MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON KAPRONCZAY, KÁROLY

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON KAPRONCZAY, KÁROLY

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON KAPRONCZAY, KÁROLY Ez a kötet az alábbi intézmények támogatásával jelent meg. A Kiadó hálás köszönetet mond segítségükért: Magyar Tudományos Akadémia OM Felsoktatási Tankönyvályázat Richter Gedeon Rt. Nemzeti Kulturális Alapprogram. Szerzői jog © 2004 Mundus Magyar Egyetemi Kiadó

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom 1. Előszó ............................................................................................................................................. 1 2. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ........................................................................................................ 6 3. MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON ................................................................................. 7 1. A ............................................................................................................................................ 7 2. Á .......................................................................................................................................... 13 3. B .......................................................................................................................................... 15 4. C .......................................................................................................................................... 36 5. Cs ........................................................................................................................................ 38 6. D .......................................................................................................................................... 44 7. E .......................................................................................................................................... 54 8. É .......................................................................................................................................... 60 9. F .......................................................................................................................................... 60 10. G ........................................................................................................................................ 74 11. GY ..................................................................................................................................... 87 12. H ........................................................................................................................................ 91 13. I ....................................................................................................................................... 110 14. J ....................................................................................................................................... 137 15. K ...................................................................................................................................... 144 16. L ...................................................................................................................................... 167 17. M ..................................................................................................................................... 180 18. N ...................................................................................................................................... 197 19. NY ................................................................................................................................... 203 20. O ...................................................................................................................................... 203 21. Ö ...................................................................................................................................... 206 22. P ...................................................................................................................................... 207 23. R ...................................................................................................................................... 219 24. S ...................................................................................................................................... 231 25. SZ .................................................................................................................................... 286 26. T ...................................................................................................................................... 298 27. U ...................................................................................................................................... 309 28. V ...................................................................................................................................... 309 29. W ..................................................................................................................................... 315 30. Z ...................................................................................................................................... 319 31. ZS .................................................................................................................................... 321 4. RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ..................................................................................................... 323

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - Előszó Az orvostudomány múltja, a neves orvosok életműve iránti érdeklődés szinte az ókortól kezdve nyomon követhető. A természettudományos gondolkodás meghonosodása a hagyományos, a tapasztalati alapokon nyugvó medicinát „fokozatosan” orvostudománnyá formálta át, és ez az új szemléletű orvostudomány elindítójává vált az orvostörténelem művelésének is. Az orvostörténeti kutatások célja kezdetben a régi orvosi ismeretek maradandó részeinek a kiemelésére, a múlt orvosi gyakorlatának feltárására és elemzésére, az összefüggések megállapítására terjedt ki. Az ilyen jellegű kutatások a 18. században kezdődtek el, születtek meg az első forráskiadványok, kézikönyvek és kritikai kiadások. A kutatások ösztönzői általában az egyetemek voltak, ahol értékes könyvtárak és irattárak, valamint a 19. század közepétől tanszékek és formálódó egyetemi múzeumok álltak az új szaktudomány művelőinek rendelkezésére. A középkor érdeklődése elsősorban a neves orvosok életművére és munkásságuk feltárására korlátozódott, hiszen orvosi ismereteiket az ókori szerzők műveiből nyerték, vagy azok kiegészítései álltak tanulmányaik középpontjában. Ilyen munka volt például Ibn Abu Oseibia 13. századi kódexe, amelyben a szerző az ó- és középkori görög-római, hindu, arab és keresztény orvosok életútját, munkásságát és kézirataikat ismertette. Hasonló jellegű Giovanni Tortelli genovai orvosnak a munkája is a 15. század közepéről. Az első nyomtatásban megjelent orvostörténeti jellegű orvoséletrajzi lexikon Symporien Champier (1472–1535) Liber de medicinae claris scriptoribus című munkája, amelyben a szerző nemzetenként csoportosítva ismerteti a neves orvosok életútját és munkásságát. Az előbbiektől lényegesen eltérnek Anton van der Linden (1609–1664) De scriptis medicis libri duo (1637), illetve Manuductio in medicinam (1639) című könyvei, hiszen ezekben a munkákban a szerző – az életrajzi adatok mellett – az orvosi gondolkodás fejlődését is figyelemmel kíséri. Az orvostörténeti szakirodalom Daniel Le Clerc (1652–1728) francia orvost tekinti az orvostörténelem mint új szaktudomány megalapozójának. A Genfben működő Le Clerc 1704-ben jelentette meg nyomtatásban Historie de la medicine című alapvető munkáját, amelyben az orvostudomány fejlődését koronként és vallásonként tárgyalja, összefüggéseket keresve az orvosi és a politikai történelem területén. Elsősorban az európai medicina fejlődését követi nyomon, felfedve a kapcsolatokat az ókori népek gyógyító kultúrája, az arab és a keresztény orvostudomány között. Le Clerc hatására sorra jelentek meg a különböző feldolgozások, mi több, megindult az egyetemi orvosképzés történetének a kutatása is. Bár az első „orvostörténészek” még izoláltan fejtették ki tevékenységüket, munkálataik középpontjában már az egyes híres orvosok életútjának feltárása, hatásaik felderítése állt, és ezt az egyes életrajzok és munkásságok adatainak felsorolásában is kifejezésre juttatták. A régebbi korok jeles orvosainak életrajzait tehát már ezekben a feldolgozásokban is megtaláljuk. A 18. század végére kialakultak az orvostörténelem művelésének első „központjai”, elsősorban a német és francia egyetemi városokban. Itt kell említenünk Albrecht Haller Artis medicinae princeps (Losannae, 1772) című munkáját, amelyben a kiváló orvos saját koráig veszi számba azokat az orvosokat, akik a legtöbbet tette a medicina fejlődéséért. Az új szaktudomány megerősödését jelentette, hogy 1795-ben a párizsi egyetem orvosi karán kötelezővé tették az orvostörténelem hallgatását, igaz, tanszéket csak 1819-ben állítottak fel. De addigra már Európa több egyetemén is – főleg a német nyelvterületen – siker koronázta az orvostörténelem oktatásáért és a tanszékek megszervezéséért indított törekvéseket. A 19. században a francia, az olasz és a német orvostörténeti iskola gyakorolt hatást az európai orvostörténelmi kutatásokra. A francia és az olasz iskola főleg az ókori és a keresztény medicina ismeretanyagát és hatásait vizsgálta, jelentetett meg kritikai kiadásokat. Összefoglaló munkákat – lásd mindenekelőtt Emil Littre (1801– 1881), Charles Victor Dahrenberg (1817–1872) munkásságát – csak a már feltárt korokról adtak ki. A magyar és általában a kelet-európai orvostörténetírásra leginkább a német orvostörténeti kutatások gyakoroltak hatást. A módszeres és minden adatot külön mérlegelő kutatási stílus a göttingeni egyetemről indult ki. Eugen Baldinger és Friedrich Osiander hatására már a 18-19. század fordulóján majdnem minden német egyetemen foglalkoztak orvostörténelemmel. A német iskolára a pragmatikus feltárási módszer, a történelmi, a didaktikus és a pedagógiai elvek együttes érvényesítése a legjellemzőbb. Lényeges szempont volt az egyetemi anyakönyvek feltárása. Részletes életrajzi és bibliográfiai jegyzéket készítettek, pontosan dokumentálták az egyetemek szellemi kisugárzását, személyi vonatkozásokban is részletes adatgyűjtést végeztek. 1821-ben jelent meg az első egyetemes jellegű német összefoglalás: a hallei Kurt Sprengel (1795–1833) öt kötetben – Versuch einer pragmatischen Geschichten der Arzneykunde – vázolta fel az orvostörténelem fejlődését, amelyhez kiváló dokumentum- és életrajzi lexikon-jellegű gyűjteményt mellékelt. Német területen Halle, Berlin, Jéna és Lipcse váltak az orvostörténelem kutatásának központjaivá, elsősorban Karl Hecker (1796–1861), August Hirsch (18?–1872), Ludwig Choulant (1791–1861), Karl August Wunderlich 1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

(1801–1878) és Heinrich Haeser (1811–1884) jóvoltából, akik részben összefoglaló munkák megírásával, részben forráskiadásokkal, adattárak közlésével, életrajzi lexikonok összeállításával és az oktatás pedagógiai módszereinek kidolgozásával vetették meg véglegesen az orvostörténelem alapjait hazájukban. Ez pedig jelentős hatást tett a bécsi egyetem orvosi karán körvonalazódó orvostörténelmi kutatásokra és azon keresztül pedig a Monarchia többi orvosi karára is. A magyar orvosoknak a saját szakterületük múltja iránti érdeklődése az előbbiekhez hasonló módon fejlődött: a korai orvostörténeti jellegű munkák életrajzi adatokat, járványok leírását, uralkodók vagy kiemelkedő személyek betegségének és halálának körülményeit ismertetik. Az első magyar orvostörténeti feldolgozásnak Zsamboky János Icones veterum et aliquot recentiorum medicorum et philosophorum című, 1574-ben Antwerpenben megjelent munkáját kell tekintenünk, amelyben több orvos és filozófus életére és munkásságára találunk adatokat. Az egyetemmel nem rendelkező magyar királyság és Erdély területén jóval később születtek orvostörténeti feldolgozások, jelentkezett az ilyen irányú kutatás igénye, bár a külhonban végzett magyar medikusok disszertációjuk témájául gyakran választottak orvostörténeti témát. Ezek többsége inkább ó- és középkori mesterek munkásságát dolgozta fel, a hivatkozott szakirodalomban pedig többnyire az előbb említett francia és német orvostörténeti feldolgozásokat jelölték meg. Azonban ezek az orvostörténeti munkák – sok esetben folytatással nem rendelkező próbálgatások – eltörpülnek Weszprémi István (1723–1799) Succinta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia című négykötetes életrajzi munkája mellett, amely az európai orvostörténetírás szempontjából is kiemelkedő alkotásnak bizonyul, egyben betölti a magyar orvostörténeti kutatás megalapozásának feladatát. A protestáns egyetemeken tanuló, Európa legkiemelkedőbb universitasain megforduló, majd Debrecenben városi orvosi állást vállaló Weszprémi hatalmas „vállalkozásának” jelentőségét emeli, hogy a Magyarországon és Erdélyben egykor működő orvosok életútjának adatait részben távoli egyetemek könyvtáraival és kortársi kutatókkal való levelezés útján gyűjtötte egybe, részben kiváló kollégiumi könyvtárak könyveiből állította össze. Kiemelkedő a négy kötet jegyzetanyaga, amelyben hatalmas hivatkozott szakirodalom, orvostudományi, történelemtudományi, művészeti, nyelvészeti adatok „halmozódnak”. Weszprémi István ezenkívül kutatásokat végzett a bécsi és a főúri levéltárakban, könyvtárakban is. Hatalmas életműve kétséget kizáróan irányt mutatott a következő két évszázad magyar orvostörténeti kutatóinak, vizsgálódásaikhoz nélkülözhetetlen segédletet nyújtott. Hatása alól még a 19-20. század magyar orvostörténészei sem vonhatták ki magukat, hiszen többen Weszprémi munkájának folytatásában látták a magyar orvostörténeti kutatás legfőbb célját. A 19. század első felében már jól kimutatható a német pragmatikus orvostörténetírás hatása a megjelent – igaz, gyér számú – hazai orvostörténeti munkákban. A hazai orvosképzésben jelentős szerepet játszó Trnka Vencel (1739–1791) a 18. század végén már több orvostörténeti feldolgozást írt, könyveiben és előadásaiban szívesen hivatkozott orvostörténeti példákra és könyvekre. Az első olyan javaslat, amely a magyar orvosi karon e tantárgy bevezetését célozta, 1803-ban hangzott el. Az oktatás reformját előkészítő regnicolaris bizottság ugyanis 1803. május 17-én a következőket foglalta jegyzőkönyvbe: „...A pesti egyetemről kikerült orvosok nincsenek megfelelően kiképezve, így az ötesztendős kiképzési idő nem elegendő.” Ennek során a képzési időt hat évre kívánták felemelni, az első és az utolsó év tananyagába viszont az orvosi enciklopédiát, valamint az orvostan bölcséleti története (succinta historia medicinae philosophica) című tantárgyakat kívánták beiktatni. A javaslatot elvetették, bár azután sem került le a napirendről. 1827-ben – az 1827. évi VIII. tc. végrehajtásának időszakában – Lenhossék Mihály karigazgató 70 oldalas tervezetében rendes tanárral és tanszékkel javasolta az orvostörténelem (historia pragmatica cum literatura medica) bevezetését, ami sem akkor, sem 1843-ban nem valósult meg. A lassú „ügyintézés” ellenére – kompromisszumos megoldással – megvalósult az orvostörténelem oktatása a pesti orvosi karon: 1835 júliusában Schöpf-Mérei Ágoston díjazás nélkül és rendkívüli tanári címmel kérte e tárgy előadási lehetőségét, amit 1835. december 12-én meg is kapott. Annak ellenére, hogy a következő évben a gyermek- és a női betegségek című tantárgy rendkívüli előadási jogát is kérte, 1843-ig az orvostörténelem tanára maradt. Ekkor végleg megvált e tárgytól, és a gyermekgyógyászatot adta elő. Működését sikertelennek ítélte meg: tanszéki háttér nélkül évente 8-10 hallgató iratkozott fel előadásaira. Bár tanítása időszakában az orvostörténelem tárgyköréből többen is írtak disszertációt. Ezek főleg külhoni orvostörténeti összefoglalások nyomán születtek. 2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

Schöpf-Mérei munkáját Stockinger Tamás folytatta, elődjéhez hasonló eredménytelenséggel. Igaz, az egyetemtől független Peterka József (1768–1825) 1810-ben latin nyelven kiemelkedő orvosokról adott ki könyvet, amiben Weszprémi munkáját kívánta folytatni, az egyetemi disszertációkban és a különböző folyóiratokban (Orvosi Tár, Történelmi Tár, Ország Tükre stb.) napvilágot látó orvostörténeti feldolgozásokhoz azonban mindinkább szükségessé vált az orvosi múlt forrásainak a feltárása. Hiszen Weszprémi munkáján kívül alig támaszkodhattak másra, jóllehet e források ismerete nélkül összefoglaló jellegű munkát aligha lehetett volna megírni. Az egyetemi oktatás kérdésében lényeges változás nem történt, bár 1848 tavaszán ismét napirendre került az önálló orvostörténeti tanszék kérdése, rendezésére azonban a szabadságharc ideje alatt nem kerülhetett sor. Az önkényuralom idején még azok is felhagytak próbálkozásaikkal, akik addig írásaikkal, vagy a Budapesti Királyi Orvosegyesületben tartott előadásaikkal ápolták a hazai orvostörténelem ügyét. Viszont 1851 és 1861 között napvilágot látott Linzbauer Ferenc (1807–1888) Codex sanitario-medicinalis Hungariae című háromrészes, valójában hétkötetes alapműve, amelyben a pesti egyetem tanára egybegyűjtötte a hazai egészségügy forrásait és orvosi törvényeit felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot adva a kutatók kezébe. E forráskiadvány valóban ösztönző hatást gyakorolt az orvostörténelem iránt érdeklődőkre, sőt, a nagy jelentőségű lexikális munka nyomán egy egész nemzedék vállalta az egyébként nagyobb sikereket nem ígérő nehéz feladatot. Közülük is ki kell emelnünk Maizner János (1825–1892), Kátai Gábor (1831–1878), Hamary Dániel (1826–1892), Molnár István (1827–1887) nevét, akik egy-egy terület anyagát dolgozták fel (például járványtörténetet írtak meg, orvosi bibliográfiát készítettek, jeles hazai orvos-személyek munkásságát állították össze, de kísérletet tettek összefoglaló hazai orvostörténelem megírására is). Munkáik során pedig újabb és újabb adatokkal gazdagították a magyar orvosok életútjainak feltárását. Purjesz Zsigmond (1845–1896), a pesti egyetem magántanára végül 1877-ben elkezdte – három évtizedes szünet után – az orvostörténelem oktatását, bár előadásait a szabadon választott tárgyak között tarthatta csak meg. A hatására jelentkező orvostörténészek, így Rózsay (Rosenfeld) József, Tihanyi (Tiegermann) Mór, Schachter Miksa stb. inkább egy-egy nagyobb korszak (például az ókori görög-római vagy a középkori medicina, Hippokratész, Galenos, Avicenna, illetve a zsidó orvosi ismeretek stb.) feldolgozására vállalkoztak, igaz, orvostörténészi tevékenységük csak „szabad idejükben művelt” munkálkodás volt, mindennapi tevékenységük az orvosi gyakorlat legkülönbözőbb területeire esett. Az egyre szélesedő orvostörténeti szakirodalom újból igényelte az összefoglaló jellegű magyar orvostörténelem megírását, ami nemcsak a hazai orvostársadalomnak és a külföldieknek mutatta volna be a magyar fejlődés vonalát, hanem az egyre inkább igényelt egyetemi orvostörténeti oktatás tankönyvévé is válhatott volna. Ezt az igényt indokolta az is, hogy a hazai orvostudomány hatalmas fejlődésen ment keresztül, hiszen a hazai orvosképzés már nemcsak hogy két helyen, Pesten és Kolozsváron folyt, hanem megsokszorozódott a magyar orvostársadalom. A magyar medicina európai szintre emelkedett, kiemelkedő egyéniségeinek tevékenysége európai hírnévnek örvendett, rohamosan fejlődött a betegellátás és gyógyítás intézményes rendszere, az orvos – működjék bárhol is a társadalomban – megbecsült személlyé vált. Nem véletlen, hogy a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1878. évi vándorgyűlésén Poór Imre 100 arannyal díjazható pályadíjat ajánlott fel annak, aki megírja „az orvostudomány magyarhonbeli fejlődésének történetét a legrégebbi időktől a mai napig” című munkát. Igaz, a pályadíj odaítélése még váratott magára, hiszen azt csak 1896-ban kapta meg Demkó Kálmán középiskolai tanár A magyar orvosi rend története című könyvének elkészítéséért. Tény viszont, hogy a pályázatok során hiába próbálkozott a korabeli magyar orvostörténészi „gárda” majd mindegyik tagja, összefoglaló munkáik nem nyerték el a bírálók elismerését. A 20. század elején jelentkező ifjabb orvostörténész nemzedék magántanári előadások során ismerkedik meg az orvostörténelemmel, és főleg egy-egy szakterület fejlődését dolgozza fel. E nemzedék tagjai kísérletet tesznek ugyan egy újabb összefoglaló orvostörténelem megírására, de leginkább a speciális magyar vonatkozások, elsősorban az akkori orvosi közelmúlt kérdéseinek feltárására koncentrálnak. Közülük két jelentős egyéniség emelkedik ki: Győry Tibor (1869–1938) Semmelweis-kutató, az orvostörténelem első hazai nyilvános és rendes egyetemi tanára, egyidőben a Népjóléti Minisztérium államtitkára, valamint Magyary-Kossa Gyula (1864– 1944), az orvostörténelem tárgyköréből a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek 1929 és 1940 között megjelent négykötetes Magyar orvosi emlékek című munkája az egyik legfontosabb forrásgyűjteménye a hazai szakirodalomnak. Győry elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar orvosképzés feldolgozása területén, de az orvostörténelem majdnem minden problémájával foglalkozott. Tanítványaiból kerültek ki a két világháború közötti időszak kiemelkedő tudású orvostörténészei, akik számára az Orvosi Hetilap 1921-től jelentkező orvostörténeti rovata biztosított publikálási lehetőséget. Ez a gyakorlat született újjá, amikor a „Horus” rovat újra elindult, és a 3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

kéthetente jelentkező mellékletben rövid témák, életutak kerültek publikálásra. Ugyanakkor majdnem mindegyik orvosi szaklap biztosított helyet orvostörténelmi tárgyú írások közlésére, gazdagodott az ilyen tárgyú könyvek kiadása is. A második világháborúval a hazai orvostörténelem művelésének igen jelentős korszaka zárult le, amelynek erényei és alapvetései hatással voltak a következő fél évszázad orvostörténeti kutatásaira. A második világháború után már más alapon kezdődött meg az orvostörténelem kutatása, új gyűjteményi rendszerek teremtődtek. 1945 után mind a négy orvosi karon megszüntették az orvostörténelem magántanári rendszerét, az uralkodóvá váló új ideológia mentén szervezett orvosképzésben nem találtak helyet az orvostörténelemnek. Igaz, 1951-nem megalakult az Országos Orvostörténeti Könyvtár, amelyből 1964-ben „kiformálódott” a Semmelweis szülőházában létesített Orvostörténeti Múzeum, majd a kettő egyesítéséből 1968-ban megalakult az intézeti rendszerű, három gyűjteményt (múzeum, könyvtár és levéltár) egyesítő intézmény. Az Orvostörténeti Könyvtárban rendszeresített tudományos előadások lehetőséget nyújtottak arra, hogy a hazai orvostörténelem iránt érdeklődő kutatók ismét egymásra találhassanak. Belőlük formálódott ki előbb az egykori társasági életet szervező szakosztály, majd 1966-ban a Magyar Orvostörténelmi Társaság. Az Orvostörténeti Közlemények a szakterület számára tudományos publikációs lehetőségét biztosított, míg az Orvosi Hetilap „Horus” rovata továbbra is a tudományos ismeretterjesztés fóruma maradt. Ez utóbbit, amelynek jelentős részét az „évfordulós” közlések adták, és amelyet ugyan lehet „lebecsülni”, viszont igen nagy jelentőséggel rendelkezett és rendelkezik a hazai orvosi múlt, a kiemelkedő és jeles személyiségek életútjának, szakmai tevékenységének bemutatása terén. Ez jellemzi a többi orvosi szaklap orvostörténeti mellékleteit is, hiszen a fő feladat az, hogy az adott orvosi szakterület nagyságainak emléket állítsanak, illetve a közölt adatok útján segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy egy-egy szakterület fejlődésképe világosabbá válhasson. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy a hazai orvostörténetírásnak és orvosi társadalomkutatásnak már régóta nagy adóssága egy olyan lexikon megszerkesztése, amely önálló kötet keretében tűzi ki célul a jeles hazai vagy magyar földön működött orvosok szakmai tevékenységének rögzítését, életútjuk végigkísérését, legfontosabb irodalmi munkáiknak a felsorolását. Hadd tegyük azonnal hozzá, ilyen természetű munka esetében figyelmünket értelemszerűen ki kell terjeszteni a magyar határokon túl működött honfitársainkra, az egyetemes orvostudományt idegen földön gyarapító magyar orvosokra is. Orvoséletrajzi lexikon megszerkesztésére – mint azt említettük – volt már kezdeményezés, bár e tervek egyike sem valósult meg, viszont a 20. században napvilágra került életrajzi lexikonokban, általános lexikonok esetében szép számban szerepeltek (szerepelnek) orvosok. Az általános lexikonok esetében a kiválasztásnál felállított „mérce” azonban mindig más, mint a szakmai lexikonoknál, hiszen azokban egyszerre több szakterület kiválóságainak kell helyet biztosítani. Így azonban a legkiemelkedőbbek mellett gyakran nem „kapnak helyet” olyanok, akik tevékenysége esetleg nagyobb elismertséget kap szakmai körökben, mint általánosan. E gondolat segítette ennek az orvosi életrajzi lexikonnak az előkészítését, amelybe a „bekerülésnek” kissé tágabb kereteket biztosítottunk. Helyet kaptak azok is, akik szakmai munkákat adtak ki, jelentős szerepet játszottak az orvostársadalomban, az orvosképzésben, nevükhöz felismerések tapadnak stb. De olyanok is, akik a hazai vagy külföldi orvosképzésben, betegellátásban játszottak szerepet, illetve más területen értek el eredményeket (szépirodalom, képzőművészet, sport, közigazgatás, politika stb.) A kötetben közel kétezer név szerepel, a gyűjtés a középkortól indul, és az ezredfordulóval záródik. Figyelme kiterjed a határokon kívülre is, az előbbi szempontokat figyelembe véve. Általában használja a lexikonok rövidítési rendszerét, a szócikkeknél előbb a tanulmányokat, a szakmai életút állomásait, tudományos és általános vonatkozásokat mutatja be, majd szakmai értékelést ad. Végül az adott személy kiemelkedő munkásságának bibliográfiáját rögzíti, illetve a rá vonatkozó irodalmat nevezi meg. Természetesen az egyes életrajzok eltérnek terjedelmükben, hiszen az adott személy tevékenységének a jelentősége szerint változhatnak a keretek, illetve számszerűségükben az irodalmi hivatkozások. Ilyen jellegű munka magyar nyelven eddig még nem jelent meg. Ebből fakadnak erényei és hibái is. Legfőbb erényét abban látjuk, hogy úttörő vállalkozásként először próbálja összegyűjteni a hazai orvostudomány és orvoslás minden jelentős személyiségének az életrajzát, széleskörű forrásanyagra támaszkodva, a szakmai eredmények lehetőleg minél részletesebb ismertetésével, adatgazdagon, egységes szerkezetű szócikkekben.

4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

A tudományos publikációk közül elsősorban a könyv alakban megjelent monográfikus munkákat igyekeztünk felvenni, néhány esetben azonban jelentősebbek vélt folyóiratcikkek címeit is beillesztettük a szócikkek anyagába, kerültük azonban az esetismertetéseket. Ugyanakkor szerepelnek anyagában a rokon területek kiválóságai is, akik sokszor orvosok voltak, de nem kimondottan „emberorvosok”-ként működtek (állatorvosok, orvosi biológusok, gyógyszerkutatók, gyógyszerészek stb.). Megjegyezzük, hogy az egyes életrajzi cikkek megírásánál, különösen ami a korábbi századokat illeti, a szerző jelentős mértékben levéltári forrásokra is támaszkodott. Ami a hibákat illeti, az vélhetően e kötet „elsőszülött” jellegéből fakad, hiszen mint „kezdeti próbálkozás” egész egyszerűen a „megkezdést” terhelő akadályok okán nem lehet sem véglegesen kiérlelt és kiegyenlített, sem anyagában teljes. Azonban közreadásával egyrészt végre megtörhet a jég, kézbe vehető immár a magyar orvostörténet alapjául szolgáló lexikonszempontú adatbázis. Másrészt ez az „első kiadás” a műfaj természetéből fakadóan lehetővé teszi az újabb javított kiadások sorának megkezdését, a kimaradt életrajzok beiktatását, a szócikkek anyagának a kiegészítését, a bibliográfiák teljessé tételét. Budapest, 2003. január Kapronczay Károly


2. fejezet - KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A kötet szerzője szeretné hálás köszönetét kifejezni mindazoknak, akik e kötet létrejöttéhez segítséget adtak, végleges megformálásában közreműködtek. Mindenekelőtt Tóth Magda lektor nevét kell említenem, aki közel egyéves lankadatlan munkával teljesítette ki a lexikon alapanyagát. Hasonlóképpen értékes segítséget nyújtott Kapronczay Katalin az anyaggyűjtésben, Somorjai Ferencné a képanyag összeállításában (mindketten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársai), Molnár László ugyancsak a képanyag összeállításában (Semmelweis Egyetem), B. Wallner Erika, aki a kötet belső arculatát alkotta meg, valamint Biernaczky Szilárd szerkesztő. Ez a könyvvé formált orvostörténeti adatbázis nem jöhetett volna létre közreműködésük nélkül. Illesse köszönet valamennyiüket. Budapest, 2004. december 10. (K. K.)


3. fejezet - MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1. A Abonyi József (Sárközújlak, 1858. márc. 19. – Bp., 1914. szept. 13.) orvos, fogorvos. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, az egyetemhez tartozó fogászati intézményekben dolgozott. Érzéstelenítéssel, protetikával foglalkozott. A m. nyelvű fogorvosi irodalom megteremtője. Számos műszert szerkesztett. – Fm.: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve (Bp., 1898); Compendium der Zahnheilkunde (Wien, 1899) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Adler Péter (Makó, 1910. jún. 25. – Debrecen, 1983. aug. 3.) fogorvos, szájsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1957). 1934-ben Bécsben szerezte orvosi oklevelét, 1931–1936-ban a bécsi élettani int. munkatársa, 1936–1938-ban a bécsi Polyklinikán fogorvos, 1934–1940-ben a szentesi kórház sebésze, 1942–1945-ben munkaszolgálatos. 1945-től a debreceni orvosi karon, majd 1951-től a DOTE sztomatológai klinikáján fogorvos, tanársegéd, adjunktus, docens, 1946-ban magántanár, 1953-tól ny. r. tanár, tanszékvezető, a sztomatológiai klinika igazgatója. Kutatási területe a fogszuvasodás epidemiológiája és a fluorion szuvasodást gátló hatásának vizsgálata. 1976–1980-ban a Fogorvosi Szemle főszerkesztője. Közleményeinek száma 350. – Fm.: Über die Beziehungen zwischen Zahnkaries und Fluoriden (Leipzig, 1950); Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bp., 1952, 1961, 1968, 1972); Az emberi fogazat élettartama (Bp., 1964); A caries epidemiológiája a tejfogazatban (Bp., 1965); A fluor hatása az emberi fogazatra (Bp., 1967); Stomatológia (Bp., 1970, 1974); Cariologia és endodontia. Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bánóczy Jolánnal, Bp., 1978, 1994) – Irod.: A. P. (Fogorv. Szle, 1984). Adler Sándor (Bp., 1897. okt. 24. – Bp., 1950. ápr. 28. ) orvos, sebész. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1911–1914-ben a Rókus Kórház sebésze, az I. vh. alatt katonaorvos, 1919–1932-ben a Margit Kórház sebésze, 1932-től az Izr. Hitközség Kórházának rendelői sebész főorvosa, 1945-től oszt. vez. főorvos. Kezdetben a lábszárfekély és a visszértágulás sebészeti kezelésével foglalkozott, majd a sympatectomia és a vagatomia kérdései kerültek tudományos érdeklődése középpontjába. Később az urológiai sebészet kísérletes és gyakorlati műtéti megoldásai terén szerzett kimagasló érdemeket. – Fm.: A Cholecycstectonia utáni drainezésről (Gyógyászat, 1931); Neues Verfahren zur Operationen (Zentralblatt. f. Chirurgie, 1931); Die Heilbarkeit des durch Leberruptur entstandenen schweren Nierenleidens in Tierexperimenten (Zentralblatt f. Chir., 1937, no. 3., magyarul: Gyógyászat, 1937); Vesekörüli tályogokról (Urol. Szle, 1930, 3-4. sz.) – Irod.: A. S. (Orv. Hetil., 1950, 24. sz.); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975). Adliczer Antal (?, 1822. jún. 7. – Alexandria, 1898. aug. 4.) orvos, honvédorvos, 1846-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. 1846–1848-ban a bécsi Közkórház orvosa, 1848 tavaszán hazatért, belépett a honvédorvosi karba, a délvidéki harcokban vett részt. 1849. aug. végén török földre menekült, az isztambuli magyar kolónia orvosa, az angol követség időnkénti orvosa volt. 1862-ben belépett az itáliai Magyar Légióba, főhadnagyként orvosi szolgálatot fejtett ki. A légió feloszlása után Egyiptomba távozott. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Agnethler Mihály Gottlieb (Nagyszeben, 1719. jún. 10. – Helmstädt, 1752. jan. 15.) orvosdoktor, bölcsész. 1742-től Halléban tanult, 1750-ben a „bölcselet tudora”, 1751-ben pedig orvosdoktor lett. A császári Természettudományi Társaság tagjává választották, meghívták a helmstädti egyetemre az ékesszólás, régészet és költészet tanárának, de néhány hét múlva elhunyt. Orvosi és botanikai művek mellett numizmatikai, retorikai és verstani munkákat írt. – Fm.: Medicus romanus servus, sexaginta solidis aestimatum (Halle, 1746); Caroli Linnaei Systema Naturae (Halle, 1747) Caroli Linnaei Fundamenta Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Bibliotheca Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Classes Plantarum (Halle, 1747); Steph. Blancardi Lexicon Medicum (Halle, 1748); Dissertatio solemnis de luoro (Halle, 1751) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910); Szabó M. – Szögi L.: Erdélyi peregrinusok (Marosvásárhely, 1998). Ajkay Zoltán, Ajkai (Pápa, 1874. febr. 10. – Ostffyasszonyfa, 1957. aug.) orvos, katonaorvos, honvédtábornok. 1897-ben szerzett oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1897–1899-ben belklinikai és magánorvos, 1899-ben hivatásos honvédorvosi tiszti állományba került, 1901–1902-ben a kassai 9. honvéd gyalogezred főorvos, 1902-ben ezredorvos, a budapesti honvéd helyőrségi kórház bakteriológiai és kórvegytani osztály vezetője (1902–1906). Elsőként végzett sérvműtéteket a katonai kórházban. 1906-tól a gyulai 2. honvédezred főorvosa, a budapesti


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON honvédség orvosi iskolai tanára, 1915-ben törzsorvos, az I. vh. alatt hadtestvezető orvos. 1925-ben létrehozta a honvédség egészségügyeivel foglalkozó Eü.-i Tanácsot. 1930-ig a budapesti 2. sz. Honvéd Kórház parancsnoka, a kórház igazgatója. 1930–1933-ban a honvédorvosi tisztikar főnöke. Vezértörzsorvosként vonult nyugdíjba. A II. vh. után megfosztották vagyonától, visszavonultan élt Ostffyasszonyfán. Versei a fővárosi lapokban, az Ország Világban (1891–1896), szatirikus írásai az Urambátyám című élclapban, tudományos dolgozatai a Gyógyászatban (1909–1912), a Magyar Katonai Közleményekben (1913-tól) és a Magyar Katonai Szemlében (1930-tól) jelentek meg. – Fm: A vízellátás a harcmezőn (Bp., 1913); Hogyan védekezzünk a harctéren a járványok ellen? (M. Katonai Szle, 1931); A honvédorvosi kar tudományos továbbképzése (M. Katonai Szle, 1932); Alkoholizálják-e a katonaságot és a csendőrséget? (M. Katonai Szle, 1933). Ajtai Kovács Sándor (Kolozsvár, 1845. márc. 23. – Abony, 1917. jún. 4.) orvos, egy. tanár. 1868-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1868–1872-ben a pesti kórbonctani int.-ben dolgozott, 1872-től Kolozsvárott az ált. kórtan és gyógytan rk. tanára. 1873-tól ny. r. tanár, 1874-től a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. 1881–1882-ben az egy. rektora, 1883–1915-ben a bp.-i orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára., 1906–1907-ben az egyetem rektora. A Hauszmann Alajos tervezte új törvényszéki orvostani int. épülete az ő instrukciói szerint készült el 1890-ben. – Fm.: Vizsgálatok az ízületi belhártya szövettanának köréből (Orv. Hetil., 1872); Az ízlésszervek szövettanához (Orv. Hetil., 1872) – Irod.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1917, 30. sz. ); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975). Alapy Henrik; 1868-ig Halpera (Nyírbogdány, 1859. szept. 23. – Bp., 1945. ápr. 6., más források szerint márc. 31.) orvos, 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1883-tól a Zsidó Kórházban sebész, 1897-ben a Bródy Gyermekkórházban, 1911-től a Zsidó Kórházban sebész főorvos, 1925-től a kórház igazgatója. 1914-ben c. rk. tanár a húgyszervek sebészete tárgykörben. 1916-tól az Orsz. Orvosszövetség alelnöke. Urológiai sebészettel, daganatos betegségekkel foglalkozott. Publikációi az Orv. Hetil.-ban és a Zentralblatt der Krankheiten der Harnorgane c. szaklapban jelentek meg. – Irod.: A. H. (Orvosok Lapja, 1945, 24. sz.). Albrich Konrád (Nagyszeben, 1889. jún. 17. – München, 1959. febr. 1.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1912-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1912-ben hivatásos katonaorvos, az I. vh. alatt kötetlen harctéri szolgálatot teljesített, magas katonai kitüntetésekkel rendelkezett. 1919-től a pozsonyi, majd pécsi Erzsébet Tudományegy. szemészeti klinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1928-ban rk. tanár, 1930– 1945-ben a szemészet ny. r. tanára. 1944-ben Svájcban telepedett el, 1950-től az NSZK-ban élt, Münchenben magánorvos. – Fm.: A szembetegségek és szemtünetek összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Bp., 1929); Klinikai szemészeti előadások Boros Bélával (Pécs, 1943) – Irod.: Emlékkönyv A. K. prof. tanári működésének 10. évfordulója alkalmából. (Pécs, 1940). Alexander Béla (Késmárk, 1857. máj. 31. – Bp., 1916. jan. 15.) orvos, röntgenológus. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882–1906-ban Késmárkon magánorvos, 1907-től az egy. központi röntgen-laboratóriumának a vezetője, 1909-ben a radiológia magántanára, első előadója az orvosi karon, 1914ben rk. tanár. Röntgendiagnosztikával foglalkozott, elsősorban a magzati fejlődést tanulmányozta. Az általa kidolgozott relieftechnikát az egész világon alkalmazzák. 1964-ben emlékérmet neveztek el róla. A bp.-i radiolog. int. 1965-től az ő nevét viseli. – Fm.: Die Untersuchungen die Nieren und der Harnwege mit xStrahlen (Leipzig, 1912); A magzati csontosodások syphilises változása... (Bp., 1914) – Irod.: Zétény Gy.: A magyar radiológia úttörője (M. Radiol., 1954, 1. sz.); Bugyi B.: Az A.-féle „plasztikus” reliefszerű röntgenképekről (Orv. Hetil., 1959); Zsebők Z.: A. B. (in: Réti E. szerk.: A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1969): Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1974). Alexander Ferenc Gábor (Franz Gabriel) (Budapest, 1891. jan. 22. – Palm Springer, USA, 1964. márc. 8.), orvos, pszichiáter, egy. tanár. Alexander Bernát fia. A göttingeni egy.-men szerzett orvosi oklevelet (1914), 1915–1918-ban a bp.-i tudományegy. közegészségtani int.-nek gyakornoka. 1919-ben Bécsben telepedett le, majd 1920-ban Berlinbe költözött, ahol a pszichoanalitikai int. munkatársa lett. 1932-től az USA-ban élt, 1932– 1956-ban a chicagói pszichoanalitikai int., valamint a Los Angeles-i Mount Sinai Kórház pszichiátriai és pszichológiai osztályának a vezetője, igazgatója, a dél-karolinai egyetem pszichiátriai professzora (1956–1964). Pszichoszomatikus megbetegedésekkel és azok terápiás lehetőségeivel foglalkozott. – Fm: A narkózis hatása az agy gázcseréjére (Bp., 1913, németül: Berlin, 1913); Psychoanalise der Gesamtpersönlichkeit (Leipzig – Wien – Zürich, 1927); Der Verrecher und sein Richter. Ein psychoanalitischer Einblick in der Welt... (Wien, 1929); Rotts of Crime (New York – London, 1942); Fundamentals of Psychoanalysis (New York, 1948); Studies in Psychosomatic Medicine (New York, 1948); Psychoanalisis and Psychoterapy (London, 1957); The Western Mind in Transition (New York, 1960); The History of Psychiatry (New York, 1966); Psychosomatische Medizin: Grundlagen und Adwendungsgebiete (Berlin, 1971).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Alföldy Jenő (Erzsébetváros, Erdély, 1904. jún. 18. – Bp., 1981. nov. 20.) orvos, fül-orr-gégész, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1967). 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1930– 1934-ben a bp.-i fülészeti klinikán tanársegéd, 1934-ban a Poliklinikán fülész, 1942-től főorvos. 1961-től Pécsen a POTE fül-orr-gégeklinikán tszv. egy. tanár. 1966–1974-ben a M. Fül-Orr-Gége Egyesület elnöke, 1976-ban Kiváló orvos kitüntetést kap, 1975–1981-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tud. szaktanácsadója. Elsősorban a fülészet, a fülészeti bakteriológia, a daganatkérdés, a transzplantáció, a faringológia, a laringológia, az otológia és a plasztikai sebészet kérdéseivel foglalkozott. A gyors légcsőmetszés elvégzésére 1935-ben műszert szerkesztett, eljárást dolgozott ki az arcidegbénulás diagnózisának tökéletesítésére. Ő írta le a peritonsillitis detrituosa kórképét. Jeles hallásjavító sebész. – Fm.: Hármas egység a művészi sebészetben (Bp., 1948); A gyors légcsőmetszés problémái. Új coniotomiás készülék (Orv. Hetil., 1959); Tracheotomia (Potondi A.-sal, Bp. 1973); A magyar és a nemzetközi fül-orr-gégegyógyászat története (M. Fülészet, 1977–1980). – Irod.: B. G.: A. J. (Orvostört. Közlem., 1981). Alföldy Pál (Budapest, 1938. jan. 16. – Budapest, 1982. nov. 4.) biológus, a biológiai tud. kandidátusa (1982), a magyar szervátültetési program egyik kidolgozója. Biológusi oklevelét 1962-ben szerezte az ELTE TTK-án. 1962–1966-ban a pest megyei KÖJÁL biológusa, majd a SOTE radiológiai int. tanársegéde, ahol immunszupresszív gyógyszerek immunválaszra gyakorolt hatásával foglalkozott. 1970–1982-ben az Orsz. Hematológiai Int. tudományos munkatársa. 1971-ben Innsbruckban, 1972-ben Angliában, 1975–1977-ben Németországban ösztöndíjas. Közleményei az Orv. Hetil.-ban, a Folia Biologicaban, az Orvostudományban, a Parasitologica Hungaricaban, a Kísérletes Orvostudományban jelentek meg. Alföldy Zoltán (Alsófernezely, 1904. jan. 27. – Budapest, 1992. okt. 16.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1962). 1928-ban szerzett orvosi oklevelet a debreceni Tisza István Tudományegy.-en. Előbb belgyógyászati tanársegéd a debreceni belklinikán (1928–1938), majd az Orsz. Közeü. Int. adjunktusa (1937–1946). Ennek bakterológiai osztályvezetője (1946–1951). 1951–1974-ben a SOTE mikrobiológiai int.-nek igazgatója, a mikrobiológia magántanára. A fertőtlenítőszerek mechanizmusával, a járványszerűen fellépő leptospirosisszal foglalkozott, meghatározta a leptospira törzsek hazánkban előforduló típusait. Jelentősek orvos- és biológiatörténeti kutatásai. Az ETT titkára (1951–1968), elnöke (1968–1974). Munkái az Orv. Hetil.-ban, a Népegészségügyben, az Acta Urologicában, a Gyógyszerészet-tudományi Értesítőben, az Acta Mikrcobiologicában és a Therapia Hungaricában jelentek meg. – Fm: Laboratóriumi asszisztensek kézikönyve (Bp., 1954); Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Bp., 1960, 1963); Hőgyes Endre élete és munkássága (Bp., 1962); Orvosi mikrobiológia és immunitástan (Bp., 1967, 1969, 1973); Mikrobiológia (Bp., 1974, 1978). Allodiatoris Irma (Arad, 1912. febr. 1. – Bp. 1988. márc., 7.) antropológus, tudománytörténész, bibliográfus. 1935-ben szerezte meg természetrajz–földrajz szakos tanári oklevelét a bp.-i tudományegy.-en, 1937-ben doktorált. 1937–1939-ben az Antropológiai Int.-ben, 1939–1945-ben az MNM Állattárának könyvtárában dolgozott, 1945-től a Természettud.-i Múzeum tudománytörténeti gyűjteményét vezette. Az antropológia és az állattan hazai történetének kiemelkedő kutatója, nemzetközileg elismert bibliográfusa, jeles ismeretterjesztő. – Fm.: Adatok az Árpád-kori alföldi magyarság antropológiájához (Bp., 1937); A Kárpát-medence antropológiai bibliográfiája (Bp., 1958). Almási Klára (Bp., 1931. dec. 11. – Bp., 1977. okt. 15.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1975). 1958-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvostud. egy.-en. 1958-tól az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa. 1968–1975-ben adjunktus, 1975–1977-ben főorvos. Több tudományos közleménye jelent meg a pszichiátria tárgykörében. – Fm.: A serumlipidek, a serum-fehérjék és a liquor-lipidek változásának vizsgálata a delirium tremensben (Bp., 1975). Almássy György (Debrecen, 1902. máj. 23. – Orosháza, 1967. szept. 17.) orvos, radiológus. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1930-ban a debreceni gyermekgyógyászati, 1930–1946-ban uo. a sebészeti klinikán radiológus, 1946–1967-ben röntgen-főorvos Nyíregyházán a megyei kórházban. A gyomor röntgenvizsgálatának módszertanával foglalkozott, új vizsgálati eljárást dolgozott ki.. – Irod.: Jóna G.: In memoriam dr. A. Gy. (M. Radiol., 1967, 6. sz.). Ambrózy György, sédeni (Bp., 1927. jún. 3. – Bp., 1985. márc. 29.) orvos, ideg- és elmegyógyász, az orvostud. kandidátusa (1973), c. egy. tanár. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-en. 1951–1957-ben a Orsz. Ideg- és Elmegyógy. Int. munkatársa, 1957-től a bp.-i ideg- és elmeklinika munkatársa, 1977-től a Főv. István Kórház főorvosa. 1964–1968-ban a M. Ideg- és Elmeorv. Társaság titkára, 1968–1970-ben főtitkára. 1978-tól az Eü. Min. kollégiumának tagja, 1981-ben c. egy. tanár. Elsősorban az idegrendszer daganatos betegségeivel, a rosszindulatú elváltozások ideggyógyászati szövődményeivel, valamint a cerebrovaszkuláris megbetegedések


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Az idegrendszer daganatos betegségei (in: Eckhardt S. szerk.: Klinikai onkológia, Bp., 1977). Ander Zoltán (Déva, 1917. szept. 21– Marosvásárhely, 1994. nov. 28.), orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1941-ben szerezte Kolozsváron, az orvostud. doktora (Románia, 1961). 1941–1949-ben a kolozsvári kórbonctani és törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1946–1948-ban a kolozsvári Diakonissza Kórház laboratóriumi főorvosa. 1949–1983-ban a marosvásárhelyi egy. törvényszéki orvostani tanszékének a vezetője, egy. tanár. Rektorhelyettes (1951–1956), rektor (1963–1983), a Legfőbb Törvényszéki Orvosi Bizottság (1957– 1983) tagja, a román Vöröskereszt alelnöke (1978–1983), az Erdélyi Múzeumi Egyesület tagja (1990-től). Az Orvosi Érdemrend III. fokozatának tulajdonosa (1976). – Fm: Törvényszéki orvostan (Marosvásárhely, 1952, 1954); Toxikológiai jegyzet (Balogh É.-val., Marosvásárhely, 1959); Elemente de deontologie medicală (Bukarest, 1965); Medicina legale (Marosvásárhely, 1966); Istoria medicinii universale (Bukarest, 1970); Mi az igazság az alkoholról? (Marosvásárhely, 1973); Ember és egészség (Kolozsvár, 1986); Elemente de sexologie umană (Marosvásárhely, 1990); Vademecum sexualis (Kolozsvár, 1992). Andik István (Kővágószőllős, 1910. nov. 20. – Pécs, 1977. jan. 25.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956). 1935-ben végzett a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán. 1935-től uo. az I. sz. belklinika munkatársa, 1954-ben docens, 1970-ben egy. tanár, klinikai igazgató. Munkaegészségtannal foglalkozott. Számos tudományos közleményt jelentetett meg. – Fm.: Az ingerképzés és vezetés (Donhoffer Sz.: Kórélettan c. könyvének önálló fejezete, Bp., 1957) – Irod.: Donhoffer Sz.: A. I. (Orv. Hetil., 1977, 118. sz.). Andrád Sámuel, barátosi (Ikefalva, Háromszék m., 1751 – Sepsiszentgyörgy, 1807. aug. 31.) orvos, író. 1774ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1774–1785-ben Bécsben, 1786-tól Sepsiszentgyörgyön gyakorló orvos. Alkalmi verseket írt, anekdotákat gyűjtött. – Fm.: Legelső virágos kert (Bécs, 1793); Elmés és mulatságos rövid anekdoták, (I–II. köt., Bécs, 1789–1790); A magyar szólásnak módjáról (Bécs, 1791); A magyar Demokritosz életének délig való része (Bécs, 1791) – Irod.: Balogh I.: A. S. (Sepsiszentgyörgy, 1907); Péterffy Ida: Horváth Sámuel és A. S. (Irod. Tört. Közl., 1984). Andrásofszky Tibor (Kolozsvár, 1914. júl. 31. – Marosvásárhely, 1978. máj. 27.) orvos, szakíró, egy. tanár. 1938-ban Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét, a II. vh. alatt katonaorvos, 1945-től városi orvos Kolozsvárott, 1949-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. idegsebésze, 1945-től docens, 1959-től ny. r. tanár, 1953–1964-ben rektor, 1955–1964-ben a Revista Medicală főszerkesztője. – Fm.: Idegkórtan (Bukarest, 1958). Andriska Viktor (Bp., 1887. dec. 10. – Bp., 1961. júl. 26.) gyógyszerész, orvos. 1910-ben gyógyszerdoktori, 1921-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1924-ben magán-, 1932-ben c. ny. rk. tanár az egészségtani vizsgáló módszerek c. tárgykörből. 1926-tól a OKI munkatársa, 1930-tól tisztiorvos. Élelmiszer-higiénével, település- és iskolaegészségüggyel, eü.-i rendészettel, járványtannal, bakteriológiával foglalkozott. – Irod.: Vitéz I.: A. V. (Gyógyszerészet, 1961, 10. sz.); Zboray B.: Dr. A. V. (Gyógyászat, 1989). Angyal András (Erdély, 1902. – Boston, 1960. jún. 4.) orvos, pszichológus. 1927-ben Bécsben pszichológusi és doktori oklevelet, 1932-ben a torinói orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1932-ben a Rockefeller Intézetben egyéniségpszichológiai, 1934–1945-ben a worcesteri állami kórházban skizofréniai kutatásokat végzett. 1945től magánpraxist folytatott. A test és a lélek egységén alapuló pszichológia és pszichoterápia egyik kiemelkedő kutatója. – Fm.: Neurosis and Treatment.. A Holistic Theory (New York – London – Sydney, 1965); Foundations for a Science of Personality (Boston, 1971). Antal Géza (Nagyenyed, 1846. – Bp., 1889. dec. 20.) sebész, az MTA 1ev. Tagja (1889), Szentágothai János anyai nagyapja. 1870-ben orvosi-, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1873-tól sebész a I. sz. sebészeti klinikán, 1876-ban magán-, 1883-ban c. rk. tanár a férfi és női ivarszervek bántalmai c. tárgykörből. 1883-tól a Rókus Kórház sebésze, 1888-tól főorvos. A hazai urológia első nagy egyénisége, 1889-ben az Orv. Hetil. szerkesztője (Hőgyes E.-vel), állandó munkatársa több német nyelvű orvosi szaklapnak. – Fm.: Az elvérzésről (Bp., 1883); Húgyszervi bántalmaknak sebészi kór- és gyógytana (Bp., 1888, németül, Stuttgart, 1888) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékbeszéd Török József és A. G. akad. tagokról (Bp., 1899). Antal János, 1890-ig Singer (Győr, 1869. júl. 13. – ?, 1945.) orvos, fogorvos. 1892-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1892–1896-ban a bp.-i egy. gyógyszertani int.-ben dolgozott, 1896-tól a fogklinikán tanársegéd, 1908-tól főorvos (fogorvos) a budai Irgalmas Kórházban. 1903-ban magántanár a fogászati kór- és gyógytan tárgykörből. A fogászati műtéttanon kívül a foszformérgezés ellenszerének kikísérletezésével foglalkozott. – Fm.: Kísérletes adatok az acut phosphormérgezés kezeléséhez (Bp., 1891); 10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Újabb gyógyszerek a stomatológiában (Bp., 1893); Útmutatás a foghúzásban (Bp., 1902); A fogtechnikusügy rendezéséről (Bp., 1920) – Irod.: Huszár Gy.: Emlékezés A. J.-ra (Fogorv. Szle, 1969). Antoni Ferenc (Budapest, 1928. febr. 23. – Budapest, 1991. okt. 8.) orvos, biológus, biokémikus, a biológiai tud. kandidátusa (1961), doktora (1970), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1985). 1953-ban szerzett orvosi oklevelet a BOTE-en. 1953–1961-ben a BOTE biokémiai int.-ben gyakornok, tanársegéd, adjunktus, 1961–1963-ban az Orsz. Sugárbiológiai Int. biokémiai osztályának vezetője, ig. h.-e 1969–1970-ben. 1963–1965-ben a bécsi Nemzetk. Atomenergiai Ügynökség radiobiológiai munkatársa, 1970–1991-ben a SOTE biokémiai int.-nek a vezetője, egy. tanár. 1971–1973-ban rektorhelyettes, 1973–1976-ban rektor. Kutatási területe elsősorban az immunfolyamatokban végbemenő biokémiai szabályozás problémáira terjedt ki. Ezenkívül a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök sugársterilizálásával, annak szabványosításával foglalkozott, a lézer hazai alkalmazásának egyik orvosi kezdeményezője. – Fm: Az ionizáló sugárzás biológiai hatása és annak ipari alkalmazása (Bp., 1968); Manual of Radiation Hematology (Bécs, 1968); A könnymirigy és a könny (Bp., 1972); Szemléltető biokémia (Bp., 1972); Az immunrendszer biokémiája (akad. Székfogl., Orvostud., 1977, 3-4. sz.); Képlet-folyamat-ábragyűjtemény 1-7. (Bp., 1984); Orvosi kémia (Bp., 1985); A szénhidrátbevitel helyzete, problémái és perspektívái Magyarországon (Bp., 1989); A pajzsmirigyműködés élettani alapjai (Bp., 1991); Biokémia (I–II. köt., Bp., 1991-1992). Apáthy István (Pest, 1863. jan. 4. – Szeged, 1922. szept. 27.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1988). 1885-ben végzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1886–1889-ben a nápolyi nemzetközi zoológiai állomáson m. állami ösztöndíjas. 1888–1890-ben a bp.-i egy.-en az állattan magántanára. 1890-től a kolozsvári egy. orvosi karán az állattan és az összehasonlító bonctan ny. rk. tanára, 1891–1919-ben ny. r. tanára. 1909-től az általa alapított Állattani Int. igazgatója. 1894–1895, 1900–1902-, valamint 1911–1912-ben a természettud. kar dékánja, 1903–1904-ben rektor. 1918. okt.–dec. között a Kolozsvári Nemzeti Tanács elnöke, 1918. dec. és 1919. jan. között Kelet-Magyarország főkormánybiztosa, amiért a románok letartóztatták, halálra ítélték, majd ítéletét 15 év börtönre változtatták. 1920-ban kegyelemmel szabadult, Magyarországra települt. 1921-től a szegedi (volt kolozsvári) egyetemen az állattan ny. r. tanára. 1905-től a Belga Királyi Orvosi Akadémia tagja, 1919-től a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy h. nagymestere. Összehasonlító idegszövettannal, az idegek finomabb szerkezetével foglalkozott. Róla nevezték el az ingerületvezetés kontinuitásának tanát. Kísérletet tett a férgek besorolására. Számos mikrotechnikai vizsgálati módszer kidolgozása fűződik a nevéhez. Széleskörű társadalomtudományi publicisztikai tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A sima izomzat gyarapodása és pótlódása (Bp., 1885); Tanulmány a Najadeák szövettanáról (Bp., 1885); A piócafélék külső alaktanáról (Bp., 1889); Bevezetés a rendszeres állattanba (Kolozsvár, 1890); Az izom- és idegrostok fibrilliumairól (Kolozsvár, 1891); Die Mikrotechnik der tierischen Morphologie (I–II. köt, Berlin – Braunschweig, 1896); Magántulajdon, csere és társadalmi élet az állatvilágban (Kolozsvár, 1908); A darwinizmus bírálata és a társadalomtan (Kolozsvár, 1908); A szocializmus az emberi továbbfejlődés szempontjából (Bp., 1913); Fajegészségtan és fajegészségügy (Bp., 1914) – Irod.: Benediczky I.: A. I. tudós és hazafi (Bp., 1995). Arady Kálmán (Szentes, 1893. szept. 5. – Bp., 1964. nov. 13.) orvos, művészettörténész. 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Kórházi, majd magánorvosi gyakorlatot folytatott, 1945 után körzeti orvos. Orvosi hivatása mellett képzőművészettel – elsősorban grafikával – is foglalkozott, jeles welipriszkészítő. 1932-ben Lyka Károllyal együtt megalapította a M. Exlibris Gyűjtők és Grafikabarátok Egyesületét, amely 1937-től kiadta a Kisgrafika c. folyóiratot. 1949-ben a bp.-i bölcsészettud. karon művészettörténetből doktori fokozatot szerzett. Több kéziratos munkájáról tudunk. – Fm.: Exlibrisadatok a XIX. századi olvasótársaságok és kölcsönkönyvtárak történetéhez. (Bp., 1962) – Irod.: Kozocsa S.: A. K. (M. Könyvszemle, 1965, 2. sz.); A. K. (Orv. Hetil., 1965, 4 sz.). Arányi Lajos, Lóstajner (Komárom, 1812. máj. 29. – Nagymaros, 1887. júl. 28.) orvos, pedagógus, egy. tanár, az MTA 1ev. tagja (1858). 1837-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi diplomáját, tanulmányai befejezését megelőzően két évet a bécsi kórbonctani int.-ben töltött. 1837–1839-ben a pesti belklinikán gyakornok, 1840–1841-ben tanulmányúton volt Bécsben és Padovában. 1841-től a bp.-i anatómiai int.-ben dolgozott, 1844-ben a kórbonctan első rk. tanára és előadója a pesti egyetemen. Részt vett a szabadságharcban, utána a saját költségén alapított (1854) intézet igazgatója, és 1861–1873-ban ny. r. tanár. Az első m. kórbonctani tankönyv szerzője, több szakszó megalkotója, az elsősegélynyújtás szorgalmazója. Patológusként elsősorban a narkózis, az ödéma, a szívműködés és a fulladásos halál problémáit kutatta. Régészettel, műemlékvédelemmel is foglalkozott. Történeti helyekről, várakról vázlatokat, vízfestményeket készített. 1861-ben megszervezte a Vajdahunyad vára restaurálását, nevéhez fűződik a „műemlék” táblák alkalmazása. – Fm.: Orvostudori értekezés a pokolvarról (Bp., 1845); Memoranda der pathologischen Anatomie (Pest, 1855); A bonctani rajzok hasznáról és kellékeiről (Akad. Ért., 1860); A kórbonctan elemei (Pest, 1864); Orvosgyakorlási tanulmányok a mellűr zsigereinek táj- és leíró bonctana köréből (Buda, 1865); Vajda-Hunyad vára (Pest, 1867) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Győry T.: Az orvostudományi kar története 11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1770–1935 (Bp., 1936); Kárpáti E.: A. L. és a műemlékvédelem (Orv. Hetil., 1965, 20. sz.); Lambrecht M.: A kórbonctan hazai iskolái (in: Tanulmányok és arcképek a magyar medicina múltjából, Bp., 1988); Honti J.: A. J. (Orv. Hetil., 1994). Arányi Sándor (Szolnok, 1908. ápr. 7. – Bp., 1982. júl. 12.) orvos, katonaorvos, orvosezredes. 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1933–1939-ben uo. az I. sz. női klinikán tanársegéd, 1936-tól adjunktus. 1939-től a bp.-i Honvéd Kórház női osztályán főorvos. A II. vh. alatt egészségügyi oszlopparancsnok, 1941-től Kálló Ferenc esperes és Sólyom László vezérkari százados antifasiszta szervezkedésének tagja, 1944. nov. 25-én a németek letartóztatták, a Margit körúton, majd Sopronkőhidán raboskodott, de terhelő iratok hiányában szabadon engedték. Orosz fogságba esett, ahonnan Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök közbelépésére elengedték. 1945. máj.-tól a HM helyettes főcsoportfőnöke, 1946-tól ezredes. 1950. ápr. 13-án letartoztatták, Sólyom László tábornok perében ő volt a 12-ed rendű vádlott. Előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Vácott és a Gyűjtőfogházban raboskodott. 1954-ben szabadlábra helyezték, rehabilitálták. 1955-től Csongrád város szülész főorvosa volt. – Fm.: Két akasztófa árnyékában (Szeged, 1989) – Irod.: Kubinyi F.: Ketrecbe engem zártak (Bp., 1989). Arató Emil, Grünberger (Lugos, 1885. nov. 17. – Bp. 1978. ápr. 30.) orvos, sportorvos, szociáldemokrata politikus. Orvosi oklevelét 1918-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1902-től vett részt a MSZDP szervezeteiben, különböző helyi tisztségeket töltött be, tagja volt a Galilei Körnek. 1918–1919-ben biztosítótársasági orvos, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az orvosok szakszervezetének egyik tisztségviselője. 1920-ban a MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott. Az MTE (Magyar Tornász Egylet) orvosa, az úszószakosztály elnöke, a munkásturizmus szervezője, a Gödi Fészek egyik kezdeményezője, 1924ben a Alkoholellenes Munkás Szövetség alapító elnöke. 1945 után az Orsz. Testnevelési Tanács tagja, 1947-től az Orsz. Sportorvosi Int. igazgatója., majd a Bp.-i Testnevelési és Sportegészségügyi Int. igazgatója. Szerkesztette a Munkás Sport és Egészségügy, majd Munkáskultúra c. folyóiratokat. – Irod.: A. E. (Testnev. Sporteü. Szle, 1976, 1. sz.); A. E. (Alkohológia, 1978, 2. sz.); A. E. (Orv. Hetil., 1978, 36. sz.). Argenti Döme (Vác, 1809. szept. 26. – Vác, 1893. okt. 27.) orvos. 1836-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán. 1836-ban Vácott telepedett el, 1837-ben felkereste Hahnemannt, tőle sajátította el a homeopátia ismereteit. Neves homeopata orvos lett. Madách Imre, Tompa Mihály is betege volt. 1866-ban megalapította a Homeopatha Orvosok Egyletét, amelynek elnöke, 1869–1870-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője volt. – Fm.: Homeopathische Behandlung verschiedener Krankheiten (Pest, 1860); Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan (I–II. köt., Pest, 1864) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I–IV. köt., 1929–1940.); Borsa G.: A. D. (Orvostört. Közl., 1964, 30. sz.); Kapronczay K.: A. D. (Orv. Hetil., 1984, 40. sz.). Arzt János, Artzt (18. sz.) orvos. Oklevelét a jénai orvosi karon szerezte 1721-ben, 1723-ban a mechanika körében értekezést tett közzé, amelyben a gravitáció okát akarta tisztázni. – Fm.: Diss. physica de exp. ad Hungario pro causa gravitatis explicand. invento (Jena, 1723, 1747) – Irod.: Zemplén J.: A ma-gyarországi fizika története a XVIII. században (Bp., 1964); Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (IV. köt., Bp., 1970). Aszalós Imre (Hajdúnánás, 1897. aug. 16. – Baja, 1973. márc. 18.) orvos, műgyűjtő. Orvosi oklevelét 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1911-től a bajai Városi Kórház szemésze, 1928-tól főorvos. Jeles műgyűjtő, grafikákat, táblaképeket és a nagybányai mestereket gyűjtötte. Egyik alapítója a Türr István Múzeum képtárának. Irod.: A. I. (Magy. Szemészet, 1975, 4. sz.); Kovács Z.: Egy bajai orvos, dr. A. I. kortárs képzőművészeti gyűjteménye (in: Dömötör János emlékkönyv, Szeged, 2002). Atzél Elemér (Kemenesmagasi, 1888. ápr. 10. – Bp., 1954. dec. 16.) orvos, gyógyszerész, ügyvéd. 1911-ben gyógyszerész, 1917-ben orvosi, 1921-ben jogi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en. 1921-től a Népjóléti Min.-ben min. titkár, 1933-ban c. miniszteri osztálytanácsos, 1934-ben ügyvédi képesítést szerzett. 1933-tól a BM-ben az eü.-i osztály vezetője. 1926-tól a közeü.-i közigazgatási jog magántanára a jogi karon. 1931-ben megszerezte a tisztiorvosi képesítést. 1935-ben a bp-i orvosi karon. rk. tanár. Nevéhez fűződik számos egészségügyi rendelet kodifikálása. Szerkesztette az egészségügyi vonatkozású rendeletek és törvények gyűjteményes köteteit (Bp., V. 1928., VI. 1929., VII. 1929-1933, VIII. 1930., IX. 1944).– Irod.: A. E. (Gyógysz. Szle., 1941); Hegedűs L.: Emlékezés egy neves magyar gyógyszerészre. Dr. A. E. (Orv. Hetil., 1988). Augustin Béla (Boksánybánya, 1877. okt. 29. – Bp., 1954. dec. 31.) gyógyszerész, egy. tanár, a mezőgazdasági tud. kandidátusa (1952). 1899-ben a bp.-i egy. orvosi karán gyógyszerészeti, 1904-ben Bernben bölcsészettudományi doktori oklevelet szerzett. 1903–1913-ban a növénytani tanszéken tanársegéd, 1905-ben megszervezte a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomást, 1915-ben magántanár, 1918-ban a mű egy.-en ny. r. tanár 12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a gyógy. és vegyipari növények természetrajza c. tárgykörből. Gyógynövénykutatással foglalkozott, az ipari felhasználásra alkalmas növényeket is kutatta. – Fm.: Útmutatás a vadontermő gyógynövények gyűjtéséhez (Darvas F.-cel, Bp., 1922); A gyógy- és vegyipari növények termesztése (Darvas F.-cel, Schneider J.-fel, Bp., 1922); Magyar gyógynövények (társszerzőkkel, Bp., 1948) – Irod.: Rom P.: A. B. életműve és a gyógynövényügy (Gyógyszerészet, 1959, 5. sz.); Halmai J.: A. B. (Herba Hung., 1965, 1. sz.); Dános B.: B. A. professzor születésének 100 éves évfordulóján (Herba Hung., 1978). Augustin Vince (Bp., 1909. jún. 9. – Bp., 1956. okt. 16.) orvos, belgyógyász, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1959). Augustin Béla fia. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, belgyógyász (1933), radiológus (1939) szakorvos. 1933–1942 között a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa, majd 1942–1944-ben röntgen-főorvos a poliklinikán. 1946–1948-ban főorvos a mai Sportkórház jogelődjében, a Vöröskereszt Kórházban. 1948–1965-ben a Szent László Kórház főorvosa. Elsőként foglalkozott az agydaganatok gyomorelváltozásaival és a neurogén reflexes tüdőelváltozásokkal, elsőként vizsgálta a pertussis röntgenelváltozásait. Számos röntgen-diagnosztikai eljárást vezetett be. A kórházi helyiségeket betegségek szerint izolálta, kutatási területe a fertőző betegségek röntgen-diagnosztikája volt. – Fm.: Röntgenológia (Müller V. szerk.: Klinikai therapia, Bp., 1940); Röntgen diagnosztika (Irsy J.-fel, Müller V. szerk.: Klinikai diagnosztika, Bp., 1943); A gyermekgyógyászati röntgenvizsgálatok módszertana (Gyermekgyógyászat, 1954); A kanyarós tüdő és szövődményei (Bp., 1959) – Irod.: Fekete F.: A. V. (M. Radiol., 1966, 1. sz.); Bugyi B.: The history of Hungarian medical radiology (Medicor News, 1974). Augustini Keresztély, Ab Hortis (Késmárk, 1598. dec. 6. – Nagylomnic, 1650. aug. 21.) orvos. 1620-ban Baselban orvosi oklevelet szerzett, 1621-től Késmárk főorvosa. 1640-ben feltalálta a Balsamus Hungaricus-nak elnevezett fenyőolaj-készítményt, amit nagy mennyiségben gyártott. II. Ferdinánd udvari orvosává tette, nemesi rangra emelte 1631-ben „Ab Hortis” előnévvel, és megbízta a bécsi füvészkert megszervezésével. – Fm.: Von Art, Natur und Eigenschaften der Brunnen... (Kassa, 1626) – Irod.: Ernyei J.: A. K. (Gyógysz. Közl., 1909, 3845. sz.). Aujeszky Aladár (Pest, 1869. jan. 11. – Bp., 1933. márc. 9.) orvos, állatorvos, mikrobiológus. 1892-ben a bp.-i orvosi karon szerezte orvosi oklevelét. 1892–1900-ban a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1900-tól az Állatorv. Főisk.-án tanársegéd, magántanár, 1907-től a bakteriológiai diagnosztika ny. r. tanára, a bakteriológiai int. vezetője. 1921-től mikrobiológiát oktat a bp.-i egy. közg.-i karán. Jelentős bakteriológus, a kutyák és háziállatok veszettség elleni oltásának bevezetője, a később róla elnevezett, vírusos eredetű nyúltagyvelő-bénulás felfedezője. Új baktériumspóra-festési eljárás kidolgozása fűződik a nevéhez. – Fm.: A baktériumok természetrajza (Bp., 1912); Általános bakteriológia (1919) – Irod.: Kapronczay K.: A. A. (Orv. Hetil., 1979, 10. sz.). Azary Ákos (Verbiás, 1850. ápr. 27. – Szob, 1888. júl. 20.) orvos, állatorvos, tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1874–1882-ben a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1882–1888-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat ny. r. tanára, a közegészségügyi ismeretek előadója. 1886-tól az állatjárványtan és állategészségtan tanára. Kutatási területe az anthrax elleni védőoltással kapcsolatos kérdésekre, a sertések központi idegrendszerének a tuberkolitikus megbetegedéseire, állategészségügyi, járványtani problémáira terjedt ki. Magyarra fordította J. Charcot alapvető kézikönyvét, Az idegrendszer betegségeit (Bp., 1876). – Fm.: A háziállatok részletes kór- és gyógytana (Bp. 1888) – Irod.: Hutÿra F.: A. Á. (Állatorvosok L., 1905): Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

2. Á Ábrahám Ambrus Andor (Tusnád, 1893. nov. 20. – Szeged 1989. jan. 10.) zoológus, ideghisztológus, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1945, r. 1960), Kossuth-díjas (1953). 1913-ban belépett a jászóvári premontrei rendbe. 1919-ben szerzett biológia szakos tanári diplomát a bp.-i tudományegy.-en, 1922-ben doktori oklevelet kapott. 1917-től az állattani tanszéken tanársegéd, 1918-ban adjunktus, 1926-ban magántanár. 1934-től a szegedi tanárképző főisk. tanára, 1936-ban c. ny. rk. tanár, 1940–1967-ben a szegedi tudományegy. ált. állattan és összehasonlító anatómia tanszékén ny. r. tanár. Idegszövettani és idegélettani kérdésekkel foglalkozott, mikrotechnikai eljárásokat dolgozott ki az idegek tanulmányozására. Jelentősek a vérerek beidegződésére, az intracardiális idegekre, a hallóidegekre vonatkozó összehasonlító kutatásai. Tagja volt az Indiai Tud. Akadémiának, a londoni Királyi Orvosi Társaságnak, a Nemzetközi Ideganatómai Akadémiának. A M. Biol. Társ., több MTA-bizottság elnöke, számos külföldi és hazai társaság tagja, tb. levelező tagja, a JATE tb. doktora (1982). 1952–1960-ban az Acta Biologica, 1965–1989-ben az Acta Zoologica és az Acta Zool. Hung. főszerkesztője. – Fm.: Az állattani szervezet őrei a környezetben (Bp., 1931); Az állatok szerepe a gyógyászatban (Pápa, 1932); Bevezetés az állatok szervezettanába (Szeged, 1950); Összehasonlító 13 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON állatrendszertan (I–II. köt., Bp., 1964); Die Mikroskopische Innervation des Herzens und der Blutgefässe von Vertebraten (1964); Microscopic Innervation of the Heart and Blood Vessels in Vertebrates including Man (1964); Anatómia, élettan (Bwende S,-ral, Megyeri J.-sal, Bp., 1973, 1979); Iconography of Sensory Nerve Endings (1981) – Irod.: Életem és tud. tevékenységem (Vekerdi L., Tiszatáj, 1984); Szentágothai J.: Á. A. (M. Tud., 1989, 7-8. sz.); Biczók F.: Prof. Dr. A. Á. (Acta Biologica, 1989); Annus J. szerk.: A szálfaember (Szeged, 1993); Életem a főiskoláért. A. A. önéletrajzi írása (Horváthné Szélpál Mária szerk., Szeged, 1993); Farkas L. Gy.: Á. A. centenáriuma (Orv. Hetil., 1994). Ábrahám Bogdán (Harangláb, 1815. júl. 1. – Gyergyószentmiklós, 1871) orvos, sebész, tanintézeti tanár. Örmény kereskedő családból származott, orvosi tanulmányokat Pesten és Bécsben folytatott. 1841-ben kapott orvosi oklevelet a bécsi orvosi karon. Előbb a bécsi közkórházban működött, 1846-ban kinevezték a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet sebészet tanárának, amelyből 1849-ben – a szabadságharcban való részvételért – felfüggesztették. 1851-ben állásáról lemondott, és Gyergyószentmiklóson működött magán-, később városi főorvosként. – Fm: Dissertatio inauguralis medica sistens nervoses oculorum (Bécs, 1841); Aetherrelli kísérlet és jószándékú kérelem (Természetbarát, 1847, 39. sz.); A kolozsvári kórház ügyében (Ipar és Természetbarát, 1848, 26-27. sz.) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Ádám Lajos (Tergenye, 1879. máj. 1. – Bp., 1946. nov. 17.) orvos, egy. tanár. 1894-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1904–1912-ben a Rókus Kórházban sebész, 1912-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1916-ban magántanár. 1926-tól a III. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1946-tól a II. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1946–1947-ben az egy. rektora. Sebészeti műtéttannal, hasi és bélsebészettel foglalkozott. A helyi érzéstelenítés elterjesztése fűződik nevéhez. 1936-tól a Nemzetközi Sebészeti Társaság vezetőségi tagja. – Fm.: A rákkérdésről (Bp., 1935); A fájdalomcsillapítás fejlődése a sebészetben (Bp., 1935); Az élet megbecsülése (Bp., 1936); A fájdalom (Bp., 1937) – Irod.: Babics A.: Á. L. (Orvosok Lapja, 1946, 23.); Nemessuri M.: A húszéves Á.-iskola (in: A sebészet időszerű kérdései, Bp., 1947); Szappanos M.: Dr. Á. A. (M. Nőorvosok L., 1947); Regöly-Mérei Gy.: Á. L.-ról (Orv. Hetil., 1973); Mester E.: Megemlékezés Á. L. professzorról születésének 100. évfordulója alkalmából (Orv. Hetil., 1979). Ákontz Károly (Kolozsvár, 1861 – Kolozsvár, 1925. jan. 30.) orvos, egy. magántanár. A kolozsvári orvosi karon végzett 1879-ben. Tanulmányai befejezését követően a helyi Erzsébet királyné Kórház balneológiai szakorvosa. 1887-től a Ferenc József Tudományegy. I. sz. nőgyógyászati klinikáján tanársegéd, docens, mb. klinikai igazgató, majd kórházi főorvos. 1893-ban a szülészeti és nőgyógyászati propedeutikából egy. magántanár. Foglalkozott biztosítási orvostannal is. 1918 után Kolozsvárott maradt. – Fm: A vasúti balesetekről orvosi szempontból (Bp., 1912); A vetélésekről, 25 évi tapasztalat alapján (Bp., 1918); A méhrákról kórodai és kórszövettani szempontból (Bp., 1899). – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Áldásy Pál (Szombathely, 1928. jan. 12. – Miskolc, 1988. aug. 3.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa. (1956). Állatorvosi oklevelét 1951-ben Bp.-en szerezte meg. 1951–1952-ben az Orsz. Állategészségügyi Int. munkatársa, 1952–1955-ben az Állatorvostudományi Főisk. járványtani int. tanársegédje, 1955–1987-ben a miskolci Állategészségügyi Int. igazgatója. Elsősorban a vírusos betegségek diagnosztikájával és a mikotoxikozisok kórtanával foglalkozott, hatásos vakcinát dolgozott ki a nyulak mixomatozisa ellen. Munkásságát Eötvös Loránd-díjjal és Hutÿra Ferenc-emlékéremmel jutalmazták. – Fm.: Az újszülött borjak colivérhasának kóroktana és gyógyítása (M. Állatorv. Lapja, 1959); A sertéspestis elleni nyúlvírus-vakcina nagyüzemi alkalmazásával kapcsolatos megfigyelések (Ványi A.-sal, M. Állatorv. Lapja, 1962): A juhok súrlókórjának hazai előfordulása (Süveges T.-val, M. Állatorv. Lapja, 1964) – Irod.: Szabó J.: Á. P. (M. Állatorv. Lapja, 1988, 9. sz.). Ángyán Béla (Szentistván, Veszprém vm. 1849. jún. 17. – Balatonfüred, 1920. jan. 1.) orvos, egy. tanár. 1876ban végzett a bp.-i orvosi karon, 1876–1884-ben egy. tanársegéd, 1885-től egy. magántanár, 1889-től a bp.-i Rókus Kórház főorvosa. 1885–1886-ben közkórházi rendelőorvosként részt vett a bp.-i kolera- és himlőjárvány leküzdésében. E tárgyban több cikket publikált az Orv. Hetil.-ban. 1894-ben c. ny. rk. tanár. A Közkórházi Orvostársulat elnöke és az Orsz. Balneológiai Egyes. alelnöke. Schuschny Henrikkel 1903-tól megalapítja a Bp.i Orvosi Újságot. – Fm.: A cholera gyógyításáról (Bp., 1886); A cholera indica kór- és gyógytana (Bp., 1891, Klinikai Füz. 1.) – Irod.: Á. B. (Orv. Hetil., 1984, 34. sz.). Ángyán János (Bp., 1886. márc. 9. – Pécs, 1969. júl. 19.) orvos, egy. tanár, Ángyán Béla fia. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1909-ben a bp.-i kórbonctani intézet munkatársa. 1909-ben a berlini R. Koch Int. ösztöndíjasa. 1909–1923-ban a bp.-i II. sz. belklinikán dolgozott. 1912-ben tanársegéd, 1921-ben adjunktus, 1921–1923-ban intézetigazgató, 1914–1918-ban a 7. hadsereg bakterológiai és kórtani 14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON oszt., majd a helyőrségi szívbetegállomás vezetője. 1923-tól a pécsi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára, intézetigazgató, 1935–1936-ban dékán, 1943–1944-ben rektor. Tudományos munkássága a belgyógyászat egész területére kiterjedt. Harkányfürdő fejlesztője. Több tudományos bizottság tagja volt. – Fm.: A vagusok hatása az atrioventikularos szívverésre (Eger, 1913); Szanatóriumok jelentősége a tüdővész elleni küzdelemben (Pécs, 1930); A colitis probléma (Bp., 1935); A gyomor működészavaraival összefüggő károsodásokról (Pécs, 1937); Pneumonia-problémák (Bp., 1942) – Irod.: Trencséni T.: Köszöntés. A. J. 80 éves (Orv. Hetil., 1969, 107. sz.); Barta I.: Búcsú Á. professzortól (Orv. Hetil., 1969, 110. sz.); Burger T.: A. J. születésének centenáriumára (Orv. Hetil., 1986). Árkosi Gelei Benedek (Árkos, ? – Kolozsvár, 1661 ) orvos, tanár. A kolozsvári unitárius kollégiumi előtanulmányok után 1642-ben a padovai orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, de még két évig tartózkodott ott. 1644-ben Bécsben, 1645-ben Linzben – ismeretlen okból – várfogságra ítélték. 1645-ben szabadult, Pozsonyban, Mezőmihályon és Kolozsvárott gyógyított. 1645-től a kolozsvári unitárius kollégium tanára és orvosa. A hazai gyógyvizek első leírója. Pestisben halt meg. – Fm.: De laudibus philosophiae et medicinae elegium (Padova, 1639); Oratio in laudem Sacrosanctae Theologiae (Padova, 1649) – Irod.: Veress E. – Gál K.: A kolozsvári unitárius kollégium története (II. köt., Kolozsvár, 1932.). Árkövy József, 1862-ig Arnstein (Pest, 1851. febr. 8. – Bp., 1922. máj. 19.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1876ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1877-ben sebészmester és fogász. Külföldi tanulmányúton volt, 1877-ben már magánorvos. 1881-ben megalapította magán fog-gyógyintézetét, ebben az évben a fogászat magántanára. 1888-tól a Rókus Kórház főorvosa, 1890-ben a bp.-i fogászati klinika első vezetője, 1892-től a fogászat ny. rk. tanára, 1906–1918-ban ny. r. tanár, a Nemzetközi Fogászati Társulat örökös elnöke. A fogbetegségek kórbonctanával, fogászati diagnosztikával, konzerváló fogászattal foglalkozott. Hisztológiai kutatásai is jelentősek. Nevéhez fűződik a korszerű hazai fogászképzés megszervezése, a fogorvoslásnak a medicina általános színvonalára emelése. Alapító főszerk.-je a Stomatológiai Közlem. c. szaklapnak (1902-től). Az ő tervei alapján készült el 1909-ben a stomatológiai klinika új épülete. 1963-ban a SOTE Árkövy-emlékérmet alapított. – Fm.: A fogbél és gyökhártya bántalmainak diagnosztikája (1884); Diagnostik der Zhankrankheiten und durch Zahnleiden bedingten Kiefererkrankungen (Stuttgart, 1885); Indikationen zur stomatologischen Therapie (Bécs, 1900) – Irod.: Morelli G.: A. J. (bibl.-val, Orvostört. Közl., 1957); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965): Kapronczay K.: Á. J. (Orv. Hetil., 1976, 4. sz.). Árvay Sándor (Debrecen, 1903. ápr. 16. – Debrecen, 1997. jún 15.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1964). 1928-ban szerzett orvosi oklevelet Debrecenben, előbb a kórélettani intézet (1928–1931), majd a szülészeti klinika (1937–1938) munkatársa, közben a bazeli egy. élettani intézetében tanársegéd (1931–1937). Később Máramarosszigeten, Gyulán főorvos és kórházigazgató. 1951–1975-ig a DOTE szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója, egy. tanár. Több külföldi és hazai szakmai társaság tagja. Fő kutatási területe a nőgyógyászati endokrinológia volt, de gerontológiával is foglalkozott. – Fm.: A nő endokrinológiája (Debrecen, 1948); A női nemi szervek fejlődési rendellenségei (Bp., 1955); A női nemi szervek kóros helyzetváltozásairól (Bp., 1955); A meddőség (Bp., 1955); Az antibiotikumok szerepe a nőgyógyászati terápiában (Bp., 1955); Kombinált oestrogen-progesteron készítmények szülészeti és nőgyógyászati alkalmazása (Bp., 1962); A terhesség szövődése belgyógyászati betegségekkel (Bp., 1962); A női ivari működések… (Bp., 1963); Az öregedési folyamat és a környezeti hatások kapcsolata (Bp, 1976) – Irod.: Papp Z. szerk.: Emlékfüzet D. med. Dr. h. c. Á. S. egyetemi tanár működésének 20. évfordulójára (Debrecen, 1971); Lampé L.: In memoriam dr. Á. S. egyetemi tanár (Orv. Hetil., 1997).

3. B Babics Antal (Lovászpatona, 1902. aug. 4. – Bp., 1992. jan. 17.) orvos, urológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1950), Kossuth-díjas (1951). 1929-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy. orvosi karán. 1936–1937-ben Berlinben, a Collegium Hungaricumban, majd Varsóban ösztöndíjas, 1929–1941-ben a bp.-i urológiai klinika tanársegédje, adjunktusa, 1940–1941-ben klinikai igazgató-helyettes, 1941–1943-ban adjunktusként vezette a klinikát. 1940-től magántanár, 1943–1945-ben a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa, orvosszázadosként a bp.-i honvédkórház főorvosa. 1945–1974-ben a bp.-i urológiai klinika igazgatója, ny.r. tanár. 1948–1950-ben dékán, 1953–1959 a BOTE általános orvosi kar dékánja, 1950–1953-ban az Állami Kórház igazgatója, 1956. okt. 26–30. között eü.-i miniszter, 1963–1967-ben országgyűlési képviselő. Az MTA Orvosi Osztály titkára (1959–1967), a Magyar Urológus Társaság örökös elnöke, a SZU Orvostud. Akad.-nak tagja (1965), a Csehszlov., a Szovjet Seb. Társ., az osztrák, a lengyel és a román urológiai társaság tb. tagja, az Eü. Szakszervezet elnöke (1950–1962, 1963–1975, 1980–1985). Kutatási területe a veseüregrendszer kórélettana, a vesekövek keletkezése, a nyirokkeringés szerepének a kimutatása a vesemedence betegségeiben. – Fm.: A vese üregrendszerének pathológiája és műtétei (Rényi-Vámos F.-cel, Bp., 1950); Urológia (Bp., 1952); 15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON A vesepusztulás elmélete és klinikuma (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1952); A vesekövek klinikumáról és műtéti megoldásának elveiről (Bp., 1954); A vesék nyirokkeringése (Bp., 1956); Vérvizelés (Bp., 1959); A korszerű vesesebészet egyes kérdései (Bp., 1962); Anuria (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1972); Megtévesztő kóresetek intraoperatív diagnózisa az urológiában (Bp., 1977, oroszul 1984); Limfografia urogenitalis betegségekben (Frang D.-vel, Bp., 1987, angolul 1990) – Irod.: Frang D.: B. A. (Orv. Hetil., 1992, 26. sz. és M. Tud., 1992). Bach Imre (Szeged, 1895. márc. 17. – Bp., 1966. okt. 19.) orvos, endokrinológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1920-ban a bp.-i Városi Kórház belgyógyásza, 1920–1923-ban németországi tanulmányúton volt. 1924–1928-ban a szegedi gyógyszertani intézet, 1928-tól uo. a belklinika munkatársa, 1933-ban magántanár, 1947-ben c. ny. tanár, 1946–1966-ban a bp.-i Péterffy S. u.-i Kórház endokrinológus főorvosa, a M. Endokrinológiai Társaság alapítója, a londoni Királyi Orvostársaság 1ev. tagja. Kutatási területe a klinikai endokrinológia és a magas vérnyomás endokrinológai vonatkozásai voltak. – Fm.: Gyakorlati endokrinológia a bel- és gyermekgyógyászatban (Bp., 1964) – Irod.: Julesz M.: B. I. (Orv. Hetil., 1966, 49. sz.). Backhausz Richárd (Bp., 1920. máj. 20. – Bp., 1971. szept. 27.) orvos, immunológus, az orvostud. doktora (1969). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1946–1954-ben a Phylaxia Oltóanyagtermelő Int. humán immunológiai oszt. munkatársa, 1952-től oszt. vez., 1954-től a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Int. helyettes igazgatója, 1958-ban kandidátus. Kidolgozta a humán anti-Rh-szérumot, a koncentrált vörhenytoxint, számos immunkémiai reakciót írt le. Kiemelkedő immunológus, számos jeles szakközlemény szerzője. – Fm.: Immundiffusio und Immunelektrophorese (Bp. 1967) – Irod.: B. R. (Orv. Hetil., 1972, 6. sz.). Bajusz Eörs (Kecel, 1926. júl. 15. – Montreal, 1973. nov. 5.) orvos, biofizikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte. 1949-ben elhagyta Mo.-ot, Kanadában telepedett le. 1950-től a montreali egy. orvosi karán tanársegéd, 1959-től a biofizika ny. r. tanára. 1959–1961-ben a Revue Canadienne de Biologie c. folyóirat főszerkesztője. 1960-ban Pfeiffer-díjjal tüntették ki.– Fm.: Anion-kation kölcsönhatások a szívinfarktus kémiai megelőzésénél (Selye J.-sal, Bp., 1960); Das vegetative Nervensystem (Basel, 1962); Conditioning Factors for Cardiac Necroses (Basel – New York, 1963); Experimental Pathology and Histochemistry of Heat Muscle (Basel – New York, 1967) – Irod.: Majer K. F.: Az orvostudomány története (Bp. 1989). Bak Róbert (Bp., 1908. okt. 14. – Washington, 1974. szept. 15.) orvos, ideggyógyász, pszichoanalitikus. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte. 1933–1934-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa, 1934–1937-ben a bp.-i idegklinika tanársegéde. A pszichoanalitikát Hermann Imrénél sajátította el. 1937-ben a Siesta Szanatóriumban József Attila pszichiátere. 1941-től az Egyesült Államokban élt, jeles pszichoanalitikus lett, mint e szakterület tanára az A. Einstein Orvosi Intézetben. – József Attila betegsége (Szép Szó, 1938); The Phallic Women. The Psychoanalytic Study of the Child (New York, 1963) – Irod.: Hermann I.: B. R. (Orv. Hetil., 1974, 48. sz.). Bakács Tibor, Burger (Bp., 1912. okt. 11. – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962), kommunista politikus. Orvosi oklevelét 1936-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1935-től a MKP tagja, 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a francia hadsereg katonaorvosa. 1942-től munkaszolgálatos. 1945 után bp.-i kerületi tisztifőorvos, 1948-tól fővárosi tisztifőorvos, 1951–1956-ban a János Kórház, 1955–1956-ban a koreai magyar kórház igazgatója, 1957–1974-ben az Orsz. Közeü. Int. főigazgatója, 1962-től az OTKI-ban a közegészségtan ny. r. tanára. A M. Higienikus Társ. elnöke, a M. Urbanisztikai Társ. alelnöke. Település-egészségtannal, közegészségtannal foglalkozott. Számos könyvet és tanulmányt írt. – Fm.: Budapest közegészségügyének száz éve (Bp., 1948); A városegészségügy szervezési kérdései Budapesten (Bp., 1950); Településhygiéne és entrális fertőzések Magyarországon (Bp., 1956); Általános és részleges járványtan (Bp., 1966); Városegészségügy (Toronto, 1967); A hygiéne tankönyve (Bp., 1968); Egy életrajz ürügyén (Bp., 1978) – Irod.: B. T. (Orv. Hetil., 1977, 101. sz.). Bakay Lajos (Hódmezővásárhely, 1880. jún. 5. – Bp. 1959. nov. 26.) orvos, sebész, egy. tanár. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1903–1904-ben tanársegéd az I. sz. sebészeti klinikán, 1908ig adjunktus, 1908-ban magántanár. 1908–1918-ban a Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1918–1921-ben a pozsonyi, 1922–1926-ban a pécsi egy. ny. r. tanára. 1926–1945-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1942–1943-ban az egy. rektora. 1939-től felsőházi tag, 1940–1946-ban az Orsz. Orvosszövetség elnöke, az Orv. Kamara elnöke. 1945-ben megfosztották tanszékétől, 1940-es évek végén juhpásztor. 1950-től konziliárius orvos. Nyelőcső-, csont- és idegsebészettel foglalkozott. – Fm.: A gáttáj sérveiről (1906); Csontüregek pótlásáról (Bp., 1910); Érvarratról, érátültetésről (1911); Gümős csigolyagyulladás után támadt tályogok szerepe (1911); Sérülés utáni koponyaüregbeli vérzésekről (Bp., 1913); Prothetikai kérdésekről (Bp. 16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1924.); A nyelőcső pótlásáról (Bp., 1924); A bárzsingrákról (Bp., 1925); A duodenum passage zavarairól (Bp., 1925.) – Irod.: B. L. (Orv. Hetil., 1959, 50. sz.). Bakodi József (Moson, 1791. febr. 21. – Pest, 1845. nov. 2.) orvos, Bakody Tivadar apja. 1820-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1820–1835-ben győri magánorvos, 1835-től pesti homeopata-orvos. Szerepe volt Hahnemann tanainak mo.-i elterjedésében. Balogh József vm.-i főorvos távolíttatta el Győrből. Halálát kinin-ópium önkísérlet okozta. – Fm.: Homeopathische Heilung der Cholera zu Raab in Ungarn im Jahre 1831 (Stein am Anger, 1832.): Antall J.: A homeopatia Magyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10. sz.). Bakody Tivadar József (Győr, 1825. máj. 4. – Bp., 1911. márc. 29.) orvos, egy. tanár. Bakodi József fia. Előbb jogot tanul, a szabadságharc alatt honvédtiszt, Görgey hadtestének honvédszázadosa. 1850–1854-ben Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, itt szerezte meg orvosi oklevelét. 1854–1856-ban európai tanulmányúton volt, 1856–1861-ben Lembergben élt, az itteni egy. természet-gyógytan magántanára (1861). Ő is homeopata orvos. 1861-ben hazatért, magángyakorlatot folytatott, 1873–1911-ben a pesti orvosi karon a hasonszenvészet rk. tanára, a Bethesda és a Rókus Kórház főorvosa, a hazai testnevelés megszervezésének szorgalmazója, Semmelweis tanainak népszerűsítője. 1863-ban létrehozta az első m. tornacsarnokot, 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet, 1873–1875-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője. – Fm.: Országos Testgyakorlat (Pest, 1961); A hasonszenvészet jogigényei a tudomány és az emberiség érdekében (Pest, 1868); A karyomitosis és a biologikus orvosszervi gyógytan alapjai (Bp., 1884) – Irod.: Antall J.: A homeopatia Magyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10. sz.). Bakos László (Solymár, 1914. dec. 9. – Bp., 1991. jún. 19.) orvos, reumatológus. 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, az orvostud. kandidátusa (1957). A Szent Lukács Gyógyfürdő Kórház orvosa (1941–1945), az Országos Reuma Kórház főorvosa (1945–1951), majd az egyesített Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főorvosa (1951–1982). A nemzetközileg elismert hazai reuma-epidemológiai kutatás elindítója. – Fm: Reumás betegek complementkötéseinek vizsgálata szövet antigénekkel (Orv. Hetil., 1958); A csont multilocularis eosinophil granulómája (M. Radiol., 1959); A rheumatid factor tropin hatása (Rheumatológia, 1969); Immunológiai vizsgálatok pcp-s beteg utódaiban (Rheumatológia, 1977). Balassa János (Sárszentlőrinc, 1814. máj. 5. – Pest, 1868. dec. 9.) orvos, sebész, egy. tanár, az MTA tb. tagja (1858). Orvosi oklevelét 1839-ben Bécsben szerezte meg, 1839–1843-ban a bécsi sebészeti klinikán műtőorvos, 1841-től az Allgemeine Krankenhaus helyettes főorvosa. 1843–1868-ban a pesti egy. orvosi karán a sebészet ny. r. tanára. 1848–1849-ben az orvosi kar igazgatója, a Közoktatásügyi Min.-ban az egyetemi ügyek tanácsosa. 1848–1849-ben honvédkórház igazgatója, a honvédorvosi tanfolyam vezetője. 1849–1850-ben fogságot szenvedett, 1851-ben foglalhatta el ismét állását. A haladó orvosi mozgalom vezetője, az Orv. Hetil. megalapításának kezdeményezője, 1868-ban az Orsz. Közeü.-i Tanács első elnöke. A korszerű m. sebészeti oktatás megszervezője, az éterrel való altatás első mo.-i alkalmazója (1847), jeles hasi sebész, a gégetükör műtéti alkalmazója. Új megoldásokat alkalmazott a plasztikai sebészetben, tuberkulózisos csontelváltozások sebészi megoldását is alkalmazta. Nevéről 1906-ban emlékérmet neveztek el, több eü. intézmény viseli nevét. – Fm.: Gyakorlati sebészet (Pest, 1844); A hassérvekről (Pest, 1853, németül is); Új műtét módozata az orrképzés körül (Pest, 1863); A képző-műtétek. Operationes plasticae (Pest, 1867); B. J.: Összegyűjtött kisebb művei (összeáll. Fanny Gyula, Bp., 1875) – Irod.: Barabás L.: B. J. (Orv. Hetil., 1964, 57. Sz.); Ladányi J.: Emlékelőadás B. J. 150. születésnapján (Bp., 1965); Barabás L.: B. és Markusovszky barátságáról (Orv. Hetil., 1965, 51. sz.); Antall J.: B. J. (Nagy Magyar Orvosok, Bp., 1973). Balás Béla, sipeki (Nagybánya, 1912. júl. 18. – Bp., 1973. febr. 8.) orvos. Orvosi oklevelét 1936-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1936–1939-ben a János Kórház, 1939–1940-ben a Vöröskereszt Kórház orvosa, 1940–1944-ben az OTBA főorvosa, 1944–1946-ban katonaorvos, 1946–1949-ben a Postás Kórház laborfőorvosa, 1949–1951-ben az Orsz. Vérellátó Int. főorvosa, 1951–1973-ban az ORFI laborfőorvosa, a M. Laboratóriumi Orv. Társaság főtitkára. 1952-ben megszervezte a San Marco utcai szakasszisztens-képző intézetet. Laboratóriumi vizsgálati módszertannal foglalkozott. – Fm.: Laboratóriumi asszisztensképzés (Bp., é.n.)– Irod.: B. B. (Orv. Hetil., 1973, 13. sz.) Balla Sándor, 1905-ig Blau (Lugos, 1881. okt. 7. – Svájc ?, 1960-as évek) gyógyszerész, gyógyszergyáros. 1903-ban Kolozsvárott szerzett gyógyszerészi oklevelet. 1903–1909-ben Németországban és Franciaországban dolgozott. 1909-ben hazatért, 1912-ben megalapította a Wander gyógyszer- és tápszergyárat. 1947-ben Svájcba távozott. – Irod.: Kempler K.: A magyar gyógyszergyártás története (Bp., 1987). Ballagi István (Bp., 1893. jún. 13. – Bp., 1955. máj. 30.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Ballagi Aladár fia, Ballagi Mór unokája. 1918-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1929-ben egy. magántanár. Az I. vh. alatt több katonai járványkórházban szolgált, majd a bp.-i bőr17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON klinikán gyakornok, utóbb tanársegéd (1922–1938). 1947–1951-ben a bőrgyógyászati mikológia c. ny. rk. tanára. 1945–1947-ben a Poliklinika főorvosa, majd 1947 és 1955 között a MÁV-Kórház bőrgyógyászati osztályát vezette. A gombás bőrbetegségek elismert kutatója volt. – Fm: Bőrgyógyászati mykológia (Bp. 1929); Penészgombák az egészséges és beteg bőrön (Bp., 1929); Über Meerschweinimphungen mit Schimmelpilzen und Dermatophytonarten (Laubál I.-vel, Berlin, 1933); A gombás betegségek közegészségügyi vonatkozásairól (Bp., 1936); Pathogen és soprophyta gombák élete a táptalajokon (Bp. 1941); A dermatomykosisok fajlagos gyógyítása (Bp., 1941); A bőr gombás megbetegedései (Bp., 1942). – Irod.: Földvári F.: Megemlékezés dr. B. I.-ról (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1955); Földvári F.: Stephan B. (Mycopatologia et Mycologia Applicata, 1958). Balogh Ernő (Nagyszalonta, 1890. aug. 11. – Bp., 1964. nov. 24.) orvos, egy. tanár, az MTA 1ev. tagja (1942– 1949). 1913-ban szerezte meg orvosi diplomáját a bp.-i orvosi karon. 1913-tól az anatómiai int.-ben dolgozott, tanársegéd majd adjunktus, 1920-ban magántanár, 1925-től a kórbonctan rk. tanára (Szegeden), 1927-től a bp.-i orvosi karon ny. r. tanár, 1934-től a II. sz. kórbonctani int.-hez tartozó Kísérleti Rákkutató Int. igazgatója. 1950től a Heim Pál Kórház főorvosa. Jelentős rákkutató, a daganatos betegségek patológiájával foglalkozott. MTAtagságát 1993-ban helyreállították. – Fm.: Szöveti elváltozások biológiai felértékelése fertőző betegségekben (1926); Az egyetemes orvoslás legnagyobb magyar géniuszáról (Szeged, 1927); Gümőkórosok gennykeltő bacteriumos társfertőzéséről (1927) – Irod.: Farkas K.: B. E. (Orv. Hetil., 1965, 5. sz.). Balogh Éva ((Kaba, 1931. júl. 6. – Debrecen, 1986. júl. 28.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1966). 1955-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n, 1958-ban bőrgyógyász szakorvos. 1955-től a DOTE bőrklinikáján gyakornok, tanársegéd, adjunktus, 1963–1966-ban a leningrádi Kirov Orvostovábbképző Int.-ben aspiráns. 1971–1978-ban docens, 1978-tól egy. ny. r. tanár. Fő kutatási területe a dermatológia és a mykológia volt. A gombás szenzibilitáció területén új dinagnosztikai eljárást vezetett be. 68 tud. közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Irod.: B. É. (M. Dermatológia, 1986, 6. sz.). Balogh János (Bp., 1922. ápr. 21. – Bp., 1998. szept. 20.) orvos, sebész, orvostörténész. A pécsi tudományegy.en szerzett orvosi oklevelet 1946-ban. Előbb a III. sz. sebészeti klinikán működött, majd 1953-tól a Szent János Kórház sebész főorvosa. Szakmai és orvostörténeti kutatásainak eredményei hazai szakfolyóiratokban jelentek meg. Elsősorban a sebészet történetével foglalkozott. Összefoglaló sebésztörténeti munkája kéziratban maradt fenn. – Fm.: A sebészet útja (in: Tanulmányok és arcképek a magyar medicina múltjából, Bp., 1988) – Irod.: B. J. (Orvostört. Közlem., 1991). Balogh József (Nyárádszentimre, 1750 – Guyana, 1781) orvos, botanikus. 1779-ben Leidenben szerezte meg orvosi oklevelét. 1779-ben holland ösztöndíjjal Dél-Amerikába ment, Guyanában és Brazíliában flórakutatásokat végzett. 1780-ban Mária Terézia hazahívta, és kinevezte a kolozsvári fűvészkert igazgatójának. Hazatérése alatt halt meg. – Fm.: Specimen inaugurale botanicomedicum sistens praecipuas plantas in M. Transylv. (Lungduni Batavorum, 1779): – Irod.: B. J. (Term. tud. Közlem., 1891). Balogh Kálmán (Szolnok, 1835. szept. 28. – Bp., 1888. júl. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1864, r. 1877). 1860-tól tanársegéd a pesti élettani tanszéken, 1862-ben magántanár, 1863-tól az elméleti orvostan tanára Kolozsvárott, 1867–1871-ben a pesti orvosi karon az élettan, 1871–1888-ban a gyógyszertan ny. r. tanára. A kórszövettan hazai művelésének úttörője, a kísérletes gyógyszertan megalapítója. Rák- és daganatos betegségekkel foglalkozott, sejtkórtani és bakteriológiai kutatásokat végzett. 1865–1888-ban az Orv. Hetil. szerk.-je. – Fm.: Az ember élettana (Pest, 1862); Általános kórtan és kórjelzéstan (Pest, 1865); Gyógyszertan (Pest, 1866); Orvosi Műszótár (Bp., 1883) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv… (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: Balogh K. (Orv. Hetil., 1978, 41. sz.). Balogh Károly (Krasznacégény, 1895. febr. 13. – Bp., 1973. máj. 4.) orvos, fogorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1920-ban avatták orvosdoktorrá. 1921–1935-ben a bp.-i stomatológiai klinikán tanársegéd, 1933-ban magántanár, 1940–1944-ben az István Kórház szájsebészeti oszt. vezetője, 1944-től a stomatológiai klin. igazgatója, ny. r. tanár. 1945–1952-ben dékán, 1952-ben megszervezte az önálló fogorvosi kart, 1952–1964-ben továbbra is dékán. Daganatos szájbetegségekkel, a nyelv- és ízlelés kórtanával foglalkozott. Számos műszert szerkesztett. 1963-ban a hallei Leopoldina tagja, 1964-ben MTA-díjat, 1963-ban Árkövy-díjat kapott. – Fm.: A stomatológia tankönyve (Bp., 1948); Fogászat (Bp., 1950, 1954); Fogeltávolítás (Bp., 1957); Gastrostomatológia (Bp., 1962); A fog- és szájbetegségek megelőzése (társszerzőkkel, Bp., 1965); A nyelv (Bp., 1965) – Irod.: Huszár Gy.: B. K. (Bp., 1965); B. K. (Orv. Hetil., 1972, 48. sz.). Balogh Pál, Almási Balogh (Nagybarca, 1794. okt. 18. – Pest, 1867. szept. 11.) orvos, szájsebész, az MTA tagja (1ev. 1831, r. 1835). 1823-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1824-ben Németországban ismerte meg a homeopata gyógymódot, amelynek hazai népszerűsítője lett. Az orvosi műnyelv kialakítója, 18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa, 1836-tól a Tudományos Tár szerkesztője. 1856-ban hosszabb külföldi tanulmányútra ment. 1865-ben a Homeopatha Orvosok Egyesületének elnöke. Az ipar- és állatvédő egyesület eszméjének atyja. – Fm.: Philosophiai pályamunkák (Pest, 1835) – Irod.: Kátai G.: A. B. P. (M. Orvosok és Term. Vizsg. Évk., Pest, 1868); Fialovszky B.: Almási B. P. élet- és jellemrajza (1933). Balogh Tivadar (Pest, 1838. okt. 31. – Bp., 1907. jún. 19.) orvos, író. Balogh Pál fia. Nagykőrösön Arany János tanítványa, 1865-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett.Szintén a homepátia követője. 1866-tól Aradon orvos, 1866-ban vm.-i főorvos. 1870-től ismét Pesten élt, gyakorló orvos és író, az orvosi fotózás elindítója, művészi-orvosi ábrázoló. Elbeszéléseket, színműveket írt. 1881-ben lefordította Molière Botcsinálta doktor c. színművét. Almási Tihamér néven írt. Jelentős orvosi népszerűsítő tevékenységet is kifejtett. Szerkesztette a Homeopathia c. folyóiratot. – Fm.: A miniszterelnök bálja (Arad, 1869); A milimári (népszínmű, Bp., 1880); Két év múltán (színmű, Bp., 1881); A tót leány (népszínmű, Bp., 1883); Cigány Panna (népszínmű, Bp., 1884); Sári néni (népszínmű, Bp., 1885); Egészségtan (tankönyv, Bp., 1890); Miniszteri tárca (színmű, Bp., 1893) – Irod.: Antall J.: A homeopátia Magyarországon (Term. tud. Közl., 1966, 10.sz.); Kapronczay K.: Az orvosi fényképezés története (Term. Vil., 1990, 10. sz.); Szállási Á.: A. B. T. (Orv. Hetil., 1982, 31. sz.). Baló József (Bp., 1895. nov. 10. – Bp., 1979. okt. 10.) orvos, patológus-onkológus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1955), az MTA tagja (lev. 1940, 1956, r. 1946, 1972). Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1917-tól a bp.-i I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1922–1924-ben Rockefeller-ösztöndíjas a baltimore-i Johns Hopkins Egy.-en, valamint Bostonban a hygieniai int.-ben. 1926-ban magántanár, 1926–1928-ban a Szent István Kórház főorvosa. Itt írta le a leucoencephalitis periaxalis concentricát, az agy koncentrikus sclerosisát, amelyet azóta Baló-féle betegségként tart számon a szakirodalom. 1928–1945-ben a szegedi Ferenc József Tudományegy. kórbonctani tanszékén ny. r. tanár, intézeti igazgató. 1932–1933-ban, 1941–1942-ben az orvosi kar dékánja, 1939–1940-ben rektor. Itt virológiával foglalkozott. A vastagbél-polyposisra vonatkozó kiterjedt összehasonlító vizsgálatokat végzett, eredményeit német nyelvű monográfiában összegezte. Az idegrendszer demyelinisatiójával járó káros folyamatokat 1940-ben egy másik német nyelvű könyvében összegezte. 1945-ben a bp.-i törvényszéki orvostani, 1946–1967-ben az I. sz. kórbonctani és rákkutató int. és tanszék ny. r. tanára. Intézete az érbetegségekre, az agyérelmeszesedésre vonatkozó hazai kutatások központja lett külön biokémiai laboratóriummal. A pancreas elastase enzim felfedezéséért Kossuth-díjat kapott. A daganat-patológiában is jelentős eredményeket ért el. Mo.-on elsőnek mutatta be a vírusok szerepét a daganatkezelésben. Jeles tüdődaganat-kutató is volt. Hat monográfia és 300 alapvető tudományos közlemény szerzője. 1947-től a M. Patológus Társ. elnöke, az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja, 1965-ben a SZOTE tb. doktora, 1970-ben a SOTE Semmelweis-emlékérmét, 1975-ben a M. Onkológusok Társ. Krompecher-emlékérmét kapta meg. – Fm.: A láthatatlan kórokozók, filtrálható vírusok (Bp., 1931); Warzen, Papillome und Krebe (Leipzig, 1936); Die Erkrankungen der weissen Substanz des Gehirns und des Rückenmarks (Leipzig, 1940); Kórbonctan. I. Általános kórbonctan (Bp., 1948, 1952); Kórbonctan. II. Részletes kórbonctan (Bp, 1948, 1962); Lungenkarzinom und Lungenadenom (1957) – Irod.: Lapis K.: B. J. (Orv. Hetil., 1979). Balsaráti Vitus János (Dombegyháza, 1529. aug. 24. – Sárospatak, 1575. ápr. 7.) orvos, tanár, lelkész. Szüleit a törökök elhurcolták, Balsaráton nevelkedett, innen neve első tagja. 1549–1556-ban Wittenbergben teológiát hallgatott, Melanchton tanácsára Itáliában medicinát tanult, 1560-ban Padovában orvosi oklevelet szerzett. V. Pál pápa udvari orvosa, de 1560-ban Perényi Gábor országbíró hazahívta, a sárospataki ref. iskola igazgatója, tanára. 1570–ben Olaszliszka, 1571-ben Sárospatak ref. lelkésze, a kollégium igazgatója. Orvosi és teológiai munkákat írt. – Fm.: De remidiis pestis prophylacticis (1564); A keresztyéni vallás ágazatainak rövid summája (1571); Magyar chirurgia, az az a seb gyógyításának mesterségiről írt négy könyvek (elveszett kézirat) – Irod.: Horváth J.: A reformáció jegyében (Bp., 1953); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). Bamberger Károly (Bp., 1915. aug. 9. – Bp., 1972. okt. 14) állatorvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1937-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét az Állatorv. Főisk.-án. 1940-ben doktori oklevelet kapott. 1938–1950-ben a Phylaxia Gyár munkatársa, 1949-ben egyik alapítója az MTA Állateü. Kut. Int.-nek, amelynek tudományos osztályvezetője, 1969–1970-ben h. igazgatója. Kutatási területe a tbc, a veszettség, a szérumtermelés stb. Jelentős eredményeket ért el a baromfibetegségek leküzdése területén. – Fm.: A tyúktuberkulózis (Bp., 1968) – Irod.: Bery D.: B. K. (M. Állatorv. Lapja, 1973, 8. sz.). Bantler Ödön (Pécs, 1869. márc. 24. – Bp., 1923. szept. 4.) gyógyszerész, gyorsíró, tanár. 1889-ben Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1891-ben Temesvárott gyógyszertártulajdonos. 1903-ben megtanulta a StolzeFenyvessy-gyorsírást, 1908-ban gyorsírási középiskolai kémia-természetrajzi oklevelet szerzett, Berlinben gyorsírói tanár képesítést kapott. Egyik alapítója (1901) a M. Gyorsíró Társaságnak. Szerkesztette 1894–1919ben a Magyar Gyorsíró c. lapot, vizsgabiztos, az Orsz. Gyorsíró Tanács tagja. – Fm.: A német gyorsírás tankönyve (Bp., 1910); A magyar gyorsírás methodikus tankönyve (Bp., 1915) – Irod.: Sztankay I.: A magyar gyógyszerészet (Bp., 1934). 19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Barabás István (Bonyhád, 1908. júl. 27. – Bp., 1980. márc. 1.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1964). 1932-ben szerezte meg Bp.-en állatorvosi oklevelét. 1932–1945-ben Tolna megyében állatorvos, 1945–1949ben Szekszárd város főállatorvosa, 1950–1951-ban a Tolna m. Tanács mezőgazd. oszt. vezető szakállatorvosa. 1951–1954-ben a Földműv. Min.-ban állateü. szakértő, 1954–1957-ben az Állami Gazdaságok Min.-ban főállatorvos, 1967–1978-ban az Állami Gazdaságok Orsz. Közp.-ban vez. főállatorvos. Elsősorban a sertések brucellózisával foglalkozott. Tanulmányai agrártud. folyóiratokban jelentek meg.– Irod.: Csukás A.: B. I. (M. Állatorv. Lapja, 1980, 9. sz.). Barabás Mihály (Bp., 1900. szept., – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, röntgenológus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1928–1950-ben a bp.-i Pajor Szanatóriumban a Charité Kórházban, röntgenorvos, majd főorvos. 1950–1971-ban a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. Kutatási terülte a frontális rétegfelvétel módszertanának kidolgozása, értékelési módszereinek kutatása. Jeles szakíró. – Irod.: B. M. (Pneum. Hung., 1977, 10. sz.). Baradlai János, Breit (Felsőolcsvár, 1873. nov. 16. – Bp., 1942. jan. 18.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. 1890-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bécsi egy.-en, 1918-ban Bp.-en gyógyszerészdoktori diplomát kapott. 1901-ben a Gyógyszerészeti Közlöny szerkesztője, 1914-ben Dunaharasztiban gyógyszertár-tulajdonos (Isteni Gondviselés), 1928-tól a bp.-i Petőfi- és Batthyány-patika tulajdonosa. Tagja volt a Német Gyógyszerész Társaságnak, a M. Gyógyszerész Egyesület igazgatója. Jeles gyógyszerésztörténész. – Fm.: A magyar gyógyszerészet története (I–II. köt., Bp., 1930) – Irod.: Zboray B.: B. J. (Gyógyszerészettört. Diárium, 1975, 2. sz.). Baranyai Aurél (Eszék, 1903. jan. 8. – Pécs, 1983. márc. 30.) gyógyszerész, tudománytörténész. 1925-ban szerezte gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1925–1940-ben Kunmadarason, 1950-től Pécsett gyógyszerész. Elsősorban a Mecsek flórájával és gyógyszerészetörténettel foglalkozott. Írásai a Dunántúli Naplóban, a Jelenkorban, az Új tükörben és a Gyógyszerészet c. lapban jelentek meg. – Irod.: B. A. (Gyógyszerészet, 1983, 12. sz.). Barát Irén (Nagyvárad, 1890. júl. 15. – Bp., 1972. jan. 18.) orvos, tüdőgyógyász, Állami-díjas (1970). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1917-ben a kórbonctani int. munkatársa, 1917–1970ben a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. 1931–1971-ben a M. Orvosok Tuberkulózis Egyesületének főtitkára, 1964–1969-ben a Korányi Frigyes Tbc- és Tüdőgyógyász Társaság elnöke, jeles tüdőgyógyász. – Irod.: Böszörményi M.: B. I. (Tuberkulózis, 1972, 2. sz.); B. I. (Orv. Hetil., 1972, 14. sz.). Baráth Jenő (Bp., 1895. márc. 6. – Bp., 1971. jan. 22.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1920-ban a bp.-i Kun u.-i Kórház orvosa, 1920–1936-ban a bp.-i III. sz. belklinika munkatársa, 1931-ben egy. magántanár. 1937-ben a bőrklinikán konziliárus, 1938–1945-ben a Stefánia úti Belgyógyászati Int. igazgatója. 1945-ben c. rk. tanár, 1945–1967-ben a János Kórház főorvosa. Elsősorban a magas vérnyomás kórtanával, terápiájával foglalkozott. Az orvostovábbképzések előadója. Magyar és idegen nyelven 150 közleménye jelent meg. – Fm.: A belgyógyászat kézikönyve (I–II. köt., Bp., 1935); Hypertóniák és érbetegségek (Bp., 1937) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1973, 15. sz.). Barna Ignác (Nagykároly, 1822. febr. 3. – Bp., 1894. nov. 23.) orvos, fogorvos, műfordító, az MTA lev. tagja (1876). 1848-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosi diplomát. A szabadságharc alatt honvédorvos, Kossuth Zsuzsa segítő ezredorvosa, több tábori kórház szervezője. 1950-ben Bécsben, 1856-tól Pesten folytatott orvosi gyakorlatot, 1865-ben Bécsben 1856-tól Pesten folytatott fogorvosi gyakorlatot, 1865-ben egy. magántanár. Ráspoly és B. I. néven fővárosi lapokban publikált, a Borszem Jankó munkatársa. Jeles műfordító (Horatius, Juvenalis, Vergilius). – Fm.: B. I. versei (Buda, 1846); Szerelemhangok (Pest, 1850); Fogászat (1871) – Irod.: Salamon H.: Dr. B. J. a fogorvos és költő (Bp., 1939); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp. 1965). Barta Endre, Braun (Debrecen, 1882. febr. 15. – Bp., 1948. nov. 16.) gyógyszerész. 1904-ben szerezte meg gyógyszerészeti oklevelét Bp.-en. 1909-től gondnoka, 1912-től tulajdonosa a Baross u.-i Szent Szív patikának, majd Pesterzsébeten 1940-ben létesített gyógyszervegyészeti laboratóriumot. – Fm.: A páros glycorunsavak chemiai úton való quantitativ meghatározásáról (Bp., 1904) – Irod.: B. E. (A gyógyszerész, 1948). Barta Imre (Kecel, 1899. szept. 30. – Pécs, 1978. nov. 18.) orvos, hematológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően a pécsi belklinikán működött, 1931-ben magántanár, 1929–1931-ben a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. 1936–1944 májusáig a mo-hácsi kórház belgyógyász főorvosa, 1947-től kórházigazgató, 1936-ban c. rk. tanár, 1960–1968-ban a pécsi I. sz. belklinika tszv. egy. Tanára, igazgatója. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a klasszikus hematológiai morphológia megalapozásában nemzetközileg elismert szakember. Az elsők között 20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON foglalkozott élő emberben a csontvelő elváltozásaival, megalkotta a csontvelő-dysplasia fogalmát. Elsőként írta le a reticulum-sejtek különböző típusait, vizsgálta a csontvelő mikrocirkulációját, foglalkozott a retikulózissal, számos hematológiai kórképpel. 1961-től a M. Haematológiai Társ. elnöke volt. 113 tudományos közleményt és három monográfiát írt. – Fm.: Klinikai cytologia: Szövettani vonatkozásokkal (Bp., 1967); A lép belgyógyászati betegségekben (Bp., 1969); Klinikai cytopathológia (Bp., 1970) – Irod.: Hollán Zs.: In memoriam I. B. (Haematologia, 1978–1979); B. I. (Orv. Hetil., 1979, 120. évf. 1. sz.) Bartha Adorján (Porcsalma, 1923. dec. 15. – Bp., 1996. máj. 27.) állatorvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1993), Akadémiai Díjas (1990), Széchenyi Díjas (1995). 1949-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1949-től az Állatorvosi Főisk.-án, illetve az Állatorvostud. Egy.-en tanársegéd, 1968–1974-ben docens, 1988-tól c. egy. tanár, 1994-től kutatóprofesszor. 1975–1985-ben az MTA Állatorvostud. Kut. Int. virológiai osztályának a vezetője, 1991–1994-ben igazgató, 1994-től tudományos tanácsadó. Fő kutatási területe a virológia. Az adeno-, a herpesz- és a légzőszervi betegségeket okozó vírusok kutatása területén nemzetközi hírnevet szerzett. Elsőként írta le a bovin adenovírusok és a Movár-herpeszvírus tulajdonságait, és szabadalmaztatta a polivalens adenovírus vakcinát. Aktív immunizálási módszert dolgozott ki a lovak vírusos abortusza, a tyúkok EDS-nevű betegsége és a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise ellen. – Fm.: A szarvasmarhák vírus okozta légzőszervi megbetegedései (in: A nagyüzemi szarvasmarhatartás állategészségügyi irányelvei, Bp., 1967); Adenovírus... (Jena, 1974, 1987); A Movár-herpesvírus (BHV-4) tulajdonságai és állategészségügyi jelentősége (Bp., 1995) – Irod.: Kovács F.: B. A. (M. Tud., 1996). Bartha Ferenc (Dunaharaszti, 1923. júl. 5. – Bp., 1978. máj. 12.) orvos, vezető tiszti főorvos. Orvosi oklevelét 1946-ban szerezte a bp.-i orvosi karon. Részt vett a népi kollégista mozgalomban, a Medikus Kör egyik vezetője. 1949-ben a Pápai Páriz Ferenc Népi Kollégium igazgatója. 1948-tól a Népjóléti, majd 1951-től az Egészségügyi Min. munkatársa, osztályvezetője, 1957-től főosztályvezetője. 1953-től a DOTE II. sz. belklinikán tanársegéd, 1968–1978-ban a Főv. Tanács Eü. Osztályának vezető főorvosa. Egészségügyi szervezéssel és kardiológiával foglalkozott. – Irod.: B. F. (Orv. Hetil., 1978, 31. sz.). Batizfalvy János (Fehértemplom, 1895. nov. 10. – Szeged, 1960. nov. 22.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1932-ban magántanár, 1922-től a bp.-i II. sz. nőgyógyászati klinika tanársegédje, vezetője a klinikai szövettani laboratóriumnak. 1926–1927-ben Hamburgban és Kiel-ben ösztöndíjas, 1930-tól a bp.-i egy. hematológiai lab. vezetője. 1939-től a szegedi orvosi karon a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára, a klinika igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal, nőgyógyászati urológiával stb. foglalkozott. Neves numizmatikus volt. – Fm.: A terhességi anaemia pathológiája és therápiája (Orv. Hetil., 1932); Az uteroplacentaris apoplexiával járó korai lepényleválás pathológiája és sebészi therápiája (Orvosképzés, 1936); Megelőzés elve a szülészeti gyakorlatban (Orvosképzés, 1942, 3. sz.); A női genitalis tuberculosis pathológiája és therápiája (MTA Orv. Tud. Oszt. Közl., Bp. 1952) – Irod.: Bársony J.: B. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1961); Bóna E.: Az első szegedi orvos numizmatikus, B. J. centenáriuma (Az Érem, 1996). Batizfalvy Sámuel (Rimaszombat, 1826. aug. 26. – Bp., 1904. nov. 6.) orvos, az MTA lev. tagja (1868). Előbb evangélikus teológiát végzett, a szabadságharc alatt honvéd főhadnagy. 1855-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1864-ben magántanár, 1869-ben megnyitotta Budán a negyvenágyas „sebészeti és testegyenészeti magángyógyintézet”-et. Az ortopédia első m. művelője, szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. – Fm.: Házi testgyakorlat (1857); Orthopaedia (1866); Gyakorlati testegyenészet (Pest, 1866); A testegyenészet újabb haladása és tudományos állása napjainkban (1869); A gerincoldal-görnye kóroktana (1873) – Irod.: Kopits J.: Az orthopaedia kézikönyve (Bp., 1942); Kapronczay K.: B. S. (Orv. Hetil., 1976, 40. sz.). Batthyány László, gróf, 1915-től B.-Strattman herceg (Dunakiliti, 1870. okt. 28. – Bécs, 1931. jan. 22) orvos, az MTA tagja (ig. 1915, t. 1917). Bécsben gazdasági bölcseleti tanulmányok után 1900-ban orvosi oklevelet szerzett. 1902-ben Köpcsényben 24 ágyas szemkórházat alapított, ahol ingyen kezelt szembetegeket. Szemészeti műtétekkel foglalkozott. Az I. vh. alatt Köpcsényben ingyen körorvos, kórházát 1918-ban Körmendre helyezte át. Számos jótékonysági alapítványt tett, kórházakat és rendelőket szerelt fel. 1915-től herceg, 1899-től főrendházi, 1927-től felsőházi tag. Boldoggá avatási folyamata 1989-ben kezdődött el. 2003. márc. 28.-án Rómában II. János Pál boldoggá avatta. A róla elnevezett (1991) jutalomérem az eü. legnagyobb elismerése. 1978-ban jelent meg naplója, A szegények orvosa: B.-S. L. címmel. – Irod.: Baradlai J.: Dr. B. S. L. hg. (Bp., 1931); Kapronczay K.: B. S. L. (Orv. Hetil., 1972, 24. sz.); Kapronczay K.: B. S. L. (Körmend egészségügyének története, Körmend, 1976); Vermes P.: Szegények hercege (1989). Bauer Ervin (Lőcse, 1890. okt. 19. – SZU, 1942) orvos, biológus. Balázs Béla öccse, első felesége Kaffka Margit volt. 1914-ben Göttingenben szerzett orvosi oklevelet. 1914–1916-ban Bécsben tanársegéd a J. WagnerJauregg klinikán, 1918-ban visszatért Mo.-ra, aktívan részt vett a Tanácsköztársaság tevékenységében, ezért 21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON utóbb emigrációba kényszerült. 1920-ban Bécsben, 1921–1924-ben Berlinben a rákkutató int. munkatársa, 1925-ben a SZU-ba távozott, 1926–1930-ban a moszkvai egy. biológia professzora, 1930–1937-ben a leningrádi egy. tanára. 1937-ben letartóztatják, elítélik, ismeretlen helyen – munkatáborban – halt meg 1942 táján. – Fm.: Grundprinzipien der einen naturwissenschaftlichen Biologie (1920); Elméleti biológia (Leningrád, 1935) – Irod.: Tokin, B. S.: Az elméleti biológia és B. E. munkássága (Bp. 1965). Baumgarten, Johann Christian, János Keresztély (Lucau, Németo., 1765. ápr. 7. – Segesvár, 1843. dec. 29.) orvos, botanikus. 1790-ben Lipcsében bölcseleti, 1791-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1791–1972-ben Bécsben, 1793-tól Erdélyben orvos. 1793–1797-ben Nagyszebenben, 1797–1801-ben Újegyházán, 1801–1811ben Segesváron orvos. 1807–1829-ben elsősorban botanikával foglalkozott, Erdély flórájának teljes leírásán dolgozott. Számos endemikus növényfajt fedezett fel, és írt le, pl. a Teleki-virágot (Telekia speciosa). – Fm.: Enumeratio stirpium Magno Transsilvaniae Principatui (I–III. köt., Bécs, 1816, IV., 1846) – Irod.: Gombocz. E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Bayer Antal (Eger, mai neve: Cheb, Cseho., 1860. szept. 4. – Bp., 1948. okt. 27.) gyógyszerész. 1884-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1884–1885-ben Prágában gyógyszerész, 1888-tól a Vörös Kereszt gyógyszertár tulajdonosa. Speciális gyógyszerkészítményeivel Londonban, Párizsban és Bp.-en gyógyszerészeti világkiállításon aranyérmet nyert, elsőnek hozott forgalomba ampullázott gyógyszereket. 1905– 1920-ban elnöke a Mo.-i Gyógyszerészegyletnek és a Gyógyszerészek Orsz. Jóléti Alapjának. 1912-ben szerkesztette a Gyógyszerészeti Folyóiratot. Cikkeket írt a Gyógyszerész Hetilapba (pl. A Gyógyszerészeti múzeum érdekében, 1906). – Irod.: Sztankay Gy.: A magyar gyógyszerészet története (Bp., 1938). Bayer Antal, ifj. (Bp., 1893. aug. 6. – Bp., 1945. jan. 1. ) gyógyszerész, Bayer Antal gyógyszerész fia. 1915-ben gyógyszerészi, 1917-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1917–1921-ben az Orsz. Bírósági Vegytani Int. kémikusa, 1921–1929-ben a családi tulajdonú Bayer és társa Gyógyszerészeti Gyár munkatársa, majd igazgatója. 1929-től a családi tulajdonú Kereszt gyógyszertárat vezette. 1919-től a Gyógyszertári Munkások Lapjának a rovatvezetője, a M. Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja, a bp.-i Gyógyszerész Testület és a M. Kémikusok Egyesületének tagja, részt vett a Kis Akadémia munkájában. – Fm.: Hivatalos gyógyszereink vizsgálata (Bp., 1917). Bágyoni Attila (Kunszentmiklós, 1928. ápr. 20. – Bp., 1985. júl. 11.) orvos, író. 1953-ban szerezte meg orvosi oklevelét a SZOTE-n. 1953–1957-ben honvédorvos, 1957–1964-ben Szigetszentmiklóson körzeti orvos, 1964től higiénikus a Pest m.-i KÖJÁL-ban, 1971. nov. 1-től a Pest m.-i Tanács eü. nevelési csoport vezető főorvosa, 1973–1975-ben az Orsz. Egészségnev. Int. helyettes igazgatója, 1983-ban igazgatója, 1976–1983-ban a Főv. Eü. Nev. Int. igazgatója. Jeles egészségügyi felvilágosító, szakíró. Főszerkesztője volt az Egészségnevelés c. lapnak. Orvos-írói tevékenységét 1966-ban kezdte meg orvos-szociológiai írásaival, 1967-től színházi író is volt, a Boltár ügy, Hogy látva lássanak és a Tojástánc c. drámái (1966, 1967, 1968) nagy színházi sikert arattak. 1966ban irodalmi nívódíjat, 1982-ben Henry Dunant-díjat, 1988-ban Pápai-Páriz Ferenc-emlékérmet kapott. – Fm.: Szex, szerelem, család (Bp., 1974, 1976, 1979); A szenvedélyek rabságában (Bp., 1982); A szerelem ébredésétől a harmóniáig (Bp., 1984); Üzenet a férfiaknak (Bp., 1985); Válasz a nőknek (Bp., 1987) – Irod.: Pápay D.: Búcsú Dr. B. A.-tól (Egészségnevelés, 1985, 26.). Bálint Ferenc (Makó, 1887. ápr. 27. – Bp., 1973. nov. 7.) állatorvos. 1912-ben szerezte állatorvosi oklevelét az Állatorv. Főiskolán. 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-től Makón állatfőorvos, 1929-től az bp.-i Állatorvosi Hivatal munkatársa, 1937-től a Földművelésügyi Min.-ban állategészségügyi főtanácsos, 1939-től állategészségügyi főfelügyelő. 1949-ben nyugdíjazták, 1951-től ismét megyei állathigiénikus. 1957-ben végleg nyugdíjazták. Jelentős érdemei vannak a hazai állatjárványok leküzdésében. – Irod.: Simonkai B.: B. F. (M. Állatorv., 1973, 9. sz.). Bálint Mihály (Bp., 1896. – Bristol, Nagy-Britannia, 1970. dec. 31.) orvos, pszichoanalitikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1920-ban, bölcsészdoktori diplomáját 1924-ben szerezte meg Bp.-en. 1918–1930-ban a bp.-i III. sz. belklinikán, 1930-ban Berlinben dolgozott, 1931-ben megalapította a bp.-i Pszichoanalitikai Int.-et, amelynek 1939-ig igazgatója. 1939-ben Angliába távozott, több egyetemen előadó, egy. tanár, a római egy. díszdoktora, az Angol Pszichoanalitikai Társ. elnöke (1967–1970). A világhírű Bálint-csoport szervezője, kiváló pszichoanalitikus, számos kézikönyv és közlemény szerzője. – Fm.: Az orvos, a betege és a betegség (Bp., 1967, németül is, Stuttgart, 1957); Psychotherapeutic Techniques in Medicine (London, 1961) – Irod.: Hermann I.: B. M. (Orv. Hetil, 1974, 14.). Bálint Nagy István (Makó, 1893. jan. 1. – Makó, 1931. dec. 2.) orvos, orvostörténész. 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét, utána a makói kórház fül-orr-gégész főorvosa. 1928-1929-ben orvostörténeti tanulmányokat végez Bécsben, 1931-ben egy. magántanár Szegeden. Betegkezeléskor szerzett fertőzésben kapott vérmérgezést. 22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON – Fm.: Boszorkányok gyógyító és rontó kuruzslásairól (Bp., 1928); Az influenza története (Makó, n.d.); Kolerajárványok Csanád vármegyében (Makó, 1928) – Irod.: B. N. I. (Orv. Hetil., 1931); Szállási Á.: B. N. I. (Orv. Hetil., 1981). Bálint Péter (Bp., 1911. aug. 26. – Bp., 1998. ápr. 17.) orvos, nefrológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955), az MTA tagja (lev. 1970, r. 1976), Akadémiai Díjas (1964). 1934-ben orvosi, 1936-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en. 1936–1946-ban a pécsi belklinika gyakornoka, tanársegédje, 1946– 1950-ben uo. főorvos. 1951–1981-ben a bp.-i egy. élettani int.-nek az igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe a vese élettana és a kísérletes vesepatológia. Egyedi módszert dolgozott ki a vese véráramlásának meghatározására, eredményeket ért el a veseelégtelenség patomechanizmusának és terápiás lehetőségeinek a kutatásában. Az Acta Psysiologica főszerkesztője (1976). Számos társaság tagja, tb. és vezetőségi tagja. – Fm.: Az emberi szérumfehérjék aminosavtartalma, különös tekintettel a vércsoportokra (Bp., 1936); Élettani gyakorlatok (Bp., 1951); Klinikai laboratóriumdiagnosztika (Bp., 1952, németül Berlin, 1962, 1964); Aktuelle Probleme der Nierenphysiologie (Berlin, 1962); Az élettan tankönyve (Bp., 1963, 1968, németül 1963); Nierenclearence (Jena, 1965); A vese (Bp., 1966); Normale und pathologische Physiologie der Nieren (Berlin, 1969); Orvosi élettan (I–II. köt., egyetemi tankönyv, Bp., 1972, 1986); Élettani konzultációk (Bp., 1973) – Irod.: Spät A.: B. P. (M. Tud., 1968). Bálint Rezső (Bp., 1874. okt. 22. – Bp., 1929. máj. 23.) orvos, egy. tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1897-től az I. sz. belklinikán dolgozott, 1910-ben magántanár, 1914-ben rk. tanár, 1916–1929-ben a belgyógyászat r. tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. Szív- és idegrendszeri, továbbá a Basedow-kór betegségeivel foglalkozott. – Fm.: Diaetetikai vezérfonal (Bp., 1924); A cukorbetegség és az inzulin (Bp., 1827) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1926). Bán Endre (Bp., 1915. márc. 6. – Pécs, 1972. szept. 4.) orvos, onkológus, ginekológus. 1946-ban Pécsett szerzett orvosi oklevelet, 1946–1972-ben a bp-i Péterffy Sándor u.-i Kórház nőgyógyásza, a bp.-i X. ker. Egészségház főorvosa. Megszervezte a Főv. Tanács eü. oszt. keretében az onkológiai hálózatot. – Irod.: B. E. (Orv. Hetil., 1972, 38. sz.). Bánfihunyadi János, Bánfy-Hunyady (Nagybánya, 1576 – Amszterdam, 1646. aug. 28.) alkimista, Hollandiában, Angliában és Németországban tanult. Leidenben orvosi tanulmányokat is folytatott. Az 1600-as évek elején a londoni Gresham College-ban mennyiségtant és vegyészetet hallgatott. Neves vegyész, kora híres alkimistája. Hans Hunger néven ismerték. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: A magyar alkimisták (Természet, 1926); Orient Gy.: Erdélyi alkimisták (Bp., 1927); Szathmáry L.: Magyar alkimisták (Bp., 1928). Bánki Zoltán (Orosháza, 1925. jan. 18. – Gyöngyös, 1982. máj. 31.) orvos, radiológus, belgyógyász, sportorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). Orvosi oklevelét 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1951-ben sportorvosi, 1955-ben belgyógyászati, 1959-ben radiológusi szakorvosi oklevelet kapott. 1950–1951-ben az Orsz. Sportorvosi Int.-ben, 1951–1955-ben a bp.-i László Kórházban segédorvos, majd belgyógyász szakorvos, 1956-ban a bp.-i Szobi u.-i Kórházban belgyógyász, 1957–1959-ben a János Kórházban röntgen-orvos. 1960ban a bp.-i Tétényi úti Kórházban, 1960–1964-ben a Vörösvári úti rendelőben, 1964–1970-ben a Május 1. úti rendelőben röntgen-szakorvos. 1970–1971-ben a Weil Emil Kórházban röntgen-adjunktus, 1971-től oszt. vez. főorvos. 1954–1955-ben, illetve 1957–1961-ben sportorvos. Röntgendiagnosztikával és radiológiával foglalkozott. Tanulmányai főként a M. Radiol. és a Fortschritte der Röntgenstrahlen c. folyóiratban jelent meg. – Irod.: B. Z. (M. Radiol., 1983, 2. sz.). Bányász Tibor (Sárospatak, 1927. máj. 8. – Bp., 1987. máj 26.) orvos, diabetológus, belgyógyász. 1951-ben a DOTE-n szerezte orvosi oklevelét. 1952-től az MTA Orv. Oszt. munkatársa, elsősorban tüdőpatológiával foglalkozott. 1956-től a Péterfy Sándor u. Kórház belgyógyászati osztályán segédorvos, 1945-ben laboratóriumi, 1960-ben belgyógyászati szakorvos, 1962–1973-ban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház II. sz. belgyógyászati osztályán adjunktus, 1968-től az utókezelő osztály főorvosa, 1973-tól a Péterfy Sándor u.-i Kórház D. belgyógyászati osztályának főorvosa. 1970-től a Magyar Gerontológiai Társ. vezetőségi tagja. Elsősorban diabetológiával, a hipertóniások cerebrovaszkuláris károsodásaival foglalkozott. 70 közleménye jelent meg.– Irod.: B. T. (M. Gerontológia, 1987, 6. sz.). Bárány János, Hermann (Pöstyén, 1895. dec. 8. – Veszprém, 1970. febr. 15.) orvos, röntgenológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét, de az I. vh. alatt négy évig katona volt. 1917–1939-ben a bp.-i röntgenint. hallgatója, 1921–1939-ben az urológiai klinika röntgen-főorvosa. 1937-ben magántanár, 1939–1942-ben a pécsi női klinika röntgen-labor.-nak a vezetője. 1942-ben Pécsett is magántanári képesítést szerzett. 1942–1944-ben a szabadkai kórház igazgatója. 1946–1970-ben a Veszprém m. kórház


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON röntgen-főorvosa. Urológiai röntgen-diagnosztikával foglalkozott, 1935–1939-ben a M. Röntgenegyesület főtitkára. – Irod.: Vég J.: B. J. (M. Radiol., 1970, 2. sz.); Erdélyi M.: B. J. (Radiol. Közl., 1970, 1. sz.). Bárczi Gusztáv (Nyitraudvarnok, 1890. szept. 13. – Bp., 1964. aug. 9.) orvos, gyógypedagógus, főiskolai tanár, Kossuth-díjas (1953). 1913-ban siketnéma-tanári, 1921-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en. 1913-tól a bp.-i Siketnémák Int.-nek a tanára. Létrehozta a bp.-i Nagyothallók Iskoláját, megszervezte az iskolaorvosi szolgálaton belül a hallásvizsgálatot. 1935-től a gyógypedagógiai ügyek referense a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban, a bp.-i Gyógypedagógiai Nevelőint.-ben 1936-tól tanár, 1937-től igazgató. (Az intézmény ma az ő nevét viseli.) 1942–1943-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, 1946-tól tszv. tanár, 1953– 1958-ban országgyűlési képviselő. 1958-ban tervei alapján szervezték meg a brendenburgi imbecillisek iskoláját. Halláskárosodással, szellemi fogyatékosok rehabilitáló nevelési programjaival foglalkozott. – Fm.: Surdomutitas corticalis (Bp., 1934); Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve (1935); Hallásébresztés – hallásnevelés (Vác, 1937); Gyakorlati fonetika és hibás beszédjavítás (Bp., 1950); Általános gyógypedagógia (Bp., 1959): – Irod.: Szentgyörgyi G.: B .G. (Gyógypedagógia, 1964, 5. sz.); Gordosné Szabó A.: B. G. (Ped. Szle, 1964, 11. sz.); Kapronczay K.: B. G. (Orv. Hetil., 1974, 32. sz.). Báron Jónás (Gyöngyös, 1845. nov. 23. – Bp., 1911. aug. 17.) orvos, sebész, főorvos. 1870-ben szerzett orvosi oklevelet Bécsben, 1871-től a pesti Zsidó Kórház sebésze, 1883-tól főorvos. 1879-ben egy. magántanár, érsebészettel foglalkozott. – Fm.: A sebészeti gyógytan kór- és alapvonalai (Bp. 1871); A gyökeres sérvműtétekről (Bp., 1891) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1911, 32. sz.). Bársony Elemér (Keresztes, 1879. febr. 10. – Bp., 1938. márc. 20.) gyógyszerész, miniszter, lapszerkesztő, író. 1899-ben szerezte meg Bp.-en gyógyszerészi oklevelét, 1908-tól a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztője, 1914ben gyógyszertártulajdonos, 1917-től a Gyógyszerészeti Szemle főszerkesztője. 1918-ban megalapította a Vidéki Gyógyszerészek Szövetségét, amelynek elnöke lett. 1919. ápr. 1-jén Aradon tagja lett a Nemzeti Bizottmánynak, a szegedi Károlyi Gyula-kormány népjóléti minisztere, társelnöke a Nemzeti Demokrata Pártnak. 1927-től a Gyógyszerészeti Értesítő, majd a Magyar Gyógyszerész (1936–1938) szerkesztője. 1929-ben a Terézvárosi patika tulajdonosa, 1920-ban a Nagy Magyarország főszerkesztője. Novellái napi- és hetilapokban jelentek meg. – Fm.: Újjászületés (Bp., 1902); A magyarországi gyógyszerészet története... (Baradlai J.-sal, I–II. köt., Bp., 1930). Bársony János (Nagykároly, 1860. júl. 31. – Bp., 1926. febr. 26.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1884-ben végzett a bp.-i egy. orvosi karán. 1891-ben magántanár, 1903–1926-ban a bp.-i I. sz. női klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1922–1923-ban rektor. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. Közleményei (Ovariotomia terhes nőnél; Macerált szülések és lefolyásuk a gyermekágyra; A méhenkívüli terhesség; Gynatresia) hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Bársony Jenő (Miskolc, 1894. máj. 12. – Bp., 1969. júl. 5.) orvos, ginekológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1930-ban a bp.-i Bakáts téri Női Kórház nőgyógyásza, 1930-tól a Zsidó Kórház, majd az OTKI főorvosa, 1962-től a II. sz. szülészeti és nőgyógyászati osztály egy. tanára, az OTKI tud. bizottságának elnöke, társelnöke az 1965-ben megalakult M. Nőorvosok Társaságának, a MOTESZ orvostovábbképző bizottságának elnöke. Jeles szakíró. – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1969. júl. 14. sz.). Beck Soma (Keszthely, 1872. aug. 3. – Pécs, 1930. ápr. 26.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1895–1899-ben a kórbonctani int., 1899–1920-ben a gyermekklinika munkatársa, rendelőint. Orvos, a Bródy Adél gyermekkórház főorvosa. 1905-ben a gyermekkori szifilisz egy. magántanára, 1921–1930-ban a pécsi orvosi karon a bőrgyógyászat ny. r. tanára. Eritéma-betegségekkel foglalkozott. Kimutatta, hogy az erythema gluteale infantum okozója egy Candida gombafaj, felismerte az erythema nodosum tuberkolitikus jellegét; a dermatofibrosarcoma vizsgálata terén alapvető jelentőségű munkát végzett. – Fm.: Die feinere Architektur der primären Hautcarcinome (Krompecher Ö.-nel, 1903) – Irod.: Szállási Á.: B. S. (Orv. Hetil., 1980, 40.). Beke László (Csobánka, 1905. dec. 4. – Mosonmagyaróvár, 1978. júl. 21.) állatorvos, főisk. tanár. 1928-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1928–1935-ben a debreceni, 1936–1942-ben a keszthelyi gazdasági tanintézetekben állatorvoslást adott elő, 1942–1949-ben a mosonmagyaróvári gazdasági főisk. tejgazdálkodási és takarmányozási tanszékének vezetője, 1949–1951-ben a Közp. Állattenyésztési Kut. Int. tud. kutatója, 1952–1956-ban a gödöllői Kisállattenyésztési Kut. Int. igazgatója, 1956–1967-ben a mosonmagyaróvári Agrártud. Főisk. tud. főmunkatársa. A baromfihimlő és -pestis elleni védőoltások kutatója, a gyógyszeradagolásra speciális aeroszolos módszert dolgozott ki. Számos tud. közleményt jelentetett meg. – Fm.: Baromfikeltetés (Lacza B.-val, 1954) – Irod.: B. L. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 8. sz.). 24 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Bekő György (Derecske, 1913. márc. 26. – Pécs, 1972. okt. 25.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1938–1941-ben a kaposvári, 1941–1942-ben a pécsi szemészeti, 1942-től az I. sz. belklinikán a röntgen-laboratórium vezetője, 1953-tól docens, 1953–1963-ban a pécsi röntgenklinika igazgatója, ny. r. tanár. Angiográfiával, röntgendiagnosztikával és gasztroenterológiával foglalkozott. Számos tanulmánya elsősorban külföldi lapokban jelent meg. – Irod.: B. Gy. (Orv. Hetil., 1973, 5. sz.); B. Gy. (Radiol. Közl., 1973, 1-2. sz.); B. Gy. (M. Radiol., 1973, 1. sz.). Belák Sándor (Enying, 1886. júl. 17. – Bp., 1947. márc. 12.) orvos, patofiziológus, farmakológus, balneológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1943). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb az általános kórtani int.-ben dolgozott, majd 1908–1921-ben a gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1917-ben magántanár, 1921–1932-ben a pécsi orvosi karon ált. kórtan és bakteriológia ny. r. tanára. Egyúttal 1937-től a bp.-i Rheuma- és Fürdőkutató Int. igazgatója. Bakteriológiával, hematológiával, orvosi meteorológiával, balneológiával foglalkozott. Kutatási témái: az alkat, az öröklött tulajdonságok, a vérsavó és az egyes fehérjefrakciók kolloidkémiája, a vegetatív idegrendszer és az immunitás kapcsolata stb. – Fm.: A vizeletvizsgálat módszerei (1914); A napsugárzásról, különös tekintettel a balatoni viszonyokra (1930); A rheuma kórfejlődése (1941); Gyógyfürdők és gyógyforrások jelentősége a modern gyógyászatban (1941) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936) Belky János (Miskolc, 1851. jún. 25. – Kolozsvár, 1892. nov. 12.) orvos, sebész, egy. tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1874–1883-ban a bp.-i kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1879-ben magántanár, 1883–1892-ben a kolozsvári orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. Igazságügyi orvostannal foglalkozott. A tiszaeszlári perben részben a Scheutheauer Gusztávval és Mihalkovics Gézával közösen alkotott szakvéleménye alapján ejtették a vádat. – Fm.: A törvényszéki orvostan alapvonalai (Bp., 1880); Az orvosi tudomány és a büntetőjog (Bp., 1890); Törvényszéki orvostan (Bp., 1936) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: B. J. (Orv. Hetil., 1976, 25. sz.). Benárd Ágost (Bp., 1880. jan. 3. – Bp., 1968. jún. 22.) orvos, politikus, miniszter. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1904-től biztosítóintézeti orvos, 1909-1915-ben a Munkásbeteg Biztosító Pénztár igazgatója. Az I. vh. alatt katonaorvos. 1918 után egyik vezetője az Ébredő Magyarok Egyesületének. A Huszár Károly-kormányban népjóléti államtitkár, 1920. márc. 15. – 1921. ápr. 14. között népjóléti miniszter, a trianoni békeszerződés egyik aláírója. 1920–1922-ben a Keresztény Nemzeti Egyesülés országgyűlési képviselője, a Nép c. lap szerkesztője. 1924-ben kilépett a Wolff-féle keresztény pártból, majd orvosi magángyakorlatot folytatott. Az Orsz. Orvosszövetség alelnöke lett. 1935–1939-ben a Nemzeti Egység Párt képviselője. – Irod.: Magyarország kormányai 1848–1980 (Bp., 1980). Bencze József (Uraiújfalu, 1893. júl. 26. – Bp., 1970. okt. 23.) orvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1960). Orvosi oklevelét 1922-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1922–1944-ben Uraiújfalu körorvosa, 1944-ben deportálták, 1945-től városi orvos, az SZTK munkaalkalmassági rendeléseinek vez. főorvosa. 1949– 1956-ban börtönorvos. 1956-től Szombathelyen tiszti főorvos. Orvostörténelemmel foglalkozott, tagja volt 1958-től az MTA Orvostörténeti Bizottságának, a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak, vezetőségi tagja az Eü. Dolg. Szakszervezetének, a M. Orvostörténeti Társaság főtitkára (1966–1970). – Fm.: Vas megye egészségügyének története (Szombathely, 1955) – Irod.: B. J. (Orvostört. Közlem., 1971). Benczig Mátyás, Bentzig (Borsod, 1697. – Debrecen, 1749. dec. 3.) orvos. 1731-ben Halléban, a Frigyes akadémián szerezte meg orvosi oklevelét. 1732–1734-ben Erdélyben orvos, 1734-től Debrecen város főorvosa. 1739-ben leírta a debreceni pestisjárványt (Genuina pestis descriptio quae an. 1739. Debreceni grassata est [kéziratban]) . – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de dolore cephalo (Halle, 1731) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., Bp., 1960). Bene Ferenc (Mindszent, 1775. okt. 13. – Pest, 1858. júl. 2.) orvos, egy. tanár, az MTA t. tagja (1831). 1798ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1799-től az elméleti orvostan előadója, 1802–1813-ban az elméleti orvostan tanára. 1805–1816-ban az állatorvostan, 1813-ban a különös kórtan és gyógytan előadója, illetve tanára. 1806-ban Pest főorvosa és a Rókus Kórház igazgatója. 1840-tól az orvosi kar igazgatója. 1801. aug. elsején ő kezdte meg Pesten a himlőoltást. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek megalapítója (1841). – Fm.: A himlő veszedelmei ellen való oktatás (Pest, 1802); Rövid oktatás a mentő himlőnek eredetéről (Pest, 1802, megjelent latin, német, szlovák és horvát ny.); Elementa medicinae forensis (Buda, 1811); Az orvosi tudományok rövid rajzolatja (I–II. köt., 1812–1813); Elementa medicinae practicae (Pest, 1833–1834, orosz és olasz egyetemeken is használták) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kapronczay K.: B. F. (Orv. Hetil., 1975). 25 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Benedek László (Belényes, 1887. szept. 5. – Kitzbühel, 1945. szept. 6.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1917-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. 1917-ben külföldi tanulmányutat tett, visszatérése után 1917ben magántár. 1917-től a kolozsvári ideg- és elmeklinika tanársegédje, 1921–1937-ben a debreceni orvosi karon ny. r. tanár, 1937–1945-ben a bp.-i orvosi karon ny. r. tanár. 1935–1936-ban a debreceni egy. rektora. 1931– 1938-ban a M. Pszichol. Társ. elnöke. A római birkózás többszörös magyar bajnoka. (A kaposvári szabadság- és első világháborús emlékmű kígyót ölő férfialakjának modellje.) Elsősorban idegen nyelven publikált, alapvető monográfiákban társszerző. Foglalkozott elmekórtannal, orvosi lélektannal, törvényszéki elmekórtannal, a paralysis progressiva lázterápiájával, a közp. idegrendszer gyulladásaival, a Parkinson-kór öröklődésével, a celebralis angiographiával stb. Kidolgozta a koponyakopogtatás módszerét. Egy Rencz Antal röntgenológussal együtt kifejlesztett speciális készülékkel háromdimenziós röntgen-felvételt készített az agyvelőről. – Fm.: A paralysis progressiva gyógykezelérésől (1924); Az ún. sérüléses idegességről, annak határterületéről és balesetbiztosítási vonatkozásairól a véleményező ideggyógyász szempontjából (1935) – Irod.: Kapronczay K.: B. L. (M. Ideggyógy. Szle, 1987, 4. sz.). Benedict Henrik (Bécs, 1871. szept., 6. – Bp., 1926. dec. 16.) orvos. 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1911–1914-ben Freiburgban biológiát tanult. 1915–1926-ban a Zsidó Kórház belgyógyásza, 1923–1926-ban igazgatója. 1908-ban magántanár, 1918-ban rk. tanár. Anyagcsere-patológiával, ideg- és szívkórtani kutatásokkal foglalkozott. – Fm: Belgyógyászati dolgozatok (Bp., 1928) – Irod.: Biedermann J.: B. H. (Orv. Hetil., 1963, 46. sz.); Kapronczay K.: B. H. (Orv. Hetil., 1976, 42. sz.). Benkő György (Derecske, 1913. márc. 26. – Pécs, 1972. okt. 25.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1938-ban végzett a debreceni Tisza István Tudományegy.-en. 1953–1963-ban a POTE röntgen-klinika igazgatója, tszv. egyetemi tanár. Angiográfiával, röntgen-diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Vészes vérszegénység és a gyomor tumorai (Orv. Hetil., 1951); A gyomorcarcinoma röntgendiagnosztikai lehetőségei (Orv. Közl., 1972) – Irod.: Kuhn E.: B. Gy. (Orv. Hetil. 1973, 5 sz.). Benkő Sándor (Orosháza, 1912. márc. 31. – Szeged, 1971. aug. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1964). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvos karon. 1936–1937ben uo. a kórbonctani int., 1937–1968-ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1968–1970-ben a II. sz. belklinika adjunktusa, 1970–1971-ben a II. sz. fogászati klinika docense. 1942-ben magántanár. 1967–1968-ban az USA Nemzetközi Egészségügyi Int.-ben volt kutató. Az érrendszer és a vérképző rendszer betegségeivel foglalkozott. Elsősorban idegen nyelven publikált. – Fm.: Hornologe Transplantation (Zeitschrift für arzliche Forbildung, 1961); A gastrointestinalis rendszer autoimmun betegségeiről (Orv. Hetil., 1971) – Irod.: B. S. (Szegedi Egy. Almanach 1921–1970, Szeged, 1971). Berde Károly (Nagyenyed, 1891. márc. 6. – Bp., 1971. júl. 4.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, orvostörténész, az orvostud. doktora (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon, 1914–1919-ben uo. a bőrklinikán tanársegéd, 1921-ben – már Szegeden – adjunktus, 1926-ban magántanár, 1930-tól ny. rk. tanár, 1936-tól ny. r. tanár, 1939–1940-ben dékán, 1940–1945-ben Kolozsvárott ny. r. tanár. 1945–1961-ben az Orvostovábbképző Int. főorvosa, a Dermatológia c. folyóirat társzerkesztője. A bőr- és nemibetegségek kórtanával foglalkozott, több élősdi gombafaj leírója (pl. Trichophyton subfuscum). Nevéhez fűződik a lymhangitis sulci coronarii kórképének leírása. Megírta a szegedi és a kolozsvári bőrklinika történetét, a dermatológia történetét. – Fm.: A bőr- és nemibetegségek (Pécs, 1934); A magyar nép dermatológiája, a bőr betegségei népünk nyelvében, hiedelmeiben és szokásaiban (Bp., 1940) – Irod.: B. K. (Orv. Hetil., 1971, 48. sz.). Berecz János (Detta, 1882. aug. 23. – Bp., 1938. okt. 6.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906–1907-ben a szegedi bábaképző orvosa, 1907–1926-ban a bp.-i II. sz. szülészeti klinika orvosa, 1912-től tanársegéd. 1914–1918-ban katonaorvos, 1926-tól a szegedi orvosi kar ny. r. tanára, 1929-től a szegedi női klinika igazgatója. 1933-ban felsőházi tag. – Fm.: Az intestinalis terhességről (Orv., Hetil., 1926); A constitutio a nőgyógyászatban (Orvosképzés, 1934); Az elmélet és gyakorlat a szülészetben és a nőgyógyászatban (Bp.-i Orvosi Újság, 1937) – Irod.: Kovács F.: B. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1938); Szathmáry Z.: B. J. (Orv. Hetil., 1938); Szállási Á.: B. J. emlékezete (Orv. Hetil., 1989). Berend Miklós (Nagykálló, 1870. jún. 18. – Bp., 1919. jún. 24.) orvos. 1891-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1891–1893-ban a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1893-ban a Stefánia Kórház orvosa, 1894–1908-ban a bp.-i gyermekklinika gyermekgyógyásza, 1903-ban magántanár, 1908-tól a Fehérkereszt Gyermekkórház főorvosa. Az I. vh. alatt katonaorvos. Újszülöttek és csecsemők kórtanával foglalkozott. Mint ellenforradalmárt a Vörös Őrség kivégezte. – Fm.: A gyermekgyógyászat compendiuma (Bp., 1899): A csecsemők és újszülöttek betegségei és therápiája (Bp., 1899); Német és magyar anya- és csecsemővédelmi intézmények a háború előtt és azóta (Bp., 1916) – Irod.: Fazekas Á.: Szabolcs-Szatmár m. orvosai (Nyíregyháza, 1976). 26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Berend Miklós ifj. (Bp., 1908. nov. 10. – ?, 1944. nov. 30.) orvos, belgyógyász, Berend Miklós (1870–1919) orvos fia. Orvosi oklevelét 1932-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1929-től díjtalan gyakornok, majd gyakornok az élettani tanszéken, 1938-tól tanársegéd, 1939-től a János Kórház ideggyógyászati osztályán, majd 1940-től a Rókus Kórház belgyógyászatán orvos. 1944. november 30-án a nyilasok meggyilkolták üldözöttek bújtatásáért. Biokémiával, klin. kémiai vizsgálatok módszertanával foglalkozott. – Irod.: Fazekas Á.: SzabolcsSzatmár megye orvosai (Nyíregyháza, 1976). Beretzk Péter (Szeged, 1894. okt. 23. – Szeged, 1973. jún. 9.) orvos, ornitológus, a biológiai tud. kandidátusa (1952). 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, 1920-tól a MÁV Eü.-szolgálatánál orvos, 1940ben igazgató főorvos Bp.-en. Tudományos munkásságot a madártan területén fejtett ki, feldolgozta a szegedi Fehér-tó madárvilágát. Kutatta a madarak fertőzéseit, főleg a pasteurellozist. 1948-ban magántanár, 1945-ban a Madártani Int. rk. tagja, 1964-ban c. egy. tanár. Az agriai Zoológiai Akadémia tagja, a Finn Természetvédelmi Egyesület tb. tagja. – Fm.: A Fehér-tói madárvilág (Aquila, 1943); Parti madárvonulás (Ornitologische Mitteil., 1957, 1958) – Irod.: Keve A.: B. P. (Állattani Közl., 1974). Berkesy László (Nagyvárad, 1897. szept. 4. – Szeged, 1967. aug. 25.) orvos, belgyógyász, radiológus. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1923–1932-ben uo. a belklinikán, 1933–1949-ben a Beldiagnosztikai klinikán, 1950–1959-ben az I. sz. belklinikán, 1959–1965-ben a röntgen klinikán dolgozott. 1933-ban magántanár, 1945-ben c. rk. tanár, 1952-ben docens volt. Kutatási területe a fertőző betegségek, a röntgendiagnosztika, a gasztroenterológia volt. – Fm.: Fertőzéses syndromák (Bp., 1965) – Irod.: B. L. (SZOTE Almanach 1921-1970, Szeged, 1971). Berkovits René (Nagyvárad, 1882. ápr. 9. – ?, 1944. nov.) orvos. 1904-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1904-től Nagyváradon körorvos és magánorvos. Jelentős szerepet játszott a helyi haladó mozgalmakban, Ady Endre és a Holnap baráti köréhez tarozott. 1911-től Nagyvárad tiszti orvosa, 1914–1918ban a helyi katonai járványkórház parancsnoka. A területi elcsatolás után is Nagyváradon élt, magánorvosi gyakorlatot folytatott, a fasizmus áldozata lett. – Fm.: A drezdai egészségügyi kiállítás tanulságai (Nagyvárad, 1911); Amerikai impressziók (Nagyvárad, 1913); Lelki epidemiák (Huszadik Század Könyvtára, 54. köt., 1913). Berndorfer Alfréd (Nagymaros, 1904. júl. 12. – Bp., 1985. nov. 15.) orvos, orvostörténész, sebész, az orvostud. kandidátusa (1961). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően uo. a sebészeti klinikán dolgozott, a II. vh. alatt katonaorvos, 1945-től különböző fővárosi kórházakban sebész. 1957-től a Heim Pál Gyermekkórház sebészfőorvosa. Sebészi tevékenységének középpontjában a plasztikai és rehabilitációs sebészet állott. Sokat foglalkozott embriópatológiával. Leírta a Lobster-kezekhez csatlakozó kétoldali ajak-állcsont-szájpadhasadék-szindrómát. Nevéhez fűződik az oktényezős fejlődési rendellenességek regenerációjának kidolgozása. Közel 200 szakközleménye jelent meg. Orvostörténeti kutatásai főleg a rendellenességek és a plasztikai sebészet történetére terjedtek ki. – Fm.: Sebészklinikai embriopathológia (Bp., 1961); Handbuch der Plastischen Chirurgie (Berlin – New York, 1972–1973) – Irod.: A. B. (Handchirurgie-Plastischen Chirurgie, 1986, 3. sz.). Berrár Mihály (Tiszabura, 1884. dec. 5. – Bp., 1929. máj. 25.) állatorvos, főisk. tanár. Állatorvosi oklevelét Bp.-en szerezte 1906-ban. 1906–1912-ben uo. az állatélettani int. tanársegéde, 1917-től a sebészeti klinika h. tanára, 1917–1920-ban európai és amerikai tanulmányúton járt, 1920-tól az Állatorvosi Főisk. sebész és szemész rk., 1924-től r. tanára. – Fm.: Állatorvosi sebészet (I–II. köt., Bp. 1924); Vizsgálatok a havi vakság oktanáról (Manninger R.-el, Bp., 1928) – Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Berzsenyi Ralf, Beusterien (Fiume, 1909. febr. 26. – Bp., 1978. jún. 10.) orvos, sportlövő, m. válogatott. 1935ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezése után belgyógyász, majd sportorvosként működött. 1933–1948-ban a Bp.-i Lövész Egyes., 1949-ben a Bp. Lokomotív, 1950–1953-ban az Északi Járműjavító sportlövője. 1936-ban a berlini olimpián a kisöblű sportpuska 50 m-es versenyszámában 2. helyen végzett, 1939-ben részt vett a luzerni világbajnokságon. 1934–1936-ig 9-szeres, 1933–1950-ben 19szeres m. bajnok, 1935–1950-ben m. válogatott. Beythe András (Sárvár, 1564. okt. 18. – Németújvár, 1599) pap, botanikus, tanár. Életéről keveset tudunk. A Batthyány-család nevelője, udvari papja. Neves füves könyve Melius Juhász Péter Herbariumának javítása, amit orvosi használatra készített. – Fm.: Fives-könyv, fiveknek és fáknak nevökről, természetökről és hasznokrul (Németujvár, 1595) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (II. köt., Bp., 1931). Beythe István (Németújvár, 1532 – Németújvár, 1612. máj. 3.) lelkész, egyházi író, természettudós. 1556-ben Héderváron és Szakolcán, 1559-ben Alsólendván, 1564-től Sárváron tanító. 1565-től Alsólendván a Bánffy-család papja, 1585-ben a Fertő és Balaton közötti területen Luther szuperintendánsa. 1587-ben a csepregi zsinaton 27 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kánonjai miatt a papság egyik része ellenállt, 1591-ben szakításra került sor, 1595-ben lemondott püspöki tisztségéről. Botanikával is foglalkozott, Closiust elkísérte mo.-i flórakutatásra, vele együtt írt munkája az első m. flóraleírás. – Fm.: Stirpium nomenclator Pannonicus (Németújvár, 1583); Az evangeliomok magyarázati... (Németújvár, 1584) – Irod.: Horváth J.: A reformáció jegyében (Bp., 1953); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Beznák Aladár (Szatmárnémeti, 1901. aug. 31. – Montreál, 1959. júl. 17.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1945, r. 1946–1949, visszaállítva 1993). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, 1925–1932-ben a debreceni élettani int. tanársegédje, 1932-ben magántanár, 1927–1929-ben az USA-ban ösztöndíjas, 1930-ban Cambridge-ben dolgozott. 1932-től a bp.-i orvosi karon az élettan rk. tanára, 1933-tól ny. r. tanár, 1935–1946-ban a Biol. Kutató Int. igazgatója. 1948-ban Svédországban, 1954-től Kanadában élt, az ottawai élettani int. igazgatója. Az anyagcsere élettanával foglalkozott. – Fm.: Élettani gyakorlatok (Debrecen, 1929); Orvosi élettan (I. köt., Bp., 1938); A mellékvese (Debrecen, 1939); Orvosi élettan (Bp., 1941) – Irod.: Mayer K. Ferenc: Az orvostudomány története (Bp., 1927, új kiadás 1989, ennek kieg. melléklete). Békés György (Szolnok, 1920. aug. 8. – Bp., 1969. máj. 16.) orvos, nőgyógyász. 1945-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1945–1947-ben a bp.-i Róbert Károly körúti kórház nőorvosa, 1947–1968-ban a bp-i II. sz. nőgyógyászati klinika tanársegédje, majd adjunktusa, 1950–1952-ben az Eü. Min. munkatársa, 1958– 1960-ban a drezdai nőgyógyászati klinika meghívott előadója. 1968–1969-ben a bp.-i Semmelweis Ignác Kórház ig. főorvosa. A szülészet módszertanával és a női betegségek szociális vonatkozásával foglalkozott. – Irod.: B. Gy. (M. Nőorv. Lapja, 1969, 6. sz. ). Békési Béla (Makó, 1926. nov. 3. – Bp., 1958. ápr. 22.) orvostanhallgató. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt az ún. Péterfy S. u.-i Kórházzal kapcsolatos perben halálra ítélték, és kivégezték. – Irod.: Halottaink 1956. (II. köt., Bp., 1989). Béres Károly (Nyíregyháza, 1933. júl. 29. – Bp., 1978. szept. 4.) orvos, aneszteziológus. Orvosi oklevelét 1958ban a BOTE-n (Bp.-i Orvostud. Egy.) szerezte meg. 1958–1963-ban a MNH Közp. Kórházának sebészeti osztályán, 1963–1968-ban a BOTE konzerváló fogászati klinikáján, 1968-tól a szájsebészeti klinikán docens. Sebész, fogorvos és aneszteziológus volt. Az OTKI aneszteziológiai tanfolyamainak vezetője. A maxillofaciális betegségek altatással kapcsolatos kérdéseivel foglalkozott, számos altatási módszer kidolgozója. – Irod.: B. K. (Orvosegyetem, 1978, 14. sz.). Biedermann János (Zólyom, 1887. júl. 28. – Bp., 1968. okt. 29.) orvos, belgyógyász. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1911–1912-ben Berlinben ösztöndíjas, 1911-től a bp.-i Zsidó Kórház belgyógyásza, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918-tól ismét a Zsidó Kórház alorvosa, 1921–1923-ban rendelőint. főorvos, 1926–1960-ban főorvos. Kutatási területe a szív- és keringési betegségek, valamint a diagnosztikai módszertan. Elsősorban külföldi lapokban publikált. – Fm.: A heveny vérkeringés elégtelenség gyógykezeléséről (Bp., 1925); A belgyógyászat kézikönyve (társszerzőkkel, Bp., 1935) – Irod.: B. J. (M. Belorvosi Arch., 1969, 1. sz.). Bilkei Pap Lajos (Mórágy, 1894. jan. 30. – Lisszabon, Portugália, 1976. jan. 26.) orvos, balneológus, reumatológus. Előbb ref. teológus, majd medikus. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1924-ben a bécsi Wenckelbach-klinika gyakornoka, 1925-től a bp.-i Szt. Lukács Fürdőkórház és a M. Vöröskereszt Kórházának főorvosa, 1931-ben magántanár, 1935–1944-ben a Székesfőv.-i Gyógyfürdők igazgatója, 1927–1945-ben a M. Orvosok Reuma Egyesületének főtitkára. Nevéhez fűződik a fővárosi gyógyfürdők első fejlesztési terve, valamint az első magyar nyelvű reumatológiai kézikönyv megírása. 1945-ben Portugáliában telepedett le, az első portugál reumakutató int. megalapítója, a Nemzetközi Reumaellenes Liga főtitkára. – Fm.: A rheumás betegségekről (Bp., 1930); A krónikus izületi megbetegedések (Bp., 1941.); Ratgeber für Rheumakranke (München, 1965) – Irod.: Richter A.: B. P. L. (Rheumatológia, 1976, 3. sz.). Birly Ede, Flórián (Hódság, 1787. dec. 6. – Pest, 1854. nov. 25.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1814-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg, 1814–1816-ban a bécsi szülészeti klinika orvosa, a híres L. Boer segéde volt, majd 1841–1842-ben az egy. rektora. A bábaképzés vezetője, számos kórházi alapítvány megtevője, Semmelweis tanszéki elődje, bár a gyermekágyi láz ellen hashajtókat adott.– Fm.: Dissertatio inauguralis medica de epilepsia (Bécs, 18l4) – Irod.: Kapronczay K.: B. E. (Orv. Hetil., 1979). Bíró Imre (Nagyvárad, 1905. okt. 9. – Bp., 2000. febr. 3.) orvos, szemész, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1957), doktora (1978). 1931-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1946-ban egy. magántanár a szemészet tárgyköréből. 1931–1935-ben a bp.-i I. sz. szemklinika gyakornoka, 1935–1940-ben tanársegéd, 1940–1945-ben a budapesti Kaszab Poliklinika főorvosa, majd 1945–1951-ben ismét az I. sz. 28 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szemklinikán adjunktus. 1951–1975-ben az Orsz. Testnevelési és Sporteü. Int. főorvosa. Az öröklött szembetegségek nemzetközileg elismert szakértője. Jelentős eredményeket ért el a degeneratio pigmentosa retinae és a glaukóma gyógyítása területén. Fontosak a szemészeti genetikára vonatkozó és a szemfenék érjelenségeivel kapcsolatos kutatásainak az eredményei. Jelentékeny orvostörténész. – Fm: Szemészeti tanulmányok (társzerzőkkel., Bp., 1948); Adatok az ideghártya központi elfajulásának klinikumához (Bp., 1964); Egy klinika nem halhat meg. Grósz Emil arcképéhez (Bp., 1964); Az öregedő szem problémái (Bp., 1970); Szemészet (Bp., 1973); Öröklődő szembetegségek (Bp., 1977). Bíró Jenő (Varannó, Olaszo., 1883. jan. 8. – Bp., 1972. ápr. 21.) állatorvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1904-ben szerezte állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án, 1926-ban doktori címet nyert. 1904–1914-ben Kunszentmiklóson állatorvos, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Laboratórium Rt. Oltóanyagtermelő Int.-ben munkatárs, amely 1948-ban beolvadt a Phylaxia Oltóanyagtermelő Int.-be. Jelentősek a járványos állatbetegségek elleni oltóanyagok előállításával kapcsolatos kutatásai és szakírói tevékenysége. – Irod.: Tóth B.: B. J. (M. Állatorv. Lapja 1972, 10. sz.). Bíró László (Bp., 1913. jan. 15. – Bp., 1971. aug. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1937-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-ben a szegedi belklinikán gyakornok, 1938–1945ben a bp.-i Zsidó Kórház segédorvosa, 1946–1949-ben a bp.-i I. sz. belklinika adjunktusa, 1948-ban magántanár, 1949–1951-ben a Koltói Anna Kórház, 1951–1952-ben az Állami Kórház, 1952-től haláláig a Péterfy Sándor u.-i Kórház főorvosa. 1967-től a klinikofarmakológiai szolgálat egyik vezetője. A Klinikofarmakológia egyik hazai megalapozója. Több külföldi társaság tagja, a Nemzetközi Klinikofarmakológiai Társaság alelnöke (1971). – Fm.: Cortison származékok klinikai alkalmazása (Bp., 1966) – Irod.: B. L. (Orv. Hetil., 1971, 43. sz.). Blandrata György, Giorgio Biandrata (Saluzzo, Piemonte, 1515. – Gyulafehérvár, 1588. máj. 5.) Itáliából származó orvos, vallási reformátor. A padovai egy.-en tanult, majd I. Zsigmond feleségének, Boma Sforzának lett az orvosa. Az 1550-es évek elején (más források szerint már 1541-ben) Erdélyben Izabella m. királyné orvosa volt, majd visszatért Itáliába, de a padovai inkvizíció börtönbe vetette. Innen Genfbe szökött, Kálvinhoz csatlakozott, de miután vele is szembekerült, Lengyelországba ment. 1556-ban antitrinitárius lett, a mérsékeltebb Socinus eszméit terjesztette, megalapította a lengyel unitárius egyházat. Emiatt üldözni kezdték, és ismét Erdélybe menekült. Amikor Báthory Istvánt lengyel királlyá választották (1576), a lengyel országgyűlés és az erdélyi fejedelem követe. 1576 után Erdélyben orvosként működött. 1581-1588 között Ghyczy János kormányzó udvari orvosa és tanácsosa. – Fm.: Gynaeceorum ex Aristotele et Bonaciolo A. G. B. medico... (Gyulafehérvár, 1539); Cathechismus ecclesiarum dei (Dávid F.-el, Kolozsvár, 1566); Refutatio scripti G. Maioris (Dávid F.-el, Kolozsvár, 1569) – Irod.: Kapronczay K.: Lengyel orvosok Magyarországon (Orvostört. Közlem., 1972); Balázs M.: Az erdélyi antitrinitarizmus az 1560-as évek végén (Bp., 1988). Blaskovics László (Rózsahegy, 1869. szept. 19. – Bp., 1938. szept. 26.) orvos, szemész, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893-tól a bp.-i szemészeti klinikán dolgozott, 1905-ben a szemészeti műtéttan magántanára, a Szt. István Kórház trachoma-osztályának főorvosa. 1907–1927-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1912-ben rk. tanár. 1921–1925-ben a debreceni orvosi karon ny. r. tanár, a II. sz. szemklinika igazgatója. Szemészeti műtéttannal foglalkozott, a látóélesség vizsgálatára új egységet (ixyoropia) vezetett be. – Fm.: Szemészeti műtéttan (Bp., 1898, 1936); Az olvashatóságról (1935); Eingriffe am Auge (Kreiker A.-val, 1938) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Bochkor Ádám (Csíkszereda, 1885. nov. 10. – Bp., 1973. júl. 24.) orvos. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos. 1919–1943-ban a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1943–1946-ban a Baleseti Kórház főorvosa. 1929-ben a törvényszéki orvostan magántanára. 1931ben megalapította a Katonaorvosok Szt. Lukács Egyesületét. 1946–1952-ben a Közp. Ágynyilvántartó orvosa, 1952–1963-ban az óbudai hajógyár üzemorvosa. – Fm.: Corpus Inteum-cysta megrepedéséből létrejött elvérzés esete (Bp., 1925); A légmérgezésekről (Bp., 1929); Az okság elvéről, különös tekintettel a conditionalismusra (Bp., 1929); Öngyilkosság fluorvegyületekkel (Bp., 1930); A tetszhalál (Bp., 1932); Thallium-mérgezés ikreknél (Bp., 1936) – Irod.: B. Á.: (Új Ember, 1973. aug. 2.). Bodó Richárd, 1904-ig Blumenfeld, 1911-től marosszentkirályi (Brassó, 1895. júl. 20. – New York, USA, 1965. febr. 4.) orvos, farmakológus, egy. tanár. 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1915– 1918-ban katona. 1922–1929-ben a pécsi gyógyszertani, majd az élettani intézet munkatársa, 1926-ban az ált. kórtan, 1928-ban a vegytan magántanára. 1925-ben Londonban ösztöndíjas, 1929-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Előbb a New York-i gyógyszer- és élettani int. asszisztense, 1952-től uo. egy. tanár. Elsősorban angol nyelven publikált. – Irod.: Mayer K. F.: Az orvostudomány története (Bp., 1989).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Bódogh Albert (Nemesbikk, 1829. – Miskolc, 1886. ápr. 12.) orvos, országgyűlési képviselő, országos közegészségügyi felügyelő. Előbb Debrecenben jogot tanult, mint jurátus belépett a honvédségbe, és honvéd hadnagyként küzdötte végig a szabadságharcot. 1850-től előbb Pesten, majd Bécsben orvosi tanulmányokat végzett, 1856-ban orvosi oklevelet szerzett. Tanulmányai alatt Bécsben a Széchenyi-család nevelője. 1856-ban a borosjenői kórház igazgatója, 1858–1861-ben Nagyszalonta orvosa, 1861-től Borsod vm. főorvosa. Jelentős szerepet játszott a helyi orvos-gyógyszerészeti élet, a Borsodi, majd a Miskolci Orvos-Gyógyszerészeti Egylet megszervezésében. Az orvosi érdekvédelemi mozgalom egyik szervezője. 1869-ben a fiumei orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésén elsőnek ismertette a darwinizmust. Az Orsz. Közeü. Tanács tagja (1868-tól), a közeü. törvény előkészítő és szakértői bizottságának tagja (1874–1876), a Debrecen városi tanács tagja (1865– 1880), a Vidéki Orvosok Társaságának (1876) egyik alapítója, első elnöke, 1879-től függetlenségi párti képviselő. 1885-ben az ország első közeü. felügyelője. Az Orv. Hetil.-ban és a Gyógyászatban jelentek meg írásai. – Irod.: Kapronczay K.: A Vidéki Orvosok Társasága (Orv. Hetil., 1979). Bodrogi György (Nagyenyed, 1906. jún. 8. – Bp., 1984. máj. 22.) orvos, belgyógyász, kardiológus, az orvostud. doktora (1968). 1930-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1930-1931-ben a párizsi Sorbonne ösztöndíjasa. 1930–1940-ben a Szent István Kórház belgyógyásza, 1940–1949-ben a ref. egyház Lórántffy Zsuzsanna Kórházának igazgatója. 1949–1952-ben üzemorvos, 1952-től az Ifj. Szívbeteggondozó Int. főorvosa, 1958-tól az Orsz. Gyermekkardiológiai Int. igazgatója. Főként mechanographiával foglalkozott. Elsősorban külföldi lapokban közölt írásokat. – Fm.: A phonokardiographia mint az ascultatio kiegészítő módszere (M. Belorvosi Arch., 1963); A veleszületett betegségek klinikopathológiája (társszerőkkel, Bp., 1938) – Irod.: B. Gy. (Orv. Hetil., 1984, 30. sz.). Boér László (Magyarszovát, 1907. márc. 28. – Marosvásárhely, 1972. szept. 17.) orvos, egy. tanár. 1931-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931–1939-ben Mo.-on élt, 1932–1939-ben az OKI munkatársa, 1939–1948-ban Szatmárban kórházi főorvos, 1949-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. járványtani tanszékének vezetője. Járványtannal és genetikával foglalkozott. – Fm.: Orvosi mikrobiológia (Bukarest, 1951); Mikrobiológia és parazitológia (Bukarest, 1952); Bacteriologie medicală (Bukarest, 1961); Epidemiologie generala si speciala (Bukarest, 1963). Bognár Emil (Rózsahegy, 1907. márc. 20. – Bp., 1980. szept. 30.) orvos, röntgenológus, tüdőgyógyász. 1934ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1940-ben radiológus, 1943-ban tüdőgyógyász szakorvos. 1934–1935-ben a bp.-i orvosi kar kórtani int.-ben munkatárs, 1935–1940-ben az újpesti városi kórház röntgenlaboratóriumának vezetője, 1946–1949-ben a Gyermek-tüdőbeteggondozó főorvosa. 1949–1968-ban az északbp.-i Iskolaszakorvosi Rendelőint. igazgatója, majd 1977-ig röntgen-főorvosa. A Fodor József Iskolaorvosi Társ. alapító elnöke 1966-tól. Hatvan tudományos és több ismeretterjesztő tanulmánya és cikke jelent meg nyomtatásban. – Irod.: B. E. (Orv. Hetil., 1980, 52. sz.). Bókay Árpád (Pest, 1856. aug. 15. – Bp., 1919. okt. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1896) Bókay János (1822–1884) fia. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1881-ben a gyógyszertani intézetben, 1881–1883-ban a belklinikán tanársegéd. Balogh Kálmán munkatársaként részt vett az Orvosi Műszótár készítésében. 1883–ban egy. magántanár. 1883–1890-ben az ált. kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára Kolozsvárott, 1890–1919-ben a gyógyszertan ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. 1890-ben a M. Orvosi Arch. c. lap egyik alapítója, Korányi Frigyessel és Kéthly Károllyal együtt kiadta a Belgyógyászat c. könyvsorozatot. 1900–1919-ben a szabadkőműves páholyok nagymestere. Élettannal, kórbonctannal, gyógyszertannal és belgyógyászattal foglalkozott. 1919-ben annak a vizsgálóbizottságnak volt az elnöke, amely a Tanácsköztársaság alatti tevékenységet vizsgálta az orvostársadalomban. – Fm.: Vénygyűjtemény (I–IV. köt., Bp., 1889, 1915); Újabb gyógyszerek (Bp., 1891); Hazai és külföldi ásványvizek és fürdők összehasonlítása (1895); Gyakorlatilag fontosabb mérgezések (1896); Hat előadás az ált. gyógyszertan köréből (1908); Semmelweis serlegbeszéd (Bp., 1912) – Irod.: Réti E.: B. Á. (Nagy magyar orvosok, Bp., 1954). Bókay János, Bock (Igló, 1822. máj. 28. – Bp., 1884. okt. 20.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. B. Árpád és B. János apja. 1847-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1847-től a pesti szegénygyermekkórház orvosa, 1852-től főorvosa, 1861-ben magántanár, 1867-ben rk. tanár, 1873–1884-ben a gyermekorvostan ny. r. tanára a pesti orvosi karon. A Pesti Királyi Orvosegyes. elnöke, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. A korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtője. – Irod.: Az orvostudomány mesterei (Bp., 1924); Varga L.: B. J. (Orv. Hetil., 1962). Bókay János, ifj. (Pest, 1858. ápr. 19. - Bp., 1937. júl. 6.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1923). Bókay János (1822–1884) fia, Bókay Árpád öccse. 1880-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1880– 1883-ban a gyermekklinikán tanársegéd, 1883-tól a Stefánia Gyermekkórház főorvosa, 1885-ben magántanár, 1891-ben rk. tanár, 1902–1929-ben a gyermekgyógyászat ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. Működése alatt lett a 30 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON gyermekgyógyászat kötelező tárgy az orvosképzésben. Gyermekgyógyászattal, járványtannal, csecsemővédelemmel foglalkozott. Mo.-on bevezette a diftéria szérumgyógyítását, elsőként végzett intubációt a diftéria kezelésére. Felkutatta az övsömör és a bárányhimlő vírusának kapcsolatát. Részt vett a járványos gyermekbénulás kóroktanának tisztázásában. Jelentős szerepe volt a gyermekorvoslás és a higiéné fejlődésében. Bátyjához hasonlóan jelentős szabadkőműves tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A csecsemők gyomor- és bélbántalmai (1897); Gyermekkórházi vénygyűjtemény (1900); Die Lehre von der Intubation (1908); A gyermekorvoslás tankönyve (Bókay Z.-nal, Flesch A.-lal, Bp., 1912) – Irod.: B. J. (Orv. Hetil., 1958, 22. sz.) Bókay Zoltán, 1896-tól bókai (Bp., 1885. szept. 9. – Bp., 1955. ápr. 1.) orvos, egy. tanár, Bókay Árpád (1856– 1919) fia. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1908-ban a kórbonctani int.-ben dolgozott, 1909–1918-ban nagybátyja, Bókay János mellett a Stefánia Gyermekkórház orvosa, 1916-ban magántanár, 1918–1930-ban a bp.-i gyermekklinikán orvos, 1926-ban rk. tanár. 1930–1947-ben a debreceni orvosi karon a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. 1951–1955-ben a bp.-i IX. ker. rendelőintézet főorvosa. A gyermekkardiológia hazai előfutára, a veleszületett szívbillentyűhibákkal, szerzett szívbetegségekkel, az agyhártyagyulladás elkülönítő kórisméjével foglalkozott. 1911-től a bp.-i Pátria szabadkőműves páholy tagja. Hazai és külföldi folyóiratokban publikált. – Fm.: A gyermekorvoslás tankönyve (Bókay J.-al, Flesch A.-al, Bp., 1912, 1925); A veleszületett szívbajok monográphiája esetek kapcsán (Bp., 1913); A gyermekorvostan története (1920) – Irod.: Fazekas Á.: B. Z. (Orv. Hetil., 1975). Bokrétás András (Pécs, 1899. szept. 23. – Pécs, 1977. aug. 27.) orvos, belgyógyász, tüdőgyógyász, 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1935-ben a pécsi I. sz. belklinika tbc-gondozójának orvosa, 1935–1945-ben igazgatója. 1945–1968-ban a Baranya megyei Tbc-gondozó Int. igazgatója. 1940-ben magántanár. Elsősorban munkaköri tbc-megbetegedésekkel foglalkozott. – Irod.: Kancsal L.: B. A. (Pneum. Hung., 1978, 2.). Bolberitz Károly, bleybachi lovag (Bp., 1906. jan. 21. – Bp., 1978. márc. 20.) vegyész, eü. mérnök. 1924-ben vegyészi oklevelet, 1928-ban közgazdasági oklevelet szerzett Bp.-en. 1926-tól az OKI munkatársa, 1935–1938ban az Iparügyi Min. főmérnöke. 1938–1948-ban a Wander Gyógyszergyár főmérnöke, 1944–1948-ban vezérigazgatója. 1948-tól az OKI főmunkatársa. Kutatómunkája a vízegészségügyre, az ipari vízgazdálkodásra, víztechnológiára és a szennyvíztisztításra terjedt ki. Szakirodalmi tevékenysége a speciális vízanalitikát és a szennyvizek tisztítását, a fürdők vizeinek közegészségügyi minősítését ölelte fel. Jelentős szerepe volt számos szabvány és eü. rendelet megalkotásában, több egyetemi jegyzet írója, a szakmérnökképzés elveinek kidolgozója. – Fm.: Mo. vegyészeti ipara (Bp., 1933); Németország önellátási törekvései (Bp., 1936); Statisztikai matematikai módszerek a vizek higiéniai elbírálásánál (Bp., 1953); Ipari vízigények meghatározása (Bp., 1956); A vízfertőtlenítés kérdései (Bp, 1959) – Irod.: B. K. (Hidrológiai Közl., 1979, 7. sz.). Bollobás Béla (Karácsond, 1911. aug. 28. – Bp., 1985. dec. 15.) orvos, katonaorvos, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1957). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét, 1936-tól katonaorvos, 1942-ben százados. 1941-től a M. Honvédség légimentőszolg. vezetője, fontos szerepe volt a doni sérültek kimentésében. 1943-től az SZDP tagja. 1944-től tagja volt a M. Hazafiak Szabad Szövetségének, a SZU Mo.-i Barátainak Egyesületének és a Szidor csoport nevű antifasiszta csoportnak. 1944. dec. 3-án a Gestapo letartóztatta, de bizonyítékok hiányában elengedték, a csákánydoroszlói hadikórház orvosa lett. 1945-ben az új. m. hadsereg 6. vasútépítő zászlóaljának orvosa. 1947. jan. 27-én összesküvés vádjával letartoztatták, de Rajk László utasítására márc. 27-én szabadon engedték. A Népbíróság még ebben az évben egy évi börtönre ítélte, amit ugyancsak Rajk L. közbenjárására felfüggesztettek. 1957-ben rehabilitálták. 1947-től az újpesti Árpád Kórház főorvosa. – Fm.: Heveny fertőző betegségek fül-, orr-, gégeszövődményei (Bp., 1957); Inframakroszkópos műtéttani elemek a hallószervben (Bp., 1970); Localis antisepsis a fül-orr-gégészetben (Bp., 1972); A hallószerv microchirurgiai anatómiája (Pécs, 1972) – Irod.: B. B. (M. Nemzet, 1986. jan. 7.). Borbély Ferenc (Hátszeg, 1900. júl. 11. – Zürich, Svájc, 1974. aug. 2.) orvos, toxikológus, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1927-ben uo. a III. sz. belklinikán gyakornok, 1927-től az OKI munkaeü. és toxikológiai laboratóriumában munkatárs. Főleg ipari mérgezésekkel foglalkozott. 1936-tól a Weiss Manfréd Gyár kórházának igazgatója. 1945-ben Svájcban telepedett le, a zürichi egy. munkaegészségtan professzora lett. Elsősorban ipari megbetegedésből származó belgyógyászati betegségekkel foglalkozott. Megszervezte a svájci Orsz. Toxikológiai Int.-tet. – Fm.: Erkennungen und Behandlungen der Lösungsmittel vergriftungen (Zürich, 1946); Vergriftungen durch halogenierte Kohlenwasserstoffe (Berlin München - Wien, 1961). Bornemissza György (Felvinc, 1916. ápr. 14. – Bp., 1992. nov. 13.) sebész, egy. tanár. 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, utóbb katonaorvos, majd a bp.-i egy.-en (1950–1953) dolgozik. Majd a debreceni egy.-en (1953–1986) a műtéttani, utóbb a kísérleti sebészeti int. tszv. egy. tanára. Egyik alapítója az Európai 31 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kísérletes Sebészeti Társ.-nak. A szövetek és a szervek konzerválásával és átültetésével foglalkozott. Tanulmányozta a szövetbarát műanyagok sebészeti alkalmazását, új altatógépek és éregyesítő műszerek kidolgozásában vett részt. – Fm.: A szövetpótlás újabb szemlélete (Orvosképzés, 1961); Műanyagok alkalmazása a sebészetben (Orvosképzés, 1974); A pancreas transplantátióról (Orvosképzés, 1980); B. Gy. publikációi (I–II. köt., összeáll. B. Gy.-né, 1994). Boros József, zelenai (Arad, 1890. okt. 17. – Saarbrücken, Németország, 1962. nov. 11.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1913-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1927-ben magántanár, 1938–1944-ben a bp.-i II. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár. 1944-ben elhagyta az országot. 1950–1962-ben a Saar-vidéki Európa Egy. ny. r. tanára. Hematológiával, vérbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A szív rhytmus-zavarainak orvoslása chinidinnel (Bp., 1922); Vizsgálatok az emberi vörösvértestek nagyságáról, térfogatáról és alakjáról (I–IV. köt., Bp., 1925– 1926); A vérbetegségek diagnosztikája (Bp., 1928); Az anaemiák gyógykezelése (Bp., 1929); Az anaemiák therapiája (Bp., 1931); A koszorús erek elzáródásáról (Bp., 1934); Haematológia (Bp., 1935); Klinische Hämatologie (Stuttgart, 1944); A szívmegnagyobbodásról (Bp., 1944). Boros Mihály (Bp., 1934. máj. 12. – Szeged, 1986. nov. 24.) orvos, sebész, aneszteziológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1985). 1959-ben a SZOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1959–1969-ben uo. a kísérleti sebészeti int., majd az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1974-ben docens, 1975-től uo. a közp. anesthesiológiai szolg. vezetője, 1982–1983-ban az aneszteziológiai és intenzív terápiás int. mb. igazgatója, 1983-tól egy. tanár és igazgató. Műtéti altatással, érzéstelenítéssel, korszerű betegellátással foglalkozott, a klinikai farmakológia modern vizsgálati módszereit tanulmányozta. 1963-ban Angliában, 1972-ben az USA-ban ösztöndíjas. Szegeden ő volt az első, aki nyitott szívműtéteknél altatást végzett. Közel száz tanulmányában sebészeti, hematológiai kérdésekkel foglalkozik. Számos hazai és külföldi társaság tagja, több Markusovszkydíjat kapott. – Fm.: A fibrinolysis fibrinolysisen alapuló vérzések a sebészetben (Bp., 1969); Újraélesztés (Szeged, 1978); A neurolept anaesthesia farmakodinámiás és kísérletes vizsgálata és klinikai alkalmazása (doktori ért., 1983) – Irod.: In memoriam Dr. B. M. (Anesthesiológia és Intenzív Terápia, 1987, 1. sz.). Boros Sándor (Karánsebes, 1907. aug. 11. – Bp., 1987. júl. 26.) orvos, fogorvos, patológus, egy. docens. Orvosi oklevelét 1931-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon, 1931–1936-ban a szegedi anatómiai int. gyakornoka és tanársegéde, 1938-tól a bp.-i fogászati klinika munkatársa, 1947–1960-ban a szövettani laboratórium vezetője, 1950-ben egy. docens, a fogorvosi patológia előadója a Fogorvosi Karon. 1960–1973-ban a konzerváló klinika mb. tanszékvezetője, igazgatója. Fogászati morfológiával foglalkozott, elsősorban a fogbél nyirokkeringésével. – Fm.: Fogászati patológia (Bp., 1961) – Irod.: B. S. (Fogorv. Szle, 1987). Borszéky Károly (Bp., 1875. nov. 22. – Bp., 1933. febr. 25.) orvos, sebész. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1899-ben a bonctani int., 1900-tól a sebészeti klinika orvosa, 1908-ban a műtéttan magántanára, 1913-ban rk. tanár. 1913–1914-ben a sebészeti klinika helyettes igazgatója, 1918–1927-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1927–1933-ban igazgatója. A M. Sebészeti Társulat munkálatait 1913-tól szerkesztette. – Fm.: Az általános és helybeli érzéstelenítés (H. n., é. n.); Az echinococcus-műtétekről (Bp., 1900); A fermentkezelés értéke idült gennyedéses folyamatokban (Bp., 1911); Doudenumfekély megismétlődött átfúródása a szabad hasüregbe (Bp., 11925); Az epekőbaj sebészeti kezelése kérdésének mai állása (Bp., 1925) – Irod.: Wintermitz A.: B. K.: (Orv. Hetil., 1933). Böckh György (Pozsony, 1822. jún. 3. – Pozsony, 1874. jan. 14.) orvos, zoológus. 1846-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben, 1846–1864-ben Pozsonyban törvényszéki orvos, 1861-től a pozsonyi főreálisk. természetrajz tanára, a pozsonyi jogakadémián a törvényszéki orvostan rk. tanára. Pók- és növényfaunával foglalkozott. Értekezései bécsi és pozsonyi – német nyelvű – folyóiratokban jelentek meg. – Fm.: A növények földrajzi elterjedése (Pozsonyi Főreálisk. Ért., 1871) – Irod.: B. Gy. (Pozsonyi Főreálisk. Ért., 1874); Herman O.: Magyarország pókfaunája (Bp., 1876). Böhm Károly (Buda, 1778 – Pest, 1844) orvos, egy. tanár. Középiskoláit Kalocsán és Pécsett végezte, 17991803-ban a pesti orvosi karon tanult, 1804. ápr. 24-én avatták orvosdoktorrá. 1805-től a papnevelő intézet orvosa, 1817-1841-ben az államorvostan előadója a pesti egyetemen mint r. tanár. 1837–1838-ban az egyetem rektora. – Fm.: Orvosi Tár (I–II. köt., Pest, 1831); Beköszöntő Beszéd (Tudományos Gyűjtemény, 1833) – Irod.: Gortvay Gy.: Az újabbkori magyar orvosi művelődés története (Bp., 1953). Bölcs Béla (Muraszombat, 1920. jan. 7. – Dunakeszi, 1987. febr. 7.) gyógyszerész. 1942-ben zágrábi előtanulmányok után Szegeden szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1944-ben gyógyszerészdoktor Bp.-en. 1942-ben a bp.-i gyógyszerészeti int. munkatársa, 1943-ban katonai szolgálatra hívták be, 1945–1948-ban a SZU-ban hadifogoly. 1948–1951-ben beosztott gyógyszerész, 1951-től Pest m. főgyógyszerésze, 1957–1973ban az Eü. Min. gyógyszerészeti osztályának osztályvezetője, 1973-tól főosztályvezető. Az ENSZ 32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kábítószerbizottságának m. tagja, több ilyen vonatkozású hazai jogszabály előkészítője. – Fm.: A gyógyszerellátó hálózat fejlesztésének szakmai és gazdasági feladatai (Bp., 1957) – Irod.: B. B. (Gyógyszerészet, 1987, 8. sz.). Bölcsházy Kálmán (Szirák, 1901. aug. 11. – Bp., 1978. márc. 22.) állatorvos, egy. tanár. 1929-ben végzett a bp.i Állatorv. Főisk.-án. 1948–1965-ben az Állatorv. Főisk.-án, majd az ÁOTE-n az állatorvosi szülészeti klinika vezetője, ny. r. tanár. A szarvasmarhák meddőségét kutatta. – Fm.: Állatorvosi szülészet (I–II., köt., Bp., 1963) – Irod.: B. K. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 6. sz.). Bőke Gyula (Tata, 1832. nov. 8. – Bp., 1918. márc. 5.) orvos, fülész. 1856-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1856–1860-ban a bécsi Allgemeine Krankenhausban fülész a fültükrözést bevezető A. Politzer mellett. 1860-ban Würzburgban ösztöndíjas, 1862-től a Rókus Kórház fülésze, 1868-ban magántanár, 1879-ben c., 1902–1910-ben rk. tanár. A hazai fülészet elméleti megalapozója. Számos cikket publikált hazai és külföldi folyóiratokban. – Fm.: A külhangvezeték általában és mellső és alsó falának megcsontosodása különösen (Pest, 1863); A fülgyógyászat tankönyve (Pest, 1868) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Brancsik Károly (Óbeszterce, 1842. márc. 13. – Trencsén, 1915. nov. 8.) orvos, zoológus. Orvosi tanulmányait Bécsben és Prágában kezdte, 1872-ben a grazi orvosi karon szerzett orvosi diplomát. 1873-ban Beckón körorvos, 1875-ben Trencsén vm.-ben járási, 1878-tól vm.-i főorvos. Elsősorban rovarokkal és puhatestűekkel foglalkozott, Dalmáciában és Boszniában faunakutatásokat végzett. – Fm.: Adatok Mo. faunájához (Trencséni Term. tud. Egyl. Évk., 1893); Orthoptera quaedam nova africana et australica (Trencséni Term. tud. Egyl. Évk., 1895) – Irod.: B. K. (Rovartani L., 1915, 23 évf.) Brandt József (Pósfalva, 1838. – Kolozsvár, 1912. jún. 12.) orvos, egy. tanár. 1864-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1864-ben a bécsi sebészeti klinikán tanársegéd, 1865–1967-ben katonaorvos, 1867-től a kolozsvári sebészeti tanintézetben a sebészet és szemészet h., 1871-től a sebészet ny. r. tanára. 1905ben ment nyugdíjba. Szépirodalommal, filozófiával is foglalkozott. Szakterülete elsősorban a sebészeti műtéttan és az orv. pszichológia volt. – Fm.: Petefészektömlő kiirtásának gyógyult esete (Kolozsvár, 1879); A sérvek gyökeres (radical) műtéte (Kolozsvár, 1880); A húgykövek spontán gyógyulása (Kolozsvár, 1882); Plastikus műtétek (Kolozsvár, 1889); A Koch-féle oltásokról (Kolozsvár, 1891); A kórháztól való félelem (Kolozsvár, 1899); Tudomány és humanizmus (Kolozsvár, 1908). Bretán Miklós (Ózd, 1916. okt. 30. – Bp., 1984. jan. 13.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1940-ben Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét. 1940-től a bp.-i orvosi karon, illetve a BOTE keretében működött, 1940–1959-ben a II. sz. belklinika tanársegéde, 1959–1963-ban a III. sz. belklinika adjunktusa, 1963–1970-ben docens, 1970-től egy. tanár. Az anyagcsere-betegségekkel, elsősorban a diabetes kutatásával foglalkozott. A Hazai Diabetes Bizottság elnöke, a SOTE Orvosetikai Bizottságának tagja. Számos közleménye jelent meg idegen nyelven. – Irod.: B. M. (Orv. Hetil., 1983, 10. sz.). Breuer Albert (Gölnicbánya, 1870. dec. 3. – Bp., 1930. aug. 11.) állatorvos, higiénikus. Állatorvosi oklevelét 1895-ben szerezte meg bp.-i Állatorvosi Főisk.-n. 1895–1903-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa, 1903– 1930-ban a Főv. Vágóhíd állateü.-i igazgatója. 1912–1930-ban a M. Állatorvosok Egyes.-nek az alelnöke. Az Állatorvosi Főisk. rk. tanára, díszdoktora. A húsvizsgálat elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Az Állatorvosi Lapok havi mellékleteként megjelenő Hússzemle c. lap (1906) alapítója és főszerkesztője. – Fm.: A szarvasmarhák gümőkórja vágóhídi statisztika alapján (1900); A húsvizsgálók törvénykönyve (1911); A Bp. székesfővárosi közvágóhíd és marhavásár ötvenéves története (Bp., 1928) – Irod.: Kovács Gy. – Fehér Gy.: Az Állatorvostud. Egyetem elhunyt tanárainak életrajza (Bp., 1967). Bruck Jakab (Pest, 1845. okt. 20. – Bp., 1902. febr. 12.) orvos. 1870-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1870–1874-ben a Rókus Kórház segédorvosa, majd gyakorló orvos Bp.-en. 1875-ben az Erzsébet fürdő főorvosa. 1885-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, a balneológia művelője. Az elsők között foglalkozott Semmelweis tanításaival, népszerűsítésével. – Fm.: Erzsébet-sósfürdő (Bp., 1877); Semmelweis Ignác Fülöp (Bp., 1885). Bruszt Pál (Baja, 1906. júl. 21. – Baja, 1979. nov. 21.) fogorvos, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1976). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1932-ben fogorvosi képzésen volt Bécsben, ahol szakképesítést szerzett. 1932–1942-ben magánorvos Baján, 1942–1943-ban munkaszolgálatos, 1944-ben Bergen Belsenbe, majd Theresienstadtba deportálták. 1945-ben hazatért, 1945–1947-ben az OTI szakorvosa, 1947–1953-ban Baján iskolafogorvos, 1949–1956-ban a Honvédség szerződéses polg. fogorvosa, 1952–1974ben a Bajai Városi Kórház fogászati főorvosa. Caries-epidemiológiával, profilaxissal, rendellenességekkel és 33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szájüregi praeblastomózisokkal foglalkozott. Kétszáz közleménye jelent meg. – Fm.: A fogszuvasodás története a Kárpát-medencében (Fogorv. Szle, 1952); Barázdazáró anyagok alkalmazása a fogszuvasodás megelőzésében (Fogorv. Szle, 1974) – Irod.: B. P. (Fogorv. Szle, 1982). Budavári Róbert (Bp., 1923. máj. 24. – Bp., 1979. márc. 23.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1958). 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1948–1962-ben a bp.-i igazságügyi orvostani int. tanársegédje, adjunktusa, végül docense. 1951-ben szakorvos, 1948-tól igazságügyi szakértőként is működött a Főv. Bíróságnál és a Pest megyei Bíróságnál. 1955-ben országos igazságügyi orvosszakértő. 1962-től a POTE igazságügyi orvostani tanszékének vezetője, igazgatója és ny. r. tanár. 1976–1978-ban az Orsz. Orvosszakértői Int. igazgatója. Bp.-en c. egyetemi tanár. 1948–1959-ben a BRFK bűnügyi laboratóriumának külső munkatársa, 1963–1975-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének vezetőségi tagja, 1975–1977-ben az Orsz. Orvosetikai Bizottság tagja, 1968–1969-ben az ETT tagja, 1971–1976-ban az Igazságügyi Bizottság póttagja, 1970–1972-ben az Orsz. Igazságügyi Társ. elnöke, számos külföldi és hazai társaság tagja. 1965-ben Markusovszky-díjat, 1967-ben a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, 1976-ban Incze-érmet stb. kapott – Fm.: Igazságügyi orvostan az orvosi gyakorlatban (Bp., 1964); Orvostudomány a tárgyalóteremben (Bp., 1966) – Irod.: B. R. (Orv Hetil., 1979, 30 sz.). Buday Kálmán (Pécs, 1863. okt. 13. – Bp., 1937. nov. 17.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1913, r. 1931). 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1890-ben a kórbonctani int.ben dolgozott, 1890-ben műtőorvos, 1890–1894-ben a sebészeti klinikán orvos, 1894-től Kolozsvárott kórboncnok, 1896-ban magántanár, 1896–1913-ban a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára, 1913– 1934-ben Bp.-en, az I. sz. kórbonctani int. igazgatója. 1917–1918-ban az orvostud. kar dékánja. Jeles kórboncnok, ő vezette be Magyarországon a rákstatisztikát. – Fm.: Kórboncolástan (Bp., 1914); Kórbonctan (I– II. köt., Bp., 1915); A háborús sebfertőzésekről (1919); A lymphogranulomatosis kórbonctana és kórszövettana (1929); Constitutio és fertőzés (1930) – Irod.: Kapronczay K.: B. K. (Orv. Hetil., 1977). Budinszky József (Körmöcbánya, 1897. márc. 13. – Bp., 1975. jan. 16.) állatorvos, ezredes. Az I. vh. alatt katona, majd hadifogoly. Katonai ösztöndíjjal szerezte meg 1922-ben állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főisk.-n. 1922-től hivatásos tiszt, állatorvos. A M. Néphadsereg ezredeseként szervezte meg annak állategészségügyét. – Fm.: Katonai állategészségügyi szabályzat (Bp., 1941); Katonai Állategészségügyi Évkönyv (Bp., 1951) – Irod.: B. J. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 3. sz.). Buga László, Bukovszky (Bp., 1906. febr. 7. – Bp., 1988. jan. 8.) orvos, szakíró. 1938-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1938–1951-ben körorvos, 1951–1957-ben az Eü. Min. főelőadója, 1959–1969-ban higienikus főorvos. 1962–1965-ben az Élővilág, 1966-tól a Szabad Föld rovatvezetője, 35 éven át a M. Rádió orvosi tanácsok szerk.-je. –Fm.: A jó egészség könyve (Bp., 1961); Hogyan védekezzünk az influenza ellen (Bp., 1961); Hygeia barátsága (Bp., 1969) – Irod.: B. L. (M. Nemzet, 1988. jan. 11.). Bugár-Mészáros Károly (Bp., 1900. febr. 1. – Bp., 1989. aug. 8.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1923-ban végzett a bp.-i orvosi karon. 1928-tól az Erzsébet, 1936-tól a MABI, 1950-től a Főv. István Kórház főorvosa. Angiológiával foglalkozott. – Fm.: Peripheriás keringési zavarok (Bp., 1961) – Irod.: B. M. K. (Orv. Hetil., 1989, 50. sz.). Bugát Pál (Gyöngyös, 1793. ápr. 12. – Pest, 1865. júl. 9.) orvos, egy. tanár, az MTA r. tagja (1831). 1818-ban avatták orvosdoktorrá a pesti orvosi karon. 1819-ben tanár a sebészképzés klinikáján, 1823-ban Baktabányán és Selmecbányán orvos, 1824–1849-ben az elméleti orvostan tanára a pesti orvosi karon, 1841–1842-ben kari dékán. Az Orsz. Honvédelmi Bizottság 1848-ban országos főorvossá nevezte ki. 1831-ben Toldy (Schedel) Ferenccel megalapította a M. Orvosi Tár c. folyóiratot, amelynek társtulajdonosa és szerkesztője 1848-ig. Jelentős orvosi nyelvújító (tőle származik többek között ‘ideg’, ‘genny’ vagy ‘tályog’ szavunk), tankönyveket, orvosi műszótárakat írt. Kutatásokat végzett a finnugor nyelvrokonság területén. 1841-ben a kiadta Mo. első orvosi címtárát (Magyarországi Orvosrend Névsora, Flór F.-el). 1841-ben megalapította a M. Kir. Természettudományi Társulatot, a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének egyik megalapítója. A szabadságharc után visszavonult. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens enkephalitiden (Pest, 1818); Az egészséges emberi test boncztudományának alapvonalai (Pest, 1828); Közönséges kórtudomány (Pest, 1830); Éptan (Pest, 1830); Tapasztalati természettudomány (Pest, 1936–1837); Természettudományi szóhalmaz (Buda, 1844); B. P. phonológiai eszméi (Bp., 1854) – Irod: Staller K.: B. P. élete és művei (1914); Réti E.: B. P. (Nagy magyar orvosok, Bp., 1959); A magyar orvosi iskola mesterei (Bp., 1974); Vekerdi L.: B. P. (Valóság, 1965, 10.); Antall J.: Bugát Pál (Orv. Hetil., 1975). Bugyi Balázs (Kolozsvár, 1911. máj. 21. – Bp., 1982. nov. 18.) orvos, röntgenológus, orvostörténész. 1935-ben szerezte meg orvosi, 1937-ben bölcsészdoktori oklevelét a szegedi egyetemen. 1937-ben uo. az ált. és szervetlen 34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON vegytani int. munkatársa, 1937-től a bp.-i gyógyszertani int. munkatársa, 1938–1939-ben a berlini Humboldt Egy. ösztöndíjasaként az Orvosi Sugárzáskutató Int.-ben biológiai kutatásokat végzett. 1940-től Kolozsvárott a belklinika tanársegédje, 1941–1945-ben katonaorvos, 1945–1952-ben a Népjóléti Min. közegészségügyi felügyelője, majd iparegészségügyi főelőadója, ezzel együtt rendelőintézeti röntgen-orvos. 1952–1957-ben Szolnokon, 1957-ben Gödöllőn rendelőintézeti röntgen-főorvos, 1957–1975-ben a Ganz-MÁVAG üzemrendelőintézet röntgen-főorvosa. Foglalkozott sugárbiológiával, belgyógyászattal, radiológiával, paleoantropológiával, orvostörténelemmel. Feldolgozta a hazai radiológia és röntgenológia történetét, közel 500 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban. Több hazai és külföldi társaság tagja volt. – Fm.: A mozgási szerveknek munkával kapcsolatos elváltozásairól és megbetegedéseiről, valamint azok vizsgálatairól és értékelésének néhány módszeréről. (Bp., 1961); Occupational mycotic diseseas of the lung (Bp., 1961); Hungarian medical radiology: past and present (Bp., 1968) – Irod.: B. B. (Orvostört. Közlem., 97–99, 1982). Bugyi István (Szentes, 1898. jan. 3. – Szentes, 1981. ápr. 3.) orvos, sebész, c. egy. ta-nár, az orvostud. kandidátusa (1953), Kossuth-díjas (1949). 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920– 1922-ben kórházi orvos, 1922–1924-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1924-ben Bécsben, 1925ben Németországban, 1925–1929-ben Franciaországban sebész, ösztöndíjas. 1929-től Szentesen sebész, 1942ben magántanár, kórházi főorvos. 1965-ben a SZOTE c. egy. tanára. Jeles sebész, több hazai és külföldi társaság tagja, 81 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban. – Fm.: General outline of the course in practical surgery (Bp., 1934); A sebészorvos (Bp., 1939): Gyakorlati sebészet (I–II. köt., Bp., 1960–1961) – Irod.: Petri G.: B. I. (Orv. Hetil., 1981). Burger Károly (Bp., 1883. szept. 25. – Würzburg, Németo., 1962. máj. 22.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1921–1929-ben a szegedi női klinikán tanársegéd, 1927-ben műtéttanból egy. magántanár, 1927–1928-ban Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban és Kanadában, 1929–1932-ben a bp.-i I. sz. női klinikán adjunktus, 1932-ben c. rk. tanár, 1932–1936-ban a bp.-i Bábaképző igazgatója. 1936–1944-ben a bp.-i II. sz. női klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1944-ben elhagyta az országot. 1945–1959-ben a würzburgi egy. női klinikájának igazgatója, ny. r. tanár. A női betegségek klinikumával és laboratóriumi diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Szülészeti műtéttan (Bp., 1928); Az egészséges nő (Bp., 1930); Szülészet (Bp., 1942); Lehrbuch der Geburtshilfe (Berlin - Göttingen, 1950); Geburtschilfe Operationslehre (Berlin – Göttingen, 1952) – Irod.: K. B (Zentralblatt f. Gynaekologie, 1962, 39.). Buza László (Kolozsvár, 1914. febr. 11. – Bp., 1987. máj. 5.) orvos, állatorvos. 1937-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. Uo. a járványtani és bakteriológiai tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. 1946– 1952-ben a békéscsabai Sertéstenyésztő és Hízlaló Állomás, 1952–1957-ben a debreceni Állategészségügyi Int. labor.-vezető főorvosa, 1957-ben az Orsz. Állateü.-i Int. főorvosa, 1966–1980-ban uo. a méhbetegségek oszt.nak a vezetője. A méh betegségeinek, diagnosztikájának nemzetközileg elismert szakértője, több mint 150 közleménye jelent meg e tárgykörben. Több hazai és külföldi társaság tagja, a FAO M. Nemzeti Bizottságának a tagja. – Irod.: Szakolczai J.: Elhunyt B. L. (Halászat, 1988). Buzay Károly, 1849. júniusig Weitzenbreyer (Kassa, 1811. febr. – Bp., 1899. ápr. 29.) orvos, katonaorvos, honvéd főtörzsorvos. Orvoscsaládból származott, apja is katonaorvos volt. 1831. jún.-tól szolgált a császári hadseregben, 1841-ben orvosdoktori, sebész- és szülésmesteri oklevelet szerzett a bécsi Katonaorvosi Akadémián. Bécsben, Grazban, Prágában, Olmützben, majd Komáromban kórházparancsnok, 1848 őszén az elsők között lépett át a császári hadseregből a honvédség szolgálatába. Őrnagyi rangban a komáromi helyőrség kórházát vezette. Kiváló szervező volt, nevéhez fűződik a tatai és az esztergomi honvéd kórházak felállítása, a honvédorvosi kar egyik legtekintélyesebb tagja volt. 1849. április 26-án III. osztályú hadiérmével tüntették ki, kiemelve a harci cselekmények alkalmával tanúsított bátorságát. Mindvégig a komáromi körzet orvosparancsnoka volt. A komáromi vár kapitulációja (1849. okt. 6.) után ugyan ő is szabad lábon távozhatott, de volt császári tisztre – a katonai eskü megszegése miatt – büntetés várt volna. Törökországba távozott, 1850–1853 között Morozzi havasföldi fejedelem orvosa lesz. Amikor a fejedelmet 1853-ban meggyilkolták, ismét Törökországba távozott, polgári orvosként a szíriai török hadsereg tanácsadója. Az 1860-as évek elejétől – álnéven – Péterváradon és Bécsben élt, a kiegyezés után – külön amnesztiával – Pesten telepedett le, és kerületi orvosi állást vállalt. Korára való tekintettel ugyan nem vállalt hivatásos állományú beosztást a kiegyezés után felállított magyar királyi honvédseregben, de szerepet vállalt annak orvosi kara megszervezésében, eü.-i szolgálatának felállításában. Lelkes szervezője volt a Honvédegyletnek, Klapka György belső baráti köréhez tartozott. Buzinkai György (Nagybánya, ? – Debrecen, 1768. márc. 17.) orvos. 1733-ban Leidenben szerezte meg orvosi oklevelét, 1737-től haláláig Debrecen város főorvosa volt. – Fm.: Dissertatio historico-medica de veneris eorumque antidotis (Franeker, 1733); Rövid oktatás, miképpen kellessék magunkat praerservativák által a Pestis ellen védelmezni (Debrecen, 1739) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). 35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Buzna Dezső (Nagytapolcsány, 1898. jan. 15. – Bp., 1976. nov. 7.) állatorvos, mikrobiológus. 1921-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án, 1922-ben kapott állatorvosdoktori címet. 1922– 1926-ban a Bakteriológiai Int.-ben, 1926–1933-ban az Áll. Oltóanyagtermelő Int.-ben bakteriológus. 1933– 1961-ben a bp.-i Orsz. Állateü. Int. oltóanyag-ellenőrző oszt. vezetője. Oltóanyag- és szérumellenőrzéssel foglalkozott. – Irod.: B. D. (M. Állatorv. Lapja, 1977, 1. sz.).

