OK TATÓI BI BL IO GR Á F I A
2010
OK TATÓI BI BL IO GR Á F I A
2010
S Z É C H E N Y I I S T VÁ N E G Y E T E M DE Á K F E R E N C Á L L A M- É S J O G T U D OM Á N Y I K A R 2 011
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR FŐSZERKESZTŐ
Cs. Kiss Lajos Sulyok Gábor SZERKESZTŐ
Ganczer Mónika A SZERKESZTŐ MUNKATÁRSAI
Hajasné Borsa Dominika Szoboszlai-Kiss Katalin Vigh Edit
Felelős kiadó: Universitas-Győr Nonprofit Kft. ügyvezetője, 2011 Terjesztő: Universitas-Győr Nonprofit Kft. Levélcím: 9026 Győr, Egyetem tér 1. Borítóterv és tipográfia: Környei Anikó Nyomdai előkészítés: Dombi Roland Nyomdai munkálatok: Palatia Nyomda ISSN: 2060-0577
Ta r t a lom
Előszó
7
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Bűnügyi Tudományok Tanszék Jogelméleti Tanszék
65
Jogtörténeti Tanszék
85
9
41
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék Közigazgatási Tudományok Tanszék Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
135
155 189 219
Közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott oktatók
5
239
E lősz ó
A modern jogtudomány kutatástudomány, mely a jogászképzés tartalmi feltételeit is megteremti. Az oktatás és a tudományos kutatás ily módon nem létezhet egymás nélkül, egymással kölcsönösen összefüggő tevékenységek. Ezt a belső kapcsolatot fejezi ki az „universitas” eszméje. Egy felsőoktatási intézmény akkor képviseli és valósítja meg ezt az eszmét, ha oktatói aktív és érdemi tudományos kutatói munkát végeznek, és az ekként megszerzett tudást az oktatás színvonalának növelésére fordítják. Minthogy az új kutatási eredmények közzétételének egyik legkézenfekvőbb és legelterjedtebb módja a publikációs tevékenység, az oktatók tudományos közleményei méltán váltak a felsőoktatási intézményekben folyó oktatói és kutatói munka értékének, és végső soron magának az intézmény minőségének alapvető fontosságú mércéjévé. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara a kortárs kutatástudomány elvárásainak megfelelően és a magyar jogtudomány hagyományaihoz igazodva bocsátotta útjára „Oktatói bibliográfia” elnevezésű sorozatát, mely a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott oktatók ös�szesített publikációs jegyzékét tárta a szakmai közösség, valamint a jogi diszciplína és a képzési hely iránt érdeklődő közvélemény elé. Az első kötet megjelenése óta több mint két esztendő telt el, így a Kar vezetése elérkezettnek látja az időt, hogy ismét közzétegye az oktatói tudományos közlemények átfogó listáját, mely a 2010. december 31. napjáig megjelent publikációkat tartalmazza. A sorozat első kötetéhez hasonlóan, kiadványunk tanszéki bontásban, növekvő kronológiai sorrendbe rendezve tartalmazza az oktatók publikációs jegyzékeit. A tanszéki munkatársak felsorolása változatlanul az intézményben viselt beosztást, azonos beosztású kollégák esetében pedig az alfabetikus sorrendet követi. A kötet végén található táblázat egységes szerkezetben is közli az oktatók névsorát, beosztását, tudományos fokozatát és tanszékét. Fontos eltérés azonban a sorozat első kötetéhez képest, hogy a jelen kiadványban már rövid szakmai önéletrajzok is elhelyezést nyertek, melytől egyfelől a bibliográfia személyesebbé és informatívabbá tételét, másfelől az oktatói kollektíva még szélesebb körű megismertetését reméljük. A kötet összeállításában való tevékeny közreműködésükért és építő jellegű javaslataikért feltétlenül köszönet illeti munkatársaimat – Cs. Kiss Lajost, Ganczer Mónikát, Hajasné Borsa Dominikát, Szoboszlai-Kiss Katalint és Vigh Editet. Az adatok összegyűjtése és feldolgozása során nyújtott segítségéért kö-
7
ELŐSZÓ
szönet illeti továbbá Erdős Csabát, Fáskerty Éva Katalint, Horváth Anettet, Kőhidi Ákost, Knapp Lászlót, Nagy Klárát, Tóth Tamarát és Vermes Attilát. Bízom benne, hogy a jelen kötet – elődjéhez hasonlóan – a korszerű elektronikus adatbázisok térhódításának korában is kedvező fogadtatásra talál, és hozzájárul a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán folyó kutatási és publikációs tevékenység mélyebb megismeréséhez, továbbá megkönnyíti a tudományos anyaggyűjtést és a kutatómunkát. Győr, 2011. május 31. Sulyok Gábor egyetemi docens tudományos dékánhelyettes
8
A lkotmány jogi és Politikatudomány i Tanszék
Ku korel l i Ist v á n TA NSZÉK V EZETŐ EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1952. Tanulmányok: 1971-1976 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1976tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Államjogi, majd Alkotmányjogi Tanszékének oktatója, 1999-től egyetemi tanára, 1991-1999 között tanszékvezetője. 1988-1989 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatási dékánhelyettese. 1995-1998 között az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságának állandó szakértője. 1989-ben az Országos Választási Elnökség titkára, 1994-től az Országos Választási Bizottság tagja, 1997-1999 között elnöke. 1999-2008 között alkotmánybíró. 1998-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetője. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1988), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 1998), DSc (állam- és jogtudomány, 2010). Kutatási terület: parlamenti jog, magyar közjogtörténet, összehasonlító alkotmányjog, választójog, népszavazás, kormányformák. Szakmai elismerések, kitüntetések: Trefort Ágoston-emléklap (1993), Deák Ferenc-díj (1994, 2005), Tét díszpolgára (2001), Szent Mártondíj (2004), Harkály-díj (2010), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2010). 1. A járási hivatalok kialakulása, elhelyezése a tanácsrendszerben. Budaörsi Füzetek, 1973. Eötvös Loránd Tudományegyetem Budaörsi úti Kollégiuma, Budapest, 1973. 7-63. 2. A Legfelsőbb Bíróság normaalkotó tevékenységéről. Jogtudományi Közlöny, XXXI/11. (1976. november), 657-660. 3. Az ország elhagyásához való jog. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXI. (1978), 315-327. 4. Az útlevél az állampolgári jogok rendszerében, Jogtudományi Közlöny, XXXIV/6. (1979. június), 341-349.
11
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
5. Az interpelláció a népi demokrácia parlamentjében (1945-1949). Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIII. (1980), 235-245. 6. Parlamenti interpellációk Magyarországon 1949-1980. Jogtudományi Közlöny, XXXVI/6. (1979. június), 477-486. 7. „Feljegyzések” az 1980. június 8-i általános választásokról. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai I. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1981. 180-202. 8. Az Állam és az Igazgatás első harminc évfolyamának repertóriuma. Állam és Igazgatás, 1982/7. 632-641. 9. Az Állam és Igazgatás repertóriuma 1949-1980. ÁSZI, Budapest, 1982. 324 p. [szerkesztő] 10. Tudományos Diákköri Füzetek II. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1979. 270 p. [szerkesztő] 11. Tudományos Diákköri Füzetek IV. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1980. 313 p. [szerkesztő] 12. Tudományos Diákköri Füzetek X. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1982. 356 p. [szerkesztő] 13. A tudományos diákkörök általánosnak vélt kérdései. FOSZ, 1983/2. 81-86. 14. Dolgozatok az államjog témaköréből. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1983. 241 p. [szerkesztő] 15. Otvétsztvennoszty minisztra, Obsije voproszi otvétvennosztyi kak szrédsztva ukreplényija diszciplinü, Szbórnyik sz matyeriáli na mládi jurisztü ot V. mézsdunarodna skola, Primorszko, maj 1983, 396-399. 16. A képviselői mandátum kezdetének és érvényességének államjogi alapjai. Jogtudományi Közlöny, XLI/6. (1984. június), 446-451. 17. A magyar közjog (alkotmányjog) oktatásának kezdetei egyetemünkön. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXVI. (1984), 63-80. [társszerző: Takács Imre] 18. Az állampolgári alapjogok jelentősége a jogalkotásban. Állam és Igazgatás, 1984/4. 289-299. 19. Die „Patriotische Volksfront” in politischen System der Ungarischen Volksrepublik. Zeitschrift für Parlamentsfragen, XIV/1. (1984), 94-101. 20. A választási rendszer alkotmányos keretei, in Szoboszlai György (szerk.): A Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. Magyar Politikatudományi Társaság, Budapest, 1985. 184-188. 21. Államjogi jogszabálygyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985. 319 p. [szerkesztő] 22. Néhány gondolat a magyar államjogi oktatásról. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai VII. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1985. 148-259.
12
K U K O R E L L I I S T VÁ N
23. Szakirodalmi kalauz a választási rendszerről. Állam és Igazgatás, 1985/4. 339-350. 24. Államjogi szakirodalom-gyűjtemény. I-II. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. 651 p. [társszerkesztő: Holló András] 25. Az alapvető állampolgári jogok és kötelességek, in Halász József – Sári János (szerk.): Állami intézmények a politikai rendszerben. Kossuth Kiadó, Budapest, 1987. 68-96. 26. A parlamenti képviselők törvénykezdeményezési joga és részvétele a törvény-előkészítés folyamatában. Állam és Igazgatás, 1987/9. 769-780. 27. A parlamenti állandó bizottságok a törvényhozásban. Jogtudományi Közlöny, XLIV/7. (1987. július), 363-370. 28. A képviselői felelősség alkotmányos intézményei. A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 2. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1988. 59 p. 29. A parlament az egypártrendszer utolsó (?) évében, in Kurtán Sándor (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1988. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1988. 247-253. 30. A politikai intézményrendszer szerepe a képviselőjelöltek előzetes kiválasztásában. Állam és Igazgatás, 1988/4. 300-307. 31. Állampolgári részvétel a választásokon, in Katonáné Soltész Márta (szerk.): Emberi jogok hazánkban. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1988. 232-243. 32. Így választottunk... Politikatudományi Füzetek IX. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1988. 102. 33. A jogállamért! Püski Kiadó, Budapest, 1989. 176 p. 34. Az alkotmányosság alapjai. Kossuth Kiadó, Budapest, 1989. 305 p. [társszerkesztő: Schmidt Péter] 35. Az országgyűlési képviselők jogállása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 313 p. 36. Az Országgyűlésről gondolkodva. Társadalmi Szemle, 1989/2. 30-38. 37. Kit képvisel a képviselő? Kortárs, 1989/4. 115-124. 38. The Role of the Permanent Comittees of the Parliament in the Legislation. Acta Juridica Hungarica, Vol. 31. No. 3-4. (1989), 349-377. 39. Alkotmányjog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 210 p. [szerkesztő] 40. Az országgyűlés a többpártrendszer első évében, in Kurtán Sándor (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1990. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1990. 193-199. 41. The Parliament of the Republic of Hungary, Local Self-Goverment in Hungary, in Fact Sheets on Hungary. Ministry of Foreign Affairs, Budapest, 1990. 42. The Right to Vote, the Citizens’ Role in the Elections, in Katona Soltész, Márta (ed.): Human Rights in Today’s Hungary. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1990. 199-205.
13
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
43. A jogállamon innen és túl, in Csapody Tamás (szerk.): A polgári engedetlenség helye az alkotmányos demokráciában. T-Twins Kiadó, Budapest, 1991. 173-175. 44. Az önkormányzati választások jelzőtüzei. Társadalmi Szemle, 1991/1. 3-10. 45. Közjogi tűnődések. Triorg Kiadó, Budapest, 1991. 117 p. 46. Pártok, civil társadalom a parlamenten kívül, in Kurtán Sándor (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1991. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1991. 187-194. 47. Széchenyi István: A Magyar Akadémia körül, előadássorozat születésének 200. évfordulója alkalmából, XIV. füzet. Széchenyi Alap, Budapest, 1991. 1-18. 48. The Birth, Testing and Results of the 1989 Hungarian Electoral Law. Soviet Studies, Vol. 43. No. 1. (1991), 137-156. 49. Az alkotmányozás időszerűsége. Magyar Jogászgyűlés, Siófok, 1992. 110-114. 50. Az átmeneti magyar alkotmányozásról. Juss, 1992/1-2. 35-42. 51. Constitutional Changes in Hungary, in Notes et Documents. Institut International Jacques Maritain, Róma, 1992. 33-34, 41-49. 52. Melyik kormányforma veszélyesebb az Elbától keletre? Politikatudományi Szemle, I/2. (1992). 161-167. 53. Változások a parlamenti ülésrendben, in Kurtán Sándor (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1992. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1992. 63-67. 54. A jogalkotói hatáskör, in Wéber Attila: Jogalkotás a jogállamban. Politikatörténeti Alapítvány, Budapest, 1993. 66-71. 55. A közjogi viták éve, in Kurtán Sándor (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1993. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1993. 74-80. 56. A magyar kormányforma egyenetlenségei. Magyar Közigazgatás, XLIII/10. (1993. október), 582-588. 57. Az alkotmányozás néhány koncepcionális kérdése. Magyar Közigazgatás, XLIV/8. (1994. augusztus), 449-456. 58. A magyar közjogi rendszer, in Drahos Péter – Setényi János – Varga Kristóf (szerk.): A jó polgár. Usis Kiadó, Budapest, 1994. 73-86. 59. Az „átmeneti törvény” második vizsgája, in Gábor Luca – Levendel Ádám – Stumpf István (szerk.): Parlamenti választások 1994. Osiris Kiadó – Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 529-544. 60. A parlament négy éve. Társadalmi Szemle, 1994/8-9. 9-19. 61. Alkotmány és politikatörténet 1985-1990, in Gergely Jenő – Izsák Lajos – Pölöskei Ferenc (szerk.): Magyarország története 1918-1990. Korona Kiadó, Budapest, 1995. 272-286. [társszerző: Bihari Mihály] 62. Az alapjogok alkotmányos helyzete és az alapjogi törvényhozás, in Erdei Árpád (szerk.): A második magyar jogászgyűlés. Magyar Jogász Egylet, Budapest, 1995. 155-165.
14
K U K O R E L L I I S T VÁ N
63. Az alkotmányjog évtizede, in Takács Imre (szerk.): Az alkotmányozás jogi kérdései. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 1995. 13-32. 64. Az alkotmányozás évtizede. Korona Kiadó, Budapest, 1995. 322 p. 65. Az összeférhetetlenség a legitimáció talpköve. Társadalmi Szemle, 1995/2. 45-48. 66. Kormány és köztársasági elnök, össztűzben az államfő, in Gombár Csaba – Hankiss Elemér – Lengyel László – Várnai Györgyi (szerk.): Kormány a mérlegen 1990-1994. Korridor Kiadó, Budapest, 1995. 110-128. 67. Önkormányzati választások 1994. december 11., in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1995. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1995. 99-109. 68. Románia alkotmányáról. Magyar Kisebbség, 1995/2. 3-7. 69. Structure of the State, in Molnár, Éva (ed.): Hungary. MTI Media Data Bank, Budapest, 1995. 85-98. 70. The „Second-Generation” Post-communist Elections in Hungary in 1994. Europa-Asia Studies, Vol. 47. No. 2. (March 1995), 251-179. [társszerző: Rácz Barnabás] 71. The Parliamentary Cycle of 1990-1994, in Ágh, Attila – Kurtán, Sándor (ed.): The First Parliament 1990-1994. Hungarian Centre for Democracy Studies, Budapest, 1995. 27-39. 72. The Presidency, in Király, K. Béla (ed.): Lawful Revolution in Hungary 198994. Atlantic Studies on Society in Change, No. 84. New York, 1995. 195-215. 73. A közvetlen demokrácia „visszafejlesztésének” irányai, in Szentpéteri István emlékkönyv. Acta Juridica et Politica, Tomus XLIX. (1996), 315-325. 74. Alkotmányozási átmenet-átmeneti alkotmány, in Trencsényi Imre (szerk.): Közép-Európa és Japán. Közös kihívás. Magyar Népfőiskolai Társaság, Budapest, 1996. 73-81. 75. Az alkotmányozásról, in Egerszegi Edit – Kéki Zoltán (szerk.): Jogi beszélgetések, 1993-1996. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kaposvár, 1996. 69-75. 76. Az önkormányzati választójogi novella (1994. évi LXII. törvény) keletkezése és nóvumai, in Bőhm Antal – Szoboszlai György (szerk.): Önkormányzati választások 1994. Politikai szociológiai körkép. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1996. 55-63. 77. Az új alkotmány koncepciójáról. Belügyi Szemle, XLIV/6. (1996), 63-69. 78. Köztársasági törvényeink jelentősége az alkotmányozásban, in Baranyó György (szerk.): Emlékülés Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikk kihirdetésének 50. évfordulója alkalmából. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1996. 14-19. 79. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról, in Mikolasek Sándor (szerk.): A magyar alkotmányozás ezer éve. Esztergomi Önkormányzat, Esztergom, 1997. 73-77.
15
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
80. A mai magyar kormányforma. Rubicon, VIII/8. (1997), 49-50. 81. A napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben, in Kurtán Sándor (szerk): Magyarország politikai évkönyve 1997. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1997. 90-100. 82. Alkotmány és politikatörténet 1985-1994, in Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): 20. századi magyar történelem 1900-1994. Korona Kiadó, Budapest, 1997. 378-392. 83. Structure of the state in Hungary, in Molnár, Éva (ed.): Media Data Bank. MTI Corporation, Budapest, 1997. 94-104. 84. A Magyar Köztársaság Alkotmánya. Korona Kiadó, Budapest, 1998. 120 p. [szerkesztő] 85. Állampolgári ismeretek középiskolásoknak. Korona Kiadó, Budapest, 1998. 267 p. [társszerző: Szebenyi Péter] 86. Az alkotmánytan alapjai pedagógusoknak. Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 1998. 137 p. [szerkesztő] 87. Az országos népszavazás 1989-1998, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország évtizedkönyve. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1998. 468-477. 88. Az 1994/98-as országgyűlési ciklus – a kétharmados parlament. Magyar Közigazgatás, XLIX/7. (1999. július), 353-360. 89. Az állami felségjelvények, in Mikolasek Sándor (szerk.): A magyar alkotmányosság ezer éve. Esztergomi Önkormányzat, Esztergom, 1999. 43-48. 90. Az első nyolc év – az új demokratikus magyar parlament néhány tapasztalata. INFO – Társadalomtudomány, Tomus XLVII. (1999), 37-44. 91. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának jelentősége, mai üzenete. Acta Humana, Vol. 10. No. 34. (1999), 4-10. 92. Az országos népszavazás helye a parlamenti demokráciában, in Mikolasek Sándor (szerk.): A magyar alkotmányosság ezer éve. Esztergomi Önkormányzat, Esztergom, 1999. 37-43. 93. Structure of the State, in Encyclopedia of Hungarian Economy. Central Europen Business Centre, Budapest, 1999. 29-36. 94. Választástudományi tanulmányok. Országos Választási Iroda, Budapest, 1999. 355 p. [társszerkesztő: Dezső Márta] 95. A „felelősségi klauzula” – az Alkotmány 6.§ (3) bekezdésének értelmezési lehetőségei, in Tóth Judit (szerk.): Schengen, a magyar-magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. Lucidus Könyvkiadó, Budapest, 2000. 175-179. 96. A Historical Outline of the Hungarian Constitution and State: 1949-1998, in Gergely, András – Máthé, Gábor (ed.): The Hungarian State 1000-2000. Korona Publishing House, Budapest, 2000. 440-477. 97. A képviseleti és a közvetlen demokrácia az Alkotmánybíróság értelmezésében, in Bitskey Botond (szerk.): Tíz éves az Alkotmánybíróság. Alkotmánybíróság, Budapest, 2000. 191-203.
16
K U K O R E L L I I S T VÁ N
98. A magyar parlamenti jog – de lege ferenda, in Petrétei József (szerk.): Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2000. 37-65. [társszerzők: Dezső Márta, Sári János, Somogyvári István] 99. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló normák állandósága és változásai, in Bőhm Antal – Gazsó Ferenc – Stumpf István – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 1998. MTA Politikai Tudományok Intézete – Századvég Kiadó, Budapest, 2000. 18-27. 100. Structure of the State, in Molnár, Éva (ed.): Hungary. MTI Media Data Bank, Budapest, 2001. 91-106. 101. The Parliamentary Cycle of 1994-98: the Parliament of the Two-thirds Majority, in Ágh, Attila – Kurtán, Sándor (ed.): The Second Parliament 1994-1998. Hungarian Centre for Democracy Studies, Budapest, 2001. 33-44. 102. Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban, in Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): A magyar államiság ezer éve. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2001. 21-28. 103. A demokratikus politikai rendszer alkotmányos alapjai, in Enyedi György (szerk.): Magyarország az ezredfordulón. Országtanulmány. Magyarország Kézikönyvtára. CEBA Kiadó, Budapest, 2002. 272-278. 104. A magyar Alkotmány EU-komformitása. Európai Jog, XI/6. (2002. december), 3-9. [társszerző: Papp Imre] 105. A Magyar Köztársaság Alkotmánya. The Constitution of the Republic of Hungary. Korona Kiadó, Budapest, 2002. 248 p. 106. Alkotmányjog – jogszabálygyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 916 p. [szerkesztő] 107. A magyar alkotmány és állam története 1949 – 1989, in Bragyova András (szerk.): Ünnepi tanulmányok Holló András 60. születésnapjára. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2003. 279-306. 108. A magyar közjog oktatás a Jogi Karon, in Takács Péter (szerk.): A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 23-30. 109. Az Alkotmány magyarázata. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2003. 739 p. [társszerzők: Balogh Zsolt, Holló András, Sári János] 110. Az OVB és az Alkotmánybíróság feladatai az országos népszavazási kezdeményezések hitelesítési eljárásában, in Kiss Daisy – Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi, Studia in honorem Németh János. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 589-606. 111. Bibó István a humanista és moralista közjogász, in Pesti Sándor – Szabó Máté (szerk.): „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 113-117. 112. Államnemzet vagy kultúrnemzet? – néhány gondolat egy nem létező alkotmányjogi dilemmáról, in Cs. Kiss Lajos – Karádi Éva (szerk.): Az
17
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
igazságosság dilemmái, Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 219-224. 113. Az új magyar alkotmány (korreferátum), in Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Hetedik Magyar Jogászgyűlés, Balatonfüred, 2004. május 20-22. Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2004. 89-93. 114. Tízéves az ombudsmantörvény, in Komlósy Szilvia (szerk.): Tízéves az ombudsmantörvény. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2004. 11-17. 115. Az 1946. évi I. törvény közjogtörténeti jelentősége és az alkotmányos jogfolytonosság, in Sulyok Elemér – Varga Mátyás (szerk.): Találkozások. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát 60. születésnapjára. Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2006. 236-246. 116. Frakciók a magyar parlamenti jogban, in Hajas Barnabás – Schanda Balázs (szerk.): Formatori Iuris Publici, Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor 70. születésnapjára. Szent István Társulat, Budapest, 2006. 259-280. 117. Nemzeti alkotmányok és Európa készülő alkotmánya az alkotmánybíráskodás szempontjából, in Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Nyolcadik Magyar Jogászgyűlés, Balatonfüred, 2006. június 15-17. Magyar Jogászegylet, Budapest, 2006. 195-199. 118. Party Groups in Hungarian Parliamentary Law. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLVII. (2006), 77-106. 119. Tájékoztató az országgyűlési képviselők mentelmi jogáról, in Karsai József (szerk.): Előadások és publikációk a mentelmi jog tárgyköréből. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2006. 19-49. 120. Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Századvég Kiadó, Budapest, 2006. 308 p. 121. Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2006. 439 p. [társszerkesztő: Fűrész Klára] 122. Alkotmánytan I. Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 665 p. [szerző] 123. Alkotmánytan I. Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 665 p. [szerkesztő] 124. Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008. 463 p. [társszerkesztő: Dezső Márta] 125. Az alkotmánymódosítások alkotmánya – egységes szerkezetben, in Kocsis Miklós – Zeller Judit (szerk.): A köztársasági alkotmány 20 éve. Pécsi Alkotmányjogi Műhely Alapítvány, Pécs, 2009. 59-66. 126. A közvetlen demokrácia intézményei Magyarországon. Népszavazások és népi kezdeményezések 1988-2008., in Sándor Péter – Stumpf Anna – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évhuszadkönyve. DKMK Alapítvány, Budapest, 2009. [DVD-formátumú kiadvány] 127. Húsz éve alkotmányozunk…, in Magyar Nemzetstratégia. Magyar Konzervatív Alapítvány – Püski Kiadó, Budapest, 2009. 278-293.
18
K U K O R E L L I I S T VÁ N
128. Húsz éve alkotmányozunk…. Közjogi Szemle, II/9. (2009), 1-10. 129. Kortársak Bibóról. Előadások a Bibó István Szakkollégiumban. Bibó István Szakkollégium, Budapest, 2009. 149 p. [társszerkesztő: Gyarmati György] 130. Az alkotmánymódosítások alkotmánya – egységes szerkezetben. Közigazgatás-tudományi Közlöny, 2010/1. 3-6. 131. Állampolgári ismeretek középiskolások számára. Mozaik Kiadó, Szeged, 2010. 271 p. [társszerző: Pozsár-Szentmiklósy Zoltán] 132. A „háromhetes” parlament – 1998-2002, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 329-339. 133. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény születése és sajátosságai, in Király Miklós – Rácz Lajos (szerk.): Állam-Egyház és az egyetemalapító Pázmány. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2010. 15-19. 134. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény születése és sajátosságai, in Köbel Szilvia (szerk.): A vallási diszkrimináció ellen – az esélyegyenlőség megteremtéséért. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2010. 69-73. 135. A Magyar Országgyűlés 1990-2010. Öt parlamenti ciklus története. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2010. 235 p. [társszerző: Smuk Péter] 136. A magyar parlamentáris köztársaság a rendszerváltozást követő alkot mány módosítások tükrében, in Chronowski Nóra – Petrétei József (szerk.): Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2010. 37-53. [társszerző: Dezső Márta]
19
Bi ha r i M i há ly EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1943. Tanulmányok: 1966-1971 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1971-1974 között szociológia-filozófia tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar). Munkahely: 1970-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogelméleti Tanszékének gyakornoka, 1973-tól egyetemi tanársegéde, 1975-től egyetemi adjunktusa. 1981-1984 között a Művelődési Minisztérium Egyetemi és Főiskolai Főosztályának vezetője. 1984-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Csoportjának vezetője, egyetemi docens, 1989-től – a csoport tanszékké válásától – a Politológia Tanszék vezetője, 1993-tól egyetemi tanár. 1993-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Doktori Iskola vezetője. 1985-1987 között az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, 1986-1989 között a Politikai Rendszer Kutatócsoport vezetője, 1989-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Politikaelméleti Tanszék oktatója, 1989-1994 között az MTA Politikatudományi Intézet Pártszociológiai Kutatócsoportjának vezetője. 1994-1998 között Országgyűlési képviselő. 1995-1999 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet alapító igazgatója, jelenleg szakfelelős egyetemi tanár a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. 1999-2008 között alkotmánybíró, 2005-2008 között az Alkotmánybíróság elnöke. 2011-től újra alkotmánybíró. Tudományos fokozat, cím: CSc (politikatudomány, 1984), DSc (politikatudomány, 1994). Kutatási terület: állam- és jogelmélet, politológia, magyar politika, parlamenti jog és alkotmányosság, alkotmánybíráskodás, Alkotmánybíróság, népszavazás, választójog. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Politikatudományi Társaság tagja, 1989-től alelnöke, 1992-1994 között elnöke, az MTA Politikatudományi Bizottság tagja, 1991-1994 között alelnöke, 2008-2011 között elnöke.
20
BIH A R I MIH Á LY
1. Változások és változatlanságok a politikai intézményrendszerben, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1988. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1988. 53-60. 2. A magyarság esélyei. A lakitelki tanácskozás (1987. szeptember 27.) jegyzőkönyvéből II. Társadalmi Szemle, 1990/3. 47-51. 3. A szocializmusok történelmi tipológiája – az eltorzult szocializmusok jellemzői. Tiszatáj, 1990/1. 62-72. 4. Demokratikus út a szabadsághoz. Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. 220 p. 5. Egy pártkongresszus szociológiája – az állampárt végórái, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1990. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1990. 21-28. 6. Két kongresszus Magyarországon. Az MSZMP/MSZP kongresszus szociológiája. Társadalmi Szemle, 1990/1. 19-40. 7. Mi a mérték, a lépték? Hitel, 1990/16. 5-11. 8. Reform és demokrácia. Válság és kibontakozás. Eötvös Kiadó, Budapest, 1990. 252 p. 9. Történelmi útvesztés – demokratikus útkeresés. Korunk (1990. április), 476-482. 10. Új magyar parlamentarizmus. Kritika, 1990/7. 35-38. 11. Hozzászólás, in A magyarság esélyei. Lakitelek 1987. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. Antológia – Püski Kiadó, Budapest, 1991. 39-46. 12. Kádár-rendszer – kádárizmus. Kritika, 1991/2. 3-5. 13. Rendszerváltás és hatalomváltás Magyarországon 1989-1990, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1991. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1991. 33-47. 14. A térség országainak politikai berendezkedése. Rendszerváltás és politikai berendezkedés Közép- és Kelet-Európa néhány országában, in Gábor Luca – Gyurgyák János – Stumpf István (szerk.): Átépítés alatt. Századvég Kiadó – Szonda Ipsos, Budapest, 1992. 57-68. 15. Divergáló pártrendszer és polarizált pártpluralizmus, in Bihari Mihály (szerk.): A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985-1991. Kossuth Kiadó, Budapest, 1992. 302-317. 16. A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985-1991. Kossuth Kiadó, Budapest, 1992. 319 p. [szerkesztő] 17. Szakaszok a magyar társadalom történetében 1945-1988 között. Rubicon, III/1. (1992), 31-34. 18. Szakvélemény (az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről). Magyar Jog, XXXVIII/11.
21
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
(1991. november), 641-645. [társszerzők: Békés Imre, Király Tibor, Schlett István, Varga Csaba, Vékás Lajos] 19. Szakvélemény (az 1949 és 1990 között elkövetett, a társadalmi igazságérzetet sértő magatartások, illetve előnyök megítélésének, a felelősség megállapításának elveiről és jogi feltételeiről). Társadalmi Szemle, 1992/1. 70-76. [társszerzők: Békés Imre, Király Tibor, Schlett István, Varga Csaba, Vékás Lajos] 20. Az állampárti diktatúráktól a versengő többpártrendszerig, in Bihari Mihály (szerk.): A többpártrendszer kialakulása Kelet-Közép-Európában 1989-1992. Kossuth Kiadó, Budapest, 1993. 9-29. 21. Diagnose des politischen Systems Ungarns Vor der Wende Politisches System, in Kurtán, Sándor (Hrsg.): Gesellschaft und Reformen im Ungarn der Achtziger Jahre. Böhlau, 1993. 35-82. 22. Mérlegen a politikatudomány. Politikatudományi Szemle, III/1. (1993), 111-117. 23. Nemzet és politika, in Kanyar József: Szárszó ’93. Püski Kiadó, Budapest, 1993. 90-96. 24. Politikai stílus és politikai kultúra Magyarországon a 90-es évek elején, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1993. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1993. 58-73. 25. A társadalom politikai tagolódása és a szakszervezetek, in Szakszervezetek és a valóság. MSZOSZ Koordinációs Iroda, Budapest, 1994. 50-62. 26. Bizalom és távolság, in Gábor Luca – Levendel Ádám – Stumpf István (szerk.): Parlamenti választások 1994. Osiris Kiadó – Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 214-219. 27. Pártok és alternatívák a politikai mozgástérben, in Gábor Luca – Levendel Ádám – Stumpf István (szerk.): Parlamenti választások 1994. Osiris Kiadó – Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 70-75. 28. Politikai pártok és szakszervezetek, in Gyurgyák János (szerk.): Mi a politika? Századvég Kiadó, Budapest, 1994. 146-166. 29. Politikai rendszer és pártrendszer, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1994. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1994. 38-49. 30. Alkotmány- és politikatörténet 1985-1990, in Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): Magyarország története 1918-1990. Korona Kiadó, Budapest, 1995. 272-286. 31. Az alkotmányozó hatalomról, in Takács Imre (szerk.): Az alkotmányozás jogi kérdései. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem 1995. július 6-7-én tartott alkotmányjogi szimpóziumának előadásai. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1995. 225-230.
22
BIH A R I MIH Á LY
32. Az alkotmányozó hatalomról, in Az alkotmányozás jogi kérdései. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 1995. 225-231. 33. Magyarország története 1918-1990. Korona Kiadó, Budapest, 1995. 347 p. 34. Parlamenti választások és kormányváltás Magyarországon 1994-ben, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1995. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1995. 30-43. 35. Szabályozási koncepció (Az országgyűlési képviselők összeférhetetlen sége). Társadalmi Szemle, 1995/2. 38-45. 36. A nemzetfogalomról, in Kurucz Gyula (szerk.): Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. Magyarok Világszövetsége, Budapest, 1996. 51-57. 37. A szocialista állam. Rubicon, VII/4-5. (1996), 45-50. 38. Magyar politika 1945-1995. Korona Kiadó, Budapest, 1996. 170 p. 39. Németh László szocializmusképéről. Tiszatáj, 1996/3. 33-50. 40. Stabil demokrácia, alacsony fokú legitimáció, éleződő konfliktusok Magyarország 1995, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1996. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1996. 32-41. 41. 1996: Válságkezelés és mélyülő ellentmondások, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1997. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1997. 38-45. 42. A békés átmenet, in Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): 20. századi magyar történelem. Korona Kiadó, Budapest, 1997. 373-378. 43. A képviselők összeférhetetlensége és a hatalommegosztás. Politikatudományi Szemle, VI/1. (1997), 5-18. 44. Alkotmány és politikatörténet 1985-1990 (A békés átmenet), in Balogh Sándor – Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): Magyarország története 1918-1990. Korona Kiadó, Budapest, 1997. 373-378. 45. Hatalom, ellenzék, demokrácia, in Bihari Mihály – Szidiropulosz Archimedes (szerk.): Szöveggyűjtemény. Politológia. Tantervi program és középiskolák és középfokú kollégiumok hallgatói számára. Flaccus Kiadó, Budapest, 1997. 96-106. 46. 1997: az Alkotmánybíróság éve?, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1998. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1998. 34-56. 47. A politikai rendszer jellege és a hatalom szerkezete 1988-ban és 1998ban, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország évtizedkönyve 1988-1998. A rendszerváltás. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1998. 385-408. 48. Politológus a parlamentben. Collega, II/6. (1998), 5-7. 49. Alkotmánybíróság és alkotmánybíráskodás. Magyar Jog, XLIV/4. (1999. április), 200-214.
23
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
50. Das Parteiensystem: Ungarn, in Molnár, Éva (Hrsg.): Tausend Jahre. Magyar Távirati Iroda, Budapest, 1999. 112-115. 51. Demokrácia, képviselet és választási rendszer. A választási rendszer funkciói, in Választástudományi tanulmányok. Országos Választási Iroda, Budapest, 1999. 7-17. 52. Polgár (és elit) a politikában, in Bihari Mihály – Cieger András (szerk.): Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születésnapjára. Korona Kiadó – Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszék, Budapest, 1999. 130-138. 53. Politikai libikóka, avagy kormányzati váltógazdálkodás, 1990-1998, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1999. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1999. 265-271. 54. Politikai pártok és szakszervezetek, in Gyurgyák János (szerk.): Mi a politika? Bevezetés a politika világába. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 183-201. 55. Demokratikus kihívások – demokrácia igények és modellek, in Gergely Jenő: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2000. 61-72. 56. Kádár és rendszere. Rubicon, XI/7-8. (2000), 54-57. 57. Kádár és rendszere – Diktátor diktátori hajlamok nélkül, in Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Rubicon – Aquila Kiadó, Budapest, 2001. 151-154. 58. Stabilitás és változékonyság a politikai rendszerben, in Szabó Máté (szerk.): Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2002. 180-193. 59. Alkotmányozhat-e a nép?, in Cs. Kiss Lajos – Karádi Éva: Az igazságosság dilemmái. Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Filozófia Tanszék, Budapest, 2004. 211-218. 60. Az átmenet magyar útja. A magyarországi rendszerváltás. Összefoglaló értékelés. – Út a rendszerváltás felé. Rubicon, XV/5-6. (2004), 4-13. 61. Magyar politika 1944-2004. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 485 p. 62. Politológia. 9. kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2005. 443 p. [társszerző: Pokol Béla] 63. Szocializmuselméletek és ideológiák. Confessio, 2005/2. 17-26. 64. Alkotmányos rendszerváltás, in Hitseker Mária – Szilágyi Zsuzsa (szerk.): Mindentudás Egyeteme 6. Mindentudás Egyeteme – Kossuth Kiadó, Budapest, 2006. 253-276. 65. Alkotmányozás a rendszerváltásban, in Hajas Barnabás – Schanda Balázs (szerk.): Formatori Iuris Publici (Studia In Honorem Geisae Kilényi Septuagenar II). Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor hetvenedik születésnapjára. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar – Szent István Társulat, Budapest, 2006. 69-92.
24
BIH A R I MIH Á LY
66. Előszó: Az alkotmányos rendszerek sokfélesége, in Összehasonlító alkotmányjog. CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató, Budapest, 2006. 13-18. 67. Magyarország államrendszerének és politikai berendezkedésének a „megtervezése” a II. világháború után, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 50-57. 68. The Final Victory of the Ideas of 1956: Constituional Regime Change in Hungary, Accession to NATO and the EU, in Congdon, Lee – Király, K. Béla – Nagy, Károly (ed.): The Hungarian Revolution and War for Independence. Atlantic Studies on Society in Change, No. 128. Atlantic Research and Publications, Highland Lakes, New Jersey, 2006. 817-839. 69. The Final Victory of the Ideas of the Revolution of 1956: the Constituional Change of Regime, and NATO and EU Membership, in Bihari, Mihály – Király, K. Béla (ed.): Bulletins on 1956, No. 5. Atlantic Research and Publications Public Foundation, 2006. 68 p. 70. Demokratikus újkapitalizmus 1990-2004, in Fűrész Klára – Kukorelli István (szerk.) Ünnepi kötet Schmidt Péter 80. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2006. 35-51. 71. A közterhekhez való hozzájárulás alkotmányos alapjai, in Ünnepi előadások és tanulmányok Harmathy Attila tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2007. 29-41. 72. Alkotmánybíróság – 2006, in Sándor Péter – Tolnai Ágnes – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2007. I. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2007. 223-243. 73. Alkotmányos rendszerváltás, in Magyar nyitány. Történelmi parlament – parlamenti történetek (Régi képviselők a T. Házból (1985-1990). Turulpressz Kiadó, Tata, 2007. 539-548. 74. Totalitárius hatalom és politikai despotizmus 1950-1953, in Gábor György – Márton László – Vásárhelyi Mária – Volosin Hédi (szerk.): A párizsi toronyőr. Kende Péter 80. születésnapjára. Pallas Kiadó, Budapest, 2007. 36-79. 75. Alkotmánybíráskodás és az alkotmányosság, in Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008. 40-51. 76. Az értékek és a politikai értékek, in Hollé Katalin – Kabodi Csaba – Mohácsi Barbara (szerk.): Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2009. 27-40. 77. Gyülekezési jog – a jogalkalmazás során felmerülő újabb problémákról I. Közjogi Szemle, II/1. (2009), 24-31. [társszerző: Hajas Barnabás] 78. Politológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009. 647 p. [társszerző: Pokol Béla] 79. A kádári büntetőpolitika és annak erkölcsi alapja az ’56-os forradalom leverése után, in Réfi Attila – Sziklai István (szerk.): Pártok, politika, tör-
25
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
ténelem. Tanulmányok Vida István egyetemi tanár 70. születésnapjára. Magyar Tudományos Akadémia – Eötvös Loránd Tudományegyetem Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport, Budapest, 2010. 71-82.
26
Smu k Péter EGYETEMI DOCENS
Született: 1975. Tanulmányok: 1997-2002 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 1994-2003 között történelmi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 2004-2007 között doktori képzés (Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, majd egyetemi adjunktusa, 2009-től egyetemi docense. 2002-2008 között a Batthyány Lajos Jogász Szakkollégium programigazgatója. 2007-től a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola titkára, 2010-től a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szakkollégiumi rektori asszisztense. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2008). Kutatási terület: parlamenti jog, parlamentarizmus, politikatörténet, összehasonlító alkotmánytan. Külföldi tanulmányút: Krakkó (2004), Varsói (2006, 2008).
1. Az alkotmányosság 15 éve. Jogtudományi Közlöny, LIX/5. (2004. május), 209-211. 2. Hédervár. Száz Magyar Falu Könyvesháza, Budapest, 2002. 184 p. [társszerző: Néma Sándor] 3. Kautz Gyula parlamentarizmus-felfogása. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 9-26. 4. A frakciófegyelem szabályai a parlamenti jogban. Magyar Közigazgatás, LV/3. (2005. március), 148-165. 5. A magyar politikai rendszer tankönyve. Politikatudományi Szemle, XIV/1. (2005), 257-267. 6. The Case Concerning The Gabčikovo-Nagymaros Project – After The Decision, in Ekonomické, politické a právne otázky medzinárodnych vztahov. Zborník príspevkov zo 4. medzinárodnej doktorandskej konferencie. Ekonomická Univerzita v Bratislave, Bratislava, 2005. [elektronikus formátum]
27
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
7. A többségi elv mint a modern kori demokráciák „alkotmányépítő elgondolása”. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 35-52. 8. Az ellenzék és az ellenzéki jogok parlamenti jogi fogalmához. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 6-25. 9. Ellenzéki jogok a magyar parlamenti jogban. Jogtudományi Közlöny, LXI/12. (2006. december), 465-475. 10. Establishing and Maintaining Political Pluralism, 2006. [elektronikus formátum] 11. Legal and Political Aspects of EU-Accession. Batthyány Lajos Szakkollégium, Győr, 2006. 62 p. [szerkesztő] 12. Central-European Case Studies. Batthyány Lajos Szakkollégium, Győr, 2007. 195 p. [szerkesztő] 13. Ellenzéki jogok a magyar parlamenti jogban, különös tekintettel a törvényhozási eljárásra és a parlamenti ellenőrzésre. Jogtudományi Közlöny, LXII/2. (2007. február), 62-73. 14. Law Pertaining to Political Parties and Political Pluralism. Acta Juridica Hungarica, Vol. 48. No. 1. (2007), 71-85. 15. Pártjog és politikai pluralizmus. Politikatudományi Szemle, XVI/3. (2007), 111-126. 16. Politikai arculat, in Rechnitzer János (szerk.): A Kárpát-medence régiói 5. Nyugat-Dunántúl. MTA Regionális Kutatások Központja – Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2007. 367-386. 17. Central-European Case Studies. Vol. 2. Universitas-Győr, Győr, 2008. 255 p. [társszerkesztő: Karácsony Gergely] 18. Helykeresés és hiánypótlás. Jogtudományi Közlöny, LV/6. (2008. június), 324-326. [recenzió] 19. A frakcióvezető különleges hatásköréről. Közjogi Szemle, II/2. (2009), 14-16. 20. A jogállamiság 20 éve. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2009. [CD-formátumú kiadvány] [szerkesztő] 21. Az Országgyűlés funkcióinak fejlődéstörténete 1985-1990. Jog – Állam – Politika, I/3. (2009), 36-63. 22. Az Európai Tanács rasszizmus elleni kerethatározatával kapcsolatos alkotmányos és jogalkalmazói problémák. Rendészeti Szemle, IV/12. (2009), 3-17. 23. Az ellenzék a parlamentben, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2009. Universitas-Győr, Győr, 2010. 180-223. 24. Az Országgyűlés személyi döntései (1989-2009), in Kocsis Miklós – Zeller Judit (szerk.): A köztársasági alkotmány 20 éve. Pécsi Alkotmányjogi Műhely Alapítvány, Pécs, 2009. 453-467. 25. A fegyelmezett parlament, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 456-474.
28
SMUK PÉTER
26. A magyar Országgyűlés 1990-2010. Öt parlamenti ciklus története. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2010. 235 p. [társszerző: Kukorelli István] 27. A politikai zsákmányszerzés alkotmányos korlátai. Jog – Állam – Politika, II/4. (2010), 3-22. 28. Az Országgyűlés, in Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, 2010. 201-241. [társszerző: Salamon László] 29. Kis magyar parlamentarizmus. Közjogi Szemle, III/4. (2010), 62-64. 30. Szervezetalakítási vagy zsákmányszerzési hatáskörök? De Iurisprudentia Et Iure Publico, IV/3-4. 2010. [elektronikus formátum] 31. The Hungarian Parliament 1990-2010. Časopis pro právní vědu a praxi, Vol. 18. No. 2. (2010), 151-162. 32. Az állam és jog alapvető értékei. I-II. kötet. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2010. 408, 196 p. [szerkesztő]
29
Sz ente Z olt á n EGYETEMI DOCENS
Született: 1966. Tanulmányok: 1985-1990 között jogi tanulmányok (József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1990ben a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének tudományos munkatársa, 1990-től a Magyar Közigazgatási Intézet, 2007-től az ECOSTAT Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet tudományos főmunkatársa. 1996-ban és 1998-ban a Rendőrtiszti Főiskola meghívott előadója. 2006-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem – MTA Jogtörténeti Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa. 2009től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 1998), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2008). Kutatási terület: parlamenti jog, európai alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányértelmezés, közigazgatástan, központi-helyi kormányzati viszonyok, korrupció. Külföldi tanulmányút: Birmingham (1992, 1996), Oxford (1994, 2004-2006), Heidelberg (2005-2009). Szakmai elismerések, kitüntetések: Pro Facultate, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (2003), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tiszteletbeli tanára (2004).
1. Magyarok a Gulág-szigeteken. JATE Kiadó, Szeged, 1989. 244 p. 2. A moralizmus és az egalitarizmus határai. Budapesti Könyvszemle, 1990/3. 302-309. 3. A menedékjog az NSZK joggyakorlatában. Jogtudományi Közlöny, XLVI/5-6. (1991. május-június), 133-139. 4. A közigazgatás szerepe a menekültügyben. Magyar Közigazgatás, XLII/1. (1992), 38-45. 5. A nemzetközi közigazgatás-fejlesztési programok főbb jellemzői és tanulságai. Magyar Közigazgatás, XLII/7. (1992), 402-411. 6. Az önkormányzatok szabályozása az új alkotmányban, in Balázs István – Kökényesi József (szerk.): Alkotmány, önkormányzatiság, városok. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1992. 9-39.
30
SZENTE ZOLTÁ N
7. Reformtörekvések a fővárosi közigazgatásban. 1872-1948, in Fővárosi közigazgatási reform: Háttértanulmányok 1. Budapest, 1992. [nyomda nélküli sokszorosítás] 8. Az önkormányzatok szabályozása az új alkotmányban I. Magyar Közigazgatás, XLIII/2. (1993), 101-112. 9. Az önkormányzatok szabályozása az új alkotmányban II. Magyar Közigazgatás, XLIII/3. (1993), 153-160. 10. Reformtörekvések a fővárosi közigazgatásban. 1872-1948 I. Magyar Közigazgatás, XLIII/8. (1993), 493-501. 11. Reformtörekvések a fővárosi közigazgatásban. 1872-1948 II. Magyar Közigazgatás, XLIII/9. (1993), 547-555. 12. A helyi kormányzatok feletti ellenőrzés és felügyelet Angliában, in Davey Kenneth – Mihajlov Dobromir (szerk.): A brit helyi közigazgatás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1994. 61-78. 13. A helyi önkormányzati ombudsmanok Angliában. Jogállam, 1994/1. szám 103-115. 14. A helyi-területi önkormányzatok alkotmányos szabályozásának elvei de lege ferenda. Magyar Közigazgatás, XLIV/6-7. (1994), 364-387. 15. Bevezetés a központi-helyi kormányzati viszonyok tanulmányozásába, in Balázs István – Jancsovics Andrea (szerk.): Alternatív gondolatok a közigazgatásról, dereguláció: a közszolgálat és a nyilvánosság. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1994. 33-63. 16. Understanding Hungarian Central Government System, in Horváth M., Tamás (ed.): Public Administration in Hungary. Hungarian Institute of Public Administration, Budapest, 1994. 7-33. 17. A parlamenti bizottságok néhány polgári államban. Az állandó (vagy szak-) bizottságok a magyar közjogban 1990-ig, in Soltész István (szerk.): Bizottsági munka, 2. rész. Parlamenti Dolgozatok II. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1995. 193-214, 291-307. 18. Az állandó (vagy szak-) bizottságok a magyar közjogban a kezdetektől 1990-ig. Jogtudományi Közlöny, L/4. (1995. április), 154-163. 19. Javaslat a minisztériumok szervezeti és működési szabályzatának koncepciójára. Magyar Közigazgatás, XLV/7-8. (1995), 413-420. 20. The Territorial Dimension of Public Administration in Hungary – Towards Integration or Disintegration?, in: Horváth M. Tamás – Szabó Gábor (szerk.): Városok, kőfalak. Hungarian Institute of Public Administration, Budapest, 1995. 167-183. 21. A képviselői jogállás főbb jellemzői a polgári demokráciákban, A mentelmi jog története Magyarországon 1990-ig, A képviselői összeférhetetlenség szabályozása Magyarországon 1990-ig, in Soltész István (szerk.): A képviselők jogállása, 1. rész. Parlamenti Dolgozatok IV. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1996. 133-182, 256-271, 272-290. 22. A kétkamarás országgyűlés illúziói. Collega, I/3. (1996), 7-10.
31
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
23. A központi-helyi kormányzati viszonyok intézményes formái Európában. Magyar Közigazgatás, XLVI/10. (1996), 582-602. 24. A kétkamarás országgyűlés illúziói. Világosság, XXXVII/11. (1996), 64-72. 25. A plenáris ülés helye és szerepe a magyar országgyűlésben 1848-tól 1990ig, in Soltész István (szerk.): A plenáris ülés, 1. rész. Parlamenti Dolgozatok VI. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1997. 261-287. 26. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlensége az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny, LII/10. (1997. október), 409-416. 27. A Neutral Principle of Neutrality? Budapest Review of Books, Vol. 8. No. 2. (1998), 64-70. 28. A szervezet-átvilágítási projektek lehetséges modelljeiről. Magyar Közigazgatás, XLVIII/4. (1998), 223-229. 29. Bevezetés a parlamenti jogba. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1998. 358 p. 30. Experiences of Application of the European Charter of Local Self-Government in Hungary, in Bruncic, Davor – Friederic, Francois – Juric, Damir – Lauc, Zvonimir (eds.): European Charter of Local Self-Government and Local Self-Government in the Republic of Croatia. University of Josip Juraj Strossmayer, Osijek, 1998. 26-30. 31. Iskustva primjene Europske povelje o lokalnojsamoupravi u Madarskoj, in: Bruncic, Davor – Friederic, Francois – Juric, Damir – Lauc, Zvonimir (eds.): Europska povelja o lokalnoj samoupravi i lokalna samouprava u Republici Hrvatskoj. University of Josip Juraj Strossmayer, Osijek, 1998. 23-27. 32. Semleges-e a semlegesség elve? Budapesti Könyvszemle, 1998/2. 132-138. 33. Közigazgatás és politika metszéspontján: a miniszterek és az államtitkárok rekrutációja Magyarországon, 1990-1998. Századvég, IV/13. (1999), 3-51. 34. Minőségbiztosítás az önkormányzati közigazgatásban, in Róth András (szerk.): ISO 9000:2000 minőségügyi rendszer. Aktuális tanácsadó minőségirányítási szakembereknek.Verlag Dashöfer, Budapest, 2000. 35. A középszintű közigazgatási hatáskörök telepítésének elvei és gyakorlata Európában, A regionális önkormányzatok alkotmányos szabályozása, A regionális önkormányzatok lehetséges feladat- és hatáskörei, in Szigeti Ernő (szerk.): Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2001. 85-103, 179-186, 203-216. 36. A minőségbiztosítás és -irányítás alkalmazása az önkormányzati közigazgatásban, in Verebélyi Imre (szerk.): Minőségbiztosítási rendszerek a közigazgatásban. Tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet – World Bank – Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkárság, Budapest, 2001. 9-18. 37. Minta után szabadon. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hatéves tevékenységének értékelése. Fundamentum, V/2. (2001), 5-13. 38. Regionalizmus a magyar közigazgatásban, in Molnár Sándor (szerk.): Állam- és közigazgatás Magyarországon az egyes történelmi korokban. Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 2001. 79-90.
