Poszterszekció szeptember 28. csütörtök 16:00-18:00 Zafír

A Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa Program

Poszterszekció 2017. szeptember 28. csütörtök | 16:00 - 18:00 | Zafír A-0020 Crohn-betegséghez társuló recidiv agyi infarctus Iljicsov Anna1, Milanovich Dániel1, Papp János Mihály2, Barsi Péter3, Rudas Gábor3, Simó Magdolna1 1 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika 2Semmelweis Egyetem I. sz Belgyógyászati Klinika 3Szentágothai János Tudásközpont MR Kutatóközpont A 37 éves férfibeteget 19 éves kora óta gondozták Crohn-betegség miatt az I. sz Belklinikán. Relapsusok miatt 2016. novembertől fél évig azathioprint szedett, de a betegség aktív maradt, így biológiai kezelést (infliximab) terveztek. Az indukciós kezelés előtt enyhe fokú bal faciobrachialis paresis jelentkezett. Koponya MR jobb féltekei juxtacorticalis infarctust igazolt. Nyaki ér ultrahang, transthoracalis echocardiographia, szisztémás autoimmun-antitest szűrés negatív volt. Laborleletében magasabb D-dimer, fibrinogen és VIII faktor-aktivitás igazolódott. Salicylat-kezelést kezdtünk, tünetei 10 nap alatt fokozatosan megszűntek. Az ictushoz képest két héttel később, ambulánsan elvégzett - negatív - transoesophagialis echocardiographia másnapján beszédzavarral ébredt. Vizsgálatakor kevert aphasia és jobb felső végtagi reflextúlsúly volt észlelhető. Akut koponya MR friss territorialis infarcust igazolt a bal a. cerebri media területén, az M2 szakasz occlusiójának gyanújával. Az ellenoldali szubakut infarctus és a bizonytalan időablak miatt intravenás thrombolysist nem végeztünk, thrombectomia technikailag nem jött szóba. Alacsony molekulasúlyú heparinnal anticoagulálást kezdtünk. CT-angiographia nem írt le vasculitisre utaló érfal-egyenetlenséget. A serumban az antinuclearis antitest gyengén pozitív volt. A felvételét követő 24 órában haematochezia kezdődött, kontroll colonoscopia aktív gyulladást, vérző fekélyeket mutatott, így per os szteroid-kezelést kezdtünk. Az anticoagulálást clopidogrellel váltottuk fel, mivel emboliaforrást ill. antifoszfolipidantitestet nem tudtunk igazolni. Az aktív Crohn-betegség miatt bennfekvése során az első infliximab-infusiót megkapta, gastroenteralis tünetei enyhültek. Aphasiája fokozatosan javult, egy hónappal később enyhe szótalálási nehézség maradt vissza, új neurológiai tünete nem jelentkezett. Kontroll koponya MR vizsgálata augusztusra tervezett. Az ismétlődő féltekei infarctus etiológiájának kivizsgálása arra utalt, hogy autoimmun alapbetegségéhez kapcsolódó fokozott thrombogen állapot állt fenn. Az agresszív immunmoduláns kezelés bevezetése óta vascularis esemény nem ismétlődött. Az eset bemutatásával a recidiv fiatalkori stroke egyik ritka, autoimmun betegséghez társuló okára szándékoztuk felhívni a figyelmet.

A-0023 Diplegia facialis Jóri Birkás Adrienne1, Végső Péter2, Kovács Andrea1 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet1Neurológia;2Fül-orr-gégészet Bevezetés: A diplegia facialis (DF) igen ritka neurológiai szimptóma, az összes perifériás facialisparesis kevesebb, mint 2%-a, incidenciája 1/5.000.000 a populációban. Számos neurológiai kórkép első tünete lehet (Guillain–Barre, Miller–Fischer-szindroma, Bickerstaff agytörzsi encephalitis, mononucleosis, syphilis, sarcoidosis, neuroborreliosis) Beteg és módszer: 41 éves férfi betegünket fül-orr-gégészeti konziliumot követően vizsgáltuk egy héttel korábban fellépő jobb-majd akutan jelentkező baloldali perifériás facialisparesis miatt. Anamnézisében két hónappal az agyidegtünetek megjelenése előtt elszenvedett rovarcsípés szerepel, mely kiterjedt bőrtünetekkel járt, néhány héttel később nagyizületi fájdalmak jelentkeztek, a neurológiai konziliumot megelőzően egy héttel fejfájás, nyak merevsége volt tapasztalható. Neurológiai statusában discret meningealis tüneteket és mindkétoldali, perifériás facialispareesis tüneteit észleltük. Liquorlelete pleiocytosist (768/3uL-lymphocyták, monocyták, 1-1 granulocyta), emelkedett összfehérjét (1,9 g/L) igazolt. Szérum és liquor vizsgálata borrelia burgdorferi irányában pozitív volt. Következtetés: A klinikai kép (DF) és az előzmények alapján neuroborreliosis gyanúja merült fel, melyet az elvégzett szerológiai és liquordiagnosztikai vizsgálatok igazoltak. Az alkalmazott antibiotikus kezelés mellett a beteg gyógyult, neurológiai tünetei(DF) megszűntek

A-0025 Fél -és egy év után-tapasztalatok alemtuzumab kezelést követően Jóri Birkás Adrienne, Kovács Andrea OKITI Neurológia Betegek és módszer: Alemtuzumab terápiában részesülő első két betegünk fél és egyéves kezelés utáni állapotát vizsgáltuk képalkotó, EDSS, életminőség kérdőív alapján . Koponya-MR vizsgálatok mindkét beteg esetében regressziót mutattak ( Gd halmozó gócok, T1, T2 léziók vonatkozásában). EDSS pontszám csökkenése volt mérhető a terápiát megelőző állapottal összemérve Az életminőség kérdőívek adatai javulást mutattak a kezelést megelőzőhöz képest Mellékhatás a szoros monitorozás mellett nem volt. Következtetés: Az első alemtuzumab ciklust követően fél –és egy évvel az elvégzett vizsgálatok alapján mindkét beteg esetében klinikai és szubjektív javulás észlelhető.

A-0031 Felnőttkori Rasmussen encephalitis hosszú távú követésének nyitott kérdései Ujvári Ákos1, Fabó Dániel1, Jordán Zsófia1, Osztie Éva2, Erőss Loránd1, Kelemen Anna1 1 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Juhász Pál Epilepszia Központ; 2Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Neuroradiológiai Osztály Bevezetés: E ritka neuroimmunológiai kórkép hosszútávú követésének tanulságai Anyagok és módszerek: Esetbemutatás Eredmények: A fiatal egyetemista férfi második életévtizedében jelentkező, a hosszú kórlefolyás alatt a teljes antiepileptikum-spektrumra rezisztenciát mutató, gyakori epilepsziás státuszokba torkolló epizódokkal szövődött fokális epilepszia hátterében jobb féltekét érintő, radiológiailag frontalis túlsúlyú corticalis atrophiával jellemzett Rasmussen encephalitist korábban szövettanilag is verifikáltuk. Kivizsgálás során a thymus hyperpláziát mutattunk ki, mely műtétileg eltávolításra került. A diagnózis „sine qua non”-ját is jelentő progesszív klinikumot thymectomiával kiegészített immunterápia a klinikai progressziót lassította, azonban a gyakori fertőzések időszakában kialakuló epilepsziás státuszok miatt sűrűsödő intenzív osztályos kezelések okán az immunterápiát abbahagytuk. Ezután a kifejezett neurológiai és epileptológiai progresszióra, a viszonylagosan jó kognitív képességekre való tekintettel végül ultimum refugiumként palliatív, de akár egyfajta – epileptológiai – gyógyulást és elfogadható életminőséget is magában rejtő hemispherotomia történt. Diszkusszió: Számos neurológiai és immunológiai nyitott kérdésre – így a thymus hyperplasia szerepére, az immunterápia helyes választására, a műtéti indikáció felállításának időzítésére – keresünk optimális válaszokat az eset kapcsán.

1 / 37


A-0032 A Multiple Sclerosis Spasticity Scale kérdőív (MSSS-88) validálása magyar nyelvre Füvesi Judit1, Horváth Klaudia1,2, Laczó Bence1, Bencsik Krisztina1, Lencsés Gyula3, Sandi Dániel1, Vécsei László1,4 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika, Szeged;2Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Neurológiai Osztály, Budapest;3Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szociológiai Tanszék, Szeged;4MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged Bevezetés: A sclerosis multiplexes (SM) betegek körében az egyik leggyakrabban látott késői tünet a testszerte megjelenő kóros izomfeszülés, a spaszticitás, ami rontja a betegek mozgásteljesítményét, fájdalmat és alvászavart okoz. Ezáltal a mindennapi tevékenységek ellátása akadályozottá válik és jelentősen romlik a betegek életminősége. Célkitűzés: A vizsgálat célja a „Multiple Sclerosis Spasticity Scale” (MSSS-88) angol nyelvű kérdőív validálása magyar nyelvre. Módszer: Az eredeti MSSS-88 kérdőívet az International Quality of Life Assessment (IQOLA) projektnek megfelelő módszerrel fordítottuk magyarra. Az így létrejött magyar verziót megvitattuk a szegedi Neurológiai Klinikán SM betegeket gondozó neurológusokkal, illetve az SM Betegek Csongrád Megyei Egyesületének betegeivel. A problémás kifejezéseket a javaslataik alapján úgy helyettesítettük, hogy javuljon az érthetőség, de megmaradjon az eredeti szöveg jelentése. Az MSSS-88 kérdőív magyar változatát az SM Szakambulancián vizsgálaton megjelenő spasztikus SM betegekkel töltettük ki, a korábban validált Multiple Sclerosis Quality of Life (MSQoL-54) és a Fatigue Impact Scale (FIS) kérdőívekkel együtt. A neurológiai vizsgálat során rögzítettük a spaszticitást leíró Ashworth pontszámot, a mozgáskorlátozottság mértékét számszerűsítő EDSS pontszámot, valamint a betegek demográfiai és klinikai adatait. Statisztikai elemzéshez variancia (ANOVA) és korreláció analízist alkalmaztunk. Kutatásunk etikai engedéllyel készült, etikai engedélyszám: 181/2015-SZTE. Eredmények: A 101 kitöltő 72,5 %-a nő, az átlagéletkor 52,7±10,9 év. A betegek 48,6 %-ának enyhe/közepes mértékű spaszticitása van (Ashworth 1-2). A kérdőív minden alskálájának Cronbach alpha együtthatója 0,9 feletti volt (0,931-0,968), mely jó belső konzisztencián alapuló megbízhatóságot jelez. A legjobb és legrosszabb válaszlehetőségek aránya (plafon/padló hatás) minden alskála esetén alacsony volt, kivéve a „Járásképesség” alskálában (plafon: 17,8 %). A teszt-reteszt megbízhatóság vizsgálatánál csak az „Izomgörcsök” alskálában kaptunk szignifikáns különbséget (p=0,037), a többi alskála esetében nem volt szignifikáns különbség a válaszok között (0,085-0,531). Az MSSS-88 kérdőív valamennyi alskálája az MSQoL-54 illetve a FIS kérdőívek megfelelő alskáláival magasan korrelált (0,67-0,78), kivéve az „Izommerevség” (0,56) és az „Izomgörcsök” (0,35) alskálákat. A kérdőív elkülöníti a spaszticitás mértékében eltérő (Ashworth pontszám alapján) betegcsoportokat az alábbi skálákon: „Izommerevség” (p=0,040), „Mindennapi tevékenységekre gyakorolt hatás” (p=0,001), „Testmozgásra gyakorolt hatás” (p=0,004). A kérdőív elkülöníti a klinikai státuszban eltérő (az EDSS pontszám alapján) betegcsoportokat a „Mindennapi tevékenységekre gyakorolt hatás” (p A-0033 Kognitív funkciók szűrése sclerosis multiplexben Hegedüs Katalin, Kárpáti Judit, Iljicsov Anna, Simó Magdolna Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika Bevezetés A kognitív funkciók érintettsége sclerosis multiplexben (SM) ismert és gyakori probléma, amely negatív hatással van a betegek munkavégzésére és szociális életére. Az érintett területek (figyelem, emlékezet, információ-feldolgozás sebessége, végrehajtó funkciók) közül a páciensek közel 60 %-ánál tapasztalható memóriadeficit, amely tünetet leggyakrabban jeleznek az SM-mel élők. A kognitív hanyatlás előfordulása nincs összefüggésben sem a fizikai állapottal, sem a betegség időtartamával. Mindez a neuropszichológiai vizsgálatok fontosságát implikálja a klinikai gyakorlatban. Vizsgálatunk célja a szubjektív és az objektív memória funkciók vizsgálata az SM-populációban, valamint a különböző mérőeszközök összehasonlítása. Betegek és módszerek A Semmelweis Egyetem Neuroimmunológiai Ambulanciáján gondozott 21 SM beteget vizsgáltunk (5 férfi, 16 nő, életkor: 43,3±9,7, iskolai évek száma: 14±2). A kontroll csoport 21 főből állt; nem, életkor és iskolai végzettség szerint illesztve az SM csoport tagjaihoz. Felmértük a vizuo-spaciális memóriát [Rey-Osterrieth komplex ábrateszt (RCFT)]; a verbális memóriát [Rey emlékezetvizsgáló eljárás - Auditív-verbális tanulás teszt (RAVL)]; a munkamemóriát [Wechsler Felnőtt Intelligencia Teszt számismétlés próbája (MAWI-3)]; a mindennapi élettel összefüggő emlékezeti készségeket [Rivermead Viselkedéses Emlékezeti Teszt (RVMT)]; és a betegek, illetve a hozzátartozóik által szubjektíven észlelt memóriaromlást [Hétköznapi Memória Kérdőív (HKM)]. Eredmények Kognitív hanyatlást tapasztaltunk a vizuális memóriában az esetek 10 %-ában, a verbális memóriában 14 %-ban, 5 %-ban a munkamemória és a hétköznapi memória területén. Az érintett betegek közül egy esetben jelzett a szubjektív teszt, míg a hozzátartozók egy esetben sem értékelték problémásnak a hétköznapi memóriát. A Pearson korrelációs koefficiens pozitív korrelációt mutatott a RCFT és a RAVL, a RCFT és a MAWI-3 fordított sorrend, a RVMT és a RAVL, illetve a MAWI-3 között. A szubjektív kognitív vizsgálat nem mutatott együttjárást egyik teszttel sem. A következő memóriatesztek pontszámai korreláltak más neuropszichológiai tesztekkel: RCFT MAWI rejtjelezés próbával, RAVL PASAT és MAWI rejtjelezés próbával, RVMT Hanoi teszttel. Következtetések Vizsgálatunk alátámasztja azt a megállapítást, hogy a kognitív funkciók vizsgálata a klinikai gyakorlatban fontos, ugyanakkor kihívásokkal teli feladat. Összefoglalva eredményeinket elmondható, hogy az objektív vizsgálatok az esetek többségében nem támasztják alá a sclerosis multiplexes betegek által szubjektíven tapasztalt kognitív funkcióromlást. Ezzel szemben azoknál a betegeknél gyakran tapasztalható kognitív deficit, akik szubjektíven nem észleltek emlékezeti nehézségeket. Ezért a klinikai gyakorlatban a páciensek szubjektív értékelésénél érdemes figyelembe venni olyan tényezőket is, amelyek befolyásolhatják a kognitív teljesítményt, mint például a depresszió, a fáradékonyság, egészségszorongás. A kognitív felmérést tekintve, szűrőtesztként leginkább a Rey emlékezetvizsgáló eljárás, az auditív-verbális tanulás teszt alkalmazható, amely gyorsan és könnyen adminisztrálható, továbbá nem érinti a betegek motoros funkcióját. Tehát mind a gondozás során, mind pedig a terápia meghatározásánál fontos a holisztikus szemlélet, a fizikai, a kognitív és a pszichés állapot együttes felmérése és kezelése.

A-0039 Esetbemutatás - Fejlemények egy fiatal, fehérállományi eltérések miatt vizsgált fiatal beteg esetében Kistulinec Julianna, Rózsa Csilla, Faust Klára, Kása Krisztián Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Az epilepsziás rohamok, organikus pszichoszindróma miatt látókörünkbe került beteg kivizsgálása a koponya MR vizsgálat során ábrázolódott fehérállományi laesiok kapcsán indult. Relapszáló, szteroid-reszponzív tünetei miatt több éven keresztül húzódó, komplex kivizsgálás és kezelés történt. A beteg esetét három évvel ezelőtt a MANIT konferencián ismertettük első ízben. A felmerült demyelinisatios, paraneoplasiás infektív eredet, sarcoidosis időközben kizárásra került. A tünetek hátterében jelenlegi álláspontunk szerint primer agyi vasculitis állhat.

A-0044 Szisztémás vasculitisek egy ritka formája: a Behcet kór Bicsak Tünde1, Lovas Gábor1, Rózsa Csilla1, Kása Krisztián1

2 / 37


1

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház

50 éves nőbeteget évek óta gondozták bőrjelenségek (csalánkiütés, oralis és genitális fekélyek) és izületi panaszok miatt. Eddigi vizsgálatai során etiológiát nem sikerült identifikálni. Osztályunkon újonnan észlelt neurológiai tünetek (szédülés, végtagzsibbadás) miatt jelentkezett. A klinikai tünetek és képalkotó vizsgálatok alapján egy igen ritka, idiopathiás, krónikusan rekurráló, immunmediált, poliszisztémás gyulladásos szindróma körvonalazódott, a -Behcet kór-.

A-0045 Vírusencephalitis és autoimmun encephalitis: egy eset - két kórkép? Sipos Ildikó1, Vastagh Ildikó1, Orosz Péter1, Szőcs Anna2, Gunda Bence1, Bereczki Dániel1 1 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika, Budapest;2Szentágothai Tudáscentrum MR Kutatóközpont, Budapest A fertőzéses eredetű agyvelőgyulladások nagyrészét herpes simplex-1 vírus (HSV) okozza. A HSV encephalitis (HSVE) diagnózisa a típusos klinikai és radiológiai jelek mellett a liquor HSV-PCR vizsgálat eredményén alapul. A megbetegedés általában monofázisos lefolyású, azonban az irodalmi adatok szerint felnőttekben az esetek 7-12%-ában kiújulhat. Egy 2017-es összefoglaló szerint, amely 2013-2016 közötti időszak HSVE közleményeit tekintette át, a kezdeti HSVE fertőzést követő relapsusok egy részét nem kiújuló vírusfertőzés, hanem autoimmun folyamat – anti-Nmetyl-D-aszpartát receptor (NMDAR) encephalitis – okozza. Felnőtteknél az NMDAR encephalitis tünetei a kezdeti HSV fertőzés tüneteinek megjelenése után átlagosan 40 nappal később jelentkeznek, és döntően neuropszichiátriai jellegűek – viselkedésváltozás, hangulatzavar. A klasszikus NMDAR encephalitisre jellemző mozgászavart – periorális hyprekinézis, choreoathetosis – főként gyermeknél figyelték meg. Egy 46 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél a HSV- és az NMDAR- encephalitisre jellemző tünetek egyaránt megjelentek, azonban a két fázis élesen nem különült el egymástól. A betegnek klinikai felvételét megelőzően két héttel felső légúti gyulladása volt, ezzel párhuzamosan hallgatag és magába forduló lett, amit a környezete a nehéz élethelyzetére adott reakciónak tartott. Felvétele előtt egy héttel neurológus vizsgálta, aki a hangulatzavaron kívül kórjelző eltérést nem talált. Később a beteg bal szemének látásromlására panaszkodott, „zavarosan” beszélt, agitálttá vált, hallucinációi voltak. Klinikai felvételekor anisocoriát (B>J), a bal szemen amaurotikus pupillamerevséget, sensomotoros aphasiát, liberációs jeleket és a tudat tartalmi zavarát észleltük. A liquorból mérsékelt lymphocytás pleiocytosis és emelkedett összfehérje igazolódott; HSV-PCR vizsgálatra mintát küldtünk. Felvétele napján készült koponya MR felvételeken bal oldalon temporopolarisan részleges necrosisnak megfelelő átalakulás ábrázolódott, ezt övezően T1-hypointenz, T2-súlyozott, és FLAIR képeken hyperintenz, sávszerű kontraszthalmozást mutató területek látszottak. Érintett volt a bal hippocampus, thalamus, pedunculus cerebri, insula és a frontobasalis régió, valamint a jobb amygdala és insula is. Kóros diffúziógátlás nem látszott, fokozott diffúzió főként a necrotisaló területeken volt jelen. Emellett a bal n. opticus kiszélesedett, kóros kontraszthalmozást mutatott, optikus neuritisre jellemzően. Megfigyelésünk során a betegnek epilepsziás roham nem volt, az EEG vizsgálatok során elektrográfiás rohamtevékenység nem igazolódott. A klinikai tünetek, a radiológiai kép és a rutin liquor vizsgálat eredménye alapján HSVE-re gyanakodtunk, és a protokoll szerint antivirális kezelést kezdtünk. A bal szem látásromlását és a bal n. opticus patológiás MR szignálját kezdetben akcidentális elváltozásnak tartottuk. A felvételt követő 5. napon megérkezett a negatív HSV-PCR eredmény, ezzel egyidőben a beteg katatónná vált és időszakosan periorális hyperkinezisek jelentkeztek. Az acyclovir terápiát felfüggesztettük és autoimmun betegség, tumoros folyamat, illetve egyéb kórokok irányában kiterjedt vizsgálatokat végeztünk. Az 5. és a 20. napon vett liquor mintákból – időben gyengülő erősséggel – anti-NMDAR anitestet pozitivitás igazolódott. A szérum vizsgálatok lezajlott HSV-1 fertőzés igazoltak, azonban NMDAR-antitestet a szérumból ismételt vizsgálattal sem tudtunk kimutatni. A beteg immunológiai kezelését elsővonalbeli szerekkel – corticosteroid + egy alkalommal plazmaferezis – megkezdtük. Az egy hónappal későbbi MR-en az agyállományi léziók regressioja volt látható, bal túlsúlyú, kétoldali residualis temporalis jelzavarral. A n. opticus megjelenése normalizálódott. Hazabocsátásáig a beteg aphasiája mérséklődött, időben és térben részlegesen orientálttá vált. Betegünknél a fulminánsan lezajló HSV encephalitis következtében aktiválódó autoimmun folyamatok nemcsak NMDAR encephalitist, hanem reverzibilis opitikus neuritist is okoztak. A fenti esethez hasonlót az irodalomban eddig nem közöltek.

