1944 - 2004
Sófár
5 7 6 4 .
@
E l u l
V I I .
ב נ י ר ע ג י ה א ז א
é v f .
6 .
s z .
ה י ה ו ד י ת
-
א ל ו ל
ה ק ה י ל ה
ח ו ד ש
ש ל
ת ש ס " ד
ב’’ה
2004. 09. 08.
ע ת ו ן
Sorsformáló napok Amikor a zsidó életrõl beszélnek, szokás a zsidó élet körfogását emlegetni. Ez a kifejezés valóban jól szemlél teti egy izraelita mindennapjait. Nap, mint nap ima, hétrõl-hhétre sábesz, hónapról-h hónapra ros chodes, évrõl évre jantev. Ünnepeink között vannak olyanok, amelyek mérföld kövek az év napjai között. Ezért is hívjuk õket többek között „fõünnepeknek“. Figyelmünket rájuk már a megelõzõ hónapban sófár fúvás hívja fel. Minden reggel - szombat kivételével - hirdetik a zsinagógákban: közelednek az õszi ünnepek. A közvetlenül elõttük lévõ napokban pedig hajnalban kellve hangolódunk az ünnepek fõ üzenetére, a sorsformálásra. Hiszen ezek a napok arról szólnak, hogy nem élhetünk úgy, ahogy akakrunk, vagy ahogy a környezetünk akarja. De vajon van egyáltalán egy olyan mérce, ami alapján megállapítható, hogy egy életvitel jó-ee vagy rossz? Kell, hogy legyen, különben minden viszonylagos lenne. Ha pedig minden viszonylagos, akkor célunk sem lenne, mert mindegy merre megyünk. Ha pedig mindegy merre megyünk, akkor az olyan, ha nem is mennénk sehova,
A sófáár minden kedves olvasójjának sikeres és boldog
5765. évet kívánunk!
לשנה טובה תכתבו !ותחתמו
vagyis olyan, mintha nem is élnénk. A zsidó pedig é lni akar. Ez belénk van kódolva még akkor is, ha nem ismer jük el. Ros Hasana a kezdet. Kezdete az évnek, kezdete a teremtésnek, pontosabban az ember teremtésének. A kiindulópontunk, ahonnan elindulunk, tehát már megvan. Az embert Isten teremtette. Ez a kijelentés egy ateista korszak után sokak számára bevehetetlen, botrányos, túlhaladott, nevetséges, tudománytalan, vagy meseszerû. Nem baj, ez csak ennek a kornak a múló divatja. Tudományos tézisek megfogalmazódnak, pontosodnak, vagy megdölnek, de egy valami állandó: ez a hit. Meggyõzõdés arról, hogy Isten teremtette az embert. Ez a meggyõzõdés általában mindig kialakul az emberben, ha bajba kerül. Ros Hasanakor a Teremtõ Királyra emlékezünk mikor a Sófárt megfújjuk. Ezzel elismerjük az õ uralmát, de azt is, hogy kegyelmes hozzánk, mivel a Sófár hangjára hagyományunk szerint - az Ö-öörkkévaló szíve megesik népén és az ítélet trónjáról átül az irgalmasság trónjára. Ros Hasana fõ üzenete az, hogy sorsunkat Isten formál-
2. oldal
VEZÉRCIKK
ja, ha ezt igényeljük, de közvetetten mindenképp. Közelednünk kell tehát Teremtõnkhöz, erre szólít fel a Sófár hangja. Erre van tíz különleges napunk (beleértve Ros Hasanát és Jom Kipurt is.) Jom Kipurra igazán illik a fõünnepekre használt jelzõ: „félelemetes nap“. Az ima este, a „Kol nidrével“ kezdõdik. Már böjtölünk. Tudjuk, hogy huszonöt órán keresztül semmilyen testi élvezetünk nem lehet. Nem húzunk bõr cipõt. A zsinagógában már lobognak az elhunyt szeretteink emlékére gyújtott lángok. A Kol nidré nem ima, hanem egy „nyilatkozat“. Nem igazán tudjuk, hogy mikor, hol keletkezett, hogy ki szerezte. Nem tudjuk pontosan és egyértelmûen, hogy miért került be az imarendbe. A Kol nidrének szintén sorsformáló ereje van. Segít abban, hogy a helytelen úton megforduljunk, és visszatérjünk. Minden fogadalom, minden eskü, ígéret, de minden olyan elhatározás, döntés is, amely rosszra vezetett, l egyen semmis. Legyen olyan, mintha nem tettük volna meg. Jom Kipurkor mindannyian Jónások vagyunk. Az ellenkezõ irányba haladunk, mint amerre Isten jelölte ki az utat. Erre szabadságunk van. De azt tudnunk kell, hogy a vesztünkbe rohanunk elõbb-uutóbb. Errõl az útról csak viharok térítenek vissza minket, ahogy Jónást is. Mikor hajóra szállt, hatalmas viharba keveredtek, és Jónás tudta, ez azért van, mert a szabad ságát rosszra használta fel. Hiszen nem az a szabadság, h o g y b á r m i t m e g t e h e t ü n k , h an e m a s z a b a d s á g a z , h o g y nem tesszük meg azt, amit valójában nem is akarunk megtenni, mert tudjuk, hogy helytelen. A szabadság az, hogy mindig jót cselekszünk. Jom Kipur az a nap, amikor a böjt, és az önvizsgálat közepette „mélybe“ süllyedünk, mint Jónás, akit a saját kérésére dobtak tengerbe. Ekkor jön az élet „cethala“, ahol csak mi vagyunk. Itt van alkalmunk gondolkozni. Nincsennek feladatok, határidõk, gondok. Itt már minden mindegy. Nem lényeges semmi. Egyetlen egy választásunk van: az Öökkévalóhoz kiáltani, ahogy Jónás tette:
„Aki meghallgat, ha hívod az ítélet napján. Aki irgalmat gyakorol az ítéletben.“
Sófár