32
SZENTE ZOLTÁ N
39. A CAF mint közigazgatási kiválósági modell. Minőség és Megbízhatóság, XXXVI/2. (2002), 85-89. 40. Az „alternatív eljárások” szabályozásának lehetőségei az új közigazgatási eljárási törvényben I. Magyar Közigazgatás, LII/2. (2002), 87-95. 41. Az „alternatív eljárások” szabályozásának lehetőségei az új közigazgatási eljárási törvényben II. Magyar Közigazgatás, LII/3. (2002), 143-151. 42. Az Általános Értékelési Keretrendszer (CAF) alkalmazásának lehetőségei a magyar közigazgatásban. Tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 120 p. [szerkesztő] 43. Az Általános Értékelési Keretrendszer (CAF) mint közigazgatási kiválóságmodell, in Szente Zoltán (szerk.): Az Általános Értékelési Keretrendszer (CAF) alkalmazásának lehetőségei a magyar közigazgatásban. Tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 7-29. 44. Helyi jogalkotás az uniós csatlakozás tükrében. Municipium Magyarország Alapítvány, Budapest, 2002. 111 p. [társszerzők: Horváth M. Tamás, Orova Márta] 45. A CAF modell alkalmazásának eddigi hazai tapasztalatai és a továbbfejlesztés lehetőségei. Magyar Közigazgatás, LIII/10. (2003), 585-600. 46. A közigazgatás kiválósági modellje, a CAF. Magyar Minőség, XII/5. (2003), 2-5. 47. Az alkotmány morális olvasatától a pragmatikus alkotmányértelmezésig. Kommentár az Alkotmánybíróság eutanázia-határozatához. Fundamentum, VII/3-4. (2003), 91-105. 48. Az EU közigazgatási kiválósági modellje, a CAF. Jegyző és Közigazgatás, V/5. (2003), 24-25. 49. Ständige (oder Fach-) Ausschüsse im ungarischen Öffentlichen Recht von den Anfängen bis 1990, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutuions – Eötvös Loránd Universität, Juristische Fakultät, Budapest – Barcelona, 2003. 112-124. 50. The Issue of Superiority: National versus Supranational Legislation, in Morales Mercé (éd.): 53 Congrés de la Comissió Internacional per a l’estudi de la Historia de les Institucions Representatives i Parlamentàries. Museu d’ História de Catalunya, Barcelona, 2003. 779-796. 51. A helyi önkormányzás érvényesülése és az EU-csatlakozás támasztotta önkormányzati jogharmonizáció, in Szigeti Ernő (szerk.): Az önkormányzati közigazgatás az EU-csatlakozás tükrében. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. 221-236. 52. A parlamenti képviselők mentelmi joga az európai parlamenti jogokban, Az összeférhetetlenség (inkompatibilitás) és a bevallási kötelezettségek az európai parlamenti jogokban, in Soltész István (szerk.): A képviselők jog-
33
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
állása, 2. rész. Parlamenti Dolgozatok V. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 2004. 203-221, 222-232. 53. A polgári alkotmányok kialakulásának vázlata, in Mezey Barna (szerk.): Eckhart Ferenc emlékkönyv. Jogtörténeti Értekezések 28. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 552-576. 54. Az EU ügyek koordinációjának minisztériumi szintje, in Horváth M. Tamás (szerk.): A központi közigazgatás az EU-csatlakozás tükrében. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. 73-90, 227-241. 55. Tolkovanyije konsztitucii: etyicseszkije i pragmaticseszkije aszpekti. Sravnitelnoe Konstitutsionnoe Obozrenie, Vol. 49. No. 4. (2004), 70-83. 56. Az Országgyűlés funkciói a magyar közjogi hagyományban. Jogtörténeti Szemle, VII/2. (2005), 9-22. 57. Changing Central Government Functions and the Need for External Policy Advice. Local Governance Brief, Vol. 2. No. Spring-Summer (2005), 7-9. 58. Functions of the National Assembly Within the Constitutional Tradition of Hungary. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLVI. (2005), 93-114. 59. The Issue of Superiority: National versus Community Legislation. Rechtsgeschichtliche Vorträge, Vol. 31. (2005), 3-19. 60. A közép- és kelet-európai országok alkotmányfejlődésének fő jellemzői, 1945–1989. Jogtörténeti Szemle, VIII/1. (2006), 1-12. 61. A parlamenti ülésrendek szimbolikája, in Mezey Barna (szerk.): Jogi kultúra, processzusok, rituálék és szimbólumok. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 327-334. 62. A pozitív megkülönböztetés problémái. Fundamentum, X/4. (2006), 17-44. 63. Alkotmánypolitika és politikai jogok. Válasz a Fundamentum körkérdésére. Fundamentum, X/3. (2006), 58-62. 64. Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet, 1945–2005. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 723 p. 65. Kitekintés: a képviselők jogállásáról szóló szabályozások az Európai Unióban, in Karsai József (szerk.): Előadások és publikációk a mentelmi jog tárgyköréből. Az Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2006. 294-310. 66. A fővárosok jogállása Európában. Nemzetközi Közlöny – Közép-Kelet-Európai Közigazgatási Folyóirat, I/1. (2007), 5-27. 67. Összefoglaló kutatási jelentés – Korrupciós jelenségek az önkormányzati közigazgatásban, Az önkormányzati korrupció fogalma, A korrupció vizsgálatának lehetőségei, Korrupcióellenes stratégiák és módszerek, in Szente Zoltán (szerk.): Korrupciós jelenségek az önkormányzati közigazgatásban. KSZK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest, 2007. 9-40, 43-64, 65-76, 161-180. 68. Korrupciós jelenségek az önkormányzati közigazgatásban. KSZK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest, 2007. 189 p. [szerkesztő]
34
SZENTE ZOLTÁ N
69. Administrative Culture in Hungarian Context, in Thedieck, Franz (ed.): Foundations of Administrative Culture in Europe. Nomos, Baden-Baden, 2007. 111-134. 70. Der Status der Hauptstädte in Europa, in Bey, Wolfgang – Flierl, Thomas (Hrsg.): Die neue Hauptstadtdebatte: Verfassungsauftrag Hauptstadtgesetz. Dietz Verlag, Berlin, 2007. 26-37. 71. Status of Capital Cities in Europe. Nemzetközi Közlöny – Közép-Kelet-Európai Közigazgatási Folyóirat, I/1. (2007), 5-27. 72. The Historic Origins of the National Assembly in Hungary. Historia Constitucional, Vol. 8. (2007), 228-244. 73. The Symbolism of the Sitting Order of Parliaments, in Uruszczak, Waclaw – Baran, Kazimierz – Karabowicz, Anna (eds.): Separation of Powers and Parliamentarism, the Past and the Present. Law, Doctrine, Practice. Podzial Wladzy i Parlamentaryzm w Przeszlosci i Wspólczesnie Prawo, Doktryna, Praktyka. Wydawnictwo Sejmowe, Warszawa, 2007. 645-651. 74. A képviselői mentelmi jog dogmatikája a magyar alkotmányjogban. Jogtudományi Közlöny, LXIII/1. (2008. január), 14-27. 75. Az Országgyűlés megbízatásának megszűnése a magyar alkotmányjogban I. Közjogi Szemle, I/3. (2008), 1-5. 76. Az Országgyűlés megbízatásának megszűnése a magyar alkotmányjogban II. Közjogi Szemle, I/4. (2008), 1-8. 77. The Effects of Europeanisation on Administrative Culture – from Myth to Reality, in Beck, Joachim – Thedieck, Franz (eds.): The European Dimension of Administrative Culture. Nomos, Baden-Baden, 2008. 40-62. 78. A képviselői interpellációs jog a magyar parlamenti jogban. Magyar Jog, LVI/3. (2009), 141-147. 79. A képviselői megbízatás megszűnése, in Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 732-744. 80. A magyar közigazgatási jog elvei és alapintézményei, in Szigeti Ernő (szerk.): „Nyaktagi” tanulmányok. Kitekintés: a közigazgatás működésének jogi, szervezeti és térszerkezeti keretei. Ecostat, Budapest, 2009. 9-52. 81. A törvénykezdeményezési jog a magyar parlamenti jogban. Jogtudományi Közlöny, LXVI/1. (2009), 1-8. 82. 19.§ (Az Országgyűlés hatáskörei), in Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. I. kötet. 2. javított, bővített kiadás. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 531-632. [társszerzők: Jakab András, Patyi András, Sulyok Gábor] 83. 20.§ (Az Országgyűlés tagjainak jogállása), 20/A.§ (A képviselői megbízatás megszűnése), 21.§ (Az Országgyűlés belső szervezeti tagozódása), 22.§ (Az Országgyűlés ülésezési rendje), 23.§ (A parlamenti nyilvánosság), 24.§ (Az Országgyűlés működésének alkotmányos szabályai), 25.§ (A törvénykezdeményezési jog), 27.§ (Az interpellációs és kérdezési jog a magyar parlamenti jogban), 28.§ (Az Országgyűlés megbízatásának kez-
35
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
dete és megszűnése), 28/A.§ (Az Országgyűlés megbízatása rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején), in Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. I. kötet. 2. javított, bővített kiadás. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 672-731, 732-744, 745-769, 770-787, 788-797, 798-835, 836-850, 867-876, 877-898, 899-906. 84. Az Országgyűlés húsz éve, in Sándor Péter – Stumpf Anna – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évhuszadkönyve: kormányzati rendszer a parlamenti demokráciában. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2009. [DVD-formátumú kiadvány] 85. Verfassung und Verfassungswirklichkeit im ungarischen Parlamentsrecht. Jahrbuch für Ostrecht, Vol. 50. No. 1. (2009), 95-105. 86. A bennfentes informátorok (whistleblower-ek) alkalmazásának lehetőségei a korrupcióellenes küzdelemben. Közigazgatás-tudományi Közlöny, I. (2010), 19-40. 87. A dualizmuskori Magyarország kormányformájának megítélése a korszak közjogtudományában, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 524-536. 88. A nemzetközi és külföldi bíróságok ítéleteinek felhasználása a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában 1999-2008 között. Jog – Állam – Politika, II/2. (2010), 47-72. 89. A parlamenti fegyelmi jog és a képviselői etikai szabályok elvi alapjai és gyakorlati lehetőségei, in Géczi József Alajos – Karsai József (szerk.): Frusztrációk a parlamentek körül Európában. A parlamentek, a képviselők társadalmi és média-megítélése. Országgyűlés Hivatala, Budapest, 2010. 310-331. 90. Bevezetés a parlamenti jogba. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2010. 405 p.
36
Váczi Péter EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1982. Tanulmányok: 2000-2005 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2005-2009 között doktori tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2005-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékének, majd Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének egyetemi tanársegéde, 2011-től egyetemi adjunktusa, 2009-től ügyvéd. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2011). Kutatási terület: közigazgatási eljárásjog alkotmányos alapelvei. Tudományos közéleti tevékenység: a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság póttagja.
1. Modern sacrosanctusok? – avagy az országgyűlési képviselők mentelmi jogáról, in Széchenyi István Egyetem, Országos Tudományos Diákköri Konferencia Díjazott Hallgatóinak Publikációi II/2. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2005. 15-21. 2. Constitutional European Administrative Procedural Law?, in Sixth International Conference of PhD. Students, 12-18 August 2007, Law. University of Miskolc, Miskolc, 2007. 339-344. 3. Közlekedési igazgatás, Kulturális igazgatás, in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2007. 330-394. 4. Mit ér az ombudsman szava? Egy elfeledett európai ombudsmani ajánlás margójára, in Mankovits Tamás – Molnár Sándor Károly – Németh Sarolta (szerk.): Tavaszi Szél Konferenciakiadvány. Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2007. 575-581. 5. A Few Words about the Existence of European Administrative Procedural Law, in COFOLA 2007: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2007. 8 p. [elektronikus formátum] 6. The Institution of Good Administration in the Council of Europe, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 672-679. [elektronikus formátum]
37
ALKOTMÁNYJOGI ÉS POLITIKATUDOMÁNYI TANSZÉK
7. Alkotmányos korlátok a közigazgatás szervezete és működése felett. De Iurisprudentia et Iure Publico, IV/1. 2010. [elektronikus formátum] 8. Az Alkotmánybíróság határozata a képviselői költségtérítésről. Jogesetek Magyarázata, I/2. (2010), 3-8.
38
K a r ác sony G ergely EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1982. Tanulmányok: 2002-2007 között jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar), 2009-ben társadalomtudományi szakfordító tanulmányok állam- és jogtudományok szakirányon (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar). Munkahely: 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar megbízott óraadója, 2008-tól egyetemi tanársegéde. 2008-től a Batthyány Lajos Szakkollégium programigazgatója, a Kari Tudományos Diákköri Tanács titkára. Kutatási terület: alkotmányjog, EU jog, játékelmélet.
1. Central-European Case Studies. Vol. 2. Universitas-Győr, Győr, 2008. 255 p. [társszerkesztő: Smuk Péter] 2. A Batthyány Lajos Jogász Szakkollégium évkönyve. Universitas-Győr, Győr, 2009. 142 p. [szerkesztő] 3. Central-European Case Studies. Vol. 3. Universitas-Győr, Győr, 2009. 106 p. [szerkesztő] 4. Gondolatok a Független Rendészeti Panasztestület működéséről. Rendészeti Szemle, LVII/9. (2009), 36-49. 5. Quot capita, tot sententiae. A Batthány Lajos Szakkollégium Tanulmánykötete I. Batthyány Lajos Szakkollégium, Győr, 2010. 243 p. [szerkesztő] 6. Russian Influence and Hungarian Constitutional Heritage in the 20th Century, in „Az orosz örökség a világban” konferenciakötet. Brjanszki Egyetem – Fond Russzkaja Mir, Brjanszk, 2010.
39
Bűnüg y i Tudományok Tanszék
M . Ny it r a i Pé ter TA NSZÉK V EZETŐ EGYETEMI DOCENS
Született: 1975. Tanulmányok: 1993-1998 között jogi tanulmányok (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1998-2001 között ügyvédjelölt, 1998-2000 között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2000-2005 között egyetemi tanársegéde, 2005-2006 között egyetemi adjunktusa, 2003-tól egyéni ügyvéd, 2006-2007 között a Budapesti Corvinus Egyetem megbízott óraadója, 2006-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense, 2007-től a Bűnügyi Tudományok Tanszék vezetője. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2004). Kutatási terület: nemzetközi bűnügyi együttműködés, nemzetközi bűncselekmények dogmatikája, európai büntetőjog. Külföldi tanulmányút: Warwicki Egyetem (1999), HEUNIkutatóközpont (1999). Külföldi oktatás: Finnország (2001-2005), Ausztria (2003). Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Kriminológiai Társaság tagja, a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagja, a Magyar Jogászok az Európai Büntetőjogért Egyesület tagja, a European Criminal Bar Association tagja és magyarországi referense.
1. Jelenkori tendenciák a kiadatási jog területén, különös tekintettel az Európai Unióra. Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanulmányok, No. 36. (1999), 312-321. 2. A nemzetközi bűnügyi együttműködés elméletének alapjai Hugo Grotius gondolatvilágában. Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Juridica et Politica, Tomus XVI. (1999), 95-105. 3. A politikai bűncselekmény kategóriájának szerepe a nemzetközi bűnügyi együttműködésben. Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, 1999. 79-84. 4. A specialitás elve a kiadatási jogban. Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Juridica et Politica, Tomus XVII. (2000), 159-165. 5. A kettős inkrimináció elve a kiadatási jogban. Doktoranduszok Fóruma, Miskolc, 2000. 144-149. 6. Az emberi jogok védelmének főbb kérdései a nemzetközi bűnügyi jogsegély-eljárásokban. Collega, IV/1. (2000), 13-19.
43
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
7. Europeanizing Hungarian Extradition Law – Accessing to the European Union. Turku Law Journal, Vol. 3. No. 3. (2001), 67-78. 8. A kiadatási jog nemzetközi forrásainak szerepe a terhelt jogvédelmének nézőpontjából. Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Juridica et Politica, Tomus XIX. (2001), 197-215. 9. Az aut dedere aut judicare elv fejlődése a nemzetközi büntetőjogban. Collega, V/2. (2001), 10. 10. Co-operation with International Criminal Tribunals – Extradition Law in Outline. Third International Conference of PhD. Students, 13-19 August 2001, Law. University of Miskolc, Miskolc, 2001. 65-72. 11. Az észak-európai államok közötti jogsegély-típusú bűnügyi együttműködés. BDT On-line, 2001. [elektronikus formátum] 12. Nemzetközi bűnügyi jogsegély Európában. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2002. 352 p. 13. A saját állampolgár kiadatása. Bűnügyi Tudományi Közlemények, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 127-137. 14. A pénzügyi bűncselekmények és a jogsegély. Megítélés-elvek és gyakorlat a nemzetközi bűnügyi jogsegély-jogban. Cég és Jog, V/4. (2003), 29-33. 15. Bert Swart – André Klip: Nemzetközi büntetőjog Hollandiában. Magyar Jog, L/4. (2003.április), 247-252. 16. A kiadatás intézményének újragondolása Európában – az európai elfogatóparancs eszméje és alkalmazásának főbb dilemmái. Magyar Jog, L/7. (2003. július), 401-410. 17. A nemzetközi bűnügyi együttműködés területeinek összefonódása Európában: nemzetközi rendőri együttműködés és nemzetközi bűnügyi jogsegély. Belügyi Szemle, LII/5. (2004), 104-116. 18. Az európai elfogatóparancs intézményének jövőképe a vonatkozó kerethatározat tagállami végrehajtási megoldásainak tükrében. Bűnügyi Tudományi Közlemények, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 183-197. 19. A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, in Csemáné Váradi Erika - Görgényi Ilona - Gula József - Lévay Miklós - M. Nyitrai Péter - Sántha Ferenc: Magyar büntetőjog. Különös részi ismeretek. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 75-101. 20. A bűnügyi tudományok fogalmi és rendszertani alapjai, in Bartkó Róbert - Csemáné Váradi Erika - M. Nyitrai Péter: Bevezetés a bűnügyi tudományokba. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 9-18. 21. A nemzetközi bűnügyi együttműködés hazai jogának nemzetközi jogi konformitása. Büntetőjogi Kodifikáció, V/1. (2005), 24-32. 22. A nemzetközi bűnügyi együttműködés rendszertani megközelítése, in Ábrahám Márta - Erdős Éva - Farkas Ákos - Miskolczi Bodnár Péter - M. Nyitrai Péter - Torma András - Sántha Ferenc: Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az Európai Unió bűnügyi együttműködési rendszerében. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 179-241.
44
M. NYITRAI PÉTER
23. A kiadatási jog sajátszerűsége a nemzetközi büntetőbíróságokkal folytatott együttműködés rendszerében, in Ligeti Katalin (szerk.): Wiener A. Imre ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 405-415. 24. 1996. évi XXXVIII. törvény a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről – kommentár. CD-Jogtár, 2005/1. [elektronikus formátum] 25. Nemzetközi és európai büntetőjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 592 p. 26. Financing of Terrorism. National Report for the 18th International Congress of AIDP. International Review of Penal Law, Vol. 79. No. 3-4. (2008), 157-178. [társszerző: Kis Norbert] [elektronikus formátum] 27. Tansegédlet a büntetés-végrehajtási jog című tantárgyhoz. UniversitasGyőr, Győr, 2008. 105 p. [társszerző: Székely István] 28. Bevezetés a nemzetközi büntetőjogba. Universitas-Győr, Győr, 2009. 338 p. 29. A nemzetközi bűncselekmény koncepciója. Jog – Állam – Politika, II/1. (2010), 3-24.
45
Domokos A nd re a EGYETEMI DOCENS
Született: 1964. Tanulmányok: 1982-1987 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 19871990 között ügyvédjelölt, 1990-1992 között a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézet Büntetőjogi Osztályának tudományos munkatársa, 1992-1994 között a Magyarok Világszövetségében kisebbségi jogi előadó, 1994-2000 között a Rendőrtiszti Főiskola Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének főiskolai adjunktusa, 2000-2001 között a Debreceni Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének egyetemi docense, 2001-ben tanszékvezetője, 2001-2010 között a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének egyetemi docense, 2003-2010 között tanszékvezetője. 2001 júliusa és 2003 januárja között a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese, 2009 decembere és 2010 októbere között megbízott ügyvivő dékánja. 2011-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2001), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2008). Kutatási terület: büntetőjog, kriminológia, erdélyi jogtörténet. Külföldi tanulmányút: European University Institute Európai Jogi Akadémia, Firenze (1991), Siracusa (1991).
1. Erdély rövid jogtörténete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991. 178 p. [társszerző: Balás Gábor] 2. Powell, Edward: Kingship, Law and Society. (Királyság, jog és társadalom). Állam- és Jogtudomány, XXXIII/3-4. (1991), 254-258. [recenzió] 3. Hungarian Criminality. Criminal Justice Matters, Vol. 6. No. 1. (1991), 7. 4. A fiatalkori kriminalitás okai és megelőzése egy nyugati szerző szemszögéből. Dr. L. F. Lowenstein: Born or Made to Kill? Belügyi Szemle, XXXIV/5. (1996), 69-73. [recenzió] 5. Kriminológiai Közlemények 54. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, l996. 153 p. [szerkesztő] 6. Közös feladatunk – a bűnmegelőzés. Pártfogók, I/2. (1997), 5. 7. Hogyan büntessünk másként? Az alternatív szankciók szerepe a büntető igazságszolgáltatás rendszerében. Főiskolai Figyelő, VIII/1. (1997), 23-28.
46
DOMOKOS ANDREA
8. Az agresszió, mint viselkedési minta. Börtönügyi Szemle, XVI/1. (1997), 1-6. 9. A társadalmi bűnmegelőzés eszközei a fiatalkori erőszakos bűnözés vis�szaszorításában. Belügyi Szemle, XXXV/2. (1997), 26-38. 10. Az erőszak nyomában – Elméletek az agresszióról. Belügyi Szemle, XLV/10. (1997), 15-21. 11. Kriminológiai Közlemények 55. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1997. 211 p. [szerkesztő] 12. A székely faluközösség erkölcsi és jogi normái, in Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára (szerk.): Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1998. 74-79. 13. Kriminológiai Közlemények 56. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1998. 97 p. [szerkesztő] 14. Elméletek az erőszakról, in Domokos Andrea (szerk.): Kriminológiai Közlemények 56. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1998. 41-45. 15. Az agresszív média. Belügyi Szemle, XLVI/6. (1998), 23-36. 16. A velünk élő erőszak. Főiskolai Figyelő, IX/1. (1999), 54-62. 17. Erőszak és deviáns magatartás. Belügyi Szemle, XLVII/6. (1999), 113-121. 18. Az agressziót közvetítő média, in Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, Dobogókő, 1999. 111-113. 19. Prevenciós lehetőségek a fiatalkorú erőszakos elkövetők körében. Rendvédelmi Füzetek, XIX/3. (1999), 23 p. 20. A magyar büntetőbíráskodás történetéből (XVI-XVII-XVIII. század). Főiskolai Figyelő, IX/4. (1999), 74-79. 21. Erőszakos bűnözés a 90-es évek Magyarországán. Rendvédelmi Füzetek, XIX/23. (1999), 20 p. 22. Kriminológiai Közlemények 57. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1999. 291 p. [szerkesztő] 23. Az erőszakos bűnözés. Hinnova, Budapest, 2000. 202 p. 24. Kíméletlen erőszakos bűnelkövetők. Rendvédelmi Füzetek, XX/20. (2000), 16 p. 25. Büntetőjogi szabályok az Erdélyi Fejedelemség korában. Magyar Rendészet, I/3-4. (2000), 74-81. 26. Büntetőjogi szabályok az erdélyi törvénykönyvekből (1540-1848). Jogtudományi Közlöny, LIV/11. (2000. november), 470-473. 27. Nagyvárosi gettók. Belügyi Szemle, XLVIII/10. (2000), 74-84. 28. Veszélyeztetett fiataljaink, in Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra II. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, Dobogókő, 2001. 22-24. 29. A globalizáció gyermekei, in Collectio Juridica Universitatis Debreceniensis I, Multiplex Media, Debrecen, 2001. 177-185. 30. Kriminológiai Közlemények 59. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2001. 244 p. [szerkesztő]
47
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
31. Szankciók a székely falutörvények világából. Debreceni Szemle, IX/3. (2001), 389-395. 32. Az erőszak megjelenési formái, in Kósa Karolina (szerk.): Hátrányos helyzetűek népegészségügyi problémái. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Népegészségügyi Iskola, Debrecen, 2002. 135-145. 33. Tudományelmélet és empíria a jogharmonizáció jegyében – Kutatások az OKRI műhelyében. Állam- és Jogtudomány, XLIV/3-4. (2003), 321-337. 34. Esélyegyenlőség a partnerkapcsolatban – Új kutatások a partner-bántalmazással kapcsolatosan. Belügyi Szemle, LII/2-3. (2004), 167-176. 35. Szétesőben – A társadalmi integráció ellen ható tényezők a globalizáció világában. Valóság, XLVII/4. (2004), 84-88. 36. Ultima ratio a szellemi alkotások védelmében, in Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2004. 149-161. 37. Hans Groß követői – Gondolatok a Kriminalisztika új tankönyve kapcsán. Állam- és Jogtudomány, XLV/3-4. (2004), 362-369. 38. Justice for All – A büntetőpolitika újragondolása az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, in Ligeti Katalin (szerk.): Wiener A. Imre ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 455-465. 39. A bűntevő elmetehetségéről – A kóros elmeállapot megítélésének változásai az idők során. Jogtörténeti Szemle, VII/3. (2005), 1-6. 40. A nemzetközi büntetőbíráskodás eszméje, in Hollán Miklós (szerk.): Jog és állam 7. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2005. 19-41. 41. Öncélú erőszak a médiában és a bűnügyekben, in Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, Balatonalmádi, 2005. 218-223. 42. A „távoltartás” bevezetése a magyar jogba, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Budapest, 2006. 86-94. 43. Environmental Scarcity, Ecological Marginalization and Violence, in Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Mészáros Bence (szerk.): Bizonyítékok. Tiszteletkötet Tremmel Flórián egyetemi tanár 65. születésnapjára. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2006. 117-124. 44. A fenyítő eljárástól a kiegyezésig – A büntetőpolitika változásai, in Nagy Ferenc (szerk.): Bűnügyi mozaik. Tanulmányok Vida Mihály 70. születésnapja tiszteletére. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2006. 267-274. 45. Az Európai Uniós csatlakozás tapasztalatai a büntetőjog területén, in Kapa Mihály (szerk.): Jog és állam 8. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2006. 31-35. 46. The Reform of Hungarian Criminal Policy. Acta Juridica Hungarica, Vol. 47. No. 3. (2006), 303-313.
48
DOMOKOS ANDREA
47. Criminal Bills and Acts in Civilian Hungary, in Gál István László – Hornyák Szabolcs (szerk.): Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2006. 33-47. 48. Hogyan nyerjük meg a választásokat? Quintus Tullius Cicero: A hivatalra pályázók kézikönyve. Belügyi Szemle, LIV/5. (2006), 110-112. [recenzió] 49. De iuris peritorum meritis 1. Studia in honorem Endre Bócz. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 132 p. [társszerkesztő: Deres Petronella] 50. Miért szankcionálunk? Hogyan szankcionáljunk a büntetőjogban?, in Domokos Andrea – Deres Petronella (szerk.): De iuris peritorum meritis 1. Studia in honorem Endre Bócz. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 17-32. 51. A büntetőpolitikai koncepcióról. Rendészeti Szemle, LV/7-8. (2007), 88-104. 52. Blaskó Béla: Magyar büntetőjog Általános rész. Rendészeti Szemle, LVI/78. (2008), 153-157. [recenzió] 53. Nótári Tamás: Jog, vallás és retorika. Rendészeti Szemle, LVI/3. (2008), 124-127. [recenzió] 54. Law, Religion and Rhetoric in Cicero’s Pro Murena. Debreceni Jogi Műhely, V/3. (2008)[recenzió] [elektronikus formátum] 55. Erőszakos bűncselekmények fiatal elkövetői és a média, in Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és fiatalokra IV. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, Balatonalmádi, 2008. 228-231. 56. De iuris peritorum meritis 3. Studia in honorem Szabó András. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 133 p. [szerkesztő] 57. Szankciók a falutörvényekben – more Siculorum, in Domokos Andrea (szerk.): De iuris peritorum meritis 3. Studia in honorem Szabó András. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 49-63. 58. Kiss Anna: Bűnbeesett irodalmi hősök. Magyar Jog, LVI/6. (2009. június), 379-380. [recenzió] 59. A Purposeful Criminal Policy. Studia Iuridica Caroliensina 3, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 37-43. 60. A büntetőpolitika változásai Magyarországon. Jog és állam 11. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 141 p. 61. Büntetőszankciók a székely falvakban, in Mezey Barna – Nagy Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz – Jogi kultúrtörténet. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2009. 339-351. 62. Tisztelgés Erdei Árpád, a büntető eljárásjog professzora előtt, in Dobrocsi Szilvia (szerk.): De iuris peritorum meritis 4. Studia in honorem Árpád Erdei. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2009. 35-47.
49
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
63. Finkey Ferencről (100 éve hangzott el Finkey „A jogtalanság mint a büntetendő cselekmény ismérve” c. akadémiai székfoglalója). Ügyészek Lapja, XVI/2. (2009), 45-54. 64. Az erőszak mint a szabadidő-eltöltés egyik módja – Honnan eredeztethető a gyermek- és fiatalkori agresszió? Rendészeti Szemle, LVII/5. (2009), 55-65. 65. A büntetőpolitika, in Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános Rész. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. 72-84. 66. Jogász Doktoranduszok Országos Találkozója. Jog és állam 14. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2010. 155 p. [társszerkesztők: Deres Petronella, Ernszt Ildikó, Homicskó Árpád, Rixer Ádám, Tanka Endre] 67. Criminal Law Regulation of the Protection of Intellectual Property in Hungary, in Téglási András (szerk.): Studia Iuridica Caroliensinsina 5. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2010. 9-19. 68. Protestáns pedagógia – református nevelők, in Máthé Gábor – Mezey Barna (szerk.): Ünnepi tanulmányok Révész T. Mihály 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 74-81. 69. The Protection of Intellectual Property in Hungarian Criminal Law, in Németh Zsolt – Pallagi Anikó (szerk.): Rendészettudományok a közbiztonságért. Tanulmányok a 60 éves Blaskó Béla tiszteletére. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2010. 61-70.
50
G el lér Ba lá z s Józ sef EGYETEMI DOCENS
Született: 1968. Tanulmányok: 1987-1992 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 19921997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének egyetemi tanársegéde, 1997-2001 között egyetemi adjunktusa, 2001-től egyetemi docense, 2008-tól tanszékvezetője. 1995-ben az Európa Tanács Európai Emberi Jogok Bizottságának Titkárságán jogtanácsos, 1996-1997 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa, 1996-1998. júniusa és 1999-2000 között az Emberi Jogok Országgyűlési Biztosa Általános Helyettesének emberi jogi tanácsadója. 1997-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet oktatója, 2001-ben oktatási igazgatóhelyettese, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi docense, 2000-2007 között tanszékvezetője. 19981999 között az Oktatási Minisztérium miniszteri politikai főtanácsadója, 2000-től közjogi tanácsadója, 1998-1999 között az Országos Közoktatási Intézet miniszteri biztosa és főigazgatója. 2001-2002 között az Andrássy Gyula Egyetem vezető szakértője, 2001-2002 között a Közép-európai Egyetem vendégprofesszora, 2002-2004 között a McDaniel College vendégprofes�szora, irodavezető ügyvéd. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2000), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2007). Kutatási terület: nemzetközi büntetőjog, szervezett bűnözés. Külföldi oktatás: HeriotWatt Egyetem, Egyesült Királyság (1993-1994). Tudományos közéleti tevékenység: a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagja, a Corpus Christi College Cambridge tagja, az Inter-Ministerial Advisory Governmental Committee on International Humanitarian Law tagja, a BOT tagja, az OTKA Bizottság tagja, a MÖB-DAAD Ösztöndíj Bizottság tagja, a Magyar Büntetőjogi Társaság felügyelőbizottsági tagja, a Nemzeti Közigazgatási Intézet tagja.
51
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
1. Translation of the Hungarian Penal Code into English. Eötvös Loránd University, Faculty of Law, Budapest, 1993. 2. Hungarian Substantive Criminal Law. General Part, Crimes Against State, Public Order Offences, Offences Against Property. Eötvös Loránd University, Faculty of Law, Budapest, 1993. 3. Hate Speech in Hungarian Criminal Law. Acta Juridica Hungarica, Vol. 37. No. 3-4. (1995-1996), 159-187. 4. Papers Presented at the Hungarian-Finnish Conference in 1996. Acta Juridica Hungarica, Vol. 37. No. 3-4. (1995-1996) [szerkesztő] 5. A „büntetés” fogalma az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény 7. cikkének 1. bekezdésében. Magyar Jog, XLIV/2. (1997. február), 105-107. 6. A súlyos gazdasági bűncselekmények felderítése és vádképviselete NagyBritanniában. Magyar Jog, XLIV/4. (1997. április), 228-237. 7. A brit Súlyos Csalások Irodájának (Serious Fraud Office) felépítése és működése. Új Rendészeti Tanulmányok, 1997/1. 67-106. 8. Laws Penalising Bias Speech and Their Constitutionality in the United States. Acta Juridica Hungarica, Vol. 39. No. 1-2. (1998), 25-53. 9. Rendszerváltás a büntetőjog általános részében (Tanácskozás Budapesten, 1997. november 14-én a „Büntetőjogi kodifikáció a jogállamban” című kutatási téma lezárásáról és a „Büntetendőség, büntethetőség” című tanulmány kötetről). Állam- és Jogtudomány, XXXVIII/3-4. (1998), 339-354. 10. The Use of the Special Part of Penal Law in the Fight Against Organised Crime in Hungary. International Review of Penal Law, Vol. 69. No. 1-2. (1998), 389-403. [társszerző: Fehér Lenke] 11. A dátumváltás büntetőjogi kihívásai, in Mojzes Imre (szerk.): Y2K Jogos váltás. MEH, Budapest, 1999. 39-57. [társszerző: Busch Béla] 12. Minutes of the Congress Section III and Section IV. International Review of Penal Law, Vol. 70. No. 3-4. (1999), 845-860. 13. Report on the Sections III and IV of the 16th International Congress of Penal Law, in Wiener A. Imre (szerk.): Csemegi Károly emlékkönyv. MTA, Budapest, 2000. 210-241. 14. A legfőbb bírói fórum három végzésének margójára. Fundamentum, IV/1. (2000), 111-119. 15. Békés Imre ünnepi kötet. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 414 p. [szerkesztő] 16. The Substantive Value of Value-Judgements in the Process of Interpreting Criminal Norms, in Gellér Balázs (szerk.): Békés Imre ünnepi kötet. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 119-150. 17. A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2001. 75 p.
52
GELLÉR BALÁZS JÓZSEF
18. A nemzetközi jog hatása a büntetőjogi felelősségre, in Wiener A. Imre (szerk.): A büntetőjog általános része. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2002. 293-310. 19. Törvényjavaslat a nemzetközi büntetőtörvénykönyvről. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2003. 96 p. [társszerző: Kis Norbert] 20. Some General Principles of International Criminal Law and the Problem of Implementation, in ICC – International Criminal Court: Implementation in Central and Eastern Europe. Coalition for the International Criminal Court, Bucharest, 2003. 78-79. 21. Mit ér a magyar diploma az EGT tagállamaiban – gyakorlati útmutató. Foglalkoztatási Hivatal, Budapest, 2003. 45 p. 22. A diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerése az Európai Unióban és Magyarországon. Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium – Sík Kiadó, Budapest, 2003. 194 p. [társszerzők: Hudák Annamária, Kiss László, Lukács Éva] 23. A nemzetközi jog hatása a büntetőjogi felelősségre, in Wiener A. Imre (szerk.): A büntetőjog általános része. 2. kiadás. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2003. 293-310. 24. National Report on the Principle of Ne Bis in Idem. International Review of Penal Law, Vol. 73. No. 3-4. (2002), 989-1008. [társszerzők: Kis Norbert, Polt Péter] 25. Gondolatok a büntetőjog jelentőségéről a szervezett bűnözés elleni fellépéssel kapcsolatban, in Gellér Balázs – Hollán Miklós (szerk.): A szervezett bűnözés arcai. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. 11-45. 26. A szervezett bűnözés arcai (Fiatal büntetőjogászok tanulmányai a szervezett bűnözésről.) Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. 259 p. [társszerkesztő: Hollán Miklós] 27. Györgyi Kálmán ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2004. 639 p. [szerkesztő] 28. Laudatio, in Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. KJKKerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2004. 13-16. 29. A terrorizmus elleni harc egyes kérdései az anyagi büntetőjog szemszögéből, in Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2004. 241-264. 30. The Ne Bis in Idem Principle and Some Connected Tasks Facing the Hungarian Legal System, in Máthé, Gábor – Kis Norbert (szerk.): European Administrative Criminal Law. UNIO, Budapest, 2004. 155-184. 31. A nemzetközi bűncselekmények hazai kodifikációja de lege ferenda, in Ligeti Katalin (szerk.): Wiener A. Imre ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 363-392. [társszerző: Kis Norbert] 32. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új
53
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
büntető törvénykönyvben I. Büntetőjogi Kodifikáció, V/1. (2005), 7-24. [társszerzők: Kovács Gábor, Németh Imre] 33. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben II. Büntetőjogi Kodifikáció, V/2. (2005), 3-23. [társszerzők: Kovács Gábor, Németh Imre] 34. Terrorizmus és jogkorlátozás. Fundamentum, IX/3. (2005), 80-84. 35. The Identity of the Interpreter of Criminal Norms. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLVI. (2005), 281-312. 36. Az orvosi felelősségbiztosítás a magyar jogban, in Sótonyi Péter (szerk.): Orvosi felelősség. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2006. 302-320. 37. A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében, A büntetés jogalapja és célja, A büntetés fogalma és célja a hatályos Btk.ban, A büntetési rendszer elvi kérdései és hazai sajátosságai, A halálbüntetés, Nemzetközi büntetőjog jogintézményei, Az anyagi büntetőnormák legalitása, in Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános rész. 3. kiadás. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2006. 218-245, 441-480. 38. A Büntető Törvénykönyv magyarázata. I-III. kötet. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2006. 1399 p. [társszerzők: Hollán Miklós, Kis Norbert] 39. Bűncselekmény-e a külföldi zászló elégetése? Magyar Jog, XLIV/9. (2007. szeptember), 544-550. 40. Az új Btk. tervezetének hatályáról és némely járulékos kérdésről. Rendészeti Szemle, LV/7-8. (2007), 24-42. 41. A magyar büntetőjog tankönyve. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008. 511 p. 42. Az új Btk. Általános Rész. De Jure, IX/7. (2008), 13-14. 43. Az anyagi büntetőnormák legalitása, A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében, A büntetés jogalapja és célja; A büntetés fogalma és célja a hatályos Btk.-ban, A büntetési rendszer elvi kérdései és hazai sajátosságai, A halálbüntetés, A nemzetközi büntetőjog és a magyar jog viszonyának rövid áttekintése, in Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános Rész. 4. kiadás. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. 56-71, 266-299, 512-558. 44. Nemzetközi büntetőjog Magyarországon – adalékok egy vitához (egyes jellemzők leírása és diagnózis kísérlet). Tullius Kiadó, Budapest, 2009. 274 p. 45. Az anyagi büntetőnormák legalitása, A jogkövetkezmények fogalma és helye a büntetőjog rendszerében, A büntetés jogalapja és célja, A büntetés fogalma és célja a hatályos Btk.-ban, A büntetési rendszer elvi kérdései és hazai sajátosságai, A halálbüntetés, A nemzetközi büntetőjog és a magyar jog viszonyának rövid áttekintése, in Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Ál-
54
GELLÉR BALÁZS JÓZSEF
talános Rész. 5. kiadás. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010. 56-71, 268-301, 516-562. 46. A pótmagánvád hatályos szabályozásának egyes problémáiról. Magyar Jog, LVII/12. (2010. december), 741-746. [társszerző: Bárányos Bernadett] 47. Bűnügyi együttműködés a Lisszaboni szerződés után, in Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Tizedik Magyar Jogászgyűlés. Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2010. 220-227. 48. Vallás és büntetőjog, in Király Miklós – Rácz Lajos (szerk.): Állam, egyház és az egyetemalapító Pázmány. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2010. 43-53.
55
Kovác s G ábor OK TATÁ SI DÉ K Á N H E LY E T T E S EGYETEMI DOCENS
Született: 1971. Tanulmányok: 1989-1996 között általános orvosi tanulmányok (Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar), 1997-2002 között jogi tanulmányok (Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 2000-2002 között Rendőrtiszti Főiskola, igazságügyi orvostan szakvizsga (2000). Munkahely: 1996-2000 között Győri Igazságügyi Szakértői Intézet Igazságügyi Orvosszakértői Iroda, 1997-től igazságügyi szakértő, 2000-2002 között a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Egészségügyi Osztályának igazságügyi orvosszakértője és vezető bűnügyi szakorvosa, 2003-2006 között az Igazságügyi Minisztérium Szombathelyi, majd Győri Igazságügyi Szakértői Intézetében szakértői intézet igazgató, 2005-2006 között a győri Petz Aladár Megyei Kórház főigazgató-helyettese. 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense és oktatási dékánhelyettese. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2007). Kutatási terület: kriminalisztika, igazságügyi orvostan, egészségügyi jog, bioetika. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Magyar Büntetőjogi Társaság alapító tagja, a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tagja, a World Association for Medical Law tagja, a Magyar Kriminológiai Társaság tagja, a Magyar Bűnügyi és Igazságügyi Szakértői Alapítvány elnöke.
1. A HIV fertőzés mint testi sértés. Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága Kongresszusi kiadvány. Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pécs, 2000. 28. [társszerzők: Balogh Ágnes, Turzó Csaba, Varga Gyula] 2. Az elterelés alkalmazása a büntetőjogban. Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest, 2002. 51 p. 3. Nyugat-dunántúli régió kábítószeres fertőzöttsége és a megelőzési stratégiák. Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest, 2002. [társszerkesztő: Németh Imre] 4. Kábítószerfüggőség büntetőjogi megítélése és szakértői értékelése. Akkreditált szakorvos továbbképző tananyag. Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala, Budapest, 2004. 54 p.
56
K O VÁ C S G Á B O R
5. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2004. 94 p. [társszerzők: Gellér Balázs, Németh Imre] 6. Medikalizáció a büntetőjogban – kényszerek és lehetőségek. Egy jogintézmény vizsgálata a hazai és a német szabályozás összehasonlítása alapján. Magyar Jog, LII/7. (2005. július), 24-27. [társszerző: Filó Mihály] 7. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben I. Büntetőjogi Kodifikáció, V/1. (2005), 7-24. [társszerzők: Gellér Balázs, Németh Imre] 8. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben II. Büntetőjogi Kodifikáció, V/2. (2005), 3-23. [társszerzők: Gellér Balázs, Németh Imre] 9. Az újszülött megölése az emberölés minősített, vagy privilegizált esete? Leviatán, Tomus III. (2005), 95-117. 10. Az igazságügyi szakértő jogi felelőssége, in Tremmel Flórián (szerk.): Orvosok és jogászok a büntető igazságszolgáltatásban. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2005. 81-87. 11. Járművezetés bódult állapotban, in Büntetőjogi Tanulmányok VI. MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság, Veszprém, 2005. 95-113. 12. Az emberi ivarsejt tiltott felhasználása. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 161-175. 13. Az orvosszakmai felelősségbiztosítás aktuális kérdései, in Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság XI. Kongresszusa. Kongresszusi kiadvány. Debrecen, 2006. 14. Human Stem Cells: A Special Field Within the Medical Research. Doubts and Possibilities in Terms of the Hungarian Law. AMEGA, Vol. 13. No. 2. (2007), 32-35. 15. A közlekedési baleseteket befolyásoló egyes fiziológiai tényezők komplex szakértői értékelése. Magyar Jog, LIV/3. (2007. március), 152-158. [társszerző: Lovász Zoltán] 16. Certain Legal Aspects of Urgent Medical Attendance in Allergical Dieseases. AMEGA, Vol. 13. No. 2. (2007), 32-35. 17. The Incidence of Allergic Disease in Different Age Groups in Western Hungary, in World Congress Review 2007. Poster Section – Epidemiology. World Allergy Congress, Bangkok, 2007. [társszerzők: Endre László, L. M. DuBuske, Petz Zsuzsa, Réthi László, Sóti László] 18. An Age-Stratified Assesment of the Incidence Allergic Diseases Among Patients from Western Hungary. American Academy of Allergy Asthma and Immunology, San Diego, 2007. [társszerzők: Endre László, L. M. DuBuske, Petz Zsuzsa, Réthi László, Sóti László]
57
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
19. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények átfogó elemzése. Egészségügyi Minisztérium, Budapest, 2007. 168 p. 20. Bioetika és büntetőjogi kodifikáció. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2008. 301 p. 21. A biológia és az orvostudomány hatása a büntetőjogra, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2007. Universitas-Győr, Győr, 2008. 70-122. 22. A kábítószerrel kapcsolatos büntető-jogalkalmazási problémák egyes igazságügyi orvosszakértői aspektusai, in Both Emőke (szerk.): Kriminológiai Közlemények 65. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2008. 79-87. 23. Igazságügyi szakértők szerepe a büntetőeljárásban, in Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Huszonhetedik Jogász Vándorgyűlés Tanulmánykötet. Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2009. 92-101. 24. Bioetika és büntetőjog kapcsolata. Jog – Állam – Politika, I/4. (2009), 3-43. 25. Szakterület felülvizsgálat. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Szakterület Felülvizsgáló Bizottságának működéséről. Med. et Jur., I./1. (2010), 24-27. 26. Igazságügyi szakértők átértékelődő szerepe a büntetőeljárásban, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 310-319. 27. Az emberi test tiltott felhasználása. Petesejt adás-vétel? Med. et Jur., I./3. (2010), 24-27.
58
Ba r t kó Róber t EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1980. Tanulmányok: 1998-2003 között jogi tanulmányok (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 2003-2007 között doktori képzés (Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola), gazdasági büntetőjogi szakjogász képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, 2007), jogi szakvizsga (2007). Munkahely: 20032004 között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2004-2006 között ügyvédjelölt, 2006-ban a Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola megbízott előadója, 2007-től egyéni ügyvéd. 2009-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde, 2011-től egyetemi adjunktusa. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2011). Kutatási terület: terrorizmus és nemzetközi bűncselekmények kapcsolata. Tudományos közéleti tevékenység: a Jogászok Örökbaráti Egyesületének tagja, a Magyar Kriminológiai Társaság tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Miskolci Egyetem Tanulmányi Emlékérem ezüst fokozata (2003), Miskolci Egyetem Szemere Bertalan Tudományos Emlékérem (2003), KRIMINALEXPO próbatárgyalásos vetélkedő, védői kategória, második helyezés (2005).
1. Bevezetés a bűnügyi tudományokba. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 148 p. [társszerzők: Csemáné Váradi Erika, M. Nyitrai Péter] 2. A nemzetközi büntetőjog kihívásai a XXI. században, in Stipta István (szerk.): Doktoranduszok fóruma. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2004. 38-47. 3. A terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unióban: a hazánk előtt álló feladatok a csatlakozást követően. Bűnügyi Tudományi Közlemények, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 38-61. 4. A terrorizmus és a politikai bűncselekmények kapcsolata az 1856os Belga Merényleti Záradék relációjában. Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Juridica et Politica, 2004/22. 185-194. 5. Az Európai Unió terrorizmus elleni politikája 2001. szeptember 11-ét követően. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai, V/1. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 29-46.
59
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
6. Hajnal Hugó: Csemegi Károly. Magyar Jog, LI/5. (2004. május), 319-320. [recenzió] 7. A nemzetközi bűncselekmények elleni küzdelem az állami szuverenitás jegyében. Jogtudományi Közlöny, LIX/9. (2004. szeptember), 305-311. 8. A terrorizmus elleni küzdelem jogi és adminisztratív eszközei az Európai Unióban. Áttekintés a 2001-es terrortámadástól egészen napjainkig. Collega, IX/4. (2005), 90-94. 9. Gondolatok a terrorizmus fogalmáról. Belügyi Szemle, LIII/6. (2005), 75-89. 10. Gondolatok a terrorizmus fogalmáról: egy egzakt definíció megalkotásának nehézségei, in Árva Zsuzsanna – Jámborné Róth Erika (szerk.): Doktoranduszok Fóruma. Miskolc University Press, Miskolc, 2005. 40-46. 11. A terrorizmus fogalmának bővülése az ENSZ egyezményi rendszerének tükrében. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai, VI/1. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2005. 57-79. 12. A terrorizmus kriminológiai aspektusai. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai, VII/1. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006. 55-78. 13. Jogegységesítés-jogharmonizáció, avagy a terrorcselekmény törvényi tényállásának utóélete a Kerethatározatot követően, in Izsóné Ács Alexandra – Jámborné Róth Erika (szerk.): Doktoranduszok Fóruma. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2006. 22-30. 14. Kritikai észrevételek a terrorcselekmény törvényi tényállásához. Jogtudományi Közlöny, LXI/6. (2006. június), 233-238. 15. Egy lehetséges antiterrorista stratégia az EU politikájának tükrében. Collega, X/12. (2006), 80-83. 16. A terrorizmus elleni küzdelem jogi és adminisztratív eszközei az Európai Unióban II. Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai, VIII/1. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007. 9-34. 17. Bevezetés a bűnügyi tudományokba. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2008. 148 p. [társszerzők: Csemáné Váradi Erika, M. Nyitrai Péter] [átdolgozott kiadás] 18. Büntetőjogi aggályok a terrorcselekmény tényállásával kapcsolatosan. Jogtudományi Közlöny, LXIV/12. (2009. december), 535-539. 19. Az Európai Unió és hazánk büntetőpolitikája a terrorizmus elleni küzdelemben. Jog – Állam – Politika, II/1. (2010), 57-71. 20. A terrorcselekmény, mint nemzetközi bűncselekmény. Rendészeti Szemle, LVII/5. (2010), 73-87.
60
Német h I m re EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1977. Tanulmányok: 1995-2000 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2003-2004 között jogi mesterképzés (LLM, Helsinki, Utrecht). Munkahely: 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2004-től egyetemi adjunktusa. 2000-2003 között ügyvédjelölt, 2004-től irodavezető ügyvéd. Kutatási terület: büntetőjog-filozófia, alkotmányos büntetőjog, egészségügyi büntetőjog. Külföldi tanulmányút: MÖB-CIMO Kutatási Ösztöndíj, Helsinki (2006), Nemzetközi Nyári Egyetem, Firenze (2006).
1. Szakértők büntetőperekben. Magyar Jog, XLVII/9. (2000. szeptember), 564-570. [fordítás] 2. Békés Imre professzor publikációs jegyzékének összeállítása, in Gellér Balázs (szerk.): Békés Imre ünnepi kötet. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 18-24. 3. Nyugat-dunántúli régió kábítószeres fertőzöttsége és a megelőzési stratégiák. Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest, 2002. [társszerkesztő: Kovács Gábor] 4. A kábítószerek használatával kapcsolatos büntetőjogi szabályozás lehetséges módjai Magyarországon az újabb Btk. módosításra tekintettel. Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Budapest, 2002. 5. A tanú nevének és személyes adatainak zárt kezelése a gyakorlatban és az ezzel kapcsolatos kérdések. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 131-148. 6. A Criminal Law Perspective of Patients’ Medical Autonomy Within the European Legal Space: A Comparative Study. University of Helsinki, Helsinki, 2004. 94 p. [LLM dolgozat] 7. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2004. 94 p. [társszerzők: Gellér Balázs József, Kovács Gábor]
61
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
8. Az egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének büntetőjogi vonatkozásai, in Karsai Krisztina (szerk.): Keresztmetszet. Tanulmányok fiatal büntetőjogászok tollából. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2005. 163-187. 9. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben I. Büntetőjogi Kodifikáció, V/1. (2005), 7-24. [társszerzők: Gellér Balázs, Kovács Gábor] 10. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben II. Büntetőjogi Kodifikáció, V/2. (2005), 3-23. [társszerzők: Gellér Balázs, Kovács Gábor] 11. Szemelvények a büntetőjog, a büntető eljárásjog és a büntetés-végrehajtási jog elsajátításához. Universitas-Győr, Győr, 2009. 282 p. 12. A sértett beleegyezésének relativizálódó határai a testi integritás feletti rendelkezési jog tükrében. Jog – Állam – Politika, II/1. (2010), 39-56.
62
Dáv id L i l la EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1984. Tanulmányok: 2002-2007 között jogi tanulmányok (Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar), 2007-2010 között doktori képzés (Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2007-2010 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének PhD-ösztöndíjasa, 2009-től Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: pártfogó felügyelet, bűnmegelőzés. Tudományos közéleti tevékenység: a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán működő Óriás Nándor Szakkollégium Büntetőjogi Tagozatának tagja és mentora, a Magyar Kriminológiai Társaság tagja.
1. Emlékkönyv Losonczy István professzor halálának 25. évfordulójára. JURA, XII/1. (2006), 169-177. 2. Bócz Endre 70. születésnapjára. K. n., Budapest, 2007. [társszerkesztők: Tóth Mihály, Kelédi Annamária] 3. The Evaluation of the Refusal to Submit to Compulsory Vaccination in Hungarian Criminal Law. Revista de Ştiinţe Juridice, III/2. (2007), 117-123. 4. Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak – recenzió Gál István László tankönyvéről. Magyar Jog, LV/2. (2008. február), 123-126. [recenzió] 5. Féltésből veszélyeztetés. Ügyészek Lapja, XV/3. (2008), 63-76. 6. Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha Ferenc – Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész. Rendészeti Szemle, LVI/12. (2008), 106-114. [recenzió] 7. The Problem of “Foreign Body in the Body” in the System of Medical Malpractice. PhD Tanulmányok 7., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, Pécs, 2008. 53-78. 8. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés a műtőben I. Ügyészek Lapja, XVI/3-4. (2009), 25-33. 9. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés a műtőben II. Ügyészek Lapja, XVI/5. (2009), 15-25.
63
BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
10. The Role of the Probation Service in Crime Prevention. PhD Tanulmányok 8., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, Pécs, 2009, 131-156. 11. Békés küzdelem az agresszió ellen. Jog – Állam – Politika, II/1. (2010), 121-133. 12. Az agresszió mint biológiai vagy szocializációs örökség. Rendészeti Szemle, LVIII/4. (2010), 61-77. 13. A pártfogói tevékenység Európában. PhD Tanulmányok 9., Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, Pécs, 2010. 181-208.
64
Jogelméleti Tanszék
Sziget i Péter TA NSZÉK V EZETŐ EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1951. Tanulmányok: 1973-1978 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1978-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tudományos segédmunkatársa, 1980-től egyetemi tanársegéde, 1984-től egyetemi adjunktusa. 1990-1991 között egyetemi adjunktus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1985-1988 között a Társadalomtudományi Intézet tudományos munkatársa. 1991-től az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos főmunkatársa, 2002-től tudományos tanácsadója. 1996-2002 között a Rendőrtiszti Főiskola Jog- és Államtudományi Tanszékének vezetője. 1996-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézetének, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója, 1998-tól egyetemi docens, 2001-től tanszékvezető egyetemi tanár. 2003-2007 között a Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Intézetének általános és tudományos igazgatóhelyettese. Tudományos fokozat, cím: CSc (politikatudomány, 1989), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 1997), DSc (állam- és jogtudomány, 2002). Kutatási terület: politológia, állam- és jogelmélet, jogfilozófia, magyar alkotmányjog. Külföldi tanulmányút: Párizs (1983, 1988, 1991), Nizza (2004). Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Politikatudományi Társaság alapító tagja, a Condorcet Kör alapító tagja, 1991-től megszűnésig, majd 1997-től az MTA Politikatudományi Bizottság tagja, 1982-1989 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a politikaelméleti tanszékközi munkacsoport titkára, 1992-1996 között a Magyar Jogász Szövetség Jogelméleti Szakosztály titkára. Az Eszmélet c. folyóirat szerkesztőségi tagja, 2001-től a Leviatán c. folyóirat főszerkesztője, 2003-2007 között a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye) Tudományos Közleményeinek alapító főszerkesztője. 2006. február 6. és 2010. július 23. között az Országos Választási Bizottság elnöke. Szakmai elismerések, kitüntetések: Országos Tudományos Diákköri Konferencia fődíja (1976), Belügyminiszteri elismerés (2001), Széchenyi István Egyetem Publikációs Díj (2002).
67
JOGELMÉLETI TANSZÉK
1. A történelmi kapitalizmus – ma. Új Fórum, 1990/1. 36-38. 2. Kapitalizmus – késő kapitalizmus (Egy elemzés tapasztalatai). Eszmélet, II/4. (1990), 37-51. 3. Pluralista demokrácia – francia módra, in Szoboszlai György (szerk.): Magyar Politikatudományi Társaság évkönyve. Magyar Politikatudományi Társaság, Budapest, 1990. 32-46. 4. Szervezett kapitalizmus. Mediant Kiadó, Budapest, 1991. 207 p. 5. Közép-Kelet-Európa átalakulása: közös vonások és magyar specifikumok, in A közép-kelet-európai országokban zajló átmenet és a szociáldemokrácia. MSZP Országos Elnökségének kiadása, Budapest, 1992. 42-45. 6. A baloldal elméleti zsákutcáiról. Eszmélet, IV/17. (1992), 19-36. 7. Hatalommegosztás – Alkotmánybíróság. Világosság, XXXIV/1. (1993), 49-58. 8. Jogállam, in Takács Péter (szerk.): Állambölcselet. Miskolci Egyetem, Miskolc, 1993. 32-37. 9. A jogállamiság mint társadalomelméleti probléma. Társadalmi Szemle, XLVIII/4. (1993), 3-12. 10. Demokrácia – de hogyan? Csakazértis, III/2. (1993), 14-15. 11. Szociáldemokrácia – honnan hová? Erények és gyengeségek. Eszmélet, V/20. (1993) 63-78. 12. Cselekvés – struktúra – legitimáció a kritikai elméletben, in Ólmosi Zoltán (szerk.): Politikatörténeti Alapítvány, Budapest, 1994. 65-80. 13. What Strategy for Forces to the Left of Social Democracy? Labour Focus on Eastern Europe, 1994/49. 61-63. 14. Politikai tagoltság és parlamenti erőviszonyok Magyarországon, in Balogh István (szerk.): Törésvonalak és értékválasztások. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1994. 63-76. 15. Politikai tagoltság és parlamenti erőviszonyok Magyarországon. Társadalmi Szemle, XLIX/2. (1994), 33-42. 16. Létezhet-e szociális piacgazdaság? Eszmélet, VI/24. (1994), 4-32. 17. A képviseleti demokrácián innen és túl. Eszmélet, VI/23. (1994), 5-32. 18. Az MSZP stratégiája: út a győzelemhez, in Bőhm Antal – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 1994. Politikai szociológiai körkép. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1995. 199-131. 19. Az út maga a cél. Társadalomelméleti tanulmányok. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1995. 386 p. 20. Jog – jogászi hivatás – jogtudomány – jogelmélet. Magyar Jog, XLII/1. (1995. január), 1-5. 21. Alkotmánybíráskodásunk négy éve: 1990-1993. Tények, politológiai ös�szefüggések, alkotmányossági értékelések. Politikatudományi Szemle, IV/2. (1995), 19-42. 22. L’Europe du centre-est après le changement de régime. Cahiers Condorcet, 1995/6. 73-90.
