitái során10 a külügyi ajánlás egy Hivatalon belüli nemzetközi osztály létrehozását, és egy ugyanott szerkesztett – a külföld számára szóló, francia nyelvű – folyóirat kiadását javasolta. Szabóky Alajos, a Hivatal igazgatója azonban megvilágította a jelenlevők előtt, hogy „…e kényes feladat megoldására (többek között például külföldi magyar vonatkozású, esetleg ellenséges beállítottságú publikációk nyilvántartására, az illetékes szervek tudomására hozatalára), a politikamentességre és tudományos objektivitásra törekvő Hivatal nem vállalkozhat. Felszólalásában a külföldi szakirodalom figyelemmel kísérését a Hivatal nevében elvállalta, de hangsúlyozta – és ezzel megadta a tárgyalások alaphangját –, helyesebbnek látja, ha a kívánt folyóirat kiadásáról is – >minden hivatalos vagy félhivatalos látszat elkerülése céljából< – a Statisztikai Hivataltól teljesen függetlenül működő statisztikai társaság gondoskodnék.” E szálat felvéve szőtte tovább a gondolatot Buday László, aki felismerte a régen óhajtott Statisztikai Társaság megalakításának lehetőségét, „…mely a tervezett külföldi folyóirat számára is biztosítaná a > semleges égiszt <”.11 Ezt követően, fokozatosan haladva, kidolgozták a Magyar Statisztikai Társaságnak és francia nyelvű12 folyóiratának tervét, melyhez a Hivatal, erejéhez mérten, megadta a pénzbeli, szellemi és szervezési támogatást. Ez volt az a lélektani pillanat, amikor a szervezők, mindenekelőtt Buday László és Szabóky Alajos elérkezettnek látták az időt a magyar nyelvű szakfolyóirat létrehozására is, melynek gondozását és kiadását a Központi Statisztikai Hivatalban látták megfelelőnek. Ugyanazt az alkalmat kihasználva, mellyel elindították a Magyar Statisztikai Társaságot és folyóiratát a Revue, (később) Journal de la Société Hongroise de Statistique-et, útjára bocsátották a Hivatal folyóiratát is, az 1923. január-februári kettős számával meg9
Gyulay, F. (1990): A Magyar Statisztikai Társaság története (1922–1949). Statisztikai Szemle, 68. évf. 10. sz. 770. old. Az 1921. július 13-i értekezlet résztvevői: Szabóky Alajos a Hivatal igazgatója, Buday László egyetemi tanár, a Hivatal korábbi igazgatója, Bánlaky Adorján aligazgató, Laky Dezső min. osztálytanácsos (KSH), Gerevich Zoltán min. osztálytanácsos (Külügyminisztérium) és Elekes Dezső min. s. fogalmazó. Lásd a 9. lábjegyzetet. 11 Lásd a 9. lábjegyzetet. 12 A nemzetközi statisztikai élet hivatalos nyelve hosszú ideig a francia volt. Ezért lett a Magyar Statisztikai Társaság idegennyelvű folyóirata a Revue, (később) Journal de la Société Hongroise de Statistique. A folyóiratot a Külügyminisztérium és egyéb intézmények is támogatták. Alapítása Buday László nevéhez fűződik. 1932 után német és angol nyelven is közölt tanulmányokat. 10
1102
VISI LAKATOS MÁRIA
jelenő első rendszeres magyar nyelvű statisztikai havi szakfolyóiratot, a Magyar Statisztikai Szemlét.
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1103
VISI LAKATOS MÁRIA
1104
Az első szám előszavában,13 Szabóky Alajos a következő gondolatokkal bocsátotta útjára a folyóiratot:
13
Előszó. Megjelent: Magyar Statisztikai Szemle 1923. évi. 1–2. szám 1– 2. old.
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1105
A folyóirat elvi szerkesztését azóta is a Központi Statisztikai Hivatal mindenkori vezetője (előbb igazgatója, 1929-től elnöke) irányítja. A szerkesztési munkálatok közvetlen irányítói a kezdetektől a következők voltak: dr. Dobrovits Sándor (szerkesztő, 1923. évi 1. sz. – 1939. évi 5. sz.); dr. Elekes Dezső (szerkesztő, 1939. évi 6. sz. – 1944. évi 12. sz.); dr. Thirring Lajos (felelős szerkesztő 1945. évi 1. sz. – 1948. évi 12. sz.; ezen időszakban az 1948-as év folyamán Thirring mellett dr. Elekes Dezső főszerkesztő); Péter (Pikler) György (szerkesztő, 1949. évi 1. sz. – 1954. évi 7. sz.); Rédei Jenő (felelős szerkesztő, 1954. évi 8. sz. – 1959. évi 2. sz.); dr. Kenessey Zoltán (felelős szerkesztő, 1959. évi 3. sz. – 1967. évi 3. sz.); dr. Gyulay Ferenc (felelős szerkesztő 1967. évi 4. sz. – 1973. évi 6. sz.; főszerkesztő, 1973. évi 7. sz. – 1990. évi 3. sz.); Visi Lakatos Mária (főszerkesztő, 1990. évi 4–5. sz. – 1998. évi 12. sz.); dr. Hunyadi László (főszerkesztő, 1999. évi 1. sz., jelenleg is). Az 1954. évi 8. számtól az 1973. évi 6. számig terjedő időszakban a felelős szerkesztő mellett főszerkesztők Péter György és Huszár István elnökök voltak. A szerkesztésben szerkesztőbizottság először 1948-ban vett részt egy éven át. Később, a felelős szerkesztői és a főszerkesztői titulusok kialakításával egyidejűleg újra létrehozták a szerkesztőbizottságot. Az 1973. évi 7. számtól kezdve a bizottság elnöke a Központi Statisztikai Hivatal mindenkori elnöke, a felelős szerkesztői státus pedig megszűnt. A folyóirat tízéves fennállása alkalmából, az 1933. évi 1. számban (48–49. old.) dr. Dobrovits Sándor, a Hivatal akkori elnöke14 foglalta össze a követendő célt és a megvalósulást. 1948 végén Péter György lett a Hivatal elnöke, aki az intézmény átszervezésével együtt a Statisztikai Szemlét is „újjászervezte”. Féléves szünet után, vállalva a folyamatosságot, XXVII. évfolyamként 1949-ben újra indult a folyóirat. Az 1950-es évek második felében a közgazdasági és társadalmi reformtervek megindulása idején (melynek egyik vezető alakja éppen Péter György lett) a Statisztikai Szemle, mint ahogy maga a statisztika is, viszonylag gyorsan válaszolt az új típusú szakmai és tudományos igényekre. Ezt követően már nemcsak a tervteljesítés adatairól számolt be, hanem kielégítette és bemutatta a gazdaság irányítása részéről jelentkező, a bonyolult társadalmi-gazdasági jelenségek tudományos vizsgálatához szükséges adatigényeket is. Miután lehetővé vált a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazásának vizsgálata, kutatása, a Szemle készen állt ezek eredményeinek megjelentetésére. Az egyre több témára kiterjedő adatgyűjtések és elemzések (háztartás-statisztika, gazdasági jelzőszámok, társadalmi rétegződés jelzőszámok, jövedelem- és fogyasztáskutatás, input-output elemzések, nemzetközi összehasonlítások módszertana) bemutatása is teret kapott lapjain. Ha áttekintjük a korabeli külföldi társfolyóiratokat, megállapíthatjuk, hogy a Statisztikai Szemle „…a tisztán adatközlő és a tisztán (matematikai statisztikai vagy ökonometriai jellegű) módszertani folyóiratok között sajátos helyet foglal el. …az egyetlen olyan statisztikai folyóirat, amely az alkalmazott metodikát tekintve különböző színvonalú elemzéseket, modern kutatási eljárásokat tárgyaló módszertani tanulmányokat, történeti dolgozatokat, és nagymennyiségű nemzetközi módszertani információt közöl havonta.”15 14
Az 1929. évi XIX. tv. (sorban a harmadik statisztikai törvény) óta a Hivatal mindenkori vezetőjét elnök megnevezés
illeti.
15
Beszámoló a Statisztikai Szemléről. Kézirat. é.n. (Gyulay Ferenc hagyatékából.)
1106
VISI LAKATOS MÁRIA
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1107
1108
VISI LAKATOS MÁRIA
A folyóirat máig is érvényes belső rovatszerkezete, szerkesztési elvei, tipográfiája 1962-ben alakult ki. Ekkor létesültek a hosszabb tanulmányok közlését szolgáló „Statisztikai elemzések” és a „Módszertani tanulmányok” elnevezésű rovatok, valamint, nem sokkal később, a „Történeti dolgozatok” rovat, mely statisztikatörténeti és történeti statisztikai tanulmányok közlésre biztosított és biztosít ma is helyet. A „Szemle” rovat statisztikai szervezési kérdésekről, konferenciákról, kongresszusokról, a statisztika hazai és nemzetközi tudományos és közéleti eseményeiről számol be. Ezen belül a „Magyar szakirodalom” és a „Magyar nyelvű szakirodalom” rovatok recenziókat közölnek a frissen megjelent szakkönyvekről. A „Statisztikai hiradó” kinevezésekről, kitüntetésekről, egyéb személyi és szervezeti jellegű és a nemzetközi kapcsolatokat érintő hírekről, valamint a statisztikai kiadványokról tudósít. A „Statisztikai irodalmi figyelő” pedig a külföldi társfolyóiratok egyes, érdeklődésre számot tartó cikkeit, tanulmányait ismerteti. Válogatott tájékoztatót nyújt ugyanakkor (a KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálattal együttműködve) a külföldi társfolyóiratok tartalomjegyzékéről és a könyvtárba beérkezett friss szakmai anyagokról. Az előbbiről a „Külföldi folyóiratszemle”, az utóbbiról pedig a „Bibliográfia” című kéthavonta váltakozóan megjelenő rovatok tájékoztatnak. Az „Eltűnt statisztikák nyomában” című rovatban, 1990 óta a Szemle korábbi, ám elfelejtett, de az idők változásával újra aktuálissá, érdekessé váló anyagaiból jelent meg válogatás. 1991-ben összeállította a szerkesztőség az egykori „Gazdasági jelzőszámok” című adatközlés felújításnak tervét is, azonban azt végül a Hivatal Gazdaság és Statisztika című folyóirata valósította meg. Új, rövidebb közlési formaként szolgált a „Statisztikusok egymás között” és a „Statisztikai egypercesek” rovat is, amely a még ki nem forrt, de a nyilvánosság kontrolljára igényt tartó elemzési vagy szervezési kérdésekkel foglalkozó gondolatokat és egy-egy aktuális témát érintő rövidebb adatközlő vagy problémafelvető írást adott közre. 1963-ban első ízben került olvasóink kezébe a Statisztikai Szemle Repertóriuma című kiadvány, mely tartalmazta az 1923-tól 1962-ig megjelent cikkek szakszerű bibliográfiáját. 1964-ben pedig napvilágot látott a külföldi könyvekről és cikkekről, a „Statisztikai irodalmi figyelő” rovatban közölt ismertetések bibliográfiája is. A szerkesztőség munkatársai (1998-ban a Könyvtár dolgozói közreműködésével) azóta is ötévenként elkészítik a repertóriumot és az év valamelyik számának mellékleteként közreadják. A repertóriumköteteket név- és tárgymutató egészíti ki. (A jövőben CD-ROM alakjában a teljes repertóriumanyagot tervezzük közzétenni.) A szerkesztőség szorosan a Hivatal szervezetéhez tartozik, de mint önálló egység közvetlenül az elnök felügyelete alatt végzi munkáját. Ily módon biztosítható egyszerre működésének két alapvető feltétele: a szilárd anyagi bázis, illetve a pártatlanság, az egész statisztikai szakma képviselete. Ezt a célt szolgálja a tekintélyes szerkesztőbizottság is, melynek tagjai, főként tanácsadói és lektori minőségben, tevőlegesen közreműködnek a szerkesztésben. Az is a tudományosság erősítését és a „belterjesség” elkerülését szolgálta és szolgálja, hogy a mindenkori főszerkesztői törekvések egyre szélesítették és szélesítik ma is a szerzői kört a Hivatalon kívüli szakemberek szerzőül való megnyerésével. Mind a tudománnyal, mind az oktatással, elsősorban az egyetemeken (mindenek előtt a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem) és a Magyar Tudományos Akadémián keresztül tartja a kapcsolatot a szerkesztőség. Épp ilyen fontosnak ítéli a Magyar
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1109
Statisztikai Társaság munkájának nyomon kísérését és az intézmény egykori saját lapjának, a Journalnak pótlását is. Természetesen a KSH vidéki igazgatóságain keresztül a fővároson kívül folyó munkák eredményeinek közlése előtt is nyitva áll a folyóirat. Ebből is következik, hogy egyúttal „szellemi műhely” is, mely – a szerzői önállóság tiszteletben tartásával – tanítani és nevelni igyekszik. Harminc évvel ezelőtt, a Hivatal akkori elnöke, Huszár István is kiemelte ezeket a törekvéseket a folyóirat szerkesztési elveiben16 „Ma a Statisztikai Szemle a hivatásos statisztikusoknak, a statisztikai adatokat felhasználó vezetőknek és tudományos kutatóknak, valamint a statisztika iránt érdeklődő nagyközönségnek fontos tudományos fóruma. Ösztönzéseket kaphatnak belőle új kutatásokra, tájékozódnak a statisztika tudományának külföldi és hazai állásáról, a legújabb magyarországi vizsgálatokról és a bevezetett statisztikai módszerekről, megvitatják ezeknek eredményeit. Fel lehet vázolni annak „modelljét”, hogyan jelentkezik egy-egy új tudományos téma vagy elemzési módszer a Statisztikai Szemle hasábjain, a különböző rovatokban, és hogy a folyóirat így hogyan tükrözi és egyben hogyan segíti elő a tudományos fejlődést. 1. Egy-egy új téma vagy módszer először leggyakrabban a „Statisztikai Irodalmi Figyelő” rovatban jelenik meg. Ez a rovat ugyanis gyors, majdnem „naprakész” áttekintést nyújt a statisztika állásáról a világon. Bár előfordult, hogy magyar tudósok lényegesen hozzájárultak önálló eredményekkel a statisztika tudományának világméretű fejlődéséhez (gondoljunk például Kőrösy Józsefre, Keleti Károlyra, Vízaknai Antalra vagy Jordan Károlyra), mégis nagyon természetesen legtöbbször külföldről kapjuk az első ösztönzéseket, ötleteket az új tudományos témákra és módszerekre, amelyeket azután a hazai viszonyoknak megfelelően alakítunk át, fejlesztünk tovább. Éppen ezért volt nagy jelentősége annak, hogy az irodalmi ismertetések rovata 1957-ben megindult, majd 1962 óta havonta jelenik meg. Ennek – a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának gazdag folyóirat- és könyvgyűjteményére támaszkodó – rovatnak ablakán keresztül tájékozódunk. Ha áttekintjük az utolsó számokban e rovat tartalmát, látjuk, milyen kérdések foglalkoztatják a statisztika tudományát más országokban és egyben nálunk is. Csak néhányat említek meg: gazdasági előrejelzés, a tudomány gazdaságtana, a műszaki fejlődés, a termelési függvények becslése, a termelői árak előrejelzése, a lakossági kereslet előrejelzése, az információelmélet, egyes társadalmi rétegek életkörülményei, a továbbtanulási modellek, a környezeti hatások elemzése input-output módszerrel, a különböző nemzetközi összehasonlítások stb. 2. Az irodalmi ismertetések rovatában való megjelenésnél nem sokkal későbben (egyes esetekben még előbb is) jelentkezik az új téma vagy módszer a „Módszertani Tanulmányok” rovatban. Egy összefoglaló tanulmány rendszerzetten áttekinti a világirodalmat az új téma vagy módszer vonatkozásában, értékeli a nálunk is felhasználható elemeket, a magyarországi alkalmazási lehetőségeket, esetleg már javaslatokat is tesz a magyarországi felhasználásra. Példaképpen említhetem az ebben a számban megjelent tanulmányt a társadalomstatisztikai rendszerek felépítéséről (Andorka–Illés), a környezet statisztikai megfigyelésének kérdéseit felvető tanulmányt (Drechsler, XLIX. évf. 8–9. sz.), valamint a Bayes-módszereket bemutató tanulmányt (Theiss, XLIX. évf. 11. sz.). Az első kettő egy-egy fontos új statisztikai kutatási témát, illetve a meglevő adatoknak rendszerbe foglalását írja le a legfrissebb külföldi törekvésekre utalva és a magyar felhasználás lehetőségeit boncolgatva, a harmadik pedig egy nagy jelentőségű új módszertani kezdeményezést mutat be. 3. Nagyon helyeselni lehet, ha a statisztikus – amikor egy új témát tanulmányozni kezd – felméri, hogy milyen hasonló kezdeményezések fordultak elő a magyar hivatalos statisztika korábbi munkájában, milyen szempontok vezették évtizedekkel ezelőtt a statisztikusokat, milyen eredményekre jutottak, amelyeket sok esetben nagyon értékesen lehet a mai magyar adatokkal összehasonlítani. Utalnék például a budapesti szegényügynek Kőrösy által végzett 16
Huszár, I.(1972):A statisztikai tudomány és a Statisztikai Szemle. Statisztikai Szemle, 50. évf. 4. sz. 344–358. old.
1110
VISI LAKATOS MÁRIA vizsgálatait bemutató statisztikatörténeti tanulmányra (Cseh-Szombathy, XLVII. évf. 11. sz.) vagy a két világháború közötti budapesti és országos társadalmi mobilitási adatoknak Laky régi munkáját felhasználó bemutatására (Andorka, XLIX. évf. 10. sz.), vagy a nemzetivagyon-számítás történetét tárgyaló tanulmányra (Hajpál, XLVII. évf. 2. sz.). Mind a három témakörben új statisztikai kutatásokat végzünk, a két világháború közötti statisztikai felvételek és elemzések újraátgondolása sok módszertani tanulásággal szolgálhat és összehasonlítható anyagot is adhat. A „Történeti Dolgozatok” rovatnak emellett van egy másik szerepe is: történelmi tanulmányokat közöl a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok alapján. Ezek a tanulmányok nagymértékben előrelendítik a történelemtudományt is, és bizonyítják a korszerű statisztikai megközelítésű történeti kutatások lehetőségét Magyarországon. Utalnék például a magyarországi XVIII–XIX. századfordulói munkaerőhelyzetre, azt is mondhatnánk: a foglalkozási és társadalmi összetételt adatokra támaszkodva bemutató tanulmányra (Dávid, XLIX. évf. 6. sz.), valamint a XVIII. század végi Magyarországra vonatkozó, statisztikai táblák ismertetésére (Ember, XLIX. évf. 12. sz.). Fontos szerepe ennek a rovatnak az olyan tanulmányok közlése is, amelyek a magyar statisztikai tudomány elmélettörténeti hátterét mutatják ki (Szabady, XLV. évf. 8–9. sz., Horváth Róbert, XLVIII. évf. 1. és 2. sz.). 4. A statisztikai tudomány továbbfejlődésének első mozzanatai, lépései gyakran tükröződnek a Szemle rovatban is, amikor a hazai és külföldi tudományos konferenciákról, vitákról számol be. Az új témákat és módszereket sokszor először ilyen összejöveteleken mutatják be, terjesztik elő vitára, hogy azután a szakmai vita tanulságait felhasználva dolgozzanak tovább rajtuk a kutatók. Így az előadások – tovább érlelve – gyakran megjelennek a Statisztikai Szemle hasábjain is. Például az 1971 őszi második magyar ágazati kapcsolati mérlegek konferencián is sok új gondolat jelent meg, mint például az ágazati kapcsolati mérlegek és az ökonometriai modellek összeépítése, a tevékenységi és szervezeti mérlegek egymáshoz való viszonyának tisztázása, mindkétfajta mérleg párhuzamos elkészítése, az együtthatók előrebecslése különböző módszerekkel, az ágazati kapcsolati mérlegek felhasználása az ártervezésben. A Szemle rovat funkciója természetesen bővebb ennél, mert – a Statisztikai Híradó rovattal együtt – általános képet nyújt a magyar statisztikai tudományos életről, bírálja a magyar szerzők statisztikai tárgyú könyveit, beszámol az akadémiai Statisztikai Bizottság munkájáról, a Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztályának életéről, rendezvényeiről. 5. Ezek után az előzetes lépések után érkezik el általában valamely új statisztikai téma vagy módszer a fejlődésnek arra fokára, hogy megjelenik a Statisztika Szemlében az első, hazai adatokon alapuló, a magyar viszonyokra vonatkozó tanulmány. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy az ilyen tanulmányok megjelenése lényeges tudománytörténeti esemény, fordulat. Ilyenek voltak a Magyarország gazdaságára vonatkozó első ökonometriai modellek, a reprezentatív adatfelvételeken alapuló jövedelemeloszlási tanulmányok, az első magyar ágazati kapcsolati mérleg tanulmányok. 6. Az első magyar adatokon alapuló tanulmányt általában néhány éven belül sok hasonló követi, amelyek továbbfejlesztik az eredeti módszert, új szempontokból mutatják be a vizsgált témát, újabb, mélyebb összefüggéseket tárnak fel. Nemzetközi összehasonlításokat készítenek, megkísérlik a kérdéses adatokat hosszabb elmúlt időszakra rekonstruálni, megbecsülni.”
A Statisztikai Szemle, a Hivatal támogatásával, több ízben hirdetett statisztikai pályázatot a tudományos tevékenység ösztönzésére, illetve helyt adott máshol kezdeményezett pályázatok meghirdetése közzétételének az eredményeikről szóló beszámolóknak, sőt, a nyertes pályaművek nagy részét le is közölte a folyóirat. E pályázatok igen sikeresek voltak.
EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
1111
Sajnos, talán már a múltba veszett, hogy 1962-ben a Statisztikai Szemle akkori főszerkesztője a szakmai színvonal és a szép, jól érthető stílus fejlesztésre statisztikai irodalmi nívódíjat létesített, melyet Fényes Elekről neveztek el. Mindeddig négy alkalommal, legutóbb 1983-ban osztották ki. Talán nem lenne hiábavaló feltámasztani ezt a szép hagyományt.17 Napjainkban – mint oly sok minden – a Statisztikai Szemle is csendes átalakuláson megy át. Mint ezt korábban láthattuk, a második világháborút megelőző időkben, a XIX. században éppúgy, mint a XX. század első harmadában a nemzetközi diplomácia és így a nemzetközi statisztikai élet nyelve a francia volt. Ezt természetesen az akkori Hivatal is követte. 1945 előtt a Szemle is francia nyelvű összefoglalásokat és tartalomjegyzéket közölt. Mindez a háború után megváltozott. A hatvanas években az orosz központú kapcsolatrendszer fokozatosan megváltozott, és a magyar statisztikának is alkalmazkodnia kellett a nemzetközi gyakorlathoz: mind a diplomáciában mind pedig a statisztikában az angol nyelv vált elfogadottá. Ezt jelzi az, hogy 1960-as évek végétől orosz és angol, majd négynyelvű (angol-német-francia-orosz) tartalomjegyzékkel, és előbb angol-orosz, majd csak angol összefoglalókkal jelent és jelenik meg ma is a Szemle. Az 1990-es évek második felében megérett a helyzet az angol nyelvű különszámok megjelentetésére, amire az 1997 és 1999 közötti években egy-egy alkalommal, majd 2000-ben és 2001-ben évi két ízben került sor. A folyóirat mellékleteként megjelenő különszámok szerzői a magyar hivatalos statisztikai élet és a statisztikatudomány legaktuálisabb és legreprezentatívabb eredményeit mutatták és mutatják be 10-12 ívnyi terjedelemben. Az idők szavát követve, a folyóirat szerkesztésében és megjelenítésében egyre nagyobb szerepet játszik az elektronika. Az Interneten, a Központi Statisztikai Hivatal honlapjához kötődve, de önálló elérhetőséggel megtalálhatók a Szemle utóbbi két esztendőben megjelent számainak tartalomjegyzékei és a fő tanulmányok magyar és angol nyelvű összefoglalója. Egy-egy tanulmány mellékleteként megjelenő nagyobb mennyiségű adattár vagy táblagyűjtemény is itt érhető el. Tervezzük az archívum folyamatos feltöltését is. A honlap a KSH Internet-megjelenítésének korszerűsítésekor változni fog. Terveink szerint egyre gyakrabban élnénk az először 2000-ben közzétett CD-ROM-melléklettel is, mely a 2000-ben végrehajtott Általános Mezőgazdasági Összeírás adatait tartalmazta. Az 5. angol nyelvű különszám angol nyelvű CD-ROM-mellékleten mutatta be a magyar mezőgazdaság 1851 és 2000 közötti történetét. (Mindkét CD-ROM a KSH Mezőgazdasági Statisztikai főosztályán készült.) * Létrejötte óta a Statisztikai Szemle a Hivatallal együtt alakult, fejlődött. A folyóiratban közölt tanulmányok, cikkek és egyéb írások általában azokat a problémákat, tudományos kutatási területeket tükrözik, amelyek a Hivatalt a különböző időszakokban foglalkoztatták. A szerkesztőség vezetése mindig figyelmet fordított a tudományos munka eredményeinek bemutatására. Ily módon – reményeink és törekvéseink szerint – talán sikerült olyan szerkesztő–szerző, szerkesztőség–Hivatal kapcsolat és tágabb szakmai 17
Dr. Gy(ulay) F(erenc) (1983) A Fényes Elek nívódíjak kiosztása. Statisztikai Szemle, 61. évf. 11. sz. 1170–1173. old.