„Szorultságomban az Ö-öökkévalóhoz kiáltottam, és Õ meghallgatott engem. Az alvilág mélyébõl rimánkodtam, és Te meghallottad hangomat. A mélységbe dobtál, a tenger szívébe, körülvett az áradat, minden hullámtörésed és zajlásod fölöttem csapott át. Már azt hittem, elûzött vagyok szemed elõl; bárcsak betekinthetnék még szent templomodba! Lelkemig értek a vizek, körülvett a mélység, sás fonódott fejem köré. A hegyek alapzatáig süllyedtem, a föld örökre bezárta reteszeit körülöttem - s akkor kiemelted életem a sírból, Ö-ö ökévaló! Amikor ború szállt lelkemre, az Ö-öökkévalóra gondoltam, imám el is jutott hozzád, szent Hajlékodba. Akik értelmetlen hiábavalósághoz ragaszkodnak, elhagyják Jótevõjüket. De én hálám szavával áldozok neked, teljesítem fogadal maimat. Az Ö-öökkévalóé a szabadítás!“ Erre a kataklizmára mindannyiunknak szüksége van idõnként. Ezek a sorsfordító pillanatok tartanak bennün ket helyes irányban! A pillanat komolyságát a határidõ is fokozza, mivel az ajtó egyszer bezárul. Eljön a Neila imádság ideje, melyet egy hosszú sófárfúvás zár le: ez volt az utolsó pillanat. Eddig és nem tovább. Jom Kipurt pár nap múlva követi Szukot, a Sátrak ünnepe. A félelmetes napok hangulatát az öröm hangja, a luláv lengetése, a hálel, a sátor hangulata oldja fel. Mire emlékeztet a sátor? Az ideiglenességre. Ebben az életben amit birtoklunk, csak ideiglenesen kaptuk. Ezért tudnunk kell: az igazi értékek nem itt vannak, hanem a következõ világban. Az ünnepek a Tóra örömével, és az újrakezdés lehetõségével zárulnak. Egy napra a Tórát mindenki megkapja, és magához ölelheti. Ezen a napon befe jezzük, de újra el is kezdjük a Tóra olvasását. Ez a zsidó szellem, a zsidó szövetség, a jiddishkeit, a zsidó kultúra és vallás ismeretének folytonosságát jelenti. M í g s á b e s z r õ l -ss á beszre, ünneprõlünnepre felhangzik a lájnolás hangja, ott van zsidó élet. De mindennek a lényege az, hogy: „Lesáná hábáá Birusálájim!“, azaz „Jövõre a megújult és egységes és örök Jeruzsálemben!“
„Atyánk, Királyunk! Emlékezz arra, hogy csak por vagyunk!“
Sófár
ZÁCHOR
-
3. oldal
EMLÉKEZZ
Birkenauban Kovács László, Tanú vagyok címû könyve részleteinek folytatása
Talán három nap múlva egy kisebb, néhány sínpáros vasútállomáson állt meg szerelvényünk. Az ablakoknál éppen "ügyelõk" szerint az állomás gyalogkijárata fölött nagy gót betûkkel Auschwitz felirat. A helységnév a felnõttek számára is ismeretlen volt. Elkezdõdött a találgatás, vajon a III. Birodalom melyik részébe érkeztünk, hol lehet ez a város stb.? A szerelvény körül mozgolódás, sürgés-forgás, német szavak hallatszottak. Vonatunk, mintha egy mellék-vágányra tolatna, visszafelé haladt és visító kerekekkel (mint ahogy az éles ívû kanyarokban szokott) gurult tovább. Rövid idõ után megállt. Az ablakoknál lévõk szerint nem vasútállomásra, hanem egy drótkerítéssel körül zárt hatalmas területû táborba érkezhettünk. Hangos német vezényszavak és ordítozás közepette rántják fel vagonunk ajtaját. „Rauss, rauss, aussteigen!“ (Kifelé, kifelé, kiszállni!), majd magyarul „kifelé, kiszállás, a csomagokat a vagonban hagyni!“ stb. A több napos sötétség és zsúfoltság után a szokatlan világosság miatt hunyorogva, elgémberedett tagokkal, nehézkesen, egymást segítve kászálódtunk le vagonunkból. Lili anya nem tudott kiszállni, Pali karjaiban emelte le édesanyját. A kicsiket többen is segítettük. A többi kocsi kiürítése is hasonlóképpen történt. A családok, csoportok a szerelvény mellett álltak össze, sorakoztak fel. Ez a hely volt a mi szerelvényünk célállomása. Az elõzõleg elhagyott Auschwitz állomás melletti Waffen SS Stammlager Auschwitznak (a fegyveres SS Auschwitzi Törzstábora) a tõle néhány km-re fekvõ legnagyobb melléktábora Auschwitz II, a világ közvéleménye elõtt azóta
közismertté vált Birkenau, a halálgyár. Itt nem volt állomásépület, nem volt kiírva a helység neve. Itt összesen csak egy sínpár egy kitérõvel és egy vonatszerelvény hosszúságú rakodórámpa épült. Körös-körül, ameddig a szem ellátott, egyforma földszintes barakk épületek sokasága volt látható. És drótkerítés. Befelé hajló végû betonoszlopokon porcelánszigetelõ csigákra feszített szögesdrót, tehát a vezetékben áram kering. A kerítés mentén figyelmeztetõ táblák álltak német szövegû felirattal és halálfejjel: „Neutralzone, eintritt verboten! „ (Semleges zóna, belépni tilos!) A sûrûn elhelyezett magas õrtornyokban jól látszottak a katonák alakjai. Nagy, rendezett kötelékekben mindenütt csíkos, rabruhás alakok. Az egymástól kerítéssel is elválasztott táborrészekben egyforma fabarakkok százai. Elsõ benyomásra az egész látvány egy nagyméretû fegyenctelepnek tûnt. Mialatt az SS-ek és néhány rabruhás (német és magyar vezényszavakkal, lökdösésekkel, ütésekkel) sorainkat rendezte, azalatt a többiek a vagonokat ürítették ki. Szegényes csomagjainkat nagy halomba rakták. Ekkor láttuk, hogy szinte minden vagonban voltak az utazásnak halottai. Tetemeiket kidobálták a rámpa kövezetére. Még ottlétünk alatt teherautók érkeztek. Halott társainkat úgy dobálták fel a kocsik platójára, mint a zsákokat. Teherautóra kerültek a holmijaink is. Miközben sorokba rendezõdve araszoltunk elõre, egy hosszú, földszintes épület, közepén egy emeletes rész, rajta egy nagyméretû õrtorony volt látható. Ez a rész kapuszerûen úgy volt megépítve, hogy a vasúti kocsik elférjenek alatta. Itt haladt át a mi
