260
ÖREGEDÉS ÉS NÉPESEDÉSPOLITIKA MAGYARORSZÁGON* KÁPOSZTÁS FEREN C Nemrégiben egy öregedéssel foglalkozó népesedési konferencián valaki azt a kérdést vetet te fel, hogy az-e a valóságos problém a, hogy a jövőben túlságosan sok öregem ber lesz a társada lomban, vagy inkább az a problém a, hogy túlságosan kevés lesz a fiatalember? A kérdés fölvetője az utóbbit nyomatékosítva nagyon fontosnak tartotta, hogy azonnal nagyon erős népesedéspoliti kába kezdjünk. Véleményem szerint m ár a kérdésfölvetés sem szerencsés, hiszen a jövőt illetően ebben a kérdésben nincs döntési alternatívánk: országaink többségében mindét „problém ára” föl kell ké szülni. Jelentősen nőni fog az idős em berek száma és aránya, s ezzel párhuzam osan többnyire to vább csökken a fiatalok száma és aránya is. Be kell látnunk, hogy m indkét jelenség számos olyan társadalmi, politikai és gazdasági problém át hordoz magában, amelyek jó részét bizonyára ma még föl sem tudjuk ismerni. Különösen igaz ez, ha a problém ák együttlétezéséből adódó generációs fe szültségekre, elosztási problém ákra is gondolunk. Nyilvánvalónak tűnik továbbá, hogy a „sok az öreg”, illetve a „kevés a fiatal” problém a országonként, időben és földrajzi területenként is eltérő súllyal és módon fog jelentkezni. Nem adható tehát egységes „recept" a problém akezelésre, a pri oritások meghatározására. Mégis célszerűnek láttam , hogy ebből a kérdésfeltevésből induljak ki, mivel a hozzákapcsolt következtetést vitatva fejthetem ki talán legtöm örebben az öregedés népesedéspolitikai összefüg géseire vonatkozó elgondolásaimat, a számos vonatkozásban nemzetközileg is kedvezőtlennek te kinthető magyar sajátosságok alapján. Nem értek egyet azzal, hogy „... azonnal nagyon erős népe sedéspolitikába kezdjünk”, lényegesnek ítélem ugyanakkor annak megvitatását, hogy mit tehet a népesedéspolitika, mi lehet a reális célja a népesedési folyamatok, illetve jelenségek befolyásolá sában, milyen módon érhetők el a célok? Nem vállalkozom e rendkívül komplex kérdés megvála szolására, ez nem is a kutatók feladata. Azt viszont szükségesnek tartom , hogy az öregedéssel összefüggésben is nyújtsunk tám pontokat a politikák lehetőségeinek és korlátainak mérlegelésé hez. A népesedéspolitikák eddigi tapasztalatainak elemzése azt mutatja, hogy az elvárt vagy re mélt hatásoktól általában elm aradt a népesedéspolitikák eredményessége. Nem arról van szó, hogy eredm énytelenek lettek volna, de arról igen, hogy egyfelől jelentős ráfordítások m ellett is az ered ményeket többnyire csak rövid távú hatásokban, illetve jobb esetben a negatív tendenciák tartósabb fékezésében, késleltetésében lehet kimutatni. Másfelől számos példa igazolja, hogy az „erő teljes” népesedéspolitikák adminisztratív beavatkozása, a nagyon erős népesedéspolitikák voluntarizmusa - nemcsak demográfiai szempontból - nem kívánt, rendkívül káros hatásokhoz veze tett. H asonlóképpen hosszú távra kiható gondokat okozott a népesedéspolitikai intézkedések rossz időzítése, amennyiben azok éppen a kívánttal ellentétes hatást váltottak ki (pl. a demográfiai hul lámzás csillapítása helyett annak erősítését eredményezték). Gyakorta fölvetődő kérdéssel kerülünk szembe a mérlegelésnek, az értékelésnek ezen a pontján: szükség van-e arra, hogy az állam - szélesebben értelmezve a társadalom - beavatkoz zék, bizonyos célok elérése érdekében befolyásolást gyakoroljon? Kézenfekvőnek tűnik a válasz, hogy nem, nincs szükség rá. Legalábbis ebbe az irányba hatnak a fentiekben jelzett eddigi kudar cok, megoldatlanul m aradt problém ák is. Azt persze világosan látnunk kell, hogy a kérdésre nemA * Prágában 1989. július 3-7. között, "Ageing of population in developed countries” címmel megrendezett konferenci ára angol nyelven benyújtott előadás.