1112
VISI LAKATOS: EGY „SZAKKÖZLÖNY” SZÜLETÉSE
kapcsolatrendszer kiépítése, amely hozzájárulhatott tudományos színvonalú dolgozatok megfelelő formákba öntött megjelentetéséhez. Ez folyóiratunknak jövőbeni célja is. A szerkesztőség arra törekszik, hogy fenntartsa és emelje tudományos színvonalát, hogy méltón tölthesse be az elődök által kijelölt, a kortársak által igényelt helyét a Hivatalban és az egész statisztikai szakmában. SUMMARY At the 80th anniversary of the periodical Statisztikai Szemle (Statistical Review) the author introduces the circumstances of the creation of the periodical and the editorial features of the earlier issues using previous studies and internal documents. The paper describes the aims of the present and the plans of the future.
SZEMLE
A MAGYAR STATISZTIKAI TÁRSASÁG GAZDASÁGSTATISZTIKAI SZAKOSZTÁLYÁNAK ÜLÉSE A Magyar Statisztikai Társaság Gazdaságstatisztikai Szakosztálya 2002. szeptember 12-13-án rendezte meg soron következő ülését Gárdonyban, „Gazdaságstatisztika – az adatszolgáltatók és -felhasználók szempontjából” címmel. Az ülést dr. Bagó Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, a Szakosztály elnöke nyitotta meg mintegy száz résztvevő előtt. Bevezetőjében röviden utalt arra a jelentős változásra, mellyel a gazdaságstatisztika az elmúlt tíz évben egyidőben alkalmazkodott a gazdaság sokrétű átalakulásához és az EU harmonizációs követelményeihez. A jelen helyzetben több lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre és a minőség javítására. Ezt szolgálja e kétnapos találkozó, melyen előadóként többségében olyan vállalkozások, szervezetek képviselői vesznek részt, melyek adatszolgáltatóként és adatfelhasználóként egyaránt partnerei a Hivatalnak, és eltérő nagyságukból és profiljukból adódóan többféle vélemény, észrevétel ütköztetésére nyílik lehetőség. Az első előadást dr. Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tartotta „A KSH felhasználói és adatszolgáltatói kapcsolatainak fejlesztése” címmel. Értékelése szerint a statisztikai szolgálat három munkafázisa – az adatgyűjtés, a feldolgozás és a tájékoztatás – közül a Hivatal az elmúlt időszakban a feldolgozásra koncentrált. Az aránytalanságok feloldására, az adatszolgáltatói és adatfelhasználói partnerkapcsolatok továbbfejlesztésére nyolc gondolatot vetett fel. 1. A Hivatal nem foglalkozik súlyának megfelelően a külső, input-output kapcsolatokkal. Bár a helyzet javuló tendenciát mutat, erre a következtetésre jutott a kanadai átvilágítás is, szükségessé vált a munkafázisok közötti súlyponteltolás. Ehhez hasznos javaslatokat adhat az a munkacsoport, mely a Hivatal külső kapcsolatainak fejlesztésére alakult, és el is végzett már egy felmérést a tájékoztatási tevékenységgel kapcsolatos véleményekről. 2. A munkafázisok között kialakult aszimmetriának történelmi előzményei vannak: korábban az
adatfelhasználói oldal volt a PR és a hitelesség szempontjából a külső kapcsolatok döntő eleme, a korábbi kritikák is erre irányultak. A jövőben az adatszolgáltatói kapcsolatokra is nagyobb hangsúlyt kell helyezni, hiszen ez határozza meg az adatminőséget. 3. Az új információs technológiák elterjedésével igény jelentkezik a korszerű, nem papír alapú tájékoztatásra, az elektronikus formák alkalmazására. Az átállás azonban nem lehet túl gyors. A tájékoztatási formáknál bizonyos mértékű párhuzamosságot fenn kell tartani a konzervatív felhasználók változatlan igényéhez alkalmazkodva. 4. Meg kell találni az új tájékoztatási formák kedvező gazdasági státusát. Nemzetközi tapasztalatok szerint PR szempontból hatékonyabb az információkhoz való hozzáférés díjtalan biztosítása, öszszességében ugyanis jelentős bevétel a térítéses formától sem várható. Az Eurostat például adattárházát ingyen hozzáférhetővé teszi. Ebből a későbbiekben a hazai adatok is elérhetők lesznek. 5. A felhasználói partnerkapcsolatok javítását célozzák a két éve működő gazdaság- és társadalomstatisztikai fórumok. Ezekkel a fórumokkal a teljes felhasználói kör nem fedhető le, de egyes témákban nagyon hasznosak. A jövőben célszerű új együttműködési formákat is keresni. 6. Az adatgyűjtés minőségét úgy kell javítani, hogy az adatszolgáltatói terhek nem fokozhatók, sőt csökkenteni kell azokat, miközben az uniós csatlakozás és a növekvő hazai információigények további adatgyűjtéseket tesznek szükségessé. A megoldás az egész OSAP-rendszer átfogó revíziója. A szaktárcáknak az adatgyűjtés költségeit is figyelembe véve felül kell vizsgálniuk a döntéshozatalhoz ténylegesen szükséges információigényt. 7. Új adatgyűjtési technikák – elektronikus adatgyűjtés, telefonos kérdezés – bevezetése előtt állunk. Ezek sem lesznek kizárólagosak (hasonlóan a tájékoztatási technológiákhoz), a Hivatalon belüli munka-
1114 megosztást azonban jelentősen megváltoztatják és az élőmunka-ráfordítások csökkenthetők lesznek. 8. A jövőben a Hivatal differenciáltan kezeli az adatszolgáltatókat, például a nagyságuk szerint. A mintegy száz, nagy gazdasági súlyt képviselő adatszolgáltató kiemelt kezelésére vonatkozó javaslat már elkészült. A következő előadó Kotulics Tamás, a KSH Iparstatisztikai főosztályának vezetője „A KSH felhasználói és adatszolgáltatói kapcsolatainak fejlesztése” című előadásában az ipari, építőipari vállalkozásokkal kialakított munkakapcsolat egyes fázisait értékelte. Megítélése szerint a Hivatal adatgyűjtési rendszerének átalakítása lassan véget ér, most már áttérhetünk az ún. „finomhangolásra”, ami nem jelent feltétlenül könnyebb feladatot. Az adatszolgáltatói kapcsolatok fejlesztése szempontjából közös érdek lenne, hogy a vállalkozások fel tudjanak készülni az adatszolgáltatásra, ismert legyen előttük a Hivatal várható adatigénye. A kapcsolatok kialakításánál gondot jelent, hogy a vállalkozói érdekképviseletek, szakmai szervezetek bevonására még kevés a lehetőség. A Hivatalnak elfogadható adatgyűjtési rendszer kialakítása, a vállalkozásoknak pedig az adatszolgáltatás a kötelezettsége. A válaszadási hajlandóságot vizsgálva az 1990-es évek elejét (főleg az új cégek részéről) a Hivatallal szembeni bizalmi válság, a kötelezettségek el nem ismerése jellemezte. Napjainkban 80-85 százalékos a válaszadás aránya. A kisebb vállalkozásoknál rosszabb, a 300 fő felettieknél viszont 99 százalék körüli az arány. A vállalkozások mint adatfelhasználók többféle módon is hozzáférhetnek a Hivatal adataihoz (internet, média, elektronikus és írásos publikációk, közlemények, adattárak, évkönyvek stb.). A KSH honlapjáról – mely ez év július 15-étől a Tájékoztatási Adatbázis próbaüzemének elindításával dinamikus táblákkal bővült – lekérdezési lehetőség nyílt a felhasználók számára. A Hivatalnak döntenie kell abban a nemzetközi gyakorlatban is eltérő módon kezelt kérdésben, hogy kérjen-e – és ha igen, milyen mértékű – ellenszolgáltatást a nyújtott információkért. A vállalkozásokkal kialakított kapcsolat javításának lehetséges eszköze lehet olyan fórumok megteremtése, ahol megfogalmazhatnák igényeiket, kritikáikat. Az elmúlt tíz év legnagyobb hiányosságának tekinthető, hogy a Hivatal nem kellően ismertette meg magát a vállalkozásokkal, nem tette közzé, hogy miért kéri tőlük az adatokat, és mire használja azokat. Megoldásnak ígérkezik a nagyvállalatok kiemelt kezelése és a kamarákkal, szakmai szövetségekkel való kapcsolatteremtés. A jó kapcsolatok kialakításának egyik lehetséges eszköze az adatok „visszaküldésének” bevezetése. Hasznos információt
SZEMLE jelenthet a vállalkozásoknak, ha a statisztika tükrében látják saját cégük helyét a szakmai környezetben. A kapcsolatokat javítja az is, ha a növekvő adatigények mellett minimalizáljuk az adatszolgáltatók terheit. Ilyen lehetőség az adminisztratív adatforrások fokozottabb kihasználása, a becslési eljárások szerepének további növelése, az ökonometriai modellek használata, az elektronikus adatgyűjtés elterjesztése és a vállalati információs adatbázisok létrehozása. Nemzetközi viszonylatban is érvényes a „többet csinálni kevesebből” paradoxon: miközben a felhasználók egyre több és részletesebb adatot kérnek – egyre gyorsabban és pontosabban – a nemzeti hivatalok és az Eurostat is forráshiánnyal küzd. A vállalkozásokkal kialakult kommunikáció erősítése elősegíti a felmerülő problémák megoldását. A Hivatal célja tehát az, hogy rávilágítson az adatgyűjtés céljára, funkciójára, fontosságára, meggyőzze a vállalkozásokat, hogy az adatszolgáltatás ésszerű mértékének fenntartására törekszik. Fontos az átláthatóság biztosítása, az adatok hozzáférhetővé tétele (adatvisszaküldés, adatbázisok használata), mely által a vállalkozások is profitálnak az adatgyűjtések eredményéből. Beke-Martos Gábor, a Siemens Rt. gazdasági és pénzügyi igazgatója „A magyar gazdaságstatisztika egy multinacionális vállalat nézőpontjából” címmel tartott előadást. Értékelése szerint a statisztikai adatoknak egy multinacionális vállalatnál stratégiai szerepük van. A jelenlegi hazai statisztikai rendszerről, illetve a Hivatal munkájáról számos pozitívum sorolható fel, így az EU követelményeinek való megfelelés, a politikamentesség, a gazdaságstatisztikai adatok gyors megjelenése, törekvés a statisztikai rendszer változó gazdasági-társadalmi igényekhez igazodó továbbfejlesztésére, melyet e konferencia megrendezése is bizonyít. A Siemens Rt. piacai felméréséhez és gazdálkodása tervezéséhez a KSH adatbázisából rendszeresen használja a makrogazdasági mutatókat, a profiljába tartozó termékek termelési és külkereskedelmi adatait, országos és ágazati beruházási adatokat, esetenként például fogyasztói és termelői árindexeket, külföldi befektetési adatokat, az ipari tevékenység hozzáadott értékét. Az előadó a statisztikai rendszer pozitívumai mellett annak hiányosságairól is szót ejtett. A jelenlegi (főtevékenység szerinti) besorolási módszer egyfelől nem biztosítja, hogy a gazdálkodók valóban a főtevékenységük szerinti ágazatba kerüljenek, másfelől nem teszi lehetővé, hogy az egyes szakágazatok teljesítményéről valós kép alakuljon ki. Kritikaként fogalmazódott meg, hogy jelenleg a statisztikai adatokból nem tudják elkülöníteni az egy-egy szakágazat termeléséhez, gazdasági tevékenységéhez
SZEMLE közvetlenül szükséges gép- és eszközberuházásokat a működéshez beruházott eszközöktől (PC, telefon, céges autó stb.). A lízingelt beruházási javak költségként jelennek meg, így a beruházási adatok nem tükrözik azok valós értékét. A Siemens Rt.-nek mint adatfelhasználónak a statisztikai adatokban mutatkozó kiugró változás esetén az ok feltárásához több információra lenne szüksége. Jelenleg az adatmélység az adatfelhasználók számára korlátozott, illetve nem publikus. Az előadó megítélése szerint az engedélyköteles termékeknél az engedélyt kiadó hatóság (például Hírközlési Felügyelet) adatbázisa pontosabb, mint a KSH-é. Adatfelhasználóként időszerűnek tartja, hogy a szolgáltatásokról, melyeknek súlya a hazai GDP-ben 70 százalék körüli, lényegesen tagoltabb ágazati részletezésben legyenek adatok. Szükségesnek ítéli, hogy rendelkezésre álljanak az IT és a távközlési piac nagyságát és szegmenseit jól jellemző adatok, beleértve a beruházások mélyebb részletezését (például IT-, távközlési és egyéb elektronikai infrastrukturális beruházások). Időszerű lenne a gazdaság fejlődését meghatározó húzóágazatok (gépgyártás, autóipar, elektronika, IT, távközlés) jellemző termékeire (például mobiltelefon, PC) vonatkozó értékesítési adatok megjelentetése, az ipari szolgáltatások árindexének számítása, és a felhasználói szegmensek (például önkormányzatok) elkülönítése. Adatszolgáltatóként a Siemens Rt.-nek három – az előadó szerint talán nem teljesíthetetlen – kérése van: 1. elektronikus adatszolgáltatás, 2. minden adatot csak egyszer kelljen megadni, bárki is az adatfeldolgozó (KSH, GKM, MNB), 3. az adatszolgáltatás tartalma kövesse a felhasználók adatigényeinek alakulását és ezt a KSH rendszeresen figyelje. A negyedik előadást Alexi József, a SUOFTEC Könnyűfémtermékeket Gyártó és Forgalmazó Kft. pénzügyi igazgatója tartotta „A statisztika számítástechnikai támogatása” címmel. A vámszabad területen működő vállalat keletkezéséről, profiljáról, működési feltételeiről elhangzott ismertetésből egyértelművé vált, hogy a SUOFTEC-nek adatfelhasználóként különleges a helyzete, mivel a szükséges információk nagy részét nem a KSH-tól, hanem közvetlenül az anyavállalattól, illetve azoktól a külföldi gyártó cégektől szerzi be, melyeknek beszállít. A vállalat számára az alumínium világpiaci ártrendjeinek és az energia belföldi ármozgásainak ismerete a legfontosabb, de hasznosak a hazai regionális bér- és munkaerőmozgási adatok is. Adatszolgáltatóként szívesen kapcsolódnának az adatgyűjtés elektronikus rendszerébe. A második napon dr. Soós Lőrincnek, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesének üdvözlő szavaival folytatódott az ülés, melyen az első
1115 előadást Balla Károly, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. munkatársa tartotta „Statisztika alulnézetből” címmel. Az előadó az Ügynökség feladatait, szervezetét, adatigényét ismertette. A régió EU-csatlakozásra való felkészítéséhez megyei, városi, települési szintű hiteles, aktuális adatokra van szükség. Jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan mélységű adatok, melyek a regionális döntéseket megalapoznák, illetve amelyek alapján például a SAPARD forrásokra lehetne pályázni. Ennek megoldására az Ügynökség azt tervezi, hogy a KSH három régióbeli igazgatóságával megállapodást köt. Az előadásból kitűnt, hogy a felhasználók nem tudják, hogy hol, milyen adatokat gyűjt a Hivatal, és az aktuális regionális kiadványok mindegyike sem ismert. Dr. Soós Lőrinc felhívta a figyelmet a közelmúltban megjelent „Területi statisztikai információk rendszere és elérhetősége” című kiadványra és arra, hogy egyre több régiótagolású adat szerepel az országos kiadványokban is. „Partneri statisztika” címmel tartott előadást Szász András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának területfejlesztési referense. Az előadás címe arra utal, hogy a partneri kapcsolatokban szemléletváltásra van szükség, hiszen versenyhelyzet alakult ki: a felhasználók már nem csak a KSH-hoz fordulhatnak igényeikkel, a külön megbízott cégek ráadásul közvetlenül az adott igényre koncentrálnak. Ez a helyzet – megítélése szerint – nagy kihívást jelent a KSH számára. Négyévenként el kell számolni az önkormányzatoknak az elvégzett munkával, be kell mutatni annak eredményességét, hatásosságát. Ezen feladatok miatt a statisztika felértékelődik, adatait, azok elérhetőségét a politikusok egyre jobban igénylik. Jelenleg a KSH rendszere ezen új kihívásoknak csak részben felel meg. Nehezményezte az előadó, hogy a KSH rendszere főleg makroszinten képes átfogó információkat szolgáltatni, de például városi szinten nincs GDP adat. Szükség volna helyi jellegű, kis régiókra vonatkozó kiadványokra, a versenyképességet, népességmozgást bemutató információkra, hazai és nemzetközi összehasonlító adatokra. Az egyedi igényekhez igazodó információk (például a helyi gazdaság szerkezete, teljesítménye, szektorális adatok, hozzáadott érték, jövedelmek, fogyasztás) összeállításával az intézetek helyett az önkormányzat szívesebben bízná meg a KSH-t, mert a Hivatal adatait megbízhatóbbnak tartják. Az önkormányzatnál az adatokkal kapcsolatban elsőbbséget élvez az aktualitás, melyet fontosabbnak tartanak a hitelességnél, ezen túl lényeges az adatokhoz való hozzáférés olcsósága. Javaslata szerint a KSH rendszere legyen „kliensbarát”, a Hivatal építsen ki szorosabb kapcsolatot az
1116 önkormányzatokkal, kamarákkal, fejlesztési ügynökségekkel. Erősíteni szükséges a marketingmunkát és bővíteni a szabadon elérhető adatok körét. Előnyös lenne, ha a megyei igazgatóságok jobban integrálódnának a helyi környezetbe. Az előadásra reagálva dr. Soós Lőrinc hangsúlyozta, hogy a nemzeti statisztikai szolgálat hitelessége továbbra is elsődleges cél marad. Felhívta a figyelmet a jövő tavasszal már üzemszerűen működő adattárházra, melynek jelentős része ingyen hozzáférhető lesz, továbbá arra, hogy a népszámlálási adatok feldolgozása keretében már ez évben lesznek részletes települési információk. István András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője „A mezőgazdasági statisztika fontossága az EUcsatlakozás tükrében” címmel tartott előadásában ismertette az utóbbi évtized átalakulási folyamatának agrárgazdasági jellemzőit, az üzemméretek és a tulajdonviszonyok változásával együtt járó regisztrációs problémákat. Olyan agrárnyilvántartás kialakítása a cél, melyben az EU-követelmények mellett a hazai sajátosságok is sokoldalúan érvényesülnek. A jelenlegi agrárinformációs rendszeren belül a döntésmegalapozó információk szervezeti hátterét a KSH és az AKII, a szakmai adatbázisokét az FVM és az érdekképviseletek alkotják. Ezek részben egymást kiegészítve, részben egymásra épülve működnek. Az agrárstatisztika három legfontosabb eleme a regiszterek, a termelésstatisztika és a monetáris statisztika. A regiszterek feladata az általános mezőgazdasági összeírások megalapozása, információgyűjtés az agrárgazdaság helyzetéről, szerkezetéről. A harmonizáció szempontjából problémát jelent a naprakész, egységes regiszter hiánya. A termelés statisztikája a termelés erőforrásaira terjed ki és mennyiségi adatokat állít elő különböző időszakokra. Ez a rendszer teljes mértékben harmonizált. A monetáris statisztika fő pillérei a mezőgazdasági árstatisztika, azon belül az input-output árak, a mezőgazdasági háztartások jövedelme és a mezőgazdasági keresetek statisztikája. Ezen a területen van némi lemaradásunk. A regionális, kistérségi adatgyűjtések az utóbbi időben sokat fejlődtek. Az EU-ban működő Tesztüzemi Rendszer feladata makro- és mikrogazdasági elemzések végzése. Magyarországon e rendszert 1996-ban vezették be egy megyében, ma már az egész országra kiterjed. A piaci információs rendszer három alrendszere (árinformációs, előrejelző, elektronikus piaci keres-kínál rendszer) szinte teljesen EU-konform. Problémát jelent, hogy a rendszer nem fedi le az ágazat valamennyi szegmensét. A közeljövőben olyan Központi Piaci Információs Rendszer kiépítésére van szükség, amely min-
SZEMLE den termékpályára kiterjed. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) a támogatásokhoz való hozzájutás alapja, kiépítése az FVM feladata. Lényege, hogy meghatározott termékkörben kezeli a támogatott gazdálkodói kör adatait és megalapozza a kompenzációs kifizetéseket. Magyarországon a helyzet kritikus, a tagjelölt országok között a rendszer kiépítésében az utolsó helyen állunk. A rendszer kötelező elemei a mezőgazdasági termelői nyilvántartás, a mezőgazdasági parcellák és a támogatási kérelmek nyilvántartása, valamint ezek összekapcsolásaként az Integrált Ellenőrző Rendszer. Ez a rendszer az agrárágazat informatikai gerince, kiépítése kulcsfontosságú, létrehozásáról kormánydöntés született. Az előadó hangsúlyozta a statisztika fontosságát a politikai döntésekben. Az ülés Dávid Pál, a KSH Fejér Megyei Igazgatósága igazgatójának elnökletével folytatódott. A következő előadó dr. Puczkó László, a KPMG Consulting Kft. szenior tanácsadója volt. „Statisztika versus napi információszükséglet. Optimum versus praktikum?” című előadásában adatfelhasználóként ismertette statisztikával kapcsolatos tapasztalatait. Mivel a cég elsődleges feladatköre a tanácsadás, széles körű az információ- és adatigénye. Elemzéseiknél makrogazdasági, iparági idősoros, regionális, illetve nemzetközi és belföldi összehasonlító adatokat igényelnek, melyek felhasználását, a trendek kialakítását több tényező korlátozza. Ezek között említette a besorolások változásait, a nemzetközi és a belföldi kategóriák eltéréseit, az iparági besorolás merevségét. A statisztikai adatok használhatóságának megítéléséhez sokkal több részinformáció ismeretét tartja szükségesnek az előadó, így például az alkalmazott definíciók korlátait, az adatgyűjtés során felmerült korlátozó tényezőket, a lehetséges hibahatárokat. Az elemzők a publikált adatokon túl több évre viszszamenőleg olyan részinformációkat igényelnek, melyekből kideríthető az adatok változásának oka, beleértve a módszertani változtatás hatását is. Problémaként vetette fel, hogy az adatgyűjtésnél más definíciókat használ az iparág (például a szakmai szövetség), vagy a város (például a turisztikai adatoknál), mint a KSH. A háztartási panel megszűnése gondot okoz számukra, sokkal több, keresletre vonatkozó információra lenne szükség. Hasznosnak tartanák, ha a KSH felmérést készítene a különböző akadémiai és intézeti adatgyűjtésekről, és erről tájékoztatná az adatfelhasználókat. Visszautalva az előadás címére a praktikum elsődlegességét hangsúlyozta az optimummal szemben. Befejezésül Vércse Edit, a Dunaferr Acélművek Kft tervező elemzője „A KSH és a Dunaferr Acélművek Kft. között megvalósuló együttműködés” cí-
SZEMLE
1117
mű előadásában hangsúlyozta, hogy cége adatszolgáltatóként példaszerű kapcsolatot épített ki a KSH Fejér Megyei Igazgatóságával. A nagyvállalat információs rendszere korszerű, multinacionális cégek igényeire tervezett, integrált ügyviteli és termelésirányítási programcsomagot alkalmaz. Az elektronikus adatszolgáltatás bevezetésével kapcsolatban javasolta, hogy a KSH adattáblái aktív munkatáblákként működjenek, melyekből mind a tárgyidőszaki, mind a halmozott adatforgalom operatív módon lekérhető. További igény a Belföldi Termékosztályozás egységes, aktualizált formában való megjelentetése legkésőbb az EU-csatlakozás időpontjáig. Az ülés dr. Bagó Eszternek, a KSH elnökhelyettesének zárszavával fejeződött be. A Szakosztály elnöke összefoglalójában megállapította, hogy az elhangzott előadásokból nagyon sok hasznos tanulság vonható le. A külső előadók tükröt tartottak a KSH elé, melyből látható, hogy míg a makroszintű adatigények kielégítése jó színvonalú, a versenyszféra igényeit és a területi igényeket kevésbé tudja a Hivatal kielégíteni. Ennek legfőbb oka, hogy az elmúlt években a KSH fejlesztő munkájában elsőbbséget élvezett az EU-harmonizációs kötelezettségek telje-
sítése, melyben hangsúlyosak a makro-, a költségvetési és a konjunktúramutatók. Az elhangzottak megerősítették, hogy a hivatali marketing, az összegyűlt ismeretek terjesztése terén sok a tennivaló. Az internet nyújtotta lehetőségeket a jövőben jobban ki kell használni. A már működő felhasználói fórumok hatékonynak bizonyultak a makrogazdasági témákban. Az adatszolgáltató csoportokkal – ahol vannak, a szakmai képviseleteken keresztül – a kapcsolatok kiépítését folytatni kell, ennek első lépése a legnagyobb vállalatok csoportjával kialakítani tervezett szoros kapcsolat. A kapcsolatépítés, az együttműködés javításának hatékony eszköze lesz az adatszolgáltatók viszszajelzésekkel összefüggő jogos igényének a kielégítése, melynek lehetséges formáit a Hivatal jelenleg alakítja ki. Az elnökhelyettes asszony az ülés lezárásaként hangsúlyozta, hogy az elhangzott javaslatokat, igényeket a KSH a továbbiakban figyelembe veszi adatgyűjtési és tájékoztatási tevékenységének fejlesztése során. Mogyorósyné dr. Halász Rózsa – Lábdy Tamás
MINIKONFERENCIA A FOGYASZTÓIÁR-INDEXRŐL A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) Statisztika tanszéke „A fogyasztóiár-index előállítása, minősége és felhasználása” címmel 2002. október 29-én szakmai „minikonferenciát” rendezett. Vita László, a BKÁE Statisztika tanszékének vezetője nyitóbeszédében elmondta, azért esett a választás erre a témakörre, mert a fogyasztóiár-index a statisztikus szakmát és a széles közvéleményt egyaránt foglalkoztatja, s emellett a gazdaságelemzés szinte minden területén az érdeklődés előterében áll. A konferencia nem egy kiemelt előadás köré csoportosult, az előadók különböző nézőpontból járták körül a témát. Szilágyi György (BKÁE Statisztika tanszék, Központi Statisztikai Hivatal – KSH) előadásának témája a fogyasztóiár-index mint az általános árszínvonalváltozás mérésének eszköze volt. A fogyasztóiár-index kitüntetett szerepét túlzottnak tartotta az előadó, hiszen a fogyasztási szféra csak egy része a gazdasági folyamatok színterének, s a többi szférában is zajlanak árváltozások. A háztartások fogyasztási kiadásai ugyan lefedhetők a fogyasztóiár-indexszel, s az is igaz, hogy előbb-utóbb valóban minden árváltozás beépül a fogyasztói árakba, de ehhez időre van szükség, ami azt eredményezi, hogy egy-egy időszak árindexe
nem feltétlen az adott időszakban végbemenő árváltozásokat tükrözi. Szükség lenne tehát, a teljes végső felhasználásra számított, az általános árszínvonal változását mérő árindex számítására is. A fogyasztóiár-index nagy volatilitása (változékonysága), szabálytalan viselkedése miatt szükség van a core-infláció (maginfláció) számítására. Az előadó szerint azt, hogy mely tételeket hagyjuk ki a fogyasztóiár-indexből a core-infláció számításához, nem szükséges előre eldönteni. Valamennyi áradatot felhasználva, a kimaradó tételeket (a nagyon ingadozókat) statisztikai módszerekkel kell kiválasztani. Így a fogyasztóiár-index felbontható két összetevőjére (core + zaj). Az előadó egy egyszerű, ám szellemes módszert mutatott be az említett dekompozíció egy lehetséges végrehajtására. Ferenczi Barnabás (Magyar Nemzeti Bank – MNB) az infláció monetáris politikában betöltött szerepéről, a fogyasztóiár-index felhasználásáról beszélt. Az MNB 2001. júniusban vezette be, a több országban sikeresen működő inflációs célkitűzéses rendszert. A jegybanktörvény által meghatározott cél (fokozatos dezinflációs pályán keresztül) az árstabilitás elérése, a stratégiai cél pedig csatlakozás a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (Economic and Monetary Union – EMU).