4. C Chenot Ádám (Bécs, 1721. – Bécs, 1789. máj. 12.) orvos. Orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon szerezte 1751ben. 1755–1783-ban Erdély főorvosa, megszervezte a keleti vesztegzár rendszerét. – Fm.: Tractatus de peste... (Bécs, 1765); Abhandlung von der Pest (Dresden, 1776); Historia pestis Transylvaniae ann. 1770, 1771 (Buda, 1779); Hinterlassene Schriften (Wien, 1798) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). Chilchert Róbert (Besztercebánya, 1809. márc. 9. – Pozsony, 1884. febr. 4.) orvos, gazdasági író. 1882-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1832–1834-ben Pesten gyakorló orvos, 1834-től a Károlyicsalád uradalmi orvosa. 1838–1839-ben Klauzál Imrével megalapította Rohoncon a Gazd. Int.-tet, mint gyakorló földbirtokos juhtenyésztéssel és növénynemesítéssel foglalkozott. 1847-től az Orsz. M. Gazdasági Egyes. választmányi tagja. 1840–1841-ben szerkesztette a Rohonci Közleményeket, 1861–1865-ben és 1873– 1875-ben a pozsonyi Gazd. Egy. Évkönyvét, az egylet alelnöki tisztét is betöltötte. Jeles szakíró. – Irod.: Kapronczay K.: Ch. R. (Term. Vil., 1974). Cholnoky László (Ozora, 1899. máj. 29. – Pécs, 1967. jún. 12.) gyógyszerész, vegyész, a kémiai tud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1959), az MTA tagja (1960). 1924-ben szerezte meg gyógyszerészdoktori oklevelét, 1930-ban Pécsett vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1924–1946-ban a pécsi tudományegy.-en tanársegéd, adjunktus, majd intézeti h. tanár, 1946–1948-ban ny. r. tanár, 1948–1967-ben a pécsi orvostud. egy. ny. r. tanára, 1961–1964-ben rektor. A növényi kémia nemzetközi hírű művelője. Szerves kémiával, karotinoidok szerkezetvizsgálatával, izolálásával foglalkozott. Zechmeister Lászlóval együttműködve kidolgozta az adszorpciós kromatográfiás módszert a növényi színezőanyagok elkülönítésére, a növényi szervek szerkezetének meghatározására. Tevékenysége utolsó korszakában a karotinoidok keletkezését és növényélettani szerepét vizsgálta. – Fm.: Analytikai és praeparativ vizsgálatok a capsathinról (Bp., 1930); A calendula officinalis szirom-festése (Zechmeister L.-val, Bp., 1932); Festékviaszok előfordulása és vizsgálata (Zechmeister L.-val, Bp., 1932); Lycopin, lycoxantin, lycophyell (Bp., 1937); Die Chromatographische Adsorptionsmethode (Zechmeister L.-val, Bécs, 1937); Principles and Practice of Chromatography (Zechmeister L.-val, London, 1943, 3. kiad. 1950); A kapszantin és kapszorubin szerkezete (Szabó D.-vel, Szabolcs J.-fel, Bp., 1957); A Physalis Alkekengi kehelyleveleinek festékei (Szabolcs J.-fel, Bp., 1959) – Irod.: Szabolcs J.: Ch. L. (M. Kémikusok Lapja, 1967); Szabó D.: Ch. L. (M. Tud., 1967); Szabó L.: Ch. prof. emlékezete (Gyógyszerészet, 1968); Bruckner Gy.: L. Ch. (Acta Chimica, 1968); Kecskés T.: Ch. L. emlékezete (Term. Vil., 1979). Chyzer Béla (Bártfa, 1868. jún. 15. – Bp., 1910. jan. 12.) orvos, Chyzer Kornél fia. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1886-ban a sebészeti klinikán dolgozott, 1886-tól bp.-i tisztiorvos, 1890-től MÁV főorvos, elsőként foglalkozott Mo.-on ipari megbetegedésekkel. – Fm.: A reszelővágás higiéniája (Bp., 1907); Egy pusztuló iparágról (Bp., 1909); Gyermekmunka Magyarországon (Bp., 1909) – Irod.: Ch. B. (Gyógyászat, 1910, 6. sz.). Chyzer Kornél (Bártfa, 1836. jan. 4. – Bp., 1909. szept. 21.) orvos, az MTA 1ev. tagja (1861). 1857-ben a pesti orvosi karon orvosi, 1856-ban szülészmesteri, 1858-ban Bécsben természetrajz-tanári oklevelet szerzett. 1860ban az MNM állattárának munkatársa, középiskolai tanár. 1861-től Bártfán fürdőorvos és városi főorvos, 1869től Zemplén vm. főorvosa. 1868-tól a pesti egy.-en a hamisított tápszerek vizsgálatának tana c. tárgykör magántanára. 1892-től a BM közeü.-i ügyosztályának a vezetője, jelentős szerepe volt az egészségügyi főhatóságok megszervezésében, az Orsz. Betegápolási Alap létrehozásában, a fürdőügy fejlesztésében, a balneológiai irodalom megszervezésében. Részt vett a Fürdői Lapok c. balneológiai folyóirat megindításában. Nemzetközileg elismert zoológus. Észak-Mo. flórájára vonatkozó kutatásai máig alapvető jelentőségüek Tiszteletére 1910-ben megalapították a Ch. K.-emlékérmet. – Fm.: Über die Crustacenfauna Ungars (Bécs, 1858); Crustacea phyllopoda faunae pesthinensis. A pesti levéllábú héjanczokról (Pest, 1861); Magyarország édesvizi halainak rendszeres átnézete (Pest, 1863); Sáros vármegye ásványvizeiről (Pest, 1863, németül: 1864); Zemplén vármegye közegészségügyi viszonyai (Sárospatak, 1871); Mo. gyógyvizeiről, azok értékéről és értékesítéséről (Sátoraljaújhely, 1882); Magyarország gyógyhelyei és gyógyvizei (Sárospatak, 1885); A magyar fürdőkről (Bp., 1886); Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek (Bp. 1895) – Irod.: Szilády Z.: Die 36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Geschichte der Zoologie in Ungarn (1927); Kapronczay K.: Ch. K. (Orv. Hetil., 1886); Kapronczay K.: Ch. K. (Term. Vil., 1984). Clauder Ottó (Witkowitz, 1907. febr. 26. – Hamburg, 1985. szept. 2.) gyógyszerész, egy. tanár, a kémiai tud. doktora (1952). 1929-ben gyógyszerészi, 1931-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1929–1933-ban a gyógyszerészeti int.-ben, ill. gyógyszertárban dolgozott. 1933–1937-ben az OKI kémiai osztályán munkatárs, 1937–1950-ben a Richter Gyógyszergyár munkatársa, 1939-től főmérnök, 1945 után a növény- és biokémiai laboratórium vezetője. 1950-ben magántanár, 1950–1957-ben az I. sz. belklinika orvoslaboratóriumának vezetője, 1953-tól a szerves kémia előadója. 1957-től a szerves vegytani int. igazgatója, ny. r. tanár. 1972–1975-ben a MGYT elnöke, a szakgyógyszerészi képzés elvi megalapozója. Fő kutatási területe a tuberkulosztatikus anyagok, a tirazinvázs diuretikumok, az izolált alkaloidok, a vitamin térszerkezet. Számos hazai és külföldi tud. társaság tagja, tb. levelező tagja. Több tudományos elismerésben részesült. Vendégprofesszorként élt Hamburgban. – Fm.: Szerves kémia. Kézir. (Bp., 1976); Szerves kémiai praktikum (társszerzőkkel, Bp., 1976) – Irod.: Dr. C. O. (Gyógyszerészet, 1985). Clemens Marcell (Segesvár, 1920. ápr. 1. – Bp., 1989. jún. 27.) orvos, sebész-urológus, az orvostud. kandidátusa (1965). Orvosi oklevelét 1946-ban a bp.-i orvosi karon, sebészi képesítését 1950-ben szerezte, urológiai szakorvos 1955-ben lett. 1947–1948-ban a Postás, 1949–1950-ben a Rókus Kórházban, 1950–1959ben polgári orvosként a M. Néphadsereg kórházaiban, 1950–1952-ben a bp.-i Közp. Kat. Kórházban dolgozott. 1960–1986-ban a karcagi városi kórház sebész-urológus főorvosa. Hasi sebész, közel 50 tudományos közleménye jelent meg. – Fm.: A Dumping-syndroma pathogenesisének kísérletes és klinikai vizsgálata. (kand. dissz., Bp., 1964) – Irod.: Pihenni megy a Tanár Úr (Szolnok megyei Néplap, 1986. aug. 23.). Coberus Tóbiás, Kober (Görlitz, ? – Sopron, 1625) orvos. 1595-ben avatták orvosdoktorrá Helmstädtban. A 15 éves háború idején katonaorvos, 1605-ben Sopron város orvosa. Fennmaradt az 1598. októberében történt budai eseményeket leíró műve. – Fm.: Historica descriptio circa Budam... mense octobri anno 1598 gestarum... (1599); Observationum medicarum castrensium Hungaricorum decades tres (Helmstädt, 1685) – Irod.: Héjja Pál: A magyar katonaorvoslás Buda visszavétele idején (Bp., 1936). Czakó Kálmán (Hernádnémeti, 1843. dec. 7. – Bp., 1895. nov. 8.) orvos, botanikus. 1870-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1870–1874-ben a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1874-től az Állatorv. Főisk.-án a botanika, a patológia és a gyógyszertan tanára, egyben az általa szervezett bp-i Vetőmagvizsgáló Állomás igazgatója is. Jelentős maggyűjteményt hozott létre, és laboratóriumi vizsgálatokat szervezett. Botanikusként elsősorban a főváros környéke és a Tátra flóráját vizsgálta, ő fedezte fel, és írta le a tátrai cserkeszt (F. tatrae). Kiváló növénypreparátor volt. – Fm.: Bonczolati eljárás törvényszéki és kórtani esetekben (Bp., 1874); Az alsó tátrafüredi vidék nyári flórája (M. Kárpátegylet XV. Évkönyve, 1888); A bp-i M. Kir. Áll. Vetőmagvizsgáló Állomás évi jelentései (Bp., 1889-1894) – Irod.: Thisz L.: Dr. Cz. K. (Term. tud. Közl., 1896); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Czanaki Máté, Csanaki (Sárospatak, 1595 – Sárospatak, 1633) orvos, tanár. Orvosi oklevelét feltehetően Padovában szerezte 1630 körül. 1630-tól I. Rákóczi György udvari orvosa. A Ref. Kollégium tanára. – Fm.: Scabiei encomium (h. n., 1627); A döghalálról való rövid elmélkedés (Kolozsvár, 1634); Controversiae logicae, philosophiae et theologicae (Leiden, 1625); Logica et metaphisica (h.n., é.n.) – Irod.: Herepai J.: Cs. M., a kolozsvári református iskola igazgatója (Egyháztörténet, 1943); Körmendy K.: Cs. M. orvosi diplomája (Orvostört. Közlem., 1976). Czermák János, Jan Nepomuk Czermak (Prága, 1828. jún. 17. – Lipcse, 1873. szept. 16.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1850-ben Würzburgban szerezte meg, 1851-től Purkinje tanársegédje Boroszlóban, majd Prágában. 1855–1856-ban Grazban, 1856–1858-ban Krakkóban az élettan ny. r. tanára, 1858–1861-ben a pesti orvosi karon az élettan tanára. Újjászervezte a pesti élettani intézetet, kémiai és mikroszkópos vizsgálatok végzésével megalapozta a korszerű élettani kutatások módszertanát. 1858-ban Pesten fedezte fel a gégetükrözés elvét, és mutatta be találmányát, a gégetükröt. 1861-ben távozott Pestről, mivel nem tudott magyarul. 1861– 1865-ben a prágai orvosi karon az élettan ny. r. tanára, 1865–1868-ban Jénában, 1869–1873-ban Lipcsében egy. tanár. – Fm.: Kleine Mitteilungen aus dem k. k. physiol. Institute in Pest (Wien, 1859–1860); Der Kehlkopfspiegel und seine Bewertung für Physiologie und Medizin (Leipzig, 1860); Das physiologische Institut der Universität in Pest 1858–60 (Pest, 1860); Gesammelte Werke (I–III. köt., 1879) – Irod.: Antall J. – Doloviczényi P. – Kapronczay K.: Cz. J. és a gégetükrözés felfedezése (Orvostört. Közlem., 1979, 85–86. sz.). Czeyda-Pommersheim Ferenc (Arad, 1891. júl. – Bp., 1974. szept. 24.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914-ben az I. sz. kórbonctani int. munkatársa. 1914–1919-ben katonaorvos és hadifogoly. 1919–1933-ban a III. sz. sebészeti klinika tanársegéde. 37 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1933-ban magántanár. 1933–1938-ban a Szt. László Kórház, 1938–1958-ban a Rókus Kórház főorvosa. 1944ben c. rk. tanár. 1940–1947-ben a Szt. Lukács Orvostársaság elnöke, 1934–1940-ben a M. Sebésztársaság alelnöke, 1954–1958-ban a Sebész Szakcsoport elnöke. Kiváló operatőr. Sebészeti műtéttannal foglalkozott. Több szakközlemény szerzője. – Fm.: Sebészeti műtéttan (Bp., 1940) – Irod.: Hüttl T.: Cz. P. F. (M. Sebészet, 1975, 1. sz.). Czifra Ferenc (Nagyvárad, 1826. nov. 1. – Bp., 1878. máj. 30.) orvos, anatómus, egy. tanár. Örmény kereskedő családból származott, előbb tanulmányokat végzett a kolozsvári Orvos-Sebészeti Intézetben (1849), majd orvosi tanulmányokat folytatott a pesti orvosi karon, ahol 1853-ban orvosi oklevelet szerzett. Előbb a Rókus Kórházban sebész, 1854-től az orvosi kar anatómiai tanszékén tanársegéd, a „bonctan múzeum” vezetője. 1860ban kinevezték a kolozsvári Orvos-Sebészi Intézet anatómiai és élettan tanárának, 1868-ban tagja lett ugyanitt az egy. orvosi karrá szervezést intéző bizottságnak. 1869–1869-ben európai tanulmányutat tett, elképzelései szerint épült fel a kolozsvári orvosi kar anatómiai intézete. A kolozsvári orvosi kar elsőnek kinevezett egy. tanára lett, de tisztségéről 1875-ben súlyos betegsége miatt lemondott. – Fm: A műtő sebészet körébe eső nevezetesebb ütőerek rendellenes viszonyai és változásai (Orv. Hetil., 1866–1873). – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Czunft Vilmos (Temesvár, 1897. jún. 1. – Bp., 1945 júl. 16.) orvos, 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1917–1931-ben a közp. röntgen int.-ben dolgozott, 1931-ben magántanár, 1931–1936-ban a Rókus Kórház, 1936–1945-ben a főv. Eötvös L. Rádium és Röntgen Int. főorvosa. Sugárméréssel, sugaras gyógyítással foglalkozott. Bevezette a hordókamrát és a doziométert. 1944-ben intézetének nagyértékű felszerelését és 1500 mg rádiumkészletét Ny-ra hurcolták, amit megmentett, mivel azt végig magával vitte, a mentés során szerzett halálos betegsége miatt lett öngyilkos. – Fm.: Elektromos balesetek röntgen képeknél (Bp., 1926); A gerincoszlop merevedéseiről (Bp., 1926); Az elektromos feszültség mérése röntgenkészülékeken (Bp., 1926); Rosszindulatú daganatok szőlőcukorinjekciókkal kombinált röntgenkezelése (Bp., 1930); A szövetek permeabilitásának megváltozása röntgenbesugárzásra (Bp., 1930); A rosszindulatú daganatok rádiummoulagetheraphiájának és telecurietherapiájának alapelemei (Bp., 1943) – Irod.: Zsebők Z.: A magyar radiológia úttörői (M. Radiol., 1955, 3. sz.); Vikol J.: Huszonöt év a rákellenes küzdelem szolgálatában (Bp., 1963); Bugyi B.: Egy elfeledett orvos-hős, dr. Cz. V. (Bp., 1977).

5. Cs Csajághy Márta, Dancz, Csontosné (Bp., 1904. dec. 29. – Bp., 1945. jan. 27.) orvos, ideggyógyász. 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1930-ban a szegedi kórbonctani int., 1930–1945-ben uo. az ideg- és elmeklinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1943-ban magántanár. Kutatási területe az idegszövettan és -kórtan. – Fm.: Die klinische Ruhr und das Nervensystem (Leipzig, Bp., 1940); Adatok a corpus pineale daganatainak és működésének ismereteinek (Debrecen, 1940) – Irod.: Cs. M. (Szegedi Egy. Almanach, 1921–1970). Csapó Árpád (Szeged, 1918. jan. 15. – St. Louis, USA, 1981. febr. 7.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1943-tól uo. a női klinikán tanársegéd, 1945-ben magántanár, 1948-ban Mannheimer-ösztöndíjjal az uppsalai egy.-re ment, ahonnan nem tért haza, az USA-ban telepedett le. 1949–1955-ben a Carnegie-laboratóriumban kutató, 1956–1962-ben rk. tanár a Rockefeller Intézetben, 1964–1981-ben a St. Louis-i Washington Egy. ny. r. tanára. 1946-ban elsőként izolálta méhizomzatból az összehúzódást kiváltó fehérjét, az aktomiozint. 1954-ben kidolgozta a progeszteron-blokk elméletét, amely kimutatta, hogy a terhes méhizomzat összehúzódását a progeszteron hormonok irányítják. Szakmai tevékenységét 1958-ban a brazíliai bahai egy. díszdoktorsággal, több egy. és társaság tb. tagsággal ismerte el. Hamvait 1981. márc. 6-án Szegeden helyezték el. – Fm.: Search and Discovery. A Tribute to Albert Szent-Györgyi (társszerzőkkel, London, 1977). Csapó József (Győr, 1734. júl. 18. – Debrecen, 1799. máj. 21.) orvos, botanikus. 1759-ben Zürichben szerezte meg orvosi oklevelét. 1767-től Debrecen város orvosa. Az első m. nyelvű gyermekgyógyászati munka szerzője, jeles flórakutató. – Fm.: Kis gyermekek ispitálja (Nagy-Károly, 1771); Új füves és virágos magyar kert (Pozsony, 1775, 1792, fakszimile: 1988); Orvosi könyvetske... betegeskedő szegény sorsú ember számára (1791) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Gombocz E.: A magyar botanika története (1936); Csapó Gy. – Csapó Z.: A tagyosi Csapó-család története (1985). Csapodi István (Sopronhorpács, 1856. dec. 25. – Bp., 1912. aug. 17.) orvos, szemész, 1880-ban szerezte meg orvosi oklevelét, 1880-tól a bp.-i szemészeti klinika munkatársa. 1890-ben magántanár, 1895-ben c. rk. tanár. A bp.-i Poliklinika és a Kereskedelmi Kórház főorvosa. Tanulmányozta a látás fiziológiáját, szemészeti


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON műtéttannal, műszerek szerkesztésével foglalkozott. Úttörő felfedezéseket tett a retinaleválás és a szivárványhártya glaukómás sorvadása kórtanának leírásában. Nyelvészeti munkássága is jelentős. Jeles egészségügyi felvilágosító, az Egészség c. lap szerkesztője. – Fm.: Látáspróbák (Bp., 1886); Egészségtan polgári és felsőbb iskolák számára (Gerlóczy Zs.-dal, Bp., 1889); Útmutató a szemészetben (Bp., 1890); A kisdedek szembajai (Bp., 1890); Egészségtan népiskolák számára (Gerlóczy Zs.-dal, Bp., 1890); Mentő eljárások szembajokban (Bp., 1891); A szemészet kézikönyve (Bp., 1902) – Irod.: Csapody I.: Cs. I. (Orvostört. Közlem., 1953, 5. sz.); Kapronczay K.: Cs. I. (Orv. Hetil., 1976). Csapody István (Bp., 1892. máj. 3. – Bp., 1970. febr. 27.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). Csapodi István szemész fia. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1913–1918ban a bp.-i I. sz. szemészeti klinikán dolgozott, 1918–1924-ben a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon docens. 1923-ban magántanár. 1924–1929-ben a Szt. István, 1929–1960-ban a Szt. János Kórház szemész-főorvosa. 1936-ban ny. rk. tanár. Elsősorban műtéttannal, kontakt üveglencsékkel, a szembetegségek klinikumával foglalkozott. 200 szakközleményt, könyveket publikált. – Fm.: Látáspróbák (Bp., 1923, 1943); A felemás fénytörés javítása (Bp., 1935); Szemészet (Bp., 1941, 1943); Berufsleben des Augenartzes. Eine ophtamologische Ethik und pädagogik (Suttgart, 1941); Szembajok gyógykezelése (Bp., 1941); Szemüregi plasztikák (Bp., 1953); Szemészet (Bp., 1958) – Irod.: Cs. I. (M. Szemészet, 1970, 4. sz.). Csatáry Lajos, Grósz (Nagyvárad, 1831. nov. 16. – Bp., 1907. nov. 16.) orvos, Grósz Frigyes szemész fia. Bécsi medikusként részt vett a bécsi forradalomban, hazatért és honvédtisztként, századosként végigküzdötte a szabadságharcot. 1849–1852-ben törökországi emigráns, őrnagyi rangban török tiszt. 1858-ban orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1858–1868-ban Bihar vm. törvényszéki orvosa, 1859–1868-ban a nagyváradi jogakadémián a törvényszéki orvostan előadója, 1870-től MÁV-főorvos, 1872-ben magántanár. 1881-től tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, elsők között szervezte a vasúti egészségügyet és mentőszolgálatot. – Fm.: Orvosi rendőrség (Pest, 1863); A törvényszéki orvostudomány gyakorlati kézikönyve (Bp., 1888); Az Országos Közegészségügyi Tanács 25 éves története (Bp., 1893); A vasúti egészségügy kézikönyve (Bp., 1905) – Irod.: Kapronczay K.: Cs. G. L. (Orv. Hetil., 1977). Csausz Márton (Felsőbánya, 1796. aug. 8. – Pest, 1860. szept. 4.) orvos, egy. tanár. 1820-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1831-ben koleraorvos, 1832–1834-ben az orvosi kar jegyzője, 1934-től az anatómia tanára, 1848. máj. 1 – 1849. febr. 1. között az orvosi kar alelnöke, 1859-ben nyugdíjba vonult. Jelentős alapítványt hagyott végrendeletében az orvosi karra. Irodalmi munkásságot nem fejtett ki. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Cseh Sándor (Sövényháza, 1914. szept. 7. – Bp., 1972. máj. 16.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1966). 1939-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. állatorvosi karán, doktori címet 1943-ban kapott. 1939–1940-ben a szülészeti klinika munkatársa, 1941–1948ban katona és hadifogoly. 1948–1950-ben az Orsz. Mesterséges Termékenyítő Főállomás Közp. Labor.-nak a vezetője, 1950–1966-ban docens az Állatorvostud. Egy-en, 1966–1972-ben tszv. docens, 1972-től egy. tanár, a szülészeti tanszék igazgatója. – Fm.: Nem fertőző eredetű meddőség – Vasectomia (Bölcsházy K.-nal, Bp., 1963); Állatorvosi szülészeti műtéttan (Bp., 1967); Állatorvosi szaporodásbiológia és szülészet (Bp., 1967) – Irod.: Kardeván A.: Cs. S. (M. Állatorv. Lapja, 1972, 7-9. sz.). Cseh-Szombaty József (Komárom, 1748. júl. 11. – Pest, 1815. febr. 2.) orvos. Külföldi egy.-eken tanult, 1782ben avatták orvosdoktorrá Bécsben. Pesten gyakorló orvos, 1784-ben országos főorvos. Végrendeletében 25 ezer forintot hagyott a debreceni ref. kollégium szertáraira. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de orbis... (1782); Petri Camperi Observationes (Pest, 1784, fordítás) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (III. köt., Bp., 1931). Cseh-Szombathy László (Pápa, 1894. márc. 24. – Bp., 1968. jan. 11.) orvos, kisgazdapárti politikus, államtitkár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh alatt katona, súlyosan megsérült. 1920–1925-ben a Bethesda kórház belgyógyásza, 1925–1950-ben uo. főorvos, 1950–1963-ban a Csengery u. Kórház főorvosa. 1930-tól a FKgP tagja, 1935–1939-ben országgyűlési képviselő, a Hadirokkantak és Árvák Országos Szöv. elnöke. 1945 febr.-jában beválasztották a Bp.-i Nemzeti Bizottságba, a fővárosi törvényhatósági bizottság elnöke. 1945. máj. 16 – 1945. nov. 4. között az ideiglenes nagygyűlés tagja, 1945. nov. 4 – 1948. dec.-ben országgyűlési képviselő, 1945. jún. – 1947. szept.-ben a Népjóléti Min. pol. államtitkára. 1948. dec.-ben visszavonult a politikai élettől. – Fm.: Ezt követelem a magyar falu számára (Bp., 1939) – Irod.: Dobi I.: Vallomás és történelem (Bp., 1962); Baki M.: Emlékezés Cs.-Sz. L. műgyűjtőre (Művészet, 1968).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Csek János (Gyula, 1916. szept. 10. – Bp., 1961. okt. 19.) állatorvos, egy. docens, főszerkesztő. 1939-ben állatorvosi 1941-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1939-től az Állatorv. Főisk. belgyógyászati tanszékén gyakornok, 1941-től tanársegéd, 1947-től adjunktus, 1950-ben intézeti tanár, 1952-től docens, 1957-től uo. a beldiagnosztikai int. és rendelő vezetője. Az állatorvosi belgyógyászat és beldiagnosztika előadója. 1947–1961ben a M. Állatorv. Lapjának a főszerkesztője. Lóbetegségekkel és állatorvosi EKG-val foglalkozott. – Fm.: Állatorvosi belgyógyászati alapismeretek (Bp., 1953, 1956) – Irod.: Holló F.: Cs. J. (M. Állatorv. Lapja, 1961, 11.). Cser Imre (Csorna, 1928. nov. 26. – Bp., 1992. jan. 9.) orvos, sebész, ortopéd sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1980). 1954-ben végzett a bp.-i orvosi karon. Egész pályafutása alatt az ortopédiai klinikán működött: gyakornok (1954–1956), tanársegéd (1954–1964), adjunktus (1964–1980), docens (1980–1987), egy. tanár (1987–1992). Elsősorban a csípő- és a térdizületek kóros elváltozásaival foglalkozott, az ún. coxarthrosis és scoliosis miatt végzett intertrochantericus femur-osteotomiákkal foglalkozott. – Fm.: Statikai és dinamikai hatások szerepe a láb-arthrosis kialakulásában (társszerzővel, M. Traumatológia, 1963); Results of Spondylodesis in Scoliosis (Acta Chirurgica, 1967); Interossealis ganglion (társszerzővel, M. Traumatológia, 1969); A térdízületi osteochondrosis dissecans (M. Traumatológia, 1972); Klinische und radiologische Veränderung nach intertrochanteren Femurosteotomien (Stuttgart, 1983). Cseresnyés Sándor (Nyírgyulaj, 1786. szept. 15. – Veszprém, 1854. nov. 13.) orvos. 1826-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Egyetemi évei alatt (1817-től) a pesti vakok intézetének orvosa. 1826-tól Csanád és Csongrád vm.-ben orvos, 1831-től Veszprém vm.-ben főorvos. 1847-ben az elsők között alkalmazta Mo.-on az éter-narkózist. Pesten szépirodalommal, Veszprémben helytörténettel és flórakutatással is foglalkozott. Az első fülészeti munka szerzője. – Fm.: Orvosi értekezés a köszvényről... (Buda, 1826); A hallás előműszereiről, hallásról, ezeknek bajairól, orvoslásáról (Veszprém, 1832); Rövid oktatás Lalich József veszettséget és mérges kígyók harapását gyógyító módjáról (Pápa, 1840); Az ugodi sós, vasas, gyantáros, ibolyos hideg forrásokról (Pápa, 1841); A Nagy-Somló hegyről (Pápa, 1848) – Irod.: Gortvay Gy.: Az újabbkori magyar orvosi művelődés- és egészségügy története (Bp., 1953); Fazekas Árpád: Szabolcs-Szatmár megye neves orvosai (Nyíregyháza, 1976). Cserháti István (Etes–Albertfalva, 1930. okt. 24. – Szeged, 1986. jan. 23.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1980). 1955-ben végezte tanulmányait a SZOTE-n. 1955–1960-tól a SZOTE belklinikájának munkatársa, 1959-ben szakorvos, 1960-tól tanársegéd, 1965-től adjunktus, 1970-től docens, 1973-tól a II. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár. 1967–1968-ban Dubnában ösztöndíjas, 1976–1982-ben helyettes rektor. Kutatási területe a trombocitaszám regulációja, a trombocitopoézis. – Fm.: A thrombocytopoeticus-serm-tényező kísérletes vizsgálata (Bp., 1980) – Irod.: Cs. I. (SZOTE Almanach 1921-1970, Szeged, 1971). Csécsy Nagy Imre, Csécsi (Érkeserű, 1804. nov. 28. – Debrecen, 1847. júl. 23) orvos, tanár, az MTA tagja (1844). Pesti előtanulmányok után 1837-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1839-től a debreceni ref. kollégium természetrajz tanára. Jelentős ásványtárat gyűjtött össze. – Fm.: A botanikai magyar műnyelv javításáról (Debrecen, 1824); A természet ösmeretének jótevő befolyása a tudományos műveltségre általában (1839); A fénysugár polarisatiójáról (1840); A tiszta erkölcs tudománya (Bécs, 1842); Földünk s néhány nevezetesb ásvány rövid természetrajza... (Debrecen, 1842); Tiszta erkölcstudomány (Debrecen, 1842) Irod.: Hanák J.: Cs. J. (MTA Emlékbeszédek, Akad. Ért., 1847). Csépai Károly (Szolnok, 1888. febr. 7. – Bp., 1922. nov. 29.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1911–1930-ban a bp.-i I. sz. belklinikán gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1930-ban magántanár. 1930–1946-ban az OTI orvos-igazgatója, 1934ben Ólomvizsgáló Állomást hozott létre, amit 1940-ben foglalkozási betegségek kutatóhelyévé fejlesztett. 1940ben létrehozta a Magdolna Kórházban az ipari betegek osztályát. 1946-ban c. rk. tanár. 1945–1948-ban az OTI főigazgatója, 1948–1962-ben az Uzsoki u.-i Kórház munkaalkalmasságot vizsgáló főorvosa. Ipari megbetegedésekkel foglalkozott. – Irod.: Bugyi B.: A munkaegészségügy kezdete és fejlődése hazánkban (Felsőokt. és Munkavéd. Közlem., 1973, 4. sz.). Csik Ferenc (Lengvári) (Kaposvár, 1913. dec. 12. – Sopron, 1945. márc. 29.) orvos, olimpiai bajnok, szerkesztő. 1937-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, majd 1945-ig az I. sz. belklinika gyakornoka. 1936-ban Berlinben olimpiai bajnok 100 méteres gyorsúszásban. Európa- és főiskolai, valamint világbajnok, országos bajnok. 1937-től a Képes Sport szerkesztője. Orvosi hivatásának gyakorlása közben halt meg az ostrom alatt a bombatámadások idején. Csík Lajos (Felsőnyárád, 1902. jan. 7. – Szeged, 1962. ápr. 13.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1947–1949, 1991-ben visszaállítva), a biológiai tud. kandidátusa (1952). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni 40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON orvosi karon. 1925–1928-ban a debreceni egy. biol. int., 1928-tól a tihanyi M. Biol. Kut. Int. gyakornoka, adjunktusa. 1937-ben magántanár, 1940–1944-ben a kolozsvári egy. ny. r. tanára, 1945-től szerződéses tanár. 1947-ben Mo.-ra települt. 1950-től az MTA Tihanyi Biol. Kut. Int.-nek az osztályvezetője, 1955-től a szegedi orvosi karon a biológia ny. r. tanára. Általános és humán genetikával foglalkozott. – Fm.: Az izom mechanikai sajátságairól mellékveseírtás után (Tihany, 1932); Különböző gének hatása ugyanazon szerv phänotípusára (Bp., 1935); Az átöröklés és az ember. Változékonyság és öröklékenység (Az ember, Bp., 1940) – Irod.: Cs. L. (Orv. Hetil., 1962, 31. sz.). Csiki Ernő, 1898-ig Dietl (Zsilyvajdejvulkán, 1875. okt. 22. – Bp., 1954. júl. 7.) állatorvos, zoológus, entomológus, egy. tanár, az MTA tagja (1925). 1897-ben végzett az Állatorvosi Főiskolán. Az MNM Állattárában helyezkedett el, aminek 1924–1933-ban igazgatója volt. 1898–1899-ben részt vett Zichy Jenő gr. ázsiai expedíciójában, 1916–1918-ban az ún. Albániai expedícióban. Elsősorban rovartannal foglalkozott, bogarak, egyenesszárnyúak és levéldarazsak rendszer- és alaktanát vizsgálta. Jelentősen gyarapította az MNM Állattárát, több mint 400 addig ismeretlen rovart fedezett fel és írt le, 70 új állatfajt és nemzetséget neveztek el róla. A M. Természettud. Társulat állattani szakoszt.-nak az elnöke (1929–1932), a M. Rovartani Társulat alapító elnöke (1908–1918). A Rovartani Lapok (1908–1926), az Arch. Zoologicum (1909–1910), az Arch. Balatonicum (1926–1927) főszerkesztője, a Coleopterorum catalogus főmunkatársa. – Fm: Magyarország bogárfaunája (I–II. köt., Bp., 1905-1909); Molluscae (in: A Magyar Birodalom állatvilága, Bp., 1906); Csiki Ernő állattani kutatásai Albániában (Bp., 1923); Útmutató a rovarok, bogarak, pókok és százlábúak gyűjtéséhez (Bp., 1925); Akadémiai székfoglaló (Bp., 1929). Csiky János (Fibi, 1816. márc. 15. – Arad, 1856. júl. 20.) orvos, szemész. 1840-ben avatták orvosdoktorrá Pesten, előbb Fabini János asszisztense volt, majd 1841-től Pankotán, 1844-től Aradon lett gyakorló orvos, 1852-ben „delejes” kórházat alapított. – Fm.: Értekezés a hályogról (Buda, 1840). Csiky János (Gyergyócsomafalva, 1892. aug. 5. – Gyergyószentmiklós, 1979. szept. 7.) orvos, szakíró. 1922ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1922-től Gyergyószentmiklóson gyakorló orvos. A népegészségügy, a fertőző betegségek, az anyavédelem kérdéseivel foglalkozott. A helyi és az erdélyi magyar sajtóban és napilapokban jelentek meg írásai. 1957–1977-ben vezette az általa szervezett gyergyószentmiklósi Idült Betegek Kórházát. – Fm.: A falu egészségvédelme (Marosvásárhely, 1936); Az anya egészsége és a gyermekáldás (Marosvásárhely, 1939); Adatok a gyergyói nép táplálkozásához (Kolozsvár, 1939). Csiky József (Marosvásárhely, 1881. nov. 13. – Debrecen, 1929. jan. 26.) orvos, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1916-ban magántanár, 1921–1929-ben a debreceni orvosi karon a belgyógyászat első ny. r. tanára. 1922-ben megalapította az egyetemhez tartozó Ápolónő- és Védőnőképző Intézetet, 1921–1922-ben elnöke a Debreceni Orvosegyesületnek. Idegbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A belorvostan tankönyve (társzerzőkkel, I–II. köt., Bp., 1914, 2. jav. kiad. 1923–1924); Belorvosi diagnosztika (társszerzőkkel, Bp., 1921) – Irod.: Ángyán J.: Cs. J. (Orv. Hetil., 1929, 6. sz.). Csillag István (Bp., 1913. ápr. 7. – Bp., 1998. szept. 14.) orvos, sebész, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1961). Pedagógus családból származott, az orvosi tanulmányokkal egyidőben a Zeneakadémián is elvégzett négy szemesztert. Orvosi tanulmányait Bolognában kezdte el, orvosi oklevelet 1940-ben a szegedi egy.-en szerzett. A II. vh. alatt munkaszolgálatos Ukrajnában, a hadifogságot követően csak 1945-ben tért haza. 1945– 1947-ben a Rókus Kórház sebészeti osztályán dolgozott, 1947 és 1957 között az I. sz. sebészeti klinika munkatársa, docense, később a Fővárosi Szt. István Kórház sebészeti osztályán főorvos. Elsősorban a nagyvénák sebészetével foglalkozott, autoplasztikus anyagokat használt, számos új műtéti eljárást dolgozott ki, az ő módszerével fejlesztették a szövetbarát műanyagok beültetését. Jeles orvostörténész, főleg a jeles zsidó származású magyar orvosok munkásságát kutatta, feldolgozta a régi Zsidó Kórház történetét, foglalkozott a magyar sebészet fejlődésének kérdéseivel. – Fm: A nagyvénák sérüléseinek ellátására vonatkozó kísérletes vizsgálatok (Bp., 1961); Régi zsidó orvosok és kórházak Magyarországon (Bp., 1970). – Irod.: A. Emed: A múlt magyar orvostörténészei (Bp. 2002). Csilléry András (Bp., 1883. okt. 22. – Drummonville, Kanada, 1964. szept. 9.) orvos, fogorvos, politikus. 1908ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1911-ben ezredorvos, az I. vh. alatt orvos-ezredes, a HM orvosi osztályának előadója. 1918-ban jobboldali szervezetekhez tartozott, 1919. aug. 6-án fegyveresen eltávolította a Peidl-féle szakszervezeti kormányt. 1919. aug. 14. és 1919. nov. 24. között népegészségügyi miniszter, majd a Keresztény Községi Párt alelnöke. 1920-tól nemzetgyűlési képviselő, a Keresztény Gazdasági Párt, majd a Magyar Élet Pártjának a tagja. A MONE alapítója és elnöke (1919–1944), lapjának főszerkesztője (1924–1928), az Orsz. Orvosszöv. elnöke (1927–1934), 1940–1944-ben a fogászat ny. r. tanára a debreceni orvosi karon. 1944-ben elhagyta az országot, Kanadában telepedett le, a quebeci egy. tanára lett. Fm.: A fogszú


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON megelőzésének irányelvei (Bp., 1940): Die Wege und Ziele der MONE (Bp., 1940) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Lackó M.: Nyilasok (Bp., 1966). Csinády Jenő (Nyárádszereda, 1899. ápr. 17. – Bp., 1970. ápr. 14.) sportorvos. Orvosi oklevelét 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg, 1925–1926-ban fogorvos, 1930-ban uo. sportorvosi állomást létesített, e tárgykör előadója. 1934-ben egy. magántanár. 1942–1946-ban a bp.-i Orsz. Sportorvosi Int. élettani részlegének vezetője, 1944-ben c. rk. tanár, 1946–1950-ben fogorvos. 1952–1970-ben az Orsz. Testnevelési Sportorvosi Int. munkatársa. Sportélettannal, elektrofiziológiával, doppingszerek hatásmechanizmusával, kimutathatóságával foglalkozott. Modern biomechanikai mérőműszereket szerkesztett. – Fm.: Beszámoló a m. kir. Ferencz József Tudományegyetem Élettani Intézetének sportorvosi vizsgáló állomásán folytatott munkáról (Szeged, 1936); Időszerű sportorvosi kérdések (Bp., 1938); Az iskolai testnevelés orvosi vonatkozásai (Szeged, 1939) – Irod.: Novak K.: Cs. J. (Testnev. és Sporteü. Szle., 1970, 2.). Csipke Zoltán (Szentes, 1899. júl. 26. – Bp., 1966. febr. 6.) gyógyszerész, orvos, a gyógyszerészettud. kandidátusa (1952). Az I. vh. alatt katona, 1921-ben gyógyszerészi, 1937-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1921–1933-ban a bp.-i gyógyszerészeti int. munkatársa, 1935-ben magántanár, 1942-ben c. rk. tanár, 1945-től a bp.-i Egy.-i Gyógyszerészeti Int. igazgatója. Jeles gyógyszerkutató. – Fm.: A vénykészítmények kézikönyve (Bp., 1938); Anyagismeret (Kádár T.-ral, Bp., 1949); Vénykészítés (Bp., 1958) – Irod.: Cs. Z. (Gyógyszerészet, 1966, 3. sz.). Csippék János (Nagytapolcsány, 1845. – Bp., 1916. okt. 8.) gyógyszerész, gyógyszerészettörténész. 1867-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a pesti orvosi karon. 1867-től Szentkereszten, 1876-tól Nagytapolcsányban gyógyszerész, 1905-től a bp.-i Szent Család gyógyszertár tulajdonosa. 1897–1908-ban több gyógyszerészettörténeti közleménye jelent meg a felvidéki gyógyszertárak történetéről, Besztercebánya 17. és a szerzetesi patikák 18. századi történetéből – Fm.: Adalékok a magyar, különösen a fekvidéki gyógyszerészet történetéhez (Bp., 1898) – Irod.: Cs. J. (Gyógyszerészi Közlöny, 1916). Csiszár Vilmos (Magyaróvár, 1906. nov. 7. – Bp., 1972. szept. 12.) állatorvos, higiénikus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1929-ben a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án szerzett állatorvosi oklevelet, 1932-ben doktori címet szerzett. 1932–1942-ben a debreceni vágóhíd vizsgáló-laboratóriumának vezetője, a debreceni Gazd. Akadémia tanársegéde. 1944-ben uo. tanár, 1945–1949-ben ny. r. tanár. 1949-ben megszervezte a Gödöllői Agrártud. Egy. élelmiszerhigiéniai tanszékét, amelynek 1950–1972-ben tanára volt. Egyik szervezője volt az 1962-ben megindult tejipari szakmérnök-képzésnek. Jeles szobrász is volt. – Fm.: Élelmiszerhygiéne. l. Tejhygiéne (1950); Tejtermelési hygiéne (Bp., 1954); Tejipari hygiéne (Bp., 1956); Fejés, gépi fejés (Bp., 1960); Húsvizsgálat és húshygiéne (Bp., 1964); Nagyüzemi tejkezelés (Bp., 1967) – Irod.: Kobulej T. – Katona F.: Cs. V. (M. Állatorv. Lapja, 1973, 3. sz.). Csontos József (Nagygéres, 1889. febr. 23. – Bp., 1962. okt. 1.) állatorvos, mikrobiológus, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1912-ben szerzett állatorvosi oklevelet a bp.-i Állatorv. Főisk.-n. 1912–1919-ben uo. a belorvostani klinika tanársegéde. 1919-ben egy. doktor, 1919–1929-ben uo. a bakteriológiai int. munkatársa, 1925-ben magántanár. 1929-től az Orsz. Állateü. Int.-ben az oltóanyagellenőrző laboratórium vezetője, 1942– 1944-ben a Kolozsvári Állateü. Int. igazgatója. 1946–1950-ben az Orsz. Állateü. Int., 1950–1959-ben az Állatteü. Kut. Int. igazgatója. Állatbetegségtannal, állatjárványtannal foglalkozott (juhok májmételykórja, lovak rhinopneumonitise, sertések Aujeszky-féle betegsége stb.). – Fm.: Állattenyésztéstan, állatbetegségtan (Paszujh M.-sal, Kádár T.-ral, Bp., 1953) – Irod.: Szabó I.: Cs. J. (M. Állatorv. Lapja, 1975, különszám). Csorba Antal (Újpest, 1915. máj. 18. – Bp., 1978. febr. 18.) orvos, honvéd ezredes, ideg- és elmegyógyász. Orvosi oklevelet 1939-ben a bp.-i orvosi karon szerezte. Előbb katonaorvos, 1945–1950-ben a bp.-i I. sz. idegés elmeklinikán tanársegéd, 1950-től hivatásos honvédorvos, 1950-től az MN főideggyógyásza, a katonai pszichiátria és neurológia megalapozója. 1953-tól az Ideggyógy. Szakcsoport vezetőségi tagja, 1964–1967-ben főtitkára, az Ideggyógyászati Szemle szerkesztője. – Klinikai electrophysiologia (társszerzőkkel, Bp., 1969)– Irod.: Cs. A. (Honvédorvos, 1978, 104. sz.); Juhász P.: Cs. A. emlékére (Ideggy. Szle, 1979, 11. sz.). Csorba József (Nagyszőllős, 1789. jan. 9. – Pest, 1858. nov. 23.) orvos. 1814-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Előbb magánorvos, 1817-től Somogy vm. főorvosa. 1846-ban megalapította a kaposvári kórházat, 1848-ban lemondott állásáról, és Pestre költözött, tudományos munkásságára irányította a figyelmét. Néprajzzal, ismeretterjesztéssel is foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de phlebeurysmate in specie de heamorrhoidibus (Pest, 1817); Hygiastika vagyis orvosi oktatás... (Pest, 1829); Észrevételek az éghajlatnak és más természeti okoknak befolyásáról az emberre (Pest, 1833); A magyarországi pokolvar, annak természete, okai, óvó- és gyógymódjai (Buda, 1837); Észrevételek az álladalmi egészség rendezéséről hazánkban (Pécs, 1848); Somogy vármegye ismertetése (Pest, 1857) – Irod.: Kátai G.: Dr. Cs. J. emlékezete 42 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON (Orv. Hetil., 1859. 7. sz.); Frankl J.: Somogy megye orvostörténete (Kaposvár, 1978); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1941). Csordás Elemér (Bp., 1882. máj. 8. – Bp., 1956. dec. 14.) orvos, Bp. tiszti főorvosa. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1906–1912-ben uo. az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd, 1912– 1919-ben a Főv. Fertőtlenítő Int. helyettes igazgatója, 1914–1918-ban katonaorvos, járványkórház parancsnok. 1919-től a Fertőtlenítő Int. igazgatója, 1926–1942-ben Bp. tiszti főorvosa. 1912-ben megszervezte a Fertőtlenítő Int. átköltözését a Bp. Váci úti új épületbe, megszervezte a járványtani laboratóriumot. Tiszti főorvosi tevékenységének középpontjában a főv. egészségügyi-közegészségügyi viszonyainak rendezése, a prevenció biztosítása volt. Újjászervezte a főváros járványügyi szolgálatát, szorgalmazta a peremvárosok víz- és csatornahálózatának felújítását, fejlesztését. Széles szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A socialhygiénés problémák megoldása a Székesfővárosban (Bp., 1927). Csögör Lajos (Nagysármás, 1904. márc. 18. – Bp., 2002. nov. 4.) orvos, fogorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1960, Magyarországon honosítva 1987). 1933-ban végzett a kolozsvári Ferdinánd Tudományegy. orvosi karán, fogorvosi oklevelet a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. orvosi karán kapott (1934). Ugyanott egy. magántanár (1944). 1935–1940-ben a nagyenyedi Bethlen Kollégium fogorvosa, 1940–1944-ben tanársegéd a kolozsvári sztomatológiai int.-ben, 1945–1948-ban a kolozsvári Bolyai János egy. egyetemi tanára és rektora. Annak Marosvásárhelyre történt átköltözése után a fogorvosi kar fogászati tanszékének a vezetője (1948–1949). 1949–1955-ben koholt vádak alapján bebörtönözték, majd visszahelyezték állásába. 1964–1967ben az egy. rektora. 1969–1973-ban a RTA marosvásárhelyi kutató int. igazgatója. 1985-ben áttelepült Magyarországra. A fogszuvasodás megelőzésével, az ivóvíz fluortartalmával foglalkozott, a prevenciós program megszervezője. Az Erdélyi M. Közművelődési Egyes. elnöke (1945–1947), a román parlament tagja és az eü.-i bizottság elnöke (1965–1975). A Román Orvostud. Akad. alelnöke (1969–1973). 1985-ben a román hatóságok elkobozták a magyar egyetemmel kapcsolatos emlékiratát. – Fm: Fogászat (Bukarest, 1958). Csörsz Károly (Esztár, 1892. júl. 1. – Baja, 1935. aug. 29.) orvos, genetikus. 1918-ban a kolozsvári orvosi karon végzett, tanulmányai alatt mindkét szemére megbetegedett, az egyikre megvakult. Megtanulta a vakírást és olvasását, 1920–1928-ban a debreceni idegklinikán tanársegéd, 1928-tól a bajai kórház ideg- és elmegyógy. főorvosa, 1930-ban egy. magántanár. A korszerű humángenetikai kutatások magyarországi elindítója. A hazai populációgenetikai kutatások megszervezője. – Fm.: Statisztikai, alkattani és örökléstani vizsgálatok az Alföldről (Debrecen, 1927); Az ichtyosis visszaütő nemhez kötött öröklődése (Bp., 1928); Dupuytren-féle zsugorodásban szenvedő család (Bp., 1930): A külső fül hiányos fejlődésének családi előfordulásához (Tihany, 1930); A modern elmegondozás feladatai Keletmagyarországon (Debrecen, 1930); Néhány általános érdekű öröklődéskórtani kérdésről (Bp., 1934) – Irod: Czeizel E.: A heredodegenerációs tan története (Orv. Hetil., 1979, 120. sz.). Csősz Gyula, Sterba (Péterréve, 1878. dec. 17. – Bp., 1959. ápr. 20.) állatorvos. 1900-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-n. 1910–1921-ben zirci járási állatorvos, majd Győrött törvényhatósági állatfőorvos. 1934-ben állategészségügyi főtanácsos. Az állatorvosi szaknyelv egyik alapítója, a tájszavak feldolgozója, műszótár-szerkesztő. – Fm.: Állatorvosi műszótár (Bp., 1937); Állatorvosi útitárs (Bp., 1939) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1981). Csukás Zoltán (Győr, 1900. szept. 20. – Freiburg, Németország, 1957. szept. 16.) állatorvos, egy. tanár, Kossuth-díjas (1954), az MTA tagja (1955). 1930-ban szerzett állatorvosi oklevelet. 1936-ban magántanár. 1930–1934-ben a József Műegyetem mezőgazdasági oszt. állattenyésztési int.-ében tanársegéd, 1934–1936-ban a debreceni Mezőgazdasági Akad. tanára, majd ösztöndíjas Angliában. 1940–1944-ben a debreceni Tisza István Tudományegy. állattani int.-nek ny. r. egy. tanára és igazgatója. 1944–1945-ben a József Műegy. Állatorv. Karán az állattenyésztési int. ny. r. egy. tanára, 1946–1949-ben a Magyar Agrártud. Egy. Állatorvostud. kara állattenyészési int.-ének az igazgatója és ny. r. tanára. 1950–1957-ben tszv. egy. tanár, a szarvasmarhatenyésztéssel kapcsolatos országos program vezetője (1950–1952). A szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos problémák jeles kutatója, kutatást indított a magyartarka marha tejelő- és hízóképességének javítására. Javaslatára jött létre a herceghalmi kutatóbázis és a törzskönyvezés bevezetése. Az MTA Állattenyésztési Bizottság elnöke (1952–1957). – Fm: A gazdasági baromfiak tenyésztése (Bp., 1935); A tehén takarmányozása (Bp., 1936); A fehérje táphatásának csökkenése a szervezetben (Debrecen – Pallag, 1940); Alkatkutatás és állattenyésztés (Debrecen, 1941); A podoliai marhacsoport az Appennini-félszigeten (Bp., 1942); Az évszak befolyása a csirke anyagforgalmára, különös tekintettel a téli hízlalásra (Debrecen – Pallag, 1942); Mezőgazdasági enciklopédia (Bp., 1949); Takarmányozástan (Bp., 1949); Baromfitenyésztéstan (Bp., 1951); Alkattani tanulmányok hosszú élettartalmú teheneken (Bp., 1954); Baromfitenyésztés (Bp., 1955); A tehén meddőségének örökletes okai (M. Állatorv. Lapja, 1957). – Irod.: Mócsy J.: Cs. Z. (Magyar Tud., 1957);


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Schandl J.: Cs. Z. (Állattenyésztés, 1957); Kecskés S.: Emlékezés Cs. Z. akadémikusra... (M. Állatorv. Lapja, 1980); Bodó I. – Sándor I.: Emlékezés Cs. Z. professzorra (M. Állatorv. Lapja, 1991). Csurgay József (Vatta, 1819 – ?, 1895) orvos, járási főorvos. Sárospatakon bölcseletet, jogot és teológiát tanult, majd 1846-ban a pesti orvosi karon kezdett tanulmányokat, de tanulmányait megszakítva részt vett a szabadságharcban, 1853-ban avatták orvosdoktorrá Pesten. Tanulmányai befejezését követően id. Bókay segédorvosa a pesti Szegénygyermek Kórházban, 1854-től Nagyszalonta, 1861-től Arad, 1865-től Büdszentmihály főorvosa, 1872-től Alsó-Dada járási főorvosa. Írásai napilapokban jelentek meg. – Fm.: Az egészségről (Orv. Hetil., 1860); Az alsó ajakrák kiirtásáról plasztikai műtéttel (Orv. Hetil., 1881, 1890); Csonttörések (Gyógyászat, 1863); A gilisztakórról (Gyógyászat, 1863); A tüdőlobról (Gyógyászat, 1864, 1871, 1879, 1881, 1884) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Csúzi Cseh János (Losonc, ? – Győr, 1732. ápr. 28.) orvos, ref. lelkész. Franekerben teológiát és medicinát tanult, 1702-ben avatták orvosdoktorrá. 1704-től Győrben orvos és lelkész. Az ún. „szőnyi kettős leánnyal” (összenőtt ikerpárral) európai körutat tett, és meggazdagodott. Erről írott munkáját többször is kiadták – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de rhachitide (Franeker, 1702); Isten eleibe felvitetett lelki áldozat avagy áhitatos könyörgések (Győr, 1736) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1941).

6. D Dabis László, Scheff (Rákospalota, 1891. okt. 1. – Bp., 1956. okt. 20.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1956). Orvosi oklevelét 1914-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Egyetemi évei alatt a Galilei Kör főtitkára volt. 1912–1914-ben az egy.-i bakteriológiai int.-ben demonstrátor. 1914–1918-ban katonaorvos az orosz és az albán fronton, 1919-ben referens a Munkaügyi és Népjóléti Min.ban. 1918–1928-ban tanársegéd az orvosi kar közegészségtani tanszékén, 1924–1926-ban az USA-ban Rockefeller-ösztöndíjas, 1926-tól a Főv. Közeü.-i és Bakteriológiai Int.-ben dolgozott, 1928-tól osztályvezető, 1936-tól helyettes igazgató. 1945–1956-ban a közegészségtan ny. r. tanára, tszv. Táplálkozástannal, légszennyeződéssel, élelmiszerhigiénével és a sugárbiológia kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A nagyvárosi tömörülések vízellátása (Bp., 1934); Közegészségtani levegőhygiéne (Szeged, 1950); A vírushepatitisek (Magyar I.-vel, Bp., 1955) – Irod.: Jeney E.: D. L. (Orv. Hetil., 1957, 5-6. sz.). Daday András (Dés, 1889. okt. 28. – Bp., 1973. jún. 20.) orvos, orvostörténész, 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1915-ben állatorvosi oklevelet kapott a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án 1915– 1917-ben katonaorvos, 1917–1920-ban Kolozsvárott gyakorló orvos. 1920-ban Mo.-ra jött, ahol kórházi orvos, majd 1917-től OTI belgyógyász főorvosa lett. 1934-ben Szegeden az orvostörténelem magántanára és előadója lett. 1938–1944-ben a József nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. állatorvostört. tanára. 1945 után körzeti orvos. Orvos- és állatorvoslás-történettel foglalkozott, életre hívta 1944-ben az állatorvoslás-történeti múzeumot, számos kiváló szakközlemény szerzője. 1961–1973-ban a Szabadság téri ref. egyházközség világi főgondnoka. 1958-ban Weszprémi-érmet kapott. – Fm.: Mit kell tudni a kankóról (Bp., 1927); A nemibetegségek elleni küzdelem a múltban (Teleia, 1937), A budai régi hőfürdőkről (Betegápolásügy, 1941); Adatok a keleti marhavész elleni küzdelmünk történetéhez (Bp., 1939) – Irod.: D. A. (M. Állatorv. Lapja, 1973, 2. sz.); Zábó A.: Száz éve született D. A. (Orv. Hetil., 1990). Dallos József (Bp., 1905. jan. 7. – London, 1979. jún. 27.) szemorvos. Bp.-en szerezte orvosi oklevelét, majd Londonban telepedett le, ahol tökéletesítette a kontaktüveget. A bp.-i I. sz. szemészeti klinika laboratóriumában végzett kísérleteinek eredménye volt az az üvegtechnikai eljárás, amely lehetővé tette a mintára pontosan simuló vékony üvegkagylók előállítását. Ehhez 1932-ben alkalmas anyagot talált, a Poller-féle negocollt, amelynek nagyüzemi előállítását is megszervezte. 1934-ben világszabadalmat szerzett az új kontaktüvegre. – Fm.: Über Haftgläser und Kontaktschalen (Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde, 1933); A láthatatlan kontakt szemüveg (Szemészet, 1935, angolul: Archives of Ophthalmology, 1936); Sattler’s Veil (The British Journal of Ophthalmology, 1946) – Irod.: Grósz E.: A kontakt üvegek (Búvár, 1935); C. H. Sattler: Erfahrungen mit Haftgläsern (Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde, 1938); Duke Elder: Textbook of Ophthalmology (London, 1949); Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958); R. Heitz: Das wissenschaftliche Werk von J. D. (Contactologia, 1980). Dalmady Zoltán (Bp., 1880. márc. 15. – Bp., 1934. okt. 17.) orvos, sportorvos, balneológus. 1803-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a Tátrában fürdőorvos, 1912-ben egy. magántanár a fizikai gyógymódok tárgykörből. Korányi Sándorral kidolgozta a tbc elleni küzdelem országos programját (1917-től). Az I. vh. alatt utókezelő kórházat állított fel hadirokkantaknak. 1920-tól a margitszigeti gyógyfürdő igazgatója, 1928-ban a balneológia rk. tanára, kiváló reumatológus. A turisztika népszerűsítője, szervezője, a sportorvosi


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON mozgalom egyik elindítója, a magyar sportorvosi szaknyelv kialakítója. – Fm.: A sportok egészségtana (1913); A turistaság egészségtana (Bp., 1934); Az éghajlat orvosi vizsgálatának meteorológiai alapjai (in: Az időjárás, 1930); Apenta természetes gyógykeserűvíz balneológiai értéke (Bp., 1942) – Irod.: Gortvay Gy.: D. Z. (Orv. Hetil., 1963, 1. sz.); Beck M.: Egy elfeledett magyar polihisztor (A Term. Vil., 1994). Dalos Béla, Deutsch (Bp., 1907. dec. 21. – Bp., 1973. jan. 8.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1968). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1943-ban a bp.-i Zsidó Kórház orvosa, 1945–1950-ben uo. EKG-főorvos. 1950–1953-ban az Orsz. Vértranszfúziós Int. főorvosa, 1957–1972ben az Orsz. Sugárbiol. és Sugáreü. Int. tud. osztályvezetője. Kutatási területe a tartósított vér plazmáinak fehérjefrakciói, az ionizáló sugarak szérumfehérjékre gyakorolt hatása. Nevéhez fűződik a humán gammaglobulin és szérumalbumin üzemi előállításának a kidolgozása. – Fm.: Über die angebliche Herabsetzung der Sauerstoffbindungsfähigkeit des Hämoglobins im Blute ihrer Mitz beraubter Tiere (Deutsche Biokemische Zeitschrift, 1933); Néhány adat a myeloma kórtanához (Bp.-i Orvosi Újság, 1946) – Irod: L. D. B. (Orv. Hetil., 1973, 6. sz.). Darabos Pál (Bp., 1911. nov. 27. – Bp., 1982. júl. 22.) orvos, gyermekorvos, szakszervezeti vezető. 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1943-ban a bp.-i Bródy Gyermekkórházban dolgozott, 1943-ban munkaszolgálatos, 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-ben a Nemzeti Segély, majd a M. Orvosok Szabad Szakszervezete funkcionáriusa. 1949-től Csepelen rendelőintézeti orvos. 1963–1974-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének főtitkára, 1964-től a SZOT elnökségi tagja, 1975–1980-ban a SZOT központi vezetőségének elnöke. Részt vett az Orvosi Rendtartás kidolgozásában, több nemzetközi szervezetben képviselte a m. egészségügyi szakszervezetet. – Fm.: Az egészségügyi dolgozók művelődési helyzete (Bp., 1962); A falu egészségügyi ellátásának problémáiról (Bp., 1962); Az orvostovábbképzés helyzete, problémái, feladatai (Bp., 1964) – Irod.: D. P. (Orv. Hetil., 1982, 35. sz.). Darányi Gyula (Bp., 1888. jan. 9. – Bp., 1958. jan. 12.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét müncheni, kieli és berlini tanulmányok után a bp.-i orvosi karon szerezte meg 1912-ben. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1918-tól az Áll. Bakteriológiai Int. főbakteriológusa, a Vöröskereszt Kórház laboratóriumának főorvosa. 1924-ben a szerológia és az immunitástan magántanára, 1928–1931-ben a szegedi, 1931–1946-ban a bp.-i orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, 1946-tól az SZTK főorvosa. Az Egészség c. lap szerkesztője (1928–1944). A vér kolloidlabilitásának a jelentőségével, a staphylococcusok patogenitásának a vizsgálatával, a tbc kórokozójának a kimutatásával stb. foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az ivóvizekben jelen lévő baktériumok kimutatása, a fertőző betegségek kemoterápiás kezelése, illetve a baktériumok termorezisztenciájának a vizsgálata területén. Jelentős eü.-i felvilágosító tevékenysége is. – Fm.: Eine Reaction der Kolloidlabilität des Serums (D. Med. Wochenschrift, 1922); Die Anwesenheit von Hydrophilen Kolloiden im Trinkwasser (D. Med. Wochenschrift, 1925); Összegyűjtött tanulmányai a gennykeltő staphylococcusokról (Orv. Arch., 1926); A hygiene-képzés reformja (Bp., 1934); A tuberculosis epidemológiája (I–II. köt., Bp., 1934); Az orvosképzés reformja (Bp., 1937); Közegészségtan (I–IV. köt., Bp., 1939-1942); Élelmezési táblázatok (Bp., 1941); Táplálkozási népélelmezési táblázatok (Bp., 1941); Hogyan óvjuk meg egészségünket (Bp., 1942); Az iskolaorvos kézikönyve (2. kiad., Bp., 1942) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Daróczy Pál (Debrecen, 1931. ápr. 21. – Debrecen, 1980. aug. 30.) orvos, bőrgyógyász, egy. docens, az orvostud. kandidátusa (1975). 1955-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n. 1955–1957-ben körzeti orvos, 1957-től a debreceni bőrklinikán gyakornok, 1961-ben tanársegéd, 1969-ben adjunktus, 1975-ben docens. Fő kutatási területe az argita bőr mikrocirkulációjának a fiziológiája, patológiája és farmakológiai vonatkozásai. – Fm.: Centrálisan ható neuropharmaconok kutatásának mérése prurigas és endogen ekzemás betegekben (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1963); A bőr alkalin-entralisatiójának és resistentiájának viselkedése psoriasisban (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1964); A cutan microcirculatio és verítéksecretio összefüggéseihez atopiás betegekben (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1973) – Irod.: (M. Dermatológia, 1981, 1. sz.). Darvas Ferenc (Pusztaszentmária, 1883. márc. 3. – Bp., 1934. ápr. 28.) gyógyszerész, lapszerkesztő. 1907-ben gyógyszerészi, 1911-ben gyógyszerész-doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1910–1919-ben a gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd. 1918-tól a Herba c. folyóirat alapítója és főszerkesztője. 1919-ben a Gyógyszerészi Főiskola igazgatója. 1920-tól a Gyógynövény és Paprikakirendeltség vezetője. 1924-től a Kertészeti Lapok és a Gyógyszerészi Kézikönyvtár szerkesztője. Farmakobotanikával és gyógynövények termesztésével foglalkozott. – Fm.: Útmutatások gyógynövények termesztésére (I-IX. rész, Augustin B.-val, Bp., 1915–1920); Útmutatás a vadontermő gyógynövények gyűjtéséhez (I-V. füzet, Augustin B.-val, Bp., 1917– 1920); Hazai gyógynövényeink ismertetése, különös tekintettel a gyűjtésre, feldolgozásra és értékesítésre (Magyary-Kossa Gy.-val, Bp., 1926) – Irod.: Karlovszky G.: D. F. (Gyógyszerészi Ért., 1934, 7. sz.); Kortsánszky O.: D. F. (Gyógyszerészi Közlem., 1934, 18. sz.). 45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Davida Jenő (Bp., 1884. okt. 30. – Davos, Svájc, 1929. márc. 26.) orvos, anatómus, egy. tanár. Davida Leó fia. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét Kolozsvárott. 1906–1921-ben a kolozsvári kórbonctani int. munkatársa, 1914-ben magántanár, 1921–1929-ben Szegeden az anatómia ny. r. tanára. – Fm.: Kraniometriai vizsgálatok magyarországi lakosok koponyáján (Kolozsvár, 1911); Tájbonctan, különös tekintettel az orvostanhallgatók igényeire (Bp., 1914) – Irod.: Szállási Á.: A két Davida (Orv. Hetil., 1984, 40 sz.). Davida Leó (Srogow-Dólny, 1852. márc. 8. – Bp., 1929. nov. 24.) orvos, egy. tanár, Davida Jenő apja. 1876ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1876–1881-ben az I. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1881-től Kolozsvárott az anatómia h. tanára, 1882-ben magántanár, 1892-től az anatómia ny. r. tanára. 1921-ben ment nyugdíjba. Kiváló anatómus, Szegeden megszervezte a menekült egy. anatómiai intézetét. Leíró bonctannal foglalkozott, a csigolya közti dúcokat, valamint a végtagok gyűjtőereit kutatta, ezekkel kapcsolatos eredményeit külföldi szaklapokban tette közzé. – Fm.: Az ágyéki és keresztágyi dúcok többszörösségéről (Bp., 1880); A nyaki idegek gyökei – és csigolyaközti dúcainak magatartásáról a perobrachia egy esetében (Kolozsvár, 1881); Über das Verhalten der Spinalwurzeln und Spinalganglien der Halsnewen in einem Falle von Perobrachie (Berlin, 1882); Eddig nem észlelt szürke dúcokról az ágyéki és keresztidegek hátsó gyökein (Kolozsvár, 1882); A gerincagyi idegek mellső és hátsó ágainak képződésmódjáról (Kolozsvár, 1882) – Irod.: Kiss F.: D. L. (Orv. Hetil., 1929); Szállási Á.: A két Davida (Orv. Hetil., 1984, 40. sz.). Dán Sándor, Dickmann (Felsőjózsa, 1911. jan. 25. – Debrecen, 1973. okt. 23.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1937–1939-ben a debreceni vegytani int-ben, 1939-től uo. az I. sz. belklinikán dolgozott. 1947-ben a vesebetegség tárgykörében egy. magántanár, 1958-ban docens, 1963–1973-ban ny. r. tanár. Kórélettannal, vesebetegségekkel és krónikus májbajokkal foglalkozott. Róla nevezték el a desztilláció nélküli maradéknitrogén meghatározási módszerét. – Irod.: D. S. (M. Belorv. Arch., 1973, 6. sz.). Dániel Elemér (Gyulafehérvár, 1895. nov. 1. – Bp., 1979. ápr. 23.) orvos, sebész, egy. tanár. 1922-ben a bp.-i orvosi karon végzett, műtőorvosi vizsgát 1926-ban tett. Hosszabb ideig a müncheni ortopédiai klinikán dolgozott, 1937-ben a csontrendszeri betegségek tárgyköréből magántanári fokozatot szerzett. 1922–1924-ben a bp.-i I. sz. női klinika gyakornoka, 1924–1928-ban az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, ezt követően a pécsi Erzsébet tudományegy. I. sz. sebészeti klinikáján adjunktus. 1927–1942-ben magántanár, 1942–1945-ben rk. egy. tanár. Ezt követően kórházi főorvos. Jeles ortopédiai sebész. – Fm.: Szövettani hízósejtek előfordulása és jelentősége (M. Orv. Arc., 1924); Szülés alatt létrejött magzati bordatörések kapcsán néhány szó a Kristellerexpressióról (Orvosképzés, 1929); Bordatörések (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1930); A kéz sajkacsonttörései (Orvosképzés, 1934); A térdízület fedett törései (Bp., 1937); Az Achilles-ín fedett sérülései (Orv. Hetil., 1958); A pozitív archographia jelentősége a térdízületi porcsérülések diagnosztizálásában (Testnevelési és Sporteü.-i Szle, 1966). – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Dávid Lajos (Kézdivásárhely, 1889. okt. 18. – Szeged, 1962. aug. 30.) gyógyszerész, egy. tanár, a gyógyszerésztud. kandidátusa (1952). 1910-ben Kolozsvárott gyógyszerészi, 1913-ban doktori oklevelet szerzett. 1910-től Kolozsvárott gyógyszerész-gyakornok, 1921-től Szegeden az egy. gyógyszertár és gyógyszerészeti int. megszervezésére kapott megbízást. 1922-ben magántanár, 1930-ban rk. tanár, 1944–1948ban ny. r. tanár. – Fm.: Gyógyszerészet (I–III. köt., Szeged, 1927–1937); Egyszerű minőleges elemzés (Szeged, 1930); A galenikumok elkülönítése és felismerése (Szeged, 1943); A IV. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos nem galenusi anyagok, készítmények elkülönítése és felismerése (Szeged, 1944) – Irod.: Novák I.: D. L. (Gyógyszerészet, 1959, 1. sz.). Deák Pál (Bp., 1909. máj. 9. – Bp., 1965. júl. 27.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1959). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935-től röntgenorvos a budakeszi Erzsébet Szanatóriumban és az Apponyi Poliklinikán. 1939–1941-ben a Szeretetkórház főorvosa, 1943–1945-ben munkaszolgálatos. 1945 után OTI-főorvos, 1956-tól az Orsz. Sugárbiológiai Int. helyettes igazgatója, a Tétényi úti Kórház röntgen-főorvosa. 1956–1957-ben vendégtanár Hanoiban, 1962-től az OTKI igazgatója. Röntgen-diagnosztikával, elsősorban csontröntgennel foglalkozott. – Fm.: Röntgenkép – Röntgenlelet (Bp., 1963); Diagnostik der Knochen und Gelenke nach führenden Röntgensymptomen (Bp., 1965) – Irod.: D. P. (Orv. Hetil., 1965). Debreczeni István (Doboz, 1920. dec. 20. – Szeged, 1983. nov. 8.) állatorvos. 1949-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. Előbb Dobozon, majd 1951-től az Áll. Mező- és Erdőgazdaságok Min.-ban dolgozik. 1954-től a Csongrád m. Áll. Gazdaságok ig. főállatorvosa. 1972-től a hódmezővásárhelyi Felsőfokú Mezőgazd. Technikum (Főiskola) állateü.-i tanszékén tszv. főisk. tanár. Az ún. SPF-sertések hazai meghonosítója, a sertésbetegségek kórtanát kutatta, toxikus betegségeikkel, főleg a fertőző gyomorfekély gyógyításával foglalkozott. Több főiskolai jegyzet és 50 tudományos közlemény szerzője. – Fm.: Nagyüzemi 46 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON tapasztalatok a lapinizált sertéspestisvírussal (M. Állatorv. Lapja, 1960) – Irod.: Bicsérdy Gy.: D. I. (M. Állatorv. Lapja, 1983). Debrőczi Tibor, Döge (Bp., 1915. márc. 15. – Bp., 1975. dec. 20.) orvos, belgyógyász, kardiológus. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa. A II. vh. alatt az Értelmiség c. lap értelmiségi csoportjának a tagja, 1944 végén partizán. 1945–1948-ban a M. Orvosok Szabad Szakszervezetének a titkára, 1948-1950-ben a szekszárdi m.-i kórház főorvosa, 1950–1952-ben a szőnyi Áll. Kórház igazgatóhelyettese, 1953–1975-ben igazgatója. Szívbeteg-rehabilitációs központot szervezett, 1957ben megindította a balatonfüredi orvosnapokat. Jelentős kardiológiai tevékenységet fejtett ki. Öngyilkos lett. – Fm.: Balatonfüred gyógytényezői (Veszprém, 1966) – Irod.: Gábor Gy.: D. T. (Card. Hung., 1976, 1 sz.). Deccard János Vilmos (Sopron, 1722. nov. 15. – Sopron, 1778. okt. 19.) orvos, botanikus, Deccard Kristóf (1686–1761) botanikus fia. 1747-ben Jénában szerezte meg orvosi oklevelét. 1747-ben hazatért, Sopron orvosa lett. Flórakutatásokat végzett. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de morborum acutorum prae chronicis malignitate et lethalitate (Jéna, 1747) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929): Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Decsi László (Pécs, 1927. jún. 14. – Bp., 1986. júl. 27.) orvos, egy. docens, az orvostud. doktora (1978). 1952ben szerezte meg orvosi oklevelét a POTE-n. 1952-ben uo. a gyógyszertani int. munkatársa, 1953-tól tanársegéd, 1956-ban adjunktus, 1971-ben docens. 1955-ben laboratóriumi, 1956-ban sportorvosi képesítést szerzett. 1961-ben Magdeburgben, 1962–1963-ban Londonban ösztöndíjas, biokémiai kutatásokat végzett. Kezdetben a központi idegrendszerre ható gyógyszerek biokémiai összetevőit kutatta, majd a központi idegrendszer különböző receptorstruktúráit és mediátorarányait vizsgálta. – Fm.: Further Studies on the Metabolic Background of Tranquilizing Drug Action (Psychopharmacologica, 1961); Biochemische Effekte zentralwichender Arzneimittel (Fortschritte der Arzneimittelforschung, 1967) – Irod.: (POTE Almanach, Pécs, 1989). Decsy Sámuel (Rimaszombat, 1742. jan. 2. – Bécs, 1816. jan. 25.) orvos, lapszerkesztő, történész. 1766-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét (más források szerint 1776-ban bölcsészeti, 1777-ben orvosi oklevelet szerzett az utrechti egy.-en). Bécsben élt, orvosi gyakorlat mellett 1793–1816-ban a bécsi Magyar Kurírt, 1791-től a Magyar Musát is szerkesztette. Jövedelmét az irodalom támogatására fordította. Nyelvészettel, földrajzzal, történelemmel és mezőgazdasági tudományokkal foglalkozott. – Fm.: Osmanographia, azaz a török birodalom... állapotának és a magyar királyok ellen viselt nevezetesebb hadakozásainak summás leírása (I–II. köt., Bécs, 1788–1789); Pannoniai Féniks, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv (Bécs, 1790); A magyar szent koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak historiája (Bécs, 1792); Magyar Almanach 1794., 1795. és 1976. esztendőre (I–III. köt., Bécs, 1793–1795); A mezei gazdaságot tárgyaló jegyzések (I–II. köt., Pánczél D.-el, Bécs, 1800–1801); Egyiptom históriája (Bécs, 1811) – Irod.: Dezsényi B. – Nemes Gy.: A magyar sajtó 250 éve (Bp., 1954); Kiss L.: Kétszázötven éve született a magyar egészségnevelés bécsi apostola: D. S. (Egészségnevelés, 1992); Szállási Á.: Hírlaptörténetünk első orvos szerkesztője: D. S. (Szállási Á.: M. írók orvosai és a m. orvosírók, 1998). Deér Endre (Pusztavarsány, 1865. ápr. 7. – Bp., 1938. okt. 31.) gyógyszerész. 1888-ban a pesti orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1885–1891-ben Wrocławban dolgozott. 1892-től gyakorló gyógyszerész Bp.-en, gyógyszertártulajdonos. 1922-ben egyik megalapítója a M. Gyógyszerészeti Társ.-nak, kiadta annak értesítőjét. – Fm.: Magyar gyógyszerészkönyv (társszerzőkkel, Bp., 1902) – Irod.: Sztankay I.: Nagy magyar gyógyszerészek (Bp., 1935); D. E. (Orv. Hetil., 1938). Degen Árpád (Pozsony, 1866. márc. 31. – Bp., 1934. márc. 30.) botanikus, orvos, az MTA tagja (1ev. 1916., r. 1928). 1889-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en, előbb gyakorló orvos, majd 1896–1934-ben a bp.-i Vetőmagvizsgáló Állomás igazg.-ja. 1897-ben magántanár, 1927-től Szegeden c. rk. tanár. A Term. tud. Társulat elnöke. Mezőgazdasági vetőmagvakkal és a nemesítés élettanával foglalkozott. 1902-től szerkesztette a M. Botanikai Lapokat. – Fm.: Egy új Ajuga fajról (Bp., 1896); Magyar füvek gyűjteménye (I–VIII. köt., Bp, 1900–1914); A m. k. áll. vetőmagvizsgáló állomások (Bp., 1907); Magyar sásfélék, szittyófélék, gyékényfélék és békabuzogányfélék gyűjteménye (I–V. rész, 1914-1928); Flora Velebitica (I–III. rész, 1936–1938) – Irod.: Gyenczer B.: Dr. Felsőhegyi D. Á. emlékezete (Kísérletügyi Közl., 1934); Jávorka S.: Emlékbeszéd (MTA, Bp., 1942); Kárpáti Z.: D. Á. mint flórakutató és szisztematikus (Orsz. Vetőmagfelügyelőség Évk., 1966); Neszmélyi K.: Ünnepi megemlékezés D. Á. munkásságáról (Botan. Közl., 1994). Demeter György (?, 1875 – Szeged, 1925. jan. 20.) orvos, egy. tanár. 1900-ban a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1902-től az orvostani int. munkatársa, 1912-től igazgatója, 1912-ben magántanár,


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1919-től Szegeden ny. r. tanár. – Fm.: A salvarsan halálról négy esettel kapcsolatban (Erdélyi Orvosi Lap, 1923) – Irod.: A szegedi egyetem története (Szeged, 1966). Demjanovich Emil, 1921-től Darankai (Dolha, 1861. – Bp., 1941. jún. 4.) orvos. 1883-ban a bp.-i orvosi karon orvosi, 1884-ben sebészi oklevelet szerzett. 1886–1888-ban a Rókus Kórház sebészeti osztályán, majd a tordai Gyermekgyógyintézetben dolgozott, 1896–1924-ben a MÁV rendelőintézet gyermekosztályát vezette. 1896-ban Máramaros vm. tb. főorvosa, 1923-től eü.-i főtanácsos. Józsefvárosi rendelőjében ingyenrendelést tartott. Művészek, írók, miniszterek (pl. Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Tisza István) orvosa, számos jeles orvosi munkát fordított magyar nyelvre. A Görög Szertartású Katolikusok egyházi tanácsának tagja (1925–1941), e vallás Országos Bizottságának választmányi tagja (1898-tól). A Magyar Görög Katolikus Egyes. alapítója (1902), a Görög Katolikusok Lapjának a szerkesztője és munkatársa, a Görög Katolikus Ifjak Egyetem alapítványának alapítója. A Józsefvárosi Orvostársaság elnöke (1904–1941). – Irod.: P. Mayer M. – Pozsgai J.: Jókai és Mikszáth Kálmán háziorvosa – D. E. (1861–1941) (Orv. Hetil., 1976). Demkó Kálmán (Görömböly, 1852. okt. 3. – Bp., 1918. febr. 13.) tanár, orvostörténész. Bp.-en 1877-ben tanári, 1882-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1878-tól a lőcsei főreáliskola tanára, 1895-től igazgatója. 1896-tól Bp.-en gimn. igazgató. 1883-ban megalapította a Szepes megyei Történeti Társulatot, rendezte és feldolgozta a lőcsei levéltárat. 1906-ban – három hónapig – kormánypárti képviselő. – Fm.: A felső-magyarországi városok életéről (Bp., 1890); A magyar orvosi rend története... a XVIII. sz. végéig (Lőcse – Bp., 1892-1894); A szepesi jog (Bp., 1894); Asszimiláció és a magyar kultúrpolitika (Bp., 1897); Lőcse története (I. köt., Kassa, 1898); A magyar királyság földrajza (tank., Bp., 1899) – Irod.: D. K. (Századok, 1918). Demwolf Adolf, Szulejmán pasa (Nagyszeben, 1828 – Isztambul, 1863. jún. 9.) sebész, török katonaorvos. Előéletéről keveset tudunk. 1849 tavaszán élelmező tisztként, hadnagyi rangban Bem erdélyi seregében szolgált. A szabadságharc bukása után Vidinben felvette az iszlám vallást, kereskedő lett, de rosszul végződött vállalkozásai után belépett a török hadseregbe. Elvégezte az isztambuli Orvosi Akad.-t, katonai sebészként részt vett a krími háborúban. Előbb bimbasi (őrnagy), majd pasa lett, 1856-tól az isztambuli katonakórház parancsnoka, 1858-tól az Orvosi Akad. sebésztanára. Gyorsan ívelő pályáját annak köszönhette, hogy csatlakozott Abdul-Aziz trónkövetelő csoportjához, akik Abdul-Medzis uralmát akarták megdönteni. Szerepet játszott a hatalmon levő szultán megmérgezésében, amiért néhány nap múlva a hatalomra került új uralkodó megölette. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Dercsényi (Weiss) János (Szepesszombat, 1755. máj. 16. – Munkács, 1837. jún. 30.) orvos, megyei főorvos, szülész, mineralógus. 1780-ban szerzet orvosi oklevelet Bécsben, 1782-től Zemplén vármegye főorvosa. Munkács környékén ásványtani kutatásokat végzett, 1790-ben timsótelepet fedezett fel, megkezdte bányászatát. Leírta Tokaj-Hegyalja földtanát, szőlészetét és borászatát. Kazinczy Ferenc nővérét, Júliát vette feleségül.. – Fm.: Pyretologiae practicae tentamen (Bécs, 1780); Ueber Tokai’s Weinbau dessen Fachsung und Gährung, mit geognostischen Beylagen (1796); A tokaji bornak termesztéséről, szűréséről és forrásáról (1799). – Irod.: Tabódy J.: Munkács múltja és jelene Magyarország történetében (Pest, 1860); Lehoczky T.: Bereg vármegye monographiája (I–III. köt., Ungvár, 1881–1882). Derzsy Domokos (Felsőbódogfalva, 1914. dec. 4. – Bp., 1975. aug. 5.) állatorvos, mikrobiológus, az állatorvostud. doktora (1973). Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Bp.-en. 1939–1940-ben a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-nél asszisztens. 1940–1944-ben a kolozsvári Állateü. Int. munkatársa, 1944–1950-ben a az Orsz. Állateü. Int.-ben kutató. 1950–1967-ben az MTA Állatorvostud. Int. munkatársa: állatjárványtannal foglalkozott. Közel száz tudományos közleménye hazai és külföldi lapokban jelent meg. 1963-ban Hutÿra-emlékérmet kapott. Ő írta le először a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsybetegségnek is neveznek. – Fm.: Szemvizsgálat juhokon (Bp., 1940); Vizsgálatok az ornithosis megállapítására és gyógykezelésére (Bp., 1960); Állatjárványtan (Bp., 1960); Baromfi-egészségtan (Bp., 1963) – Irod.: Mészáros J.: D. D. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 11. sz.). Deseő Dezső (Nagybáb, 1893. jan. 30. – Bp., 1967. máj. 12.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1915-ben a bp.i orvosi karon szerezte meg. 1913–1917-ben gyakornok a bp.-i élettani int.-ben, 1917–1918-ban katonaorvos, 1918–1919-ben hadifogoly Olaszországban. 1919-ben magántanár, 1920-ban fogorvosi oklevelet szerzett, 1922–1948-ban az Állatorvosi Főisk. élettani int.-nek a munkatársa, 1926-ban rk. tanár, 1927-ben ny. r. tanár. 1925–1926-ban a londoni és a lipcsei állatélettani int.-ben ösztöndíjas. 1934-ben dékán, 1948-ban nyugdíjba küldték. 1948-tól a Közp. Stomatológiai Int. fogorvosa. Fő kutatási területe a vérképző szervek és a vérkeringés. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A tréning élettana (Bp., 1934); A szív és vérkeringés (Bp., 1943); Az ember (Bp., 1944); A kreatin phosphorsav szerepe az izomösszehúzódásban (Bp., 1947); Élettan (Bp., 1947) – Irod.: Az Állatorvostud. Egy. elhunyt tanárai (Bp., 1968). 48 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Detre László, Deutsch (Nagysurány, 1874. okt. 29. – Washington, 1939. máj. 7.) orvos, immunológus, bakteriológus, egy. tanár. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1903-ban a bakteriológia egy. magántanára. 1895-1896-ban a bp.-i kórszövettani int. gyakornoka. 1897–1900-ban Bécsben, Párizsban ösztöndíjas, külföldi tanulmányútja során – többek között – Mesnyikov laboratóriumában is dolgozott. 1901– 1912-ben a bp.-i Jenner-Pasteur Labor. munkatársa, majd vezetője, a poliklinika tbc-osztályának a vezetője (1906–1919). Az I. vh. alatt törzsorvos. 1918-ban megalapította a Hungaria Szérumműveket, amelynek előbb igazgatója (1918–1919), majd vezérigazgatója (1919-től). 1921-ben megalapítja az Állategészségügy c. szaklapot. 1933-ban szérumtermelő intézetét beolvasztották a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-be. Ekkor kivándorolt az USA-ba, ott a Georgetown-i Egy. professzora, majd az Amerikai Nemz. Eü.-i Int. bakteriológiai labor.-nak a vezetője lett. Előbb a tífusz immunológiáját kutatta (1899), majd kidolgozta a specifikus ellenanyagok keletkezésének antigén-elméletét, tőle származik az antigén kifejezés. Elsőként alkalmazta az igazságügyi orvostanban a szerológiai eljárást (1901) az emberi és állati vérnyomok szétválasztására. Elsőként írta le a ma immunszupressziónak nevezett jelenséget, felfedezte a szerodiagnosztikában jelentős ún. zónajelenséget. Kidolgozta a szifiliszesek fertőzöttségét felismerő komplement kötések próbáját. Eljárást dolgozott ki az emberi és állati gümőkóros fertőzések eredetének elkülönítésére. Eredményesen alkalmazott embergyógyászati célra nagy állatokból lépfene, ill. gázgangréna elleni szérumot. Módszert dolgozott ki a szarvasmarhák brucellózisának szerológiai vizsgálatára. A magyarországi állatgyógyászati oltóanyagtermelés elindítója. Több folyóirat munkatársa, a bp.-i Pasteur-Intézet Értesítőjének a főszerkesztője (1906–1938). Lefordította P. de Kruif Bacillusvadászok c. könyvét (1931). – Fm.: Bakteriológia (Kétly K. – Nékám L. szerk.: Magyar orvosi vademecum, 1900); Die Impfstoffe uns Sera (Feimanstellel, Stuttgart, 1903); Két világ harca (Fantasztikus regény, Bp., 1935) – Irod.: Karasszon D.: Emlékezés dr. D. L.-ra, az antigén névadójára (Orv. Hetil., 1990). Detre László (Bp., 1897. ápr. 20. – Bp., 1953. okt. 23.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1953-ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1928-ban a MABI tüdőgondozójának főorvosa, 1934-től az OTI tbc-gondozójának vezetője. 1948-ban magántanár. 1950-től a bp.-i XI. Ker. tbc-gondozó vezetője. A tüdőbetegségekkel, a tbc-fertőzésekkel foglalkozott, részt vett a hazai tbc-szűrőállomások megszervezésében. – Irod.: D. L. (Orv. Hetil., 1953, 50. sz.). Deutsch Aladár (Zalaegerszeg, 1894. okt. 20. – Bp., 1973. okt. 3.) orvos. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1919-ben a Galilei Kör tagja. 1923–1927-ben a bécsi fül-orr-gégészeti klinikán tanársegéd, 1927–1930-ben a bp.-i Charité Kórház alorvosa, 1930–1945-ben a Bíró Dániel Kórház főorvosa, 1945 után a MABI szakfőorvosa, 1949-től a Bp. VIII. ker. tiszti főorvosa, 1945-től a M. Rádió, a Nemzeti Színház, a Színműv. Főiskola szakorvosa. Elsősorban külföldön publikált. – Irod.: D. A. (Film, Színház, Muzsika, Bp., 1973. okt. 10.). Deutsch Ernő (Bp., 1872. szept. 19. – Bp., 1944) orvos, gyermekgyógyász. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1895–1903-ban a bp.-i gyermekklinikán tanársegéd. 1903–1905-ben külföldi tanulmányúton volt, hazatérése után a Bródy Adél Gyermekkórház fertőző gyermekosztályának főorvosa. 1914–1918-ban katonaorvos, a Bethlen téri Hadikórház parancsnoka. A gyermekvédelmi mozgalmak egyik szervezője, az ingyentej-mozgalom elindítója. Alapvető eredményeket ért el a gyermekkori tbc, az ideg- és elmegyógyítás területén, jelentős eü.-i felvilágosítási tevékenységet fejtett ki. A fasizmus áldozata lett, halálának ideje és körülményei ismeretlenek. – Fm: Gyermekhalandóság és ingyentej-intézmény (Bp., 1905); Minta-tejgazdaságok csecsemőnek való tej kezelésére (Bp., 1906); Közlemények a gyermekvédelem és a gyermekhigiéné köréből (Bp., 1910); A gyermekek egészsége (Bp., 1912); A gyermek és az alkohol (Bp., 1913); Az orvos szociális munkája a háború alatt (Bp., 1915); Közéleti kérdések háborús megvilágításban (Bp., 1915); Üdülőtelepek gyermekeknek (Bp., 1915); Über freiwillige Krankepflege (Bp., 1915); A zsidó jótékonyság nagy problémái (Bp., 1927). Dénes János (Bp., 1914. jan. 22. – Bp., 1985. okt. 25.) orvos, sebész, gyermeksebész, főorvos. 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-től a Szent István Kórházban kórboncnok, majd a sebészeti osztályon Pólya Jenő és Mester Endre mellett sebész lett, 1940–1945-ben Bányfihunyadon és Csáktornyán sebész főorvos, majd 1945 után a Szent István és a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, 1949–1951-ben a Tiszti Kórházban, 1951–1954-ben Koreában a M. Hadikórházban gyermeksebész-főorvos, 1955–1965-ben az Apáthy István Kórház főorvosa. Szorgalmazta a nyelőcső-atresiával született gyermekek megműtését, ennek köszönhetően az így születettek 90 százaléka teljesen meggyógyult. Az újszülöttkori enterocolitis necrotisans korai felismerésének és sebészi kezelésének egyik nemzetközileg elismert szakembere volt. Már az 1960-as évektől a gerincvelősérvvel született gyermekek műtéti és műtét utáni kezelésének országos megszervezője. Tagja volt majd minden hazai és külföldi sebésztársaságnak, 1966-ban alapítója és első elnöke a M. Gyermeksebészeti Társ.-nak. Több könyv társszerzője, szerkesztője volt a Gyermeksebészet c. alapvető könyvnek, több mint száz tudományos közleménye jelent meg. 1977-ben Markusovszky-díjat kapott, 1979-ben


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Bókay-, 1984-ben Schöpf-Mérei–éremmel tüntették ki. – Fm.: Veleszületett rendellenességek. (Czeizel E.-vel, Szabó L.-sal, Bp., 1973) – Irod.: Altorjay I.: Dr. D. J. (Orv. Hetil., 1986). Dévényi István (Pozsony, 1924. aug. 3. – Debrecen, 1972. máj. 31.) orvos, kórboncnok, egy. tanár, az orvostud. doktora (1972). 1949-ben végzett a DOTE-n. 1949-től uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1970-től ny. r. tanár. Klinikai patológiával és a sebgyógyulás mechanizmusával, vesepatológiával foglalkozott. – Fm.: Pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy homoiotranszplantációs vizsgálatok (Debrecen, 1959); Morfológiai és funkcionális adatok a reninangiotensin-aldosteron rendszer működéséről (Debrecen, 1971) – Irod.: D. I. (M. Pathol. 1972, 5. sz.). Dieballa Géza (Ercsi, 1867. dec. 20. – Bp., 1926. jún. 24.) orvos. 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891–1904-ben a II. sz. belklinika munkatársa, 1899-ben magántanár. 1904–1907-ben a Kun utcai, 1907-től a Szent István Kórház főorvosa. 1926-ban rk. tanár. Keringési és anyagcsere-betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A haemoglobintartalom és vérsejtszám befolyása a vér fajsúlyára anemiásoknál (Bp., 1896); Haematologiai tapasztalatok a chlorosisról (Bp., 1898) – Irod.: Ritoók Zs.: D. G. (Gyógyászat, 1926). Dienes Lajos László, Louis L. D. (Tokaj, 1885. szept. 4. – Boston, 1974. febr. 1.) orvos, biológus, felfedező. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1914-ben magánorvos, 1914–1918-ban katonaorvos, majd hadifogoly. 1922-ben az USA-ban telepedett le, ahol előbb biológiai tanulmányokat folytatott, majd bakteriológus lett a bostoni Massachusetts Áll. Kórházban. Felfedezte az élőlények kórokozó mycoplazma organizmusát. – Irod.: Dr. L. L. D. (New York Times, 1974 febr. 2.). Diescher János (Pest, 1813? – Bp., 1883. nov. 11.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1838-ban Pesten szerezte meg. Tanulmányai befejezését követően szülész lett. 1842-től Pest szülésze. 1849-ben – aulikus magatartása miatt – megkapta a pesti orvosi karon Bugát Pál tanszékét. 1851–1856-ban az elméleti orvostan tanára. Semmelweis halála után a szülészet ny. r. tanára. – Fm.: Syphilis (Buda, 1838) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Diósszilágyi Sámuel (Makó, 1882. márc. 20. – Makó, 1963. jún. 11.) orvos, belgyógyász, röntgenológus, tüdőgyógyász. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906–1908-ban uo. a gyógyszertani int. munkatársa, 1908-tól Csongrád vm. kórházának orvosa, 1913-ban helyettes városi kerületi orvos. 1918– 1919-ben az Orsz. Radikális Párt helyi szervezője és elnöke. 1920–1960-ban belgyógyász-főorvos, 1945–1948ban kórházigazgató. Anyagilag támogatta József Attila tanulmányait, szoros barátság fűzte Móra Ferenchez és Móricz Zsigmondhoz. Orvosként elsősorban a fertőző betegségekkel (pl. skarlát), művelődéstörténészként Makó múltjával, valamint 19. sz.-i színháztörténettel, Móra Ferenc életével foglalkozott – Fm.: Hollósy Kornélia és a magyar opera a szabadságharc éveiben (Makó, 1935.); Orvosi intelmek (Makó, 1940) – Irod.: Szállási Á.: Az írók orvosa és az orvosok írója (Orv. Hetil., 1981, 24. sz.). Diószegi Sámuel (Debrecen, 1760. dec. 29. – Debrecen, 1813. aug. 2.) botanikus, lelkész, tanár. 1784-ben elvégezte a debreceni ref. teológiát, 1784–1786-ban Hajdúböszörményben tanár, majd 1787–1788-ban Göttingenben természettudományokat tanult. 1789-től Hajdúnánáson, 1793-tól Hajdúböszörményben, 1803-tól Debrecenben lelkész. 1809-ben esperes. Sógorával, Fazekas Mihállyal megírta a Magyar füvész könyvet, elsőnek alkalmazta a Linné-rendszert. Orvosi fűvészkönyvében a m. orvosi szaknyelv egyik kezdeményezője, nyelvújítója. Ő alkotta meg először a botanika m. nyelvű szakkifejezéseit, illetve a növénynevek m. nomenklatúráját. – Fm.: Magyar Füvész Könyv (Debrecen, 1807); Orvosi füvészkönyv (Debrecen, 1813) – Irod.: Csapody I.: D. mint nyelvész (Növénytani Közlem., 1907); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Halmai J.: D. S. (Orv. Hetil., 1963, 30. sz.); Tóth B.: D. S. (Évfordulók a műszaki és természettudományokban, 1985) . Dirner Gusztáv (Gölnicbánya, 1855. dec. 9. – Bp., 1912. dec. 14.) orvos, szülész-nőgyógyász. 1880-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1897-ben a bp.-i szülészeti klinika orvosa, 1892-ben magántanár. 1897-től a bp.-i Bábaképző Int. igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Uterus didelphus cum vagina duplice (Bp., 1883); On the treatment of the pedicle myomotomy (Boston, 1888(; A csonk ellátásának kérdése hysterotomiánál 31 eset kapcsolatában (Bp., 1888); A gátképzés új és egyszerű módszere (Bp., 1889); Therapeutikus irányok és mozgalmak a gynaekologiában (Bp., 1889); A nő vérzéseiről (Bp., 1892) – Irod.: D. G. (Gyógyászat, 1912). Ditrói Gábor (Kolozsvár, 1884. okt. 3. – Szeged, 1950. máj. 7.) szemész, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1913-ban a bp.-i, 1913–1920-ban a kolozsvári szemészeti klinika munkatársa, 1918-ban magántanár. 1920–1950-ben a szegedi szemészeti klinika munkatársa, 1925-től ny. r. tanár. Három alkalommal kari dékán, 1935–1936-ban, 1948–1949-ben rektor. Kutatási területe elsősorban a 50 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szem egyensúlyzavarának proteinterápiája, a retina megbetegedések vizsgálata volt, de tudományos működése a szemészet minden ágára kiterjedt. Elsősorban külföldi lapokban publikált. – Fm.: A retinaleválás műtéti kezeléséről (Szeged, 1932); Klinik und Pathologie der Uveatuberkulose (Leipzig– Bp., 1943) – Irod.: D. G. (Szemészet 1950, 7-8. sz.); Szabó T.: D. G. professzor, az ember (Szeged [folyóirat], 1995). Ditsényi, 1847-ig Deutsch Lipót (Gyömör, 1818 – Bp., 1883. nov. 11.) orvos. 1847-ben avatják orvosdoktorrá Pesten, honvédorvosként részt vett a szabadságharcban, 1850-től Perkátán uradalmi orvos, majd Pesten gyakorló orvos. 1869-ben Aranykoronás érdemkeresztet kapott. Orvosi írásai az Orv. Hetil.-ban, a Zeitsch.t für Naturund Heilkunde című folyóiratokban jelentek meg. – Fm: Mózes... törvényhozási éptana s a későbbi héberek gyógytudományának rövid vázlata. Orvostudományi ér. (Buda, 1847) – Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Divald Károly (Selmecbánya, 1830. nov. 2 – Eperjes, 1897. nov. 7.) gyógyszerész, fényképész. 1848-ban honvédtiszt, majd elvégezte a bécsi orvosi karon a gyógyszerészeti tanfolyamot, Bártfán (1854) gyógyszertárat alapított. A gyógyszerészet mellett fényképezéssel foglalkozott, eladván bártfai patikáját 1863-ban Eperjesen műtermet nyitott, 1878-ban felállította az első magyar fotótípiai intézetet. Ezt 1884-ben Budapestre helyezte át. Az első táj- és városfényképész. Vállalkozása tönkrement, ismeretlen körülmények között hunyt el. – Fm.: A képzőművészet remekei (I–IV. köt., Bp., 1882–1885); Képek Eperjes elhamvadt részeiből (Eperjes, 1887) – Irod.: Cs. Plank J.: Felvidéki tájak, emberek – ahogy a D.-ok fotóin megmaradtak (Fotóművészet, 1991). Dobozy Elemér (Bp., 1902. jan. 18. – Bp., 1986. máj. 18.) orvos, belgyógyász. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Medikus évei alatt a bp.-i Stefánia Kórház labor.-ban dolgozott, ahol kidolgozta a rachitis kórtanát. 1927–1928-ban az egy. rádiumint. munkatársa, 1928–1936-ban a III. sz. belklinika munkatársa, 1934–1936-ban a klinikai labor. és az EKG-labor. vezetője. 1937–1945-ben a bp.-i élettani int. munkatársa, közben 1937–1944-ben a Stefánia úti Belgyógyászati Int. orvosa, Hetényi Géza munkatársa. 1945– 1951-ben a bp.-i II. sz. belklinika oszt. vez. tanársegédje, a klinika EKG-labor.-nak a vezetője. 1950-ben magántanár. 1951-től a Szent István Kórház II. belosztálya, 1955-től a betegségmegelőző oszt. főorvosa, a XIX. ker. rendelőint. EKG-orvosa. Fő kutatási területe az elektrokardiográfia és a kardiopatológia volt. Mo.-on meghonosította és kidolgozta a sztereo-elektrokardiográfia módszerét. Mintegy félszáz tud. közleménye jelent meg. – Fm.: A vérdepot-k (Debrecen, 1937) Az ingerületvezetési zavarok EKG képe (Debrecen, 1938); A klinikai elektrokardiographia alapvonalai (Bp., 1940); A stereokardiographia mint klinikai módszer (I–II. köt., Bp., 1949-1951); Klinikai elektrokardiographia (Bp., 1954) – Irod.: D. E. (M. Belgyógyászati Arch., 1986, 6. sz.). Dobsa Ferenc (Érsemjén, 1768. márc. 28. – ?) orvos. Debrecenben tanult, 1787-től szepesi, majd bihari tisztviselő. 1795-ben a pozsonyi prímási levéltár kéziratgyűjteményének levéltárosa, 1796-ban országgyűlési követ. 1802–1808-ban Jénában medicinát tanult, orvosi oklevelet szerzett. 1808-ban Oroszországba vándorolt ki, ahol Moszkvában orvos lett. 1813-ban Szibériába száműzték, ahol nyoma veszett. – Fm.: Medicinal–Gericht ueber alle Syteme aller Zeiten (I. köt., Jéna, 1805); De cute et de morbis cutaneis (Jéna, 1815) – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: A magyar-orosz orvosi múltból (Bp., 1960). Dobszay László (Cserdi, 1914. szept. 2. – Bp., 1983. ápr. 6.) orvos, gyermekorvos, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1969). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928–1931-ben a pécsi, 1931– 1937-ben a szegedi gyerekklinika tanársegédje, 1936-ban magántanár, 1937–1946-ban a gyulai, 1946–1952-ben a bp-i Gyermekvédő Int. igazgatója. 1946–1948-ban a Népjóléti Min. anya- és csecsemővédelmi főosztályán főosztályvezető, 1954–1956-ban a XX. ker. Gyermekkórház igazgatója, 1956–1976-ban a Heim Pál Kórház rend. int. vezetője. A gyermektáplálkozás kutatója, a szakorvosképzés és az ápolónőképzés szervezője. A gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott, fő szakterülete az újszülöttkori endokrinológia volt. 76 tud. közleménye jelent meg nyomtatásban. Szerkesztésében látott napvilágot A beteg gyermek c. kétkötetes monográfia (Bp., 1969), amely a gyermekápolónő-képzés alaptankönyve. – Fm.: Beitrage zur Physiologie und Klinik der weiblichen Genitalorgane im Kindesalter (Szeged, 1939); Staphylococcusos fertőzések a gyermekkorban (Bp., 1961); Csecsemőtáplálás (Sárkány J.-vel Bp., 1961, 1977); A csecsemő helyes táplálása (Bp., 1968); Gyermekkori dietetika (Bp., 1969) – Irod.: D. L. (Orv. Hetil., 1983, 14. sz.). Doleschall Frigyes (Bp., 1897. szept. 28. – Bp., 1964. márc. 31.) orvos, miniszter, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben Bp.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1930-ban az I. sz. belklinikán orvos, 1930–1939ben a debreceni belklinikán tanársegéd, 1939–1945-ben a lévai állami kórház igazgatója, 1945–1950-ben a bp.-i Róbert Károly Kórház igazgatója, 1950-ben a szekszárdi kórház főorvosa, 1951-től miniszterhelyettes, 1953– 1957-ben az Orvostovábbképző Int. igazgatója. 1957. márc. elsejétől haláláig egészségügyi miniszter. – Fm.: Gondolatok az „orvosképzés” újbóli megindulása alkalmából (Bp., 1960) – Irod.: Szabó Z.: D. F. (Orv. Hetil., 1964, 17. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Doleschall Gábor (Losonc, 1813. febr. 13. – Miskolc, 1891. ápr. 24.) orvos, botanikus. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1843-tól haláláig Miskolcon orvos. A szabadságharc idején honvédorvos. A Miskolci Orvosegyesület alapítója 1844-ben. Növényélettannal foglalkozott. – Fm.: A növények élettana (Pest, 1840); Életem, eszményeim és negyvenhét éves orvosi gyakorlatom (Miskolc, 1882) – Irod.: D. G. (Gyógyászat, 1891). Doleschall Lajos (Várújhely, 1827. júl. 15. – Ambon, Holland K.-India, 1859) orvos, katonaorvos, entomológus. 1852-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. Elsősorban a rovartan érdekelte, főként a pókokat tanulmányozta, sok ausztriai és indonéziai pókfajt írt le. 1853-tól holland katonaorvosként Kelet-Indiában szolgált, előbb Batáviában (Dzsakarta), majd 1857-től Ambonban. Írásai német, holland, angol szaklapokban jelentek meg, tudósításokat, földrajzi leírásokat közölt a Vasárnapi Újságban (1854–1858), a Pesti Naplóban (1854), a Budapesti Hírlapban (1854–1857). A bécsi Természettudományi és a Magyar Nemzeti Múzeumnak értékes rovargyűjteményeket küldött. – Fm.: Systemasches Verzeichniss der im Kaisertum Österreich vorkommenden Spinnen (Bécs, 1852); Auszüge aus Briefen von L. D. aus Java (in: Verhandlungen der zoologisch-botanischen Gesellschaftin Wien, 1854) – Irod.: Herman O.: Magyarország pókfaunája (I–III. köt., Bp., 1876–1879); Szilády Z.: Die Geschichte der Zoologie in Ungarn (Debrecen, 1927); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Dollinger Gyula (Pest, 1849. ápr. 10. – Bp., 1937. márc. 2.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1875-ben a berlini orvosi karon szerezte, 1876-ban Bp.-en sebészi oklevelet kapott. 1878-ban katonaorvos a boszniai okkupáció idején. 1879-ben orthopédiai magángyógyintézetet alapított, 1882-ben magántanár, 1891-ben rk., 1897–1919-ben ny. r. tanár, a bp.-i I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1902-ben megalapította az Orsz. Rákbizottságot. 1905–1920-ban a bp-i Orvosszövetség, 1922–1935-ben az Orsz. Orvosszövetség elnöke. A hazai orthopédiai sebészet megalapozója. Új elvekre helyezte a hazai művégtaggyártást, korszerűsítette az önkéntes és hivatásos vöröskeresztes ápolónőképzést. Új módszert dolgozott ki a csont- és ízületi betegségek, a csípőízületi zsugorodások, az idült ficamok és a dongaláb kezelésére. Jelentős eredményei voltak a zsigeri és idegsebészet terén is. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Módszerére építették fel az európai rákstatisztikákat. – Fm.: Az emberi test elferdüléseiről (Bp., 1887); Behandlung der tuberkulosen Wirbelentzündung (Stuttgart, 1896); A nyak gümős mirigyeinek subcután kiirtása (Bp., 1896); Az orvosképzésről (Bp., 1901); Sebészeti módszerek (I–II. köt., Bp., 1901–1903); A magyar szent korona országai rákos betegségeinek statisztikája (Bp., 1907); Description of plaster of Paris baudages and removable apparatures for the ambulatory treatment of factures of the lower extremities (Bp., 1911); A rákstatisztika eredményei (Bp., 1912); A váll-, a könyök- és a csípőizület idősült erőművi ficamodása (Bp, 1913); Mi történjék a rokkant katonákkal (Bp., 1915); Művégtagok szerkesztése... (Bp., 1916); A sebészeti tuberkulózis elleni küzdelem szervezése (Bp., 1918); Az alsóvégtagok művégtagjai (Bp., 1918); A magyar orvosi és természettudományi iskola megalapítása (Bp., 1933) – Irod.: D. Gy. (Orvosképzés, 1939); Csillag I.: D. Gy. (Orv. Hetil., 1967, 19. sz.). Domby Sámuel, gálfalvi (Erdőbénye, 1729. – Miskolc, 1807. jún. 12,) orvos. Orvosi oklevelét 1773-ban Utrechtben szerezte meg. Előbb Miskolcon gyakorló orvos, majd 1782–1789-ben Borsod vm. főorvosa, és 1794-től haláláig gyógyvizekkel, gyermekgyógyászattal foglalkozott. Magyarra fordította Nil Rosen orvosi munkáját: Orvosi tanítás a gyermekek nyavalyáinak megesmerésekről és orvoslásokról (Pest, 1794) – Fm.: Dissertatio inauguralis physico-chemico-medica de vino Tokajensi (Utrecht, 1758); Relatio de mineralibus incl. comitatus Borsodiensis aquis... (Bécs, 1766); Bába mesterség, mely irattatott kérdésekben és feleletekben, foglaltatott a t. ns. Borsod vármegyei bábáknak hasznokra (Pozsony, 1772) – Irod.: Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951); Gyárfás A.: Gálfalvi D. S. (Orv. Hetil., 1982). Donáth Gyula (Baja, 1849. dec. 23. – Bp., 1944. ápr. 11.) ideggyógyász. 1873-ban Innsbruckban szerezte meg orvosi oklevelét. 1871–1874-ben uo., 1874–1878-ban Bécsben ideggyógyász. Az 1877–1878. évi orosz-török háborúban a török hadsereg törzsorvosa. 1878–1883-ban a bajai kórházban, 1883–1885-ben Párizsban működött. 1885–1902-ben bp.-i magánorvos, alapítványi intézményekben idegorvos. 1902–1914-ben a Szent István Kórház főorvosa. 1903-ban magántanár, 1908-ben rk. tanár, 1914–1918-ban az Auguszta Kórház főorvosa. 1919-től nyugdíjas, magángyakorlatot folytatott. Főszerkesztője volt az Epilepsia c. nemzetközi folyóiratnak, illetve a Klinikai Füz.-nek. Biokémiával, ideggyógyászattal, bakteriológiával foglalkozott. Jelentősek az epilepsziára vonatkozó kutatásai. A mo.-i alkoholellenes mozgalom egyik vezetőjének ismerték. Az alkoholizmusellenes Good Templar-rendnek (New York) tagja (1903), az Absztinens Orvosok Egyes.-nek első elnöke volt. Közel 300 közleménye jelent meg. – Fm.: Bestrebungen und Fortschritte in der Behandlung der Epilepsie (Halle, 1900); Die Auflänge des menschlichen Geistes (Stuttgart, 1905); Reflex und Psyche (Leipzig, 1910); Alkohol és munka (Bp., 1913); Az alkohol és a világháború (Bp., 1916); A homlokagy szerepe a magasabb lelki működésekben (Bp., 1923); Alkoholizmus és alkoholkérdés (Bp., 1928.) – Irod.: D. Gy. (Orv. Hetil., 1944); Szállási Á.: D. Gy. és a Klinikai Füzetek (Orv. Hetil., 1984). 52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Dongó Pál (Bp., 1913. ápr. 15. – Sárospatak, 1986. júl. 15.) jogász, eü. közigazgatási tisztviselő, gyógyfürdői szakíró. 1939-ben szerzett jogi doktorátust Bp.-en. 1939–1945-ben a Pénzügymin.-ban min. titkár, 1945 után főelőadó, az Eü. Min.-ban munkatárs. 1961–1963-ban az OODK-ban tud. főelőadó, 1963-ban az Eü. Min. Gyógyfürdői Főigazgatóságán oszt. vez. hely, 1975-ben nyugdíjba vonult. A hazai gyógyvizek védelmével, a gyógyidegenforgalom területeivel foglalkozott. E tárgykörben napilapok munkatársa. – Fm.: Gyógyfürdő- és üdülőügy (Bp., 1971); A gyógyidegenforgalom (Bp., 1972) – Irod.: D. P. (M. Nemzet, 1986. júl. 28.); D. P. (Gyógyfürdőügy, 1986, 3. sz.). Donhoffer Szilárd (Bp., 1902. júl. 3. – Pécs, 1999. jan. 12.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), az MTA tagja (lev. 1964, r. 1973), Kossuth-díjas (1961). Orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon szerezte (1926), magántanár belgyógyászati diagnosztikából (1939). A pécsi tudományegy. belgyógyászati klinikáján tanársegéd (1926–1931) 1931–1932-ben ösztöndíjas az amerikai Aberdeen-i Egy.-en, majd ismét Pécsen tanársegéd, 1943– 1949-ben ny.r. tanár, a POTE kórélettani int.-nek tszv. egy. tanára (1950–1974), majd tudományos tanácsadó. A POTE rektora (1964–1967), az USA-ban vendégtanár, országgyűlési képviselő (1963–1971). Az élő szervezet hőszabályozásának kérdéseivel, a táplálkozás élettanával foglalkozott. Az MTA Orvosi Tudományok Oszt.-nak az elnöke (1974–1980), a Pécsi Akad. Biz. elnöke (1983–1985). Akadémiai Aranyérmes (1994). – Fm.: A belgyógyászati kórfelismerés alapelemei (Pécs, 1944); Általános kórélettan (Szeged, 1949); Kórélettan (Társszerzőkkel, Bp., 1957); Az elméleti orvostudomány néhány újabb eredménye (Bp., 1960); Az energiaforgalom szabályozása (Bp., 1962); A termoregulációs hőmérsékletet szabályozó mechanizmusok (Orvostud., 1972); The Hoemothermia of the Brain (Bp., 1980) – Irod.: Hallama E.: Egy professzor arcképe (Jelenkor, 1967); D. Sz. (Hallama Erzsébet: „Fele játék, fele gyötrelem” Tudósportrék, 2. kiad., Pécs, 1986); Jobst K.: D. Sz. (M. Tud., 2001). Donogány Zakariás (Sülelmed, 1868. szept. 18. – Bp., 1917. márc. 19.) orvos, fül-orr-gégegyógyász. Orvosi oklevelét 1891-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. 1891–1893-ban a bp.-i élettani int.-ben, majd a II. sz. belklinikán működött. 1896–1897-ben európai tanulmányúton volt. Párizsban Lermoyer, a világhírű gégeorvos asszisztenseként működött. 1899–1904-ben a bp.-i Szt. Rókus közkórház orr-, fül- és gégeklinikájának az orvosa. 1905-ben a felső légúti betegségekből egy. magántanár. – Fm.: Magyar orr- és gégegyógyászati bibliográphia és repertorium (Bp., 1906) – Irod.: D. Z. (Orv. Hetil., 1917, 20.). Dorner József (Győr, 1808. nov. 2. – Bp., 1873. okt. 9.) gyógyszerész, botanikus, tanár, az MTA 1ev. tagja (1858). 1832-ben Bécsben gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1836–1840-ben Pozsonyban gyógyszertártulajdonos, 1840-től a Helytartótanács eü. osztályán dolgozott, 1848–1849-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy. gyógyszerészképzés referense. 1849-ben visszavonult, botanikai tanulmányokat végzett. 1853– 1859-ben a szarvasi, 1860–1873-ban a pesti ev. gimnázium természetrajz-tanára. Növényélettannal és mikroszkopikus vizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Das Banat in topographisch-naturhistorischer Beziehung (Pozsony, 1839); Das Ganze der Essigfabrikation... (Pest, 1841); Der vollständige Betrieb der Branntweinbrennerei... (Pest, 1843); A cukorról és keményítőről (Pest, 1859); A górcső történelmének és alkalmazásának vázlata (Bp., 1860); Die Cuscuten der ung. Flora (Pest, 1868) – Irod. Kalchbrener K.: D. J. emléke (Bp., 1875); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Hegedűs L.: D. L. (Gyógyszerészet, 1984). Doros Gábor (Székelyudvarhely, 1892. márc. 24. – Bp., 1980. febr. 16.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1915ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1919-ben katonaorvos, 1919-től az Új Szent János Kórház bőrgyógyászati osztályán, 1920–1927-ben a bőrklinikán bőrgyógyász, venerológus. 1927–1945-ben a pestújhelyi Kórház bőrgyógyász főorvosa, 1929-ben magántanár, 1941-ben rk. tanár, 1945 után a XIV. Ker. rendelőint. főorvosa, az Orsz. Nemikórtani Int. munkatársa, 1962–1973-ban a Ganz-MÁVAG rendelőint. Főorvosa. Elsősorban a szifilisz kórtanával és mortalitásával foglalkozott. – Fm.: A nemi egészségügy problémái (Bp., 1928); A prostitúció kérdése (Bp., 1935); Családvédelem (Bp., 1938); Csallóközi magyarok. Kulcsod község lakosságának fajélettani és foglalkozásügyi vizsgálata (Bp., 1942); A család- és fajvédelem társadalmi feladatai (Bp., 1942); A magyarság életereje. A nemzettest biológiája, fajegészsége és eugenikája (Bp., 1944, repr. 2000) – Irod.: D. G. (Orv. Hetil., 1980, 14. sz.). Duka Tivadar (Dukafalva, 1825. jún. 22. – Bournemouth, Anglia, 1908. máj. 5.) orvos, az MTA tagja (1ev. 1863, r. 1900). Előbb jogot végzett, részt vett a szabadságharcban, honvéd alezredesi rangot ért el. Emigrált, 1855-ben Londonban orvosi oklevelet szerzett. 1854-től 1877-ig Bengálban élt a kelet-indiai hadsereg orvosaként. Több ezer indiai műtárggyal gazdagította a M. Nemzeti Múzeumot. 1874-ben alezredesi ranggal nyugdíjazták. Londonban élt, ő volt Semmelweis tanainak angol megismertetője. – Fm.: Life and works of Alexander Csoma de Kőrös (London, 1885); Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai (1885); Kossuth és Görgey (Hertford, 1898); Levelek a boer-angol háborúból (Bp., 1901) – Irod.: Stein A.: D. T. emlékezete (MTAemlékbeszédek, 1913); Horváth G.: Megemlékezés D. T. t. tagról (Akad. Ért., 1925); Vida M.: D. T. (1825– 1908). Két nemzet szolgálatában (Orvostört. Közlem., 1978). 53 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Duka Zólyomi Norbert (Esztergom, 1908. júl. 10. – Pozsony, 1989. szept. 21.) történész, jogász, orvostörténész. 1929-ben jogi doktorátust szerzett Pozsonyban, 1934-ben Kassán ügyvédi képesítést kapott. Ifjúkorától részt vett a felvidéki magyar politikai és kulturális mozgalmakban. 1920-ban jelent meg első írása a szláv-magyar kultúrkapcsolatokról a Vetés c. kiadványban. 1930-tól a felvidéki és erdélyi kisebbségi m. sajtó munkatársa, írásai a bp.-i Magyar Szemlében is megjelentek. 1945-ben Eszterházy János perében elítélték, több évet börtönben töltött. Szabadulása után favágó, majd zenetanár. 1962-től orvostörténelemmel foglalkozott, hatalmas nyelvismerete alapján hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. 1964-től a Szlovák Tud. Akad. Tud. tört. Int.-nek munkatársa, tagja a Nemzetközi Gyógyszerészettört. Társaságnak, a londoni Orvostört. Akad.-nak, tb. tagja a M. Orvostört. Társ.-nak. 1972-ben Weszprémi István-érmet kapott. Kutatási területe a magyar orvosképzés története, a Felvidék orvos- és gyógyszerészettörténete, egészségügyi igazgatásának kérdései. Jeles jogtörténész is volt. – Fm.: A legnagyobb magyar egy kisebbség szemléletében (Aixingr L.-val, Mayer I.-vel, Pozsony, 1942); Zacharias Gottlieb Huszty (1754–1803) (Pozsony, 1943); Orvosképzés a nagyszombati egyetem orvostudományi karán (Orvostört. Közlem., 1969) – Irod.: D. Z. N. (Orvostört. Közlem., 1990). Dukay Sándor Pál (Szeged, 1919. jún. 29. – Ann Arbor, USA, 1971. nov. 4.) orvos, elmeorvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1944-ben Pécsett, majd 1946-ban Ann Arborban szerezte meg. 1945–1951-ben orvostiszt a menekülttáborokban, 1951-től az USA-ban élt, ahol elmeorvosként működött, 1967-től a michigani egy. elmekórtan tanára. Jeles elmekórtani kutató. Feltehetően öngyilkos lett. – Irod.: Majer K. F.: Az orvostudomány története (Bp., 1989). Dumbovich Boris (Máramarossziget, 1907. máj. 1. – Bp., 1973. máj. 22.) orvos, gyógyszerkutató, Állami-díjas (1965). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1937-ben a Szt. István Kórház bőrgyógyásza, 1937–1950-ben a Chinoin gyógyszerkutatójának munkatársa, 1950–1972-ben a Gyógyszerkutató Int. tud. osztályvezetője. A gyógyszerek klinikai vizsgálatával, külföldi készítmények bevizsgálásával foglalkozott. Három szabadalom fűződik a nevéhez. – Fm.: A kemoterápia új gyógyszerei (Bp., 1952); Chimiothérapie des tumeurs maligues (Bp., 1958) – Irod.: Borsy J.: D. B.: (Orv. Hetil., 1973, 24. sz.). Duzár József (Söjtör, 1896. ápr. 4. – Caracas, Venezuela, 1946. okt. 7.) orvos, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1927-ben a pécsi gyermekklinikán tanársegéd, 1925-ben magántanár, 1927–1932-ben a bp.-i Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1932-ben a pécsi gyermekklinika ny. rk. tanára, 1935–1944-ben uo. ny. r. tanár. Venezuelába távozott, ahol a caracasi gyermekklinika igazgatója lett. Feltehetően meggyilkolták. Elnöke volt a M. Gyermekorvos Társ.-nak, alelnöke a M. Orsz. Orvosszöv.-nek (1932–1944). Csecsemőgyógyászattal, gyermekkori tbc-vel, a csecsemő- és újszülöttkor szeptikus megbetegedéseivel, a gyermekkor vérkeringési és vízháztartási kérdéseivel, valamint akut táplálkozási rendellenességeivel foglalkozott. – Fm.: Kolloidchemische Blutuntersuchungen bei Säuglingstuberkulose (Jahrbuch für Kinderheilkunde und physische Erziehung, 1922); Adrenalintetanie (Hensch Valériával, Jahrbuch für Kinderheilkunde und physische Erziehung, 1924); Der haemoklinische Status bei Kindertuberkulose (Monatsschrift für Kinderheilkunde, 1925, magyarul: Orv. Hetil., 1926); A fiatal csecsemőkor kórtani jelentősége (Pécs, 1932); Az activ gyógyszeres therapia új eredményei a csecsemőkorban (Bp., 1942) – Irod.: D. J. (Bp-i Orvosok L. 1947, 10. sz.).

7. E Eckstein Ferenc (Alsó-Kubin, 1769. márc. 28. – Pest, 1833. nov. 7.) orvos, egy. tanár, cs. és kir. tanácsos. A pesti egy. orvosi karán tanult, 1795-ben sebész- és szülészmester, 1797-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1793–1797-ben Stáhly György tanársegédje a sebészképzésen. 1797-ben Kőszeg város főorvosa, 1799-től a sebészet és a szülészet h. tanára az orvosi karon, 1803-tól 1826-ig a gyakorlati sebészet r. tanára. 1809–1810ben a napóleoni háborúk alatt a magyar nemesi felkelők főorvosa, a pesti Rókus Kórház főorvosa. 1812-ben m. nemességet kapott, 1825-ben császári és királyi tanácsos, a Leopold Rend vitéze. 1813–1814-ben a egy. rektora. – Fm.: Casus chirurgici tres, in publicum artis suae specimen descripti (Pest, 1803); Relatio officiosa generalis de nosocomiis pro nobili insurgente militia hungarica anno 1809... (Buda, 1810); Tabellarische Darstellung der gebräuchlichsten chirurgischen Instrumente, Binden und Maschinen (Buda, 1822); Vorlesungen über die Wundarzneikunst (kézirat, Pest, 1819–1920); Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896.); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Csillag I.: E. F. és a hadisebészet a Napóleon elleni háborúban (Orv. Hetil., 1984). Eckstein Frigyes (Kolozsvár, 1803. szept. 3. – Pest, 1859. jún. 8.) orvos. 1826-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen. Gyakorló orvosként működött. 1831-től az Orvosi Tár szerkesztőségi munkatársa, 1839-ben Eötvös Józseffel európai körúton vett részt, 1839–1841-ben az Orvosi Egyes. elnöke. 1841-ben eredménytelenül pályázott a gyakorlati orvostan tanári tisztségére, 1844-ben az orvosi kar dékánja. 1848–1849-ben a független 54 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON magyar kormány eü.-i tanácsosa. Írásaiban a kolerával, a közegészségügyi állapotokkal, orvosi meteorológiával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens memorabilia clinica anno scholastico (Pest, 1825); Die epidemische Cholera (Pest és Lipcse, 1832). Eckstein János (Prága, 1761 – Pest, 1812. jún. 12.) orvos, egy. tanár, 1791-ben orvosi oklevelet szerzett Pesten, 1793–1799-ben a pesti orvosi karon sebészorvos, adjunktus. Részt vett a Napóleon elleni háborúban, súlyosan megsebesült. 1799–1808-ban a kolozsvári sebészeti akadémián, 1808–1812-ben Pesten az elméleti sebészet ny. r. tanára. – Fm.: A venusi vagy szerelem nyavalyájának rövid leírása és bizonyos orvoslása a legújabb tapasztalások szerint (Szőts Andrással, Kolozsvár, 1803) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Edvi Illés László (Réti, 1813. dec. 29. – Jászberény, 1877. jún. 1.) orvos. 1836-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936-tól a budai Császár fürdő főorvosa. 1848–1849-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Min.-ban az eü. osztályon, majd a HM VIII. orvosi osztályán referens. 1849–1850-ben az Alföldön bujdosott. 1852–től a Jász-Kun kerület, 1861-től Jászberény, majd Félegyháza főorvosa. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens miasmata (Bécs, 1839); Besztercze és vidéke (Buda, 1842); A budai hévvizek (Buda, 1843); Versuch einer physikalisch-medizinischen Darstellung der Heilquellen des Kaiserbades zu Ofen (Pest, 1847) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és művei (Bp., 1910); E. I. L. (Orv. Hetil., 1877). Egedy Elemér (Abony, 1902. máj. 5. – Bp. 1977. máj. 2.) orvos, belgyógyász, egy. magántanár (1943–1949), az orvostud. kandidátusa (1964, de politikai okok miatt visszavonták 1966-ban). 1926-ban végzett a bp.-i orvosi karon, 1943-ban egy. magántanár. 1925–1926-ban a budapesti II. sz. kórbonctani int. gyakornoka, 1926–1937ben a III. sz. belklinikán tanársegéd, 1937–1943-ban az I. sz. sebészeti klinika laboratóriumának vezetője, 1949– 1957-ben ismét tanársegéd, 1957–1966-ban egy. docens. Kémkedés vádjával letartóztatták, és tízévi börtönre ítélték, 1972-ben szabadult. Szívpatológiával, a koszorúér-elzáródás műtéti megoldásával foglalkozott, eredményeket ért el az öregkori kardiológiai problémák műtéti megoldása területén. Egedy Sándor (Bp., 1919. okt. 24. – Bp., 1994. ápr. 26.) orvos, belgyógyász, gasztroenterológus. Egedy Elemér testvére. 1943-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Gyakornok Haynal Imre belklinikáján, Kolozsvárott (1943–1945) és Budapesten (1945–1947), majd tanársegéd lett. Politikai okokból 1950-ben eltávolítják egyetemi állásából, 1950–1952-ben a Rókus Kórházban adjunktus, 1952–1956-ban katonaorvosként dolgozott, 1956–1958-ban Bp.-en a II. sz. belklinika rtg.-orvosa, 1958–1982-ben az OTKI I. sz. belklinikájának docense, 1982–1984-ben a László Kórház konziliárus orvosa. Endokrinológiával, kardiológiával, immunhaemolitikus anaemiával és a hipertónia endokrinológiai kérdéseivel foglalkozott. Batthyány–Strattmandíjat kapott (1992). Egger Leó (Bécs, Ausztria, 1866 – Bp., 1925. aug. 17.) gyógyszerész, gyáros. 1889-ben Bécsben gyógyszerész, 1891-ben kémiai doktori oklevelet szerzett. 1892–1897-ben Franciaországban, Németországban, 1895–1897ben az USA-ban dolgozott. 1897-ben megvásárolta a bp.-i Nádor patikát, ahol homeopata részleget is működtetett. 1911-ben megalapította az Egger Gyógyszerészeti és Vegyi Gyárat, amit később Kőbányán gyógyszergyárrá fejlesztett. Előállította és forgalomba hozta a Revivalt, amely a német Neosalvarsanhoz hasonló készítménynek számított. – Fm.: Franciaország gyógyszerészetéről (Gyógysz. Közl., 1893, 30. sz.); A hypodermikus gyógykezelés rövid vázlata (Gyógysz. Almanach, Bp., 1897) – Irod.: Varságh Z.: E. L. (Gyógysz. Hetil., 1925, 10. sz.). Egyed Béla (Dés, 1911. jún. 11. – Bp., 1990. júl. 14.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1968). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1939–1944-ben a marosvásárhelyi Áll. Kórház sebésze, 1944-ben tábori kórházparancsnok, 1944-ben nem tett eleget a Németországba történő áttelepülésnek, 1945-ben átszökött a szovjet csapatokhoz. 1945-től a Koltói Anna Baleseti Sebészeti Kórház munkatársa, 1950-ben adjunktus, 1952–1956-ban utókezelő főorvosa, 1964-ben Vietnamban szakértő, 1966-tól a M. Sebészeti Társ. főtitkára. Baleseti sebészettel, a végtagcsonkoltak rehabilitációjával foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: A korszerű égéskezelés (Bp., 1952); A sajkacsonttörésekről (Bp., 1957); A baleseti sérültek munkarehabilitációjának elvi és szervezési kérdései (Bp., 1963.); Traumatológia (2-3. rész, Bp., 1963); Mozgásszervi sérültek rehabilitációja (Bp., 1983.) – Irod.: E. B. (M. Traumatológia, 1990, 6. sz.). Eiben Ernő (Rákos, 1923. máj. 13. – Bp., 1986. ápr. 23.) orvos. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp-i orvosi karon. 1951-től az Orsz. Sporteü. Int. munkatársa, 1955-ben sebész szakorvos, évtizedeken át az asztalitenisz válogatott orvosa. 1959-ben a Testnevelés és a Sport érdemes dolgozója, 1972-ben a Sportérdemérem ezüst fokozatát kapta meg. – Fm.: Bányászok térdízületi porckorong-sérülése (társszerzőkkel, Bp., 1968) – Irod.: E. E. (M. Nemzet, 1986. ápr. 24.)


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Eisert Árpád (Rozsnyó, 1911. febr. 23. – Nyíregyháza, 1974. szept. 13.) orvos, sebész. Orvosi oklevelét 1937ben a prágai Károly Egy. orvosi karán szerezte meg, 1938-ben Jecinben kórházi orvos, 1939–1945-ben Késmárkon városi kórházi sebész, 1945–1947-ben Kassán, Trencsénben és Eperjesen sebész, 1947–1950-ben a nyíregyházi kórház alorvosa, 1950–1954-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika adjunktusa, 1954–1974-ben a Szabolcs-Szatmár m. Kórház sebész főorvosa. 1974-ben c. egy. docens. Szív- és érsebészettel, a hibernáció kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A portális hypertensio sebészi problémái (Bp., 1962) – Irod.: Fazekas Á.: Szabolcs-Szatmár megye neves orvosai (Nyíregyháza, 1979). Ekkert László (Adony, 1861. szept. 9. – Bp., 1942. márc. 6.) gyógyszerész. 1881-ben Bp.-en gyógyszerészi, 1889-ben vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1881–1933-ban a bp-i I. sz. kémiai int.-ben dolgozott, 1909-ben magántanár, 1931-ben c. ny. rk. tanár volt. Analitikával és szerves kémiával foglalkozott. – Fm.: A salycilsav jodometriai meghatározása (Bp., 1896); Qualitativ és quantitativ kémiai analysis (Bp., 1919); Erkennung organischer Verbindungen (Stuttgart, 1933) – Irod.: Szebellédy L.: E. L. emlékezete (M. Gyógyszertud. Társ. Ért., 1942). Elekes György, Diósadi (Sárospatak, 1905. márc. 10. – Bp., 1977. jún. 28.) orvos, belgyógyász, orvostörténész, egy. tanár. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1948-ban a debreceni I. sz. belklinika munkatársa, 1938-ban a debreceni orvosi karon az orvostörténelem rk. egy. tanára. 1948–1953-ban OTI főorvos, 1953–1974-ben felülvizsgáló főorvos. Jeles orvostörténész, 1935-ben orvostörténeti szaklapot alapított (1935–1945). Alapítója volt az Orvostörténeti Szakcsoportnak (1952), részt vett az Orsz. Orvostört. Könyvtár felállításában. 1975-ben Weszprémi-érmet kapott. – Fm.: A medikus zenekar története 1920–1930 (Bp., 1930); Professzor Hatvani receptjei a debreceni diákok részére (Debrecen, 1940) – Irod.: D. E. Gy. (Orvostört. Közl., 1977, 72. sz.). Elischer Ernő (Bécs, 1888. okt. 10. – Bp., 1944. dec. 25.) orvos. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1918–1926-ban a Rókus Kórházban Hültl Hümér mellett dolgozott, 1926–1930-ban a pestújhelyi kórházban sebész, 1930–1944-ben a Balesti Kórház igazgatója. 1934-ben magántanár, 1940–1944-ben a M. Sebész Társ. elnöke – Irod.: Kapronczay K.: E. E. (Orv. Hetil., 1978, 50. sz.). Elischer Gyula (Eperjes, 1846. okt. 15. – Bp., 1909. szept. 28.) orvos, nőgyógyász. 1871-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1871–1872-ben a pesti kórbonctani int.-ben, 1872–1877-ben a belklinikán orvos. 1877-ben magántanár. 1878–1884-ben a nőgyógyászati klinika orvosa, 1895-ben c. rk. tanár. 1884-től a Rókus Kórház főorvosa. Kiváló gyorsíró, az első mo.-i gyorsíró egyesület megalapítója. 1891-től az Orv. Arch., a Klinikai Füz., a Pester Medizinische Presse és a Centralblatt f. Gynaekologie munkatársa. Neves műgyűjtő, gyűjteményét a Szépművészeti Múzeumra hagyta. Dürer- és Rembrant-metszetekből álló gyűjteményét a m. állam vásárolta meg. Kezdeményezte a bp.-i Semmelweis-szobor elkészítését. – Fm.: A méh nyálkahártyájának elváltozása a hüvelyrész rákos elfajulásánál (Korányi jubiláns dolgozatok, Bp., 1891); A hölgyek némely rossz szokásairól (Bp., 1895); A halott elétetéséről (Bp., 1895); Rembrandt und seine graphische Kunst (Bp., 1903); Az anyaság higiéniája (Bp., 1907) – Irod.: Kapronczay K.: E. Gy. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.); Adatok a Semmelweis-szobor történetéhez (Orvostört. Közlem., 1988). Elischer Gyula (Bp., 1875. febr. 28. – 1929. dec. 16.) orvos, röntgenológus, egy. tanár. 1898-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1898–1901-ben a kórbonctani int.-ben gyakornok, 1901-től a belklinika orvosa. Az elsők között alkalmazta a diagnosztikában a röntgen-sugarat Mo.-on. 1911-ben magántanár, 1912-től a belklinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1917-től az orvoskari röntgenintézet igazgatója, 1921-től a radiológia ny. r. tanára Debrecenben. Kiváló röntgen-diagnoszta. Jelentős eredményeket ért el a gyomornyálkahártya vizsgálatában, valamint a szív- és vesediagnosztika kidolgozásában. Sugárbetegségben halt meg. – Irod.: Ratkóczy N.: A magyar radiológia úttörői. E. Gy. (M. Radiol., 1954, 2. sz.); Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1974). Ember Elek (Máramarossziget, 1862. – Bp., 1943. dec. 6.) gyógyszerész. 1882-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1884-ben Nagybányán az Aranysas patika tulajdonosa, 1922-ben a bp.-i Szervita téri gyógyszertárat vette meg. 1903-tól a Gyógyszerészi Közlöny társszerkesztője, a Gyógyszerészi Testület titkára, majd 1930-tól az MGYT titkára. – Irod.: E. E. (Gyógysz. Közlem., 1943, 50. sz.). Engel Gábor (Marosvásárhely, 1852. aug. 9. – Kolozsvár, 1935. júl. 10.) orvos, nőorvos, egy. tanár. 1875-ben szerezte meg orvosi oklevelét Lipcsében. Szülész és sebészi oklevelet a bp.-i orvosi karon szerzett (1876), majd műtőorvosi képesítést (1880) kapott. 1880-tól a kolozsvári Orsz. Karolina Kórház sebésze, 1881-ben magántanár, 1887–1890-ben helyettes igazgató, 1890–1893-ban igazgató. 1893–1919-ben a kolozsvári egy. orvosi karán a szülészet-nőgyógyászat ny. r. tanára, 1899–1919-ben a klinika igazgatója. Nem követte a kolozsvári egy.-met Szegedre, Kolozsvárott megfosztották állásától. 1919–1935-ben egészségtani, 56 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON csecsemőorvoslási, orvostörténeti szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Közel 50 tud. közleménye jelent meg. – Fm.: Adatok a sápadtság tüneteihez és gyógykezeléséhez (Orv. Hetil, 1906); A vetélések kezelése a mindennapi gyakorlatban (Kolozsvár, 1914); A havi vérzés rendellenességei (Kolozsvár, 1918) – Irod.: Koloszár L.: Búcsú beszéd (Ért. az Erdélyi Múz. Orv. Tud. Szakosztályából, XLVII. 1934–1936); Gaál Gy.: A nőgyógyászati sebészet úttörője (Orv. Hetil., 1986). Engel József (Bécs, 1807. máj. 2. – Kolozsvár, 1870. jún. 2.) gyógyszerész, orvos, az MTA lev. tagja (1859). 1829-ben a pesti orvosi karon gyógyszerészi, 1836-ban orvosi oklevelet szerzett. 1836–1857-ben Marosvásárhelyen gyakorló orvos. 1857-től Kolozsvárott élt, ásványtannal, vegyészettel és nyelvészettel foglalkozott. 1859-ben nyelvészeti pályázatával MTA-díjat nyert. – Fm.: Gyógyszeres értekezés a lángról (Alcohol) és az égető hamagról (Lixiva pura) (Pest, 1829); De morbilis (Pest, 1836); A magyar nyelv gyökérszavai (Buda, 1838–1839) – Irod.: Finály H.: Emlékbeszéd E. J. l. tag felett (MTA Ért. a Nyelv- és Széptud. köréből, III., Bp., 1873). Engel Károly (Rákópribóc, 1879. jan. 22. – Bp., 1968. febr. 4.) orvos, egy. tanár. 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1902–1909-ben uo. az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1900-tól adjunktus, 1912-ben magántanár, 1929-ben rk. tanár, államvizsgáztató. 1928-tól az Apponyi Poliklinika belgyógyász főorvosa, 1925től egy. előadó. 1930-ban eü. főtanácsos. Elnöke volt a Közkórházi Társaságnak, alapítója a M. Belgyógyászati Társaságnak és a Belorv. Arch. c. folyóiratnak. Jelentős kutató, ő írta le a csuklási járvány kór- és tünettanát. Számos hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: Az intravénás injekcióról (Bp., 1926); A gyomorfekélyről (Bp., 1928); Belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1929); Belgyógyászati vénygyűjtemény (Bp., 1929); A vérkeringési szervek syphilise (Bp., 1931); A belgyógyászati therápia technikája (Bp., 1935). Engelbrecht Károly (Tata, 1837. – Keszthely, 1875. márc. 8.) állatorvos, tanár. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte állatorvosi oklevelét, 1868–1875-ben a keszthelyi gazdasági intézetben az állattenyésztés és gyógytan ny. r. tanára. Gazdászattal és állatorvoslással foglalkozott. – Fm.: Az állatboncz- és élettan és az ált. állattenyésztés alapvonalai (Pest, 1871); A szarvasmarha (Pest, 1872); A gazda mint állatorvos... (Keszthely, 1874); A gazdasági állatboncz- és élettan (Bp., 1875) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Entz Béla (Kolozsvár, 1877. márc. 10. – Pécsvárad, 1959. jan. 10.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1945). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1900–1917-ben a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1911-ben magántanár. 1917–1918-ban az Állatorvosi Főisk.-án a patológia ny. r. tanára. 1918– 1952-ben a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon a patológia ny. r. tanára, 1918–1947-ben a törvényszéki orvostan előadója. 1931–1932-ben, illetve 1945–1946-ban az egy. rektora. A tuberkulózis és a syphilis kórbonctanával, daganatokkal, genetikával, teratológiával és paleopatológiával foglalkozott. Az elsők között foglalt állást a leukémia daganatjellege mellett. – Fm.: Általános kórbonctan (Bp., 1912–1914); A kórbonctan és kórszövettan alapvonalai (Pécs, 1926)¸A syphilis kórtana és kórbonctana (Bp., 1928); Értekezés a kórtani elméletekről (Pécs, 1929); Mi a betegség? (Pécs, 1930); Mi a célja a boncolásnak (Pécs, 1930); A daganatok öröklődése az újabb kutatások tükrében (Pécs, 1943) – Irod.: Puder S.: E. professzor 70 éves (Orv. Lapja, 1947); Haranghy L.: E. B. (M. Tud., 1959, 4. sz.); E. B. (Orv. Hetil., 1959, 5. sz.); Frankl J.: E. B. professzor tudományos működése (Orvostört. Közlem., 1979); Lambrecht M.: E. B., a klinikai pathológia egyik hazai úttörője (Orv. Hetil., 1984). Entz Ferenc (Sümeg, 1805. dec. 6. – Promontor, 1877. máj. 9.) orvos, szülész, pomológus, az MTA lev. tagja (1858). 1831-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1831–1848-ban uradalmi orvos, 1848–1849-ben honvédorvos. Orvosi gyakorlata mellett szőlészettel, kertészettel is foglalkozott, elindította a Kertészeti Füzetek c. kiadványt. A m. kertészet nyelvújítója, a kertészeti műnyelv kialakítója. 1840-ben Mezőkomáromban, 1850ben Pesten létesített kertészetet és „haszonkertészeti” iskolát. 1860-tól a budai – az Orsz. M. Gazdasági Egylet által fenntartott – vincellérképző igazgatója. 1876-ban – szembetegsége miatt – lemondott. 1870-ben elindította a Borászati Füzetek c. kiadványsorozatot, amit 1874-től Borászati Lapok címen adtak ki. Kertészeti iskolája lett az alapja a Kertészeti Tanintézetnek, a későbbi Kertészeti Főiskolának. Mo.-on elsőként bizonyította, hogy a mákból ópiumot lehet kivonni. – Fm.: Népszerű káté a szőlőmívelés és borkezelés okszerű módjáról (Buda, 1864); Dr. E. F. borászati utazása Franciaországban és a Rajna vidékén (Pest., 1864); Holland utam, különös tekintettel borügyünkre és a gallisatio értékére (Pest, 1866); Újabbkori magyar gazda (Pozsony, 1868); A hazai szőlészet (Gyürky A.-al, 1868); Az újabban felmerült borkérdések megoldásához (Bp., 1875) – Irod.: Rapaics R.: E. F. a magyar kertészetben (Bp., 1938); Geday G.: E. F. kertészlázadó (Bp., 1961). Entz Géza (Mezőkomárom, 1842. márc. 29. – Bp., 1919. dec. 4.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1883., r. 1890., ig. 1909), Entz Ferenc fia. 1867-ben a pesti orvosi karon szerezte meg oklevelét, 1867– 1868-ban a pesti élettani int. munkatársa, 1869–1873-ban a kolozsvári egyetemen az állattan ny. r. tanára, 188957 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON től a bp.-i műegy. állattani tanszékének vezetője, 1901–1914-ben a bp.-i orvosi karon az állattani és összehasonlító bonctan ny. r. tanára, 1894–1896-ban a műegyetem rektora, 1879–1890-ban az Orvostermészettud. Értesítő, 1890-től a Természettud. Közlöny társszerkesztője. Állattannal, összehasonlító anatómiával, állatélettannal foglalkozott. Fő kutatási területe az egysejtűek világa volt. Felfedezte az állatnövény szimbiózist (a véglények együttélését moszatokkal), valamint számos új fajt. Az elsők között ismertette Darwin munkáit, bár maga később antidarwinista lett. Török Antallal lefordította Darwin Az ember származása és az ivari kiválás c. munkáját (Bp., 1884). – Fm.: Rizidium Euglenae Alex. Braun. Adalék a chytridiumfélék ismeretéhez (Bp., 1873); Tanulmányok a véglények köréből (Bp., 1883); A vorticellinák rugalmas és összehúzódó elemei (Bp., 1891); Az állati szervezet és élet alapvonalai (Bp., 1906); Állatok színe és mimicry (Bp., 1908); – Irod.: Horváth G.: Id. E. G. ig. és r. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1930); Dudich E.: id. E. G. emlékezete születésének százéves évfordulója alkalmából (Állattani Közlem., 1942, 39.); Allodiatoris I.: E. G. (Élővilág, 1960). Enyedi Sámuel, benedeki (Nagyenyed, Alsó-Fejér vm., 1627 – Alvinc, 1671. febr. 14.) orvos, lelkész. Utrechben, Franekerben és Leidenben tanult, 1655-ban avatták orvosdoktorrá. Hazatérése után Nagyváradon tanár, majd orvosként is működött. 1659-től rekvizítor a káptalani levéltárban. Várad eleste (1660) után Huszton Ráday Ferenc udvari lelkésze, 1664-től Nagyenyeden filozófiatanár, majd élete utolsó két évében Alvincen lelkész. Elsősorban teológiai munkákat írt. Latin disztichonokban írta át Comenius Praecepta morumát. – Fm.: Dissertatio med. Medicatio duorum aegrorum aneurismata et gangraena laborantium (Útrecht, 1651); Dissertatio inauguralis medica De Ictero (Utrecht, 1653): [Versei] in: Régi Magyar Költők Tára, XVII. sz., 10. köt., Bp., 1981) – Irod.: Herepai J.: E. S. (in: Adattár XVII. sz.-i szellemi mozgalmaink történetéhez, 2. köt., Bp. – Szeged, 1966). Erdélyi Andor (András) (Kaposvár, 1931. jan. 1. – Bp., 1998. szept. 15.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961), doktora (1980), Akadémiai Díjas (1973). 1955-ben orvosi, 1963-ban fizikusi oklevelet szerzett Budapesten. Tanulmányai befejezését követően a bp.-i orvosi kar élettani int.-nek a munkatársa, különböző kutatói és tudományszervezői beosztásokban dolgozott. 1984-től c. egy. tanár. 1957– 1958-ban Heidelbergben, 1964–1965-ben a milwaukeei egy. élettani int.-ben, 1965-ben Moszkvában, 1985-ben Kuopióban járt tanulmányúton. Neurofarmakológiával foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a traumás sokk patomechanizmusának vizsgálata, a szomato-szimpatikus reflexek központi idegrendszeri szerveződésének kutatása, a koszorúér-keringés gyógyszeres befolyásolhatóságának vizsgálata, ill. a neurovegetatív betegségek kialakulása területén. – Fm.: Mellékevesevelő hormonok – catecholaminok – meghatározása (A kísérletes orvostudomány vizsgáló módszerei, Bp., 1962); Gyakorlati elektronika (társszerzőkkel, egy. jegyz., Bp., 1966); Experimental intestinal obstruktion in the rat (Láng I.-vel, Acta Chirurgica, 1968); Az uterus mikrocirkulációja (Csépli J.-fel, M. Nőorv. Lapja, 1972). Erdélyi Jenő (Tenke, 1881. nov. 27. – Szeged, 1971. okt. 4.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1905–1907-ben a bécsi fülészeti klinikán dolgozott. 1907–1963-ban a szegedi kórház és rendelőintézet fül-orr-gégész orvosa, főorvos. 1925-ben magántanár, 1963-ban c. egy. tanár. Elsősorban diagnosztikai és terápiás kérdésekkel foglalkozott. Legjelentősebbek a tályog és a nyelőcsőszűkület sebészeti gyógyítása terén elért eredményei. 1968–1971-ben a M. Fül-Orr-Gégészeti Társ. díszelnöke. – Fm.: A mydriaticumok élettani hatása (Hermann E.-lel, Bp., 1902); A highmor-üreg chronikus empyemájának radikális műtéte helybeli érzéstelenítéssel és ennek indicatója (Gyógyászat, 1907). – Irod.: E. J. (Fül-Orr-Gégészet, 1972, 1. sz.). Erdélyi Mihály (Bécs, 1782. jún. 9. – Bécs, 1837. ápr. 21.) orvos, állatorvos, intézeti tanár. 1813-ban a bécsi orvosi karon végzett, 1814-től a Csász. és Kir. Állatgyógyint.-ben az anatómia és kórélettan tanára. 1818-tól intézeti igazgató is. Főleg állatgyógyászati munkákat írt. – Fm.: Über die Drüsenkrankheit des Pferde (Bécs, 1813); Versuch einer Zoophysiologie des Pferdes und der übrigen Haussäugethiere... (Bécs, 1820) – Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Erdélyi Mihály (Győr, 1908. jan. 2. – Bp., 1993. ápr. 5.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1989). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a II. sz. sebészeti klinika munkatársa, sebész és röntgenológus, 1938–1966-ban a klinika sebészeti osztályát vezette. 1966-ban az OTKI röntgenológiai tanszékének a tanára, az Orsz. Röntgen és Sugárfizikai Int. igazgatója. Főszerkesztője a Radiol. Közl.-nek (1966–1977). Mo.-on elsőként foglalkozott röntgen-rétegvizsgálattal, elsőként alkalmazott enkefalográfiát, agyi augiográfiát, augiokardiográfiát, a szív- és tüdőbetegségek modern radiológiai vizsgálatának úttörője. – Fm.: A mellrák műtét utáni rtg-besugárzásáról (Bp., 1939); A koponya rétegvizsgálata (Bp., 1943); Röntgen rétegvizsgálatokkal szerzett tapasztalatok (Bp., 1943); Az operált gyomor röntgenvizsgálata (Bp., 1944); A röntgensugár alkalmazása a sebészetben (Bp., 1948); Csigolyatanulmányok röntgen rétegvizsgálata (Bp., 1954); Tüdődaganatok röntgendiagnosztikája (Bp., 1962); A radiológia helyzete 58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON és szerepe az orvosi gyakorlatban (Bp., 1963); Röntgen rétegvizsgálatok (Bp., 1968); A röntgensugár és a mindennapi orvosi gyakorlat (Bp., 1969); Emlővizsgálati eljárások (Bp., 1977) – Irod.: E. M. (Orv. Hetil., 1990, 31. sz.); Vittay P.: Dr. E. M. professzor (M. Radiol., 1990). Ernst Jenő (Baja, 1895. ápr. 16. – Pécs, 1981. febr. 27.) orvos, biofizikus, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1946), Kossuth-díjas (1948, 1956). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928-ban magántanár. Tanulmányai befejezését követően az orvosi fizikai tanszéken munkatárs, az 1930-as években már a legkiemelkedőbb m. biológiai és élettani kutatónak tartották. Elsősorban az izomműködések és a folyadéktranszport élettanát tanulmányozta. 1939-ben Szent-Györgyi Albert meghívta szegedi intézetébe, ahol közösen dolgozták ki az izom biokémiai kutatásának programját. 1945–1972-ben a POTE biofizikai tanszékének ny. r. tanára, intézeti igazgatója. Jelentős iskolát nevelt ki. Kiemelkedő szerepe volt a nemzetközi biofizikai unió megszervezésében, az izom kutatásában elsősorban az élő szervezet fizikai jelenségeit elemezte. Az izomműködés biofizikájának nemzetközileg elismert szaktekintélye. Tanulmányozta a transzportfolyamatok fizikai alapjait, a Na+ és a K+ cseréjét a sejtmembránon. Kiemelkedő eredményeket ért el az izomműködés energetikája, a thermoosmosis, a radioaktivitás biológiája területén. Jelentős három monográfiája, több mint 200 tudományos közleménye. 1971-ben az MTA aranyérmét, 1980-ban a POTE díszdoktorságát kapta meg, több hazai és külföldi társaság (pl. International Union of Pure and Applied Biophysics [IUPAB ]) r., tb. tagja, a M. Biofizikai Társ. elnöke, majd díszelnöke. – Fm.: Osmosis a fizikában és a biológiában (Pécs, 1937); Thermoosmose und Thermoduffusion (Szeged, 1941); Bevezetés a biofizikába (Bp., 1947, 1967, 1973); Die Muskeltätigkeit (Bp., 1958, 1963); Biology without Mysticism. A Biophsicist’s Reflections (Bp., 1976); Biofizika (Bp., 1977) – Irod.: Tigyi J. – Keszthelyi L.: E. J. (Fizikai Szle, 1981, 11. sz.); Tigyi J.: E. J. (M. Tud., 1981, 6. sz.). Ernyey József (Bélaudvarnok, 1869. szept. 24. – Bp., 1945. okt. 1.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. Gyógyszerészi oklevelét 1894-ben Bp.-en szerezte, 1895–1908-ban gyakorló gyógyszerész, újságíró. 1908-tól az MNM munkatársa, a néprajzi gyűjteményben és az éremtárban dolgozott, 1934-től az MNM Természettud. Múzeumának a főigazgatója, a bp.-i orvosi karon az orvos-gyógyszerésztörténelem előadója, a Műszaki Egy.-en a cseh nyelv megbízott előadója (1922–1944). A magyarországi természettudományok, elsősorban a botanika és a gyógyszerészet történetével, színház-, érem-, régészet- és néprajztörténeti témákkal, nyelvészettel, cseh és szlovák művelődéstörténeti kapcsolatokkal stb. foglalkozott. Jelentős könyvgyűjteményt hozott létre a M. Gyógyszerészeti Társ.-ban (1906), amelyből 1981-ben megalakult a Semmelweis Orvostört. Múzeum, Könyvtár és Levéltár szervezetéhez tartozó Ernyey József Gyógyszerészettört. Szakkönyvtár – Fm.: Elenchus medicaminum (Bp., 1905); Természettudományi mozgalmaink a XVII–XVIII.-ik sz.-ban (Bp., 1913); A Majthényiak és a Felvidék (Odescalchi Artúrral, Bp., 1913); A gyógyszerészi múzeumok ügye (Pápa, 1928); A felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékai (I–III. köt., Kurzweil Gézával, Bp., 1932–1938); Az anyarozs történetéből (Bp., 1934) – Irod.: Halmai J.: Emlékezés E. J.-ről (Gyógyszertud. Társ. Ért.-je, 1948, 34. sz.); Hegedűs L.: E. J. (Gyógyszerészettört. Diárium, 1974); Kempler K.: E. J. élete és munkássága (Eü.-i Munka, 1985). Erőss Sándor (Ditró, 1907. szept. 22. – Bp., 1974. febr. 11.) orvos, szemész. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1932–1940-ben a bp.-i Áll. Szemkórházban, 1940–1954-ben a bp.-i I. sz. szemészeti klinikán dolgozott, 1954-től a János Kórházban adjunktus, 1962–1974-ben kórházigazgató. Fő kutatási területe a szemészeti élettan és patológia. A retinabetegségekkel és -daganatokkal foglalkozott, azok radiológiai kezelését kutatta. Valamint a szemészeti gyógyszerekkel, szemfejlődési rendellenességekkel, az intraocularis daganatok sugárkezelésével foglalkozott. – Fm.: Fejlődési rendellenesség és daganatképződés a szemhéjon (Orbán T.-ral, Szemészet, 1958); A szimpathiás szemgyulladásról (Csapody I.-nal, Kálló A.-lal, Orvosképzés, 1961) – Irod.: E. S. (Orv. Hetil., 1974, 15. sz.). Ertl János (Selmecbánya, 1880. jún. 21. – Bp., 1958. márc. 25.) orvos, sebész, plasztikai sebész, orvos vezérőrnagy, egy. tanár. 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1922-ben egy. magántanár. 1905–1907-ben Kovásznán kör-, 1907–1911-ben Gyulafalvatelepen gyári orvos, Háromszék vm. tb. főorvosa, 1912–1914-ben az Új Szt. János és a Rókus Kórház sebészeti főorvosa. 1914–1918-ban a VI. sz. cs. és kir. tábori kórház osztályvez. főorvosa, 1916-tól orvosőrnagy. 1919–1928-ban a bp.-i Retek u. kórház igazgatója és a sebészeti oszt. vezetője, 1928–1941-ben a bp.-i Hadirokkant Orthopédia és Művégtagpótló Int. igazgatója. 1932-től ismét a honvédség tagja orvos-vezérőrnagyi rangban. 1942–1944-ben-ben országgyűlési képviselő, a Felsőház örökös tagja. 1940–1944-ben ny. rk. egy. tanár. Plasztikai sebész, a mo.-i első ún. plasztikus protézisek szerkesztője, új plasztikai sebészi és arc-, ill. kézsebészeti eljárás fűződik a nevéhez. – Fm.: Die Chirurgie des Gesicht- und Kieferdefekte (Wien – Berlin, 1918); Plasticai sebészet (Bp., 1921); Functionalis sebészet (I. köt., Bp., 1926) – Irod.: E. J. (Orv. Hetil., 1958, 30. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

8. É Érczy Miklós (Mikepércs, 1891. március 30. – Bp., 1962. június 20.) orvos, fül-orr-gégész, plasztikai sebész. 1916-ban Bp.-en szerzett orvosi oklevelet. Az I. vh alatt a haditengerészetnél orvos, 1919–1920-ban az Izraelita Kórház sebészeti osztályán dolgozott. A Tanácsköztársaság után Csehszlovákiába emigrált, 1922–1923-ban a Rókus Kórház fül-orr-gégésze, 1927–1929-ben a Budai Ambolatórium Egyes. gégész főorvosa. 1921–1934-ben a Budapesti Közkórház plasztikai sebésze, 1938–1944-ben az Uzsoki u.-i Kórház, 1945–1947-ben a Rókus Kórház, 1952-ig a II. sz. sebészeti klinika plasztikai sebész főorvosa, majd a Kun u.-i Kórház igazgatója és plasztikai sebészeti osztályának vezetője. Orrplasztikai műtéteivel, szemhéjplasztikai megoldásaival, szövetpótlásaival, lágyrészek azonnali pótlásával nemzetközi hírnevet szerzett magának. Jelentősek még a szájpadhasadékkal és szájpadlássipollyal kapcsolatos műtéti megoldásai. – Fm: Sebészet a szépség szolgálatában (Bp., 1935); Plasztikai sebészet és műtéttan (Zoltán J.-sal, Bp., 1954); A női emlő torzulásának okai, létrejöttének mechanizmusa és megszüntetésének új módszere (Bp., 1957); Részletes plasztikai sebészet (Zoltán J.-sal, Bp., 1958).