KÖZLEMÉNYEK
261
mel válaszolók sem azt mondják, hogy semmit sem kell tenni. A népesedéspolitikát nem folytató országok gyakorlata is ezt igazolja: sokat tettek és tesznek is a népesedés kedvezőbb feltételeinek kialakításáért. Mi a magyarázata hát annak, hogy a népesedéspolitikát folytató országok nem elégszenek meg csupán a kedvezőbb népesedési feltételek biztosításával? Két-három évtizeddel ezelőtt meg lehetősen sok híve volt demográfusok között az azóta is sokszor hivatkozott - de napjainkig m ár teljesen talajt vesztett - ún. „szocialista népesedési törvénynek”, amely szerint a szocialista fejlő dés autom atikusan optimális népességnövekedést hoz magával. Meglepő módon, más mezben új ra felbukkant ez a nézet öt évvel ezelőtt, a mexikói világkonferencián, ahol az amerikai kormánydelegáció - számos amerikai demográfus megrökönyödésére - azon a véleményen volt, hogy a szabadpiaci gazdálkodás automatikusan optimális népességnövekedést fog eredményezni. A de mográfusok túlnyomó többsége ma m ár nem fogadja el az optimális népességnövekedés autom a tikus megvalósulását. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az egyéni érdekek összessége sem egye zik meg a közös érdekkel, vagy más szavakkal: az egyéni döntések nem eredm ényeznek társadalmi optim um ot, akkor m ár elegendő alapunk van arra, hogy a népesedéspolitika szükségességét ki mondjuk. A népesedéspolitikának a társadalom hosszú távú népesedési érdekeit kell kifejeznie, eszközrendszerének pedig elő kell segítenie a hosszú távú népesedési célok (a társadalm i optimum) közelítését. Nem rendelkezünk ma még elegendő ism erettel ahhoz, hogy hatékony népesedéspolitikánk legyen. Újnak tekinthetők ma még azok a kutatások is, amelyek a népesedéspolitikák hatékonysá gának vizsgálatára irányulnak. M indamellett a növekvő érdeklődést jelzi ezirányban az, hogy több országban indítottak kutatásokat e téren, kétoldalú összehasonlításokat kezdeményeztek, s leg utóbb a Vienna C enter koordinálásával és támogatásával hat országra kiterjedő kutatási program kezdődött a népesedéspolitikák, családpolitikák termékenységre gyakorolt hatásának vizsgálatával. Magyarországon az 1980-as évek elejétől gyökeresen új feltételeket és feladatokat jelent a népességszám csökkenése, a termékenységgel egyenrangú tényezővé vált a népesség halandósága, népesedéspolitikai jelentőségűvé vált a népességreprodukció minősége, kiemelt figyelmet kíván a népesség öregedése és a család támogatása, védelme. Az 1984-ben életbe léptetett új, távlati népe sedéspolitikai stratégia ezért m ár nem „egytényezős”, nemcsak a termékenységi helyzet javítását célozza, hanem komplexen felöleli a főbb népesedési folyamatokat, lényegében a születéstől a ha lálozásig. Ebbe a kibővült tartalm ú népesedéspolitikába integrálódott a jövőbeli népességstruktú ra alakulásában meghatározó jelentőségűvé váló öregedés kérdése is. Ez azonban csak a demográ fiai megközelítés. Szükség van arra, hogy az öregedésre, mint a jövő évtizedek egyik legnagyobb társadalmi kihívására, társadalompolitikánk, szociálpolitikánk a társadalom és az egyének (csalá dok) számára is megfelelő perspektivikus politikával, cselekvési program m al reagáljon, „öregedé si politikát” hívjon életre. A soktényezős népesedéspolitika természetesen a korábbinál is még bonyolultabb feladato kat jelent. Sikeressége, hatékonysága szempontjából megnövekedett a szerepe annak, hogy mennyire sikerül összhangot terem teni a népesedéspolitika és a vele elvileg szoros összefüggésben lévő más politikák között. Ez az összehangolás azért különösen fontos, mert mégoly jól megválasz tott, hatásosnak ígérkező, nem kevés költséget fölemésztő népesedéspolitikai