A-0046 Akut szenzoros-motoros axonális neuropathia és VZV IgM asszociált myelopathia varicella zooster fertőzés után Pozsegovits Krisztián1, Rencz László1, Csúsz Lajos1, Szabó Géza1, Kasuba Klaudia1, Papp Anikó2, Kamondia Anita2 1 Dr. Kenessey Albert Kórház,2Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Bevezetés – A Guillan-Barre szindróma leggyakoribb (95%) variánsa a klasszikus akut immunmediált demyelinizációs polyneuropathia, 5%-on osztozik a többi ismert változat. Varicella zooster fertőzés (VZV) leggyakoribb központi idegrendszeri manifesztációja az encephalitis, ritkán GuillainBarre szindróma vagy myelitis, illetve más jól elkülönült entitás. Az idegrendszeri szövődmények többnyire enyhék, mortalitásuk alacsony. Célkitűzés – Esettanulmányunkban varicella zooster vírus fertőzés ritka neurológiai szövődményeinek együttállását, illetve diagnosztikus, terápiás kihívásainkat mutatjuk be. Módszerek – Mellkasfali VZV infekció után 6 héttel kialakult alsó végtagi paraparesis és érzészavar kapcsán egy idős férfi beteget kezeltünk osztályunkon, CT, MRI, szérum, liquor és ENG vizsgálatok történtek. Eredmények – 71 éves férfi betegünk kórelőzményében hypertonia, diabetes, pitvarfibrilláció, dilatatív cardiomyopathia szerepeltek. Ébredéskor észlelt jobb alsó végtagi bénulás miatt került sürgősséggel kórházunkba. Neurológiai vizsgálatakor jobb alsó végtagi spasztikus plégiát, testszerte renyhe mélyreflexeket, jobb oldali L5 tactilis hypaesthesiát, vizelet retenciót észleltünk, másnapra már bal alsó végtagi paresis is kialakult. Érkezéskor akut koponya CT és MRI vizsgálata jobb féltekei kortikális határzóna területi régi infarktusokat, lumbalis gerinc CT vizsgálat enyhe LIII. és LV. protrusiokat, bal oldali mediolateralis LIV. discus sérvet mutatott. Általános laboratóriumi vizsgálat eredménye normális lett. Napi 80-125 mg methylprednisolon kezelést adtunk 10 napon át. Felvétele 3. napján nyert liquor minta helyi vizsgálata emelkedett fehérje tartalmat (0,61 g/L) és kissé emelkedett sejtszámot mutatott, mintát küldtünk vírus szerológiára központi gerincvelői VZV infekció gyanúja miatt. Negyedik napon teljes gerinc MRI vizsgálattal vertikálisan ThIV-VI. szegmenseket érintő, de összvolumenében szerény myelopathiára derült fény T2 szekvencián. A beteg további kivizsgálásra az OKITI-be került a 18. napon. A myelon pathologia hátterében neuroradiológiai másodvélemény és a klinikum alapján felmerült immunmediált posztinfekciós vagy direct infekciós eredet is. Differenciáldiagnosztikai célzatú ENG vizsgálat során akut szenzoros-motoros axonális neuropathia (AMSAN) jeleit rögzítették. Neuroimmunológiai konzultáció nyomán négy nap alatt adtak a betegnek 4,5 g methylprednisolont intravénásan. Javulás nem következett be. Plazmaferezis kivitelezésére a beteget visszavettük osztályunkra a 26. napon, ekkor mérsékelt dózisú szteroid terápiát indítottunk újra. Ismételt liquor vizsgálattal emelkedett fehérje szintet (0,71 g/L), jelentéktelen sejtszámot (6 fvs/ul) találtunk, mintát küldtünk anti-GQ1b, -GD1b, -GM1 antitest, aquaporin-4 titer, szisztémás autoimmun és paraneoplaziás marker vizsgálatokra, ezek eredménye negatív lett. Hasi és mellkasi CT vizsgálatok releváns eltérést nem mutattak ki. Vírus szerológia emelkedett intratechalis VZV IgM és IgG titereket igazolt. Hat héttel a kórházi felvétel után 4 alkalommal történt plazmaferezis, ezek során jelentős javulást észleltünk, a beteg segítséggel ágy mellett már rövid időre megállt. A ferezis kezelések után azonban a beteg paraparesise ismét rosszabbodott, végül a beteg interkurrens pneumonia miatt exitált. Következtetés – Az időben széthúzódó kivizsgálás során betegünknél VZV fertőzés ritka idegrendszeri szövődményének ritka variánsa, AMSAN

3 / 37


került megállapításra, a myelon lézió pathomechanizmusa kérdéses az aktuális intratechalis infekciót vagy reaktivációt valószínűsítő pozitív liquor szerológiai eredmény ellenére, de épp emiatt posztinfekciós eredet vagy direkt infekció lehetősége nem zárható ki. Betegünk esetében a VZV fertőzés központi idegrendszeri szövődménye súlyos volt, kimenetele fatális lett. Korai, 24 órán belül elvégzett széles palettájú kivizsgálás (teljes képalkotó és liquor vizsgálat), az első liquor mintavétel után megkezdett giga dózisú szteroid és antivirális kezelés, korai plazmaferezis talán javíthatott volna a prognózison. Intravénás immunglobulin kezelésre nem volt lehetőségünk.

A-0047 Plazmacsere: neurológiai alkalmazások Magyarországon 2004-2013 között Bereczki Dániel1, Simó Magdolna1, Iljicsov Anna1, Ajtay András1, Oberfrank Ferenc2 1 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika 2Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet A görög „aphairesis” jelentése valaminek az elvétele. Az orvostechnológiában az apheresis kifejezés egy olyan extracorporalis kezelési eljárásra utal, mely során leválasztják a vér egy meghatározott komponensét, a maradékot pedig visszajuttatják a keringésbe. Immunológiai kórképekben és egyes mérgezésekben a vérből a káros anyagok eltávolítására alkalmazott módszer a plasmapheresis. A klinikai szóhasználatban szokásosan plasmapheresisnek nevezett kezelés során azonban nem csak a saját plazma eltávolítására kerül sor, hanem a saját plazma helyett donor plazma visszapótlása is történik. A kezelési eljárást ezért az angol szakirodalom a plasmapheresis helyett inkább a „plasma exchange” kifejezéssel illeti, és ennek megfelelően a helyes magyar kifejezés a plazmacsere. A plazmacsere immunpathologiai etiológiájú neurológiai betegségek – például immunneuropathiák – kezelésére is használatos. A terápiás plazmacsere alkalmazását Guillain-Barré szindrómában és krónikus gyulladásos demyelinisatios polyradiculoneuropathiában (CIDP) mind az Amerikai Apheresis Társaság (ASFA), mind az Amerikai Neurológiai Akadémia (AAN) ajánlásai, mind a Cochrane elemzések egybehangzóan javasolják, mivel ezen kórképekben a plazmacsere igazoltan hatékony. Az Amerikai Neurológiai Akadémia 2011-es ajánlásai a plazmacsere vonatkozásában egyértelműen 3 kórképről nyilatkoznak: Guillain-Barré szindrómában és CIDP-ben egyértelműen hatékonynak, és jó minőségű bizonyítékkal alátámasztottnak tartják a kezelést, míg krónikus vagy szekunder progresszív sclerosis multiplexben jól megalapozott bizonyítékok alapján egyértelműen hatástalannak tekintik a beavatkozást. Az intravénás immunglobulinnal és plazmacserével egyaránt hatékonyan kezelhető betegségek esetében Magyarországon financiális megfontolások miatt gyakran a plazmacserét választják. Elemzésünk a neurológiai indikációval történő plazmacsere alkalmazására irányul. A Nemzeti Agykutató Program keretében létrehozott NEUROHUN 2004-2013 adatbázist elemeztük. Az adatbázis azon 2,9 millió személy anonimizált egészségügyi szakellátási adatait tartalmazza, akik a 10 év során legalább egy alkalommal megjelentek a neurológiai ellátórendszerben. Az adatbázis az OEP jelentéseken alapul, a BNO-10 háromkarakteres kódjait elemeztük. A10 éves periódusban az adatbázisban szereplők közül 5127 személy részesült plazmacsere kezelésben. Közülük 2586 személy esetében került sor a plazmacserére a neurológiai diagnózis megjelenését megelőző vagy követő 10 nap során, így esetükben feltehetően neurológiai indikáció miatt történt a kezelés. Ezen betegek 3 fő diagnosztikus csoportba tartoztak: a perifériás idegrendszer betegségei (BNO-10 G60 – G64, n=1415), a neuromuscularis átmenet zavarai (BNO-10 G70 – G73, n=836) és a központi idegrendszer demyelinisatiós betegségei (BNO-10 G35 – G37, n=278). A Guillain-Barré syndroma (GBS) és a CIDP esetszámai alapján a G60 –G64 diagnosztikus csoportra vonatkozó értékek figyelembe vételével a GBS és a CIDP együttes incidenciája Magyarországon legalább 1,4/100.000 lakos/év, mely érték közelíti az egyéb európai országokból közölt incidenciát.

A-0054 Tapasztalatok multifocalis motoros neuropathia diagnosztikájában és kezelésében a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján Milanovich Dániel1, Iljicsov Anna1, Simó Magdolna1, Arányi Zsuzsanna1 1 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika BEVEZETÉS, CÉLKITŰZÉS: a multifocalis motoros neuropathia (MMN) a chronicus immunmediált neuropathiák csoportjába tartozó, ritka perifériás idegrendszeri kórkép. Jelen esetsorozat a Klinikánk gondozásában álló 6 MMN eset rövid áttekintését szolgálja. MÓDSZERTAN: vizsgálatunk retrospektív, konszekutív esetsorozat. A diagnózis felállításában a „European Federation of Neurological Societies” (EFNS) 2011. évi irányelvét vettük alapul. A betegek részletes fizikális és elektroneurográfiás vizsgálata mellett az anti-GM1 IgG és IgM antitestek meghatározását, valamint a perifériás idegek magas felbontású ultrahang vizsgálatát végeztük el. Valamennyi betegünk rendszeres fenntartó intravénás immunglobulin (IVIG) kezelésben részesül. A tünetek alakulását a kórkép szempontjából releváns izomcsoportok izomerejének "Medical Research Council” (MRC) pontszám összegével (max. 100), ill. annak változásával jellemeztük. EREDMÉNYEK: a Klinikánk gondozásában álló 6 beteg átlagos életkora a diagnózis felállításakor 41,3 év (tartomány: 35-64) volt, a férfi:nő arány 2:1. A tünetkezdettől a diagnózis felállításáig átlagosan 55,2 hónap, a kezelés megkezdéséig 63 hónap telt el. Klinikai tüneteket leggyakrabban a nervus ulnaris laesiója okozott. Az elektroneurográfiás vizsgálatok során a típusos, többszörös motoros vezetési blokkon kívül egy esetben láttuk demyelinisatio jeleit vezetési blokk nélkül. Egy esetben észleltünk már a diagnózis felállításakor jelentős fokú axonkárosodást, ugyanitt enyhe sensoros károsodás is igazolható volt. A kórképben típusos anti-GM1 IgM antitest jelenléte egyik esetünkben sem volt igazolható. Ideg ultrahang vizsgálat során 1 esetben nem igazolódott eltérés (ugyanitt egyidejűleg jelentős axonvesztés állt fenn); 4 esetben a plexus brachialis, nervus ulnaris, radialis, medialis vagy peroneus communis féloldali, segmentalis duzzanata/hypoechogenitasa volt igazolható; 1 esetben pedig az egyik oldali nervus radialis és ulnaris teljes hosszában látszott megvastagodás. Az IVIG kezelést 1,6-2,14 g/ttkg telítő dózist követően 1 g/ttkg fenntartó dózisban végeztük. A fenntartó kezelések között eltelt idő betegenként átlagosan 4,6-12,7 hét, a leghosszabb kezelési szünet 56 hét volt. A kezelések közötti alkalmi kihagyási többletet leggyakrabban hiányos adherencia, ill. a finanszírozással kapcsolatos ügyintézés elhúzódása okozta. Az IVIG kezeléssel kapcsolatos szövődményt egy alkalommal sem észleltünk. A kezeléseket követően 3-7 nappal minden esetben jelentős klinikai javulás következett be, mely azután 4-10 hétig állt fenn. A kezeléseket követő javulás mértéke a korai axonkárosodással jellemzett esetben volt a legenyhébb. Egy esetben a kezeléseket követő javulás mértéke az első fenntartó kezeléstől kezdődően jelentősen csökkent. Az átlagosan 29,2 hónapos (tartomány: 11-57) követés során, a fenntartó kezelés ellenére, lassú progressziót észleltünk valamennyi esetben. A progresszió ütemét előrejelző faktor nem volt azonosítható. KONKLÚZIÓ: MMN betegeink esetében a rendszeres fenntartó IVIG kezelést Klinikánkon nagy biztonsággal alkalmazzuk. A kezeléseket követő átmeneti javulás minden esetben jelentős mértékű, hosszú távon azonban a betegség progressziója kivétel nélkül bekövetkezett. A tünetek kezdetétől a kezelés megkezdéséig eltelt idő korábbi vizsgálatok alapján korrelál a későbbi progresszió ütemével, előbbi lerövidítésében a perifériás idegek ultrahang vizsgálata hasznos eszköz lehet. A kezelések közötti alkalmi elhúzódó szünetek elkerülésére a betegek adherenciájának növelése, továbbá a finanszírozással, gyógyszerrendeléssel kapcsolatos ügyintézés gyorsabbá tétele lehet alkalmas.

A-0056 Betegség aktivitás vizsgálata teriflunomid kezelt SM betegeknél Fricska-Nagy Zsanett1, Kincses Zsigmond Tamás1, Füvesi Judit1, Biernaczki Tamás1, Sandi Dániel1, Vécsei László1,2, Bencsik Krisztina1

4 / 37


1

Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika, Szeged;2MTA-SZTE, Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged, Magyarország Bevezetés: A sclerosis multiplex új klasszifikációja a relapszus-remisszió kórformán belül aktív és inaktív csoportot különít el. Az aktivitás bizonyításához mind a klinikai, mind a radiológiai paramétereket figyelembe kell venni. Inaktív formáról akkor beszélhetünk, ha a beteg teljesíti a NEDA-3 (No Evidence of Disease Activity) kritériumait, azaz nincs relapszusa, EDSS-, valamint MRI progressziója. Az FDA 2012-ben engedélyezte a teriflunomid terápiát relapszus-remisszió kórformájú betegek kezelésére. A klinikai vizsgálatok alapján a teriflunomid 36%-kal csökkenti a relapszus rátát, valamint 31-32%-kal a rokkantsági progressziót a placebo karhoz képest. Vizsgálatunk célja az volt, hogy meghatározzuk a 1-3 éve teriflunomiddal kezelt betegeink között a NEDA-3-at teljesítő betegek arányát. Betegek és módszerek: A vizsgálatba 68 relapszus-remisszió kórformájú SM beteget választottunk, akiket legalább egy éve teriflunomiddal kezelünk az SZTE Neurológiai Klinika SM Centrumában. A betegeknél három havonta történt neurológiai vizsgálat, valamint évente koponya MRI vizsgálatot végeztünk. Rögzítettük továbbá az esetleges relapszusokat. Eredmények: A vizsgálatban részt vevő betegek átlagos betegség tartama 9.29 ± 7.17 év, átlagos EDSS értéke 1.67 ± 1.34 pont volt a teriflunomid kezelés kezdetekor. A férfi:nő arány 1:2.29 volt. A betegek 26%-a első terápiaként, mintegy 60%-a második immunmoduláns szerként, 13.84%-a pedig harmadik vagy negyedik gyógyszerként kapta a teriflunomid kezelést. Egy év kezelés után 68 betegből 59-nél (86.76%), két év kezelés után 49 betegből 42-nél (85.71%), három év után 12 betegből 12-nél (100%) teljesültek a NEDA-3 kritériumai. A feltételeket nem teljesítő betegek közül négy betegnél történt terápia váltás. Három betegünknél pedig mellékhatás miatt kellett a teriflunomid terápiát felfüggeszteni kb. egy év kezelés után. Következtetések: A betegeink nagyobb részénél második betegségmódosító szerként indult a teriflunomid. Ennek oka, hogy a kényelmesebb, per os adagolás miatt a betegek kérték a korábbi injekciós kezelés váltását. A terápia váltások egyéb okai a hatástalanság, mellékhatás megjelenés, valamint natalizumab kezelés esetén a megnövekedett PML kockázat voltak. A jelenleg elérhető betegségmódosító terápiák közül a megfelelő terápia kiválasztásához fel kell mérni a betegség kezdeti aktivitását. Alacsonyabb betegségaktivitás (1 relapszus/év) esetén választhatunk az úgynevezett elsővonalbeli gyógyszerek közül. Az interferon, a glatiramer acetát, a dimetil fumarát mellett ide tartozik a teriflunomid is. Vizsgálatunk azt mutatja, hogy amennyiben alacsonyabb betegségaktivitás (1 relapszus/év) esetén választjuk ezt a kezelést, a betegek magas százaléka inaktív állapotba kerülhet a sclerosis multiplexet illetően. Viszonylag alacsony ugyan a betegszám, de ez az inaktivitás a három év kezelés után is fenntarthatónak mutatkozik.

A-0058 Késői kezdetű Niemann-Pick C betegség és a frontotemporalis demenciák átfedése Kovács Tibor Neurológiai Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest Bevezetés: A Niemann–Pick C betegség (NPC) a lizoszómális tárolási betegségek közé sorolt ritka genetikai kórforma. Elsősorban gyermekgyógyászok diagnosztizálják, mivel a betegség felnőttkori kezdete még ritkább. A késői kezdetű NPC diagnózisát a betegség heterogén tüneti megjelenése tovább nehezíti, különösen késői felnőttkorban, ahol az NPC neuropszichiátriai manifesztációi (elsősorban a dementia és a psychosis) általában gyakori degeneratív idegrendszeri betegségek szintén gyakori tünetei, míg az NPC-re jellegzetesnek tartott vertikális supranuclearis tekintésbénulás progresszív supranuclearis paresisben (PSP) észlelt és arra jellemző tünet. Betegek és módszerek: Betegünket 59 éves korban diagnosztizáltuk NPC-vel, frontotemporalis dementia (FTD) spektrum tüneteivel, melyek a betegség lefolyása során mind a PSP, mind a corticobasalis szindróma diagnosztikai feltételeinek megfeleltek. Konklúzió: Az NPC jellegzetes idegrendszeri tünetei gyermekkorban illetve fiatal felnőttkorban, különösen viszcerális tünetek társulásával, a diagnózist könnyebbé teszik, a késői felnőttkorban megjelenő tünetek azonban sokszor gyakoribb degeneratív idegrendszeri betegséget utánozhatnak, illetve a viszcerális tünetek gyakran rejtve maradnak. A heterogén tünetek társulásában diagnosztikai pontrendszerek segítik a döntést (mint a www.npc-si.com). Magas valószínűségi értékek mellett biokémiai (oxysterol, lyso-SM509) és genetikai tesztek bizonyíthatják a betegséget. Az NPC valószínűleg alul-diagnosztizált betegség, széles életkori és tüneti manifesztációi miatt. Átfedése FTD-vel a diagnózis megszületését hátráltathatja, különösen mozgászavarra és dementiára specializált centrumokban, ahol a családi halmozódás FTD spektrum felé tereli a gyanút; a szokatlan tünetek társulása esetén felnőttkorban is érdemes az NPCre is gondolni, mivel a betegség kezelésére, a progresszió lassítására a miglustat hozzáférhető.