1118 Az előre meghirdetett, rögzített inflációs célok (év végi pontértékek), és az, hogy a kivételes esetek kezelésére nincs monetáris szigorítás (1 százalékpontos toleranciasáv), valamint az átlátható kommunikáció képezik a rendszer alappilléreit. (Negyedévente megjelenik a „Jelentés az infláció alakulásáról” című MNB-kiadvány, melyben megtalálhatók: előrejelzések, háttérbeli gazdasági folyamatok és feltevések, elszámolás a múltbeli előrejelzési hibákkal.) A fő dezinflációs csatorna a forint árfolyama. Széles sávos árfolyamrendszerünk eddig lebegő árfolyamként üzemelt, de céljai eléréséhez a jegybank átalakíthatja. A kamatpolitika direkt hatása az árszínvonal-változásra csekély, de támogatja az inflációs célhoz szükséges árfolyam kialakulását. A rendszer működtetésének szakmai kérdései között szerepel az alkalmas árindex megválasztása. Egyrészt elméletileg különböző célokra, különböző árindexek használandók (megélhetésiköltség-index, monetáris árindex stb.), másrészt a nagy volatilitás miatt a zaj szűrése ajánlott (maginfláció). Az EMU-csatlakozást mint stratégiai célt figyelembe véve a harmonizált fogyasztóiár-index (Harmonized Index of Consumer Prices – HICP) használata lenne indokolt, kommunikációs szempontból pedig a fogyasztóiár-index (Consumer Price Index – CPI) tűnik a legalkalmasabbnak. Az MNB ez utóbbi mellett döntött. Az MNB saját inflációs csoportosítása közgazdasági alapú, de statisztikailag is homogén csoportokat tartalmaz. Kialakításánál figyelembe vették, hogy piaci vagy szabályozott árú termékekről van-e szó, a termékek árának alakulásában a külföldibelföldi tényezők mekkora súlyt képviselnek, milyen a termék árának változékonysága. Az inflációs előrejelzések bizonytalanságának érzékeltetésére legyezőábrát használnak (az alapelőrejelzés körül a lehetséges eltérések eloszlását is feltüntetik). A módszer előnye, hogy alkalmas az aszimmetrikus bizonytalanságérzékelés képi megjelenítésére. Az inflációs előrejelzések készítését módszertani sokféleség jellemzi: statisztikai módszereket, ökonometriai modelleket és szakértői becsléseket egyaránt alkalmaznak. Ferenczi Barnabás a szakmai továbblépés lehetőségei között említette egy általános egyensúlyi makromodell kialakítását, az árfolyam-begyűrűzés vizsgálatát és a regionális árszintkülönbségek megértését. Az árstabilitás definiálása és a külső kommunikáció javítása szintén a jövőbeni feladatok körét bővítik. Kerékgyártó Györgyné (BKÁE Statisztika tanszék) és Szabó Éva (KSH) „A hazai fogyasztóiárstatisztika adatállományából számított további árindexek” című tanulmányukból a nyugdíjas árindexet
SZEMLE emelték ki előadásukban. A fogyasztóiár-statisztika összeállításának mindkét eleme, az ármegfigyelés és a súlyszámok meghatározása is mintavételes eljárással készül. Ennek során több mint százezer árfeljegyzésre kerül sor. Ezt a jelentős adatbázist nem szabad kiaknázatlanul hagyni. A gyakorlati felhasználás során a szóban forgó célnak leginkább megfelelő indexet kellene használni. A nyugdíjasok, illetve érdekképviseletük részéről folyamatosan felmerülő igény, hogy készüljön külön a nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztóiár-index. Ennek szükségességét azzal indokolják, hogy a nyugdíjak reálértéke csökken, a nyugdíjak emelésénél nem megfelelően veszik figyelembe a nyugdíjasok megélhetési költségeinek növekedését. A KSH számított ugyan az inaktív háztartásokra indexet, de az hosszabb távon nem tért el, nem volt jelentősen magasabb az általános fogyasztóiár-indexnél, s ez csalódást keltett a nyugdíjasokban. A nyugdíjasárindex számítását kormányrendeletben írták elő, és a KSH-t bízták meg a feladattal. A kísérleti számítások három változatban készültek el. Az első változat a teljes lakosságéval azonosan mind a 156 termék- és szolgáltatáscsoportot tartalmazza, de a nyugdíjasok fogyasztási szerkezetével súlyoz. A második változat a tényleges fogyasztáshoz nem köthető imputált lakbéreket kihagyja, a harmadik változat pedig ezen túl a gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételeket is elhagyja és 143 csoportból építi fel az indexet. A három kitüntetett termék- és szolgáltatáscsoport (élelmiszerek, gyógyszerek, lakhatással kapcsolatos kiadások) aránya a nyugdíjas fogyasztói kosárban mintegy 60 százalék, míg a lakosság egészének esetében ez az arány 40 százalék körüli (2000. évi fogyasztási szerkezet). 2002 első felében a nyugdíjasokra számított havi indexek 0,3-1 százalékpont közötti nagyságrenddel haladták meg az általános fogyasztóiár-indexet, de ez a tendencia az év második felére megfordult, és néhány tized százalékponttal a nyugdíjasoké lett alacsonyabb. Az inaktívokra, illetve a nyugdíjasokra számított árindex esetében felmerül a felíróhelyek megválasztásának kérdése, ugyanis a vásárlás e rétegeknél lényegesen nagyobb arányú az alacsonyabb árfekvésű üzlettípusokban. Mivel azonban az index nem árakat, hanem árváltozásokat mér, ez utóbbiakban a gyakorlatban nincs szisztematikus különbség az árfelíróhelyek között. Szó volt még a fogyasztóiár-indexből származó egyéb indexekről is. Ilyenek például a dohányáruk, a szeszes italok, a gyógyszerek árváltozása nélküli fogyasztóiár-index. A származtatott, illetve a teljes fogyasztóiár-indexek alakulása között azonban hoszszabb távon nincs jelentős eltérés.
SZEMLE Duronelly Péter (Budapest Alapkezelő Rt.) előadásának témája az infláció szerepe a befektetési döntésekben, azaz az inflációnak a várt reálkamatra vonatkozó hatása volt. A befektetések sikerét azok hozamával mérhetjük. A hozamok azonban önmagukban nem informatívak, valamilyen referenciához viszonyítva tudjuk megítélni azok milyenségét. Ez a referencia egy ügyfél számára általában az infláció, a vagyonkezelő számára pedig egy speciális benchmark index. A benchmark a megcélzott piac mozgását, egy átlagos portfólió értékét követő részhatásindex (BUX, MAX, RMAX). A hozamok és inflációs várakozások kapcsolatát vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a jelenbeli infláció hat a prompt hozamokra, valamint az inflációs várakozásokon keresztül a jövőben elvárt hozamokra is. Az árszínvonal-emelkedés eredményeként csökken a rendszerben levő inflációs nyomás, amelynek a jövőbeni inflációs várakozások csökkenéséhez kellene vezetnie, a valóságban azonban ennek az ellenkezője tapasztalható. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy lehet-e reálkamat elvárásunk, s ha igen mekkora, figyelembe kell vennünk, hogy Magyarország kis, nyitott gazdaság, tőkepiacán meghatározók a külföldi befektetők („…egy nemzetközi tőkeáramlási mátrixban nem vagyunk többek egy statisztikai hibánál…”), a kamatszintünk a fedezetlen kamatparitás alapján határozódik meg. Ha a fedezetlen kamatparitást leíró egyenletbe (amely nominális kamatokat tartalmaz) bevisszük a hazai és a külföldi inflációt, megállapíthatjuk, hogy a hazai reálkamat a külföldi reálkamattól, a reálárfolyam várt változásától és a kockázati prémiumtól függ. Elméletileg az is előfordulhat, hogy a hazai elvárt reálkamat alacsonyabb, mint a referenciapiacok reálkamata. A kockázati prémiumra a külső és belső egyensúlyi folyamatok, az infláció, az EU/EMUcsatlakozás egyaránt hatnak. Az általános piaci kockázatviselési hajlandóság változása (például pénzügyi válságok nyomán) szintén befolyásolja a prémium alakulását. Összességében tehát a reálkamat tartósan eltérhet attól, ami a hazai befektetők elvárásainak megfelelne. Tunner János (ÁB-AEGON Rt.) a fogyasztóiárindex biztosítási értékesítésben betöltött szerepéről szólt. A biztosítások értékállóságának megőrzése végett elengedhetetlen azok indexálása. Ez a biztosítási díjakra és a nyújtott biztosítási szolgáltatásokra egyaránt vonatkozik. Ma már a magyar biztosítási piac is így működik. Az indexet a fogyasztóiárindexhez kötik, de az azt meghaladó díjemelésekre is sor kerülhet, amit a magyar ügyfelek – nem úgy, mint a nyugat-európaiak – el is fogadnak.
1119 Czinkotai János (Miniszterelnöki Hivatal) a nyolcvanas évek vége óta folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy Magyarországon a piacgazdaságra való átállás, a fejlett piacgazdaság létrejötte, illetve az EU-hoz való csatlakozás és felzárkózás mekkora inflációs áldozat mellett ment, illetve megy végbe. Évente elkészülő tanulmányainak célja annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a következő évben mekkora „inflációs nyomás van benn a rendszerben”. Az előrejelzés mindig a megelőző év végén ismert gazdaságpolitikai feltételrendszerhez és a nemzetközileg is elfogadott árprognózisokhoz tartozó adat. A prognózist alapvetően három tényező határozza meg: a makrogazdasági feltételrendszer rögzítése; a statisztikai adatok, összefüggések elemzése és egy modell számítása; továbbá a piaci helyzet (a reálgazdaságból eredő inflációs tényezők) ismerete. Czinkotai János előadásában bemutatta 1988 és 2001 közötti inflációs prognózisait és a megfelelő tényadatokat. Az esetek többségében eddig nagy biztonsággal sikerült az inflációt számszerűsíteni úgy, hogy figyelembe vesszük a gazdaságpolitikai programtól eltérő hatósági intézkedések hatását, valamint az élelmiszerárak és a kőolaj világpiaci árának nagymértékű változásait. Ez utóbbi tényezők figyelembevételét az is indokolja, hogy e két területen olyan váratlan ármozgás lehetséges, amelynek hatását előre nem lehet számításba venni. A fogyasztóiár-index a tárgyévi és az előző évi árváltozások hatását egyaránt tartalmazza. Számszerűsíthetők a hatósági intézkedések és a piaci árváltozások hatása, melyek belső összetevői: az adók, a támogatások, a vámok változása, az alapokba történő befizetések, a termelői és fogyasztói árak együttmozgásának, a kereskedelmi árrésszint változásának hatása. A vizsgált időszakban az infláció mintegy felét a piacgazdaságra való átállással összefüggő hatások tették ki. Czinkotai János 2003-ra nem gyengülő forintot és gyorsuló inflációt (éves átlagos fogyasztóiár-index: 5,5 százalék) valószínűsít. Az előadásokat követő élénk és tartalmas szakmai vita főbb kérdései a következők voltak: kell-e és célszerű-e a fogyasztóiár-index különböző változatait egyre növekvő számban számítani, illetve közölni; milyen módszerekkel lehet előrejelezni a fogyasztóiár-index, illetve az infláció alakulását; figyelmet kell fordítani a fogyasztóiár-index számításának pontosságára, illetve statisztikai hibájára. Az elhangzottakat összefoglaló elnök és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a téma, a résztvevők köre és száma éppen megfelelő volt a kellemes légkörű és jó színvonalú szakmai eszmecserére. Oravecz Beatrix
SZEMLE
1120
DR. CSAHÓK ISTVÁN (1941–2002) Életének 61. évében, 2002. szeptember 6-án elhunyt dr. Csahók István, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálatának főigazgatója. Olyan, mindenki által elismert kollega távozott örökre, aki mintegy négy évtizeden át dolgozott a KSH kollektívájában, és egész munkásságát a statisztika szolgálatának szentelte. A Hivatal több területén is működött. Először a Gazdaságkutató Intézetben bizonyította tudományos kutatásra való alkalmasságát, majd külföldi kiküldetése idején is a KSH tevékenységének módszertani fejlesztésén munkálkodott. Tudós ember volt mindig, a statisztika, a tények tisztelete, a tudományos alaposság jellemezte munkásságát. A tudományos kutatás mellett hasonló fontosságú, amit könyvtárszervezői munkássága során alkotott. A statisztikai tudomány művelői számára nélkülözhetetlen eredményt ért el azzal, hogy mint főigazgató megindította és meg is valósította a KSH könyvtárában a ma már jogosan elvárható színvonalú technikai fejlesztést. A könyvtárfejlesztési munka életművének fontos része lett. Lényével olyan személyiséget veszítettünk el, aki a hazai és a nemzetközi könyvtári világban is méltón képviselte a KSH könyvtárának szakmai hitelességét és biztosította a KSH-könyvtár hazai vezető szerepét. Csahók István könyvtárirányító szerepe mellett, több mint félszáz maradandó publikáció szerzőjeként folyamatosan művelte tudományos munkásságát is. Fontosabb kutatási területei egyben élete állomásait is jelzik. Először a pénzügyi folyamatokkal, a biztosításipénzalap-képzés közgazdasági kérdéseivel, a biztosítások sajátosságaival és funkcióival, majd a gazdasági prognózisok készítésének módsze-
reivel foglalkozott. Történeti érdeklődése eredményeképpen a statisztikatörténet számos területét tette az utókor számára megismerhetővé. Munkásságát – amelynek irányait és csúcsait már 1972-ben a közgazdaságtudomány kandidátusa cím elnyerésével maga is kijelölte – 1997-ben a legrangosabb statisztikai kitüntetéssel, a Fényes Elek Emlékéremmel ismerte el a Hivatal és a szakma. Tudományos munkásságának fontos részét jelentette az MTA Statisztikai Bizottságában végzett munkássága. E testületnek 1996 óta volt tagja, és 1997-től – mint e grémium titkára – meghatározó szerepet játszott a Bizottság magas színvonalú tevékenységében. Csahók István olyan műveket alkotott, amelyek közül több – így a controlling- és árképzésről vagy például a core-infláció méréséről szóló kiadványok – az elkövetkezendő évek, évtizedek során is fontos forrás és tananyag lesz. Alkotó- és szervezőmunkájának fényes bizonyítékai a szerzőként és társszerkesztőként készített kiadványsorozatok, így például 1992-ben a magyar hivatalos statisztikai szolgálat történetének tanulmányozását segítő válogatott bibliográfia összeállítása, majd 1994-ben a mestereként tisztelt Gyulay Ferenccel együtt összeállított önálló magyar hivatalos statisztikai szolgálat kronológiája. 2000-ben jelent meg az ugyancsak tudományos értékű „Fejezetek a magyar statisztikai tudományos gondolkodás történetéből” című összeállítása. Nagy teherbírással és hozzáértéssel, pontosan és tehetségét bizonyítva végezte feladatait. Csahók István munkássága és tevékenysége fontos része volt és marad a magyar statisztikai kultúrának, a Központi Statisztikai Hivatalnak és munkatársai mindig emlékezni fognak rá. B. P.
MAGYAR SZAKIRODALOM BEKKER ZSUZSA (SZERK.): MAGYAR KÖZGAZDASÁGI GONDOLKODÁS Gazdaságelméleti olvasmányok 2. AULA Kiadó, Budapest. 2002. 856 old.
A magyar közgazdasági irodalom megjelenését követő közel másfél évszázad óta elkészült az első olyan mű, amely átfogó képet ad a közgazdasági gondolkodás magyarországi történetéről. Miután Kautz
Gyula 1868-ban írt „A nemzetgazdasági eszmék fejlődési története és befolyása a közviszonyokra Magyarországon” című nagyszabású munkája a saját koráig vezeti végig a „nemzetgazdasági eszmék” fejlődését, az itt ismertetett könyv mutatja be elsőként a magyar közgazdasági gondolkodást a második világháborúig terjedő időszakban. Összesen 55 magyar szerző művéből vett szemelvényt és 62, közgazdászként is jelentős magyar személyiség tudományos életrajzát és főbb műveinek bibliográfiai adatait olvashat-
SZEMLE juk. (A két kör – vélhetően a válogatás eltérő szempontjai miatt – nem teljesen fedi le egymást.) A szerkesztő, Bekker Zsuzsa kitekint a magyar közgazdasági gondolkodásra ható kelet-közép-európai, elsősorban német és osztrák kortárs irányzatokra is. Szép számban voltak tehát elődök, de közülük mindössze néhány név ismert. Helyesebben több, széles körben ismert nevet olvashatunk, de ezek a személyiségek nem akadémiai, hanem többnyire politikusi, államférfiúi tevékenységük révén ismertek. Kossuth Lajosra, Széchenyi Istvánra, Lónyai Menyhértre nem mint elméleti alkotókra, hanem mint államférfiakra, politikusokra emlékezünk. A névsorban több ismert statisztikus is szerepel: Fényes Elek, Keleti Károly, Kőrösy József, Theiss Ede, de talán egyedül Heller Farkas az, akinek néhány művét az elmúlt években újra kiadták, és így az elméleti közgazdász is általánosan megismerhetővé vált a háború után felnőtt közgazdász nemzedékek számára. Bekker Zsuzsa és szerzőtársai igen nehéz feladatra vállalkoztak, hiszen Magyarországon nem igen léteztek olyan közgazdaság-elméleti iskolák, amelyek magukon viselték az összetartozás rendezőelvét. Ezért kizárólag az időrendet lehetett alapul venni a csoportosításhoz, és a nagyobb korszakokat átfogó elemző tanulmányokra hárult, hogy tematizálják az egyes korszakokat. A szakaszolás a kiegyezés koráig a Kautz Gyula által használt felosztást követi. Ez hat, egyre rövidülő időszakaszt különböztet meg: a XVIII. századig tart az első szakasz, a következőt a nagy francia forradalom zárja le, majd ezt követően csak néhány évtized tesz ki egy külön szakaszt. Meghosszabbítva a Kautz-féle felosztást, a könyv összesen tíz időszakaszt különböztet meg, és az egészet négy korszakban fogja össze, ezek: a reformkort megelőző korszak, amely a közgazdasági irodalom kezdetei címet viseli, a reformkor, amit Széchenyi-kornak is nevez, a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő, és a két világháború közötti korszak. Míg a nagyobb korszakhatárokat kétségtelenül választóvonalaknak tekinthetjük a magyar történelemben, addig valószínű, hogy a belső tagolást erősen motiválta a Kautz-i hagyományok tisztelete és folytatása. Szembetűnő, hogy a korszakhatárok egybevágnak az eseménytörténet főbb fordulópontjaival. A szemelvények olvasása adja meg ennek magyarázatát: a magyar közgazdasági gondolkodás mindig is erősen gyakorlati orientációjú volt, a jelentős alkotók többsége a korszak aktuális gazdaságpolitikai problémáinak megoldását kereste. Közöttük kivételnek számít néhány elméleti indíttatású írás. A közgazdasági irodalom kezdeteiről Horváth László írta az összefoglaló tanulmányt. Érdekes és
1121 szórakoztató példákkal bizonyítja, hogy kezdetben a magyar közgazdasági gondolkodás megütötte a kor nemzetközi színvonalát. Példaképpen felhozza Báthori Istvánnak az erdélyi Hármas Tanácshoz írt levelét, amelyben az erdélyiek pénzkérését olyan tudományosan megalapozott ürüggyel utasítja el, amely hasonlatos a közgazdaságtanból jól ismert Gresham-törvényhez.1 Említi Apáczai Csere János egyik írását, aki a hazai oktatás fejlesztését azzal a példával szorgalmazza, hogy a passzív oktatási mérleget kell aktívvá fordítani. Hasonlata, miszerint azt kellene elérni, hogy több külföldi tanuljon Magyarországon, mint ahány magyar diák tanul külföldön, nem más, mint a merkantilista nézetek adaptálása az oktatásügyre. A kezdeti korszakban még nem vált el a közgazdaságtan más tudományterületektől, sőt az irodalomtól sem; ezt példázza Felvinczi Györgynek a kalmárok dicséretéről írt verses apológiája. A XVIII. században, ahogy Magyarország betagozódott a Habsburg Birodalomba, a gyakorlati igények késztetése miatt úgy váltak egyre fontosabbá a gazdasági kérdések. A történelemből közismert, hogy sajátos ellentét alakult ki az udvar modernizációs törekvései és a nemzeti függetlenség szempontjai között. Ez megnyilvánul a közgazdasági véleményekben is: a kameralizmus a birodalmi érdekeket védte, ezzel szemben a magyar mezőgazdaság védelmére egy külön eszmerendszer alakult ki. Az ország természeti adottságai miatt a mezőgazdaság jelentőségét nálunk korábban felismerték, mint ahogy a fiziokrata elméletek elterjedtek volna azt állítva, hogy a mezőgazdaság az egyetlen olyan tevékenység, amely képes új értéket előállítani. Magyarországon a mezőgazdaság szerepe korábban, már a merkantilista nézetekbe ágyazva is az érdeklődés középpontjába került. Kautz művében felmerül a ma is időszerű dilemma, hogy milyen érvek szólnak földszerzési korlátozások mellett és ellen. A külföldiek birtokképességének engedélyezése vagy tiltása tehát már a XVIII. század első harmadában heves vitákat váltott ki. Horváth László, ugyancsak Kautz művére hivatkozva bizonyítja, hogy az egyoldalú mezőgazdasági függőség ellensúlyozására az ipari védegylet gondolata már a reformkor előtt bő száz évvel megfogalmazódott. A statisztika fejlődése szempontjából a XVIII. század végéig tartó korszak azért fontos állomás, mert ebben a korban vált divatossá az ún. leíró statisztika. Mai értelemben a leíró statisztikát inkább az ország egyes régiói, tájai helyzetét bemutató verbális elemzésnek nevezhetjük, mint a számszerű adatok 1 Lord Gresham I. Erzsébet angol királynő figyelmét hívta fel arra, hogy „a rossz pénz kiszorítja a jót”.
