Psychiatria. Ψ A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I. 1. Bevezetés. Elméleti háttér

Ψ

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I. Elméleti háttér

14

Vizin Gabriella, Unoka Zsolt Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest

Összefoglalás: A szégyen egy különösen intenzív, gyakran a cselekvôképességet akadályozó negatív érzelem, magában foglalva a kisebbrendûségi érzést, tehetetlenséget és félénkséget, valamint a vágyat arra, hogy elrejtôzzünk. A szégyen élménye adaptív, természetes reakció, mindaddig, amíg különbözô környezeti és temperamentumbeli faktorok hatására krónikussá, kínzóvá nem válik. A krónikus szégyen az utóbbi évtized kutatási eredményei szerint központi szerepet játszik a szociális interakciókban, valamint a legkülönfélébb pszichopatológiai állapotok kialakulásában, többek között a szorongásos és affektív zavarok, az evészavarok, a személyiségzavarok területén. Jelen tanulmányunkban a szégyen meghatározásán és elméleti hátterén túl a kialakulásában szerepet játszó tényezôket és a szégyennel való megbirkózás lehetséges módjait tekintjük át. A szégyen és a különbözô kórképek viszonyára vonatkozó eddigi kutatási eredményeket egy következô tanulmányunkban foglaljuk össze. Kulcsszavak: szégyen; bûntudat; önértékelési érzelmek; szégyen-hajlam; krónikus szégyen Summary: Shame is a particularly intense, often incapacitating negative emotion involving feeling of inferiority, powerlessness and self-conciousness, along with the desire to hide or disappear. The experience of shame is an adaptive and natural reaction until it becomes a chronic and painful emotion as a result of environment and temperamental factors. According to studies of the last decade chronic shame is a central feature of the social interactions as well as of a variety of psychopathologies including anxiety disorders, depression, eating disorders, and personality disorders. This study presents an overview of the definition and the major theories of shame describing developmental factors of shame and ways to coping with it. The research results concerning the relationship between shame and different disorders will be summarized in a following study. Keywords: shame; guilt; self-conscious emotions; shame-proneness; chronic shame

1. Bevezetés A szégyen témáját hosszú évtizedekig elhanyagolta a pszichológia tudománya. A szégyennel kapcsolatos szakirodalmak áttekintése arra utal, hogy Silvan S. Tomkins korai (1), majd Helen Block Lewis nagy hatású 1971-es könyvétôl (2) eltekintve a publikációk zöme az elmúlt 10–12 évre tehetô. Ennek okaként részben a szégyen és bûntudat fogalmának összemosása jelölhetô meg (3). Mindez olyan mértékû fogalmi bizonytalanságot teremtett, mely a szégyen definiálásának lehetetlenségén túl az érzékeny, operacionalizálást igénylô tudományos kutatás számára megközelíthetetlenné tette a témát.

Psychiat Hung 2014, 29 (1):14-34

Ezen túlmenôen okként és okozatként is említhetjük a diagnosztikai kategóriák hiányosságait. A klasszifikációs rendszerek a szégyent, mint kultúrákon átívelô, pervazív jelenséget alig említik. A pszichés zavarokkal kapcsolatban ezek a leírások a pszichiáterek és pszichológusok számára „diagnosztikai szemüvegként” funkcionálnak. A DSM-IV-TR (4) diagnosztikai kategóriáit és kritériumait megvizsgálva csupán néhány kórkép esetén jelenik meg a szégyen, mint tünet. Szociális fóbia esetén (a szociális helyzetektôl való tartós félelem, illetve attól való félelem, hogy ilyen helyzetekben zavarba jöhet, vagy megalázó helyzetbe kerülhet a páciens), valamint elkerülô személyiségzavarnál (az

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

intim kapcsolatok kerülése, mert fél a páciens a megszégyenüléstôl vagy nevetségessé válástól) találunk utalást a szégyen szerepére. Az elmúlt 10 évben a szerzôk revideálták szemléletüket a szégyennel kapcsolatban. Ebben a periódusban napvilágot látott publikációk zöme a szégyenre mint központi elemre hívja fel a figyelmet különbözô mentális zavarok kialakulásában. Így fontos szerepet játszik a depresszió, szociális fóbia, PTSD, OCD, egyéb szorongásos zavarok, borderline személyiségzavar, egyéb személyiségzavarok, evészavarok, impulzuskontroll zavarok vagy a dependens/ addiktív kórképek megjelenésében (5–16). Emellett sok tanulmány és több könyv is született a szégyennel kapcsolatos lehetséges terápiás megfontolásokról, célzott intervenciókról is (17, 18).

megjelenésében, elsôsorban a kognitív funkciók igénye miatt, számottevô különbségek lehetnek (30). Az alapérzelmek könnyen felismerhetôek, hiszen szembetûnôen az arckifejezésekben tetten érhetôk, a másodlagos érzelmek kifejezôdése és felismerése ellenben már sokkal bonyolultabb, nincs kultúrákon átívelô, egyedi magatartásbeli vagy arckifejezésbeli jellemzôjük (31, 32). Úgy tûnik, hogy az alapérzelmek az emberen kívül más fajoknál is tetten érhetôk, míg a másodlagos érzelmek valószínûleg humánspecifikusak, bár bizonyos evolúciós pszichológiai perspektívából az állatok szubmisszív magatartását negatív önértékelési érzelem kifejezôdésének tartják (33, 34, 22). Összességében tehát számtalan jellemzô mentén definiálhatóvá válnak az ún. önértékelési érzelmek, melyeknek egyik alcsoportját a negatív önértékelési érzelmek képezik, úgy mint a szégyen és a bûntudat.

2. A szégyen mint érzelem A pszichológiai szakirodalomban a szégyent nem sorolják az alapérzelmet közé (19–22), hanem másodlagos, ún. „önértékelési” (self-conscious) érzelem (mint büszkeség, szégyen, bûntudat) (22–24). A primer és önértékelési érzelmek közötti számtalan különbségek közül alapvetô az alapérzelmek biológiai meghatározottsága. Röviden áttekintve a fôbb különbségeket azt látjuk, hogy az elsôdleges érzelmek a születést követô néhány hónapon belül megjelennek, míg a másodlagos érzelmek a második év végén, harmadik év elején fejlôdnek ki (25) és egy sor fejlett kognitív képesség meglétét igénylik (mint például az öntudat, az én és másik megkülönbözetésének stabil tudata, önreflexió képessége, a viselkedésre vonatkozó szabályok felismerése és internalizálása, valamint az attribúció képessége) (22). Funkciójukat tekintve az elsôdleges érzelmek a fizikai túlélést és reprodukciót segítik (26, 20), míg a másodlagos érzelmek inkább a szociális, társadalmi kihívásoknak való megfelelésben játszanak óriási szerepet (27). Az elsôdleges és másodlagos, önértékelési érzelmek közötti különbség kulturális szinten is megjelenik, hiszen az elsôdleges érzelmek univerzálisak (28, 29), míg a másodlagos érzelmek

Hungarica

3. Szégyen és bûntudat Vajon hogyan különböztethetjük meg egymástól ezt a két, nagyon hasonló fogalmat? A legegyszerûbben megragadható különbség, hogy szégyenünk az énünkre, míg bûntudatunk a viselkedésünkre vonatkozik (2, 23, 35, 3). Más szavakkal, ha szégyent érzünk, azt érezzük, hogy nem olyanok vagyunk, amilyenek szeretnénk lenni, míg bûntudat érzésénél inkább az a probléma forrása, hogy úgy látjuk, megbántottunk valakit vagy rosszat tettünk valakivel. Lewis (2) úttörô munkájában a szégyen (shame) nem egyszerû érzelem, hanem több összetevôbôl áll: a megalázásból, a szégyenkezésbôl, az alacsony önbecsülés érzésébôl, valamint a lekicsinylésbôl és a stigmatizációból. A legtöbb elméletalkotó osztozik abban a nézetben, mely szerint a szégyen egy különösen intenzív, gyakran a cselekvôképességet akadályozó negatív érzelem, magában foglalva a kisebbrendûségi érzést, tehetetlenséget és félénkséget, valamint vágyat arra, hogy hiányosságainkat elrejtsük (36, 37). A bûntudat ezzel szemben a viselkedés negatív értékelésével kapcsolatban jön létre és jóvátételi cselekvésekre sarkall (35).

15

Eredeti

közlemények

1. táblázat A szégyen és a bûntudat közötti kritikus különbségek (22, 71. old. alapján)

Dimenziók

Szégyen

Bûntudat

Hivatkozások

Negatív értékelés tárgya

A teljes én

Körülírt viselkedés

(2, 9)

Figyelmi fókusz iránya

Befelé, szelf felé irányuló

Kifelé, emberi kapcsolatokra

(38, 39)

és a szorongás központja

16

Fenomenológia Viselkedési késztetések

irányuló Kisebbrendûség, tehetetlenség,

Feszültség, megbánás,

gyengeség

lelkiismeret-furdalás

Elkerülés, elrejtôzés,

Megközelítés, módosítás,

visszavonulás, izoláció

kijavítás, mentegetôzés

(40, 9, 36, 37) (41)

Kísérô érzelmek

Düh, szorongás, önutálat

Szomorúság, empátia

(27)

Nyilvánosságnak való

Magas

Alacsony

(42) (43, 44)

kitettség fontossága Attribúciós mintázat Evolúciós eredet Funkció

Belsô, stabil, globális,

Belsô, instabil, konkrét,

kontrollálhatatlan

kontrollálható

A rangsor-rendszer részeként

A gondoskodó rendszer

alakult ki

részeként alakult ki

Hírnév kijavítása

Sérült kapcsolat kijavítása

Az áttekinthetôség kedvéért táblázatba foglaltuk a szégyen és a bûntudat közötti kritikus különbségeket (1. táblázat). A bûntudat vagy a szégyen élménye eltéréseket eredményez a pszichés mûködés különbözô területein. Attribúciós szempontból például mind a szégyenre, mind a bûntudatra való hajlam fordítottan arányos az externalizációval,

(45, 46) (45, 46)

vagyis inkább belsô attribúciót foglalnak magukban. Ugyanakkor a szégyenre való hajlam együtt jár a felelôsség externalizációjával, míg a bûntudatra való hajlamra ez kevésbé igaz (35, 43, 44). Az attribúció helyére fokuszáló folyamatmodell jól illusztrálja a szégyen és bûntudat kialakulásának elméleti hátterét (43) (1. ábra).

1. ábra Az öntudati érzelmek folyamatmodellje (43, 110 old. alapján)

Értékelés

Alap-érzelmek

Igen

Külsô Nincs érzelem

Esemény

Belsô

Túlélési cél jelentôsége

Attribúció helye Nem

Belsô Nem

Nem Fókusz a szelfre, szelf reprezentáció aktiválódása

Zavarodottság

Stabil és globális attribúciók

Igen

Szégyen

Nem

Igen Identitás-cél jelentôsége

Igen

Identitás-cél kongruenciája

Bûntudat

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

A folyamatmodell alapján szégyen és bûntudat akkor alakul ki, ha (a) az esemény nem befolyásolja a túlélést; (b) a figyelem az énre összpontosul és a szelf-reprezentációk aktiválódnak; (c) az esemény az önmagamról kialakult képet negatív irányba befolyásolja, vagyis inkongruens eseménnyel szembesülünk; (d) és az attribúció helye belsô, vagyis belsô oknak tulajdonítom az eseményt. A szégyent a bûntudattól a stabil és globális szelf-aspektus megléte vagy hiánya alapján különíthetjük el (43). A negatív önértékelési érzelmek közül a dühösséggel inkább a szégyenre, mint a bûntudatra való hajlam áll kapcsolatban (5). A szégyent gyakran kíséri ellenségesség-érzés, szégyenélmény során az egyén kontrollvesztetté válhat, információ-feldolgozó és én-releváns negatív eseményeket a megfelelô távlatba helyezô képessége jelentôsen csökkenhet (2, 35, 27). Ezek a következmények a szégyenélmény kapcsán felmerülô globális, negatív én-értékelést tovább növelik, megakadályozva ezzel a lehetséges jóvátételi cselekvéseket. Ezzel szemben a bûntudatra hajlamos személyt nem hátráltatja egy értéktelennek ítélt én (2, 35, 9). A bûntudat élményével reagáló személyek képesek a másik iránt empátiát érezni, mely lehetôvé teszi a jóvátételi cselekvések kidolgozását, míg a szégyenre hajlamos egyénekre jellemzôbb az én-orientált személyes levertségi reakció, így kevésbé képesek a másik iránti empátiára (41, 35). Ennek hátterében az áll, hogy a szégyen elvonja a személy fókuszát a bajba jutott másikról és visszairányítja az énre, mely lehetôvé teszi, hogy elmerüljön énje negatív vonásaiban (38, 39). A bûntudattal szemben tehát a szégyen élményében az egyén mások ítéleteire koncentrál, késztetést érez az elrejtôzésre, menekülésre, visszavágásra, valamint az önmagára vonatkozó negatív gondolatok generálására. Mindez a különbözô mentális zavarok iránti sérülékenység növekedését okozza (46).