9. F Faber Viktor (Bp., 1904. ápr. 27. – Bp., 1969. szept. 30.) orvos, patológus, igazságügyi orvosszakértő, orvosezredes. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán, 1941-ben magántanár. A pécsi kórbonctani és kórszövettani int. tanársegéde (1934–1941), 1941–1944-ben a szatmárnémeti Állami Kórház igazgató főorvosa, a nemzeti ellenállás tagja. 1947–1949-ben a bp.-i Szent István, 1949–1951-ben a Szent László Kórház igazgató főorvosa, 1951–1957-ben a Fővárosi Bíróság igazságügyi szakértője. Rajk László rehabilitációs eljárásának igazságügyi orvostani szakértője (1956). 1957-ben a Francia Kis Mihály elleni per igazságügyi orvosszakértője. 1947–1969-ben a Magyar Néphadsereg Közp. Kórháza igazságügyi és kórbonctani labor.-nak orvos-alezredes rangú vezetője. – Fm: Igazságügyi orvostan (társszerzőkkel, Bp., 1964). Fabini János Teofil (Meggyesszék, 1791. júl. 5. – Pest, 1847. nov. 30.) orvos, szemész, egy. tanár. 1815-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1915–1917-ben az Allgemeine Krankenhausban sebész, valamint szemész. 1817-től a pesti orvosi karon a szemészet ny. r. tanára. 1819-től országos szemorvos, többször dékán, 1845–1846-ban az egyetem rektora. Az első európai jelentőségű m. szemorvos, műtéttannal, vizsgálati módszertannal foglalkozott. A berlini Encyclopaedisches Wörterbuch der medizinischen Wissenschaften c. mű és a bécsi Medizinische Fahrbücher munkatársa. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de Amanrosi (Bécs, 1816); Doctrina de morbis oculorum (Pest, 1823, német, angol és olasz nyelven is); De praecipuis corneae morbis (Buda, 1830) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: F. J. T. (Orv. Hetil., 1972). Fabinyi Rudolf (Kolozsvár, 1879. máj. 31. – Bp., 1936. okt. 30.) orvos, egy. tanár. Fabini János Teofil unokája. 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. orvosi karán, 1902–1907-ben elmeklinikai tanársegéd, 1907–1911-ben a dicsőszentmártoni Elmegyógyint. főorvosa, 1911–1935-ben a bp.-i lipótmezei Áll. Elmegyógyint. főorvosa, 1935-től igazgatója, 1924-ben magántanár. Az I. vh. idején katonaorvos. Az ideg- és elmebetegek utókezelésével, gondozásával foglalkozott. Az elmebeteg szakápolói szakképzés elindítója, több gyógyint. szervezője, javaslatai alapján épült fel a hárshegyi elmegyógyintézet. Az Elmeorvosok Orsz. Egyes.-nek elnöke (1925–1936). – Fm.: Az elmebetegek családi ápolása külföldön és Magyarországon (Bp., 1907); Az elmebetegek statisztikai beosztása a magyar elmegyógyintézetek jelentéseiben (Bp., 1911); Hogyan ápoljunk elmebeteget (Bp., 1914) – Irod.: F. R. (Orv. Hetil., 1936, 51. sz.). Facsar Imre (Bp., 1939. dec. 8. – Bp., 1993. ápr. 2.) állatorvos, főisk. tanár. 1963-ban szerzett állatorvosi oklevelet a bp.-i Állatorvostud. Egy.-en. 1963-1970-ben Sárváron az állatkórház, 1970-1976-ban a szombathelyi Állateü.-i Állomás, 1976-1979-ben a veszprémi Állateü.-i Állomás szakállatorvosa. 1979-1981-ben a hódmezővásárhelyi állateü.-i főisk. kar állathigéniai tanszékén főisk. tanár, 1987-1989-ben tszv. főisk. tanár, közben főigazgató is. 1989-1993-ban az Állatorvostud. Egy. élelmiszerhigéniai tanszékének tud. főmunkatársa. Több szakfolyóirat szerkesztő munkatársa, a Szarvasmarhatenyésztés c. lap szerkesztője (1986-1993). – Fm.: Állategészségügyi ismeretek (Bp., 1975); Szaporodásbiológiai ismeretek (Bp., 1980); Mikrobiológia és fertőző betegségek (Hódmezővásárhely, 1981); Környezetvédelem (Hódmezővásárhely, 1988); Állategészségtani gyakorlatok (Hódmezővásárhely, 1990). Falta László (Szeged, 1899. márc. 26. – Szeged, 1958. jan. 15.) szemész, fül-orr-gégész, egy. magántanár. Falta Marcell fia. Orvosi oklevelet a szegedi Ferenc József Tudományegy. orvosi karán szerzett. 1946-ban a fülbetegségek kórtanából magántanári képesítést kapott. 1926-1931-ben gyakornok a szegedi sebészeti klinikán, 1931–1934-ben tanársegéd. 1934-1946-ban intézeti tanár, 1946-1949-ben magántanár. A szájüregi és a 60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nyelőcsődaganatok foglalkozott.

sebészi

megoldásával,

orrsebészettel,

az

otoszklerózis

diagnosztikai

kérdéseivel

Falta Marcell (Zenta, 1867. márc. 4. – Szeged, 1951. nov. 28.) orvos, szemész, magántanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1891-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1932-ben magántanári képesítést kapott a trachoma kór- és gyógytana című tárgykörből. 1891–1892-ben a bp.-i szemklinika munkatársa, 1892– 1911-ben az általa Szegeden alapított szem- és fülbetegek magánkórházának igazgatója, 1911–1932-ben a szegedi kerület Munkásbetegbiztosító Pénztár és a Siketek Intézete szakfőorvosa. 1932-től a szegedi szemészeti klinika magántanára, 1947–1951-ben a Szegedi Városi Kórház főorvosa. A szem betegségeivel, kóros elváltozásaival foglalkozott, alapvető érdemeket szerzett a trachoma magyarországi leküzdésében. – Fm.: Hogyan óvakodjunk a trachomától (Szeged, 1899); A trachoma leküzdése Magyarországon (Szeged, 1903); Gyakorlati útmutató a trachoma gyógyításához (Bp., 1906); Védekezés a trachoma ellen (Bp., 1911). Faludi Béla (Baja, 1909. júl. 16. – Szeged, 1984. jan. 19.) orvos, biológus, genetikus, egy. tanár, a biológiai tud. doktora (1965). 1936-ban Bolognában (vagy Pécsett?) szerezte meg orvosi oklevelét. 1936-tól labor.-i orvos volt, 1948-ban megbízták a bp.-i orvosi kar biológiai tanszékének megszervezésével. 1948–1952-ben annak mb. vezetője. 1953-tól ny. r. tanár, tszv. 1973–1979-ben az ált. biológiai int.-ben kialakított származás- és örökléstan, majd a genetikai tanszék vezetője. Kutatási területe a növényi szövetek és gerinctelen állatok biokémiai-örökléstani viszonyai, a molekuláris evolúció elméleti, ideológiai kérdései. Egyik fő hazai képviselője volt az 1950-es évek tévúton járó szovjet biológiai és genetikai irányzatnak. – Fm.: A darwinizmus alapjai (Bp., 1950); Örökléstan (Bp., 1961); Származástan (Bp., 1974). Faludi Géza, 1865-ig Krenn (Pest, 1840. aug. 2. – Bp., 1885. jún. 17.) orvos, gyermekorvos, egy. magántanár, numizmatikus. 1863-ban szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, három évig id. Bókay János segédorvosa a pesti Szegénygyermek Kórházban. 1867-ben Pesten, a VI. kerületben magán gyermekkórházat alapított, 1883-ban a gyermekgyógyászat egy. magántanára. Fővárosi Függetlenség Párt-i képviselő. Orvosi írásai a pozsonyi Kórházi Szemlében, a Gyógyászatban, az Orv. Szemlében jelentek meg. Jeles éremgyűjtő és a gyorsírás egyik meghonosítója. – Fm.: A Stolze–Fenyvesy-féle egyszerűsített gyorsírástankönyv (Bp., 1878) – Irod.: F. G. (Gyógyászat, 1884); Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól, Bp., 1887). Faragó Ferenc (Bp., 1905. jún. 2. – Bp., 1950. júl. 10.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1932-ben a bp.-i orvosi karon a közegészségtani tanszék munkatársa, 1932–1933-ban az USA-ban Rockefeller-ösztöndíjas. 1933–1942-ben az OKI tud. főmunkatársa, a szérumlaboratórium vezetője. 1942–1944-ben a kolozsvári, 1944–1948-ban a pécsi, 1948-tól a bp.-i orvosi karon a bakteriológia és az immunológia ny. r. tanára. 1950-ben koholt vádak miatt letartóztatták, börtönben halt meg. (Szennyezett oltóanyagok miatt bekövetkezett haláleset „előidézésével” vádolták alaptalanul.) Kiváló bakteriológus, szérumkutató. Egészségneveléssel és felvilágosítással is foglalkozott. – Fm.: Diphtheria, scarlatina és pertussis védőoltás (Bp., 1947); Bakteriológia és immunitástan (Bp., 1948). Farádi László, 1949-ig Reichenfeld (Győr, 1909. jan. 31. – Bp., 1993. máj. 20.) orvos-vezérőrnagy, egy. tanár. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán. 1938-ban belgyógyász szakorvos, 1947-ben a szív és erek betegségei tárgyköréből magántanári képesítést nyert. 1933–1938-ban a pécsi belklinikán gyakornok, 1938–1947-ben tanársegéd. 1947–1949-ben magántanár a belgyógyászati diagnosztika tárgyköréből, 1950-től hivatásos katonaorvos. 1950–1951-ben a M. Néphadsereg Közp. Kórháza belgyógyászati osztályán főorvos, 1951–1957-ben az Eü.-i Főcsoportfőnökség főbelgyógyásza, 1957–1968-ban az Eü.-i Főcsoportfőnökség vezérőrnagyi rangú főnöke. 1968-ban nyugállományba helyezték, 1968–1974-ben eü.-i miniszterhelyettes, 1974–1990-ben az Orvostovábbképző Egy. eü.-i szervezéstani tanszékének egy. tanára. Szerk.-je volt a Honvédorvos c. lapnak (1952–1968). – Fm.: A perikarditisz EKG-ja (Ángyán J.-sal, Andik I.nal, Orv. Hetil., 1939); Orvosi megfigyelések koncentrációs táborokban (Orvosok Lapja, 1945); Adatok a fiatalok hipertónia betegsége korai szakaszának megítéléséhez (társszerzőkkel, Katonaorvosi Szle, 1947); Az atomrobbantás akut következményei az emberi szervezetre (Orv. Hetil., 1959); A gondozás, a gyógyító-megelőző ellátás módszere (Orvosképzés, 1978); Diagnózis az életemről (visszaemlékezés, Bp., 1983). Farkas András (Torda, 1909. dec. 8. – Bp., 1972. jan. 31.) gyógyszerész, egy. docens. Előbb Szegeden, majd Budapesten tanult gyógyszerészetet, oklevelét 1937-ben, doktori képesítését 1950-ben szerezte meg. 1940– 1947-ben a bp.-i Fekete Medve gyógyszertárban gyakornok, 1948-tól a bp.-i orvosi karon a gyógyszerészeti int. demonstrátora, 1950-től tanársegéd, 1956-ban adjunktus, 1961-től docens, 1950–1959-ben a galenusi laboratórium vezetője, 1959-től az oktatás adminisztratív vezetője, a gyógyszerészeti propedeutika előadója. Több jegyzetet és tanulmányt írt. – Fm.: Főzet és forrázat (Bp., 1957) – Irod.: F. A. (Gyógyszerészet, 1972, 1. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Farkas Géza (Bp., 1872. jún. 9. – Bp., 1934. szept. 13.) orvos, fiziológus, egy.-i tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1901-ben az Állatorvosi Főisk. munkatársa, 1904–1921-ben uo. az élet- és szövettan ny. r. tanára, 1921–1934-ben a bp.-i orvosi karon az élettan ny. r. tanára. Az érzékelés élettanával, táplálkozástannal foglalkozott. – Fm.: A talentum és lángész lélektana (Bp., 1901); Az állati lélek kérdése (Bp., 1909); A festői színhatások fiziológiája (Bp., 1912) - Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770– 1935 (Bp., 1936). Farkas Károly (Újpest, 1905. nov. 19. – Bp., 1979. márc. 10.) orvos, kórboncnok, orvostörténész, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). Orvosi oklevelét 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte, majd uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben gyakornok, tanársegéd, 1941-ben a gyakorlati kórbonctani diagnosztika magántanára. 1945 után a Poliklinika kórboncnok főorvosa, majd a Péterfy S. u.-i Kórház kórszövettani és kórbonctani osztályának vezetője. Patológusként a gyakorlati patológiát, az ezzel összefüggő kutatásokat művelte. Jeles kutatója volt a diagnosztikai tévedéseknek. 1957 őszétől az ORFI főigazgatója volt, a kórbonctani osztály főorvosa, a Reumatológia és Allergológia c. folyóirat elindítója. Nevéhez fűződik Mo.-on az orvosképzés és továbbképzés egyik hatékony ágának, a kliniko-patológiai konferenciák rendszerének kialakítása. 1960-ban c. egy. tanár. Egyik létrehozója volt az OTKI keretében kialakított reumatológiai tanszéknek. Az Orvosképzés c. folyóirat egyik szerkesztője. Az ORFI keretén belül létrehozta a rehabilitációs részleget, működése alatt alakult ki a fürdőorvoslásból a klinikai reumatológia. A reumatológia megalapozása területén végzett tevékenységéért 1972ben elnyerte az MTA aranyérmét. Szerepe volt a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár fejlesztésében, a két intézmény (könyvtár és múzeum) egyesítésében. – Fm.: A leggyakoribb klinikai diagnosztikai tévedések (Bp., 1961); Magyarország gyógyfürdői, gyógyhelyei, üdülőhelyei (Bp., 1965); Klinikai pathológia (Bp., 1965) – Irod.: Dr. F. K. (Orv. Hetil., 1979). Farkas Sándor, némedi (Szentes, 1862. nov. 9. – Csongrád, 1926. dec. 22.) gyógyszerész, régész. 1884-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en, 1906-ban gyógyszerészdoktor. 1884-től a szentesi „Megváltó”hoz c. gyógyszertárat vezette, amelynek 1900-tól tulajdonosa. Amatőr régészként Csongrád vm.-ben avar és honfoglalás kori településeket tárt fel, eredményeit helyi és országos lapokban publikálta. Az ásatási anyagokat maga restaurálta, és a Csongrád Múzeumnak adományozta. – Irod.: Hegedűs L.: F. S. (M . Nemzet, 1987. nov. 9.). Fazekas I. Gyula (Szeged, 1902. aug. 18. – Szeged, 1979. aug. 25.) orvos, igazságügyi szakértő, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1930-ban a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1931-től uo. a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1931–1936-ban tanársegéd, 1936–1940-ben adjunktus, 1937-ben egy. magántanár, 1941–1946-ban intézeti tanár, 1946–1952-ben mb. intézetvezető, 1952-től tszv. egy. tanár, intézeti igazgató. Kutatási területe az alkohol és a mellékvesekéreg hormonjainak egymásra hatása, az állati és az emberi szervek-szövetek corticosteroid frakciói, azok mobilizálhatósága és patológiája, a magzati csontok vizsgálata, a sérülések szabad- és összhisztamin-tartalma, az emberi szervek szakítás- és nyomószilárdsága. Több mint 250 tudományos közleményt jelentetett meg. Az International Academy of Forensic Sciences, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad., az American Academy of Forensic Sciences tagja. Jelentős csontgyűjteményéből egy. múzeumot rendezett be. – Fm.: Mästung durch Steigenung der Nebenniesenrindenfunkction (Szeged, 1949); Igazságügyi orvostan (I–III. köt., Szeged, 1972) – Irod.: Földes A.: A SZOTE Igazságügyi Orvostani Int. története (Szeged, 1987). Fazekas János (Málnás, 1910. aug. 26. – Kolozsvár, 1979. aug. 3.) orvos, egy. tanár. 1935-ben Bukarestben szerezte meg orvosi oklevelét, majd 1935-től Kolozsvárott, 1947-től Marosvásárhelyen működött, 1960-tól a kolozsvári Bolyai Egyetem orthopédiai és traumatológiai klinikájának az igazgatója, egy. tanár. Az 1930-as években több pszichológiai tárgyú tanulmánya jelent meg erdélyi és romániai lapokban. Fábián Dániel (Köveskál, 1901. jan. 28. – Bp., 1980. márc. 8.) orvos, irodalmi szervező. Női ágon Vörösmarty M. egyenes leszármazottja. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd a Bethesda Kórház sebészeti osztályán sebész. Szociális érzékenysége vezette a Bartha Miklós Társaságba, ahol 1928-ban ügyvezető elnök. Felvette a kapcsolatot a felvidéki Sarló-mozgalommal, 1929-ben Új Magyar Föld címen folyóiratot indított. 1929-ben jelent meg Ifjú szívekben élek c. kötete. 1928-ban ő szervezte meg Hódmezővásárhelyen a vörheny elleni védőoltást. 1928-ban ismerkedett meg József Attilával, és 1930-ban közösen adták ki a Ki a faluba c. kiadványt, amelyben a falukutatást, a folklór megismerését propagálják az ifjúságnak. 1930-tól az MSZDP, 1935-től a Nemzeti Radikális Párt tagja. 1930–1934-ben a hódmezővásárhelyi kórház sebésze, 1934–1946-ban a bp-i III. sz. sebészeti klinika bentlakásos sebésze, tanársegéd. 1946 után különböző rendelőintézetekben rendelőorvos, főorvos, elsősorban visszerekkel és lábfekélyekkel foglalkozott. – Fm.: József Attila a Bartha Miklós Társaságban (Bp., 1957); József Attiláról (Bp., 1974); Füstbe ment terv (Könyvvilág, 1980, 5. sz.) – Irod.: Sebestyén S.: A Bartha Miklós Társaság (1925–1933) (Bp., 1981); Szállási Á.: F. D. és József Attila (Orv. Hetil., 1983). 62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Fedinecz Sándor (Kisrákóc, 1897. jún. 13. – Ungvár, SZU, 1987. ápr. 6.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1949). Az I. vh.-ban katona, hadnagyként szerelt le. Orvosi oklevelét 1924-ben a prágai orvosi karon szerezte meg. 1924–1927-ben az ungvári kórház sebésze, 1928–1931-ben a pozsonyi sebészeti klinikán tanársegéd, 1932–1936-ban a munkácsi Áll. Kórház, 1936–1939-ben a ungvári közkórház sebész főorvosa, 1939–1941-ben a nagyszöllősi közkórház igazgatója, 1941–1952-ben a munkácsi közkórház sebész főorvosa. Alapítója az ungvári egy. orvosi karának, ahol 1952–1975-ben a sebészet professzora, a sebészeti klinika igazgatója. Tudományos közleményeinek száma 130, alapvető monográfiát írt a golyva (1958) és a gyomorfekély (1961) kezeléséről. Több szovjet, ukrán és csehszlovák társaság tagja, ill. elnöke. Feichtinger Sándor (Esztergom, 1817. nov. 17. – Esztergom, 1907. jan. 5.) orvos, botanikus. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1940-től Esztergom orvosa. Részt vett a szabadságharcban, honvédorvosként működött. 1961-től Esztergom vm. főorvosa, az esztergomi Kolos Kórház igazgatója. Jeles flórakutató, botanikai gyűjteményét a szegedi múzeumnak ajándékozta. – Fm.: A Börzsöny-Márianostrai Iracyht-hegycsoport növényzetéről (Pest, 1870); Jelentés a csajkások területe és Torontál vm. flórájáról (Bp., 1873); Krasznamegye és környéke flórájáról (Bp., 1873); Esztergom megye és környéke flórája (Esztergom, 1899) – Irod.: Szállási Á.: Az esztergomi kórház története (Esztergom, 1991). Fejér Endre (Szécsény, 1901. nov. 19. – Bp., 1971. júl. 12.) orvos, bőrgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1929–1935-ben a László, 1931–1945-ben az István Kórház bőrgyógyásza, 1946-ban adjunktus, 1951–1965-ben a gyermek bőrgyógyászati osztály, 1965– 1971-ben az egyesített bőrosztály főorvosa. A gombás betegségekkel és az ipari ártalmak dermatológiai vonatkozásaival foglalkozott. – Fm.: A füllel összefüggő ekzémák kórtana és vizsgálata (Bp., 1953); A láb, kéz és körmök gombás betegségei (Bp., 1958) – Irod.: Nebenführer L.: F. E. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1972, 2. sz.). Fekete Sándor (Nagyvárad, 1885. jan. 9 – Bp., 1972. szept. 15.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1921-ben a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1921-től a Poliklinika szülész-nőgyógyász főorvosa. 1922-ben egy. magántanár. 1935–1963ban a Poliklinika, 1948-tól a Szövetség u. Kórház igazgatója. 1946-ban c. egy. tanár. 1964-ben reaktivizálták, és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója lett. 1971-ben végleg nyugdíjba vonult. Elsőnek alkalmazta a só- és vízszegény diétát terheseknél, a nőgyógyászati gyulladásos betegségeknél bevezette a kalciumterápiát. A szülés mechanizmusáról, a petefészek működéséről írott tanulmányai új fejezetet nyitottak a nőgyógyászatban. Orvostörténeti kutatásai során tisztázta Semmelweis szerepét az 1848-as bécsi forradalmakban, helyét az egyetemes orvostörténelemben. Foglalkozott a bábaképzés fejlődésével, valamint Tauffer Vilmos életművének kutatásával. A M. Orvostörténelmi Társaság Weszprémi-emlékéremmel tüntette ki. – Fm.: A női nemző szervek működése és hatása a szervezetre (magyarul és németül, Bp., 1929); A terhességi toxicosisok (Bp., 1959); Fundamentals to the pathogenesis of pregnancy toxaemias (Bp., 1963) – Irod.: Tauffer V.: Adatok a magyar szülészet és nőgyógyászat történetéhez (Bp., 1971); Kapronczay K.: F. S. (Orv. Hetil., 1977, 4. sz.). Feleky Hugó (Lovasberény, 1861. márc. 14. – Bp., 1932. aug. 20.) orvos, urológus. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től az I. sz. sebészeti klinika urológiai osztályán dolgozott. 1898-ban a férfi ivar- és húgyszervek bántalmai tárgykör magántanára, 1899-től a bp.-i Poliklinika urológus főorvosa. A nemi betegségek elleni küzdelem koordinálására megalapította a Teleia Egyesületet, amelynek rendelőintézetét vezette. Szerkesztette az Urológia c. folyóiratot. Nemi betegségekkel és urológiai műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Az ivar- és húgyszervek blennorhoeás megbetegedéseinek és az ezekhez csatlakozó bántalmak kór- és gyógytana... (I–II. köt., Bp., 1890); Az urethroszkópiai vizsgálati és gyógyító eljárások mai módszerei (Bp., 1913); A húgycső betegségeinek urethroszkópiai kórjelzése és orvoslása (Bp., 1916) – Irod.: F. H. (Orv. Hetil., 1932, 41. sz.). Feleky Sándor (Lovasberény, 1865. okt. 31. – Bp., 1940. szept. 1.) orvos, író. 1890-ben avatták orvosdoktorrá a bp.-i orvosi karon. 1890–1893-ban a Rókus Kórház orvosa, 1893–1910-ben kerületi, 1910–1930-ban tisztiorvos. Szépirodalommal is foglalkozott, a költészet mellett műfordításai is megjelentek. Lefordította Lenau verseit. 1911-től a Petőfi Társaság tagja. – Fm.: Budapest egészségügye érdekében alkotott rendeletek és határozatok (I– III. köt., Bp., 1904–1909); Árnyak és sugarak (versek) (Bp., 1905); Vándorfelhők (versek) (Bp. 1900); Az én mezőm (versek) (Bp., 1912); Őszi szántás (versek) (Bp., 1930) – Irod.: (Orv. Hetil., 1940, 41. sz.). Felkai Tamás (Bp., 1922. ápr. 2. – Bp., 1997. márc. 29.) orvos, oxiológus, mentőorvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1980). Érettségi után tisztviselő, újságíró, katona, majd hadifogoly. 1945 őszén beiratkozott a bp.-i or-vosi karra, 1951-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Tanulmányait befejezve az Országos Mentőszolgálatnál működött, 1954-ben részt vett a rohamkocsi szolgálat megszervezésében. Jelentős eredményeket ért el az elsősegélynyújtás népszerűsítése és korszerű oktatásának megszervezése területén. Az 63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1960-as évektől foglalkozott a mentés hazai és nemzetközi vonatkozásainak történetével, e tárgykörből szerzett tudományos fokozatot. Hollandiai tanulmányútjáról ő hozta az első lélegeztető gépet Mo.-ra. 1964-ben és 1975ben WHO-ösztöndíjat kapott az európai mentőmunka tanulmányozására. Jelentős szerepe volt a Kresz Géza Mentőmúzeum megszervezésében (1987), amelynek első igazgatója volt. 1987-ben Weszprémi Istvánemlékéremmel tüntették ki. A Magyar Orvostörténelmi Társaság mentéstörténeti szakosztályának elnöke, a Társaság alelnöke (1990–1994), 1995-től pedig főtitkára. – Fm.: Áramsújtottak mentési lehetősége (Bp., 1963); Dekonnexió és vérpótlás a mentőgyakorlatban (Bp., 1963); Alkalmazott kórélettan mentőápolóknak (Bp., 1964); Alapfokú mentőápolói ismeretek (Bp., 1966); Fehér kocsin kék fény (Bp., 1966); Amit az elektromos balesetekről tudni kell (Bp., 1966); Ön- és kölcsönös segélynyújtás (Bp., 1975); A mentés története (egy. jegyz., Bp., 1976); Hajnali szirénaszó. Emlékezések és kommentárok 1972–1995 (Bp., 1996) – Irod.: Vida M.: F. T.-ről – Curriculum Vitae (Orvostört. Közlem., 1997–1998). Felletár Emil (Tapolca, 1834. jún. 1. – Bp., 1917. febr. 15.) gyógyszerész. 1855-ben gyógyszerészi vizsgát tett, 1862-ben a pesti egy.-en vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1863-ban a törvényszéki vegytan magántanára, 1869–1879-ben a vegyészeti technológia előadója, 1871-ben országos fővegyész. 1883-tól az Orsz. Művészeti Int. igazgatója. A Vegyészet és Gyógyszerészet (1863) és a Fürdői L. (1868) szerkesztője. Toxikológiával foglalkozott. – Fm.: A parádi kénes gyógyvizek vegybontása (Pest, 1861); Vélemény a halotthamvasztás engedélyezésének kérdése tárgyában (Bp., 1890); A törvényszéki chemia elemei (Bp., 1897) – Irod.: Antall J.: F. E. a m. törvényszéki kémia megteremtőjének élete és munkássága (Orvostört. Közlem., 1958, 8-9. sz.). Fellner Ferenc (Bp., 1900. aug. 29. – Bp., 1966. nov. 12.) orvos, operaénekes. Orvosi oklevelét 1922-ben a bp.i orvosi karon szerezte meg. Orvosi tanulmányai mellett énekelni tanult, 1923-ban a bécsi Volksoperban Mascagni Parasztbecsületében lépett először színpadra. Prágában, Münchenben, Stuttgartban operaénekes, majd Hitler hatalomra jutása után elhagyta Németországot, Prágában és Bécsben énekelt. 1937-től ismét Magyarországon élt. Orvosi gyakorlata mellett magánénekes volt. Fenyvessy Béla (Bp., 1873. aug. 15. – Pécs, 1954. jan. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1897ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897–1907-ben a bp.-i egy. gyógyszertani int.-ben tanársegéd. 1905-ben magántanár, 1907–1918-ban az orvosi kar közegészségtani int.-ben dolgozott. 1908-ban a közegészségtan magántanára, 1909-ben c. rk. tanár, 1918–1944-ben a közegészségtan ny. r. tanára a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon. 1919–1920-ban a pécsi egy. rektora. Az I. vh. alatt a Közp. Honv. Eü.-i Int. vezetője. Később megszervezte az első vidéki közegészségügyi állomást (Pécs). Szociál-higiénével, iskolegészségüggyel és élelmezési kérdésekkel foglalkozott. 1960-ban Fenyvessy Béla-emlékérmet alapítottak. – Fm.: Idegen zsírok kimutatása vajban (Eger, 1907); Az influenza járványtanáról (Orvosképzés, 1927) – Irod.: Szabó P.: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem története (Pécs, 1940); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Dabis L.: F. B. (Orv. Hetil., 1954, 8. sz.). Ferenczi Sándor (Miskolc, 1873. júl. 7. – Bp., 1933. máj. 2.) orvos, pszichiáter. Orvosi oklevelét 1896-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. Az elsők között foglalkozott Freud munkásságával, akivel szoros baráti viszonyt ápolt. 1913-ban megalapította a M. Pszichoanalitikai Társaságot, 1931-ben annak rendelőintézetét. 1918–1919-ben ny. r. tanári kinevezést kapott, de tanszékét 1919 őszén megszüntették. Magánorvosként tevékenykedett, pszichiátriával, pszichoanalitikával foglalkozott. Freud több munkáját magyarra fordította, bár pályája végén már eltávolodott Freud nézeteitől és módszereitől. Kidolgozta az aktív analitikus technikát, a pszichés kórképek kérdésével is foglalkozott – Fm.: Ideges tünetek keletkezése és eltüntetése (Bp., 1914); Lélekelemzés (Bp., 1914); A psychoanalysis haladása (Bp., 1920); Versuch einer Genitaltheorie (Leipzig, 1924); Bausteine zur Psychoanalyse (I–IV. köt., 1927–1928); Katasztrófák a nemi működés fejlődésében (Bp., 1928); Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében (Bp., 1982); Lélekgyógyászat (vál. írások, Bp., 1997) – Irod.: Kosztolányi D.: F. S. (Nyugat, 1933); Lovin, Cl.: Le jeune F. Prémiers écrits 1899–1906 (Paris, 1983); Hárdi I.: F. S. jelentősége a mai orvostudomány számára (Orv. Hetil., 1983, 41. sz.); Benedek L.: Az analitikus is ember. Gondolatok F. S.-ról (Thalassa, 1995). Ferenczy Károly (Szeged, 1901. okt. 14. – Bp., 1972. nov. 3.) orvos, fogorvos, radiológus. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-től fogorvos, 1930-tól az OTI fogászati röntgen-osztályának vezetője, 1951-től a bp.-i fogorvosi karon docens, az általános és fogászati radiológia előadója. 1968-ban Árkövy-érmet kapott. – Fm.: A fogak rtg-vizsgálata (Bp., 1937); Fogászati röntgenológia (Bp., 1967, 1973) – Irod.: Varga I.: F. K. (Fogorv. Szle, 1972, 12. sz.). Feró Sándor, Frankl (Kiskunhalas, 1910. febr. 11. – Bp., 1991. jún. 12.) orvos, szülés-nőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1957). 1933-ban végzett a pécsi orvosi karon. 1931–1933-ban a pécsi kórbonctani int., 1933–1934ben a debreceni női klinikán, 1934-1939-ben a budapesti I. sz. női klinikán tanársegéd, 1939–1944-ben a Szent Rókus Kórház III. sz. sebészeti osztályán segédorvos, 1944–1945-ben a budapesti Abonyi ú.-i Kórház 64 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nőgyógyásza, 1946-től a Bp.-en a II. sz. női klinikán tanársegéd, adjunktus, 1958–1970-ben docens. Nőgyógyászati élettannal, hasi sebészettel foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a méhen kívüli terhesség, a méh körüli gyulladás műtéti megoldása, a meddőség kórtanának kutatása területén. – Fm.: Nőgyógyászati műtéttan (Zoltán I.-vel, Bp., 1949, 1967); A függelék és méh körüli kötőszövet gyulladásos betegségei (Bp., 1958) – Irod.: A Frankl-család orvosi munkáinak jegyzéke (Kaposvár, 1967). Fettick Ottó (Bp., 1875. jún. 1. – Bp., 1954. febr. 2.) állatorvos, egy. tanár. 1896-ban a bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerezte állatorvosi oklevelét. 1896–1905-ben magánorvos, 1905–1906-ban tanársegéd az állat-belorvosi klinikán, 1906-tól a mosonmagyaróvári gazdasági akadémián működött, 1909-től a tejhigiéniai laboratórium vezetője, 1909-ben magántanár. 1917-től a tejhigiéné c. rk. tanára, 1924–1934-ben ny. r. tanára. 1934-ben nyugdíjba vonult, megszerezte az orvosi oklevelet, és gyermekorvosként működött. Tejhigiénével foglalkozott. Jeles műgyűjtő, gyűjteményét az Iparművészeti Múzeumra hagyta. – Fm.: Új fehérjebontó és vajsavas erjedést létesítő baktérium (Bp., 1907); A tejtermékeknek állami ellenőrzőjeggyel való ellátásáról szóló 1925. X. tc. és a tejsavbaktériumok színtenyészeteinek alkalmazása a vajgyártásban (Bp., 1928) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története (Bp., 1941). Feuer Nathaniel (Szobotist, 1844. aug. 24. – Bp., 1902. nov. 25.) orvos. 1872-ben szerezte meg orvosi és szemorvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. 1872–1882-ben a bécsi szemklinikán orvos, 1873–1875-ben a kolozsvári orvosi kar szemklinikáján tanársegéd, 1885-ben magántanár. 1885–1886-ban katonaorvosi, majd külföldi tanulmányúton járt. 1886–1893-ban áll. közeü. felügyelő, 1893-tól a Szent István Kórház szemész főorvosa. 1895-ben rk. tanár. Elsősorban trachomával foglalkozott. A trachoma elleni küzdelem kormánybiztosa volt. Fontos tanulmányt írt a keratitis neuroparalyticáról. – Fm.: Untersuchungen über die Ursache der Keratitis nach Trigeminus – Durchschneidung (Bécs, 1876); A trachoma elleni hatósági eljárás és az erre vonatkozó rendeletek és a trachoma kór- és vegytana (Bp., 1890); Szivárványhártya tuberculosisnak egy gyógyult esete (Bp., 1892) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: F. N. (Orv. Hetil., 1974). Fényes György (Szolnok, 1924. márc. 7. – Szeged, 1998. júl. 12.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1962). 1949-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1949–1950-ben a budapesti Vas ú..-i Kórházban, majd 1950–1954-ben az Orsz. Idegsebészeti Int.-ben gyakornok, tanársegéd, 1954–1970-ben főorvos. 1970– 1984-ben a SZOTE II. sz. sebészeti klinikán tszv. egy. tanár. Francia, német, kanadai intézetekben folytatott kutatómunkát. Idegsebészettel, az agyi neurizmák és angiomák sebészeti megoldásaival foglalkozott. Az agyi angiográfiák nemzetközileg elismert kutatója, hazánkban elsőnek végzett műtéti feltárás nélkül percután carotisz angiográfiát. Tanulmányai nagyobbrészt az Ideggyógyászati Szle.-ben jelentek meg. – Fm.: Status epilepticus kezelése cortex kimetszéssel (Ideggyógy. Szle, 1957); A percutan vertebralis agyi angiographia (M. Radiol., 1960); Myocardialis infarctust utánzó EKG-kép subarachnoideális vérzés kapcsán (Abafalvi A.-val, Fiala E.nel, Orv. Hetil., 1967); Egyenes vonalú bőrmetszés temporális craniotomiák kivitelezésére (Ideggyógy. Szle, 1971). Fiala Ervin (Bp., 1923. febr. 12. – Bp., 1997. dec. 18.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1964). 1950-ben végzett a bp.-i orvosi karon. Előbb fizikai munkás, majd munkaszolgálatos. 1950-től az Állami Kórház belgyógyászati osztályán működött, 1966-tól egy. docens. A vegetatív idegrendszeri kórképek differenciált diagnosztikai kérdéseivel, a pajzsmirigyműködés zavaraival foglalkozott. – Fm.: Sugárzó izotópok hazai felhasználása (Bp., 1958). Fialla Lajos (Baja, 1831. jún. 30. – Bukarest, 1911. jan. 6.) orvos, egy. tanár. Első éves medikus volt, amikor 1848-ban beállt honvédnek. Orvosi oklevelét 1856-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1856-ban Bukarestbe ment. 1859-től a Román Nemz. Orvosi Akad. tanára lett, 1867-től kórházi főorvos. Kiváló szemész, egyik alapítója a Romînia medical c. folyóiratnak. Történelemmel is foglalkozott. – Fm.: Az orosz–török–oláh háborúból. Visszaemlékezés (Kolozsvár, 1893); Cunostinte igienice populare (Bukarest, 1896); Letűnt napjaimból (Bukarest, 1903) – Irod.: Izsák S.: A román-magyar orvosi kapcsolatok története (Kolozsvár, 1960); Nagy I.: F. L. életútja (Orv. Hetil., 1976). Figus-Illinyi Albert (Salgótarján, 1927. jan. 29. – Jászberény, 1994. jan. 24.) orvos, belgyógyász, gasztroenterológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1981). 1951-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1951től a Jászberényi Városi Kórház munkatársa. 1957-től főorvos, 1960-tól igazgató főorvos, a gasztroenterológiai részleg vezetője. A máj, a gyomor és az emésztőszervek daganatos megbetegedéseivel, műtéti eljárásaival és terápiájával foglalkozott. Az elsők között végzett tömeges gasztroendoszkópos szűrést. Több külföldi és hazai társaság tagja. 1972-ben Durst János- és Markusovszky-díjat, 1974-ben Akadémiai Díjat kapott. – Fm.: Gastric Precanceroses (Bp., 1977); A korai gyomorrák és rák előző állapotai (Jászberény, 1979).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Filep Aladár, remetei (Nagyszeben, 1896. júl. 1. – Bp., 1987. ápr. 20.) orvos, sebész, egy. magántanár. 1921ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922-től a szentesi kórház sebésze, 1926-tól főorvos, 1928–1966-ban igazgató. 1931-ben a sebészeti műtéttan magántanára Szegeden. A szülészet-nőgyógyászat gyakorlati és sebészeti kérdéseivel foglalkozott, pl. a méhlepény-leválasztás indikációi és kivitelének helyes módja, a nőgyógyászati rákok gyógyítása stb. Széles szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. 1958-ban Érdemes Orvos címet kapott, több hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: A scopdamin új alkalmazási módja a szülészetben és nőgyógyászatban (M. Nőorv. Lapja, 1947); A műtét utáni tetanusról (M. Nőorv. Lapja, 1951) – Irod.: Remetei F. A. köszöntése (M. Nőorv. Lapja, 1985). Filipp Géza (Kistécső, 1919. dec. 18. – Saarbrücken, Németország, 1986. jún. 14.) orvos, immunológus. Orvosi oklevelét 1944-ben Debrecenben szerzete meg, 1944-től uo. a belklinika tanársegédje, 1954–1956-ban adjunktus, 1956 őszén a Németországban telepedett le, 1958-ban a saarbrückeni egy. allergológiai tanszékén adjunktus, magántanár. Tagja volt a New York-i Tud. Akadémiának és az angol Kir. Orvosi Társ.-nak. Elsősorban allergológiával és az asztmával foglalkozott. – Fm.: Csontvelő és anaphylaxia (M. Belorv. Arch., 1948). Fillinger Ferenc (Glina, 1880. márc. 14. – Bp., 1923. jún. 5.) orvos. 1902-ben gyógyszerészi, 1909-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1907–1915-ben a közegészségtani tanszéken tanársegéd, 1915-től a Főv. Fertőtlenítő Int. igazgatója. Klinikai laboratóriumi módszertannal és fertőtlenítéssel foglalkozott. Az elsők között foglalkozott Mo.-on a hasznos gombákkal. – Irod.: A Főv. Fertőtlenítő Int. története (Bp., 1940.); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Finály György (Kolozsvár, 1874. ápr. 24. – Bp., 1920. okt. 5.) orvos. 1897-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1898–1904-ben a kolozsvári kórbonctani int.-ben dolgozott, 1904–1916-ban a bp.-i I. sz. szülészeti klinikán tanársegéd, 1916–1920-ban a bp.-i Áll. Gyermekmenhely orvosa, illetve a Stefánia Gyermekkórház sebész főorvosa. – Fm.: Gyermekápolás és gyermekvédelem (Bp., 1905) – Irod.: F. Gy. (Gyógyászat, 1920, 40. sz.). Fischer Aladár (Sümeg, 1872. júl. 26. – Bp., 1950. dec. 5.) orvos, sebész, egy. tanár. 1895-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1916-ban magántanár. 1985–1911-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinika tanársegédje, 1911–1930-ban a Bródy Adél Kórház sebész főorvosa, 1930–1941-ben a budapesti Izraelita Kórház sebész főorvosa. 1930-ban c. rk. egy. tanár. Gyermekkori jó- és rosszindulatú daganatok sebészeti megoldásaival foglalkozott, a hazai gyermeksebészet egyik megteremtője. – Fm.: Adatok a nyelvrák operálásához (Sümeg, 1903); Az oesophagus sebészetéről (Bp., 1924); A rák sebészi therápiájának mai állása (Bp., 1927). Fischer Antal (Pozsony, 1901. szept. 8. – Bp., 1979. júl. 15.) orvos, reumatológus, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1965). 1926-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Diplomáját 1931-ben Németországban, 1945-ben Mo.-on is honosították. 1926–1933-ban az Aacheni Reumakutató Int. laboratóriumának vezetője, 1934–1945-ben a Chinoin Gyár biológiai laboratóriumának vezetője. 1945-ben körorvos, 1946–1952-ben a II. sz. belklinika, 1952–1959-ben a III. sz. belklinika docense, 1946-ban magántanár, 1950-ben intézeti tanár, 1959-től egy. tanár. Széleskörű tudományos tevékenységet fejtett ki, 500 közleménye, 12 szakkönyve jelent meg tíz nyelven. Fő kutatási területe a klinikai fehérje-kémia, reumatológia, a vese élet- és kórtana stb. A Jendrassik-emlékérem tulajdonosa. – Fm.: Rheumatismus und Grenzgebiete (Berlin, 1933); Physiologie und experimentelle Pathologie der Leber (Bp., – Berlin, 1959); Laboratóriumi vizsgálatok indikációja és értékelése (Putnoky Gy.-val, Bp., 1961) – Irod.: F. A. (Orv. Hetil., 1979, 36. sz.). Fischer Dániel (Késmárk, 1695. nov. 4. előtt – Debrecen, 1746. szept. 18.) orvos. 1716-ban a wittenbergi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Késmárkon Szepes és Liptó vm. orvosa, ugyanitt orvosképző intézetet nyitott, ahol külföldi tanulmányokra készített fel orvosjelölteket. Több gyógyszert talált fel, mint pl. a Pulvis Bezoardicus Kesmarkiensis, Essentia Carpatica, Elixir Antivenerum Fischeri. 1732-ben felhívást intézett a magyar orvosokhoz, hogy orvosi társaságot és rendszeresen megjelenő szakfolyóiratot alapítsanak. – Fm.: Commentationes physicae de calore atmospherico (Buda, 1722); De terra medicinali Tokajiensi (Pozsony, 1732); De remedio rusticano... (Erfurt, é.n.) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). Flamm Sándor (Csermő, 1892. nov. 9. – Bp., 1970. aug. 21.) orvos, belgyógyász. 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Egyik alapítója a Galilei Körnek. 1916–1918-ban katonaorvos, 1918-ban a Rókus Kórházban, 1921–1945-ban a Hajózási Biztosító Int. Kórházában, illetve a Hold u.-i Rendelőint.-ben belgyógyász főorvos. 1945–1965-ben az Uzsoki u.-i Kórház belgyógyász főorvosa. 1945-ben a M. Radikális Párt elnökségi tagja. Elsősorban cukor- és májbetegségekkel foglalkozott. – Irod.: Kende Zs.: A Galilei Kör megalakulása (Bp., 1974); F. S. (Orv. Hetil., 1970, 41. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Fleischer Antal (Kecskemét, 1845. júl. 19. – Kolozsvár, 1877. nov. 28.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár. 1865-ben Bécsben szerzett gyógyszerészi oklevelet. 1965-től a pesti egyetem kémiai intézetében dolgozott, 1868-ban vegyészdoktori oklevelet szerzett. 1868-ban tanársegéd, 1872-től Kolozsvárott a kémia ny. r. tanára. 1872–1873-ban Bonnban tanulmányúton járt. 1875-ben a MGYT t. tagjává választották. Gyógyvizekkel, analitikával foglalkozott. – Fm.: A szobránci hideg sóskénes ásványvizek vegyi vizsgálata (Pest, 1872); A cyánsav vegyületek szöveti alkatáról (Bp., 1877) – Irod.: Abt. A.: F. A. (Emlékbeszéd, Kolozsvár, 1887); Kapronczay K.: F. A. (Orv. Hetil., 1977, 50. sz.). Fleischer József (Breznóbánya, 1829. jún. 22. – Bp., 1877. máj. 23.) orvos. 1853-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Előbb belgyógyász, majd 1854-től – Semmelweis mellett – a szülészeti klinikán tanársegéd. 1867-ben a szülészeti műtéttan magántanára, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1869-től a Rókus Kórház főorvosa. 1872-ben elsőnek írt méltatást Semmelweis Ignácról – Fm.: Szülészet. Kézikönyv bábák számára (Pest, 1857); Emlékbeszéd S. I. tanár felett (Orv. Hetil., 1872, 16. sz.) – Irod.: Zoltán I. – Gortvay Gy.: Semmelweis élete és munkássága (Bp., 1966.); Benedek I.: Semmelweis élete és kora (Bp., 1970); Kapronczay K.: F J. (Orv. Hetil., 1977, 28. sz.). Fleischmann László (Tahitótfalu, 1878. márc. 4. – Bp., 1962. júl. 4.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1902–1905-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1905–1910-ben a fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1910-től a Zsidó Kórház főorvosa. 1946-ban a fülészeti műtéttan, a fülgyógyászat magántanára. 1947–1961-ben pedig a Péterfy S. u. Kórház főorvosa. 1947-ben c. rk. tanár. Fő kutatási területei az otoneurológia, a fülsebészet. Az otosclerosis műtéti megoldásaival foglalkozott, és Mo.-on elsőként végzett ilyen műtétet. – Fm.: Újabb irányok a fülsebészetben (Therapia, 1929) – Irod.: F. L. (Orv. Hetil., 1962, 38. sz.). Flerkó Béla (Pécs, 1924. jan. 14. – Bp., 2003. ápr. 15.) orvos, humánbiológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1970, r. 1980), az orvostud. kandidátusa (1956), doktora (1967). 1948-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi orvosi karon. A pécsi anatómiai int.-ben gyakornok (1948–1949), tanársegéd (1949–1961), docens (1961– 1964), egy. tanár (1964–1994). A POTE rektora (1979–1985). Több alkalommal vendégprofesszor az Egyesült Államokban. Több szakbizottság tagja, a Pécsi Akad. Bizottság elnöke (1985–1996), a M. Endokrinológiai Társ. (1973–1981), a M. Anatómusok, Hisztológusok és Embriológusok Társ.-nak elnöke (1981–1985). A Nemzetközi Neuroendokrinológusok Társ.-nak alelnöke (1972–1976), elnöke (1988–1992), az Academia Europea tagja (1990), Akadémiai Díj (1963), Állami Díj (1978), Hőgyes Endre Emlékérem (1988), Markusovszky-emlékérem (1988), Szent-Györgyi Albert-díj (1992), Grastyán Endre-díj (1996), Tudományért nagydíj (1998). Országgyűlési képviselő (1971–1975). Neuroendokrinológiával, szaporodásbiológiával, az agyalapi mirigy idegi szabályozásával foglalkozott. Nevéhez fűződik az agyfüggelékmirigy ún. follicus stimuláló hormonja ürítés-szabályozó idegrendszeri mechanizmusának a felfedezése. Elsőként tisztázta a petefészekhormon (ösztrogén) központi idegrendszeri szabályozását, illetve visszahatását. – Fm.: Az idegrendszer szerepe a női nemzőkészülék szöveti és működési állapotának szabályozásában (Bp., 1956); A gonadotroph hormonok mennyiségi meghatározása, illetve a gonadotrophaktivitás változás megítélésére használható biológiai módszerek (Kísérletes orvostudomány vizsgáló módszerei, VI. köt., Bp., 1962); Hypotalamic Control of the Anterior Pituitary (Bp., 1963, 3. kiad., 1972); A gonadotroph hormonok közötti agyi szabályozás (Bp., 1966); Kísérletes anuvolációs kórképek (Bp., 1970); LH-RH neurorendszer (Bp., 1984); Az ember fejlődése (Bp., 1988, 2. kiad., 1990); Szentágothai János (Kismonográfia, Bp., 1998). Flesch Ármin (Aszaló, 1878. máj. 17. – Bp., 1953. márc. 23.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1904-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1904-től a gyermekklinika orvosa, 1913-ban magántanár, 1916-tól az Áll. Gyermekmenhely főorvosa, 1924-ben a Madarász u. Gyermekkórház főorvosa. Jelentős eredményeket ért el az angolkór, a chorea minor és a tüdőgyulladás gyógyítása terén. A csecsemő- és gyermekgyógyászat területén nemzetközi hírnevet szerzett. – Fm.: Anämien im Kindesalter (Berlin, 1909); A gyermekorvoslás tankönyve (Bp., 1925) – Irod.: F. Á. (Gyermekgyógyászat, 1953, 4. sz.). Flesch Péter (Bp., 1915. okt. 22. – Falmouth, USA, 1969. júl. 1.) orvos, egy. tanár, Flesch Ármin fia. 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bőrorvosi karon. 1941-ben az USA-ba emigrált, a háború alatt az amerikai hadsereg polgári orvosa. 1945–1946-ban orvos szakértő a nürnbergi nemzetközi bíróságnál. 1949-ben a chicagói egy.-en farmakológiából külön doktori címet szerzett. 1950-től a Pennsylvania Egy. kutatója, 1963-tól ugyanitt a dermatológiai int. kutatási vezetője. 1955-től a farmakológia egy. tanára. Több tudományos társaság és a New York-i Amerikai Tud. Akad. tagja. Alapvető dermatológiai kutatásokat végzett, a bőr kémiáját, az A-vitamint, a pikkelysömört vizsgálta. Közel száz alapvető tanulmánya jelent meg. – Irod.: F. P. (Arch. of Dermatol., 1969); F. P. (J. of Invest. Dermatol., 1969, 6. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Flór Ferenc (Váradolaszi, 1809. okt. 10. – Pest, 1871. júl. 7.) sebész, a honvédorvosi kar főnöke, az MTA lev. tagja (1838). 1833-ban orvosdoktori, 1934-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. Elsőnek írt orvosi disszertációt magyar nyelven, 1834–1837-ben a sebészeti klinika tanársegédje, 1837–1840ben Pest város főorvosa, 1840–1848-ban, 1861–1867-ben a Rókus Kórház főorvosa és igazgatója. Elsőnek alkalmazott 1847-ben éterbódítást műtétnél. 1849. jan. 22. – 1849. máj. 30.-án a honvédorvosi kar főnöke lett. A szabadságharc bukása után internálták. 1839–1840-ben szerkesztette az Orvosi Tárat, 1841–1843-ban a M. Orvosok és Term. vizsg. vándorgyűléseinek munkálatait irányította. – Fm.: A tetszhalottak felélesztéséről szóló tanítás (Pest, 1835) – Irod.: Varga L.: F. F. (Orvostört. Közlem., 1961, 21-22.); Kapronczay K.: F. F. (Orv. Hetil., 1979, 29. sz.); Kapronczay K.: A „legmagyarabb magyar orvos” emlékezete: F. F. (Orv. Hetil., 1996). Flórián Endre (Temerin, 1916. márc. 17. – Bp., 1984. aug. 8.) orvos, bőrgyógyász, mikológus, az orvostud. kandidátusa (1964). 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1943-ban katonaorvos, 1943-tól a bp.-i orvosi karon a bőrklinika munkatársa. 1951-től a mikológiai labor. vezetője, 1953-tól a mykológiai osztály főorvosa, 1956-ban önálló kutató. 1956–1962-ben tud. munkatárs, 1962–1969-ben tud. osztályvezető, 1971–1977-ben igazgatóhelyettes. Megszervezte az országos mikológiai laboratóriumi szolgálatot, több mint száz közleménye jelent meg e tárgykörből. 12 éven át a Dermato-venerológiai Közlem. szerkesztője. – Fm.: Mély gombás folyamatok (Bp., 1952); Gombás betegségek felismerése és kezelése (Bp., 1969) – Irod.: Pastinszky I.: In memoriam Dr. F. E. 1916–1984 (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1985, 6. sz.). Fodor Ferenc (Gyergyókilyénfalva, 1926. szept. 26. – Marosvásárhely, 2000. okt. 16.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1967). 1953-ban szerzett orvosi oklevelet a marosvásárhelyi egy. orvosi karán, 1953–1958-ban a kórbonctani int.-ben, 1958-től a szemészeti klinikán működött. 1976–1992-ben egy. tanár, klinikai igazgató. A román morfológiai és szemészeti iskola nemzetközi hírű egyénisége. 1976–1985-ben dékán, 1979–1984-ben a román Oktatásügyi Min. diploma-bizottságának tagja, 1979–1984-ben román nemzetgyűlési képviselő, a Román Szemész Társ. alelnöke (1990–1998). Tagja több hazai és nemzetközi szakmai társaságnak, 1995-ben a M. Kultúra Lovagja. Tudományos működését az átfogó biológiai szemlélet jellemezte, több mint 230 tudományos közleményt, több monográfiát jelentetett meg. Foglalkozott a szem daganatos betegségeivel, az érrendszer károsodása következtében jelentkező szemelváltozásokkal. – Fm.: Morfologia ochiului (A szem kórbonctana) (Bukarest, 1989); A szemészet évszázadai Erdélyben (Marosvásárhely, 1995). Fodor Géza (Bp., 1867. nov. 12. – Zágráb, 1927. máj. 11.) orvos, balneológus, a Horvát Fürdőigazgatóság orvosigazgatója. Fodor József fia. 1889-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően Korányi Frigyes klinikáján gyakornok. 1897-ben a vér és anyagcsere kór- és gyógytanának magántanára. Súlyos légzőszervi betegsége miatt feladta klinikai állását, és Abbáziában fürdőorvos lett. Jelentős eredményeket ért el a tengeri fürdők fellendítése területén. Az Adriai Fürdőbizottság elnöke lett, jeles balneológiai szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Az első között vizsgálta a tengervíz gyógyhatását, alapítója lett az Aquarium Egyesületnek. 1908-ban megalapította a Zentralblatt für Thalassotherapie című szakfolyóiratot, amelynek haláláig kiadója és szerkesztője volt. Az I. vh. alatt a zágrábi katonai kórház főorvosa. A délszláv állam megalakulása után a Horvát Nemz. Tanács külön kérésére Zágrábban maradt, a zágrábi központú Fürdőigazgatóság orvosigazgatója lett. – Irod.: Kapronczay K.: Fodor Géza – a thalassoterápia magyar kutatója (Orv. Hetil., 1977). Fodor Imre (Pécs, 1891. szept. 10. – Bp., 1956. ápr. 12.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét 1914-ben szerezte meg a pesti orvosi karon. 1914–1918-ben katonaorvos, 1918-tól a Zsidó Kórházban dolgozott, 1926-tól főorvos. 1945–1956-ban a Szent János Kórház főorvosa. 1946-ban magántanár, 1953-tól a M. Belgyógyász Társ. elnöke. Szív- és keringési betegségekkel, ezek klinikumával foglalkozott. – Fm.: Az endokrin mirigyrendszer extractumainak befolyása az egész carcinoma fejlődésére (Erős G.-nal és Kunos I.-nal, Gyógyászat, 1933); A mellkasi elvezetések jelentősége a szívizom megbetegedéseiben (Orv. Hetil., 1948, 6. sz.); A szív saját keringésének betegségei (Gyakorló Orvosok Könyvtára, Bp., 1950); – Irod.: Hajós K.: F. I. (Orv. Hetil., 1956, 21. sz.). Fodor István (Martonvásár, 1915. nov. 6. – Bp., 1999. máj. 13.) orvos, patológus, az orvostud. kandidátusa (1972). 1941-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1941–1943-ban a Budakeszi Szanatórium segédorvosa, majd 1943–1948-ban katona és hadifogoly a Szovjetunióban. 1949–1954-ben a bp.-i Uzsoki u.-i Kórház, majd 1954től az ORFI I. sz. kórbonctani osztályán orvos, 1974-től főorvos. Oestogen szarkómák és preszarkómák patológiai és morfológiai vizsgálatával, enzimhisztokémiai kérdésekkel foglalkozott. Fodor József (Kalocsa, 1843. júl. 16. – Bp., 1901. márc. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1878., r. 1883.), a cambridge-i egy. tb. doktora (1891). 1866-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1866–1869-ben tanársegéd az állatorvosi tanszéken. 1869-ben a tisztiorvosi eljárás tana. c. tárgykör magántanára, 1869–1872-ben Pest kórboncnok főorvosa, 1870–1871-ben európai tanulmányúton volt. 1872– 68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1874-ben a kolozsvári orvosi karon az állatorvostan ny. r. tanára. 1874–1901-ben a pesti orvos karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1894–1895-ben az egy. rektora. 1872-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1885-ben megszervezte az Orsz. Közegészségi Egyesületet. 1879–1887-ben a Term .tud. Közl., 1887–1901-ben az Egészség c. folyóirat szerkesztője. Kiemelkedő közeü.-i szakértő, az európai közegészségtan egyik megalapozója, a talaj-víz-levegő elmélet kidolgozója. Bakteriológiával, településhigiénével, iskolaegészségüggyel stb. foglalkozott. 1960-ban Fodor József-emlékérmet alapítottak. – Fm.: Az árnyékszékrendszerekről, tekintettel a hazai és főleg pesti viszonyokra (Pest, 1869); Közegészségügy Angolországban... (Bp., 1873); Az egészséges házról és lakásról (Bp., 1877); Egészségtani kutatások a levegőt, talajt és vizet illetően (Bp., 1880); Hygiene des Bodens (fejezet a Weyls Handbuch der Hygiene-ben, Jéna, 1893); A tiszti orvosi kiképzés és minősítés reformja (Bp., 1898) – Irod.: Hőgyes E.: F. J. (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1903); Hanh G. – Melly J.: F. J. élete és munkássága (Bp., 1965). Fonó Reneé, Fonó Lászlóné, Oberson Reneé (Vukovár, 1908. dec. 19. – Bp., 1975. okt. 18.) orvos, gyermekgyógyász, radiológus, az orvostud. doktora (1972). Orvosi oklevelét 1938-ban a pécsi egy.-en szerezte meg. 1938–1940-ben az Áll. Gyermekmenhelyen, 1940-tól a László, majd a Madarász u.-i Kórházban dolgozott. 1942-tól a II. sz. gyermekklinikán tanársegéd, adjunktus, 1956-ban kandidátus és docens, 1966-ban röntgenológus. Számos hazai és külföldi társaság tagja, 1974-től az Európai Gyermek-kardiológiai Társaság elnökségi tagja. Kutatási területe a hospitalizáció, az agyhártyagyulladás, a csontfejlődési rendellenességek, a veleszületett szívhibák, ezek műtéti megoldásai. Az elsők között végzett hazánkban gyermekeken szívműtéteket. – Fm.: Die angeborene Fehler des Herzens und des grossen Gefässe (Littmann I.-vel, Bp., 1962); A veleszületett szívhibák Magyarországon (Littmann J.-vel, Bp., 1964) – Irod.: Schuller D.: F. R. (Orv. Hetil., 1975). Fontana, Fermo (Trieszt, 1825 – Isztambul, 1863) olasz származású honvédorvos. 1847-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1848 júliusában belépett a honvédorvosi karba, orvosszázadosként rendező orvos a fővárosban. 1849 tavaszán törzsorvosként beosztották az Olasz Légióba, honfitársaival végigküzdötte a magyar szabadságharcot. 1849-ben török földre menekült, Vidinben polgári orvosként működött, 1849 decemberében Kossuth Lajos levelét vitte Belgrádba Czajkawskihoz, a lengyel emigráció szerbiai megbízottjához. Gyakran vállalt a magyar emigrációban futár- és diplomáciai szolgálatot. Magánorvosként élt Isztambulban, a „magyarok orvosaként” emlegették. Az 1850-es évek végén Garibaldi megbízásából szervező munkát végzett Isztambulban, amiért letartóztatták, és a török bíróság 10 évi várfogságra ítélte. Tüdőbajban halt meg a börtönben. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Forbát Sándor, Forbáth, 1913-ig Friedmann (Székesfehérvár, 1890. ápr. 18. – London, Anglia, 1964. jan. 1.) orvos, költő, lapszerkesztő. 1913-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1913–1930 között orvosként, bakteriológusként dolgozott. 1930-ban Londonban telepedett le. Humánbiológusként szerológiai, farmakológiai kutatásokat végzett. Verseket, elbeszéléseket írt, Ibsen első magyar fordítója. 1911–1914-ben A Hét, 1917-től a Világ munkatársa, 1920-1922-ben a Magyar Orvos főszerkesztője. – Fm.: Ibsen: A tenger asszonya (ford., Bp., 1910); A serologia alapvonalai és a védő- és gyógyoltások (Bp., 1917); A gyakorlati therápia kompendiuma (1920); Továbbképző előadások az orvosi gyakorlatról (szerk., Bp., 1923); A magyar gyógyszerkülönlegességek javallatai (szerk., Bp., 1926); Orvosi naplókönyv és hétszáz diagnosztikus és terapikus epigramma (Bp., 1929); A modern therápia zsebkönyve (szerk., Bp., 1930). Forfota Erik (Kolozsvár, 1903. ápr. 24. – Santa Barbara, USA, 1966. okt. 21.) orvos, radiológus, egy. tanár. 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1931-ben a bp-i II. sz., 1931–1938-ban a szegedi I. sz. belklinikán működött. 1937-ben magántanár a röntgenológia tárgyköréből. 1938–1940-ben a csepeli Weiss Manfréd Kórház röntgenfőorvosa, 1940–1944-ben a kolozsvári orvosi karon c. rk. tanár, a radiológia lab. vezetője. 1945–1950-ben a kirkheimi kórházban (Németo.) röntgenfőorvos. 1950-ben megszervezte Daccában (Afrika) a radiológiai tanszékét, amelyet 1955-ig vezetett. 1955–1962-ben Saarbrückenben egy. tanár, 1962–1964-ben a Washington-i Egy. ny. r. tanára, 1964-től a Rákkutató Int. osztályvezetője. – Fm.: A röntgen kymographiáról (Orv. Hetil., 1935); A Ferenc József Tudomány-Egyetem Központi Röntgen Intézete (Bp., 1943). Forgó György (Tószeg, 1787. – Lovring, 1835. júl. 17.) orvos, szépíró, könyvkiadó, színházi mecénás, az MTA lev. tagja (1831). 1812-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi, illetve sebész- és szülésmesteri oklevelét. 1812–1816-ban pesti orvos, 1816–1828-ban Pest vm. főorvosa. A homeopata gyógymód egyik első magyar követője, Hahnemann könyvének lefordítója. Az éhínségek enyhítésére szénhidrátdús élelmezést javasolt. Kisfaludy Károly barátja, irodalom- és művészetpártoló, jelentős alapítványokat tett. – Fm.: Rendkívül való szükség idején miből készíthetni még kenyeret (Tud. Gyűjt., 1817, X. füzet.); Organona a gyógyművességnek vagy Hahnemann Sámuel homeopathiája (Pest, 1830); Utasítás az egészségre ügyelő hivatalnokoknak (Pest, 69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1931)– Irod.: Balogh P.: F. Gy. (MTA Emlékbeszédek, V., 1838–1840, Buda, 1842); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Fornet Béla (Párizs, 1890. márc. 11. – Debrecen, 1966. jún. 21.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1914–1930-ban a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa, 1928-ban adjunktus, 1929-ben magántanár. 1930–1966-ban a debreceni orvosi karon, illetve orvosegy.-en a belgyógyászat ny. r. tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. Endokrinológiával, kórélettannal foglalkozott, vizsgálta az allergia szerepét a bőrbetegségekben. – Fm.: Allergia (Paul B.-vel, Bp., 1938); Belgyógyászat (Bp., 1944); Allergia (Kesztyűs L.-tal, Bp., 1961) – Irod.: Dán N.: F. B. (Orv. Hetil., 1966, 32. sz.). Forrai Elemér (Bp., 1895. jan. 31. – London, 1963. dec. 7.) orvos, belgyógyász. Orvosi oklevelét 1919-ben szerezte meg a pesti orvosi karon, de vegyészi oklevelet is kapott. Előbb a kórélettani int.-ben, majd a III. sz. belklinikán tanársegéd. 1938-ban kivándorolt Angliába, 1944-től az invernessi kórház főorvosa. Biokémiával foglalkozott, rendszeresen tanulmányozta a foszforforgalmat, a bilirubin fizikai kémiáját. Angliában szérumlaboratóriumot vezetett. – Fm.: Glycerophosphatase in menschlichen Organen (Biochem. Zeitschr., 1923); Differezierung menschlicher Phosphataden (Biochem. Zeitschr., 1923); Inter-relation of Abdominal Diseases (London, 1941) – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: F. E. (Orv. Hetil., 1966, 1. sz.). Forrai Jenő (Nyíregyháza, 1924. márc. 23. – Bp., 1993. ápr. 24.) orvos, radiológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1969), doktora (1983). 1952-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1952-től katonaorvos, 1954–1964ben a bp.-i Közp. Honvédkórház radiológusa. 1964-ben leszerelt, 1964–1992-ben az Orsz. Haematológiai Int. röntgen-főorvosa, 1978-tól c. egy. tanár. Traumatológiai röntgen-diagnosztikával foglalkozott, nemzetközileg elismert eredményeket ért el a hemofília és más hematológiai betegségek, elsősorban az artopathia haematophilica rtg.-diagnosztikai és morfológiai vizsgálatai területén. – Fm.: Röntgenkonzílium (Bp., 1972); Radiology of Haemophilic Arthopathies (Bp., 1976, 2. kiad., 1979, oroszul: Moszkva, 1981); Modern képalkotó eljárások az artopathia haematophilica diagnosztikában (Bp., 1982); Radiológiai diagnosztika (Bp., 1984) – Irod.: F. J. (Orv. Hetilap, 1993, 51. sz.). Fóti Mihály (Perőcsény, 1896. máj. 16. – Bp., 1975. máj. 2.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1956). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon, de medikusként 1916–1919-ben katona. 1923– 1935-ben Németországban tanulmányúton volt, Frankfurtban röntgenológus képesítést szerzett. 1925–1957-ben a Korányi F. és S. Kórházban, 1957–1974-ben a Gyáli úti Kórházban röntgenfőorvos. Gyakorlati röntgendiagnosztikával foglalkozott. – Fm.: A fekélybetegségek rtg-terápiája (Bp., 1957); Gastroskópia (Bp., 1960); Az orvostudomány és az élettan Nobel-díjasai (1921–1973) – Irod.: F. M. (M. Radiol., 1975, 4. sz.); Bugyi B.: F. M. (Orvostört. Közlem., 1976, 1. sz.). Földes F. Ferenc (Bp., 1910. jún. 13. – New York, 1997. máj. 21.) orvos, egy. tanár, aneszteziológus, az MTA külső tagja (1991). 1934-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1935–1939-ben a Sváb-hegyi Tbc-szanatórium orvosa, 1939–1941-ben magánorvos. 1941–1947-ben a Massachusetts-i Ált. Kórház aneszteziológusa, 1943– 1949-ben a Harvard Egy. orvosi karán tanársegéd, 1948–1962-ben a Pittsburgh-i Egy. orvosi karán docens, majd klinikai professzor, a Mercy Kórház aneszteziológus főorvosa. 1962–1964-ben a Columbia Egy. orvosi és sebészeti kollégiumának klinikai professzora, 1964–1975-ben a bronxi Albert Einstein Egy. orvostud. kollégiumának a professzora, 1975-től nyugdíjas professzor. 1962–1976-ban a bronxi Montefiori Kórház és Orvosi Központ aneszteziológiai osztályának a vezetője, 1976-tól tanácsadó. Számos egy. vendégprofesszora, díszdoktora. 1960–1964-ben az Aneszteziológus Társaság Világszövetségének az alelnöke. Számos kitüntetés: a Semmelweis-díj (1966), a G. Washington-díj (1970), a Ralph M. Waters-díj (1976), az Issekutz-érem (1979) és a Harold R. Griffith-érem (1986) tulajdonosa. Kutatási területe az aneszteziológia. A succinylcholin nevű izomrelaxáns első alkalmazója, enzimekkel kapcsolatos kutatásai meghatározóak, a klinikai gyógyszertan számtalan új módszerének kidolgozója és bevezetője, különösen az izomrelaxánsok és kábító-fájdalomcsillapítók terén ért el eredményeket. – Fm.: Muscle relaxants in Anaesthesiology (1957); Narcotic and Narcotic Antagonist (társszerzővel, 1964); The Clinical Use of Muscle Relaxants (szerk., 1966); Enzymes in Anaesthesiology (szerk., 1978); Az izomrelaxánsok felfedezésének hatása a sebészet és az aneszteziológia fejlődésére (MTA székfoglaló előadás, 1991). Földes Pál (Kisvárda, 1911. júl. 25. – Bp. 1965. jan. 21.) orvos, mikrobiológus. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1936–1942-ben a Zsidó Kórházban, illetve a bp.-i Maros u. Chevra-Chadise Szanatóriumban dolgozott. 1942–1945-ben munkaszolgálatos, 1945–1955-ben az OKI tud. főmunkatársa, 1955– 1965-ben a BOTE mikrobiológiai int.-ben tud. főmunkatárs. Az immunitás mechanizmusával, mikrobiológiával és a virológia kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Az immunitás mechanizmusának klónelmélete (Orv. Hetil., 1961) – Irod.: F. P. (Orv. Hetil., 1965, 6. sz.). 70 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Földes Vilmos (Debrecen, 1925. szept. 4. – Szeged, 2000. aug. 5.) orvos, igazságügyi orvosszakértő, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1958). 1949-ben szerzett orvosi oklevelet a debreceni orvosi karon. 1949–1954-ben a debreceni igazságügyi orvostani int. munkatársa, 1954–1973-ban az Orsz. Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Labor.-nak a vezetője alezredesi rangban. 1973–1993-ban a SZOTE igazságügyi orvostani int. tszv. egy. tanára, 1993-tól emeritus professzor, 1978–1984-ben dékán. A M. Igazságügyi Orvosok Társasága alapítója, 1976– 1979-ben elnöke, utóbb tb. elnöke. Orvosi joggal, a felelősség kérdéseivel, személyazonosítással, a magyar igazságügyi orvostan történetével foglalkozott. – Fm.: Igazságügyi orvostan (Ökrös S.-ral, Debrecen, 1953); Szakértői bizonyítás gyermekölés esetén (Bp., 1957); Küzdelem az alkoholizmus ellen (Stepán P.-lal, Bp., 1966); Orvosszakértői személyazonosítás (Harsányi L.-val, Bp., 1968); A sérülések igazságügyi orvostani differenciáldiagnosztikája (Bp., 1972); A SZOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének története megalakulásától napjainkig (Szeged, 1987). – Irod.: Fekete S.: F. professzor hetvenesztendős (Dél-Magyarország, 1995. szept. 4.). Földi János (Nagyszalonta, 1755. dec. 21. – Hajdúhadháza, 1801. ápr. 6.) orvos, nyelvész, költő. A debreceni ref. kollégium elvégzése után a pesti orvos karon 1780-ban szerzett orvosi oklevelet. 1781–1783-ban a kiskunhalasi ref. iskola igazgatója, Mély barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz. 1788-ban Szatmár város orvosa, 1791-től Hajdúhadháza és a hajdúkerület főorvosa. Weszprémi István debreceni orvos leányát vette feleségül, házasságuk azonban nem sikerült, ami siettette korai halálát (tüdőbajban hunyt el). Sógorával, Fazekas Mihállyal nagy természettudományi munkát tervezett, amelynek csak az állattani része készült el. A debreceni Grammatika az ő Magyar Nyelvkönyvének átdolgozása. Versei formagyakorlatok, levelezésben állt Kazinczy Ferenccel is. – Fm.: Rövid kritikai rajzolat a magyar füvésztudományról (Bécs, 1791); Természeti historia a Linné systemája szerint (Pozsony, 1801); Az állatok országa (1801); F. J. magyar grammatikája (Bp., 1910) – Irod.: Mixich L.: F. J. (Bp., 1865); Nagy S.: F. J. a grammatikus és nyelvújító (Hajdúhadháza, 1929); Boros I.: F. J. és az első magyar állattan (MTA Biol. Oszt. Közl., 1952); Szállási Á.: F. J. (Orv. Hetil., 1980). Földvári Ferenc (Bp., 1895. aug. 25. – Bp., 1981. febr. 19.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1953). 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a bőrklinika munkatársa, 1924-től tanársegéd, 1936-ban magántanár, adjunktus, 1938-ban mb. intézeti vezető, 1938–1945ben magángyakorlatot folytatott, 1945-től ismét a klinika munkatársa, 1946-tól ny. r. tanár, klinikai igazgató. Több alkalommal dékán, rektorhelyettes. Kutatási területe a bőr hólyagos megbetegedései, a gombás fertőzések, a nemibetegségek és a szifilisz különböző kórformái. Közel 100 tudományos közleménye jelent meg, a fele idegen nyelven. Jelentős részben működésének köszönhető, hogy az 1960-as években a szifilisz visszaszorult Mo.-on. 1952-től vezette az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int.-tet, több akad.-i bizottság, számos hazai és külföldi társaság rendes és tb. tagja volt. A helsinki egyetem 1966-ban, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. 1968-ban tb. doktorává választotta – Fm.: A constitutio a dermatológiában (Orvosképzés, 1936); A syphilis gyógyításáról és a gyógyulásáról (Orvosképzés, 1936) – Irod.: F. F. (Bőrgyógyászati és Venerol. Szle, 1981, 5. sz.). Földvári Imre (Bp., 1894. szept. 4. – Bp., 1976. dec. 5.) orvos, fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Előbb 20 évig fogtechnikus, közben kiváló labdarúgó, többszörös válogatott. 1935-ben szerezte meg fogorvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935–1936-ban a fogászati tanszéken, 1936-tól a bp.-i stomatológiai int.-ben dolgozott. Az odontotechnológia és a fogpótlástan előadója. 1952-ben megszervezte a fogpótlástani tanszéket, amelynek 1955-től docense lett. Fogorvostörténettel is foglalkozott. – Fm.: Odontotechnika (Bp., 1951); A fogpótlás technológiája (Bp., 1959); Emlékek és tapasztalatok (Bp., 1968–1969) – Irod.: Fábián T.: F. I. (Fogorv. Szle, 1977); F. I. (Fogtechnikai Szle, 1977). Frank György (Kiskunfélegyháza, 1910. febr. 8. – Bp., 1959. dec. 9.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1957). 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1933–1940-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinika orvosa, 1940–1941-ben a Nyomorék Gyermekek Otthona orvosa, 1941–1943-ban a Szent Rókus Kórház sebésze. 1944–1945-ben a Központi Szükségkórház főorvosa, 1945-ben a Nemzeti Segély főorvosa, 1946– 1948-ban az OTI sebész főorvosa, 1950–1952-ben az Orsz. Vérellátó Szolg. főorvosa, 1953–1957-ben a bp.-i Kun u.-i Kórház égési osztályának a főorvosa. Égési, fagyási, vegyi szerektől származó marások sebészi megoldásával, sebészeti sokkal, vérérpreparálással stb. foglalkozott. Elsőnek alkalmazott vékonybél szondázást. A világon elsőnek alkalmazott nagy kiterjedésű égéseknél transzplantációt, bevezette a hibernációban történő műtétet. Számos műszert szerkesztett. – Fm.: A traumatológia alapelemei (szerk., Bp., 1953); Az égés, a forrázás és a vegyi marás korszerű gyógykezelése (Bp., 1955); Égési sérülések műtéti kezelése (Bp., 1956). Frank Kálmán (Vasvár, 1910. jan. 26. – Bp., 1999. júl. 3.) orvos, gyermekorvos, neonatológus, az orvostud. kandidátusa (1965). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Magántanár a gyermekgyógyászati diagnosztika tárgyköréből (1949). A pécsi gyermekklinika munkatársa 1935 és 1950 között, a szombathelyi kórház gyermekosztályának a főorvosa 1950–1979-ben. Bevezette a csecsemőhalálozások elemzését, kidolgozta 71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a koraszülöttek utógondozásának módszertanát, kiemelkedő munkát végzett a falusi gyermekhalandóság elleni küzdelemben. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás és megelőzése (Bp., 1954); Hogyan nevelhetem gyermekemet egészségessé (Bp., 1959); A területi gyermekvédelemi munka jelentősége és kihatása a csecsemőhalálozásra, különös tekintettel Vas megyére (Szombathely, 1961). Frank Miklós (Bp., 1895. dec. 26. – Bp., 1971. ápr. 7.) orvos, belgyógyász, balneológus, az orvostud. kandidátusa (1960). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1923-ban az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1923-1951-ben az OTI rendelőint. belgyógyász főorvosa, illetve a Szt. Margit Rt Margitszigeti Gyógyfürdő Kórház főorvosa. A hazai fürdőterápia első módszertani kidolgozója. 1951–1971-ben az ORFI főorvosa, a Balneo-klímatológai Társ. alapító elnöke. – Fm.: Magyarország fürdőinek, ásványvizeinek, üdülőhelyeinek ismertetése (Bp., 1931); Magyarország gyógyfürdői (Bp., 1949); Magyarország ásványvizei (Bp., 1949); Magyarország ásvány- és gyógyvizei (Bp., 1957); Magyarország gyógyfürdői (szerk., Bp., 1962) – Irod.: F. M. (Rheumatol., 1972, 3. sz.). Frank Ödön (Nádudvar, 1859. febr. 24. – Bp., 1941. júl. 3.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882-től gyakornok, majd tanársegéd Fodor József mellett az orvosi karhoz tartozó közegészségtani int.-ben. 1889-ben magántanár. 1890-től katonaorvos, 1892–1894-ben katonai szolgálatot teljesített, illetve európai tanulmányúton volt. 1894-től a BM eü. osztályán dolgozott mint tisztviselő. 1919-ben helyettes államtitkár. Elsősorban fertőtlenítéssel, iskolaegészségüggyel foglalkozott. Szerepe volt az iskolaegészségtan-tanári szervezet, valamint a bakteriológiai országos hálózat kiépítésében. Településegészségügyi vizsgálatokat végzett. – Fm.: A levegővel, talajjal s vízzel egészségügyi vonatkozásban álló közművek... (Bp., 1898); Betegségek és egészségügyi tekintetben hiányos lakások (Bp., 1900) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910); F. Ö. (Orv. Hetil., 1941, 32. sz.). Frankl József (Kiskunhalas, 1908. okt. 24. – Bp., 1994. jan. 7.) orvos, bőrgyógyász, orvostörténész. 1932-ben végzett a pécsi orvosi karon, az orvostud. kandidátusa (1962). 1932–1937-ben a pécsi bőrklinika, 1937–1940ben a Szent István Kórház bőrgyógyásza. A II. vh. idején munkaszolgálatos, 1946–1950-ben a pécsi bőrklinikán tanársegéd, 1947-ben magántanár. 1949–1968-ban a kaposvári Megyei Kórház bőrgyógyász főorvosa. A bőrbetegségek kemoterápiás kezelésével, a bőrtuberkulózis sebészi megoldásával, orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: A penicillin és gyakorlati alkalmazása (Pécs, 1948); A lupus problémái a bőr-tbc modern szemléletében (Kaposvár, 1961) – Irod.: A Frankl-család orvosi munkáinak jegyzéke (Kaposvár, 1967). Frankovith Gergely (Szigetvár, 1557. jan. – Sopron, 1599–1600 k.) orvos, író, botanikus. Életéről szinte semmit nem tud a szakirodalom, kora füvészetének alapos ismerete jellemezte. 1587-től Sopron város orvosa. Hasznos és fölötte szükséges könyv az Isten fiának ... testi épületökre (Monyorókerék, 1588) c. munkája gyógyfüvek leírását és népi gyógymódokat is tartalmaz vallásos elmélkedések mellett. Így az első m. nyelvű orvosi könyvnek tekinthető. 1599-ben polgári esküt tett. – Irod.: Borsa G.: F. G. (Orsz. Orvostört. Közl., 1956); Grubits J.: Az első magyar nyelvű orvosi könyv. „Hasznos és fölötte szükséges...” (Élet és Tud., 2003, 39. sz.). Fridli Rezső (Farád, 1885. jún. 7. – Bp., 1947. szept. 12.) gyógyszerész. 1905-ben vegyészi, 1911-ben doktori oklevelet szerzett. 1951-től az orvosi kar gyógyszerészeti int.-ben dolgozott. Az I. vh. alatt katona, 1922-ben gyógyszerészi oklevelet is szerzett. 1925-től az Orsz. Bírósági Vegytani Int. igazgatója, 1939-ben a toxikus vegyületek meghatározása bűnügyi esetekben c. tárgykör magántanára. – Fm.: A 3. Magyar Gyógyszerkönyv kémiai részének magyarázatai (Bp., 1923); Toxikus vegyületek (Bp., 1939) – Irod.: F. A. (Gyógyszerész Szle, 1949). Friedrich László (Bp., 1892. márc. 25. – Bp., 1958. nov. 6.) orvos, az orvostud. doktora (1958). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1914–1919-ben a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1920–1923-ban Berlinben és Frankfurtban ösztöndíjas. 1923-tól az OTI endokrinológus főorvosa, 1945-től a Korányi S. Kórház belgyógyász főorvosa, 1946-ban magántanár, 1956-tól a Balassa J. Kórház főorvosa. Endokrinológiával, gasztroenterológiával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a gyomorfekély sebészeti gyógyítása terén. Felfedezte a gyomorfekély ún. gyrus-tünetét. – Fm.: Gastroskópia (Bp., 1960) – Irod.: Fornet B.: F. L. (Orv. Hetil., 1958, 47. sz.). Friedrich Vilmos, 1914-től nyitrazsámbokréti (Budapest, 1864. aug. 6. – Bp., 1945. febr. 5.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1888-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1900-ban magántanár az ipari megbetegedések tárgyköréből. 1888–1890-ben az I. sz. belklinika gyakornoka, 1890–1902-ben Korányi Sándor magánasszisztense, 1892–1894-ben a bp.-i Betegsegélyező Pénztár főorvosa, igazgató főorvosa (1895–1897), belgyógyászati osztályának főorvosa, rendelőintézeti vezető (1897–1927). 1900-tól az ipari megbetegedések kór- és gyógytana magántanára, 1922-től c. ny. rk. tanára. 1901-től a Műegyetemen az ipari egészségtan mb. előadója. Tüdőgyógyászattal, annak iparegészségügyi kihatásaival, általában ipar- és munkaegészségtannal 72 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON foglalkozott. – Fm.: Ipari megbetegedések és azok kórokozói (Bp., 1899); A gümőkórt előidéző okok Budapest lakossága között (Bp., 1906); A foszfor okozta megbetegedések... (Bp., 1908); Die Phosphornekrose in Ungarn (Jena, 1909); A tuberkulózis és az ellene való védekezés (Bp., 1916); A tüdőgümőkór elleni küzdelem (Bp., 1917); A gümőkór elleni harc irányelvei (Bp., 1825); Ipari munkások praeventív orvosi vizsgálata (Bp., 1929). Frigyesi József (Kisvárda, 1875. jún. 14. – Bp., 1967. dec. 11.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), az MTA lev. tagja, 1989-ben rehabilitálták. 1897-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1912-ben a nőgyógyászati műtéttan magántanára. 1903–1913-ban a budapesti II. sz. női klinikán tanársegéd, 1913–1924-ben a Bakáts téri Női Kórház igazgató főorvosa. 1924-től eü.-i főtanácsos, 1927–1929ben c. rk. tanár, 1929–1948-ban a II. sz. női klinika tszv. ny. r. tanára, 1946–1947-ben az egyetem rektora. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott, a nőgyógyászati tbc-s megbetegedések műtéti megoldásának nemzetközileg elismert szakembere, új módszereket dolgozott ki a helyi érzéstelenítésre, bevezette a női betegek hormonkezelését. – Fm.: Terhesség és tuberkulózis (Bp., 1914); A helyi érzéstelenítés kézikönyve (Bp., 1926); A női szervek rákja (Bp., 1927); Nőgyógyászat (Bp., 1943); Az ostrom alatt szerzett szülészeti tapasztalat (Bp., 1947) – Irod.: Szülészeti és nőgyógyászati közlemények. Jubileumi kötet F. J. 7. születésnapjára (Bp., 1946); Bársony J.: F. J. (Orv. Hetil., 1968 és M. Nőorv. Lapja, 1968). Frim Jakab (Körmend, 1852. máj. l. – Bp., 1919. ápr. 24.) gyógypedagógus. 1875-ben Rákospalotán a szellemi fogyatékosoknak Munka nevű intézetet alapított, 1877-ben az „Első magyar hülyenevelő- és ápoló intézet” néven Pestre helyezte át, 1880-ban Budára költöztette, 1896-tól az állam vette át. – Fm.: A hülyeség és a hülyeintézetek különös tekintettel Magyarországra (Bp., 1884); A hülyék és gyengeelméjűek bp.-i prospektusa (Bp., 1888) – Irod.: Kapronczay K.: F. J. (Orv. Hetil., 1977). Frint Tibor (Arad, 1919. dec. 25. – Bp., 1996. dec. 28.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1976). 1944-ben végzett a kolozsvári orvosi karon. 1946–1949-ben az Uzsoki u.-i Kórházban, 1949–1950-ben a bp.-i fül-orr-gége klinikán gyakornok, 1950–1956-ban katonaorvos, majd a bp.-i fül-orr-gége klinikán tanársegéd. 1961–1989-ben a Szabolcs u.-i Áll. Kórház főorvosa. 1961-től egy. tanár. Foniátriával foglalkozott, Bacsa László mérnökkel többcsatornás elektronikus pneumatográfiát szerkesztett. – Fm.: A hangképzés zavarai (Bp., 1964); A hang funkcionális zavarai (Bp., 1969); A hangképzés zavarai, beszédzavarok (Bp., 1969, 2. kiad. 1982); A hangképzés-mechanizmus funkcionális zavarának vizsgálata (Bp., 1973). Frivaldszky Imre (Bacskó, 1799. febr. 6. – Jobbágyi, 1870. okt. 19.) orvos, zoológus, botanikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1833., r. 1838). 1814–1815-ben Kassán bölcseleti, 1823-ban Pesten orvosdoktori oklevelet szerzett. Elsősorban állattani és botanikai kutatásokat végzett. 1822-ben az MNM Állattárában munkatárs, elsősorban Mo. állat- és rovarvilága érdekelte. 1833–1845-ben több expedíciót szervezett a Balkán flóra- és faunavilágának feltárására. 1846-ban Dél-Itáliában, 1847-ben Törökországban végzett terepmunkát. 1841-ben egyik alapítója a M. Természettud. Társulatnak, számos külföldi tud. társaság választotta r. és tb. tagjának. Számos kézirata az OSZK-ban található. Főként a rovarok és a csigák kutatásában ért el jelentős eredményeket. Tiszteletére a M. Rovartani Társ. 1961-ben F. I.-emlékérmet alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens monographiam serpentum Hungariae (Pest, 1823); Catalogus insectorum Emerici F. (Pest, 1834); Entomologiai kémleletek (Pest, 1862); Jellemző adatok Mo. faunájához (Pest, 1 870) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Takács I.: F. I. (M. Agrártört. Életrajzok., I. köt., Bp., 1987). Frommhold Károly (?, 1810. nov. 9. – Bp., 1876. jan. 9.) orvos. 1826-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Pesten gyakorló orvos, jeles szépíró, több irodalmi lap rendszeres írója. A villanygyógyászat meghonosítója Mo.-on. A Lánchídépítésnél orvos, az 1848–1849-es szabadságharc idején honvéd törzsorvos. A szabadságharc után rövid időre emigrál, amnesztiával hazatér, és 1854-től Pest egyik kerületi főorvosa. – Fm.: A törvényszéki orvostan alapvonalai (Pest, 1843); A villámégetés (Pest, 1843); Elektrotherapie (Pest, 1865); A féloldali ideges főfájás (Pest, 1868) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Fugulyán Katalin (Ópalánk, 1888. jan. 24. – Kolozsvár, 1969. júl. 23.) orvos, az első erdélyi m. orvosnő. Orvosi oklevelét 1902-ben Kolozsvárott szerezte meg, 1904-től uo. a szemészeti klinikán tanársegéd, 1920– 1938-ban iskolaorvos, egészségtantanár, 1940–1944-ben Kolozsvárott egy. adjunktus, 1944–1945-ben a szemészet mb. előadója. Írásait magyar nyelvű szaklapok közölték. 1945 után körzeti orvos. Fuker Frigyes Jakab (Kassa, 1748. jún. 14. – Tállya, 1805) orvos, szőlész. 1773-ban a nagyszombati orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1774-től Tállyán orvos, de borászattal és szőlészettel is foglalkozott. Leírta a tokaji hegyet és vidékét, a borkereskedelem történeti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica (Nagyszombat, 1773); De salubriatate et morbis Hungariae shediasma (Lipcse, 1777); Versuch einer Beschreibung des Tokayer Gebirges (Bécs, 1790) – Irod.: R. R.: A magyar borászat története


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON (Bp., 1933); Molnár B.: Kassa orvosi története (Kassa, 1955); Balassa I.: Egy elfelejtett hegyaljai helytörténész (Honismeret, 1982) . Funk József (Újvidék, 1871. ápr. 6. – Bp., 1964. okt. 23.) gyógyszerész, műfordító. 1890-ben Zágrábban gyógyszerészi vizsgát tett, azután több helyen működött gyógyszerészként, kiváló atléta, vívó és úszó volt, Hajós Alfréd edzője. 1893-ban a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1894-ben megvásárolta a Szt. Hermina patikát (Thököly u. 28.). Zempléni Győzővel enzimológiai kutatásokat végzett, a M. Gyógyszerészi Társ. könyvtárának rendezője. Német nyelvre fordította Arany János Toldiját, a Buda halálát, Petőfi verseit, Ady munkáit, magyarra átültette Hammerling, Goethe és Schiller több munkáját. – Irod: Baradlay J. – Bársony J.: A magyar gyógyszerészet története (Bp., 1931); F. J. (Gyógyszerészet, 1964, 11. sz.). Fuszek Rudolf (Bp., 1882. jan. 20. – Monrovia, Libéria, 1941. máj. 29.) orvos, trópusi betegségek szakértője, miniszter. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1903–1908-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int. tanársegédje, 1908–1919-ben a hamburgi Trópusi Int.-ben dolgozott, közben Dél-Amerikába ment hajóorvosként. 1911-ben az afrikai Kamerunban járványorvos, 1912-ben Brazíliában működött, 1913-tól Monroviában élt, mint Libéria közeü.-i vezetője (lényegében minisztere). Nagyértékű, több tízezer személyre kiterjedő afrikai betegnyilvántartását a család őrzi. Jeles néprajzi gyűjtő, 1937-ben értékes gyűjteményét a M. Néprajzi Múzeumnak ajándékozta. – Irod.: Kálmán Gy.: Borsányi L.: Egy afrikai ország magyar minisztere, Dr. F. R, (Élet és Tud., 1978); Libéria egykori magyar minisztere, F. R. dr. (Orv. Hetil., 1984). Fülöp József (Alsójára, 1908. febr. 15. – Bp., 1986. nov. 9.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1963). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1936-ban a III. sz. belklinika, 1936–1945ben a röntgenklinika tanársegédje, 1944-ben magántanár. 1945-től a budai Irgalmas Kórházban, majd annak jogutódjában, az ORFI-ban röntgen-főorvos. – Fm.: A leukémia röntgenkezelése (Bp., 1945); Az epehólyag körüli gyulladások s azok következményeinek röntgenvizsgálata (Bp., 1943); A vastagbél röntgenképén látható kiesésekről (Bp., 1943); Csontáttétel sugaras kezelése (Bp., 1943); Műtét utáni gyomoratonia röntgenképe (Bp., 1944); Protrusio acctabuli (Bp., 1959).

10. G Gaál András, magosi (Zágon, 1899. nov. 23. – Bp., 1948.) orvos, radiológus, egy. magántanár. 1923-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1937-ben a rtg-diagnosztika magántanára lett. 1923–1928-ban a bp.-i III. sz. belklinika, 1928–1936-ban a rtg-osztályon tanársegéd. 1939–1941-ben a Szent János Kórház, 1941– 1948-ban a Szent Rókus Kórház rtg-főorvosa. Belgyógyászati esetek, a mellkas és a csontrendszer betegségeinek röntgen-diagnosztikájával, a gümőkór patológiájával foglalkozott. Alapvető megállapításokat tett a Basedow-kór, az allergiás betegségek, a Paget-kór és az aktinomikózis röntgen-terápiájával kapcsolatban. – Fm.: Cholesterin-anyagcsere vizsgálatok emberi szervezetben (Bp., 1930) – Irod.: György G.: A magyar radiológia úttörői; G. A. (M. Radiol., 1956). Gaál András Kálmán (Ruttka, 1893. máj. 11. – Bp., 1945. máj.) orvos, higiénikus. A bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet 1921-ban, 1934-ben egy. magántanár. 1921–1923-ban a pécsi bőr- és nemibeteg klinikán gyakornok, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas, 1927–1933-ban a Népszövetség Eü.-i Osztályán munkatárs, eü.-i főtanácsos 1934–1942-ben országos közeü.-i főfelügyelő, 1942–1945-ben a Bp.-i Közp. Gyógy- és Üdülőhelyi Biz. elnöke. A magyar zöldkeresztes mozgalom elindítója, népegészségüggyel, faluegészségüggyel foglalkozott. – Fm.: Die ungarische Grüne Kreutz (Bp., 1940); Reumagyógyítás (Bp., 1941); Budapest a gyógyfürdők városa (Bp., 1942, 2. kiad. 1944) – Irod.: G. A. (Magyar Nemzet, 1945, 16. sz.). Gaál Endre, huszti (Tiszabecs, 1875. nov. 26. – Bp., 1943. márc. 24.) gyógyszerész, lapszerkesztő, államtitkár. 1903-ban gyógyszerészi, 1906-ban gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1908-tól gyógyszertártulajdonos. 1920–1921-ben népjóléti államtitkár, 1921–1936-ban a M. Gyógyszerész Egylet elnöke, 1927–1932-ben a Tisza-Szamos menti Ármentesítő Társ. kormánybiztosa, 1928-tól a szatmári ref. egyházkerület gondnoka, 1931-ben a FKgP alapítója, a Független Kisgazda szerkesztője. 1932-től Szatmár vm. országgyűlési képviselője. – Irod.: Gaál J.: G. E. (Gyógyszerészeti Hetilap, 1943, 13. sz.); Korisánszky O.: G. E. (Gyógysz. Közl., 1943, 13. sz.). Gaál Gusztáv, Veli bég (Ákosfalva, 1816. febr. 16. – Szarajevo, 1862. márc. 9.) orvos, török vezértörzsorvos. 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1841–1843-ban a bécsi Allgemeine Krankenhausban dolgozott, 1843–1848-ban a bécsi egy. belgyógyászati klinikáján Skoda asszisztense, a belgyógyászati diagnosztika előadója. Szoros kapcsolatban állt a bécsi radikális körökkel, az 1848-as októberi bécsi forradalom idején a Légió orvosa, a bukás után magyar földre menekült. 1848 novemberében belépett a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON honvédorvosi karba, dandár-főorvosi beosztásban Tiszafüreden, majd Egerben tábori kórházat vezetett. 1849 tavaszán Görgey hadseregében a tábori kórházak felügyelője, július–augusztusban Szeged katonai főorvosa volt. Nevéhez fűződik a honvédápolók szakszerű szakmai kiképzésének a javaslata 1849 júniusában, amelyre az 1880-as évek elején a hazai vöröskeresztes ápolónőképzés felépült. 1849 augusztusában Vidinbe menekült, Ausztria kiadatását követelte Törökországtól, ezért belépett a török hadseregbe, Veli bég néven vezértörzsorvosi beosztásban az alexandriai kórház vezetője lett. 1853-ban az isztambuli Orvosi Akad. tanára, de az osztrák követség követelésére Szíriába vezényelték, Kmetty György (Kursid pasa) orvosfőnöke lett. Részt vett a krimi háborúban a Karaz várában működő tábori kórház parancsnokaként. 1856-tól ismét az Orvosi Akad. tanára, az isztambuli kórház vezetője. Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval, a bécsi és a pesti orvosi karokkal. Boszniában hunyt el kolerában. – Fm.: Das nöthigste über Auscultation und Percussion und ihre Anwendung in der Medizin (Wien, 1842); Hals- und Ohrenheilkunde (Wien, 1843); Die Krankheiten des Ohres (Wien, 1844); Physikalische Diagnostik (Wien, 1846); Taschenencyclopädie der praktischen Medizin (Wien, 1861) – Irod.: Veress S.: A magyar emigráció Keleten (Bp., 1878); Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.). Gaál István (Kalocsa, 1911. jún. 12. – Veszprém, 1963. júl. 27.) orvos, gyermekgyógyász. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1936–1938-ban a Fehérkereszt Kórház, 1939–1944-ben a szegedi gyermekklinika orvosa. 1941-ben gyermek- és iskolaorvosi képesítést szerzett. 1946–1963-ban Veszprémben a megyei kórház gyermekgyógyász főorvosa. 1948-ban a szegedi egy.-en a csecsemő- és gyermekkori szívbetegségek diagnosztikája, különös tekintettel az elektrokardiográfiára c. tárgykör egy. magántanára. 1948ban Svédországban kutató, 1961-ben Bécsben vendégprofesszor. Vitaminológiával, járványtannal, gyermekkardiológiával és radiológiával foglalkozott. – Fm.: Vitamin (Bp., 1960); Die Bedeutung der pneumoencephalographischen Untersuchungen bei Kinden mit psychischen Entwicklungsstörungen (Bécs, 1961) – Irod.: Dobszay L.: G. I. (Gyermekgyógyászat, 1963, 14. sz ); G. I. (Szegedi Egy. Almanach, 1921– 1970). Gaizler Gyula (Debrecen, 1922. máj. 26. – Bp., 1996. nov. 22.) orvos, radiológus, teológus, az orvostud. kandidátusa (1971), teológiai doktor (1982). id. Gaizler Gyula fia. 1953-ban orvosi oklevelet szerzett Debrecenben. 1942–1944-ben tüzér főhadnagy a keleti fronton, 1944–1947-ben hadifogoly. 1953–1955-ben mentőorvos Debrecenben, 1953–1957-ben a debreceni belklinika rtg-gyakornoka. 1957–1961-ben az ORFI rtgszakorvosa, 1961–1964-ben a bp.-i VIII. Ker. rendelőint., 1964–1975-ben a bp.-i XX. Ker. rendelőint. rtgfőorvosa, 1975–1978-ban a bp.-i urológiai klinika rtg.-főorvosa. 1993-ban c. egy. tanár. 1993–1996-ban a SOTE magatartástudományi int. munkatársa, a HIETE bioetikai intézet vezetője (1993–1996), a Pázmány Péter Katolikus Egy. ÁJTK bioetikai és orvosi jogi tanszékének a professzora (1995–1996). Rtg-diagnosztikával, a gerinc és epehólyag funkcionális diagnosztikájával foglalkozott, új eljárást dolgozott ki a gerinc tartási és mozgási formáinak megítélésére. Vizsgálta a medicina és a teológia határkérdéseit, bioetikai tevékenysége az ifjúság, az élet védelmére terjedt ki, az abortusz elleni mozgalom szervezője, számos társadalmi szervezet tagja, a M. Bioetikai Társ. alapítója (1993), az ETT tagja (1995). – Fm.: A nyaki gerincszakasz funkcionális röntgendiagnosztikája (Bp., 1970); A szervátültetés erkölcsteológiai szempontjai (Bp., 1982); Mint orvos és mint teológus (Bp., 1990); Az eutanázia erkölcsi kérdései (Bp., 1991); Felelős döntés vagy ítéletvégrehajtás? Orvosetika változó világunkban (Bp., 1992); A bioetika alapja (Bp., 1997); Bioetika (Bp., 1999). Gaizler Gyula (Bp., 1893. márc. 17. – Parádfürdő, 1964. jan. 12.) orvos, radiológus. 1919-ben kapott orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1919–1923-ban a bp.-i, majd a debreceni röntgenklinikán gyakornok, 1923–1947ben a nyíregyházi megyei kórház rtg.-főorvosa, 1947–1961-ben a rtg.-laboratórium vezetője, 1961–1964-ben a parádfürdői Áll. Kórház igazgatója, rtg.-főorvosa. Rtg-diagnosztikával, komputeres tomográfiával, radiológiai terápiával foglalkozott. Galambos Márton (Selmecbánya, 1820. ápr. 15. – Pozsony, 1872. szept. 16.) állatorvos, orvos. 1844-ben a pesti orvos karon orvosi, 1847-ben állatorvosi oklevelet szerzett. 1847-től az Állatorv. Tanint.-ben dolgozott. 1848– 1849-ben honvédorvos, 1863-tól a kór-, gyógy- és kórbonctan ny. r. tanára, 1861-ben felfedezte, hogy a keleti marhavész juhra és kecskére is átterjed. – Fm.: A ragályos keleti marhavésznek átvitele juhra (Gyógyászati F., 1862); Gyógyszertan állatorvosok és mezei gazdák számára (Pest, 1871) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története 1787–1937 (Bp., 1941); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Galla Emil (Eszék, 1909. nov. 22. – Bp., 1959. jún. 28.) orvos, szemész. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1933-tól a bp.-i I. sz. szemészeti klinikán működött. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. 1945–1947-ben az orvos-egészségügyi szakszervezetben tevékenykedik. 1947–1949-ben ismét az I. sz. szemészeti klinikán, 1949-től a HM Repülőorvosi Szolgálatánál dolgozott. Ezredes, a Néphadsereg főszemésze. Szemészeti optikával, repülésélettannal foglalkozott. – Fm.: Repülőorvostan (társszerzőkkel, Bp., 1956); Űrhajózás (társszerzőkkel, Bp., 1957) – Irod.: G. E. (Orv. Hetil., 1959, 3. sz.). 75 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Gallik Ádám, Gallfy (Berzéte, 1818 – Kassa, 1885. jún. 8.) orvos, amerikai tábornok. Apja katonatiszt volt a császári hadseregben, akinek korai halála miatt nehéz anyagi körülmények közé kerülve előbb kereskedősegéd, majd katonának áll. Nem viselte el a katonai fegyelmet, így otthagyta a tiszti iskolát, és ismét kereskedő lett. A szabadságharc alatt honvéd főhadnagy, a bukás után Franciaországba menekült, ahol temetői sírásó lett. Innen Amerikába hajózott, ahol favágó, vívó- és lovagló-tanár, Daytonban vívóiskolát alapított (1856). Később szivarkereskedő, Ausztráliában téglaégető és kereskedő. Az amerikai polgárháború idején az északiaknál Grant tábornok alatt harcolt. Hősies magatartása miatt előbb ezredessé, 1865-ben pedig tábornokká léptették elő. Katonai zsoldjából beiratkozott a bostoni egyetem orvosi karára, ahol 1871-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. Ezután gyakorló orvosként élt Bostonban, de 1882-ben hazatért, és Kassán telepedett le. Amerikai évei alatt magyar lapok tudósítója volt. – Fm.: For Dygestion of stomach (Cansas City, 1870); Rheumatism and Purifiary. The System from Mercury (Cansas City, 1871) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Gallik Géza (Kassa, 1848. jún. 24. – Kassa, ?) gyógyszerész. Eperjesen, Rimaszombaton tanult, gyógyszerészeti tanulmányokat Bécsben, Berlinben és Bonnban végzett. 1873-tól Sátoraljaújhelyen, 1882-től Kassán gyógyszertár tulajdonos. Írásai a Gyógyszerészetben, a Zempléni Lapokban, a Közegészségügyi Kalauzban jelentek meg. – Fm.: Abhandlungen über die Laxforellesauere (Bécs, 1868); Ivóvizekről és a sátoraljaújhelyi ivóvizek egészségügyi szempontból (Sátoraljaújhely, 1877); Útmutatás a tápszerek... orvosrendőri vizsgálatára (Kassa, 1879); A rothadási bakteriák összetétele (Sátoraljaújhely, 1880); A bor vizsgálatáról (Sátoraljaújhely, 1881); A húskivonatok peptonok vizsgálatáról (Bp., 1892). Garay János (?, 1816. – Reggio, 1882. márc.) orvos, homeopata orvos. 1841-ben Padovában szerzett orvosi oklevelet, az 1850-es évektől Pesten gyakorló és homeopata-orvos. A Hasonszenvi Lapokban és a M. OrvosSebészi Évkönyvben publikált. – Fm: Értekezés a homeopathikus gyógy- és gyógyszertárakról és adagokról (Pest, 1863); Értekezés a sisavirágról (Pest, 1863) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Garay Károly (Monor, 1909. aug. 13. – Budapest, 1992. ápr. 2.) orvos, radiológus, a biológiai tud. kandidátusa (1959). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1938-ban egészségtan-tanári oklevelet is kapott. 1936–1939-ben a bp.-i élettani int. gyakornoka, 1939–1945-ben a Szent János Kórház rtg.-szakorvosa, 1946– 1949-ben az OTI Központi Rtg. Labor.-nak a főorvosa, 1949-1954-ben az MTA Agrokémiai Kutató Int.-nek a kutatóbiológusa, 1954–1960-ban osztályvezető, tudományos főmunkatárs. Jobb hatású vakcinák előállításával foglalkozott Szent-Györgyi Albert munkatársaként, nemzetközileg elismert eredményeket ért el az ún. ATP foszfát észterkötés vizsgálatának területén. – Fm: A sugárzások hatása ATP-re? (Bp., 1958). Gartner Pál (Szelepcsény, 1900. aug. 3. – Bp., 1975. márc. 6.) orvos, ideggyógyász. Orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon szerezte meg 1925-ben, 1925–1926-ban a nagykállói elmegyógyint.-ben alorvos, 1926–1927-ben a nyíregyházi m.-i kórház orvosa, 1927–1933-ban a bp.-i Zsidó Kórház orvosa, elmeszakértő. Bírósági szakértő volt Matuska Szilveszter perében. 1933-ban felforgató tevékenység miatt – 1918-től tagja volt a MKP-nak – elbocsátották. 1936–1939-ben a bp.-i Schwartzer Intézet főorvosa, igazgatója. 1941–1944-ben munkaszolgálatos, légióorvos. 1946-től az Orsz. Elmemegfigyelő igazgató-főorvosa. 1946-ban a mélylélektan magántanára. 1950–1970-ben az Alsóerdősori Korányi S. Kórház főorvosa. 1945–1947-ben országgyűlési képviselő. Szociálpszichológiával, ideg- és elmegyógyászati diagnosztikával foglalkozott. Műfordító, a Gartnerdíj (1975) alapítója. – Fm.: Ösztön, kultúra, illúziók (Bp., 1934); Szenvedélyek és kedélybetegségek mélylélektani gyógyítása (Bp., 1939); Bűn és büntetés (Bp., 1939); Válságos lelki élmények (Bp., 1943); Lélektan és kórlélektan... (Bp., 1949) – Irod.: Gartner-díj (Orv. eü. Dolgozók, 1979. szept. 1.). Gábor Aurél (Sopron, 1923. aug. 10. – Ács, 1976. márc. 8.) orvos, belgyógyász, oxiológus, az orvostud. kandidátusa (1966). 1948-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1948–1951-ben a Koltói Anna, 1951–1955-ben a dunaújvárosi kórház belgyógyásza. 1954-től az OMSZ főorvosa. 1955–1968-ban a Mentőkórház főorvosa, a rohamszolgálat vezetője. 1968–1976-ban az OMSZ Főigazgatóságán tud. főmunkatárs. Kutatta a sürgősségi ellátást, megalkotta és tudományosan megalapozta az oxiológia fogalmát, megszervezte a mentőtisztképzést. Oxiológiát oktatott az egyetemen és az Eü.-i Főiskolán. – Fm.: Adatok a myokardium infarktus korai diagnózisának és therapiájának néhány kérdéséhez (Bp., 1966); Életveszélyes állapotok körzeti orvosi ellátása (Bence B.-vel, Bp., 1970); Korszerű elsősegélynyújtás (Bp., 1972) – Irod.: G. A. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.). Gábor György (Bp., 1913. dec. 17. – Bp., 1979. jún. 8.) orvos, kardiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1965). Előbb két évet az Állatorvosi Főisk.-án tanult, majd orvosi oklevelét 1938-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg. 1938–1941-ben a Maglódi úti (Bajcsy-Zsilinszky), 1940–1941-ben a Szent Rókus, 1941–1944ben a bajai Kórház orvosa, 1945–1946-ban a bp.-i MÁV Kórházban főorvos. 1946–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, 1951-ben a II. sz. belklinika docense. 1966-ban a SOTE IV. sz. belklinika tszv. egy. tanára, egyben az Orsz. Kardiológiai Int. igazgatója lett. Előbb EKG-diagnosztikával, majd a szív dinamikájával 76 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON foglalkozott. Több mint 100 tud. közleménye és könyvfejezete jelent meg nyomtatásban. 1966-tól elnöke volt a M. Kardiológiai Társ.-nak, 1969-től WHO-szakértő, 1966-tól főszerkesztője a Cardiologica Hung. c. folyóiratnak. 1953-ban ő szervezte meg a BOTE marxizmus-leninizmus tanszékét, 1959–1964-ben dékán, h. rektor. – Fm.: Angina pectoris – myocardium infarctus (Bp., 1963); Szívbetegségekről – szívbetegeknek (Bp., 1964); Cardiologia az orvosi gyakorlatban (Bp., 1972) – Irod.: Honti J.: G. Gy. kardiológus professzor munkássága (M. Nemzet, 1988. dec. 15.); Hutás I.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1979). Gács Gábor (Bp., 1938. szept. 6. – Bp., 1990. júl. 24.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1978). 1963-ban szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1963-tól uo. az I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1974–1975-ben Londonban ösztöndíjas. 1976–1982-ben a bp.-i II. sz. gyermekklinikán tanársegéd és az ált. belosztály vezetője, 1980–1981-ben az izotóplabor vezetője is egyúttal. 1982-től haláláig h. igazgató. Osztályán az országban elsőként vezették be a fehérjehormonok radioimmunológiai meghatározását. Vizsgálta a krónikus és endokrin betegségeknél észlelhető anyagcsere- és hormonális változásokat, növekedési hormonzavarokkal, gyermekkori diabétesszel foglalkozott. – Fm.: The Mechanism of Hypoglycaenia due to Semistarvation in Rats (Journal of Nutrition, 1976); Növekedés és serdülés (Bp., 1984) – Irod.: Kiss P.: G. G. (M. Pediáter, 1990); Schuler D.: G. G. (Gyermekgyógyászat, 1991). Gárdi Jenő (Felsődabas, 1886. – Kaufering, 1944. nov. után) orvos. Orvosi oklevelét 1911-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon, az I. vh alatt katonaorvos. 1918-tól Újpest körorvosa, az SZDP segítségével ingyenes tüdőbeteg-rendelőt szerveztek. 1931-től az Újpesti József főherceg Szanatórium igazgatója. 1944 végén a nyilasok elhurcolták, Auschwitzba, majd Kauferingbe vitték, ott halt meg. – Fm.: Tömeges röntgenátvilágítások jelentősége a tbc elleni küzdelemben (Bp., 1935); Új utak a tuberculosis leküzdésére (Vas. I.-vel, Bp., 1935) – Irod.: G. J. (Orv. Hetil., 1969, 50. sz.). Gáspár Ferenc (Szilágysomlyó, 1862 – Bp., 1923. júl. 12.) orvos, útleíró. 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1886-tól a haditengerészet hajóorvosa. 1892-ben Bp.-en telepedett le, biztosítótársasági orvos, 1907-től a kereskedelmi min. tisztviselője, a Ferenc József Kereskedelmi Kórház kormánybiztosa. Számos útleírásban örökítette meg hajóorvosi élményeit. Öngyilkos lett. – Fm.: Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel (Szeged, 1892); Hét év a tengeren (Bp., 1903); A tengerészet lovagkora (Bp., 1905); A föld körül (I–VI. köt., Bp., 1906–1908); A fehér ember útja (Columbustól Pearyig) (I–II. köt., Bp., 1912) – Irod.: Kapronczay K.: G. F. (Orv. Hetil., 1973, 31. sz.). Gáspár János (Bp., 1899. júl. 13. – Vaxjö, Svédország, 1989.) orvos, antropológus, pszichiáter. Münchenben, Jénában és Bp.-en tanult, 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd 1926-ban Jénában bölcsészdoktori diplomát is szerzett. 1926–1930-ban a pécsi Közeü.-i Int. munkatársa. 1932-ben Pécsett jogi doktorátust is szerzett. 1933-tól a jénai Antropológiai Int. munkatársa, ahol 1936-ban a kutyafogakon végzett örökléstani kutatásai alapján megkapta a természettudományok doktori oklevelét. 1930-tól a bp.-i Antropológiai Int. adjunktusa, 1930-tól a szegedi orvosi karon az antropológia meghívott előadója. Több mint 40 magyar, német és francia nyelvű közleményében antropológiával foglalkozott. Egy ideig a Rassen in Donauraum c. folyóiratot szerkesztette. Nevét a Fajelmélet c. munkája tette ismertté, amelynek néhány fejezetén a korabeli német fajelmélet szemléletmódjának a hatása érződik. Ezért 1948-ban elhagyni kényszerült Mo.-t, Svédországban telepedett le. Különböző kórházakban volt kisegítő orvos, 1953-tól a pszichológia és pszichiátria főorvosa a vaxjöi kórházban. 1965-ben vonult nyugdíjba. – Fm.: Degeneratiora vonatkozó vizsgálatok két községben csökkenő gyermekszám és endogamia esetén (Bp., 1926); Fajismeret (Bp., 1930, 1931); Vizsgálódások a községek egészségügye körül (Pécs, 1926); Die Rassen der jüngeren Steinzeit in Ungarn (Szeged, 1935); A keleti szlávok antropológiája, különös tekintettel a kárpátaljai ruszinokra (Bp., 1944). Gáti Tibor (Budapest, 1924. febr. 14. – Budapest, 1995. szept., 9.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965). 1954-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvostud. egy. orvosi karán. Uott a kórélettani int. munkatársa: tanársegéd (1954–1962), adjunktus (1962–1967), docens (1967–1972), egy. tanár (1972–1988). A HIETE egy. tanára (1988–1993), dékánhelyettes (1978–1988). A M. Gasztroenterológiai Társ. tb. elnöke, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának titkára (1970), a Nemzetközi Civilizációs Betegségeket Kutató Társ. alelnöke. Az Acta Physiologica és a Kísérletes Orvostudomány című folyóirat szerk. bizottsági tagja. Kísérletes élettannal, gasztroenterológiával, táplálkozástannal foglalkozott, elsősorban a bél mikromotilitásának humorális szabályozását vizsgálta. A civilizációs ártalmak és betegségek viszonyát, vonatkozásait kutatta. A Jendrassik-, a Hetényi Géza- és a Pro Optimo Merito gastroenterológiai érem tulajdonosa. – Fm: A táplálkozás és a vérnyomásreguláció összefüggéseinek kísérletes vizsgálata (Bp., 1965); A civilizációs betegségek kórtana (Bp., 1969, angolul: 1970); Kórélettani vademecum (szerk., társszerzőkkel, Bp., 1997). Gebhardt Lajos (Pest, 1836. júl. 18. – Bp., 1905.) orvos, egy magántanár. Gebhardt Xavér Ferenc fia. 1860-ban orvosdoktori, 1861-ben sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett Pesten. Külföldi tanulmányút után 1864-től 77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a pesti Szent Rókus Kórház orvosa, 1877-től igazgatója. Jelentős szerepet játszott a Rókus Kórház fejlesztésében, 1868-tól a mellkór és gyógytan rk. tanára, 1885-től budapesti tiszti főorvos. Az ő nevéhez fűződik a Főv. Bakteriológiai Int. és Fertőtlenítő Állomás létesítése (1890). – Fm.: Az emberélettan alapvonalai. Wundt nyomán (Buda, 1869); A kórházak és gyógyintézetek (Bp., 1879); A Budapesti Szent Rókus Kórház évkönyve (Bp., 1885); Jelentés a fő- és székesváros 1892–1893. évben fellépett choleráról (Bp., 1893) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Gebhardt Xavér Ferenc (Paks, 1791. jan. 23. – Pest, 1869. okt. 29.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1830). 1814-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1815-től Bene Ferenc asszisztense, 1820-tól a gyógyszertan helyettes, 1821–1860-ban a belbetegségek kór- és gyógytanának ny. r. tanára. 1824-től a himlőoltást előállító laboratórium vezetője. Székfoglalóját magyarul tartotta, nyelvújító. 1840–1841-ben és 1855–1859-ben az orvostudományi kar dékánja. – Fm.: Útmutatás az orvosi gyakorlásra... (Pest, 1827); Különös orvosi nyavalyák és gyógyítás-tudomány (I–II. köt., Pest, 1828–1838) –- Irod.: G. X. F. (Gyógyászat, 1869, 11. sz.); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Gecse Dániel (Cigányi, 1768. márc. 7. – Marosvásárhely, 1824. máj. 23.) orvos. 1798-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1797–1805-ben Erdélyben – Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, Nagyszalontán – gyakorló orvos. 1806-ban Itáliában járt tanulmányúton. 1807-ben koleraorvos Hunyad vm.-ben, 1809–1812-ben katonaorvos, a nemesi felkelők főorvosa. 1813–1814-ben Brassó környékén „pestis-orvos”, 1815-től Marosvásárhelyen telepedett le, a helyi kollégiumot jelentős adományokkal gyarapította. 1815-ben minden vagyonát végrendeleti úton a helyi kórház megalapítására rendelte. Cikkei a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg. – Fm.: Az állati mágnességnek négy históriái (Tud. Gyűjt., 1821); A magyar vezetéknevekről (Tud. Gyűjt., 1823) – Irod.: Antal J.: Néhai orvos G. D. életrajza... (Marosvásárhely, 1840); Pataki J.: Orvostörténeti adatok. G. D. emberszereteti intézete (Kolozsvár, 1921); Spielmann J.: G. D. (Term. tud. Közlem., 1960, 2. sz.). Geffert Károly (Újkécske, 1901. jan. 28. – Bp., 1992. aug. 29.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1924-ben végzett a bp.-i orvosi karon, 1948-ban magántanár. 1924–1930-ban Németországban dolgozott, 1930–1948-ban a bp.-i gyermekklinikán radiológus, tanársegéd, adjunktus, 1951–1972-ben klinikai docens. Az első magyar gyermekkardiológus, elsősorban a tüdő- és szívelváltozások, ritka csontelváltozások rtg-diagnosztikájával, a sugárkárosodás és a sugárvédelem kérdéseivel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a csecsemőkori tüdőgyulladás rtg-diagnosztikája területén. Róla nevezték el a sziklacsontok összehasonlító vizsgálatára kidolgozott eljárást. A M. Radiol. Társ. emlékérmet nevezett el róla. – Fm.: A csecsemőkori aspecifikus tüdőgyulladások röntgendiagnosztikájának egyes kérdéseiről (Bp., 1954); Röntgendiagnostik der Sauglingspenumininien (Bp., 1962). Gegesi Kis Pál (Nagyszöllős, 1900. febr. 11. – Bp., 1993. ápr. 3.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1954). A szegedi orvosi karon szerzett oklevelet 1923-ban. 1924-től a bp.-i gyermekklinika munkatársa, 1934ben egy. magántanár, 1942-től c. rk. tanár, 1946–1971-ben tszv. egy. tanár, 1971-től tud. tanácsadó. 1950–1955ben dékán, 1955–1961-ben rektor. 1957–1989-ben a M. Vöröskereszt elnöke, a M. Gyermekorvosi Társ. örökös elnöke, több külföldi gyermekorvosi társaság tagja. 1953-ban Kossuth-díjat, 1973-ban Akadémiai Díjat kapott. A központi idegrendszer és az agy organikus betegségeivel, az EEG gyermekgyógyászati vonatkozásaival, gyermekbetegségekkel, járványos megbetegedések szövődményeivel, veleszületett diabétesszel és szívbetegségekkel foglalkozott. A Gyermekgyógyászat és az Acta Pediatrica szerk. biz. elnöke, a M. Pszichol. Szle főszerk. – Fm.: Szív- és vérkeringési betegségek csecsemő- és gyermekkorban (Szutrély Gy.-val, Bp., 1953); A diabetes mellitus csecsemő- és gyermekkorban (Barta L.-sal, Bp., 1956, németül, oroszul is); Személyiségzavarok gyermekkorban (Liebermann Lucyvel, Bp., 1965, németül is); A klinikai pszichológia alapjairól (Bp., 1966); Gyermekklinikai pszichológia (Bp., 1971, németül: 1976). – Irod.: Miltényi M.: Dr. G. K. P-ra emlékezünk (Gyermekgyógyászat, 1993). Gelei József (Árkos, 1885. aug. 20. – Bp., 1952. máj. 20.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1923., r. 1938). 1905-ben természetrajz-vegytan szakos tanári, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a kolozsvári egy.-en. 1909–1912-ben Apáthy I. tanársegéde, 1912–1913-ban Würzburgban járt tanulmányúton. 1914-ben az összehasonlító sejttan magántanára. 1919–1924-ben a kolozsvári unitárius gimn. tanára. 1924-től a szegedi egy.en az állattan és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. 1945 után a szegedi orvosi karon a biológia ny. r. tanára, 1935–1936-ban, illetve 1937–1938-ban az egy. rektora. Citológiával, a gerinctelenek mikrotechnikájával foglalkozott. – Fm.: Adatok a sejt biológiájához (Bp., 1927); Állati tökéletesség a véglény fokán (Szeged, 1940); Feinstrukturen einzelliger Organismen (Jenaische Zeitschrift für Medizin u. Naturwissenschaft, 1942); Biológia orvostanhallgatók részére (Szeged, 1950) – Irod.: Zólyomi B.: G. J. (Akad. Ért., 1952); Maucha R.: In memoriam G. J. (Acta Biol., 1954, 5. sz.); Ábrahám A.: Commemoration of J. G. ... (Acta Biologica [Szeged], 1978); Lukács D.: G. J. a tanítvány és a munkatárs szemével (Állattani Közlem., 1979). 78 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Gellén István (Bp., 1912. ápr. 18. – ?. 1944. aug. 26.) orvos, szovjet partizán. Orvosi tanulmányait Párizsban és Bolognában végezte, 1938-ban a pesti orvosi karon avatták orvosdoktorrá. 1938–1941-ben a Szent István Kórház belgyógyásza, 1941-ben munkaszolgálatos a szovjet fronton. Átszökött a szovjet oldalra, 1943–1944ben egy kijevi hadikórházban dolgozott. 1944. aug. 20-án ejtőernyős partizáncsoporttal együtt ledobták Nagybánya környékén, tűzharcban meghalt. – Irod.: Székely S.-né: Emlékezés egy hős orvosra (Eü. Dolg., 1964. szept.). Gellért Albert (Póka, 1894. febr. 5. – Szeged, 1967. okt. 6.) orvos, anatómus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben a szegedi (kolozsvári) orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1921-től a szegedi anatómia, szövet- és fejlődéstani int.-ben dolgozott. 1933-ban a tájbonctan magántanára, 1936-ban ny. rk. tanár, 1940-től ny. r. tanár. 1942–1943, 1949–1950 és 1958–1960-ban dékán. 1933-ban Párizsban, 1934-ben Grazban és 1939-ben Bécsben vendégtanár. Több hazai és nemzetközi társaság tagja. Kiváló anatómus, az anatómia minden területével foglalkozott, a nagyhírű szegedi anatómiai múzeum megalapítója. – Fm.: A sympathicum viszonya a szemgödör idegeihez (Szeged, 1932); Az agyidegek szerkezete eredésüknél (Szeged, 1934); Parafinozott anatómiai készítmények előállítása (Szeged, 1935); A ganglion caveruosum praeganglionaris rostjai (Szeged, 1942); Rendszeres bonctan (I–II. köt., Bp., 1953); Anwendung der Paraffintechnik bei der Herstellung anatomische Präparate (Studia Medica Szegediensis, VIII., 1971) – Irod.: Ormos J.: G. A. (SZOTE Évkönyv, 1971). Genersich Antal (Nagyszombat, 1842. febr. 24. – Bp., 1918. jún. 4.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1892, r. 1906). 1865-ben a pesti orvosi karon szerezte meg oklevelét. 1866–1868-ban az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1868–1870-ben Pest kórboncnok főorvosa. 1870–1871-ben külföldi ösztöndíjjal Európában volt tanulmányúton. 1872–1895-ben a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára. 1895–1913-ban a bp.-i orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója, 1910–1911-ben az egy. rektora. Főként kórbonctannal, kórszövettannal és törvényszéki orvostannal, ezen belül a tuberkulózis, a szifilisz, a leukémia kórbonctanával foglalkozott, kiváló tanár volt. – Fm.: A fejcsonkos torz (Kolozsvár, 1880); Hozzászólása a tuberculózis vitához (Nemzetközi Belorvosi Nagygyűlés, Berlin, 1890); Tetemvizsgálati jegyzőkönyv. Űrlap (Kolozsvár, 1890); A hashártya tömlőkről... (Bp., 1899); A szeszes italok habituális élvezete folytán... (Bp., 1899) – Irod.: Budai K.: G. A. r. tag emlékezete (Akad. Ért., 1919, 29. sz.); Regöly-Mérei Gy.: G. A. (Orv. Hetil., 1962, 5. sz.); Kapronczay K.: G. A. (Orv. Hetil., 1977). Genersich Antal ifj., 1891-től szepesszombati (Kolozsvár, 1876. ápr. 2. – Hódmezővásárhely, 1944. dec. 25.) orvos, sebész. Id. Genersich Antal fia. 1898-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-n, 1923-ban egy. magántanár. 1898 és 1905 között a bp.-i egy. II. sz. sebészeti klinikáján műtő. 1905–1940-ben a Hódmezővásárhelyi Kórház igazgatója, sebész főorvosa. 1900-ban Sebestény-ösztöndíjjal Breslauban járt tanulmányúton. 1923–1944-ben a szegedi Ferenc József Tudományegy.-en a hasűri sebészet magántanára, eü.-i főtanácsos (1927). A bélrendszer, a tüdő és elsősorban az epe megbetegedéseivel, illetve az asztmatikus eredetű betegségek sebészi megoldásaival foglalkozott. A cholecisztotómiát és a cholecisztográfiás módszereket rutineljárássá fejlesztette. – Fm.: A gyomor-és bélműtétek egy újabb aseptikus módja (Gyógyászat, 1905); Cholecystographias tapasztalataink; A cholecystotomiáról (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1927); Van-e jogosultsága a cholecystotomia ideálisnak? (Erzsébet Közkórház Évk., 1905–1930, Hódmezővásárhely, 1930); A műtét útján eltávolított epekövek vizsgálati eredményei (Uo.); A sebészeti gümőkór balneoteápiája (Uo.). Genersich Sámuel (Késmárk, 1768. febr. 15. – Lőcse, 1844. szept. 2.) orvos, botanikus. 1794-ben Bécsben avatták orvosdoktorrá, 1795–1799-ben Késmárkon orvos, 1799-től Lőcsén főorvos. A Szepesség és a Tátra flórájának kutatója. – Fm.: Florae Scepusiensis elenchus... (Lőcse, 1798); Catalogus plantarum variorum Scepusii... (Lőcse, 1801); Belehrung für das Publicum... (Lőcse, 1829) – Irod.: Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek ( IV. köt., 1941). Gensel János Ádám (Sopron, 1677. okt. 26. – 1720. Sopron, aug. 31.) orvos. Jénában teológiát, Itáliában medicinát tanult, 1703-ban Padovában orvos- és bölcseleti doktorrá avatták. 1704-ben Vasvár, 1705-től Sopron orvosa, 1710-től Sopron vm. főorvosa, Eszterházy herceg udvari orvosa. Természettudós, botanikus, flórakutató. – Fm.: Dissertatio medica, qua aegrum ischuria laborantem exhibet... (Jéna, 1699); Neue Hungarische und Schlesische Plantation des vermeinten Indianischen Tees (Breslau, 1737) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek ( I. köt., Bp., 1929). Gera József (Makó, 1896. okt. 24. – Budapest, 1946. márc. 12.) orvos, politikus. 1921-ben végzett a bp.-i orvosi karon. A makói kórház sebész főorvosa (1928–1937), de 1937-ben Budapestre költözött, csatlakozott Szálasi Ferenc nyilaskeresztes mozgalmához. 1943–1944-ben orvosfőhadnagyként a keleti fronton tartózkodott. A nyilas puccs után (1944. okt. 15.) a párt „pártépítési osztályát” vezette, majd Németországba menekült, a nyilas


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON „kormányzótanács” tagja volt. Háborús bűnösként kivégezték. – Irod.: Zinnet T. – Róna P.: Szálasiék bilincsben (I–II., köt, Bp., 1986). Gerlei Ferenc (Szarvas, 1901. ápr. 28. – Nyíregyháza, 1970. jún. 21.) orvos, kórboncnok, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1961). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1932–1936-ban a szegedi kórszövettani int.-ben dolgozott, itt szerzett 1935-ben szakképesítést. 1936-tól a nyíregyházi megyei kórház kórbonctan főorvosa, 1947-ben egy. magántanár, főleg az emésztőszervek kórbonctanával foglalkozott. – Fm.: Über die Gelbsucht der Herzkranken (Frankfurter Zeitschrift für Pathologie, 1935) – Irod.: Megyeri J.: G. F. (Orv. Hetil., 1976, 30. sz.). Gerlóczy Ferenc (Bp., 1911. okt. 23. – Bp., 1990. márc. 12.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1990). 1935-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1948-ban magántanár. Nevelőapja Gerlóczy Zsigmond orvos. Mindvégig a budapesti I. sz. gyermekklinikán működött: gyakornok (1935–1939), tanársegéd (1939–1949), adjunktus (1949–1953), docens (1953–1956), egy. tanár (1956–1971), a klinika igazgatója (1971–1981). 1944–1945-ben a szikszói kórház mb. igazgatója, a M. Gyermekorvos Társ. elnöke (1952–1954), tb. elnöke (1969–1979), az ETT tagja (1958–1968), h. elnöke (1958– 1964). A Bókay- (1958), a Gerlóczy Zsigmond- (1962), a Markhot-emlékérem (1965), a Tangl F.- (1978), a Schöpf-Mérei-érem (1981) tulajdonosa. Csecsemő- és gyermekkori diagnosztikával, vitaminológiával foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a gyermekkori mellékpajzsmirigy eredetű betegségek kutatásában, nevéhez fűződik a tokoferol (E-vitamin) újszülöttkori szerepének felismerése, hatásmechanizmusának tisztázása, amely nemzetközi elismerést aratott a csecsemőkori sorvadás vitamin-anyagcsere vizsgálatában. – Fm.: Maradék differenciálnitrogén vizsgálatok gyermekeken (Recht I.-nal, Bp., 1938); Adatok a testegyenészeti fejlődési rendellenségek örökléstanához (Bp., 1941); Tetania idiopathica juvenalis (Bp., 1942); Rachitis és tetania (Bp., 1951); Csecsemő- és gyermekkori heveny katasztrófák (Bp., 1957); A gyermekgyógyászat tanításának metodikai kérdései (Bp., 1966); A gyermekgondozás egyes kérdései (Bp., 1971); Gyermekgyógyászat (I–IV. köt., Bp., 1979); Vitaminok (Bp., 1986); Tokoferol (Bp., 1987). Gerlóczy Géza (Bp., 1890. jún. 21. – Bp., 1952. ápr. 6.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Gerlóczy Zsigmond fia, Fodor József unokája. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1921–1933ban az I. sz. belklinika munkatársa, 1923-ban a vér- és anyagcsere betegségek, valamint a belgyógyászati diagnosztika magántanára, 1928-ban c. rk. tanár. 1933-ban az OTBA Kórház (mai Kútvölgyi) igazgatója. 1928– 1934-ben az Orv. Hetil. szerkesztője. Hematológiával, endokrinológiával, ezen belül főként a vérsavólabilitás kérdéseivel, a szervezet savasságával és lugosításával, a trombózis és a szepszis kór- és gyógytanával foglalkozott. Tanulmányozta a liquortermelést, a vér és a liquor kapcsolatait, vizsgálta a RES hatásmechanizmusát. A geriátria terén is végzett kutatásokat. – Fm.: A thrombosis pathogenezise (Bp., 1931); A nyelőcső, gyomor és bél betegségeinek klinikája (Bp., 1932); A pancreas betegségeinek klinikai diagnosztikája (Bp., 1933); A hasnyálmirigy betegségei (Bp., 1933); A septikus megbetegedések kezelése (Bp., 1937); A heveny pankreatitis (Bp., 1939) – Irod.: G. G. (Orv. Hetil., 1952, 21. sz.). Gerlóczy Zsigmond (Pest, 1863. jún. 25. – Bp., 1937. szept. 9.) orvos, egy. tanár, G. Géza apja. Orvosi oklevelét 1887-ben a pesti orvosi karon szerezte meg. 1887–1890-ben a bp-i I. sz. belklinikán működött, 1890-től a Szent Rókus Kórház főorvosa, 1901–1927-ben igazgatója. 1898-ban a fertőzőbetegségek egy. magántanára, 1901-től a műegy.-en az iparegészségügy előadója, 1912-ben a fertőző betegségek c. rk. tanára. 1927–1930-ban a fővárosi kórházak igazgatója. Fertőző betegségekkel, higiéniával foglalkozott. Az Egészség (1901-től), az Ifjúság és egészség, Az egészség könyvtárának a szerkesztője. 1921-től haláláig az Orsz. Közeü.-i Tanács elnöke, 1924-től a bp.-i Orvosszövetség elnöke. 1927-től felsőházi tag. – Fm.: Köztisztaságról (Bp., 1890); Egészségtan (Bp., 1890); Gesundheitslehre (Bp., 1891); Budapest fürdői és ásványvizei (Hankó V.-sal, Bp., 1891); Diagnosztikus nehézségek fertőzéses májbetegségekkor (B., 1913); Egészségügyi ismeretek (Bp., 1927); Fertőző betegségek és az iskola (Bp., 1928) – Irod.: Grosch K.: G. Zs. (Népegészségügy, 1937); Háhn G. – Melly J.: Fodor József élete és munkássága (Bp., 1964). Germán Tibor, 1911-ig Gutwillig (Bp., 1888. okt. 25. – Bp., 1951. febr. 12.) orvos, egy. tanár. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb a bakteriológiai int.-ben, majd a fülészeti klinikán tanársegéd, 1932-től a fülészeti diagnosztika magántanára, 1933-1934-ben az Apponyi Poliklinika főorvosa. 1945 után a fül-orr-gégészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár. Feleségével, Bajor Gizi színművésszel öngyilkosok lettek. Műtéttannal, fertőző betegségek gégészeti következményeivel foglalkozott. Fő kutatási területe az otogén agyi komplikációk, az otolith szerepének vizsgálata, élettana, a vestibularis rendszer diagnosztikája. Műtéti eljárást dolgozott ki a gége féloldali kiirtására. – Fm.: Adatok az otholithkészülék megbetegedésének tünettanához (Bp., 1924); Friedlanderotitis mint jellegzetes... (Bp., 1929); Tamptonotitisek klinikája és bakterológiája (Bp., 1929); A fülfájdalmakról (Bp., 1931); A vestibularis functio vizsgálatának mai állása (Bp., 1937);


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON A labyrintfenestratióról (Bp., 1941); A nagyothallásról (Bp., 1943); Tapasztalatok a fél gége kiirtásáról (Bp., 1945); – Irod.: G. T. (Orv. Hetil., 1988, 50. sz.); Liska D.: Zárt ajtók mögött (Bp., 2001). Geyger Dániel (Rosenheim, Németország, 1595. okt. 8. – Regensberg, 1664. febr. 14.) orvos. Padovában szerzett orvosdoktori oklevelet 1618-ban. 1622-ig Münchenben, 1629-ig Augsburgban városi orvos, majd családjával együtt Pozsonyban telepedett le, ahol Pázmány Péter bíboros és több főúri család orvosa. – Fm.: De Foliis Quercus in aes transmutatis. Dissertatio inauguralis medica (Padova, 1618); Responsum Medicum defensiuum de Morbo et Morte Cardinalis Varteobergici August (Bécs, 1662) – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza, (Bp., 1960–1970, III. köt.); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Géber Ede (Körmend, 1840. nov. 19. – Kolozsvár, 1891. okt. 1.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1866-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1866–1874-ben a bécsi bőrklinikán Hebra professzor tanársegéde, 1873-ban magántanár. Ebben az évben a bécsi egy. ösztöndíjával keleti tanulmányúton járt. 1874től a kolozsvári orvosi karon a dermatológia ny. rk., 1879-től a bőr- és nemikórtan ny. r. tanára. A Karolina Kórház bőrgyógyászati osztályának igazgatója, 1884–1885-ben az orvosi kar dékánja. A bőrgyógyászat első ny. r. tanára Mo.-on. A bőr koleszterintartalmú daganataival (xanthoma) és a vírus okozta molluscum contagiosum betegséggel foglalkozott, Kaposi Móriccal együtt leírta a xeroderma pigmentosum kórképét. Számos tudományos közleménye az Orv. Hetil.-ban, a Vierteljahrsschrift für Dermatol. und Syphilisben és más korabeli szakfolyóiratokban (Deutsches Arciv für Klinische Medizin, Wiener Med. Presse, Természettud. Közl., Monathshefte für Dermatologie stb.) jelentek meg. – Irod.: Feuer N.: G. E. (Gyógyászat, 1891, 31. sz.). Giovannini Rudolf (Füzesabony, 1891. márc. 22 – Bp., 1963. szept. 23.) gyógyszerész. 1918-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon, azután a hazai gyógynövénytermelés és értékesítés területén dolgozott, 1924-től a Földműv. Min.-ban, előbb a Gyógy- és Vegyipari Növényforg. Iroda vezetője, 1936-tól a Gyógynövénykísérleti Állomás igazgatója, 1947-ben e terület kormánybiztosa. 1950-től a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Int. gyógynövényosztályának vezetője. Kutatási területe a gyógynövénytan, részt vett a gyógynövények szabványosításában. A Herba c. lap munkatársa (1924–1945), 1940–1945-ben főszerkesztője. – Fm.: A magyar gyógynövény hatása (Darvas F.-cel, Bp., 1926); Útmutató a gyógynövénygyűjtők és beváltók részére (Bp., 1945); Magyar gyógynövények (I–II. köt., társszerzőkkel, Bp., 1948); Gyógynövényeink (Szathmáry G.-val, Bp., 1958.) – Irod.: Halmai J.: G. R. (Herba Hung., 1963, 3. sz.). Glauber Andor (Bp., 1910. febr. 5. – Bp., 1983. aug. 24.) orvos, orthopéd sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1951-ben a Nyomorék Gyermekek Otthonában dolgozott, 1951-től az orthopédiai klinika munkatársa. 1953–1980-ban tszv. egy. tanár és intézeti igazgató. 1973–1983-ban az Orsz. Othopédiai Int. igazgatója. Az orthopédiai ellátás országos megszervezője. A veleszületett csípőficam és a csonttumorok diagnosztikájával foglalkozott. Fontos szerepet játszott abban, hogy az ortopédiai oktatás megindult Debrecenben és Szegeden, valamint Pécsett is. Több hazai és külföldi társaság (pl. a M. Orthopaediai Társ., a Nemzetközi Sebész Társ., stb.), valamint szerkesztőbizottság tagja. – Fm.: Orthopaedia (Bp., 1954); Adatok a csontregeneráció kérdéséhez (Bp., 1958); A gyakorló orvos orthopaediája (Bp., 1962); A csonttumorok diagnosztikája (Bp., 1970) – Irod.: Vízkelety T.: G. A. (Orv. Hetil., 1983, 43. sz.). Goldner Adolf (Szolnok, 1864. nov. 23. – Abbázia, Jugoszlávia, 1930. jún. 5.) orvos. 1888-ban szerzete meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888–1896-ban magánorvos, 1896-tól az Ált. Munkás-Betegbizt.- és Rokkant Pénztár orvosa, 1890-tól az MSZDP tagja, 1901–1906-ban vezetőségi tagja, de ekkor megszakította kapcsolatát a munkás- és szociáldemokrata mozgalommal. Abbáziába költözött, és az ottani szanatórium igazgatója lett. – Irod.: G. A. (Orv. Hetil., 1930, 40. sz.). Goldziher Vilmos (Köpcsény, 1849. jan. 1. – Bp., 1916. júl. 15.) orvos, szemész, egy. tanár, Goldziher Ignác orientalista tudós unokafivére. 1871-ben a bécsi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1871–1875-ben Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban élt. 1875-től a Rókus Kórház szemészeti osztályán dolgozott, 1878-ban magántanár, 1895-ben c. rk. tanár. 1883-tól a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának szemészfőorvosa, 1895-től a Szent János, 1901-től a Szent Rókus Kórház szemészfőorvosa. Egyik alapítója a Vakok Intézetének, 1898-ban a csökkent látásúaknak intézetet és iskolát alapított. Egyik szervezője volt a vakokkal foglakozó társadalmi és segítő egyesületeknek. – Fm.: A szaruhártya szalagszerű elhomályosodásáról (Bp., 1879); Die Therapie der Augenkrankheiten (Stuttgart, 1881); Az idült ragályos szemgyulladások. A trachoma. Klinikai tanulmány (Bp., 1888, németül: 1888); Über die Anwendung des Atropins in der Augenheilkunde (Bécs, 1888); A szemészet kézikönyve (Bp., 1891) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: G. V. (Orv. Hetil., 1976, 30. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Gortvai György (Bp., 1903. febr. 3. – Bp., 1969. júl. 5.) orvos, belgyógyász. Orvosi tanulmányait a németo.-i Giessenben és a pécsi egy.-en végezte, orvosi diplomáját 1928-ban szerezte meg. 1928–1949-ben az Apponyi Poliklinikán működött. 1949-ben a Fővárosi Budai Kórház igazgatója lett. 1951–1960-ban a bp.-i Róbert Károly körúti Kórház oszt. vez. főorvosa. 1960-tól a Szövetség u.-i Kórházban főorvos és a kórház ig.-helyettese, 1963– 1967-ben ig. főorvosa. A kórháznak a Péterfy Sándor u.-i Kórházzal való egyesítése után főorvos. A belbetegségek és a környezeti, illetve idegbehatások közötti összefüggések területén végzett kutatásokat. Számos gyógyszer kipróbálását bízták osztályára. – Irod.: Fekete S.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1969). Gortvay György (Vajkóc, 1892. jan. 16. – Bp., 1966. ápr. 22.) orvos, higiénikus, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1919 után a főv. közeü.-i szervezetében dolgozott. 1927-ben a társadalomegészségtan magántanára, 1929-től a Népegészségügyi Múzeum igazgatója. 1944. március 19-én a németek letartóztatták, majd rendőri felügyelet alatt élt. 1945 után a Népjóléti Min. államtitkára, 1946-ban c. rk. tanár, 1946–1949-ben az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója, majd minden indok nélkül leváltották, gyakorló orvos lett. 1957–1960-ban az Orsz. Orvostud. Dok. Központ és Könyvtár igazgatója, 1960–1966-ban a BOTE Kari Könyvtárának az igazgatója. Szociálhigiénével, orvostörténelemmel foglalkozott. 1929–1946-ban a Népegészségügy szerkesztője. 1960-ban elindította az Orv. Hetil. Horus rovatát. – Fm.: A golyva elterjedése Magyarországon (Bp., 1925); Foglalkozási megbetegedések (Bp., 1927); A venereás betegségek statisztikája Mo.-on (Bp., 1930); A közegészségügy reformja (Bp., 1933); Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története (Bp., 1953); A magyar közegészségügy állapota és az egészségügyi fejlődés útja az utolsó évszázadban (Bp., 1958); Semmelweis élete és munkássága (Zoltán I.vel, Bp., 1966) – Irod.: Réti E.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1966, 25. sz.): Kapronczay K.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1992, 28. sz.). Góth Endre (Bp. 1909. márc. 27. – Bp., 1976. dec. 22.) orvos, belgyógyász, az orvostud. doktora (1973). 1933ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1936-ban a III. sz. belklinikán, 1936–1940-ben az Apponyi Poliklinikán, 1940–1941-ben a szegedi biokémiai int.-ben dolgozott. 1943-tól a Szt. János Kórház belosztályán főorvos. 1947-től a bp.-i egy.-en a vitaminok és hormonok a belgyógyászatban c. tárgykör egy. magántanára. 1950–1952-ben a József Attila Kórház, 1952-ben a Margit Kórház belgyógyász főorvosa, 1958ban Cambridge-ben ösztöndíjas. 1959-től a Szent János Kórház II. sz. belosztályának főorvosa, 1976-ban c. egy. tanár. Fő kutatási területe az endokrinológia, a hormonkutatás, a mellékvese-működés vizsgálata. Elsőnek kezelt emberi növekedést segítő hormonnal törpenövést Mo.-on. Diabetológiával is foglalkozott. – Fm.: A vitaminok és jelentőségük az orvosi gyakorlatban (Bp., 1938); B1-vitamin-hiány felismerése (Bp., 1941); Vitaminok és hormonok (Bp., 1943); B1-hypovitaminosis tünetei (Bp., 1944); A pajzsmirigy betegségei (Bp., 1952); Hormonterápia (Bp. 1958); Az endokrinológia újabb eredményei (társszerzőkkel, Bp. 1963); Elhízás (Bp., 1969); Phathopysiologie und Klinik der Fettsucht (Bp., 1969) – Irod.: G. E. (Orv. Hetil., 1977, 19. sz.); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Góth Manó (Pest, 1848. – Kolozsvár, 1929. jún. 3.) orvos, szülész, egy. tanár. 1872-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1873-tól a kolozsvári egy. szülészeti klinikáján tanársegéd, 1875-ben a nőgyógyászat magántanára, 1893-tól c. ny. rk. tanára. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Pester Lloydban és a Pester Med. Chirurgieban, valamint a bécsi Zentralblatt f. Gynaekologie-ban jelentek meg. – Irod.: Szinynyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Gottsegen György (Bp., 1906. jún. 18. – Dubrovnik, 1965. máj. 7.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962). Bécsben és Párizsban tanult, orvosi oklevelét 1929-ben Bécsben szerezte meg. 1930–1931-ben a bécsi belklinikán, 1931–1944-ben a bp.-i Zsidó Kórházban dolgozott, 1945-től az OTI igazgatója. 1950–1957-ben a Szent István Kórház belgyógyász főorvosa, osztályából alakították ki 1957-ben az Orsz. Kardiológiai Int.-et, amelynek haláláig első igazgatója. 1959-ben uo. a IV. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár. Keringési betegségekkel, kardiológiával foglalkozott. 1997-től nevét viseli az Orsz. Kardiológiai Int. – Fm.: A szívbetegek vizsgálatáról és kezeléséről (Bp., 1929); Szívbetegségek (Bp., 1961) – Irod.: Sós J.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1965, 23. sz.). Göllesz Viktor (Nagykanizsa, 1930. máj. 21. – Bp., 1999. márc. 11.) orvos, főisk. tanár. 1953-ban gyógypedagógusi, 1961-ben orvosi oklevelet szerzett Bp.-en. 1962–1964-ben a bp.-i Gyógypedagógiai Int. orvosa, 1967–1989-ben a Gyógypedagógiai Főisk. kórtani tanszékének főiskolai tanára, 1968–1972-ben főigazgató. A Szociálrehabilitációs Szövetség fogyatékosságügyi szakosztálya elnöke (1969–1981), a M. Gyógypedagógus Társ. megalapítója, főtitkára (1980–1986), a Szociális Munka Alapítvány kuratóriumának elnöke (1991–1999). A Gyógypedagógiai Szemle szerkesztője (1973–1980), a Szociális Munka főszerkesztője (1989–1999). – Fm.: Fogyatékosságügyi határterületek – gyógypedagógia (szerk., Bp., 1973); A rehabilitáció és az értelmi fogyatékosok nevelése (szerk., Bp., 1973); A gyógypedagógia alapproblémái (szerk., Bp., 1976); Gyógypedagógiai iskola-egészségügy (Bp., 1984); Gyógypedagógiai rehabilitáció (Bp., 1985); A fejlődéstan 82 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON alapjai (Bp., 1989). – Irod.: Gordosné Szabó A.: Dr. G. F. (Gyógyped. Szle, 1999; Uő: A magyar gyógypedagógusképzés története (Bp., 2000). Göllner Kornél (Breznóbánya, 1867. máj. 9. – Bp., 1934. jún. 12.) gyógyszervegyész. 1888-ban a bp.-i egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet. Tanulmányai befejezése után Besztercebányán gyógyszerész, majd 1890– 1900-ban Troppauban vegyész G. Hell gyógyszerészeti gyárában. Ezután a bp.-i Galenus gyár, majd 1913-tól a Kochmeister vállalat óbudai gyógyszervegyészeti gyára vezetője. 1916–1933-ban az újpesti Wolfner-gyár üzemvezető vegyésze, eközben pedig a drogista szakisk. előadó tanára. A Drogista Közl. szerkesztője (1903). – Fm.: Drogista gyakorlat (Bp., 1931) – Irod.: Szahlender L.: G. K. és a Drogista Iskola (Bp., 1943). Gömöri Béla (Székesfehérvár, 1913. jan. 21. – Bp., 1974. jún. 18.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1958-ban a nyíregyházi vm.-i (m.-i) kórház kórboncnoka, 1940-től fül-orr-gégésze, 1945-től főorvosa. 1942–1944-ben a Nagyváradi Áll. Kórház fül-orrgégész főorvosa. 1948-tól sportorvos is. 1958–1968-ban a bp.-i fül-orr-gégészeti klinikán adjunktus, 1968-tól az István Kórház főorvosa. Megszervezte a bp.-i Audológiai Állomást, színházi szakértő. Tudományos cikkei a Fül-orr-gégészet című folyóiratban jelentek meg. – Fm.: Az arcüreggyulladás penicillin kezelése (Bp., 1947); Lappangó maláriánál... (Bp., 1949); A fül diphteriás megbetegedéséről (Bp., 1949); Az arcüreg-gennyedések antibiotikus kezelése (Bp., 1949); Pachydermia kérdése (Bp., 1957) – Irod.: G. B. (Fül-Orr-Gégegyógyászat, 1974, 7. sz.); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Gömöri Dávid, Gömöry (Rozsnyó, 1708, máj. 5. – Győr, 1795. okt. 14.) orvos. 1731–1733-ban a jénai egy. hallgatója, ahol 1733-ban orvosi oklevelet szerzett. 1733-tól rövid ideig Rozsnyón, majd utóbb haláláig Győrött orvosként működött. A m. nyelvű orvosi irodalom egyik első képviselője. Foglalkozott alkímiával is, a kénsavban vélte felfedezni az ősanyagot. Kapcsolatban állt kora néhány ismert alkimistájával, mint Pápai Molnár Mihály, gr. Török Lajos vagy J. Bergen. Kéziratban maradt Praxis medica usui apothecae manualis pharmaceuticae accommodata c. műve. – Fm: A pestisről való orvosi tanátslás (Győr, 1739) – Szállási Á..: G. D. és Gömöry D. (Orv. Hetil., 1989). Gömöri György (Bp., 1904. júl. 16. – Palo Alto, Kalifornia, USA, 1957. márc. 1.) orvos, egy. tanár, patológus, sebész, hisztokémikus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1932-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int., 1932–1938-ban a III. sz. sebészeti klinika tanársegéde. 1938-tól az USA-ban élt. 1938–1943ban magánorvos, nosztrifikáltatja bp.-i orvosi oklevelét, 1943-ban bölcsészeti doktor. 1949-től a mellkasi betegségek és mellkassebészet ny. r. tanára a Kaliforniai Egy.-en. 1950-ben egyik alapítója a Nemzetközi Hisztológiai Társ.-nak, amelynek 1957-től elnöke lett. Világhírű enzimhisztokémikus, az alkalikus foszfatáz hisztokémiai kimutatója (1939), tanulmányozta az enzimek szöveti lokalizációját, speciális festési eljárásokat dolgozott ki, a retikulum kimutatására szolgáló ezüstimpregnációs módszert róla nevezték el. Jelentős eredményeket ért el a kísérletes patológia területén is a tbc-vel és a diabétesszel kapcsolatban. Az American Journal of Clinical Pathology és a Journal of Histochemistry szerk. biz.-nak a tagja. – Fm.: Állatkísérleti adatok a helyi érzéstelenítőszerek méreghatásához (Bp., 1935); A mikrotechnikai vaskimutató eljárások bírálata (Debrecen, 1936); Microscopic Histochemistry – Principles and Practice (Chicago, 1952) – Irod.: Honti J.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1979, 2. sz.). Gömöri Pál (Bp., 1905. febr. 26. – Bp., 1973. szept. 20.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1954, r., 1965.), Kossuth-díjas (1957). 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1930-tól a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa. 1945-ben adjunktus, 1949-ben magántanár, 1949-től a III. sz. belklinika igazgatója, 1951-től ny. r. tanár. 1959-től a II. sz belklinika igazgatója, 1970-től az MTA V. osztályának a vezetője, az ETT vezetőségi tagja, 1970-től a MOTESZ elnöke stb. Kutatási területe a keringési betegségek, a vesebetegek kórtana stb. Számos hazai és külföldi orvosi társaság rendes, levelező és tb. tagja. 250 közleménye és több könyve jelent meg. – Fm.: A hypochloracmiák és extrarenalis azotaemiák klinikája, pathogenezise és differencial diagnózisa (Debrecen, 1939); Az angina pectorisról (Bp., 1944); Újabb szempontok a veseműködés vizsgálatában (Bp., 1946); Belgyógyászati vesebajok és hypertonia-betegség általános diagnopsztikája és klinikuma (Bp., 1953, bőv. és átdolg. kiadás: 1962); A keringés elégtelensége (Bp., 1953) – Irod.: G. P. (Orv. Hetil., 1973, 46. sz.); Gábor Gy.: G. P. (M. Tud., 1974, 2. sz.). Gönczi Judit (Bp., 1942. ápr. 15. – Bp., 1995. dec. 9.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1989). 1967ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1967–1972-ben az OTKI belgyógyászati klinika munkatársa, 1972–1978-ban tanársegéd, 1980-ban adjunktus. Az Egészségügyi Főiskolai kar főiskolai adjunktusa, a HIETE radiológiai klinika docense (1990–1995). A pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy non invazív ultrahangdiagnosztikájával foglalkozott. Baleset áldozata lett. – Fm.: Az ultrahangvizsgálat szerepe a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy megbetegedéseinek diagnosztikájában és differenciáldiagnosztikájában


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON (kand. dissz., Bp., 1988); Endokrin szervek megbetegedéseinek ultrahangdiagnosztikája (Az orvostudomány aktuális problémái, Bp., 1988). Görgei P. Pál (Nagykapos, Ung. vm., ? – ?, 1674. febr. ?) orvos, ref. lelkész. 1654-től Utrechtben tanult, ahol orvosi oklevelet szerzett. Közben 1656-tól a groningeni, 1657-től a franekeri egy.-en is végzett tanulmányokat. 1668-tól lelkész Nagykaposon, miközben Teleki Mihály erdélyi kancellár orvosa. Már korábban összeütközésbe került a rekatolizációs törekvésekkel, 1670-ben Báthori Zsófia és Drugethek zaklatásai miatt elhagyta Nagykapost. Erdélybe menekült, csatlakozott a bujdosó kurucok mozgalmához, Bocskai István volt Zemplén vm.-i főispán környezetéhez, aki ugyancsak Erdélybe menekült, mivel részt vett a Wesselényi-féle szervezkedésben. Gyászbeszédei, üdvözlő versei és prédikációi maradtak fenn, amelyek több esetben is közéleti vontakozásúak. – Fm.: Emlékezetnek oszlopa (gróf Rhédey Ferenc feletti gyászbeszéd, Sárospatak, 1668); Szomorú Halotti Pompa (gyászbeszéd Bocskai István felett 1672, Kolozsvár, 1674) – Irod.: Koncz J.: G. P. P. kaposi pap levelei Teleki Mihályhoz (Prot. Közl., 1896): Esze T.: Az áldott orvos (Az Út, 1951). Görgényi Gyula (Mócs, 1901. jan. 1. – Szeged, 1959. aug. 18.) orvos, fülész. Orvosi oklevelét 1929-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg. 1919-től a szegedi fül-orr-gégészeti klinikán működött. 1945-ben egy. magántanár, 1946-tól klinikai főorvos, rendelőint. igazgató, 1952–1959-ben intézetvez. docens. A fül eredetű koponyaűri szövődmények kórtanával, nyelőcsövi betegségekkel, gócfertőzésekkel foglalkozott. Tud. közleményei a Gyógyászat, a szegedi egy. sebészeti klinikája Dolgozatok c. kiadványa, az Orv. Lapja és a FülOrr-Gégegyógyászat c. szaklapokban jelentek meg. – Irod.: Gellért A.: G. Gy. (Orv. Hetil., 1959, 10. sz.); Gellért A.: G. Gy. (SZOTE Évk., Szeged, 1959); G. Gy. (Orv. Hetil., 1959); Csáki É.: G. Gy. (Fül-OrrGégegyógyászat, 1960, 6, sz.). Görgényi-Göttche Oszkár (Bácskula, 1895. júl. 4. – Bp., 1972. ápr. 13.) orvos, gyermekgyógyász, tüdőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). Orvosi oklevelét 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1921-től a pécsi gyermekklinikán működött, közben radiológiával is foglalkozott. 1922-ben Münchenben, 1926–1927-ben Bécsben, majd Svájcban tett tanulmányutat. 1932–1944-ben a bp.-i Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1945–1946-ban a Szt. János Kórház gyermekosztályát vezette, 1946–1950-ben kényszernyugdíjba került. 1950-től a Szabadsághegyi Gyermekszanatórium főorvosa, 1957-től tud. igazgatója. Számos hazai és külföldi társaság tagja, nemzetközi hírű gyermek-tbc-gyógyász. – Fm.: Csecsemő- és gyermekgyógyászati repetitorium (Bp., 1924); Handbuch der Röntgendiagnostik und Therapie im Kindesalter (Engellel és Schall-lal, Stuttgart, 1932); Csecsemő és gyermekgyógyászat a gyakorló orvos számára (Bp., 1936); Tuberculose im Kindesalter (Wien, 1951); A belső mellkasi nyirokcsomók gümőkórja (Bp., 1958, németül: 1962); Handbuch der Kinderheilkunde (társszerzőkkel, Bp., 1963) – Irod.: G. G. (Orv. Hetil., 1972. júl. 23.). Götze Árpád (Pulin, 1891. jún. 11. – Bp., 1977. jún. 12.) orvos, egy. tanár. 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1918–1933-ban a Bakáts téri Kórház, majd az OTI szakorvosa, 1933–1968-ban a Rókus Kórház fül-orr-gégész főorvosa, 1945-ig Pest m. vezető fülorvosa. 1946ban c. egy. tanár, majd rk. tanár a fülészet tárgykörében. 1961-től a Nemzetk. Fül-Orr-Gégetárs. tb. elnöke. A belső fül sebészeti kérdéseivel foglalkozott. – Hallójárat plasticával kombinált acut felvésés műtétei (Bp., 1923); Az otosen sinus-thrombosis és spesis műtéti terápiája az antibiotikumok korában (Bp., 1956) – Irod.: Székely T.: G. Á. (Fül-Orr-Gégészet, 1977, 3. sz.); Dékány Z.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Gözsy Béla (Csíkszereda, 1903. márc. 26. – Montreal, 1979. jan. 10.) gyógyszerész, egy. tanár. 1924-ben gyógyszerészi, 1926-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1926-tól az OKI-ban tanársegéd, 1930tól a szegedi biokémiai tanszék munkatársa, 1932-ben biokémiából doktorált. 1940-től a Phylaxia kutatója, a liofilezés bevezetője. 1945-től a bp.-i Gyógyvegyészeti Laboratórium igazgatója, a penicillin és a sztreptomicin első hazai kutatója. 1949-ben Párizsba távozott, majd 1951-től Montrealban élt, a Montreali Mikrobiológiai és Higiéniai Int. kutatója, 1955-től egy. tanár. BCG-oltások hatásával, a fagocitákkal, az influenzavírussal foglalkozott. Számos könyve és tud. közleménye jelent meg magyar, francia és angol nyelvű folyóiratokban. – Fm.: Az ecetsav fertőtlenítő hatása (Bp., 1926); A borostyánkősav szerepe a biológiai égésfolyamatoknál (Szeged, 1935); Studies on Phagocytic Stimulation (Kátó L.-val, Montreal, 1957); Studies on the Effects of Phagocytic Stimulation on Microbial Disease, I. Action of RES Stimulators on the Histamine Depleted Reats (Arch. Int. Pharmacodynamic, 1957); Changes in Capillary Permeability in the Skin of Rats... (Journal of Physiology, 1957); Role of 5-Hydroxytryptamine in the Inflammatory Process (Science, 1957) – Irod.: Hegedűs L.: G. B. (Gyógyszerészet, 1980). Gráf Ferenc (Sopronbánfalva, 1914. ápr. 26. – Bp., 1990. dec. 2.) orvos, hematológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965), doktora (1984). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1939-től a II. sz. belklinika munkatársa, 1944-ben szakorvos, 1969-től egy. tanár, tszv, több alkalommal a SOTE dékánja, 84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1973-tól klinikai igazgató, 1974-től a III. sz. belklinika igazgatója, tszv egy. tanár. Az orvosi közéletben jelentős szerepet játszott. – Fm.: Splenomegaliák differentialis diagnosisa és therapiája (Bp., 1949); Az anaemiák (Bp., 1956); Cystostaticumok (Bp., 1960); A vörösvérsejtképzés humoralis szabályozásának klinikai és kísérletes vizsgálata polycythaemia verában és symptomás polyglobuliában (Bp., 1965); Pathogenetikai szemlélet a klinikai haematológiában (Bp., 1984) – Irod.: Romics L.: Dr. G. F. egyetemi tanár emlékére (Orv. Hetil., 1991). Grastyán Endre (Őriszentpéter, 1924. febr. 25. – Pécs, 1988. jún. 17.) orvos, idegfiziológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1982), Állami Díjas (1988). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1950től a pécsi élettani int. munkatársa, 1976-tól ny. r. tanár, tszv. Az 1950-es években jelentős eredményeket ért el az elektrofiziológiában, a magatartás-kutatás területén. A hippocampus működésével foglakozó munkássága úttörő jelentőségű. 1964-ben az USA-ban ösztöndíjas, majd ugyanebben az évben a hallei Leopoldina Német Term. Tud. Akad. tagja lett. Az 1970-es években a játék neurobiológiai összetevőivel foglalkozott, erről írta akadémiai székfoglalóját. Elnöke volt az MTA Neurobiológiai Bizottságának, 1963-ban az MTA aranyérmét nyerte el. Több hazai és külföldi társaság tagja, számos szakmai kitüntetés tulajdonosa. – Fm.: Experimentelle Beiträge zur Pathogenese der Commotio cerebri (T. Mérei F.-cel, Hasznos T.-ral, Bp., 1957); A modern idegélettan problémái (Pécs, 1962); A játék neurobiológiája (Bp., 1985) – Irod.: Hallama Erzsébet: G. E. („Fele játék, fele gyötrelem” Tudósportrék, Pécs, 1986); Ádám Gy.: G. E. (M. Tudomány, 1989, 1. sz.); A játék komoly dolog. G. professzor utolsó üzenete (Parlando, 1989); Molnár P.: G. E. életműve (bibl.-val, M. Pszichol. Szle, 1990). Gratz Ottó (Gölnicbánya, 1879 nov. 30. – Bp., 1956. máj. 26.) állatorvos, tejgazd. szakember. Gratz Gusztáv politikus öccse. 1899-ben a kolozsmonostori gazd. tanint.-ben gazda. 1902-ben a bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerzett állatorvosi oklevelet. 1927-ben a bakteriológia témájában doktori címet szerzett. 1933-ban magántanár a közg. egy.-en. 1903-ban a magyaróvári gazd. tanint.-ben, 1904–1908-ban a debreceni gazd. akad.-án tanársegéd. 1909–1933-ban a magyaróvári tejgazd. kísérleti állomás és int. igazgatója. A I. vh. idején tüzérségi parancsnokságok mellett állatorvos. 1933–1938-ban a bp.-i tejtermék ellenőrző állomás vezetője. A II. vh. idején, már nyugdíjasként, a Derby sajtgyár tanácsadója. Kutatóként a tej és a tejtermékek mikrobiológiáját vizsgálta. Magas színvonalra emelte a magyaróvári tejgazd. int.-tet, amelynek keretében 1928-ban kísérleti, illetve oktatási, egyúttal kereskedelmi célú tejüzemet létesített. A nevéhez fűződik az ömlesztett és az ementáli sajt termelésének, valamint a juhtej élelmiszeripari feldolgozásának hazai bevezetése. Aktív résztvevője az 1930-ban alakult Orsz. Tejpropaganda Biz.-nak: a tejtisztaság biztosítását népszerűsítette. A Tejgazdaság (1918), a Tejgazd. Kvtár (1925), a Tejgazd. Naptár (1927–1928), a Tejgazd. Zsebkönyv (1932–1942) kiadványsor.-tok társszerkesztője. Lelkes természetjáró volt, az Erdélyi Kárpát-Egyes. tevékenységét segítette. – Fm.: A kisgazda fejőstehene és tejgazdasága (Bp., 1921); A tej és tejtermékek... (Bp., 1925); Tejtörvények és rendeletek (Törs A..-lal, Valkó R.-fal, I–III. köt., Bp., 1933–1935); Termeljünk tiszta, jó és egészséges tejet! (Bp., 1934); Tejgazdaságra vonatkozó törvények és rendeletek (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1936); Tejgazdasági jog és statisztika. Országos címtár (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1937); Tejgazdasági, árú- és kereskedelmi ismeretek, rendeletek, statisztika (Törs A.-lal, Valkó R.-fal, Bp., 1938); Tejtermelési, tejkezelési és tejértékesítési ismeretek (Bp., 1938, 2. bőv. átdolg. kiad.: 1943); Tejgazdasági lexikon (Kovács J.-fel, Valkó R.fal, Bp., 1940) – Irod.: Dr. G. O. új megbízatása (Köztelek, 1933); Zsakó A.: Dr. G. O. (1879-1956) (Bp., 1970); Fülöp Éva Mára: G. O. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., Bp., 1987). Gróf Pál (Marosvásárhely, 1912. jan. 15. – Pécs, 1993. dec. 27.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). A bp.-i orvosi karon tanult (1930–1934), abszolutóriumot a pécsi orvosi karon szerzett (1934), 1944-ben általános orvosi oklevelet kapott Pécsett. 1934–1936-ban a pécsi élettani int., 1936–1944-ben a belklinika, 1941-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. belklinikájának gyakornoka. 1945–1946-ban katonaorvos, angol fogságba esett. Ezután a pécsi bőrklinikán tanársegéd, adjunktus (1950–1964), docens (1964–1968), 1968-tól klinikai igazgató, tszv. egy. tanár. 1957–1960-ban helyettes rektor. A bőr hisztamin tartalmával foglalkozott. – Fm.: A vegyi és hőingerek hatása a bőr histamin tartalmára (Bp., 1959). Grósz Albert (Nagyvárad, 1819. jan. 12. – Nagyvárad, 1984.) orvos, szemorvos, Grósz Frigyes veje. 1845-ben orvosi oklevelet szerzett Bécsben. A szabadságharc alatt honvéd törzsorvos, 1852–1867-ben Nagyvárad főorvosa, 1867-től kir. törvényszéki orvos, 1858-tól a Grósz Frigyes által alapított szemkórház igazgatója. Az Országos Közeü.-i Tanács rk. tagja (1868). Írásai a Gyógyászatban, az Orvosi Hetilapban, a Magyar orvosok és Term. Vizsgálók vándorgyűléseinek évkönyveiben jelentek meg. – Fm.: A bölcsőde jótékonysága (Nagyvárad, 1853); A nagyváradi fürdők (Nagyvárad, 1855); Az egyiptomi szembetegségekről (Nagyvárad, 1860, németül is); Az újdonszülöttek szemlobjáról (Bp., 1883, németül is). Grósz Emil (Nagyvárad, 1865. szept. 30. – Bp., 1941. dec. 8.) orvos, szemész, egy. tanár, Grósz Frigyes szemész fia. 1887-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1887-ben az elméleti és gyakorlati szemtükrözés tana magántanára, 1900-tól ny. rk tanár, 1905–1936-ban a szemészet ny. r. tanára, a szemklinika 85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON igazgatója. Közben 1900–1904-ben a János és az István Kórház szemész főorvosa, 1903-tól trachomaügyi kormánybiztos. Szerkesztette a Szemészet és az Orvosképzés c. lapokat, az Orvosképzési Közp. Bizottság elnöke (1905–1936). Kiváló szemész, a szemészet minden területével – diagnosztikával, patológiával, terápiával, műtéttannal – igen magas színvonalon foglalkozott. Tanulmányokat írt többek között a keratitis neuroparalyticáról, a tabeses látóidegsorvadásról, a pangásos pupilláról. Kiváló szemműtéteket hajtott végre. Iskolateremtő egyéniség, a hazai orvostovábbképzés egyik megszervezője. – Fm.: Szemészeti diagnosztika (Bp., 1893); Előadások a szemtükrözésről (Bp., 1897); A szembajok összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Hoór K.-lyal, Bp., 1900); A szemészet kézikönyve (Hoór K.-al, I–III. köt., Bp., 1909–1910); A trachomaellenes védekezés alapelvei (Bp., 1903); A szem tuberculosisa (Orvosképzés, 1913); Indikation der Zyklodyalise (Heidelberg, 1924); Operative treatment of glaucoma (Arch. Opghth., 1931); Extractation of senile cataract (1931); Postgraduate medical work in Hungary (1931) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Bíró I.: Egy klinika nem halhat meg... G. E. arcképéhez (Bp., 1964); Kerekes I.: G. E. (Élővilág, 1965, 6. sz.). Grósz Frigyes (Nagyvárad, 1798. nov. 16. – Nagyvárad, 1858. jan. 3.) orvos, szemész. 1819-ben a pesti egy.-en a bölcselet, 1825-ben Bécsben az orvostudomány doktorává avatták. 1825–1829 Teltschben (Morvaország) szemészorvos, 1828-ban saját költségén szemkórházat alapított. 1830-ban hazatért, 1830-ban Nagyváradon – ott is a saját költségén – szemkórházat létesített. Szegény betegeket és vakokat gyógyított. Kiváló szemész, operatőr. 1864-ben javasolta a szemészeti osztályok országos szintű megszervezését. – Fm.: Dissertatio inauguralis chemico-pharmacologico-medica de chinina et cinchonina earum... (1826); Statisztikai adatok a Nagyváradon 1830 óta létező szegény vakok gyógyintézetének működéséről... (Nagyvárad, 1846); Die Augenheilkunde (Augenkrankheiten der grossen Ebenen Ungarns (Nagyvárad, 1857) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Bíró J.: Az első magyar szemkórház. G. F. emlékezete (Orvostört. Közlem., 1956); Kapronczay K.: G. F. (Orv. Hetil., 1973). Grósz István (Bp., 1909. máj. 28. – Sopron, 1985. febr. 25) orvos, szemész, az orvostud. doktora (1974). Grósz Emil fia. 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1933–1941 között a Mária u.-i szemészeti klinika tanársegédje. 1941–1944-ben orvos-főhadnagyként frontszolgálatot teljesített. 1946–1950-ben az I. sz. szemklinika adjunktusa, 1953-ban alezredesi rangban a Honvédkórház főorvosa, de koholt vádak alapján bebörtönözték, 1956 tavaszán szabadult. 1957–1961-ben a Honvédkórház szemészeti osztályát vezette ismét, 1961–1976-ban a Fővárosi János Kórház szemészeti osztályán főorvos. Kiváló diagnoszta és operatőr. Európában elsőnek írta le a nutritionális neuritis retrobularis kórképét. Terheléssel bizonyította, hogy ennek előidézésében a fehérje és a B11-vitamin hiánya játssza a szerepet. Szaruherpes vizsgálatai közben az egyes gyógyszerek hámosító erejét tanulmányozta. Elsőként rögzítette hazánkban trombinos ragasztással a varratmentes hályogsebet. – Fm.: Szembetegségek physicotherapiája (Bp., 1941); A látószerv foglalkozási bántalmai (Bp., 1947); A szemüvegesek világa (Bp., 1964); Foglalkozási szembetegségek (Bp., 1964); EponymeSyndrome (Stuttgart, 1966); Korunk szeme (Bp., 1977); Augenarztliche Diatetik (Leipzig, 1973) – Irod.: Bíró I.: G. I. (Orv. Hetil., 1985). Gruber Zoltán (Kalocsa, 1906. jan. 22. – Bp., 1972. nov. 12.) orvos, kardiológus. Oklevelét a bp.-i orvos karon 1930-ban szerezte meg. 1930–1948-ban a bp.-i I. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1948–1988-ban a balatonfüredi szívkórház ig. főorvosa, 1955-től haláláig az ORFI I. sz. belosztályán főorvos, majd egyidejűleg a kórház ig.-helyettese. Főleg kardiológiai kérdésekkel (szívritmuszavarok, EKG-vizsgálatok) foglalkozott. Jelentősen hozzájárult Balatonfüreden a szanatórium szívkórházzá fejlesztéséhez. – Fm.: Az EKG vizsgálata munkakísérletben (Debrecen, 1938); Az ingerképzés zavarai okozta arythmiákról (Bp., 1942). Grubich Vilmos (Kópháza, 1914. máj. 20. – Bp., 1983. dec. 6.) orvos, sportorvos, az orvostud. kandidátusa (1969). 1942-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. A II. vh. alatt katonaorvos, majd hadifogoly. 1950 júliusától az OTSI-ben dolgozott, a kutatólabor. szervezője és vezetője 1983-ig. A sportélettan kutatója, először a meteorológia és a sportteljesítmény kapcsolatát kutatta, majd sportdietetikával, gyógytestneveléssel és fiatalkori hipertóniával foglalkozott. A sportometria elismert szakembere, jeles biokémikus volt. A Sportorvosi Szemle munkatársa, 1961-től szerkesztője, 1971-ben Dalmady Zoltán-emlékérmet, 1977-ben a Sport Érdemrend ezüst fokozatát kapta. – Fm.: Az időjárás és az ember (Bp., 1961); Sportorvosi bibliográfia 1961-ig (Bp., 1965); A sportolók táplálkozása (Bp., 1980) – Irod.: G. V (Sportorvosi Szle, 1984, 25. sz.). Gruby Dávid (Kiskér, 1810. aug. 20. – Párizs, 1898. nov. 14.) orvos. 1839-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, azután Párizsban folytatott orvosi gyakorlatot. Néhány évig elvonultan élt, és a tudományoknak szentelte magát, majd bécsi ismerősei útján előkelő családokkal ismerkedett meg. Párizs legkeresettebb orvosa lett (Dumas, Chopin, Balzac, Heine, V. Hugo, Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály, Zichy Mihály stb. gyógyítója). A szabadságharc idején hazatért, rövid ideig Bem erdélyi seregéhez tartozott, meg is 86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON sebesült. 1858-ban a bp.-i kir. orvosegylet lev. tagja. 1859-től számos intézményt támogatott. Párizs ostroma idején (1871) saját költségén kórházat állított fel. A mikroszkópos vizsgálati technika kidolgozója, az elsők között készített mikroszkópon keresztül felvételeket. Mikológiával, fertőzésekkel, gombás megbetegedésekkel foglalkozott, az éteres altatás egyik első alkalmazója, elsőnek alkalmazta a vattát a sebkezelésnél. Cikkeit magyar nyelven az Orvosi Tár és a M. Orvosi-Sebészi Évkönyv közölte. – Fm.: Observationes microscopicae ad morphologiam pathologicum (Paris, 1840); De l’homme et de la machine (Paris, 1866); Sociétés et matérial de secours pour les blésses militaires (Paris, 1884) – Irod.: Korányi F.: G. D. élete (Orv. Hetil., 1898): MagyaryKossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1941); Csillag J.: D. G. (Orvostört. Közlem., 1982); Rácz J.: G. D. életműve és helye a dermatológiában (Orv. Hetil., 1991). Gsell János (Bp., 1883. szept. 1. – Bp., 1958. szept. 10.) orvos, vegyész. 1905-ben Bp.-en vegyészdoktor, majd a Posta Kísérleti Állomásának munkatársa, a műanyagok előállításával foglalkozott. 1918–1924-ben Bécsben és Párizsban orvosi tanulmányokat végzett, 1924-ben orvosi oklevelet szerzett. 1924–1942-ben Bp.-en és Vácott orvosi gyakorlatot folytatott, 1942–1948-ban az Ipari és Kereskedelmi Min.-ban referens. – Fm.: A mercuro gyök molekula nagysága (Bp., 1905); A szerves vegyületek minőségi és mennyiségi analízisének módszerei (Bp., 1913); Ópiumalkaloidák egymás melletti mennyileges meghatározása (M. Kém. Lapja, 1913; Beiträge zur Kennthnis der harzartigen Phenol-Formaldehyd Kondensate (1920 k.) – Irod.: Szabadváry F.: A magyar kémia története (Bp., 1989). Guhr Mihály (Nagyszalók, 1873. márc. 11. – Szepesszombat, 1933. aug. 23.) orvos. 1895-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően szanatóriumi orvos, 1899-től az ótátrafüredi szanatóriumban főorvos, a Basedow-kór kutatója. Az 1931-ben rendezett amerikai nemzetközi kongresszuson az egyetlen külföldi meghívottként vett részt. A m. sísport egyik megteremtője, az 1911. évi első nemzetközi m. síverseny szervezője és rendezője. Megalapította a M. Síklubot és a M. Síszövetséget, amelynek elnöke volt. 1909-ben alapítója volt a Turistaság és Alpinizmus c. folyóiratnak. – Irod.: G. M. (Orv. Hetil., 1933, 40. sz.). Guszmann József (Bp., 1875. szept. 16. – Bp., 1956. máj. 19.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuthdíjas (1951). 1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1898-1902-ben gyakornok a bp.-i anatómiai int.-ben, 1902–1908-ban a bőr- és nemikórtani klinikán tanársegéd. 1908–1910-ben a Munkásbizt. Int. orvosa, 1910-től a János Kórház főorvosa, 1912-ben a bőr- és nemikórtani diagnosztika magántanára, 1928ban c. rk. tanára. 1930-tól azt István Kórház főorvosa, 1941-től a Főv. Nemibeteggondozó Int. igazgatója. 1947től c. ny. r. tanár, 1954-ben az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. h. igazgatója. Szifilisszel, bőrrákkal, daganatos és gombás betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A psoriasis kezelése „atoxyl”-lal (Bp., 1903); A sajodin értékéről a syphilis therapiájában (Bp., 1907); Fürdők és ásványvizek a dermatológiában (Bp., 1907); A szájüreg nyálkahártyájának leukoplakiája (Bp., 1908); Adatok a syphilises recidivák léttrejöttéhez (Bp., 1909); A Wasserman-féle syphilis reactio értéke a gyakorlatban (Neuber E.-vel, Bp., 1909); Az Erlich-Hata-féle syphilisellenes gyógyszerről (Bp., 1910); A syphilisnek az Erlich-Hata-féle arsenkészítménnyel való kezelése (Bp., 1910); A budai régi Szent János Kórház krónikája (Bp., 1923); Szifilisz (Engel K.-lyal, Bp., 1928) – Irod.: Földvári F.: G. J. (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1956, 32. sz.); Király K.: G. J. (Orv. Hetil., 1956, 25. sz.). Guzner Miklós (Kolozsvár, 1905. júl. 9. – Marosvásárhely, 1972. okt. 18.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1930ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. Az 1930-as években fogorvosi gyakorlatot folytatott, 1945-ben a kolozsvári néptanács eü. oszt. vezetője, 1946–1949-ben üzemorvos. 1951-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. fogpótlástani tanszékének a vezetője, 1952–1968-ban ny. r. tanár, 1968–1972-ben a gyermekfogászati tanszék vezetője. A Korunk egyik szerkesztője, részt vett a Vásárhelyi Találkozón, majd a Béke Párt egyik szervezője. Elsősorban a fogszuvasodás megakadályozásával foglalkozott. – Fm.: Fogászati anyagok (Marosvásárhely, 1951.); Fogászat (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1958) – Irod.: Spielmann J.: G. M.-tól búcsúzunk (A Hét, 1972, 43. sz.). Guzsal Ernő (Hörnyék, 1925. ápr. 11. – Bp., 1978. máj. 13.) állatorvos, anatómus, az állatorvostud. kandidátusa (1966). 1951-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét az Agrártud. Egy. állatorvostud. karán. 1950-től uo. az anatómiai, szövet- és fejlődéstani int.-ben tanársegéd, 1966-tól adjunktus, majd docens. Kutatási területe a mikroszkopikus anatómia, hisztokémia. Az első m. nyelvű állatszövettani tankönyv szerzője. – Fm.: Kórtan és kórbonctan (társszerzőkkel, Bp., 1952); Állatbonctan és élettan (Bp., 1958); Házi-madarak anatómiája (III. köt., Bp., 1961); Háziállatok szövettana (Bp., 1962); Funkcionális morfológiai vizsgálatok a tyúk petevezetőjén (Bp., 1966); A háziállatok sejtjei és szövetei (Bp., 1974); A szervek szövettana (Bp., 1981) – Irod.: G. E. (Állatorv. Lapja, 1978, 5. sz.).

11. GY 87 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Gyarmati Ernő (Bp., 1915. júl. 15. – New York, 1989. márc. 17.) orvos, állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1939-ben szerezte állatorvosdoktori oklevelét Bp.-en. Tanulmányai befejezését követően az Állatorvostud. Főisk. belgyógyászati tanszékének tanársegédje, majd megszervezte a beldiagnosztikai tanszéket, amelynek 1945–1954-ben igazgatója, ny. r. tanára volt. Elsősorban az állatdiagnosztika korszerűsítésével és állatorvosi neurológiai diagnosztikával foglalkozott. 1952-ben megszerezte az ált. orvosi oklevelet is. 1956-ban az USA-ban telepedett le, ahol bel- és ideggyógyászati képesítést szerzett, a New York-i Áll. Kórház oszt. vez. főorvosa 1987-ig. – Fm.: Klinikai EKG-vizsgálatok kutyákon (Bp., 1939); Állatorvosi belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1954) – Irod.: Holló F.: Gy. E. (Állatorv. Lapja, 1990, 45. sz.). Gyarmati János (Ricse, 1926. okt. 18. – Debrecen, 1983. jún. 6.) orvos, radiológus, docens, az orvostud. kandidátusa (1978). 1961-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE-n. 1961–1963-ban uo. az eü. szervezési tanszék gyakornoka, 1963-től a radiológiai klinikán orvos, 1966–1969-ben tanársegéd, 1969–1979-ben adjunktus, 1979-től docens. Elsősorban röntgen-diagnosztikával, a vese és a másodlagos generalizált csontelváltozások klinikai-röntgenológiájával foglalkozott. Tanulmányai magyar, német és angol szaklapokban jelentek meg. – Fm.: A röntgenkymographia értéke mediastinalis térszűkítő folyamatok elkülönítésében (Barabanova I.-vel, A kísérleti és klinikai radiológiai újabb eredményei, Debrecen, 1973); Az idült veseelégtelenség csontelváltozásainak röntgendiagnosztikája (Debrecen, 1977); A kéz csontjainak életkorral járó mikrodioszkópos elváltozásai (Társszerzőkkel, M. Radiológia, 1984). Gyarmati László (Balassagyarmat, 1921. ápr. 18. – Madrid, 1980. szept. 1.) gyógyszerész, egy. tanár, a kémiai tud. kandidátusa (1970). 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1950-ben a Gyógyszerkutató munkatársa, az alkaloid kinyerésével foglalkozott. 1955-től hivatásos tiszt, az Eü. Tiszti Iskolán oktató, az MNM Eü. Csoportfőnökség kut. int.-ben toxikológiai-klinikai laboratóriumot szervezett, amelynek vezetője lett, és elsősorban a gyógyszerek felszívódásának a vizsgálatával foglalkozott. Az aminoketonok vegyületcsoport analitikai meghatározása és gyógyszerkönyvi eljárásának a bevezetése az ő nevéhez fűződik. 1971-ben katonai rangját megtartva a SOTE gyógyszerészeti int.-nek igazgatója, ny. r. tanár, később dékánhelyettes. Az Acta Pharmacologia Hung. és a Gyógyszerészet c. folyóirat szerk. bizottságának tagja. Szolgálati úton halt meg. – Fm.: A klinikai toxikológia alapjai (Dávid G.-ral, Bp., 1963); Klinikai toxikológia (társszerzőkkel, Bp., 1968); Mérgező harci anyagok hatása az emberre (Dávid G.-ral, Bp., 1967); Élelmiszerek és mezőgazdasági termékek radioaktivitásának kialakulása és a szennyezettség vizsgálati módszerei (társszerzőkkel, Bp., 1968); Aeroszolok gyógyszertechnológiája (társszerzőkkel, Bp., 1979); A gyógyszertechnológia és a biofarmacia kémiai ellenőrző módszerei (Bp., 1982) – Irod.: Gy. L. (Gyógyszerészet, 1980, 3. sz.). Gyenes István (Beszterce, 1916. jan. 13. – Bp., 1998. okt. 31.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár, a kémiai tud. kandidátusa (1959), doktora (1970). 1937-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi, 1939-ben orvosi oklevelet szerzett. 1937–1940-ben a szerves kémiai int. gyakornoka, 1940–1945-ben a Richter Gedeon gyógyszergyár kutatóanalinikusa, 1945–1958-ban h. oszt. vez. 1958–1962-ban a Gyógyszerkutató Labor. vezetője, 1972–1976ban az Alkalmazott Fizikai-Kémiai Kutató Labor. vezetője. 1966–1971 a veszprémi Vegyipari Egy.-en egy. docens, 1971-től egy. tanár. Analitikai kémiával, gyógyszerkémiával, vízmentes közegben acetilezhető aminók titrálásával foglalkozott. – Fm.: Titrálás nem vizes közegben (Bp., 1960, angolul: London, 1967, németül: Stuttgart, 1970); Túlhevített benzolgőz-desztilláció alkalmazása a nem vizes közegben végzett titrálásnál (Bp., 1968). Gyergyai Árpád, kissolymosi (Kolozsvár, 1881. ápr. 27. – Kolozsvár, 1952. ápr. 27.) orvos, egy. tanár. Apja id. Gyergyai Árpád, a vérátömlesztés első mo.-i alkalmazója. 1905-ben szerzett orvosi oklevelet a kolozsvári orvosi karon. 1906-tól Bécsben és Freiburgban tanult. 1912-ben a fülészet tárgyköréből egy. magántanár. 1903–1906ban a kolozsvári kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1908–1912-ben adjunktus a sebészeti klinikán, 1912–1916ban magántanár, 1916–1919-ben a fül-orr-gégészet ny. rk. tanára. Az egy. Szegedre történt áttelepülése után Kolozsváron maradt. 1919–1940 között magánorvos, 1940 után a kolozsvári Ferenc József Tudományegy. ny. r. tanára, 1941–1942-ben az orvosi kar dékánja. 1945 után ismét magánorvos. Az orrgarat megbetegedéseivel foglalkozott, új diagnosztikai eljárásokat dolgozott ki az orrgarat és a fülkürt vizsgálatára, számos műszert szerkesztett. Az orrgarat vezetéses érzéstelenítésének meghonosítója. – Fm.: Új utak a fülkürt megismerésére (Bp., 1932); Hanghullámok hatásmódja a csigára (ifj. Gy. Á.-dal, Kolozsvár, 1947); Irányhallás, távolsághallás, térhallás (ifj. Gy. A.-dal, Kolozsvár, 1948) – Irod.: Gaál Gy.: A két Gy. (Orv. Hetil., 1991); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Gyöngyösi Pál (Derecske, 1707. ápr. 26. – Moszkva?, 1790) orvos, cári udvari orvos. 1740-ben Leidenben avatták orvosdoktorrá, majd Erdélyben és Debrecenben gyakorló orvosként működött. 1753-ban kivándorolt Oroszországba, a szentpétervári tengerészeti kórház orvosa, 1758-ban uo. az Orvosakadémia sebészeti előadója lett. 1766-ban udvari orvosi címet nyert, tagja lett az Orosz Birodalmi Orvosi Tanácsnak. Több munkája orosz 88 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nyelven jelent meg. – Fm.: Chorea Castrorum... (1730); Index Locorum S. Codicis (1748); Dissertatio inauguralis medica, de Re mediis empyricis (1753); Dissertatio de Cachexia (1753) – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Orosz–magyar orvosi kapcsolatok (Bp., 1960). Gyöngyössy Andor (Nyírgebe, 1916. aug. 1. – Bp., 1987. szept. 21.) orvos, nőgyógyász, neonatológus, az orvostud. kandidátusa (1958). 1941-ben szerzett orvosi oklevelet a debreceni orvosi karon. 1941–1958 között a DOTE szülészeti klinika munkatársa: gyakornok (1941–1948), tanársegéd (1948–1953), adjunktus (1953– 1957), docens (1957–1958), majd a nyíregyházi Megyei Kórház főorvosa, klinikai docens (1958–1965), végül a budapesti MÁV Kórház főorvosa (1965–1981). Nőgyógyászati urológiával, hemagglutinációs vizsgálatokkal foglalkozott. Eredményeket ért el a hemolitikus újszülöttbetegségek vizsgálata és megelőzése területén, nevéhez fűződik az erithroblasztikus modellkísérlet kidolgozása. – Fm.: A hemolyticus újszülöttbetegség megelőzésének problémái (Debrecen, 1957); A gyermekágyi utóvérzés actív kezelése (Bp., 1959); The Ovulation Inhibiting Effect of Modern Living (London – Basel, 1972). Győrbíró Jenő (Fogaras, 1895. jan. 29. – Bp., 1982. júl. 2.) gyógyszerész. 1924-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1923–1973-ban a bp.-i Kígyó patika vezetője. 1950–1970-ben az Eü. Dolgozók Szakszervezetének Bp. I. ker. vezetőségi tagja. 1973–1982-ben az Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár munkatársa. 1974-ben Érdemes Gyógyszerész, 1973-ban Than Károly-érmet kapott. – Irod.: Gy. J. (Gyógyszerészet, Bp., 1982). György József (Sátoraljaújhely, 1813. júl. 13. – Máramarossziget, 1862. dec. 21.) orvos, botanikus. Előbb Debrecenben és Sárospatakon jogot tanult, 1830–1836-ban medikus, orvosi, sebész- és szülészmesteri oklevelét 1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg. 1835-től a növénytan h. tanára az orvosi karon. 1838-tól, Marosvásárhely városi, illetve Máramaros vm. főorvosa, a flórakutatással és az ásványvizek feltárásával, valamint helytörténettel foglalkozott. 170 ásványvizet analizált, értékes herbáriuma 1859-ben tűzvész áldozata lett. Kezdeményezte a Máramaros Múzeum megalapítását. – Fm.: Orvostudori értekezés. A természeti testeknek lépcsőnkénti kifejlődéséről (Pest, 1836) – Irod.: Szilágyi J.: Gy. J. (M. Orvosok és Term. vizsgálók Munkálatai, 1878); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953). György Julia (Szolnok, 1896. jún. 29. – Bp., 1977. nov. 28.) orvos, pszichológus, az orvostud. kandidátusa (1966), Kossuth-díjas (1962). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően gyermekorvos, 1925-től az Apponyi Poliklinika idegorvosa, 1930-tól a pszichológiai szakrendelés vezetője, 1939-ben állását elvesztette. 1936-ban ő indította el az elme-egészségvédelmi mozgalmat. A II. vh alatt gyermekambulanciát, pályaválasztási tanácsadást szervezett, amely 1946-ban országos szervezetté nőtt. 1947–1950-ben speciális kórházakat szervezett. 1951–1953-ban felnőtt idegosztályon dolgozott, 1953–1963-ban rendelőint. főorvos, 1963–1973-ban gyermekszakorvosi rendelést vezetett. 1960– 1973-ban az ELTE jogi karán az antiszocialitás pszichológiájának előadója és kutatója. 1968-tól haláláig a Főv. Gyermekpszichológiai Rendelőint. igazgató főorvosa. – Fm.: Züllöttség és neurózis (Pszichológiai tanulm.) (Bp., 1929); A gyermekvédelem országos problémáiról (Tanulm. a gyermekvédelem köréből, Bp., 1960); A nehezen nevelhető gyermek. A veszélyeztetett gyermek (Bp., 1965); Az antiszociális személyiség (Bp., 1967) – Irod.: Kun M.: Gy. J. (Orv. Hetil., 1978, 5. sz.). György Pál, Paul György, 1921-ig Grósz (Nagyvárad, 1893. ápr. 7. – Philadelphia, USA, 1976. márc. 1.) orvos, vitaminkutató, egy. tanár. 1915-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919-től a heidelbergi egy. gyermekklinikáján tanársegéd, 1933-ban a gyermekgyógyászat ny. r. tanára, klinikaigazgató, majd 1958-ban az egy. díszdoktora. 1933-ban előbb Angliába, majd 1935-ben az USAba emigrált. 1935-1944-ben Clevelandban gyermekorvos, 1944–1963-ban a philadelphiai közkórház gyermekosztályának a vezetője. 1960–1970-ben a WHO, 1958-tól az USA Orvosszövetségének elnöke, 1958ban Gy. P.-ösztöndíjat alapított az élelmiszer- és az élelmezéstudomány támogatására. A B2, a B6 és a H-vitamin felfedezője, 1970-ben egy olyan vitamint fedezett fel, amely kiküszöböli a fogamzásgátló szerek káros következményeit. – Irod.: S. Rose, C.: Memoir of P. Gy. 1893-1976) (Translations of the College of Physicians of Philadelphia, 1976). Györgyi Géza (Bp., 1900. febr. 26. – Bp., 1975. aug. 30.) orvos, radiológus. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, röntgen-diagnosztikából egy. magántanár (1944). 1924–1934-ben a bp.-i III. sz. belklinika munkatársa, 1931–1934-ben az OTI főorvosa, 1934–1944-ben az OTBA röntgenfőorvosa. 1944– 1948-ban az OTBA Kórház Kútvölgyi u.-i Kórháza röntgenfőorvosa, 1948–1950-ben a bp.-i orthopédiai int. és klinika röntgenlaboratóriumának vezetője. 1950-ben kényszernyugdíjazták. 1950–1972-ben rendelőintézeti ny. orvos. 1942–1945-ben a M. Orvosok Röntgen Egyesületének a főtitkára. Belgyógyászati röntgendiagnosztikával foglalkozott, a vastagbél feltöltéses radiológiai vizsgálata terén ért el eredményeket, számos új eljárást vezetett


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON be hazánkban. Tőle származik a „gócdózis” fogalma. – Fm.: A rákbetegek sugaras kezelésének javallatai (Bp., 1942) – Irod.: Gy. G. (M. Radiológia, 1974, 4. sz.). Győry György (Szekszárd, 1906. febr. 26. – Bp., 1994. márc. 24.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, egy. magántanár (1942), az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1992). A bp.-i I. sz. női klinika gyakornoka (1931–1934), a Szent Rókus Kórház nőgyógyásza (1934–1940). A kolozsvári szülészeti klinika adjunktusa (1941–1944). 1944–1946-ban katona, hadifogoly, majd a bp.-i Bábaképző Intézet adjunktusa (1946–1947). A marosvásárhelyi orvosi kar közegészségtani és gyermekgyógyászati előadója (1946–1953), az OTKI szülészeti klinika docense (1953–1962), tszv. egy. tanár (1962–1976). Több hazai orvosi társaság tagja, a M. Nőorv. Társ.nak a tb. elnöke (1954), a M. Gyermeknőgyógyászati Társ. elnöke (1958–1965). Nőgyógyászati műtéttannal, Stein-Levendel szindrómával, a nem daganatos eredetű petefészek-eltávolítással stb. foglalkozott. Elsőként alkalmazta a műtéttel világrahozott újszülött mindenre kiterjedő enkefalográfos komplex vizsgálatát, a világon elsőnek alkalmazott végbélből kialakított mesterséges hüvelyképzést. Romániában az első tömeges nőgyógyászati szűrővizsgálat megszervezője. – Fm.: Szülészet és nőgyógyászati műtéttan (Kolozsvár, 1941); Szülészeti műtéttan (Marosvásárhely, 1947, 2. kiad. 1949); Hogyan éljen a terhes nő? (Bukarest, 1949); Nőgyógyászat (Marosvásárhely, 1949, 2. kiad. 1950); A gyakorló orvos nőgyógyászati endokrinológiája (Bp., 1963); A szőrösödés rendellenességei nőgyógyászati szempontból. A Stein-Leventhal-syndroma (László J.-sal, Bp., 1964); Szülészeti és nőgyógyászati műtéttan. Műtéti eljárások közlése (dokt. dissz., Bp., 1990). Győry István (Debrecen, 1861. júl. 15. – Alsógöd, 1954. jan. 17.) gyógyszerész, a kémiai tud. kandidátusa (1953). 1884-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1887–1894-ben a gyógyszerészeti tanszéken tanársegéd. 1893-ban kidolgozta a nevéről elnevezett arzén-meghatározási eljárást. 1894-től a Kertészeti Tanintézet kémiatanára, megszervezte a tanintézet technológiai tanszékét. Több gyümölcsfeldolgozó szerkezetet szabadalmaztatott. Hosszabb ideig szerkesztette a Kertészet és a Gyümölcskertészet c. folyóiratokat, 1913-ban a Földművelésügyi Min.-ban a kertészeti ügyek referense, a hazai konzervgyártás kiépítője. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt, ezért 1920-ban nyugdíjba vonult, magánkertészettel foglalkozott, gyógyszertártulajdonos volt. – Fm.: A nitrogénmonoxid hatása a natriumathylaetra (Bp., 1892); Új térfogatos módszer a solutio arsenicalis Fowleri és a hánytató borkő vizsgálatára (Schilberszky K-.al és Ströcker A.-val, Bp., 1893); Gyógyszerészgyakornoki tankönyv (Bp., 1902); A téli gyümölcs letartása gyümölcskamrákban (Bp., 1904); Der Obst- und Gartenbau das Königsreiches Ungarn (Bp., 1904); Lo stato della pomicoltura e dell’orticoltura in Ungheria (Bp., 1910) – Irod.: Sztankay L.: Híres magyar gyógyszerészek (Bp., 1932). Győry Tibor (Pest, 1869. máj. 9. – Bp., 1938. jan. 9.) orvos, orvostörténész, egy. tanár, államtitkár, az MTA lev. tagja (1933). Orvosi oklevelét 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1894-ben egészségtan-tanári képesítést is szerzett. 1893-tól előbb a belklinikán, majd 1897-től a Rókus Kórházban működött. E tevékenysége fordította az orvostörténelem felé, 1902-ben e tárgykör magántanára, 1905–1928-ban az Állatorvosi Főiskolán az állatorvoslástörténet ny. r. tanára, 1918-ban egy.-i rk. tanár, 1926-ban c. rk. tanár, 1936-ban ny. r. tanár. 1919-ben a Népjóléti, 1924-től a Belügymin.-ban a közegészségügyi osztály vezetője, 1926-tól h., majd államtitkár. Az akkori egészségügy irányítója. Orvostörténeti munkásságával tisztázta a 16. századi morbus brunogallicus (szifilisz) és a kiütéses tífusz lényegét. Jeles munkáiban idegen nyelven népszerűsítette Semmelweis pesti tevékenységét, 1905–1906-ban kiadta összegyűjtött munkáit magyar és német nyelven. Összeállította a magyar orvostud. történeti bibliográfiáját, megírta a pesti orvosi kar történetét. Megalapította a Népegészségügy c. folyóiratot. – Fm.: Magyarország orvosi bibliográfiája (1472–1899, Bp., 1900); Morbus Hungaricus (Bp., 1901, németül: Jéna, 1901); A magyar gyógyászat történelmének vázlata (1902); Medizinischwissentschaftliche Beziehungen zwischen Ungarn und Deutschland im XVI-XVIII. Jahrhundert (Berlin, 1907); Wanderungen und Erlebnisse des ungarishcen Arztes Franz Páriz de Pápa in Deutschland im XVII. Jahrhunder (Karlsruhe, 1911); Der Morbus Brunogallicus, 1577 (Giessen, 1912); A proletárdiktatúra a közegészségügy terén (Bp., 1920); Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936) – Irod.: Herczeg A.: Gy. T. (Századok, 1938); Schultheisz E.: Gy. T. (Orv. Hetil., 1963, 16. sz.); Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1990, 110. sz.). Gyulai Ernő (Bp., 1915. ápr. 20. – Bp., 1977. nov. 10.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1969). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1940–1948-ban az I. és II. sz. belklinikán gyakornok és tanársegéd. 1949–1950-ben MTA-díjas kutató, 1951-től az ORFI II. sz. belosztályán adjunktus, 1954–1957-ben a kékestetői Áll. Kórház főorvosa. 1965-ig újból az ORFI főorvosa, 1965–1977-ben az Uzsoki u.-i Kórház főorvosa. 1974-től az Orsz. Belgyógyászati Int. munkatársa, így részese a medikusok belgyógyászati képzésének. 1975-től c. docens. Pajzsmirigy-betegségekkel, keringési bajokkal foglalkozott, sóanyagcserevizsgálatokat végzett. – Irod.: Gy. E. (M. Belorv. Arch., 1977, 12. sz.). Gyulai Pál (?, 1550 körül – Abafája, 1592. dec. 12.) orvos, filozófus, Erdély alkancellára. 1570–1571-ben Padovában és Bolognában bölcseleti és orvosdoktorrá avatták. Előbb Bekes Gáspár kíséretének tagja, de a 90 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kerelőszentpáli csata után Báthory István erdélyi fejedelem udvarába került: titkára, tanácsosa, a krakkói erdélyi kancellária alkancellárja. Báthory halála után visszatért Erdélybe (1586), de Báthory Zsigmond és Boldizsár viszályában Zsigmond oldalára állt, ezért Boldizsár megölette. Megírta Báthory István lengyel király oroszországi hadjáratának történetét. Mint orvos e hadjáratig működött, de a lengyel király halálának okát kutató irodalmi vitában elvetette a szándékos megmérgezés lehetőségét. Személyének Kemény Zsigmond állít emléket Gyulai Pál c. regényében (Pest, 1847). – Fm.: Commentarius rerum, a Stephano Rege adversus magnum Moschorum Ducem gestarum Anno 1580 (Kolozsvár, 1581) – Irod.: Kapronczay K.: Gy. P. (Orv. Hetil., 1974, 34. sz.); Kapronczay K.: Báthory István lengyel király udvari orvosai (Orv. Hetil., 1986); Kapronczay K.: Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok (Bp., 1992).