intézkedések hatását is leronthatják, semlegesíthetik a más szférákból érkező kedvezőtlen, ellentétes reakciót kiváltó ha tások. Két alapvető okát látom annak, hogy nem dicsekedhetünk különösebben a népesedéspoliti kák eddig elért eredményeivel. Az egyik az, hogy tudományunk, a demográfia, m indeddig nem volt képes kellő egzaktsággal feltárnia népesedési magatartás változásának okait. A másik' okot - vé leményem szerint - a politikák tökéletlensége adja: gazdaság- és társadalom politikai szempont ból, tervezési, illetve kutatási megalapozottság oldaláról és a nyilvánosság kontrollja szempontjá ból egyaránt szerénynek, ill. elégtelennek minősíthetők az eddigi eredmények. Term észetesen számos további nehezítő körülményt is felsorolhatunk. Demográfiai oldal ról ilyennek tekinthetjük például azt a tényt, hogy a lakosság nagyobb dem ográfiai csoportjainak (fiatalok, öregek stb.) arányváltozásai és azok következményei kevéssé feltártak. Számolnunk kell azzal is, hogy a célzott vagy szándékolt intézkedések hatásánál erősebb hatással lehetnek a népe sedési folyamatokra, ill. a jelenségekre (s így az öregedésre is) a nemzetközi és a hazai politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok, s azok megítélése a közvéleményben. Az előzőekben jelzett problém ák mellett még egy lényeges ellentm ondással kell szembe néz nünk, ha az öregedés népesedéspolitikai összefüggésein gondolkozunk. Ennek a lényege abban
262
KÖZLEMÉNYEK
összegezhető, hogy a népesedéspolitika megvalósítása elm arad a kívánatostól, a tervezettől. Ö t év vel ezelőtt az új népesedési stratégiát a kormány nemzeti program ként hirdette meg. Az utóbbi 34 évben viszont M agyarországon a lényegesen és gyorsan változó politikai, gazdasági és társadalmi környezetben átrendeződtek korábban kiemelten fontosnak tartott értékek és célok is. Ebből kö vetkezően a népesedési kérdés és a népesedéspolitika is hátrább sorolódott a politika prioritásai között, de érzékelhetően a közvélemény számára is. Tekintettel arra, hogy a mai népesedési helyzet és a mai népesedéspolitika hatásaikban dön tően már az ezredfordulót követő évek és évtizedek népesedési viszonyaiban jelentkezhetnek, nem mondhatjuk, hogy még van időnk. Ami konkrétabban az öregedést illeti, időnk még van, veszteget ni való időnk azonban nincs. Különösen igaz ez, ha a népesedési kérdéseknek a politikán belüli hát térbe szorulását is figyelembe vesszük. A népesség jelentősebb fogyásának, az ebből eredő, ill. ez zel összefüggő kedvezőtlen strukturális változásoknak (öregedés, egyedülállók arányának növeke dése, területi átrendeződés stb.) a gazdasági növekedést hátráltató, a társadalmi fejlődés számára kedvezőtlen következményei a következő egy-két évtizedben jórészt már nem háríthatok el. Az en nél hosszabb távú, kedvezőbb népességfejlődés feltételeit azonban a magyar társadalom nak a kö vetkező években kell megterem tenie. Mit m utatnak a népesedéspolitika szempontjából m eghatározó jelentőségű népesedési fo lyamatok belátható jövőbeli tendenciái? Az 1987-ben Budapesten rendezett európai regionális né pesedési értekezlet általánosítható megállapításai között szerepelt az is, hogy a fokozatos elörege dés csaknem általános és ez a jelenség a régió legtöbb országában fokozódni fog, különösen a kö vetkező évszázad első évtizedében. Magyarországon a népességelőrejelzések szerint tartós, az ez redforduló után felerősödő népességcsökkenés mellett a népesség korösszetétele igen hosszú tá von is kiegyenlítetlenül alakul. A fiatalkorúak aránya folyamatosan csökken a következő évtizedek ben; mérsékeltebb emelkedés, stagnálás jellemzi az idősek arányváltozását az ezredforduló utáni második évtized közepéig, am