4. A szégyen fenomenológiája A szégyen fenomenológiájának bemutatásakor az érzelmek komponens elméletébôl indulha-

Hungarica

tunk ki (47). A komponens elmélet szerint az érzelmek több, általános affektív és érzelem-specifikus komponensbôl állnak, amelyekbôl egy érzelmi állapotban minél több megjelenik, annál inkább megfelel az az állapot az adott érzelem prototipikus megnyilvánulásának. Az érzelmek fôbb komponensei a kiváltó ingerek, a kontextus, a kiváltó ingerek értékelési profilja, a fiziológiai, a motivációs (cselekvési) tendenciák, a kifejezô és megbirkózási viselkedéses válaszok, az érzelem tudatosulása, címkézése, valamint a kognitív újraértékelés. Az érzelmek komponens elmélete heurisztikus értékû az érzelmek fejlôdéslélektani, kultúrközi és pszichopatológiai fenomenológiájának elemzésében. Az érzelmek bizonyos összetevôi csak a fejlôdés késôbbi szakaszaiban jelennek meg. A fejlôdés során elsajátított érzelemszabályozási mechanizmusok révén kialakul az érzelmek egyes elemeinek a gátlási képessége, amely szükséges az adott kultúra érzelem-kifejezési protokolljaihoz. Kóros esetekben ugyanakkor az adott érzelem egyes komponensei fokozottabban érvényesülnek, mások disszociálódnak az adott személynél. Az érzelmek többkomponensû elemzése segíthet abban, hogy az egyes érzelemcsaládokon belül a közelebbi rokonságban lévô érzelmek közös és különbözô komponensei alapján pontosabb különbséget tudjunk tenni érzelem és érzelem között, másrészt a szégyenérzés akkurátusabb megfogalmazását és leírását adja. Ennek mentén értelmezhetôvé és érthetôvé válik a szégyen élménye és az azt kiváltó események, valamint az arra adott válaszok természete. Mindez alapul szolgál a tanulmány késôbbi fejezeteiben ismertetett elméletek megértéséhez, valamint a szégyen és egyes mentális zavarok kapcsolatának feltérképezéséhez.

4.1. Kiváltó események A szégyenérzést kiváltó eseményeket két, egymást gyakran átfedô szempont szerint lehet leírni. Az egyén prereflexív tudatállapotban élvezi saját létét, ágenciáját, cselekvôképességét, amelyet hirtelen megszakít az, hogy egy másik ember tekintetének a tárgyává válik, vagy önrefle-

17

Eredeti

18

közlemények

xió révén az egyén saját magára, mint tárgyra tekint. A szégyen ezen elemi formáját kiváltó események hatása kettôs: 1. a pozitív önátélés hirtelen megszakad; 2. önmagára, a másik tekintetével azonosulva, tárgyként tekint, és ezáltal a szubjektív önátélés élményébôl egy elidegenedett állapotba kerül. A szégyen ezen elemi formájánál negatívabb élményt vált ki, ha a külsô vagy az internalizált másik tekintete morális szempontból (értékrend, elvárás, szabály, cél) elfogadhatatlan cselekedetünkre, szándékunkra irányul, illetve, ha rejtegetnivaló testiségünk valamely aspektusát leplezi le. A szégyellni való dolog vagy az egész személy, vagy a viselkedés, vagy a test valamely vonása. A másik szándékos megszégyenítô magatartása esetében eltérô lehet a hatás, ha a megszégyenített nem ért egyet a másik véleményével (externális szégyen), vagy ha ô maga is szégyellni valónak tartja a felfedett vonását (internális szégyen). Vikárius vagy csoport alapú szégyen esetében nem a szégyent átélô egyén tettének, vagy jellemzôjének a leleplezôdése váltja ki az érzést, hanem egy vagy több másik személyé, akik az egyén identitásához tartozó csoport tagjai (pl. „Szégyelltem magam a Louvre-ben, amikor egy hangoskodó, másokkal nem törôdô csoportról kiderült, hogy magyarok”). Általában akkor lép fel, ha a csoport pozitív identitását támadás éri.

4.2. Kognitív folyamatok 4.2.1. Alap kognitív folyamatok A szégyen felléptekor a folyó kognitív tevékenységek azonnali gátlása következik be. Az egyén figyelme teljességgel önmagára irányul, vagy befelé (privát öntudat), vagy kifelé, azáltal, hogy arra figyel, vajon mások mit gondolhatnak róla (publikus ön-tudat) (27). Az érzékszervek eltompulnak. A másik kognitív folyamatainak differenciált megfigyelési készsége lecsökken. Gondolkodási képessége beszûkül, és bénult, tehetetlenség érzés lép fel.

4.2.2. Kognitív értékelés A szégyennel kapcsolatos kognitív értékelések áttekintését elôsegíti, ha a szégyen kialakulásának a lépései mentén különválasztva mutatjuk be azokat (48). Nulladik lépés (0), a szégyent kiváltó helyzet elôtti vélekedéseink önmagunkról és a többiekrôl, melyek befolyásolhatják a szégyen kialakulását. Az elsô lépésben (1) az érzelemelôzmények értékelése történik oly módon, hogy szégyent váltsanak ki. Második lépésben (2) magának a szégyenélménynek a részét alkotó értékelések lépnek fel. Harmadik (3), a szégyen fellépte közben annak értékelése, hogy mit kezdhetünk a szégyennel. Negyedik lépés (4), a szégyen lezajlása utáni utólagos értékelése szégyenreakciónknak. A szégyenreakciók pszichoterápiás kezelésében gyümölcsözô, ha a kognitív értékelés fenti lépéseit különválasztva kezeljük. Szégyenre való hajlandóságot növelô értékelések (0). A szégyen kialakulásában szerepet játszó, gyors, automatikus, limbikus és szublimbikus rendszer aktiválódásával járó elsôdleges értékelô folyamatok érzékenysége veleszületetten meghatározott lehet, melyet kapcsolatba hoznak a szégyenlôs temperamentum-vonással (49). Az automatikus értékelési rendszert befolyásolják a korábbi tapasztalatok során kondicionálódott self–másik kapcsolati sémák is (50), mely a rendszeres megszégyenítés, megalázás, szexuális bántalmazás következtében kialakulhat. A másodlagos értékelô rendszerek jobban tudatosulnak. Ez utóbbiak már a nyelvhasználat révén jobban megfogalmazhatóak propozicionális állítások formájában (pl. „Undorító vagyok”). Az alacsony önbecsülés önmagában növeli a szégyenre való hajlandóságot (51). Kiváltó események értékelése (1). Az esemény értékelése mindig a reflexió struktúrájába van ágyazva. A reflexió (tükrözôdés) struktúrája világosabb megértéséhez külön kell választani a kognitív folyamat ágensét, az ént és a tárgyát, önmagamat (Én szégyellnivalónak értékelem magamat). A szégyen esetében azonban ebbe a struktúrába belekerül a másik is. Perspektívaváltást követôen elképzelem, hogy érzékel a másik (52), már önmagában ez a perspektívaváltás

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

magában hordoz egy elemi elidegenedést a szubjektív önátéléstôl, egyfajta egzisztenciális szégyent azáltal, hogy felfogom azt, hogy a másik tárgyként tekint rám, majd elképzelem, hogyan értékeli azt, amit lát. Ez a folyamat érvényes más érzékszervekre is, mint szaglás, hallás, tapintás. Az önreflexió során én a másik által értékelt önmagamat értékelem. Externális szégyen esetében önmagam másik általi negatív értékelése áll elôtérben, míg internális szégyen esetén a belsôvé tett másikkal azonosulva, én magamat is negatívan értékelem. Mindkét esetben akaratlan az értékelés, nem önszántamból értékelem negatívan magamat. A negatív értékelésnek morális felhangja van, mivel a kiváltó esemény eltér a személy értékrendjétôl, elvárásaitól, szabályrendszerétôl, céljaitól. Saját magát (vagy csoporttagjait) teszi felelôssé az eseményért. Az értékelés elsôsorban egocentrikus, azaz a figyelem fókusza önmaga mások általi negatív értékelésére irányul. A szégyen tárgyát belsônek, stabilnak és kontrollálhatatlannak értékeli a személy. A szégyenélményhez tartozó értékelés (2). Nehezen elválasztható és nagy átfedést mutat az externális és az internális szégyen kialakulásában szerepet játszó értékelésekkel. A szégyen kezelésének lehetôségeire vonatkozó értékelés (3). A szégyen zajlása közben azonnal felmerül annak értékelése, hogy mit kezdhetünk a szégyennel. A szégyen kialakulásának, kontextusának értékelése jelentôsen befolyásolja, hogy milyen megküzdési stratégiát választ az egyén. A kontextus két fô dimenzió mentén történô értékelése befolyásolja a megküzdés kiválasztását: dominancia rangsor, csoport elfogadás. Ha dominancia rangsorral kapcsolatos megszégyenítés történt a másik részérôl, akkor az értékelés tárgya a másik erôfölénye: ha alattam áll, akkor a másik ellen fordulás, támadás, ha fölöttem áll, akkor szubmisszív jelek adása, vagy a szégyen elrejtése, vagy elmenekülés (27). Ha a csoportelfogadást fenyegeti a megszégyenülés, akkor azt értékeli a személy, hogy eltitkolhatja-e, elbújhat-e, elmenekülhet-e, vagy ha ezekre nincs esély, akkor önmaga ellen fordul, vagy tudatmódosító szereket kezd használni (53).

Hungarica

A szégyenreakció utólagos értékelése (4). A szégyenreakció utólagos értékelése segíthet a szégyen kezelésében. Mivel a szégyen akaratlanul lép fel, utólagos értékeléssel megkérdôjelezhetô a szégyen indokoltsága. Az utólagos értékelés lerövidítheti a szégyen fennállását, és csökkentheti intenzitását.

4.3. Szégyenélmény Negatív érzelemként erôs lelki fájdalommal, erôs értéktelenséggel és tehetetlenség érzéssel jár, önmaga központi magjának a megsemmisülése forog kockán. Egyúttal megjelenik a másik tekintetének kitettség érzése is.

4.4. Testi érzetek Az arc, a nyak, a mellkas bôre felforrósodik. A mellkasban fájdalom- és nyomásérzés jelenik meg, összeszorul a gyomra, hevesebb szívverés tapasztalható. A testséma szubjektív megváltozása kíséri, kisebbnek érzi magát a megszégyenült személy, mintha teste összezsugorodott volna.

4.5. Fiziológiai reakciók A szégyenre csökkent szimpatikus arousallal járó paraszimpatikus-demobilizációs válasz jellemzô, amely „Állj” jelzésként szolgál, súlyosabb esetben lefagyással jár. Mivel a szégyen sok esetben szimpatikus válasszal járó szorongással vagy haraggal kapcsolódott össze, ezért ezekben az esetekben a paraszimpatikus választ gyorsan szimpatikus válasz követi. Ez más esetekben fordítva is lejátszódhat, amikor a félelemhez, vagy haraghoz a nevelés során alkalmazott rendszeres megszégyenítés következtében szégyen asszociálódott. A szégyen másik jellegzetes fiziológiai velejárója az arc, a nyak és a mellkas bôrének keringés fokozódása. Fokozott keringéstôl melegséget él át („ég”, „majd lesül a bôr a képérôl”). Egy 98 nyelvre és dialektusra kiterjedô szín-érzelem asszociációs vizsgálat-

19

Eredeti

20

közlemények

ban azt találták, hogy a piros szín a szégyennel asszociálódott, illetve, ha az adott nyelvet elsôsorban sötétebb bôrû személyek beszélték, akkor a feketével, mivel az arcbôr ereinek kitágulása a bôr színének sötétedésével jár (54). Fontos megjegyezni, hogy az arc kivörösödése a dühhöz és a szexuális felajzottsághoz is társul.