12. H Haberern Jonathan Pál (Szarvas, 1855. nov. 30. – Bp., 1936. jan. 5.) orvos, urológus, egy. tanár. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1882-ben a hallei és a bécsi sebészeti klinikán urológus, 1882–1887-ben a bp.-i egy. sebészeti klinikáján működött. 1888–1927-ben a Rókus Kórház főorvosa. 1892-ben magán-, 1923-ban c. rk. tanár a csont- és ízületi bántalmak sebészete c. tárgykörből. Az I. vh. idején katonaorvos, 1922-ben a M. Sebésztársaság egyik alapítója, első elnöke. Urológiai sebészettel, csont- és ízületi sebészettel foglalkozott. – Fm.: Megjegyzések a lágyéksérveknek Kocher-féle gyökeres műtétéhez (Bp., 1898); Amputatiók Schleich-féle infiltratiós anaesthesiával (Bp., 1899); A nyak echinococcusainak ismeretéhez (Bp., 1905); A prostata hypertrophia operatív kezelésének újabb módszerei (Bp., 1905); A prostata ép és kóros physiologiája (Bp., 1909) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp. 1936); Balogh J.: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon (Orvostört. Közlem., 1980). Haberle Károly Konstantin Keresztély (Erfurt, 1764. febr. 11. – Pest, 1832. júl. 1.) orvos, botanikus, egy. tanár. Erfurtban bölcseletet tanult, Freiburgban elvégezte a bányászati főiskolát. 1805-ben Erfurtban bölcsészdoktor lett. 1806–1812-ben Weimarban a helyi levéltár munkatársa. 1812-ben Brünnbe, majd Bécsbe menekült. 1813ban Pesten telepedett le, az egy. növénytár munkatársa lett. 1817-től a botanika ny. r. tanára, de 1821-ben orvosi oklevelet is szerzett. Az egy. füvészkert megalapítója és igazgatója. A botanika oktatásánál De Candolle természetes rendszerét vezette be Linnéé helyett. A m. flóra történetével, ásványtannal, mineralógiával, földrajzi és csillagászati megfigyelésekkel is foglalkozott. Elsősorban oktató volt, munkái részint kéziratban maradtak fenn. Gyilkosság áldozata lett. – Fm.: Beiträge zu einer allgemeinen Einleitung in das Studium der Mineralogie... (Weimar, 1805); Beschreibung einer Sammlung von Crystallmodellen (Weimar, 1805); Das Mineralreich... (I–II. köt., Erfurt, 1806-1807); Beobachtungen über das Enstehen der Shpaeria lagenaria Pers.... (Erfurt, 1806); Neues geocentrisches Planetarium... (Weimar, 1811); Succincta rei herbariae Hungariae et Transsylvaniae historia (Buda, 1830) – Irod.: Abonyi L.: Az egyetem pallosa (regény, Bp., 1859); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1877–1935 (Bp. 1936); Kapronczay K.: H. K. (Orv. Hetil., 1982, 31. sz.). Haffner Mihály (Pest, 1755. – Pest, 1806. jan. 30) orvos, kórházalapító-igazgató. 1780-ban Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A Szent Rókus Kórház építésének szakmai irányítója, 1798. május 4-től első igazgatója haláláig. – Fm.: Egy alkalmatos betegek ispotályának felállítására, berendezésére és tartására tett javaslat (Pest, 1793) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hager Mihály (Nagyszeben, 1795. – Bécs, 1866. nov. 24.) orvos, katonaorvos, egy. tanár. 1822-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1825-től a Josephinum Katonaorvosi Akadémia tanára. – Fm.: Über die Erhaltung der Augen... und den Augengläser (Bécs, 1822); Die chirurgischen Operationen (Bécs, 1831); Die Brüche und Vorfälle beschrieben und durch Beispiele erläutert (Bécs, 1834, 1850); Die Entzündungen und Eiterungen am menschlichen Körper... (I–II. köt., Bécs, 1836); Die Wunde Rissan... (I–II. köt., Bécs, 1837); Die Geschwülste (I–II. köt., Bécs, 1842); Die allg. Pathologie und Therapie in Übereinstimmung abgehandelt… (Bécs, 1843); Die trenden Körper im Menschen beschreiben am menschlichen Körper... (I–II. köt., Bécs, 1846); Die Anzeigen zu Amputationen, Exartikulationen, Resectionen und Trepanationen... (Bécs, 1848) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hain János, Johannes Patersonius (?, 1615 – Eperjes, 1975) orvos, természettudós. Porosz katonaorvos, aki Lengyelországból érkezett Mo.-ra, Lőcsén és Eperjesen működött, a Thököly és a Teleki család orvosa. Visszatérve hazájába a lipcsei Academia Naturae Curiosorum: Miscellanea c. folyóiratban 1671-ben mo.-i betegségekről, ásványokról, őslényekről írt. Az utóbbi alapján Cuvier arra következtetett, hogy a barlangi medve maradványainak félremagyarázásából született a sárkányok legendája. – Fm.: De experimentis microscopicis... (Miscellanea, 1670); De draconibus Carpathicis (Miscellanea, 1672) – Irod.: Tasnádi Kubacska A.: Nagy magyar természettudósok (Bp., 1958). 91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Hainiss Elemér (Bp., 1890. júl. 1. – Bp., 1974. júl. 7.) gyermekgyógyász, egy. tanár. Hainiss Géza fia. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. idején katona és hadifogoly. 1921–1930-ban a szegedi gyermekgyógyászati klinika munkatársa, 1922-ben egy. magántanár, 1924-től uo. a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. 1930–1946-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika igazgatója, 1946-tól rendelőint. kisegítő orvos. Az 1930-as években több nyugat-európai tanulmányutat tett. Csecsemőkori sorvadásokkal és járványtannal foglalkozott. – Fm.: Csecsemő- és gyermekorvoslásnál használatos gyógyszeradagok és gyógytáplálékok (Szeged, 1922); A csecsemőkori táplálkozási zavarok pathológiája és therápiája (Bp., 1959) – Irod.: H. E. (Szegedi Egy. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971). Hainiss Géza (Bp., 1857. aug. 27. – Bp., 1926. jún. 23.) gyógyszerész, gyermekorvos. Hainiss Elemér apja. 1878-ban gyógyszerészi, 1885-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1886–1907-ben a Közp. Védhimlő Int. munkatársa, 1896-ban magántanár, 1907–1926-ban a Szt. István Kórház gyermekgyógyászati főorvosa. Gyermekgyógyászattal és balneológiával foglalkozott. – Fm.: A védhimlőoltás (vaccinatio) kézikönyve (Bp., 1895) – Irod.: Horváth J.: Ő is gyógyszerész volt (M. Gyógyszerész Ért. 1937, 5. sz.). Hainiss József (Trencsény, 1827. márc. 18. – Hódmezővásárhely, 1901) orvos, katonaorvos. Papi pályára készült, de 1848-ban kilépett a papi rendből, a szabadságharc alatt honvéd. A szabadságharc bukása után beiratkozott a pesti orvosi karra, és 1855-ben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1855– 1857-ben id. Bókay János segédorvosa a pesti Szegénygyermek Kórházban, 1857-től Hódmezővásárhely főorvosa, 1867-től járási főorvos, 1872-től királyi törvényszéki és katonaorvos, Deák-párti politikus, a Magyar Vöröskereszt helyi alapítója (1881). Írásai a Gyógyászatban és helyi lapokban jelentek meg. – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Haiszler György (Csepreg, 1761 – Veszprém, 1841) orvos, megyei tiszti főorvos. Felszentelt papként kilépett a papi rendből, 1791-ben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett Bécsben, majd Sopron vármegye főorvosa, Szily János szombathelyi püspök háziorvosa. – Fm.: Rövid vetélkedés. Mi jobb a természetes vagy a mesterséges himlőzés? (Pozsony, 1791); A hosszas nyavalyákról (Veszprém, 1792); A főbb hideglelésről, a pestisről és a hideglelős kiütésekről (Veszprém, 1801); Rövid oktatás a choleráról (Veszprém, 1831)? A gyermekkor és nőnem nyavalyáiról (Veszprém, 1837) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Haits Géza (Bp., 1936. okt. 30. – Bp., 1980. máj. 17.) orvos, neurológus, pszichiáter, az orvostud. kandidátusa (1970). 1962-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1962-től a bp.-i pszichiátriai klinika munkatársa, 1964-től tanársegéd, 1968-tól a klinika pszichofarmakológiai kutatólaboratóriumának a vezetője, számos új gyógyszer kipróbálója, az ETT megbízásából törzskönyvezője. 1968–1971-ben az SZTK ideggyógyász főorvosa, 1972–1973-ban a bp.-i V. ker. Ideggondozó igazgató-főorvosa. 1973-tól a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának a vezetője. 1966-ban neurológiai, 1968-ban idegkórtani szakorvos. 1971-ben aneszteziológus szakorvos. Részt vett az egy. oktatásban, 1971-től speciálkollégiumokat tartott pszichofarmakológiából. 1976-tól szakfelügyelő főorvos Bp.-en. Kutatási területe az időskori involúciós depresszió és az időskori dementia pszichofarmakológiája volt. – Fm.: Az endogén psychosisok kimenetelének változása az elmúlt 30 év alatt (Varga E.-vel, MTA Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1967); Időskori depressziós kórképek differential-diagnózisának és therapiájának egyes szempontjai (Bp., 1970). Haitsch Emil (Aszód, 1897. máj. 22. – Bp., 1967. jún. 4.) orvos, pszichiáter. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1933-ban a bp.-i elmeklinikán, 1933–1940-ben Győrben ideggyógyász főorvos, 1940-től az Angyalföldi Elmegyógyint., illetve 1948-tól a Róbert Károly krt.-i Kórház főorvosa. 1944– 1945-ben Újpesten partizán. Pszichoterápiával foglalkozott, kora egyik kiemelkedő pszichológusa volt. – Gyakorlati tapasztalatok a gyermekek léghurutjainál (Bp., 1906); Adatok a typus abdominalis harctéren észlelt klinikai képéhez és a védőoltás szerepéhez (Bp., 1916); A Deycke–Much-partigének alkalmazása tuberkulózis ellen (Bp., 1917) – Irod.: Földes M.: Virradat a város peremén (Bp., 1975); Kapronczay K.: A Róbert Károly krt. Kórház története (Bp., 1985). Hajdú Gusztáv (Temesvár, 1911. ok. 13. – Debrecen, 1976. jún. 1.) állatorvos, egy. tanár. 1934-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1936-ban doktori diplomáját a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1934–1939-ben a bp.-i Állatjárványtani Int.-ben dolgozott, 1939–1949-ben járási állatorvos Kisújszálláson. 1949-től a debreceni Állateü. Int. tud. oszt. vezetője, 1959-től igazgatója. 1957–1962-ben a DATE-en állatbonctant, élettant és egészségtan adott elő, 1961-től tszv. egy. tanár. Főleg állatjárványtannal, bonctannal foglalkozott. 1972-ben Hutÿra-emlékérmet kapott. – Fm.: Adatok a lótubrucellózis elterjedtségéhez hazánkban (Bp., 1936); Vizsgálatok a patkánybartonellosis kórtana köréből (Bp., 1937) – Irod.: Hengl R.: H. G. (M. Állatorv. Lapja, 1976); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Hajdu Imre (Tura, 1906. jun. 18. – Bp., 1977. szept. 4.) orvos, radiológus. 1930-ban a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1930–1932-ben a bécsi és a lipcsei egy.-en dolgozott, 1932–1941-ben a bp.-i Zsidó Kórház radiológusa. 1941-ben a SZU-ba szökött, az önkéntes M. Zászlóalj katonája. 1945-től Bp.-en rendelőint. orvos, kórházi főorvos. 1945–1953-ban az általa alapított M. Röntgen-Szakcsoport titkára, 1951– 1957-ben a röntgen-szakorvosképzés szervezője és továbbképző előadója. Elsősorban a csontok, valamint a gyomor- és a bél röntgen-diagnosztikájával foglalkozott. – Irod.: Kiss M.; H. I. (M. Radiol., 1978, 1. sz.); Zsebők Z.: H. I. (M. Radiol., 1978, 1. sz.). Hajós Edit (Bp., 1889. júl. 14. – Richmond, Anglia, 1975. febr. 4.) orvos. 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912-ben férjhez ment Balázs Bélához, akitől később elvált. Az I. vh. idején katonaorvos, 1919. jan.-ban Moszkvába ment, ahol a Komintern angol nyelvű lapját szerkesztette. 1923-ban Bécsben és Olaszországban élt, 1924-től Berlinben a szovjet ker. kirendeltség munkatársa. 1926-tól ismét Moszkvában élt, de 1933-ban Párizsba, majd Angliába menekült. 1939-ig részt vett az angol komm. párt munkájában, majd orvosként működött. 1946-ban Mo.-ra látogatott, de 1949. évi látogatásakor letartóztatták, kémkedéssel vádolva bebörtönözték. 1956 nov.-ben Angliába menekült, ahol műfordítóként tevékenykedett. – Fm.: Seven Years Solitary (Edith Bone álnéven, London, 1957) – Irod.: Vezér Erzsébet: H. E. halálára (Élet és Irod., 1975. aug. 23.); Csima J.: Magyar orvosnő-forradalmár regényes élete (Nők Lapja, 1976. aug. 7.). Halász Géza (Alsódabas, 1816. nov. 16. – Bp., 1888. aug. 22.) orvos, az MTA lev. tagja (1863). 1840-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1840–1873-ban Pest város egyik tisztiorvosa, az 1872–1873. évi nagy kolerajárvány leküzdésekor szerzett magának érdemeket. 1881–1884-ben függetlenségi párti képviselő. Járványos betegségekkel foglalkozott, főként a kolerával. 1882-től a M. Ált. Biztosító Társ. főorvosaként módszertani és statisztikai mutatókat dolgozott ki az életbiztosítási kérdések eldöntésére. – Fm.: Orvostudori értekezés a kopogtatás és hallgatódzásról (Pest 1841); A cholerajárvány Pesten az 1872. évben (Pest, 1873); A Budapesten uralgott járványos betegségek történelme (Bp., 1879) – Irod.: Megemlékezés H. Gy.-ről (MTA Almanach, 1889); Lax L., H. G. (Orv. Hetil., 1963, 20 sz.); Kerekes L.; In memoriam H. G. (Orvostört. Közlem., 1979). Halász Stefánia (Tolna, 1914. márc. 15. – Bp., 1978. jan. 18.) gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1970). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1942-ben gyermek-, 1957-ben tüdő-, 1959-ben gyermek tüdő-szakorvosi képesítést nyert. 1938 után magánorvos, 1945–1946-ban a Nemzeti Segély munkatársa, 1946–1949-ben a bp.-i I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1949–1951-ben Péterfy S. u.-i Kórház gyermekosztályán adjunktus, 1951–1978-ban a Szabadság-hegyi Áll. Gyermekszanatórium főorvosa, 1957-től a Calmetta-védőnőképzés irányítója. Több hazai és külföldi szakmai társaság tagja. Gyermekkori gümőkórral és a BCG-védőoltás hatástanával foglalkozott. – Fm.: Csecsemő- és kisdedkori ismétlődő pneumóniák diagnosztikája és therápiája (Székely E.-vel., Bp., 1968) – Irod.: H. S. (Pulm. Hung., 1978, 2. sz.). Hallenbach János, Gottfried, báró (Selmecbánya, 1659 – Selmecbánya, 1728. okt. 17.) orvos, az első magyarországi kamara igazgatója. 1685-ben Wittenbergben orvosi oklevelet szerzett, hazatérve neves orvos lett, 1686-ban báróságot kapott. 1703-ban csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez, aki kinevezte az alsó-magyarországi kamara adminisztrátorává. Rákóczi F. egyik gazdasági tanácsadója, 1707-ben elnyomta a selmecbányai bányászok tiltakozó mozgalmát. 1708-ban – a császári csapatok elől – Lengyelországba menekült, 1711-ben hazatért. 1721-ben az evangélikus iskolák felügyelője. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). Halmai János (Nyitra, 1903. márc. 3. – Bp., 1973. júl. 23.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, gyógyszerészkémikus, egy. tanár, a gyógyszerészeti tud. kandidátusa (1956). 1920–1921-ben bonyhádi gyógyszerészgyakornok, 1925-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét, 1935-ben pedig a doktori képesítést a bp.-i orvosi karon. 1921–1927-ben különböző vidéki gyógyszertárakban dolgozott. 1927-től a bp.-i tudományegy. növénytani int.-nek a munkatársa. 1939-től az orvosi karhoz tartozó gyógyszerismereti int. munkatársa. 1943-ban a gyógyszerismeret magántanára, 1949-ben a növény- és drogismereti tanszék vezetője, ny. r. tanár. 1957-től tanszékét gyógynövény- és drogismereti tanszéknek nevezték el. 1966-ban az MGYT gyógyszerésztörténeti szakosztályának alapítója és elnöke, a gyógyszerészettörténet előadója 1963–1973-ban. Farmakológiával és gyógyszerésztörténelemmel foglalkozott. A drogok azonosítását, a hamisítások felismerését kutatta, szerepet játszott a gyógynövények szabványosításában. Részt vett – bizottsági elnökként – a Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztésében. Kabay- (1956) és Weszprémi- (1966) díjas. – Fm.: A drog-önellátás kérdése (Pápa, 1942); Kossuth-csillag, rénuszrudacska. Gyógynövények, növények, drogok magyar népies és latin nevei (Bp., 1948); Farmakognozia (Novák I.-val., Bp., 1963) – Irod.: Verzárné Petri G.: H. J. (Acta. Pharm. Hung., 1973, 4. sz.); H. J. (Gyógyszerészet, 1973, 10. sz.); Zboray B.: H. J. egyetemi tanár irodalmi munkássága (Gyógyszerészet, 1974); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Hamar Matild (Tordas, 1928. márc. 22. – Bp., 1976. febr. 6.) orvos, bőrgyógyász. 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a DOTE orvosi karán. 1952–1957-ben az OKI bakteriológiai és vírusosztályán kutató, 1957– 1970-ben a POTE bőrklinikáján adjunktus, 1971-től tud. főmunkatárs, a bp.-i Orsz. Bőr és Nemikórtani Int. munkatársa. Allergológiával foglalkozott. – Irod.: H. M. (Acta Derm. Hung., 1976, 3. sz.). Hamary Dániel, Hamar (Tata, 1826. márc. 25. – Bp., 1892. febr. 21.) orvos, orvostábornok. Medikusként belépett 1848 nyarán a nemzetőrségbe, honvéd főhadnagyként és tüzérként harcolt, a komáromi vár védőinek egyike. 1854-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1854–1870-ben Tatán gyakorló orvos. 1870-ben belépett a kir. m. honvédségbe, előbb ezredorvos, 1874-től főtörzsorvos, 1881-től vezér-törzsorvos. 1874-től Pesten élt. Szépirodalommal, felvilágosító irodalommal és orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Nem kell szerzetes rend (Pest, 1848); Orvosi vénytan (latinból ford.,, Pest, 1852); Tüskés dalok (versek, Győr, 1863); A szívbetegségek különös kór- és gyógytana (Komárom, 1865); Komáromi napok 1849-ben Klapka György honvédtábornok alatt (Pest, 1869); Soprontól Mehádiáig és vissza (Sopron, 1873); Apró életképek (Székesfehérvár, 1879) – Irod.: Patonay J.: Dr. H. D. (Új Forrás, 1976); Szállási Á.: H. D. (Orv. Hetil., 1992). Hammerschmidt Ferdinánd Károly (Bécs, 1810-es évek – Brassó. 1869. nov. 14.) orvos, honvédorvos, Hammerschmidt Károly és József öccse. 1838-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosdoktori oklevelet. 1838– 1841-ben Szatmár vm. tb. főorvosa, 1841-től császári katonaorvos, Galíciában szolgált. 1848 júliusában belépett a hadorvosi karba, törzsorvosként az erdélyi hadszíntereken szolgált. 1849 augusztusában Törökországba menekült, Várnában és környékén polgári orvosként működött. 1867 nyarán hazatért, Brassóban magánorvosként működött. – Fm.: Orvostudori értekezés a vademberek állatias és testgyakorlati életéről (Buda, 1838) – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.). Hammerschmidt József, Ali effendi (Bécs, 1799. febr. 1 – Pest, 1865.) orvos, honvéd- és török katonaorvos. 1819-ben a pesti orvosi karon szerzett seborvosi és szülészmesteri oklevelet, majd Árva megyében működött megyei sebészként, a himlőoltás területén szerzett hírnevet. 1849-ben belépett a honvédorvosi karba, hadnagyalorvosként szolgált Guyon tartalékhadseregében. 1849 augusztusában török földre menekült, 1851-ben felvette az iszlám vallást. Anatóliában fivérével (H. Károllyal) együtt szolgált, a krími háború idején a Karaz várában működő tábori kórház egyik sebésze. A háború után Izmirben magánorvos. 1864-ben amnesztiával hazatért, Pesten magánorvosként működött. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.). Hammerschmidt Károly, Abdullah effendi (Bécs, 1800. jan. 11. – Isztambul, 1874. aug. 30.) orvos, egy. tanár. Erdélyi származású, Bécsben bölcseletet tanult, 1824–1835-ben a Landwirtschaftliche Zeitung szerkesztője. 1831–1837-ben tanult, 1837-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. Ezután az állattani tanszéken működött, egyben a bécsi Irgalmas Kórház sebész főorvosa. 1847. aug. 16-án a M. Orvosok és Természetvizsgálók soproni vándorgyűlésén az éterről és az altatásnál használatos eszközökről tartott előadást, amely az Évkönyvben nyomtatásban is megjelent. 1848 októberében megismerkedett Bem Józseffel, vele együtt menekült magyar földre. Mindvégig Bem seregében szolgált törzsorvosként, vele együtt menekült tovább Vidinbe. Felvette az iszlám vallást, és Abdullah néven polgári orvosi gyakorlatot folytatott. Előbb a damaszkuszi kórházban dolgozott, majd Guyon Richárd (Iszmail pasa) seregében részt vett a krími háborúban. 1856-tól az isztambuli Orvosi Akad. sebészettanára, Gaál Gusztáv halála után a belgyógyászat előadója, 1867től az ásványtan és a zoológia professzora. 1870-ben az isztambuli Természettud. Múzeum alapítója, a Boszporusz vidékének geológiai és zoológiai leírója. Szakirodalmi tevékenységet török nyelven fejtett ki, számos tankönyvet írt. – Irod.: A. effendi (Orv. Hetil., 1874); Veress S. É: A magyar emigráció Keleten (Bp., 1878); Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4. sz.). Hankó Zoltán (Kolozsvár, 1910. jan. 12. – Marosvásárhely, 1978. jún. 20.) gyógyszerész, egy. tanár. 1939-ben a bukaresti gyógyszerészi karon szerezte meg oklevelét, de 1941-ben Szegeden is oklevelet szerzett. 1941– 1945-ben Kolozsvárott gyógyszerész, 1945-től a marosvásárhelyi orvosi kar gyógyszertárának vezetője, 1948től a galenikai tanszék tszv. egy. tanára. A parenterális készítményeket kutatta, 1956-ban és 1965-ben a román gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. – Fm.: Technika farmaceutical (Bukarest, 1969); Galenika (III. köt., Marosvásárhely, 1957). Haranghy László (Debrecen, 1897. aug. 10. – Bp., 1975. dec. 8.) orvos, kórboncnok, gerontológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1948). Orvosi oklevelét 1923-ban szerezte meg a debreceni orvosi karon. Az I. vh. idején katona volt. 1923-től a debreceni egy. kórbonctani int.-nek a munkatársa, 1933-ban magántanár, és 1938-ban rk. tanár a vér- és nyirokképző szervek kórbonctana tárgykörből a pécsi egy.-en. 1940–1952-ben a kolozsvári orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanár. 1952-től a bp-i II. sz. kórbonctani int. igazgatója, ny. r. tanár. 1955–195794 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON ben az igazságügyi orvostani int. mb. igazgatója, 1963-tól a gerontológiai int. igazgatója. Több hazai és külföldi társaság r., l. és tb. tagja., jeles kórbonctani kutató. Széles körű munkássága kiterjedt az igazságügyi orvostan, a biológia, a kórbonctan és az orvostörténet különböző területeire. Felfedezte a bélbaktériumok porhyrinképző tulajdonságát, vizsgálta a Balaton baktériumflóráját, a kagylóknak a víz öntisztuló képességében játszott szerepét. Tisztázta a kagylómérgezés okát, elsőként írta le lipoid granulomatosis néven a Hand-Schüller-Christian megbetegedés csontelváltozás nélküli formáit. Foglalkozott a tuberkulózissal, a diftériával és az időskori megbetegedésekkel. A mo.-i gerontológiai kutatások úttörője. – Fm.: A daganatok keletkezésének korszerű elmélete (Bukarest, 1949, 1952); Az öregség az orvostudományban (Bp., 1953); A rák előtti állapotról általában (Bukarest, 1953); A gerontológia elméleti és klinikai kérdései (Bp., 1959); Általános kórbonctan (Bp., 1959); Részletes kórbonctan (I–II., köt., Bp., 1959–1960); Pathology of tuberculosis in old age (Szemennyei K.-val, Bp., 1974) – Irod.: Jellinek H.: Dr. H. L. (Orv. Hetil., 1976, 4. sz.); Beregi E.: H. L. (M .Tud., 1976, 6. sz.); Vértes L.: Dr. H. L. professzor, akadémikus életművéről (születése 100. évfordulójóra) (Orv. Hetil., 1998). Harkányi István (Bp., 1912. jún. 30. – Bp., 1994. máj. 9.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1974). 1937-ben végzett a sienai orvosi karon, 1959-ben elsőként lett Magyarországon aneszteziológus szakorvos. 1937–1938-ban az olaszországi grosettói kórház sebésze, 1939–1940-ben Nagykátán orvos, 1940–1943-ban a kaposvári kórház sebész gyakornoka. 1943–1945-ben munkaszolgálatos, majd koncentrációs táborban fogoly. 1945–1947-ben a Margit, majd 1947–1948-ban a Madarász u.-i Kórház sebésze, 1948–1951-ben a baleseti, majd a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa. 1952–1954-ben a sebészeti továbbképző klinika tanársegédje, 1954–1959-ben adjunktus, 1959–1969-ben docens, 1964–1967-ben a II. sz. női klinika docense, 1958-tól az aneszteziológus szakképzés vezetője. Elsőként foglalkozott klinikai aneszteziológiával, elsőként alkalmazott a műtéti előkészítésnél pszichofarmakonokat, elsőként dolgozta ki a centrális izomrelaxánst és az intravénás narkotikumok kombinált alkalmazását, először használt császármetszés érzéstelenítéséhez dehidrobenzolperidolt. Kidolgozta a korszerű vércsoport-meghatározás új módszerét, a konzervált vérrel történő vérátömlesztés technikáját, megszervezte a vérellátó szolgálatot. Jelentős eredményei voltak a reanimáció-kutatás és a nyelőcső sebészi kérdéseinek vizsgálata területén. – Fm.: A vérátömlesztésről (Bp., 1951); A vérnyomásbetegségről (Bp., 1957); Az izomrelaxánsok gyógyszertana (Bp., 1960); Magyar aneszteziológiai bibliográfia 1945–1960 (Bp., 1961); A császármetszés érzéstelenítésének új módszertana (kand. dissz., Bp., 1970). Hatvani István (Rimaszombat, 1718. nov. 21. – Debrecen, 1786. nov. 16.) matematikus, orvos, tanár. 1746-ban Baselben filozófiai, 1748-ban orvosdoktor lett (De aestimatione morborum ex facie c. disszertációja alapján). 1747-ben a debreceni ref. kollégium matematika-fizika szakos tanára, hazatérőben Uterchtben, Heildelbergben, Magdeburgban és Leidenben is megfordult. 1749-ben foglalta el debreceni állását. A matematika haszna a tudományban c. székfoglalója teljes képet nyújt szemléletéről. Először ő tanított Mo.-on kémiát, a fizikában Newton követőjének számított. A kísérletes fizika híve volt, számos találmány fűződik a nevéhez. Elektrosztatikai kísérletei miatt ördöngös hírében állt. A tanítás mellett orvosi gyakorlatot folytatott, a Bihar vm.-ei patikák felügyelője is volt. Külföldi kapcsolatai miatt Európa-szerte ismerték. Legendás alakját a szépirodalomban is megörökítették (Jókai M.: A magyar Faust, Arany J.: Hatvani, Schöpflin A.: H. professzor feltámadása stb.) – Fm.: Introductio ad principia phylosophiae... (Debrecen, 1757); Thermae Varadiensis examini phyisico et medico... (Bécs, 1777) – Irod.: Lócsy-Schmidt E.: H. I. élete és művei (Debrecen, 1931); M. Zemplén J.: A m. fizika története a XVIII. században (Bp., 1964) Hattyasi Lajos (Szeged, 1854. jún. 11. – Bp., 1921. dec. 30.) orvos, fogorvos. 1878-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1878-tól a bp.-i belklinikán, 1890-tól Árkövy József fogászati klinikáján működött. 1897-től az odontotechnika és fogászati metallurgia magántanára. A hazai protetika egyik megalapozója. – Fm. A fogászat tanítása Magyarországban (Bp., 1891); Dr. Árkövy fogászati klinikája (Bp., 1892); Fogászati Kalauz – Zahnärzlicher Wegweiser (Bp., 1894) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Salamon H.: H. L. emlékezete (Fogorv. Szle, 1922). Hattyasy Dezső (Bp., 1901. jún. 15. – Szeged, 1997. aug. 6.) fogorvos, az orvostud. doktora (1952). Hattyasi Lajos fia. 1924-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1925–1947-ben a bp.-i egy. fogászati klinikáján tanársegéd, és közben az Orsz. Társadalombizt. Int. főorvosa. 1940-ben a konzerváló fogászat magántanára. 1947–1949-ben Bp.-en fogszakorvos, 1949–1951-ben a szegedi egy.-en az I. sz. fogászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1967-ben nyugdíjba vonult, 1991-től emeritus professzor. 1970–1990-ben az ORFI tud. tanácsadója. 1956 őszén a grazi egy. vendégprofesszora. Elsősorban a fogazat kialakulásával kapcsolatos biológiai, illetve kísérletesen befolyásolt morfológiai elváltozásokat tanulmányozta. Jelentős eredményeket ért el a fogazat egyes betegségei, főként a káriesz és a parondosis fertőzéses megbetegedéseinek, szervezeti szövődményeinek a kutatása területén. Vizsgálta a fogazat embertani és néprajzi vonatkozásait, megjelenési formáit a népművészetben és a műalkotásokban. E témakörben 1956–1965-ben több tanulmányutat tett német állami ösztöndíjjal. A Korányi S. Társ. alapító tagja (1954), a M. Biol. Társ. (t. 1961) és számos más hazai és 95 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON külföldi társ. tagja. A M. Fogorvosok Egyes. t. elnöke (1969). – Fm.: Untersuchungen über die Entwicklung des Schmelzes (Deutsche Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde, 1937); Fogeredetű gócfertőzés kórisméje és gyógykezelése (Bánhegyi I.-vel, I–III. rész, Fogorv. Szle, 1944); Wurzelbehandlung und Herderkrankung (Leizig, 1946, 2. kiad.: 1955); A fogzománc posteruptiv változásáról (Fogorv. Szle, 1949); Unusually High Fluorine Values in Saliva of Subjects Free from Caries (Acta Medica, 1954); Vascular-type Resorption of Bone in Cases of Maxillary Osteodysplasia (Acta Morphologica, 1978); Änderungen der Ultrastruktur des fortwachsenden Schneidezahnes der Ratte (Zeitschrift f. mikroskopisch-anatomische Forschungen, 1984) – Irod.: H. D. egyetemi tanár 80 éves (Fogorv. Szle, 1981). Hauser Emma (Dunaföldvár, 1886. jún. 11. – Bp., 1945. jan. 10.) orvos. Rónai Mihály felesége. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban az egyik hadikórházban orvos, 1918–1920ban az Erzsébet szegénykórház, majd az MABI orvosa, 1931-től főorvosa, Angyalföldön iskolaorvos és egészségtantanár. Számos írásában a nők egészségnevelését szorgalmazta, felvilágosító előadásokat tartott munkaakadémiákon. Budapest ostroma idején a nyilasok férjével és egyik fiával együtt kivégezték. –Irod.: H. E. (Orv. Hetil., 1948, 11. sz.). Hausmann Ferenc (Horatitz, Cseho., 1811. nov. 9. – Bp., 1876. jún. 22.) orvos. 1835-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Pesten telepedett le, 1841-től homeopata-orvosként működött. Hahnemann követője volt. 1872-től a pesti orvosi karon az „elméleti hasonszenvészet” rk. tanára, a bp.-i ferencvárosi hasonszenvi kórház főorvosa. – Fm.: Die Krankheitsursachen und Krankenheitsbedingungen (Leipzig, 1872) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Antall J.: Homeopathy and medical education in Hungary (Orvostört. Közlem., 1969). Havas Adolf, Hamburger (1881) (Szentál, 1854. febr. 14. – Bp., 1917. dec. 5.) orvos, bőrgyógyász. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1881-ben a kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1882ben franciaországi ösztöndíjasként bőrszövettani vizsgálatokat végzett. 1883–1898-ban a Poliklinika bőrgyógyásza, 1898–1910-ben a Rókus-, 1910–1917-ben az István Kórház bőrgyógyász-főorvosa. 1884-ben magántanár, 1902-ben c. rk. tanár. Jeles bőrgyógyász, a prostitúció és a nemi betegségek kapcsolatának kutatója. Cikkei az Orv. Hetil.-ban jelentek meg (pl. A bőrfarkas, lupus vulgaris Hebrae kezelése; A bőrtakaró gümőkóros fekélyedéséről stb.). – Fm.: Szőrtelenítés Röntgen-sugarakkal (Bp., 1898); A dermatitis exfoliativa universalisról (Bp., 1899); Előzetes jelentés az Ehrlich-féle gyógyszerrel elért gyógyeredményekről (Bp., 1910) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Havas András (Debrecen, 1891. dec. 10. – Bp., 1954. aug. 17.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1949), Kossuth-díjas (1950). 1914-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-ben a Rokkantkórház főorvosa. Az I vh. idején katonaorvos, majd a Tanácsköztársaság idején végzett tevékenysége miatt 1919-ben emigrált. 1922–1927-ben Nagyváradon tbc-szakorvos, 1927–1945ben a SZU-ban élt, a moszkvai kp.-i tbc-labor. kutatója. 1945 után visszatért Mo.-ra. 1947-től az OKI főigazgatója, 1954–1959-ben főigazgatója. Működése idején az jelentős fejlődésen ment keresztül, amelyet tud. kutatóint.-té szervezett át. A RES-sel, a Weltmann-reakcióval, a BCG-oltásokkal foglalkozott. Elsőként írta le a tünetmentes heveny hyperlymphocytosist. A tuberkulin-vizsgálatokat és BCG-oltásokat irányította. – Fm.: A szovjet egészségügy és társadalombiztosítás háború utáni új ötéves terve (Bp., 1947); Néhány adat az országos BCG oltási akcióhoz (Népegészségügy, 1949); A hyperlymphocytosis acuta asymptomatica (MTA Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1950); Az elsődleges tuberkulózis néhány kérdéséről (A tuberkulózis kérdései, 1953); Néhány adat a mo.-i BCG-védőoltások állásához (Népegészségügy, 1954) – Irod.: H. A. (Acta Microbiol., 1954, 1–2. sz.); Hahn G.: H. A. (Népegészségügy, 1954). Haynal Imre, Vitéz Váradi (Beszterce, 1892. nov. 12. – Bp., 1979. febr. 3.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1945., r. 1946), Kossuth-díjas (1957). Apja is orvos volt, orvosi oklevelét 1915-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg. Az I. vh. idején katonaorvos, szolgált az orosz, az olasz és az albán fronton, az isonzói csatában megsérült. 1919–1920-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1920–1934ben a III. sz. belklinika munkatársa. 1927-ben Bécsben, 1927–1928-ban a londoni radiológiai klinikán ösztöndíjas. 1931-ben a szív- és vérerek betegségeiből magántanár, 1938-ban rk. tanár, 1934–1940-ben a Szent László, 1940-ben a Rókus Kórház belgyógyász főorvosa. 1940–1945-ben a kolozsvári belklinika igazgatója, ny. r. tanár, 1944–1945-ben az orvosi kar dékánja. 1946–1958-ban a bp-i II. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1958-ban politikai okokból eltávolították a klinika éléről. Tudományos tevékenysége a medicina több területére kiterjedt, kezdetben keringési-patológiai kérdésekkel foglalkozott, vizsgálta a hajszálerek beidegződését, a máj- és tüdőkeringés regulációját. A szív és vérerek betegségei (Bp., 1938) c. könyve e terület alapvetése. Később a neuroendokrin regulációval, a hipotalamusz-hipofízis kölcsönhatás zavarainak klinikai vonatkozásaival foglalkozott, a diagnosztika és a terápia lehetőségeit kutatta a hypothyreosis syndroma és a vérképzés szabályozása területén. Ő vezette be Mo.-on az elektrokardiográfiás vizsgálatot. 1991-ben az ő nevét 96 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON vette fel a Bp.-i Orvostovábbképző Egy. 1944-ben megtagadta a kolozsvári egy. kitelepítését Németországba, nyíltan kiállt a zsidók mellett, de az 1950-es években is szembeszállt a személyi kultusszal és a jogtiprásokkal. Számos hazai és külföldi társaság, akadémia és nemzetközi társ. tagja volt, 1943-ban Korányi Frigyesemlékérmet kapott. – Fm.: A vérkeringési elégtelenség általános funktionalis pathologiája (in: Korányi Sándor emlékkv., Bp., 1936); Szív- és vérerek betegségei (Bp., 1938); Beitrag zur Frage der geographischen Verbreitung, Ätiologie, Pathogenese und Symptomatologie des Morbus Banti (Kolozsvár, 1944); Paroxysmal tachycardia (Matsch J.-vel., Bp., 1968) – Irod.: Gráf F.; Dr. H. I. (Orv. Hetil., 1979, 38. sz.); Pálos L.: H. I. (M. Tud. 1979, 8-9. sz.); Ilyen volt H. I. (vál., összeáll.: Domahidy Miklós, Bern, 1989); Száz éve született dr. H. I. (Orvostört. Közlem., 1991–1992); Fehér J.: Száz éve született dr. H. I. (Orv Hetil., 1992); Szemere P.: Emlékezés dr. H. I. belgyógyász professzor születésének századik évfordulójára (M. Belorv. Arch., 1993). Hámori Artúr (Újvidék, 1909. márc. 18. – Pécs, 1983. márc. 22.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1935–1937-ben a szegedi, 1937-től a pécsi belklinika munkatársa. 1940–1941-ben a bécsi belklinikán ösztöndíjas, 1945-től adjunktus, egyben a beldiagnosztikai gyakorlat előadója. 1950-ben megbízták a pécsi II. sz. belklinika megszervezésével, amelynek 1951–1979-ben igazgatója, tszv. egy. tanára volt. 1943-ban a vesebetegségek tárgyköréből magántanár, 1950-ben rk. tanár, 1953–1956-ban a POTE rektora. Kut. területe a vesemegbetegedések allergiás klinikopatológiája és kezelése. Komoly nemzetközi elismerést aratott a vesebetegek gondozása terén alkalmazott módszereivel. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, mintegy 170 tud. közleménye jelent meg, több egyetemi jegyzet szerzője. 1966-ban megalapította a M. Immunológiai Társaságot, amelynek haláláig elnöke volt. – Fm.: Magas hőmérséklet hatása a légzés központi szabályozására (Bp., 1941); Az empyema chemotherapiája ultraseptyllel (Bp., 1943); A heveny diffus glomerulonephritis keletkezése (Bp., 1946); Belgyógyászati diagnosztika (egy. jegyz., Szeged. 1950, Pécs, 1951); A pyelonephritis gyógyítása és megelőzése (Bp., 1962) – Irod.: Burger T.: H. A. (Orv. Hetil., 1983, 22. sz.); Dr. H. A. (Pécsi Orvostud. Egy. Ék., 1889– 1992). Hámori Dezső, Holczmann (Balassagyarmat, 1910. febr. 17. – Bp., 1982. dec. 12.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1954), doktora (1965). 1933-ban állatorvos, 1935-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1944-ben magántanár, 1979-ben c. egy. tanár. 1934–1939-ben több méntelep állatorvosa, 1939–1942-ben katonai állatorvos, 1942–1944-ben századosi rangban a Honvédség állateü.-i élettani osztálya pk.-a. 1944–1945-ben frontszolgálatos, 1944–1948-ban az új néphadsereg állatorvosa, 1947–1949-ben a Földműv. Min. lótenyésztési osztálya vezetője, 1950–1957-ben az Állattenyésztési Kutató Int. oszt. vez.-e, 1957–1965-ben több állami gazdaság főállatorvosa. 1965–1982-ben a MÉM Közp. Állateü.-i Dokumentációjának a vezetője. 1979-től c. egy. tanár. Lóbetegségek gyógyításával foglalkozott. A II. vh. után jelentős szerepe volt a méntenyészetek megszervezésében. Később takarmányozással, örökléstannal, kórtannal foglalkozott. Jelentős eredményei vannak a juh-, a szarvasmarha- és a sertésfajták örökléstani kutatásainak területén. – Fm.: A munkaképesség-vizsgálatok hazai rendszere és eredményei (Bp., 1954); Kóros elváltozások öröklődése háziállatokon (Bp., 1958); A szarvasmarha törpenövésének genetikája (Bp., 1959); Öröklődéskórtani vizsgálatok szarvasmarha-, sertés- és juhállományokban (Bp., 1963); Háziállatok öröklődő alkati hibái és betegségei (Bp., 1974, angolul: Bp. – Amsterdam, 1983). Hári Pál (Pest, 1869. aug. 29. – Bp., 1933. máj. 10.) orvos, biokémikus, egy. tanár. 1894-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1894-től az orvosi vegytani intézetben dolgozott, 1906-ban magántanár, 1915-ben az élet- és kórvegytan ny. rk. tanára, 1919-től ny. r. tanár. A vörösvértestek spektrofotometriás vizsgálata során fontos megállapításokat tett. Jelentősek az anyagcserével kapcsolatos vizsgálatai. Hazánkban a biokémiai kutatások megteremtője, iskolát teremtett. – Fm.: Vasfelszívódás a gyomorban és a duodenumban (Bp., 1899); Vizsgálatok a hőszabályozás élettanának köréből (Eger, 1908); Adatok a téli álmot alvó emlősök anyagforgalmához (Bp., 1909); A vértransfusio hatása az anyag- és energiaforgalomra (Eger, 1910); Az élet- és kórvegytan tankönyve (Bp., 1913) – Irod.: Aszódy Z.: H. P. (Orv. Hetil., 1959, 50. sz.); Székács J.: H. P. emléke (Orv. Hetil. 1983). Hársing László (Bp., 1920. okt. 27. – Bp., 1995. ápr. 8.) orvos, belgyógyász, nefrológus, az orvostud. kandidátusa (1955), doktora (1969). 1944-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1944–1950-ben a bp.-i I. sz. belklinikán gyakornok, majd az élettani int.-ben adjunktus (1950–1957), docens (1958–1971), egy. tanár (1971–1974). A kórélettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár (1974–1990). Vesepatológiával, a vese élettanával, az elektrolit háztartás kérdéseivel foglalkozott. Új elveket dolgozott ki a testnedvek térfogatának mérésére, szabályozására és vizsgálatára, eredményeket ért el az ischémiás veseelváltozások kutatása területén. 1982–1990-ben a M. Élettani Társ. elnöke. – Fm.: Kísérletes vizsgálatok a testnedvek térfogatának renalis szabályozásáról (Bp., 1954); Biológiai és élettani alapismeretek (Kiszely Gy.-gyel, Bp., 1958); A szív és keringés élettana. A légzés élettana (in: Az élettan tankönyve, Bp., 1965); Az ember élettana (Bp., 1965); Az intrarenalis keringés aktuális problémái (Bp., 1968). 97 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Háy László (Jászberény, 1891. aug. 31. – Bp., 1975. jan. 27.) orvos, közgazdász, politikus, miniszter, az MTA tagja (lev. 1965., r. 1973.), Állami-díjas (1970). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919-től a KMP tagja, a Vörös Hadsereg orvosa. 1920-ban Bécsbe emigrált, 1921-től Csehszlovákiában élt, a Kassai Munkás c. lapot szerkesztette (1920–1922). 1922–1929-ben Berlinben élt, az MKP munkatársa. 1929–1934-ben a SZU berlini külker. kirendeltségének munkatársa, 1934–1943-ban a SZU Külker. Népbiztosságán Moszkvában dolgozott. 1938-ban megszerezte a közgazdaságtud. kandidátusi fokozatot. 1944–1945-ben a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa, ill. vezetője. 1945–1946-ban a MagyarSzovjet Külker. Társ. igazgatója, 1946–1948-ban az MNB elnöke, 1948–1949-ben kereskedelmi és szövetkezeti min. államtitkár, 1953–1954-ben bel- és külker. min. h., 1954–1956-ban külker. miniszter, 1956-ban ismét az MNB elnöke. 1957-től a Marx K. Közgazdaságtud. Egy. pol. gazd. tanára, 1957–1963-ban rektor, 1959-től az MSZMP KB tagja. – Fm.: Az újratermelési ciklus alakulása a második világháború után (Bp., 1959); A hidegháború gazdasági formái (Bp., 1964); A megváltozott világgazdaság (Bp., 1970) – Irod.: H. L. (Népszabadság, 1975. jan. 29.); Nyilas J.: H. L. (Közgazd. Szle, 1975, 3. sz.); Szabó K.: H. L. (M. Tudomány, 1975, 9. sz.). Hedri Endre, 1919-ig Schossberger Herman (Brebir, Bosznia, 1893. szept. 19. – Bp., 1962. nov. 11.) sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1916-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1916– 1918-ban katonaorvos, 1919-től a Rókus Kórház sebésze, 1925–1927-ben Bécsben és Lipcsében működött. 1927-től az Uzsoki u.-i Kórház sebésze, 1933–1945-ben uo. főorvos. 1945–1949-ben a Baleseti Kórház igazgatója, 1947–1949-ben a II. sz. sebészeti klinika, 1949–1962-ben az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. Traumatológiával, hasi sebészettel foglalkozott, a baleseti sebészet egyik hazai úttörője. – Fm.: A sebészi gümőkór terápiája (Bp., 1925); Hasi sérülések (Bp., 1933); A vastagbélsebészet problémáiról (Bp., 1949); Az osteosynthesisről (Bp., 1951); Részletes sebészet (társszerzőkkel, Bp., 1951); A végbélrák korszerű gyógyítása (Bp., 1959) – Irod.: Emlékkönyv... H. E. egyetemi tanárságának 10 éves évfordulójára (Bp., 1959); Rubányi P.: H. E. (M. Sebészet, 1962, 7. sz.) Hedwig János (Brassó, 1730. dec. 8. – Lipcse, 1799. febr. 18.) orvos, botanikus, egy. tanár. 1759-ben Lipcsében avatták orvosdoktorrá, 1762-től Chemnitzben gyakorló orvos. Elsősorban botanikával, főleg a mohákkal foglalkozott. 1781-ben Lipcsébe költözött, 1786-tól az orvosi karon a botanika tanára, 1791-től a Tamás-iskola orvosa is. A mohák tanulmányozásával korszakot nyitott, 1794-ben felfedezte a mohák szaporodásának lényegét. A londoni, a stockholmi és más tudós társaságok tagja volt. Növénytani írásai német és angol szaklapokban jelentek meg. – Fm.: Vorläufige Anzeige meiner Beobachtungen von den wahren Geschlechtstheilen der Moose... (Sammlungen zur Physik und Naturgeschichte, Leipzig, 1778); Theoria generationis de fructicationis plantarum crytogamicarum Linnaei... (I–II. köt., Leipzig, 1798) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hegedüs Lajos Viktor (Bp., 1901. aug. 25. – Bp., 1988. aug. 4.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. 1927-ben szerzett a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet. 1928–1945 között különböző helyeken gyógyszertár tulajdonos. A Népjóléti Min. eü.-i osztályának a vezetője (1945–1948), majd gyógyszertárvezető. 1952–1956ban a HM gyógyszervény-ellenőrzési osztálya vezetője. 1956–1960-ban gyógyszerész, 1960–1967-ben a SZOT TB Főig. eü.-i osztálya főelőadója. 1971–1988-ban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárhoz tartozó Ernyey József Gyógyszerésztört. Könyvtár ny. tud. munkatársa. Gyógyszerésztörténettel foglalkozott, ősi gyógymódokra irányuló vizsgálatokat végzett. Az MGYT gyógyszerésztörténész szakosztály szerv. titkára, a Gyógyszerészettörténeti Diárium szerkesztője (1962–1988). – Fm.: A hazai Marrobium-fajok vizsgálata (Bp., 1972) – Irod.: H. L. 80 éves (Gyógyszerészet, 1981). Heinrich János Nepomuk, ómoraviczai (Pest, 1818 – Bp., 1888. febr. 9.) orvos, fürdőorvos. 1841-ben Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Bécsben és Pesten fürdőorvos. 1860-ban megvásárolta a budai Rácz-fürdőt. Tervei alapján építették át a Rácz, a margitszigeti, a baden-badeni, valamint a bécsi Römerbad fürdőket. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica ophthalmiatrica sistens quaedam de diagnosi cataractae (Bécs, 1841) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Heim Pál (Bp., 1875. nov. 30. – Bp., 1929. okt. 23.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. A bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét 1897-ben. 1897–1899-ben a gyermekklinikán, 1899–1901-ben a breslaui gyermekklinikán gyakornok, majd Lausanne-ban és a párizsi Pasteur Int.-ben végez kutatásokat.. 1901–1918ban a bp.-i Irgalmas Kórház főorvosa, 1907-től a bp.-i egy.-en a gyermekkori betegségek szemiotikája c. tárgykör magántanára. 1918-ban a pozsonyi, majd a pécsi orvosi karon, 1929-től a bp.-i orvosi karon a gyermekgyógyászat ny. r. tanára. Gyermekgyógyászattal és gyermekvédelemmel foglalkozott, a „kékkeresztes” védőnői szolgálat megszervezője. A m. gyermekgyógyászat egyik legnagyobb alakja, nevét kórház viseli Bp.en. Kutatási területe a csecsemők fiziológiája és patológiája, a csecsemők táplálkozási ártalmai, a koraszülöttek speciális gondozásának kérdései, a koraszülöttek folyadék- és ásványianyag-háztartási zavarai, a tuberculin98 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON allergia volt. – Fm.: A leukocystis a gyermekkori pneumonia és diphtheria folyamán (Bp., 1901); Az anya által való szoptatásról és a tejelválasztás fokozásáról (Bp., 1901); A cyclikus albuminuriák a gyermekkorban (Bp., 1904); A tuberculinreactio a vörhenyhez és a kanyaróhoz való vonatkozásban (Bp., 1908); Általános haematológia (Preisich K.-al., Bp., 1908); A parenterális infectiók és a csecsemők táplálkozási zavarai (Bp., 1913); A csecsemők pneumoniájáról (Bp., 1914); A dajka- és csecsemőotthonokról, a csecsemőkórházról Bp., 1916); A csecsemővédelem fontosságáról (Bp., 1920); A gyermek táplálása (Bp., 1926) – Irod.: H. P. (Bp., 1940). Heimer Ödön (Alsódomború, 1904. jan. 3. – Bp., 1973. máj. 13.) orvos, baloldali politikus. 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. A Munka és a Társadalmi Szemle c. folyóirat rendszeres szerzője volt. 1929-ben magánrendelőt nyitott Letenyén és a Stefánia Szövetség orvosaként is tevékenykedett. 1936-ban két és fél évre ítélték illegális kommunista tevekénysége miatt, szabadulása után Biatorbágyon élt, de tevékenysége miatt távoznia kellett. A II. vh. alatt büntető századba sorozták, ahonnan átszökött a szovjet hadsereghez. 1945 után a Nemzeti Segély orvosa, 1952–1955-ben a TIT egészségügyi szakosztályának vezetője, 1955–1958-ban az OTKI belgyógyászati tanszékén tanársegéd. Jeles ismeretterjesztő, elsősorban az Élet és Tud. c. lapban publikált. – Irod.: Jahn Anna: Egy forradalmár orvos emlékezete (Eü. Dolg., 1973. jún. 1.); H. Ö. (Orv. Hetil., 1973, 21. sz.). Heinczmann Ágoston, Heiztman, Sárkány (Milano, 1817. febr. 8. – Zombor, 1900. febr. 17.) orvos, honvédorvos. Apja császári tiszt volt, így született olasz földön. Iskoláit Bécsben végezte, 1847-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1847–1848-ban Zágrábban fősebész és tb. táblabíró. 1848-ban Mo.ra települt. 1848 júliusában belépett a honvédorvosi karba, ahol előbb egy lovasezrednél, majd a 3. zászlóaljnál csapatorvos, 1849 januárjától az aradi kórház fősebésze, törzsorvos. 1849. február 7-én nevét Sárkányra változtatta, e néven a pécsi kórház főorvosa lett. 1849 júliusában a pécsváradi kórház parancsnoka. Pécsvárad feladása után török földre menekült, Izmirben polgári orvos. 1850-ben Franciaországba távozott, 1851-ben ő köszöntötte francia földön az Egyesült Államokba tartó Kossuth Lajost. 1852–1862-ben – felváltva – Franciaországban és Törökországban élt, a M. Nemzeti Igazgatóság nevében szervezte a török földön élő volt honvédeket. Schneider Antal letartóztatása után Torinóba menekült, belépett a Magyar Légióba, és főorvosként szolgált az olasz szabadságharcban. 1867-ben – amnesztiával – hazatért, Zomborban telepedett le, a helyi kórház sebész főorvosaként működött. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Heitler Móric (Korompa, 1847. márc. 21. – Bécs, 1923. szept. 15.) orvos, nyelvész. 1871-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Az Allgemeine Krankenhaus belgyógyásza, 1876-ban magántanár, 1898-ban c. rk. tanár. Szív- és keringési betegségekkel foglalkozott. 1882-től szerkesztette a Zentralblatt für die gesammte Therapie c. szakmai folyóiratot. Görög, latin, szankszkrit filológiával is foglalkozott, jeles műfordító. – Irod.: H. M. (Orv. Hetil., 1923, 39. sz.). Hencz László (Szeged, 1902. febr. 21. – Budapest, 1975. aug. 26.), orvos, urológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1927-ben szerzett orvosi oklevelet a pécsi orvosi karon. 1943-ban magántanár. 1927–1929-ben a pécsi szülészeti nőgyógyászati klinika gyakornoka, majd a Szent István Kórház urológiai alorvosa 1929 és 1942 között, főorvosa 1942–1949-ben, az urológiai sebészeti osztály főorvosa 1942–1973-ban. A M. Urol. Társ. főtitkára (1959–1979). Nőgyógyászati és urológiai sebészettel foglalkozott, elsőként alkalmazta a róla elnevezett Hencz-féle varratokat a prosztatadaganatok műtéti megoldására. Henczel Manó, báró (Szeged, 1862. júl. 1. – Bp., 1918. nov. 28.) orvos. Orvosi oklevelét 1884-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1884–1886-ban Bécsben, 1886–1891-ben Heidelbergben sebész, 1889-ben uo. egy. magántanár. 1891-ben Bp.-en magángyógyint.-tet alapított, 1895-ben egy. magántanár, 1901-ben c. rk. tanár. 1905–1918-ban a Rókus Kórház főorvosa. A hasi sebészet egyik nemzetközileg elismert művelője, hazai viszonylatban iskolát teremtett. – Fm.: A féregnyúlványlob és annak sebészi kezelése (Bp., 1900) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); H. M. és kora (Arch. Chir., 1948, 3-4. sz.). Henisch György (Bártfa, 1549. ápr. 24. – Augsburg, 1618. máj. 31.) orvos, tanár. Wittenbergben tanult, több iskolában ókori nyelveket, matematikát, logikát és retorikát tanított. 1576-ban Baselben orvosdoktorrá avatták, ott többször kari dékán. 1576-ban Augsburgban telepedett le, az ottani gimnázium tanára és igazgatója volt. Később az augsburgi városi könyvtár felügyelője lett, könyvjegyzéket adott ki. – Fm.: Enchiridion Medicum Medicamentorum tam simplicium quam compositorum (Basel, 1573); Bibliothecae... Augustunae... catalogus (Augsburg, 1600). – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Herczeg Árpád (Debrecen, 1890. júl. 4. – Bp., 1957. okt. 4.) orvos, orvostörténész. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos. 1918–1945-ben a bp.-i bőr- és nemikórtani klinika munkatársa, a szifilisz kórtanát kutatta. 1931-ben az orvostörténelem magántanára, 1924–1944-ben 99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szerkesztette az Orv. Hetil. orvostörténeti rovatát, az orvostörténelem előadója, 1941–1944-ben főtitkára a M. Bőrgyógyászati Társ.-nak. Több hazai és külföldi társ. tagja, a krakkói egy. díszdoktora. (1948), 1945 után üzemorvos. A hazai orvostörténeti kutatás egyik legnagyobb alakja, a középkori járványokkal és a magyar– lengyel orvostörténeti kapcsolatokkal foglalkozott. – Fm.: J. Manardus Hafarzt in Ungarn und Ferrara (Janus, 1929); Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és művei (Bp., 1929) – Irod.: Kapronczay K.: Az orvostörténelem Magyarországon – Egy szaktudomány hőskora (Orvostört. Közlem., 1986). Herczegh Miklós (Komárom, 1919. máj. 3. – Bp., 1976. okt. 19.) orvos, ortopéd sebész. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. A II. vh. idején katonaorvos. 1945–1956-ban a HM Közp. Kórházában traumatológus főorvos. 1956-ban a koreai m. kórház traumatológus-ortopéd főorvosa. 1957–1976-ban a Heim Pál gyermekkórház főorvosa. – Fm.: A térdizület fedett lágyrészsérülései (Bp., 1961) – Irod.: Vízkelety T.: H. M. (M. Traumatológia, 1976, 4. sz.). Herczeghy Mór 1843-ig Printz (Pest, 1815. aug. 19. – Bécs, 1884. dec. 23.) orvos, királyi udvari és katonaorvos. A pesti piaristáknál tanult, majd orvosi tanulmányokat Bécsben és Pesten végzett, 1842-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti tudományegy.-en, sebészi- és szülészmesteri oklevelet is elnyert. 1843-tól a bécsi Közkórház orvosa, majd orvosi gyakorlatot folytatott Prágában, Berlinben, Hamburgban, Londonban, Dublinban és Edinburgh-ban. Kórházakban, klinikákon működött, 1847-től ismét a bécsi Közkórház orvosa. 1848 márciusában és októberében részt vett a bécsi forradalomban és felkelésben, a Polgárőrség tagja. A felkelés bukása után Párizsba menekült, itt adta ki németül visszaemlékezéseit a magyar forradalomról és szabadságharcról. Az emigrációban Kossuth lelkes támogatója, 1856-tól Torinóban élt. 1859-ben a Piemont oldalán harcoló magyar légió orvosa, majd Garibaldi vezérkarának orvosa. A szicíliai partraszállásnál törzsorvos lett az olasz hadseregben. Leszerelése után Bolognában és Torinóban élt, a Savoyai királyi család orvosa. 1863ban figyelemre méltó könyvet adott ki a női szervezetről. 1865 és 1868 között Pesten élt, a kiegyezés híve, a közegészségről vallott nézeteit nyomtatásban is megjelentette. 1868-ban tábornoki rangban a török hadseregben vállalt szolgálatot, az egyiptomi török hadsereg fősebésze, majd az isztambuli Közp. Katonakórház parancsnoka. 1876-ban a török-orosz háborúban súlyosan megsebesült, leszerelt, de a török udvartól élete végéig magas nyugdíjat kapott, Pesten és Bécsben élt. 1880-ban közel-keleti országokban tett körutat, bejárta Indiát is, útjáról könyvet adott ki. – Fm.: Teuer Wegführer durch das junge constitutionelle Öesterreich (Wien, 1848); Weder deutsch, noch russich sonder oesterreichisch (Wien, 1849); Das Bonbardement des Fürsten Windischgratz zu Prag (Wien, 1849); Memoiren und Reisetagebuch eines ung. Artzes, mit besonderem Hinblick auf Oesterreich-Ungarn, wie es war und provisorich is (Wien, 1849); Ungarn und die Monarchie (Wien, 1865); La femme (Paris, 1864); Magyarország 1866-ban (Pest, 1866); Deák Ferenc, mint államférfi, mint szónok, mint honpolgár (Pest, 1867); Népies egészségtan. Tekintettel az egészségtani rendőrségre (Pest, 1868); Kelet és népei (Bp., 1880); A nő physikai és szellemi természete (Bp., 1883) – Irod.: Kapronczay K.: H. M. (Orv. Hetil., 2000). Hermann András (Besztercebánya, 1693. febr. 28. – Pozsony, 1764. máj. 11.) orvos. Kezdetben gyógyszerészettel foglalkozott, majd 1719-ben Halléban orvosdoktori oklevelet szerzett. Előbb Nógrád vármegye főorvosa, majd Csák Imre kalocsai érsek orvosa volt. 1723-tól Pozsony és Moson vármegye főorvosa. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de fluxus haemorrhoidalis provocatione (Halle, 1719) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hermann Imre (Bp., 1889. nov. 13. – Bp., 1984. febr. 22.) orvos, pszichoanalitikus, idegorvos. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, különböző frontokon szolgált. 1919-től a bp.-i egy. lélektani laboratóriumában Révész Géza első asszisztense, 1919-től haláláig pszichoanalitikai magángyakorlatot folytatott. 1949–1957-ben a Bp. I. ker. Maros u.-i Rendelőint. szakorvosa, majd főorvosa. 1945-ben a bp.-i egy.-en a lélekelemzés magántanára. 1919-től a Nemzetközi Pszichoanalitikai Társ. Titkára, 1936–1945-ben alelnöke, 1945–1946-ban elnöke. Kutatásai az ösztönvilágra, az érzékelésre és a gondolkodásra, a tehetségre és módszertani kérdésekre irányultak. Nevéhez fűződik a kapaszkodás elméletének kidolgozása. A tudományos felfedezés, a művészi alkotás genetikus előzményeinek vizsgálata során megalkotta a kongruens modellek fogalmát. A lelki jelenségeket a kontinuitásba való beilleszthetőségük alapján értelmezte. – Fm.: Bevezetés a pszichoanalízis gondolatkörébe (Bp., 1923); Psychoanalyse und Logik (Lipcse – Bécs – Zürich, 1924, franciául: 1970); Das Ich und das Denken (Lipcse – Bécs – Zürich, 1929); A pszichoanalízis mint módszer (Bp., 1932, 2. átdolg. kiad.: 1988); Die Psychanalyse als Methode (Bécs, 1934, 1964); Studien zur Denkpsychologie. Ahängigkeiten des Denkens. Loslösung-Theorie (Amsterdam, 1940); Az ember ősi ösztönei (Bp., 1943, 2. bőv. kiad.: 1984, franciául: 1972, olaszul: 1974); Bolyai János. Egy gondolat születésének lélektana (Bp., 1945); Az antiszemitizmus lélektana (Bp., 1945, 2. átdolg. kiad.: 1990, franciául: 1989); Az első tíz év. A gyermek lelki élete magyar írók, művészek, tudósok önéletrajzában (Hermann Alice-val, Bp., 1959); Parallélismes (Pris, 1980); Perverzió és muzikalitás (Bp., 1999) – Irod.: H. I. helye a pszichoanalitikus elméletben ma. Emlékülés H. J. születésének 100. évfordulóján (Bp. 1989, angolul is).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Herzog Ferenc (Bp., 1879. febr. 13. – Bp., 1952. jan. 7.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1932., r. 1941– 1949., 1989-ben visszaállítva). 1902-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1902–1904-ben az anatómiai int., 1904–1909-ben a neurológiai int. munkatársa, 1909–1914-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd. 1911-ben a belorvosi diagnosztika magántanára. 1914–1922-ben a belgyógyászat ny. r. tanára a pozsonyi, illetve pécsi orvosi karon. 1922-től a bp-i orvosi karon a IV., majd az I. sz. belklinika igazgatója. Elsősorban az idegrendszer és a keringés szerveinek fiziológiájával és patológiájával, a hipofízis daganataival, az izmok beidegzésével foglalkozott. – Fm.: Vizsgálatok a férfi húgycső szövettanáról és fejlődéséről (Bp., 1903); A véráramban előforduló kilúgozott vörösvérsejtekről és a vörösvérsejtek szerkezetéről (Eger, 1907); A belorvostan tankönyve (Jendrassik Ernővel., Bp., 1929); Klinikai megfigyelések (Bp., 1936) – Irod.: H. F. (Orv. Hetil., 1952, 4. sz.) Hetényi Géza (Bp., 1894. szept. 29. – Bp., 1959. jan. 29.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949., r. 1950.), Kossuth-díjas (1950, 1955). Orvosi oklevelét 1919-ben bp.-i orvos karon szerezte meg. 1919–1938-ban a II. sz. belklinika munkatársa, 1931-ben az anyagcsere betegségek magántanára. 1938–1944-ben a Stefánia úti, 1946– 1947-ben a Mártonhegyi Belgyógyászati Int. igazgatója. 1947-től ny. r. tanár a szegedi orvostud. egy.-en. Májés cukorbetegségekkel, vegetatív idegrendszeri betegségek belgyógyászati következményeivel, a magas vérnyomás patogenezisével foglalkozott. – Fm.: Az anyagcserebetegségek kór- és gyógytana (Bp., 1933); A gyomor betegségei (Bp., 1951); Részletes belgyógyászat (Bp., 1951, 3. átdolg. kiad.: 1958); A fekélybetegségek időszerű kérdései (Bp., 1958, németül is) – Irod.: Gömöri P.: H. G. (M. Tud. 1959, 4. sz.); H. G.–emlékszám (M. Belorv. Arch., 1964); Magyari I.: A tanítvány szemével: H. G. (Orv. Hetil., 1981); Emlékezés dr. H. G. professzorra (Szerk. Varró V. és Zallár A., Szeged, 1994). Hetzel Henrik (Újsóvé, 1875. aug. 25. – Bp., 1949. máj. 31.) orvos, állatorvos, főisk. tanár. 1897-ben állatorvosi, 1916-ban állatorvos-doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1907–1923-ban járási állatorvos, 1919-ben c. ny. r. tanár, 1924-ben ny. rk., 1927–1945-ben ny. r. tanár az Állatorvosi Főisk.-án. Állatorvosi szülészettel foglalkozott, e tárgyban az első hazai kézikönyv szerzője. Nemzetközi elismerést szerzett a belső secretiós szervek patofiziológiájával kapcsolatos kutatásaival. – Fm: Állatorvosi szülészet (Bp., 1920); A háziállatok meddősége (Bp., 1926) – Irod.: Kotlán S.: H. H. (M. Állatorv. Lapja, 1949, 13. sz.); V. Góz G.: H. H. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., Bp., 1987). Heuffel János (Modor, 1800. – Lugos, 1857. szept. 22.) orvos, botanikus. 1827-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1827–1829-ben uradalmi orvos, 1829–1853-ban Brassó vm. főorvosa, 1853-tól magánorvos Lugoson. A Bánság flórájának kutatója, jelentős számú hazai növény leírója, nevét több növény viseli. Több külföldi társaság tb. tagja, a szentpétervári akad. tb. tagja. – Fm.: Enumeratio plantarum in Banatu Temesiensis (Verhandlung Zool. Bot. Ges., Wien, 1829, 8.); Fragmenta monographiae caricum in regnis Hungariae... (Linz, 1862); Beiträge zur Kenntniss der in Ungarn vorkommenden Arten der Gattung Quercus Linn... (Zeitschrift für Natur- u. Heilkunde in Ungarn, I.) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Kanitz, Á.: Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik (Hannover, 1963). Héjja Pál (Kovászna, 1897. dec. 8. – Bp., 1941. okt. 7.) honvédorvos, orvostörténész. 1915-ben az érettségit követően kikerült az olasz frontra, ahol fogságba esett, 1918-ban tért haza. 1923-ban kapta meg orvosi oklevelét a bp.-i egy.-en, ahol fogorvosi szakképesítést is szerzett. 1924-től a m. honvédségnél szolgált, őrnagyi rangot nyert. Több tanulmányúton vett részt Olaszországban, az olasz katonaorvosi akad.-án és a Forlanini Int.-ben. A magyar orvostörténet különféle témáival foglalkozott. A MONE választmányi tagja, A M. Katonai Írók Körének r., a Turul Bajtársi Szöv. alapító tagja. Elnyerte a Kir. Orvosegyes. 100. évfordulójának jubileumi díját. – Irod.: Schulteisz E. – Tardy L.: Summing-up of the past and present of Hungary’s medicohistorical research work (Orvostört. Közlem., 1970). Hidvégi János (Csonoplya, 1895. nov. 22. – Bp., 1969. dec. 22.) orvos, fogorvos, néprajzi kutató. 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd fogorvosi és tisztiorvosi vizsgát tett (1922). 1921– 1939-ben körorvos Vajszlón (Baranya m.), közben fogorvosi gyakorlatot is szerzett. A M. Nemzetbiológiai Int. népszaporodási osztálya vezetője (1940-1942), 1942–1945-ben Komárom megye tiszti főorvosa, 1945–1960ban a Népjóléti, majd az Egészségügyi Min.-ban közeü. felügyelő. Közben a bp.-i Mészáros utcai fogászati rendelő főorvosa (1952–1960). 1960–1966-ban a bp.-i KÖJÁL tud. osztályvezetője. Népességpolitikával (az „etyke” kérdésével), falukutatással, az ormánsági parasztság életének tanulmányozásával foglalkozott. BajcsyZsilinszky Endre baráti köréhez tartozott, kapcsolatban állt Kodolányi Jánossal és a falukutatókkal. Szerepet játszott az 1945 utáni iskolafogászati ellátás megszervezésében, a gyógyvízkutatásban. Hulló Magyarság c. könyvéért 1938-ban állásvesztésre ítélték. – Fm.: Hulló Magyarság (Bp., 1937) – Irod.: H. J. (Fogorvosi Szle, 1970).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Hints Elek (Marosvásárhely, 1861. ápr. 10. – Marosvásárhely, 1919. okt. 25.) orvos. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1889-től Marosvásárhelyen orvos, 1913–1919-ben a helyi kórház igazgatója. Tervei alapján építették fel a pavilon rendszerű kórházat, az Állami Kórház építésére biztosította vagyonának jelentős részét. Ízületi betegségekkel, a végtagok helyi érzéstelenítésével kapcsolatban végzett úttörő jelentőségű kutatásokat hazánkban. Mint a Bolyai család rokona kezdeményezte B. Farkas és János exhumálását és közös sírba tételét. – Fm.: Az ízületek szalagszakadásai (Bp., 1900); Ízületi segélyszalagok szakadásai és azok viszonya a ficamokhoz (Bp., 1902); Über endoneural Analysierung der Extremitäten (Brüsszel, 1909) – Irod.: H. E. (Orv. Hetil., 50. sz.). Hints Elek, farkaslaki (Marosvásárhely, 1893. febr. 8. – Bp., 1966. júl 21.) orvos, szülész-nőgyógyász, orvostörténész. A kolozsvári, a bázeli és a bp.-i egy.-en tanult. Mint egészségügyi hadnagy 41 hónapot szolgált az I. vh.-ban, Utóbb a Bp.-re menekített kolozsvári egy. sebészeti klinikáján gyakornok, később műtőnövendék. 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1921–1923-ban a szegedi egy. sebészeti klinikáján tanársegéd, 1923-tól a bp.-i egy. II. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikáján gyakornok, 1924–1927-ben az I. sz. női klinikán tanársegéd. 1928-ban a gyulai áll. kórház nőgyógyászati oszt.-nak a főorvosa, 1929-től az Orsz. Stefánia Szöv. Anyavédelmi Int. igazgatója, egyben két vm.-i szülészeti kerület főorvosa. 1938-ban a bp.-i egy.en a szülészet kór- és gyógytana tárgykör magántanára. 1945-től a bp.-i X. ker. Gizella Szülőotthon igazgatója. Főként szülészeti-nőgyógyászati kérdésekkel és orvostörténettel (elsősorban a középkori orvoslással), valamint a Bolyaiak betegségeivel foglalkozott. – Fm.: A magyar nőgyógyászat bibliográfiája 1925-ig (Bp., 1926); A magyar szülészet bibliográfiája 1925-ig (Bp., 1926); Érdekes szülészeti esetek a vidéki gyakorlatban (Bp., 1936); A Madelung-féle kézdeformitásról (Bp., 1936); Mit kell tudni a nőknek a terhességről és a szülésről (Bp., 1936); A spontán törések kórokának meghatározása (Bp., 1936); A szülészeti törvényjavaslat és a pestmegyei szülészeti viszonyok rendezése (Bp., 1936); Az embernek, környezetének és a kórokozóknak kialakulása Bp., 1936); Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében (I–II. köt., Bp., 1939); Átöröklés a Bolyaiaknál (Bp., 1940) – Irod.: Schulteisz E. – Tardy L.: Summing-up of the past and present of Hungary’s medicohistorical research work (Orvostört. Közlem., 1970); Szállási Á.: A gyógyító orvostörténész és kivételes rokonsága (M. Nemzet, 1980, 78. sz.); Kapronczay K.: Az orvostörténelem Magyarországon – Egy szaktudomány hőskora (Orvostört. Közlem., 1986); Szállási Á.: H. E. pályaképe (Orv. Hetil., 1994). Hintz György (Kolozsvár, 1874. szept. 6. – Kolozsvár, 1956. máj. 5.) gyógyszerész. Apja is gyógyszerész. 1896-ban gyógyszerészi, 1897-ben a kolozsvári gyógyszerészi karon doktori oklevelet, majd jogi végzettséget is szerzett (1899). 1898-tól a kolozsvári Szent György patika tulajdonosa. 1940–1944-ben a M. Gyógyszerészi Kamara kerületi elnöke, a kolozsvári városi törvényhatóság tagja, a Kolozsvári Gyógyszerészi Testület elnöke, az erdélyi evangélikus egyház főgondnoka. – Fm.: A Nerium oleander levelének szöveti szerkezete és alkatrészei (Kolozsvár, 1897). Hirschler Ágoston, 1909-től somfai (Pest, 1861 – Kaltwald, Svájc, 1911. júl. 12) orvos. 1885-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1885-től a bp.-i belklinikán gyakornok. 1890–1891-ben Schordann-ösztöndíjjal külföldi tanulmányokat folytatott. 1890–1904-ben a Poliklinika belgyógyász főorvosa, 1904-től a Szent István Kórház főorvosa. 1890-től az emésztőszervek bántalmainak kór- és gyógytana tárgykör magántanára. 1900-ban c. rk. tanár. Dietetikával, az emésztőszervek betegségeivel foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászat kézikönyve (III. köt., gasztroenterológiai fejezetek, Bp., 1897); A diaetetika tankönyve (Terray P.-lal, Bp., 1900); A szervetlen sók jelentőségéről a szervezet anyagcseréjében (Terray P.-lal, Bp., 1902) – Irod.: H. Á. (Gyógyászat, 1911, 20. sz.). Hirschler Ignác (Stomfa, 1823. márc. 3. – Bp., 1891. nov. 11.) orvos, szemész, az MTA lev. tagja (1869). 1840ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1840–1847-ben bécsi szemorvos, 1847–1849-ben Párizsban Desmarres tanársegédje. 1849 végén hazatért, magánorvosi gyakorlatot folytatott. 1851-ben vallása miatt elutasították egyetemi pályázatát. 1851-től a Bp.-i Kir. Orvosegyesület titkára, majd alelnöke. 1859-től a Rókus Kórház és a Szegénybeteg Gyermekkórház szemész-főorvosa. Az Orv. Hetil. szemészeti mellékletének a szerkesztője, 1864–1880-ban az Orv. Hetil. szerkesztője. A mo.-i zsidó emancipáció egyik előharcosa. – Fm.: Tapasztalatok a szeszes italokkal, valamint dohánnyal való visszaélésről, mint a láttompulat okáról (Akad. székfoglaló, Pest, 1870); Adat a szaruhártya gyurmájába lerakódott festanyag ismeretéhez (Pest, 1872); Adatok a látóhártya maradvány kórodai ismertetéséhez (Bp., 1874); Zur Casuistik der Anaesthesie und Hyperaesthesie der Netzhaut (Berlin, 1874) – Irod.: Grósz E.: H. I. (Szemészet, 1891); Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Biró I.: H. I. és szerepe a magyar szemészet fejlődésében (Orv. He-til., 1957); Kapronczay K.: H. I. (Orv. Hetil., 1973, 14. sz.); Biró I.: H. I. emlékezete (Orv. Hetil., 1992); Kapronczay K.: H. I. emlékezete (Orv. Hetil., 1998). Hirt Géza (Paks, 1895. júl. 27. – Bp., 1957. jún. 20.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben szerezte állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelét Bp.-en. 1922–1926-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa, 102 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1926–1946-ban a Phylaxia Szérumtermelő Rt. kórbonctani és diagnosztikai oszt. vezetője, 1933-ban magántanár. 1946–1959-ben az Orsz. Állateü. Int. igazgatója. A sertések fertőző betegségeivel, az Aujeszky-féle kórral foglalkozott, szerepe volt a vidéki állateü. intézmények megszervezésében. – Fm.: Sertéspestis-vírussal hyperimmunizált sertések lép-, máj- és nyirokcsomójában található szöveti elváltozások, különös tekintettel a reticuloendothel sejtekre (Bp., 1939); Diagnose et histhopathologie de la gastro-entérite infectieuse des porces (Bp., 1952) – Irod.: H. G. (M. Állatorv. Lapja, 1957, 6. sz.); Héjj L.: H. G. (M. Állatorv. Lapja, 1978, különszám). Hodosy József (Komárom, 1904. szept. 4. – Bp., 1974. szept. 10.) állatorvos, mikrobiológus. 1924-ben állatorvosi, 1928-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1929–1936-ban az Orsz. Állateü. Int. munkatársa, 1936–1940-ben vidéki állatorvos, 1941-ben Nagyszöllősön m.-i állatfőorvos, 1942-ben a sertéspestis elleni védekezés kormánybiztosa, 1943–1969-ban az Orsz. Állateü. Int. tud. osztályvezetője. Elsősorban baromfibetegségekkel, azok elleni védekezéssel foglalkozott. – Fm.: Védekezés a baromfibetegségek ellen (Hajós J.-nal, Bp., 1955); A baromfibetegségek (in: Tóth P.: A baromfitenyésztés kézikönyve, Bp., 1965) – Irod.: Szabó J.: H. J. (M. Állatorv. Lapja, 1975, 1. sz.). Hoffinger János György (Brassó, 1756. júl. 9. – Bécs, 1792) orvos. 1780-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1780–1782-ben Zalatnán, 1784-ben Oravicán, 1785-től Selmecbányán orvos, bányakamarai főorvos. Iparegészségügyi munkát írt a bányászok krónikus megbetegedéseiről. – Fm.: Sendschreiben über den Einfluss der Anquichung der gold- und silberhältigen Erze auf die Gesundheit der Arbeiter (Selmecbánya, 1790); Vermischte medizinische Schriften (Bécs, 1791) – Irod.: Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951). Hoffmann Ferenc (Bp., 1893. szept. 11. – Bp., 1969. márc. 2.) állatorvos, immunológus, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1918-ban állatorvosi, 1920-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1918–1920-ban uo., az állatjárványtani int.-ben, 1921–1923-ban a Phylaxia Rt.-nél dolgozott immunológusként. Kut. területe a háziállatok fertőző betegségei elleni védekezésre terjedt ki. – Fm.: Immunológia (Bp., 1940); Brucellosis és az ellene való védekezés (Bp., 1951) – Irod.: Tóth B.: H. F. (M. Állatorv. Lapja, 1970, 11. sz.). Hoffner József (Veszprém, 1794. márc. 25. – Pest, 1841. febr. 16.) állatorvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1832). Előbb bölcseletet és jogot, majd medicinát tanult. 1822-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet, majd állatorvosi diplomát is szerzett. 1823-tól a bécsi Állatorvosi Int.-ben a sebészet tanára, 1826-tól a pesti Állatorvosi Int. igazgatója. 1835-től a pesti orvosi karon az állattan ny. r. tanára. Az Orvosi Tárban és a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg a cikkei. Részt vett az orvosi műszótár szerkesztésében. Több lovakkal foglalkozó szakkönyvet fordított magyarra. – Fm.: Dissertatio veterinario-medica de influxu zooiatriae in anthropoiatrium (Pest, 1828) – Irod.: H. J. (MTA Évkönyv, 1845-47); Ernst J.: H. J. (M. Agrártört. Életrajzok, I. köt., 1987). Hofstetter János Ádám (Selmecbánya, 1667. ápr. 17. – Jena, 1720.) orvos. 1687-ben Jenában lett orvosdoktor. A dán király udvari orvosa volt. – Fm.: Dissertatio inauguralis de anopeia sub famaex abolita (Jena, 1687) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hollán Henrik (Udvard, 1882. jan. 19. – Bp., 1971. szept. 22.) belgyógyász, kórháztörténész. Hollán Jolán orvos apja. 1909-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1965-ben a Rókus (Semmelweis) Kórház orvosa, 1931-től főorvosa, 1952–1965-ben igazgatója. Egészségügyi szervezéssel és kórháztörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Adatok és szemelvények a Szent Rókus Kórház és fiókjai alapításának történetéhez (Bp., 1967) – Irod.: H. H. (Orv. Hetil., 1971, 40. sz.). Holló Ferenc (Jászberény, 1923. aug. 26. – Bp., 1997. dec. 4.) állatorvos, parazitológus, szerkesztő, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1947-ben a M. Agrártud. Egy.-en állatorvosi, 1949-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1947–1952-ben a bp.-i Vágóhíd, majd Bp., VIII. Ker. állatorvosa, 1952–1960-ban az Orsz. Állateü.-i Int. labor.-ban szakállatorvos. 1960–1964-ben az Állatorvostud. Egy. helmintológiai labor.-nak a tud. főmunkatársa, 1988–1997-ben c. egy. tanár. Az Állatorv. Lapja szerkesztője (1949–1961), főszerkesztője (1961–1997). FAO parazitológiai szakértő (1980–1982). A Hutÿra Ferenc- (1976) és a Tolnay Sándoremlékérem (1994) tulajdonosa. Állatorvosi helmintológiával, parazitológiával, az állatorvoslás történetével foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a szakhelyesírás és terminológiai átdolgozás területén. – Fm.: Háziállataink legfontosabb parazitológiás megbetegedései (Nemeséri L.-val, Bp., 1956, 2. kiad. 1966); Állatorvosi parazitológiai diagnosztika (Nemeséri L.-val., Bp., 1957, 3. kiad. 1972, németül: Jena, 1964, spanyolul: Zaragoza, 1965); Kísérletes vizsgálatok a sertés metastrongylosisáról (Bp., 1964); Állatorvosi értelmező szótár (szerk., Gallyas Cs.-val, Bp., 1984); 200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás 1787–1987 (szerk., Bp., 1987, angolul: 1987). 103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Holló Gyula, 1908-ig Herzl (Temesvár, 1890. júl. 3. – New York, 1973. júl. 20.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1939-ben a bp.-i belgyógyászati klinika tanársegédje. 1939-ben az USA-ban telepedett le, a Goldwater Memorial Hospital belgyógyász főorvosa, egy. tanár (1954). A tbc-megbetegedések diagnosztikájával és kórtanával foglalkozott. A Holló-próba diagnosztikai segédeszköz megszerkesztője, a szervezet sav-bázis egyensúlyának vizsgálatára és az alveolaris CO2 meghatározására kidolgozott módszerét széles körben használták. Számos neves személyiség (Bartók Béla, Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Neumann János, Szigeti József stb.) orvosa. – Fm.: Hogyan kezdődik a tüdővész (Bp., 1927); A tüdő és mellhártya betegségei (Bp., 1928); A gümőkór (Bp., 1930); Therapie der Tuberculose (Amsterdam, 1937) – Irod.: H. Gy. (Orv. Hetil., 1973, 49. sz.). Holló Mária (Temeskutas, 1919. júl. 6. – Szeged, 1969. dec. 29.) orvos, bőrgyógyász. 1943-ban szerzett orvosi oklevelet a szegedi orvosi karon, majd mindvégig a szegedi bőr- és nemikórtani int. munkatársa: gyakornok (1943–1947), tanársegéd (1947–1950), adjunktus (1950–1963), egy. docens (1963–1969). Kísérletes bőrgyógyászattal, bőrgyógyászati diagnosztikával, trichológiával foglalkozott. Jelentős megállapításokat tett az enzimek és a szexuálhormonok dermatológiai hatásának vizsgálata és a carcinogenezis kutatása vonatkozásában. – Fm.: A szexuálhormonok szerepe a seborrheas hajhullásban (Orv. Hetil., 1950). Hollós István (Bp., 1872. ápr. 19. – Bp., 1957. febr. 2.) orvos, elmegyógyász. 1897-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897–1910-ben az angyalföldi, majd a lipótmezei elmegyógyint.-ben másodorvos. 1910-től a nagyszebeni elmegyógyint. főorvosa, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-től a lipótmezei Áll. Elmegyógyint. főorvosa. 1927-ben nyugdíjba vonult. Az antialkoholista mozgalom vezető alakja, a hazai pszichoanalitikai tevékenység egyik megszervezője, 1933-tól a Mo.-i Pszichoanalitikai Egyes. elnöke. – Fm.: Adatok a paralysis progressivához Magyarországon (Bp., 1903); Psychikus compensatio (Bp., 1909); Alkohol és agyműködés (Bp., é. n.); Zur Psychoanalyse der paralytischen Geistesstörungen (Ferenczi S.ral, Bécs, 1922); Búcsúm a sárga háztól (Bp., 1927, új kiad.: 1990) – Irod.: H. I. (Orv. Hetil., 1957, 1.); Hárdi L.: H. I. (Ideggyógy. Szle, 1957, 10. sz.). Hollós József (Kecskemét, 1876. aug. 22. – USA, 1947.) orvos. 1900-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1900–1904-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1905–1918-ban a szegedi városi kórház kórboncnok főorvosa. Megszervezte a tudományos viták nyílt fórumát, a Szabad Líceumot. Diákkorától kapcsolatban állt a radikális és munkásmozgalmakkal, elnöke a Radikális Párt szegedi szervezetének, majd az SZDP, végül a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején aktív szerepet vállalt, ezért 1919-ben emigrált, 1924-től az USA-ban élt. Fiatal orvosként bekapcsolódott az antialkoholista mozgalomba, szerkesztette Az alkoholizmus c. lapot és az Alkoholellenes Könyvtár c. füzetsorozatot. Tbc-kutatásaiért 1901-ben a párizsi Orvosakadémia jutalmában részesült. Az USA-ban magyar szervezeteket hozott létre (Kultúr Szövetség, Ady Társaság, Magyar Munkás). – Fm.: A kórbonctan alapvonalai (H. J. kurzusa alapján összeáll.: Kovács R., Bp., 1907); A tüdővész leküzdése Magyarországon (1912); Az intellektuelek és a válság (Cleveland, 1935); Egy orvos élete (New York, 1944) – Irod.: Kertész T.: Hollós J. (Bp., 1991). Holzwarth Jenő (Bp. 1847. márc. 29. – Bp., 1922. ápr. 29.) orvos, sebész, radiológus. 1898-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Mindvégig a bp-i I. sz. sebészeti klinikán működött mint sebész, 1906-tól mint radiológus is. 1912-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1916-ban rk. tanár. Az elsők között alkalmazta a röntgen-sugarat gyógyításra, és foglalkozott dosiometriával is. Sugárbetegségben halt meg. – Fm.: A művégtagok (Bp., 1901); A harctéri sebesültek sebészi ellátásáról (Bp., 1914); A hasi lövések kezelési elveiről (Bp., 1914)– Irod.: Zsebők Z.: A m. radiológia úttörői (Bp., 1956). Hoór Károly, 1913-tól horóczi (Pest, 1858. júl. 16. – Bp., 1927. dec. 15.) orvos, szemész, egy. tanár. 1884-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1885–1887-ben gyakornok a bécsi szemklinikán, 1887-től tanársegéd a bp.-i szemklinikán. 1887–1894-ben a bp.-i Helyőrségi Kórház szemészeti oszt. főorvosa. 1890-ben a szem fénytörési és alkalmazkodási rendellenességeinek a magántanára, 1894-től ny. r. tanár Kolozsvárott, 1908–1927-ben a bp.-i II. sz. szemklinika igazgatója. 1901–1902-ben külföldi tanulmányúton volt Európában és Afrikában. A trachoma elleni küzdelem megszervezője. – Fm.: A skiasskopia (Bp., 1891); A szem fénytörési és alkalmazkodási rendellenességei (Bp., 1892); Szemészeti műtéttan (Bp., 1892); Erfahrungen über das Trachom und dessen Behandlung (Bécs, 1893); A szemészet kézikönyve (Grósz E.-lel, Bp., 1909–1919); A szürke hályogról (Bp., 1919); A numerus clausus a szegedi és a pécsi egyetemen (Bp., 1927) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Horay Gusztáv (Csáktornya 1893. dec. 25. – Bp., 1968. okt. 15.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1920–1936-ban uo. az I. sz. szemklinikán dolgozott, 1929-ben magántanár, 1936-ban rk. tanár. 1936–1939-ben országos szemész, 1940–1947-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1947–1951-ben az I. sz. szemklinika igazgatója, ny. r. tanár. 1946–1949-ben az Eü. Dolg. Szakszerv. 104 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szemészcsoportjának az elnöke, 1949–1951-ben a Szemészet c. lap főszerkesztője. 1951–1967-ben a Szövetség u.-i és a Péterfy S. u.-i Kórház szemész főorvosa. Szemészeti műtéttannal és diagnosztikával, gyermekkori kancsalsággal és hályogbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A szemészet kis kátéja (Bp., 1928) – Irod.: Bíró I.: In memoriam H. G. (Orv. Hetil., 1968, 41. sz.). Horánszky Nándor, hórai és tótfalusi (Bp., 1899. dec. 11. – Bp., 1976. nov. 30.) orvos, ideg- és elmegyógyász, orvostörténész. Schwartzer Ferenc és Babarczy-Schwartzer Ottó egyenes leszármazottja. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1930-ban uo. az elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd. Skizofréniával és szemidegsorvadással foglalkozott. 1930-tól az OTI osztályvezető főorvosa, 1940–1942-ben a Siesta Szanatórium főorvosa, 1942–1969-ben a Főv. Ideggondozó Int. főorvosa, 1945–1946-ban újjászervezte a fővárosi ideggondozás hálózatát. 1953–1969-ben a Bp. II. ker. Ideggondozó igazgatója. Irodalmi munkáiban elsősorban az elmegyógyászat m. nagyságait, történetét dolgozta fel. Jelentős Deák Ferenc lelki alkatáról írott munkája (kéziratban, kiadása folyamatban). – Fm.: Über einige neuere Behandlungsmethoden der Schizophrenie (Archiv für Psychiatrie und Nervenkrankheiten, [Berlin], 1928); Deák Ferenc lelki alkatának és betegségeinek befolyása pályájára (Orvostört. Közlem., 1972) – Irod.: Buzinkay G.: H. N. (1899–1976) (Orvostört. Közlem., 1976). Horányi Béla, 1934-ig Hechst (Bp., 1904. júl. 18. – Bp., 1986. nov. 19.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1952). 1928-ban végzett a bp.-i orvosi karon, 1935-ben magántanár. A bp.-i orvostud. egy. elme- és idegkórtani int.-ben gyakornok és tanársegéd (1928–1938), adjunktus (1938– 1946), ny. r. tanár(1946–1950). Az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. osztályvez. főorvosa (1950–1956), a neurológiai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár (1956–1975). Több alkalommal volt ösztöndíjas Németországban, Angliában. Az Igazságügyi Orvosi Tanács alelnöke (1945–1951), az Orv. Hetil. főszerkesztője (1948–1951). Az izombetegségek nemzetközileg elismert szakértője, lényeges eredményeket ért el a poliomyelitis, a skizofrénia és a kisagyi megbetegedések kórélettani és patológiai vizsgálata vonatkozásában. – Fm.: Diffuse sclerosis (Bp., 1940); Elmekórtan (Bp., 1949); Ideggyógyászati jegyzet (Bp., 1950); Neurológia (Bp., 196l) – Irod.: Csanda E.: H. B. és a Neurológiai Klinika 25 éve (Ideggyógy. Szle, 1983); Lipcsey A.: Emlékbeszéd H. B. professzor temetésén (Ideggyógy. Szle, 1988). Horányi János (1944-ig Hofhauser) (Acsa, 1899. okt. 5. – Bp., 1975. dec. 6.) orvos, patológus. 1922-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1939-ben magántanár. Tanulmányai befejezése után a bp.-i kórbonctani int.-ben gyakornok (1922–1924), a II. sz. sebészeti klinikán gyakornok (1924–1928), tanársegéd (1928–1945), klinikai főorvos (1945–1952), egyetemi docens (1952–1968), a klinika mb. vezetője (1945–1947). Később a MÁV Tüdőgyógyint. kórszövettani laboratóriumának a főorvosa (1957–1974). Sebészeti tüdő- és bronchopatológiával, a hörgőrendszer anatómiájával, patofiziológiájával, patohisztológiával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az előző területen fellépő fejlődési rendellenségek és hörgők körüli nyirokcsomódaganatok kórbonctani vizsgálata terén. Nevéhez fűződik a bronchiális adenosis kórkép felállítása. – Fm.: A hörgőrendszer pathológiájának korszerű fejlődése és a bronchiális adenosis (Bp. 1954). Horányi Mihály (Zágráb, 1912. szept. 20. – Budapest, ápr. 21) orvos, hematológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957), doktora (1973). 1937-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1937–1939-ben a budapesti I. sz. belklinikán gyakornok, adjunktus, 1959–1973-ban a bp.-i XIX. Ker. rendelőint. és belkórház főorvosa, c. egy. tanár. Klinikai hematológiával, immunológiával, a haemophilia profilaxiájával foglalkozott. – Fm.: Véralvadás tanulmányok natív plasmában (Bp., 1956); Újabb adatok az anaemia pernocosa pathogenesiséről, különös tekintettel a B12 vitamin hatásmódjára (Bp., 1972); A vérképzés biológiája (Bp., 1980). Horlay Béla (Arad, 1914. márc. 9. – Bp., 1978. jún. 12.) orvos, tüdőorvos. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1938–1941-ben uo. a belklinikán tanársegéd, 1941–1945-ben katonaorvos, 1945–1952-ben a bp.-i I. sz. tüdőklinikán adjunktus. 1952–1978-ban a János Kórház bronchológiai osztályán főorvos, 1971–1978-ban főigazgató-helyettes. A hörgők műszeres vizsgálatának módszertanával foglalkozott. – Fm.: A bronchoscopia szerepe a tüdőmegbetegedések kórisméjében és gyógykezelésében (Bp., 1950); A bronchológiai gyakorlat néhány időszerű kérdéséről (Bp., 1957); A hörgőrákról (Bp., 1957) – Irod.: Ferenczy S.: H. B. (Pneum. Hung., 1978, 11. sz.). Horn Béla (Apatin, 1902. máj. 24. – Bp., 1983. máj. 10.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1930-ban uo. a szülészeti klinika gyakornoka, 1930–1933-ban a Rókus Kórház segédorvosa, 1930-ban szakképesítést szerzett. 1933-ban visszatért az I. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikára, 1947-ben a női betegségek kórismézése magántanára, 1948–1950-ben a klinika mb. vezetője, 1950–1972-ben a klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1947– 1948-ban a M. Nőgyógyászati Társ. főtitkára, 1949-ben (a jogutód) Nőgyógyászati Szakcsoport elnöke, a M. Nőorv. Lapja társszerkesztője, az Orvosok Lapja szerk. bizottságának a tagja. A klinikán megszervezte a 105 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON toxikózis-kutató laboratóriumot, a világon elsőnek nyitotta meg az erosio orvosi ambulanciát. 1946-ban megszervezte az Orsz. Meddőségvizsgáló Intézetet, amely később csak osztályként működhetett. Kezdeményezésére az 1950-es években országosan bevezették a szülészeti fájdalomcsillapítást szolgáló pszichoprofilaktikus előkészítést. Működéséhez fűződik a szülés utáni rutinszerű cervixrevízió. Elismert operatőr volt, új műtéti metódust vezetett be a pruritus vulvae gyógyításában. – Fm.: A szülészet tankönyve (Zoltán J.-vel, Bp., 1958) – Irod.: H. B. (Orv. Hetil., 1982, 45. sz.); Csömöri S.: H. B. (M. Nőorvosok Lapja, 1982). Horn Zoltán (Márkfalva, 1902. szept. 2. – Bp., 1970. aug. 17.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1955). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1926–1932-ben uo. a gyógyszertani int.ben, 1932–1970-ben az Újpesti Kórházban dolgozott, az utóbbi helyen a labor. főorvosa. 1945-ben Pécsett, 1948-ban Bp.-en magántanár az anyagcsere-betegségek kórélettana és farmakológiája témakörből. 1946–1951ben a Koltói Anna Baleseti Kórházban megszervezte a kp.-i laboratóriumot. Elsősorban diabétesszel, szénhidrátmetabolizmussal foglalkozott. Kidolgozta a szűrés módszertanát és a cukorbetegeknek megfelelő diétát. – Fm.: Gyógyszervény-gyűjtemény az orvosi gyakorlat számára (Mansfeld G.-al, Bp., 1933); A cukorbaj kórisméje és kezelésének újabb irányelvei (Bp., 1942) – Irod.: H. Z. (Klin. és Labordiagn. Szle, 1970, 6. sz.). Horváth Béla (Hejőcsaba, 1894. okt. 14. – Bp., 1968. máj. 25.) orvos, szemész, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a bp.-i II. sz. szemklinikán dolgozott, 1928-ban adjunktus, 1925-ben magántanár, 1934-ben ny. r. tanár, 1936-tól az I. és II. sz. szemklinika egyesítésével megalakult bp.-i szemklinika igazgatója, ny. r. tanára. 1940-ben az Áll. Szemkórház igazgatója, 1940–1944-ben a kolozsvári szemklinika igazgatója, 1945–1964-ben a barcsi kórház szemész főorvosa, igazgatója. Szemészeti műtéttannal és röntgen-diagnosztikával foglalkozott, új műtéti eszközök és eljárások bevezetése fűződik a nevéhez (tokfogó csípő, zonuloruptor). – Fm.: Tapasztalatok a szemészeti röntgentherápia köréből (Bp., 1927); A szürkehályog és annak modern gyógyítása (Bp., 1939); A trachoma és jelentősége Magyarországon (Bp., 1942) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Horváth Boldizsár (Bp., 1897. aug. 30. – Balatonarács, 1970. aug. 17.) orvos, ortopéd sebész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1923-ban uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1923–1932-ben az I. sz. sebészeti klinika orvosa, 1932–1936-ban a János Kórház ortopéd főorvosa. 1937-ben magántanár, 1941-ben c. rk. tanár. A csípőizület protézisével, általában a csípőízület megbetegedéseivel és ortopédiai műtéttannal foglalkozott. Jeles vitorlázó és sportorvos is volt. Autóbalesetben halt meg. – Fm.: A gyakorló orvos orthopaediája (Bp., 1930); A csigolyaívhasadás- és csigolyacsuszamlásról új műtéti eljárás kísérlete alapján (Kovács A.-al és Szász I.-el, Bp., 1953); A szokványos vállficamodás orthopaediai jelentősége. Különös tekintettel a vápaképző műtétekre (Bp., 1956) – Irod.: H. B. (Orv. Hetil., 1970, 38. sz.). Horváth Géza, brezoviczai (Csécs, 1847. nov. 23. – Bp., 1937. szept. 8.) orvos, múzeumigazgató, az MTA tagja (lev. 1877, r. 1894). 1872-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. 1873–1874-ben az MNM állattárában dolgozott. Világhírű entomológus volt, a múzeum szipókásrovar-gyűjteményét a világ legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményévé fejlesztette. 1874–1880-ban Varannán járási orvos, 1880–1890-ben a budapesti filoxera-kutatóállomás szervezője, igazgatója, nemzetközileg elismert filoxéra szakember. Az orosz kormány megbízásából feltérképezte a Kaukázus és Dél-Oroszország filoxera-térképét. A svéd, az orosz, a francia, az olasz tudományos akadémiák tagja, 1901–1925 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 1894-ben elindította a Rovartani Lapokat, megalapította a M. Rovartani Társulatot. Számtalan írása hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. – A magyar fauna paizsos félröpűi (Bp., 1873); Magyarország bodobács-féléinek magánrajza Bp., 1875); Védekezés a filokszera ellen és az amerikai szőlőfajok (Bp., 1881); Eromocoris-fajok magánrajza (Bp., 1883); A rovarok dimorphismusáról (Bp., 1884); Védekezés a kártékony rovarok ellen (Bp., 1893); A malária és a szúnyogok (Bp., 1901); Monographia Colobathristinarum (Bp., 1904); Adatok a Balkánfélsziget hemiptera-faunájának ismeretéhez (Bp., 1918); – Irod.: Dudich E.: H. G. (Állattani Közlem., 1926); Jablonovszki J.: H. G. (Folia Entomologica Hung., 1926); V. Góz Gabriella: H. G. (M. Agrártört. Életrajzok, Bp., 1987). Horváth Jenő (Bp., 1881. aug. 18. – Bp., 1945. nov. 25.) gyógyszerész. 1902-ben gyógyszerészi, 1904-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1910–1920-ban a bp.-i Szt. Rókus gyógyszertár tulajdonosa. 1920–1925-ben az István Kórház főgyógyszerésze, 1925-től a Főv. Gyógyszerüzem igazgatója. 1924-ben az M. Gyógyszerészeti Társ. egyik alapítója. Jeles gyógyszerésztörténész. – Fm.: Adatok a Mercurius praecipitatus albus chemiájához (Bp., 1904)– Irod.: Putnoky I.: Dr. H. J. (Gyógyszerészeti Szle, 1939, 8. sz.). Horváth József (Lukácsháza, 1794. febr. 1. – Bát, 1849. máj. 19.) orvos, író, az MTA r. tagja (1830). 1811– 1814-ben piarista szerzetes, 1819-ben a pesti egy.-en bölcseleti doktor, 1822-ben orvosdoktor. 1823-ban Pest, 106 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1829-től Hont vm. főorvosa. Homeopata orvos, számos német orvosi munkát fordított magyarra, az orvosi műszótár egyik szerkesztője, Plinius fordítója. – Irod.: Antall J.: H. J. hontmegyei főorvos reformtervezete (Gyógyszerészet, 1961, 5. sz.); Kiss L.: Vidéki orvospálya a reformkorban. H. J. (1794–1849) (Orv. Hetil., 1994). Horváth Lajos (Szabács, 1875. aug. 4. – Bp., 1972. márc. 4.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi és fogorvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előbb a bp.-i stomatológiai int.-ben dolgozott, 1925-től OTI-főorvos. 1931-ben magántanár, 1939-ben c. rk. tanár. 1940–1944-ben a Fogorvosok Lapjának a főszerkesztője, 1935–1950-ben a Csengery u. Kórház igazgatója. – Fm.: A mindennapi gyakorlati foghúzás és érzéstelenítés (Bp., 1939); Fogászati kézikönyv gyakorló fogorvosok számára (Bp., 1940) – Irod.: H. L. (Fogorvosi Szle, 1972). Horváth Mihály (Arad, 1868. máj. 28. – Bp., 1938. okt. 10.) orvos, ortopéd sebész. 1892-ben a bp.-i egy.-en szerzett orvosi oklevelet. 1893–1894-ben Bécsben és Berlinben folytatott tanulmányokat. 1985-től a Szt. János Kórház orvosa. 1918-ban vezetésével alakult meg uo. az első mo.-i kórházi ortopédiai osztály, amelynek 1921től főorvosa. 1907-ben a bp.-i egy.-en az ortopédia magántanára, 1919-től c. ny. rk. tanára. Főként a gerincferdüléssel (skoliózis), a gyermekbénulások gyógyításával, a veleszületett csípőízületi ficamok kór- és gyógytanával foglalkozott. Mozgalmat kezdeményezett a nyomorék gyermekek gyógyítására és gondozására. E témakörben több nemzetközi konferencia (Genf 1929, Hága 1931 stb.) résztvevője. – Fm.: Tanulmányok a scoliosisról (M. Orv. Arch., 1900); Az infantilis celebralis bénulások ortopädias és sebészi gyógyítása (Bp.-i Orv. Újság, 1903); 50 év az ortopädia fejlődésében (Orv. Hetil., 1906); Adatok a világra hozott csípőficamodás kór- és gyógytanához (Eger, 1909); A szép test (Bp., 1910); A testileg fogyatékos gyermek védelme (Bp., 1930) – Irod.: Sz.: H. M. (Orv. Hetil., 1938). Horváth Miklós (Dálnok, 1906. máj. 4. – Marosvásárhely, 1982. jan. 10.) orvos, egy. tanár. 1931-ben Budapesten, 1932-ben Iaşi-ban szerzett orvosi oklevelét. 1932–1940-ben Sepsiszentgyörgyön iskola- és üzemorvos. 1940–1946-ban a zöldkeresztes szolg. főorvosa, 1946–1948-ban Háromszék vm. főorvosa, 1948-tól Marosvásárhelyen az eü. szervezés, 1957-től a közegészségtan tszv. egy. tanára. – Fm.: Általános közegészségtan (1931); Részletes közegészségtan (1952); Általános és telep lég- és közegészségtan (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1957). Horváth Vilmos (Balassagyarmat, 1879. máj. 23. – Bp., 1949. máj. 23.) orvos, állatorvos. 1901-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1904–1940-ben a Földműv. Min.-ben az állateü. főoszt. vezetője. 1933-tól az Állatorvosi Főisk. tanára. – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1891). Hőgyes Endre (Hajdúszoboszló, 1847. nov. 30. – Bp., 1906. szept. 8.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1881, r. 1889). 1870-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1870–1874-ben az elméleti orvostani tanszéken tanársegéd, 1874-ben magántanár, 1874–1883-ban a kolozsvári orvosi karon ny. r. tanár, 1883–1906-ban a bp.-i orvosi karon az ált. kórtan és gyógytan tanára. 1890-től vezette a tervei szerint Bp.-en megalapított Pasteur-intézetet és kórházat. 1894–1896-ban az orvostud. kar dékánja. A kormány és az országgyűlés felkérésére vezette a veszettség és a lépfene gyógyítására irányuló kísérleteket, valamint az orvosi oktatásügy átszervezését. 1876-ban megszervezte Kolozsvárott az Orvos-Természettud. Társulatot, alelnöke volt a Term. tud. Társulatnak, elnöke a M. Orvosi Könyvkiadó Társulatnak (1893), 1886–1906-ban szerkesztette az Orv. Hetilapot. 1889-től tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, elnöke a Bp-i Kir. Orvosegyesületnek (1901–1904). Módosította L. Pasteur eredeti, veszettség elleni védőoltását, egyszerűsítette az oltóanyag készítését, és jelentősen növelte a gyógyulási százalékot, eljárását világszerte elfogadták. Mo.-n az elsők között végzett bakteriológiai kutatásokat (kolera, anthrax, veszettség, 1873–1886). Elsőként írta le az egyensúly-érzékelés relfexívét, behatóan foglalkozott a vese élet- és kórtanával, a fül ívjáratainak a betegségeivel, az asszociált szemmozgásokkal, a hipnózis egyes jelenségeivel. Gyógyszertani kutatásai is jelentősek. 1961-ben emlékére jutalomérmet alapítottak. – Fm.: A vese szereplése az anyagforgalomban (Pest, 1872); A vese vérkeringési viszonyairól (Bp., 1873); Az associált szemmozgások idegmechanizmusai (I–II. köt., Bp., 1880–1885, németül: Berlin – Wien, 1913); Kísérleti adatok a légzőmozgások fulladás alatti lefolyásához (Bp., 1875); A veszettség gyógyításáról (Bp., 1883); Jelentés a veszettségre vonatkozó vizsgálataim jelen állásáról (Orv. Hetil., 1886); Jelentés a Pasteur-féle ebdühellenes gyógyításra vonatkozólag tett vizsgálatairól (Bp., 1889); A veszettség gyógyításáról (Bp., 1889); Emlékkönyv a budapesti Kir. Tudományegyetem Orvosi Karának múltjáról és jelenéről (szerk., Bp., 1896); Hazai orvosi oktatásügyünk és a budapesti egyetem orvosi kara (Bp., 1896); Emlékbeszéd Pasteur Lajos k. t. fölött (Bp., 1901); H. E. Labirinthus-tárgyú dolgozatai (Bp., 1937) – Irod.: Tangl F.: H. E. (Bp., 1906); Sugár K. M.: Labyrinthus és nystagmus (Orv. Hetil., 1910); Rejtő S.: H. E. irodalmi munkássága (Orv. Hetil., 1935); Alföldy Z. – Soós J.: H. E. élete és munkássága (Bp., 1962); Rák K.: H. E. üzenete az utódoknak (Orv. Hetil., 1998).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Hőnig Vilmos (Szeged, 1913. ápr. 23. – Budapest, 1988. jan. 3.) orvos, traumatológus, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban végzett a szegedi orvosi karon. A szegedi Honvédkórház és Közkórház sebész orvosa (1938– 1944), munkaszolgálatos orvos a szentesi kórházban (1944–1945). A szegedi sebészeti klinikán tanársegéd (1945–1949), a szegedi Honvédkórházban sebész főorvos (1950–1953), alezredesi rangban a debreceni Honvédkórház sebészeti osztályvezető főorvosa (1953–1955), az Orsz. Traumatológiai Int. helyettes igazgatója (1955–1969). Általános, valamint plasztikai sebészettel, baleseti sebészettel foglalkozott. Alapvető eredményeket ért el a hazai traumatológiai ellátás megszervezésében, intézményi kereteinek kialakításában. A Magyar Traumatológia alapító szerkesztője. – Fm.: A traumatológia szervezése Magyarországon (Bp., 1962); Útmutató sebészeti és traumatológiai betegek ellátásához üzemorvosok részére (Bp., 1977); Munkaegészségtan, üzemegészségtan (Bp., 1981). Hudovernig Károly (Bp., 1873. szept. 12. – Bp., 1928. jún. 18.) orvos, elmegyógyász. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1897–1908-ban tanársegéd a bp.-i elmeklinikán. 1907-ben az ideg- és elmebetegségek és az idegrendszer betegségei diagnosztikája tárgykör magántanára. 1908-tól a Szt. János Kórház főorvosa, 1913–1928-ban a bp.-i Duna jobb parti elmekórházak igazgatója. Az alkoholos elmezavarokkal és a neuroszifilisszel foglalkozott. – Fm.: Az agykéreg idegsejtjeinek elhelyezéséről (Bp., 1900); A Basedow-kór organotherapiájához (Bp., 1905); A methylatropinum bromatum alkalmazása az idegrendszer megbetegedéseinél (Bp., 1906); Neurasthenia és neuralgia (Bp., 1909) – Irod.: H. K. (Orv. Hetil., 1928, 26. sz.). Hugó Károly, 1844-ig Bernstein Fülöp (Pest, 1808 – Milano, 1877. nov. 14.) orvos, író. 1830-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1831-ben a lengyel szabadságharc önkéntese, 1832-ben besorozták az orosz hadseregbe, de megszökött. 1833-tól Pesten sebész, 1839-ben Párizsba ment, felhagyott az orvosi pályával, és író lett. 1844-ig Európa különböző városaiban élt. 1844-ben Bécsben telepedett le, majd 1846-ban Pestre költözött. Több darabját a Nemzeti Színház is előadta. 1847-ben ismét Párizsban élt, francia nyelven drámákat írt. 1862-ben Berlinben felségsértésért be akarták börtönözni, majd Európában bolyongott. Súlyos nagyzási mániában szenvedett. – Fm.: Die grosse Fibel (1844); Fibel der Ehre (1845); Das Schauspiel der Welt (1846); Psalmen eines armen Poeten (Pest, 1846); Egy magyar király (Der Ungarkönig) (1846); Bankár és báró (Der Kaufmann von Marseille) (1847, 1859, 1866); Brutus és Lucretia (1847) – Irod.: Szállási Á.: H. K. (Orv. Hetil., 1977, 21. sz.). Hugonnai Vilma, gróf (Nagytétény, 1847. szept. 30. – Bp., 1922. márc. 30.) orvos, az első magyar orvosnő. 1879-ben Zürichben szerezte meg orvosi oklevelét, amit Mo.-on csak 1897-ben tudott elismertetni. 1879–1890ben a zürichi kórház sebészeti osztályán dolgozott, 1890-ben hazatért. 1890–1896-ban az Orsz. Nőképző Egyes. isk.-jában egészségtant tanított, okleveles bábaként egészügyi felvilágosítással is foglalkozott. Nőnevelésről, szülésről, gyermek- és leánynevelésről írt cikkeket. 1897 után kiterjedt praxisa volt, a hazai nőmozgalom egyik vezetője. Második férje Wartha Vince műegy. tanár volt. – Fm.: A szaglás az egészség őre (Bp., 1896); Egészségtani előadások nők számára (Bp., 1904); A nő mint háziorvos (fordítás, Bp., 1907) – Irod.: Kertész E.: Vilma doktorasszony (Bp., 1963); Kapronczay K.: H. V. (Orv. Hetil., 1972). Hullay József (Rimaszombat, 1921. febr. 27. – Debrecen, 1984. jan. 16.) orvos, idegsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1944-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1945-től uo. az idegklinika orvosa, 1947-től idegsebész. 1948-ban ideggyógyász, 1951-ben idegsebész szakorvos. Sántha Kálmán eltávolítása után az idegsebészeti részleg, majd a klinika vezetője. 1970-től egy. tanár. Az epilepszia és az extrapiramidális mozgászavarok sebészi kezelésével, a halántéklebeny működésével, agydaganatokkal, elsősorban hallóideg-daganatokkal, az epilepszia sebészi kezelésével foglalkozott. A M. Idegseb. Társ. elnöke, a szlovák és az amerikai idegseb. társ. stb. tagja. – Irod.: Balázs Gy.: H. J. (DOTE Évkönyv, 1983–1984). Huszák István (Székesfehérvár, 1906. aug. 21. – Szeged, 1995. nov. 14.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1960). 1931-ben végzett a pesti orvosi karon, 1943-ban magántanár. 1931–1935-ben a szegedi ideg- és elmeklinikán gyakornok, tanársegéd (1935–1938), adjunktus (1938–1939), a klinika mb. vezetője (1943–1947). 1944–1945-ben az élettani int. mb. vezetője, az elmekórtan ny. rk. tanára (1947–1950), ny. rendes tanára (1950–1951), tszv. egy. tanár (1951–1977), emeritus professzor (1992–1995), kari dékán (1950–1951, 1960–1961). Több alkalommal külföldi ösztöndíjas, vendégkutató. Az MTA orvosi bizottságai, a M. Pszichológiai Társ. alapító, számos külföldi tud. társ. tagja. Neurobiokémiával, klinikai neurofiziológiával foglalkozott, alapvető felismeréseket tett a központi idegrendszer pusztulásával járó betegségekkel kapcsolatban, főleg a sclerosis polyinsularis biokémiai hátterének felderítése területén. – Fm.: Disturbances of Porphyrin Metabolism in Schizophrenia (Acta Physiologica, 1970); Biochemical Aspects of Multiple Sclerosis (in: Handbook of Neurochemistry, New York – London, 1972) – Irod.: Vargha M.: H. J. professzor 70 éves (Ideggyógy. Szle, 1977); Szilárd J. – Heiner L.: H. I. (Ideggyógy. Szle, 1996).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Huszár György (Budapest, 1911. okt. 1. – Budapest, 2002. ápr. 1.) orvos, fogorvos, egy. tanár, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1960), doktora (1977). Orvosi oklevelét 1935-ben Szegeden szerezte, majd az anatómiai int.-ben dolgozott. 1937-től a bp.-i fogászati klinika gyakornoka, a kar megalakulása után a fogpótlástani klinika munkatársa, végül egy. tanár. Elsőnek foglalkozott gerosztomatológiával, alapvető kézikönyveket, tankönyveket, segédleteket írt. Jeles orvostörténész, a hazai fogorvoslás történetének a feldolgozója. A magyar Orvostörténelmi Társaság alelnöke (1966–1992), több hazai és külföldi fogorvosi társaság rendes, levelező és tb. tagja. A rendszerváltozás éveiben „bábáskodott” a hazai szabadkőműves páholyok újjászervezésében. A Fogorvosi Szemle szerkesztője (1955). – Fm.: Fogpótlástan (Bp., 1959); Fogpótlási technológia (Bp., 1959); Gerontostomatológia (Bp., 1962); A fog- és szájbetegségek megelőzése (Bp., 1965); Bevezetés a fogpótlástanba (Bp., 1979); A magyar fogorvoslás története (Bp., 1965) – Irod.: H. Gy. (Orvostört. Közl., 2002). Huszti (Szabó) István (Huszt, 1671. – Debrecen, 1704. febr. 3.) orvos. 1695-ben a hallei orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Hazatérése után II. Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa, 1700-tól Debrecen város főorvosa, a kollégium filozófiatanára. 1704-től II. Rákóczi Ferenc fejedelem tábori orvosa. A hazai kísérleti fizika úttörője, iránytűt, éggömböt hozatott a debreceni kollégiumba. – Fm.: Dissertatio physiologica (Batavia, 1693); Dissertatio solennis de prudenti medicamentorum applicatione in tempore (Halle, 1695); Philosophiae experimentalis axiomaticae dissertatio prima. De corporibus, illorumque principiis et affectionibus... (Halle – Magdeburg, 1695); Keresztényi jóságos tselekedetekkel tellyes Paraditsom Kertetske (Kolozsvár, 1696) – Irod.: Mátrai L.: Régi magyar filozófusok, XV-XVII. sz. (Bp., 1961); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (II. köt., Bp., 1930). Huszty Zakariás Teofil (Ruszt, 1754. márc. 13. – Pozsony, 1803. márc. 29.) orvos. Orvosi oklevelét 1774-ben a nagyszombati orvosi karon szerezte meg. 1775-től Pozsony főorvosa, számos külföldi társaság tagja, orvosi és természettudományi munkák szerzője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de phlebetome in acutis (Tyrnaviae, 1777); Kritischer Kommentar über die österreichische Provincial Pharmakopoe... (Pressburg und Leipzig, 1785); Nähere Ausführung eines Entwurfs zu einem verbesserten Dispensatorium (Leipzig, 1786); Diskurs über die medizinische Polizei (Leipzig, 1786); Prüfung der Nachricht an das Publikum vom dem St. Georger Schwefelbade (Leipzig, 1793); Gekrönte Presisschrift über die Verbesserung der k. k. Feldapotheken... (Leipzig, 1795); Ideen zur Verbesserung der österreichischen Pharmakopoe besonders in medizinischpraktischem Gesichtspunkte (Leipzig, 1797) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Duka Zólyomi N.: H. Z. (Orv. Hetil., 1978. 20. sz.). Huth Tivadar (Bonyhád, 1896. szept. 19. – Pécs, 1962. jún. 16.) orvos, urológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1948-ban a bp.-i urológiai klinikán tanársegéd, adjunktus. 1941-től magántanár az urológiai sebészet, különös tekintettel a gümőkóros megbetegedésekre c. tárgykörből. 1948–1962-ben a pécsi orvosi karon ny. r. tanár. 1958-1962-ben országgyűlési képviselő. Urológiai műtéttannal, urogenitalis tuberculosissal foglalkozott. – Irod.: Karlinger T.: H. T. (Orv. Hetil., 1962, 10. sz.); Balogh F.: A magyar urológia fejlődése a két világháború között (Orvostört. Közlem., 1983). Hutter Jakab (Nagyszeben, 1708 – Nagyszeben, 1768. febr. 10.) orvos, polgármester. 1732-ben Halléban szerzett orvosdoktori oklevelet, 1734-től a havasföldi román fejedelem udvari és katonai főorvosa, 1735-től Nagyszebenben is főorvos, 1766–1768-ban a város polgármestere. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica: Senectus ipsa morbus (Halle, 1732) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Hutÿra Ferenc (Zsibra, 1860. szept. 6. – Bp., 1934. dec. 21.) orvos, állatorvos, főisk. tanár, az MTA tagja (lev. 1910, r. 1921). 1883-ban a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, 1883–1886-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1886–1890-ben az Állatorv. Főisk.-án a belgyógyászat és járványtan h. tanára, 1890–1933ban ny. r. tanár. 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-től az Állatorv. Akad. igazgatója, 1899–1933-ban az Állatorv. Főisk. rektora. 1899-ben egy. rk. tanár, 1906-ban udvari tanácsos. Állatjárványtannal, virológiával, szérum-előállítással foglalkozott. 1927-től felsőházi tag. – Fm.: A házi állatok fertőző betegségeinek oktana (Bp., 1888); Kórbonctani diagnosztika (Bp., 1888); Állatorvosi belgyógyászat (I–III. köt., Bp., 1894); Törvényszéki állatorvostan (Bp., 1944) – Irod.: Manninger R.: H. F. t. tag emlékezete (Bp., 1944); Bencze J.: H. F. (Orv. Hetil., 1964); Karasszon D.: H. F. (Bp., 1975). Huzella Tivadar (Bp., 1886. jún. 10. – Alsógöd, 1950. júl. 11.) orvos, egy. tanár. 1910-ban szerezte oklevelét, 1910-től a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1921–1932-ben a debreceni orvosi karon az anatómiai int. igazgatója. 1932–1946-ban a bp.-i egy. orvosi karán a szövettan és fejlődéstan ny. r. tanára. Nemzetközi hírű anatómus, citológus, sejtélettani kutató, a mikrokinematográfia első hazai alkalmazója. Alsógödi házában nemzetközi alapítványok támogatásával biológiai kut. állomást létesített. Állásától politikai okok miatt 109 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON megfosztották, éhen halt. – Fm.: Über Myocarditis rheumatica (Berlin, 1912); Histomechanik der antropischen Lebererkrankungen (h. n., 1921); Der Mechanismus der Kapillarkreislaufs und der Sekretion in Bindegewebe (Berlin, 1925); Organizmus és mechanizmus (Debrecen, 1928); Az alsógödi biológiai kutatóállomás (Bp., 1931); Általános biológia (Bp., 1933); A sejtközösség szervezete az intercelluláris elmélet és intercelluláris kórtan megvilágításában (Bp., 1942, németül: Jéna, 1941) – Irod.: Szállási Á.: H. T. (Orv. Hetil., 1986); Szende B.: H. T. emlékezete (orv. Hetil., 1992); „Az orvostudomány nem más, mint emberre szabott biológia” A nagy elődre, H. T.-ra emlékezik Csaba György (Term. Vil., 1993): Törő I.: H. T. (Debrecen, 1994). Hültl Hümér (Felsőbánya, 1868. júl. 14. – Bp., 1940. jan. 18.) orvos, sebész, egy. tanár. 1891-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1891–1898-ban az I. sz. sebészeti klinika asszisztense, 1898–1910-ben a Szent László Kórház, 1910–1918-ban az István, majd a Rókus Kórház sebész főorvosa. 1901-ben a sebgyógyítás tana magántanára, 1917-ben a gyakorlati sebészet rk. tanára. 1934-ben nyugalomba vonult, 1935től felsőházi tag, az Orvosszövetség elnöke, az orvosi segélyegylet megszervezője. Nevéhez fűződik a modern sebészet több eszközének (maszk, gumikesztyű, a bőr jódozása) bevezetése. 1905-ben Fischer Péter mérnökkel megszerkesztette a gyomorvarrógépet, amelyet 1906-ban szabadalmaztattak, 1910-ben világszabadalmat is nyert. – Fm.: A gastro-enterostomia műtét technikájáról (Bp., 1897); A homokóra-gyomor kór- és gyógytanának jelen állása (Bp., 1900); A Mechel-féle diverticulumról (Bp., 1900); A sebgyógyítás irányelveinek fejlődéséről (Bp., 1903); A műtéti betegekkel való velebánás (Bp., 1907); Sebészeti varróműszer gyomor- és bélvarrásra (Bp., 1911, angol, francia és német nyelven is) – Irod.: Csillag I.: Huszonöt éve halt meg a „kés Paganinije” (Orv.Hetil., 1965, 2. sz.). Hüttl Tivadar (Bp., 1884. júl. 14. – Bp., 1955. nov. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Hüttl Tivadar (1919–1990) apja. 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1910-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int., 1910–1921-ben a II. sz. sebészeti klinika tanársegédje 1921-ben magántanár, 1922–1951ben a debreceni orvosi karon a sebészet ny. r. tanára, a sebészeti klinika megszervezője. 1939-ben felsőházi tag, 1951-től az Orsz. Onkológiai Int. főorvosa. Epekősebészettel, műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Über den diagnostischen West der zerebralen Stereoangiographie hauptsächlich bei intrakarmiellen Tumoren (Benedek L.-val, Basel – Leipzig, 1938) – Irod.: Berentey Gy.: H. T. (Orv. Hetil., 1955); Jáki Gy.: H. T. (M. Sebészet, 1956). Hüttl Tivadar (Bp., 1919. jún. 5. – Bp., 1990. júl. 25.) orvos, sebész, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1982). Hüttl Tivadar (1884–1955) fia. Semmelweis Ignác dédunokája. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1944-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán munkatárs, tanársegéd, 1964-től docens. 1968-tól a Semmelweis Kórház (Pest m.-i Kórház) I. sz. sebészeti osztályának főorvosa, 1969-ben mb. igazgató, 1974-től c. egy. tanár. Általános és hasi sebészettel, sebfertőzéssel, az ulcus gastroduodenalis és a vagotomia műtéti megoldásaival foglalkozott, mintegy 50 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. – Fm.: A műtét utáni hasi összenövések megelőzésének kérdése (Bp., 1958); Sebészet (A gyakorló orvos enciklopediája, Bp., 1977); Az epeútkövesség intraoperatív diagnosztikája, különös tekintettel a cholangioscopiára (Bp., 1981) – Irod.: H. T. (Orv. Hetil., 1990, 40. sz.).

13. I Ihász Mihály (Vaszar, 1931. szept. 29. – Bp., 2002. jún. 1.) sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1969), doktora (1977), az MTA tagja (lev. 1990, r. 1995). 1960-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. A bp.-i orvostud. egy. sebészeti műtéttani int. gyakornoka (1960–1962), a II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd (1962–1966), aspiráns (1966–1969), adjunktus (1969–1972), docens (1973–1976). A III. sz. sebészeti klinikán egy. tanár (1977–2002). Több MTA orvosi bizottság tagja, a Doktori tanács elnöke (1995–2001). Akadémiai Nívódíjat (1981), Balassa János-emlékérmet (1994), Markusovszky-emlékérmet (1996) kapott. Az Acta Chirurgia főszerkesztője. Gasztroenterológiai sebészettel, elsősorban a gyomor és a vékonybél sebészeti vonatkozású patofiziológiás elváltozásaival, a bélelzáródás műtéti megoldásával stb. foglalkozott. Elsők között alkalmazott ún. funkcionális gyomorsebészeti megoldásokat a nyombélfekély kezelésében, a laparoszkópiás műtéti technika meghonosítója. Jelentős eredményeket ért el a sokkhatás okozta reverzibilis és irreverzibilis vékonybél-elváltozások vizsgálata vonatkozásában. – Fm.: Adatok a vékonybél-nyálkahártya sebészi vonatkozású pathophysiologiai kérdéseihez (Bp., 1968); A peptikus fekélyek sebészi kezelése vagotomiával és annak pathophysiologiai hatásai az emésztőszervek működésére (Bp., 1976); Vagotomia (Bp., 1980); Daganatok sebészete (Bp., 1986); Treatise of General Surgical Techniques (Palermo, 1989); Lézer a gyógyításban (Bp., 1990); Szemléletváltozás a peptikus fekélyek sebészi kezelésben (Bp., 1992); A nyombélfekély (társszerk., Bp., 1993); A máj gócos betegségeinek diagnosztikus problémái (szerk., többekkel, Bp., 1993); Hepatológia (Bp., 1997); Sebészeti onkológia (szerk. Besznyák J., társszerző, Bp., 1997); A peptikus fekélyek korszerű sebészi kezelése (szerk. Besznyák J., társszerző, Bp., 1999). 110 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Ilosvay Lajos, nagyilosvai (Dés, 1851. okt. 31. – Bp., 1936. szept. 30.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1891., r. 1905., ig. 1919., t. 1928.). 1874-ben gyógyszerészi, 1875-ben bölcsészdoktori, illetve vegyészi oklevelét szerzett. 1875–1876-ban a gyógyszerésztani, 1876–1880-ban az I. kémiai int.-ben tanársegéd. 1880–1882-ben állami ösztöndíjjal Berlinben dolgozott, 1882-től a bp.-i Műegyetemen a vegyészet ny. r. tanára, 1909–1903-ban rektor. 1910-től kormánypárti országgyűlési képviselő, 1914–1917-ben a Vallásés Közoktatásügyi Min.-ban államtitkár. A Term. Tud. Társ. titkára (1906–1910), elnöke (1914–1936), az MTA alelnöke (1916–1919, 1925–1928). 1897-től a M. Chémiai Folyóiratot, 1906-tól a Természettud. Közl.-t szerkesztette. 1927-től felsőházi tag. Analitikával, szervetlen kémiával foglalkozott. – Fm.: A chemia alapelvei (Bp., 1888); A levegőben égéskor keletkező nitrogén tartalmú melléktermékek mennyiségi meghatározása (Bp., 1893); Bevezetés a szerves kémiába (Bp., 1905) – Irod.: Lenhossék M.: I. L. (Akad. Ért., 1936); SzőkefalviNagy Z.: I. L. (Bp., 1980); Kempler K.: A Griess-I. reagens (Impulzus, 1986). Illyés Géza, sófalvai (Marosvásárhely, 1870. máj. 24. – Bp. 1951. aug. 6.) orvos, urológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1936, r. 1943). 1895-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1895-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinika tanársegédje, 1904-ben magántanár, 1905–1913-ban a Poliklinika, 1913–1920-ban a Rókus Kórház urológus főorvosa, 1920–1940-ben az urológia ny. r. tanára Bp.-en. Fejlesztette az urológiai diagnosztikát, a belgyógyászati vesebetegségek és a prosztatahipertrófia műtéttanát. – Fm.: Az urológia tankönyve (Bp., 1906); Vesesebészet (Bp., 1909); Erfahrungen in der Nierenchirurgie (Berlin, 1911); Tapasztalatok a vesesebészet köréből (Bp., 1913); Urológia (Bp., 1931) – Irod.: I. G. (Orv. Hetil., 1951); Babics A.: I. G. (Bp., 1972). Illyés Zsigmond (Nagykároly, 1919, szept. 30. – Nyíregyháza, 1988. dec. 24.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1975). 1944-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1944–1947-ben körzeti orvos, 1947–1948-ban a Szent Rókus Kórház sebészeti gyakornoka, 1948–1949-ben a Békéscsabai Kórház sebésze. 1949–1951-ben a Nyíregyházi Kórházban sebészeti alorvos, 1951–1957-ben adjunktus, 1957–1972-ben főorvos. 1972–1988-ban a BM Eü.-i Int. rendelőint. ortopédiai főorvosa. A mozgásszervi megbetegedések konzervatív és műtéti kezelésével foglalkozott, a poliomyelitises gyermekek országos rehabilitációjának egyik szervezője, Nyíregyházán megteremtette a helyi művégtaggyártást és az egész nap működő ambulanciát, az első csecsemő és gyermekkori ortopédiai szűrővizsgálatot. A csípőficam és a diszplázia műtéti megoldásában ért el jelentős eredményeket. – Fm.: Mozgásszervek sérüléseinek, megbetegedéseinek konzervatív és műtéti kezelése (Nyíregyháza, 1971); A luxatio, dysplasia coaxe congenita korai és késői következményei, a prophylaxis lehetősége (Bp., 1975). Imre József, id. (Hódmezővásárhely, 1851. dec. 18. – Bp., 1933. szept. 9.) orvos, egy. tanár. Ifj. Imre József apja. Orvosi oklevelét 1874-ben a pesti orvosi karon szerezte meg, 1874–1879-ben a bp.-i szemészeti klinikán tanársegéd, 1879–1909-ben Hódmezővásárhelyen orvos, 1884-től szemész főorvos. 1909–1924-ben a kolozsvári orvosi kar, illetve Szegeden a szemészet ny. r. tanára. 1926-tól az Orsz. Orvosszöv. elnöke, 1927-től felsőházi tag. Jeles szemész. Cikkei a Sárospataki Füzetekben, a Budapesti Szemlében, az Orv. Hetil.-ban jelentek meg. Számos szakkönyvet fordított magyarra. Az iskolai egészségüggyel foglalkozó nagyobb munkája (Az iskola és a tanulók egészségtana) kéziratban maradt. – Fm.: A trachoma-gyógyítás sebészi eszközei (Bp., 1901); A szemfáradás okáról (Kolozsvár, 1915); Orvosi ethika (Bp., 1925) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: Id. I. J. (Orv. Hetil., 1976); Radnót M.: Id. I. J. (Orv. Hetil., 1983). Imre József, ifj. (Hódmezővásárhely, 1884. jún. 8. – Bp., 1945. jan. 22.) szemész, orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1907-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1907–1918-ban a bp.-i szemészeti klinikán tanársegéd, 1914-ben magántanár, 1918–1939-ben a szemészet ny. r. tanára a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon. 1928– 1929-ben rektor, 1929–1939-ben az Áll. Szemkórház igazgatója. 1939–1945-ben a szemészet ny. r. tanára a bp.i orvosi karon. Szemészeti plasztikai sebészettel, glaukoma-diagnosztikával foglalkozott. Íves plasztikai műtéti technikai eljárása nemzetközi hírnevet szerzett a számára. A világon elsőként bizonyította az endokrin mirigyek zavarai és a szembetegségek (főként a glaukóma) közötti összefüggést. – Fm.: Szemhéjplasztikák (Bp., 1928); Gyakorlati szemészet (Scholtz K.-lal, Bp., 1931); Eye diseases and symptoms connected with the Gonads with Adrenals and with Pregnancy (XV Conc. Opht., Kairó, 1938); Klinische und histologische Erfahrungen mit der Hornhautübertragung (Stuttgart, 1942); Operationen an den Lidern in Thiel Ophthalmologische Operationslehre (Leipzig, 1942) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Radnót M. – Kenyeres Á.: Ifj. I. J. (Bp., 1979). Imre József (Szeged, 1930. ápr. 11. – Szeged, 1980. okt. 23.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1970), doktora (1976). 1954-ben végzett a SZOTE általános orvosi karán. A SZOTE sebészeti klinikáján működött: gyakornok (1955–1957), tanársegéd (1957–1967), adjunktus (1967–1972), docens (1972–1977), egy. tanár (1977–1980), a nyelőcsősebészeti osztály vezetője (1963–1980). Több hazai és külföldi társaság tagja. Markusovszky-díjat (1971) kapott. Gasztroenterológiai sebészettel, gyomor- és nyelőcsősebészettel, a felső 111 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON emésztőtraktus rekonstrukciós lehetőségeivel foglalkozott. – Fm.: Módszerek és lehetőségek a nyelőcsőműtétek biztonságának és hatásfokának javítására (Szeged, 1975); Műtétek a nyelőcsövön. Sebészeti műtéttan (Bp., 1977); Indokolt-e a pesszimizmus a malignus nyelőcső- és gyomordaganatok kezelésében. Az orvostudomány aktuális problémái (Bp., 1981). Incze Gyula (Nyújtód, 1903. jan. 15. – Bp., 1955. jan. 10.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon szerezte meg. 1926–1947-ben a szegedi kórbonctani int.-ben dolgozott. 1939-ben a törvényszéki orvostan magántanára, 1946-ban rk. tanár, 1947–1955-ben a bp.-i orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára, a törvényszéki orvostani int. igazgatója. Bevezette az apaság megállapításánál a vércsoportvizsgálatot, a vízbefulladásnál a plankton-vizsgálatot. Ipari áram okozta halálos balesetekkel is foglalkozott. – Irod.: I. Gy. (Orv. Hetil., 1955, 5. sz.); Somogyi E.: Megemlékezés I. Gy. professzorról (Morphológiai és Igazságügyi Orv. Szle, 1965); Kiss B.: A vitás származás vércsoportvizsgálatokkal való tisztázásának története hazánkban (Orvostört. Közlem., 1979). Institoris Mátyás (Besztercebánya, 1708. – Lőcse, 1763. márc. 17.) orvos. 1730-ban Lipcsében szerzett orvosdoktori oklevelet. 1731–1756-ban Szepes vármegye főorvosa, majd Lőcsén orvos, ahol a jezsuiták, a ferencesek és a helyben állomásozó császári katonaság orvosa volt. – Dissertatio inauguralis medica de Panacea (Halle, 1730) – Irod-: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1910. Irás Jenő (Bp., 1905. nov. 10. – Bp., 1976. okt. 7. ) orvos, belgyógyász, reumatológus. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1941-ben biztosító társasági orvos, 1941–1945-ben katonaorvos, majd hadifogoly. 1948–1953-ban körzeti orvos, 1953–1960-ban a XIX. ker. SZTK igazgató főorvosa, 1960-tól az Orsz. Orvosszakértői Int. főigazgatója. Orvosi rehabilitációval és a munkaerő-csökkentés kérdéseivel foglalkozott. A szakasszisztensképzés egyik megszervezője. – Fm.: Rendelőintézeti asszisztensek kézikönyve (szerk., Bp., 1960) – Irod.: I. J. (Orv. Hetil., 1977, 9. sz.). Irsay Artúr (Bp., 1855. márc. 2. – Bp., 1918. aug. 5.) orvos, belgyógyász, fül-orr-gégész. 1876-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1877-től a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1885-ben az orr-és gégetükrözés magántanára. 1886-tól a bp.-i Poliklinika főorvosa, valamint a belklinikán a gégeosztály vezetője. 1890-től a János Kórház gégész főorvosa, 1897-ben a Margit Kórház igazgatója, 1912–1918-ban a bp.-i Duna jobb parti (budai) kórházak igazgatója. A hazai gégészet egyik szakmai megalapozója. – Fm.: Az énekhang életés egészségtanáról (Bp., 1892); Útmutató a gége- és orrtükrözésben (Bp., 1893); – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Dékány Z. szerk.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000).

















































Irsay István (Bp., 1894. aug. 4. – Neully, Franciaország, 1934. nov. 16.) orvos, orvostörténész, egy. tanár. Irsay Artúr fia. Orvosi oklevelét 1917-ben szerezte a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezése után Korányi Sándor mellett működött, 1921-től az Egyesült Államokban volt tanulmányúton. 1923-tól a Reese Michael kórház kardiográfiai laboratóriumának a vezetője, 1924-től a Kaliforniai Egyetem előadója, az 1925–1926-os tanévben a Yale Egy. tanársegédje. Ekkor fordult az orvostörténelem felé. Párizsba költözött, és középkorral foglalkozó tanulmányai az Annals of Medical History-ban jelentek meg. 1927-ben részt vett Leidenben az orvostörténeti kongresszuson, ahol meghívást kapott Welch professzortól a Johns Hopkins Egy. orvostörténeti intézetébe munkatársnak, de előbb két éven át dolgozott Sigerist lipcsei orvostörténeti intézetében. 1929-től két évet Baltimore-ban tevékenykedik, majd 1931-ben a franciaországi Amiens-ben belép a domonkosok rendjébe, 1932-től a Sorbonne orvostörténeti előadója. Nagy orvostörténeti monográfiájának – ebből két kötet jelent meg – megírása során Rómában, Münchenben, Belgiumban, Svédországban, Finnországban és a Szovjetunióban végzett kutatásokat, majd váratlan betegsége kettétörte pályáját. Kívánsága szerint Assisiben temették el. – Fm.: Scientific thought and enlightenment (Kyklos, 1930), Historie des universités françaises et étrangéres (I–II. köt., Párizs, 1933). – Irod.: Dörnyei S.: I. I. (Orv. Hetil., Lege Artis Med., 1993). Issekutz Béla (Kőhalom, 1886. jan. 31. – Bp., 1979. júl. 31.) orvos, gyógyszerkutató, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1939, r., 1945.), Kossuth-díjas (1952). 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1907-től uo. a gyógyszertani int. munkatársa, 1914-től magántanár, 1919-ben ny. r. tanár. 1919 őszén az egy.mel Szegedre települt, itt megszervezte a gyógyszertani int.-t. 1928–1929-ben rektor. 1939-től a bp.-i orvosi karon a gyógyszerismeret, 1939-től a gyógyszertan professzora, intézeti igazgató. A hazai modern gyógyszerkutatás megalapozója, a hatásmechanizmus és a vegyi szerkezet összefüggéseit analizálta. Felfedezte az inzulin és a tiroxin hatásmechanizmusát, alkaloidák, görcsoldó szerek farmakológiai vizsgálatával, gyógyszerek értékmeghatározásával foglalkozott. A rákkutatás és a kemoterápia viszonyának feltárója. Gyógyszertani művei alapvető fontosságúak. – Fm.: Gyógyszertan és gyógyítás (I–III. köt., Bp., 1959–1960); Gyógyszerrendelés (Bp., 1969, 1979) – Irod.: I. B. (M. Tud., 1979, 12. sz); Vizi E. Sz.: I. B. (Híres magyar orvosok, Bp., 2000).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Issekutz Hugó (Székelyudvarhely, 1855. jún. 19. – Kolozsvár, 1915. júl. 23.) gyógyszerész, egy. tanár. Issekutz Béla gyógyszerész apja. 1881-ben gyógyszerészi, 1882-ben doktori oklevelét szerzett a kolozsvári orvosi karon. 1884–1914-ben a gyógyszerészi tanfolyam vezetője, 1892-ben magántanár, 1912–1915-ben a gyógyszerészi int. igazgatója, rk. tanár. A kolozsvári Hunyadi Mátyás patika tulajdonosa. – Fm.: Tanulmányok a naphtalinnak többszörös helyettesítés által nyert származékairól (Kolozsvár, 1882); Gyógyszerisme és gyógyszerészi vegytan... (Kolozsvár, 1886); Gyógyszerisme (Jakabházy Zs.-dal és Nyiredy G.-val, Kolozsvár, 1895); A végbélkúpokban különböző módon elhelyezett ugyanazon hatóanyagok helyi vagy általános hatása különbözőe? (Kolozsvár, 1906) – Irod.: Frankl A.: I. H. (Gyógysz. Ért., 1933, 18. sz.); Szász T.: I. H. (Gyógyszerész Almanach, 1942). Issekutz Lívia, Küttel Dezsőné (Kolozsvár, 1918. nov. 30. – Bp., 1991. aug. 23.) gyógyszerész. 1941-ben végzett a bp.-i orvosi karon, 1950-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, a gyógyszerésztud. kandidátusa (1961). A SOTE gyógyszertani int.-ben dolgozott: 1949–1951-ben gyakornok, 1951–1961-ben tanársegéd, 1961–1970-ben adjunktus, 1970–1978-ban docens. Kurarin hatású szerek, ammóniumvegyületek és aminokretonok előállításával, farmakológiai vizsgálatokkal foglalkozott. Jelentőseredményeket ért el a narkóziséter és az oxidációs termékek toxicitásának vizsgálata területén. – Fm.: Kísérletek a kurarin hatású biszkvaterne ammóniumsók előállítására (Bp., 1950); A narkóziséter és autooxidációs termékeinek összehasonlító vizsgálata (Bp., 1960); Gyógyszerrendelés (Issekutz Bélával, Bp., 1964, 4. átdolg. kiad. 1979). Ivanchich Viktor, margitai (Pest, 1812. febr. 20. – Bécs, 1892. márc. 9.) orvos, urológus. 1834-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1835-ben a pesti Szent Rókus Kórházban sebész, 1836–1838-ban gyakorló orvos Pesten. 1847-ben a Bp-.i Kir. Orvosegyes. egyik alapítója. 1838-tól Bécsben gyakorló orvos, elismert urológus, az elsők között műtött húgyköves betegeket. Állandó kapcsolatban állt pesti kollégáival, főleg az Orvosegyesülettel, ahol jelentős alapítványokat tett. Írásai német folyóiratokban, az Orvosi Tárban és az Orvosi Hetilapban jelentek meg. – Fm.: Dissertatio inauguralis Medica Musica medica (Pest, 1834); Kritische Beleuchtung der Blasensteinzertrümmerung, wie sie heute dasteht... (ford. Korotnai [Krick] Á., Bécs, 1842); A kőmorzsolásról (Bp., 1892). Ivády Gyula (Pétervására, 1914. dec. 9. – Budapest, 1994. jan. 24.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1985). 1940-ben végzett a szegedi orvosi karon. 1941–1943-ban a munkácsi gyermekmenhely orvosa, 1943–1945-ben a kolozsvári gyermekklinikán gyakornok és tanársegéd (1943–1945). 1945–1946-ban a marosvásárhelyi Bolyai János Orvostud. Egy.-en tanársegéd, 1946–1954-ben a SZOTE gyermekklinikán tanársegéd, 1954–1964-ben adjunktus. 1964–1980-ban a budapesti Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa. Az NDK-ban és Svájcban vendégkutató. Újszülött- és csecsemőkori haemolitikus betegségekkel, a Leiner-kór laboratóriumi diagnosztikájával, klinikai farmakológiával foglalkozott. Kidolgozta a csecsemőkori interstitialis plazmasejtes pneumónia pentamidin terápiáját. – Fm.: A gyermekgyógyászati pharmacoterápia alapvonalai (Bp., 1963); A csecsemőkori interstitialis plazmasejtes pneumónia pentamidin terápiája (Bp., 1983); Dzsinnek illata (verseskötet, Bp., 1993). Ivánovics György (Bp., 1904. jún. 11. – Bp., 1980. szept. 1.) orvos, mikrobiológus, bakteriológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1955), Kossuth-díjas (1948, 1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1929-től a szegedi közegészségtani tanszéken tanársegéd, 1937–1940-ben adjunktus, 1940-ben ny. rk. tanár, az OKI szegedi állomásának vezetője, 1943-ben ny. r. tanár, a Mikrobiológiai Int. igazgatója 1974-ig. 1947–1948-ban rektor, több alkalommal a SZOTE dékánja. A M. Mikrobiol. Társ. elnöke, több akadémiai bizottság tagja, elnöke. 1934–1935-ben az USA-ban ösztöndíjas, elsősorban virológiai kut. végzett. Jeles genetikus és biológus, de bakteriológusként is maradandót alkotott. Szerepe volt az Ultraseptyl forgalomba hozatalában, a B12 vitamin előállításában. Évtizedekig kutatta az anthrax bacilus pathogenitását. A szövettenyésztés hazai meghonosítója, a glasgow-i egy. díszdoktora, az Acta Microbio. főszerk.-je. – Fm.: A baktériumok pathogenitásának mechanizmusa, különös tekintettel a lépfene okozójára (Szeged, 1947); Emberi betegségeket okozó vírusok és richettsiák (Bp., 1953); Orvosi mikrobiológia (társzerzőkkel, Bp., 1960); Orvosi mikrobiológia – immunitástan – parazitológia (társszerzőkkel, Bp., 1967, 3. átdolg., bőv. kiad.: 1973) – Irod.: Béládi I.: I. B. (M. Tud. 1981, 1. sz.). Iványi Frigyes (Bp., 1916. jún. 27. – Bp., 1959. febr. 14.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1958). Orvosi oklevelét 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1931–1945-ben magánszanatóriumi orvos, 1945–1950-től a BOTE eü. szervezési tanszékének h. vezetője, 1954-től mb. vezetője. Egészségügyi szervezéssel foglalkozott, kidolgozta a városi járóbeteg-ellátás korszerű formáját. – Fm.: A városi járóbeteg-forgalom (Bp., 1958); 15 kérdés, 15 felelet (Bp., 1958)– Irod.: Bartha F.: I. F. (Orv. Hetil., 1959, 11. sz.).

14. J 137 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Jacquin József Ferenc báró (Selmecbánya, 1766. febr. 6. – Bécs, 1839. dec. 9.) orvos, botanikus, egy. tanár. Apja Jacquin Miklós József orvos volt. 1788-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1788–1791 között európai tanulmányúton vett részt, 1791-től a pesti orvosi karon a botanika és a vegytan helyettes, majd rendes tanára. 1806-ban bárói rangot kapott, 1820-ban kormánytanácsos. – Fm.: Eclogae plantarum (több kötetben, Bécs, 1812–1841); Eclogae graminum (több kötetben, Bécs, 1813–1844). Jacquin, Nikolaus Joseph van (Leiden, 1727. febr. 16. – Bécs, 1817. okt. 26.) orvos, botanikus, tanár. Párizsban, Bécsben és Leidenben tanult. 1763-tól a selmecbányai bányászati akad. tanára, 1765-től a vegyészeti és kohászati tanszék vezetője. Jelentős botanikus, 1754–1759-ben Nyugat-Indiában vezetett növénygyűjtő expedíciót. 1769-től a bécsi egy. vegytanprofesszora, majd a botanikát is előadta. A kísérleteken alapuló tudományos kémiai kutatások megalapozója Mo.-on. – Fm.: Observationes botanicae (I–IV. köt., Bécs, 1764); Chemische Untersuchung der Meyer’schen Lehre von der Fettensäure und der Blakischen (Lipcse, 1771); Hortus botanicus Vindebonensis (I–III. köt., Bécs, 1770–1776); Flora Austriaca (I–IV. köt., Bécs, 1773–1778); Lehrbuch der allgemeinen und medizinischen Chemie (Bécs, 1793) – Irod.: Proszt J.: A Selmeci Bányászati Akadémia mint a kémiai tudományos kutatás bölcsője hazánkban (Sopron, 1938); Bognár J.: A kémia oktatásának története főiskoláinkban (Kohászati L., 1964); Szabadváry F. – Szőkefalvy-Nagy Z.: Újabb megállapítások J. selmeci vizsgálatairól (Techn. tört. Szle, 1975–1976). Jahn Ferenc (Bp., 1902. febr. 7. – Dachau, 1945. márc. 8.) orvos, kommunista politikus. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Egy. évei alatt csatlakozott a radikális baloldalhoz, majd a KMP-hez. Tanulmányait befejezve Újpesten szegényrendelést folytatott. 1929-ben megszervezte az SZDP-n belül a Szocialista Orvosszervezetet. 1931-től tagja a Szoc. Orvosinternacionálénak. Széleskörű publicisztikai tevékenységet folytatott, 1935-ben Kispest képviselő testületének tagja lett. 1940-ben és 1942-ben letartóztatták, 9 havi börtönre ítélték. 1944 áprilisában ismét letartóztatták, majd Németországba hurcolták, koncentrációs táborban halt meg. – Fm.: Az orvos helye a társadalomban (Szocializmus, 1931); A szociálpolitika és a termelési viszonyok (Korunk, 1933); A toll fegyverével. J. F. válogatott publicisztikai írásai (Bp., 1968) – Irod.: Jahn Anna: Jahn F. (Bp., 1959). Jakab Mihály (Kaba, 1900. márc. 25. – Bp., 1975. márc. 5.) orvos, labor.-i orvos. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1924–1927-ben uo. a belklinikán gyakornok, 1927–1939-ben az OTBA orvosa. 1939–1943-ban munkaszolgálatos, egyben a Kun u.-i Kórház belgyógyásza. 1943–1945-ben OTI-orvos, szemorvos. 1950–1956-ban a Koltói Anna Baleseti Kórház, illetve a III. sz. belklinika labor.-nak az orvosa, tanársegéd. 1956–1975-ben a Balassa J. Kórház főorvosa. – Irod.: Tahy Á.: J. M. (Balassa J. Kórház Évkönyve, 1970). Jakab Tivadar (Debréte, 1925. febr. 16. – Bp., 1991. febr. 23.) orvos, sebész, aneszteziológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1965), doktora (1983). 1951-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1951– 1955-ben a bp.-i sebészeti klinika gyakornoka, 1955–1957-ben tanársegéd, 1958–1972-ben adjunktus. 1972– 1979-ben a III. sz. sebészeti klinikán egy. tanár. 1979–1991-ben az OTI, illetve a HIETE anestesiológiai és intenzív therápiás int. igazgatója, egy. tanár. A M. Aneszteziológiai Társ. főtitkára (1965–1968), elnöke (1968– 1991). Mellkassebészettel, a szervátültetések aneszteziológiájával, a narkózis szövődményeivel, újraélesztéssel, a narkotikumoknak a májműködésre gyakorolt hatásával foglalkozott. Kidolgozta az érpótláshoz az akkor legkorszerűbb módszert, az ún. liofilizálás útján történő érkonzerválást. A modern intratracheális narkózis magyarországi bevezetője. – Fm.: A műtéti általános érzéstelenítés alapjai (egy. tankönyv, Bp., 1972); Intenzív betegellátás (Bp., 1972, 2. kiad. 1977); Fájdalomcsillapítás (Bp., 1982); A narkotikumok májműködésre gyakorolt hatása (Bp., 1982). Jakabházy Zsigmond (Kiskede, 1867. máj. 26. – Bp., 1945. júl. 5.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1923). 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891-től a bp.-i gyógyszerészeti int. munkatársa. 1899-ben Kolozsvárott a kísérletes gyógyszerhatástan és gyógyszerismereti módszertan magántanára. 1910– 1913-ban a kolozsvári gyógyszertani int. adjunktusa, 1913-tól uo. ny. r. tanár, 1920–1937-ben a bp.-i orvosi karon a gyógyszerismeret ny. r. tanára. 1924–1926-ban az orvostud. kar. dékánja. – Fm.: A gyógyszerismeret tankönyve (I–II. köt., Issekutz B.-al, Kolozsvár, 1913); – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Jancsó Miklós, gidófalvi (Kolozsvár, 1868. okt. 14. – Kolozsvár, 1930. júl. 19.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1893-tól a belklinikán dolgozott, 1901-ben a klinikai propedeutika magántanára, 1911-től a belgyógyászat ny. r. tanára. Jelentős élettani, bakteriológiai kutató. Jelentős kutatásokat végzett az arzenobenzol biológiai hatásával, a saválló baktériumokkal és a maláriaplasmodiummal kapcsolatban. Bevezette a kis dózisú kininprofilaxist a malária elleni küzdelemben. – Fm.: Chininprophylaxis-kísérletek mesterségesen előidézett váltólázas fertőzéseknél (Bp., 1906); Tanulmány a 138 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON váltóláz parasitáiról (Bp., 1906); Összehasonlító vizsgálatok a gyakorlatilag fontosabb saválló bacillusokról Bp., 1910); A malária kór- és gyógytana (Bp., 1912) – Irod.: Festschrift prof. dr. N. von J. (Acta Sectio Medicorum [Szeged], 1929); Vidakovits K.: J. M. (Orv. Hetil., 1930, 19. sz.); Lukács B.: Id. J. M. maláriakutatásai (Orv. Hetil., 1980). Jancsó Miklós (Kolozsvár, 1903. ápr. 27. – Szeged, 1966. ápr. 16.) orvos, egy. tanár, farmakológus, az MTA r. tagja (1946), Kossuth-díjas (1948). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929-ben Berlinben tanult. Mindvégig a szegedi gyógyszertani int.-ben dolgozott. 1937-ben a kemoterápia és méregtan tárgykör magántanára, 1938–1966-ban a gyógyszertan ny. r. tanára, intézeti igazgató. Számos külföldi és hazai társaság r., lev., és tb. tagja, az MTA Élettani Bizottságának az elnöke (1951). Kemoterápiával, gyógyszervizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Histochemiai tanulmányok chemotherapiás arsenobensol származékok viselkedéséről az emberi és állati szervezetben (Szeged, 1928); Speicherung. Stoffanreicherung in Retikuloendothel und in der Niere (Bp., 1955) – Irod.: Issekutz B.: J. M. (M. Tud. 1966, 10. sz.); Thuránszky K.: M. J. (Acta Physiologica, 1966); Zallár A.: J. M. szakirodalmi munkássága (Bp., az 1967-es emlékülésen elhangzott előadás). Janitsáry Iván (Dunapentele, 1869. ápr. 7. – Bp., 1934. ápr. 29.) gyógyszerész, pirotechnikus. 1890-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en, majd gyógyszertártulajdonos Bp.-en és Szentendrén. Jelentős pirotechnikus, a bp.-i tűzijátékok egyik szakmai tervezője. Az ólomakkumulátor fejlesztője. – Irod.: Sztankay I.: Neves magyar gyógyszerészek (Bp., 1936); Táplányi E.: J. J. (Gyógyszerészet, 1971). Jankovich Antal (Pest, 1799. – Bp., 1886. okt. 23.) orvos, udvari főorvos. 1826-ban Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A Habsburg- (nádori) család udvari főorvosa. A Bp.-i Kir. Orvosegylet (1837) egyik alapítója, első elnöke. A legkülönbözőbb orvosi témákkal foglalkozó írásai főleg az Orvosi Tárban és a Gyógyászatban jelentek meg. – Fm.: Dissertatio inauguralis medico-practica sistens memorabilia clinica in nosocomia Civili Pesthiensi anno 1826 Collecta (Buda, 1826); Die epidemische Cholera in den Jahre 1831–1832 (Buda, 1831); Pesth und Ofen mit ihren Einwohnern, besonders in medizinischer und antropologischer Hinsicht (Buda, 1839) – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Jankovich László (Bp., 1887. jún. 27. – Bp., 1967. febr. 4.) orvos, törvényszéki orvosszakértő, egy. tanár. 1910ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1910–1925-ben a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1925-ben magántanár, 1925–1934-ben a szegedi orvosi kar törvényszéki orvostan ny. r. tanára, 1934–1945-ig, nyugdíjazásáig ugyanezen tárgy debreceni ny. r. tanára. 1926–1934-ben a Bp.-i Orv. Újság szerkesztője, elsősorban mérgezések szövettani elváltozásaival foglalkozott. – Fm.: Fejsérüléssel kapcsolatos agytályogról (Bp., 1915); Érdekes öncsonkítások (Bp., 1917); A központi idegrendszer elváltozásai egyes mérgezéseknél (Bp., 1936); Bevezető az orvosi tudományokba (Debrecen, 1939) – Irod.: J. L. (Orv. Hetil., 1967, 40. sz.); J. L. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971); Emlékkönyv J. L. debreceni egyetemi tanárságának 10 éves évfordulójára (Debrecen, 1944). Jankó Gyula (Zsáka, 1903. júl. 15. – Győr, 1972. jan. 19.) gyógyszerész, gyógyszertörténész. 1928-ban szerezte gyógyszerészeti oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól 1943-ig Zsákán, 1943–1950-ig Győrben gyógyszertártulajdonos. Jeles egyénisége volt az 1930-as évek gyógyszerészi társadalmának, gyógyszerésztörténeti munkáiban több győri és dunántúli gyógyszertár történetét dolgozta fel. – Irod.: J. Gy. (Gyógyszerészet, 1972, 6. sz.). Jantsek Gyula (Bp., 1914. jún. 24. – Bp., 1973. szept. 3.) orvos, fül-orr-gégész, az orvostud. kandidátusa (1971). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937–1946-ban a Poliklinika gégeosztályán, 1946–1958-ban a bp.-i fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1954-től adjunktus. 1958-tól a János Kórház főorvosa, Észak-Buda területvezető gégésze. A M. Áll. Operaház és Zeneakadémia szakorvosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk. tanára, a Fül-orr-gégegyógyászat c. szaklap főszerkesztője. Az országos hallásgondozás elindítója, az audiológia kutatója. Gégedaganatok és szédüléses esetek műtéti megoldásaival foglalkozott, elsőként végzett Mo.-on timpanoplasztikai műtétet. – Fm.: Postlonsillectomiás tüdőtályogszövődmények (Bp., 1943); Klinikai megfigyelések tympano-plasticai műtétekben (Bp., 1970) – Irod.: ifj. Götze A.: J. Gy. (Fül-Orr-Gégészet, 1973, 11. sz.). Janny Gyula (Székesfehérvár, 1842. márc. 30. – Bp., 1916. máj. 19.) orvos. 1865-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1866-ban szülész- és sebészmester. 1867–1871-ben Bécsben sebész. 1871-től a Rókus, 1885-től a Szent István Kórház főorvosa. 1884-ben a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórház egyik szakmai tervezője, 1884–1910-ben igazgatója. 1881-ben az ált. sebészi kór- és gyógytan magántanára, 1895-ben c. ny. rk. tanára. Az ápolónőképzés szervezője és irányítója. Cikkei a Wiener medizinische Wochenschriftben és


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON az Orv. Hetil.-ban jelentek meg. – Fm.: Az újabbkori sebkezelésről (Bp. 1880) – Irod.: Kapronczay K.: J. Gy. és a magyar vöröskeresztes nővérképzés (Orv. Hetil., 1994, 4. sz.). Jáki Gyula (Győr, 1898. máj. 6. – Szentes, 1958. márc. 18.) orvos, sebész, urológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1927-ben a debreceni kórbonctani int.-ben gyakornok, 1927-től a sebészeti klinikán gyakornok, 1931-től tanársegéd. 1937-ben a műtéti szövődmények megelőzése és leküzdése tárgykörből magántanár, 1947–1958-ban a szegedi orvosi karon a sebészet ny. r. tanára. 1924-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Bécsben, 1933–1934-ben a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Berlinben, majd 1935-ben több német egy-.en végzett tanulmányokat. Sebészeti műtéttannal és urológiával foglalkozott. A daganatos és fekélyes megbetegedésekre, az emlőrák endokrinológiai vonatkozásaira, valamint az urogenitalis gümőkorra irányuló kutatásai jelentősek. Jeles orvostörténész is volt. Az Orvostört. Közlem. szerk. bizottságának az elnöke (1955-től). – Fm.: Az emlő daganatai (Bp., 1939); A fájdalom sebészi gyógyítása (Debrecen, 1941, németül: 1943); A rákbetegség és a rákellenes küzdelem (Szeged, 1949); Sebészvizsga a XVIII. században (Orvostört. Közlem., 1955) – Irod.: Bence J.: J. Gy. (Orvostört. Közlem., 1958, 10–11. sz.); Emlékezés dr. J . Gy. professzor halálának 25. évfordulója alkalmából (szerk. Zallár A., Szeged, 1983). János György (Debrecen, 1914. okt. 9. – Bp., 1978. okt. 30.) orvos, orvostábornok, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1962). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1938–1942-ben a bp.-i Zsidó Kórház sebészeti és ortopédiai osztályán dolgozott. 1941-ben belépett a MSZDP-be. 1941–1943-ban munkaszolgálatos, 1943-ban hadifogságba esett, és 1948-ban tért haza. 1949-ben belépett az MNH-ba, orvosőrnagyként a III. sz. sebészeti klinikán adjunktus, 1951-ben a koreai magyar kórház főorvosa. 1952-ben a Közp. Kat. Kórház osztályvezető főorvosa, a parancsnok tudományos helyettese. 1957–1977-ben kórházparancsnok, orvostábornok. 1977-től az OTKI Honvéd Eü. Int. igazgatója, egy. tanár. A tábori és katonai sebészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A vérátömlesztés napjainkban (Bp., 1950); Sérültek korszerű gyógyítása. A komplex funkcionális kezelés alapja (Bp., 1952); Égési sérülések (szerk., Bp., 1966, 1967) – Irod.: J. Gy. (Orv. Hetil., 1978, 48. sz.); J. Gy. (Honvédorvos, 1978, 11. sz.). Jármai Károly (Körmöcbánya, 1887. szept. 18. – Bp., 1941. márc. 8.) állatorvos, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1909-től a járványtani tanszéken működött, 1918–1920ban a kórbonctani tanszéken h. tanár, 1920-ban ny. rk. tanár, 1924–1941-ben ny. r. tanár, 1931-től a pesti egy.en az összehasonlító kórbonctan magántanára. 1934-ben rektor. Állatok daganatos betegségeivel, tyúkok leukémiájával és a lépfene-bacilus véroldó képességével, histoeosinophiliával foglalkozott. – Fm.: Általános kórtan (Bp., 1920); A házi állatok kórboncztana (Bp., 1936); A lipoidózisokról egy eset kapcsán (Bp., 1937); Ritka bőrtünetekkel és akropachiával járó gümőkór lábon (Mócsy J.-sal, Bp., 1941) – Irod.: Kotlán S.: A magyar állatorvosképzés története (Bp., 1941). Jármay Gyula, 1945-ig Jäger (Bp., 1902. ápr. 20. – Miskolc, 1992. márc. 18.) orvos, sebész, egy. magántanár, katonaorvos. 1926-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1943-ban magántanár. 1926–1931-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1931–1946-ban a miskolci Erzsébet Kórház igazgatója, sebész főorvosa. A II. vh. idején a miskolci, majd a vágsellyei hadikórház parancsnoka őrnagyi rangban. 1946-ban Blistára helyezték. A Diósgyőri Papírgyár üzemorvosa, 1946-ban Mezőkövesden magánkórházat nyitott (1946– 1949). Utóbb családjával együtt kitelepítették Arlóra, ahol körzeti orvosként működött (1949–1953). 19531958-ban Ózdon rendelőint. orvos és sportorvos, 1958–1959-ben Miskolcon felülvizsgáló orvos. Az Országos Egészségvédelmi Szövetség elnöke (1941–1945), az International Surgical Society (Anglia) tagja. Mellűri emphysemával, ízületek torzulásainak sebészi kezelésével foglalkozott. Több gyógyászati eszközt talált fel (Emphysema-aspirator, dr. Jäger betegágy stb.). – Fm.: Diagnózis – téves diagnózis (Miskolc, 1933); Kórházvezetési alapismeretek (Bp. 1942); Orvoslás Miskolcon a 17-18. században (Miskolc, 1993). – Irod.: Eszenyi M.: J. Gy. (Orv. Hetil., 1993). Jendrassik Ernő (Kolozsvár, 1858. jún. 7. – Bp., 1921. dec. 21.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1898., r. 1918.), Jendrassik Jenő fia. A bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét 1880-ban. 1880–1885-ben külföldi tanulmányúton vett részt, 1885-ben Párizsban Charcot mellett dolgozott. 1887-ben az ideggyógyászat magántanára, 1893-ban a idegkórtan ny. r. tanára, 1908–1921-ben a belgyógyászat ny. r. tanára, a IV. sz. belklinika igazgatója. Az öröklődő idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára vezette vissza. Fizikai mechanizmusnak tartotta a gondolkodást, az idegrendszeri bántalmakkal és betegségekkel foglalkozott, bevezette a heredodegeneratio fogalmát. Fontosak a hipnózisra, a hisztériára, a neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Jelentős tevékenységet fejtett ki az orvosi műnyelv fejlesztése területén. – Fm.: A szervi szívbajok kórtana és orvoslása (Klin. Füz., Bp., 1891); A belorvostan tankönyve (társszerzőkkel, Bp., 1900–1914); Belorvosi diagnosztika (Bp., 1921) – Irod.: Schaffer K.: J. E. rendes tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XVIII., 7. sz., 1922); Sós J.: J. E. (in.: Réti E. szerk.: A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1969); Pisztora F.: 140 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON J. E. belgyógyász-neurológus pszichiátriai érdeklődése és munkássága (Orv. Hetil., 1995); Birtalan Gy.: J. E. (Híres m. orvosok, Bp., 2000). Jendrassik Jenő (Kapnikbánya, 1824. nov. 18. – Bp., 1891. márc. 3.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1863., r. 1880.). Jendrassik Ernő apja. 1847-ben a pesti egy.-en bölcsészdoktori, 1853-ban a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1853–1854-ben Erdélyben katonaorvos, 1856-ban a bécsi élettani int.-ben munkatárs. 1857-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanint.-ben az elméleti orvostan tanára. 1886–1891-ben a pesti orvosi karon az élettan ny. r. tanára, 1884–1885-ben az egy. rektora. Tervei szerint épült fel a pesti élettani int. Az élettanon kívül orvosi fizikával, az izomműködés elektromosságával foglalkozott. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. – Fm.: Két új szemmérészeti mód (Pest, 1867); Dolgozatok a m. kir. tudományegyetem élettani intézetéből (I–VI. rész, Bp., 1878–1887); Értekezések a myo-mechanika köréből (Bp., 1882); J. J. tanár hátrahagyott iratai (összeáll. Jendrassik E., Bp., 1891) – Irod.: Klug N.: Emlékbeszéd J. J. r. tagról (MTA Emlékbeszédek, 1892); Varga L.: J. J. (Orv. Hetil., 1964, 40. sz.); Szállási Á.: J. J. és a hazai kísérleti élettan kezdetei (Orv. Hetil., 1992). Jendrassik Loránd (Alsó-Pakony, 1896. aug. 18. – Bp., 1970. júl. 19.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1923-ban a bp.-i élettani int.-ben dolgozott. 1923–1925-ban Leidenben, 1925-ben Berlinben ösztöndíjas. 1925–1940-ben a pécsi I. sz. belklinikán tanársegéd, 1927-ben magántanár, 1936-ban c. rk. tanár. 1940–1945-ben a kolozsvári orvosi karon az ált. élettan ny. r. tanára. 1945–1950-ben beosztás nélküli kutató, 1950–1966-ban az ELTE Természettud. Karához tartozó ált. élettani int.-ben egy. tanár. 1929-ben egyik alapítója a M. Élettani Társ.-nak, amelynek 1930–1945-ben főtitkára. A kémiai és fizikai módszerek kutatásával, szabványosításukkal, fotometriával foglalkozott. Élettani kutatásai az idegingerület-átvevő mediátorok szerepére, az ionantagonizmus jelentőségére, a harántcsíkolt izomzat összehúzódásának mechanizmusára terjedtek ki. – Fm.: Az agyvelő fiziológiai hatóanyagairól (Bp., 1929); Kolloid változások sima izmokon ingeranyagok hatására (Tihany, 1931); Das Le Chateliersche Prinzip und die Gesetze der Störung dynamischer Gleichgewichte (Bp., 1956); Die ernsten chemischen Prozesse der Muskelkontraktion (Faiszt J.-fel, Bp., 1957) - Irod.: Soós J.: J. L. (Orv. Hetil., 1970, 36. sz.); Jobst K.: J. L.-emlékérem (Orv. Hetil., 1985). Jeney Endre (Radnót, 1891. aug. 26. – Debrecen, 1970. aug. 10.) orvos, kórboncnok, higiénikus, mikrobiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). Kossuth-díjas (1963). 1914-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1919-ben uo. az élet- és kórvegytani int.-ben tanársegéd. 1919–1920ban katonaorvos, a járványkórház higiénikusa. 1921–1934-ben a szegedi ált. kór- és gyógytani int.-ben kutató és előadó. 1922-ben Berlinben, 1923-ban a Rockefeller-Intézetben, 1923–1924-ben a Columbia (USA) és a Harvard egy.-en kutatott, 1925-ben a párizsi Pasteur Intézetben, 1926–1928-ban Angliában és Dániában dolgozott. 1925-ben Szegeden a baktérium tárgykörből egy. magántanár, 1928–1934-ben uo. egy. ny. r. tanár. 1934–1963-ban a debreceni orvosi karon a közegészségtan és a gyógyszertan ny. r. tanára, intézeti igazgató, az Orsz. Közeü. Int. debreceni állomásának igazgatója, 1945-től a Debrecenben szervezett Mikrobiol. Int. igazgatója. A M. Higiénikusok Társ.-nak elnöke (1966–1970). Több hazai és külföldi folyóirat szerk. biz. tagja, a Hygiena c. szaklap főszerkesztője (1948–1966). Elsősorban bakteriológiával, környezetvédelemmel, településhigiéniával, növényi eredetű festőanyagokkal, farmakológiával foglalkozott. Kimutatta májkivonat hatását a vörösvértest-képződésre. – Fm.: A hygiéne tankönyve (Bakács T.-ral., Bp., 1960); Bakteriológia (egy. jegyz., Debrecen, 1960); Alkalmazott bakteriológia és elméleti alapjai (Váczi L.-sal., Bp., 1966) – Irod.: Mórik J.: J. E. (Egészségtud., 1970, 4. sz.); J. E. (Hidrológiai Közl., 1971, 5. sz.); Jeney A.: J. E. (Debrecen, 1998). Jeszenszky János, nagyjeszeni, Jessenius János (Breslau, Boroszló, ma Broclaw, Lengyelo., 1566. dec. 27 – Prága, 1621. jún. 11.) orvos, természettudós, egy. tanár. A wittenbergi (1583), a lipcsei (1584), a római (1586 k.), majd a padovai egy.-en (1588-tól) tanult, ahol 1591-ben orvosi oklevelet szerzett. Előbb Breslauban gyakorló orvos, majd 1593-tól Drezdában a szász választófejedelem udvari orvosa. Közben 1594-től a wittenbergi egy.-en a sebészet és az anatómia r. tanára. Nevéhez fűződik az első nyilvános boncolás Wittenbergben. 1597-ben az egy. rektora, 1600–1601-ben az orvostud. kar dékánja. 1600-ban Prágában végez nyilvános boncolást az orvosi karon. Anatómusként elért sikerei mellett őt tekintik a német egyetemeken a racionális sebészet megteremtőjének. 1602-ben Prágába költözik, de 1617-ig nem tanít az egy.-en., bár a professzorokkal szoros kapcsolatot tart fenn. 1609-ben II. Mátyás udvari orvosa, és így éveken át Bécsben is él. Közben (1614-–1617-ben) megfordul Baselben és Tübingenben, és jár Itáliában. 1617-ben Tyho Brahe csillagász barátja javaslatára végleg Prágába költözik, ahol 1617–1918-ban az egyetem rektora. A cseh protestánsokkal fenntartott szoros kapcsolatai miatt előbb börtönbe vetették, majd 1621-ben Prága főterén kegyetlen módon kivégezték. – Fm.: De peste assertatio (Wittenberg, 1597); Anatomiae Pragae anno MDC (Wittenberg, 1601); Institutiones Chirurgicae (Wittenberg, 1601, németül: Nürnberg, 1674); Adversus pestem consilium (Giessen, 1614); De sanguine, vena secta, dimissio iudicium (Prága, 1618). – Irod.: Král, J.: Jessenius filozof (Česká mysl, 1921); Pick, Fr.: Johannes Jessenius de Magna Jessen (Lipcse, 1926); Bokesová-Uherová, 141 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON M.: Ján Jessenius (Pozsony, 1966); Ruttkay J.: J. (Jessenius) J. és kora 1566-1621 (Bp., 1971); Bolyki J.: Kepler magyar barátai (Él. és Tud., 1992). Joachim Vilmos (Pozsony, 1811. – Pest, 1858. szept. 17.) orvos katonaorvos, balneológus. 1838-ban Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1838-tól császári katonaorvos, 1840-től Sárváron gyakorló orvos, 1842-től Vas vármegye tiszti főorvosa, 1853-tól Pesten fürdőorvos. Írásai az Orvosi Tárban, német nyelvű szaklapokban jelentek meg. Fm.: De scientiis propaedeuticis in praxim medica (Buda, 1839) – Der Gesundheitsfreund der menschlichen Seele... (Stuttgart, 1842); Törvénykezési orvostan rövid vázlatokban, orvosok és jogászok számára (Pest, 1854); Zur Diagnostik und Therapie der Abscesse (Wetzlar, 1856). Johan Béla (Pécs, 1889. szept. 6. – Bp., 1983. ápr. 11.) orvos, patológus, mikrobiológus, államtitkár. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912-től uo. az I. sz. anatómiai int.-ben gyakornok, 1914-ben tanársegéd, 1919-ben magántanár, 1924-ben adjunktus, 1927-ben rk. tanár. Az I. vh. alatt a hadsereg részére szállított kolera- és tífusz-vakcina előállítását irányította. 1919-ben – egy. állása megtartásával –a Szent István Kórház kórboncnok főorvosa. 1922–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, majd két évet eltöltve Európa több városában tanulmányozta az oltóanyagok termelését, a közegészségügy intézményeit, laboratóriumi rendszereit. 1924-ben megszervezte a Phylaxia Szérumtermelő Intézetben a humán oltóanyaggyártó részleget. Elképzelései szerint épült fel az Orsz. Közeü.-i Int., amelynek 1925-ben igazgatója lett. Vezetése alatt megszervezték a falusi eü. szolgálatot (zöldkeresztes védőnők), az ún. mintajárásokban kidolgozták az egészségvédelmi munka (Zöldkeresztes Munka) egységes állami rendszerét. Gyógyul a magyar falu c. munkájában összegezte e munkát. 1935–1944-ben a Belügymin. államtitkára, referenciakörébe tartozott az egészségügy és az orvosi ellátás területe. Irányításával 1936-ban államosították a tisztiorvosi, 1940-ben a községi körorvosi hálózatot. Újjászervezte az Orsz. Közeü.-i Tanácsot, jogszabályban rögzítette az orvosi állások betöltésének szakmai elveit. 1945-ben megalapozatlan támadások érték, 1945–1948-ban a ipari mikrobiológia területén működött, a Phylaxia Gyárban irányításával került forgalomba az első m. penicillinkészítmény, a Fungin (1947). 1948 után a Gyógyszeripari Kut. Int. antibiotikum-laboratóriumát vezette, majd a Chinoin, később ismét a Phylaxia Gyárban irányította az antibiotikumok előállítását. 1962-től a Kőbányai Gyógyszergyárban a B12-vitamin termelésével és takarmányozási célú előállításával foglalkozott. Több találmányát szabadalmaztatták. Számos hazai és külföldi társaságnak r. és tb. tagja. 1974-ben Manninger-, 1982ben Baló Zoltán-emlékérmet kapott. – Fm.: Kórboncolási technika (Entz B.-val, I–II. köt., Bp., 1918, 2. kiad. 1923); A bakteriologia és serologia (Bp., 1924); A M. Kir. Orsz. Közegészségügyi Intézet (Bp., 1927, németül is); A falusi közegészségügyi munkáról (Bp., 1937); A racionális egészségpolitika alapelvei (Bp., 1939); Közegészségtan és járványtan (Szeged, 1942) – Irod.: Alföldy Z.: J. B. (M. Tud., 1984, 1. sz.); Alföldy Z.: J. B. (Orv. Hetil., 1983, 23. sz.); Birtalan Gy.: Adatok a két világháború között Magyarországon szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az Országos Közegészségügyi Intézet tevékenységére (Orvostört. Közlem., 1979). Jóna Gábor (Hajdúnánás, 1920. márc. 12. – Debrecen, 1968. febr. 23.), orvos, röntgenológus. Oklevelét 1945ben a debreceni egy.-en szerezte meg. 1945–1949-ben a debreceni I. sz. sebészeti klinika rtg. int.-ében dolgozott. Honvédorvos a Néphadsereg debreceni Helyőrség Kórházában, majd Bp.-en a Repülő Orvosi Int.-ben repülőorvos és röntgenológus. 1956–1963-ban a debreceni orvosi egy. II. sz. sebészeti klinikájának rtg. int.-ét vezette, 1963–1968-ban a radiológiai klinika docense. Kutató és gyakorlati munkássága a röntgenológiának szinte minden területét felölelte. – Irod.: Végh J.: J. G. (M. Radiol., 1969. 2. sz.). Joó Ferenc (Szöllős, 1508 – Greiswald, 1579. okt. 20.) orvos, gyógyszerész. A ferenceseknél tanult meg írniolvasni, Bécsben gyógyszerészsegéd lett. 1540-ben Wittenbergben orvosdoktorrá avatták. 1543-ban Güstrowban patikát nyitott, egyben a város főorvosa lett. 1559-ben Greiswaldban egy. tanár, több alkalommal volt az egy. rektora. Bőrgyógyászattal is foglalkozott, számos írásában körüljárta a boszorkányság kérdéskörét. Tankönyveit majd minden egyetemen használták. – Irod.: Bencze J.: Franciscus Joel a XVI. sz. nagy magyar gyógyszerészorvosa (Gyógyszerészet, 1964, 10. sz.); Kapronczay K.: J. F. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.). Joó István, bágyi (Kolozsvár, 1806. márc. 7. – Kolozsvár, 1881. dec. 8.) orvos, akadémiai tanár. 1833-ban Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Kolozsváron gyakorló orvos. 1838-ban a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet botanika, 1850-től vegytan tanára. 1869-ben nyugalomba vonult. Írásai gazdasági lapokban jelentek meg. Fm.: Dissertatio inauguralis medica de lactatione infantum (Bécs, 1833). Jordán Tamás, Kolozsvári Jordán (Kolozsvár, 1539 – Brünn, 1585. febr. 6.) orvos. Itáliában szerezte meg orvosi oklevelét, 1566-ban a török ellen harcoló seregben katonaorvos. 1570-ben Morvaország főorvosa. Elsőnek írta le a kiütéses tífuszt, pesti orvosként is működött. Már morva főorvosként írta le, hogy a szifilisz nemi érintkezés nélkül is terjed. Gyógyvizekkel is foglalkozott. – Fm.: De aquis medicatis in genere (Basel, 1575); Pestis phaenomena... (Frankfurt, 1575); Morbus Bruno-Gallicus (Frankfurt, 1577); De aquis medicatis 142 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Moraviae (Frankfurt, 1586) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Görgényi G.: Kolozsvári J. T. az első magyar orvosbalneológus (Orv. Hetil., 1964, 24. sz.). Jósa András (Nagyvárad, 1834. nov. 30. – Nyíregyháza, 1918. szept. 6.) orvos, régész. Előbb a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el, Nagycenken uradalmi tiszt. 1864-ben a bécsi orvosi karon orvosdoktori oklevelet szerzett, 1865-től Szabolcs vm.-ben működik. 1866-ban Nagykállón, 1884-ben Nyíregyházán Szabolcs vm. főorvosa. Jeles régész, fontos szerepe volt a nyíregyházi múzeum megalapításában, amelyet róla neveztek el, valamint a Tisza-vidék régészeti feltárásában. – Fm.: A Szabolcs megyei nyírség ősrégészeti leletei s lelőhelyeiről (M. Orvosok és Term. Vizsg. Munkálatai, XIV., Pest, 1870); Bronzkori halmazleletek (posztumusz kiadás, Nyíregyháza, 1965) – Irod.: Csallány D.: J. A. irodalmi munkássága (Bp. 1958); Ratkó F.: Emlékezés J. A.-ra (Orvostört. Közlem., 1964, 33. sz.); Fazekas Á.: J. A. (Nyíregyháza, 1975); Fazekas A.: J. A., az orvos (Szab.-Szat. Szle, 1985); Korek J.: J. A., a régész (Múz. Közlem., 1984). Jósa Gábor (Hajdúnánás, 1920. márc. 12. – Debrecen, 1968. febr. 23.) orvos, radiológus. Orvosi oklevelét 1945-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg. 1945–1949-ben uo. az I. sz. sebészeti klinika röntgenlaboratóriumában dolgozott, 1949–1956-ban – mint hivatásos katonaorvos – a debreceni Helyőrségi Kórház, majd 1951–1956-ban a bp.-i Repülőorvosi Int. repülőorvosa és röntgenológusa. 1956–1963-ban a debreceni II. sz. sebészeti klinika röntgenosztályát vezette, 1963–1968-ban a debreceni radiológiai klinika tszv. docense. Elsősorban röntgen-diagnosztikával foglalkozott.– Irod.: J. G. (M. Radiol., 1969, 2. sz.). Juba Adolf Gyula (Újvidék, 1864. jún. 22. – Bp., 1928. ápr. 10.) orvos, iskolaorvos, egészségtantanár. 1886-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Különböző iskolákban működött iskolaorvosként és egészségtanárként. 1910-ben az iskolaegészségügy magántanára. – Fm.: Az iskolai egészségügy reformja (Bp. 1896); Az iskolák építése és berendezése Németországban és Svájcban (Bp., 1898); A tüdővész és az iskola (Bp. 1899); Az erdei iskola (Bp., 1907); A középiskolai testnevelés reformja (Bp., 1908); Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon (Bp., 1911) – Irod.: Kapronczay K.: J. A. (Orv. Hetil., 1978, 16. sz.). Juba Adolf (Bp., 1909. ápr. 8. – Gyula, 1961. dec. 21.) orvos, ideg-elme szakorvos, az orvostud. kandidátusa (1954), doktora (1960). Juba Adolf Gyula orvos fia. 1934-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1934–1949-ben a bp.-i egy. ideg- és elme klinikáján tanársegéd. 1943-ban a szervi idegbajok, különös tekintettel az agykórszövettani elváltozásokra c. tárgykör magántanára. 1949-ben rövid ideig a kaposvári kórházban főorvos, majd haláláig Gyulán a Békés m.-i tanács kórházának az igazgatója, egyben az ideg-elme oszt. vezető főorvosa. Idegszövettannal, a látóidegpályák morfológiájával, az idegrendszer daganatos megbetegedéseivel, vírusos agyhártyagyulladással foglalkozott. – Irod.: Péterfai J.: J. A. (bibl.-val, Ideggyógy. Szle, 1963). Juhász Jenő (Balatonboglár, 1927. máj. 23. – Bp., 1985. máj. 1.) orvos, patológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1966). 1952-ben végzett a BOTE-n. 1952–1969-ben uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1969-től az OTKI kórbonctani és kórszövettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár. 1972-től a M. Patol. Társ. főtitkára, 1976-tól a MOTESZ főtitkára. A gyomorrák kórbonctanával, csontbetegségek kóroktanával, kísérletes daganatkutatással foglalkozott. – Fm.: Tüdőtuberkulózis és tüdőrák (Baló J.-fel, Kendrey G.-val, in: A tuberkulózis kérdései, 1955); Gyógyszerek daganatkeltő hatásának kísérletes vizsgálata (Bp., 1964); Csontdaganatok (Bp., 1980) – Irod.: Virágh Sz.: J. J. (Orv. Hetil., 1985, 40. sz.). Juhász Pál (Nagyenyed, 1916. febr. 4. – Bp., 1984. febr. 29.) orvos, pszichiáter, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, 1940–1944-ben katonaorvos, 1945-ben a debreceni ideg- és elmegyógyászati klinikán tanársegéd Sántha Kálmán mellett. 1946– 1954-ben az MN Közp. Kórházának elmeosztályát vezette, majd ismét a debreceni elmeklinika adjunktusa, docense. 1964–1967-ben a DOTE elme- és ideggyógyászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1964–1967-ben rektor. 1967-től a SOTE pszichiátriai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1940-ben az elsők között létesített EEG-laboratóriumot, 1945-ben epilepszia-központot. Nagy szerepe volt az MN Közp. Kórházában a korszerű neurológiai, pszichiátriai és idegsebészeti centrumok kialakításában. Epidemológiai kutatásai nemzetközi elismerést arattak. Megvalósította azt az elképzelését, hogy a pszichiátriai kezelés a beteg társadalmi helyzetének megtartására, illetve helyreállítására törekedjen. 1966-ben alapítója és haláláig elnöke volt a M. Pszichiátriai Társ-nak, főszerkesztője a M. Pszichiátriai Szemlének. –Fm.: Az orvos és a beteg kapcsolata (Bp., 1967, 2. bőv. kiad. 1976); A klinikai neurológia alapjai (Bp., 1969, 4. átdolg. kiad. 1982); Ideg- és elmegyógyászat (A gyakorló orvos enciklopediája, II. köt., 2. átdolg. bőv. kiad., Bp., 1977); Az epilepszia mindennapi klinikai problémái (Halász Péterrel, Bp., 1977); A iatrogenia psychiatriai vonatkozásai (Iatrogen ártalmak, Bp., 1977); A deviancia és a pszichiátriai megbetegedések (Tanulmányok a társadalmi beilleszkedési zavarok köréből, Bp., 1980); Sclerosis multiplex (szerk., Bp., 1980); Az idegrendszer diagnosztikája (Belgyógyászati diagnosztika, 6. átdolg. kiad., Bp., 1983); Általános pszichiátria (Pethő Bertalannal, I–II. köt., Bp., 1983); – Irod.: Gerevich J.: Közelkép J. P.-ról (Alkohológia, 1984); Huszár I.: J. P. (M. Pszichol. Szle, 143 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1984); Ozsváth K.: J. P. (Orv. Hetil., 1984, 24. sz.); Veér A.: J. P. halálának 10. évfordulójára (Psychiatria Hungarica, 1994). Julesz Miklós (Kiskunfélegyháza, 1904. máj. 12. – Szeged 1972. okt. 18.) orvos, belgyógyász egy. tanár, az MTA lev. tagja (1967), Kossuth-díjas (1962). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927-ben a bp.-i III. sz. belklinikán, 1927–1943-ban a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász. 1943-ban az OTI pestújhelyi kórházában tüdőszakorvos. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be, Buchewaldban raboskodott. 1945–1956-ban a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, adjunktus, 1947-ben magántanár, 1956–1958-ban a bp.-i II. sz. belklinika igazgatója, ny. r. tanár, 1958–1959-ben a szegedi II., 1959-től a I. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban klinikai endokrinológiával, vitaminkutatással, diabetológiával, szekunder Cushing-kórral, a Morgani-tünetcsoporttal foglalkozott. Róla nevezték el a serdülőkori bazofilizmus kórképét. Jeles kutatója volt a hirsutismusnak. Számos hazai és külföldi társaságnak volt tagja, 1967-ben a hallei Luther M. Egy. tiszteletbeli doktorává fogadta. – Fm.: A neuroendokrin betegségek kórtana és diagnosztikája (Holló I.-vel, Bp., 1957, németül 1961, oroszul 1963, 1967); Endokrin betegségek gyógyítása és elméleti alapjai (Kovács K.-nal, Bp., 1966); Steroids in Human Skin (társszerzőkkel, Bp., 1971) – Irod.: J. M. (MTA Orv. tud. Oszt. Közl., 1972, 1. sz.); Flerkó B.: J. M. (M. Tud., 1972, 1. sz.); Kaiser, W.: J. M. (Wissenschaftliche Zeitschr. d. Martin Luther Universität Halle – Wittenberg, 1973); Szontagh F.: J. M. (SZOTE Évkönyv, Szeged, 1978). Jurányi Lajos (Nyíregyháza, 1817. aug. 25. – Abbázia, 1897. febr. 27.) orvos, botanikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1871., r. 1882). 1862-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1861-től tanársegéd a botanikai tanszéken. 1863–1866-ban egy. ösztöndíjjal Bécsben és Jénában növénysejttani és szövettani kutatásokat végzett. 1866-ban ny. r. tanár, 1870-ben a növénytan ny. r. tanára a pesti egy.-en. A korszerű növénytani kutatás megteremtője Mo.-on, a pesti Botanikus kert első rendszerezője. A harasztok mikro- és makrospóráinak a fejlődésére, a moszatok ivaros szaporodására vonatozó kutatásai úttörő jelentőségűek. – Fm.: A Ceretozamia hímsejtjeinek kifejlődés- és alaktanáról (Pest, 1870); Az Oedogonium diplandrum s a’ nemzési folyamat e moszatnál (Pest, 1871); A Salvinia natans Hoffm. spóráinak kifejlődéséről (Bp., 1873, németül is) – Irod.: Mágóczy-Dietz S.: J. L. élete és munkássága (Term. tud. Közl., 1901); Rapaich R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Maróti M.: A növénysejt és élettan első magyar kutatója (Botan. Közlem., 1958). Juvancz Iréneusz (Bp., 1910. nov. 14. – Bp., 1982. júl. 22.) orvos, biometrikus, az orvostud. kandidátusa (1960). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935–1949-ben a bp.-i II. sz. belklinika belgyógyásza, 1949–1953-ban a Népjóléti, majd az Eü.-i Min. statisztikai oszt. vezetője. 1953-tól az MTA Matem. Kut. Int. orvosi csoportja és a BOTE biometriai csoportja vezetője. Az orvosi biometria kidolgozója. – Fm.: Indextulajdonságok szerepe az orvosi és biológiai kutatásokban (Bp., 1965); A matematikai statisztika orvosi-biológiai alkalmazásának néhány problémájáról (Lipták P.-lal, Bp., 1953); Általános orvosi biometria (Csukás Andrásnéval, Bp., 1977); Részletes orvosi biometria (Palcsy A.-sal, Bp., 1977); Orvosi biometria (Palcsy A.-sal, Bp., 1982) – Irod.: J. I. (Orv. Hetil., 1982, 41. sz.).

15. K Kabay János (Büdszentmihály, 1896. dec. 27. – Bp., 1936. jan. 29.) gyógyszerész, vegyész. 1923-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. Előbb gyakorló gyógyszerész Tiszalökön, majd alkaloidakutatásait Hajdúnánáson és a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomáson végezte. Neki sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1925-ben szabadalmaztatta, 1927-ben Büdszentmihályon megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. 1934-ben a Népszövetség Kábítószerellenes Bizottsága szakértőként foglalkoztatta. – Fm.: A morphin magyar módszerű gyártásának ismertetése (Bp., 1930) – Irod.: Bognár R.: Megemlékezés K. J.-ról (M. Kém. L., 1956); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958). Kaczvinszky János (Bp., 1871. júl. 5. – Bp., 1924. szept. 22.) orvos. 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1901-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, 1901–1918-ban a gyulai, 1918–1934ben a bp.-i Zita és Margit Kórház főorvosa. A műtét utáni szeptikus betegségek kininkezelésével foglalkozott. Halála után a Békés m.-i Orvos Szöv. Kaczvinszky-emlékérmet alapított a tiszteletére. – Fm.: Mi a nyirokmirigyekben jelentkező rákos kiújulások oka és miként módosítsuk műtevési eljárásunkat? (Bp., 1901); Rendszeresség a rák műtevésében, I. Ajakrák (Bp., 1902); A műtét utáni antisepsisre irányuló kísérleteim (Bp., 190(); A postoperativ sepsis (Bp., 1910) – Irod.: Manninger V.: K. J. (Orv. Hetil., 1925); Varannai Gy.: Magyar orvosi jutalomérmek (Orvostört. Közlem., 1966). Kahána Ernő (Gyergyóbékés, 1890. dec. 2. – Bukarest, 1982. ápr. 28.) orvos, pszichiáter, újságíró, lapszerkesztő. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1914–1917-ben a kolozsvári idegklinikán tanársegéd, 1918–1922-ben Ditróban hatósági, 1923–1924-ben Csíkszeredán, 1925–1940-ben


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Brassóban magánorvos. 1940-ben Bukarestben telepedett le, 1940–1945-ben kardiológiai laboratóriumot tartott fenn, 1945–1954-ben a román BM orvosa, 1954–1972-ben a bukaresti Elias Kórház belgyógyász főorvosa. Diákkorában a Remény egyik szerkesztője, rendszeres szerzője volt a Brassói Lapnak, a Korunknak és a Jövő Társadalma c. folyóiratoknak, 1960-tól az Előre orvosi rovatának a szerkesztője, 1970-től a népszerűsítő Előre Könyvtár orvosi könyvtársorozatát szerkesztette. Individuálpszichológiával foglalkozott, ilyen közösségeket hozott létre Erdélyben és Bukarestben. – Fm.: A freudizmus után (Bp., 1924); A szociáldemokrácia és a dialektika (Nagyvárad, 1932); Socialdemocraţia in lumina materialismului dialectic (Kolozsvár, 1933); Democraţia (1945); Problema naţională (1945); Az orvosé a szó (Bukarest, 1972) – Irod.: Szász J.: Búcsú és vallomás (Előre, 1982. máj. 9.). Kain Dávid (Debrecen, 1821. szept. 21. – Kassa, 1890. nov. 11.) orvos, honvédorvos, 1844-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Kassán gyakorló orvos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, majd ismét Kassán orvos, a homeopátia követője. 1868-ban izraelita iskolát alapított, 1869-től Abaúj vármegye főorvosa, Tompa Mihály barátja és orvosa. – Fm.: Orvostudori értekezés a hagymázról (Pest, 1845). Kaiser Károly (Nagyperkáta, 1864. okt. 11. – Bp., 1929. dec. 18.) orvos, bakteriológus, vegyész. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888–1891-ben a vegytani int.-ben, majd a kórbonctani int.ben bakteriológus. 1891–1911-ben a BM megbízásából általa megszervezett bakterológiai int. vezetője. 1911ben vegyészmérnöki oklevelet és magántanári képesítést szerzett. 1913-tól előbb magántanár, majd c. ny. rk. tanár a bp.-i műegy.-en az élelmiszerek mikroorganizmusai c. tárgykörből. 1913-tól a Bakteriológiai és Közeü.-i Közp. vegyvizsgáló állomásának az igazgatója. – Fm.: A bakteriológia rövid tankönyve (Bp., 1899); A minőleges elemzés alapvonalai (Bp., 1903); Az emberben élősködő protozoák (Bp., 1905); Sulla pallagra in Ungheria (Bp., 1906); A higany okozta ipari mérgezések (Bp., 1914) – Irod.: Andriska V.: K. K. (Akadémia Kis Könyvtára, 42., Bp., 1941). Kajtor Ferenc (Ágya, 1919 nov. 15. – Bp., 1975. aug. 9.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. doktora. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1941-től uo. az ideg- és elmeklinikán működött, 1944ben gyakornok, 1948-tól tanársegéd, 1948-ban ideg-, 1951-ben elmeszakorvos, 1951-től a klinikai elektrofiziológiai laboratórium vezetője, 1955-ben adjunktus, 1962–1972-ben docens. A M. EEG Társ. alapítója, 1957–1966-ban főtitkára, több hazai és külföldi társaság tagja. Elsősorban neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kutatta a fejfájás kórtanát, az epilepsziát, a közp. idegrendszer élettanát és kóros bioelektromosságát. Kidolgozta a gócos epilepszia korszerű sebészi kezelését, bevezette Mo.-on a kvantitatív elektromiográfiát. Számos tanulmánya jelent meg idegen nyelven. – Fm.: A fokális görcs tevékenység lokalizálása (jegyzet, Bp., 1959); Az EEG-diagnosztika jelentősége az epilepszia kutatásában és konzervatív kezelésében (jegyzet, Bp., 1959); A kibernetikáról (in: Az emberi test, II. köt., Bp., 1962); A fejfájás természete és kezelése (A gyakorló orvos könyvtára, Bp., 1968) – Irod.: K. F. (Ideggyógy. Szle, 1975, 6. sz.). Kalocsay Kálmán (Abaújszántó, 1891. okt. 6. – Bp., 1976. febr. 27.) orvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1916–1920-ban katonaorvos és hadifogoly. 1920-tól a Szt. László Kórházban dolgozott, 1929-től főorvos, 1963-ban c. egy. tanár. Elsősorban a fertőző betegségekkel foglalkozott, különösen a diftéria és a skarlát szérumterápiájával, brucellózissal, hastífusszal. Az eszperantó irodalom és nyelvészet világszerte ismert egyénisége. 1911-től foglalkozott eszperantó nyelvvel, 1921-ben Mondo kaj Koro, 1931-ben Strecita kordo címmel verseskötetet jelentetett meg, 1922-től Baghy Gyulával és Schwartz Teodorral Literatura Modo címmel folyóiratot adott ki, amelynek 1948-ig főszerkesztője volt. Eszperantó nyelven jelentette meg a magyar irodalom jeles alkotásait, többek között Petőfi János vitézét (1923), Madách Az ember tragédiáját (1924, 1965), valamint a világirodalom számos remekművét. A M. Eszperantó Szöv. díszelnöke, az Eszperantista Orvosok Világszövetségének t. elnöke. – Fm.: Heveny fertőző betegségek (Bp., 1935); Fertőző betegségek kórtana és diagnózisa (Bp., 1942); A heveny fertőző betegségek tankönyve (Bp., 1966); Rendszeres eszperantó nyelvtan (Bp., 1966) – Irod.: Ferenczy I.: K. K. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.); Mátyás I.: K. K. (Élet és Irod., 1976, 10. sz.); Varga-Haszonits Zs.: K. K. (Eszperantó Magazin, 1976, 2. sz.). Kanka Károly (Modor, 1817. okt. 17. – Pozsony, 1910.) orvos, szemész. 1842-ben szerzett Bécsben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri, később szemészi oklevelet. 1842–1848-ban Bécsben Rózsás A. egy. tanár szemészeti klinikáján asszisztens, 1848–1849-ben honvéd törzsorvos, 1850-től országos szemorvos. 1864től a pozsonyi Állami Kórház főorvosa, 1882–1892-ben igazgatója. Szemészeti tárgyú írásai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Fm.: Beschreibung der für sämmtliche Augenoperationen nothwendigen Instrumente mit besonderer Rücksicht auf die an der k. Wiener Augenklinik gebräuchlichen (Bécs, 1842).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kanyó Béla (Szeged, 1898. júl. 14. – Szeged, 1964. júl. 21.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosdoktori oklevelét. 1925–1940-ben a bp.-i Phylaxia Szérumterm. Int. humán laboratóriumának munkatársa, főorvosa. 1930-ban magántanár, 1940-ben a szegedi orvosi karon a közegészségtan rk., 1941-től ny. r. tanára. 1963-ban megkapta a Fodor József-emlékérmet. Élelmiszer- és településhigiénével foglalkozott. – Fm.: A trachoma aetiológiája (Ráth A.-val, Bp., 1936); A mező- és erdőgazdaság munkaegészségügye (Vilmon Gy.-val, Bp., 1963) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1964, 29.); Jeney E.: K. B. (Egészségtud., 1965, 1–2. sz.); Táplányi E.: K. B. (Gyógyszerészet, 1966, 10. sz.). Kaposi Móric, 1871-ig Moritz Kohn (Kaposvár, 1837 okt. 23. – Bécs, 1902. márc. 2.) orvos, dermatológus, egy. tanár. A bécsi egy.-en szerzett orvosi oklevelet 1861-ben, majd Hebra professzor intézetében dolgozott. 1866ban a bécsi egy. docenseként bőr- és nemikórtant adott elő. 1881-ben a Hebra-klinika igazgatójává nevezték ki. Számos bőrgyógyászati kórkép, így a xeroderma pigmentosum, az erythema herpetiformis, a lichen ruber monoliformis és a róla elnevezett Kaposi-szarkóma (éreredetű bőrdaganatok megjelenésével járó rosszindulatú betegség: sarcoma idiopathicum multiplex haemorrhagicum) első leírója. Vizsgálta a diabéteszes bőrelváltozásokat, a mycosis fungoides nevű gombás bőrbetegséget és az ún. aleppói fekélyt. Tagja volt a Leopold-Carolin akadémiának, a New York-i és a londoni Dermatological Societynek, a M. Kir. Orvosegyes.nek. Az ausztriai Lipót-rend lovagja. – Fm.: Lehrbuch der Hautkrankheiten (I–II. köt., Herba professzorral, Stuttgart, 1860–1876); Die Syphilis der Haut und der augränzenden Schleimhäute (I–III. füzet, Bécs, 1873– 1875); Pathologie und Therapie der Syphilis (I–II. r., Stuttgart, 1879, 1891); Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten in Vorlesungen (Bécs, 1880, 5. kiad. 1899, franciául is); Handbuch der Syphilis (Stuttgart, 1880) – Irod.: Győry T.: K M. (Orv. Hetil., 1902); Karl Holubar et al.: Emlékezés K. M.-ra Kaposvárott (Orv. Hetil., 1993); D. Wallach: K. M. és az első dermatológiai-syphiligraphiai világkongresszus (Orv. Hetil., 1994); Honti J.: K. M. (Híres m. orvosok, Bp., 2000). Kapus Gyula (Bp., 1897. máj. 16. – Bp., 1989. okt. 25.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1952). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923-ban uo. a gyermekklinika orvosa, 1924–1925-ben a klinikához csatolt Stefánia Kórház orvosa, 1929–1937-ben tanársegéd, a neurológiai szakrendelés vezetője. 1937–1940-ben a Stefánia Kórház főorvosa, 1940–1943-ban zsidó vallása miatt magánorvos, 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1947-ben a Szent István kórház adjunktusa, 1947-ben magántanár, 1947–1958-ban a Madarász u. Gyermekkórház igazgatója, főorvosa. 1958-ban kivándorolt Svájcba, ahol a bázeli gyermekklinikán dolgozott. Még abban az évben visszaért Mo.-ra, 1959– 1962-ben a Heim Pál Gyermekkórház h. igazgatója, 1962–1971-ben uo. főorvos. Csecsemőkori diurézissel, fejlődési zavarokkal, interstitialis pneumóniával kapcsolatos kutatásokat végzett. A gyermekgyógyászat és a gyermekpszichiátria területén számos úttörő jellegű felismerése volt, több új kutatási és profilaktikus módszert vezetett be. – Fm.: Die Hypermotilität im Kindesalter (Stuttgart, 1938); Görcsök és görcskészség a csecsemő- és gyermekkorban (Litvay E.-lel, Bp., 1950); A gyermekkori műtétek időpontjának megválasztása (Litvay E.-lel, Bp., 1957). Kapusy Antal (Temesvár, 1929. ápr. 13. – Előpatak, 1978. jún. 20.) orvos, pszichiáter, műfordító, szerkesztő. 1954-ben szerezte meg orvosi oklevelét Marosvásárhelyen, 1954–1957-ben a mikrobiológiai, 1957–1971-ben az élettani tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. Betegsége miatt nyugdíjazták, ettől kezdve tud. ismeretterjesztéssel foglalkozott. Érdeklődésének középpontjában az öregedés, az orvosi gerontológia, a biológia és a társadalomlélektan állt. Jeles lengyel műfordító, az Utunk, a Korunk munkatársa, a Kriterion Korunk Könyvtára sorozatának 1976-tól egyik szerkesztője. – Fm.: Az öregedés tudománya (Bukarest, 1974). Karády István (Jászberény, 1904. aug. 20. – Szeged, 1974. szept. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1929-ben uo. a kórbonctani int.-ben, 1929–1932-ben az I. sz. belklinikán, 1932–1948-ban a szegedi belklinikán tanársegéd. 1940-ben az allergiás betegségek kór- és gyógytana magántanára, 1947-ben ny. rk. tanár, 1951-től ny. r. tanár. 1951-ben Lahorában (Pakisztán), 1967–1968-ban Bécsben vendégprofesszor. 1948–1951-ben a szegedi kórélettani, 1951–1974-ben a gyógyszertani int.-ben dolgozott. A stressz kórélettanával, allergológiával foglalkozott, felfedezte a rezisztint. – Fm.: Kórélettan (Bp., 1951); The Role of Resistine – Adaptation Factor – in Allergy (New York., 1961) - Irod.: K. I. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971); K. I. (Orv. Hetil., 1974, 41. sz.). Karczag László (Szolnok, 1886. jún. 12. – Bp., 1944. dec. 23.) orvos. Berlinben vegyész, Bp.-en 1914-ben orvosi oklevelet szerzett. 1923–1932-ben az I. sz. belklinikán tanársegéd, adjunktus. 1925-ben belső betegségek terápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra c. tárgykör magántanára. 1932–1935-ben a bp.-i Maglódi úti Kórház tbc-oszt. főorvosa. 1935–1944-ben a Rókus Kórház I. belosztályának vezetője. 1944. ápr. elsején kényszernyugdíjazták, 1944 novemberétől bujkált, a nyilasok elfogták, és agyonlőtték. – Fm.: The use of the albino rat in insulin standardization – The normal blood sugar and the glycogen of the liver and muscles (Royal 146 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Society of Canada, Section 5., 1925); A belső betegségek therápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra (Bp., 1931) – Irod.: Hollán Zs.: A Rókus Kórház története (Bp., 1967). Kardos Lajos (Rákospalota, 1899. dec. 14. – London, 1985. júl. 12.) orvos, pszichológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1985). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, majd pszichológiát tanult. 1929ben bölcseleti doktor. 1929–1934-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, elsősorban a klinikai pszichológia tárgykörében kutatott. 1934–1945-ben idegorvos, 1945 után a bp.-i Lélektani Int. igazgatója. 1947-től a kísérleti lélektan magántanára. 1950-től az ELTE pszichológia professzora, tszv. egy. tanár. Kiemelkedőt alkotott az érzékelés megismerésének (ún. konstancia-jelenség) területén, az állati tanulás, valamint az emberi és állati emlékezés összehasonlítása és a lelki élet eredetével kapcsolatos kutatásaiban. Fontos szerepe volt a hazai szakemberképzés kialakításában. – Fm.: Ding und Schatten (Leipzig, 1934); A mai lélektan (Bp., 1946); Lélektan (Bp. 1953); Pavlov kutatásainak jelentősége a lélektanban (Bp., 1955); A lélektan alapproblémái és a pavlovi kutatások (Bp. 1957); Általános pszichológia (Bp., 1964); A neuropszichikus információ eredete (Bp., 1976, angolul: 1984); Az érzékeléstől a cselekvésig (Bp., 1978); Tárgy és árnyék (Bp., 1984); Az állati emlékezet (Bp., 1988) – Irod.: Pataki F.: K. L. (M. Tud., 1985, 12. sz.); Ádám Gy.: K. L. ravatalánál (Kilátó, 1985). Karlovszky Geyza, karlovai és kralováni (Rimaszombat, 1860. nov. 22. – Bp., 1936. ápr. 27.) gyógyszervegyész. 1883-ban Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1883–1892-ben az I. sz. vegytani tanszéken Than Károly tanársegédje. 1892-től a Gyógyszerészi Közlöny szerkesztője, 1923-tól gyógyszertártulajdonos. Kiváló gyógyszervegyész és analitikus. – Fm.: A gázok áthatolása absorbeáló anyagokon (Term. tud. Közlem., 1886); A gyógyszerek magyar tudományos, népies és tájelnevezései (Bp., 1887) – Irod.: Hegedűs L.:– Táplányi E. K. G. (Gyógyszerészet, 1984); Horváth J.: K. G. (Kis Akadémia 42 esztendeje, Bp., 1941). Karpf Antal (Győr, 1807. – Győr, 1836. máj. 6.) orvos, egy. tanár. Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet 1830-ban. 1830-tól Győrben gyakorló orvos, katonaorvos, 1832-től Győr vármegye tb. főorvosa, 1835-től az innsbrucki orvosi karon a kórbonctan és az orvosi gyakorlat tanára. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de enteride occulta (Bécs, 1830); Descriptio morborum anno 1831 Jaurini epidemicorum cum adversariis pathologico-therapeuticis (Bécs, 1833). Kassay Dezső (Túristvándi, 1899. aug. 31. – Philadelphia, USA, 1981. jún. 1.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon, 1925–1927-ben uo., 1927–1929-ben a pécsi gégeklinikán tanársegéd, 1929-től főorvos Hódmezővásárhelyen, 1941-ben a felső légutak sebészete magántanára, 1947-ben c. ny. rk. tanára. 1950–1956-ban az I. sz. sebészeti klinika bronchológiai tanszékének egy. tanára. 1956-ban elhagyta Mo.-t, 1957-től Philadelphiában a Temple University Hospitalban a bronchooesophagológia professzora. A bronchoszkópia nemzetközi hírű szakembere volt, több műszert is szerkesztett. – Fm.: A légutak csőtükrözése (Bp., 1947); A tüdő segmentumai (I–II. köt., Bp., 1950); Bronchológia (Bp. 1955); Clinical application of bronchology (New York – Toronto – London, 1960); Az idő sodrában. Egy magyar orvos élete (München, 1976) – Irod.: Szemelvények a magyar fül-or-gégészet történetéből (Bp., 2000). Katona László (Munkács, 1913. jún. 18. – Bp., 1984. aug. 16.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1962). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a brnói orvosi karon. 1938–1940-ben a munkácsi kórházban, 1940–1942-ben magánorvosként dolgozott. 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1946–1949-ben a Korányi Tbcszanatórium orvosa, 1949-től a mátraházi Áll. Tbc-szanatórium főorvosa, majd igazgatója. – Fm.: Tudnivalók a tuberkulózisról (Bp., 1956); Tüdőbetegek intézeti gyógykezelése (Bp., 1956); Felnőttkori tüdőbetegségek klinikuma (Bp., 1974, 1980). Katona Zsigmond, geleji (Vámfalu, 1828. máj. 1. – Kecskemét, 1902. márc. 18.) gyógyszerész, szőlész. Debrecenben lett gyógyszerész 1848-ban, a szabadságharc idején honvéd, 1853-tól Borosjenőn, 1867-től Kecskeméten gyógyszertártulajdonos. Az Orsz. Gyógyszerész Egyesületnek 1880–1896-ban alelnöke. Szőlőnemesítő, 1885-ben az orsz. kiállításon a gyümölcsészet első díját nyerte le. Kecskeméten lakótelepet neveztek el róla. Javasolta a gyógynövények nagyüzemi termesztését. Gyógyszervegyészettel is foglalkozott, feltalálta a „hideg oltóviasz” nevű fatapaszt – Fm.: Az 1872-dik évben Kecskeméten rendezett orsz. iparműtárlat emlékkönyve (Kecskemét, 1874); Kecskemét és vidékén termelt gyümölcsök osztályozott leírása (Kecskemét, 1885) – Irod.: Gelléri M.: A magyar ipar úttörői (Bp., 1887); Váry J.: K. Zs. élete és munkássága (Kecskemét, 1960); Zalay K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Kayser Gusztáv Adolf (Nagyszeben, 1817. szept. 29. – Nagyszeben, 1878. jún. 10.) gyógyszerész, botanikus. 1838-ban gyógyszerészi, 1844-ben bölcsészettud. doktori oklevelet szerzett Bécsben. 1844-től szülővárosában gyógyszerész, gyógyszertár-tulajdonos. Erdély flóráját kutatta. – Fm.: Chemische Untersuchung des Jalappenharzes (Heidelberg, 1844) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kazay Endre (Nagybánya, 1876. nov. 10. – Vértesacsa, 1923. júl. 20.) gyógyszerész. Előbb Nagybányán (1894) gyakornok, szerkesztette a négykötetes Gyógyszerészi lexikont. 1897-ben Kolozsvárott gyógyszerészgyakornoki vizsgát tett, majd 1903-ban a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1903–1908-ban Ógyalán gyógyszertárvezető, 1908–1910-ben Nagyszalontán gyógyszertártulajdonos. Ekkor szerkeszti meg a refraktometert és a polarimetert. 1910–1915-ben Bp.-en a Galenus Gyógyszervegyészeti Gyár üzemvezetője. 1912–1915-ben a vegytan előadója a Drogista Szakiskolában, 1915-től a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztőségi főmunkatársa. 1915–1919-ben Vaskohban (Bihar vm.), majd 1919-től Vértesacsán gyógyszertártulajdonos. Jeles előadója volt a M. Gyógyszerészeti Testületnek. Polihisztor volt: kémiával, csillagászattal, meteorológiával, zenekritikával és -esztétikával, irodalommal, fizikai eszközök szerkesztésével, címertannal, antropológiával, geológiával, pirotechnikával stb. foglalkozott. Cikkei jelentek meg a Gyógyszerészeti Hetilapban, a Gyógyszerész Közl.-ben, a Term. tud. Közl.-ben. – Fm.: Gyógyszerészi lexikon (I–IV. köt., Nagybánya, 1900) – Irod.: Abay Nemes Gy.: K. E. (Gyógysz. Ért. 1923, 19. sz.); Csikós Á.: K. E. (Gyógyszerészek L. 1923, 13. sz.); Larencz L.: K. E. újabb életrajzi vonatkozásai (Gyógyszertört. Diárium, 1975, l. sz.); Larencz L.: Adatok K. E. munkásságához (Gyógyszerészet, 1990); Zalai K.: A m. gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Kálazdy Móric, Kauffmann, Szulejmán bég (Gyöngyös, 1819. – Gyöngyös, 1875. márc. 22.) orvos, honvédorvos, török katonaorvos. Orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán szerezte 1843-ban, majd a bécsi sebészeti klinika asszisztense. A bécsi ifjúság egyik vezetője, 1848 márc. 13-án ő köszöntötte a Bécsbe érkező Kossuth Lajost. 1848 júniusában belépett a honvédorvosi karba, kezdetben Kanizsán, majd Lőcsén és Komáromban tárbori kórház-vezető, főtörzsorvosi beosztásban a VII. hadtest rendező főorvosa. Több tábori kórház szervezője, a világosi fegyverletétel után Vidinbe menekült, ahol Bem kíséretéhez csatlakozott. Szulejmán bég néven török katonaorvos. Damaszkuszban és Aleppóban szolgált, Kituahiában ő tanította Kossuth Lajost a török nyelvre. A krími háború idején katonai kórházvezető, de 1856-ban lemondott katonai ragjáról, Isztambulban magánorvos. Jó kapcsolatban állt a magyar emigrációval, bár nem rokonszenvezett annak Kossuth-ellenes irányzatával. 1860 után Krétán és Korfu szigetén élt. 1867-ben hazatért, és Gyöngyösön telepedett le. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4.sz.). Kálmán Erzsébet, Faber Viktorné (Pécs, 1916. júl. 2. – Bp., 1965. jan. 19.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1961). Orvosi oklevelét 1940-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg. 1940–1944-ben a kolozsvári Áll. Kórház röntgenorvosa, 1944–1947-ben a román Áll. Kórház és Poliklinika gyermekszakorvosa. 1947-től Pécsett élt, 1947–1948-ban a pécsi gyermekklinika externistája, 1949–1950-ben az Áll. Kórház gyermekorvosa. 1951–1953-ban az ELTE Rádium- és Röntgenint.-nek a munkatársa, 1953–1956-ban az Orsz. Onkológiai Int. sugárbiológiai oszt. tud. munkatársa, 1956-tól az Orsz. F. Joliot-Curie Sugárbiol. Int. tud. osztályvezetője, h. igazgatója. Sugárbiológiával és röntgen-diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Sugárbiológia (társszerzővel, Bp., 1963) – Irod.: Várterész V.: K. E. (M. Radiol., 1965, 3. sz.). Károlyi Mór (Szentes, 1865. márc. 1. – Terezin, 1945. máj.) orvos, fogorvos. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891–1938-ban Bécsben fogorvosi gyakorlatot folytatott. 1899-től Berlinben működött Warnekros tanár int.-ében. Fogágybetegségek kóroktanával, protetikával foglalkozott. Nemzetközi elismerést szerzett a traumás fogágybetegségek kezelésére kidolgozott terápiájával, valamint a korszerű parodontológia két alapvető eljárásának a módszertani megteremtésével. 1944-ben deportálták, koncentrációs táborban halt meg. – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Kárpáti György (Bp., 1912. szept. 12. – Bp., 1977. febr. 15.) orvos, onkoradiológus, az orvostud. kandidátusa, baloldali politikus. Orvosi oklevelét 1938-ban a prágai orvosi karon szerezte, 1932-től a tagja volt a MKP-nak, a CsKP-nak és a Kommunista Student Racio-nak. 1939-ben a párizsi Sorbonne-on biokémiát tanult, 1940-ben Chilébe emigrált, tagja lett a ChKP-nak. A Clinica Americana és a San Louis Kórház orvos-biokémikusa, 1947ben hazatért. 1947-től az Uzsoki u.-i Kórház radiológusa, 1958-tól onkoradiológus, főorvos. 1956-ban az Eü.-i Min.-ban az onkoradiológia előadója. A rákellenes küzdelem egyik szervezője Mo.-on, megszervezte a szűrést, a megelőzést és az elő- és utógondozás hálózatát. A M. Onkoradiológia c. folyóirat szerkesztője, több társaság tb. és r. tagja. – Irod.: Németh Gy.: K. Gy. (M. Onkol., 1977, 2. sz.). Kátay Gábor (Karcag, 1831. okt. 4. – Kunszentmárton, 1878. febr. 28.) orvos, gyógyszerész. 1851-ben gyógyszerészi, 1857-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1862-től Jász-Nagykun-Szolnok vm. főorvosa. A Természettud. Társ.-nak 1860-tól titkára. 1873-ban kolerabiztos. Számos leírása az Orv. Hetil.-ban jelent meg. – Fm: Növénytan, különös tekintettel a gyógyszerismére (Pest, 1865); A részletes kór- és gyógytudomány tankönyve (Niemeyer Félix után, Pest, 1865); Mit kell tennünk a cholera csapásainak enyhítésére (Pest, 1866); Állattan és ásványtan. Különös tekintettel a gyógyismére (Pest, 1867); A kir. Természettudományi Társulat története (Bp., 1868); Ismeretterjesztő az orvosi és természeti tudományok