ikor arányuk és számuk robbanásszerűen emelkedni kezd, annak kö vetkeztében, hogy ekkor lépnek a 60 éves és idősebb korcsoportokba az 1950-es években született nagylétszámú korosztályok. Az idősek arányának valóban „robbanásszerű” m egemelkedését jól m utatja a 60 éves és idő sebb népességnek a 15-59 éves népességhez viszonyítása: 1980-ban 28,0%, 1990-ben 30,8%, 2000ben 30-31%, 2020-ig viszont a m utató értéke elérheti a 40%-ot is. Nem enyhíti a várható helyzetet, de tény, hogy nemzetközileg a magyarországinál lényegesen kedvezőtlenebb változások is bekövet kezhetnek e téren. Az NSZK-ban a 60 éves és idősebb népesség aránya a 20-60 évesekhez képest az 1982. évi 39%-ról 2030-ig minimálian 60% körüli értékre emelkedik, de egyes becslések szerint 95%-ot is elérhet. Így érthető, hogy a legélénkebb vitát és politikai reagálást kiváltó jövőbeni de mográfiai jelenség az NSZK-ban is az időskorú népesség össznépességen belüli, illetve a keresők höz viszonyított aránya, amely többek között komoly kihívás elé állítja például a szociális ellátást. A népesség korösszetételének átalakulása, az öregedés hangsúlyozottan jelentkezik a fővá rosban, ahol területi összehasonlításban évtizedeken keresztül a legalacsonyabb volt a term ékeny ség, mint a relatív öregedés legfőbb tényezője. A folyamatot erősítette az, hogy a halandóság vi szont az országos átlagnál kedvezőbben alakult Budapesten; az évtizedeken keresztül jelentős be vándorlást felváltó migrációs stagnálás ugyancsak erősítette a főváros elöregedését. A férfiak ha landósága Budapesten m eghaladja az országos átlagot, ennélfogva az öregedés folyamata a nőknél még hangsúlyozottabban jelentkezik. Ezzel együtt term észetesen jelentősen nő az egyedülálló idős nők száma és aránya is. Az öregedési folyamat következtében más fejlett országokhoz hasonlóan Magyarországon is válságba került a nyugdíjrendszer. Nyilvánvaló, hogy az ezredfordulót követően jelentkező jelen tős népességcsökkenés és az öregedési folyamat felgyorsulása a társadalom erőforrásainak a ko rábbiaknál is nagyobb hányadát köti le, bárhogyan is kerüljön m egreformálásra a nyugdíjrendszer. Úgy is fogalmazhatunk, hogy növekszik a nemzedékek közötti konfliktus esélye; a nemzedékek egy máshoz való viszonyát m egváltoztathatja, érdekkülönbségeiket kiélezheti pusztán a népesség összetételének jelentős átalakulása is, amit csak tovább erősít a szűkös erőforrásokból való „osztozás” (egymás rovására való részesedés) kényszere. Amerikai adatok elemzése alapján Preston hívta fel a figyelmet arra, hogy a legtöbb demog ráfus várakozásával ellentétben az idősek arányának em elkedése és a fiatal korosztályok, a gyer mekek arányának csökkenése azt eredményezte, hogy javult az idősek helyzete és rom lott a fiata loké. Jórészt infrastrukturális elm aradottságunkból következően nem m ondhatjuk el, hogy Magyarországon is ugyanez a helyzet; mind a fiatalok, mind az idősek helyzetének javítása hosszú távon is
KÖZLEMÉNYEK
263
feladata a magyar társadalomnak. Ebből következően népesedéspolitikánknak valós problém ája olyan megoldás keresése, amely e kettős feladatra társadalmi és egyéni szempontból egyaránt el fogadható válaszként értékelhető. Az idős és a fiatal generációk kapcsolatában elenyésző ma m ár az, hogy a szülők gyerme keikkel idős koruk támogatóiként, eltartóiként is számoljanak. A közvéleménykutatások jelzik azt az ellentm ondást, miszerint az öregek gondozását, ellátását a legtöbb em ber a fiatalok, a fiatal csa ládtagok kötelességének tekinti, viszont azt is látják, hogy ennek a kötelességnek többnyire képte lenek eleget tenni. Az előttünk álló években a belátható gazdasági nehézségek m ellett várható egy felől, hogy