MŰHELY Benkő Elek
A botházai református templom építési feliratai A Kolozs megyei Botháza középkori temploma alig ismert a művészettörténeti szakirodalomban 1 , pedig ennek a félreeső műemléknek építéstörténetére — falusi társai között elég szokatlan módon — több építési felirat is utal. A falu írott forrásokban a 14. század 30-as és 40-es éveiben bukkan fel.2 Ekkor birtokosát Both fia János fia Gálnak hívták, akinek nagyapja — kikövetkeztethetően még a 13. század második felében — Botháza névadója lehetett. Témánk szempontjából igen lényeges, hogy a falu középkori temploma éppen ez utóbbi időszakból származik. A templom a mai falu keleti szélén áll (1. fénykép), de a körülötte gyűjthető középkori kerámia arra utal, hogy a település súlypontja csak az újabb kor folyamán tolódhatott el nyugat felé. A kisméretű, torony nélküli épület hajójához egyenes záródású szentély csatlakozik, s a két épületrész között párkányszerű konzolra támaszkodó félköríves diadalív feszül. Az egyetlen bejárat nyugat felöl nyílik a hajóba, szemöldökgyámos, késő gótikus kőkerettel övezve (2. fénykép). A hajó déli falát két korábbi, mérműves gótikus ablak töri át (3. fénykép), az északi falon pedig ezek kőrácsának mintáját ismétlő négykaréjos kőablakot találunk (4. fénykép). Ez utóbbi minden bizonnyal a hajó északkeleti sarkában állt középkori szószékhez juttatott fényt. A szentély északi falán félköríves, keret nélküli, egyszerű szentségfülkét alakítottak ki, a déli falon pedig a hajóéhoz hasonló gótikus ablak látható. Utólag a szentély keleti falát
1. Botháza, a templom alaprajza.
1 Entz Géza: Die Baukunst Transsilvaniens im 11-13. Jahrhundert. Acta Históriáé Artium XIV(1968), 37, 131-132,155. 2 1334/1582: Gallus filius [!] Both egy Bothaza és Thotpeterhaza közötti határperben; 1348: Gallus filius Johannis filius Both; 1349: Gallus filius Johannis Booth de Boothaza. Entz: i.m. 131-132. További adatok: Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, V. Bp. 1913. 339.
A BOTHÁZAI REFORMÁTUS TEMPLOM ÉPÍTÉSI FELIRATAI
57
támpillérrel erősítették meg, a nyugati bejárat elé pedig portikust építettek. Ma a hajót és a szentélyt egyaránt síkmennyezet fedi. Alaprajza után ítélve a kis, egyenes szentélyzáródású templom (1. rajz) még a késő román kor emléke, melyet a gótika idején új épületplasztikai elemekkel gazdagítottak. Ezek között messzire kiemelkedik a bejárat fölött elhelyezett címeres építési emléktábla (5. fénykép). A bemeszelt, megközelítőleg 70x80 cm-es kőtáblát négykaréjos keretbe írt címerpajzs díszíti, álló karddal osztott mezejében két szembenéző kakassal. A címer heraldikai bal oldalára gótikus i minuszkulára emlékeztető jelet, a címer fölé kétsoros minuszkulás
2. Botháza, a címeres emléktábla felirata.
feliratot véstek (2. rajz). A táblával egykorú a fölötte húzódó és a támpillérek vízvetőjéhez hasonlóan profilált párkány is. A felirat szövege, a rövidítések feloldásával, a következő: hanc • ecclesiam • iuisit [!] edificare ad honorem • sancti • nicolay amen.3 Betűmagasság: 6,6-8,3 cm. Csak a szövegre figyelve fürcsállhatnók, hogy feliratunk az építtető nevét nem árulja el, de ezt a „hiányt" éppen a címer pótolja. Annak címerállata, á kakas ugyanis önként kínálja a feltevést, hogy az emléktábla állítója a középkori Botházi Kakas család tagjai közül került ki, a felirat minuszkulái alapján a 15. században. A Kakas család Botházán a kolozsmonostori protokollum 1440-es bejegyzéseiben bukkant fel először.'1 Az ekkor említett Kakasfalwai István és fia, Kakasfalwai Kakas Imre családja minden bizonnyal a Nagyszeben melletti Kakasfalváról került Botházára, s ez utóbbi falun kívül birtokoltak a Kolozs megyei Magyar- és Oláhfrátán, továbbá a Doboka megyei Márokházán is. Ezért, bár általában Bothazai Kakasnak nevezik magukat, előfordul a Ffrathai Kakas megjelölés is.5 A család alig két. évtizedig szerepel a rendelkezésünkre álló írott forrásokban, az adatok döntő többsége ezen időszakon belül is botházai Kakas Imréhez, a már említett Kakasfalvai István fiához kapcsolódik. Az 1440ben felbukkanó Kakas Imre tehetősebb középnemesnek tűnik, aki 1449-ben 40 aranyforint vérdíjat fizetett egyik rokona, Frátai Gergely jobbágyának megöléséért. 1452-ben három gyermeke volt: Benedek, Lampért és Anna. Utoljára 1453-ban említik; 1458-ban, Mátyás király Botházát, Magyar- és Oláhfrátát érintő birtokadománya kapcsán a család férfiágának kihalásáról értesülünk.6 Kakas Imre özvegye, Katalin 1461-ben már 3 4 5 6
Magyarul: Ezt a templomot Szent Miklós tiszteletére építtette, ámen. Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzökönyvei, I. Bp. 1990. 198, 230, 282. sz. Uo. 471, 768-9, 917, 922, 1015, 1090. sz. Entz: i.m. 132.