szerelvényünk is. Késõbb tudtuk meg, hogy ez volt a hírhedt birkenaui Vernichtungslager vasúti fõbejárata. Közúti, illetve személy-fõbejáratát csak az itt dolgozó foglyok látták, láthatták. Jobban megnéztem a mellettünk is fel-feltûnõ rabruhás, fabakancsos, barettsapkás foglyokat. Bal mellükön és nadrágjuk szárán oldalt csúcsára állított különbözõ színû (fekete, zöld, sárga stb.) egyenlõ szárú háromszög, benne hazájuk német nevének rövidítését jelzõ D, P, S, T stb. nagybetûket, ez alatt pedig kis téglalap alakú fehér vászondarabon fekete számokat viseltek. Egyikük magyarul szólalt meg mellettünk úgy, hogy a csoportok mellett el-elsétáló SS ne hallja: „Ez Auschwitz! Ha van valami értéktárgyatok, ami még megmaradt, nekem adjátok ide, mert az SS úgyis elveszi. A másvilágon már nem lesz rá szükségetek.“ Nem sokkal ezután a vagonokat kiürítõ foglyok egyike, aki a mellén piros és sárga háromszögbõl összeállított Dávid-csillagban „S“ jelzést viselt, tiszta magyarsággal érdeklõdött életkorom iránt. Válaszomra, hogy 13 leszek, azt mondta: ha elõttünk, a sor végén lévõ SS tiszt kérdezi ugyanezt, „mondd magad többnek“. Ennek, a birkenaui Kanada-kommandóban dolgozó szlovák politikai fogolynak köszönhetem, hogy az SS-nek a rámpán telepített elsõ buktatóját percekkel késõbb sikerrel kerültem meg. (…) Eközben újabb német, lengyel és magyar vezényszavakkal igyekeztek rendezetten tartani és gyorsabb elõremozgásra kényszeríteni a tömeget: "Tempó, tempó! Gyerünk, gyerünk!" A lassan elõre haladó oszlopot néhány méter után az ott álló SS elõtt
4. oldal
ZÁCHOR
kettéválasztották egy nõi- és egy férfi libasorrá. Ezt megelõzõen állandóan hallatszott a szöveg németül és magyarul: „Gyerekeket az anyjukkal!“ Anyu, Évi, Anci és Lili anya a két kicsivel és Dáviddal ekkor váltak el tõlünk. Pali féltette édesanyját, nem akarta õt elhagyni, ezért egy karszalagos fogoly és egy SS nagyon megverte. Palival egymás mellett haladtunk tovább a férfiak oszlopában. Csoportunknak egy ezüstrozettás, tányérsapkás SS tiszt elõtt kellett elvonulni, aki két irányba intette az elõtte megjelenõket. Ekkor még nem tudtuk, hogy akkor és ott ez volt az élet és a halál keresztútja. Itt, a zsidó-rámpának nevezett teherrakodón történt kiválogatásnál dõlt el elsõ ízben a zsidó deportáltak - közöttük több százezer magyar állampolgár - életének vagy halálának a sorskérdése. A válogatást végzõ SS orvos vagy tiszt által megjelölt egyik irány az azonnali, az aznapi gáz- és tûzhalált jelentette. A másik irányba küldötteknek egy ideig az élet, netán a túlélés lehetõsége, de (mint kiderült) ezek többségének is a késõbbi halál lett a sorsuk. Mikor a tiszt elé kerültem, õ a munkaképes férfiak csoportjához irányított. Elindultam arra, egy másik tányérsapkás megállított és megkérdezte: „Wie alt bist du?“ (Hány éves vagy?) Válaszolok: „Siebenzehn.“ (Tizenhét.) Erre õ az idõs férfiak csoportjába küldött. Mikor arra indultam, az
-
EMLÉKEZZ
elõzõ SS tiszt lovaglópálcájával az arcomba ütött, és visszazavart az elõzõ csoporthoz. Itt maradva így kerültem Palival együtt én is - mint késõbb kiderült - a lassú halálra ítéltek csoportjába. Mivel a férfiak kiválogatásának befejezéséig volt idõm, láttam, hogy anyu és Évi a nõk tömegébõl a fiatalabbak, tehát a munkára alkalmasnak minõsítettek csoportjába került. El sem tudtam tõlük búcsúzni. A többiek (Anci és Lili anya, valamint a három gyerek) szelekcióját nem láttam. A kiválogatás befejezése után ötsoros menetoszlopokat alakítottak, és elindítottak bennünket a tábor belsejébe. A csoportot botos, kutyás SSkíséret fogta közre, majd ordítozás és verések közepette több táborrészen mentünk keresztül. Mindenütt csak csíkos ruhás foglyokat láttunk. Egy táborrészleg nagyobb terén rövid megállóra és eligazításra került sor. Önként jelentkezõ német tolmács fordította egy SS tiszthelyettes utasításait: az elõttünk lévõ épület a fürdõ- és fertõtlenítõállomás. Mindenkit szõrtelenítenek, majd fürdésre és fertõtlenítésre kerül sor. A kézi csomagokat, a civil ruházatot mindenki hagyja az elõtérben, senki nem kapja vissza. Aki vonakodik a parancsot végrehajtani, azt megszegi vagy megtagadja, azt az SS lelövi! Az épület elõterében hajnyírás és szõrtelenítés, majd egy nagy terembe kerültünk, melynek mennyezetén sok zuhanyrózsa függött. Maga a meleg víz, a régen volt fürdés határozottan jólesett. De itt a víz szabályozása
„A válogatást végzõ SS orvos vagy tiszt által megjelölt egyik irány az azonnali, az aznapi gáz- és tûzhalált jelentette.“