68
SZIGETI PÉTER
23. A természetjog és a jogpozitívizmus viszonya – az irányzatok családfája. Jogtudományi Közlöny, L/3. (1995. március), 114-123. 24. Térdeljetek le, mert kicsik vagytok... Ezredvég, V/3. (1995), 78-86. 25. Alkotmányozás – itt és most. Kommentár az Alkotmány Előkészítő Bizottság tervezetéhez. Eszmélet, VIII/31. (1996), 66-73. 26. Structures of Dominance in the Present Conservative World, in Krausz, Tamás – Tütö, László – Zimmermann, Susan (ed.): The Anti-capitalist Left on the Eve of the 21st Century. Social and Political Restructuring and Perspectives. Eszmélet Books, Budapest, 1996. 47-58. 27. Roscoe Pound pragmatista jogszociológiája: a társadalmi mérnökösködés eszméje a korhoz kötött, relatív természetjogban. Főiskolai Figyelő, 1996/4. 50-54. 28. A szociáldemokrata modernizáció érvényesség tartományai, in Eszmetörténeti előadások. Napvilág Kiadó, Budapest, 1996. 87-97. 29. Jog és állam. Állam- és jogelméleti alapismeretek. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 1996. 158 p. [társszerző: Mackó Mária] 30. Jog és állam. Állam- és jogelméleti alapismeretek. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 1996. 158 p. [szerkesztő] 31. Hart jogkoncepciója: a mérsékelt pozitivizmus. Jogállam, 1996/3-4. 170-173. 32. A jogállam társadalomtörténeti változatai, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1997. 152-169. 33. Konstitucionalizmus – a jogállamiság probléma francia változata. Magyar Jog, XLIV/1. (1997. január), 1-10. 34. A jogállamiság változatai – elméleti és történeti nézőpontból. Politikatudományi Műhelytanulmányok 7. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1997. 42 p. 35. Hart jogkoncepciója: a mérsékelt pozitivizmus. Főiskolai Figyelő, 1997/1. 5-8. 36. Tendenciák Magyarországon a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig 1. Ezredvég, VII/5. (1997), 62-67. 37. Tendenciák Magyarországon a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig 2. Ezredvég, VII/6. (1997), 47-55. 38. Tendenciák Magyarországon a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig 3. Ezredvég, VII/7. (1997), 62-66. 39. Szintetikus jogfelfogás és a jogállamiság érvényességtartománya. Belügyi Szemle, XLV/9. (1997), 14-25. 40. Parlamenti ciklusok – a törvényalkotás tükrében. Politikatudományi Füzetek 17. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1997. 39 p. 41. A polgári nemzetállamon innen és túl. Eszmélet, X/37. (1998), 23-32. 42. A népszavazási dosszié. Rekonstrukció és analízis az Alkotmánybíróság döntése után. Társadalmi Szemle, LIII/2. (1998), 88-92. 43. En deça et au dela de l’Etat-nation bourgeois, in Contributions. 4ème dossier. Colloque International, Paris, 13 au 16 mai 1998.
69
JOGELMÉLETI TANSZÉK
44. Az emberi jogok természetének megalapozása: egységesség – világnézet típusok és politikum. Eszmélet, X/40. (1998), 10-22. 45. Lehetséges-e jogimmanens mérce felállítása az alkotmánybíráskodás megítéléséhez? (Egy elméleti hipotézis tapasztalati értékének vizsgálata), in Szigeti Péter (szerk.): Tanulmányok a jogvédelem és a rendvédelem köréből. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 1998. 39-50. 46. Tanulmányok a jogvédelem és a rendvédelem köréből. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 1998. 217 p. [szerkesztő] 47. Tendenciák a parlamentáris jogállam kialakulásától napjainkig. Pártrendszer, tulajdonviszonyok, a közvetlen demokratikus részvétel és összefüggéseik, in Krausz Tamás (szerk.): Rendszerváltás és társadalomkritika. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. 225-244. 48. A jogállamiság jogelmélete. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. 296 p. [társszerző: Takács Péter] 49. Emberi jogi ismeretek, in Bólyai János (szerk.): Az emberi jogok természete. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1998. 7-11. 50. Reflexiók egy 20. századi humanista forradalmár hagyatékáról (Michael Löwy: La pensée de Che Guevara Edition Syllepse). Eszmélet, X/38. (1998), 189-194. 51. Bayer József: A politikai legitimitás. Kritika, XXVII/7. (1998), 40-41. 52. K állattörténetei K szerint – Kállai R. Gábor: Kafkológia. Ezredvég, VIII/6. (1998), 71-75. 53. Mi történt a magyar munkássággal? Eszmélet, X/38. (1998), 4-27. 54. Emberi jogok – szociális jogok. Eszmélet, X/40. (1998), 4-9. 55. Elvesztett kormányhatalom – megtartott törzsválasztók. MSZP dilemmák 1998, in Bihari Mihály – Cieger András (szerk.): Képzeljetek embert. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születésnapjára barátaitól, pályatársaitól, tanítványaitól. Korona Kiadó – Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszék, Budapest, 1999. 93-104. 56. Körkérdés a harmadik útról. Eszmélet, XI/43. (1999), 140-147. 57. A jog varázslat alóli felszabadítása. Max Weber jogfejlődési magyarázata, in Max Weber és a 20. század társadalomtudományi gondolkodása. Napvilág Kiadó, Budapest, 1999. 118-148. 58. A kormányzat terjedelmének és funkcióinak alakulása. Nemzetközi trendek és hazai tapasztalatok, in Kulcsár Kálmán (szerk.): Politika és társadalom 1989-1998. MTA Nemzeti Stratégiai Kutatások, Budapest, 1999. 65-92. 59. Parlamentáris kormányzás a rendszerváltás után, in Kulcsár Kálmán (szerk.): Politika és társadalom 1989-1998. MTA Nemzeti Stratégiai Kutatások, Budapest, 1999. 31-64. [társszerzők: Ilonszki Gabriella, Szoboszlai György, Wiener György] 60. A jogállamiság változatai – elméleti és történeti nézőpontból, in A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán (szerk.): A politikatudomány arcai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. 91-124.
70
SZIGETI PÉTER
61. Körkérdés a harmadik útról. Eszmélet, XI/43. (1999), 140-147. 62. Mérlegen a XX. század. Múltunk, XLV/1. (2000), 218-230. 63. Elvesztett kormányhatalom – megtartott törzsválasztók. MSZP dilemmák 1998, in Bőhm Antal – Gazsó Ferenc – Stumpf István – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 1998. Politikai szociológiai körkép. MTA Politikai Tudományok Intézete – Századvég Kiadó, Budapest, 2000. 131-143. 64. Vázlat a közbiztonság három régiójáról: világrendszer – nemzetállami szint és lokalitás. Jogtudományi Közlöny, LVI/4. (2001. április), 153-161. 65. A szociális jogállam követelményeinek helyzete alkotmányos berendezkedésünkben: múlt, jelen, jövő? Magyar Jog, XLVIII/5. (2001. május), 257-267. 66. A valóság vonzásában. Jogelméleti és politikaelméleti tanulmányok. Széchenyi István Főiskola, Győr, 2001. 335 p. 67. Állandóság a változásban. Eszmélet, XIII/50. (2000), 153-158. 68. Gazdasági elit és társadalom a magyarországi új kapitalizmusban. Eszmélet, XIV/54. (2001), 95-103. [társszerzők: Krausz Tamás, Szalai Erzsébet] 69. Jogtani és államtani alapvonalak. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Intézet – Rejtjel Kiadó, Budapest, 2002. 198 p. 70. Populisme et extrème droite, in Séminaire Européen, organisé par le Parlement Européen du Groupe GUE-GVN, Paris, 2002. 71. A decizionizmus két terepe Carl Schmittnél: a szuverenitás makro- és a bírói ítélet mikroszintjén. Világosság, XLIV/7-8. (2003), 103-118. 72. Legalitás és legitimitás Magyarországon. Fundamentum, 2003/1. 73-78. 73. Államszocialista kísérletek – történelmi tanulságok. Eszmélet, XV/58. (2003), 37-73. 74. A marxista jogelmélet funkcionalitása Magyarországon (1963-1988 között). Jogelméleti Szemle, 2003/4. [elektronikus formátum] 75. Váltógazdálkodás – nemzeti centrum kormányt hozó szocialista győzelemmel, in Bőhm Antal – Gazsó Ferencz – Stumpf István – Szoboszlai György (szerk.): Parlamenti választások 2002. Politikai szociológiai körkép. MTA Politikai Tudományok Intézete – Századvég Kiadó, 2003. 127-145. 76. Az Alkotmánybíróság, in Bayer József – Kulcsár Kálmán (szerk.): Társadalom, politika, jogrend. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2003. 369-381. 77. A kormányzás mint társadalmi tevékenység a különböző szaktudományokban, in Bayer József – Kiss Balázs (szerk.): Trendváltozások. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 2003. 137-157. 78. Válasz Bódig Mátyásnak. Fundamentum, 2003/3-4. 86-87. 79. A decizionizmus két terepe Carl Schmittnél: a szuverenitás makro- és a bírói ítélet mikroszintjén. Leviatán, Tomus I. (2004), 9-31. 80. Reflexiók a 3. Európai Szociális Fórumról. Eszmélet, XVI/64. (2004), 4-17. 81. A decizionizmus két terepe Carl Schmittnél: a szuverenitás makro- és a bírói ítélet mikroszintjén, in Cs. Kiss Lajos (szerk.): Carl Schmitt jogtudománya. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 338-357.
71
JOGELMÉLETI TANSZÉK
82. Az Európai Alkotmányszerződés hatása a Köztársaság alkotmányosságára, in Cs. Kiss Lajos – Karádi Éva (szerk.): Az igazságosság dilemmái. Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 225-230. 83. Szabály és norma azonossága és különbsége. Normakontinuum elmélet – kitekintéssel a generálklauzulák és a jogelvek közötti különbségek természetére, in Szabó Miklós (szerk.): Regula Iuris Szabály és/vagy norma a jogelméletben. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 63-82. 84. Politikai hatalom – társadalmi uralom: a politikum, a politikai cselekvés és az állam mozzanatainak viszonya, in Szigeti Péter (szerk.): Államelmélet – Politikai filozófia – Jogbölcselet. Országos Tudományos Konferencia, 2005. Leviatán – különszám. Universitas-Győr, Győr, 2005. 85-107. 85. Államelmélet – Politikai filozófia – Jogbölcselet. Országos Tudományos Konferencia, 2005. Leviatán – különszám. Universitas-Győr, Győr, 2005. 383 p. [szerkesztő] 86. A versenytársadalom versenyszótárából. Eszmélet, XVI/63. (2004), 24-29. 87. Az Európai Unió IV. szociális pillére felé. Eszmélet, XVI/64. (2004), 18-21. 88. Emberi jogi ismeretek, in Bólyai János (szerk.): Az emberi jogok természete. 2. kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005. 7-11. 89. Szabály és norma azonossága és különbsége. Normakontinuum elmélet – kitekintéssel a generálklauzulák és a jogelvek közötti különbségek természetére. Jogtudományi Közlöny, LX/1. (2005. január), 3-13. 90. Világrendszernézőben. Globális „szabadverseny” – a világkapitalizmus jelenlegi stádiuma. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. 288 p. 91. Norma és valóság. Válogatott tanulmányok a jogelmélet, az alkotmányjog és a politikaelmélet köréből. MTA Politikai Tudományok Intézete – Széchenyi István Egyetem, Budapest – Győr, 2006. 387 p. 92. Jogvédelem – Rendvédelem. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2007. 147 p. [szerkesztő] 93. Államszocialista kísérletek 1917-1989/91, Michel Foucault hatalomelmélete, in Takács Péter (szerk.): Államtan I. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 320-327, 379-386. 94. Népszavazási kezdeményezések 2006, in Sándor Péter – Tolnai Ágnes – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2006. I. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, Budapest, 2007. 293-298. 95. Országgyűlési képviselői választások 2006 – az Országos Választási Bizottság jog- és feladatkörein keresztül. Magyarország politikai évkönyve II., 2007. [elektronikus formátum] 96. Jog és élet – az Országos Választási Bizottság tapasztalatainak fényében. Magyarország politikai évkönyve III., 2007. [elektronikus formátum] 97. A választójog jogdogmatikája jogesetek tükrében. Leviatán, Tomus V. (2007), 159-174.
72
SZIGETI PÉTER
98. Államszocialista kísérletek – történelmi tanulságok, Reflexiók az államszocializmus vitáról, in Krausz Tamás – Szigeti Péter (szerk.): Államszocializmus. Értelmezések – viták – tanulságok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007. 13-52, 256-273. 99. Államszocializmus. Értelmezések – viták – tanulságok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007. 283 p. [társszerkesztő: Krausz Tamás] 100. A Magyar Köztársaság jogrendszerének állapota 1989-2006. Komplex jog- és alkotmányelméleti, jogszociológiai és szakjogi elemzés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008. 325 p. 101. A népszavazási kezdeményezések dömpingje – 2007, in Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2007-ről. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, Budapest, 2008. 236-254. 102. Az alkotmányjog – az alkotmány, mint a jogrend érvényességi alapja és az alkotmányosság, in Csefkó Ferenc (szerk.): Ünnepi kötet Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2008. 59-69. 103. The Theory of Power: „Politics” and „Political” Action. Central European Political Science Review, Vol. 9. No. 31. (2008), 19-32. [társszerző: Vincze Ibolya] 104. Globalizáció, Jóléti állam, Szociális piacgazdaság, Szociáldemokrácia, in Andor László – Farkas Péter (szerk.): Az adóparadicsomoktól a zöldmozgalomig. Kritikai szócikkek a világgazdaságról és a globalizációtól. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 91-97, 124-127, 218-221, 224-227. [szócikkek] 105. Jogállami átmenet és a rendszerváltás értelmezések problémái, in Bayer József – Boda Zsolt (szerk.): A rendszerváltás húsz éve. Változások és válaszok. MTA Politikai Tudományok Intézete – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2009. 77-96. 106. Raszcver i zakat szocialgyemokratyii v Vengrii 1989-2008, in Krausz Tamás – Varga Anna (szerk.): Eszmélet – Razdumje. Szmena rezsima glazami Vengrov (1989-2009). Inion Ran, Moskva, 2009. 163-183. 107. Emberi jogunk-e a tulajdonjog? Állam- és Jogtudomány, L/3. (2009), 399-416. 108. Mi lehet a tőkén túl? Mészáros István főművéről. Ezredvég, XIX/1. (2009), 91-98. [recenzió] 109. Jogátvétel és nemzeti jogalkotás, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 537-539. 110. A félperiféria-vita jelentősége. Eszmélet, XXII/85. (2010), 175-187. 111. Világrend és világrendszer – Galló Béla: Az újkapitalizmus régi világa. Biztonság, geopolitika és nemzetközi mozgástér a globalizáció korában. Eszmélet, XXII/87. (2010), 162-167. 112. A magyarországi újkapitalizmus természete és helye a világrendszerben. Eszmélet, XXII/88. (2010), 63-79.
73
C s . K is s L ajos EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1955. Tanulmányok: 1974-1979 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1979-1984 között szociológiai tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 1979-1984 között filozófiai tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 1979-1980 között szerkesztői képesítés. Munkahely: 1979-1980 között a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Jogi Lektorátusán képesített szerkesztő. 1980-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Filozófiai Tanszékének egyetemi tanársegéde, 1985-től egyetemi adjunktusa, 1997-től egyetemi docense, 2006tól egyetemi tanára, 2009-től tanszékvezetője. 1996-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója. Tudományos fokozat, cím: CSc (filozófiatudomány, 1997) habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2004). Kutatási terület: társadalomelmélet, államelmélet, politikafilozófia, jogfilozófia. Külföldi tanulmányút: Hamburg (1986-1987), Heidelberg (1998), Trier (1992), Basel (1993-1994), Tübingen (1999), Trier (2000). Tudományos közéleti tevékenység: a Jog – Állam – Politika c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudomány Kar Habilitációs Bizottságának tagja, a Magyar Politikatudományi Társaság tagja, a Német-Magyar Filozófiai Társaság tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Trefort Ágoston-emléklap (1990).
1. Adalékok az ideológiai „észlelés” és jelentésadás természetéhez. Társadalomtudományi Intézet, Budapest, 1984. 236 p. 2. Közigazgatás és racionalitás, in Szoboszlai György (szerk.): Anarchizmus és rendezőelvek. Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. Magyar Politikatudományi Társaság, Budapest, 1986. 30-50. [társszerző: Fehér József] 3. A hegemónia elmélete Antonio Gramsci politikafilozófiájában, in Szabó Tibor (szerk.): Tanulmányok Antonio Gramsciról és Lukács Györgyről. Tájékozató, 1986/6. 50-105.
74
CS. KISS LAJOS
4. Közigazgatás és racionalitás (Az érték- és célracionalitás mint társadalomszervező elvek érvényesülése a közigazgatásban) Acta Facultatis PoliticoIuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIX. (1987), 125-150. [társszerző: Fehér József] 5. A pluralizmusról. Filozófiai Figyelő, IX/1. (1987). 6. A fiatal Gramsci politikai írásai (1916-1926). Filozófiai Figyelő, IX/1. (1987). 7. Észrevételek Tar Zoltán „Frankfurti Iskola” című könyvéről. PolitikaTudomány, 1987/4. 172-185. 8. Az igazgatás igazgatása. Társadalomtudományi Intézet, Budapest, 1988. 110 p. [társszerző: Fehér József] 9. Az értékracionális uralomtípus lehetősége Max Weber uralomszociológiájában, in Szoboszlai György (szerk.): Váltók és utak. Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. Magyar Politikatudományi Társaság, Budapest, 1990. 160-173. 10. Szöveggyűjtemény a modern történelem- és társadalomfilozófia tanulmányozásához. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. 234 p. [társszerző: Karácsony András] 11. A szubjektum és a világ feloldódása a varázslat hatalma alól. Hogyan lehetséges tudomány metafizika nélkül? Budapest, 1994. 210 p. [kézirat] 12. A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége (Jogfilozófiák). Eötvös Loránd Tudományegyetem – Tempus Program, Budapest, 1994. 124 p. [társszerkesztő: Karácsony András] 13. Bevezetés, in Cs. Kiss Lajos – Karácsony András (szerk.): A társadalom és a jog autopoietikus felépítettsége (Jogfilozófiák). Eötvös Loránd Tudományegyetem – Tempus Program, Budapest, 1994. 7-9. 14. A parlament imázsa. Recontra Science, Budapest, 1995. 110 p. [társszerzők: Galló Béla, Horváth László] 15. Horváth Barna: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 430 p. [szerkesztő] 16. A politikai imázs mint esztétikai és gyakorlati probléma. Politikatudományi Szemle, V/2. (1996), 31-51. [társszerző: Galló Béla] 17. Totalitárius uralom – totális állam, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1997. 141-152. 18. Utópia és valóság. Világosság, XXXVIII/11. (1997), 36-49. 19. A tudományos és politikai diskurzus „határvitája”. Politikatudományi Szemle, VI/3. (1997), 123-133. 20. Utópia és valóság. Jogtudományi Közlöny, LIII/2. (1998. február), 37-44. 21. A filozófus Max Weber, in Max Weber és a 20. század társadalomtudományi gondolkodása. Napvilág Kiadó, Budapest, 1999. 32-67, 93-118. 22. Utószó: Szabadság és kényszer. Horváth Barna szellemi pályája, in Horváth Barna: Angol jogelmélet. Pallas Stúdió – Attraktor Kiadó, Budapest, 2001. 569-611. 23. Horváth Barna: Angol jogelmélet. Pallas Stúdió – Attraktor Kiadó, Budapest, 2001. 616 p. [szerkesztő]
75
JOGELMÉLETI TANSZÉK
24. Hart jogfilozófiájának jelentősége, in Cs. Kiss Lajos – Takács Péter: H. L. A. Hart – Tudományos profil. Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar, Budapest, 2001. 3-5. 25. Az angol társadalom- és jogelmélet a magyar jogfilozófiai hagyományban, in Cs. Kiss Lajos – Takács Péter: H. L. A. Hart – Tudományos profil. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2001. 26-32. 26. Utószó: Egy keresztény Epimétheusz, in Carl Schmitt: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó – Pallas Stúdió – Attraktor Kiadó, Budapest, 2002. 241-286. 27. Carl Schmitt: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó – Pallas Stúdió – Attraktor Kiadó, Budapest, 2002. 288 p. [fordító, szerkesztő] 28. A modern politika mint demokrácia, in Pesti Sándor – Szabó Máté (szerk.): „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 563-584. 29. Utószó: A tragédia metafizikája a jogban, in Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész – Johanna, Attraktor Kiadó, Gödöllő – Máriabesnyő, 2002. 210-238. 30. Az angol társadalom- és jogelmélet a magyar jogfilozófiai hagyományban. Világosság, XLIII/10-12. (2002), 108-111. 31. Bevezető. Világosság, XLIII/10-12. (2002), 82-83. 32. Írások H. L. A. Hart jogfilozófiájáról I. Világosság, XLIII/10-12. (2002), 82-111. [társszerkesztő: Fábri György] 33. Írások H. L. A. Hart jogfilozófiájáról II. Világosság, XLIV/1-2. (2003), 75114. [társszerkesztő: Fábri György] 34. A demokrácia és politikai modern. Fundamentum, 2003/1. 5-13. 35. A szinoptikus jogelmélet esztétikája és metafizikája. Jogelméleti Szemle, 2003/1. [elektronikus formátum] 36. Carl Schmitt jelentősége. Világosság, XLIV/7-8. (2003), 21-25. 37. Találkozások Carl Schmittel. Világosság, XLIV/7-8. (2003), 26-42. 38. Írások Carl Schmittről. Világosság, XLIV/7-8. (2003), 21-118. [társszerkesztő: Fábri György] 39. A tudásszociológia eszméje és hivatása, in Karádi Éva (szerk.): Mannheim-tanulmányok. Írások Mannheim Károlytól és Mannheim Károlyról. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003. 158-247. 40. Takács Péter (szerk.): Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2003. 962 p. [közreműködő] 41. Utószó: A tragédia metafizikája a jogban, Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész – Johanna. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő – Gödöllő, 2003. 210-238. 42. Horváth Barna: A géniusz pere. Szókratész – Johanna. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő – Gödöllő, 2003. 264 p. [szerkesztő]
76
CS. KISS LAJOS
43. Parlamentarizmus és demokrácia. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XL. (2003), 145-192. 44. A jogtudomány eszméje és hivatása. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 128 p. 45. Előszó, Bevezetés. Carl Schmitt jelentősége, Carl Schmitt magyar recepciója (Bevezetés az I. részhez), Találkozások Carl Schmittel, Schmitt-tematikák (Bevezetés a II. részhez), Appendix (Bevezetés a III. részhez), Carl Schmitt magyarul – a fordítás kérdőjelei, Exkurzus I. A szabadságérték univerzalitásának megalapozása, Exkurzus II. Az állam semlegessége és a magyar liberális politikafilozófia, Exkurzus III. A mérsékelt állam liberális dogmája, in Cs. Kiss Lajos (szerk.): Carl Schmitt jogtudománya. Tanulmányok Carl Schmittről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 7-8, 9-15, 17, 19-143, 145, 415, 417-419, 420-423, 244-425, 426-435. 46. Carl Schmitt jogtudománya. Tanulmányok Carl Schmittről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 466 p. [szerkesztő] 47. Utószó: A „Jogszociológia” után, in Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő – Gödöllő, 2004. 245-255. 48. Horváth Barna: A jogelmélet vázlata. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő – Gödöllő, 2004. 257 p. [szerkesztő] 49. A hegemónia mint politikafilozófiai probléma. Leviatán, Tomus I. (2004), 33-108. 50. Az igazságosság dilemmái. Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 299 p. [társszerkesztő: Karádi Éva] 51. Előszó (Köszöntő), Állam, politika, erkölcs, in Cs. Kiss Lajos – Karádi Éva (szerk.): Az igazságosság dilemmái. Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 5-6, 80-105. 52. A jogtudomány eszméje és hivatása, in Szabó Miklós (szerk.): Regula Iuris. Szabály és/vagy norma. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 149-172. 53. A filozófia és szociológia kompetenciavitája – a tudásszociológia metafizikai teljesítménye. Világosság, XLV/1. (2004), 49-76. 54. Horváth Barna: Az erkölcsi norma természete. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő – Gödöllő, 2005. 229 p. [szerkesztő] 55. Elméletalkotási stratégiák az államelméletben, in Szigeti Péter (szerk.): Államelmélet – Politikai filozófia – Jogbölcselet. Országos Tudományos Konferencia, 2005. Leviatán – különszám. Universitas-Győr, Győr, 2005. 51-84. 56. A tiszta jogtan államelmélete, in H. Szilágyi István – Paksy Máté (szerk.): Ius unum, lex multiplex. Liber Amicorum Studia Z. Péteri dedicata. Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcslet köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 257-281.
77
JOGELMÉLETI TANSZÉK
57. Max Weber tudományfelfogása és a protestáns etika, in Molnár Attila Károly (szerk.): Szellem és etika. Századvég Kiadó, Budapest, 2005. 148-173. 58. Hans Kelsen magyar fogadtatása. Világosság, XLVI/10. (2005), 3-5. 59. Hans Kelsen jelentősége és a tiszta jogtudomány eszméje. Világosság, XLVI/10. (2005), 7-28. 60. Írások Hans Kelsen jogfilozófiájáról I. Világosság, XLVI/10. (2005), 3-123. [társszerkesztő: Fábri György] 61. Írások Hans Kelsen jogfilozófiájáról II. Világosság, XLVI/11. (2005), 3-96. [társszerkesztő: Fábri György] 62. Opponensi vélemény Gedő Éva „Carl Schmitt decizionista politikafilozófiája” című doktori értekezéséről. Jogelméleti Szemle, 2006/1. [elektronikus formátum] 63. Horváth Barna (1896-1973), in Hamza Gábor – Siklósi Zoltán: Magyar jogtudósok III. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2006. 209-227. 64. Megjegyzések a jog és művészet viszonyához. Iustum – Aequm – Salutare, III/2. (2007), 13-18. 65. Begegnungen mit Karl Mannheim. Mannheim-Rezeption in Ungarn, in Balla, Bálint – Sparshuh, Vera – Sterbling, Anton (Hrsg.): Karl Mannheim: Leben, Werk und Bedeutung für die Osteuropaforschung. Reinhold Krämer Verlag, Hamburg, 2007. 109-128. 66. Előszó, Bevezetés. Hans Kelsen jelentősége, Hans Kelsen magyar recepciója (Bevezetés az I. részhez), Kelsen-tematikák (Bevezetés a II. részhez), A tiszta jogtudomány eszméje és hivatása, A szociológiai államfogalom jogtudományi dekonstrukciója, Kelsen-viták: a tiszta jogtan kritikai kontextusban (Bevezetés a III. részhez), in Cs. Kiss Lajos (szerk.): Hans Kelsen jogtudománya. Tanulmányok Hans Kelsenről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 11-15, 16-32, 33-34, 123, 125-158, 326-366, 599. 67. Hans Kelsen jogtudománya. Tanulmányok Hans Kelsenről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. 826 p. [szerkesztő] 68. Találkozások Mannheim Károllyal. Mannheim-recepció Magyarországon. Világosság, XLVIII/7-8. (2007), 67-78. 69. Utószó. Világosság, XLVIII/7-8. (2007), 205-206. [társszerző: Fábri György] 70. Karl Mannheims Rezeption in Ungarn, in Cserne, Péter – H. Szilágyi, István – Köncöl, Miklós – Paksy, Máté – Takács, Péter – Tattay, Szilárd (eds.): Theatrum Legale Mundi. Symbola Cs. Varga Oblata. Societas Sancti Stephani, Budapest, 2007. 27-66. 71. Begegnungen mit Karl Mannheim. Mannheim-Rezeption in Ungarn. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLIX. (2008), 71-118. 72. Köszöntő. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 3-6.
78
CS. KISS LAJOS
73. Niklas Luhmann politikai államfogalma, in Karácsony András – Pethő László (szerk.): Identitások. A 75 éves Bangó Jenő köszöntése. Jászberényi Évkönyv Alapítvány, Jászberény, 2009. 137-158. 74. Totális állam és totalitarizmus, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 98-116. 75. A szociológiai rendszerelmélet államfelfogása. Jog – Állam – Politika, II/3. (2010), 3-34.
79
Eg re si K at a l i n EGYETEMI DOCENS
Született: 1975. Tanulmányok: 1993-1998 között filozófia-történelem tanulmányok (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 2005-2010 között jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi adjunktusa, 2006-tól egyetemi docense. Tudományos fokozat, cím: PhD (történelemtudomány, 2004). Kutatási terület: magyar politikai gondolkodás története, magyar államelmélet, szociálpolitika, szociális érdekérvényesítés. Tudományos közéleti tevékenység: a Jog – Állam – Politika c. folyóirat szerkesztője, a Magyar Történelmi Társulat tagja, a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja, az Olasz Kultúrintézetben az Olasz Intézet Baráti Körének tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Deák Ferenc Emlékérem, Széchenyi István Egyetem rektori dicséret (2008). Külföldi tanulmányút: Róma (2011).
1. Szovjet-Oroszország bírálata a szociáldemokrata sajtóban, in Fischer Ferenc – Majoros István – Vonyó József (szerk.): Dél-Európa vonzásában. Tanulmányok Harsányi Iván 70. születésnapjára. University Press, Pécs, 2000. 29-45. 2. A gazdasági stabilitás szociáldemokrata kritikája az 1920-as években. Múltunk, XLVII/2. (2002), 76-130. 3. Propper Sándor életútja. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 149-163. 4. Az MSZDP és területi revízió ügye az 1920-as években. Limes, 2003/4. 95-111. 5. Fejezetek a magyar szociálpolitikai gondolkodás történetéből. Cs. Kiss Lajos – Karádi Éva (szerk.): Az igazságosság dilemmái. Ünnepi kötet Földesi Tamás 75. születésnapjára. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 159-175. 6. Földes Béla és a szociális kérdés. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 27-50.
80
EGR ESI KATALIN
7. Szociálpolitikai gondolkodás az 1920-as években Magyarországon. Leviatán, Tomus I. (2004), 207-242. 8. Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában. Századok, CXXXVIII/1. (2004), 119-158. 9. Ágoston Péter állam- és jogfelfogása, in Szigeti Péter (szerk.): Államelmélet – Politikai filozófia – Jogbölcselet. Országos Tudományos Konferencia, 2005. Leviatán – különszám. Universitas-Győr, Győr, 2005. 329-347. 10. Az európai integráció terve az 1920-as évek magyar politikai gondolkodásában. Leviatán, Tomus II. (2005), 111-140. 11. A Szent Korona-tan és köztársasági eszme a magyar politikai gondolkodásban – egy 1999-es törvényjavaslat jelentősége. Leviatán, Tomus III. (2005), 23-46. 12. Területi revízió vagy egységes Európa? A Magyarországi Szociáldemokrata Párt külpolitikai nézetei az 1920-as években, in Ormos Mária (szerk.): Kutatási Füzetek 12. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2005. 119-131. 13. A köztársasági eszme és a szentkorona-tan a két világháború közötti magyar politikai gondolkodásban, in Feitl István (szerk.): Köztársaság a modernkori történelem fényében. Napvilág Kiadó, Budapest, 2007. 240-272. 14. Ész és történelem. A felvilágosodás államra vonatkozó tanai, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet I. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 192210. [társszerző: Paksy Máté] 15. A jóléti állam, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet. II. kötet. 2007. [kézirat] [elektronikus formátum] 16. Szociálpolitika Magyarországon. Nézetek, programok és törvények 19191939. Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 360 p. 17. Értelmiségi pályák és szerepek a XX. század első felének magyar társadalmában, in Honvári János (szerk.): 20. századi magyar gazdaság és társadalom. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2008. 28-49. 18. Concha Győző konzervatív állameszméje. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 77-107. 19. A jóléti állam eszméje és európai modelljei, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 127-140. 20. „Korrupciós kockázatok és veszélyhelyzetek a közigazgatásban.” Egy közigazgatási szakkonferencia tanulságai. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 152-156.
81
R igó A net t EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1976. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2004-2008 között filozófiai tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 2001-2006 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2001-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2005-től egyetemi adjunktusa. 2008-tól a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogi referense. Kutatási terület: államelmélet, jogelmélet, politikafilozófia, jogfilozófia. Külföldi tanulmányút: Berlin (2007).
1. Szerepek, tapasztalatok, perspektívák – Az ombudsmani intézmény. Magyar Jog, XLIX/3. (2002. március), 190-191. 2. Szintetikus jogfelfogás és jogállamiság – ontológiai perspektívában. Elméleti viták Szigeti Péter tanszékvezető egyetemi tanár MTA doktori védésén. Jogtudományi Közlöny, LVII/7-8. (2002. július – augusztus), 369-372. 3. „Szigeti Péter vonzásában” – Recenzió Szigeti Péter: A valóság vonzásában című könyvéről. Eszmélet, XIV/55. (2002), 153-160. 4. Névmutató, Jogforrásmutató, in Takács Péter (szerk.): Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2003. 947-956, 960-962. 5. A szuverenitás és az Európai Unió. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. [elektronikus formátum] 6. Jogértelmezés és jogi hermeneutika. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 164-177. 7. Egy államellenes államelmélet. Recenzió Anthony de Jasay Az állam című könyvéről. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 51-65. [recenzió]
82
RIGÓ ANETT
8. Az internet és a jog – a felelősség az interneten, in Balázs Géza – Bódi Zoltán (szerk.): Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat Kiadó – Infónia, Budapest, 2005. 136-142. 9. Egy ismeretlen ismerős. Megjegyzések Somló Bódog jog- és államelméletéhez, in Szigeti Péter (szerk.): Államelmélet – Politikai filozófia – Jogbölcselet. Országos Tudományos Konferencia, 2005. Leviatán – különszám. Universitas-Győr, Győr, 2005. 349-360. 10. A Magyar Köztársaság szuverenitása a jogrendszer változásának tükrében 1988-tól napjainkig. Leviatán, Tomus III. (2005), 47-65. 11. Jogtani alapvonalak. Széchenyi István Egyetem – HEFOP, 2006. 160 p. [társszerző: Szigeti Péter] [elektronikus formátum] 12. Jeremy Bentham jogpozitivizmusa. Leviatán, Tomus V. (2007), 138-159. 13. Függetlenség, főhatalom, állam. A szuverenitás elméletei, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet I. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 144-163. [társszerző: Jakab András] 14. Szuverenitáselmélet és a nemzetközi jog problémája, in Cs. Kiss Lajos (szerk.): Hans Kelsen jogtudománya. Tanulmányok Hans Kelsenről. Gondolat Kiadó – MTA Jogtudományi Intézet – Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 537-554. 15. Szuverenitás és legitimitás. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 40-60.
83
Vig h E d it EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1983. Tanulmányok: 2002-2007 között jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar), 2008-2010 között szociológia mesterképzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar), 2007-től doktori képzés (2007-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-tól Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2010-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: értelmiség szociológia, jogászság szociológia, jogelmélet. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Szociológiai Társaság tagja, a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja, a Széchenyi István Egyetem Tudományos Tanácsának tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia első helyezése (2005).
1. Párton belüli demokrácia elemzése a parlamenti pártok alapszabályi alapján. Társadalom & Politika, II/2. (2006), 31-60. 2. Alapvetések a politikai szocializációról, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. 274-286. [CDformátumú kiadvány] 3. Jogelmélet és jogrendszerkutatás. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 167176. [recenzió] 4. Értelmiség szerepe egykor és most, in Smuk Péter (szerk.): A jogállamiság 20 éve. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2009. 79-87. [CD-formátumú kiadvány] 5. Nehézségek az értelmiség meghatározásában, in Svéhlik Csaba (szerk.): A tudomány felelőssége a gazdasági válságban. Előadáskötet. Mór, 2009. 381-389. [CD-formátumú kiadvány] 6. Régió és jogászképzés, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 577-582. 7. Egy magyar szociológus identitásai. Jog – Állam – Politika, II/4. (2010), 158-168. [társszerző: Knapp László] [recenzió]
84
Jog tör téneti Tanszék
Ba r na At t i la TA NSZÉK V EZETŐ N E M Z E T KÖZ I É S TÁ R SA DA L M I K A P C S OL ATOK DÉ K Á N H E LY E T T E SE EGYETEMI DOCENS
Született: 1972. Tanulmányok: 1990-1996 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), jogi szakvizsga (2001). Munkahely: 1996-2000 között az Országos Rádió és Televízió Testület kabinettitkára, az Igazgatási és Jogi Igazgatóság igazgatóhelyettese, majd elnöki titkárságvezetője. 2000-2002 között az Oktatási Minisztérium Államtitkári Hivatalának vezetője, 2003-2005 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékáni titkárságvezetője. 1996-tól az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, majd óraadója, 2003-tól az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodájának tudományos segédmunkatársa. 2000-2004 között a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde és óraadója. 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) megbízott óraadója, 2006-tól egyetemi adjunktusa, 2011-től egyetemi docense. 2010-től megbízott tanszékvezető, 2011-től tanszékvezető és a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi és társadalmi kapcsolatok dékánhelyettese. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2010). Kutatási terület: magyar- és európai jogtörténet, állam elleni bűncselekmények szabályozása. Külföldi tanulmányút: Trier (1994), München (1998).
1. Írisz kontra ORTT, in Magyarország médiakönyve 1999. Enamiké, Budapest, 1999. 269-285. [társszerzők: Gábor József, Nyakas Levente, Szíjj Judit, Turkovics Mónika] 2. Emlékezés Deák Ferencre. Jogtörténeti Szemle, 2003/3. 57-58. 3. Mezővárosaink jogélete a XVIII-XIX. században. Jogtörténeti Szemle, VI/ 1. (2004), 68-70. 4. A jogállam önvédelme – a német büntetőjog-alkotás válasza a ’70-es évek terrorhullámára, in Mezey Barna (szerk.): Eckhart Ferenc emlékkönyv. Jogtörténeti Értekezések 28. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 12-23. 5. A modern jogrendszerek tagozódása és a római jogi tradíció – Dr. Hamza Gábor professzor székfoglaló előadása a Magyar Tudományos Akadémián. Jogtörténeti Szemle, 2004/4. 79-80.
87
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
6. „A jog története egy mozgás története” – Interjú Bernhard Schlinkkel a Berlini Humboldt Egyetem jogászprofesszorával. Jogtörténeti Szemle, 2005/1. 54-57. 7. Haditanács Győr után, Waterloo előtt – III. hazai jogtörténész találkozó Győrben az MTA Jogtörténeti Albizottsága és a Győri Jogtudományi Intézet szervezésében, 2004. november 4-5. Jogtörténeti Szemle – különszám. (2005), 36-39. 8. Ügyvédek a Harmadik Birodalomban – Interjú Dr. Hinrich Rüpinggel, a Hannoveri Egyetem professzorával. Jogtörténeti Szemle, 2006/1. 83-86. 9. A császár szolgálati útra ment – Kulcsár Krisztina: II. József utazásai Magyarországon, Erdélyben, Szlavóniában és a Temesi Bánságban 17681773 címmel a Doktori mestermunkák sorozatban megjelent doktori értekezésének ismertetése. Jogtörténeti Szemle, 2006/2. 91-93. 10. Der wahre Diener des Staates – Verwaltungsreformen von Joseph II. in den ungarischen Komitaten. Rechtsgeschichtliche Vorträge 43. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2006. 1-21. 11. A politikai bűncselekmények büntetésének szimbolikája, in Mezey Barna (szerk.): Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 13-24. 12. Kísérlet a magyar vármegyerendszer átalakítására – II. József közigazgatási és büntetőjogi reformjai a magyarországi vármegyékben, in Mezey Barna – Révész T. Mihály (szerk.): Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 77-96. 13. Középkori udvarház a Gerecsében: Egy nemesi kúria története és rekonstrukciója – jogtörténeti vonatkozásokkal. Jogtörténeti Szemle, 2008/3. 68-69. 14. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök felségárulási pere a magyar és az osztrák jogszabályok tükrében, in Molnár András (szerk.): Pártvezér, miniszterelnök, vértanú. Tudományos emlékülés a 200 éve született Batthyány Lajos miniszterelnök tiszteletére. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó – Zala Megyei Levéltár, Budapest – Zalaegerszeg, 2008. 187-212. 15. A császár hatalmától a hatalmaskodásig – Válogatás a német könyvpiacon megjelent jogtörténeti tárgyú művekből. Jogtörténeti Szemle, 2008/4. 53-56. 16. Verwaltungs- und Strafrechtsreformen von Joseph II. in den ungarischen Komitaten, in Jerouschek, Günter – Rüping, Hinrich – Mezey, Barna (Hrsg.): Strafverfolgung und Staatsraison: Deutsch-ungarische Beiträge zur Strafrechtsgeschichte. Psychosozial Verlag, Giessen, 2009. 89-120. 17. A bűntettekről és vétségekről szóló első magyar büntetőtörvénykönyv hazai és nemzetközi fogadtatása, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 23-33. 18. Der Hochverratsprozeß gegen den Ministerpräsidenten Graf Batthyány Lajos im Spiegel der ungarischen und österreichischen Rechtsnormen, in Máthé, Gábor – Ogris, Werner (Hrsg.): Die Habsburgermonarchie auf
88
BAR NA ATTILA
dem Wege zum Rechtstaat? Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest – Wien, 2010. 29-67. 19. Törekvések a politikai bűncselekmények rendezésére Magyarországon a 18. század végén, és az 1795. évi büntetőtörvénykönyv tervezete. Jog – Állam – Politika, II/2. (2010), 73-97. 20. A gonosz tanácsadók megbüntetésétől a miniszteri felelősségig – Hűtlen tanácsosok és a nemzetsértés tényállása a magyar büntetőkódex-tervezetekben, in Máthé Gábor – Mezey Barna (szerk.): Ünnepi tanulmányok Révész T. Mihály 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 9-36.
89
Me z e y Ba r na EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1953. Tanulmányok: 1972-1977 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1977-1983 között az MTA tudományos segédmunkatársa, majd tudományos munkatársa. 1983-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi adjunktusa, 1991-től egyetemi docense, 2000-től egyetemi tanára, 1993-tól a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetője. 2000. július 1. és 2008. július 1. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, 2010. augusztus 1-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 1995-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi docense, 2000-től egyetemi tanára. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1991), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 1999). Kutatási terület: börtönügy története, rendvédelem története, jog- és alkotmánytörténet. Külföldi tanulmányút: Bécs (1989), Trier (1990, 1991, 1992), Kiel (1990), Bonn (1990), Göttingen (1993), Heidelberg (1994, 1996), Basel (2000). Tudományos közéleti tevékenység: 1977-től a Magyar Történelmi Társulat tagja, 1992-től az MTA Köztestületének tagja, 1991-2001 között a Magyar Börtönügyi Társaság elnökségének tagja, 2001-2008 között alelnöke, majd 2008-től elnöke, 1996-1999 között az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottság Jogtörténeti Albizottságának titkára, 2002-2005 között elnöke, 2003-2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Habilitációs Bizottságának tagja, 2007-2010 között a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének a nem akadémikus köztestületi tagok választott közgyűlési doktorainak társadalomtudományi képviselői által választott tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998-2001), Rendvédelem Történetéért Érdemkereszt (2001, 2003), Emberi Jogokért Emlékplakett (2004), Mestertanár Aranyérem (2005), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2005), Pázmány Péter Felsőoktatási Díj (2006), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme (2008), Szemere Bertalan Díj (2011).
90
MEZEY BARNA
1. Jogforrások a Rákóczi-szabadságharc államában. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve (1976), 24-33. 2. Az 1705. évi konföderáció megítélésének jogi problémái. Budapesti Joghallgatók Dolgozatai III. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1977. 281-319. 3. Jogalkalmazás a Rákóczi-szabadságharc államában, a katonai bíráskodás, in Kovács Kálmán (szerk.): A Rákóczi Emlékév diákpályázatán díjnyertes tanulmányok. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1977. 5-50. 4. A Tabula Regni Judiciaria működése 1708-1709. Levéltári Szemle, 1978/3. 669-685. 5. A városi és regionális közigazgatás fejlődésének egyes kérdései (Nemzetközi jogtörténettudományi konferencia Budapesten). Magyar Jog, XXV/4. (1978. április), 375-379. 6. A tudományos diákkörökre vonatkozó jogszabályok. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1979. 69 p. [szerkesztő] 7. Választások Magyarországon, in Papp Marianna (szerk.): Alkotmány jogi előadások. TIT Jogi Választmánya, Budapest, 1979. 131-156. 8. A magyar feudális büntetőjogi felelősség a XVIII. század első felében, in Gönczöl Katalin – Asztalos László (szerk.): Szankció és felelősség. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980. 241-263. 9. Erdély kormányzata Bethlen Gábor korában, in Kovács Kálmán (szerk.): Bethlen Gábor állama és kora. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1980. 19-29. 10. A magyarországi cigányság helyzetének rendezését célzó jogi szabályozás egyes kérdései. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIII. (1980), 211-235. [társszerző: Tauber István] 11. A Rákóczi-szabadságharc országgyűlései. Jogtörténeti Értekezések 11. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1981. 86 p. 12. A tudományos diákköri munka múltja és jelene – Tanulmányok a tudományos diákkörökről. Tudományos Diákköri Füzetek VII. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1981. 126 p. 13. Habsburg-abszolutizmus és független magyar állam (A Rákóczi-szabadságharc és Európa, Benda Kálmán (szerk.), Budapest, 1980). Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1981. 236-239. 14. A parancsjog fenomenológiája (A törvényfogalom megváltozása a feudalizmus utolsó századaiban. Hans Schlosser előadása az ELTE Államés Jogtudományi Karán, 1981. október 5.) Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai II. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1981. 223-227.
91
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
15. Tanulmányok az államról és a jogról. Tudományos Diákköri Füzetek X. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1982. 356 p. [társszerző: Kukorelli István] 16. II. Rákóczi Ferenc állampolitikai elképzelései, in Kovács Kálmán (szerk.): A magyar politikai gondolkodás történetéből, 18-19. század. Jogtörténeti Értekezések 12. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1982. 87-102. 17. II. Rákóczi Ferenc jogi műveltsége. A felkészülés esztendői. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIV. (1982), 284-301. 18. II. Rákóczi Ferenc erdélyi országgyűlései. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai III. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1982. 58-77. 19. II. Rákóczi Ferenc rehabilitációja (1906). Levéltári Szemle, 1982/2-3. 423-434. 20. Az első magyar igazságügyi minisztérium létrehozása 1848-49-ben (Az Igazságügyi Minisztérium történetéből). Jogpolitika, 1982/2. 11-12. 21. Minisztérium a válságban (1905-1913). Az Igazságügyi Minisztérium történetéből. Jogpolitika, 1982/6. 11. 22. Rendi konföderáció és erdélyi fejedelemség. Adalékok a Rákóczi-szabadságharc erdélyi és magyarországi országgyűléseihez, in Horváth Pál – Révész T. Mihály (szerk.): Összehasonlító jogtörténet: Bolgár Elek emlékkönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 149-174. 23. A „confoederatio” a Rákóczi-szabadságharc szóhasználatában. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXV. (1983), 117-123. 24. A határozatlan tartamú szabadságvesztés-büntetés intézményének bevezetése Magyarországon, in Kovács Kálmán (szerk.): Az állami és jogintézmények változása a XX. század első felében Magyarországon. Jogtörténeti Értekezések 13. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 89-111. 25. Törvény-előkészítés a dualista Magyarországon. Jogtörténeti Tanulmányok V. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983. 169-181. 26. Cigánybűnözés a feudális Magyarországon. Fiatal Oktatók Közleményei I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 190-205. 27. Die juristische Bildung von Ferenc Rákóczi II. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXV. (1983), 139-152. 28. Egy kísérlet kezdetén – avagy: egy új jogászújság felé. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai IV. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 49-52. 29. Archeográfia, genealogia, heraldika és joghistória (A Történelmi Társulat Történelmi Segédtudományok Szekciójának megalakulására). Fiatal
92
MEZEY BARNA
Oktatók Műhelytanulmányai IV. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 148-151. 30. Néhány gondolat az állam- és jogtudományi kari felvételi vizsgákról. Jogtudományi Közlöny, XXXVIII/1. (1983. január), 30-36. [társszerző: B. Kállay István] 31. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia jövőjéről. Kötetlen jegyzőkönyv (az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának kerekasztal-beszélgetéséről). Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai V. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 114-124. 32. Székely jogszokások (Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983. 545 p.) Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai VI. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1984. 139-145. 33. A magyar állam- és jogtörténet oktatásáról. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai VII. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1984. 259-268. 34. A jogakadémiák 1874. évi reformja, in Kovács Kálmán (szerk.): A jogászképzés a felsőoktatás rendszerében. Jogtörténeti Értekezések 14. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1985. 103-120. 35. A Rákóczi-kor jogi műveltsége. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXVII. (1985), 133-152. 36. A káromkodás bűncselekménye a feudális büntetőjogban. Fiatal Oktatók Műhelytanulmányai VIII. Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar, Budapest, 1985. 5-21. 37. Büntetési elméletek. Módszertani Füzetek, 1985/1. 42-55. [társszerző: Kabódi Csaba] 38. A büntetés históriája. Módszertani Füzetek, 1985/2. 46-57. [társszerző: Kabódi Csaba] 39. A halálbüntetés diadalútja az ókorban és a középkorban. Módszertani Füzetek, 1985/3. 40-52. [társszerző: Kabódi Csaba] 40. Az abolícionizmus kora. Módszertani Füzetek, 1985/4. 53-64. [társszerző: Kabódi Csaba] 41. Értekezés a hatalomról (II. Rákóczi Ferenc politikai és erkölcsi végrendelete, Budapest, 1984). Jogtudományi Közlöny, XL/3. (1985. március), 160-162. 42. Pingpong a pontokkal – Egy felvételi tapasztalatai. Mozgó Világ, 1985/1. 63-68. [társszerző: B. Kállay István] 43. Javaslatok az állam-és jogtudományi karok felvételi vizsgáihoz. Jog tudományi Közlöny, XL/2. (1985. február), 293-299. [társszerző: B. Kállay István] 44. „...eodem iuguletur gladio”. Mozgó Világ, 1985/2. 113-115.
93
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
45. Előadói konferencia a Kossuth Klubban a Szent István Rend történetéről. Levéltári Szemle, 1985/3. 93-95. 46. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986. 323 p. [társszerkesztők: Pomogyi László, Tauber István] 47. A káromkodás (blaszfémia) a XVII-XVIII. század büntető jogszabályaiban. Jogtörténeti Szemle, 1986/1. 56-65. 48. „Nemzetünknek régi szabadságát elérjük” (Az abszolutizmus berendezkedése és a Rákóczi-szabadságharc jogalkotása). Jogtudományi Közlöny, XLI/8. (1986. augusztus), 383-387. 49. A Rákóczi-szabadságharc fejedelmi rendeleteinek típusai. Jogtörténeti Tanulmányok VI. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. 241-252. 50. Die staatspolitischen Vorstellungen von Ferenc Rákóczi II. Acta Juridica Hungarica, Vol. 28. No. 1-2. (1986), 163-184. 51. Freiheitsstrafe auf unbestimmte Dauer im Ungarn, in Máthé, Gábor (Hrsg.): Entwicklung der Verwaltungsgerichtsbarkeit in den vergangenen 100 Jahren. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1986. 327-341. 52. A halálbüntetés jelenkora. Módszertani Füzetek, 1986/1. 52-60. [társszerző: Kabódi Csaba] 53. A testi büntetések jellege. Módszertani Füzetek, 1986/2. 48-55. [társ szerző: Kabódi Csaba] 54. A testi büntetések Magyarországon. Módszertani Füzetek, 1986/3. 52-61. [társszerző: Kabódi Csaba] 55. A szabadságvesztés történelmi előzményei. Módszertani Füzetek, 1986/4. 50-61. [társszerző: Kabódi Csaba] 56. A bűnözés és a büntetés-végrehajtási jog a századfordulón, in Kovács Kálmán (szerk.): A jogalkotás és a jogalkalmazás egyes kérdései Magyarországon, 19-20. század. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1986. 113-132. 57. A börtönügyi szakirodalom kezdetei Magyarországon. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXVIII. (1986), 63-84. 58. Ungarischer Herold. Jahrbuch für Quellenpublikation, Familiengeschichte und Heraldik – Ungarnjahrbuch, Band 14. (1986), 227-229. 59. Werbőczi és a Hármaskönyve. Élet és Tudomány Kalendáriuma (1986), 215–221. 60. A szatmári béke jogi vonatkozásai. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIX. (1987), 97-108. 61. A cigánykérdés történeti gyökerei. Szakszervezeti Szemle, 1987/8-9. 61-67. 62. A börtönök világa a XVIII-XIX. században. Módszertani Füzetek, 1987/1. 53–61. [társszerző: Kabódi Csaba] 63. A magyar börtönügy históriája. Módszertani Füzetek, 1987/2. 47-59. [társszerző: Kabódi Csaba]
94
MEZEY BARNA
64. A börtönügy az imperializmus korában. Módszertani Füzetek, 1987/3. 38-49. [társszerző: Kabódi Csaba] 65. Börtönügy Nyugaton (a második világháborútól a hetvenes évekig). Módszertani Füzetek, 1987/4. 42-54. [társszerző: Kabódi Csaba] 66. Traktat über die Macht. Jogtörténeti Szemle, 1987/2. 121-125. 67. Jogtörténeti előadások I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. 190 p. 68. Börtönügy Keleten (az európai szocialista országokban, 1917-től napjainkig). Módszertani Füzetek, 1988/1. 41-56. [társszerző: Kabódi Csaba] 69. Az első magyar börtönügyi szakíró: Eötvös József. Módszertani Füzetek, 1988/4. 29-33. 70. Cigánytörténet, cigánypolitika, in Győrffy Miklós (szerk.): A bagoly nappal. Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, Budapest, 1988. 313-328. [társszerzők: Pomogyi László, Tauber István] 71. A kiegyezés börtönügye a költségvetés tükrében. Módszertani Füzetek, 1989/2. 47-54. 72. A börtönügyi reform koncepciója Horvát Boldizsár igazságügy-minisztersége idején. Jogtudományi Közlöny, XLIV/12. (1989. december), 638-644. 73. Börtönügyi törvényjavaslat 1843-ban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXXI. (1989), 65-94. 74. La culture: un lien qui nous unit. Revue de Hongrie, 1989/4. 105-108. 75. A büntetőjogi felelősségre vonás intézményi hátterének kialakítása a 1819. században. A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 14. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1990. 102 p. 76. Jogtörténeti előadások II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 205 p. 77. Büntető eljárásjog-tudományi szemelvény-gyűjtemény I. 1819-1867. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 502 p. [társszerkesztők: Horváth Attila, Révész T. Mihály] 78. A munka szerepváltozásai a büntetés-végrehajtásban. Börtönügyi Szemle, 1990/1. 49-61. [társszerző: Kabódi Csaba] 79. Tömlöc és áristom. Jogtörténeti Szemle, 1990/3. 3-30. 80. Munkabüntetések a huszadik században. Börtönügyi Szemle, 1990/2. 4355. [társszerző: Kabódi Csaba] 81. Vagyonbüntetések históriája. Börtönügyi Szemle, 1990/4. 29-41. [társszerző: Kabódi Csaba] 82. Büntetés-végrehajtás a feudalizmusban. Jogtörténeti Előadások, 1990/2. 128-156. 83. A köztársasági elnök a magyar joghistóriában, in Pölöskei Ferenc (szerk.): A köztársasági eszme és mozgalom Magyarországon. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1990. 97-110.
95
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
84. Die Confoederation im Wortgebrauch des Rákóczi Freiheitskampfs. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXI. (1990), 65-70. 85. Választójogi história. Magyarország, 1990/11. 12. 86. Government of the Transylvanian State in the 17th Century (Princely Power during the Reign of Gábor Bethlen), in Essays of Legal History. Publications of the Departement of Hungarian State and Legal History. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1991. 20 p. 87. Die Herausbildung des modernen Gefängniswesens in Ungarn Studien für ungarische Rechtsgeschichte. Publikationen des Lehrstuhls für ungarische Staats- und Rechtsgeschichte der ELTE Universität. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1991. 11 p. 88. A börtön természeti kora avagy a börtönépítészet kezdetei. Börtönügyi Szemle, 1991/2. 51-58. 89. A kereszténység börtönei. Börtönügyi Szemle, 1991/3. 53-60. 90. A középkori tömlöc. Börtönügyi Szemle, 1991/4. 34-43. 91. „Deákkal s társaival tartani? – Nem tudok.” (Széchenyi István és a börtönügyi kodifikáció ügye), in Horváth Pál (szerk.): Emlékkönyv Széchenyi István születésének a 200 éves évfordulója alkalmából. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1991. 81-100. 92. Richard van Dülmen: A rettenet színháza – ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban (Budapest, 1990). Börtönügyi Szemle, 1991/3. 62-64. 93. A cigányok megjelenése Magyarországon. Románo Nyevipe/Cigány Újság, 1991/15. 6-7. 94. A cigánykérdés a feudális Magyarországon. Románo Nyevipe/Cigány Újság, 1991/16. 6-7. 95. A magyar állam története a kezdetektől a polgári átalakulásig. Magyar alkotmánytörténet I/1. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1992. 82 p. 96. Az első dologházak kora (A börtönépítészet nagy korszakai). Börtönügyi Szemle, 1992/1. 47-55. 97. A köztársasági elnök. Az államfő a magyar joghistóriában 2. Magyar alkotmánytörténet III/2. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1992. 26 p. 98. Realitás és illúzió – Az 1843. évi börtönügyi törvényjavaslat országgyűlési vitái. Jogtörténeti Szemle, 1992/1. 39-47. 99. Die ersten Versuche der Ausgestaltung des bürgerlichen Gefängniswesens in Ungarn. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXIII. (1992), 141-160.