A-0018 A peroxiszóma proliferátor által aktivált receptor (PPAR) család szerepe a sclerosis multiplex patomechanizmusában – a PPARγ mint izolált liquor biomarker Szalárdy Levente1, Zádori Dénes1, Bencsik Krisztina1, Vécsei László1,2, Klivényi Péter1 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika, Szeged;2MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged BEVEZETÉS: Számos konzisztens in vitro és in vivo kísérletes eredmény alapján a peroxiszóma proliferátor által aktivált receptor (PPAR) család, ezen belül is a PPARα, a PPARβ/δ, a PPARγ és a PPARγ koaktivátor-1α (PGC-1α), fontos szerepet tölthet be a sclerosis multiplexben (SM) jelenlevő központi idegrendszeri gyulladás ellen ható endogén immunszuppresszív mechanizmusok aktiválásában. Korábban kutatócsoportunk elsőként közölt a kísérletes eredményeket alátámasztó humán adatot, mely szerint a PPARγ fehérje szintje jelentősen megemelkedett relapszálóremittáló kórformájú SM betegek liquorában, erős összefüggést mutatva a központi idegrendszeri gyulladás liquor markereivel valamint az EDSSben mért klinikai súlyossággal. A molekulacsalád többi tagját érintő kísérletes eredményekre alapozva célul tűztük ki a PPARα, a PPARβ/δ és a PGC-1α fehérjék liquorban mért koncentrációjának analízisét a korábban közölt kohorsz egy véletlenszerűen választott alcsoportjában. MÓDSZEREK: A kvantitatív analíziseket ELISA módszerrel végeztük, kereskedelmi forgalomban lévő kitek felhasználásával, 25 SM beteg és 16 életkor és nem szerint egyeztetett, idegrendszeri gyulladás nélküli kontroll személy lumbálpunkcióval nyert, centrifugált, sejtmentes liquormintájából, melyeket -80°C-on tároltuk felhasználásig. Az adatok eloszlásanalízisét követően az összehasonlító statisztikára a nem-paraméteres MannWhitney U tesztet, a klinikai és liquordiagnosztikai adatokkal való összefüggések vizsgálatára a Spearman-féle rangkorreláció tesztet valamint bináris és logisztikus regressziós modelleket alkalmaztuk. A statisztikailag nem szignifikáns különbségek interpretációjára a Hodges-Lehmann becslésből származó különbségmediánok 95%-os konfidencia intervallumait használtuk. EREDMÉNYEK: A PPARγ-val szemben egyik jelenleg vizsgált fehérje szintjét sem találtuk emelkedettnek SM-ben a kontroll mintapopulációhoz képest: a PPARα és a PPARβ/δ szintjei jellemzően detektálási küszöb alatt voltak, míg a PGC-1α szintje mérhető volt ugyan, de a kontroll csoporttól nem különbözött szignifikánsan. A HodgesLehmann becslésből származó különbségmediánok 95%-os konfidencia intervallumai alapján az adatok statisztikailag nem kompatibilisek klinikailag relevánsnak ítélhető valós különbségmediánokkal, ez alapján a mintaszám növelésnek nem láttuk értelmét. A korábban észlelt és közölt klinikai és labordiagnosztikai összefüggések a PPARγ esetében még ebben a kis elemszámú alkohorszban is szignifikánsak voltak. KÖVETKEZTETÉSEK: A PPAR fehérjecsalád tagjai tekintetében általánosan észlelt pozitív kísérletes adatok ellenére eredményeink alapján

5 / 37


emberben a PPARγ izoformának izolált szerepe lehet az endogén immunszuppresszív mechanizmusok aktiválásában SM betegségben. A fehérje szinten észlelt koncentrációkülönbségek hátterében – az emberi sejtvonalakból származó génexpessziós adatok ismerete alapján – az állhat, hogy a liquorban mérhető fehérjeszint forrásául szolgáló egyes sejttípusok – elsősorban az infiltráló T lymphocyták és macrophágok – a vizsgált fehérjéket specifikus immunválasz során különböző mértékben expresszálják. Úgy véljük, hogy PPARγ izolált emelkedése a receptorcsaládján belül kiemelt fontossággal ruházza fel ezt az izoformát humán SM betegség vonatkozásában, nem csak mint potenciális liquor biomarker, hanem mint lehetséges terápiás célpont is. A PPARγ agonistákkal folytatott eddig klinikai vizsgálatok szintén bíztatóak e tekintetben. A kutatás megvalósulását támogatta a Nemzeti Agykutatási Program (KTIA_NAP_13-A_II/18).

A-0035 Tapasztalataink anti-MOG ellenanyag pozitív páciensekkel Rajda Cecília1, Polyák Helga1, Kelemen József1, Dobner Sára2, Liptai Zoltán2, Török Tímea Katalin3, Horváth Réka4, Kuperczkó Diána4, Bóné Beáta4, Bereg Edit5, Vécsei László1,6 1 SZTE, Neurológiai Klinika, Szeged;2Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK), Gyermekinfektológiai Osztály, Budapest;3Neurológiai osztály, Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár;4PTE, Neurológiai Klinika, Pécs;5SZTE, Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged;6MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged A myelin oligodendrocyta glycoprotein (MOG) olyan transzmembrán fehérje, mely az oligodendrociták és neuronok myelin hüvelyének felszínén expresszálódik, ezáltal célpontként szolgál számos gyulladással járó demyelinizációs kórképben. Újabban a MOG ellen termelődött ellenanyag jelentőséget nyert az aquaporin-4 antitest szeronegatív neuromyelitis optica spektrum (NMO-SD) betegek diagnosztikájában. Ismert tény, hogy sclerosis multiplexben (SM) és akut disszeminált encephalomyelitisben (ADEM) is megemelkedik a szintje. Ez a fehérje sokkal gyakrabban mutatható ki szérumból, mint a liquorból. ADEM-ben és NMO-SD relapszusában a myelinkárosodás mértékétől függően nagyon magas szinteket érhet el, míg egyes esetekben SM relapszusban és NMO remissziójában alacsonyabb szintek detektálhatóak. Huszonegy páciens (11 gyermek és 10 felnőtt) anti-MOG ellenanyag szintjének meghatározása során nyolc mintából lehetett ellenanyagot kimutatni. A gyermek populációban ADEM diagnózis miatt kértük leggyakrabban a vizsgálatot (7/11), míg az SM és NMO diagnózis kisebb arányban képviseltette magát (2-2/11). A felnőtt betegek között a legtöbb páciensnek NMO-SD betegség aquaporin-4 szeronegatív formája miatt került sor az ellenanyag meghatározásra (8/10), míg SM beteg 2 volt a 10 közül. Enyhén emelkedett anti-MOG ellenanyag szint mutatkozott három NMO-SD páciens szérumában remisszióban, két SM beteg szérumában relapszus alkalmával és négy esetben ADEM-hez társultan. A meghatározás ideális helyzetben egy időben vett szérum és liquor mintából párhuzamosan történt 12/21 esetben. A biobankolás gyakorlatának hiánya miatt ez nem minden betegnél volt megoldható. Így két betegnél különböző időpontban vett szérum és liquor mintából történt a meghatározás, illetve négy páciensnél csak szérum, háromnál pedig csak liquor állt rendelkezésre. Míg ez az ellenanyag SM-ben tűnt fel potenciális biomarkerként, ezt a szerepét nem támogatták később különböző vizsgálatok. Ebben szerepet játszhat az anti-MOG ellenanyag limitált előfordulása a liquorban. Az SM betegek egy csoportjában szérumban relapszus alatt kimutatható alacsony titerben az ellenanyag. Az anti-MOG ellenanyag megjelenésének jelentősége még továbbra is kutatás tárgyát képezi. Ezzel szemben az utóbbi időben több tanulmány hívta fel a figyelmet az aquaporin-4 és anti-MOG ellenanyag pozitív NMO-SD betegek kórlefolyása közötti különbségre. Míg az anti-MOG ellenanyag pozitív betegek lefolyása enyhébbnek tűnik, a kórlefolyás során gyakrabban érintett a látóideg, illetve a conus rész myelitis transversa kapcsán. Bár az anti-MOG ellenanyag szeropozitivitásról még összességében kevés adatunk van és az NMO diagnosztikus kritérium rendszere nem tartalmaz más ellenanyagot az aquaporin-4-en kívül, a két csoport elkülönítése fontos lehet prognózis szempontjából. Az ADEM-szel diagnosztizált betegeknél is lehet prognosztikai jelentősége a vizsgálatnak, ugyanis az anti-MOG szeropozitív ADEM gyerekeknél az SM kialakulásának a valószínűsége alacsonyabb volt. A központi idegrendszeri gyulladásos betegségek gyanúja során szinte kivétel nélkül történik liquorvizsgálat. A minták elsődleges feldolgozása után az egyidőben vett szérum és liquormintákat ritka kivétellel tároljuk Magyarországon. Az anti-MOG mérése, több más, ritkább differenciál diagnosztikai vizsgálat mellett gyakran a beteg követése során később merül fel, amikor már nem elérhetőek a minták. Javasoljuk, hogy a beteget már a lumbál punkció beleegyező nyilatkozatának aláíratásával egyidőben kérjük meg a biobanki tároláshoz szükséges beleegyező nyilatkozat aláírására. A fenti eljárással és regionális biobankok létesítésével elkerülhető lehet az újbóli invazív mintavétel.

A-0051 A CIDP-s betegek kezelésével szerzett tapasztalataink – 5 évre visszamenőleg Bors Dávid1, Lovas Gábor1, Kása Krisztián1, Prendl Beatrix1, Fucskó Katalin1, Faust Klára1, Balogh Zita1, Szabó Györgyi1, Sinka Boglárka1, Linkai Roberta1, Varga Gabriella1, Burány Zita1, Rózsa Csilla1 1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Bevezetés: A CIDP egy krónikus, gyulladásos, autoimmun szimmetrikus, distalis, és proximalis sensomotoros tünetekkel járó polyneuropathia. Felismerés és kezelés nélkül súlyos maradványtünetekkel, akár rokkantsággal is járhat. Célok: Az osztályunkon kezelt CIDP-s betegek adatainak feldolgozásával egyes terápiás lehetőségek (immunmoduláns szerek, PLEX, IVIG) hatékonyságának meghatározását végeztük. Betegek és módszerek: 2012-2017.06. hó között 22 beteget kezeltünk (10 nő, 12 férfi), átlagéletkor 59 év, aktív betegségtartalmuk átlagosan 64,7 hónap volt. Osztályunkon szteroidot, PLEX-et, ill. IVIG-et kaptak, 1 esetben más intézményben őssejt-transzplantáció is történt. Statisztikai számításokkal összegeztük a diagnosztikai kritériumok teljesülését, társbetegségeket, a betegek terápiás igényét, a kezelések rövid, ill. hosszú távú hatékonyságát, a betegek állapotváltozását. Eredmények: A nemzetközi adatoknak megfelelően a mi betegeink legnagyobb részénél is az 5-6. évtizedben indult a kórkép. Az általunk kezelt betegek jelentős része tartós per os gyógyszeres kezelés nélkül is stabillá vált, ill. egy részük, szteroid vagy azathioprin, relapsus esetén PLEX, ill. fenntartó IVIG mellett stabilizálódott.

6 / 37


Megnyitó 2017. szeptember 28. csütörtök | 16:15 - 16:30 | Zafír ÜléselnökSimó Magdolna, Komoly Sámuel

7 / 37


SM Centrumtalálkozó (regiszterek, Centrumok gyógyszerhasználata) 2017. szeptember 28. csütörtök | 16:30 - 17:30 | Zafír ÜléselnökBencsik Krisztina, Jakab Gábor

8 / 37


Céges szimpózium: TEVA 2017. szeptember 28. csütörtök | 17:30 - 18:00 | Zafír

9 / 37


Immunológia/Vasculitisek 2017. szeptember 28. csütörtök | 18:00 - 19:00 | Zafír ÜléselnökCsépány Tünde, Jobbágy Zita A-0001 A szisztémás autoimmun betegségek, vasculitisek neurológiai manifesztációi Polgár Anna Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest A neurológia-immunológia határterületén a szisztémás autoimmun betegségek, szisztémás vasculitisek neurológiai manifesztációi mellett a szisztémás autoimmun betegségekhez társuló szervspecifikus neurológiai kórképek érdekes problémakört jelenthetnek. A szisztémás autoimmun betegségek központi és perifériás idegrendszeri manifesztációinak alapját leggyakrabban vasculitis teremti meg, de egyéb mechanizmusok is szerepet játszhatnak. Így például a gyakori overlapként észlelhető antifoszfolipid szindróma (APS) esetén a keringő antitestek thrombocyta és endothel aktivációt okozva vezetnek thromboemboliás eseményekhez. Vasculitis esetén az érintett érfalban az érgyulladás típusától függően aneurysma, necrosis, az ér lumenének elzáródása alakulhat ki, az ellátási területnek megfelelő trofikus zavarral. A szisztémás vasculitisek klasszifikációja nem egységes, az érintett erek mérete és a szövettani lelet alapján lehetséges. A klasszikus, az érintett ér mérete alapján történő beosztás az ACR (Amerikai Reumatológus Kollégium) 1990-es, majd az 1994-es Chapel Hill-i Konszenzus Konferencia besorolása szerint nagy, közepes és kis ér vasculitiseket különböztet meg. A Chapel Hill-i Kritériumok 2012-es revíziója során fenti kategóriák mellett megjelentek a több értípust érintő érgyulladások (Cogan szidróma, Behçet kór), a szervspecifikus vasculitisek (cutan, központi idegrendszeri vasculitisek ill. aortitis) és a szisztémás autoimmun betegségek okozta vasculitisek is. Az áttekinthetőség kedvéért a referátum a Chapel Hill-i osztályozást követi. A nagyérvasculitisek közül az óriássejtes arteriitis, arteriitis temporalis féloldali temporalis fejfájást, látászavart, kezelés nélkül vakságot okozhat. A másik nagyér-vasculitis, az aortaív ágain zajló Takayasu arteriitis az arteria subclaviákat érintve leggyakrabban felső végtagi tüneteket okoz, a kevésbé gyakran észlelt carotis érintettség neurológiai következményekkel járhat. A közepes ereket érintő Kawasaki kór jellemzően a coronariákat érinti, neurológiai tünet ritkán ad. Esetismertetésekben asepticus meningitis, letargia, facialis paresis jelentkezéséről számoltak be A szintén közepes ér vasculitis polyangiitis nodosa markáns perifériás idegrendszeri tüneteket okoz; a mononeuritis multiplex, polyneuropathia tünetegyüttes a diagnosztikus kritériumok között is szerepel. Nem ritka a fejfájás; az agyi arteriitis, thrombosis, encephalopathia, myelopathia ritkább szövődmény. A kis ér vasculitisek jellemzően vese, tüdő vagy bőr érintettséget okoznak, de központi degrendszeri vasculitis is kialakulhat. A három ANCA pozitív kisér-vasculitis közül, a jellemzően orrmelléküreg-érintettséget okozó granulomatosus polyangiitis (korábbi nevén Wegener granulomatosis) az arckoponyáról az agykoponyára történő penetrációja súlyos szemészeti illetve központi idegrendszeri tüneteket okozhat. A változó méretű ereket érintő Behçet kór (amely más osztályozás szerint az autoinflammatorikus kórképek közé sorolódik) központi idegrendszeri tünetei mellett parenchymás, meningealis és sinus érintettség egyaránt szerepelhet. A csoport másik tagja, a Cogan szindróma domináló szemészeti érintettség mellett szenzoros hallásvesztést okozhat. Az egy szervet érintő, izolált vasculitisek közül neurológiai szempontból kiemelt fontosságú az izolált központi idegrendszeri vasculitis. A szisztémás autoimmun betegségekhez kapcsolódó vasculitisek közül az SLE asszociált esetek a leggyakoribbak és legfontosabbak. Az SLE neuropszichiátriai tüneteit az ACR 1999-ben foglalta össze, 10 központi idegrendszeri tünet (asepticus meningitis, cerebrovascularis laesio, demyelinisatios szindróma, fejfájás/migrén, chorea, myelopathia, epilepsia, psychosis, akut confusus állapot, kognitív dysfunctio) mellett 6 periférás tünetet (akut Guillain-Barré szindróma, autonóm idegrendszeri zavarok, mononeuritis simplex/multiplex, myasthenia gravis szerű tünetek, agyideg érintettség, polyneuropathia) nevezve meg. A már korábban említett APS is leggyakrabban lupushoz kapcsolódóan jelentkezik. Külön kihívást jelentenek a szisztémás autoimmun kórkép/ szervspecifikus neurológiai kórkép overlap-ek. SLE/NMO vagy SLE/SM esetben pl nem könnyű eldönteni, hogy az adott tünetért melyik betegség felelős. A kezelés tekintetében is mindkét kórképet figyelembe kell venni. Vasculitishez hasonló tünetet okozhatnak ill. vasculitist provokálhatnak fertőzések, daganatok, egyéb ereket érintő thromboemboliás események, kötőszöveti érintettség (pl neurofibromatosis okozta aneurysma képződés). A vasculitisek kezelésének megkezdése előtt fontos ezek kizárása, a szervi érintettségek felmérése, melyek között kiemelten fontosak az idegrendszeri és a nephrológiai manifesztációk. A patomechanizmus ismerete a kezelés elveit is előrevetíti. A nagy és közepes ér vasculitisek kialakulásában az IL-6, míg a kis ér vasculitisekben a Bsejtek szerepe jelentős, így ezek gátlásától várható kedvező terápiás eredmény. A kezelés elvi és gyakorlati szempontjai külön referátumban kerülnek ismertetésre. A B-sejt gátló kezelések szövődményeként szintén jelentkezhetnek neurológiai tünetek (posterior leukoencephalopathia).

A-0002 Primer agyi vasculitisek Trauninger Anita PTE Neurológiai Klinika A korábban primer központi idegrendszeri izolált vasculitis néven ismert, aktuálisan primer cerebralis angiitisnek nevezett kórkép esetén az erek gyulladása kizárólagosan az agy ereire korlátozódik. Igen ritka betegség, jóval ritkábban fordul elő, mint a szisztémás vasculitisek szövődményeként fellépő központi idegrendszeri károsodás. Jelentőségét az adja, hogy 3-6 hónappal a betegség kezdetét követően gondolnak a neurológusoka kórképre, amikorra már súlyos, visszafordíthatatlan károsodások érték az idegrendszert, korábban az esetek 85%-ában 1 éven belül fatális volt a kimenetel. Elsősorban a 100-500 um átmérőjű, kisméretű parenchyma és leptomeningeális artériákat érinti. A betegségre jellemző, hogy subacut kezdetű, hullámzó lefolyású, leggyakoribb panasz a fejfájás. A fejfájást későbbiekben az ischaemiás károsodásnak megfelelően, fokális idegrendszeri tünetek kísérik, mint hemiparesis, aphasia, dysarthria, ataxia. Az ismétlődő infarctust gyulladásos liquorlelet kíséri. Második leggyakoribb tünet a kognitív hanyatlás, melynek mértéke változó, az átmeneti zavartságtól a súlyos demenciáig terjedhet. Valamint asepticus meningitist kísérő agyideg tünetek és papillaoedema okozta látászavar lehet a még a jellemző klinikai kép. Diagnózisát illetően elmondható, hogy általában hiányoznak a szisztémás gyulladás jelei, a keringő antitestek, ANCA és immunkomplexek. Koponya MR vizsgálaton az ischaemia okozta állományi károsodások láthatók, kontrasztos felvételen a gócok és pachymeninx kontrasztanyag halmozása vehető észre, MR angiographia nem sensitiv. DSA az érintett erek kismérete miatt csak az esetek kb. 40 %-ában mutat gyöngyfüzérszerű kaliber ingadozást. Liquor vizsgálat 80%-ban fehérjeszint emelkedést mutat, OGP jelenhet meg. Legérzékenyebb módszer a diagnózisra az agybiopsia, mely során a meninxből-cortexből-subcorticalis fehérállományból is szükséges mintát venni. Definitív diagnózis csak szövettanilag adható, amikor az érfal granulomatosus, lymphocytás vagy necrotisáló gyulladása azonosítható. Kezelés során az első időszakban parenteralis steroid és cyclophosphamid adását követően, későbbiekben fenntartó per os steroid és kis kockázatú immunszuppresszáns (azathioprin, methotrexat) kezelés jön szóba. Terápia rezisztens esetekben egyre gyakrabban rituximab kezelést alkalmaznak. A kimenetelt erősen befolyásolja a vasculitis szövettani típusa, a diagnózis időpontja és a remisszió indukció erélyessége. Az előadás a klinikánkon gondozott primer cereberalis angiitises

10 / 37


betegek kórtörténetével zárul.