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON köréből (Debrecen, 1874) – Irod.: K. G. (Orv. Hetil., 1878, 10. sz.); Szász B.: Egy karcagi orvosdoktor a XIX. századból (Múz. Levelek, 1986); Ruzicska F. – Kátai F.: K. G. műveinek bibliográfiája (Karcag, 1991). Kelemen György (Bp., 1890. máj. 1. – Los Angeles, 1983.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1920-tól a pécsi orvosi kar fül-orr-gége klinikáján tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1927-ben rk. tanár, 1928–1935-ben a Poliklinika, 1935–1940-ben a Rókus Kórház főorvosa. 1940-ben kivándorolt az USA-ba, ahol 1940–1961-ben a Harvard Egy., 1961-től a Los Angeles-i Egy. fül-orr-gégész professzora. 1976-ban a POTE díszdoktorává avatta. – Fm.: Magyar fül-orrgégészeti bibliographia 1801-1924 (Pécs, 1926); Thromboemboliális szövődmény septumresectio után (Orrgége szakosztályi ülés, 1930); Lehrbuch der Mund- und Rachenkrankheiten (társzerzőkkel, Leipzig, 1932); Tegmentörések mechanizmusa (Otológiai szakosztályi ülés, 1938) – Irod.: POTE Almanach (Pécs, 1990). Kelemen János Péter (Gyula, 1932. szept. 13. – Szeged, 1984. aug. 7.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1972). 1956-ban a DOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1956–1957-ben sebész a DOTE radiológiai klinikáján, 1959-ben radiológiából szakorvos, 1960-tól adjunktus, 1968-tól docens. 1976-tól a SZOTE radiológiai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe a radiológia, a röntgen-diagnosztika és a sugárterápia. Jelentős szerepe volt a Csongrád m.-i röntgen-laboratóriumok és osztályok felállításában. Ő honosította meg hazánkban az ún. non-invazív ultrahang-diagnosztikát. –Fm.: Ranalis érelváltozások röntgendiagnosztikája (Debrecen, 1971); Hasi műtéteknél követő posztoperatív röntgenvizsgálatok (M. Radiol., 1980) – Irod.: Fráter L.: K. J. (Orv. Hetil., 1984, 41. sz.). Kelemen László (Marosvásárhely, 1907. szept. 27. – Marosvásárhely, 1979. júl. 18.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1932-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1932–1936-ban Bp.-en a III. sz. belklinikán gyakornok, 1936–1937-ben Párizsban ösztöndíjas, 1940–1944-ben tanársegéd a Haynal Imre vezette belgyógyászati klinikán Kolozsvárott. 1945-ben főorvos a kolozsvári Ref. Diakonissza Kórházban, 1946-tól a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti jnt. járványtan és fertőző betegségek előadója, 1948-tól tszv. egy. tanár. Szerkesztője volt – 1938–1940, 1944–1945-ben – az Orvosi Értesítőnek, 1949-től az Orvosi Szemlének. Keringési patológiával, a fertőző betegségek anyagcseréjével, kórtannal foglalkozott. – Fm.: A fertőző betegségek kór- és gyógytana (Marosvásárhely, 1951–1958). Kelen Béla (Tamási, 1870. dec. 12. – Bp., 1946. ápr. 2.) orvos, radiológus, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1893–1916-ban a bp.-i kórbonctani int.-ben tanársegéd, majd 1909-től a női klinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1915-ben magántanár, 1916-tól az Egy.-i közp. röntgenint. igazgatója. 1922-ben rk., 1929–1941-ben a röntgenológia ny. r. tanára. A hazai röntgenkészülékgyártás szorgalmazója, az első magyar röntgenológia tankönyv szerzője. – Fm.: Röntgenológia orvoshallgatók és gyakorló orvosok számára (Bp., 1928); A röntgenológia alapvonalai (Bp., 1934) – Irod.: Végh J.: K. B. (M. Radiol. 1954, 4. sz.). Kelen József, 1864-ig Brochen (Domony, 1834. szept. 14. – Bp., 1897. aug. 25.) orvos, lapszerkesztő. 1857-ben kapta meg orvosdoktori oklevelét Pesten. 1858-ban Bécsben sebész- és szülészmesteri képesítést is szerzett. 1858–1871-ben magánorvos a fővárosban, 1871-ben a vasút egészségügyi szolgálatában vállalt állást, 1873-tól Budapest VII. kerület tiszti főorvosa. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban, a Közegészségi Lapokban és a Házi Orvosban jelentek meg. Szerkesztette az Egészségi és Életmentési Tanácsadót (1875–1876), a Közigazgatás című lap „Közegészség” című mellékletét (1879). – Fm.: A testgyakorlat kézikönyve (Pest, 1871). Keleti Tamás (Bp., 1927. máj. 13. – Bp., 1989. okt. 4.) biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1976, r. 1988). 1948-ban a bp.-i Természettud. Karon biokémikusi oklevelet szerzett. 1948–1950-ben a debreceni kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1950-től az MTA Biokémiai Int.-ben – ezen belül az enzimológiai int.-ben – tudományos munkatárs, 1972-től igazgató h., 1985–1988-ban igazgató. Enzimkutatással, enzimkinetikával, termodinamikával, valamint az anyagcsere-folyamatok makromolekuláris kutatásával foglalkozott. 1962-től a M. Biokém. Társ. elnöke, 1981-től a Nemzetk. Biokém. Társ. magyar tagozatának elnöke. – Fm.: Strukturelle Grundlagen der biologischen Funktion der Proteine (társszerzőkkel, Bp., 1969); Enzimkinetika (Bp., 1976); Mathematical models of metabolic regulation (Lakatos Zs.-val, Bp., 1976); Basic enzyme kinetics (Bp., 1986) – Irod.: Friedrich P.: K. T. (M. Tud., 1990, 4. sz.). Kellner Béla (Dályok, 1904. márc. 20. – Bp., 1975. júl. 17.) orvos, onkológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948, r. 1973), Állami-díjas (1966). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1929-től uo. a biokémiai tanszéken tanársegéd, 1936-ban magántanár, 1947–1952-ben az onkológia ny. r. tanára a debreceni orvosi karon. 1952-től a bp.-i onkopatológiai int. igazgatója, 1955-től az OTKI-n az onkopatológia ny. r. tanára. Számos külföldi és hazai társ. tagja, a M. Onkol. Társ. (1948–1975), az MTA és az Eü. Min. Onkol. Bizottságának az elnöke (1948-, ill. 1953-tól). Fő kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetőségei. Jelentősek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai 149 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON vizsgálata terén elért eredményei. Ő alkalmazott elsőnek Mo.-on izotópokat biológiai kutatásokban. Számos monográfiája, 130 közleménye jelent meg. – Fm.: A nyirokcsomók daganatai (Lapis K.-lyal és Eckhardt S.-ral, Bp. 1965); Die Ausbreitung des Krebses. Invasion und Metastasierung (Bp., 1972); Rákkutatás, daganatellenes küzdelem (Bp., 1972) – Irod.: Sugár J.: K. B. (M. Tud., 1976, 1. sz.); K. B. (Orv. Hetil., 1975, 40. sz.). Kellner Dániel (Csongrád, 1895. máj. 9. – Bp., 1955. márc. 3.) orvos. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1925-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd, majd kórházi belgyógyász orvosként működött. 1945-ben megszervezte a sportorvosi rendelést, 1946-tól a Népjóléti Min.-ban a sporteü. oszt. vezetője. 1949-től a Sportkórház főorvosa, 1955-től a Testnevelési Tud. Tanács tagja. 1933–1942-ben a Sportorvos c. folyóirat szerkesztője. Sportorvoslással foglalkozott. – Fm.: A sport orvosi vonatkozásai (Bp., 1928); A Nobel-díjas orvosok élete és munkássága (Bp., 1937); Sportegészségügyi ismeretek... (Bp., 1948); Az egyes sportágak egészségügyi jelentősége (Bp., 1950); Munka, pihenés, sport (Bp., 1952) – Irod.: Arnóti T.: K. D. (Testneveléstudomány, 1955). Keltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) belgyógyász, egy. docens, az orvostud. kandidátusa (1966). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1939–1940-ben a bp.-i László Kórházban, 1940– 1945-ben az István Kórházban közkórházi gyakornok, közben 1943-ban Abaújbaktán körorvos. A II. vh. után Bp.-en az I. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. Belgyógyász szakképesítést 1946-ban szerzett. 1948-ban az Uzsoki u.-i Kórház I. belosztályán adjunktus, 1950-ben a III. sz. sebészeti klinikán, majd a II. és I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász-konziliárus volt haláláig. Főleg operált betegek belgyógyászati problémáival foglalkozott. Mintegy 30 tudományos dolgozata jelent meg. Kemenes Ferenc (Bp., 1920. ápr. 9. – Bp., 1989. dec. 22.) állatorvos, bakteriológus, 1949-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i Állatorvostud. Főiskolán. 1949-től uo. a járványtani és mikrobiol. tanszéken tanársegéd, adjunktus, haláláig docens. 1976-ban mb. tszv. 1980-tól nyugdíjasként a Phylaxia Gyár tud. kutatója. 1966-ban alapítója a M. Biokémiai és Mikrobiol. Társ.-nak. Kutatási területe a vadon élő és háziállatok fertőző betegségei, elsősorban a leptospirosisok, a listeriosis, a tularémia kórtana, diagnosztikája. Számos kórokozó faj hazai előfordulásának a megállapítója és az ellenük való védekezés módszereinek (védőoltás stb.) kidolgozója. – Fm.: A G-penicillin hatása a Bacillus anthracis különböző változataira (Pestlőrinc, 1949); Csontactinomikosis nutriában (Bp., 1959); Háziállatok leptospirózisa (Bp., 1959); A vadon élő állatok betegségei (Hőnich M.-sal, Sugár L.-val, Bp., 1978) – Irod.: K. F. (M. Állatorv. Lapja, 1990, 445. sz.). Kemény Armand (Taktaharkány, 1914. nov. 6. – Bp., 1973. nov. 29.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1936-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1939-ben doktori képesítését a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1936–1940-ben uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1940–1952-ben a Phylaxia Rt. tud. munkatársa, 1952-től az Állatorvostud. Egy. élettan professzora, ny. r. tanára. 1957–1964-ben h. rektor, a M. Élettani Társ. elnökségi tagja. A háziállatok élettanával, anyagcsere- és energiaforgalmával, vírus- és antibiotikum-kutatással foglalkozott. – Fm.: Állatorvosi élettan (Bp., 1966) – Irod.: K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1974, 2. sz.). Kemény György (Nagyvárad, 1925. okt. 3. – Bp., 1973. dec. 2.) orvos, hisztológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1950-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int.-ben szerezte. Az egy. elvégzése után uo. az anatómiai és szövettani int. munkatársa, 1959-től egy. tanár. 1952–1965-ben az Orvosi Szemle szerkesztője. A hámszövetek hisztofiziológiájával, a máj kórbonctanával, a heterotrop csontosodással foglalkozott. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Marosvásárhely, 1956). Kemény Imre (Bp., 1891. szept. 13. – Bp., 1974. jan. 29.) orvos, fogorvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1961), Kossuth-díjas (1950). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd fogorvos lett, és 1945-ig széleskörű magángyakorlatot folytatott. 1949–1971-ben az orsz. fogbetegellátás vezető protetikusa. Jelentős szerepe volt a fogorvos-továbbképzés megszervezésében, a retenciós műfogsor és a részleges protézisek műanyagzárának megszerkesztője. Kilenc szakkönyve, 60 közleménye jelent meg. – Fm.: A lemezes fogpótlás új irányelvei (Bp., 1952); A retenciós protézis (Bp., 1954); A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás (Bp., 1959); Fogpótlástan (Bp., 1971, 1973) – Irod.: Berényi B.: K. I. (Orv. Hetil., 1974, 12. sz.). Kende Zsigmond, 1917-ig Klein (Bp., 1888. júl. 6. – Bp., 1971. dec. 16.) orvos, bakteriológus, politikus. 1911ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908-ban a Galilei kör egyik alapítója és vezetője. 1911– 1919-ben a Rókus Kórház laboratóriumi orvosa, 1913-tól főorvos. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Népjóléti Népbiztosság Közeü. Int.-ben adjunktus, ezért 1920-ban állásvesztésre ítélték. 1920–1946-ban a Közp. Tejcsarnok Rt. bakteriológusa, 1946–1947-ben a Tejip. Váll. igazgatója, 1945–1948-ban a M. Radikális Párt elnöke. 1947–1958-ban országgyűlési képviselő, 1950–1961-ben a Főv. Tanács Eü. Állandó Bizottságának elnöke. 1948–1950-ben az OKI osztályigazgatója, 1950–1958-ban az Élelmezésügyi Min.-ban szaktanácsadó, 150 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1959–1962-ben a Tejip. Közp. bakteriológusa, 1963–1966-ban az OÉTI tud. munkatársa. Kutatási területe a tej bakteriológiája. 1945–1950-ben a Haladás c. lap szerkesztője. – Fm.: A Galilei Kör megalakulása (Bp., 1971) – Irod.: K. Zs. (Tejipar, 1971, 4. sz.). Kenedi István (Bp., 1908. ápr 27. – Bp., 1977. szept. 4.) orvos, belgyógyász, orvosezredes, az orvostud. doktora (1971). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1936-ban a István Kórház, 1936– 1937-ban a Apponyi Poliklinika, 1938–1943-ban ismét az István Kórház röntgenorvosa, 1935-ben belgyógyász szakorvos. 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1950-ben a MABI EEG-főorvosa, az ipareü. tanára. 1951től hivatásos katonaorvos, a Közp. Kat. Kórház belgyógyász-főorvosa, 1953-ban a HM rendelőint. parancsnoka, 1954–1974-ben a Közp. Kat. Kórház kardiológiai oszt. vezetője. Jeles belgyógyász, kardiológiával, szívbetegségekkel, katonaegészségüggyel foglalkozott. Kb. 150 tudományos közleménye és több könyvfordítása jelent meg. – Fm.: Az üzemorvos kézikönyve (szerk., Bp., 1947), tanulmányok a további kötetekben: Népbetegségek alakulása fiatal férfi lakosságunknál (Kristóf S. – Gilló F. szerk., Bp., 1955); A munkaköri alkalmasság orvosi elbírásának irányelvei (Rózsahegyi István szerk., Bp., 1960); Ritka kórképek (Braun Pál szerk., Bp., 1968); Belbetegségek elkülönítő diagnózisa (Magyar Imre szerk., Bp., 1977) – Irod.: K. I. nyugállományú orvos-ezredes (Honvédorvos, 1977, 10. sz.). Kenézy Gyula, simándi (Hajdúszoboszló, 1860. jan. 4. - Debrecen, 1931. nov. 26.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től debreceni tisztiorvos, 1893-tól a debreceni városi kórház igazgatója, 1896-tól a bábaképző, 1903-tól a gyermekmenhely főorvosa és igazgatója. 1915-től a formálódó debreceni orvosi kar szervezője, 1916-tól a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára. 1919– 1920-ban rektor. – Fm.: Nőgyógyászat dióhéjban (Bp., 1903); A betegápolás könyve (Debrecen, 1910); A nőgyógyászat kézikönyve (Bp., 1914); A fertőző betegségek (Debrecen, 1917) – Irod.: Barabás L.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1960. 20. sz.); Lampé L.: K. Gy. élete és munkássága (Debrecen, 1995). Kenyeres Balázs (Brassó, 1865. febr. 21. – Bp., 1940. febr. 10.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1918., r. 1935.). 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888-tól a törvényszéki orvostani intézetben dolgozott, 1895-ben magántanár. 1896–1915-ben a kolozsvári orvosi karon, 1915–1935-ben Bp.-en a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. 1934–1935-ben a bp.-i orvosegy. rektora. Az emberi és állati csontok mikroszkopikus elkülönítésével, radiológiával és igazságügyi szakorvosképzéssel foglalkozott. – Fm.: A törvényszéki orvostan haladása (A gyakorlati orvostan haladása, Bp., 1894); Megfigyelési minták orvosszakértői jegyzőkönyvek szerkesztéséhez (Bp., 1896); Törvényszéki orvostan (I–III. köt., Bp., 1909–1910); Az öncsonkításról (Kolozsvár, 1914); Az orvos-természettudományok a büntetendő cselekmények nyomozásában (Kolozsvár, 1914); A törvényszéki orvostan feladatai és teljesítésük feltételei (Bp., 1925); Az orvos szerepe az igazságszolgáltatásban (Bp., 1925); A törvényszéki orvostan tankönyve (I–II. köt., Bp., 1925–1926); Szemelvények egy meg nem írt naplóból (Bp., 1933); Sachliche Beweisung bei der Klärung von Todesfallen (Berlin – Leipzig, 1935) – Irod.: Jankovich L.: K. B. (Orv. Hetil., 1940, 7. sz.). Kepes Gyula (Vác, 1847. dec. 7. – Bp., 1924. okt. 26.) orvos, utazó. 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1870–1872-ben a Rudolphinumban orvos. Az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció tagjaként – mint a Tegethoff vitorláshajó orvosa – részt vett a Ferenc József-föld felfedezésében. Jelentős flóragyűjtést is végzett, de az jégbe fagyva a hajón maradt. 1890-től honvéd törzsorvos, 1895-től főtörzsorvos volt, Zágrábban teljesített szolgálatot. – Fm.: Eredeti levél az északsarkköri expedícióról (Vasárnapi Újság, 1872. júl. 31.) – Irod.: Szállási Á.: K. Gy., az Arletisz magyar orvosvándora (Föld. Múz. Tan., 1985). Keresztury Ferenc (Sárospatak, 1735. máj. 28. – Moszkva, 1811. febr. 16.) orvos, egy. tanár. 1760-ban Halléban szerezte meg orvosi oklevelét. 1761-ben Oroszországba vándorolt ki, 1765-ben a moszkvai egy. boncolóorvos és sebész, 1771-től uott az anatómia és sebészet rk., 1777-től ny. r. tanára. A Birod. Orvosi Tanács tagja, az első orosz orvosi társaság megszervezője. Élettannal és orvosi rendészettel foglalkozott. – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Fejezetek az orosz–magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bp., 1960); Szilvai K.: K. F. (Orsz. Orvostört. Könyvtár Közl., 1961, 21-22. sz.). Kereszty Alfonz, Herzum (Bp., 1901. jan. 30. – Bp., 1981. febr. 17.) orvos, sportorvos, szakíró, az orostud. kandidátusa (1960). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1928-ban belgyógyász szakorvos, 1925–1930-ban a bp.-i I., majd II. sz. belklinikán gyakornok, tanársegéd. 1930-tól a TF sportorv.-i rendelőjének főorvosa. 1937-ben megszervezte a Sportorvosi Intézetet (1952-től Orsz. Testnevelési és Sportintézet), amelynek igazgatója lett. 1952–1956-ban ennek az int.-nek a munkatársa. 1933–1934-ben a Szent Lukács fürdő reuma-főorvosa, 1940–1950-ben az Orvostud. Intézetek Közp. EKG és anyagcsere oszt.-ának főorvosa, 1950–1965-ben a TF orvostud. tanszékének a tszv. főisk. tanára, 1965–1969-ben a TF tud. igazgatóh.e, 1958-tól a BOTE tanára, a sportorvoslás előadója. 1936–1942-ben, 1945–1946-ban a főtitkára, 1959–1966ban alelnöke, 1956-tól tagja az Eü. Min. ETT Sportorvosi bizottságának. 1957-től a Testnevelési Tud. Tanács, 151 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1958-tól a MTST, a MOB tagja. 1969-ben Dalmady Zoltán-emlékérmet kapott. – Fm.: Az ifjúság sportja orvosi szemmel nézve (Bp., 1934); Az élettan és a sportélettan alapjai (Bp., 1955); A testnevelés és sport egészségtana (Bp., 1964); Élettan, sportélettan (Bp., 1967); Az EKG sportolóknál (Bp., 1967). Kerpel-Fronius Ödön (Verseg, 1906. jan. 14. – Nyugat-Berlin, 1984. ápr. 22.) orvos gyermekorvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1948., r. 1970.), Kossuth-díjas (1951). 1929-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1929-ben uo. az élettani int., 1930-tól a gyermekklinika munkatársa, 1933–1934-ben Rockefellerösztöndíjas az USA-ban. 1936-ban gyermekszakorvos, 1946-1967-ben a POTE gyermekklinikájának az igazgatója, 1967-től a BOTE II. sz. gyermekklinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1970–1976-ban az Orsz. Csecsemő- és Gyermekeü.-i Int. igazgatója. Legfontosabb kut. területe a só-víz háztartás patológiája. Tanulmányozta a csecsemőkori sorvadást, a toxikózist, a gyermekkori nephrosist, az újszülöttek kór- és élettanát. WHO-szaktanácsadó, örökös tb. elnöke a M. Gyermekorvosok Társ.-nak, számos hazai és külföldi társ. tagja, 1970-ben megkapta a Francia Tud. Akadémia Pálma-díját. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás (Bp., 1953); Pathologie und Klinik des Salz- und Wasserhaushaltes (Bp., 1959); Gyermekgyógyászat (Bp., 1969); The pathophysiology of infantile malnutrition. Protein energy, malnutrition and failure to thrive (Bp., 1983) – Irod.: Schuler D.: K.-F. Ö. (M. Tud., 1984, 10-11. sz.); Cholnoky P.: Visszaemlékezés K.-F. Ö.-re (Gyermekgyógyászat, 1993); Méhes K.: K.-F. Ö. (A múlt magyar tudósai, Bp., 1998). Kertay Nándor, Korbler (Bp., 1892. máj. 27. – Bp., 1963. febr. 14.) állatorvos, mikrobiológus, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1919-ben állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1919–1933ban uo. a Balneológiai Int. munkatársa, 1933-tól a Phylaxia kut. labor.-nak a munkatársa. 1943-tól állateü.-i főtanácsos. 1952-től az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium mikrobiol. laboratóriumának a vezetője, c. egy. tanár (1944). Jelentősen hozzájárult a hazai veszettségkutatáshoz és a szarvasmarha-tuberkulózis visszaszorításához. – Fm.: A magyarországi fix veszettségi vírus fontosabb biológiai tulajdonságai (Aujeszky A.-ral, Bp., 1932); A bovin és a humán tuberkulózis kérdéseiről (Ferenczi Gy.-gyel, Bp., 1955). Kertész Jenő (Mencshely, 1888. ápr. 15. – Bp., 1969. aug. 5.) fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1957). 1914ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Szakképesítését a bp.-i stomatológiai int.-ben szerezte meg. A Tanácsköztársaság alatt pártbizalmi, a Vöröshadsereg orvosa. 1920-ban elvesztette klinikai állását, jól működő magánpraxist folytatott. 1948-tól rendelőintézeti főorvos. A Közp. Stomatológiai Int. h. igazgatója, a Fogorvosi Szakcsoport (1948–1966) főtitkára, majd elnöke. – Irod.: K. J. (Fogorv. Szle, 1969, 6. sz). Kese György (Nagymajtény, 1906. nov. 6. – Kolozsvár, 1977. nov. 27.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1946). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1931-től a kolozsvári női klinika munkatársa, tanársegéd, adjunktus, docens majd intézeti tanár. 1940–1944-ben ny. rk. tanár. A nőorvoslás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, a nemi hormonok élettani és kórtani szerepét vizsgálta, a méh és a petefészek kóros elváltozásait kutatta. Kesztyüs Lóránd (Sarkad, 1915. ápr. 11. – Debrecen, 1979. aug. 17.) orvos, immunológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1967, r. 1970), Állami-díjas (1978). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1939-től uo. az élettani int. munkatársa, adjunktusa, 1948-tól uo. a kórélettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár. 1950–1951-ben orvoskari dékán, 1951–1953-ban a DOTE dékánja, 1959–1963-ban, 1967–1973-ban rektor. Tud. kutatásai a nyálelválasztás mechanizmusára, az antihormonokra, az idegrendszer és az immunitás kérdéseire terjedtek ki. 1962–1977-ben az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, 1966–1970-ben a MOTESZ alelnöke, 1971-ben megalapítója a M. Immunológiai Társ-nak, 1978-ig elnöke, 1975–1979-ben a MTA Orvosi Oszt. alelnöke, több hazai és külföldi társ.-nak lev., r., tb. tagja. – Fm.: Allergia (Fornet B.-val, Bp., 1961); Immunität und Nervensystem (Bp., 1967); Kórélettan (Bp., 1975); Kórélettani gyakorlatok (szerk., Bp., 1979); Kórélettan (Hársing L.-val, 1982) – Irod.: Karmasin L.: K. L. (Orv. Hetil., 1979, 42. sz.). Kettesy Aladár, Kreiker (Szeged, 1893. okt. 10. – Debrecen, 1983. jan. 30.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét 1919-ben Pozsonyban szerezte meg, de már 1914–1918-ban katonaeü.-i szolgálatot teljesített. 1919–1921-ben az Áll. Szemkórház orvosa, 1921-től a pécsi orvosi kar szemklinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1926–1969-ben a debreceni orvosi karon a szemészet ny. r. tanára, klinikaigazgató, 1938-ban dékán, 1948-ban rektor. Kut. területe az optika és az állattani optika. Jeles operatőr, több műtéti eljárás kidolgozója. 1954–1956-ban, és 1969–1972-ben a M. Szemész Társ. elnöke, 1966tól a hallei Német Leopoldina Term. tud. Akad. r. tagja, 1968-tól a Nemzetközi Szemésztárs. tagja. – Fm.: A szem fénytörése (Debrecen, 1922); Eingriffe und Auge (Bp., 1938); Szemészet (Boros B.-val, Kukán F.-cel, Bp., 1962) – Irod.: Albert B.: K. A. (Orv. Hetil., 1983, 19. sz.); Zajácz M.: Ophtalmology in Hungary (Bp., 1997). Kérdő István (Bp., 1923. febr. 11. – Bp., 1981. máj. 10.) orvos, belgyógyász, balneológus, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1963). 1947-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1947–1950-ben a 152 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON bp.-i II. sz. belklinikán gyakornok, 1950–1952-ben a Főv. János Kórház ideg-egészségvédelmi oszt.-án segédorvos, 1952-től az ORFI orvosa, főorvosa, előbb a balneológiai kut. laboratórium munkatársa, majd a meteorobiológiai oszt. vezetője, 1967-től tud. oszt. vezetője. 1972–1976-ban az I. belgyógyászati osztály főorvosa, az Orsz. Gyógyfürdőügyi Igazgatóság h. főigazgatója. Elsősorban biometeorológiával és bioklímatológiával foglalkozott, ezzel kapcsolatban a vegetatív idegrendszer regulációját vizsgálta, de a belgyógyászati betegségeket is tanulmányozta. Új módszert dolgozott ki a vegetatív idegrendszeri megbetegedések vizsgálatára, amelyet „vegetatív index”-nek nevezett el. Módszerét külföldön elterjedten alkalmazzák, itthon csak a sportorvoslás és az üzem- és iparegészségügy területén. Vizsgálatokat végzett a nyombélfekély keletkezési mechanizmusával, valamint a levegőionok hatásával kapcsolatban. A M. Balneológiai Társ. alelnöke, a M. Orvostört. Társ. vezetőségi tagja, a Nemzetközi Biometeorol. Társ., a Lengyel Balneológiai Egyesület, a Bolgár Fizikoterápiás Társ., az Angol Kir. Orvostárs. t. tagja. – Fm.: Hippokrátész és a bioklimatológia (Bp., 1955); Időjárás, éghajlat, egészség (Bp., 1961); Meteorológiai és klímatényezők hatásának vizsgálata az emberi szervezetre és az eredmények gyakorlati alkalmazásának lehetőségei (Bp., 1962) – Irod.: K. I. (Orvostört. Közl., 1981). Kéry Imre, 1848-ig Bittner (Késmárk, 1798. nov. 12. – Borossebes, 1887. máj. 15.) orvos, az MTA lev. tagja (1858). 1825-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1825–1829-ben Borossebesen uradalmi orvos, 1829–1872-ben Arad vm. főorvosa. Járványüggyel, botanikával, csillagászattal és geográfiával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inagurualis medica de choleritis humanis (Pest, 1825); A Bánság poslázairól (Pest, 1847); Eszmék a közorvostan szabályzására (Pest, 1848); A mennyházai ásványforrás... (Pest, 1866) – Irod.: Katona I.: Dr. K. (Bittner) I.-ről (Orvostört. Közlem., 1858, 8-9. sz.). Kétly Károly, báró (Csurgó, 1839. szept. 14. – Bp., 1927. febr. 19.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1897). Kétly László apja. 1864-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1864–1871-ben a pesti belklinikán tanársegéd, 1871-ben a „villámgyógyászat” (elektrokardiográfia) magántanára, 1871–1889-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1880-ban c. rk. tanár, 1889–1913-ban a belgyógyászat ny. r. tanára, a II., majd az I. sz. belklinika igazgatója. A neurológia és az elektromos kezelés egyik úttörője. Szépirodalommal is foglalkozott. 1901–1918-ban az Orsz. Orvosszöv. elnöke. – Fm.: Villámgyógyászati tanulmányok (Pest, 1870); A gyermekhűdés. Paralysis infantilis (Bp., 1874); Az idegrendszer némely rendes és beteges működéséről (Bp., 1881); Kórodai tanulmányok az arcideg bántalmairól (Bp., 1886); A mellhártyalobokról (Bp., 1891); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., Bókay A.-dal és Korányi F.-sel, Bp., 1894) – Irod.: Vámossy Z.: K. K. (Akad. Ért., Bp., 1927, 38. sz.). Kétly László, báró (Bp., 1873. máj. 27. – Bp., 1936. szept. 4.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. Kétly Károly fia. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1895-től az II., illetve az I. sz. belklinikán dolgozott. 1904-ben a belgyógyászati diagnosztika és vizsgálati módszerek magántanára, 1912-ben rk., 1913– 1936-ban ny. r. tanár. 1927–1929-ben az orvostud. kar dékánja. Belgyógyászati diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászati diagnosztika és vizsgáló módszerek kézikönyve (Bp., 1914); A typhus abdominalis és a paratyphusok (A és B) elkülönítő kórisméje (Bp., 1919); – Irod: Schattler F.: K. L. (Orv. Hetil., 1936, 37. sz.). Kézmárszky Tivadar (Szepesváralja, 1842. máj. 2. – Bp., 1902. máj. 18.) orvos, szülész, egy. tanár. 1865-ben szerezte orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1865–1869-ben Scholardann-ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton járt. 1869–1872-ben a pesti szülészeti klinikán, tanársegéd. 1871-től a szülészet rendellenességei tárgykör magántanára, 1876-ban rk. tanár, 1879–1902-ben ny. r. tanár. A hazai bábaképzés megszervezője, az első bábaképző intézet megalapítója, a bábatörvény kidolgozója. – Fm.: A szülészet tankönyve bábák számára (Bp., 1876); Szülészeti jegyzetek (Lőcse, 1894); A szülészet tankönyve (Bp., 1904) – Irod.: Tauffer V.: Nekrológ (Orv. Hetil., 1902, 46. sz.); Varga L.: K. T. (Orv. Hetil., 1962, 17. sz.). Kicska Emil (Nagyszelepcsény, 1847. nov. 20. – Felsőbodok, 1921. nov. 7.) orvos, nyelvész. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Egy ideig Petőfi Zoltán nevelője. 1871-től Nyitra vm. főorvosa, 1872–1878-ban Aninán bányaorvos. Jeles nyelvész is volt. Az MTA 1893-ban aranyéremmel tüntette ki Hangsúly és szórend c. tanulmányát. – Fm.: A subjektum és praedicatum a grammatikában (Bp., 1908) – Irod.: K. E. (Orv. Hetil., 1921, 51. sz.). Kieninger Boldizsár (1780. – 1842. febr. 24.) orvos. 1811-ben sebészmesterként nevezték ki a bécsi anatómiai int. élére. 1817-ben a pesti anatómia int.-ben adjunktus, 1819-től a bonctan ny. r. tanára. Előadásait németül tartotta. – Fm.: Programm über die Zergliederungskunst (Pest, 1820) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Király Kálmán (Ragály, 1919. okt. 14. – Bp., 1978. máj. 18.) bőrgyógyász, egy. tanár, az orv. tud. doktora (1977). Oklevelét 1944-ben a debreceni egy. orvosi karán szerezte meg. 1942–1944-ben a debreceni 153 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON bőrgyógyászati klinikán externista, 1944–1946-ban bőrgyógyász, a nemibetegségek szakorvosa, majd kozmetikai szakképesítést nyert. 1946–1950-ben a leningrádi bőrgyógyászati klinikán aspiráns. 1950–1951-ben a bp.-i bőrklinikán tanársegéd, 1952-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. ig. helyettese. 1955–1957-ben az Eü.-i Min. főosztályvezetője. 1957-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. oszt. vez.-je. Az Eü.-i Világszervezet (WHO) szakértő csoportjának tagja. 1967-től a bp.-i bőrklinikán mb. tszv. egy. tanár, 1968-tól egy.-i tanár, az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatója. 1968-tól a MOTESZ főtitkára. Több hazai tudományos társ. megalapítója, tagja, illetve külföldi társ.-ok t. tagja. 1972–1974-ben Genfben az Eü.-i Világszervezet (WHO) keretében a venereás betegségek alosztályának vezetője. Fő kutatási területe a dermatológia. Európában az elsők között vezette be a Nelson-tesztet (TPIT) a treponema és a luesz kimutatásárára. Kutatásait később az immunológiai kérdésekkel kapcsolta össze. A venerológia terén nemzetközileg elismert szaktekintély volt. Több mint száz tudományos közleménye, könyvrészlete jelent meg. Öngyilkos lett. – Fm.: A syphilis korszerű szerológiai diagnosztikája (Bp., 1968); Treponema reakciók a syphilis kórismézésében (Bp., 1976); Bőr- és nemi betegségek (Rácz Istvánnal, Török Ibolyával, Bp., 1979) – Irod.: Rácz I.: K.K. (Orv. Hetil., 1978). Kis József (Miskolc, 1765. ápr. 24. – Trieszt, 1830. ápr. 30.) orvos. 1790-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Mindvégig a Széchenyi-család házi és uradalmi orvosa volt. – Fm.: Az érvágónak pathológiája (Bécs, 1791); Egészséget tárgyazó katechismus... (Sopron, 1794); Emlékeztetés a himlőbeoltásnak hasznára... (Sopron, 1799, németül is). Kiss Ferenc (Nagyszalonta, 1889. szept. 7. – Bp., 1966. ápr. 7.) orvos, anatómus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1952), az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon szerezte meg 1913-ban. 1913– 1924-ben uo. az anatómiai int.-ben tanársegéd. 1924-től a tájanatómia magántanára, a bp.-i anatómiai int.-ben adjunktus. 1929–1931-ben a szegedi orvosi karon az anatómia és a szövettan ny. r. tanára, 1931-től a bp.-i anatómiai int. igazgatója. A vegetatív idegrendszer komparatív anatómiájával, miterocirkuláris anatómiával, a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringésével foglalkozott. Jelentős tankönyvíró tevékenységet fejtett ki. Az Anatomische Gesellschaft, az Association des Anatomists, a Royal Society of Medicine, a Scientific Society of Nuclerar Haematology tagja. – Fm.: Tájanatómia (Bp., 1923); Rendszeres bonctan (III. köt., Gellért A.-al és Szentágothai J.-al, Bp., 1939); Az ember anatómiájának atlasza (Szentágothai J.-sal, I–III. köt., Bp., 1946., 81. kiad.: 1984, 8 nyelven); Az üdvösség útján (Bp., 1991) – Irod.: Szentágothai J.: Dr. K. F. (Orv. Hetil., 1966, 16. sz.); Lukátsi V.: Élő kövek. Dr. K. F. orvosprofesszor dokumentum jellegű életrajza (Bp., 1990, 2. kiad. 1997). Kiss Ibolya (Érbogyoszló, 1894. jan. 23. – Bp., 1980. jún. 18.) orvos, író. 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1971-ig Liptószentmiklóson volt körorvos. 1971-ben Bp.-re települt. Regényeket és elbeszéléseket írt. – Fm.: Diridongó (Bp., 1939); Erzsi tekintetes asszony (Pozsony, 1957); Az asszony tragédiája (Pozsony, 1966) – Irod.: K. I. (Irod. Szle, 1980, 7. sz.). Kiss József (Mohács, 1852. jan. 19. – Bp., 1897.) 1871-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1872– 1875-ben a bp.-i Állatorvosi Tanintézetben asszisztens. 1875-től a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben az állattenyésztés r. tanára. Állatbonctannal, állatok fiziológiájával, járványos állatbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: Állatboncz- és élettani jegyzetek (Keszthely, 1893) – Irod.: Csanády G.: Emlékkönyv (Keszthely, 1897). Kiszely György (Szatmárnémeti, 1909. okt. 11. – Budapest, 1997. aug. 4.) orvos, biológus, egy. tanár, a biol. tud. kandidátusa, habilitált (1996). Orvosi tanulmányait Debrecenben kezdte, 1934-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Hisztológiával, humángenetikával, a csontképződés biológiai és citológiai mechanizmusának feltárásával foglalkozott. 1944-ben a fejlődés szövettana tárgykörből magántanári fokozatot ért el. 1955-től docens, 1963-tól egy. tanár a szegedi tudományegy. orvosi biológiai int.-ben, 1977-ben nyugalomba vonult. Tud. szaktanácsadó (1978–1991), emeritus professzor (1991–1997). A M. Humángenetikai Társ. alapító elnöke, a Huzella Tivadar-díj (1981) tulajdonosa. Számos tanulmányt és könyvet publikált szakterületéről. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Szeged, 1961); Fejlődéstani jegyzet (Szeged, 1961); Biológiai jegyzetek (Szeged, 1960); Biológiai és élettani alapismeretek (Szeged, 1963); Általános biológia gyógyszerészhallgatóknak (Szeged, 1966), Mikrotechnika (Bp., 1970); Mikrotechnika és hisztokémia (Bp., 1978); Az emberi test (Bp., 1977). – Irod.: K. Gy. (Orvostört. Közlem., 1999). Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.) orvos, természettudós, egy. tanár. Előbb teológiát, majd jogot tanult, 1785-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1784-től a botanikai tanszéken adjunktus. Lerakta a pesti egy. botanikai gyűjteményének alapjait, 1792–1816-ban egész Mo.-ot (Erdély kivételével) bejárta, tudományosan feldolgozta flóráját, ásványvizeit, néprajzi gyűjtést is végzett. 1810ben a botanika ny. r. tanára és a botanikus kert felügyelője lett. 1813-ban kötelezték gyűjtése nyomán Mo. flórájának a leírására, amiért 1816-ban nyugdíjban vonult, de betegsége miatt azt nem tudta megvalósítani. Gyűjteményét a nádor megvásárolta az MNM részre, ez képezte a természettudományi gyűjtemény alapját. 154 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Nemcsak flórakutatással, hanem ökológiai és növényföldrajzi megfigyeléssel is foglalkozott. Több új hazai állatfajtát felfedezett, de a vegyészetet, az ásványvíz elemzést is művelte. – Fm.: Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae (I–III. köt., Wien, 1799–1812); Topographische Beschreibung von Ungarn (Pest, 1803); Dissertatio de terrae motu in genere ac in specie Mórensi anno 1810 (Buda, 1814); Hydrographica Hungariae (I–II. köt., Pest, 1829); Reliquiae Kitaibelianae (Halle, 1863); P. Kitaibeli Addimenta ad floram Hungariae (Wien, 1863); Diaria itinerum P. Kitaibelii (Bp., 1945) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Jávorka S.: K. P. születésének 200. évfordulójára (M. Tud., 1957). Klár Zoltán (Nyíregyháza, 1894. ápr. 1. – New York, 1966. jan.14.) orvos, újságíró. Orvosi oklevelét 1916-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1916–1917-ben a Park Szanatórium, 1917–1918-ban az István Kórház főorvosa, a Timót u.-i rokkantak otthonának a vezetője. 1920-ban összetűzésbe került a tiszti különítményesekkel, ezért öthavi börtönt kapott. 1924-ben a Főv. Törvényhatóság képviselője lett (1924–1940), szerkesztette a Társadalmunk c. folyóiratot (1932–1938). 1944. márc. 19-én a németek letartóztatták, Mauthausenbe hurcolták. A háborús főbűnösök perében tanú volt, 1946 elején elhagyta az országot, az USA-ban telepedett le. Az ember c. hetilapot szerkesztette. – Fm.: Börtönnaplóm (Bp., 1937). Klimes Károly (Bp., 1902. máj. 26. – Bp., 1968. febr. 12.) ideggyógyász. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1956-ban a bp.-i ideg- és elmeklinikán ideggyógyász, 1957–1968-ban a II. sz. belklinikán docens, 1945-ben egy. magántanár, elsősorban neurózisokkal foglalkozott. – Fm.: Észrevevés, elképzelés, érzékcsalódás (Bp., 1943); A psychogén tünetek kórszerkezetéről (Bp., 1944); A neurosis-kérdés (Bp., 1953); A neurotikusok világa (Bp., 1968) – Irod.: K. K. (M. Ideggyógyászat, 1968, 4. sz.). Klimkó Dezső (Szeged, 1900. márc. 1. – Bp., 1972. jún. 4.) orvos, sebész, egy. tanár. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét bp.-i orvosi karon. 1927-ben műtősebész szakorvos, 1926–1937-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika, tanársegéd. 1937–1940-ben a János, 1940-ben az István Kórház főorvosa. 1937-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1940-ben c. ny. rk. tanára. 1941–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika igazgatója, a sebészet ny. r. tanára. 1945–1947-ben a marosvásárhelyi sebészeti klinika igazgatója, 1947–1949-ben és 1957–1959-ben a bp.-i I., majd a II. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1959–1969-ben a János Kórház sebész főorvosa. Elsősorban bél- és gyomorsebészettel foglalkozott. – Irod.: K. D. (M. Sebészet, 1973, 1. sz.). Klug Nándor (Kotterbach, 1845. okt. 18. – Bp., 1909. máj. 14.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1890, r. 1894). 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1871–1873-ban a bp.-i egy. állattani int.-ben, 1873-tól az élettani int.-ben tanársegéd, 1874-ben a természettannak a rezgésen alapuló tünetcsoportja tárgykör magántanára, 1877-ben c. ny. rk. tanár. 1878–1891-ben az élettan ny. r. tanára Kolozsvárott, 1891–1909-ben a bp.-i élettani int. igazgatója, ny. r. tanára. Az érzékszervek, majd a szív és a keringési rendszer fiziológiájával, az emésztőszervek működésével, szövettannal és fejlődéstannal, az élettan vegytani kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Vizsgálatok az emlősök fülcsigájáról (Bp., 1873); A színérzésről indirect látás mellett (Bp., 1875); A szem fénytörő közegeinek hősugár-átbocsátó képességéről (Bp., 1878); A látásról (Bp., 1878); Az emberi hang és beszéd (Bp., 1887); Az emberélettan tankönyve (Bp., 1888); Az enyv mint tápanyag (Bp., 1890); Adatok a pepszinemésztéshez (Mathem. és Term. tud. Ért., 1895); Az érzékszervek élettana (Bp., 1896); Észlelőkönyv a budapesti tudományegyetem élettani intézetében folyó gyakorlatok és demonstratiókhoz (Bp., 1903); Az anyagforgalom élettanának újabb haladásáról (Bp., 1904) – Irod.: Udránszky L.: K. N. (Term. tud. Közlem., 1909); Tangl F.: K. N. (Orv. Hetil., 1984). Knöpfler Vilmos (Boica, 1815. – Marosvásárhely, 1882. szept. 28.) orvos. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841-től Hunyad és Zaránd vm. főorvosa, 1845 után bányaorvos a Kir. Kamaránál. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, Bem és Gál Sándor seregében törzsorvos. 1850 után Székelyföld főorvosa, Marosvásárhelyen telepedett el. 1875–1882-ben országgyűlési képviselő, tervei alapján építették fel a marosvásárhelyi állami kórházat. Népszerűsítő irodalmi könyveket és cikkeket írt, földtannal is foglalkozott. – Fm.: Természettudomány és gyakorlati élet (Pest, 1863); Az élet és az ember (Marosvásárhely, 1871); A marosvásárhelyi országos kórház alapításának és fejlődésének rövid vázlata (Marosvásárhely, 1882) – Irod.: K. V. (Gyógyászat, 1882, 24. sz.); Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól (Bp., 1887). Kobulej Tibor (Munkács, 1921. márc. 20 – Bp., 1997. máj. 3.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1944-ben a bp.-i műszaki és gazdaságtud. egy.-en állatorvosi, 1948-ban a M. Agrártud. Egy.-en állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1946-tól Rákoscsabán állatorvos, 1947-től az agrártud. egy. parazitológiai tsz.-én gyakornok, adjunktus (1948), docens (1952), tszv. docens, majd egy. tanár (1968). Fő kutatási területe az állatorvosi parazitológia. Elsősorban a sertések, a kérődzök és a kutyák parazitózisainak a vizsgálatában ért el nemzetközileg is elismert eredményeket. A M. Parazitológusok Társ. elnökségi tagja (1964-től), a M. Állatorvosok Társ. vezetőségi tagja, alelnöke, a M. Zoonózis Társ. vezetőségi tagja. – Fm.: Parazitológia 155 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON (Versényi L.-val, Bp., 1953, 4. átdolg. kiad. 1957); Parazitológia (Kotlán S.-ral, egy. tank., 4. átdolg. kiad. 1972); Fontosabb szarvasmarha-parazitózisok és leküzdésük módja hazánk viszonyai között (Bp., 1973); Fontosabb szarvasmarha- és juh-parazitózisok elleni küzdelem szervezése a nagyüzemekben (Bp., 1977); A sertések fontosabb parazitás betegségei Bp., 1979); Parasitology in Hungary. A Historical Review (Bp., 1981); Parazitológia. A kutyák és a macskák egészségvédelme (Bp., 1987); Parazitológia. A zoonózisok járványtana (Bp., 1993) – Irod.: Varga I.: K. T. (M. Állatorv. Lapja, 1997). Kocsis Ferenc (Nyirmada, 1914. jún. 11. – Bp., 1965. dec. 6.) orvos, lapszerkesztő, író. 1946-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Előtte Prágában tanult, de Csehszlovákia feldarabolása (1938) után Mo.-ra menekült, a II. vh. alatt munkaszolgálatos. 1950-től a Term. Tud. Társulat biol. szakoszt.-nak a vezetője, a Természet és Technika, valamint az Élet és Tud. főszerkesztője. A társadalom- és természettudományok népszerűsítője. – Fm.: Csodálatos élővilág (Bp., 1961); Az élet útja a Földön (Bp., 1962); Az élet és a halál (Bp., 1963) – Irod.: K. F. (Élet és Tud., 1965, 50. sz.). Kokas Ferenc (Körmöcbánya, 1912. dec. 27. – Bp., 1965. okt. 14.) orvos, sebész. 1938-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936–1940-ben uo. az élettani int., 1940–1959-ben a bp-i I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, tanársegéd. 1959–1965-ben a Nógrád megyei Kórház sebész főorvosa. A sebészeti sokk-kal és annak farmakológiájával foglalkozott. – Fm.: A hibernatió elméleti alapjai (Bp., 1957) – Irod.: K. F. (M. Sebészet, 1966, 1. sz.). Kolbány Pál (Ozdin, 1758 – Pozsony, 1816. ápr. 16.) orvos, botanikus. Hallei előtanulmányok után orvosi oklevelét 1786-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1787-től Pozsonyban gyakorló orvosként élt. Elsőként alkalmazott himlőoltást Mo.-on. A mérgező növények mo.-i flóráját kutatta. Több külföldi társaság tagja volt. – Fm.: Ungarische Giftpflanzen (Pozsony, 1791); Abhandlung über die herrschenden Gifte in den Küchen... (Pozsony, 1792, Bécs, 1793); Giftgeschichte des Thier-, Pflanzen und Mineralreichs nebst den Gegengiften und die medizinischen Anwendung des Gifte (Bécs, 1798); Versuche und Beobachtungen über die Wirksamkeit der theoretischen Gelatina zur Heilung intermittirender Fieber (Pozsony, 1805); Beobachtungen über den Nutzen des lauen und halten Wassers im Scharlachfieber (Pozsony, 1808) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Koller Károly, Pius (Nagykanizsa, 1904. ápr. 15. – Bruswood, 1979. jún. 29.) orvos, biológus, bencés szerzetes, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, majd uo. a III. sz. belklinika munkatársa, 1930–1933-ban Angliában tanult a Cambridge-i és az Edinburgh-i egy.-en. 1933–1936-ban a tihanyi Biol. Kut. Int. munkatársa, 1936–1937-ben Rockefeller-ösztöndíjas a kaliforniai Pasadenában T. H. Morgan int.-ben. 1938–1944-ben az Edinburgh-i Egy.-en tanított, a citológiai kut. int. munkatársa, a Kir. Rákkórház főorvosa. 1944-től a londoni Rákkutató Int. munkatársa, 1952-től egy. tanár, intézeti igazgató. 1940– 1952-ben a genetikai tanszék vezetője. 1946–1969-ben a Harvard Egy. professzora, 1969-től a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértője. A daganatos betegségek genetikájával, az ionizáló sugárzás citogenetikai hatásával foglalkozott. – Fm.: Kromoszómák és gének. Az öröklődés biológiai alapjai (Bp. 1971); The Role of Cromosomes in Cancer Biology (London, 1972) – Irod.: Németh L., K. K. P. (Orv. Hetil., 1979). Kolta Ervin (Bp., 1897. okt. 13. – Bp., 1976. aug. 18.) belgyógyász, ideggyógyász, röntgenszakorvos, egy. magántanár. Orvosi oklevelet 1921-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1921-től az I. sz. belklinikán gyakornok, majd tanársegéd, 1931-től a Fővárosi Gázművek üzemorvosa volt. 1938-tól a II. sz. belklinikán dolgozott, közben belgyógyászati, ideggyógyászati és rtg-szakvizsgát tett, 1994-ben a belgyógyászati klinika vezetője. 1947-től üzemorvos, 1950-től a IV. ker. Árpád Kórházban belgyógyász főorvos, 1953–1970-ben a Korányi Frigyes és Sándor Közkórház IV. sz. belosztályának oszt. vez. főorvosa. Főleg belső szekréciós, dietetikai és hematológiai kérdésekkel foglalkozott. Mintegy 50 szakdolgozata jelent meg. – Fm.: A cukorbaj kór és gyógytana (Bp., 1946); Belgyógyászati dietetika és táplálkozástan alapismeretei (Bp., 1949, 1955); A helyes táplálkozás (Boros Józseffel, Bp., 1950);A cukorbaj (Bp., 1959). Koltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) orvos, belgyógyász, docens, az orvostud. kandidátusa (1966). Orvosi oklevelét 1939-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1939–1940-ben a Szt. László-, 1940– 1945-ben a Szt. István Kórház belgyógyásza, 1943-ban Abaújbaktán h. körorvos. 1945–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinikán, 1948–1950-ben a Uzsoki u.-i Kórházban belgyógyász szakorvos, 1950–1956-ban a II. sz. sebészeti, 1956–1972-ben az I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász tanársegéd, majd adjunktus, 1967-től docens. Elsősorban az operált betegek belgyógyászati kérdéseivel foglalkozott.– Irod.: K. P. (M. Sebészet, 1972, 6. sz.). Koltay Miklós (Pécs, 1925. okt. 3. – Szeged, 1970. jan. 23.), orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1965). 1950-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1950–1970-ben uo. a gyermekklinikán dolgozott, 1961–1962-ben mb. tszv. docens, 1967-ben c. egy. tanár. Reumatológiával, immunológiával és 156 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON járványtannal foglalkozott. 1968-ban Bókay J.-érmet kapott. – Fm.: Ellenanyag-hiányos állapotok klinikai, immunológiai és kísérletes vizsgálata (Szeged, 1965) – Irod.: K. M. (Gyermekgyógy., 1970, 2. sz.). Kómár Gyula (Aszód, 1904. márc. 5. – Bp., 1968. okt. 24.) állatorvos, egy. tanár. 1928-ban állatorvosi, 1929ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1929–1931-ben uo. tanársegéd, 1931-ben Bécsben állatorvosi sebészetet tanult. 1934–1945-ben Gyomán, majd Orosházán járási főorvos, 1945–1948-ban Csongrád vm. állatfőorvosa. 1948–1958-ban a bp.-i Állatorv. Főisk. sebészeti és szemészeti tsz.-nek a vezetője, ny. r. tanár. 1958–1968-ban a ceglédi állatkórház igazgatója. – Fm.: Állatorvosi szemészet (Bp., 1953); Állatorvosi sebészet (I–II köt., Bp., 1955–1960); Tierärztliche Augenheilkunde (Szutter L.-val, Bp., 1968) – Irod.: Kovács Gy.: K. Gy. (M. Állatorv. L. 1969, 1. sz.). Komáromi János Péter (Sopron, 1692. jan. 19. – Szombathely, 1761. ápr. 15.) orvos, szőlész-borász. 1715-ben Bázelben szerezte meg orvosi oklevelét a soproni borról írott disszertációjával. 1715–1718-ban Sopron vm., 1718–1727-ben Győr-, illetve Vas vm. főorvosa. Kőszegen és Szombathelyen élt. – Fm.: Dissertatio physicomedica inaguralis de vino hungarico Soproniensi... (Basel, 1715); Tractatus chemico-medicus de fonte salubri... (h. és é. n.)– Irod.: Kapronczay K.: Körmend és a körmendi járás orvos-gyógyszerésztörténete (Körmend, 1981). Koncz Imre (Kisújszállás, 1917. máj. 22. – Bp., 1970. máj. 22.) orvos, sebész. 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1942-ben a lévai Áll. Kórház sebészeti osztályán orvos, 1942–1946-ban katonaorvos, 1946–1950-ben a bp.-i I. sz. gyermekklinika ortopéd orvosa, 1951–1970-ben az orthopédiai klinika gyermekoszt.-nak a vezetője. 1951–1954-ben a koreai magyar kórház ortopédiai-traumatológiai oszt. vezetője. 1966-tól a M. Ortopédiai Társ. főtitkára. Csípőficammal és a dongaláb ortopédiai megoldásaival foglalkozott. Tanulmányai a Traumatológiai és Orthopaediai Közl.-ben jelentek meg. – Irod.: K. I. (M. Orthopédia, 1970, 8. sz.). Koppányi Tivadar, Theodore Koppanyi (Gyöngyös, 1901. dec. 26. – Bp., 1985. jan. 22.) gyógyszerész, vegyész, farmakológus, egy. tanár. 1922-ben Bp.-en gyógyszerészi, 1923-ban Bécsben bölcseleti (vegyészi) doktori oklevelet szerzett. 1923-tól az USA-ban élt, a Chicago-i Egy. élettani intézetének a munkatársa, 1927-től Syracusában tanársegéd, az egy.-i farmakológiai int. előadója, 1929-től kutató farmakológus a Cornell Egy.-en, 1930-ban a farmakológiai tanszék igazgatója, ny. r. tanár. 1951-től Washingtonban a Georgetown Egy. farmakológia professzora. Több mint 500 tud. közleménye és több könyve jelent meg. Gyógyszertani, kísérleti terápiai, élettani, klinikai és kísérleti biológiai kutatásokat végzett. A központi idegrendszer farmakológiájával, farmakodinamikával foglalkozott. – Fm.: A biológia modern problémái (Bp., 1925); Exprimental pharmacodinamics (Minneapolis, 1958). Koppenstein Ernő (Bp., 1901. márc. 21. – Bp., 1971. ápr. 5.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1925-ben a hamburgi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1932-ben a Charité Poliklinikán, 1932–1938-ban a bp.-i Zsidó Kórházban röntgen orvos, 1938–1940-ben Beregszászon röntgenintézetet alapított. 1940–1945-ben munkaszolgálatos, 1945–1971-ben az Uzsoki u.-i Kórház röntgenfőorvosa. 1947–1951-ben az emésztőszervek röntgendiagnosztikája c. tárgykör ma-gántanára a bp.-i egy.-en. 1953–1958-ban a M. Röntgen Társ. főtitkára. A gerinc röntgen-diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Röntgenrétegvizsgálatok (Erdélyi M.-lyal, Bp., 1968) – Irod.: Bugyi B.: K. E. (Hung. Med. Radiol., Bp., 1978). Korányi Frigyes báró, Kornfeld (Nagykálló, 1827. dec. 10. – Bp., 1913. máj. 19.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (1884). Korányi Frigyes pénzügyminiszter és Korányi Sándor orvos apja. Még medikusként részt vett a szabadságharcban, honvéd főorvosként harcolt. 1849–1850-ben Bécsben, majd Pesten tanult, orvosi oklevelét 1851-ben szerezte meg. 1851–1852-ben ismét Bécsben műtőnövendék, de a bécsi radikális körökkel való kapcsolata miatt szülővárosába, Nagykállóba száműzik. 1852-től Nagykállóban gyakorló orvos, 1861-től Szabolcs vm. főorvosa, a Nagykállóban működő megyei kórház alapítója. 1864-ben Pesten előbb a járványkórház, 1865-től a Rókus Kórház főorvosa. 1864-ben egy. magántanár. 1866-tól a belgyógyászat ny. r. tanára. 1876-ig a sebésztanfolyamon, 1876–1908-ban az orvosképzésben a belgyógyászat tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. 1886–1887-ben az egy. rektora, 1891-től a felsőház örökös tagja. 1891-ben magyar nemességet, 1908-ban bárói címet kapott. A Balassa János és Markusovszky Lajos köré tömörülő haladó orvosi kör, a pesti orvosi iskola néven ismert csoport kiemelkedő tagja. Részt vett a közegészségügyi törvény előkészítésében, az orvosképzés reformjának kidolgozásában. Elgondolásai szerint épült fel a bp.-i egy. klinikai telep, bevezette a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatot és a bakteriológiai kutatásokat a diagnosztikában. A m. belgyógyászati iskola megteremtője, a mellkasi és szívbetegségekkel foglalkozott. A betegségek és a társadalmi körülmények kapcsolatát kutatta. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1891-től elnöke, 1893-ban tagja és első elnöke az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak, tagja és elnöke a Bp.-i Kir. Orvosegyes.-nek (1892–1896), a hazai tuberkulózis elleni küzdelem megszervezője, a budakeszi Erzsébet Királyné Tbc-szanatórium (1901) 157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON megszervezésének kezdeményezője, szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését, a kórházépítési programok kidolgozását. Több mint 100 tudományos közleményt jelentetett meg. 1955-ben Korányi F.-emlékérmet alapítottak. 1972-től a nagykállói szülőházban működik a Korányi F. és Sándor Emlékmúzeum. – Fm.: Az ázsiai hányszékelésről (Bp., 1873); Az emberi akarat szabadságáról (Bp., 1887); Kórodai adatok a vegyes fertőzeti betegségek ismeretéhez (Bp., 1888); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., többekkel, Bp., 1894–1900); A belgyógyászat újkori haladása (Bp., 1908) – Irod.: Bókay J.: K. F. (Akad. Ért. 1928), Tállyai Róth M.: K. F. (Bp., 1932); K. F. Emlékkönyv (Bp., 1965). Korányi Sándor, báró (Pest, 1866. jún. 18. – Bp., 1944. ápr. 12.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1915, r. 1937). Korányi Frigyes fia. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888-tól apja klinikáján belgyógyász, 1891–1892-ben az Állatorvosi Főiskolán az élettan ny. r. tanára, 1895-ben adjunktus, 1894-től a Stefánia Gyermekkórház ideggyógyász rendelőorvosa, 1895-től az István Kórház belgyógyász főorvosa, 1893-ban egy. magántanár, 1900-tól rk. tanár, 1907-ben a belgyógyászati diagnosztika, 1908-tól a belgyógyászat ny. r. tanára, a III. sz. belklinika igazgatója, 1927-től felsőházi tag. A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi orvosi kar tb. doktora, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. tb. tagja, több külföldi orvosi társaság tb. tagja, a bp.-i Orvosegyes. elnöke stb. A modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert megalapozója, a funkcionális szemlélet bevezetője a belgyógyászati diagnosztika területén. Jeles élettani kutató, a hazai tbc elleni küzdelem egyik vezetője. – Fm.: Vizsgálatok a vizeletválasztó rendszer működésére vonatkozóan ép és kóros viszonyok között (M. Orv. Arch., 1894); Az ideggyógyászat alapvonalai (Bp., 1895); Az állattani folyadékok osmosisnyomásának élettani viszonyaira és kóros eltéréseire vonatkozó vizsgálatok (Bp., 1896); Physikalische Chemie und Medizin (I–II. köt., P. F. Richterrel, Leipzig, 1907–1908); Belorvostani előadások (I–IV. köt., Bp., 1910–1912); Funktionelle Pathologie und Therapie der Nierenkrankheiten (Berlin, 1929, magyarul: 1930) – Irod.: K. S.:-emlékkönyv (Bp., 1936); Haynal I.: K. S. (Orv. Hetil., 1944, 18. sz.); Hetényi G.: K. S. (MTA Tud. Orv. Tud. Oszt. Közlem., 1950, 1. sz.); Rusznyák T.: K. S. (Orv. Hetil., 1954, 47. sz.). Korányi Sebald, 1848-ig Kornfeld (Bécs, 1800 – Nyíregyháza, 1885. jún. 15.) orvos, a Korányi-orvosdinasztia legjelentősebb ágának alapítója. Friedrich Kornfeld bécsi bankár fia, orvosi oklevelét 1821-ben a bécsi orvosi karon szerezte. 1821–1824-ben Bécsben magánorvos, majd Nagykállóban telepedett le. 1825-ben feleségül vette Nyiri (Kandel) Annát, akitől kilenc gyermeke, közöttük Korányi Frigyes orvosprofesszor is született. 1837-ben az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást, 1848-ban a család nevét – egész családjával – Korányira változtatta. Kiváló diagnoszta, zenét és irodalmat szerető orvos volt, aki Petőfi-verseket fordított német nyelvre, és magánkiadásban jelentette meg azokat Bécsben. Az 1860–1870-es években az Orv. Hetil.-ban több közegészségüggyel és betegségleírással foglalkozó tanulmányt jelentetett meg. – Fm.: Torlódás, izgatottság, lobbanékonyság (Orv. Hetil., 1860, 12. sz.); Az akaratképesség önállósága és beszámítás (Orv. Hetil., 1891, 4. sz.); Petőfinek a Felhők c. ciklusából németre fordította a Szeretője-e vajjon?, a Hány csepp van az Oczeánban? és az Oda nézzetek! c. verseket (Der Ungarn, 1846, 90 sz.) – Irod.: K. S. (Orv. Hetil., 1885, 29. sz.). Korányi Viktor Móric, 1856-ig Kornfeld (Bécs, 1796. – Técső, 1870. febr. 4.) orvos, költő. Friedrich Kornfeld bécsi bankár másodszülött fia. 1818-ban szerzett sebészorvosi és szülésmesteri oklevelet a bécsi orvosi karon. 1818 és 1828 között Bécsben magánorvos. 1929-ben telepedett le Máramarosszigeten, ahol előbb városi sebész, majd 1839-től Máramaros vm. tiszti főorvosa volt. 1833-ban az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást. Költeményeket írt a pesti Írisbe (1825–1826), a pozsonyi Aerenlesébe (1833–1835), a Spiegelbe (1846), a Pannoniába (1847), amelyeket 1866-ban gyűjteményes kötetben is kiadott. Orvosi írásai a Zeitschrift für Natur- und Heilkunde c. folyóiratban (Pest, 1852) és az Ärztliche Bahresrechtungban (1858) jelentek meg. – Fm.: Der Dichter. Ein lyrisch didaktisches Gedicht (Pest, 1819); Festgedicht Sr. Durchlaucht dem Fürsten und Herrn Joseph Pállfy von Erdőd.. (Wien, 1825, német és héber szöveggel); Blüthen der Treve (1864); Az orosz teahamisítók (1864) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örményorvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Korbuly György (Nemesócsa, 1903. ápr. 18. – Chicago, 1981. nov. 14.) orvos, orvostörténész, c. egy. tanár. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevélét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a Pajor-szanatórium orvosa, 1936-tól a bp.-i II. sz. szülészeti klinika tanársegéde, 1938-tól az Orvostovábbképzés Közp. Bizottságának a titkára. 1941– 1944-ben az Áll. Bábaképző Int. igazgatója. 1936-ban egy. magántanár. Fő kutatási területe Pannónia orvosi emlékei, a hazai nőorvoslás története, Semmelweis Ignác munkássága, az egészségvédelem fejlődése stb. 1937ben a Bp-i Kir. Orvosegyes. orvostörténeti szakbizottságának elnöke, 1944-ben c. egy. tanár. 1944-ben kitelepült intézetével Németországba, 1945-től az USA-ban élt, 1945–1954-ben különböző kórházak főorvosa, 1954-től a Chicagói Egy. szülészeti klinikájának a másodprofesszora. – Fm.: Aquincum orvosi emlékei (Bp., 1934); A magyar szülészet bölcsőkora (Bp., 1936); Semmelweis és Cederschjöld (Bp., 1938); Almási Balogh Pál némethoni naplója 1825-ből (Bp., 1938).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Koref Oszkár (Bp., 1897. máj. 15. – Bp., 1978. nov. 12.) orvos, endokrinológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1922-ben Prágában szerezte meg orvosi oklevelét, 1923–1927-ben a bécsi belklinikán, majd uo. a gyermekklinikán dolgozott. 1927-től Dél-Amerikában élt, Argentínában, Chilében, később Mexikóban vezető farmakológus, organoterápiás készítményeket állított elő, 1930–1934-ban a Chilei Egy. – Santiago – kórélettan professzora. 1932-től a Chilei Kommunista Párt tagja, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd különböző antifasiszta mozgalmakban vett részt, üldözötteket segítő szervezetek munkatársa volt. 1945–1955-ben magyar diplomata Dél-Amerikában, 1955-től a BOTE I. sz. belklinikája klin. labor.-mát, majd endokrinológiai kut. labor.-mát vezette. Új módszereket honosított meg a hazai endokrinológiai diagnosztikában. Elsősorban a mellékvese élettanát kutatta, világviszonylatban elsőnek foglalkozott az egyszerű elhízás és az androgén anyagcsere összefüggésével. Jelentős szerepe volt a klinikofarmakológiai hálózat kiépítésében, tagja volt az Eü. Min. ETTés Gyógyszertörzskönyvezési Bizottságának. – Holló I.: Irod.: K. O. (Orv. Hetil., 1979, 1. sz.). Korpássy Béla (Szeged, 1907. jan. 12. – Szeged, 1961. nov. 27.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1931-ben a szegedi kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1939–1944-ben az ungvári Áll. Elmegyógyintézet kórboncnok főorvosa, 1947-től a kórbonctan ny. r. tanára Szegeden. 1939-ben egy. magántanár. A májcirózis és a májrák kapcsolatával, endokrinológiával foglalkozott. – Fm.: Warzen, Papillome und Krebs (Babó J.-fel, Leipzig, 1936); Leberschädigungen durch Gerbsäure (Schweizerisches Zentralblatt für Pathologie u. Bakteriologie, 1949) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1961, 48. sz.). Kótai Endre (Zombor, 1914. dec. 10. – Bp., 1976. dec. 3.) orvos, traumatológus. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1938–1940-ben a bajai kórházban sebész, 1940–1945-ben katonaorvos, 1945– 1950-ben a Baleseti Kórház adjunktusa, 1950–1956-ban orvosőrnagy, baleseti sebész, majd 1956–1961-ben az Orsz. Traumatol. Int. traumatológusa, 1961–1974-ben a Baleseti Ambulancia főorvosa. – Irod.: Csákány É.: K. E. (M. Traumatológia, 1971, 1. sz.). Kótay Pál (Halmi, 1910. szept. 21. – Marosvásárhely, 1986. dec. 25.) orvos, orvostörténész, urológus, egy. tanár, 1934-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1934–1938-ban a Szent János Kórház sebésze, később urológusa. 1939-ben Rostockban dolgozott, 1940-ben urológus szakorvos. 1940–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika adjunktusa, 1946-tól a marosvásárhelyi sebészeti klinika urológiai oszt. vezetője, 1956-tól az urológia professzora, klin. igazgató. Kiváló műtőorvos, kórszövettani kutató, jeles orvostörténész, szépíró. Elsősorban a 18. sz.-i orvoslást kutatta. Ő adta ki Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (Bp., 1960–1970) c. négykötetes munkáját, és írt hozzá – névtelenül – bevezető tanulmányt. – Fm.: Az urológiai sebészet alapvonalai (Marosvásárhely, 1951) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1987). Kotlán Sándor (Szomolány, 1887. júl. 14. – Bp., 1967. dec. 22.) állatorvos, parazitológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1951), Kossuth-díjas (1951). 1911-ben szerezte meg állatorvosi, 1918-ban doktori oklevelét. 1911–1918-ban uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1918–1921-ben a bécsi Állatorv. Főiskolán vendégkutató, 1921–1923-ban a parazitológia és az álattan tanára, 1923–1929-ben rk. tanár, 1935-ben ny. r. tanár, a parazitológiai int. igazgatója. Elsősorban parazitológiával foglalkozott, különböző kórformák leírója. Megszervezte az MTA Állateü. Kut. Int.-ét, a nemzetközi parazitológiai kutatás megszervezője, az 1948. évi bp.-i nemzetközi parazitológiai kongr. szervezője. Alapítója és első elnöke a M. Parazitológiai Társ.-nak, több külföldi társaság tb. és lev. tagja, több szakfolyóirat szerk. biz. tagja (Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, Állatorvosi Lapok, M. Állatorv. Lapja), az Acta Veterinaria főszerk.. – Fm.: A hazai lovakban előforduló Sclerostomidák (Bp., 1919); A szárnyas baromfiak fertőző és parazitás betegségei (Manninger R.vel, Bp., 1931); Fonálférgek (Bp., 1935); A magyar állatorvoslás és állatorvosképzés története 1787–1937 (Bp., 1937); Parazitológia (Bp., 1953); Helminthologie (Bp., 1960) – Irod.: Horn A.: K. S. (M. Tud., 1968, 4. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 1. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 2. sz.). Kovács András, B. (Nagykamarás, 1935. júl. 2. – Bp., 1981. máj. 26.) állatorvos, sebész, egy. tanár, az állatorv. tud. doktora (1949). 1949-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, majd uo. a sebészeti, később a szemészeti tanszék munkatársa, 1963-tól ny. r. tanár, tszv. 1966–1972-ben rektor. Rektorsága idején épült fel az Állatorvostud. Egy. központi épülete. Az Állatorvosi Társ. elnöke, több könyv és tanulmány szerzője. Állatorvosi sebészettel, sertések végtagsérüléseivel foglalkozott, új alloplasztikus anyagok felhasználásának a módszereit kutatta. – Fm.: Általános állatorvosi sebészet (Bp., 1963); A csülök ápolása és betegségei (Bp., 1967, 1968, 1969); Háziállatok sebészeti betegségei (Bp., 1977) – Irod.: B. K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1981). Kovács Ákos (Bp., 1903. ápr. 7. – Bp., 1980. nov. 3.) orvos, röntgenológus, az orvostud. kandidátusa (1958). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1942-ben a János Kórház röntgenosztályán másodorvos, 1943-től főorvos, 1942–1943-ban katonaorvos, 1952-től a Rókus Kórház röntgen-főorvosa, 1973– 1974-ben nyugdíjasként az Orsz. Röntgen és Sugárfizikai Int.-ben dolgozott, majd a SOTE orthopédiai klinika 159 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON röntgen-szaktanácsadója. 1949-ben egy. magántanár. Kutatási területe a gerinc röntgen-diagnosztikája, több mint 40 tanulmány és könyv szerzője. Jeles képzőművész, amatőr szobrász és festő, a csigolyák plasztikus röntgenanatómiai atlaszának szerzője. Három dimenzióban készültek az ábrái. Kitűnő térbeli tájékozódó képességének eredménye volt a híres Kovács-féle felvétel (a lumbo-sacralis gerincoszlop vizsgálatára szolgáló, speciális projectióban készült röntgenkép) kidolgozása is, amelyet szerte a világon alkalmaznak. Az Énekhang a rtg-felvételen c. munkáját Dévényi László megfilmesítette. – Fm.: Rtg-Atlasz (Bp., 1958) – Irod.: K. Á. (M. Radiol. Közl., 1980, 3-4. sz.). Kovács Ferenc (Szeged, 1890. nov. 1. – Bp., 1974. szept. 1.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1921-ben a bp.-i II. sz. női klinikán labor.-vezető orvos, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USAban. 1929-ben magántanár, 1931–1935-ben a debreceni női klinikán ny. r.k. tanár, 1935–1951-ben uo. tszv., klinikai igazgató, ny. r. tanár, egyben a debreceni Bábaképző ig.-ja. 1951–1962-ben a bp.-i Bábaképző ig.-ja. 1961-től rendelőint. orvos. 1936–1944-ben a M. Nőorvosok Társ.-nak az elnöke. Hormonológiával, bábaképzéssel foglalkozott, részt vett a szülészeti rendtartás előkészítésében. – Fm.: Újabb irányzatok és problémák a szülészetben (Bp., 1931); Gyakorlati és műtétes szülések (Bp., 1936); Adatok a női ivarhormonhatás mechanizmusához (Bp. 1938); Megjegyzések a méhrák gyógyításának kérdéséhez (Bp., 1950); Biologie der Schwangerschaftsdauer (Bp., 1960) – Irod.: K. F. (Orv. Hetil., 1975. máj. 18.); (Orv. Heil., 1984). Kovács György (Bp., 1900. ápr. 10. – Bp., 1965. júl. 21.) orvos, műfordító, az orvostud. kandidátusa (1964). 1926-ban Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Fiatal korában tagja a Galilei Körnek és az SZDP-nak. 1921ben Bécsbe emigrált, orvosi oklevelének megszerzése után hazatért, a szakszervezeti mozgalom egyik vezetője lett. Az Orv. Hetil. szerkesztője (1945–1948), a Közp. Stomatológiai Int. főorvosa (1945–1965). Orvosi tevékenysége mellett műfordító, ismeretterjesztő és regényes munkákat is írt. – Fm.: Hősök, tudósok, emberek (Bp., 1935); A fejedelem (II. Rákóczi Ferenc regényes életrajza, Bp., 1935) – Irod.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1965, 31. sz.). Kovács István (Bp., 1919. jan. 1. – Bp., 1970. nov. 19.) orvos, nőorvos, egy. docens. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1944–1959-ben a szegedi női klinikán dolgozott, 1954-től egy. docens. 1957–1958-ban dékán, majd h. rektor. 1959-től a Bajai Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Elsősorban a meddőség kérdéseivel foglalkozott. Kovács Klára, Dózsáné (Szekszárd, 1912. márc. 7. – Bp., 1982. dec. 29.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1941-ben gyermekszakorvos. 1944-ben Németországba deportálták, 1945–1948-ban a Nemzeti Segély gyermekorvosa, 1948–1950-ben körzeti orvos, 1950–1951-ben üzemorvos. 1951-től az OTKI gyermekklinikáján docens. Kutatási területe a légúti megbetegedések bakteriológiája. – Irod.: K. K. (Orv. Hetil., 1983, 3. sz.). Kovács Ödön (Szeged, 1883. jún. 6. – Szeged, 1954. jún. 13.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1906-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1906–1909-ben körorvos, 1908-ban tisztiorvosi képesítést szerzett. 1909–1921-ben a szegedi Városi Kórházban gyermekgyógyász főorvos, 1921–1923-ban a helyi csecsemőgondozó igazgatója, 1920–1923-ban uo. az Áll. Gyermekmenhely h. igazgatója, 1923–1947-ben igazgatója. 1924-ben magántanár, 1938-ban c. rk. tanár. Elsősorban csecsemőbetegségekkel, gyermekvédelemmel foglalkozott. – Irod.: K. Ö. (SZOTE Évkönyv, Szeged, 1970). Kovács Pál (Dég, 1808. júl. 1. – Győr, 1886. aug. 13.) orvos, író, szerkesztő, az MTA lev. tagja (1833). 1833ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Kisfaludy Károly és az Auróra szerkesztőinek barátja, de írói munkájáért kapott MTA-tagságáról Csató Pál támadásai miatt lemondott. 1836-ban a Kisfaludy Társ. egyik alapítója, 1935-től gyakorló orvos Győrben. 1847-ben megalapította a Hazánk című lapot, amelyben Petőfi és Arany is publikált. Verseket, színdarabokat és elbeszéléseket írt. – Fm.: A nevendék nőnem. Írta orvosdoktorrá létekor (Pest, 1833); Thalia (Eredeti színdarabok gyűjteménye, I–III. köt., 1833–1834); A művész álma (színmű, Budapest, 1843); K. P. munkái (Pápa-Győr, 1844–1846); Farsangi kalandok (Bp., 1877) – Irod.: Vadnai K.: K. P emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1887), Koltai V.: Dr. K. P. élete és működése (Győr, 1889); Haug A.: Dr. K. P. halálának 100. évfordulójára (Dég, 1986). Kovács Sebestény Endre (Garamvezekény, 1814. szept. 27. – Bp., 1878. máj. 17.) orvos, eü. szervező, az MTA lev. tagja (1858). 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841–1849-ben a pesti sebészeti klinika tanársegédje, 1843-ban a Rókus Kórház főorvosa. 1861-ben a Orvosegyes. elnöke, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. A pesti orvosi iskola tagja. – Fm.: Orvostudori értekezés a hebegésről (Pest, 1841); Gyakorlati sebészet. Balassa János előadásai szerint (Pest, 1846); Javaslat az álladalmi és orvosi ügy


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON rendezéséről (Pest, 1848) – Irod.: Rózsay J.: Emlékbeszéd néhai K. S. E. lev. tag fölött (Akad. Ért., Bp., 1879), Szállási Á.: K. S. E. (Orv. Hetil., 1878). Kovácsy Béla (Tasnádszántó, 1861. nov. 22. – Bp., 1931. jún. 6.) állatorvos. 1884-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1884-ben Sopronban állatorvos, 1885–1907-ben a kassai gazdasági tanint. állattenyésztési tanára, 1895-től igazgatója. 1907-ben az Orsz. Gyapjúminősítő Int. igazgatója. Jelentős szerepe volt a Mezőgazd. Múzeum megszervezésében. 1885–1895-ben a Gyakorlati Mezőgazda c. hetilap szerkesztője. – Fm.: Tanulmány a kefírről... (Kassa, 1888); A hasznos madarak és azok védelméről (Kassa, 1888); A ló és annak tenyésztése (Kassa, 1888); A sertés, annak tenyésztése és hizlalása (Monostori K.-lyal, Kassa, 1890); A háziállatok takarmányozása (Kassa, 1893); Takarmányozástan (Kassa, 1893); A szarvasmarha tenyésztése (Bp., 1907); A cukorrépa trágyázása (Bp., 1912); Juhtenyésztés és gyapjúisme (Bp., 1923) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp.; 1991). Kovárzik Károly (Sopron, 1873. dec. 18. – Bp., 1938. jan. 11.) állatorvos, szakíró. Oklevelét Bp.-en szerezte, 1889–1900-ban az Állatorv. Főiskolán tanársegéd, 1900–1902-ben Debrecenben hatósági állatorvos, 1902– 1907-ben Bécsben gyakorló orvos, 1907–1937-ben Sopron főállatorvosa, 1938-ban Bp.-en állatorvosi főfelügyelő. Veszettséggel és járványkutatással foglalkozott. – Fm.: A petecskór szérumos orvoslása (Bp., 1915); Adatok a szarvasmarhák meddősége elleni védekezéshez (Bp., 1933); Az állategészségügy feladatainak vázlatos ismertetése (Bp., 1938) – Irod.: K. K. (Állateü. L., 1938. febr.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Kováts Ferenc, id., székelyudvarhelyi (Nagyszeben, 1888. márc. 3. - Bp., 1983. nov. 23.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. doktora, a korszerű magyar tüdőgyógyászat egyik megteremtője. 1910-ben a kolozsvári egy.-en szerzett orvosi oklevelet. Egyetemistaként az anatómiai int. demonstrátora. 1910–1914-ben a marosvásárhelyi kórházban sebész, majd Radnót körorvosa. 1914–1919-ben Vizaknán tisztiorvos. 1919-ben Szegedre költözött, ahol 1919–1927-ben a Munkásbizt. Pénztár tüdőbeteg rendelőjének a főorvosa. 1927-től a szegedi egy.-en a tüdőgümőkór kór- és gyógytana tárgykör magántanára, 1935-től c. ny. rk. tanára. 1927–1936-ban a városi tüdőbeteg-gondozó főorvosa. 1927–1942-ben a bp.-i Szt. János Kórház II. sz. tüdőbeteg-osztályának a vezető főorvosa. 1942-től a szegedi egy.-en a tüdőgyógyászat ny. r. tanára, a tüdőgyógyászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1961-ben nyugdíjazták. Franciaországi és németországi tanulmányútjairól új módszereket (mikrobaktérium tenyésztése, légmellkezelés, bronchográfia stb.) hozott haza és honosított meg. Kísérleteinek eredményei a légmell kezelésére alkalmas K.-féle tűk. A tbc diagnosztikájával és kórtanával foglalkozott. Ő írta le a paprika-feldolgozó munkások tüdőbetegségét, elsőként derített fel olyan szerves por által okozott kombinált tüdőbetegséget, amely a később felismert foglalkozási ártalmak feltárásához szolgált modellként. Ő írta a tuberkulózist tárgyaló első m. tankönyvet. Tanítványai alkotják a külföldön is ismert K.-iskolát. A Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társ. örökös elnöke. A Chest Physician Society elnökségi tagja, a francia és az osztrák tuberkulózis társ. t. tagja. – Fm.: Az ambulans légmellkezelés (Bp., 1929); Die lungenerkrankung der Paprikuspalter (Bp., – Leipzig, 1937); A tüdőgümőkór (Bp., 1945, 2. átdolg. kiad. 1956); Hogyan gyógyítjuk a tüdővészt (Bp., 1946); A gümőkór (Bp., 1954); Die Toxomycose der Lunge (Bp., 1965); A hörgők betegségei (Nyiredy G.-val, Bp., 1966); Occupational myotic diseases of the lung (Bugyi B.-zsal, Bp., 1968); Egészséges élet – derűs öregség. Használati utasítás az élethez (1976); Völgyből a hegyre. Egy orvosprofesszor visszaemlékezései (Bp., 2000) – Irod.: Miskovits G.: Id. K. F. 1888–1983 (Orv. Hetil., 1984); Szállási Á.: Id. K. F. 1888–1983 (Orvostört. Közlem., 1984). Kováts Ferenc, ifj., székelyudvarhelyi (Radnót, 1913. máj. 1. – 1997. aug. 7.) orvos, tüdőgyógyász, grafikus, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1955). Id. Kováts Ferenc fia. 1937-ben a szegedi orvoskaron szerezte meg orvosi oklevelét. Ezév őszétől a Szt. János Kórház női tüdőosztályán externista, 1938-tól segédorvos, 1940-től alorvos, 1947-től c. klinikai adjunktus. 1945-től a bp.-i egy.-en a gümőkór gyógyítása tárgykör magántanára. 1951-től az Orsz. Korányi Tbc-int. oszt. vez. főorvosa. 1978-ban ment nyugdíjba, utóbb az int. tud. tanácsadója. 1937-ben Hautville-ben és Párizsban, 1939-ben a római C. Forlanini Int.-ben, 1943-ban Svájcban, 1947–1948-ban Davosban, Párizsban és Rómában végzett tanulmányokat. Elsőként foglalkozott Mo.on a Monaldi-féle kavernaszívással, az elsők között vezette be a Jacubeus-műtétet és a pleuritisek szívó kezelését. Nemzetközileg is elismert tüdő-röntgenatlasza 1953-ban jelent meg. Később a mellkasi légzés mozgásának geometriai ábrázolását dolgozta ki. Grafikáit, rézkarcait, fametszeteit, akvarellképeit több kiállításon is bemutatta. – Fm.: A gümős mellhártyalob (Bp., 1944); Röntgenanatomische Grundlagen der Lungenuntersuchungen (Zsebők Z.-al, 1953, magyarul: A tüdő röntgenanatómiája, Bp., 1959, franciául: 1955, oroszul: 1958, angolul: 1961, lengyelül: 1963) – Irod.: Naszlády A.: In memoriam dr. K. F. jr – Földes I.: Dr. K. F. jun. 1913–1997 (Medicina Thoracalis, 1997). Kováts István (Kálló, 1888. jún. 22. – Bp., 1969. szept. 20.) orvos, nőorvos, c. egy. tanár. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1919-ben a bp.-i I. női, 1919– 161 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1930-ban a pécsi női klinikán tanársegéd, 1928-ban magántanár, 1941-ben c. rk. tanár. 1936–1957-ben a pécsi Bábaképző igazgatója. Szülészeti műtéttannal, bábaképzéssel foglalkozott. – Irod.: K. I. (Orv. Hetil., 1969, 50. sz.). Kováts Mihály (Korlát, 1762. júl. 7. – Mezőcsát, 1851. jún. 22.) orvos, az MTA lev. tagja (1932). 1791-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1791–1975-ben Bécsben és Svájcban dolgozott. 1795–1849ben Pesten gyakorló orvos. Mineralógiával, vegyészettel, törvényszéki orvostannal foglalkozott. Híve volt a nyelvújításnak, harcolt az orvosi szekták ellen. Az első magyar nyelvű kémiakönyv és törvényszéki orvostani munka szerzője. – Fm.: Chemia avagy a természet titka. F. A. Gren nyomán (I–IV. köt., Buda, 1807–1808); A hirtelen halál veszedelmeiben való segedelem (Pest, 1820, szerbül és szlovákul is); Értekezés a himlő kiirtásáról (Pest, 1822); Lexikon mineralogicum ennea. glottum (I–IV. rész, Pest, 1822); Medicina forensis (Pest, 1828); Antiorganon (Pest, 1830); Magyar Patika (1835) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Szőkefalvy Nagy Z.: K. M. orvos, a magyar természettudományi ismeretterjesztés egyik úttörője (Orvostört. Közlem., 1959, 12. sz.). Kováts Tibor György (Medgyesbodzás, 1919. jún. 22. – Szeged, 1990. dec. 6.) orvos, biológus, biokémikus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1945-től a szegedi kórélettani int. tanársegédje, 1950-ben laboratóriumi szakorvos, 1950-től a szegedi közeü. int. adjunktusa, 1957-től a gyógyszertani int. adjunktusa, 1965-től docens, 1970-től a sebészeti műtéttani int.-ben egy. tanár. Nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el az endotoxinok hatásmechanizmusa, farmakológiai, patofiziológiai és allergológiai vizsgálata során. – Fm.: Endotoxin fogékonyság és endotoxin túlérzékenység (Szeged, 1975); Endotoxion chronotolerance (Chronopharmacology, Oxford, 1979); Circadian Changes in Contact Hypersensitivity is CBA Mice to Dinitrochlorobenzene (társszerzőkkel, Toward Chronopharmacology, Oxford, 1982). Köleséri Sámuel (Szendrő, 1663. nov. 18. – Nagyszeben, 1732. dec. 24.) orvos, természettudós. Franekerben filozófiából, Leidenben medicinából szerzett doktori oklevelet. 1688–1693-ban Teleki Mihály erdélyi kancellár, majd 1693-tól Erdély főorvosa. 1699-ben bányaügyi szemlélő, 1705-ben pénzügyi felügyelő. 1700-ban I. Lipót őt bízta meg Erdély nemesfémbányászatának újjászervezésével. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt császárpárti. 1713-ban tanácsos, 1727–1729-ben udvari tanácsos. 1731-ben letartóztatták. Háza Erdély szellemi központja volt, jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkezett. 1718-ban a Császári Tud. Akadémia, 1729-ben a londoni Királyi Társaság tagja lett. – Fm.: Disp. Mathem. Physica De Lumine (Leiden, 1681); Tract. brevis de Mediis (Solna, 1681); Auraria Romano-Dacica (Nagyszeben, 1717); Tanáts adás pestisről (Kolozsvár, 1719); Tibullus Corvinianus (Kolozsvár, 1727) – Irod.: Weszprémi István: Succincta medicorum... biographia (I. köt., Lipcse, 1744). Környey István (Graz, 1901. júl. 29. – Bp., 1988. jún. 21.) orvos, ideg- és elmegyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1947, r. 1973). Orvosi oklevelét 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1923–1930-ban az I. sz. anatómiai int. munkatársa, 1930–1934-ben Magdeburgban ideggyógyászati tanulmányokat folytatott, 1934-től a szegedi Agykutató Int. neuropatológiai kut. int.-ben ösztöndíjas. 1936-ban az idegrendszer kórtana és kórszövettana magántanára, 1936–1938-ban Rockefeller-ösztöndíjas Bostonban, agysebészeti tanulmányokat folytatott. 1940-ben a kolozsvári orvosi karon az agysebészet ny. r. tanára, önálló agysebészeti osztályt vezetett 1945-ig. 1947-től a pécsi ideg- és elmeklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1972-ben ment nyugdíjba. Része volt az önálló agysebészeti és gyermekneurológiai osztályok országos kiépítésében. Fő kutatási területe az öröklött ideg- és agybetegségek, az agyszöveti károsodások, az idegrendszer gyulladásos megbetegedései stb. Jeles neuropatológus volt. – Fm.: Symptomatologie des verlangerten Marks, der Brücke des Mittelhirns und des Sehhügels-Myelitis (Handbuch der Neurologie, V., VIII., Berlin, 1936); Histopathologie und klinische Symptomatologie der anoxisch-vasalen Hirnschädigungen (Bp., 1955); History of neurological science (Pécs, 1976); Neuropathologia (társszerzőkkel és szerk., Bp., 1987) – Irod.: Szentágothai J.: K. I. (M. Tud., 1988, 12. sz.); F. Seitelberger: Stefan K. (Almanach, Österreichische Akademia der Wissenschaften, 1991–1992) . Körösy Kornél (Bp., 1879. dec. 2. – Bp., 1948. júl. 23.) orvos, élettani kutató, humángenetikus, egy. tanár. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a bp.-i élettani int. munkatársa, 1911-ben az általános élettan magántanára, 1916-ban c. ny. rk. tanára, majd ny. r. tanára (1918–1920), majd az élettani int. vezetője. Fehérjekémiai és anyagcserevizsgálatokkal, biometriával, genetikával foglalkozott. – Fm.: Versuch einer Theorie der Gen-Koppelung (Leipzig, 1928) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770– 1935 (Bp., 1936); K. K. (Bp.-i Orvosok L., 1948, 301. sz.); Czeizel E.: A humángenetika hazai úttörői (Orv. Hetil., 1974). Köves János, 1910-ig Wetzl (Zirc, 1882. jan. 8. – Bp., 1977. okt. 31.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. doktora (1952). 1902-ben szerezte meg állatorvosi, 1904-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1902162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON től tanársegéd, Hutÿra Ferenc asszisztense a védőszérumok kutatásában. 1912-től a Phylaxia ig.-ja. 1924–1934ben egy. magántanár a sertések fertőző betegségei tárgykörből, 1937-ben c. rk. tanár. 1924–1942-ben a M. Állatorv. Egyes. elnöke, 1940–1945-ben a MTA Állateü. Int. h. igazgatója. 1945 után nyugdíjasként szaktanácsadó volt az állateü. szervezésének kialakításánál. 1966-ban Hutÿra, 1974-ben Manninger-, 1975-ben Marek József-emlékérmet kapott. – Fm.: A sertéspestis megelőzése és leküzdése oltásokkal (Bp., 1928); A tetanusz elleni aktív immunizálás (Elek P.-lal, Szélyes L.-sal, Bp., 1951) – Irod.: Szent-Iványi M.: K. J. (M. Állatorv. L., 1978, 2. sz.). Középessy László (Nagyvárad, 1908. febr. 11. – Gyula, 1969. nov. 14.) tüdőgyógyász. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1940-ben a János Kórház, 1940–1945-ben a Nagyváradi Kórház tüdőosztályán dolgozott. 1945–1947-ben körorvos, 1947-től haláláig a Gyulai Áll. Kórház tüdőorvosa, 1951-től a Tüdőbeteg Int. igazgatója. Vitaminológiával, járványtannal, a gümőkóros betegek otthoni kezelésével foglalkozott. – Irod.: K. I. (Tuberkulózis, 1970, 1. sz.). Krajstir Károly (Szomolnok, 1804. jan. 28. – Morrison, USA, 1860. máj. 7.) orvos. 1829-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd katonaorvosként csatlakozott az 1831. évi lengyel felkelés seregéhez. A vereség után Franciaországban a lengyel emigráció orvosa. 1837-ben áttelepült az Egyesült Államokba, Bostonban iskolát alapított, majd irodalmat tanított a virginiai egyetemen. 1848-ban haza akart térni, de már nem tudott bejutni Magyarországra. 1851-ben visszatért az Egyesült Államokba, New Yorkban élt. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de antrace et postula maligna quam, dum summos nadicine... (Buda, 1829) – Kapronczay K.: Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok (Bp., 1993). Kramár Jenő (Bp., 1895. szept. 21. – Boston, 1981.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a pécsi gyermekklinika munkatársa, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, 1927-től magántanár, 1929–1931-ben mb. tszv., 1931-ben a szegedi orvosi karon a gyermekgyógyászat rk. tanára, 1935–1944-ben ny. r. tanár. 1943–1944-ben az egy. rektora. 1945-ben az USAban telepedett le, 1950-től a nebraskai Creighton Egy.-en a gyermekgyógyászat tszv. egy. tanára. Több külföldi és amerikai akadémia, társaság, egyesület és nemzetközi szervezet r., lev., tb. tagja. A hipofízis-hormonok fiziológiával és patológiájával, a hajszálerek patológiájával, a vérzékenység mechanizmusával foglalkozott. – Fm.: Adatok a szamárköhögés klinikájához és bakteriológiájához (Orv. Hetil., 1924); A szegedi polymielitisjárvány tanulságai (Liszka I.-nel, Orv. Hetil., 1933); A csecsemők és gyermekek tüdőgyulladásáról immunitástani szempontból (Orvosképzés, 1933); Untersuchungen zur Pharmakologie und Pharmakodynamie des Kindesalters (Varga T.-ral, Blazsó S.-ral, Archiv für Kinderheilkunde, 1934, 1936); Zur Klinik des akuten Rheumatismus (Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1937); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (Csajághy M.val, Miskolczy D.-vel, Bp., 1940); Adatok a vérhas chemotherapiájához (Orv. Hetil., 1942). Kramer János György (Sopron, 1684. – Bécs, 1744.) orvos, botanikus. 1715–1718-ban katonaorvos Mo.-on, 1718-tól temesi főorvos. 1926–1930-ban a szász király orvosa Drezdában, 1734–1738-ban császári katonaorvos az osztrák–francia háborúban. 1738-tól Bécsben élt. Orvosi munkák mellett elsősorban flórakutatással foglalkozott. – Fm.: Tentamen botanicum (Drezda, 1728); Cognitiones et observationes de climate Hungarica (Bécs, 1739); Medicina castrensis (I–II. köt., Bécs, 1739); Medicina Chirurgica castrensis... (Nürnberg, 1740) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Králik Géza (Bp., 1938. szept. 7. – Bp., 1976. aug. 15.) állatorvos. 1962-ben szerezte állatorvosi oklevelét a Állatorvostud.-i Egy.-en, 1963-ban a Kertészeti Kutató Int.-ben, 1963–1967-ben a Közp. Tej- és Húsvizsgálóban állatorvos, majd 1967-től a Főv. Állateü. Int., illetve ezen intézet állatkórházának az igazgatója. A gyakorlati munka mellett jeles népszerűsítő, rádióban, televízióban rendszeres műsora volt, ismeretterjesztő lapokban rendszeresen publikált. Autóbaleset áldozata lett. – Irod.: K. G. (Rádió és TV Újság, 1976, 35. sz.); Bernáth T.: K. G. (M. Állatorv. Lapja, 1967, 1. sz.). Krámer Miklós (Bp., 1921. okt. 18. – Bp., 1963. aug. 1.) orvos, biokémikus, az orvostud. kandidátusa (1957). 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Az orvosi vegytani int. munkatársa, 1950–1953ban az MTA orvosi oszt. titkára, 1957–1958-ban ösztöndíjas Londonban. 1961–1963-ban az Orsz. Korányi Tbcszananórium biokémiai lab.-nak a főorvosa. Biokémiával és molekuláris biológiával foglalkozott. – Fm.: Adatok a fehérjék bioszintézisének kérdéséhez (Bp., 1957); Molekuláris genetika (Bp., 1963) – Irod.: K. M. (MTA Biol. Oszt. Közl., 1964. VII. 1-2.). Krepuska Géza (Pest, 1861. szept. 5. – Bp., 1949. okt. 15.) orvos, fülész, egy. tanár. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1884–1892-ben a bp.-i II. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1893-ban fülész és rendelőorvos a János, illetve az István Kórházban. 1892-ben a fülészet magántanára. 1911–1919-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1913-ban c.ny. rk. tanár. 1919–1932-ben ny. r. tanár. Fülészeti műtéttannal, daganatos 163 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON és gyulladásos fülészeti betegségek diagnosztikájával és terápiájával foglalkozott. – Fm.: Fülgyógyászat (Bp., 1936) – Irod.: Krepuska I.: K. G., a modern magyar fülgyógyászat megalapítója (Term. tud. Közl., 1961). Kresz Géza (Pest, 1846. aug. 30. – Bp., 1901. ápr. 10.) orvos, a mentőszolgálat megszervezője. Kresz Géza hegedűművész apja. 1871-ben szerezte meg orvosi és szülésmesteri oklevelét a pesti orvosi karon, majd Bécsben folytatott tanulmányokat, 1873-ban sebészorvosi oklevelet is szerzett. Hazatérve a Bp. V. kerület orvosa, majd tiszti főorvosa lett. 1886–1887-ben kiállításokon mutatta be az élelmiszer-hamisítási eljárásokat és felszereléseket. 1887-ben megszervezte a Bp.-i Önkéntes Mentőegyesületet. Tisztiorvosi állásáról ekkor lemondott, minden erejét a mentőügynek szentelte. Ezévtől a bp.-i mentők igazgatója: megszervezte a mentést, a betegek, közöttük az elmebetegek int.-be szállítását, a részegek és epileptikusok ellátását, az elsősegélynyújtás oktatását. Létrehozta a Mentőmúzeumot, mentőkönyvtárat alapított. Utolsó törekvése a Fertőtlenítő Int. megalapítására irányult, amelyet a megújuló kolerajárványok tettek szükségessé. Emellett a MÁV-nál és a Fővárosi Villamosvasútnál is betöltött orvosi állást. Egészségügyi felvilágosítással is foglalkozott. A Mentők Lapja alapító szerk. Fontos szerepe volt a magyar torna és jégsport megszervezésében. – Fm.: Miként lehetne Budapest fővárosát jó, egészséges és megbízható tejjel és gyermektejjel ellátni? (Pest, 1883); A tuberculosis és annak pusztítása ellen való védekezés (Bp., 1884); Első segély rögtöni baleseteknél az orvos megérkezéséig (Bp., 1885); A mentés és elsősegély szervezése a fővárosban (Bp., 1885); A cholera és az ellene való védekezés (Bp., 1892); A mentők működése 1887–1896 (Bp., 1896) – Irod.: Felkai T.: K. G. (Orv. Hetil., 1971); Kapronczay K.: K. G. (Orv. Hetil., 1976, 29. sz.). Krishaber Mór (Kula, 1833. – Párizs, 1883. ápr. 11.) orvos, gégész, egy. tanár. 1860-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, előbb Orosházán gyakorló orvos, majd Párizsban telepedett le. Főleg gégészettel, gégesebészettel foglalkozott. 1871-től a párizsi orvosi karon a gégészeti klinika vezetője, rk. tanár. A gégesebészet sokat köszönhet tevékenységének. Írásai francia folyóiratokban jelentek meg. Krompecher István (Bp., 1905. ápr. 17. – Debrecen, 1983. aug. 19.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948., r. 1973). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1927-től az anatómiai int. munkatársa, 1937-ben magántanár, 1937–1938-ban a Heidelbergi Egy. orvosi karán vendégprofesszor, 1940– 1944-ben a kolozsvári szövet- és fejlődéstani int. igazgatója, ny. r. tanár, 1945–1949-ben a marosvásárhelyi anatómiai és szövettani tanszék tszv. egy. tanára, 1949–1975-ben a DOTE I. sz. anatómiai int. igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban a kötőszöveteket, a csontosodási folyamatokat, a mucopolysaccharid anyagcserét vizsgálta. Felismerte a primer angiogén csontosodást. 150 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Több egy. díszdoktora, tb., lev., r. tagja hazai és külf. társaságoknak (hallei Leopoldina, milánói Lombard Orvosi Akad., M. Anatómusok, Hisztológusok és Embriológusok Társ. stb.). – Fm.: Die Knochenbildung (Jéna, 1937); Kísérleti ízületképzés (Kolozsvár, 1943); Die Grundlagen der Eierschalentherapie (Jéna, 1958); Form und Funktion in der Biologie (Leipzig, 1966); Local tissue metabolism and the quality of the callus (Bp., 1967); Carbohydrate metabolism of tissues (László B. Máriával, Bp., 1983) – Irod.: Székely Gy.: Dr. K. I. (1905– 1983) (Orv. Hetil., 1983, 42 sz.); Törő I.: K. I. (M. Tud., 1884); Dr. K. I. (összeáll.: Hadházy Cs., Debrecen, 1996). Krompecher Ödön (Poprád, 1870. febr. 16. – Bp., 1926. aug. 26.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1914). 1894-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1894-től a II. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1902-ben magántanár, 1910-től a kórszövettan és a bakteriológia c. ny. rk., 1912-től ny. rk., 1914től ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója. Leírta a róla elnevezett, a basalsejtekből kiinduló laphámrákot, jelentős sejtkutató, daganatos, gyulladásos és tuberkulózisos betegségekkel foglalkozott. – Fm.: Die mehrfache indirekte Kernteilung (Wiesbaden, 1895); Kristallisation, Fermentation, Zellen und Leben (Wiesbaden, 1907); Der Basalzellenkrebs (Jena, 1913) – Irod.: Réti E.: K. Ö. (Élővilág, 1964, 1. sz.); RegölyMérei Gy.: K. Ö. emlékezete (Orvosi Hetil., 1966, 49, sz.); Honti J.: K. Ö. (Híres m. orvosok, II. köt., Bp, 2001). Kubányi Endre (Perlő, 1893. okt. 18. – Bp., 1983. aug.29.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1921-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán, 1922–1933-ban a II. sz. sebészeti klinikán, rövid ideig Pécsett klinikai tanársegéd. 1923-ban Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1933–1938-ban a Madarász u.-i Kórház főorvosa. 1924-ben Pécsett, 1935ben Bp.-en életre hívta az első vérátömlesztő és véradó központokat. 1938–1970-ben a Rókus Kórház főorvosa. Kutatási területe a Simmonds-féle betegség hipofízis-átültetéssel történő gyógyítása, az erről készített filmje 1947-ben nemzetközi díjat kapott. Ugyancsak jó eredményeket ért el a trigeminusneuralgia sebészi kezelése területén. 1929-ben Widder Ignác-díjat, 1969-ben Balassa-érmet kapott. – Fm.: Vérátömlesztés (Bp., 1926, németül is); A rákbetegségek korai felismerése (Bp., 1934); Trigeminusneuralgie (München, 1956); Transplantation von Mensch auf Mensch aus dem Lebendem und aus der Leiche (Bern, 1948); Az arteria carotis communis resectiója (Bp., 1958) – Irod.: Hüttl T.: K. E. (Orv. Hetil., 1983, 30. sz.). 164 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kubinyi Pál (Nádasd, 1870. márc. 20. – Bp., 1928. nov. 23.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893-tól a II. sz. szülészeti klinikán működött, 1909-ben a szülészeti műtéttan magántanára, 1918–1926-ban a kolozsvári, majd a szegedi orvosi karon a szülészet ny. r. tanára, 1926–1928-ban a bp.-i I. sz. szülészeti klinika igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. Megszervezte a női rákszűrést. – Fm.: A méhrák és gyógyítása klinikai tapasztalatok alapján (Bp., 1907) – Irod.: Tóth I.: K. P. (Orv. Hetil., 1928). Kudász József (Mezőkövesd, 1904. júl. 10. – Bp., 1981. júl. 27.) orvos, sebész, szívsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1931-ben szerezte meg – majd Debrecenben honosította – orvosi oklevelét. 1933– 1937-ben a pécsi kórbonctani int. tanársegédje, 1937–1950-ben Egerben, majd a Rókus Kórházban alorvos, később főorvos. 1950–1955-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1955–1957-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinika, 1957–1975-ben a IV. sz. sebészeti (szívsebészeti) klinika igazgatója. Előbb gyermeksebész volt, de már ekkor foglalkozott szívsebészettel. A szív- és érsebészet területén úttörő jelentőségű tevékenységet fejtett ki. Elsőként végzett Mo.-on Blalock-műtétet, Swann-módszerrel aorta-feltárást. 1960-ban az ő csoportja hajtott végre elsőnek Mo.-on extracorporális perfúzióval végzett nyitott szívműtétet. Az érsebészet területén számos új módszert alkalmazott, de traumatológiával is eredményesen foglalkozott. Ő végezte Mo.-on az első combnyakszögelést. Jelentős oktatói tevékenységet fejtett ki. Tagja volt az Eü. Min. ETT-bizottságának, a hallei Leopoldina Term. tud. Akad.-nak, a M. Kardiológiai-, Sebészeti-, Mellkassebészeti Társ. vezetőségi tagja. A szív- és érsebészeti munkásságát összegző Operálható szívbetegségek (Kunos Istvánnal, Bp., 1965) c. könyve alapvető monográfia a hazai tudományos életben. – Fm.: Wiederherstellungschirurgie und Herz und Herzbeutel (Berlin, 1959) – Irod.: Szabó Z. – Pintér E.: K. J. (Orv. Hetil., 1981, 36. sz.); Kovács G.: Az extracorporalis perfuzió kialakulása és mai helyzete Magyarországon (Orv. Hetil., 2001). Kukán Ferenc (Érsekújvár, 1898. okt. 6. – Szeged, 1971. márc. 3.) szemész, egy. tanár, kandidátus (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1939-ben a pécsi szemklinika tanársegédje, 1928–1938-ban a bécsi I. sz. szemklinikán ösztöndíjas. 1936-ban magántanár, 1939–1950-ben bajai szemész főorvos, 1950–1969-ben a szegedi szemklinika igazgatója, ny. r. tanár, több alkalommal dékán. 1956–1964-ben a M. Szemész Társ. elnöke. Műtéttannal, a szem folyadékcseréjével, vérkeringésével és nyomásának mérésével foglalkozott. A szemfenéki érrendszer keringésének vizsgálatára megalkotta a később róla elnevezett K.-féle opthalmodynamometer nevű műszert. A nemzetközi szakirod.-ban is az ő nevével jelölnek két általa kifejlesztett műtéti eljárást, az „Imre-K.-féle episcleralis varrat”-ot és a cyclodialisis minor műtétet. – Fm.: Szemészet (Boros B.-val, Kettessy A.-ral, Bp., 1962) – Irod.: Nónay T.: In memoriam dr. K. F. (Szemészet, 1972). Kukuljevič József (Bp., 1873 – Cserszegtomaj, 1944. nov. 5.) állatorvos, főiskolai tanár. 1894-ben a bp.-i Állatorv. Főiskolán szerezte meg állatorvosi oklevelét. 1894–1914-ben a Főv. Állategészségügyi Laboratórium vezetője. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919–1935-ben a keszthelyi gazd. akadémián az állattenyésztés r. tanára. 1905–1934-ben az Állatvédelem c. lap szerkesztője. A modern állatvédelem úttörője. – Fm.: Vezérfonal a húsvizsgálatokhoz (Bp., 1899); Az állatvédelemről (Kőszeg, é. n.); Magyarország állatvédelmének története, fejlődése, jelenlegi állapota (Bp., 1906); Általános állattenyésztéstan (Keszthely, 1922); Állategészségtan és járványtan (Bp., 1929) – Irod.: K. J. (A keszthelyi Georgikon története, Bp., 1954); Knézy J.: K. J. (M. Agrártört. Életrajzok, II. köt., Bp., 1988). Kulcsár István (Bp., 1901. szept. 19. – Tel-Aviv, 1986. jún. 12.) orvos, pszichiáter, individualpszichológus. 1925-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1938-ban az újpesti szülőotthonban, 1938– 1944-ben az Új Szent János Kórház idegosztályán dolgozott. 1944-ben deportálták, 1945–1948-ban a DEGOB kórházának főorvosa, 1948–1950-ben rendelőintézeti főorvos. 1950-ben kivándorolt Izraelbe, 1951–1958-ban az akkori áll. elmekórház igazgatója, a Tel-avivi egy. pszichiáter professzora 1960–1974-ben. Fiatal korától individualpszichológiával, analízissel foglalkozott. Több könyve és tanulmánya jelent meg. 1934–1936-ban az Emberismeret c. folyóiratot szerkesztette. A. Eichmann perében ő végezte el (1961) a pszichológiai vizsgálatot. – Fm.: Bevezetés az individualpszichológiába (Bp., 1932); Zsidó gyónás (Bp., 1990) – Irod.: Harmat P.: Freud, Ferenczi és a magyar pszichoanalizis (Bern, 1986); Szondi L.: Káin a törvényszegő (Bp., 1987). Kulin László (Zilah, 1901. – Bp., 1989. júl. 24.) orvos, gyermekorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962), Kossuth-díjas (1953). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1924–1925-ben uo. a gyermekklinikán tanársegéd, 1925–1936-ban adjunktus, 1937-től a gyermekkori betegségek diagnosztikája és szemiotikája c. tárgykör magántanára, 1939–1949-ben az Áll. Gyermekmenhely főorvosa, 1945-ben rk. tanár, 1949–1972-ben a gyermekklinika ny. r. tanára, tszv. egy. tanár. Több alkalommal dékán és rektor. Vezetése alatt a gyermekklinika modern osztályfelosztású intézménnyé vált. Modell értékű járóbeteg-rendelést és -ellátást alakított ki. Előbb a gyermekkori anyagcsere-megbetegedésekkel, később a skarláttal és a csecsemőkori atrofiával foglalkozott. Nevéhez fűződik az atrófia pathomechanizmusa, illetve az adaptációs szindróma és a klímaterápia felfedezése. Ez utóbbiért Kossuth-díjat kapott. A Gyermekgyógyászat és az Acta Pediatrica Hung. 165 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szerkesztője, több hazai és külföldi társ. tagja, a M. Gyermekorvos Társ. díszelnöke volt. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás pathogenezise és therapiája (Bp., 1953); A súlyosan leromlott atrophiás és dekomponált csecsemőszervezet... (Debrecen, 1985); A csecsemőkori sorvadás új szemlélete (H., k., n.); Thermoregulation of the vital processes in severe infantile malnutrition (Debrecen, 1987) – Irod.: Emlékkönyv K. L., a Debreceni Orvostud. Egy. Gyermekklinikájának igazgatója 10 éves professzori jubileuma alkalmából (Debrecen, 1959). Kulitzy Géza (Bazin, 1901. szept. 25. – Bp., 1972. okt. 9.) orvos, nőorvos, urológus. 1926-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1942-ben a szegedi női klinika tanársegéde, 1942–1972-ben a Róbert Károly krt.-i Kórház főorvosa. 1948-ban magántanár. 1931-ben Franciaországban, 1932-benés 1934-ben Németországban volt ösztöndíjas. Nőgyógyászati urológiával foglalkozott. – Irod.: K. G. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971). Kulka Frigyes (Ipolyság, 1925. jan. 31. – Bp., 1989. szept. 23.) orvos, sebész, tüdőgyógyász, egy. tanár. 1950ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1950–1959-ben az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium tüdősebészeti osztályán előbb ált. sebész, majd tüdő- és mellkassebész. 1951–1953-ban, majd 1955–1956-ban Koreában a M. Kórházban dolgozott főorvosként. 1959–1978-ban a SZOTE I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1978–1989-ban az OTKI sebészeti klinikájának az igazgatója. Több alkalommal volt tanulmányúton Európa különböző egyetemein és az USA-ban. Tud. tevékenysége elsősorban a daganatos mellkasi sebészetre terjedt ki. A posztoperatív tüdőszövődmények patofiziológiája terén is jelentős eredményeket ért el. Elnöke volt a M. és az Európai Sebésztársaságnak, a Nemzetközi Sebészeti Kollégiumban delegátus volt. Elnöke volt az ETT Orvostechnikai Bizottságának, az Orsz. Sebészeti Kollégiumnak. Szerkesztője volt Az orvostudomány aktuális problémái c. sorozatnak. Mintegy 170 közleménye jelent meg. – Fm.: A pleura szerepe és jelentősége a tüdőtuberculosis excisios sebészi kezelésében (Bp., 1959); Az emphysema általános és mellkassebészeti vonatkozásai (Bp., 1972); A mellkas és tüdő sebészete (Szeged, 1992) – Irod.: Mihóczy L.: In memoriam prof. der. K. F. (Medicina Thoracalis, 1989); Kiss. J.: In memoriam K. F. (M. Sebészet, 1990). Kun Ferenc (Gyetva, 1892. máj. 15. – Bp., 1976. okt. 17.) gyógyszerész. 1913-ban bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. Az I. vh. alatt katonagyógyszerész, a két vh. között fővárosi gyógyszertárakban dolgozott. A II. vh. idején munkaszolgálatos, majd 1967-ig a Főv. Gyógyszertári Közp. gyógyszertárvezetője, változó munkahelyeken. 1948–1962-ben a M. Gyógyszerész Társ. elnöke, majd a bp.-i szervezet elnöke, a Gyógyszerészet c. folyóirat szerk. bizottsági tagja, a V. és VI. Gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. – Irod.: Láng B.: K. F. (Gyógyszerészet, 1977, 21. sz.). Kun Lajos (Mezőtúr, 1904. júl. 10. – Bp., 1967. jan. 3.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátus (1952). 1930ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1931-ben a pécsi Közegészségtani Int.-ben, 1931– 1935-ben az OKI pécsi fiókállomásán dolgozott. 1935–1936-ban pécsi járási tiszti főorvos, 1936–1939-ben uo. körzeti orvos. 1937-ben magántanár, 1939–1942-ben Ungváron az OKI kirendeltségének a vezetője, 1942– 1947-ben uo. az oltóanyagtermelési részleget vezette. 1947-ben hazatért. 1947–1948-ban az OKI szerológiai labor. vezetője, 1948–1951-ben uo. a járványtani labor. vezetője. 1951–1961-ben a pécsi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1953–1956-ban dékán, elsősorban környezeti higiéniával, településegészségüggyel, az influenza-vírussal, a kiütéses tífusz elleni szérum kutatásával foglalkozott. – Fm.: Egy baranyai falu (Komló) földműves és bányász népének szociális hygiénéje (Bp., 1937); A járványtan módszerei a gyakorlatban (Bp., 1940); Az üzemi morbiditás és a munkakörülmények kapcsolata (Kőhegyi I.-vel, Mérő E.vel, Bp., 1960); Négy Baranya megyei község településegészségügyi és morbiditási viszonyainak vizsgálata (Bp., 1961) – Irod.: Páter J.: K. L. (Egészségtud., 1967, 3. sz.). Kun Tamás (Felsőnyárád, 1815. febr. 23. – Miskolc, 1894. jan. 6.) orvos. Előbb teológus és jogász, majd 1843ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1846-tól Miskolc és Borsod vm. főorvosa. 1849-ben a Belügymin. eü. osztályán tanácsos, 1850–1861-ben magánorvos, 1861-től ismét Borsod vm.-i főorvosa. 1844ben megszervezte Borsod vm. Orvosegyesületét. 1872-ben vm.-i törvényszéki orvos. Egészségügyi szervezéssel foglalkozott, részt vett több közeü.-i törvény megszerkesztésében. – Fm.: Orvostudori értekezés. A homoeopathia mint áltan vázlatokban (Pest, 1843); A megyei főorvos tiszti köre (Miskolc, 1863); Mo. közegészségügyi és orvosi ügyeinek rendezése (Pest, 1863); Mo. közegészségügyi közigazgatásáról (Miskolc, Bp., 1890) – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvosi társaságok története (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.). Kuncz Andor (Arad, 1890 – Bp., 1974. okt. 10.) orvos, szülész-nőgyógyász. Kuncz Aladár és Ödön öccse. Oklevelét 1916-ban a kolozsvári egy.-en szerezte meg. 1916-tól a kolozsvári egy. szülészeti klinikáján, 1926-tól a szegedi egy.-en, 1929-től az egy. szülészeti klinikáján dolgozott. Itt lett magántanár, majd rk. tanár, 1930-tól a miskolci kórház szülészeti osztályát és a bábaképzőt vezette, 1940-ben egészségügyi tanácsos, 1940-től a MÁV Kórház rendelőintézetének nőgyógyász orvosa. Fő érdeklődési köre a női vérzések diagnosztikai jelentősége, a 166 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON méh kóros helyzetváltozásai, a szűk medencés szülések, a méhnyaktágító eljárások, illetve az életkor és az első szülések kapcsolata, a méhen kívüli terhesség, a császármetszés utáni megbetegedések, korszerű terhesgondozás és tanácsadás. Mintegy 25 közleménye jelent meg. – Fm.: Szülészeti és nőgyógyászati propedeutika (Szeged, 1930). Kunszt János (Zólyombrézó, 1892. jún. 26. – Bp., 1960. aug.) orvos, fotóművész. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1936-ban a Gellért fürdő kórházának az orvosa, 1939–1960-ban a Rudas fürdő orvosa, 1950–1954-ben az Újpesti Rendelőint. reumatológus főorvosa. Jeles fotóművész, híresek a romba dőlt Budapestről készített felvételei. – Fm.: Fürdősök kézikönyve (Bp., 1935); Magyarország ásványvizei, fürdői és üdülőtelepei (Bp., 1931); Gyakorlati balneológia (Bp., 1936); Színes fényképezés (Bp., 1942); Magyarország fürdőinek, ásványvizeinek és üdülőhelyeinek ismertetése (Frank M.-sal, Rausch Z.-al, Bp., 1947); A Rudas fürdő monográfiája (Bp., 1947) – Irod.: K. J. (M. Balneológia, 1960, 8. sz.). Kunvári Bella (Bp., 1895. – Bp., 1979. ápr. 19.) orvos, fogorvos. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.i orvosi karon. 1924-ben a Bp.-i stomatológiai klinikán fogorvosi képesítést szerzett. Előbb magángyakorlatot folytatott, majd gyermek- és iskolafogászati rendelőkben tevékenykedett, 1950–1960-ban a bp.-i Fogszabályozó Int. főorvosa. Elsősorban fogszabályozással és maxillo-faciális rendellenességekkel foglalkozott. Közleményei hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Jeles műgyűjtő, gyűjteményét 1968-ban a Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozta. József Attila szűkebb baráti köréhez tartozott. – Irod.: K. B. (Fogorvosi Szle, 1979, 5. sz.). Kurimay Pál József (Mezőkövesd, 1915. júl. 19. – Bp., 1973. nov. 24.) orvos, katonaorvos, sebész. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1943–1950-ben az Uzsoki u.-i Kórházban sebész, 1950-től katonaorvos, az MN Közp. Kórházában sebész-traumatológus, 1970-től alezredes-főorvos. Elsősorban tábori sebészettel foglalkozott.– Irod.: K. P. J. (Honvédorvos, 1974, 3. sz.). Kuzmik Pál (Eperjes, 1864. jún. 22. – Bp., 1925. dec. 19.) orvos, sebész, egy. tanár. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889–1908-ban a sebészeti klinikán működött, 1898-ban a sebészeti műtéttan mb. tanára, 1905-ben c. rk. tanár. 1908–1914-ben a János Kórház főorvosa, 1909-ben ny. rk. tanár. 1914–1925-ig ny. r. tanár, a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója. Sebészeti műtéttannal, traumatológiával, daganatos betegségek sebészetével foglalkozott. Cikkei a M. Orvosi Arch.-ban és az Orv. Hetil.-ban jelentek meg – Fm.: A bélvarratok bírálata (Bp., 1897); A traumatikus törések és ficzamodások alapvonalai és atlasza (H. Helferich után ford., Bp., 1898) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1975, 50. sz.); Back F.: Egy elfeledett sebész: K. P. (Orv. Hetil, 1990).

16. L Ladányi Józsa (Debrecen, 1898. máj. 1. – Debrecen, 1985. szept. 14.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1965). 1922-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd 1922-től uo. a sebészeti klinikán tanársegéd, adjunktus. 1944-ben deportálták, 1945-ben a csecsemő- és gyermekkor sebészi betegségei c. tárgykör magántanára. 1948–1950-ben a debreceni városi kórház főorvosa. 1950-től a DOTE II. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1962–1965-ben h. rektor, több alkalommal dékán. Jeles hasi sebész, ezenkívül nyúlajak, farkastorok és arc-hasadék műtéti korrekciójával foglalkozott, jó eredményeket ért el a kéz ujjainak replantációja területén is. Munkássága úttörő jelentőségű a korszerű égési sebészet és érsebészet hazai megalapozása terén, valamint a lábszárfekély gyógyításában. Kiemelten foglalkozott a gyomor-nyombélfekély, a hasnyálmirigy sebészetével. Számos külföldi tudományos társaság tagja (pl. a Német Sebész, a Lombard Tud., az Osztrák Sebész Társ.), a Nemzetközi Égésplasztikai Társ.-ban Mo. képviselője. A Balassa- (1964), a Pro Universitate (1978) és a Weil Emil-emlékérem (1980) tulajdonosa. – Fm.: Sebészeti propedeutica (Bp., 1951); Gyakorlati sebellátás (Bp., 1957); A plasztikai sebészet új problémái (Bp., 1972); Nyúlajak-farkastorok (Bp., 1975), Sebészeti diagnosztika (Bp., 1980), Visszaemlékezéseim (Debrecen, é.n.) – Irod.: L. J. (Orv. Hetil., 1982). Lajkó Pál (Bp., 1898. aug. 2. – Bp., 1967. jún. 28.) orvos, röntgenológus, az orvostud. kandidátusa (1967). 1923-ban Bécsben szerzett orvosi oklevelet, amelyet 1926-ban Pécsett honosíttatott. 1923–1924-ben a bécsi egy. röntgen intézetében gyakornok, 1925–1928-ban a bp-i Szent István Kórházban belgyógyász, 1928–1931-ben a bp.-i Hadirokkant Otthon röntgen-szakorvosa. 1932-ben belgyógyász, 1935-ben röntgen- és rádiumsugárzás szakorvos, 1932–1941-ben a bp.-i Röntgen Int.-ben tanársegéd, 1941–1944-ben a MÁV, 1944–1949-ben a Szövetség u.-i Kórházban főorvos, 1949–1952-ben a Kapás u.-i rendelőint. főorvosa, 1952-től a Sportkórház röntgen-főorvosa, h. igazgatója. Elsősorban a sportorvoslás rtg-diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: A mozgató apparátus sportsérüléseinek és sportártalmainak röntgendiagnosztikai vonatkozásai (Bp., 1967).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Lajos László (Pécs, 1904. okt. 21. – Pécs, 1975. szept. 28.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), a M. Nőgyógyász Társ. elnöke. 1928-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1928-tól a pécsi szülészeti klinikán dolgozott. 1933-ban szakorvos, 1938-tól adjunktus, 1941-ben magántanár, 1946-tól ny. r. tanár, a klinika igazgatója, 1947–1949-ben dékán. Nőgyógyászati endokrinológiával, műtéttannal foglalkozott, leírta a placentotropint, az agyalapi mirigyben termelődő proteohormont, amelynek hatásmechanizmusával, diagnosztikai értékével foglalkozott. Iskolát teremtett klinikáján. – Fm.: Szülészet (Horn B.-val, Zoltán I.-vel, Bp., 1953); Nőgyógyászat (Árvay S.-ral, Fekete S.-ral, Bp., 1957); Szülészet és nőgyógyászat haladása (társszerzőkkel, Bp., 1962); Szülészet (Bp., 1976) – Irod.: Gáti I.: L. L. (Orv. Hetil., 1976, 40. sz.); Csaba J.: Dr. L. L. (Pécsi Orvostud. Egyet. Évk., 1975/1976). Lajtha László György (Bp., 1920. máj. 25. – Oxford, 1995. márc. 14.) orvos, egy. tanár, sugárbiológus, onkológus, az MTA külső tagja (1983). 1944-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1950-től Oxfordban kutató. 1973–1981-ben a Nemzetközi Rákkutató Mozgalom elnöke. 1976–1986-ban WHO-szakértő, 1977–1980-ban a nemzetközi Sejtbiol. Társ. elnöke, a JATE díszdoktora. 1944–1947-ben Szegeden tanársegéd, 1947–1950-ben Oxfordban ösztöndíjas, 1951–1962-ben Oxfordban a Churchill Kórház radiobiológiai osztályának a vezetője, 1962–1983-ban Manchesterben a Christie Kórház igazgatója, 1970–1983-ban a kísérleti onkológia professzora. Rákkutatással, hematológiával és sejtciklussal foglalkozott. Nevezetesek bizonyos rákféleségek és a leukémiák keletkezésének terápiás módszereire irányuló vizsgálatai. – Fm.: The Use of Isotopes in Haematology (Oxford, 1961); Cellar Dynamics of Haemopoiesis (London – Philadelphia – Torontó, 1979). Laki Kálmán (Szolnok, 1909. febr. 1. – Bethesda, 1983. febr. 12) biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (1946, majd 1989), a debreceni orvostud. egy. díszdoktora (1976), Kossuth-díjas (1948), a New York Academy of Sciences, 1955-től a washingtoni National Academy of Sciences tagja. 1935-ben végzett a szegedi Ferenc József tudományegy. vegyészeti karán, 1936-ban doktorált. 1941-ben az orvosi karon a biokémia magántanára, 1947ben ny.r. egy. tanár, 1948-ban a leedsi egy.-en vendégtanár, 1948-ban az USA-ban telepedett le. 1949-től a Nemzetk. Eü.-i Int. tud. munkatársa, 1963-ban a biokémiai labor vezetője. Számos országban volt vendégtanár és kutató. Fő kutatási területe a véralvadás vizsgálata, az izom- és kvantumbiokémia. 1938–1939-ben Rockefeller-ösztöndíjjal a manchesteri egy.-en tanult. Tud. pályáját Szent-Györgyi Albert tanítványaként kezdte. Felfedezte a vér addig ismeretlen fehérjéjét (XIII. faktor) és egy új izomfehérjét (tropomyosin A). – Fm.: Fibrinogen (New York, 1968); Contractile Protens and Muscle (New York, 1971) – Irod.: L. K.: Életrajzi töredékek (Biokémia, 1983); Muszbek L.: In memoriam L. K. (Biokémia, 1983); Mihályi K.: K. L. (Thrombosis Research, 1983). Lambrecht Miklós (Bp., 1921. okt. 10. – 1992. aug. 2.) orvos, kórboncnok, orvostörténész. Lambrecht Kálmán fiaként erős vonzalommal volt a természettudományok iránt, így az orvosi pályát választotta. 1947-ben szerzett orvosi oklevelet a pécsi tudományegy. orvosi karán. Előbb a Rókus, majd az István, végül a Péterfi Sándor u.-i Kórház kórbonctani osztályán dolgozott. Az 1956-os magyar forradalom idején mentőorvos, majd az ún. Péterfi Sándor u. perben 15 évi fegyházra ítélték, amelyből – hat év után – az 1963. évi amnesztiával szabadult. Szabadulása után a Korányi Frigyes és Sándor Kórház proszektúráján kapott segédorvosi állást, innen ment nyugdíjba 1982-ben, utána haláláig a Semmelweis Orvostört. Múz. tud. tanácsadója. 1973-tól kezdve foglalkozott intenzíven orvostörténelemmel, tagja lett a Magyar Orvostörténelmi-, a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaságnak, valamint több tudománytörténeti társaságnak. 1982-ben Weszprémi-éremmel tüntették ki, írásait az Orvostört. Közlem., az Orv. Hetil., a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetem Közleményei közölték. A rendszerváltozás után a miskolci szabadegyetem előadója, a Történelmi Igazságtételi Bizottság vezetőségi tagja, az 1990. évi önkormányzati választáson bp.-i önkormányzati képviselő lett. – Irod.: Karasszon Dénes: A múlt magyar orvostörténészei (Bp., 2002). Lang Jakab Ambrus, lagenthali (Eszelwagen, 1663. – Rodostó, 1720.) orvos, tábori főorvos. 1692-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Altdorfban, majd Besztercebánya főorvosa lett. 1705-től II. Rákóczi Ferenc udvari orvosa, katonai tábori főorvos. Még 1695-ben nemességet kapott. Megszervezte a szabadságharc orvos- és betegellátását, a gyógyszerbehozatalt, tábori gyógyszertárat állíttatott fel, miközben terveket készített a lábadozó katonák felgyógyulására. II. Rákóczi Ferencet követte az emigrációba. – Irod.: Takáts L.: A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc tábori katonai egészségügye (Bp., 2003). Lange Márton (Boroszló, 1753. szept. 12. – Bodok, 1792. jún. 17.) orvos, megyei főorvos. 1777-ben Nagyszombatban szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1780-tól Brassó főorvosa, 1789-től Háromszék vármegye főorvosa, később a Barcaság főorvosa. Főleg az erdélyi és moldvai pestisjárvány leküzdésében és különféle marhavészek felszámolásában játszott meghatározó szerepet. Több külföldi társaság tagja. Fm.: De ophtalmia commentatio medico-chirurgica. (Nagyszombat, 1777); Von der Glaubwürdigkeit der neuesten Pestberichte aus der Moldau und Walache (Bécs, 1787); Leányoknak, anyáknak és gyermekeknek, orvos asszonyjog... (Kolozsvár – Szeben, 1791). 168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Laufenauer Károly (Székesfehérvár, 1848. jún. 27. – Bp., 1901. ápr. 27.) orvos, elme- és ideggyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1891). Orvosi diplomáját 1873-ban a pesti egy.-en szerezte, 1873–1878 között Schwartzer Ferenc magán-elmegyógyintézetének orvosa. 1876-1877-ben ösztöndíjasként a bécsi és a berlini egy.-en folytatott kutatásokat. 1878-ban az elmekórtan magántanára, 1879-től a lipótmezei Orsz. Elmegyógyint., 1881-től a Rókus Kórház főorvosa, 1882-től ny. rk. tanár, 1890 és 1901 között a bp.-i orv. karon az elme- és idegbetegségek kór- és gyógytannak ny. r. tanára. Az agyvelő hisztopatológiájával, hipnózissal, epilepsziával foglalkozott, jelentős szerepe volt a elmebeteg-gondozás országos megszervezésében. – Fm.: Az elmegyógyintézetek túltömöttsége, annak okai és elhárítása (Bp., 1875); Agyszövettani vizsgálatok (Bp., 1879); Vizsgálatok az agy corticalis látómezejéről (Bp., 1880); Az agyműködések localisatiojáról, különös tekintettel az érző kéregmezőkre (Bp., 1882); A kétes elmeállapotok a törvényszék előtt (Bp., 1893); Az emlékező tehetségről (Bp., 1899), Előadások az idegélet világából (Bp., 1899) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kéthly K.: Emlékbeszéd L. K. lev. tag felett (MTA Emlékbeszédek, XI., 1902); Kapronczay K.: L. K. emlékezete – születésének 150. évfordulóján (Orv. Hetil., 1976). Lauschmann Gyula (Székesfehérvár, 1861. szept. 28. – Székesfehérvár, 1918. okt. 8.) orvos. Orvosi oklevelét 1884-ben a pesti egy.-en szerezte meg. Egy évig az egy. élettani intézetében gyakornok, 1885-től a Rókus Kórház, 1886-tól a pesti I. sz. belklinika alorvosa. 1889-ben Székesfehérváron telepedett le, ahol a Szent György vm.-i Kórház alorvosa, 1891-től tb. főorvosa, 1900-tól osztályos főorvosa. Orvostörténelemmel és régészettel is foglalkozott, egyik kezdeményezője volt a székesfehérvári múz. megalapításának, a királysírok feltárásának. – Fm.: A phosphormérgezésről kóresetek kapcsán (Np., 1888); Agaricin és a tüdővészesek izzadása (Bp., 1897); Adatok a magyarországi járványok történetéhez... (Székesfehérvár, 1898); A székesfejérvári színészet múltja (Székesfehérvár, 1899); Virág és Ányos viszonya Székesfehérvárhoz (Székesfehérvár, 1905); Kreskay Imre pálos költő (Katolikus Szle., 1905) – Irod.: Lakasos D.: Dr. L. Gy. élete (Székesfehérvár, 1920). Lazarits Jenő (Alsódabas, 1911. dec. 13. – Bp., 1976. ápr. 15.) orvos, sebész, az orvostud. kandidátusa (1966). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelet a szegedi orvosi karon. 1936–1945-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán működött, 1945–1976-ban az Újpesti Károlyi Á. Kórház sebész főorvosa, 1951-től igazgató főorvosa. Főleg hasi és gyomorsebészettel, valamint baleseti sebészettel foglalkozott. Elsősorban idegen nyelven publikált. – Fm.: Sebészi szövődmények korszerű kezelése cukorbetegeknél (Bp., 1965); Chirurgie bei Diabetes (Alánt O.-ral, W. Kothé-val, Bp., 1973) – Irod.: L. J. (M. Sebészet, 1976, 5. sz.). Lazarovits Lajos (Tokaj, Zemplén vm., 1888. dec. 9. – Bp., 1967. máj. 17.) orvos, bőrgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1960). Orvosi oklevelét 1911-ben a bp.-i egy. orvosi karán szerezte. Az I. vh. idején katonaorvos, majd hadifogoly. 1920-tól a Szövetség utcai Poliklinika főorvosa, a szifilisz belgyógyászati szövődményeit kutatatta. 1931-től a bőr- és nemibeteggyógy. klinika orvosa, egy. magántanár, egy. docens. Haláláig az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. főmunkatársa volt. Kutatásainak eredményeit bel- és külföldi szaklapokban közölte. – Irod.: Földvári F.: L. L. (Bőrgyógy. és Venerol. Szemle, 1967, 4. sz.). Láng Adolf Ferenc (Pest, 1795. júl. 1. – Nyitra, 1863. nov. 23.) gyógyszerész, botanikus, az MTA lev. tagja (1858). Gyógyszerészmesteri oklevelét 1812-ben a pesti egy.-en szerezte meg. 1812–1818-ban a pesti egy. botanikai gyűjt.-ben dolgozott, majd 1812–1828-ban pesti és bécsi gyógyszertárakban alkalmazott. 1828-ban Pesten, 1832-ben Nyitrán saját gyógyszertárat alapított, az utóbbit 1858-ig vezette. 1834-ben Nyitra város tanácsosa, 1844-ben városi kapitány és a vm. táblabírája lett, 1849–1850-ben vm.-i pénztáros. Elsősorban a botanika érdekelte. Mo.-i gyűjtéseiből 60 ezer lapból álló herbáriumot állított össze. Anyagilag is támogatta a hazai növénytani kutatást, ő adta ki Rochel Antal bánáti flóragyűjteményét. Sadler József vele és Rochellel tervezte kiadni Mo. teljes botanikai leírását. Tanulmányozta az emberi bőr növényi parazitáit, és állattannal is foglalkozott. Az első m. nyelvű gyógyszerészeti periodika megalapítója, szerkesztője. A Gyógyszerészi Hetilap Nyitrán jelent meg 1848. aug. 15. – nov. 15. között. 1856–1857-ben szerkesztette a Magyarhoni Természetbarát c. folyóiratot, amelynek német nyelvű változatát (Der Naturfreund von Ungarn) saját költségén jelentette meg. Több mo.-i és német tud. társ.-nak is tagja volt. – Fm.: Nuntium pro Entomologis (Pest, 1822); Enumeratio plantarum in Hungaria (Pest, 1824); Index systematicus Molluscorum Pannoniae (Pest, 1846); Rövid physiognomiája a növényországnak Magyarhonban (M. Orv. és Term. vizsgálók munkálatai, VI., Pest, 1846) – Irod.: Láng A. F. (Gyógysz. Hetil., 1863, 50. sz.); Knöpfler V.: Emlékbeszéd L. A. F. felett (M. Orv. és Term. vizsgálók munkálatai, XI., Pest, 1866); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Láng Béla (Békéscsaba, 1913. nov. 26. – Bp., 1984. okt. 22.) gyógyszerész. 1937-ben gyógyszerészi, 1939-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1937–1945-ben a Wander Gyógyszergyár munkatársa, 1945-ben a Pasarét gyógyszertár vezetője, 1946-tól az OKI munkatársa, 1953-ban uo. az analitikai labor. vezetője, 1959ben a Chinoin Gyógyszergyár kut. osztályának vezetője. 1970-ben Nigériában szakértő. 1957–1982-ben a Gyógyszerészet c. folyóirat főszerkesztője, 1974–1978-ban a MGYT főtitkára, számos közlemény szerzője. – 169 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Fm.: A tetraciklin antibiotikumról (Gyógyszerészet, 1959); 6. Magyar Gyógyszerkönyv (szerk., Bp., 1970) – Irod.: L. B. (Gyógyszerészet, 1984). Láng Gusztáv (Pozsony, 1838. dec. 15. – Pozsony, 1869. febr. 5.) orvos, akadémiai tanár. Orvosi diplomáját 1863-ban a pesti egy.-en szerezte meg, majd annak élettani tanszékén tanársegéd, 1865-ben a kórszövettan magántanára, 1867-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Akad. rk. tanára. Főleg kórbonctannal és szövettannal, de állattannal is foglalkozott. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban és az Erdélyi Múzeumban jelentek meg. – Fm.: A pontyfélék, Cyprinoidei, hallásszerve, fő tekintettel az abban előforduló idegvégkészülékekre (Term. tud. Közl., 1863–1864); Az úgynevezett féreggumók, Wurm-Knoten, helyes magyarázata (Gyógyászat, 1864) – Irod.: Maizner J.: A kolozsvári orvossebészeti tanint. történeti vázlata, 1775–1872 (Kolozsvár, 1890); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Láng Imre, Lang (Bp., 1899. szept. 7. – Szeged, 1972. jan. 18.) idegsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1926-ban a pécsi-, 1926–1940-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika munkatársa, 1930–1931-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1941-ben az idegrendszer sebészete c. tárgykör magántanára. 1941-1952-ben Hódmezővásárhelyen sebész főorvos, 1951– 1970-ben szegedi II. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1956–1957-ben dékán. Elsősorban az agysebészet gyakorlati kérdéseivel és műtéttanával foglalkozott. Jeles festő is volt. – Fm.: Az észak-amerikai idegsebészek műtéti technikájáról egyéves tanulmányút tapasztalatai alapján (Bp., 1933); Sebészeti propedeutika az általános sebészet elemeinek rendszerbefoglalásával (I–III. köt., Szeged, 1954–1969) – Irod.: Petri G.: L. I. (SZOTE Évk., 1970–1971). Lányi Miklós (Bp., 1927. nov. 15. – Bp., 1973. máj. 23.) orvos, tüdőgyógyász és laboratóriumi orvos, az orvostud. kandidátusa (1959). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1951–1954-ben köztisztviselő, 1954-ben szakorvos, 1950–1951-ben az OKI-ban MTA-ösztöndíjas. 1951-től a bp.-i tüdőklinikán dolgozott, 1955–1963-ban tanársegéd. 1967-ben egyéves tanulmányúton járt Groningenben (Hollandia), ahol Oie professzor klinikáján volt meghívott előadó. 1963–1970-ben adjunktus, 1970-től docens. Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. A mycobacterium tuberculosis labor.-i diagnosztikájával, a tüdőbaj gyógyszeres kezelésével foglalkozott. Vezető szerepet játszott a chronicus aspecifikus légzési betegségek tanulmányozásában. – Fm.: Die Laboratoriumsdiagnostik der Tuberkulose (Eidus L.-val, Leipzig 1956); Atypusos mykobaktériumok jelentősége a tüdőgyógyászati gyakorlatban (Bp., 1959); Mycobacteriosis (Bp., 1964); Mykobakterien und mykobakterielle Krankheiten (Jena, 1977) – Irod.: Major T.: L. M. dr. (Orv. Hetil., 1973, 18. sz.). Lárencz László, id. (Bp., 1909. ápr. 6. – Bácsbokod, 1978. márc. 25.) gyógyszerész, vegyész. 1932-ben vegyész, 1936-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett a szegedi orvosi karon. A szegedi Biokémiai Int.-ben SzentGyörgyi Albert munkatársa a C-vitamin előállításában, aminek nagyüzemű előállítását a Servita Gyógyszertárban már maga végezte. Később gyógyszerkísérleti állomásokon a mákszalma morfintartalmát vizsgálta. A szegedi egy. földtani int.-ben Carbolineum nevű növényvédő szert hozott létre, és forgalmazott.1950-től Bácsbokodon gyógyszertárvezető. – Irod.: Taplányi E.: L. L. (Gyógyszerészet, 1978). László Ferenc (Pápa, 1897. dec. 11. – Bp., 1967. márc. 9.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1920-ban állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1922–1926-ban honvédállatorvos, 1926-tól 1959-ig a győri Közvágóhíd higiéniai osztályán dolgozott, amelynek 1928-tól igazgatója volt. 1936-ban az endderin mirigyek kórbonctana magántanára. Az állatbetegségek kórtanával, kórszövettanával foglalkozott. A belső elválasztású mirigyek kórbonctanára vonatkozó kutatásai nemzetközi jelentőségűek. Az állatorvostudomány és higiéné történetével is foglalkozott. – Fm.: A házinyúl belsőfülének szerkezete (Pápa, 1922); Endokrinológia (Bp., 1944, kézirat) – Irod.: Bodrossy L.: L. F. (M. Állatorv. Lapja, 1967, 4. sz.). Lázár Jenő (Déva, 1906. dec. 2. – Bp., 1983. jan. 3.) gyógyszerész. 1930-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelet a szegedi orvosi karon. 1930–1945-ben Szegeden gyógyszerész, gyógyszertárbérlő. 1945–1950-ben az OTI szegedi gyógyszertárvezetője, 1952–1953-ban Csongrád, 1953–1957-ben Pest m. főgyógyszerésze. 1957től az Eü. Min. Gyógyszerészi és Műszerügyi Főigazgatóságának vezetője. Több közleménye hazai lapokban jelent meg. – Irod.: L. J. (Gyógyszerészet, 1984). Lázár Szini Karola (Szárhegy, 1929. jan. 6. – Marosvásárhely, 2000. ápr. 15.) tanár, orvosgyógyszerésztörténész. 1952-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegy.-men szerzett magyar szakos tanári oklevelet, 1966-ban az orvostörténelem tárgykörében szerzett oklevelet. Előbb a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban tanított, innen került a marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerésztörténeti Int.-be tanársegédnek, majd kabinetfőnöknek. Nyugalomba vonulása (1984) előtt a Teleki-Bolyai Könyvtárban dolgozott. Elsősorban a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON marosvásárhelyi orvosok és gyógyszerészek 18. századi tevékenységét dolgozta fel, foglalkozott a nők szerepével az orvostud. fejlődésében. Elsősorban román és magyar nyelvű szaklapokban publikált. Lechner Károly (Pest, 1850. márc. 21. – Bp., 1922. jan. 19.) orvos, elmegyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1921). Orvosi oklevelét 1873-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1874-től tanársegéd a bp-i II. sz. belklinikán Korányi Frigyes mellett. 1877-től Schwartzer Ferenc magán-elmegyógyintézetének a főorvosa, 1884-től az angyalföldi Orsz. Elmegyógyintézet igazgatója, 1889-től az ideg- és elmekórtan, valamint a törvényszéki lélektan ny. r. tanára a kolozsvári Ferenc József Tud. egy.-en, 1918-tól a Szegedre menekült egy.en. 1897–1898-ban az egy. rektora, több alkalommal kari dékán. 1901-től tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, 1905-től az Orsz. Igazságügyi Orvostani Tanácsnak. Tud. kutatásai a reflexek kórtanára irányultak, de foglalkozott a hallucinációval, a tudatosság kérdésével, a reflexek örökléstanával is. Bizonyította a szerzett reflexek átörökíthetőségét. – Fm.: Zur Pathogenese der Gehrnblutungen der luethischen Frühformen (Wien, 1881); Adatok az ált. neurózisok alapján kifejlődő kóralakok ismeretéhez (M. Orv. Arch., 1891)); A tudatosság ténye szellemi életünk eseményeiben (Bp., 1892); Kétes elmeállapotok. Törvényszéki lélek- és elmekórtan (I–II. köt., Bp., 1896); Psychomechanikai törekvések az elmegyógyászatban (Kolozsvár, 1900); Az alkoholizmus ellen (Kolozsvár, 1906); Az emlékezésről (Bp., 1911); Az elmefogyatékosságokról (Bp., 1913); A beszámítás (Kolozsvár, 1913); Gyermektanulmány és orvosi tudomány (Bp., 1913); Az impressziókról (Bp., 1914); A tudatosságról és annak zavarairól (Kolozsvár, 1918); Közérzéseink az értelmi munka szolgálatában (Bp., 1922); L. K. vál. művei (Bukarest, 1956) – Irod.: Buday K.: L. K. lev. tag emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1932); Réti E.: L. K. (A Magyar Orvosi Iskola mesterei, Bp., 1970); Kapronczay K.: Megemlékezés L. K.ról (Orv. Hetil., 2001). Lehoczky Tibor (Eperjes, 1897. máj. 14. – Bp., 1971. dec. 10.) orvos, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1921-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1921–1922-ben a bp.-i kórbonctani int.ben, 1922–1926-ban az agyszövettani int.-ben gyakornok, 1926–1939-ben az ideg- és elmeklinikán tanársegéd. 1939–1970-ben a Szt. István Kórház ideggyógyász főorvosa. 1933-ban az idegbetegségek klinikája és kórszövettana témakör magántanára, 1941-ben c. rk. egy. tanár, 1963-ban c. egy. tanár. A gerincvelő fehérállományának megbetegedéseivel, hiánybetegségekkel, idült mérgezésekkel foglalkozott. Idegkórtani megfigyelései új utakat nyitottak. Számos külföldi társaság (pl. a Bp.-i Orvosegy., az Igazságügyi Orvosi Tanács, az amerikai, a francia és a német ideggyógyász társ.) tagja, az 1970. évi párizsi VI. Nemzetk. Neuropatológiai Kongresszus elnöke. – Fm.: Die neuroallergischen Beziehungen in der Histopathologie der multiplex Sklerose (Bp. – Berlin, 1957); Allergische Erkrankungen des Nervensystems (Bp., 1959); Animal Experiments on the Aetiology of Myelopathy (Sós J.-fel, Halasi M.-tal, Bp., 1964) – Irod.: Miskolczy D.: L. T. (Ideggyógy. Szle., 1972, 5. sz.). Lehoczky-Semmelweis Kálmán (Bp., 1889. szept. 5. – Bp., 1967. ápr. 26.) orvos, nőorvos, Semmelweis Ignác unokája. A Lehoczky-Semmelweis nevet uralkodói engedéllyel 1906-ban vette fel. Orvosi oklevelét 1912-ben szerezte meg bp.-i orvosi karon, majd a bp.-i I. sz. női klinikán dolgozott, 1926-ban a szülészeti és nőgyógyászati diagnosztika magántanára. 1929–1948-ban a Magyar Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának nőgyógyász főorvosa, 1948–1964-ben rendelőintézeti felülvizsgáló főorvos. 1964–1967-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tudományos szaktanácsadója. 1938–1942-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyesület főtitkára, 1939–1945-ben a M. Nőorvosok Társaságának a főtitkára. Elsősorban nőgyógyászati diagnosztikával foglalkozott, kiváló nőgyógyászati sebész volt. – Fm.: A méhnyakrák befolyása a szülésre és gyermekágyra (Bp., 1923); A therápiás és prophylaxiás rádiumkezelésről ezer eset kapcsán (Bp., 1926); A méhfibromyoma therapiája (Bp., 1928) – Irod.: L. S. K. (Orvostört. Közlem., 1968, 45. sz.) Lendvay Benő (Rév-Komárom, 1830 – Bp., 1901.) orvos, akadémiai tanár. Részt vett a szabadságharcban, majd medikus lett. 1855-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten. 1855–1860-ban magánorvos Pesten, 1860–1870ben Pozsonyban hatósági orvos, 1870–1872-ben a királyi honvédség orvosszázadosa, 1874-től a pozsonyi Jogakadémia közegészségtan magántanára is. E tárgykörben született írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban jelentek meg. Számos alapvető orvosi munkát fordított magyarra. – Fm.: A hülyeség (cretinismus) a Csallóközben (Pest, 1887); Pozsony vármegye gyermekegészségügyi helyzete 1894 (Pest, 1894). Lengyel Dániel (Kolozsvár, 1815. nov. 15. – Pozsony, 1884. aug. 14.) orvos. 1842-ben avatták orvosdoktorrá a pesti egy.-en. Tanulmányai befejezését követően Kolozsvárott városi orvos, kollégiumi természettan-tanár, de fogorvosi gyakorlatot is folytatott. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt Bem honvédseregében törzsorvos, akivel Törökországba emigrál. Rövid ideig a török hadsereg polgári orvosa, de 1851-ben hazatér. 1852-ben Zaránd vm.-ben tiszti főorvossá nevezik ki, majd 1853-tól a pesti Rókus Kórház segédorvosa, rövid ideig pedig Semmelweis Ignác munkatársa. 1854-től a nagykőrösi ref. gimnázium latin-görög tanára, majd fizika-kémia és természettan előadója. 1875 és 1878 között a fehértemplomi gimnázium igazgatója. Számos orvosi ismertterjesztő és felvilágosító munkát írt, az első fogorvosi munka szerzője, de műfordítással, versírással, 171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON valamint opera-szövegkönyv írással is foglalkozott. – Fm.: Fürdői Zsebkönyv Magyar, Erdély, Horvát és Tótország... ásványvizei és fürdőintézetei ismertetését tárgyalva (Pest, 1853, németül: 1854); Szülők kötelességei gyermekeik iránt... (Bp., 1861); Orvosi tanácsadó városon és falun (Pest, 1864) – Irod.: Ambrus M.: Vázlatok a losonci gimnázium háromszázados életéből (Losonc, 1885). Lengyel Endre (Sárospatak, 1821. nov. 30. – Sárospatak, 1902. máj. 13.) orvos. Tanulmányait Sárospatakon végezte, 1843-ban a pesti egy. orvosi karára iratkozott be. 1848-ban, még mielőtt végzett volna, tanulmányait megszakítva honvédorvos lett, törzsorvosként harcolt a Felvidéken, Erdélyben, majd 1850-ben megszerezve orvosi diplomáját a sárospataki ref. főiskola orvosa és természettan tanára lett. 1855-ben megalapította a főiskola kórházát. Raisz Gedeon társaságában 1861-ben megalapította a Zemplén vm.-i Orvos gyógyszerész Egyesületet, 1873-ban érdemeket szerzett a kolerajárvány megyei leküzdésében. 1876-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1877-től Zemplén vármegye Közegészségügyi Bizottságának az elnöke. Orvosi értekezései a közegészségtannal foglalkoznak, az Orv. Hetil.-ban és a Gyógyászatban jelentek meg. Részt vett az 1862-ben – Markusovszky Lajos által – kiadott Orvos-gyógyszerészi műszótár szerkesztésében. 1863-ban egy magyar orvostörténelmet feldolgozó munkát írt, amely azonban elveszett, csupán vázlata látott napvilágot. – Fm.: A magyar orvosi múlt (Pest, 1863) – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1989, 101. köt.). Lengyel József (Marosvásárhely, 1821. jan. 19. – Székelykeresztúr, 1895. aug. 29.) orvos, szépíró. 1842-ben kapott seborvosi oklevelet a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézetben. Előbb gyakorló falusi orvos Erdélyben majd a szabadságharc alatt előbb Székelykeresztúron sorozóorvos, majd honvédorvos. Petőfit ő látta utoljára a segesvári csatamezőn. A költő holttá nyilvánítási eljárásában az ő vallomása alapján döntöttek. Szépírással is foglalkozott, írásai a Vasárnapi Újságban, a Honban, a Magyar Polgárban jelentek meg. – Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910). Lenhossék József (Buda, 1818. márc. 20. – Bp., 1888. dec. 2.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1864, r. 1873). Lenhossék Mihály Ignác fia, Lenhossék Mihály apja. Orvosi oklevelét 1841-ben szerezte meg a pesti egy.-en, 1842-től tanársegéd az anatómiai tanszéken. Az 1840-es években több európai tanulmányutat tett. 1851-ben az anatómia magántanára. Előadásain a kötelező latin helyett, főleg a sebészképzésben a magyart használta, amiért a Bach-kormányzattól feddést kapott. 1852–1854-ben a bécsi egy.-en E. W. Brücke int.-ében folytatott idegrendszertani kutatásokat. 1854-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanint. anatómiai ny. tanára lett, 1859–1887 között a pesti egy. anatómiai és tájanatómiai ny. r. tanára volt, 1878–1879-ben az egy. rektora, több alkalommal a kari dékáni tisztséget is betöltötte. Jelentősek a gerincagy és a nyúltagy anatómiájára, a vese szerkezetére és a medence visszér-fonataira vonatkozó vizsgálatai, tőle származik a formatio reticularis elnevezés a nyúltagyvelő és az agytörzs hálózatos szerkezetű területeinek a megjelölésére. Antropológiával is foglalkozott, vizsgálódásainak középpontjában a torzított koponyák álltak. Tevékenységét a Francia Tudományos Akad. Monthyon-díjjal jutalmazta. A párizsi antropológiai, a prágai orvos-, a müncheni anatómiai, a firenzei antropológiai és pszichológiai, a philadelphiai amerikai filozófiai stb. társ. tagja – Fm.: Neue Untersuchungen über den feinereen Bau des zentralen Nervensystems des Menschen (Wien, 1855); Memoire sur la structure intime de la moelle épinière (Paris, 1859); A közép idegrendszer szürke állományának és az egyes ideggyökök eredeteinek tájviszonyai (Pest, 1867); A Santorini visszeres fonatai férfiúnál (Pest, 1868); Az emberi gerincagy, nyúltagy és Varol-híd szervezetének górcsői tájviszonyai (Pest, 1869); A férfimedence visszeres torlata (Pest, 1871, németül is); Hyrtl Corrosio-anatomiája (Pest, 1871); Emberi koponyaisme (Bp., 1875); Az emberi vese visszér-rendszere (Bp., 1875); Deák Ferenc koponyáján tett mérések és ezekből vont következtetések (Bp, 1876); Az emberi vese Malphigi-féle lobrai (Bp., 1877); A mesterségesen eltorzított koponyákról (Bp., 1878); A szeged-öthalmi ásatásokról (Bp., 1882); Progén koponyák (Bp., 1885) – Irod.: L. J. (Orv. Hetil., 1888); Mihalkovics G.: L. J. r. tag feletti emlékbeszéd (MTA Emlékbeszédek, 1893). Lenhossék Mihály (Pest, 1863. aug. 28. – Bp., 1937. jan. 26.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1897, r. 1903), az MTA igazgatója (1933, tb. eln. 1934), Lenhossék József fia. Orvosi oklevelét 1886-ban a bp.-i egy.-en szerezte. Már medikusként, 1882-től gyakornok az anatómiai int.-ben, majd második tanársegéd a bp.-i I. sz. anatómiai tanszéken. 1886-ban az anatómia magántanára. 1889-ben a baseli anatómiai int. prosektora, a baseli egy.-en az anatómia magántanára. 1891-ben magántanár Würzburgban, 1895-ben Tübingenben. 1899– 1934-ben ny. r. tanár a bp.-i I. sz. anatómiai tanszéken, az anatómiai int. igazgatója, több alkalommal orvoskari dékán, 1914–1915-ben a bp.-i tud. egy. rektora. Kiterjedt kutatásokat végzett az idegrendszerrel kapcsolatban. A neurontan egyik megalapítója, annak helyességét – Ramón y Cajal-lal egyidőben – bizonyította Apáthy Istvánnal szemben. Számos részletet tisztázott a tuber cinereum magvaival, a spinalis és az idegi dúcokkal, a neurológiával, az állati érzékszervek összehasonlító anatómiájával stb. kapcsolatban. Tőle származik az astrocyta, a lemnoblast és a tiroid elnevezés. Jelentősek a spermiogenesisre, a csillókra, az agyi paraszimpatikus ganglionokra vonatkozó kutatásai. Kiemelkedő antropológiai kutatásokat is végzett, e tárgykör professzora volt (1914 és 1925 között) a bp.-i egy.-en. 1934-ben a MTA másodelnökévé választották. A Szt. István Akad., a 172 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad., a stocholmi orvosegy. és a würzburgi Physikalisch-Medizinische Gesellschaft tagja. Az Orv. Hetil. szerkesztője 1905–1934-ben – Fm.: Ritkább bonctani rendellenességek (Bp., 1886); A gerincvelői idegek hátulsó gyökereiről (Bp., 1889); Die Geschmacksknospen (Würzburg, 1892); Beiträge zur Histologie des Nervensystems und der Sinnesorgane (Wiesbaden, 1893); Der feinere Bau des Nervensystems im Lichte neuester Forschungen (Berlin, 1893); Die feinere Bau des Nervensystems im Lichte nevester Forschungen (Berlin, 1895); Über Spermathogenese bei Sängethieren (Tübingen, 1897); Útmutatás az anatómiai gyakorlatokhoz (Bp., 1900); Entwicklung des Glaskörpers (Leipzig, 1903); Az ember helye a természetben (Bp., 1914); A sejt és a szövetek (Bp., 1918); Az ember anatómiája (I–III. köt., Bp., 1922–1924) – Irod.: Zimmermann Á.: L. M. ig. és t. tag, másodelnök emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1937); Lenhossék Mihály 1863–1937 (Bp., 1937); Lambrecht M.: L. M. (Orv. Hetil., 1987). Lenhossék Mihály Ignác (Pozsony, 1773. máj. 11. – Buda, 1840. febr. 11.) orvos, egy. tanár. Lenhossék József apja. Orvosi oklevelét a pesti egy.-en szerezte 1799-ben. 1799–1808 között Esztergom vm. főorvosa, az elsők között alkalmazta a Jenner-féle védhimlőoltást, amelyről több ismertetőt és alapvetésnek számító m. nyelvű tankönyvet írt. Az élettan tanára a pesti egy.-en (1808–1819) és a bécsi egy.-en (1819–1825), az 1817–1818-as tanévben a pesti egy. rektora, több alkalommal orvoskari dékán. 1825-ben országos főorvossá, helytartótanácsi ülnökké és az orvosi kar igazgatójává (1825–1840) nevezték ki Mo.-on. Mint országos főorvos 1829-ben elrendelte a himlő elleni védőoltásokat. 1831-ben jelentős szerepe volt a mo.-i kolerajárvány leküzdésében. A pesti egy.-en a rendkívüli tárgyak közé felvette az orvostörténelmet, a dietetikát, a gyermekgyógyászatot és az ortopédiát. Az életjelenségeket a szervezet alaki és kémiai tulajdonságaira vezette vissza. Nagy jelentőséget tulajdonított a pszichikai jelenségeknek a betegségek keletkezésében és gyógyításában. Alapvető munkái az élettan és a pszichológia tárgyköréből születtek. – Fm. Untersuchungen über Leidenschaften und Gemüthsaffekten als Ursachen und Heilmittel der Krankheiten (Pest, 1804); Védhimlőoltás (Buda, 1804); Introductio in methologiam physiolgiae corporis humani (Pest, 1808); Physiologia medicinalis (I–V. köt., Pest, 1810–1818); Institutiones physiologiae organismi humani usui academico accomodatae (I–II. köt., Bécs, 1822); Die Religion und Arzneikunde in ihren wechselseitigen Beziehungen... (Bécs, 1824); Darstellung des menschlichen Gemüths... (I–II. köt., Bécs, 1824–1825); Observanda circa febrim scarlatinum (Buda, 1826); Summa praeceptorum in administrando variolae vaccinae... (Buda, 1829); Taxa medicamentorum pro regno Hungariae (Buda, 1829); Animadversiones circa curandam choleram orientalem... (Buda, 1831) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Szentágothai J.: L. M. (A Magy. Orv. Isk. mesterei, 1971). Leszler Antal (Szombathely, 1903. aug. 29. – Bp., 1966. jan. 9.) belgyógyász, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1955). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1934-ben a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, 1934–1937-ben uo. röntgen-orvos. 1937–1966-ban a II. sz. belklinika röntgenlaboratóriumának a vezetője. 1942-ben magántanár, 1945-ben a radiológia előadója a bp.-i orvosi karon. Röntgendiagnosztikai kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: A tüdőgümőkór röntgenképe és elkülönítő kórisméje (Bp., 1965) – Irod.: Bogsch A.: L. A. (M. Radiol., 1966, 2. sz.); Zsebők Z.: L. A. (M. Radiol., 1966, 2. sz.). Légrády Erzsébet (Bp., 1874. nov. 15. – Bp., 1959. nov. 15.) gyógyszerész, az első magyar nő, aki gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1903-ban gyógyszerészgyakornoki, 1905-ben gyógyszerészi, 1906-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. A bp.-i VI. ker. Király u. 86. sz. alatt levő gyógyszertár tulajdonosa. 1913-ban részt vett a hágai XI.. Nemzetközi Gyógyszerészkongresszuson. A nők tudományos pályán való egyenjogúsításáért folyó mozgalom egyik vezetője, 1916-ban alapítója az egyetemet és főiskolát végzett nők egyesületének, az MGYT egyik alapítója (1924). 1937-ben Jakabházy Zs.-emlékérmet kapott. – Fm.: A fémeknek a fotografus-lemezre való hatásáról (Bp., 1906); Levél a hágai kirándulásról (Gyógysz. Hetil., 1913, 50. sz.) – Irod.: Bánóné Fleischmann M. – Zalai K.: A gyógyszerészeti gyakorlat és tudomány első női művelői Mo.-on (Gyógyszerészet, 1975, 12. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Légrády László (Győr, 1785 – Pest, 1847.) orvos, kertész. 1808-ban a bp.-i egy.-en szerzett orvosi oklevelet, de főleg szőlészettel és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. 1840-ben átvette az orsz. szőlőiskola vezetését, 1842ben az ő irányításával indult meg hazánkban a vincellérképzés. 1846-ban betegsége miatt visszavonult. – Fm.: Lajstroma és rövid leírása azon honi és külföldi szőlőfajoknak, melyek a Magyar gazdasági egyesület országos szőlőiskolájában Budán, folyó 1844-dik évi tavasszal... eladatnak (Pest, 1844) – Irod.: Galgóczy K.: L. L. (OMGE Emlékk., I. köt., Bp., 1879). Lénárt György, 1902-ig Löwinger (Bp., 1896. dec. 18. – Bp., 1983. szept. 18.) orvos, gyermekgyógyász, c. egy. tanár. 1924-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1924-től egy. tanársegéd, 1936-tól a bp.-i Charité Poliklinika gyermekgyógyász főorvosa. 1946-tól a bp.-i egy.-en az örökléstan és annak gyermekgyógyászati vonatkozásai tárgykör magántanára. 1949-től a János Kórház főorvosa, 1963-tól genetikai tanácsadást szervezett. Vendégtanár volt a Harvard és a kaliforniai Stanford Egy.-en. Foglalkozott endokrinológiával, a gyermekkori


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON tbc eseteivel, közel jutott az RH-faktor felfedezéséhez, kidolgozta a gyermekkori gyógyszeradagolás elveit. – Irod.: L. Gy. (Orv. Hetil., 1983. 45. sz.); Schuler D.: L. Gy. (Gyermekgyógyászat, 1984. 3. sz.). Lénárt Zoltán, kakasfalvi (Nagytapolcsány, 1870. dec. 31. – Bp., 1953. máj. 10.) orvos, gégész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1893-ben Berlinben (más források szerint 1893-ban Bp.-en) szerezte meg. 1894–1896-ban a bp.-i II. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1896-ban a II. sz. belklinikán dolgozott, 1898–1900-ban európai tanulmányúton volt, 1899-ben Bécsben szerezte meg gégeszakorvosi oklevelét. 1900-tól a bp.-i fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1909-ben az orr-, torok- és gégegyógyászat magántanára, 1902–1910-ben a Poliklinika főorvosa, 1910–1925-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1909-ben rk. tanár, 1923-ban eü. főtanácsos. 1925–1940ben a bp.-i orvosi karon az orr-fül-gégegyógyászat ny. r. tanára, klinikai igazgató. Kutatási területe a gégerák sebészeti megoldása, először végzett radikális mandulaeltávolítást Mo.-on. 1923-ban alapítója volt a M. Fül-orrgégeorvosi Társ.-nak, számos hazai és külf. társ. tagja, az Acta Oto-Laryngologica társszerk.-je. – Fm.: Hans Wilhelm Meyer és az adenoid vegetatiok kór- és gyógytanának mai állása (Bp., 1899); Az orrüreg elsődleges rákjáról (Donogány Z.-sal, Bp., 1904); A tonsilla pharyngea hypertrophiájáról az öregkorban (Bp., 1905); Az ictus laryngisről (Bp., 1907); Kísérleti tanulmány az orrüreg és a tonsillák nyirokérrendezésének összefüggéséről (Eger, 1909); Laryngologie (Die Enstehung einer internationale Wissenschaftspolitik, Leipzig, 1932) – Irod.: Dékány Z.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Lészai Dániel (fogarasi) (Szászvár, 1798 – Szászváros, 1872. nov. 9.) orvos, fogorvos, politikus. 1829-ben Bécsben szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Szászvárosban gyakorló orvos, fogorvos. Az 1848–1849-es országgyűlésen Szászváros képviselője, 1849. április 14-én megszavazta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ezért 1852-ig bujkált az erdélyi hegyekben. 1853-tól ismét Szászvárosban orvos, főleg a fogak betegségeivel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis anatomico-physiologoco- pathologico de dentitione prima et secunda investigationibus novis illustrata (Bécs, 1829). Lévai János (Bp., 1932. máj. 4. – Bp., 1976. jún. 1.) orvos, az orvostud. kandidátusa. 1956-ban a kijevi orvosi egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1956–1976-ban a Szt. László Kórházban dolgozott, 1972-től főorvos. 1966-ban a FAO liverpooli intézetében trópusi betegségekből nyert szakképesítést. 1968–1972-ben a moszkvai trópusi betegségek int.-ben aspiráns. Repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. A féregbetegségek (helminthiasisok) diagnosztikai és terápiás kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Trópusi betegségek (Várnai F.-cel, Bp., 1973) – Irod.: L. J. (Orv. Hetil., 1976, 30. sz.). Lévy Lajos (Bp., 1875. aug. 1. – London, 1961. ápr. 7.) orvos. Tanulmányait a bp.-i, a bécsi és a tübingeni egy. orvoskarán végezte. 1898-ban a bp.-i egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1900–1908 között Heidelbergben dolgozott, hazatérése után a Rókus Kórházba került, majd a Mária Valéria és a Zita Kórháznak lett a főorvosa. Az I. vh. alatt katonai szolgálatot teljesített, több hadikórház vezetője volt. 1919-ben a Zsidó Kórházba került, ahol 1921 és 1931 között főorvos, majd igazgató lett. A Gyógyászat című orvosi folyóirat szerkesztője 1924 és 1941 között. Az elektrokardiográfia jelentőségét felismerve az első között szervezett Mo.-on EKG-intézményt. 1955-ben kivándorolt, jelentős könyvtárát a SOTE könyvtárának adományozta. Libbald Gyula Tamás (Morvao. 1780 k. – Dombóvár, 1846. aug. 3.) orvos, bölcsészdoktor. Orvosi oklevelét a prágai egy.-en szerezte meg. 1790-ben, majd 1794-ben Bécsben a bölcselet doktora lett. A napóleoni háborúk idején katonaorvos, de 1806-ban a keszthelyi Georgikonban az állatgyógyászat tanárává nevezik ki. Természethistóriát, technológiát és kémiát tanított, de oktatott a líceumban és a lovasiskolában is. 1818-ban Mosonmagyaróvárra hívták az akkor szervezett mezőgazdasági akadémiára, de 1819-ben visszatért Keszthelyre, ahol 1825-ig tanított. Élete végéig az Eszterházy-hitbizomány ozorai uradalmának főállatorvosa. – Fm.: Über die zweckmässigste Mode, die Schafe von den Blättern zu sichern... (Wien, 1817); Ratio studiorum in theoretico-practico scientiarum et artium ruralium conservatorio Georgicon (Wien, 1824) – Irod.: Süle S.: A keszthelyi Georgikon (Bp., 1967); Kurucz Gy.: L. Gy. (M. Agrártört. Életrajzok, II. köt., Bp., 1988). Lichtenberg Kornél (Szeged, 1849 – Bp., 1933. okt. 15.) orvos, fülész, egy. magántanár. 1873-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, Politzer Ádám asszisztense volt. 1875-től a pesti Rókus Kórház orvosa, főorvosa, 1882-ben a fülgyógyászat egy. magántanára. 1883-ban egyik alapítója a Polyklinikának, amelynek 1895-ig helyettes igazgatója. Írásai hazai és német szaklapokban jelentek meg. – Fm.: Ideges süketségről (Bp., 1879); A budapesti általános polyklinika jelentése (Bp., 1892). Liebermann Leó, 1905-től Szentlőrinczi (Debrecen, Hajdú vm., 1852. nov. 28. – Bp., 1926. júl. 15.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1874-ben kapott orvosi oklevelet a innsbrucki egy.-en. 1874-ben az innsbrucki egy. orvosi vegytani tanszékén tanársegéd, 1875-ben uo. magántanár, 1878-ban a bp.-i egy. bölcsészeti karán a vegytan magántanára, 1879 és 1902 között a bp.-i Állatorv. Tanint., majd Főisk. vegytan tanára. 1881-től az első m. Borvizsgáló Állomás igazgatója, majd 1882-től az Áll. Vegykísérleti Állomás vezetője, 1892–1902 között az 174 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Orsz. Chemiai Int. és Közp. Vegykísérleti Állomás igazgatója. 1887-ben a bp.-i egy. orvosi karán a törvényszéki és orvosrendőri vegytan magántanára, 1902–1926-ban Fodor József halála után a közegészségtan ny. r. tanára, 1908–1909, 1911–1912-ben kari dékán, 1913–1915-ben rektor. Kutatásaival a biokémia kémiai ágának megalapozója. Vizsgálta a baktériumtoxinok összetételét, az antitesteket, az immunreakciók specificitását, tiszta haemolizint állított elő. Immunkémiai kutatásainak az összegzése az ún. „szelekciós hipotézis”, amelynek továbbfejlesztésével jutott el F. MacFarlane Burnet 1960-ban a Nobel-díjjal jutalmazott klónszelekciós elmélethez. Módszereket dolgozott ki a különböző élelmiszerek tápanyagtartalmának, szennyeződéseinek a meghatározására. Jelentősek még a fehérjékre, a guajakol-próbába, a kataláz-reakcióra vonatkozó kutatásai. Folytatta Fodor József közegészségtani kutatásait, településhigiéniai vizsgálatait, megalapozta a hazai iskolaegészségügyet stb. Az általa kidolgozott eljárás a fehérjék kimutatására Liebermann-Burchart-próba néven ismert, és ma is használatos. A hazai borvizsgálat megalapozója. Szakközleményei alkalmazott agrár- és élelmiszerkémiai, kémiai és higiéniai tárgyúak. Általános vegytani kutatásai is jelentősek. – Fm.: Der Begriff des Lebens (Innsbruck, 1876); Anleitung zu chemischen Untersuchungen (Stuttgart, 1877); Die chemische Praxis auf dem Gebiete der Medizinalpolizei (Stuttgart, 1881, 2. átdolg. kiad.: 1883); Az életvegytan jelen álláspontja (Bp., 1882); Tabellen zur Reduction der Gasvolumina... (Suttgart, 1882); Die chemische Praxis auf dem Gebiete der Gesundheitspflege und gerichtlichen Medizin (Stuttgart, 1895); Chemia (Bujárszky I.-nal, Bp., 1900); Tanulmányok az oxyhaemoglobinnak és néhány más anyagnak baktériumok okozta reductiójáról (Bp., 1909) – Irod.: Magócsy-Dietz S.: L. L. emléke (Kísérleti Közl., 1926); Kapronczay K.: L. L. emlékezete (Orv. Hetil., 1976, 28. sz.); Karasszon D.: L. L. (Híres magyar orvosok, III. köt., Bp., 2002). Liebermann Leó (Bp., 1883. márc. 13. – Bp., 1938. dec. 23.) orvos, szemész. Liebermann Leó (1852–1926) fia. 1905-ben a bp.-i egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1906 és 1916 között gyakornok, majd tanársegéd a bp.-i szemészeti klinikán, Grósz Emil jeles tanítványa. 1914-ben a szemészeti műtéttan magántanára. 1916-tól a Rókus Kórház főorvosa, 1923-tól rk. tanár a bp.-i egy.-en. A Magyar Szemorvostársaság elnöke (1928–1932), a Budapesti Orvosi Újság szemészeti rovatának szerkesztője. Jelentősek a szem műtéttani érzéstelenítésre, a hályogműtétekre, a kötőhártya-gyulladások kezelésére, az idegen testek kimutatásra vonatkozó tanulmányai. Legnagyobb érdeme a Sweet-féle röntgenlokalizációs eljárás és a fém idegentestek mágneses extractiójának a meghonosítása. Öngyilkos lett. – Irod: Grósz E.: L. L. (Orv. Hetil., 1939, 83. sz.), Bartók F.: A magyar szemészet története (Bp. 1965) Liebezeit György Zsigmond (Sopron, 1689. nov. 11. – Sopron, 1739. nov. 11.) orvos. 1713-ban Leidenben szerzett orvosdoktori oklevelet, Sopron város és vármegye orvosa volt haláláig. 1721-ben a Leopoldinum tagjává választották. Fm.: Dissertatio inauguralis medica: de tumore oedematoso podagrico (Halle, 1713). Liebmann Mór (Györke, 1843. – Bp., 1908. márc. 24.) orvos, nőgyógyász. Orvosi oklevelét 1869-ben a pesti egy.-en szerezte meg, 1870-től Fleischer József mellett segédorvos a Rókus Kórház szülészeti osztályán. 1872ben szülészmesteri vizsgát tett, majd 1873-ban a bécsi egy.-en – Billroth klinikáján – sebészorvosi oklevelet kapott. Visszatérve a pesti egy. szülészeti klinikáján gyakornok, 1875-től tanársegéd, 1878-tól a szülészeti műtéttan magántanára. 1883-tól a bp.-i Poliklinika nőgyógyászati és szülészeti osztályának a vezetője. Tanulmányait az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban és a Pester Medizinische Chirurgische Pressében közölte. – Fm.: A gyermekágyi fertőzés elhárításáról (Bp., 1905) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Liebner Ernő (Bp., 1875. jan. 3. – Bp., 1974. jan. 11.) bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1934-ben a Poliklinika bőrrendelésén dolgozott, 1934–1944-ben gyermekkórházi bőrgyógyász volt. 1945–1948-ban a Szabolcs u.-i Kórház szakorvosa, 1948–1952-ben a Szeretetkórház bőrgyógyász főorvosa, 1953–1974-ben az Orsz. Bőrgyógyászati és Nemibeteggondozó Int. h. igazgatója, 1964-től c. egy. tanár a bp.-i egy.-en. Csecsemő- és gyermekkori bőrbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: Pyodermák (Rávnay T.-sal, Bp., 1957); Pemphigus (társszerzőkkel, Bp., 1967) – Irod.: Pastinszky I.: L. E. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle. 1974, 3. sz.). Ligeti Magda (Bp., 1909. okt. 6. – Bp., 1977. ápr. 18.) ideggyógyász, pszichoanalitikus. Peti Sándor színművész felesége. 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvoskaron. 1935–1943-ban a bp.-i Zsidó Kórház idegosztályán dolgozott, 1945 után rendelőintézeti orvos, főorvos. Pszichonanalízissel és a gyermekek nemi felvilágosításával foglalkozott. – Fm.: Menekülő lelkek (Bp., 1943); Gyermekeknek felnőttekről (Bp., 1946) – Irod.: Mezei A.: Párbeszéd végső kérdésekről (Világosság, 1976, 11. sz.); Antal G.: L. M. (Magyar Nemzet, 1977. ápr. 26.). Ligeti Viktor (Bezdán, 1912. dec. 15. – Bp., 1986. máj. 5.) gyógyszerész. 1935-ben a zágrábi orvos karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1935–1940-ben Zomborban, majd 1940–1944-ben különböző városokban gyógyszerész. 1945-ben bp.-i gyógyszertárvezető, 1951-től az Eü. Dolg. Szakszervezetén belül a Gyógysz. Közp. galenusi laboratóriumának vezetője, 1950–1975-ben a gyógyszertári asszisztensképzés előadója. Az V. 175 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON M. Gyógyszerkönyv és a Formulae Normales szerk. bizottsági tagja (1954). Amatőr festőművész. – Fm: Növénytani alapismeretek és drogismeret (Bp., 1959) – Irod.: L. V. (Gyógyszerészet, 1986). Linzbauer Ferenc Xavér (Buda, 1807. dec. 7. – Mödling, Ausztria, 1888. szept. 26.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1832-ben a pesti egy.-en szerezte meg. Tanulmányai befejezését követően a Helytartótanács egészségügyi osztályának orvos munkatársa, 1845-től kamarai főorvos. 1849–1850-ben a pesti egy.-en az állattan tanára, 1851-től a sebészi tanfolyamon rk. tanár. 1850–1859-ben a bécsi Belügymin.-ban az egészségügyi osztály főtanácsosa, majd 1859–1860-ban a sebészet rk., 1861–1871-ben r. tanára. Nyugalomba vonulása után Mödlingben élt. Orvosi statisztikával, közegészségtannal, gyógyszerészettel, orvostörténelemmel foglalkozott. Több orv. társaság tagja volt. – Fm.: Conspectus thermarum Budensium... (Buda, 1832); Die warmen Heilquellen der Hauptstadt Ofen... (Pest, 1837); Codex sanitario-medicinali Hungariae (I–II. köt., Budapest, 1852–1861); Statistik des Medizinal-Standes der Kranken- und Humanitäts-Anstalten, der Mineralwässer, Bäder, Trink- und Gesundbrunnen von Ungarn (Wien, 1859); A magy. kir. pesti egyetem növénykertének jelen állapota (Buda, 1866); Das internationale Sanitätswesen der ung. Kronländer (Buda, 1868); A magyar korona országainak nemzetközi egészségügye (Buda, 1868); Zur allgemeinen deutschen Ausstellung auf dem Gebiete der Hygiene und des Rettungswesens (Wien, 1882) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Szállási Á.: L. X. F. (Orv. Hetil., 1988). Lippay Gáspár (Keszthely, 1809. jan. 4. – Gyirmót, 1895. febr. 11.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, az utóbbi helyen szerezte meg orvos oklevelét (1834). 1836–1837-ben Bécsben, Berlinben, Párizsban és Baselben tett tanulmányutat. Elsősorban sebészettel és szemészettel foglalkozott. 1838–1846-ban Győr főorvosa, 1839-től országos szemorvos. 1847-től – Fabini János Teofil halála után – h. tanár a pesti egy.-en, az orsz. szemkórház igazgatója. Aulikus magatartása miatt a szabadságharc alatt eltávolították a pesti egy.-ről. 1850-ben a szemészet tanárává nevezték ki a pesti egy.-re. Az orvosi kar konzervatív szárnyához tartozott. 1874-ben nyugdíjba vonult. Több alkalommal az orvosi kar dékánja. – Fm.: De influxu electricitatis in organismum humanum... (Bécs, 1834) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954); Kapronczay K.: Lippay Gáspár (Orv. Hetil., 1974). Lippich Ferenc Vilmos (Igló, 1799. jún. 13. – Bécs, 1845. dec. 12.) orvos, egy. tanár. 1823-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1833-tól Laibach másod főorvosává választották. 1834-től a padovai egyetem orvosi karán az orvosi gyakorlat tanára lett. Elsőnek használt sztetoszkópot Padovában. 1841-ben a bécsi orvosi karon az orvosi gyakorlat tanárává nevezték ki. – Fm.: Dissertatio inauguralis medico-pratica de metritide septica in puerperas grassante (Bécs, 1823); Grundzüge zur Dipsobiostatik... (Laibach, 1834); Medizinische Topographie Laibachs (Laibach, 1834); Nosographologia (Padova, 1832). Lipták Pál (Felka, 1887. jún. 29. – Bp., 1949. jan. 30.) orvos, gyógyszerkutató, egy. tanár. A bp.-i egy. orvosi karán szerezte meg 1910-ben orvosi oklevelét. Rövid orvos gyakorlat után 1914-től – Bókay Árpád meghívására – a gyógyszerismereti int.-ben tanársegéd, 1922-től adjunktus, majd igazgató. 1922-ben a gyógyszertan magántanára, 1932-től c. rk. tanár, 1939-től ny. rk. tanár, 1940-től a gyógyszerismeret ny. r. tanára Bp.-en. 1921-ben egyik megalapítója a M. Gyógyszerésztudom. Társ.-nak, 1925 és 1947 között főszerkesztője az MGYT Értesítőjének. Kutatási területe a farmakognózia volt, ezen belül főleg az ipekakuána gyökérre, az oximetilantrachinon származékok hatástanára, a drogokra és a Secale cornutumra irányította a figyelmét. – Fm.: Vizsgálatok a gyógyszerismeret köréből (Bp., 1914); Mérges gyógynövényeinkről (Bp., 1923); Régi idők gyógyszerei (Bp., 1923); A mitridatum (Bp., 1947); A gyógyszerismeret fejlődése az utolsó 100 esztendőben (Bp., 1948) – Irod.: Halmai J.: L. P. (Gyógyszerészet, 1959), Zalai K.: Az MGYT története (Bp., 1981). Lissák Kálmán (Bp., 1908. jan. 13. – Győr, 1982. jún. 22.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948, r. 1956). 1933-ban szerzett orvosi oklevelet Budapesten. 1935-ben Grazban, 1936–1937-ben Berlinben, 1937–1939-ben az USA-ban ösztöndíjas. A Német. Tud. Akad. (1967), több európai és tengertúli tud. társ. tagja, a M. Élettani Társ. elnöke (1966–1982), Kossuth-díjas (1954). 1931–1933-ban az élettani int. gyakornoka, 1933–1939-ben Debrecenben tanársegéd, 1937-ben egy. magántanár, 1941-ben c. rk. egy. tanár, 1946–1951-ben ny. r. egy. tanár, 1943–1951-ben az élettani int. igazgatója, 1946–1947-ben 1950–1951-ben kar dékánja, 1947– 1949-ben rektor. 1951–1978-ban a pécsi orvosegy. élettan tanára, tszv. egy. tanár, 1956–1957-ben rektor. Kutatási területe: élettan, idegélettan, magasabb idegműködés, a neuroendokrin szabályozás élettana. Utóbbinak hazai megalapozója. 1939-ben kimutatta az adrenalint, és felfedezett egy gátló hatású idegi faktort. – Fm.: Élettani gyakorlatok (Debrecen 1935); Kórtani gyakorlatok (Debrecen, 1936); Die neuroendokrine Steuerung der Adaptationstätigkeit (Bp., 1960, angolul 1965, oroszul 1967); Élettani gyakorlatok és bemutatások (Bp., 1962); A magatartás idegi és hormonális szerveződése (Bp., 1964, szlovákul: Pozsony, 1970); Hormones and Brain Function (társszerzőkkel, szerk., Bp., 1973) – Irod.: Endrőczi E.: L. K. akadémikus (Orv. Hetil., 1982); Grastyán E.: L. K. (M. Tud., 1983. 2. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Littmann Imre (Bp., 1913. nov. 21. – Bp., 1984. aug. 21.) orvos, sebész, szívsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955), Kossuth-díjas (1954). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1938–1939ben a pécsi 9. sz. Honvédkórház sebésze, 1939–1941-ben a Horthy M. (ma Bajcsy-Zsilinszky) Kórházban, 1941–1942-ben a Bródy Kórházban sebész, 1943–1944-ben munkaszolgálatos orvos Balassagyarmaton a Közkórházban. 1945–1948-ban az Új Szent János Kórház adjunktusa, 1949–1951-ben a III. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1951-től az OTKI sebészeti klinikájának az igazgatója, egy. magántanár. 1952-ben angliai ösztöndíjas, hazatérve elvégezte az első hazai ductus Botalli-lekötést. Klinikáján bevezette a szívkatéterezést, a veleszületett szívbetegség sebészi megoldásait. Az első m. szívsebész, aki megvédte doktori értekezését, és Kossuth-díjat kapott. 1956-ban elhagyta az országot, 1956–1958-ban a Toronto General Hospitalban dolgozott. Hazatért, 1958–1960-ban a László, 1960–1963-ban a Tétényi úti Kórház főorvosa. 1962–1968-ban az OTKI I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban sebészeti műtéttannal és congenitalis szívhibákkal foglalkozott. – Fm.: A szív és a nagyerek veleszületett fejlődési rendellenességei (Fonó R.-vel, Bp., 1951, 1955, oroszul és németül 1957); Sebészeti műtéttan (társszerzőkkel, Bp., 1953, 2. kiad. 1968); Bauchchirurgie, Indikation und Technik (Stuttgart, 1969, oroszul 1970); Sebészeti tudnivalók a körzeti orvosok gyakorlatában (Bp., 1982, németül: 1986) – Irod.: Petri G.: Dr. L. I. (Orv. Hetil., 1984). Lobmayer Géza (Bp., 1880. máj. 16. – Bp., 1940. okt. 8.) orvos, sebész. A bp.-i egy. orvosi karán szerzett orvosi oklevelet 1903-ban, de már 1900-tól tanársegéd, majd adjunktus a II. sz. sebészeti klinikán. 1913-ban a sebészeti műtéttan magántanára, 1918–1935 között az Apponyi Poliklinika igazgatója. A hazai tüdősebészet megalapozója, eredményeket ért el a tbc sebészeti kezelése és a phrenicoexairesis műtéti megoldása területén. Az Orsz. Közoktatási Tanács és a Deutsche Gesellschaft für Urologie tagja. Főleg külföldi lapokban publikált. – Fm.: Májechinococcus műtéteinek végeredményei (Bp., 1906); Az urachus-sipolyról (Bp., 1909); A tüdő térfogatát megkisebbítő műtétekről (Bp., 1912); A tetanusról (Bp., 1914); A golyva sebészi kezeléséről (Bp., 1924); A thorakoskopia (Bp., 1925) A tüdőtuberkulózis sebészeti kezelése (Bp., 1928) – Irod.: Fekete S.: L. G. (Bp.-i Orv. Újság, 1940, 38. sz.). Loessl János (Kistelek, 1887. júl. 3. – Debrecen, 1955. szept. 2.) orvos, anatómus, sebész, egy. tanár.. 1912-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1912–1914-ben a bp.-i I. sz. anatómiai int. munkatársa, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1921-től a debreceni sebészeti klinika adjunktusa, 1927-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1939-ben rk. tanár. Ráksebészettel és ízületi rehabilitációval foglalkozott. Több könyve és számos közleménye jelent meg. – Fm.: Hereburok daganatok (Bp., 1924); Gümős csontízületek, nyirokcsomók sebészi kezelése (Debrecen, 1928); Epekő és gyomorresectio (Debrecen, 1930); Acidosis szerepe a sebészetben (Bp., 1933); A gyermekkor végtagsérüléseinek következményeiről... (Bp., 1938); Sósav, mint antisepticum (Bp., 1939); Sebészet (Debrecen, 1951) – Irod.: Szállási Á.: L. J. (Orv. Hetil.,, 1980). Loew Károly Frigyes, Löw (Sopron, 1699. márc. 20. – Sopron, 1741. nov. 4.) orvos, botanikus. Orvosi előtanulmányait Windisch János pozsonyi orvosnál kezdte, ahol botanikai ismereteket is szerzett. 1717–1721ben a jénai egy. orvosi karán tanult, itt szerezte orvosi oklevelét. Egy évig Sopronban folytatott orvosi gyakorlatot, majd 1722 és 1738 között Bécsben katona-, utóbb udvari orvos. Visszatért Sopronba, ahol orvosi gyakorlata mellett főleg flórakutatással foglalkozott. 1739-ben levélben fordult pályatársaihoz, hogy megyénként állítsák össze a Flora Pannonica növénytárat. Ebből csak a két Deccarddal közösen megírt Flora Pannonica seu Soproniensis készült el kéziratban, amely 1098 növényt sorolt fel. E munkáért a berlini tudományos akadémia tagjává, az Academia Carolino-Leopoldina pedig alelnökévé fogadta. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica praes. Wedelio de Polypodio (Jena, 1721); Kurtae doch gründliche Untersuchung... (Bécs, 1730); De morbo petechiali, qui anno 1683... (Bécs, 1730); Epistola ad celeberrimos omnium regium botanicos... (Lipcse, 1739) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp. 1936); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953). Lóránt Imre, Lichtscheidl (Pesterzsébet, 1909. jún. 9. – Bp., 1974. nov. 2.) gyermekgyógyász, egy. docens. 1933-ban szerezte meg oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1937-ben a bp.-i Fehér Kereszt Gyermekkórházban segéd-, majd alorvos. 1938-tól Verebélyen körorvos. Iskolaorvosi-egészségtan-tanári (1938), valamint községi orvosi képesítést is szerzett. 1946–1952-ben a bp.-i egy. II. sz. gyermekklinikáján adjunktus, 1952-től 1957-ig az Egészségügyi Min.-ban az anya- és csecsemővédelmi főosztály vezetője, majd ismét adjunktus. 1962–1974ben docens a bp.-i orvos karon. Elnökségi tag a M. Gyermekorvosok Társ.-ban, az MTA és az Eü.-i Min. Anyaés Gyermekvédelmi Bizottságában. Főleg az ún. ritka kórképek problémáit tanulmányozta. Több dolgozata egészségügyi szervezési kérdésekkel foglalkozott. Mintegy 20 közleménye jelent meg. – Irod.: Schuler D.: Megemlékezés dr. L. I.-ről (Gyermekgyógyászat, 1974. 25. sz.); L. I. (Orvosegyetem, 1974. 18. sz.); L. I. (M. Paediater, 1974. 8. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Lovász Imre (Debrecen, ? – Pest, 1843) orvos, nyelvújító. 1831-ben szerzett Pesten orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd gyakorló orvosként működött. Irodalommal, nyelvészettel, legfőképpen a szakmai nyelvújítás kritikájával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis physiologico-medica de perspiratione cutanea... (Pest, 1831); Értekezés a magyar nyelvújításról, és ennek némely nevezetesebb hibáiról (Pest, 1835). Lovrekovich István (Újvidék, 1895. aug. 19. – Bp., 1960. aug. 6.) orvos, mikrobiológus, bakteriológus, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon szerezte meg 1922-ben. 1922–1926- között a kórbonctani int.-ben dolgozott, majd Johan Béla meghívására az Orsz. Közeü.-i Int. bakteriológiai osztályát vezette. 1939-ben a főv. Bakterológiai Int. igazgatója lett, 1942–1946-ban az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója volt, ahonnan politikai döntés alapján távolították el. 1946–1950-ben a Phylaxia Áll. Oltóanyagtermelő Int.-ben, 1950–1954-ben a Gyógyszerip. Kut. Int.-ben az antibiotikumok ipari gyártásának kérdésével foglalkozott. 1954től a főv. Közeü.-i és Járványügyi Állomás laboratóriumának h. igazgatója, 1957-től a Chinoin kutatója. Rausch Károllyal együtt kidolgozta a tífusz elleni csapadékos oltóanyag technológiáját. A M. Mikrobiol. Társ. vezetőségének, a Gyógyszerip. Kut. Int. tud. tanácsának tagja. – Fm.: Bakteriológia, immunitástan, parazitológia (Tomcsik J.-fel, Lőrincz F.-cel, Bp., 1935) – Irod: L. I. (Orv. Hetil., 1960, 40. sz.). Lovrich József (Pest, 1868. márc. 19. – Bp., 1935. máj. 30.) orvos, egy. tanár. A bp.-i egy. orvosi karán 1892ben szerzett orvosi oklevelet. 1892–1896-ban az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1896–1913 között a I. sz. női klinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1906-ban a nőgyógyászati műtéttan magántanára, 1913–1935-ben a bp.-i Bábaképző igazgatója, 1922-ben c. ny. rk. egy. tanár. Jelentős szerepe volt a bábaképzés szakmai-oktatási programjának kidolgozásában. – Fm.: Az I. számú női klinikán használatos gyógyeljárások (Bp., 1904); Az extractióról Mueller szerint (Bp., 1904); A scopolamin narcosisról (Bp., 1904); Bábaismeretek (Bp., 1929) – Irod.: Burger K.: L. J. (Orv. Hetil., 1935); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Lőrincz Ferenc (Bálványosváralja, 1898. okt. 15. – Bp., 1986. máj. 15.) orvos, mikrobiológus és parazitológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1956). 1924-ben a szegedi orvos karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1923–1928-ban a szegedi anatómiai int. munkatársa, 1926-ban törvényszéki orvosi szakképesítést szerzett. 1934-ben laboratóriumi szakorvos, 1928-1936-ban az OKI adjunktusa, megszervezte a kórszövettani és parazitológiai labor.-mot. A mo.-i humán parazitológia megteremtője. 1930–1931-ben Londonban, 1936-ban Olaszországban és Albániában, 1937-ben Európa országaiban Rockefeller-ösztöndíjjal járt tanulmányúton. 1934-től a bp.-i orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára és a parazitológia magántanára. 1940–1942-ben a kolozsvári orvosi karon a közegészségtan professzora. 1943–1946-ban az OKI egyik igazgatója. Saját kérésére nyugdíjazták, majd 1946-tól az Orsz. Kémiai Int. tud. tanácsadója, utóbb tud. igazgatója. 1948-tól a mikrobiol. és húsip. oszt. vezetője, 1950–1959-ben a MIKI, majd a Konzerv-, Hús- és Hűtőip. Kut. Int. húsipari oszt. vezető-je. 1959-től a Húsipari Kut. Int. igazgatója. A Népegészségügy c. folyóirat szerk. (1933–1936), a Húsipar c. folyóirat alapító szerkesztője, a Parasitologia Hungarica egyik alapítója (1968), szerk. biz. tagja (1968–1986). Az OKT r. tagja, a M. Higiénikusok Társ. alapító tagja (1932), 1964-től a M. Parazitológiai Társ. alapító és elnökségi tagja, 1967–1972-ben elnöke, 1972-től t. elnöke. A Népszöv. Eü.-i Szervezete Malária Bizottságában Mo. képviselője (1938–1944). 171 tud. közleményt és több könyvet jelentetett meg. A Balassa János-díj (1935), a Mészáros Károly-díj (1939), a Sigmond Elek-emlékérem (1965) tulajdonosa, 1980-ban a SZOTE díszdoktora. – Fm.: Az echinococcus gyakorisága Mo.-on (Burghoffer G.-val, Állatorv. Lapja, 1931); Bakteriológia, immunitástan, parazitológia (Loverekovich I.-nal és Tomcsik J.-fel, Bp., 1935); A malária (Bp., 1939); Húsipari kézikönyv (Bp., 1973) – Irod.: Kassai T.: Búcsú dr. L. F.-től (Orv. Hetil., 1986, 3. sz.); Lencsepety J.: Dr. L. F. (Húsipar, 1986). Lőrinczi Ferenc, Laurencsics (Szekszárd, 1846. júl. 1. – Bp., 1898. márc. 1.) orvos, lapszerkesztő. A pesti egy.en szerzett orvosi oklevelet 1870-ben, majd a Belügymin. eü.-i osztályán szolgált. Szervezési és igazgatási feladatok teljesítésén kívül annak szakirodalmi megalapozója is volt. Részt vett az 1876. évi közegészségügyi törvény előkészítésében, az 1890-es évek elejétől részt vett a hazai egészségügy és orvosi közigazgatás sorozatban kiadott törvénytárának összeállításában. Szakirodalmi munkásságának gazdagítása mellett szépirodalommal is foglalkozott. 1871–1874-ben a Mátyás Diák c. élclap szerkesztője, később különböző fővárosi lapok egészségügyi és felvilágosító rovatának szerkesztője, népszerű kiadványok kiadója és sorozatszerkesztője volt. – Fm.: Orvosi tanácsok mellbetegek számára (Bp., 1876); Vezérkönyv a közegészségügyi szolgálat terén (Bp., 1882); A közegészségügyi közigazgatás kézi könyve (Bp., 1890, 1892); Hogyan menthetők meg a tüdőgümőkórosok... (Bp., 1895) – Irod.: L. F. (Vasárnapi Újság, 1898). Lőrinczy Ervin, Landgraf (Bp., 1898. okt. 4. – Bp., 1983. júl. 24.) orvos. fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1955). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Mindvégig rendelőintézeti fogorvos, főorvos volt. Szájbetegségekkel és ezzel kapcsolatos szerológiai és haematológiai vizsgálatokkal foglalkozott. A Stomatologiai Közl. felelős szerk. (1937–1939). – Fm.: A szájnyálkahártya betegségei (Bp., 1940); A 178 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON sztomatológia és a haematológia kapcsolatairól (Bp., 1946); Vizsgálatok a nyál chemizmusáról (Bp., 1949) – Irod.: Huszár Gy.: L. E. (Fogorv. Szle, 1983). Lőte József (Maroscsúcs, 1856. márc. 19. – Bp., 1938. júl. 13.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét a kolozsvári egy. orvosi karán szerezte 1880-ban, 1880–1883 között Kolozsvárott, 1883–1890 között a bp.-i egy. általános kór- és gyógyszertani int.-ben, illetve a Pasteur Int.-ben tanársegéd. 1887-ben a kórélettan magántanára, 1890től az általános kórtan ny. r. tanára Kolozsvárott, majd 1918-tól Szegeden, ahol részt vett a Kolozsvárról menekült m. egyetem letelepítésében, az új körülmények közötti megszervezésében. 1901–1902-ben a kolozsvári egy. rektora, több alkalommal orvoskari dékán. Az anthrax (lépfene) és a veszettség elleni védőoltással kapcsolatban végzett kutatásokat. Kidolgozta az ún. Hőgyes-féle veszettségellenes védő-óltó módszer alapeszméjét. Robert Koch berlini intézetében a gümőkor kísérletes gyógytanával kapcsolatban folytatott vizsgálatokat. Jelentős szakirodalmi munkásságot fejtett ki. – Fm.: Gyakorlati kórtan (ford., Bp., 1885); Az anthrax és veszettség-vírus beoltása után fellépő láz körülményeiről (Bp., 1887); Előadások az általános orvostanból (F. A. Hoffmann művéből ford., Bp., 1890); Adalék a kísérleti lépfene tüneteinek ismeretéhez (Bp., 1901); Jelentés a helybeli (kolozsvári) egyetem ált. kór- és gyógytani intézetében folyó vizsgálatokról a kísérleti veszettségre vonatkozólag (Kolozsvár, 1901); Módszertani adalék az állati szervezet fogékonysága fokának megállapítására vonatkozólag, a baktérium hatása iránt (Bp., 1902); A kísérleti veszettség egy tünetéről (az ún. praemonitorius lázról) (Bp., 1905); Módosítás a vérsejtszámláláson (Kolozsvár, 1907); A ragályos betegségek iránti fogékonyságról (Kolozsvár, 1910); Az ispora- (spóra-) festésről (Kolozsvár, 1915); Néhány szó a magyar orvosi nyelvről (Kolozsvár, 19l5) – Irod.: Bálint Nagy I.: L. J. (Paul de Kruif: Bacillusvadászok, Bp., 1930); Issekutz B.: L. J. (Orv. Hetil., 1938); Szállási Á.: L. J. (Orv. Hetil., 1988). Löw (Loew) András (? – Sopron, 1710. május. 20.) orvos. Sopron vármegyei nemesi családból származott. 1679-ben Wittenbergben bölcsészdoktori, 1682-ben Jénában orvosdoktori oklevelet szerzett. 1682-től Sopronban gyakorló orvos. – Fm.: Dissertatio Medica de Lue venerea... (Jena, 1680); Historia epidemica Hungarie (Wittenberg, 1680). Lukács Hugó (Bp., 1874 – Párizs, 1939 ápr. 23.) orvos. 1896-ban végzett a bp.-i egy. orvosi karán. Az 1900-as évek elején a kolozsvári egy. ideg- és elmeklinikáján tanársegéd. A kolozsvári Bolyai Társ. elnökeként a radikális értelmiség egyik vezetője lett. Baráti köréhez tartozott Ady Endre, akit 1909. június-augusztusában klinikai kezelésben részesített. Ady Endre sokáig a Lukács családnál lakott, rajta keresztül került kapcsolatba Fejér Lipóttal és Somló Bódoggal. A költő haláláig leveleztek. 1909. augusztusában feladta klinikai állását, és a kolozsvári ker. mukásbiztosító főorvosa lett. Az I. vh. idején az orosz frontra került. 1919-ben a Népjóléti Népbiztosság munkatársa volt. A Tanácsköztársaság bukása után feleségével, Bernát Ilma festőművésszel Bécsbe menekült, majd onnan Párizsba ment. Öngyilkos lett. – Fm.: Az izmok és idegek villamos ingerlékenysége curara hatás alatt (Donáth Gy.-val, Bp., 1900); A trigeminus facialis reflexekről (Bp., 1901); Enkephalopathia infantilis esete (Bp., 1901); A korlátozott beszámíthatóságról (Bp., 1903); A szemtükri lelet jelentősége elmebetegeknél (Markbreiter I.-el, Bp., 1906); A beteg Ady Endre (Esztendő, 1919, 2. sz.) – Irod.: Szállási Á.: Ady orvosa és barátja: L. H. 1875–1939 (Orv. Hetil., 1973, 24. sz.); Andor L.: Találkozások Ady Endre orvosával (Szabad Föld, 1978. febr.). Lumniczer Sándor (Kapuvár, 1821. márc. 29. – Bp., 1892. jan. 30.) orvos, egy. tanár. 1844-ben végzett a pesti egy. orvosi karán, 1843–1845-ben uo. Balassa János tb. tanársegéde, majd 1845–1847-ben Bécsben műtőnövendék, itt szerzi sebészorvosi oklevelét. Hosszabb külföldi tanulmányutat tett, felkereste Berlin, Párizs, London, Zürich, Heidelberg, Göttingen, Erlangen jeles sebészeti intézményeit. A márciusi forradalom után egyik tagja annak a reformbizottságnak, amely kidolgozta az egy. képzés reformjait. 1848 augusztusától a honvédorvosi tanfolyam egyik előadója, 1848. szeptember közepétől honvédorvos, Görgey Artúr törzsorvosa, 1849. május 21-től a Honvédelmi Min. 8. osztályának vezetője, főtörzsorvosi rangban a honvédorvosi kar főnöke. A szabadságharc bukása után besorozták a császári hadseregbe, 1851-ig közkatonaként az egyik Bécs melletti katonakórházban betegápoló. 1851 után az államvasutak, majd 1855-től a Rókus Kórház sebészorvosa, 1861-től főorvosa. 1868-ban magántanár, 1872-ben rk. tanár, 1880–1892-ben ny. r. tanár, 1868-tól az Orsz. Közegészségügyi Bizottság tagja, 1872–1876-ban a bp.-i Kir. Orvosegyesület elnöke, 1881-ben egyik alapítója a Magyar Vöröskeresztnek. 1885-től főrendiházi tag. Az igazgatása alatt levő II. sz. sebészeti klinikán vezették be Mo.-on elsőnek az antiszepszist. A magyar orvosképzést és orvostudományt európai rangra emelte. A pesti orvosi iskola vezető egyénisége, Semmelweis tanainak népszerűsítője. – Fm.: Orvos-sebészi értekezés a képlő sebészetről (Pest, 1884); Jelentés a Pest városi. sz. Rókus közkórház II. sebészeti osztályának 1868. évi működéséről (Pest, 1870); Sebészeti tapasztalatok a bp.-i sz. Rókus Kórház II. sebészi osztályán 1875–76-ban (Bp., 1878) – Irod.: Janny Gy.: L. S. (Orv. Hetil., 1892); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Hedri E. – Salgó M.: L. S. élete és munkássága (Orv. Hetil., 1957); Antall J.: L. S. (A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1971).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Lumnitzer István (Besztercebánya, 1749. ápr. 4. – Pozsony, 1806. jan. 11.) orvos, flórakutató, Lumnitzer Sándor nagyapja. Winterl Jakab tanítványaként Nagyszombatban, Jénában és Halléban végzett orvosi tanulmányokat, 1777-ben Nagyszombatban nyert orvosi oklevelét. Gyakorló orvosként Szentgyörgyön működött, majd 1779-től Pozsony város főorvosa volt. Pozsony környékén botanizált, Flora Posoniensis c. műve az első m. nyelvű megyei feldolgozás, 1008 virágos és 286 virágtalan növényt sorol fel. – Fm.: De rerum naturalium adfinitatibus... (Pozsony, 1777); Index Florae Posoniensis (Lipcse, 1936) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Győry T.: A magyar orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Lumnitzer Sándor (Bp., 1896. jan. 16. – Bp., 1958. dec. 24.) orvos, sebész, az agyaggalamb-lövészet háromszoros világbajnoka. 1942-ben végzett a bp.-i tud. egy. orvosi karán. Az első világháború alatt félbeszakította orvosi tanulmányait, frontszolgálatot teljesített. 1924-től az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, majd 1934 és 1956 között a főv. Róbert Károly körúti kórház sebész főorvosa. 1929-ben (Stockholm), 1933-ban (Bécs) és 1939-ben (Berlin) egyéni világbajnok agyaggalamb-lövészetben. 1929–1939-ben hét alkalommal tagja a világbajnok anyaggalamb-lövész csapatnak. 1933-ban (Bécs), 1937-ben (Helsinki) Európa-bajnok. Nyolc alkalommal agyaggalamb-lövészetben, két alkalommal élőgalamb-lövészetben magyar bajnok. – Irod.: A Róbert Károly körúti Kórház története (Bp., 1985). Lusztig Gábor (Gyula, 1925. szept. 9. – Kecskemét, 1991. ápr. 3.) orvos, patológus, az orvostud. kandidátusa (1963), doktora (1979). A M. Pathológusok Társ. elnöke (1980–1990), az European Society of Pathology tagja, Baló József-díjas (1990). 1943–1944-ben a kolozsvári egy.-en jogot tanult, 1944-ben munkaszolgálatos, 1944– 1945-ben a sopronkőhidai fogházban raboskodott. 1951-ben szerzett a szegedi orvostud. egy.-en orvosi oklevelet. 1954-ben kórbonctani és -szövettani szakorvosi képesítést nyert. 1951-től a szegedi egy. kórbonctani és kórszövettani int.-ben szakorvosi ösztöndíjas, 1952-től gyakornok, 1953-tól tanársegéd, 1954–1956-ban adjunktus. 1956-tól haláláig a kecskeméti Hollós József M.-i Kórház patológiai osztályán főorvos. 1968-tól a szegedi orvostud. egy. c. egy. docense, 1973-tól c. egy. tanára. 1970–1971-ben Montrealban vendégkutató. Főként a vérkeringési szervek megbetegedéseivel, elsősorban az arterioszklerózis patogenezisével foglalkozott. A Bács.-Kiskun M.-i Kórház Évk. szerk. (1962-től). – Fm.: Adatok a dextrán cholesterinsclerosist gátló hatásához (Kecskemét, 1962); Blood Coagulation Factors and Atherosclerosis (Acta Morphologica, 1965); Az emberi aorta-fal vízkötő-kapacitásának változása atherosclerosisban (Hesz Á.-val, Kecskemét, 1974); Az aortaadventitia vastagságának, valamint a vér és aorta-fal cholesterin és lipoid tartalmának kapcsolata (Mák L.-lel, Morphologiai és Igazságügyi Orvosi Szle, 1975); Az atherosclerosis kórfolyamatának és az aorta-adventitiának kapcsolata (Kecskemét, 1978) – Irod.: Józsa L.: L. G. (Orv. Hetil., 1991,); Horváth A.-né: L. G. (Orvosi Könyvtáros, 1992). Lübeck János Károly (Bazin, 1776. – Ipolyság, 1814. nov. 14.) orvos, mezőgazdasági szakíró. Orvosi oklevelét a bécsi egy.-en szerezte 1794-ben, majd pozsonyi, sövényházi és nagyszentmiklósi orvosi gyakorlat után 1805től Hont vm. főorvosa lett. 1804-ben a Patriotisches Wochenblatt f. Ungarn, 1805–1807-ben az Ungarische Miscellen c. lapokat szerkesztette. E lapokban írott cikkeiben a hazai mezőgazdaság és kertészet helyzetével foglalkozott. – Fm.: Allgemeines ökonomisches Lexikon... (Bécs, 1812); Der allgemeine ökonomische Sammler (Pozsony, 1813–1814) – Irod.: Kiss L.: Orvos-mezőgazdász avagy mezőgazdász-orvos: L. J. K. (Orv. Hetil., 1990); Kiss L.: Orvos és mezőgazdász. L. J. K. (A m. tudomány évszázadai, Pozsony, 1994).