96
MEZEY BARNA
100. A magyar börtönügyi szakirodalom kezdetei 2. (Az önkényuralom és a dualizmus elsô éveinek börtönügyi tudományossága). Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXXIII. (1991-92), 47-76. 101. Városfejlődés és autonómia (Kajtár István: Magyar városi önkormányzatok (1848-1918), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992). Jogtörténeti Szemle, 1992/5. 69-70. 102. Adalék a magyar büntetőjog kodifikációjának történetéhez (Gál László: Javallat. Az első erdélyi magyar nyelvű büntető törvénykönyv-tervezet, 1839. Budapest, 1992). Magyar Jog, XL/5. (1994. május), 314. 103. Az első csillagig (A börtönépítészet nagy korszakai). Börtönügyi Szemle, 1993/1. 85-93. 104. Tömlöctartók. Börtönügyi Szemle, 1993/4. 51-57. 105. Istenkáromlók, szitkozódók. Börtönújság, 7. (1993. február 19.), 5. 106. A farkasember. Börtönújság, 8. (1993. február 26.), 5. 107. Eretnek kakas. Börtönújság, 9. (1993. március 5.), 5. 108. Boszorkányok. Börtönújság, 10. (1993. március 19.), 5. 109. Kínpad és kínvallatás. Börtönújság, 12. (1993. március 26.), 5. 110. A bírói talár. Ügyvédek Lapja, 1993/2. 17-19. 111. Vas-és vízpróba. Börtönújság, 14. (1993. április 9.), 5. 112. A vádlott a hulla. Börtönújság, 15. (1993. április 16.), 5. 113. Boszorkányperek. Börtönújság, 16. (1993. április 23.) 5. 114. Egy szadista úrnő a középkorból. Börtönújság, 17. (1993. április 30.), 5. 115. Rossznők. Börtönújság, 21. (1993. május 28.), 5. 116. Bestialitás. Börtönújság, 26. (1993. július 26.) 5. 117. Hírek, események a Magyar Jogász Egylet életéből. Magyar Jog, XXXIX/7. (1993. július), 447-448. 118. Hírek, események a Magyar Jogász Egylet életéből. Magyar Jog, XXXIX/8. (1993. augusztus), 512. 119. Hírek, események a Magyar Jogász Egylet életéből. Magyar Jog, XXXIX/12. (1993. december), 766-767. 120. Európai alkotmány-és parlamentarizmustörténet I. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1994. 213 p. 121. A modern magyar polgári börtönügy alapjainak kialakítása a dualizmus első éveiben, in Keserű István (szerk.): A dualista Magyarország rendvédelme. ORFK Oktatási és Kiképző Központ, Budapest, 1994. 70-86. 122. Nagy tervek kora. Börtönépítészet a 18. és 19. században. Börtönügyi Szemle, 1994/1. 103-109. 123. Több évszázad. Börtönépítészet Magyarországon. Börtönügyi Szemle, 1994/2. 77-85. 124. Adalék a magyar büntetőjog kodifikációjának történetéhez (Gál László: Javallat. Az első erdélyi magyar nyelvű büntető törvénykönyv-tervezet, 1839. Budapest, 1992). Magyar Jog, XL/5. (1994. május), 314.
97
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
125. A rabtabellák tanúsága. Egy könyv a 18. század bűnözéséről és a büntetőbíráskodásról (Hajdú Lajos: Bűnözés és büntetésbíráskodás a XVIII. század hetvenes éveinek Magyarországán). Jogtörténeti Szemle, 1994/4. 92-93. 126. Három jogász Borsod vármegyéből (Ruszoly József: Három borsodi örökhagyó, Miskolc, 1992). Magyar Jog, XL/1. (1994. január), 58. 127. A hóhér. Börtönújság, 31. (1994. augusztus 6.), 5. 128. Kiengesztelt istenek. Börtönújság, 8. (1994. február 25.), 5. 129. Tükröző elv. Börtönújság, 7. (1994. február 18.), 7. 130. Hírek, események a Magyar Jogász Egylet életéből. Magyar Jog, XL/8. (1994. augusztus), 512. 131. A magyar polgári börtönügy kezdetei. Századvég Kiadó, Budapest, 1995. 229 p. 132. A magyar rendvédelemtörténet. Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, Budapest, 1995. 222 p. [társszerzők: Bobák Artúr, Őry Károly, Parádi József] 133. Magyar alkotmánytörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 406 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Föglein Gizella, Máthé Gábor, Révész T. Mihály] 134. Előadásvázlatok a magyar jogtörténet köréből. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1995. 265 p. [szerkesztő] [társszerzők: Bódiné Beliznai Kinga, Képes György] 135. Nyitott börtön (A nem-zárt büntetés-végrehajtás múltja és jelene). Börtönügyi Szemle, 1995/2. 7-15. 136. Felsőbíráskodás a Rákóczi-szabadságharcban (Egykorú irat a szabadságharc államának fejedelmi táblájáról). Honismeret, 1995/2. 78-80. 137. Új határok között. Büntetés-végrehajtás a két világháború között Magyarországon. Börtönügyi Szemle, 1995/3. 95-102. 138. Büntetőjogi töredékek a Hármaskönyvben, in Máthé Gábor – Zlinszky János (szerk.): Degré Alajos emlékkönyv. Unió Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1995. 161-172. 139. Wissenschaftliche Begründung der Gefängniswesensreform in Ungarn im 19. Jahrhundert (Fachliteratur des Gefängniswesens im Zeitalter des Ausgleichs). Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXVI. (1995), 1997. 81-98. 140. Ultima ratio vagy barbarizmus? A halálbüntetésről. Börtönújság, 9. (1995. március 3.), 3. 141. Hírek, események a Magyar Jogász Egylet életéből. Magyar Jog, XLI/2. (1995. február), 124-127. 142. A magyar rendvédelem története. 2. javított kiadás. Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, Budapest, 1996. 367 p. [társszerzők: Bobák Artúr, Parádi József, Tóth Judit]
98
MEZEY BARNA
143. Kerker und Arrest. Anfänge der Freiheitsstrafe in Ungarn. Rechtsgeschichtliche Vorträge 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1996. 38. 144. A nemesi képviselettől a polgári képviseletig (A képviselet és a képviselői jogállás tartalmának megváltozása 1848/49-ben), in Soltész István (szerk.): A képviselők jogállása, 1. rész. Parlamenti Dolgozatok IV. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1996. 241-255. 145. Eine Gesetzvorlage über Gefängniswesen im Jahr 1843 in Ungarn, in Máthé, Gábor – Ogris, Werner (Hrsg.): Die Entwicklung der österreichisch-ungarischen Strafrechtskodifikation im XIX-XX. Jahrhundert. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1996. 203-219. 146. Rabgondozás. Segélyezés, patronage-ügy, utógondozás. A reszocializáció történelmi tendenciái. Börtönügyi Szemle, 1996/4. 135-146. 147. Magyar alkotmánytörténet. 2. átdolgozott és javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 433 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Föglein Gizella, Máthé Gábor, Révész T. Mihály] 148. Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 438 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Horváth Attila, Kabódi Csaba, Király Tibor, Lőrincz József, Máthé Gábor, Révész T. Mihály, Zlinszky János] 149. Jogalkotás a 16-19. századi Magyarországon. Rubicon, VII/1-2. (1996), 15-17. 150. Hárompólusú kompromisszum. A dualista államkonstrukció. Rubicon, VII/4-5. (1996), 33-34. 151. Bűn és büntetés. Rubicon, VII/6. (1996), 4-5. 152. Vissza a társadalomba. Az amszterdami reszelőház. Rubicon, VII/6. (1996), 23. 153. Börtönügyi Múzeum. Börtönügyi Szemle, 1996/3. 93-97. 154. A büntető rendszer alapfogalmai. Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 1997. 225 p. [társszerző: Kabódi Csaba] 155. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tájékoztatója 1997/98. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1997. 430 p. 156. Strafrechtskodifikation in 18. und 19. Jahrhundert. Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 21. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1997. 186 p. 157. A polgári börtönügyi tudományosság a XIX-XX. század Magyarországán, in Mezey Barna – Bódiné Beliznai Kinga (szerk.): A magyar börtönügy kutatásának alapjai. Jogtörténeti Értekezések 20. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1997. 5-102. 158. A magyar börtönügy kutatásának alapjai. Jogtörténeti Értekezések 20. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1997. 199 p. [társszerkesztő: Bódiné Beliznai Kinga] 159. A köztársaság a magyar alkotmányfejlődésben. Jogtudományi Közlöny, LII/2. (1997. február), 68-73.
99
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
160. Rabsegélyezés, patronage, utógondozás (A rabgondozás történelmi tendenciái). Kriminológiai Közlemények 55. MTA Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1997. 173-193. 161. Az obstrukció a magyar jogtörténetben, in Soltész István (szerk.): A plenáris ülés, 1. rész. Parlamenti Dolgozatok VI. Parlamenti Módszertani Iroda, Budapest, 1997. 307-337. 162. Rendvédelmi jog a két világháború között, in Őry Károly (szerk.): A két világháború közötti Magyar Királyság rendvédelme. Rendvédelem történeti Füzetek 6. Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, Budapest, 1997. 61-63. 163. Illusztrált egyetemtörténet (Album historiale Universitatis Quinque Ecclesiensis, Kajtár István – Móró Mária Anna (szerk.), Pécs, 1997). Magyar Jog, LIV/7. (1999. július), 447-448. 164. A modern állam. Rubicon, VIII/8-9. (1997), 14-16. 165. Előadásvázlatok a parlamentarizmus-történet köréből. Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1998. 144 p. [társszerzők: Bódiné Beliznai Kinga, Képes György] 166. Képviselet és alkotmány a középkori Európában. Európai parlamentarizmus- és alkotmánytörténet I. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1998. 224 p. 167. Demokrácia. Babilon – Tessloff, Budapest, 1998. 48 p. [társszerző: Hutter, Claus-Peter] 168. A magyar állam- és jogtörténet forrásai. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 732 p. [szerkesztő] 169. A büntető hatalom és a magyar liberalizmus (A büntető hatalom és a büntető kodifikáció az első liberális nemzedék gondolkodásában), in Mezey Barna (szerk.): Hatalommegosztás és jogállamiság. Jogtörténeti Értekezések 19. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1998. 27-35. 170. Hatalommegosztás és jogállamiság. Jogtörténeti Értekezések 19. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1998. 353 p. [szerkesztő] 171. A középkori tömlöctől a modern büntetés-végrehajtási intézetekig, in Bódiné Beliznai Kinga (szerk.): Tanulmányok a börtönügy történetéből. Jogtörténeti Értekezések 22. Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar, Budapest, 1998. 9-39. 172. Jogakadémiák és egyetemek (A jogi oktatás kezdetei és fejlődésének tendenciái Magyarországon), in Bana József (szerk.): Az 1000 esztendős magyar jogalkotás. Győri Tanulmányok 20. Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Győr, 1998. 7-17. 173. Der Kerker in der ungarischen Rechtsgeschichte, in Péter, Orsolya Márta – Szabó, Béla (Hrsg.): A bonis bona discere. Festgabe für János Zlinszky zum 70. Geburtstag. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1998. 385-420.
100
MEZEY BARNA
174. A börtön megnyitása (A nyitott és félnyitott börtönrezsimről). Collega, II/4. (1998), 4-7. 175. A magyar parlamentarizmus alapjai (Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés). Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Philosophica, 1998/3. 61-69. 176. Minisztériumot pótló helyettes hatalom (Különleges kormányforma a magyar alkotmányfejlődésben: a Honvédelmi Bizottmány). Jogtudományi Közlöny, LIII/11. (1998. november), 400-406. 177. Cigányok, in Doncsev, Toso (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon. Auktor Könyvkiadó, Budapest, 1998. 45-79. 178. Deák Ferenc és a büntető perjog reformja 1848-ban, in Molnár András (szerk.): A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1998. 159-184. 179. A cigányság rövid története, in Kovalcsik Katalin (szerk.): Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből. IF Alapítvány – Erfapresss, Budapest, 1998. 83-92. 180. Respublica 1849-ben. Rubicon, IX/3. (1998), 27-29. 181. Büntetőjog és szexualitás. A nemi bűncselekmények megítélésének változásai (16-19. század). Rubicon, IX/6. (1998), 31-32. 182. Magyar alkotmánytörténet. 3. átdolgozott és javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 445 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Föglein Gizella, Máthé Gábor, Révész T. Mihály] 183. Magyar jogtörténet. 2. javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 417 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Horváth Attila, Kabódi Csaba, Király Tibor, Lőrincz József, Máthé Gábor, Révész T. Mihály, Zlinszky János] 184. Modern állam és népképviselet. Európai alkotmány-és parlamentarizmustörténet II. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1999. 188 p. [szerkesztő] [társszerzők: Bódiné Beliznai Kinga, Képes György, Szente Zoltán] 185. A magyar országgyűlés történetének képeskönyve. History of the Hungarian Parliament. Geschichte des ungarischen Parlaments. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 235 p. 186. Reformpolitika és büntető rendszer (Eötvös József és a magyar börtönügy reformja), in Bihari Mihály – Cieger András (szerk.): „Képzeljetek embert”. Politikaelméleti tanulmányok Schlett István 60. születés napjára. Korona Kiadó, Budapest, 1999. 31-43. 187. Parlamentáris kormányzat vagy parlamenti reform? A magyar parlamentáris rendszer kialakítása 1848-ban, in Horváth Attila (szerk.): Forradalom vagy reform? Szent István Társulat, Budapest, 1999. 71-83.
101
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
188. Werbőczi István, in Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. Rubicon Kiadó, Budapest, 1999. 56-59. 189. Hajnik Imre, in Hamza Gábor (szerk.): Magyar jogtudósok I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 75-96. 190. Jogfolytonosság és forradalmi törvényhozás. Az áprilisi törvények néhány jogtörténeti vonatkozásáról. Collega, III/6-7. (1999), 5-8. 191. Illusztrált egyetemtörténet (Album historiale Universitatis Quinque Ecclesiensis, szerk. Kajtár István – Móró Mária Anna, Pécs, 1997). Magyar Jog, XLIV/7. (1999. július), 447-448. 192. Werbőczy István. Rubicon, X/7. (1999), 15-20. 193. Modern állam és népképviselet. Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet II. 2. átdolgozott kiadás. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 2000. 260 p. [szerkesztő] [társszerzők: Bódiné Beliznai Kinga, Képes György, Szente Zoltán] 194. A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvény-gyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 827 p. [szerkesztő] 195. Vom consuetudo zum Gesetzesrecht, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Die Elemente der ungarischen Verfassungsentwicklung. Studien zum Millenium. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest – Jena, 2000. 21-40. 196. Die Elemente der ungarischen Verfassungsentwicklung. Studien zum Millenium. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest – Jena, 2000. 82 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 197. Eckhart Ferenc, in Mezey Barna (szerk.): Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Millenniumi magyar történelem – Historikusok. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 407-437. 198. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Millenniumi magyar történelem – Historikusok. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 482 p. [szerkesztő] 199. A modern polgári jogrendszer kialakulása a 19. századi Magyarországon, in Gergely Jenő (szerk.): A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2000. 335-352. 200. Der Arbeitseinsatz der Gefangenen in der Geschichte des Strafvollzuges (Über die Vorgeschichte des Zuchthauswesens in Europa – Thesen eines Habilitationsvortrags). Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXVIII. (2000), 83-94. 201. Laienrichter in der Ungarischen Rechtsgeschichte, in Hausmann, Just – Krause, Thomas (Hrsg.): Zur Erhaltung guter Ordnung. Beiträge zur
102
MEZEY BARNA
Geschichte von Recht und Justiz. Festschrift für Wolfgang Sellert zum 65. Geburtstag. Böhlau, Köln – Weimar – Wien, 2000. 633-668. 202. From Dungeons to Modern Penitentiaries: A Historical Outline of the Hungarian Penitentiary System, in Gergely, András – Máthé, Gábor (ed.): The Hungarian State 1000-2000. Korona Kiadó, Budapest, 2000. 343-358. 203. Werbőczi István, in Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. 2. kiadás. Rubicon Kiadó, Budapest, 2000. 56-59. 204. A polgári börtönügyi tudományosság a XIX-XX. század Magyarországán, in Bódiné Beliznai Kinga – Mezey Barna (szerk.): A magyar börtönügy kutatásának alapjai. Jogtörténeti Értekezések 20. 2. bővített és javított kiadás. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2000. 5-102. 205. A magyar börtönügy kutatásának alapjai. Jogtörténeti Értekezések 20. 2. bővített és javított kiadás. Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kar, Budapest, 2000. 199 p. [társszerkesztő: Bódiné Beliznai Kinga] 206. A Brusznyai-per. Vitaülés Kahler Frigyes könyvéről – referátum, in Kahler Frigyes (szerk.): Büntetőjogi Tanulmányok II. MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság, Veszprém, 2000. 10-14. 207. Fogházjavító mozgalom a 19 században, in Bana József (szerk.): Bűn és bűnhődés. Győri Tanulmányok 23. Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Győr, 2000. 7-8. 208. Az 1849. évi megtorlások történetéhez, in Mezey Barna – Vörös Imre (szerk.): 150 év – A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról. Logod Kiadó, Budapest, 2001. 323-338. 209. 150 év – A magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról. Logod Kiadó, Budapest, 2001. 351 p. [társszerkesztő: Vörös Imre] 210. Die Ausgestaltung des parlamentarischen Regierungssystems in Ungarn im Jahr 1848, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Von dem Ständeversammlungen bis zum parlamentarischen Regierungssystem in Ungarn – Studien zur Parlamentarismusgeschichte. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest – Graz, 2001. 41-52. 211. Von den Ständeversammlungen bis zum parlamentarischen Regierungssystem in Ungarn – Studien zur Parlamentarismusgeschichte. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Graz – Budapest, 2001. 153 p. [társsszerkesztő: Máthé Gábor] 212. Der Verfasser eines ungarischen Rechtsbuches aus dem 16. Jahrhundert: István Werbőczy, in Boóc, Ádám – Buzády, Csongor – Hamza, Gábor (Hrsg.): Studien über István Werbőczy. Professzorok Háza, Budapest, 2001. 99-134.
103
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
213. Deák Ferenc börtönügyi rendelete 1848-ban. Börtönügyi Szemle, 2001/2. 107-116. 214. Jogfejlődésünk tradíciói, in Gergely Jenő – Izsák Lajos (szerk.): A magyar államiság ezer éve. Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Kiadó, Budapest, 2001. 187-214. 215. Horvát Boldizsár, in Rácz Árpád (szerk.): Magyar Genius. Rubicon Kiadó, Budapest, 2001. 104-107. 216. Die Debatten der ungarischen Landesversammlung 1843/44 über Gefängniswesen. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXIX-XL. (199899, 2001), 3-11. 217. A büntetés forradalma és a börtönépítészet (A büntetés-végrehajtás architekturális feltételeinek megváltozása a 18-19. században), in Kajtár István – Szekeres Róbert (szerk.): Jogtörténeti Tanulmányok VII. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2001. 293-310. 218. Egy jogászkarrier a 19. században (Csemegi Károly 1826-1899), in Mezey Barna (szerk.): A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére (1826-1899). Jogtörténeti Értekezések 26. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2001. 9-23. 219. A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére (1826-1899). Jogtörténeti Értekezések 26. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2001. 79 p. [szerkesztő] 220. A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére (1826-1899). Osiris Kiadó, Budapest, 2001. [szerkesztő] 221. A rendi alkotmányosság és a rendi gyűlések ügye a Rákóczi-szabadságharcban, in Molnár Sándor (szerk.): Állam- és közigazgatás Magyarországon az egyes történelmi korokban. Vay Ádám Múzeum Baráti Kör, Vaja, 2001. 5-20. 222. Gróf Károlyi István urbariális szerződése Új-Megyer lakosaival. Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2001/1-2. 8-10. 223. Fejezetek a büntetések és végrehajtásuk történetéből. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék, Budapest, 2002. 136 p. [társszerzők: Kabódi Csaba, Lőrincz József] 224. A karcagi választókerület története 1825-től napjainkig. Minerva Kiadó, Budapest, 2002. 320 p. [társszerző: Tóth Attila Simon] 225. Eine Spezielle Regierungsform in der ungarischen Rechtsgeschicte (Lajos Kossuth als Regierungschef im Jahr 1848), in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Vor dem Vormärz bis zum 20. Jahrhundert. Tradition und Erneuerung in der ungarischen Rechtsentwicklung. Studien zu den Reformen in den 19-20. Jahrhunderten. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Würzburg – Budapest, 2002. 42-51.
104
MEZEY BARNA
226. Von dem Vormärz bis zum 20. Jahrhundert. Tradition und Erneuerung in der ungarischen Rechtsentwicklung. Studien zu den Reformen in den 19-20. Jahrhunderten. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Würzburg – Budapest, 2002. 111 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 227. Werbőczi István, in Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. 3. átdolgozott kiadás. Rubicon Kiadó, Budapest, 2002. 56-59. 228. Egy jogászkarrier a 19. században (Csemegi Károly 1826-1899), in Takács Péter (szerk.): Kodifikáció. Szakmai tájékoztató a VII. Budapesti Nyári Egyetem hallgatói számára. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2002. 27-39. [másodközlés] 229. Wlassics Gyula, a büntetőjog és a bűnvádi perjog professzora, in Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937. Zalaegerszegi Füzetek 8. Millecentenáriumi Közalapítvány, Zalaegerszeg, 2002. 60-68. 230. Büntetőjog és szexualitás (Nemi bűncselekmények a feudális büntetőjogban), in Szentmártoni Szabó Géza (szerk.): Ámor, álom és mámor. A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete. Argumentum Kiadó, Budapest, 2002. 243-256. 231. Traditions of Hungarian Legal Development. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Milleniumi kötet, Tomus XLI-XLII. (2002), 7-37. 232. Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 631 p. [társszerző: Szente Zoltán] 233. A büntetéstan elméleti és történeti alapjai. Eötvös Loránd Tudományegyetem Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék, Budapest, 2003. 167 p. [társszerzők: Kabódi Csaba, Lőrincz József] 234. Magyar alkotmánytörténet. 4. átdolgozott és javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 516 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Föglein Gizella, Máthé Gábor, Révész T. Mihály] 235. JogtörtéNET. A magyar jogtörténet „e-learning” tananyaga. Apertus Közalapítvány, Budapest, 2003. [szerkesztő] [társszerzők: Béli Gábor, Bódiné Beliznai Kinga, Horváth Attila, Képes György, Pálvölgyi Balázs, Révész T. Mihály, Stipta István, Völgyesi Levente] [elektronikus formátum] 236. Strafrechtliche Sanktionen und Strafvollzug in der deutschen Rechtsgeschichte. Die Entwicklung des Strafenssystems und Straftheorie in Europa (Deutsch-ungarische strafrechtsgeschichtliches Seminar I.) Rechtsgeschichtliche Vorträge 12. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 119 p. 237. Strafrechtliche Sanktionen und Strafvollzug in der ungarischen Rechtsgeschichte. Die Entwicklung des Strafenssystems und Straftheorie in Europa (Deutsch-ungarische strafrechtsgeschichtliches Seminar II.)
105
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
Rechtsgeschichtliche Vorträge 13. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 86 p. 238. Strafrechtskodifikation in Ungarn im Jahre 1878, in Mezey, Barna (Hrsg.): Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27. Gondolat Kiadó, Budapest, 2003. 151-178. 239. Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Rechtsgeschichtliche Abhandlungen 27. Gondolat Kiadó, Budapest, 2003. 286 p. [szerkesztő] 240. Felvirágzás és válság. A kiegyezéstől a forradalmakig 2., in Szögi László (szerk.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1890-1919. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 228-266. 241. Az állatok jogi perszonifikációja (Állatok a bíróság előtt – adalékok a törvénykezés történetéhez), in Pesti Sándor – Szabó Máté (szerk.): „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 19-39. 242. A Szamosújvári Fenyítő Intézet 1861-ben. Börtönügyi Szemle, 2003/1. 87-96. 243. Az amsterdami Rasphuis. Jogtörténeti Szemle, 2003/1. 11-18. 244. Büntetések a Rákóczi-szabadságharc jogtörténetében. Börtönügyi Szemle, 2003/2. 55-62. 245. Az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság történeti előfeltételei Magyarországon, in Kiss Daisy – Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 671-686. 246. Nagyszombattól Budapestig (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 1667-2002), in Takács Péter (szerk.): A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal-beszélgetések. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 139-184. 247. Minőség és túlterheltség. Vitaindító. Kerekasztalbeszélgetések a jogászképzés aktuális problémáiról II., in Takács Péter (szerk.): A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal-beszélgetések. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 404-409. 248. Die Obstruktion in der ungarischen Rechtsgeschichte, in Cohn, Henry J. (ed.): Parliaments, Estates and Representation. Vol. 23. Variorum, Aldershot – Burlington, 2003. 97-122. 249. Deák szerepe a börtönügy polgári átalakításában, in Szabó András (szerk.): Deák Ferenc Emlékezete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 34-46. 250. A Bridewell jelenség. Jogtörténeti Szemle, 2003/4. 21-27. 251. Jogélet a Rákóczi-szabadságharcban, in Tamás Edit (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc és Közép-Európa I. Tanulmányok a Rákóczi-szabad-
106
MEZEY BARNA
ságharc kezdetének 300. évfordulójára. A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 45. Sárospataki Rákóczi Múzeum, Sárospatak, 2003. 337-358. 252. A korona-eszme európaisága. Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története. Jogtörténeti Szemle, 2003/2. 61-62. 253. Hogyan utáljuk együtt az universitast? (Az egyetem arca – ha nem szeretjük az intézményt) Siegfried Bär: A céh. Az egyetem lényege a professzorrá válásnak és a professzorok érzelmi életének tükrében. Jogtörténeti Szemle, 2003/3. 81-83. 254. Bor és jog. A borforgalom jogi szabályozása a Corpus Juris Hungarici tükrében. Rubicon, XIV/1-2. (2003), 25-31. 255. Egy szint – két szint (Az emelt szintű érettségi vizsgáról). Egyenes út az Egyetemre, III/5. (2003. szeptember), 2. 256. Deák, a kodifikátor. Rubicon, XIV/9-10. (2003), 72-79. 257. Die Ständeversammlungen von Rákóczi Ferenc II. in Siebenbürgen, in Mezey, Barna – Máthé, Gábor (Hrsg.): Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments. Studies presented to the Internatonal Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions. Volume LXXXI.������������������������������������������������� Eötvös Loránd Tudományegyetem, Barcelona – Budapest 2003. 38-50. 258. Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten. Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments.������������� ������������ Studies presented to the International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions. Volume LXXXI. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Barcelona – Budapest, 2003. 138 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 259. Magyar jogtörténet. 3. javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 467 p. [szerkesztő] [társszerzők: Beliznai Kinga, Horváth Attila, Kabódi Csaba, Király Tibor, Lőrincz József, Máthé Gábor, Révész T. Mihály, Zlinszky János] 260. A büntetéstani alapfogalmak II. Eötvös Loránd Tudományegyetem Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék, Budapest, 2004. 175 p. [társszerző: Kabódi Csaba, Lőrincz József] 261. A szegedi „csillagbörtön” megnyitásának előzményei, in Mezey Barna (szerk.): Eckhart Ferenc emlékkönyv. Jogtörténeti Értekezések 28. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 296-324. 262. Eckhart Ferenc emlékkönyv. Jogtörténeti Értekezések 28. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 681 p. [szerkesztő] 263. Ferenc Deák und das ungarische Gefängniswesen gegen Mitte des 19. Jahrhunderts, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Nationalstaat – Monarchie – Mitteleuropa – zur Erinnerung an den „Advokaten der Nation” Deák Ferenc. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 34-44.
107
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
264. Nationalstaat – Monarchie – Mitteleuropa – zur Erinnerung an den „Advokaten der Nation” Deák Ferenc. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 147 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 265. Degré Alajos, in Mezey Barna (szerk.): Degré Alajos: Válogatott jogtörténeti tanulmányok. Millenniumi magyar történelem – Historikusok. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 447-479. 266. Degré Alajos: Válogatott jogtörténeti tanulmányok. Millenniumi magyar történelem – Historikusok. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 487 p. [szerkesztő] 267. A büntetőjogi kodifikáció kezdetei Magyarországon (Bónis György az első magyar büntető kódex tervezet). Jogtörténeti Szemle, 2004/1. 55-57. 268. A Rákóczi-szabadságharc állama, in R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 477-481. 269. A Hanza fenyítőházai. Jogtörténeti Szemle, 2004/2. 1-5. 270. Fayer László és az 1843. évi javaslatok Anyaggyűjteménye, in Az 1843iki büntetőjogi javaslatok Anyaggyűjteménye I. Pytheas Kiadó, Budapest, 2004. 3-14. 271. Tendenzen der ungarischen Verfassungsentwicklung im 19. und 20. Jahrhundert – das ungarische Parlamentarismus. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLIV. (2004), 83-101. 272. Az elítéltek osztályozása a 19. század utolsó harmadában. Börtönügyi Szemle, 2004/3. 1-10. 273. Deák, der Kodifikator. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLV. (2004), 49-60. 274. Államosítás és autonómia. Centralizáció és önkormányzatiság a XIX. század második felében, in Gergely Jenő (szerk.): Autonómiák Magyarországon 1848-1998. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2004. 13-24. 275. Alkotmány, tradíció, modernizáció (Kajtár István: A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai). Jogtörténeti Szemle, 2004/3. 68-69. 276. A rendészet alapvetése (Joseph von Sonnenfels: Grundsätze der Polizey: Herausgegeben von Werner Ogris). Magyar Jog, LI/11. (2004. november), 695-696. 277. A negyedik országgyűlés (A szatmári conventus). Rubicon, XV/1. (2004), 52-55. 278. Börtönügyi kiállítás Szilvásváradon. Jogtörténeti Szemle, 2004/2. 64-65. 279. Degré Alajos méltatása. Jogtörténeti Szemle, 2004/2. 68-69. 280. 54th Conference International Commission for the History of Representative and Parliamentary Institutions. Jogtörténeti Szemle, 2004/4. 86-87. 281. Deutscher Rechtshistorikertag. Jogtörténeti Szemle, 2004/4. 87-88.
108
MEZEY BARNA
282. Büntetéstani alapfogalmak. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005. 223 p. [társszerző: Kabódi Csaba, Lőrincz József] 283. Ünnepi tanulmányok Kovács Kálmán egyetemi tanár emlékére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2005. 136 p. [szerkesztő] 284. Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdély Fejedelemségben. Gondolat Kiadó, Budapest, 2005. 328 p. [társszerkesztő: Tóth Béla]. 285. Vier Vorträge über den Staat in der Zeit des Rákóczi Freiheitskampfes. Rechtsgeschichtliche Vorträge 30. Rechtsgeschichtliche Forschungsgruppe der Ungarische Akademie für Wissenschaften an dem Lehrstuhl für Ungarische Rechtsgeschichte. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2005. 66 p. 286. A fenyítőházak dél-német modellje, in Ligeti Katalin (szerk.): Wiener A. Imre ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 291-304. 287. A fenyítőháztól a börtönig (A fenyítőházak kora Magyarországon). Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XLI. (2004), 27-44. 288. Horvát Boldizsár az Országbírói Értekezleten. Jogtörténeti Szemle, 2005/3. 31-39. 289. Az osztrák fenyítőházak a 18-19. században, in Béli Gábor – Kajtár István – Szekeres Róbert (szerk.): Jogtörténeti Tanulmányok VIII. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2005. 335-354. 290. Modernisierung und Rechtskontinuität in der Geschichte Ungarns (Besonderheiten unserer Region). Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLVI. (2005), 77-92. 291. Egység a sokszínűségben (��������������������������������������� Hans Hattenhauer: Europäische Rechtsgeschichte). Jogtörténeti Szemle, 2005/1. 68-70. 292. Kórház vagy fogház? (A párizsi Hôpital général történetéből) Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában. Jogtörténeti Szemle, 2005/2. 98-99. 293. Szimbolika, jelenség, eszme, kép (Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe). Jogtörténeti Szemle, 2005/4. 69-70. 294. A magyar jogtörténet-tanítás kezdetei. Jogtörténeti Szemle – különszám (2005), 40 p. 295. Die ersten Schritte zu einer Rechtsordnung in Ungarn, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Ungarische Rechtsgeschichte. ���������������� Einige Abschnitte aus einem Lehrbuch der ungarischen Staats- und Rechtsgeschichte. Ungarische Akademie der Wissenschaften Rechtshistorische Unterkommission. Gondolat Kiadó, Halle – Budapest, 2006. 41-57. 296. Ungarische Rechtsgeschichte. Einige Abschnitte aus einem Lehrbuch der ungarischen Staats- und Rechtsgeschichte. Ungarische Akademie der Wissenschaften Rechtshistorische Unterkommission. Eötvös
109
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
oránd Tudományegyetem, Halle – Budapest, 2006. 94 p. [társszer L kesztő: Máthé Gábor] 297. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 684 p. [társszerkesztő: Révész T. Mihály] 298. Reformkori börtöntervek Magyarországon, in Mezey Barna – Révész T. Mihály (szerk.): Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 351-368. 299. Jogi kultúra, processusok, rituálék és szimbólumok. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 342 p. [szerkesztő] 300. Rendészet és büntetőjog határán: dologházak a reformkorban, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Corvinus Egyetem, Budapest, 2006. 268-277. 301. A tömlöc mint politikai szimbólum a reformkorban, in Mezey Barna (szerk.): Jogi kultúra, processusok, rituálék és szimbólumok. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 219-230. 302. Zur Geschichte des Schwangerschaftabbruchs in Ungarn, in Anderheiden, Michael – Bürkli, Peter – Hienig, Hans Michael – Kirste, Stephan – Seelman, Kurt (Hrsg.): Paternalismus und Recht. Mohr Siebeck, Tübingen, 2006. 249-258. 303. A törvényes öröklés a magyar rendi társadalomban. Nánásy Benjámin törvényes hiteles szószóló könyve (1799) elé, in A Magyar polgárnak Törvény szerént való rendes Örökösse. Iratott Nánásy Benjámin törvényes hites szószóló által. Pesten Nyomt. Trattner Mátyás Betűivel 1799. Hasonmás kiadás. Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2006. 7-24. 304. Alkotmányos vagy parlamentáris monarchia?, in Fűrész Klára – Kukorelli István (szerk.): Ünnepi kötet Schmidt Péter egyetemi tanár 80. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2006. 162-170. 305. Die österreichische Strafvollzugspolitik in Ungarn während der Diktatur (1849-1861), in Diktatúry v európskych dejinách. Uzsgorodszkij Nacionalinyij Univerzitet, Košice – Uzsgorod, 2006. 36-45. 306. Az elzárás világa (Tébolyultak a börtönben) Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában. Jogtudományi Közlöny, LXI/4. (2006. április), 151-153. 307. Orvosi „láttalálmány” és társadalmi kórkép. Jogtörténeti Szemle, 2006/2. 101-102. 308. A Haza bölcse, Zala büszkesége. Jogtörténeti Szemle, 2006/2. 105. 309. Kínzások, kínvallatás, kivégzés. Rubicon, XVII/7. (2006), 14-36. 310. Ha egy universitasnak öregdiák-magazinja van… Széchenyi Alumni Magazin (2007. tél), 6. 311. Az első magyar köztársaság. 1849 respublicája, in Feitl István (szerk.): A köztársaság a modernkori történelem fényében. Napvilág Kiadó, Budapest, 2007. 181-192.
110
MEZEY BARNA
312. Törvényalkotás Rákóczi országgyűlésein – különös tekintettel a szécsényi conventusra, in Bagyinszky Istvánné – Balogh Zoltán (szerk.): Rákóczi állama Európában. Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet, Salgótarján, 2007. 91-109. 313. Horvát Boldizsár az 1861. évi országgyűlésen. Jogtörténeti Szemle, 2007/1. 19-28. 314. A nevelés és a jobbítás gondolatának megjelenése a börtönügy történetében. Börtönügyi Szemle, 2007/3. 13-24. 315. Károlyi István gróf urbariális szerződése Új-Megyer lakosaival, in Estók János (szerk.): Újpest. A százéves város (1907-2007). Kossuth Kiadó, Budapest, 2007. 27-30. 316. Egy politikusi karrier építőkövei (Horvát Boldizsár politikai pályakezdete), in Kapa Mátyás – Máthé Gábor (szerk.): Studia in honorem István Balogh. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 45-68. 317. „Másoknak jó példájokra” (Halál, bakó, középkor), in Balla Judit – Borbály Zoltán – Koltay András (szerk.): Pálinkás György emlékkönyv. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2007. 145-153. 318. Bizalom és történelem (Bizalom – szimpózium Francis Fukuyamával). Jogtörténeti Szemle, 2007/2. 63-65. 319. Jogtörténeti közelítések a vásárhoz, a szőlőhöz, a borhoz. III. Vásárok világa konferencia. Jogtörténeti Szemle, 2007/4. 86-87. 320. A szécsényi konföderáció (1705), in Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2008. 176-194. 321. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 20042008. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 220 p. [szerkesztő] 322. Gesetzesvorbereitung in Ungarn zur Zeit des Dualismus. Die Rolle der Regierung in der Gesetzgebung, in Kohl, Gerald – Neschwara, Christian – Simon, Thomas (Hrsg.): Rechtsgeschichte mit internationaler Perspektive. Für Wilhelm Brauneder zum 65. Geburtstag. Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, Wien, 2008. 329-344. 323. A fórum judliumtól a járásbíróságig. Újpesti Helytörténeti Értesítő, XV/1. (2008), 4-6. 324. Emberevő cigányok. Koncepciós per a Hont vármegyei törvényszék előtt. Rubicon, XIX/7-9. (2008), 34-35. 325. Brutális gyilkosságok az East Enden (Jack the Ripper). Rubicon, XIX/79. (2008), 54-59. 326. Gyilkosság a Mohács előtti Magyarországon. Rubicon, XIX/7-9. (2008), 30-31. 327. A kiapadt forrás: Jogtörténeti könyvek az Antiquarium Hungaricum 22. árverésén. Jogtörténeti Szemle, 2008/3. 61-62.
111
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
328. Új köztársaságok – új problémák. „Das Tschechoslowakische Recht, die Rechtswissenschaft in der Zwischenkriegszeit und ihre Rolle in Mitteleuropa”. Nemzetközi konferencia Prágában. Jogtörténeti Szemle, 2008/4. 61-62. 329. Batthyány Lajos és a börtönügy tárgyalása az 1843/44. évi országgyűlés felsőtábláján, in Molnár András (szerk.): Pártvezér, miniszterelnök, vértanú. Tudományos emlékülés a 200 éve született Batthyány Lajos miniszterelnök tiszteletére. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó – Zala Megyei Levéltár, Budapest – Zalaegerszeg, 2008. 63-80. 330. Batthyány Lajos jogi programja. Jogtörténeti Szemle, 2008/1. 22-31. 331. Rechtsgeschichtliche Studien. Beiträge zur Institutionsentwicklung in der ungarischen Rechtsgeschichte. Károli-Gáspár Universität der Reformierte Kirche in Ungarn Juristische Fakultät, Budapest – Passau, 2008. 99 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 332. Richter und Gerichtshöfe. �������������������������������������� Jahrhunderte des ungarischen Gerichtssystems, in Máthé, Gábor ������������������������������������������ – Mezey, Barna (Hrsg.):������������������� Rechtsgeschichtliche Studien. Beiträge zur Institutionsentwicklung in der ungarischen Rechtsgeschichte. Károli-Gáspár Universität der Reformierte Kirche in Ungarn Juristische Fakultät, Budapest – Passau, 2008. 35-61. 333. A kor kérdése a magyar büntetőjog történetében. Rendészeti Szemle, LVI/7-8. (2008), 20-30. 334. Egy politikus ügyvéd a diktatúrában. Horvát Boldizsár 1849-1859-ben, in Veress Emőd (szerk.): Animus in consulendo liber. Sipos István Emlékkötet. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest – Pécs, 2008. 181-190. 335. Bor és törvényhozás a magyar joghistóriában, in Nagy Teodóra Janka – Szabó Géza (szerk.): Vásárok világa III. Honismereti egyesületi Kiskönyvtár 4. Wosinszky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, 2008. 35-72. 336. Der Kerker und die Freiheitsstrafe im Strafsystem. Der symbolische Ausdruck der Funktionen der Freiheitsstrafe, in Schulze, Reiner – Vormbaum, Thomas – D. Schmidt, Christine – Willenberg, Nicola (Hrsg): Strafzweck und Strafform zwischen religiöser und wletlicher Wertevermittlung. Symbolische Kommunikation und gesellschaftliche Wertsysteme. Schriftenreihe des Sonderforschungsbereich 496. Band 25. Rhema Verlag, Münster, 2008. 89-105. 337. A kiegyezés fegyházügye statisztikai adatok tükrében. Adalékok a magyar börtönügy álláshoz 1867-ben, in Balogh Miklós – Gyémánt Richard – Kovacsicsné Nagy Katalin – Pukli Péter – Vavró István (szerk.): A statisztika és a közigazgatás elkötelezettje. Ünnepi kötet a 60 éves Katona Tamás tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2008. 353-364.
112
MEZEY BARNA
338. Europäische Rechtsgeschichte – ungarische Rechtsgeschichte, in Heun, Werner – Lipp, Volger (Hrsg.): Europaisierung des Rechts. Göttingener Juristische Schriften, Band 5. Universitätsverlag Göttingen, Göttingen, 2008. 11-28. 339. Der Kerker als politische Symbol in der Reformzeit, in Steinberg, Goeg (Hrsg.): Recht und Macht. Festschrift für Hinrich Rüping. Herbert Utz Verlag, München, 2008. 325-336. 340. Realitásból koncepció. II. Rákóczi Ferenc állampolitikai céljairól, in Tamás Edit (szerk.): II. Rákóczi Ferenc, az államférfi. Tanulmányok a sárospataki országgyűlés háromszázadik évfordulóján. A Sárospataki Rákóczi Múzeum füzetei 53. Sárospataki Rákóczi Múzeum, Sárospatak, 2008. 45-54. 341. Ami az első büntető novellából kimaradt. Törvényi válaszok a közveszélyességre. Jogtörténeti Szemle, 2008/4. 34-40. 342. Gestaltung der Rechtspolitik des Ausgleiches, in Mezey, Barna (szerk): Die österreich-ungarische Ausgleich 1867. Rechtsgeschichtliche Vorträge 52. Rechtsgeschichtliche Forschungsgruppe der Ungarische Akademie für Wissenschaften an dem Lehrstuhl für Ungarische Rechtsgeschichte, Budapest, 2008. 79-103. 343. „Öszve szerkesztett szövetségünknek kötele” A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009. 356 p. 344. Strafverfolgung und Staatsraison/Deutsch-ungarische Beiträge zur Strafrechtsgeschichte. Rothenburger Gespräche zur Strafrechtsgeschichte, Band 6. Psychosozial-Verlag, Gießen, 2009. 310 p. [társszerkesztők: Günter Jerouscek, Hinrich Rüping] 345. Jogi néprajz- jogi kultúrtörténet Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből. Eötvös Kiadó, Budapest, 2009. 487 p. [társszerkesztő: Nagy Janka Teodóra] 346. A polgári börtönügyi tudományosság a XIX-XX. század Magyarországán. Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 2009. [különlenyomat] 347. Szokásjog és szokás határán: jogszokások, in Nagy Janka Teodóra – Mezey Barna (szerk.): Jogi néprajz- jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből. Eötvös Kiadó, Budapest, 2009. 13-26. 348. Rablázadás Zalaegerszegen. A „megyebeli fogságban lévő Rabok által elkövetett Zenebona” 1796., in Holé Katalin – Kabódi Csaba – Mohácsi Barbara (szerk.): Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2009. 304-315. 349. Die Rolle der Strafen der Typiserung von Verbrechen in Ungarn des Mittelalters, in Jerouschek, Günter – Mezey, Barna – Rüping, Hinrich (Hrsg.): Strafverfolgung und Staatsraison. Deutsch-ungarische Beiträge
113
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
zur Strafrechtsgeschichte. Rothenburger Gespräche zur Strafrechtsgeschichte, Band 6. Psychosozial Verlag, Gießen, 2009. 35-52. 350. Egy politikus pénztárcája a 19. század derekán. Adalékok Horvát Boldizsár jövedelmi viszonyaihoz, in Simon István (szerk.): Tanulmányok Nagy Tibor tiszteletére. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 167-182. 351. Egy Deák-párti politikus a választókerületében. Szombathely és Horvát Boldizsár, in Horváth Attila – Koltay András – Máthé Gábor (szerk.): Sapienti iniuria non potest fieri. Ünnepi tanulmányok Zlinszky János tiszteletére. Jogtörténeti Értekezések 36. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009. 243-262. 352. Modernisierung und Rechtskontinuität im Vormärz in Ungarn, in Rossová, Marcella (Hrsg.): Integration und Desintegration in Mitteleuropa. Pläne und Realität. Martin Meidenbauer Verlagsbuchhandlung, München, 2009. 73-87. 353. Jogászképzés Magyarországon, in Szalma József (szerk.): A magyar tudomány napja Délvidéken 2008. Vajdasági Magyar Tudományos Társaság – Atlantis Kiadó, Újvidék, 2009. 5-13. 354. A jogakadémiák a jogászképzés történetében, in Kajtár István – Pohánka Éva (szerk.): A Pécsi Püspöki Joglyceum emlékezete 1833-1923. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2009. 17-36. 355. A munkaethosz és a szegényrendészet kriminalizálódása. Börtönügyi Szemle, XXVIII/3. (2009), 1-20. 356. A munkáltatás szerepe a büntetés-végrehajtás történetében. A fenyítőházi modelltől a rabdolgoztató házakig, 2009. 544 p. [akadémiai doktori értekezés] [kézirat] 357. Tekintélyes bíróból hogy lesz vidéki végrehajtó közeg? Béli Gábor: A nemesek négy bírója. Jogtörténeti Szemle, 2009/2. 61-63. [recenzió] 358. A szegénység kezelésének rendészeti lehetőségei a középkorban, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Tanulmányok a „Rendészet kultúrája – kulturált rendészet” c. konferenciáról. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények. Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport, Pécs, 2009. 115-134. 359. Különleges államalakulat a magyar alkotmánytörténetben, in K ónya, Peter (ed.): Gróf Imrich Thököly a jeho postanie. Wdavatelstvo Prešovsekej Univerzity, Prešov, 2009. 49-65. 360. Régi idők tömlöcei. Büntetések, börtönök, bakók. Rubicon Kiadó, Budapest, 2010. 175 p. 361. Das Wesen der Rechtsgeschichte. Werner Ogris zum 75. Geburtstag. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 140 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 362. Rechtsgeschichte, Rechtswissenschaft, Lehre, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Das Wesen der Rechtsgeschichte. Werner Ogris zum 75. Geburtstag. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 75-88.
114
MEZEY BARNA
363. Ünnepi tanulmányok Révész T. Mihály 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 507 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 364. Reformerek és börtönreformok a 18-19. században, in Máthé Gábor – Mezey Barna (szerk.): Ünnepi tanulmányok Révész T. Mihály 65. születésnapja tiszteletére, Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. 291-311. 365. A’ Raboskodók Jobbétásokra és a közz Bátorságra Czélzó gondolatok. Szalay Imre feljegyzései és a munka a reformkor tömlöcügyében, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 401-407. 366. Die Modernisierung des Strafvollzuges in Ungarn. Die Rechtssetzung des Gefängniswesens in der Ausgleichzeit, in Máthé, Gábor – Ogris, Werner: Die Habsburgermonarchie auf dem Wege zum Rechtsstaat? Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest – Wien, 2010. 223-264. 367. Egy reformkori fogház. Adalékok a zalaegerszegi megyei tömlöc történetéhez, in Molnár András (szerk.): Degré Alajos emlékezete. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó – Zala Megyei Levéltár, Budapest – Zalaegerszeg, 2010. 109-127. 368. Munkáltatási modellek a reformkor büntetés-végrehajtásában, in Balogh Elemér – Homoki-Nagy Mária (szerk.): Emlékkönyv Dr. Ruszoly József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Acta Juridica et Politica, Tomus LXXIII. (2010), 547-563. 369. Egy büntetőjogi tankönyv a reformkorból. Vuchetich Mátyás: A magyar büntetőjog rendszere. I. könyv. Elméleti büntetőjog. Fordította Király Tibor. Budapest, 2010. Jogtörténeti Szemle, 2010/3. 62-65. [recenzió] 370. Tóth Bélára emlékezve: „Élni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben”. Jogtörténeti Szemle, 2010/3. 80-81. [nekrológ] 371. Modelle der Häftlingsabeit im Strafvollzug der Reformzeit, in Bélli Gábor – Herger Csabáné – Peres Zsuzsanna (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok X. Publikon Kiadó, Pécs, 2010. 113-134. 372. A magyar felsőoktatás és az Európai Unió. Európai Tükör, XV/11-12. (2010. november-december), 99-104. 373. A jogászképzés és a rendszerváltás. Jogtörténeti Szemle, 2010/2. 37-41.
115
Pá lvölg y i Ba lá z s
EGYETEMI DOCENS
Született: 1973. Tanulmányok: 1992-1997 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1998-2002 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1998-2005 között történelmi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar) Munkahely: 1998-2002 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatója. 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója. 2001-2003 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar szemináriumi előadója. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatója. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2007). Kutatási terület: állam- és jogtörténet. Tudományos közéleti tevékenység: The European Society for History of Law tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Soros Alapítvány 222. számú belföldi kutatási ösztöndíja (2000), OMAA-OAD kutatási ösztöndíj (2001).
1. A trianoni békeszerződés (Romsics Ignác könyvének ismertetése). Jogtörténeti Szemle, 2003/1. 61. [recenzió] 2. Tervek, szándékok és a gyakorlat. Az Országos Tébolyda a magyar közegészségügyi közigazgatás rendszerében (1868-1900). Jogtörténeti Szemle, 2003/2. 40-48. 3. Fuchsintól a tamarindig – Borhamisítás a békeidőkben. Rubicon, XIV/1-2. (2003), 70-74. 4. A himlő elleni védekezés megszervezése Magyarországon (1867-1914). Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 178-199. 5. Az Université Libre de Bruxelles (ULB) „összehasonlító jogi és jogtörténeti központja”. Jogtörténeti Szemle, 2005/1. 57-58. 6. A borhamisítás kérdésének kezelése Magyarországon a filoxérától az 1908-as bortörvényig. Jogtörténeti Szemle, 2005/2. 65-77.
116
PÁ LVÖL G Y I BA L Á Z S
7. „A kolera egyike az emberiség legnagyobb jótevőinek”. Jogtörténeti Szemle, 2005/3. 76-83. 8. A Belügyminisztérium és az Országos Közegészségi Tanács helye a közegészségügyi igazgatás működésében Magyarországon (1867-1914), in Mezey Barna – Révész T. Mihály (szerk.): Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 385-399. 9. A megyei törvényhatóságok közegészségügyi közigazgatási feladatköre Magyarországon (1867-1914). Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 52-67. 10. Kihívás és válasz – Az „állami” közegészségügy megteremtése a dualizmus időszakában, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2007. Universitas-Győr, Győr, 2007. 123-173. 11. A trachoma elleni védekezés megszervezése Magyarországon (18841903). Orvostörténeti Közlemények, LIV/1-4. (2008), 47-68. 12. Zwischenfall in Tientsin – ein Stück der Doppelmonarchie in China im Jahre 1917., in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 1100-1117. [elektronikus formátum] 13. Constitutional Questions and its Consequences Concerning the Austro-Hungarian Settlement in China. Právní a ekonomické problémy současnosti X. Sborník Prací. KEY Publishing, Ostrava, 2009. 34-42. 14. Autriche-Hongrie et l’aventure de Tientsin en 1917 ou l’assassinat d’un policier chinois, in Peres, Zsuzsanna – Hornyák, Szabolcs – Delacasse, Krisztina – Juhász, Botond (eds.): Turning Points and Breaklines. 4th Yearbook of Young Legal Historians. Meidenbauer Verlag, München, 2009. 343-354. 15. Hungarian Views on the French Proposal to the Planned International Accord Concerning the Crimes of Political Terrorism (1934). Journal on European History of Law, Vol. 1. No. 1. (2010), 24-27. 16. The First Steps of Migration Legislation and its Consequences in Hungary. Journal on European History of Law, Vol. 1. No. 2. (2010), 44-49. 17. The Position of the Freedom of Contract in the Hungarian Law on Migration (1903), in COFOLA 2010: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2010. [elektronikus formátum]
117
Ré vé sz T. M i há ly EGYETEMI DOCENS
Született: 1945. Tanulmányok: 1965-1970 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1970 -1972 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék tudományos ösztöndíjas gyakornoka, 1972-1980 között az MTA Társadalomtudományi Főosztály – Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszéki Kutatócsoport tudományos munkatársa, 1980-2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense, 1983-tól tanszékvezetője, 1992-1996 között az Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék vezetője. 1996-2000 között az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) tanszékvezető egyetemi docense. 2010-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar címzetes egyetemi tanára. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1979). Kutatási terület: szabadságjogok fejlődéstörténete, sajtószabadság magyarországi érvényesülése a kezdetektől napjainkig, médiaszabályozás és kommunikációs jogok története, egyes jogállami intézmények hazai működése. Külföldi tanulmányút: Lancaster (1992), Trier (1993).
1. A büntetőjog oktatása karunkon (1877-1848). Budapesti Joghallgatók Dolgozatai I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1970. 2. A központi állami ellenőrzés szervezetének kialakulása Magyarországon 1867 után. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1971. 60 p. 3. Az esti és levelező tagozatú oktatás fejlődése az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1972. 70 p. [társszerző: Máthé Gábor] 4. Die wirtschaftliche Kontrolltätigkeit des Reichstages und sein Kontrollorgan nach dem Ausgleich, in Verwaltungshistorische Studien. Pécs, 1972. 361-383.
