Örökségünk szám

Örökségünk 2013. 1- 2. szám

Budapest 2013

Megjelenik a Nagy Imre Alapítvány támogatásával

Felelős szerkesztő: Szántó László

Szerkesztőbizottság: Balahó Zoltán elnök, Haas Péter, Fodor Fanni, Kovácsné Somi Zsuzsanna, Némethné Dikán Nóra

Technikai szerkesztés: Zipt-Film Bt.

Felelős kiadó: Balahó Zoltán

Nyomtatás: Repro - Coop Kft.

(A borító hátoldalán a szegedi Nagy Imre-szobor stilizált képe látható)

A Nagy Imre Társaság időszaki kiadványa

TARTALOM

I. Ünnepelt a Nagy Imre Társaság Egyesületünk 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről Szántó László Balahó Zoltán elnök megnyitó beszéde A Nagy Imre Társaság 20 éve 20 percben Némethné Dikán Nóra Jubilált a Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete Sallai József A NIT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, 1990 – 2013 Némethné Dikán Nóra A Nagy Imre Társaság Somogy Megyei Szervezetének megalakulása Némethné Dikán Nóra II. Névadónk emlékezete

6 6

8 9 17 21 33 38

Nagy Imre szerepe és emlékezete Rainer M. János Az 1953-as kormányprogram 50. évfordulója alkalmából tartott emlékülés – Jánosi Katalin megnyitója Első lépés a forradalom felé Mervó Zoltán A világ első Nagy Imre-szobra – Párizs, 1986 Pótó János Rendhagyó történelemórák a Nagy Imre Emlékházban Fodor Fanni Zarándokutak Szabolcsból Géczi Ferenc III. Interjúk ötvenhatosokkal

38

Interjú Sujánszky Jenővel, a párizsi magyarok október 23-i „diadalívi” megemlékezéseinek szervezőjével Balahó Zoltán – Gál Vilmos Interjú Boross Gézával, a NIT Etikai Bizottságának elnökével Haas Péter

58

44 47 49 51 53 58

69

I. Ünnepelt a Nagy Imre Társaság Egyesületünk megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről Egyesületünk 1992. november 30-án tartotta alakuló közgyűlését, s a két évtizedes tevékenysége eredményeként országos hatókörű társadalmi szervezetté fejlődött. A Társaság országos elnöksége emlékülést rendezett 2012. november 24-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében azzal a céllal, hogy visszatekintsünk és értékeljük húsz éves működésünk eredményeit és tapasztalatait, tanulságait.

A konferencia-program záró előadását Némethné Dikán Nóra tartotta A Nagy Imre Társaság 20 éve 20 percben címmel, amelyhez vetített képes anyag bemutatása társult. Az ünnepség kezdete előtt és a szünetben a közönség megtekinthette a Nagy Imre személyes tárgyait bemutató kiállítást, valamint a Nagy Imre Társaság 20 éves történetét és helyi szervezeteit

A konferencia elnöke és előadói, balról jobbra: Sümegi György, Némethné Dikán Nóra, Gecsényi Lajos elnök, Romsics Ignác

megismertető tablókiállítást. A Némethné Dikán Nóra által összeállított vetített képes anyagot is láthattuk, amely ízelítőt nyújtott a Tóth Sándor által szerkesztett Nagy Imre-emlékjelek című kiadvány fényképanyagából, illetve a Társaság rendezvényeiről. Itt jegyezzük meg, hogy Haas Péter alelnök szerkesztésében készült a NIT történetéről egy fotó- és videoválogatást tartalmazó DVD, amelyet minden résztvevő emlékül hazavihetett. A délután folyamán a Nagy Imre Társaság és a Nagy Imre Alapítvány új kiadványainak bemutatásával folytatódott az emlékünnepség. Elsőként Szántó László felelős szerkesztő mutatta be a Társaság Örökségünk című periodikájának jubileumi emlékszámát, ezután Jánosi Katalin a Vezérlő csillagom – Nagy Erzsébet közéleti emlékkönyve címmel, az Alapítvány kiadásában megjelent kötetet mutatta be.

Az emlékünnepség iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg mind a tagság, mind a meghívott vendégek körében. A több mint 200 fős hallgatóság először Herczku Ágnes népdalénekest hallgathatta meg, majd az ünnepségnek térítésmentesen helyet adó intézmény főigazgatója, Csorba László köszöntötte az emlékülés közönségét. Balahó Zoltán, egyesületünk elnöke nyitotta meg az évfordulós ünnepséget, majd a rendezvény a Nagy Imre Társaság 20 éve című konferenciával folytatódott Gecsényi Lajos történész, a Nagy Imre Emlékház igazgatójának elnökletével. A közönség elsőként Romsics Ignác akadémikus a Rendszerváltás kül- és belpolitikai okai című előadását hallgathatta meg. A tanácskozás Sümegi György művészettörténésznek a Nagy Imre emlékezete jegyében készült emlékérmek és kitüntetések születéséről és sajátosságairól szóló előadásával folytatódott. 6

A NIT 20 éve A közönség végül az Alapítvány Nagy Imre és kora című kiadványsorozatának VI. kötetével ismerkedhetett meg Gecsényi Lajos professzor bemutatójából. A rendezvény minden résztvevője kapott egy-egy ajándékpéldányt a bemutatott kiadványokból.

Csorba László

Az ünnepi program a múzeumban látható állandó történeti kiállítás 20. századot bemutató termének a megtekintésével zárult, mely során Balahó Zoltán muzeológus-történész kalauzolásával gyarapíthattuk elméleti és tárgyi ismereteinket közelmúltunkról. A jubileumi ünnepség alkalmul szolgált mindazok erkölcsi elismerésére, akik munkájukkal vagy támogatásukkal kiemelkedően hozzájárultak Nagy Imre emlékezetének ébrentartásához. A Társaság elnöksége Nagy Imre-emlékplakett adományozott: Demján Sándornak, a budapesti Nagy Imre szobor főtámogatójának, Bocskay T. Józsefnek, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség alapító elnökének, Miklósi Lászlónak, a Történelemtanárok Egyesülete elnökének, Géczi József Alajosnak, a NIT Csongrád Megyei Szervezete elnökének, Venyigéné Makrányi Margitnak, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatójának, Fekete Miklósnak, a NIT Tatabányai Városi Szervezete elnökének, Biczó Gyulának, a NIT Hajdú-Bihar Megyei Szervezete tagjának és a NIT Szabadkai Tagozatának.

Az ünnepi rendezvény ismertetésén túl az alábbiakban közöljük Balahó Zoltán elnöki megnyitóját és Némethné Dikán Nóra előadását a Társaság történetéről.

Szántó László 7

A NIT 20 éve

Balahó Zoltán elnök megnyitó beszéde

Kedves Barátaim! Tisztelt Vendégek!

Szeretettel köszöntöm a Nagy Imre Társaság alapításának 20 éves évfordulójára emlékezni érkezett tagtársakat, alapítókat és vendégeket. Az ünnepi program összeállításakor az a gondolat hatotta át a Társaság elnökségét és a szervezők munkáját, hogy a hagyományos közgyűlési kereteken túlmutatóan az elmúlt húsz esztendő történéseiről átfogó, egyben részletgazdag képet fessünk egyesületünkről, mind magunk, mind a külső érdeklődők számára. Ezt a célt szolgálja a már meghirdetett konferencia, a könyvbemutató és a teremben elhelyezett tabló- és vitrinkiállítás is. A tablók elkészítésével az volt a célunk, hogy a kezdeti lépésektől egészen napjainkig bemutassuk a Nagy Imre Társaság szervezeti életét, a fontosabb helyi eseményeket, az alapítás körülményeit és résztvevőit, valamint a legkiemelkedőbb személyek életútját. A tablókról mindenki leolvashatja a számára fontos vagy kedves eseményt, emléket. Mostani megemlékezésünk, az út kezdetének a felidézése óhatatlanul is nosztalgikus érzéseket csal elő az emberből, régi emlékeket, arcokat, pillanatokat idéz meg bennünk visszaemlékezőkben, kortól és nemtől függetlenül. A vitrinekben kiállított tárgyak sem véletlenül kerültek ide. Jelenlétükkel kívánjuk jelezni, hogy immár két évtizede a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi névadónk tárgyi, írott és nyomtatott hagyatékának jelentős részét. A kihelyezett néhány egyszerű tárgy talán segít közelebb hozni és jobban megérteni mindnyájunk számára a politikus Nagy Imre mögött az ember Nagy Imrét is. Jócskán felnőttkorba lépett egyesületünk jövőjével kapcsolatban hiszem és remélem, hogy még soksok hasznos munkával eltöltött esztendő áll rendelkezésünkre. 20 évvel ezelőtt, a november 30-ai alapító közgyűlésig közel 110 név került fel a Nagy Erzsébet és Vészi János által megfogalmazott nyilatkozatra, amely közreadta a világnak, hogy Nagy Imre Társaság néven létrejött egy új hagyományápoló szervezet, amely kimondottan az alig három évvel korábban eltemetett Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékét hivatott ápolni. A jövő sok tekintetben kifürkészhetetlen és ismeretlen, nem tudjuk most megmondani, hogy évek múltán mi lesz velünk, hol és főként miként fog futni Társaságunk szekere. A meghívóra, talán nem véletlenül felkerült egy idézet a Társaság ideiglenes alapszabályából, 1992-ből. Az idézetben olvashatók szinte szó szerint megegyeznek a jelenleg is érvényben lévő alapszabályunkban megfogalmazott célokkal, működési alapelvekkel. Az üzenet lényege ma is ugyanaz, pedig eltelt közben 20 nehéz esztendő. Ez az állandóság azért volt lehetséges, mert jók voltak az alapok, amik helyes irányba vezették a Társaság egészét és az egészet alkotó emberek többségét. Persze voltak, akik nem járták végig az egész utat, nem tartottak ki az egésszel és voltak, talán vannak ma is olyanok, akik megkérdőjelezik az egész egységét és az út helyességét. Nem az igazságosztás a feladatom, de azt tudom, hogy az elmúlt két évtized mögött kellett hogy legyen valóságos, munkával megteremtett tartalom. És ha ebből bármilyen kevés is kitapintható, megérezhető, vagy megérthető a mai napon, elmondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló a szervezéssel és rendezéssel eltöltött sok munka és idő. Szeretném megköszönni az egész egyesület nevében mindazoknak a munkáját, akik kivették részüket a feladatokból. Ez nem jöhetett volna létre a tagok és barátok önzetlen segítsége és munkája nélkül. Úgy állt össze ez a program, mint hajdanában a kalákában épített ház, mindenki hozzátett valamit, ki egy téglát, ki jóval többet. Nem utolsósorban szeretném megköszönni a Nemzeti Múzeumnak is, hogy nagyvonalúan megadta a lehetőséget, hogy itt lehessünk, ezek között a történelmi falak között. Végezetül mindenkinek tartalmas napot és örömteli perceket kívánok. Boldog születésnapot Nagy Imre Társaság! Balahó Zoltán 8

A NIT 20 éve

A Nagy Imre Társaság 20 éve 20 percben

története csak egy aspektusának taglalását tudom felvállalni, talán nem is a legmutatósabbat, a legizgalmasabbat: egy rövid szervezettörténeti áttekintést fogok adni, eközben keresem, hogy a vezetők habitusa, felkészültsége, társadalmi elkötelezettsége mennyire volt meghatározó, milyen viták, gondolatok formálták a mai is létező és lendületét ma sem vesztő Társaság szervezeti rendjének kialakítását. Lehet, hogy némely tagunkban hiányérzetet fog kelteni, de nem engedtem a csábításnak, és nem foglalkozok olyan kérdésekkel, hogy milyen társadalmi igények hívták életre a szervezetet, vagy hogy hol helyezkedik el az '56-os szervezetek palettáján, milyen ezekhez a szervezetekhez a viszonya, vagy, hogy milyen társadalmi problémákra keresi, vagy nem keresi és akkor miért nem a válaszokat. Az 1992. november 11-én Magyarországra, hivatalos látogatásra érkező Borisz Jelcin orosz elnök kifejezett kérése volt, hogy szűk körben, az '56osok nemzeti emlékhelyén, a 301-es parcellában Nagy Imre leányával és az őáltala meghívott barátokkal, Nagy Imre 56-os harcostársaival szeretne személyesen találkozni a kegyelet lerovásának és a tiszteletadó koszorúzás körülményei között. Hogy a kérés kifejezetten Borisz Jelcintől származott, ezt megerősítette Földvári Rudolfnak az 1995-os moszkvai útjáról készült beszámolója, amelyben említi Jelcin tolmácsával erről a látogatásról folytatott beszélgetését. 1992. november 6-ai keltezésű az a levél, amelyben Nagy Erzsébet Keskeny Ernővel, a Jelcin látogatásának protokolláris részét intéző külügyminisztériumi főosztályvezető-helyettessel közölte a koszorúzáshoz meghívandó családtagok és közeli barátainak névsorát.

Bár a cím frappánsra sikeredett, mégis van benne egy kis csalafintaság. Hiszen láthatunk egy kiállítást, amelynek koncepciója, hogy bemutassa azt a kapcsolatrendszert és azokat a motivációkat, amelyek életre hívták a helyi szervezeteket. A kivetítőn láthattuk a Nagy Imre Társaság kiadványaiból Tóth Sándor, volt országos alelnök által szerkesztett Nagy Imre emlékjelek című kötetből átvett fotókat mindazon emléktáblákról, köztéri szobrokról, Nagy Imre nevét viselő utcanévtáblákról, amelyek mögött többnyire ott van a Társaság kezdeményezése, több esetben anyagi hozzájárulása. Az elkövetkező szünetben pedig képeket fogunk vetíteni a Nagy Imre Társaság rendezvényeiről, megemlékezéseiről. Végül a technikai eszközök segítségével is nyújtok valamelyest a megadott időn kívül, segítségül hívva a vetítővásznat. Még így is a Társaság

9

A NIT 20 éve A levél az Óbudai Polgármesteri Hivatal hivatalos filmrendező (a 2004-ben bemutatott Nagy Imréfejlécével ellátott levélpapíron íródott, és Nagy Er- ről készült A temetetlen halott c. film rendezője), zsébet második férje, Vészi János, az Óbudai Pol- végül Menczer Gusztáv, aki a Gulágon töltött el gármesteri Hivatal Oktatási és Népművelési osz- kényszerűségből hosszú éveket és a Szovjetuniótályvezetőjének aláírásával lett továbbítva faxon. A ban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermuncsaládtagokat Vészi János, Nagy Erzsébet második kások Szervezetének elnöke (SZORAKESZ) és a férje és első házasságából született gyermekei, Ka- felsoroltak hozzátartozói részére. talin és Ferenc, valamint a második férje első há- Borisz Jelcin november 11-én, miután elmondzasságából született ifj. Vészi János filmrendező ta beszédét a parlamentben, amelyben bocsánatot képviselték. A Történelmi Igazságtétel Bizottsá- kért a magyar néptől az '56-os forradalom eltiprágának (TIB) katonai tagozata részéről Kiss István, sáért, a délelőtt folyamán megkoszorúzta BudaMarián István vezérőrnagyok, Kopácsi Sándor és pesten az egyetlen megmaradt szovjet hősi emlékMárton András altábornagyok, továbbá dr. Radó művet a teljesen kiürített Szabadság téren. Ezután György orvos vezérőrnagy, az újságírók közül Lő- páncélozott kocsiján keresztül robogva a városon, csei Pál, Földes Péter, az emigránsok közül Méray az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök Tibor újságíró, Nagy Ernő vállalkozó Franciaor- sírjánál hajtott fejet. A 301-es parcellánál Göncz szágból, Libik György (arról a Libik Györgyről van Árpád államfő és Nagy Erzsébet köszöntötte az szó, akinek emlékére a NIT budapesti szervezete orosz elnököt, majd katonai tiszteletadás mellett 2012-ben díjat alapított) kutató mérnök, volt '56- hárman együtt helyezték el a nemzeti trikolórral os nemzetőr és Egri György újságíró, előbbi svéd, díszített óriási koszorút az emlékhelyen. utóbbi mint kanadai emigráns szerepeltek a listán. A koszorúzást követően Marián István javasolta, hogy az egybegyűltek ebédeljenek a margitszigeti tiszti kaszinóban. A beszélgetés közben került szóba a Nagy Imre Társaság megalakítása, amely gondolat már azóta formálódott egy feltehetően nagyon szűk baráti körben, mióta 1992 szeptemberében Nagy Erzsébet lemondott a TIB elnöki posztjáról, és kilépett a szervezetből. Az alakulásnak mégis volt valamiféle spontaneitása, mutatja ezt a sebtiben megfogalmazott alapító nyilatkozat, amelyet Vészi János ott helyben vetett papírra, és a jelenlévők aláírták Az alapító nyilatkozatot még az este folyamán eljuttatták a szerkesztőségekbe, hogy a másnapi lapokban megjelenjen. A Társaság megalakításának időzítése Jelcin látogatására kitűnő propagandának minősült, maga az alapító nyilatkozat szövege is így utalt erre az eseményre, idézem: „A mai napon, amikor Borisz Jelcin, az Orosz Köztársaság elnöke meghajtotta fejét Nagy Imre hamvai előtt, és egy eltűnt ellenséges birodalom helyére lépett új államszövetség neJelcin elnök és Nagy Erzsébet vében tiszteletét fejezte ki mártírjaink sírjánál, Belépési engedélyt kértek Illyés Gyuláné, Kosáry megalakítjuk a Nagy Imre Társaságot.” A sajtóDomokos, az MTA elnöke, a művészek közül közleményen kívül több napilap is készített interjút Jovánovics György szobrászművész (az 1992. jú- Nagy Erzsébettel Jelcin látogatásával kapcsolatban. nius 16-án, a Rákoskeresztúri Újköztemető 300-as A beszélgetések során Nagy Erzsébet nem muparcellájában felavatott '56-os emlékmű alkotója), lasztotta el szóba hozni a Nagy Imre Társaság Mensáros László színművész, Mészáros Márta megalakítását, amelyet egy liberális, azon belül 10

A NIT 20 éve baloldali, független beállítottságú szervezetnek bot létrehozni, ahol az 1956 szellemiségéhez köképzelt el, amely nem a múltba fordul, hanem a tődők magától értendően otthon érzik magukat.” Ezzel szemben már az alapító nyilatkozatot aláírók jövőbe néz. létszáma is mutatta, hogy az új társadalmi szervezet túl fogja nőni egy klubszerűen működő baráti kör kereteit. A szervezeti, működési formával kapcsolatos koncepciók kiforrása nem kevés vitát gerjesztett az alakulófélben lévő Társaságban, míg 1993-tól Földvári Rudolf országos szervezői, illetve országos ügyvivői megbízatásával az egyesület elnyerte a ma is működő struktúráját. Az alapító közgyűlés feladata volt az ideiglenes alapszabály elfogadása, a tisztségviselők megválasztása, hogy az alapító közgyűlésen résztvevők aláírását mellékelve benyújthassák a bíróságnak a A tiszti kaszinói ebéden részt vett, a nyilatkozatot nyilvántartásba vételhez szükséges okiratokat. (Az aláíró 13, alapító tagnak is titulált személy (valójá- aláírók rövid életrajzi adatait az Örökségünk 2012ban a Nagy Imre Társaság alakuló gyűlését előké- ben megjelent emlékszáma tartalmazza.) Az alapíszítő bizottság tagjai voltak) megállapodott, hogy tó közgyűlés egy 25 tagú választmány működését a közeljövőben megtartandó alapító gyűlésre moz- határozta el, három alelnököt, nyolctagú ügyvivő gósítják ismerőseiket. Első körben a koszorúzáson testületet, két bizottsági elnököt és ügyészt (jogi résztvevőkhöz jutott el a hír, akik nem tudtak részt képviselőt) választott. venni az ebéden, hogy szerveződik a NIT, majd A Nagy Imre Társaság alapító közgyűlésén megtovább gyűrűzött az ismerőseik körében. A követ- választott első vezetőség tagjai: Nagy Erzsébet kező napokban tehát elkezdődött az alakuló gyű- (1927–2008) örökös elnök, alelnökök: dr. Kiss lés szervezése, amire november 30-án, az Óbudai István (1922–2008) rendőrtábornok, dr. Kopácsi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi dísztermében Sándor (1922–2004) rendőrtábornok, 1952–1956 került sor, közel hatvan résztvevő jelenlétében. A között Budapest rendőrfőkapitánya, Vészi János megjelentek a jelenléti íven kívül a már írógéppel (1927–2003) újságíró, művelődéskutató, az ügyvisokszorosított, november 11-ei keltezésű alapító vő testület tagjai: dr. Dér Ferenc (1929–?) újságíró, nyilatkozatot is aláírták. A nyilatkozat aláírása még Egri György (1922–2003) újságíró, '56-os emiga későbbi napokban is folytatódott, ugyanis a kéz- ráns, Gombosi Katalin (1943–2004) orvos, Mézel írt első példányra rá van vezetve, hogy az alapí- száros Márta (1931) Kossuth- és Balázs Béla-díjas tó nyilatkozatot 108-an írták alá. Az alapítók nagy filmrendező, Nagy Ernő (1918–2006) vasesztergászámának azért volt jelentősége (azon kívül persze, lyos, vállalkozó, '56-os emigráns, dr. Pogány Mária hogy a szervezőket a jelentkezők létszáma és ösz- (1931–2009) történész, Kardos László felesége, S. szetétele méltán tölthette el büszkeséggel), mert az Szabó Ferenc (1912–2010) mezőgazdász, volt álideiglenesen elfogadott tagfelvételi szabályzat sze- lamtitkár, a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, rint egy új tag felvétele két alapító tag ajánlásához majd nyugdíjazásáig az Országos Természetvédelvolt kötve. Tudvalevő, hogy hivatalosan egy párt mi Hivatal elnökhelyettese, Tarlós István (1948) vagy társadalmi szervezet bírósági bejegyzéséhez Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Újvári József elegendő volt tíz fő. A szervezők, feltehetően ta- (1931–2009) katonatiszt, nyá. dandártábornok Az nulva TIB belső vitáiból már a tagfelvételnél be kí- ügyvivő testület üléseire állandó meghívottak: az vántak iktatni néhány olyan biztosítékot, amellyel etikai bizottság elnöke, Marián István (1924–2004) elkerülhetik a társaságnak a TIB-hez hasonló belső katonatiszt, 1988-ban a Történelmi Igazságtétel válságát, s hogy megvalósuljon a „mindenki min- Bizottság egyik alapító tagja, a számviteli és gazdálkodási bizottság elnöke, dr. Haas Péter (1949) denkiért feleljen” elv. November 14-én, tehát még az alapító közgyű- közgazdász, a PM nemzetközi főosztályának lést megelőzően Nagy Erzsébet egyik interjújában munkatársa és a társaság ügyésze, dr. Róth Miklós úgy nyilatkozott, hogy „Szeretnénk egy olyan klu- (1943) ügyvéd voltak. 11

A NIT 20 éve Nagy Erzsébet és a közgyűlést levezető, immár megválasztott alelnök, Vészi János a gyűlésen elhangzott beszédeikben mindketten hangsúlyozták, hogy nem egy érdekvédelmi, hanem a napi politikától mentes szervezetet kívánnak létrehozni, természetesen az egész nemzetet érintő nagy horderejű kérdésekben hallatni fogják szavukat. Formailag egy klubszerűen működő baráti társaságra gondoltak, ahol különböző érdeklődési köröknek megfelelő csoportok alakulnak majd, önálló vezetőséggel. Megszervezésükhöz fog segítséget nyújtani a felállítandó 25 tagú választmány (amelyet végül sohasem hoztak létre), illetve a most megválasztott ideiglenes ügyvivő testület. A barátság, tolerancia, a legfontosabb elvi kérdésekben való egyetértés, minden szélsőségtől mentes világkép összehozhatja az egymás nézeteihez szimpátiával viszonyuló tagokat, és a családiasság, a megértés a vitákat, a bizonyos kérdések különböző megközelítéséből fakadó nézetkülönbségeket végül gyümölcsöző megoldásokban összegzi – gondolták. Az alakuló közgyűlés még csupán útkeresésnek tekinthető, azonban a szervezeti működés elvei konkrétabb kidolgozásának, a vezetők döntési kompetenciája pontosabb körülhatároltságának hiánya és az elhúzódó, az ideiglenességet megszüntető közgyűlés halogatása beárnyékolta az 19921997 közötti, az első küldöttközgyűlésig tartó időszakot. A különböző vezetési elképzeléseket nem lehetett olyan egyszerűen, éles viták nélkül, baráti beszélgetésekben feloldani, s a következmény: az első ideiglenes vezetőgárda egy része az 1997-es küldött közgyűlés idejére már kívül maradt nemcsak a vezetésen, hanem némelyikük a szervezeten is. Mi okozta, okozhatta Vészi Jánosnak (de Nagy Erzsébetnek is) a vonakodását a klubtól eltérő szervezeti formáktól. Úgy gondolom, hogy a tőlük eltérő habitusú, más szervezési tapasztalatokkal rendelkező Marián István, Kopácsi Sándor, Kiss István vezérőrnagyok, de később a vezetőségbe kooptált Földvári Rudolf, a TIB katonai tagozatának tagjai foglalkozásukból fakadóan sem egy laza, spontaneitásában bővelkedő társaságot képzeltek el, az övékét viszont Nagy Erzsébet és Vészi János pártszerű működésnek titulálta, és ezért is voltak bizonytalanok. A vita 1994-ben – a vezetésből időközben kivált Kiss István szervezési alelnök és utódja Földvári Rudolf javára dőlt el, ugyanis a

gyakorlat bizonyította, ilyen nagy létszámú (1997re 500 tagot meghaladó 11 szervezettel működő) Társaságot alulról építkező és bizonyos önállósággal bíró struktúra nélkül egybetartani nem lehet. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a nehézségekhez hozzájárult, hogy 2000-ig a Nagy Imre Házba való beköltözésig még irodahelyisége sem volt a társaság országos vezetőségének. Addig, amíg Vészi János az Óbuda-Békásmegyeri polgármesteri hivatal munkatársa volt, a társaság rendelkezett bizonyos intézményi háttérrel. Tarlós István, az akkori kerületi polgármester támogatása nélkül (itt intézték a levelezést, a telefonálást, itt gyűlt össze a vezetőség a kéthetente tartott megbeszélésre, innen irányították a vidéki szervező utakat) aligha lettek volna képesek azt az eredményt produkálni, amit az alakulást követő években elértek. Vészi János nyugdíjba vonulása után egyre nagyobb nehézséget jelentett, hogy Nagy Erzsébet és Vészi János Etele utcai magánlakásán, vagy hol a TIB Katonai Tagozatának irodájában, hol a MÚOSZ székházban, hol a képviselői irodaház helységében tartották a vezetőség összejöveteleit. Az adminisztrációs ügyek intézésére, mint a tagnyilvántartás, irattározás, jelentések írásba foglalása stb. sem volt ember, ezt is jobbára Földvári Rudolf és lánya végezték. Az 1992-es ideiglenes alapszabálynak van egy mondata, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, mert majd a 2000 és 2003 közötti eseményekről szólva, az Alapítvány és a Társaság együttműködésének taglalásánál ismét témánk lesz. Ez a mondat így szólt: „A NIT a korábban létrehozott alapítványnyal együttműködve, tevékenységét fokozva kíván működni.” Nagy Erzsébet mint alapító már 1989ben, röviddel az újratemetést követően létrehozta a Nagy Imre Alapítványt, amely Méray Tibor, Vészi János és Pálos György ügyvéd (a szervezet ügyésze) kuratóriumi tagokkal megkezdte működését. A hamarosan megjelenő egyesülési törvénynek megfelelően, 1990-ben a bírósághoz is benyújtották az Alapítvány bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat, kiegészítették a kuratóriumot, és terveket készítettek elsősorban ösztöndíjak, iskolai tanulmányi versenyek, szakmai kutatómunkák támogatásának beindítására. A kilencvenes évek elején azonban Nagy Erzsébet számára is egyértelművé vált, hogy magánadakozásból megvalósítani ezeket a célokat nem lehet, akárcsak a Nagy

12

A NIT 20 éve Imre Orsó utcai lakásában létrehozni tervezett tett. A vezetőség budapesti tagjai megfogyatkozintézmény működtetését. Nem volt véletlen Vé- tak. Bár az ideiglenes alapszabály szerint a szerveszi Jánosnak az egyik interjúban elhangzott meg- zeti alapelvek kidolgozására, a végleges alapszabály jegyzése, hogy az Orsó utcai házat csak mint Nagy elfogadására, az új vezetőség megválasztására már Imre Intézetet tudja elképzelni, állami támogatás 1993-ban sort kellett volna keríteni, a vezetőség mellett. 1992-ben, a Nagy Imre Társaság megala- helyzetének stabilizálása csak 1994 után teremtette kításakor talán ebben a civil szervezetben szeret- meg a lehetőséget a közgyűlés összehívásának előték volna megtalálni azt a szellemi kapacitást, azt készületeire. Az ideiglenes alapszabály szerint, ha a a nagyobb támogatói kört, ami az Alapítvány cél- taglétszám meghaladja az 500 főt, minden tíz tag jainak megvalósítására, vagy annak támogatására után egy küldött részvételével küldöttközgyűlést megmozdítható. Ehhez viszont elegendő lett volna kell tartani, Ezért meg kellett állapítani a pontos egy értelmiségi kör, egy klub, nem feltétlenül egy taglétszámot, a helyi szervezeteknél is sort kellett mozgalom. keríteni a vezetőséget és küldötteket megválasztó Az 1997-es küldöttközgyűlés Földvári Rudolf taggyűlésekre, és az addig végzett munka számbatöbbéves küzdelmekkel, vitákkal teli szervező vételére. Az 1992‒1996 között eltelt 4 évről Földmunkájára tette fel a koronát. vári Rudolf készített beszámoló jelentést, amely Az akkor kialakított szervezeti struktúra ma is ma pótolhatatlan forrásunk az egyesületünk első többé-kevésbé ugyanaz. A küldöttközgyűlés tag- éveinek történetére. A helyi szervezeteknél a küljainak nagyobbik részét a vidéki küldöttek tették döttközgyűlésre való készülődés már 1995-ben ki, ma is a vidék alkotja a tagság nagyobbik felét. elkezdődött, de a 1956-os forradalom 40. és Nagy Földvári Rudolf már a kilencvenes évek első felé- Imre születésének 100. évfordulójának jubileumi ben keresi, hogy kikből lehetne létrehozni egy bu- rendezvényei miatt a megvalósítás 1997 tavaszára dapesti vezetőséget, ajánlja többek között Pogány halasztódott. Máriát, Firon Andrást, Abod Lászlót, Szilágyi Júli- Az 1996. novemberi állapot szerint a budapesti lakát, a Marián testvéreket, Fekete Sándort. Azonban hellyel rendelkezők közül 158-an voltak tagjai a Nagy a giromagny-i út szervezésének hiányosságai, majd Imre Társaságnak, ezért jogosultak voltak az alapszaa Nagy Ernő média szereplését követő vita, később bály alapján minden 10 fő után egy delegáltat küldeni, dr. Dér Ferenc: Nagy Imre, egy magyar miniszter- s így 15 fővel képviseltették magukat a küldöttgyűlésen. elnök című könyvével kapcsolatos (a névmutató Az aktivitásukra jellemző, hogy a küldöttváhiányosságait felrovó) szakmai kritika személyes- lasztó közgyűlésen 80-an adták le a szavazakedő torzsalkodásokba torkolló vezetőtestületi tukat a küldöttekre. A küldöttközgyűlés után üléseket eredményezett és megbontotta azt a tö- ismét napirendre került a budapesti szervezet önálló vezetőségének létrehozása. Elnöknek Sólyom László operatőr neve merült fel, aki nemcsak alapító tag volt, hanem ő készítette az 1992-es alapító és az 1997-es küldöttközgyűlés, majd a nyíregyházi 1994-es, a debreceni és miskolci szervezetek rendezvényeiről 1995-ben készült videofelvételeket (amelyekből láthatunk részleteket az ajándéknak szánt DVD-ken). S terv volt, hogy a Nagy Imre Orsó utcai házába történő beköltözés után ő lesz a NIT videó- és fényképgyűjteményének kezelője és egyben a társaság krónikása. Sólyom készítette az 1997A NIT 1997. évi küldöttközgyűlése - Nagy Erzsébetet köszönti es küldöttközgyűlés kitűzőjét, az első logó-ter70. születésnapján leánya, Jánosi Katalin vezeteket, sőt elindított egy kísérleti Híradó rékeny egységet, amely a szervezeti felépítés miatti című lapot is a NIT készülő rendezvényeiről, nézetletérések következtében amúgy is repedezett, programjairól. A kilencvenes évek végére azonés a további lemondásokhoz, kilépésekhez veze- ban Vészi János, mint az Alapítvány munkálta13

