NYÍLT NAP 2016. NOVEMBER 16. (SZERDA) Tudnivalók a nyílt napról a vendégeknek 1. Ezen a napon speciális órarend szerint, rövidített (40 perces) órákon tanítunk. A csoportokat úgy bontottuk, hogy minél több vendég beférjen a termekbe, és minél többféle órát mutathassunk. 2. A vendégek az órákra önállóan mennek, maguk választják ki a megtekinteni kívánt foglalkozást. 3. Az órarendet úgy állítottuk össze, hogy minden órában minden meghirdetett tagozatnak megfelelően legyenek nyílt órák. Ha egyik órán nem jutsz be valamilyen számodra érdekes foglalkozásra, akkor a következők egyikében ez biztosan sikerülni fog. 4. A sportcsarnokban a szolnoki sportegyesületek mutatkoznak be. A sportszereket ki lehet próbálni, szakmai tanácsot lehet kérni, egészségügyi szűrővizsgálaton lehet részt venni. 5. Ahol az órarendben nem szerepel tagozat a csoport és a tantárgy megnevezése mellett, az az óra bármelyik tagozat számára hasznos lehet. 6. Az épületben az eligazodást iskolai egyensálat és nyakkendőt viselő tanulók segítik, forduljatok hozzájuk, ha kérdésetek van. 7. Az órák alatt a felnőttek az ebédlőben tartózkodhatnak, csak akkor mehetnek be órákra, ha marad még ülőhely, miután a diákok bementek. 8. A második órában a felnőtt kísérőknek beiskolázási tájékoztatót tartunk az ebédlőben. 9. Bármilyen kérdésben felvilágosítás kérhető az ebédlőben az iskolavezetés tagjaitól az 1-3. órában. 10.A nyílt napon való részvételről a 3. óra végétől adunk igazolást az aulában.
1.óra
8.00 – 8.40
tantárgy
csoport
tagozat
tanár
terem
rajz
9.Cr
rajz
Sinka Péter
rajz
ének
9.Cdr
Szabó Timea
ének
drámatréning
10.Cdr
Bartha Ildikó
dráma
Honti Viktor, Gálné F. Ildikó, Szurgyi J.
csarnok
Török Judit
10.A
Gyólai Ilona
laboratórium
Bodor Tiborné
laboratórium
testnevelés
9.A
dráma sportiskola
sportelmélet
10.A
biológia
9.B1
biológia
9.B2
német nyelv
9/Ny1
Czakó Éva
nyelvi labor
angol nyelv
9/Ny2
Balázs Ágnes
9/Ny
angol nyelv
9/Ny
Márton Gyöngyi
ang-fr
angol nyelv
9.E
Sárkövi Ágnes
9.E
német nyelv
9.E
Borosné B. Zs.
9.A
magyar
10.B
Pék Tamás
10.B
magyar
10.E
Lékó Gabriella
10.E
magyar
10.Nívó
Gerőcs Márta
termtud. ea.
angol
11.A
Makai Péter.
11.A
angol
11. emelt
Némedi-V. Anna
bi-kémia ek.
német nyelv
11.AC
Glodeák Csilla
9.B
német nyelv
11.E1
Turiné Szalai Erika
SMART
magyar
11.E2
Dóra Krisztina
11.E
magyar
11.C
Dr. Balátiné Sz. D
11.C
matematika
11.B
biológia
nyelvi ek.
Demény Ágnes
12.B
2.óra
8.55 – 9.35
tantárgy rajz
csoport
tagozat
tanár
terem
9.Cr
rajz
Sinka Péter
rajz ea.
Dr. Balátiné Sz. D.
drámaterem
Bartha Ildikó
énekterem
Szurgyi J., Török J., Gálné F. Ildikó
sportcsarnok
Majnárné V. Tünde
9/Ny
Nagyné B. Kornélia
10.A
Gyólai Ilona
laboratórium
Bodor Tiborné
laboratórium
drámatréning
11.Cdr
drámaelmélet
10.Cdr
dráma sportiskola
testnevelés
10.A
tanulásmódszert.