Sófár kívülrõl történt, azért néha forró, máskor csak langyos volt. A melegvíztõl és párától több gyengébb társunk lett rosszul. A fürdésnek váratlanul jéghideg víz adagolásával vetettek véget. Emiatt, valamint az SS és a régi foglyok ütlegei miatt rohantunk ki a fürdõbõl. Így jutottunk a fertõtlenítõállomáshoz. Zavaros színû, klórszagú folyadékkal teli vaskádakban, hordókban kellett mindenkinek megmártóznia. A hordók, kádak mellett álló, jól táplált foglyok a fejénél fogva mindenkit a fuldoklásig nyomtak a víz alá. A síkos padlózaton többen csúszkáltak vagy elestek - a jelenlévõ SS-ek és a régi foglyok nagy derültségére. A gyors felzárkózás végett szinte mindnyájan kaptunk verésízelítõt jövõbeni urainktól. Törölközõ, illetve törölközési lehetõség nem volt. A megmártózás után mindenkinek valamilyen (valószínûleg féregirtó) port fújtattakszórtak testhajlataiba. Ahogy távolodtunk térben és idõben a rámpától, úgy lett egyre több a verés. (…) A következõ helyiségben mi is csíkos ruhás foglyokká vedlettünk át. Gomb nélküli vászoninget és alsónadrágot, holland fapapucsot, kapcát, csíkos nadrágot, kabátot és barettsapkát kaptunk. A méret nem számított. Nem hogy legalább látszatra megfelelõ méretûeket adtak volna, direkt eltérõ méretûeket dobtak elénk. Meg kell említenem, hogy életemben elõször itt viseltem hosszúnadrágot. Drága szüleim az 1944 nyarára esedékes Bár-micvámra (a 13. életévüket betöltõ fiúk felnõtté avatásának családi ünnepe a zsidó vallás szerint) egy szabóval csináltattak számomra egy szép szürke öltönyt hosszúnadrággal, de az a próbákon kívül még nem volt rajtam. (…) Ötös sorokból ötven-hatvanfõs oszlopokba összeállított csoportjainkat néhány sorompóval ellátott kapun át egy új táborrészlegbe hajtották. Itt néhány tucat karszalagostól kaptunk hasonló verést, mint négy nappal korábban, a nyíregyházi
Sófár
ZÁCHOR
bevagonírozásunkat megelõzõen. Éhesen és a kimerültségtõl nehézkesen sorakoztunk fel a barakkok között. Egy karszalagos tisztségviselõ szólt hozzánk. Mondandójának lényege: Piszkos hazaáruló bolsevisták és zsidók! Vége az otthoni gyöngyéletnek. A birodalom egyik nagy munkatáborába kerültetek, ahol a gyõzelemért fogtok majd dolgozni és elpusztulni. Felejtsétek el, hogy eddig mik voltatok! És ebben a stílusban folytatta: Az öregek és a munkára alkalmatlanok, akikkel együtt érkeztetek, már ott szállnak és kezével rámutatott a tõlünk nem messze lévõ kémények feletti sûrû füstre és az idõközönként fel-felcsapó lángcsóvákra. Az õ szájából hallottuk elõször nyíltan, hogy a szelektálás során az ellenkezõ oldalra irányítottakat a fürdõknek álcázott gázkamrák-ban meggyilkolták. Holttesteiket pedig a krematóriumokban (mert a kémények ezekhez tartoztak) elégették, illetve most égetik el. Az elkeseredés és megdöbbenés lett úrrá rajtunk. Egyrészt, mert ha történt is célzás, egymás közötti suttogás, erre senki nem számított. Másrészt még nem ismertük a nõk válogatásának eredményét, azt, hogy a legközelebbi hozzátartozóinknak mi lett a sorsa. (…) Betereltek bennünket a közeli barakkba.. Közepén teljes hosszában egy kb. 1 m magas és széles téglaépítmény, elején és végén kályhaajtókkal. A barakkokat ezzel fûtötték. A bejárat mellett elkerített két helyiség. A barakk berendezése: négyszintes, fából összeállított priccsek, vékony papírspárgából szõtt üres szalmazsákok és kis fejvánkosok. (…) Pali megtudta és velem már zokogva közölte, hogy a munkára alkalmatlanokat - nemcsak a férfiaknál, hanem a nõknél is - megölték gázzal. Hiába vigasztaltam. Teljesen magába ros-kadt, tekintete üvegessé vált, mereven nézett maga elé. Csak percekig maradt mellettem, és egész éjjel motyogva, édesanyját és kishú-
ga nevét emlegetve járkált fel és alá a barakkban. Hajnalban, mikor ránk nyitották a barakkajtót, félrelökte a kijáratnál álló karszalagosokat, és Anyu! Anyu! kiáltásokkal mindenki szemeláttára nekirohant a drótkerítésnek. Csak egy fényes villanás. Pali teste megvonaglott: vége. De az õrtoronyban röviden kattogott az automata fegyver is. Ekkor gyõzõdtünk meg róla, hogy a drótkerítés valóban magasfeszültség alatt áll. Mi, újak a megdöbbenéstõl és az iszonyattól mozdulni sem tudtunk, a karszalagosok és a régiek, mintha mi sem történt volna, tették a dolgukat. Õk már megszokták. Pali tetemét a kerítésrõl csak este, a világítás felkapcsolása elõtt emelték le az erre kijelöltek. A holttestet az esti Appell (sorakozó, létszámellenõrzés) idejére a felsorakozott barakklakók mellé fektették. A létszámnak egyeznie kellett! Csak ezt követõen vitték el kézikocsin hasonló sorsú társainkkal együtt. Megölték legjobb barátomat, egyedül maradtam. A tõlünk elkerített szomszédos táborrészlegben fogolyruhás nõk mozgására lettem figyelmes. A kerítés közelébe mentem, amikor Laci! Laci! Lacikám! kiáltásokat hallottam. A hangot megismerve természetesen anyu és Évi nevét kezdtem kiabálni. Õk hamarabb felismertek és a kerítés közelében vártak. Anyu Évivel együtt vigasztalt: legyek erõs, apu biztosan él. Ne hagyjam el magam! Bizonyára túléljük és újra együtt lesz a család. Elmondták, hogy Anci anyát két