A NIT 20 éve tói jogokkal felruházott ügyvezető elnöke Sipos József történész tudományos igazgatói kinevezésére tett javaslatot, amit a kuratórium 2000 februárjában hagyott jóvá. Az önálló vezetőséggel rendelkező budapesti szervezet létrehozására csak a 2001-es küldöttközgyűlést követően került sor, rövid ideig Feith Bence megbízott, majd Donáth Ferenc választott elnök vezetésével. 2001-től a budapesti szervezet sikeres programjait, ha nem is tudtuk képekkel illusztrálni a kiállításunkon, de egy kronologikus összefoglalással ízelítőt adtunk a mindig nagy érdeklődést kiváltó, színvonalas, a közéleti problémákat középpontba állító kerekasztal-beszélgetésekről, különböző, mindig aktuális társadalmi problémákra is reagáló megemlékezésekről. Ma az Orsó utca 43. szám alatti házon ez áll: Nagy három, hol négy volt, azonban nem a számuk, Imre Emlékház, 2008-ig azonban csak Nagy Imre hanem az alelnökökből, az örökös és ügyveHáz volt a neve, ez szerepelt a hivatalos iratokon zető elnökből, valamint további egy-vagy két is. Ennek története, hogy Vészi János az Orsó utcai elnökségi tagból álló Intéző Bizottság szélesköháznak a közösségi, többfunkciós feladatát kívánta rű kompetenciájának volt jelentősége, amit a az elnevezéssel is hangsúlyozni, amely között csak tagság az elnökség döntési jogkörének szűkítéegy, s nem is a legfontosabb volt az általa rendezett seként élt meg, s ami végül is hozzájárult (bár emlékkiállítás bemutatása a nagyközönségnek. nem ez volt az egyedüli oka) az Intéző BizottEzért ne legyen zavaró, ha a 2000-es évek történéság megszüntetéséhez. seit taglalva ezt az elnevezést használom. Végül még néhány szó az Alapítvány és a Társa20 percbe nem tudtam belesűríteni a lényeges ság szervezeti összefonódásáról, amelynek megválalapszabályi változtatások szisztematikus áttetoztatása a 2000-es évek első évtizedének végén a kintését, amely módosítások tükrözik a szervelegnagyobb horderejű esemény volt a társaság élezetek igényeit, javaslatait, a törekvésüket a minél tében. Az 1997-es első küldöttközgyűlés utáni ülédemokratikusabb működést biztosító szabályok sén az elnökség saját tagjai közül Intéző Bizottság megalkotására. Mégis néhány példát hoznék fel. választott. Nagy Erzsébet, Vészi János mellett FöldAz 1997-ben elfogadott alapszabály szerint még vári Rudolf, Kopácsi Sándor, S. Szabó Ferenc, Újnyílt szavazással választották meg a tisztségviselői vári József és Szántó László részvételével. Azonban kar tagjait és meghagyták a korlátozott mértékű az Intéző Bizottság jelentősége igazából az Orsó utkooptálás lehetőségét; 2001-ben módosították az cai székházba költözést követően megtartott 2001alapszabályt, amelyben három alkalomra csökes közgyűlés után vált jelentőssé. 1997-ben Földvákentették a kooptálás lehetőségét, ugyanakkor a ri Rudolf távozott az elnökségi és intézőbizottsági küldöttközgyűlés 5 évenkénti összehívásáról döntisztségből, s 1997. október 10-én az elnökség – feltöttek, míg a 2005. évi küldöttközgyűlés bevezette hatalmazva az alapszabály adta lehetőséggel – hea tisztségviselők titkos választását s megszüntette a lyét kooptálással be is töltötte. Igaz, azon személyek kooptálást. Az alapszabály lényeges módosításáról közül választott, akiket Földvári maga javasolt. Így határozott a 2007-es küldöttközgyűlés a szervezelettem én is a tagja, majd 2001-től – Feith Bencével ti működés további demokratizálása terén. A legegyütt, mint megválasztott alelnök. (Ez évben hunyt főbb testületet azóta évenként hívják össze, ameel Kopácsi Sándor alelnök.) Földvárinak lemondályen beszámoltatják az elnökséget és elfogadják az sakor volt még néhány megszívlelendő javaslata, az éves munkatervet, pénzügyi tervet. A változtatás egyik, hogy alakuljon egy szűkebb csapat a konkértelmében minden harmadik évben kerül sor rét feladatok irányítására, mégpedig: médiával való általános tisztújításra. Az alelnökök száma hol 14

A NIT 20 éve kapcsolattartás, a kegyeleti megemlékezések és a tendő, amelynek Szántó László, Feith Bence, Nérendezvények szervezésének irányítására (az emlí- methné Dikán Nóra és Sipos József egyetemi dotett feladatok sorrendjében) Sólyom László, Vészi cens, a Ház félállású tudományos igazgatója voltak János, Laurenszky Ernő kapjanak megbízatást. A a tagjai. Gyakorlatilag az Igazgató Tanács és az Inmásik javaslata, amit már a kilencvenes évek első téző Bizottság egy és ugyanaz volt, annál is inkább, felében is sürgetett, a területfelelősi rendszer felál- mert mindkettő tevékenységét Vészi János vezette. lítása. Vészi János koncepciójában mindkét elkép- Emlékszem, nem fogadtuk kitörő lelkesedéssel zelés, bár módosult formában, 2001 után, miután a döntést, hogy mindkét bizottságnak egyidejűleg ügyvezető elnöki megbízást kapott, megvalósult. tagjai legyünk, mert féltünk, hogy a fokozott elváA 2001-es közgyűlés által megválasztott alelnökök rásoknak nem fogunk tudni eleget tenni. Mégis, közül Szántó László a dunántúli, Feith Bence a bu- a gyakorlatban jól bevált az elképzelés, s komoly dapesti, szegedi, és békéscsabai, jómagam a miskol- eredményei voltak. Nem annyira a patronálásnak ci, debreceni és nyíregyházi székhelyű szervezetek volt jelentősége, mert a helyi szervezetek önállóan patronálását, munkájuk segítését és ellenőrzésének is jól működtek, bár mindig szívesen vették a vidéfeladatát kaptuk. Róth Miklós alelnökkel, aki a Tár- ki szervezetek, ha személyesen meg-megjelentünk saság jogi képviselője is volt és az állandó meghívott egy-egy rendezvényükön, vittük annak jó hírét Haas Péterrel, a Számviteli, Gazdálkodási és Ellen- a központ felé, ‒ hanem a szakmai konferenciák, őrzési Bizottság valamint dr. Gulyás Gábor, a Jogi könyvbemutatók Nagy Imre Alapítvánnyal törtéés Etika Bizottság elnökével kiegészülve alkottuk az nő közös rendezésének, amelyhez a helyiek adták elnökségen belül létrehozott új Intéző Bizottságot. a közönséget. Ők kérték fel a közéleti vezetőket a Az operatív szervnek tagja volt továbbra is Nagy rendezvény megnyitására, vagy biztosították a heErzsébet, Vészi János. lyiséget. A többi a mi dolgunk volt. Így került sor

A Nagy Imre Társaság 10 éves évfordulóján, 2002-ben rendezett ünnepi elnökségi ülés résztvevői

A Nagy Imre Alapítvány, amelynek Vészi János ugyanúgy ügyvezető elnöke volt 2001-től, mint a társaságnak, az Orsó utcai házba történő beköltözés után, 2000-ben felállított egy, a kuratórium mellett működő úgynevezett Igazgató Tanácsot a Nagy Imre Ház feladatainak megvalósítását segí-

Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden a diák és ifjúsági mozgalom című alapítványi kutatási témából országos konferenciákra, vagy az Alapítvány kezdeményezésére az 1953-as, első Nagy Imre kormány évfordulója alkalmából nemcsak budapesti, hanem a debreceni és a veszprémi országos kon-

15

A NIT 20 éve ferenciák megrendezésére, az alapítvány vándor- A Nagy Imre Társaság Elnöksége, amely fő felkiállításának bemutatójára Szabadkán, Békéscsa- adatának tartotta és tartja ma is a tudományos bán, Nyíregyházán és Szegeden, valamint a Nagy ismeretterjesztést, ’56 hagyományának és tanulImre Alapítvány megjelent kiadványaiból rendezett ságainak, a forradalom vezető személyiségei emlékönyvbemutatókra. E rendezvények során az Ala- kének immár a tudományos kutatás eredményeinek felhasználásával történő ápolását, s amint azt az elért eredményei is mutatják, jól sáfárkodott a megnövekedett önállóságával és felelősségével az elmúlt években. Némethné Dikán Nóra

Az MTA-n 2006-ban rendezett konferencia (Az első sorban balról jobbra: Göncz Árpád, Jánosi Ferenc, Pálinkás József, Gyurcsány Ferenc, Jánosi Katalin és Kosáry Domokos

pítvány kilépett a Budapest centrikus működéséből, és munkássága, országos hírneve is növekedett a társaság jóvoltából. A kebelében működő Igazgató Tanács beépítette programjába a társaság éves szakmai rendezvényeit, segítséget nyújtott megvalósításukhoz, biztosítva mindehhez a szükséges intézményi hátteret. Nem tagadva, hogy mindezt a Társaság elnöksége úgy élte meg, hogy szűkül a mozgástere, csökken a jelentősége. Bár nem kevés eredmény született ebből a szervezeti felállásból, teljesen érthető volt, hogy fellángolt a vita az egyesület önállóságának kérdése körül, amely a Nagy Imre Társaság két alapítójának, Vészi Jánosnak 2003-ban, majd Nagy Erzsébetnek 2008-ban bekövetkezett halála után mindkét bizottság utód nélküli megszüntetéséhez vezetett, s a szervezeti összefonódás fokozatosan felszámolódott. Sipos Józsefnek, aki mint kutatási igazgató egyszerre volt felelős az Alapítvány és a Társaság szakmai munkájáért, az alapítványi foglalkoztatása 2005-ben megszűnt, s az őt segítő igazgatótanács mandátuma is lejárt, később külön alkalmazott beállításával a társaság adminisztrációja is levált az alapítványról. A 2006. évi küldöttközgyűlésen újjáválasztott elnökség nem hozott létre egy szűkebb intéző bizottságnak megfelelő utódszervezetet, hanem magához vonta annak döntési jogait, majd 2009-ben törölték az alapszabályból az intéző bizottságot. 16

A NIT 20 éve

Jubilált a Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete A Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete 2013. június 28-án emléküléssel, rangos konferenciával ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Működésének e két évtizedes tartamát úgy rakhatta össze az idő, hogy a rendszerváltás nyitányának sodró eseményei közepette – 1992. november 30-án – alakult országos Nagy Imre Társasághoz csatlakozva, Nyíregyházán jött létre annak első vidéki szervezete 1993. június 3-án. Húsz éve tehát, hogy e megyei szervezet a Társaság céljának és alapszabályának megfelelően részt vállal a lelkekben reményt felrázó 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint Nagy Imre miniszterelnök erkölcsi és szellemi örökségének az ápolásában.

Húsz év a nagy időben csak egy villanás, de a kerek évforduló, a szervezet célja, eredményei mégis az ünnepi megemlékezés szándékát érlelték és erősítették a tagság körében, ami aztán a Nagy Imre Társaság elnökségének és a megyei intézményeknek (közgyűlésnek, múzeumnak, levéltárnak, könyvtárnak) a támogatását is elnyerte. Az emlékülés rendezői úgy döntöttek, hogy az ünnepség programját – a jövő feladataihoz igazodva – mérlegkészítési, de még inkább a 20 év üzenetét kereső szándékkal állítják össze.

A jubileumi emlékünnepség helyszíne, a Megyeháza Bessenyei Nagyterme, maga is emlékezethely, mivel húsz éve itt alakult meg a jubiláló szervezet. Tóth Sándor, a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja, levezető elnök igen szép számú érdeklődő közönség előtt ismertette a rendezvény célját, programját, és méltatta, hogy azt a Nagy Imre Társaság Elnöksége, a szomszédos megyék társszervezeteinek delegáltjai, a megye és Nyíregyháza politikai, társadalmi vezetői, valamint más közéleti tisztséget viselő személyek, értelmiségiek, nyugdíjasok is megtisztelték jelenlétükkel.

Az emlékülést Seszták Oszkár országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntötte elismerő szavakkal és további sikereket kívánva. Külön is szólt az ideológiai kötöttségekkel szakító Nagy Imre demokrácia-értelmezéséről, valamint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc nemzetet, népet vállaló, múltjától elvált miniszterelnökéről. Ezt követően Balahó Zoltán, a Nagy Imre Társaság országos elnöke nyitotta meg az ünnepséget, amelyet Vengrinyák János saját költeményének elmondása, majd Olajos Gábor zenés-irodalmi műsora színesített a szakmai konferencia három – alább röviden ismertetett – előadása előtt.

17

A NIT 20 éve hanem jelentéstartalmuk szerinti komolysággal. Nem a moszkvai várakozásoknak megfelelő pártkáderként, végrehajtóként viselkedett és vezetett, hanem eleven, természetes, lelkiismeretes, értékek iránt vonzódó emberként a maga tudásával, a somogyi református ősök magyarságával, egyenes jellemével, megjelenésével, megközelíthetőségével. Az első miniszterelnökségével elindított „új szakasz” politikájának a társadalmi fogadtatása mellett Nagy Imrének ez a Moszkva által nem ismert, legbensőbb lénye szerinti egyedisége volt a meghatározó abban, hogy a magyarság szemében ő lett a „reményember”, majd 1956 szimbóluma, a forradalom meg nem alkuvó miniszterelnöke és csalódás Moszkva számára. Kende Péter: Nagy Imre egyedisége Rainer M. János: Nagy Imre történelmi szerepe és Az előadó bevezetésként a Sztálin halála (1953) emlékezete utáni világot mutatta be. Kitért a moszkvai hely- A kiterjedt kutatásra alapozott előadásból sokolzetértékelésre, mely szerint a sztálinizmus terrorra dalú és színes kép tárult a hallgatóság elé az 1956épülő, állandó külső és belső feszültséget gerjesz- os forradalom világesemény voltáról, nemzetközi tő módszere nem tartható fent változatlanul, mert visszhangjáról és Nagy Imre szerepéről. Bővebb isaz többet árt a Szovjetuniónak, a szocializmusnak, mertetésétől itt eltekintünk, mivel az előadás szermint az ellenfeleinek. Ezért politikai irányváltást kesztett változata lapunkban olvasható. tartottak szükségesnek mind a Szovjetunióban, Némethné Dikán Nóra: A Nagy Imre Társamind a csatlós országokban. Az ún. népi demok- ság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, ratikus országok közül a Kremlben elsősorban a 1993-2013 Walter Ulbricht vezette Kelet-Németország és Ma- Némethné Dikán Nóra alapító tagja volt a Nagy gyarország számára írtak elő radikális változtatást, Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei amit a Moszkvába rendelt küldöttségek elé tártak. Szervezetének, ezért akár élménybeszámoló forMagyarország esetében ez egyértelműen Rákosi májában is áttekinthette volna annak az elmúlt miniszterelnöki leváltását jelentette. húsz évét. Előadásában támaszkodott is saját taNagy Imre személyiségének, egyediségének be- pasztalataira, de azokat gondos kutatással, primer mutatásához két kérdésre kereste a választ az elő- források adataival teljesítette ki. A tárgyilagosadó: Miért Nagy Imrét szemelték ki Moszkvában ság mellett azonban nem kerülte el a figyelmét az magyar miniszterelnöknek? Nagy Imre miniszter- események hátterének, az együttműködő megyei elnöki tevékenysége megfelelt-e a moszkvai vára- partnereknek, a Nagy Imre Társaság Elnökségével kozásoknak? való kapcsolatnak a bemutatása sem, akár a saját Az első kérdésre nem lehet határozottan választ kezdeményezések és az átvett tapasztalatok haszadni, mert a történelmi források nem tájékoztat- nosulása. nak Nagy Imre személyes moszkvai kapcsolatairól, Az előadó természetesen időrendben tárta a történeemigrációs múltjának figyelembevételéről. Mellet- tet a hallgatóság elé. Részletesen bemutatta a megyei te szóló érv lehetett viszont a felkészültsége, ismert- szervezet megalakulását, Kovács László elnököt, az sége és – a „négyes fogattal” ellentétben – magyar alapító tagokat, valamint a tagság szellemiségét befolyásoló, Földvári Rudolf által útjára indított előadásso„nemzetisége”. A második kérdésre már egyértelmű nem adha- rozat jelentőségét. Szép sikerként értékelte az 1956-os tó válaszként – bizonyította az előadó. Nagy Imre megyei mártírok és meghurcoltak emlékének – a TIB ugyanis bár elfogadta a moszkvai újítás igényét, a megyei szervezetével összefogva történt – megörökítésokat hangoztatott nép iránti hűséget, a szocialista sét, továbbá a megyei múzeummal, levéltárral, könyvtörvényességet, de azokat nem jelszóként kezelte, tárral, pedagógiai kabinettel, a megyei és a városi közgyűléssel való gyümölcsöző kapcsolat megalapozását. 18

A NIT 20 éve A szervezet működésének második szakaszából – Lakatos István elnöksége alatt – elsősorban az Örökségünk c. időszakos kiadvány megjelentetését (1999‒2003 között), valamint a Szociáldemokrata Baráti Körrel és a Dialóg nyugdíjas klubbal való együttműködés eredményeit emelte ki az előadó.

Kitüntetettek

Lakatos István és Géczi Ferenc a Parlament Nagy Imre termében

A 2008-ban kezdődő harmadik szakaszban – Géczi Ferenc elnöksége alatt – folytatódott és kibővült a Nagy Imréhez fűződő megyei emlékek összegyűjtése és a hozzá kapcsolt rendezvények tartása, ifjúsági pályázatok meghirdetése és az emlékutak szervezése. Emléktáblát avattak Tiszanagyfaluban, az 1945-ös első magyarországi földosztás helyszínén. Mindezek jól szolgálták Nagy Imre örökségének az ápolását, a Társaság összetartását és gyarapítását. Ezek mellett a szervezet több tagja vállalt előadásokat, készített tanulmányokat, szerkesztett kiadványokat. A 2011-ben megválasztott megyei elnökség – Badar Tibor vezetésével – nemcsak felvállalta az elődök örökségét, hanem annak már sikeres folytatására is bizonyítékot mutatott fel. Az előadó befejezésül a snagovi emlékmű felállításának a körülményeit ismertette. Bár az előadás szövege ugyancsak olvasható lapunkban, azonban tartalmának rövid ismertetését indokoltnak tekintettem, miután a legszorosabban kapcsolódik emlékülésünk tárgyához. Az emlékülés következő részében a Nagy Imre Társaság Elnöksége által adományozott Nagy Imre-emlékérem átadására került sor. A Nagy Imre Társaság célkitűzéseinek megvalósítása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként emlékérmet vehettek át: Vinnai Győző országgyűlési képviselő, kormánymegbízott, Seszták Oszkár

országgyűlési képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Kapolyi László volt országgyűlési képviselő, Bene János múzeumigazgató, Kujbusné Mecsei Éva levéltár-igazgató, Kührner Éva könyvtárigazgató, Bodnár József, a TIB megyei elnöke, Sallai József, a NIT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének alelnöke, Olajos Ferenc, a NIT Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének tagja és támogatója. Az emlékérmeket a Nagy Imre Társaság Elnöksége megbízásából Balahó Zoltán elnök nyújtotta át. Az emlékünnepség Badar Tibornak, a NIT megyei elnökének zárszavával, majd a Nagy Imredombormű megkoszorúzásával fejeződött be a nyíregyházi Nagy Imre téren.

Badar Tibor

Meggyőződésünk, hogy a gazdag tartalommal és érzésekkel megtöltött rendezvény a Nagy Imre Társaság húsz évét bemutató kiállítással és képvetítéssel együtt jól szolgálta Nagy Imre korának a jobb megismerését. Megerősítette a résztvevőkben,

19

A NIT 20 éve hogy az 1956-os magyar forradalom és Nagy Imre öröksége nem lehet csak történelem és emlék, hanem annak életünk tartozékává, lelkünk mai formálójává kell válnia. Visszaigazolhatja ezt az a kiemelkedő érdeklődés, amely a helyi médiumokban (Kölcsey Televízió, Nyíregyházi Televízió, Kelet-Magyarország, Nyíregyházi Napló, Nyugdíjasélet) kísérte az emlékülést. Sallai József

20

A NIT 20 éve

A Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, 1993-2013 Néhány nap eltéréssel húsz évvel ezelőtt, 1993. nöke éppen akkor került az országos vezetésbe július 3-án ugyanebben a teremben (a megye- (alelnöknek választották meg), amikor Nagy Erháza dísztermében) tartotta alakuló gyűlését a zsébet kilépésével a Nagy Imre Társaság (NIT) Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megalakítása már a levegőben lógott. Megyei Szervezete, amely elsőként alakult meg Az 1992 novemberében Nagy Erzsébet elnöka társaság vidéki szervezetei közül, megelőzve letével létrehozott új '56-os szervezet híre a TIB Nagy Imre szülővárosát, Kaposvárt is. Nagy Er- megyei tagságát is megosztotta. Kovács László, a zsébet, az egyesület örökös elnöke szeptember Nagy Imre Társaság megyei szervezetének létre13-ai köszönő levelében hangsúlyozta: külön hozója és első elnöke Nyíregyházán szintén a TIBben kezdte közéleti pályafutását, ahol aktív, lelkes, örült annak, hogy az alakuló gyűlést Nagy Imre szervezésben fáradhatatlan személyként ismerték. 1953. július 4-ei kormányprogramja bejelenté- Kovács László saját elmondása szerint 1956-ban sének 40. évfordulóját megelőző napra időzítet- Bécsben Király Bélával is találkozott, de miután ték, s hogy ezzel is emlékeztek a Nagy Imre által hazatért, disszidálása miatt 1960-ban az elhárítás meghirdetett „új szakasz politikájára”. Az ala- utána nyúlt, és több hónapot ült vizsgálati fogságkuló gyűlés Földvári Rudolf előadásával is adó- ban. Elmondása szerint személyesen ismerte a TIB zott a Nagy Imre nevével fémjelezett politikai első elnökét, Göncz Árpádot és Kopácsi Sándort, fordulatnak, amely megnyitotta az internáló tá- a TIB egyik alelnökét is. Volt tehát személyes taborok kapuit, enyhített a beszolgáltatás terhein, lálkozásra való hivatkozási alapja, amikor Kopácsi megkezdődött a törvénytelenül bebörtönzöttek Sándorhoz fordult a Nagy Imre Társaság megyei rehabilitációja, gátat vetett az erőszakos tsz- szervezete megalakításával kapcsolatos terveivel, szervezésnek, eltörölte a kuláklistát, visszafogta amelynek okait a TIB akkori megyei vezetőivel a nehézipari beruházásokat, hogy csak néhány való személyes, nem pedig politikai nézetkülönbségben kell keresnünk. Kovács László kezdeméfontosabb intézkedést említsek. nyezése a TIB megyei szervezetén belül is számos A Nagy Imre Társaság megyei szervezetének lét- követőre talált, sőt a NIT ideiglenes megyei vezetői rehozása Kovács Lászlónak Kopácsi Sándorhoz, a jobbára a TIB 56-os Tagozatának tagjaiból kerülNagy Imre Társaság országos alelnökéhez írt tá- tek ki. A NIT ideiglenes országos ügyvivő testülejékoztatást kérő levelével kezdődött. Az országos tének tagjai: Kopácsi Sándor, Földvári Rudolf, Kiss vezetés még május folyamán a szervező titkári István, Marián István kivétel nélkül megtartották funkciót betöltő Földvári Rudolfot küldte Nyíregy- a TIB Katonai Tagozatában tagsági helyüket, mint házára. Földvári második, júniusi látogatása már ahogy megyénkben is az alapító tagok közül töbegy öttagú, az alakuló gyűlést előkészítő bizottság- ben: Izsák István, Pavlovics Mihály, Balogh János, gal folytatott eredményes megbeszéléssel végző- Soltész Albert és mások továbbra is TIB-tagok madött, amelyen részt vett a megyei közgyűlés akkori radtak. A Nagy Imre Társaságba való belépésnagy tekintélyű alelnöke, Zilahi József is. Az előké- nek ugyanis nem volt kizáró oka más társadalmi szervezetnek, vagy akár működő pártnak a szítő munkát a már említett július 3-ai alakuló gyűtagsága. Viszont az alapszabály szerint el kellett lés és az ideiglenes vezetőség megválasztása zárta. fogadni, hogy a NIT távol tartja magát a napi A Nagy Imre Társaság bölcsője ‒ ez vonatkozik politikai csatározásoktól, s tevékenységének mind a budapesti, mind a megyei szervezetre ‒ fő hangsúlya ismeretterjesztő, közművelődéa Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) volt. si feladatokra esik, azaz Nagy Imre emlékének Nagy Erzsébet, akit 1992 márciusában a TIB el- ébrentartására és életútjának, továbbá az 1956nökének választottak, szeptemberben kilépett a os forradalom és szabadságharc történetének szervezetből, s követte őt az alelnöki posztjá- megismertetésére. Ez a válasz arra a kérdésre, hol volt és van ma is a helye a Nagy Imre Társaról való lemondásával Kopácsi Sándor is. Erdész Gyula, a TIB megyei szervezetének el- ságnak az '56-os szervezetek között. 21

A NIT 20 éve A NIT 1993. július 3-ai megyei alakuló gyűlé- az etikai bizottság elnökévé választottak, s aki a per sét szervezők, egyben az első ideiglenes vezetőség tárgyalása idején meddő kísérlettel próbálta megtagjai Petényi József, Hubicska Zoltánné, Pavlovics menteni a negyedrendű vádlottat, Tomasovszki Mihály, Izsák István, Kovács László, dr. Kovács Andrást a halálos ítélettől. Személyesen kereste fel Mihály, Balogh János, Sörös László voltak. Néz- Bartha Kálmán alezredest, a Debreceni Katonai zük, kiket is rejtenek ezek a nevek! A NIT megyei Bíróság elnökét, hogy az ítélet megváltoztatására elnökségében találjuk a Szilágyi László és társai, a rávegye, hiába. A NIT ifjúsági vezetőjévé választotforradalom megyei vezetői ellen folytatott monstre ták Misák Gyulát és Sörös Lászlót, utóbbi Baktalóper elítéltjei közül Petényi József századost, a forra- rántházán erdészmérnök, apja Sörös Imre az '56dalom alatt a megyei rendőrkapitányság vezetőjét, os emlékérem posztumusz birtokosa. a megyei forradalmi bizottság tagját, akit mint a Kovács László, a társaság választott elnöke a forper XIX. r. vádlottját tíz hónap felfüggesztett bör- radalom idején a borsodi bányavidék parancsnoka tönbüntetésre ítéltek. Alapító, s mindvégig egyik volt, majd 1957. január első napjaiban Hegyeshalegaktívabb tagja volt a NIT megyei szervezetének lomnál átlépte a határt és Bécsbe emigrált. 1958. Hubicska Zoltánné, a Damjanich laktanya parancs- augusztus végén tért haza és a sárospataki kőbányánokának özvegye (bárcsak később, 1998-tól került ban volt kénytelen meghúzni magát, mint bányász. be az elnökségbe, mint gazdasági vezető). Férjének röviddel a Nagy Imre Társaság megalakulása előtt bekövetkezett halála miatt már csak ő képviselhette a családot a Nagy Imre Társaságban. Férje a per XVIII. r. vádlottja volt, akit mint a megyei forradalmi bizottság tagját egy év letöltendő börtönre ítélték. Férj és feleség mindketten alapító tagjai voltak a TIB megyei szervezetének is. Petényiről és Hubicskáról el kell mondani, hogy a per során mindketten büszkén vállalták, hogy Nyíregyházán a nemzetőrség irányításában részt vettek, s hogy jelentős szerepük volt a rend fenntartásában, legfeljebb a politikai tiszteknek a fegyveres testü- Az alapító gyűlés elnöksége. Balról jobbra: Pavlovics Mihály, Kovács László, Földvári Rudolf, dr. Kovács Mihály letekből történő eltávolítása mellett álltak ki teljes mellszélességgel. Perbefogásuk és elítéltetésük mi- Kémkedés és szabotázs gyanúja miatt 1960 májuatt nemcsak karrierjük tört ketté és segédmunkási sában letartóztatták. 1961. május 8-ig volt vizsgálalétbe szorultak, hanem másodrendű, priuszos ál- ti fogságban. Az eredetileg katonai pályára készülő lampolgárokká is váltak. Izsák István, akit a megyei Kovács László már az ötvenes években megjárta szervezet elnökhelyettesének választottak, a Szil- a börtönt, Jugoszlávia részére történő kémkedés ágyi László és társai per VI. rendű vádlottja volt. vádjával letartóztatták, és 15 éves börtönbüntetésre Izsák István 1956-ban kenyérgyári munkásként ítélték. A Nagy Imre első miniszterelnöksége idedolgozott s a kenyérgyári munkástanács küldöttje- jén meghirdetett amnesztiával szabadult. ként került be a városi munkástanácsba Rácz Ist- A vezetőségi tagnak választott Balogh János ‒ fogván elnök mellé elnökhelyettesnek. A perben egy lalkozása esztergályos ‒ 1955 júliusában a határév felfüggesztett börtönre ítélték. Pavlovics Mihály, őrség kötelékéből Ausztriába szökött, majd 1956. a NIT első gazdasági felelőse szintén a kenyérgyár- október hónap végén több emigránssal visszatért ban dolgozott, s a forradalom alatt mint a városi Magyarországra, hogy harcoljanak a szovjet csapamunkástanács tagjának a város élelmiszer-ellátásá- tok ellen. 1956 novemberében érkezett két társával ban volt feladata. A forradalom után több hónapra Debrecenbe, ahol a bevonuló szovjet csapatok őriinternálták. De itt találjuk a Szilágyi László és társai zetbe vették. Börtönbüntetéséből 1966-ban szabaper egyik kirendelt védőjét, dr. Bálint Istvánt, akit dult. 22