9/Ny
matematika
9/Ny
biológia
10.B1
biológia
10.B2
informatika
9.Cdr
Demény Ágnes
inf II
biológia
11.Cr
Pápai Zita
10.C
matematika
9.A1
Darócziné K. Mária
12.A
földrajz
9.A2
Bodnár Tünde
9.A
magyar
9.B1
Gerőcs Márta
9.B
fizika
9.B2
Lukács-Bartha R.
termtud. ea.
angol nyelv (2)
9.E
Balázs Adrienn
ang-francia
német nyelv (2)
9.E
Borosné B. Zs.
SMART
matematika
10.Cr
Csabai Éva
11.C
angol nyelv
10.E
Terenyei Ildikó
10.E
német nyelv
10.E
Lékó Gabriella
10.B
matematika
11.A
Lukács-Bartha I.
11.A
matematika
11.A
Barta Tünde
11.E
történelem
11.B
Béres Mária
9.E
történelem
11. fakt
Pék Tamás
bi-ké. ek.
német nyelv(2.)
11.E
Turiné Szalai Erika
nyelvi labor
magyar
11.E2
Dóra Krisztina
11.E
nyelvi ek. biológia
9.50 – 10.30
3.óra
tantárgy
csoport
beszédtechnika
9.Cdr
drámaelmélet
10.Cdr
népi kismesterségek
9.Cr
divattervezési alapismeretek
szakkör
tagozat dráma
tanár
terem
Weszely Imola
drámaterem
Bartha Ildikó
ének
Sárándi Gabriella
9.C
Pogány Józsefné
rajz ea.
testnevelők
sportcsarnok
Dóra Krisztina Szurgyi János
10.C 9.A
Tóthné Győri Erika
11.C
Darócziné K. Mária
SMART
Zsufa Andrea
labor
Pápai Zita
labor
rajz
sportbemutató tanulásmódszert.
9.A1
testneveléselmélet
9.A2
matematika
9/Ny
informatika
9/Ny
kémia
10.B1 10.B2
sportiskola nyelvi elők. biológia
magyar
9.B2
Gerőcs Márta
9.B
fizika
9.B1
Lukács-Bartha R.
termtud. ea
magyar
9.E
Hegedűs Zsuzsanna
9.E
magyar
9.A, C, E
Majnárné V. Tünde
11.B
informatika
10.E
Demény Ágnes
inf II
informatika
10.E
Csabai Éva
inf I
angol
10.C
Balázs Adrienn
9/Ny
angol
11.AB
Márton Gyöngyi
10.B
angol
11.ABC
Balázs Ágnes
10.E
angol
11.C
Sárkövi Ágnes
nyelvi labor
angol
11.Eang
Terenyei Ildikó
angol-francia
angol
11.ABC
Némedi-V. Anna
bi-ké. ek.
etika
11.Ené
Bodnár Andrea
11.E
Sinka Péter
kisterem
Tájékoztató a rajz tagozatról
4.óra
10.45 – 11.25
tantárgy
csoport
beszédtechnika
10.Cdr
drámaelmélet
11.Cdr
divattervezési alapismeretek
szakkör
média
11.Cr
népi kismesterségek
9.Cr
biológia
11.B
biológia
11.B
testnev. elmélet
9.A1
testnev. elmélet
9.A2
német 2. nyelv
9/Ny
tagozat dráma
rajz
biológia sportiskola nyelvi elők.
tanár
terem
Weszely Imola
drámaterem
Dr. Balátiné Szilvási D.
11.C
Pogány Józsefné
rajz ea.
Sinka Péter
SMART
Sárándi Gabriella
9.C
Bodor Tiborné
labor I.
Gyólai Ilona
labor II.
Gálné F. Ildikó
9/Ny
Szurgyi János
9.A
Lékó Gabriella
nyelvi labor
Palásti Gabriella
10.B
angol2. nyelv
9/Ny
angol
10.E
Terenyei Ildikó
10.E
ének
9.Cr
Szabó Timea
ének
angol
9.B
Balázs Adrienn
bi-ké ek
angol
9.B
Márton Gyöngyi
9.B
német
9.B
Turiné Szalai Erika
angol-francia
matematika
10.A
Lukács-Bartha I.
10.A
matematika
10.B
Tóthné Győri Erika
matematika
10.B
Zsufa Andrea
11.B 11.E
magyar
10.Cr
Bartha Ildikó
10.C
etika
11.A
Ferenczi Erzsébet
11.A
magyar
11.A
Pék Tamás
termtud. ea
történelem
11.E
Glodeák Miklós
9.E