növekedni fog a családok ilyen irányú terhe, másfelől arra is számítani kell, hogy az ö re gek és különösen a legidősebbek számának és arányának növekedése azt eredményezi, hogy tovább nő azoknak a családoknak és háztartásoknak a száma, amelyeknek részbeni vagy teljes kiszolgálást, ellátást igénylő tagja van. Amennyiben az infláció számottevően lerontja a nyugdíjak reálértékét, úgy az ilyen családokban jelentős további terhek hárulnak arra a középkorú nemzedékre is, amely re az öreggondozás zöme hárul. Ezt a középgenerációt terheli ugyanakkor pályakezdő, családalapító gyermekeik rendkívül kedvezőtlen lakáshoz jutási esélye is. A közvéleménykutatási eredmények szerint a felnőtt lakosságnak ugyanakkora része (m int egy ötödé) az öregkort tartja az élet legnehezebb szakaszának, m int amekkora hányad szerint a kö zépkor tekinthető annak. Az átlagosnál magasabb arányban tartják a nyugdíjas kort, az öregkort a legnehezebbnek a fővárosi lakosok, a vezető beosztásúak, az értelmiségi, ill. a szellemi foglalkozá súak, általában a magasabban iskolázottak. A termékenység alakulását meghatározó 20-40 éves, fiatal felnőtt kort - a pályakezdés, a családalapítás, a lakásszerzés és a gyermekszülés és felneve lés időszakát - a felnőtt lakosságnak a fele tartja az élet legnehezebb szakaszának. Az idős em berekről való gondoskodást, magányosságuk enyhítését segíthetné az idős szü lőkkel való együttélés. Ezt azonban m ár a lakáshiány, illetve a szűk lakásm éretek sem teszik lehe tővé a családok nagy többsége számára. További akadályt jelent a családtagok munkája, a többletjövedelem megszerzésére irányuló, második gazdaságban történő részvételük is. Végül, nemzetkö zi jelenség, hogy nem élő igény a generációk együttélése: a fiatal házasok többségi véleménye az, hogy akkor sem élnének szívesen együtt a szülőkkel, ha lakásuk erre alkalmas lenne. A m agatar tást magyarázó motívumok érthetőek: a hagyományos és a m odem életvezetési m inták ütközése, a gyermeknevelés elveinek és gyakorlatának generációs különbségei ma gyakrabban forrásai a csa ládi konfliktusoknak mint régen. Nem kétséges, hogy az időskorúak eltartási terhének növekedése - a nyugdíjkifizetésekkel és az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban - elsősorban a költségvetésre hárul. M indem el lett az is egyértelmű, hogy a közvélemény is szívesen fogadna olyan változtatásokat, új megoldáso kat, amelyek az eddiginél kedvezőbb „munkamegosztást” jelentenének a családok és a társadalom szélesebben értelm ezett intézményrendszerei között az öregek ellátásának, gondozásának és ma gányosságának megoldásában. Itt persze nemcsak az idős em berek igényeiről és érdekeiről van szó. Teljesen egyértelmű, hogy meg kell akadályoznunk azt, hogy idő előtt megrokkanjon az a közép korú nemzedék, amelynek a halandósága rendkívül kedvezőtlen, s amely az idősek anyagi és más jellegű támogatásából a leginkább kiveszi a részét. Nem vitatható, hogy pótolni kell a múltbeli mu lasztást az öregek intézeti ellátását szolgáló kapacitások kiépítése terén, nagy energiákat kell for dítani a házi gondozás gyors fejlesztésére. Az idős generációk a múlt értékeit képviselik, a m ár elért állapot fenntartására törekszenek - m utatott rá Sauvy - , fékezik a fejlődést, az innovációt. Az öregedésnek ezek a tünetei szeren csére nem lelhetők fel a mai Magyarországon. Reformtörekvéseink, minden korábbinál élénkebb politikai, gazdasági és társadalmi változásaink éppenséggel azt jelzik, hogy nem az öregedéssel együttjáró visszatartó erők, hanem a változást, a megújulást követelő erők jutottak túlsúlyra. A problém át inkább az okozza, hogy dominálóvá váltak a rövid távú m eghatározottságok, m ásodla