GYEREKHOLMI
1980
TARTALOMJEGYZÉK kiszámoló _____________________________________________________________________ 4 mondóka ______________________________________________________________________ 4 koldusok ______________________________________________________________________ 4 pillanat _______________________________________________________________________ 5 fa ____________________________________________________________________________ 5 hajnal_________________________________________________________________________ 5 teke __________________________________________________________________________ 6 legenda _______________________________________________________________________ 6 akác __________________________________________________________________________ 6 kalapja________________________________________________________________________ 6 domb _________________________________________________________________________ 6 játék__________________________________________________________________________ 7 kerítésnél______________________________________________________________________ 7 tanya _________________________________________________________________________ 7 tavaszelő ______________________________________________________________________ 7 habzó mezőben ________________________________________________________________ 8 március _______________________________________________________________________ 8 tavasz_________________________________________________________________________ 8 nyári napló ____________________________________________________________________ 9 ősz __________________________________________________________________________ 11 esztendő _____________________________________________________________________ 11 napraforgó____________________________________________________________________ 13 nagymosás ___________________________________________________________________ 13 éjféli zsoltár___________________________________________________________________ 14 betlehem _____________________________________________________________________ 14 lélek száll_____________________________________________________________________ 15 anyám _______________________________________________________________________ 15 megint a szél__________________________________________________________________ 15 jakab meg a zab _______________________________________________________________ 16 fény _________________________________________________________________________ 18 ejtőernyősök __________________________________________________________________ 19 fény-ég_______________________________________________________________________ 19 bogár ________________________________________________________________________ 19 nyúl-hírhordó dala* ____________________________________________________________ 20 medve-udvarnagy dala*_________________________________________________________ 20
róka-miniszter dala* ___________________________________________________________ 20 mókus-költő dala* _____________________________________________________________ 21 velence_______________________________________________________________________ 21 tanulmány ____________________________________________________________________ 22 novemberi szonett _____________________________________________________________ 22 ember, fa _____________________________________________________________________ 23 este _________________________________________________________________________ 23 tiszai falu_____________________________________________________________________ 23 gyerekeknek __________________________________________________________________ 24 ének a parasztember feleségéről __________________________________________________ 25
KISZÁMOLÓ
Egy meggymag megy Magyra, meg megy még egy meggymag Magyra. Megvagy, meggymag! Te vagy a fogó! MONDÓKA
Szomorú hétfő, kedves kedd, szerdán sohse kedveskedj! Csütörtökre péntek jön, szombaton örvendj, pénzed jön. Vasárnapig add kölcsön. KOLDUSOK
Vakablak vezet vakajtót, cepelnek üres szakajtót, kiülnek vele egy térre,
várnak sűrű fillérre. Vakablak dünnyög, énekel, semmit se ér az énekkel. fillér-eső nem csordul, vakablak mérges, fölmordul, földhöz csapja a szakajtót, s hazavezeti vakajtót. PILLANAT
Az imént észrevett a nap a fű között egy kis darab színes üveget. Lehajolt érte, de nem leli sehol. Hát morog. S szemére kerek felhőt tol: napszemüveget. FA
Az ág csuklója eltört – hófehér gipszbe rakta a tél. Gyógyul; a fa mozgatja már, de óvatosan, s vigyáz, nehogy rászálljon egy madár. CINKE A cinke csillagot lép a hóba. Lépne bár egy Napot – melegebb volna! HAJNAL
Gyászol a szél, kendőt lobogtat, nedves arcán könnyet ragyogtat, fénylő nyomait szárítgatja
az elmaszatolt csillagoknak. TEKE
Céloz, majd hirtelen követ gurít a hegy. Koppan a fa, de nem dől el, csak megremeg. LEGENDA
Góliátot játszik a jegenye, de most egy madár eltalálja. Égre emeli ágait s ujjong a törpe nyárfa. AKÁC
Bokáig érő vízben pancsol egy suttyó akácfa. Nagy ívben kerülöm – vigyázok frissen vasalt ruhámra.
KALAPJA
Kalapja költöző madár. Télire mindig visszaszáll, fészket rak, megül a fején, s nyáron újra Északra száll.
