Miért küszködne állandóan angol szódolgozatok javításával, ha másképpen és ráadásul hatékonyabban is ösztönözheti szótanulásra diákjait? Mint minden angol nyelvtanárnak, biztosan az Ön célja is az, hogy diákjai gördülékenyen kommunikáljanak angol nyelven. A cél magvalósítása azonban nehéz, hisz ehhez bő szókincsre van szükség, és a szavak megtanulása ugyebár a diákok szorgalmán múlik. A szódolgozatokra való magolós készülés unalmas, mondhatni „kerülendő” tevékenység a legtöbbjük számára, ráadásul az így megtanult szavak zöme nem ragad meg, hamar kihullik memóriájukból. Mégis hogyan érhető el, hogy a diákok nagyobb kedvvel és hatékonysággal tanulják az angol szavakat?
Mi a gyors és hatékony szótanulás titka? A tapasztalat szerint a játékos gyakorlati feladatok megoldása közben könnyebben ragadnak meg a szavak, és kisebb a diák ellenállása a tanulással szemben is, hisz a szavak ismételgetése helyett, annak játékos alkalmazása köti le figyelmüket. Min alapul ez a megfigyelés? A válasz az emberi memória működésében keresendő, hiszen az úgy épül fel, akár egy sűrű pókháló. A lényeg a következő: minél többet – és minél változatosabb környezetben – használ a gyerek egy adott szót, az annál több szállal kötődik a memóriájába, így alkalomadtán könnyebben jut majd az eszébe, hiszen az emberi memória gyors analógiák (képzettársítások) útján tárolja és hozza elő az emlékeket. Ezért érdemes szómagolás helyett minél több változatos feladaton gyakoroltatni a diákokat, amellyel szómemóriájuk mellett nyelvérzékük is drasztikusan növekszik.
Speciálisan szótanulásra épülő feladatok… A Magyarországon egyedülálló HelloTeens Topics szókincsfejlesztő kiadvány éppen abban nyújt segítséget az angol nyelvet tanulóknak, hogy a mindennapi élet legfontosabb témáit alaposan körbejárva, játékosan gyakoroltatja velük a szavakat, így azok gyorsabban és hosszabb távra megragadnak memóriájukban. Ezáltal vizsgáikon és az élet minden terültén felkészülten tudnak majd kommunikálni angolul. Ez a kiadvány az egyéni felkészülés mellett remek kiegészítője lehet nyelvórák és szakkörök tananyagának.
Az első témakör: Utazás, közlekedés.
Mit érdemes tudni a HelloTeens Topics kiadványról? Ez a színes, 52 oldalas kiadvány számos érdekes, kifejezetten szókincsfejlesztő feladatot tartalmaz angol nyelven, köztük olyanokat, melyek a mindennapi helyzetekben gyakoroltatják a diákokkal az adott témát, így például kiváló segítséget nyújt nekik a középfokú nyelvvizsgára való felkészülésben. A hagyományos szókincsen kívül olyan kifejezéseket, idiómákat, vonzatos igéket, szlenget is tartalmaz, amely érdekesebbé teszi a diákjai számára a szótanulást, ráadásul még választékosabban tudják kifejezni magukat angolul. Tartalmaz egy kiemelhető szószedetet is, amelyben össze vannak gyűjtve az adott témába vágó szavak, kifejezések, amit bármikor gyorsan kézbe vehetnek.
Idén megjelenő témakörök: 2. Étkezés, egészséges táplálkozás 3. Foglalkozások, pályaválasztás 4. Állatvilág, természet, környezetvédelem
Oké! Ez jól hangzik, de vajon mennyibe kerül? Egy kiadvány 840 forintba kerül, ami jóval kevesebb, mint egy 45 perces különóra díja, ami nem olyan megterhelő még egy diák számára sem. Ráadásul, ha a diákok most 2008. január 31-ig megrendelik a teljes négy számból álló első sorozatot (3360 Ft-ért), mellé választhatnak egyet az alábbi három garantált értékes ajándék közül, ezek további segítséget nyújtanak számukra a angol nyelv tanulásában. A) 3 hónapos HelloTeens elektronikus magazin hozzáférés; B) a HelloTeens archívumából összeállított nyomtatott magazin csomag; C) 20% kedvezmény a Nyelvvizsga Nagyokos online nyelvvizsga felkészítő kurzus árából.
HelloTeens Topics
Szókincsfejlesztő kiadvány
Ráadásul az Ön segítségét is BÓNUSZ ajándékokkal díjazzuk! Ha diákjai Önön keresztül legalább 10 megrendelést adnak le a HelloTeens Topics első sorozatára (4 szám), akkor 1 sorozatot Ön ajándékba kap tőlünk, melyet így Ön is felhasználhat órái keretén belül. Amennyiben legalább 15 megrendelést gyűjt össze, akkor a kiadványon felül egy féléves előfizetést kap az ANGOL FELADATBANK online szolgáltatásunkra. Jelenleg 1000 – de állandóan bővülő – különböző szintű, témájú és fajtájú angolnyelvű feladatból válogathat, megkönnyítve saját munkáját, mert így akár pár perc alatt összeállíthat különféle nehézségű feladatlapokat. Képzelje el, mivel tölti majd el az így felszabadult idejét?
Mindehhez nem kell mást tennie: 1. megismertetnie diákjaival ezt a lehetőséget; 2. a rendeléseket összeírni a mellékelt egyszerű megrendelőlapon, amit faxon vagy postai úton szerkesztőségünkbe kell eljuttatnia; 3. és összeszedni az előfizetési díjakat, amit csekken vagy banki átutalással tud eljuttatni a Hebe Kft. részére.
További információt a www.helloteens.hu oldalon olvashat, vagy a 28/513-776-os telefonszámon kérhet.
Tanári Megrendelőlap HelloTeens Topics
Megrendelem a HelloTeens Topics szókincsfejlesztő kiadvány első sorozatát (4*840Ft) 3360 Ft-ért ................... példányban.
Tanár neve: .......................................................................................................... Telefonszáma: ...................................................................................................... Mobil: .................................................................................................................... e-mail címe: .......................................................................................................... Iskola neve: .......................................................................................................... Válasszon fizetési módot! Átutalással fizetem be! Átutalt összeg: .................... Bankszámlaszám: 10103836-49345200-01000002 Számlázási cím: ....................................................................................................................... ....................................................................................................................... Csekken fizetem be!* Befizetett összeg: .................... Rózsaszín utalványon fizetem be!* Befizetett összeg: ....................
BÓNUSZ Minimum 10 db sorozat egyidejű megrendelése esetén, 1 sorozatot ajándékba kap. Minimimum 15 db sorozat egyidejű megrendelése esetén a fenti ajándék mellé féléves ANGOL FELADATBANK előfizetést kap ajándékba.
A megrendelőlapot a (*befizetési csekk másolatával) küldje vissza szerkesztőségünkbe az alábbi módok egyikén: - faxon: 28/513-776 - levélben: HEBE KFT. 2101 Gödöllő, Pf. 153. - e-mailben:
[email protected]
Tanári Megrendelőlap HelloTeens Topics
A következő diákok rendelték meg a kiadványt! 1.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
2.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
3.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
4.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
5.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
6.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
7.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
8.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
9.) Neve: ............................................................... e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
10.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
Tanári Megrendelőlap HelloTeens Topics
11.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
12.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
13.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
14.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
15.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
16.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
17.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
18.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
19.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)
20.) Neve: .............................................................. e-mail címe: .......................................... Választott ajándék:
A)
B)
C)