17. M Machik Béla (Zágráb, 1839. aug. 7. – Bp., 1879. júl. 13.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1863-ban szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, majd európai körúton járt. 1865–1866-ban a pesti Szent Rókus Kórház belgyógyásza, az egy.-en a tüdő- és szívbetegségekről tartott előadásokat. Az 1866. évi kolerajárvány idején koleraorvos. 1867-től Korányi Frigyes asszisztense, a magnetizmus követője. 1869-től a kolozsvári OrvosSebészi Tanint.-ben a kórtan, 1872-től a kolozsvári egy.-en a belgyógyászat ny. r. tanára. 1874-ben rektor. Tbcben halt meg. – Fm.: Beiträge zur Kenttniss des Sehnengewebes (Bécs, 1859). Madai Dávid Sámuel (Selmecbánya, 1709. jan. 4. – Benkendorf, 1780. júl. 2.) orvos, egy. tanár. Moller Ottó Károly orvosi iskolájában készült fel egy. orvosi tanulmányaira. 1732-ben Halléban szerzett orvosdoktori oklevelet. Előadott a wittenbergi orvosi karon. Udvari orvosként meggazdagodott, de nem adta fel praxisát. Számos írását nyomtatásban is megjelentette. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de morbis accultis... (Halle, 1732); Szükséges oktatás miképpen kiki e mostani behatolt döghalálban... magát őrizheti és orvosolhatja (Halle, 1739); Abhandlung von der sogenanneten Kalten oder Wechselfiebern (Halle, 1747).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Madács Péter (Veszverés, 1729. febr. 28. – Rimaszombat, 1805. nov. 20.) orvos. A debreceni ref. kollégiumban Hatvani István tanítványa, 1754–1756 között Boroszlóban gyógyszerészsegéd, 1757-ben Halléban, majd Wittenbergben orvosi tanulmányokat folytatott. 1762-től a wittenbergi bonctani múzeum őre. 1756-ban visszatért Boroszlóba, majd Mo.-ra, de 1766-tól Lipcsében, Wittenbergben, majd Berlinben tanult. Az utóbbi helyen 1770-ben orvosi oklevelet szerzett, amit 1774-ben a nagyszombati orvosi karon honosított. 1772-től Liptó vm., 1776-tól haláláig Kishont vm. tiszti főorvosa. – Fm.: De modo regenerationis vasorum (Wittenberg, 1770); Theoria affinitatum chemicarum, quam... (Nagyszombat, 1774) – Irod.: Duka Zólyomi N.: M. P. (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: M. P. (Orv. Hetil., 1980). Madzsar József (Nagykároly, 1876. márc. 12. – Arhangelszk, SZU., 1940. szept. 2.) orvos, baloldali politikus. Orvosi oklevelét 1899-ben a bp.-i egy.-en szerezte, tanulmányai befejezése után biztosítótársasági orvosként működött, 1911-ben felhagyott az orvosi gyakorlattal. A darwinizmus egyik mo.-i népszerűsítője, az antialkoholista mozgalom szervezője. Szabó Ervin köréhez tarozott, számos előadást tartott a Galilei Körben. 1911-től a Főv. Könyvtár főkönyvtárosa, majd 1919-ig igazgatója. 1914-ben a Radikális Párt alelnöke, a Huszadik Század munkatársa, a Társadalomtud. Társ. elnöke. Egyik szerkesztője Marx–Engels válogatott munkái kiadásának, 1917 őszétől a bp.-i egy. orvosi karán a társadalom-orvostan magántanára. 1918. október és 1919. március között népjóléti államtitkár, a Tanácsköztársaság idején népbiztoshelyettes, a közegészségügy irányítója. 1921-ben emigrált, 1924-ben hazatért. Szerkesztette a Társadalmi Lexikont (1928), részt vett a Révai, a Tolnai és a Genius Lexikon szerkesztésében. Előbb a SZDP, majd az MKP tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztője. Többször letartóztatták, 1935-ben Csehszlovákiába, 1936-ban a SZU-ba emigrált, ahol 1938-ban letartóztatták, munkatáborban halt meg. – Fm.: A szeszes italok hatása az utódokra (Bp., 1905); Darwinizmus és lamarckizmus (Bp., 1909); A jövő nemzedék védelme és a háború (Bp., 1916); A meddő Budapest (Bp., 1916); Az ember származása és a származástan vázlata (Bp., 1918); Madzsar József válogatott írásai (Bp., 1957) – Irod.: Réti E.: M. J. (Bp., 1959); Repiszky T.: Dr. M. J., az orvos (Egészségügyi Munka, 1991). Magyar Imre (Losonc, 1910. okt. 14. – Bp., 1984. máj. 25.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, író, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1962). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936ban a bp.-i III. sz. belklinikán dolgozott, majd a Belgyógyászati Intézetben folytatta orvosi pályáját. 1940–1944ben magánkórházakban dolgozott, majd munkaszolgálatos volt. 1945-től az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1948ban magántanár, 1952-ben docens. 1960–1965-ben az OTKI I. sz. belklinikáján tszv. egy. tanár, 1962–1965-ben intézeti igazgató, 1965–1980-ban a SOTE I. sz belklinika ig.-ja, tszv. egy. tanára. Kiváló belgyógyász, e szakterület szinte minden ágát magas színvonalon művelte. Több száz közleménye és könyve jelent meg nyomtatásban, legjelentősebb a húsz kiadást megérő, Petrányi Gyulával közösen írt A belgyógyászat alapvonalai c. háromkötetes monográfiája. Kiemelkedő tudású humanista, szépíró. A M. Belgyógyászati, a M. Diabétesz, a M. Gastroenterológiai Társ. elnöke, számos hazai és külföldi társaság tagja, a Semmelweis Ignácemlékérem tulajdonosa. 1991-ben az ő nevét vette fel a komlói Városi Kórház. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Petrányi Gyulával, I–III. köt., Bp., 1948); Erlankungen der Leber und der Gallenwege (I–II. köt., Bp., – Berlin, 1961); Az epehólyag és az epeutak betegségei (Bp., 1966); Kozmikus sértődés (tanulmányok, Bp., 1968); Korányi Sándor (Bp. 1970); Ruth (reg., Bp., 1971); Judit (reg., Bp., 1973); Rövid belgyógyászat (Bp., 1975); Az évszázad gyermeke (reg., Bp., 1980); Behrens doktor és társai (esszék, Bp., 1980); Belbetegségek elkülönítő diagnózisa (Bp., 1981); Az orvos és beteg (Bp., 1983); A kérdés (visszaemlékezés, Bp., 1984); Oly korban éltem ám… (Bp., 1984); A máj, az epeutak és a hasnyálmirigy betegségei (Bp., 1985) – Irod.: M. I. (Orv. Hetil., 1984, 24. sz.). Magyary-Kossa Gyula, 1909-ig Kóssa (Debrecen, 1865. jan. 8. – Bp., 1944. jún. 21.) orvos, farmakológus, orvostörténész, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1920). 1888-ban végzett a bp.-i egy. orvosi karán, 1889-től a gyógyszertani tsz.-en tanársegéd, majd adjunktusa. 1894-ben a méregtan magántanára, 1896-tól a botanika és a gyógyszertan ny. r. tanára az Állatorvosi Főisk.-án. Kutatásokat végzett a morfin, a mérgező növények hatástanáról, foglalkozott a mérgezések diagnosztikájával, gyógyszerhatástannal. Alapvető orvostörténeti kutatásokat végzett, a Magyar orvosi emlékek (I–IV. köt.) forrásfeltáró kötetei a későbbi kutatások alapját képezték. 1921-ben az orvostörténelem rk. tanára lett. – Fm.: A mérgezések diagnostikája (Bp., 1894); Gyógyszerrendelés (Bp., 1901); Magyar állatorvosi könyvészet 1472-1904 (Bp., 1904); Dekandenciában van-e a magyar tudományosság (Bp., 1905); Régi magyar gyógyszernevek (Bp., 1909, reprint: 1970); A régi magyar orvosnövendék (Bp., 1909); A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata (Bp., 1926); Magyar orvosi emlékek (I–IV. köt., Bp., 1929–1940, V. köt., Bp., 1996); Ungarische medizinische Erinnerungen (Bp., 1935); Régi magyar bábákról (Debrecen, 1938) – Irod.: Vámossy Z.: M.-K. Gy. (Orv. Hetil., 1944); Karasszon D.: Híres magyar orvosok (Bp., 2000). Maizner János (Vác, 1828. máj. 24. – Kolozsvár, 1902. jún. 30.) orvos, egy. tanár. 1852-ben végzett a pesti orvosi karon, Balassa János és Semmelweis Ignác asszisztense. 1859-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet, majd a kolozsvári egy. orvosi karán a szülészet-nőgyógyászat ny. r. tanára. 1885-ben rektor, 1875-ben az orvosi 181 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kar dékánja. Semmelweis követője, a súlyszámítási normák kidolgozója. Az orvosegyetem történetével is foglalkozott. – Fm.: A magyar orvostudományi irodalom 1770-ig (Kolozsvár, 1875); A kolozsvári OrvosSebészi Tanintézet történeti vázlata 1775–1872 (Kolozsvár, 1890) – Irod.: M. J. (Orv. Hetil., 1902); Dörnyey S. – Dörnyeyné Dapsy H.: Semmelweis hazai utóéletének első évtizede, II. köt. Semmelweis közvetlen iskolája (Orvostört. Közlem., 1970). Makai Endre, Braun (Temesvár, 1884. jan. 3. – Bp., 1972. jan. 30.) orvos. sebész. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1910-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1910–1917-ben a Rókus Kórház alorvosa. 1912-ben – a balkáni háború idején – hadikórházat vezetett Belgrádban és Kraljevóban. 1914–1917-ben katonaorvos. 1917–1944-ben az Áll. Gyermekmenhely sebész főorvosa. 1948– 1961-ben a Fehér Kereszt Kórház főorvosa, 1948-ban c. rk. tanár, az Igazságügyi Orv. Tanács tagja. A hashártyagyulladás gyógyításával, az idegvarratok kérdéseivel foglalkozott. Elsőként javasolta fagyás esetén a szimpatikus idegrostok kiiktatását. Elsőként írta le a lipogranulomatosis subcutanea kórképét, melyet külföldön róla neveztek el. – Fm.: Ergebnisse der allgemeinen Pathologie (Bp., 1913); Érdekesebb sérülések, úgynevezett álaneurysma esetek a sebészi megoldás módjainak megvilágítására (Bp., 1916); Az izomműködés helyreállításáról folytonosságukban megszakított idegeken végzett műtétek után (Bp., 1916) – Irod.: Fischer A.: Dr. M. E. (Orv. Hetil., 1972, 12. sz.). Makara Lajos (Pápa, 1862. márc. 20. – Kolozsvár, 1915. nov. 5.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1885-ben a bp.-i egy.-en szerezte. 1885 és 1887 között az anatómiai int. munkatársa, 1887-től az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1898-ban a sebészet magántanára. 1905-től haláláig a kolozsvári egy. I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, ny. r. tanár. Sebészeti anatómiával és preparatív műtéti technikával foglalkozott. – Fm.: Az emlőrák sebészi kezelésének mai állása (Bp., 1897); A végtagok sebészeti bántalmainak gyógyítása (Bp., 1905); Tapasztalatok a lumbális analgesiáról és e tan mai állása (Bp., 1906); A Mayo-féle gyökeres köldöksérvműtétről (Kolozsvár, 1907); A nyaki gümős lymhomákról (Bp., 1913); Tájékoztató a hadi sebészetről (Kolozsvár, 1915) – Irod.: M. L. (Gyógyászat, 1915); Back F.: Emlékezés M. L.-ra (Orv. Hetil., 1993). Malán Mihály (Zólyom, 1900. szept. 16. – Bp., 1968. okt. 13.) orvos, antropológus, egy. tanár, a biol. tud. kandidátusa (1952), doktora (1957). 1926-ban szerezte meg orvosi és bölcsészdoktori oklevelét a bp.-i tudományegy.-en. 1926–1940-ben a bp.-i kórbonctani int.-ben dolgozott, az embertani int.-ben tanársegéd, majd adjunktus. 1932–1940-ben a Testnev. Főisk. antropometriai labor.-át vezette, 1937-ben a fajantropológia és eugenetika magántanára. 1937–1938-ban berlini ösztöndíjas. 1940–1946-ban a kolozsvári egy.-en az embertan ny. r. tanára, 1946–1948-ban az MNM embertani tárának vezetője, 1949–1958-ban uo. tud. munkatárs. 1950-től a debreceni egy.-en mb. előadóként, 1963–1967-ben egy.-i tanárként az antropológia és a humánbiológia minden ágát művelte. Az Anthropológiai Közl. alapítója és 1930–1945-ben főszerkesztője, később szerk. bizottsági tagja. – Fm.: Adatok a lengyeli őstelep neolith-kori lakóinak anthropológiájáról (Bp., 1929); Mindennapi testgyakorlás és testfejlődés (Bp., 1936); Az élő magyarság embertani kutatása (Bp., 1947); Ergebnisse der ethnisch-anthropologische Forschungen des Ungarntums (Antropológiai Közl., 1961); Ikrek és ikerkutatás (Bp., 1962) – Irod.: M. M. (Testnev. és Sporteü. Szle, 1969, 3. sz.); Nemeskéri J.: M. M. (Anthropológiai Közl., 1968, 3-4. sz.). Manardo, Giovanni, Johannes Manardus (Ferrara, Olaszo., 1462. – Ferrara, 1536. márc. 8.) orvos, természettudós. Orvosi tanulmányokat Ferrarában végzett, előbb Pico della Mirandola herceg orvosa, majd a ferrarai orvoskar tanára. 1513–1519-ban Budán II. Ulászló, majd II. Lajos udvari orvosa. Híres orvosi levelei közül több Budán született. A szifilisz első gyógyítója. – Fm.: Epistolae medicinales (I. köt., Ferrara, 1521, II. köt., Bologna, 1531) – Irod.: Hercegh Á.: Manardus János (1462–1536 magyar udvari főorvos élete és művei (Bp. 1929); Kemenes P.: Manardus János, II. Ulászló udvari főorvosa (Orv. Hetil., 1991). Mandl Lajos, Lázár (Pest, 1812. dec. – Párizs, 1881. júl. 5.) orvos, egy. tanár. Pesten és Bécsben bölcseletet, teológiát, majd orvostudományt tanult, orvosdoktori oklevelet Pesten szerzett 1836-ban. Párizsban telepedett le. Hamarosan nevet szerzett, és a párizsi előkelőség kedvelt orvosa lett. 1845-ben a párizsi egy. Orvostud. kara számára anatómiai preparátumokat készített. Mikroszkopikus anatómiával foglalkozott, ezt adta elő a párizsi egy. orvosi karán, különös tekintettel annak élettani és patológiai jelentőségére. 1862-től az orvoskaron nyilvános előadásokat tartott az emberi hangszervek megbetegedéseiről. Szerkesztette a francia Archives d’Anatomie générale et de physiologie c. szaklapot (1846). Megkapta a francia becsületrendet (lovagkeresztet) és a Francia Akadémia I. díját. – Fm.: Sanguis respectu physiologico. Dissertatio inauguralis medica (Pest, 1836); Anatomie microscopique (I–II. köt., Paris, 1835–1858); Manuel d’anatomie générale appliqué à la physiologie et la pathologie (Paris, 1843); Traité d’anatomie microscopique (Pest, 1847); Mémoires concernant la pathologie et la thérapeutique des organes de la respiration (I. köt., Paris, 1855); Traité pratiques de maladies de larynx et de pharynx (Paris, 1872) – Irod.: Reich Ignác: Beth-El (IV. köt., Pest, 1862); Csillag I.:


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Egy titkos futár: M. L. párizsi orvosprofesszor (Orv. Hetil., 1974); Csillag I.: M. L. párizsi orvosprofesszor pályájához (Évk.–M. Izraeliták Orsz. Képv., 1975/1976). Mangold Henrik (Vágújhely, 1828. okt. 5. – Bp., 1912. febr. 5.) orvos, balneológus. Orvosi oklevelét 1854-ben Bécsben szerezte, 1855-től Kecskeméten, majd Szarvason koleraorvos, 1858-tól Veszprém vm.-ben körorvos, 1860-tól Balatonfüred hatósági orvosa. Szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a Balaton-környéki fürdők és gyógyvizek népszerűsítésére. 1865–1878-ban alapítója és főszerkesztője volt az Ungarische MedizinChirurgische Presse c. havilapnak. Több külföldi balneológiai társaság rendes tagja (Berliner Balneologischer Congress, berlini Verein der Heilkunde, párizsi Société d’Hydrologie medicale). – Fm.: Der Kurort Füred am Plattensee (Veszprém, 1863); Allgemeine Kurdiätetik (Bécs, 1863); Magyarország gyakorló orvosainak névkönyve (Pest, 1864); Taschenbuch für Heilsuchende (Bécs, 1892); Balatonfüred gyógyhatásai és helybeli viszonyai (Bp., 1896); Die Tuberkulose-Sanatorien und die Kurorte (Bp., 1900) – Irod.: M. H. (Gyógyászat, 1912). Manninger Rezső (Sopron, 1890. júl. 7. – Bp., 1970. febr. 4.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1927, r. 1939). Kossuth-díjas (1950, 1961). 1912-ben szerezte meg állatorvosi, 1914-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1912–1921-ben uo. a Járványtani Int.-ben tanársegéd, majd adjunktus, 1918-ban az immunológia magántanára, 1921-től e tárgy ny. r. tanára, intézetének igazgatója. 1928–1943-ban az Orsz. Állateü. Int. igazgatója. 1940–1941-ben dékán, 1947–1948-ban az Agrártud. Egy. rektora. 1933–1963-ban a Nemzetk. Állateü. Hiv. magyar képviselője. 1953–1956-ban elnöke az MTA Agrártud. Osztályának, 1960– 1967-ben a M. Állatorv. Társ.-nak. 1959-től az Állatorvosok Világszöv.-nek tb. tagja, több egy. (Lipcse, Bp., Thesszaloniki, Bécs) díszdoktora, illetve tb. tanára, számos hazai és külf. társ. tb., lev. és r. tagja. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanára kiterjedt. Vizsgálta a saprophyták tulajdonságait, a száj- és körömfájás vírusát, a sertésparatífusz és egyéb fertőző állatbetegségek kór- és oktanát, az ő elméleti munkássága tette lehetővé a malleus, a tenyészbénaság, a veszettség és a sertéspestis leküzdését Mo.-on. Jelentős bakteriológus, mikrobiológus és immunológus, számos könyve, közleménye idegen nyelveken is megjelent. Átdolgozta Mócsy Jánossal Hutÿra F.: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Jena) c. munkáját, amely hat nyelven több kiadást is megért. – Fm.: A baromfikolerabacillus mutatiójáról (Bp., 1919); A szárnyas baromfi fertőző és parazitás betegségei (Kotlán S.-ral, Bp., 1931); A házi emlősök fertőző betegségei (Bp., 1939); Állatorvosi belgyógyászat (Bp., 1943); Állatorvosi bakteriológia, immunitástan és általános járványtan (Bp., 1950) – Irod.: M. R. (M. Állatorv. L., 1970, 3. sz.); Mócsy J.: M. R. (M. Tud. 1970, 7-8. sz.); Szent-Iványi T.: M. R. (Bp., 1990). Manninger Vilmos (Sopron, 1876. szept. 30. – Sopron, 1945. máj. 2.) orvos, sebész. 1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1902–1906 között a János Kórház gyakornoka, majd 1907-től rend. főorvos, 1908-ban a sebészeti propedeutika egy. magántanára lett. 1908 és 1914 között a Margit Kórház főorvosa, 1914–1936 között a János Kórház főorvosa. 1937-től a rák kór- és gyógytana c. ny. rk. tanára, 1926-ban a sebészet rk. tanára, az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Int. főorvosa. 1936–1941 között a belügymin.-ban a kórházügy előadója. Jelentősek az aszepszisre vonatkozó kutatásai, a hazai rákstatisztika megszervezője, a Magyar Sebészet szerkesztője (1913–1936). – Fm.: Az antiseptikus és aseptikus orvoslásmódok története (Bp., 1903, németül: 1904); A sebészet tankönyve (Verebély T.-ral, I–III. köt., Bp., 1910–1913); Onomatologia medica, orvosi neves könyv (Bakay L.-sal, Bp., 1907); A tüdő- és mellkassebészet néhány fontosabb kérdéséről (Bp., 1913); A sebészet diadalútja (Bp., 1938) – Irod.: Király J.: Megemlékezés M. V.-ról és munkásságáról (M. Seb., 1958, 1. sz.). Mannó Alajos (Debrecen, 1816. máj. 16. – Pest, 1846. jan. 13.) gyógyszerész. 1837-ben a pesti egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet, 1839-ig a pesti Kígyó patika gyógyszerésze, majd beiratkozott az orvosi karra, de tanulmányainak befejezése előtt tüdőbajban elhunyt. 1842-ben kiadott vegytana az első m. nyelvű orvosi vegytan. Jeles fordító is volt. – Fm.: Vegytani gyógyszerisme (Pest, 1841); Orvos-gyógyszerészi vegytan (Pest, 1842) – Irod.: Antall J.: Az első m. nyelvű orvos-gyógyszerészi vegytan (Gyógyszerészet, 1961, 1. sz.). Mansfeld Géza (Bp., 1882. febr. 26. – Genf, 1950. jan. 11.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946). 1905-ben végzett a bp.-i orvosi karon, majd két évig Bécsben és Londonban folytatott tanulmányokat. 1907-től a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1910-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára, 1916-ban rk. tanár, 1918-tól a gyógyszerismeret és kórtan ny. r. tanára Pozsonyban, majd Pécsett. 1944-ben Auschwitzba hurcolták, de hazatért, és 1946 és 1950 között a bp.-i orvosi karon az élettan ny. r. tanára, az élettani int. igazgatója. Munkássága az élettan, a gyógyszertan majdnem minden területére kiterjedt, jelentősek voltak az immunológiai kutatásai is. Többek között pajzsmirigybetegségekkel, a belső elválasztású mirigyek működésével, a vérkeringés kérdéseivel, a szervezet hőszabályozásával, diabétesszel foglalkozott – Fm.: A szív accelerátiójának oka (Eger, 1910); Narkózis és oxigénhiány (Eger, 1910); Gyógyszertan (Vámossy Z.-nal, Fenyvessy B.-val, Bp., 1912); Untersuchungen über die Ursache des herzschlages (Szent-Györgyi A.-tel, 183 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Pflügen Arch. Physiol., 1920); Die Hormone der Schilddrüse und ihre Wirlungen (Basel, 1943); Narcose et sommeil (Lausanne, 1947); The Thyroid Hormones and their action (London, 1949); New Pathways of the Physiology of Infection and Immunity (Experientia, 1949) – Irod.: Horn Z.: M. G. (Orv. Hetil., 1950, 2. sz.); Bálint P.: M. G. (Akad. Ért., 1950); Konkoly-Thege A.: In memoriam M. G. (Orv. Hetil., 1972). Marcis Árpád (Bp., 1884. febr. 17. – Bp., 1951. júl. 21.) állatorvos, állateü.-i főtanácsos, igazgató. 1908-ban állatorvosi, 1918-ban doktori oklevelet szerzett az Állatorv. Főisk.-án. 1908–1928-ban uo. a Járványtani Int.-ben dolgozott. 1925-ben magántanár, 1928-tól az Orsz. Állateü. Int. osztályvezetője, 1941-ben állateü. főtanácsos, 1943-tól az intézmény igazgatója. 1941–1943-ban a kolozsvári Állateü. Int. igazgatója. A II. vh. után részt vett az int. helyreállításában, 1946-ban nyugdíjazták. Tevékenységével hozzájárult a fertőző állatjárványok (pl. malleus) leküzdéséhez, jeles szakíró volt. – Fm.: A takonykór kórjelzése az agglutinációval és a komplementum megkötésével (Bp., 1911); A vérvizsgálatok értéke a takonykór kórjelzésével – Der diagnostische West der Bluntuntersuchungen beim Rotz (Bp., 1914) – Irod.: Búza L.: M. Á. (M. Állatorv. Lapja, 1978, 25. különsz.). Marek József (Vágszerdahely, 1868. márc. 18. – Bp., 1952. szept. 7.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1918, r. 1938, ig. 1940, tb. 1942), Kossuth-díjas (1949). 1892-ben szerzett Bp.-en állatorvosi oklevelet, 1892 és 1894 között Pest város főállatorvosa, majd a kőbányai Állateü.-i Hivatal laboratóriumának vezetője, 1898-ban bölcsészdoktor, 1897-től az Állatorvosi Főisk. belgyógyászati adjunktusa, 1901-től a belorvostan ny. r. tanára. Jelentősek a tenyészbénasággal, a mételykórral, a takonykórral, az állati rachtitisszel kapcsolatos kutatásai. Leírta a később Marek-betegségnek nevezett csirkebénulás szindrómát. Számos állatgyógyszer fűződik a nevéhez (pl. a mételykór kezelésére alkalmazott Distol). Az általa kifejlesztett rinolaringoszkóp (orr-gége tükör) ma is használatos diagnosztikai eszköz. 1935 és 1940 között felsőházi tag. Számos külföldi és hazai tud. társ. tagja (hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad., Académie Veterinaire de France, M. Orsz. ÁllatorvosEgyesület stb.). – Fm.: Klinikai diagnosztika (Bp., 1902); Lehrbuch der klinischen Diagnostik der inneren Krankheiten der Haustiere (Jéna, 1912); Über die Digitalistherapie (Hannover, 1915); A takonykór megállapítása biológiai eljárásoknál (Bp., 1915); Állatorvosi belgyógyászat (Hutÿra F.-cel, Bp., 1924, 3. kiad.); Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Hutÿra F.-el, Manninger R.-vel, 7. kiad., Jéna, 1938, angolul, spanyolul, oroszul, lengyelül, kínaiul is) – Irod.: Mócsy J.: M. J. (Akad. Ért., 1952); Honti J. – Lapis K.: M.-betegség. M. J. dr., a kísérletes onkológia nemzetközileg elismert úttörője (Orv. Hetil., 1977); Karasszon D.: M. J. (Híres m. orvosok, III. köt., Bp., 2000). Marék Antal, Marek (Mezőtúr, 1903. júl. 16. – Bp., 1983. szept. 1.) orvos, író. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1932–1940-ben Ecseren, 1940–1953-ban Bp.-en körzeti orvos, 1953–1963-ban belgyógyász felülvizsgáló főorvos. Orvosi hivatása mellett szépíró, novellákat, esszéket, regényeket és rádiójátékokat írt. Életének utolsó két évtizedében orvosi ismeretterjesztéssel foglalkozott. Tagja volt a PEN Clubnak és az Írószövetségnek, a Művészeti Alap irodalmi szakosztályának. – Fm.: Emberek az Óceánon (elb., Losonc, 1927); Vihar a galambház felett (reg., Losonc, 1929); Zsákutca (reg., Pozsony, 1932); Mai dunántúli lírikusok (Szombathely, 1939); Egy orvos vallomásai (kisreg., Bp., 1941); Felvidék, Erdély és a Délvidék irodalma (Bp., 1942); A gyalupadtól a világhírig (Bp., 1943); A Felvidékről jöttek (reg., Bp., 1944); Így élt Albert Schweitzer (Bp., 1976) – Irod.: Búcsú a Híd magyarországi szerkesztőjétől (M. Nemzet, 1984. márc. 23.). Margó Tivadar (Pest, 1816. márc. 5. – Pestszentlőrinc, 1896. szept. 5.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1860, r. 1870, t. 1881). Pesten és Bécsben tanult, 1838-ban Pesten bölcsészdoktori, 1840-ben orvosi oklevelet szerzett, 1841-ben Bécsben sebészmester és szülészmester. 1842 és 1848 között a pesti anatómiai int., majd az élettani tanszék tanára. 1848–1849-ben honvédorvos. 1851-ben a szövettan magántanára, 1852 és 1859 között a természettudományi karon az élettan h. tanára. 1860–1862 között a kolozsvári Orvos-Sebészi Int., 1862-től haláláig a pesti egy. állattan és összehasonlító bonctan ny. r. tanára. A darwinizmus első magyar követője. Munkássága a szövettanra, az állattanra és a mikroszkopikus vizsgálatokra terjedt ki, jeles népszerűsítő irodalmi tevékenységet is kifejtett. Az angol, az osztrák és a francia zoológiai társ. tagja. – Fm.: Morbi lethales in clinico medico Pestinensi (Pest, 1840); Über die Muskelfaser der Mollusken (Pest, 1860); A puhányok izomrostjairól (Pest, 1861); Neue Untersuchungen über die Entwickelung, Wachsthum, Neubildung und den feinerer Bau der Muskelfasern (Pest, 1861); Az izom-idegek végződéseiről (Pest, 1862); A tudományos állattan kézikönyve (I. köt., Pest, 1868); Darwin és az állatvilág (Pest, 1869); A magyar gyógyszerkönyv (Pest, 1871); Összehasonlító bonctani készítmények (Bp., 1873); Állatrendszertani táblázatok (Bp., 1876); Budapest és környéke állattani tekintetben (Bp., 1879); Az állatország rendszeres osztályozása (Bp., 1883, németül és angolul is); A zoológia és az orvostudományok (Bp., 1892) – Irod.: Entz G.: M. T. t. tagról (bibl.-val, MTA Emlékbeszédek, Bp., 1898); Réti E.: Darwin’s influence on Hungarian thought (Orvostört., Közlem., 1972, Suppl.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Marikovszky Gusztáv, nagy-tornyai (Rozsnyó, 1806. márc. 23. – Rimaszombat, 1892. jún. 28.) orvos, megyei főorvos. 1829-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, 1829–1830-ban európai tanulmányúton volt, 1830ban Rozsnyón telepedett le. 1834-től megyei főorvos, 1850-től a rozsnyói kórház igazgatója, 1855-ben lemondott hivatalairól, és az Andrássy család orvosa lett. 1876-ban megyei táblabíró. – Fm.: Dissertatio inauguralis politico-medica de nosocomiorum utilitate (Bécs, 1829); A szarvasmarhadög leírása (Rozsnyó, 1831); Törvényes halotti vizsgálat boncolás és orvosi látlelet szabálya (Rozsnyó, 1844). Marikovszky György (Rozsnyó, 1771. okt. 24. – Rozsnyó, 1832. dec. 21.) orvos, megyei főorvos. 1797-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet, 1798-tól Rozsnyón gyakorló orvos. Főleg maláriával és vérhasban szenvedő betegekkel foglalkozott. Az elsők között oltott himlő ellen Magyarországon. 1806-tól Gömör vármegye főorvosa. Föld- és járványtannal is foglalkozott. Írásai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. – Fm.: A tehén vagy mentő himlőoltásnak kiterjesztését tárgyazó szavai… (Lőcse, 1814); A nagyrőczei orvosvizeknek elbontásáról, orvosi erejéről és hasznairól... (Rosznyó, 1829). Marikovszky Márton, nagy-tornyai (Rozsnyó, 1728. okt. 27. – Pest, 1772. dec.) orvos, megyei főorvos. 1756ban Erlangenben szerzett orvosdoktori oklevelet, majd európai körutat tett. Hazatérve katolikus hitre tért, a pozsonyi irgalmasok kórházának orvosa lett, majd Vácott püspöki orvos. 1768-tól Zemplén vármegye főorvosa, 1769-től Szatmár vármegye is főorvosává választotta. Elsősorban gyógyvizekkel foglalkozott. – Fm.: De discussione et medicamentis discutientibus in genere... (Erlangen, 1755); A néphez való tudósítás miképen kelljen maga egészségére vigyázni (Nagykároly, 1772). Mariska László (Hatvan, 1907. szept. 24. – Bp., 1976. szept. 2.) orvos. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a Sorbonne (Párizs) orvosi karán. 1933–1934-ben a Madarász u. Kórházban, 1934–1939-ben a Therápia Szanatóriumban, 1940–1944-ben a III. sz. sebészeti klinikán sebész. 1945–1950-ben üzemorvos, 1950–1959ben a Csepel Vas- és Fémművek főorvosa. Üzemi balesetben megrokkant, 1959–1976-ban a SZOT TE Igazgatóságán felülvizsg. főorvos. 1972–1976-ban M. Üzemeü. Társ. elnöke. Üzemmunkavédelmi és munkaegészségüggyel foglalkozott. Autóbaleset áldozata lett. – Irod.: Bugyi B.: A munkaegészségügy kezdete és fejlődése hazánkban (Felsőokt. Munkavédelmi Közl., 1978, 4. sz.). Markhot Ferenc (Vittenc, 1718. – Eger, 1792. máj. 25.) orvos. 1744-ben szerzett oklevelet a bolognai orvosi karon. 1746-ban Nagyváradon, 1758-tól Egerben városi orvos. Perlitzy Jánossal együtt az egri kórházhoz kapcsolódóan orvosi iskolát alapított, majd kezdeményezője volt annak, hogy 1768-ban Egerben orvosi kar nyíljon, amely 1772-ig működött. Felfedezte a parádi gyógyvíz hatásait. Élete végén megyei írnokként élt. Tiszteletére a Heves m.-i Kórház Markhot Ferenc-emlékérmet alapított. – Irod.: Ringelhann B.: Az első magyar orvosi iskola (Orvosok Lapja, 1948); Ringelhann B. – Soós I.: Adatok az egri orvosi iskoláról, kezdeményezőjének és tanárának, M. F.-nek működéséről (Orvostört. közlem., 1963). Markó Dezső (Miskolc 1896. febr. 15. – Bp., 1966. máj. 1.) orvos, radiológus. 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1922-ben a bp.-i II. sz. központi röntgenintézetben dolgozott, 1920–1930ban a debreceni röntgenklinikán tanársegéd. 1930-ban magántanár, 1930–1945-ben a Poliklinika főorvosa. 1945–1966-ban a Fehérvári úti Rendelőintézet rtg-főorvosa. Elsősorban a röntgen-technika biztonsági kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: A gyakorló orvos röntgenológiája (Bp., 1936); Gonad-takaró tubus csípő röntgenfelvételekhez. Gonad-defensor (Bp., 1962) – Irod.: Hrabovszky Z.: M. D. (M. Radiol., 1966, 3. sz.). Markusovszky Lajos (Csorba, 1815. ápr. 25. – Abazzia, 1893. ápr. 21.) orvos, eü.-i szervező, az MTA tagja (lev. 1863, r. 1890). Előbb Pozsonyban jogot, majd később Pesten orvosi tanulmányokat folytatott. 1843-ban szerzett Pesten orvosi oklevelet. 1844-ben Bécsben sebész- és szülészmesteri oklevelet nyert. 1843-ban a pesti, 1844–1846-ban a bécsi egy.-en műtőnövendék 1847-től Balassa János tanársegédje. 1848–1849-ben a m. kormány megbízásából katonai sebészetet ad elő honvédorvosoknak, egyúttal mint főorvos Balassát helyettesítve a pesti klinika vezetője, majd Görgey seregében törzsorvos. 1850-ben politikai megbízhatatlanság címén megfosztották állásától. Ezidőtől a pesti egy.-en Balassa János magánasszisztense. 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, 1862-ben a M. Orv. Könyvkiadó Társulatot, 1867–1892-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy. ügyek előadója, az orvosképzés referense. A modern m. orvosképzés megteremtője, kezdeményezte a kolozsvári egy. felállítását, jelentős érdemeket szerzett mindkétegy. európai színvonalra emelésében. A pesti orvosi iskola néven ismert m. orvostársaság egyik kiemelkedő egyénisége, jeles egészségügyi szervező, a közegészségügyi törvény (1876) egyik kidolgozója. Tagja az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak (1867, elnöke 1868-tól), a Bp.-i Kir. Orvosegyes. elnöke. Az ő érdeme a korszerű orvosképzés megteremtése, a klinikák fejlesztése, közegészségtani tanszék létesítése. A nevét viselő szombathelyi kórház Markusovszky-emlékérmet alapított, az Orv. Hetil. Markusovszky-díjjal jutalmazza a legszínvonalasabb tanulmányok szerzőit. – Fm.: Az orvos mint nevelő (Pest, 1844); Észrevételek az orvosi tudomány fejlődéséről az utolsó ötven év alatt (Bp., 1888); M. L. válogatott munkái (összegyűjt., kiad.: Marikovszky Gy., Bp., 1905) – 185 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Korányi F.: M. L. (Az orvostudomány magyar mesterei, Bp., 1925); Sós J.: M. szerepe az orvoskari építkezésben (Orv. Hetil., 1963); Hirschler I.: M. jelentősége a szülészet és nőgyógyászat fejlődésében (Orv. Hetil., 1967); Antall J.: M. L. (A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1974); Fülöp K.: M. L. (bibl., Szombathely, 1985); Kapronczay K.: M. L. halálának centenáriumára (Lege artis medicinae, 1993); Hidvégi J.: M. és az ifjúság egészségvédelmének gondolata (Orv. Hetil., 1997); Fehér J.: – Vértes L.: Németh László írások M. L.-ról (Orv. Hetil., 2001). Maróthy István (Szeged, 1799. máj. 29. – Szeged, 1845. júl. 20.) orvos, katonaorvos. 1812-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, majd angol katonaorvosként a Közel-Keleten szolgált. 1826-ban az európaiaknak Isztambulban kórházat alapított, később a perzsa sah udvari orvosa lett, egyben Afganisztán katonai orvos-felügyelője. Megbetegedett, 1842-ben hazatért. Marschalkó Tamás, csépánfalvi (Tokaj, 1862. jún. 25. – Kolozsvár, 1915. szept. 23.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1882-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1882-től gyakornok a Korányi Klinikán, 1884-től Lipiken fürdőorvos, 1890–1892-ben Berlinben ösztöndíjas, 1892–1894-ben Dreslauban a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd. 1897-ben magántanár, 1897-től a kolozsvári orvosi karon a bőrgyógyászat ny. r. tanára, 1913-ban dékán. Elsősorban szövettannal, a plazmasejtek rhinoscleroma kórszövettanára vonatkozó kutatásokkal foglalkozott. A Salvarsan „vízkárosodására” hívta fel a figyelmet. A nemi betegségek kutatója. Írásai főleg az Orv. Hetil.-ban és az Orv. Arch.-ban jelentek meg. – Fm.: Lipik gyógyfürdő Slavóniában (Bp., 1895, németül 1896); A pellegre Erdélyben (Bp., 1898); A kankóról és az ellene való védekezésről (Kassel, 1900, angolul, franciául, németül és románul is); A nemi betegségek és azok elleni védekezés népszerű ismertetése (Bp., 1902) – Irod.: Veress S.: M. T (Orv. Hetil., 1915, 38. sz.). Marton Sándor (Beregsurány, 1894. jan. 22. – Miskolc, 1981. okt. 6.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1963). 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941-ben belgyógyász, 1946ban tüdőgyógyász szakorvos. 1917–1920-ben a bp.-i III. sz. belklinika gyakornoka, 1920–1924-ben külföldön volt tanulmányúton, Berlinben, Bécsben és Prágában dolgozott. 1924–1944-ben Beregszászon magánorvos, 1944–1945-ben tüdőgyógyász főorvos, 1945-1948-ben a sashalmi tüdőkórház igazgatója, 1948–1961-ben a szabadsághegyi MABI Tbc-szanatórium főorvosa, 1951–1969-en a Korányi Tbc-szanatórium főorvosa. Több hazai és külföldi társ. tagja.– Irod.: Böszörményi M.: M. S. (Pneumologia Hung., 1981, 12. sz.). Martzy István (Arad, 1907. jún. 7. – Bp., 1975. febr. 13.) orvos, nőorvos. 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930–1932-ben uo. a kórbonctani, 1932–1949-ben a szülészeti klinikán tanársegéd, 1948-ban magántanár, 1949–1967-ben orvosezredes, az MN Közp.-i Kórház nőgyógyászati oszt. vezetője. Műtéti technikával, hormonkészítmények hatásmechanizmusával foglalkozott. Új terhességi tesztet vezetett be. – Irod.: M. J. (Szegedi Egyet. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971). Masszi Ferenc (Szolnok, 1925. jan. 2. – Bp., 1990. dec. 14.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1966). 1952-ben a BOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1952–1956-ban a Rókus Kórházban, 1956–1960-ban a II. sz. belklinikán, 1960–1969-ban az Orsz. Onkológiai Int.-ben, 1970-től a Balassa J. Kórház endokrinológiai osztályán oszt. vez. főorvos. Az egy.-en onkológiai belgyógyászat c. spec. kollégiumot vezetett. Kutatási területe a gyomor- és májdaganatok keletkezése, a gyomor-bél traktus betegségeinek gyógyítására irányuló klinikofarmakológiai kísérletek voltak. Osztályán felszerelte az endoszkópos laboratóriumot, több száz közlemény szerzője. – Fm.: Endokrin rendszer rosszindulatú daganatai (Bp., 1968) – Irod.: Gazdag I.: M. F. (Orv. Hetil., 1984, 21. sz.). Matavovszky Ferdinánd (Podolin, 1814. – Arad, 1906.) orvos, honvédorvos, kórházigazgató. 1844-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Balassa János, Schöpf-Mérei Ágoston asszisztense. A szabadságharc alatt törzsorvos, Damjanich tábornokot kezelte az aradi várbörtönben. Kényszersorozták a császári hadseregbe, leszerelése után (1851) Aradon telepedett le. 1862-től Arad vármegye főorvosa, az aradi kórház igazgatója. – Fm.: Orvostudori értekezés. A görvélykór, annak lényege, felosztása és gyógymódja a pesti gyermekkórházban, ott tett tapasztalatok után (Buda, 1844). Matern György Keresztély, Maternus de Cilano (Pozsony, 1696. dec. 18. – Altona, 1773. júl. 9.) orvos. 1719ben teológiai, 1724-ben Helmstädtben orvosi oklevelet szerzett. Halberstadtban és Altonában gyakorló orvos, az utóbbi helyen a dán király városi orvosa és a helyi kollégium igazgatója. A Naturae Curiosorum nevű császári társaság és a koppenhágai tudóstársaság tagja volt. – Fm.: De chirurgia cum medicina necessario conjungenda (Helmstädt, 1732); Dissertatio medica de curruptelis artem medicam, hodie depravantibus... (Altona, 1740). Matkó László (Debrecen, 1922. jan. 8. – Bp., 1955. jún. 5.) orvos, citológus. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1943–1953-ban uo. a kórbonctani int. munkatársa. 1944–1945-ben az int. 186 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON ideiglenes igazgatója és a kórbonctan és kórszövettan előadója. 1945–1946-ban honvédorvos, 1948–1953-ban adjunktus. 1953–1955-ben a Szt. László Kórház főorvosa. Rákkutatással és a leukémia kórtanával foglalkozott. – Fm.: Csontvelő és anaphylaxia (Filipp G.-val, Bán A.-sal, M. Orv. Arch., 1948); Változások kutyák szívén anaphylaxiás shockban (Máté K.-dal, Filipp G.-val, Bp., 1950); A phlyctaénás szemgyulladás gümőkóros vonatkozásairól (Gát L.-val, Mándi L.-val, Bp., 1952); A kötőszövet állományának pathologiája (Bp., 1954) – Irod.: M. L. (Orv. Hetil., 1955, 10. sz.). Matolcsy Miklós (Cegléd, 1869. jún. 16. – Farmos, 1938. dec. 4.) gyógyszerész, orvos. Előbb gyógyszerészmester, utóbb gyógyszerészdoktor (1892) lett, majd 1893-tól Than Károly mellett az I. sz. vegytani int. munkatársa. 1902-ben orvosi oklevelet is szerzett Bp.-en. 1905-ben a gyógyszerhatástan magántanára. 1907ben megbízták az orvosi kar vegytani int.-nek vezetésével, ő adta elő elsőnek Bp.-en orvostanhallgatóknak a gyógyszertant. Tagja lett az Orsz. Közeü-.i Tanácsnak (1915), a III. és IV. M. Gyógyszerkönyv szerkesztője, 1922-től a gyógyszerészet egy. rk. tanára, egészségügyi főtanácsos. Az I. vh alatt a katonai gyógyszertárak vezetője volt. Gyógyszerészettörténettel is foglalkozott. – Fm.: Könyv- és irodalmi gyűjtemény a magyarországi gyógyszerészeti munkákról, 1578–1909 (Bp., 1910) – Irod.: Halmai J.: M. M. (Gyógyszerészet, 1959, 3. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Mauks Károly (Késmárk, 1824. – Késmárk, 1904.) orvos, ornitológus. 1847-ben a pesti egy.-en szerzett orvosi oklevelet. Előbb katonaorvos, majd 1861-től Vereskőn uradalmi orvos. 1866 és 1888 között madárvonulásokat figyelt, amelyek leírása halála után az Aquilában jelent meg nyomtatásban. – Irod.: Horváth G.: A magyar orvosok szerepe Magyarország állatvilágának kutatásában (Állattani Közl., 1930–1931, 1-6. sz.). Mayer Ferenc Kolos (Eger, 1899. júl. 6. – Washington, 1988. nov. 15.) orvos, orvostörténész, bibliográfus, orvosezredes. Előbb ciszterci szerzetes, majd kilépett a rendből, 1925-ben a bp.-i orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt fordult az orvostörténelem felé, 1927-ben kiadta Az orvostudomány története c. monográfiáját. 1925–1927-ben a bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben, majd az Uzsoki u.-i Kórházban kórboncnok. 1930-ban európai körutat tett, jeles orvostörténeti intézetekben ösztöndíjas. 1931-ben előbb Brazíliába akart kivándorolni, de végül az USA-ban telepedett le. Nyelvtehetségének – 19 nyelven beszélt – köszönhetően, 1931–1954-ben szerkesztette az INDEX Medicus c. orvosi lapot. A koreai háború idején orvosezredes, nevéhez fűződik az epidemiás haemorrhagiás láz kórképének leírása és kórbonctanának azonosítása. Pályafutásának utolsó húsz esztendejében a Pentagon Fort Mayer Kórházában rtg.-főorvos. 1974-ben vonult nyugdíjba tb. tábornoki rangban. 1983-ban a m. orvostörténelem támogatására életre hívta a Mayer F. K. Alapítványt. A M. Orvtört. Társ. tb. tagja, a Weszprémi–Zámboky-érem tulajdonosa. – Fm.: Az orvostudomány története (Bp., 1927, 1988); Disinfected mail (Holton, Kansas, 1962) – Irod.: Rózsa Gy.-né: M. K. F. (Orv. Hetil., 1989. okt. 29.). Máday István, Marosi (Bp., 1879. ápr. 5. – Bp., 1959. jún. 22.) orvos, idegorvos, individuálpszichológus. 1900– 1909-ben hivatásos tiszt, 1916-ban a prágai orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1916–1918-ban katonaorvos. 1921–1928-ban a debreceni orvosi karon az idegklinika tanársegédje, 1927-ben magántanár. 1928–1950-ben Bp.-en magánorvos, 1913-ban Bécsben egyik alapítója az Individuálpszichológiai Egyes.-nek, Adler követője. 1927-ben megalapította a M. Individuálpszichológiai Egyes.-et, 1927–1950-ben elnöke volt. Kezdetben állatpszichológiával, majd neveléslélektannal foglalkozott. Megindította a hazai individuálpszichológus-képzést. Több lap szerkesztőségében (Gyermekvédelem, A jövő útjai, stb.) dolgozott, hazai és külföldi lapokban publikált. – Fm.: A ló érzékszervei (Bp., 1909); Psychologie des Pferdes und der Dressur (Berlin, 1912); Gibt es denkende Tiere? (Leipzig, 1914); Alfred Adler (Kalocsa, 1937); Individuálpszichológia (Bp., 1941) – Irod.: Kiss Gy.: A magyar individualpszichológiai irányzatok (Bp., 1986); Arató O.: Az adlerizmus nagysága, halála és újjászületése Mo.-on (in: Az individuálpszichológia útjain, Bp., 1955). Mária Béla (Bp., 1903. febr. 15. – Bp., 1975. aug. 10.) orvos, egy. tanár, ideggyógyász, költő. 1930-ban Nápolyban szerzett orvosi oklevelet. 1939-ben hazatért, de nem nosztrifikálták diplomáját, externistaként dolgozott a Zsidó Kórházban. Bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, munkaszolgálatos, majd jugoszláv partizán. 1945 után ismét orvos, skizofréniával foglalkozott, 1957–1972-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógy. Int. igazgatója. Tagja volt az ETT-nek, különös hangsúlyt fektetett a rehabilitációra, a munkaterápiára. – Fm.: Kirobogás (versek, Bp., 1923); Ritka varázslat (versek, Bp., 1971) – Irod.: Illyés Gy., M. B. (Nyugat, 1929); Pollner Gy.: M. B. (Orv. Hetil., 1975, 29. sz.). Márton Kálmán (Bp., 1921. okt. 1. – Bp., 1978. okt. 24.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1945-től a bp.-i bőr- és nemikórtani klinikán dolgozott. 1948-ban szakorvos, 1950–1975-ben Afrikában dolgozott, 1964-ben Albert Schweitzer munkatársa Lambarénében. 1965– 1969-ben az algíri egy.-en tanár, 1970–1975-ben a guineai fővárosban, Conakryban a bőrgyógyászat ny. r. tanára. 1975–1978-ban az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. főmunkatársa. 1977-ben a WHO tagja. 187 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Mikológiával, trópusi bőrbetegségekkel foglalkozott. Fotóival kiállításokon díjakat nyert. – Irod.: Török I.: M. K. (Orvosegy. 1978, 18. sz.). Mártonfi László (Szamosújvár, 1903. jan. 2. – Marosvásárhely, 1973. okt. 20.) gyógyszerész, egy. tanár, a romániai gyógyszerkémiai oktatás jeles egyénisége. 1929-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a kolozsvári orvosi karon, gyógyszerészdoktor 1931-ben lett. 1930–1933-ban uo. a gyógyszerész intézet gyakornoka, 1933–1949-ben városi gyógyszerész. 1949-től a marosvásárhelyi egy.-en a gyógyszertan ny. r. tanára, megszervezte a gyógyszerészi kémia oktatását. 1952–1959-ben számos egyetemi jegyzet szerzője. A bukaresti Farmacia c. folyóirat szerk. bizottsági tagja, a Román Gyógyszerkönyv VII. és VIII. kiadásának egyik szerkesztője. Jeles gyógyszervegyész, új módszert dolgozott ki a kén értékmérésére. – Fm.: Szervetlen gyógyszerészeti-kémia jegyzetek (Marosvásárhely, 1950); Gyógyszerkémia (Marosvásárhely, 1959) – Irod.: Rácz G.: M. L. (Gyógyszerészet, 1974, 18. sz.). Mártonffy István (Szamosújvár, 1895. ápr. 23. – Szilágysomlyó, 1966. szept. 20.) orvos. Orvosi oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegy.-en szerezte meg 1919-ben. Tagja volt az egy.-et átadó bizottságnak 1919 októberében. A szilágysomlyói kórház belgyógyásza, főorvosa 1940–1946-ban, majd 1948–1950-ben igazgatója, utóbb főorvosa. Jeles laboratóriumi szakorvos, 1950-ben romániai Érdemes Orvos. – Fm.: Egyszerű eljárás a vörösvértestsüllyedés meghatározására (Nagyvárad, 1948); Érbefecskendezések okozta elzáródások megakadályozására (Orv. Hetil., 1942, 25. sz.); Légembóliák életveszélyességének megakadályozására (Orv. Hetil., 1942, 45. sz.); Phenolkezelés a különböző eredetű és típusú idegfájdalmak megszüntetésére (Orv. Hetil., 1956. 34. sz.) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Máthé Gyula (Szeged, 1902. aug. l4. – Bécs, 1976. júl. 8.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930-ban fogorvosi oklevelet szerzett a bécsi fogászati int.-ben. 1948ban Bp.-en magántanár. 1931–1951-ben Bp.-en magángyakorlatot folyatatott, 1951-től Bécsben élt. 1955–1958ban a kairói egy.-en a fogpótlástan ny. r. tanára. Fogpótlástannal foglalkozott, a Máthé-korona – fémkorona porcelánnal fedve – megszerkesztője. – Fm.: Inlay- und Kronenarbeiten (Wien, 1948); Kunststoffe bei Kronen und Brücken (München – Berlin – Wien, 1955) – Irod.: Adler P.: M. Gy. (Fogorv. Szle., 1977). Mátyus István (Kibéd, 1725. – Marosvásárhely, 1802. szept. 6.) orvos. Orvosi oklevelét 1753-ban Utrechtben szerezte. Orvosi gyakorlatot folytatott Göttingenben, Marburgban és Bécsben. 1757-től Marosszék főorvosa. Jeles könyvgyűjtő volt, könyvtárát a marosvásárhelyi kollégiumra hagyta. Elsőként foglalkozott testneveléssel. Ő írta az első magyar dietetikai szakmunkát. – Fm.: Diaetetica azaz a jó egészség megtartásának módját fundámentomosan eléadó könyv (I–II. köt., Kolozsvár, 1762–1766), Ó- és új diaetetica (I–VI. köt., Pozsony, 1787–1793) – Irod.: Spielmann J. – Horváth M.: Környezet- és munkaegészségtani kérdések M. I. munkáiban (Orvostört. Közlem., Bp., 1958); Spielmann J.: Másoknak világítva. M. J. életregénye (Bukarest, 1969); Back F.: Az ulcus cruris kezelésének történetéből (Orv. Hetil., 1992). Medgyessy Pál (Nagykőrös, 1785. ápr. 17. – Hajdúböszörmény, 1831. okt. 6.) orvos. 1819-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán, 1819–1825-ben Nagykőrös főorvosa, majd 1825-től a Hajdú kerület főorvosa. Az 1831-es kolerajárványban hunyt el. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de tracheitide acuta infantum sive angina membranacea (Pest, 1819) – Irod.: Benkó I.: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt (Nagykőrös, 1908). Meduna László (Bp., 1896. jan. 31. – Chicago, 1964. okt. 31.) orvos, pszichiáter, egy. tanár. Orvosi oklevelét a bp.-i tud. egy. orvosi karán szerezte 1921-ben. 1921 és 1930 között Schaffer Károly I. sz. ideg- és elmegyógyászati klinikáján tanársegéd, 1930-tól a lipótmezei Orsz. Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosa, 1938tól az angyalföldi Áll. Elmegyógyintézet főorvosa. 1939-ben az USA-ba ment előadásokat tartani, de nem tért haza. 1949-től az Illinoisi Egy. tanára. A világon elsőként vezette be a skizofrénia gyógyításánál a konvulziós terápiát, foglalkozott a pszichiátriai betegségek immunkémiájával, nevéhez fűződik a Norimipramin és a Ditran antipszichotikum bevezetése a klinikai gyakorlatba. Elsőnek írta le az oneirophreniát. Megalapította az Amerikai Biol. Pszichiátriai Társ.-ot, szerkesztője volt az Am. Jour-nal of Neuropsychiatry c. folyóiratnak. – Fm.: Die Konvulsionstherapie der Sckizophrenie (Halle, 1937); The convulsive-irritative therapy of the psychoses (J. Friedmannel, J. of. American Medical Association, 1939); Oneirophrenia (Urbana, 1950.); Carbon dioxide therapy (Springfield, 1958); Studies of a new drug Ditran in depressive states ( Abood-dal, J. of Neuropsychiatry, 1959) – Irod.: Varga E.: M. L. (Orv. Hetil., 1965, 42. sz.). Megay László (Segesvár, 1907. jún. 27. – Bp., 1964. jan. 16.) orvos, radiológus. 1932-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Azután a pécsi egy. belklinikáján és a Közp. Röntgen Int.-ben tanársegéd, 1939-ben a bevezetés a klinikai röntgenológiába c. tárgykör magántanára. 1943-tól a bp.-i Apponyi Poliklinika rtg-főorvosa. 188 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON A tápcsatorna röntgenológiájával foglalkozott. – Fm.: Jodstoffwechsel bei Kropfträgern (Klinische Wochenschrift, 1935); Röntgenatlasz (Bp., 1943) – Irod.: Zétényi Gy.: M. L. (M. Radiol., 1964, 4. sz.). Meixner János (Kolozsvár, 1823 – Bp., 1895. aug. 15.) orvos. 1848-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten, a márciusi ifjak egyike, az erdélyi országgyűlésen megjelent pesti egyetemi ifjúsági küldöttség egyik tagja, honvédorvos. 1850–1867-ben Nagykárolyban gyakorló orvos, 1867-től Pesten élt, gyakorló orvos. Különböző napilapokban jelentetett meg írásokat. – Fm.: Az idült tüdősorvadás és gümőkór éghajlati gyógytanához (Bp., é. n.) – Irod.: M. J. (Vasárnapi Újság, 1895, 34. sz.). Melczer Miklós (Bp., 1891. dec. 3. – Bp., 1985. márc. 7.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1955). 1918-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1918–1920-ban a II. sz. anatómiai int.-ben, 1920–1928-ban a bőrklinikán tanársegéd. 1928–1940-ben a szegedi bőrklinikán dolgozott: 1932-ben a bőr hisztobiológiájának a magántanára, 1936-ban ny. rk. tanár. 1940-től a pécsi bőr- és nemikórtani klinika igazgatója, ny. r. tanár. Kutatási területe a Lymphogranuloma venereum kórtana, a vírusok szerepe bőr- és nemibetegségekben, a rosszindulatú bőrtumorok korai felismerése. Nevéhez fűződik az kísérletes dermatológia megalapítása Mo.-on. – Fm.: Intő szó az ifjúsághoz (Szeged, 1937); A negyedik nemi betegség (Szeged, 1937); Lymphogranuloma inguinale (Leipzig – Bp., 1942); Bőr- és nemibetegségek (Pécs, 1951); Praecarcinosen und primäre Krebse der Haut (Bp., 1961); Pathologische Anatomie des Lymphogranuloma inguinale (Handbuch der Haut- und Geschlechtskrankheiten, VI/l., pótkötet, Berlin, 1964); Electrometric studies in skin cancer (Cancer of the skin, I., Toronto, 1976); A psoriasis vulgaris kór- és gyógytana az újabb kori kutatások tükrében (Az orvostudomány aktuális problémái, 1981) – Irod.: M. M. (Szegedi Egyet. Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971); Frankl J.: M. M. professzor üdvözlése (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1982); Schneider I.: Dr. M. M. (Orv. Hetil., 1985); Schneider I.: Dr. M. M. (Orv. Hetil., 1992). Melly József (Bp., 1893. nov. 9. – Bp., 1962. jún. 21.) orvos, egy. tanár. 1917-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.en. 1923-tól tisztiorvos, 1926-tól a közegészségtan magántanára a bp.-i orvosi karon, 1946-tól ny. r. tanár. Főleg mint iskolaorvos fejtett ki jelentős szakirodalmi tevékenységet. 1956. okt. 1-től az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója volt haláláig. – Fm.: Budapest rákhalandósága (Bp., 1928); A cukorbajhalandóság Budapesten (Bp., 1930); Az iparűzés egészségügyi feltételei (Bp., 1931); A budapesti orvosok gazdasági és szociális viszonyai (Bp., 1931); Nagy-Budapest közegészségügyi vonatkozásban (Bp., 1937); Szegény betegek orvoslása (Bp., 1938); A házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat (Bp., 1942); Fodor József élete és munkássága (Bp., 1965) – Irod.: M. J. (Demografia, 1962); M. J. (Orv. Hetil., 1962. 40. sz.); M. J. (Egészségtudomány, 1962, 5. sz.); Prof. dr. M. J. munkásságának emlékére (Egészségtudomány, 1972). Menner Adolf (Tata, 1824. ápr. 27. – Miskolc, 1910. jún. 1.) orvos, megyei főorvos. Bécsi orvosi tanulmányait megszakítva a szabadságharc alatt honvédorvos. 1851-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. 1851–1852-ben a pesti Szent Rókus Kórház, 1853-tól a Szegénygyermek Kórház orvosa, 1854-től Miskolcon gyakorló orvos, 1890-től Borsod vármegye főorvosa. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Családi Könyvtárban, a Wiener Med. Wochenschriftben jelentek meg. Menner Ödön (Diósgyőr, 1904. dec. 13. – Miskolc, 1982. jún. 18.) gyógyszerész. 1927-ben szerezte meg gyógyszerészi, oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927-től apja diósgyőri Angyal patikáját vezette. 1930-tól rendszeresen publikált, 1940-től az Mo.-i Gyógyszerész Egyes. pénztárosa. 1949-ben államosították gyógyszertárát, 1950–1964-ben a BAZ megyei Gyógyszertári Közp. gyógyszerésze, 1964–1974-ben Szendrőn gyógyszertárvezető. Jeles rajzoló, illusztrált könyveket, mesekönyveket, grafikáit magángyűjtemények őrzik. Zenét is szerzett, több darabját előadták, I. osztályú teniszező volt. Szépprózái nyomtatásban is megjelentek. – Fm.: Porszemek a viharban (önéletrajz, Miskolc, 1970); Gondtalan élet (önéletrajz, Miskolc, 1972) – Irod.: M. Ö. (Gyógyszerészet, 1982, 10. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Merényi Gusztáv, Scholtz (Kassa, 1895. szept. 8. – Bp., 1950. aug. 19.) orvos, katonaorvos, orvostábornok. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól hivatásos katonaorvos, 1936-tól a légierő vezető orvosa. 1931-től a repülés-orvostan kiemelkedő szakértője, orvosvezérőrnagy. Az 1930-as években több tanulmányutat tett Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Angliában. 1938-ban megszervezte az első aerodimanikai intézetet, az első magassági kísérleti állomást, ahol az oxigénhiányhoz való alkalmazkodást vizsgálták. Tervei alapján elkészült a Repülőorvosi Vizsgáló Int., amely a Gyáli úti Kórház keretében működött. 1941-ben egy. magántanár, a repülőorvostan előadója a bp.-i és kolozsvári orvosi karokon. 1940-ben csatlakozott Bajcsy-Zsilinszky köréhez, üldözötteket menekített és bújtatott a Pajor Szanatóriumban. 1944 tavaszán illegalitásba vonult, nehogy a németek letartóztassák. 1945-től a Vöröskereszt Kórházának parancsnoka, 1946-tól a HM egészségügyi osztályának vezetője, orvosvezérőrnagy. 1948-ban segítette a hazai véradó központ felállítását, a M. Véradó Központ megszervezését. Több külföldi tud. társaság tb. és r. tagja. 1950-ben a Rajk-perrel kapcsolatban letartóztatták, koholt vádak alapján kivégezték. A Gyáli úti Kórházat róla 189 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nevezték el. – Fm.: A légi betegségekről (Aviatica, 1931); A repülés fiziológiája (Bp., 1931); A repülés fontosabb élettani kérdései (Orvosképzés, 1935) – Irod.: M. G. orvos-vezérőrnagy (Honvédorvos, 1965, 1. sz.). Mező Béla (Nagyfalud, 1883. júl. 11. – Bp., 1954. ápr. 18.) orvos, sebész, urológus, atléta. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906-tól a bp.-i II. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1909-ben szakorvos, 1919-ben egy. magántanár. 1922-től a Szent János Kórház főorvosa. Új sebészeti eljárást vezetett be a hólyagnyak-adenoma gyógyításában, 1901–1905-ben a MAC rövidtávfutója és távolugrója. 1904-ben részt vett a St. Louis-i olimpián. 1904–1906-ban magyar bajnok, 1903-ban távolugrásban orsz. csúcstartó. 1925-től a MOB és az OTT tagja. – Fm.: Húgyivarszervek sebészeti megbetegedései (Bp., 1919); A prosztata megbetegedései (Bp., 1929); A húgyutak gyulladásos megbetegedései (Bp., 1933). Méhes Gyula (Kraszna 1897. márc. 28. – Bp., 1970. okt. 10.) orvos, farmakológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1923–1927-ben a szegedi gyógyszertani int. munkatársa. 1925–1926-ban, majd 1932–1933-ban ismét Bécsben ösztöndíjas,. 1927–1940ben a tihanyi M. Biol. Kutató Int. munkatársa. 1928–1929-ben Londonban ösztöndíjas. 1940–1944-ben a kolozsvári orvosi karon a gyógyszertan ny. r. tanára. A kolozsvári egy. gyógyszertani tanszékén az ő vezetésével indultak meg a kutatások a szénhidrát-anyagcserét befolyásoló növények hatásmechanizmusának tisztázására. Pécsett a szedatívumok és tranquillánsok agyi anyagcserére gyakorolt hatását vizsgálta. 1944–1946-ban katonaorvos, ill. hadifogoly, 1946–1969-ben a pécsi orvosi karon a gyógyszertan egy. tanára, 1949–1950-ben, 1951–1954-ben dékán. – Fm.: Die Wirkung der Digitalisglykoside bei an beriberierkrankten tauben (Arch. für experimentelle Pathologie und Pharmakologie, 1934); A polarizáció hatása a perifériás idegek kalciumtartalmára (M. Biol. Kut. Int. Munkálatai, 1936) – Irod.: Szekeres L.: M. Gy. (Orv. Hetil., 1971, 40. sz.). Mészáros Gábor (Potok, Lengyelo., 1900. máj. 11. – Miskolc, 1968. nov. 15.) orvos, szülész-nőgyógyász, dietetikus. A bp.-i orvoskaron végzett 1922-ben. Az egy. gyógyszertani, majd 1924–1927-ben a II. sz. női klinikán dolgozott. 1927–1936-ban Szegeden a szülészeti és nőgyógyászati klinika tanársegédje. A dietetika tárgyköréből magántanár (1931). Ellátta a betegélelmezési osztály vezetését is. Az Orsz. Közegészségügyi Tanács és a Magy. Népélelmezési Bizottség tagja. 1936–1939-ben a gyulai kórház, 1939–1944-ben a kassai kórház ig. főorvosa. 1945–1946-ban a Bp.-en a Népjóléti Min.-ban a betegellátási osztály vezetője. 1946-tól 1957-ig a tatai kórházban szülészeti-nőgyógyászati osztályvezető főorvos. Főleg a diétás terápiák kérdései foglalkoztatták. Kb. 70 közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Fm.: A Ferenc József Tudományegyetem Női Klinikáján használatos étrendi előírások (Klinikai recipekönyv, Bp., 1936); Népélelmezési tervezet (Walter Károllyal, Kecskemét, 1936); Táplálkozástan (Szeged, 1954). – Irod.: M. G. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1970, Szeged, 1971). Mihalkovics Géza (Pest, 1844. jan. 30. – Bp., 1899. júl. 12.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1879, r. 1884). 1869-ben szerzett orvosi oklevelet az pesti egy.-en, 1869-től tanársegéd az anatómiai int.-ben. 1872–1874 között a strassburgi egy. fejlődéstan magántanára. 1875-ben a bp.-i egy. fejlődéstan rk., 1878-tól r. tanára. 1881–1889 között a tájanatómiai és szövettani tanszéken, 1890–1899-ben az I. sz. anatómiai intézetben ny. r. tanár. 1898–1999-ben az egy. rektora, több alkalommal orvoskari dékán. Szövettannal, agykutatással, összehasonlító anatómiával foglalkozott. – Fm.: Sebészeti köttan (Pest, 1868); Adatok a madárszem fésűjének (pecten), szerkezetéhez és fejlődéséhez (Bp., 1873); Az agy fejlődése (Bp., 1877); Általános bonctan (Bp., 1881); Vizsgálatok a gerinces állatok kiválasztó és ivarszerveinek fejlődéséről (Bp., 1885); A leíró emberbonctan és tájbonctan tankönyve (Bp., 1888); A központi idegrendszer és érzékszervek morfológiája (Bp., 1892); Anatomie und Entwickelungsgeschichte der Nase und ihrer Nebenhöhle (Handbuch der Laryngologie und Rhinologie, 1894); Az ember anatómiája és szövettana (Bp., 1898); A mozgásszervek anatómiája (Bp., 1898); Általános fejlődéstan (Bp., 1899); Az ember és a gerinces állatok fejlődéstana (Bp., 1899) – Irod.: Waldeyer, W.: Geza von M. (Anatomischer Anzeiger, 1899); Lenhossék M.: M. G. emlékezete (M. Orvosi Arch., Bp., 1901); Donáth T.: M. G. emlékezete (Orv. Hetil., 1994); Szállási Á.: M. G. (Híres magyar orvosok, II. köt., Bp., 2001). Mihálka Antal (Vác, 1810. dec. 4. – Pest, 1867. aug. 12.) orvos, pap, tanár. 1827-ben belépett a kegyesrendbe, de később elhagyta, és 1839-ben orvosdoktorrá avatták a pesti egy.-en. Rövid magánorvosi gyakorlat után 1842ben az orvosi karhoz tartozó állatorvosi int.-ben a természetrajz, az állattenyésztés és a gyógyszertan tanára lett. 1846–1850-ben a József Ipartanodában (Műegyetem jogelődje) a természetrajz és az áruismeret tanára. 1851ben magán-fiúnevelő intézetet nyitott, 1862-től haláláig a pesti főreáliskola igazgatója, a természetrajz tanára. Több tankönyvet írt. – Fm.: Ásványtan (Pest, 1851); Növénytan (Pest, 1852); Állattan (Pest, 1854); A földisme alapvonalai... (Pest, 1862) – Irod.: M. A. (Orsz. Középtanodai Egy. Közl., 1867). Mihály József (Kolozsvár, 1853. máj. 17. – Bp., 1927. máj. 15.) újságíró, orvos, tanár. 1874-ben a bp.-i tud. egy. bölcsészeti karán tanári oklevelet szerzett. 1874 és 1879 között a Pálffy családnál nevelő. 1879-től fővárosi 190 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON középiskolákban (a mai Eötvös, Madách, illetve Vörösmarty gimnáziumban) irodalmat és történelmet tanított. 1882–1892 között az Egyetértés szerkesztőségi munkatársa, irodalmi és színházi kritikusként alkalmazták. 1891-től a fővárosi közoktatási bizottság tagja lett. 1894-ben a bp.-i orvosi karon orvosi diplomát szerzett, magángyakorlatot és színházi orvosi tevékenységet folytatott. Az 1890-es évektől az Élet, A Hét és más irodalmi lapokban közölt kritikákat. A bp.-i színházak számára angolból és franciából fordított színdarabokat. Miklós László (Dombóvár, 1902. máj. 19. – Bp., 1972. jún. 23.) orvos, szülész-nőgyógyász, egészségügyi szervező. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1930-ban a bp.-i II. sz. női klinikán gyakornok, 1930-tól tanársegéd, 1947-ben magántanár. 1950–1954-ben az Orsz. Vérellátó Szolg. nőgyógyász főorvosa, 1954–1966-ban a Bp. VI. ker. Tanács eü. oszt. vezetője, 1966–1971-ben a Közp. Ágynyilvántartó főorvosa. Eü. szervezéssel foglalkozott. – Irod.: M. L. (Eü. Szervezés, 1972, 7. sz.). Mikó Gyula (Abrudbánya, 1889. márc. 22. – Debrecen, 1951. febr. 26.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár. A kolozsvári orvosi karon 1910-ben gyógyszerészi, 1912-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1921-ben a bp.-i orvosi karon orvosi oklevelet kapott. 1921-től a debreceni orvosi karon működött, 1921–1923-ban a gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1923-tól az Egy. Gyógyszertár igazgatója, 1927-ben magántanár, 1932-ben rk. tanár, törvényszéki vegyészeti szakértő. 1927-től szerkesztette a debreceni Orvosok és Gyógyszerészek Lapját, az MGYT egyik alapítója, 1939-ben Jakabházy-érmet kapott. – Fm.: A para-diphenol-dimetyl és diethylmetán nitro- és aminovegyületeiről (Kolozsvár, 1912); A IV. Magyar Gyógyszerkönyv kommentárja (Debrecen, 1940) – Irod.: Varga P.: M. Gy. (Gyógyszerészet, 1975); M. Gy. (Gyógyszerészet, 1989, 4. sz.). Milesz József (? – Debrecen, 1793. aug. 1.) orvos, tanár. A debreceni kollégiumban tanult, 1775-ben Franekerben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1777-ben Kecskeméten, 1786-tól Debrecenben tanár. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de epilepsia (Franeker, 1775); Orvos könyv... (I–II. köt., Bécs, 1778). Milkó Vilmos (Óbecse, 1878. ápr. 6. – Bp., 1956. okt. 5.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1900-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tud. egy-en. 1901-ben Petrik Ottó mellett az kórbonctani int.ben, 1902-től az I. sz. sebészeti klinikán dolgozott. 1903-tól a Rókus Kórház, 1908-tól a Park Szanatórium sebészfőorvosa. 1904-től az Orsz. Munkásbiztosító Pénztár sebész szakorvosa, 1920–1928-ban az Áll. Tüdőbeteg-gyógyintézet, 1929–1933-ban a Madarász utcai Gyermekkórház, 1933–1943-ban a Maglódi úti Kórház sebész főorvosa. 1925-től a sérülések sebészete magántanára, 1938-tól c. ny. rk. tanára a bp.-i egy.-en. 1928-tól az OTI, majd az SZTK balesetkártalanítási szakbizottságának a tagja, 1952-től a munkaképességcsökkenést megállapító bizottság szakértője. 1928–1944-ben az Orv. Hetil. társszerkesztője, 1930-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács r. tagja, 1925-től egy. magántanár, 1936-tól c. rk. tanár. 1949–1950-ben és 1952–1954-ben a M. Sebésztárs. elnöke, 1955-től a M. Sebészet főszerkesztője. Rehabilitáló és gyermeksebészettel foglalkozott, a baleseti kártalanítás szakértője. – Irod.: Rubányi P.: M. V. (M. Sebészet, 1958, 7. sz.); Littmann I.: M. V. (Orv. Hetil., 1978). Miltényi László (Bp., 1901. jan. 8. – Bp., 1936. febr. 19.) orvos, botanikus. Tanulmányait a bp.-i egy. bölcsészeti és orvosi karán, a magyaróvári gazdasági akadémián és a műegyetemen végezte. 1926-ban mezőgazdászi, 1931-ben orvosi oklevelet szerzett. 1931-től a műegyetemen – a növénytani tanszéken – gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. Szövet- és fejlődéstannal foglalkozott. – Fm.: Szövetfejlődéstani vizsgálatok gabonaféléken (Botanikai Közlem., 1931); A mutáció kérdés jelenlegi állása (Kísérletügyi Közlem., 1933). Minich Károly (Pest, 1869. jún. 4. – Bp., 1938. jún. 7.) orvos, egy. tanár, törvényszéki orvosszakértő. 1895-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i egy.-en. 1895–1896-ban a törvényszéki orvostani int. munkatársa, 1896-ban a Bp.-i Kir. Büntetőtörvényszék szakértője, 1898-tól az Új Szt. János Kórház kórboncnok főorvosa. 1906-ban a jogi karon, 1908-ban az orvosi karon a törvényszéki orvostan magántanára, 1920-ban rk. tanára. A Törvényszéki Orvosi Vizsgabizottság elnöke, 1918-tól az Igazságügyi Orv. Tanács tagja. – Fm.: Adatok a lőtt sebek törvényszéki orvosi méltatásához (Bp.-i Orv. Újság, 1904); A törvényszéki orvostan jelentősége (Bp.-i Orv. Újság, 1906); Baleseti sérülés és halál közötti okozati kapcsolat kimutatása periratok alapján (Bp.-i Orv. Újság, 1911) – Irod.: Vámossy Z.: M. K. (Orv. Hetil., 1938); Kálló A.: A prosectúrák kialakulása és fejlődése Budapest székesfőváros közkórházaiban 1942-ig (Orvostört. Közlem., 1962). Miskolczy Dezső (Baja, 1894. aug. 12. – Bp., 1978. dec. 31.) orvos, egy. tanár, neurológus, az MTA (lev. 1939, r. 1946, 1958), a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. (1938), a Román Tud. Akad. (r. 1955) tagja. 1963– 1969-ben az ETT elnöke, Állami-díjas (1973), számos európai tudományos társaság rendes és tb. tagja. 1919ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1921–1926-ban az egy. agyszövettani int.-ben tanársegéd, 1930–1935-ben a szegedi orvosi karon az elmegyógyászat ny. rk. tanára, 1935–1940-ben ny. r. tanár. 1940–1944-ben a kolozsvári egy. orvosi karán az elmegyógyászat ny. r. tanára, klinikai igazgató. 1944–1945-ben az egy. rektora, 191 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1945–1964-ben ua. a marosvásárhelyi egy. orvosi karán. 1955–1964-ben a Román Tud. Akad. marosvásárhelyi kutató int.-nek az igazgatója. 1964–1969-ben a bp.-i OTKI idegkórtani int.-nek az igazgatója, egy. tanár. Fő kutatási területe a neuropszichiátria és a neuropathológia. Behatóbban foglalkozott az idegrendszer örökletes bántalmai és a skizofrénia kórszövettanával. Elsőként alkalmazta a synapsis-elfajulás kísérleti módszerét a kisagy rostkapcsolatainak, synapsis- és sejtrendszerének megismerésére. – Fm.: A haladottabb kor öröklődő elmebetegségei (Bp., 1934); Histopathologie des neurons (Leipzig, 1938); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (társszerzőkkel, Bp. – Leipzig, 1940); Idegkórtani előadások (társszerzőkkel, I–II. köt., Marosvásárhely, 1953); Elmekórtan (társszerzőkkel, Marosvásárhely, 1953); Idegkórtan (társszerzőkkel, Bukarest, 1958); A bel- és ideggyógyászat határterületi kérdései (társszerzőkkel, Bp., 1968); Schaffer Károly (Bp., 1973) – Irod.: Környey J.: M. D. (M. Tud., 1979); Taristea J.: M. D. emlékének (Orv. Hetil., 1979); Juhász P.: M. D. élete és munkássága (Ideggyógy. Szle, 1981); Obál F. – Vécsei L. szerk.: Emlékezés dr. M. D. professzorra (Szeged, 1994). Miskóltzi Ferenc (Győr, 1697. febr. 21. – Győr, 1771. okt. 30.) orvos, sebész. Életéről keveset tudunk. 1730ban telepedett le Győrben. Mint sebész kezdte meg tevékenységét. 1748-tól Győr város orvosa, 1760 és 1771 között városi tanácsos. Sebészeti kézikönyve Norr német sebész munkájának átdolgozása és magyar nyelvű fordítása. Több fejezete – ami nincs meg Norr munkájában – jelentős, főleg az embriológiai részek figyelemre méltóak. – Fm.: Manuale chirurgicum, avagy chirurgiai uti-társ (Győr, 1742) – Irod.: Fekete L.: M. F. (Gyógyászat, 1874); Csillag I.: 220 éves az első magyar sebészeti tankönyv (Orv. Hetil., 1962). Mócsy János (Kalocsa, 1895. nov. 30. – Bp., 1976. aug. 16.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1941., r. 1946.), Kossuth-díjas (1952), Állami-díjas (1970). 1918-ban szerezte meg állatorvosi, 1921-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1918–1921-ben uo. a bakteriológiai, 1921-től a belgyógyászati tanszéken működött. 1926-ban Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, 1928-ban magántanár, 1935-től ny. rk. tanár, 1940-től ny. r. tanár. 1949–1950-ben dékán. 1954–1956-ban titkára, 1967–1970-ben elnöke az MTA Állatorvostud. Bizottságának, 1964-től a Magyar Tud. szerkesztőbizottságának a tagja. Kutatási területe a háziállatok kórtana. Állatorvosi belgyógyászattal, bakteriológiával foglalkozott, az állatoknál fellépő bőrbetegségek gyógyításában szájon át adagolt kontaktméreggel ért el jelentős eredményeket. Mindemellett numizmatikával is foglalkozott. 1970–1973-ban a M. Numizmatikai Társ. elnöke, híres görög-római érem- és pénz-gyűjteménnyel rendelkezett. A Humboldt Egy. tb. doktora. – Fm.: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere (I–II. köt., Hutÿra F.-cel, Marek J.-fel, Manninger R.-vel, Jéna, 1938, angol, orosz, olasz, spanyol, lengyel, kínai nyelven is); Ritka bőrtünetetekkel és akropachiával járó gümőkór lóban (Bp., 1941); Állatorvosi belgyógyászat (I–II. köt., Manninger R.-vel, Bp., 1943); Állathygiéna (Bp., 1959, lengyelül 1964); Állatorvosi klinikai diagnosztika (Bp., 1960) – Irod.: Kovács F.: M. J. (M. Tud., 1976, 12. sz.), Lamy Gy.: M. J. (Agrártud. Közl., 1976, 4. sz.); Domán J.: M. professzor portréjához (M. Állatorv. Lapja, 1986). Modor Vidor (Dés, 1910. okt. 18. – Bp., 1979. okt. 25.) gyógyszerész. 1933-ban gyógyszerészi, 1936-ban természetrajz-tanári, 1949-ben természettud. doktori oklevelet szerzett Bp-en. 1933–1949-ben a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomás munkatársa, 1949–1952-ben az Állatorvostud. Egy. növénytani tanszékén docens, 1952-től tszv. Kutatási területe a gyógynövénytan, gyógy- és mérgező növények szövettana és méregtana. Az MGYT és a M. Biol. Társ. vezetőségi tagja. – Fm.: Anatómiai vizsgálatok rendszertani szempontból néhány keresztes virágú növényen (Bp., 1933); Drogszövettani vizsgálatok (Bp., 1943); Növénytan (jegyzet, Bp., 1950–1974); Baromfira érzékeny örökzöld növények leveleinek azonosítása szövettani alapon (Bp., 1963) – Irod.: Haraszti E.: M. V. halálára (M. Állatorv. Lapja, 1980); M. V. (Gyógyszerészet, 1981, 1. sz.). Moller Ottó Károly (Pozsony, 1670. jan. 10. – Besztercebánya, 1747. ápr. 9.) orvos. 1696-ban Altdorfban szerzett orvosi oklevelet, 1797-től Pozsony, 1703-tól Besztercebánya orvosa, II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari orvosa. 1711 után Felső-Magyarország fürdőiben orvosi tanácsokat adott, Besztercebányán magán orvosi iskolát alapított, ahol külhoni tanulmányokra készítette fel a medikusokat. Magyar Hippokratésznek is nevezték. – Fm.: Positiones de Arnaldia, peculiari morbi specie (Aldorf, 1694); Dispvtationem Medicam Circvlarem... (Aldorf, 1694); Dissertatio Inavgvralis Medica De Divino In Medicina... (Altdorf, 1696); Observationes sonderbarer, durch die essentiam dulcem zu Neusohl in Ungarn geschehener Curen (Halle, 1706); Consilium medicum... (kiad. Torkos Justus János, Pozsony, 1739, magyarul: Buda, 1940) – Irod.: Duka Zólyomi N.: M. O. K. (Orv. Hetil., 1977); Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek (I. köt., Bp., 1929). Molnár Ádám (Jákfalva, 1713. dec. 13. – Brassó, 1780. nov. 8.) orvos. Előbb jogot tanult Halléban, majd ugyanott botanikát, 1745-ben Göttingenben avatták orvosdoktorrá. 1748-ban Kolozsvárott, 1750-től Brassóban működött, 1751–1768-ban Bukarestben Conştantin Maurocordat román fejedelem udvari orvosa, majd Havasalföld főorvosa. 1768-ban a román–orosz háború miatt hazatért, és Brassóban működött. Jelentős romániai és havasalföldi botanikai munkássága, a latin és magyar megnevezések mellett románul is közölte a növények 192 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nevét. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens disquisitionem causarum sterilitatis hominum utriuesque sexus (Halas, 1747); Nomina vegetabilium (II. rész, Pozsony, 1783) – Irod.: Gödri János: Halotti tanítás ... M. Á felett (Pozsony, 1793); Izsák S.: A román-magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bukarest, 1957). Molnár Béla (Késmárk, 1884. márc. 6. – Bp., 1932. júl. 12.) orvos. 1909-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Korányi Frigyes és Korányi Sándor klinikáján dolgozott, később az Irgalmas, majd a Szt. István Kórház főorvosa. 1914–1916-ban külföldi tanulmányúton volt. 1918-ban egy. magántanár az emésztőszervek és az anyagcsere patológiája és klinikája tárgyköréből. Belgyógyászati patológiával, az anyagcsere kórtanával, az emésztőszervek működésével foglalkozott. – Fm.: Boncolástani és kísérleti adatok a mellékvesék kórtanához (Goldzieher M.-val, Bp., 1908); A bélnedv-elválasztás izgalmai és gátlási medianizmusának analysiséhez (Bp., 1910); Kísérletes vizsgálatok a gyomornedv-elválasztás physiologiai és pathologiai mechanizmusáról és azokhoz fűzött klinikai reflexiók (Bp., 1910); A gyomor mozgási zavarairól (Bp., 1918); A gyomornedvelválasztás phys. és path. mechanizmusáról (Bp., 1924); A máj és az epeutak betegségei és a hasnyálmirigy betegségei (Ruzsnyák I.-nal, Bp., 1933). Molnár Béla (Munkács, 1886. jún. 7. – Bp., 1962. nov. 28.) orvos, sebész, egy. tanár, az orv. tud. doktora (1958), Kossuth-díjas (1958). 1910-ben Kolozsvárott szerzett orvosi oklevelet, 1911-től a kolozsvári I. sz. sebészeti klinikán, 1913-tól a bp.-i Bródy Gyermekkórházban, 1921-től a pesti Zsidó Kórházban sebész főorvos. 1945-ben magántanár, 1946-ban c. rk. tanár. Az OTKI megalakulásakor (1956) a sebészeti tanszék vezetője. Gyermeksebészettel, prekancerózus állapotok műtéti megoldásaival, orvostovábbképzéssel foglalkozott. Jeles műgyűjtő és képzőművész is volt. – Fm.: A praecancerosus elváltozásokról (MTA Biol. és Orvosi Tud. Oszt. Közlem., 1951); Az antibiotikumok a sebészetben (uo., 1955); A rák korai diagnosztikája (társszerzőkkel, Bp., 1959) – Irod.: M. B (M. Sebészet, 1963); Barra L.: Dr. M. B. születésének centenáriumára (Orv. Hetil., 1986). Molnár Béla (Kassa, 1892. febr. 24. – Kassa, 1945 után) orvos, belgyógyász, orvostörténész. 1914-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. 1914-től a III. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, 1921–1938-ban tanársegéd. Közben a I. vh idején ún. népfelkelő orvosként szolgált. 1922–1938-ban nyaranként Karlsbadban fürdőorvos, belgyógyász főorvos. 1938–1945-ben a kassai kórház főorvosa. Pályája elején diabetológiával, elsősorban a cukorbetegség, ill. az ízületi betegségek és a köszvény belgyógyászati szövődményeivel foglalkozott. Később az orvostörténelem felé fordult a figyelme (kassai gyógyszer- és orvostörténet), feldolgozta a Karlsbadban megfordult híres m. személyiségek betegség- és kórtanát. – Fm.: Diétás tanácsadó cukorbetegek, elhízottak és köszvényesek számára (Bp., 1924); Arany János Karlsbadban (Gyoma, 1933); Kolozsvári Jordán Tamás, a 400 éves balneológus (Gyógyászat, 1939); 400 év a kassai gyógyszerészet múltjából (Mo.-i Gyógyszerészegy. Közlem., 1940); Kassai Antoninus János (Orvostud. Közlem., 1943); Kassa orvosi története (Kassa, 1943). Molnár Béla (Túristvándi, 1911. nov. 29. – Bp., 1962. jan. 20.) gyógyszerész, vegyész, Kossuth-díjas (1954). A bp.-i tudományegy.-en szerzett 1937-ben bölcsészdoktori oklevelet. 1937-ben az Egger-gyógyszertárban gyógyszerész. 1938–1944-ben a Haditechnikai Int.-ben kat. gyógyszerész. 1946-tól az Orsz. Vérellátó Szolg. munkatársa, 1950-től igazgatója. Jelentős gyógyszerkutató, a Kőbányai Gyógyszerárugyár szakmai kifejlesztője. – Fm.: Felületi hatások befolyása a hidrogénhiperoxid bomlássebességére (Bp., 1936); A B12-vitamin (M. Kémikusok Lapja, 1959, 4., 10. sz.) – Irod.: Pillich B.: M. B. (M. Kém. Lapja, 1962). Molnár István (Várhely, 1902. máj. 15. – Bp., 1972. ápr. 26.) orvos, bel- és ideggyógyász, egy. magántanár. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp-i orvosi karon. 1927–1928-ban a Rókus kórház belgyógyásza, 1928–1946-ban a bp-i I., illetve II. sz. belgyógyászati klinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1940-től a vegetatív idegrendszer kórtana c. tárgykör magántanára, 1946–1951-ben magánorvos, 1951–1953-ban a Bp. XVIII. Ker. rendelőint. ideggyógyásza, 1954–1962-ban az ORFI adjunktusa, 1956 után főorvosa, 1962–1971-ben az István kórház II. belosztályának főorvosa. – Fm.: Diagnosztikai tévedések a kliniko-pathológiai konferenciák megvilágításában (Farkas K.-lyal, Bp., 1959); Leggyakoribb diagnosztikus tévedések (Farkas K.-lyal, Bp., 1961); A belgyógyászati ügyelet ABC-je (Bp., 1962) – Irod.: M I. (M. Belgyógyászat, 1972, 5. sz.). Molnár János (Balhás, 1759. – Székesfehérvár, 1831. nov. 24.) orvos, megyei főorvos. 1785-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Bécsben Frank mellett asszisztens, 1792-től Székesfehérváron gyakorló orvos, 1813-tól megyei főorvos. – Fm.: Orvosi törvény... 1814–1818 (I–II. köt.). Molnár János (Körmöcbánya, 1814. dec. 5. – Bp., 1885. jún. 16.) gyógyszervegyész. 1839-ben Pesten szerzett gyógyszerészi oklevelet, 1869-ig a Rókus Kórház gyógyszerésze, 1869-től Pest törvényszéki vegyésze, 1873ban a Csillag gyógyszertár tulajdonosa. Ásványvízelemzéssel, fehérjékkel, a kininkészítmények optikai sajátosságaival foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Das Lukasbad in naturhistorischer Beziehung (Buda, 1858); Monograpische Skizze über das Ofner Raizenbad (Pest, 1863); A 193 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON bikszádi ásványvizek (Szathmárm.) vegybontása (Szatmár, 1864); A tej orvosrendőri kémlelése fővárosunkban (Pest, 1868); A liszt vizsgálata orvosrendőri és műipari tekintetben (Pest, 1868); Magyarhoni keserű források (Pest, 1872) – Irod.: Oláh Gy.: Az eü. személyzet Mo.-on (Bp., 1876); Szőkefalvi Nagy Z. – Táplányi E.: Az első pesti városi vegyész: M. J. gyógyszerész (1814–1885) (Gyógyszerészet, 1976). Molnár László (Orgovány, 1902. szept. 27. – Bp., 1969. febr. 21.) orvos, fogorvos, egy. tanár. 1927-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, 1927-től a stomatológiai int. munkatársa, 1941-ben a bp.-i egy.-en az odontotechnika c. tárgykör magántanára, 1959-től a fogpótlástani int. igazgatója, egy. tanár. A Fogorvosi Szle társszerkesztője. Szakterülete a fogpótlástan, részleges fogsorok elhorgonyzása és a fogak kopása. Számos könyve jelent meg. – Fm.: Fogpótlástan (Bp., 1950); Fogpótlástan (Bp., 1969) – Irod.: Varga I.: M. L. (Fogorvosi Szle, 1969. 4. sz.). Monau Frigyes, Monavius (Boroszló, 1592. júl. 30. – Greifswald, 1659. nov. 6.) orvos. 1622-ben Tübingenben szerzett orvosi oklevelet, német és magyar területen működött. Az utóbbi helyen inkább a bányavidékeken. 1635-ben Brassóban, de 1637-ben Gdanskban és Thornban, később Königsberben városi orvos. 1649-től Greifswaldban a botanika professzora. Botanikával, régészettel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis Lanx satusa rerum medicarum (Tübingen, 1622); Programma ad herbationes inchoandes imitatorium (Greifswald, 1650). Monostori Károly, 1886-ig Krausz (Dés, 1852. nov. 7. – Bp., 1917. jún. 1.) állatorvos. Orvosi oklevelét 1874ben Bp.-en az Állatorv. Tanint.-ben szerezte. 1874–1878-ban tanársegéd, 1878–1881-ben Nagyküllő vm. Főállatorvosa, 1881-től a Földműv. Min.-ban állami állatorvos, 1884-től az Állatorv. Tanint. h. tanára, 1888–1909ben r. tanára. A darwinizmus első hazai követője, a Weismann-féle csíraplazma-elmélet ellenzője. Állatbetegségekkel foglalkozott, a háziállatok rendszerének összeállítója. Szerkesztette az Orsz. Állatvédő Egyesület Évkönyveit, szépirodalommal is foglalkozott, színdarabjait bp.-i és vidéki színházakban játszották. – Fm.: Az állatok ragályos betegségei és védoltás (Bp., 1887); Könyv az egészséges állatok gondozásáról (Bp., 1893); Állatgyógyászat (Bp., 1896); Házi állataink egészségének fenntartása (Kolozsvár, 1899); Ebtenyésztés (Bp., 1909); színművei: Babos kötény (1880); Az utolsó kenet (1886); A civis leánya (1895) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Karasszon D.: M. professzor és a „Veterinarius” hatása a hazai állattenyésztési szakirodalom fejlődésére (M. Állatorv. Lapja, 1978). Monszpart László (Csákópuszta, 1890. ápr. 12. – Kiskunhalas, 1955. márc. 18.) orvos. 1913-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. az I. vh. idején katonaorvos, a Bozenben működő hadikórházban Böhler munkatársa, a modern traumatológia első m. követője. 1918–1920-ban az I. sz. sebészeti klinika munkatársa, 1920-tól Kiskunhalas tiszti főorvosa, az 1925-ben megnyílt Kiskunhalasi Kórház igazgató főorvosa. Ő alkalmazta először combnyaktörésnél a Böhler-féle szegelést. – Fm.: A combtörések eredményes kezelése (Orv. Hetil., 1918, 11.sz); A lábszártörés kezeléséről (Orv. Hetil., 1918, 36. sz.); Az intézeti és gyakorló-orvosi gyógykezelés összehangolása a töréskezelésben (M. Sebészet, 1949). Moravcsik Ernő Emil (Bér, 1858. márc. 16. – Bp., 1924. okt. 4.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1924). 1881-ben végzett a bp.-i egy. orvosi karán. 1883-tól tanársegéd a bp.-i orvosi kar elmekórtani tanszékén, 1886ban az elmekórtan magántanára, 1892-ben a törvényszéki elmekórtan és lélektan ny. r. tanára. 1896-tól az Igazságügyi Orvosi Megfigyelő és Elmegyógyint. igazgatója. 1901–1924-ben az elmekórtan ny. r. tanára. Széleskörű kutató- és szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Törvényszéki elmekórtannal, a dementia praecox pszichomotoros jelenségeivel, katatón skizofréniával, az érzékcsalódások mechanizmusával foglalkozott. A párizsi Société Clinique de Médicine Mentale, az olasz Societè Freniatrica Italiana és a német Verein für Psychiatrie und Neurologie tagja volt.– Fm.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Bp., 1888, 2. bőv. kiad.: 1897); Az elmebeli állapotok megfigyelésénél szem előtt tartandó főbb iránypontok (Bp., 1891); Kétes elmeállapotok a törvényszék előtt (Bp., 1894); A gyermekkorban lévő büntetésekről (Bp., 1896); A polgári törvénykönyv tervezete orvosi szempontból (Bp., 1901); Az orvos működési köre az igazságügyi közszolgálatban (Bp., 1901); Az idegbetegségek gyógyítása (Bp., 1903); A tanúzási képességről (Bp., 1913); A neurasthenia (Bp., 1913); Elmekór- és gyógytan (Bp., 1913) – Irod.: Schaffer K.: M. E. E. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1924); Pisztora F.: M. E. E. (Morphológiai és Igazságügyi Orv. Szle, 1986). Morelli Gusztáv (Bp., 1879. febr. 20. – Bp., 1961. jan. 11.) orvos, fogorvos. Berlinben, Zürichben, Londonban, Párizsban és Bp.-en végezte orvosi tanulmányait, 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a bp.-i egy. I. sz. belgyógyászati klinikáján gyakornok, majd tanársegéd, az I. vh. idején ezredorvos, 1919-től a bp.-i stomatológiai klinika orvosa, ahol megszervezte a szájbeteg osztályt. 1936-ban nyugdíjazták. 1923-ban a szájbetegségek kór- és gyógytanának magántanára, 1926-ban c. rk. tanár. 1925-től főszerkesztője a Fogorv. Szlé-nek, 1932–1947-ben a Fogorvosok Orsz. Egyes.-nek elnöke. Kutatási területe a belgyógyászati betegségek szájtünetei, az önálló szájbetegségek. Vizsgálta a rágónyomást, róla elnevezett rágónyomásmérőt 194 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szerkesztett. Úttörő megállapításokat tett a cariesszámot kifejező indexszel kapcsolatban. Magyarul, angolul és németül publikált. Fogorvos-történelemmel is foglalkozott. – Fm.: Az elem meghatározása (Bp., 1901); Kolbászmérgezés (botulismus) hármas esete (Bp., 1903); Az elsődleges tüdőrákról három eset kapcsán (Bp., 1907); Az arterionekrosisról (Bp., 1908); A Kuhn-féle légzőkosár hatása szívbajokban (Bp., 1909); A száj betegségei (Bp., 1922); A magyar stoma-tológia külföldi kapcsolatai (Máthé Dénes Emlékk., Bp., 1945); Árkövy szerepe a stomatológiai eszme fejlődésében (Gyakorlati eredmények a stomatológiában, Bp., 1947) – Irod.: Varga I.: Prof. M. G. (Fogorv. Szle, 1960); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Huszár Gy.: M. G. Megemlékezés születésének 100. évfordulójáról (Orv. Hetil., 1978). Morelli Károly (Pest, 1855. máj. 7. – Bp., 1916. ápr. 13.) orvos, gégész, Morelli Gusztáv apja. 1879-ben Bp.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1877–1886 ban a Rókus Kórház gégész orvosa, 1887-től a II. sz. gégészeti rendelő osztályvez. orvosa. 1883-ban másokkal együtt ambulanciát állított fel a szegény betegek számára. 1897től egy. magántanár. Többször tett tanulmányutat Európa nagyobb városaiban. Gégészeti, sebészeti, fogászati tanulmányokat írt, számos új orvosi műszer (orrtölcsér, orrtampontartó, kacsvezető, papillotóm, autoinszuflátor, orr-lápisztartó, szájtágító, orrkőfogó stb.) szerkesztése fűződik a nevéhez. A gyomor-röntgenezés kérdéseivel is foglalkozott. 1892–1895-ben a Leiter-Mikulicz-féle gastroszkóppal állatkísérleteket végzett. Mo.-on először ő diagnosztizált rhino-laryngo scleromát, és 1888-ban ő mutatta be az első gümős daganatot a hangszálakon. Tanulmányai az Orv. Hetil.-ban, a Bp. főváros közkórházainak évkönyvében, az Odontoskopban jelentek meg. Több magyar tud. társaság és egyes. tagja. – Fm.: Veleszületett nyaki tömlőkről egy eset kapcsán (Bp., 1904); Fistula colli congenita bilateralis totalis (Bp., 1910); Über die Radiokaloperation der malignen Tumoren der Nase (Bp., 1910) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp. 1960). Mórik József (Debrecen, 1924. aug. 12. – Debrecen, 1973. aug. 28.) orvos, higiénikus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1950–1951-ben uo. a Közegészségtani Int. tanársegédje, 1952-től az OKI munkatársa, tud. munkatárs, 1960-tól tszv. egy. tanár. 1970– 1973-ban rektor. Kutatási területe a településegészségügy, a levegőszennyeződés vizsgálata. Több új módszert dolgozott ki a légszennyezés vizsgálatára. Több tud. társaság tagja, 1968-ban Steiner Lajos-, 1974-ben Fodor József-emlékérmet kapott. – Fm.: Tatabánya levegő-egészségügyi helyzete (Bp., 1960); Aeroszol. A levegőszennyeződés okai, ártalmai és megelőzése (társszerzőkkel, Bp., 1968); A levegőtisztítás védelmét szolgáló övezeti kategóriák (Bp., 1971); Az ember egészsége a tudományos technikai forradalomban (társszerzőkkel, Bp., 1974) – Irod.: Kéri M.: M. J. (Az Időjárárás, 1973); M. J. (DOTE Évk. 1972–1973). Moritsánszky Ottó (Kölesd, 1882. márc. 15. – Nagyszékely, 1952. nov. 26.) gyógyszerész, lapszerkesztő. Előbb szülei kölesdi (Tolna vm.) gyógyszertárában gyakornok. Majd 1903-ban megszerezte gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903–1908-ban a soproni Oroszlán patikában, 1908-tól a Gyógyszerészi Hetil. szerkesztőségében dolgozott, h. főszerkesztő. 1910-ben a Galilei Kör egyik vezetője. 1919-ben a Tanácsköztársaság Eü.-i Népbiztosságán a gyógyszerellátás irányítója. Javasolta gyógyszerészi főiskola felállítását. 1921-től a Gyógyszerészi Egylet igazgatója, a Gyógyszerészi Hetil. főszerkesztője, 1931-től kiadta a Gyógyszerészi Évkönyvet, a Nemzetközi Gyógysz. Társaság alelnöke. 1936-tól felelős főszerkesztője a Gyógyszerészi Közlönynek. 1941-től az Arany Kalász gyógyszertár tulajdonosa. – Fm.: Észt- és Finnország gyógyszerészete (Bp., 1920) – Irod.: K. O. (Gyógyszerészet, 1952, 12. sz.). Morócz István (Ludas, 1816. dec. 25. – Bp., 1881. okt. 10.) orvos, mezőgazdasági író, az MTA lev. tagja (1858). 1846-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten, 1841–1842-ben Pólya József tébolydájában asszisztens. Tanulmányai befejezése után már inkább mezőgazdasági tudományokkal foglalkozott, a Magyar Gazda szerkesztője (1844). A szabadságharc idején honvédorvos, törzsorvos, majd rövid ideig bujkált. 1851–1879-ben az Országos Szőlészeti Iskola igazgatója, kiemelkedő fajtakutató, a fajelkülönítés és a fajbortermelés szorgalmazója. Számtalan agrár- és borászati tanulmányt írt. – Fm.: Az alkalmazott vegytan történeti vázlata (Pest, 1846); A mezőgazdák könyve (I–V. köt., Pest, 1855–1858); Notizen über die wichtigsten landwitschaftlichen Erzeugnisse Ungarns (Pest, 1863) – Irod.: Galgóczy K.: Emlékbeszéd M. I. levelező tag felett (Bp., 1882); Balassa I.: M. I. (M. Agrártört. Életrajzok, Bp., 1988). Morvay József (Mezőkövesd, 1926. máj 31. – Szeged, 1987. nov. 8.) gyógyszerész, egy. tanár, a kémiai tud. doktora (1984). 1950-ben gyógyszerészi, 1958-ban doktori oklevelet szerezett a szegedi egy.-en. 1950-től az Orvosvegytani Int.-ben tanársegéd, majd adjunktus. 1965-től a szülészeti és nőgyógy.-i klinikán laboratóriumvezető, 1970-ben docens. Kutatási területe a műszeres nőgyógyászati vizsgálatok és az endokrinológia. Jeles biokémiai diagnoszta. Tagja volt az MGYT-nek és a M. Biokémiai Társ. vezetőségének, 1965-ben Kiváló Gyógyszerész, 1976-ban Than Károly-érmet kapott. Közleményei a Gyógyszerészet c. folyóiratban jelentek meg. – Fm.: A klinikai laboratóriumi vizsgálatok eredményeit befolyásoló gyógyszerek (Mezey G.-val, Bp., 1975); Gyógyszerkölcsönhatások (Mezey G.-val, Bp., 1979); Gyógyszerek hatása a klinikai


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kémiai vizsgálatok eredményeire (Mezey G.-val, Bp., 1987) – Irod.: M. J. doktori értekezésének nyilvános vitája (Gyógyszerészet, 1985, 4-5. sz.); Prof. M. J. (Gyógyszerészet, 1988). Mozsonyi Sándor (Kadarkút, 1889. márc. 15. – Bp., 1976. szept. 2.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár. 1912-ben gyógyszerészdoktori, 1919-ben orvosi oklevelet és tisztiorvosi képesítést szerzett Bp.-en. 1912–1918-ban az Egyetemi Gyógyszertárban, 1918–1919-ben a pozsonyi egy. közegészségügyi int.-ben tanársegéd. Rövid ideig a Rico Kötszergyár Művek igazgatója. 1920–1934-ben miniszteri osztálytanácsos a Népjóléti, majd a Belügymin.ban. 1931-ben Genfben a Népszövetség kábítószer-konferenciáján m. delegátus. 1934-től 1962-ig nyugdíjazásáig a bp.-i egy. gyógyszerészeti int. igazgatója. 1940-től a gyógyszertan ny. r. tanára. 1955-től a gyógyszerészkar dékánja a bp.-i egy.-en. Az Orsz. Közeü.-i Tanács, majd az ETT tagja, a M. Gyógyszerészeti Társ. alapító elnöke. Javaslatára született meg az önálló egy. gyógyszerképzés. Az első között vizsgálta a kábítószerek toxikológiai hatását. Létrehozta az Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Múzeumot. Számos tanulmánya jelent meg. – Fm.: A taxus boccata „Toxinjáról” (Bp., 1912); A gyógyszerészképzés reformja (Bp., 1939); Szerumos és baktériumos készítmények a gyógyszertárban (Bp., 1927); Gyógyszerkönyvi vaskészítmények (Pápa, 1937); A kábítószerekről (Pápa, 1939); Gyógyszertár és gyógyszerész (Bp., 1943) – Irod.: Kedvessy Gy.: M. S. (Gyógyszerészet, 1976, 10. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Mulartz János Henrik (Düren, Németország, 1688. máj. 13. – Győr, 1777. okt. 8.) orvos, a győri kórház alapítója. Padovában szerezte meg 1725-ben orvosi oklevelét. 1730-ban került Győrbe, ahol 1750-ig katonaorvosként működött. 1749-ben a várostól kapott telken saját pénzéből felépítette a győri kórházat, amely eredeti helyén működött 1795-ig. Saját vagyonából hozott létre alapítványt, amelyből a kórház működhetett. – Irod.: Az első győri kórház (Kisalföld, 1963, szept.); Veszprémi Gy.: Kétszázötven éves a győri Szentháromság Kórház (Honismeret, 1998). Muraközy Károly (Debrecen, 1859. szept. 6. – Szikrapuszta, 1915. júl. 20.) gyógyszerész. 1882-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Bécsben, 1883-ban a bp.-i orvosi kar gyógyszertárában Than Károly mellett, 1884–1894-ben a Műegyetem vegytani tanszékén Ilosvay Lajos mellett tanársegéd. 1885-ben vegyészdoktori oklevelet, 1892-ben analitikából magántanári képesítést szerzett. 1894-ben a Földművelési Min.-ban talajkémikus, 1895-től a Kereskedelmi Akad. kémiatanára. – Fm.: Általános és alkalmazott chemia (Bp., 1891); Kémia (Bp., 1897); A talajról (I–II. köt., Bp., 1902); Érintkezési biológiai eljárások a szerves anyagokkal fertőzött szennyes vizek megtisztítására (Bp., 1905) – Irod.: Bartha I. – Förster R.: M. K. (Kis Akadémia, 1899– 1914). Murányi László (Szentendre, 1927. aug. 7. – Bp., 1979. márc. 22.) orvos, gyermekgyógyász, neonatológus, az orvostud. kandidátusa (1971). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1952–1956-ban a miskolci Megyei Kórházban gyermekgyógyász, 1955-ben az ózdi kórház gyermekosztályát vezette. 1956-ban szakorvos. 1956–1963-ban a László Kórházban dolgozott, 1963-tól a SZOTE gyermekklinikán adjunktus, a klinikai farmakológiai részleg vezetője. 1969-ben tud. főmunkatárs. 1978-tól c. egy. tanár a szegedi orvostud. egy.-en. A gyermekkori légzészavarokkal foglalkozott, a légzés funkcionális vizsgálatainak országos hírű szakembere, több új respirációs terápiát dolgozott ki.. – Fm.: Respiratios therapia (Boda D.-sal, Bp., 1963); A légzészavar vizsgálata gyermekkorban a széndioxid-gázcsere adatai alapján (Szeged, 1970). Mustardy János, Jean De la Musch (Párizs, 1779 – Bagdad, 1858. máj.) francia származású orvos, török katonaorvos. Orvosi oklevelét 1802-ben Párizsban szerezte meg, a napóleoni háborúk idején került francia katonaorvosként magyar földre, magyar nővel kötött házasságot. Nevét 1820-ban Mustárdy Jánosra változtatta, 1836-tól Szilágy-Somlyó vm. tb. főorvosa. Túl a hatvanadik évén honvéd-törzsorvossá lett, és magyarnak nevelt fiával együtt részt vett a szabadságharcban. A bukás után török földre menekült, ahol előbb az isztambuli francia követ orvosa, de kiadatástól félve iszlám hitre tért, és a magyar származású Láttász Péter (Omar pasa) orvosa lett. 1858-ban Bagdadban a fellázadt lakosok őt is megölték. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Mutschenbacher Tivadar, meisseni (Bp., 1881. máj. 29. – Bp., 1965. márc. 27.) sebész. 1905-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1906 és 1910 között a bp.-i II. sz. sebészeti, 1910–1921-ben az I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1917-ben egy. magántanár, 1921-től a M. Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának sebész főorvosa, a Posta Betegbiztosító Pénztár főorvosa, 1934-ben c. rk. tanár, a sebészeti műtéttan előadója. 1945– 1952-ben a Trefort u. Rendelőben szakorvos. 1935–1944-ben a M. Sebészeti Társ. elnöke, az Orsz. Orvosszöv. és a Bp-i Orvosok Szöv.-nek elnöke (1930–1944). A Szt. Sír Lovagrend kommendátora, a Deutsche Gesellschaft für Chirurgie tagja. Ált. és baleseti sebészettel foglalkozott. – Fm.: Adatok a strumák kórtanához 182 eset alapján (Bp., 1909); A parenchymás vérzések csillapítása „Congulen Kocher Fonio”-val (Bp., 1914); Az egész alsó ajak hiányának pótlására szolgáló plastikus műtétekről (Bp., 1916); A lövési sérülések utáni késői


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON gennyedésekről (Bp., 1916); Néhány adat a koponyalövésekhez társuló látószervi sérülésekhez (Bp., 1916); A fertőzött térdizületi lövési sérülések kezeléséről (Bp., 1917) – Irod.: A M. Sebészet Évkönyve (Bp., 1944). Muzsa Gyula (Bukarest, Románia, 1862. júl. 27. – Bp., 1946. febr. 23.) gyógyszerész, politikus. 1882-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet Bp.-en, majd több évig külföldön volt tanulmányúton. 1890-ben Bp.-en gyógyszertárat nyitott. 1906-ban függetlenség párti, 1910-ben Kossuth-párti képviselő, az 1919-ben megalakult nemzetgyűlés tagja, háznagya, 1927-től felsőházi tag. 1909 és 1946 között a Nemzetk. Olimpiai Biz. m. tagja, az Orsz. Testnevelési Tanács, a M. Atlétikai Club tagja. – Irod.: Sztankay I.: A magyar gyógyszerészek életrajzai (Bp., 1936); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Müller Kálmán, báró (Pest, 1849. márc. 8. – Bp., 1926. nov. 4.) orvos, Semmelweis Ignác unokaöccse. 1874ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en. 1875-ben magántanár, a hasi betegségek kór- és gyógytanának előadója, 1884-ben rk. tanár. Páciensei között neves személyek (pl. Kossuth Ferenc) is találhatók. 1887-től a Rókus Kórház igazgatója, az orvostovábbképzés egyik megszervezője. Az egészségtan előadója a Műegyetemen, a bölcsészkaron, 1897-től az Orsz. Közeü.-i Tanács elnöke, a közeü.-i törv. 1908. évi módosításának előkészítője. 1911-ben a tbc-elleni küzdelem kormánybiztosa. 1909-ben bárói címet kapott. – Fm.: Létért való küzdelmünk és a társadalom (Bp., 1879); Az 1885. évi országos és közegészségügyi congressus tárgyalásai (Bp., 1886); Az ingyenes tüdőbeteg ambulanciák tárgyában (Bp., 1904); Az appendicitisről (Bp., 1905); Gastritis atrophicans (Bp., 1906); A betegápolásról (Bp., 1908); Az abdominalis arteriosclerosis (Bp., 1910) – Irod.: Korányi S.: M. K. (Orv. Hetil., 1926, 10.sz.); Varga L.: Az Országos Közegészségügyi Tanács kiemelkedő orvos tagjai, 1868– 1893 (Orvostört. Közlem, 1964); Szállási Á.: M. K. (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: M. K. (Orv. Hetil., 1999); Kapronczay K.: M. K. (Híres m. orvosok, I. köt., Bp., 2001). Münster László (Bp., 1900. szept. 27. – Lorano, Olaszorsz., 1971. febr. 28.) orvos, orvostörténész. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bolognai orvosi karon. 1925–1930-ban uo. a belklinika gyakornoka, 1930-tól magángyakorlatot folytatott. 1936-tól az Accademia di Storia dell’Arte Sanitaria tagja, 1950-től az orvostörténet magántanára, 1955-től a ferrarai orvosi karon az orvostört. ny. r. tanára. Az olasz-magyar művelődéstörténeti kapcsolatokat és olasz orvosok mo.-i tevékenységét kutatta. – Irod.: Bugyi B.: In memoriam M. L. (Therapia Hung., 1973, 3-4. sz.); M. L. (Orv. Hetil., 1971). Mysz Ede (Brassó, 1836. máj. 23. – Brassó, 1900. jún. 21.) orvos, katonaorvos, fogorvos. 1861-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1865-ben szülész-, 1863-ban sebészmester. 1865-től Brassóban szemorvos. 1871–1875-ben a magyar királyi honvédség orvosa, majd csak fogorvosi gyakorlatot folytatott. Írásai az Orv. Hetil.-ban és a Gyógyászatban jelentek meg. – Fm.: Eszmék a magyar királyi honvéd egészségügyi intézet szervezése felett (Nagyszeben, 1873). Mysz Márton (Brassó, 1724. szept. 20. – Brassó, 1787. szept. 3.) orvos, gyógyszerész. 1740–1748-ban gyógyszerészetet tanult, majd Drezdában és Meisenben gyógyszerészsegéd. 1752-ben Jenában orvosdoktori oklevelet szerzett. 1770-től Brassóban gyógyszertártulajdonos és városi orvos. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens viduam 30 annorum chlorosi laborantem (Jena, 1752).

18. N Nagel Emil (Makó, 1817. jún. 30. – Bp., 1892. dec. 2.) orvos, szemész, sebész. 1841-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Tanulmányai befejezése után katonaorvos, 1848-ban a temesvári katonakórház, 1849-ben a bécsi katonai kórház sebészorvosa. A szabadságharc leverése után egy ideig császári orvosként szolgál Mo.-on, majd Pesten a Ludovika Akad. szem- és sebészeti osztályát vezeti. 1852-től a kolozsvári Orvos-Sebészi Akad. sebésztanára, a szemészeti int. igazgatója. 1868-ban nyugdíjba vonult. 1880-tól a Wiener statistische Monatschrift munkatársaként dolgozott. – Fm.: Népszerű értekezés a szem gondviseletéről (Pest, 1850); A csonttörések (Pest, 1862); Methode oder Schablone? (Wien, 1871); Der Schalf (Berlin, 1874); Die Seekrankheit (Berlin, 1876) – Irod.: N. E. (Vasárnapi Újság, 1892); Szentkirályi J.: Figurile principale ale academiei medicochirurgicale din Cluj (Kolozsvár, 1933). Nagy Béla (Krasznabéltek, 1886. aug. 5. – Bp., 1940. júl. 17.) gyógyszerész, lapszerkesztő, tanár. 1908-ban gyógyszerészi és orvosi oklevelet szerzett, 1913-ban gyógyszerészdoktori képesítést kapott a bp.-i orvosi karon. 1910–1915-ben Hajdúszoboszlón a „Reményhez”, 1915–1922-ben a bp.-i „Magyar Korona”, 1922-től a „Belvárosi” patika tulajdonosa. A bp.-i gyógyszervizsgálás megszervezője, a Gyógyszerészi Ért. szerkesztője. – Fm.: Gyógyszerészet. Gyakorlati gyógyszerészet tankönyve (I–III. köt., Bp., 1935); Sterilezés kézikönyve (Bp., 1935); Bismuthgallát új előállítási módjai (Bp., 1936) – Irod.: Szász T.: N. B. (Gyógysz. Szle, 1937, 1. sz.,


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1940, 14. sz.); Ernyei Gy.-né: Dr. Nagy Béla (1885–1940) (Gyógyszerészet, 1988); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Nagy József, Chrenóczy-Nagy (Nyitra, 1818. júl. 25. – Nyitra, 1892. febr. 11.) orvos, az MTA lev. tagja (1858). 1840-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1842-ben Nyitra vm. tb. főorvosa, 1848-ban tényleges főorvossá nevezték ki, 1884-ben megbetegedett, és lemondott pozíciójáról. Egyik kezdeményezője a szegény betegek kórházi kezelését biztosító országos alap létrehozásának. Irodalommal, nyelvészettel, klasszika-filológiával is foglalkozott, jelentős szerepe volt a tudományos orvosi nyelv kialakításában, a tudományos ismeretterjesztés megteremtésében. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyszerészeti Újságban és más hazai folyóiratokban jelentek meg. A Magyarhoni Természetbarát c. folyóirat szerkesztője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens descriptionem thermarum Büdöskőiensium (Bécs, 1840); Enchiridion medicinae patralis (Komárom, 1855); A madár a teremtés művében (Komárom, 1861); A keleti marhavész (Komárom, 1863, szlovákul is); Népiskolai közegészségügyi szabályok (Nyitra, 1870); A cholera Nyitra megyében 1831–1874 (Komárom, 1876); Nyitra megye lakosságának egészségi állapotára károsan ható viszonyokról, ezek megszüntetését célzó indítványokkal (Nyitra, 1883) – Irod.: Chrenóczi N. J. (Akad. Ért., 1892). Nagy Sámuel, pathi (Komárom, 1766 – Komárom, 1810. jan. 10.) orvos. A debreceni ref. főiskolán tanult, ahol egy időben könyvtáros is volt. Orvosi tanulmányokat Bécsben folytatott, ahol 1781-ben orvosi diplomát szerzett. Jénában is tanult, ahol a mineralógiai társaság titkárává választották (1780), majd annak lev. tagja lett (1787). Hazatérése után 1789-ben Komárom város orvosává nevezték ki. Érdemeket szerzett a himlőoltás bevezetése területén. Csokonaival és Kazinczyval is levelezett. – Fm.: Psychologia (Pozsony, 1794); Az oltalmazó himlőről... (Komárom, 1801); Catalogus liborum experientissimi quondam medicinae doctoris... (Komárom, 1810) – Irod.: Kazinczy F.: Pályám emlékezete (Bp., 1879); Szilágyi F.: N. S. ismeretlen fordításai Gessnerből... Irod.tört., 1986), Kapronczay K.: Adatok a hazai himlőoltás történetéhez (Egészségtudomány, 1994, 6. sz.). Navratil Imre szalóki (Pest, 1833. – Bp., 1919. ápr. 3.) orvos, sebész, fül-orr-gégész. Orvosi oklevelét 1858-ban szerezte a pesti egy. orvosi karán. 1865-ben a gégetükrözés magántanára. A Rókus Kórházban megszervezte a gégészeti osztályt, 1872-ben egy. magántanár, 1878-ban a Rókus Kórház sebész főorvosa, 1892-ben c. rk. tanár a bp.-i egy.-en. 1911-ben nyugdíjba vonult. Jelentős gégész, számos gégetágító műszer megszerkesztője. Foglalkozott a gége beidegződéseivel, a nyak- és fejsebészet kérdéseivel, ő volt az első hazai agysebész, meghonosította továbbá az endolaryngealis műtéteket. – Fm.: A gégebajok (Pest, 1866); Orrtükrészet (Pest, 1867); Sebészeti műtéttan (Pest, 1867); Állatokon tett kísérletek a gégeidegek működése felett (Pest, 1870); Beitrag zur Hirnchirurgie (Stuttgart, 1889); Gége légcsőmetszés 1858-1892 (Bp., 1902) – Irod.: Kapronczay K.: N. I. (Orv. Hetil., 1979); Dékány Z.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Bp., 2000). Nádor Henrik, Neufeld (Várna, 1884. dec. 22. – Bp., 1974. nov. 25.) orvos, színházi orvos. 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. idején a Piave di Eladoréban működő katonai kórház orvosa. 1908–1935-ben a Szabolcs u. Kórház, 1935–1964-ben a Zsidó Szeretetkórház belgyógyásza, főorvosa. Több színház szakorvosa, 1964-től a Csengery u.-i rendelőint. felülvizsgáló főorvosa. – Irod.: N. H. (Színház és Muzsika, 1974. nov. 29.). Nádrai Andor (Arad, 1904. nov. 15. – Bp., 1965. máj. 9.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1928-ban szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1934-ben a Fehérkereszt Kórház gyermekorvosa, 1934-ben a pécsi gyermekklinikán tanársegéd. 1936-ban Berlinben volt tanulmányúton. 1940ben egy. magántanár. 1940–1942-ben Szatmárnémetiben dolgozott, 1942–1944-ben a Róbert Károly krt.-i Kórház gyermekosztályát vezette. 1945-től ismét a Fehérkereszt Kórház főorvosa, 1949-től a Kútvölgyi úti Kórház gyermekosztályát vezeti. 1949–1954-ben a II. sz. gyermekklinikán docens, 1954-től a Honvéd Tiszti Kórház gyerekosztályának a főorvosa alezredesi rangban, de leszerel, és a II. sz. gyermekklinika docense lesz. Elsősorban csecsemő- és gyermekkardiológiával, elektrokardiográfiás vizsgálatokkal, gyermekkori szívbetegségek EKG-eltéréseivel foglalkozott. – Fm.: Die Elektro-kardiographie im Kindesalter (Berlin,. 1941); Csecsemőgondozónők és gyermekápolónők tankönyve (Lukács J.-fel, Bp., 1955) – Irod.: Lóránd I.: Dr. N. A. (Orvosegy., 1965. máj. 19.). Náray-Szabó Sándor (Szombathely, Vas vm., 1861. febr. 15. – Bp., 1914. nov. 18.) orvos, gyógypedagógus. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán. 1886-tól a Vallás- és Közoktatási Min.-ban a gyógypedagógia előadója. 1912-ben államtitkár, 1914-ben nyugdíjba vonult. Jelentős szerepe volt a hazai gyógypedagógiai intézményrendszer kiépítésében. Hazai és külföldi szaklapokban publikált. – Irod.: A magyar gyógypedagógia története (Bp., 1981).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Nedelkó Döme (Lugos, 1812. okt. 11. – Bp., 1882. ápr. 27.) fogorvos. Előbb jogot tanult, majd 1839-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1840-ben Pest város tb. főorvosa, 1841-ben Bécsben Carabelli mellett fogászatot tanult. 1842-től Pesten fogorvosi rendelőt tartott fenn, 1844 és 1874 között a pesti orvosi karon a fogorvoslás első rk. tanára. – Fm.: Dissertatio inauguralis physiologico-pathologica de senectute (Pest, 1839); A fogászat szükségéről és hasznáról (Orvosi Tár, 1844) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1960). Nemecskay Tivadar (Szeged, 1904. ápr. 5. – Bp., 1986. márc. 21.) orvos, nőorvos, egy. magántanár. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1928–1945-ben uo. a női klinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1943-ban magántanár, 1945–1954-ben magángyakorlatot folytatott, 1952–1953-ban a miskolci Semmelweis Kórház főorvosa, 1963–1973-ban a BAZ megyei kórházban oszt. vez. főorvos. A koraszülés és a magzati halál megelőzésének kérdéseivel foglalkozott. Több tanulmány szerzője. Nemeskéri János (Bp., 1914. ápr. 9. – Bp., 1989. szept. 5.) antropológus, a biol. tud. kandidátusa (1952). 1939ben szerezte meg antropológusi és doktori oklevelét a bp.-i Pázmány P. Tudományegy.-en. 1937–1945-ben az MNM néprajzi, majd az Orsz. Tört. Múz. régészeti tárában az antropológiai gyűjt. kezelője. 1946–1965-ben a Természettud. Múz. embertani tárának a vezetője, 1965–1983-ban a Közp. Statisztikai Hiv. Népességtud. Kutató Int.-ben tud. tanácsadó. 1947-től az ELTE-n, 1971-től a debreceni Kossuth L. Tudományegy.-en az antropológia előadója. Előbb történeti és technikai antropológiával foglalkozott, majd a biológiai rekonstrukció kérdéskörét tárta fel. Megteremtette a nem- és életkor-meghatározás komplex módszerét, kutatásai megalapozták a paleodemográfiai rekonstrukció módszerét. Jeles demo-, popoláció-, illetve humángenetikai, demográfiai kutató. Nevezetes eredménnyel járt a Bodrogközben végzett demo-, illetve populációgenetikai vizsgálata. 1976–1983-ban széles körű biodemográfiai kutatást végzett az ipari szakmákra jelentkező és korköteles fiatalok testfejlettségével kapcsolatban. 1972-ben megszervezte és vezette az egy naptári évben halállal végződött öngyilkosságok kérdésére irányuló vizsgálatot. Kidolgozta az ún. szuperpozíciós vetítési eljárás antropológiai módszerét, amellyel ismeretlen korú és nemű személyek azonosságát lehet megállapítani. Nevéhez fűződik a székesfehérvári királysírok feltárása (1981). Élete végén részt vett Nagy Imre és Maléter Pál csontvázának exhumálásában és azonosításában. 1962-ben MTA-aranyérmet, 1977-ben MTA-díjat kapott. 1953–1958-ban, majd 1960–1980-ban elnöke az MTA Antropológiai Bizottságának, tagja az MTA Demográfiai Bizottságának, az Ember és Környezet Nemzeti Bizottságának, 1954–1957-ben a M. Biol. Társ. Antropol. Szakoszt. titkára, 1985–1989-ben elnöke, 1968–1976-ban szerkesztette az Anthropológiai Közleményeket. Az Indoeuropeans Studies és a Journal of Human Evolution szerk. biz. tagja. Több külföldi társaság tb. és lev. tagja. – Fm.: Adatok a hajdúk antropológiájához (Bp., 1938); A győri avartemető koponyáinak antropológiai vizsgálata (Győr, 1943); Ivád község – Ivády család (1944); Honfoglaláskori magyarság – Árpádkori magyarság (Bp., 1947); Ivád község népességének embertani vizsgálata (társszerzőkkel, Bp., 1953); A csontvázleletek életkorának meghatározási módszereiről... (Harsányi L.-val, Bp., 1958); History of human life span and mortality (Acsády Gy.-gyel, Bp., 1970); A budapesti öngyilkosok vizsgálata (Bp., 1976); A székesfehérvári királysírokról (Bp., 1983); Principles of paleodemography (Göttingen, 1986) – Irod.: Eiben O. – Valkovics E.: Megemlékezések N. J-ról (Statisztikai Szle, 1989, 12. sz.); Kralovánszky A.: In memoriam N. J. (bibl.-val, Anthropológiai Közl., 1989–1990); Tóth T.: In memoriam N. J. (Ann. Hist.-Nat. Musei Nat. Hung., 1990); Farkas L. Gy. – Dezső Gy.: A magyar antropológia története a kezdettől napjainkig (Szeged 1994). Nemessúri Mihály, Fischer (Bp., 1914. okt. 29. – Bp., 2000. okt.) orvos, biológus, az orvostud. kandidátusa (1963). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy.-en. 1938–1945-ben a bp.-i egy. III. sz. sebészeti klinikán műtőnövendék, gyakornok, 1946-tól műtőorvos, 1947–1950-ben a II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd. 1950–1951-ben a Népjóléti, majd az Eü.-i Min. főelőadója, 1951-től a TF orvostud. tanszékén főisk. tanár, 1954–1957-ben tszv. 1960-ban sportorvosi vizsgát tett. 1957–1969-ben az OTSI tud. ig., 1969–1976-ban a TF tud. főmunkatársa, a mozgásbiológiai lab. vezetője. Mozgásbiológiával, a sportteljesítmény és az izomerő összefüggéseinek a vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik a modern sporteü.-i hálózat mo.-i megszervezése. Több hazai és külföldi társ. és biz. tagja, az UNESCO Philip Noel-Baker-díj és a Dalmadyemlékérem tulajdonosa. – Fm.: A Basedow-kór (Bp., 1942); A szovjet ember egészsége (Bp., 1945, 1949); Bevezetés a sportélettanba (Bp., 1951); Sportsérülések és megelőzésük (Bp., 1952, 1953); Gyógytestnevelés... (Glauber A.-ral, Brubich V.-sal, Bp., 1958); Sportanatómia. A mozgatószervek anatómiája (egy. tankönyv, Bp., 1960, németül: 1963); Sport és egészségügy (Bp., 1963); Az ember anatómiája (Bojtár Z.-nal, Szűcs E.-vel, Bp., 1964); A hegedűjáték élettani alapjai (Szende O.-val, Bp., 1969, angolul Y. Menuhin előszavával, 1971); Az emberi mozgás automatikája (szerk., Lissák K.-nal, Bp., 1972); Bevezetés a tánc mozgásbiológiájába (Bp., 1974); Sporttechnikák mozgásbiológiai elemzése (Bp., 1976); Az emberi mozgás szerkezetének vizsgálata (Bp., 1977); Aerobic (Goldschmidt D.-sel, Bp., 1983); Elsőszámú egészségvédelmi modell (Nemessuriné Dalmi Edittel, Bp., 1988).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Nendtvich Károly (Pécs, 1811. dec. 31. – Bp., 1892. júl. 5.) orvos, műegy. tanár, az MTA tagja (lev. 1845, r. 1858). 1836-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten. 1836–1840-ben tanársegéd a kémiai és botanikai tanszéken, 1841-ben egyik alapítója a M. Természettudományi Társulatnak. A hazai kőszenek egyik első kutatója. 1843– 1847-ben Kossuth kérésére az Iparegyesületben népszerű előadásokat tartott a kémiai technológiákról. 1847-től a József Ipartanoda (a Műegyetem jogelődje) kémia és technológia tanára, 1847-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett. A szabadságharc bukása után elmozdították állásából, haditörvényszék elé állították. 1850ben foglalhatta el ismét állását. 1855-ben észak-amerikai tanulmányutat tett, 1873–1874-ben a Műegyetem rektora. 1884-1887-ben képviselő. A hazai kőszenek és ásványvizek kutatója, tankönyvíró, a tudományos ismeretterjesztés úttörője. Botanikával is foglalkozott, Pécs flórájának egyik leírója. – Fm.: Grundriss der Stöchiometrie (Buda, 1839); Az életműtlen műipari vegytan alapismeretei (1–5. füzet, Pest, 1844–1845); Magyarország legjelesebb kőszéntelepei (Pest, 1851); Amerikai utazásom (I–II. köt., Pest, 1858); Magyarország ásványvizei (Bp., 1885); A vámfalusi és turvékonyi ásványvizek vegyelemzése (Bp., 1885); A parádi enargit (Bp., 1887); A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézetei szerint (Pest, 1872) – Irod.: Ilosvay L.: Emlékbeszéd N. K. felett (Akad. Ért. 1895); Szállási Á.: N. K. orvosvegyész amerikai utazása 1855-ben (Orv. Hetil., 1984); Szabadváry F.: N. K. (M. Kémikusok Lapja, 1992). Nendtvich Tamás (Késmárk, 1782. – Pécs, 1858. aug. 3.) gyógyszerész, botanikus, Nendtvich Károly apja. Pesten szerzett gyógyszerészi oklevelet 1804-ben, 1805-től Pécsett gyógyszertártulajdonos. Baranya vm.-ben és Szlavóniában rendszeresen gyűjtött növényeket és rovarokat. Jelentős növény, lepke és rovargyűjteményt hagyott hátra. Életművét fia, Nendtvich Károly rendezte és adta ki nyomtatásban. Cikkei a M. Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban (VI.. köt., Pécs,1846) jelentek meg. – Fm.: Pécs és környékének viránya, Baranyának fanemei, Pécsnek lepkéi és vidékökhezi viszonyaik (Pécs, 1846) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Neubauer György (Bp., 1910. dec. 24. – Bp., 1972. nov. 8.) orvos, nőorvos. 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1942-ben az Apponyi Poliklinika nőgyógyásza, 1942–1944-ben Nagykállón munkaszolgálatos alorvos, 1944-ben deportálták. 1945–1947-ben a bp.-i I. sz. női klinika asszisztense, 1948–1967-ben uo. tanársegéd, majd adjunktus, 1967-től a Schöpf-Mérei Á. Kórház főorvosa. Elsősorban az Rh-faktor okozta összeférhetetlenség vizsgálatával, az ellenanyag-teremlés beindításának megszervezésével foglalkozott – Fm.: A koraszülött (Surányi Gy.-val, Margitay-Becht D.-sel, Bp., 1957); Amíg az ember megszületik... (Bp., 1960); A szülészet és nőgyógyászat haladása (Fekete S.-ral, Bp., 1962); Ritka kórképek (Bp., 1968) – Irod.: N. Gy. (Nőgyógyászati Szle, 1972, 6. sz.). Neuber Ede (Munkács, 1882. febr. 3. – Mittelberg, Ausztria, 1946. febr. 3.) bőrgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1938., r. 1943.). 1905-ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en, 1907-től a bőrgyógyászati klinikán gyakornok. 1908–1911-ben európai tanulmányúton volt, Berlinben, Párizsban, Madridban, Rómában dolgozott. 1915-ben a bőr- és nemibetegségek patológiája és kórszövettana magántanára, 1921-től a bőr- és nemikórtan ny. r. tanára Debrecenben, 1931–1932-ben az egy. rektora. 1938-tól 1944-ig Bp.-en a bőrgyógyászat ny. r. tanára.. A bőrgombásodással foglalkozott, az ilyen irányú szűrések megszervezője, az orr, garat- és gégeschleroma fajlagos vakcinával való gyógyításának a kidolgozója. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Vizsgálatok a rhinoscleromáról (Goldzieher M.-val, Bp., 1909); A Wassermann-féle syphilisreactio értéke a gyakorlatban (Guszmann J.-fel., Bp., 1909); Az elektromos colloid-fémek némely alkalmazásáról (Bp., 1909); Befolyásolja-e a kénesőkezelés a szervezet védőanyagait (Bp., 1910); A főiskolai ifjúság egészségvédelme (Bp., 1937); A nemibetegségek elleni küzdelem korszerű megszervezése és kiépítése (Orvosképzés, 1938); Az Aktinomykosis és a skleroma fajlagos kórismézéséről és gyógykezeléséről... (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1938); A skleroma serológiai és allergiás reactioiról, továbbá a fajlagos kezeléséről (Orvosképzés, 1939); Újabb irányelvek a bőr- és nemibetegségek kórismézésében és gyógyításában (Orvosképzés, 1940); A gümős bőrbetegségek keletkezése és újabb gyógymódja (Orvostud. Közlem., 1941); Über spezifische Diagnostik und Therapie einiger infektiöser Haut- und Geschlechtskrankheiten (Deutsche Med. Wochenschrift, 1941); Gümős bőrbetegségek újabb gyógymódjáról (Tuberkulosis elleni küzdelem, 1943) – Irod.: N. E. (Akad. Ért., 1946). Neuber Ernő (Szolnok, 1886. júl. 4. – Bp., 1947. de. 6.) orvos, sebész. Neuber Ede öccse. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1906.-tól a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben demonstrátor, 1909-től gyakornok. 1912-től a II. sz. sebészeti klinikán műtőnövendék, 1914-től a III. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1916-től tanársegéd. Az I. vh. idején, 1915-től a bp.-margitszigeti tartalékkórház vezető sebésze, 1918-ban Belgrádban ezredorvos. 1921-től a bp.-i egy. I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1923-tól a sebészeti diagnosztika magántanára,. 1927-től a pécsi egy.-en a sebészet ny. r. tanára, a sebészeti klinika igazgatója, 1937–1938-ban az orvostud. kar dékánja. 1945-től háborús viszontagságok után ismét a pécsi egy. ny. r. tanára, és a sebészeti klinika igazgatója. 1932-ben Mo.-on először ő végzett combnyakszegezést. 1939-ben sikeresen operált meg páncélszíves beteget, és már ezidőben végzett tüdőműtétet. A M. Sebésztárs. Munkálatai társszerk. (1925–1928). A Pécsi Orvosi Kamara elnöke, az Erzsébet Tudományegy. Tud. Egyes. orvosi szakosztálya 200 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON elnöke. – Fm.: A rácsrostok viselkedése a máj kóros folyamataiban (M. Orv. Arch., 1910); Die Gitterfasern des herzens (Beiträge zur pathologischen Anatomie und zur allgemeinen Pathologie, 1912); Kocsányos gyomormyoma operált esete (Gyógyászat, 1918); Medencebeli aneurysma esete (Orv. Hetil., 1923); Adatok a hypernephroma klinikai viselkedéséhez (Orvosképzés, 1926); Térdízületi sportsérülések (Orv. Hetil, 1929); Poussep műtét syrinomyeliánál (Orv. Hetil., 1930); A végbéldaganatokról (Orv. Hetil., 1932); A mélyenfekvő duodenalis fekélyek sebészi ellátása (Orvosképzés, 1934); A combnyaktörés újabb kezelési módjai (M. Sebésztárs. Munkálatai, 1927). Neudörfer Ignác (Hlinik, 1825. márc. 15. – Bécs, 1898. máj. 20.) orvos, katonaorvos, egy. tanár. 1857-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1857–1858-ban az olmützi egy. orvosi karán a vegytan helyettes tanára, 1858-tól katonaorvos, a bécsi helyőrségi kórház igazgatója, a bécsi egy. magántanára. – Fm.: Handbuch der Kriegschirurgie (I–III. köt., Leipzig, 1869); Die chirurgische Behandlung der Wunden (Bécs, 1876); Aus der chirurgischen Klinik für Militärärzte (Bécs, 1876); Die moderne Chirurgie in ihrer Theorie und Praxis (Bécs, 1885). Neufeld Béla (Nagyszőllős, 1894. júl. 6. – Bp., 1962. okt. 18.) orvos, író. 1926-ban szerzett orvosi diplomát Prágában. Egyetemi hallgató korában kapcsolódott a radikális mozgalmakhoz, tagja volt a Galilei Körnek, a Jászi Oszkár szerkesztette Huszadik Század, a kolozsvári Korunk, a kommunista Magyar Nap és a Társadalmi Szemle munkatársa. 1935-ben belépett a csehszlovák kommunista pártba, 1936-ban a SZU-ban járt, 1939-ben Romániában telepedett le, de innen 1940-ben Mo.-ra jött. 1940-ben szervezkedés miatt letartóztatták, 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945 után az Egészségügyi Múzeum, majd az Ipari Tanulók Egészségvédelmi Int. vezetője. – Fm.: A kor és az ember (Bp., 1936) – Irod.: N. B. (Orv. Hetil., 1962, 52. sz.). Neuhold János Jakab (Sopron, 1700. ápr. 28. – Sopron, 1738. márc. 24.) orvos, megyei főorvos. 1722-ben Lipcsében szerzett orvosdoktori oklevelet. 1723–1730-ban Nógrád, majd Komárom vármegye főorvosa, ahol az ott állomásozó katonaság orvosa is volt. A német birodalom term. tud. akadémiája tagjai sorába választotta. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de lienis genuino usu (Lipcse, 1722); Exercitatio clinica de inundatione capitus... (Jena, 1730); Observationes pathologico-therapeuticae... (Altdorf, 1735); Fundamentomos oktatás, miképpen köllessék a gyermekkel bánni... (Sopron, 1736). – Irod.: Duka Zólyomi N.: N. J. J. (Orv. Hetil., 1976). Neustädter Mihály Gottlieb (Segesvár, 1736. szept. 7. – Nagyszeben, 1806. jún. 5.) orvos, Erdély főorvosa. 1762-ben Erlangenben szerzett orvosi oklevelet. Visszatérve Nagyszeben, majd 1774-től Iaşi, 1784-től pedig Erdély főorvosa. Jelentős szerepe volt az 1786. évi erdélyi pestisjárvány leküzdésében. – Fm.: Triga casuum medico-chirurgicorum (Erlangen, 1762); Die Pest im Burzenlande 1786 (Nagyszeben, 1793). Nékám Lajos Sándor (Pest, 1868. jún. 4. – Bp., 1957. jan. 29.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán, 1890-től tanársegéd a kórbonctani int.-ben, 1896–1906ban a Főv. Bakteriológiai Int. igazgatója. 1898-ban a bőrkórtan magántanára, 1906-tól a bőrgyógyászati klinika igazgatója, c. ny. rk. tanár, 1910-től a bőr és nemi kórtan ny. r. tanára. 1935-ben a felsőház tagja. Jelentős bőrgyógyász, a szifilisz elleni küzdelem országos megszervezője, a venerológiai szűrés kezdeményezője. Könyvkiadó, művészetpártoló, műgyűjtő, orvostörténész. – Fm.: Neurofibroma multiplex (Bp., 1893); Über die leukaemischen Erkrankungen der Haut (Hamburg, 1899); Modern elvek a syphilis kezelésében (Bp., 1911); A nemi betegségek szociális kihatása és leküzdése (Bp., 1917); Nemi betegségek (Bp., 1920); Drámák az orvostudományban (Bp., 1933); Corpus Iconum Morborum Cutaneorum (Bp., 1938) – Irod.: Földvári F.: N. L. (Orv. Hetil., 1957, 13. sz.); Szállási Á.: Id. N. L. és a magyar bőrgyógyászat orvostörténészei (A múlt m. orvostörténészei, kiad. Gazda I., Piliscsaba – Bp., 2002). Nékám Lajos ifj. (Bp., 1909. jan. 29. – Bp., 1967. márc. 7.) orvos, bőrgyógyász, az orv. tud. doktora (1963). Nékám Lajos (1868–1957) fia. 1932-ben szerezte orvosi oklevelét Bp.-en. 1932–1934-ben külföldi tanulmányutat tett. 1934-től apja, 1935-től Korányi Sándor klinikáján működött, 1936-tól ismét a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, adjunktus, majd docens. 1944-től a bőr- és nemibetegségek klinikai diagnosztikája magántanára. Jelentősek a hormonális és a K-vitaminnal kapcsolatos bőrgyógyászati kutatásai. A Bőrgyógy. és Venerol. Szle szerkesztője (1963–1967). – Irod.: Földvári F.: Ifj. N. L. (Orv. Hetil., 1967, 21. sz.). Némai József (Vác, 1862. ápr. 14. – Bp., 1945. jan. 9.) orvos. 1887-ben szerezte orvosi oklevelét a bp.-i egy. orvosi karán. 1886-tól a Rókus Kórház gégészeti osztályán működött, 1894-ben a gyakorlati orr- és gégetükrözés egy. magántanára, 1927-től az OTI rendelőintézeti főorvosa. Jelentősek a hangképzéssel kapcsolatos és a beszéd anatómiai és élettani vonatkozásaira irányuló kutatásai. – Fm.: A légcső passiv mozgásai (Bp., 1897); Az énekhang és énekművészet physiologiája (Bp., 1901); Vergleichende anatomischer Studien am Kehlkopfe (Berlin, 1912); A gégetuberkulózisról (Bp., é.n.) – Irod.: Szállási A.: N. J. (Orv. Hetil., 1979); Dékány Z.: Szemelvények a magyar für-orr-gége-sebészet történetéből (Bp., 2000). . 201 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Németh Béla (Nagybánya, 1916. jan. 26. – Bp., 1988. ápr. 28.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1953-ban a bp.-i II. sz. szemklinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1951–1963-ban a Közp. Áll. Kórház szemész-főorvosa, 1960–1970ben a Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa, 1967–1970-ben ismét a Közp. Áll. Kórház főorvosa, 1970–1984ben a SOTE II. sz. szemklinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1950–1956-ban a M. Szemészorvos Társ. főtitkára, 1953-ban „Érdemes”, 1966-ban „Kiváló orvos”, 1964-ben a Francia Szemorvosi Társaság tb. tagja, 1976-ban Semmelweis-érmet kapott. Főleg az ablatio retinae gyógyításával, a szem és a keringés összefüggésével, valamint a szemdaganatokkal foglalkozott. Több mint 70 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. – Irod.: N. B. (Orvosegy., 1988. máj. 23.). Németh Gyula (Bp., 1907. júl. 30. – Bp., 1978. jan. 20.) orvos, orvosezredes. 1935-ben a bécsi orvosi karon végzett, 1935–1936-ban a Rókus, 1936–1950-ben a Szabolcs u. Kórház belgyógyásza, 1945 után főorvosa. 1950-től orv. alezredes. A MNH Közp. Kórház belgyógyásza, 1952-től az I. Honvédkórház oszt. vez. főorvosa. 1955–1962-ben orvosezredesként a Közp. Kórház főorvosa. Nehezen diagnosztizálható kórképekkel, gyógyszerek mellékhatásaival foglalkozott.. – Irod.: N. Gy. (Honvédorvos, 1978, 2. sz.). Niedermann Gyula (Esztergom, 1839. dec. 22. – Bp. 1910. jan. 24) orvos, ideg- és elmegyógyász. 1862-ben a pesti egy.-en szerzett orvosi oklevelet. A bp.-i lipótmezei elmegyógyint. ig. – Fm.: A mervengő komorkór, melancholia, kataleptica (Gyógyászat, 1864); A véreresztésekről elmebetegeknél (Gyógyászat, 1864); Gégetükrészet az elmebetegségekkel járó agybajoknál (Gyógyászat, 1865); A terjedő hűdéssel járó butaság (Gyógyászat, 1865); Az érzéktévengés (Gyógyászat, 1866); Az elmebetegek agyütereinek kásás-elfajulásáról (Gyógyászat, 1867); Elmebetegek étiszonya s művi etetése (Gyógyászat, 1868); A tébolyda (M. Orvosok és Természetvizsgálók Munkálatai, 1868); Orvosi statisztika (Tormay Károllyal, Pest, 1869); Védekezés a tüdővész ellen (Chyzer Kornéllal, Bp., 1897); Elmebeteg-ügy, iszákosok menedékhelyei és védekezés a tüdővész ellen (Bp., 1898) – Irod.: Zelliger A.: Esztergom-vármegyei írók (Bp., 1888); N. Gy. (Gyógyászat, 1910); N. Gy. (Vasárnapi Újság, 1910); Szállási Árpád: 150 évvel ezelőtt született N. Gy. (Orv. Hetil., 1989). Nikodemusz István (Bp., 1923. aug. 29. – Bp., 1989. okt. 20.) orvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1965). 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon, de tanulmányai közben egy évig orosz hadifogoly volt. 1948–1952-ben a DOTE élettani- és mikrobiológiai int.-ben tanársegéd, 1952–1957-ben katonaorvos, az MNH Eü. Tud. Kutató Int.-ben, illetve a 10. sz. Honvédkórházban labor.-vez. 1957–1971-ben az OÉTI mikrobiológiai oszt.-án tud. munkatárs, később főmunkatárs. 1971–1975-ben a Bp. VI. ker. rendelőint. laboratóriumvezető főorvosa, 1975–1985-ben a MÁV Közeü.-i Int. mikrobiol. oszt. vezetője. 1986-tól a MÁV tbc-szanatóriumában higiénikus szakorvos. Fertőző bélbetegségekkel, vírusos megbetegedésekkel foglalkozott, Mo.-on elsőként ismerte fel a haemorrhagiás láz kórokozóját, átvivő vírusát. Élelmiszer-mikrobiológiai kutatásokat is végzett. 1967–1970-ben Kubában oktatott, kidolgozta a kubai élelmiszer-mikrobiol. normákat. Több szakmai lap szerk. biz. tagja. Közel 200 közleménye jelent meg. – Irod.: Vértes L.: Dr. N. I. (Egészségnevelés, 1989, 11. sz.); In memoriam dr. N. J. (Bp.-i Közegészségügy, 1990). Noszkay Aurél (Budafok, 1900. nov. 2. – Bp., 1987. jan. 9.) orvos, urológus, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1965). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1926ban a debreceni I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, urológus szakorvos. 1926-tól a Szent János Kórházban működött, 1934–1943-ban OTBA rendelőint.-ben főorvos, 1943–1974-ben a Szent János Kórház urológiai oszt. vezető főorvosa. 1947-ben a húgyszervi betegségek műtéttanának magántanára, c. egy. tanára. Kiemelkedő tudású operatőr, elsősorban a húgyhólyag és a prosztatarák radikális műtéteivel, urológiai plasztikai sebészettel foglalkozott, Lichtenberg legjobb m. tanítványa. – Irod.: N. A. (Orv. Hetil., 1987, 12. sz.); Wabrosch G.: Az iskolaalapító N. A. (Medicus universalis, 1991). Novák István (Nagyenyed, 1906. okt. 4. – Szeged, 1978. nov. 28.) gyógyszerész, egy. tanár. 1928-ban gyógyszerészi, 1930-ban doktori oklevelet szerzett a szegedi orvosi karon. 1928–1930-ban uo. a gyógyszerészi int.-ben, 1930-tól az egy. gyógyszertárban dolgozott. 1931–1937-ben a Richter G. Vegyészi és Gyógyszergyárban osztályvezető, 1937–1953-ban a szegedi Gyógyszerészeti Int. és Gyógyszertár fővegyésze. 1944-től a nem hivatalos gyógyszerek, gyógyszerkészítmények szerkezete, előállítása és vizsgálata c. tárgy magántanára. 1945-től a szegedi orvosi karon a gyógyszerismeret ny. r. tanára, tszv. 1953–1956-ban h. dékán, 1960–1961-ben h. rektor, 1961–1967-ben a gyógyszerészeti kar dékánja. Több hazai és külföldi tud. társ. tagja, az MGYT gyógynövény szakosztályának elnöke. Az Acta Pharmaceutica szerk. biz. tagja. – Fm.: Morphin meghatározó módszerekről általában (Szeged, 1933); Farmakognózia (Halmai J.-sal, Bp., 1963); Gyógynövényés drogismeret. Farmakognózia (társszerzőkkel, Szeged, 1980) – Irod.: Szendrei K.: N. I. (Gyógyszerészet, 1979).



19. NY Nyíredy Géza (Kolozsvár, 1924. márc. 16. – Bp., 1990. júl. 25.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1969). 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1949-ben az Orsz. Közeü.-i Int.-ben ún. BCG-oktató orvos. 1949-től a tüdőklinikán gyakornok, 1951-ben szakorvos, 1951-től adjunktus, 1954–1956-ban intézeti titkár, 1952–1956-ban a tüdőszakorvosi képzés klinikai referense. 1956–1961-ben az egyik klinikai osztály vezetője, a bronchológiai és légzésfunkciós vizsgálatok főorvosa. 1961-től a János Kórház IV. tüdőbelosztályának a főorvosa. 1959-től területi felügyelő szakfőorvos. Mintegy 60 tud. tanulmánya jelent meg. A tüdőgümőkor bakteriológiájával, rákos megbetegedésekkel foglalkozott. – Fm.: A bronchiektázia betegség és klinikai jelentősége (Bp., 1963); A hörgők betegségei (Kováts F.-cel, 1966); Klinikai megfigyelések bronchiektázia betegségben (Bp., 1967). Nyírő Gyula (Dés, 1895. márc. 12. – Bp., 1966. máj. 4.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét Kolozsvárott szerezte meg 1917-ben. 1917–1920-ban az I. sz elmegyógyászati klinikán tanársegéd, 1920–1927-ben a lipótmezei Orsz. Elmegyógyint. alorvosa, 1922–1927-ben a szegedi elmeklinikán adjunktus, 1926-ban az elmekórtani diagnosztika magántanára. 1931-től c. ny. rk. tanára. 1928–1939-ben a lipótmezei Orsz. Elmegyógyint. főorvosa, 1939–1951-ben az angyalföldi Áll. Elmegyógyint. igazgatója. 1951től a BOTE pszichiátriai klinika igazgatója, egy. tanár. Jelentősek a skizofréniával kapcsolatos kutatásai, leírta a betegség struktúra-elméletét, és részt vett a cardiozal-, ill. elektrosokk-terápia kidolgozásában. Orvostörténelemmel is foglalkozott. – Fm.: Elmekórtan (Szabó J.-fel, Szeged, 1926); Semmelweis betegsége (társszerzőkkel, Bp., 1965); Psychoanalysis (Bp., 1931); Psychiatria (egy. tankönyv, Bp., 1961) – Irod.: Ny. Gy. (Ideggyógyászati Szemle, 1966); Regöly-Mérei Gy: Búcsúvétel Ny. Gy.-tól (Orv. Hetil., 1966, 29. sz.). Nyulas Ferenc (Köszvényesremete, 1758. júl. 25. – Kolozsvár, 1808. dec. 27.) orvos. Erdély főorvosa. Orvosi tanulmányait Bécsben és Pesten végezte, utóbbi helyen szerzett orvosi oklevelet 1788-ban. Szamosújváron és Kolozsvárott működött, 1806-tól Erdély főorvosa. A kémiai analitika egyik kidolgozója. A Jenner-féle himlőoltás első erdélyi alkalmazója, a mangán egyik felfedezője. – Fm.: Az erdélyországi orvosi vizeknek bontásáról közönségesen (Kolozsvár, 1800); A Radna vidéki vasas borvízelemek bontásáról (I–II. köt., Kolozsvár, é. n.); Kolozsvári tehénhimlő (Kolozsvár, 1802) – Irod.: Németh B.: Az első magyar nyelvű kémiai könyv (M. Kém. Lapja, 1957); Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek (I. köt., Bp., 1929).

20. O Oesterreicher Manes József (Óbuda, 1756 – Bécs, 1832.) orvos, balneológus. Az első magyar egy.-en végzett zsidó orvos. Orvosi oklevelét 1782-ben szerezte meg Pesten. 1785–1786-ban Balatonfüred orvosa, a budai és balatonfüredi gyógyvizek kutatója, az elektromos kezelés egyik bevezetője. Ő állította elő a Sal mirabilis nativus hungaricus nevű hashajtót, megindította a szódavízgyártást az orvostechnikai int.-ben. – Fm.: Analysis aquarum Budensium (Bécs, 1781); Nachricht von den Bestandheilen und Kräften des Füreder Sauerbrunnens (Bécs, 1792); Természeti csodálatos magyar sóval való hasznos orvosi tapasztalatok (h. n., 1801) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek (I. köt., Bp., 1929). Okolicsányi-Kuthy Dezső (Bécs, Ausztria, 1869. júl. 13. – Bp., 1947. dec. 26.) orvos, tüdőgyógyász. 1892-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1892–1895-ben a bp.-i egy. II. sz. belklinikáján gyakornok. Tanult a gyógyszerészeti int.-ben is. Hosszabb külföldi tanulmányutat tett 1895-től Ausztriában, Olaszországban, Svájcban, Franciaországban, Szicíliában, Egyiptomban, végül Németországban. 1898-tól a hidroterápia és klimatológia, valamint a tüdővész kór- és gyógytana egy. magántanára. 1901–1909-ben a Budakeszi Tüdőszanatórium igazgatója, amelynek megszervezésében jelentős szerepet játszott. 1914-től a János Kórház tüdőosztályának főorvosa, 1939-ben nyugdíjba vonult. A tüdőbaj elleni küzdelem kiemelkedő képviselője, sebészi légmelleljárást dolgozott ki a gümőkór műtéti kezelésére. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Tapasztalatok a mellhártyadobokról (Bp., 1895); A tüdővészes szanatóriumokról (Bp., 1897); A tüdővész szanatóriumi gyógyítása... (Bp., 1897, németül: 1898); A letartóztató intézetek gümőkórja elleni küzdelem eszközeiről (Bp., 1905); A gümőkór (Bp., 1908); A tüdőgümőkór physikai diagnostikájáról (Bp., 1909); A mesterséges légmellről (Bp., 1914); A művi pneumothorax a tüdővész gyógytanában (Bp., 1914); A tüdővész elleni védekezés (Bp., 1913); A tüdőgyökértájék gümőkórjáról (Bp., 1917) – Irod.: O-K. D. meghalt (Népegészségügy, 1948); Kováts Ferenc: A gümőkór elleni küzdelem Magyarországon (Orvostört. Közlem., 1963). Oláh Dániel (Tiszadob, 1891. máj. 11. – Debrecen, 1954. febr. 2.) orvos, bőrgyógyász, mikológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1920-ban végzett a bp.-i tud. egy. orvosi karán. 1923-tól a debreceni orvosi kar bőrgyógyászati klinikáján tanársegéd, 1928-tól főorvos a nyíregyházi kórházban. 1936-ban a debreceni egy.-en 203 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a bőrgyógyászat magántanára, 1938-ban c. ny. rk. tanára. 1933–1949-ben a debreceni egy. mikológiai laboratóriumának externista vezetője. 1949-től az Orsz. Orvosmikológiai Állomás vezetője. A gombás bőrbetegségek kutatója, elsősorban a fertőző dermatomycosisok prophylaxisával, a gombák változékonyságával foglalkozott. – Irod.: Szodoray L.: O. D. (Bőrgyógyászati és Venerol. Szle, 1954, 10. sz.). Oláh Gusztáv, lándséri és talmácsi (Eperjes, 1857. jan. 10. – Bp., 1944. jan. 31.) orvos, ideg- és elmegyógyász. 1880-ban a bécsi egy. orvosi karán végzett. 1881-től a lipótmezei Orsz. Elmegyógyint., 1889-től az angyalföldi Áll. Elmegyógyint. orvosa, igazgatója. 1910-től a lipótmezei elmegyógyint. igazgatója. 1925-ben visszavonult. A M. Elmeorvosok Egyes.-nek az elnöke, az Elmevédelmi Liga alapítója (1925), a francia Société Médicopsychologique lev. tagja. Az elmegondozás országos megszervezője. – Fm.: Lángész és elmekór (Bp., 1885); Az elmebetegápolás (Bp., 1889); Az elmebetegek jogvédelméről (Bp., 1898); Tébolydai építkezések alapelvei (Bp., 1899); Az elmebetegségek orvoslása (Bp., 1903); Elmeorvosi háborús megfigyelések (Bp., 1916); Politikai pszichopaták (Bp., 1923) – Irod.: Pisztora F.: O. G. élete és életművének jelentősége a magyar pszichiátria számára (Ideggyógy. Szle, 1982); Uő.: A „no-restraint” és az „open-door” irányelveinek megvalósítási kísérletei és értékelése a hazai pszichiátriában (Orvostört. Közlem., 1994). Oláh Gyula (Arad, 1836. febr. 23. – Bp., 1917. jún. 18.) orvos, egészségügyi szervező. 1863-ban szerzett orvosi oklevelet Pesten. 1863–1865-ben a Rókus Kórház orvosa, 1865-től Jászladány, 1867-től e kerület törvényszéki orvosa. 1872–1875-ben képviselő, 1875-től a Belügymin. eü.-i osztályán tanácsos. 1883-tól nagyváradi tiszti főorvos, 1885–1889-ben orsz. Közeü.-i felügyelő. Elsőként alkalmazott atropin-kezelést kolerás betegeknél. Feldolgozta az ország közegészségügyi helyzetét. 1890-ben meglapította a Közeü.-i Szle c. folyóiratot. – Irod.: A hasonszenvészet értéke (Pozsony, 1867); Tanulmány a keleti hányszékelés kór- és gyógytanára vonatkozólag (Jászberény, 1868); Magyarország közegészségügyi statisztikája (I. köt., Bp., 1876); Magyarország közegészségügyi viszonyairól (Bp., 1889); A kolera és a kolera elleni védekezés (Bp., 1892); Az orvosok jogai és kötelességei (Bp., 1898); Az ember és az egészség (Bp., 1899); A kolera gyógyítása (Bp., 1909); A fertőtlenítés kolera idejében (3. kiad., Bp., 1910); Tanulmány a kolera gyógyítására vonatkozólag (Bp., 1913) – Irod. Szállási Á.: Közegészségügyi helyzetünk 100 évvel ezelőtt (Orv. Hetil., 1990). Oláh Pál (Makó, 1921. jún. 10. – Bp., 1969. máj. 16.) állatorvos, mikrobiológus. 1946-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1946–1947-ben a SZU-ban tanult, 1949–1950-ben a Földműv. Min. főelőadója, 1950-től a Phylaxia Oltóanyag-term. Int. kutató mikrobiológusa. 1962–1967-ben Kubában megszervezte a szérumgyártást. A háziállatok vírusos betegségeivel, védőoltásaival foglalkozott. Beindította a sertéspestis elleni ún. lapinizált oltóanyag üzemszerű gyártását Mo.-on. – Irod.: O. P. (Állatorv. Lapja, 1969, 6. sz.). Ónodi Adolf (Miskolc, 1857. nov. 7. – Bécs, 1919. nov. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1896). 1881ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, 1880-tól tanársegéd az anatómiai intézetben. 1887-ben gégészeti rendelést tartott Korányi F. klinikáján, 1890-ben gégebajok egy. magántanára, 1910-ben rk. tanár. 1919-ben Bécsbe emigrált. A gége kórbonctanával és élettanával foglalkozott, tisztázta a gége beidegzéseit. Tanulmányozta az orrmelléküreg ideggyógyászati és szemészeti vonatkozásait, a beszéd idegközpontját. Az orr melléküregeire vonatkozó munkáját több nyelvre lefordították. Híres anatómiai gyűjteménye Londonba került, ahol a II. vh alatt elpusztult. Tagja volt a Société Française d’Otologie, de Laryngologie et de Rhinologie-nak és az American Laryngological, Rhinological and Otological Society-nek. – Fm.: Orr- és gégegyógyászati közlemények (Bp., 1891); Az orrüreg és melléküregei (Bp., 1893); Adatok a gége beidegzésének boncztanához, élettanához és kórtanához (Bp., 1894); A gége idegeinek bonctana és élettana, kiegészító kórtani adatokkal (Bp., 1902); Das Gehirn und die Nebenhöhlen der Nase (Wien, 1908); Az orr- és melléküreg bántalmainak kórtana és gyógytana (Bp., 1912); Die Nase (Bp., 1916); Az orr, száj, garat, gége és légcső bántalmai (Bp., 1919) – Irod.: O. A. születésének 100. évfordulójára (Orv. Hetil., 1957); Gerencsér F.: A hazai fül-orr-gégészet a századfordulón (Orv. Hetil., 1992); Uő.: Megemlékezés Ó. Á.-ról (Orv. Hetil., 1995, 40. sz.); Üő.: Dr. Ó. A. orr-gégészfülgyógyász akadémikus professzorunk emlékezete (Orv. Hetil., 2001). Oravecz Pál (Bp., 1895. máj. 7. – Bp., 1962. aug. 14. ) orvos, sztomatológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi diplomáját 1921-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1921–1931-ben a bp-i egy. stomatológiai klinikáján dolgozott, 1933–1945-ben a Stefánia Gyermekkórház főorvosa volt. 1926–1931-ben a M. Fogorvosok Orsz. Egyes.-nek a főtitkára. 1937-ben a pécsi egy. orvosi karán a fogászat előadója, 1938-ban egy. magántanár, ebben az évben Pécsett is megszervezte a stomatológiai klinikát. 1946-ban a fogászat ny. rk. tanára, 1948-tól ny. r. tanára. Elsősorban gyermek és iskolafogászattal foglalkozott. – Fm.: A tejfogak cirkularis cariesének új jellemzése (Orvosképzés, 1934); A diastéma physiologikum leírása (Fogorv. Szle., 1936); A veleszületett fogak és a belsősecretiós mirigyek működése közti összefüggés (Orvosképzés, 1938, 1948) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Orbán György (Bp., 1906. aug. 25. – Bp., 1976. febr. 16.) orvos, szülész-nőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1960). 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931–1947-ben uo. az I. sz. női klinikán tanársegéd, 1947-től az Orsz. Meddőségkut. Int. vezetője, 1947–1955-ben a Balassa J. Kórház főorvosa, h. igazgatója. Elsősorban meddőségkutatást végzett, kidolgozott egy korai terhességi próbát. – Fm.: A fájdalom nélküli szülés (Bp., 1962); A terhességről, szülésről, gyermekágyról (Bp., 1963) – Irod.: Bősze J.: In memoriam dr. O. Gy. (Balassa J. Kórház Évk., 1976). Orient Gyula (Nagybocskó, 1869. okt. 21. – Kolozsvár, 1940. okt. 8.) gyógyszerész, orvos, egy. tanár. 1891ben gyógyszerészi, 1900-ban gyógyszerészdoktori, 1906-ban orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1892–1898-ban gyógyszertártulajdonos Csetneken, 1898–1899-ben gyakornok a kolozsvári egy. kémiai tanszékén, 1899-től uo. a kémiai int. munkatársa, 1918-ban ny. r. tanár. Megalapította a kolozsvári gyógyszerészettört.-i múzeumot. Méregtannal, rákkutatással, gyógyszerészettörténettel foglalkozott. – Fm.: Gyógyszerisme (Bp., 1891); Natrium lygosinat alkalmazása a boranalysisben (Kolozsvár, 1902); Gyógyszerészeti műtan (Kolozsvár, 1902); A hivatásos kötőszerek vizsgálati módszerei (Kolozsvár, 1903); A gyógyszerészi chemia fogalma és feladata (Kolozsvár, 1918); Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története (Kolozsvár, 1926); Erdélyi alchimisták, Bethlen Gábor fejedelem alchemiája (Kolozsár, 1927); Régi római sebészi műszerek és gyógyászati emlékek (Kolozsvár, 1937) – Irod.: Zalai K. – Orient F.: O. Gy. (Gyógyszerészet, 1970, 8. sz.); Izsák S.: O. Gy. (Orv. Szle., Marosvásárhely, 1970, 3-4. sz.); Zalai K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001). Orlay János (Palágy, 1770 – Odessza, Oroszo., 1829. febr. 27.) orvos, cári udvari orvos. Medikusként vándorolt ki Oroszországba, ahol 1791-ben a szentpétervári orvosi főiskolán tanult, majd Bécsben 1795-ben szerzett orvosi oklevelet. Szentpétervári, moszkvai gyakorlat után cári udvari orvos. A Birod. Orvosi Tanács tagja lett. Egyik szorgalmazója volt a külföldi orvosok oroszországi alkalmazásának. 1807-benben Dorpatban orvossebészi doktori oklevelet is szerzett. Goethe barátja, Gogol tanítója volt. 1812-től az odesszai nemesi kollégium igazgatója, egyúttal természettan-tanára. Jelentős szakirodalmi munkásságot fejtett ki. – Fm.: Observationes medico-chirurgicae... (Szent-Pétervár, 1800); Dissertatio inauguralis medica sistens doctrinae de viribus naturae medicatricibus historiam brevem... (Dorpat, 1807) – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Orosz-magyar orvosi kapcsolatok (Bp., 1961). Oroszhegyi Józsa, Szabó József (Nagykolcs, 1822. máj. 24. – Buda, 1870. febr. 19.) orvos. Előbb jogot hallgatott a pesti egy.-en, majd 1844-től orvosi tanulmányokat kezdett. A pesti radikális ifjúság egyik vezetője, a szabadságharc alatt fogalmazó a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban, 1848 júliusától nemzetőr, az osztrákok által megszállt területen egy gerillacsapat parancsnoka. 1849. április 1-től honvédőrnagy. A világosi fegyverletétel után 10 évi várfogságra ítélték, de 1856-ban kiszabadult. 1857-ben szerezte meg orvosi oklevelét, 1858-ban török katonaorvosi szolgálatot vállalt, Kis-Ázsiában, Irakban, Iránban szolgált, majd Bulgária területén is teljesített katonaorvosi szolgálatot. Jelentős néprajzi gyűjtéseket is végzett. 1868-ban tért haza. – Fm.: Az ód és delejesség közéleti értéke (Pest, 1858) – Irod.: Bertalan Gy.: O. J. (XXVI. Nemzetközi Orvostört. Kongr., Plovdiv, 1978); Izsák S.: A román-magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bp., 1957). Orovecz Béla (Bp., 1909. szept. 5. – Bp., 1966. dec. 17.) orvos. Orvosi oklevelét 1934-ben a bp.-i tud. egy. orvosi karán szerezte meg, 1934–1936-ban előbb a II. sz. belklinikán, majd a III. sz. sebészeti klinikán működött, 1936–1945-ben a Magyar Vöröskereszt Mentésügyi Osztályán dolgozott, a II. vh. alatt az Orsz. Légoltalmi Parancsnokság főorvosa. 1945–1948-ban katonaorvos, 1948-ban a mentésügy megszervezője, az ekkor felállított Orsz. Mentőszolg. főig.-ja haláláig. 1954-ben megszervezte, 1956-ban megalapította a Mentőkórházat, 1958-ban életre hívta a Légi Betegszállító Szolgálatot, valamint a rohamkocsi-szolgálatot. Tudományos munkássága az oxiológiára, a mentésügy szervezésére terjedt ki. – Fm.: Az elsősegélynyújtás kézikönyve (Rácz L.-sal, Bp., 1950) – Irod.: Felkay T.: O. B. (Mentésügy, 1966) Orsós Ferenc (Spindl) (Temesvár, 1879. aug. 22. – Mainz, Németo., 1962. júl. 25.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1928, r. 1940–1949). 1903-ban végezte orvosi tanulmányait Bp.-en, 1904 és 1913 között Kaposvárott kórboncnok, 1906-tól főorvos. 1913-ban a bp.-i tud. egy. orvosi karán magántanár. az I. vh alatt katonaorvos, 1921-től a debreceni egy. orvosi karán a törvényszéki orvostan ny. r. tanára, 1935.-től a bp-i egy.en a törvényszéki orvostan ny. r. tanára, az igazságügyi orvostani int. igazgatója. Számos külföldi tudományos egyesület tagja (finn Duodecim orvosegylet, Német Patológiai Társ., párizsi Anatómiai Társ. stb.). 1944. december 6-án a nyugatra települő orvosi karral együtt elhagyta Mo.-ot. 1946-tól Halléban élt és tanított. A mainz-i képzőművészeti akad.-án a művészeti anatómia tanára. 1955-ben nyugdíjba vonult. 1936-tól felsőházi tag, 1928-tól a MONE elnöke, az Orvosi Kamara elnöke (1936–1944). Kiemelkedő tudású kórboncnok, igazságügyi szakértő, a lőtt- és szúrt sebek világhírű specialistája. 1943. áprilisában részt vett annak a nemzetközi orvosi bizottságnak a munkájában, amely a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt feltárta a szovjet NKVD által 1940 májusában kivégzett 8 ezer lengyel tiszt katyini tömegsírjait. Elsősorban Orsós Ferenc 205 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON véleményére alapozva állapították meg a kivégzések időpontját, módját, stb. Ezért – mintegy „hamis szakértői véleményéért” – 1946-ban a m. népbíróság háborús főbűnösnek nyilvánította, és mivel az amerikai zónából nem adták ki, távollétében minden tisztségétől megfosztották. Pályafutása során mintegy 250 közleményt és tankönyvet adott közre. MTA-tagságát 1994-ben nem állították helyre. – Fm.: A kórboncolás vezérfonala (Bp., 1928); A csömői arsenmérgezés orvosszakértői tanulságai (Debrecen, 1935); Vezérfonal a kórbonctani, rendőri és törvényszéki boncoláshoz (Bp., 1941); A halottkémlés (Bp., 1941) – Irod.: Petényi Géza: O. F. dr. „szakértő” (Orv. Lapja, 1945); Kapronczay K.: A katyni tömegsírok orvosszakértői vizsgálata (Orv. Hetil., 1991); Vizi E. Sz.: Az „O.”-ügy avagy a tudós felelőssége (M. Tud., 1994). Orsós János Imre (Temesvár, 1889. máj. 16. – Hajdúböszörmény, 1959.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1913ban Bp.-en szerzett orvosi oklevelet, 1913–1918-ban a bp.-i I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1918–1921-ben a pozsonyi, 1921-től a debreceni bőrklinika munkatársa, 1923–1940-ben Szolnokon a vármegyei kórház bőrgyógyász főorvosa, 1936-tól Debrecenben a bőr- és nemi kórtan terápia magántanára, 1940-től ny. r. tanár, klinikai ig. 1959-ig Hajdúböszörményen városi higiénikus. Égési sérülésekkel, a psoriasis novocainos kezelésével, bőrtuberkulózissal, fertőző betegségekkel foglalkozott. Orthmayr Alajos (Facsád, 1917. szept. 24. Eger, 1971. febr. 19.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1968). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon, 1944–1946-ban uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1946–1947-ben a Szt. János Kórház ideggyógyásza, 1947–1954-ben a pécsi ideg- és elmeklinika adjunktusa, 1954–1971-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. főorvosa. 1962-től az Alkohológia szerkesztője. Az alkoholizmus elleni küzdelem egyik szervezője. – Irod.: Mária B.: O. A. (Ideggyógy. Szle., 1971, 5. sz.). Osváth Pál (Kisvárda, 1928. jún. 18. – Bp., 1999. máj. 9.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1970), doktora (1982). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.,- orvosi karon. 1952-től a székesfehérvári m.-i kórházban segédorvos, 1954.-től az Orsz. Közeü.-i Int. tud. segédmunkatársa, 1957-től a László Kórház gyermekosztályán alorvos. 1964-től a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, 1968–1974-ben adjunktus. 1974-től a Budai Gyermekkórház, 1987–1995-ben a Szabadsághegyi Gyermekgyógyint. főorvosa. 1988-tól a HIETE-en c. egy. tanár. 1955-ben labor.-i, 1961-ben gyermekgyógyász, 1963-ban fertőzéses betegségek, 1979-ben immunológus, 1985-ben allergológus és klinikai immunológus szakorvosi vizsgát tett. 1968-ban Oslóban, 1973ban Párizsban, 1982-ben Helsinkiben járt tanulmányúton. A gyermekkori asztmás és allergiás betegségek, ill. immunhiányon alapuló gyermekbetegségek kísérletes és klinikai vizsgálatával foglalkozott. Alapvető megállapításokat tett a gyermekkori allergiológiai kutatásában. Számos új profilaktikus szert először alkalmazott. A M. Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társ alelnöke (1983–1992), az Amerikai Allergológiai és Immunológiai Akad. lev. tagja (1983), vezetőségi tagja, a prágai Károly Egy. tb. tagja (1989), a Rajka Ödön-, a Purkyně-, és a Hajós Károly-emlékérem tulajdonosa. – Fm.: A gyermekkori fertőzéses és allergiás megbetegedések differenciáldiagnosztikai problémái és pathomechanizmusa (Szeged, 1968); Allergic Diseases of Childhood (Immunological Aspects of Allergy and Allergic Diseases, Bp., – London – New York, 1976); Gyermekkori allergiás és immunológiai betegségek (Bp., 1976); A gyermekkori asthma bronchiale heterogenitása és prognózisa (Pneumonológia Hung., 1978); A gyermekkori allergiás betegségek patomechanizmusa és oki kezelése (Bp., 1980); Gyermekkori pseudocroup kezelése inhalatív budesoniddal (társszerzőkkel, Orv. Hetil., 1994). Otrobán Nándor (Kőhalom, 1828. jún. 5. – Brassó, 1901. márc. 9.) orvos, ny. honvéd ezredorvos. 1846-tól Pesten medikus. Részt vett a szabadságharcban honvéd hadnagyként, amiért kényszersorozták a császári hadseregbe. Orvosi oklevelet 1856-ban Pesten szerzett, 1857-től Karcag orvosa, 1859-től Brassóban városi orvos. 1869-től a magyar királyi honvédség orvosa, ezredorvos. Gyógyvizekkel foglalkozott. – Fm.: Borszák gyógyvizei (Brassó, 1863); Látogatás Erdély némely délkeleti fürdőhelyein (Brassó, 1864); Előpatak és vidéke (Brassó, 1875). Ottava Ignác (Érsekújvár, 1852. júl. 27. – Bp., 1914. dec. 4.) orvos, szemész. 1879-ben avatták orvossá Bp.-en. 1879-től a bp.-i szemklinikán dolgozott. 1887-ben a szemoperálások elméletileg és gyakorlatilag c. tárgykör magántanára, 1905-ben ny. rk. tanár, a szemkórház igazgatója. A trachoma elleni küzdelem egyik országos megszervezője. Szemészeti eszközöket talált fel (szonda, spatula). – Fm.: A szem-fénytörési és alkalmazkodási rendellenességei (Bp., 1884); Szemészeti műtéttan (Bp., 1886); Tanulmány a szemkötőhártya trachomás betegségének sebészi orvoslásáról (Bp., 1893); Szembetegségek balneotherapeutikus kezelése (Bp., 1896) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

21. Ö 206 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Ökrös Sándor (Debrecen, 1902. márc. 6. – Nádudvar, 1987. máj. 8.) orvos, patológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1927-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1936-ban uo. a kórbonctani int.-ben, 1936-tól az igazságügyi orvostani int.-ben dolgozott. 1936-ban a kórbonctan, egyúttal a törvényszéki orvostan magántanára, 1941-ben c. ny. rk. tanára, 1944-ben mb. tszv. 1947-től ny. r. tanár, tszv. egy. tanár. 1958–1969-ben a SOTE Igazságügyi Orvostani Int. igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatásai a korróziós technikára, a vitális és szupravitális szövettanra, az ujjlenyomatok összehasonlító vizsgálataira, az újszülöttek sérüléseire, az apaság antropológiai alapon történő megállapítására irányultak. Egyik alapítója a M. Patológusok, illetőleg a M. Igazságügyi Orvostani Társ.-nak, mindkettőnek elnöke. 1957–1970-ben a Nemzetk. Igazságügyi Orvostani Társ. elnöke. 130 tud. közleménye jelent meg. – Fm.: The Heredity of Papillary Pattern (Bp., 1965). Ötvös Ágoston (Gyulafehérvár, 1811. ápr. 27. – Gyulafehérvár, 1861. okt. 25.) orvos, történész, az MTA lev. tagja (1860). 1836-ban Pesten orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett, közben történettudományi tanulmányokat is folytatott. 1836-tól Gyulafehérváron gyakorló orvos. 1839-től Alsó-Fejér megye tb. táblabírója, 1848-ban Erdély egyik képviselője az országgyűlésen, de élete végéig megosztotta idejét a medicina és a történelem között. Számos történelmi munkája erdélyi napi- és szaklapokban jelent meg. – Fm.: Orvosi értekezés Erdélyország gyógyvizeiről (Buda, 1836) – Irod.: Veszely K.: Ö. Á. (Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyve, 1862); Ö. Á. (MTA Almanach, 1863).