1122 valamilyen rendezett együttesének. A könyv Bél Mátyás és a későbbi korból Schwartner Márton művéből közöl egy-egy szemelvényt. Az akkor kiépülő államigazgatás sokban hagyatkozott ezen elemzések eredményeire. Az államigazgatási igények kielégítése céljából alapították az első kamerális tanszékeket, a legelsőt 1763-ban, Szempcen. A XVIII. század végére tehető a magyar közgazdasági gondolkodás önálló tudománnyá válása. A szerző azt bizonyítja, hogy bár továbbra is meghatározók maradtak a gyakorlatias leírások és érvelések, ebben a korban született néhány olyan mű is, amely elméleti színvonalát tekintve is beleillik az akkori nemzetközi élvonalba. Közülük kiemelkedő Berzeviczy Gergely „A közgazdaságról” című műve, az első olyan magyar szerző által alkotott könyv, amely teljes egészében közgazdaságtani szakkönyvnek nevezhető. A latinul írt mű azonban hozzáférhetetlen volt még a hazai kortársak számára is, többek között azért, mert a hosszas cenzori eljárás során a végleges példány elkallódott. Csak a XX. század elején találták meg ennek egy kéziratos változatát, fordították le és adták ki magyarul. Érthető, hogy akkor a leírtaknak már inkább csak eszmetörténeti értéke maradt. A könyv a közgazdaságtan alapkérdéseit rendszerezi: foglalkozik az érték, az ár, a pénz fogalmával, külön fejezetet szán az állami pénzügyeknek, valamint az adózásnak. Ajánlása az államháztartási gazdálkodásról ma is megszívlelendő. „A financziák tudománya mostanság oly finom megkülönböztetésekkel és bonyolult műveletekkel teljes, hogy annak széleskörű kifejtése külön könyvet kívánna, melyet megírni most nem szándékozom. E téren az egyszerűsítés szintén a legüdvösebb eszköz. Adassék ki kevesebb, mint a mennyit a kormányok és hatóságok bevesznek: ez az állami pénzügy legrövidebb és legjobb szabálya…Az állami pénzügynek legszilárdabb, leghasznosabb és leghatályosabb elve: a közjó czéljának elérhetése végett mindig igazságosan s nyilvánosan cselekedni és ez által érdemelni ki a közbizalmat.” (105. és 107. old.) A gyakorlatiasabb, gazdaságpolitikai jellegű kérdésfelvetések közül a XVIII–XIX. század fordulóján a fő dilemmákat a pénzforgalmi politika, a külkereskedelemi liberalizálás vagy korlátozás, a népességszám növekedésének kedvező vagy kedvezőtlen megítélése képezte. Horváth László bemutatja, milyen árnyaltan, differenciáltan jelentek meg mindezek a kérdések a korabeli magyar szerzők műveiben. A reformkor a magyar történelem viszonylag jól ismert korszakai közé tartozik. Erre az időszakra érett meg az a felismerés, hogy elodázhatatlanná vált az addig felgyülemlett intézményi anomáliák, jogalkotási hiányosságok megoldása. Ahogy a korszakot
SZEMLE bemutató tanulmányában Bekker Zsuzsa fogalmaz: „A változtatás szükségességének felismerése fokozatosan eléri a tettrekészséget.” (143. old.) Az alapvető vitakérdések a földreform, azaz az örökváltság, a nemesi adózás, illetve az iparfejlesztés körül bontakoztak ki. A közgazdasági gondolkodás elsősorban azt a célt szolgálta, hogy teret adjon az eltérő nézetek kifejtésének. Jellemző, hogy a legfontosabb forrásanyagot a parlamenti bizottságok jelentései, javaslatai adják. A korszakbemutató tanulmány a szakirodalmi publikációk három típusát különbözteti meg: a zsurnalisztikus jellegű írásokat, a didaktikus, ismertterjesztő műveket és végül a reform vitaanyagait, illetve ezek bírálatát. Ez utóbbi műfajban a tanulmány meghatározónak tekinti Széchenyi műveit. Közülük a „Hitel” váltotta ki a legnagyobb feltűnést, bár az utókor egyértelműen a „Világ”-ot tartja az alaposabb munkának. A Széchenyit bíráló nézetek közül a Dessewffy József által megfogalmazott „Taglalat” fejti ki igen szabatosan a konzervatív nézeteket. A két irányzat körüli viták megnyilvánulási fórumát az akkor kibontakozó politikai sajtó teremtette meg: a Jelenkor és melléklapja a Nemzeti társalkodó a Széchenyi és körének reformelképzeléseit közölte, míg a Hírnök és melléklete, a Századunk képviselte a konzervatív irányt. Utólag értékelve a reformkorban nagyhatású műveket, Bekker Zsuzsa Kautzra hivatkozva úgy fogalmaz, hogy „Széchenyi érvelésében többször szabatossági problémák fedezhetők fel, bizonyos tudományos tanítások megjelenése felületes nála. Ugyanakkor az elfogulatlan és tárgyilagos ítélőnek azt is be kell látnia, hogy ezekre a művekre nem szabad és nem méltányos a tisztán tudományos és elvont irodalmi bírálati szempontokat alkalmazni.” (156. old.) A reformkorban tehát az erősen gazdaságpolitikai tartalmú művek domináltak. Kevés idő jutott a tiszta elméleti munkák megalkotására. Mindazonáltal a korban jelentősen javult a közgazdasági tájékozottság, sokan megfordultak Angliában, Franciaországban, ahonnan magukkal hozták a korszerű közgazdasági műveltséget. A Magyar Tudós Társaság, az Akadémia 1832-ben elhatározta, hogy magyarra lefordíttat 61 tudományos alapművet, közülük három közgazdasági alapmunka, Adam Smith, Jean Say és Baptiste Sismondi egy-egy munkája szerepelt. A vitairatok mögött is kimutathatók a határozott elméleti nézetek: míg Széchenyi javaslatait erősen befolyásolta Smith eszmerendszere, addig Kossuth 1840-től uralkodóvá váló elképzelései Friedrich List nézetein alapulnak. Elvétve bár, de a reformkorban Magyarországon is születtek elméleti jellegű munkák. A magyar közgazdasági eszmetörténet a most megjelent Gazdaságelméleti olvasmányoknak kö-
SZEMLE szönheti az 1831-ben Gr. B.D. (azaz Gróf Bethlen Domokos) jelzéssel kiadott „A nemzeti jól-létről” című anonimnak szánt tanulmány felfedezését. A témája nem kapcsolódik szorosan a reformokéhoz, de maga a mű megszületése bizonyosan Széchenyi ösztönző hatásának tulajdonítható, annak a felhívásnak, hogy főúri kortársai vegyenek részt a közügyekről való gondolkodásban. Ízelítőül bemutatjuk, hogy a szemelvényekbe válogatott rész a nemzetgazdaságot miként határozza meg: „A ‘Nemzeti gazdaság’ a maga tudományos formájában, a ‘nemzeti vagyon’ minden forrásainak és feltételeinek, úgy szintén az annak kiosztását és szaporítását, haszonra való fordítását és megemésztését illető okos reguláknak rendszeres (systematisch) előadását foglalja magába […] […] a nemzeti gazdaság, mint Tudomány a nemzeti vagyonnak: 1-ször, Forrásairól; 2-szor, Feltételeiről…; 3-szor, Elosztásáról és szaporításáról…; 4-szer, Használásáról és megemésztéséről tanít[…]”. (225. old.) A könnyebb megértés kedvéért: a „megemésztés” szó a fogyasztásnak a nyelvújításkor képzett szinonimája. A kiegyezés kora és a századvég, a magyar gazdaságtörténelemben és megközelítően ugyanez a periódus a világtörténelemben is önálló szakaszt alkot. Ugyanakkor nemzetközi szinten a közgazdasági eszmetörténet máshol húzza meg a szakaszhatárokat: 1870 a marginalizmus megjelenésének időpontja, míg a századfordulót inkább már a neoklasszikus irányzatok térhódítása jellemzi. Önmagában az a tény, hogy a magyar közgazdasági gondolkodásról írott mű az egész korszakot egyetlen egységként kezeli, illetve annak belső szakaszolását nem az elméleti paradigmaváltáshoz köti, jól láthatóvá teszi azt a tényt, hogy a magyar eszmetörténet ebben a korban nem haladt együtt a legfrissebb áramlatokkal. Harmat Zsigmond és Hild Márta ezt a bírálatot nem maguk fogalmazzák meg, hanem a korszakról írt összefoglaló tanulmányuk végszavaként azt a tárgykör korifeusának tartott Kautz Gyulától, 1905-ből származó idézettel mondatják ki: „[…]noha magasabb fokú polgáriasult állapotnak örvendünk, de a nagy culturnépekkel egyenlő vonalon álló, és azokéval egyforma rangú tudományossággal bíró nemzetnek magunkat nem nevezhetjük[…]”(347–348. old.). Míg Kautz Gyula alapvetően optimista volt a kiegyezést megelőző korok közgazdaság-elméleti fejlődésének megítélésében, addig az azt követő időszakot már szkeptikusabban látta.
1123 Noha saját korát mindenki óhatatlanul szubjektíven ítéli meg, mégis – utólag visszatekintve is azt mondhatjuk, hogy – a korszak bizonyos tekintetben kikerülhetetlen állomása volt a magyar közgazdaságtan fejlődésének. Lényegében ekkor teremtődött meg az az intézményi környezet, amely lehetővé tette a közgazdaságtan professzionalizálódását, valamint a létrejövő új magyar államigazgatás ekkor vetette fel a gyakorlatban is kipróbált alapvető gazdaságpolitikai kérdéseket. A tudományművelés intézményi feltételeit az Akadémia megerősödése, tekintélyének növekedése biztosította. A hivatalos statisztikai szolgálat történetének gyakran hivatkozott eseménye, hogy Csengery Antal kezdeményezésére 1860-ban megalakult az Akadémia Statisztikai Bizottsága. Ez később átalakult Nemzetgazdasági és Statisztikai Bizottsággá, és az általa gondozott Statisztikai Közlemények, majd az ebből kinövő Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények teremtették meg az első rendszeres fórumot a statisztikai és közgazdasági témában írt tudományos publikációknak. Az Akadémia rendszeresen szervezett tudományos felolvasásokat, tudományos pályázatokat hirdetett, foglalkozott azzal, hogy lefordítsák a külföldi közgazdasági alapmunkákat, valamint régi magyar szerzők nem magyarul írt munkáit, például Berzeviczy Gergely néhány latinul írt tanulmányát. Ebben a korban születtek az első kezdeményezések az önálló felsőfokú közgazdasági képzésre. Közgazdasági jellegű tantárgyakat 1848 után kezdtek oktatni, felváltva az addig egyeduralkodó kameralisztikát. Egyetemi szinten először a Budapesti Tudományegyetem Jogi Karán oktattak közgazdaságtant, majd később a Műegyetemen is. A kilencvenes években alakult meg a Keleti Kereskedelmi Akadémia, ez volt az első kifejezetten gazdasági képzést adó felsőoktatási intézmény, amely azonban elsősorban külkereskedelmi szakembereket képzett. Bár a műegyetemi Közgazdasági Kar létrehozására végül is csak 1922-ben került sor, a felsőfokú oktatás léte már a megelőző időszakban is nagyban segítette a közgazdasági gondolkodás csiszolódását, különösen a szemináriumi forma és az így megteremtett vitafórum elterjedésével. A könyvben Hetényi István írt tanulmányt a dualizmus korának gazdaságpolitikai kérdéseiről. A kiegyezés után kiépülő magyar államigazgatás annyiban járult hozzá a közgazdasági gondolkodás formálásához, hogy a legszélesebb nyilvánosság – érthetően – az annak menetében felmerülő kérdéseket kísérte. Ahogy a világon mindenütt, az akkori magyar gazdaságpolitika kizárólag intézményi feladatokat látott el, eltérően a mai értelmezéstől, egyáltalán nem foglalkozott folyamat- és konjunktúraszabályozással. A gazdaságpolitika centruma az államháztartás volt: a kiegyezés utáni első években még ki-
1124 egyensúlyozottnak nevezhető költségvetés a hetvenes években erősen deficitessé vált, és csak a kilencvenes évekre, Wekerle Sándornak sikerült ismét egyensúlyba hozni a bevételeket és a kiadásokat. A kiadások között jelentős tételt tett ki a vasútépítés finanszírozása, ami azt példázza, hogy már abban a korban felmerült az infrastruktúra fejlesztése és a költségvetési hiány közötti ellentét. Majd a költségvetési helyzet rendeződése tette lehetővé az adóreformot, amelyet, hosszas vita után, lényegében csak az első világháború után vezettek be. Az adózásnál jóval nagyobb figyelem kísérte a vámpolitikát. A vámkérdések már évszázadok óta foglalkoztatták a közgazdászokat, ráadásul Magyarországon a vámrendszer szorosan összekapcsolódott a nemzeti önállósággal. A dualizmusban ugyan rendszeresen megújították a vámszövetséget Ausztria és Magyarország között, de az elvi önállóság a nyilvános vitákban – tényleges gazdasági jelentőségéhez képest – mindenképpen túlzott figyelmet kapott. A fejlesztéspolitika változásában követhető leginkább nyomon az a kettősség, amely a dualizmus korában a magyar gazdaságpolitikát jellemezte. A korszak első évtizedeiben egy kifejezetten liberális gazdaságpolitikai irányzat érvényesült, majd a századforduló felé egyre jobban megerősödtek az állami befolyás és az annak szükségességét alátámasztó érvelések. A dualizmus speciális gazdaságpolitikai kérdése volt az ún. „quota-kérdés”, vagyis Magyarország a Monarchia közös ügyeihez való hozzájárulásának a mértéke. A kiegyezéskor eredetileg a közös kiadások 30 százalékát kellett Magyarországnak fedeznie, de a tíz év során megállapított első időszak lejártával hosszadalmas viták kezdődtek arról, vajon az osztrák és a magyar tartományok a valódi teherbíróképességüknek megfelelően osztozkodnak-e a költségeken. Az érvelések alátámasztásához makrogazdasági elemzésekre volt szükség: ennek tudható be, hogy jelentősen fejlődött a nemzetivagyon- és a nemzetijövedelem-számítások módszere, a külkereskedelem és a hitelforgalom vizsgálata, valamint összehasonlító elemzések készültek a magyar és az osztrák gazdaság szerkezetéről. Ezek a kérdések ma az EU viszonylatában válnak ismét időszerűvé. Az intézményi és gyakorlati gazdaságpolitikai feladatok által meghatározott mintegy fél évszázados korszakból kiemelhető néhány elméleti szempontból is igényes alkotás. Elsősorban Kautz Gyula munkásságát kell említeni, aki már korai, az 1860-as években írt műveivel, különösen a többször hivatkozott „A nemzetgazdaságtan elmélete és története” című német nyelven írt könyvével széles körű nemzetközi elismerést váltott ki. Ma többnyire azt hangsúlyozzák, hogy Kautz, széles látókörrel rendelkezve,
SZEMLE olyan közgazdászokat is bemutatott, akiknek alkotásai egyébként elsikkadtak volna. A közgazdaságelmélet Kautznak köszönheti H. H. Gossen2 felfedezését. Kautz saját jellemzése szerint a kiegyezést megelőző szakaszban történt a közgazdasági tudományos munkáknak a zsurnalisztikus és propagandisztikus célzatú irodalomról való leválása. A korszakban megjelent „elméleti jellegű kézikönyvek” azt bizonyítják, hogy a korabeli magyar elméleti nézetek vagy a klasszikus iskola, vagy a német történelmi iskola szemléletéhez álltak közel, illetve törekedtek valamilyen középutas magyar eszmerendszer megalkotására. Ahogy a Harmat–Hild szerzőpáros Heller Farkast idézi, aki szerint „…a korszak közgazdászainak legnagyobb érdeme a ,magyar józan ítélőképesség’ és a ,bírálatos szellem’. Az elméleti közgazdaságtan művelése nálunk, egyoldalúságoktól mentes maradt, és nem követte azokat a kilengéseket, melyek a külföldön – gyakran, igaz, nagy és új szempontok felvetésével – sokszor erősen egyoldalú irányba terelték tudományunkat’.” (342. old.) Kautz Gyula mellett a dualizmus korának másik meghatározó közgazdásza Földes Béla volt. Ha tömören jellemezni akarnánk nézeteiket, akkor – bár egyikük sem vett át egészében egyetlen, akkor uralkodó, közgazdasági paradigmát sem – Kautz nézetei közelebb álltak a klasszikus iskolához, Földes viszont inkább a német történeti iskolába illeszkedő elveket követte. Ugyanakkor mindkettőjük írásaiban kimutatható, hogy az államnak jóval nagyobb gazdasági szerepet tulajdonítottak, mint az a korabeli nézetekre általában jellemző volt. Földes Bélát egyébként nehéz besorolni egyetlen közgazdasági irányzatba, mivel hosszú életpályája során éppúgy foglalkozott gazdaságetikai kérdésekkel, mint gyakorlati gazdaságpolitikával. Talán a matematikai módszerek alkalmazása volt az egyetlen olyan terület, amely nem keltette fel az érdeklődését. A matematikai módszerek adekvátságát egyébként nemcsak a német történeti iskola nem ismerte fel, hanem azokat az elméleti főirányzatok is csak erősen késve, a XX. század első harmadának végén fedezték fel. Ez jobban érthető a történeti iskola induktív kutatási módszereit tekintve, mint akár a klasszikus, akár a marginalista paradigmák esetén. Ezzel kapcsolatban Földes Béla így fogalmaz: „a nemzetgazdaságtan soha sem válhatik a mathematikai diszciplinák egy részévé; mindig ama tudományok csoportjába fog tartozni, melyeknek teljes megművelése a mathematikai 2 H. H. Gossen a szubjektív értékelmélet előfutára, neki tulajdonítják azt a tételt, hogy a jószágkészlet mennyiségének növekedésével csökken az egységnyi jószág hasznossága.
SZEMLE kalkulusnak nem fog sikerülni”. (345. old.) A magyar gondolkodás sokszínűségét mutatja ugyanakkor, hogy már ebben a korszakban is foglalkoztak matematikai módszertani alkalmazásokkal. A korszakbemutató összefoglaló tanulmány ezt Heller Farkas és Jankovich Béla egy-egy korabeli írását idézve bizonyítja. A századfordulót jellemző magyar közgazdasági gondolkodás bemutatása során a könyv kitér a szociológia mint önálló társadalomtudományi ág megjelenésére. Intézményi hátterét az 1918-ig működő Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság képezte, ahol megtalálhatók voltak a „progresszív világnézeten belül minden irány” képviselői. A szociáldemokrata mozgalomhoz kapcsolódóan is kibontakozott egy erősen ideologikus és propagandisztikus társadalomtudományi gondolkodás. Legismertebb képviselői Szabó Ervin és Varga Jenő voltak. A két világháború közötti időszakot Bekker Zsuzsa és Hild Márta közösen írt tanulmánya értékeli: „..egy többforrású, többszínű és többhangú közgazdaságtan alakult ki, amely éppen a tágabb befogadási és értelmezési keretekből adódóan más súlypontokkal és időzítéssel követte a főáramban és a német tradícióban lezajló változásokat”. (514. old.) Az összességében pozitív ítéleten belül azonban kritikai megjegyzésnek is vehetjük az idézet folytatását: „A hazai domináns gondolkodásban kevésbé érzékelhetők forradalmi jellegű változások és törések.” Ne felejtsük el, hogy nemzetközi szinten ez a korszak a közgazdaságtan aranykora, amely tökéletesítette a neoklasszikus szintézist, majd megalkotta a keynesi paradigmaváltást. Magyarországon mindez nem váltott ki átütő hatást. Bár a magyar kortársak közül sokan ismerték a nemzetközi élvonal eredményeit, ezek kevéssé hatottak a magyar főáramlatokra. Az okokat vizsgálva a tanulmány egyfelől a német tradíciók továbbélését említi, bár erről a tanulmány szerzői következőképpen fogalmaznak: „A hazai közgazdaságtan német orientációja egészen a korszak végéig fennmarad, de dominanciája az elméleti közgazdaságtan terén megszűnik”. (532. old.) A Heller Farkas és Navratil Ákos által teremtett két iskolában felnövő tanítványok tudtak kitörni az addig szinte kizárólagos német és osztrák áramlatok hatása alól. A magyar közgazdasági gondolkodás a tanulmányban „sokszínűségének” nevezett eklektikus szemléletének másik és talán lényegesebb magyarázata, hogy Magyarországon másként jelentkeztek a korszak aktuális gazdaságpolitikai problémái, mint ahogy azokat az akkori fejlett piacgazdaságok tapasztalták. Nem is annyira a problémák voltak mások, mintsem azok súlya és megjelenési módja,
1125 ezért ezeket másfajta elméleti megközelítésből lehetett megmagyarázni. A kor közgazdászai arra törekedtek, hogy a gyakorlati problémákat elméleti alapokról is megmagyarázzák, de erre „a tiszta elmélet módszerei és megközelítése” többnyire nem adtak választ. Az első világháború következményei sokkszerűen hatottak a magyar nemzetgazdaságra, a fő feladatot a megmaradt országrész gazdasági életének újjászervezése jelentette. A másik lényeges kérdés a Monarchia felbomlása miatt keletkező pénzügyi destabilizáció megszüntetése, az állami pénzügyek rendezése. Erre nyilvánvalóan nem ad választ a keynesi értelemben vett fiskális keresletszabályozás, hanem alapvető intézményi kérdéseket kellett elrendezni. Az volt a fő dilemma, hogy a pénzügyi stabilizációt belső vagy külső forrásokból oldják-e meg. Ismeretes, hogy ez végül is csak a népszövetségi kölcsön segítségével, 1926-ban sikerült. A korszak első felének harmadik sürgető feladata az agrárkérdések rendezése volt: a földbirtokreform, az agrárkereskedelem protekcionista védelme vagy liberalizálása. A gyakorlati kérdésfelvetésekre elméleti igényességű válaszok születtek, ezt a Bekker–Hild-tanulmány a földjáradék körüli elméleti viták ismertetésével mutatja be. A korszak második felében áthelyeződött a gazdaságpolitikai problémák súlypontja. Új kérdésként merült fel az 1929–1933-as világgazdasági válság nyomán kiéleződő szociális feszültségek kezelése, valamint az, hogy fokozódott az állami szerepvállalás részben emiatt, de nagyészt a nemzetközi konfliktusokra való felkészülés érdekében. Közismert, hogy hasonló problémák világszerte felmerültek, de ennek felismerése nálunk a gondolkodásban azért nem hozott forradalmi változást, mert a magyar nézetek mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az államnak. Soha nem hittek a szabad verseny kizárólagosságában, a tiszta piac optimalizáló tulajdonságaiban, ezért csak hangsúly-, de nem rendszerváltást idézett elő az állami beavatkozások szükségességének felismerése. A vezető magyar közgazdászok többsége állást foglalt az állam gazdasági szerepével kapcsolatban. Heller Farkas a klasszikusokhoz nyúlt vissza, és Stuart Millre hivatkozva érvelt amellett, hogy a klasszikus nézetekbe is beleillik bizonyos állami szerepvállalás. A Navratil Ákostól ebben az összefüggésben felhozott idézetekből egyenesen az az üzenet olvasható ki, hogy a harmincas évek közepén, a keynesi gondolatok megfogalmazódásának időszakában, Magyarországon inkább a liberális gazdaságpolitika felé kellene fordulni, mint tovább növelni az állami kötöttségeket.
1126 Ezzel szemben Surányi-Unger Tivadar odáig jut el, hogy a politika elsődlegességét vallja a szűkebben vett gazdaságpolitikával szemben, megkülönböztetve a heteronóm és az autonóm célkitűzéseket. A gondolatmenetből egyenesen következik, hogy a közgazdaságtudományt normatív tudománynak tartja. A tudománytörténetből ismert a közgazdaságtan vizsgálati területeinek felosztása pozitív és normatív módon vizsgálható kérdésekre,3 és az, hogy azóta az elméleti közgazdászok kizárólag a pozitív vizsgálódási területeket tartották igazi tudománynak. Bár nálunk mindig is erősebben érződött a normatív szemlélet, részben az állam gazdasági szerepével kapcsolatban vallott felfogások, részben a gyakorlati orientáció miatt, a két világháború közötti időszakban a kérdés kifejezett politikai aktualitást is kapott. Mindez elvezet a nagytérgazdasági elméletekhez, melyekről a korszakismertető tanulmány rövid említést is tesz. A két világháború közötti időszakban vált rendszeressé Magyarországon az elméleti közgazdasági képzés. Ez megteremtette annak a lehetőségét, hogy a műegyetemen Heller Farkas, a tudományegyetem jogi karán Navratil Ákos mellett egy iskolának nevezhető közösség szerveződjön. Ismert, hogy közülük néhányan, többek között Balassa Béla, Balogh Tamás, Káldor Miklós, Scitovszky Tibor később külföldön nemzetközi hírnévre tettek szert. A tanulmány viszonylag részletesen tárgyalja a két iskola közötti elméleti különbséget. Míg Navratil szemlélete konzervatívabb, sokban visszanyúl a klasszikusokig, addig Heller Farkas az osztrák iskolához csatlakozik. A két iskolán kívül is igen gazdag szakirodalmi élet jellemezte a korszakot. Több elmélettörténeti munka is megjelent. Nemzetközi szinten is elismerést váltott ki Surányi-Unger Tivadarnak a gazdaságelméletek filozófiai alapjait elemző, vagy Balás Károlynak a gazdaság és a jog vonatkozásait kifejtő könyve. A szemelvényekből rám az Abay (Neubauer) Gyula által 1958-ban, a váci börtönben írt Oeconomia Aeterna című könyvének részlete volt a legnagyobb hatással, nemcsak az írás körülményei, hanem a témája miatt is. Tulajdonképpen azt az alapvető elvi-módszertani kérdést taglalja, hogy mi is a 3 A kérdést Neville Keynes fejtette ki 1891-ben megjelent „A politikai gazdaságtan tárgya és módszere” című művében. Megkülönböztette a pozitív tudományokat, amelyek azzal foglalkoznak, „ami van”. Ezek azok a kérdések, amelyekre egyáltalán érdemes közgazdasági törvényeket és azonosságokat keresni. A normatív tudományok, amelyek azzal foglalkoznak, hogy „minek kell lennie”, és ennek megfelelően a vizsgált kérdések elképzelésekkel foglalkoznak. A harmadik csoportot képezik a művészetek, amelyek „az adott célok eléréséhez szükséges módszerek, eszközök rendszere”.