118
R ÉV É SZ T. M IH Á LY
5. A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben, in K. Balog János (szerk.): Tanulmányok Tolna megye történetéből V. Tolna Megyei Tanács Levéltára, Szekszárd, 1974. 371-398. 6. Le développement de l’enseignement par correspondance à la Faculté de droit de l’Université Eötvös Loránd de Budapest (1951-1970). Universitas Comeniana, Acta Facultatis Juridicae, Pravnicka Vzdelanost na Slovensku (1848-1971), Bratislava, 1975. 129-143. 7. Jogtörténeti konferencia 1975 őszén Prágában. Jogtudományi Közlöny, XXXI/7. (1976. július), 419-420. 8. Nyekatorie voproszi adminisztratyiv-novo upravlényijá v Vengrii v 1945 gody, udeljáá oszoboe vnyimányie oblasztnoj adminisztratyivnoj gyéjátelnosztyi, in Vznik a vývoj socialistického práva. Praha, 1976. 169-177. 9. Adalékok a gyülekezési jog magyarországi fejlődéséhez. Levéltári Szemle, 1977/1. 185-194. 10. A sajtópolitika egyes kérdései Magyarországon a kiegyezés után. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1977. 118 p. 11. Sajtójog a dualista Magyarország első esztendeiben. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXI. (1978), 299-314. 12. A dualista állam sajtórendészete (1867-1875). Levéltári Szemle, 1978/3. 557-590. 13. Die Rechtsmittel des Kampfes gegen die ausländische Presse in Ungarn nach dem Ausgleich. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XX. (1978), 159-173. 14. A deákpárti kormányzat tájékoztatási politikája. Acta Facultatis PoliticoIuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXII. (1978), 399-409. 15. A sajtószabadság érvényesülése Magyarországon 1867-1875. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. 16 p. [kandidátusi értekezés tézisei] 16. Processz, szvjázannüj sz. presszoj i municipalitétü poszle kompromissza v Vengrii, in Kovács, Kálmán – Máthé, Gábor (Hrsg.): Entwicklung der städtischen und regionalen Verwultung in den letzten 100 Jahren in Mittel- und Osteuropa. 3. Band. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1979. 275-290. 17. Büntetőjogi eszközök alkalmazása Magyarországon az ellenzéki sajtó elleni küzdelemben (1867-1875). Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXXII. (1980), 79-103. 18. Die Rolle der allgemeinen Rechtgeschichte bei der Entwicklung des ungarishen rechtlichen Historismus. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXIV. (1982), 207-220. 19. A gyülekezési jog polgári-jogi fejlődése Magyarországon, in Kovács Kálmán (szerk.): Az állami és jogintézmények változásai a XX. század első
119
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
felében Magyarországon. Jogtörténeti Értekezések 13. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1983. 165-178. 20. A feudális jogtípus fejlődéstörténete (összehasonlító jogtörténete). Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1983. 313 p. 21. Összehasonlító jogtörténet: Bolgár Elek emlékkönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 296 p. [társszerkesztő: Horváth Pál] 22. A magyar jogi historizmus világképének alakítása, in B. Kállay István (szerk.): Összehasonlító jogtörténeti tanulmányok. A feudális jogtípus fejlődéstörténete (összehasonlító jogtörténete). Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1984. 5-35. 23. Adalékok az anyakönyvvezetés államosításához Magyarországon. Magyar Herold, 1984/1. 447-458. 24. A feudális jogtípus fejlődéstörténete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 313 p. [szerkesztő] 25. In memoriam – Csizmadia Andor. Állam és Igazgatás, XXXV/9. (1985. szeptember), 849-850. 26. Horváth Pál: A szocialista jog fejlődése. Magyar Jog, XXXII/2. (1985. február), 181-183. 27. A közigazgatási büntetőbíráskodás fejlődése az utolsó 100 évben. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1986. 483 p. [társszerkesztő: Máthé Gábor] 28. Pressevergehen im ungarischen Recht der dualistischen Zeit, in Máthé Gábor – Révész T. Mihály (szerk.): A közigazgatási büntetőbíráskodás fejlődése az utolsó 100 évben. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1986. 227-248. 29. A liberális sajtójogalkotás hazai történetének vázlata, in Kovács Kálmán (szerk.): A jogalkotás és a jogalkalmazás egyes kérdései Magyarországon, 19-20. század. Jogtörténeti Értekezések 15. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1986. 23-37. 30. Freedom of the Press and Nationality Papers in the Second Half of the Nineteenth Century in Hungary. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXVII. (1986), 186-201. 31. Az eckharti örökség és a jogtörténetírás mai feladatai. Jogtudományi Közlöny, XLI/7. (1986. július), 342-345. 32. A sajtószabadság érvényesülése Magyarországon 1867-1875. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986. 253 p. 33. Bónis György. Levéltári Szemle, 1986/2. 105–107. 34. B. Kállay István: Úriszéki bíráskodás a XVIII-XIX. században. Állam- és Jogtudomány, XXIX/4. (1986), 657-660. 35. Freedom of the Press and the Papers of the Nationalities (1867-1873), in I. Hidas, Peter (ed.): Minorities and the Law from 1867 to the Present. Dawson College, Montreal, 1987. 23-31. 36. The Past of the Hungarian Legal History and its Task in the Future, in Kovács, Kálmán (ed.): Zu den gegenwärtigen rechtsgeschichtlichen
120
R ÉV É SZ T. M IH Á LY
Forschungen. Jogtörténeti Értekezések 16. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1987. 258-333. 37. O novom vengerszkom zakone o pecsati. Acta Juridica Hungarica, Vol. 29. No. 3-4. (1987), 405-408. 38. Some Problems Concerning Hungarian Parliamental History. Jogtörténeti Szemle, 1987/2. 139-141. 39. Doktori értekezés a harmincas évek magyar hadseregének politikai szerepéről. Jogtudományi Közlöny, XLII/1. (1987. január), 53-54. 40. A nemzetiségek egyenjogúsága, in Katonáné Soltész Márta (szerk.): Emberi jogok hazánkban. Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 1988. 101-120. [társszerző: Fűrész Klára] 41. A magyar választójog fejlődésének történetéhez, in Mezey Barna (szerk.): Jogtörténeti előadások I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. 124-136. 42. Adalékok az Állami Számvevőszék múlt századi történetéhez, in Timoránszky Péter (szerk.): A számvevőszék: Tanulmányok, külföldi törvények. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1990. 170-184. 43. Equal Rights of Nationalities – Legal Protection of Minorities, in Katona Soltész, Márta (ed.): Human Rights in Today’s Hungary. Mezon Kiadó, Budapest, 1990. 230-258. [társszerző: Fűrész Klára] 44. Az Állami Számvevőszék dualizmuskori történetéhez, in Mezey Barna (szerk.): Jogtörténeti előadások II. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1990. 170-184. 45. Freedom of the Press and the Papers of the Nationalities in Hungary. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXX. (1990), 143-150. 46. A jogtörténet jelene és jövője. Jogtörténeti Szemle, 1990/3. 97-102. 47. Parlamentarizmus magyarhonban a dualizmus korában. Kritika, 1990/6. 26-27. 48. Horváth Pál: Tanszabadság Magyarországon. Magyar Tudomány, 1990/2. 235-236. 49. Mertanova, Stafania: Ius Tavernicale. The Slovakian Academy of Sciences, Bratislava, 1985. Acta Juridica Hungarica, Vol. 32. No. 34. (1990), 339-354. 50. Büntető eljárásjog-tudományi szemelvénygyűjtemény I. (1819-1867). Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1990. 312 p. 51. A világ főbb jogrendszerei (Jogcsoportok). Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1991. 369 p. 52. A sajtójogi felelősség kérdése a magyar jogban. Jogtörténeti Szemle, 1992/4. 48-53. 53. Általános jogtörténet II. A jogállamiság útvesztései. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1993. 330 p. [társszerző: Horváth Pál]
121
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
54. Összehasonlító jogtörténet II. Az újabb kori jogfejlődés. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. 322 p. [társszerző: Horváth Pál] 55. Freedom of the Press: Its Idea and Realization in Pre-1914 Hungary. Hungarian Studies Review, Vol. XX. No. 1-2. (1993), 93-101. 56. Zu theoreticshen Wurzeln des Strafrechts am Ende des achtzehnten Jahrhunderts in Ungarn. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXXIV. (1993), 125–130. 57. Általános jogtörténet I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994. 502 p. [társszerkesztő: Horváth Pál] 58. Az alkotmányos monarchia alkotmánya, Felemás polgárosodás – az abszolutizmus évei, A parlamentáris monarchia, Az első polgári demokratikus kísérlet (1918 köztársasága), Az Országgyűlés, A király, A kormányzó, A szovjet típusú diktatúra első kísérlete: A Tanácsköztársaság (1919), in Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 193-234, 249-284, 347-354. [társszerző: Föglein Gizella] 59. Tájékoztatáspolitika a kiegyezés utáni Magyarországon, in Máthé Gábor – Zlinszky János (szerk.): Degré Alajos emlékkönyv. Unió Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1995. 261-278. 60. Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 438 p. [társszerzők: Beliznai Kinga, Horváth Attila, Mezey Barna] 61. A médiatörvény végrehajtása és hatása a társadalomra, in Kurucz Gyula (szerk.): Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. Magyarok IV. Világkongresszusa. Magyarok Világszövetsége, Budapest, 1996. 343-347. 62. A médiatörvény gyakorlati tapasztalatai, in Máthé Gábor (szerk.): Tizenegyedik jogász vándorgyűlés. Magyar Jogász Egylet, Budapest, 1997. 93-100. 63. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története 1667-1997. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1998. 234 p. [társszerző: Berényi Sándor] 64. Az újabb kori jogfejlődés történetkritikai elemzése. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 186 p. [társszerzők: Gönczi Katalin, Horváth Pál, Stipta István, Zlinszky János] 65. Jövőkép-országkép, in Komlós Attila (szerk.): Magyarország 2000. A magyarság szellemi erőinek összefogása az ország euroatlanti integrációjának sikeréért. PanPress, Budapest, 1998. 512-514. 66. Egyetemes jogtörténet II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 310 p. [társszerzők: Gönczi Katalin, Horváth Pál] 67. Az alkotmányos monarchia (1848 alkotmánya), Felemás polgárosodás – a neoabszolutizmus évei, A parlamentáris monarchia, A polgári demokratikus köztársaság, Az Országgyűlés, Az államfő, A szovjet típusú diktatúra első kísérlete: A Tanácsköztársaság (1919), in Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. 3. átdolgozott, javított kiadás.
122
R ÉV É SZ T. M IH Á LY
Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 212-263, 273-326, 383-390. [társszerzők: Föglein Gizella, Máthé Gábor, Mezey Barna, Völgyesi Levente] 68. Jog, jogrendszer, jogágak a magyar jogfejlődésben, in Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. 2. javított kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 14-38. [társszerzők: Bódiné Beliznai Kinga, Horváth Attila, Mezey Barna, Zlinszky János] 69. Médiajog és médiaigazgatás, in Ficzere Lajos – Forgács Imre (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Különös rész európai uniós kitekintéssel. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 364–372. 70. Jogtörténeti Dolgozatok. Széchenyi István Főiskola, Győr, 2000. 216 p. 71. Pressevergehen im ungarischen Recht der dualistischen Zeit, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Die Elemente der ungarischen Verfassungsentwicklung. Studien zum Millenium.������������������������ Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2000. 63-70. 72. Der liberalen Presserechtsetzung, in Mezey, Barna – Máthé, Gábor (Hrsg.): Von den Ständeversammlungen bis zum Parlamentarischen Regierungssystem in Ungarn. Studien zur Parlamentarismusgeschichte. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest – Graz, 2001. 65-79. 73. Az alkotmányos monarchia (1848 alkotmánya), Felemás polgárosodás – a neoabszolutizmus évei, A parlamentáris monarchia, A polgári demokratikus köztársaság, Az Országgyűlés, Az államfő, A szovjet típusú diktatúra első kísérlete: A Tanácsköztársaság (1919), in Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. 4. átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 210–261, 272–324, 381–388. [társszerzők: Föglein Gizella, Máthé Gábor, Mezey Barna, Stipta István, Völgyesi Levente] 74. A televíziózás jogi szabályozásának modelljei, in Glatz Ferenc (szerk.): Információs társadalom és a jogrendszer. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2002. 75-94. 75. Erläuterungen zur ungarischen Geschichte der Preßpolizei von dem Vormärz bis zum 20. Jahrhundert, Tradition und Erneuerung in der ungarischen Rechtsentwicklung, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Studien zu Den Reformen in den 19-20. Jahrhundert. Eötvös Loránt Tudományegyetem, Würzburg – Budapest, 2002. 63-75. 76. Sajtószabadság és „médiaegyensúly” Magyarországon 1867 után, in Pesti Sándor – Szabó Máté (szerk.): „Jöjj el szabadság!” Bihari Mihály egyetemi tanár 60. születésnapjára készült ünneplő kötet. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 165-196. 77. Das Parlament und die Finanzielle Kontrolle nach dem Ausgleich in Ungarn������������������������������������������������������������ , in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): ������������������ Von den Ständeversammlungen bis zu den modernen Parlamenten, Studien über die Geschichte des ungarischen Parlaments����������������������������� . Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2003. 62-71.
123
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
78. Deák Ferenc sajtópolitikája a reformkorban. Jogtörténeti Szemle, 2003/1. 19-23. 79. Küzdelem a sajtó szabadságáért. Rubicon, XIV/9-10. (2003), 24-28. 80. Zu theoretischen Wurzeln des Strafrechts am Ende des achtzehnten Jahrhunderts in Ungarn, in Mezey, Barna (Hrsg.): Strafrechtsgeschichte an der Grenze des nächsten Jahrtausendes. Gondolat Kiadó, Budapest, 2003. 201-204. 81. A Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának Állam- és Jogtudományi Intézete, in Takács Péter (szerk.): A jogászképzés múltja, jelene és jövője. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 249–275. [társszerzők: Horváth Pál, Szigeti Péter] 82. Deák Ferenc időszerű üzenetei. Tekintet, 2003/6. 3-10. 83. Deák Ferenc és a szabad sajtó, in Szabó András (szerk.): Deák Ferenc emlékezete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003. 77-95. 84. Minorities and the Free Press in Hungary after 1867, in Cohn, Henry J. (ed.): Parliaments, Estates and Representation. Vol. 23. Variorum, Aldershot – Burlington, 2003. 123-130. 85. Szabadság és konvergencia. Leviatán, Tomus IV. (2003), 9-15. 86. Sajtó- és médiaigazgatás, in Ficzere Lajos – Forgács Imre (szerk.): Magyar közigazgatási jog. Különös rész európai kitekintéssel. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 383-398. 87. Az eckharti örökség és a jogtörténetírás feladatai, in Mezey Barna (szerk.): Eckhart Ferenc emlékkönyv. Jogtörténeti Értekezések 28. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 427-438. 88. Az általános jogtörténet szerepe a magyar tudományosság fejlődésében, in Horváth Pál (szerk.): Doktori iskola, prelegálások III. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2004. 41-48. 89. Deák und die freie Pressse, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Nationalstaat – Monarchie – Mitteleuropa – zur Erinnerung an den „Advokaten der Nation”, Ferenc Deák. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 67-85. 90. Egy doktori védés margójára. Jogtörténeti Szemle, 2004/4. 83-85. 91. A duális médiarendszer jogi megalapozása Magyarországon. Jogtörténeti Szemle, 2005/2. 27-40. 92. A gyülekezési jog magyarországi fejlődéséhez, in Mezey Barna (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kovács Kálmán egyetemi tanár emlékére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2005. 105-119. 93. Doktori értekezés a dualista vármegyék életéről. Jogtörténeti Szemle, 2005/1. 83-84. 94. A digitális szabadság, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 340-344.
124
R ÉV É SZ T. M IH Á LY
95. Egy nagy államférfi öregkora. Jogtörténeti Szemle, 2006/1. 88-90. 96. Freiheitsrechte in Ungarn, in Máthé, Gábor – Mezey, Barna (Hrsg.): Ungarische Rechtgeschichte, Einige Abschnitte aus einem Lehrbuch der ungarischen Staats- und Rechtgeschichte. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2006. 58-75. 97. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 684 p. [társszerkesztő: Mezey Barna] 98. A külföldi lapok magyarországi rendészete a dualizmus első éveiben, in Mezey Barna – Révész T. Mihály (szerk.): Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. 467-480. 99. Előszó, in Révész T. Mihály (szerk.): Az elektronikus média szabályozása: tapasztalatok és lehetőségek. Budapest, 2007. 4. 100. Az elektronikus média szabályozása: tapasztalatok és lehetőségek. Budapest, 2007. [szerkesztő] 101. Médiajelen – médiajövő, in Széphalmi előadások, 2006. Budapest, 2007. 102. Az osztrák-magyar kiegyezés Gödöllőről nézvést. Jogtörténeti Szemle, 2007/3 1. 103. Andrássy Gyula és a kiegyezés, in F. Dózsa Katalin – Faludi Ildikó (szerk.): Gróf Andrássy Gyula – A lángoló zseni. Időszaki kiállítás a Gödöllői Királyi Kastély Múzeumban. Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő, 2009. 46-55. 104. Deák Ferenc örökérvényű tanácsai, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 445-450. 105. Szociálpolitika a két világháború közötti Magyarországon – Egresi Katalin monográfiájáról. Jogtörténeti Szemle, 2010/1. 60-63. [recenzió] 106. Andrássy Gyula útja a miniszterelnökségig, in Balogh Elemér – Homoki-Nagy Mária (szerk.): Emlékkönyv Dr. Ruszoly József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Acta Juridica et Politica, Tomus LXXIII. (2010), 783-792.
125
B. K á l lay Ist vá n FŐISKOL A I DOCENS
Született: 1942. Tanulmányok: 1960-1965 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), történelmi, latin, levéltári tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), kandidátusi szakvizsga (1971), japán nyelvi tanulmányok (Osakai Idegen Nyelvek Egyetem, 1975), jogtanácsosi szakvizsga (1982). Munkahely: 1960-ban a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum régész gyakornoka, 1964-1973 között a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó felelős szerkesztője. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszékének oktatója, 1995-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) főiskolai docense. Külföldi tanulmányút: Osaka (1974-1975), Róma (1981-1983), Tokió (1992-1993). Tudományos közéleti tevékenység: a Jogi Szakvizsgabizottság tagja, a European Association for Japanese Studies tagja, a Magyar-Japán Baráti Társaság tagja, a Kőrösi Csoma Társaság tagja, a Nihon Hoseishi Gakkai Tokyo tagja, a Nichibunken Tokyo tagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja, az Ókortudományi Társaság tagja, a Magyar Néprajzi Társaság tagja.
1. De Diversis Regulis Iuris Antiqui. A Digesta 50.17. regulái (latinul és magyarul). Tankönyvkiadó, Budapest, 1975. 45 p. [társszerző: Hamza Gábor] 2. Tudománytörténeti és módszertani problémák (kérdések) a jogtörténet köréből – Horváth Pál munkájának ismertetése. Állam- és Jogtudomány, XVIII/1. (1975), 212-213. 3. Tudománytörténeti és módszertani problémák (kérdések) a jogtörténet köréből – Horváth Pál munkájának ismertetése. Acta Facultatis PoliticoIuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XVII. (1975), 172-173. [másodközlés] 4. A Horthy-korszak sajtójogának jellemzéséhez. A Magyarországi Szocialista Munkáspárt sajtóperei 1925-1927. Jogtudományi Közlöny, XXXI/7. (1976. július), 379-384.
126
B . K Á L L A Y I S T VÁ N
5. A jogfejlődés összehasonlító vizsgálatának szerepe a jogtörténeti tudományos kutatásokban. Nemzetközi tudományos konferencia, Budapest, 1975. december 11-13. Állam- és Jogtudomány, XIX/3. (1976), 313-315. [társszerző: Hamza Gábor] 6. Die Rolle der vergleichenden Untersuchung der Rechtsentwicklung auf dem Gebiet der rechtsgeschishtlichen wissenschaftlichen Forschungen. Wissenschaftliche Konferenz, Budapest, 11-13. Dezember 1975. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XVIII. (1976), 479-482. [társszerző: Hamza Gábor] 7. Johannes Honterus und das römische Strafrecht, in Etudes d’histoire du droit pénal sous la rédaction du Leslaw Pauli Zeszty Naukowe Uniwesytetu Jagellonsiego. CCCCXI. PWN, Warszawa – Krakow, 1976. 8. Voproszü priemenenija szravnitelnogo metoda v isszledovaniah isztorii goszudarsztvai prava. Universzitet im Etvesa Loranda, Budapest, 1976. 413 p. [társszerző: Hamza Gábor] 9. Meszto japanoszkogo prava v szravnitel’nom prave. Nekotorüe uroki adnoj sztazsirovki (Die Lage des japanischen Rechts im Vergleichenden Recht), in Voproszü primenenija szravnitel’nogo metoda. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1977. 275-352. 10. A jogfejlődési modellek feltárását célzó újabb törekvéseink az összehasonlító jogtörténeti kutatásokban. Jogtudományi Közlöny, XXXII/9. (1977. szeptember), 530-537. [társszerző: Horváth Pál] 11. Összehasonlító jogtörténeti tanulmányok. Újabb nemzetközi tudományos eredmények és a hazai jogtörténettudomány. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1978. 137 p. [szerkesztő] 12. A jogfejlődési modellek feltárását célzó újabb törekvéseink az öszehasonlító jogtörténeti kutatásokban, in Összehasonlító jogtörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. 7-44. [társszerző: Horváth Pál] 13. Trócsányi Zsolt: Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései. Jogtudományi Közlöny, XXXIII/3. (1978. március), 178-179. 14. Összehasonlító jogtörténeti tanulmányok (����������������������� Vergleichende Reshtsgeschichtliche Abhandlungen – Studies in Comparative History of Law). Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1979. 281 p. [szerkesztő] 15. Szemelvények a középkori állam és jog tanulmányához. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Egyetemes Jogtörténeti Tanszék, Budapest, 1979. 153 p. [társszerző: Ijjas József] 16. Zur Zielbestimmung der allgemeinen Geschichte des Staats und Rechts. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XXII. (1980), 61-76. [társszerző: Horváth Pál]
127
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
17. Einführung in die Grundelemente der Vergleichenden Rechtsgeschichte – Horváth Pál munkájának ismertetése, Jogtudományi Közlöny, XXXV/4. (1980. április), 262-267. 18. Könyvek a magyar koronáról. Jogtudományi Közlöny, XXXV/6. (1980. június), 389-394. [társszerző: Szegedy Krisztina] 19. A római állam- és jog fejlődéstörténetének alapvonalai (Basic Trends in the Evolutionary Progress of the Roman Law and State). Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIII. (1981), 177-196. 20. Bevezetés az összehasonlító jogtörténet alapelemeibe (Einführung in die Grundelemente der vergleichenden Rechtsgeschichte). Acta Juridica Hungarica, Vol. 23. No. 3-4. (1981), 419-421. 21. Bevezetés az összehasonlító jogtörténet alapelemeibe (Einführung in die Grundelemente der vergleichenden Rechtsgeschichte). Századok, 1981/5. 1055-1059. 22. Adalékok a jogtörténeti kutatómunka úgynevezett külső koordinációjához (Contributions of the so-called Outer Co-ordination of Legal History Research). Jogtudományi Közlöny, XXXVI/2. (1981. február), 125-128. 23. Horváth Pál: Vergleichende Rechtsgeschichte. Wissenschaftsgeschichte und Methodik. Századok, 1981/4. 838-839. 24. La definizione degli obiettivi, la prospettiva ed il ruolo della storia universale della politica e del diritto nell’insegnamento superiore del diritto in Ungheria. Annales XXIX. (1980), Referto nazionale, Roma, 1981. 61-76. [társszerző: Horváth Pál] 25. Ádám Antal – Benedek Ferenc – Szita János (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok. Emlékkönyv Csizmadia Andor hetvenedik születésnapjára. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXIV. (1982), 418-423. 26. Nagyné Szegvári Katalin: Numerus clausus rendelkezések az ellenforradalmi Magyarországon (Doktori értekezés vitája, 1981). Jogtudományi Közlöny, XXXVII/2. (1982. február), 165-167. 27. Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Magyar Jog, XXIX/2. (1982. február), 79-84. [társszerző: Szegedy Krisztina] 28. Hamza Gábor: Az ügyleti képviselet. Dogmatikai és elméleti vizsgálatok. Állam- és Jogtudomány, XXV/2. (1982), 387-393. 29. A római jog fejlődéstörténetéhez. A római jog középkori továbbélésének lehetőségeiről a Budai Jogkönyv alapján, in Horváth Pál – Révész T. Mihály (szerk.): Összehasonlító jogtörténet: Bolgár Elek emlékkönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 111-117. 30. Néhány gondolat az állam- és jogtudományi kari felvételi vizsgákról. Jogtudományi Közlöny, XXXVIII/1. (1983. január), 30-36.
128
B . K Á L L A Y I S T VÁ N
31. Samu Mihály: A hatalom és az állam. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXV. (1983), 201-204. 32. Karai Ishiutoban: Hangari minshu no hokanshu (The Old Customary Law in Hungary). Horitsü Jiho, 1983/11. 106-112. 33. Szemelvények a középkori állam és jog tanulmányozásához. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 121 p. [társszerző: Ijjas József] 34. Javaslatok az állam- és jogtudományi karok felvételi vizsgáihoz. Jogtudományi Közlöny, XL/2. (1985. február), 93-99. [társszerző: Mezey Barna] 35. Pingpong a pontokkal – Egy felvételi tapasztalatai. Mozgó Világ, 1985/1. 63-68. [társszerző: Mezey Barna] 36. De diversis regulis juris antiqui. 9. kiadás. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1985. [társszerző: Hamza Gábor] 37. Karvasy Győrött – adatok a magyar politikatudomány létrejöttének történetéhez. Győri Tanulmányok 20. Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Győr, 1998. 26-42. 38. Antik eredetű kifejezések joghallgatók számára. Universitas-Győr, Győr, 2009. 234 p. [társszerzők: Sz. Deme Andrea, Váradi Ágnes]
129
Del i G ergely EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1980. Tanulmányok: 1999-2004 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 2004-2007 között angol jogi tanulmányok (Cambridge University), 2009-2010 jogi mesterképzés (New York University). Munkahely: 2001-2007 között a Cashflow c. gazdasági magazin vezető szerkesztője, 2003-2009 között a Mathias Corvinus Collegium igazgatóhelyettese. 2005-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2009-től egyetemi adjunktusa. 2006-tól az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem megbízott óraadója. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Igazgatási Osztályának vezetője. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2009). Kutatási terület: római jog, összehasonlító magánjog, law and economics, igazságügyi igazgatás. Külföldi tanulmányút: Koppenhága (2000), München (2001, 2006), Pisa (2007), Párizs (2008), Hamburg (2008), Amszterdam (2009), New York (2009-2010), Basel (2011). Tudományos közéleti tevékenység: az American Law and Economics Association rendes tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Cziráki-díj (1998), Hajnóczy-díj (2004), Junior Prima Díj „Magyar Oktatás és Köznevelés” Kategória (2008), Dean’s Graduate Award (2010).
1. Hit és megvallás. Pannonhalmi Szemle, 2001/4. 37-51. 2. Internet és demokrácia? Iskolakultúra, 2001/1. 90-97. 3. Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Budapesti Könyvszemle, 2002/3. 274-277. 4. Gábor Hamza: Die Entwicklung des Privatrechts auf römischrechtlicher Grundlage unter besonderer Berücksichtigung der Rechtsentwicklung in Deutschland, Österreich, der Schweiz und Ungarn. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica, Tomus XLIV. (2004), 301-305. [társszerzők: Hoffman István, Siklósi Iván] 5. A római adásvételi jog és hatása az európai jogfejlődésre. Összefoglaló egy nemzetközi római jogi konferencia anyagáról. Jogtudományi Közlöny, LX/6. (2005. június), 301-303. [társszerző: Siklósi Iván]
130
DELI GERGELY
6. Adalékok a generális klauzula kifejezés történetéhez. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 68-90. 7. Észrevételek a jogi felelősség fogalmáról. A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye. Iustum – Aequum – Salutare, 2007/2. 159-177. 8. Gábor Hamza: Wege der Entwicklung des Privatrechts in Europa. Römischrechtliche Grundlagen der Privatrechtsentwicklung in den deutschsprachigen Ländern und ihre Ausstrahlung auf Mittel- und Osteuropa, Europa e diritto privato. Revista de Estudios HistóricoJurídicos, XXIX/4. (2007), 564-569. [társszerző: Siklósi Iván] 9. Hinc lucem et pocula sacra. Peter Stein: A római jog Európa történetében című könyvéről. Budapesti Könyvszemle, 2007/1. 38-40. 10. Continuity and Discontinuity in Concept of Legal Responsibility, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 998-1008. [elektronikus formátum] 11. Metus Reverentialis: Come-back of an Old Concept?, in COFOLA 2009: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2009. 131-136. [elektronikus formátum] 12. The Underlying Philosophical and Legal Theoretical Problems of General Clauses. Revista Internacional de Derecho Romano, II/1. (2009), 4689. [elektronikus formátum] 13. Érték és valóság határán – A jóerkölcs kezdetei. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 55-79. 14. Law and Morality in the Regulation of Contracts: Lessons from Ancient Rome. Social Science Research Network, 2009. november 1. 24 p. [elekronikus formátum] [társzerző: Cserne Péter] 15. Towards an Economic Analysis of the Antecedent Benefit Doctrine. Social Science Research Network, 2010. augusztus 5. 50 p. [elektronikus formátum]
131
Sz obosz la i-K is s K at a l i n EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1973. Tanulmányok: 1994-2001 között filozófiai tanulmányok, latin szak, ógörög specializáció (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), 2001-2004 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiatudományi Doktori Iskola) Munkahely: 2001-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) Jogelméleti Tanszékének, 2004-től Jogtörténeti Tanszékének megbízott óraadója, 2010-től egyetemi adjunktusa. 2004-2010 között a Pannon Egyetem Antropológia és Etika Tanszékének egyetemi tanársegéde. Tudományos fokozat, cím: PhD (filozófiatudomány, 2008). Kutatási terület: hellenisztikus kor kultúrája és filozófiája, állam- és jogbölcselet, etika. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Filozófiai Társaság tagja, az Ókortudományi Társaság tagja, az MTA II. Történelem- és Filozófiatudományi Osztály köztestületi tagja, a Jog – Állam – Politika c. folyóirat felelős szerkesztője. Szakmai elismerések, kitüntetések: a hellenizmus és a kései antikvitás filozófiája és vallástörténete program pályázatának első helyezett ösztöndíjasa (2000), Magyar Filozófiai Társaság Cogito-díja, az év legjobb filozófiai disszertációja (2008).
1. Sztoikus etika a hétköznapi életben. Filozófia és költészet kapcsolatáról, in Czirják József - Jávorszki András – Kékes-Szabó Mihály – Szabóné Gondos Piroska (szerk.): Az értékek akarása: A kaposvári erkölcsfilozófiai és nevelési konferencia előadásai. Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz M ihály Pedagógiai Főiskolai Kar, Kaposvár, 2000. 501-509. 2. Poszeidónosz tanítása a kozmoszon kívüli űrről, avagy egy lehetséges arisztotelészi kiindulópont feltérképezése. Passim Filozófiai Folyóirat, VI/1. (2004), 67-80. 3. A győri Corvina történte. Kisalföldi Presztízs Magazin, 2003/ősz, 77-79. 4. A halhatatlan Európé. Kisalföldi Presztízs Magazin, 2004/tavasz, 66-68. 5. Az ókori olimpiai játékok története. Kisalföldi Presztízs Magazin, 2004/ nyár, 4-6. 6. Arthur Koestler Platón-értelmezéséről. Pro Philosophia Füzetek, 2005/3. 21-34. 7. Poszeidóniosz, in Hyperión, a Szépművészeti Múzeim Antik Gyűjteménye. [elektronikus formátum]
132
SZOBOSZLAI-KISS KATALIN
8. Epiktétosz, in Hyperión, a Szépművészeti Múzeim Antik Gyűjteménye. [elektronikus formátum] 9. Arthur Koestler Platón-értelmezésérõl. Iskolakultúra, XV/8. (2005), 85-94. 10. Metagyakorlat, avagy az új metafizika és kategóriáinak tisztázása. Valóság, L/9. (2007), 53-61. 11. Géczi János: A rózsa kultúrtörténete – A keresztény középkor. Szépirodalmi Figyelő, 2008/1. 97-98. [recenzió] 12. Kézikönyv a filozófiáról. Iskolakultúra, XVIII/11-12. (2008), 146-148. [recenzió] 13. Paradigmaváltás a képzőművészetekben, avagy az életreform filozófiai háttértörténete, in Garaczi Imre – Szilágyi István (szerk.): Társadalmak, nyelvek, civilizációk. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2008. 218-224. 14. Poseidónios epistémonikótatos: A poszeidonioszi logika sajátosságairól, in Garaczi Imre – Kalmár Zoltán (szerk.): Pro Philosophia Évkönyv. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2008. 210- 226. 15. Az államvezetés és a filozófia elválaszthatatlanságáról. Jog – Állam – Politika, I/4. (2009), 161-181. 16. Géczi János: A rózsa és jelképei. Az antik mediterráneum. Magyar Tudomány, CLXX/8. (2009), 1018-1024. [recenzió] 17. Géczi János: A rózsa és jelképei. A reneszánsz. Magyar Tudomány, CLXX/11. (2009), 1429-1431. [recenzió] 18. Poszeidóniosz: Töredékek és kommentár. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2009. 289 p. 19. A sztoikus Poseidónios filozófiájának általános ismertetése, in Garaczi Imre – Kalmár Zoltán (szerk.): Pro Philosophia Évkönyv, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2009. 165-194. 20. Az államférfi-filozófus Poszeidóniosz tanainak összegzése, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2009. Universitas-Győr, Győr, 2010. 193-361. 21. A szerencsés hajótörött, Zénón és a sztoikus filozófia. Műhely: kulturális folyóirat, XXXIII/3. (2010), 11-21. 22. Az ember a kozmoszban. Műhely: kulturális folyóirat, XXXIII/4. (2010), 10-18. 23. Az erőszak nélküli társadalom: Az anarchista Schmitt Jenő Henrik társadalomfilozófiai eszméi és hatásuk, in Garaczi Imre – Szilágyi István (szerk.): Magyarságtudományi kutatások. I. A kultúra, a tudomány és a nemzet helyzete a Kárpát-medencében. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 2010. 471-483. 24. Ideális anarchizmus, Schmitt Jenő Henrik és az erőszak nélküli társadalom eszméje, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 540-549. 25. A lélek egyensúlya. Műhely: kulturális folyóirat, XXXIII/6. (2010), 16-24.
133
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Sz eged i A nd r á s TA NSZÉK V EZETŐ EGYETEMI DOCENS
Született: 1978. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat). Munkahely: 2001-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2005-től egyetemi adjunktusa, 2008-től egyetemi docense, 2010től tanszékvezetője. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2007). Kutatási terület: társasági jog, versenyjog, kereskedelmi jog, fuvarjog. Külföldi tanulmányút: Castellón de la Plana (2004), Firenze (2005).
1. A gazdasági jog időszerű kérdései Magyarországon és a világban. Jogtudo mányi Közlöny, LVIII/1. (2003. január), 69-72. 2. Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Magyar Jog, LI/3. (2004. március), 188-192. [recenzió] 3. I. Nemzetközi Fuvarozási és Közlekedési Konferencia – a XXI. század kihívásai. Jogtudományi Közlöny, LIX/7-8. (2004. július – augusztus), 263-264. 4. Reform vagy forradalom? Új utak az európai versenyjogban. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 135-148. 5. Jan Ramberg: A fuvarozók és fuvarozási szolgáltatók jövőbeli joga. Jog tudományi Közlöny, LX/1. (2005. január), 14-24. [fordítás] 6. El Régimen Jurídico y Económico del Transporte de Mercancías por Carretera en Hungría. Centro de Derecho del Transporte Internacional, Valencia, 2005. 125 p. 7. Az európai versenyjog új szabályai. Magyar Jog, LII/6. (2005. június), 343351. 8. Evaluating the Hungarian Process of Legal Harmonisation with the Rules of the European Union in the Field of Road Transport, in I Congreso Internacional de Transporte. Los Retos del Transporte en el Siglo XXI. Tirant Lo Blanch, Valencia, 2005. 643-656. 9. A kényszerhitelezők védelme vagy védtelensége a magyar társasági jogban. Jogtudományi Közlöny, LXI/11. (2006. november), 440-447.
137
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
10. Az európai kartellpolitika alapvonalai. Leviatán, Tomus IV. (2006), 168-197. 11. A horizontális kartellek versenyjogi megítélése az európai közösségi jogban. Külgazdaság – Jogi Melléklet, L/9-10. (2006), 120-136. 12. A versenyjog alapjai, in Szalay Gyula (szerk.): Az üzleti jog alapjai. Universitas-Győr, Győr, 2006. 14-32. 13. Bevezetés a társasági jogba, in Szalay Gyula (szerk.): Az üzleti jog alapjai. Universitas-Győr, Győr, 2006. 37-100. 14. Kartelltilalom az Európai Közösség jogában. Budapest, 2006, PhD-értekezés, 234 p. [kézirat] 15. Az „ezer forintos kft.” védelmében. Gazdaság és Jog, XV/3. (2007), 8-13. 16. A kartelltilalom alóli mentesülés (mentesség) rendszere a közösségi jogban, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2007. Universitas-Győr, Győr, 2008. 217-283. 17. The New Approach in the Regulation of Nominal Capital in Company Law: Fundamental Changes or Deadlock?, in COFOLA 2008: Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 1350-1357. [elektronikus formátum] 18. A versenykorlátozó megállapodások magánjogi szankciói. Acta Conven tus de Iure Civilis, Tomus IX. (2008), 57-70. 19. A törzstőkeminimum dogmája. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 25-38. 20. Szerződési szabadság vagy elektronikus kényszerzubbony? Acta Conventus de Iure Civilis, Tomus X. (2009), 323-336. 21. The Concept of Freight Forwarding in Hungarian Law in Force and in the Draft Version of the New Hungarian Civil Code with Respect to International Tendencies, in Sanz, Fernando Martínez – Lavall, María Victoria Petit (eds.): Estudios Sobre Derecho y Economía del Transporte: Reforma y Liberlización. Tecnos, Madrid, 2009. 22. A befolyásszerzés szabályozásának funkciója – egy bírósági döntés margójára, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 515-523. 23. European Heritage – Russian Heritage, in „Az orosz örökség a világban” konferenciakötet. Brjanszki Egyetem – Fond Russzkaja Mir, Brjanszk, 2010.
138
Hor vát h G ergely EGYETEMI DOCENS
Született: 1977. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2001-2004 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2004-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2005-től egyetemi adjunktusa, 2011-től egyetemi docense. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2011). Kutatási terület: agrárjog, agrár-környezetvédelmi jog, környezetjog. Külföldi tanulmányút: Juridicum, Bécs (2006), LudwigMaximilians-Universität, München (2007). Tudományos közéleti tevékenység: az MTA Veszprémi Területi Bizottságának tagja, a Gazdasági és Polgári Jogi Szakbizottság tagja, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, 2011-től a Comité Européen de Droit Rural Magyar Agrárjogi Egyesületének alelnöke.
1. Jogeset-tanulmány: Xavier �������������������������������������������������� Tridon v. Fédération Rhone-Alpes de Protection de la Nature (Frapna), Section Isére, C-510/99 jogeset, 2001. október 23. (Veszélyeztetett vadon élő állat és növényfajok – a washingtoni egyezmény közösségi alkalmazása), előzetes döntés. Európa Jogi Hírlevél, V/1-2. (2002. január – február), 4. 2. Jogeset-tanulmány: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Olasz Köztársaság C-127/99. Jogeset, 2001. november 8. (Tagállami kötelezettség-teljesítés sikertelensége – a 91/676/EEC direktíva nem megfelelő végrehajtása, 91/676/EEC direktíva a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről. Európa Jogi Hírlevél, V/1-2. (2002. január – február), 5. 3. A barnamezők környezeti hatásai, in A barnamezők kérdéskörének, jogi gazdasági és környezetvédelmi vizsgálata, különös tekintettel a Borsod megyei régióra EMLA Alapítvány a Környezeti Oktatás támogatására, 2002. 5-55. [elektronikus formátum] 4. A „fenntartható” Közös Mezőgazdasági Politika (CAP) és a magyar agrárium közeledésének jogi keretei, in Szabó Péter (szerk.): Az európai integráció –
139
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
5. 6. 7.
8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
17. 18.
A csatlakozás kihívásai. I. Regionális PhD. Konferencia kiadványa. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. 46-170. [elektronikus formátum] Prospects of Agri-Environmental Law in Hungary. Fourth International Conference of PhD. Students, 11-17 August 2003, Law. University of Miskolc, Miskolc, 2003. 67-72. Környezetvédelmi demokrácia a gyakorlatban. Magyar Jog, L/4. (2003. április), 253-256. [recenzió] Tények és gondolatok az ESA-rendszer hazai bevezetéséről (az Érzékeny Természeti Területek jogi szabályozása), in Lukács G. (szerk.): Gazdálkodók esélyei az Európai Unióban. Nyugat- Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Európai Uniós Oktatási Központ Mosonmagyaróvár, 2003. 1-18. [elektronikus formátum] Magánjogi jogintézmények a környezetvédelemben. Fiatal Oktatók Ta nulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 175-189. Az élelmiszerbiztonság szinten tartásának kihívása. Élelmezésvezetők Lapja, 2005/4. 48. A fenntartható fejlődés környezetjogi elvének főbb toposzai a hatályos magyar jogrendszerben és az Európai Unió jogában. Fiatal Oktatók Ta nulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 113-129. A géntechnológia alkalmazásának egyes környezetjogi és élelmiszerbiztonsági kockázatai. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 144-161. A szövetkezet, in Szalay Gyula (szerk.): Az üzleti jog alapjai. UniversitasGyőr, Győr, 2006. 175-191. Az agrárjog és a környezetjog fejlődésének egyes meghatározó tendenciái, kapcsolódási pontjai a magyar jogrendszerben. Leviatán, Tomus V. (2007), 81-102. A környezetjog és az agrárjog közeledése, találkozása és metszete a magyar jogrendszerben. Állam- és Jogtudomány, XLVIII/2. (2007), 333-355. Some Legal Aspects of Agri-Environmental Efforts in the Common Agricultural Policy, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008, 261-271. [elektronikus formátum] A környezeti szempontok integrációja a hazai agrárjogba a fenntartható fejlődés paradigmájának tükrében, in Beszteri Béla (szerk.): Emlékkötet a 80 éves dr. Tarr György tiszteletére. MTA Veszprémi Területi Bizottság, Veszprém, 2008. 81-116. A „zöld” géntechnológia alkalmazásának gazdasági- és agrár-környezetvédelmi kockázatai. Külgazdaság – Jogi Melléklet, LII/7-8. (2008), 87-106. Rules of Nature Conservation, Animal and Landscape Protection of the Hungarian Agri-environmental Legislation in Accordance with the Council of Europe Conventions, in Košičiarová, Soňa (ed.): Council of
140
H O R VÁ T H G E R G E LY
Europe and Environmental Protection. Law Faculty of Trnava University, Trnava, 2008. 67-78. [elektronikus formátum] 19. A vegyes szakjogok vegyülete, az agrár-környezetvédelmi jog legfontosabb alapkategóriái. Jogtudományi Közlöny, LXIII/12. (2008. december), 600-607. 20. Az agrár-környezetvédelmi jog speciális részterületei. Jog – Állam – Po litika, I/2. (2009), 80-101. 21. Az „agrár-természetvédelem” jogi szabályozása Magyarországon. Ma gyar Jog, LVI/8. (2009. augusztus), 459-469. 22. Az agrár-környezetvédelmi jog földvédelmi részterületének „tárgyi és területi” hatálya, in Bobvos Pál (szerk.): Reformator iuris cooperandi: Tanulmányok Veres József 80. születésnapja tiszteletére. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2009. 209-229. 23. Az ökológiai hálózat és a mezőgazdaság összefüggései a földhasználati zónajogban, in Zilahy Gyula (szerk.): III. Országos Környezetgazdaságtani PhD-konferencia (2009. november 26.). Papirusz Book Kiadó, Budapest, 2009. 277-290. 24. A természetvédelmi és agrártermelési célok szintézise, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 236-250.
141
Sz a lay Gy u la DÉKÁN EGYETEMI DOCENS
Született: 1945. Tanulmányok: 1963-1968 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsga (1972). Munkahely: 1968-1972 között gyakornok, jogi előadó, majd jogtanácsos, 1972-1975 között a Győr-Sopron Megyei Gazdasági Döntőbizottság döntőbírája, 1976-1978 között a Győr-Sopron Megyei Bíróság bírája. 1978-tól a Széchenyi István Főiskola főiskolai docense, majd főiskolai tanára, 1995-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet igazgatóhelyettese, majd igazgatója, 2001-2010 között a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszékének vezetője és egyetemi docense, 2002-2005 között a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese, 2006-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja. Tudományos foko zat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1995). Kutatási terület: kereskedelmi jog, gazdasági jog, belföldi és nemzetközi fuvarozás joga, belföldi és nemzetközi szállítmányozás joga, társasági jog. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke, a Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottság Felső-dunántúli Régió tiszteletbeli elnöke, az MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának elnöke. Szakmai elismerések, kitüntetések: Kiváló Munkáért (1987), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (1997), Pro Universitate (2000), Győr Megyei Jogú Város Bisinger József Emlékérme (2006), Győr Megyei Jogú Város „Pro Urbe“ díja (2011).
1. A fuvarozási szerződés megszegése. Közlekedési Közlöny, XXXV/36. (1979), 611-615. 2. Jogi ismeretek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. 112 p. 3. A szállítási és fuvarozási szerződés kapcsolatrendszere. Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Tudományos Közlemények, V/1. (1981), 71-72. 4. Közúti árutovábbítási szerződések, in Cseh Lajos (szerk.): KÖZDOK, Budapest, 1982.
142
SZALAY GYULA
5. A közúti árutovábbítás szabályai. Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, Győr, 1982. 149 p. [társszerzők: Baksa Sarolta, Papp Endre] 6. Jog és számítógép. MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság, Veszprém, 1983. [társszerző: Kovács János] 7. Belföldi és nemzetközi szállítmányozás. Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, Győr, 1986. 187 p. 8. A térbeli elosztás és a termékforgalmazás néhány összefüggése. Közleke déstudományi Szemle, XXXVI/10. (1986), 438-449. 9. A jog mint az áruelosztás sajátos technikája. Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Tudományos Közlemények, XI/1. (1987) 10. Az áruforgalmazás és az árutovábbítás jogi szabályozásának egyes ös�szefüggései. Közlekedési Közlöny, XLIII/18. (1987), 272-278. 11. A fuvarjog alapintézményei. Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, Győr, 1988. [kézirat] 12. Tézis-antitézis, szintézis, avagy kísérlet az áruáramlás joganyagának rendszerbe foglalására. MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság, Veszprém, 1988. [kézirat] 13. Gondolatok a szállítmányozásról, avagy a valóság és a jog dilemmái. Közlekedési Közlöny, XLIV/12-13. (1988), 209-215. 14. Tradíció vagy megújulás – gondolatok a vasúti fuvarjog helyzetéről és jövőjéről. Magyar Jog, XXXVI/6. (1989. június), 493-507. 15. Közüzem, közszolgáltatás, személyszállítás. Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Tudományos Közlemények, XIII/1-2. (1989), 113-123. 16. A magyar vasúti fuvarjog kritikai elemzése, s javaslatok a revízió elvi alapjaira, 1990. [kézirat] 17. Javaslatok a hajózási jog korszerűsítésére, 1991. [kézirat] 18. Tengeri fuvarjog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. 53 p. [társszerzők: Kovács Miklós, Majtényi László] 19. A fuvarjog fejlődésének csomópontjai és fő irányai. Közlekedési Közlöny, XLVII/16. (1991), 224-230. 20. A vasúti fuvarjog szerkezete, jellemzői és aktuális problémái I. Közleke dési Közlöny, XLVII/28. (1991), 433-435. 21. A vasúti fuvarjog szerkezete, jellemzői és aktuális problémái II. Közleke dési Közlöny, XLVII/29. (1991), 441-444. 22. A fuvarjogi szabályozás rendszere. Széchenyi István Egyetem, Győr, 1993. [kézirat] 23. A fizikai elosztás joga rendszerbe foglalásának lehetőségei és korlátai, 1994. [kandidátusi értekezés] 24. „A vasúti árufuvarozási szerződésekről” szóló kormányrendelet előkészítése. Realizálódott: 153/1996 (X. 15.) Kormányrendelet. [kézirat] 25. „A vasúti személyszállítás szabályzata” – kormányrendeletként tervezett jogszabály szakmai előkészítése. Győr, 1996. 26. A fuvarjog alapjai. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2004. 149 p.
143
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
27. Nemzetközi szállítmányozás. Győr, Széchenyi István Egyetem, 2005. 89 p. 28. A szerződések közös szabályai és a paradigma-váltás a fuvarjogban, in Bíró György – Szalma József (szerk.): Kötelmi jogi kodifikációs tanulmányok, 2003-2005. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2005. 331-342. 29. Magyar üzleti jog. Széchenyi István Egyetem – HEFOP, Győr, 2006. 221 p. [szerkesztő] 30. Észrevételek a szállítmányozási szerződést érintő változtatásokról. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Budapest, 2007. 31. Észrevételek és javaslatok a Ptk. fuvarozási fejezetének revíziójára. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Budapest, 2007. 32. Az üzleti jog alapjai. Universitas-Győr, Győr, 2007. 264 p. [szerkesztő] 33. A szállítmányozási jogviszony alapintézményei a Ptk. tervezetében. 2010. [megjelenés alatt] 34. Quo Vadis Hungarian Company Law…, in Sarsašová, Veronika – Budaváry, Vojtech – Mičátek, Vladislav (eds.): Law as a Unifying Factor of Europe – Jurisprudence and Practice. Comenius University of Bratislava, Bratislava, 2010. 313.
144
G öndör Év a EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1977. Tanulmányok: 1995-2000 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2000-2003 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola), 2001-2003 között Európa-jogi szakjogász képzés (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar), jogi szakvizsga (2007). Munkahely: 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2004-től egyetemi adjunktusa. Kutatási terület: munkajog, szociális jog, Európai Unió munkajoga és szociálpolitikája, anyaság és gyermeknevelés munkajogi és szociális jogi védelme, gender mainstreaming a jogi szabályozásban. Külföldi tanulmányút: Montreal (2007). Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Munkajogi Társaság tagja, a Nők a Tudományban Egyesület tagja, az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbízásából Győr-Moson-Sopron Megye egyenlő bánásmód referense.
1. Az élelmezésvezetők besorolása. Élelmezésvezetők Lapja, V/10. (2001), 66. 2. Jogsegélyhírek. Élelmezésvezetők Lapja, VI/5. (2002), 32-33. 3. Az élelmezés-vezetői képesítés alóli mentesítés szabályai. Élelmezésveze tők Lapja, VI/9. (2002), 15. 4. Kiss György: Az Európai Unió munkajoga. Magyar Jog, XLIX/10. (2002. október), 632-634. 5. Kötelező étkezés?! Élelmezésvezetők Lapja, VII/3. (2003), 26. 6. Munkaruha – védőruha. Élelmezésvezetők Lapja, VII/6. (2003), 16. 7. Jogszabályok az Európai Unióban. Gasztrokatalógus, I/1. (2004), 67. 8. Dán jogeset. Méhészet, LII/5. (2004), 3. 9. Új fejezet a Munka Törvénykönyvében – a távmunka jogi szabályozása. Munkaügyi Szemle, XLVIII/9. (2004. szeptember), 19-22. 10. Gondolatok a bírói jogalkotásról, in Lehoczkyné Kollonay Csilla (szerk.): Liber Amicorum Studia Stephano Kertész dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 116-126.
145
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
11. A részmunkaidős foglalkoztatás az Európai Unióban és Magyarországon, in Varsányi Judit (szerk.): Kis- és középvállalkozások az Európai Unió küszöbén. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2004. 188–198. 12. Az egyenlő bánásmód elve az Európai Unió munkajogában. Magyar Jog, LI/11. (2004. november), 697–699. 13. A közalkalmazott munkakörének módosítása. Élelmezés, IX/2. (2005), 13. 14. A jubileumi jutalomra való jogosultság I. Élelmezés, IX/3. (2005), 18. 15. A jubileumi jutalomra való jogosultság II. Élelmezés, IX/4. (2005), 18. 16. Munkáltatói jogutódlás a közalkalmazotti szférában. Élelmezés, IX/6. (2005), 12. 17. A munkaidő szabályozása. Élelmezés, IX/9. (2005), 60. 18. A pihenőidők szabályozása. Élelmezés, IX/10. (2005), 10. 19. A munkaviszony elhatárolása a megbízási és a vállalkozási jogviszonyoktól, in Lehoczkyné Kollonay Csilla – Petrovics Zoltán (szerk.): Liber amicorum Studia Ida Hágelmayer dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2005. 175-188. 20. A rendes szabadság. Élelmezés, IX/12. (2005), 24. 21. A szabadság kiadása és a jubileumi jutalomra való jogosultság. Élelme zés, XI/3. (2007), 13. 22. A gyermekgondozási szabadság. Babainfo, V/6. (2007), 22. 23. A gyermekgondozási szabadság munkajogi következményei. Babainfo, V/7. (2007), 21. 24. A kisgyermeket nevelők foglalkoztatásának támogatása. Babainfo, V/8. (2007), 18. 25. Az áldott állapotban lévő nők munkajogi védelme. Babainfo, V/9. (2007), 19. 26. A Munka Törvénykönyve legjelentősebb változásai – megalkotásától napjainkig. Leviatán, Tomus V. (2007), 65-81. 27. A távmunkáról. Babainfo, V/10. (2007), 22. 28. A pihenőidők munkajogi szabályozása. Babainfo, V/11. (2007), 22. 29. A rendes szabadság. Babainfo, V/12. (2007), 22. 30. A gyermekvállalás védelme a munkajogban. Babainfo, VII/1. (2009), 16. 31. Az áldott állapotban lévő nők munkajogi védelme. Babainfo, VII/2. (2009), 16. 32. A gyermekvállaláshoz kapcsolódó munkaidő-kedvezmények. Babainfo, VII/3. (2009), 26. 33. A gyermekgondozási szabadság. Babainfo, VII/4. (2009), 26. 34. A gyermekgondozási szabadság munkajogi következményei. Babainfo, VII/5. (2009), 16. 35. A rendes szabadság. Babainfo, VII/6. (2009), 5. 36. A távmunkáról. Babainfo, VII/8. (2009), 16. 37. A kisgyermeket nevelők foglalkoztatásának a támogatása. Babainfo, VII/9. (2009), 24-25.
146
G Ö N D Ö R É VA
38. A családok támogatása. Babainfo, VII/10. (2009), 25. 39. A gyermekgondozási támogatások. Babainfo, VII/11. (2009), 7. 40. Az anyasági támogatás. Babainfo, VII/12. (2009), 28. 41. Az anyaság védelme a munkajogban, in Smuk Péter (szerk.): A jogállamiság 20 éve. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2009. 241-248. [CD-formátumú kiadvány] 42. Az anyaság védelmének jogintézményei az Európai Szociális Kartában és a Munka Törvénykönyvében, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 222-235.
147
Ferencz Jác i nt EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1978. Tanulmányok: 1998-1999 között közgazdasági tanulmányok (Széchenyi István Főiskola Közgazdasági Fakultás), 1999-2004 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2004-2007 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2008-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde, 2005-2008 között a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar óraadója, 2006-2009 között ügyvédjelölt, 2010-től ügyvéd. Kutatási terület: munkajogi felelősség, felmondási rendszerek. Külföldi tanulmányút: 2003-2004 között gazdasági jogi tanulmányok (FHTW, Berlin). Tudományos közéleti tevékenység: az MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának tagja, a Magyar Munkajogi Társaság tagja, a Magyar Jogász Egylet Győr-MosonSopron Megyei Szervezetének tagja, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara tagja.
1. Regionalizáció a mezoszinten – A közigazgatás korszerűsítése Magyarországon. Leviatán, Tomus II. (2005), 187-224. 2. A munkához való jog egyes kérdéseiről, in Lehoczkyné Kollonay Csilla – Petrovics Zoltán (szerk.): Liber Amicorum – Studia Ida Hágelmayer dedicata I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, Budapest, 2005. 149-160. 3. Az egyenlő bánásmód elve az Európai Unióban – a jogalkotás legújabb fejleményei és a magyar esélyegyenlőségi törvény. Fiatal Oktatók Tanul mányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 53-89. [társszerző: Petrovics Zoltán] 4. Egyenlőtlen bánásmód? – A fogyatékosok foglalkoztathatósága. Humán Saldo, III/6. (2006), 205-252. 5. Kertész István emlékére – Recenzió A fegyelmi felelősség alapkérdései… c. művéhez. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 196-210.
148
FER ENCZ JÁCINT
6. Fegyelmi felelősség, Munkavédelem, in Fodor T. Gábor (szerk.): Munkajog az élelmiszeriparban – Általános és ágazati kérdések. Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság, Budapest, 2006. 85-87, 120-122. 7. A munkáltató kártérítési felelőssége. Munkaügyi Tanácsadó, I/4. (2007), 6-9. 8. A munkáltató által okozott károk típusai és köre. Munkaügyi Tanácsadó, I/5. (2007), 6-9. 9. A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése a munkajogban. Mun kaügyi Tanácsadó, I/6. (2007), 4-6. 10. A munkaviszony létesítését megelőző eljárás. A pályázat. Munkaügyi Ta nácsadó, I/7. (2007), 2-4. 11. A munkaviszony jogellenes megszűntetése és következményei. Munka ügyi Tanácsadó, I/8. (2007), 5-7. 12. A munka bére. Munkaügyi Tanácsadó, I/10. (2007), 5-8. 13. A végkielégítés szabályozása a közalkalmazotti jogviszonyban. Munka ügyi Tanácsadó, I/10. (2007), 8-10. 14. A munkarend és a munkaidőkeret az Mt-módosítás után. Munkaügyi Tanácsadó, I/11. (2007), 1-3. 15. Alapvető munkavédelem és munkavédelmi érdekképviselet. Munkaügyi Tanácsadó, I/12. (2007), 9-11. 16. A munkaszerződés kötelező és fakultatív tartalma. Munkaügyi Tanács adó, II/2. (2008), 1-3. 17. A felmondási idő jogi természete. Munkaügyi Tanácsadó, II/3. (2008), 7-9. 18. A fegyelmi szabályozás a Munka Törvénykönyvében. Véralkohol-vizsgálat a munkaviszony alatt. Munkaügyi Tanácsadó, II/4. (2008), 1-3. 19. A gondnokság alá helyezett személyek munkavállalása. Munkaügyi Ta nácsadó, II/5. (2008), 11-13. 20. Sztrájk. Munkaügyi Tanácsadó, II/6. (2008), 1-3. 21. A munkabér védelméről. Munkaügyi Tanácsadó, II/7. (2008), 1-4. 22. A munkaszerződés módosítása. Munkaügyi Tanácsadó, II/8. (2008), 1-3. 23. A munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése. Munkaügyi Tanácsadó, II/9. (2008), 11-14. 24. A munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó munkáltatói tájékoztatás. Munkaügyi Tanácsadó, II/10. (2008), 11-12. 25. A Németországi Szövetségi Köztársaság fuvarozási és közlekedési hatósági intézményrendszere, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 158-166. 26. Felmondási rendszerek, a felmentés indokolása a közszférában, in Smuk Péter (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei. I. kötet. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2010. 339-346.
149
Vá ndor C s aba EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1982. Tanulmányok: 2002-2008 között jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 2008-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: társasági jog, kereskedelmi jog, versenyjog. Külföldi tanulmányút: Universität Passau, Juristische Fakultät (2006-2007). Tudományos közéleti tevékenység: a MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának tagja, a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja. Szakmai el ismerések, kitüntetések: Pro Auditoribus Díj (2008).