A-0003 A vasculitisek kezelése Kiss Emese SE III. Belklinika, Reumatológiai Tanszéki Csoport, ORFI A vasculitisek az érpálya bármely részét érintő gyulladásos betegségek. Kialakulásuk hátterében számos etiológiai tényező áll. Ezek egy része immunológiai mechanizmusok révén vezet érgyulladáshoz. Ez utóbbiak közül a szisztémás autoimmun betegségek manifesztációjaként létrejövő és a primér vasculitisek autoimmun eredetűek, melyek lehetnek szisztémásak és lokalizáltak. Mindkét forma érintheti a központi és a perifériás idegrendszert. Következményük a lokalizáción túl függ az érintett érszakasz méretétől. A kis és közepes méretű erek gyulladása többnyire necrosissal jár, míg a közepes és nagyereket involváló vasculitis ischaemiás tünetekben manifesztálódik. A szisztémás vasculitisek több szervet involválnak, felismerésüket klasszifikációs kritériumok segítik. A vasculitisek kezelésének a vázolt heterogenitásnak megfelelően személyre szabottnak, de egyúttal evidenciákon alapulónak is kell lennie. A kor elvárásainak megfelelő randomizált kontrollált tanulmányok megvalósítását éppen a vasculitisek heterogenitása és súlyossága korlátozza. Általánosságban valamennyi vasculitis esetében induktív és fenntartó kezelési szak különíthető el, és ezekkel egyenértékűen fontos a szupportív terápia. Akut szakban leggyorsabban a glükokortikoidok hatnak. Ezek dózisa eltérő lehet a súlyosságtól függően, a 3x1 g pulzuskezeléstől a napi 0,5-1,0 mg/ttkg prednizolon ekvivalens mennyiség között változik. Leépítésük lépcsőzetesen és elnyújtottan ajánlott, egyébként a relapsus kockázata magas. Súlyos esetben az indukció legtöbbször cyclophosphamiddal történik, melynek dózisa és tartama az egyes formákban eltérő; pl. 0,75-1,0 g/m2 havonta 6 hónapig, vagy 15 mg/ttkg 1 hét, 2 hét és 3 hét különbséggel. Enyhébb esetben induktív terápiakánt is alkalmazhatunk methotrexatot, azathioprint vagy akár mycophenolat mofetilt. Az indukció eredményének lemérése is változó időszakban: legkorábban 1 hónap, általában 3-6 hónap múlva lehetséges. A remisszió kritériumai tág keretek között megadottak. Ha a kívánt terápiás válasz létrejött, fenntartó kezelésként a már említett methotrexat, azathioprin és MMF mellett cyclosporin At is adhatunk. A relapsus kivédése érdekében minimun 1-1,5 év fenntartó kezelésre van szükség, melynek része a szteroid dózisának fokozatos csökkentése és elhagyása is. Krízis helyzetben helye van a plasmacserének vagy apheresisnek. Indikációs körébe tartoznak a cryoglobulinaemiás vasculitis és a rapid progresszív glomerulonephritisek. A hagyományos immunmoduláns kezelésekre nem reagáló formákban szükségessé válhatnak újabb innovatív, célzott, többnyire ma még biológiai terápiák. Célpontjaik lehetnek a gyulladást közvetítő sejtek és termékeik, pl. a proinflammatoricus citokinek, vagy akár a sejtek közötti közvetlen kapcsoló molekulák. Ezek közül jelenleg a B-sejt depletáló rituximab nyert törzskönyvi alkalmazást az anti-neutrophyl cytoplasmaticus antitest (ANCA) asszociált vasculitisek kezelésében. Ez indikáción túl más kisereket involváló (pl. autoimmun betegségek - SLE, Sjögren kór, Dermatomyositis vagy Rheumatoid arthritis – manifesztációjaként megjelenő, vagy immunkomplex-mediált primer szisztémás) vasculitisekben is hatásos lehet. Más B sejt támadáspontú terápiáknak és a kostimuláció gátlásnak is helye lehet a (döntően kisereket érintő) vasculitisek kezelésében. A nagyér vasculitisek közül az arteritis temporális kezelésében az interleukin-6 gátlásával, konkrétan tocilizumabbal nyertek kedvező tapasztalatot, melynek törzskönyvezése a közeljövőben várható. Az IL-6 gátlás a ma inkább auto-inflammatoricusnak tartott Behcet kórban is kedvező hatású lehet. Behcet kórban és Takayasu arteritisben, de más formákban is eredményekkel kecsegtet a tumor necrosis factor alpha vagy az interleukin 17 útvonal gátlása. Septicus szövődmény esetén egyedi engedéllyel immunglobulintól is kedvező hatás várható, melynek az indikációs körébe tartoznak a - nem ritkán teraparesishez vezető - vasculitises mechanizmusú immun-mediált neuropathiák, mononeuritis multiplex is. A korai diagnózis és időben megkezdett adekvát terápia a legfontosabb prognosztikai tényezők.

11 / 37


Céges szimpózium: CSL Behring 2017. szeptember 28. csütörtök | 19:00 - 19:30 | Zafír

12 / 37


Szekció 3. 2017. szeptember 29. péntek | 09:00 - 10:00 | Zafír ÜléselnökVécsei László, Komoly Sámuel A-0004 Neurodegeneratív és immunológiai kórképek molekuláris biológiai alapjai: kisérletek kinureninekkel Vécsei László Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika és MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged

A kutatási program a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) együttműködésében vizsgálja az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodásával kapcsolatos betegségeknél észlelt sejtkárosodás mechanismusát. Az SZTE 3 karáról (ÁOK, GYTK, TTIK) 16 kutatócsoport, míg az SZBK 2 intézetéből 3 kutatócsoport vesz részt a programban. Az elnyert támogatás összege közel 1,5 milliárd Ft, s időtartama 4 év (2017. 01. 01-2020. 12. 31.). Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással kapcsolatos kórképe pathomechanismusát többféle megközelítéssel vizsgáljuk. Kihasználva a szegedi kollaborációs lehetőségeket és a csoportok fizikai közelségét a program mint egy „hálózatot” teremt az egyes műhelyek között. A program egyik fontos eleme a kinurenin rendszer (KR) tanulmányozása neurológiai betegeknél, illetve kísérletes modellekben. Korábban –az Uppsalai Egyetemmel közösen- végzett vizsgálataink is felvetették a KR szerepét a sclerosis multiplexben (SM) és más gyulladásos kórképekben (pld. kísérletes bélgyulladás). E témakörben szabadalmat is benyújtottunk. Ismert az a közelmúltban publikált eredmény, amely az SM korai fázisában a KR metabolitok aránya alapján felvetette ezen molekulák potenciális biomarker szerepét. Ezzel párhuzamosan zajló programban Egyetemünk Gyógyszerkémiai Intézetében több tucat kinurénsav-analóg szintézise történt (és történik). Ezen remélhetőleg „védő hatású” molekulák kísérletes modellekben (immunológiai, neuroprotektív és kardioprotektív modellek) történő tesztelése folyik a Neurológiai Klinika mellett jónéhány egyetemi és SZBK intézetben. E kisérletek közelebb vihetnek bennünket a KR szerepének jobb megismeréséhez, valamint szerencsés esetben új hatékony kinurénsav-analógok kifejlesztéséhez.

A-0005 SM pathomechanizmusok, koncepciók Illés Zsolt Department of Neurology, Odense University Hospital (OUH), Institute of Clinical Research, University of Southern Denmark (SDU), Odense 5000, Denmark .

A-0006 Új MRI markerek a sclerosis multiplex pathomechanizmusának megértéséhez Kincses Zsigmond Tamás1,2, Tóth Eszter1, Faragó Péter1, Bencsik Krisztina1, Vécsei László1,3 1Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika 2Szegedi Tudományegyetem, Radiológiai Klinika 3MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport Az MRI szerepe a sclerosis multiplex diagnosztikájában kiemelt jelentőségű, valamint az újabb és újabb kezelési lehetőségek a terápia hatékonyságának monitorizálását is szükségessé teszik, melyben az MRI-nek szintén kiemelkedő szerepe van. A betegségaktivitás mérésében a hagyományos MRI paraméterek mellett (mint a T2 hyperintens léziók, halmozó léziók és a black-hole-ok) egyre újabbak jelennek meg. Az agyi atrófia, mely jelentős részt szürkeállomány megfogyatkozását jelenti már a klinikai vizsgálatok részét képezi. A diffúzió tenzor képalkotással mért fehérállományi szöveti integritás szintén megjelent már néhány klinikai tanulmányban. Saját vizsgálatunkban (Tóth et al., 2017) a közelmúltban mutattuk meg, hogy a kérgi szürkeállomány megfogyatkozása elsősorban a periventricularis fehérállomány demyelinizációjával áll összefüggésbe. Korábbi tanulmányok megmutatták, hogy a szürkeállományi atrophiának kiemelkedő szerepe van a beteg kognitív funkcióinak meghatározásában, különösen a T2 lézió lokalizáció és térfogattal összevetve. Legutóbbi vizsgálatunk azt mutatta, hogy az összléziótérfogat, az összagytérfogat, a subcorticalis struktúrák térfogata és a normálisnak tűnő fehérállomány demyelinizációja közül a BICAMS memóriafunkciókat mérő tesztjei elsősorban a hippocampus térfogatának csökkenésével állnak összefüggésbe, míg a nagy hálózatok információfeldolgozási sebességét mérő teszt a normálisnak tűnő fehérállomány desintegrációjával áll kapcsolatban. Tanulmányaink rámutattak, hogy a konvencionális neuroradiológiai MRI paraméterek mellett a komplex számításokon alapuló, multidisciplináris imaging MRI markerek is szerepet kell kapjanak a sclerosis multiplex betegek állapotának érétkelésében. Munkánkat a "Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Idegtudományi Kutatócsoportja", a Nemzeti Agykutatási Program (Grant No. KTIA_13_NAP-A-II/20.) és az EFOP 3.6.1-16-2016-00008 grant támogatta.

13 / 37


Céges szimpózium: Novartis 2017. szeptember 29. péntek | 10:00 - 10:30 | Zafír ÜléselnökBencsik Krisztina

14 / 37


Diagnosztika 2017. szeptember 29. péntek | 10:50 - 11:50 | Zafír ÜléselnökVécsei László, Komoly Sámuel A-0060 MR protokoll az SM diagnosztikájában és követésében a MAGNIMS és CMSC-TF ajánlások tükrében – 2017 Barsi Péter SE MR Kutatóközpont, Budapest Az MR vizsgálat alapvető szerepet játszik az SM diagnosztikájában, a terápiás döntéshozatalban, a terápiás hatás követésében, a mellékhatások észlelésében. Hatékony alkalmazásához ésszerű vizsgálati protokollra és időzítésre van szükség. A téma fontosságát jelzi, hogy a McDonald kritériumok 2010-es revízióját követően összegyűlt adatok alapján az európai MAGNIMS és a kanadai CSMC-TF vezető lapokban ajánlást jelentett meg erről. Ezek legfontosabb pontjai: Az alap MR protokollnak tartalmaznia kell az agy egészét rések nélkül ábrázoló, jó minőségű 3 mm szeletvastagságú T2, FLAIR és kontrasztanyagos T1 (utóbbiak esetében lehetőleg 3D) szekvenciákat. Hozzáteszem, hogy agyi MR vizsgálat nem készülhet diffúziós mérés/ADC nélkül, valamint legalább a kiindulási vizsgálatnak tartalmaznia kell haemosiderin érzékeny szekvenciát. Ábrázolni kell a nervus opticusokat, célszerűen koronális vékony rétegű STIR vagy zsírszuppressziós T2 méréssel. Mivel a kritériumrendszerben egyetlen aktív góc igazolja a térbeli-időbeli terjedést és ma a kontrasztanyag halmozás az aktivitás egyetlen megbízható jele, a kontrasztanyagos mérés nem nélkülözhető a diagnosztikus vizsgálatokban és a terápia hatékonyságának megítélésében. Ugyanakkor a gadolíniumos kontrasztanyaggal kapcsolatos problémák (nephrogen systemás fibrosis, agyi gadolínium lerakódás) óvatosságra intenek: lényeges a kontrasztanyag helyes típusának kiválasztása és egyes esetekben mellőzése. Diagnosztikus vizsgálatoknál MR kontroll szükséges, ha az első vizsgálat nem hoz egyértelmű eredményt. Az időzítés a klinikai kontextustól függ. A gerincvelő diagnosztikus vizsgálatát a MAGNIMS csak meghatározott klinikai helyzetekben javasolja, míg a kanadai ajánlás megjegyzi, hogy előnyös lehet, mert nem kell visszahívni a beteget. A betegségmódosító kezelések (DMT) hatékonyságának követéséhez és a mellékhatások kiszűréséhez is szükséges az MR kontroll. Fontos szempont, hogy a hatékonyság megállapításához a DMT bevezetése után kb. 6 hónappal javasolt kontrollt végezni. DMT váltás után is 6 hónappal szükséges MR kontroll. Bizonyos DMT-k esetében a PML kiszűrésére szigorú kontrollsémára van szükség (a betegség indulhat klinikailag tünetmentes régiókban). A kontroll időzítése függ a betegek JCV antitest szintjétől, a kezelés időtartamától és attól, hogy kaptak-e korábban más immunmoduláns kezelést. A kezelés első két évében évente javasolt teljes MR protokoll. A JCV antitest pozitív betegeknél a 2. év után 3-4 havonta rövidített MR-t végzünk (3D FLAIR és DWI/ADC), melyen még helyben ellenőrizzük, hogy van-e PML-re utaló jel és pozitív esetben kiterjesztjük a vizsgálatot a teljes protokollra. A fenti szabályok az alapot nyújtják. Váratlan klinikai romlás, SM-re nem jellemző tünetek esetén szokványos és DMT kezelési helyzetben is sürgős teljes MR vizsgálat végzendő. Az új MR módszerekről a MAGNIMS ajánlás azt mondja, hogy bár egyértelműen javítják a diagnosztikai és differenciál diagnosztikai teljesítményt, protokollokba való bevezetésükhöz további információkra van szükség. Megjegyzem, hogy pl. tumefactiv góc gyanúja esetén az MR perfúzió a diffúzióval együtt értékelve megbízhatóan zárja ki az egyéb térfoglaló elváltozásokat, így elkerülhető az agyi biopszia. Mindkét ajánlás hangsúlyozza, hogy az MR a neurológus számára akkor értékes módszer, ha legalább 1,5 Teslás készüléken a fenti protokoll szerint, konzekvensen készül és hozzáértő (neuro)radiológus értékeli azt. Kiemelik a beutaló fontosságát (befolyásolja a választott MR protokollt és az értékelést) és részletezik, hogy az elfogadható leletben milyen tényeknek kell szerepelniük.

A-0008 Dysimmun neuropathiák ultrahang eltérései Arányi Zsuzsanna Semmelweis Egyetem, ÁOK, Neurológiai Klinika, Budapest Az immunrendszer kóros működésével összefüggő peripheriás idegrendszeri kórképeket összefoglalóan dysimmun neuropathiáknak hívjuk. Dysimmun neuropathiák előfordulhatnak önállóan, amikor csak a peripheriás idegrendszer betegszik meg vagy szisztémás immunbetegségek részjelenségei lehetnek. Klinikai megjelenésük lehet polyneuropathia, multifokális neuropathia vagy akár mononeuropathia. Mivel a legtöbb dysimmun neuropathia kezelhető, a pontos diagnózis felállítása elengedhetetlen. A diagnosztikai folyamat egyik elemeként, az elektrofiziológiai vizsgálat és az általános kivizsgálás mellett, az utóbbi időben megjelent a nagy felbontású ultrahang vizsgálat is. Általánosságban dysimmun neuropathiákban jellemző ultrahang eltérés az idegek segmentalis (fokális vagy multifokális) megnagyobbodása, valamint az ideg fascicularis szerkezetének és az echogenitásának megváltozása. Az eltérések azonban kifejezett variábilitást mutatnak mind betegek között, mind egy adott betegnél a különböző idegek, ill. egy ideg különböző szakaszai között is. Az idegek mérete a tumorokban vagy a herediter demyelinisatiós polyneuropathiákban látott hatalmas mérettől a normálisig terjedhet. A fascicularis szerkezet és az echogenitás is a normálistól a fascicularis szerkezet teljes eltűnéséig, az egyneműen hypoechogén megjelenésig terjedhet, de dysimmun neuropathiákban különösen jellemző a részleges, csak egy vagy néhány fasciculust érintő eltérés. Megjegyzendő, hogy egy megnagyobbodott fasciculus észlelése tükrözhet ténylegesen egy megnagyobbodott fasciculust, de több egymástól nem elkülöníthető, összeolvadó hypoechogén fasciculust is. Chronicus inflammatoros demyelinisatiós polyneuropathiában (CIDP) a nagy felbontású ultrahanggal mért idegmegnagyobbodás, ill. szerkezeti elváltozás eloszlásának mintázatára jellemző, hogy ezen eltérések elsősorban a cervicalis ideggyököket, a plexist brachialis egyéb elemeit és a felső végtagi idegek proximalis szakaszát érinti. Az ultrahang eltérések és az elektrofiziológiailag kimutatható vezetési blokkok, demyelinisatiós eltérések közti összefüggés változó, nincs mindig egyezés. Ezzel szemben a CIDP variánsnak tekinthető multifokális szerzett demyelinisatiós sensoros és motoros neuropathiában (MADSAM) szoros összefüggés áll fenn a klinikai tünetekért felelős vezetési blokkok és az ultrahang eltérések között, amelyek segíthetnek a laesio pontos lokalizációjában akkor is, amikor az az elektromos ingerlés számára nem hozzáférhető helyen van. Továbbá, a vezetési blokkal lokalizációban korreláló fokális ultrahang eltérés az adott idegszakasz teljes funkcionális restitúciója után is tartósan fennmarad, utólag is jelezve a korábbi vezetési blokk helyét. Mind MADSAM-ban, mind a szintén multifokális megjelenésű, bár más mechanizmusú multifokális motoros neuropathiában (MMN) az ultrahang eltérések multifokálisak és kevésbé kiterjedtek, mint CIDP-ben. MMN-ben azonban az elektrofiziológiai és az ultrahang eltérés helye nem mindig korrelál. A fent említett három krónikus dysimmun neuropathiával szemben az acut, monofázisos, multifokális és a korábbi hiedelemmel ellentétben nem ritka neuralgiás amyotrophiában (Parsonage-Turner syndroma) a segmentalis megnagyobbodás / szerkezeti eltérés mellett specifikus ultrahang eltéréseket is látunk a klinikailag érintett idegeken. Ilyen az ideg fokális behúzódása (ún. konstrikciója), torsiója, ill. a fasciculusok egymás köré csavarodása. Ezen eltérések rosszabb prognózisra utalnak, amennyiben kisebb eséllyel jön létre regeneráció és jelenlétük esetén műtéti kezelés, neurolysis, detorsio vagy akár rezekció mérlegelendő. Összefoglalva dysimmun neuropathiákban az ultrahang diagnosztikai szerepe egyre inkább előtérbe kerül, de természetesen csak mint a klinikai és az elektrofiziológiai vizsgálat kiegészítő elemeként. A jellegzetes ultrahang mintázat pl. segítséget nyújthat a CIDP diagnózisában akkor, amikor már a jelentős

15 / 37


szekunder axonvesztés miatt nehezen lehet elektrofiziológiailag meghatározni a folyamat primer demyelinisatiós jellegét. Különös szerepe van Parsonage-Turner syndromában, ahol az ultrahang eltérések a diagnózis felállítása mellett a műtétre kerülő betegek körének meghatározásában is segítenek.

A-0009 Izombetegségek diagnosztikája (MRI, genetika, biopszia) Pál Endre Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Neurológiai Klinika és Pathológiai Intézet, Neuropathológiai Tanszék Az izombetegségek differenciál diagnosztikája a klinikai gyakorlatban sokszor okoz nehézséget. A diagnosztika során a legfontosabb lépés a fenotipus meghatározása, azaz a fizikális vizsgálat során tapasztalt eltérések pontos rögzítése. Családi halmozódás és hosszú kórlefolyás általában genetikus eredetű betegségre utal, míg a hirtelen, vagy szubakut kezdetű esetekben szerzett myopathia gyanúja merül fel. A laboratóriumi leletekből a kreatin kináz (CK) meghatározás emelendő ki, ami a betegség aktivitását jelzi. TSH meghatározás a pajzsmirigy diszfunkció gyakorisága miatt fontos, a CK emelkedéssel járó esetekben az alfa-glükozidáz aktivitás mérése is ajánlott vércsepp tesztből, mivel a Pompe betegség ritka, de kezelhető genetikai kórkép. Az izmok MRI vizsgálata az izom degeneráció betegségre jellegzetes eloszlását mutathatja, emellett az aktív degenerációt/gyulladást jelezheti, alkalmas a betegség követésére. A legtöbb esetben izombiopszia elkészítésére kerül sor, ami gyakran diagnosztikus értékű, de mindenképpen orientálja a további vizsgálatokat. Autoimmun myositisek esetén pathológiai klasszifikációt alkalmazunk. A genetikai vizsgálatok szerepe az utóbbi években felértékelődött. A leggyakoribb izomdisztrófiák célzott vizsgálata rendelkezésre áll. A gyakori, de nem-specifikus végtagövi tünetek esetén új generációs vizsgálatok (NGS-panel, ill. WES) lehetségesek.