SZEMLE közgazdaságtan tárgya. A kérdés tárgyalását az ókorban, Arisztotelésszel kezdi, illetve úgy közelíti meg, hogy miben is térnek el egymástól a közgazdaságtan elnevezéssel többé-kevésbé szinonimaként használt, több mint harminc hasonló elnevezés. A szemelvényeket olvasva szembetűnik egy további jellegzetesség: az, hogy a szerzők milyen gyakran hivatkoznak egymásra. A visszajelzések – akár bíráló megjegyzések formájában – nélkülözhetetlen feltételei a közgazdasági gondolatok fejlődésének. Jó volna ezen a téren is tanulni elődeinktől. A könyv ötödik egységét az az öt tanulmány alkotja, amely röviden összefoglalja a magyar közgazdasági gondolkodásra ható kortárs irányzatokat. Madarász Aladár a kameralizmus, a német történeti iskola, a régi osztrák iskola, Balogh Ákos a gazdasági romanticizmus és Friedrich List, Hild Márta az univerzalizmus jellegzetességeit mutatja be. Minthogy rendszerint ezek az irányzatok kimaradnak a szokásos elmélettörténeti képzésből, illetve a jelenleg uralkodó közgazdasági főirányok közvetlenül nem ezekre épülnek, a leírások vélhetően hiányzó ismereteket közölnek. Emellett segítenek abban, hogy rendezőelvet adjanak a magyar szerzőktől közölt szemelvényekben kifejtett gondolatoknak. Ez az egység is követi a könyv felépítését, az összefoglaló tanulmányok mellett szemelvényeket is tartalmaz, valamint bemutatja az irányzatok meghatározó, összesen tíz képviselőjének jellemzését, „arcélét”. A recenzió – már csak terjedelme miatt is – csupán töredékét tudta bemutatni a könyvben felvetett kérdéseknek. Azt is számításba kell venni, hogy ez a válogatás önkényesnek mondható, a recenzens érdeklődési körét tükrözi. A könyvnek azonban számos egyéb olvasata is létezik. Érdemes mindenkinek a saját szemüvegén keresztül beletekintenie. Ugyanakkor, a műfaj jellegénél fogva, a könyv gyorsolvasásra nem alkalmas, inkább szemelgetésre, egy-egy témakörhöz való többszöri, ismételt visszatérésre. A könyv szerkezete nagymértékben megkönnyíti az ilyen lapozgatást. Olyan ritka alapművet képvisel, amely nem hiányozhat a közgazdászok, vagy a közgazdasági kérdések iránt érdeklődők könyvtárából. Nemcsak a történelem megismerését segíti, hanem elengedhetetlen ahhoz is, hogy a múlt tanulságai alapján jobban megérthessük a magyar közgazdasági gondolkodás jelenét. Ahogy a könyv mottójául választott Kautz Gyula-idézet mondja: „Egy tudomány története lényegének része, rendszerének alapja; szükséges segédeszköze továbbfejlesztésének, és feltétele mélyebb megértésének”. Hüttl Antónia
STATISZTIKAI HÍRADÓ
SZERVEZETI HÍREK – KÖZLEMÉNYEK Munkaértekezlet a Nemzeti számlák megbízhatóságáról. 2002. szeptember 12–13-án Luxembourgban rendezték a Nemzeti számlák megbízhatóságával foglalkozó projekt (Exhaustiveness Project) első munkaértekezletét. A megbeszélésen a 12 csatlakozni kívánó ország képviselői, az Eurostat delegátusa és az általuk felkért szakértők vettek részt. Megtárgyalták az előző hasonló tárgyú projekt országjelentései alapján öszszeállított összefoglaló jelentést, amelyben az Eurostat minősítette a csatlakozni kívánó országok nemzeti számlák összeállításánál alkalmazott becslési módszereit. Az országok képviselői rövid előadásban fejtették ki észrevételeiket a legutóbbi értékelésről, továbbá beszámoltak azokról az intézkedésekről, fejlesztésekről, melyeket az előző projekt lezárása óta tettek. A projektben az országokat az Eurostat által felkért szakértők segítik. Az értekezlet folyamán lehetőség nyílt a szakértőkkel folytatott kétoldalú eszmecserére. A megbeszélésen áttekintették a szakértői és az országjelentések szerkezetét, fontosabb elemeit. Az értekezleten a Központi Statisztikai Hivatal részéről Bedekovics István, a KSH főosztályvezető-helyettese vett részt. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Világtalálkozó címmel konferenciát rendezett 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között Johannesburgban. A rendezvényen 160 ország képviseltette magát. A konferencia két szakaszból állt: az első néhány napon tartott szakértői vitán a Világtalálkozóra készített dokumentumtervezeteket tárgyalták meg. Szeptember 2. és 4. között pedig a résztvevő országok magas rangú közjogi méltóságai tették közzé állásfoglalásukat a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos törekvéseikről és célkitűzésekről. A világtalálkozón a világ államainak, kormányzati és nemkormányzati szervezeteinek képviselői arra keresték a választ, hogy hogyan lehet felülkerekedni a világ jelen-
legi, nem fenntartható fejlődési folyamatain, a társadalmak közötti és a társadalmon belüli jóléti kettészakítottság növekedésén, a földi környezet állapotában az emberi hatásokra bekövetkező mind veszélyesebb változásokon és a természeti erőforrások gyorsuló fogyatkozásán és minőségük romlásán. A tanácskozás résztvevői elfogadták az akcióprogramot azokon a területeken, amelyeket a fenntartható fejlődés szempontjából kulcsfontosságúnak tekintenek. Ennek értelmében a jövőben a felére csökkentik a biztonságos ivóvízellátásban nem részesülők arányát és ezzel párhuzamosan hasonló mértékben növelik a megfelelő közegészségügyi ellátásban részesülőkét. Növelik a modern energiaszolgáltatásokhoz való hozzáférést és javítják az egészségügyi feltételeket, illetve a természeti erőforrások felhasználását. A mezőgazdasági termelésben nagyobb súlyt fektetnek az ökogazdálkodás megvalósítására és a sivatagosodás elleni küzdelemre. A rendezvényen a Központi Statisztikai Hivatalt Németh Ferenc, a KSH főosztályvezető-helyettese képviselte. Eurostat munkacsoport-értekezlet Luxembourgban. Szeptember 16–17-én az Eurostat tartott a demográfiai előrejelzésekkel foglalkozó (Demographic Projections) munkaértekezletet Luxembourgban. A megbeszélésre meghívást kaptak az uniós csatlakozásra váró országok is. Az értekezlet a következő témákkal foglalkozott: – a demográfiai előreszámítások iránti szükséglet az Európai Unióban; – a legutóbbi nemzeti előreszámítások hipotéziseinek elemzése; – a termékenység, a halálozás és a nemzetközi vándorlás kérdései; – az európai népességváltozások bizonytalansága; – az Eurostat hosszú távú munkaerő-előrebecsléseinek revíziója; – az Eurostat hosszú távú család-háztartási forgatókönyveinek revíziója.
1128 A fontos alkalmazások közül a tanácskozáson többek között szóltak a közkiadások korfüggő előrebecsléséről, illetve az idősgondozási szükségletek előrebecsléséről. A résztvevők többek között megállapodtak abban, hogy Magyarország részt vesz a csatlakozni kívánó országokra szóló nemzeti és regionális hosszú távú népességi forgatókönyvek kidolgozásában. Megállapodás született arra vontakozóan is, hogy Magyarország és Nagy Britannia kölcsönösen ismertetik a munkaerőfelvétel célnépességének becslésére vonatkozó eljárásaikat kétoldalú együttműködés kialakításának céljából. Az értekezleten, a Központi Statisztikai Hivatal képviseletében, Hablicsekné Richter Mária, a KSH főtanácsosa, Radnóti László a KSH vezető tanácsosa és Hablicsek László, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatóhelyettese vett részt. Hablicsek László dolgozatában ismertette a magyarországi előreszámítási gyakorlatot, Hablicsekné Richter Mária pedig a hazai nowcast becslések elveit, módszereit és eredményeit foglalta össze. Kulturális statisztikai munkacsoportértekezletet tartott az Eurostat 2002. szeptember 30. és október 1. között Luxembourgban. A munkacsoport-ülés célja az volt, hogy tájékoztassa a résztvevő tagországokat és a meghívott országokat az eddig végzett munkáról és meghatározza a további feladatokat. Tekintettel arra, hogy az Eurostat a kultúra területéről korábban nem gyűjtött anyagokat, e terület alaposabb vizsgálatát tűzte ki célul a 2000-ben e témában összehívott első értekezlet. Ezt követte a 2001-ben megtartott második értekezlet, majd ezúttal harmadszor találkoztak a kulturális terület szakértői. A megbeszélésen megvitatták a kulturális területen foglalkoztatottakkal és a kulturális tevékenységben való részvétellel kapcsolatos kérdésköröket. A kultúra finanszírozásának kérdéseivel kapcsolatban javasolták a módszertani munkák kiegészítését, illetve felkérték a tag- és jelölt országokat, hogy részletes adataik megküldésével csatlakozzanak e munkacsoport tevékenységéhez. Külön napirendi pontként szerepelt a múzeumok statisztikájával foglalkozó csoport eredményeinek bemutatása. Az értekezleten a Központi Statisztikai Hivatalt Bárdosi Mónika, a KSH tanácsosa képviselte. Az Európai Összehasonlítási Program munkacsoport-értekezlete. 2002. szeptember 5– 6-án tartotta értekezletét Bécsben az Európai Öszszehasonlítási Program (European Comparison
STATISZTIKAI HÍRADÓ Project) közép-európai munkacsoportja. A tanácskozásra az Eurostat és az Osztrák Statisztikai Hivatal közös rendezésében került sor. Az értekezlet célja az volt, hogy véglegesítsék a következő ún. rolling benchmark-felvétel reprezentánsainak listáját. Ez a felvétel 20 csoportot foglal magában a vásárlóerő-paritás számításához képzett mintegy 280 GDP részaggregátum közül. A munkaértekezleten a Központi Statisztikai Hivatal részéről Győrffy Balázs, a KSH főtanácsosa és Perce Ádám, a KSH fogalmazója vett részt. Sajtótájékoztató a „Család változóban 2001” című kutatásról. 2002. november 8-án dr. Lakatos Judit, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője, Tőkés István az ENSZ Fejlesztési Program (United Nations Development Programme – UNDP) nemzeti koordinátora és dr. Simonyi Ágnes az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense a Központi Statisztikai Hivatalban tartott sajtótájékoztatójukon ismertették a „Család változóban 2001” c. kutatás eredményeit. Az ENSZprogram támogatásával a Központi Statisztikai Hivatal és az Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködésével 2001 negyedik negyedévében és 2002 első negyedévében olyan átfogó vizsgálat zajlott, melynek középpontjában a család társadalmi munkamegosztásban betöltött szerepe és funkciói álltak, különös tekintettel a gyermekek felnevelésére. A kutatás keretében a KSH a munkaerőfelmérés 2001. negyedik negyedévi vizsgálataihoz kapcsolódva közel 20 000 háztartásra kiterjedő adatgyűjtést hajtott végre. A vizsgálat során mélyinterjúkból esettanulmányokat, illetve összefoglaló tematikus elemzéseket készítettek, melyek a kritikus helyzetben levő gyermekes családok helyzetét vizsgálták. Az eredmények azt mutatják, hogy a gyermekes családok relatív, a gyermektelen háztartásokhoz viszonyított, anyagi helyzete az 1990-es években romlott. Némi kedvező változás csak 2000-től következett be, amelyben a családpolitikai intézkedések mellett az is közrejátszott, hogy a családok által nevelt gyermekek száma csökkent, s a gyermekvállalás is egyre későbbre tolódik. Az előadók kiemelték, hogy mind a statisztikai adatfelvétel, mind a mélyinterjúk lakossági fogadtatása az átlagosnál kedvezőbb volt. A Magyar Statisztikai Társaság konferenciája. 2002. október 14–15-én „Ezredforduló magyar – valóság – cenzusok” címmel Balatonfüreden rendezték meg az MST éves konferenciáját. (Az értekezlet részletes ismertetésére visszatérünk.)
STATISZTIKAI HÍRADÓ Tudományos tanácskozás. A Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottsága 2002. október 22-én, a Magyar Tudományos Akadémián tudományos tanácskozást rendezett John Hajnal, a British Academy rendes tagja, a London School of Economics emeritus profeszszora budapesti látogatása alkalmából. A tanácskozás elnöke Cseh-Szombathy László akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora volt. Az előadót és a jelenlevőket Vukovich György a Központi Statisztikai Hivatal ny. elnöke köszöntötte. Ezt követően hangzott el John Hajnal „Odüsszeia a klasszikusoktól a demográfiáig” című előadása. A tanácskozást Faragó Tamásnak, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának „A Hajnal-tézisek hatása a történeti demográfiára” című előadása zárta. Tudományos konferencia. A „XXI. század – Irány az Európai Unió” címmel rendezett, többrészes konferenciasorozat első tudományos tanácskozására 2002. november 15-én került sor az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet rendezésében. A szimpózium-sorozat keretében három fontos témakörről: a nagyvállalatok, a kis- és középvállalatok, valamint az állami tulajdonú cégek versenyhelyzetéről, fejlődési lehetőségeiről adnak számot gazdaságpolitikusok, gazdaságelemzők és a vállalkozások vezetői. A jelen, a nagyvállalatok helyzetével foglalkozó ülést Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal el-
1129 nöke nyitotta meg. A tanácskozáson a következő előadások hangzottak el. Dr. Gondos Árpád: Az EU-csatlakozás és a magyarországi vállalkozások, Dr. Kovács Álmos: Az uniós csatlakozás költségvetési hatásai, Dr. Richter Sándor: A beilleszkedés lehetőségei, hátrányai, Dr. Belyó Pál: Az elképzelhető magyar fejlődés a csatlakozásig és utána, Mátyás János: Gazdálkodási helyzet, külföldi beruházások, Székely Péter: Piaci viszonyok, versenyhelyzet, Dr. Orbán István: Versenyképesség és fejlődési lehetőségek, Dr. Beregh Sándor: Versenyképesség és innováció.
A Demográfia 45. évfolyamának 2–3. száma a következő tanulmányokat tartalmazza. Klinger András: A munkapiac válaszai a népesség öregedésére és más társadalmi-gazdasági változásokra; Tóth Pál Péter: Magyarok és külföldiek; Nánási Irén: A környezeti tényezők vándormozgalmat befolyásoló szerepe. A Közlemények rovatban jelent meg H. Richter Mária: A népesség becslése évközi időpontokra. A kanadai népesség-továbbszámítási modell adaptációja; Vavró István: A kábítószerrel történő visszaélés miatt elítéltek (19912000); Veres Valér: A romániai magyarok demográfiai viszonyai a 2002. évi népszámlálás előzetes adati tükrében. Blezwich László: Városok az Alföldön a 14–16. században című munkájáról Antal Tamás írt recenziót a Figyelő rovatba. A folyóirat e számát is a külföldi folyóiratcikkek-ismertetése és a demográfiai folyóiratok gazdasági szemléje teszi teljessé.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ
KÜLFÖLDI STATISZTIKAI IRODALOM A STATISZTIKA ÁLTALÁNOS ELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANA LOVE, TH. E. – HILDEBRAND, D. K.: A STATISZTIKA OKTATÁSA ÉS HATÉKONYABBÁ TÉTELE (Statistics education and making statistics more effective in schools of business conferences.) – The American Statistician, 2002. 2 . sz. 107–111. p.
1986 óta a „Statisztikák hatékonyabbá tétele az üzleti iskolákban” (Making Statistics More Effective in Schools of Business – MSMESB) című konferenciákra oktatókat, kutatókat, kormányzati és ipari szervezetek szakértőit hívják össze annak érdekében, hogy javítsák a kereskedelmi, üzleti statisztika pozícióit és hatékonyságát a gyakorlatban és az oktatásban egyaránt. A tanulmány e konferenciák hatásaira összpontosít, amelyek statisztikai tanfolyamokban, szemináriumokban, munkaértekezletekben, tankönyvekben, szakkönyvekben, valamint oktatói és felhasználói szoftverekben testesülnek meg, továbbá nyomon követi az MSMESB történetét. A konferenciákat évente rendezik azzal a céllal, hogy elősegítsék a statisztikák hatékonyabbá tételét. Az MSMESB kezdetektől a statisztika és a statisztikai gondolkodás javítására összpontosít, interdiszciplináris kutatásra és gondolkodásra törekszik, ezenkívül az egyetemek, az ipar, a kutatás és a termelővállalatok kölcsönös egymásra hatását igyekszik elősegíteni. Az MSMESB valójában egy kiterjesztett beszélgetés, vagy még inkább vitafórum. Célja, hogy megismertesse egymással mindazokat, akik tehetségesek, és érdeklődnek a statisztika tanítása és tanulása iránt az üzleti ismereteket oktató iskolákban.
A statisztikai gondolkodás minden szervezet minden menedzsere számára fontos, ezért lényeges, hogy már a hallgatók is érzékeljék a statisztika nélkülözhetetlen szerepét a mindennapi vezetési gyakorlatban. Napjainkra a statisztika a valószínűségi és statisztikaelméleti megalapozástól az adatelemzés gyakorlata felé tolódott el. Számos korszerű elmélet és annak írásos formája az MSMESB konferenciákon hangzott el vagy jelent meg először, mivel nagyon sok szerző és kiadó rendszeres résztvevője a konferenciáknak. A bevezető kurzusok a minőség és a folyamatok javítását hangsúlyozták Az MSMESB résztvevői tanulmányozzák az alternatív tanítási módszereket esettanulmányok, vezetői szimulációs gyakorlatok és játékok, projektek, csapatmunka stb. formájában. Az ilyen szemléletű tanfolyamok gyakran kevesebb összefoglaló témát dolgoznak fel, de a menedzserek a gyakorlati adatelemzés és a statisztika értékének mélyebb megértéséig jutnak el. Az MSMESB fórumot biztosít azok számára, akik érdeklődnek a statisztika és az üzleti iskolák, a statisztika és a kereskedelem, az értékesítés érintkezési pontjai közötti kapcsolat iránt. A résztvevők (elsősorban az oktatási intézmények hallgatói) a konferenciákon arra törekszenek, hogy megismerkedhessenek a „legjobb gyakorlattal”. Az első konferenciára, 1986 júniusában a Chicagoi Egyetem az üzlet és a statisztika iránt érdeklődő mintegy százharminc szakembert hívott össze, akik a legkülönbözőbb területekről – akadémiai kutatás, ipari termelés, könyvkiadás, kormányzati munka – kerültek ki. Az MSMESB munkakonferencia, ahol a jelenlevők aktívan részt vesznek a statisztika hatékonyságának javításában. A formális
Megjegyzés. A Statisztikai Irodalmi Figyelő rovatot a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat állítja össze. A rovat minden hónapban Külföldi Statisztikai Irodalom fejezetet (külföldi statisztikai és demográfiai könyvek és cikkek ismertetését Rettich Béla szerkesztésében), páratlan hónapban Bibliográfiát (a könyveket az MSZ 3423/2–84, az időszaki kiadványokat az MSZ 3424/2–82 szabvány szerinti feldolgozásban), páros hónapokban Külföldi folyóiratszemlét tartalmaz.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ előadások nem gyakoriak, inkább a műhelymunka jellegű összejövetelek a jellemzők, tekintélyes hallgatóság mellett, élénk vitáktól kísérve. A statisztikai oktatás szokványos hibája, hogy nem motiválja a hallgatókat, nem segíti a statisztika gyakorlati szempontú megközelítését. Harry Roberts 1987-ben a statisztikai folyamatellenőrzést, a kísérlettervezést, a valószínűségi mintákat, a regressziós modellépítést, a megfigyelt adatokból levont oksági következtetést sorolja fel kritikus, de még nem elégségesen kifejlesztett eszközökként. Easton, Roberts és Tiao (1988) az első MSMESB-konferenciáról írva kifejezték csalódottságukat, amit megerősített Bowerman kommentárja, mely szerint a legtöbb statisztikai tankönyv első négyszáz oldala után találnak csak a hallgatók valami érdekeset vagy hasznosíthatót. Az első statisztikai kurzus nagyon általános témakört foglalt magában. Az alapvető leíró összefoglalásokat jelentős mennyiségű valószínűség-számítás követte, amely olyan eredményeket tartalmazott, mint a Bayes-i elmélet, a mintavétel és a konfidencia-intervallumok, valamint a szignifikan-cia-teszt. Ezt követte az elemi következtetési módszerek részletes tárgyalása, majd az egyszerű regresszió és korreláció. Ha az idő engedte, néhány kurzus foglalkozott többváltozós regresszióval, többváltozós vagy idősorelemzéssel és prognózissal is. A statisztikai oktatás folyamata az 1980-as évek közepén hasonló volt az egyes iskolákban. A hallgatók általában passzívak, hiszen a hagyományos előadási modellnek megfelelően az előadó beszél a diák hallgat. Az előadók kevés szemléltetőeszközt, grafikont használták, kivéve a hisztogramokat, vagy szóródási ábrákat. Számítógépre csak a többváltozós regresszió és az egyszerű grafikák esetében volt szükség. Projekteket, esettanulmányokat, valós adatokat ritkán használtak. Minden konferencia egy-egy lépcsőfok volt az oktatás tartalmának és módszerének javításához. A „műhelyülésekből” azt a következtetést vonták le, hogy a problémamegoldó megközelítés eredményes, és arra kell késztetni a hallgatókat, hogy a valós életből vett mintákkal, adatokkal, példákkal dolgozzanak. A második konferencia a módszertanra, a gyakorlati lebonyolításra összpontosított. Figyelembe vette a technológiai hátteret, az osztályon, tankörön kívüli hallgatói tevékenységet, a hallgatók számát és a tanítási, előadási technikákat. Miller (1988) több hasznos kritériumot sorolt fel a további fejlesztések érdekében, és erősen támogatta a statisztikai gondolkodás további integrációjának szükségességét.
1131 A konferenciák egyik fő problémája az volt, hogyan építhetik be a minőségellenőrzési és folyamatfejlesztési elképzeléseket a napirendbe. Deming több előadásában számos kihívást fogalmazott meg és nem tüntette fel túlságosan előnyös színben az üzleti iskolákat. Az 1990-es és 1996-os konferenciákon Godrey szintén több javaslatot tett a statisztikai gondolkodás tanításáról a jövő menedzserei számára. Az első konferenciákon egyetértés volt abban, hogy az átlagra és a változékonyságra vonatkozó kontroll ábrák döntők, még akkor is, ha a legtöbb nem veszi figyelembe a minőségi javulást, és több más témát szintén értékesnek ítéltek. A résztvevők számos új könyvet írtak, hogy pótolják ezt a hiányt. Ezek hatása valószínűleg túl nagy változást jelentett néhány oktatónak, különösképpen a részmunkaidősöknek. Több szakkönyv jelent meg, amelyek az üzlet lényegi folyamatainak alapvető vonatkozását vizsgálódtak. A statisztika, amelyről gyakran gondolják, hogy az üzlet lényegi, funkcionális területén kívül eső tudomány, sokat profitált ezekből. Az 1993-as konferencián Ord a tanítást jelölte meg az MSMESB központi feladataként. (Aktív és együttműködő tanulás, a kurzusok tartalmának folyamatos frissítése, a tananyagok javítása, a statisztika értéknövekedése az üzleti életben.) Megállapította, hogy saját oktatói tevékenysége is javult a konferenciákon való részvételnek köszönhetően, és kimutatta, hogy a kiadók, a kormányzati szervek, az akadémikusok és az ipari menedzserek találkozása jelentős eredményekhez vezetett. A táblázatkezelő program (Excel) bevezetése heves vitákat váltott ki, voltak ellenzői és támogatói egyaránt. Többen bírálták az Excel statisztikai műveleteinek pontosságát. Ugyanakkor tény, hogy a legtöbb egyetemi előadó és szakíró elsődleges szoftverként használja a táblázatkezelőt, mivel az nagyobb megbízhatóságot eredményez, és arra ösztönzi a hallgatókat, hogy a számok előtt nézzék meg az ábrákat. A piac egyértelműen megköveteli a táblázatokat a szövegekben, ennek ellenére kevés tanár elégedett ezek alkalmazásával. Roberts már az 1994-es konferencián indítványozta, hogy az üzleti kurzusok hallgatói valódi adatgyűjtést végezzenek és azokat dolgozzák fel a tanfolyamon. Kérte a statisztikusokat, hogy figyelmeztessenek a statisztika helyes használatára, és felkérte az oktatókat a statisztikai gondolkodás fontosságának hangsúlyozására, valamint az interaktív tanulási folyamatok támogatására. (Ism.: Korda Ádám)
1132
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ GAZDASÁGSTATISZTIKA SCHULMEISTER, S.:
A VILÁGGAZDASÁG FEJLŐDÉSI KILÁTÁSAINAK ELŐREJELZÉSE 2006-IG (Aktienmärkte dämpfen das Wachstum in den USA.) – WIFO Monatsberichte, 2002. 8. sz. 513–524. p.)
A tanulmány áttekintést ad az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági folyamatairól, valamint a megvalósult költségvetési és monetáris politika összefüggéseiről. Az előrejelzés bizonytalanságai közé tartozik, hogy nehéz meghatározni a tőzsdékre és a háztartások fogyasztására ható tényezők alakulását 2006-ig. Az élénkítő és a viszszafogást célzó gazdaságpolitikai irányzatok váltakozva fordulhatnak elő a meghatározó országokban. Schulmeister négy alapkérdésre összpontosít: – miként alakul a részvények árfolyama, és erre hogyan reagálnak a háztartások és a vállalatok az Egyesült Államokban, valamint az Európai Unióban; – a makrogazdasági politika eszközei miként befolyásolják a fejlődési pályákat; – az euró–dollár árfolyam milyen hatással lesz az export dinamikájára, elsősorban e két térségben; – a nemzetközi áruforgalom árszínvonala miként alakul a dollárárak és -kamatok hatására, és miként alakulnak a reálkamatok a nemzetközi hitelpiacon, különös tekintettel a fejlődő országok válságára.