-
5. oldal
EMLÉKEZZ
gyermekével és Lili anyát a kis Lívivel a szelektálásnál a másik oldalra küldték. Kértek, hogy Palinak ezt ne áruljam el. Anci anyát elõször az élõk közé sorolták, de õ nem engedte Dávidot és a kis Andit, ment velük bal oldalra. A halálba. (Nem mondtam el Pali tragédiáját.) Ekkor vettem észre, hogy Évinek nem látom csodálatos copfját, de azután eszembe jutott a simapusztai fiúfrizura. Kértem, mutassa a haját! Évi is, anyu is levette csíkos fejkendõjét. Láttam, hogy mindkettõjüket kopaszra nyírták. Borzalmas! Elmondták még, hogy õket nemsokára máshová viszik, és hogy SS Aufseherinek (felügyelõnõk) és régi fogolynõk az elõjáróik. Nagyon durvák. Ütik õket és nagyon megalázó módon bánnak velük. Mintha csak igazolni akarná szavaikat, már jött is egy SS felügyelõnõ és elzavarta õket a kerítés közelébõl. Még ma is magam elõtt látom arcukat, alakjukat, ahogy a csíkos rabruhában, vissza-visszafordulva, búcsút intve szaladnak az õket bottal zavaró felügyelõnõ elõtt a barakkjukba. Ekkor még nem tudtam, hogy ez volt az utolsó találkozásunk, hogy ekkor láttam õket, hallottam a hangjukat, szavaikat utoljára. Soha többé nem láttam anyut és Évit. Valós hírt is csak fél évszázad elmúltával kaptam róluk. Ekkor még nem tudtam, hogy most már tényleg teljesen egyedül maradtam. Másnap reggel azonnal a nõi részleg kerítéséhez mentem. Csend. A barakkok közötti téren semmi mozgás. Késõbb megtudtam, hogy az anyuék táborrészlegét kiürítették.
„Megölték legjobb
barátomat, egyedül
maradtam.“
6. oldal
ZÁCHOR
Csoportjukat az éjszakai órákban elvitték valahova. Milyen csendben történt mindez! Nem hallottam semmit, pedig egész éjjel le nem hunytam a szemem. A birkenaui ébresztõk a kora hajnali órákban voltak, pedig a Blockführerek (a barakkok SS-tiszthelyettes parancsnokai) csak 7 órakor jöttek a létszámot ellenõrizni. Blockältesterünk segédeivel rendezte az Appellhoz elõírt alakzatunkat, megállapította a létszámot, majd a két, kerékpáron érkezõ SS tiszthelyettes egyikének tett jelentést. Pali barátom halálesetét csak megemlítette. Ez az Appellünk is sokáig tartott, mert a tegnapi fürdés elõtti eligazítást most a Blockführer folytatta. (…) Már egy napja itt voltunk, de eddig még semmi ételt nem adtak. Csak most került sor az elsõ ételosztásra. Langyos, keserû feketekávét, kb. 10-15 dkg (állítólag vadgesztenye-lisztbõl készült) fûrészporral behintett kenyeret és 1 dkg margarint kaptunk. A feketekávé átvételéhez kapott kétfülû zománc „tányért“ annak kiürítése után másnak kellett átadni. Ezt követõen egész nap német (és néhány lengyel) vezényszavakkal gyakoroltattak bennünket. Ekkor és a többi hasonló „szoktató napokon“ ismertették meg velünk a Birodalom KZ-inak belsõ rendjét, hierarchiáját, az SS rendfokozatokat, valamint a táborok fogoly-tisztségviselõinek beosztását stb. (…) Néhány régi, számunkra kevésbé veszélyesnek tûnõ, velünk hosszasan szóba elegyedõ szlovák, illetve cseh
-
EMLÉKEZZ
fogolytársunk magyarázta el Auschwitz és Birkenau néhány jellegzetességét. Akik hosszabb ideig vagy véglegesen Auschwitzban (amelynek több tucat mellék-, munkatábora volt) maradtak vagy maradnak, azoknak bal karjuk csukló- és könyök közötti részére tetoválták, illetve tetoválják az A, illetve B (Auschwitz, illetve Birkenau) elõjel után kb. 10 mm-es számokkal az itt kapott Häftlingsnummert (fogolyszámot). Pl.: A10565. Ezzel biztosítani akarták többek között, hogy fogolyszökés esetén az elfogottakat gyorsan azonosítani lehessen. E fogolytársainktól tudtuk meg elsõ ízben, hogy akik Birkenauban nem kaptak számot, illetve nem lettek tetoválva, azokat valószínûleg - a birodalom valamelyik törzstáborában (Buchenwald, Dachau, Mauthausen), a nõket pedig Rawensbrückben, Sachsenhausenben vagy máshol veszik nyilvántartásba, és ott kapnak fogolyszámot. Egyúttal ott döntenek további munkahelyükrõl is. Tehát az eddig hallott eligazítások - valósak, bennünket elszállítanak innen. E bajtársaink szerint van esélyünk arra, hogy egy darabig még életben maradunk, de addig még sok megpróbáltatásban lesz részünk - jósolták. (…) Egy napon lehetõséget adtak levelezõlap írására. A többség valami provokációra gondolt, mégis sokan voltak, akik megírták a „Waldsee“ból szóló levelezõlapot. Mivel nekem senkim sem maradt otthon, nem írtam. Az itt eltöltött néhány nap a fizikai
„Mivel nekem senkim sem maradt otthon, nem írtam.“