4.6. A szégyen motivációs komponense A szégyen együtt jár a folyó viselkedések automatikus és azonnali gátlásával. A szégyenre jellemzô cselekvéses tendencia mások elkerülése, elmenekülés, elrejtôzés, láthatatlanná válás, a szégyent kiváltó cselekedet tagadása és elrejtésére tett törekvés a jellemzô.

4.7. A szégyennel kapcsolatos viselkedés 4.7.1. A szégyent kifejezô viselkedéses megnyilvánulások A szégyen viselkedéses megnyilvánulásainak egy része kommunikatív funkcióval bír. A szégyen legszembetûnôbben az arcon nyilvánul meg. A személy „lesüti a szemét”, azaz tekintete lefelé és oldalra irányul, hogy elkerülje a másik tekintetét. A szemöldök nem-agresszív módon kifelé ívelôdik. A szájszél szomorúan lehajlik, a fej elôre billen, vagy lehajtódik (55). A személy arcbôre, sôt nyaka, mellkasa elpirul (pironkodik, pirul, irul-pirul), testtartása elôregörnyed, elfordul, a karokat keresztbe teszi. Érzéseit megpróbálja elrejteni és tenyereivel eltakarja arcát. Beszéde halkabbá, lassabbá válik, vagy egyenesen elhallgat. A megszégyenült személy abbahagyja, amit csinált, vagy lelassul a tevékenysége.

4.7.2. Szégyennel való megküzdés viselkedéses megnyilvánulásai A szégyennel kapcsolatos megküzdés a kontextustól, a személy hangulatától, temperamentumától, illetve személyiségtípusától függôen vál-

tozó. A szégyennel való megküzdés négy fôbb típusát különítjük el: a visszavonulást, elkerülést, és az önmaga vagy épp mások ellen forduló agresszív magatartást (53). Minderre részletesebben a szégyenre adott reakciók részben térünk ki. Ezen felül azonosítható az ún. kiengesztelô magatartás, melyben lesütött szemmel, fejünkkel elôre bólintva, görnyedten állva, megpróbálunk kisebbé válni, ezzel is jelezve, hogy elfogadjuk kicsiségünket és alávetjük magunkat a másiknak.

4.7.3. A szégyen kialakulását megelôzô viselkedések A megelôzô viselkedések egy része elkerülô, más része túlkompenzáló. Az elkerülô viselkedések célja a feltételezett megszégyenülés elhárítását célozzák: a személy elkerüli a teljesítmény-, szocializációs-, intim-, szexuális-, versenyhelyzeteket. A túlkompenzáló viselkedések során az egyén perfekcionista módon maximális teljesítményre törekszik, versenyhelyzetben mindent megtesz azért, hogy legyôzze a másikat. A saját maga által kitûzött perfekcionizmus kevésbé áll összefüggésben a szégyennel, mint a környezet által elvárt perfekcionizmus (56). A versengésre való hajlam bizonyos esetekben a megszégyenülést megelôzô viselkedés. A grandiozitás, a feljogosítottság érzés narcisztikus és téveszmés formái mögött is sok esetben a szégyenérzés kialakulását megelôzô törekvés van.

4.7.4. Jóvátétel Jóvátételi magatartás célja a szégyen esetében az, hogy valaki a mások által róla alkotott képet helyrehozza és ôt újra megnyerônek, vágyottnak, megbízhatónak lássák. A jóvátételnek két módja gyakori: a szubmisszív és a kompenzáló stratégia. A szubmisszív stratégiát követô elismeri a szégyellni való dolgot, beszél róla, megalázkodik. Szégyellni való önmaga felmutatásával mások kezébe teszi a döntést, hogy visszafogadják. A gyónás, a pszichoterápia, a csoportte-

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

rápián a szégyellt dolog csoport elôtti feltárása hasonló célokat szolgál. A kompenzáló stratégiát alkalmazó jó cselekedetek révén próbálja helyrehozni a róla alkotott képet. Fontos elkülöníteni ezt a stratégiát a bûntudat által motivált jóvátételtôl. Szégyen esetében a cél a róla alkotott kép helyreállítása, bûntudat esetén a másiknak okozott kár enyhítése. A jóvátételi stratégiák hiánya fontos szerepet játszhat a szégyen és a mentális zavarok kialakulásában. A pszichoterápiás beavatkozások egyik célja lehet, hogy segítsen a jóvátételi stratégiák kialakításában, illetve a durván megszégyenítô belsôvé tett másik helyett az önmegbocsátás képességét ki tudja alakítani a személy.

4.8. A szégyent övezô érzelmek Az érzelmek kialakulása tizedmásodpercek alatt zajlik. Az egyik érzelem aktiválhatja a másikat, érzelemsorozatokat hozva létre. Az érzelemsorozatok kontextus-függô ön- és társas helyzet szabályozó folyamatok eredményei, melyek idôbeli nagyfelbontású videofelvételek segítségével azonosíthatóakká váltak az empirikus vizsgálatok számára.

4.8.1. A szégyent megelôzô érzelmek Az érzelemkifejezés szocializációját a társas környezet egyéneinek egyedi érzelemszabályozási stratégiái (57) és a kulturális forgatókönyvek által megszabott normái befolyásolják (58, 59). A kulturális forgatókönyvekbe nem illô érzelemkifejezéseket megszégyenítéssel szabályozzák a nevelés során. Az érzelemszocializációs folyamatoknak megfelelôen a szégyen kontextus-függôen más érzelmekhez kapcsolódik. Fenomenológiailag ez érzelemsorozatok formájában nyilvánul meg, azaz az elsôdlegesen aktivált érzelmet automatikusan vagy reflexiót követôen szégyenérzés követi. Kulturálisan és nemi szerepektôl függô módon változatos, hogy mely elsôdleges érzelem aktiválódásához szocializálódik szégyen. Nemi szerepek szempontjából például, a harag kifejezését gyakrabban szé-

Hungarica

gyenítik meg lányoknál és jutalmazzák fiúknál, a sírást, a félelem kifejezését gyakrabban szégyenítik meg fiúknál (60). Fenomenológiailag domináló szégyenérzés idônként csupán egy másodlagos érzés, mert kialakulását megelôzi egy másik érzelem. 21

4.8.2. A szégyent követô érzelmek A megszégyenülés különféle érzelmeket válthat ki. A szégyen által kiváltott érzelmeket az egyén temperamentuma, a csoportrangsorban elfoglalt helye, a választott megküzdési stratégiája határozza meg. Szégyen aktiválhat haragot, szorongást, de elôfordul, hogy az öröm jellegzetes kifejezésformája a nevetés követi a megszégyenülést.

4.9. A szégyen kapcsolódása az ösztön-kielégítéshez és más alapvetô motivációs rendszerekhez Ösztöneink, motivációs rendszereink szocializációjában, kielégítésükre vonatkozó kulturális szokások elsajátíttatásában a megszégyenítés fontos szerepet játszik. „Szégyelld magad!” rendszeresen elhangzik a nevelés során (55). A szexuális viselkedésnek, az étkezésnek, a vécézésnek, a különféle testi mûködéseknek (akaratlan merevedés, tüsszentés, ásítás, taknyosság, flatulálás stb.), az öltözködésnek, az önérvényesítô és a szubmisszív magatartásnak, az érdeklôdésnek és kíváncsiságnak kulturálisan meghatározott forgatókönyvei vannak, melyek pontosan meghatározzák, hogy milyen kontextusban, milyen feltételek mellett lehet kielégíteni ösztöneinket. Amennyiben az ösztön-kielégítés nem a kulturális forgatókönyv keretei között zajlik, akkor erôs szégyent válthat ki, és a szégyen elkerülése céljából az emberek képesek késleltetni az ösztön-kielégítést a kulturálisan elfogadható körülmények felléptéig. A szégyen gátolni tudja az ösztön kielégítésének motivációját; megszüntetheti a szexuális, az exhibíciós, az önérvényesítési vágyat, az éhséget. Az ösztön-kielégítés kulturális forgatókönyvbe illô

Eredeti

22

közlemények

formái nem aktiválják a szégyent, azonban a legkisebb eltérés a forgatókönyvtôl szégyent válthat ki. Például, elfogadott, hogy házastársak szexuális életet éljenek egy zárt helyiségben, azonban ha közben valaki (gyerek, szülô stb.) benyit a szobába, az szégyent vált ki és az gátolja a szexuális vágyat. Patologikus formákban a szégyen az ösztön-kielégítés kulturális forgatókönyvek által elfogadott formáiban is aktiválódik, és az ösztönök pervazív gátlását okozza (pl. táplálkozás-anorexia, széklet-vizelet visszatartási zavarok, szexuális zavarok, szociális fóbia). Az ösztön-kielégítések pervazív gátlása hátterében tudattalan szégyen is állhat.

5. A szégyen elméletei A szégyen kialakulásának és fejlôdésének három átfogó elméleti modelljét érdemes elkülöníteni: a funkcionalistát, amely a szégyen adaptív funkciójára fókuszál a szociális kapcsolatok szabályozásában, a kognitív-attribúcióst, amely az értékelô folyamatokat emeli ki egy adott esemény megszégyenítô élményként való percipiálásában, valamint a pszichoanalitikus, majd annak folyományaként a tárgykapcsolati/kötôdési modellt, amely a korai kötôdés hatásait vizsgálja a szégyen szabályozásában (61). Emellett és ezekkel szoros összefüggésben nem hagyhatjuk figyelmen kívül az evolúciós (6) és neurobiológiai nézôpontokat sem (62).

5.1. Funkcionalista perspektíva A funkcionalista elméletek Darwin evolúciós teóriáján alapulnak, mely szerint az érzelmek adaptív funkciója, hogy növeljék a túlélési esélyeket. Véleményük szerint az érzelmek olyan szabályozási folyamatok, melyek az egyén személyes céljait szolgálják (63, 64). Barrett funkcionalista fejlôdési modellje szerint a szégyen adaptív célja, hogy fenntartsuk mások elfogadását és megôrizzük az önbecsülést (65). Szerinte a szégyennek három funkciója van: a viselkedés-szabályozó (az értékelésnek való kitettség csökkentése által), a belsô szabályozó (szo-

ciális normákra és szelf attribúciókra való összpontosítással) és a szociális szabályozó funkció (másokhoz való alkalmazkodással) (65, 61). A szégyenhez kapcsolódó cselekvések visszahúzódást, elkerülést vagy elrejtôzést válthatnak ki. A szégyen fokozatosan alakul ki a kognitív fejlôdés és a szocializáció révén. Ahogy a gyermek fejlôdésével egyre nô kapacitása a tapasztalatok, értékek, normák, szabályok értékelésére, úgy változik a szégyen gyakorisága és összetettsége is. A modell egy kétirányú kapcsolatot feltételez a szégyen-tapasztalatok és a szelf fejlôdése között, nevezetesen a belsô szabályozási funkción keresztül a szégyen ráirányítja a figyelmet a szelfre, aktiválja az önértékelést és hozzájárul az öntudatosság fejlôdéséhez. Mindez fontos szerepet játszik a morális magatartás kialakulásában és az interperszonális kapcsolatokban. Más funkcionalista teoretikusok a szégyen megjelenésében kulcsfontosságúnak látják az érzelmek szociális szabályozó funkcióját. Úgy vélik, öntudati érzelmek alakíthatók ki az alapérzelmekre adott jelentôs mások visszatükrözései által (66, 61). Ilyen értelemben szégyen alakítható ki például csalódás, harag, elutasítás, undor vagy a megvetés szülôi visszatükrözése révén.