1. Európai szabályozási körkép a kiskorúak számára ártalmas médiatartalmak korlátozásáról, in Mészáros Márta (szerk.): XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekció. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2005. 216. 2. A rugalmasság határai a kibővített Európai Unióban. Győri Európai Jogi Hírlevél, III/3-4. (2005) [elektronikus formátum] 3. Az európai kártérítési jog kihívásai. Győri Európai Jogi Hírlevél, III/5-6. (2005) [elektronikus formátum] 4. Török Tamás: Konszernjog, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 550-554. [recenzió] 5. A konszernjogi jogalkotás Magyarországon. Jog – Állam – Politika, II/2. (2010), 193-197.
150
Ver me s At t i la EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1980. Tanulmányok: 1999-2004 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2004-2007 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar gyakornoka, 2008-tól egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: biztosítási jog, kereskedelmi jog, fuvarjog. Külföldi tanulmányút: Koppenhágai Egyetem Jogi Kar (2009). Tu dományos közéleti tevékenység: az MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának tagja, a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének vezetőségi tagja és titkára, a Magyar Jogász Egylet Küldöttgyűlésének küldötte, a Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szekciójának és a Biztosítási Jogászok Nemzetközi Szervezete Magyar Nemzeti Szekciójának tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Pro Scientia kitűző (2009).
1. A jogi felelősség és a felelősségbiztosítás egymásra hatásának egyes kérdései. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 161-180. 2. Egyoldaló (klaudikáló) kógencia a biztosítási jogban, in Mankovits Tamás – Molnár Sándor Károly – Németh Sarolta (szerk.): Tavaszi Szél Konferenciakiadvány. Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2007. 575-581. 3. A biztosítási jog fogyasztóvédelmi aspektusa, in Svéhlik Csaba (szerk.): (Világ)gazdaságunk aktuális kérdései. Előadáskötet. Mór, 2007. 205-214. [CD-formátumú kiadvány] 4. A nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítása. Themis, (2007. június), 63-73. [elektronikus formátum] 5. Beszámoló Dr. Pálvölgyi Balázs PhD. értekezésének nyilvános védéséről. Jogtörténeti Szemle, 2007/2. 74-77. 6. Fejezetek a nemzetközi szállítmánybiztosítás köréből, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. 264-273. [CD-formátumú kiadvány]
151
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
7. Reform of the Hungarian Civil Code, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 1358-1366. [elektronikus formátum] 8. Szállítmánybiztosítás és felelősség. Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szekciója, Budapest, 2008, 8 p. [elektronikus formátum] 9. Transport Insurance in the Principles of European Insurance Contract Law (PEICL), in Sanz, Fernando Martínez – Lavall, María Victoria Petit (eds.): Estudios Sobre Derecho y Economía del Transporte: Reforma y Liberlización. Tecnos, Madrid, 2009. 10. A biztosítási jog európaizálása. A szállítmánybiztosítási modelltörvény. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 102-116. 11. Insurance Law in the Mirror of Economic Crisis, in COFOLA 2009: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2009. 319-323. [elektronikus formátum] 12. Szállítmánybiztosítás a multimodális fuvarozásban, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 566-576. 13. A biztosítási szerződés érvénytelensége, in Gondosné Pusztahelyi Réka (szerk.): Miskolci konferenciák 2009. A magánjogi kodifikáció eredményei. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2010. 153-163. 14. Kereskedelmi szokványok a szállítmánybiztosításban, in Nagy M arianna (szerk.): Jogi Tanulmányok 2010. Ünnepi konferencia az ELTE megalakulásának 375. évfordulója alkalmából, 2010. április 23. III. kötet. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2010. 201-211.
152
Glava n it s Jud it J O G I T O VÁ B B K É P Z Ő É S PÁ L Y Á Z A T I I R O D A V E Z E T Ő J E
Született: 1981. Tanulmányok: 2000-2005 között jogi tanulmányok (Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2005-2009 között doktori képzés (2005-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-2009 között Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2005-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszékének, majd Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszékének megbízott óraadója, 2011-től a Jogi Továbbképző és Pályázati Iroda vezetője. 2010-től a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hatósági oktatója. Kutatási terület: kockázati tőkebefektetések, jogi játékelmélet, nemzetközi fizetések joga.
1. Jogász helyett menedzser? Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 199-216. 2. Törökország az európai integrációban. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 181-195. 3. Törökország és az európai integráció: Gondolatok az európai identitás jegyében, in Csizmadia József (szerk.): Tavaszi Szél 2006. Konferenciakötet. Doktoranduszok Országos Szövetsége, Kaposvár, 2006. 112-115. 4. A kockázati tőke szerepvállalásának nehézségei Magyarországon, in Gulyás László (szerk.): Régiók a Kárpát-medencén innen és túl. Konferenciakötet. Eötvös József Főiskola, Baja, 2007. 5. A kockázati tőkebefektetések jogi környezete – a JEREMIE program, in Svéhlik Csaba (szerk.): (Világ)gazdaságunk aktuális kérdései. Előadáskötet. Mór, 2007. 397-405. [CD-formátumú kiadvány] 6. Quo vadis EU? Financing SMEs in the EU, in Francsovics, Anna (ed.): Symposium for Young Researchers 2007: Proceedings. Budapest Tech, Keleti Faculty of Economics, Budapest, 2007. 65-77. [elektronikus formátum] 7. A kockázati tőke szerepe a gazdaságfejlesztésben, in Benkő Péter (szerk.): Politikai régió – régiópolitika. Deák Bt., Budapest, 2010. 99-107.
153
K ER ESK EDELMI, AGR Á R- ÉS MU NK AJOGI TA NSZÉK
8. Az állam gazdasági szerepvállalásának piactorzító hatása - gondolatok a kockázati tőkeprogramok kapcsán, in Smuk Péter (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei. II. kötet. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2010. 11-20.
154
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Pat y i A nd r á s TA NSZÉK V EZETŐ EGYETEMI DOCENS
Született: 1969. Tanulmányok: 1988-1993 között jogi tanulmányok (József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), jogi szakvizsga (1996). Munkahely: 1993-1996 között az Alkotmánybíróság Hivatalának fogalmazója, majd titkára, 1994-1997 között a József Attila Tudományegyetem Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének egyetemi tanársegéde, 1997-től egyetemi adjunktusa. 1996-1997 között az Országgyűlési Biztos Hivatalában a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak országgyűlési biztosa irodájának főosztályvezetője, 1997-2006 között Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának jegyzője. 1998-2000 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet meghívott előadója, 2003-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi docense, 2004-től tanszékvezetője, 2007-2009 között a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatási dékánhelyettese. 2006-tól az Alkotmánybíróság Hivatalának főtanácsadója, 2009. augusztus 1. napjától a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Közigazgatási Kollégiumába beosztott bíró. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2002), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2011). Kutatási terület: közigazgatási bíráskodás, közigazgatási jogdogmatika. Külföldi tanulmányút: Amszterdam (1993), Belfast (1994), USA (1996), Heidelberg (2007). Szakmai elismerések, kitüntetések: Tartalékos honvéd hadnagy a honvédelmi igazgatás területén végzett kiemelkedő teljesítmény elismeréseként (2000), rektori dicséret, miniszteri elismerés a XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának ügyvezető elnöksége okán (2005), Magyary Zoltán Emlékérem (2009).
1. Az angol közigazgatási bíráskodásról, néhány történeti aspektussal. Jogtudományi Közlöny, L/7-8. (1995. július – augusztus), 372-383. 2. Mi a hézag? (Gondolatok a joghézagról). Dialógus, 1998/1. József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged, 1996. 26-30.
157
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
3. Egyes önkormányzati alapjogok viszonylagossága. Magyar Közigazgatás, XLVIII/9. (1998. szeptember), 522-527. 4. Kisebbségi önkormányzatok kézikönyve. Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, Budapest, 1999. 225 p. [társszerző: Némedi Erika] 5. Vállalhat-e a jegyző kötelezettséget? Gondolatok egy alkotmánybírósági döntésről. Jogtudományi Közlöny, LIV/7-8. (1999. július – augusztus), 341-344. 6. Magyarország vagyunk? 1848-as adalékok Magyarország és Erdély egyesítésének kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, LV/6. (2000. június), 301-320. 7. Magyarország vagyunk? 1848-as adalékok Magyarország és Erdély egyesítésének kérdéséhez, in Mezey Barna – Vörös Imre (szerk.): 150 év – a magyar polgári átalakulás alkotmányos forradalma. Jogtörténészek 1848-ról. Logod Kiadó, Budapest, 2001. 73-104. [másodközlés] 8. Néhány kodifikációs szempontú megjegyzés az önkormányzati hatósági eljárások szabályairól. Magyar Közigazgatás, LI/1. (2001. január), 18-37. 9. A magyar közigazgatási bíráskodás a hatályos magyar alkotmányos rendszerben, az Alkotmánybíróság határozatai tükrében. Jogtudományi Közlöny, LVI/10. (2001. október), 417-430. 10. A Hegyvidék közigazgatása egykor és ma, in Noéh Ferenc (szerk.): Hegytörténet: Hegytörténeti Konferencia: Budapest - Hegyvidék 2000. XII. kerületi Önkormányzat – Tarsoly Kiadó, Budapest, 2001. 111-119. 11. Hatáskör és eljárás a magyar közigazgatási bíráskodás történeti modelljében. Magyar Közigazgatás, LI/11. (2001. november), 655-667. 12. Szervezet és hatáskör alapkérdései közigazgatási bíráskodásunk hatályos rendszerében. Jogtudományi Közlöny, LVII/3. (2002. március), 125-144. 13. Az önkormányzati hatósági eljárás kérdései (a bizonyítékok számbavétele, a döntés-előkészítés menete), in Landau Edit – Ulicska László (szerk.): Szociális-Jog-Biztonság (Válogatás az I. Országos Szociális Igazgatási Konferencia előadásaiból). Szofa Alapítvány, Debrecen, 2002. 33-44. 14. Közigazgatási bíráskodásunk modelljei. Logod Kiadó, Budapest, 2002. 249 p. 15. Az első fokú eljárás, in Petrik Ferenc (szerk.): A közigazgatási eljárás szabályai. Kommentár a gyakorlat számára. 2. átdolgozott kiadás. HVGOrac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2005. 143-295. 16. A közigazgatási hatósági eljárások joga. Universitas-Győr, Győr, 2005. 453 p. [szerkesztő] 17. A társasházi törvény magyarázata. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2006. 143 p. [társszerző: Németh Gabriella] 18. Die geschichtlichen un verfassungsmässigen Grundlagen der ungarischen Verwaltungsgerichsbarkeit, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 290-299.
158
PAT Y I A N DR Á S
19. Közigazgatási jog II. (Közigazgatási hatósági eljárásjog). Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2007. 726 p. [szerkesztő] 20. Az eljárás és az eljárásjog fogalma, a hatósági eljárás szabályozásának története hazánkban, A hatósági eljárási jogviszony fogalma és tárgya: a hatósági ügy a Ket. szerint, A hatóságra (mint az eljárási jogviszony résztvevőjére) vonatkozó általános rendelkezések, Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok, A hatósági eljárás megindítása és az eljárási feltételek, Az eljárásjogi szabályozás és az eljárásjogi kodifikáció európai áttekintése (összehasonlító közigazgatási eljárásjog), in Közigazgatási jog II. (Közigazgatási hatósági eljárásjog). Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2007. 21-87, 125-271, 671-715. 21. A közigazgatási jog alapfogalmai. Mandamus Publishing, Budapest – Győr, 2007. 191 p. [társszerkesztő: Varga Zs. András] 22. Általános közigazgatási jog. Mandamus Publishing, Budapest, 2008. 399 p. [társszerző: Varga Zs. András] 23. (Provokatív) gondolatok az Alkotmánybíróság hatósági ügy-értelmezése körében (a jegyzői birtokvédelmi hatáskör kapcsán). Új Magyar Közigazgatás, I/1. (2008. november), 17-30. 24. Általános közigazgatási jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2009. 398 p. [társszerző: Varga Zs. András] 25. Közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2009. 527 p. [szerkesztő] 26. Az eljárás és az eljárásjog fogalma, a hatósági eljárás szabályozásának története hazánkban, A hatósági eljárási jogviszony fogalma és tárgya: a hatósági ügy, A hatóság és a szakhatóság az eljárásban (általános rendelkezések), Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok, A hatósági eljárás megindítása és az eljárási feltételek, in Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2009. 17-47, 48-85, 118-166, 167-206, 207-245. 27. Korrupciós kockázatok és veszélyhelyzetek a közigazgatásban, in Verebélyi Imre (szerk.): Jobb közigazgatás helyben járás és visszafejlődés helyett. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 195-222. 28. 19. § (3) bekezdés j) pont (A fegyveres erők országon belüli vagy külföldi alkalmazása), 35. § (4) bekezdés (Alárendelt szervek döntéseinek megsemmisítése és megváltoztatása), 40/A. § (A Magyar Honvédség és a Rendőrség feladatai), 40/B. § (A Magyar Honvédség és a Rendőrség irányítása), 40/C. § (A Magyar Honvédség külföldi bevetése), 50. § (2) bekezdés (A közigazgatási bíráskodás), 64. § (Panaszjog), in Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 616-619, 1352-1359, 1419-1452, 1453-1470, 1471-1475, 17561787, 2337-2347.
159
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
29. A közigazgatás nem (lehet) más, mint az Alkotmány gyakorlata (Alkotmányossági és alkotmánybírósági megfontolások az adóhatósági tevékenység kapcsán). Ügyvédek Lapja, XLVIII/2. (2009. március), 6-8, 10-12. 30. A jogi személyiség egyes kérdései a közigazgatási szervezetben, in Csefkó Ferenc (szerk.): A közigazgatási szervezetrendszer átalakítási kísérletei. A Jövő Közigazgatásáért Alapítvány, Pécs, 2009. 58-75. 31. Prokrusztész és Thézeusz (Gondolatok a magyar közigazgatási bíráskodásról egy könyv kapcsán). Jogtudományi Közlöny, LXV/12. (2010. december), 674-676. [recenzió] 32. Gondolatok a közigazgatási aktusfogalom egyes alkotmányjogi és dogmatikai elemeiről, in Fazekas Marianna – Nagy Marianna (szerk.): Tanulmányok Berényi Sándor tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2010. 329-350. 33. Beköszöntő. A külön közigazgatási bíróság aktualitása 20 éve és most. Új Magyar Közigazgatás, III/4. (2010. április), 1-3. 34. A védelmi alkotmány alapkérdése: a fegyveres erő rendeltetése, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 437-449. 35. A közigazgatási bíráskodás alkotmányos hátterének eredete és jelentése, in Balogh Elemér – Homoki-Nagy Mária (szerk.): Emlékkönyv Dr. Ruszoly József egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2010. 653-670. 36. A normakontroll hatáskörök megosztása az Alkotmánybíróság és a közigazgatási bíróság között. Alkotmánybírósági Szemle, I/2. 2010. 82-89. [társszerző: Darák Péter]
160
Verebély i I m re EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1944. Tanulmányok: 1962-1967 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar) Munkahely: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Államigazgatási Tanszékének egyetemi oktatója, 1977-1989 között az Államigazgatási Szervezési Intézet kutatója és vezetője. 1989-2001 között közigazgatási ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettes, közigazgatási államtitkár, kormánybiztos, miniszteri biztos, az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Helyi Hatóságok Nemzetközi Szövetsége, az Organisation for Economic Co-operation and Development „Support for Improvement in Governance and Management” nemzetközi közigazgatási szakértője. 2002-2003 között az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, 2001-2007 között az Organisation for Economic Co-operation and Development-nél és az Európai Közigazgatási Térségben rendkívüli közigazgatási követ és meghatalmazott miniszter. 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanára és a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1978), DSc (állam- és jogtudomány, 1988), címzetes egyetemi tanár (1990). Kutatási terület: helyi önkormányzatok joga, középszintű önkormányzás. Tudományos közéleti tevékenység: 1998-2007 között a Nemzetközi Közigazgatástudományi Társaság alelnöke, a Magyar Közigazgatási Társaság Elnöke, 1989-2007 között a Magyar Közigazgatás c. folyóirat főszerkesztője, majd az Új Magyar Közigazgatás c. folyóirat szerkesztőbizottsági elnöke, 2008-2010 között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok állam- és jogtudományi, politikatudományi zsűrijének elnöke. Szakmai elismerések, kitüntetések: számos szakmai és tudományos díj és kitüntetés, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje.
1. A kisközségi végrehajtó bizottság működésének átmeneti szüneteltetése. Állam és Igazgatás, XVIII/8. (1968. augusztus), 716-725. 2. Államigazgatási helyzetjáték és megoldási irányelvei. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jegyzet Tankönyvkiadó, Budapest, 1970. 49, 61.
161
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
3. Az államigazgatás helyi tanácsi szerveinek rendszere az európai szocialista államokban. Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XIII. (1971), 241-264. 4. A helyi önkormányzati igazgatás alapjai Belgiumban. Állam és Igazgatás, XXIII/7. (1973. július), 605-614. 5. A helyi önkormányzati igazgatás alapjai Belgiumban: [2. közlemény]. Állam és Igazgatás, XXIII/8. (1973. augusztus), 725-732. 6. A minisztériumi körlevelek (Jogi és egyéb iránymutatások) kérdései a közoktatási ágazat tükrében: 1. rész. Állam és Igazgatás, XXVII/8. (1977. augusztus), 723-731. 7. A minisztériumi körlevelek (Jogi és egyéb iránymutatások) kérdései a közoktatási ágazat tükrében: 2. rész. Állam és Igazgatás, XXVII/9. (1977. szeptember), 827-841. 8. Az angol központi közigazgatási rendszer alapjai, in Pikler Kornél (szerk.): Az államigazgatási központi szervei. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1978. 41-64. 9. A belga központi közigazgatás szervezeti rendszer, in Pikler Kornél (szerk.): Az államigazgatási központi szervei. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1978. 95-111. 10. A közoktatási igazgatás központi irányítása. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1978. 182 p. 11. Helyi önállóság – felsőbb irányítás. Társadalmi Szemle, XXXIV/4. (1979. április), 88-97. 12. A minisztériumok tanácsi ellenőrzésének rendszere. Állam és Igazgatás, XXIX/5. (1979. május), 396-409. 13. Az olasz helyi igazgatási rendszer alapjai. Állam és Igazgatás, XXIX/8. (1979. augusztus), 725-734. 14. A közoktatás és a közigazgatás kapcsolatrendszere: 1. rész. Állam és Igazgatás, XXXI/9. (1981. szeptember), 769-781. 15. A közoktatás és a közigazgatás kapcsolatrendszere: 2. rész. Állam és Igazgatás, XXXI/10. (1981. október), 865-879. 16. A minisztériumi iránymutatások. Jogtudományi Közlöny, XXXVII/3. (1982. március), 153-161. 17. Fejlődési tendenciák a tanácsi szakigazgatás vertikális irányításában, in Raft Miklós (szerk.): A helyi-területi közigazgatás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 311-337. 18. A helyi tanácstestületek: változatok egy témára. Állam és Igazgatás, XXXIII/9. (1983. szeptember), 787-801. 19. A helyi-területi igazgatás továbbfejlesztésének koncepciója. Állam és Igazgatás, XXXIII/12. (1983. december), 1081-1147. 20. A városkörnyéki igazgatási rendszer működése. Állami Nyomda, Budapest, 1984. 219 p. [társszerzők: Kara Pál, Kilényi Géza]
162
V ER EBÉLY I IMR E
21. Az államigazgatás és az állami vállalatok új típusú kapcsolatai: 2. közlemény. Állam és Igazgatás, XXXIV/9. (1984. szeptember), 795-809. 22. Az államigazgatás irányító tevékenységének változásai. Társadalmi Szemle, XXXIX/7-8. (1984. július – augusztus), 40-51. 23. Central Management and Local Autonomy, in Szoboszlai, György (ed.): Politics and Public Administration in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 239-256. 24. A helyi igazgatás és a helyi önkormányzat, in Csefkó Ferenc (szerk.): Az állam, térkapcsolatok, demokrácia. Bihari Ottó emlékülés. MTA Regionális Kutatások Központja – Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1987. 373-383. 25. A tanácsi önkormányzat (Önkormányzat és központosítás). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1987. 432 p. 26. A tanácsrendszer önkormányzati típusú reformja. I-II. kötet. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1988. 356 p. [szerkesztő] 27. Kétszintű igazgatásra áttérés alapkérdései. Állam és Igazgatás, XXXVIII/3. (1988. március), 205-217. 28. Changes and Contradictions in Hungarian Public Administration. International Review of Administrative Sciences, Vol. 55. No. 1. (1989), 15-23. 29. A magyar helyi önkormányzatok országos érdekszövetsége. Magyar Közigazgatás, XXXIX/2. (1989. február), 97-106. 30. A tanácsi önkormányzati rendszer alkotmányos alapjai és fejlesztési irányai. Magyar Közigazgatás, XXXIX/4. (1989. április), 289-311. 31. A belügyi igazgatás reformja. Belügyi Szemle, XXVII/5. (1989. május), 3-17. 32. Önkormányzatbarát közoktatásügyi igazgatás. Belügyminisztérium Államigazgatás Szervezési Intézet, Budapest, 1989. 107 p. 33. A helyi képviselők és polgármesterek kézikönyve. Deák Ferenc Alapítvány, Budapest, 1991. 204 p. [szerkesztő] 34. A helyi képviselők és polgármesterek, in Verebélyi Imre (szerk.): A helyi képviselők és polgármesterek kézikönyve. Deák Ferenc Alapítvány, Budapest, 1991. 9-25. 35. Fundamental Features of Local Self-Government. Acta Juridica Hungarica, Vol. 33. No. 1-2. (1991), 23-38. 36. Reformeszmék az állami és az önkormányzati közigazgatásban. Jogtudományi Közlöny, XLVI/5-6. (1991. május – június), 117-122. 37. A helyi önkormányzat alapvonalai. Magyar Közigazgatás, XLI/9. (1991. szeptember), 769-781. 38. A magyar közigazgatás modernizációja. Magyar Közigazgatás, XLII/11. (1992. november), 641-652. 39. Modernization of Hungarian Public Administration. International Review of Administrative Sciences, Vol. 59. No. 3. (1993), 409-422.
163
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
40. Metropolitan Governance and Central Government, in World Conference of Metropolitan Governance. United Nations – Tokyo Metropolitan Governance, New York – Tokyo, 1993. 136-146. 41. Options for Administrative Reform in Hungary, in Hesse, Joachim Jens (ed.): Administrative Transformation in Central and Eastern Europe. Towards Public Sector Reform in Post-Communist Societies. Blackwell Publishers, Oxford, 1993. 105-120. 42. Kis vagy nagyméretű alapszintű önkormányzatok. Magyar Közigazgatás, XLIII/4. (1993. április), 193-205. 43. New Trends in Local Government in Western and Eastern Europe. International Institute of Administrative Sciences, Brussels, 1993�������� . [társszerkesztő: Gérard Marcou] 44. A helyi önkormányzatok négy éve, 1990-1994. Belügyminisztérium Könyvkiadó, Budapest, 1994. 154 p. [szerkesztő] 45. A helyi önkormányzati rendszer fejlesztése. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1994. 399 p. [szerkesztő] 46. [Fejezet], in Verebélyi Imre (szerk.): A helyi önkormányzati rendszer fejlesztése. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1994. 9-53. 47. Az önkormányzati és az állami közigazgatás. Második Magyar Jogászegyesülés Kiadványa, Budapest, 1994. 181-196. 48. The Main Directions and Future Challenges of the Transformation of Public Services in Hungary. Third International Conference, London, 1994. 49. Public Administration Reform in a Market Economy. International Symposium, Republic of Latvia, 1995. 50. A helyi önkormányzati rendszer fejlődésének főbb irányai. Magyar Közigazgatás, XLV/2. (1995. február), 65-77. 51. Magyary Zoltán gyakorlati közigazgatást korszerűsítő törekvései. Magyar Közigazgatás, XLV/4. (1995. április), 245-248. 52. Az önkormányzatiság alkotmányos alapjai I. Magyar Közigazgatás, XLV/9. (1995. szeptember), 481-492. 53. Az önkormányzatiság alkotmányos alapjai II. Magyar Közigazgatás, XLV/10. (1995. október), 545-561. 54. A helyi önkormányzatok alkotmányi szabályozása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1996. 355 p. [szerkesztő] 55. New Trends in Public Administration and Public-Law. European Group for Public Administration – Center for Public Affairs Studies, Budapest, 1996. [társszerkesztők: Hugo Van Hassel, György Jenei] 56. [Tanulmány], in Hassel, Hugo Van – Jenei, György (ed.): New Trends in Public Administration and Public-Law. European Group for Public Administration – Center for Public Affairs Studies, Budapest, 1996. 64-86.
164
V ER EBÉLY I IMR E
57. Reform of the System of Civil Servants and Public Employees in Hungary, in Vidláková, Olga – Grospic, Jiri (ed.): The State, Problems and Outlines of Public Administration in the Czech Republic. Office for Legislation and Public Administration of the Czech Republic, Prague, 1996. 158-163. 58. The Status of Public Administration and the Main Directions of its Development����������������������������������������������������������� , in������������������������������������������������������� Rodríguez, Jaime – Munoz, Arana (ed.): Gestión y administración pública. Escola Galega de Administación Pública, Santiago De Compostela, 1996. 153-158. 59. A kormányzás és a közigazgatás reformjának tervezete. Magyar Közigazgatás, XLVI/4. (1996. április), 193-229. 60. A nem minisztériumi jogállású központi közigazgatási szervek reformja. Magyar Közigazgatás, XLVII/12. (1997. december), 705-712. 61. What Has Been the Experience with Regard the Devolution of Power and Responsibility to the Local Decision Makers, Particularly on the Delivery of Social Services. International Institute of Administrative Sciences World Conference, Quebec, 1997. 62. Reform Programme for Hungarian Public Administration, in Thedieck - Bertucci: The Role of Public Administration in Promoting Economic Reform. United Nations, New York – Berlin, 1997. 217-229. 63. A helyi önkormányzás nemzetközi nézőpontból, in Fogarasi József (szerk.): Önkormányzati kézikönyv. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997. 21-43. 64. Bevezető tanulmány, in Lőrincz Lajos (szerk.): Korszerűsítési lehetőségek és kényszerek a magyar közigazgatásban. Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1998. 9-19. 65. A helyi önkormányzatok pénzügyi-gazdasági tevékenységének külső törvényességi ellenőrzése (Kérdőjelek és alternatívák). Magyar Közigazgatás, XLVIII/2. (1998. február), 118-125. 66. Összefoglaló a közigazgatási reformfolyamat első szakaszáról és soron következő feladatairól I. Magyar Közigazgatás, XLVIII/6. (1998. június), 321-336. 67. Összefoglaló a közigazgatási reformfolyamat első szakaszáról és a soron következő feladatokról II. Magyar Közigazgatás, XLVIII/7. (1998. július), 414-421. 68. A közigazgatás korszerűsítése, in Pásztor Miklós (szerk.): Közigazgatási szakvizsga. Belügyminisztérium, Budapest, 1998. 171-242. 69. Megújított szakmai kommentár a helyi önkormányzati rendszerről. Magyar Közigazgatás, XLIX/3. (1999. március), 160. 70. Az önkormányzati rendszer magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. 131 p. [szerkesztő] 71. Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kilátásai. Magyar Közigazgatási Intézet – MTA Politikai Tudományok Intézete – MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest, 2000. 320 p. [szerkesztő]
165
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
72. Európai értékek és kihívások a magyar önkormányzati igazgatásban, in Verebélyi Imre (szerk.): Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kilátásai. Magyar Közigazgatási Intézet – MTA Politikai Tudományok Intézete – MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest, 2000. 68-83. 73. Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció I. Magyar Közigazgatás, L/9. (2000. szeptember), 521-528. 74. Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció II. Magyar Közigazgatás, L/10. (2000. október), 577-587. 75. Challanges of Transition, Modernization and Integration in the Hungarian Public Administration. The Network of Institutes and Schools of Public Administraton in Central and Eastern Europe Conference, Budapest, 2000. [elektronikus formátum] 76. A nemzetbiztonsági igazgatás strukturális kérdései, in Nemzetközi konferencia a nemzetbiztonságról. K. n., Budapest, 2000. 67-81. 77. Az államigazgatási eljárási kódex reformjához, in Csefkó Ferenc (szerk.): A közigazgatás törvényessége, Szamel Lajos tudományos emlékülés. A Jövő Közigazgatásáért Alapítvány, Pécs, 2000. 201-211. 78. Az Európai Unió és Magyarország strukturális politikája, in Forgács Imre (szerk.): A gazdasági szektorok és jogharmonizáció. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 88-110, 159-173. 79. Európai integrációs válogatott tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet – Miniszterelnöki Hivatal, Budapest, 2001. [szerkesztő] 80. Az európai uniós tagság hatása a nemzeti közigazgatásra, in Verebélyi Imre (szerk.): Európai integrációs válogatott tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet – Miniszterelnöki Hivatal, Budapest, 2001. 63-93. 81. Minőségbiztosítási rendszerek a közigazgatásban. Közigazgatási Fejlesztési Füzetek 3. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2001. 120 p. [szerkesztő] 82. Az Európai Unió hatása a nemzeti közigazgatásra és a kormányzásra I. Magyar Közigazgatás, LI/7. (2001. július), 390-401. 83. Az Európai Unió hatása a nemzeti közigazgatásra és a kormányzásra II. Magyar Közigazgatás, LI/8. (2001. augusztus), 455-469. 84. Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció, különös tekintettel a magyar megyék megerősítésére. Comitatus: Önkormányzati Szemle, XI/10. (2001. október), 53-55. 85. Régió és megye, vagy nagymegye? Comitatus: Önkormányzati Szemle, XI/11-12. (2001. november – december), 106-109. 86. L’impact de l’Union Européenne sur l’administration et le style du gouvernement en Hongrie. Revue d’Etudes Comparatives Est-Ouest, Vol. 33. No. 3. (2002), 197-227. 87. Megbízható és sikeres közigazgatással a jó kormányzásért I. Magyar Közigazgatás, LII/6. (2002. június), 321-350.
166
V ER EBÉLY I IMR E
88. Megbízható és sikeres közigazgatással a jó kormányzásért II. Magyar Közigazgatás, LII/7-8. (2002. július – augusztus), 415-423. 89. Konvergáló és divergáló közigazgatási tendenciák a közös Európában, in Cuczai Jenő (szerk.): Jogalkotás, jogalkalmazás hazánk EU csatlakozása küszöbén. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2003. 61-75. 90. A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak reformja. Magyar Közigazgatás, LIII/12. (2003. december), 710-722. 91. A jó kormányzás néhány jellemzője. Magyar Közigazgatás, LIV/5. (2004. május), 298-304. 92. A demokratikus jogállamiság két alapintézményének: az Alkotmánybíróságnak és az Állami Számvevőszéknek a másfél évtizedes sikeréből levonható főbb tanulságok. Magyar Közigazgatás, LIV/10. (2004. október), 634-640. 93. A regulációs és deregulációs tevékenység alapvető kérdései I. (Miként lehet lemaradni és az élre törni?). Magyar Közigazgatás, LIV/12. (2004. december), 705-712. 94. Memorandum Dr. Magyary Zoltán, az IIAS 1945 előtti alelnökének nemzetközi rehabilitálása és méltó elismerése érdekében. Magyar Közigazgatás, LV/7. (2005. július), 389-397. 95. A közigazgatás szervezési, jogi és demokratikus fejlesztése, annak hiányai, az IIAS és magyar alelnökének két világháború közötti tevékenységében. Magyar Közigazgatás, LV/10. (2005. október), 590-597. 96. Hogyan írhat és nyilatkozhat szakterülete továbbfejlesztéséről a köztisztviselő, és hogyan publikáljon a média, ha magyar? Magyar Közigazgatás, LVI/6. (2006. június), 381-382. 97. A Magyar Közigazgatási Kar hároméves programja (2006-2009). Magyar Közigazgatás, LVI/10. (2006. október), 635-639. 98. Mennyi és milyen minisztérium legyen egy új kormányban? Magyar Közigazgatás, LVI/12. (2006. december), 754-765. 99. The Main Characteristics of the Hungarian System of Local Government, in Gélard, Patrice – Marcou, Gérard (éd.): L’état et le droit d’est en ouest – Mélanges offerts au professeur Michel Lesage. Société de Législation Comparée, Paris, 2006. 537-547. 100. A szabályozó állam, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi Tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 436-441. 101. Milyen magyar közigazgatási reformot hogyan lehet támogatni?, in Gyergyák Ferenc (szerk.): Állam – reform – közigazgatási reform. Duna Palota Kiadó, Budapest, 2006. 1-370. 102. Regionális vagy nagy megyei közigazgatás? Huszonötödik Jogász Vándorgyűlés, Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2007. 71-79. 103. Válságban a magyar középszintű közigazgatás, quo vadis? Új Magyar Közigazgatás, I/1. (2008. december), 1-6.
167
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
104. Válságban a magyar középszintű közigazgatás, quo vadis? Új Magyar Közigazgatás, II/1. (2009. január), 44-58. 105. Jobb közigazgatás helyben járás és visszafejlődés helyett. Budapest, Századvég Kiadó, 2009. [társszerkesztő: Imre Miklós] 106. Válságban a magyar középszintű közigazgatás, hogyan tovább?, in Verebélyi Imre – Imre Miklós (szerk.): Jobb közigazgatás helyben járás és visszafejlődés helyett. Budapest, Századvég Kiadó, 2009. 96-122. 107. A közigazgatás és a kormányzás alapkérdései Magyary Zoltán életművében. Jog – Állam – Politika, II/3. (2010), 77-101.
168
B ende-Sz abó G ábor EGYETEMI DOCENS
Született: 1956. Tanulmányok: 1981-1983 között igazgatásszervezői tanulmányok (Államigazgatási Főiskola), 1978-1987 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), jogi szakvizsga (1996). Munkahely: 1986-2007 között az Államigazgatási Szervezési Intézet, majd a Magyar Közigazgatási Intézet tudományos munkatársa, 1989-től kutatásvezetője, 1998-tól főigazgató-helyettese, 2002-től kutatási igazgatója. 1997-2004 között a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense, majd a Pénzügyi Jogi Tanszék vezetője. 2009-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense és az európai és nemzetközi igazgatási mesterszak szakvezetője. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1994). Kutatási terület: közpénzügyek, közigazgatási szervezeti és eljárási jog, egészségügyi igazgatás. Külföldi tanulmányút: Birmingham (1993, 1996). Szakmai elismerések, kitüntetések: Tudományos Munkáért Emlékérem (2000), Tudással Magyarországért Emlékplakett (2001), „Honvédelemért” kitüntető cím (2003).
1. Nemzetközi összehasonlítás a legalsóbb szintű államigazgatási szervek quasi igazságszolgáltatási (községi bíráskodási, békebírói, stb.) tevékenységére vonatkozó szabályozásokról. Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1987. 60 p. [társszerző: Kara Pál] 2. Balatonakarattyai ankét az igazgatási társulások működésének tapasztalatairól és továbbfejlesztésük lehetőségeiről. Állam és Igazgatás, XXXVII/11. (1987. november), 1047-1052. 3. Az elöljáróságok működésének tapasztalatai. Állam és Igazgatás, XXXVIII/2. (1988. február), 157-166. [társszerző: Pápay Gyula] 4. Az igazgatási társulások kézikönyve. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1988. 189 p. [társszerző: Kara Pál] 5. Az egészségügy és a szociálpolitika tanácsi intézményei a tanácsok önkormányzati megújulásának tükrében, A helyi tanácsszint problematikája az új tanácstörvényben, in Verebélyi Imre (szerk.): A tanácsrendszer önkormányzati típusú reformja. I-II. kötet. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1988. 79-90, 235-246.
169
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
6. A társközségek jelenlegi helyzete Nógrád megyei tapasztalatok alapján, in Pálné Kovács Ilona (szerk.): A közös tanácsú községek. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, 1989. 56-67. 7. Önkormányzatok Svédországban, in Balázs István (szerk.): Az önkormányzatokról szóló törvények Nyugat-Európában. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1989. 185-213. 8. A helyi tanácsoktól a települési önkormányzatokig. Új Fórum, 1990/1. (1990. január 12.), 19-20. 9. A szakigazgatási intézmények és az önkormányzati közigazgatás. Magyar Közigazgatás, XL/2. (1990. február), 182-192. 10. Önkormányzati érdekszövetségek Nagy-Britanniában és Dániában. Magyar Közigazgatás, XL/8. (1990. augusztus), 729-737. 11. Önkormányzatok Svédországban. Magyar Közigazgatás, XL/11. (1990. november), 1043-1053. [másodközlés] 12. Győr-Sopron megyei kutatási program 1988-1989. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1990. [szerkesztő] 13. Az igazgatási társulások Győr-Sopron megyében, in Szabó Gábor (szerk.): Győr-Sopron megyei kutatási program 1988-1989. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1990. 1-13. [társszerző: Kara Pál] 14. Az elöljáróságok helyzete Győr-Sopron megyében, in Szabó Gábor (szerk.): Győr-Sopron megyei kutatási program 1988-1989. Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest, 1990. 1-17. 15. The Hungarian Local Government System in Transition, in Kuklinski, Antoni – Jalowiecki, Bohdan (ed.): Development local en l’Europe. L’experience et l’avenir – Local Development in Europe. Experiences and Prospects. University of Warsaw, Warsaw, 1990. 397-402. 16. Önkormányzati érdekszövetségek néhány európai tőkés államban. Önkormányzati Füzetek 8. Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, Budapest, 1990. 7-25. 17. Local Government in Hungary: Transition, Renewal and Prospescts, in Elander, Ingemar –Gustafsson, Mattias (ed.): The Re-Emergence of Local Self-Government in Central Europe: The First Experience. University of Örebro, Centre for Housing and Urban Research, Örebro, 1991. 67-84. [társszerző: Péteri Gábor] 18. A helyi önkormányzati hatósági jogalkalmazás és a jogorvoslati rendszer egyes kérdései és összefüggései, in Kökényesi József (szerk.): Feladat, szint, szervezet és a jogalkalmazás egyes kérdései az önkormányzatokban. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1991. 97-107. 19. Localities in Transition: Re-emergency of Self-Government System, Local Elections in Hungary 1990: Some Facts and Consequences Based on Statistical Data, The Role of Competetive Tendering in the Efficient Provision of Local Services in Hungary, in Takács, Klára (ed.): The Reform
170
BENDE-SZABÓ GÁBOR
of Hungarian Public Administration. Hungarian Institute of Public Administration, Budapest, 1991. 73-80, 107-114, 217-219. 20. Az önkormányzat külső kapcsolatrendszere a hatályos jog tükrében, in Horváth M. Tamás –Wiener György (szerk.): Válogatott tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1992. 46-59. 21. A szociális törvényhozás egyes kérdései, különös tekintettel a hazai jogi szabályozás előkészítésére. Magyar Közigazgatás, XLII/5. (1992. május), 304-313. 22. Szétpontosítás: Elméleti megközelítések és fejlődéstörténet. Magyar Közigazgatás, XLII/8. (1992. augusztus), 468-484. [másodközlés] 23. Szétpontosítás: Elméleti megközelítések és fejlődéstörténe, Szétponto sítás: A dekoncentrált szervek természetrajza, in Balázs István – Köké nyesi József (szerk.): Tanulmányok a közigazgatási középszintről. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1992. 23-50, 51-71. 24. Az irányítás, a felügyelet és az ellenőrzés egyes elméleti és gyakorlati kérdései, különös tekintettel az országos hatáskörű államigazgatási szervek irányítására, in Balázs István - Kökényesi József (szerk.): Adalékok a közigazgatás reformjához. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1992. 34-43. 25. The Forms of Decentralization in a Unitary State with Special Regard to the Role and Functions of Local Self-Government, Period of Transition in a Post-Communist Society: Changes, Tendencies and Prospects, in Takács, Klára (ed.): Public Administration in Hungary. Hungarian Institute of Public Administration, Budapest, 1992. 54-68, 69-75. 26. Az állami közigazgatás kormányzati ellenőrzése a fejlett polgári államokban, in Balázs István – Kökényesi József (szerk.): Kormányzati működés, helyi költségvetés, közüzemi igazgatás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1993. 51-60. 27. A szétpontosítás elmélete, különös tekintettel a decentralizáció helyére és szerepére, in Balázs István (szerk.): Betekintés a kandidátusi értekezések műhelymunkáiba Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1993. 7-58. 28. Kézikönyv az önkormányzatok adóztatási tevékenységéhez. Agrocent Kiadó, Budapest, 1993. 260 p. [társszerzők: Kara Pál, Laky Csaba] 29. A Budapesti Közlekedési Szövetség megalapításának jogi feltételrendszere. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1993. 219 p. 30. Administrative Transition in a Post-Communist Society: The Case of Hungary, in Hesse, Joachim Jens (ed.): Administrative Transformation in Central and Eastern Europe. Towards Public Sector Reform in PostCommunist Societies. Blackwell Publishers, Oxford, 1993. 89-104. 31. Administrative Transition in a Post-Communist Society: The Case of Hungary. Public Administration, Vol. 71. (1993. Spring – Summer), 89104. [másodközlés] 32. The Role and Function of Local Self-Government in a Unitary State. The Case of Hungary, in Stahlberg, Krister (ed.): Local Government in Tran-
171
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
sition. Evolving Local Government in Former Eastern Europe. Association of Finnish Cities, Helsinki, 1993. 195-216. 33. Hungarian Way of Transformation: The Main Features of Public Administration under Change, The Theoretical Base of Decentralisation in Unitary States, in Horváth M., Tamás (ed.): Public Administration in Hungary. Hungarian Institute of Public Administration, Budapest, 1993. 82-105, 174-194. 34. Decentralizáció vagy dekoncentráció? Változatok a helyi-területi közigazgatásra I. Comitatus, IV/2. (1994. február), 14-25. 35. Decentralizáció vagy dekoncentráció? Változatok a helyi-területi közigazgatásra II. Comitatus, IV/3. (1994. március), 38-44. 36. Javaslatok a dekoncentrált állami közigazgatási szervezetrendszer továbbfejlesztésére, in Balázs István – Jancsovics Andrea (szerk.): A dekon centrált államigazgatási szervek rendszere és reformjának alternatívái. Közigazgatás Korszerűsítési Kormánybiztos Titkársága, Budapest, 1994. 2-38. 37. A szétpontosítás formái egy unitárius államban: A brit példa, in Davey, Kenneth – Mihajlov, Dobromir (szerk.): A brit helyi közigazgatás – magyar szemmel nézve. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1994. 27-48. 38. A dekoncentrált állami közigazatás aktuális elméleti és gyakorlati kérdései. INFO-Társadalomtudomány, No. 31. (1994. december), 13-18. 39. Városok, kőfalak – Tanulmányok a települések és a közigazgatás viszonyáról. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1995. 207 p. [társszerkesztő: Horváth M. Tamás] 40. A környezetvédelmi és vízügyi igazgatás Franciaországban, A környezetvédelmi és vízügyi igazgatás Nagy-Britanniában, in A vízügyi és környezetvédelmi szakigazgatás szervezete az Európai Unió államaiban. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1996. 7, 8. 41. Város és vonzáskörzete. Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetsége – Megyei Jogú Városok Szövetsége – Magyar Közigazgatási Intézet – Önkorkép, Budapest, 1996. 192 p. [szerkesztő] 42. Város és vonzáskörzete önkormányzati aspektusból, in Szabó Gábor (szerk.): Város és vonzáskörzete. Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetsége – Megyei Jogú Városok Szövetsége – Magyar Közigazgatási Intézet – Önkorkép, Budapest, 1996. 7-55. 43. Néhány gondolat a középszintű közigazgatás reformjáról, in Fogarasi József (szerk.): A középszintű közigazgatás reformjának elvi és gyakorlati kérdései. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1996. 38-44. 44. A középszintű közigazgatásról (Hol tart a reformfolyamat?). ÖN-KORKÉP, VI/7-8. (1996. július – augusztus), 6-9. 45. Polgárközelben (Közszolgáltatás Nagy-Britanniában). ÖN-KOR-KÉP, VI/9. (1996. szeptember), 11-13.
172
BENDE-SZABÓ GÁBOR
46. Az állampolgári charta és a brit önkormányzatok (Egy brit kezdeményezés tapasztalatai magyar szemszögből). Magyar Közigazgatás, XLVI/12. (1996. december), 713-722. 47. Érvek és ellenérvek – Adalékok a területi államigazgatás reformjához. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1997. 289 p. [társszerkesztő: Vadál Ildikó] 48. A területi államigazgatás reformjának aktuális kérdései, in Szabó Gábor – Vadál Ildikó (szerk.): Érvek és ellenérvek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 1997. 11-109. 49. „Szervátültetés?” (Nemzeti Egészségügyi Tanács). ÖN-KOR-KÉP, VII/10. (1997. október), 14-15. 50. Hungary, in Regionalisation and Its Effects on Local Self-Government. Local and Regional Authorities in Europe No. 64. Council of Europe Publishing, Strasbourg, 1998. 99-117. 51. A közigazgatási hivatalok szervezetének és működésének továbbfejlesztése (Egy mintafejlesztés eredményeinek összegezése). Magyar Közigazgatási Intézet – Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1998. 41-70. 52. The Intermediate Administrative Level in Hungary, in Breska, Eric von – Brusis, Martin (ed.): Central and Eastern Europe on the Way into the European Union: Reforms of Regional Administration in Bulgaria, the Czech Republic, Estonia, Hungary, Poland and Slovakia. Centre for Applied Policy Research, München, 2000. 23-40. 53. Variációk az önkormányzati közigazgatás és közszolgáltatások polgár centrikusabbá tételére, in Verebélyi Imre (szerk.): Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kilátásai. Magyar Közigazgatási Intézet - MTA Politikatudományi Intézete – MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest, 2000. 164-169. 54. Az Európai Közösség joga. Európai Tükör, V/6. (2000), 27-40. 55. Hozzászólás a nemzetbiztonság reformjának kérdéséhez a közigazgatási aspektusából, in A nemzetbiztonságról – A Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági struktúrájáról és a szolgálatok feladatairól Budapesten, 2000. október 26-27-én rendezett konferencián elhangzott előadások. Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat Irányító Miniszter, Budapest, 2001. 147-151. 56. Az Európai Közösség joga, in Verebélyi Imre (szerk.): Európai integrációs válogatott tanulmányok. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2001. 123-132. [másodközlés] 57. Az Európai Közösség joga, in Forgács Imre – Inotai András – Wéber Attila (szerk.): Az Európai Unió évkönyve 2001. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 27-42. [másodközlés] 58. Közigazgatási vezetési ismeretek 2. Államháztartási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2001. 138 p. [szerkesztő]
173
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
59. [Fejezetek], in Szabó Gábor (szerk.): Közigazgatási vezetési ismeretek 2. Államháztartási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2001. 30-53, 66-92, 102-128. [társzerzők: Winkler György, Hőgye Mihály, Pásztor Miklós, Serfőző Gyula] 60. Gondolatok a nem minisztériumi formában működő központi közigazgatási szervek jogállásáról. Magyar Közigazgatás, LI/4. (2001. április), 193-205. 61. A regionális önkormányzatok megalakításának lehetőségei, feltételei és következményei, in EU-konform regionális fejlesztés – Tanulmányok. Közigazgatás-fejlesztési füzetek 4. Magyar Közigazgatási Intézet – The World Bank – Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkárság, Budapest, 2001. 213-283. 62. Államháztartási jog, in Földes Gábor (szerk.): Pénzügyi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 65-149. [társszerző: Várnai Ernő] 63. Svédország és a regionalizmus. Magyar Közigazgatás, LI/11. (2001. november), 648-654. 64. Alapvetés a magyar államháztartási jog tárgyában, különös tekintettel az államháztartás helyi szintjére. Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis, I/1. (2001) 53-76. 65. Egészségügyi igazgatás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 83 p. 66. Általános közigazgatási ismeretek: Általános államháztartási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 94 p. [szerkesztő] 67. [Fejezetek], in Bende-Szabó Gábor (szerk.): Általános közigazgatási ismeretek: Általános államháztartási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 15-39, 55-64, 77-85. [társszerzők: Bathó Ferenc, Nagy Árpád] 68. [Fejezetek], in Pénzügyi és költségvetési igazgatás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2002. 14-18, 44-56, 85-107. [társszerzők: Bod Péter Ákos, Haraszti Katalin, Gódor Csaba és Márkus Annamária] 69. Új típusú jogi eszközök az egészségügyben. Egészségügyi Gazdasági Szemle, XL/2. (2002. április), 216-230. 70. [Fejezetek], in Az önkormányzati pénzügyek európai uniós aspektusai. Municipium Magyarország Alapítvány, 2002. 11-55, 99-108. [társszerzők: Péntek László és Szalay Tibor] 71. Az államháztartás joga, in Földes Gábor (szerk.): Pénzügyi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 69-157. 72. Helyi önkormányzatok és pénzügyeik Európában, in Kusztosné Nyitrai Edit (szerk.): A helyi önkormányzatok és pénzügyeik. Municipium Magyarország Alapítvány, 2003. 3-38. 73. Regionális önkormányzati feladat- és hatáskörök de lege ferenda, in Horváth M. Tamás (szerk.): A regionális politika közigazgatási feltételei. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. 97-126.
174
BENDE-SZABÓ GÁBOR
74. EU-s társasági formák, A társaságokra vonatkozó közösségi szabályozások, Magyar jogharmonizáció, in Polányi Tamás (szerk.): Társasági jog az EU-ban. Verlag Dashöfer, Budapest, 2004. 75. A közpénzek felhasználása az EU-csatlakozás tükrében. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. 285 p. [szerkesztő] 76. A közpénzek felhasználása Európai Uniós aspektusból, in Bende-Szabó Gábor (szerk.): A közpénzek felhasználása az EU-csatlakozás tükrében. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. 9-65. 77. Megújulás és folyamatosság – Dióhéjban az új közigazgatási hatósági eljárási kódexről. Önkormányzat Hírlevél, XI/5. (2005. március), 1-19. 78. Hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, Eljárási költség,in Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 247-263, 265-327, 425-454. 79. Felkészülés a Ket. alkalmazására a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenységben. Fogyasztóvédelem, VII/9-10. (2005. szeptember – október) 24. 80. Hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás, Hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, Eljárási költség, in Kökényesi József (szerk.): A közigazgatási eljárás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2005. 81. [Fejezet], in A közigazgatási eljárási törvény végrehajtási kormányrendeletei és magyarázatuk. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 23-31. [társszerzők: Kilényi Géza és Szittner Károly] 82. Jogalkalmazási ismeretek, in Kökényesi József – Andriska Szilvia (szerk.): Általános közigazgatási ismeretek – Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2005. 55-131. [elektronikus formátum] 83. Helyi önkormányzati pénzügyek jogi szabályozása, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 35-41. 84. Általános államháztartási ismeretek, in Általános közigazgatási ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006. 213-244, 254-263. [társszerző: Perger Éva] [elektronikus formátum] 85. [Fejezetek], in Pénzügyi és költségvetési igazgatás. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006. 19-26, 61-74, 116-156. [társszerző: Bod Péter Ákos] [elektronikus formátum] 86. A közigazgatási szervek költségvetési gazdálkodása, in Bércesi Ferenc – Kökényesi József (szerk.): A közigazgatási szervek vezetési ismeretei. Magyar Közigazgatási Intézet – Regionális Fejlesztés Operatív Program, Budapest, 2006. 67-81. [elektronikus formátum] 87. Pénzügyi ellenőrzési ismeretek. Magyar Közigazgatási Intézet – Regionális Fejlesztés Operatív Program, Budapest, 2006. [szerkesztő] [elektronikus formátum] 88. Az államháztartási pénzügyi ellenőrzés jogi alapjai, in Bende-Szabó Gábor (szerk.): Pénzügyi ellenőrzési ismeretek. Magyar Közigazgatási
175
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
Intézet – Regionális Fejlesztés Operatív Program, Budapest, 2006. 3-27. [elektronikus formátum] 89. Az önkormányzati vagyongazdálkodás ismeretei. Magyar Közigazgatási Intézet – Regionális Fejlesztés Operatív Program, Budapest, 2007. [szerkesztő] [elektronikus formátum] 90. Az önkormányzati vagyongazdálkodás jogi környezete, in Bende-Szabó Gábor (szerk.): Az önkormányzati vagyongazdálkodás ismeretei. Magyar Közigazgatási Intézet – Regionális Fejlesztés Operatív Program, Budapest, 2007. 3-37. [elektronikus formátum] 91. Hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, Végrehajtás, Eljárási költség, Záró rendelkezések, in Klotz Balázs (szerk.): A közigazgatási eljárás a jogalkalmazói gyakorlat tükrében. Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2007. 29-53, 73. 92. A közigazgatás szervezetrendszere, Az első fokú eljárás, A hatóság döntései, A hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, A végrehajtás, Az eljárási költségek, Az elektronikus ügyintézés, Fogyasztóvédelem, A pénzügyi magánszektor igazgatása, Adóigazgatás, Közlekedési igazgatás, Egészségügyi igazgatás, Társadalombiztosítási igazgatás, Egyenlő bánásmód eljárás, in Kilényi Géza (szerk.): A Közigazgatási Jog Nagy Kézikönyve. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2008. 105-135, 429-480, 480-505, 514-530, 531-571, 571-594, 594-617, 618-628, 674-708, 708-744, 744-791, 882-947, 1281-1326, 1366-1405, 1435-1462. 93. Az egészségügyi kisvállalkozások alapítása a hatályos jog tükrében. Házi Jogorvos, I/3. (2008. szeptember), 20-23. 94. A kapcsolattartás általános szabályai, in Kilényi Géza (szerk.): Kézikönyv a Ket. módosításáról. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 47-56. [társszerző: Szittner Károly] 95. Hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, Eljárási költség, in Kilényi Géza (szerk.): Kézikönyv a Ket. módosításáról. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 135-137, 139-159, 183-186. 96. A kapcsolattartás általános szabályai, in Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 137-151. [társszerző: Szittner Károly] 97. Hatósági ellenőrzés, Jogorvoslatok, Eljárási költség, in Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási eljárási törvény kommentárja. Complex Kiadó, Budapest, 2009. 325-342, 343-407, 471-500. 98. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló törvény kommentárja. CompLex DVD Jogtár, Budapest, 2009. [társszerzők: Farkas Imre, Harsányi Zsolt, Ivancsics Imre, Kilényi Géza, Puss Lajos, Szittner Károly] [DVD-formátumú kiadvány] 99. Alapelvek és alapvető rendelkezések, Jogorvoslatok, in Petrik Ferenc (szerk.): A közigazgatási eljárás szabályai. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. 19-65, 386-474. [társszerző: Kilényi Géza]
176
BENDE-SZABÓ GÁBOR
100. Az államháztartási pénzügyi ellenőrzés rendszere, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 34-52. 101. A Ket.-hez szorosan kapcsolódó jogszabályok. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010. 333 p. [társszerző: Kilényi Géza]
177
L aps á nsz k y A nd r á s EGYETEMI DOCENS
Született: 1974. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Kar (diploma: okleveles környezetvédelmi szakmérnök). Munkahely: 2001-től a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hírközlésjogi Igazgatóságának jogásza, 2005től igazgatóhelyettese, 2009-től igazgatója, 2010-től a Nemzeti Hírközlési Hatóság jogi igazgatója, 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2008-tól egyetemi adjunktusa, 2010-től egyetemi docense. 2002-2005 között az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének tudományos segédmunkatársa, 2003-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének megbízott óraadója, 2007-től a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar infokommunikációs szakjogász képzésének megbízott óraadója. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2009). Kutatási terület: közigazgatási aktusok, központi közigazgatás szervezeti rendszere, gazdasági verseny-, hírközlési- és médiaigazgatás, közszolgáltatások.
1. Az eljárási költség, A hatósági ellenőrzés, Jogorvoslat saját hatáskörben: a döntés módosítása, visszavonása, A felügyeleti eljárás, in Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárások joga. Universitas-Győr, Győr, 2005. 113-122, 247-262. 2. Az elektronikus hírközlésről szóló törvény magyarázata. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2006. 702 p. [társszerzők: Aranyosné Börcs Janka, Bánkúti Erzsébet, Misák Piroska Tünde, Spakievics Sándor] 3. A hatósági döntés és az eljárás fogalmának kapcsolata, A hatósági döntés és a közigazgatási jogviszonyok, A hatósági döntés mint közigazgatási aktus, Döntéstípusok és jogi kötöttség (döntések és mérlegelés), A hatósági döntés formája és tartalma általában, A hatósági határozat, A végzés, A döntésekre (határozat, végzés) vonatkozó közös szabályok, A hatósá gi szerződés, A hatósági ellenőrzés, A döntés módosítása, visszavonása,
178
LAPSÁNSZKY ANDRÁS
4. 5.