A tanulmány utal az Egyesült Államok és Nyugat-Európa tőzsdéin 2000 eleje óta tapasztalható eső árfolyamirányzatokra, amelyek 2002-ben drámaian felgyorsultak. A visszaesés hátterében az rejlik, hogy 1982 és 2000 között elszakadt egymástól a vállalatok vagyonának valóságos és mérleg szerinti értékének, illetve tőzsdei értékének az alakulása. A szerző az 1980 és 2002 közötti időszak adataival grafikonokon szemlélteti az Egyesült Államok és Németország tőzsdén jegyzett gazdasági társaságainak vagyoni helyzetét leíró indexeket (1980-at tekintve bázisévnek). A részvények értéke két évtized alatt úgy növekedett több mint tízszeresére, hogy a fizikai tőke (beszerzési, illetve nettó értéken) nem egészen háromszorosra nőtt. Bemutatja a két ország 1960 és 1980 közötti folyamatait, kiemelve, hogy a tőzsdén (1960=100 indexekkel kifejezve) akkor a reálvagyon alulértékelt volt. A tőzsdei várakozások, valamint az árfolyamnyereségek számos bizonytalansági tényezőt rejtenek, amelyekkel az előrejelzésekben is számolni kell. A tőzsdei árfolyamok befolyásolják a háztartások megtakarítási arányát. Az Egyesült
Államokban ez az arány 1982-ben még 10,9, 2000-ben már csak 1,0 százalék volt. Németországban a megtakarítási arány csökkenése az 1990-es években következett be, de ennek üteme lassabb volt, mint ami az Egyesült Államok háztartásaira jellemző. Az Egyesült Államokban a háztartások fogyasztása az utóbbi két évtizedben gyorsabban nőtt, mint a folyó jövedelmük. Erre az adott alapot, hogy a pénzvagyont (a nyugdíjalapokban levő megtakarításokat is beleértve) mind magasabban értékelték a részvénypiacon. A szerző utal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2002-ben kiadott tanulmányára, amely kimutatja a megtakarítási arány változását a tőzsdei árfolyam, valamint az ingatlanárak ingadozásának hatására. A 2000 óta tapasztalható árfolyamesés az Egyesült Államokban növeli a háztartások megtakarítási arányát, és ez fékezi a fogyasztás növekedését, ezzel tompítja a gazdasági visszaesés kedvezőtlen hatásait, segíti az élénkülést. Az Egyesült Államokban végbement gazdaságpolitikai fordulatokat elemezve a szerző vázolja a fontosabb makrogazdasági adatok alakulását az 1961-2003 közötti időszakban (a bruttó hazai termék volumenének, valamint a reálkamatok évenkénti változását, továbbá a beruházások bruttó értékének és a háztartások fogyasztásának láncindexeit, a munkanélküliség arányát, valamint a költségvetési hiány és az államadósság alakulását a GDP százalékában). Az Európai Unió gazdaságpolitikájának elemzését a szerző az előzőkkel egyező gazdaságstatisztikai adatsorokra alapozza az 1961 és 2003 közötti időszakban. A világ nagy hármasa (Japánt is figyelembe véve) a kilencvenes években ellenkező tendenciákkal valósította meg fejlődését. Az európai konjunktúra elsősorban nem a belföldi felhasználásra, hanem a bővülő exportra épült. A kamatszint 1990 és 2000 között minden mértékadó európai országban 5,1 százalékponttal meghaladta a gazdasági fejlődés ütemét. Egyeztetett elvek alapján konszolidálták a nemzeti költségvetéseket, és ennek érdekében lefaragtak a közkiadásokból, közületi beruházásokból. Az adózás csúcsterhelése csökkenő tendenciájú, ugyanakkor a közvetett (nagy tömegeket érintő fogyasztási jellegű) adók jelentősen nőttek. Az Európai Unió költségvetési és monetáris politikája hozzájárult ahhoz, hogy visszafogott volt mind a beruházási, mind a fogyasztási kereslet. A 2000 közepétől mutatkozó lassulás ellensúlyozására az Európai Központi Bank 2001-ben
1133
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 4,75-ről 3,25 százalékra mérsékelte a mértékadó kamatot, azonban a nemzeti jegybankok ettől eltérő monetáris politikát érvényesítenek. Az euróövezet országaiban átlagosan 7,1-ről 6,1 százalékra szállították le a hitelkamatot, de a német kamatszint ennél kisebb mértékben csökkent. A német bankok kamatmargója csaknem kétszerese az Egyesült Államok átlagos szintjének. A gazdasági előrejelzés szerint 2003-ban 2,8, 2004-ben 3,3 százalékos fejlődést érhetnek el az Európai Unió országai. Ennek továbbra is alapfeltétele, hogy konjunktúra legyen a fő exportpiacon, az Egyesült Államokban. További feltétel, hogy az Európai Központi Bank alig emelje a mértékadó kamatot, tekintettel a csekély árnövekedésre és a viszonylag mérsékelt ütemű növekedésre. Az euró és a dollár árfolyamait várhatóan a bruttó hazai termékek vásárlóerő-paritása szabja meg, és a fejlődés egyik feltétele, hogy az európai közös valuta ehhez képest ne legyen tartósan túlértékelt. A szerző bemutatja a japán gazdaság 2006-ig terjedő előrejelzését, mely szerint a növekedés 2002–2006 között átlagosan évi 1,2 százalék körül alakulhat, a 2006-ban elérhető fejlődés körülbelül 2,5 százalék lesz. Az előrejelzés részletes árprognózisokra épül, amelyet a tanulmány táblázata 1973 és 2001 között többéves intervallumokban, 2002-től évente számszerűen is bemutat. A fontosabb árucsoportok között szerepel a kőolaj hordónkénti ára, a tüzelőanyag, az élelmiszer, az ipari nyersanyag és az ipari termék (átlagos éves árváltozással). Grafikon szemléleti a dollár valóságos árfolyamának alakulását a különböző árucsoportokban, az 1966 és 2006 közötti időszakban. A kőolaj szabványos minőségének ára a 2002. évi 24,50 amerikai dollárról 2005-ig (kis lépésekben) 28 dollárra nőhet (2000-ben 28, 2001-ben 23,50 dollár volt). Más kitermelt nyersanyagok ára 1995 és 2001 között átlagosan évi 6,2
százalékkal csökkent, amiben a dollár leértékelődésének is szerepe volt. Ezt ellensúlyozza a dollár 2005-ig várható erősödése, és ismét a valóságos árszintre emelkedhet a (nem kőolaj) nyersanyagok piaci ára. Az élelmiszerek 2005-ig várható árnövekedése átlagosan évi 2,7 százalék, az ipari felhasználású anyagoké évi 1,6 százalék lesz, ha a dollár (a 2001. évihez képest) átlagosan évi 2,8 százalékot veszít az árfolyamértékéből az euró, az angol font és a yen ellenében. Az ipari termékek világpiacán átlagosan évi 3,1 százalékos drágulásra vezet a dollár várható leértékelődési üteme. Az előrejelzés kiterjed a nemzetközi adósságok alakulására, valamint a világkereskedelem élénkülését elősegítő hatásokra. A tanulmány a behozatalt és a kivitelt országcsoportok szerint elemzi, és ennek részeként utal a közép- és keleteurópai országok importjának átlagosan évi 7,5 százalékos növekedésére. Ezek a részletes vizsgálatok alapozzák meg a gazdasági fejlődés előrejelzését 2006-ig. Valamennyi országcsoport előrejelzését számításba véve a világgazdaság növekedése (2006-ig átlagosan évi 3,8 százalék) kissé meghaladhatja az 1995 és 2001 közötti időszak ütemét. A fejlett iparú országok az 1995 és 2001 között elért, átlagosan évi 2,8 százalékos növekedést követően 2002 és 2006 között évi 2,5 százalékkal fejlődhetnek. Ez a lefékeződés alapvetően az Egyesült Államok visszafogottabb gazdasági növekedéséből következik. Az egykori tervgazdaságú országok előrejelzése mintegy évi 3,7 százalékos növekedést valószínűsít, és ezzel folytatódik az egy főre jutó jövedelem (viszonylag lassú) közelítése az Európai Unió átlagához. (Ism.: Nádudvari Zoltán)
TÁRSADALOMSTATISZTIKA BEHRENDT, CH.: TÚLBECSÜLIK-E A JÖVEDELEMFELVÉTELEK A NYUGAT-EURÓPAI SZEGÉNYSÉG MÉRTÉKÉT? (Do income surveys overestimate poverty in Western Europe? Evidence from a comparison with institutional frameworks.) – Social Indicators Research, 2002. 1–3. sz. 429–440. p.)
Összehasonlító szegénységvizsgálat céljából a legkönnyebben elérhető adatbázist a Luxembourg Income Study (Luxembourgi Jövedelemvizsgálat –
LIS) jelenti. A kutatás módszertanában rejlő különbségek azonban igen jelentősen befolyásolhatják az ebből származó eredményeket. Miközben egyre több nemzetközi összehasonlítás készül ennek alapján, kevés figyelmet fordítanak olyan kérdésekre, mint az alacsony jövedelműek eltérő reprezentációja, vagy hogy miért alulbecsültek a jövedelemfüggően megállapított juttatások jó néhány felvétel esetében. Annak érzékeltetésére, hogy mennyire alkalmas a jövedelemfelvétel a szegénység összehasonító vizsgálatára, a szerző három ország, Németország,
1134 Svédország, és az Egyesült Királyság jövedelemfelvételét vetette össze azzal, hogy mi jár az adott országban érvényes feltételrendszer szerint az arra rászorultaknak. Az utóbbi években a legelterjedtebben használt háztartási szintű jövedelmi adatokból álló LIS a szerző szerint a következő okok miatt nem tekinthető ideális kiindulópontnak a szegénységi vizsgálatokhoz. 1. Nem megfelelő lefedettség. A tipikusan szegények több csoportja (hajléktalanok, intézetekben élők és bizonyos mértékig a külföldiek) teljességgel hiányzik, másoknál a mintavételi módszer okoz hasonló hatást. 2. Meghiúsulás. Az alacsony jövedelmű háztartásoknál kétféle meghiúsulással is számolni kell. A teljes meghiúsulás jellemzi a hajléktalan és a mobil háztartásokat, és akármilyen is legyen a mintavételi terv, számolni kell részleges meghiúsulással is (bizonyos kérdésekre adott válaszok nem kielégítő voltával). Ez a kérdezett háztartások rossz kommunikációs képességével, illetve egy esetleges adminisztratív szankcionálástól való félelemmel függ össze. 3. A jövedelmi adatok minősége. Nem azonos minden jövedelemtípus bevallásának megbízhatósága. „Rosszul jönnek be” például a jövedelemfüggő juttatások. Gyakori, hogy a kérdezett az adott típusú jövedelmet nem tudja pontosan, ezért nem is adja azt meg. Ez a típusú „felejtés” különösen a nagyon alacsony, illetve a nagyon magas jövedelműeknél tipikus.
A jelzett torzítások a feldolgozás során kijavíthatatlan módon összegeződnek. A skála két szélén jellemző jelentős mintavételi hiba azonban kiegyenlítődik, így a jövedelemfelvételek a középrétegek esetében meglehetősen jó eredményt adnak. Bár a LIS-nél továbbra sincs jobb adatforrás, az előző megállapítások jól jelzik, miért szükséges kellő óvatossággal eljárni az ebből származó következtetések értékelésénél. A jövedelemfelvételek segélyezési, támogatási adatforrásokkal történő összevetése alkalmas annak érzékeltetésére, hogy túlbecsüli-e a jövedelmi felvétel a szegénységet, vagy sem. A különböző juttatásokhoz való hozzájutás, mint köztudott, több tényező függvénye. Ilyen a háztartás jövedelme, összetétele, tagjainak életkora, esetleges speciális helyzete (terhesség, tartós betegség stb.). Az, hogy a különböző tényezők milyen súlyt kapnak, az adott ország preferenciarendszerének a függvénye. Összehasonlító elemzés készítésénél így két lehetőség van. Az egyszerűbb eljárás az, hogy bizonyos modellháztartásokra kiszámítják országonként a juttatásokat. Megbízhatóbb azonban a mikroszimuláció eszközével elvégezni ezt az összehasonlítást. Az ehhez szükséges háztartás-demográfiai információk a LISben rendelkezésre állnak és kombinálhatók az öszszehasonlítandó országok segélyezési rendszerével. A szerzőnek a számítás elvégzésénél több nehézség-
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ gel is meg kellett küzdenie. A legfőbb gondot a szociális törvényekben rögzített, illetve a jövedelemfelvételeknél használt háztartásfogalomnak különbözősége jelentette. Hasonló súlyú gond volt az is, hogy a LIS-háztartás jellemzői nem minden szociális juttatásra jogosító körülményt tartalmaztak (például fogyatékosság). Az ún. szimulált jövedelem tehát az adatok alapján egyértelműen vélelmezhető társadalmi juttatással (szükség esetén) kiegészített LIS-adat lett. Az így kapott szimulált jövedelmi adatokból képzett szegélységi ráta az eredeti medián jövedelemhez viszonyított arány. A szegénységi ráta alapján a következő kategóriák különböztethetők meg: nagyon szegények a medián jövedelem 30 százalékánál kisebb jövedelemből élők; szegények, jövedelmük a medián jövedelem 30-40 százaléka között van; szegénység által veszélyeztetettek, 50-60 százalék közötti jövedelemmel rendelkeznek. A szimulációs modell, amely a társadalmi juttatásokat az adott országra érvényes jogszabályok szerint rendelte hozzá az egyes háztartásokhoz, a szegénységben élők arányát jelentősen kisebbre becsülte mindhárom vizsgált országban, mint a LIS jövedelmi adataiból kiinduló számítás. Az Egyesült Királyság és Németország esetében nagyjából változatlan maradt ugyan a szegénység által veszélyeztetettek aránya, de az ennél szegényebbeké minimálisra zsugorodott. Ennél is markánsabb volt a svéd változás, ahol a szegények rétege gyakorlatilag eltűnt. Ez az eredmény az országok szociális intézményrendszerét igen kedvezően minősíti. A szimulált és a felmért jövedelmek közötti számottevő különbségből ugyanakkor egy kevésbé optimista módszertani következtetés is levonható, nevezetesen, hogy a jövedelemfelvétel nem ad megfelelő képet a szegények jövedelmeiről, mivel jelentősen alulbecsüli annak szintjét. Aligha tételezhető ugyanis fel, hogy az Egyesült Királyságban a szociális juttatásra jogosultak 15-20 százaléka, Németországban pedig 40-50 százaléka nem venné azokat igénybe, ahogyan azt az eredeti adatbázis mutatja. Felmerül a kérdés, hogyan lehet a jövedelemfelvétel eredményén mégis javítani, alkalmasabbá téve azt a szegénység vizsgálatára. A szerző ezzel kapcsolatos javaslatai a következők. 1. A felvétel módszertani fejlesztése („túlbecslési” technika alkalmazása, felkészültebb kérdezőbiztosok alkalmazása, ellenőrzés) csökkenteni tudja a mintavételi hibát az alacsony jövedelmű rétegeknél. 2. A jövedelmek felmérésénél a „forráshoz minél közelebb” elvet kell alkalmazni, azaz a háztartás egészére vonatkozó jövedelmet a háztartási kérdőíven és a háztartásfőtől, az egyénieket (például kereset) pedig háztartástagonként külön-külön kell megkérdezni.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 3. Ha a résztvevő garanciákat kap arra, hogy valóban anonim marad, kevésbé fog bizonyos típusú jövedelmeket letagadni. 4. A kérdezőnek nem szabad sürgetnie a válaszolót, időt kell neki biztosítani arra is, hogy egyes jövedelemkimutatásokat előkeressen. A gyors, „csak legyünk rajta túl” típusú interjúk megbízhatósága ugyanis csekély. 5. A statisztikai hivataloknak, kutatóintézeteknek a klasszikus adatfelvétel mellett más, azok valorizálására alkalmas adatforrásokat is fel kell kutatniuk. 6. Ahol erre lehetőség van, a válaszolói csoport, illetve a jövedelemtípus szintjén kell ellenőrizni a kapott adatok megbízhatóságát.
A felsorolt javaslatok többsége költségráfordítás nélkül valósítható meg, de még a többletráfordítás is vállalható, hiszen az olcsó, de használhatatlan információ senkinek sem jó. Mivel a jövedelmi adatok fontos társadalompolitikai döntések megalapozói, nem kellően megbízható adatok használata a társadalmi erőforrások pocsékolásához vezethet. (Ism.: Lakatos Judit) EISNER, M.: BŰNÖZÉS, ALKOHOLIZMUS ÉS DROGHASZNÁLAT (Crime, problem drinking, and drug use: Patterns of problem behavior in cross-national perspective.) – ANNALS of the American Academy of Political and Social Science, 580. sz., 2002. március, 201–225. p.
A bűnözésről és a magatartászavarokról az elmúlt húsz évben készült nemzetközi elemzések elsősorban a gyilkosságokra összpontosítottak. Ez a tanulmány a deviáns viselkedés szélesebb alapokon, több jelzőszámon nyugvó vizsgálatának szükségességére hívja fel a figyelmet. Szerzője, több különböző forrás alapján, négy olyan viselkedésformát emel ki, melyeket problémásnak ítél: ezek az erőszakos bűncselekmények, a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények, az alkoholfüggőség és a droghasználat, melyek megjelenési formáit 37 országban vizsgálta. Elsőként azt emeli ki, hogy a nemzetközi összehasonlítások szintjén a viselkedésproblémák különböző megjelenési formái nem jellemezhetők egyetlen alaptendenciával. Viszont képezhetők olyan országcsoportok, melyekre az egyes viselkedésproblémák mértéke szerinti azonos konfiguráció jellemző. Sok angol-amerikai ország például abba a csoportba sorolható be, melyeknél a különböző viselkedésproblémák gyakori előfordulása a felnőtté válással hozható kapcsolatba. A kelet-európai országok az erőszakos bűncselekmények magas száma miatt tartoznak egy csoportba. Az társadalmi elemzések azt igazolják, hogy a különböző viselkedésproblémák
1135 más változókkal is korrelálnak: az erőszakos cselekedetek gyakori előfordulása például olyan országokban jellemző, melyeket nagymértékű egyenlőtlenség, alacsony szintű társadalmi kontroll és nagy anyagi szegénység jellemez. Ezzel ellentétben a droghasználat és az alkoholfüggőség inkább azokban a társadalmakban elterjedt, ahol magasabb fokú az urbanizáció, a nagy bőség a jellemző, és az életstílus a szabadidős tevékenységeket részesíti előnyben. A szerző szerint számos indok van, amiért érdemes a deviáns viselkedés különböző formáit egymással összefüggésben vizsgálni, ahelyett, hogy egyszerre csak egyetlen tényezőt ragadnánk ki. Elsőként az életkor és a viselkedésproblémák azon összefüggésére hívja fel a figyelmet, hogy a különböző devianciák mind a felnőtté válás időszakában gyökereznek. Rámutat arra, hogy bárki, aki elkezd alkoholt fogyasztani, dohányozni, kockázatot keresve vezet, tiltott drogokat használ vagy bűncselekménybe keveredik, mindezt legnagyobb valószínűséggel 10 és 18 éves kora között teszi. Majd körülbelül 25 éves kor után, mindezek elmaradnak. Következésképpen, ha összességében vizsgáljuk az egyes viselkedésproblémák gyakoriságát és elterjedtségét, akkor a különböző devianciák ugyanolyan életkori görbével jellemezhetők. Meredeken emelkednek fiatalkorban, majd nagyjából a 16 és 25 éves kor között csúcsosodnak ki. Ezután lejtenek, bár különböző mértékben. De a viselkedésproblémák egyes típusainak országonkénti összehasonlításakor is szembeötlő a hasonlóság. A tanulmány fő célja, hogy négy kiválasztott viselkedésproblémát – az erőszakos bűncselekményeket, a vagyon ellen elkövetett bűncselekményeket, a droghasználatot és az alkoholfüggőséget – nemzetközi viszonylatban vizsgáljon. Szerzője döntő jelentőséget tulajdonít a megfelelő adatok kiválasztásának. Kifogásolja, hogy a korábbi bűnözéssel kapcsolatos vizsgálatok többsége csak egyetlen adatforráson, vagy egyetlen jelzőszámon alapult; így például a gyilkossági ráták a WHO népmozgalmi statisztikáin, vagy a tolvajlási ráták az Interpol nemzetközi bűnügyi statisztikáin. A szerző szerint viszont egyetlen mérőszám sem tekinthető elegendőnek, ha alapérvényű következetéseket szeretnénk levonni. Még akkor sem, ha az adatfelvétel feltehetően megbízható. Emellett bizonyos adatforrások amiatt is sérülhetnek, hogy az adatgyűjtési módszerek, vagy az egyes viselkedésproblémák meghatározása nemzetenként eltérhet. Ezért e tanulmány legfőbb célja, hogy szélesebb alapokon nyugvó, különböző információforrásokból és változókból származó becsléseket készítsen. Ehhez a szerző olyan stratégiát dolgozott ki, melyben számos nemzetközi adatforrást
1136 használ és kombinál. Az így elkészült adatállomány alapján négy mutatót alakított ki a vizsgált négyféle viselkedésprobléma jellemzésére. Minden ilyen változó több elsődleges mutatón alapul: például az erőszakos cselekedetekre vonatkozó becslések az elkövetett gyilkosságokon, a rendőrség által regisztrált rablásokon és az előző évi rablások, illetve támadások áldozatainak arányán. Az adatok szerint az erőszakos bűncselekmények magas száma Európa keletre eső, kevésbé fejlett országaira jellemző. Ezek az Orosz Föderáció, Észtország és Ukrajna. Az utóbbiban megdöbbentően sok az erőszakos bűncselekmény mind a rendőrségi statisztikák, mind az áldozatok megkérdezése alapján. A fejlett nyugati társadalmak közül egyedül az Egyesült Államokról mondható el – ahol az erőszakos bűncselekmények magas száma hosszú múltra tekint vissza –, hogy eléri az ukrán szintet. Ezzel szemben viszont jóval kevesebb az erőszakos bűncselekmény például Svájcban, Olaszországban, Cipruson, Írországban és Ausztriában. A vagyon elleni bűncselekmények vizsgálatához négy mérőszámot kombinált a szerző. A rendőrségi nyilvántartásban csak a betöréses lopások szerepeltek, ehhez hozzávette a rablások áldozatainak rátáit, az autólopásokat, és az autókból való lopásokat. Mindezek alapján a súlyosabb, vagyon elleni bűncselekmények legmagasabb számban ÚjZélandon, Ausztráliában, Angliában és Walesben, valamint az Egyesült Államokban fordultak elő; míg Cipruson, Svájcban, Finnországban, Ausztriában és Horvátországban az ilyen jellegű bűncselekmények aránya alacsony volt. A droghasználattal kapcsolatos adatok vizsgálatakor a szerző megjegyzi, hogy a drogok elterjedtségére vonatkozó számok nem feltétlenül tükrözik, hogy egy adott országban a súlyos drogfüggőség milyen mértékű probléma. Tehát az iskolákban készített felmérések nem megfelelően fedik le a perifériára szorult heroin- és kokainfüggők csoportját. Az eredmények szerint minden angolszász országról elmondható, hogy az itt élő fiatalok nagy százalékban fogyasztanak illegális drogokat. A legmagasabb értékek Skóciában mérhetők, ahol 46 százalék fogyasztott valamilyen cannabis-származékot az eltelt tizenkét hónapban, és 21 százalék már próbálta az LSD-t vagy más hallucinogén szert. Legkevésbé az Európa peremén elhelyezkedő országokban – Finnországból Svédországon át, keletre haladva Észtországban, Lettországban, Ukrajnától Görögországig és Portugália déli részén – jellemző, hogy a fiataloknak tapasztalataik vannak illegális drogok fogyasztásában.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ A negyedik vizsgált tényező az alkoholfogyasztás. Az ittasság gyakorisága az elmúlt évben vagy az előző hónapban, illetve az öt vagy több pohár ital egy alkalommal való elfogyasztása azt mutatja, hogy hányan fogyasztanak egyszerre nagyobb mennyiséget; míg a fogyasztás rendszerességét azoknak a fiataloknak az arányával lehet mérni, akik legalább hetente isznak alkoholt. Annak ellenére, hogy az e két jellemzőt vizsgáló kérdőívek különböző kifejezéseket használtak, a két felmérés eredménye országonként nagyon hasonló lett. Az alkoholfogyasztás legmagasabb rátáit Dániában, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon mérték. A dán fiatalok 61, a skótoknak 52 százaléka mondta azt, hogy legalább kétszer volt ittas a felmérést megelőző két hónapban. Ezzel ellentétben, a portugál, a ciprusi, a svájci és a horvát fiataloknál csak sokkal kisebb mértékben jelent problémát az alkoholfogyasztás. A szerző szerint azonban meg kell jegyezni, hogy ezek a mutatók nem állnak összhangban a teljes népesség fejenkénti tiszta alkoholfogyasztásának mértékével, inkább a fiatalokra jellemző italozási kultúrát jellemzik. A vizsgált országokat a deviáns viselkedés említett négy jellemzője alapján összevetve, a szerző azt állapítja meg, hogy jelentős eltérések mutatkoznak a különböző viselkedésproblémák megjelenésében. Ezt három példával igazolja: Észtországban nagyon sok az erőszakos bűntény és a vagyon ellen elkövetett bűncselekmény, az alkoholfogyasztás viszont alacsony, a droghasználat pedig még kevésbé jellemző a fiatalok körében. Ezzel szemben Ausztrália úgy jellemezhető, mint ahol mind a négy viselkedésprobléma nagy méreteket ölt. Végül pedig Svájcot említi, ahol az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények száma, valamint az alkoholfogyasztás gyakorisága alacsony, viszont viszonylag magas a droghasználat. Mindez azt mutatja, hogy egyetlen dimenzió alacsony vagy magas értékét csak korlátozottan lehet nemzetközi viszonylatokban értelmezni. A fiatalok körében mért magas alkoholfüggőség, a gyakori vagyon elleni bűncselekmények, és a gyakori drogfogyasztás között például pozitív korreláció mutatható ki. Ezek a viselkedésproblémák úgy jelennek meg, mintha nemzetközi szinten valamilyen alaptendenciát mutatnának. Az erőszakos bűntények viszont csak a vagyon elleni bűncselekményekkel korrelálnak, az alkohol- és drogfogyasztástól függetlenül változnak. Ugyanezek a korrelációk viszont már nagyon gyengék, ha az egyén szintjén vizsgáljuk őket. A legfontosabb következtetés, amit a szerző szerint le kell vonni az eddigi vizsgálatból az, hogy a viselkedésproblémák intenzitása nem jeleníthető
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ meg egyetlen vektorral, mely az alacsony devianciaszintű országoktól a magasakig mutat. Inkább minden egyes ország elhatárolható a különböző viselkedésproblémák rá jellemző konfigurációja szerint. Ennek alapján viszont érdekes megvizsgálni, hogy mely országok mutatnak hasonló jegyeket. Elsőként egy olyan csoport képezhető, melyben a vizsgált viselkedésproblémákból legalább három gyakran előfordul. Ebbe a csoportba kizárólag az angolszász országok tartoznak, melyek mindegyikére a magas szintű alkohol- és drogfogyasztás, illetve a sok vagyon ellen elkövetett bűncselekmény jellemző. A szerző azonban azt is hozzá teszi, hogy az Egyesült Államok bizonyos tekintetben kilóg ebből a csoportból, mivel itt még az erőszakos bűncselekmények száma is magas. A második csoport legszembeötlőbb vonása a magas alkoholfogyasztás; emellett a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények és a drogfogyasztás csak közepes szintű, az erőszakos bűncselekmények száma pedig viszonylag alacsony. Az ide tartozó országok nagy része földrajzilag szomszédos egymással (Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Dánia), és ezeknél a viselkedésproblémák azonos konfigurációja valószínűleg a makrogazdasági háttérből ered. Hasonlóképpen, a földrajzi és történelmi szomszédság azokra a harmadik csoportba tartozó országokra is megállapítható, melyek közös jellemzője egyrészt az erőszakos bűncselekmények nagyon magas száma, másrészt a tiltott drogok viszonylag kis mértékben való fogyasztása. Ezek mind olyan átmeneti gazdaságok, melyek a volt kommunista blokkba tartoztak (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna és Bulgária). A negyedik csoport fő megkülönböztető jegye, hogy az ide tartozó országokban a vizsgált négy viselkedésprobléma átlagos mértékben jelenik meg. Ezek többsége dél-európai ország – Franciaország, Olaszország, Málta, Szlovénia, Spanyolország –, de ide sorolható Magyarország, Svédország, Csehország és Szlovákia is. Az ötödik csoportba azok az országok tartoznak, melyekben a négy viselkedésprobléma mindegyike alacsony értékeket mutat. Ezek: Ciprus, Horvátország, Görögország, Norvégia, Portugália és Svájc. A földrajzi vagy történelmi szomszédságot tekintve, ez a csoport a legheterogénebb. Az eredmények azt sugallják, hogy a hasonló viselkedésproblémákkal küzdő országok azonos történelmi és kulturális gyökerekkel rendelkeznek. Ebből az is feltételezhető, hogy ezek a társadalmak makrogazdasági szinten is hasonló jellemzőkkel bírnak, ami viszont hatással van arra, hogy mi lesz az adott társadalomban a felnőtté válás útja. A szerző négyféle következtetést von le a rendelkezésére álló adatokból. 1. A viselkedésproblé-
1137 mák különböző típusainak korrelációs együtthatóit összevetve az egybevágóság teljes hiányát állapítja meg sőt egyetlen makroszociológiai változót sem talál, mely következetesen korrelációba lenne mind a négyféle viselkedésproblémával. Sokkal inkább jellemző szerinte, hogy a deviáns viselkedés különböző megjelenései eltérő módon kapcsolódnak a nemzetek társadalmi-gazdasági feltételeihez. 2. Megfigyelése szerint, az erőszakos bűncselekmények rátái másképpen korrelálnak a strukturális változókkal, mint a többi viselkedésprobléma. Ezek pozitív korrelációt mutatnak a társadalmi erőfeszítésekkel és erős negatív korrelációban állnak a jóléti mutatókkal. Az is megállapítható, hogy az erőszakos bűncselekmények rátái ott magasabbak, ahol magasabb a női munkaerő aránya és több a válással végződő házasság. 3. Rámutat arra, hogy a vagyon elleni bűncselekmények csak közepesen korrelálnak a nagyfokú jövedelemegyenlőtlenségekkel és valamivel erősebben a magasabb fokú urbanizációval és több válással. 4. Végül kifejti, hogy mind az alkoholfüggőség, mind a drogfogyasztás sokkal inkább jellemző azokban az országokban, ahol gyakrabban járnak el szórakozni, magasabb az egy főre jutó GDP, és erősebb az urbanizáció. Nemzetközi viszonylatban e két változó úgy tűnik elsősorban a lehetőségek és az életmód különbségeitől függ, ami általában a modern társadalmak velejárója, főleg a mindennapi városi életformából ered. A tanulmány szerzője összegzésképpen megállapítja, hogy a különböző viselkedésproblémák az egyén szintjén szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hasonlóan alakulnak az egyes életszakaszokban, és minden társadalomban a felnőtté válás folyamata jelenti a legkritikusabb időszakot. Felhívja a figyelmet, hogy nemzetközi összehasonlításkor nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy a makrogazdasági faktorok hogyan hatnak a felnőtté válás folyamatára és milyen mértékben határozzák meg egyegy viselkedési probléma kisebb vagy nagyobb mértékbeni előfordulását az adott társadalomban. Szerző a tanulmány készítése során több más nemzetközi felmérés eredményeit alkalmazva megkísérelt pontosabb magyarázatot adnia arra, hogy a makrogazdasági struktúrák hogyan befolyásolják a felnőtté válást. Vizsgálata során kitűnik, hogy az egyes viselkedésproblémák eltérő szintű megjelenése alapján alkotott országcsoportok többnyire közös gazdasági, társadalmi és kulturális jegyeket hordoznak, melyek kapcsolatba hozhatók az egyes devianciákkal. (Ism.: Bene Mónika)
1138
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ HUDLER, M. – RICHTER, R.