5.2. Evolúciós perspektíva A funkcionalista perspektívával szoros kapcsolatban állnak az ún. evolúciós elméletek, melyek ugyancsak a szégyen adaptív funkciójára helyezik a hangsúlyt. Ezek közül kiemelt jelentôségû Gilbert (67) evolúciós szemléletû ún. szociális rang elmélete, amely szerint a szubmisszív magatartásnak kiemelt jelentôsége van a szociális rangsorban elfoglalt hely megôrzése és a konfliktusok elkerülése szempontjából (67). Véleménye szerint a szégyenkezô, behódoló magatartást ezek az evolúciós elônyök tartották fent. Feltételezése szerint – amelyben Sapolsky (68) teóriájára támaszkodik –, a fôemlôsök körében a szociális rangsort inkább a ritualizált fenyegetés és szubmisszió határozza meg, mintsem a tényleges erôszak. Megfigyelések szerint a szo-

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

ciális rangsorra fény derülhet az állat fenyegetésre vagy konfliktusra adott viselkedésébôl (69–71). Embernél a reakciók között a nonverbális jelzések mellett a verbális kritikusság is megjelenik (67). Gilbert és mtsai úgy vélték, hogy a kritikára és megalázásra való érzékenység (mely a szégyenérzet manifesztálódásában központi jelentôségû) összefüggésben állhat különbözô pszichés zavarokkal (46, 72). Vizsgálataik szerint, aki alacsonyabb szociális rangúnak véli magát, sokkal inkább fogja saját magát hibáztatni egy kritika kapcsán, ellentétben azzal, aki önmagát magasabb pozícióba helyezi. Ez utóbbi esetben az egyén hajlamosabb másokat hibáztatni és dühvel reagálni az adott helyzetre (6). Gilbert (73) megkülönbözteti egymástól a belsô és a külsô szégyent. Eszerint a külsô szégyen elsôsorban mások értékelésére vonatkozik, míg a belsô szégyen inkább a negatív önértékelésre. A belsô szégyen az önkritikán túlmutatva a megvetés és düh érzelmeivel áll szoros kapcsolatban. A megszégyenítô helyzetre adott reakciók felmérésére Gilbert és mtsai kidolgoztak egy kérdôívet (Sensitivity to Put-Down Scale, SPD) melynek segítségével jól mérhetô a szégyenhelyzetekre adott reakciók jellege (inkább szorongással vagy inkább dühvel reagál-e a személy) (6).

5.3. Kognitív-attribúciós perspektíva A kognitív teóriák a kognitív kiértékelésre helyezik a hangsúlyt, vagyis úgy vélik, a szégyen a szelfre – mint egészre – vonatkozó értékelés révén alakulhat ki (2, 61). Megkülönböztetik egymástól a szégyent és bûntudatot, felismerve, hogy a szégyen a másokhoz való kötôdési igény függvénye és akkor alakul ki, ha a szeretett másik elutasít bennünket. A szégyen globálisan az egész szelfre, míg a bûntudat csupán egy nemkívánatos viselkedésre vonatkozik. Összességében teljesen más gondolatok, érzések és viselkedési reakciók jelennek meg a két esetben (2, 61). Ezen felül lényeges, hogy megkülönböztetik egymástól a nyíltan megélt szégyent az elfojtott, elkerült szégyen élményétôl (2). A nyílt szégyen nyilvánvaló hatásokkal jár, így például

Hungarica

vegetatív funkciók változásában (gyors szívverés, elpirulás, izzadás), valamint szubjektív élményekben („rossz vagyok”, „kicsi vagyok”, „tehetetlen vagyok”) érhetô tetten. Ilyen esetben a szégyenélmény tudatosul. Elkerült, elrejtett szégyennél azonban maga az élmény nem, vagy alig tudatosul, legfeljebb néhány – a kinézetére vagy alárendelt helyzetre vonatkozó – gondolat jelenik meg az egyénben. Az ilyen szégyen gyakori következménye a düh és ellenségesség, amely további elutasításhoz és megszégyenüléshez vezethet (2, 61). Az attribúciós elméletek szerint a szégyen negatív attribúció következménye, mely belsô és globális jellegû (74). Michael Lewis (75) fejlôdési kognitív attribúciós modellje egyesíti Helen Block Lewis (2) kognitív modelljét az attribúciós teóriával. Ebben a modellben elkülöníti egymástól azokat az érzelmi állapotokat, melyek egyáltalán nem tartalmaznak kognitív feldolgozást, azoktól az érzelmi állapotoktól, melyek tudatos vagy tudattalan értékelést tartalmaznak. A modell szerint különbözô szelf-attribúció kíséri a különbözô érzelmeket. Amennyiben a negatív szelf-attribúció az egész szelfre fókuszál, úgy kialakul a szégyen, míg ha csupán egy cselekvésre és annak következményeire fókuszál, akkor bûntudat jön létre. Lewis szerint a szégyen kialakulásának 3 alapvetô kognitív elôfeltétele van: egyrészt az öntudat és önmagunkra való reflektálás képessége, mely nem alakul ki 1–2 éves kor elôtt. Másrészt bizonyos kulturálisan elôírt szabályok és normák elsajátításának képessége, mely a szocializáció folyamán formálódik és internalizálódik. Bizonyos normák internalizációja révén a gyermek anticipálja mások lehetséges reakcióit egy-egy helyzettel kapcsolatban és kialakulhat benne a szégyen érzése. De mindez legkorábban 2–3 éves korban jelenik meg. A harmadik feltétel, hogy hogyan vélekedünk egy esemény okairól, vagyis külsô vagy belsô oknak tulajdonítunk-e egy bekövetkezett eseményt. Ennek függvényében ítélhetjük meg sikereinket vagy kudarcainkat. Az attribúció további jellemzôje, hogy globális, például az egész szelfre vonatkozó, vagy specfikus, csupán egy tulajdonságra, vagy egy cselekvésre vonatkozik-e. Ennek fényében a bûntudat és a büsz-

23

Eredeti

24

közlemények

keség specifikus oktulajdonítás révén alakul ki, míg a szégyen vagy önhittség inkább globális attribúció eredménye (ld. 1. ábra) (75, 43). Szégyen esetén a globális értékelés miatt egész szelfünket nemkívánatosnak, kudarcra ítéltnek, alapvetôen hibásnak látjuk. A szocializációs tapasztalatok és a temperamentum határozzák meg a specifikus vagy globális attribúciók kialakulása révén a megszégyenítô helyzetekre adott egyéni reakciókat.

5.4. Pszichoanalitikus perspektíva Sigmund Freud korai írásaiban a szégyent három módon jellemezte: egy társas érzelem, amit egy másik személy általi észleltség vált ki, vagy valamilyen fájdalmas emlékre való emlékezés elleni elhárítás, valamint kisgyermekkorban az váltja ki, mikor a gyermeket szexuális tevékenység (maszturbáció) közben rajtakapják. „Három értekezés a szexualitásról” (76) címû mûvében a hangsúly az érzelemrôl áthelyezôdik az elhárításokban játszott szerepére, az esztétikai és erkölcsi ideálok az undor és a szégyen elleni elhárításokként jelennek meg. Habár „A narcizmus bevezetése” mûben kifejezetten nem említi a szégyen fogalmát, azonban megalapozza a szégyen narcizmusban játszott szerepének az elméleti kereteit. „Nem lenne abban semmi csodálatos, ha olyan külön pszichés instanciára lelnénk, amelynek feladata, hogy gondoskodjon az én-ideálból eredô nárcisztikus kielégülésrôl, s ennek érdekében elfogulatlanul figyeli és az ideálhoz méri a tényleges ént.” (77, 35. old.). A gyermeket kritizáló szülôk belsôvé tett tekintete, amely a lelkiismerettel, az én-ideállal, majd a késôbbi elméletében a felettes-énnel áll szoros kapcsolatban, a szégyen kialakulásának komplex pszichoanalitikus modelljeinek kiinduló elméletévé válik. A szégyen másik funkciója a nézéssel szembeni ún. reakció formáció. Freud szoros kapcsolatot talál az exhibicionizmus, voyeurizmus, scoptophilia, scoptophobia és a szégyen között. A pszichoanalitikus elmélet szerint a szégyen hasonlít a szorongásra, mivel az is egy figyelmeztetô affektív szignál, amely az exhibicionis-

ta vágyak felléptekor anticipálja a vágyak kielégítését követô külsô világ vagy a felettes-én általi elutasítást. A szégyent egyúttal az exhibicionista vágyak elhárításaként is értelmezik, melynek funkciója a nem megfelelô viselkedés miatti elutasítás megelôzése. Személyiségvonássá is válhat, melynek célja az önbecsülés fenntartása, az én-ideál részévé válik az internalizált másik, aki elôtt szégyelli magát, és az a belsô vonása, amit szégyell (78). Heinz Kohut „A szelf helyreállítása” címû mûvében (79) a szégyent elsôsorban, mint a grandiozitás iránti igény tagadását értelmezi. A szégyen kialakulásában fontos szerepet játszik az, hogy a szülôk nem reagálnak megfelelôen a gyermek narcisztikus igényeire és az elvárt rajongó csodálat elmaradása a szülôk részérôl a gyermeket arra késztetik, hogy elrejtse szükségleteit, szégyellje kielégítésük iránti vágyait. A szégyen másodlagos reakció arra, hogy a szülôk kudarcot vallottak abban, hogy megfelelôen reagáljanak a gyermek tükrözési és idealizálási szükségleteire. A szégyen a kielégítetlen, visszatartott exhibicionizmus következménye. Hermann Imre (80) szerint a megszégyenítô pillantásnak fontos szerepe van a szégyen kiváltásában. Az elpirulás is a megszégyenítô szemébôl átömlô égô pillantás következménye, és ez azzal is kapcsolatban lehet, hogy a szégyenre nevelés olyan korszakra esik, amikor a hôtájékozódás és az átfolyás útján történô azonosulás az uralkodó. Hermann szégyen és szorongás összehasonlításában két fô különbséget hangsúlyoz, melyek a megkapaszkodási vágy konkrét, és a közösségbe tartozás elvontabb szintjén egyaránt megnyilvánulnak: az egyik, az aktív megkapaszkodási vágy elmaradása, a másik az emberi kollektivitásból való kizártság élménye. A szorongás esetén fokozódik az aktív megkapaszkodási vágy, mivel a megkapaszkodás vagy annak megfelelôje biztonságnövelô. A szégyen gátolja a megkapaszkodást, így a társas önlenyugtatástól elzárja az egyént. Minden izolált örömszerzô és önlenyugtató tevékenység hátterében szégyen állhat. Winnicott hamis szelf elmélete szerint a hamis szelf funkciója a másikkal való együttmûködés a saját fejlôdési szükségleteinek feladása árán,

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

amely véd a megszégyenüléstôl, azonban izolálja az igazi ént. Kialakulásának hátterében a gondozók vágyától eltérô, az egyén saját fejlôdési szükségleteit képviselô megnyilvánulások rendszeres megszégyenítése áll. Az igazi én érvényesülése és elôlépése az ôt elrejtô hamis én mögül a szégyenen keresztül vezet (81). A klasszikus pszichoanalízis elméletei alapján a szégyenérzés elhárításának módjai: a szégyen másik ellen fordítása révén maga helyett a másikat tartja megvetendônek, vagy nevetségesnek és megvetôen viselkedik vele. Szégyennel szembeni reakció formációk: arrogancia, nagyképûség, zárkózottság. Az önmaga felé irányuló szégyen belsô érzésének externalizálása révén a személy a belsô szégyen helyett kívülrôl lebecsülést kényszerít ki. A szégyen kivetítése kóros vonatkoztatásokban, megfigyeltetési, lehallgatási, befolyásoltatásos téveszmékben jelenhet meg. Szégyentelenség többnyire a szégyen elhárításának, és nem a szégyen hiányának következménye. Tudattalan szégyen megjelenhet a negatív terápiás reakcióban, valamint erôs szégyennel küzdô személyeknél úgy, hogy minden sikerért önócsárlással, kiprovokált megalázással és kudarccal kell fizetni.