Sófár meggyötrés mellett (utólag is) céltalan és dologtalan, szóval nagyon nehéz volt. Ezt csak tovább fokozta szeretteim iránti aggodalom és a kétségek. Naponta újabb szállítmányok érkeztek, fõleg a felvidéki és erdélyi gettókból: Beregszászról Husztról, Kassáról, Munkácsról és Nagyváradról. A munkára induló csoportok létszámát jelentõsen kellett növelni, hogy a rabszolgamunkások százezreinek erejére éhes hadiüzemek étvágyát kielégítsék. A magyar szállítmányokból oly sokat szelektáltak gázhalálra, hogy több szerelvénybõl tudták csak összeállítani a Birodalomba kerülõ foglyok ezerfõs vagy még nagyobb csoportjait. Ezért voltunk mi is napokig Birkenauban. Itt minden az ördögi terv alapján történt. A pusztulásra ítélt magyar zsidóságból csak annyi érkezõt hagytak egyelõre életben, amennyire a hadiipari gépezetnek szüksége volt. A többieket elnyelte a gázkamra, majd a krematórium vagy máglya. A máglyát nem véletlenül írom. A magyar vidéki zsidóság kiszállítása olyan nagy ütemben történt (naponta 8-12 ezer fõ is elõfordult), hogy a meggyilkoltakat a napi 24 órában mûködõ krematóriumok sem tudták elhamvasztani. Ezért a IV-es gázkamra-krematórium melletti fás, bokros részen erre a célra kiásott gödrökben, akár a fahasá-bokat a máglyán, úgy égették el az áldozatok tízezreit.(…) Birkenaui utolsó napunk késõ délutáni sorakozóján szokatlan zajok, lövöldözés, majd hangos jajgatás hallatszott valamelyik táborrészlegbõl. Pillanatok alatt bezavartak bennünket a barakkokba. Rövid idõ múlva soron kívüli Appellt rendeltek el. Fogolyelõjáróink sokat mondóan közölték, hogy most példát kapunk a szabályok megszegõinek sorsáról. Egy SS tiszthe-lyettes mondta el, hogy azok a Häftlingek, akiket most látni fogunk, megkárosították a Birodalmat. Ékszereket szereztek és rejtegettek. Tettükért halálra ítélték õket. Rövid várakozás után „igásszekér“
Sófár
ZÁCHOR
tûnt fel, amelyet lovak helyett foglyok húztak, s amelyen öt vagy hat meztelen felsõtestû társunk állt, térdelt, feküdt. Ma is megborzongok, ha a látványra gondolok. Felsõtestük, karjuk, arcuk tiszta vér, lógó húscafat. Ilyet csak szeges kesztyûvel, bottal vagy közvetlenül erre a célra készített eszközzel lehet csinálni. Vagy a csíkos ruhára idomított kutyák marcangolták így össze a szerencsétleneket? Ma sem tudom. Megtudtuk, hogy az egész táborban történt bemutató után az egyik hamvasztó elõterében agyonlõtték õket. A szörnyû látványt követõen többen hangoztatták közülünk is, hogy jobb lenne már vagy végleg befejezni vagy elkerülni innen. Ekkor is eszembe jutottak apu szavai, amit a sza-dista keretlegények módszereirõl mondott el. Õ ilyen részleteket nem mesélt, nem is mesélhetett. Ezt látni, végigélni kellett ahhoz, hogy fogalmat alkothasson róla az ember, hogy milyen válogatott megalázásban, kínzásban lehet része egy KZ fogolynak. De mindezt tizenhárom évesen látni és végigélni?! A véres bemutató utáni „oszolj!“ nem sokáig tartott. Újabb sorakozó, de most már ötös sorokban és a szomszéd barakk lakóival együtt, egy
vezényszó után menetoszloppá alakultunk át. Parancs, majd elindítottak bennünket. A kijáratnál lelassult a menet. Mint kiderült, hideg élelmet osztottak. Meglepõen nagy az adag: fél téglakenyeret, 3 deka margarint és egy darab sajtot kaptunk. Volt, aki azonnal betömte. Nem akartam napokig éhen maradni, ezért én hozzá sem nyúltam. Táborrészlegünk sorompójánál oszlopunkat SS kíséret vette át, és a napokkal elõbb megismert Judenrampehoz terelte. Már ott állt egy marhavagonokból összeállított, indulásra kész szerelvény. A Birkenauba érkezésünk során látott vasúti fõbejárat felsõ részén ekkor vakító fényû reflektorok világítottak. Kezelõik a fénysugarakkal rámpán álló csoportunkat pásztázták. Beszállás! Menetoszlopunk gyorsan elfogyott.. Az ajtókat ránk zárták. Rövid várakozás, majd mozdonysípszó után a szerelvény egyre gyorsabb zakatolással útnak eredt velünk az újabb ismeretlenségek felé. (…) Tulajdonképpen csak a felszabadulás után, a háborús bûnösök elleni perekben derült fény az itt történtek részleteire. Az egyes közösségek, családok és személyek itteni tragédiáját már örökre homály
-
EMLÉKEZZ
7. oldal fedi, mert a gyilkosok jól átgondoltan megszervezték szörnyû tettük nyomai-nak eltüntetését. Az azonban bebizonyosodott, hogy Auschwitzban - fennállásának 55 hónapja alatt - a nácik a népirtás iparszerûvé fejlesztett módszereivel a világtörténelem legnagyobb háborús, nép- és emberiség elleni bûncselekményét valósították meg. Milliónyi gyermeket, nõt és férfit gyilkoltak itt meg. Akit nem küldtek megérkezése után azonnal a gázha-lálba, arra késõbb rabszolgamunka várt. Ezért lett Auschwitz a világ és Magyarország legnagyobb zsidótemetõje. Birkenauból egy 1000 fõs fogolyszállítmánnyal Buchenwaldba kerültem. Innen „öreg“ antifasiszta foglyok segítségével Zeitzba, ahol a lebombázott BRABAG mûbenzingyár KZ-jának felépítése volt a feladat. Az itteni körülményeket jól illusztrálja, hogy a gyár újjáépítését végzõ, összesen mintegy 6 ezer fogolynak a kiürítésig több, mint kétharmada pusztult el a „munkatáborban“. A következõkben fogságomnak utolsó négy hetét foglalom össze. Folytatás a következõ számban.