58
Botháza, református templom DK felől Botháza, a református templom bejárati ajtajának záradéka.
MŰHELY
A BOTHÁZAI REFORMÁTUS TEMPLOM ÉPÍTÉSI FELIRATAI
Botháza, a kétosztatú gótikus ablak a hajó D-i falán.
Botháza, 15. századi címeres építési emléktábla a Ny-i bejárat fölött.
59
Botháza, körablak a hajó É-i falán.
Botháza, 17. századi renoválási emléktábla a hajóban.
60
MŰHELY
Gyerőmonostori Radó László özvegyeként szerepel,7 s a Kakas családról forrásaink ezután nem szólnak. Az elmondottak alapján jó okkal feltételezhető, hogy a botházai 15. századi emléktábla az 1440-50-es évekre keltezhető, állítása pedig nagy valószínűséggel Kakas Imre személyéhez köthető. Nagyobb problémát jelent, hogy mit is takar a felirat edificare szava. Miként láttuk, az épület az „építési" táblánál jóval korábbi, de maguk a gótikus részletek sem egykorúak, a kőkeretes ablakok a 15. század derekánál korábbiaknak tűnnek. Aligha tévedünk tehát, ha a hangzatos „építtetés" mögött csupán egy alaposabb javítást sejtünk, esetleg azóta elpusztult boltozat és fedélszék építését, talán a belső berendezés megújításával együtt. A részletekre csupán az épület falkutatása vagy ásatás vethetne fényt. Az előbbi révén arra a kérdésre is választ kaphatnánk, hogy a Kakas család kegyúri gondoskodása nem járt-e együtt a templombelső kifestésével is.8 A 16. század derekán a régebbi botházai birtokos családok mellett újak is feltűnnek, néhány adat nemesi udvarházra is utal. így 1550-ben Kisdevecseri Fábián deák fia Simon 32 magyar forintért eladta kisdevecseri nemesi kúriáját, 5 hold szántófölddel és egy kaszálóval, hogy a kapott pénzen Botházán értékesebb birtokot vásároljon és ott házat (domum) építsen.9 1553-ban Botházai Somogy Gergely és felesége, néhai Bothazy András leánya Erzsébet szolgálatai viszonzásaként Németh Mátyásnak adta nemesi udvarházként azt a jobbágytelket, mely a templom nyugati oldalánál feküdt.10 Somogy Gergely saját udvarházáról egy 1555-ös adat szól.11 Vélhetően valamelyik tehetősebb 16. századi botházai birtokos adományának köszönheti létét a templom 1540-ben öntött harangja is. A templom melletti rozzant haranglábon függő kisméretű harang (magassága a koronáig: 40 cm, alsó átmérője: 46,5 cm) vállára kétszeres sima bordakeretbe fogott antikva betűs feliratot öntöttek: IESVS • NASARENVS • REX • IVDEORVM • 1 * 5 * 4 * 0 * ( 3 . rajz).
3. Botháza, harangfelirat
A templom építéstörténete nem zárul le a 15-16. századdal. A hajó északi falába beépített javítási tábla (6. fénykép) antikva betűs szövege arra utal, hogy a 17. században az épület újra renoválásra szorult:
' Jakó: i.m. 1646. sz. Falképeket Botháza környékén a magyarszováti unitárius és a mezökeszüi református templomból ismerünk. Szovát: Radocsay Dénes: A középkori Magyarország falképei. Bp. 1954. 169. Keszü: közöletlen. 9 Jakó: ;.m. II. 5019. sz. 10 Uo. 5265. sz. 11 Uo. 5422. sz. 8
a b o t h á z a i r e f o r m á t u s t e m p l o m építési f e l i r a t a i
61
AN[N]0 DO|MIN]I 1670 DIE 28 M[ENSIS] MAII RENO [V]ATOM [!] PER NOS GREGO RIUS [!] SOMODI ET ST[E]FANUS [!] CISAR IOHANES [!] SZARVADI [S]TEP[H]A[N]US [!] EGRI TE[M]PORE PASTOR[IS] AN[...] KOROSFO[I]. A 18. század derekán megint javítanak a botházai templomon. Az újabb renoválás tényét a szószékbe falazott, barokk kartussal díszített emléktábla örökíti meg, immár magyar nyelven: 1746 EZ TEMPLOMÁT REGI ROMLÁSBOL KIVÖTTE BOTHAZI SZARVADI MIHÁLY S UJJÁTÖTTE CURATORI TISZTET EZZEL BÉTÖLTÖTTE ISTEN DICSŐSÉGE MERT FORGOT ELŐTTE SOK KEGYES HÍVEKHEZ ADDIG FOJAMADOT A SZENT ECCLESIA NEVÉVEL FÁRADOTT MIG ISTEN KEZÉBE JO KŐTSÉGET ADOTT KEGYES MUNKÁJÁBAN IGY ELÖHALLADOT. E két késői javítási feliratot a szentély támpillérének s a portikusnak a megépítésével hozzuk kapcsolatba. Valószínűleg az új mennyezet elkészítése is az 1746-os renoválás idején történhetett, amikor a templom ma ismert képét nyerte el.12
12 A botházai templom alaprajza Debreczeni László 1935. XI. 12-i felmérése nyomán készült (Kolozsvári Református Egyházkerületi Gyüjtölevéhár, Darkó Debreczeni Gyű jtemény). A dolgozat rajzait Árkay Lucia és Ősi Sándor készítette.