6. 7.
8.
9.
10.
11. 12. 13. 14.
A felügyeleti eljárás, A határozatok felülvizsgálata az Alkotmánybíróság határozata alapján, A döntés kijavítása, kicserélése és kiegészítése, Az eljárási kötöttség, Az elektronikus ügyintézés, in Patyi András (szerk.): Közigazgatási jog II. (Közigazgatási hatósági eljárásjog). Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2007. 311-361, 501-531, 623-670. Hírközlési igazgatás I-II., A médiaigazgatás, in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2007. 176-253, 471-514. Some Relevant Aspects of the Legal Dispute in Public Administration Communications Law in Hungary, Kandalec, Pavel���������������������� – K������������������ yncl, Libor – Radvan, Michal – Sehnálek, David – Svobodová, Klára – Šrámková, Dana – Valdhans, Jiří – Žatecká, Eva (ed.): Days of Public Law: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2007. [elektronikus formátum] Hírközlési igazgatás I-II., A médiaigazgatás, in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2008. 173-206, 207-242, 450-485. A távközlési monopóliumok szerkezetének, igazgatásának és közszolgáltatási rendszerének főbb modelljei a „fejlett távközléssel rendelkező piacgazdaságokban” (1. rész). Infokommunikáció és Jog, V/26. (2008. augusztus), 143-148. A távközlési monopóliumok szerkezetének, igazgatásának és közszolgáltatási rendszerének főbb modelljei a „fejlett távközléssel rendelkező piacgazdaságokban” (2. rész). Infokommunikáció és Jog, V/27. (2008. október), 190-197. A távközlési monopóliumok szerkezetének, igazgatásának és közszolgáltatási rendszerének főbb modelljei a „fejlett távközléssel rendelkező piacgazdaságokban” (3. rész). Infokommunikáció és Jog, V/29. (2008. december), 271-276. The Brief History, Development, Technical Basis and Special “Privatisation” of the Internet, in Neckář, Jan – Radvan, Michal – Sehnálek, David – Valdhans, Jiří (ed.): Dny práva – 2008 – Days of Law: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 1516-1530. [elektronikus formátum] A hatósági döntés jogviszonytani alapja és jogi hatása hazánk hatósági eljárásjogának keretében. Új Magyar Közigazgatás, II/5. (2009. május), 36-52. A közszolgáltatás fogalmának, tartalmának, tagolásának általános alapjai a hírközlési szolgáltatási rendszer mintáján keresztül. Jog – Állam – Politika, I/3. (2009), 66-109. A hírközlés közszolgáltatási-közigazgatási rendszerének fejlődése és szerkezeti reformja. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2009. 544 p. A hatósági döntések, A hatósági ellenőrzés, A hivatalbóli döntés-felülvizsgálat, in Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2009. 280-305, 333-364, 409-430.
179
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
15. A hírközlési liberalizáció kibontakozására ható „külső” – nemzetközi – okok és összefüggések, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2009. Universitas-Győr, Győr, 2010. 127-192. 16. A hírközlési szabályozó hatóság jogállásának, szervezetének és „szabályozó” hatáskörének sajátosságai a közigazgatás szervezeti rendszerében, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 352-384. 17. Az Amerikai Egyesült Államok hírközlési liberalizációjának kezdetei és mintaértékű ismérvei, in Fazekas Marianna – Nagy Marianna (szerk.): Tanulmányok Berényi Sándor tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, 2010. 237-258. 18. A hírközlési igazgatás kézikönyve. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2010. 919 p. [társszerkesztők: Aranyosné Börcs Janka, Spakievics Sándor] 19. A hírközlésre irányuló állami beavatkozás alapjai, keretei és fejlődése, Együttműködési kötelezettségek rendszere a hírközlési szolgáltatók közötti hálózati, gazdasági és jogviszonyokban, in Aranyosné Börcs Janka – Lapsánszky András – Spakievics Sándor (szerk.): A hírközlési igazgatás kézikönyve. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2010. 36-77, 470-516.
180
Pa rd av i L á sz ló FŐISKOL A I DOCENS
Született: 1965. Tanulmányok: 1985-1990 között jogi tanulmányok (Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1992-ben jogi szakvizsga, International Customs Clearance in the EC and Third Party Countries (Loučen, 1992), 1994-ben felsőfokú vámközvetítői tanfolyam (Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ), 1994-ben cégjogi szaktanfolyam (Deák Ferenc Továbbképző Jogakadémia), 1996-2010 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, majd Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 1990-ben Győr Megyei Jogú Város Hivatalának főelőadója, 1990-1991 között a CO-NEXUS-Győr Kft. főmunkatársa. 1991-től a Széchenyi István Főiskola, 1999-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) főiskolai docense. Kutatási terület: nemzetközi vámjog, preferenciális szerződések.
1. Jogi ismeretek. Széchenyi István Főiskola, Győr, 1994. 91 p. 2. Vám és biztosítás. Széchenyi István Főiskola, Győr, 1995. 82 p. 3. Árufuvarozási Ismeretek, in Tóth Lajos (szerk.): 4. Közlekedési Szakkönyvtár Sorozat. Volán Humán, Budapest, 1995. 107-119. 4. Vámismeretek, in Tóth Lajos (szerk.): 4. Közlekedési Szakkönyvtár Sorozat, Volán Humán, Budapest, 1996. 1-86. 5. Vám és biztosítás. Ligatura, Budapest, 1999. 128 p. 6. Iparjogvédelem, in Szalay László: Gazdasági jog. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2001. 85-99. 7. Vámjog, in Földes Gábor (szerk.): Pénzügyi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 245-265. 8. Vám és biztosítás 2002. Ligatura, Budapest, 2002. 128 p. 9. Vámjog, in Földes Gábor (szerk.): Pénzügyi jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 245-267. 10. Iparjogvédelem, in Szalay László: Gazdasági jog. 2. kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 85-99.
181
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
11. Jövedéki adó: Az uniós csatlakozás indokolta módosítások, Egyszerűsített vállalkozói adó, in Földes Gábor (szerk.): Adójog. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 282, 345-351. 12. Egyszerűsített vállalkozói adó, Közösségi vámjog, in Simon István (szerk.): Pénzügyi jog II. Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 207-215, 443-470. 13. On the Legal Status of the Preferences of Customs in the European Union, Kandalec, Pavel – Kyncl, Libor – Radvan, Michal – Sehnálek, David – Svobodová, Klára – Šrámková, Dana – Valdhans, Jiří – Žatecká, Eva (ed.): Days of Public Law: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2007. [elektronikus formátum] 14. On the Legal Status of the Preferences of Customs in the European Union, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 512-520. [elektronikus formátum] 15. Vámjog 2008. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2008. 105 p. [elektronikus formátum] 16. System of the Preferential Agreements Among the European Union and the Mediterranean Countries, in COFOLA 2009: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2009. 237-244. [elektronikus formátum] 17. A Cotonou Megállapodás vámpreferenciális elemei, in Simon István (szerk.): Tanulmányok Nagy Tibor tiszteletére. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 219-226. 18. Az Európai Unió és a mediterrán országok közötti regionális megállapodások vizsgálata rendszerük, valamint a GATT/WTO szabályai szempontjából, in Erdős Éva (szerk.): Pénzügyi jogot oktatók konferenciái 2006-2009. Novotni Kiadó, Miskolc, 2010. 171-179. 19. Tisztességtelen árak elleni alapvető eszközök az Európai Unió elsődleges jogforrásaiban, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 426-436. 20. Vámjog 2011. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2011. 85 p. [elektronikus formátum] 21. A pénzügyi szuverenitás erősödésének jelei a nemzetközi vámjog újabb forrásaiban, in Smuk Péter (szerk.): Az állam és jog alapvető értékei. I. kötet. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Győr, 2010. 211-220.
182
Gy u r it a Er z sébet R it a EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1977. Tanulmányok: 1995-2000 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2002-2005 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2000-től a Győr-MosonSopron Megyei Közigazgatási Hivatal és jogutód szervezeteinek, jelenleg a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának főosztályvezetője és jogtanácsosa, 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója, 2008tól egyetemi adjunktusa. Kutatási terület: helyi önkormányzatok állami felügyelete, közigazgatási hatósági eljárásjog. Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja.
1. A hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás, A hatósági végrehajtás, in Patyi András (szerk.): A közigazgatási hatósági eljárások joga. Universitas-Győr, Győr, 2005. 209-215, 333-354. 2. A tényállás tisztázása és a bizonyítás, Hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás, A döntések közlése, A végrehajtás a hatósági eljárásban, in Patyi András (szerk.): Közigazgatási jog II. (Közigazgatási hatósági eljárásjog). Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2007. 271-310, 362-379, 575-622. 3. Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2007. 515 p. [szerkesztő] 4. A közoktatás, A felsőoktatás, in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2007. 395-470. 5. A közoktatás, A felsőoktatás, in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2008. 381-414, 415-449. 6. A közigazgatási hivatalok területi államigazgatás reformja keretében történő regionális átszervezésének problémái. Új Magyar Közigazgatás, I/2. (2008. december), 17-23. 7. A tényállás tisztázása és a bizonyítás, Hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás; a közlés, Belső jogorvoslati eljárások kérelem alapján,
183
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
A végrehajtás a közigazgatási hatósági eljárásban, in Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2009. 246-279, 306-324, 365-384, 464-500.
184
Hu l kó G ábor EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1979. Tanulmányok: 1997-2002 között jogi tanulmányok (������� Masarykova univerzita v Brně, Právnická Fakulta), 2002-2006 között doktori képzés (Masarykova univerzita v Brně, Právnická Fakulta). Munkahely: 2006-2010 között Dunaszerdahely város alpolgármestere, 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi adjunktusa. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2006). Kutatási terület: önkormányzatok szabályozása, önkormányzati vagyonkezelés.
1. Má český živnostník méně volnosti než slovenský? Právní Rádce, X/12. (2002), 15-17. 2. EU konformita daně z přidané hodnoty v Maďarsku, in Sborník výzkumních prací: „Výsledky aproximace českého práva ve srovnání se standardy EU před vstupem do EU”. Ekonomická Fakulta, Ostrava, 2003. 113-123. 3. Korlátolt felelősségű társaság alapítása Csehországban. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 189200. [társszerző: Czirfusz György] 4. A szabadon gyakorolható, bejelentésköteles tevékenységek. Fórum Társadalomtudományi Szemle, VII/2. (2005), 109-119. 5. Oprávnenie k živnostenskému podnikaniu v Slovenskej republike. Forum Minority Research Institute, Šamorín, 2005. 181 p. 6. Oprávnenie k živnostenskému podnikaniu v Slovenskej republike. Országos Széchenyi Könyvtár: Magyar Elektronikus Könyvtár, Budapest, 2005. 184 p. [elektronikus formátum] [másodközlés] 7. Részvénytársaság alapítása Szlovákiában. Céghírnök, XVI/7-11. (2006), 257-342. [társszerző: Czirfusz György] 8. Gazdasági és iparigazgatási jog I-II., in Gyurita Erzsébet Rita (szerk.): Közigazgatási jog III. Universitas-Győr, Győr, 2007. 254-295. 9. A közvagyon, a jog és társadalom. Új Magyar Közigazgatás, II/8. (2009. augusztus), 69-70. 10. A szlovák önkormányzatiság 20 éve. Jegyző és Közigazgatás, XII/2. (2010. március-április), 47.
185
KÖZIGAZGATÁSI TUDOMÁNYOK TANSZÉK
11. Polgármesteri jogosítványok az önkormányzati vagyongazdálkodásban – összehasonlító tanulmány, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 269-280. [társszerző: Hulkó Tamás] 12. Közigazgatási jogesetek jogtudósi szemmel. Új Magyar Közigazgatás, III/2. (2010. február), 68-71.
186
Haja sné B ors a Dom i n i k a EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1983. Tanulmányok: 2001-2006 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2006-2009 között doktori képzés (2006-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-2009 között Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2006-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2008-tól egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: magyar államháztartási és költségvetési jog, közteherviselési kötelezettség. Külföldi tanulmányút: Krems (2007), London (2007). Tudományos közéleti tevékenység: a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja.
1. Jogalkotás versus közigazgatási bíráskodás, Jogtudományi Közlöny, LXIII/5. (2008. május), 271-273. 2. The Role of Financial Standards in the Constitutions of the Countries of the Visegrad Group, in COFOLA 2008: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2008. 427-431. [elektronikus formátum] 3. Pénzügyi alkotmányosság az európai unió tagállamaiban, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. [CD-formátumú kiadvány] 4. Önálló közpénzügyi fejezet létjogosultsága a hatályos magyar alkotmányban, Közjogi Szemle, I/2. (2008. június), 46-51. 5. Közigazgatási konferencia a pécsi jogi karon. JURA, XV/1. (2009), 231-232. 6. A minőségi jogalkotás problémái. A győri jogi kar doktori iskolájának szakmai konferenciája. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 157-162. 7. A jogállamiság 20 éve. Jog – Állam – Politika, I/3. (2009), 137-149. 8. The Past, Present and Future of the Public Finances Law in Hungary, in Dávid, Radovan – Kyncl, Libor – Sehnálek, David – Valdhans, Jiří (ed.): Dny práva – 2009 – Days of Law: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2009. 1083-1089. [elektronikus formátum]
187
Nemzet közi Köz-és Magánjogi Tanszék
M i la s si n L á sz ló TA NSZÉK V EZETŐ EGYETEMI DOCENS
Született: 1951. Tanulmányok: 1970-1975 között jogi tanulmányok (József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), jogi szakvizsga (1980), 1990-1993 között jogi tanulmányok (Universität Passau Juridicum, kiegészítő tanulmányok I. államvizsga), 1982-ben nemzetközi kereskedelempolitikai tanulmányok (ENSZ-GATT, Genf, GATT Diploma), 1988-1989 között külkereskedelmi tanulmányok (Bonn IBD, München DAG). Munkahely: 1975-1982 között Külkereskedelmi Minisztérium, 1982-1987 között külszolgálat az ENSZ-GATT Misszión, Genf, 2002-2003 között a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának vezető főtanácsosa. 1987-1988 között a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat vezető jogtanácsosa, 1990-1993 között Boesebeck, Barz und Partnernél ügyvédi gyakorlat, Frankfurt és Bécs, 1991től ügyvéd. 1996-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) oktatója, 2004-től a Jean Monnet Chair vezetője, 2010-től a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék vezetője és a nemzetközi igazgatási szak vezetője. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2005). Kutatási terület: szerzői jog, információs társadalom, nemzetközi alternatív vitarendezési eljárások, nemzetközi szervezetek, WTO, UNCITRAL. Külföldi tanulmányút: Genf (1982), Németország (1988-1992), EU Doctoral Grant, Genf, Brüsszel, Luxemburg (1998-1999). Tudományos közéleti tevékenység: az MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdasági és Polgári Jogi Munkabizottságának tagja, az Europa Institut an der Universität Zürich tagja, az Institut für Donauraum und Mitteleuropa tagja, az Universität Wien Juridicum, Prof. Dr. Rudolf Welser: Wiener Arbeitskreis für Privatrecht tagja.
1. Az NSZK-beli Általános Üzleti Feltételek alkalmazása külföldiekkel szemben. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XX/10. (1976), 155-158. 2. A fuvarozó megvizsgálási kötelezettsége az áruk átvételekor a CMR szabályozása szerint. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XX/10. (1976), 158-160.
191
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
3. A kereskedelmi és gazdasági jogot érintő svájci igazságszolgáltatási gyakorlat. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XXI/5. (1977), 92-96. 4. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának jogi dokumentumai. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XXIII/6. (1979), 14-16. 5. A nemzetközi választott bíráskodás és Svájc. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XXIV/9. (1980), 1-15. 6. Önállóan külkereskedő termelők. Figyelő, XXIV/50. (1980. december 10.), 7. 7. A CIF és FOB mai alkalmazásának egyes kérdései. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XXVI/5. (1982), 65-72. 8. A külkereskedelmi vállalatok választott bírósági jogvitái. MTA Államés Jogtudományi Intézet, Budapest, 1982-1983. 200 p. 9. Hungary Battles the Reluctant Bureocrats – International Corporate Law. Euromoney, 1992/2. (1992. február), 35-40. 10. Föld- és ingatlanszerzés szabályai a német jogterületen. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1993. 30 p. 11. Az új zálogadóslevél a Cseh Köztársaságban. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XXXIX/12. (1995), 188-192. 12. Összeállítás a külkereskedelemre vonatkozó legfontosabb jogszabályokról. Külkereskedelmi Minisztérium, Budapest, 1995. 13. Beruházásvédelem, Beruházásvédelmi egyezmény, GATT, Hágai nemzetközi magánjogi konferenciák, Jogi személyek honossága, Kereskedelmi Világszervezet (WTO), Legnagyobb kedvezmény elve (MFN), Nemzetközi jogsegély, Viszonosság, in Lamm Vanda – Peschka Vilmos (szerk.): Jogi lexikon. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 1999. 72, 220, 239, 307-308, 332, 386, 443, 635. 14. Az Európai Unió Keleti kibővítése. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLII/10. (1998), 129-138. 15. Az európai jogforrások – Adminisztrációs reformok. Kisalföldi Gazdaság, (2000. július 15.), 6. 16. Az Európai Közösség információs társadalmi szolgáltatásokra vonatkozó szabályai, különös tekintettel a szellemi tulajdonjog védelmére. Széchenyi István Főiskola, Győr, 2001. 261 p. 17. Bevezetés a nemzetközi magánjogba és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogába. István Főiskola, Győr, 2001. 60 p. 18. Az információs társadalom szolgáltatásainak jogi kérdései, in Horváth Emőke – Ispánki György – Mátyus Norbert – Szentes Dorottya (szerk.): Európát kutatva. Az Európa – tanulmányok Központjainak kutatási eredményei. Tempus Közalapítvány – Európa Tanulmányok Központjának Titkársága, Budapest, 2001. 45-48. [társszerző: Révész T. Mihály] 19. Az elektronikus kereskedelem jogi problémái, különös tekintettel az Európai Unió idevonatkozó jogalkotása. Magyar Jog, XLVIII/6. (2001. június), 361-378.
192
MILASSIN LÁSZLÓ
20. Az adatbázisokra vonatkozó jogvédelemről szóló közösségi irányelv, sui generis jogvédelem I. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XIV/7-8. (2001), 97-120. 21. Az adatbázisokra vonatkozó jogvédelemről szóló irányelv, sui generis jogvédelem II. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLV/9. (2001), 121-134. 22. Srukturális politika az EU tagállamokban – országtanulmányok, in Gergó Zsuzsa – Szilágyi István (szerk.): Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban (Elmélet és gyakorlat). Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok Tanszék, Veszprém, 2002. 297-314. 23. Bevezetés a nemzetközi magánjogba és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogába. Eszterházy Károly Főiskola, Eger, 2002. 120 p. 24. Az állami adatvagyon hasznosítása: nemzetközi tapasztalatok, javaslatok a hazai alkalmazásra. KOPINT-DATORG Konjuktúra Kutatási Alapítvány, Budapest, 2002. 40 p. [társszerzők: Hüttl Antónia, Nagy Ágnes, Nagy Katalin, Pásztori Veronika] 25. Békítő, alternatív jogvitamegoldó eljárás. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLVII/1. (2003), 1-15. 26. Az elektronikus kereskedelemről szóló EU irányelv végrehajtásának jogi problémái. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 1-13. 27. Az Európai Unió Információs Irányelve I. Leviatán, Tomus II. (2005), 141-186. 28. Az Európai Unió Információs Irányelve II. Leviatán, Tomus III. (2005), 117-147. 29. Az információs társadalom és az EU szerzői joga. Európai Közösségek Bizottsága, Budapest, 2006. 240 p. 30. Európai uniós alapismeretek. Széchenyi István Egyetem – Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Győr, 2006. 223 p. [társszerző: Horváthy Balázs] [elektronikus formátum] 31. Az információs társadalom és az EU szerzői joga. Leviatán, Tomus IV. (2006), 198-216. 32. The EU Achievements and Challenges. Europa Nova, 2007/3. 42. 33. Verbraucherschutz im Bereich des E-Commerce, in Welser, Rudolf (Hrsg.): Konsumentenschutz in Zentral- und Osteuropa. Manz, Bécs, 2010. 111-116. 34. A jogi gondolkodók Pantheonja: Adhémar Esmein, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 411-417.
193
L a m m Va nd a EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1945. Tanulmányok: 1963-1968 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1969-1975 között Faculté Internationale pour l’Enseignement de Droit Comparé (Strasbourg). Munkahely: 1968-tól az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, tudományos munkatársa, majd tudományos főmunkatársa. 1989-től a Jogtudományi Intézet tudományos tanácsadója, 1991-től igazgatója. 1984-től a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense, 1989-től egyetemi tanára, 1988-tól a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője. 1998-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanára, 2001-2010 között a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék vezetője. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1979), DSc (állam- és jogtudomány, 1988), MTA levelező tag (2007). Kutatási terület: nemzetközi jog, nukleáris jog, nemzetközi szervezetek joga, emberi jogok, környezetvédelmi jog, rule of law a nemzetközi jogban. Külföldi tanulmányút: Hágai Nemzetközi Jogi Akadémia, Ausztria (1972, 1976, 1979). Külföldi oktatás: Egyesült Államok (1986), Jugoszlávia (1988), Franciaország (2009), Spanyolország (2010). Tudományos közéleti tevékenység: 1981-től a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Tagozatának főtitkára, 2000-2001 között a Nemzetközi Nukleáris Jogi Társaság elnöke, 2002-től tiszteletbeli elnöke, 2002-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, 2009-től a Nemzetközi Jogi Intézet alelnöke. 1981-1983 között a CEDAW tagja, 1999-től az Állandó Választottbíróság tagja, 1996-tól az EBESZ Békéltetési és Választottbíróságának helyettes bírája, 2001-től az OECD-NEA Nukleáris Jogi Bizottság alelnöke. 2005-tól az MTA Elnökségének tagja, 2008-tól az MTA Doktori Tanács Ügyrendi Bizottságának elnöke. 1991-től az Állam- és Jogtudomány c. folyóirat főszerkesztője, 2010-től az Acta Juridica Hungarica c. folyóirat főszerkesztője. Szakmai elismerések, kitüntetések: Akadémiai Ifjúsági Díj (1974), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Nívódíja (1984), Kiváló Munkáért (1992), Akadémiai Kiadó Nívódíja (1993), Akadémiai Díj (1995), Pro Facultate Jurisprudentiae (2003).
194
L A M M VA N DA
1. La force obligatiore du droit international en droit interne (A nemzetközi jog kötelező ereje a belső jogra). Állam- és Jogtudomány, XI/4. (1968), 632-633. 2. Az UNESCO szerződései. Állam- és Jogtudomány, XIII/3. (1970), 549574. 3. Nemzetközi Jogösszehasonlító Kerekasztal-konferencia Budapesten. Jogtudományi Közlöny, XXIV/4-5. (1970. április – május), 231-238. 4. Les organisations non-governementales et les Nations Unies (A nemkormányszervek és az Egyesült Nemzetek). Állam- és Jogtudomány, XIII/1. (1970), 163-164. 5. Les organisations non-governementales et les Nations Unies. Acta Juridica Hungarica, Vol. 13. No. 3-4. (1971), 452-454. 6. Droit aerospital (Légi űrjog). Állam- és Jogtudomány, XIV/3. (1971), 586592. 7. General Principles of Law and International Legal Order. Acta Juridica Hungarica, Vol. 13. No. 1-2. (1971), 213-217. 8. A jog általános elvei és a nemzetközi jog. Állam- és Jogtudomány, XIV/1. (1971), 97-100. 9. Annuaire francais de droit international, XIII. 1967 (Francia Nemzetközi Jogi Évkönyv, XIII. 1967). Állam- és Jogtudomány, XIV/1. (1971), 121-123. 10. Annuaire francais de droit international, XIII. 1967. Acta Juridica Hungarica, Vol. 13. No. 1-2. (1971), 261-263. 11. Az ENSZ Atomenergia Bizottsága és az „atomprobléma”. Állam- és Jogtudomány, XV/2. (1972), 274-304. 12. A regionális nukleáris fegyvermentes övezetekkel kapcsolatos néhány nemzetközi jogi kérdés. Állam- és Jogtudomány, XVI/3. (1973), 392-420. 13. The Law of the Outer Space (A világűr joga). Állam- és Jogtudomány, XVII/1. (1974), 182-184. 14. Néhány megjegyzés az un. atomjogról és a nemzetközi atomjogról. Állam- és Jogtudomány, XVIII/4. (1975), 485-608. 15. The Law of the Outer Space. Acta Juridica Hungarica, Vol. 17. No. 3-4. (1975), 443-445. 16. A nukleáris energia biztosítéki ellenőrzése és az államok szuverenitásának elve. Állam- és Jogtudomány, XIX/2. (1976), 208-238. 17. Les quatrièmes Journées juridiques Franco-Hongroises. Acta Juridica Hungarica, Vol. 18. No. 3-4. (1976), 473-479. 18. A regionális nemzetközi atomszervezetek és ellenőrzési rendszereik. Állam- és Jogtudomány, XX/2. (1977), 169-203. 19. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és kapcsolatai Magyarországgal. Jogtudományi Közlöny, XXXII/1. (1977. január), 26-36. 20. A békés célú nukleáris robbantásokkal kapcsolatos nemzetközi jogi kérdések. Állam- és Jogtudomány, XX/4. (1977), 476-497.
195
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
21. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztosítéki ellenőrzése kiterjesztésének lehetőségei. Állam- és Jogtudomány, XXI/1. (1978), 47-60. 22. Nuclear Explosions for Peaceful Purposes and International Law. Acta Juridica Hungarica, Vol. 21. No. 1-2. (1979), 85-104. 23. Beszámoló a X. Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszusról. Jogtudományi Közlöny, XXXIV/1. (1979. január), 1-9. [társszerző: Péteri Zoltán] 24. A gyermekek egészséghez való joga a nemzetközi jog alapján. Jogtudományi Közlöny, XXXV/7. (1980. július), 439-446. 25. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos megalapozása és a nemzetközi jog. Jogtudományi Közlöny, XXXV/8. (1980. augusztus), 546-550. 26. General Reports to the 10th International Congress of Comparative Law. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 1049 p. [társszerkesztő: Péteri Zoltán] 27. A közigazgatás fejlesztésének nemzetközi jogi kérdései. Vol. I-II. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1981. 330 p. [szerkesztő] 28. Legal Position of Norms Regulating Nuclear Power with Special Regard to International Law. Questions of International Law, Vol. 2. (1981), 85-101. 29. Some Remarks about the Safeguards and Control of Nuclear Energy. Indian Socio-Legal Journal, Vol. VII. No. 1-2. (1981), 1-9. 30. Adalékok a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatához (1957-1979). Állam- és Jogtudomány, XXIV/1. (1981), 41-57. 31. Haraszti György 1912-1980. Jogtudományi Közlöny, XXXVI/3. (1981. március), 207. 32. Legal Development and Comparative Law: Selected Essays for the 11th International Congress of Comparative Law. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. 329 p. [társszerkesztő: Péteri Zoltán] 33. Gondolatok a Nemzetközi Bíróság eljárásától való távolmaradásról. Állam- és Jogtudomány, XXV/1. (1982), 21-40. 34. La nouvelle loi hongroise sur l’énergie atomique. Annuaire des Pays de l’Est (1982), 261-268. 35. A humanitárius nemzetközi jog fejlődése és mai problémái. Állam- és Jogtudomány, XXV/3. (1982), 564-567. 36. A nukleáris energia hasznosításának nemzetközi jogi kérdései. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1983. 394 p. 37. A közigazgatás fejlesztésének nemzetközi jogi kérdései. Vol. I-II. 2. kiadás. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1983. 269 p. [szerkesztő] 38. Impact of International Organizations on Public Administration. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szin-
196
L A M M VA N DA
tű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1983. 243 p. [szerkesztő] 39. The Utilization of Nuclear Energy and International Law. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 156 p. 40. A Nemzetközi Bíróság döntései 1957-1982. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. 341 p. 41. Az ENSZ szakosított intézményei (Dokumentumok). Vol. I-II. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1984. 486 p. [szerkesztő] 42. Az európai szocialista országok külügyi igazgatása. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1985. 281 p. [szerkesztő] 43. Upravlenie vnesnimi snosenijami evropejskih socialisticeskih stranah. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1985. 274 p. [szerkesztő] 44. Nekotorüe osnovnüe aspektü upravlenija vnesnimi snosenijami v evropejskih socialisticeskih stranah, in Lamm, Vanda (red.): Upravlenie vnesnimi snosenijami evropejskih socialisticeskih stranah. A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata. Országos szintű kutatási főirány. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1985. 4-14. 45. Administration of Foreign Relations in Socialist States of Europe. Research Programme Coordination Bureau, Budapest, 1985. 296 p. [szerkesztő] 46. The Administration of Foreign Relations in the European Socialist Countries, in Lamm, Vanda (ed.): Administration of Foreign Relations in Socialist States of Europe. Research Programme Coordination Bureau, Budapest, 1985. 1-13. 47. The Non-Appearence before the International Court of Justice. Questions of International Law, Vol. 3. (1985), 111-131. 48. Comments on the International Conventions on Liability for Nuclear Damage. Questions of International Law, Vol. 4. (1985), 125-142. 49. Mesto norm ob ispol’zovania atomnoj energii, in Iojrys, Abram Isaakovic (red.): Provovie problemy mirnogo ispol’zovania atomnoj energii. Izdat Nauka, Moskva, 1985. 105-117. 50. Néhány megjegyzés a nukleáris kárfelelősségi nemzetközi szerződésekről. Állam- és Jogtudomány, XXVIII/3. (1985), 461-478. 51. Helsinki szellemében. Szakszervezeti Szemle, XIV/8-9. (1985), 12-19. 52. Legal Development and Comparative Law: Selected Essays for the 12th International Congress of Comparative Law. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986. 330 p. [társszerkesztő: Péteri Zoltán]
197
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
53. A nemzetközi bíráskodás fejlődésének vázlata az ókortól az első világháborúig. Állam- és Jogtudomány, XXIX/1. (1986), 24-81. 54. Szocializmus és államiság. Acta Juridica Hungarica, Vol. 28. No. 1-2. (1986), 192-195. 55. The Optional Clause in Theory and Practice. Kansainoikeus Ius Gentium, Vol. 32. (1987), 149-175. 56. A kötelező nemzetközi bíráskodás az Állandó Nemzetközi Bíróság idején. Állam- és Jogtudomány, XXX/1-2. (1987-88), 75-121. 57. A Connally-fenntartás és a Nemzetközi Bíróság kötelező joghatósági rendszere. Állam- és Jogtudomány, XXX/3-4. (1987-88), 403-474. 58. Parliamentarism and Government in a One-Party System. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 237 p. [társszerkesztő: Kilényi Géza] 59. A fegyveres összeütközés során alkalmazandó jogszabályok, in Herczegh Géza (szerk.): Nemzetözi jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. 338-363. [társszerző: Herczegh Géza] 60. A nemzetközi szerződések és az állam. Állam- és Jogtudomány, XXXI/1. (1989), 223-227. 61. Nemzetközi vízjog. Állam- és Jogtudomány, XXXI/1. (1989), 227-233. 62. Az államok közötti viták bírói rendezésének története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 163 p. 63. New Tendencies in the Hungarian Economy. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 180 p. [társszerkesztő: Kilényi Géza] 64. Democratic Changes in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. 131 p. [társszerkesztő: Kilényi Géza] 65. A Nemzetközi Bíróság kötelező joghatóságát elfogadó nyilatkozatok felmondásával és módosításával kapcsolatos problémák. Állam- és Jogtudomány, XXXII/1-4. (1990), 115-142. 66. The Situation of Refugees in Hungary. AWR Bulletin, Vol. 28. (1990), 108-116. 67. L’affaire du passage des ressortissants est-allemands à travers de la Hongrie: Commencement de la fin du droit international socialiste? Annuaire Français de Droit International, Vol. 36. (1990), 125-143. 68. The Danube as Border. New Hungarian Quaterly, Vol. 31. No. 120. (1990), 81-82. 69. Les changements politiques survenues en Europe Centrale et de l’Est et les diffèrends touchant spècialement la Hongrie, in Bardonnet, Daniel (éd.): Le règlement pacifique des defférendd internationaux en Europe: perspectives d’avenir. Academie de droit international de La Haye. Recueil des Cours. Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht – Boston – London, 1991. 509-519. 70. Univerzalizmus contra regionalizmus – a Nemzetközi Bíróság ad hoc tanácsai. Állam- és Jogtudomány, XXXIII/1-2. (1991), 3-18.
198
L A M M VA N DA
71. Termination and Modification of Declarations Made under the Optional Clause. Questions of International Law, Vol. 5. (1991), 93-121. 72. Vers un nouveau afflux des réfugiés de l’Europe de l’Est. AWR Bulletin, Vol. 29. (1991), 206-214. 73. Visszamenőleges igazságszolgáltatás. Közlemények 1. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1992. 110 p. [társszerkesztő: Bragyova András] 74. Universalism vs. Regionalism – Ad Hoc Chambers of the International Court of Justice. Acta Juridica Hungarica, Vol. 34. No. 1-2. (1992), 69-82. 75. Atomkártalanítás a nemzetközi tapasztalatok tükrében – a magyar szabályozás perspektívái. 1992. [kézirat] 76. Systèmes et normes: l’application du droit international dans le système juridique interne. Revue Internationale de Droit Comparé – Journées de la Société de Législation Comparée, Vol. 15. No. spécial (1993), 95-118. [társszerző: Bragyova András] 77. Status of the Revision of the Vienna Convention, in Nuclear Accidents, Liabilities and Guarantees: Proceedings of the Helsinki Symposium. OECD Nuclear Energy Agency, Paris, 1993. 170-180. 78. A Note on the Acceptance of the Optional Clause. Acta Juridica Hungarica, Vol. 35. No. 1-2. (1993), 83-93. 79. Liability for Nuclear Accidents Affecting the Environment. Acta Juridica Hungarica, Vol. 35. No. 1-2. (1993), 313-320. 80. Une decision récente de la Cour constitutionnelle hongroise sur le rapport entre le droit international et le droit interne. Revue Internationale de Droit Comparé, Vol. 46. No. 3. (1994), 905-909. [társszerző: Bragyova András] 81. A Nemzetközi Bíróság ítéletei és tanácsadó véleményei 1945-1993. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995. 549 p. 82. A kelet-közép-európai államok és a Nemzetközi Bíróság. Állam- és Jogtudomány, XXXVII/1-2. (1995), 3-42. 83. Nemzetközi szerződések válogatott gyűjteménye. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1996. 326 p. [társszerkesztők: Bragyova András, Kovács Péter] 84. Quatres nouvelles déclarations d’acceptation de la jurdiction obligatoire de la CIJ. Revue Générale de Droit International Public, Vol. 100. No. 2. (1996), 335-365. 85. Special Problems of Former Socialist States: The Case of Hungary, in Pelzer, Norbert (Hrsg.): Schnittpunkte nationalen und internationalen Atomrechts. Nomos, Baden-Baden, 1997. 169-177. 86. A Nemzetközi Bíróság, in Lomnici Zoltán (szerk.): Európai bíróságok. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1997. 38-74. 87. New Nuclear Legislation in Hungary. Acta Juridica Hungarica, Vol. 38. No. 3-4. (1997), 159-167.
199
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
88. A Hágai Nemzetközi Bíróság. Bírósági Határozatok – Európa Melléklet, 1997/3. 6-31. 89. A Hágai Nemzetközi Bíróság eljárása és gyakorlata, in Lomnici Zoltán (szerk.): Európai intézmények és a jogharmonizáció. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1998. 7-43. 90. The Protocol Amending the 1963 Vienna Convention. Nuclear Law Bulletin, No. 61. (1998), 7-24. 91. Jogi lexikon. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 1999. 645 p. [társfőszerkesztő: Peschka Vilmos] 92. Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. Jog és Jogtudomány 16. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1999. 421 p. [szerkesztő] 93. Egy konferencia, amely békét akart, in Lamm Vanda (szerk.): Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. Születésnapjára. Jog és Jogtudomány 16. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1999. 155-178. 94. The Reform of the Nuclear Liability Regime. Acta Juridica Hungarica, Vol. 40. No. 3-4. (1999), 169-194. 95. A fakultatív klauzula rendszerének jogi jellege. Állam- és Jogtudomány, XL/3-4. (1999), 255-281. 96. Jogi lexikon. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2000. 645 p. [társfőszerkesztő: Peschka Vilmos] [utánnyomás] 97. A nukleáris energia hasznosításával kapcsolatos kockázatok és a jog, in Glatz Ferenc (szerk.): Közgyűlési előadások 1999. Vol. II. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2001. 493-500. 98. A jelentős környezeti károkért való felelősség legújabb szabályozása az Európai Unió jogában. Állam- és Jogtudomány, XLII/3-4. (2001), 251270. 99. The Legal Character of the Optional Clause System. Acta Juridica Hungarica, Vol. 42. No. 1-2. (2001), 25-51. 100. Nuclear Law under the Sign of Safety and Confidence. Proceedings Nuclear Inter Jura 2001. Archaeolingua Alapítvány, Budapest, 2002. 459 p. [szerkesztő] 101. Nuclear Energy and Public Acceptance – Do We Need a Nuclear Ombudsman?, in Lamm, Vanda (ed.): Nuclear Law under the Sign of Safety and Confidence. Proceedings Nuclear Inter Jura 2001. Archaeolingua Alapítvány, Budapest, 2002. 447-451. [társszerző: Orton, Frank] 102. The Protocol to Amend the 1963 Vienna Convention and the Convention on Supplementary Compensation, in Knapp, Vladimir – Cavlina, Nikola (ed.): Nuclear Option in Countries with Small and Medium Electricity Grids. Croatian Nuclear Society, Dubrovnik, 2002. 1-10. 103. A Hágai Nemzetközi Bíróság, in Lomnici Zoltán (szerk.): Intézmények Európában. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2002. 9-57.
200
L A M M VA N DA
104. Az angol–norvég halászati ügy, Az északi-tengeri kontinentális talapzattal kapcsolatos ügyek, A Preah Vihear-i templom ügye, A francia nukleáris kísérletek ügye, A Benadotte-ügy, A Grönland és Jan M ayen közötti tengerövezet elhatárolása, A Nottebohm-ügy, A Barcelona Traction, Light and power Company Ltd. ügye, Az Ambatielos-ügy, Az Egyesült Államok teheráni diplomáciai és konzuli személyzetének ügye, A Nicaragua elleni katonai és katonai jellegű akciók ügye, in Nagy Boldizsár – Jeney Petra (szerk.): Nemzetközi Jogi Olvasókönyv. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 57-71, 151-154, 433-440, 455-470, 517-523, 545-558. 105. A délszláv háború és a Nemzetközi Bíróság, in Tóth Károly (szerk.): In memoriam Nagy Károly egyetemi tanár 1932-2001. Acta Juridica et Politica, Tomus LXI. (2002), 279-295. 106. Környezetvédelmi jog Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában. Közlemények 16. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2003. 146 p. [szerkesztő] 107. Az európai polgár, in Ördögh Szilveszter (szerk.): Európai jelentés-árnyalatok. Ventus Libro Kiadó, Budapest, 2003. 122-129. 108. A veszélyes erőket tartalmazó létesítmények fegyveres konfliktusok idején való védelme, in Jantsits Ágnes – Prandler Árpád (szerk.): Az 1949. évi genfi egyezmények 1977. évi két kiegészítő jegyzőkönyve. Magyar Vöröskereszt, Budapest, 2003. 50-64. 109. Viszonosság és a Nemzetközi Bíróság kötelező joghatósága, in Kiss Daisy – Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 607-630. 110. Reciprocity and the Compulsory Jurisdiction of the International Court of Justice. Acta Juridica Hungarica, Vol. 44. No. 1-2. (2003), 45-64. 111. A Nemzetközi Bíróság kötelező joghatóságát elfogadó nyilatkozatok. Állam- és Jogtudomány, XLIV/3-4. (2003), 243-266. 112. The Protection of Nuclear Installations in Time of Armed Conflicts. Nuclear Law Bulletin, No. 72. (2004), 16-26. 113. Declarations Accepting the Compulsory Jurisdiction of the International Court of Justice. Acta Juridica Hungarica, Vol. 45. No. 1-2. (2004), 25-48. 114. A Nemzetközi Bíróság kötelező joghatósági rendszere. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 331 p. 115. A nemzetközi szerződésekhez és az alávetési nyilatkozatokhoz fűzött fenntartások összehasonlító elemzése, in H. Szilágyi István – Paksy Máté (szerk.): Ius unum, lex multiplex. Liber Amicorum Studia Z. Péteri dedicata. Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcselet köréből. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 355-368. 116. Quelques réflections sur la protection des installations contenant des forces dangereuses en temps de conflit armés, in Ligeti Katalin (szerk.): Wiener A. Imre ünnepi kötet. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2005. 393-403.
201
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
117. Közjogi Tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 453 p. [társszerkesztők: Imre Miklós, Máthé Gábor] 118. Recent Developments of Nuclear Law, in Imre Miklós – Lamm Vanda – Máthé Gábor (szerk.): Közjogi Tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére. Aula Kiadó, Budapest, 2006. 222-227. 119. Some Remarks on the Cases Concerning Legality of Use of Force, in Crnic-Grotic, Vesna – Matulovic, Miomir (ed.): International Law and the Use of Force at the Turn of Centuries: Essays in Honour of V. D. Degan. Faculty of Law University of Rijeka, Rijeka, 2006. 87-106. 120. International Relations – Changing the Poltical Structure – New Priorities and Tendencies – Accession to the European Union, in Hungary’s Legal Assistance Experiences in the Age of Globalization. Nagoya University Press, Nagoya, 2006. 43-58. 121. Experiences and Trends of Legal Assistance in Hungary, in Hungary’s Legal Assistance Experiences in the Age of Globalization. Nagoya University Press, Nagoya, 2006. 263-274. 122. The Protocol Amending the 1963 Vienna Convention, in International Nuclear Law in the Post-Chernobyl Period. OECD Nuclear Energy Agency, Paris, 2006. 169-185. 123. Megjegyzések a hazai jogrendszerről, in Vizi E. Szilveszter – Teplán István – Szentpéteri József (szerk.): Előmunkálatok a társadalmi párbeszédhez: a Gazdasági és Szociális Tanács felkérésére készített tanulmányok. Gazdasági és Szociális Tanács, Budapest, 2006. 20-30. 124. Ernyő a szerződések felett – Megjegyzések egy új globális nukleáris kompenzációs rendszerről, in Pázmándi Kinga (szerk.): Sárközy Tamás ünnepi kötet. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2006. 136-145. 125. Előszó, in Glatz Ferenc (szerk.): Dayton, 10 év után. MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2006. 7-13. 126. A NATO bombázások ügye a Nemzetközi Bíróság előtt, in Glatz Ferenc (szerk.): Dayton, 10 év után. MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2006. 63-77. 127. Some Remarks on Reservations to Declarations of Acceptance. Acta Juridica Hungarica, Vol. 47. No. 2. (2006), 119-132. 128. The Multilateral Treaty Reservations Revisited. Acta Juridica Hungarica, Vol. 47. No. 4. (2006), 331-349. 129. Peschka Vilmos 1929-2006. Állam- és Jogtudomány, XLVII/3. (2006), 357-360. 130. Peschka Vilmos. Magyar Tudomány, 2006/11. 1410-1412. 131. Transformation in Hungarian Law (1989-2006). Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 230 p. 132. The Content and Extent of the Inalienable Right of States to Develop Research, Production and Use of Nuclear Energy for Peaceful Purposes
202
L A M M VA N DA
(Art. IV. NPT), in Pelzer, Norbert (Hrsg.): Bausteine eines globalen Atomrechtsregimes. Nomos, Baden-Baden, 2007. 55-69. 133. International Relations – Changing the Political Structure – New Priorities and Tendencies – Accession to the European Union, in Legal and Political Aspects of the Contemporary World. Nagoya University Press, Nagoya, 2007. 3-23. 134. Experiences and Trends of Legal Assitance in Hungary, in Legal and Political Aspects of the Contemporary World. Nagoya University Press, Nagoya, 2007. 111-126. 135. A NATO-bombázások ügye a Nemzetközi Bíróság előtt, in Glatz Ferenc (szerk.): A Balkán és Magyarország: Váltás a külpolitikai gondolkodásban? MTA Társadalomkutató Központ – Európa Intézet Budapest, Budapest, 2007. 73-86. [másodközlés] 136. Peschka Vilmos 1929-2006. Acta Juridica Hungarica, Vol. 48. No. 1. (2007), 1-4. 137. Az atomsorompó-szerződés rendszerének 40 éve. Állam- és Jogtudomány, XLIX/4. (2008), 393-428. 138. Rendszerváltás a jogban – Műhelytanulmányok. MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2009. 240 p. [szerkesztő] 139. Előszó, in Lamm Vanda (szerk.): Rendszerváltás a jogban – Műhelytanulmányok. MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2009. 7-9. 140. Jogi lexikon. Átdolgozott kiadás. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 766 p. [főszerkesztő] 141. Transformation in Hungarian Law (1989-2006). 2. kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009. 230 p. [szerkesztő] 142. A szigetközi monitoring eredményei – 2008. MTA Szigetközi Munkacsoport, Budapest, 2009. [társszerkesztő: Hajósy Adrienne] [elektronikus formátum] 143. Permissibility of Reservations to Optional Clause Declarations, in Csapó Zsuzsanna (szerk.): Ünnepi tanulmánykötet Bruhács János professor emeritus 70. születésnapjára. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2009. 243-258. 144. Short Comment on the Acess to Environmenal Information and Public Participation in the Mountain Region, in Majtényi, Balázs – Tamburelli, Gianfranco (eds.): Sustainable Development and Transboundary Co-operation in Mountain Regions. The Alpine and the Carpathian Conventions. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2009. 22-27. 145. Rethinking the Non-proliferation of Nuclear Weapons. Acta Juridica Hungarica, Vol. 50. No. 2. (2009), 117-144. 146. Adalékok a rule of law érvényesüléséről a nemzetközi jogban. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 3-32.
203
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
147. Liber Amicorum Prandler Árpád. Tanulmányok Prandler Árpád 80. születésnapja alkalmából. MTA Jogtudományi Intézet – Lectum Kiadó, Budapest, 2010. 135 p. [szerkesztő] 148. A Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető-törvényszék (ICTY) és a Biztonsági Tanács, in Lamm Vanda (szerk.): Liber Amicorum Prandler Árpád. Tanulmányok Prandler Árpád 80. születésnapja alkalmából. MTA Jogtudományi Intézet – Lectum Kiadó, Budapest, 2010. 59-70. 149. Lesz-e egységes európai nukleáris kárfelelősségi jog? (Az EU készülő nukleáris kárfelelősségi csomagja), in Nótári Tamás (szerk.): Ünnepi tanulmányok Sárközy Tamás 70. születésnapjára. Lectum Kiadó, Szeged, 2010. 173-183. 150. Az atomsorompó szerződés és a nukleáris energia békés célokra való felhasználása, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 340-351. 151. Péteri Zoltán a jogösszehasonlító osztály élén, in Fekete Balázs – Koltay András (szerk.): Péteri Zoltán: Jogösszehasonlítás. Történeti, rendszertani és módszertani problémák. Liber Amicorum. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, 2010. 25-29. 152. The Unification of Nuclear Liability Law within the EU Member States from the Viewpoint of a Party to the Vienna Convention, in Pelzer, Norbert (Hrsg.): Europäisches Atomhaftungsrecht im Umbruch. Nomos, Baden-Baden, 2010. 213-220. 153. Az állam és a jog a korszerű jogi gondolat tükrében, in Andrijko, O. F. et al. (szerk.): Tudományos munkák gyűjteménye Semcsusenko Jurij Szergejevics akadémikus tiszteletére, 75. születésnapjára. Juruducsna Dumka Kiadó, Kiev, 2010. 435-443. 154. Köszöntő, in Köbel Szilvia (szerk.): A vallási diszkrimináció ellen – az esélyegyenlőség megteremtéséért. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2010. 13-15. 155. A Jogtudományi Intézet hatvan éve. Állam- és Jogtudomány, LI/1. (2010), 7-13. 156. Nemzetközi jogi kutatások a Jogtudományi Intézetben. Állam- és Jogtudomány, LI/1. (2010), 15-23. [társszerző: Bragyova András] 157. Some Thoughts on the Rule of Law in International Law. Pravovü Szisztema Ukraini i Mdezsenarodnoe Pravo. Porvnjane pravoznasvsztvo universzitetu pravo, 2010/2. 297-303. 158. The Demilitarisation of Outer Space. European Center of Space Law Summer Course of 2010. Jaén, 2010. [CD-formátumú kiadvány]
204
Hor v át hy Ba lá z s EGYETEMI DOCENS
Született: 1977. Tanulmányok: 1995-2000 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2000-2003 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Államés Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2000-2002 között Pardavi László ügyvédi irodájának ügyvédjelöltje. 2000-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2004-től egyetemi adjunktusa, 2011től egyetemi docense. 2002-től az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, 2009-től tudományos munkatársa. 2001-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának megbízott óraadója. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2009). Kutatási terület: Európa-jog, közös kereskedelempolitika, nemzetközi kereskedelmi jog. Külföldi tanulmányút: London (2002), Bécs (2003), Tübingen (2004), Varsó (2004), Tübingen (2011). Szakmai elismerések, kitüntetések: Akadémiai Ifjúsági Díj (2010).
1. Tisztességtelen verseny a Cseh Köztársaságban. Magyar Jog, LIV/1. (2001. július), 433-438. 2. Az Európai Közösség magánjoga olasz szemszögből. Állam- és Jogtudomány, XLIV/3-4. (2003), 337-347. 3. Common Commercial Policy after the EU’s Enlargement, in Fourth International Conference of PhD. Students, 11-17 August 2003, Law. University of Miskolc, Miskolc, 2003. 73-78. 4. A közösségi dömpingjog alapfogalmai. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 79-100. 5. Kritikai megjegyzések az alkalmazandó jog kapcsán a Societas Europaea koncepciójában. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2003. 14 p. 6. Az agrártermékek külkereskedelmi forgalmának keretei a közösségi jogban, in Lukács Gábor (szerk.): Gazdálkodók esélyei az Európai Unióban. Mosonmagyaróvári Egyetem, Mosonmagyaróvár, 2003. 13 p. [elektronikus formátum]
205
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
7. Megjegyzések a Societas Europaea koncepciójához. Jogtudományi Közlöny, LVIII/1. (2003. január), 33-45. 8. Az Európai Alapjogi Charta státusa és a magyar Alkotmány alapjogi felfogása, in Inotai András (szerk.): EU-tanulmányok. I. kötet. Nemzeti Fejlesztési Hivatal, Budapest, 2003. 1173-1212. 9. Az Európai Unió közös kereskedelempolitikája, hatása a magyar külkereskedelmi jogra, in Inotai András (szerk.): EU-tanulmányok. IV. kötet. Nemzeti Fejlesztési Hivatal, Budapest, 2004. 829-866. 10. Offenzív eszköz az Európai Unió kereskedelempolitikájában I. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLVIII/10. (2004), 125-140. 11. Offenzív eszköz az Európai Unió kereskedelempolitikájában II. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLVIII/11. (2004), 141-156. 12. Offenzív eszköz az Európai Unió kereskedelempolitikájában III. Külgazdaság – Jogi Melléklet, XLVIII/12. (2004), 157-169. 13. Európai alkotmányozás és alapjogvédelem. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 65-111. 14. Közös kereskedelempolitika és tagállami külkereskedelmi igazgatás. OSZK – Magyar Elektronikus Könyvtár, Budapest, 2004. 55 p. [elektronikus formátum] 15. A kereskedelempolitika dinamikus értelmezése a közösségi jogban. Jogtudományi Közlöny, LIX/10. (2004. október), 337-352. 16. Az Európai Unió közös kereskedelempolitikája, hatása a magyar külkereskedelmi jogra, különös tekintettel a csatlakozásunkkal összefüggésben keletkező korrekciós kötelezettségekre. MEH Integrációs és Fejlesztéspolitikai Munkacsoport, Budapest, 2004. 34 p. 17. Harmonisation of the Hungarian Legal Order with The EU’s Common Commercial Policy. Acta Juridica Hungarica, Vol. 46. No. 3-4. (2005), 261-285. 18. Összehasonlító jog elméletben és gyakorlatban – Gondolatok Basil Markesinis kötetéről. Állam- és Jogtudomány, XLVI/1-2. (2005), 128-142. 19. A „feltűnés nélkül kimúlt” áfa-mentesség nyomában. Műértő (2005. december), 2. 20. Az EU-csatlakozás hatása a magyar külkereskedelmi szabályozásra. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2005/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2005. 91-111. 21. A jogösszehasonlítás főbb tézisei és az európai integráció. OSZK – Magyar Elektronikus Könyvtár, Budapest, 2005. 37 p. [elektronikus formátum] 22. Az Unió döntési mechanizmusának újraszabályozására vonatkozó erőfeszítések végeredménye, in Rácz Margit (szerk.): Uniós kihívások az ezredfordulón. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest, 2005. 132166. [társszerző: Ferenczy Endre] 23. Az Európai Unió és a Kereskedelmi Világszervezet kapcsolatának alapkérdései. Állam- és Jogtudomány, XLVII/4. (2006), 577-610.
206
H O R VÁ T H Y B A L Á Z S
24. The Impact of Hungarian Accession to the EU on Foreign Trade law. European Integration Studies, Vol. 5. No. 2. (2006), 69-79. 25. Az Európai Unió jogrendszere. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2006. 128 p. [elektronikus formátum] 26. Európai uniós alapismeretek. Széchenyi István Egyetem – Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Győr, 2006. 223 p. [társszerző: Milassin László] [elektronikus formátum] 27. Egység a sokféleségben. Jog és identitás az Európai Unióban. Európai Szemle, XVII/1. (2006), 79-95. 28. Kézikönyv az EU alkotmányos szerződéséről. Jogtudományi Közlöny, LXI/2. (2006. február), 77-80. 29. Az uniós és a magyar jogrendszer metszéspontjairól. Leviatán, Tomus V. (2007), 6-42. 30. Nemzetközi kitekintés a kormányzati tevékenység fejlődésére. Közigazgatási Szemle, 2007/1. (2007. június), 127-140. [társszerzők: Czigler Dezső Tamás, Ferenczy Endre, Koi Gyula, Pap András László] 31. A GATT-WTO-normák közvetlen hatálya a közösségi jogban. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2007. 54 p. [kézirat] 32. Uniós védelem lehetősége a hamisított tokaji bor ügyében. Európai Unió Agrárgazdasága, XXII/3. (2007), 8-10. 33. After the First Lessons and Experiences – Cases Concerning Hungary before ECJ (2004–2007). Acta Juridica Hungarica, Vol. 49. No. 1. (2008), 89-110. 34. Az uniós jogalkotás mechanizmusa. Állam- és Jogtudomány, XLIX/4. (2008), 429-455. [társszerző: Ferenczy Endre] 35. A támogatott importtal szembeni fellépés keretei az Európai Unióban. Külgazdaság – Jogi Melléklet, LII/5-6. (2008), 57-81. 36. A GATT-WTO-normák helye az uniós jogrendszerben. Állam- és Jogtudomány, XLIX/3. (2008), 355-392. 37. Az általános védintézkedés szerepe az EU közös kereskedelempolitikájában. Jogtudományi Közlöny, LXIII/12. (2008. december), 586-599. 38. Emberi jogi klauzulák az EU kereskedelmi egyezményeiben. Rendészeti Szemle, LVII/12. (2009), 118-134. 39. Harmincöt év az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményben – Magyarország kereskedelempolitikai mozgásterét meghatározó tényezők. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 34-54. 40. A dömping, mint a jogi szabályozás tárgya. Külgazdaság – Jogi Melléklet, LIII/3-4. (2009), 25-46. 41. Acquis communautaire, Alkotmányos Szerződés, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, Európai Közösségek, Európai Parlament, Európai Számvevőszék, Európai Tanács, Európai Unió, Európai Unió Tanácsa, Kártérítési eljárás, Kötelezettségszegési eljárás, Közös kereskedelempolitika, Lisszaboni Szerződés, Nizzai Szerződés, Uniós alapjogvédelem,
207
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
Uniós jog, Uniós ügynökség, in Lamm Vanda (szerk.): Jogi lexikon. Átdolgozott kiadás. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 11, 33-34, 220-221, 221, 222-223, 223, 224, 224-225, 225-226, 370-371, 410, 421, 444-445, 512-513, 680, 680-681, 681. 42. Külkereskedelmi védelmi intézkedések a közösségi jogban. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Budapest, 2009. 326 p. [elektronikus formátum] 43. Az Európai Unió vezetési modellje a Lisszaboni Szerződés után. Jog – Állam – Politika, II/4. (2010), 23-45. 44. Az EU-elnökség intézménye, Francia elnökség, Cseh elnökség, in Vörös Imre (szerk.): Az EU-elnökség. Jogi, szervezeti és tudománypolitikai vetületek. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2010. 53-92, 155164, 165-176. 45. Összegzés, in Vörös Imre (szerk.): Az EU-elnökség. Jogi, szervezeti és tudománypolitikai vetületek. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2010. 197-210. [társszerzők: Vörös Imre, Fekete Balázs] 46. Hungary, in Lodge, Juliet (ed.): The 2009 Elections to the European Parliament. Palgrave Macmillan, London, 2010. 143-152. [társszerző: Pap András László] 47. Simon Lester – Bryan Mercurio – Arwel Davies – Kara Leitner: World Trade Law – Text, Materials and Commentary. Külgazdaság – Jogi Melléklet, LIV/5-6. (2010), 58-63. [recenzió] 48. Uniós jogalkotás: a tagállami szereplők és folyamatok. Állam- és Jogtudomány, LI/2. (2010), 173-201. [társszerző: Ferenczy Endre] 49. Voltaire postakocsijától a Eurostar expresszig, avagy gondolatok az uniós jog egységéről, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 251-268. 50. Az uniós tagállamok bel- és igazságügyi együttműködése a Lisszaboni Szerződést követően, in Nótári Tamás – Török Gábor (szerk.): Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2010. 61-103. [társszerző: Czigler Dezső Tamás] 51. A kereskedelmi védelmi eszközök globális és uniós összefüggései, in Sulyok Gábor (szerk.): Opus magistrale 2009. Universitas-Győr, Győr, 2010. 9-60.