A NIT 20 éve A NIT jogi tanácsadójának választott dr. Kovács előadás tartott a megyében ‒ A fiatal Nagy Imre, Mihály akkoriban a megyei közigazgatási hivatal Nagy Imre élete 1930-tól, Nagy Imre az Ideiglenes hatósági főosztályvezetője volt. A NIT szellemisé- Nemzetgyűlésben és a földosztásban címmel. De ge azért is állt hozzá közel, mert apjának kulákká találkozhattunk Horváth Miklóssal, a Maléter minősítése, bár 1953-ban a kuláklistát a Nagy Im- Pálról 1995-ben megjelent kötet szerzőjével, re-kormány hivatalosan megszüntette, mint bélyeg aki moderátora volt Maléter Pál özvegyével, még sokáig kísérte életútján, ‒ néha csak rejtett fé- Gyenes Judittal a Jósa András Múzeumban lelmekkel párosulva ‒ a pályaválasztásánál, a kato- rendezett beszélgetésnek. naságnál, az elhelyezkedésénél. Ezzel a csapattal Földvári Rudolf 1953 ‒ Sztálin halála ‒ temekezdődött meg a Nagy Imre Társaság megyei szer- tés Moszkvában és Kopácsi Sándor Ki volt Nagy vezetének működése. Imre című előadása ugyancsak élményszámba A Kovács László nevével fémjelzett időszak a ment. A témákhoz méltóak voltak a helyszínek: az megyei szervezet számára éppúgy útkeresés volt, előadások a Jósa András Múzeum és Nyíregyháza mint 1997-ig az országos vezetésé is. Hogy a Nagy város önkormányzatának dísztermében, illetve a Erzsébet és Vészi János által elképzelt klubszerűen Báthori István Múzeumban hangzottak el, ahol a működő, szűkebb értelmiségi csoport vidéki há- zsúfolásig megtelt termek igazolták a program silózattal rendelkező országos szervezetté fejlődött, kerét. A Kovács László elnöki ideje alatt szervezett az több mint négy, kemény vitákkal tarkított év ismeretterjesztő előadásokat sem számban, sem eredménye. Így volt ez a megyei szervezetünknél közönségsikerben a Nagy Imre Társaság megyei is. Az útkeresésnek itt Nyíregyházán is megvolt az rendezvényei a későbbi években sem múlták felül. ára: sikerek, maradandó eredmények, zsákutcák és kudarcok kísérték a kilencvenes éveket. Kezdjük az eredményekkel és Kovács László elvitathatatlan érdemeivel. A NIT azzal az előadás-sorozattal ismertette meg magát a nyíregyházi nagyközönséggel, amelyet Földvári Rudolf indított útjára 1994-ben, készülve Nagy Imre születésének 100. és az 1956-os forradalom 40. évfordulójának megünneplésére. A két évre tervezett, 11 előadásból álló sorozatnak Nyíregyháza, illetve az 1993 novemberében Miskolcon megalakult Borsod megyei szervezet voltak a kísérleti terepei. Mindkét városban tesztelték ennek a kétéves, 1994 elején induló és 1996 őszén befejeződő programnak a létjogosultságát. Az előadások Az 1997. áprilisi országos küldöttközgyűlésre készüsikere, a nem fogyatkozó érdeklődök nagy száma lő Földvári Rudolf statisztikája szerint megyénkben miatt kapta meg a felhatalmazást az országos ügy- 1994 és 1996 novembere között (azaz Kovács László vivő testülettől Földvári Rudolf, hogy a tervezett elnöksége idején) 18 ismeretterjesztő előadás került program ne csak terv maradjon, hanem meg is va- megrendezésre, sőt ezek egy része Nyíregyháza lósuljon. Az előadások témáinak összeállításában környéki településeken. Az előadássorozat terméLitván György, az 56-os Intézet későbbi igazgató- szetesen központi segédlettel, de megyei szervezésja és Rainer M. János, akkor az MTA Történettu- ben valósult meg, mint ez nagyobb konferenciák, dományi Intézetének tudományos főmunkatár- vándorkiállítások esetében napjainkig is történik, sa nyújtottak segítséget. Rainer M. János abban de ez nem vont le semmit Kovács László érdemeaz időben Nagy Imre életéről írt monográfiáján iből. dolgozott, (az első kötet megjelenését 1996-ra, a Az előadássorozattal a NIT felnőtt a nagy testforradalom 40. évfordulójára időzítette), s a nyír- vérhez, a megyében akkor több mint ezer tagot egyházi közönség első kézből kapott ízelítőt kuta- számláló Történelmi Igazságtétel Bizottságához, de tási eredményeiből. 1994-1995-ben Rainer három korántsem vetélytársként, hanem a TIB tevékeny23

A NIT 20 éve ségét kiegészítő feladattal. Ugyanis a TIB erejét A meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő ezekben az időkben, a jogi és erkölcsi rehabilitáció épület felújítását önkormányzatok, vállalkomegvalósulása után főként a kárpótlás, és nemcsak zók és magánszemélyek adományaiból képaz '56-osok, hanem a hadifoglyok, internáltak, ki- zelték el. 1994-ben és 1995-ben megszerveztelepítettek, politikailag meghurcoltak stb. számára ték a Golopi Kulturális és Gazdasági Napokat, kiharcolható kárpótlás, sőt kártérítés, illetve annak ahol képzőművészeti kiállításokat, borvermielőbbi megvalósításának elősegítése kötötte le. senyt rendeztek és kultúrműsorral szórakozAmikor 1994-ben a NIT-ben megfogalmazódott tatták a megjelenteket. 1995-ben már a Nagy egy Nagy Imre utca elnevezésének és emléktábla Imre Társaság elnökét, Kovács Lászlót is ott felállításának igénye, már álltak a temetőben a TIB találjuk a golopi napok rendezői között. kezdeményezésére 1991-ben Tóth Sándor szobrászművész által készített, az 1958-ban kivégzett Szilágyi László és Tomasovszki András emlékére állított mellszobrok; emléktáblák örökítették meg a városban Babicz Béla, az egészségügyi dolgozók munkástanácsa elnökének, Dandos Gyula diákparlamenti vezetőnek, Rácz Istvánnak, a Nyíregyháza városi munkástanács elnökének emlékét. Ez a sor folytatódott, de már a Nagy Imre Társaság kezdeményezésére, amikor 1996. október 23-án, Nagy Imre születésének 100. és a forradalom 40. évfordulója tiszteletére a Nagy Imre tér és az ott elhelyezett egyelőre szerény emléktábla avatása történt. Ettől kezdve a június 16-ai koszorúzásokat az emléktáblánál rendezi a NIT Balogh Artúr, Kovács László, Madár János és Bakti Károly a tiszaberceli Bessenyei-emlékházban – 1994 megyei szervezete, amelyen részt vesznek a megyei és városi önkormányzat, a pártok és társaAz egyesület meghatározó egyéniségei dalmi egyesületek képviselői is. 1993-1996-ban a Jósa András Múzeum a NIT rendelkezésére Kulimár János költő, lapszerkesztő (akkor a bocsátotta előadótermeit, részt vett a rendezvé- Nyír-Gólya Kft. igazgatója), Madár János, a nyek szervezésében, a Kuknyó János vezette Pe- Rím Könyvkiadó tulajdonosa, (több versesdagógiai Kabinet felvállalta a NIT diákpályáza- kötettel a háta mögött), Bakti Károly festőtainak meghirdetését és propagálását, a levéltár művész (aki évekig a tanárképző főiskola női beillesztette a NIT javasolta '56-os témákat az röplabda csapatának technikai vezetője volt) éves levéltári helytörténeti pályázatok sorába, és Barcs János költő 1994-1995-ben beléptek ezen kívül még számos szakmai tanáccsal is se- a Nagy Imre Társaságba, és Kovács Lászlóval gítették a társaságot. A megyei múzeummal, le- egyetértésben megpróbálták irodalmi, képvéltárral, könyvtárral a NIT-nek ma is gyümöl- zőművészeti és sport tevékenységgel is bővícsöző kapcsolatát Kovács László alapozta meg. teni a megyei szervezet profilját. E sok jó után hol voltak a zsákutcák és a kudar- Az 1995. november 4-ei nyíregyházi tisztújícok? Az 1994-1995-ös években Kovács László táskor, amelyet Nagy Erzsébet örökös elnök és a II. Rákóczi Ferenc Kulturális és Sport Egye- a két alelnök, Vészi János és Kopácsi Sándor sülettel (továbbiakban Rákóczi Egyesület) való jelenlétében tartottak meg, a Rákóczi Egyesüegyüttműködésben látta a jövőt. A Kulimár Já- let vezetői jelentős szerephez jutottak a társanos vezette egyesület kibérelte Golopon a régi ság vezetésében is. Soltész Albert festőművész Vay várkastélyt, s ott egy kulturális központot (1956-ban a Nyíregyházán a kultúrház forraszerettek volna létrehozni, amely író és kép- dalmi bizottságának tagja) a két alelnök közül zőművészeti táboroknak adna helyet, egyben az egyik, Madár János a kulturális bizottság idegenforgalmi célokra is használható lesz. egyik elnöki posztját kapta meg. Bakti Károly át24

A NIT 20 éve betegsége miatt egyre nehezebben birkózott meg a rá háruló adminisztratív feladatokkal, 1997 novemberében benyújtotta lemondását. Az 1998-ban megtartott tagrevízió során ez az irodalmár, művészeti és sport tevékenységet művelő és támogató csapat már nem újította meg tagsági viszonyát. 1997. április 12-én volt a Nagy Imre Társaság első országos küldöttközgyűlése. Az alapszabály szerint, ha a Társaság létszáma meghaladja az 500 főt, közgyűlés helyett küldötteket kell választani, minden megkezdett tíz fő után egyet. Megyénkvette a szervezet gazdasági felelősi tisztét Pavlovics Mihálytól. Bakti 1996-ban elindította a Nagy Imre röplabda vándorkupát, s szerette volna megnyerni az országos vezetőséget a torna évenkénti megrendezéséhez. Szóba került, hogy a két egyesület szervezetileg egybeolvad, s a Kulimár János szerkesztésében megjelent Periféria c. kisebbségi lap közös lapként fog megjelenni. Kovács László 1996-ban már a lap közéleti rovatának vezetője Barcs János költővel együtt, Bakti Károly és Soltész Albert a

ben az akkori taglétszám 93 fő volt, így tíz küldött választására voltunk jogosultak, mégis tizenegy fő megválasztását hagyta jóvá az országos vezetőség. Földvári külön kérésére küldöttként fogadta el a megyei vezetőség Lakatos Istvánt, akit már akkor várományosnak tartott a feladatokkal egyre nehezebben birkózó Kovács László helyett az elnöki posztra. A megyei küldöttség öszszetétele, bár nem minden megválasztott személy tudott jelen lenni a Budapesten a MÚOSZ székházban tartott közgyűlésen ‒ már mutatta, hogy a vezetés átalakulóban van. A Rákóczi Egyesület korábbi, aktív tagjai már nincsenek a választottak között. A Kovács házaspáron és Peremiczki Imrén kívül Bálint István, Izsák István, Soltész Albert, dr. Katona Béla irodalomtörténész, a Tanárképző Főiskola tanára, és Dragos Gyula újságíró mellett ott szerepelt dr. Vinnai Győző a Tanárképző Főiskoláról, aki Nagy Erzsébet és a Kopácsi házaspár 1995-ös látogatásának vendégfogadója volt a főiskolán, továbbá dr. Zilahi József, a NIT alapító tagja és legfőbb mecénása, akkor már a megyei közgyűlés elnöke. Nyíregyháza ezen a közgyűlésen sok dicséretet kapott a négy év munkáját összefoglaló

grafikai rovat vezetői, Balogh Artúr a kisebbségi, Madár János pedig a kulturális rovaté, ugyanakkor mindnyájan a Nagy Imre Társaság legaktívabb tagjai is voltak. Vannak adataink arról, hogy a Rákóczi Egyesület vezetője, Kulimár János és Kovács László Földvári Rudolfnál járt a két szervezet együttműködésének egyengetése céljából. Ez az út nemcsak azért lett zsákutca, mert a golopi Rákóczi Egyesület ‒ anyagi támogatás híján ‒ 1996 végén már kimondta megszűnését, hanem azért kis, mert a két szervezet nehezen összeegyeztethető programmal rendelkezett, sokan éppen ezért maradtak távol, vagy léptek ki a Társaságból. Kovács László, aki 25

A NIT 20 éve dig ismeretlen tényeket, kedvet kapott és belépett a szervezetbe, amelynek alapszabálya hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai alapon szerveződnek, hanem Nagy Imre példáját követve, csupán az emberi magatartás a mértékadó a tagfelvételi kérelmek elbírálásánál. Lakatos István közigazgatási ismereteire, jó taktikai érzékére, a hivatalos ügyekben való jártasságára igencsak szükség volt, amit már az alelnöki működése is bizonyított. Elnöksége idején pedig a lényegre törő jelentések, jól összeállított éves tervek, a hivatalos kapcsolatok és támogatások pontos dokumentálása, a rendezvények precíz előkészítése átformálta a korábban laza, baráti Dr. Kopácsi Sándor, Bakti Károly, Vinnai Győző közösségként működő szervezetet. Irányításával Földvári beszédben. Meg lett említve, hogy Nyír- a társaság korrekt partneri viszonyt alakított ki a egyháza tartotta a legtöbb ismeretterjesztő elő- POFOSZ-szal és a TIB-bel egyaránt. Miután az adást, Budapest és Kaposvár után a legnagyobb lét- említett egyesületek kiszorultak az irodaházban a számmal rendelkezik, egyedül itt volt bérelt iroda társadalmi szervezeteknek fenntartott emeletről, ‒ a központ jóvoltából ‒ a helyi szervezetek közül. Bodnár József, a TIB megyei elnöke ajánlotta LaElhangzott a küldöttközgyűlésen, hogy a megala- katos Istvánnak, hogy közösen, a méhészek egyekulás óta a nyíregyházi szervezet elérte, hogy utcát sületével béreljenek helyiséget az Arany János utca nevezzenek el és emléktáblát állítsanak Nagy Imré- 7. szám alatti irodaházban. Felajánlotta továbbá, nek. Külön köszönetét fejezte ki a közgyűlés dr. Zi- hogy szükség esetén rendelkezésükre bocsátja a lahi Józsefnek és Csabai Lászlónénak, Nyíregyháza szomszédos két szobából álló saját hivatali helyiséváros polgármesterének a NIT megyei szervezete geit is. számára nyújtott támogatásukért. A szervezetünk Lakatos jó szemmel vette maga mellé Géczi Femunkájának megbecsülését jelezte, hogy a küldöttköz- rencet alelnöknek, akinek 2008-ban nyugodt szívgyűlés előkészítésekor Földvári összeállította az országos vel adta át az elnökséget, mert tudta: Géczi Ferenc elnökség javasolt tagjainak névsorát, köztük szerepelt a volt megyei művelődési központ igazgató intézmegyei szervezetünk egyik tagja is, dr. Vinnai Győző ményi, a tudományos és művészeti élet művelőivel (akkor) főiskolai adjunktus. való kapcsolataira, az ismeretterjesztésben, a renKovács László lemondása után az 1995-től alel- dezvények szervezésében való jártasságára a NITnök Lakatos István először megbízott, majd 1998- nek égetően szüksége van. tól választott elnökként egy évtizedig irányította Lakatos István elnöksége alatt, 1999 júniusában sikeresen a megyei szervezet életét. Sokan a kez- jelent meg a Nagy Imre Társaság országos idődetkor azt kérdezték: milyen '56-os szervezet az, szakos kiadványa, az Örökségünk, amely 2003-ig ahol az elnök a rendszerváltás előtt felkarolt tipikus Nyíregyházán készült. Kezdeményezője és 2000munkáskáder, villanyszerelőből hat hónapos köz- ben bekövetkezett haláláig szerkesztője Dragos igazgatási tanfolyam, majd a kétéves tanácsaka- Gyula újságíró volt. Dragos 1948 szeptemberétől démia után tanácselnök-helyettes (Nyírlugoson), a miskolci Észak-Magyarország c. lapnál dolgoezután a MTESZ apparátusából a nyírbátori járási zott, 1957 januárjában államellenes bűncselekpártbizottság emeli ki és helyezi az MSZMP járási mény vádjával letartóztatták, és egy hónapig volt bizottságának agit. prop. osztályára. A járások fel- vizsgálati fogságban. 1961-ben került Nyíregyhászámolásával egy időben, a nyolcvanas évek elején zára tervező szerkesztőnek, eredetileg egy féléves nyugdíjazták, majd Nyíregyházára beköltözve a időtartamú felkérésre, majd úgy döntött ‒ felteKelet-Magyarország c. lapnál kapott információs hetően, hogy Miskolcon elkerülje a későbbi rendállást. Kovács Lászlóval horgászás közben ismer- őrségi zaklatásokat ‒ itt marad Nyíregyházán, a kedett meg, aki elhívta a társaság rendezvényeire. Kelet-Magyarország szerkesztőségénél. Földvári Majd miután szívesen hallgatta a számára is új, ed- Rudolffal még Miskolcról ismerték egymást, s tőle 26

A NIT 20 éve is kapott ösztönzést, amikor 1995 nyarán felvételét vényeket építeni lehetett. A Rainer M. János nyírkérte a Nagy Imre Társaság megyei szervezetébe. egyházi előadásaihoz kapcsolódó korreferátumok Az 1995. novemberi tisztújításnál a helyi szervezet már a kilencvenes évek közepén felhívták a figyelszóvivőjévé választották. Az 1999-ben útjára indí- met, hogy Nagy Imre 1945‒1947 között a megye tott Örökségünk a Társaság máig is élő országos országgyűlési képviselője volt, bár akkor nem volidőszaki kiadványa. tak egyéni választókerületek, szavazni csak pártA lap viszont lehet, hogy csak terv marad, ha listákra lehetett. Az MKP esetében egyébként is a Oláh Gábor, akkor a Magyarországi Szociálde- párt káderosztálya döntötte el, hogy a több válaszmokrata Párt megyei szervezete, ma a Szabolcs- tókörzetben is induló listavezetők melyik mandáSzatmár-Bereg Megyei Szociáldemokrata Baráti tumukat tarthatják meg. Nagy Imre is több megyéKör Egyesület elnöke nem vállalja fel az első két ben vezette a kommunista párt listáját. Szülővárosa szám anyagi támogatását. Oláh (1995‒1997 kö- meg is sértődött, mert 1945-ben Nagy Imre nem zött a megyei elnökség tagja) már 1995-ben a NIT Somogy megyei mandátumát tarthatta meg, haelső diákpályázatának is szponzora volt. Nem csu- nem a Szabolcs megyeit. Az 1996-ban Nyíregyhápán anyagi támogatója a Nagy Imre Társaságnak, zán felavatott emléktábla Szabolcs megyei képvisehanem az Örökségünkben a legtöbbet publikáló lőségének állított emléket. szerkesztőbizottsági tag és a nyíregyházi megem- Nagy Imre az Ideiglenes Nemzeti Kormány lékezések gyakori szónoka. Oláh Gábor nyugdíja- földművelődésügyi minisztereként, amíg a korzásáig a Pedagógus Szakszervezet megyei titkára mány Debrecenben tartózkodott, többször járt volt, s a szakszervezeti mozgalomban eltöltött évei Nyíregyházán. 1945. március 11-e volt a legjelenés '56-os nemzetőri szerepvállalása (amiért Malé- tősebb alkalom, amikor a földreformmal kapcsolater Pál emlékéremmel is kitüntették) hozta közel tos kormányrendeletet ismertette a Korona Szálló a Nagy Imre Társasághoz. Lakatos István elnök az nagytermében összehívott gyűlésen. A későbbiek új tagok szervezésénél két, főként pedagógusokból során ezt az eseményt állította a Nagy Imre álló társaságból merített, az egyik Géczi Ferenc kultusz ápolásának középpontjába a Társaság (aki egyébként egy ideig az MSZDP megyei szer- megyei szervezete. vezetének alelnöke is volt) Dialóg Klubja, a másik A hetvenes-nyolcvanas években az 1945-ös földOláh Gábor Szociáldemokrata Baráti Köre volt. reform felkapott témának számított országszerte a A Nagy Imre Társaság megyei szervezetének helytörténeti kutatásban. Megyénkben is számos szakdolgozat és kandidátusi értekezés dolgozta fel a földreform társadalmi hatását. Sőt Rákos Sándor írónak a Magyar Nép (megyei napilap) 1945. március 29-ei számában megjelent riportja nyomán ápolták azt a hagyományt, hogy az országban először március 27-én Tiszanagyfaluban osztottak földet, megelőzve a földosztás március 29-ei hivatalos kezdetét Pusztaszeren. Nagy Imrének, a földreformtervezet kidolgozójának nevét azonban ekkor még megemlíteni nem lehetett. A Nagy Imre Társaság érdeme, hogy rehabilitálta, s a törvényhez kapcsolta érdemeinek megfelelően addig elhallgatott személyét. Nagy Imrének, mint földosztó miniszternek a kialakuló kultuszához jelentős lökést adtak az Alapítvány későbbi tudományos igazgatójának, majd 2005‒2009 Dragos Gyula és Oláh Gábor a szervezet irodájában között a Társaság ügyvezető elnökének, Sipos Jómegalakulását követőn kereste azokat az emléke- zsefnek a kutatásai is. 1996-ban jelent meg Nagy ket, amelyek a megyét és a várost Nagy Imréhez Imre a magyar parasztságról és a mezőgazdaságról fűzték, s amelyekre a megemlékezéseket, rendez- c. dokumentumkötete, amit Nyíregyházán a Pe27

A NIT 20 éve dagógiai Kabinetben mutattak be. A kötetet Hoff- A NIT megyei szervezete készült Nagy Imre halámann Tamás neves néprajzkutató, a Néprajzi Mú- lának 40. évfordulójáról való megemlékezésre. Az zeum főigazgatója, az ELTE tanszékvezető tanára emlékplakettel is jutalmazni kívánták az 1997-ben ismertette. A kiadványt a nyírbátori Báthori István második alkalommal meghirdetett diákpályázat múzeum akkori igazgatója, Dám László szerkesz- nyerteseit, és megköszönni az önkormányzatok, tette, a Jósa András Múzeum munkatársa, Lakatos társadalmi szervezetek, intézmények támogatását. Sarolta pedig orosz szövegek fordításával segítette A plakett terve azonban nem aratott osztatlan sikert a kiadást. A kötet bemutatójának szervezésében a a társaság országos vezetésében. Volt már ugyanis Nagy Imre Társaságnak kiemelkedő szerepe volt, egy Nagy Imre emlékplakett, Gál András párizsi s az 1996-os emléktábla és utca elnevezés mellett szobrászművész 1993-ban Giromagny-ban felavaennek a könyvbemutatónak a megrendezésével is adózott Nagy Imre születése 100. évfordulójának.

A tiszanagyfalui emléktábla

Sipos József cikkei az Örökségünkben és előadásai a nyíregyházi konferenciákon hozzájárultak ahhoz, hogy vidéken a szegedi mellett a szabolcsi szervezet másodikként az országban tulajdonít kiemelt jelentőséget annak, hogy megismertesse Nagy Imrének az 1945ös földreformban játszott szerepét. A helyi szervezet kezdeményezésére 2003-ban emléktáblát avattak a Korona Szálló épületén, amit 2010-ben a tiszanagyfalui emléktábla avatása követett s 2005-ben és 2010-ben nagyszabású konferenciát rendeztek a földreform 60. és 65. évfordulója alkalmából. Mára már hagyománnyá vált, hogy a Társaság márciusban megemlékezéseket, koszorúzást tart az emléktábláknál, s ötévenként nagyobb konferenciával tiszteleg a földosztó miniszter emléke előtt. A Nagy Imrét ábrázoló emlékplakett ötlete és a Nagy Imre téren lévő szerény emléktábla kicserélése egy díszesebb domborművel 1997. második felében, Lakatos István elnökségének kezdetén fogalmazódott meg.

Nagy Imre-emléktábla a Korona Szálló falán – 2003

tott 60x40 cm-es bronzdomborművének kicsinyített változata, Nagy Imre díj felirattal. Nagy Erzsébet 1995. június 3-án Kaposvárott, a NIT somogyi szervezetének megalakulását előkészítő gyűlésen be is jelentette, hogy Nagy Imre születésének 100. évfordulójára a Nagy Imre Alapítvány Nagy Imre díjat alapít az arra érdemesült tudósok, művészek, a magyar kultúra legjelesebbjeinek a jutalmazására. Kilátásba helyezte, hogy pénzjutalmat is adnak a kitüntetés mellé, és egy a későbbiekben létrehozandó kuratórium fogja eldönteni, hogy évenként hányan, és kik kapják meg a díjat. Az Alapítvány a díjat nemcsak Nagy Imre születésének 100. évfordulójára nem adta ki, hanem később sem, és nem is hozta létre a kitüntetést odaítélő kuratóriumot.

28

A NIT 20 éve Vészi János, a Társaság alelnöke, később ügyvezető A programban a Nagy Imre Emlékház, a Terror elnöke nem tett le erről a szándékról és ezért ne- Háza megtekintése és a 301-es parcellában Nagy hezményezte, hogy a NIT nyíregyházi szervezete Imre sírjának megkoszorúzása szerepelt. A követ1998-ban Balogh Géza szobrászművésszel (aki kező, 2011-es diákvetélkedő győztesei szintén a Tár2001-ben a nyíregyházi Nagy Imre domborművet saság nyíregyházi tagjaival együtt keresték fel Békésis készítette) Nagy Imre emlékplakettet csináltatott. csaba, Szeged, Ópusztaszer, Szabadka Nagy Imre és Végül is Vészi János megakadályozni nem tudta a az 1956-os forradalom tiszteletére állított emlékműnyíregyháziak elhatározását, mert a helyiek saját fi- veit. A történelmi vetélkedő és a diákpályázat visznanszírozásból csináltatták a plakettet, és kizárólag szakerülése a Nagy Imre Társaság programjába nem utolsósorban annak is köszönhető, hogy a helyi vehelybelieket (támogatókat, pályázatok nyerteseit) zetőség a főiskolai tanári múltra visszatekintő és törjutalmaztak vele. 1998-ban első ízben Nyíregyháza ténészi képzettségű Sallai Józseffel bővült 2006-ban, polgármestere, Csabai Lászlóné, a megyei közgyűakit 2008-ban alelnöknek is megválasztottak. lés elnöke Zilahi József, Oláh Gábor, az MSZDP A Nagy Imre Társaság nem csupán részt megyei szervezetének elnöke és az 1997-es diákpá- vesz az állami és nemzeti ünnepek március lyázat nyertese, Kiss Tamás, a Vay Ádám Gimnázi- 15-ei, májusban a hősök napi, az augusztus um tanulója vehették át az emlékplakettet. 20-ai és az október 23-ai hivatalos koszorúNagy Imre életéből és 1956-os forradalom témá- zási szertartásain, hanem szervezője a június iból meghirdetett pályázatokkal és vetélkedőkkel 16-ai (Nagy Imre kivégzésének napja) mega tanuló ifjúságot célozta meg megyei szervezet. emlékezésnek a Nagy Imre domborműnél. Az 1996. évi pályázat jelentős sikerrel zárult, s fel- A koszorúzás során mondott emlékbeszédek köcsillantotta a hagyománnyá válás lehetőségét, ha- zül számosat, Oláh Gáborét, Lakatos Istvánét, Gécsonlóan a NIT győri szervezetéhez. A következő zi Ferencét olvashatjuk az Örökségünkben. 1995 és évben meghirdetett, az 1956-os forradalom utáni 2009 között az október 23-ai hivatalos ünnepségek záró programjaként a résztvevők fáklyákkal vomegtorlás témájából kiírt pályázatot azonban már nultak fel Nyíregyháza utcáin és megkoszorúzták nem övezte ilyen érdeklődés. Csupán két dolgo- a város '56-os mártírjainak és a forradalom helyi zat érkezett, ebből is csak egy érdemesült díjazás- vezetőinek emléktábláit. A fáklyás felvonulásnak, ra, így a folytatás évekig elmaradt. A kudarcban amelyet a POFOSZ-szal és a TIB-bel közösen szerszerepe lehetett annak, hogy az 1996-os pályázat veztek, a megyei szervezet volt a kezdeményezője. eredményhirdetése a vezetőváltás miatt egy évet csúszott, de talán hiányzott az a széleskörű személyes kapcsolat a pedagógus kollégákkal, mellyel a korábbi elnök (Kovács László) és iskolaigazgató felesége rendelkeztek. Majdnem egy évtized múlva, 2006-ban ‒ Nagy Imre születésének 110. évfordulója tiszteletére Nagy Imre és kora címmel hirdetett ismét diákpályázatot és történelmi vetélkedőt középiskolások részére a megyei szervezet. A történelmi vetélkedő feladatsorát Szalga Zoltán, a Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadója készítette, Diákokkal a Nagy Imre Emlékházban aki az 1996-ban meghirdetett első diákpályázatok bírálója is volt. Az ünnepélyes díjkiosztásra a júni- 2001-ben az 1956-os forradalom és szabadságus 6-ai emlékülés keretében került sor, ahol a diák- harc 45., illetve 2006-ban az 50. évfordulója alpályázatok és vetélkedők nyertesei a díjak mellett kalmából a Nagy Imre Társaság jelentős szerepet a Balogh Géza alkotta Nagy Imre-emlékplakettet játszott a megyei és a városi megemlékezések szakis kaptak. A pályadíjakon kívül vonzó volt az mai programjának összeállításában. Nyíregyházán a jutalom is, hogy a nyertesek a társaság tag- 2001. október 19-én a Vidék forradalma ‒ 1956 c. jaival együtt egy budapesti kiránduláson is tudományos konferencia a megyei és városi önkormányzat anyagi támogatásával, a Nyíri Honvéd részt vehettek. 29

A NIT 20 éve Egyesület szervezésében valósult meg, amihez tiszteletére rendezett októberi konferenciára. a szakmai hátteret a Jósa András Múzeum és a Tóth Sándor, a Nyíri Honvéd Egyesület elnöTársaság országos elnöksége nyújtották. Előz- ke nemcsak a szervezés oroszlánrészét vállalta ményként meg kell említeni, hogy 2001. június fel, hanem a nyíregyházi helyőrség katonái az 1-jén Földvári Rudolf 75. születésnapja tiszte- 1956-os forradalomban címmel előadást is tartott, és neki köszönhető a konferencián bemutatott, Kabai Dezső '56-os nemzetőrparancsnok önéletrajzi írásának kiadása is. A konferencián Nagy Ferenc levéltár-igazgató ismertette Rácz Istvánnak, a Nyíregyháza városi munkástanács elnökének visszaemlékezését tartalmazó kötetet. Nagy Ferenc, Némethné Dikán Nóra, Tóth Sándor a konferencia szereplői és szervezői a Nagy Imre Társaság tagjai voltak, ezen kívül Némethné Dikán Nóra és Tóth Sándor országos tisztségviselők is. Némethné Dikán Nóra 1997től a NIT országos vezetőségében elnökségi tag, majd 2001-től 2006-ig országos alelnök, Tóth Sándor 2006‒2012 között alelnök, 2012től elnökségi tag, a 2010-ben megjelent Nagy Imre-emlékjelek c. kötet szerzője. A konferencián elhangzott még Vida Istvánnak, az ELTE tanszékvezető professzorának előadása a diákság 1956-os forradalomban játszott szerepéről, amely ízelítő volt abból az általa vezetett kutatási programból, amelyre öt évvel később az 50. évforduló nyíregyházi rendezvényeinek programja épült. A Diák és ifjúsági mozgalom 1956-ban című letére, az 1999‒2000-ben az Orsó utcai házba kutatási témát 2001-től kezdve jelentős összebeköltöző Nagy Imre Alapítvány megrendezte gekkel támogatta a Nagy Imre Alapítvány. A kuelső tudományos konferenciáját (Északkelet- tatás koordinátora Némethné Dikán Nóra volt, Magyarország ‒ 1956), amelynek előadói az aki mint a Társaság országos alelnöke élvezte a 1956-os Intézet égisze alatt működő, Á. Varga levéltári kutatásban, a magánkézben lévő doLászló és Szakolczai Attila vezette kutatócso- kumentumok és történeti értékű fotók gyűjtéportból kerültek ki. Ennek, a kilencvenes évek sében az egyesület országos hálózatának támoelején vidéki levéltárosokból, muzeológusok- gatását is. A kutatási eredményeket ‒ a helyi ból, egyetemi és főiskolai tanárokból megszer- szervezeteinek közreműködésével ‒ Budapesveződött munkacsoportnak az volt a feladata, ten, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és nem hogy a forradalom vidéki forrásanyagát össze- utolsó sorban a Nyíregyházán tartott konferengyűjtsék, majd tanulmány formájában a Vidék ciák prezentálták, amit két tanulmánykötet és forradalma című kétkötetes műben publikálják. egy dokumentum-összeállítás megjelenése köA csoport miskolci, debreceni és nyíregyhá- vetett. A program leglátványosabb része kétségzi tagjai adtak elő az Orsó utcai konferencián, kívül a Nyíregyházán 2006-ban megrendezett s elsősorban azokról az eseményekről szóltak, kétnapos Ifjúság és 1956 c. tudományos konfeamelyek összefüggtek Földvári Rudolf '56-os rencia volt. A konferencián minden, a témával szereplésével. Nyíregyházára a budapesti kon- foglalkozó jelentősebb tudományos műhely, az ferencia előadói közül Ripp Zoltánt, a Politika- Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állambiztörténeti Intézet, Szakolczai Attilát, az 1956-os tonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, TörtéIntézet tudományos munkatársát, Némethné nettudományi Intézet, Károli Gáspár ReformáDikán Nórát, a Jósa András Múzeum főmuze- tus Egyetem, Pázmány Péter Egyetem, Magyar ológusát hívta meg a Nagy Imre Társaság he- Nemzeti Múzeum, Budapest Corvinus Egyelyi vezetősége a forradalom 45. évfordulójának tem, Országos Széchényi Könyvtár, Jósa András 30