AZ ÉLETMINŐSÉG NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSA EURÓPÁBAN: KÉRDŐÍVES MEGKÉRDEZÉSEK ÉS MÓDSZEREK (Cross-national comparison of the quality of life in Europe: inventory of surveys and methods.) – Social Indicators Research, 2002. 1–3. sz. 217–228. p.
„EU Reporting – A szociális jelentés és a jólét mérésének európai rendszere felé” címmel nagyszabású összehasonlító kutatási program zajlik az Európai Unió finanszírozásával három konkrét projekt keretében. Két mannheimi intézet, a ZUMA (Zentrum für Umfragen, Methoden und Analysen) és a ZES (Zentrum für Empirische Sozialforschung) a szociális jelentés európai szintű mutatószámrendszerének megteremtésén, illetve a hivatalos mikroadatok összehasonlításán fáradozik. A harmadik projekt a kérdőíves megkérdezéseken alapuló jelenleg létező összehasonlító adatbázisokat veszi számba, felelőse a bécsi Paul Lazarsfeld Gesellschaft für Sozialforschung. A harmadik program jelenlegi célja a társadalmi jóléttel foglalkozó európai adatbázisok feltérképezése. A jövőben azt is meg kívánják valósítani, hogy az érdekelt felhasználók gyorsan és könnyen elérjék az ezekben az adatbázisokban levő információkat. Ehhez a bécsi intézet a Dinamikus Információs Központ létrehozását tervezi, mely a http://members.aon.at/plg/eureporting weblapon lesz elérhető. Itt az Európai Bizottság és a tudományos intézmények visszakereshető információhoz juthatnak a kérdőíves vizsgálatok során feltett kérdésekről és a kapott eredményekről. A projekt fontos célkitűzése az is, hogy rávilágítson a különböző országokban, kultúrákban ugyanarra a kérdésre adott válaszok valóságtartalmának különbségeire. Erre szolgál az olyan nemzetközi kérdőíves felmérések vizsgálata, mint az Eurobarométer, az International Social Surveys Programme (Nemzetközi Szociális Kutatási Program), a World Values Survey (Világ Értékeinek Kutatása), vagy a New Democracies Barometer (Új Demokráciák Felmérése). A célok elérését, a nemzeti adatbázisok integrálását több nemzeti intézmény segíti a jelenlegi és a leendő EU-tagállamokból. Ilyen például a Cseh Tudományos Akadémia, az Observatoire Français des Conjunctures Économique, a Strathclyde University, az Institute for Advanced Studies és a Rotterdami Erasmus Egyetem. A bécsi program keretében vizsgált adatbázisok a többi, jólétről szóló kérdőíves felmérésekhez hasonlóan szubjektív és objektív információkat egyaránt tartalmaznak. A szakmai közvélemény vitatja,
hogy az elméleti kérdéseket is felvető két szemléletmód közül melyiket kell előnyben részesíteni. A skandináv országokban készült megkérdezések – melyekről például Erikson és Sen publikációiban olvashatunk – az objektív mutatókra alapozzák közvéleménykutatásaikat. Az „életminőség” koncepciót alkalmazó vizsgálat a szubjektív véleményeken alapuló mutatókat tartja helyesebbnek. A kialakítandó adatbázis a mindennapi élet és az életminőség következő területeit kívánja dokumentálni: – az objektív életfeltételek, mely a legobjektívabb öszszetevő; – a társadalmi helyzet és a társadalmi magatartás kérdései, melyek között főleg objektív információk vannak, bár szubjektív mutatók is helyet kaptak; – a megkérdezett személyek egyéni élethelyzete az élet különböző területein. Ezek szintén főleg objektív adatok, néhány szubjektív mutatóval; – az egyéni élettel való elégedettség kérdései: boldogság, más emberekhez, intézményekhez való viszony, ami a legszubjektívebb komponens az adatbázisban.
A különböző országokban készült felmérésekhez a bécsi intézet jórészt számítógépes adatarchívumokból online katalógusok útján jutott hozzá. A projektet segítő cseh partner biztosította a magyar és a lengyel kérdőíves vizsgálatokhoz való hozzáférést. A vizsgálat az 1980-tól napjainkig tartó időszakra terjedt ki. A svéd felméréseket a nemzeti statisztikai hivatal weblapjáról, a cseh felméréseket pedig a Cseh Tudományos Akadémia Szociológiai Adatarchívumának publikációiból vették át. A vizsgálatba az Európai Unió országain kívül Svájcot, Norvégiát, Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot vonták be. Az áttekintett survey-típusú vizsgálatok az esetek többségében nem felenek meg az összehasonlítás követelményeinek, sokszor a kérdőívek hiteles angol, vagy német fordítása is hiányzik. A megvizsgált kérdőíves felmérések az összehasonlíthatóság és a gyakoriság szempontjából három csoportra oszthatók: 1. ismételt nemzetközi, keresztmetszeti felmérések; 2. Egyszeri nemzetközi, keresztmetszeti felmérések; 3. Ismételt nemzeti keresztmetszeti felmérések. Az első csoportba tartozik például az Európai Bizottság Eurobarométer Programja, mely elsősorban az egészségügyre, oktatásra, pihenésre, kommunikációra, társadalmi részvételre, foglalkoztatásra, jövedelemre, fogyasztásra, környezetre, lakáshelyzetre és az emberek által értéknek tekintett dolgok hosszú távú attitűdjeire koncentrál. Ezeken kívül szinte mindegyik felmérésben szerepelnek olyan ún. „trend-kérdések”, melyek általában az élettel, a demokráciával való elégedettség iránt érdeklődnek. Ugyancsak az Európai Bizottság megbízásából vég-
1139
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ zik a közép-kelet-európai országokban a Central and Eastern Eurobarometer elnevezésű kérdőíves felvételt, melyben a kérdések egy része megegyezik az előző felmérés kérdéseivel, így a válaszok összehasonlíthatók. A megkérdezések során a jólét fogalomkörébe sorolják a politikai részvételt, a demokratikus rendszerrel való elégedettséget, a média iránti bizalmat, a média használatát és különböző oktatási kérdéseket is. A New Democracies Barometer vizsgálat a keleteurópai átalakulások során lezajlott változásokat méri fel. A társadalmi jólétre vonatkozó kérdések szerepelnek a Nyugat-Európában végzett felvételekben is. A kérdések között az életszínvonalon kívül szerepel a háztartások gazdasági helyzetével való elégedettség, a társadalmi részvétel és a migráció témája is. A már említett International Social Survey Programme időben és térben összehasonlítható adatokat gyűjt minden öt évben, nyugat- és kelet-európai országokban egyaránt. A kapott válaszok fontos információkat nyújtanak politikusoknak és kutatóknak az EU-tagállamok és a csatlakozni kívánó országok összehasonlításában. A legfontosabb témák: az állami támogatás, a szociális háló, a társadalmi egyenlőség, a család, a nemek szerepének változásai, a munkaorientációk, a vallás, a környezet és a nemzeti identitás. A World Values Survey az élet különböző területein előnyben részesített értékek széles spektrumát vizsgálja a világ különböző országaiban. A Nemzetközi Bűnügyi Felmérés a közbiztonsággal és a bűnözéssel foglalkozik és eddig három alkalommal végezték el. A második csoportba tartozó megkérdezéseket egyszer hajtották végre, de ezek eredményei fontos információkat jelentenek a jólét mérése számára. A bécsi intézet vizsgálati körébe vont, a nyugat- és kelet-európai országokban egyaránt elvégzett, fontosabb felmérések a következők: Társadalmi osztályszerkezet és osztálytudat, a Reader’s Digest Eurodata 1990 vizsgálata, az Európa érverése (Pulse of Europe) elnevezésű vizsgálat, Nemzetközi társa-
dalmi igazságosság projekt, Társadalmi rétegek Kelet-Európában 1989 után és a Gazdasági átalakulás társadalmi következményei. A harmadik csoportba a nemzeti szintű ismételt keresztmetszeti vizsgálatok tartoznak. Ezek a lakosság jólétének alakulását mérik, főként objektív, némely esetben pedig szubjektív mutatók alapján. A bécsi Paul Lazarsfeld Gesellschaft für Sozialforschung vizsgálati körébe vont ilyen megkérdezések a következők. – Nagy-Britannia és Észak-Írország: társadalmi attitűdök Nagy-Britanniában és Észak-Írországban; – Csehország: gazdasági várakozások és attitűdök; – Finnország: finn életszínvonal, társadalmi gondolkodás Finnországban; – Németország: német jóléti felmérés; általános társadalmi felmérés Németországban; – Hollandia: életfeltételek Hollandiában; kulturális változások Hollandiában; – Norvégia: életszínvonal Norvégiában; – Lengyelország: általános társadalmi felmérés Lengyelországban; a lengyelek, életfeltételek és törekvések; a lengyel társadalom szerkezete és tudatossága; – Svédország: életszínvonal Svédországban; országos felmérés az életfeltételekről Svédországban; – Spanyolország: latinobarometer, a Társadalmi Realitásokat Kutató Központ felmérése.
A bécsi intézet projektjében a jövő fontos feladata a különböző felmérésekben levő adatok, információk összehasonlíthatóságának növelése. Vajon az adatok ugyanazt a jelenséget mérik-e a különböző országokban? Mérik-e az időben lezajló változásokat? Az egyes országokban ugyanarra a kérdésre adott különböző válaszok valóban különbségeket jeleznek, vagy csak nyelvi problémákra, mintavételi különbözőségekre, a kérdezők eltérő magatartására vezethetők vissza? Mindezek megválaszolandó kérdések az „Összehasonlítható adatbázisok a kérdőíves megkérdezéseken alapuló kutatásokban” c. projekt teljesítése során. (Ism.: Dévai Péter)
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATSZEMLE
A CSEH STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2002. ÉVI. 3. SZÁM Kretschmerová, T.: Népesedési tendenciák Csehországban 2001-ben.
Roubiček, V.: Termékenységi és abortuszráta Csehországban településnagyság-csoporttól függően. Rabušic, L.: A népesedéspolitika néhány feltételezéséről. Steinbachová, L.: Éhínség 1771/72-ben. Holčik, J.: Vitassuk meg a népesedéspolitikát. Srb, V.: Csehország népességének alakulása és népesedéspolitikája. Kučera, M.: A cseh népesedési politika vitájának figyelembevétele. Ružková, J. – Škrabal, J. – Pištora, L.: Csehország lakásállománya.
1140
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 2002. ÉVI 2. SZÁM
A BIRMINGHAMI EGYETEM FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 1. SZÁM Liew, L. H. – Siriwardana, M.: A kereskedelem liberalizálásának hatása egy többrégiós gazdaságra interregionális játékelméleti keretben. Ackrill, R. et al: Szociális biztonság, szegénység és gazdasági átmenet: elemzés Bulgáriára, 1992–1996. Schoors, K.: A csatlakozás előtt vagy után kell-e elfogadniuk a közép- és kelet-európai országoknak az eurót? Koleva, P. – Vincensini, C.: A kezességi alapok fejlődési pályája: a nyugati típusú intézményi befektetők felé ? Csehország és Bulgária esete.
Dawid, A. P.: Hatásdiagrammok oksági modellezéshez és következtetéshez. Lindley, D. V.: Látni és csinálni: az okság koncepciója. Singpurwalla, N. D.: Az okságról és az oksági mechanizmusokról. Van den Hout, A. – Van der Heijden, P. G. M.: Randomizált válasz, statisztikai felfedés-ellenőrzés és téves osztályozás: áttekintés. Clark, R. G. – Steel, D.G.: A háztartás mint mintavételi egység használatának hatása.
A FRANCIA DEMOGRÁFIAI INTÉZET FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 2. SZÁM
A FRANCIA GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A STATISZTIKAI ÉS GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 1. SZÁM Laferrére, A. – Blanc, D.: Hogyan befolyásolja a lakásépítési támogatás a lakásbérlést? Le Minez, S. – Roux, S.: Bérkülönbségek az első állástól számított teljes életpálya során. Margolis, D. N.: Tömeges elbocsátások és a munkába való visszatéréshez szükséges idő. Duhautois, R.: Összhangban van-e az állások újra elosztása a konjunkturális ciklussal Franciaországban?
Charbit, Y.: A platoni város: történelem és utópia. Brugeilles, C. – Cromer, I.: A férfi és a nő ábrázolása a képeskönyvekben, avagy hogyan járul hozzá a gyermekirodalom a nemi szerep kialakulásához. Kouamé, A. – Schellekens, J.: A vidék fejlődése és a családnagyságról alkotott vélemény Elefántcsontparton. Meron, M. – Widmer, I.: A női munkanélküliség késlelteti az első gyermek érkezését. Konietzka, D. – Kreyenfeld, M.: A női munka és a házasságon kívüli termékenység Németországban az 1990-es évek folyamán: összehasonlítás Kelet és Nyugat között. Ladier-Fouladi, M.: Család Iránban a demográfiai inflexió és a gondviselő állam születése között.
A BOLOGNAI, PÁDOVAI ÉS PALERMOI EGYETEMEK FOLYÓIRATA 2001. ÉVI 2. SZÁM
A NEMZETKÖZI STATISZTIKAI INTÉZET FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 1. SZÁM Gal, I.: A felnőttek statisztikai műveltsége: jelentések, összetevők és felelősség. Singpurwalla, N. D.: Néhány szellemes ötlet az esély birodalmában. Aldrich, J.: Hogyan lett a likelihood és az azonosítás bayesi? Smith, M. et al: Hosszú távú trendek becslése a troposzféra ózonszintjeiben. Pfeffermann, D.: Kisterületi becslés – új fejlemények és irányok. Riviére, P.: Mi teszi az üzleti statisztikát speciálissá?
Celant, G. – Pesarin, F.: A feltételes elemzés definiciójáról. Okafor, F. C.: A nemválaszolás kezelése lépcsőzetes mintavételnél. Barzanti, L. – Corradi, C.: Megjegyzés a kamatláb struktúrabecsléséről monoton simító szplájnok esetén. Ricci, R.: A statisztika tanítása a középiskolában: egy kulturális és oktatási kérdés. Singh, H. P. – Tracy, D. S.: Az átlag becslése véletlen nemválaszolás esetén mintavételes felvételekben. Kumar Pradhan, B.: Módosított láncregressziós becslések több segédinformáció felhasználásával. Paggiaro, A.: Keverék modell hosszú távú munkanélküliség elemzésére. Meintanis, S. G.: Az illeszkedés jóságának tesztjei empirikus karakterisztikus függvényből származtatott Cauchyeloszlásokhoz. Brown, J. A. – Boyce, M. S.: Felvételi terv pillangók megfigyeléséhez. Apolloni, B. és mások: Egy neurális háló alapú eljárás a szarvasmarhaondó mozgóképességének előrejelzéséhez.
1141
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ Strand Vidarsdottir, U. – O’Higgins, P.: Geometrikus alaktan és a variációk elemzése az arcformában: a biológiai megállapítások robusztussága a két- kontra egyoldalú, illetve hiányzó iránypontokkal kapcsolatban. Vannella, G.: Többváltozós módszer a lucaniai tengerszennyeződés statisztikai gazdasági-környezeti elemzéseihez. 2001. ÉVI 3. SZÁM Monari, P. – Stracqualursi, L.: Hiteles kalibrálás szakértői információkkal kombinálva: néhány javaslat a teljesítménymutató varianciabecslésére. Arenas, C. – Albalet, R. – Mestres, F.: Nemparaméteres alkalmazás nukleotid helyettesítésekre DNS-sorozatokban. Rampichini, C. – Salvini, S.: A munka és a termelékenység kapcsolatának dinamikus vizsgálata Olaszországban. Pillati, M.: Neurális hálók osztályozási problémákban: egy bináris szegmentációs módszereken alapuló megoldás. Moretti, E. – Pace, R.: Kivándorlás, letelepedési vagy visszatérési projekt ? Lovaglio, P. G.: Módszertani javaslat kisterületek közötti térbeli kapcsolatok vizsgálatára aggregált adatokból kiindulva. Nogales, A. G. – Oyola, J. A. – Pérez, P.: Az invariancia és majdnem invariancia egyenértékűségéről bayesi nézőpontból. Calia, P. – Strazzera, E.: Mintakiválasztási modell szavazatok megóvásához kontingens értékelési elemzésekben. D’Epifianio, G.: Nonprofit szervezetek teljesítményeinek összehasonlító értékeléséről. Esettanulmány egyetemi struktúrák értékelésére. Andolina, P.: Fuzzy megközelítés faktor-modell felépítéséhez. Barzi, F. et al: Többdimenziós permutációs tesztek ismételt mértékekre: alkalmazások daganatnövekedési görbékre állati modellekben. Grassi, M. – Rezzani, C. – Biino, G.: A főkomponenselemzés mint mérési hibamodell néhány tulajdonsága.
A SZLOVÁK STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 2. SZÁM Mindošová, M.: A 2002-re vonatkozó állami statisztikai adatgyűjtési program és létrehozásának folyamata. Parimuchová, M.: A statisztikai osztályozások és nomenklatúrák harmonizálása a nemzetközi szabványokkal. Papaj, K.- Mindošová, M.- Horváthová, M.: Az elektronikus statisztikai adatgyűjtés. Jastrabík, P.- Svondrk, M.- Novota, D.: Információtechnológiák a Szlovák Statisztikai Hivatalnál. Tóthová, T.: A foglalkoztatottság elemzése Szlovákia másodlagos szektorában 1994-től 2001-ig. Michalík, I.: A statisztika feladata az erdőgazdaság kezelésében. Králiková, Á.: Regionális statisztikák a regionális politika megvalósítása során.
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MATEMETIKAI STATISZTIKAI INTÉZETÉNEK FOLYÓIRATA 2001. ÉVI 4. SZÁM Jones, G. L. – Hobert, J. P.: Valószínűségeloszlások feltárása Markov-lánc Monte Carlo-módszerrel. Billera, L. J. – Diaconis, P.: A Metropolis-Hastings algoritmus geometriai értelmezése. Mira, A.: A Monte Carlo Markov-láncok teljesítményének rendezése és javítása. Roberts, G. O. – Rosenthal, J. S.: Optimális skálázás különböző Metropolis- Hastings algoritmusokra. 2002. ÉVI 1. SZÁM Hansen, M. H. – Kooperberg, C.: Szplájnadaptáció kiterjesztett lineáris modellekben. Bühlmann, P.: Bootstrapek idősorokhoz. Graubard, B. L. – Korn, E. L.: Következtetés szuperpopulációs paraméterek esetén mintavételes felvételekkel. Katz, R. W.: Sir Gilbert Walker és kapcsolat az El Nino és a statisztika között.
A BOLGÁR STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2001. ÉVI 6. SZÁM Conev, V.: Miért nem sikerült a múlt században úgy kezelni a statisztika általános elméletének lényegét mint tudományos területet ? Balev, I.: Bulgária demográfiai jellemzői (eredmények a 2,5 százalékos mintából). Khristov, E.: A strukturális különbségek alaptípusainak összegző mutatói a gazdasági és társadalmi felvételekben. Sugareva, M.: Statisztikai eloszlások közötti távolságok becslésének módszereiről. Atanasov, D.: Eljárások többdimenziós skálázásra MATLAB-bal. 2002. ÉVI 1. SZÁM Jakimova, E.: Időmérleg-felvétel – 2001/2002, a 2001es cenzus alapján. Slavejjkov, P.: A bolgár népesség etnikai strukúrája. Genova, T.: Vállalati tendenciafelvétel. Georgiev, S.: Módszerek hiányzó adatok pótlására. 2002. ÉVI 2. SZÁM Radilov, D.: Statisztika az információs társadalomban: a jövő kihívásai. A termelői árak megfigyelése a mezőgazdaságban (Módszertan).