208
Su lyok G ábor T U D OM Á N YO S DÉ K Á N H E LY E T T E S EGYETEMI DOCENS
Született: 1976. Tanulmányok: 1994-1999 között jogi tanulmányok (Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1999-2004 között doktori képzés (Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 1999-től Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2003-tól egyetemi adjunktusa, 2007-től egyetemi docense. 2007-2008 között és 2010-től a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar tudományos dékánhelyettese. 1999-től az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, 2005-től tudományos munkatársa, 2009-től tudományos főmunkatársa és ügyvezetője. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2004), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2011). Kutatási terület: nemzetközi béke és biztonság, emberi jogok, humanitárius intervenció, Egyesült Nemzetek Szervezete, nemzetközi jog forrásai, nemzetközi jog története. Külföldi tanulmányút: International Institute of Human Rights, Strasbourg (2000), Faculté Internationale de Droit Comparé, Namur (2001). Tudományos közéleti tevékenység: a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Tagozatának tagja, az MTA Köztestületének tagja, az MTA Fiatal Kutatók Testületének tagja, a Közjogi Szemle c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Jog – Állam – Politika c. folyóirat szerkesztőségi tagja, az Állam- és Jogtudomány c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Föld-rész: Nemzetközi és Európai Jogi Szemle c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, a Journal of Jurisprudence and Legal Practice (Cseh Köztársaság) c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Miskolci Egyetem Tanulmányi Emlékérem bronz fokozata (1999), Széchenyi István Egyetem rektori dicséret (2005), Visegrád Group Academies Young Researcher Award (2005), Akadémiai Ifjúsági Díj (2006), Junior Prima Díj „Magyar Tudomány” Kategória (2009).
209
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
1. Az Átfogó Atomcsend Szerződés. Állam- és Jogtudomány, XXXIX/1-2. (1998), 185-211. 2. Atomfegyvermentes övezet, Észak-atlanti Szerződés Szervezete, SALT, START, in Lamm Vanda – Peschka Vilmos (szerk.): Jogi lexikon. KJKKerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 1999. 59, 186-187, 530, 538. 3. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, A Nyugat-európai Unió, in Petró Rita – Újszászy Zsófia – Sulyok Gábor: Euro-atlanti integrációs szervezetek: Tansegédlet a Nemzetközi jog oktatásához. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 1999. 29-41. 4. A nukleáris felelősségi jog reformja – Nemzetközi konferenciai összefoglaló. Jogtudományi Közlöny, LIV/12. (1999. december), 563-564. 5. Nemzetközi közjogi dokumentumgyűjtemény. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2000. 298 p. [társszerkesztő: Petró Rita] 6. Operation Allied Force: A Legal Evaluation. Sfera – Supplement of „Sfera Politicii”, No. 2. (October 2000), 18-20. 7. Humanitarian Intervention: A Historical and Theoretical Overview. Acta Juridica Hungarica, Vol. 41. No. 1-2. (2000), 79-109. 8. Nagyhatalmi intervenciók és Magyarország a XIX-XX. században. Állam- és Jogtudomány, XLI/1-2. (2000), 21-56. 9. Fifteen Months of Oblivion: The Conflict on the Ground of Kosovo, 1998-1999, in Third International Conference of PhD. Students, 13-19 August 2001, Law. University of Miskolc, Miskolc, 2001. 73-81. 10. A diplomáciai és a konzuli kapcsolatok joga. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2002. 132 p. [társszerző: Frank Tímea] 11. Terrorism or National Liberation: Remarks on the Activities of the Kosovo Liberation Army during the Kosovo Crisis, in Kovács, Péter (ed.): Terrorism and International Law. European Integration Studies, Vol. 1. No. 1. (2002), 83-93. 12. Az egyéni vagy kollektív önvédelem joga az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkének tükrében. Állam- és Jogtudomány, XLIII/1-2. (2002), 99-136. 13. Útkeresés a nemzetközi büntetőbíráskodásban. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 9-54. 14. The Theory of Humanitarian Intervention with Special Regard to NATO’s Kosovo Mission, in Bieber, Florian – Daskalovski, Židas (ed.): Understanding the War in Kosovo. Frank Cass Publishers, London – Portland, 2003. 146-165. 15. The Legality of Unilateral Humanitarian Intervention Re-examined. Acta Juridica Hungarica, Vol. 44. No. 3-4. (2003), 199-228. 16. Egyes emberi jogok... Budapesti Könyvszemle, 2003/3. 228-233. 17. An Outline of Hungarian Refugee Law with Special Regard to the Problem of Gender-Related and Non-Governmental Persecution, in Rosskopf, Ralf (ed.): Agents and Victims: Non-Governmental and Gender-Related
210
SU LYOK GÁ BOR
Persecution in International and National Law. Berliner WissenschaftsVerlag, Berlin, 2004. 165-175. [társszerzők: Halász Iván, Majtényi Balázs] 18. The Doctrine of Just War and Its Applicability in Contemporary International Law, in Kovács, Péter (ed.): Historia ante portas: History in International Law. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 110-128. 19. Chandler, David: From Kosovo to Kabul: Human Rights and International Intervention. London, Sterling: Pluto Press. 2002. Pp. Xv + 268, Österdahl, Inger (ed.): Is Intervention Humanitarian? Protecting Human Rights and Democracy Abroad. Department of Peace and Conflict Research, Uppsala University, Report No. 62. Stockholm: Elanders Gotab. 2002. Pp. 98. European Journal of International Law, Vol. 15. No. 5. (2004), 1058-1063. 20. A humanitárius intervenció elmélete és gyakorlata. Gondolat Kiadó, Budapest, 2004. 361 p. 21. Az emberi jogok nemzetközi jogi és európai uniós védelmének összehasonlítása. Acta Humana, Vol. 16. No. 2. (2005), 30-56. 22. A terrorcselekmény elkövetéséhez használt polgári légi jármű lelövésének nemzetközi jogi és alkotmányjogi megítélése. Fundamentum, IX/3. (2005), 30-56. 23. A nemzetközi jog és a belső jog viszonya: a fontosabb elméletek és a hazai gyakorlat. Leviatán, Tomus III. (2005), 65-93. 24. The Legality of Humanitarian Intervention under Traditional International Law. Acta Juridica Hungarica, Vol. 46. No. 3-4. (2005), 221-248. 25. An Assessment of the Destruction of Rogue Civil Aircraft under International Law and Constitutional Law. Fundamentum – Special English Edition (2005), 5-30. 26. Rémület a levegőből: A terrortámadás elkövetéséhez használt polgári légi jármű lelövésének alkotmányjogi megítélése. Élet- és Irodalom, XLIX/45. (2005. november 11.), 12. 27. An Assessment of the Destruction of Rogue Civil Aircraft under International Law and Constitutional Law, in Halmai, Gábor (ed.): Hungary: Human Rights in the Face of Terrorism. Vandeplas Publishing, Lake Mary, 2006. 5-30. [másodközlés] 28. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Békeépítési Bizottsága. Állam- és Jogtudomány, XLVII/1. (2006), 53-86. 29. A délszláv válság és a humanitárius intervenció, in Glatz Ferenc (szerk.): Dayton, 10 év után. MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, 2006. 15-41. 30. Töprengések Koszovó jövőbeni státusáról. Élet- és Irodalom, L/48. (2006. december 1.), 9. 31. A nemzetközi jog és a magyar jog viszonya, in Jakab András – Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005: Jog, rendszerváltozás, EU-csatlakozás. II. kötet. Gondolat Kiadó – Eötvös
211
NEMZETKÖZI KÖZ- ÉS MAGÁNJOGI TANSZÉK
Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 945-952. 32. A délszláv válság és a humanitárius intervenció, in Glatz Ferenc (szerk.): A Balkán és Magyarország: Váltás a külpolitikai gondolkodásban? MTA Társadalomkutató Központ – Európa Intézet Budapest, Budapest, 2007. 131-151. [másodközlés] 33. Thoughts on the Necessity of Security Council Reform. Acta Juridica Hungarica, Vol. 48. No. 2. (2007), 143-167. 34. The Relationship of International Law and Hungarian Law, in Jakab, András – Takács, Péter – Tatham, Allan F. (ed.): Transformation of the Hungarian Legal Order 1985-2005. Transition to the Rule of Law and Accession to the European Union. Kluwer Law International, Alphen aan den Rijn, 2007. 484-491. 35. A koszovói patthelyzet. Le Monde diplomatique, III/1. (2008. január), 6. 36. Koszovó jogi státusa: Bevezetés a dokumentumokhoz. Regio, XIX/2. (2008), 96-99. 37. A Biztonsági Tanács reformjának szükségessége: kritikai értékelés. Közjogi Szemle, I/3. (2008. szeptember), 6-15. 38. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa: előzmények, szervezet, szavazás. Jogtörténeti Szemle, X/2. (2008), 8-22. 39. Elképzelések a Biztonsági Tanács szervezeti és szavazási reformjáról az ezredfordulótól napjainkig. Állam- és Jogtudomány, XLIX/3. (2008), 317-353. 40. Opus magistrale 2007. Universitas-Győr, Győr, 2008. 286 p. [szerkesztő] 41. Oktatói bibliográfia 2008. Universitas-Győr, Győr, 2008. 196 p. [szerkesztő] 42. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa: összetétel, szavazás, reform. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 257 p. 43. 2.§ (1) bekezdés (Alkotmányos alapelvek; ellenállási jog) (függetlenség), 5.§ (Védelmi kötelezettség), 6.§ (1) bekezdés (Nemzetközi kapcsolatok), 6.§ (2) bekezdés (Nemzetközi kapcsolatok), 7.§ (1) bekezdés (Nemzetközi jog és belső jog; jogalkotási törvény) (elméleti alapok), 19.§ (3) bekezdés g) pont (Az Országgyűlés hatáskörei), in Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. I. kötet. 2. javított, bővített kiadás. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 137-144, 306-321, 323-325, 328-344, 359-367, 611-614. 44. Ad hoc nemzetközi büntető törvényszék, Államok egyoldalú aktusai, ANZUS, CENTO, „Egyesülve a békéért” határozat, ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, Hibrid büntetőbíróság, Védelmi felelősség, in Lamm Vanda (szerk.): Jogi lexikon. Átdolgozott kiadás. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 14, 48, 65, 129, 179, 204, 299, 701-702. 45. Nemzetközi kapcsolatok, in Polonyi Andrea – Polonyi Gyöngyi (szerk.): Versenyvizsga középszintű oktatási-képzési segédanyag. Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2009. 52-59. [társszerzők: Ganczer Mónika, Kecskés Gábor]
212
SU LYOK GÁ BOR
46. „Az emberi jogok nemzetközi védelmére ott lenne a legnagyobb szükség, ahol erre nincs lehetőség” Bragyova András alkotmánybíróval Sulyok Gábor beszélget. Fundamentum, XIII/1. (2009), 43-45. 47. Optimi nostri 2009. Universitas-Győr, Győr, 2009. 319 p. [szerkesztő] 48. A Magyar Köztársaság alkotmányos védelmi kötelezettsége. Rendészeti Szemle, LVIII/1. (2010), 26-40. 49. International Co-operation and the Hungarian Constitution, in Nótári Tamás – Török Gábor (szerk.): Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2010. 429-439. 50. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa: előzmények, szervezet, szavazás, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 475-498. [másodközlés] 51. Általános jogelvek a nemzetközi jogban: Adalékok az intézeti nemzetközi jogi kutatások történetéhez. Állam- és Jogtudomány, LI/1. (2010), 97-105. 52. In memoriam: Géza Herczegh (1928-2010). Miskolc Journal of International Law, Vol. 7. No. 1. (2010), 100-101. [elektronikus formátum] 53. Opus magistrale 2009. Universitas-Győr, Győr, 2010. 365 p. [szerkesztő]
213
G a ncz er Món i k a EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1983. Tanulmányok: 2001-2006 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2006-2009 között doktori képzés (2006-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-2009 között Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2006-tól a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2009-től a Közép-európai Egyetem kutatási asszisztense, 2010-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: állampolgárság nemzetközi jogi aspektusai, államutódlás a nemzetközi jogban. Külföldi tanulmányút: Organisation for Economic Co-operation and Development Nuclear Energy Agency, International School of Nuclear Law, Montpellier (2007), London (2007, 2008). Tudományos közéleti tevékenység: a Nemzetközi Jogi Egyesült Magyar Tagozatának tagja.
1. Az Európai Unió Alkotmányos Szerződésének ratifikációja és annak buktatói. Állam- és Jogtudomány, XLVIII/1. (2007), 99-148. 2. Hontalanság kiküszöbölésének fontossága, különösen államutódlás esetén, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. 123-139. [CD-formátumú kiadvány] 3. International Instruments on Nationality Matters in Relation to State Succession, in Smuk Péter (szerk.): A jogállamiság 20 éve. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2009. 316-325. [CD-formátumú kiadvány] 4. Nationality in Relation to State Succession, in Svéhlik Csaba (szerk.): A tudomány felelőssége a gazdasági válságban. Előadáskötet. Mór, 2009. 577-583. [CD-formátumú kiadvány] 5. Hatályba lépett az Európa Tanács égisze alatt megkötött Egyezmény az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2009. 3 p. [elektronikus formátum] 6. Nemzetközi kapcsolatok, in Polonyi Andrea – Polonyi Gyöngyi (szerk.): Versenyvizsga középszintű oktatási-képzési segédanyag. Kormányzati
214
GANCZER MÓNIKA
7.
8.
9. 10. 11.
12.
13. 14. 15. 16.
Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2009. 52-59. [társszerzők: Kecskés Gábor, Sulyok Gábor] Nemzetközi kapcsolatok, in Polonyi Andrea – Polonyi Gyöngyi (szerk.): Versenyvizsga felsőszintű oktatási-képzési segédanyag. Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2009. 57-73. [társszerző: Kecskés Gábor] Effektivitás elve, Emberi Jogi Bizottság (Human Rights Committee), Nemzetközi Büntetőbíróság, in Lamm Vanda (szerk.): Jogi lexikon. Átdolgozott kiadás. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 172173, 194, 494-495. Egyezmény az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről. Föld-rész: Nemzetközi és Európai Jogi Szemle, II/2. (2009), 48-53. Az államutódlás során bekövetkező de jure, illetve de facto hontalanság kiküszöbölése a nemzetközi jog szabályozásában. Rendészeti Szemle, LVIII/4. (2010), 35-60. Az állampolgársághoz való jog védelme államutódlás során keletkező hontalanság elkerülésére, in Nótári Tamás – Török Gábor (szerk.): Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2010. 187-200. Az államutódlás során bekövetkező de jure, illetve de facto hontalanság kiküszöbölése a nemzetközi jog szabályozásában, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 182-204. [másodközlés] European Round of Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition, 29-30 April 2010, Győr. Acta Juridica Hungarica, Vol. 51. No. 2. (June 2010), 157-161. A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. Élet és Irodalom, LIV/24. (2010. június 18.), 7. A határon túli magyarok helyzete a szomszédos államok kettős állampolgárságra vonatkozó gyakorlata tükrében. Jogi Iránytű, 2010/1. (2010. október 15.), 2 p. [elektronikus formátum] Államutódlás során létrejövő hontalanság elleni védelem az állampolgársági tárgyú nemzetközi szerződésekben. Acta Humana, XXI/1-2. (2010), 3-29.
215
Kec ské s G ábor EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1983. Tanulmányok: 2001-2006 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), 2006-2009 között doktori képzés (2006-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-2009 között Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2006-tól az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, 2009-től tudományos titkára, 2010-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanársegéde. Kutatási terület: nemzetközi jog, nemzetközi környezetvédelmi jog, nukleáris jog. Külföldi tanulmányút: Organisation for Economic Co-operation and Development Nuclear Energy Agency, International School of Nuclear Law, Montpellier (2007). Tudományos közéleti tevékenység: a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Tagozatának tagja, a Nemzetközi Nukleáris Jogi Társaság és a Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének tagja, a Jogi Iránytű c. online folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
1. Az iraki háború a ius ad bellum tükrében. Állam- és Jogtudomány, XLVIII/1. (2007), 149-179. 2. A klasszikus nemzetközi jog szankcióival kapcsolatos felfogások a magyar jogirodalomban – kitekintéssel a hatályos nemzetközi jogra. Államés Jogtudomány, XLVIII/3. (2007), 489-508. 3. The Concepts of State Responsibility and Liability in Nuclear Law. Acta Juridica Hungarica, Vol. 49. No. 2. (2008), 221-252. 4. A környezeti károkért járó kompenzáció a nemzetközi bírói fórumok gyakorlatában, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. 217-233. [CD-formátumú kiadvány] 5. Az iraki háború és az amerikai kormányzat kommunikációja. Jog – Állam – Politika, I/2. (2009), 117-132. 6. A vízhez való jog nemzetközi jogi koncepciója. Állam- és Jogtudomány, L/4. (2009), 569-598. 7. Az iraki háború mint az amerikai kormányzat terrorizmus elleni harcának eszköze. Rendészeti Szemle, LVII/9. (2009), 111-130.
216
KECSKÉS GÁBOR
8. Aarhusi egyezmény, Agenda 21, Bős-Nagymaros-ügy, ENSZ Tengerjogi Törvényszék, Fenntartható fejlődés, Szennyező fizet elve, in Lamm Vanda (szerk.): Jogi lexikon. Átdolgozott kiadás. CompLex Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2009. 9, 22, 111-112, 209-210, 240-241, 623. 9. A vízhez való jog a bős-nagymarosi ügyben hozott ítéletre figyelemmel, in Lamm Vanda – Hajósy Adrienne (szerk.): A szigetközi monitoring eredményei – 2008. MTA Szigetközi Munkacsoport, Budapest, 2009. [elektronikus formátum] 10. The Concept of Environmental Damage in the Framework of International Law, in Smuk Péter (szerk.): A jogállamiság 20 éve. Széchenyi István Egyetem, Győr, 2009. 307-315. [CD-formátumú kiadvány] 11. The Problems of Liability in Nuclear Legal Regimes, in Svéhlik Csaba (szerk.): A tudomány felelőssége a gazdasági válságban. Előadáskötet. Mór, 2009. 180-194. [CD-formátumú kiadvány] 12. Nemzetközi kapcsolatok, in Polonyi Andrea – Polonyi Gyöngyi (szerk.): Versenyvizsga középszintű oktatási-képzési segédanyag. Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2009. 52-59. [társszerzők: Ganczer Mónika, Sulyok Gábor] 13. Nemzetközi kapcsolatok, in Polonyi Andrea – Polonyi Gyöngyi (szerk.): Versenyvizsga felsőszintű oktatási-képzési segédanyag. Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Budapest, 2009. 57-73. [társszerző: Ganczer Mónika] 14. A Koszovó-dilemma megoldása? A Nemzetközi Bíróság legújabb tanácsadó véleményének ismertetése. Jogi Iránytű, 2010/1. (2010. október 15.), 2 p. [elektronikus formátum] 15. A környezeti kárfelelősség intézményesedésének egyes kérdései a nemzetközi jogban, in Nótári Tamás – Török Gábor (szerk.): Prudentia Iuris Gentium Potestate. Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2010. 239-251. 16. Some Fundamental Remarks on the Term ‘Liability’ in International Law, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 280-290. 17. Prandler Árpád életpályája, in Lamm Vanda (szerk.): Liber Amicorum Prandler Árpád. Tanulmányok Prandler Árpád 80. születésnapja alkalmából. MTA Jogtudományi Intézet – Lectum Kiadó, Budapest, 2010. 7-9.
217
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
L en kov ic s Ba r nabá s TA NSZÉK V EZETŐ EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1950. Tanulmányok: 1969-1974 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar). Munkahely: 1974-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar gyakornoka, 1976-tól egyetemi tanársegéde, 1982-től egyetemi adjunktusa, 1992-től egyetemi docense, 2000-től egyetemi tanára. 1996-tól az az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének vezetője. 2001-2007 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, 2007-től alkotmánybíró. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1992), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 2000). Kutatási terület: polgári jog általános rész, személyi jog, dologi jog, tulajdoni rendszer, emberi jogok. Tudományos közéleti tevékenység: az MTA Köztestületének tagja. Szakmai elismerések, kitüntetések: Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998).
1. Polgári jogi alaptematika. TIT Jogi Választmánya, Budapest, 1979. 87 p. 2. Családi jogi alapismeretek. TIT Jogi Választmánya, Budapest, 1979. 48 p. 3. A szocialista vállalkozási formák polgári jogi kérdései. Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 1983. 130 p. 4. Polgári jogi szöveggyűjtemény I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, Budapest, 1985. 162 p. [szerkesztő] 5. A Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. II. kötet. 1978-1989. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1990. 167 p. [társszerkesztő: Székely László] 6. A magzat élethez való jogáról. Magyar Tudomány, 1990/2. 162-166. 7. Földosztás – hatalomosztás. Valóság, XXXIII/5. (1990), 77-83. 8. A társadalmi tulajdonjog reformja. Valóság, XXXIII/7. (1990), 2-14. 9. Tulajdonjog. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. 150 p.
221
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
10. A dologi jog vázlata. Ikva Kiadó, Budapest, 1993. 197 p. 11. Értékproblémák az abortusz jogi szabályozásában, in Élet és jog. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1993. 64-72. 12. Közdolgok joga, avagy a közjog magánjogiasodása. Jogállam, 1994/1. 18-34. 13. Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. 2. javított kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1995. 280 p. 14. Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. 3. kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1996. 281 p. 15. Magyar polgári jog. Általános tanok. Novotni Kiadó, Miskolc, 1997. 226 p. [társszerző: Bíró György] 16. Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. 4. átdolgozott kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1997. 287 p. 17. Polgári jogi alapfogalmak I. Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 1997. 154 p. 18. Polgári jogi alapfogalmak II. Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, 1997. 146 p. 19. A Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményeinek gyűjteménye. III. kötet. 1990-1996. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1998. 243 p. 20. Magyar polgári jog. Általános tanok. 2. kiadás. Novotni Kiadó, Miskolc, 1999. 220 p. [társszerző: Bíró György] 21. Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. 5. átdolgozott kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1999. 306 p. 22. Címszavak, in Lamm Vanda – Peschka Vilmos (szerk.): Jogi lexikon. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 1999. 23. A tulajdon társadalmasítása és magánosítása, in Liber Amicorum Studia L. Vékás dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1999. 178-194. 24. Jogi ismeretek II. Polgári jogi alapok. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000. 183 p. 25. A jog (de)moralizálása. Gondolatok a magzati élet védelméről, in Király Miklós (szerk.): Liber Amicorum Studia F. Mádl dedicata. Ius Privatum Ius Commune Europae. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2001. 169-182. 26. Az üzleti jog alapjai. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2001. 181 p. [társszerző: Szalay László] 27. A polgári jog vázlata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet – Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 201 p. 28. Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. 6. átdolgozott kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2001. 281 p. 29. Magyar polgári jog. A személyi jog vázlata. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2001. 126 p. [társszerző: Székely László] 30. Magyar polgári jog. Általános tanok. 3. átdolgozott kiadás. Novotni Kiadó, Miskolc, 2002. 212 p. [társszerző: Bíró György]
222
LENKOVICS BAR NABÁS
31. Egy „humán reprodukciós” jogeset, in Liber Amicorum Studia E. Weiss dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2002. 179-190. 32. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkájáról, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2002. II. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2003. 682-689. 33. Polgári jogi alapjogok. 2. javított kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 260 p. 34. A magánélet valósága – közjogi háttérben, in Liber Amicorum Studia A. Harmathy dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2003. 187-208. 35. Magyar polgári jog. A személyi jog vázlata. Átdolgozott kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2004. 126 p. [társszerző: Székely László] 36. Polgári jog – alapjogi nézőpontból, in Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 109-119. 37. Szerződési szabadság – alkotmányos nézőpontból, in Gyertyánfy Péter – Király Miklós (szerk.): Liber Amicorum Studia Gy. Boytha dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2004. 247-254. 38. The Respective Powers of the Ombudsmen and the Courts, in Report of the Seminar „Implementation of Human Rights: The Efficiency of Justice in the Council of Europe and its Member States”, The Hague, 19-20 April 2004. Nederlands Juristen Comité voor de Mensenrechten, Leiden, 2004. 119-124. 39. A polgári bíráskodás és az alkotmányos alapjogvédelmi szemlélet még nincs szinkronban. Fundamentum, 2004/2. 43-52. 40. Áttekintés az ombudsman 2003. évi munkájáról, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2003. II. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2004. 532-546. 41. A dohányzás ellen – a dohányosokért, in Liber Amicorum Studia E. Lontai dedicata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2005. 111-127. 42. A katasztrófavédelem alkotmányjogi alapja. „Agro-21” (VAHAVA Projekt) Füzetek, 2005/38. 3-7. 43. Ombudsman 2004 – előretekintve a jövő generációk jogaira, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2004. II. kötet. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2005. 541-558. 44. Alkotmányozás és kodifikálás: Gondolatok az alapjogok és az alanyi jogok körül, in Kurtán Sándor – Sándor Péter – Vass László (szerk.):
223
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
agyarország politikai évkönyve 2005. II. kötet. Demokrácia Kutatások M Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 2006. 636-646. 45. Dologi jog. 7. átdolgozott kiadás. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2006. 282 p. 46. Polgári alanyi jogok – alkotmányos alapjogok (Alapvető kérdések az alanyi és alapjogok körül), in Sajó András (szerk.): Alkotmányosság a magánjogban. CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 107-130. 47. A pozitív adóslista alkotmányossági háttere. Hitelintézeti Szemle, VI/2. (2007), 119-128. 48. Az én (tele)vízióm, in Heltai Péter (szerk.): A mi televíziónk. Médiavilág, Budapest, 2007. 318-322. 49. Az új Polgári Törvénykönyv tervezete – értékek és építő kritika. Polgári Jogi Kodifikáció, IX/4. (2007), 37-39. 50. Jogegyenlőség – esélyegyenlőség, in Széphalmi Diéta. Civil Akadémia Alapítvány, Budapest, 2007. 11. 51. A harangszó megmaradásának joga, in Tóth Károly (szerk.): Tanulmányok Dr. Besenyei Lajos egyetemi tanár 70. születésnapjára. Acta Juridica et Politica, Tomus LXIX. (2007), 462-471. 52. Jog és esélyegyenlőség, in Kisfaludi András (szerk.): Liber amicorum: Ünnepi előadások és tanulmányok Harmathy Attila tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007. 11-18. 53. A tulajdon felelősséggel is jár, in Schenk Borbála (szerk.): A jogerő legyen veled! Izgalmas jogi kérdések – Neves jogászok válaszai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2007. 62-67. 54. Szerzői és jogi netovább, in Faludi Gábor (szerk.): Liber amicorum: Studia P. Gyertyánfy dedicata. Ünnepi dolgozatok Gyertyánfy Péter tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2008. 275-279. 55. Alkotmányozás és kodifikálás. Jog – Állam – Politika, I/1. (2009), 7-24. 56. A magánjog ember- és társadalomképe, in Kisfaludi András (szerk.): Liber amicorum: Studia L. Vékás dedicata. Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos tiszteletére. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2009. 197-208. 57. Konvergencia a szakadékban, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 385-390.
224
Jobbá g y i G ábor EGY ETEM I TA NÁ R
Született: 1947. Tanulmányok: 1968-1973 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsga (1975). Munkahely: 1982-től a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi adjunktusa, 1988-től egyetemi docense, 1996tól egyetemi tanára. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomány Kar tudományos dékánhelyettese és a Magánjogi Intézet vezetője, jelenleg a Polgári Jogi Tanszék vezetője. 1999-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanára. Tudományos fokozat, cím: CSc (állam- és jogtudomány, 1987), habilitált doktor (állam- és jogtudomány, 1996). Kutatási terület: személyi jog, családi jog, orvosi jog, életjog. Tudományos közéleti tevékenység: az MTA Köztestületének tagja.
1. A terhesség művi megszakítása – polgári jogi kérdőjelek. Jogtudományi Közlöny, XLII/9. (1987. szeptember), 487-494. 2. Magyar polgári jog. Kötelmi jog – Különös rész. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. 164-191, 207-212. 3. Orvosperek, ítéletek, következtetések. Valóság, XXXI/15. (1988), 44-52. 4. Abortusz kontra lombikbébi. Vigilia, LIV/4. (1989), 260-267. 5. Mesterséges megtermékenyítés és genetika a polgári jogi személyiségvédelem tükrében. Publicationes Universitatis Miskolcinensis – Sectio Juridica et Politica, Tomus IV. (1989), 29-39. 6. Werbőczy és a Hármaskönyv. Jogtudományi Közlöny, XLIV/9. (1989. szeptember), 466-470. 7. Ádám György: Adóztatás után. Magyar Jog, XLVII/4. (1990. április), 360363. 8. Abortusz és jog, in Fenntartások nélkül együtt az életért. Magzatvédő Társaság, Budapest, 1990. 3-13. 9. Magzatvédelem – embervédelem. Magyar Tudomány, 1990/2. 138-146. 10. Nem lehet zárszót mondani. Magyar Tudomány, 1990/7. 848-852.
225
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
11. A Pacem in Utero Egyesület beadványa az Alkotmánybírósághoz. Igen, 1990/3. (1990. március), 8-11. 12. Az abortuszkérdés a pártiratokban 1950-1981. Valóság, XXXIV/5. (1991. május), 53-64. 13. A méhmagzat jogképessége és életjoga az európai jogállamok jogalkotásában. Magyar Jog, XXXVI/7. (1991. július), 399-407. 14. A méhmagzat életjoga az európai jogállamok jogalkotásában. Magyar Jog, XXXVI/10. (1991. október), 601-609. 15. Beavatkozás a születésbe – jogászi aggályokkal, in Gáspárdy László (szerk.): Ünnepi tanulmányok Novotni Zoltán professzor 60. születésnapjára. Miskolci Egyetem, Miskolc, 1991. 153-161. 16. Jogi kérdések az abortusz kapcsán. Gyermekgyógyászat, 1991/42. 394-396. 17. A Pacem in Utero Egyesület felhívása. Orvosi Hetilap, 1991. március 1. 727-729. 18. A méhmagzat jogi helyzete és védelme a terhesség-megszakítás ellen az ókori és középkori jogokban. Magyar Jog, XXXVII/1. (1992. január), 9-18. 19. A méhmagzat életjogának orvosi és erkölcsi megalapozottsága. Magyar Jog, XXXVII/3. (1992. március), 169-177. 20. A méhmagzat életjoga az USA-ban és Anglia jogalkotásában. Jogtudományi Közlöny, XXXVII/3. (1992. március), 513-529. 21. Az abortusz jogi szempontból. Távlatok, 1992/3. 383-386. 22. A méhmagzat életjogának társadalmi összefüggései. Magyar Jog, XXXVII/5. (1992. május), 289-295. 23. Az Alkotmánybíróság történelmi döntése a magzat jogi helyzetéről és a terhességmegszakításról. Jogtudományi Közlöny, XLVII/7-8. (1992. július – augusztus), 305-314. 24. Az abortusz alkotmányos dilemmája, in Élet és Jog. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1993. 54-63. 25. Die Rechtsfähigkeit und das Lebensrecht des Embryos im Ungarischen Recht. Zeitschift der Savigny Stiftung für Rechts – Rechtsgesichte, Vol. 110. No. 1. (1993), 513-529. 26. A méhmagzat életjoga – az abortuszlegalizáció konfliktusa. EFO Kiadó, Százhalombatta, 1994. 258 p. 27. A magzatvédelmi törvény elvi és gyakorlati értékelése. Magyar Figyelő, 1995/3. 18-21. 28. „Ez itt a vértanúk vére”. Valóság, XXXVIII/10. (1995. november), 78-79. 29. Személyi jog. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1995. 171 p. 30. Az élet evangéliuma. Igen, 1996/7. (1996. július), 23-25. 31. A pesti srácok pere. Valóság, XXXIX/10. (1996. november), 35-56. 32. Kegyelmet nem kérek. Valóság, XXXIX/12. (1996. december), 75-78. 33. Oktalanul eltüntetett jogintézmények: eljegyzés, hozomány. Jogtudományi Közlöny, XLII/6. (1996. június), 245-251. 34. Személyi jog. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1996. 171 p. [másodközlés]
226
JOBBÁGYI GÁBOR
35. Családi jog. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1997. 1-123. [társszerző: Heinerné Barzó Tímea] 36. Gondolatok a Nemzetért, in A megmaradás és felemelkedés népesedéspolitikája. Püski Kiadó, Budapest, 1997. 149-150. 37. A keresztény családeszmény és családpolitika. Jel, IX/1. (1997. január), 6-9. 38. Személyi jog. 3. kiadás. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1997. 171 p. 39. A magzat emberi jogai. Távlatok, 1998/1. (1998), 31-61. 40. A Köztársasági téri per. Valóság, XLI/8. (1998), 21-44. 41. A Köztársasági téri per (Fáncsik György és társai elítéltetése). Jogtudományi Közlöny, LIII/11. (1998. november), 406-420. [másodközlés] 42. A méhmagzat életjoga – az abortuszlegalizáció konfliktusa. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 258 p. [másodközlés] 43. Az 1956 utáni megtorlási eljárások. Valóság, XLI/10. (1998), 43-57. 44. Az 1956 utáni megtorlási eljárások. Jogtudományi Közlöny, XLIII/12. (1998. december), 472-481. [másodközlés] 45. Az élet és igazság védelmében. Püski Kiadó, Budapest, 1998. 181 p. 46. Családi jog. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1998. 1-123. [társszerző: Heinerné Barzó Tímea] [másodközlés] 47. Ez itt a vértanúk vére. Kairosz Kiadó, Budapest, 1998. 238 p. 48. Személyi jog. 4. kiadás. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1998. 171 p. 49. Szigorúan titkos emlékkönyv 1956. Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1998. 126 p. 50. Családi jog. 3. kiadás. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1999. 1-123. [társszerző: Heinerné Barzó Tímea] 51. Szegény 1956-os Intézet, szegény Szakolczai Attila. Beszélő, IV/9. (1999. szeptember), 124-126. 52. Mit tettünk és hol vagyunk? JEL (1999. december), 295-297. 53. Személyi jog. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1999. 171 p. 54. Az ember és az emberi személyiség az új Polgári Törvénykönyvben. Jogtudományi Közlöny, XLV/7-8. (2000. július – augusztus), 257-264. 55. Bűntény, terror, népirtás (A kommunizmus fekete könyve). Magyar Szemle, IX/6. (2000. december), 173-178. 56. Ez itt a vértanúk vére. Földes Gábor és társai pere, in Bűn és bűnhődés. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2000. 85-113. 57. Isten visszatért a földi világba. Százak Tanácsa, 2000. 171-174. 58. Személyi és családi jog. Szent István Társulat, Budapest, 2000. 365 p. 59. Szigorúan titkos emlékkönyv 1956. Szent István Társulat, Budapest, 2000. 126 p. [másodközlés] 60. A szerződések jogának vázlata. Szent István Társulat, Budapest, 2001. 423 p. [társszerző: Fazekas Judit] 61. Die Frucht als „Person” und die embryonalen Rechte in der ungarischen Recht. Medizin und Ideologie, Vol. 23. No. 3. (2001), 54-55.
227
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
62. A néma talp. Tóth Ilona az orvosi kar mártírja. Magyar Szemle, XI/1. (2002. február), 73-95 63. A néma talp. Tóth Ilona az orvosi kar mártírja. Magyar Szemle, XI/2. (2002. április), 51-77. 64. A dávodi abortuszper. Jogtudományi Közlöny, XLVII/11-12. (2002. november – december), 465-475. 65. A néma talp. Püski Kiadó, Budapest, 2002. 58 p. 66. Ez itt a vértanúk vére. 2. kiadás. Kairosz Kiadó, Budapest, 1998. 238 p. 67. Orvosi jog. Szent István Társulat, Budapest, 2002. 51 p. 68. Rights of Embryo and Foetus in Private Law. Acta Juridica Hungarica, Vol. 43. No. 3-4. (2002), 291-303. 69. Contracts of Law. Kluwer Law International The Hague – London – New York, 2003. 23-131. [társszerző: Fazekas Judit] 70. Az ember mint kár?. Jogtudományi Közlöny, XLIX/2. (2004. február), 1-10. 71. Az élet joga. Abortusz, eutanázia, művi megtermékenyítés. Szent István Társulat, Budapest, 2004. 303 p. 72. A művi megtermékenyítés jogi és erkölcsi kérdőjelei. Valóság, XLVII/2. (2004), 41-51. 73. Erkölcs és jog ma. Mester és Tanítványa, 2004/3. 137-143. 74. Eutanázia I. Magyar Szemle, XIII/3. (2004. június), 6-33. 75. Eutanázia II. Magyar Szemle, XIII/4. (2004. augusztus), 82-109. 76. Kötelmi Jog. Szent István Társulat, Budapest, 2004. 23-194. [társszerző: Fazekas Judit] 77. A magzat jogállása és személy voltának kérdése. A magzatölés megengedhetőségének kérdése, in PPKE JÁK Doktori Iskola Prelegálások, Szent István Társulat, Budapest, 2005. 18-40. 78. Az orvos-beteg jogviszony az új Ptk-ban. Polgári Jogi Kodifikáció, VII/3. (2005) 15-20. 79. Búcsúzás, in A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának évkönyve. Budapest, 2005. 148-149. 80. Ki vagy mi a magzat? I. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, XXII/3. (2005. szeptember), 77-89. 81. Ki vagy mi a magzat? II. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, XXII/4. (2005. december), 132-143. 82. Orvosi jog. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 5-189. 83. Tíz éves a PPKE Jog- és Államtudományi Kara. Szent István Társulat, Budapest, 2005. 169-175. 84. A néma talp (Tóth Ilona az orvosi kar mártírja). Kairosz Kiadó, Budapest, 2006. 58 p. [másodközlés] 85. Az élethez való jog átalakulása 1985-2005, in Jakab András – Takács Péter (szerk.): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005: Jog, rendszerváltozás, EU-csatlakozás. Gondolat Kiadó – Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2005. 236-272.
228
JOBBÁGYI GÁBOR
86. Alkotmányos válság. Hitel, XX/12. (2007), 73-78. 87. Náci orvosok perei. Magyar Jog, LIV/12. (2007. december), 717-723. 88. Kötelmi Jog. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 23-194. [társszerző: Fazekas Judit] [másodközlés] 89. Orvosi jog. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 298 p. 90. Zum gegenwärtigen Stand der Bioethik in Ungarn. Zeitschriftt für medizinische Ethik, Band LIII. Heft 4. (2007), 371-387. [társszerző: Nyéky Kálmán] 91. A rosszkedvű kétségbeesettekhez. Hitel, XXI/6. (2008. június), 98-104. 92. „Legyen vége, végre vége már”. Beszélő, XIII/3. (2008. március), 129-131. 93. Polgári Törvénykönyv Általános rész. Szent István Társulat, Budapest, 2008. 111 p. 94. A Kormány Ptk. Tervezetéről. Magyar Jog, LVI/2. (2009. február), 98104. 95. A morál skizofréniája: Közéleti írások 1998-2009. Kairosz Kiadó, Budapest, 2009. 297 p. 96. Öröklési jog. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 131 p. 97. Eutanázia (kívánatra ölés). Magyar Bioetikai Szemle, 2010/1-2. 37-56. 98. „Szevasztok, én meghalok!” Kairosz Kiadó, Budapest, 2010. 121 p.
229
Siposné Heréd i Er i k a EGYETEMI DOCENS
Született: 1973. Tanulmányok: 1992-1997 között jogi tanulmányok (Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), jogi szakvizsga (2000). Munkahely: 1998-tól az az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, majd egyetemi tanársegéde, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi adjunktusa, 2008-tól egyetemi docense. 1997-1998 között az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Csődeljárási, Felszámolási és Végelszámolási Osztályának jogi előadója, 2004-2006 között egy felszámoló cég jogi képviselője, 2004-2006 között, majd 2011-től ügyvéd. Tudományos fokozat, cím: PhD (állam- és jogtudomány, 2007). Kutatási terület: nemzetközi, európai és nemzeti polgári eljárásjog, fizetésképtelenségi jog. Tudományos közéleti tevékenység: a Bírósági Végrehajtói Szakvizsga Bizottság tagja.
1. A reorganizáció létjogosultsága, in Kengyel Miklós (szerk.): Polgári eljárásjog a XXI. században. Tanulmányok Farkas József emlékére. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2002. 77-88. 2. Eljárási technikák a „képtelenségek” megelőzésére. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2003/1. Győri Egyetemi Kiadványok, Budapest, 2003. 117-130. 3. A fizetésképtelenségi eljárás megindítása az 1346/2000/EK rendelet alapján, in Kengyel Miklós, Simon Károly László (szerk.): Tanulmányok az európai polgári eljárásjog köréből. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2005. 27-43. 4. A biztosítási intézkedés áttekintése az 1346/2000/EK rendelet és a német fizetésképtelenségi jog szabályozása tükrében. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 217-235. 5. A nemzeti fizetésképtelenségi eljárások és az európai fizetésképtelenségi jogforrás tárgyi hatálya. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/4. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 109-143. 6. Joghatósági összeütközés az európai fizetésképtelenségi eljárás megindításánál. Európai Jog, VI/6. (2006), 29-37.
230
SIPOSNÉ HERÉDI ERIKA
7. Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Magyar Jog, LIII/7. (2006. július), 443-446. 8. Biztosítási intézkedések az európai fizetésképtelenségi jogforrásban és a nemzeti szabályozás. Magyar Jog, LIV/2. (2007. február), 82-91. 9. Az Európai Unióban megindított határokon átlépő fizetésképtelenségi eljárás típusai. Acta Conventus de Iure Civili, Tomus VII. (2007), 85-118. 10. Jogbizonytalanság az idegenforgalmi adó szabályozásában. Leviatán, Tomus V. (2007), 102-115. 11. Kengyel, Miklós – Harsági, Viktória: Europäisches Zivilprozeßrecht. Zeitschrift für Gemeinschaftsprivatrecht, Vol. IV. No. 4. (2007), 206-207. [recenzió] 12. Einige innerstaatliche insolvenzverfahrensrechtliche Probleme der Rechtsprechung zur EuInsVO, in Kengyel, Miklós – Harsági, Viktória (Hrsg.): Heidelberger Schriften zum Wirtschaftsrecht und Europarecht. Band 54. Nomos Verlag, Baden-Baden, 2009. 165-173.
231
Meny há r t Ád á m EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1974. Tanulmányok: 1992-1997 között jogi tanulmányok (Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 1998-2001 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 1997-1999 között az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola megbízott óraadója, 1998-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet megbízott óraadója, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi adjunktusa. 1997-2000 között Dr. Menyhárt József egyéni ügyvéd ügyvédjelöltje, 2000-től a Menyhárt Ügyvédi Iroda alapítója és tagja. Kutatási terület: összehasonlító polgári jog, angolszász jog, kötelmi jog általános rész, szerződések érvénytelensége, tévedés. Külföldi tanulmányút: Párizs (1999), Bécs (2001).
1. A szerződéses érvénytelenségi okok Ptk-beli rendszeréről – a Ptk. legújabb kodifikációjának margójára. Magyar Jog, XLVI/9. (1999. szeptember), 546-552. 2. Az ügyvédség az Európai Unióban. Ügyvédek Lapja, XXXIX/3. (2000), 19-23. 3. Bevezetés az amerikai polgári peres eljárás alapjaiban. Collega, V/1. (2001), 40-43. 4. A jogválasztás problémája az Amerikai Egyesült Államok polgári peres eljárásában. Magyar Jog, XLIX/8. (2002. augusztus), 497-502. 5. A tévedés fogalma és kategorizálása az angol szerződési jogban. Magyar Jog, L/7. (2003. július), 424-432.
232
Reider né Bá n k i Er i k a EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1977. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Győri Tagozat), jogi szakvizsga (2005). Munkahely: 2001-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet főiskolai tanársegéde, majd 2002-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) egyetemi tanársegéde, 2005-től egyetemi adjunktusa. Kutatási terület: családi jog, gyermekvédelem.
1. Kőrős András: Házastársi közös vagyon, közös lakás. Családi Jog, I/2. (2003. szeptember), 27-28. [recenzió] 2. Katonáné Pehr Erika: Az örökbefogadás és az örökbefogadási eljárás. Családi Jog, I/3-4. (2003. december), 41-44. [recenzió] 3. A kapcsolattartás néhány problematikus kérdése a magyar családjogban. Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2004/2. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2004. 149-174. 4. Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermekvédelem, gyámügy. Családi Jog, II/1. (2004. március), 37-39. [recenzió] 5. Fekete Mária – Grád András: Pszichológia és pszichopatológia jogászoknak. Családi Jog, II/2. (2004. június), 28-31. [recenzió] 6. Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás. Családi Jog, II/3. (2004. szeptember), 29-31. [recenzió] 7. Sáriné Simkó Ágnes: A mediáció, a közvetítői tevékenység. Családi Jog, II/4. (2004. december), 27-29. [recenzió] 8. A kapcsolattartás néhány problematikus kérdése. Jogtudományi Közlöny, LX/1. (2005. január), 25-37. 9. Sőth Lászlóné: A végintézkedések. Családi Jog, III/1. (2005. január), 4446. [recenzió] 10. Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége. Családi Jog, III/3. (2005. szeptember), 32-34. [recenzió] 11. Sőth Lászlóné: Öröklés a családban: A törvényes öröklés és a köteles rész. Családi Jog, IV/1. (2006. március), 39-41. [recenzió]
233
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
12. Grád András: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. Családi Jog, IV/2. (2006. június), 40-42. [recenzió] 13. Brávácz Ottóné – Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül – Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. Családi Jog, V/1. (2007. március), 33-35. [recenzió] 14. Kihívások a magyar családi jogban 1990-2006. Leviatán, Tomus V. (2007), 43-64. 15. Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve 2007. Családi Jog, VI/1. (2008. március), 43-47. [recenzió] 16. Virág György (szerk.): Családi iszonyok. Családi Jog, VII/1. (2009. március), 47-48. [recenzió] 17. Herczog Mária: Gyermekbántalmazás. Családi Jog, VII/4. (2009. december), 41-43. [recenzió]
234
Sz a la i Péter EGYETEMI ADJUNKTUS
Született: 1976. Tanulmányok: 1996-2001 között jogi tanulmányok (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), 2001-2005 között doktori képzés (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola), 2007-2009 között felsőfokú iparjogvédelmi képzés (Magyar Szabadalmi Hivatal). Munkahely: 2001-2002 között az S. B. G. & K. Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje, 2002-2003 között a Czugler Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje. 2003-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Széchenyi István Főiskola Oktatási Intézet, majd a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (és elődintézménye, a Jog- és Gazdaságtudományi Kar) megbízott óraadója, 2005-tól egyetemi tanársegéde, 2008-tól egyetemi adjunktusa. 2007-től egyéni ügyvéd, 2010-től a Szalai Ügyvédi Iroda vezetője. Kutatási terület: védjegyjog, bizonyítás a polgári perben. Tudományos közéleti tevékenység: a Bírósági Végrehajtói Szakvizsga Bizottság tagja, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület tagja, a Magánjogot Oktatók Egyesületének tagja és ellenőrző bizottsági tagja.
1. Diszkrimináció a foglalkoztatásban Magyarországon, különös tekintettel a nemzeti-etnikai alapú és a mozgáskorlátozottakkal szembeni diszkriminációra. QER, Győr, 2005. 32 p. [társszerző: Albert József] 2. Árujelzők földrajzi kötöttsége, avagy lehet-e győri kekszet külföldön gyártani? Fiatal Oktatók Tanulmányai, 2006/3. Győri Egyetemi Kiadványok, Győr, 2006. 151-160. 3. A Szerzői Jogi Szakértő Testület működése polgári perjogi szempontból. Magyar Jog, LIII/2. (2006. február), 95-99. 4. Védjegybitorló áruk életútja a gyártástól a megsemmisítésig, in Szikora Veronika (szerk.): Kihívások és lehetőségek napjaink magánjogában. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2009. 5. A védjegy megkülönböztető képességének elvesztése. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, V/5. (2010. október), 8-33. 6. A védjegy megkülönböztető képességének megszerzése. Jog – Állam – Politika, II/4. (2010), 47-58.
235
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
7. Egyetemi pályázati projektekhez kapcsolódó szellemi tulajdonkezelés, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 508-514. 8. Kritikai észrevételek a Polgári perrendtartás legújabb módosításához, in Csöndes Mónika – Nemessányi Zoltán (szerk.): Merre tart a magyar civilisztikai jogalkotás a XXI. század elején? Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2010. 235-246.
236
Kőh id i Á kos EGY ETEM I TA NÁ R SEGÉD
Született: 1983. Tanulmányok: 2002-2007 között jogi tanulmányok (Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar), 2007-2010 között doktori képzés (2007-2008 között Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola, 2008-2010 között Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola). Munkahely: 2007-2010 között az Egy Hajóban Alapítvány jogi előadója, 2007-től a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar PhD-ösztöndíjasa, 2010-től egyetemi tanársegéde. 2010-től az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Kutatási terület: fogyasztóvédelmi magánjog, kártérítési felelősségtan. Külföldi tanulmányút: Bécs (2010).
1. A fogyasztóvédelem pragmatikus aspektusa, in Smuk Péter (szerk.): Optimi nostri 2007. Universitas-Győr, Győr, 2007. 152-186. 2. „Fogyasztható-e” a fogyasztóvédelmi jog?, in Svéhlik Csaba (szerk.): Útkeresés az üzleti és a közszférában. Előadáskötet. Mór, 2008. 98-109. [CDformátumú kiadvány] 3. Szavatosság, jótállás, fogyasztóvédelem, in Szuper József (szerk.): Generáció 2020: A fogyasztóvédelem erősítésének lehetőségei Magyarországon. Generáció 2020 Közhasznú Egyesület, Budapest, 2008. 36-44. 4. Gondolatok az objektív felelősségről, in Svéhlik Csaba (szerk.): A tudomány felelőssége gazdasági válságban. Előadáskötet. Mór, 2009. 119-130. [CD-formátumú kiadvány] 5. A magánjogi csábítás egyes vonatkozásairól, in Nótári Tamás (szerk.): Ünnepi tanulmányok Sárközy Tamás 70. születésnapjára. Lectum Kiadó, Szeged, 2010. 147-157. 6. A termékfelelősség intézményének neuralgikus pontjai, in Bihari Mihály – Patyi András (szerk.): Ünnepi kötet Szalay Gyula tiszteletére, 65. születésnapjára. Universitas-Győr, Győr, 2010. 320-328. 7. Critical and Ameliorating Thoughts on Consumer Protection concerning the Product Liability. Acta Juridica Hungarica, Vol. 51. No. 4. (2010), 305316.
237
POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁR ÁSJOGI TANSZÉK
8. Express and Implied Warranty in Hungarian Consumer Law, in COFOLA 2010: The Conference Proceedings. Masaryk University, Brno, 2010. 1631-1636. [elektronikus formátum] 9. Kártérítési jog. Gyakorlatok a deliktuális felelősség köréből. UniversitasGyőr, Győr, 2010. 105 p. 10. Nótári Tamás: A magyar szerzői jog fejlődése. Jogtudományi Közlöny, LXV/10. (2010. október), 527-529. [recenzió]
238
Közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott oktatók S Z É C H E N Y I I ST VÁ N E G Y E T E M D E Á K F E R E N C Á L L A M - É S J O G T U D OM Á N Y I KA R
NÉV BEOSZTÁS TUDOMÁNYOS TANSZÉK FOKOZAT
Barna Attila
egyetemi docens
PhD
Jogtörténeti Tanszék
Bartkó Róbert egyetemi adjunktus PhD
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Bende-Szabó Gábor egyetemi docens CSc
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Bihari Mihály egyetemi tanár DSc
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
B. Kállay István
főiskolai docens
Jogtörténeti Tanszék
Cs. Kiss Lajos
egyetemi tanár
Jogelméleti Tanszék
CSc
Dávid Lilla egyetemi tanársegéd
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Deli Gergely
Jogtörténeti Tanszék
egyetemi adjunktus
PhD
Domokos Andrea egyetemi docens PhD
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Egresi Katalin
Jogelméleti Tanszék
egyetemi docens
PhD
Ferencz Jácint egyetemi tanársegéd
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Ganczer Mónika egyetemi tanársegéd
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
Gellér Balázs József
Bűnügyi Tudományok Tanszék
egyetemi docens
PhD
Glavanits Judit irodavezető
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Göndör Éva egyetemi adjunktus
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Gyurita Erzsébet Rita egyetemi adjunktus
Közigazgatási Tudományok Tanszék
239
KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONYBAN FOGLALKOZTATOTT OKTATÓK
NÉV BEOSZTÁS TUDOMÁNYOS TANSZÉK FOKOZAT
Hajasné Borsa egyetemi tanársegéd Dominika
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Horváth Gergely egyetemi docens PhD
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Horváthy Balázs egyetemi docens PhD
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
Hulkó Gábor egyetemi adjunktus PhD
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Jobbágyi Gábor egyetemi tanár CSc
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Karácsony Gergely egyetemi tanársegéd
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
Kecskés Gábor egyetemi tanársegéd
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
Kovács Gábor egyetemi docens PhD
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Kőhidi Ákos egyetemi tanársegéd
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Kukorelli István egyetemi tanár DSc
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
Lamm Vanda egyetemi tanár
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
MTA levelező tagja
Lapsánszky András egyetemi docens PhD
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Lenkovics Barnabás egyetemi tanár CSc
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Menyhárt Ádám egyetemi adjunktus
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Mezey Barna
CSc
Jogtörténeti Tanszék
Milassin László egyetemi docens PhD
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
M. Nyitrai Péter egyetemi docens PhD
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Németh Imre egyetemi adjunktus
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Pálvölgyi Balázs
Jogtörténeti Tanszék
egyetemi tanár
egyetemi docens
PhD
240
KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONYBAN FOGLALKOZTATOTT OKTATÓK
NÉV BEOSZTÁS TUDOMÁNYOS TANSZÉK FOKOZAT
Pardavi László főiskolai docens
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Patyi András egyetemi docens PhD
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Reiderné Bánki Erika egyetemi adjunktus
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Révész T. Mihály
egyetemi docens
Jogtörténeti Tanszék
Rigó Anett
egyetemi adjunktus
CSc
Jogelméleti Tanszék
Siposné Herédi egyetemi docens PhD Erika
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Smuk Péter egyetemi docens PhD
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
Sulyok Gábor egyetemi docens PhD
Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék
Szalai Péter egyetemi adjunktus
Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék
Szalay Gyula egyetemi docens CSc
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Szegedi András egyetemi docens PhD
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Szente Zoltán egyetemi docens PhD
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
Szigeti Péter
egyetemi tanár
DSc
Jogelméleti Tanszék
Szoboszlai-Kiss Katalin
egyetemi adjunktus
PhD
Jogtörténeti Tanszék
Váczi Péter egyetemi adjunktus PhD
Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék
Vándor Csaba egyetemi tanársegéd
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Verebélyi Imre egyetemi tanár DSc
Közigazgatási Tudományok Tanszék
Vermes Attila egyetemi tanársegéd
Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék
Vigh Edit
Jogelméleti Tanszék
egyetemi tanársegéd
241