22. P Pacséry Imre (Őrszállás, 1900. dec. 10. – Bp., 1980. jan. 25.) orvos, ipareü.-i szakértő, az orvostud. kandidátusa (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1928-ban OTI orvos, 1928–1929-ben Rockefeller-ösztöndíjas a Harvard Egyetemen, 1930–1934-ben az OTI vezérigazgatóság orvostitkára. 1934-ben megszervezte az Orsz. Ólomvizsgáló Állomást, 1934–1949-ben az OTI ipareü.-i oszt. vezetője. 1973-tól a XIV. Ker. rendelőint. tanácsadója, üzemorvos. Az ólommérgezések, az aromás nitro- és amino-vegyületek okozta eü.i károsodások, foglalkozási eredetű rákbetegségek, káros anyagok okozta megbetegedések és általában az ipari megbetegedések szakértője. Jeles szakíró. Több mint 60 tudományos közleménye jelent meg. – Fm.: Az iparegészségügyi vizsgálatok metodikája (Magos L.-val, Bp., 1960); Foglalkozási ártalmak a műanyagiparban (Vincze Erzsébettel, Bp., 1961) – Irod.: In memoriam P. I. (Medicus Univ., 1980, 3. sz.). Pados János (Dunaföldvár, 1820. jún. 21. – Nemestördemic, 1892. jún. 22.) orvos, r. k. pap. A teológiát Székesfehérváron végezte, itt szentelték r. k. pappá 1843-ban. A szabadságharc idején tábori lelkészként szolgált, amiért 1849-ben Aradon hat évi várfogságra ítélték. 1853-ban szabadult, a Károlyi-családnál lett nevelő. 1861 és 1867 között orvostudományt tanult Pesten, 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868–1872-ben Zsámbékon plébános, de visszavonult egyházi hivatalából, és tanulmányútra ment, Európa orvosi karait tanulmányozta. Hazatérése (1877) után Nemestördemicen élt ny. lelkészként, szegénybeteg-gondozással foglalkozott. 1862-ben jelent meg Machiavelli-fordítása (Értekezések Titus Livius római történeteinek X első könyve fölött cínmel)- – Fm.: A rómaiak nagysága és hanyatlása (Montesquieu után, Pest, 1856); Myrtuslombok (költeményfüzér, Pest, 1861); Úti jegyzetek levelekben (Pest, 1863); Utazási napló (Bp., 1890) – Irod.: Agárdi F.: A nagyvilág magyar vándorai (Bp., 1955). Paeken Keresztély (Rozsnyó, 1730. – Szentpétervár, 1779.) orvos, orosz államtanácsos. 1751-ben Wittenbergben szerzett orvosdoktori oklevelet, 1755-ben Moszkvába távozott. 1760-tól a szentpétervári katonai kórház főorvosa, a Sebészképző Akad. tanára, 1763-tól az Orosz Orvosi Kollégium tagja, 1764-től államtanácsos. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de causais et effectis Pletorae (Wittenberg, 1751); Pharmacopea Rossica... (Szentpétervár, 1765, 1778, 1779, 1782); Ars medendi... (Szentpétervár, 1765). Paikert Alajos (Jeleny, Cseho., 1831. okt. 14. – Bp., 1914. nov. 1.) orvos, orvostábornok. 1856-ban szerzett orvosi oklevelet a bécsi Josephinumban, majd Padovában is tanult. Katonaorvos, több hadjáratban vett részt. 1887-től a 4. hadtest orv. főnöke (ezredes, 1894-től vezértörzsorvos (tábornok). Sokat tett a katonaorvosképzésért, a járványok (tífusz, kolera) leküzdéséért, Bp. ivóvízellátásáért. Pajor Sándor (Melcsic, Horváto., 1861. nov. 4. – Hajdúság (?), 1950.) orvos. Orvosi tanulmányait Bécsben és Bp.-en végezte, itt avatták 1885-ben orvosdoktorrá. 1886-tól a Rókus Kórházban, később (1888-tól) a Szent István Kórházban dolgozott. 1888-ban hosszabb európai tanulmányutat tett. 1889-ben saját vízgyógyintézetet alapított. Ezt 1894-ben egy szanatórium követte, amely – a mai Vas utcai Balassa J. Kórház jogelődje, a Pajor Szanatórium – az ország akkor legnagyobb magánkórháza lett. 1950-ben kitelepítették, a Hajdúságban hunyt el. – Fm.: Bőrgyógyászati zsebkönyv (Bp., 1891); A neurasthénia és vízgyógymódjáról (Bp., 1897).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Palla Ákos (Arad, 1903. aug. 9. – Bp., 1967. máj. 29.) orvostörténész, könyvtárigazgató. Előbb joghallgató Kolozsvárott, majd kivándorolt Kanadába, de 1924-ben visszatért, és könyvtártudományi tanulmányokat folytatott. Magántisztviselő, 1948-tól a Népjóléti Min. tisztviselője, 1951-ben az Eü.-i Min. megbízásából megszervezte az Orsz. Orvostört. Könyvtárat, amelynek 1967-ig, haláláig igazgatója. Megkezdte az orvostört. értékű műtárgyak gyűjtését, amely a Semmelweis Orvostört. Múz. alapgyűjteménye lett. 1952-ben elindította az Orvostört. Közlem. sorozatát, amelynek 1967-ig szerkesztője. Részt vett 1955-ben az Orvostört. Szakcsoport, majd 1966-ban a M. Orvostört. Társ megszervezésében. Jelentős orvostörténeti kutatómunkát végzett, főként a középkor orvoslásával foglalkozott. Több hazai és külföldi társaság tagja, 1962-től szerkesztette a Paleopathologia c. könyvsorozatot. – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: P. Á. (Orvostört. Közlem., 1967); Székely S.: P. Á. (Orv. Hetil., 1967), Kapronczay K.: P. Á. (Orv. Hetil., 1977, 3. sz.). Palócz Gyula (Salgótarján, 1899. ápr. 26. – Budapest, 1999. okt. 29.) orvos, nőorvos, sportorvos, szerkesztő. Érettségi után tartalékos tisztként részt vett az I. vh.-ban, súlyos sebesülés után 1918 őszén hazatért az olasz frontról. 1926-ban szerzett orvosi oklevelet, majd a Szent János Kórház nőgyógyászati osztályán gyakornok, alorvos, szakorvos. A BEAC vizsgázott sportorvosa. 1928-tól a MABI nőgyógyászati rend. int.-nek a szakorvosa, megszervezi a MABI egészségvédelmi osztályát eü.-i felvilágosítással. Szerepe volt a biztosító üdültetési programjának kidolgozásában. 1942-től szerkesztette a MABI Tudósító című lapot. 1928–1938 között szerkesztője volt a Turista című lapnak, munkatársa a Világ, a Nemzeti Újság és a Magyar Nemzet című napilapoknak. 1950–1965-ben az újpesti rendelőint. igazgató főorvosa, 1965-től a Fővárosi Tanács eü.-i osztályán a járóbetegellátás előadója. A M. Általános Orvosok Tudományos Egyesületének 1968-ban megalapított lapját, a Medicus Universalist haláláig szerkesztette. Pandula Egon (Bp., 1916. ápr. 9. – Bp., 1970. febr. 5.) gyógyszerész, gyógyszerészezredes, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961). 1938-ban szerezte meg gyógyszerészi, 1941-ben gyógyszerészdoktori oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1945-ban honvédgyógyszerész, 1945–1948-ban a Soroksári úti patika vezetője, 1948– 1950-ben a bp.-i orvosi kar egy. gyógyszertárának a munkatársa, a galenusi labor. vezetője. 1950-től honvédgyógyszerész. 1950-ben őrnagy, 1955-től alezredes, 1968-tól ezredes, az MN főgyógyszerésze. A SOTE gyógyszerész karán 1954-től adjunktus, 1962-től docens, dékánh., a gyógyszerészeti int. igazgatója, egy. tanár. Az ETT és az MGYT elnöke. Elsősorban gyógyszerészeti technológiával, ezen belül sugársterilezéssel foglalkozott. – Fm.: Gyógyszerészet. Vénykészítéstan (Bp., 1959, 1962); Ipari gyógyszerészet (Takács G.-val, Bp., 1964); Gyógyszerészet (kandidátusi értekezés tézisei, Bp., 1960) – Irod.: Láng B.: P. E. (Gyógyszerészet, 1970, 41-42. sz.). Pantocsek József (Nagytapolcsány, 1846. okt. 15. – Pozsony, 1910.) orvos, kórházigazgató, botanikus. 1875ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. Jeles botanikus, a Kárpát-medence flórájának kutatója, a mikrofotográfia egyik kidolgozója. 1896-tól a pozsonyi Áll. Kórház igazgatója. Számos írása hazai és külföldi szaklapokban jelent meg. – Fm.: Beiträge zur Kenntnis der fossilen Bacillaried Ungarns (Nagytapolcsány, 1889, Berlin, 1892); A Balaton flórája (Bp., 1902). Pantocsek Leó Valentin (Krakkó, 1812. – Zlatnó, 1893. szept. 11.) orvos, gyógyszerész. Nagyszombatban gyógyszerész, 1843-ban a pesti orvosi karon végzett. Elsősorban a fotográfia területén tevékenykedett. Később üveggyártással foglalkozott. A kieloplastika feltalálásáért Párizsban kitüntetést kapott. Zlatnón üveggyárat alapított. – Fm.: Aquae minerales Alsó-Sebesiensis. Dissertatio inauguralis medica (Pest, 1843). Pap Károly (Kolozsvár, 1910. szept. 22. – Debrecen, 1986. aug. 20.) orvos, sebész, ortopéd orvos, traumatológus, az orvostud. kandidátusa (1955). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1928–1934-ben uo. az anatómiai int., 1934–1944-ben a debreceni sebészeti klinika munkatársa. 1937-ben műtőorvos, 1939-ben ortopédiai, 1940-ben traumatológiai szakorvosi vizsgákat tett, 1941-ben magántanár, 1944-ben baleseti vöröskeresztes kórházat szervezett, ami 1945-től a sebészeti klinika részlege lett. Jeles ortopéd orvos és traumatológus, számos műtéti eljárás (velőűrszegezés, tomporszegezés, diafixálás stb.) kidolgozója. 1960-ban osztályát klinikává szervezték át, tszv. egy. tanárrá nevezték ki. 1974-ben termálmedencés rehabilitáló részleget szervezett. Több száz közlemény és tanulmány, könyv szerzője. – Fm.: A diafixatio eljárás a nehezen helyretehető és csúszásra hajlamos szártörések eljárására (Kand. dissz., Debrecen, é.n.); Orthopaedia (Debrecen, 1961); Regeneratio, transplantatio és alloplastica orthopaed vonatkozása (doktori dissz., Debrecen, 1972); Pain in orthopaedics and other clinics (szerk., Debrecen, 1974) – Irod.: P. K. (M. Sebészet, 1986, 6. sz.). Papolczy Ferenc (Nagyvárad, 1901. nov. 19. – Bp., 1971. jún. 24.) szemész, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1953). 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1941-ben uo. az I. sz. szemklinikán tanársegéd, adjunktus, 1937-ben magántanár, 1929–1931-ben külföldi ösztöndíjas. 1941–1971-ben a Szt. István


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kórház főorvosa. Szemdaganatok patohisztológiájával, műtéttannal foglalkozott. – Irod.: Bíró I.: P. F. (Szemészet, 1971, 6. sz.). Papp Ernő (Kolozsvár, 1869. jún. 1. – Bp., 1935. júl. 14.) orvos. 1893-ban Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1900-ban a kolozsvári bőrklinikán tanársegéd, 1899–1920-ban a kolozsvári Munkásbiztosító főorvosa, 1909–1920-ban a kolozsvári Vöröskereszt Kórház bőrgyógyász főorvosa. 1920-ban Mo.-ra menekült. 1922-től az OTI főorvosa, 1925-től a Műegyetem orvosi rendelőjének igazgatója. Nevéhez fűződik az egyetemi ifjúság kötelező egészségügyi és alkalmassági vizsgálatának bevezetése. – Irod.: Szodoray L.: A magyar bőrgyógyászat története (Nagy magyar orvosok, Bp., 1974). Pataki Dániel (Kolozsvár, 1804. márc. 10. – Kolozsvár, 1871. jan. 11.) orvos, Pataki Sámuel fia. Előbb a kolozsvári ref. főiskolán jogot végzett, főkormányzósági tisztviselő volt. 1825-ben Bécsben kezdett medicinát tanulni, orvosdoktorrá 1830-ban avatták. 1831-ben Erdélyben járványorvos, 1832-től Kolozsvárott városi orvos. 1861-ben Erdély főorvosa, főkormányzószéki orvosi tanácsos. Szegénybetegalapot létesített a rászorultak gyógyítására, gyógyszerellátására. – Fm.: A cholera Kolozsvárt (Kolozsvár, 1831); A terhesség, szülés, gyermekágy s gyermeki első kor rajza étrendi szabályokkal (Kolozsvár, 1840); Erdélyország kórházai az 1867. évben (Kolozsvár, 1868) – Irod.: Poór I.: P. D. (Gyógyászat, 1871); Szállási Á.: P. D. (Orv. Hetil., 1979, 12. sz.). Pataki Sámuel (Kolozsvár, 1765. febr. 16. – Kolozsvár, 1824. ápr. 2.) orvos, Erdély főorvosa, Pataki Dániel apja. Göttingenben, Bécsben és Pesten hallgatott orvostudományt, az utóbbi helyen avatták orvosdoktorrá 1794ben. 1806-tól Erdély főorvosa, aki érdemeket szerzett a himlőoltás bevezetése területén, az 1814-es kolerajárvány leküzdésében. – Fm.: Descriptio physico-chemica aquarum mineralium Transsylvaniae (Pest, 1820) – Irod.: Szállási Á.: P. S. (Orv. Hetil., 1979, 12. sz.). Pataky Jenő (Kolozsvár, 1857. nov. 22. – Kolozsvár, 1944. jan. 14.) orvos. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét Kolozsváron. 1898 és 1918 között Kolozsvár tiszti főorvosa, majd magángyakorlatot folytatott. Orvostörténeti munkássága során feldolgozta Kolozsvár és Erdély orvos- és egészségügy-történetét. – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1985, 98. sz.). Patrubány Antal (Erzsébetváros, 1834. – Pest, 1871. máj. 24.) orvos, hírlapíró. Patrubány Gergely fivére. 1859ben szerzett orvosi oklevelet a pesti orvosi karon, tanulmányai befejezése után előbb gyakorló orvos, majd a Szent Rókus Kórház bőrgyógyászati szakrendelésének főorvosa. Orvosi tárgyú írásai mellett hírlapírással is foglalkozott. Elsősorban bőr- és nemibetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A Syphilis őstörténetéből (Orv. Hetil., 1860, 19. sz.); Erjedés az élő testben (Orv. Hetil., 1861, 3. sz.); Adat a csömör léte feletti vitás kétely ellen (Orv. Hetil., 1861, 14. sz.); Az ellentéti elvonó gyógymód (Orv. Hetil., 1861, 21. sz.); Adatok a tarantellakór léte feletti kétely ellen (Orv. Hetil., 1861, 29. sz.); A „deskenare” vagyis az oláhnép gyógybűvölete (Orv. Hetill., 21. sz.); A nyári nátha (Orv. Hetil., 1862, 35. sz.); Kerosolan az új anasthesicum (Orv. Hetil., 1863, 41. sz.); A legújabbkori nagyobb földrengések történelme (Ország-Tükre, 1862); A fehér embervásár 100 év előtt (OrszágTükre, 1862); Párbaj (Ország-Tükre, 1862); Siam jelenlegi királya (Ország-Tükre, 1863). Patrubány Gergely (Erzsébetváros, 1830. – Bp., 1891. jún. 3.) orvos. 1856-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy.-en, 1857-ben sebészmester, 1858-ban Bécsben szülészmester. 1859-től a Rókus Kórház orvosa, 1862ben egy. magántanár, 1864-től a Császár fürdő főorvosa, 1867–1869-ben a tífusz járványkórház vezetője, 1873– 1889-ben Bp. tiszti főorvosa, 1870-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. Elsősorban település-egészségüggyel foglalkozott. – Fm.: Die Pneumatosen im menschlichen Körper (Zeitschr. f. Natur- und Heilkunde, 1860); Pharmakologische Beiträge (uo., 1860) – Irod.: P. G. (Orv. Hetil., 1891); Kapronczay K.: P. G. emlékezete (Orv. Hetil., 1980, 22. sz.). Pattantyús-Ábrahám Márton (Zilah, 1857. febr. 2. – Trencsén, 1932. júl. 14.) orvos, természetjáró. 1882-ben szerzett orvosi oklevelet Pesten, majd a felvidéki bányavidéken bányaorvos, 1889–1923-ban az illovai Orsz. Fegyintézet főorvosa. Jelentős érdemei vannak a tbc leküzdésében: Trencsén vm.-ben tbc-szanatóriumot létesített. A Magyar Turista Egyesület egyik alapítója, a Komló-hegyen és a Kis-Kriván menedékházat szervezett. – Irod.: Déry J.: Dr. P-Á. M. (Turisták L., 1928). Paunz Márk (Bp., 1876. – Kékestető, 1938. jan. 1.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1902-ben Bp.-en szerezte, tanulmányai befejezése után a Rókus Kórház gégészeti osztályán működött, 1910-ben egy. magántanár, 1916-ban c. rk. tanár. 1912-től a Stefánia Gyermekkórház, 1922-től a Poliklinika gégész-főorvosa. Szakmai tevékenysége a ritka kórképek (pl. neuritis retrobulbaris) tisztázására és a műtéttanra terjedt ki. – Irod.: Pesti L.: P. M. (Gyógyászat, 1938).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Pálos Ádám László (Bp., 1912. aug. 12. – Bp., 1983. márc. 28.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956), doktora (1964), az MTA tagja (lev. 1972, r. 1979). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1938–1966-ban a bp.-i II. sz. belklinikán működött, 1966–1983-ban az OTKI I. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1967-ben Akadémiai Díjat nyert. Tud. kutatásainak a területe a hematológia, főként a véralvadás és a trombózis mechanizmusát tanulmányozta. A véralvadás egyes faktorainak reakciókinetikájával kapcsolatos eredményei nemzetközi hírnevet hoztak a számára. 1970–1978-ban a OTKI h. rektora, a Korányi S. Társ. elnöke, több hazai és külföldi társ. t. lev. és r. tagja. Több száz közleménye és könyve jelent meg. Nemzetközi hírű vadász volt. – Fm.: Az anticoagulánsok és gyakorlati alkalmazásuk (Bp., 1967); Thromboembóliák és haemorrhágiás diathesisek (Bp., 1973) – Irod.: Gráf F.: P. Á. L. (Orv. Hetil., 1983, 124. sz.); Endrőczi E.: P. Á. L. (M. Tud., 1983). Pályi Márton, Práger (Kiskunhalas, 1892. máj. 14. – Bp., 1961. szept. 18.) orvos, higiénikus. 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1945-ben körorvos, 1946-ban iparegészségügyből magántanár, 1947–1949-ben az Iparügyi Min. felügyelője, 1949-től iskolaorvos. Egészségügyi felvilágosítással, iparegészségüggyel, településhigiéniával foglalkozott. – Fm.: Az asztalosipar egészségügye (Bp., 1942); Alkoholizmus. Okai, megelőzése, gyógyítása (Bp., 1944); Ipari munkásvédelem. Iparegészségügyi vezérfonal munkavállalók részére (Szakasits Á.-lal, Bp., 1946); Gyakorlati iparegészségtan (Szakasits Á.-lal, Bp., 1946) – Irod.: Kapronczay K.: A hazai iparegészségügy kezdete (Ergonómia, 1990, 4. sz.). Pándy Kálmán (Ókígyós, 1868. okt. 14. – Szentistvántelep, 1945. jan. 27.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, majd 1894–1897-ben külföldi tanulmányúton (Németország, Franciaország, Anglia, Finnország) volt. 1898-tól Gyulán, 1905-től a lipótmezei Orsz. Elmegyógyint.-ben főorvos, 1909-ben egy. magántanár, 1910-ben rk. tanár lett. 1911 és 1918 között a nagyszebeni elmegyógyintézet igazgatója. A román megszállás után Mo.-ra menekült, 1920-tól Gyulán a saját maga által alapított elmegyógyint. vezetője. A reflexszel, az agykéreg mechanizmusával, a nervus facialis paresisszel és a tabes dorsalisszal foglalkozott. Az általa kidolgozott liquor-reakció (Pándy-reakció) nemzetközi hírnevet hozott a számára. A gyulai kórház ma az ő nevét viseli. – Fm.: Le mécanisme cortical des phénoměnes reflex (Paris, 1893); Gondoskodás az elmebetegekről más államokban és nálunk (Gyula, 1905); A szeszes italokról és a nemibetegségekről (Bp., 1907); A tehetségek megvédéséről: a szeszes italokról a leventéknek (Bp., 1927); A 18. Nemzetközi Alkoholellenes Kongresszus (Bp., 192?) – Irod.: Szilárd J.: P. K. 1868–1945 (Gyula, 2000). Pápai-Páriz András (Nagyenyed, 1703. – Kolozsvár, 1763) orvos, Pápai-Páriz Ferenc fia. 1730-ban a frankfurti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét, de Halléban és Lipcsében is tanult. 1736-tól gyakorló orvosként Kolozsvárott élt, halála után értékes könyvtárát és növénygyűjteményét a nagyenyedi kollégium örökölte. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de vero et necessario medicorum arcano (Frankfurt, 1732). Pápai-Páriz Ferenc (Páris-Pápai) (Dés, 1649. máj. 10. – Nagyenyed, 1716. szept. 10.) orvos, természettudós, szótárszerkesztő. Pápai-Páriz Imre ref. pap, egyházi író fia. Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden tanult, majd 1672-től külföldi egy.-eken végzett tanulmányokat. Heidelbergben bölcseleti doktorrá avatták, majd Lipcsében és Bázelban orvosi tanulmányokat végzett. Itt avatták orvosdoktorrá 1674ben, ahol az orvosi kar ülnöke is volt. 1675-ben hazatért, és Apafi Mihály fejedelem kérésére a nagyenyedi kollégium természettan tanára lett. Bevezette az orvosi ismeretek tantárgyát, nagy érdemeket szerzett az elpusztult könyvtár újjáépítése területén. Pax corporis c. munkája a korabeli orvosi ismeretek népszerű gyűjteménye, amely hatással volt kora medicinájára is. Híres latin–magyar szótára részben Szenczi Molnár Albert hasonló munkájának felfrissítése, részben eredeti alkotás. Naplóját Koncz József tette közzé 1892-ben. – Fm.: Pax corporis (Kolozsvár, 1690); Dictionarium Latino–Hungaricum et Hungarico–Latinum (Lőcse, 1710) – Irod.: Szállási Á.: P. P. F. (Orv. Hetil., 1974, 31. sz.). Pártos Alice (Üszög, 1901. dec. 21. – Bp., 1966. nov. 12.) orvos, radiológus, balneológus. Bernáth Aurél festőművész felesége. 1926-ban Berlinben szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1938-ban Pöstényben fürdőorvos, 1938–1945-ben a Pajor Szanatórium balneológusa és reumatológusa, 1945–1948-ban a Lukács fürdő orvosa, röntgen-orvos, 1948–1966-ban az ORFI főorvosa. Reumatológiával foglalkozott. – Irod.: Schulhof Ö.: P. A. (Orv. Hetil., 1966, 51. sz.). Páter János (Magyaregregy, 1905. ápr. 5. – Bp., 1976. máj. 25.) orvos, higiénikus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1930-ban szerzett orvosi oklevelet Debrecenben, majd 1933-tól az egy. közeü.-i int.-nek a munkatársa. 1934–1936-ban az ált. kór- és bakterológiai int.-ben tanársegéd. 1935-ben megszervezte a MÁV Eü.-i Kut. Labor.-mát, amelynek 1963-ig vezetője és ig.-ja volt. 1943-ban magántanár, 1963–1975-ben a POTE közeü.-i int. igazgatója, egy. tanár, több tud. társ. tagja. Kutatási területe a higiénia egészét felölelte, foglalkozott település-, víz-, munkaegészségtannal, jelentősek bioklimatológiai kutatásai. – Fm.: A vizek bakterológiai viszonyai (Bp., 1954) – Irod.: Biró Gy.: P. J. (Orv. Hetil., 1976, 31. sz.). 210 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Pávai Vajna Gábor (Debrecen, 1851. febr. 18. – Pozsony, 1913. máj. 31.) orvos. 1877-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i egy. orvosi karán. 1877–1882-ben a II. sz. belklinika munkatársa, 1882-től a pozsonyi Áll. Kórház főorvosa. Egyik alapítója, majd alelnöke a pozsonyi Toldy Ferenc Társ.-nak, 1891-ben ő indította el a Nyugatmagyarországi Híradó c. lapot. Az 1890-es években ő vetette fel a pozsonyi egyetem és orvosi kar megszervezésének gondolatát. Közegészségtannal és járványüggyel foglalkozott. – Fm.: Pozsony és a harmadik egyetem (Pozsony, 1884); A tüdővészről és annak ragályanyagáról... (Pozsony, 1884); A kolera, különös tekintettel az óvó rendszabályokra, fertőtlenítésre és Pozsony közegészségügyi viszonyaira (Pozsony, 1884); Hol állítsuk fel a harmadik egyetemet? (Röpirat, Pozsony, 1887); A tuberkulozis gyógyításáról Koch rendszere szerint (Pozsony, 1891); A difteriáról és a Behring-féle vérsavó gyógyítómódról (Pozsony, 1898); Védekezés a tüdővész ellen (Pozsony, 1898); Mi az oka annak, hogy hazai fürdőink nem boldogulnak... (Bp., 1902); Pozsony szabad királyi város közegészségügyének fejlődése 1856–1906 (Pozsony, 1909) – Irod.: Kapronczay K.: A harmadik orvosi kar kérdése (Orv. Hetil., 1984). Pehr Imre (Bp., 1914. szept. 13. – Bp., 1977. okt. 25.) orvos, diplomata. 1937-ben Bolognában szerezte meg orvosi oklevelét. 1937–1938-ban katonaorvos, 1939–1942-ben gyári munkás, 1942–1944-ben munkaszolgálatos. 1944–1947-ben a SZU-ban orvos, 1947–1948-ban szakszervezeti alkalmazott, 1948–1956ban a HM-ben polgári alkalmazott, orvosi előadó. 1956-tól diplomata: 1956–1961-ben Észak-Koreában, 1965– 1970-ben Észak-Vietnamban nagykövet. – Irod.: P. I. (Népszabadság, 1977. okt. 27.). Pekár Mihály (Arad, 1871. aug. 21. – Pécs, 1942. okt. 29.) orvos, fiziológus, egy. tanár. 1897-ben végzett a bp.i orvosi karon. Az 1900-as párizsi világkiállításon ő rendezte a bp.-i egy. orvosi és bölcseleti karának a bemutatóját. 1897–1914-ben az élettani tanszéken tanársegéd, adjunktus, 1915-ben egy. magántanár. 1914– 1918-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban az egy.-i ügyek referense. 1918-ban a pozsonyi egy.-en az élettan ny. r. tanárává nevezték ki, illetve 1942-ig, nyugalomba vonulásáig Pécsett működött. 1927-ben felsőházi tag. Kutatásai a vénás és artériás vér vegyi összetételének vizsgálatára és az inzulinhatásra vonatkoztak, nagy szerepe volt a pécsi orvosi kar megszervezésében.– Fm.: Orvosi dolgok a párisi világkiállításon (Bp., 1900); A vér vastartalmának meghatározásáról (Bp., 1903) – Irod.: Gorka S.: P. M. (Orv. Hetil., 1942). Pelle László (Szabadka, 1902. szept. 6. – Bp., 1967. okt. 23.) orvos, sportorvos. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925–1945-ben a Margit Kórházban belgyógyász, 1945-től sportorvos, a Testnev. és Sporteü. Int. főorvosa, a Fédération Internationale de Médicine Sportive (FIMS) első magyar képviselője. A kajak-kenuzás sporteü.-i kérdéseivel és a magyar sportorvosok nemzetközi kapcsolatainak a szervezésével foglalkozott. – Fm.: Ízületi betegségek kezelése pontosan adagolható lázkeltő szerrel (Bp., 1957) – Irod.: P. L. (Testnevelés, 1967, 4. sz.). Pellérdy László, Pospesch (Bp., 1907. nov. 11. – München, 1974. szept. 6.) állatorvos, parazitológus, az állatorvostud. doktora (1961). 1929-ben állatorvosi, 1933-ban doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1930–1937-ben vidéki állatorvos, 1937–1949-ben az Orsz. Állateü. Int. parazitológiai laboratóriumának a vezetője, 1951-ben megszervezte az MTA Állateü. Kut. Int.-et, amelynek 1973-ig h. igazgatója. Elsősorban állatok parazitológiájával foglalkozott. A protozoák körébe tartozó coccidiumok kutatásában jelentős eredményeket ért el, nemzetközi ismertséget szerzett. Autóbalesetben hunyt el. – Fm.: A coccidiumok monográfiája (kézirat, Bp., 1958); Baromficocccidiosis (Bp., 1962); Protozoa (in: Mo. állatvilága, Bp., 1964) – Irod.: Holló F.: P. L. (M. Állatorv. L., 1975, 1. sz.). Peremartoni Mihály, Sartoris (? – Bécs, 1528) orvos, egy. tanár. Mo.-on született, a ferrarai egyetemen szerzett orvosi oklevelet. Bécsben lett orvosprofesszor, a „magyar natio” procuratora, többször volt dékán és rektor. – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., új kiad. Bp., 1960). Perémy Gábor (Bp., 1899. okt. 1. – Bp., 1961. márc. 30.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922–1941-ben a IV. sz., majd az I. sz. belklinika tanársegédje, 1924–1930-ban a MABI szakorvosa, 1941–1961-ben belgyógyász főorvos a Horthy M. (majd Bajcsy-Zsilinszky) kórházban. 1936-ban idegbetegségek diagnosztikájából, 1938-ban belorvosi diagnosztikából egy. magántanár, 1942-ben c. ny. rk. egy. tanár. 1943–1950-ben egy. előadó. – Fm.: Belorvosi diagnosztika (I–III. köt., Bp., 1945–1949). Perliczy János Dániel (Késmárk, 1705. okt. 29. – Apátfalva, 1778. ápr. 6.) orvos, megyei főorvos. 1727-ben Wittenbergben filozófiai, 1728-ban Utrechtben orvosdoktori oklevelet szerzett. Előbb Selmecbánya, majd 1731től Nógrád vármegye főorvosa. Több német tud. társ. tagja. Kidolgozta a magyar orvosképzés tervezetét. Számos értekezése jelent meg a berlini tudós társaság évkönyveiben. – Fm.: Disputatio inauguralis medica de


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON naturarum diversorum... (Utrecht, 1728); Medicina pauperum... (Buda, 1740); Testi békességre vezérlő útitárs (Buda, 1740); Consilium medicum... (Buda, 1740) Pertik Ottó (Pest, 1852. dec. 11. – Bp., 1913. febr. 27.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1899). 1876-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1876–1880-ban az anatómiai tanszéken tanársegéd. 1880–1884ben Strassburgban folytatott tanulmányokat, 1885-ben a Vöröskereszt Kórház, majd az István Kórház kórboncnok főorvosa. 1887-ben c. egy. magántanár, 1890-ben c. egy. tanár a kórszövettani tanszéken, 1895-ben a kórbonctan ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója. Tagja lett az Orsz. Közeü.-i Tanácsnak, az Igazságügyi Orv. Tanácsnak, szerkesztője a M. Orv. Arch. és az Ungarisches Archiv für Medizin c. folyóiratoknak és a Bp.-i Kir. Orvosegyesület Évkönyvének. Bakteriológusként is jelentős volt, 1891-ben megalapította a Főv.-i Bakteriológiai Int.-et. Az 1887. évi tífusz- és az 1892. évi nagy kolerajárvány elleni sikeres küzdelemben múlhatatlan érdemeket szerzett. Elsőként írta le a később róla elnevezett divertikulum (gurdély) kórképét. – Fm.: A myelin és az idegvelő (Bp., 1880, németül: Archiv für mikroskopische Anatomie, 1881); Új gurdély az orr-garatűrben (Orv. Hetil., 1883); Új adat a gyomortágulások kóroktanához (Orv. Hetil, 1886); Jelentés a cholera-járvány alatt tett bakteriológiai vizsgálatok eredményeiről (Bp., 1893); Bevezetés a fertőző betegségek kórélettanába bakteriológiai szempontból (A belgyógyászat kézikönyve, I. köt., Bp., 1894); Epithelioma adamantinum malignum (Bp., 1897) – Irod.: Nékám L.: P. O. (Orv. Hetil., 1913); Szállási Á.: P. O. (Orv. Hetil., 1973); Lambrecht M.: Virchow és P. (Orvostört. Közlem., 1980). Pertorini Rezső (Kőszeg, 1927. szept. 1. – Bp., 1980. ápr. 19.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n, 1958-ban neurológiai, 1955-ben pszichiátriai szakorvos, törvényszéki elmeorvosi szakértő. 1951–1958-ban a Róbert Károly körúti Kórház elmeosztályán segédorvos, alorvos, majd adjunktus. 1958–1963-ban a SOTE elmeklinikáján adjunktus, 1963-tól az Orsz. Elmegyógyint. főorvosa. Kutatási területe a klinikai pszichiátria, a neurológia és az orvosi pszichológia. Közel 40 tanulmányt jelentetett meg. Az OTKI előadója, a SOTE szakkollégiumának vezetője. Széles körű tudományos és közéleti tevékenységet fejtett ki, elsőnek szervezett hazánkban orvosi csoport-pszichoterápiás foglalkozást. Több hazai társaság vezetőségi tagja, szakosztályi elnök. – Fm.: Neurózisok a mindennapos orvosi gyakorlatban (Bp., 1965); Csontváry Kosztka Tivadar festőművész patográfiája (Bp., 1966); Psychotherápia (Bp., 1969); Személyiségzavarok (Bp., 1972); Orvosi pszichológia a gyakorlatban (Bp., 1976) – Irod.: P. R. (M. Pszichol. Szle., 1980). Pesthy István (Déva, 1906. aug. 18. – Bp., 1972. febr. 2.) orvos, fogorvos, karikaturista. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1935-től a bp.-i fogászati, sebészeti, majd szájsebészeti klinikán tanársegéd, utóbb adjunktus. 16 éves kora óta karikaturista, Falus néven rajzolt. 1942–1944-ben a Öt Órai Újság munkatársa, 1945–1947-ben Haruspex néven orvosi vicclapot adott ki. 1945 után inkább orvosi gyakorlatából élt. Számos szakcikke jelent meg a szájsebészet köréből. – Irod.: Salamon H.: A magyar stomatológia (fogászat) története (Bp., 1942); Huszár Gy.: P. I. (Fogorv. Szle, 1972, 3. sz.). Pete Zsigmond (Böhönye, 1825. febr. 19. – Máramarossziget, 1883. febr. 2.) orvos. Oklevelét 1848-ban a pesti egy. orvosi karán szerezte. Részt vett a szabadságharcban, majd kényszersorozták az osztrák hadseregbe. Hajóorvosként bejárta Nyugat-Indiát, Dalmáciát, Görögországot, az 1853. évi krími háborúban tábori főorvos. 1856-tól Dégen, majd Pesten folytatott orvosi gyakorlatot. 1866-ban a pesti egy.-en a balneológia magántanára, a Császár fürdő főorvosa. Elsősorban a Gyógyászat c. lapban publikált. Székesfehérváron és Máramarosszigeten volt középiskolai tanár. – Fm.: Értekezés a fürdésről (Buda, 1862), Fürdői életrend... (Pest, 1866); A fogfájás és fogromlás gyökeres gyógyítása (Pest, 1867). Peterka József Sebestyén (? 1768 – Halas, 1825. dec. 23.) orvos, megyei főorvos. 1804-ben Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet, majd Halason gyakorló orvos, 1809-től megyei főorvos. Egyik kezdeményezője a magyar orvosi társaság megalapításának. – Fm.: Dissertatio anatomico-physiologica-medico-chirurgica de morbis oculorum (Vác, 1804); A közönséges szegénysorsú publikumhoz szóló egészséget tárgyazó oktatás (Vác, 1805); Physiologia (Pest, 1810); Memoria virorum de re medica optime meritorum (Pest, 1810); A tanuló és beteges emberekhez való tudósítás... (Pest, 1810); A bábamesterséget tárgyazó kathechismus (Pest, 1814); Értekezés az orvosi tudomány kezdetéről... (Pest, 1824). Petényi Géza (Bp., 1889. okt. 28. – Bp., 1965. szept. 4.) orvos, belgyógyász, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1960), az orvostud. doktora (1959), az EET elnöke (1952–1956), Kossuth-díjas (1950). 1914-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1924-ben a bp.-i Fehérkereszt Gyermekkórház orvosa, 1922-ben magántanár. 1922–1923-ban mb. klinikai ig., 1924–1926-ban uo. főorvos, 1937–1945-ben ig. főorvos. 1945–1946-ban az Áll. Gyermekkórház ig. főorvosa, 1946–1965-ben a bp.-i orvosi karon a gyermekgyógyászat ny.r. tanára, 1949-től tszv. egy. tanár, 1946-tól a II. sz. gyermekklinika igazgatója. Angolkórral, gyermekkori fertőző betegségekkel, a tuberkulózis antibiotikus kezelésével foglalkozott. – Fm.: A poliomyelitisről (Bp., 212 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1934); Gyermekgyógyászat (Bp., 1955, 3. bőv. kiad. 1961) – Irod.: Kerpel-Fronius Ö.: P. G. (M. Tud., 1965); Schuler D.: P. Gy. professzor születésének centenáriumán (Orv. Hetil., 1989, 40. sz.). Pető András (Szombathely, 1893. szept. 11. – Bp., 1967. szept. 11.) orvos, a konduktív mozgásterápiai képzés kidolgozója. Orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon szerezte meg 1918-ban, 1918–1920-ban uo. az élettani int.ben tanársegéd, majd egy rokkantakat rehabilitáló int. vezetője. Mozgásterápiával 1922-ben kezdett el foglalkozni a semmeringi intézetben. 1922–1938-ban a semmeringi magánszanatórium orvosa, főorvosa. 1938ban hazatért, hatósági orvosként megkezdte a konduktív mozgásterápia intézményi alapjainak a szervezését. 1945–1963-ban a Gyógypedagógiai Főiskola tanára, 1950-től az Orsz. Mozgásterápiai Int. igazgatója. Ebből az intézetből fejlesztette ki 1963-ban a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőint.-ét. Itt szervezte meg a konduktor-képzést. Tevékenységét külföldön is elismerték. – Fm.: Mozgásterápiai irodalomgyűjtemény (Bp., 1962); Bevezető a konduktív mozgáspedagógiába (Bp., 1962) – Irod.: Ruffy Á.: P. A. úttalan utakon (Bp., 1974); Sz. I. – Török S.: Egy kis kertet szerettem volna (Bp., 1979). Petrányi Győző (Bp., 1903. júl. 9. – Bp., 1969. máj. 8.) orvos, gyermekgyógyász. 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1927–1931-ben a bp-i, 1931–1968-ban a szegedi gyermekklinikán dolgozott. 1934-ben a gyermekgyógyászat, 1938-ban a tuberkulózis magántanára. 1937–1939-ben Rockefeller-ösztöndíjjal Olaszországban, Svájcban, Francia- és Németországban volt tanulmányúton, 1948-ban Svájcban, 1957–1958ban Olaszországban volt vendégprofesszor. Megalapította és szerkesztette a Tuberkulózis elleni küzdelem c. lapot (1948). Gyermekek gyógyszerezésével, gyermekkori tbc-vel és bronchiectasiával foglalkozott. – Irod.: P. Gy. (Orv. Hetil., 1969, 21. sz.). Petrányi Gyula (Bp., 1912. jún. 24. – Bp., 2000. márc. 5.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1973, r. 1982), az ETT elnöke (1976–1989), a DOTE tb. doktora (1984), Széchenyi-díjas (1995). 1936-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1936-tól az I. sz. belklinika gyakornoka, 1940-től tanársegéd, 1944–1945-ben katonaorvos és hadifogoly, 1948-ban magántanár. 1950–1951-ben a DOTE belgyógyászatán tszv. egy. tanár, 1953–1954-ben dékán. 1974–1982-ben a bp.-i egy. II. sz. belklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Főleg autoimmun betegségekkel, azok patogenezisével, klinikumával, terápiájával, klinikai farmakológiával foglalkozott. Vizsgálatai kiterjedtek a transzplantáció immunitására is. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Magyar I.-vel, Bp., 1948-tól 15 kiadás); Karditisek és billentyűhibák (Bp., 1951); Bronchitis – pneumonia – pleuritis (Bp., 1953); Collegenbetegségek (Szodoray L.-sal, Bp., 1965); Belgyógyászati diagnosztika (Bp., 1967-től 8 kiadás); Immunoplazia immunotrófia az immunológia másik oldala (Bp., 1984); Belgyógyászat (szerk., Bp., 1989) – Irod.: Az Akadémia új levelező tagjai (M. Tud., 1974). Petri Gábor (Bp., 1914. febr. 6. – Szeged, 1985. júl. 23.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1982). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1937– 1939-ben a bp.-i Szent István Kórház, 1939–1945-ben a Szabolcs u.-i Zsidó Kórház sebészetén dolgozott. 1945ben sebészi képesítést szerzett, 1945-től a szegedi I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1951-ben magántanár és docens, 1951-től uo. a sebészeti műtéttani int., 1958-tól az I sz. sebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1958-1962-ben rektor. Kutatási területe a sebészeti anatómia, a hipotermia, a posztoperatív betegek elektrolitháztartása, endokrin anyagcseréje, antidiuresise, a műtétek előkészítése volt, foglalkozott a gyakorlati sebészet számos problémájával is (vérzéses sokk, az ileus műtéti megoldása, szervátültetés stb.). Klinikáján végezték hazánkban az első vesetranszplantációt 1962-ben. Több hazai és külföldi társ. tagja, a M. Sebésztárs. elnöke, a MOTESZ elnöke volt. – Fm.: A gyomor- és nyombélfekély keletkezéséről és sebészi gyógyításának alapelveiről (Szeged, 1947); A műtéti előkészítés és a műtét utáni kezelés anyagcsere vonatkozásai (Kovács G.-ral, Bp., 1964); Sebészek, orvosképzés, egészségpolitika (Szeged, 1984); A sebészet biztonsága (Bp., 1985); A gyomor daganatai (Petri I.-nal, in: A daganatok sebészete, Bp., 1986) – Irod.: P. G. (SZOTE Almanach, 1971); P. G. közleményei 1947 és 1977 között (bibl., Szeged, 1978); Kovács G.: Dr. P. G. (Orv. Hetil., 1985); Kulka F.: P. G. (M. Tud., 1986); Gervain M. szerk.: P. G. sebészprofesszor (Szeged, 1987); Kulka F.: P. G. (Orv. Hetil., 1989); P. G.-emlékszám (Orvosképzés, 1990, 3. sz.); Baradnay Gy.: Emlékezés P. G.-ra (Orv. Hetil., 1996, 19. sz.). Petrilla Aladár (Lőcse, 1903. jan. 29. – Bp., 1968. júl. 5.) orvos, epidemiológus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1928-ban a László Kórház fertőző osztályán, 1928–1960-ban a OKI járványügyi osztályán dolgozott, 1943-ban a járványtan magántanára Kolozsvárott, 1948-ban Bp.-en. 1960–1963-ban a bp.-i, 1963–1968-ban a Pest m.-i KÖJÁL epidemiológusa. A járványvédelem tudományos megalapozásával és korszerűsítésével, egészségügyi statisztikával foglalkozott. – Fm.: Közegészségügyi statisztika (I–II. köt., Bp., 1943); Részletes járványtan (Bp., 1954); Epidemiologie des Keuchhustens (Jena, 1969) – Irod.: P. Á. (Orv. Hetil., 1968, 36. sz.); P. A. (Egészségtud., 1968, 4. sz.). Petz Aladár (Győr, 1888. dec. 10. – Győr, 1956. febr. 27.) orvos. 1914-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1914– 1918-ban katonaorvos, majd az I. és II. sz. sebészeti klinika tanársegéde. 1922–1950-ben a győri kórház 213 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON főorvosa és igazgatója. Módosította a Hültl-féle gyomorvarrógépet, számos orvosi műszert és szerkezetet szerkesztett. Tanulmányai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Nevezetes dolgozatot publikált a hasi katasztrófákról. – Irod.: Milkó V.: P. A. (M. Sebészet, 1956, 2. sz.); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958). Petz Lajos (Győr, 1854. – Győr, 1931. jún. 1.) orvos, megyei főorvos. 1877-ben Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1878-tól a bp.-i sebészeti klinika gyakornoka, 1881-től Győrben kórházi orvos, 1884-től főorvos és kórházigazgató. 1885-ben a közegészségtan magántanára, 1893-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. Közegészségtannal és orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Emlékirat a Beringer agg-mentés közegészségügyi berendezése tárgyában (Győr, 1883); A hypnotizmusról (Győr, 1886); A győri cholerajárvány 1866-ban (Bp., 1887); Győr a kisdedekért (Győr, 1890); Javaslat az új kórház létesítése tárgyában (Győr, 1890); A tuberkulózisról (Győr, 1891). Péczely Ignác (Monyorókerék, 1826. jan. 26. – Bp., 1915.) orvos, homeopatológus. 1848-ban nemzetőr, majd honvédtiszt, a szabadságharc után tisztviselő, fotográfus, rajztanár. Homeopata szerekkel gyógyított, amiért kuruzslással vádolták. Beiratkozott a pesti orvosi karra, ahol 1868-ban végzett, Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. A betegségek jeleit a szemben „íriszdiagnosztikával” kereste. – Fm.: A szivárványhártyáról (Bp., 1873); Utasítás a szemekből, kórisme tanulmányozásához (Bp., 1873); A tüdővészről... (Bp., 1884); Augendiagnostik (Tübingen, 1887). Péterfi Pál, kibédi (Sóvárad, 1792. febr. 17. – Marosvásárhely, 1861. márc. 17.) orvos, városi főorvos. Előbb tanár, majd 1824-ben Bécsben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1826-tól Sárospatakon, 1829-től Marosvásárhelyen orvos, itt 1831-től városi főorvos. Jelentős szerepet játszott a kolerajárványok leküzdésében. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de diabete (Bécs, 1824). Péterfi Tibor (Dés, 1883. jún. 22. – Bp., 1953. jan. 13.) orvos, egy. tanár. 1905-ben Kolozsvárott szerzett orvosi oklevelet, 1905–1908-ban az állattani tanszéken Apáthy István mellett dolgozott. 1908–1914-ben a bp.-i I. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1916-ban egy. magántanár, 1918-ban az anatómia tanára Pozsonyban. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt, így 1919 után emigrálnia kellett. Prágában, Jénában, Berlinben és Konstantinápolyban élt. 1935–1946-ban Isztambulban egy. tanár. 1946-ban hazatért, Bp.-en ny. r. egy. tanár lett. Kiemelkedő hisztológus volt. Elsősorban a zsigeri szervek kórbonctanával foglalkozott. Kidolgozta a mikroszkóp alatt végezhető műtétek (mikrokirurgia) módszertanát. – Fm.: Szövettan (Bp., 1909); Az idegrendszer és az érzékszervek szövettana (Bp., 1911); Die mikrochirurgische Methode (Jena, 1923) – Irod.: Kiss F.: P. T. (Orv. Hetil., 1953, 37. sz.). Pfeifer A. Klára (Bp., 1925. nov. 22. – Bp., 1973. márc. 6.) orvos, az orvostud. doktora (1971). Mihály András zeneszerző felesége. 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1947-től uo. a gyógyszertani int.-ben dolgozott. 1957-től adjunktus, 1963-tól az MTA Kísérleti Orvostudományi Int.-nek (KOKI) tud. főmunkatársa. A közp. idegrendszerre vonatkozóan végzett farmakológiai kutatásokat. 1957-től méregtant adott elő a bp.-i egy.-en. Öngyilkos lett. – Fm.: Cerebralis monoaminok funkciójának vizsgálata farmakológiai és farmabiokémiai módszerekkel (Bp., 1971) – Irod.: P. K. (Gyógyszerészet, 1973, 24. sz.). Pfeiffer Mihály (Késmárk, 1721. okt. 19. – Késmárk, 1809. nov. 7.) orvos, gyógyszerész, városi tiszti főorvos. Előbb gyógyszerész, majd 1745-ben Jénában orvosdoktori oklevelet szerzett. Visszatért Késmárkra, ahol városi tiszti főorvossá választották. Botanikával és vegyészettel foglalkozott. Meghonosította az indiai indigót, amelynek termesztését „nagyüzemben” végezte, jelentős vagyonra tett szert. – Fm.: Dissertatio medica inauguralis. De similitudine iudicationis et mortis in febribus acuti... (Jena, 1745). Pfisterer András (Buda, 1759 – Buda, 1825. aug. 13.) orvos, országos főorvos, orvoskari igazgató. 1784-ben Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet. Buda főorvosa, majd 1802-től helytartótanácsi bizottsági ülnök, országos főorvos, és mint ilyen, az orvosi kar igazgatója. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de mammaorum inflammatione (Buda, 1784). Pikler Emmi (Bp., 1902. jan. 20. – Bp., 1984. jún. 6.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1968). Péter György közgazdász és egy. tanár felesége. 1934-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1946-ig magánorvos. 1945–1946-ban a Nemzeti Segély szegedi vezetője, 1946-ban megalapította a Lóczy Lajos utcai Csecsemőotthont, amely 1965-től a Csecsemőotthonok Orsz. Központja. Ennek első igazgatója. Tevékenységének középpontjában a csecsemő és kisded harmonikus személyiségének kialakítása állt. Szerepe volt a szervezett gyermekápolónő-képzés átszervezésében. Szakmai tevékenysége az eü. felvilágosításra összpontosult. – Irod.: P. E. (Orv. Hetil., 1984, 33. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Plecker János Gottlieb (Brassó, 1745. okt. 7. – Brassó, 1795. szept. 20.) orvos, gyógyszerész. 1760–1769 között Brassóban, Sopronban, Bécsben és Lipcsében gyógyszerész. 1772-ben orvosdoktori oklevelet szerzett Lipcsében. 1772-től Brassóban városi orvos, 1787-től városi, 1790-től járási főorvos. – Fm.: De sensibus internis morborum causis (Lipcse, 1772). Plenck József Jakab (Bécs, 1735. nov. 28. – Bécs, 1807. aug. 24.) orvos, egy. tanár. 1760-ban a bécsi egy.-en szerzett orvosi oklevelet, majd a bázeli egy.-en tanított bonctant, sebészetet és szülészetet. 1763-ban sebész- és szülészmester lett, 1770 és 1783 között a nagyszombati, illetve a pesti egy. orvosi karán tanított gyakorlati sebészetet és szülészetet. 1783-ban a bécsi egy. orvosi karán (Josephinum) kinevezték a sebészet, a botanika és a kémia tanárává, 1785-től a katonai gyógyszertárak felügyelője is lett. A medicina majdnem minden területe számára írt egy. tankönyvet, az elsők között alkalmazott a szifilisz gyógyítására higanyt, osztályozta a bőrbetegségeket és a daganatokat. – Fm.: Anfangsgründe der Geburtshilfe (Bécs, 1768); Doctrina de morbis cutaneis (Bécs, 1776); Anfangsgründe der chirurgischen Vorbereitung-Wissenschaft für angehende Wundärzte (Bécs, 1777); Doctrina de morbis ocularum (Bécs, 1777); Anfangsgründe der Hebammenskunst (Pest, 1808) – Irod.: Győry T.: A magyar orvostudományi kar története, 1770–1935 (Bp., 1936). Plesch János (? 1878 – ? 1957) magyar származású orvos, belgyógyász. Berlinben, majd Angliában működött. Berlinben A. Einstein közeli barátja és házi orvosa volt. A kopogtatás egyik módszerét (Plesch-percussio), valamint más (colorimetriás, vérmennyiség-meghatározási stb.) módszereket dolgozott ki. Plósz Béla (Pest, 1863. máj. 19. – Bp., 1945) állatorvos. 1885-ben szerzett állatorvosi oklevelet az Állatorv. Tanint.-ben, 1891-ben a bp.-i egy. bölcsészeti karán doktori címet szerzett. 1887-től az Állatorvosi Főisk. sebészeti tanszékén tanársegéd, 1894-ben c. ny. r. tanár, 1897–1921-ben a sebészet, 1900-tól a szemészet ny. r. tanára. 1921-ben nyugdíjba ment, de a Földművelésügyi Min.-ban a lótenyésztés főigazgatója, majd helyettes államtitkár lett. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. –– Fm.: Sebészeti műtéttan (Bp., 1897); Általános sebészet (Bp., 1903); Részletes sebészet (I–II. köt., Bp., 1907–1911) – Irod.: Gouth Gy. E.: Megemlékezés P. B.ről (M. Állatorvosok Lapja, 1963). Plósz Lajos (Nagykőrös, 1809. – Bp., 1886. febr. 6.) orvos. 1832-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. A gróf Károlyi-család orvosa, a budapesti Kir. Orvosegyes. egyik alapítója (1837), első titkára. – Fm.: Beavató orvosi értekezés az elmerevedésről (Pest, 1832); A choleráról (Pest, 1866). Plósz Pál (Pest, 1844. okt. 9. – Bp., 1902. aug. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1880). Bécsben és Pesten hallgatott orvostudományt, az utóbbi helyen szerezte meg 1867-ben orvosi diplomáját. 1869–1870-ben Tübingenben tanulmányúton volt. E. F. E. Hoppe-Seyler mellett a patofiziológia elméletét és gyakorlatát vizsgálta. 1868-tól a pesti belgyógyászati klinikán dolgozott. 1871-ben a kórvegytan egy. magántanára lett. 1872–1974-ben Kolozsvárra nevezték ki az élet- és kórvegytan ny. r. tanárának. 1874-től Bp.-en az élet- és kórvegytan rk. tanára, 1882–1902-ben ny. r. tanár. Alapító tagja volt az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Kutatásai a mai értelemben vett biokémia területére terjedtek ki: a vérsavó vegyi összetételével, a fehérjék kémiájával, peptonokkal, az izmok kémiájával, valamint szőlészeti és borászati kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: A peptonok vegyi természete... (Akad. Ért., Bp., 1877); A fehérje szerepe és sorsa a szervezetben (Akad. Ért., Bp., 1878); A borászat könyve (Csanády G.-val, Bp., 1885); A diabetes mellitus (in: A belgyógyászat kézikönyve, I. köt., Bp., 1895); Zsírképződés cukorból a májban (Akad. Ért., Bp., 1901) – Irod.: P. P. Orv. Hetil., 1902); Lengyel B.: P. P. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 1904). Pogány Ödön (Devecser, 1886. febr. 3. – Bp., 1967. júl. 26.) orvos, fül-orr-gégész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1908-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908–1912-ben uo. a fül-orr-gégeklinika gyakornoka, 1912–1919-ben a Zsidó Kórház fülészetén alorvos, 1919–1920-ban az újpesti városi kórház főorvosa. 1919-ben magatartása miatt állásvesztésre ítélték, 1920–1945-ben magánorvos, 1930–1945-ben az Izr. Szeretetkórház főorvosa, 1945–1947-ben igazgatója. 1947-ben magántanár, 1947–1953-ban az oto-neurológiai oszt. vezető főorvosa az Orsz. Idegsebészeti Int.-ben. – Fm.: A labyrintus vizsgálatok különös tekintettel a központi idegrendszer megbetegedéseire (Bp., 1929); A vegetatív idegrendszer és a hallószerv (Bp., 1947) – Irod.: Alföldi J.: Megemlékezés P. Ö.-ről (Fül-Orr-Gégészet, 1968, 1. sz.); Bodó Gy.: P. Ö. (Orv. Hetil., 1967, 42. sz.); Varga Gy.: Szemelvények a magyar fül-orr-gégészet történetéből (Fül-Orr-Gégészet, 1973, 2. sz.). Póka László (Arad, 1908. ápr. 26. – Bp., 1990. ápr. 13.) orvos, sebész, onkológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1932-ben szerezte meg orvosi, 1935-ben sebészi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1932– 1935-ben a debreceni I. sz. sebészeti klinika gyakornoka, 1936–1942-ben a Rókus Kórház sebésze, 1942–1959ben az egri irgalmas, majd megyei kórház főorvosa, 1959–1969-ben a POTE I.sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1970-től az Orsz. Onkológiai Int. sebész főorvosa. Elsősorban rákos daganatok sebészetével, nyelőcső- és hasi sebészettel foglalkozott. Számos tanulmánya és könyve jelent meg. – Fm.: 215 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Érdekes esetek a sérülések köréből (Bp., 1941); A gyomorrák sebészeti gyógyításának időszerű kérdései (Bp., 1958); Tanulmányok a funkció és struktúra változásairól a dynamikus ileusban (Bp., 1975). Polgár István (Füzesgyarmat, 1888. jún. 2. – Szeged, 1954. ápr. 5.) orvos, nőorvos, c. egy. tanár. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912–1914-ben az I. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott, 1914–1916-ban katonaorvos, 1916–1920-ban a bp.-i I. sz. női klinikán, 1920–1925-ben a Poliklinikán orvos, 1925–1930-ban a szegedi szülészeti és nőgyógyászati klinikán tanársegéd. 1930–1944-ben szegedi kerületi nőgyógyász-szülész főorvos. 1944-ben visszatért a szegedi női klinikára: 1945–1947-ben mb. vezető, 1946-tól klinikai főorvos, 1947-ben c. egy. ny. rk. tanár, 1947–1953-ban intézeti tanár. Bábaképzéssel, középkáderképzéssel foglalkozott. – Fm.: Nőgyógyászat (egy. jegyz., Bp., 1952) – Irod.: Fekete S.: P. I. (M. Nőorvosok Lapja, 1954, 17. sz.); P. I. (Szegedi Egy.-i Almanach, 1921–1971). Politzer Ádám (Alberti, 1835. okt. 1. – Bécs, 1920. aug. 20.) magyar származású orvos, fülész, bécsi egy. tanár, a modern fülészet egyik megteremtője. 1854-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben. 1861-ben a fülgyógyászat magántanára, 1870-ben rk. tanár. 1873-ban Bécsben megalapította az első fülészeti klinikát. 1896-ban ny. r. tanár. Alapvető kutatásokat végzett a fülbetegségek kórtana terén (adhaesiv gyulladások, belsőfül-gennyedések stb.). A dobhártya otoscopiai részleteinek leírásával, hangvilla-vizsgálat kidolgozásával stb. fejlesztette a fülészeti diagnosztikát. Az általa bevezetett labda alkalmazása lehetővé tette a tuba auditiva inflatióját és a dobüreg izzadmányainak a kiszívását. A belsőfül műtéttanát is fejlesztette. A róla elnevezett fülkürt-befúvás leírója. Kiváló orvostörténész is. Az Arch. für Ohrenheilkunde című folyóirat megalapítója (1889) és első főszerkesztője. – Fm.: Die Beleuchtungsbilder des Trommelfeldes im gesunden und Kranken Zustande (Bécs, 1865); Zehn Wandtafeln zut Anatomie des Gehärorgans (Bécs, 1873); Lechburch der Ohrenheilkunde (Stuttgart, 1878); Geschichte der Ohrenheilkunde (Stuttgart, 1907–1913); Anatomie und Histologie des menschlichen Gehörorgans (1889). Pollák László (Nagyvárad, 1839. – Nagyvárad, 1886. febr. 2.) orvos, szakíró. 1863-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet. 1863–1867 között katonaorvos, 1867–1873-ban Nagyváradon hatósági, majd kórházi főorvos. Széles orvostársadalmi tevékenységet fejtett ki. Az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja (1879). Hazai és külföldi szaklapokban közegészségtani témájú írásokat közölt. – Fm.: A bőrbetegségekről (Nagyvárad, 1869); Javaslat a kéjkedés szabályozására... (Nagyvárad, 1870); A járványos agy-gerincz-agyburoklobról (Nagyvárad, 1880). Pólya Jenő Sándor (Bp., 1876. ápr. 30. – Bp., 1945. jan.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1898-ban Bp.-en szerezte meg, ezután (1898–1905) az I. sz. sebészeti klinikán gyakornok. 1905-ben sebész főorvos a Margit Kórházban, 1908-ban egy. magántanár, 1910-től főorvos a Szent István Kórházban. 1914-ben c. rk. tanár. 1919ben a Tanácsköztársaság idején a sebészeti klinika vezetője, ezért sokáig mellőzték. Tudományos munkássága a hasi sebészetre, a rák sebészeti kezelésére irányult, gyomorcsonkolási eljárását külföldön is alkalmazzák. Jelentősek a pankreasnekrózissal, a retrográd vérképzéssel, az epebetegségekkel, a rákkal kapcsolatos kutatásai. Ugyanígy idegsebészi tevékenysége is, a dekompressziós trepanációt az elsők között alkalmazta. Az Orv. Hetil.ban és a M. Orv. Lapjában számtalan esetleírást publikált. Orvostörténelemmel is foglalkozott. Az USA-ba hívták, de itthon maradt, a nyilas rémuralom áldozata lett. – Fm.: Az orvostudomány regénye (Bp. 1942) – Irod.: Milkó V.: P. J. emlékezete (Arch. Chir., 1948); Kapronczay K.: P. J. (Orv. Hetil., 1976, 2. sz.). Pólya József (Nagyszecs, Bars vm., 1802. jan. 1. – Bp., 1873. jún. 10.) orvos, az MTA tagja (lev. 1832, r. 1858). 1830-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán. 1831-ben a pesti kolerakórház igazgató-orvosa, 1932-től a Rókus Kórház orvosa. 1841-ben megszervezte az első hazai magán elmegyógyintézetet – a mai Róbert Károly krt.-i Kórház területén –, amely csak három évig működött. 1848-ban az orsz. koleraválasztmány elnöke lett, 1849-ben a Belügymin. eü.-i osztályán működött. A szabadságharc bukása után teológiai tanár. Élettannal, szőlészettel, botanikával is foglalkozott. Jeles könyvillusztrátor is volt. – Fm.: Értekezés az ember bélférgeiről (Pest, 1830); Summa observationum, quas de cholera orientali (Leipzig, 1831, németül: Beobachtungen über die Asiatische Cholera, Meissen, 1832); Observationes de herpete (Pest, 1837); De hydriatria nonnulla (Buda, 1838); Az állatország természettörténeti képterme (Jardin és Treitschke után ford., I– V. füzet, Pest, 1841–1842); Tudnivalók a Pesten felállított privát elmekórintézetről (Pest, 1842); Az ember nemi tekintetben (I. füzet, Pest, 1848) – Irod.: Török J.: P. J. emléke (Bp., 1876); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Vértes O. A.: Egy ismeretlen reformkori szakszótár (Bp., 1959); R. Harkó Viola: P. J. (Orv. Hetil., 1973); Kádár Z.: P. J., természetrajzi műveltségünk reformkori úttörője (Biológiai Tanulmányok, 1974); Batári Gy.: P. J. „Gyógyászat”-ának első korszaka 1861-1867 (Orv. Hetil., 1974); Kapronczay K.: P. J. emlékezete (Orv. Hetil., 1998); Kiss L.: 125 éve hunyt el az első magyar őrjintézet megalapítója, P. J. (1802–1873) (Orv. Hetil., 1998).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Poór Ferenc (Bp., 1871. szept. 29. – Szeged, 1936. ápr. 26.) orvos, egy. tanár. Poór Imre fia. Orvosi oklevelét 1897-ben Bp.-en szerezte meg. 1900–1905-ben tanársegéd a bp.-i bőrklinikán, 1907-ben egy. magántanár, 1910–1917-ben a Rókus, 1917–1922-ben a Szt. István Kórház főorvosa. 1923-tól ny. r. tanár a szegedi egy. orvosi karán. A funkcionális bőrgyógyászati diagnosztika megteremtője. – Fm.: A syphilis kórtana és gyógyítása (Bp. 1914); Dermatológia (Bp., 1922) – Irod.: Berda K.: P. F. (Orv. Hetil., 1936); P. F. (Venerol. Szle, 1936, 14. sz.). Poór Imre (Dunaföldvár, 1823. okt. 13. – Bp., 1897. aug. 20.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1864). Piarista szerzetes és tanár lett. A szabadságharc idején beállt honvédnak, végigharcolta a szabadságharcot. Kilépett a szerzetesrendből, 1855-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti egy. orvosi karán. 1857től tanársegéd a pesti belgyógyászati klinikán, 1857–1859-ben társszerkesztője az Orvosi Hetilapnak, 1859-ben a bőrgyógyászat magántanára, a Rókus Kórház bőrgyógyászati osztályának megszervezője és főorvosa. 1860ban megalapította a Gyógyászat c. folyóiratot, amely ellenfóruma lett a Pesti Orvosi Iskola néven ismert orvosi csoportnak és az Orv. Hetil-nak. Jelentős bőrgyógyász, műszavak szótárának szerkesztője, az orvosi érdekvédelmi mozgalmak szervezője. – Fm.: A görvégek (scrofulides), vagyis a görvély okozta bőrbántalmak (Pest, 1860); A szükségesb orvosi műszavak deák, magyar, német zsebszótára (Nékám S.-ral, Pest, 1861); A bőrfarkas (lupus) oki viszonya a görvélyhez (scrofulosis) (Gyógyászat, 1864); Adatok a természet orvosi célszerűségéhez (Akad. Ért., 1865); A bőrbetegségek természetes rendszere (Gyógyászat, 1869); Emlékbeszéd Sauer Ignác felett (Pest, 1871); Az iblany hatása bujakórban (Gyógyászat, 1872) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Antall J.: Egy ismeretlen levél. P. I. szakítása Markusovszky Lajossal (Orvostört. Közlem., 1969); Szállási Á.: P. I. (Orv. Hetil., 1973). Pórszász János (Bp., 1923. jún. 11. – Pécs, 1974. máj. 30.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1968). 1949ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1949–1955-ben a bp.-i gyógyszertani int.-ben tanársegéd, 1955–1967-ben a SZOTE élettani int.-ben adjunktus, majd tszv., 1967-től a sebészeti műtéttani int.ben docens, 1970–1974-ben a POTE gyógyszertani int. igazgatója, egy. tanár. Több tud. társaság tagja. Gyógyszertani és élettani kutatásokat végzett. A Mydeton és a Spiractin kifejlesztése fűződik a nevéhez. Élettani kutatásai a szimpatikus idegrendszer biokémiájára, elektrofiziológiájára irányultak. Közel száz közleményt publikált. – Irod.: P. J. (Orv. Hetil., 1974., 51. sz.). Posewitz Sámuel (Olaszi, 1780. szept. 1. – Igló, 1871. jan. 1.) orvos, megyei főorvos. 1826-ban Pesten szerzett orvosdoktori oklevelet. 1830-tól a Szepesség főorvosa, 1837–1838-ban Gräfenbergben Priznitz gyógymódját tanulmányozta, amit Ó-Tátrafürden meghonosított. 1839-ben ilyen gyógyintézetet alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis medicina de scorbuto (Bécs, 1826). Posewitz Tivadar (Szepesigló, 1851. dec. 2. – Bp., 1917. jún. 12.) orvos, geológus. 1874-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1875–1878-ban a freiburgi bányászati akadémián tanult, 1879-től katonaorvos Kelet-Indiában, ahol 1884-ig szolgált. Geológiai kutatásokat is végzett. 1885-ben hazatért, 1887-től a Földtani Int. geológusa, 1908-tól főgeológus. Jelentős érdemei vannak Borneo, a Magas-Tátra, az iglói medence és a Máramaros-vidék geológiai feltárásában. – Fm.: Borneo (Berlin, 1889); A Szepesség, Magas Tátra és a Szepesi Középhegység (Bp. 1898); Petróleum és aszfalt Magyarországon (Bp., 1906) – Irod.: Jellinek J.: A magyar természetjárás története (Bp., 1939). Pósta Sándor (Pánd, 1888. nov. 25. – Bp., 1952. nov. 4.) orvos, fogorvos, olimpiai bajnok. 1914-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Az I. vh. alatt katonaorvos, majd magángyakorlatot folytatott. 1924-ben Párizsban a kardvívás egyéni olimpiai bajnoka, tagja a 2. helyezést elért kardcsapatnak, a bronzérmes tőrcsapatnak. Sportújságírással is foglalkozott, sportkarikatúrákat is rajzolt. – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Pozsgay József (Egyed, 1906. szept. 17. – Bp., 1975. nov. 24.) orvos. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-ben a kecskeméti vm.-i kórház nőgyógyásza, 1932–1936-ban a Szt. István Kórházban sebész, majd uo. a fül-orr-gégészeti osztályon alorvos. 1940-ben fül-orr-gégész szakorvos, 1940–1957-ben a Poliklinikán alorvos, 1957–1966-ban az Állami Kórház fül-orr-gégész főorvos. Fülészeti műtéttannal foglalkozott, tökéletesítette a Hinsburg-féle ozaena-műtétet. – Irod.: Heckenast O.: P. J. (Fül-Orr-Gégészet, 1976, 3. sz.). Prandt Ádám Ignác (Pétervárad, 1739 – Pest, 1817. júl. 15.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1768-ban Bécsben szerezte meg, 1770-ben a nagyszombati egy. orvosi karára a gyakorlati orvostan egy. tanárává nevezték ki. A magyar orvosi kar első öt tanárának egyike. Kezdetben élettant és gyógyszerismeretet, majd kórtant és gyógyszertant, végül különös kór- és gyógytant adott elő – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de vesicantibus (Bécs, 1768) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). 217 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Preisich Kornél (Szolnok, 1869. jún. 15. – Bp., 1955. jan. 1.) orvos, az orvostud. doktora (1952). 1894-ben a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, 1894-től Bókay János mellett gyakornok a Stefánia Gyermekkórházban. 1900-ban egy évet külföldön töltött ösztöndíjasként, bakteriológiai és gyermekgyógyászati tanulmányokat folytatott. 1904-től a Szt. László Kórház orvosa, illetve főorvosa. 1905-ben egy. magántanár. 1930-ban c. rk. tanár. Allergiával, tbc-vel és gyermekkori fertőző betegségek kórtanával foglalkozott. – Fm.: Az angolkórság (Bp., 1908); Általános haematológia (Bp., 1908); A vörhenyről (Bp., 1913) – Irod.: Surányi Gy.: P. K. (Gyermekgyógy., 1955). Preisz Hugó (Ruma, Horváto., 1860. szept. 21. – Bp., 1940. júl. 5.) orvos, bakteriológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1912, r. 1923). 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1901-ben a bp.-i orvosi kar kórbonctani és törvényszéki orvostani Int.-ben dolgozott. 1890–1891-ben külföldi (német, belgiumi, francia) int.-ekben végzett kutatásokat. 1891–1906-ban az Állatorvosi Főisk. bakteriológiai lab. vezetője. 1894ben uo. ny. r. tanár, 1895–1931-ben a bakteriológia, 1914–1931-ben az általános kór- és gyógytan ny. r. tanára. A bakteriológia tudományának megalapítója hazánkban. A földművelési miniszter megbízásából megszervezte a bakteriológiai állomásokat. Az I. vh. alatt a kolera- és tífusz-, később a diftéria elleni oltóanyag termelésének irányítója. A rágcsálók pszeudotuberkulózisát okozó P.-Nocard-féle baktérium felfedezője. Kutatásai a szarvasmarhák és sertések fertőző betegségeire, a bakteriofágok vizsgálatára, a lépfene-baktériumok eltérő viselkedését okozó összefüggésekre irányultak. – Fm.: A szív fejlődési rendellenességeiről (Bp., 1885); Adatok a veleszületett szívbajok tanához (Bp., 1890); Összehasonlító tanulmányok a bacillaris pseudotuberculossokról (Bp., 1893); A gyermekek diphteriás hüléseiről (Bp., 1895); Tanulmányok a sertéspestis és sertésseptikaemia (sertéskolera és sertésvész) okára vonatkozólag (Bp., 1897); Bakteriológia (Bp., 1899); A pestisről (Bp., 1900); Vizsgálatok a lépfenebacillus variálásáról és szelidülésének mibenlétéről (Eger, 1911); Die Bakteriophagie vornehmlich auf Grund eigener Untersuchungen (Jéna, 1925); Az infectio és immunitas tanának elemei (Bp., 1936); Az általános kórtan vázlata (Went I.-nal és Sántha K.-nal, Bp., 1939) – Irod.: S. J.: P. H. (Gyógyászat, 1940); Manninger R.: P. H. (Állatorvosi Lapok, 1940); Alföldy Z.: P. H. és a magyar mikrobiológia (Orvostört. Közlem., 1958); Karasszon D.: In honorem professoris H. P. (Annales Immunologia Hungariae, 1986); SzentIványi T.: Megemlékezés Hutÿra Ferencről és P. H.-ról születésük 125 éves évfordulóján (M. Állatorv. Lapja, 1986). Preysz Kornél (Pest, 1859. júl. 14. – Kolozsvár, 1914. febr. 1.) orvos, egy. tanár. Előbb banktisztviselő, 1888ban orvosdoktori oklevelet szerzett Bp.-en. Előbb a bp.-i I. sz. belklinika gyakornoka, 1891-től a kolozsvári orvosi karon az élet- és szövettan tanára, majd rk. tanár. 1893-től a Belügymin.-ban a fürdőügyek referense, a Balaton Fürdőigazgatóság első igazgatója (1892), 1893-tól a fürdőügyek országos közegészségügyi felügyelője. Fürdőüggyel kapcsolatos írásai hazai szak- és napilapokban jelentek meg. – Fm.: Az idegbetegségek balneotherapikus kezelése... (Bp., 1889); A Balaton fürdői és azok hatásai (Bp., 1893); Fürdőügyünk haladása (Bp., 1903); Balaton fürdői (Bp., 1894); Hazai sósfürdők (Bp., 1894); A klíma hatása (Bp., 1894); A mesterséges ásványvizek (Bp., 1895). Probstner Artúr (Bp., 1886. szept. 20. – Bp., 1974. márc. 9.) orvos, nőorvos, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1909–1910-ben uo. a gyógyszertani int.-ben, 1910–1912-ben a II. sz. női klinikán, 1912–1924-ben a Szt. János Kórházban nőgyógyász, 1914–1918-ban ezredorvos. 1920–1921-ben Németországban ösztöndíjas. 1923–1933-ban a debreceni női klinikán adjunktus, 1933-ban magántanár, 1933– 1953-ban a bp.-i Alföld u. Kórház főorvosa, 1939-ben c. rk. tanár, 1953–1963-ban a Csepeli Kórház nőgyógyász főorvosa. 1938-1948-ban a M. Nőorv. Lapját szerkesztette. Női rákbetegségekkel, röntgen-terápiával foglalkozott. – Fm.: Szülészet. Orvostanhallgatók és orvosok részére (Debrecen, 1927) – Irod.: P. A. (M. Nőorv. Lapja, 1974, 5. sz.). Prochnow József (Vörösvár, 1857. júl. 7. – Bp., 1922. jan. 22.) orvos. 1881-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1892-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1894-ben egy. magántanár, 1892–1885-ben a bp.-i Ker. Betegsegélyző Pénztár főorvosa, 1895–1922-ben a Szt. István Kórház főorvosa. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének a főtitkára (1892–1896), a bp.-i Szanatóriumi Egyes. főtitkára (1894–1904), a Bp.-i Orvosi Kör elnöke (1902–1914), a Gyógyászat és a Honvédorvos c. folyóiratok munkatársa, szerkesztője. Sebészeti műtéttannal és hadi sebészettel foglalkozott. – Fm.: Útmutató a hadisebészetben (Bp., 1912) – Irod.: Lévy L.: P. J. (Gyógyászat, 1922); Szállási Á.: P. J. (Orv. Hetil., 1982). Puder Sándor (Bp., 1899. márc. 10. – Bp., 1955. jan. 24.) orvos, orvostörténész. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1925-ben a pécsi egy. kórboctani int.-ben dolgozott. 1925–1934-ben a budakeszi Erzsébet királyné Szanatórium tüdőszakorvosa, 1934–1935-ben a bp.-i III. sz. belklinika adjunktusa, 1935–1948-ban az OTI főorvosa. 1948–1950-ben a Korányi F. Szanatórium igazgató-főorvosa, 1950-ben politikai okok miatt leváltották, ezután beosztott orvos a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. 1946-ban egy. magántanár, 1948-ban megalapította a Pneumonologia Danubiana c. szaklapot. A tbc klinikumával és 218 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kezelésével foglalkozott, jeles Paracelsus-kutató, szépirodalmi munkássága is jelentős. – Fm.: Állapota kielégítő (Szubjektív kórtörténet, előszó: Karinthy Frigyes) (Bp., 1930); Szépirodalom és orvostudomány (Bp., 1933); A tuberkulózis aktuális kérdései (I–XIX. füzet, Bp., 1937). Puky Ákos (Kükemező, 1845. máj. 5. – Bp., 1905. okt. 4.) orvos, sebész. Bécsben és Pesten tanult, orvosi oklevelét 1870-ben Bécsben szerezte, ahol sebész- és szülészmesteri képesítést is kapott. 1870–1883-ban a bécsi- és a bp.-i sebészeti klinikán dolgozott, az utóbbiban Lumniczer Sándor mellett. Majd 1884-től a Vöröskereszt Erzsébet királyné Kórházának sebész főorvosa. 1875–1877-ben külföldi tanulmányúton volt állami ösztöndíjjal, német, angol és francia sebészeti klinikákat látogatott meg, Edinburghban az antiszeptikus sebkezelést tanulmányozta Lister professzornál, amit később itthon meghonosított és alkalmazott. – Fm.: A sebek kezelése, különös tekintettel Lister antiseptikus módszerére... (Bp. 1879, 2. jav. és bőv. kiad.: 1885); Golyvák kezeléséről (Orv. Hetil., 1889); Carcinoma recti Kraske szerinti műteti esetének bemutatása (Orvosegy. Évkönye, 1889) – Irod: Schachter M.: P. J. (Gyógyászat, 1905). Purjesz Béla (Mindszent, 1884. júl. 1. – Szeged, 1959. szept. 14.) orvos, egy. tanár. 1907-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1901–1919-ben a kolozsvári egy. orvosi karának I. sz. belklinikáján gyakornok, 1915-ben egy. magántanár. 1921-ig Kolozsvárott magángyakorlatot folytatott, ahol az általa alapított Erdélyi Orvosi Lapot szerkesztette. 1921-ben Mo.-ra jött, a szegedi orvosi kar belklinikáján tanársegéd, 1926-tól adjunktus, 1930-ban a belklinika mb. igazgatója, 1931-től ny. r. tanár. 1945–1946-ban az egyetem rektora. A szíverek és a vérkeringés betegségeivel, daganatok diagnosztikájával, jódanyagcserével és sportorvostannal foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászati betegségek syndromái (Szeged, 1951) – Irod.: P. B. (Orv. Hetil., 1959). Purjesz Zsigmond (Szentes, 1845. – Bp., 1896. febr. 17.) orvos, orvostörténész. 1869-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1870-től a pesti II. sz. belklinikán tanársegéd Korányi mellett, 1877-től az orvostörténelem egy. magántanára, 1873-tól szerkesztője az Orvosi Zsebnaptárnak. Elsősorban az ókor orvostudományával, az Ebers-papyrus orvostörténeti jelentősévével foglalkozott. – Fm.: Az Ebers-féle orvosi papyrus (Bp., 1876); A belgyógyászat tankönyve (Bp., 1885) – Irod.: P. Zs. (Orv. Hetil., 1896, 40. sz.); Kapronczay K.: Az orvostörténetírás története (Orvostört. Közlem., 1987). Purjesz Zsigmond (Szentes, 1846. – Bp., 1918. jan. 27.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, Purjesz Béla unokaöccse. Orvosi oklevelét 1869-ben a pesti orvosi karon szerezte. 1871-től tanársegéd a kolozsvári OrvosSebészi Tanint.-ben, 1872-től az akkor szervezett egyetem belklinikáján. 1876-ban a belgyógyászati diagnosztika magántanára, 1880-tól a belgyógyászat ny. r. tanára Kolozsvárott. – Fm.: A kórisme megállapítására szükséges vizsgálati módszerek (Bp., 1874); Különös kór- és gyógytan kézikönyve (Bp., 1874) – Irod.: Jancsó M.: P. Zs. (Gyógyászat, 1918, 58. sz.). Purkircher György (Pozsony, 1530. – Pozsony, 1578.) orvos, botanikus. Orvosi tanulmányokat Wittenbergben, majd Padovában folytatott, 1563-ban avatták orvosdoktorrá. Wittenbergben Melanchton is tanára volt, 1561-ben eclogát írt nagynevű tanára halálára. 1564–1565-ben Párizsban botanikát hallgatott. 1566-ban hazatért, Pozsony város orvosa lett. Híres botanikus kerttel rendelkezett. Barátja, a belga botanikus, Clusius az általa meghonosított amerikai babot Phaseolus Purkircherianusnak nevezte el. Verseket is írt. – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (I. köt., Bp., új kiad., 1960); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Kneifel M.: P. Gy. (Bp., 1942). Putnoky Gyula (Körmöcbánya, 1901. nov. 14. – Bp., 1985. okt. 17.) orvos, patológus, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1925-től a László Kórház kórbonctanán, 1929–1935-ben a szegedi kórbonctani és kórszövettani int.-ben, majd 1935-től a bp-i II. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott. 1936ban Németországban, 1938-ban Angliában ösztöndíjas. 1942–1945-ben a kolozsvári, 1946–1953-ban a marosvásárhelyi kórbonctani int. igazgatója, ny. r. tanár. 1953–1962-ben az OTKI kórboctani tanszékén docens, majd 1962-től tszv. egy. tanár a labordiagnosztikai tanszéken. Elsősorban daganatimmunitással kapcsolatos szerológiával foglalkozott, majd a szívizom, a nyálkahártya és a strúma kórszövettanát vizsgálta. Kísérletekkel igazolta a Salmonella typhi gennyesedést okozó hatását. Meghonosította a szövettenyésztést, elsőnek bizonyította a boncolási anyagból végezhető bakteriológiai vizsgálatok jelentőségét. – Fm.: Laboratóriumi vizsgálatok indicatiója és értékelése (Fischer A.-lal, Bp., 1961); A kísérletes daganatos betegség néhány problémája. A daganat, szervezet és külvilág viszonyának néhány kérdése (Bp., 1963) – Irod.: P. Gy. (Morphol. és Igazságügyi Szle., 1986, 26. sz.).

23. R


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Radnai Béla (Bp., 1912. jún. 12. – Bp., 1990. dec. 19.) orvos, kórboncnok, főorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1936–1949-ben a László Kórház kórbonctanán segédorvos, 1949–1951-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, 1951–1978-ben az István Kórház kórboncnok főorvosa. 1943–1950-ben az bp.-i I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1971-ben c. docens. Jeles kórboncnok, 60 tudományos közlemény szerzője, az OTKI szakorvosképzés előadója, az ETT patológiai és onkológiai bizottságának tagja, a Dél-Pesti Orvosetikai Bizottság elnöke. – Fm.: Adatok a rheumatoid artgritis extraarticularis érelváltozásainak pathomorphologiájához (kand. dissz., Bp., 1968). Radnót Magda (Vicsápapáti, 1911. okt. 17. – Bp., 1989. febr. 3.) orvos, szemész, az MTA tagja (lev. 1961, r. 1976), az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1952), Állami-díjas (1965). A Nemz. Szemészeti Akad. alapítója (1979), a Római Orvosi Akad. lev. tagja (1981), a hallei Leopoldina Német Term. Tud. Akad. külső tagja (1970), a M. Szemorvosi Társ. elnöke (1982), számos hazai és külföldi szakmai társaság r. és lev. tagja, elnökségi tagja, 1972–1976-ban az Európai Szemorvostárs. elnöke. 1935-ben Pécsett szerzett orvosi oklevelet, 1937-ben szemész szakorvos. 1936–1940-ben hazai egyetemeken ösztöndíjas. 1939–1940-ben az Áll. Szemkórház orvosa, 1940–1946-ban a bp.-i szemklinikán tanársegéd, 1946–1950-ben adjunktus, 1946-tól magántanár, 1951–1982-ben tszv. egy. tanár Bp.-en. Főleg szemészeti patológiával, glaukómával, a szemészet endokrinológiai vonatkozásaival foglalkozott. A Szemészet c. folyóirat főszerkesztője (1950–1989). – Fm.: Die patologische Histologie der Träuendrüse (Basel, 1939); Szemészeti patológia (Bp., 1951, németül: 1952, oroszul: 1958, több kiadásban is); Trachoma (Bp., 1952, 2. kiad. 1954); A szem sérülései (Bp., 1952); Neuroendokrine Beziehungen zur Ophthalmologie (Bp., 1961); A szembetegségek atlasza (I–II. köt., Bp., 1963, több nyelven is); Die Röntgendiagnostik der träuenableitenden Wege (Gáll J.-sal, Bp. – Zürich, 1966); A szemészet alapvonalai (Bp., 1971, 1978); Szembetegek vizsgálata (Bp., 1976) – Irod.: Varga Edit: R. M. (Orv. Hetil., 1989, 10. sz.). Radó Sándor (Kisvárda, 1890. jan. 8. – New York, 1972. máj. 4.) orvos, pszichoanalitikus. 1911-ben államtudományi, 1915-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i egy.-en. 1915–1919-ben katonaorvos, 1920-ban Németországban telepedett le. Jelentős szerepe volt a német pszichoanalitikus mozgalom megszervezésében és tevékenységének kiterjesztésében. 1932-ben az Egyesült Államokba ment, 1933-tól a New York-i Columbia Egy. pszichiátriai professzora, a pszichoanalitikai tanszék és klinika igazgatója. 1956–1958-ban a New York-i Áll. Egy. orvosi központja pszichiátriai továbbképző iskolájának a professzora és dékánja. Ő szervezte meg az USA-ban az első pszichoanalitikai tanfolyamot, tagja volt New York állam elmeeü.-i tanácsának. A Pszichoanalitikai Akad., az Am. Pszichoanalitikai Társ. elnöke, tagja volt az USA Orvosszövetségének, az USA Orvosi Akad.-nak, egyik alapítója az Amerikai M. Orvostárs.-nak. – Irod.: Psychoanalysis of Behavior: Collected Papers (I–II. köt., NewYork – London, 1956). Raffy Ádám (Vértes, 1898. aug. 14. – Bp., 1961. nov. 30.) orvos, író. Orvosi tanulmányait Bp.-en, Kolozsvárott és Frankfurtban végezte. 1924-től Aradon, 1938-tól Nagyváradon volt körzeti orvos. 1947-ben áttelepült Mo.-ra. Orvostörténelemmel, illetve szépirodalommal, filmforgatókönyvek és rádiójátékok írásával foglalkozott. – Fm.: A máglya (Bp., 1936); A léleklátó. Mester életregénye (Bp., 1937); A bölcsek köve (Nagyvárad, 1941); Vesalius (Bp., 1951) – Irod.: Benedek M.: R. Á. (M. Csillag, 1943); Sebestyén K.: R. Á. (Pester Lloyd, 1956. dec. 15.); Jékely Z.: Búcsú R. Á.-tól (Élet és Irod., 1961, 49. sz.). Ragetti János (Békés, 1914. márc. 5. – Szeged, 1988. jan. 19.) gyógyszerész. 1936-ban gyógyszerészi, 1939ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1936–1940-ben a bp.-i gyógyszerészi int.-ben dolgozott, 1940–1945-ben a debreceni REX Gyógyszertár oszt. vezetője, 1945–1950-ben gyógyszertártulajdonos, 1952– 1980-ban Békés m. főgyógyszerésze. A SZOTE gyógyszerészeti karán előadó, a gyógyszertári hálózat szervezője. A Rozsnyay Mátyás emlékverseny tagja, jeles szakíró, közleményei a Gyógyszerészet c. folyóiratban jelentek meg. – Irod.: R. J. (Eü. Dolgozó, 1988, 4. sz.). Raisz Gedeon (Lándok, 1840 – Pusztaszentlőrinc, 1908.) orvos. 1862-ben a pesti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1863–1869-ben a sárospataki ref. főiskola, 1869–1894-ben Nagymihály orvosa. 1894-ben a Belügymin. eü.-i osztályának h. vezetője, egyik szerkesztője az orvosi rendeletgyűjteménynek, 1869-ben egyik alapítója Zemplén vm. Orvos-gyógyszerész Egyletének, 1872–1873-ban szerepe volt a Zemplén vm.-i kolerajárvány leküzdésében. – Fm.: Az iszákosságról és az ellene való védekezésről (Sátoraljaújhely, 1889); A kolera elleni védőintézkedések külföldön (Gyógyászat, 1890); A közegészségügy fejlesztésének jövő irányáról és várható eredményeiről (Gyógyászat, 1890) – Irod.: Kerekes P.: R. G. (Bp., 1910). Raitsits Emil (Bp., 1883. febr. 1. – Bp., 1934. márc. 24.) állatorvos. 1904-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.en. 1924-től az Állatorvosi Főisk.-án tanársegéd, 1925-ben rk. tanár. Elsősorban kynológiával foglalkozott, megalapította a M. Kutyatenyésztő c. lapot (1933), a telivér kutyák tenyésztőinek szövetségét, évente elnöke volt


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a szervezésében 1924-től meginduló éves kutyakiállításoknak. – Fm.: A magyar kutyák (Bp., 1924) – Irod.: Abonyi L.: R. E. (A kutya, 1967). Rajka Ödön (Bonyhád, 1890. júl. 21. – Bp., 1972. jan. 19.) orvos, bőrgyógyász, az MTA lev. tagja (1949). 1912-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. 1912-től egy. gyakornok, 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1947ben az Apponyi Poliklinika bőrgyógyásza, 1922-től főorvosa, a Teleia rendelőint. orvosa. 1947–1962-ben a Főv. István Kórház főorvosa, 1962–1966-ban h. ig. 1946-ban magántanár, 1949–1951-ben c. ny. rk. tanár a bp.-i orvosi karon. Főleg allergiás megbetegedésekkel, a mikrobák bőrbetegségekben játszott szerepével foglakozott. Több terápiás módszert dolgozott ki. A Bőrgyógyászat c. folyóirat szerkesztője. Tiszteletére a M. Bőrgyógyász Társ. (amelynek elnöke volt) Rajka Ödön-emlékérmet alapított. – Fm.: Allergieerscheinungen der Haut (Lerner J.-vel, Halle, 1927); Asthma, ekzema és rokon kórképek az allergia tanának tükrében (Hajós K.-lyal, Bp., 1944); A fizikai allergia elmélete (Bp., 1950); Bőr- és nemibetegségek (Szodoray L.-sal, Bp., 1952); Allergiás betegségek (társszerzőkkel, Bp., 1967) – Irod.: Kesztyűs Lóránd: R. Ö. (M. Tud., 1971, 4. sz.). Rakonitz Jenő (Bp., 1899. márc. 28. – Bp. 1963. jún. 21.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi tanulmányait Bp.-en, Firenzében és Pécsett végezte, utóbbi helyen szerzett orvosi oklevelet 1924-ben. 1925–1929-ben a bp.-i ideg- és elmeklinikán tanársegéd, 1946-ban egy. magántanár, 1948-tól a Szabolcs u. Kórház, illetve az OTKI főorvosa, idegklinikájának igazgatója, ny. r. egy. tanár. Főleg a vegetatív idegrendszer kórtanával foglalkozott, elsőként írta le a heredodegeneratív biballismus kórképét. – Fm.: Die Eigenerkrankung des Corpus Luysii. Der erste heredodegenerative Biballismus-Fall. (Zeitschrift f. Neur. u. Psych., 1933) – Irod.: Nyírő Gy.: Prof. R. J. (Ideggyógy. Szle., 1963). Ranschburg Pál (Győr, 1870. jan. 3. – Bp., 1945. jan. 12.) orvos, egy tanár. 1896-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet, majd az ideg- és elmeklinikán működött. 1899-ben megalapította az első hazai pszichofizikai laboratóriumot. 1915-től a Poliklinika főorvosa, 1909-ben egy. magántanár, 1918-ban c. rk. tanár, 1928-ban megalapította a M. Pszichol. Társ.-ot, amelynek 1928–1931-ben elnöke, később tb. elnöke. A szellemi működés mechanizmusát és élettanát vizsgálta, jelentősek gyermekpszichológiai kutatásai. Ő fogalmazta meg az elmebeli tévedések mechanizmusát meghatározó gátlási tételt. Az emlékezés vizsgálatára műszert szerkesztett (Ranschburg-mnemometer). – Fm.: A szellemi működések kór- és gyógytana (Bp., 1905); Das kranke Gedächtniss (1911); Pszichológiai tanulmányok (I–II. köt., Bp., 1914); Az emberi elme (I–II. köt., Bp., 1923); Az emberi tévedések törvényszerűségei (1939) – Irod.: Schnell János: R. P. (Embernevelés, 1946). Ratkóczy Nándor (Pécs, 1891. máj. 9. – Bp., 1977. máj. 27.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1916-ban az I. sz. belklinika röntgengyakornoka, 1916–1922-ben a II. sz. közp. egy.-i rtg-int.-ben tanársegéd, 1922-től a II. sz. belklinika rtgfőorvosa, 1922-ben magántanár, 1932-ben c. rk. tanár, 1942–1962-ben ny. r. tanár a bp.-i rtg-tanszéken. 1956– 1972-ben a az Orsz. Röntgen- és Sugárfizikai Int.-ben igazgató. Számos külföldi társ. tb. tagja, 1953-tól a M. Radiológus Társ. elnöke. A gyomor és a nyombél funkcionális rtg-vizsgálatával, rtg-diagnosztikával, sugárterápiával foglalkozott. Felismerte a lymphogranulomatosis daganatjellegét. Kidolgozta az ún. Ratkóczyvédőülést, amely rtg-átvilágításnál a padlótól a mellkas közepéig sugárvédelmet biztosít. Mo.-on ő nyújtott be először sugárvédelmi javaslatot (1928-ban!) a megfelelő szakbizottságnak. – Fm.: Belgyógyászati röntgendiagnosztika (Bp., 1925); A lymphogranulomatosis kór- és gyógytana (1938); Röntgenológia (Hajdú I.vel és Wald B.-val, I–II. köt., Bp., 1948); Radiológia (Bp., 1959); A magyar röntgenológia bibliográfiája (Bp., 1974) – Irod.: Zétényi Gy.: R. N. (M. Radiol., 1977, 4. sz.); Gimes B.: R. N. (Radiol. Közl., 1977, 3. sz.). Rauss Károly (Mernye, 1905. febr. 1. – Pécs, 1976. febr. 27.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1953). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1931ben az OKI-ban gyakornok Preisz Hugó mellett, 1931–1939-ben adjunktus, 1939–1946-ban a bakteriológiai oszt. vezetője, 1943-ban magántanár. 1946–1951-ben a pécsi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, 1951– 1975-ben a mikrobiológiai int. igazgatója, egy. tanár. 1964–1967-ben rektorhelyettes. 1934–1935-ben európai tanulmányúton volt. Több külföldi társ. tagja. Kutatási területe a szerológia, az antigén szerkezetének vizsgálata, oltóanyag-előállítás, -bevizsgálás. Ő állapította meg a Morgan-bacillus rendszertani helyzetét. – Fm.: Dysentéria (szerk., Bp., 1955); Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Bp., 1960); Orvosi mikrobiológia és immunitástan (társszerzőkkel, Bp., 1967) – Irod.: Kétyi I.: R. K. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.). Rayger Károly (Pozsony, 1641. szept. 21. – Pozsony, 1707. jan. 14.) orvos. Pozsonyban, Altdorfban, Wittenbergben tanult. 1667-ben Strassburgban avatták orvosdoktorrá. 1668-tól Pozsony városi orvosa. I. Lipót császár udvari orvossá és országos főorvossá nevezte ki. Írt a himlőről, az influenzáról, a betegségeket boncolással tisztázta. Jelentős botanikus volt, gyógynövénykönyvet is kiadott. Kidolgozott egy ma is használatos eljárást az élveszületettség kimutatására (Rayger-féle úszópróba). – Irod.: Gombocz Z.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). 221 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Rayger Károly (Pozsony, 1675 – Pozsony, 1731. febr. 5.) orvos, Rayger Károly (1641–1707) fia. Itáliában és Hollandiában tanult, 1698-ban Altdorfban avatták orvosdoktorrá. Hazatérése után Pozsony város orvosa, apja híres botanikus kertjének továbbvivője volt. Természettudományi kutatásokat folytatott, rendszeresen végzett boncolásokat. – Fm.: Exercitatio Anatomica Physiologica de Fluidorum Catholicorum foetus motu... praeside j. Mauricio Hoffmanno (Altdorf, 1695) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I–II. köt., Bp., 1929). Raymann János Ádám (Eperjes, 1690 – Eperjes, 1770. ápr. 23.) orvos. 1712-ben Leidenben avatták orvosdoktorrá. 1713-tól Eperjes és Sáros vm. főorvosa, természettudományi megfigyeléseket végzett. Foglalkozott meteorológiával, járványüggyel, botanikával stb. A himlő ellen variolizációt alkalmazott. Szakmai írásai az Ephemerides Acad. Imp. Nat. Curiosorumban, a Nov. Act. Imper. Nat. Curiosorumban, az Acta Vratislaviensisben, az Annales Physico Medicae Vratislaviensesben stb. jelentek meg. – Fm.: Historia medica Variolarum Eperiesini... anno 1717 (Annales Physico Medicae Vratislavienses, 1717); Historica expositio proventuum terrae in Hungaria superiore (uo., 1718); De Rheumatismis et doloribus artuum arthritis Eperiesini in Hungaria (uo., 1720) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I–II. köt., Bp., 1929). Rácz Sámuel (Pest, 1744. márc. 30. – Pest, 1807. febr. 24.) orvos, egy. tanár. 1773-ban szerezte orvosi oklevelét Bécsben, majd Nagybányán kamarai orvos. 1783–1807-ben a pesti orvosi karon az élettan tanára. A sebészi tanfolyamokon magyar nyelven is előadott, a m. nyelvű orvosi tankönyvek kiadásának szorgalmazója, elindítója. – Fm.: Az emberi élet általános ismeretét tanító könyv (Buda, 1772); A physiológiának rövid summája (Pest, 1789); A borbélyi tanításoknak első darabja. Az anatómiáról (Pest, 1794); A borbélyi tanításoknak első darabja. A törvényes orvosi tudományról (Pest, 1794); Orvosi praxis (Buda, 1801) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Rádóczy Gyula (Kiskunhalas, 1932. ápr. 9. – Bp., 1998. nov. 26.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, numizmatikus. Gyógyszerészi tanulmányait 1950-ben Szegeden kezdte el, de 1953–1957 között – politikai okok miatt – nem folytatta, végül 1960-ban szerzett oklevelet Bp.-en. Ekkor kezdett gyógyszerészettörténettel és numizmatikával foglalkozni. 1967-ben a szacharin-tablettázó üzem vezetője lett. Két szabadalmával felgyorsította a termelést. 1980-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, tud. főmunkatársa lett. 1983-ban gyógyszerészettörténelemből egy. doktori címet szerzett, majd 1984-ben bölcselettudományból is doktorátust tett. A M. Gyógysz. Társ., a M. Orvostörténeti Társ. vezetőségi, a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társ. tagja, a M. Numizmatikai Társ. főtitkára, később elnöke lett. Szerkesztette a Magyar Numizmatikai Közlem.-et. A magyarországi gyógyszernormatívák fejlődése 1729–1985 között c. disszertációjával a gyógyszerészettud. kandidátusa lett. – Fm.: Mária Terézia pénzverése (Bp., 1982); A magyar pénz története (Bp., 1989) – Irod.: R. Gy. (Orvostört. Közl., 1999). Rákosi Miklósné, Szentpéteri Gabriella (Cinkota, 1929. aug. 3. – Bp., 1969. febr. 6.) gyógyszerész, növényanatómus. 1950-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1959-ben a BOTE-en doktorált. 1950-től az ELTE alkalmazott növénytani tanszékén tanársegéd, majd adjunktus. 1968-tól eü. szakközépiskolai igazgató, 1970-től gyakorló gyógyszerész. Fejlődéstannal, növényi szövettannal foglalkozott. – Irod.: R. Mné. Sz. G. (Gyógyszerészet, 1969, 6. sz.). Rátz István (Sátoraljaújhely, 1860. júl. 30. – Bp., 1917. febr. 28.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1903). 1886-ban a bp.-i orvosi karon szerezte orvosi oklevelét, 1886–1889-ben a szemklinikán, illetve a közegészségtani tanszéken működött, 1889-ben az Állatorvosi Főisk.-án a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1890-től rk. tanár, a kórbonctani tanszék vezetője, 1892-ben az ált. kórtan és kórbonctan ny. r. tanára. 1904-ben javaslatára állították fel a halkórtani állomást Tihanyban. 1915-től az állati parazitológia magántanára. Kórszövettannal és parazitológiával foglalkozott. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt, szerkesztette a Gazdák Évkönyve (1892), a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből (1897-től), az Állategészségügy és az Állatorvosi Lapok c. periodikákat és az Állatorvosi Könyvtár c. könyvsorozatot. – Fm.: A szárnyasok kolerája (Bp., 1891); A baromfiak fertőző betegségei (Bp., 1894); Az élősdiek mint az állatbetegségek okozói (Bp., 1896); A sertésvész (Bp., 1896); Újguineai Cestodák (Bp., 1900); Az öröklés és kórtani jelentősége (Bp., 1902); Új és kevéssé ismert mételyek (Bp., 1903) – Irod.: Zimmermann Á.: Dr. R. I. emlékezete (Bp., 1917 és 1926); Hut˙ra F.: R. I. levelező tag emlékezete (Bp., 1918); Karasszon F.: R. J. (Orv. Hetil., 1985, 29. sz.). Rávnay Tamás (Regőce, 1893. máj. 7 – Szeged, 1963. júl. 14.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1920-ban szerzett orvosi oklevelet Bp.-en, azután a bőrgyógyászati klinikán működött. Az I. vh. alatt katonaorvos. 1921-től a debreceni bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, 1930-ban adjunktus, 1928-ban egy. magántanár, 1932-ben c. rk. tanár, 1940-től a szegedi orvosi kar ny. r. tanára, 1962–1963-ban az egy. rektora, a M. Dermatológiai Társ. elnöke (1956–1960), illetve társelnöke, az MTA Délvidéki Szakcsoportjának elnöke. 222 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Foglalkozási bőrbetegségek kórtanával foglalkozott. – Fm.: Pyodesmák (Liebner E.-vel, Bp., 1957) – Irod.: Földvári F.: R. T. (Orv. Hetil., 1963, 33. sz.); Sipos K.: R. T. (1893–1963) (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1964, 2. sz.). Rázsó István (Bp., 1926. okt. 5. – Bp., 1977. nov. 21.) gyógyszerész. 1951-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1951–1957-ben katonai gyógyszerész, 1957–1963-ban az Eü. Min.-ben szakelőadó, 1963–1967-ben a Főv. Gyógyszertári Közp. főgyógyszerésze, 1967-től a Gyógyszertári Közp. igazgatója. Megszervezte a kerületi főgyógyszerészi hálózatot. A Gyógyszerkönyv és az Eü. Dolg. c. lap szerkesztő bizottságának tagja. – Irod.: R. I. (Gyógyszerészet, 1977, 21. sz.). Regéczi Nagy Imre (Miskolc, 1854. okt. 29. – Bp., 1891. márc. 10.) orvos, fiziológus, főisk. tanár. 1877-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1878–1879-ben Boszniában szolgált katonaorvosként, 1879– 1884-ben a bp.-i élettani int.-ben tanársegéd, 1881-ben egy. magántanár. 1891-től ny. r. tanár az Állatorvosi Főisk.-án. Biofizikával és hematológiával foglalkozott. – Fm.: A vérátömlesztés (Orv. Hetil., 1878); A vérnyomásról (Orv. Hetil., 1880); Experimentelle Beiträge zur Frage des Porret’schen Muskelphaenomenes (Bonn, 1889) – Irod.: Kapronczay K.: R. N. I. levelei a boszniai okkupáció idejéből (Orvostört. Közl., 1977, 7476. sz.); Kapronczay K: R. N. I. (Orv. Hetil., 1979). Regöly-Mérei Gyula (Bp. 1908. nov. 21. – Bp., 1974. aug. 18.) orvos, anatómus, sebész, orvostörténész, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1954). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936ban a II. sz. sebészeti, 1936–1947-ben a fül-orr-gége klinikán tanársegéd, 1947–1974-ben a kórbonctani int.-ben tanársegéd, docens. 1936-ban magántanár, 1961-ben c. egy. tanár. 1957–1964-ben az MTA Orvostörténeti Biz. titkára, 1968–1972-ben a M. Orvostört. Társ. alelnöke. A fül-orr-gégegyógyászat klinikumával, majd orvostört. kérdésekkel foglalkozott. Semmelweis betegségének paleopathológiai, II. Béla és felesége csontjainak kórbonctani értékelését adta meg. 1958-ban Weszprémi-díjat kapott. – Fm.: A középfül phyisológiája és pathológiája csecsemőkorban (Bp., 1954); Az ősemberi és a későbbi emberi maradványok rendszeres kórbonctana (Bp., 1962); Akik legyőzték a betegségeket (Bp., 1963); Élet, egészség, betegség (Buga L.-val, Bp., 1965); Korányi Sándor élete és tudományos munkássága (Bp., 1967); Semmelweis betegségének pathológiai rekonstrukciója, katemnesztikus elemzése és paleopathológiai vizsgálata (Bp., 1969) – Irod.: Hidvégi J.: R. M. Gy. (Orv. Hetil., 1974. dec. 1.); R. M. G. (Orvosegyetem, 1974. szept. 1.). Reichard József (Ungvár, 1903. jún. 10. – Bp., 1974. aug. 27.) orvos, ortopéd sebész. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1928–1931-ben a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász, 1931–1946-ban a Nyomorék Gyerekek Kórházában ortopéd sebész, 1946–1949-ben a SOTE I. sz. gyermekklinikáján tanársegéd, 1949-től klinikai főorvos, 1960-tól egy. docens. 1951–1971-ben a Nyomorék Gyerekek Áll. Kórházában főorvos, 1964-től az Apáthy István Kórház gyermekortopéd főorvosa. A veleszületett csípőficam és a dongaláb – a leggyakoribb ortopéd elváltozások a csecsemőkorban – korai kezelésére új módszereket és műtéti eljárásokat dolgozott ki, több újítása volt ezen a területen. – Fm.: Gyermekorthopédia (in: Gyermekgyógyászat, egy. jegyz., Bp., 1951) – Irod.: R. J. (Orvosegyetem, 1977. szept. 26.). Reinbold Béla (Kolozsvár, 1875. dec. 13. – Szeged, 1927. dec. 10.) orvos, egy. tanár. 1900-ban szerezte orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1900-tól a kolozsvári élettani int. munkatársa, 1907-ben magántanár, 1909ben rk. tanár, 1918-ban az élettani tanszéken ny. r. tanár. 1921-től a Szegedre áthelyezett egy. tanára, az orvosi vegytan professzora. 1927–1928-ban az egy. rektora. Jelentős biokémikus: a hasnyálmirigy enzimjének és a hemoglobinnak a biokémiai tulajdonságait kutatta. – Fm.: Élettani gyakorlatok (Bp., 1914); Über die Zersetzung des Deutfarbstoffs durch Trypsin (Szeged, 1922) – Irod.: Veress E.: R. B. (Orv. Hetil., 1927, 51. sz.). Reisinger János (Győr, 1784. máj. 24. – Pest, 1852. febr. 12.) orvos, egy. tanár. 1806-ban a pesti orvosi karon szerezte orvosi oklevelét, sebészmesteri képesítését. 1807-ben Szegeden orvos, 1807-től a pesti orvosi karon a természetrajz tanszék h. tanára, 1810-től az állattan és az ásványtan tanára, 1848-ban nyugdíjba ment. 1825– 1826-ban az egy. rektora. Jelentős botanikus és mineralógus, növény- és állatvédelemmel is foglalkozott. – Fm.: Enchiridion anorganosiae (Buda, 1820); Specimen ichthyologiae... (Buda, 1830); A nemek különbsége és elsősége természet-, boncz- és élettani tekintetben (Kolozsvár, 1845); Állattan a gerinczesekről (I–II. köt., Buda, 1848) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Rejtő Sándor (Bp., 1888. jan. 20. – Bp., 1945. febr. 6.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd 1906–1908-ban a berlini fül-orr-gége klinika gyakornoka Jansen professzor mellett. 1908-ban egy. magántanár, 1915-ben a fülészet c. rk. tanára, 1929-ben ny. rk. tanára. 1926–1945-ben az Új Szent János Kórház főorvosa, eü.-i főtanácsos. A fül anatómiájával és élettanával foglalkozott. – Fm.: A fülgyógyászat kézikönyve (Bp., 1922) – Irod.: R. S. (Orv. Hetil., 1955).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Remetei Filep Ferenc (Nagyszeben, 1898. márc. 11. – Körmend, 1977. ápr. 3.) orvos, sebész. 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1922–1923-ban Mezőhegyesen, 1923–1926-ban Pestújhelyen, 1926–1929-ben a szegedi sebészeti klinikán sebész, illetve tanársegéd, 1929–1931-ben Gyulán szanatóriumi sebész főorvos, 1931-től Körmenden főorvos, kórházigazgató. Közel 100 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. 1958–1964-ben a Nyugat-Dunántúli Sebészcsoport elnöke, később díszelnöke. – Fm.: Körmend egészségügyének története (Kapronczay K.-lyal, Körmend, 1983). Rencz Antal (Debrecen, 1901. jan. 26. – Debrecen, 1976. júl. 1.) orvos, röntgenológus, egy. tanár. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1922–1930-ban a bp.-i Közp. Röntgen Lab.-ban Elischer Gyula munkatársa, 1930–1939-ben az intézmény igazgatója. 1939–1941-ben az Ungvári Áll. Kórház igazgató-főorvosa. 1946–1966-ban a debreceni I. sz. sebészeti klinika rtg-laboratóriumának vezetője, egy. tanár. 1948-ban magántanár, 1953–1956-ban Albániában szaktanácsadó. Kutatási területe az rtg-diagnosztika szinte valamennyi kérdése, az emlőrák kezelése területén jelentős eredményeket ért el. – Irod.: Murányi K.: R. A. (M. Radiol., 1976, 4. sz.). Reök Iván (Szeged, 1894. máj. 16. – Bp., 1967. nov. 1.) orvos, sebész, kisgazdapárti politikus. 1921-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1921–1924-ben bécsi gyakorló orvos, 1924–1929-ben Jugoszláviában, Újvidéken élt, magángyakorlatot folytatott. 1929-től az OTI pestújhelyi munkabizt. kórházának főorvosa. 1945-ben belépett a Kisgazdapártba és az orvoscsoport elnöke lett. 1945 novemberétől az Orvosszakszervezet alelnöke, 1946–1947-ben társelnök, 1948-ban ismét alelnök. 1945. nov. – 1949. máj.-ban parlamenti képviselő. 1945–1947-ben az Orsz. Közeü.-i Tanács és a Bp.-i Önkéntes Mentőegyes. igazgatótanácsának a tagja, 1947–1948-ban az Orsz. Luther Szövetség elnöke. 1950-től a Főv. Tanács tagja, 1945 után az Uzsoki u.-i Kórház sebész főorvosa. – Fm.: A sebész találkozik az istennel (Bp., 1942); A szellemi világ (Bp., 1948); Boldogság és szenvedés (Bp., 1948). Reuter Camillo (Resicabánya, 1874. febr. 11. – Pécs, 1954. dec. 5.) orvos, egy. tanár. 1901-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1901–1914-ben a bp.-i egy. elme és idegklinikáján tanársegéd. Az I. vh. idején a zágrábi helyőrségi kórház parancsnoka, 1917-ben az elme- és idegkórtan egy. magántanára Bp.-en. 1918-tól a pozsonyi, 1920-tól a pécsi egy. orvosi karán az elme- és ideggyógyászat ny. r. tanára. 1945-ben vonult nyugdíjba. Elmekórtannal foglalkozott, de helytörténeti és népszerűsítő turisztikai írásai is megjelentek. – Fm.: Az elmekórtan haladása (Orv. Hetil., 1902); Adatok az elmebajok casuistikájához (Orv. Hetil., 1903); A terhesség alatt fejlődött elmezavar (Gyógyászat, 1903); A gyöngeelméjűség alapján fejlődő elmezavarok (Orv. Hetil., 1905); Ájulásszerű histeriás rohamok (Elme és Idegkórtan, 1908) – Irod.: Szállási Á.: R. C. (Orv. Hetil., 1974). Rex Ferenc (Debrecen, 1886. márc. 17. – Debrecen, 1959. aug. 2.) gyógyszerész, szerkesztő, gyógyszernagykereskedő. 1908-ban gyógyszerészi, 1914-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1912-ben Debrecenben megalapította a Hatvani Pharmakochemiai Laboratóriumot, amelyből a későbbiekben a Rex Chemiai Gyár és Gyógyszernagykereskedés fejlődött ki. Ez a vállalat vetette meg az 1945 után létrejött Biogál Gyógyszergyár alapjait. 1930-tól szerkesztette a debreceni Orvosok és Gyógyszerészek Lapját. – Irod.: Baradlai J. – Bársony E.: A magyarországi gyógyszerészet története (Bp., 1930); Varga P.: R. F. (Gyógyszerészet, 1977, 17. sz.). Réczey Imre (Pest, 1848 – Bp., 1913. okt. 31.) orvos, egy. tanár. 1871-ben a pesti egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét, 1874-ben sebészmesteri képesítést is kapott. 1875-től a Rókus, 1885-től a Szt. István Kórház sebész főorvosa. 1876-ban egy. magántanár, 1884-ben c. rk. tanár, 1892–1913-ban a bp.-i I. sz. sebészeti klinika igazgatója és ny. r. tanár. 1886–1888-ban az Orv. Hetil. szerkesztője, 1890–1894-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyes. elnöke. Plasztikai sebészettel és sérvműtétekkel foglalkozott, a Dollinger-iskola mellett a nevéhez fűződik a másik magyar sebészeti iskola megteremtése. Számos cikke jelent meg a Klinikai Füzetekben és különféle német folyóiratokban. Nagy részben ő írta a Pallas Nagy Lexikon sebészeti szócikkeit. – Fm.: Csontok rosszindulatú álképletei (Orv. Hetil., 1876); A tábori sebészet az utolsó 150 év alatt Poroszországban (Orv. Hetil., 1876); Az idült csípőizületi lob kezelésének mai elvei (1883); A vese kiirtásáról (Orv. Hetil., 1883); A mai sebészet fejlődése (Orv. Hetil., 1885); A bőralatti veserepedésekről (1890); A sebészeti gümős betegségek (Klinikai Füzetek, 1890); Sebgyógyítás drain nélkül (Orv. Hetil., 1895); Jegyzetek az általános sebészetről (Bp., 1900); A sebészet újabbkori fejlődése (Bp., 1910) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Borszéky K.: R. I. (Orv. Hetil., 1913); Schrächter M.: R. I. (Gyógyászat, 1913); Kapronczay K.: R. I. (Orv. Hetil., 1973). Rényi Kázmér (Aranyosmarót, 1921. márc. 21. – Bp., 1969. máj. 5.) orvos, belgyógyász, orvosőrnagy. 1945ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1946–1950-ben kórházi belgyógyász, 1950-től hivatásos katonaorvos, 1950–1952-ben csapatorvos, 1952-től a Közp. Kat. Kórház belgyógyász főorvosa. A műtéti sokk


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON belgyógyászati kérdéseivel, a sebészeti intenzív terápiával foglalkozott. – Irod.: R. K. (Honvédorv., 1969, 6. sz.). Réti Endre (Bp., 1911. márc. 4. – Bp., 1980. ápr. 6.), orvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1963). Orvosi tanulmányokat Bolognában, majd Párizsban végzett, itt szerzett orvosi oklevelet 1940-ben. Előbb a francia ellenállás partizán orvosa, majd hazatérése után munkaszolgálatos lett a szovjet fronton. Fogságba esése után csatlakozott a magyar partizánokhoz. 1945 után előbb pártfeladatokat teljesített, majd a TIT főtitkára lett. 1966-tól a Bp.-i Orvostud. Egy. Közp. Könyvtárának az igazgatója. Az 1950-es évektől foglalkozott orvostörténelemmel, 1958-tól az Orvostörténelmi Szakcsoport vezetőségi tagja, 1968–1970-ben a M. Orvostört. Társ. főtitkára, 1970–1972-ben elnöke, később tb. elnöke lett. 1970–1976 között a Nemzetk. Orvostört. Társ. főtitkárhelyettese, a Montpellier-i egy. tb. doktora (1974). Orvostörténelmi munkássága a hazai orvosi múlt majdnem minden területére kiterjedt, témáit főleg életutak kutatásában lelte meg. Közel 200 tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Fm.: Magyar darwinista orvosok (Bp., 1963); Nagy magyar orvosok (Bp., 1954); A magyar orvosi iskola mesterei (szerk., Bp., 1969); Orvosi disszertációk (Bp., 1973). – Irod.: Birtalan Gy.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp., 2002). Réthi Aurél (Kaposvár, 1884. aug. 7. – Bp., 1976. máj. 21.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1907–1909-ben külföldön ösztöndíjas, 1909–1911-ben a bp.-i I. sz sebészeti klinikán műtőnövendék, 1911–1914-ben a königsbergi egy. fül-orr-gégeklinikáján tanársegéd, 1914–1918-ban katonaorvosként különböző helyőrségekben kórházi sebész. 1919–1937-ben a bp.-i Zita Kórház fül-orr-gége főorvosa, 1937–1941-ben a Szt. István, 1941–1945-ben a Maglódi úti (ma Bajcsy-Zsilinszky) Kórház főorvosa, 1945–1967-ben a Rókus Kórház oszt. vez. főorvosa. 1947-ben ny. rk. tanár. A fül-orr-gégészet anatómiájával, szövettanával, élettanával és műtéttanával foglalkozott, több gégészeti műtéti eljárás kidolgozója (stenosis velopharyngealis, pharyngotomia, ozaenaműtétek, laryngectomia stb.). A gége rtg-vizsgálatára speciális rétegfelvételi technikát dolgozott ki. – Fm.: Chirurgie der Verengerungen der oberen Luftwege (Stuttgart, 1959) – Irod.: R. A. prof. 90 éves (Magyar Nemzet , 1974. aug. 7.). Réthy Pál, Schlotterbeck (Szarvas, Békés vm., 1809. jan. 17. – Békéscsaba, 1896. ápr. 20.) orvos. 1836-ban a pesti orvosi karon szerzett orvosdoktori oklevelet. Tanulmányai befejezése után Békéscsabán működött, 1838tól városi orvos. Nagy szerepe volt a himlőoltás bevezetésében. 1854-ben városi kórházat alapított. Foglalkozott orvosetikai kérdésekkel, érdekvédelemmel, csecsemőhalandósággal és orvostörténelemmel. – Fm.: Szegényeket ápoló- és kórintézet felállításáról Békéscsabán (Szarvas, 1847) – Irod.: Haas L.: Békés vármegye hajdana (I–II. köt., Pest, 1870). Révész György (Kaposvár, 1915. márc. 26. – Bp., 1986. dec. 23.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, kandidátus (1963). 1940-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1940–1942-ben a Horthy M. Kórházban, 1942–1945-ben a Szabolcs u. Kórházban segédorvos, 1945–1951-ben a Rókus Kórház adjunktusa, 1951-től hivatásos katonaorvos, előbb a Közp. Honvédkórház, majd 1955-től a Tiszti Kórház fül-orr-gégeosztályának a vezetője, orvosalezredes. 1967-től a SOTE fül-orr-gége klinikájának tszv. egy. tanára, klinikai igazgató. 1975től az Orsz. Fül-orr-gégészeti Int. igazgatója. Foglalkozott a mechanikus-akusztikus transformatio műtéti helyreállításával, a gége mikrochirurgiai módszereinek hazai bevezetője. Közel 100 közlemény szerzője. 1966tól a M. Fül-orr-gégészeti Társ. főtitkára, több hazai és külföldi társaság tagja, tb., illetve lev. tagja. – Fm.: Fülorr-gégegyógyászat (Jakabfi J.-vel, Bp., 1973); Fül-orr-gégebetegségek (Bp., 1978) – Irod.: R. Gy. (Orv. Hetil., 1987). Révész Margit, Hrabovszky Józsefné (Bácsfeketehegy, 1885. aug. 25. – Bp., 1956. ápr. 21.) orvos, gyermekpszichológus. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1911-ben szellemi visszamaradott gyermekek számára magánintézetet alapított Budán, majd 1917-től a gyógypedagógiai főiskolán a kísérleti lélektan előadója. Gyermeklélektannal foglalkozott. – Fm.: Experimentelle Beiträge zur Psychologie der moralisch verkommenen Kinder (Bp., 1911); Az erkölcsileg züllött gyermek javító és gyógyító nevelésének pszichológiai irányelvei (Bp., 1918); A nő lélektana Kretschmar tanai szempontjából (Bp., 1924); Az erkölcsi fogyatékosok orvosi védelme (Bp., 1927); Az orvos szerepe a nehezen nevelhető gyermekek és fiatalkorúak fejlesztésében (Kalocsa, 1924); Háború sújtotta gyermekek (Köznevelés, 1948, 2. sz.) – Irod.: Környei B.: R. M. (Ideggyógy. Szle., 1956, 8. sz.). Révész Vidor (?, 1886. – Bp., 1939. júl. 1.) orvos. Orvosi oklevelét 1910-ben szerezte meg Bp.-en. 1911-től szanatóriumi főorvos. Jelentős röntgen-diagnoszta. A M. Röntgen Társ. főtitkára (1924–1929), majd elnöke (1928–1932). – Irod.: Haas L.: R. V. (Gyógyászat, 1939).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Réz József Imre (Gyöngyös, 1756. nov. 2. – ?) orvos, szemész. A pesti egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét 1781-ben. Nagyváradon, Aradon, Gyulán folytatott orvosi gyakorlatot, kapcsolatba került a magyar jakobinusokkal, 1794-ben felségsértésért bíróság elé került, 1795-ben halálra ítélték, de I. Ferenc az ítéletet bizonytalan ideig tartó várbörtönre változtatta. Spielbergben raboskodott. 1804-ben szabadult. Pesten szemorvos, 1809-ben franciabarátságért és felségsértésért ismét egy évre bebörtönözték. Szabadulása után feltehetően külföldre, Franciaországba távozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis de cataraca oculi (Pest, 1791) – Irod.: Kapronczay K.: R. J. (Orv. Hetil., 1981). Rhorer László (Bp., 1874. okt. 18. – Bp., 1937. aug. 25.) orvos, egy. tanár. 1897-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1899-től tanársegéd, 1902-től magántanár az Állatorvosi Főisk.-án, 1907-től a bp.-i orvosi karon. 1908-ban c. rk. tanár az Állatorvosi Főisk.-án, 1910-ben uo. az orvosi fizika ny. r. tanára, 1923-tól a pécsi egy.-en az orvosi fizika és röntgenológia ny. r. tanára. Jelentős radiológiai kutatásokat végzett. – Fm.: A vizelet aciditásának elektrometrikus úton való meghatározása (Orv. Hetil., 1901); A fehérjék savkötőképességének meghatározása (Mathem. és Term. tud. Ért., 1902); Orvosi physikai chemia (Bp., 1911, 2. kiad. 1922); Physika (Bp., 1914) – Irod.: Orbán Gy.: A magyar radiológia úttörői. R. L. (M. Radiol., 1955, 1. sz.); Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1975). Richter Gedeon (Ecséd, 1872. szept. 23. – Bp., 1944. dec. 14.) gyógyszerész. Három éves gyakornokság után a kolozsvári tudományegy. gyógyszerészeti int.-ben kapott végbizonyítványt, majd Bp.-en bölcsészeti tanulmányokat is végezve 1895-ben szerezte meg gyógyszerész oklevelét az orvoskaron. Több pesti gyógyszertárban gyakornok, majd 1897–1901-ben Németországban, Franciaországban és Angliában és Olaszországban tanulmányozta a korszerű gyógyszertermelési eljárásokat. 1901-ben – örökölt ecsédi birtokát eladva – megvásárolta az Üllői úti Fekete Sas patikát. Labor.-ban hazánkban elsőként állítottak elő organoterápiás készítményeket, főként állati szervekből (pl. a mellékveséből előállított vérnyomásemelő hatású adrenalint, amely Tonogen Suprarenále Richter néven került forgalomba). Ebből a laboratóriumból fejlesztette ki a későbbiekben Kőbányán Mo. első gyógyszergyártó üzemét, amelyhez kapcsolódóan utóbb külföldi képviseleteket (az első 1908-ban Milánóban) nyitott, illetve Bukarestben és Londonban leányvállalatot is létesített. A II. vh. éveiben a zsidótörvények rendelkezései nyomán vezetői működését megvonták, kitiltották saját gyárából. A nyilasok a vh. végnapjaiban a pesti Duna-parton meggyilkolták. – Irod.: R. G. Vegyészeti Gyár (Bp., 1927); Kapronczax K. – Magyar L. szerk.: A Richter Gedeon Rt. 100 éves története (Bp., 2001). Richter Hugó (Kőszeg, 1887. aug. 21. – Bp., 1945. ápr. 24.) orvos, ideggyógyász. 1910-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1910–1912-ben gyakornok az ideggyógyászati klinikán, 1912-ben tanársegéd az agyszövettani int.-ben. 1924-től főorvos a bp.-i Zsidó Kórházban, 1928-ban egy. magántanár. Jelentős kutatásokat végzett a migrénnel és a tabesszel kapcsolatban. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Rigler Gusztáv (Dunamocs, 1868. nov. 4. – Bp., 1930. aug. 30.) orvos, egy. tanár. 1891-ben végzett a bp.-i orvosi karon. 1891-től tanársegéd a közegészségtani int.-ben, Fodor József asszisztense a szerológiai kísérleteknél. 1899-től a közegészségtan ny. r. tanára a kolozsvári orvosi karon, majd Szegeden, 1926–1930-ban a bp.-i orvosi karon. Jeles tankönyvíró, gyakorlati kézikönyvek szerkesztője. Kutatási területe az iskolaegészségügy és a balneológia volt. Az állami tisztiorvosi tanfolyamok szervezője. – Fm.: Az egészségtani vizsgálatok módszerei (Bp., 1894); A typhus-bacillus vándorlása a talajban (Bp., 1898); Das Blut mit Typhusbacillen inficierter Thiere (Fodor J.-fel, Bp., 1898); Közegészségtan és a fertőző betegségek (Bp., 1910); Az 1831.iki cholera betörésének története (Kolozsvár, 1915); A közegészségtan és a járványtan rövid tankönyve (Bp., 1922) – Irod.: Andriska V.: R. G. (Orv. Hetil., 1930). Ringelhann Béla (Eger, 1917. febr. 19. – Eger, 1999. ápr. 15.) orvos, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1958), doktora (1970). 1942-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezése után frontszolgálatra vezényelték, betegellátás közben súlyos sebesülést szerzett, amiért leszerelték. 1943-tól a Szent Rókus Kórház kórbonctani, majd laboratórium-diagnosztikai részlegében működött. 1951– 1964-ben az egri Megyei Kórház laboratóriumi főorvosa. Főleg a hematológia, azon belül az anaemiák, az eritropoésis és a hemolizis kérdéseivel foglalkozott. 1964-ben a Ghanai Tud. Akad. Közegészségtani Int.-nek a tud. főmunkatársa lett, az afrikai haemoglobinopathiák tanulmányozásával bízták meg. A laboratóriumot átszervezte, amely az újonnan megalapított (1966) Ghanai Orvostud. Egy. klinikai-kémia tanszéke lett, ennek tszv. egy. tanárává nevezték ki. Sokrétű kutatásai során szűrővizsgálatokat szervezve kutatta a nyugat-afrikai populációban az alfa-thalassaemia gén előfordulásának gyakoriságát, majd mindezek alapján a thalassaemia africanát önálló mutaciónak minősítette. Hazatérése után (1973) a SOTE II. sz. belklinikájának, majd 1974– 1975-ben az ORFI labor.-ának a főorvosa lett. A hematológia vezető nemzetközi folyóirataiban publikált, tagja lett a Nemzetk. Haematológiai Társ.-nak, a Nemzetk. Kémiai Szöv.-nek, a Ghanai Biokémiai Társ.-nak. Hazatérése után a hazánkban előforduló béta-thalassanemia molekuláris karakterizációjával és a haemoglobin226 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON opathiák hazai szűrővizsgálatainak megszervezésével foglalkozott. Súlyos betegsége miatt nyugdíjba vonult, és ekkor kezdett el elmélyültebb módon foglalkozni a magyar orvostörténelemmel. Előbb az egri orvosi iskola történetét (1979), majd a haemaglobinopathiák, a malária, a Magyarországon előforduló fertőző betegségek és járványok történetét, a klinikai kémia fejlődését tanulmányozta. A M. Orvostört. Társ. alelnöke (1976–1990), majd tb. alelnöke volt. Megkapta a Zsamboky János- (1984), a Weszprémi István- (1990), valamint a Jendrassik Ernő-emlékérmet (1985). Több alkalommal a Markusovszky-díjat. – Fm.: Nyugat-afrikai haemoglobinopathiák inclusive thalassaemiák összefoglaló ismertetése (Konoety Ahulu-val, Ferrara, 1970) – Irod.: R. B. (Orvostört. Közl., 2001). Ritoók Zsigmond (Nagyvárad, 1870. jan. 5. – Bp., 1938. okt. 1.) orvos, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893–1895-ben az I. sz. belklinikán gyakornok, 1902-ig tanársegéd, 1910ben egy. magántanár, 1911–1935-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1931-ben c. rk. tanár, 1933–1935-ben a fővárosi közkórházak igazgatója, 1903–1908-ban az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja, 1909–1917-ig jegyzője, 1920–1938-ban elnöke. – Fm.: Adatok az arterio-sclerosis aetiológiai viszonyaihoz (Orv. Hetil., 1896); A szívzörejek diagnosztikus értékéhez (Klin. Füz., 1899); Vitás kérdések az endocarditisek pathogenesisében (Orv. Hetil., 1906); A verőérrendszer hypoplasiája (Orv. Hetil., 1906, 41. sz.); Az élőbeli vérnyomásmeghatározás értékéről (Orv. Hetil., 1909) – Irod.: R. Zs. (Orv. Hetil., 1938, 51. sz.). Robay János, Romich, Achmed pasa (Újvidék, 1819. – Bagdad, 1855. szept. 10.) orvos, honvédorvos, török vezérorvos. 1846-ban szerzett orvosi oklevelet a bécsi Katonaorv. Akad.-án, Itáliában teljesített szolgálatot. A szabadságharcot – főtörzsorvosként – a 12. huszárezreddel együtt küzdötte végig, 1849 szeptemberében török földre menekült, Vidinben felvette az iszlám vallást, és török katonaorvos lett. Achmed pasa néven vezérorvosként szolgált Egyiptomban, majd Irakban. A bagdadi lázadás leverésekor halt meg. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 34.sz.). Rochel Antal (Neukirchen, Ausztria, 1770. jún. 18. – Graz, Ausztria, 1847. máj. 12.) orvos, botanikus. Csehországi és angliai tanulmányok után a bécsi Josephinumban 1792-ben sebészorvosi diplomát szerzett. 1792-től katonaorvos. Francia fogságba esett, Franciaországban és Belgiumban élt. 1798-ban Angliában, 1800ban Morvaországban magánorvos, majd Mo.-on telepedett le. 1820-ban a pesti egy. füvészkertjének főkertésze lett, 1840-ben vonult nyugdíjba. A Bánság flórájának leírója, jeles növényföldrajzi művek szerzője. – Fm.: Gelegenheits – Bemerkungen über den Zustand und die mögliche Cultur der Sandhügel im... Gränz – Regiments – Beziske (Pest, 1820); Naturhistorische Miscellen über den nordwestlichen Karpath in Ober-Ungarn (Pest, 1821); Plantae Banatus Rariores... (Pest, 1828); Botanische Reise das Banat (Pest, 1838) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Rodé Iván (Bp., 1910. nov. 6. – Bp., 1989. júl. 13.) orvos, radiológus, az orvostud. doktora (1957). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1936-tól az Eötvös Lóránd Rádium és Röntgen Int. munkatársa, 1951-től az Orsz. Onkológiai Int., 1960-tól az OTKI munkatársa, sugárterápiával fogl. részlegek vezetője. Nevéhez fűződik az első magyar onkoradiológiai tanszék és az ilyen irányú szakképesítés megszerzésének megszervezése. 1958-ban ő indította be Mo.-on az első kobaltkészüléket, 1970-ben installálta körkörös gyorsítóval az ultrafeszültségű sugárkezelést. Számos tanulmány, idegen nyelven megjelent könyv fűződik a nevéhez, ezek mind forrásértékűek. – Fm.: A rádiumtherápia alapelvei (Bp., 1948); A rák sugárterápiája (Bp., 1952); Általános sugárterápia (Bp., 1962); Die klinischen und strahlenbiologishcne Wigenschaften des Melanoblastoms (Bp., 1962); A konvenciós sugárterápia indikációs területe a rosszindulatú daganatok kezelésében (Bp., 1976); Őszinte szavak a rákról (Bp., 1977); Klinikai onkoradiológia (Bp., 1984). Román József (Szamosújvár, 1908. jún. 13. – Bp., 1970. júl. 17.) orvos, egészségügyi miniszter. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1941-ben körorvos, 1941–1944-ben katonaorvos, 1945–1955-ben Fejér, majd Csongrád m. tiszti főorvosa. 1955. febr. 19. és 1956. okt. 24. között egészségügyi miniszter. 1957–1959-ben az OÉTI tud. főmunkatársa, 1959–1970-ben a Szt. László Kórház főorvosa. – Irod.: R. J. (Orv. Hetil., 1970, 41.sz.). Rómer István (Nagysáros, 1788. dec. 26. – Bécs, 1842. júl. 30.) gyógyszerész, gyógyszerészvegyi gyár tulajdonosa. Bécsben és Pesten tanult, a bécsi egy.-en szerzett gyógyszerészi oklevelet 1814-ben, majd katonagyógyszerész lett. 1832-ben Bécsben vegyi gyárat alapított, Irinyi Jánostól megvette a zajtalan dörzsgyufát, és szabadalom alapján 1837-től gyártani kezdte. Bécs külvárosában ingyen gyermekkórházat alapított, és tartott fenn – Fm.: Über die wasserdichte und vor dem Feuer schützende Farbenmasse für Schindeldächer (Bécs, 1829) – Irod.: Lósy-Schmidt E.: A foszforos gyufa (Bp., 1935).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Romhányi György (Szár, Fejér vm., 1905. szept. 15. – Pécs, 1991. aug. 29.) orvos, kórboncnok, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1968), az MTA tagja (lev. 1982, r. 1987), 1967-től a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. tagja, Akadémiai Díjas (1973), Állami Díjas (1975). 1923–1928-ban a bp.-i egy.-en tanult, 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1930-ban Bécsben, 1931-ben Berlinben (mindkét helyen a Collegium Hungaricum tagjaként), 1938-ban Helsinkiben végzett kutatásokat. 1928-tól a bp.-i egy. II. sz. kórbonctani int.-ben externista, 1929-től gyakornok, 1931-től tanársegéd, 1925–1944-ben adjunktus. 1929-től a vérképzőszervek kórbonctana és kórszövettana c. tárgykör magántanára. Emellett 1933–1944-ben az irgalmasrend kórházának a kórboncnok főorvosa. 1946-tól Szombathelyen a városi és m.-i kórházban előbb h., majd rendes (1948–1951) kórboncnok főorvos. 1951–1976-ban Pécsett az egy. kórbonctani tsz. tszv. egy. tanára, a kórbonctani int. igazgatója. A funkcionális patológiának, a szubmikroszkópos szerkezet kutatásának és a polarizációs mikroszkópia alkalmazásának kiemelkedő szakértője. Jelentős eredményeket ért el a szervezetben lerakódó amyloid és a rugalmas rostok szerkezetének feltárásában. Tiszteletére a M. Pathol. Társ. 1994-ben R. Gy.-emlékérmet alapított. – Fm.: Új színesrögzítési eljárás (M. Pathol. Társ. munkái, 1941); A vesehámsejtek funktionalis és szubmikroszkópos szerkezetéről (Kísérletes Orvostud., 1949); Über die submikroskopische Struktur der Amyloid (Schweitzerische Zeitschr. für Pathologie und Bakteriologie, 1949); Submicroscopic structure of elastic fibres as observed in the polarization microscope (Nature, 1958); Über die submikroscopische strukturelle Grundlage der metachromatischen Reaction (Acta Histochemia, Jena, 1963); Törekvéseink a mikroszkópos morphológiától a finom szerkezeti kutatás felé (Pécsi Orvostud. Egy. évk., 1976/77, 1978); Topooptikai reakciók és szerepük a biológiai ultrastruktura-kutatásokban (Bp., 1988) – Irod.: R. Gy. (in: Hallama E.: „Fele játék, fele gyötrelem”. Tudósportrék, 2. kiad., Pécs, 1986); Kelényi G.: R. Gy. (M. Tud., 1992); Kádas I.: R. Gy. (Bp., 1995). Romhányi József, 1935-ig Reichenbach (Szár, 1908. márc. 11. – Bp., 1976. máj. 5.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1932-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1932–1933-ban uo. az I. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1933–1946-ban tanársegéd az I. sz. gyermekklinikán. 1945–1952-ben a Csepeli Kórház gyermekgyógyász-főorvosa. 1953-tól ismét az I. sz. gyermekklinika tanársegéde, 1957-től adjunktusa, 1961-től docense, 1966-tól c. egy. tanár. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a leukémia területén ért el eredményeket. – Irod.: R. I. (Orvosegyetem, 1976. jún. 7.). Romváry József (Nagybittse, 1915. nov. 13. – Bp., 1983. dec. 8.) állatorvos, az állatorvostud. doktora (1977). 1939-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1941-ben doktori címet kapott. 1941–1945-ben járási állatorvos, 1944-ben állatorvosi tiszti vizsgát tett. 1946-tól az Orsz. Állateü. Int.-ben osztályvezető, 1952-től az MTA Állatorvostud. Kut. Int.-be került tudományos munkatársként, majd 1960-ban tud. főmunkatárs, 1976-ban tud. igazgatóhelyettes. Állatjárványtannal foglalkozott, bizonyította a humán influenzavírus jelenlétét az állatokban, a zoonozisok (állatról emberre terjedő járványbetegségek) jeles kutatója. 1970–1972-ben FAOszakértő, a WHO influenzabizottságának tagja. – Fm.: Arbovírusos zoonózisok (Bp., 1982). Róna Sámuel (Halas, 1857. ápr. 1. – Bp., 1910. febr. 5.) orvos, bőrgyógyász, egy. tanár. 1881-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bp.-en, majd Bécsben Kaposi Móric gyakornoka volt. 1882-től a Szent Rókus Kórház bőrgyógyásza, 1884-től a bőr- és nemibetegségek klinikán tanársegéd, 1886-ban a szegénybetegek részére ambulatóriumot nyitott, 1887-től főorvos, 1899-től ny. c. rk. tanár. Szifilisszel, annak kórtanával foglalkozott. – Fm.: Buja vagy nemi betegségek (Bp., 1894). Rónai Mihály (Eger, 1879. nov. 18. – Bp., 1945. jan. 10.) állatorvos, író. 1901-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en, majd doktorátust. 1901-től a főv. főállatorvosa, 1940-ben állateü.-i főtanácsosként ment nyugdíjba. 1904 és 1910 között számos novellája jelent meg a Népszavában, a Pesti Hírlapban, a Hét és a Nyugat c. lapokban. 1910-ben megsüketült, ezután csak elméleti munkákat írt. 1905-ben megalapította a Vágóhidi Szemlét, amelyet 1914-ig szerkesztett. 1919-ben az Állatorvosi Közlönyt is szerkesztette. 1920 és 1945 között kórbonctani kutatásokat végzett, összehasonlító patológiával foglalkozott. 1945 januárjában a nyilasok meggyilkolták. – Fm.: Constitutio melanotica (Bp., 1927) – Irod.: Gellért O.: Egy író élete a Nyugat szerkesztőségében (Bp., 1962). Rosas Antal (Pécs, 1791. dec. 31. – Bécs, 1855. máj. 31.) orvos, egy. tanár. 1805-ben kezdte el orvosi tanulmányait a pesti egy.-en, 1811-ben Bécsben folytatta, 1814-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1816-ban sebészmester lett. 1816-tól az Allgemeine Krankenhaus másodorvosa, majd Beer szemklinikáján asszisztens. 1819-ben meghívták a padovai egy.-re tanárnak, ahol szemkórházat is alapított. 1821-től Bécsben a szemészet ny. r. tanára. Több külföldi társaság tagja. – Fm.: Breve saggio sull’ottalmia, che negli anni 1822 e 1823 etc. (Venezia, 1824); Handbuch der theoretischen und praktischen Augenheilkunde (Bécs, 1830); Lehre von den Augenkrankenheiten... (Bécs, 1834) – Irod.: Bartók L.: A magyar szemészet története (Bp., 1955); Kapronczay K.: R. A. (Orv. Hetil., 1980, 45. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Rosta János (Bp., 1926. ápr. 29. – Bp., 1977. máj. 13.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1970). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1950–1960-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1955–1956-ban a Koreai m. Kórház gyermekosztályát vezette, 1960–1977-ben a bp-i II. sz. női klinika újszülött osztályának a vezetője. Az újszülött kor patológiájával, a sárgaság kérdésével foglalkozott. 1966–1977-ben a M. Gyermekgyógyász Társ. főtitkára, 1968-ban alapítója a M. Pediáter c. folyóiratnak, amelynek főszerkesztője haláláig. 1968-ban az Orv. Hetil. Markusovszky-díjasa. – Fm.: A veszélyeztetett magzat és újszülött ellátása (Bp., 1973); Perinatalis medicina (Bp., 1979); Egészségügyi ABC (Bp., 1966) – Irod.: R. J. (M. Pediáter, 1977, 2. sz.). Rostás Judit, Vámos Lászlóné (Makó, 1925. ápr. 3. – Bp., 1974. szept. 10.) orvos, orvosalezredes. 1950-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1951–1955-ben a bp.-i orvosi kar Közeü.-i Int. munkatársa. 1955-ben katonaorvos lett, 1955–1957-ben a Koreai m. Kórház laboratóriumának a vezetője. 1957-től a Közp. Kat. Kórház laboratóriumának a főorvosa. A laboratóriumi gyorsdiagnosztika kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Egészségtani ismeretek a tanító- és óvónőképző intézetek számára (I–II. köt., Bp., 1959) – Irod.: R. J. (Honvédorvos, 1974, 10. sz.). Rostás Oszkár (Bp., 1899. jún. 25. – Bp., 1968. nov. 6.) orvos, politikus. 1926-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926-tól körorvos, biztosítási orvos, a baloldali mozgalmak résztvevője. 1938-ban Franciaországba emigrál, kórházi orvos, 1940–1943-ban internálták, 1943-ban hazatért. 1945–1951-ben üzemeü.-i szervező, 1951–1954-ben az Eü. Min.-ban főosztályvezető, 1954–1957-ben az OMI igazgatója. 1957–1958-ban az Eü.-i Min. titkárságvezetője. – Irod.: R. O. (Népegészségügy, 1968, 6. sz.); R. O. (Orv. Hetil., 1968, 51. sz.). Rosztóczy Ernő (Kalocsa, 1899. jan. 22. – Hódmezővásárhely, 1969. jún. 9.) orvos, sportorvos. 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1940-ben a szegedi élettani int.-ben tanársegéd, 1936ban magántanár. Kutatási területe a sportorvostan, a kardiológia és a táplálkozástan. – Fm.: Időszerű sportorvosi kérdések (Bp., 1938); Gyakorlati útmutatás az EKG felhasználásáról (Szeged, 1941) – Irod.: R. E. (SZOTE Évk., 1970). Róth Albert (Nagybecskerek, 1814. nov. 19. – Arad, 1879. dec. 7.) orvos, megyei főorvos. 1841-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Majd Pozsonyban hírlapíró és gyakorló orvos, 1848tól Torontál vármegye főorvosa, honvédorvos. 1850-ben Aradon telepedett le, 1861-től városi főorvos. Orvosmeteorológiával foglalkozott. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban, a Természetvizsgálók Munkálataiban és a napi sajtóban jelentek meg. – Fm.: Dissertatio inauguralis politico-medica de influxu sexus sequioris in vitam et statum (Pest, 1841); A lippai gyógyforrás ismertetése (Arad, 1871). Róth Dániel (Nagyszeben, 1801. dec. 22. – Jaşi, 1859. aug. 25.) orvos, román udvari orvos, homeopata. Evangélikus lelkész a jászvárosi közösségben, majd 1848-ban Münchenben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1849-ben a honvéd csapatok elől Romániába menekült, újból Jaşiban telepedett le. Gyakorló és homeopata orvos, 1854-től a román fejedelem udvari orvosa, a fejedelmi hadsereg főtörzsorvosa. – Fm.: Dissertatio de mutuo animae et corporis commercio (Nagyszeben, 1824). Rothman Ármin (Nagycséb, 1860. okt. 30. – Bp., 1932. júl. 19.) fogorvos. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1884-től a fogászati int.-ben dolgozott Árkövy József mellett, 1891-ben a fogak kór- és gyógytanának egy. magántanára. 1887–1932-ben a bp.-i Poliklinika főorvosa. A M. Fogorv. Egyes.-nek az elnöke (1926–1930). Kutatási területe a fogászati szövettan és fogbél kórtana. – Fm.: Az izommagvakról (Bp., 1885); Patho-Histologie der Zahnpulpa und Wurzelhaut (Stuttgart, 1889); Az orvosi mentés kézikönyve (többekkel, Bp., 1891) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Rotter Lilian (Bp., 1886. máj. 6. – Bp., 1981. máj. 20.) orvos, pszichoanalitikus. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. Előbb gyermekorvos, majd 1930-tól pszichiáter, Hermann Imre tanítványa, egyik alapítója a m. pszichoanalitikai iskolának. Elsősorban a pszichoszexuális fejlődéssel foglalkozott, a női szexualitást és az anya–gyermek kapcsolatot vizsgálta. Egyik alapítója a M. Pszichoanalitikai Egyes.-nek, 1945ben egyik szervezője a fővárosi pszichohigiéniás szolgálatnak. 1950-től laboratóriumi orvosként működött. – Fm.: A női genitalitás pszichológiájáról (Bp., 1933); A gyermek lelki fejlődése (Bp. 1946) – Irod.: R. L. (M. Pszichol. Szle, 1981, 6. sz.). Rózsahegyi Aladár (Nagykálló, 1855. aug. 4. – Kolozsvár 1896. jan. 27.) orvos, egy. tanár. 1878-ban szerzett orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1877-től tanársegéd a bp.-i Közegészségtani Int.-ben. 1878-ban egy európai orvosi bizottsággal a helyszínen tanulmányozta a nagy oroszországi pestisjárványt. 1881-ben az iparegészségtan magántanára, 1883-tól a kolozsvári orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára, a közeü.-i 229 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON tanszék igazgatója. Járványüggyel, iparegészségtannal, településhigiéniával, ipari megbetegedésekkel foglalkozott. Elsőként mutatta ki az anilinfestékek baktericid hatását, a kemoterápia egyik első alkalmazója. Tüdőbajban halt meg. – Fm.: A baktériumokról (Bp., 1887) – Irod.: Kapronczay K.: R. A. (Orv. Hetil., 1980, 40. sz.); Kapronczay K.: R. A. és Fodor József levelezése (Orv. tört. Közl., 1974, 72. sz.). Rózsay József, Rosenfeld (Lakompak, 1813. – Balatonfüred, 1885. máj. 19.) orvos, orvostörténész, az MTA lev. tagja (1804). 1838-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Bécsben volt gyakorló orvos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, több tábori kórház parancsnoka. 1850-ben a pesti szegényház orvosa lett. 1861-től a pesti izr. kórház igazgatója. Gerontológiával és ókori orvostörténelemmel foglalkozott. – Fm.: Gyógyászat a hébereknél és zsidó orvosok a középkorban (Pest, 1862); A véredényrendszer és a légzőszervek aggkori változásai, kórbonctani és élettani tekintetben (Pest, 1864); Észleletek az aggkor élettani és kórtani változatai köréből (Pest, 1865); Adatok a hagymáz oktanához (Pest, 1867); Az orvos- és természettudományok legújabbkori haladása (Bp., 1873); A hullák elégetéséről (Bp., 1874); Börtönügy (Bp., 1879) – Irod.: Batizfalvy S.: R. J. (Emlékbeszéd, 5., Bp., 1881); R. J. (Orv. Hetil., 1885, 25. sz.). Rozsnyay Mátyás (Szabadszállás, 1833. máj. 14. – Arad, 1895. aug. 5.) gyógyszerész. Bécsben és a pesti egy.en tanult gyógyszerészetet. 1861–1874-ben Zombán, azután Aradon volt gyógyszerész, gyógyszertártulajdonos. A kinin készítményeket finomította, amiért 1875-ben a M. Természetvizsgálók fiumei vándorgyűlésének aranyérmét nyerte el. Sakkszakíró is volt. – Fm.: A kinalt, chinint miképen lehetne elkészíteni, hogy az keserű ízét veszítené... gyerekeknek is könnyen adagolható legyen (Gyógyszerészi Hetil., 1871, németül: Arad, 1878); Studien über die quantitative chemische Analyse der China-Alcaloide... (Arad, 1878); Négy új találmány (Arad, 1878) – Irod.: Schédy S.: R. M. (Gyógysz. Hetil., 1896, 29. sz.) Rubányi Pál (Bp., 1904. júl. 20. – Bp. 1984. dec. 25.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1954). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól a bp.-i sebészeti klinikán tanársegéd. 1949-től a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa, 1950-ben magántanár. 1951-ben a I. sz. sebészeti, 1953-tól a II. sz. sebészeti klinika tszv. egy. tanára, 1963-tól az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1954-től az MTA Seb. Szakmai Biz.-nak, később Főbiz.-nak a tagja. 1951–1968-ban az Eü.-i Min. vezető fősebésze, az ETT elnökhelyettese, haláláig az Orsz. Sebészeti Int. igazgatója. 1969–1974-ben a SOTE rektorhelyettese, 1975-ben nyugalomba vonult, az egyetem szaktanácsadója. Az Acta. Chir. Hung., majd a M. Sebészet főszerkesztője, több hazai és külföldi szaklap szerk. bizottságának a tagja. A korszerű sebészet egyik úttörője, a nyelőcső, a gyomorrák, valamint a hipertónia sebészeti megoldásaival foglalkozott. – Fm.: Általános sebészet (Bp., 1972) – Irod.: R. P. (Orv. Hetil., 1985, 3. sz.). Rudnai Ottó, Reinhardt (Lovrin, 1917. febr. 14. – Bp., 1986. szept. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1960). 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1943-tól az OKI munkatársa, 1944-ben adjunktus, 1950-től tud. főmunkatárs, 1960-tól osztályvezető, 1970–1975-ben a mikrobiol. oszt. főosztályvezetője, 1975–1985-ben főigazgató-helyettes. 1948-ban tiszti-, 1959-ben közegészségügyi-, sportorvosi szakorvosi oklevelet szerzett. 1955-től a higiénikus-képzés vezetője, 1974-től főisk. tanár az OTKI főiskolai karán. 1977-től az OTKI-ban a közegészségügyi-járványügyi tanszék tszv. egy. tanára. Elsősorban dizentériával, poliomyelitisszel, salmonellozissal és morbillival foglalkozott. A M. Hygienikusok Társ. főtitkára, majd elnöke. – Fm.: A fertőző betegségek elleni küzdelem gyakorlata (Bp., 1954); Általános és részletes járványtan (Bp., 1954); Dysentéria (Bp., 1955); Járványtan (Bp., 1961); A járványügy gyakorlati kérdései (Bp., 1968) – Irod.: R. O. (Egészségtudomány, 1986). Ruland János Dávid (Regensburg, 1585 – Pozsony, 1648. okt. 17.) orvos. Előbb bölcseleti doktor, majd orvosdoktor Wittenbergben. 1615-ben Pozsonyban telepedett le, a város orvosa lett. 1622-ben magyar nemességet kapott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica (Wittenberg, 1610); Pharmacopoea Nova in qua reposita sunt stercora (Leutschoviae, 1644) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929). Rupp Nepomuk János (Pest, 1808. jan. 10. – Bp., 1881. ápr. 23.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán szerezte meg. Jelentős szerepet játszott az 1831. évi kolerajárvány Nógrád vm.-i leküzdésében. 1831–1834-ben európai tanulmányúton járt, elsősorban a nyugat-európai orvosi-eü.-i közigazgatás és rendtartás kérdéseit tanulmányozta. 1834–1844-ben, majd 1849–1860-ban az orvosi kar jegyzője, 1844-től 1872-ig az államorvostan tanára, 1866–1867-ben az egy. rektora, több alkalommal kari dékán. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, első elnöke, az Orv. Könyvkiadó Társulat elnöke (1863–1881). Elsősorban igazságügyi orvostani kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: A cholerának nem ragadós voltáról (Pest, 1831); Történeti beszéd az orvoskar századik ünnepére (Buda, 1871) – Irod.: R. N. J. (Orv. Hetil., 1881, 25. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Rusvay Kálmán (Jászapáti, 1895. szept. 20. – Kecskemét, 1982. júl. 2.) állatorvos. 1924-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, majd 1924–1934-ben az Állatorv. Főisk. belorvosi tanszékén gyakornok, tanársegéd. 1934–1946-ban járási állatorvos Szekszárdon, Adonyban, Kiskunfélegyházán, Zomborban, Nagyatádon és Keszthelyen. 1946-tól Kecskeméten élt, 1946–1956-ban Bács-Kiskun m. főállatorvosa, 1956– 1960-ban a kecskeméti állatkórház igazgatója. A Jászság és a jászok történetével, valamint az állatorvoslás történetének kérdéseivel foglalkozott. – Irod.: R. K. (M. Állatorvosok Lapja, 1952, 11. sz.). Rusznyák István (Bp., 1889. jan. 22. – Bp., 1974. okt. 15.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946, ig. 1946–1949), Kossuth-díjas (1949, 1956). 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1910– 1911-ben uo. az I. sz. kórbonctani int.-ben munkatárs, 1911–1931-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1928-ban adjunktus, 1931–1945-ben a szegedi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára, a belgyógyászati klinika igazgatója, 1937–1938-ban dékán, 1945–1946-ban a bp.-i II. sz., 1946–1970-ben az I. sz. belklinika igazgatója. 1954-től az MTA Kísérleti Orvostud. Kut. Int. igazgatója, 1949–1970-ben az MTA elnöke. Jelentős politikai tisztségeket is betöltött 1946–1950-ben a M.-Szovjet Baráti Társ. elnöke, 1945–1967ben országgyűlési képviselő, 1949–1958-ban az Elnöki Tanács tagja. Tudományos kutatásaival új megvilágításba helyezte a nyirokerek élettanát, kórtani jelentőségét. A szív, a máj, a tüdő és a vese megbetegedéseivel, valamint az ödéma kóroktanával foglalkozott. Egyik felfedezője volt a flavon-vegyületek szerepének. A SZOTE és a moszkvai Lomonoszov Egy. díszdoktora. A szovjet, a lengyel, a jugoszláv, az NDK, a svájci, a csehszlovák, a román tud. akadémiák tb. tagja, számos külföldi társ. tb., lev. és r. tagja. 1945–1948ban főszerkesztője az Orv. Lapjának, 1948–1949-ben az Orv. Hetil.-nak, 1950-től az Acta Med. Hung.-nak. – Fm.: A máj és epeutak betegségei (Bp., 1933); A hiányos és egyoldalú táplálkozás (Bp., Debrecen, 1940); A nyirokkeringés élet- és kórtana (Bp., 1955) – Irod.: Stark E.: R. I. (M. Tud., 1975, 7. sz.); Szent-Györgyi A.: R. I. (Acta Med. Hung., 1975, 3-4. sz.).

24. S Sadler József (Pozsony, 1791. máj. 6. – Pest, 1849. márc. 12.) orvos, gyógyszerész, botanikus, egy. tanár. 1810ben Pesten gyógyszerész, 1819-ben orvosi oklevelet szerzett. Előbb az MNM növénytárának a vezetője, 1832től az orvosi karon a botanika h., majd 1834-től rendes tanára. Közben vegytant is előadott. 1826–1830-ban rektor. Írásai az Orvosi Tárban jelentek meg. Tagja volt a moszkvai természetvizsgálók társ.-nak, a weimari mineralógiai és a regensburgi füvésztárs.-nak. Több növényt is elneveztek róla. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica sistens descriptinum plantarum... (Pest, 1820); Magyarázat a magyar plánták szárított gyűjteményéhez (Pest, 1824–1830); Flora Comitatus Pestiensis 1825–1826 (I–II. köt., Pest, 1840). Salacz Pál (Szarvas, 1897. szept. 14. – Bp., 1971. júl. 3.) orvos, nőorvos, az orvotud. kandidátusa (1952). 1922ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1922–1944-ben a bp.-i II. sz. női klinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1935-ben magántanár. 1934–1938-ban a Bp.-i Kir. Orvosegyes. főtitkára. 1944–1949-ben a Közp. Áll. Kórház szülészeti főorvosa, 1949–1958-ban a Sportkórház főorvosa. Kutatási területe a nőgyógyászati műtéttan, a rákos betegségek sebészi megoldása stb. – Fm.: A női nemző szervek rákos megbetegedésének sebészi kezelése (Bp., 1935); A fluor és kezelése (Bp., 1935); A szülészet és nőgyógyászat haladása (Bp., 1962) – Irod.: S. P. (M. Nőorv. Lapja, 1971, 4. sz.). Salamon Henrik (Hőgyész, 1865. márc. 31. – Bp., 1944. júl. 15.) orvos, fogorvos, egy. tanár. Előbb fogtechnikus, 1899-ben szerzett orvosi oklevelet Budapesten. 1899–1939-ben a budapesti stomatológiai klinika munkatársa, 1911-ben egy. magántanár, 1838-ban rk. tanár. Jeles fogszabályozó, kidolgozta a fogpótlás rendszertanát, orvostörténész. – Fm.: A stomatológia tanításának története Magyarországon (Bp., 1906); A fogpótlások rendszertana (Bp., 1924); A magyar stomatológia története (Bp., 1942) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1960). Salamon Ödön (Nagyléta, 1911. jún. 18. – Bp., 1974. jan. 2.) orvos, orvosezredes. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1936–1938-ban kórházi orvos, 1938–1939-ben a debreceni Helyőrségi Kórház tart. tiszti orvosa. 1939–1944-ben munkaszolgálatos, 1944-ben hadifogságba került. 1945– 1949-ben Bp.-en üzemorvos, 1949–1950-ben a székesfehérvári Helyőrségi Kórház parancsnoka, 1950–1953ban a HM-ben oszt. vez., 1953–1955-ben a bp.-i Kat. Rendelőint. belgyógyász szakorvosa. 1955-ben leszerelt, 1955–1958-ban üzemorvos, 1958–1971-ben ismét katonaorvos, a Kat. Eü. Int. parancsnoka. Munka- és katonaegészségügyi kérdésekkel foglalkozott. – Irod.: S. Ö. (Honvédorvos, 1974, 1. sz.). Salánki János (Debrecen, 1929. máj. 11. – Bp., 2003. jan. 29.) orvos, biológus, c. egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959), doktora (1971), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1987), 1985–1996-ban a Veszprémi Akad. Biz. elnöke. Munka Érdemrend (ezüst fokozat 1967, arany fokozat 1977), Akadémiai Díjas (1972). 1954-ben a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON debreceni orvostud. egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. 1952–1955-ben a DOTE kórélettani int. gyakornoka, 1955–1959-ben a Lomonoszov Egy.-en aspiráns, 1960-tól a DOTE kórélettani int.-ben tud. munkatárs. 1962– 1990-ban az MTA tihanyi Biológiai Kutatóint.-nek az igazgatója, 1991-től kutatóprof. Neurobiológiával, összehasonlító élettannal és környezetbiológiával foglalkozott. Az elemi idegi mechanizmusok mo.-i kutatásában bevezette a mikroelektro-fiziológiai technikát. Elsőként mutatta ki csigákban ízérző receptorok központi, sejtszintű lokalizációját. Feltárta a balatoni állatok nehézfém-szennyezettségét, modellezte a fémakkumuláció és leadás menetét. 1977-től az Acta Biol. Hung. főszerk. Számos m. és nemzetk. tud. társ. tagja, illetve elnöke (Gerinctelen Állatok Neurobiológiája Nemzetk. Társ., M. Élettani Társ. Idegtud. Szakoszt., Nemzetk. Biol. Unió, IUBS interdisciplináris bioindikátor biz. stb.). – Fm.: Comparative studies on the regulation of the periodic activity in marine lamellibranchs (Comp. Biochem. Physiol., 1966); Physiological and pharmacological identification of neurones in the central nervous system of Helix pomatia (D. A. Sakharovval, Acta Physiol. Hung., 1969); Single neurone responses to tactile stimulation of the heart in the snail Helix pomatia (S. Rózsa K.-val, J. Comp. Physiol., 1973); Regulation of periodicity by monoamines in the mussel Anodonta cygnea (Hiripi L.-val, Nemcsók J.-sal, J. Interdiscpl. Cycle Res., 1974); Heavy metals in animals of Lake Balaton (Balogh K. V.-ral, Berta E.-vel,, Water Res., 1982); Új utak a környezetszennyezés biológiai indikálásában (Bp., 1992); My Way in Science (Acta Biol. Hung., 1999). Salgó Jakab (Pest, 1848. aug. 6. – Bp., 1918. jún. 29.) orvos, ideggyógyász, egy. tanár. 1874-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1879-ben Bécsben az elmekórtan magántanára, 1890-ben a bp.-i orvosi karon egy. magántanár, 1884-től a lipótmezei tébolyda főorvosa. Az igazságügyi elmekórtan egyik hazai úttörője. Több külföldi tudóstárs. tagja. – Fm.: Werth und Bedeutung der Reformbestrebungen in der Psychiatrie (Stuttgart, 1877); Az elmekórtan tankönyve (Bp., 1890); A gyermekkorban levő bűnözők (Bp., 1895); A szellemi élet hygieniája (Bp., 1905); Az alkoholizmus társadalmi jelentősége (Bp., 1917). Sarbó Artúr (Pest, 1867. márc 10. – Bp., 1943. szept. 17.) orvos, egy. tanár. Bp.-en, Berlinben, Párizsban és Londonban tanult, 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1897-ben az elme- és ideggyógy. klinikán tanársegéd, 1897-től a Poliklinika főorvosa, 1897-ben az idegkórtani diagnosztika és vizsgálati módszerek egy. magántanára, 1909-ben rk. tanár, 1899-től a bp.-i Mukásbiztosító Pénztár szakorvosa. 1915-től a Szt. István Kórház főorvosa. A központi idegrendszer betegségeivel, agydaganatokkal, sclerosis multiplexszel, neuroluessszel, agyléziókkal, hiperkinézissel foglalkozott. Leírta az atrophiás homogenisatiót, az idegsejtek egyik sajátos kóros elváltozását. A háborús idegsérülések szakértője volt. – Fm.: Die syphilitischen Erkrankungendes Zentralnervensystems (In: Lewandowsky, A.: Handbuch der Neurologie, Berlin, 1910); Syphilis és idegrendszer (Bp., 1921); A középagy (vörös magrendszer) szerepe az agydiagnosztikában (Bp., 1942) – Irod.: Lehoczky T.: S. A. (Gyógyászat, 1943, 83. sz.); Kapronczay K.: S. A. (Orv. Hetil., 1983). Sass István (Uzd-Borjád, 1822. febr. 23. – Szekszárd, 1891. dec. 3.) orvos, megyei főorvos, Petőfi Sándor barátja. 1847-ben Pesten szerezte meg orvosi diplomáját. 1848–1849-ben honvédorvos, az esztergomi katonakórház igazgatója, majd Görgey tábori főorvosa. A világosi fegyverletétel után Lumniczerrel együtt Aradra internálták. 1850–1865-ben Tamásiban uradalmi orvos, 1865-től Tolna vármegye főorvosa, 1867-től az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. Az Orv. Hetil.-ban, az Egészségügyi Tanácsadóban publikált. – Fm.: A szélütésről (Pest, 1847); Az orvosi illedelemről (Szekszárd, 1881). Sassy-Dobray Gábor (Debrecen, 1916. júl. 10. – Bp., 1982. febr. 3.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1966). Orvosi diplomáját 1941-ben szerezte meg a debreceni egy.-en. 1941–1944-ben uo. a belklinika, 1944–1950-ben a gyulai József Attila Szanatórium orvosa. 1950-től a bp.-i János Kórház tüdőgyógyásza, 1959-től az I. sz. tüdőosztály főorvosa. 1963-tól a broncho-cytológiai laboratórium vezetője. 1967-ben c. docens, 1979-től c. egy. tanár. Jeles cytológus, a broncho-cytológiai képzés megszervezője, számos közlemény és könyvrészlet szerzője. A tüdőrák cytológiai diagnosztikájáért két alkalommal MTA-díjat kapott. 1950-től vezetőségi tag a M. Tüdőgyógyász Társ.-ban, a M. Onkol. Társ. főtitkára, a Nemzetk. Cytológiai Akad. tagja, az Európai Cytológiai Társ. elnöke. – Irod.: Nyiredy G.: S. D. G. (Pneum. Hung., 1982, 35. sz.). Sauer Ignác (Veszprém, 1801. okt. 2. – Pest, 1863. nov. 17.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1859). Pesten és Bécsben tanult, 1826-ban a bécsi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1826–1841-ben Bécsben működött, 1843–1860-ban a különös kórtan ny. r. tanára a pesti egy. orvosi karán. 1843-ban székfoglaló beszédét tüntetőleg magyar nyelven mondta el. 1846-ban országos főorvos, a polgári egészségügy irányítója, a Nemzetőrség főorvosa, 1861-ben ismét orsz. főorvos, 1862–1863-ban az egy. rektora. A kopogtatás és a hallgatózás meghonosítója a m. orvosi gyakorlatban. – Fm.: Der Typhus in vier Cardialformen (Bécs, 1841); Doctrina de percussione et auscultatione (Bécs, 1842); Huzamos bőrkütegekről (M. orvosi-sebészi évkönyv, 1844); Praelectiones de pathologia et therapia speciala medica (I–VI. köt., Pest, 1854–1855); S. J. kórodai előadásai a keletindiai hányszékelésről (kiad. Poór J., Pest, 1855); Beszéd a m. kir. egyetem eddigi


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szellemi fejlődéséről (Buda, 1863) – Irod.: Poór I.: S. I. (Pest, 1871); Wagner J.: Emlékbeszéd, melyet néhai S. I. felett tartott (Pest, 1871); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Say Móric (Székesfehérvár, 1830. okt. 4. – Bp., 1885. márc. 11.) gyógyszerész, vegyészmérnök, tanár, az MTA tagja (lev. 1869). 1855-ben a bécsi egy.-en szerezte gyógyszerészmesteri és vegyészdoktori képesítését. 1857-től gimnáziumi kémiatanár. A szabadságharc alatt tüzér, 1849-től apja mellett gyógyszerészkedett, majd Bécsben tanult. 1858-tól a budai Főreálban (Toldy F. Gimn.) vegytantanár, 1874–1880-ban igazgató, tankerületi főfelügyelő. A vegytan tanítását magyarul végezte, tudósként elsősorban vízelemzéssel foglalkozott. – Fm.: A vegytan alapvonalai (Pest, 1865); Budapest ásványvizei és fürdői (Bp., 1879) – Irod.: Szőkefalvi-Nagy Z.: Három akadémikus reáliskolai tanár (Várpalota, 1978.). Sályi Gyula (Békéscsaba, 1903. márc. 2. – Bp., 1982. okt. 13.) állatorvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1982), Kossuth-díjas (1955). 1926-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1926-ban az Állatorv. Főisk. kórbonctani tanszékén tanársegéd, 1928–1941-ben a Orsz. Állateü. Int. kórbonctani-kórszövettani osztályán oszt. vez., 1935-ben az ultravírusos betegségek kórtana c. tárgykör magántanára, 1941-től az Állatorv. Főisk. kórbonctani tanszékén tszv. tanár, 1950–1951-ban dékán, 1958–1962-ben az Állatorv. Főisk., illetve Egy. igazgatója, 1962–1963-ban rektor. Elsősorban járványos állatbetegségek kórszövettanával foglalkozott (sertésés baromfipestis, száj- és körömfájás, Aujeszky-betegség stb.). 1952-ben külön eljárás nélkül kapta meg az állatorvostud.-i doktori címet. Számos tankönyvet írt. – Fm.: Állatorvosi általános kórtan (Bp., 1959, 1961); Háziállatok részletes kórbonctana (Bp., 1954, 1965) – Irod.: Kardeván A.: S. Gy. (M. Tud., 1983, 3. sz.); Domán I.: S. Gy. professzor portréjához (M. Állatorv. L., 1988). Sándorffi József (Hegyközújlak, 1767. ápr. 20. – Nagyvárad, 1824. nov. 30.) orvos, megyei főorvos, a magyar színházi élet mecénása. 1798-ban Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1804-től Bihar vármegye főorvosa. A nagyváradi szellemi élet egyik szervezője, a színészet támogatója, Nagyváradon színházat építtetett. Verseket, elbeszéléseket is írt. – Fm.: Eleven lefestése a magyar nemzetnek (Bécs, 1794); Poétikai botanika (Bécs, 1795). Sántha Kálmán (Nagybecskerek, 1903. júl. 12. – Bp., 1956. dec. 12.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946. júl. 24., r. 1946. dec. 19., 1951-ben kizárták, majd 1956. jún. elsején visszaállították a tagságát), Kossuthdíjas (1949). Orvosi oklevelét 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1927-től az elme- és idegkórtani klinika tanársegédje, 1929-től az agyszövettani lab. vezetője. 1936–1937-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USAban. 1937-től tanársegéd a debreceni ideg- és elmeklinikán, 1939-től ny. r. tanár. 1951-ben megfosztották egyetemi állásától, Balassagyarmaton beosztott orvos, főorvos. 1956-ban visszahelyezték debreceni állásába. Kiemelkedő agysebész, az idegélettan és –kórtan nemzetközi hírű szakembere. Az epilepsziakutatás új fejezetét nyitotta meg az agyterületek működési intenzitásának vizsgálataira Cipriani montreali prof.-ral közösen kifejlesztett termikus módszere, amely a véráramlás mérésén alapul. A beszéd ép és kóros folyamatait vizsgáló aphasia-kutatásai alapvető jelentőségűek. Ő vezette be Mo.-on a modern radikális idegsebészeti műtéteket. 1944–1945-ben az ideiglenes nemzetgyűlés alelnöke. 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott. – Fm.: Über das Verhältnis zwischen Tay–Sachs und Niemann–Pick mit besonderer Berüchsichtigung des biokemischen Mechanismus der beiden Prozesse (Arch. für Psychiatrie, 1933); Zur Symptomologie der Postumoren (I–III. rész, Arch. für Psychiatrie, 1934–1936); Agyi véráramlás vizsgálatok kísérletileg előidézett görcsök alatt (Orv. Hetil., 1938); Cerebral blood flow during induced epileptiform seizures in animals and man (W. Penfielddel, A. Ciprianival, Journal of Neurophysiology, 1939); Congenitale früh erworbene und heredofamiliare neuromaskuläre Erkrankungen (Handbuch der inneren Medizin, 3. kiad., Berlin, 1939); Cortico-subcorticalis kapcsolatok felderítése a működő idegszövet fokozott vérátáramlásán alapuló physiológiai módszerrel (Debrecen, 1939); Az idegrendszer kórtana (in: Az általános kórtan vázlata, II. köt., Bp., 1940); A beszédközpont viszonya a jobb- és balkezességhez (Debrecen, 1941); Az idegrendszer kórtana (in: Általános kórtan, Debrecen, 1944); Idegsebészet (in: Részletes sebészet, Bp., 1950); A beszédközpont és a keresztezett aphasia öröklésbiológiai szempontból (Ideggyógy. Szle, 1955) – Irod.: Környei I.: S. K. (M. Tud. 1957, 1-4. sz.); Nyírő Gy.: Búcsú S. K-tól. (Ideggyógy. Szle., 1957); Penfield, W.: K. S. (Archives of Neurology and Psychiatry, 1958); Vekerdi L.: S. K., a magyar idegsebészet úttörője (Valóság, 1968); Tariska J.: „Permanens kritikai jelenlét hatotta át az egész klinikát” (Vekerdi L. riportja, M. Tud., 1984); Majerszky Klára: A S.-ügy (Bp., 1997); Huszár T.: A politikai gépezet 1951 tavaszán Mo.-on. S. K. ügye (Bp., 1998). Sárkány Tibor (Bp., 1913. aug. 12. – Bp., 1970. nov. 14.) orvos, fogorvos, orvosalezredes. 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-től hivatásos katonaorvos, 1944-ben fogságba esett, csak 1948ban tért haza. 1948–1956-ban az MN különböző alakulatainál csapatorvos, 1956–1970-ben a Közp. Katonai Kórház szájsebészeti osztályának vezetője. Elsősorban konzerváló fogászattal, szájsebészeti kérdésekkel foglalkozott. A Fogorv. Szle szerk. biz. tagja. – Irod.: S. T. (Honvédorvos, 1970, 11. sz.). Sáry Béla (Kolozsvár, 1915. nov. 24. – Bp., 1971. nov. 4.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1961). 1940-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1940–1946-ban uo. az I. sz. belklinikán alorvos, tanársegéd, 1946– 233 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1971-ben a bp.-i I. sz. belklinikán adjunktus, majd docens. 1963–1965-ben Algírban dolgozott, kórházigazgató. Elsősorban trópusi betegségekkel, a magas vérnyomás mechanizmusával, endokrinológiával foglalkozott. – Irod.: S. B. (Orvosegyetem, 1971. nov. 15.). Sáska László (Nagyenyed, 1890. szept. 26. – Arusha, Tanzánia, 1978. nov. 8.) orvos, egy. tanár, a román Orvostud. Akad. tagja (1972). 1914-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1918-ban katonaorvos, 1919–1933-ban Isaszegen körzeti orvos, 1933-ban kivándorolt Tanzániába. Majd Szomáliában, utóbb Abesszínában élt, ahol a császári család orvosa, megszervezte az abesszin hadsereg egészségügyét. 1940től Tanzániában élt, Arushában évtizedeken keresztül foglalkozott trópusi betegségekkel., maláriával és rákkutatással. Az utóbbiért az Angol Kir. Rákkutató Int. levelező tagjává választotta, egy. tanár. A. Schweitzer és E. Hemingway barátja. Szenvedélyes vadász, trófeáit a M. Term. tud. Múzeum őrzi. – Fm.: Maláriától a rákig (Arusha, 1938); Életem Afrika (Bukarest, 1969) – Irod.: S. L. (Magyar Nemzet, 1978. dec. 22.); Kovács A.: S. doktor Afrikában (A Hét, 1979. jan. 12). Schaffer Károly (Bécs, 1864. szept. 7. – Bp., 1939. okt. 16.) orvos, elmegyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1914, r. 1926, tb. 1938). 1889-ben a bp.-i egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1893-tól az idegkórtan magántanára, 1901-ben c. rk. tanár. 1889-től a bp.-i ideg- és elmekórtani klinikán dolgozott, 1890ben tanársegéd, 1895-től az Erzsébet Szegénykórház és a Poliklinika főorvosa, 1912-ben ny. rk. tanár, az agyszövettani int. igazgatója, 1925-től az elme- és idegkórtan ny. r. tanára. A magyar idegkórszövettani iskola megteremtője, a neurontan egyik megalapítója, morfológiai és szövettani kutatásokat végzett. Tisztázta a TaySachs-betegség kórtanát, elsőként mutatta ki a nagyagykéreg rövid axonú sejtjeit és a nyúltvelőn található fasciculus arcuatus bulbit. Kutatta a tehetség és a lángész anyagi alapjait. Az átöröklődő ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak magyarázatára felállította a róla elnevezett triást. A Berlinben megjelenő Hirnpatologische Beiträge c. sorozat szerk.-je. Számos külföldi ideg- és elmeorvosi társ. tagja. – Fm.: Suggestion und Reflex (Jena, 1895); A hypnotimus élettani, gyógytani és törvényszéki szempontból (Bp., 1895); Anatomisch-klinische Vortäge aus dem Gebiete der Nervenpathologie. Über Tabes und Paralyse (Jena, 1901); Über ein Fall von Tay-Sachs’-scher amaurotischer Idiotie mit Befund (Wiener Klinische Rundschau, 1902); Gróf Széchenyi István idegrendszere szakorvosi megvilágításban (Bp., 1923); Über das morphologische Wesen und die Histopathologie der hereditär-systematischen Nervenkrankheiten (Berlin, 1926); Az elmebetegségek és a kapcsolatos idegbetegségek kórtana (Bp., 1927); Histopathologie des Neurons (Miskolczy D.-vel, Bp., 1938); A lángész (Bp., 1938) – Irod.: Ranschburg P.: Sch. K. (Bp.-i Orv. Újság, 1939); Richter H.: Sch. K. (Gyógyászat, 1939); Környey I.: Sch. K. (M. Szle, 1939); Sántha K.: K. Sch. (Psychiatrisch-neurologische Wochenschrift, 1940); Horányi B.: Sch. K. neuroanatómiai munkássága (Ideggy. Szle, 1965); Miskolczy D.: Sch. K. (M. Tud., 1965, 5-7. sz.); K. Sch. (The founders of neurology, szerk. W. Haymaker, 2. kiad., Springfield, Ill., 1970); Miskolczy D.: Sch. K. (Bp., 1973). Schandl József (Bakonybél, 1885. ápr. 27. – Bp., 1973. júl. 10.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1953, r. 1960), az agrártud. doktora (1953), Kossuth-díjas (1954). 1909-ben állatorvosi, 1914-ben emberorvosi oklevelet szerzett Bp.-en. 1911-ben a Mosonmagyaróvári Akad.-án tanársegéd, 1912-től tanár, 1918–1919-ben uo. ny. r. tanár. 1919–1922-ben a bp.-i Állatorvosi Főisk. tanára, 1919-től ny. r. tanár, 1923–1933-ban dékán. 1927–1960-ban az Orsz. Gyapjú és Selyem Int. igazgatója. 1945–1948-ban kari dékán, az Állatteny. Kut. Int. igazgatója (1948–1960). A magyar agrártudomány kiemelkedő tagja, jeles juh- és állattenyésztési szakember, megszervezte a juhtörzskönyvezést, bevezette a tejelés ellenőrzését. – Fm.: A hússertések és mangalicák anyagcsereviszonya (Bp., 1914); Az állatenyészés enciklopédiája (Bp., 1924); Gyapjúismeret (Bp., 1924); Az állattenyésztés biológiája (Bp., 1925); A juh tenyésztése Bp., 1828); Juhtenyésztés (Bp., 1951); Szarvasmarhatenyésztés (Bp., 1952); Lótenyésztés (Bp., 1955) – Irod.: Horn A.: Sch. J. (M. Tud., 1973, 4. sz.). Schächter Miksa (Vécs, 1859. aug. 20. – Bp., 1917. ápr. 30.) orvos, lapszerkesztő. 1884-től szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1889-ben a kelkológia és a sebkezelés egy. magántanára, 1917-ben c. rk. tanár, 1902-től a bp.-i Áll. Gyermekmenhely sebész főorvosa, igazságügyi orvosszakértő. 1886-tól a Gyógyászat szerkesztője, 1889-től az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja, 1894-től jegyzője. – Fm.: A sebek gyógyulása és a sebkezelés... (Bp., 1886); Anleitung zur Wundbehandlung (Wiesbaden, 1887); Az igazságügyi orvosi tanácsról (Bp., 1897); Az orvos szakértőkhöz intézendő kérdésekről (Bp., 1899) – Irod.: Sch. M. (Gyógyászat, 1917), Kapronczay K.: Sch. M. (Orv. Hetil., 1882, 445. sz.). Scheiber Sámuel (?, 1834 – Bp., 1906. máj. 6.) orvos, egy. tanár. 1859-ben Bécsben szerezte meg orvosi diplomáját. 1861-től Jaşiban, 1864-től Bukarestben orvos, a bukaresti orvosi kar tanára, a román orvostud. egyik megalapozója. 1873-ban megbetegedett maláriában, és hazatért. Előbb Székesfehérváron, majd 1882-től Bp.-en élt. Homeopátiával és elektroterápiával foglalkozott. Hazai írásai a Gyógyászatban jelentek meg. – Fm.: A kettős torzszülés bonctana (Pest, 1870); A villamos áram hatásáról és az elektrotherapiával elérhető eredményekről (Bp., 1897). 234 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Scheiber Vilmos (Mór, 1889. dec. 30. – Bp., 1979. jan. 2.) orvos, ortopéd főorvos. 1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1912–1919-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika munkatársa, 1919–1921-ben a bp.-i Révész u.-i Rokkant Utókezelő Gyógyint. ortopéd főorvosa, 1921–1930-ban a Park Szanatórium igazgatója, 1930–1940-ben a Kaszab Aladár Poliklinika főorvosa, 1934–1945-ben a budai Bíró Dániel Kórház sebész főorvosa. 1945–1950-ben az OTI, 1950–1966-ban az SZTK orsz. sebész-ortopéd ellenőrző főorvosa. Számos gyógyászati segédeszköz hazai bevezetője. Nagyszámú közlemény szerzője. – Irod.: Novák E.: A magyar sebészirodalom bibliográfiája (Bp., 1939); Gazda I.: Emlékezés egy vasdiplomás sebészfőorvosra (Magy. Nemzet, 1979. dec. 19.). Scheitz László (Kolozsvár, 1897. – Katanga, 1963. ápr. 24.) orvos, néprajzkutató, egészségügyi miniszter (Katanga). 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1920–1925-ben bp.-i I. sz. sebészeti klinika, 1925–1934-ben a Rókus Kórház sebésze, 1934–1936-ban az OTI sebész főorvosa. 1938– 1939-ben Belga-Kongóban sebészorvos, 1940–1945-ben a Szt. István Kórházban főorvos, 1946–1948-ban a Maglódi úti Kórház (ma Bajcsy-Zsilinszky Kórház) főorvosa. 1948-ban visszatért Belga-Kongóba, előbb főorvos, majd a független Katanga (1960–1963) eü.-i minisztere. Néprajzi gyűjteményének egy része hazai múzeumokba került. – Irod.: Sch L. (Ki kicsoda?, Bp., 1961). Scherffel Vilmos Aurél (Felka, 1835. ápr. 23. – Felka. 1895. ápr. 23.) flórkutató, gyógyszerész. 1855-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet Bécsben, 1855–1891 között Felkán gyógyszerész, gyógyszertár-tulajdonos. 1868–1870-ben polgármester, megalapította Felkán a Tátra Múzeumot, amelynek 14 évig igazgatója volt. Jeles flórakutató. – Fm.: Adalékok a Szepesi-Tátra al-havasi és havasi virányának ismeretéhez (Bp., 1879, németül is); Szepes vármegyében eddig észlelt vadon termő edényes növények (Felka, 1888) – Irod.: Borbás V.: Sch. V. A. emléke (Term. Tud. Közl., 1896, 2–3. sz.). Scheuthauer Gusztáv (Tőketerebes, 1832. márc. 11. – Bp., 1894. jan. 28.) orvos, patológus, egy. tanár. 1861ben Bécsben szerezte orvosi oklevelét. 1860–1870-ben a bécsi I. sz. kórbonctani int.-ben tanársegéd Rokitansky prof. mellett, 1870-ben egy. magántanár, a brünni orsz. közkórház kórboncnoka. 1870-től Pesten a kórszövettan rk. tanára, 1871-től a Rókus Kórház kórboncnok főorvosa, 1874–1894-ben a bp.-i orvosi karon a kórbonctan ny. r. tanára. Főleg az agy szövettanával, idegrostokkal, a bélféregbetegség kórképeivel foglalkozott. Törvényszéki orvosként is működött, ő volt a tiszaeszlári per védelmének szakértője. Orvostörténeti kutatásokat is végzett. – Fm.: Elméleti kórbonctan (Bp., 1878); Der Germanicus des Lonore ein Archimedes (Wien – Leipzig, 1881) – Irod.: Preisz M.: Sch. G. (Orv. Hetil., 1894); Szállási Á.: Sch. G. (Orv. Hetil., 1982). Schiff Ernő (Gáborján, 1863. szept. 6. – Bp., 1920.) orvos. 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888–1889-ben Berlinben és Párizsban volt tanulmányúton. 1889-től Nagyváradon gyermekorvos, 1894-től a bp.-i bábaképzőben a gyermekápolástan előadója, 1902-ben magánkórházat alapított. Az újszülöttek hematológiájával foglalkozott. – Fm.: A vér és alakelemeinek és haemoglobin tartalmának quantitativ magatartása az újszülöttek ép és kóros viszonyai mellett (Bp. 1888); A csecsemők ápolásának rövid kézikönyve (Nagyvárad, 1904) – Irod.: Bókay J.: A magyar gyermekgyógyászat története (Bp., 1912). Schiffer Ernő (Bp. 1893 – Bp., 1951. dec. 20.) orvos, röntgenológus. 1918-ban szerezte meg orvosi diplomáját a bp.-i orvos karon. Az I. sz. belklinikán Bálint Rezső mellett gyakornok, majd két évet töltött a bécsi Holzknecht radiológiai int.-ben. A bp.-i izr. kórház, majd több mint 20 éven át a Pajor-szanatórium rtg-orvosa. 1947ben magántanár. 1949-től haláláig a Rókus Kórház röntgen főorvosa. Sugárártalom okozta fehérvérűségben hunyt el. Tanulmányai a röntgendiagnosztika különféle területeire terjednek ki. – Fm.: Urológiai röntgendiagnosztika (Bp., 1950). – Irod.: Ratkóczy N.: Sch. E. (Magy. Radiológia, 1952, 2. sz.). Schill Imre (Bp., 1888. – Bp., 1954. okt. 11.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1918 után tanársegéd az I. sz. belklinikán, 1924-től főorvos a Zsidó Kórházban, 1928-ban a Rókus Kórház főorvosa, ebben az évben egy. magántanár. Gerontológiával, mellkasi betegségekkel foglalkozott. – Irod.: Sch. I. (Orv. Hetil., 1954). Schiller Ede (Pomáz, 1916. jún. 4. – Bp., 1978. szept. 25.) orvos, belgyógyász, ezredes. 1948-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Előtte baloldali szervezetekhez tartozott, 1942–1944-ben munkaszolgálatos. 1948–1950-ben a Péterfy u.-i Kórház belgyógyásza, 1950-től hivatásos tiszt. 1950–1958-ban csapatorvos, 1957-től a Közp. Kat. Kórház belgyógyásza, 1957-ben őrnagy, 1966-ban alezredes, 1976-ban ezredes. Az egészségügyi alkalmassági felülvizsgálat vezetője. 1966-tól az Erkel Színház belgyógyásza, a Honvéd Sportegyesület cselgáncs-szakosztályának elnöke. – Irod.: Sch. E. (Honvédorvos, 1978, 10. sz.). Schimert Gusztáv (Erdélyszerdahely, 1877. máj. 29. – Stuttgart, 1955. aug. 13.) orvos, Szentágothai János orvos apja. 1908-ban Greifswaldban szerezte meg orvosi oklevelét. 1909–1944-ben a Hangya Szövetkezet 235 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kórházának orvosa, főorvosa. Homeopata orvos volt, de minden olyan esetben, amikor a medicina rendelkezett tud. mechanizmuson alapuló kezelési módszerrel, azt alkalmazta. 1944-ben elhagyta az országot, Stuttgartban telepedett le. – Fm.: Was lehrt uns die geschichte der Homöopathie in Ungarn (Berlin, 1925); Allopathia – Homöopathia. Homöopathia a modern tudományos kutatás megvilágításában (Bp., 1930); A homeopathia védelmében (Bp., 1934); Neue Möglichkeiten zur Deutung der Simile-Repel (Lipcse, 1936) – Irod.: Kóczián M. – Kölnei L.: A homeopátiás gyógyítás története Mo.-on (Orvostört. Közlem., 2002, 178-181. sz,). Schlammadinger József (Székesfehérvár, 1898. máj. 3. – Szolnok, 1975. jan. 3.) orvos, bőrgyógyász. 1927-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927-től uo. a bőrklinikán gyakornok, 1930-ban szakorvos, 1936-ban a bőr- és nemikórtani diagnosztika magántanára. 1938–1939-ben a soproni kórház főorvosa, 1939–1944-ben az ungvári Áll. Kórház főorvosa. 1944–1947-ben Sopronban, 1947-től Szolnokon a m.-i kórház főorvosa, utóbbinak 1960–1968-ban igazgatója. Elsősorban bőrgyógyászati diagnosztikai kérdésekkel, foglalkozási bőrártalmakkal, a krónikus ulcus cruris terápiájával foglalkozott. – Fm.: Pastinszky J.: A gyakorló orvos bőrgyógyászata (Bp., 1961) – Irod.: Sch. J. (Bőrgy. és Venerol. Szle, 1975, 6. sz.).











































