5.5. Tárgykapcsolati és kötôdéselméleti perspektíva A pszichoanalitikus szemléleten belül a tárgykapcsolati és kötôdési perspektíva képviselôi közül Nathanson, Kaufman és Schore nevét érdemes kiemelni (61). Ezek az elméletalkotók integrálták a tárgykapcsolati és kötôdési elméleteket az érzelmek teóriáival és a csecsemôkutatási eredményekkel. Úgy vélték, hogy a szégyen egy interperszonális vagy kötôdési érzelem, amely akkor alakul ki, ha a szoros kapcsolat megszakad, valamint, hogy a szégyen közvetlenül, absztrakt kognitív folyamatokon keresztül megtapasztalható a korai csecsemôkorban és nem igényel ön-reflexiót. Nathanson (53, 82, 61) szerint a szégyen olyan cselekedetekre vagy tulajdonságokra hívja fel a figyelmet, amelyek másokból elutasítást válthatnak ki, és arra motiválja az egyént, hogy erô-

Hungarica

feszítéseket tegyen a lehetséges elutasítás megelôzésére. Nathanson szerint születésünktôl kezdve az összetartozás érzésében bekövetkezô megszakadás idézi elô a szégyent. A szégyen az alapvetô szükségletek kielégítésébôl származó pozitív érzelmek csökkentését okozza. Nathanson az ún. „fapofa” (still-face) kísérletet idézi annak szemléltetésére, hogy 2,5–3 hónapos korban megjelenik a szégyen. Ebben a kísérletben a szülô a csecsemôjével való szemtôlszembe interakcióban hirtelen nem reagál csecsemôjére, melynek hatására a csecsemô elnéz és lehangolttá válik. Nathanson szerint ez a reakció a szégyen pszichológiai élményének a következménye, ami elôidézi az izomtónus csökkenését a nyakban és a felsôtestben, a bôr hômérsékletének növekedését az arcon, és a koordinálatlanságot. Kaufman (83) a szégyent az interperszonális kapcsolatok szemszögébôl vizsgálja. Az arcnak kiemelt jelentôséget tulajdonít az interperszonális kapcsolatokban, ami az anya–csecsemô kapcsolatban az elsôdleges identifikáció forrása, a kommunikáció korai formája. A kötôdési folyamat elegendô és konzisztens pozitív hatást, a negatív csökkentését, érintést, biztonságot, és identifikációt foglal magában. Ezek az interperszonális helyzetek fontosak az érzelmi kapcsolatok kiépítése szempontjából. Az „interperszonális híd” kiépítéséhez elengedhetetlen a következetesség és a bejósolhatóság. Kaufman (83) szerint az „interperszonális híd” megszakadása kritikus esemény, ami aktiválja a szégyent. Ha azonban a szégyen aktiválódását közvetlenül követi az interperszonális híd helyreállítása, akkor a szégyen nem internalizálódik, és nem következik be a felnagyítása. Kaufman (83) úgy gondolta, hogy a szégyen a fejlôdés bármelyik szakaszában megjelenhet, de a kiváltó tényezôk különböznek. A szégyen lehetséges kiváltója lehet a szülôi harag elsô elôfordulása, csakúgy, mint más negatív hatások a korai években. A harag kezdeti kifejezését – ami elkerülhetetlen gyermekkorban – a gyerek törésként élheti meg: a szégyen a szelfben vagy a kapcsolatban megjelenô törésként érezhetô. Mindez nem azt jelenti, hogy a haragot el kell kerülni, de az „interperszonális hidat” késôbb

25

Eredeti

26

közlemények

újra kell építeni, mert ennek hiányában a szégyen megerôsödik, és fokozódik a törés. A gyerekkor késôbbi szakaszában, Kaufmannál (83) a kontroll módja aktiválhatja a szégyent. Megjelenik a direkt figyelmeztetés („szégyelld magad”), és az olyan szülôi kijelentések, mint például a „zavarba hozol”, amelyek elkerülhetetlenül kiváltják a szégyent. A serdülôkor a sebezhetôség idôszaka a szégyen szempontjából, mivel a körülmények adottak a szégyen színterének, az elkerülhetetlen testi változások felhívják a figyelmet a szelfre. Felnôttkorban négyféle szégyenkiváltó jelenik meg: a gyengeség, vagyis a kontroll hiányának észlelése, a kudarc a hivatásban, a kudarc a kapcsolatokban, és az öregedés. Schore (84) teóriája integrálja a kötôdési elméletet a fejlôdési neurobiológiai kutatásokkal. Elsôsorban a csecsemôkori érzelmi fejlôdésre fókuszál, és azt mutatja be, hogy a pszichobiológiai folyamatok hogyan jelenthetik a kötôdés és a szégyen dinamikájának alapját. Az elsô évben a kötôdés ráhangolódott szemtôl szembeni interakciókon belül alakul ki, ami a pozitív érzelmi állapotok növekedését eredményezi, míg a második év során a szocializációs tranzakciók félrehangolt interakciókat foglalnak magukba, amelyek szégyent váltanak ki, és akadályozzák ezeket a pozitív hatásokat. A gondozó központi szerepet játszik a csecsemô érzelmi állapotának szabályozásában. Az összehangolódás szabályozza a csecsemô állapotait, hatással van az érzelmi szabályozásban szerepet játszó agyi területek fejlôdésére, erôsíti és fenntartja a kellemes állapotokat, melynek köszönhetôen 14–16 hónapos korra kialakul egy elvárás a pozitív érzelmi állapotok gondozóval történô megosztására (84, 61). Ennek a várakozásnak a kialakulása teszi lehetôvé a szégyent. Ebben az idôben a gondozó egyre inkább szocializációs ágenssé válik. A félrehangolások egyre gyakoribbak, korlátozzák a kellemes állapotokat és elôsegítik az önkontroll fejlôdését. Ezek a félrehangolódások megszegik a csecsemô elvárásait, a pozitív hatás hirtelen negatív állapotba való átváltását okozzák. Schore (84, 61) szerint a pozitív állapotból a negatívba való gyors átmenet a szégyen. Fiziológiai szin-

ten pedig a szégyen az izgalmi állapot hirtelen gátlása, ami gyors váltást foglal magában az energia-mobilizáló, szimpatikus vegetatív idegrendszeri aktivitásból az energia-megôrzô, paraszimpatikus aktivitásba, ami tulajdonképpen nem más, mint egy stressz válasz. A szégyenélmény szabályozásához a csecsemô újrahangolódást igényel a gondozó részérôl. Az interaktív helyreállítás segíti a csecsemôt egy belsô munkamodell kialakításához, amelyben az interakciók pozitívak és helyrehozhatóak, a gondozó megbízható, az én pedig hatékony. Ha a csecsemô ismételten megtapasztalja a félrehangolások helyreállításnak hiányát és a kapcsolódó szégyent, akkor mindez bizonytalan kötôdéshez, szabályozatlan szégyenhez, és a szégyenre való hajlamhoz vezethet (84, 61).

5.6. Neurobiológiai elmélet Meglehetôsen kevés kutatási eredmény áll rendelkezésünkre a szégyen neurobiológiáját illetôen. Az öntudati érzelmekre vonatkozó kutatások inkább általánosságban vizsgálták ezeket az érzelmeket, nem specifikusan a szégyennel foglalkoztak. Emellett született néhány immunológiai természetû kutatási eredmény is a szégyen és egyéb szomatikus állapotváltozásokra vonatkozóan. Az öntudati érzelmek bonyolult agyi hálózatokra támaszkodnak (62). Az öntudati érzelmek lényeges komponense az öntudatosság, mely a mediális prefrontális kéreg aktiválásával függ össze (85, 86, 62). Az öntudatosság hiányosságai számtalan pszichopatológiai zavarban megjelennek, melyek magukban foglalják a frontális lebeny diszfunkcióját is. Ilyen zavar lehet például az autizmus vagy a szkizofrénia (87, 88, 62). Feltételezhetôen a különbözô neurodegeneratív folyamatok, melyek a frontális lebenyben a neuronok hiányát okozzák, károsíthatják az öntudati funkciókat és ezzel együtt az öntudati érzelmek megjelenését is (62). Ezt bizonyíthatja például a frontotemporális lebeny degenerációja által okozott emocionális zavar, mely elsôsorban az öntudati érzelmek megjelenését befolyásolja. Az ilyen páciensek öntudatossága

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

sérül és képtelenné válnak önmagukat jól elhelyezni különbözô szociális kontextusokban, ugyanakkor alapérzelmeik megélése és kifejezése ép marad. Vizsgálatok eredményei szerint a frontotemporális lebeny degenerációjában szenvedô egyének az egészséges kontrollszemélyekhez képest szignifikánsan kevesebb jelét mutatják a zavarodottságnak, mint az egyik lényeges öntudati érzelemnek (62). Miután ez a betegség a mediális prefrontális kéregben a neuronok számának csökkenésével jár, valószínûleg a mediális prefrontális kéreg lényeges szerepet kaphat az öntudati érzelmek kialakulásában (62), így a szégyen megjelenésében is. Egy német kutatásban (89) fMRI vizsgálatokat végeztek szégyennel és bûntudattal kapcsolatos stimulusok agyi aktivitás-mintázatát illetôen. Mindkét érzelemmel kapcsolatban találtak temporális aktivitást, szégyenhelyzetekben inkább az elülsô cinguláris kéregben és a parahippocampalis gyrusban, míg bûntudat esetén a fusiformis gyrusban és a középsô temporális kéregben. Specifikus aktivációt is találtak a szégyenre a frontális régióban (mediális és inferior frontális gyrusban), a bûntudatra pedig az amygdalában és az insulában. Korábban japán mintán végzett vizsgálatok hasonló eredményekkel jártak (85). Mindez azt mutatja, hogy az öntudati érzelmek kialakulásáért felelôs lehet a frontális és temporális kéreg, valamint a limbikus rendszer is. Más vizsgálatokban a szégyen hatásaira fókuszáltak különbözô immunológiai folyamatok szempontjából (90). Azokban a helyzetekben, ahol a szégyen megjelenhet, a gyulladáskeltô citokinek (Il-1, IL-6, TNFá) aktivitása és a kortizol termelôdés is megnô (90). Különbözô affektív állapotok és a kortizolszint összehasonlításában azt találták, hogy egyedül a szégyen érzésének növekedése jár együtt a kortizolszint robusztus emelkedésével. Ugyanígy a szégyenélmény emelkedése együtt jár a gyulladásos citokinek szintjének fokozott növekedésével is (90). Mindez különbözô szomatikus betegségek kialakulásához vezethet.

Hungarica

6. Elmeteória, mentalizáció és szégyen A tudatelmélet megléte fontos szerepet játszik az ön-tudati érzelmek, köztük a szégyen kialakulásában és mások szégyenének felismerésében. A tudatelmélet annak a képessége, hogy vágyakat, célokat, szándékokat, érzelmeket, tudást és elképzeléseket tulajdonítunk másoknak és magunknak, és annak felismerése, hogy mások tudattartalmai különböznek a miénktôl (91). A tudatelmélet képességéhez tartozik az a feltételezés is, hogy a viselkedésnek társas következményei vannak, az emberek megítélik saját és mások viselkedését, és a társas normák alapján értékelik a szabályok áthágását. Noha a tudatelmélet és a szégyen közötti kapcsolat nyilvánvalónak tûnik, mégis nagyon kevés vizsgálati eredmény áll a kutatók rendelkezésére. Ezek alapján a tudatelméleti készségek szoros összefüggést mutattak a szégyen felismerési képességével Asperger-szindrómában szenvedô személyek körében (92).

7. A szégyenre való hajlam kialakulása és fejlôdése A szégyen alapvetôen normális és egészséges jelenség, amíg akutan és reaktívan jelenik meg egy-egy szégyent okozó helyzetben (93). Bizonyos tényezôk hatására azonban patológiássá is válhat, internalizálódik, az identitás részévé válik, krónikus, diszfunkcionális és karakterológiai állapottá alakul (94). Az internalizálódott állapotot jelzi a fokozottabb szégyenre való hajlam vélt vagy valós megszégyenítô helyzetekben. Sajnos kevés tanulmány foglalkozott azzal, hogy milyen kapcsolat van a szégyenre való hajlam és különbözô szégyen-kiváltó tényezôk között. Ezek a vizsgálatok is zömmel retrospektív módon történtek és azt sugallják, hogy a szégyenre való hajlam kialakulásában lényeges szerepet játszhat a szülôi túlóvás, a parentifikáció, a másik testvér favorizálása, a nyílt megszégyenítés vagy az abúzus, valamint a kulturális hatások (61). A kutatók egyetértenek abban, hogy a patológiás szégyen kialakulásában a szégyen-

27

Eredeti

közlemények

kiváltó tényezôk és a karakterológiai jellemzôk együttesen játszanak szerepet.