A NIT 20 éve Múzeum, Budapest Főváros Levéltára, Egyete- hurcolták el az ungvári börtönbe. A 2012-es mi Könyvtár és az 1956-os Intézet képviseltette harmadik kárpátaljai zarándokút egyik célja magát. A kerekasztal-beszélgetésen részt vettek az ungvári börtön falára elhelyezett emléktábla az egykori diákvezérek és a forrásanyagot őrző megkoszorúzása volt. levéltárak munkatársai. A rendezvényhez egy történeti és egy képzőművészeti kiállítás is kapcsolódott. A kiállítás kivitelezésének közel két millió forintba kerülő költségeit a Nagy Imre Társaság Elnöksége fedezte a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert pályázati támogatásból. Kétségtelen, hogy a nyíregyházi szervezet egyedülálló kezdeményezése volt Nagy Imre magyarországi és külföldi emlékhelyeinek felkeresése, azaz „zarándokutak” szervezése. Lakatos István nevéhez fűződik a snagovi (2002-ben), párizsi (2004-ben) és az ungvári (2006-ban), 2008-ban és 2009-ben Géczi Ferenc elnöksége idejéhez a második kárpátaljai, illetve snagovi Nagy Imre snagovi emlékoszlopánál zarándokút, s végül a 2011-ben megválasztott új elnök, Badar Tibor szervezte a harmadik 2005 júniusában a NIT megyei szervezete jakárpátaljai utat 2012-ben. A zarándokutakon vaslatára Kapolyi László, az MSZDP elnöke, nemcsak a nyíregyháziak, hanem minden tár- Kiss Gábor a megyei közgyűlés elnöke, Tukacs sasági tag részt vehetett, ezért az országos köz- István, Nyíregyháza megyei jogú város alpolpont anyagi lehetőségeihez képest hozzájárult gármestere és a zarándokutak fő szervezője, a költségekhez. Kapolyi Lászlónak, az MSZDP Géczi Ferenc, a NIT megyei alelnöke vehették át elnökének, (2000 óta volt tagja a nyíregyházi a Nagy Imre Társaság országos vezetősége által szervezetnek) 2002-től 2008-ig nyújtott folya- adományozott emlékplakettet. Az emlékplaketmatos anyagi segítsége nélkül aligha valósult tet Bohóczky József készítette, amely a Csepeli volna meg a snagovi, vagy a párizsi, de akár az Nagy Imre Általános Művelődési Központ faláungvári zarándokút, amely támogatás az orszá- ra készített domborművének kicsinyített másogos központtól kapott éves ellátmány több- lata volt. A Bochóczky-féle plakettet 2005-2007 között Sipos József ügyvezető elnök idején, toszöröse volt. 2002 szeptemberében a Romániába hur- vábbá 2011 és 2012-ben Kálóczi Kálmán elnökcolt Nagy Imre és társai, valamint a család- sége alatt, utoljára pedig a 2012 novemberében tagok száműzetése színhelyén, az 1997-ben tartott 20 éves jubileumi emlékülés alkalmával Snagovban felállított emlékművet koszorúzták adományozta a NIT Elnöksége. meg. A snagovi zarándokúthoz is kapcsolódó program volt Nagy Imre snagovi fogságában írt önéletrajzi írásának, a Viharos emberöltő című kiadványnak a bemutatója, amelyet október 15-én a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban társaságunk rendezhetett meg, megelőzve a budapesti bemutatót. 2004-ben Nagy Imre és mártírtársainak jelképes síremlékét látogatták meg az egyesület tagjai Párizsban, a Père Lachaise temetőben. 2006-ban a kárpátaljai zarándokút során a NIT megyei szervezete az ungvári börtön falán avatott emléktáblát, Ungváron, a börtön falán elhelyezett domborműnél amelyet a szovjet csapatok november 4-ei bevoBefejezésül egy kis történet a snagovi emlékmű nulása után deportáltak emlékére állítottak. A Nagy Imre Társaság tagjai közül többeket, felállításáról. 1997 tavaszán, az 56-os Emlékbimint Marofka Imrét Nyírbátorból, Földvári Ru- zottság egyik ülésén Hegedűs B. András (akkor dolfot Miskolcról, Ujságh Tibort Sárbogárdról az 56-os Intézet ügyvezető igazgatója) javasol31

A NIT 20 éve ta, hogy Snagovban annak az épületnek a falá- Arra ugyanis senki nem tudott érdemi választ ra, ahol Nagy Imrét és családját fogva tartották adni, hogy a román határőrizeti és vámszervek egy emléktáblát kellene elhelyezni. Mécs Imre, részéről milyen engedélyeket kell az emlékmű az Emlékbizottság elnöke és az '56-os ügyekért kiviteléhez beszerezni. Miután az emlékmű sifelelős Kiss Tamás kormányfőtanácsos (1956- keresen megérkezett Snagovba, az építőipari ban a szegedi MEFESZ alapító tagja) felvették cég a snagoviak segítségével elvégezte annak a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövetség- felállítását. gel az emléktábla elhelyezése ügyében. A válasz nem volt biztató, mert akkor még nem tudták pontosan beazonosítani az épületet, ahol Nagy Imre és felesége lakott, de az épület tulajdonjogi helyzete is tisztázatlan volt, így az engedély megszerzésére nem volt nagy esély. Ezután jött a hír, hogy Snagov község polgármestere szívesen hozzájárul, hogy az Emlékbizottság a falu főterén felállítson valamilyen emlékművet. Miután az Emlékbizottság megszerezte a bukaresti nagykövet útján az illetékes román miniszter hozzájárulását az emlékmű felállításához, felkérték a Budapesti Galériától Szilágyi Andrást egy egyszerű emlékmű megtervezésére, amiMécs Imre és Kiss Tamás az emlékoszlopnál vel egy nap alatt el is készült. Az emlékművet a Dober BT kőfaragó üzeménél rendelték meg süttői mészkőből, a kétnyelvű, magyar és román Az avatás időpontjáról még egy adalék: a sifelirattal együtt. A felirat magyar nyelvű szöve- etség egyik oka volt, hogy Göncz Árpád 1997. ge: „Az 1956-os Forradalom leverését követően május 26-án kétnapos hivatalos látogatáson járt itt, Snagovban tartották fogva a szovjet csapatok Romániában, s erre az időre kívánták időzíteni által elhurcolt Nagy Imre magyar miniszterel- az emlékmű avatását is, hogy mint köztársasági nököt és sorstársait. Nagy Imrét és társait 1958. elnök a román külügyminiszterrel együtt részt június 16-án, Budapesten kivégezték. Állította a tudjon venni az avatáson. Göncz Árpád közreműködésével sikerült azt is elérni, hogy vele Román és a Magyar 56-os Emlékbizottság.” Az emlékmű viharos gyorsasággal elkészült együtt az egykori snagovi fogvatartottak, és az ugyan, de még hátra volt, hogy miként történ- Emlékbizottság részéről Hegedűs B. András, jen annak kiszállítása és felállítása. Ebben volt Mécs Imre és Kiss Tamás katonai repülőgéppel segítségükre egy szombathelyi építőipari vállal- Snagovba utazhassanak az emlékmű avatására. kozás, amely akkoriban a bukaresti magyar kö- A történeti kutatások ugyan azóta már tisztázvetség épületén végzett építési munkálatokat, és ták Nagy Imre és feleségének, továbbá a többi ők vállalták a kő kiszállítását Snagovba az építő- snagovi fogvatartott elhelyezésének pontos heipari anyagok között. lyét s az épületek jelenlegi birtokosait, azonban a NIT megyei szervezetének, bár kezdeményezte (a 2009-es zarándokútnak ez volt a célja), de máig sem sikerült elérnie, hogy emléktáblával jelöljék meg az elhurcoltak eredeti tartózkodási helyét. Némethné Dikán Nóra (Az előadás 2013. június 28-án, a Nyíregyházán tartott jubileumi emlékünnepségen hangzott el.)

A snagovi emlékoszlop

32

A NIT 20 éve

A Nagy Imre Társaság Somogy Megyei Szervezetének megalakulása A rendszerváltozás előestéjétől kezdve Kaposvár, Nagy Imre szülővárosa mindig is kiemelkedő szerepet játszott Nagy Imre emlékének ápolásában. Az 1989‒1990-ben szülővárosában megalakult '56-os szervezetek (Politikai Foglyok Országos Szövetsége, Történelmi Igazságtétel Bizottság, 56-os Szövetség, Nemzetőr Egyesület) és a demokratikus pártok helyi szervezetei különbség nélkül egyetértettek abban, hogy közösen kell munkálkodniuk azon, Nagy Imre elfoglalhassa méltó helyét a történelmi tudatunkban. Az 1990-es választásokat követően Somogy megye és Kaposvár város önkormányzatának vezetői is megkülönböztetett figyelemmel és támogatással kísérték Nagy Imrének, a város szülöttje emlékének ápolását.

szorgalmazták, hogy részben visszaemlékezések, részben régi térképek és telekkönyvi ingatlan-nyilvántartások alapján kinyomozzák, hol volt Nagy Imre szülőháza. Az emléktábla állítását az MSZMP helyi reformköre is támogatta, sőt sürgette is az illetékes tanácsi szerveket annak mielőbbi engedélyezésére, hogy még Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-ra tervezett budapesti újratemetését megelőző napon fel lehessen avatni. Az emléktábla közadakozásból készült el, avatására 1989. június 15-én került sor. 1990-ben, miután a szabadon választott parlament törvénybe iktatta az 1956-os forradalom emlékét és október 23-át nemzeti ünnepé és munkaszüneti nappá nyilvánította, a budapesti hivatalos

1989 tavaszán a Fidesz helyi csoportja kezdeményezte, hogy állítsanak méltó emléket Nagy Imrének a szülővárosában, Kaposvárott ‒ helyezzenek el emléktáblát az egykori szülőháza falára. Sőt a Fidesz kaposvári választmányának tagjai vállalták fel, illetve

ünnepségeket megelőzően, október 22-én Göncz Árpád köztársasági elnök látogatott el Kaposvárra és koszorúzta meg a Nagy Imre szülőházán elhelyezett emléktáblát. A rendszerváltozás óta ezen a napon járt először a városban Nagy Imre lánya, Nagy Erzsébet és unokája Jánosi Ferenc.

33

A NIT 20 éve Az ünnepség szervezését a Történelmi Igazság- egyházán, Debrecenben, Miskolcon, Győrben, de tétel Bizottságának megyei szervezete vállalta fel, a Kaposvárott is ) ekkor többnyire ezekben a szermagas rangú közméltóságok meghívására a város vezetekben találjuk. szülöttje és országgyűlési képviselője Király Béla

vezérezredes közbenjárására került sor, aki 1956ban a Nemzetőrség főparancsnoka volt. A vendégek két helikopterrel érkeztek, egyiken a köztársaság elnök, másikon a család hozzátartozói és barátai, továbbá a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az 56-os Szövetség és a POFOSZ vezető személyiségei, köztük Kopácsi Sándor, a TIB alelnöke, Hegedűs B. András, a szervezet ügyvezető titkára, Faludy György költő, Fónay Jenő POFOSZ-elnök, Roik János, az 56-os Szövetség alelnöke és mások, akiknek a jelenléte emelte a megemlékezés jelentőségét. 1990-ben a TIB Dél-dunántúli Szekciója kezdeményezte Nagy Imre köztéri szobrának felállítását Kaposváron. A létrejött szoboralapítvány Király Béla, majd Kocsis Gyula kuratóriumi elnökkel az élen, 1996. október 23-án, a Paulikovics Iván által alkotott szobor felavatásakor fejezte be munkáját. 1992. november 30-ig, a Nagy Imre Társaság alapító közgyűléséig a június 16-ai és október 23-ai ünnepi megemlékezések főbb helyi szervezői az '56-os szervezetek, főleg a TIB és a POFOSZ voltak, amelyek már a rendszerváltozást megelőzően, vagy közvetlenül utána kiépítették a megyei szervezeteiket. Nem kis szerepük volt abban, hogy megindult az 1956-os forradalom valósághű történetének megismertetése, szemben a kádári hivatalos politikával, amely a társadalom tudatából kitörölni igyekezett a forradalom emlékét. A Nagy Imre Társaság jövendő alapítóit (Nyír-

Nagy Erzsébet és Vészi János a somogyi tagokkal

1994 áprilisában Földvári Rudolf, a NIT országos ügyvivő testületének ülésén már sürgette a NIT kaposvári szervezetének megalakítását, majd

Ujságh Tibor a NIT Elnökségének 2002. novemberi ünnepi ülésen

1995 tavaszán személyesen is felvette a kapcsolatot Ujságh Tiborral, aki vele együtt ült 1956 novemberében az ungvári börtönben, és kérte, hogy vegye kezébe a Nagy Imre Társaság Somogy Megyei Szervezetének megalakítását. 1995. június 3-án, a jeles megyei személyiségek részvételével megtartott előkészítő ülést megtisztelte jelenlétével Nagy Erzsébet, a NIT örökös elnöke, Vészi János alelnök és Földvári Rudolf, az országos ügyvivő testület tagja is. Ezen a gyűlésen 26-an töltötték ki a belépési nyilatkozatot, köztük dr. Kolber István

34

A NIT 20 éve megyei közgyűlési elnök és Szita Károly, Kaposvár nyos ülésszak, diákpályázat, könyvbemutató, adpolgármestere is. Ujságh Tiborra, mint ideigle- dig Ujságh Tibor volt a társaság szervezeti életének nes megbízott elnökre bízták az október 23-ai a motorja. Fáradhatatlan szervező munkájának és ünnepségekre időzített alakuló gyűlés meg- tekintélyének köszönhető, hogy a somogyi szerveszervezését, ahol már 60 személy jelenlétében zet az 1997-es első küldöttközgyűlésre már több választották meg a végleges vezetőséget. Tisz- mint száz taggal büszkélkedhetett, s köztük volt a teletbeli elnököknek Kolber Istvánt és Szita megye értelmiségének számos kiválósága. Ki is ez Károlyt, a kilenc tagú elnökség élére dr. Szántó az Ujságh Tibor, akinek érdeme, hogy a kaposvári Lászlót, a megyei levéltár igazgatóhelyettesét, szervezet ma is a legnépesebb és egyik legtekintészervezőnek Ujságh Tibort, pénztárosnak dr. lyesebb vidéki szervezete a NIT-nek, méltó ahhoz a városhoz, ahonnan Nagy Imre és családja szárSzemző Ernő ügyvédet választották meg. mazik?

(Utóbbi nem sokkal később lemondott, és Ujságh Tibor vállalta ezt a funkciót.) A Nagy Imre Társaság országos vezetősége részéről megtisztelte az alakuló gyűlést Ujvári József dandártábornok, a TIB katonai tagozatának, s egyben a NIT ügyvivő testületének tagja. Nagy Imre unokáinak, Jánosi Katalinnak és Jánosi Ferencnek a részvétele jelezte, hogy mennyire fontos a család számára az a tisztelet és szeretet, amellyel a szülőváros adózik Nagy Imre emlékének. Itt hangzott el a TIB kaposvári szervezetének javaslata, hogy június 16-át nyilvánítsák nemzeti gyásznappá. (1989. június 16-a a nemzeti gyász és megemlékezés napja volt). Amíg a társaság tevékenységében Szántó László elnök nevéhez fűződik a tudományos ismeretterjesztés, számos Nagy Imre emlékét ápoló tudomá-

Kiállítás a forradalom 50. évfordulóján

Ujságh Tibor 1956-ban fiatal tanárként (akkor 27 éves volt) Sárbogárdon tanított, népszerű és ismert személyiség volt, a minden szakosztályában jól működő egyesület, a Sárbogárdi Bástya Sportkör elnöke. Érdemei és szervező munkája elismeréséül 1955. január 15-én vehette át Parlamentben a Magyar Népköztársaság Sport Érdemrend bronz fokozatát. Nem véletlenül fogadták el egyhangúlag javaslatát az 1956. október 27-ei, Sárbogárdi Járási Pártbizottság előtti tüntetést követő nagygyűlésen, hogy a rend fenntartása érdekében állítsanak fel 1848‒1849 mintájára nemzetőrséget. Ő lett a 35

A NIT 20 éve község, majd néhány órával később a járás nem- ném fel. Jonczyk 1996. augusztus 1-jén látogatott zetőrparancsnoka. Megszervezte a járőrszolgálatot el Kaposvárra, a vele készített interjút a Kapos TV a katonaság, rendőrség és nemzetőrség tagjaiból. aznap esti adásában láthatták is a tv-nézők. LevélSárbogárdon és a járásban a Forradalmi Nemzet- váltásuk, ami egészen a nagybeteg Jonczyk életéőrség irányította az élelmiszergyűjtést. Naponta nek utolsó hónapjaiig tartott, két Nagy Imre emlé15-20, sőt volt olyan eset, hogy 27 egységből álló kének elkötelezett ember odaadó, egymást nagyra konvoj indult el Budapestre kórházak, tanintézmé- becsülő, egymásért aggódó barátságának tükre. Jonczykot Földvári Rudolf mutatta be Ujságh nyek, szociális otthonok számára élelmiszerrel. A községháza nagytanácsterme burgonyahegyekkel, Tibornak, aki Nagy Imre és mártírtársainak újragyümölcsös ládákkal, bab- és liszteszsákokkal volt temetése, 1989. június 16-a alkalmából látogatott tele. November 4-én, a szovjet csapatok bevonulá- el először Magyarországra, miután a forradalom sakor Ujságh Tibort letartóztatták, majd Ungvár- leverését követően, 1956. december 3-án elhagyta ra deportálták. A Szovjetunióból való hazahoza- az országot. Ereiben szülei révén lengyel és szlovák tala után, 1957. január 15-én engedték szabadon, vér csörgedezett, s ő maga is Lengyelországban láthogy a kádári igazságszolgáltatás keze 1957. má- ta meg a napvilágot. Egyéves korában került Bujus 16-án ismét utolérje. Az Ujságh Tibor és tár- dapestre, sohasem szűnt meg magyarnak lenni, és sai perben elítélt nyolc vádlott éppen annyi bünte- soha sem szűnt meg harcolni nemcsak a magyatést kapott, amennyit már előzetesben letöltöttek. rok, hanem minden nép szabadságáért. Dániában Ujságh Tibor 1 év 4 hónap után, 1958. április 2-án üvegművesként kereste kenyerét. Maléter futárjászabadult. Egy jó ideig nem taníthatott, majd Inke- nak is szokták nevezni, mert november 1-jén a buDarvaspusztán egy összevont osztályos iskola ve- dapesti nagyüzemek egyik küldöttjeként tárgyalt a zetését kapta, ahonnan több év után a Kaposvár parlamentben a munka felvételéről. Jonczyk lett az közelében lévő Osztopán községbe kérte áthelye- összekötő a fővárosi gyárak és a kormány között. zését, ahol szolgálati lakás várta, s innen is ment A munkástanácsok géppel írt felhívásának szövege nyugdíjba. Ujságh Tibor célja, hogy éljen, létezzen, aljára kézírással ez került: „Kérem Jonczyk Vince működjék a fogoly és „a volt civil ellenállók” szer- támogatását. Maléter”, amit Jonczyk ereklyeként vezeteinek valamennyi fajtája, ezért teszi a dolgát őrzött. Nagy Imre centenáriumra saját pénzén vea POFOSZ, a Nemzetőr Szövetség, a TIB, a Poliretett aranyérmét Nagy Imre arcmásával, ami láttikai Elítéltek Közössége, a Volt Politikai Foglyok ható a Nagy Imre Emlékház kiállításán. Bajtársi Szövetsége, az 56-os Szövetség, a DEPORT A Somogy megyei szervezet által rendezett meg'56, az 56-os Rabparlament, az 56-os Magyarok Világszövetsége, az Igazolt Magyar Szabadságarco- emlékezésekről, konferenciákról, rendezvényekről sok Szövetsége tagjaként. Legtöbbjüket csak írásai- több, mint 50 képből álló dia-filmet állítottam öszval, illetve tagdíjával segíti, aktivitását elsősorban a Nagy Imre Társaság somogyi szervezetének elnökségi tagjaként fejti ki. A NIT Somogy Megyei Szervezetének tudományos ismeretterjesztő munkájáról elmondhatjuk, hogy nem kerülte el a figyelmét Nagy Imréről szóló egyetlen jelentősebb kiadvány, film, amelynek bemutatójára Kaposvárott is sor került. A Nagy Imréhez kapcsolódó irodalom jeles kutatóinak egész sora is szerepelt a társaság rendezvényein. Ujságh Tibor érdeme viszont, hogy az 1956-os forradalom számos szereplőjét emberi közelségbe hozta Kaposvár közönsége számára. Barátai – Földvári Rudolf, Abod László, Kopácsi Sándor, Király Béla és mások közül, akikhez szoros barátság fűzte, a talán kevésbé ismert Jonczyk Vincének, a Nagy Imre Társaság egyik alapító tagjának emlékét idéz36

Jonczykkal a kaposvári Fő utcán (ő balról a harmadik)

A NIT 20 éve sze. A képeket Ujságh Tibor fotógyűjteményéből válogattam. 10-es kép: Ujságh T szerncsendiófát ültet a Nagy Imre Emlékház kertjében Ez a gyűjtemény óriási kincs, ugyanis az utókor számára csak az marad fenn, amit rendszerezünk, megőrzünk, hogy munkánkat, erőfeszítéseinket, törekvéseinket elkerülje a jótékony feledés homálya. (Az Örökségünkben a konferencián bemutatott képekből közlünk egy válogatást) Némethné Dikán Nóra (Az előadás a Kaposváron, 2013. január 18-án tartott emlékülésen hangzott el.)

37

II. Névadónk emlékezete Nagy Imre történelmi szerepe és emlékezete Miképpen alakult a világban Nagy Imre emlékezete – 1956 után? Nagy Imre megítélése a forradalom alatt és közvetlenül utána távolról sem volt egyértelmű. Ennek jellemzésére elegendő felidézni egy feltűnően jól értesült amerikai újságíró szavait, amelyeket ‒ bár „személyes levélben” írta le őket ‒ a forradalom alapvető dokumentumait és egyidejű nyugati sajtóvisszhangját tartalmazó Fehér Könyvében Melvin J. Lasky hangsúlyos terjedelemben idézett. 1956. július 5-én Simon Bourgin azt írta: „Jóllehet Nagy rendelkezik bizonyos népszerűséggel azok körében, akik személyesen ismerik, illetve akik a fellélegzés rövid életű időszakát neki tulajdonítják, de kétlem, hogy általános népszerűségnek örvendene. Általános vélemény szerint az oroszok sohasem fognak többé annyira bízni benne, hogy hozzájáruljanak visszatéréséhez a kormány élére. Az oroszok hozzájárulása nélkül egyetlen jelöltnek sincs esélye, márpedig a Nagy utolsó napjaiban Rainer M. János a kormány oly veszélyesen esett szét, hogy az oroszok sohasem engednék újra a hatalom közelébe.” A londoni Economist 1956. október 27-ei cikke azt a kérdést tette fel, hogy vajon egy „valódibb nemzeti kommunista kormány elfogadhatóbb-e a Nyugatnak ‒ még ha a Szovjetunióra támaszkodik is ‒, mint egy puszta bábkormány? Ha igen, akkor jól teszi, ha bátorítja az olyan embereket, mint Gomulka ‒ vagy éppen Nagy ‒ a korlátozott önállóság útján.” Miközben széles körben elterjedt a legenda, hogy első forradalom alatti megnyilatkozásaira Nagy Imrét fegyverrel kényszerítették, egyidejűleg napvilágot látott olyan elemzés is ‒ mégpedig a neves kremlinológus, Raymond L. Garthoff tollából ‒, mely szerint Nagy minden lépését a szovjet vezetőkkel egyeztetve tette. Gordon Shepherd, a Daily Telegraph tudósítója október végén úgy vélte, Nagy szándékait Budapesten csak annyira tartják becsületesnek, mint „bármelyik más hitelét vesztett kommunistáét”. Nagyon korán megjelent a „Nagy és/vagy a forradalom túl messzire ment” tézise is. Isaac Deutscher a New York-i The Reporterben már 1956. november 15-én úgy vélte, hogy a szovjet hadsereg azért nem lépett fel keményebben október 23-át követően, s azért egyezett bele a magyar fővárosból való kivonulásba, mert a Prezídium liberálisai azt remélték: „ez lehetővé teszi Nagynak, hogy nemzeti kommunista rendszert alakítson ki, amely, akárcsak Gomulkáé, a szovjet blokkban marad. Ez a remény két vagy három nap múlva meghiúsult, amikor nyilvánvalóvá vált a magyar kommunizmus felbomlása, és Nagy kilépett a Varsói Szerződésből.” Amikor Nagyot 1958-ban kivégezték, az addig 1956. decemberi, majd 1957. februári határozatán túl róla nem sokat mondó magyar pártvezetés is megpróbálkozott a nemzetközi közvélemény befolyásolásával. A Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése című Fehér Könyv, amely a vizsgálat és a tárgyalás során elhangzottakból válogatott, nemcsak magyarul, hanem minden világnyelven megjelent. A kiadvány célkitűzése az ítéletről szóló közlemény állításainak alátámasztása volt. A vádlottakat 38

Névadónk emlékezete láthatóan két csoportra osztották. Mivel a per főalakjától, Nagy Imrétől igen nehéz lett volna önkritikára utaló mondatokat kiollózni, őrá a megátalkodott tagadó, a társait meghazudtoló, velük veszekedő, a nyilvánvaló felelősségtől gyáván menekülő szerepét osztották. Vele szemben társai és a letartóztatott tanúk a felelősséget elismerő, töredelmes vallomást tévő szerepét kapták. A kötet a manipuláció olyan ismeretes eszközeivel készült, mint a szövegkörnyezetből kiragadott idézetek, egyes részletek és az ellenkező vélemények elhallgatása, a szövegek egyszerű meghamisítása, nem létező párbeszédek konstruálása. Az angol kiadás láttán még a brit kommunista jogász, David Pritt is arra figyelmeztette a budapesti pártközpontot, hogy a kiadvány nyelvezete „túlságosan erőteljes”. Ez neki (Prittnek) tetszik, de az olvasóknak nem bizonyosan, ezenkívül akár becsületsértési perekhez is vezethet. Nagy Imre 1956 után külföldre menekült hívei Méray Tibor és Kende Péter vezetésével Az igazság a Nagy Imre-ügyben című, ugyancsak több nyelven megjelent kötetben a szó szoros értelmében ízekre szedték az ítéletről kiadott közleményt és a Fehér Könyvet, kimutatván minden szaváról, hogy hazugságon vagy ferdítésen alapul. A nyugati magyar demokratikus emigráció jelentette meg Nagy Imrének a forradalom után Nyugatra csempészett vitairatait. A londoni, majd párizsi Irodalmi Ujság, illetve az 1958-ban Brüsszelben létesült, és öt éven keresztül működő Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet körül szerveződött értelmiségiek körében születtek meg az első, máig hiteles életrajzok és történetírói ábrázolások a forradalom miniszterelnökéről, elsőként Méray Tibor Nagy Imre élete és halála és Molnár Miklós‒Nagy László Reformátor vagy forradalmár volt-e Nagy Imre? című könyvei. Ezek ‒ mivel idegen nyelveken jelentek meg ‒ máig meghatározzák azt a nemzetközi tudományos és politikai közbeszédet, melyben összeforrt Nagy alakja és az 1956-os magyar forradalom. Méray könyve a mai napig talán a legtöbbet hivatkozott mű 1956-ról és Nagy Imréről. Sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy a magyar forradalom egykorú elérhető forrásokra épülő, krónikaszerű leírását kitűnően ötvözte saját tapasztalataival. Vérbeli újságíróként és érzékeny, mélyen elkötelezett íróként nagyban épített Nagy Imrével való közeli személyes kapcsolatára. Könyvét akkor kezdte írni, amikor a per kimeneteléről semmi hír nem volt. Nagy olyan emberként jelenik meg a kötetben, aki lényegében egy életút programját valósítja meg a forradalom alatt is: a népéért különleges felelősséget érző ‒ vagyis társaitól eltérő ‒ kommunista politikusként. Részletgazdag ábrázolását mélyen áthatotta a főhőse iránt érzett tisztelet, sőt szeretet. Hasonló, bár némileg távolságtartóbb attitűddel közeledett Nagy Imréhez Molnár és Nagy rövid életrajza. Amíg Méray a forradalom színes eseménytörténetét festette hátterül főhőse mögé, Molnárék inkább a magyarországi szovjet típusú rendszer szerkezetében igyekezték elhelyezni Nagyot. Többet írtak a forradalomhoz vezető útról ‒ Méray ezt Aczél Tamással közösen írott külön könyvében tette meg. Molnárék több kérdést tettek fel, de válaszuk végeredményben hasonló Mérayéhoz: „Ha élete kérdőjel volt ‒ a halála válasz. (...) Úgy hisszük, joggal mondhatjuk ki a legnagyobb szót e vívódó életű férfiről: hős volt a halálban.” Méray és Molnár‒Nagy nagy hatású, és elsősorban az erkölcsi‒emberi jelentőséget hangsúlyozó interpretációi mellett már egyidejűleg megjelentek olyan elemzések, amelyek ugyan nem vonták kétségbe Nagy morális példáját, de elsősorban a magyar forradalom ‒ s benne a miniszterelnök ‒ politikai kudarcából indultak ki. Az egyik legkorábbi példa Jean-Paul Sartre-é, aki szerint Nagy ‒ bár nem önszántából ‒ megszűnt kommunistának lenni. „Valójában [Nagy Imre] igazi kommunista, akit azonban az események sora fokozatosan dekommunizált. Egy kommunista vezető egy szervezett pártra támaszkodik, amelyet, legalábbis elvben, bizonyos szálak fűznek a tömegekhez. Ám a párt elpárolgott. (...) Éppen ez volt ennek a komoly és becsületes embernek a balszerencséje: szubjektíve hű maradt pártjához, objektíve viszont minden arra vallott, hogy cserbenhagyta azt. (...) Nagy tényleg dekommunizálódott, nem képviselte a pártot sem az oroszok szemében, sem a felkelőkében.” Ennek a gondolkodásnak egyik kedvenc fordulata a Gomulka‒Nagy párhuzam. Raymond Aron, ellentétben Sartre-ral, Nagyot kommunistának tartotta, de a kudarc okát hasonlóan látta: „Nagy Imre marxista-leninista volt még akkor is, amikor az események a forradalom kormányrúdja mögé állították. Eljátszhatta volna azt a szerepet, amit Gomulka Lengyelországban: a nemzeti-liberális (felszabadító) forradalomnak adhatott volna olyan arculatot, amely elfo39