gos jelentőségűek lettek az olyan társadalmi kérdések - mint például a népesedés kérdése - , am e lyek hosszú távon jelentenek elsősorban problém át társadalmi, gazdasági következményeikkel. E b ből a szempontból tekintve fontos következtetésnek tűnik, hogy szerves kapcsolat jöjjön létre a csa ládok és egyének mai problémáival foglalkozó családpolitika és szociálpolitika, illetve a népesedéspolitika között, amely elsősorban a népesség számának és összetételének jövőbeli alakulására kon centrál. Jelen és jövő népesedési problémáit együtt mérlegelve könnyű belátni, hogy az öregedéssel kapcsolatos társadalmi-gazdasági feszültségek annál erősebbek lesznek, minél inkább elm arad a termékenység szintje a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges szinttől. M indenképpen ki-
264
KÖZLEMÉNYEK
vánatos lenne ezért elkerülni a népességcsökkenést és az ebből adódó öregedést. Ez azonban az adottságok miatt nem reális cél, a folyamatot legföljebbb mérsékelni tudjuk. Reálisnak egyre in kább az látszik, hogy a népesség reprodukciója csak a jelenleginél alacsonyabb szinten stabilizálód hat. Ebből következően - megítélésem szerint - helytelen célkitűzés lenne az is, hogy minden erő feszítést a magasabb születésszám ösztönzésére fordítsunk. Jelentősebb pronatalista intézkedések re legföljebb az 1989-91. években kerülhet sor, ha el akarjuk kerülni a születésszámok hullámzásá nak fölerősítését. Népesedéspolitikai érdek viszont a fiatalok és az öregek helyzetének javítását célzó politi kák célszerű összekapcsolása. Ennek meghatározó jelentőségű feltétele az, hogy mennyire sikerül a demográfiai fejlődésből adódó feszültségeket más társadalmi problém ákkal együtt újragondolni és ilyen alapon megtalálni a közös megoldási módozatokat. Nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy ez nemcsak pénzügyi kérdés. H a nem vesszük kellően figyelembe, hogy az anyagi eszközök m ellett a tudati befolyásolás, a jogi, illetve az intézményi háttér és ezek szerves kapcsolódása alap vető feltétele a hatékony működésnek, akkor ennek következményeivel is számolnunk kell, még hozzá igen hosszú távon. Ez azért is fontos, m ert az anyagi eszközök terén a kam pányhatások el kerülése, a reálérték megőrzése nemcsak a magyar kormánynak tartósan megoldatlan problém ája. M indemellett haladéktalanul megoldandó Magyarországon például a jövedelem adórendszer olyan továbbfejlesztése, amely nem diszpreferálja a gyermekes családokat. Népesedéspolitikai szempontból feltétlenül figyelmet érdem elnek azok az elgondolások, amelyek az idős em berek ellátása (pl. nyugdíjbiztosítása) és a fiatal generációk gyermekvállalása között kedvező, intézményesített kapcsolat létesítését célozzák. Ilyennek tekinthető a gyermekgon dozás 1-1 évének beszámítása a nyugdíjba menetel időpontjának megállapításánál, ill. a gyermekszám nyugdíjban történő figyelembevétele is. Az „intézm ényesített” eszközöknél is többet érhet azonban a különböző generációk közötti kapcsolat javítása a család kohéziós erejének növekedése révén. Ehhez viszont nemcsak szemléleti és tudati változásra, hanem politikai, társadalm i és gaz dasági stabilitásra is szükség lenne. Igaz, hogy 1984-ben sokoldalúan megalapozott népesedéspolitikai koncepció lépett életbe Magyarországon. Az azóta lényegesen megváltozott helyzetre tekintettel azonban m ár új népese déspolitikai koncepció lenne szükséges. Nehezíti a helyzetet az, hogy a népesedési folyamatok ter vezése 1984 után lényegében leállt, a döntéshozatalban a népesedési tényezők nem jutottak meg felelő szerephez. Erősödik a veszélye annak, hogy a kései vagy kellően nem m egalapozott akciók következtében egyes népesedési folyamatok m ár