16 / 37


Céges szimpózium: ROCHE 2017. szeptember 29. péntek | 11:50 - 12:20 | Zafír ÜléselnökIllés Zsolt

17 / 37


Szekció 5 2017. szeptember 29. péntek | 12:20 - 12:40 | Zafír ÜléselnökIllés Zsolt A-0010 Az új ECTRIMS/EAN SM-irányelv tervezetről Csépány Tünde Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Tanszék, Debrecen Az Európai Neurológiai Akadémia feladata, hogy a diagnózis, kezelés és gondozás európai szabványait felállítsa a neurológiai különböző területein, így sclerosis multiplexben is. Az EAN a célfeladatoknak megfelelően Tudományos Bizottságokat állít össze, mely az EAN szabályainak megfelelően elkészíti az Irányvonalakat (Guideline), melyeket a European Journal of Neurology című folyóiratban közölnek. A sclerosis multiplex terápiás guideline készítésének tervezetét 2015-ben indították, melyről először 2016-ban hallhattunk az EAN Kongresszuson Koppenhágában. Mivel az EAN a European Committee for Treatment and Research in Multiple Sclerosis (ECTRIMS) választott tagjaival közösen készíti az irányvonalat, így évente az irányelv állapotát az ECTRIMS Kongresszuson is bemutatják. A cél, a legújabb vizsgálati adatok alapján a bizonyítékon alapuló kezelés naprakész kidolgozása a lokális sajátságok figyelembe vétele nélkül. Az irányelv azokat a kezeléseket foglalja magába, amelyeket a publikálás időpontjában az European Medicines Agency (EMA) már befogadott sclerosis multiplex kezelésére. Nem tartalmazza azonban a relapszusok, tünetek kezelését, alternatív gyógymódokat és a diagnosztikus guideline-okat. Fókuszál a korai, Klinikailag izolált szindróma (CIS), relapszálóremittáló és progresszív kórlefolyású SM immunmoduláns kezelésére, a kezelésre adott válasz monitorozására, kezelésváltásra illetve kezelés leállítására. A betegség fiatalkori indulásának, női dominanciájának következményeként kiemelt fontosságú terhesség kezelésmódosítást igénylő szerepét is körvonalazza. Az irányvonal neurológusokon túl nővérek, családorvosok, neurorehabilitációval foglalkozó orvosok, neuropsychológusok, ophthalmológusok számára is készül. Tervezett, hogy az igen aktív immunmoduláns készítmények alkalmazását korlátozza speciális SM centrumokra. 2017-ben Amszterdamban tartott EAN Kongresszuson ismertetett irányelv állapota szerint a publikálásra kész változat 2018-ra várható.

18 / 37


Neuromuscularis szekció 2017. szeptember 29. péntek | 13:40 - 14:40 | Zafír ÜléselnökRózsa Csilla, Diószeghy Péter A-0011 Myastheniás krízis Rózsa Csilla Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Neurológiai Osztály A Myasthenia Gravis (MG) legrettegettebb szövődménye, a betegség mortalitását döntően meghatározó myastheniás krízis. A myastheniás krízis definíciója: „intubálást szükségessé tevő légzési elégtelenség, gépi lélegeztetéssel vagy anélkül“. Myastheniás krízis a betegek 15-20%-ában alakul ki valamikor a kórlefolyás során, leggyakrabban a betegség első éveiben. Kiváltó tényezőt az esetek egy részében tudunk azonosítani (infekció, gyógyszer változtatás stb.), az „idiopátiás” krízisek jelentős részében a krízis előtti vezető tünet a dysarthria, dysphagia – „bulbaris” myasthenia – ami megnöveli az aspiráció veszélyét. A korábban gyakran emlegetett „kolinergiás” krízis, „kevert” krízis létezését a legtöbb szerző megkérdőjelezi. A régebben leírt ilyen esetekben az egyre fokozódó légzőizomzat gyengeség miatt túladagolt kolineszteráz-gátlók mellékhatása okozta a tüneteket, az extrém légúti váladékképződést, ami circulus vitiosusként a fokozódó köhögés, légúti obstrukció útján a légzőizomzat további fáradását, végül légzési elégtelenséget okozott. A myastheniás krízis kezelése: légzési krízisben, a beteg intubálását követően a kolineszteráz gátló terápiát néhány napra fel kell függeszteni. A krízis kezelése plazmapheresissel, vagy intravénás immunglobulinnal (IvIG) történik, többnyire szteroid beállításra is sor kerül (rendszerint 1mg/tkg dózisban) már a lélegeztetés ideje alatt. Myastheniás krízist követően tartós immunoszuppresszív kezelés beállítása indokolt, mivel egy esetleges következő krízis kivédése csak így lehetséges. A második krízis mortalitása a nemzetközi irodalom szerint – szemben az első krízis 3-5%-val – 29%.

A-0012 Örökletes motoros neuropathiak genetikai diagnózisa Horváth Rita Newcastle University Az örökletes perifériás neuropathia vagy Charcot-Marie-Tooth betegség (CMT) a motoros és szenzoros idegek viszonylag gyakran előforduló betegsége. A CMT-t okozó gének száma a genetikai technológia fejlődésével az utóbbi időben rohamosan nőtt, és mára több mint 100 gén mutációi kerültek leírásra. Amíg a demyelinizációs CMT esetében a génhiba az esetek több mint 80%-ban megtalálható, ez az arány a motoros neuropathiak esetében jóval alacsonyabb, és a pontos genetikai diagnózis a betegek döntő többségében nem igazolódik. Egy Észak-Angliai központban (Newcastle upon Tyne) 105 örökletes motoros neuropathias beteg klinikai és genetikai vizsgálatának eredményei alapján a motoros neuropathiak prevalenciája 2.14 per 100.000 (95% CI: 1.62-2.66). A korokozó mutációt a 73 családból 26 esetben tudtuk diagnosztizálni (35.6%), ami jelentősen magasabb arány a korábban leközöltnél. Az előadás ismerteti ezen betegek klinikai tüneteit és a legjelentősebb genetikai formákat, külön kiemelve azokat a kórképeket, ahol terápiás lehetőség is szóba jön.

A-0013 Congenital Myasthenic Syndroms - Diagnosis and Therapy Hanns Lochmüller John Walton Muscular Dystrophy Research Centre, Institute of Genetic Medicine, Newcastle University, Newcastle upon Tyne, UK Neuromuscular junction disorders, also called Myasthenic syndromes (MS), are a rare heterogeneous group of acquired (Myasthenia Gravis, MG) and inherited (Congenital Myasthenic Syndromes, CMS) neuromuscular disorders associated with distinctive clinical, electrophysiological, laboratory and ultrastructural abnormalities. The genetic defects in CMS either impair neuromuscular transmission directly or result in secondary impairments, which eventually compromise the safety margin of neuromuscular transmission. More recently, we have identified two genes (DOK7, GFPT1) that cause fatigable weakness of muscles in a limb-girdle distribution, but rarely affecting facial or eye muscles. Next-generation sequencing and deep phenotyping, in combination with international data sharing, reveals new genetic causes of CMS, but also unusual, overlapping clinical phenotypes which blur the boundaries with primary myopathies and motor neuropathies (SYT2, GMPPB). We will cover the significant progress made in understanding the molecular pathogenesis of CMS, which is important for both patients and clinicians in terms of reaching a definite diagnosis and selecting the most appropriate treatment.

19 / 37


Céges szimpózium: HUMAN 2017. szeptember 29. péntek | 14:40 - 15:10 | Zafír ÜléselnökKomoly Sámuel

20 / 37


Szekció 7 2017. szeptember 29. péntek | 15:10 - 15:30 | Zafír ÜléselnökKomoly Sámuel A-0041 Mitoxantron kezeléssel szerzett tapasztalataink SM-ben Varga Viktória1, Magyari Ágota1, Jakab Gábor1 1 Uzsoki utcai Kórház Bevezetés: A mitoxantron egy antracéndion származék citosztatikum, mely a MIMS gyógyszervizsgálat alapján aktív (progresszív relapszáló és szekunder progresszív) sclerosis multiplexben (SM) szenvedő, közepes mértékben fogyatékos (EDSS: 3,0-6,0), 18-55 éves korú betegeknek 3 havonta 12 mg/m2 dózisban, intravénás infúzióban adva csökkentette a relapszusok számát, és lassította a rokkantság fokozódását. Alacsonyabb dózis (5 mg/m2) nem csökkentette a relapszusok számát, azonban mérsékelte a progressziót. A mitoxantron tartós alkalmazását potenciális toxicitása korlátozza. Betegek és módszerek: Elemeztük az Osztályunkon 2001-2016 között off-label OGYI engedély alapján mitoxantronnal kezelt azon SM betegek adatait, akik legalább 4 alkalommal kaptak kezelést. Tartósan követtük a saját centrumunkban gondozott 41 beteg kórlefolyását. A más centrumokból Mitoxantron kezelésre hozzánk irányított betegek sorsáról általában csak az utolsó infúzió időpontjáig van információnk. A 109 beteg (62% nő, 38% férfi, átlagos életkor 44 (20-65) év) közül 7 primer progresszív, 102 szekunder progresszív SM-ben szenvedett. A betegek 51%-a kapott korábban immunmoduláns kezelést, átlagosan 3 évig. A mitoxantron átlagos kumulatív dózisa 60mg/m2, az alkalmanként adott dózis 6 és 11 mg/m2 között volt. A kezelések átlagos száma 7,5 (2-24), az átlagos kezelési időtartam 24 (3-89) hónap volt. Eredmények: A kezelés kezdetén átlagosan 5,9 pontos EDSS érték a kezelés végére 6,3 pontra emelkedett. A betegek 56%-ának EDSS pontszáma nem változott, 39%-ánál az EDSS érték romlott, és 5%-ánál javult. A tartósan követett betegeknél a mitoxantron elhagyása után kb. 1 évig nem észleltünk jelentős EDSS progressziót, ám később számottevő rosszabbodás jelentkezett. A kezelést idő előtt befejeztük klinikai hatástalanság (36%), vagy mellékhatások jelentkezése (23 %) miatt. 38 betegnél (35 %) nem tapasztaltunk mellékhatást. 71 beteg (65%) panaszolt átmeneti gastrointestinalis zavarokat (hányinger, hányás). A leukopenia (27 beteg, 18%) majdnem minden esetben átmeneti volt, emiatt a következő infúzió beadását 3-6 hónappal elhalasztottuk. Granulocyta Kolónia Stimuláló Faktor (GCSF) adását igénylő, súlyos leukopenia egy alkalommal fordult elő. Egy betegnél elhúzódó vírusfertőzés miatt állítottuk le a kezelést. Klinikailag nem szignifikáns kardialis mellékhatás, tünetmentes ejekciós frakció (EF) csökkenés (56%) miatt 14 betegnél (12%) nem folytattuk a kezelést, közülük 5 beteg kapott magas kumulatív dózist. 4 betegnél késleltettük a kezelést átmeneti EF csökkenés miatt. Pangásos szívelégtelenség nem fordult elő. 1 beteg halt meg 5 évvel a mitoxantron kezelés abbahagyása után akut szívinfarktusban, a kumulatív dózis 81 mg/m2 volt. Ritka mellékhatások: hajhullás (17%), menstruációs zavar (7%), fertőzés (7%). Leukemia, tumor nem fordult elő. Következtetések: Eredményeink alapján az alacsonyabb dózisú mitoxantron kezelés jól tolerálható. A toxikus mellékhatások jellemzően átmenetiek. A MIMS vizsgálathoz képest gyakrabban jelentkezett tünetmentes EF csökkenés, és átmeneti leukopenia. Szívelégtelenség, daganatos betegség nem fordult elő. Mitoxantron adása mellett csak kis fokú klinikai progressziót észleltünk, a betegek több mint felénél nem emelkedett az EDSS érték. Az EMA törzskönyvben ajánlott tartományból (6-14 mg/m2) más SM centrumok gyakorlatához hasonlóan többször választottunk alacsonyabb dózist a kardiális toxicitás veszélyének csökkentése céljából, így hosszabb távon lehet biztonságosan adni a mitoxantront. Tapasztalataink, és a szakirodalmi adatok alapján a mitoxantron kezelés - akár alacsonyabb dózisban is - megfontolandó az SP fázisba jutott, aktív sclerosis multiplexes betegek állapotrosszabbodásának lassítása érdekében.

21 / 37


Céges szimpózium: MERCK 2017. szeptember 29. péntek | 15:50 - 16:20 | Zafír ÜléselnökVécsei László

22 / 37


Szekció 8 2017. szeptember 29. péntek | 16:20 - 16:40 | Zafír ÜléselnökVécsei László A-0015 Életminőség és betegséggel összefüggő költségek sclerosis multiplex-ben Péntek Márta Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest; Reumatológiai Osztály, Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa Bevezetés: A betegséggel összefüggő életminőség változások és költségek egyre nagyobb szerepet játszanak a klinikai döntéshozatalban. Az adott országra jellemző életminőség és betegség-költség adatok alapján végzett költség-hatékonysági elemzések a finanszírozói döntési folyamat alapvető részét képezik. Magyarországon, ismereteink szerint, eddig két tanulmány vizsgálta sclerosis multiplexben (SM) a betegségterheket, a módszertani különbözőségek miatt azonban az eredmények más országokkal történő összehasonlítása csak korlátozottan volt lehetséges. Anyagok/betegek és módszerek: Egy 16 ország bevonásával végzett keresztmetszeti felmérés keretében vizsgáltuk a magyarországi SM betegek klinikai jellemzőit. A betegtoborzást a Magyar Sclerosis Multiplex Társaság végezte. A betegség súlyosságát Expanded Disability Status Scale-val (EDSS), a betegek egészséggel összefüggő életminőségét az EQ-5D-3L önkitöltős kérdőívvel mértük fel és rögzítettük az igénybe vett egészségügyi és szociális ellátásokat. Költségszámítást végeztünk, társadalmi perspektívát alkalmazva, a kérdőíves felmérésből nyert adatok alapján. Deskriptív elemzést végeztünk és betegség-súlyossági stádiumonként (EDSS 0-3; 4-6,5; 7-9) vizsgáltuk az alcsoportokat, más országok eredményeinek tükrében. Eredmények: Összesen 521 beteg (nők: 78%) vett részt a vizsgálatban, átlagos életkoruk 46,9 (SD 12,0) év volt. A betegek többsége (55%) a relapszáló-remittáló alcsoportba tartozott, szekunder progresszív forma 18%-nál, primér progresszív forma 21% volt (hiányzó adat 7%). Az EQ-5D index átlag 0,522 (SD 0,3) volt, ami alacsonyabb, mint a 75 éves és idősebb hazai átlagos lakosság értéke. Az EDSS emelkedésével az EQ-5D index átlag csökkent. A három súlyossági alcsoportban a betegséggel összefüggő éves átlagos teljes költség betegenként rendre 3 432 000, 5 262 000 illetve 6 235 000 Ft volt, ebből a munkaképesség csökkenéssel összefüggő költség 21%, 35% illetve 42% volt. Az informális ellátás (nem fizetett segítők, családtól kapott gondozás) költsége a három alcsoportban a teljes költség 4%, 10% illetve 19%-a volt. Az enyhe stádiumú betegek költsége hasonló volt a 16 ország átlagához, a közepes stádiumban a gyógyszereken kívüli direkt egészségügyi költségek Magyarországon és Oroszországban voltak a legalacsonyabbak, miközben a kórházi felvételek aránya a teljes mintában Magyarországon volt a harmadik legmagasabb (16%) Oroszország (17%) és Lengyelország (21%) után. A legsúlyosabb alcsoportban a magyarországi költségek jelentősen alacsonyabbak voltak, mint a gazdaságilag fejlettebb európai országokban, de hasonló átlagos költséget találtak a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Oroszországban. Következtetések: Magyarországon SM betegségben, más országokhoz hasonlóan, a betegség súlyosságával rosszabbodik az életminőség és nő a betegség-költség. A betegség előre haladásával előtérbe kerülnek az egészségügyön kívüli költségek, nevezetesen munkából való kiesés és az informális ellátás költségei, nőnek a betegre és családjára háruló terhek. A nyugat-európai országokhoz képest a betegségköltség elsősorban a súlyos stádiumokban tér el, de hasonló, mint a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Oroszországban. További célzott vizsgálatokkal pontosíthatók eredményeink, ezek közül kiemelendő az önkitöltős EDSS validitásának vizsgálata, az EQ-5D kérdőív újabb verziójával (EQ-5D-5L) történő felmérések, a gondozók életminőségében bekövetkező változások mélyebb feltárása, különösen a súlyos állapotú betegek esetében a családra háruló terhek enyhítésének lehetőségeit célzó kutatások. A szerző ezúton is köszönetét fejezi ki a kutatásban résztvevő kollégáknak, betegeknek és a Magyar Sclerosis Multiplex Társaságnak.

23 / 37


Céges szimpózium: Sanofi 2017. szeptember 29. péntek | 16:40 - 17:10 | Zafír ÜléselnökRózsa Csilla

24 / 37


Esetbörze 1. 2017. szeptember 29. péntek | 17:10 - 18:10 | Zafír ÜléselnökDiószeghy Péter, Lovas Gábor A-0038 Terápia refrakter myasthenia gravis hosszútávú kezelése subcutan immunglobulin alkalmazásával Kovács Edina1, Dankó Katalin2, Nagy-Vince Melinda2, Csiba László1, Boczán Judit1 1 DE KK Neurológiai Klinika;2DE KK Belgyógyászati Intézet Immunológiai Tanszék BEVEZETÉS: A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun betegsége, melyre jellegzetes a fluktuáló, fizikai terhelésre fokozódó fáradékonyság, izomgyengeség. A laryngeális myasthenia (dysphonia az elsődleges és domináns panasz) a MG ritka variánsa (0.46%). Bár megfelelő kezeléssel a myastheniás betegek többsége jó életminőségben, tünetmentesen vagy kevés tünettel élhet, a betegek egy csoportja a szokványos kezelési módszerekkel alig vagy igen nehezen tartható egyensúlyban. Az intravénás immunglobulint (IVIG) régóta alkalmazzák a MG súlyos, acut tüneteinek kezelésére. A subcutan alkalmazott immunglobulin (SCIG) egy feltörekvőben lévő terápiás lehetőség, mellyel elsősorban immun neuropathiák kezelésében vannak tapasztalatok. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK: 1. beteg: A 45 éves nőbetegnek 17 éves korától ismert generalizált myastheniája. 18 évesen thymus hyperplasia miatt thymectomia történt. Szérumában AchR elleni antitest kimutatható volt. 2. beteg: A 47 éves nőbeteg anamnézisében antiphospholipid syndroma és lehetséges polymyositis szerepel. Hirtelen kialakuló dysphonia, dysphagia hátterében tensilon teszttel és SF-EMG vizsgálattal laryngeális myastheniat igazoltunk 2013-ban. Szérumában AchR vagy MUSK elleni antitest, mellkas CT-n thymus hyperplasia nem volt kimutatható. Mindkét beteg esetében a komplex terápia (pyridostigmin, szteroid, azathioprin, cyclosporin, illetve a 2. beteg esetében előbbieken felül cyclophosphamid és methothrexate) mellett is évente több (4-6) alkalommal alakult ki plazmacserét szükségessé tevő fenyegető myastheniás krízis. A tünetek stabilizálása, a súlyos terápiás szövődmények és a további gyakori hospitalisatio elkerülése céljából mindkét betegnél SCIG terápia mellett döntöttünk. Az SCIG terápia hatékonyságát a relapszusok számának követésével, a szteroid terápia dózisának alakulásával, illetve a QMG (Quantitative Myasthenia Gravis Test) és a MGQOL-R (Myasthenia Gravis Quality Of Life) pontszámok segítségével objektivizáltuk. EREDMÉNYEK: Az 1. beteg esetében 15 hónapos SCIG kezelést követően a QMG pontszám 19-ről 9-re csökkent, az MGQOL-R pontszám 27-ről 18-ra változott. A 2. beteg esetében 26 hónapos SCIG kezelést követően a QMG pontszám 18-ról 12-re csökkent, az MGQOL-R pontszám 26-ről 20-ra változott. Mindkét beteg esetén a krónikusan alkalmazott szteroid dózisát csökkenteni lehetett. Az SCIG kezelés mellett nem volt jelentős mellékhatás. KÖVETKEZTETÉSEK: A subcutan immunglobulin kezelés hasznos therapiás eljárás lehet therapia refrakter myasthenia gravisban.

A-0040 Két fiatal immunszuprimált myasthenia gravisban szenvedő nőbeteg lázzal induló kórképe - esetbemutatás Kárász Orsolya1, Horváth Melinda1, Kása Krisztián1, Lovas Gábor1, Szabó Györgyi1, Hoffmann Csaba1, Székely Éva1, Schönleber Julianna1, Sinkó János2, Ceglédi Andrea2, Prohászka Zoltán3, Imre Piroska4, Altai Elvira4, Rózsa Csilla1 1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház;2Egyesített Szent István és Szent László Kórház;3SE III. Belgyógyászati Klinika;4Csolnoky Ferenc Kórház Két fiatal immunszuprimált, thymectomián átesett myastheniás nőbetegünk kivizsgálására magas láz miatt került sor. Mindkét beteg hányingerről, hányásról számolt be. Egyikük emellett fejfájásról panaszkodott, a másik esetben icterus alakult ki a betegség elején. Fizikális vizsgálattal belövellt garatképletek, hepatosplenomegalia volt észlelhető. Mindkét esetben a laborvizsgálatok során pancytopenia, valamint enyhén emelkedett CRP érték, magasabb LDH és májfunkciós értékek, hyperbilirubinaemia, coagulopathia igazolódott. Kiegészítő laborvizsgálatokkal hyperferritinaemia, hypertrigliceridaemia, hypofibrinogenaemia látszott. A tünetek és laboratóriumi eltérések alapján vírusfertőzés merült fel a láz háttérben kórokként, amit a szerológiai vizsgálatok alátámasztottak (CMV, VZV). A vírusfertőzések egy ritka hematológiai kórkép, hemophagocytás lymphohistiocytosis kialakulásához vezettek.