Névadónk emlékezete gadható a Szovjetuniónak, s kereshetett volna kompromisszumot a magyar nép vágyai és a nemzetközi helyzet között. Kudarcának, annak, hogy képtelen volt megakadályozni az orosz intervenciót, legfőbb oka saját gyengesége volt, s hogy a magyar kommunista párt széthullott. (...) Olyan kormány élén állt, amely képtelen volt akár irányítani, akár megzabolázni a forradalmat.” Nagy kommunizmusa ‒ akár a drámai halál, akár a politikai kudarc értelmezése fényében ‒ a hatvanas évek elején amúgy is halványodni látszott. A magyar forradalomról 1961-ben írott hatalmas monográfiájában Váli A. Ferenc Nagyot a történelem nagy eretnekeihez hasonlította, „akik hasonlóképpen inkább az intézményekbe vetették bizalmukat, semmint azok vezetőibe, a szigorú törvényesség előírásaiba, függetlenül a sorsukról döntő emberek természetétől. (...) Nagy Imre legjellemzőbb vonása az volt, hogy sikerült egyesítenie a szocializmusba vetett hitét a valódi magyar hazafisággal. (...) Nagy moszkvai neveltetése ellenére lényegében magyar maradt.” Tíz évvel a forradalom után írott esszéjében hasonló értelemben írta Molnár Miklós, hogy Nagy ‒ ha rövid időre is, de ‒ sikerrel egyesítette a revizionista reformpolitikát és a forradalom nemzeti demokratikus célkitűzéseit. Gondolatait azonban a jelenre utalva azzal zárta: „Nagy Imre történelmi szerepe és életútja véget ért. Ideológája túlságosan pragmatikus, életpályája túl rövid és töredezett, elképzelései túlságosan humánusak és iskolamesteresen intellektuálisak voltak ahhoz, hogy öröksége új korszak kiindulópontja legyen, mintegy kiindulópont az új körülmények között.” 1968, Párizs és Prága után Nagy alakja ismét az érdeklődés középpontjába került, de új megvilágításban. A morális-humanista vagy nemzeti indíttatású antitotalitárius politikus helyett az új baloldali áramlatok kerestek benne előképet ‒ vagy vitatták el tőle ezt a szerepet. Borsody István Nagyot egyenesen az „eurokommunizmus mártírjának” nevezte. „Egyenesen ámulatba ejtő (ahogyan néhány szovjet másként gondolkodó esetében is az), hogy Nagy Imre, egy kommunista, aki élete jó részét a Szovjetunióban töltötte, képes volt a forradalmi kommunizmus és a civilizált européer ilyen alkotó szintézisére. Nem pusztán a magyar hazafiság, amelyet hazai követői annyira tiszteltek benne, hanem ez a civilizált européer jelleg magyarázza azt a könnyedséget, amellyel a kommunista Nagy vállalta a Magyarországra a Szovjetunió által kényszerített kommunista rendszer elleni nemzeti forradalom vezetését.” Heller Ágnes és Fehér Ferenc „az első eurokommunistának”, másutt „az első euroszocialistának” nevezték Nagyot. Az 1953-56-os magyar válság, írják, „a bolsevizmus belső dezintegrációjának reprezentatív drámája lett”. Nagy Imre ennek egyik „reprezentatív figurája”, aki „belső gyötrelmek árán, olyan súlyos aggodalmak közt vergődve, amelyek valóban csak komoly erkölcsi erők birtokában lehetségesek, meghaladta a bolsevizmust.” Könyvükben megkísérelték Nagy, az „új radikális politikai aktivista (militant)” portréjának felvázolását. Ennek fő vonásai: a poszt- (vagy inkább anti-) machiavellizmus, az „államférfi, aki képes konszenzust teremteni” (de nem a szó liberális értelmében vett politikai konszenzusról van szó, hanem olyan új típusúról, amelynek alapja a szükségletek feletti diktatúra elleni lázadás), az anti-autoritárius rendszer elleni lázadásnak megfelelő személyiség (aki sem nem konzervatív, sem nem karizmatikus), és végül mindennek képes nemzeti dimenziót adni. Hellerék véleményét persze saját ideológiai táborukban sem osztották maradéktalanul. Cornelius Castoriadis például élesen elítélte Nagyot, a politikust, aki képtelen volt „világos fejjel gondolkodni és arra az elhatározásra jutni, hogy hangosan felemelje szavát az orosz megtévesztéssel szemben, amit egyébként oly jól ismert.” Ehelyett „megpróbált tovább evickélni, és segítséget kérni (...) az ENSZ-től!”, ‒ ami oly mértékben hibás és nevetséges Castoriadis szerint, hogy ‒ igaz, csak lábjegyzetben ‒ „irrelevánsnak” nevezte Nagy személyes tragédiáját. Hasonlóan kritikus álláspontot képviselt a magyar forradalomról szóló könyvében a hetvenes évek közepén Bill Lomax is. Szerinte Nagy „inkább egyfajta társadalmi moralista, semmint radikális politikus volt, és éppen ez a sajátos vonása teszi oly nehézzé gondolatai osztályozását vagy rendszerbe foglalását. (...) legfőbb és legtragikusabb gyengesége, hogy nem volt semmiféle világosan átgondolt ideológiai álláspontja a humanizmus és a tisztesség bizonytalan körvonalú értékeihez való elkötelezettségén túl.” Lomax még reformkommunistának sem tekintette Nagyot, hiszen „eltérően a szélsőségesebb sztálinistáktól, akik a bürokráciát nyilvánvalóan csak saját céljaik elérésére szolgáló eszközként igyekeztek felhasználni, de eltérően más reformista kommunistáktól is, akik mér40

Névadónk emlékezete sékelni igyekeztek a bürokrácia szerepét, Nagy Imre csak nagyon ritkán ‒ és tudatosan talán sohasem ‒ emelkedett a gépezeten belüli, bár nagyon tisztességes és józan funkcionárius átlagszintje fölé.” Ebben az ideológiai gyengeségben, körvonalazatlanságban látta az 1956-os kudarc okát, melyet személyes kudarcként írt le: „Amikor pedig kitört a forradalom, minden támpontját elvesztette egy olyan világban, amely a gyakorlatban már szétszakította azokat a kötelékeket, melyek őt magát még mindig fogva tartották gondolkodása korlátai miatt.” A nyolcvanas években a történetírás eltávolodott az ideológiai platformoktól. Ismét teret nyert a Nagy emberi kvalitásait hangsúlyozó megközelítés, ‒ ami egyébként sohasem halványult el. Az érdeklődés igazi tárgya azonban a történelmi távlatba került forradalom, különösen annak helye a szovjet rendszer belső történetében. Előbb annak változatlansága, utóbb, 1985-től váratlan változásai okán. Mindez elsősorban a döntéshozatalra és a politikai intézményekre és struktúrákra összpontosító, kései kremlinológiát jellemzi. George Schöpflin például ebből a szempontból elemezte Nagy (és mások) szerepét 1956-ban mint „vezetői alternatívákat”. A miniszterelnök gondolatvilága, oly sok írás tárgya korábban, semmiféle szerepet nem játszott, annál többet viszonyai és percepciója a különféle magyar és szovjet hatalmi tényezők szemében. Nagy fontos szereplő maradt, de inkább csupán mint magyarázó elem a tágabb megközelítésekben. Így vált történetírói és publicisztikai közhellyé, amit például Condoleezza Rice és Michael Fry így fogalmazott meg: „Nagy megsértette a csatlós magatartás elfogadott kánonjait, amikor sokkal messzebbre ment, mint amit akár a [Kreml-béli] mérsékeltek elfogadhattak volna. A magyar helyzet ekkorra négyszeres fenyegetést jelentett: a kommunista párt dominanciája, a hadsereg megbízhatósága, a keleti tömb stabilitása és a szovjet biztonsági rendszer került veszélybe.” A nyolcvanas évek végének szintézisei világosan láttatták Nagy szerepét az 1953-as reformkísérletben, forradalom alatti politikájának gyökereit, ‒ ugyanakkor ismét erőteljesen hangsúlyozták a személyiség egyediségét és kisugárzását. Nagy, írta 1986-ban Charles Gati, fiatal reformer hívei számára „amolyan apafigura volt, benne látták az emberarcú szocializmus utolsó reménységét”. A forradalom idején ugyanezt a szerepet töltötte be, csak nemzeti méretekben: „a legtöbb magyar szemében ő lett a szabadság és függetlenség utolsó reménysége”. Ám, teszi hozzá Gati, „egyike a kelet-európai politikai élet paradoxonainak, hogy a forradalom utolsó pillanatáig Nagy egyúttal az az ember is volt, akire Moszkva számított, s akitől remélhette, hogy Magyarországot átmenti mint szovjet érdekeltséget.” E kettősséget oldotta fel a második szovjet invázió, amire válaszul Nagy úgy döntött, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből, és deklarálja a semlegességet. „Nagy egész életében hűséges moszkovita volt, de itt, ezen a ponton átváltozott magyar forradalmárrá.” Peter Unwin, egykori budapesti brit nagykövet Nagy‒biográfiája már 1991-ben jelent meg, de még alapvetően a nyolcvanas évek Nagy-képét közvetíti. Miközben a magyar emigráns elemzők Méraytól Gatiig erőteljesen hangsúlyozták azt a hatást, amit a pártellenzéki értelmiségiek gyakoroltak Nagyra 1955-56-ban, Unwin inkább „magányos hőst” látott benne. Végső következtetéseire hatott leginkább a szovjet típusú kommunizmus-történet lezárultának akkor nagyon friss élménye. Ennek fényében „három dologgal bizonyosan beírta nevét a történelembe. Ezek közül az első az, hogy nagy szolgálatot tett önmagának és emlékezetének, amikor szilárdan ellenállt azoknak az erőknek, melyek ismét idegen hatalmat akartak rákényszeríteni az országra. (...) Második tette nem más, mint a kommunista világnak tett szolgálat (...) olyan utat mutatott a kommunizmusnak, amely kivezetheti abból a pusztaságból, ahová a sztálinizmus kényszerítette be. A legnagyobb szolgálatot azonban Nagy Imre nem saját magának, nem is pártjának tette, hanem hazájának. Nem ő indította el a magyar forradalmat, de hagyta kibontakozni. (...) Nagy és a forradalom bukásra volt ítélve, de visszaadta Magyarországnak az önbecsülését.” Ettől a ponttól, 1989‒91-től Nagy és a magyar forradalom képét a nemzetközi hidegháború-történeti diskurzus új fejezetének tárgyalásmódja határozta meg. A „levéltári forradalom” eredményezte „nagy történetekben” ‒ elsősorban Amerikában ‒ a magyar forradalom jelentősége és Nagy szerepe némiképpen elhalványult. Az 1950-es évek közepének kelet-európai válságaival, benne a magyar forradalommal 41

Névadónk emlékezete foglalkozó elemzések sok tekintetben visszatértek a korábbi kremlinológiai irodalom megállapításaihoz. Henry Kissinger még a 90-es évek elején is úgy látta, hogy a szovjet beavatkozást az váltotta ki, hogy Nagy Imre deklarálta Magyarország semlegességét. Kissinger ugyan meghajtotta fejét Nagy mártíriuma előtt, sőt a forradalom utolsó napjairól szólva „az igazság élő jelképének” nevezte, de másutt hozzátette: „Nagynak, aki egész életében kommunista káder volt, fel kellett volna fognia a szovjet figyelmeztetések, illetve az általa előmozdított változások jelentőségét. De ekkorra Nagy, saját népének haragja és kommunista szövetségesei kérlelhetetlensége között már olyan áramlaton hajózott, amelyet sem irányítani, sem ellenőrizni nem tudott.” Pedig a Malin‒feljegyzések ‒ a szovjet pártvezetés 1956. őszi vitáiról fennmaradt, sokszor talányosan töredékes dokumentumok ‒ világossá tették, amit Méray és Molnár már az ötvenes évek végén jól látott: a november 1-jei nagy döntések reaktív jellegét. Nagy kommunizmusának mibenléte, eretneksége, revizionizmusa a nyolcvanas évek elejétől legfeljebb szakemberek szűk körét foglalkoztatta. Horváth Sándor az 1956-ról szóló, rendszerváltás utáni magyarországi történetírást elemző tanulmányában felhívta a figyelmet, a Nagy-történet 1989-es újrafogalmazásának lényege a mártírium megörökítése lett. Ez ugyancsak visszatérésként fogható fel a kései ötvenes évek narratíváihoz, amelyek Nagy Imre különlegességét etikai pozíciójában látták. Nagy mártíriumának erkölcsi jelentőségét és 1989-ben megmutatkozó erejét rögzítette a magyar forradalom történetírásának legutóbbi meghatározó eseményén, a tíz éve Budapesten megtartott nagy nemzetközi konferencián elmondott zárszavában Timothy Garton Ash is. „Tagadhatatlan, hogy az 1989-es magyar refolúció [Garton Ash leleménye a reform és a forradalom kombinációjára utalt] legnagyobb szimbolikus eseménye Nagy Imre június 16-i ünnepélyes újratemetése volt, 1958-as kivégzése évfordulóján.” A Nagy-historiográfiát végigkísérő Gomulka-párhuzamra utalva ezt még világosabbá tette: „Megragadta a figyelmemet, amit Jan Nowak [a konferencia egyik előadója] futólag megjegyzett: „Miért sikerült Gomulkának az, amibe Nagy belebukott?" A kérdés az, hogy valóban sikerült-e Gomulkának elérnie valamit. Nézzük csak, mi történt vele, mi lett a beléje és a lengyel reformokba vetett reményekkel. Talán Gomulkát is újratemették ünnepélyes körülmények között?” Ahogyan a kilencvenes évek történetírása sok tekintetben visszatért az elődök megállapításaihoz, a kétezres éveké, meglehet, még korábbi vitákhoz tér vissza. Legalábbis erre utal, amit Charles Gati írt 2006-os könyvében a botcsinálta forradalmárról. Szerinte a miniszterelnök a forradalom alatt gyenge kormányzati teljesítményt nyújtott, függetlenül emberi kvalitásaitól és jó szándékaitól. Előbb napokon át nem értette, mi is történik, aztán teljesen azonosult a forradalommal és annak túlzó célkitűzéseivel. Időt vesztett, majd a késést behozandó túl messzire ment, ami végzetes módon esett egybe a többi szereplő korlátaival, rossz kalkulációival és más hibáival. Gati úgy fogalmaz, hogy „a forradalom híján volt hatékony vezetésnek. Semmi jele annak, hogy Nagy Imre vagy kollégái arra intették volna az ifjú és tapasztalatlan felkelőket, hogy vessenek egy pillantást a térképre, nézzék meg, hol is fekszik a Szovjetunió, s tanúsítsanak némi önmérsékletet. A vezetők jó szándékához és hazafiságához nem fér kétség, s a feladatuk valóban szinte reménytelen volt, ‒ de ma már, ötven év után, szükségtelen szépíteni gyenge teljesítményüket.” Ehhez hozzáteszi, hogy „ha Nagy Imre és kormánya irányítja, nem csak követi az eseményeket, akkor a szovjet külpolitika támogatásáért cserébe megvalósulhatott volna valamiféle korlátozott pluralizmus”. Gati sarkos megfogalmazása nem más, mint visszatérés a nemzetközi Nagyhistoriográfia egyik alapkérdéséhez, amelyik már a forradalom napjaiban megszületett: a forradalmi helyzetben folytatandó/folytatható reálpolitika, illetve az ebben a szituációban ténylegesen nyújtott politikusi teljesítmény kérdéséhez. Nem sok ehhez mérhető kérdés akad egyébként a Nagy Imre-életút majd ötévtizedes recepciójában. Tulajdonképpen csak kettő. Az egyik Nagy Imre politikai gondolkodói hagyatéka, amelyet annak idején az újbaloldal és az eurokommunizmus megpróbált hagyományai és előképei közé sorolni. Nagy politikai gondolatvilága, ‒ ami az ő számára annak idején a legfontosabb volt (például a szovjet típusú szocializmusba való átmenet különféle modelljei, megreformálhatósága, netán magának a szocializmusnak a modelljei) ‒ egy végleg lezárt történet, mára csupán múzeumi érdekességgel bíró emlékének tűnik. De vajon csupán az? Nagy 1956-ban esélyt látott az antisztálinizmus győzelmére, annak ellenére, hogy a nyílt fegyveres felkelés eh42

Névadónk emlékezete hez igen nehéz körülményeket teremtett. Abban bízott, hogy a magyar társadalom számottevő részében élvezett népszerűsége és moszkvai kapcsolatai elegendőek lesznek ahhoz, hogy minden szereplőnek elmagyarázza, mit kell tennie. A társadalom elfogadja a szovjet birodalomba tagozódás lazább, szabadabb formáját, a szovjet vezetés pedig megérti és elfogadja az antisztálinista forradalom jelenségét, sőt jelentőségét. Mindkettőben csalódnia kellett. A másik a (kommunista) politikus versus erkölcsös ember problémája: lehetséges volt-e politikusként az emberi szempontból jót választani, s Nagy miért volt képes döntő pillanatokban ezt tenni. Amíg a reálpolitika problémáját vissza-visszatérően vitatták és vitatni is fogják, az etikai pozíció Nagy halálának pillanata óta lényegében szilárd. A halál értelmét az életút más értelmű adalékai nem kérdőjelezték meg. Ez, a haláltörténet Nagy Imre igazi sorsfordulója. Arra a kérdésre kellett válaszolnia, hűséges marad-e 1956-ban hozott döntéseihez vagy sem. A hűséget választotta, de oly módon, hogy megpróbálta vállalni valamennyi nagy döntését. Kommunista maradt, politikusként írt, a szocializmus perspektíváját nem vetette el. Továbbra is az antisztálinista reformer kategóriáiban gondolkodott, de utólag is elfogadta és vállalta a forradalmat, elsősorban annak nemzeti függetlenségi célkitűzéseit. Ha szembenézett volna élete ellentmondásaival, aligha lett volna képes integer személyiségként végigélni az utolsó másfél évet. Az ellentmondások feloldatlanok maradtak, de Nagy Imre bizonyára úgy érezte, hogy halála így méltóságteljes halál. És utolsó pillanatáig remélte, hogy a magyar nép (és a nemzetközi munkásosztály) igazolja és méltányolja majd hűségét. Rajtunk is múlt – 1989-ben – hogy így lehetett. Rajtunk is múlik, hogy így is maradjon. Rainer M. János (A 2013. június 28-án, Nyíregyházán tartott emlékülésen elhangzott előadás szerkesztett változata.)

43

Névadónk emlékezete

Az 1953-as kormányprogram 60. évfordulója alkalmából tartott emlékülés Idén hatvan éve, hogy Nagy Imrét első ízben kinevezték Magyarország miniszterelnökének és végrehajtotta azt a kormányprogramot, amely a Rákosi-rendszerben politikailag, gazdaságilag, vallásilag elnyomott emberek milliói számára hozott enyhülést és kilátásba helyezett egy élhetőbb, demokratikusabb politikai berendezkedést. Az évforduló kapcsán a Nagy Imre Alapítvány szervezésében 2013. április 25-én, az OSA Archívumban emlékülésre került sor. Jánosi Katalin megnyitója után a Sztálin halálát követően végbement változásokról, az 1953-as kormányprogram létrejöttéről és Nagy Imre miniszterelnöknek az 1956-os forradalomig vezető útjáról hangzottak el előadások. Szilágyi Ákos esztéta, Baráth Magdolna történész, Varga Zsuzsanna egyetemi docens, Gyarmati György egyetemi tanár, Sipos Levente történész és Kende Péter akadémikus tartottak előadásokat. Az alábbiakban közöljük Jánosi Katalin megnyitójának szövegét. Fodor Fanni

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Jelenlévők, Kedves Barátaim! Az idén hatvan esztendeje, hogy 1953 nyarán megalakult Nagy Imre első kormánya, amely mindösszesen másfél esztendeig működhetett a szovjet birodalom vészterhes és fojtogató árnyékában, hiszen amilyen átmeneti szivárványként ‒ megkönynyebbülést hozó szivárványként ‒ hirtelen feltűnt ez az „új szakasz” Magyarország egén, oly hamar, 1955 tavaszán el is tűnt a történelem viharában.... Mindenesetre a korszakban egyedülállóan pozitív, emberi, jogállaminak mondható intézkedései mély nyomokat hagytak a korabeli magyarság emlékezetében. A „korabeli” szűkítő jelző nélkül: a magyarság emlékezetében.....vajon igaz-e ez az állítás? Él-e a magyar társadalmi emlékezetben Nagy Imre első kormányának emléke, intézkedéseinek sora? Én még néha találkozom nagyon idős emberekkel, akikben pozitív emlékek jönnek elő az évszámmal s a kormányprogrammal kapcsolatosan, például: - Tudod, a börtönben abbahagyták a testi fenyítést, az ún. talpalást Nagy Imre parlamenti beszéde után..... örökké hálás leszek neki ezért a sok fájdalom után......és hogy gyorsan szabadultam; de csak '56 októberében láthattam őt a Kossuth téren..... vagy: - Egész családunk hálás a miniszterelnök úrnak ‒ a kitelepítésből jutottunk vissza a városba.... Némely rádióműsorban (tán véletlenül) benne marad a visszaemlékező szájából a pozitív mondat. Lelkipásztor mesél: „1953-ban, Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt szabadultam a börtönből, azután, hogy Ő elmondta a Parlamentben a beszédét, az új szakasz intézkedései során...” Egyébként azonban nyilvánvaló, szomorúan nyilvánvaló, hogy a társadalom egészében nem él az emlék. Kádár János és rendszere nem csak Nagy Imrét, a személyt, de az általa létrehozottakat is totális megsemmisítésre ítélte. Meg kell állapítani ‒ igen sikeres volt az elhallgatás. Nem csak Nagy Imréről feledkezett meg jó ideig a magyarság, de a földosztásról, az '53-as kormányprogramról, és a miniszterelnök valóságos forradalom alatti tevékenységéről is. 44

Névadónk emlékezete Furcsa és sajátos módon ma Nagy Imre legismertebb élet-epizódja a halála; hiszen legtöbbször mártírhalála említtetik fel. Pedig épp az ő személyes tevékenysége, a forradalomnak az állam, a jog szintjére való emelése, a világpolitika színpadán való nyílt felvállalása biztosította, hogy ma ne csak utcai zavargásokról beszélhessünk '56-os forradalmunk kapcsán, mint például a berlini felkelés említésekor. 1989, a rendszerváltás után ugyan valamelyest sikerült Nagy Imre valós alakját visszahozni a haza egére, de hogy tulajdonképpen miért is illene, kellene emlékeznünk rá ‒ ez már nemigen lett tisztázva a közbeszédben. Neve „1956 mártír miniszterelnökeként” említtetik, pedig ezen kívül számos pozitív, felemlítendő cselekvés és mű kéri figyelmünket az életúton. Éppen a ma aktuálisan körbejárni szándékozott téma ‒ az 1953-as kormányprogram ‒ bizonyítja az utókornak, hogy hamis beállítás olykor politikai koncepciótlansággal vádolni a miniszterelnököt: az államférfiúi erényekkel is rendelkező Nagy Imre a kormányprogramot ismerteti a Parlamentben Nagy Imrének volt és (ugyan rövid időre, de) meg is valósult programja. Az 1953-as intézkedéseknek, az internálások, kitelepítések megszüntetésének, a munkatáborok, pl. a hírhedt recski tábor bezárásának jelentőségét ma nem lehet eléggé kiemelni! Nem lehet eléggé hangsúlyozni a 750 ezer embert érintő közkegyelem 1953-as meghirdetésének fontosságát, a politikai perek felülvizsgálatának elindítását, az ÁVH felügyelet alá helyezését, a jogállami rend meghirdetését! Vajon átérezzük-e még, hogy mekkora megkönnyebbülést jelentett a kuláklista megszüntetése, a tszek feloszlatásának, a kilépés lehetőségének biztosítása, az egyéni gazdaságok támogatása, a begyűjtési terhek csökkentése, az életszínvonal javítása ‒ bérek emelése, árak leszállítása? A magyar milliók életszínvonalának (bármily csekély, de) emelése! Vagy a mai, keresztény Magyarországon ne lenne fontos arra emlékeznünk, hogy 1953-ban Nagy Imre kormányprogramja léptette érvénybe a vallási toleranciát: az egyháznak nyújtott állami, anyagi támogatás és az egyházi földek utáni kártérítés biztosítását, egyházi könyvtárak, levéltárak, ingatlanok visszaadását, lehetővé téve hittankönyvek nyomtatását, a hittanoktatás kibővítését? S akkor még nem is említettem a gazdaság szerkezeti változtatását ‒ a nagyipar erőltetett fejlesztésének visszafogását, az agrárium fejlesztését. Sok-sok említésre méltó lépés, megvalósult terv, cselekedet – melyeket, ha fel is idézünk évente is akár, nem emlékezünk meg arról, hogy kinek a személyéhez kötődően valósultak meg. Csak egyetlen példa: évente megemlékezünk a munkatáborok bezárásáról, viszont soha nem mondatik ki, hogy Nagy Imre miniszterelnök záratta be ezeket! 1953-tól igazi változás kezdődött, és ráadásul a Nagy Imre által kedvelt módon: megfontoltabban és ‒ 1953 folyamataival kapcsolatosan ki merhetjük mondani a szót: demokratikusabban! Ez a program nem csak a gazdaságot igyekezett a normális, kiegyensúlyozott mederbe visszabillenteni, de szabadabbá igyekezett tenni a közéletet, a sajtót, enyhíteni a lakossággal szembeni állandósult hadiállapotot, és igyekezett visszahozni legalább alapjaiban, olykor még korlátozottan, de már érezhetően az autonómiákat is. Ez a korrekció, az 1953-as Nagy Imre kormányprogram a gazdaságot, közéletet, a jogi, politikai struktúrákat mélységükben óhajtotta változtatni; ezt már reformkísérletnek nevezhetjük. Egy korrekciót (helyesbítést, javítást) talán még a szovjet birodalom is eltűrt volna ‒ egy reformot, magyarul újraformálást, átalakítást viszont már nem. 45

Névadónk emlékezete A rövid 1953-54-es „új szakaszról” (akárcsak a Kádár-érában) ma sem divatos beszélni. Nem illő a kommunista világban megvalósult helyes, jó programokat nyilvánosan, helyeslőleg tárgyalni. Horribile dictu, még kiderülhetne: akkoriban is előfordultak normális, helyes döntések, s a kommunisták közt is akadtak tisztességes emberek, jó hazafiak, a hazáért helytálló és cselekvő államférfiak. Végül amiről még pár szót szólnom kell – az az emberi hatás. Az emberi hatás, amelyről az átélők beszámolnak, amelyről nekünk, az utókornak tudnunk kell, kötelességünk ismerni, ‒ annál is inkább, mivel igen ritka az ilyesfajta hatás kormányprogramok meghirdetése alkalmából! Ez a kormányprogram a totális diktatúra után békét, normális, emberi viszonyokat ígért. Harc, üldözés, nyomor és brutális erőszak után, ‒ ha nem is polgári, de szocialista demokráciát, a jog uralmát. Természetesen, nem ígérhetett totális változást (a reálpolitikai helyzettel Nagy Imre mindenkinél jobban tisztában volt), de a realitások figyelembevételével a legtöbbet – egy valóban emberi élet reményét helyezte kilátásba a sokat szenvedett magyar milliók számára. És Nagy Imre ígéretét hajlandóak voltak komolyan venni az emberek! Ez már az '56-os csoda kezdete volt ‒ egy igaz ember és nemzete egymásra találásának reményteljes kezdő pillanata. A programbeszédet követő rádiót hallgatók, az ország túlnyomó többsége számára örömet, megkönnyebbülést jelentett már maga a beszéd is, amelyet szokás a hazai médiatörténelem első, nevezetes pontjaként megnevezni. Az új miniszterelnök somogyi tájszólása, ízes beszéde, az emberi hangnem meglepetést keltett: „Csoda van születőben.” ‒ írta egy akkori országgyűlési képviselő. A gyötrő, fojtogató diktatúra mindennapjaiban ez a beszéd, ez a program már-már forradalminak hatott. A beszéd hatására fellélegzés és hitetlenkedő öröm váltotta fel a lakosság apátiáját, az ország élete, közélete napok alatt felpezsdült. A hivatalos hangulatjelentések, a magánemberek visszaemlékezései mind arról tanúskodnak ‒ már-már euforikus volt a hangulat. Itt, a tájékozott hallgatóság előtt említenem sem kellene, hogy természetesen ellenérdekeltek is akadtak bőven, s hogy épp az euforikus hangulat miatt még nagyobb volt a csalódás a korai vég bekövetkezte, a totális diktatúra visszaállítása után. Mindez elvezet majd az '56-os őszi robbanáshoz, ‒ de ez egy másik, mindezzel mégis szorosan összefüggő történet. Végezetül felidéznék pár jellemző, hangulatfestő mondatot két Nagy Imrét hallgató emlékezőtől. Először egy városi felnőttől: „Nehéz érzékeltetni, de ettől a két szótól ‒ «kis magyarok» ‒ valami hihetetlen jó érzés töltött el bennünket, elragadtatva hallgattuk ezt az új hangvételt. Alig fejezte be a beszédét Nagy Imre, amikor a képviselők felugráltak helyükről. Ez nem az a ritmikus taps volt, amit a fasizmustól vettünk át és a kommunizmusban kötelezővé tettünk, hanem a helyeslés féktelen orkánja, amely a szívek legmélyéről tört elő. A lelkes tapsvihartól zúgó fülekkel, kábultan mentünk a büféhez. - No nézd csak! Ez a Nagy Imre! - Hát igen! Valódi fenegyerek! Szopogattuk a fröccsöt és dadogtunk az örömtől, mint két parasztlegény a falusi kocsmában. Teljesen elfelejtettük, hogy országgyűlési képviselők vagyunk.” (K.S.) S pár mondat egy vidéki tizenévestől: „Szóltak a rádiók. Volt olyan lakás, ahol bömbölt. Az ablakok kitárva. Az utcán csönd … és mozdulatlanság. És időnként valahol valakik fölordítottak. Keresztanyám sírt....nevetett, átölelt, összecsókolt. Árnyékban harminc fok: állt a levegő. 1953. július 4-e volt. Az egész ország boldog volt.” (Sz.A.) Emlékezzünk erre! Erre is kell emlékezzünk az idei, 60. évfordulós esztendőben! Köszönöm, hogy meghallgattak.