DOMB
Kóbor domb – bordája kiáll. Lapul a szél lábainál, szagolgatja, farkát csóválja:
sovány hátulján leng a nyárfa. JÁTÉK
Késik az út, már a kanyarban járhatna, de még itt vesztegel. Madár fütyül, zöldet mutat a fa – nem indul mégsem. Kék zubbonyban bogár motoszkál mellette. Valami baj van.
KERÍTÉSNÉL
Kerítésnél bokor kapirgál. Összeszalad megannyi fűszál. Kevéske esőt szór a szél. A fűszál azon is megél.
TANYA
Erre ökörnyál vezet áramot. Kigyulladnak a csipkebogyók. A kökény nem világít. Nem ér az ökörnyál odáig. TAVASZELŐ
Szántóföldeket hord ez a szél. A fiatal fa földig alázkodik. Költözködnek a magvak, a dombok is. Nem tavasz ez még. Tócsa lobog, mint földre esett kendő. Kapkod utána, hajlik érte a Nap, kényes ujjaival tapogatja, míg fölszedi végre.
Gólya helyett nádszál lépked a tóban. Nyálkás sás töviben kuksol a béka most. Huppan a szél, bakot ugrik a házakon; kölykei nézik.
HABZÓ MEZŐBEN
Habzó mezőben lábalok; tavaszodik, tavaszodik. Fújkálja bársonyszájú szél a virágok buborékait. Izeg a világ, mag fülel, kő ugrik, fű tolong. Fa belsejében, még csak a háncs alatt, de már leng a lomb. Esztergakés a napsugár. Üzemi hőmérsékletű a föld – s finom forgácsaként pendülve, zengve dől a fű.
MÁRCIUS
Micsoda nyálcsordító szag az erdőben, a földön, a réten! Hogy illatozik, sül a Nap az égi búboskemencében! Sül a szegények kenyere. Várhatnak kényes gazdagok: a pék estére vet bele susogó zsömlét: csillagot. TAVASZ
Feszengnek a suhanc akácok,
helyüket örömest odahagynák. Kis, nedves újszülött levélkék félve a fényt tapogatják. Röpülni akar a bokor, próbálgatja szárnyát a szélben. De gyönge még. Hát elkapirgál, s megül a melegedő fészken. Gyalogol az út kőcsizmában, jegenyefa a vándorbotja. Hóna alatt gubancos árok, gizgazból szőtt üres tarisznya. A táj szegény még; tücsök tüsszög, cincog a villanó egérke. Ezt a telet is átvészeltük. Hámlik az ég. Nap süt. Megérte. NYÁRI NAPLÓ
pillanat Kék volt az ég és mozdulatlan; kis szél ugrándozott a porban, futott, ugrált előttem, és én minduntalan belébotoltam. aug. 2. Magas az éjszakai ég, hiába ágaskodom. Csillagok lengnek. Lábujjhegyen állok az udvaron. kis csoda Botot törtem az eperfáról – dühösek itt a kutyák. S patás, vékony bokájú lábként lépkedett mellettem az ág.
fa Féllábon áll a fa, s inog, majdnem eldől a szélben, minthogyha játszana. Elvárja, hogy egy picit féltsem. csigabiga Nyúl fut az úton át cikcakkban. Villám botlik, felpattan. Csigabiga tapogat az út mentén, szarvacskáin csillagfény. tájkép Kigyúl a szél s lobog, nyár könnyű füstje száll. Giccs volna így ez, de a réten szakállas eső álldogál. eső után Megáll, fúj, rázogatja magát egy lelkes kis bokor, hogy szinte prüszköl! – száll a víz bundaszagú ágairól. forgószél Farkába kapott és nyüszít és pörög, pörög maga körül veszettül, mint egy játékos kutyakölök! a szél Bakot ugrik a bokrok hátán. Nahát, hogy mit ki nem találna! –
csóválja nagy busa fejét mosolyogva a nyárfa. groteszk Mindenhez van jogom, hát játszom. Föntről gyereknek, lentről embernek látszom. ŐSZ
Csordul a rózsafa vére. Tócsában áll a szirom. Nem gondol védekezésre, tövise csorba szurony. Jön az ősz – üzenet nélkül támad a fegyvertelen, gyönge növényre. A rémült világhoz könyörtelen. Bolydul a tengeritábla. Berezelt kiskatonák – gránáttal övükben – állva várják az ősz rohamát.