A-0036 Influenza vakcinációt követően jelentkezett mononeuritis multiplex esete Varannai Lajos1, Mátyus Zsolt2, Valikovics Attila1 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház SVÁNTO1, II. Belgyógyászati Osztály2 A 71 éves orvoskollégát influenza vakcináció után 2-3 héttel jelentkezett, progresszív jellegű aszimmetrikus alsó végtagi panaszok miatt sürgősséggel vettük fel osztályukra. A liquor vizsgálata enyhén emelkedett fehérje tartalmat igazolt normális sejtszám mellett, az ENG vizsgálat AV-i túlsúlyú, aszimmetrikus, kevert típusú motoros neuropathiát jelzett. A koponya MRI vizsgálat során egyebek mellett a periventricularis fehérállomány és a hátsó szarvak környezetében a fehérállományban konfluáló hiperintenz területek ábrázolódtak. Gyorsult vvt süllyedése, emelkedett CRP értéke, leukocytosisa, visszatérő magas láza miatt góckutatás történt. Jobb oldali centralis pneumoniája antibiotikum mellett szanálódott, laboratóriumi értékeiben azonban érdemi javulás nem jelentkezett. Endocarditis irányában a rutin és transoesophagialis echocardiographia készült, azonban a billentyűkön felrakódások nem voltak láthatók. Neurológiai tünetegyüttese hátterében paraneoplasiás eredet is felvetődött, azonban az elvégzett széles körű képalkotó vizsgálatok daganatos folyamatot nem igazoltak. Plazmaferezisben részesült, IVIG-et kapott, azonban állapota, neurológiai tünetei érdemben nem javultak, a CRP emelkedés perzisztált. Ezzel együtt mérsékelt, de lassan progrediáló eosinophilia is kialakult. Immunológiai vizsgálat során a mononeuritis multiplexnek megfelelő perifériás neurológiai tünetek hátterében vasculitist vetettek fel, az emelkedő eosinophilia alapján Churg Strauss sy. sem volt kizárható. Steroid lökéskezelés után lassú állapotjavulás indult meg. Az emelkedett MPO-ANCA titer alapjánANCA asszociált vasculitist véleményeztek, melynek triggere az influenza vaccinatio lehetett. A steroid kezelést pulzus cyclophosphamid kezeléssel egészítették ki. Ezek mellett a CRP, We teljesen normalizálódott, MPO- ANCA negatívvá vált, eosinophiliája megszünt, neurológiai tüneteiben fokozatos javulás lépett fel. Kb másfél évvel később állapotrosszabbodás miatt került ismét osztályunkra. Korábbi túl dementiára utaló jeleket, parkinsonismust észleltünk. Az ENG vizsgálat a mononeuropathia mpx.-nek megfelelő motoros-sensoros aszimmetrikus működészavart mutatta. Pszichologiai vizsgálattal subcorticalis jellegű dementia igazolódott. Parkinson szindrómájaL-DOPA mellett javult. Az újabb koponya MRI során észlelt eltérések a másfél évvel korábban látottakkal azonosak voltak. Utolsó kontrollján az immunológiai folyamat aktivitására utaló jelek nincsenek. Érdekes esetünkkel elsősorban a differenciáldiagnosztikai nehézségekre, a társszakmákkal való együttműködés fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

25 / 37


A-0049 Mononeuritis multiplex vagy chronikus idiopathiás axonalis polyneuropathia? Harman Aletta, Fekete Klára, Csépány Tünde Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Tanszék Becslések szerint a polyneuropathiák leggyakoribb 50 %-nál nagyobb hányadát metabolikus, toxikus, táplálkozással összefüggő okok magyarázzák. A gyulladásos (főként GBS, CIDP és vasculitis) 10-20 %, familiáris - 10-20 %, malignus betegséggel kapcsolódó - 5-10 %, a ritka neuropathiák széles skálájának kizárását követően kb. 10-20 %-ban idiopathiás forma különíthető el. Kórtörténetünkben 10 éve progrediáló neuropathia diagnosztikus lépéseit mutatjuk be. 61 éves nőbeteg panaszai 2007-ben kezdődtek: jobb lába vékonyabb lett, 2012-ben már gyengébbnek is érezte, 2015 nyarától járása megnehezült és jobb túlsúllyal mindkét talpa zsibbadt. 2015 decembertől írása nehezített, jobb kezét, 2017-ben bal kezét és lábát is gyengébbnek érezte. 2016 április óta járása steppelő, 10 kilogrammot fogyott. 2016 októbertől kéz ujjai zsibbadtak. Fizikális vizsgálattal 2017-ben: globalis izomatrophia mellett kétoldalon jobb túlsúllyal a m. interosseus dorsalisokban, thenarban, alkar extensorokban, jobb alsóvégtagi extensorokban, gluteusokban súlyos focalis atrophia fasciculatio nélkül. Distalis típusú asszimmetrikus izomgyengeség (bal peroneus, jobb radialis) és közepesen súlyos, distalis típusú, alsóvégtag túlsúlyú érzéscsökkenés. 2010-ben készült ENG, EMG vizsgálat alsóvégtagi subacut-chronicus neurogen laesiora, radiculapathiára utalt, lumbalis-gerinc CT vizsgálattal discus hernia nem látszott. 2016 februárban jobb alsóvégtagi MRI vizsgálat csont metastasis lehetőségét felvette, PET-CT vizsgálat nem erősítette meg. Gastroscopiai, colonoscopia vizsgálat: negatív. Lumbalis liquor: sejtszám 2/ul, TP: 0,658 g/l, sem oligoclonalis, sem monoclonalis gammopathia nem volt. Laborvizsgálatok, immunserológiai vizsgálatok, gangliozid ellenes antitest meghatározás negatív eredményűek. Borrelia burgdorferi antitest titer vizsgálat: negatív. Lökés steroid kezelés hatására szubjektíve állapota javult. 2016 áprilisban 4 alkalommal részesült plazmaferezis kezelésben, lábzsibbadása kissé csökkent. PMP22 gén MLPA analízise negatív. SMA genetikai diagnosztika során az SMN gén 7. exonjában heterozigóta formában duplikációt találtak, mely ALS-re hajlamosít, az SMA kritériumait nem teljesítő progresszív izomatrophiák hátterében szerepelhet. 2016 júliusban és novemberben és 2017 januárban készült ENG vizsgálat: igen súlyos alsóvégtagi és sensoros túlsúlyú axonalis dominantiájú sensoromotoros kevert typusú polyneuropathiat igazolt progresszióval. EMG vizsgálattal: chronicus neurogen laesio jelei, melyek a felső végtagi distalis izmokban kifejezettebbek. MEP vizsgálat: a perifériás idegek motoros rostjainak károsodása mellett a bal oldali intracranialis pyramis pálya laesioját valószínűsítette. Nervus suralis biopszia (2016. augusztus): súlyos axonalis neuropathianak megfelelt, vasculitis, sarcoidosis, amyloidosis kizárható. Koponya MRI vizsgálat (2016. október): az agyállományban enyhe bal oldali túlsúllyal mindkét oldalon microvascularis károsodásra utalt. Cervicalis gerinc MRI (2016. október): C V-VI között előrehaladott degenerativ elváltozások, a myelont diszkréten modellálja, a recessus lareralist és forament definitive szükíti. C VI-VII. magasságában enyhe discopathia. 2016 novemberben IVIG-t kapott. 2017 áprilisban készült nyaki gerinc MR felvételen a C.V szintben igazolt degeneratív eltérés mellett spinalis duralis fistula jelei. 2017 májusban PET CT vizsgálat malignitás lehetőségét nem erősítette meg. Összefoglalás: Vizsgálatainkkal aszimmetrikus, mononeuritis multiplexnek imponáló axonális típusú progresszív polyneuropathiát és reflex élénkség alapján centralis neurogén károsodást feltételezünk. A polyneuropathia hátterében definitív okot nem találtunk. A sensoros tünetek ALS ellen szólnak. Paraneoplasiás eredet, szövettani vizsgálat alapján vasculitis, amyloidosis, sarcoidosis nem valószínűsíthető. Demyelinisatio, familiáris terheltség hiányában herediter neuropathia sem valószínű. Spinalis duralis fistula tünetképző szerepe csak partialisan elképzelhető.

A-0043 A CIDP kezelésének nehézségei – esetismertetés Kása Krisztián1, Anselmo Viktória2, Mező Róbert2, Arányi Zsuzsanna3, Masszi Tamás4, Rózsa Csilla1 1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Neurológiai Osztály;2Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Központi Rehabilitációs Osztály;3Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika;4Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály Egy fiatal, jelenleg 27 éves férfibeteg esetét ismertetjük. 18 éves korában kezdődött minden végtag distalis részének zsibbadása és gyengesége, járása bizonytalanná vált. Panaszai hónapokon keresztül progrediáltak. Klinikum, elektrofiziológiai eltérések és liquorvizsgálat alapján krónikus gyulladásos demyelinisatios polyneuropathiát véleményeztünk. Betegsége kezdetben jól reagált plasmapheresisre, de emellett szteroid terápiára is szükség volt. Miután a plasmapheresis már nem volt hatásos, IVIG kezelésre tértünk át. Eközben többször volt szükség rehabilitációs kezelésre is, a járáshoz segédeszközt igényelt. Tekintettel a sok relapszusra és a tartós szteroid kezelés okozta mellékhatásokra, azathioprin intoleranciára végül mycophenolate mofetilt állítottunk be. Ezt követően autológ őssejt transzplantációra került sor. A beavatkozás óta betegünk el tudta hagyni az immunszuppresszív terápiát, izomereje sokat javult, a régebb óta fennálló izomatrophia nem változott.

A-0024 Neuroimmunológia és vakcinológia a gyakorlatban Jóri Birkás Adrienne1, Kulcsár Andrea2 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet1Neurológia;2Szent László Kórház Infektológia Bevezetés: Az immunmediált és immunszupprimált betegeknél az infekciók gyakoribbak lehetnek és súlyosabb formában jelentkezhetnek-a nem kívánatos események kivédésének legfontosabb eszköze a vakcináció. A rohamosan fejlődő biológiai terápiák a sclerosis multiplex betegek esetében aktualizálják az immunizáció-vakcináció problematikáját. „Elkerülni a veszélyest, megelőzni a megelőzhetőt” Beteg és módszer: 1989 előtt született (a hosszú távra szóló védettséget biztosító morbilli-mumpsz-rubeola- MMR kombinált oltóanyagot bevezetése előtt) szerostatusa alapján morbilli vonatkozásában „nem védett” nőbetegünknél alemtuzumab kezelést terveztünk. Az igen alacsony kockázatot a romániai kanyarójárvány megjelenése és számos európai országban bekövetkezett manifesztációja módosította-emiatt a kezelést megelőzően vakcináció mellett döntöttünk. Következtetés: Az immunizáció invazív, preventív beavatkozás, melyre a választott kezelés megtervezésekor gondolni kellegyéni oltási terv, a szerostátusz (VZV, HAV, HBsAg, HBcIgG, antiHBs, MMR), korábbi átvészelt fertőzőbetegségek, életkörülmények alapján.

A-0019 Cerebrális amyloid angiopathiához társult központi idegrendszeri gyulladás (CAA-RI) – egy fulmináns, szteroidra nem reagáló eset Szalárdy Levente1, Zádori Dénes1, Reisz Zita2, Kovács Gábor Géza3, Klivényi Péter1, Vécsei László1,4 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika, Szeged;2Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Pathológiai Intézet, Szeged;3Medizinische Universität Wien, Allgemeines Krankenhaus, Klinisches Institut für Neurologie, Bécs;4MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged A 65 éves férfibeteg, saját lábán, hozzátartozója kíséretében, friss CT lelet birtokában érkezett a Stroke Osztályra. Az autoanamnézis korlátozott

26 / 37


értékű, a heteroanamnézis szerint 3 hónap alatt a beteg viselkedése és mozgása megváltozott, a hétköznapi tevékenységek kivitelezése gondot okoz, feledékennyé és indítékszegénnyé vált, nem találja a szavakat. A távolabbi anamnézisben 6 évvel megelőzően jobb oldali occipitalis lobaris vérzés, ismétlődő eszméletvesztések és hypertonia szerepel. A családi anamnézis agyvérzésre pozitív. Neurológiai státuszában időbeni dezorientáció, jobb oldali homonym hemianopia, igen élénk saját reflexek kóros reflexekkel, kifejezett parietalis és frontalis lebenyi tünettan, valamint jelentős kognitív deficit (MMSE: 11/30) volt észlelhető. A felvételi belszervi státusz és rutin laborok érdemi eltérés nélkül. A hozott CT-n jobb oldalon frontalisan és bal oldalon centralisan friss corticalis vérzések látszódtak. Az osztályos EEG-n diffúz lassulás mutatkozott. A korábbi lobaris és a friss corticalis vérzésekre tekintettel cerebralis amyloid angiopathia (CAA) iránydiagnózissal MRI vizsgálatot kértünk, SWAN szekvenciával. A felvételeken occipitalis/cerebellaris dominanciával különböző korú, számos, corticalis/juxtacorticalis és leptomeningeális microvérzéseknek megfelelő SWAN hypointenzitás mutatkozott, ami CAA-ra jellegzetes. A társuló kiterjedt, kétoldali, elsősorban occipitalis, T2-jelintenzív, konfluáló fehérállományi laesiok és a szubakut dementálódás miatt felmerült a CAA egy igen ritka kórformája, a CAA-hoz társult központi gyulladás (CAA-RI), melynek Chung-féle kritériumrendszerét a beteg kimerítette. Ezzel összhangban, a liquorvizsgálat központi idegrendszeri gyulladást, vér-liquor gát sérülést és intrathecalis IgM szintézist igazolt. A kórforma szteroidreszponzivitására tekintettel parenterális, majd per os metilprednizolon terápiát alkalmaztunk, a beteg állapota azonban nem javult. Hazabocsátását követően röviddel a beteg delirosus állapotba került, rapidan tovább dementálódott, convulsiv rosszullétek jelentkeztek. Thromboticus szövődmények és gyomorvérzés miatt belgyógyászati osztályra került, ahol két hónappal észlelésünket követően exitált. A liquor post mortem analízise normál Tau és pTau szintek mellett alig mérhető β-amyloid1-42 fehérjeszintet igazolt, amely nagyfokú szöveti depozícióra utalt. Az ezt követő neuropathológiai vizsgálat ennek megfelelően gravis β-amyloid1-42 CAA-t igazolt. A perivascularis T-lymphocyta domináns infiltratio és a kiterjedt IgG depositio alapján – óriássejtek és granulomatosus angiitis jelei nélkül – a látottak a CAA-RI ún. nem-vasculitises formájanak feleltek meg. A genetikai vizsgálat APP mutáció, Apoeε4/ε4 irányában folyamatban vannak. A kutatást támogatta: GINOP-2.3.2-15-2016-00048 Stay Alive.

A-0042 Sclerosis multiplex shub szerűen induló, SLE első klinikai manifesztációjaként jelentkező neuromyelitis optica sürgősségi kivizsgálása és kezelése egy klausztrofóbiás beteg esete kapcsán Kasuba Klaudia1, Sólyom András2, Szabó Géza1, Beleznay Zsuzsanna3, Pozsegovits Krisztián1 1 Dr. Kenessey Albert Kórház, Balassagyarmat;2Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Budapest;3Immunológiai Laboratórium Semmelweis Egyetem, Budapest Bevezetés: AZ SLE leggyakrabban fiatal, fertilis nőket érintő szisztémás autoimmun kórkép. Neuroimmunológiai szempontból fontos manifesztációi közé tartoznak a polyneuropathiás és az agyideg tünetek, továbbá a központi idegrendszeri léziók. A neuromyelitis optica ehhez hasonlóan fiatalabb korra jellemző gyulladásos kórkép, döntően a gerincvelőt és a látóideget érinti. Tünetei akár átmeneti jelleggel, shub szerűen jelentkezhetnek. Kivizsgálásuk széles spektrumú, sok esetben sürgős formában szükséges. Mindkét betegségre jellemző, hogy a korai stádiumban adott nagy dózisú szteroid és a tartós immunszupresszív terápia a kezelés alapját jelentik. Célkitűzés: Akut, progresszív alsó végtagi hyperreflexív, kiterjedt reflexzónával járó paraparesis, fájdalom- és érzészavar sürgősségi kivizsgálásának és korai kezelésének fontossága és bemutatása egy fiatal nőbeteg esete kapcsán. Módszerek: 2017 áprilisban egy nőbetegnél történt 24 órán belüli akut kontrasztos thoracolumbalis gerinc CT, illetve vérsavó és lumbalis punctioból nyert liquor szerológiai és immunológiai vizsgálata. A betegnél ismert klausztrofóbia miatt MRI vizsgálatba kezdetben nem egyezett bele. A fenti vizsgálatokat a későbbiekben egészítette ki szemészeti szakvizsgálat, illetve szedatívum adása mellett koponya és teljes gerinc MRI, mellkasi és hasi CT, továbbá kardiológiai és ENG vizsgálat. Eredmények: A beteg először néhány nap alatt spontán szűnő bal oldali n. abducens paresis miatt került a látóterünkbe. Ekkor klausztrofóbia miatt kontrasztos koponya CT történt, mely kórjelzőt nem igazolt. Elektíven liquor vizsgálatát terveztük. Ezt ictalis kezdetű alsó végtagi progresszív, hyperreflexív paraparesis, fájdalom és érzészavar jelentkezése sürgette meg. Akutan kontrasztos thoracolumbalis gerinc CT térfoglalást nem igazolt. Laboratóriumi vizsgálattal enyhe pancytopenia mellett jelzetten magasabb májfunkciós paramétereket észleltünk. Liquor vizsgálat helyi eredménye érdemi eltérést nem mutatott, a minta szerológiai és immunológiai vizsgálatra került továbbküldésre. Szisztémás autoimmun kórkép gyanúja miatt giga dózisú szteroid lökésterápiát indítottunk, melyet később fenntartó dózisban folytattuk, neurogén jellegű fájdalmaira pregabalint adtunk. A szteriod hatására panaszai gyorsan regrediáltak, paraparesise megszűnt. A beteg tünetei nem jelentkeztek újra, panasz és tünetmentes állapotban került hazabocsátásra. A tünetkezdet után három héttel további koponya és teljes gerinc MRI vizsgálatok ambulanter történtek, radiológiailag kórjelző ekkor sem igazolódott. Immunológiai és szerológiai szérum és liquor vizsgálatok eredménye HIV, illetve vírus szerológiai szempontból negatív volt, SLE-re jellemző riboszomális antitest (ANA, SS-A) titerek erősen pozitívak lettek, továbbá aquaporin-4 elleni antitest is masszívan pozitív eredményt hozott, mely NMO-ra 100%-os specificitással bír. Paraneoplasztikus markerek negatív eredmény hoztak, tumoros folyamat később mellkas és hasi CT alapján is kizárható volt. Alsó végtagi ENG súlyos, kevert típusú, sensomotoros neuropathia jeleit mutatta. Következtetés: Progresszív alsó végtagi paraparesissel és érzészavarral mint második shubbal jelentkező fiatal nő beteg akut képalkotó és liquor vizsgálata után szisztémás autoimmun betegséget gyanítottunk. Korán megkezdett nagy dózisú szteroid kezeléssel gyors tüneti regressziót tapasztaltunk. Még az immunszupprimáló kezelés előtt, a tünetek indulása után haladéktalanul végzett vér és liquor vizsgálatokkal markánsan pozitív ANA, SS-A, Aquaporin-4 titereket nyertünk. A halasztott MRI vizsgálatok negatív eredményét a korán elkezdett, empírikusan adott nagy dózisú szteroid hatásával magyarázzuk. A szerológiai és immunológiai vizsgálatok kései, esetleg a kezelés megkezdése utáni kivitelezése nagy valószínűséggel kevésbé egyértelmű, akár negatív eredményt hozhattak volna.