befolyásolhatatlanok lesznek, illetve nem a kívánt hatást eredményezi a megváltoztatásukra irányuló szándék. Kedvezőbbek a feltételeink a népesedéspolitika tudományos megalapozása terén: folytató dott a népességprognózisok kidolgozása és folyamatos korszerűsítése; 1986-tól (előreláthatóan mi nimálisan 1991-ig) a kormány által preferált és külön is tám ogatott társadalom tudom ányi kutatá soknak részét képezik a népesedéspolitikai kutatások. A kutatások eddigi eredm ényei - többek között - egyértelműen megerősítik azt, hogy erősíteni kell a népesedéspolitikai döntések nyilvá nosságát; szakmai szinten a népességkutatók és más társadalom tudományi területek kutatói, illet ve a döntéshozók közötti intézményesített „párbeszédre” van szükség, em ellett elengedhetetlen a széles körű tájékoztatásra épülő társadalmi közmegegyezés a népesedés kérdéseiben. Összegezve: a népesség öregedési folyamata, az egyszerű reprodukció szintjétől tartósan el m aradó termékenység, a népességszám jelentős csökkenésé E urópa egyre több országának m ár lé tező, illetve küszöbön álló problém ája, a jövő egyik legkomolyabb társadalm i kihívása. M agyaror szág népesedési helyzete és perspektívája több vonatkozásban az átlagosnál is kedvezőtlenebb, ha landóságunk romlása nemzetközileg is kirívó. A korábban egytényezős népesedéspolitika szükség képpen vált soktényezőssé. Hatékonysága azonban még messze nem kielégítő. Az adminisztratív, kényszerítő jellegű beavatkozást kizáró, az egyéni döntések szuverenitására építő népesedéspoliti kának nincs alternatívája a mai Magyarországon. Ahhoz azonban, hogy ez a politika az eddiginél hatékonyabb eszköz legyen, a kutatásokban, a döntéselőkészítésben és a folyamatok irányításában is jelentős feladatokat kell még megoldani. Ez a feltétele annak is, hogy a termékenységcsökkenés és az öregedés egyidejű problém áira egyaránt megfelelő választ tudjon adni a népesedéspolitika.
KÖZLEMÉNYEK
FELHASZNÁLT
265
IRODALOM
Andor ka Rudolf. A magyar népesedési tendenciák gazdasági és társadalmi következményei és a népesedéspolitika lehetőségei. Szociológiai Műhely Tanulmányok. 10. sz. 1988. okl. 103 old. Az 1987. febr. 24-27. között Budapesten tartott Európai Regionális Népesedési és Fejlődési Értekezlet fontosabb dokumentumai. Statisztikai Szemle 1987.5. sz. 389-470. old., 7. sz. 678-689. old. Az időskorú népesség demográfiai helyzete és problémái. Tudományos konferencia. Budapest, 1982. ápr. 20-21. Statisztikai Ki adó Vállalat, Bp. 1983. Káposztás Ferenc: A népesedéspolitika hatékonysága. In: Népesedéspolitika; tudományos kutatás és társadalmi cselekvés. A Né pességtudományi Kutató Intézet nemzetközi tudományos szemináriuma. Budapest, 1986. okt. 14-16. A Népességtudományi Kutató Intézet Kutatási Jelentései 31. sz. Klinger András: Az öregedés demográfiai vonatkozásai. Demográfia 1983.1. sz. 9-49. old. Klinger András: The ageing and its family and household relations. Ageing and the Family. ILASA International Conference, Sop ron, Hungary. Sept. 3-5.1986. Monigl István: Népesedés és népesedéspolitika Magyarországon - A XXI. század kihívása és kockázata. Demográfia 1987.4. sz. 369-396. old. S. Molnár Edit: A népesedési problémák megítélése a közgondolkodásban az 1980-as években. Kézriat. Bp. 1986. ápr. 37 old. S. Molnár Edit - Pataki Judit: A családról való gondolkodás a közvéleménykutatások tükrében. Kézirat. Bp. 1988.18 old. Útkeresés és szociális biztonság. Elgondolások az átmeneti időszak szociálpolitikájáról. Szociális- és Egészségügyi Minisztérium - A Szociálpolitika Távlati Fejlesztési Bizottsága. Bp. 1989. febr. 89 + 178. old.
Tárgyszavak: N épességstruktúra Népesedéspolitika AGEING AND POPULATION POLICY IN HUNGARY