ESZTENDŐ
Kikelet, kikelet, hova hajtod a szelet? Kihajtom a legelőre, hadd legelje a füvet. Ha meghízik, fölülünk a hátára, s elszelelünk a döbrögi vásárra.
Hát a nyár mit csinál? Mindenfélét. Tócsát hímez, levelet fodroz, almát rúzsoz, pipacsot pirosít, gólyát lenget, békát bújtat, lopótököt fújtat. Ősz, ősz, mit szősz? Ökörnyálból mellénykét, Nap fényéből főkötőt, Hold fényéből pendelyt. Tél, tél, mit tettél? Egész héten tettem-vettem. Hónak házat építettem. Sárból raktam, széllel tapasztottam, jéggel zsindelyeztem. Ablaka csillag,
ajtaja felleg. Be ne kopogj rajta! NAPRAFORGÓ
Nem szeretem a napraforgót, gátlástalan, koldus-növény, mind arra fordul világtalan arcával, amerről a Nap szórja arany piculáit – rézből vert, cifra tányérja van. Fény-kakas, tudja jó előre a fény-irányt, nem éri baj, befordul mindig a fény iránt, kisemmizi törpe növésű kisöccseit. Nem is bánom, hogy nyár utolján fejét veszik. NAGYMOSÁS
A szél minden ruhát levert. Virágos lett a kert. A bokron szoknyád szirmai elkezdtek bomlani. Kéklett egy árvácska-kötény a szilvafa tövén, s szétnyíló blúzodra, íme, rászállt egy méhike. Kiskendőd felröppent az ág
hegyére, mórikált, s aztán, hogy fölfigyelt a kert, egy csöppet énekelt. ÉJFÉLI ZSOLTÁR
Ültében elaludt s bólogat – bizony, bizony. Mint aki érti a dolgokat – bizony, bizony. Fejét se tudta már tartani – bizony, bizony. Karjára ejteni, hajtani – bizony, bizony. Ültében aludt el s bólogat – bizony, bizony. Vasmarkú fájdalom fojtogat – bizony, bizony.
BETLEHEM
Énekük, mint a nyál, csorog. Bámészkodnak a pásztorok. Hogyisne! jön három király, szolgájuk krajcárt hajigál. Csődül, kapkod a fürge nép. Porban keresi örömét. Isten se garasoskodik, aprópénzről gondoskodik, szór néhány fénnyel futtatott, elvékonyodott csillagot.
Jézuska lyukas jászolban sírdogál, mintha gyászolna. LÉLEK SZÁLL
Lélek száll a réten borítsd rá a kalapod tűzd gombostűre kiabálj Ó be szép ANYÁM
Anyám a föld alatt van, vigyázok, rá ne lépjek. Nem tudom, mily alakban költi föl őt az élet. Könnyű, soványka teste nem tudom, hogy mivé lett – bogárka, búza lett-e – vigyázok, rá ne lépjek.
MEGINT A SZÉL
Hallgatózom, fülelek, figyelek; munkára fogtam öt érzékemet, hogy elmondjam a szelet. Korty víz – ez volt már. Izgul, szimatol, ez is volt már. Olvastam valahol. Hullámzik a szél, mossa a falat, elönti a falut, a házakat. Micsoda ár! átcsap a jegenyén, ujjhegyre áll, nagyokat nyel szegény. Fáradtan, olykor elmerülve már, úszik a szélben egy madár.