7.1. Szülôi elutasítás és bizonytalan kötôdés 28

A szégyen szabályozása szempontjából lényeges lehet a szülôi elutasítás élménye, mely erôteljesen befolyásolja a korai kötôdési stílust. A bizonytalan kötôdési stílus nyilvánvaló szerepet játszik a szégyen-hajlam kialakulásában. Néhány kutatásban egyetemi hallgatókat vizsgáltak meg, kötôdési stílusukat vetették össze a szégyenre és bûntudatra való hajlammal. Tapasztalatok szerint szorongó és zavarodott kötôdés esetén nagyobb valószínûséggel jelent meg a szégyenre való hajlam, mint elkerülô vagy biztonságos kötôdési stílus esetén. Ugyanakkor egyik kötôdési stílussal bíró csoportnál sem találtak szignifikáns különbségeket a bûntudatra való hajlamot illetôen (95, 96). Belsky és mtsai (97) a korai anya–gyermek kapcsolat hatásait vizsgálták, 1 és 3 éves kor között figyelték meg több alkalommal a kisgyermekeket, valamint szüleik magatartását. Azt találták, hogy az anyai nagy intenzitású érzelmi kifejezés fokozza a gyermek negatív emocionalitását, impulzivitását és a szégyen elrejtésére tett kísérleteit.

7.2. Kivételezés a testvérrel A szégyen-hajlam egy másik lehetséges forrása a testvér vélt vagy valós elônyben részesítése. Gilbert, Allan és Goss (98) úgy vélik, hogy a testvér favorizálása a másik testvér számára olyan üzenetet hordoz, amely negatívan hat a gyermek önértékelésére, kiváltva ezzel a szégyenérzést. Noha egyértelmû kapcsolat a két változó között nem mutatkozott, azonban olyan események, ahol a szülô kivételezett a testvérrel, és ezáltal megélte az elutasítást is, valamint a negatív önértékelést, az egyén számára fájó emlékként jelenik meg, mely szorosan összefügghet a szégyennel (61).

7.3. Abúzus, trauma, stigmatizáció, bullying Az abúzus, trauma vagy stigmatizáció a szégyen-hajlam kialakulásában játszott szerepe meghatározó. A fizikai bántalmazás és a szégyen kapcsolatát vizsgálva óvodások körében azt tapasztalták, hogy bántalmazott lányok sikeres helyzetben kevésbé éreztek büszkeséget, míg kudarc esetén fokozott szégyent mutattak. Bántalmazott fiúknál azonban mind a büszkeség, mind a szégyen megjelenése alacsonyabb volt a kontrollcsoporthoz képest, mely a valódi érzelmek elrejtési kísérleteit jelenti (99). Szexuális jellegû bántalmazásokat illetôen 14 éves kor elôtt szexuális abúzust elszenvedett személyek körében végzett vizsgálatok számottevôen magasabb internalizált szégyen-értékeket találtak, mint kontrollszemélyek körében (100). A szexuális abúzust elszenvedett 8–15 évesekkel végzett vizsgálatok azt találták, hogy az áldozatok az események hatására belsô, globális és stabil attribúciót alakítottak ki a történtekrôl és egyértelmûen önmagukat hibáztatták. Az abúzusspecifikus belsô attribúció szoros kapcsolatban áll a szégyennel és úgy tûnik, a szégyen a mediáló tényezô az abúzus és a pszichikai distressz között (101, 102). A szégyen-hajlam kialakulásában szerepet játszhat az is, ha egy gyermek bullying áldozata, vagyis csúfolják, bántalmazzák iskolatársai. Egy olasz vizsgálatban 121 9–11 éves gyermek részvételével felmérték, hogy bizonyos morális helyzetekben, melyek szégyent és bûntudatot is kiválthatnak, milyen mértékû a megélt szégyen vagy bûntudat az elôre megkapott bántalmazó vagy áldozat forgatókönyvek függvényében. (103). A szégyent és bûntudatot is együttesen kiváltó szituációkban leginkább bûntudat jelent meg mind az elkövetô, mind az áldozat oldaláról, ugyanakkor igen magas szégyent éreztek az áldozatok azokban a helyzetekben, amelyek leginkább szégyen kiváltására alkalmasak. Tehát a szégyenre való hajlam és az áldozattá válás között kapcsolat van.

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

7.4. Szülôi szégyen Bizonyos érzelmi tapasztalatok, melyek a mindennapokban rendre ismétlôdnek, az érzelmi zavarok alapjává válhatnak egészen addig, amíg a tapasztalat karakterológiai jellemzôként ivódik be a személyiségbe. Ez a szégyenre való hajlam kialakulására is igaz (104, 61). Abban az esetben például, ha a szülô önmaga is fokozott hajlammal bír a szégyenre, a gyermek empatizálni fog ezzel, és akár önmagát hibáztathatja a megszégyenült állapotért. A kialakult tehetetlenség egy ilyen környezetben tovább mélyítheti a gyermek szégyenre való hajlamát a késôbbiekben (105). Azokban a családokban nevelkedett 7–12 éves gyermekeknél, ahol a házastársi konfliktusok ellenségesek, becsmérlôek, a konfliktussal analóg helyzetekben a gyermekekben emelkedett a distressz, harag, szomorúság, tehetetlenség, a szégyen élménye és az önhibáztatás (106). További szégyen-hajlam növelô tényezô lehet a szülôk megszégyenítô nevelési stílusa. Noha a szülôi nevelés normális része lehet bizonyos esetekben a szégyen kiváltása, ha azonban ennek mértéke fokozott, akkor nem az egészséges szocializáció részét képezi, hanem károkat okoz (61). A szégyen – mint nevelési eszköz – kultúránként is változhat. Ugyanakkor tajvani és amerikai anyákat összehasonlítva azt tapasztalták, hogy a tajvani anyák hajlamosak saját magukat is hibáztatni gyermekeik csíntevéséért, míg az amerikai anyákra ez kevésbé jellemzô (107). Így a szégyen akár közös élményként is megjelenhet anya és gyermeke között bizonyos kultúrákban, míg másokban kevésbé.

7.5. Szülôi túlóvás A szülôi túlkontrollálás, túlóvás elôsegítheti a szégyen kialakulását. Felnôttek retrospektív beszámolói alapján azt tapasztalták, hogy a szégyen-hajlam kapcsolatban áll a fokozott szülôi túlkontrollálással és az alacsonyabb mértékû szülôi gondoskodással (98, 108). A tekintélyelvû szülôi magatartás tovább fokozhatja a szégyenhajlam mértékét. A tekintélyelvû szülô hajlamos magas mércéket helyezni gyermeke elé, melyek-

Hungarica

nek, ha nem felel meg a gyermek, akár nyíltan elutasítja. Ezek a kemény és bûntetô attitûdök képezhetik az alapját egy belsô globális szelfattribúciónak, amely a szégyen kialakulásában kulcsfontosságú (109). Ezen túlmenôen a gyakori bántó szülôi megjegyzések ugyancsak erôsíthetik a szégyenre való hajlamot. Retrospektív beszámolók alapján az derült ki, hogy egyetemi hallgatók szégyenre való hajlama kapcsolatban állt a szülôk verbálisan megszégyenítô magatartásával (98).

7.6. Szocializációs hatások A szülôi nevelési stílus egyértelmûen befolyásolja a szégyenre való hajlam kialakulásának mértékét. Egyes vizsgálatok szerint azon szülôk, akik több elutasítást mutattak csemetéik iránt, vagy a helyes magatartást kevésbé dicsérték meg, a gyermekeik magasabb szégyent éltek át, mint más gyermekek (110). Azoknál a gyermekeknél, ahol teljesítményhelyzet kapcsán a szülôk több negatív és kevesebb pozitív visszajelzést adtak, a szégyen mértéke kifejezettebb volt (99). A dicséret túlzott formája is szégyenhez vezethet. A dicséretbôl a gyermek következtethet arra, hogy képességei miatt csupán alacsony elvárásoknak felelhet meg, illetve arra, hogy csupán teljesítmény esetén érdemel figyelmet. Mindez alááshatja a belsô motivációt, külsô kontroll igényt és tehetetlenség-érzést hozhat létre, sôt, fokozhatja a negatív önértékelést és a teljesítmény megszakadásához vezethet (111, 112). A szocializációs hatások szégyent kiváltó jellegének legsarkalatosabb példája az ún. parentifikáció jelensége, amikor a szülô keres elfogadást, megértést vagy támogatást gyermekénél (61). Egyes kutatások szerint a gyermekkori parentifikáció és a felnôttkori szégyen-hajlam szignifikáns kapcsolatban állnak egymással (113).

7.7. Temperamentum A biológiai vonások alapvetôen meghatározzák az egyéni különbségeket a szégyenkeltô tapasztaltok hatását illetôen. Noha kutatási eredmé-

29

Eredeti

nyek a szégyen és temperamentum kapcsolatát még egyértelmûen nem mutatták ki, negatív önértékelési érzelmekre vonatkozó kutatások rendelkezésre állnak. Vizsgálatok szerint azok a gyerekek, akik temperamentumukból adódóan hajlamosabbak a szorongásra, egy-egy hibás cselekedet esetén kifejezettebb distresszt élnek meg és a megjelenô belsô feszültségük miatt hajlamosabbak lesznek belsô attribúciós stílus kialakítására. Az ilyen gyerekek tapasztalataik révén hajlamosabbak lesznek a bûntudatra, mint társaik (114). A zavarodottság és temperamentum között is találtak összefüggéseket. Egy kutatásban 5 és 13 hónapos korban vizsgáltak meg csecsemôket, temperamentumukat illetôen. A temperamentum-jellemzôket elsôsorban mindkét szülô beszámolója alapján állapították meg, és a tapasztalatok szerint a nehéz temperamentummal jellemzett csecsemôk 22 hónapos korukban, zavart keltô helyzetben inkább zavarba jöttek, mint kevésbé nehéz temperamentumú társaik (115).

8. A szégyennel való megbirkózás fôbb típusai A szégyenélmény kialakulásához nem szükséges az, hogy az egyén bármiféle rosszat cselekedjen (116). Ebben a megközelítésben érthetôvé vá2. ábra Nathanson szégyen iránytûje (53, 312. old. alapján)

Visszavonulás

Önmaga ellen fordulás

Mások ellen fordulás

30

közlemények

Elkerülés

lik, hogy számtalan esetben – például szexuális abúzus esetén – miért épp az áldozat érez szégyent, holott az elkövetô követte el a szégyenteljes tettet. Nathanson véleménye szerint az egyének megszégyenítô helyzetekre különbözô módon reagálhatnak, ennek illusztrálására szerkesztette meg az ún. szégyen-iránytût (53) (2. ábra). Ebben a négy irány, vagyis lehetséges kimenetel: a visszavonulás (elrejtôzés), az önmaga ellen fordulás (önagresszió), az elkerülés (tagadás, szer-abúzus), valamint a mások ellen fordulás (agresszió, düh). A szégyenre mindannyian különbözô mértékben reagálunk, az iránytû által meghatározott módok valamelyikén. A kellô önbecsüléssel rendelkezô emberek azonban általában gyorsan túljutnak szégyenérzetükön (53). Ugyanakkor a szégyenre való hajlam fokozott mértéke esetén kifejezettebben és globálisabban érezzük a szégyent megszégyenítô helyzetekben, amelyek különbözô következményekkel járhatnak. A visszavonulás és elrejtôzés esetén a személy megpróbál láthatatlanná válni, elbújni, kilépni a helyzetbôl, visszavonulni, elszaladni, vagy elkerülni azok társaságát, akik tudnak a megszégyenítô dologról. Alkohol-, droghasználattal kábítja magát. Az elkerülô magatartás esetén letagadja a megszégyenítô dolgot, meggyôzi magát arról, hogy nincs oka rá, hogy rosszul érezze magát, sôt bizonyos esetben ellentétbe fordítja a helyzetet, és saját érdemeit felnagyítja. Elkerülô stratégia még a szégyen érzését letagadni maga elôtt, vagy sok elfoglaltsággal elterelni a figyelmet a megszégyenülésrôl. Úgy csinálni, mintha nem is szégyellné magát, esetleg viccel elütni a helyzetet. Önmaga ellen fordulás esetén az egyén negatív önértékelésbe kezd: lenyomja magát, megharagszik magára, saját hibáin rágódik, vádolja, kritizálja magát, viszolyog önmagától. A másik ellen fordulás esetében viszont megharagszik a másikra, vádolja a másikat, hogy ilyen érzést váltott ki benne, viszolyog a másiktól, rámutat annak hibáira, kiabál vele, megszégyeníti a másikat, fizikailag megtámadja ôket. Nathanson (53) kiemeli az utolsóként említett reakciót, a mások ellen fordulást, mely vélemé-

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I.

nye szerint felelôs azért, hogy mai világunkban annyira elterjedt az erôszak. A szégyen következményeinek vizsgálata az utóbbi években számtalan kutatásnak volt célja, és a szakirodalmi adatok összességében alátámasztani látszanak a nathansoni modellt, a fenti négy terület köré szervezôdô reakciómódokat azonosítva (6, 7, 117, 14, 118). Ezek a tanulmányok zömmel kórképek kapcsán vizsgálták a szégyenre adott reakciómódokat és nyilvánvalóvá tették, hogy a szégyen alapvetô szerepet játszik különbözô mentális zavarok kialakulásában, megjelenésében.