46

Névadónk emlékezete

Első lépés a forradalom felé Az 1956. október 23-án kirobbant forradalom történetét, világtörténelmi, de bennünket személyesen érintő magyar történelmi jelentőségét valamennyien ismerjük és értékeljük. Arról is tudunk, hogy 1947-es országgyűlési választásokon a legtöbb, mintegy 22 % szavazatot a Magyar Kommunista Párt „szerezte” meg. (Lásd kékcédula!) Az is köztudott, hogy a „fordulat éve” után olyan mértékű politikai, személyi, nem utolsó sorban gazdasági diktatúra következett, amely a szocialista országok között is párját ritkította. Azért írok, mert most van 60 éve, hogy olyan események történtek, amelyek magukban hordozták a változások csiráját, bár erre akkor aligha mert gondolni valaki és amelyeket én most „első lépés a forradalom felé”, talán jogos címmel próbálok felidézni. Azért is fontosnak tartom ezekről a kiemelkedően fontos történelmi eseményekről hírt adni, mert mind a korabeli elnyomásnak, mind az októberi csodálatos napoknak, de az azt követő megtorlásnak is bőséges irodalma van, azonban a moszkvai tanácskozásról és az utána következő, a forradalomig tartó időszakról is vajmi kevés ismerettel rendelkezik a szélesebb közvélemény, különösen az ifjabb korosztályok tagjai. 1953. június 13‒16 között a Kremlben tartották az SZK/b/P és az MDP legfőbb vezetőinek tanácskozását. (Erről az eseményről Debrecenben az évente hagyományos Nagy Imre és Szilágyi József emléktáblák koszorúzása után terveztem megemlékezést tartani, de legnagyobb sajnálatomra a legautentikusabb ‒ úgy is mint az eseményen résztvevő, úgy is mint szellemileg legfelkészültebb – személyiség, Földvári Rudolf bátyánk bizonytalan egészségi állapota miatt nem vállalta felkérésemet, így én tartottam az ismertetőt, amelyben a Rudi bátyánk által részemre átadott dokumentumokra támaszkodtam.) A moszkvai tanácskozás alig három hónappal a „nagy” Sztálin halála után történt. A szovjet vezetők állásfoglalásai alapján megállapítható, hogy: 1.) ők már kiértékelték az új helyzet következményeit, és ha nem is olyan részletesen, mint az 1956-os pártkongresszus után hozott határozatuk, már világos volt, hogy nem a sztálini úton akarnak tovább haladni, 2.) megdöbbentően részletesen ismerik a magyarországi állapotokat mind a politikai vezetés, mind a gazdaság irányítása, mind a társadalmi problémák vonatkozásában. A tanácskozásról részletes ismertetést terjedelmi okok miatt nem adhatok. Igyekeztem egy-egy témát összefoglalóan bemutatni. A gazdasági kritikák során legtöbb bírálat a nehézipar ésszerűtlen erőltetését érte. Vas és acélipar megteremtése egy szem vasérc nélkül, három év alatt 500 ezer új ipari munkás alkalmazása. A lakosság céljait szolgáló ipart kell fejleszteni. A híres magyar mezőgazdaság visszafejlődőben van, a tszcs-k egy része feloszlott. Sok parasztot ítélnek börtönre. A kulák kérdés helytelen kezelése árt a mezőgazdaságnak. Másik téma. Három év alatt 1,5 millió ember ellen indult büntető eljárás. Rákosi „önkritikájában” mindössze 45 000 letartóztatottról beszél. Az egyik hozzászóló megjegyzi, hogy kis dolgokért is börtön járt. Személyes élményem, a miskolci egyetemet is, mint az ország többi szocialista létesítményét ún. igazságügyi dolgozók, magyarul rabok építették. Az építési terület drótkerítéssel volt elválasztva az egyetem már működő területétől. Az egyik hallgató a kerítés túloldalán meglátta falubelijét. Természetesen belenyúlt a zsebébe és átdobta neki a cigarettás dobozát. Délben összehívták a diákságot és kihirdették, hogy az elkövetőt kizárták az egyetemről, mert támogatta a nép ellenségét. A vezetésről. A gazdaság részletes elemzése mellett vissza-visszatérő téma volt a magyar párt vezetőinek személyi és vezetési kritikája. Nem kevésbé jellemző volt a magyar vezetők, elsősorban Rákosi „a kritikát elfogadom” kezdetű mondókája, majd a téma lépésről lépésre történő megmagyarázása. Malenkov elmondta, hogy legutóbbi beszélgetésük során javasolta, hogy helyettest nevezzen ki maga 47

Névadónk emlékezete mellé. Rákosi a szóba került személyekhez fűzött megjegyzéseiben mindről elmondta, hogy miért nem lenne alkalmas. Roppant jellemző volt Rákosi egyik mondata: „Ami a beképzeltséget illeti, az ember a sajátját nem érzi. Mint ahogyan a saját szagát sem.” A tárgyalás során több szovjet vezető Nagy Imrét javasolta miniszterelnöknek azzal, hogy a párt első titkára a politikáért, a miniszterelnök a gazdaságért legyen felelős. Dióhéjban talán ezt tartottam fontosnak elmondani a sorsdöntő moszkvai tanácskozásról. A moszkvai tanácskozás – mondhatnám eligazítás – után a magyar pártvezetők intézkedési tervet dolgoztak ki a szükséges változtatásokról. 1953 július 4-én a magyar parlament Nagy Imrét választotta miniszterelnökké, aki székfoglalójában részletesen ismertette a tervezett változásokat. Ezeket ‒ a moszkvai tanácskozástól eltérően – már a sajtó is közzétette, sőt a rádió élőben közvetítette. Bár nem valószínű, hogy valaki is gondolta volna, hogy ez a beszéd jelenti az első lépést a forradalom felé, hiszen a stílusa semmiben sem különbözött az addig megszokottaktól. Természetesen a dicsőséges Szovjetunió, továbbá pártunk és kormányunk biztosítja a dolgozó nép jólétét és ehhez hasonlók. Hogy a mondanivaló, a lényeg mégis egészen más volt, én akkor tapasztaltam élőben, amikor a Kelenhegyi úti kollégiumból a Móricz Zsigmond körtér felé mentem és egy szűk utcácskában egy nyitott ablakban a rádió hangosan közvetítette Nagy Imre beszédét. Az a budai polgár már érezte, hogy itt nem közönséges miniszterelnöki székfoglalót hallani, itt sokkal többről van szó. Első helyen a személyi szabadságot érintő kérdésekről: százezreket, közvetlen hozzátartozókkal együtt milliókat érintett a két éves büntetésig terjedő amnesztia, az internáló táborok felszámolása Kistarcsától Recskig, azt hiszem a szocialista táboron belül elsőként, a kitelepítettek szabadon bocsátása, (azért nem hazaengedése, mert lakásaikat már megbízható elvtársak lakták). Ha nem is a fenti értelemben vett személyi szabadság visszaadásával, a kuláklista felszámolása, a harmadrangú állampolgárok üldöztetésének, megalázásának megszüntetése ugyancsak rengeteg embert érintett. A tszcs-ből való kilépés engedélyezése szintén a szabadságjogokat érintette a kényszer tsz-szervezés után. Az egész társadalmat érintő intézkedésnek számított a gazdaság jelentős átalakítása. Ha nem is hangzott el, hogy már nem akarunk a vas és acél országa lenni, Nagy Imre hangsúlyozta a nehézipar helyett a fogyasztási cikkek gyártásának fejlesztését. Hogy mindezek után a nagy fellélegzés mámorában mégsem gondolhattunk lényeges változásra, arról gondoskodott Rákosi az akkorra már kiépített államigazgatási szerveivel az ÁVH-tól a bíróságokig. Én elsőként Rákosi elhíresült kijelentésére emlékszem: a kulák kulák marad listával vagy lista nélkül. Aztán két év sem telt el, amikor Nagy Imrét leváltották a miniszterelnökségről, majd a pártból is kizárták. Mégsem történt meg az első lépés? De igen! Az elnyomás palackjából a moszkvai tanácskozás és Nagy Imre első miniszterelnöki programja kihúzta a dugót és a megindult erjedést már nem lehetett visszafojtani. Erről az erjedésről, a pártellenzék kialakulásáról, az értelmiség színe-javának mind bátrabb megszólalásairól, a Petőfi Kör és a debreceni Kossuth Kör vitáiról csak hivatásos történészeknek ‒ köztük a NIT-beli történész barátaimnak – lenne hívatásbeli kötelességük részletesen publikálni. (Megjegyezzük, hogy a Petőfi Kör vitáinak jegyzőkönyvei megjelentek, működéséről több tanulmány és visszaemlékezés ad számot. - A szerk.) Jelen dolgozatomban mindenképpen ki kell emelni ebből az időszakból az SZKP 1956. évi kongreszszusáról nyilvánosságra került határozatokat, amelyek a sztálini önkényuralom részleteiről lerántották a leplet. Ez azért is jelentős, mert ezután már Magyarországon felpörögtek az események. Nekünk mindenképpen emlékeznünk kell arra, hogy 1956. június 7-én Nagy Imre 60. születésnapját mintegy hatvan fő ünnepelte közösen az Orsó u. 43. szám alatti lakásban, a pártellenzék és az ország kulturális elitjének kiválóságai, közöttük Kodály Zoltán! Négy hónapnyi idő múltán a budai rakparton és a pesti utcákon széles sorokban vonuló diákok kezüket esküre emelve fogadták: „A magyarok Istenére esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk!” És egy erkélyen egy lány lyukas zászlót lengetett. Mervó Zoltán 48

Névadónk emlékezete

A világ első Nagy Imre-szobra – Párizs, 1986 2013 őszén (október-novemberben) jelenik meg a Nagy Imre Alapítvány kiadásában Hajdú József fotográfus és Pótó János történész könyve Nagy Imre emlékhelyei címmel. Az alábbiakban ennek szövegéből közlünk – mintegy kedvcsinálóként – egy rövid részletet. A szöveg több helyen is „nyitott”, a válaszok, illetőleg folytatások majd a könyvben lesznek olvashatóak. (A szerk.)

A világ első Nagy Imre-szobráról 1989 tavaszán szerezhetett tudomást a magyar közönség. A Magyar Nemzet című napilap a május 13-ai számában a „Nagy Imre reformja. Balogh Sándor akadémiai előadása alapján” című cikket illusztrálta a fejszoborról készített rajzzal, „Kilár István szoborterve” képaláírással. Egy hónappal később pedig a szobor rövid történetéről is olvashatott a hazai olvasó. Június 15-én, a Nagy Imre és mártírtársai temetését megelőző napon közölte ugyanis a lap a Párizsban élő szobrász, Kilár István olvasói levelét „Nagy Imre-szoborterv” címmel. Az alkotó ebben elmondja, hogy valójában nem is szobortervről van szó, hanem egy immár három éve létező szoborról. Mint Kilár írja: „1986 májusában Párizsban készítettem a mártírhalált halt miniszterelnök fejszobrát (70 cm) '56-os forradalmunk 30. évfordulójára. Művem nyilvános bemutatásra került ugyanezen év októberében a párizsi második kerületi városházán rendezett történelmi kiállításon. Az itt élő, főleg az '56-os nemzedékhez tartozó barátaim bátorítottak, hogy 30 év után eljött az ideje, hogy Nagy Imrének méltó emléket állítsunk.” A továbbiakból megtudjuk, hogy 1986-ban az alkotó ezzel a szoborral elnyerte a Párizsban működő Emberi Jogok Magyar Ligája által alapított Emberi és polgári jogok díját. Kilár homályosan – és elsősége tudatában talán kicsit sértetten – arra is utal, hogy „az elsőnek alkotott fejszobor története […] nem mondható el e rövid levél keretében; most csak annyit, hogy nem kerülhetett az 1988-ban a párizsi Père Lachaise-i temetőben felállított síremlékre”. Majd így zárja rövid levelét: „Jelenleg (azaz 1989-ben – P. J.) a szobor Párizs polgármesterének védnöksége alatt az Hôtel de Ville (a párizsi városháza – P. J.) egyik tanácstermében van kiállítva. A szobor talapzatán francia és magyar nyelven olvasA párizsi városháza ható, hogy eredeti rendeltetési helye az eljövendő szabad és demokratikus Magyarország. Önökre bízom, hogy döntsenek az időpontról.” A szobor megszületésének történetét kerekké tehetjük a Méray Tibor szerkesztette párizsi Irodalmi Újságban 1987 elején megjelent híradás alapján. Eszerint: „Kilár István szobrászművész az Emberi Jogok Magyar Ligájának felkérésére elkészítette Nagy Imrének, a mártírhalált halt miniszterelnöknek a mellszobrát.” A „mellszobor” apró pontatlanság, hiszen fejszoborról van szó, lényegesen fontosabb azonban, hogy az alkotó megrendelésre dolgozott, a megrendelő pedig az 1923 óta Párizsban működő Emberi Jogok Magyar Ligája volt. A hír folytatásából megtudhatjuk, hogy a szobrot a forradalom 30. évfordulóján kiállították, továbbá hogy azt „[…] a Liga majd az eljövendő, független és demokratikus Magyarország kormányának adományozza. Mindaddig, amíg a szobor Budapesten nem kerülhet méltó helyére, azt Párizs város gondjaira bízza.” A rövid hír beszámol arról is, hogy a szoborról színes levelezőlapok készültek ‒ egy ilyen kerülhetett később Budapestre, a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, s ez alapján készülhetett a lapban megjelent rajz 49

Névadónk emlékezete ‒, amelyek 25 francia frankért megvásárolhatóak, s a legfontosabb: „A bevételből a bronzból való kiöntés költségeit óhajtják fedezni.” Azaz a kiállításon a gipszminta szerepelt – valószínűleg patinázva. Arról viszont nincs forrásunk, hogy a bronz öntvény mikor készülhetett el. Párizsban tehát ez a szobor nem válhatott igazi emlékhellyé, hiszen nem nyilvános térben, hanem először egy kiállításon, majd a párizsi városháza konferenciatermében állt, de az egybecsengő megrendelői és alkotói szándék szerinti eredeti küldetése is az volt, hogy egyszer majd a szabad és demokratikus Magyarországon álljon. Ma már tudjuk, hogy erre még tizenhárom évet kellett várni. Arra pedig, hogy miért is nem kerülhetett a Père Lachaise temetőben két évvel Nagy Imre szobra Balatonöszödön később felállított szimbolikus síremlékre, annak története kapcsán még visszatérünk. A szobor születése ugyanakkor az alkotó oldaláról sem egyszerűen a véletlen műve, hiszen a forradalom gyökeresen megváltoztatta Kilár további életét. Az 1935-ben született Kilár István ugyanis 1956 őszén volt első éves a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, Beck András növendékeként. A hazai tanulmányok azonban csak alig két hónapig tartottak, amikor is kitört a forradalom. „1956. november 4-e után – mesélte Kilár egy későbbi interjúban –, amikor a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és eltiporták a forradalmat, társaimmal úgy döntöttünk, el kell hagynunk az országot. […] A szobrászat nyelve nemzetközi, úgy gondoltuk, ha szabadulhatunk a bezártságból, átjuthatunk a határon, akkor mennünk kell.” Az ausztriai menekülttáborból Rómába vagy Londonba szeretett volna menni, végül Franciaországba került. Párizsban folytatta és fejezte be tanulmányait az École Nationale des Beaux Arts szobrász szakán. Már 1961-ben elnyerte a Biennale de Paris első díját. Párizsban élt tehát, ahol talán a legerősebb volt az ’56-os baloldali politikai emigráció s ahol a Liga is működött. Így találhatta meg éppen őt az ekkor már Fejtő Ferenc elnöklete alatt álló Liga felkérése. Kilár maga is a legfontosabb művei között tartja számon az elvont, nonfiguratív szobrászi oeuvre-jéből erősen „kilógó”, a realista portrészobrászat klasszikus eszközeit használó Nagy Imre-szobrát. Internetes honlapja kezdő oldalán található rövidke, francia nyelvű bemutatkozásában mindössze négy szobrát említi címmel. Köztük ezt: „Megalkotta Nagy Imre portrészobrát az 1956-os forradalom 30. évfordulója alkalmából. Ez a szobor Balatonőszödön van, Magyarországon.” A szobor története könyvünkben is 2002-ben, Balatonőszödön folytatódik. Pótó János

50

Névadónk emlékezete

Rendhagyó történelemórák a Nagy Imre Emlékházban

„Bámulatos ez a modern technológia, ahogyan megjelennek a képek és a szöveg, korábban sehol sem láttam ilyet.” Egy látogatói bejegyzés a vendégkönyvben 2013 májusából, közel öt évvel az állandó kiállítás megnyitása után.

Kaposvári diákok az emlékházban

Lézerfénnyel működtethető interaktív asztal a forradalom eseményeiről

A Nagy Imre Emlékház 2009 óta várja múzeumpedagógiai foglalkozással a középiskolás diákokat. A jelenleg idelátogató iskolák túlnyomó részéből már több éve, rendszeresen érkeznek diákok. Ideális esetben a tanulókat felkészítik az iskolában a múzeumlátogatásra, és ha még nem is tartanak a tananyagban a 20. század történeténél, már előzetesen foglalkoztak ezzel a történelmi korral. Az ugyanis ritkán fordul elő, hogy olyan iskolások érkeznek, akik történelemtanulmányaikban már a Kádár-korszaknál tartanak. Ilyenkor a diákok a korábbi, feledés ho-

mályába vesző általános iskolái tanulmányaikra, illetve az otthon hallottakra támaszkodnak. A legmodernebb technikai eszközök segítségével működő interaktív asztalok fiatal és idős, hazai és külföldi látogatókat egyaránt lenyűgöznek. A népszerű interaktív rész idén szeptemberben egy jelentősebb beruházással bővült, melynek segítségével immár egy szélesebb spektrumot felölelő kiállítás várja az érdeklődőket. Az új elem egy 68x121 cm-es érintőképernyős asztal, melynek tartalma Nagy Imre életének három kiemelt állomása köré csoportosul (1945, 1953, 1956). Az asztal újdonsága abban is rejlik, hogy alapvetően mozgóképek segítségével mutatja be az egyes életútállomásokat. A filmhíradókból összevágott klipek gazdag képi anyaggal és szöveggel párosulnak. Az új eszköz elsősorban a középiskolás diákokat célozza meg, ugyanis a fiatal generációk figyelmét leghatásosabban a mozgókép segítségével lehet lekötni. Az összeválogatott filmhíradók kiválóan érzékeltetik a kor hangulatát, mindemellett az asztal felépítése logikus, áttekinthető és könnyen kezelhető, másodpercek alatt el lehet jutni a megtekinteni kívánt részhez.

A forradalom fővárosi helyszíneit bemutató asztal

51

Névadónk emlékezete szak lényeges eseményeit érintve végigvezetik őket a kiállításon. A tapasztalatok szerint az interaktív tevékenység nemcsak, hogy jobban leköti a múzeumba látogató diákokat, hanem annak segítségével sokkal több információt képesek befogadni és rögzíteni, mint egy csupán a verbális kommunikációra épülő tárlatvezetés esetében. A személyes aktivitást igénylő múzeumi foglalkozás a helyben szerzett tudáson kívül maradandó élményt is jelent. A fiatalok kihívásokkal találkoznak és örömüket lelik a felfedezésekben, a feladatAz új érintőképernyős asztal minden bizonnyal az lapok helyes kitöltésében. Emlékházban zajló rendhagyó történelemóráknak A foglalkozás a konferenciateremben ér véget. Itt is az egyik központi eleme lesz. a kérdések megbeszélésénél további magyarázaAz 1956-os forradalomról mindenkinek van va- tokra és kiegészítésekre kerül sor. A kérdéssort hilamilyen fogalma, ha más nem, az iskolai ünnepsé- bátlanul kitöltő tanulókat a Nagy Imre Alapítvány gek, megemlékezések kapcsán. Viszont az ’56-hoz kiadványaival jutalmazzuk. Így a sikerélmény tovezető út, valamint a forradalom napjaiban meg- vább fokozódik, amely reményeink szerint további fogalmazott célok, követelések már nem mindenki ismeretek megszerzésére ösztönzi a fiatalságot. számára egyértelműek. Fodor Fanni A Nagy Imre Emlékházban tartott rendhagyó történelemórák a második világháború után végbement politikai és gazdasági változások lényegre törő bemutatását, a folyamatok és az események láncolatának megértését és ezzel összefüggésben természetesen Nagy Imre életpályájának megismertetését tűzték ki célul. A foglalkozás átlagosan hatvan percet vesz igénybe, az iskolák többsége ennyi időt tud rászánni a múzeumlátogatásra. Ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt teljesüljenek a fentebb megfogalmazott célok, az egész foglalkozásnak hihetetlenül gördülékenynek és lényegre törőnek kell lennie, figyelembe véve a korosztály befogadóképességét. Egy rövidebb bevezető után a diákok feladat-

lapokat kapnak, s az ebben szereplő kérdésekre maguknak kell a válaszokat megkeresniük a kiállítótérben. A gondosan összeállított kérdések a kor52

Névadónk emlékezete

Zarándokutak Szabolcsból

A Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szervezete 1998 novemberében tisztújító közgyűlést tartott. Az új elnökség (Lakatos István elnök, Géczi Ferenc alelnök, Hubicska Zoltánné, Pavlovics Mihály és Soltész Albert) határozatban fogalmazta meg, hogy az eddig alkalmazott és bevált formákon és tartalmakon túl új és még hatékonyabb eszközökkel kívánja ébren tartani Nagy Imre emlékét és szellemét. Így jött az ötlet, hogy „zarándokutakon” keressük fel a Nagy Imre-emlékhelyeket.

Az első utat azért szerveztük, mert tudomásunkra jutott, hogy Snagovban, Bukaresttől 30 kilométerre, Nagy Imre és mártírtársai fogságának színhelyén emlékoszlopot avattak 1997ben. A tervet kedvezően fogadta az országos elnökség is, így a megyei szervezet tagjain kívül más megyei szervezetek is jelezték részvételi szándékukat. A terv megvalósítására 2002 szeptemberében került sor, és a győri, kaposvári, debreceni, miskolci, budapesti tagok a szabolcsiakkal együtt 41-en indultak útnak. A nagy távolságra való tekintettel négynaposra terveztük az utat. Az első nap Székelyudvarhelyig jutottunk el. Ott a Küküllő szállodában töltöttük az éjszakát. Másnap folytattuk utunkat, ami még száz kilométereket jelentett. A küldöttséget Teodor Biris polgármester köszöntötte a helyszínen. A bukaresti magyar nagykövetség is megtisztelte jelenlétével a főhajtást. Géczi Ferenc megyei alelnök bevezető szavai után dr. Szabó Gyula elmondta Faludy György Nagy Imre szellemében című versét. Lakatos István megyei elnök emlékezett Nagy Imrére és mártírtársaira. Nagy Imre unokája, Jánosi Ferenc is eljött velünk, kinek számára igazi zarándoklat volt ez az út, hiszen 10 éves gyermekként személyesen élte meg a száműzetést 1956–58-ban. Itt osztotta meg velünk személyes élményeit és emlékeit azokról a hónapokról. Ezután a fogság valóságos helyszínét kerestük fel a Snagovi tó partján. (Az emlékoszlop nem itt áll, hanem a község központjában.) A valódi helyszín teljes megközelítésére nem volt módunk, aminek diplomáciai akadályai voltak.

Ezután buszos városnézés következett Bukarestben, majd a késő esti órákban érkeztünk vissza székelyudvarhelyi szálláshelyünkre. A következő napon a Gyimesbe látogattunk, hogy megismerkedjünk a csángó kultúrával. Részesei lehettünk híres vendéglátásuknak, gyönyörködhettünk dalaikban, zenéjükben, táncaikban és a gyönyörű hegyi tájban. A negyedik nap volt a hazatérés napja. Útközben néhány nevezetes helyen megállva, az élmények által feltöltődve érkeztünk haza. A következő utat Párizsba terveztük, ugyanis a Père Lachaise temetőben található Nagy Imre és mártírtársainak jelképes síremléke. 1988-ban, amikor még nem tudtuk, hol nyugszanak már-

53

Névadónk emlékezete tírjaink földi maradványai, Jacques Chirac, Páris rokra, 1956 hőseire. Vengrinyák János tagtárpolgármestere az Emberi Jogok Magyar Ligája és a sunk Nagy Imre című saját versét szavalta Magyar Szabadságharcos Szövetség kérésére dísz- el, majd Jánosi Ferenc, Nagy Imre unokája sírhelyet adományozott a diktatúra áldozatainak emlékezett 1988. június 16-ra, a síremlék emlékére. A síremléket ifj. Rajk László tervezte, aki felállítására és annak előzményeire a követmaga is elszenvedte gyermekként a snagovi fogsá- kező szavakkal: got.

Nagy Imre és az 1956-os mártírok síremléke

Erre az útra 2004 augusztusában került sor. A zarándoklat résztvevői a szabolcsiakon kívül a győri, kaposvári, miskolci, budapesti szervezetek tagjai voltak. Nyíregyházáról augusztus 22-én hajnalban indultunk, a többiek Budapesten és Győrben csatlakoztak hozzánk. Késő este érkeztünk Strasbourgba, ahol az éjszakát töltöttük. Másnap folytattuk utunkat Reims-en keresztül, ahol a székesegyház és a Jeanne D’Arc-emlékmű megtekintése után fáradtan értünk a Párizs környéki szálláshelyünkre. Másnap indultunk a Père Lachaise-i temetőbe, a koszorúzási ünnepségre. A temetőben Völgyes Györgyné, a párizsi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője és Bodor György, Párizsban élő nyugállományú újságíró, valamint a temető gondnokságának képviselője várta a csoportot. Percekig meghatódva álltunk a jelképes síremlék előtt, majd a magyar és a francia himnusz eléneklése után Lakatos István megyei elnök köszöntötte a megjelenteket, s emlékezett a mártí-

„Az akkori világ jobbik felének egyre erősödő lelkiismerete már nem tudta elviselni, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc magyar miniszterelnöke s a több mint 300 kivégzett sorstársa jeltelen sírokban van elkaparva, valahol a rákoskeresztúri temető bozótos végében. 30 évvel a halálos ítéletek végrehajtása után került sor ennek a síremléknek a felavatására. Ennek az esemény-

54

Középen Jánosi Ferenc látható

Névadónk emlékezete nek a nemzetközi visszhangja felerősítette Ma- 2006-ban felkerestük és megkoszorúztuk a rágyarországon az MSZMP belső erózióját. Ezután koskeresztúri temető 301-es parcellájában Nagy egymást követték a rendszer lebontását előidéző Imre és mártírtársai tényleges sírhelyét. A budaesemények. Ez vezetett el az újratemetéshez 1989. pesti zarándokútra magunkkal vittük azokat június 16-án, a jogi rehabilitációhoz, s ezzel vég- a középiskolás diákokat, akik a Nagy Imre és képpen elkezdődött a békés rendszerváltás. Min- kora vetélkedő résztvevői voltak. den innen, Párizsból indulhatott el, és két év alatt teljesen átalakította Magyarország újkori történetét.” Ezt követően a Társaság megyei alelnökeként ismertettem azt a beszédet, amelyet Nagy Erzsébet, Nagy Imre lánya mondott a síremlék leleplezésekor. Az emlékezés koszorúit elhelyezve, néma főhajtással és a Szózat eléneklésével zártuk ezt a felemelő délelőttöt. Elzarándokoltunk a Nagy Imre Emlékházhoz az Orsó utcába, fejet hajtottunk Nagy Imre szobra előtt a Parlamentnél és megnéztük az

Országházban Nagy Imre hivatali szobáját. Még ugyanebben az évben, a forradalom 50. évfordulóján zarándokutat szerveztünk Kaposvárra, a szülőházhoz és Badacsonytomajba, ahhoz a házhoz, ahol 1956. október 22-én Társaságunk névadója egy szüretelő gazda vendégeként töltötte élete utolsó békés óráit. Párizs fontosabb nevezetességeinek megtekintése különös élményt jelentett mindannyiunknak, hiszen a fellobogózott város felszabadulásának 60. évfordulóját ünnepelte zajos pompával. Megnéztük még Versailles-ban a Trianon palotát, melynek apropóján történelmi visszatekintést kaptunk dr. Sipos Józseftől a hazafelé vezető úton . A történettudományok kandidátusa, az országos elnökség tagjának nagyszerű előadása mindannyiunkat továbbgondolásra késztetett. 55

A badacsonytomaji rabszállás romjainál Káloczi Kálmán tájékoztat

Névadónk emlékezete 2006. október 20-án fontos esemény részesei le- 2009-ben szerettünk volna emléktáblát elhelyezni hettünk. Ezen a napon a szabolcsi szervezet em- azon az épületen, amely Nagy Imréék fogságának léktáblát avatott a Belügyminisztérium anyagi valódi helyszíne volt a Snagovi tó partján. Sajnos támogatásával és az ungvári állami szervek közre- az utolsó pillanatban mégis meghiúsult ez a szánműködésével, az ungvári börtön falán. dékunk – diplomáciai okok miatt. Az emlékhely meglátogatásáról mégsem mondtunk le, mivel a tagok közül még sokan nem jártak Snagovban, így megszerveztük az újabb zarándoklatot. Nyíregyháziak, győriek, kaposváriak, debreceniek, hódmezővásárhelyiek ültek azon az autóbuszon, amely 2009. június 10-én indult el Snagovba 38 résztvevővel. A második napon dél körül érkeztünk a snagovi emlékoszlophoz. A helyi polgármester és a bukaresti magyar nagykövetség titkára fogadott bennünket. Dr. Sallai József megyei alelnök emlékező szavai után Erdélyi Tamás és Géczi Ferencné Faludy György Nagy Imréhez írott verseit mondta el. A munkás gyászindulót énekelve helyeztük el a koszorúnkat. Ezután a követségi titkár meghívott bennünket a bukaresti nagykövetségre, ahol a nagykövet távollétében felesége fogadott bennünket, mutatta be az épületet, és megvendégelte a résztvevőket. Felejthetetlen élményként raktározAz alkotás pávája emlékeztet azokra a hazafiak- tuk el az ott töltött néhány órát. Másnap ez a társara, akiket a forradalomban való részvételükért oda deportáltak kihallgatásra 1956 novemberében. Felemelő érzés volt átélni, hogy ukránok és magyarok együtt hajtottak fejet, együtt koszorúztak, elítélve a zsarnokságot, a megtorlást. A kárpátaljai zarándokút keretében szervezetünk vezetősége részt vett Nagyszőlősön annak az emléktáblának az avatásán, amelyen megörökítették, hogy a kárpátaljai fiatalok a forradalommal szimpatizálva, röpcédulákkal hívták fel a figyelmet a magyar nép jogos harcára. Ezek az emléktáblák alkalmat adtak arra, hogy 2008-ban és 2012-ben is elzarándokol- ság is meglátogatta a gyimesi csángókat, és részese junk megkoszorúzásukra. lehetett mindannak, aminek a 2002-es zarándoklat résztvevői. A zarándoklat újabb alkalomként szolgált arra is, hogy a Nagy Imre Társaság baráti közösséggé váljon. 2011-ben, az 1956-os forradalom évfordulója és Nagy Imre születésének 115. évfordulója alkalmából vetélkedőt rendeztünk a megyei középiskolásoknak Nagy Imre és kora címmel. A legjobban teljesítő csapatokat (10 fiatalt) magunkkal vittük felkészítő tanáraikkal együtt a dél-alföldi zarándokútra, mely során felkerestük a Békéscsaba, Ópusztaszer, Szeged városokban található Nagy Szabolcsi diákok az ópusztaszeri földosztási emlékműnél Imre-emlékjeleket, és a Szabadka melletti Palicson 56

Névadónk emlékezete

Nagy Imre békéscsabai szobránál

felállított '56-os emlékművet. Minden helyszínen a harcolt, szenvedett, halt meg, került hadifogságba. helyi szervezetek képviselői fogadtak bennünket, Itt írta Gyóni Géza a Csak egy éjszakára… című ezért az út tapasztalatcserét is jelentett: ő n is meg- versét. Tanulságos ez az utókor számára. Közben határozó jelentősége volt, hogy ráirányítottuk arra meglátogattuk Ukrajna és Lengyelország büszaz utánunk következő nemzedék figyelmét: tör- ke szépségeit, Lviv-et (egykoron Lemberg, majd ténelmünk fontos emlékeit kötelességünk ápolni. Lvov), Krakkót és Zakopanét. Az ott látottak és Nagy Imre szellemisége vezette a társaság tagjait tapasztaltak arról győztek meg bennünket, hogy a 2013 nyarán a különleges zarándokútra, melyet a sebek begyógyulnak és az emberek nemzetiségüknyíregyházi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat től függetlenül megtanulnak kulturáltan, egymás segítségével szerveztünk. Utunk első állomása az emberi méltóságát tiszteletben tartva élni. ukrajnai Sztrij város volt. Tudomásunkra jutott Szólnunk kell még arról, hogy ezek a zarándokugyanis, hogy 1956 végén az ottani börtönbe is de- utak nem valósulhattak volna meg támogatások portálták a forradalom résztvevőit. A börtön (ma nélkül. Ezért köszönetet szeretnénk mondani a börtönmúzeum) falán elhelyezett emléktáblán Nagy Imre Alapítványnak, a Nagy Imre Társaság ugyan erről nem tesznek említést, de emléket állí- Elnökségének, dr. Kapolyi Lászlónak, Nyíregyháza Város és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Öntanak a sztálini idők mártírjainak. Utunk következő állomása az Auschwitz- kormányzatának, valamint a Zsindelyes PálinkaBirkenau-i haláltábor volt, ahol koszorúval és főzdének. Köszönet illeti a Nagy Imre Társaság főhajtással róttuk le kegyeletünket a magyar ál- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete vezedozatok barakkjában. Elszörnyedve szemléltük tőségét és tagjait is a gondos szervezőmunkáért és például a több tonnányi hajmaradékot, amit ipari a lelkes részvételért. célra akartak felhasználni a nácik. A „ciánfürdő” és a krematórium látványa iszonyattal töltött el mindannyiunkat. A borzalmak tanulsága mindenki számára, hogy ember módjára kell élnünk – békében, barátságban, egyetértésben… Soha többet nem adni teret az emberi kiszolgáltatottságnak, az aljas indulatoknak. Utunk során érintettük a Przemyśl erődítméGéczi Ferenc nyét, ahol az I. világháborúban sok magyar katona 57

III. Interjúk ötvenhatosokkal Kedves Olvasó! A szerkesztőség úgy határozott, hogy e számunkban elindítunk egy olyan interjúsorozatot, amelyben a Társaságunkhoz tartozó és más olyan személyeket szólaltatunk meg, akik részesei voltak az 1956-os forradalmi eseményeknek. Elsőként a Nagy Imre Érdemrenddel kitüntetett Sujánszky Jenővel folytatott beszélgetés szerkesztett változatát közöljük. Mint azt az olvasó tapasztalni fogja, a franciaországi emigrációban élve kiemelkedően sokat tett a magyar forradalom erkölcsi és politikai megbecsüléséért. Az interjú szövegében képeket közlünk a Père Lachaise-i temetőbben lévő síremléknél évente rendszeresen megtartott koszorúzási ünnepségekről. Bár azok nem kapcsolódnak szorosan a témához, de világosan jelzik, hogy Sujánszkynak milyen szerepe volt-van a párizsi magyar emigráció tevékenységében. A Társaság és a szerkesztők nevében köszönjük Sujánszky úrnak ezt a tartalmas ajándékot! Ez évi számunkat a Nagy Imre Emlékplakettel kitüntetett Boross Gézával, a NIT Etikai Bizottságának elnökével készített interjú közlésével zárjuk.