A-0048 Systemas lupus erythematosusban a Libman-Sacks endocarditis a neuropszichiátriai tünetek rizikófaktora Oláh Ágnes, Pánczél Gyula, Bíró Zita Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Bevezetés Systemas lupus erythematosusban (SLE) a betegek közel felében fordul elő neuropszichiátriai tünet. A központi idegrendszer érintettsége leggyakrabban kognitív hanyatlás képében jelentkezik, de nem ritka a pszichózis, a depresszió, az epilepszia és a cerebrovascularis események sem. A patogenezis elsődleges okai közé az antineuronalis és az antifoszfolipid antitestek jelenlétét, a Libman-Sacks endocarditis okozta cardiogen embolisatiot sorolják. Az SLE-hez társuló vesebetegség, következményes hypertensio és a hosszas kortikoszteroid kezelés is okozhat másodlagosan központi idegrendszeri tüneteket. Cerebrovascularis események leggyakrabban az SLE első éveiben jelentkeznek, de az ischaemiás történések ismétlődésének veszélye a betegséget végig kíséri. A Libman-Sacks endocarditis ritkán okoz hemodinamikai zavart, a transthoracalis echocardiographia gyakran nem mutat eltérést. A verrucosus, steril endocarditist nagy százalékban csak a kórboncolás során ismerik fel, de klinikai jelentősége a stroke prevenció, és a betegség aktivitásának megítélése szempontjából nagy. Előadásunkban két SLE-ben szenvedő beteg kórtörténetét mutatjuk be. Mindkét esetben Libman-Sacks endocarditis igazolódott, melyet az autoimmun folyamat aktivitásaként értékeltük. A betegek immunszupresszív és stroke prevenciós terápiában részesültek. Esetbemutatás 1. eset A 44 éves, SLE-ben és szekunder

27 / 37


antifoszfolipid szindrómában szenvedő beteg kórelőzményében aktivitást nem mutató veseérintettség, neurológiai manifesztációként szimptomás epilepszia szerepelt. Ictalisan kialakuló visualis gnosticus zavar, fejfájás miatt került felvételre. Koponya MRI cardiogen embolisatio lehetőségét felvető jobb oldali hátsó határterületi, friss ischaemias laesiot igazolt. Holter EKG vizsgálat ritmuszavart nem mutatott, transthoracalis echocardiographiával Libman-Sacks endocarditis volt látható. SLE-re típusos cardialis érintettséget, következményes cardiogen embolisatio okozta agyi ischaemiát véleményeztünk. Szekunder prevenció céljából antikoaguláns terápiát állítottunk be, ezt követően újabb ischaemiás esemény nem következett be. 2. eset A 49 éves, SLE-ben és szekunder antifoszfolipid szindrómában szenvedő beteg kórelőzményében alapbetegségének aktivitást mutató mozgászervi manifesztációja ismert volt. Tónusos epilepsziás rohamot követően vettük fel osztályunkra. Koponya MRI vizsgálata subcorticalis fehérállományi léziókat mutatott. Az EEG-n irreguláris háttéraktivitást és bilateralis meredek paroxysmusokat láttunk. Szívultrahang vizsgálata Libman-Sack endocarditist igazolt. Epilepsziás rohamát az SLE neurológiai manifesztációjának tartottuk, antiepileptikumot állítottunk be. Endocarditise cerebrovascularis szövődményt nem okozott, primer stroke prevencióként thrombocyta-aggregáció gátlót alkalmaztunk. Epilepsziás rohama nem ismétlődött, agyi ischaemiás esemény nem következett be. Megbeszélés Neuropszichiátriai tüneteket mutató SLE-ben fontos annak eldöntése, hogy a háttérben gyulladásos vagy thrombotikus etiológa a meghatározó, vagy a kettő együttesen felelős a tünetek kialakulásáért. Az autoimmun folyamat aktivitása esetén indokolt immunszupresszív terápia alkalmazása. Antifoszfolipid-antitestekkel összefüggésbe hozható ischaemiás történések esetén thrombocyta-aggregáció gátló és/vagy antikoaguláns terápia beállítása javasolt. A Libman-Sacks endocarditis jelenléte növeli az embolisatio, és neuropszichiátriai tünetek kialakulásának lehetőségét, a betegség aktivitását jelzi. Cerebrovascularis eseményt elszenvedett betegeknél transoesophagealis echocardiographiával a steril endocarditis célzott keresése javasolt. Cerebrovascularis esemény hiányában is megfontolandó a betegek szűrése, részben a primer prevenció, részben a betegség aktivitásának megítélése céljából. Verrucosus billentyű felrakódások esetén thrombocyta- aggregáció gátló vagy antikoaguláns terápia beállítása javasolt. Infektív endocarditis fokozott veszélyére tekintettel sebészeti beavatkozások előtt preventív antibiotikus kezelésre is szükséges lehet. Az SLE-ben szenvedő betegek eredményes kezelése csak multidiszciplináris (immunológus, neurológus, kardiológus, infektológus) együttműködéssel lehetséges.

A-0029 Langerhans sejtes histiocytosis központi idegrendszeri manifesztációja Burány Erzsébet Zita1, Rózsa Csilla1, Barsi Péter2, Kenéz József, Györgyi Sarolta1 1 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház,2Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont A 68 éves nőbetegünk kivizsgálását évek alatt progrediáló egyensúly bizonytalanság, beszédének elkentté válása, nyelészavar, szemmozgás zavar miatt kezdtük meg. Hosszas kivizsgálás, illetve számos más etiológia kizárását követően egy igen ritka kórkép lehetősége merült fel. Előadásunkban a diagnózis felállításának lépéseit, nehézségeit ismertetjük.

A-0057 Stiff-limb syndroma cerebellaris ataxiával: GAD65 antitest pozitív autoimmun központi idegrendszeri betegség ritka formája Boczán Judit1, Oláh László1 DE KK Neurológiai Klinika BEVEZETÉS: A stiff-person spektrum betegségek (SPSD) ritka autoimmun központi idegrendszeri kórképek, melyek az izomzat fluktuáló merevségével, fájdalmas izomgörcsökkel járnak. A klasszikus stiff-person betegség mellett a spektrumba tartozik a súlyosabb progresszív encephalomyelitis rigiditással és myoclonusokkal (PERM), valamint a stiff-limb syndroma (SLS). Utóbbi esetében a tünetek a végtagok izmaiban jelentkeznek. Ezen betegségekben az immunreakció a központi idegrendszeri gátló szinapszisok valamelyik fehérjéje, leggyakrabban a GAD65 ellen irányul. A SPSD-ek ritkán egyéb központi idegrendszeri tünettel (pl. cerebellaris ataxia, epilepsia) is társulhatnak. GAD65 elleni immunitás előfordul a cerebellaris ataxiák tiszta formájában is. BETEG ÉS MÓDSZEREK: 65 éves férfi betegünk anamnesisében 1975-ben tüdő tbc miatti kezelés, hypertonia és diabetes ismert. 2014. januárban jobb felső tüdőlebeny resectio történt adenocarcinoma miatt. A műtétet követően jobb keze merevvé, ügyetlenné vált, a finom mozgások nehezebben sikerültek, a kéz izmai időnként görcsöltek, az ujjakban nyugalomban dystoniform mozdulatok és remegés is jelentkezett. ENG vizsgálattal a felső végtagi idegekben enyhe axonalis laesio jelei voltak láthatóak. Koponya MR vizsgálat kétoldali cerebralis subcorticalis vascularis eredetű demyelinisatios gócokat mutatott, egy vascularis laesio a bal gyrus praecentralis régiójában is látszott. Fizikális vizsgálat során a jobb kézben relaxatios nehezítettség, dystoniás tartás, posturalis tremor, a jobb csukló ízületben közepes fokú rigoros tónusfokozódás, a jobb felső végtag distalis izomcsoportjaiban enyhe paresis, a jobb kézháton, valamint mindkét alsó végtag distalis részén felszínes érzészavar, a két alsó végtag distalis részén csökkent vibratio érzés volt látható. Emellett enyhe végtag és törzsataxia, ataxiás járás is észlelhető volt. Laborvizsgálat emelkedett GAD65 elleni antitest titert igazolt. Steroid kezelés enyhe javulást eredményezett, plazmacsere a beteg ataxiáját enyhítette. KÖVETKEZTETÉSEK: Atypusos végtagi dystoniform mozgások, izommerevség, görcsök esetén javasolt a GAD65 elleni antitest meghatározása.

28 / 37


Autoimmun encephalitisek, NMOSD 2017. szeptember 30. szombat | 09:00 - 09:40 | Zafír ÜléselnökIllés Zsolt, Jakab Gábor A-0022 Globális agyi atrófia és metabolikus változások LGI1 encephalitisben: egy prospektív multimodális MRI tanulmány Szőts Mónika1, Morten Blaabjerg2,3, Orsi Gergely4,5, Pernille Iversen6,7, Daniel Kondziella8, Camilla G Madsen6, Ellen Garde6,9, Peter O Magnusson6, Barsi Péter10, Nagy Ferenc1, Hartwig R Siebner6,11, Illés Zsolt2,3 1 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Neurológiai Osztály, Kaposvár;2Department of Neurology, Odense University Hospital, Odense, Denmark;3Department of Clinical Research, University of Southern Denmark, Odense, Denmark;4MTA-PTE Klinikai Idegtudományok MR Kutatócsoport, Pécs;5Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika, Pécs;6Danish Research Centre for Magnetic Resonance, Centre for Functional and Diagnostic Imaging and Research, Copenhagen University Hospital Hvidovre, Hvidovre, Denmark;7CHIP, Department of Infectious Diseases, Rigshospitalet, Copenhagen University Hospital, Copenhagen, Denmark;8Department of Neurology, Rigshospitalet, Copenhagen University Hospital, Copenhagen, Denmark;9Department of Public Health, Copenhagen University, Copenhagen, Denmark;10MR Kutatóközpont, Semmelweiss Egyetem, Budapest;11Department of Neurology, Copenhagen University Hospital Bispebjerg, Copenhagen, Denmark Bevezetés: Leucin-rich glioma-inactivated 1 (LGI1) encephalitisben a krónikus kognitív deficit fennállta gyakori jelenség. Struktúrális és metabolikus változásokat vizsgáltunk LGI1 encephalitist követően, eredményeinket akut és követéses klinikai adatokkal korreláltattuk. Módszerek: Kilenc beteget prospektíven, multimodális 3 Tesla MRI-vel vizsgáltunk 33,1±18 hónappal a betegség indulását követően. Az MRI vizsgálat volumetriát, diffúziós tenzor képalkotást és mágneses rezonancia spektroszkópiát foglalt magába. Az adatokat életkorhoz és nemhez adaptált kilenc egészséges kontroll személy adataival vetettük össze. Eredmények: Az akut MRI vizsgálatok során extratemporalis léziót nem találtunk. Ennek ellenére a diffúziós tenzor képalkotás tract-based spatial statistics analízise kiterjedt cerebrális és cerebelláris fehérállományi károsodást igazolt. A legkifejezettebb eltérést a corona radiata, a capsula interna és a corpus callosum elülső része mutatta. A mágneses rezonancia spektroszkópia során alacsony glutamin/glutamát koncentráció volt kimutatható. A nagyobb cerebelláris szürkeállományi térfogat jobb funkcionális képességgel társult a betegség indulásakor (módosított Rankin skála szerint); a nagyobb putamen volumen jobb kognitív teljesítménnyel járt a betegség indulását követően két évvel (Addenbrooke kognitív teszt alapján). Megbeszélés: Tanulmányunk szerint az LGI1 encephalitist követő kedvezőtlen klinikai végkimenetel nemcsak a temporomediális struktúrák károsodásának, hanem a globális agyi atrófiának, a frontális lebenyek és a cerebellum károsodásának is tulajdonítható.

A-0017 NMOSD Lovas Gábor Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Neurológiai Osztály A neuromyelitis optica spektrum betegség, a betegséget okozó patogen antitest felfedezését követően vált önálló entitássá. A antitest az asztrociták vízcsatornáját támadja és demyelinizációt okoz, elsősorban a látóideg, a gerincvelő, valamint a cirumventricularis szervek területén. A labordiagnosztikai azonosítás miatt egyre több eset került felismerésre így egyre pontosabban körvonalazódott a betegség fentotípusa és a képlakotón látható eltérések jellege. Ez a tanulási folyamat időről időre a diagnosztikai kritériumok újragondolását tette szükségessé. Az előadás célja az NMO-val kapcsolatos ismereteink áttekintése.

29 / 37


Céges szimpózium: BIOGEN 2017. szeptember 30. szombat | 09:40 - 10:40 | Zafír ÜléselnökVécsei László

30 / 37


Esetbörze 2. 2017. szeptember 30. szombat | 11:00 - 12:00 | Zafír ÜléselnökBencsik Krisztina, Mátyás Klotild A-0027 Fatalis térszűkületet okozó IgG4 encephalitis esete Köves Ágnes1, Sárkány Veronika1, Zsigmond Ildikó1, Balogh Attila2, Banczerowski Péter2, Rajnai Hajnalka3,Matolcsy András3 1 Bajcsy Zsilinszky Kórház;2Országos Klinikai Idegtudományi Intézet;3SE I. sz. Pathológiai és Kisérletes Rákkutató Intézet B.F 51 éves fèrfi 3-4 hetes progresszív , jobb oldali temporalis lokalizációjú, ràgàsra és esti óràkra fokozódó fejfàjàs, valamint 1 hetes subfebrilitàs, láz miatt került osztályunkra. Belszervi eltèrèst nem találtunk, neurológiai statusában finom bal reflextulsuly, meglassult psychomotoros tempó ès finom frontális lebenytünetek voltak megfigyelhetők. Akut koponya CT jobb frontális, 5 mm-s középvonali diszlokàciót okozó , szèli rèszein keskeny halmozàst mutató kb 47 mm-s tèrszűkitő folyamatot mutatott. Jobb os temporalen kb 8 m-s lyticus csontdestrukcioval. Koponya MR- n a duràval összefüggő, csontot destruàló , kb 5 cm àtmèrőjű, magas T2 jeladàsú terület gàtolt diffuziot nem mutatott. Az agyoedemat mutató terület környezetèben, extracerebralisan a duràval összefügő 15x50 mm-s intenzíven halmozó kèplet làtszott. E terület extracranialis terjedèst is mutatott. Az eltèrès környezetèben leptomeningelis halmozàs is volt. Radiológus kollega tumoros ill gyulladàsos folyamat lehetősègèt is felvetette. Mellkas rtg negativ, hasi UH hepatomegálian kívül eltérést nem jelez. Labor leletekben magas We, mèrsèkelt anaemia, magas CRP . A beteget a jelentős tèrfoglaló elvàltozàs miatt 24 óràn belül OKITI-be helyeztük ahol jobb temporalis craniectomian keresztül a koponyacsontot destrualo, duràt infiltràlo. temporalis izomzatra terjedő elvàltozàst távolitottak el, mely makroszkoposan tumornak imponàlt , gennygyülem nem volt. Hisztológiai vizsgálattal a mintában vegyes gyulladásos beszűrődés volt látható, mely infiltrálta és destruálta a harántcsikolt izmot és kötőszövetet. Hámtumor, hystiocitosis, mesenchymális tumor kizárásra került. Masszív érett plasmasejtes infiltracio miatt plasmasejtes tumor lehetősége felmerült, azonban alátámasztani nem tudták. Csökkenő fejfájással, góctünet nélkül emittálták, majd két héttel később varratszedés és kontroll vizsgálat során ismét erősődő fejfájást panaszolt, ujabb koponya CT a jobb frontalis oedema növekedését mutatta, ezért visszakerült osztályunkra, ahol vérképzőrendszeri tumorkutatás illetve egyéb, infectios eredet keresése /HIV, toxoplasma, borrelia /történt negativ eredménnyel. Eközben parenteralis steroid és antibioticus kezelést adtunk, mely ellenére fejfájása progredialt, somnolenssé vált, koponya MR a műtéti területben jelentős oedemát irt le, de ezen belül körülirt térfoglaló folyamat, tályog nem ábrázolódott A kifejezett térfoglalásra, fenyegető beékelődésre tekintettel ismét visszahelyeztük OKITI-be, ahol decompressziot célzó ismételt műtét valamint újabb szövettani mintavétel történt. Minden heroikus beavatkozás ellenére a második műtétet követően a beteg exitált. A második szövettani mintában a dura és jelentsen átépült agyállomány részletek voltak láthatók , melyben kifejezett subacut és chronicus gyulladásos infiltrátum mellett az IgG4 asszosziált kórkép kritériumait kielégitő elváltozás volt megfigyelhető / IgG4 pozitiv plasmasejtek aránya >50/HPF, fibrosis, obliterativ vasculitis. IgG4 asszociált betegség multiszisztémás kórkép, mely gyakorlatilag valamennyi szervet érintheti, neurológiai szempontból pachymeningitist okoz leggyakrabban, ritkábban gyulladásos pseudotumorként jelenik meg. Esetünkben mindkét manifesztáció megtalálható volt. A kórképben az IgG4 szerepét először 2001 –ben irták le és önálló „IgG4 asszociált autoimmun betegség” néven klinikopathologiai entitásként való bevezetését 2003-ban javasolták. Előadásunkban áttekintjük a diagnosztikus és therapiás lehetőségeket , illetve betegünk kapcsán leszűrhető figyelmeztető jeleket , amelyek e ritka kórkép élőben való diagnosztizálásához vezethetnek.

A-0030 GABA-A receptor ellenes antitest mediálta autoimmun encephalitis partialis continua típusú epilepsziával Ujvári Ákos1, Fabó Dániel1, Jordán Zsófia1, Osztie Éva1, Beleznay Zsuzsanna2, Horváth Anna3, Romana Höftberger4, Kelemen Anna1 1 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Juhász Pál Epilepszia Központ; 2 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet; 3 Semmelweis Egyetem, III. sz. Belgyógyászati Klinika; 4 Allgemeines Krankenhaus der Stadt Wien, Obersteiner Institut Bevezetés: A növekvő számú autoimmun központi idegrendszeri gyulladások új, eddig Magyarországon nem diagnosztizált típusa Anyagok és módszerek: Klinikai, neurofiziológiai, radiológiai és immunológiai paraméterek valamint alkalmazott terápiájának bemutatása Eredmények: Középkorú, lényeges kórelőzménnyel nem rendelkező férfibetegünk, feltáratlan etiológiájú, szubakut, gyors progresszíót mutató járás- és beszédzavar, valamint mentalis és szomatikus hanyatlás tüneteivel került Intézetünkbe, klinikailag és elektrofiziológiailag fokális status epilepticusnak megfelelő állapotban. Koponya MRI bal féltekei és frontalis túlsúlyt mutató, progresszív cortioco-subcortialis T2 és FLAIR hyperintenzitást jelzett. Negatív mikrobiológiai leleteket követően az immundiagnosztika során alkalmazott neuropil festés mutatott pozitívitást, minden elvégezhető antitest meghatározás negatív eredményt mutatott. Specifikus eredményhez csak a bécsi Allgemeines Krankenhaus laboratóriumának segítségével jutottunk, ahol GABA-A receptor alfa alegység ellenes antitesteket mutattak ki. Kombinált immun- és antiepileptikus terápia rövid időn belül, még a diagnosztikai szakaszban tünetmentességet és epileptológiai, majd később radiológiai remissziót eredményezett. A beteg onkológiai kivizsgálása keretében végzett PET-CT vezethet a folyamat etiológiai feltárásához és reményeink szerint a beteg teljes gyógyulásához. Diszkusszió: Az esettel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy autoimmun agyvelőgyulladás gyanúja esetén negatívnak tűnő laboratóriumi eredmények mögött is állhat eddig ismeretlen antitest mediálta immunreakció.