Cigány Holokauszt
Kapcsolataink
Augusztus 27-én került sor a Holokauszt cigány áldozatainak emléket állító rendezvényre a köztemetõi emlékmûnél, melyet a közelmúltban elhunyt Farkas Kálmán kezdeményezésére korábban állítottak. A megemlékezésen Dr. Kiss Gábor mondta el megható gondolatait, melyet követõen a jelenlevõk - így Hitközségünk részérõl Raducziner Lászlóné és Kertész Gábor - helyezték el a kegyelet virágait. A megemlékezésen más egyházak nem képviseltették magukat.
Talán a Holocaust 60. évfordulója okán, de tény, hogy a közelmúltban több valaha Nyíregyházán jelenleg Izraelben élõ elszármazottunk vette fel a kapcsolatot hitközségünkkel: Noémi Gardi - Fried Ági - asszony, Judit Barak asszony és Várdi György aki bájos unokájával Danielaval a közelmúltban járt nálunk. Várdi úr fiatalon, pesten élt a vészkorszakban, igen nagy érdeklõdéssel hallgatta meg a nyíregyházi gettózás történetét.
Kerttész Máté kérésére ezútton tolm mácsoljjuk üdvöözlettétt és ünnepi jókííváánsáágaitt mettorszáágban folyttattja a Hittköözség minden tagjja felé. Máté 10 hónapig Ném köözépiskolai tanulm mányaitt. Sok sikertt kíváánunk neki!
8. oldal
ÚTI
Sófár
BESZÁMOLÓ
Wormsi utazásunk: találkozás a zsidóság gyökereivel Európában I. Este fél nyolc lehetett, mikor Wormsba értünk. Nem elõször jöttünk ide - és reméljük nem is utoljára - ebbe a közép-németországi kisvárosba a Rajna folyó partján. Legutóbb nem sokkal a rendszerváltást követõen jártunk itt, amikor még üzleti kapcsolatban álltunk a Nyíregyházáról elszármazott Frau Küsterrel, azaz Csanády Irénnel - Cinivel - és férjével Dieter Küsterrel. Cini házasságkötése révén került ki ebbe a kb. Nyíregyháza méretû kisvárosba, ahol azóta is él férjével, a Küster Immobilien Gmbh. Ingatlanügynökség tulajdonosával. Tulajdonképpen hamar odataláltunk a Renz str. 36. számú házhoz. Nem voltunk meghatódva, bár mindkettõnket bizsergetett a gondolat, milyen lesz a találkozás több, mint tíz év után. Aztán egyszer csak ott álltunk a ház elõtt. A kapuban Cini az elsõ meglepetésében megkérdezze: hol a bajuszod Andris? Hamar bevackoltunk. Mondhatnánk a szokott helyünkre. Amikor ott vagyunk, mindig az emeleti kisszobában alszunk, amit valamikor Szonja használt, a kislányuk. Azóta viszont sok víz lefolyt a Rajnán. A lányka férjhez ment egy nagyon szimpatikus spanyol fiúhoz. Kislányuk is született, Ráchel. Dieterék ma nyugdíjasok és élvezik a munkájuk teremtette jólétet. Jóval éjfél után volt, amikor befejeztük a beszélgetést. Elmélkedtünk a múltról, mikor Cini a Nyírtouristban dolgozott és a nagynénémhez járt angolt és németet tanulni. Sosem került volna Németországba, ha nem ismerkedik meg egy turistacsoport egyik férfi tagjával, aki késõbb megkérte a kezét. Aztán beszéltünk az elhalasztott lehetõségekrõl, ami a közös cégünkben rejlett - melynek
Gyuri és én is tagja voltunk - és amelynek bélyegzõje ma is a fiókomban lapul. És természetesen a jelenrõl, ami már „öregségünk“ okán sem olyan, mint tíz-tizenöt évvel ezelõtt. Másnap reggel a belvárosban kezdtünk. Utunk eredeti célja az EUn belül kínálkozó lehetõségek kitapogatása volt. Gyuri barátom és én magam is kíváncsiak voltunk, vannak-e értékesítési lehetõségek a német piacon. Mondjuk kabát és hordó „fronton“. Ha nagyon lennének, most bõvebben szólnék róluk. Hogy így körbejártuk a dolgot, az út üzleti része le is lett rendezve. Ettõl sokkal izgalmasabb volt az, amit ez a kisváros tartogat az idelátogató turista számára. Itt van ugyanis Európa legrégibb zsidó temetõje, a zsidóság gyökere, a legkorábban létrejött zsidó közösség, amelyrõl írásos emlékekkel rendelkezünk. Ez az a zsidó közösség, melyrõl már 1000 elõtt említést tesznek a kölni vásárban. Ez a kis közösség alapítja meg Európa elsõ zsidó hitközségét Wormsban (akkori nevén Warmasia), mely számára 1034-ben a házassági kötelékben élõ Jákob és Rachel zsinagógát épít. Az elsõ olyan ismert zsinagógát, melyrõl írásos emlékeink vannak. Ez a 10. század óta fennálló, Wormsi Szent Hitközség vált egész Európa zsidó középpontjává. Ehhez a Hitközséghez tartozott az a Talmud Fõiskola, ahol a világhírnévre szert tevõ Slomo ben Jicchák rabbi - vagy ahogyan õt nevezték: Rasi - tanult és tanított. A Bibliáról és Talmudról írt kommentárjai mind a mai napig mérvadóak. A közösség tagjai nagyjából azonos jogú polgáraivá váltak az akkori feudális társadalomnak, olyannyira, hogy IV. Henrik király 1074-ben egy okiratában vámmentességet adomá-
nyozott a ,,zsidóknak és más wormsi lakosoknak“, azaz a zsidó és nem zsidó wormsi kereskedõknek a gazdasági élet felpezsdítése érdekében. Az ,,idilli“-nek mondható állapot nem sokáig tartott. 1096-ban az elsõ keresztes hadjárat fanatikus résztvevõi lerombolták a zsinagógát és az egész zsidó negyedet. Elkezdõdött az a folyamat, amely jellemzõje volt a zsidóság késõbbi történetének akár Európában, Oroszországban, vagy a világ más részében. Itt is - és a késõbbiekben másutt is - számos nyugodt fejlõdési idõszak, illetve pusztulás, erõszakos tettek követték egymást a zsidók életében. Közel 80 évvel ezután 1174-ben újra kezdõdött a zsinagóga építése. Elsõ lépésben 1175-ben az épület ,,férfi“ része, 1185-ben a mikve, majd 1213-ban a nõk részére építették fel végleges állapotában a zsinagógát. 1349-ben pestis járvány pusztít. A nép a zsidókat vádolja. Azt állítják, hogy a járvány oka nem más, mint, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat. A nép haragja és bosszúja, mint már annyiszor a történe-lemben, a zsidók ellen fordul. Porig rombolják a zsidó negyedet. Ezt még sikerül egyszer újjáépíteni, hogy aztán 1615-ben a szociális nyugtalanság okán újra megtalálva a zsidóságot, ismét lerombolják a zsidó negyedet és a zsinagógát. 1689-ben végleg megpecsételõdik a wormsi zsidók története. XIV. Lajos francia uralkodó a pfalz-i örökösödési háborúban a várossal együtt a zsidó negyedet is elpusztítja. Folytatás a következõ számban.