Interjú Sujánszky Jenővel, a párizsi magyarok október 23-i „diadalívi” megemlékezéseinek szervezőjével 1957-ben alakultunk meg a Franciaországban politikai menedékjogot kapott menekült magyar szabadságharcosokból. Egyik alapítója voltam a Franciaországi Magyar Szabadságharcos Szövetségnek, majd első főtitkára és utána meg évtizedekig elnöke. A célunk az volt, hogy itt a nyugati emigrációban, megengedett politikai eszközökkel ‒ most már nem fegyverekkel ‒, a francia törvények betartásával küzdjünk az 1956-os célkitűzések megvalósulásáért.

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 1992. november 4. A képen középen Szávai János nagykövet, jobbra tőle Németh István, a Szabadságharcos Szövetség főtitkára, balról a második Sujánszky Jenő.

Természetesen ahhoz, hogy hivatalos szervezetet alapítsunk, meg kellett szerezni a francia Belügyminisztérium engedélyét, ami elég komplikált volt, de megkaptuk. Az egész aktivitásunk erre irányult. Mi a többi egyesülethez képest, az 1956 előtti és utániakhoz képest is abban különböztünk, hogy inkább 58

Interjúk ötvenhatosokkal csak a francia körök felé működtünk, mert nem a magyarokat kellett itt meggyőzni a forradalom jelentőségéről, hanem a franciákat. 1956 világtörténelmi csillogását a franciák felé kellett terjeszteni és ennek érdekében működtünk, főként mikor értesültünk arról, hogy Magyarországon milyen nagy ütemben folynak a kivégzések a megtorlás időszakában. Tudtunk arról, hogy 1958-ban a kivégzetteket kivitték a gazzal benőtt Rákoskeresztúri új köztemető elhagyott parcellájába, és ott elföldelték őket, legtöbbször gyalázatos módon, arccal lefelé. Ezekről mind értesültünk, de ami a legjobban felháborított minket az volt, hogy a szerencsétlen, vérző szívű hozzátartozók nem tudták hol vannak eltemetve szeretteik. Ekkor arra gondoltunk, hogy itt kint Párizsban meg kellene emlékezni tisztességes körülmények között az áldozatokról. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk megszerezni a francia hatóságok engedélyét arra, hogy minden évben megemlékezhessünk a Diadalívnél egy magyar szertartás keretében, az ismeretlen katona sírjánál. Először egy kis küldöttséggel nekivágtunk, hogy engedélyt kérjünk Charles De Gaulle köztársasági elnöktől. A hattagú küldöttséget négy, volt magyar származású, de leszerelt francia idegenlégiós (Péntek Róbert, Sári Gyula, Szilágyi József, Szummer József), a Magyar Művész Egyesületnek az elnöke (Gáll Ferenc) és én alkottam, mint a Szabadságharcos Szövetség vezetője. Azt kértük De Gaulle-tól, hogy fogadjon minket annak érdekében, hogy kérjük közbelépését a Magyarországon dúló megtorlások ellen. Nekünk nagyon fontos volt, hogy olyanok vegyenek részt a küzdelmünkben, akikkel szemben Franciaország bizonyos elkötelezettséggel van és ilyenek voltak a magyar származású volt francia idegenlégiósok, mert hadirokkantak lettek Vietnamban, Algériában. Ha ők egy ilyen delegációban ott vannak, akkor ezt egész máshogy ítélik meg. Ezt a véletlen alakította így. Történt, hogy összetalálkoztam Franciaországban egy volt katonaiskolás iskolatársammal, mert én a háború alatt tisztképzőbe jártam már tízéves koromtól, 1939-től Kőszegen, majd 1943-ban a Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolába kerültem Nagyváradra. Itt már a fegyvernem szerinti kiképzésünk történt. Mi tüzérek Nagyváradon voltunk, a páncélosok és huszárok Marosvásárhelyen, a gyalogosok Sopronban meg Pécsett, ‒ mert sok gyalogos tisztre volt szükség ‒, és a műszakiak pedig Budapesten. Az iskolatársam, akivel összehozott a sors, két évvel fölöttem járt Nagyváradon. Nagyon megörültünk egymásnak és kiderült, hogy ő a háború után, ‒ mert nyugaton esett fogságba ‒, kint maradt és beállt az idegenlégióba. Kilencven százalékos hadirokkantként szerelt le az indokínai háború után, tele volt kitüntetésekkel. 1956-ban mint leszerelt hadirokkant, hazafias lelkesedésből pár volt légiós társával együtt illegálisan Magyarországra ment, hogy a katonai tudásával segítse a felkelőket. Be is jutottak? Be. És aztán meg ki? Amikor november 4-e után leverték a forradalmat, akkor menekülniük kellett és visszajöttek a többi magyar menekülttel Franciaországba. Őket is szabadságharcosoknak tekintettük, és kérték, hogy vegyük be őket a Szabadságharcosok Szövetségbe. Ennek a Péntek Róbertnek, aki nekem iskolatársam volt, nagyon jó kapcsolatai voltak hivatalos katonai körökkel, akiknek a segítségét kérte ahhoz, hogy De Gaulle államelnök fogadjon minket. Elhatároztuk, hogy kijárjuk a francia hatóságoknál: engedélyezzenek egy hivatalos magyar szertartást minden évben. Kijártuk, hogy a nagyszabású ünnepségek idejére lezárják az autóforgalmat, majd nagy zászlós felvonulással idevonuljunk a Diadalívhez, és a francia irányító tisztek által lerakjuk a piros-fehérzöld koszorút az otthon eltaposott virágok helyett és meggyújtjuk az öröklángot. Ez elég komplikált dolog, mert ahhoz, hogy valakik megkapják ezt az engedélyt, két hatósági szervnek a hozzájárulása szükséges, a Belügyminisztériumé és a Frontharcos Minisztérium Örökláng Bizottságáé. A Diadalív hivatalos állami hely, az örökláng meggyújtása hivatalos állami aktus. Még ha egy külföldi államfő a francia államelnökkel megkoszorúzza is az ismeretlen francia katona sírját, ami része a protokollnak, de nincs örökláng meggyújtás. Ehhez két feltétel szükséges. Az egyik: a szervezet legyen hivatalos belügyminisztériumi engedéllyel rendelkező szervezet. Tehát nem arról van szó, hogy csak úgy összeállunk. Minden ilyen külföldiekből álló szervezetet szigorúan ellenőriz a francia Belügyminisztérium, nehogy túllépjék az engedélyezett határokat. 59

Interjúk ötvenhatosokkal A másik feltétel pedig az, hogy az öröklángot csak a francia frontharcos szervezet tagjai gyújthatják meg. Vagyis a veteránok. Na most itt volt a nagy bökkenő, hogy mi, a Szabadságharcos Szövetség hivatalos belügyminisztériumi engedéllyel rendelkező szervezet voltunk, viszont nem voltunk francia katonák, ezért megkértem Péntek Róbertet, aki a francia idegenlégiós frontharcosok bajtársi körének az elnöke volt, hogy kérvényezze meg. Megegyeztünk abban, hogy a Szabadságharcos Szövetség megszervezi az ünnepségeket, de az engedélyt a légiósok bajtársi köre kéri. Ez így is volt, és mivel neki nagyon jó öszszeköttetései voltak, meg is kaptuk. Attól kezdve minden évben nagyszabású ünnepségeket rendeztünk október 23-án. Ez dokumentálva is van 1958-tól? Az első koszorúzás és örökláng meggyújtás 1957-ben volt, de azt nem mi rendeztük, hanem a franciák és Péntek Róberték, akik így akartak demonstrálni a Szovjetunió ellen, tiltakozásként a levert magyar forradalom első évfordulóján. Ott mi csak jelen voltunk, de semmi szerepünk nem volt benne. De ez csak egy alkalommal volt így, ugyanis 1958-ban nem lett volna ilyen, mert megszűnt az a nagy lelkesedés.

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 1993. november 4. Az első sorban balról jobbra: Vízi Ferenc katonai attasé, Németh István, Szávai János, Sujánszky Jenő, Szerdahelyi János katonai attasé

Nézzék meg, ez az első igazolványunk 1957-ből. Ide fel van írva pontosan, hogy mi micsoda. Itt van például 1974, amikor le kellett adnunk a Belügyminisztériumba minden harmadik évben az elnökségi választás eredményét, alapszabályunk szerint. Nézze meg: elnök Sujánszky Jenő, és a többi elnökségi tag, alelnök, főtitkár, pénztáros és vezetőségi tagok. De nézze meg a 24 évvel későbbit, az elnök Sujánszky Jenő. A többiek már újak voltak, de én továbbra is csináltam. Itt van a Belügyminisztérium engedélye a Magyar Szabadságharcos Szövetség további működésére. Előfordult olyan eset is, hogy az egyik vezetőségi tagunkat nem engedélyezték működni azért, mert amikor nem Párizsban élt, hanem még Lyonban, ott adócsalás, vagy valami más miatt, ami már fel volt jegyezve a minisztériumban, ezért azt mondták, hogy kérem az önök egyesületében ilyen nem lehet vezető, és őt ki kellett húzni. Tehát szigorúan vették. Minden vezetőségi választás után új működési engedélyt kaptunk. Na most, itt volt egy érdekes dolog, amikor 1960-ban Hruscsovot De Gaulle elnök fogadta, merthogy ő volt az első, aki 1956 után sajnos meghívta őt állami látogatásra. Én akkor még nem voltam francia állampolgár, az Egyesült Nemzetek Politikai Menekültjeként menedékjogi papírom volt. Ez azt jelentette, hogy pl. a francia választásokban nem vehettem részt. Csupán 1970-ben kértem meg az állampolgárságot. Szóval, Hruscsov látogatása előtt közvetlenül egy kora reggel négy civil ruhás úr kopog, hogy letartóztatnak. Kérdeztem miért? Mondják, le lesz tartóztatva biztonsági okokból Hruscsov itt léte 60

Interjúk ötvenhatosokkal alatt, ez egy belügyminisztériumi határozat. A szovjet KGB-nek az ilyen külföldi utazások biztonságáért felelős magas rangú tisztje eljött a francia Belügyminisztériumhoz és odaadta azoknak a listáját, akiket biztonsági okokból nem kívánatosnak tartottak. Erős rendőri felügyelet alatt, egy hónapig internáltak Korzikára, pedig Hruscsov csak 5-6 napig maradt. Egy rekvirált hotelban laktunk, de a földszinten rendőrök voltak. A helyzet az, hogy kb. 30 000 magyar volt Franciaországban, és kb. 5 000 magyar jött ki 1956 után. Összesen nem lehetett több mint 30 magyar egész Franciaországból, akiket összeszedtek, és a 30 magyar többsége tagja volt a Szabadságharcos Szövetségnek. Az esetnek azonban folytatása is lett. 1971-ben, vagy 1972-ben Brezsnyev lett meghívva Franciaországba. 1970-től kezdve teljes jogú francia állampolgár voltam, ettől kezdve részt vehettem a választásokon, sőt, ha akartam volna egy pártban jelöltethettem volna magamat képviselőnek is. Feleségem francia, 1960-ban nősültem meg, miután visszajöttem Korzikáról. Akkor már Maisons-Alfortban laktunk, ahol 16 éves hitelre vettünk lakást. Feleségem elment szombat reggel fodrászhoz, én meg készültem, hogy menjek futballozni egy ’56-os menekült barátommal, az építészmérnök Fehér Lacival, mert minden szombaton kimentünk focizni. Hát kora reggel megint csak négy elegánsan felöltözött úriember jött, ‒ érdekes megint csak négyen voltak, ez úgy látszik egy biztonsági szám ‒, egy nagy autóval, és azt mondták, hogy le vagyok tartóztatva, ugyancsak a lista miatt, Brezsnyev látogatására hivatkozva. Tiltakoztam, hogy én francia állampolgár vagyok, ami egy kicsit meghökkentette őket, de hát a felsőbb parancsra nekik engedelmeskedni kellett. Ekkor gyorsan ruhát cseréltem, mert melegítőben voltam, és akkor csengetnek, nem más mint a Fehér Laci barátom, aki megkérdezte: hogy-hogy te még nem öltöztél át. Mondtam, hogy nem lehet, le vagyok tartóztatva, vissza kellett öltöznöm. Erre megijedt és azonnal elment. Én kértem, engedjék meg, hogy telefonáljak a feleségemnek, tudtam a fodrásznak a telefonszámát. A feleségem nagyon dühös lett, hiszen én már francia állampolgár voltam. Elvittek Val-de-Marne-ba, MaisonsAlfort külvárosába, az már nem a 75-ös megyéhez tartozik, hanem a 94-eshez, annak a prefektúrájára vittek, hogy ott majd döntenek felőlem, hova mi legyen velem. Ekkor a feleségem telefonált, ‒ mert megkérdezte, hogy hova fognak vinni ‒ és megfenyegette a rendőrségi osztályvezetőt, hogy nagy botrányt fog csinálni. A Figarótól kezdve a Le Monde-ig mindenkit értesít, hogy ilyen törvénytelenséget követnek el a férjével, akinek semmilyen bűne nincs. Ekkor bejött egy magas rangú, ősz hajú ember, azt mondta, hogy a felesége olyan mint egy pestises, mint egy kolerás, olyan nagy felhajtást csinál, hogy lehetetlen megnyugtatni és lehet, hogy ebből sajtóbotrány lesz, ezért inkább vigyenek haza. Este hazavittek, de egy héten keresztül ellenőriztek, hogy otthon vagyok-e, bejárok-e reggel a munkahelyemre, ahol szintén ellenőriztek, ami kellemetlen volt. Vegyészként dolgoztam egy kutató laboratóriumban. Itt van a határozat, amit kaptam, ez a korzikai, az első 1960. február 27-én lett kiadva. Hivatalosan Sujánszky-nak írom a nevem, de amikor 1954-ben kiállították a magyar személyazonosságit, akkor a kommunista tisztviselő ly-nal írta, holott én j-vel használom. A De Gaulle-nál tett látogatáson részt vettek közül kik élnek még? Egyedül Sári Gyula él még, csak a helyzet az vele, hogy elzárkózik mindentől, mert részt vett a De Gaulle elleni merényletkísérletben, ‒ gondolom hallottak róla, hogy abban három magyar is benne volt. Amikor az algériai háború végén De Gaulle elengedte Francia Algériát (Franciaország gyarmatát, az ország egyik megyéjét), a helyzetet elfogadni nem tudó magas rangú katonatisztek és a harcokban részt vevő francia ejtőernyősök létrehozták az OAS-t (Organisation de l’armée secrète = Titkos Katonai Szervezet), ezt a terrorszervezetet. Ezeknek sikerült a három magyar egykori légióst is meggyőzniük, hogy az elnök elleni merénylettel tulajdonképpen a kommunisták ellen harcolnak. Ez az ember komoly büntetést kapott? Hogyne, 15 vagy 20 év börtönt kapott, de amikor 1968-ban a baloldaliak és kommunisták élére álltak a diáktüntetéseknek és majdnem átvették a hatalmat, akkor a katonákra, a hadseregre, a jobboldaliakra megint nagy szükség lett, ezért kiengedték őket amnesztiával sőt, nagyon szép állásokat kaptak. A helyzet az, hogy egy kiváló magyar volt, ő is azok közé tartozott, akik hazamentek harcolni 1956-ban. Tehát ő is magyar szabadságharcos volt, de itt 1958-ra olyan komplikálttá vált a politikai helyzet ‒ Európa beteg 61

Interjúk ötvenhatosokkal emberének tartották Franciaországot, ahol igen erős volt a kommunista párt befolyása ‒, ezért megkérték De Gaulle-t, hogy a rend biztosítása érdekében választások nélkül is vegye át az elnöki tisztséget. Na most, René Coty államelnök vagy átadja neki a hatalmat, vagy nem. Ha átadja, akkor nincs semmi baj, de ha nem, akkor De Gaulle a hadseregre építve csinál egy katonai puccsot. Ezért érdekes, hogy 1958 májusában, minket politikai menedékjogot kapott magyar szabadságharcosokat felkértek ‒ engem személyesen is ‒, hogy hajlandóak vagyunk-e részt venni De Gaulle hatalomra juttatásában. Erre én összehívtam egy gyűlést, hogy ki akar benne lenni, és bizony jó 20-25-en jelentkeztek. Köztük volt Marton Lajos is, aki kiváló 1956-os szabadságharcos, sőt előtte még a kommunista magyar honvédségnek is a hivatásos pilóta tisztje volt, de még a forradalom alatt mellénk állt. Mi mind idealisták voltunk, úgy gondoltuk azért, hogy Franciaország nehogy esetleg kiessen a nyugati érdekszférából a szovjet blokkal szemben, ezért egy erős Franciaországra van szükség, erre pedig De Gaulle a legalkalmasabb, a szabad Franciaország szimbóluma. El is vállaltuk. Én leadtam a francia katonai vezetőségnek a listát, Péntek Róbert volt a közvetítő, mondták nagyon szép, hogy a magyarok így Franciaország érdekében vesznek részt. Mi magyarok azt a feladatot kaptuk, hogy ha puccsra kerülne sor, ‒ akkor már éjszaka a Boulogne-i erdőben járatták a harckocsik motorjait, az ejtőernyősök is készen álltak ‒, egy volt francia légiósokból álló egységgel együtt foglaljuk el a párizsi városházát. Két éjjel voltunk készültségben az Hôtel de Ville téren, a városházánál. A bajtársam kijelentette, hogy ő ebben nem hajlandó részt venni, pedig bátor gyerek volt, de azt mondta elege van. Diákok voltunk mindketten, kaptunk rendesen francia ösztöndíjat, akkor még nem voltam nős. Mondtam neki, hogyha balul ütne ki, mert leverték volna ezt a puccsot az biztos, akkor nekem azonnal, mint politikai menekültnek ‒ nehogy kiadjanak a Kádár rezsimnek ‒, menekülnöm kell Spanyolországba. Mondtam neki, hogy akkor írjon az édesanyámnak Óbudára, hogy Spanyolországba mentem. A terv már el volt készítve, hogy ha balul sikerülne a dolog. Igen ám, de jól sikerült. Ezzel béke lett, nem lett polgárháború, átadta Coty a hatalmat és így született meg az V. Francia Köztársaság és rend lett. Ezután kérték, hogy az akcióban részt vevők neveit adjam be, majd a későbbi időkben kapunk ezért állami elismerést és kitüntetést, mert hajlandók voltunk a francia érdekekért reszkírozni. Én átadtam a listát. Igen ám, de közben az történt, hogy De Gaulle ígérete ellenére, miszerint Algéria francia terület marad ‒ kiegyezett a lázadókkal, teljes függetlenséget adott Algériának. Belátta, mert intelligens ember volt, hogy ebből egy új Vietnam lesz. A Szovjetunió segítette a felkelőket és Amerika is amellett volt, hogy föl kell adni ezt a gyarmatot. Nem szabad elfelejteni, hogy egymillió francia élt Algériában, és azt, hogy azért segítette a hadsereg őt, mert a IV. Köztársaság elengedte volna Algériát. De Gaulle elárulta őket, erre ellene fordultak, négy tábornok puccsot csinált, amit levertek, azután alakították meg ezt a titkos hadsereget. Tőlem is megkérdezték, hogy nekem mi közöm Algériához, hát nekem Erdély fáj, meg Felvidék is fáj, de mi közöm Algériához. Az, hogy független, az nem a mi problémánk. Az, hogy Franciaország erős legyen Európában a szovjet imperializmus elleni blokkban, az fontos, mert az tényleg fontos volt. De hát mit törődöm én Algériával, semmi közöm hozzá! Hárman vettek részt a magyarok közül a merénylet kísérletben, holott figyelmeztettem Marton Lajost ‒ a másik kettő légiós volt ‒ az én nagyon jó barátomat, ’56-os szabadságharcost, aki kiváló ember és nagy hazafi volt, hogy ne menjen bele. De idealista ember volt, és a tisztek meggyőzték, hogy ez is Európa védelme, mert egy kommunista ország lesz Algériából és bekerítik Franciaországot. Ő ezt naivan elhitte. Súlyosan elítélték őket, még szerencséjük volt, mert egy diktatúrában agyonlőtték volna őket. De amikor kikerült olyan szépen bántak vele a franciák, hogy megkapta a francia állampolgárságot is. ’68-ban, amikor szükség volt ezekre az antikommunista emberekre, akkor kiengedték őket, mert lehetett rájuk számítani, hiszen akkor mindenütt vörös zászlók voltak és Lenin meg Mao-Ce-tung képek. Itt tényleg komoly krízis volt. Én akkor kértem meg a francia állampolgárságomat, mert úgy gondoltam, hogy ha itt a kommunisták átveszik a hatalmat, akkor tovább kell menni. Az én feleségem viszont született francia. Én az ’56-os ENSZ menekült kártyával megkaphatnám a beutazási engedélyt a tengerentúlra, Amerikába, Kanadába, de a francia feleségem nem. És hogy el ne szakadjunk, úgy döntöttünk, hogy megkérvényezem a francia állampolgárságot. De aztán De Gaulle újra megszilárdította a hatalmát és ez az egész kommunista diáklázadás szépen vissza lett szorítva. 62

Interjúk ötvenhatosokkal Mivel Péntek Róbert 1960-ban elment Amerikába, ‒ bár ő nem vett részt az OAS-ban ‒, azok az engedélyek, amiket minden négy évben ő szerzett meg, megszűntek. De a légiósok bajtársi köre nem lett feloszlatva, és választottak egy új elnököt, egy szintén magyar származású volt légióst, Ladányi Józsefet, aki átvette Péntek szerepét. Így volt ez tíz éven keresztül. Igen ám, de 1970-ben megszűntek működni. Nem oszlottak fel a Belügyminisztériumnál, de a Frontharcos Minisztériumnál igen, megszűnt működni a vezetőség, minden. 1971-ben nem is volt diadalívi megemlékezés, ezért én kihallgatást kértem Borbeau alezredestől, aki a Frontharcos Minisztérium Örökláng Bizottságának volt az elnöke. Fogadott is nagyon szépen, két órán keresztül zajlott a megbeszélés. Mondta, hogy Sujánszky úr, nagyon szép amit csinálnak, de a légiósok nem működnek, ki vannak húzva, nincs új vezetőség bejelentve, hivatalos levelekre sem válaszolnak, tagdíjat nem fizetnek, önök meg nem voltak francia katonák. Én nem adhatom meg, mert a két feltételnek csak az egyike teljesült (belügyminisztériumi engedély). Elmagya-

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 1994. november 4. Középen Szombati Béla nagykövet, balra mellette Sujánszky Jenő

ráztam neki, hogy miért csináljuk ezt. Mivel a francia katonai körökben 1956 miatt a magyarok nagy tiszteletnek örvendtek, ezért azt mondta, hogy a körtét kettévágjuk, majd találunk egy megoldást. Mivel a elügyminisztériumnál még nincs kihúzva a légiós szervezet, de nálunk igen, ezért én úgy tekintem, mintha a légiósok szervezete továbbra is létezne, kinevezem önt a Légiósok Bajtársi Körének ügyvezető főtitkárává. Így tudtam megszervezni az 1972-es koszorúzást, majd azután 1986-ig. Az évek során én állandóan kerestem egy valódi légióst, mert nagyon jó ez a jóindulat, de azért jogilag ez kerülőút volt, de egy élő légiós sem volt hajlandó elvállalni, mivel ez felelősséggel járt. Végre 1986-ban, 15 évi keresés után találtam valakit, akit régóta ismertem, barátok is voltunk, de én úgy tudtam, hogy ő a háború után a spanyol idegenlégióban harcolt, és nem a franciában. Egy véletlen beszélgetés közben tudtam meg, hogy a beleivel Vietnam óta probléma van, valamilyen mikrobák miatt. Kérdezem tőle, hogy te mit kerestél Vietnamban, hát a spanyol légió nem volt ott. Azt mondta, mikor ő a spanyol légióból leszerelt, akkor francia idegenlégiós lett. Hát meg van mentve a haza! Próbáltam meggyőzni, egy délelőttön át beszéltük egy kávéházban, míg végre meggyőztem, hogy mi megrendezünk mindent, neked csak az a feladatod, hogy felviszlek az Örökláng Bizottság Irodába, bejelentelek mint új elnököt és akkor minden hivatalos lesz, belépsz te is a szövetségbe. Végül elvállalta. Dömötör Kálmánnak hívták és gyönyörűen csinálta, úgy négy éven keresztül. Sőt még előnyünk is származott belőle, mert ő egy másik magyar szervezetnek a főtitkára is volt, a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének. 63

Interjúk ötvenhatosokkal 1990-ben azonban meghalt, így a szokásos probléma megismétlődött. Én nem akartam megint elvállalni, rálépve újból az illegalitás útjára, végül sok keresés után találtam egy újabb volt légióst, egy volt bankigazgatót, Tóldalagi Ferencet, aki az 1950-es években szolgált a légióban. Kimentem hozzá a külvárosba és próbáltam meggyőzni, hogy én mindenért felelős leszek, mi rendezzük, csak te légy beírva, mint engedélykérő. Belement, és akkor egy évig ő csinálta. Igen ám, de a volt bankigazgató, aki vigyázott arra, hogy tényleg létezik-e az a szervezet, aminek ő az elnöke, ezért elment a prefektúrára, a Belügyminisztériumba és megnézte a nyilvántartást. Ott megtudta, hogy 1970 óta nem működnek. Azt mondta ezután, Jenő én ilyen fiktív, nem létező szervezetnek nem vállalom az elnökségét. Hát akkor próbáltam egy Kemencei János nevű volt légióst meggyőzni, akit nemrég ismertem meg, gyönyörűen kitüntette magát, francia becsületrendet is kapott a vietnami harcokban. Ő is azt mondta, nem hajlandó egy nem létező szervezet nevében eljárni. Ekkor újra felmentem a hivatalba és nekem újra megadták az engedélyt, mint ügyvezető főtitkárnak, mert jól ismertek. Akkor megint én csináltam, 1992-től 1995ig. Igen ám, de 1995-ben egy újabb probléma alakult ki, a Belügyminisztérium követelte a Frontharcos

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 1995. november 4. Középen Szombati Béla, balra Sujánszky Jenő, jobbra Németh István

Minisztérium Örökláng Bizottságánál, hogy az ilyen hivatalos állami aktusnál engedélyezett Örökláng Szervezeteknél tessék beszedni az adatokat, hogy ki az elnök, a főtitkár és így tovább. Hiába vagyok ügyvezető főtitkár, hát ilyen nincs. Akkor elmentem ismét, visszavittem a papírt, kértem találkozót az Örökláng Bizottság Irodába és megmondtam, hogy kérem én erre nem vagyok képes, mert én nem tudom a légiósokat összeszedni, senki nem vállalja el az elnökséget. Erre azt mondták: Sujánszky úr, mivel ezt követelik tőlünk, ez azt jelenti, hogy sajnos akkor nem lesz többet magyar szertartás. Megint egy hosszú tárgyalás, és mivel nagyon jó véleménnyel voltak a munkámról, arról, ahogy 19 éven át szerveztem az ünnepséget, nagyon jó dossziém volt ott! Azt mondták, hogy úgy nem írhatjuk be, mint ügyvezető főtitkár. Erre hosszas vita után, jó indulattal beleegyeztek abba, hogy újra rátesznek a hivatalos listára, csak oda írják a háttérbe, hogy volt francia légiósok is tagok, ami viszont igaz, és ezt igazolni is tudtam. Így aztán megkaptuk az engedélyt, végre jól ment minden. Először fordult elő 1958 óta, hogy a Szabadságharcos Szövetség nevében ment a szervezés.. Így lett a 40. évfordulón is megrendezve 1996-ban, és 1998-ig ment így, amikor újonnan jelentkezett egy Erdélyi Imre nevű volt légiós, akit 1996-ban ismertem meg, és ő azt mondta, hogy vállalja az Idegenlégiósok Bajtársi Körének újraindítását. Elmentek a prefektúrára, összehozta újra a gárdát. Új választások voltak, azt a prefektúra bejegyezte, és akkor bejelentettem az Örökláng Bizottságnál, hogy a légiósok újra alakultak, és akkor már ők kapták meg az engedélyt. Figyelmeztettek hogy ne adjam ki a kezemből, mert meddig fogják bírni ezek az új 64

Interjúk ötvenhatosokkal emberek. Én viszont láttam, hogy jól csinálják a légiósok. Egy évig vitte az Erdélyi, utána lemondott, vagy lemondatták és Kemencei vette át az elnökséget, de 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is ők szervezték. Közben mi meg (a Franciaországi Magyar Szabadságharcos Szövetség) fölöslegessé váltunk, hiszen Magyarország szabad lett. Most már minek a Szabadságharcos Szövetség, ezért bejelentettem 1999-ben, hogy lemondok. Én csináltam ezt 42 éven keresztül, most már szerettem volna, hogy minden évben otthon lehessek a volt corvinista bajtársaimmal. Ez három évig így is volt, Pongrácz Gergellyel koszorúztunk együtt. Ekkor éreztem magam szabadnak, mert 1990-ig én nem mehettem haza. És akkor azt mondtam, hogy átadom a főtitkárnak, hogy ideiglenesen az új választásokig ő legyen a szervezet vezetője. Erre a főtitkár, aki szintén 1956-os szabadságharcos volt, fölállt a közgyűlésen és azt mondta, hogy amennyiben Sujánszky lemond az elnöki tisztségről ő is lemond a főtitkáriról. Hát akkor ki veszi át? Hosszú vita alakult ki, aminek a vége az lett, hogy feloszlott a szervezet. Hát most már nincs szükség Szabadságharcos Szövetségre, a szovjet csapatok kivonultak Magyarországról, demokratikus szabad választások vannak stb. A közgyűlés döntését bejelentettem a prefektúrán, ami a francia hivatalos közlönyben is megjelent. Ugyanakkor a Frontharcos Minisztérium Örökláng Bizottságához is elmentem, és mondtam, hogy most már nem csak, hogy nem mi csináljuk, hanem fel is oszlottunk. Ők is sajnálták.