JAKAB MEG A ZAB
Mese rímekben Volt egyszer egy gazdag ember, mindenkinél gazdagabb, volt egy szolgalegénye is, úgy hívták, hogy kis Jakab. Egyszer ez a gazdag ember elküldötte Jakabot, arassa le a zabot – egy szálat se hagyjon ott. Jakab el is ballagott, de nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember reszketett és ordított, s elküldötte kiskutyáját, harapná meg Jakabot. A kutya szót fogadott, a zabföldre ballagott, de nem ette meg Jakabot, s Jakab nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember kékült-ződült, kiabált, s elküldte a furkósbotot, verné meg a kiskutyát. Kutyát nem verte el a bot, kutya nem ette Jakabot,
s Jakab nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember még nagyobbat ordított, s elküldötte a tüzet, hogy égetné meg a botot. Tűz nem égette a botot, kutyát nem verte el a bot, kutya nem ette Jakabot, s Jakab nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember elzavarta a vizet, tüstént menjen a zabföldre és oltsa ki a tüzet! Víz nem oltotta a tüzet, tűz nem égette a botot, kutyát nem verte el a bot, kutya nem ette Jakabot, s Jakab nem vágta a zabot– lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember majd kitépte a haját. s – igya fenékig a vizet! – kiküldötte a bikát. Bika nem itta a vizet, víz nem oltotta a tüzet, tűz nem égette a botot, kutyát nem verte el a bot, kutya nem ette Jakabot, s Jakab nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot.
Dühében a gazdag ember mind kitépte a haját, s kiküldötte a hentest, hogy vágja agyon a bikát! Hentes nem vágta a bikát, bika nem itta a vizet, víz nem oltotta a tüzet, tűz nem égette a botot, kutyát nem verte el a bot, kutya nem ette Jakabot, s Jakab nem vágta a zabot – lehevert az árokszélre lopni a Napot. Dühében a gazdag ember szolgabíróhoz futott. Szolgabíró a hentesre huszonötöt csapatott. Hentes vágta már a bikát, bika itta már a vizet, víz eloltotta a tüzet, tűz megégette a botot, kutyát jól elverte a bot, kutya harapta Jakabot, s Jakab levágta a zabot.
FÉNY
Fény husa csönd fény csontja villám fény tenyere tó fény csöcse Hold Nap fény kölyke
béke nőj meg! EJTŐERNYŐSÖK
A madárlátta levegőben zuhanóban, majd lebegőben, a szél sziklái közti résen suhantunk föld felé merészen. Alaprajza folyónak, fának, búzaföldnek, kisebb hazának – úgy néztük, hajoltunk fölé mi, mintha volnánk tervezői. S aztán a föld! – Föld! – újra lent lestük a fönti végtelent, hogy senkit semmi baj ne érjen; álmunk épségben földet érjen. FÉNY-ÉG
jég-ég jég-ág jégből a békák jégből a szavuk is jégből a tavuk is hó-ég hó-ág zúdul a hó rád hó hull tó hül hóból a nyúlfül fény-ég fény-ág ragyognak a békák fényből a szavuk is fényből a tavuk is BOGÁR
Bogár hátán batyu van,
öt pár láb a batyuban, amíg elballagdál Érdig, mind az öt elkopik térdig. Onnan hogy menjen tovább? A batyuban nincs több láb. TAMÁSI ÁRON: BÚBOS VITÉZ CÍMŰ MESEJÁTÉKÁHOZ ÍRT VERSEK NYÚL-HÍRHORDÓ DALA*
Jelen. Én vagyok a nyúl. Futok szakadatlanul. Beszélik, hogy mostanában üldözési mániám van. Erről én mitsem tudok – kötelességből futok. Futár vagyok: általában mindig kéznél van a lábam. 1982. szeptember MEDVE-UDVARNAGY DALA*
Jelen. Én a medve vagyok, udvarias udvarnagyod. Ha akarod táncot lejtek, szebben, mint egy trampli herceg. Más munkához is konyítok: Vadméheket idomítok. 1982. szeptember RÓKA-MINISZTER DALA*
Jelen. Én vagyok a róka, akiről Aesopus óta elhangzott már annyi nóta, mese, rege, anekdóta! Lelkemnek egy óhajtása van csupán: Fabula rasa.