9. Összefoglalás Jelen cikkünkben az öntudati érzelmek csoportján belül definiálható szégyenélmény jellemzôit, kialakulásának feltételezhetô okait, a megszégyenítô helyzetekre adott reakciók típusait, valamint a szégyen és a pszichopatológiai tünetek lehetséges kapcsolatát tekintettük át. A témában tervezett további tanulmányunkban részletesen írunk az egyes kórképek és a szégyen közötti összefüggésekrôl az eddig megjelent kutatási eredmények tükrében.

Irodalom 1. TOMKINS SS: Affect Imagery Consciousness: Volume II, The Negative Affects. New York: Springer, 1963. 2. LEWIS HB: Shame and guilt in neurosis. Psychoanalytic review, 1971: 58(3), 419–438. 3. HORVÁTH-SZABÓ K: Bûntudat-bûnbánat. Vigília, 2002:3. 4. American Psychiatric Association. Diagnostic and statistical manual of mental disorders (4th ed., text revision). Washington, DC: Author. 2000. 5. TANGNEY JP, WAGNER P, FLETCHER C & GRAMZOW R: Shamed Into Anger? The Relation of Shame and Guilt to Anger and Self-Reported Aggression. Journal of Personality and Social Psychology, 1992: 62(4), 669–675. 6. GILBERT P & MILES JNV: Sensitivity to social put-down: It's relationship to perceptions of social rank, shame, social anxiety, depression, anger and self-other blame. Personality and Individual Differences, 2000: 29(4), 757–774. 7. ANDREWS B, QIAN M & VALENTINE JD: Predicting depressive symptoms with a new measure of shame: The Experience of Shame Scale. British Journal of Clinical Psychology, 2002: 41(1), 29–42. doi: 10.1348/014466502163778 8. AVERILL PM, DIEFENBACH GJ, STANLEY MA, BRECKENRIDGE JK & LUSBY B: Assessment of shame and guilt in a psychiatric sample: A comparison of two measures. Personality and Individual Differences, 2002: 32(8), 1365–1376. doi: 10.1016/S01918869(01)00124-6 9. TANGNEY JP & DEARING RL: Shame and Guilt. New York. The Guilford Press, 2002. 10. FEIRING C, TASKA L & CHEN K: Trying to understand why horrible things happen: attribution, shame, and symptom development following sexual abuse. Child maltreatment, 2002: 7(1), [d]26–41.

Hungarica

11. SWAN S & ANDREWS B: The relationship between shame, eating disorders and disclosure in treatment. British Journal of Clinical Psychology, 2003: 42(4), 367–378. doi: 10.1348/014466503322528919 12. MILLIGAN RJ & ANDREWS B: Suicidal and other self-harming behaviour in offender women: The role of shame, anger and childhood abuse. Legal and Criminological Psychology, 2005: 10(1), 13–25. doi: 10.1348/135532504X15439 13. RÜSCH N, LIEB K, GÖTTLER I, HERMANN C, SCHRAMM E, RICHTER H ÉS MTSAI: Shame and implicit self-concept in women with borderline personality disorder. American Journal of Psychiatry, 2007: 164(3), 500–508. doi: 10.1176/appi.ajp.164.3.500 14. BROWN MZ, LINEHAN MM, COMTOIS KA, MURRAY A & CHAPMAN AL: Shame as a prospective predictor of self-inflicted injury in borderline personality disorder: A multi-modal analysis. Behaviour Research and Therapy, 2009: 47(10), 815–822. doi: 10.1016/j.brat.2009.06.008 15. FERGUS TA, VALENTINER DP, MCGRATH PB & JENCIUS S: Shame- and guilt-proneness: Relationships with anxiety disorder symptoms in a clinical sample. Journal of Anxiety Disorders. 2010: 24(8): 811–815. 16. SCHOENLEBER M & BERENBAUM H: Aversion and proneness to shame in self-and informant-reported personality disorder symptoms. Personal Disord. 2012: 3(3): 294–304. 17. GILBERT P: Introducing compassion-focused therapy. Advances in Psychiatric Treatment, 2009: 15(3), 199–208. doi: 10.1192/apt.bp.107.005264 18. GILBERT P: An introduction to Compassion Focused Therapy in Cognitive Behavior Therapy. International Journal of Cognitive Therapy, 2010: 3(2), 97–112. doi: 10.1521/ijct.2010.3.2.97

19. EKMAN P, FRIESEN WV & ELLSWORTH P: What emotion categories or dimensions can observers judge from facial behavior? In: Ekman P (ed): Emotion in the Human Face (2nd ed) New York: Cambridge University Press, 1982: 39–55. 20. PLUTCHIK R: A general psychoevolutionary theory of emotion. In: Plutchik R & Kellerman H (eds): Emotion: Theory, Research, and Experience, Academic Press. 1980: 1, 3–33. 21. TOMKINS SS: Affect theory. In: Scherer KR & Ekman P (eds): Approaches to Emotion, Hillsdale NJ Erlbaum. 1984: 163–195. 22. KIM S, THIBODEAU R & JORGENSEN RS: Shame, guilt, and depressive symptoms: A meta-analytic review. Psychological Bulletin, 2011: 137(1), 68–96. doi: 10.1037/a0021466 23. TANGNEY JP & FISCHER KW: Self-conscious Emotions: The Psychology of Shame, Guilt, Embarrassment, and Pride. New York: Guilford Press, 1995. 24. TRACY JL, ROBINS RW & TANGNEY JP: The self-conscious emotions: Theory and research. New York. The Guilford Press, 2007. 25. LAGATTUTA KH & THOMPSON RA: The development of self-conscious emotions: Cognitive processes and social influences. In: Tracy JL, Robins RW & Tangney JP (eds): The self-conscious emotions: Theory and research. New York. The Guilford Press. 2007: 91–113. 26. LEVENSON RW: The intrapersonal functions of emotion. Cognition and Emotion, 1999: 13(5), 481–504. 27. GILBERT P: What is shame? Some core issues and controversies. In: Gilbert P & Andrews B (eds): Shame: Interpersonal Behavior, Psychopathology and Culture, 1998: 3–38. 28. EKMAN P & FRIESEN WV: Unmasking the face. Elnglewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall. 1975.

31

Eredeti

32

közlemények

29. ELLSWORTH PC: Some reasons to expect universal antecedents of emotion. The Nature of Emotion: Fundamental Questions, 1994: 150–154.

43. TRACY, J. L., & ROBINS, R. W.: Putting the self into self-conscious emotions: A theoretical model. Psychological Inquiry, 2004: 15(2), 103-125.

30. WONG Y & TSAI J: Cultural models of shame and guilt. In: Tracy JL, Robins RW & Tangney JP (eds): The self-conscious emotions: Theory and research. New York. The Guilford Press, 2007: 209–223.

44. TRACY JL & ROBINS RW: Appraisal antecedents of shame and guilt: Support for a theoretical model. Personality and Social Psychology Bulletin, 2006: 32(10), 1339–1351.

31. KELTNER D, EKMAN P, GONZAGA GC & BEER J: Facial expression of emotion. In: Davidson RJ, Scherer KR, Goldsmith HH (eds): Handbook of affective sciences. Series in affective science. New York, Oxford University Press 2003: 415–432. 32. HAIDT J & KELTNER D: Culture and facial expression: Open-ended methods find more expressions and a gradient of recognition. Cognition and Emotion, 1999: 13(3), 225–266.

45. CROOK JH: The Evolution of Human Consciousness. Oxford: Oxford University Press, 1980. 46. GILBERT P: Depression: The evolution of powerlessness. Lawrence Erlbaum/New York: Guilford, 1992. 47. SCHERER KR: Toward a dynamic theory of emotion: The component process model of affective states. Geneva Studies in Emotion and Communication, 1987:1:1–98.

33. PARR LA & WALLER BM: The evolution of human emotion. Evolution of nervous systems: Vol. 5. Evolution of primate nervous systems, 2006: 447–472.

48. FRIJDA NH: Moods, emotion episodes, and emotions. In: Lewis M & Haviland JM (eds): Handbook of Emotions. New York: Guilford Press. 1993: pp 381–404.

34. FESSLER DMT: Shame in two cultures: Implications for evolutionary approaches. Journal of Cognition and Culture, 2004: 4(2), 207–262.

49. ZIMBARDO PG: ZTPI – Zimbardo Time Perspectives Inventory, Stanford University, Psychology Department, Palo Alto, Calif. 1997.

35. TOMCSÁNYI T, TÉSENYI T, VÁRI A: A bûntudat és a szégyen kapcsolata a pszichés tünetekkel. In: Tomcsányi T (szerk.): Amikor gyönge, akkor erôs. Tanulmányok a valláslélektan, a pasztorálpszichológia és a lelkigondozás körébôl. Animula, Budapest, 2002: 97–116.

50. POWER M, BREWIN CHR: From Freud to cognitive science: A contemporary account of the unconscious. Brithish Journal of Clinical Psychology. 1991: 30. 4. 289–310.

36. TANGNEY JP, MILLER RS, FLICKER L & BARLOW DH: Are Shame, Guilt, and Embarrassment Distinct Emotions? Journal of Personality and Social Psychology, 1996: 70(6), 1256–1269. 37. WICKER FW, PAYNE GC & MORGAN RD: Participant descriptions of guilt and shame. Motivation and Emotion, 1983: 7(1), 25–39. 38. LEITH KP & BAUMEISTER RF: Empathy, Shame, Guilt, and Narratives of Interpersonal Conflicts: Guilt-Prone People Are Better at Perspective Taking. Journal of Personality, 1998: 66(1), 1–37. 39. TANGNEY JP: Moral Affect: The Good, the Bad, and the Ugly. Journal of Personality and Social Psychology, 1991: 61(4), 598–607. 40. LINDSAY-HARTZ J: Contrasting Experiences of Shame and Guilt. American Behavioral Scientist, 1984: 27(6), 689. 41. FRIJDA NH, KUIPERS P & TER SCHURE E: Relations Among Emotion, Appraisal, and Emotional Action Readiness. Journal of Personality and Social Psychology, 1989: 57(2), 212–228. 42. SMITH RH, WEBSTER JM, PARROTT WG & EYRE HL: The role of public exposure in moral and nonmoral shame and guilt. Journal of Personality and Social Psychology, 2002: 83(1), 138–159.