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 2007. november 4. A képen balról jobbra: Nikicser László nagykövet, Sujánszky Jenő és Szinyei János, az 1956-os Magyar Forradalom Francia‒Magyar Emlékbizottságának főtitkára

Ez melyik évben történt? 1999-ben történt, akkor még megrendezte az Erdélyi, utána meg a Kemencei. Ez addig ment így, mígnem egyszer csak telefonált nekem Kemencei, hogy te Jenő, ez sok munkával jár, nem tudom tovább csinálni, föloszlatom én is a szervezetet. Meg is tette 2002-ben. Közeledvén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, kétségbe voltak esve a párizsi magyarok, hogy mi lesz. Otthon Budapesten is különböző bajtársi szervezetektől nyomást kaptam, hogy Jenő, az nem lehet, hogy a világon egyedül álló legszebb ünnepély megszűnjön! Legalább az 50. évfordulóra valamit csináljatok! Most itt volt a nagy probléma, hiszen a Szabadságharcos Szövetség, amelynek a nevében megrendezhettem volna ‒ már megszűnt, ezért találkozót kértem az Örökláng Bizottság vezetőjétől, egy Combette nevű tábornoktól. Azt mondta, sajnos ez lehetetlen, mert a légiósok is megszűntek, maguk is megszűntek. Végül azt mondta: figyeljen ide Sujánszky úr, magának 22 év múltja van nálunk, ha fölállítja újra az egye65

Interjúk ötvenhatosokkal sületet, ha újra belügyminisztériumi engedéllyel működő szervezetté válnak, engedélyezem. Ez legalább egy évi utána járás. Kérdeztem, hogy akkor 2003-ban nem lesz ünnepség, mire azt mondta, de lesz, mert engedélyezem ‒ illegálisan járt el ugyan, de nagyon jó indulattal, hogy egy magyar csoport az én vezetésemmel meggyújtsa az öröklángot. Első alkalommal fordult elő, hogy nem hivatalos szervezetként, hanem egy magyar csoportként tarthattuk meg október 23-i diadalívi szertartásunkat, de figyelmeztetett, hogy ha azt akarják, hogy ez a hagyomány továbbra is megmaradjon, csak úgy tudja engedélyezni, ha újra megalakul a szervezet. Nekifeszültem és megalakítottam a szervezetet, amit úgy hívnak most, hogy 1956-os Magyar Forradalom Francia‒Magyar Emlékbizottsága. Elmentem az Örökláng Bizottságba, átadtam minden hivatalos írást és azt mondták, hogy újra felírjuk magukat hivatalosan a listára, de a közgyűlés döntésére még várni kell. 2004-ben lesz a közgyűlés, ami dönt arról, hogy visszaveszik-e önöket ezen a néven. Olyan kedvesek voltak, hogy a titkárságról felhívtak ‒ én éppen nem voltam otthon, a feleségem vette fel a kagylót ‒, és közölték, hogy az Örökláng Bizottság közgyűlése az általunk megadott új néven felveszi a szervezetet a listájára. Megkaptuk az engedélyt és ez most már minden évben így van. Állami támogatásban nem részesültek? Dehogy, soha nem kaptunk semmit. Csak a tagoknak a tagdíjaiból gazdálkodtunk, de a legtöbbször a vezetők adták össze a pénzt. Nekem tíz olyan esetem volt az 1989 előtti években, amikor a családi nyaralás rovására költöttem el a pénzem. A feleségem is dolgozott, én is dolgoztam, mint vegyész, és mindig úgy július-augusztus körül vehettük ki a szabadságot, és megterveztük, hogy hova utazunk. Hol turistaútra készültünk Norvégiába, Görögországba, vagy a tenger mellé vágytunk pihenni, esetleg a hegyekbe a Mont Blanchoz. Megbeszéltük, hogy előre lefoglaljuk a helyet és tíz olyan eset volt uram, hogy én azt mondtam a feleségemnek, menj el te, ‒ én a magyar ügyre költöttem el a szabadságra félretett pénzt. De a feleségem nagyon megértett francia asszony létére, hogy sok magyar asszony vehetne példát róla, annyira helyeselte erkölcsileg, amit csinálok, hogy azt mondta, hogy ő sem utazik. Abból a pénzből, amit a magyar ügyre költöttem, ‒ higgye el uram ‒, hogy egy vidéki házat tudtam volna venni valahol Normandiában, valami szép helyen, ehelyett egy tíz emeletes épületben lakom 70 négyzetméteres lakásban, meg van egy autónk, holott sokkal magasabb életszínvonalat tudtunk volna tartani, de elment a pénz a magyar ügyre. Számtalanszor én képviseltem az egyesületünket a különböző frontharcos szervezetek meghívásain, például a Francia Föderalista Mozgalom, a Francia‒Kelet-európai Egyesület, vagy a Dimitri Panine Barátainak Egyesülete. Ő 17 évet ült le a szovjet gulágban, és nagyon szoros barátságban állt Szolzsenyicinnel, aki Sologdine álnév alatt szerepeltette őt az Első Kör című könyvében. Ez azt jelenti, hogy el kellett menni a gyűlésekre, tagdíjat fizetni stb. Részt vettem a Nemzetközi Ellenállás (emigráns oroszok) és a Kelet-Európai Országok Szabad Szervezetét képviselő összekötő bizottságban is Németh István főtitkárral együtt, de a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségében is, mert tárgyilagosnak kellett lenni. Ebben dolgozott Szén József és Dömötör Kálmán is. Komoly szervezet volt az Idegen Megszállás Alatt Lévő Országok Ellenállásainak Nemzetközi Konferenciája, Egyesülés a Szabad Európai Szolidaritásért. Ott csak olyanok lehettek tagok, akik egyúttal francia állampolgárok is voltak. 1978 és 1990 között Németh Istvánnal vezetőségi tagok lettünk. Ez egy nagyon komoly, aktív egyesület volt. A Közép-Európai Föderalista Mozgalomban is én képviseltem a magyarokat 1960 és 1965 között. A Bizottság a Szovjetunió és a Kelet-Európai Népének Szabadságáért és Szuverenitásáért nevű szervezetben megint mi ketten voltunk a Németh-tel 1982 és 1986 között. A Bizottság a Szabad Véleménynyilvánítás Védelméért tagja is voltam magyarok képviseletében 1970 és 1978 között, tehát mi nemcsak magyarok között mozogtunk. Ennél a szervezetnél egy Mupland J. Bomon nevű neves francia politikus, parlamenti képviselő, aki egy diktatúrák elleni mozgalmat hozott össze, jól működött 1976 és 1990 között, 11 éven keresztül, sokszor kellett náluk beszédet tartani. Azután a Nuvert Solidarité, amely minden nyugati országban működött, ahol én, valamint az MHBK részéről Dömötör Kálmán voltunk tagok. A Groupe de Paris egy nagy szervezet volt, vagyis a Közép-Európai Párizsi Csoport, ami 2000-ig műkö66

Interjúk ötvenhatosokkal dött. Ebben az orosz, grúz, ukrán, belorusz, albán és lengyel emigrációs vezetők voltak. Az MTSZ egy orosz antikommunistákból álló nagy mozgalom volt a háború után, akik pl. az 1956-os forradalom alatt orosz nyelvű felhívásokat küldtek el az orosz katonáknak, hogy ne harcoljanak a magyar nép ellen, mert ők a szabadságért és az emberi jogokért harcolnak és nem fasiszták. Rádiójuk is volt, az egyik Nizzában. Ezen a héten értesültem arról, hogy a Groupe de Paris-ból meghalt a románok vezetője, Misel Cornél, így most már csak Kešeljevič, a szerb, egy Tito-ellenes antikommunista és én vagyok benne.

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 2008. november 4. A képen balról jobbra Sujánszky Jenő, az Emlékbizottság elnöke, Hadady László oboaművész, Nikicser László

A Nemzetközi Föderáció a Szabadságért (Federation Internationale Pour La Liberté) is egy nagy szervezet volt, ez is 2000-ig működött. Én képviseltem 1982 és 2000 között, még alelnök is lettem, pedig nem akartam elvállalni. Németh István volt az alelnök előttem 1998-ig, aztán mivel ő már nem tudta tovább vinni a dolgokat, jött Bodor Dezső. Ez az egyetlen szervezet, ahol Bodor szerepet vállat 1996 és 2000 között a vezetőségi tanács tagjaként. Jó francia tudásával szépen helytállt. Szántai Lajos csak rövid ideig képviselt minket a Föderációban. Mára már megszűnt ez a szervezet.

Koszorúzás a Père Lachaise-i síremlékműnél – 2010. november 4. A képen balról jobbra Méray Tibor, Dr. Trócsányi László nagykövet és Sujánszky Jenő

67

Interjúk ötvenhatosokkal Itt van pl. az egyik programjuk egy 1998-ban megtartott kongresszusról, amit érdekes módon a Place de Stalingrad-on tartottak. Látja ezek az országok képviseltették magukat: Magyarország, Örményország, Ausztrália, Belgium, Bulgária, Amerikai Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország. Nézze meg milyen szónokok beszéltek ott: Gisimon (?) francia tábornok, egy szervezet vezetője, Madame Roland Prel (?) Angliából jött, a szabad Kambodzsa, Vietnam és Laosz érdekében működő szervezet vezetője, Sujánszky Jenő a föderáció alelnöke, Madame Lobuto az Amnesty International a képviseletében, Giong (?) őrnagy mérnök-újságíró. Hányszor volt, hogy szóltak, hogy Sujánszky úr tartson beszédet, ‒ ha Magyarországról volt szó ‒, mert megszokták, hogy én tényleg úgy mutatom be Magyarországot, ahogy kell, és nem pedig politikai jelleggel. Megismertek ezeken a nemzetközi helyeken az előadásaim révén. Amikor összeomlott a vasfüggöny, a parlamentben volt egy képviselőcsoport, ahova a magyarok részéről engem hívtak be rendszeresen tájékoztatni őket a hazai helyzetről. Meghívtak egy volt francia miniszter által rendezett nagygyűlésre is Brest városába, ahol a nagy változásokról, az összeomlott vasfüggönyről és a volt kommunista országok átalakulásáról volt szó. Külön repülővel vittek le, hogy tartsak előadást ott náluk. Látja, hogy milyen nívón mozgott az ember. Higgye el, hogy a Szabadságharcos Szövetség sokkal többet tett a magyar ügy képviseletében, mint most a fizetett diplomaták. És a taglétszám ma mennyi? Maximum 30 fő, az elnökséggel együtt. Az induláskor még több százan voltunk, aztán ez a szám fokozatosan csökkent. Most már alig van tag, sokan hazautaztak, a fiatalokat pedig nem tudtam beszervezni. Tudja mennyi az átlag életkorunk? 65 és 80 év között. (Párizs, 2008. október 6.) Balahó Zoltán ‒ Gál Vilmos

68

Interjúk ötvenhatosokkal

Interjú Boross Gézával, a NIT Etikai Bizottságának elnökével Amikor lapunk felelős szerkesztője megkérdezte, kivel készítenék szívesen interjút tagtársaink közül, azonnal Boross Gézára, Etikai Bizottságunk elnökére gondoltam. Ismertem életútja egy részét, személyisége, rendezvényeinken elhangzott bölcs vélemény-nyilvánításai mély benyomást tettek rám. Géza bátyám azonnal ráállt a beszélgetésre és kedvesen invitált óbudai lakásába. Elmondta, akármit bátran kérdezhetek tőle, ha valamire nem kíván válaszolni, meg fogja mondani. Javasolta, hogy először tekintsem át annak az interjúnak a szövegét, amelyet Virág Gyula történész doktorandusz készített vele és olvassam el a Magyar Pedagógiai Társaság egyik szakosztályának felkérésére készített saját írását. Kérdéseim „sorvezetőjét” ezek a dokumentumok jelentették. Először családi hátteréről érdeklődtem. Boross Géza: Budapesten születtem, de gyerekkorom egy részét Kassán töltöttem, mivel honvédezredes édesapámat az ott állomásozó VIII. hadtest légvédelmi tüzérségének parancsnokává nevezték ki. Történelmünk tragikus eseménye, a kassai bombázás édesapám jelentése szerint német fej és bosszúálló szlovák kéz (repülők) műve volt. Ezután pár órával az Országos Légvédelmi Parancsnokság nevében Borsányi Julián alezredes (később Bell ezredes álnéven a Szabad Európa Rádió katonai szakértője) a hadtesttől, így édesapámtól is – elvonta a bombázás körülményeinek a kivizsgálását. Ő „talált” egy repeszdarabot orosz jelzéssel, ami ürügyként szolgált Magyarország II. világháborús részvételéhez. Ezután apámat rövidesen nyugdíjazták. Mi történt ezután a családdal? A kassai bombázás után édesanyámmal visszaköltöztünk Budapestre, ott éltük át a főváros ostromát, annak minden közismert borzalmával együtt. Édesapámat a háború alatt „ideiglenes továbbszolgálóként” félig-meddig reaktiválták, különféle hátországi feladatokat töltött be. Édesanyám üldözötteket bújtatott, egyikük megható írását a mai napig őrzöm. Középiskolai tanulmányaimat az Eötvös Gimnáziumban kezdtem meg. Budán laktunk, az ostrom után a felrobbantott hidak miatt képtelenség volt rendszeresen átjutni Pestre, így egy ideig a ciszterciek budai gimnáziumába jártam. A viszonyok javulásával folytathattam a tanulást az Eötvösben, ott érettségiztem le. Hogyan kerültél kapcsolatba a cserkész mozgalommal? A cserkészcsapatok a II. világháború előtt és alatt egyházi alapon szerveződtek. Én egy protestáns, úgynevezett „regős” jellegű (sok néptánc, népdal, népi játékok, országjárás stb.) cserkészcsapat tagja voltam. A háború után újjászervezett cserkészmozgalomban már tért hódított a világi irányzat, amellyel kezdettől fogva rokonszenveztem. Közben betiltották (Rajk László), majd újra engedélyezték a cserkészetet, melynek szövetségi elnöke a neves pedagógus és filológus professzor, Karácsony Sándor volt. A progresszív hagyományokat folytató Regősökkel kapcsolatos kedves emlékeim többek között az ún. Regős vándorláshoz fűződnek. Ennek során különféle falvakat látogattunk meg, és a helyi kocsmában kultúrműsort adtunk az ottani lakosoknak, akik nagy rokonszenvvel fogadtak, megvendégeltek bennünket és szállást is adtak nekünk. 69

Interjúk ötvenhatosokkal A cserkészet mellett az ifjúságot tömörítő MINSZ (Magyar Ifjúság Népi Szövetsége) tagszervezetének, a Diákszövetségnek IV., (ma V.) kerületi titkára lettem. Jártam olyan diáktáborban is ahol „jól képzett marxistát” akartak képezni belőlünk. A marxizmus sok társamhoz hasonlóan engem is megérintett, mert minden eddiginél igazságosabb társadalmat ígért, de sohasem voltam fanatikus hívő, mert a népi írók elképzelései is nagy hatást gyakoroltak rám. A baloldali eszmék iránti rokonszenvem azokból az időkből származik, és a mai napig is tart. A cserkészet révén ismerkedtem meg a néptánc mozgalommal. A neves kutató, Molnár István vezette Csokonai együttes, amelyben táncoltam, a műfajban komoly tekintélynek számított. Azután vége szakadt sokszínű, vidám mozgalmi életemnek. Mi történt? Őszintén megírtam az életrajzomat. Ezek után leváltottak diákszövetségi funkciómból, és visszautasították felvételi kérelmemet a Közgazdasági Egyetem Miből éltél a középiskola elvégzése után? Oktatóként és különböző versenyek zsűritagjaként néptánc ismereteimet hasznosítottam. És eljött 1951 júniusa! Igen, a kitelepítések éve. Szomorú érdekesség, hogy a kitelepítés jogalapjai – más társadalmi rétegek megjelölésével – a 8130/1939 M.E. és a 760/1939 B.M. számú rendeletek voltak, amelyek az 1938-as zsidótörvény végrehajtási rendeleteként is szolgáltak. Az én családom ideális alany volt a boszorkányüldözők számára, hiszen akkor már nem élő mostoha nagyapám Veszprém vármegye alispánja, édesapám – mint említettem – horthysta katonatiszt volt. A kitelepítési végzéseket minden héten hétfőn, szerdán és pénteken hajnali négy órakor „kézbesítették”, a családoknak egészen rövid időt engedélyeztek a felkészülésre, majd jött értük a teherautó, amelyen legfeljebb ötven kilós poggyászt vihettek magukkal. Táncos barátaim mindent elkövettek, hogy elkerüljem a száműzetést. A Kultúrverseny Iroda kiküldetési rendelvényével elküldtek Nyírlugosra, ahol korábban annak a zsűrinek a táncszakértője voltam, amely az ottani népi együttest a Szabolcs-Szatmár megyei (akkor ez volt a megye neve – a szerk.) verseny első helyére jelölte. Az ürügy az volt, hogy készítsem fel őket a győzelemmel járó budapesti díszbemutatóra. Ezalatt Pesten minden követ megmozgattak, hogy mentesüljek a kitelepítés alól, de erőfeszítéseik nem vezettek eredményre (pedig Révai József volt a Kultúrverseny Iroda felettes minisztere). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy apámmal, édesanyámmal és nyolcvan éven felüli nagyanyámmal Jászkisérre, és nem a hírhedt Hortobágyra kerültünk. Kényszerlakhelyünkként egy kulákházat jelöltek ki számunkra. Ily módon két legyet ütöttek egy csapásra: kiszúrtak a kitelepítettel és a kuláknak nyilvánított családdal is, amelynek egyik szobáját át kellett engednie a Budapestről érkezők számára. (Géza bátyám elbeszélése kísértetiesen emlékeztetett arra, amit az én szüleim meséltek kitelepítésünk történetéről – H. P.) Amilyen szigorú volt az intézkedés, annyira laza az ellenőrzés. Ezt kihasználva többször is Budapestre szöktem. Egy ilyen alkalommal némi csalafintasággal sikerült elintéznem, hogy katonai szolgálatomat egy „normális” egységnél, és ne a hírhedt lapátosoknál töltsem el, ami az ötvenes évek munkaszolgálatának gúnyneve volt. Itt barátkoztam össze Novák Ferenccel, a magyar néptánc mozgalom mai napig emblematikus alakjával. Közben a Nagy Imre-kormány megszüntette a kitelepítés intézményét, de Budapestre csak azok költözhettek vissza, akik igazolni tudták, hogy valamelyik itteni rokonuk befogadja őket. A leszerelt katonák a lakáskiutalásoknál előnyt élveztek. Erre hivatkozva kiigényeltem üres, lepecsételt lakásunk (!) egyik szobáját és immár budapesti lakosként jogom volt szüleim hazahozatalára. Édesapám az Elektromechanikai Vállalat portása lett, én pedig folytattam néptánc oktatói karrieremet. Emellett mellékfoglalkozásként a HVDSZ (ágazati szakszervezet) kulturális osztályának táncreferense lettem. Novák Feri ugyanakkor ‒ szintén másodállásban ‒ az Építők Szakszervezetének ifjúsági táncosait oktatta. Ebből származott 1954-ben az az ötletünk, hogy a két együttes legtehetségesebb táncosaiból egy színvonalas amatőr együttest hozzunk össze. 70

Interjúk ötvenhatosokkal Miért éppen a Bihari Együttes nevet választottátok? A szakszervezet bázis együttesének létrehozása után sokáig törtük a fejünket, milyen nevet válasszunk? Idegenkedtünk az akkori időkre jellemző sematikus elnevezésektől és elhatároztuk, hogy olyan névadót keresünk, akinek köze van a néptánchoz. Talán én vetettem fel a verbunkos kora-reformkori mesterének, Bihari Jánosnak a nevét, amit aztán a közösség szívesen fogadott el. Jellemző, hogy a szakszervezet kultúrfelelőse, akinek a javaslatot előterjesztettem, életében nem hallott Bihari Jánosról, és csak hetekkel később, megfelelő tudakozódás után engedélyezte, hogy ezen a néven működjünk. Mi volt az a „főbenjáró bűnöd” az 1956-os forradalomban, amiért alaposan meghurcoltak? Meg akartam menteni a Bihari együttest. A forradalmi viharban veszélybe került a HVDSZ léte, és ezzel a táncegyüttes jövője is. Ezért Novák Ferivel fiatalos naivitásunkban október 31-én (!) először a Köztársaság téren, a pártközpont mellett levő DISZ Budapesti Bizottságát kerestük, de ott az ismert események következtében csak a szél által kergetett papírlapokat találtunk. Ezután, cserkésztiszti múltam juttatta eszünkbe, hogy elmenjünk a Nagy Sándor utcai cserkészházba, ahol a Magyar Cserkész Szövetség neve már újból ki volt írva. A portástól megtudtuk az ott tartózkodók névsorát, ami nagyon nem tetszett nekünk. Ezek az urak ugyanis részben a rossz emlékű Kisbarnaki Farkas Ferenc tábornok (a Teleki Pál halála utáni főcserkész) szélsőségesen klerikális és militarista irányzatának emberei voltak. Közben megtudtuk, hogy Tildy Zoltán államminiszter jóváhagyásával a Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottság Jánosi Sándort (becenevén Julót), a mozgalom felszámolása előtti utolsó előtti főcserkészét bízta meg a Cserkész Szövetség újjászervezésével. Novák Ferivel az Értelmiségi Forradalmi Bizottsággal, majd az Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággal tárgyaltunk, és az ott kapott megbízó levéllel felszerelkezve, két fegyveres nemzetőr kíséretében tértünk vissza a cserkészház birtokba vételére. Ott felmutattuk dokumentumainkat, mire az ott tartózkodók távoztak. A fegyveres nemzetőröket elbocsájtottuk, és megalakítottuk az Ideiglenes Intéző Bizottságot, amelynek egy teljes napig elnöke voltam. Ezután feladatunkat egy Juló vezette bizottság vette át, amelynek én is tagja voltam és a már nagyon vegyes politikai összetételű társaságban igyekeztem képviselni a progresszív, világias irányzatot. Arra hivatkozva, hogy gyermek- és ifjúsági szervezetről van szó, sikerült megakadályoznunk, hogy a cserkészeten belül nemzetőr egységet hozzanak létre. November 2-án találkoztam Szilágyi Józseffel, Nagy Imre személyi titkárával, aki felkarolta ügyünket, és megígérte, hogy a következő hétre találkozót szervez részemre előbb Donáth Ferenccel, majd Nagy Imre miniszterelnökkel és Kádár Jánossal is, akiről úgy tudta, hogy a forradalom híve és még Budapesten tartózkodik. Emlékszem, november 3-án bemondta a rádió, hogy 5-én mindenütt felveszik a munkát a dolgozók, megkezdődik az iskolai tanítás, és az élet visszatér a normális kerékvágásba. Talán éppen azért időzítették a szovjetek a Budapest elleni támadást november 4-re, hogy a forradalom konszolidációját megakadályozzák. Mit tettél a forradalom bukása után? November 4-én hajnalban összeszedtem és magammal vittem (később elégettem) a Cserkész Szövetség papírjait, és elhagytam az épületet. Gondoltál-e arra, hogy felelősségre fognak vonni '56-os szereped miatt? Nem igazán! Az Egyesült Izzó Egyedi Gépgyárában lettem diszpécser és újból elkezdtem foglalkozni a népi tánccal. Ráadásul 1958-ban minden további nélkül kiengedtek a Llangollen-i (Wales) nemzetközi fesztiválra, ahol Magyarországot a Bihari János Táncegyüttes és a debreceni Kodály kórus képviselte. Aztán egy napon ‒ 1959-ben, amint éppen szokásos tejivómban reggeliztem, mellém lépett valaki, és kérdezte, hogy nem ismerjük-e egymást a táncberkekből? Azt mondta, néhány kérdést szeretne feltenni, és hogy ne késsek el, majd kocsival bevisznek a munkahelyemre. Az autó azonban nem a gépgyárba, hanem a rendőrség Tolnai Lajos utcai vizsgálati osztályára szállított, és megkezdődött 10 hónapos kálváriám. 71

Interjúk ötvenhatosokkal Miért ilyen későn jöttek rá, hogy „veszedelmes ellenforradalmár” vagy? A közelmúltban bukkantam rá az interneten egy 1958. évi belügyminisztériumi előkészítő anyagra, amely – rengeteg tárgyi tévedéssel – ismertette a magyar cserkészet történetét, és jelezte, hogy vizsgálatot indítanak a Szövetség '56-os szerepével kapcsolatban, mások mellett az én nevemről is említést téve. Az aláíró későbbi vizsgáló tisztem volt. Érdekes módon másnapra az anyag eltűnt az internetről, szerencsére idejében kimentettem. Hová kerültél és mivel vádoltak? A tököli internálótáborba, ahol azonban nem internált, hanem ún. közbiztonsági őrizet alatt álló személy voltam. Külön zárkasorban tartottak, az internáltaktól eltérően nem vezényeltek munkára. A legkisebb vétségért (pl. egy ceruzacsonk elrejtéséért) magánzárkával és az azzal járó egyéb szankciókkal büntettek. Közben itt és az ORFK Fő utcai vizsgálati osztályán számos alkalommal kihallgattak. Azt igyekeztek rám bizonyítani, hogy az általam egy napig irányított Cserkész Szövetség ellenforradalmi szervezet volt és részt vettem a népi demokrácia elleni fegyveres felkelésben. Azzal védekeztem, hogy a francia kommunista pártnak is van cserkész szervezete, és Lengyelországban is legálisan működik a cserkész mozgalom, melyet aligha tűrnének meg, ha a „néphatalmat” veszélyeztetné. A közbiztonsági őrizetben tartás adminisztratív szempontból kényelmes volt a hatóságok számára. A jogszabály alapján ugyanis az előzetes letartóztatás maximális időtartama egy hónap volt, amelyet indokolt esetben további egy hónappal hosszabbíthattak meg, míg a magamfajta közbiztonságra veszélyes személyeket vádemelés nélkül hat hónapig, szükség esetén tovább is fogva tarthatták. Végül 1960. március 14-én, pontosan tíz hónappal letartóztatásom után szabadultam, talán nem függetlenül attól, hogy az ENSZ vizsgáló bizottsága az ún. „magyar kérdés” lezárása fejében az internáló táborok bezárását követelte. Mihez kezdtél kiszabadulásod után? Dolgoztam és beteg szüleimet látogattam. Néhány nappal szabadulásom után mindketten kórházba kerültek, édesapám rövidesen meg is halt. Régi munkahelyemen, ahol korábban diszpécser voltam, segédmunkásként alkalmaztak négy forintos órabérért. Levelekkel bombáztam Biszku Béla belügyminiszter titkárságát, felülvizsgálatot kérve és azt, hogy mentesítsenek közbiztonsági őrizetem következményei alól. Megkereséseimre dodonai válaszokat kaptam (például olyasmit, hogy mivel „nem ítéltek el, nem is menthetnek fel”, felülvizsgálatra nincs jogszabály stb.). Rájöttem, hogy ez irányú próbálkozásaim kudarcra vannak ítélve, így csak akkor érvényesülhetek, ha újból nekilátok a tanulásnak. Így ismét esti középiskolába jártam, leérettségiztem a Kandó technikumban, majd ugyanott elvégeztem a főiskolát, villamos üzemmérnök lettem. Több munkahelyen dolgoztam, közben folyamatosan tovább képeztem magam, egyebek mellett munkavédelmi szakmérnök képesítést szereztem. Nyugdíjba vonulásom előtt a Munkavédelmi Főfelügyelőség alapító tagjaként többek között szabvány előkészítéssel foglalkoztam. Hogyan és mikor lettél tagja a Nagy Imre Társaságnak? Röviddel a NIT alapítása után léptem be, a Fényes Szellők Baráti Társaság más tagjaival együtt. Mit illik tudnunk erről a baráti társaságról? A hetvenes években alakult Fényes Szelek Baráti Kört a korábbi népi kollégisták alapították. Klubösszejöveteleket tartottak, melyekre többször neves előadókat hívtak meg. Nekem a NÉKOSZ-osokkal már annak idején jó kapcsolatom volt (Diákszövetség). Ők adták a kezembe azokat a könyveket, amelyek gondolkodásomra, világszemléletemre nézve meghatározóak voltak. Én magam a nyolcvanas évek végén csatlakoztam a baráti körhöz, amelynek a lelke Réthey-Prikkel Lajos volt. Sajnos az ő halála óta igencsak „takaréklángon” működünk. Ami a Nagy Imre Társaságot illeti, számunkra a csatlakozás természetes lépés volt, hiszen nekünk a miniszterelnök fogalmát mindig is Nagy Imre személye jelenti. Mi a véleményed a Nagy Imre Társaság működéséről, mit kifogásolsz, mit tartasz javítani valónak? Amellett, hogy valahogyan fel kellene oldani a NIT jelenlegi céljaival és feladataival kapcsolatos eltérő értelmezéseket, legjobban az igazi klubéletet hiányolom. Egykor a Bihari együttesnél (itt működött 1956-ban a Néptáncosok Klubja, de a forradalom után is jelentős klubélet folyt, mely a BM szerint illegális ellenforradalmi tevékenység volt (!). Mint említettem, a Fényes Szellők Baráti Társaságnál is rend72

Interjúk ötvenhatosokkal szeres összejöveteleket tartottunk. A Nagy Imre Társaságnál ezt a pezsgő szellemi aktivitást hiányolom. A magam részéről társadalmi tevékenységem mellett arra is törekszem, hogy két lányom és hét unokám hűséges, igaz képet kapjon a magyar történelem legutóbbi évtizedeiről. Baráti beszélgetésünk alkalmával Géza bátyám még sok színes és szomorú történetet elevenített fel eseménydús életéből, amelyekről nem egy cikket, hanem egy egész vastag könyvet lehetne írni. Jó lenne, ha barátaival, idősebb tagtársaival együtt élőszóban is megosztaná közösségünkkel gazdag életútjának tapasztalatait. (Budapest, 2013. augusztus) Haas Péter

73

Mellszobor budapesten, a Nagy Imre Emlékház kertjében

Mellszobor Tatabánya

Nagy Imre-emléktábla Nyíregyházán

Portré-dombormű Giromagny-ban

74