Hiszen mert a nyúl is tisztel, lettem itt holtig miniszter. 1982. szeptember MÓKUS-KÖLTŐ DALA*
Itt is vagyok, már megjöttem, farkam is itt jő mögöttem. Hogyha háttal jöttem volna, farkam most előttem volna. Nehéz dió költeni, szót a szóba ölteni. 1982. szeptember
VELENCE
Békatutaj, békalencse. Koszos, büdös tó Velence, több a vize, mint a hala. Halásza mind éhenhala. Horgásza is éhenkórász, búsul – nem harap a kárász; mozog: nincs mit eszegessen. Nem fogott egy keszeget sem. Se ponty, se süllő, se balin nem vesz rajt’ a csodacsalin, ide mász, oda mász, keze csupa kulimász; hiába a drága zsineg, ha csak a szél libbenti meg,
drága orsó, drága kampó, vihog, nem kap rá a compó. Víz mélyén hűsöl a harcsa; víz széliben kuksol Borcsa, nem pecázik, kacarászik, bátoran ladikba mászik, követ potyogtat a tó fenekére – csuda jó! TANULMÁNY
Szél nyergeli a fákat, zablát rángat. Fölmagaslik, sörényét rázza, nyerít, nem fogad szót a nyárfa. Szél maga alá nem alázza.
NOVEMBERI SZONETT
A tó jeges, vékony fölét a Nap hiába nyalja fel. Estére újra köd szemel, s esernyőként feszül föléd a mozdulatlan, ónos ég, amelyet ezer meg ezer erős villanyoszlop emel. Alatta borzong a vidék. Rajtunk még nagykabát, kalap őriz egy darabka nyarat, de kert alatt jár már a tél.
Vacog a rongyos tengeri; s a rángó drótokon a szél nagy lepedőit lengeti. EMBER, FA
Minden emberben fa lakik, ágaira fészkel a hit, s dalol, mint valami madár, míg le nem üti a halál. Minden fában lélek lakik, az emeli az ágait, és fészket óv, szélnek feszül, s szenved – már majdnem emberül. ESTE
Kipattannak a fényrügyek; világít, virágzik a vasfa. Fölfigyel, ragyog az üveg, hunyorogva néz a magasba. Odafönn millió bogár dünnyög, kapkod az új virághoz. Éjjeli műszakot tart a nyár, dörgő műhelye ez a város. TISZAI FALU
Eszelős, bomlott szél huhog, hó hull az aszott, vén rögökre. Összébb simulnak itt amott a kunyhók, fázva, töpörödve. Ez itt a munka méhese: szorongó falu, furcsa, téli. Zümmög a gyönyörű mese, és örömüket elvetéli.
Ólálkodik a csönd, lapul. Kapa borong sarokba téve. Álmodik gyámoltalanul a fejsze is, csorbul az éle. Vedlő házacskán fény dereng, itt-ott a vályogot mutatja. S a rossz úton az idegent a lompos puli megugatja. 1956. január 29. GYEREKEKNEK
– részlet –
1. Egyet, kettőt tizenkettőt. Láttál-e már vizen teknőt? Te se? Én se. Még a vén se. Hát ti? Gyertek velem vizen teknőt látni! 2. Udvar csúfja, pityereg a pulyka, kékül a fityegője. Három tyúk kórusba kiabálja: rút, rút, rút. 1968. szeptember
ÉNEK A PARASZTEMBER FELESÉGÉRŐL
Parasztember felesége sohse tétlen. Fa a tűzön, ég a munka a kezében. Nap se serken föl korábban hajnalonta. Alig alszik, fölriasztja napi dolga. Habos tejet fej, magot szór, meg is étet, föltarisznyáz készülődő emberének. Markot is hajt hajladozva, hogyha nyár van, mintha vessző hajlanék a derekában. Néki dorombol a tűzhely, ha ebédet készít rajta cseperedő gyerekének. S egyéb apró-cseprő dolga, hajh, be mennyi! Nem győzné azt száz poéta számba venni. Parasztember felesége ha pihenne, megbénulna tán a Föld is, nem kerengne! Nem is tudna tétlenkedni, ha akarna: hozzánőtt a dologtevés, mint a karja! 1956. március