51. LEARY MR, TAMBO ES, TERDAL SK & DOWNS DL: Self-esteem as an interpersonal monitor: The sociometer hypothesis. Journal of Personality and Social Psychology, 1995: 68, 518–530. 52. SARTRE JP: A lét és a semmi. Egy fenomenológiai ontológia vázlata. L'Harmattan Kiadó, Budapest. 2006. 53. NATHANSON DL: Shame and Pride: Affect, Sex, and the Birth of the Self. W. W. Norton & Co. New York. 1992. 54. CASIMIR MJ, SCHNEGG M: Shame across cultures: The evolution, ontogeny and function of a „moral emotion.” In: Keller H, Poortinga YH, Schölmerich A (eds): Between culture and biology: Perspectives on ontogenetic development. Cambridge University Press. 2002: pp. 270–302. 55. TOMKINS SS: Affect imagery consciousness: the complete edition. Springer Publishing Company, New York. 2008. 56. WYATT R, GILBERT P: Dimensions of perfectionism: A study exploring their relationship with perceived social rank and status. Personality and Individual Differences. 1998: 24. 1. 71–79. 57. GERGELY GY, UNOKA ZS: Attachment, affect-regulation and mentalization: the developmental origins of the representational affective self. In: Sharp C, Fonagy P, Goodyer I (eds): Social Cognition

and Developmental Psychopathology. Oxford University Press, 2008: 305–342. 58. EISENBERG N, CUMBERLAND A AND SPINRAD TL: Parental socialization of emotion. Psychological Inquiry, 1998: 9, 241–273. 59. UNOKA ZS, BERÁN E, PLÉH CS: Narrative constructions and the life history. Behavioral and Brain Sciences 2012: 35 (1) 168–169. 60. BRODY LR, HALL JA: Gender and Emotion in Context. In: Lewis M, Haviland-Jones, J M, Feldman Barrett L: Handbook of emotions 3rd ed. Guilford Press, 2008: 395–407. 61. MILLS RSL: Taking stock of the developmental literature on shame. Developmental Review, 2005: 25(1), 26-63. doi: 10.1016/j.dr.2004.08.001 62. STURM VE, ROSEN HJ, ALLISON S, MILLER BL & LEVENSON RW: Self-conscious emotion deficits in frontotemporal lobar degeneration. Brain, 2006: 129(9), 2508–2516. doi: 10.1093/brain/awl145 63. BARRETT KC & CAMPOS JJ: Perspectives on emotional development II: A functionalist approach to emotions. In: Osofsky JD (ed): Handbook of infant development (2nd ed.) New York: Wiley. 1987: 555–578. 64. SAARNI C, MUMME DL & CAMPOS JJ: Emotional development: Action, communication, and understanding. In: Damon W & Eisenberg N (eds): Handbook of child psychology, 5th ed.: Vol 3. Social, emotional, and personality development. Hoboken, NJ, US: John Wiley & Sons Inc. 1998: pp. 237–309. 65. BARRETT KC: A functionalist approach to shame and guilt. In: Tangney JP & Fischer K W (eds): Self-conscious Emotions: The Psychology of Shame, Guilt, Embarrassment, and Pride, New York: Guilford Press. 1995: 25–63. 66. CAMPOS JJ, THEIN S & OWEN D: A Darwinian legacy to understanding human infancy: Emotional expressions as behavior regulators. Annals of the New York Academy of Sciences, 2004: 1000, 1–26. 67. GILBERT P: The evolution of social attractiveness and its role in shame, humiliation, guilt and therapy. British Journal of Medical Psychology, 1997: 70(2), 113–147. 68. SAPOLSKY RM: Adrenocortical function, social rank, and personality among wild baboons. Biological Psychiatry, 1990: 28(10), 862–878. 69. BERNSTEIN IS: Dominance: A theoretical perspective for ethologists. In: Omark DR, Strayer FF, Freedman DG (eds): Dominance relations: An ethological view of human conflict and social interaction. Garland, New York. 1980: pp. 71–84. 70. HARPER RG.: Power, dominance, and nonverbal behavior: An overview. In: Ellyson SL & Dovidio JF (eds.): Power; dominance, and nonverbal

Psychiatria

A szégyen szerepe a mentális zavarok kialakulásában I. behavior. New York: Springer-Verlag 1985: 29–48. 71. PRICE J, SLOMAN L, GARDNER JR R, GILBERT P & ROHDE P: The social competition hypothesis of depression. British Journal of Psychiatry, 1994: 164(MAR.), 309–315. 72. ALLAN S & GILBERT P: Submissive behaviour and psychopathology. British Journal of Clinical Psychology, 1997: 36(4), 467–488. 73. GILBERT P: The evolution of shame as a marker for relationship security: A biopsychosocial approach. In: Tracy JL, Robins RW & Tangney JP (eds): The self-conscious emotions: Theory and research. New York. The Guilford Press, 2007: 283–309. 74. LEWIS M: Self-conscious emotions: Embarrassment, pride, shame and guilt. In: Lewis M, Haviland-Jones JM (eds): Handbook of Emotions (2nd ed). New York: Guilford. 2000: pp 623–636. 75. LEWIS M: Shame: The Exposed Self. The Free Press: New York. 1992. 76. FREUD S: Három értekezés a szexualitásról. Kötet Kiadó, Budapest. 1995. 77. FREUD S: A narcizmus bevezetése. In: Sigmund Freud Mûvei VI. Ösztönök és ösztönsorsok. Metapszichológiai írások. Budapest: Filum. 1914 [1997]: 15–39. 78. WURMSER, L.: The Mask of Shame. Johns Hopkin Press. 1981. 79. KOHUT H: A szelf helyreállítása. Animula, Budapest, 2007. 80. HERMANN I: La honte comme angoisse sociale. Confrontation, 1982: 8, 167–177. (Original work published 1929) 81. WINNICOTT DW: A kapcsolatban bontakozó lélek. Új Mandátum Kiadó, Budapest. 2004. 82. NATHANSON DL: A timetable for shame. In: Nathanson DL (ed): The many faces of shame. New York: Guilford. 1987: 1–63. 83. KAUFMAN G: The psychology of shame: Theory and treatment of shame-based syndromes. New York: Springer Publishing. 1989. 84. SCHORE AN.: The experience-dependent maturation of a regulatory system in the ornóbital prefrontal cortex and the origin of developmental psychopathology. Development and Psychopathology, 1996: 8, 59–87. 85. TAKAHASHI, H., YAHATA, N., KOEDA, M., MATSUDA, T., ASAI, K., & OKUBO, Y.: Brain activation associated with evaluative processes of guilt and embarrassment: An fMRI study. NeuroImage, 2004: 23(3), 967–974.

Hungarica

86. OCHSNER KN, BEER JS, ROBERTSON ER, COOPER JC, GABRIELI JD.E, KIHSLTROM JF ÉS MTSAI: The neural correlates of direct and reflected self-knowledge. NeuroImage, 2005: 28(4), 797–814. 87. TOICHI M, KAMIO Y, OKADA T, SAKIHAMA M, YOUNGSTROM EA, FINDLING RL ÉS MTSAI: A lack of self-consciousness in autism. American Journal of Psychiatry, 2002: 159(8), 1422–1424. 88. SUZUKI M, NOHARA S, HAGINO H, TAKAHASHI T, KAWASAKI Y, YAMASHITA I ÉS MTSAI: Prefrontal abnormalities in patients with simple schizophrenia: Structural and functional brain-imaging studies in five cases. Psychiatry Research - Neuroimaging, 2005: 140(2), 157–171. 89. MICHL P, MEINDL T, MEISTER F, BORN C, ENGEL RR, REISER M ÉS MTSAI: Neurobiological underpinnings of shame and guilt: a pilot fMRI study. Soc Cogn Affect Neurosci. 2012: doi: 10.1093/scan/nss114

99. ALESSANDRI SM & LEWIS M: Parental evaluation and its relation to shame and pride in young children. Sex Roles, 1993: 29(5-6), 335–343. 100. PLAYTER J: The effect of childhood sexual abuse on internalised shame in adult women in treatment for chemical dependency. Unpublished master's thesis, University of Wisconsin-Stout. 1990. 101. FEIRING C, TASKA L & LEWIS M: The role of shame and attributional style in children's and adolescents' adaptation to sexual abuse. Child Maltreatment, 1998: 3(2), 129–142. 102. FEIRING C, TASKA L & LEWIS M: Adjustment following sexual abuse discovery: the role of shame and attributional style. Developmental Psychology, 2002: 38(1), 79–92. 103. MENESINI E & CAMODECA M: Shame and guilt as behaviour regulators: Relationships with bullying, victimization and prosocial behaviour. British Journal of Developmental Psychology, 2008: 26(2), 183–196. doi: 10.1348/026151007X205281

90. KEMENY ME, GRUENEWALD TL & DICKERSON SS: Shame as the emotional response to threat to the social self: Implications for behavior, physiology, and health. Psychological Inquiry, 2004: 15(2), 153–160.

104. FISCHER KW, SHAVER PR & CARNOCHAN P: How emotions develop and how they organize development. Cognition and Emotion, 1990: 4(2), 81–127.

91. PREMACK DG, WOODRUFF G: „Does the chimpanzee have a theory of mind?”. Behavioral and Brain Sciences 1978: 1 (4): 515–526.

105. LEWIS M, ALESSANDRI SM & SULLIVAN MW: Violation of Expectancy, Loss of Control, and Anger Expressions in Young Infants. Developmental Psychology, 1990: 26(5), 745–751.

92. HEEREY EA, KELTNER D, CAPPS LM: Making Sense of Self-Conscious Emotion: Linking Theory of Mind and Emotion in Children With Autism. EMotion. 2003: Vol. 3, No. 4, 394–400. 93. PATTISON S: Shame: Theory, Therapy, Theology. Cambridge University Press. 2000. 94. DONHAUSER S: Examining the role of shame as a mediator of childhood sexual abuse and self-abuse. Doctoral Dissertation, St. Mary University. 2007. 95. LOPEZ FG, GOVER MR, LESKELA J, SAUER EM, SCHIRMER L & WYSSMANN J: Attachment styles, shame, guilt, and collaborative problem-solving orientations. Personal Relationships, 1997: 4(2), 187–199. 96. GROSS CA & HANSEN NE: Clarifying the experience of shame: The role of attachment style, gender, and investment in relatedness. Personality and Individual Differences, 2000: 28(5), 897–907. 97. BELSKY J, DOMITROVICH C & CRNIC K: Temperament and Parenting Antecedents of Individual Differences in Three-Year-Old Boys' Pride and Shame Reactions. Child Development, 1997: 68(3), 456–466. 98. GILBERT P, ALLAN S & GOSS K: Parental representations, shame, interpersonal problems, and vulnerability to psychopathology. Clinical Psychology and Psychotherapy, 1996: 3(1), 23–34.

106. GRYCH JH: Children's Appraisals of Interparental Conflict: Situational and Contextual Influences. Journal of Family Psychology, 1998: 12(3), 437–453. 107. CHIANG TM, BARRETT KC & NUNEZ NN: Maternal attributions of Taiwanese and American toddlers' misdeeds and accomplishments. Journal of Cross-Cultural Psychology, 2000: 31(3), 349–368. 108. LUTWAK N & FERRARI JR: Understanding shame in adults: Retrospective perceptions of parental-bonding during childhood. Journal of Nervous and Mental Disease, 1997: 185(10), 595–598. 109. MILLS RSL: Possible Antecedents and Developmental Implications of Shame in Young Girls. Infant and Child Development, 2003: 12(4), 329–349. 110. FERGUSON TJ & STEGGE H: Emotional states and traits in children: The case of guilt and shame. In: Tangney JP, Fischer KW (eds): Self-conscious emotions: The psychology of shame, guilt, embarrassment, and pride. New York, NY, US: Guilford Press, 1995: 174–197. 111. HENDERLONG J & LEPPER MR: The effects of praise on children's intrinsic motivation: A review and synthesis. Psychological Bulletin, 2002: 128(5), 774–795. 112. KAMINS ML & DWECK CS: Person versus process praise and criticism: implications for contingent self-worth and coping. Developmental psychology, 1999: 35(3), 835–847.

33

Eredeti

34

közlemények

113. WELLS M & JONES R: Childhood parentification and shameproneness: A preliminary study. American Journal of Family Therapy, 2000: 28(1), 19–27.

116. TOMKINS SS: Shame. In: Nathanson DL (ed): The Many Faces of Shame. New York, Norton, 1987: 133–161.

114. KOCHANSKA G: Socialization and temperament in the development of guilt and conscience. Child development, 1991: 62(6), 1379–1392.

117. GILBERT P, DURRANT R & MCEWAN K: Investigating relationships between perfectionism, forms and functions of self-criticism, and sensitivity to put-down. Personality and Individual Differences, 2006: 41(7), 1299–1308. doi: 10.1016/j.paid.2006.05.004

115. DIBIASE R & LEWIS M: The Relation between Temperament and Embarrassment. Cognition and Emotion, 1997: 11(3), 259–271.

VIZIN GABRIELLA

1086 Budapest, Balassa u. 6.

118. HEJDENBERG J & ANDREWS B: The relationship between shame and different types of anger: A theory-based investigation. Personality and Individual Differences, 2011: 50(8), 1278–1282. doi: 10.1016/j.paid.2011.02.024

e-mail: [email protected]

Psychiatria