A-0052 Quo vadis anti-TPO? Autoimmun-thyreoiditishez társuló szteroid-reszponzív encephalopathia (SREAT) és/vagy ismeretlen antitest által mediált paraneoplasias limbikus encephalitis? Bíró Zita1, Beleznay Zsuzsanna2, Kovács Gábor1 1 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház;2Semmelweis Egyetem Immunológiai Laboratórium Bevezetés A SREAT változatos neurológiai és pszichiátriai tünetekkel (kognitív deficit, vigilitási zavar, epilepsziás roham, myoclonus, tremor, ataxia, stroke-szerű epizódok, személyiség változás, pszichózis) jelentkező kórkép. A szérum thyreoida-peroxidáz elleni antitest (anti-TPO) és/vagy a thyreoglobulin elleni antitest (anti-Tg) titer emelkedett. A neurológiai és pszichiátriai tünetek mögött nem mutatható ki tumor, infekció, stroke, metabolikus vagy toxicus ok, paraneoplasias vagy ismert antigén ellen termelődött antitest által mediált encephalitis. Az encephalopathia kialakulásában az anti-TPO patogén szerepe nem bizonyított. Az antitest titer nem korrelál a tünetek súlyosságával, gyakran pajzsmirigy betegségben nem szenvedő, egészséges egyéneknél is emelkedett. Jelenlétét leírták limbikus encephalitisben, és más autoimmun betegségekben is. Egyes feltételezések szerint az anti-TPO csak azt jelzi, hogy az encephalitis hátterében autoimmun folyamat zajlik és nem oka az encephalitisnek. Korai kortikoszteroid kezelés javítja a SREAT prognózisát. Ismeretlen eredetű encephalopathia esetén az anti-TPO és anti-Tg

31 / 37


jelenléte segíthet a ritka kórkép felismerésében. Esetbemutatás Az 53 éves nőbeteg anamnézisében Hashimoto-tyreoiditis miatti szubsztitúciós kezelés szerepelt. A neurológiai osztályos felvételét megelőző három hónapban több alkalommal tapasztalt váltakozó oldaliságú zsibbadást, beszédelakadást. Hozzátartozók személyiség változást, feledékenységet észleltek. Pszichiáter szorongásos depressziós zavart véleményezett. Antidepresszáns kezelés mellett a beteg állapota tovább romlott. Meglassultság, memória deficit miatt dolgozni nem tudott, gyakran a semmibe révedt, önállóan nem evett, nem tisztálkodott, majd a beszállítás előtt már felállni sem tudott. A betegnél hypnoid tudatzavart, tremort, törzsataxiát észleltünk. Koponya MRI vizsgálata nem mutatott eltérést. Az EEG meglassult háttéraktivitást jelzett. Anti-TPO titere emelkedett volt. A sejtmentes liquorban magas összfehérje érték mellett közepes fokú VLG károsodás volt látható. Vírus szerológia, szisztémás autoimmun panel, onkoneurális antitest, autoimmun encephalitis antitest vizsgálatai negatívak voltak. Immunhisztokémia vizsgálat igazolta, hogy a beteg szérumában található, nem azonosítható immunglobulinok kötődtek a majom cerebellum Purkinje sejtjeihez. Tumor kutatás negatív eredménnyel zárult. SREAT diagnózist állítottunk fel. 1g/die i.v. methylprednisolont adtunk 5 napig, majd 1mg/tskg-ot per os. Négyhetes kezelést követően negatív neurológiai statussal emittáltuk. A szteroidot fokozatosan csökkentettük, 24 mg/die dózis alatt a beteg neurológiai tünetei visszatértek. Egy évvel később a pajzsmirigyet sebészetileg eltávolították, azt követően a szteroidot fokozatosan leépítettük. A beteg tartósan panaszmentes maradt. Anti-TPO titere nem csökkent, imunhisztokémiai vizsgálata továbbra is mutatta a Purkinje sejtek festődését. Tünet- és panaszmentes állapotban az eseményt követő második évben ismételt tumor kutatás mamma carcinomát igazolt, melyet eltávolítottak. Megbeszélés Betegünk kórtörténete, a klinikum, és a vizsgálati eredmények megfeleltek az irodalmi adatoknak. Az anti-TPO titer nem korrelált a betegség súlyosságával, de a pajzsmirigy sebészeti eltávolítása után a szteroid leépíthetővé vált. A tartós tünetmentes állapotban igazolt mamma cc. felveti annak a lehetőségét, hogy kezdettől fogva paraneoplasias limbikus encephalitis okozta a klinikai tüneteket, és a magas anti-TPO titer csak az autoimmun folyamat aspecifikus markereként volt jelen, de két autoimmun betegség patogén szerepe sem zárható ki. Hangsúlyozzuk az interdiszciplináris együttműködés fontosságát.

A-0037 Radiológiailag izolált szindróma megjelenése anti-NMDA encephalitis miatt kezelt betegben – esetbemutatás Mede Katalin,1Harsányi András, Kornfeld Ákos , Szűcs Anna OKITI, Neurológia;1OPAI II. Pszichiátria NMDA encephalitises 33 éves nőbetegünk 5 éves követésének jelenségeiről számolunk be. A betegség GM rohamokkal indult, majd acut pszichotikus állapot bontakozott ki, amely több hónapos pszichiátriai hospitalisatiot és antipszichotikus kezelést indokolt. Koponya MR lényegében ezalatt negatívnak bizonyult, liquor vizsgálat oligoclonalis gammopathiát és NMDA receptor antitesteket igazolt. A fokozatos javulás antipszichotikus, antiepileptikus kezelés során következett be, az antipszichotikumok fokozatosan elhagyhatóak voltak, pszichiátriai relapsus nem történt. Évekkel az encephalitis klinikai gyógyulása után, a radiológiai progresszió miatt került sor plazmacsere (PLEX) kezelésre; tartós immunszuppresszív kezelés nem történt. Az antiepileptikus kezelést, rohammentesség ellenére, 5 éve fenntartjuk. Az MR követés során radiológiailag izolált szindrómának megfelelő, növekvő számú agyi demyelinsatios laesiot találtunk neurológiai tünetek nélkül. A liquorban 3 évvel a tünetek kezdetét követően, panaszmentes állapotban is anti-NMDA antitesteket észleltünk. 4 év követés után a beteg terhességet vállalt, majd egészséges fiúgyermeket szült, relapsus jele nélkül. Tovább követjük. Következtetések: 1. Az NMDA encephalitis mellett demyelinisatios betegség alakulhat ki, ezt az irodalomban 2 további eset is tanusítja. 2. A terhesség nem vezetett az NMDA encephalitis relapsusához. 3. Az anti-NMDA receptor antitestek évekkel az akut NMDA encephalitis lezajlása után is kimutathatóak maradtak a liquorban

A-0026 Ismeretlen etiológiájú steroid dependens encephalopathia Szabó Enikő1, Kárász Orsolya1, Kistulinec Júlianna1, Bors Dávid1, Burány Zita1, Bicsak Tünde1, Pataki Edit1, Kalamény Éva2, Lovas Gábor1 1 Jahn Ferenc Kórház, Neurológiai osztály;2MH Egészségügyi Központ Ismertetendő esetünknél 2013-ban porgrediens hypnoid tudatzavarral, halmozott GM rohamokkal indult a betegség. Az MRI képeken igen szokatlan megjelenésmű multiplex fehérállományi lesiok látszottak. Steroid lökéskezelés bizonyult effektívnek, azonban a per os steroid dózis csökkentési kísérletek többször is relapszust (GM rohamok) eredményeztek. Imuran intolerancia miatt végül methotrexat került beállításra. 2016 végéig az MRI kontollokon ill. a neurológiai statusban közepes methyprednisolon mellett stabil állapotban volt. 2016 novemberében kifejezett cerebellaris tünetekkel járó relpaszusa lépett fel. Az kontroll MRI képeken kiterjedt atípusos megjelenésű cerebellaris lesiok jelenletek meg. Steroidra csak kp. mértékű javulás következett be. Az elérhető paraneopláziás markerek negatívak, szöveti (majom cerbellum) IgG kötődés nem volt detektálható. Az etiológiai eddig ismeretlen maradt.

A-0034 Minden út az SM-hez vezet, avagy sclerosis multiplex vs. NMO Sáró Enikő, Dobos Enikő, Szupera Zoltán Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Sclerosis multiplex, NMO spektrumbetegség esettanulmány Esetünk egy 26 éves nőbeteg kálváriáját dolgozza föl, míg eljut a diagnózisához. Első shubja négy végtagot érintő érzészavar volt, melynek hátterében egy db nyaki gerincvelői góc igazolódott. Koponya MRI, liquor immunológia és aquaporin 4 antitest szűrés negatív volt. A rákövetkező 2 évben paroxysmalis tünetek mellett egy monoparesissel járó shubja alkult ki, azonban az ismételt koponya-, nyaki gerinc MRI-k és aquaporin 4 AT meghatározások, valamint a kiegészítő elektrofiziológiai és szemészeti vizsgálatok sem vittek közelebb a diagnózishoz. A klinikum mindvégig SM-re volt gyanus, azonban az egyéb objektív megerősítés hiányában a diagnózis mégis bizonytalan volt. Végső lépésként hozzáértő neuroradiológus segítségével sikerült pontot tenni az eset végére.

A-0050 Az első sikeres natalizumab terápia gyermekkori fulmináns, tumefaktív sclerosis multiplexben Sandi Dániel1, Bereg Edit2, Vörös Erika3, Klivényi Péter1, Bereczki Csaba2, Vécsei László1,4, Bencsik Krisztina1 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Neurológiai Klinika, Szeged; 2Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged; 3Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Radiológiai Klinika, Szeged;4MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport, Szeged Bevezetés: A Sclerosis Multiplex (SM) első sorban fiatal felnőtteket érintő demyelinisatios központi idegrendszeri megbetegedés, azonban az esetek 0,4-10,4%-ban gyermek- vagy serdülőkorban is kezdődhet. Legtöbbször a betegség gyermekeknél relapszáló-remittáló formában zajlik, de

32 / 37


esetenként a betegség ritka manifesztációi is kialakulhatnak. A tumefaktív sclerosis multiplexet, a ritka formák közül a leggyakoribbak, tumorszerű, akár koponyaűri nyomásfokozódást okozó léziók megjelenése jellemzi. Az ilyen betegek kb. 50%-ban alakul ki fulmináns betegséglefolyás. Esetbemutatás: Jelen tanulmányunkban egy 2001-ben született, fulmináns, tumefaktív SM-ben szenvedő leánygyermek esetét mutatjuk be. A gyermek hirtelen kialakult hemiparesis miatt került Gyermekgyógyászati Klinikára, ahol tumefaktív sclerosis multiplex diagnózisát állították fel. A kezdetben alkalmazott steroid terápia azonban hatástalannak bizonyult: folyamatos romló klinikai állapot mellett az ismételt MRI vizsgálatokon méretükben egyre növekvő, multiplex, kontraszthalmozást mutató léziók látszottak. A klinikai tünetekért felelős lézió 7cm átmérőjű volt. A magas aktivitásnak megfelelően plazmaferezist kezdeményeztünk, ám 9 alkalom után a betegnél csak súlyos állapota stagnálását tudtuk elérni a terápiával. A szükséges engedélyek beszerzése után natalizumab terápia mellett döntöttünk. Már az első infúzió után a beteg állapota gyors javulást mutatott, és mindössze néhány hónappal a terápia megkezdése után a beteg klinikailag tünetmentessé vált, a kontroll MRI vizsgálatokon a léziók mérete csökkent, aktivitást nem mutattak. Megbeszélés: A tumefaktív SM gyermekkorban extrém ritka megbetegedés. Gyermekekben az immunmoduláló terápiákra kevés evidencia áll rendelkezésre; a natalizumabról ráadásul sporadikus adatokat találhatunk csak, így off-label terápiának számít. Tekintettel azonban a steorid-rezisztenciára, a rendkívül rapid progresszióra, és a potenciálisan fatális prognózisra, ami felnőttekben egyértelműen kimeríti a natalizumab terápia indikációját, úgy döntöttünk, hogy a felnőtt betegekkel megegyező indikáció szerint járunk el. Több, mint két év kórtörténet után kijelenthető, hogy a terápia sikeres volt: a gyermek tünetmentessé vált, psychopathológiai tünetei javultak, kontroll MRI felvételeken regresszió észlelhető. Az első tünetek jelentkezésekor, az MRI léziók száma és a klinikum alapján magas betegség aktivitást mutató páciensek prognózisa Comi és munkatársai 2015-ös közlése alapján nagyon rossznak tekinthető. Éppen ezért ilyen betegek esetén életkortól függetlenül a hatásosabb terápia választása célszerű már első vonalban is.

A-0053 Másodvonalbeli terápián lévő RRSM beteg szövődményes esete Tegze Nárcis Klaudia1, Bereczki Dániel1, Simó Magdolna1, Iljicsov Anna1, Rudas Gábor2 1 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika;2Szentágothai János Tudásközpont MR Laboratórium RRSM miatt interferonnal kezelt férfibeteg. Áttörő betegség terápiaváltást tett szükségessé . Fingolimod került bevezetésre . Állapota stabilizálódni látszott , amikor jelentős pszicho traumát követően korábbi tünetei kiújultak , shubba került , ezért szteroid kezelést kapott. Hamarosan akut thoracolumbalis fájdalom szindróma miatt került hospitalizációra. A láztalan betegnél a gyulladásos paraméterek jelentős emelkedettségét észleltük. Tüneteknek okát a gocvizsgálatok es a konvencionális radiológiai vizsgálatok nem tárták fel. Empirikus antibiotikus és NSAID therapiat indítottunk . Thoraco-lumbalis gerinc MR vizsgálat kiterjedt abscessus képződést mutatott ki a régióban . Több hónapos kezelést követően a folyamat szanálódott.

A-0059 Neoplasmát utánzó CIS alakulása definitív SM diagnózissá és kezelése Csabalik Richárd, Rácz Lilla, Csépány Tünde Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Tanszék, Debrecen Bevezetés: Tumefactive demyelinisatio azt jelenti, hogy a demyelinisatiós agyi laesio klinikailag és radiológiailag agyi neoplasmára jellegzetes. A laesio nagyobb, mint 2 cm, vasogen oedemával, térfoglaló hatással, változatos, típusosan gyűrűszerű kontraszthalmozással jellemezhető. Ritka, kb. 5 %-ban fordul elő sclerosis multiplexben. Célkitűzés: Tumefactive laesióval induló 47 éves sclerosis multiplex beteg 25 éves kórlefolyását ismertessük. Esetismertetés: 22 éves beteg előzményében recidiváló pyelonephritis, fejfájás szerepel. Terhessége 10. hetében kezdődött jobb oldali végtag zsibbadása és végtaggyengesége. 1992 augusztusban készült koponya MR felvételen bal oldalon parietalisan egy 3x3 cm-es, kifejezett marginális jellegű kontraszthalmozó, kifejezett oedemával járó góc mellett számos, változó nagyságú 1x1 cm-et elérő T2 fokozott jelintenzitású góc látszott. 1992-ben regresszió, azt követően klinikai aktivitás nélkül, 1993-ban az 1992-ben készült felvételhez hasonlóan a jobb féltekében parietalisan hatalmas laesio látszott. 1994-ben azathioprin szedés mellett 10 hetes terhessége spontán abortus-szal fejeződött be. 1995 óta strumája ismert. Ezt követően azathioprin szedés mellett számos alkalommal bal oldali hosszúpálya tünetekkel, szédüléssel, hányással, alsóvégi gyengeséggel járó epizódok jelentkeztek. Szorongás jellemezte, suicidium kísérlet, nagy kiterjedésű pneumonia is előfordult. 2002-ben súlyos bal alsóvégtagi gyengeség miatt járásképtelenné vált. Koponya MR felvételen infra- és supratentorialisan különböző lokalizációban, egyértelműen demyelinisatiós gócok mellett jobb oldalon paratrigonalisan egy hatalmas 40 mm-es, igen durva perifocalis oedemával övezett, intravénás kontrasztanyag adása után marginálisan kontraszthalmozó góc felvetette lymphoma lehetőségét. Steroid mellett javult és 2002 óta glatirameracetát kezelésben részesül. Azóta steroid kezelést igénylő shub nem fordult elő, bár hangulatzavara fluctuál és emiatt osztályos felvételt is igényelt. Neurológiai statusában érdemi progressziót nem észleltünk a 15 éves követés során. Következtetés: a ritka előfordulású, malignus lefolyást sugalló betegség kezdet, differenciális diagnosztikai nehézséget jelentő sclerosis multiplex lefolyása platform terápia mellett is lehet kedvező.

A-0055 Az NMO „arcai” Kasza Judit, Kukor Gyula, Nikl János Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Neurológia Osztály A neuromyelitis optica (NMO) egy ellenanyag mediált csatorna betegség, mely a látóideg és a myelon nem együttes érintettségével jár. Súlyos demielinizációval járó kórkép, a betegség 60 %-ban egy éven belül, 90%-ban három éven belül újabb relapszussal jár. A relapszusok napok alatt alakulnak ki de csak hetek-hónapok alatt javulnak. A felépülés sokszor csak részleges. Az NMO-kat aquaporin-4 pozitív és negatív csoportokba osztályozzák (AQP4 ellenanyag kimutatás). Az NMO és egyéb autoimmunitás társulása gyakori (szerv specifikus és nem szerv specifikus). Az első betegünket gyorsan progrediáló neurológiai tünetek (para-, tetraparesis) miatt vizsgáltuk. Radiológiai, majd immunológiai (AQP4 ellenanyag pozitív) vizsgálatok alapján egyértelműen NMO-t diagnosztizáltunk. Gyógyszeres terápia és rehabilitáció mellett járóképessé vált. A második beteg tünetei jobb oldali túlsúlyú paraparesissel, vegetatív zavarral kezdődtek. Vizsgálataink során elvégzett cervico-thoracalis gerinc MR vizsgálat myelitist igazolt, mely teljesítette az NMO kritériumot. További vizsgálataink - köztük AQP4 ellenanyag - negatív eredményt adtak. Mindemellett elvégzett immunológiai vizsgálat szisztémás lupus erythematosust diagnosztizált. Steroid, majd azathioprin kezelés indítását követően állapota fokozatosan javult, azonban droghepatitis miatt az azathioprint leállítottuk. Ismételt AQP4 ellenanyag pozitivitást adott. Mycophenil-mophetilat kezelés mellett klinikai és radiológiai javulás lépett fel. Harmadik betegünket rapidan progerdiáló neurológiai tünetekkel vettük fel osztályunkra, rövid idő alatt paraplegia alakult ki. Képalkotó vizsgálat (cervico-thoracalis gerinc MR) myelitist igazolt (AQP4 pozitív). Steroid kezelés mellett állapotában javulást nem értünk el, sőt, ezzel egy időben a kivizsgálás alatt bal oldali neuritis retrobulbaris zajlott. A kezelést plazmaferezissel egészítettük ki, emellett

33 / 37


azonban hyponatraemia jelentkezett és nephrogén diabetes insipidust diagnosztizáltunk. A betegeink kivizsgálása felveti azt a kérdést, hogy vajon az NMO autoimmun betegségekkel társult vagy a központi idegrendszeri folyamat szisztémás indulása volt-e megfigyelhető. Emellett az eseteink felhívták a figyelmünket arra, hogy a kórkép nem specifikusan a központi idegrendszerben meglévő aquaporin ellen termel ellenanyagot. Szervezetünkben ezidáig 13 aquaporin került felismerésre, melyek nem szervspecifikusak (vese: AQP1, AQP2, AQP4). A valódi AQP4 negatív relapszáló esetek ritkák, a negatív esetek egy része más ellenanyag mediált folyamat (anti-MOG pozitív) része. Az NMO spektrumbetegség különböző megjelenési formái nehezítik a diagnosztikát, emellett felvetik a nem spektrumbetegség részét jelentő kórképek lehetőségét is.

A-0021 Lumboischialgiával induló letális kimenetelű myelitis Nagy Zsuzsanna Ágnes1, Tolvaj Balázs2 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely Neurológia1, Patológia2 48 éves nőbetegnél pár napos lumboischialgiás panaszt követően kialakult spasztikus paraparesis miatt történt kivizsgálás, kezelés. Gerinc MR során az alsó háti szakaszon hosszú keskeny myelitisnek megfelelő jelintenz elváltozás látszott. Láz, légzési elégtelenség, pneumónia, kétoldali hydrothorax majd generalizált ödéma alakult ki. A pontos diagnózist csak post mortem szövettani vizsgálat adta meg.

A-0028 Glutamát-decarboxyláz antitestek (anti-GAD) temporális epilepsziában - diagnosztikai és terápiás jelentőségük. Kelemen Anna1, Fabó Dániel1, Ujvári Ákos1, Jordán Zsófia1, Beleznay Zsuzsanna2, Barcs Gábor1, Szűcs Anna1 1 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Juhász Pál Epilepszia Központ 2Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet Bevezetés: az ismeretlen etológiájú fokális epilepsziák hátterében mind gyakrabban mutatható ki autoimmun eredet. Az epilepsziát okozó antitestek száma is nő. A GAD antitestek számos neurológiai és nem neurológiai betegséget okozhatnak, melyekhez epilepszia is társulhat. Anyagok és módszerek: bemutatjuk azokat a betegeinket, akiknél GAD pozitív izolált és nem izolált epilepsziát igazoltunk. Eredmények: GAD pozitív epilepsziás betegeink közül két fiatal férfi és 1 fiatal nő betegünknek van izolált temporális epilepsziája, mely viszonylag rövid idő alatt alakult ki, egyiküknél lassan progrediáló lefolyással. Három olyan epilepsziás betegünk van, akiknél járulékos GAD pozitív autoimmun tünet mellett (I típusú diabetes mellitus, stiff person syndroma vagy cerebellitis) alakult ki az epilepszia. Minden betegnek bitemporális epilepsziája van, változó oldaltúlsúllyal. . Két beteg kivételével az epilepszia farmakoterápia-rezisztens. A leghosszabb időn keresztül követett betegünknél észlelt atípusos hippocampalis MRI eltérés, a túlnyomón a farkat érintő T2 és FLAIR hyperintenzitás ritkán leírt jel. Az alkalmazott immunszupressziós kezelések, a laboratóriumi eltérések javulása ellenére sem hoztak klinikai javulást. A típusos GAD autoimmun tüneteket is mutató temporális epilepsziás betegeink idősebbek voltak, epilepsziájuk klinikai jellemzői kevésbé tértek el a típusos temporális lebeny epilepsziákétól. Diszkusszió: a GAD pozitív temporális epilepszia külön betegségentitásként körvonalazódni látszik. Ismeretlen etológiájú temporális epilepsziák esetében a vér és a liquor GAD antitest kvantitatív meghatározása javasolt.

34 / 37


Kiválasztott poszterek szóbeli bemutatása 2017. szeptember 30. szombat | 12:00 - 12:20 | Zafír ÜléselnökCsépány Tünde, Lovas Gábor

35 / 37


Elnöki összefoglaló 2017. szeptember 30. szombat | 12:20 - 12:30 | Zafír

36 / 37


MANIT Közgyűlés 2017. szeptember 30. szombat | 13:00 - 14:30 | Zafír

37 / 37 Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

Poszterszekció szeptember 28. csütörtök 16:00-18:00 Zafír

Recommend Documents