György A. - Sárosi Gy.
Sófár
9. oldal
HITKÖZSÉGI HÍREK
Bár Micva ünnepség Nyíregyházán Bensõséges ünnepség színhelye volt a nyíregyházi Zsinagóga Támuz hó 28-án (2004. július 17-én). Közel félszázan vettek részt a Markovics házaspár amerikában élõ unokájának Lukács (Joshua) Dániel Bár Micva ünnepségén. Gyönyörû dallammal recitált Tóra elõtti ima után Tóth-Ábri Péter Tóra magyarázat keretében köszöntötte tanítványát. A hitközség nevében Kertész Gábor elnök fejezte ki jókívánságát, beszédében útravalót adott a felnõtté
válással járó felelõsségrõl, majd átadta a Hitközség ajándékát. Ezt követõen a jelenlevõk kiduson vettek részt, ahol az ifjú hálatelt szívvel köszönte meg a feléje irányuló szeretet, a tanítást, a gratulációt és ajándékokat amellyel elhalmozták. Búcsúzóul azt kívánta, ha legközelebb Magyarországra jön, a jelenlevõkkel szeretne ismét találkozni jó egészségben. Markovics Gyula
Lukács (Joshua) Dániel
Ünnepi információk Az elõzõ évekhez hasonlóan a múlt évi rendelést figyelembe véve családonként 2 db barcheszt biztosítunk, melyek szeptember 15-één és 24én de. 8:00 - tól átve hetõk. A rendelést a tavalyi adatok alapján adtuk le, így plusz igényeket is kielégítünk.
A korábbi adatok alapján a halottaink emlékére állítandó mécseseket elhelyezzünk, az esetleg ujabb neveket kérjük idõben közölni szíveskedjenek. Zsinagógai naptárt és újévi üdvözlõ lapokat is biztosítunk.
Szeptember 10-ee és 12e között a fagyasztó szekrényt feltöltjük kóser baromfihússal. Az igények bejelenthetõk a Hitközség irodájában!
Téli temetõi nyitvatartás A 2004.
15-TÕL 2005. MÁRCIUS 31-IG A TEMETÕ HÉTFÕTÕL CSÜTÖRTÖKIG: 9:00-TÓL 13:00-IG, VASÁRNAP: 9:00-TÓL 14:00-IG VAN NYITVA. OKTÓBER
Te l . : 0 6 - 3 0 - 6 5 2 - 7 0 5 1
10. oldal
Sófár
HITKÖZSÉGI HÍREK
Ünnepi imarend - סדר התפילות
5764 - 2004
Ros Hasono, Jam Kiper, Szikesz - סוכות, יום כפור,ראש השנה
Szeptember:
29-ee, szerda: Erev Szikesz Minchá, Mááriv: 18:00 30-aa, csütörtök: Szikesz I . Sáchresz: 08:30 Minchá, Mááriv: 18:00
12-ee, vasárnap: Szlichesz Sáchresz: 08:00 15-ee, szerda: Erev Ros Hasono AZ ÜNNEP BEJÖVETELE:
18:29
Mincha, Mááriv: 18:15 16-aa, csütörtök: Ros H asono I . Sáchresz: 08:30 Mincha, Táslich, Mááriv: 18:15 17-ee, péntek: Ros H asono I I. Sáchresz: 08:30 Mincha, Mááriv: 18:15
Október:
AZ ÜNNEP KIMENETELE, EGYBEN A SÁBESZ BEJÖVETELE:
19:18
18-aa, szombat: Sábosz Sive Sáchresz: 08:30 19-ee, vasárnap: Gedáljá böjtje 24-ee, péntek: Erev Jam Kiper Kol Nidré: 18:00 AZ ÜNNEP BEJÖVETELE:
18:10
25-ee, szombat: Jam K iper Sáchresz: 08:30 Máá zkir! AZ ÜNNEP KIMENETELE:
Sófár
19:12
A nyíregyházi Izraelita Hitközség folyóirata .
1-jje, péntek: Szikesz I I. Sáchresz: 08:30 Minchá, Mááriv: 18:00 2-aa, szombat: Sábát chol hámoed Sáchresz: 08:30 Szikesz chol hámoed: október 3-55. 6-aa, szerda: Hosáno R ábo Sáchresz: 08:30 Minchá, Mááriv: 17:30 7-ee, csütörtök: Smini Á ceresz Sáchresz: 08:30 Máá zkir: 9 :33 0 Minchá, Mááriv: 17:30 8-aa, péntek: Szimchesz T ajre Sáchresz: 08:30 Minchá, Mááriv: 17:30 9-ee, szombat: Sáchresz: 8:30
A Hitközség címe: 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 6., e-mail:
[email protected], tel./fax: (36)-42-417-939, számlaszáma: OTP 11744003 - 20331427 A Sófárt a Gprint Iroda nyomtatja (Nyíregyháza, Széchenyi u. 1.). Az újság ingyenes.
Az újságot szerkeszti a szerkesztõbizottság.