1142
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ
Minchev, V. et al: Európai működő tőke befektetések és a cégek közötti kapcsolatok Bulgáriában. Dimitrova, R. – Mileva, B.: A folyamatos szakmai képzésből származó adatok minőségének becslése és elemzése (CVTS2 projekt). Zlatanov, S.: Bulgária demográfiai kilátásai: a stacionernépesség-módszer alkalmazása.
AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 7. SZÁM Ausztria kutatásra és kísérleti fejlesztésre fordított öszszes nemzeti kiadása – 2002. évi becslés. Egészségügyi interjú felvétel: egészségügyi szolgáltatások igénybevétele; 1999. szeptemberi mikrocenzus. Egyeztetett minimális bérindex, 2002. június. Fogyasztóiár-index, 2002. június. 1999/2000-es háztartásiköltségvetés-felvétel: a referenciaszemélyre vonatkozó különböző koncepciók hatása és az ekvivalencia skála. 2001-es vágóhídi statisztika. Tehéntejtermelés és -felhasználás 2001-ben. Rövid távú statisztikák a bányászatban és feldolgozóiparban: előzetes eredmények 2001-ből. Idegenforgalom, 2002. április. Idegenforgalom a 2001/2002-es téli időszakban. Polgári repülés 2001-ben. Az osztrák társadalombiztosítási intézmények költségvetései 2000-ben (a nemzeti számlák értelmében). Építés és állótőke-felhalmozás lakásokra és egyéb épületekre vonatkozóan az ESA 95 szerint. 2002. ÉVI 8. SZÁM A népesség társadalmi-gazdasági csoportjai 2000-ben. Egészségügyiinterjú-felvétel: az egészséget befolyásoló személyes viselkedés, az egészségesség gyakorisága, kockázati tényezők; 1999. szeptemberi mikrocenzus. A vízgazdálkodás termelése 2001-ben. Külkereskedelem 2001-ben, végleges eredmények. „Besorolási értesítő” a 2000-es szövetségi statisztikai törvény szerint.
AZ OROSZ ÁLLAMI STATISZTIKAI BIZOTTSÁG FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 6. SZÁM Plyshevskijj, B. P.: A termelékenység és munkabér dinamikájának összefüggése. Litvinceva, G. P.: Árak és a termelés jövedelmezősége az orosz gazdaság szektoraiban.
Belousov, A. R.: Leckék a válság utáni növekedésből. Jarnykh, Eh. A.: Egy népesség-nyilvántartás módszertani szempontjai. Moiseenko, V. M.: A vándorlás adatforrásai Oroszországban: fejlődés és kilátások. Minbaev, M. T.: Módszerek fejlesztése a lakossági mikrocenzus-adatok interpretálására. Dibirdeev, V. I.: A közvélemény formálása a 2002-es összorosz népszámlálásra. Az Orosz Föderáció fő társadalmi-gazdasági mutatói, 1997–2002. Daurenbekov, A.: Astana város demográfiai prioritásai az ország régióinak rendszerében. Shmelev, V. B. – Shumilova, M. M.: A karél fiatalság véleménye a 2002-es összorosz népszámlálásról. Timofeeva, R. A.: Állami szerepvállalás a statisztikai tevékenységben. Tarasenko, N. V. – Kriulina, E. N. – Ponomarenko, V. F.: Komplex értékelésű becslési módszer gyakorlati megvalósítása falusi önkormányzatok társadalmi-gazdasági fejlődésének becsléséhez. Okhrimenko, A. A.: Felsőfokú végzettségű személyek oktatásának módszertani megalapozása és statisztikai elemzése. Sotnikov, A. N.: Az ár dinamikus modellezése és előrejelzése válogatott termékekre. 2002. ÉVI 7. SZÁM Sokolin, V. L.: A 2002-es összorosz népszámlálás előkészítési folyamatáról. Sedova, E. I. – Kachanova, N. N.: Az áru erőforrásmérleg összeállításának módszertana és válogatott eladott termékek volumenének számítása. Kozlov, N. V.: Az árukészlet-változások elemzésének módszere. Danchenok, L. A.: A fogyasztói árak statisztikai kutatásának módszertani szempontjai. Tamashevich, V. N. – Leshkevich, V. V.: A nagykereskedelmi szervezetek összeírásának módszertana. A kiskereskedelemmel foglalkozó egyéni vállalkozások mintavételes felvételének kérdőívei. Ekhlakova, V. A. – Rastjagaeva, N. V.: A kiskereskedelemmel foglalkozó egyéni vállalkozások felvételének eredményei a szverdlovszki régióban. Olejjnik, O. S. – Tarasova, A. A. – Domovec, I. F.: Ipari egyéni vállalkozások statisztikai felvétele a volgogradi régióban. Mkhitarjan, V. S. – Kuchmaeva, O. V.: Statisztika és közgazdaságtan a közgazdasági oktatásban. Salin, V. N. – Popova, A. A.: „A közgazdasági oktatás minősége Oroszországban” c. tudományos és módszertani konferencia. Az Orosz Föderáció fő gazdasági és társadalmi mutatói, 1997–2002. Külföldi befektetések az orosz gazdaságban 2001-ben. Zalpukarov, A.Z.: Az agrárreform Kirgizsztánban. Polousova, G. Ju.: A térinformatika fejlesztése és használata a tulai regionális statisztikai bizottságban. Prokopova, G. A. – Kuzina, N. K.: A regionális statisztika fejlesztése az altáji területen 1998 és 2001 között. 2002. ÉVI 8. SZÁM Jakovlev, A. A.: „Fekete pénz” gazdaság Oroszországban: sajátosság és mérték, a közveszteségek becslése. Rajjsskaja, N. N. - Sergienko, Ja. V. – Frenkel’, A. A.: Inflációs változások elemzése, termelés, kibocsátás és pénzügyi hatékonyság az iparban.
1143
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ Plyshevskijj, B. P.: A rubel valutaárfolyamának tartalma. Shashlova, N. V. – Rodin, V. A. – Dumnov, A. D.: A környezetvédelmi kiadások statisztikai megfigyelésének módszertani kérdései komplex ökológiai és gazdasági keretben. Nesterov, L. I. – Ashirova, G. T.: A természetes erőforrások becslésének módszerei nemzetközi statisztikák céljából. Rasjannikov, V. G.: Sajátosságok Oroszország agrárszektorának gazdasági növekedésében. A XX. század 30–90 éve. Zhandarov, A. M.: A bűnügyi mutatók belső kapcsolatának elemzése Oroszország régióiban. Arseeva, T. V.: Nemek szerinti különbség az életszínvonal-mutatókban a privolszki (Volga) körzetben. Guseva, E. P.: A híres statisztikus, D.V. Szavinszkij élettörténete. Davydjanc, D. E.: Ismérvek, mutatók és a társadalmigazdasági hatékonyság becslései. Lermontov, Ju. M.: Nemzetközi pénzügyi standardok Oroszországban.
A NÉMET SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2002. ÉVI 7. SZÁM Hartmann, N.: A nemzeti számlák felülvizsgálata, 1970–1990. Klumpen, D.: Új trendek európai szinten, törvények és projektek.
Sommer, B. – Voit, H.: A népesség alakulása, 2000. Breiholz, H.: A mikrocenzus eredményei. Blang, D.: A külkereskedelmi volumen és indexek új számítása 2000-es bázison. Lüüs, H. P.: Belföldi vízi szállítás, 2001. Zifonun, N.: Egészségügyi kiadások, 1992–2000. Michaelis, E.: Közadósság, 2001. Engel, E.: Nemzetközi Statisztikai Kongresszus Berlinben (2. rész). 2002. ÉVI 8. SZÁM Schwartzenberg, M. – Geiert, C.: A 2002. szeptember 22-én tartandó 15. német Bundestag-választás alapjai és adatai. Körner, T.: Folyamatelemzések: a Szövetségi Statisztikai Hivatal által használt eszköz a szervezet optimalizálására. Heidenreich, H. J. – Herter-Eschweiler, R.: Longitudinális adatok a mikrocenzusból: alap az elemzés új módjaihoz. Hmielorz, A. – Pöschl, H.: Európai területi minta: a LUCAS projekt. Spörel, U.: A szálloda- és vendéglátóipar mutatóinak alakulása 2001-ben. Blang, D.: Kiegészítő becslések a külkereskedelmi statisztikában az árukódok és tartományok szintjén. Reim, U. – Reichel, B.: A közúti személyszállítás 2001ben. Weinmann, J.: Az új egészségügyi személyzeti elszámolások. Merz, J. – Zwick, M.: A 2002/2005-ös adóreform elosztási hatásai a „Karlsruher Entwurf”-fal összehasonlítva.
STATISZTIKAI SZEMLE 80. ÉVFOLYAM
2002. ÉV
TARTALOM* ÁLTALÁNOS ELMÉLET A STATISZTIKA TÖRTÉNETE ÉS SZERVEZETE Grafikus ábrázolás a statisztikában. – Hunyadi László ...................................................................... Vita a statisztika minőségéről. – Havasi Éva – Marton Ádám ......................................................... Változó gazdaság és társadalom – globalizáció – statisztika c. konferencia. – Herman Sándor .... A magyar statisztikai rendszer szakértői vizsgálata. – Ivan P. Fellegi – Jacob Ryten .................... Gondolatok a statisztika szakmai etikájáról. – Dr. Szilágyi György ................................................ A bináris logit modellek használatának és tesztelésének eszközei. – Fülöp Péter .............................. A Nemzetközi Statisztikai Intézet szöuli ülésszaka. – Tűű Lászlóné dr. ......................................... Mintavétel a Leslie Kish-kulcs alkalmazásával. – Németh Renáta – Rudas Tamás .............................. Független minták összehasonlítása új rangsorolásos eljárásokkal. – Vargha András ..................... Évnyitó értekezlet a Központi Statisztikai Hivatalban. – H. L.......................................................... A statisztika hete Bécsben. – Herman Sándor .................................................................................. Megelőző jelzőszámok a gazdasági előrejelzésekben. – Kiss Virág................................................. Az alacsonyan aggregált statisztikai adatok elemzésének néhány kérdése. – Herman Sándor ...... Az adatvédelmi biztos 2000. évi beszámolójáról. – Lakatos Miklós ............................................... Az MTA Statisztikai Bizottságának ülése. – Dr. Csahók István ..................................................... Numerikus módszer gazdasági adatok visszabecslésére. – Várpalotai Viktor ....................................... A Statisztikatörténeti Szakosztály XXXIX. vándorülése Tihanyban. – Szemes Mária ................... Gazdaságmodellezési szakértői konferencia. – H. L. ....................................................................... Category selection and classification based on correspondence coordinates. – Ottó Hajdu ........... Heteroscedasticity and efficient estimates of BETA. – József Varga – Gábor Rappai ................... Gondolatok a nyolcvanéves Statisztikai Szemléről. – Dr. Mellár Tamás .............................................. Nemzetközi összehasonlítások tegnap – ma – holnap. – Nyitrai Ferencné dr. ...................................... Egy „szakközlöny” születése. – Visi Lakatos Mária ............................................................................... Dr. Csahók István (1941–2002) – B. P. ....................................................................................................
1/22 1/67 1/74 2/107 3/205 3/261 3/279 4/309 4/328 4/418 4/421 5-6/487 5-6/598 7/707 7/710 9/813 9/896 10–11/1013 10–11K/103 10–11K/127 12/1049 12/1056 12/1097 12/1120
NÉPESSÉG – EGÉSZSÉGÜGY – SZOCIÁLIS STATISZTIKA Házasság vagy élettársi kapcsolat: ki mikor mit (nem) választ. – Bukodi Erzsébet .............................. A munkaerő-piaci helyzet a 2001. évi népszámlálás tükrében. – Dr. Fóti János – Dr. Lakatos Miklós .................................................................................................................................................. Reflexiók Bukodi Erzsébet „Házasság vagy élettársi kapcsolat: ki mikor mit (nem) választ” c. tanulmányára. – Hernádi Miklós ................................................................................................
3/227 4/394 5–6/601
* Az oldalszámoknál a 10–11K jelzés a Statisztikai Szemle ez évi 10–11. számának mellékleteként megjelent angol nyelvű különszámot jelöli.
I.
Demográfiatörténeti konferencia. – Dr. Lakatos Miklós .................................................................. A nyelvi asszimiláció és a házasságkötés. – Dr. Hoóz István ..........................................................
9/899 12/1082
GAZDASÁGSTATISZTIKA – KÜLKERESKEDELEM Indexek és nemzeti számlák. – Dr. Szilágyi György ........................................................................ Szerkezeti mozgások a magyar gazdaságban 1970 és 1998 között. – Dr. Kozma Ferenc ................... A női-férfi munkaerő-piaci részvételi különbségek, 1993–2000. – Galasi Péter ................................ A háztartási jövedelmek és adóterhek rétegmegoszlása. – Dr. Révész Tamás ..................................... A munkaerő-piaci helyzet a 2001. évi népszámlálás tükrében. – Dr. Fóti János – Dr. Lakatos Miklós ........................................................................................................................................................ A bérmunka a külkereskedelem-statisztikában. – Vámos Péter ....................................................... A munkaerő-felmérés kereseti adatainak elemzése. – Csillag Márton................................................. A közszektor adatvagyona: hozzáférés és hasznosítás. – Hüttl Antónia ................................................. A kis- és középvállalatok a magyar gazdaságban. – Román Zoltán .................................................... Globalizáció az értékpapírpiacokon a tőzsdeindexek tükrében. – Ulbert József – Rappai Gábor........ Kis- és középvállalkozások a nemzeti számlákban. – Dr. Bamberger Anna ......................................... Analysis of long-term tendencies in the world economy and Hungary. – Béla Sipos...................... Stock return distribution and market capitalisation. – Péter Lukács................................................. Gazdaságstatisztika és Új Gazdaság. – Dr. Szilágyi György ............................................................... A Magyar Statisztikai Társaság Gazdaságstatisztikai Szakosztályának ülése. – Mogyorósyné dr. Halász Rózsa – Lábdy Tamás .................................................................................................... Minikonferencia a fogyasztóiár-indexről. – Oravecz Beatrix .................................................................
1/5 1/53 3/215 4/371 4/394 5–6/446 5–6/468 8/733 8/752 9/833 10–11/929 10–11K/86 10–11K/138 12/1070 12/1113 12/1117
IPAR – ÉPÍTŐIPAR – BERUHÁZÁS Productive efficiency in the Hungarian industry. – Ádám Reiff – András Sugár – Éva Surányi .....
10–11K/45
MEZŐGAZDASÁG – KÖRNYEZETSTATISZTIKA Árvizek Észak-Magyarországon. – Dr. Kapros Tiborné.......................................................................... A szőlő- és gyümölcsültetvények statisztikai megfigyelése az EU-ban. – Falder-Huerta, Angel – Benoist György ................................................................................................................................... Ültetvény-összeírások Magyarországon. – Laczka Sándorné ................................................................. Agrártörténeti tanulságok, agrárpolitikai követelmények. – Romány Pál ........................................... A birtokszerkezet Magyarországon. – Oros Iván .................................................................................... A méhészet Magyarországon 2000-ben. – Kecskés Csaba – Dr. Kulcsár Rózsa .................................. Gondolatok a magyar agrárium jövőképéhez. – Dr. Kozma Ferenc ......................................................
3/252 7/637 7/648 7/663 7/674 7/698 10–11/944
TÁRSADALOMSTATISZTIKA – IGAZSÁGÜGYI STATISZTIKA A kultúra közönségtípusai. – Bognár Virág ..................................................................................... A nonprofit szervezetek fejlődése 1992-től napjainkig. – Szalainé Homola Andrea – Nagy Józsefné ...................................................................................................................................... A kulturális piac (ki)alakulása Magyarországon. – Cserta Orsolya ................................................. Társadalmi-gazdasági trendek a népesség időfelhasználásában. – Falussy Béla ................................. Nők a parlamentben – a változás iránya. – Koncz Katalin .................................................................. Recent history of the nonprofit sector in Hungary. – Éva Kuti......................................................... Social relationships of the poor. – Judit Monostori..............................................................................
5–6/537 5–6/557 5–6/577 9/847 10–11/959 10–11K/3 10–11K/18
TERÜLETI STATISZTIKA Térökonometria. – Varga Attila.......................................................................................................... Területi összehasonlítások. – R. Nagy Zsófia ................................................................................... Záhony és térsége jellemzői és szerepe a területfejlesztésben. – Kissné Majtényi Mónika .............
4/354 5-6/502 5-6/519
II.
A történeti statisztikai helységnévtárak és a térségi szemlélet. – Dr. Kovacsics József ........................ Spatial gravity centres of the dynamics and the crisis in Hungary. – József Nemes-Nagy...............
10–11/983 10–11K/75
TÖRTÉNETI STATISZTIKA Hegedüs Sándor szerepe a gazdaság és a statisztika fejlesztésében (1847–1906). – Dr. Halkovics László ................................................................................................................................................... A Statisztikatörténeti Szakosztály XXXIX. vándorülése Tihanyban. – Szemes Mária ................... A történeti statisztikai helységnévtárak és a térségi szemlélet. – Dr. Kovacsics József ........................ Recent history of the nonprofit sector in Hungary. – Éva Kuti......................................................... Gondolatok a nyolcvanéves Statisztikai Szemléről. – Dr. Mellár Tamás .............................................. Egy „szakközlöny” születése. – Visi Lakatos Mária ...............................................................................
8/769 9/896 10–11/983 10–11K/3 12/1049 12/1097
NEMZETKÖZI STATISZTIKA A Nemzetközi Statisztikai Intézet szöuli ülésszaka. – Tűű Lászlóné dr. ......................................... A szőlő- és gyümölcsültetvények statisztikai megfigyelése az EU-ban. – Galder-Huerta, Angel – Benoist György ................................................................................................................................... Nemzetközi összehasonlítások tegnap – ma – holnap. – Nyitrai Ferencné dr. ......................................
3/279 7/637 12/1056
JELENTÉS Beszámoló a társadalom és a gazdaság főbb folyamatairól. ...................................................................
9/869
STATISZTIKAI „EGYPERCESEK” Az alacsonyan aggregált statisztikai adatok elemzésének néhány kérdése. – Herman Sándor ......
5–6/598
INTERJÚK, BESZÉLGETÉSEK Beszélgetés Tusnády Gábor akadémikussal. ............................................................................................ Beszélgetés Mellár Tamással. ................................................................................................................... Beszélgetés Vita Lászlóval.........................................................................................................................
8/784 9/891 10–11/1007
SZEMLE Vita a statisztika minőségéről. – Havasi Éva – Marton Ádám ......................................................... Változó gazdaság és társadalom – globalizáció – statisztika c. konferencia. – Herman Sándor. .... A Nemzetközi Statisztikai Intézet szöuli ülésszaka. – Tűű Lászlóné dr. ......................................... Évnyitó értekezlet a Központi Statisztikai Hivatalban. – H. L. ........................................................ A statisztika hete Bécsben. – Herman Sándor ................................................................................. Reflexiók Bukodi Erzsébet „Házasság vagy élettársi kapcsolat: ki mikor mit (nem) választ” c. tanulmányára. – Hernádi Miklós ............................................................................................... Az adatvédelmi biztos 2000. évi beszámolójáról. – Lakatos Miklós ............................................... Az MTA Statisztikai Bizottságának ülése. – Dr. Csahók István ..................................................... A Statisztikatörténeti Szakosztály XXXIX. vándorülése Tihanyban. – Szemes Mária ................... Demográfiatörténeti konferencia. – Dr. Lakatos Miklós .................................................................. Gazdaságmodellezési szakértői konferencia. – H. L. ....................................................................... A Magyar Statisztikai Társaság Gazdaságstatisztikai Szakosztályának ülése. – Mogyorósyné dr. Halász Rózsa – Lábdy Tamás .................................................................................................... Minikonferencia a fogyasztóiár-indexről. – Oravecz Beatrix .......................................................... Dr. Csahók István (1941–2002). – B. P. ........................................................................................... Magyar szakirodalom Matematikától a kriminálinformatikáig. Emlékkötet dr. Kovacsicsné Nagy Katalin tiszteletére, 2001. (Pergel Józsefné) .............................................................................................. Lőkkös János: Trianon számokban. (Pálházy László) ..............................................................
III.
1/67 1/74 3/279 4/418 4/421 5–6/601 7/707 7/710 9/896 9/899 10–11/1013 12/1113 12/1117 12/1120
1/77 3/284
Bélyácz Iván: Befektetés-elmélet. (Sipos Béla) ........................................................................ Burgerné Gimes Anna: A közép-európai átalakuló országok gazdaságának és mezőgazdaságának összehasonlító elemzése. (Várkonyiné Kupcsik Zsuzsa) ...................................... Illés Sándor – Lukács Éva (szerk.): Migráció és statisztika. (Jeney László) ............................ Burgerné Gimes Anna: A mezőgazdasági földtulajdon és földbérlet. (Ábry Csaba) ............... Hunyadi László – Vita László: Statisztika közgazdászoknak. (Sándorné Kriszt Éva) ............. Bekker Zsuzsa (szerk.): Magyar közgazdasági gondolkodás. (Hüttl Antónia) .........................
5–6/602 7/711 8/789 9/901 10–11/1015 12/1120
STATISZTIKAI HÍRADÓ Személyi hírek ................................................................. 1/83, 2/186, 4/423, 5–6/604, 8/793, 9/904, 10–11/1018 Szervezeti hírek – Közlemények ..1/83, 2/186, 3/288, 4/424, 5–6/605, 7/713, 8/794,9/904, 10–11/1018, 12/1127 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ Külföldi statisztikai irodalom ..... 1/89, 2/188, 3/290, 4/427, 5–6/607, 7/717, 8/797, 9/908, 10–11/1023, 12/1130 Bibliográfia ................................................................................. 1/97, 3/300, 5–6/619, 7/724, 9/920, 10–11/1039 Külföldi folyóiratszemle ....................................................... 2/198, 4/436, 5–6/625, 8/807, 10–11/1034, 12/1139
NÉVMUTATÓ (A Statisztikai Szemle 2002. évi számaiban megjelent cikkek szerzői.) Ábry Csaba.....................................................................9/901 Bamberger Anna dr. .................................................. 10–11/929 Belyó Pál ........................................................................ 12/1120 Benoist György ...................................................................7/637 Bognár Virág .............................................................5–6/537 Bukodi Erzsébet ..................................................................3/227 Csahók István dr. ...........................................................7/710 Cserta Orsolya ...........................................................5–6/577 Csillag Márton ................................................................ 5–6/468 Falder-Huerta, Angel ..........................................................7/637 Falussy Béla ...................................................................9/847 Fellegi, Ivan P. ...............................................................2/107 Fóti János dr. .......................................................................4/394 Friss Péter ............................................................................9/869 Fülöp Péter ....................................................................3/261 Galasi Péter ....................................................................3/215 Hajdu Ottó ..........................................................10–11K/103 Halkovics László dr. ...........................................................8/769 Havasi Éva ......................................................................1/67 Herman Sándor ................................... 1/74, 4/421, 5–6/598, Hernádi Miklós .........................................................5–6/601 Hoóz István dr. .......................................................... 12/1082 Hunyadi László .............................. 1/22, 4/418, 10–11/1013 Hüttl Antónia ...................................................... 8/733, 12/1120
Marton Ádám ..................................................................1/67 Mellár Tamás dr. ............................................................ 12/1049 Mogyorósyné dr. Halász Rózsa ................................ 12/1113 Monostori Judit ....................................................10–11K/18 Nagy Józsefné ...........................................................5–6/557 Nemes-Nagy József ..............................................10–11K/75 Németh Renáta ....................................................................4/309 Nyitrai Ferencné dr. ....................................................... 12/1056 Oravecz Beatrix .............................................................. 12/1117 Oros Iván .............................................................................7/674 Pálházy László ..............................................................3/284 Pergel Józsefné ................................................................1/77 R. Nagy Zsófia ..........................................................5–6/502 Rappai Gábor ...........................................9/833, 10–11K/127 Reiff Ádám ...........................................................10–11K/45 Révész Tamás dr. ...........................................................4/371 Román Zoltán .................................................................8/752 Romány Pál ....................................................................7/663 Rudas Tamás .................................................................. 4/309 Ryten, Jacob ..................................................................2/107 Sándorné Kriszt Éva ............................................10–11/1015 Sipos Béla ............................................. 5–6/602, 10–11K/86 Sugár András ............................................................10–11K/45 Surányi Éva ..............................................................10–11K/45
Jeney László ..................................................................8/789 Kapros Tiborné dr. ..............................................................3/252 Kecskés Csaba ....................................................................7/698 Kiss Virág .................................................................5–6/487 Kissné Majtényi Mónika ...........................................5–6/519 Koncz Katalin ........................................................10–11/959 Kovacsics József dr. ................................................... 10–11/983 Kozma Ferenc dr. .......................................... 1/53, 10–11/944 Kulcsár Rózsa dr. ................................................................7/698 Kuti Éva .................................................................10–11K/3 Lábdy Tamás ............................................................. 12/1113 Laczka Sándorné .................................................................7/648 Lakatos Miklós dr. ...................................4/394, 7/707, 9/899 Lukács Péter .......................................................10–11K/138
Szalainé Homola Andrea ..........................................5–6/557 Szemes Mária ................................................................9/896 Szilágyi György dr. ................................ 1/5, 3/205, 12/1070 Tűű Lászlóné dr. ............................................................3/279 Ulbert József ........................................................................9/833 Vámos Péter ..............................................................5–6/446 Varga Attila ...................................................................4/354 Varga József .......................................................10–11K/127 Vargha András ..............................................................4/328 Várkonyiné Kupcsik Zsuzsa .........................................7/711 Várpalotai Viktor ................................................................9/813 Visi Lakatos Mária ......................................................... 12/1097