Schlesinger Ignác (Pozsony, 1810. – Pest, 1849. aug. 22.) orvos. 1832-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1832–1835-ben Kőszeg orvosa, ispotályának főorvosa. 1835-ben Pesten gyakorló orvos, 1848-ban a pesti izr. hitközség elnöke. 1837-ben a Bp.-i Kir. Orvosegyesület egyik alapítója, 1837–1841-ben alelnöke. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de Hemicrania solari (Wien, 1832); Med. Topographie der Königl. Freistadte Pesth und Ofen-Pest, 1840 (Pest, 1840) – Irod.: Rózsay J.: Emlékbeszéd Sch. I. felett (Pest, 1861). Schmidt Ferenc (Zalaegerszeg, 1881. jan. 21. – San Diego, California, USA, 1958. júl. 29.) belgyógyász, balneológus. A bp.-i és a grazi egy.-en végezte tanulmányait. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1906-tól Bécsben, 1907-től Bp.-en teljesített szolgálatot, mint honvédorvos, utóbb, mint ezredorvos. 1912–1948-ban a 273 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON balatonfüredi szívszanatórium ig.-főorvosa. 1922-ben a bp.-i egy. orvosi karán magántanár. 1958. ápr.-ban látogatóba ment az USA-ba, ott hunyt el. Számos cikke jelent meg az Orv. Hetil.-ban 1929 és 1940 között. – Fm.: Balatonfüred gyógytényezői és gyógyjavallatai (Orv. Hetil., 1913); Idült szívelégtelenségek (Bp., 1936). Schmidt Lajos (Pusztafödémes, 1893. júl 16. – Pécs, 1957. jún. 11.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1920-ban a bp.-i orvosi karon szerzett orvosi oklevelet. Az I. vh. alatt katonaorvosként működött. 1920-tól előbb a bp.-i kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1925-től a debreceni sebészeti klinikán tanársegéd, 1930-ban magántanár, 1937-ben rk. tanár. 1938-tól főorvos a Madarász u. Bethesda Kórházban, 1945–1949-ben a Rókus kórházban. 1949-től ny. r. tanár a pécsi orvosi karon. Sebészeti műtéttannal, daganatok, fekélyes betegségek, a tuberkulózis sebészetével foglalkozott. – Irod.: Kubányi E.: Sch. L. (Magyar Sebészet, 1958); Jáki Gy.: Sch. L. (Orv. Hetil., 1957, 27. sz.). Schneider Antal, Husszein bég (Erdély ?, 1816 – Bp., 1897. szept. 1.) orvos, honvéd, majd török főtörzsorvos. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán, 1840–1848-ban Temes vm.-ben orvos. 1848 tavaszán nemzetőr kapitány, 1848 nyarától Damjanich seregében huszárkapitány, bátorságával többször kimentette magát, 1849 februárjában felderítőként fontos információkat szerzett. Bem seregében is szolgált, a lengyel tábornok barátja és orvosa lett, követte Törökországba is. Husszein bég néven ezredorvosi beosztásban Damaszkuszban és Aleppóban Bem kíséretének tagja, halálos ágyánál is kezelőorvosa. (A tábornok halotti leplét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, amit 1929-ben a magyar állam Lengyelországnak adományozott.) A krími háborúban az arab sereg vezérorvosa, de lovasparancsnokként stratégiai fontosságú pontokat is bevett. A krími háború után polgári orvosként élt Isztambulban, a Magyar Nemz. Igazgatóság egyik vezetője, a török rendőrség letartóztatta, „pénzhamisításért” 15 évi várfogságra ítélték, az angol követ szabadította ki. 1860-ban Korfun élt, belépett Garibaldi seregébe, és Itáliában harcolt. A kiegyezés után hazatért, hosszabb ideig rendőri felügyelet alatt állt, orvosi gyakorlatot nem folytathatott. Klapka György segítségével a budai Pénzügyi Igazgatóságon tisztviselőként működött. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Schneider Lajos (Leibic, 1894. dec. 12. – Bp., 1968. máj. 5.) állatorvos, immunológus, az állatorvostud. doktora (1952). 1920-ban állatorvosi, 1922-ben állatorvosdoktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1922-től a Phylaxia Oltóanyagterm. Int.-ben dolgozott, 1927-től osztályvezető, 1952-től igazgató. 1941-ben c. rk. tanár. Számos járványos állatbetegség elleni védőszérum és humán oltóanyag kidolgozásában vett részt, az újszülöttkor immunológiájával kapcsolatos kutatásai nemzetközi jelentőségűek. – Fm.: A baromfipestis elleni oltóanyagok előállításának feltételei (Bp., 1946); A gyakoribb baromfibetegségek és az ellenük való védekezés (Bp., 1954) – Irod.: Szent-Iványi M.: S. L. (M. Állatorv. L.., 1968, 9. sz.). Schnell János (Magyarszék, 1893. márc. 7. – Bp., 1973. jan. 2.) orvos, gyógypedagógus. Előbb 1911-ben tanítói, 1913-ban pedig gyógypedagógusi oklevelet szerzett, 1922-ben a bp.-i orvosi karon avatták orvosdoktorrá. 1926-tól Ranschburg Pál mellett dolgozott, majd utóda lett a Gyógyped. Pszichológiai Labor. élén. Előbb a vakok bp.-i intézetében tanított, majd 1936-tól a Gyógyped. Pszichol. Labor. munkatársa, 1930-tól vezetője, a Gyógyped.-i Főisk. előadója. 1934–1947-ben az Áll. Gyermeklélektani Int. igazgatója, 1951-–1958ban iskolai idegszakorvos, 1958-tól a Közp. Gyermekideggond. Int. vezetője (ma Főv. Gyermek-mentálhigiéniai Közp.). – Fm.: A felfogótípus és számolási képesség kölcsönös kapcsolata a gyengeelméjűeknél (Bp., 1923); A gyermekkor pszichológiája (klny., III. Orvosi Nagyhét, Miskolc, 1934); Mentalhygiéne (Bp., 1959); Az évszázad betegsége: a neurózis (Bp., 1965) – Irod.: Sch. J.: (M. Gyógyped., 1973, 5. sz.). Schnitzler József (Szeged, 1913. jan. 25. – Szeged, 1990. okt. 15.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1961), Kossuth-díjas (1951). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937–1939-ben mentőorvos, 1939–1948-ban a Jászberényi Kórház sebésze, 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1948-tól a debreceni TbcKlinika adjunktusa, 1955-től docense, a tüdősebészeti részleg vezetője. 1969-től a DOTE II. sz. sebészeti klinikának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1963–1981-ben országgyűlési képviselő. – Fm.: Gümős környezetben végzett csontbeültetés (Bp. 1961); A cavernostomia műtéti kérdései (Szentkereszty B.-val, Bp., 1963). Scholtz Kornél (Gölnicbánya, 1871 - ?, 1962) orvos, szemész, eü.-i szervező, egy. tanár. Bp.-en, majd Würzburgban tanult. 1907-ben a szemészet magántanára a bp.-i egy.-en, 1919-től rk. tanár, 1925-ben a Népjóléti Min. államtitkára. Rendszeresen publikált az Orv. Hetil. szemészeti mellékletében. Már 1896-ban alkalmazta a röntgensugarat a szemészeti diagnosztikában. Az Orsz. Közeü.-i Tanács elnöke volt. – Fm.: A retinalis és üvegtesti kötőszövet képződésének okairól (Orv. Hetil., 1899); Idegen testek a szemfenéken (Orv. Hetil., 1899); Coloboma chorioideae két esete (Orv. Hetil., 1900); Expulsio vérzések a szemteke belsejéből (Orv. Hetil., 1900); A trachoma gyógyításának esete (Orv. Hetil., 1902); Angioma subconjunctivale (Orv. Hetil., 1900); A bp.-i egyetem szemklinikáján 1903-ban ápolt betegek kimutatása (Orv. Hetil., 1904); Egészségi ismeretek (szerk., h. n., 1928) – Irod.: Honti J.: Sch. K. (Orv. Hetil., 1997, bibl.-val). 274 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Schordann Zsigmond (Nagylévárd, 1794. júl. 22. – Pest, 1862. ápr. 11.) orvos, fiziológus, egy. tanár. 1817-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán. 1815-től Lenhossék Mihály segédje, 1820-tól az elméleti orvostan helyettes, 1822-től az élettan r. tanára. 1858-ban nyugdíjba ment. Elsősorban oktató volt. Értékes könyvtárát az orvosi kar könyvtárára hagyta. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de medicina populari (Pest, 1817); Észrevételek a magyarországi cholerajárványról (Pest, 1831) – Irod.: Jendrassik J.: Emlékbeszéd Sch. Zs. felett (Buda, 1862); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Melly J.: Sch. Zs. (Orv. Hetil., 1962, 16. sz.). Schoretits Mihály, Shoretits (Horvátzsidány, 1741. szept. 2. – Buda, 1786. márc. 3.) orvos, egy. tanár. 1765-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, majd katonaorvos lett. 1768-ban Veszprém város orvosa. 1770–1784ben a nagyszombati orvosi kar, illetve a pesti orvosi kar általános kórtan, valamint különös kór- és gyógytan tanára. 1783–1784-ben az egy. rektora, 1780-ig a bölcsészeti kar igazgatója. Szakirodalmi tevékenységet nem fejtett ki. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Schöller Károly (Sopron, 1877. szept. 27. – Bp., 1968. márc. 6.) orvos, radiológus. 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1902–1914-ben a Szt. János Kórház gyermekorvosa és sebésze, 1914– 1918-ban katonaorvos, sebész és röntgenológus. 1918–1923-ban a Gyáli úti Kórház röntgen-főorvosa, 1921– 1946-ban a Magyar Vöröskereszt által szervezett röntgenasszisztens-tanfolyam előadója, 1927–1942-ben a bp.-i Iskolaorv. Szakrend. rtg-főorvosa. Ő szervezte meg Mo.-on a röntgenasszisztens-képzést. – Fm.: Vezérfonal a mellkasi szervek rtg-vizsgálatához (Bp., 1919) – Irod.: Végh J.: Sch. K. (M. Radiol., 1968, 4. sz.). Schönbauer József Antal (Reichenberg, Cseho., 1757. – Pest, 1807. dec. 27.) cseh származású orvos, zoológus, egy. tanár. A bécsi egy. orvosi karán szerzett orvosi oklevelet 1784-ben. 1789-től a pesti egy. orvosi karán az állattan és ásványtan tanáraként működött, 1791-től az általános gyógytan tanára volt. Jelentősek voltak bánsági rovargyűjtései, a mo.-i állatgyűjtemény megszervezését, a Természett. Társulat felállítását javasolta. Ugyancsak szorgalmazta a mo.-i ásványvizek feltérképezését. Ornitológiával, zoológiával is foglalkozott, főleg a szúnyogokat tanulmányozta, a hazai ásványtérkép kidolgozója. – Fm.: Theses de abortu (Bécs, 1778); Geschichte der schädlichen Kolumbatzer Müchen im Banat... (Bécs, 1795); Conspectus ornithologiae Hungariae... (Buda, 1795); Neue analytische Methode die Mineralien... (Ofen, 1805) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Rapaics R.: A magyar biológiai története (Bp., 1953). Schönbauer Vince (Bécs, Ausztria, 1780. ápr. 11. – Vác, 1830. máj. 27.) orvos, Schönbauer József fia. 1804ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1805-től a váci siketnéma int. tanára, orvosa. Mineralógiával, botanikával, ornitológiával foglalkozott. A jénai mineralógiai társ. tagja. Apja munkáit rendezte sajtó alá. – Fm.: Icones et descriptiones partim rariorum, partim vetustissimarum avium Hungariae (Pest, 1806); Minerae metallorum Hungariae et Transilvaniae (I–II. köt., Pest, 1806–1810); Verzeichnis der ausgesuchtesten und schönsten Nelken oder Grasblumen-Sorten... (Pest, é. n.) – Irod.: Gombocz E.: Sch. V. (Botan. Közl., 1911). Schönfeld Rózsi (Penc, 1898. máj. 30. – Nagymaros, 1980. szept. 15.) orvos, Állami-díjas (1973). 1925-ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1925–1945-ben Karcagon, majd Nagymaroson körzeti orvos. Az Állami-díjat a gyógyító-megelőző tevékenységben kifejtett munkásságáért kapta. Schöpf-Mérei Ágoston, Schoepf-Merei (Győr, 1804. szept. 24. – Manchester, Anglia, 1858. márc. 12.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1835). 1828-ban Padovában szerzett orvosi oklevelet, majd Bécsben gyakorló orvos. 1836-ban a pesti egy. orvosi karán az orvostörténelem, 1844-től a gyermekgyógyászat rk. tanára. 1836ban Pesten ortopédiai intézetet alapított, amelyet a 1838. évi nagy pesti árvíz elsodort. 1839-ben alapította meg Pesten a Szegénysorsú Gyermekek Kórházát. Úttörő tevékenységet fejtett ki a hallgatózás és kopogtatás diagnosztikai módszerének meghonosításában. Bevezette a kórházi kórtörténetek pontos vezetését. Helyreállító sebészettel és szemészettel is foglalkozott. Nevéhez fűződik az első magyar gyermekgyógyászati tankönyv és orvostörténeti jegyzet megírása. A szabadságharc alatt honvédorvos, az Olasz Légió orvosa. 1849. augusztus végén Törökországba menekült, egy ideig Isztambulban orvos, de 1850-ben Párizsba, majd Angliába ment. Manchesterben 1856-ban gyermekkórházat alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis de ischuria (Pavia, 1832); Orvosi rendszerek- gyógymódok- s némely rokon tárgyakról (Pest, 1835); Népszerű intések a mirigykór, csontsenyv, testi kinövések, elgörbülések sat. iránt (Buda, 1836); A mellbetegségek biztosabb megismerése és gyógyítása (Pest, 1842); Őszinte nyilatkozat a kancsal szem s taggörbüléseknek gyökeres gyógyműtétek valódi becse körül (Pest, 1844); A pesti gyermekkórház 5 évi működésének áttekintése (Pest, 1845, németül is); A gyermekgyógyászat tankönyve (I. köt., Buda, 1847); Belrésztan képekben (I–III. köt., Buda, é.n.); On spasm and 275 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON convulsion of children (Edinburgh, 1850); Disorders of infantile development and rickets (London, 1855) – Irod.: Markusovszky L.: Sch. Á. (Orv. Hetil., 1858); Sch. M. Á. (MTA Almanach, 1863); Gelóczi F.: Sch. M. Á. (Nagy magyar orvosok, Bp., 1973). Schraud Ferenc (Pest, 1761. máj. 14. – Vasvár, 1806. márc. 18.) orvos, egy. tanár. 1786-ban a lembergi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét, előtte Pesten és Bécsben folyatott orvosi tanulmányokat. 1786– 1797-ben Bécsben gyakorló orvos, 1787–1789-ben Csongrád-, majd 1789–1793-ban Csanád vm.-ben főorvos. 1792-től a pesti orvosi karon a gyakorlati orvostan tanára, 1802-ben protomedicus hungaricus (országos főorvos). 1802-ben az elsők között javasolta a vármegyéknek a himlőoltás bevezetését, 1803-tól rendszeresen magyar, román, német és szlovák nyelvű ismertetőket nyomtatott a plébánosok, a vidéki tanítók részére az oltás népszerűsítése érdekében. Kiadatta Bene Ferenc himlőoltásról szóló könyvét. Jelentős szerepet vállalt a különböző járványok, így a syrmai pestis, a bukovinai tífusz, a stiriai sárgaláz leküzdésében. A tífuszjárvány áldozata lett, Vasváron halt meg. 1796-ban mint orvoskari dékán rendezte a sebészeti tanfolyam tananyagát, a sebész- és bábaképzésben bevezette a m. nyelven való előadás lehetőségét. – Fm.: Tentamen theoriae generalis febrium... (Pest, é.n.); Abhandlung von des Verbindung der Lustseuche mit dem Scharbocke und derselben Heilungsart (Bécs, 1791); Beobachtungen aus der Arzneikunde (Bécs, 1792); Primae lineae studii medici (Pest, 1794); Elementa medicinae forensis (Pest, 1802); De eo quod est in morbis epidemium (Pest, 1802) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kapronczay K.: Sch. F. (Orv. Hetil., 1981). Schulek Elemér (Késmárk, 1893. szept. 3. – Bp., 1964. okt. 14.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1941, r. 1945), Kossuth-díjas (1949, 1951). 1918-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1920-ban gyógyszerészdoktor. 1926-ig az Orsz. Gyógyszerészeti Int. munkatársa, majd az OKI kémiai osztályának vezetője, 1941–1944-ben h. ig. 1932-ben a kémiai analízis kvantitatív módszerei c. tárgykör magántanára, 1944-től a bp.-i orvosi karon a szervetlen és analitikai kémia tanára, 1949-től tszv. egy. tanár. Az MTA Kvantitatív Analitikai Kémiai Kut. Csop. vezetője. Halogéncianidokkal és interhalogén vegyületek kémiájával, analitikai alkalmazásával, kén- és szelénvegyületek, peroxidok tanulmányozásával foglalkozott. Megteremtette a korszerű gyógyszervizsgálat alapjait. Főszerk. volt az Acta Pharm. Hung.-nak. Részt vett a M. Gyógyszerkönyv (Bp., 1954) összeállításában. – Fm.: Az általános kvantitatív analitikai kémia elvi alapjai és módszerei (Szabó Z. L.-val, Bp., 1966) – Irod.: Végh A.: Sch. E. (M. Kém. Füzetek, 1964. 11. sz.); Sch. E. (Gyógyszerészet, 1964. 10. sz.); Sch. Emlékszám (Acta Chem. Hung., 1964, 41. sz.). Schulek Vilmos (Pest, 1843. ápr. 21.– Bp., 1905. márc. 12.) orvos, szemész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1889, r. 1902). 1868-ban Bécsben szerzett orvosi oklevelet. 1867-től a bécsi szemklinikán gyakornok, 1872-től a kolozsvári orvosi karon ny. r. tanár, 1874–1905-ben a bp.-i orvosi karon a szemészet ny. r. tanára, 1890–1891ben az egy. rektora. A magyar szemészeti iskola megteremtője. Egyedülálló műtéti eljárásokat dolgozott ki, tökéletesítette a hályogműszereket, védőszemüvegeket szerkesztett az ibolyántúli sugárzás ellen. – Fm.: Operationsmethode zur Auswärtwendung falscher Wimgern (Wiener Medizinische Wochenschrift, 1871); Kettős pupilla melletti látásviszonyok (Szemészet, 1882–1883); A szürkehályog eltávolításának egy új módjáról (Mat. és Term. tud. Ért., 1892); A szembogár-szűkítőnek kiszabadítása (Bp., 1892); Ungarische Beiträge zur Augenheilkunde (Társszerzőkkel, szerk., III. köt., Leipzig – Bp., 1895–1903); A szempár közös működését bizonyító kísérletek (Bp., 1904) – Irod.: Genersich A.: Sch. V. (Akad. Ért., 1905), Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Schulhof Ödön (Bp., 1896. márc. 20. – Bp., 1978. febr. 2.) orvos, reumatológus, az orvostud. kandidátusa (1953). Orvosi oklevelét 1918-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1918–1920-ban a bp.-i I. sz. belklinikán alorvos, 1922–1932-ben a Hévízi Kórház reumatológusa, fürdőorvosa, 1949-ben a Park Szanatórium fizikoterápiás főorvosa, 1949-ben az ORFI igazgatója. 1946-ban egy. magántanár. Számos hazai és külföldi társaság tb. és r. tagja. – Fm.: Reumás fájdalmak (Bp., 1952); Hogyan védekezzünk a reuma ellen (Bp., 1952); Studies on peripheral vascular reactions (Amsterdam, 1956); Mo. ásvány- és gyógyvizei (Bp., 1957); Hévíz gyógytényezői (Veszprém, 1960); A gyakorló orvos reumatológiája (Bp., 1966) – Irod.: Sch. Ö. (Magyar Reumatológia, 1978, 3. sz.). Schuschny Henrik (Prága, 1857. aug. 24. – Bp., 1929) orvos, iskolaorvos, egy. magántanár. 1882-ben szerzett orvosi diplomát a bp.-i egyetemen. 1887-ben kinevezték iskolaorvossá és az egészségtan tanárává az V. ker. áll. főreáliskolához. Ilyen minőségében részt vett az isk. orvosi mozgalmakban. Hatósági és iskolaorvosként működött, egészségtani és iskolaorvosi ismereteket adott elő a bp.-i egy. orvosi karán. Mint az Orsz. Közeü.-i Egyes. titkára jelentős érdemeket szerzett az egészségügyi ismeretterjesztés terén. Nevéhez fűződik az első m. nyelvű iskola-egészségtan tankönyv (Iskola és egészség, Bp., 1914). Az Ifjúság és Egészség c. lap szerkesztője (1898-1904). 1904-ben Nürnbergben osztályelnök a nemzetközi iskolaeü.-i kongresszuson. Az országos tanszermúzeum állandó biz.-nak tagja. Fővárosi tisztiorvosként is működött, foglalkozott ezenkívül orvostörténettel. Száznál több tanulmánya jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. – Fm.: A reformatio és korának befolyása 276 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON az orvostan fejlődésére (Bp., 1880); Toldy Ferenc mint orvosi író (klny., Bp., 1908); A csecsemő ápolása (Bp., 1886); Über Schulhigiene in Ungarn (Leipzig, 1892); Középiskolai tanulók idegessége (Bp., 1894); Über Nervosität der Schuljugend (Jena, 1895); Egészségtan (6. kiad., Bp., 1912); A tanulás egészségtana (Bp., 1913); Házasság és a nemi betegségek (Bp., 1922); A fiatal leány egészsége (Bp., 1923). Schuster János Konstantin (Pécs, 1777. máj. 7. – Pest, 1839. máj. 19.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (1831). 1794–1796-ban jogot, 1796–1802-ben orvostudományt hallgatott, 1802-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti egy. orvosi karán. 1802–1804-ben gyakorló orvos Budán, 1804-1805-ben Berlinben tanulmányúton volt, Klaproth előadásait látogatta. 1809-től a pesti egy. természettud. karán botanikát és kémiát, 1817-től törvényszéki orvostant tanított, 1821-től a gyógyszerészet előadója. 1821-ben az egy. rektora. Nyelvújító, a magyar orvosi, gyógyszerészi és természettudományi műnyelv egyik megteremtője. Keleti összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott. – Fm.: Geschichte der Stadt Pesth (Buda, 1808); De opio (Pest, 1819); Terminologia botanica (Pest, 1819); De iodo (Pest, 1827); De ferro (Pest, 1829); Gyógyszerek árszabása (név nélkül, magyar, latin és német nyelven is, Pest, 1829, 1845); Kleiner chemischer Apparat (Pest, 1829); Gyógyszeres értekezések (I–II. köt., Pest, 1829–1930) – Irod.: Bugát P.: Emlékbeszéd Sch. J. r. tag felett (Akad. Évk., 1842); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Schwab Keresztély Joachim (Lőcse, 1672. dec. 8. – Lőcse, 1722. dec. 20.) orvos. 1700-ban Leidenben szerzett orvosdoktori diplomát. Még ebben az évben hazatért, Lőcse és a Szepesség orvosa lett. Jeles pestisorvos. – Fm.: Disputatio medica inauguralis de contractura, quam praeside... (Leiden, 1701). Schwanner Jenő (Székesfehérvár, 1888. febr. 22. – Bp., 1964. okt. 3.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1911-ben szerzett állatorvosi oklevelet a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1911–1914-ben uo. tanársegéd, 1914–1918-ban katonaorvos, 1919–1923-ban állatorvos Sárbogárdon, Adonyban és Sárosdon. 1923–1946-ban a Földműv. Min.-ban főállatorvos, 1946–1963-ban az állategészségügy és a törvényszéki állatorvostan ny. r. tanára az Állatorvostud. Egy.-en. A járványos állatbetegségek felszámolása érdekében hatékony szervezőmunkát folytatott, állateü.-i szabályzatot készített. – Irod.: Várnagy L.: Sch. J. (M. Állatorvosok L., 1964, 10. sz.) Schwartz Fülöp (Versec, 1895. aug. 9. – Pennsylvania, USA, 1977. dec. 1.) orvos, egy. tanár. Oklevelét 1919ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Előbb az I. sz. kórbontani int.-ben dolgozott, majd 1921–1933-ban a frankfurti egy. kórbonctani int.-ben tevékenykedett B. Fischer Wasels mellett. 1923-ban egy.-i magántanár, 1927-ben c. rk. egy.-i tanár a frankfurti egy.-en. 1933–1953-ban Isztambulban élt, és az egy. kórbonctani int.nek a tanára. 1953–1967-ban nyugdíjazásáig a pennsylvaniai Warsen State Hospital kórbonctani int.-nek a munkatársa. Fő kutatási területe a mellkasi tbc-nyirokcsomóknak a hörgőkbe történő betörése. Számos publikációja jelent meg, többek között a Gyógyászatban. – Irod.: Kenéz J.: In memoriam Philip Schwartz (Pneum. Hung., 1978. 10. sz.). Schwartzer Antal (Szekszárd, 1780. jan. 16. – Vác, 1834. dec. 20.) gyógypedagógus, Schwartzer Ferenc nagybátyja. 1801-ben szerzett Bécsben tanítói oklevelet. 1802-től a váci süketnémák intézetének a tanára, 1808tól igazgatója. A siketnéma-oktatás módszertanának magyar kidolgozója. – Fm.: Magyar nyelvtanító könyv a siketnémák számára (Buda, 1817); Első esméretek a siketnémák számára May szerint (Buda, 1817) – Irod.: Szabó M.: A magyar gyógypedagógia története (Bp., főisk. jegyzet, 1979–1989). Schwartzer Ferenc (Babarc, 1818. nov. 24. – Bp., 1889. márc. 2.) orvos, Schwartzer Ottó apja. 1844-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán, majd Viszánik Mihály mellett működött. 1848-ban a Helytartótanács a M. Elmegyógyint. felállításának érdekében külföldi tanulmányútra küldte ki, amelynek alapján 1848 őszén tervezetet nyújtott be a magyar kormánynak az intézmény megszervezésére. 1848 októberében belépett a honvédorvosi karba, Fekete Ferenc néven törzsorvos, Guyon tábornok mellett szolgált. 1850-ben Vácott magán elmegyógyint.-et alapított, amelyet 1852-ben Budára helyezett át. Intézetében munkaterápiás módszerekkel gyógyított, a hazai tudományos elmekórtan megalapítója lett. 1855-től a Közeü.-i Bizottság, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1861-től a pesti orvosi karon az elmekórtan magántanára. A lipótmezei Orsz. Elmegyógyint. az ő tervei és tanácsai alapján épült fel. Környezetvédő, kezdeményezte a Gellérthegy fásítását. Az első magyar nyelvű elmekórtan szerzője. – Fm.: A lelki betegségek általános kór és gyógytana, törvényszéki lélektannal (Pest, 1858); A budai magán elme- és ideg-gyógyintézet tudósítója és tizenkét évi működésének eredménye (Buda, 1864); Jelentés a budai magán elme- és ideggyógyintézet orvosi működéséről 1865-ben (Buda, 1866); – Irod.: Gyógyászat (Pest, 1889); Horányszky N.: Sch. F. (Orvostört. Közlem., 1963); Kapronczay K.: Sch. F. (Orv. Hetil., 1989, 45. sz.). Schwartzer Ottó, báró, Babarczy-Schwartzer (Buda, 1853. dec. 22. – Bp., 1913. okt. 21.) orvos, Schwartzer Ferenc fia. 1877-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1877–1878-ban külföldi tanulmányúton 277 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON volt, 1878-tól apja magán elmegyógyintézetében működött, majd 1910-ig ő vezette azt. 1885-ben a bp.-i jogi karon az ált. és törvényszéki elmekórtan magántanára, az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja (1889), alelnöke (1901), 1881-től az M. Vöröskereszt alapítója, 1885-től főgondnoka. Kezdeményezője az Erzsébet királyné Kórház felépítésének, a Vöröskeresztes nővérképzés megreformálója (1895). 1905-ben alapítója a M. Ápolók és Ápolónők Egyes.-nek. 1905-től főrendiházi tag, 1910-ben bárói méltóságot kapott. – Fm.: Psychiatriai jegyzetek (I–II. köt., Bécs, 1894); Az elmebetegek jogvédelme (I–II. köt., Bp., 1895); Közigazgatási elmekórtan (Bp. 1897); Hadiegészségügyi reformok (Bp., 1913); Törvényjavaslat a nők hadiegészségügyi szolgálatáról (Bp., 1913) – Irod.: Moravcsik E.: Sch. O. (Orv. Hetil., 1913). Schwarzmann Pál (Bp., 1924. okt. 24. – Bp., 1980. ápr. 17.) orvos, belgyógyász. 1930-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1931–1935-ben Németországban a Berliner Krankenhaus in Friendrichschein belgyógyásza. 1937-ben honosíttatta oklevelét, 1937-től a bp.-i Zsidó Kórház alorvosa, 1941-ben rendelőintézeti főorvos, 1945-től osztályvezető főorvos. Az OTKI megalakulása után a II. sz. belklinika docense, az intenzív betegellátás megszervezője. 1958–1968-ban az Eü. Min. szakoktatási bizottságának a tagja, az OTKI-hoz csatolt Erkel u. Ápolónőképző Iskola tanácsadója, 1975-től az Izr. Szeretetkórház igazgatója. Számos könyv és tanulmány szerzője, elsősorban geriátriával és víz–elektrolit-háztartással foglalkozott. Schwenszky Ármin (Bánátkomlós, 1846. ápr. 7. – Bp., 1927. jan. 20.) állatorvos. 1877-ben szerzett állatorvosi oklevelet, 1878-tól tanársegéd a „baromorvosi” tanszéken, 1880–1882-ben vezetője a kőbányai sertésveszteglő állomásnak. 1882–1914-ben az Állatorv. Tanint.-ben, majd Főiskolán a patkolástan tanára. – Fm.: Mérési kísérletek a lóláb különböző állásain... (Bp., 1889); Mérési kísérletek a pata mechanizmusáról (Bp., 1890); Patkolástani kézikönyv (Bp., 1891) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Schwimmer Ernő (Pest, 1837. nov. 21. – Bp., 1898. febr. 25.) orvos, egy. tanár. 1861-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1861–1871-ben a bécsi Allgemeine Krankenhaus orvosa, a bőrgyógyászati osztály alorvosa. 1871-ben a pesti egy. orvosi karán a bőrgyógyászat magántanára, 1879-ben c. rk. tanár, 1870-től a Poliklinika főorvosa. 1885-től az István Kórház bőrgyógyász főorvosa. 1892-től a bőrgyógyászat ny. r. tanára, még abban az évben megszervezte a bőrgyógyászati klinikát, ahol egyúttal (1893-ban) a bőrbetegek ambuláns rendelését is megteremtette. Nevéhez fűződik a bőrgyógyászat rendszeres egyetemi oktatása. Számos külföldi dermatológiai társ. tagja, a hazai fürdőügyi mozgalmak apostola. – Fm.: Bőrkórtan (Bp., 1874); Die neuropathischen Dermatonosen (Leipzig – Wien, 1883); A szájür önszenvi nyáktelepei. Leukoplakia buccalis (Bp., 1878); Die idiopathischen Schleimhautplaques der Mundhöhle (Wien, 1878); Emlékirat a bőr és bujakórtan oktatásának rendszeresítése tárgyában a bp.-i kir. egyetemen (Bp., 1881); Hautkrankheiten (Leipzig, 1884); Die Grundlinien der heutigen Syphilistherapie (Hamburg, 1888) – Irod.: Havas A.: Sch. E. (Orv. Hetil., 1898). Scipiades Elemér (Jászárokszállás, 1875. aug. 21. – Pécs, 1944. febr. 21.) orvos, egy. tanár. 1900-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon, 1901-től tanársegéd az I. sz. női klinikán, 1910-ben adjunktus, 1911-ben magántanár. 1914–1918-ban katonaorvos, 1919–1921-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1922-től Pécsett a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára, 1937–1938-ban az egyetem rektora, több alkalommal dékán. Szülészeti és nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Über die Behandlung des Geburten bei engen Becken (Berlin, 1909); Über die Zerreisung der Gebärmutter an der Hand von 91 einigen Fallen (Berlin, 1909); Myom und Schwangerschaft (1912); Szülészeti előadásai I. Propedeutika (Bp., 1920); Physiologia (Bp., 1922); A szülészet kézikönyve (Bp., 1942) – Irod.: Batizfalvy J.: S. E. (Orv. Hetil., 1944). Scopoli János Antal (Fleimstal, Tirol, 1723. jún. 3. – Pavia, Italia, 1788. máj. 8.) olasz származású orvos, egy. tanár. 1743-ban az innsbrucki egy. orvosi karán szerzett orvosi oklevelet. 1755-től Idriában bányaorvos, botanikus, 1769-től a selmecbányai bányászati akadémián a vegytan, az ásványtan és a kohászat tanára. 1779ben a paviai egy.-re nevezték ki a vegytan tanárának. Jeles botanikus, több növényt róla neveztek el. – Fm.: Flora carniolica (Wien, 1760); Annus historico naturalis (I–V. köt., Leipzig, 1769); Fungi quidem rariores in Hungaria (Leipzig, 1770); Mineralogische Vorlesungen für der Bergakademia zu Schemnitz (Wien, 1771); Anfangsgründe der Metallurgie (op. post., Mannheim, 1789) – Irod.: A selmeczi m. kir. bányász- és erdész Akadémia Emlékkönyve (Selmec, 1871). Sebestény Gyula (Eger, 1887. márc. 16. – Eger, 1954. júl. 27.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), Kossuth-díjas (1951). 1911-ben a grazi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét, 1914-től tanársegéd a pozsonyi egy. orvosi karán, 1923-tól adjunktus a pécsi egy. sebészeti klinikáján, 1925-től az OTI (ma Péterfy S. u.-i Kórház) kp. kórházának tüdősebészeti osztályán főorvos, 1947–1954-ben ny. r. tanár. Pályafutásának első szakaszában idegsebészként ért el kiváló eredményeket. Szintén az ő nevéhez fűződik hazánkban az első ún. Jacobeus-műtét (a mellhártyalemez-összenövések – szalagok – endoszkópos átégetése) és az extrapleurális pneumothorax, a tbc kollapszusterápiájában alkalmazott műtéti eljárás. 1947-től a tbc sebészi megoldásának 278 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON nemzetközi hírű magyar művelője. 1930-ban elsőnek végzett Mo.-on lobectomiát (tüdőlebeny-eltávolítást). Kidolgozta az ún. Sebestény-műtétet (pneumothorax mixta), egy időleges kollapszus-eljárást a tüdőgümőkór kezelésében. – FM.: Részletes sebészet (társszerzőkkel, Bp., 1951) – Irod.: Rubányi P.: S. Gy. (Orv. Hetil., 1954, 33. sz.); Milkó V.: S. Gy. (Magyar Sebészet, 1955, 1. sz.). Segner János András (Pozsony, 1704. okt. 9. – Halle, 1777. okt. 5.) orvos, matematikus, egy. tanár. A debreceni ref. kollégiumban tanult, 1725-től Jénában medicinát, matematikát és fizikát hallgatott, 1730-ban orvosi oklevelet szerzett. 1730-ban Pozsony, 1731-ben Debrecen orvosa, 1732-ben meghívták Jénába természettantanárnak, 1733-tól rk. tanár. 1735–1755-ben Göttingenben fizikát, matematikát, kémiát és ásványtant tanított, de tagja volt az orvosi karnak is. 1748–1754-ben megszervezte a göttingeni csillagvizsgálót, észleléseit nyomtatásban is megjelentette. 1755-től matematikát, fizikát és csillagászatot adott elő Halléban. A fizikában a merev testek és a folyadékok mechanikájával foglalkozott. Pörgettyű-elméletével a forgó merev testek Eulerféle mozgásegyenletének megfogalmazását előlegezte. A tudománytörténet elsősorban a hidraulika területén kifejtett munkásságát és a róla elnevezett kereket, a reakciós turbinák ősét tartja számon. Tankönyvei, pedagógiai munkái alapján jelentős pedagógusként is jegyzik. A szentpétervári, a londoni, a berlini, a göttingeni akadémia tagja volt. – Fm.: De natura ac principiis medicinae (Jena, 1730); Elementa arithmeticae et geometriae (Göttingen, 1739); Programa quo theoriam machinae cuiusdam hydraulicae praemittit (Göttingen, 1740); Specimen Theoriae Turbinum (Halle, 1755); Gründer d. Perspective (Berlin, 1799) – Irod.: Zemplén J.: A magyarországi fizika története a XVIII. században. (Bp., 1964); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958); Szénássy B.: S. A. matematikai tevékenysége (Matem. Int. Közl., 1960); Károlyi Zs. – László Gy.: S. J. A. (in: Műszaki nagyjaink, I. köt., Bp., 1967). Sellei Camilló (Soroksár, 1902. szept. 20. – Bp., 1979. aug. 8.) orvos, belgyógyász, onkológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1966), doktora (1973). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927-től uo. a III. sz. belklinika gyakornoka, itt kezdett el rák- és daganatkutatással foglalkozni, az elsők között alkalmazott kemoterápiát. 1944–1945-ben munkaszolgálatos, 1945-től a II. sz. belklinika adjunktusa, 1951-től az Orsz. Onkológiai Int. belgyógyászati oszt.-nak a főorvosa, a hazai kemoterápiás daganatkezelés kutatásának irányítója. A hazai citosztatikum-kutatásnak nemzetközi rangot szerzett, számos hazai és külföldi társaság tagja, a New York-i Tud. Akad. tb. tagja. – Fm.: Funkcionális diagnosztika (Fischer A.-lal, Bécs, 1940); Twenty five years in the fight against cancer (társszerk., Bp., 1966); Daganatos betegségek gyógyszeres kezelése (Eckhardt S.-ral, Németh L.-val, Bp., 1968) – Irod.: S. C. (M. Onkológia, 1979, 23. sz.). Selye János (Bécs, 1907. jan. 26. – Montreal, 1982. okt. 15.) orvos, egy. tanár. 1929-ben a prágai orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1930-ban kémiai doktorátust kapott. 1929–1932-ben uo. a kísérleti pathológiai int. munkatársa, 1932-től a McGill Egy. kutatója. 1940-ben rk tanár, 1945–1976-ban a Montreáli Orvostud. Kutatóint. sebészeti intézetének a professzora, az USA hadseregének ált. sebészi tanácsadója. 1976-tól a stresszkutatással foglalkozó nemzetközi intézet elnöke. 40 könyv és 1700 közlemény szerzője. Az élettan több területével, így endokrinológiával, a szív szöveti elhalásával, kalcium-anyagcserével, szteroid-érzéstelenítéssel, hormonszabályozással, anafilaxiás gyulladásokkal stb. foglalkozott. Neve a stressz-elmélettel fonódott össze. Már Prágában felfigyelt arra, hogy az egyes betegségek jellegzetes tünetei között van valami közös, amit akkor általános betegségszindrómának neveztek. Már Kanadában, állatkísérletek során, a szervezet egészére ható reakciókat váltott ki különféle ingerekkel, amiből megállapította az ártó tényezők káros hatását. 1936-ban publikálta a Károsító tényezőkkel előidézett szindróma c. tanulmányát, amelyben kifejtette stressz-elméletét. A stressz, a distressz, az általános adaptációs szindróma, ennek fázisai, az alarmreakció, az ellenállási és a kimerüléses szakasz és egy sor általa leírt fogalom (calpiphylaxis, homeo- és heterostasis stb.) a mai biológiai oktatás részét képezi. Az orvostud.-ban a stressz-elméletből fakad azon elméleti és gyakorlati szempontból fontos következtetéseinek egyike, amely szerint ha a szervezetben felerősítjük a védelmi készültséget a stresszel szemben, elősegíthetjük a betegségek legyőzését. 18 egyetem díszdoktora, 43 tudományos társaság tb. tagja, számos város díszpolgára, számos kitüntetés tulajdonosa. – Fm.: Életünk és a stressz (Bp., 1964); Álomtól a felfedezésig (Bp., 1970); In vivo (Bp., 1970); Stressz distressz nélkül (Bp., 1976) – Irod.: S. J. (Orv. Hetil., 1984, 16. sz.). Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. júl. 1. – Bécs, 1865. aug. 13.) orvos, egy. tanár, a magyar orvostudomány legjelentősebb alakja, a gyermekágyi láz kórtanának tisztázója. A Semmelweis család kismartoni eredetű. Apja S. József budai kereskedő, anyja Müller Teréz. A budai piarista, majd egy évig a székesfehérvári premontrei gimnázium tanulója, de középfokú tanulmányait Budán végezte el. Apja kívánságára a bécsi egy. jogi karára iratkozott be, de egy esztendő múlva orvosi tanulmányokba kezdett. (Egy évig Pesten is hallgatott medicinát.) Orvosi oklevelét 1844-ben szerezte meg a bécsi egy. orvosi karán, 1846-ban uo. sebész, és szülésmesteri oklevelet is szerzett. Tanulmányai befejezése után Karl Rokitanszky híres bonctani intézetében dolgozott, itt sajátította el az ún. „kórbonctani elvet”: a betegségek kórtanát a boncasztalnál is ellenőrizni kell. 1846-től Klein szülészeti osztályára került, ahol a bábaképzés és a medikusok gyakorlata is zajlott. Ezen az 279 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON osztályon minden elhunyt beteg felboncolására sor került, a boncolást általában a kezelő orvos végezte, amiben többnyire a medikusok is segédkeztek. Ezen az osztályon igen magas volt a gyermekágyi lázban elhunytak száma. 1847-ben Semmelweis velencei útja után hazatérve értesült barátjának, Kolletschka tanárnak hirtelen haláláról, aki egy boncolásnál kapott sérülés miatt vérmérgezésben halt meg. K. boncjegyzőkönyvét és a gyermekágyi lázban elhunytak kórképét összehasonlítva, felismerte, hogy egy és ugyanazon vérmérgezéses kórképben hunytak el. Megállapította, hogy a gyermekágyi láz kórképe nem önálló kórkép, hanem fertőzés következménye, mint a sérüléseket követő vérmérgezés (gennyvérűség). A fertőzést „bomlott szerves állati anyag” okozza, amit gennyesedéses, daganatos, hullákból eredő részecskék okoznak azzal, hogy tisztátalan kézzel beviszik a frissen szült anyába, műszerrel, kézzel, kötőanyaggal, ágyneművel stb. A fertőző ágens klóros vízzel elpusztítható, így Semmelweis elrendelte az orvosok és a medikusok állandó klóros vízzel történő kézmosását, az ágyneműk, a műszerek klóros fertőtlenítését. Felismerését kortársainak egy része elismerte, mások – elsősorban a szülészek – elutasították, mivel felfogásuk szerint a gyermekágyi láz levegővel terjedő fertőző betegség. Semmelweis megfigyeléseit statisztikai adatokkal is bizonyította, hiszen osztályán a klórmeszes víz alkalmazása után a gyermekágyi láz megszűnt. Főorvosa, Klein professzor Semmelweis felfogását nem fogadta el, ezért tanársegédi állását nem hosszabbította meg, annak ellenére, hogy 1847-ben, a bécsi Orvosegyes.-ben tartott előadása után felfogását Rokitanszky, Škoda és Herba professzorok is elfogadták, népszerűsítették. 1850-ben Bécsben magántanári fokozatot szerzett, ennek ellenére 1851-ben hazatért, és a Rókus Kórházban előbb díjtalan orvosi állást vállalt, majd 1855-ben, Birly Ede halála után a pesti orvosi kar szülészet-nőgyógyászati ny. r. tanára lett. 1857-ben Zürichbe is hívták egy. tanárnak, de nem hagyta el Pestet. Itt kötött barátságot és szakmai kapcsolatot a formálódó pesti orvosi iskolával, a Balassa János, Markusovszky Lajos és Lumniczer Sándor köré tömörülő csoporttal, akik a neoabszolutizmus évei alatt – mind részt vettek a magyar szabadságharcban, a honvédorvosi kar tagjai voltak, vagy feladatot vállaltak a szabadságharc kormányai alatt – kidolgozták a hazai közegészségügy és orvosképzés teljes reformtervezetét, megalapították az Orv. Hetil.-ot (1857), a kiegyezés után európai színvonalra emelték a hazai orvosképzést, közegészség-tudományt és általában a magyar medicinát. Ösztönzésükre Semmelweis előbb az Orv. Hetil. hasábjain összegezte felfedezését, majd 1861-ben német nyelvű könyvben is összegezte megállapításait. Az erre adott reagálásokra válaszolva írta meg híres nyílt leveleit. A pesti orvosi iskola is mellette állt, az Orv. Hetil. hasábjain megvédték tanainak igaz voltát. Élete végén súlyos idegrendszeri bántalmakkal küszködött, 1865. júliusában a bécsi elmeosztályra szállították, ahol 1865. aug. 13-án vérmérgezésben elhunyt. Hamvait a bécsi köztemetőből 1891ben a Kerepesi temetőbe szállították át, 1964. október 14-én a szülőházából múzeummá alakított épület kertjének falába helyezték el. Orvosi felfedezéseinek igazát valójában a mikrobiológia felfedezései igazolták, méltán nevezték őt „az anyák megmentőjének”, aki egy régebbi orvosi iskola ismeretei és saját tapasztalatai alapján jutott el olyan következtetésre, amellyel a sebészet aszeptikus elvének előfutára lett. Elsőként végzett hazánkban petefészekműtétet, másodiknak császármetszést. Az ő emléke jegyében hozták létre a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot, amelynek megalapítására 1968-ban került sor, és amellyel ugyanebben az évben egyesült az Országos Orvostörténeti Könyvtár. – Fm.: A gyermekágyi láz kórtana (Orv. Hetil., 1858); A gyermekágyi láz fölötti véleménykülönbségek köztem és az angol orvosok között (Orv. Hetil., 1860); Die Aetiologie (Pest – Wien – Leipzig, 1861); Zwei offene Briefe and dr. J. Spath, ... (Pest, 1861); Offener Brief an sämmtliche Professoren der Geburtshilfe (Ofen, 1862); A szentpétervári orvosegylet a gyermekágyi láz kórtanáról és védekezéséről (Orv. Hetil., 1863, 5. sz.); Semmelweis összegyűjtött munkái (Bp., 1906) – Irod.: Markusovszky L.: S. I. (Orv. Hetil., 1861, 1862., 1864., 1865); Fleischer J.: Emlékbeszéd S. I. felett (Orv. Hetil., 1872); Benedek I.: Semmelweis és kora (Bp., 1967); Antall J.: S. I. (Modell és valóság, I., Bp., 1994). Semsey Géza, Burghoffer (Versec, 1894. máj. 22. – Bp., 1937. okt. 1.) állatorvos, egy. tanár. Állatorvosi oklevelét 1921-ben Bp.-en, állatorvosdoktori diplomáját 1932-ben szerezte meg. Az Állatorv. Főisk.-án 1929-től a hússzemle, 1937-től a tejhigiéna előadója, 1931-ben magántanár, 1940-ben c. rk. tanár lett. 1934–1947-ben a fővárosi közvágóhidak igazgatóhelyettese. – Fm.: A piaci és laboratóriumi húsvizsgálat (Bp. 1940) – Irod.: Kovács Gy. – Fehér Gy.: Az Állatorvostud. Egy. elhunyt tanárainak és előadóinak életrajza (Bp., 1967). Siklóssy Gyula (Pernesz-Osztopa, 1839, máj. 29. – Bp., 1901. jún. 18.) orvos, szemész, egy. magántanár. 1864ben Bécsben szerezte meg orvosi diplomáját. 1864–1867-ben Bécsben Artl asszisztense, majd a pesti Szent Rókus Kórház szemésze, 1868-tól magántanár, Somogy vármegye főorvosa. Jeles műtőorvos. A látásélesség mérésére új műszert szerkesztett. – Fm.: A conjunctivitis gonorrhoicaról... (Bp., 1897); A látás élességének megvizsgálása (Orv. Hetil., 1904). Simányi Richárd (Bp., 1926. nov. 13. – Bp., 1983. dec. 26.) orvos. 1950-ben fejezte be orvosi tanulmányait a bp.-i orvosi karon. 1950-től az OTI sportorvosa, 1954-ben urológus szakorvos, 1954–1960-ban a Sportkórház urológus alorvosa, 1960-tól rendelőint. főorvos. 1951–1956-ban a kosárlabda-válogatott, 1962–1970-ben az Egyetértés SC labdarúgó szakosztálya, 1970-től a teniszválogatott orvosa. 1970-ban megkapta a Sportérdemérem ezüst fokozatát. Számos cikke jelent meg különféle szaklapokban. – Fm.: Urogenitális sportsérülések (Testnev. és Sporteü. Szle, 1961). 280 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Simon Béla (Nagyszeben, 1892. márc. 20. – Bp., 1965. dec. 28.) fogorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1855). 1915-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1919–1926-ban a bp.-i stomatológiai intézet.-ben tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1943-ban egy. rk. tanár, 1932-től az Apponyi Poliklinika fogász főorvosa, 1951-től az SZTK fogászati részlegének vezetője. A fogorvosi továbbképzés kezdeményezője, fogászati érzéstelenítéssel foglalkozott. 1937–1940-ben a Stomatológiai Közlöny szerkesztője. – Fm.: Fogorvosi röntgendiagnosztika (Bp., 1923); Foggyógyászat (Bp., 1930); Afogeltávolítás műtéttana (Bp., 1934); Stomatológiai diagnosztika (Bp., 1942); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (társszerzőkkel, Bp., 1961) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Prof. dr. S. B. (Nekrológ, Fogorv. Szle, 1966, 59. sz.). Simon Lajos (Bp., 1907. aug. 15. – Bp., 1977. jún. 25.) ortopéd sebész, az orvotud. kandidátusa (1965). Oklevelét a bp.-i orvos karon szerezte meg 1931-ben. Hallgatóként az egy.-i bonctani intézetben pályadíjat nyert. 1932–1947-ben a bp-.i II. sz. sebészeti klinikán műtőnövendék, tanársegéd, majd ösztöndíjasként Münchenben a korszerű ortopédiát tanulmányozza. 1947–1952-ben a Postás Kórházban ortopéd főorvos, 1952– 1956-ban az ortopédiai klinikán docens. 1953-ban elnyerte az MTA tudományos kutatási díját. 1956–1977-ben az ORFI-ban ortopéd sebész-főorvos, igazgatóh. Kutatásai kiterjedtek a gyermekbénulásban szenvedők ellátására, a műtéti megoldásokra, az életbe történő visszavezetésük módjaira, a kopásos csont- és ízületi elváltozások kórtanának és műtéti gyógykezelésének kérdéseire. – Irod.: Szántó L.: S. L. (Rheumat. – Balneol. – Allerg., 1977); Vízkelety T.: S. L. (M. Traumatológia, 1978, 1. sz.). Simon Sándor (Bp., 1901. máj. 18. – Bp., 1977. jún. 13.) orvos, farmakológus, az orvostud. kandidátusa (1956). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923–1939-ben uo. a gyógyszertani int. munkatársa. 1927-től Németországban, 1932–1933-ban az USA-ban ösztöndíjas. 1939-ben a farmakobiológia egy. magántanára, 1939–1945-ben a REX Gyár, 1942–1952-ben a Pharma Gyógyszergyár farmakológusa. 1952–1954-ben a Gyógyszerip. Kut. Int. immunológiai labor.-nak a vezetője, 1954–1972-ben a Gyógyszerip. Ellenőrző Lab. vezetője. Előállította a hazai Neosalvarsant, gyógyszerbevizsgálásokkal foglalkozott. – Irod.: S. S. (Gyógyszerészet, 1977, 10. sz.). Simonovits István (Bácskeresztúr, 1907. dec. 24. – Bp., 1985. máj. 12.) orvos, hematológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959), doktora (1976), miniszterhelyettes, az MTA lev. tagja (1985). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1940-ben a Poliklinika belosztályán segédorvos, elsősorban keringési betegségekkel és hematológiával foglalkozott. 1940–1945-ben magánorvos, sportorvos. 1945-ben mentőorvos, 1945–1963-ban a Népjóléti-, majd az Eü. Min.-ben dolgozott. 1945-től főosztályvezető, 1954-től miniszterhelyettes, 1957–1963-ban első miniszterh. 1960–1978-ban a SOTE Eü. szervezési tanszékén tszv. egy. tanár, 1964-től az Orsz. Haematológiai Int. főigazgatója. 1948-tól a kórházépítési és fejlesztési program vezetője, nevéhez fűződik az izotóplabor. és a klinikák orvosi könyvtári hálózatának kiépítése. Egyik fő törekvése a csecsemőhalandóság csökkentése. Legjelentősebb tevékenysége az anti-D prevenció bevezetése hazánkban, amelynek következtében megszűnt az RH-inkompatibilitás okozta újszülöttkori hemolitikus betegség. Foglalkozott az anémia epidemiológiájával, kidolgozta a serum IRMA és a loktoferitim RIA módszerét. Elindította az Orvosképzés c. lapot, 162 tud. közleménye jelent meg, számos díj és kitüntetés (Állami-díj, Markusovszky-emlékérem stb.) tulajdonosa. – Fm.: Über die optische Aktivität des Hämoglobins (Biochem. Zeitschr., 1931); Über eine neue Mikro-Glykogenbestimmungsmethode (Biochem. Zeitschr., 1933); Über Adsorption und Hydrolyse des adsorbierten Glykogens (Biochem. Zeitschr., 1935); A novurit hatásának erősítése ureummal (Orv. Hetil., 1938); A falu egészségügye (Bp., 1948); Társadalomegészségügy és egészségügyi szervezéstudomány (Bp., 1966) – Irod.: Hollán Zs.: S. I. (M. Tud., 1986, 1. sz.). Simonyi Béla (Szatmárnémeti, 1819. – Kunhegyes, 1864.) orvos, hírlapíró. 1846-ban Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri képesítést, de jogi végzettséggel is rendelkezett. Kossuth Lajos pesti ügyvédi irodájában gyakornok, 1847-től Kunhegyes orvosa, a szabadságharc alatt honvédorvos. A szabadságharc bukása után sok politikust (Vukovics, Sebő, Bónis Samu stb.) ő menekített külföldre. Sokat zaklatták ezért. A Bach-korszakban újságírással is foglalkozott, Pákh Albert barátja volt. – Fm.: A rokon- és ellenszenvezők és ezeknek a betegségekre, az orvoslásra lehető befolyásukról (Pest, 1846). Sirály Ferenc (Kisvárda, 1912. okt. 1. – Bp., 1984. nov. 9.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1960). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1937–1938-ban a debreceni Auguszta Szanatóriumban segédorvos, 1938–1943-ban adjunktus, 1943–1950-ben főorvos. 1941-től OTI rendelőint. orvos is, 1950–1956-ban a bp.-i Áll. Tbc-szanatórium főorvosa, 1956-tól igazgatója. 1954–1973-ban az egy. éjjeli szanatórium vezetője is. Elsősorban a felnőttkorúak tbc-s megbetegedéseinek a gyógyításával és eü. szervezési kérdésekkel foglalkozott. Több tanulmánya jelent meg szaklapokban. – Irod.:S. F. (Orv. Hetil., 1985, 2. sz.). Skaloud Ferenc (Bp., 1902. júl. 11. – Bp., 1981. okt. 31.) orvos, fogorvos, szájsebész, az orvostud. kandidátusa (1952). 1927-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1927–1946-ban katonaorvos, először a 281 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Rókus Kórház szájsebészetén, majd Nagykanizsán sebész, fogorvos és szájsebész. A II. vh. alatt hadműveleti területeken arc- és állcsontsebész. 1946-tól a bp.-i szájsebészeti klinika állcsontsebészeti osztályát vezette, egye. docensként az orvosképzésben is részt vett. 70 tanulmány és 3 egy. jegyzet szerzője. 1966–1969-ban a szájsebészeti klinika mb. vezetője. – Fm.: Szájsebészet (társszerzőkkel, Bp., 1955); Az arc- és állcsontsebészet újabb műtétei és a sebészeti protetika fejlődése (Bp., 1962) – Irod.: Huszár Gy. – Berényi B.: S. F. (Fogorv. Szle., 1982). Skollanics József Ferenc (Oszlop, 1720. jan. 26. – Pozsony, 1785. nov. 22.) orvos. Orvosi oklevelét 1747-ben Bolognában szerezte meg. 1758-tól Pozsony város orvosa, 1770-ben kir. tanácsos. Az elmebajok lázkezelésének első hazai művelője, Pozsony város orvosi-sebészi-gyógyszerészi rendtartásának összeállítója. – Fm.: Benignum Normativum regium in re sanitatis (Pozsony, 1770); Tentamen istitionis scabei in milite manico (1773) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (II. köt., Bp., 1929). Skutta Árpád (Jurjevszki-Zavod, Oroszország, 1901. máj. 17. – Bp., 1961. máj. 5.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). Orvosi oklevelét 1927-ben Debrecenben szerezte meg, 1928-tól tanársegéd a debreceni bőrgyógyászati klinikán, 1932-től adjunktus, 1936-ban magántanár, 1944–1949-ben rk. tanár. Elsősorban ipari megbetegedések bőrgyógyászati vonatkozásaival foglalkozott. – Irod.: Szodoray L.: S. A. (Bőrgyógy. ésVenerol. Szle., 1964, 4. sz.). Smidt Lajos (Érsekújvár, 1903. okt. 31. – Szombathely, 1975. jún. 30.) orvos, sebész, műgyűjtő. 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1930–1942-ben a szombathelyi M.-i Kórház sebésze, 1942– 1943-ban katonaorvos, 1944-ben t. főorvos. 1945–1950-ben a szombathelyi Emberbarát Kórház igazgatófőorvosa. 1950–1956-ban a Vas m.-i Kórház tüdő-osztályán adjunktus. 1956–1966-ban cipőgyári üzemorvos. Jeles műgyűjtő, gyűjteményét 1968-ban Szombathely városának adományozta, az a Smidt Múzeumban került elhelyezésre, amelynek igazgatója lett. Szépirodalommal és költészettel is foglalkozott. – Fm.: Őszi bánat (versek, Bp., 1941) – Irod.: S. L. (Vasi Szle, 1975, 3. sz.). Soltész János (Mezőcsát, 1809. nov. 2. – Viss, 1879. márc. 6.) orvos, tanár. 1834-ben Pesten szerezte meg orvosdoktori oklevelét, 1835-től a Sárospataki Real. Főiskolán a természettud. tanára, a Kollégium orvosa. Tankönyveket írt, orvosi közleményei a Term. vizsgálók érvkönyveiben jelentek meg. – Fm.: Gazdálkodási természethistória (Sárospatak, 1840); Műtudományi természethistória (Sárospatak, 1840); Népszerű orvostan (Sárospatak, 1851); Rövid útmutatás a rovarok fogása és eltartása körül (Sárospatak, 1864); A füvészet alapvonalai (Bp., 1873) – Irod.: S. J. (Prot. Egyh. és Isk. Lapok, 1876, 23. sz.). Soltész Lajos (Hejőpapi, 1917. aug. 30. – Bp., 1981. febr. 14.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1964). 1942-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1942–1951-ben a Balassagyarmati Kórház sebésze, 1951-ben a III. sz., majd a IV. sz. sebészeti klinika adjunktusa, 1965-ben docens, 1971-től tszv. egy. tanár, klinikai igazgató. Ezt a klinikát 1975-ben érsebészeti int.-té szervezték át, amelynek ugyancsak igazgatója lett. Az érsebészet hazai úttörője. Alapítója, majd elnöke a M. Angiológiai Társ.-nak, tagja a M. Sebész-, a Nemzetk. Cardio-Vasculáris-, a Francia Angiológiai Társ-nak, a Nemzetközi Angiol. Uniónak. – Fm.: Sebészet (társszerzőkkel, Bp., 1956); Érsebészeti vezérfonal (társszerzőkkel, Bp., 1980) – Irod.: Szabó Z.: S. L. (Orv. Hetil., 1981). Soltra Alajos (Selye, 1826. jan. 20. – Ráckeve, 1891. júl. 8.) orvos. ref. pap. Orvosi oklevelét 1852-ben Pesten szerezte meg, ref. pappá 1844-ben Debrecenben avatták fel. 1854-től Ráckevén ref. lelkész és gyakorló orvos, a debreceni és a csurgói ref. iskolában jelentős alapítványokat tett. – Fm.: A lelkipásztori orvostan történeti fejlődése (Sárospataki Füzetek, II.., 1859) – Irod.: Baksay S.: S. A. összegyűjtött irodalmi dolgozatai (Bp., 1917). Somogyi György (Szeged, 1912. júl. 5. – Bp., 1977. aug. 10.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1957). 1936-ban a bolognai orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936–1939-ben részt vett a spanyol polgárháborúban, a Nemzetk. Brigád zászlóaljorvosa, 1939–1947-ben Kínában élt, az ENSZ UNRRA irodájában dolgozott. 1947-ben hazatért, 1947–1949-ben az OKI adjunktusa, 1949–1953-ban a KSH-ban kult. főosztályvezető, 1953–1955-ben az OKI tud. kutatója, 1955–1957-ben az EÜ. Min. statisztikai oszt.-nak a vezetője. 1957-ben az ORFI belosztályán adjunktus, 1958-tól a SOTE II. sz. belklinikáján az izotóplabor. vezetője, 1960-ban c. egy. tanár. Elsőként vezette be hazánkban a radiorenográfiát, a radiocirkulográfiás vizsgálatokat. – Fm.: Az egészségügyi statisztika alapjai (Bp., 1952); Egészségügyi statisztika (Bp., 1954); Radiorenogram (in: Belgyógyászati vesebajok, szerk. Gömöri P., Bp., 1966); Radioaktív izotópok diagnosztikai alkalmazása (társszerzőkkel, Bp., 1968) – Irod.: Morvai V.: S. Gy. (Orvosegyetem, 1977, 13. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Somogyi István (Újhódospuszta, 1892. nov. 20. – Bp., 1938. márc. 12.) orvos, egy. tanár. 1818-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, 1920-ban tanársegéd, 1928-ban adjunktus a bp.-i idegklinikán. 1929-ben magántanár, 1937-től ny. r. tanár a debreceni orvosi karon. Az elmebetegségek kórtanával, terápiájával foglalkozott. – Irod.: Schaffer K.: S. I. (Bp., 1938). Somogyi Zsigmond (Paks, 1888. okt. 2. – Bp., 1970. dec. 14.) belgyógyász, venerológus, az orvostud. kandidátusa (1951). 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1911–1928-ban uo. a bőrklinika tanársegédje, 1926–1945-ben az Orsz. Szociálpol. Int. osztályvezetője, 1946-ban magántanár, 1946– 1956-ban az Újpesti Nemigondozó főorvosa. Üzemegészségüggyel és ipari bőrbetegségekkel foglalkozott. – Irod.: Partinszky I.: S. Zs.: (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1971, 1. sz.). Soós Aladár (Eger, 1890. máj. 19. – Bp., 1967. jún. 13.) orvos, dietetikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1913-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1912–1930-ban a III. sz. belklinikán dietetikával foglalkozott. Közben 1919– 1921-ben a drezdai Weider-szanatóriuman dolgozott. 1925-ben magántanár a belgyógyászati betegségek dietetikája tárgykörből, 1930-ban c. rk. tanár, a pszichoterápiás és dietetikai oszt. vezetője. 1930–1953-ban az egy. dietetikai int. igazgatója, a diétásnővér-képzés irányítója. 1953-tól az OÉTI tud. igazgatója. A Magyar Kórház szerkesztője – Fm.: A diétás konyha technikája (Bp., 1924); Étrendi előírások (Bp., 1925); Verpflegunsbetriebe (Leipzig, 1936) – Irod.: Rigó J.: S. A. (Orv. Hetil., 1967, 53. sz.). Sós József (Orosháza, 1906. nov. 21. – Bp., 1973. jan. 4.) orvos, patofiziológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1961), Kossuth-díjas (1959). 1932-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1932–1936-ban vidéki körorvos, 1936–1941-ben a pécsi orvosi kar élettani int.-nek a munkatársa, 1941-ben magántanár. 1941– 1945-ben az OKI Táplálkozástud. Oszt. vezetője, 1945–1948-ban a Népjóléti Min.-ban szakelőadó, főtanácsos. 1948-tól a bp.-i kórélettani int. igazgatója, ny. r. tanár. A BOTE rektora (1964–1967), az ETT és a TT elnöke. Elsősorban táplálkozástudománnyal, az aminosavak szerepének tisztázásával, pajzsmirigybetegségekkel, a szívizom anyagcserezavarával foglalkozott. Jelentős kutatásokat végzett a civilizációs betegségekkel, kemikáliák okozta idegrendszeri zavarokkal kapcsolatban. Több orvostörténeti munka szerzője. – Fm.: A gyakorló orvos laboratóriuma (Bp., 1941, 1950); Magyar néptáplálkozástan (Bp., 1942); Háborús táplálkozás (Bp., 1943); Népelemzés (Bp., 1959); Táplálkozás, egészség, betegség (Bp., 1965); Kórélettan tankönyv (Bp., 1966); A civilizációs betegségek kórtana (Bp., 1969); A táplálkozás művészete (Bp., 1970); Laboratóriumi diagnosztika (Bp., 1974); Hőgyes Endre élete és munkássága (Bp., 1965) – Irod.: S. J. (Orv. Hetil., 1973, 5. Sz.); S. J. (M. Tud., 1973. 5. sz.); S. J. (MTA Orv. Tud. Oszt. Közl., 1973, 1. sz.); S. J. (Fogorv. Szle., 1975, 1. sz.). Sós Pál (Nagyvárad, 1907. szept. 9. – Bp., 1975. jún. 14.) orvos, orvos-ezredes. 1931-ben a nápolyi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1932–1941-ben a moszkvai I. sz. Orvosi Int. munkatársa, 1941-től katonaorvos a Vörös Hadseregben. 1949-ben leszerelt, 1949–1951-ben a Moszkvai Rádió magyar adásában dolgozott, 1951-ben hazatért, az MNH orvosezredese lett, a HM eü.-i osztályának vezetője 1972-ig. Kidolgozta a katonai alkalmassági minősítés rendszerét. – Irod.: S. P. (Honvédorvos, 1975, 3. sz.). Sövényi Ervin (Baglyasalja, 1919. dec. 22. – Szeged, 1976. jan. 31.) orvos, röntgenológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1971). Orvosi oklevelét 1944-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1945–1953-ban a Makói Kórházban, 1953–1959-ben a szegedi I. sz. belklinikán, 1959–1976-ban uo. a röntgenklinikán röntgenológus, 1975-től egy. tanár. A radiológiai vizsgálatok korszerűsítésével, az SLE betegség röntgendiagnosztikájával foglalkozott.– Fm.: Belgyógyászati vonatkozású és röntgenvizsgálattal kimutatható mezőgazdasági foglalkozási betegségek (Benkő S.-ral, Bp., 1963); Sugárártalom és -védelem (Bp., 1971) – Irod.: Fráter L.: S. E. (M. Radiol., 1976, 4. sz.). Spät István (Velence, 1904. jún. 23. – Bp., 1976. máj. 22.) orvos, bőrgyógyász. 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928–1931-ben a debreceni bőrklinikán, 1931–1932-ben a bp.-i Zsidó Kórházban, 1932–1936-ban a Teleia Szanatóriumban bőrgyógyász, venerológus. 1936–1947-ben magánorvos, 1947–1955-ben OTI rendelőint.-i főorvos, igazgató. – Irod.: S. I. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1976, 6. sz.). Spergely Béla (Makó, 1882. ápr. 22. – Bp., 1982. máj. 29.) gyógyszerész. 1908-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908-tól a Gyakornokiskola előadója, 1909-től gyógyszertártulajdonos Nagylakon, 1914–1918-ban katonagyógyszerész. 1922-ben kiutasították Romániából, 1922–1941-ben a bp.-i Gyakornokiskola tanára, 1923-tól a bp.-i Laborgyár igazgatója. 1925-től a Gyógyszerészi Közlöny, a Gyógyszerészi Értesítő, az Állatorvosi Zsebkönyv szerkesztője, 1948-ban az V. M. Gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. 1949-től a Chinoin, majd a Richter Gyár laboratórium-vezetője. Több újítás tulajdonosa. 1964-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének tb. elnöke. – Fm.: Gyógyszerészgyakornoki tankönyv (Bp., 1927); Injekciók


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON aszeptikus készítése (társszerző, Bp., 1963) – Irod.: Hegedüs L.: A gyógyszerészek „nagy öregje”, S. B. (Orv. Hetil., 1989, 6. sz.). Spielenberg Sámuel, Spilenberger (Lőcse, ? – Lőcse, 1655) orvos. A wittenbergi egy. orvosi karán tanult, 1607től Lőcse város orvosa lett. 1614-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvari orvosának hívta meg, de ott volt II. Mátyás király halálos ágyánál is. 1613-ban Teplicen, Lőcse város körzetében papírmalmot állított fel. – Fm.: Theses de morbo hungarico... (Basel, 1597); Zur Zeit der Infection (Lőcse, 1622); Pestis alexiacus renovatus (Lőcse, 1634) – Irod.: Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (II. köt., Debrecen, 1789); Kapronczay K.: S. S. (Orv. Hetil., 1980, 9. sz.). Spielmann József (Mezővelkér, 1917. máj. 9. – Marosvásárhely, 1986. aug. 28.) orvos, orvtörténész, egy. tanár. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1943-tól uo. az orvostörténeti tanszéken működött. 1944-ben munkaszolgálatos, 1945–1950-ben adjunktus, 1950-től a marosvásárhelyi orvostört. tanszék vezetője, egy. tanár. A román Tud. Akad. tagja (1961), 1972-től a Román Orvostört. Társ. alelnöke. Erdély és az erdélyi népek orvostörténetével foglalkozott. A szorosan vett orvostörténeti kutatásokat művelődéstörténeti megközelítés keretében tárgyalta, különös figyelmet szentelt a humán és a természettud.-ok érintkezéseinek feltárására. Orvostört. kutatásai céljának az orvos és természettudományos „elsüllyedt örökség” napvilágra segítését tekintette. Román állami és tud. kitüntetések mellett megkapta a Magyar Orvostört. Társ. Weszprémi István-emlékérmét. – Fm.: A hazai orvostudomány történetéből (összeáll., Bukarest, 1957); Másoknak világítva. Mátyus István életregénye (Bukarest, 1969); A közjó szolgálatában (Bukarest, 1976); Az orvostudomány története (Marosvásárhely, 1980); Betegség, orvoslás társadalom. Az orvosi szociológia vázlata (Bukarest, 1984) – Irod.: Kapronczay K.: S. J. (Orv. Hetil., 1987, 28. sz.). Spilenberger Dávid (Lőcse, 1627. júl. 22. – Lőcse, 1684. máj. 27.) orvos. Orvosi tanulmányait Wittenbergben, Baselban, Leidenben végezte, 1654-ben Padovában avatták orvosdoktorrá. Hazatérése után apját követően Lőcse orvosa lett, egy ideig bányavállalkozással is foglalkozott. 1660–1670-ben ismét városi orvos, 1670–1671ben Lőcse főbírája. Kéziratban több orvosi leírása és néprajzi megfigyelése maradt fenn. – Irod.: MagyaryKossa Gy.: Adatok S. D. életéhez (Bp., 1907.); Kapronczay K.: A S.-orvoscsalád (Term. Világa, 1980, 11. sz.). Stark Ervin (Nyírbogdány, 1922. aug. 27. – Bp., 1995. júl. 22.) orvos, élettankutató, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1973, r. 1982), Akadémiai díjas (1964, 1966), több külföldi társaság tb. tagja. 1950-ben szerzett orvosi oklevelet Debrecenben. 1951-től a bp.-i egy. élettani int.-ének a munkatársa, 1954-től a KOKI kórélettani oszt. vezetője, 1958–1970-ig igazgatója. 1970–1988-ban intézeti igazgató, 1990-től kutatóprofesszor, 1974-től c. egy. tanár. Kutatási területe a kór- és neuro-endokrinológia, főleg a belső elválasztású mirigyek működését vizsgálta. Legjelentősebb megállapítása, hogy az ACTH olyan extraadrenális hatást fejt ki, amely szignifikánsan emeli az ováriumon átfolyó vérmennyiséget. 1975-től az Acta Med. főszerkesztője volt. – Fm.: Adatok a mellékvesekéreg élettanához... (Bp., 1956); Endocrinology, neuroendocrinology, neuropeptides (társszerzőkkel, I–II. köt., Bp.– Oxford, 1981); Az ATCH akut hatása a petefészekre ösztruszos patkányokban és aranyhörcsögökben (Pécs, 1987) – Irod.: Szabó D.: S. E. (T. Tud., 1995, 6. sz.). Stáhly György (Pest, 1755. – Pest, 1802. okt. 26.) orvos, egy. tanár, Stáhly Ignác apja. 1883-ban a bécsi Josephinumban szerzett katonaorvosi oklevelet, sebészdoktori képesítést. 1784–1801-ben a pesti orvosi karon a sebészet és szülészet tanára, országos szemorvos. 1801-ben vezetése alatt nyílt meg a szemosztály, a szemklinika jogelődje. 1791-ben elsőnek adott elő magyar nyelven a sebészhallgatóknak. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896), Kapronczay K.: S. Gy. (Orv. Hetil., 1977). Stáhly Ignác (Pest, 1787. júl. 31. – Pest, 1849. ápr. 28.) orvos, egy. tanár, az MTA t. tagja (1839), Stáhly György fia. Orvosi oklevelét 1804-ben a pesti orvosi karon szerezte meg, 1806-ban a sebészoktatás sebészeti adjunktusa, 1807-ben az anatómia h. tanára, 1809-ben r. tanár. 1826–1827-ben a sebészet előadója, 1829–1830ban az egy. rektora, többször dékán. 1840-ben országos főorvos, a Helytartótanács eü. osztályának vezetője, 1843–1844-ben az orvosi kar igazgatója. 1848. április–augusztusban a Kereskedelmi Min.-ban az eü.-i osztály, 1848. szeptember–decemberben a Honvéd. Min.-ban a VIII. Hadi Eü. Osztály vezetője, a honvédorvosi kar főnöke, a honvédorvosi kar és a tábori kórházi szervezet megszervezője. 1846-ban Pest díszpolgára. – Irod.: Toldy F.: S. I. (Pest, 1851); Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896), Zétény Gy.: 1848-as honvédorvosok (Bp., 1948). Stefanics János (Nyágova, 1914. szept. 11. – Bp., 1982. nov. 19.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1951). Tanulmányait 1932-ben a debreceni orvosi karon kezdte, 1938-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Előbb uo. a tájbonctani int.-ben, 1939-től a bp-i II. sz. sebészeti klinikán dolgozott. 1941-ben műtőorvos, 1945-ben tanársegéd, 1953-ban megbízottként egy évig vezette a klinikát. 1954-től egy évig a III. sz. sebészeti klinika mb. vezetője. 1955–1958-ban Mosonmagyaróváron sebész főorvos, 284 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1958-tól a II. sz. sebészeti klinika docense, 1961-től mb. tszv., 1964-től igazgató, 1974-től ny. r. tanár, tszv. Klinikai tanulmányokat közölt a fekélybetegségről, a tápcsatorna sebészi megoldásairól. 1967–1970-ben a SOTE ált. orvosi karának h. dékánja, 1975–1979-ben a M. Sebész Társ. elnöke, számos külföldi társaság tagja. – Irod.: Nagy L.: S. J. (1914–1982) (Orv. Hetil., 1983, 11. sz.). Steinberger Sarolta (Tiszaújlak, 1875. szept. 12. – Bp., 1966. nov. 24.) orvos. Az első nőként szerezte meg oklevelét 1900-ban a bp.-i orvosi karon. 1901–1902-ben külföldi tanulmányúton volt. 1902-től az I. sz. szülészeti klinikán működött, majd 1926–1944-ben az OTI nőgyógyász főorvosa. – Fm.: Az orvosnők története (Orv. Hetil., 1902). Steiner Béla (Borossebes, 1893. nov. 3. – Bp., 1972. ápr. 27.) gyermekorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1953). 1918-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1919–1928-ban a bp.-i gyermekklinikán Bókay Árpád mellett gyakornok, 1929–1932-ben a Bródy Adél Szanatóriumban dolgozott, 1932-től annak gyermekrendelését vezette. 1945-ben a László Kórház fertőző oszt.-nak a főorvosa, 1946-ban magántanár, 1945-től az I. gyermekklinika docense, 1964-től ny. r. tanár. Fertőző betegségekkel, koraszülöttellátással, tobozmirigy-daganattal, kisgyermekkori meningitisszel, esszenciális tüdő- és hemosziderózissal foglalkozott. – Fm.: Über den Zuckergehalt des liquor Cerebrospirnalis (Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1923) – Irod.: S. B. (Orv. Hetil., 1972, 51. sz.). Stessel Lajos, 1848 után Szelényi (Kismarton, 1794. jún. 30. – Tápiószele, 1888. márc. 29.) orvos, könyvtáralapító. Előbb Bécsben jogot, majd orvostudományt tanult. 1819-ben szerzett orvosi oklevelet a skorbutról írott értekezésével. Jeles magángyakorlatot folytatott, hosszabb ideig a Széchenyi-család orvosa volt Nagycenken, Bécsben, de több magyar főrendi család háziorvosaként is működött Bécsben és a Dunántúlon. Jelentős vagyonát alapítványokra és jótékonysági célokra fordította, így a Bécsben tanuló magyar diákoknak is segélyalapot létesített, részükre a bécsi közkórházban betegágy- és ellátási alapítványt tett. 1834-ben a bécsi magyar diákok egyesületének elnöke lett. Egyik alapítója a bécsi Császári Orvosegyes.-nek, és szerepe volt abban, hogy ez az orvosi társaság felvette a kapcsolatot a Bp.-i Kir. Orvosegyes.-tel. 1842. okt. 11-én 1500 kötet könyv adományozásával megalapította a Bp.-i Kir. Orvosegyes. Könyvtárát, amelyet még abban az évben további 2500 kötettel gyarapított. Évi 100 arany összegű alapítványt tett a könyvállomány gyarapítására, amiért az Orvosegyes. rendes tagjává fogadta, könyvtárát pedig róla nevezte el. A magyar forradalom hatására nevét Szelényire változtatta. A magyar szabadságharc bukása után bécsi házába és vidéki birtokára befogadta a magyar menekülteket, a magyar emigrációt jelentős pénzadományokkal segítette. Ezért 1950-ben letartóztatták, és tíz évi várbörtönre ítélték, amelyből öt évet Kufstein várában letöltött. Szabadulása után ausztriai ingatlanjait eladta, és Pesten telepedett le. Hamarosan Tápiószelén vásárolt birtokot, és ott élt haláláig. Vagyonából továbbra is segítette a magyar orvostudományt, jelentős összeggel járult hozzá az Orv. Hetil. megalapításához, segítette az Orvosi Kiadó működését, további – közel tízezres – könyvadománnyal segítette az Orvosegyes. könyvtárát, egyetemi jutalomdíjat alapított. – Fm.: Dissertatio inauguralis medicina de scorbut (Bécs, 1819). Stéer Márton Ferenc (?, 1797 – Nyitra, 1879. máj. 4.) orvos, egy. tanár, földbirtokos. 1824-ben Bécsben szerzett orvosi képesítést, majd Padovában az anatómia tanára lett. Hazatérése után birtokán selyemhernyótenyésztéssel foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inauguralis phil.-medica examinens quonam idiomate libri medici sint conscribendi (Bécs, 1824); A selyem[hernyó]tenyésztés befolyása családok ás álladalmak jólétéért (Pest, 1846). Stief Sándor (Kolozsvár, 1896. máj. 25. – Bp., 1954. szept. 4.) orvos, ideggyógyász, egy. tanár. 1921-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1921–1935-ben a szegedi ideg- és elmeklinikán tanársegéd, 1928ban adjunktus, 1926-ban magántanár, 1921–1931-ben a klinika mb. igazgatója. 1932-ben c. rk. tanár. 1935– 1937-ben az Angyalföldi Elmegyógyint.-ben, 1937–1945-ben a Hárshegyi Elmegyógyintézetben főorvos, 1945– 1951-ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint.-ben mb., 1951–1953-ban kinevezett igazgató-főorvos. 1953-tól főorvos. Elmekórtannal, idegszövettannal, bűnügyi kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: Az extrapyramidális rendszer rövid vázlata (Szeged, 1925); Bevezetés az ideggyógyászati diagnosztikába (Szeged, 1929) – Irod.: Tokay L.: Emlékezés S. S.-ra (Ideggyógy. Szle., 1955, 2. sz.); Horányi B.: S. S. a neuropathológus (Ideggyógy. Szle., 1955, 11. sz.). Stiller Bertalan (Miskolc, 1837. jún. 23. – Bp., 1922. jan. 3.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1864-ben a pesti orvosi karon szerezte meg, majd magánorvos. 1874-től a pesti Zsidó Kórház főorvosa, 1876-ban magántanár, 1886-ban a hasbetegségek kór- és gyógytanának rk. tanára, 1891-től kórházigazgató. A gyomor funkcionális betegségeivel foglalkozott. – Fm.: Az ideges gyomorbántalmak (Bp., 1884); Az astheniás alkatú betegség (Bp., 1907) – Irod.: Réti É.: Nagy magyar orvosok (Bp., 1954); Kapronczay K.: S. B. (Orv. Hetil., 1977).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Stipsics Ferdinánd Károly (Székesfehérvár, 1754. – Pest, 1820. márc. 25.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1774-ben a nagyszombati orvosi karon szerezte meg. 1775-től pest megye tisztiorvosa, 1786-tól az elméleti orvostan tanára a pesti orvosi kar sebészképzésében. 1792–1818-ban a kórtan és a gyógyszertan tanára az orvosi karon. 1796–1797-ben, 1802–1803-ban, 1805–1806-ban az egy. rektora, többször orvoskari dékán. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de natura et remediis calcali (Pozsony, 1774); Idealis institutorum facultatis med. Pesth. adumbratio (Pest, 1711). Stockinger Tamás (Pest, 1811. júl. 29. – Bp., 1883. aug. 21.) orvos, egy. tanár, orvostörténész. 1836-ban a pesti egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét, 1836-tól a sebészeti oktatás asszisztense Stáhly Ignác mellett. 1845–1847-ben az orvostörténelem rk. tanára, 1847-től a sebészeti műtéttan, 1851-től a sebészet rk., 1857-től ny. r. tanára, 1870-ben az egyetem rektora, többször orvoskari dékán. – Fm.: Útmutatás a sebészi műszerek elemzésére és bírálatára (Pest, 1867); Adalék a sérvkötők tanához... (Bp., 1873) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Stransky Jenő (Nyitra, 1891. jan. 20. – Bécs, 1975. nov. 12.) orvos, gyermekgyógyász. 1914-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1925-ben a pozsonyi gyermekklinikán Heim Pál mellett dolgozott. 1925–1932-ben Bécsben, illetve Berlinben a gyermekklinikán tanársegéd. 1932-ben Bécsben magántanár, 1932–1946-ban Washingtonban kórházi gyermek-főorvos. 1946–1947-ben a Sanghaji Egy. vendégprofesszora, 1947–1961-ben a Manilai (Fülöp-szigetek) egy. gyermekgyógyász professzora. 1961től Bécsben élt. A csecsemők és kisgyermekek elektrolit-háztartásával, daganatos kórképeivel, a vérképzőszervek betegségeivel foglalkozott. – Irod.: Ivády Gy.: S. J.: (Gyermekgyógyászat, 1976, 3. sz.). Ströcker Alajos (Komárom, 1852. jún. 1. – Bp., 1917. okt. 31.) gyógyszerész, szerkesztő. 1881-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1906-ban az Óbudai Gyógyszervegyészeti Gyár igazgatója, 1909-től a bp.-i Szent Kereszt gyógyszertár tulajdonosa. 1888-tól a gyógyszerészgyakornoki tanfolyam vezetője. A tud. gyógyszerészi, patikai és gyári technológia egyik hazai meghonosítója. A III. Magyar Gyógyszerkönyv szerkesztője. – Fm.: Gyógyszerészgyakornoki tankönyv (Bp., 1902); A gyógyszerészi gyakorlat kézikönyve (Bp., 1909); A herba adonis gyógyszeralakjai (Gyógysz. Ért., 1909) – Irod.: Varságh Z.: S. A. (Gyógyszerészi Hetilap, 1917, 40. sz.); Szász T.: S. A. (Gyógyszerészi Almanach, 1942). Sugár Fabiusz (Mezőkövesd, 1820. – Budapest, 1890. júl. 4.) orvos, orvostörténész, lapszerkesztő. Orvosi tanulmányokat a pesti, a prágai és a padovai egy.-en folytatott, orvosi oklevelet 1844-ben a bécsi egy.-en szerzett. 1844–1845-ben a bécsi Allgemeine Krankenhausban dolgozott, majd Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Angliában tett tanulmányutat. 1848-ban hazatért, belépett a honvédség kötelékébe, századosi rangban esett fogságba, és 1851-ig kényszersorozott katona volt a császári hadseregben. 1851–1852-ben ismét a bécsi Allgemeine Krakenhausban dolgozott, majd Pesten telepedett le, és gyakorló orvosként működött. 1871-ben Pest vármegye tiszti főorvosává választották. 1859–1865-között szerkesztette a rendszertelenül megjelenő Orvosi Naplót, amelynek kiadója is volt. – Fm.: Orvosi Napló Magyar- és Erdélyország orvosainak használatára (szerk., Bp., 1859-1865); Az orvosok és az orvosi tudomány Magyarországban a legrégebbi időktől fogva századunk elejéig (Pest, 1861); Disraeli (Lord Beaconsfield), Coningsby vagy az új nemzedék (angolból ford., Bp., 1890) – Irod.: S. F. (Orv. Hetil., 1890, 45. sz.). Surányi Gyula (Bp., 1899. okt. 11. – Bp., 1958. febr. 15.) orvos, az orvostud. doktora (1957). A bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosdoktori oklevelét 1923-ban. Tagja volt a Galilei Körnek. 1924-től biokémikus Berlinben, 1927-től a Fehérkereszt Kórház gyermekorvosa, 1930–1938-ban tanársegéd, majd adjunktus az I. sz. gyermekklinikán. 1936–1940-ben a Stefánia Kórház főorvosa, 1946-ban a gyermekgyógyászat magántanára. 1945–1951-ben a Főv. Anya-, Csecsemő- és Kisdedvédelmi Int. igazgatója, amelyből 1951-ben kialakították a Schöpf-Mérei Koraszülött Kórházat. Ennek igazgatója volt haláláig. A csecsemők és kisgyermekek anyagcserebetegségeivel, hipotóniájával foglalkozott. – Fm.: Megelőző gyermekorvoslás (Bp., 1947); A koraszülött (Bp., 1957) – Irod.: Gerlóczy F.: S. Gy. (Gyermekgyógyászat, 1958, 7. sz.); Gergely K.: S. Gy. (Orv. Hetil., 1958, 11. sz.).

25. SZ Szabó Alajos (Negyed, 1818. okt. 14. – Bp., 1904. márc. 13.) állatorvos, egy. tanár. 1844-ben szerezte meg orvosdoktori, 1845-ben sebész és szülészmesteri oklevelét a pesti egy. orvosi karán. 1845-ben bécsi, berlini és heidelbergi tanulmányúton volt. 1846-tól az egy.-i állatgyógyászati Int. tanára, 1848-ban honvédorvos, a jászkun honvédzászlóalj orvosa. 1851-től az állatorvosi int. r. tanára, 1852–1875-ben igazgatója. Az 1850-es években a keleti marhavész elleni orvosi bizottság tagja, szerepe volt annak hazai felszámolásában. 1876-ban Rákospalotán magán tanintézetet alapított. Dr. Egyedi néven hírlapíró, szerkesztő. 1856–1862-ben kiadta a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Magyar Néplap és a Pesti Hírnök c. lapokat, 1868. január elején Klapka Györggyel és Szentkirályi Móriccal elindította a Századunk c. lapot, ez 1869. november 30-án beleolvadt a Pesti Naplóba, amelynek haláláig szerkesztője volt. – Fm.: Mentőszerek rögtöni életveszélyekben (Pest, 1842); Veszettség vagy ebdüh (Pest, 1850, magyar, német, szlovák, román és szerb nyelven is); A hasznos házi állatok életkorisméje (Pest, 1852); A zürichi nemzetközi állatorvosi congressus... (Bp., 1868); Szavatosság az állatkereskedésnél... (Pest, 1868); A házi állatok boncztana, tekintettel az élettanra (Bp., 1877); A hasznos emlős állatok boncz- és élettana (Bp. 1877); A keh (Bp., 1878); Küllemtan (Bp., é.n.) – Irod.: Sz. A. (Vasárnapi Újság, 1904, 12. sz.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1992). Szabó Dénes (Pest, 1856. máj. 4. – Kolozsvár, 1918. aug. 14.) orvos, egy. tanár, orvostörténész. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881-ban Ausztriában, Németországban és Angliában ösztöndíjas. 1881–1882-ben a bp.-i szülészeti klinikán tanársegéd, 1889-ben a szülészet és nőgyógyászat magántanára. 1892-től a kolozsvári egy.-en a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára. 1905–1906-ban az egy. rektora volt. – Fm.: A gyakorlati orvostan haladása (többekkel, Bp., 1890); Az orvosi mentés kézikönyve (többekkel, Bp., 1891); A szülés vezetésének elvei (Bp., 1892, Klinikai Füzetek, II. 4.); A kolozsvári egyetem orvosi karának története (Kolozsvár, 1896) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kapronczay K.: A magyar orvostörténetírás története (Orv. tört. Közl., 1981). Szabó Dénes (Kőrispatak, 1901. dec. 17. – Szeged, 1978. jan. 21.) orvos, sebész. 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929–1940-ben uo. a sebészeti klinika tanársegédje, 1934-ben magántanár, 1944-től a szegedi Városi Kórház főorvosa, 1958–1971-ben h. igazgatója. A sokk-állapot és gyomorsebészet kérdéseivel, a Trendelenburg-műtét problémáival foglalkozott. – Irod.: Sz. D. (SZOTE Évk., 1971). Szabó Gábor (Sárospatak, 1927. jan. 2. – Debrecen, 1996. dec. 13) biológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956), doktora (1973), az MTA tagja (lev. 1973, r. 1982). 1944-ben Auschwitzba deportálták. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni egy.-en. 1948–1951-ben a debreceni egy. gyógyszertani int.-ben demonstrátor, majd 1951-től aspiráns, 1956-tól tud. munkatárs, 1959-től docens, 1963-tól haláláig egy. tanár, 1960-1993-ban a biológiai int. igazgatója. 1963–1966-ban rektorhely., 1973–1979-ben rektor. 1956-ban és 1958-ban a szovjet orvosi akad. antibiotikum-kutató int.-ben, 1964-ben Koppenhágában, 1971–1972-ben a New York-i Rockefeller Egy.-en végzett kutatásokat. 1987-–1992-ben az Eü.-i Világszerv. (WHO) főig.-jának a tanácsadója. Molekuláris genetikával, ezen belül a sztreptomicint termelő mikroba vizsgálatával, valamint a humángenetika elvi kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Group-wise growth of Streptomyces in a medium containing streptomycin (Archiv für Mikrobiologie, 1957); Az antibiotikumok szerepe a természetben (Orvostovábbképzés, 1964); Orvosi biológia (Ács T.-sal, Csaba Gy.-gyel, Kiszely Gy.-gyel, Bp., 1970); Az antibiotikumok biológiai szerepe (Barabás Gy.-gyel, Antibiotikumok és vírusok biológiája, szerk. Csaba Gy., Bp., 1978); Autoregulators of secondary metabolite-producing streptomycetes (Microbial physiology and manufacturing industry, szerk. Colin Ratledge, Bp., 1988) – Irod.: Az Akadémia új tagjai. Sz. G. (M. Tud., 1973); Orosz L. – Vitális S. – Szeszák F. – Bíró S.: Sz. G. (M. Tud., 1997). Szabó György (Makó, 1905. jún. 3. – Makó, 1982. aug. 18.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1963). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929–1932-ben uo. az I. sz. szemklinikán, 1932-ben a bp.i szemklinikán működött. 1932–1975-ben a Makói Kórház szemész főorvosa. 1946-ban magántanár. Elsősorban a szem tuberkulotikus betegségeivel foglalkozott. – Irod.: Sz. Gy. (Szemészet, 1983). Szabó József (Bp., 1874. aug. 30. – Bp., 1937. máj. 17.) orvos, szájsebész, egy. tanár. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1900-tól a stomatológiai intézetben dolgozott, 1905-ben magántanár, 1921-ben ny. r. tanár és a klinika igazgatója. Fogászati élettannal, gyökértömések bakteriológiájával és szájsebészettel foglalkozott. – Fm.: Gyakorlati fogászat (Bp., 1914); Odontoiatria practica (Milano, 1928); Odontologia pratica (Barcelona, 1933); A száj és állcsontok dentális betegségeinek sebészete (Bp., 1936) – Irod.: Önéletrajz – Autobiographie (Fogorv. Szle, 1937); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Szabó József (Kolozsvár, 1882. – Szeged, 1929. júl. 5.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1906-tól uo. az elmeklinika munkatársa, 1910-ben magántanár, 1919-től Szegeden adjunktus, 1922-től ny. r. egyetemi tanár. Elmekórtannal és a gerincvelő betegségeivel foglalkozott. – Irod.: Poór F.: Sz. J. (Orv. Hetil., 1929, 28. sz.). Szabolcs Zoltán (Késmárk, 1909. ápr. 8. – Szombathely, 1970. jún. 19.) orvos, sebész, onkológus, az orvostud. kandidátusa (1961). 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1933–1937-ben a II. sz. kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1937–1952-ben a II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1952-től a szombathelyi Megyei Kórház főorvosa, 1968-ban a POTE c. egy. tanára. Kutatási területe az onkológia, a gyomordaganatok epidemológiája és sebészete. Új műtéti eljárások kidolgozása fűződik a nevéhez – Fm.: A 287 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON daganatok sebészete (in: Általános sebészet, Bp., 1948); Gyomorrák (Bp., 1966); A gyakorló orvos onkológiája (Kocsis S.-ral, István L.-sal, Bp., 1966) – Irod.: Sz. Z. (Orv. Hetil., 1970, 28. sz.). Szabon József (Vadna, 1915. máj. 20. – Szeged, 1977. jan. 30.) orvos, fül-orr-gégész, c. egy. tanár. 1941-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1941–1946-ban a miskolci Erzsébet Kórházban, 1946– 1951-ben a bp.-i fül-orr-gége klinikán orvos. 1951–1952-ben a Péterfy S. u.-i Kórház szakorvosa, 1952–1954ben Szentesen SZTK főorvos, 1954–1960-ban az OTKI fül-orr-gége tanszékén adjunktus, 1960–1977-ben a SZOTE fül-orr-gége klinikáján tszv. egy. docens, c. egy. tanár. 1962–1963-ban h. dékán. 1965-ben Cházár András-emlékérmet kapott. Elsősorban műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Műtéti indikációk módosulása az orr-, garati betegségekben (Szeged, 1976) – Irod.: Kiss F.: Sz. F. (Fül-orr-gégegyógy., 1977, 1-2. sz.). Szakáll Gyula (Bana, 1872. máj. 8. – Magyarrégen, 1903. aug. 3.) állatorvos, egy. tanár. 1891-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.,-en. 1891–1896-ban tanársegéd a bonctani tanszéken. 1897–1899-ben külföldi tanulmányúton (Ausztria, Németország, Hollandia) járt. 1899-ben bölcseleti doktor lett Giessenben. 1899-től a M. Kir. Rovartani Állomás munkatársa, 1901-től a Főv. Állatorvosi Hivatal főorvosa, 1902-ben az összehasonlító bonctan magántanára. Az első magyar nyelvű madáranatómia szerzője, állategészségügyirendészeti kérdésekkel is foglalkozott. Vérmérgezésben hunyt el. – Fm.: Házi szárnyasok bonctana (Bp., 1897); Adatok a háziállatok könnyhúsocskájának szerkezetéhez (Bp., 1899); Két rendellenesen fejlődött vese lóból (Bp., 1899); Az agyvelő verőerei a háziállatokban (Bp., 1900) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). Szakkay Antal (Szatmárnémeti, 1908. nov. 6. – Bp., 1976. dec. 27.) orvos, bel- és tüdőgyógyász, Kossuth-díjas (1950). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936-ban Nyíregyházán, 1936–1940ben a debreceni Auguszta Szanatóriumban, majd a gyulai József Szanatóriumban tüdőgyógyász. 1941–1945-ben az OTI megbízásából tbc-szűrőállomásokat szervezett. 1946–1950-ben a bp.-i Tbc-gondozó Int. vezetője, 1950– 1955-ben Bp.-en tbc-gondozó hálózatot szervezett, 1955–1967-ben a Budafoki Tbc-kórház igazgató-főorvosa, 1967–1976-ben a Bp. XII. Ker. Tbc-gondozó igazgatója. – Irod.: Sz. A. (Pneum. Hung., 1977, 2. sz.). Szalárdi Mór (Pest, 1851. – Bp., 1914. okt. 18.) orvos. 1874-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1875ben pedig sebész- és szülészmesteri képesítését. 1875-től a Rókus Kórház orvosa, 1881-ben magántanár. 1884ben megalapította a Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesületet, 1898-ban kormánymegbízatást kapott a lelencügy országos megszervezésére, 1902-ben az Áll. Gyermekmenhely igazg.-ja lett. A hazai lelencügy reformere, a gyermekvédelem országos megszervezője. – Fm.: A társadalom árvái (Orv. Hetil., 1876); A közárvaház és a gyermekhalandóság Magyarországon (Bp., 1879); Halandóság a csecsemőkórházakban (Bp. 1898), Les enfants abandonnés (Paris, 1900); A lelencügy (Bp., 1902); Intézeti gyermekápolás (Bp., 1903) – Irod.: Fritz S.: A magyar szociálhigiéne úttörői: Sz. M. élete és működése (Orv. L., 1946, 12. sz.); Kapronczay K.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1975). Szana Sándor (Temesvár, 1868. aug. 18. – Bp., 1926. máj. 3.) orvos, gyermekorvos. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. Temesváron lett gyakorló orvos, 1899-ben lelencházat, 1900-ban szülőházat és gyermek-poliklinikát alapított. 1902-ben megindította az első gyermekgondozói tanfolyamot. 1909–1921-ben a bp.-i Áll. Gyermekmenhely igazgatója. 1898-ban Temesvárott Unsere Gesundheit c. – rövid életű – egészségügyi felvilágosító lapot indított el. – Fm.: A vér hatása a fertőző anyagokra (Bp., 1892); Kísérleti vizsgálatok a szappanok antiszeptikus hatásáról (Bp., 1892); Dajkaságba adott gyermek ellenőrzésének rendezései (Temesvár, 1901); Vizsgálat a csecsemők közellátásáról (Temesvár, 1906); Az elhagyott csecsemők magyar állami védelmének rendszere és eredményei (Bp., 1911); Die Bewertung der Säuglingssterblichkeitsziffern (Berlin, 1916) – Irod.: Bókay J.: A magyar gyermekgyógyászat története (Bp., 1914). Szarka Sándor (Arad, 1900. jún. 14. – Bp., 1947. jún. 2.) orvos, szülész-nőgyógyász. Orvosi oklevelét 1924ben Bp.-en, bölcsészdoktori címét 1932-ben Kaliforniában szerezte meg. 1926–1930-ban az OKI-ban, 1930-tól a bp.-i I. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1931–1932-ben az USA-ban ösztöndíjas. 1942-től egy. docens, 1946ban egy. magántanár, 1946-ban ny. r. tanár a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán. Kutatási területe a nőgyógyászati endokrinológia volt. – Irod.: Zoltán I.: Sz. S. (M. Nőorv. Lapja, 1947). Szarvas András (Kiskunfélegyháza, 1890. szept. 17. – Kecskemét, 1981. szept. 1.) orvos. Előbb Párizsban tanult ösztöndíjjal, majd a bp-i orvosi karon 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1916–1918-ban Alsótátrafüreden, 1918–1919-ben Alsószombatfalván körorvos, 1919–1920-ban a bp.-i III. sz. belklinikán gyakornok, 1920-tól a kecskeméti Városi Kórház sebésze, 1922–1944-ben főorvos. 1936-ban a tuberkulózis profilaxisa és terápiája c. tárgykör magántanára, 1928-tól OTI, 1950-től SZTK felülvizsgáló orvos, 1960-tól az ETT megbízásából a kecskeméti geriátriai munkaközösség vezetője. 288 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Száhlender Lajos (Bp., 1877. ápr. 27. – Bp., 1946. márc. 16.) gyógyszerész, egy. tanár. 1899-ben Kolozsvárott gyógyszerészi, 1901-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1899–1905-ben a bp.-i egy. gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd, 1905–1926-ban bp.-i Felsőkereskedelmi Isk. kémiatanára, iskolaigazgató, 1918-1926-ban bp.-i tanker.-i főigazgató. 1905-től a Gyógyszerészgyakornoki Isk. és Drogista Szakisk. előadója. 1915-ben a Földműv. Min. megbízta a Gyógynövényi Kísérleti Állomás megszervezésével. 1926-ban egy. magántanár. Élelmiszerkémikus, a zsírsavak, olajsavak egységes meghatározásához kidolgozott egy ún. preoxidszámrendszert, amelyet a nemzetközi vizsgálatokban is használnak (Száhlender-féle peroxidszám). Nevéhez fűződik a Hunyadi János keserűvíz előállítása. Gyógyszeripari fejlesztési kérdésekkel, a szakoktatás korszerűsítésével is foglalkozott. A M. Kémikusok Lapjának főszerkesztője. – Fm.: A mercuro-jodid jodometriai vizsgálata (Bp., 1900); A kötött jód kvantitatív meghatározása (A Gyógyszerész, 1902); Új módszer illóolajok lepárlására (Term. tud. Közl., 1923); Módszer zsírok és olajok avasságának meghatározására (M. Gyógysz. Társ. Ért., 1932, l. sz.); Természetes, izolált és synthetikus illatos anyagok (Bp., 1942) – Irod.: ErdeyGrúz T.: Sz. L. (M. Kémikusok Lapja, 1946, 1. sz.); Táplányi E.: Dr. Sz. L. gyógyszerész-vegyész élete és munkássága (Bp., 1978). Szám István (Bp., 1927. jan. 2. – Bp., 1988. okt. 9.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1967), doktora (1980). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1951–1957-ben az István Kórházban, 1957– 1960-ban az Orsz. Kardiológiai Int.-ben, 1960–1967-ben a SOTE IV. sz. belklinikáján működött, 1967-től a János kórház kardiológiai oszt. vezetője. 1955-ben belgyógyász, 1955-ben kardiológus szakorvos. 1971-ben docens, 1980-ban c. egy. tanár. 1974-ben Markusovszky-, 1978-ban Madzsar József-díjat kapott. – Fm.: A vérkeringési betegségek megelőzése (Bp., 1964). Szántó György (Bp., 1907. júl. 31. – Bp., 1982. szept. 15.) orvos, sebész, traumatológus, egy. tanár, Államidíjas (1980). 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd sebészi és fogorvosi diplomát is kapott. 1931–1936-ban a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1936–1945-ben a bp.-i Zsidó Kórház sebésze. 1945–1951-ben a III. sz., 1951-ben az I. sz. sebészeti klinikán docens. 1951–1975-ben honvédorvos, a HM Eü. Főcsoportfőnökségén fősebész. 1957-től vezérőrnagyként az Orsz. Traumatológiai Int. igazgatója, 1972-től főigazgató, 1962-től a Baleseti Tanszék vezetője, tszv. egy. tanár. A M. Traumatológiai Társ. alapítója, 1966-tól elnöke, a Magyar Traumatológia és Baleseti Sebészet c. lap főszerkesztője. Előbb onkológiával, majd a sérülések patológiájával, traumás sérülés okozta sokkal (elsősorban a veseelváltozásokkal) foglalkozott. Számos publikációja hazai és külföldi lapokban jelent meg – Irod.: Sz. Gy. (Orv. Hetil., 1982, 40. sz.). Szántó Katalin (Bécs, 1921. febr. 9. – Bp., 1976. máj. 8.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1968). 1934-ben a moszkvai I. sz Orvostud. Egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. A II. Ukrán Front orvosaként érkezett Mo.-ra, majd a Szövetséges Ellenőrző Biz.-nál dolgozott. 1948–1949-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének munkatársa, 1949–1953-ban a bp.-i III. sz., 1953-tól a IV. sz. sebészeti klinika munkatársa: tanársegéd, majd adjunktus. Öngyilkos lett. – Fm.: A véradásról (Bp., 1951) – Irod.: Sz. K. (Magyar Sebészet, 1976, 6. sz.). Szász Béla (Kusaly, 1880. jan. 19. – Balatonmáriafürdő, 1962. dec. 2.) orvos. 1904-ben orvosdoktori, 1921-ben jogi doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1903–1914-ben a bp.-i törvényszéki orvostani int.-ben tanársegéd, 1904ben fővárosi igazságügyi boncolóorvos, 1914–1954-ben Pécsett és Kaposvárott kórboncnok főorvos. 1929-ben egy. magántanár, a pécsi jogi karon a törvényszéki orvostan előadója. – Fm.: Az orvosszakértői intézmény a magyar büntetőjogban (Pécs, 1922), Orvosi jogtudomány. Jurisprudentia medica (Pécs, 1925); A röntgenológia törvényszéki orvosi vonatkozásai (M. Röntgen Közl., 1927) – Irod.: Sz. B. (Orv. Hetil., 1962, 50. sz.). Szász György (Bp., 1914. jún. 15. – Bp., 1973. jún. 22.) orvos, belgyógyász, hematológus, az orvostud. doktora (1971). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1938–1942-ben a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász, 1943–1947-ben munkaszolgálatos, illetve szovjet hadifogoly. 1947–1949-ben az Uzsoki u.-i Kórház adjunktusa, 1949–1961-ben a székesfehérvári Fejér Megyei Kórház I. belosztályának vezető-főorvosa, 1961-től a BM Korvin Ottó Kórházának főorvosa, a kórház főbelgyógyásza. Kutatási területe a hematológia, a retikuloendoteliális rendszer kialakulása, működése és kórtana. – Fm.: A lymphás reakció (kand. ért., Bp., 1959); A lymphás szervek in vivo stimulálása és cytológiai következményei (dokt., ért., Bp., 1971) – Irod.: Sz. Gy. (Orv. Hetil., 1971, 28. sz.). Szász Kálmán (Sepsiszentgyörgy, 1910. okt. 7. – Bp., 1978. aug. 23.) gyógyszerész, egy. docens, a kémiai tud. kandidátusa (1967). 1933-ban a bukaresti orvosi karon gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári term. tud. karon kémia–fizika tanári oklevelet szerzett. 1933–1936-ban Sepsiszentgyörgyön, 1939-ben Nagysomkúton, 1939– 1944-ben a Wander Gyógy- és Tápszergyárban gyógyszerész, analitikus. 1945–1953-ban a Richter G. Kőbányai Gyógyszergyárban kutató, rákellenes gyógyszerekkel foglalkozott. A bp.-i és a szegedi gyógyszerészeti karon oktatott. 12 gyógyszer kifejlesztése fűződik a nevéhez, többek között a Vinca minorból készített Devincan és a 289 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Cavinton. Feltalálta a gyógyszeriparban használatos U-vibrációs extraktort. Kapay János- és Wartha Vinceemlékérmet kapott munkásságáért. – Fm.: Diffúziós folyamatok vizsgálata gyógynövények oldószeres kivonásánál (Bp., 1965) – Irod.: Sz. Gy. (Gyógyszerészet, 1978, 18. sz.). Szász Tihamér (Szurdokbányatelep, 1891. szept. 14. – Bp., 1962. márc. 17.) gyógyszerész, szerkesztő. Gyógyszerészi gyakorlata mellett Keleti Keresk. Akad.-át végzett (1914), gyógyszerészi oklevelét 1919-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1921-ben közgazdaságtudományi doktorátust szerzett. 1919–1922-ben az Orsz. Gyógyszerészi Szövetség titkára, a Gyógyszerészek Lapjának a szerkesztője. 1922-től a Földműv. Min.-ben a gyógynövényekkel foglalkozó osztály vezetője, 1936-ban megalapította és szerkesztette a Gyógyszerészi Szle című folyóiratot. 1945–1952-ben a gyógyszertári berendezések szaküzletében eladó, 1952–1954-ben a KSH-ban tisztviselő, 1954–1962-ben Mohorán (Nógrád m.) gyógyszertár vezető. Jeles szakíró. – Fm.: Kozmetika (Bp., 1921); Önéletrajz (Mohora, 1956); – Irod.: Baradlai J. – Bársony E.: A mo.-i gyógyszerészet története (II. köt., Bp., 1930). Száva János Zoltán (Csíkszépvíz, 1916. júl. 19. – Marosvásárhely, 2001. júl. 27.) orvos, egy. tanár. A Kolozsvárra visszahelyezett Ferenc József Tudományegy. orvosi karán szerzett oklevelet (1941), majd a sebészeti klinikán tanársegéd és adjunktus (1941–1944), utóbb a marosvásárhelyi orvosi karon az ortopédiai klinika docense (1982–1985). Európában másodikként végzett csípőprotézist, 18 új műtéti eljárás kidolgozója. Számos román és külföldi tudományos társaság tagja. Érdemes Orvos (1971), közel 200 szakközlemény szerzője, számos monográfia és egy. jegyzet írója. – Fm.: Mozgásszervek sebészete (Marosvásárhely, 1950); A gyermekkor sebészete (Marosvásárhely, 1962); Általános sebészeti patológia (Marosvásárhely, 1953); Részletes sebészet (I–II. köt, 1954); A szívburok, a szív és a nagyerek sebészete (Marosvásárhely, 1954); Ortopédia és traumatológia (Marosvásárhely, 1977) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp. 2002). Szebellédy László (Rétság, Pest vm., 1901. ápr. 20. – Bp., 1944. jan. 23.) kémikus, gyógyszerész, egy. tanár. 1923-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1925-től a gyógyszerészeti int.-ben Winkler Lajos mellett tanársegéd, majd adjunktus, 1934-ben az analitika magántanára, 1939-től a szervetlen és analitikai kémia ny. r. tanára. Kidolgozta a coulombmetriás analitikai eljárás fizikai-kémiai alapelveit, alkáli és földfémek gravimetriás elválasztásának kioldásos módszerét, az ultramikro-analitika nemzetközi hírű művelője volt. – Irod.: Schulek E.: Sz. L. (Bp., 1944); Laszlovszky J.: Sz. professzor mikroanalitikai munkássága (Gyógyszerészet, 1959, 1. sz.); Burger K.: Sz. L., a coulombmetriás analitikai eljárás megteremtője (Gyógyszerészet, 1959, 5. sz.). Szegedi Kőrös Gáspár, Caspar Fraxinus Zegedinus (Szeged, 1500. – 1563. aug. 6.) orvos. Családjával Szeged környékéről menekült el a török hódoltság elől. Itáliában tanult, Padovában avatták orvosdoktorrá 1530 után. Ott ismerkedett meg Nádasdy Tamással, aki 1553-ban meghívta udvarába. Sárváron botanikus kertet létesített, az udvari patikát is vezette. 1557-ben Pozsonyban telepedett le. Pestisben halt meg. Nádasdy Tamással folytatott levelezése az Orsz. Levéltárban megtalálható. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Bencze J.: Emlékezés Sz. K. G-ra (Orvostört. Közlem., 1959, 14. sz.); Grynaeus T. – Vida T.: Sz. K. G. levelezése (Orvostört. Közlem., 1993, 121. sz.). Szegedy László (Budapest, 1933. febr. 4. – Budapest, 1997. aug. 5.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1971). 1956-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon 1957–1984 között a II. sz. neurológiai és psychiátriai klinika munkatársa, 1979-ben egy. tanári kinevezést kapott, 1984-től a bp.-i Uzsoki u.-i Kórház ideggyógyászati osztályának a főorvosa lett. 1990–1995-ben a kórház és rendelőint. igazgatója. 1975-től igazságügyi szakértő, 1980-tól az igazságügyi orvos, 1984-től neurológiai vizsgáztatója az Orsz. Szakorvosi Biz.-nak. Számos hazai és külföldi szakmai társaság tagja. A központi idegrendszer daganatos betegségeivel, neuroimmunológiával és elektrofiziológiával, az akut cerebrovascularis betegségek ellátásával, az agyi anyagcsere vonatkozásaival foglalkozott. Publikációi külföldi és hazai szaklapokban jelentek meg. Szekeres Vince (Pécs, 1887. nov. 10. – Keszthely, 1976. márc. 7.) állatorvos, higiénikus, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg állatorvosi, 1923-ban doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1909–1922-ben honvéd állatorvos, 1923-tól a keszthelyi Gazd. Akad.-án az állategészségtani tsz. vezetője, 1942-től főisk. tanár, 1945től egy. tanár. 1948–1949-ben dékán. Állategészségtannal, ismeretterjesztéssel foglalkozott. – Fm.: Háziállatok élettana mezőgazdák számára (Keszthely, 1948); Állathigiéne (Bp., 1955) – Irod.: Várnagy L.: Sz. V. (Magyar Állatorvosok Lapja, 1976, 6. sz.). Szekér Jenő (Bakonyszombathely, 1892. máj. 17. – Pécs, 1959. máj. 8.): orvos, egy. tanár. Kolozsvárott és Bp.en tanult, 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1917-ben az Új Szent János Kórház fülészeti osztályán dolgozott, 1926-tól a bp.-i fülészeti klinikán, 1929-től a pécsi orvosi kar sebészeti klinikáján az fül-orr-gégészeti 290 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON osztályt vezette. 1938-ban magántanár, 1950-től ny. r. tanár Pécsett, és a fül-orr-gégeklinika igazgatója. Főleg fülsebészettel foglalkozott. – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: Sz. J. (Fül-orr-gégegyógyászat, 1960). Szeli Károly (Brassó, 1748. nov. 4. – Bécs, 1780 körül) szülész. Orvosi oklevelét a bécsi egy.-en szerezte meg. Ott is volt gyakorló orvos. Kinevezték a kolozsvári líceum szülésztanárának, de mielőtt állását elfoglalta volna meghalt. – Fm.: Haen Antal, Oktatás miképpen lehessen a hólyagos fejér himlőket legkönnyebben és szerencsésebben meggyógyítani... (Bécs, 1775); Steidele János, Magyar bábamesterség... melyet 26 tábla rajzzal megmagyarázva magyar nyelven kiadott (Bécs, 1777); Theses inaguralis practica (Wien, 1778). Szening János (Győr, 1757. jún. 7. – Pest, 1806. febr. 13.) orvos, egy. tanár. Hivatásos katonaként kezdett sebészkedni, 1782-ben a pesti orvosi kar sebészi tanfolyamán asszisztens. 1788-ban sebészmester, 1791-ben sebészdoktor lett. 1803-ban a szülészet és a bonctan r. tanárává nevezték ki. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Szentágothai János (Budapest, 1912. okt. 31. – Bp. 1994. szept. 8.) orvos, agykutató, egy. tanár, az MTA elnöke, az MTA tagja (lev. 1948. r. 1967). Orvoscsaládból származott, apja és öt fivére szintén az orvosi pályát választotta. Ősei között szerepel Lumniczer Sándor, Schöpf-Mérei Ágoston és Antal Géza. 17 éves korától foglalkozott mikroszkópos vizsgálatokkal. 1936-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy. orvosi karán, medikusként demostrátor Lenhossék Mihály anatómiai int.-ben, majd itt kezdte orvosi és kutatói pályáját. 1946-ban meghívták a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi kara anatómiai int.-nek a vezetésére. Ny. r. tanárként működött itt 1963-ig, amikor a bp.-i orvostud. egy. anatómiai int.-nek az élére állították. E pozíciójáról 1977-ben lemondott, de haláláig itt végezte kutató munkáját. 1973-ban az MTA alelnöke, 1977-ben az MTA elnöke lett. 1985 és 1994 között tagja volt a rendszerváltás előtti utolsó és az azt követő első országgyűlésnek. Elsősorban az idegrendszer szerkezetét kutatta. Első önálló vizsgálatainak eredményei alátámasztották a neurontant, vagyis azt az elképzelést, hogy az idegrendszert önálló, de egymással morfológiailag és funkcionálisan összekapcsolódó idegsejtek alkotják. A kísérletes beavatkozás után elpusztuló idegrostok kimutatására alkalmas módszert dolgozott ki, és ennek segítségével – ma elképzelhetetlen türelemmel és kitartással – számos gerincvelői és agytörzsi idegpályát írt le. Kitalálója és értelmezője volt számos fejlődéstani vizsgálatnak, amelyeket azután munkatársai valósítottak meg. A pécsi évek kutatásainak eredményeit a vestibularis rendszer és a szemizmok közötti kapcsolatokról (1952), ill. a neuroendokrin szabályozó mechanizmusról (1962) írt monográfiák jelentik. Előbb Kossuth-díjat, majd számos külföldi elismerést kapott. Munkásságának a középpontjába később inkább az idegsejtek közötti kapcsolatok kutatása került. Ilyen szempontból vizsgálta a gerincvelőt és a kisagyat. Erről monográfiát írt (1967) amerikai és japán szerzőtársakkal. Ezután foglalkozott az agykéreg szerkezetével, amit egyre összetettebb rendszerben, modulokban képzelt el. Lehetőség nyílt az idegsejtek nyúlványainak térbeli rekonstrukciójára, illetve a neuronok és végződések kémiai azonosítására. Jeles és kiemelkedő oktató volt. Kiss Ferenccel együtt szerkesztette a számos kiadást megérő Anatómiai Atlaszt, majd egyedül a hét kiadást megért Funkcionális anatómia című tankönyvet. Jeles tudománypolitikus, természetvédő, igazi „homo universalis” volt. Számos hazai társaság, külföldi akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. – Fm.: Az ember anatómiájának atlasza (Kiss F.-cel, I–III. köt., Posner, 1946); Die Rolle der einzelnen Labyrinthrezeptoren bei der Orientation von augen und Kopf im Raume (1952); Hypothalamic control of the anterior pituitary (1962); The cerebellum as a neuronal machine (Berlin – Heidelberg – New York, 1962); Neural mechanism. Structure, function and dynamics (MTA Press, 1967); Funkcionális anatómia (I–III. köt., Bp., 1972); Conceptual models of neural organization (M. A. Ardibbal, Cambridge, Mass., 1975) – Irod.: Sz. J. ünnepelése (Bp., 1987); Laudatio J. Sz. (Bp., 1992); Sz.: Ulyssesként az agy körül (Term. Vil., 1994); Flerkó B.: Sz. J. (Bp., 1998). Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szept. 16. – Woods-Hole, Mass., USA, 1986. okt. 22.) orvos, biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1935, t. 1945, tagsága 1949–1963-ban szünetelt), Nobel-díjas (1937), a Corvin-koszorú tulajdonosa (1937), Kossuth-díjas (1948), 1938–1944-ben a felsőház tagja. Számos tud. társ. és akad. (német, lengyel, belga, szovjet, amerikai, skót, francia, jugoszláv) tagja, számos hazai és külföldi egy. t. doktora. Magyarország első Nobel-díjas orvosa, anyai ágon a Lenhossék-orvoscsalád negyedik nemzedékének számít, innen kapott ösztönzést az orvosi hivatáshoz. Apja erdélyi birtokos volt, akitől a gyakorlati életben való eligazodáshoz kapott indíttatást. Középiskoláit a bp.-i Lónyay utcai református gimnáziumban végezte, majd a bp.-i tudományegy. orvosi karán folytatott tanulmányokat, 1917-ben szerzett orvosi oklevelet. Orvostanhallgatóként morfológiával, később szövettani vizsgálatokkal foglalkozott nagybátyja, Lenhossék Mihály élettani int.-ben. Az első világháborúban medikusként vett részt, megsebesült, és leszerelték. Orvosi oklevelének megszerzése után Pozsonyban, Prágában, Pozsonyban, Berlinben, Hamburgban folytatott tanulmányokat, vett részt az egy. oktatásban. Tanulmányútja szigorúan felépített rendhez igazodott: kezdte a biológiával, az élettanról áttért a gyógyszertanra, erről a bakterológiára, majd fizika-kémiai tanulmányokba kezdett, végül a molekulákkal foglalkozott. Hopkins professzor felkészültségére tekintettel meghívta Cambridge-be. Itt izolálta a hexuronsavat, ebből szerzett kémiai doktorátust (1927). Az USA-ban az 291 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON identifikáláshoz szükséges mennyiség előállításán dolgozott. 1930-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter meghívta egy. tanárnak a Szegeden működő Ferenc József Tudományegy. orvosi karára, ahol a biokémia professzoraként iskolateremtő tevékenységet fejtett ki. A korabeli hazai tudományosság későbbi kiválóságainak egész sora gyűlt össze tanszékén. Ekkor jutott el a megoldáshoz a hexuronsav kutatása területén: 1932. márc. 26-án publikálta az Orv. Hetil.-ban, hogy a „hexuronsav nem más, mint a vitamin-C.” Ezért 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott. A hivatalos indoklás azokat a felfedezéseket emelte ki, „melyeket a biológiai égésfolyamatok körül tett, különös tekintettel a C-vitaminra és a fumársav-katalízisre.” 1931–1945 között a szegedi Ferenc József Tudományegy. orvosi vegyészeti int.-nek a professzora, 1945–1947 között a bp.-i orvosi karon a biokémia professzora, 1946–1948 között az MTA másodelnöke. 1947-től az USA-ban működött, ahol 1947–1962 között az USA Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának az igazgatója. 1962–1972 között Darthmouth-ban egy. tanár, számos tudományos tanács tagja. Pályafutásának elején a biológiai oxidációval foglalkozott, kimutatta, hogy az anyagcsere a hidrogén és az oxigén aktiválásán alapul. Felfedezte a C4 dikarbonsav-katalízisét, ami a Krebs-féle kórfolyamat alapját képezi. A peroxidáz-rendszerre vonatkozó felfedezései vezették el ama redukáló ágens felfedezéséhez, amely az oxidációhoz szükséges, és később aszkorbinsavként vált ismertté. (Ezért kapott 1937-ben Nobel-díjat.) Már Szegeden elkezdett foglalkozni az izomösszehúzódás biofizikai és biokémiai mechanizmusával. A szubmolekuláris vizsgálatok iránti érdeklődése a rosszindulatú daganatok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségével. A II. vh. alatt fontos szerepet játszott a Kállay-kormány kiugrási kísérletének diplomáciai akcióiban. Titkos küldetésben Törökországban tárgyalt a lehetőségekről az angol titkosszolgálat képviselőivel. 1947-től az USA-ban élt, de nem szakította meg kapcsolatait hazájával, mindig magyarnak vallotta magát. Az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. 1987-ben a Szegedi Orvostud. Egy. – amely díszdoktorává is választotta – felvette a nevét. – Fm.: Biológiai oxidációk, fermentációk és vitaminok (Bp., 1937); Studies on Biological Oxidation and Some of its Catalysts (Bp. – Leipzig, 1937); On oxidation, fermentation, vitamins, health and disease (Baltimore, 1939); Studies on muscle (Szeged, 1945, Stockholm, 1945); Chemistry of muscular contraction (New York, 1947); Nature of life. A study on muscle (New York, 1948); Chemical physiology of contraction in body and heart muscle (New York, 1953); Bioenergetics (New York, 1957); Bioelectronics. A Study on Cellular Regulation, Defense and Cancer (New York, 1968); The Crazy Ape. Written by a Biologist for the Young (New York, 1970, magyarul 1989); Egy biológus gondolatai (Bp. 1970); What next? (New York, 1971); Az élő állapot (Bukarest, 1973); Az élet jellege (Bp., 1974); Az anyag élő állapota (Bp., 1983, eredeti ang. változat: 1978); Válogatott tanulmányok (Bp., 1983) – Irod.: A 90 éves Szent-Györgyi Albert (Orv. Hetil., 1983, 40 sz.); Szent-Györgyi Albert emléke (Orv. Hetil., 1987, 2. sz.); Sz-Gy. A. Dokumentumok, riportok (Bp., 1989); Szentgyörgyi Zs.: Századunk nagy tudósa: Szent-Györgyi Albert (M. Tud., 1990, 7. sz.); Sz-Gy. A. születésének centenáriumára (Biokémia, 1993, 2. sz., emlékszám); Czeizel E.: SzGy. A. (Bp., 1997). Szentgyörgyi József (Aranyos, 1765. febr. 22. – Debrecen, 1832. jan. 1.) orvos, tanár, nyelvész. Pozsonyban, Nagykőrösön és Debrecenben tanult, majd Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, ahol 1794-ben orvosdoktorrá avatták. 1795-ben Győrben, majd 1796–1799-ben Nagykőrösön városi főorvos. 1799-ben Debrecenbe hívták, ahol 1800-tól városi főorvos lett. Verseket is írt. Feltételezték, hogy a Mondolat szerzője, amit megcáfolt. Kazinczy F. barátja. – Fm.: Legnevezetesebb természeti dolgok esmérete (Az állatok országa) (Debrecen, 1803) – Irod.: Szily K.: Sz. J. (Irod. tört. Közl., 1896); Elekes Gy.: Sz. J. debreceni orvos élete és orvosi levelei (Orvostört. Közlem., 1927). Szent-Iványi Tamás (Szentivánlaborfalva, 1920. nov. 2. – Bp., 1991. ápr. 14.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. doktora (1965), az MTA tagja (lev. 1973, r. 1979). A hallei Leopoldina Term. tud. Akad. tagja (1977), a giesseni egy. tb. doktora, számos külföldi társ. tb. tagja, Állami-díjas (1983). 1946-ban szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en. 1946–1948-ban a Benedek-féle, 1948–1950-ben a Phylaxia Gyár szakállatorvosa. 1950-től tanársegéd az Állatorv. Főisk. járványtani int.-ben. 1956–1970-ben tud. főmunkatárs. 1970–1975-ben a FAO római központjának munkatársa. 1976–1985-ben tszv. egy. tanár az Állatorvostud. Egy. járványtani int.ben, 1975–1990-ben tud. tanácsadó. Elsősorban járványos állatbetegségekkel, bakterológiával, immunitástannal és virológiával foglalkozott, az Aujerszky-betegséggel, sertésbetegségekkel, száj- és körömfájással összefüggésben végzett vizsgálatokat. Nemzetközileg elismert rendszert dolgozott ki a sertés enterovírusok jellemzésére és osztályozására. – Fm.: A magyar tarkamarha jellege (Bp., 1946); Az afrikai sertéspestis (Bp., 1979); A háziállatok fertőző betegségei (Bp., 1985) – Irod.: Kovács F.: Sz-I. T. (M. Tud., 1991, 4. sz.). Szentkirályi Móric (Pest, 1807. márc. 7. – Bp., 1882. jan. 7.) orvos, politikus. 1829-ben ügyvédi vizsgát tett, jogi tanulmányokat német egyetemeken folytatott. 1831-ben Pest vm. alispánja, 1830-as években ellenzéki reformpolitikus. 1836-ban Kossuth Lajossal, Bezerédy Istvánnal és Brunszvik Terézzel megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesületet. 1843-ban az országgyűlésen az ellenzék egyik vezetője. 1847-ben Kossuth Lajossal együtt követ az utolsó rendi országgyűlésen. 1848 elején Kossuth ellen középpártot kívánt szervezni. 1848 nyarán nemzetőr, 1849 tavaszán visszavonult a politikai életből. Az 292 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON abszolutizmus évei alatt orvosi diplomát szerzett (1856), Pesten ingyenes szegényrendelést tartott fenn. 1856– 1867-ben Deák-párti programmal országgyűlési képviselő, 1867–1868-ban Pest főpolgármestere. – Fm.: Értekezés a magyar asszony jussairól (Pest, 1829); Észrevételek a magyar belügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslatról... (Pest, 1870); Eszmetöredékek a vármegyék rendezéséről (Pest, 1876). Szentpéteri Jónás (Losons, 1702. – Báj, 1759. jún. 29.) orvos. 1739-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, 10 évig külföldön működött. 1750 körül hazatért, Rimaszombaton és Tokaj környékén gyakorló orvos. – Fm.: Dissertatio inauguralis phis.-medica deconditione corporum (Halle, 1741). Szerb Zsigmond (Pest, 1867. aug. 25. – Bp., 1962. febr. 27.) orvos, belgyógyász, kórházi főorvos. Az egy.-et Bp.-en végezte. Az I. vh. idején lett a Kun u.-i kórház belosztályának főorvosa. Főként az emésztőszervek betegségeivel foglalkozott, e témakörből számos közleménye jelent meg hazai és külföldi orvosi lapokban. Révész Vidorral együtt tanulmányozta a gyomorbetegségek röntgendiagnosztikáját. – Fm.: Az epekőbetegség belgyógyászati kezelése (Bp., 1930); A gyomorfekély felismerése és gyógyítása (Bp., 1932). Szerencsés József (Bp., 1934. aug. 10. – Bp., 1971. okt. 22.) fogorvos, vívó világbajnok. 1958-ban fogorvosi oklevelet szerzett a BOTE-n. 1952–1956-ban a Haladás, 1957-től az OSC kardvívója. 1957-ben a világbajnok m. csapat tagja, 1959-ben VB 2., 1963-ban VB 3., 1957–1959-ben háromszoros ifi iskolai világbajnok, 1955ben egyéni ifj. világbajnok, 1955–1962-ben m. válogatott. Szécsey György (Petrilla, 1920. nov. 5. – Bp., 1978. aug. 17.) orvos, enzimológus, az orvostud. kandidátusa (1967). Oklevelét a kolozsvári egy.-en 1944-ben szerezte meg. 1944–1946-ban Salgótarjánban bányaorvos, 1946–1951-ben a bp.-i egy.-en a Haynal Imre vezette belgyógyászati klinikán laboratóriumi orvos. 1951–1956ban a Miskolci Kórház laboratóriumában adjunktus és az OKI Borsod m.-i decentrumának vezető főorvosa, 1956–1962-ben labor.-mi főorvos. 1962–1969-ben a III. sz. belklinikán, 1969–1978-ban a László Kórházban laboratóriumi főorvos. Fő kutatási területe az endokrinológia, főleg a májműködés enzimvizsgálatainak módszertanával foglalkozott. Új vizsgálati eljárást dolgozott ki a laboratóriumi diagnosztikában. – Fm.: Seroimmunologiai recectiók jelentősége májbetegségekben (kand. dissz., Bp., 1966). Székely Ágoston (Pest, 1864. jún. 5. – Bp., 1927. nov. 22.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. Székely Bertalan festő fia. 1890-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1899-ben a fertőző betegségek kísérletes kór- és gyógytanának magántanára, 1990-től tanársegéd, majd adjunktus az I. sz. belklinikán, 1905-től a bp.-i Pasteur Int. igazgatója, 1906-ban ny. r. tanár. 1920-tól az orvosi etika előadója a bp.-i orvosi karon. 1906–1923ban az Orv. Hetil. szerkesztője. Megszervezte a veszettség elleni oltásokat, jelentős érdemeket szerzett a tuberkulózis elleni küzdelemben. – Fm.: A tüdővész gyógytana (Bp., 1894, németül: 1900); A vér baktériumölő képessége (Bp., 1896); A hörgők, a tüdő és a mellhártya betegségeinek orvoslása (Bp., 1903) – Irod.: Vámossy Z.: Sz. Á. (Orv. Hetil., 1927, 51. sz.). Székely Árpád (Bp., 1924. jan. 13. – Bp., 1988. júl. 14.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1964). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1948–1950-ben a Koltói Anna, 1950–1957-ben az Áll. Kórház, 1957–1967-ben a János Kórház orvosa, 1967-től osztályvezető főorvos a bp.-i Tétényi úti Kórházban. 1952-től belgyógyász, 1979-ben gastroenterológus szakorvos, 1978-ban Madzsar József-díjat kapott. Székely Imre (Soltvadkert, 1898. dec. 8. – London, 1972. nov. 12.) orvos, fogorvos. 1925-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1945-ben a Poliklinika fogorvosa, szájsebésze, 1945–1956-ban a bp.-i fogászati klinikán tanársegéd. 1956-tól Londonban magángyakorlatot folytatott. A száj gombaflórájával, arcprotetikával, fémbetétekkel foglalkozott. – Fm.: Gyökérkezelési eljárások a fogászatban (Kaufmann O.-ral, Bárkány S.-ral, Bp., 1936) – Irod.: Sz. I. (Fogorvosi Szle, 1972, 4. sz.). Székely Jenő (Békéscsaba, 1889. febr. 9. – Bp., 1965. máj. 14.) gyógyszerész, író. 1917-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1919-ben a Gyógyszertári Munkások c. lap szerkesztője, 1920-ban eltanácsolták a pályáról. Regényeket, novellákat írt, különböző szerkesztőségeknek dolgozott. 1945 őszétől fővárosi gyógyszertári ellenőr, 1946–1965-ben A Gyógyszerész c. folyóirat főszerkesztője, az 1949-ben alakult Eü. Dolgozók Szakszervezetének munkatársa. – Fm.: Hazugkirály (regény, Bp., 1921); Porcelángyár (színmű, Bp., 1925); Az öngyilkos élet (dráma, Bp., 1926,); A Csehi-család (Kolozsvár, 1928) – Irod.: Örkény J.: Sz. J. 60 éves (A Gyógyszerész, 1949, 3. sz.); Bayer J.: Sz. J. 1889–1965 (Acta Pharm. Hung., 1965, 5. sz.); Végh A.: Sz. J. (Gyógyszerészet, 1965, 6. sz.). Székely Sándor (Kecskemét, 1913. nov. 13. – 1991. dec. 21.) orvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1966). 1938-ban Szegeden szerezte meg orvosi diplomáját. Előbb a budapesti Zsidó Szeretetkórház fül-orrgégegyógyászati osztályán dolgozott, majd munkaszolgálatosként a Veszprém m.-i Kórház nőgyógyászati


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON osztályán működött. 1946-ban Budapesten, a XVI. kerületben tiszti főorvos, 1948–1949-ben a Szikra Könyvkiadó politikai lektorátusának igazgatója, 1952–1953-ban a Természet és társadalom c. folyóirat főszerkesztője. 1957-ben a Bp. X. Ker. rendelőint. fül-orr-gégegyógyász szakorvosa, 1958-tól az országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ helyettes igazgatója, majd 1960-tól igazgatója. Alapító elnöke a M. Könyvtárosok Egyes.-nek, szerkesztette az Élet és tud. c. lapot, az Orv. Hetil. Horus rovatát, az Orvosi Könyvtárost és a Családi Lapot. – Fm.: Hermann Ottó (Bp., 1955); Élet, ember, világ (Bp., 1961); Az ember és a túlvilág (Bp., 1962); Az orvostudomány története (Bp., 1960); Az orvostudomány terminológiája (Bp. 1963); Így kezdődött... A felszabadulást követő évek egészségpolitikája (Bp., 1970) – Irod.: Kapronczay K.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp. 2002). Széki Tibor (Kolozsvár, 1879. ápr. 18. – Bp., 1950. dec. 4.) gyógyszerész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1934, r. 1945). Gyógyszerészi oklevelet 1900-ban Kolozsvárott, vegyészdoktori diplomát Bp.-en 1902-ben szerzett. 1902–1913-ban a bp.-i gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd. 1907-ben K. Liebermann asszisztense a berlincharlottenburgi műegy.-en. Ugyancsak 1907-től a ciklikus szénvegyületek c. tárgy magántanára. 1913-tól a kolozsvári egy. kísérletivegytani tanszéken dolgozott, 1917-ben c. ny. rk. tanár. 1922-től a Szegedi Egy. ny. r. tanára. Megszervezte az egy. szerves kémiai intézetét. 1934-től a bp.-i tud. egy.-en az analitika és gyógyszerészeti kémia ny. r. tanára. A szerves kémiai kutatás hazai úttörője, fő kutatási területe az azaronvegyületek szintézise és vizsgálata. Gyógyszerkutatással is foglalkozott, trombózis elleni szereket fejlesztett ki. 1910–1922-ben szerkesztette a M. Chemikusok Lapját. – Fm.: Tanulmányok asaron-származékokról (Kolozsvár, 1902); Über die Condensation von Brenzcatechin mit Ketonen (Kolozsvár, 1905); Bevezetés a térfogatos chemiai analysis módszereibe (Kolozsvár, 1917); A konstitució jelentősége az organikus kémiában (Szeged, 1933); Gyógyszerészi kémia (Bp., 1944); Szerves kémia (Bp., 1947); Gyógyszerészi kémia – Szervetlen vegyületek (Bp., 1949) – Irod.: Végh A.: Sz. T. (Gyógyszerészet, 1951). Széky Antal (Bp., 1904. jún. 9. – Bp., 1982. aug. 31.) állatorvos, kórboncnok, az orvostud. kandidátusa (1971). 1928-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1932-ben doktori címet szerzett. 1928-tól az Állatorv. Főisk. élet- és szövettani int.-ben tanársegéd, 1937-től adjunktus, állatorvosi tisztiorvos, 1937–1950-ben járási állatorvos, 1950–1977-ben az Orsz. Állateü. Int. osztályvezetője. Tud. kutatási területe az állatjárványtan, a parazitás betegségek diagnosztikájával és szövettanával foglalkozott, több mikrotechnikai eljárás kidolgozója. 1977-ben Nagyváthy-díjat, 1962-ben, 1970-ben a mezőgazd. kiváló dolgozója kitüntetést kapott. Széky Péter, Stulfa (Nyitra, 1769. máj. 26. – Pest, 1831.) orvos, egy. tanár. 1800-ban avatták orvosdoktorrá a pesti orvosi karon, tanulmányai idején az Ürményi-család nevelője volt. 1799–1803-ban a Rókus Kórházban dolgozott, 1800–1801-ben katonaorvosként részt vett a nemesi felkelésben. 1803-tól a pesti orvosi karhoz tartozó Állatorv. Int. tanársegédje Tolnay Sándor mellett, 1810–1821-ben a sebészképzésben a gyógytan tanára. 1817-ben nemességet kapott, nevét ekkor változtatta meg. Irodalmi tevékenységet nem fejtett ki. 1831-ben tanácsadóként a kolera-bizottság tagja. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Szél Tivadar, Sailer (Arad, 1893. okt. 22. – Bp., 1964. dec. 21.) orvos, statisztikus. 1915-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon, 1917-ben jogi, 1920-ban mérnöki képesítést is kapott. 1916-tól a Földművelésügyi Min.- ban a vízügyi szolgálatnál, 1918-tól a főv. Főpolgármesteri Hivatalban dolgozott. Az 1920–1930-as években orvosi gyakorlatot is folytatott. Elsősorban népességi és eü.-i statisztikával, annak módszertanával foglalkozott, mortalitási táblázatokat, daganatos betegségek morbiditási jegyzékeit készítette el, az eü.-i statisztika nemzetközi hírű szakembere volt. 1954-től haláláig csak orvosi hivatásának élt. – Fm.: Egészségügyi statisztika (Bp., 1930); A helyes statisztikai oknyomozás és a matematikai statisztikai irány (Magyar Statisztikai Szemle, 1931); A bp.-i házasságok (Bp., 1935) – Irod.: Sz. T. (Demográfia, 1965). Szélyes Lajos (Felsőboldogfalva, 1885. dec. 8. – Bp., 1963. júl. 15.) állatorvos, egy. tanár. 1909-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en, majd az Állatorvosi Főisk. járványtani és bakterológiai intézetében tanársegéd, a sertéspestis elleni szérum előállításán dolgozott. 1912–1952-ben a Phylaxia Szérumtermelő Gyár állatorvosa, később műszaki igazgatója. 1928-ban egy. magántanár. 1940–1946-ban meghívott előadó a Műszaki Egy. mezőgazdasági karán, majd ugyanaz 1949–1952-ben az Agrártudományi Egy.-en, ahol 1952-ben megszervezte az állategészségügyi és gyógyászati tanszéket, amelynek tszv. egy. tanára lett. Sertéspestissel, a lépfene elleni immunizálással, a tetanusz elleni védekezéssel foglalkozott. – Fm.: Állatkórtan és higénie (Bp., 1950); Az állati betegségek közegészségügyi vonatkozásai (Bp., 1955); Állategészségtani ismeretek (Bp., 1957) – Irod.: Sz. L. (Mezőgazdasági Mérnök, 1963, szept. 19.). Szilágyi Ete (Nagyvárad, 1844. – Kolozsvár, 1894. ápr. 16.) orvos, egy. tanár, Szilágyi Dezső öccse. 1869-ben a bécsi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1869–1873-ban a Rókus Kórház orvosa, 1874-től a szemészet magántanára, 1875-től a kolozsvári orvosi karon a szemészet ny. r. tanára. Szemészeti műtéttannal, a szem fénytörési rendellenességeivel, a szemtükör alkalmazásával és diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: 294 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Micrometer-Ophtalmescop (Kolozsvár, 1893) – Irod.: Szabó D.: A kolozsvári orvosi kar története (Kolozsvár, 1897). Szilágyi Pál (Újkécske, 1914. szept. 22. – Bp., 1972. febr. 27.) orvos, baleseti sebész. 1940-ben a bolognai orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1940–1942-ben a János-, 1942–1943-ban a Jászberényi Kórház sebésze. 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1945–1949-ben az István Kórház sebésze, 1949–1951-ben a bp-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1951-től az orthopaediai klinikán adjunktus, a traumatológiai osztály vezetője. 1948-tól sportorvos, 1950-től onkológus. Mozgásszervi traumatológiával és műtéttannal foglalkozott, több szabadalommal rendelkezett. – Irod.: Sz. P. (M. Traumatol., 1972, 1. sz.). Szili Jenő (Szombathely, 1880. ápr. 5. – Bp., 1950. máj. 18.) orvos. 1905-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1905-től az I. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1917-től az István, majd a Rókus Kórház főorvosa. Szülészet-nőgyógyászati műtéttannal, plasztikai sebészettel és nőgyógyászati patológiával foglalkozott. – Fm.: A terhesség és a szülés idején előforduló vérzés (Bp., 1926) – Irod.: Sz. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1950). Szily Adolf (Pest, 1848. – Bp., 1920. nov. 19.) szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét Bécsben 1872-ben szerezte, 1873-ban szemészmester is lett. Előbb Bécsben a poliklinikán dolgozott Stellwag és Artl professzor mellett, majd 1876-tól a bp.-i Poliklinika, 1879-től a Zsidó Kórház főorvosa. 1883-ban a szemtükrözésből magántanár, 1895-ben rk. tanár. Szemfenékvizsgálattal és szemészeti műtéttannal foglalkozott. – Fm.: A szemüveg (Bp., 1882); A gyakorlati orvostan haladása (Bp., 1890–1904, szemészeti részek) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Szily Aurél (Bp., 1880. jún. 1. – Bp., 1945. szept. 13.) orvos, szemész, egy. tanár, Szily Adolf fia. 1904-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Freiburgban az anatómiai és a szemészeti klinikán tanult. 1907–1923-ban a freiburgi szemészeti klinikán tanársegéd, adjunktus, 1917-ben magántanár. 1924–1936-ban a Müncheni Egy. orvosi karán a szemészet ny.r. tanára. Zsidó származása miatt megfosztották egyetemi katedrájától, hazatért, magánklinikákon kutató munkát végzett. 1945-ben Bp.-en egy. tanárrá nevezték ki, de váratlanul elhunyt. A látóidegek morfológiájával, a szem anatómiájával és fejlődéstanával foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Die Anaphylaxe in der Augenheilkunde (Stuttgart, 1914); Atlas der Krieg-Augenheilkunde (I–II. köt., Stuttgart, 1916) – Irod.: Horay G.: Sz. A. (Orvosok Lapja, 1945). Szily Pál (Bp., 1878. máj. 16. – Magyaróvár, 1945. aug. 18.) orvos, biokémikus, Szily Adolf idősebbik fia. Orvosi oklevelét 1902-ben Bp.-en szerezte, majd Berlinben biokémiai tanulmányokat végzett. 1903-tól a bp.-i I. sz. sebészeti klinika, 1905-től a Rókus Kórház sebésze, 1905-ben sebészi szakvizsgát tett. 1908-tól a budai Tüdőbeteggondozó főorvosa, 1908-tól a Zsidó Kórház szerológiai labor.-nak a főorvosa. 1914–1918-ban a kassai Honvéd Bakteriológiai és Járványügyi Állomás katonaorvos-parancsnoka. 1918–1928-ban magángyakorlatot folytatott, 1928-tól az OTI mosonmagyaróvári rendelőjének főorvosa. 1944-ben állásától megfosztották, 1945 januárjában a nyilasok elhurcolták, szabadulása után a táborban szerzett betegségben hunyt el. Fizikokémiával, szerológiával és kemoterápiával foglalkozott, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Elsőként alkalmazott indikátorokat oldatok hidrogénion-koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására. – Irod.: Szabadváry F.: Sz. P. élete és munkássága (Orvostört. Közlem., 1966). Szinnyei József (Bp., 1881. márc. 6. – Bp., 1943. márc. 16.) orvos, belgyógyász, az MTA tagja (lev. 1916, r. 1928). A bp.-i egy.-en 1904-ben avatták orvosdoktorrá. 1904 és 1907 között a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben működött Genersich Antal mellett, majd az egy. belgyógyászati klinikáján képezte tovább magát. 1907-ben ösztöndíjjal Münchenben, Berlinben és Bernben folytatott tanulmányokat. Hazatérve 1908-tól a bp.-i egy. idegklinikáján, majd a Rókus Kórház X. orvosi osztályán Wenhardt János mellett mint bejáró orvos működött. Utóbb kinevezték az Új Szt. János Közkórház ig. főorvosává. – Fm.: Bélbetegségek (Bp., 1904); A mellhártya endothelioma kórképéről (Bp., 1906); Az extractum digitalis depuratum hatása a vérkeringési rendszerre (Bp., 1909); Anaemia perniciosa esete (Bp., 1909). Szita József (Moson, 1924. jún. 12. – Pécs, 1988. máj. 20.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. 1949-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1950-től az OKI munkatársa, 1969–1986-ban a bakteriológiai osztály főorvosa. Jelentős bakteriológiai diagnoszta, a streptococcusok és yersinák kórokozó szerepének tisztázásával, valamint sterilizálással foglalkozott. Számos közleménye jelent meg hazai és külföldi lapokban. 1985-ben c. egy. docensi címet kapott. Szlávik István (Bp., 1908. dec. 13. – Bp., 1959. máj. 25.) orvos. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1937-től az egy.-i röntgen klinikán tanársegéd, 1945-től a MABI főorvosa, 1952-től a Kun u.-i Kórház, majd a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON János Kórház rtg-főorvosa. Élete utolsó éveiben a Balassa János kórház röntgenológus főorvosa. – Irod.: Zsebők Z.: Sz. I. (M. Radiológia, 1959, 3. sz.). Szodoray Lajos (Bp., 1904. márc. 26. – Debrecen, 1980. nov. 24.) orvos, bőrgyógyász, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól a bp.-i bőrklinika gyakornoka, 1930-tól laborvez., 1933-tól tanársegéd, 1938-ban magántanár, 1943–1949-ben a szerológiai labor. vezetője. 1949-től a DOTE bőrklinikájának az ig.-ja, tszv. egy. tanár. 1952–1953-ban dékán, 1954–1955-ben h. rektor. A dermatológia patologikus és normál struktúráját és hisztológiáját kutatta. Számos dermatológiai kórkép leírója. 1945-től a M. Dermatol. Társ. főtitkára, 1948-tól a M. Bőrgyógy. és Venerol. Szle főszerkesztője, 1954–1969-ben az ETT tagja, 1966–1970-ben a M. Orvostört. Társ. elnöke. Számos hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: Bőr és nemi betegségek (Rajka Ö.-vel, Bp., 1951, és 3 további kiadás); Collagen betegségek (Petrányi Gy.-val, Bp., 1963); Iconographia selecta dermatohistologica. Ein dermatologischer Atlas (Vezekényi K.-val, Bp., 1975) – Irod.: Simon M.: Sz. L. (Orv. Hetil., 1981, 11. sz.). Szold Endre (Bp., 1897. júl. 26. – Bp., 1968. nov. 14.) orvos, urológus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1922ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Egy. évei alatt a Galilei Kör tagja volt. 1922–1939-ben a bp.-i urológiai klinikán tanársegéd, adjunktus, 1939–1940-ben a Szabolcs u. Kórház urológusa. 1941–1944-ben a szombathelyi Helyőrségi Kórház sebésze, 1944-ben illegalitásban élt. 1945–1966-ban az urológiai klinikán adjunktus, majd docens. 1949-ben magántanár. 1950–1960-ban az Urol. Társ. főtitkára, az Acta Urologica (1949–1951) szerkesztője. Elsőként alkalmazta a röntgen-spektrál-analízist a vesekövek finomszerkezetének felderítésére. – Irod.: Sz. E. (M. Sebészet, 1969, 1. sz.). Szondi Lipót (Nyitra, 1893. márc. 11. – Küsnacht, Svájc, 1986. jan. 27.) orvos, pszichiáter, analitikus. 1915-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Poliklinika pszichológiai labor.-nak a munkatársa Ranschburg Pál mellett, 1919-től magángyakorlatot folytatott. Tud. kutatásai során alkattani, örökléstani és hormonális vizsgálatokat végzett, 1927-től a Gyógyped. Főisk. tanára, a kórtani és gyógytani labor. vezetője. Itt kezdett családfakutatással és sorsanalízissel foglalkozni. 1941-ben megfosztották állásától, 1944. júl. 29-én Bergen-Belsenbe deportálták. 1944 decemberében Svájcban kapott menedékjogot, Zürichben telepedett le. Itt pszichológiai praxist folyatott. 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösséget, 1958-ban pedig a Kísérleti Sorspszichológiai Nemzetk. Kut. Közp.-t, továbbá 1961-ben a Svájci Sorsanalitikus Gyógytársulatot, 1969-ben a Szondi Int.-tet. 1981-ben a Sorbonne díszdoktora lett. Rendkívül széles körű és nagyhatású szakmai és irodalmi munkásságot fejtett ki. – Fm.: A fogyatékos értelem (Bp., 1925); A családkutatás és ikerkutatás módszertani elemei (Kalocsa, 1935); Az ember meghatározása az ösztönök tapasztalati rendszerében (Bp., 1942); Az én kísérleti elemzése (Bp., 1942); Schicksalsanalyse (Basel, 1948); Lehrbuch der experimentallen Triebdiagnostik (I–III. köt., Bern, 1948); Triebpathologie (Bern, 1952); „Ich-Analyse”. Die Grundlage zur Vereinigung der Tiefenpsychologie (Bern, 1956); Achicksalsanbalytische Therapik. Ein Lehrbuch der passiven und aktiven analystichen Psychotherapie (Bern – Stuttgart, 1963); Kain Gestalten des Bösen (Bern, 1969); Moses Antwort auf Kain (Bern, 1973); Die Triebentwischten (Bern, 1980); Die Triebvermischten (Bern, 1984); Káin a törvényszegő, Mózes a törvényalkotó (Bp., 1987) – Irod.: Benedek I.: Sz. L. (Magyar Hírlap, 1986. febr. 21.). Szontagh Ábrahám (Dobsina, 1830. jan. 16. – Bp., 1902. márc. 21.) orvos. 1856-ban Bécsben orvosi diplomát szerzett. Előtte – mint jogászhallgató – az 1848/49-es szabadságharcban honvéd őrmester. 1857-ben sebész-, 1858-ban szülészmester. 1859–1861-ben uradalmi orvos, 1861-től pesti magánorvos. 1863-ban egyik alapítója a Hasonszenvi Orvosegyes.-nek, a Pesti Nyilvános Tornacsarnoknak, 1864-ben a Pesti Tornaegyletnek, 1865-től a Hasonszenvi Orvosegyes. titkára. 1865–1867-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. – Fm.: A Nemzeti Tornaegylet keletkezésének története (Bp., 1888); Tátravidéki nyaralóhelyek (Bp., 1894) – Irod.: Siklóssy I.: A magyar sport ezer éve (II. köt., Bp., 1929). Szontagh Félix (Lőcse, 1859. dec. 18. – Debrecen, 1929. nov. 6.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét Bp.-en szerezte meg 1885-ben. 1885-től a Stefánia, 1895-től az Új Szent János Kórház gyermekorvosa, 1898-tól főorvosa. 1893-ban magántanár, 1910-től rk. tanár, 1921-től a debreceni orvosi kar ny. r. tanára. Fertőző betegségekkel foglalkozott, bizonyította a skarlát allergiás tényezőit. – Fm.: Gyermekgyógyászati kórrajzok (többekkel, Bp., 1891); Fractura baseos cranii... (klny., Bp., 1899); A vörhenyes vesegyulladás therapiája (klny., Bp., é.n.); Über Disposition (Berlin, 1918) – Irod.: Bókay J.: Sz. F. (Orv. Hetil., 1929, 23. sz.). Szontágh Ferenc (Bp., 1919. aug. 18. – Szeged, 1975. ápr. 15.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1943-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1943–1946-ban a pécsi kórélettani int.-ben tanársegéd, 1946-tól uo. a szülészeti klinikán dolgozott, 1951-től adjunktus, 1956-tól docens, 1960-tól a szegedi szülészeti klinikán tszv. egy. tanár, klinikai igazgató. 1965–1968-ban dékán, 1970–1972-ben h. rektor, 1972–1975-ben rektor. Elsősorban műtéttannal, endokrinológiával, a terhesség élettani és kórélettani 296 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Élettani és kóros terhesség dietetikája (Bp., 1956); A terhesség táplálkozásélettani kérdései különös tekintettel a késői toxaemiákra (Bp., 1957); A progesteron norsteroidok hatásmódja (doktori ért., 1968); Mechanism of Action of Oral Progestogens (Bp., 1970) – Irod.: Berencsi Gy.: Sz. F. (Orv. Hetil., 1975, 21. sz.); Sas M.: Sz. F. (M. Nőorv. Lapja, 1975, 38. sz.). Szontágh Miklós (Alsókubin, 1843. aug. 11. – Újtátrafüred, 1899. dec. 2.) orvos, botanikus, balneológus, Szontágh Miklós apja. 1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868–1873-ban a Természettud. Közlöny szerkesztője, 1873-tól tátrafüredi fürdőorvos, elsőnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az első hazai tüdőgyógyintézetnek számít. 1883–1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerűsítő tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezető- és mentőképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott. – Fm.: Erjedés és az új gombaelmélet (Pest, 1870); Kárpáti képek (Pest, 1870); Új-Tátrafüred (Bp., 1877); Über dieHeilung Lungenkranken in der subalpinen Region der Hochgebirge, mit besonderer Bezugnahme auf die Heilanstalt in Neu- Schmecks (Igló, 1884); Tüdővészesek hydrotherapikus kezeléséről (Bp., 1894); Magas-Tátra és hegyvidéke (Bp., 1896); A Basedow-betegség és sikeres orvoslása Új-Tátrán (Bp., 1899) – Irod.: Bugyi B.: Adatok a Magas-Tátra orvosi turisztikájához és klímaterápiájához (Orv. Hetil., 1963). Szontagh Miklós (Újtátrafüred, 1882. aug. 10. – Lőcse, 1963. júl. 25.) orvos, Szontagh Miklós fia. 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, és apja szanatóriumát vezette 1909-től. 1917-ben új részleggel, a Palace Szanatóriummal bővítette, amelyet 1925-ben nyitottak meg, Európa egyik legmodernebb Tüdőgyógyintézete lett. Ő is turista volt, több csúcsot elsőnek mászott meg, támogatta a sísportot, turista- és hegyimentő szervezeteket alapított.– Irod.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1963, 44. sz.). Szórády István (Gyula, 1926. jan. 26. – Szeged, 1990. jan. 22.) orvos, gyermekorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1977). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a SZOTE-n. 1950–1954-ben uo. a gyógyszertani int.ben, 1954-től a gyermekklinikán dolgozott. 1954-ben szakorvos, 1964-től a Szeged Városi Kórház főorvosa, c. docens, Szeged M. Város gyermekfőorvosa, 1974-ben c. egy. tanár. Előbb vitaminológiával, később klinikai farmakogenetikával, farmakológiával foglalkozott. Számos közleménye hazai és külföldi lapokban jelent meg. 1971–1972, 1977–1978-ban Helsinkiben vendégprofesszor. Több hazai és külföldi szaklap szerkesztőbizottságának a tagja. 1969 és 1974-ben Markusovszky-díjat, 1973-ban Ylpő-emlékérmet kapott. – Fm.: A pantothensav klinikai jelentősége (kand. ért., Bp., 1964, németül is); Pharmacogenetics principles and pediatric aspects (1973); Tájékoztató a Kőbányai Gyógyszergyár készítményeinek gyermekgyógyászati alkalmazásához (Bp., 1974); Farmakogenetika (Bp., 1985, Berlin, 1985). Szőllős Henrik (Bp., 1873. – Bp., 1945. jan. 6.) orvos, urológus-sebész. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. Bp.-en sebészszakorvos (1905) képesítést szerzett. 1901-től a Rókus Kórházban működött, 1919-ben – a Tanácsköztársaság idején – annak igazgatója volt. 1919-ben 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1927től magánorvosként működött a fővárosban. Műtéttani kérdésekkel foglalkozott. 1945-ben bombatámadás következtében halt meg. – Irod.: Hollán H.: A Rókus kórház története (Bp., 1967). Szörényi Imre (Végmedence, 1905. máj. 14. – Bp., 1959. jan. 17.) orvos, biokémikus, az MTA tagja (lev. 1950, r. 1953), Sztálin-díjas (1951). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1929-től Berlinben, Freiburgban, Bázelben, Wartburgban dolgozott. 1933-ban a SZU-ba emigrált, 1934–1950-ben az Ukrán Tud. Akad. Biokémiai Int.-ben dolgozott, 1950-ben tért haza. Megalapította és vezette az MTA Biokémiai Int.-ét. Kezdetben a lipidek emészthetőségét, a fény sejtekre gyakorolt hatását, a kationok erjedési folyamatokban játszott szerepét vizsgálta, hazatérése után az enzimek kémiai szerkezetét és biológiai funkcióit tanulmányozta. – Fm.: The Influence of Alkali Cations on the Fermentation Capacity of Yest (A. Lasnitzkivel, The Biochemical Journal, 1935); Az elméleti fehérjekutatás néhány időszerű kérdéséről (Bp., 1956) – Irod.: Straub F. B.: Sz. I. (M. Tud., 1959). Sztankay Aba (Verespatak, 1868. – Debrecen, 1936. jan. 25.) gyógyszerész, kohómérnök, vegyész. Előbb kohómérnöki (1881), majd 1890-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi, 1893-ban Kolozsvárott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1893–1895-ben Selmecbányán, 1895–1913-ban Báton, 1913-tól pedig Debrecenben gyógyszertártulajdonos. Gyógyszervegyészettel foglalkozott, több szabadalommal rendelkezett. A M. Gyógyszerész Egyes. tanügyi bizottságának elnöke (1934–1936) – Fm.: Húgyvizsgálati kézikönyv (Bp., 1890); Vizsgálatok a széndioxyd és a monoxyd reductiójához magnesium által (Bp., 1892); Curriculum vitae (Debrecen, 1908); Újabb adatok a phenolphtalein vegyületek kémiájához (Ipolyság, 1912); A Honthin monográfiája (Selmecbánya, 1914) – Irod.: Sz. A. (Gyógyszerész Hetilap, 1936, 1. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Szuhány Márton (Rochfalva, 1792. aug. 2. – Pest, 1841. szept. 24.) orvos, az Orvosegyes. első elnöke. Rozsnyón, Eperjesen tanult, majd Pozsonyban tanító. 1815-ben beiratkozott a bécsi egy. orvosi karára, ahol 1821-ben orvosi oklevelét megszerezte. Orvosi pályáját a Nógrád megyei Bercelen kezdte, közben Nógrád megye táblabírájává is megválasztották. 1824-ben Pesten telepedett le, és jeles magángyakorlatot folytatott. Az éledő szlovák nyelvi mozgalom egyik vezetője és szervezője, a pesti szlovák-német evangélikus közösség inspektora, megalapítója a pesti „tót nyelv- és irodalomkedvelők egyesületének”, amelynek Zora című almanachját haláláig szerkesztette. Cseh nyelvre fordította a korabeli magyar irodalom jeles alkotásait. 1834-ben az első pesti takarékegyesület gondnoka lett. Rendszeresen publikált a Tud. Gyűjt.-ben, az Orvosi Tárban, az 1831. évi kolerajárványról tapasztalatait könyv formában adta ki. 1835-ben nyomtatásban fejtette ki véleményét a nőnevelésről, az iskolaegészségügyről. 1837-ben kezdeményezte a bp.-i Kir. Orvosegyes. megalapítását, amelynek első elnökévé választották. Betegsége miatt 1839-ben e tisztségéről lemondott. – Fm.: Dissertatio inauguralis medicina de odontologia (Bécs, 1821); Skizze de Indischen Cholera morbus zur Beurtheilung de Natur der Krankheit und Würdigung der anempfohlen Heilmethoden für Aerzte und Sanitats-Beamte (Pest, 1831); Aus Erfahrung geschöpfte Überlieferungen die im Monath Juli und August 1831 in der königl. Freystadt Pesth herrschenden, epidemisch-contoigöse Cholera morbus betreffend (Pest, 1831); Ideen der Bildung der maennlichen Schuljugend (Pest, 1845); Emlékbeszéd Felner Antal orvosdoktor felett (Pest, 1841) – Irod.: Kapronczay K.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1981). Szukováthy Imre (Bp., 1888. aug. 9. – Bp. 1978. márc. 31.) testnevelési főiskolai igazgató, orvos. Orvosi tanulmányait a bp.-i és a berlini egy.-en végezte (1906–1912). A Bp.-i Önkéntes Mentő Egylet orvosa (1914– 1915), utóbb a M. Vöröskereszt főorvosa, titkára és ig.-ja (1917–1925) volt. A Testnevelési Főisk. tanulmányi ig.-ja (1925), majd ig.-ja (1926–1940). Megszervezte a felső szintű testnevelőtanár-képzést, a testnevelési tudományos kutatást. Megindította az első sportorvosi tanfolyamot Nagypataki Gyulával és Baitz Gézával. 1940-ben felmentették. A Vallás és Közoktatásügyi Min.-ban főosztályvezető (1940–1942), Ecsegen körzeti orvos (1942–1965) volt. A Pannónia Evezős Club junior nyolcasában evezett. Vezetése alatt a testnevelési Főisk. a tanárképzés mellett az atlétika, torna, kézilabda és kosárlabda m. szakembereit is képezte. Gazdag sportkönyvtárat gyűjtött, és ennek nagy részét a Testnevelési Főisk.-nak adományozta. Első főszerk.-je volt a Testnevelés c. szakfolyóiratnak (1928–1930). Cikkeit a Testnevelés, a M. Felsőoktatás, a Budapesti Szle közölte. – Fm.: Egészségtan (tankönyv, Schuschny H.-kel, Bp., 1828). Szutrély Gyula (Bp., 1915. márc. 31. – Bp., 1960. dec. 8.) orvos, az orvostud. doktora (1956). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. majd 1940–1941-ben a bécsi élettani intézetben és a bécsi Herzstation ambulatóriumán dolgozott. 1942-től a bp.-i I. sz. gyermekklinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1957-től az Orsz. Kardiológiai Int. gyermekosztályának főorvosa. A hazai gyermekkardiológia megszervezője, a veleszületett szívbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: Szív- és vérkeringési betegségek (Gegesi Kiss P.-lal, Bp., 1953); Szívhangok és zörejek (Tomory E.-val, Bp., 1955) – Irod.: Gerlóczy F.: Sz. Gy. (Gyermekgyógyászat, 1961). Szűcs Jenő (Ócsa, 1926. máj. 31. – Bp., 1978. okt. 13.) orvos, orvosalezredes. 1951-ben a BOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1952-től katonaorvos, 1952–1955-ben csapatorvos, 1955-től a Közp. Kat. Kórház sebésze, 1970-től főorvos. 1956-tól az OTKI-ban egészségügyi szervezést oktatott. Katasztrófaelhárítással és katonaorv. szervezéssel foglalkozott. – Fm.: Sebészeti elvek és kompromisszumok tömegsérülések ellátásában (Bp., 1972); Háborús sérültek sebészi ellátása (Bp., 1972); Sérültek ellátása háborúban és békében (Bp., 1977).

26. T Takács János (Szentgotthárd, 1921. aug. 18. – Bp., 1979. nov. 7.) állatorvos, egy. tanár, az állatorv. tud. doktora (1978). 1948-ban szerezte meg állatorvosi doktori oklevelét a bp.-i Állatorvosi Főiskolán. 1948-tól a Közvágóhidak Laboratóriumában dolgozott, 1953–1973-ban annak igazgatója, 1973–1976-ban a Húsipari Állatorvosi Szolg. vezetője, 1976-tól a ÁOTE élelmiszerhigiéniai tanszékének tszv. egy. tanára. Élelmiszermikrobiológiával foglalkozott. 250 közlemény szerzője. Tudományos munkásságát Hutÿra Ferenc- és Höhlemlékéremmel jutalmazták. – Fm.: Húsvizsgálatok képekben (Bp., 1977). Takáts László (Budapest, 1910. aug. 1. – 1987. dec. 9.) orvos, orvosezredes, az orvostud. kandidátusa (1966). Orvosi oklevelét 1935-ben Szegeden szerezte meg, majd kórbonctanból és kórszervtanból szerzett szakképesítést. 1936-ban belépett a honvédségbe, előbb csapatorvos lett, majd hadisebészeti vizsgát tett. A II. vh. idején mindvégig frontszolgálatot teljesített. Felelősséget érzett a rábízott katonák egészségéért, életük megmentéséért, és a hivatásos tiszteket „meghazudtoló módon” lett tisztje, emberséges parancsnoka beosztottjainak. A II. vh. egyik legsokoldalúbban kitüntetett orvostisztje lett, magas magyar, német és olasz katonai kitüntetéseket kapott. 1945 után részt vállalt a magyar hadsereg újjászervezésében. Hitte és vallotta, hogy a hivatásos tiszteknek, honvédorvosoknak mindig hivatásuk magaslatán kell állniuk, bármelyik pillanatban 298 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON a legjobb tudásuk szerint kell cselekedniük. Szigorú parancsnok volt, aki pályája csúcsán a Közp. Katonai Kórház parancsnokhelyettese, az egyik sebészeti osztály főorvosa, az intenzív ellátás megszervezője volt. Szabadidejét a humán tudományoknak szentelte, az 1950-es évektől számos tanulmánya jelent meg a magyar katonaorvoslás történetéből. Kutatásainak csúcsát a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc katonaorvoslástörténetének feltárása jelenti, amelyből kandidátusi értekezését írta. A M, Orvostörténelmi Társ. alelnöke 1978– 1988-ban, majd tb. elnöke, Weszprémi István emlékéremmel is kitüntették (1980), szerkesztette a Honvédorvos orvostörténeti rovatát, a Honvédelmi Közlem. hasonló rovatának is a szerkesztője volt. – Fm.: A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc katonaorvosi ellátása (Bp. 2002) – Irod.: Kapronczay K.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp., 2002). Takátsy Gyula (Magyaratád, 1914. – Bp., 1980. márc. 12.) orvos, mikrobiológus, az orvostud. kandidátusa (1960). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1938–1942-ben uo. az Egyházi Közegészségtani Int. munkatársa, 1948–1957-ben a víruskutató labor.-ban dolgozott, 1957–1977-ben az influenza laboratórium vezetője. Előbb kiütéses tífussszal, ennek szérumával foglalkozott, majd a hazai influenza-kutatást irányította, antigénszerkezeti és biológiai tulajdonságait kutatta, leírta az influenza-törzsek patológiai-járványtani jelenségét, az influenza elleni szérum technológiáján dolgozott. Kutatásaiért Manninger Rezső-emlékéremmel tüntették ki. – Irod.: Dömök I.: Dr. T. Gy. (Orv. Hetil., 1980, 36. sz.). Tamássy Károly (Jolsvatapolca, 1806. máj. 30. – Debrecen, 1885. júl. 2.) gyógyszerész, pomológus. 1820– 1824-ben gyógyszerészgyakornok, 1824–1825-ben Pesten tanult, 1826-ban Bécsben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1827–1831-ben a pesti Kígyó gyógyszertár gyógyszerésze, 1831-ben Debrecenben gyógyszertártulajdonos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt nemzetőr-kapitány. A hazai szőlészet és gyümölcstermesztés meghonosítója, a magyar gyümölcsfajták leírója – Fm.: A gyógyszerészet története (Debrecen, 1883); Adalékok a vegytan történetéből (Debrecen, 1884) – Irod.: Villási P.: T. K. (Gyümölcsészeti és Konyhakertészeti Füzetek, 1882). Tanárky János (Bia, 1771. ok. 22. – Nagykőrös, 1842. márc. 23.) orvos, műfordító. Debrecenben ref. lelkésszé avatták, Gárdonyban teljesített szolgálatot. 1806-tól Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, közben Bécsben is tanult, orvosi oklevelét 1811-ben Pesten szerezte meg. Egyetemi évei alatt id. Teleki László gr. titkára és könyvtárosa volt. 1813-ban Nagykőrös főorvosa lett. – Fordításai: Torquasto Tasso: Megszabadított Jeruzsálem (I–III. köt., Pest, 1805); Némely görög és római nagy emberek élete (I–II. köt., Pozsony, 1807); W. Robertson: Amerikai historia (I–II. köt., Pest, 1809). Tangl Ferenc (Pest, 1866. jan. 26. – Bp., 1917. dec. 19.) orvos, egy. tanár, fiziológus, az MTA tagja (lev. 1902, r. 1910). 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889-től Schordann-ösztöndíjjal Tübingenben, R. Koch berlini intézetében és a lipcsei állatorv. főiskolán volt tanulmányúton. 1891-ben tanársegéd a kórbonctani intézetben, 1892-től az élettan előadója, 1903-tól r. tanár az Állatorv. Főiskolán, 1903– 1914-ben a kórtan-, 1906–1914-ben az általános kórtan, 1914-1917-ben az élettan ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. Az Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás létrehozója, első igazgatója. Általános fejlődéstannal, a rovarok metamorfózisával, energetikájával és anyagcsere-kutatásokkal foglalkozott. – Fm.: A diphteria aetiologiájáról (Bp., 1891); Útmutató a bakteriológiában (Bp., 1894); Összehasonlító adatok az úgynevezett hőszabályozó agycentrumokról (Közlem. az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1894); Untersuchungen über die Hydrogenionen Konzentration im Inhalte des nüchtermen menschlichen Magens (Tübingen, 1906); A metamorphosis anyag- és energiaforgalmáról (Mathem. és Term. tud. Ért., 1910); A veseműködés calorimetriája (Bp., 1913); A fehérvérsejtek és a genny fizikális chemiájáról (Bp., 1917) – Irod.: Preisz H.: T. F. r. tag. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, XVIII., 15. sz. Bp., 1924); Regöly-Mérei Gy.: T. F. (Orv. Hetil., 1966, 3. sz.); Kapronczay K.: T. F. (Orv. Hetil., 1977, 6. sz.). Tangl Harald (Bp., 1900. szept. 2. – Bp., 1971. dec. 31.) orvos, egy. tanár, fiziológus, az agrártud. doktora (1954), Kossuth-díjas (1957). Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1925–1935-ben uo. az élettani int. tanársegédje, 1935–1960-ban az állatélettani és takarmányozási int. adjunktusa, 1946-tól főigazgatója, 1960-tól az Állattenyésztési Kut. Int. igazgatója. A Búvár szerkesztője, több társaság tb. és r. tagja. A belső elválasztású mirigyek tanulmányozásával kezdte tudományos munkásságát, majd a takarmányozással kapcsolatos élettani problémákat vizsgálta. Vitaminok hatástanával, hormonok kérdéseivel foglalkozott. Kutatócsoportjával olyan berendezést alkotott, amely hideg légáramlással készít zöldszénát, megőrizve a takarmánynövények vitamin- és ásványianyag-tartalmát – Fm.: A vitaminok (Bp., 1935); A táplálkozás (Bp., 1941); A háziállatok élettana a bonctan alapjaival (Bp., 1953); A vitaminok, hormonok, antibiotikumok szerepe az állattenyésztésben (Bp., 1956); Táplálkozás (Bp., 1962); A környezet szerepe háziállataink életfolyamataiban (Bp., 1965); Vitaminok és az állat (Bp., 1968) – Irod.: Buga L.: T. professzor (Egészség, 1972, 1. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Tariska István (Kölcse, 1915. jún. 28. – Bp., 1989. febr. 5.) orvos, elmegyógyász, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1982). Orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon szerezte meg 1939-ben. Tanulmányai befejezését követően uo. az idegklinika munkatársa, a II. vh. alatt katonaorvos, szovjet fogságba esett. 1945-ben a debreceni Néplap főszerkesztője, 1946-tól a Népjóléti Min. Egészségvéd. Főoszt. vezetője. 1948-ban WHO-ösztöndíjjal mentálhigiéniás tanulmányokat folytatott Nyugat-Európában. 1950-től az Angyalföldi Elmegyógyint. h. igazgatója, 1951–1954-ben koncepciós perben elítélték, börtönbüntetést szenvedett. 1954-től az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. főorvosa, 1969-től főigazgató, és az OTKI neurológiai tanszék tszv. egy. tanára. Jelentős klinikai neuropatológus, a vírusos betegségeket, a szenilitást, az alkohológiát kutatta. Vizsgálta az agyvelő diffúz gyulladásos, degeneratív és keringési eredetű kórképeit. Főszerkesztője volt az Ideggyógy. Szle c. szakfolyóiratnak. – Fm.: Öregkori ideg- és elmegyógyászati kórképek (szerk., Bp., 1967); Az alkoholizmus pszichiátriai következményei (Bp., 1969); Orvosi pszichológia (Bp., 1974); Klinikai pszichológia (Bp., 1976); A lassú vírusfertőzések idegrendszeri következményei (Bp., 1978); A vírus encephalitisek szöveti reakciói (Akad. székfoglaló, in: Értekezések, emlékezések, Bp., 1986); Életesemények, reakciók, betegségek (M. Tud., 1989, 3. sz.) – Irod.: Gallai M.: T. I. (M. Tud., 1990, 1. sz.). Tarján Róbert (Bp., 1913. aug. 12. – Bp., 1979. szept. 1.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1976). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1937-től a Poliklinika belgyógyásza, 1945-től az OKI Népélelmezési Osztályának a vezetője (jogutódja az 1970-ben létesített OÉTI), 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban üzemorvosi, 1959-ben járványorvosi képesítést szerzett. 1949-től az OÉTI vezetője. 1962-től az OTKI élelmezés-egészségtani tanszékének egy. tanára. Tagja volt az MTA több bizottságának, elnöke a M. Táplálkozástud. Társ.-nak, a M. Hygénikusok Társaságának, FAO és WHOszakértő. – Fm.: Helyes gyermektáplálás és napközi élelmezés (Fekete L.-val, Bp., 1952); A biológiai érték kérdése az élelmezésben (Bp., 1953); Diétás szakácskönyv (Bp., 1957); A helyes táplálkozás (Bp., 1960); Táplálkozástudomány (Bp., 1963) – Irod.: Cieleszky V.: T. R. (Orv. Hetil., 1979, 50. sz). Tatai (Frank) Adolf (Tata, 1840. – Bp., 1901. máj. 23.) orvos, tiszti orvos. 1865-ben szerzett Pesten orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Óbudán gyakorló orvos. Tervei alapján épült fel az óbudai Szent Margit Kórház. 1875-től az Országos Közeü.-i Tanács tagja volt. Elsősorban műfordítással foglalkozott. Tauffer Emil (Kolozsvár, 1845. – Zenicza, 1891. ápr. 30.) orvos, börtönorvos, börtönigazgató. 1871-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Pesten, majd az Igazságügyi Min. tisztviselője. A börtönegészségügy szervezője, külföldön is tanulmányozta a börtönügyet. Lipótváron és Illaváron börtönigazgató, tervei alapján épült fel a zeniczai börtön. – Fm.: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása, különös tekintettel Magyarországra (Pest, 1867); Der Kroatische Stragesenzentwurf (Wien, 1880); Die Erfolge des progressiven Strafvollzuges (Berlin, 1883). Tauffer Vilmos (Kolozsvár, 1851. júl. 2. – Bp., 1934. dec. 7.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1874-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1874-től tanársegéd a bp.-i szülészeti klinikán, 1876–1878ban Freiburgban nőorvos a híres Hegar professzor mellett. 1879-ben Bp.-en a szülészeti műtéttan magántanára, 1881–1918-ban a szülészet ny. tanára a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán. Az operatív nőgyógyászat megteremtője, kiterjedt iskolát alapított, kidolgozta a szülészeti rendtartást és a bábaképzés rendjét. Elsőként végzett hazánkban epehólyagműtétet és nephrectomiát, meghonosította a transvaginális méhrákműtétet és a nőgyógyászati daganatok sugárkezelését. – Fm.: Szülészeti rendtartás (Bp., 1891); A nőgyógyászat kézikönyve (Tóth I.-nal, Bp., 1916) – Irod.: Fekete S.: Tauffer Vilmos (Bp., 1971) Tauszk Éva (Bp., 1924. nov. 16. – Bp., 1967. szept. 2.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1964). Tanulmányait Szegeden és Bp.-en végezte (1948). 1948–1949-ben az István Kórház kórbonctani osztályán, 1949–1953-ban a belosztályon működött. 1953–1960-ban a Péterfy Sándor u.-i Kórház hormon-gyógykezelési belosztályán, 1961–1963-ban a bp.-i egy. II. belklinikáján adjunktus, 1963–1964-ben a II. sz. szemészeti klinika belgyógyász konziliárusa. 1964-től haláláig az OTKI III. sz. belklinikájának adjunktusa. Kutatásai főleg a kísérletes és orvosi hormonológia, a verejtékelválasztás élet- és kórtana, valamint a szívinfarktus keletkezése és gyógyítása problémakörére vonatkoztak. – Fm.: A hazai szívinfarctusok néhány kérdése (kandidátusi értekezés, 1964). Tauszk Ferenc (Pest, 1865. aug. 4. – Bp., 1915. okt. 31.) orvos. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885–1888-ban Freiburgban, Berlinben és Bécsben dolgozott, 1888–1899-ben a bp.-i I. sz. belklinikán tanársegéd, 1896-ban egy-i magántanár. 1900-tól a San Marco hercegné által létrehozott Irgalomház főorvosa, a bp.-i szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesületének főtitkára, a Tuberkulózis c. lap főszerkesztője, szerkesztette a Klinikai diagnosztika (I-III. köt., Bp., 1894) és A gyógyászati kézikönyv (Bp., 1892) c. könyveket. Elsősorban tuberkulózissal foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászat alapvonalai (Bp., 1895);


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Heroin, a morphin egy új pótszere (Bp., 1898); A szívbetegek balneotherapiája (Bp., 1898); Tíz év a tüdővész elleni küzdelemről (Bp., 1908) – Irod.: Szállási Á.: T. F. (Orv. Hetil., 1975, 50. sz.). Tállyai Róth Miklós (Tállya, 1884. jún. 1. – Bp., 1944. ápr. 28.) orvos. Berlinben és Budapesten tanult, orvosi oklevelét 1908-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Korányi Frigyes és Korányi Sándor klinikáján dolgozott, 1924–1944-ben a Weiss Manfréd Szanatórium (ma Csepeli Kórház) főorvosa. Származása miatt magántanári kinevezését megakadályozták. A gyermektuberkulózis elleni mozgalom egyik szervezője. 1944-ben öngyilkos lett. – Fm.: Belbetegségek, gümőkóros megbetegedések (Bp., 1908) – Irod.: T. R. M. (Pneum. Danubiana, 1948, 2–4. sz.). Tehel Lajos (Nagyszombat, 1769. márc. 26. – Pest, 1816. nov. 19.) orvos. 1793-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Előbb gyakorló orvos, majd 1810-től a MNM természettudományi tárának a vezetője. Ásványtannal és vegytannal foglalkozott. Elsőnek tanulmányozta a mo.-i kőszenet. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Teleky Ludwig (Bécs, 1872. júl. 12. – New York, 1957. aug. 20.) orvos, szociálhigénikus. Bár családja tartotta magyar származását, ő osztráknak vallotta magát. 1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. Tanulmányai befejezése után munka- és ipareü.-i kérdésekkel foglalkozott. 1899-ben megalapította az Ausztriai Tuberkulózis Elleni Közp. Biz.-ot, alapvető tanulmányokat írt a társadalombiztosítási pénztárak egészségügyi statisztikájának módszertanáról. Foglalkozott a higany- és foszformérgezésekkel, a gyártelepek egészségügyi kérdéseivel, a balesetmegelőzéssel, stb. 1909-ben rk. tanárként megbízták az orvosi karon a munkaeü. oktatásának megszervezésével. 1918-ban a bécsi Népeü.-i Hivatal igazgatója lett, de 1919-ben elfogadta a német kormány meghívását, és az iparegészségügy országos felügyelőjévé nevezték ki. Egyben megbízták a Düsseldorf központú Szociálhigiéniai Akad. megszervezésével. E szervezet feladata lett a munkaadók és a munkavállalók körében az ipar- és munkaegészségügyi felvilágosítás terjesztése, ilyen irányú orvosi kutatások megszervezése, a biztosítótársaságoknál való érvényesítése. Munkásságával iskolát alapított, tanítványai közül kerültek ki Németország legkiválóbb ipareü.-i szakemberei. Szakfolyóiratot alapított, amelyben ő és munkatársai német és angol nyelven közölték kutatásaik eredményét. Ő maga leginkább a benzol- és ólommérgezések fajtáival foglalkozott, ipareü.-i tankönyvének több szociálhigiéniai fejezetét ő írta. 1930-ban a milánói Munkaeü.-i Int. Devoto-díját kapta silicosis kutatásaiért. Szociáldemokrata elkötelezettsége miatt 1939-ben Németországból elmenekült, és az Egyesült Államokban telepedett le, előbb a Chicagó-i Egy.-en tanított, majd az amerikai kormány ipareü.-i tanácsadójaként működött. – Irod.: Kapronczay K.: L. T. (Orv. Hetil., 1970, 40. sz.). Tellyesniczky Kálmán (Élesd, 1868. márc. 25. – Bp., 1932. febr. 10.) orvos, egy. tanár. 1891-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891-től a bp.-i anatómiai int. munkatársa, 1899-ben a szövettan magántanára, 1906-tól c. rk. tanár, 1909-ben h., 1911–1929-ben ny. r. tanár, a bp.-i II. sz. anatómiai int. igazgatója. Szövettannal foglalkozott, kutatásai a sejthártyára és a Sertoli-féle sejtek működésének a tanulmányozására terjedtek ki. Ma is használják az általa kikísérletezett szövettani fixáló folyadékot. Művészeti anatómiát is oktatott festő- és szobrászhallgatóknak. – Fm.: Die Entstehung der Chromosomen. Evolution oder Epignese (Berlin – Wien, 1907); Művészeti boncolástan (Bp., 1912); Az emberboncolás tankönyve (Bp., 1919) – Irod.: Lenhossék M.: T. K. (Orv. Hetil., 1932). Temesváry Rezső (Bécs, 1864. márc. 25. – Bp., 1944. márc. 22.) orvos, szülész-nőgyógyász, orvostörténész. 1887-ben szerezte meg orvos oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1887–1888-ban a bp.-i az I. sz. női-, 1888–1890ben a bécsi, a berlini, a kölni és párizsi női klinikán dolgozott. 1891–1901-ben a Fehér Kereszt Kórház női osztályának a nőgyógyásza, 1903-ban magántanár. 1908-ban megalapította az Orsz. Anya- és Csecsemővédelmi Egyes.-et, amelynek 1917-ig főorvosa. 1914–1918-ban katonaorvos, 1910-től a Weiss Alice Gyermekágyas Otthon ig. főorvosa, 1922-től OTI-főorvos. 1902–1908-ban a Gynaecologia c. lap alapítója és szerkesztője. Kimagasló érdemeket szerzett a hazai anya- és csecsemővédelemben. – Fm.: Előítéletek, népszokások és babonás eljárások a szülészet körében Magyarországon (Klny. az Ethnographiából, Bp., 1899); A tejelválasztás és szoptatás élet- és kórtanának kézikönyve (Bp., 1901); Anyavédelmi törekvések Magyarországon (Bp., 1918) – Irod.: Szállási Á.: T. R. (Orv. Hetil., 1977, 12. sz.). Terray Pál (Vizesrét, 1861. aug. 27. – Bp., 1926. nov. 20.) orvos. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.i orvosi karon. 1885-től bp.-i I. sz. belklinikán dolgozott gyakornokként Korányi mellett, 1894-ben egy.-i magántanár, 1895-től a bp.-i Klinikai Egyes. poliklinikai rendelőjének a vezetője. Laboratóriumi diagnosztikával, anyagcsere-rendellenességekkel, a mellkasi szervek betegségeivel, dietetikával foglalkozott. – Fm.: A levegő oxigéntartalmának befolyása az anyagcserére (Bp., 1879); A légmellről (Bp., 1895); A diaetetika tankönyve (Hirschler Á.-nal, Bp., 1898); A diabetes mellitus diaetetikus gyógyításának irányelvei (Bp., 1898) – Irod.: T. P. (Orv. Hetil., 1926, 50. sz.). 301 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Téry Ödön (Óbébe, 1856. júl. 4. – Bp., 1917. szept. 11.) orvos, a m. turistamozgalom megalapítója. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1879–1884-ben Selmecbányán bányaorvos és műtősebész. 1885-től fővárosi tisztiorvos. A Magas-Tátrában több csúcsot elsőnek mászott meg, 1888-ban egyik alapítója a Mo.-i Kárpát Egyes.-nek, a Turisták Lapja alapító szerkesztője 1895-ben. Több hazai menedékház – pl. a dobogókői – szervezője. - Irod.: T. Ö. (Turisták L., 1917. dec., emlékszám). Thaly Lóránt (Bp., 1874. okt. 12. – Bp., 1940. aug. 31.) orvos, műfordító. 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1900–1909-ben a Szent János kórház belgyógyásza, 1909–1914-ben a Bethesda Kórház főorvosa, 1914–1940-ben a Hangya Szövetkezet bp.-i Erzsébet Kórházának igazgatója, 1920-ban az OTI közp. rendelőint.-nek a főorvosa. Verlaine, Heine, Goethe stb. verseinek műfordítója. – Fm.: Eol hárfa (versek, Bp., 1926) – Irod.: T. L. (Lelkészegyesület, 1940. szept. 14.). Than Károly (Óbecse, 1834. dec. 20. – Bp., 1908. júl. 5.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1860, r. 1870, ig. 1876, másodelnök 1907–1908), Than Mór öccse. 15 éves korában beállt honvédnak, Bem seregében harcolt, Vizaknánál tűzmesterként megsebesült. 1850–1853-ban gyógyszerészgyakornok, 1853-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1855–1856-ban Bécsben medikus, de 1857-től kémiát tanul. 1858-ban kémiai doktor, 1859–1860-ban Bécsben a kémiai tanszéken tanársegéd, magántanár. 1860-ban Pesten a kémia előadója, 1862-ben a kémiai tanszéken ny. r. tanár. 1872-ben megalapította az I. sz. kémiai intézetet, 1875–1876-ban a bp.-i egy. rektora. A Természettud. Társulatban 1862–1872-ben alelnök, 1872–1881-ben elnök, 1895-ben megalapította a M. Chemiai Folyóiratot. 1892-ben főrendiházi tag. Szerves és általános kémiával, tankönyvírással foglalkozott, az 1. és 2. M. Gyógyszerkönyv szerkesztője, a korszerű magyar tudományos kémiai oktatás megteremtője. Felfedezte a karbonil-szulfidot, és új módszert dolgozott ki az ásványvizek összetételének meghatározására. – Fm.: Az elméleti vegytan föladatáról és jelen állapotáról (Akad. Ért., 1860); Vázlatok a vegyelemek minőleges vegytani elemzése tanulmányozásához (Pest, 1862, 3. jav. kiad., Bp., 1876); A vegyelemek paránysúlyáról (Pest, 1864); Az ásványvizek vegyelemzésének összeállításáról (Gyógysz. Hetil., 1865); Az ózon képződésről gyorségéseknél (Pest, 1866); A szénéleg kéregről (Pest, 1867); A harkányi kénes hévvíz vegyelemzése (Pest, 1869); A vegyérték törvényéről (Bp., 1873); A molekulasúlyok térfogatának egységéről (Bp., 1888); Az ásványvizeknek chemiai konstituciójáról és összehasonlításáról (Bp., 1890); A qualitatív chemiai analysis elemei (Bp., 1895); A kísérleti kémia elemei (I–II. köt., Bp., 1897–1906); Az elméleti chemia (Bp. 1904); A chemiai elemek természetes rendszere (Th. K. rendszere alapján összeáll. és kieg. Balázs J., Bp., 1909) – Irod.: Ilosvay L.: T. K. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 1912., XVI.); Szabadváry F.: 150 éve született Th. K. (M. Kémikusok Lapja, 1984); Beck M.: Th. K., a hazai kémiai kutatás és oktatás megalapozója (M. Tud., 1985); Szabadváry F.: Th. K. és kora (Kémiai Közl., 1985); Sipos J.: A magyar tudományos kémia megalapítója (M. Kémiai Folyóirat, 1988). Thanhoffer Lajos (Nyírbátor, 1843. nov. 23. – Bp., 1909. márc. 22.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1880, r. 1891). 1868-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1868-tól tanársegéd az élettani int.-ben, ugyanakkor az élettan tanára a pesti Állatorv. Főiskolán. 1872-ben a szövettan magántanára, 1881-ben rk. tanár, 1890–1909-ben a II. sz. anatómiai int.-ben ny. r. tanár. Szövettannal, az idegrendszer anatómiájával foglalkozott, kiváló illusztrátor volt. Vizsgálta a csigolya közti dúcsejtek szerkezetét, a harántcsíkos izmok idegvégződéseit, a zsírfelszívódást. Egyik első szorgalmazója volt hazánkban a mikroszkópos vizsgálatoknak és a mikrotechnikai eljárásoknak. – Fm.: Adatok a zsírfelszívódáshoz s a vékonybélbolyhok szöveti szerkezetéhez (Bp., 1872); Adatok a szem porchártyája szövet- és élettanához (Bp., 1875); Négy közlemény a m. kir. állatorvosi tanintézetből (Bp., 1876); Az érverésről (Bp., 1879); A gyulladásról (Bp., 1879); A mikroszkóp és alkalmazása (Bp., 1880); Adatok a harántcsíkú izmok szerkezete- és idegvégződéséhez (Bp., 1881); Az összehasonlító élet- és szövettan alapvonalai (Bp., 1883); Újabb vizsgálatok az izmok szerkezetéről (Bp., 1892); Szövettan és szövettani technika (I–II., köt., Bp., 1894); Előadások az anatómia köréből (Bp., 1896); A szövetek és szervek szerkezete és azok vizsgáló módszere (Bp., 1900); Anatómia és divat (Bp., 1902) – Irod.: Győry T.: Az orvosi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Kapronczay K.: T. L. (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.). Thim József (Zombor, 1864. aug. 6. – Bp., 1959. okt. 4.) orvos, történész, a tört. tud. kandidátusa (1952). 1889ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1889–1917-ben Bács-Bodrog megyében vidéki körorvos, 1917-től Bécsben működött városi orvosként, 1921–1936-ban a Collegium Hungaricum orvosa. Több közegészségügyi és bakteriológiai tárgyú orvosi tanulmányt írt, ugyanakkor a szerb történelemmel is foglalkozott. – Fm.: A szerbek története (I–III. köt., Nagybecskerek, 1892); A maláriákról (Bp., 1893); Az egészségügyi közigazgatás reformjáról (Bp., 1894); Egészségügyünk jelen viszonyai és a reform (Bp., 1895); Himlőoltási útmutató... (Bp., 1896); Az egészségügyi közigazgatás kézikönyve (Bp., 1897); Közegészségtan (Bp., 1899); Magyar orvosi útmutató (Bp., 1905); A magyarországi 1848–1849-i felkelés története (I–III. köt., Bp., 1930–1940) – Irod.: Perényi J.: T. J. (Századok, 1959, 12. sz.).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Thoroczkay Miklós (Nyíregyháza, 1907. dec. 15. – Bp., 1970. nov. 7.) orvos, bőrgyógyász, venerológus. 1932ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a bőrgyógyászati klinikán dolgozott, a fogorvosi karon a bőrgyógyászat előadója. A kemény ionizáló sugarakkal való sugárterápia bevezetése fűződik a nevéhez, e tárgykör egy.-i magántanára lett 1946-ban. – Irod.: Király K.: Th. M. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle., 1971, 1. sz.). Timár Szaniszló (Baja, 1859. márc. 22. – Bp., 1917. ápr. 26.) orvos, újságíró. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1884–1888-ban a Rókus Kórház orvosa, de baleset miatt egyik karja megbénult, orvosi pályáját abbahagyta. Csiky Gergely segítségével újságíró , az Egyetértés c. lap munkatársa, rovatvezetője lett. 1900-tól a Magyar Híradó szerkesztője. – Fm.: Az arany borjú. Monte-carlói történetek (Bp., 1893); Az élet vásárja (elb., Bp., 1895); Selyem és rongy (reg., I–II. köt., Bp., 1897); Az öröm vallása (reg., Bp., 1900) – Irod.: Lengyel B.: T. Sz. (Egy. Kvt. Évkönyve, 1962). Tognio Lajos (Bécs, 1798. jan. 15. – Pest, 1854. nov. 9.) orvos, egy. tanár. 1820-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, 1820–1825-ben a bécsi Allgemeine Krankenhaus orvosa, 1825–1854-ben a pesti orvosi karon a kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára. 1848-ban aulikus magatartása miatt felfüggesztették, 1849től ismét ny. r. tanár. Ásványvizek elemzésével és balneológiával foglalkozott. – Fm.: Néhány szó Magyarhon ásványvizeiről (Pest, 1843), Az egri sóforrás (Pest, 1843) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Szállási Á.: T. L. (Orv. Hetil., 1979, 50. sz.). Tokay László (Szomorfalva, 1897. okt. 15. – Bp., 1982. aug. 12.) orvos, ideggyógyász. 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1936-ban a Szegedi, 1936–1951-ben a Bajai Kórház idegelmegyógyász főorvosa, 1951-től az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. h. főigazgatója, főorvos. 1933-ban magántanár lett a lelki gyógymódok tárgyköréből. Kutatási területe a szomato-pszichés kapcsolatok, a pszichoterápia, az insulin, az adrenalin, az pitritrinum idegrendszeri hatásmechanizmusa. – Fm.: Az iskolás gyermek lelki higiénéje (Kecskemet, 1939); Kultúra és civilizáció (München, 1954) – Irod.: T. L. (SZOTE Almanach, Szeged, 1971). Toldy Ferenc, Schedel (Buda, 1805. aug. 10. – Bp., 1875. dec. 10.) orvos, irodalomtörténész, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1830, ig. 1871). Német családból származott, csak 1813-ban Cegléden tanult meg magyarul. 1819–1821-ben a pesti egy. bölcsészeti tanfolyamán tanult, ahol barátságot kötött Bajza Józseffel. 1822–1827ben az orvosi karon is tanulmányokat végzett, 1829-ben orvosi oklevelet szerzett. 1829–1830-ban nagyobb európai tanulmányutat tett, közben meglátogatta Weimarban Goethét. Hazatérése után orvosi gyakorlatot folytatott, 1833-ban a pesti orvosi karon a dietetika rk. tanára. 1831-től az MTA jegyzője, 1835–1861-ben titkára, 1837–1843-ban Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal szerkesztette az Athenaeumot. 1833–1846-ban a dietetika tanára. 1850–1861-ben az esztétika és irodalomtörténet magántanára, 1861-től a. m. nyelv és irodalomtörténet tanára a pesti egy.-en, 1871–1872-ben az egy. rektora, 1846-tól az Egy. Könyvtár igazgatója. 1836-ban ő kezdeményezte a Kisfaludy Társaság létrehozását, ennek 1841–1860-ban igazgatója, 1860-tól másodelnöke, 1873-tól elnöke. 1831–1836-ban az Orvosi Tár, 1834–1835-ben a Tudományos Tár, 1837–1840ben a Figyelmező, 1850–1860-ban az Új M. Múzeum szerkesztője. Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt az 1830–1840-es évek szellemi életének egyik irányítója, az ellenzéki mozgalom radikalizálódásával már nem tartott lépést. A szabadságharc idején visszavonult, 1849 után a tudományos értelemben vett magyar irodalomtörténet megalapozója, rendkívül nagy számú tanulmány szerzője, sok nyelvemlék és történelmi kútfő felfedezője, számos klasszikus szerző munkáját rendezte sajtó alá. – Fm.: Handbuch der ungarischen Poesie (I– II. köt., Pest, 1828); Dietetika (Pest, 1836); Magyar-deák és deák-magyar orvosi szókönyv (Pest, 1833); A magyar nemzeti irodalom története (I–II. köt., Pest, 1851); A magyar költészet Kisfaludy Sándorig (Pest, 1854); A magyar költészet kézikönyve (I–II. köt., Pest, 1855–1857); Kazinczy Ferenc és kora (Pest, 1859–1860); A magyar nemzeti irodalom története a legrégebbi időktől a jelenkorig (Pest, 1864); Toldy Ferenc összegyűjtött munkái (I–VIII. köt., Pest, 1868–1874) – Irod.: T. F. (Orv. Hetil., 1875); Greguss Á.: T. F. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1876), Gyulay P.: Emlékbeszéd T. F. felett (Akad. Ért. 1879); Kuncz A.: T. F. (Bp., 1907); Schuschny, H.: T. F. mint orvosi író (Beöthy Zs.–emlékkönyv, Bp., 1908); Waldapfel J.: T. F. (Irod. tanulmányok, 1957); Antall J. – Kapronczay K.: T. F. az orvos (Orvostört. Közlem., 1975). Tolnay Sándor (Nagycsömöte, 1747. szept. 8. – Pest, 1818. ápr. 25.) orvos, állatorvos, egy. tanár. 1784-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1784–1786-ban a bécsi állatgyógyászati intézetben tanult A. I. Wollstein mellett. 1787–1818-ban a pesti állatgyógyászati tanszéken ny. r. tanár. Az állatok fertőző betegségeivel foglalkozott. Nevéhez fűződik az állatorvostan tanításának bevezetése hazánkban. – Fm.: Barmokat orvosló-könyv (Pest, 1795); Praktisches Handbuch der Erkenntniss und Heilung der Seuchen, Kontagionen... (Leipzig, 1817) – Irod.: Bencze J.: T. S. (Orv. Hetil., 1963, 4. sz.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991); Kapronczay K.: T. S. – Körmend egészségügyének története (Körmend, 1979). 303 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Tomcsik József (Bp., 1898. máj. 19. – Bázel, 1964. dec. 30.) orvos, szerológus, mikrobiológus, egy. tanár. Kolozsvárott és Bp.-en tanult, 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét. Előbb a bp.-i bakteriológiai int.-ben Preisz Hugó mellett dolgozott, majd 1923–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjjal az USA-ban tanult. 1926–1927ben Pekingben a Rockefeller-alapítvány kórbonctani int.-nek bakteriológiai labor.-mát vezette. 1927-ben az OKI bakteriológiai labor.-nak a vezetője, 1932-től a szegedi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1936-tól az OKI főigazgatója, 1943-tól a bazeli egy.-en a közegészségtan ny. r. tanára. Baktériumok finomszerkezetével, immunológiával foglalkozott. Immuncitológiai vizsgálati módszerét Robert Koch-emlékéremmel jutalmazták. – Fm.: Pasteur und die Generatio spontanea (Bazel, 1964) – Irod.: Manninger R.: T. J. (Orv. Hetil., 1965, 10. sz.). Torday Árpád (Bp., 1874. dec. 11. – Bp., 1943. febr. 12.) orvos, Torday Ferenc (1871–1942) öccse. 1900-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1900–1903-ban a bp.-i II. sz. kórbonctani int.-ben dolgozott, 1909-ben az I. sz. belklinika orvosa, 1909-től a Szent István Kórház főorvosa. 1911-ben egy. magántanár a vérés anyagcsereforgalmi betegségek tárgyköréből, 1928-ban egy. rk. tanár. Keringési és anyagcsere-betegségekkel foglalkozott. – Fm.: A vészes vérszegénység (Bp., 1907); Adatok a leukémia kérdéséhez (Bp., 1908); A tüdő és az emésztőszervek rákja (Bp., 1932); A légutak heveny fertőzéses bántalmai (Bp., 1932) – Irod.: T. F. (Orv. Hetil., 1943). Torday Ferenc (Lék, 1841. jún. 13. – Bp., 1888. máj. 30.) orvos. 1865-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán. 1866–1888-ban a pesti Nemz. Tornaegylet orvosa és a tornatanítóképző élet- és bonctan tanára. 1885-ben a gyermekgyógyászat egy. magántanára. A gyermekek szem- és fertőzőbetegségeivel, sportorvosi kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: Az emberbonctan, élettan és életrendtan rövid kivonatban tornatanítók számára (Bp., 1876) – Irod.: Bugyi B.: T. F. (Orv. Hetil., 1966, 40. sz.). Torday Ferenc (Bp., 1871. okt. 11. – Bp., 1942. jún. 10.) orvos, Torday Árpád bátyja. 1892-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1892-től a gyermekklinika orvosa, 1904-től a bp.-i Áll. Gyermekmenhely főorvosa, a Poliklinika főorvosa. 1923-ban egy. magántanár, 1923-ban egy. rk. tanár. A Bp.-i Orv. Újság alapítója és szerkesztője, 1934-ben a XVII. nemzetközi orvoskongresszus munkálatainak a szerkesztője. Fő kutatási tevékenysége a gyermekkori fertőző betegségekre és a csecsemők mesterséges táplálására irányult. – Fm.: Mindennapi gyermekgyógyászat (Bp., 1914), Egészségügyi csecsemő-, gyermek- és anyavédelem (Bp., 1927); Az újszülött élet-, kór- és gyógytana (Bp., 1928); Gyermekgyógyászat (Bp., 1935); Gyermekdiagnostika (Bp. 1935) – Irod.: Vámossy Z.: T. F. (Orv. Hetil., 1942, 25. sz.). Torkos Justus János (Győr, 1699. dec. 17. – Pozsony, 1770. ápr. 7.) orvos. Orvosi előtanulmányait Moller Károlynál végezte Besztercebányán, majd Halléban szerezte meg orvosi oklevelét 1724-ben. 1726-ban katonaorvos, 1727–1740-ben Esztergom, 1740–1770-ben Pozsony város orvosa. Járványtannal, balneológiával, gyógyvizekkel foglalkozott. Nevéhez fűződik az első hazai gyógyszerészeti árszabály, valamint a segéd-bába rendtartás. – Fm.: Schediasma de thermis Pöstheniensibus (Posoni, 1745); Taxa Pharmaceutica Posoniensis (Posoni, 1745); Thermae Almasiensis (Posoni, 1746); Balneum aquae dulcis (Pressburg, 1765) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1940); Duka-Zolyómi Norbert: T. J. J. (Orv. tört. Közl., 1979, 96. sz.). Tormay Béla (Szekszárd, 1838. okt. 10 – Bp., 1906. dec. 29.) mezőgazdász, az MTA tagja (lev. 1899). Kertészeti, gazdasági gépészeti, 1858–1859-ben a pesti egy.-en természettud. tanulmányokat folytatott, 1859ben állatorvosi képesítést nyert. Majd 1861-ben a bajorországi Weihenstefan gazd. tanint.-ében szerzett oklevelet. 1855–1858-ban gr. Széchenyi István cenki, majd gr. Károlyi István derekegyházi uradalmának alkalmazottja. 1861-től a pesti állatorvosi tanint.-ben tanársegéd, 1865-től segédtanár, 1868–1869-ben a keszthelyi felsőbb gazd. tanint. tanára, 1869–1873-ban a debreceni felsőbb gazd. tanint. ig.-ja. 1873-tól a bp.-i állatorv. tanint.-ben az állatorv. akad. ig.-ja: az intézményt újjászervezte, és 1881-ben új épületbe költöztette. 1880-ben megszervezte a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Min.-ban az állategészségi ügyosztályt. 1885–1904-ben mint miniszteri tanácsos az összes gazd. szakisk. orsz. főig.-ja., állattenyésztési ügyekben a miniszter tanácsadója. Az állattenyésztés több ágában kezdeményezésére indult meg a rendszeres tenyésztés. E területen ismeretterjesztő munkássága is jelentős. 1878-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács r. tagja, 1904-ben c. államtitkár. 1880–1904-ben a M. Orsz. Állatorvos Egyes. alapító, később t. elnöke, a londoni Royal College of Veterinary Surgeons t. (1880-tól), az elszász-lotharingiai állatorvos egyes. t. (1884-től), a washingtoni National Educational Association lev. (1901-től) tagja. – Lófogattan (Pest, 1862); Állatgyógyászati vázlatok (Debrecen, 1871); Gazdasági lótenyésztő (Debrecen, 1872); Általános álattenyésztéstan (Pest, 1871, 3. kiad. 1895); A falusi lótenyésztés (Debrecen, 1873); A szarvasmarhafajokról (Bp., 1874); A szarvasmarha és tenyésztése (Bp., 1877, 4. jav., bőv. kiad. 1906); A tenyész-szarvasmarhák, juhok és sertések tartása 1885-ben (Bp., 1886); Az átörökítés (Veterinarius, 1890); A háziállatok tenyésztése (Bp., 1896, 2. jav. kiad. 1903); Mezőgazdasági vezérfonál néptanítók számára (összeáll., Bp., 1899, 5. jav. kiad. 1903); Állatorvosi feladatok a köztenyésztés 304 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON terén (Bp., 1902); A falusi lótenyésztő (Bp., 1902); Lótenyésztésünket illető nézetek (Bp., 1904) – Irod.: Guoth Gy.: T. B. emlékezete (Állatorv. Lapok, 1915); Rátz I.: T. B. levelező tag emlékezete (bibl.-val, Bp., 1915); Márkus J.: Megemlékezés T. B.-ról (M. Állattorv. Lapja, 1965); Karasszon D.: T. B. (M. Állatrov. Lapja, 1980). Tormay Károly, Krenmüller (Vác, 1804. jún. 29. – Pest, 1871. aug. 9.) orvos. 1829-ben avatták orvosdoktorrá a pesti egy. orvosi karán. 1829–1831-ben a kórtani tanszéken tanársegéd, 1832–1848-ban Tolna vm. főorvosa. 1848 márciusától az Ipar- és Kereskedelmi Min. Eü.-i Oszt.-nak a tanácsnoka, 1848 nyarától honvédorvos, a Hadügymin.-ban a tábori kórházak szervezője. 1850–1860-ban, 1862–1867-ben Pest város főorvosa, a helytartóság tanácsosa, majd 1867–1871-ben a Rókus Kórház igazgatója. – Fm.: Medizinische Topographie der Stadt Pest (Pest, 1854); A közegészség állapota Pest szabad királyi városában 1848-ik évben (Pest, 1859) – Irod.: T. K. (Orv. Hetil., 1871); Gortvay Gy.: A magyar egészségügy története (Bp., 1951). Tóth Aladár (Pécs, 1903. febr. 10. – Makó, 1976. febr. 21.) orvos, fül-orr-gégész. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1927-ben a bonctani int.-ben tanársegéd, 1927–1930-ban a II. sz. sebészeti klinikán sebész képesítést nyert, 1930–1932-ben a gégeklinikán dolgozott, és fül-orr-gégész szakképesítést szerzett. 1932–1975-ben a Makói Kórház főorvosa. Fül-orr-gégészeti diagnosztikával, hallásjavító műtéttannal foglalkozott. – Irod.: Stepper M.: T. A. (Fül-orr-gégegyógyászat, 1976, 2. sz.). Tóth István (Szatmárnémeti, 1865. dec. 12. – Bp., 1935. nov. 25.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1889ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889–1909-ben Tauffer Vilmos tanársegédje, majd adjunktus az I. sz. szülészeti klinikán. 1899-ben magántanár, 1908-ban c. rk. tanár. 1910–1918-ban a Rókus Kórház főorvosa, 1918-tól a szülészeti klinika helyettes vezetője, 1920-tól ny. r. tanár és a klinika igazgatója. A Gynaecologia c. folyóirat szerkesztője, a bp.-i Orvosszövetség elnöke. Szülészeti műtéttannal foglalkozott, jelentős iskolát teremtett. – Fm.: A nőgyógyászat kézikönyve (Bp., 1916) – Irod.: T. I. (Orv. Hetil., 1935, 40. sz.). Tóth Lajos (Kiskőrös, 1856. jún. 11. – Bp., 1926. dec. 14.) orvos, államtitkár. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881–1890-ben a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, 1886-ban ált. gyógyszertanból magántanári képesítést szerzett. 1890–1891-ben kolozsvári orvosi karon ny. r. tanár. 1891-től a Vallás- és Közoktatási Min.-ban az orvosi ügyek előadója, 1921–1926-ban államtitkár. 1896-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1901–1918-ban jegyzője, a M. Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlésének 1910– 1921-ben elnöke, 1901-től az Orsz. Igazságügyi Tanács tagja. Szerepe volt a pozsonyi, debreceni és szegedi egy. megszervezésében, az orvosi karok reformjában, modernizálásában. Markusovszky Lajos haladó eszméinek a követője volt. – Fm.: A heveny fertőző betegségek tanának átalakulása (Bp., 1884); Orvosi műszótár (Balogh K.-val, Bp., 1886); Mentő eljárások mérgezések eseteiben (Bp., 1891) – Irod.: Grósz E.: T. L. (Orv. Hetil., 1926, 26. sz.); Az Orvosképzés emlékszáma (Bp., 1927); Berda K.: T. L. emlékezete és orvosképzésünk problémái (Bp., 1936). Tóth Sándor (Debrecen, 1828. febr. 16. – pest, 1862. nov. 22.) zoológus, orvos. 1847–1848-ban a pesti egy.-en bölcseletet és vegytant, 1850–1851-ben a debreceni ref. kollégiumban jogot és teológiát tanult. 1854–1859-ben orvostanhallgató a pesti egy.-en, 1860-ban szerzett orvosi oklevelet. Az MTA tagja (lev. 1861). 1862-ben a M. Természettud. Társulat első titkára. A bécsi zoológiai-botanikai egyesület r. tagja. 1851–1854-ben a nagyszalontai ref. isk. rektora, 1854–1859-ben orvosi tanulmányaival egyidejűleg Pesten a Szőnyi Pál fiúnevelő int.-ben a természetrajz tanára. 1859-től a pesti ev. gimn., 1861-től a pesti IV. ker. főreálisk.-ban természetrajzlatin szakos tanár. Eleinte Pest-Buda rákfaunáját, később főként a levéllábú rákokat tanulmányozta. Az Északmo.-i fürdőkkel is foglalkozott. – Fm.: Über die an Umgebung von Budapest vorkommenden Rotatorien und Daphnien (Zeitschrift der Zoologisch-Botanischen Gesellschaft, 1859); A Budapest vidékén eddig talált héjancokról (Chyzer K.-lal, M. honi Természetbarát, Nyitra, 1861); A budapesti keréknyőnyök (Mathem. és Term. tud. Ért., 1891) – Irod.: Balogh K.: T. S. (Orvosi Hetil., 1863); Lukács D.: T. S. születése 150. évfordulóján (Orvosi Hetil., 1978); Lukács D.: T. S. születése 150. évfordulójára (Állattani Közlem., 1978). Tóth Zsigmond (Pécs, 1872. szept. 6. – Bp., 1950. jún. 20.) orvos, anatómus, egy. tanár. 1896-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1911-ben az anatómiai int. tanársegédje, 1911–1920-ban bp.-i tiszti főorvos, 1920-ban a bp.-i antropológiai int. h. igazgatója. 1922–1950-ben a pécsi orvosi karon az anatómia ny. r. tanára, 1940–1941-ben az egy. rektora. – Irod.: A pécsi orvosi kar története 1936–1964 (Pécs, 1964) Töltényi Szaniszló (Veszprém, 1805. – Graz, 1852. okt. 5.) orvos, író, növénynemesítő. 1817-ben szerzett mezőgazdász oklevelet a keszthelyi Georgikonban, 1817–1820-ban Veszprémben és Kilitiben gazdasági írnok. 1820–1825-ben Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, 1825-ben orvosi oklevelet szerzett. Ebben az időben a Hasznos Mulatságok segédszerkesztője, Kazinczy és Kisfaludy Károly barátja. Az 1820-as évek elején szépirodalommal is foglalkozott, verseket és színműveket írt. 1825–1827-ben az orvosi kar szülészeti int.-ben 305 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON tanársegéd, 1827–1848-ban a bécsi Katonaorv. Akad. r. tanára, a sebészet előadója. Az 1848-as bécsi forradalom idején a rendőri és a sajtócenzúra ellen írt, ezért nyugdíjazták. Növénynemesítéssel, botanikával, patológiával foglalkozott. – Fm.: A palántáknak és gyümölcsöknek virágok által való megnemesítésök módja (Tud. Gyűjt., 1820); Töltényi Sz. sonetjei (Pest, 1821); De principiis pathologiae generalis (I–II. köt., Bécs, 1831); Versuch einer Kritik der wissenschaftlichen Grundlage der Medizin (I–IV. köt., Wien, 1838–1840); Pathologia und therapia generalis medico-chirurgica (Bécs, 1843) – Irod.: Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Rónay Gy.: T. Sz. szonettjei (Irod. tört. Közlem., 1973); Kapronczay K.: T. Sz. (Orv. Hetil., 1977, 34. sz.). Tömörkény István, Steingassner (Cegléd, 1866. dec. 21. – Szeged, 1917. ápr. 24.) író, gyógyszerész. 1885-ben Szegeden gyógyszerészgyakornok, Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett. Kisteleken és Szegeden volt gyógyszerész, közben a Szegedi Híradó munkatársa lett. 1889–1892-ben katona (Bosznia, Szeged, Bécs), majd ismét Szegeden az említett lap munkatársa. 1897-től az Országos Hírlap munkatársa, 1904-től a könyvtár igazgatója. Több ásatásban vett részt, első könyve Szegedi parasztok és egyéb urak címmel jelent meg 1893ban, majd a Jegenyék alatt c. műve hírnevet szerzett neki. 1906-ban tagja lett a Petőfi Társaságnak, több lap (Budapesti Napló, Pesti Napló, Pesti Hírlap, Országos Hírlap) közölte írásait. A paraszti élettel foglalkozó novelláin kívül tájszó-gyűjteményt is írt. Szociális érzelmű, de nem szocialista írónak számított. – Fm.: Jegenyék alatt (Szeged, 1897); Vízbenjárók és kétkezi munkások (Szeged, 1902); Gerendás szobák (Bp., 1904); Förgeteg János, mint közerő és más elbeszélések (Bp., 1905); Különféle magyarok meg egyéb népek (Bp., 1907); Napos tájak (Bp., 1908); Homokos világ (Bp., 1910); Ne engedjük a madarat (Bp., 1911); Bazsarózsák (Bp., 1912); Egyszerű emberek (Bp., 1914); Népek az ország használatában (Bp., 1917, posztumusz); Válogatott elbeszélései (Bp., 1960) – Irod.: Schöpflin A.: T. I. (Nyugat, 1913); Móra F.: T. I. (Arch. Ért., 1917); Ortutay Gy.: T. I. (Szeged, 1934); Juhász Gy.: T. I. élete és művei (Szeged, 1941); Ortutay Gy.: T. I. (Írók, népek, századok, Bp., 1960); Kispéter A.: T. I. (B., 1964); Csathó K.: T. I. (Írótársak között, Bp., 1965); Ortutay Gy.: T. I. emlékezete (Népszabadság, 1966, 300. sz.); Erdei F.: T. I.-ról (M. Nemzet, 1966, 96. sz.). Törő Imre (Debrecen, 1900. szept. 28. – 1993. szept. 27.) orvos, biológus, egy, tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1946). 1919-től a bp.-i, 1921-től a debreceni egy.-en tanult, 1926-ban Debrecenben szerezte meg orvosi oklevelét. 1926-tól a debreceni egy. anatómiai-biológiai int.-ben tanársegéd, 1936-tól a fejlődéstan magántanára, 1938-tól az általa megszervezett biológiai és fejlődéstani oszt. vezetője. 1939-től fizetésnélküli adjunktus, 1945től az int. mb. igazgatója. 1947–1950-ben az anatómia ny. r., a biológia mb. tanára, az anatómiai-biológiai int. ig.-ja, 1948–1949-ben az orvostud. kar dékánja. 1950–1971-ben a bp.-i orvostud egy.-en tszv. egy. tanár, a szövet- és fejlődéstani int. ig.-ja, 1961–1964-ben az egy. rektora. Egyidejűleg 1960–1971-ben az MTA KOKI morfológiai oszt.-nak a vezetője. 1971-től az int. tud. tanácsadója. 1963–1967-ben országgyűlési képviselő. 1929–1930-ban Berlinben (Collegium Hungaricum), 1936–1938-ban Rockefeller-ösztöndíjjal a New York-i Columbia Egy.-en végzett kutatásokat. Mo.-on a szövettenyésztés egyik meghonosítója. Kidolgozta a fejlődő szívizom kontrakcióinak a humorális szabályozását. Jelentős eredményeket ért el a reticuloendoteliális rendszer hisztofiziológiája területén. Az Acta Morphologica és az Acta Bilologica, a Természettud. Közl. (1957–1968) főszerk., a Term. Vil. szerk. biz. elnöke. – Fm.: Az ember fejlődésének alapvonalai (Debrecen, 1936); Szövettan (Bp., 1948, 5. kiad. 1967); A biológia és az orvostudomány egyes filozófiai problémái (Csaba Gy.-gyel, Ács T.sal, Bp., 1964); Az ember normális és pathológiás fejlődése (Csaba Gy.-gyel, I–II. köt., Bp., 1964); Biológia (Bp., 1966); Az ember fejlődése és szövettana (Bp., 1968); Huzella Tivadar (Bp., 1973); Ultrastructure of lymphoid organs (társszerzőkkel, Bp., – Philadelphia – Parizs, 1975) – Irod.: T. I. (Sokszemközt tudósokkal, Kardos I. tévésorozata, Bp., 1974); Röchlich P.: T. I. (Acta Biologica, 1993); Csaba Gy.: T. I. (Term. Vil., 1993); Oláh I.: T. I. (M. Tud., 1994). Török Aurél, Ponori Thewrewk (Pozsony, 1842. febr. 13. – Genf, 1912. szept. 2.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1892). 1866-ban a bécsi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1867–1869-ben a pesti orvosi kar élettani int. tanársegédje, 1869–1872-ben a kolozsvári orv.-seb. akadémián az élettan r. tanára, 1872– 1881-ben uo. az egy. orvosi karának ny. r. tanára. 1880-ban P. Broca párizsi intézetében végzett kutatásokat. 1881–1912-ben a bp.-i tud. egy. bölcsészeti karán felállított antropológiai tanszék ny. r. tanára, az embertani és antropológiai int. igazgatója. Kiemelkedő tudású antropológus, a róla elnevezett koponyamérő (craniometer) megszerkesztője, a darwinizmus híve. (Entz Gézával lefordította A fajok eredetét.) A honfoglalás antropológiájával foglalkozott, II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, III. Béla király antropológiai azonosítója. – Fm.: Az izomidegek végződései (Pest, 1866); Über den Bau der Nervenfaser (Würzburg, 1872); Dolgozatok a kolozsvári m. kir. tud. egy. élet-szövettani intézetéből (Kolozsvár, 1876); Antropológiai füzetek (Bp., 1881); Sur le crâne d’un jeune Gorille du Musée Broca (Paris, 1881); Über ein Universal-kraniometer (Leipzig, 1888); Grundzüge einer systematischen Kraniometrie (Stuttgart, 1890); Egy Jézó-szigetbeli ájnó koponyáról (Bp., 1892); Adatok egy fiatal gorillakoponyáról (Bp., 1894); Adatok az Árpádok testereklyéinek embertani buvárlatához (Bp., 1894); Jelentés III-ik Béla király és neje testereklyéiről (Bp., 1894); Adatok az emberszabású lények koponya-alakulásához (Bp., 1894); A Lombroso-féle bűnügyi embertan alapeszméjéről (Bp., 1906) – 306 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Irod.: Bartucz L.: A „kraniológia pesti reformátora”: T. A. (Term. tud. Közl., 1942); Pap J. – Horváth Cs.: T. A. (Anthropologica Hung., 1992); Eiben O.: Megemlékezés Ponori T. A. antropológus professzorról születésének 150. évfordulóján (Anthropológiai Közlem., 1992). Török Béla (Bp., 1871. okt. 10. – Bp., 1925. nov. 27.) orvos. 1896-ban szerezte meg orvos oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1897-ben a Rókus Kórházban, 1896–1898-ban a II. sz. belklinikán, 1899-ben a berlini Charité-ben gyakornok. 1899–1902-ben a II. sz. belklinika fülész-gégész szakorvosa, 1902-től a Szt. János Kórház fülgyógyászati rendelőjének az orvosa, 1913-tól főorvosa, európai hírű osztályt szervezett. Bárczi Gusztávval dolgozott együtt a nagyothallók gyógyped.-i és orvosi gondozásában. 1922-ben a később Nobeldíjas Békéssy György segítségével megszerkesztette az első magyar audiométert. 1923-ban megszervezte a Magyar Nagyothallók Egyes.-ét, 1925-ben a később róla elnevezett Nagyothallók Int.-ét. Számos audiológiai tárgyú közleménye jelent meg az Orv. Hetil.-ban. – Irod.: Götze Á.: T. B. (Orv. Hetil., 1925, 49. sz.). Török Endre (Mezőkövesd, 1927. jún. 29. – Pécs, 1972. szept. 3.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1970). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1951–1959-ben a Heves Megyei Kórház sebésze, 1959-től a POTE I. sz. sebészeti klinikáján tanársegéd, 1960-tól adjunktus. Az országban elsőnek szervezett intenzív terápiás osztályt, 1970-től docens, egyben a Közp. Intenzív Terápiás és Anesthesiológiai Szolg. vezetője lett. A modern műtéti érzéstelenítés hazai úttörője. – Fm.: A műtéti általános érzéstelenítés alapjai (élettani és kórélettani fejezet, Bp., 1972) – Irod.: Tekeres M.: T. E. (Orv. Hetil., 1972, 40. sz.). Török Gábor (Szolyva, 1896. jún. 9. – Szeged, 1978. aug. 13.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959). Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1921–1922-ben a bp.-i, 1922–1929-ben a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, 1929–1952-ben a Városi Kórház főorvosa, 1945– 1948-ban a szegedi gyermekklinika mb. igazgatója. 1954–1968-ban a SZOTE női klinikáján az újszülött osztály főorvosa, egy. docens. 1946-ban magántanár, 1948-ban c. ny. rk. tanár. Fő kutatási területe a csecsemőkori betegségek, általában a hiánybetegségek, a Leiner-kór kóroktanánal tisztázása, a csecsemők klóranyagcseréje, stb. Magyarra fordította A. Eckstein – R. Degknitz: Csecsemő- és gyermekgyógyászat c. alapvető tankönyvét (Bp., 1936–1937). – Irod.: T. G. (SZOTE Évk., 1971). Török István (Bp., 1929. febr. 4. – Bp., 1981. aug. 13.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1973). 1955-ben honvéd-ösztöndíjasként szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1957-ben leszerelt, 1957-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinika rtg-osztályán gyakornok, tanársegéd, adjunktus, docens. 1978-tól tszv. egy. tanár, 1979-től a radiológiai klinika igazgatója. Sugárvédelemmel és mammográfiával foglalkozott. Több tud. társaság elnökségi tagja. – Irod.: Fornet B.: T. I. (M. Radiol., 1981, 33. sz.). Török János (Kisbér, 1907. máj. 17. – Mosonmagyaróvár, 1969. jún. 17.) állaorvos, higiénikus, egy. tanár. A bp.-i Állatorv. Főisk.-án szerezte meg állatorvosi oklevelét. Zimmermann Ágoston tanársegédje volt, majd 1934-ben a Marek József vezette belgyógyászati klinikán dolgozott. 1937-től Sárváron, Ráckevén, Magyaróvárott járási állatorvos, majd 1943-tól Győrött vezető főállatorvos. 1954-től az Agrártud. Egy. állatbonctani és élettani tanszékének tszv. egy. docense, 1959-től haláláig a mosonmagyaróvári Mezőgazd. Akad. állatélettani és állattenyésztési tanszékének a professzora. Jelentés érdemeket szerzett az 1952–1953-as száj- és körömfájás járvány leküzdésében. – Fm.: Háziállatok bonc- és élettana (jegyzet, Gödöllő, 1962) – Irod.: Kovács Gy., T. J. (M. Álatorv. Lapja, 1969, 10. sz.). Török József (Alsóvárad, 1813. okt. 14. – Debrecen, 1894. márc. 14.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1843, r. 1858), Török Pál ref. püspök öccse. 1842-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1843ban sebész- és szülészmester lett. 1842–1843-ban Berlinben, Párizsban és Bécsben képezte tovább magát. 1843– 1845-ben Debrecenben gyakorló orvos, 1945–1848-ban a Természettud. Társulat másodtitkára Pesten. 1848-ban a debreceni ref. főiskolán a természet- és vegytan tanára. 1848. dec. és 1849. ápr. között a debreceni tábori kórházak főorvosa, 1848. máj. és júl. között a Belügymin.-ban tanácsos, az eü. oszt. munkatársa. 1849 őszén visszatért tanári állásába. 1861–1874-ben a debreceni jogakadémián a törvényszéki orvostan és közegészségtan ny. r. tanára. 1841–1845-ben szerkesztette a Term. tud. Társulat Évkönyvét, 1847–1848-ban a Néptárat. Bugát Pállal összegyűjtötte az orvosi és természettudományi műszavakat, a vegytani kifejezéseket. Jelentős szakirodalmi tevékenységet folytatott. – Fm.: Egészséget nem rontó szépítő szerek (Buda, 1842); Magyarország közgazdaságilag nevezetes termékeiről (Buda, 1844); A két magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei (Pest, 1848); A természettudományok elhanyagolásának káros következményei hazánkra nézve (Debrecen, 1848); Népszerű ember-élettan (Debrecen, 1881) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékbeszéd T. J. és Antal Géza akad. tagokról (Bp., 1899); Kálmánchey E.: T. J. (Term. tud. Közl., 1965, 9. sz.); Szállási Á.: T. J. debreceni kinevezése (Orv. Hetil., 1998).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Török József (Pest, 1824 – Bp., 1899. okt. 26.) gyógyszerész. 1844-ben Pesten szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1844–1848-ban Pesten gyógyszerészsegéd, 1848-ban Párizsban folytatott gyógyszerészi tanulmányokat. Kapcsolatba került a párizsi magyar emigrációval, anyagilag is támogatta őket. 1861-ben hazatért, és megvásárolta az 1813-ban alapított Szent Lélek (v. Gömöri) patikát. Egyik megalapozója volt a hazai gyógyszer-nagykereskedelemnek. 1861-től pesti városi politikus, különböző alapítványok támogatója, a Honvéd-egyletek mecénása. – Irod.: Kapronczay K.: T. J. (Orv. Hetil., 1974, 34. sz.). Török József (Kisbér, 1907. máj. 17. – Mosonmagyaróvár, 1969. jún. 17.) állatorvos, egy. tanár. 1930-ban szerezte állatorvosi és doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1930–1934-ben uo. az anatómiai, 1934– 1937-ben a belgyógyászati klinikán dolgozott. 1937–1952-ben Sárváron járási orvos, 1952–1954-ben győri főállatorvos, 1954-től a Mosonmagyaróvári Agrártud. Egy. állatbonctani és élettani int.-nek az igazgatója, 1959től egy. tanár. – Fm.: Háziállatok bonc- és élettana (Gödöllő, 1952) – Irod.: T. J. (M. Állatorv. L., 1969, 10. sz.). Török Lajos (Pest, 1863. szept. 3. – Bp., 1945. jan. 25.) orvos, egy. tanár. 1887-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1886–1895-ben a bp.-i kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1887–1888-ban gyakornok a hamburgi kórbonctani int.-ben. 1895-ben a bőrgyógyászat magántanára, 1895-től a Poliklinika munkatársa, 1898-ban főorvosa, 1908-ban rk. tanár. A bőrbetegségek kórbonctani vizsgálatával, allergiás bőrfolyamatok patomechanizmusával, bőrgyógyászati szövettannal foglalkozott. Iskolát teremtő, nemzetközileg elismert tudós volt. – Fm.: Allgemeine Diagnostik der Hautkrankheiten (Wiesbaden, 1895); A bőrkórtan kézikönyve (Bp., 1898); Spezielle Diagnostik der Hautkrankheiten (Wien, 1906) – Irod.: Szodoray L.: A bőrgyógyászat története (Orvostört. Közlem., 1979, 81. sz.). Treer József (Pétervárad, 1889. nov. 4. – Szeged, 1978. márc. 21.) orvos, orr-fül-gégész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte meg a kolozsvári orvosi karon. 1913–1914-ben uo. a sebészeti klinikán műtőnövendék. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1922-ben a kolozsvári, illetve a szegedi sebészeti klinikán tanársegéd, 1923–1945-ben a szegedi rendelőint. fül-orr-gégész főorvosa. 1929-ben magántanár, 1941-ben c. ny. rk. tanár, 1927–1945-ben a fül-orr-gégészet előadója a szegedi orvosi karon. 1940–1945-ben az Orsz. Szakorvosképesítő Vizsgabizottság tagja, 1938–1945-ben a M. Fül-Orr-Gégészeti Társ. elnöke. Műtéttannal, arcüreg-betegségekkel, a nyelőcsőroncsolás gyógykezelésével, a kalóriás egyensúlyreakcióval foglalkozott. – Irod.: T. J. (SZOTE Évk., 1971). Trnka Vencel (Tabor, 1739. okt. 16. – Pest, 1791. máj. 12.) orvos, egy. tanár. Prágában és Bécsben végzett orvosi tanulmányokat, orvosi oklevelét 1770-ben szerezte meg. 1769-ben a bécsi Korona Kórház segédorvosa, 1770-től a nagyszombati magyar egy. orvosi karának bonctantanára. 1785–1786-ban az általános kórtan és gyógyszertan, 1786–1791-ben a belgyógyászat tanára Pesten, majd Budán. Három alkalommal is egy-tanéven át dékán, majd 1786–1787-ben az egyetem rektora. – Fm.: Historia febrium... (Bécs, 1775); Commentarius de tetano... (Bécs, 1777); De diabete commentarius (Bécs, 1778); Historia cophoseos et barycoiae (Bécs, 1781); Historia amauroseos... (I–II. köt., Bécs, 1781, németül: Breslau 1790); Historia ophithalmiae... (Bécs, 1873); Historia febris... (Bécs, 1783, németül: Leipzig, 1874); De prolapsu ani (Pest, 1785); Historia rachitidis... (Bécs, 1787, németül: Leipzig, 1789); Historia tympanitidis... (Bécs, 1788); Abhandlung über das Magenweh (Leipzig, 1788); Geschichte der englischen Krankheit (Bécs, 1789); Historia haemorrhoidum... (I–III., köt., Bécs, 1794–1795) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Schultheisz E.: T. V. (Orv. Hetil., 1964, 48. sz.). Troján Emil (Bp., 1891. máj. 14. – Szeged, 1970. júl. 20.) sebész, egy. docens. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1916-ban katonaorvos, 1916–1924-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinikán, 1924–1925-ben a II. sz. női klinikán, 1924–1938-ban a szegedi sebészeti klinikán, 1938–1966-ban a gyermekklinikán sebész. 1943-ban főorvos, 1953-tól docens. 1933-ban magántanár. Fő kutatási területe a veleszületett csípőficam, a nyúlajak és farkastorok sebészeti rehabilitálása. – Irod.: T. E. (SZOTE Évk., 1966). Turner Ferenc (Kassa, 1814. szept. 23. – Bp., 1888.) orvos. 1837-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti egy. orvosi karán, korábban már gyógyszerészi képesítése is volt. 1846-ban szemészetből is oklevelet szerzett. 1837től Ung vármegye járási orvosa, 1848–1849-ben honvéd törzsorvos. 1867 után belépett a magyar kir. honvédségbe, 1869–1877-ben a m. kir. 36. honvéd zászlóalj ezredes orvosaként működött Kassán, Nyíregyházán, Debrecenben, majd Bp.-en. Verseket, novellákat írt, írásai a Jelenkorban, az Orvosi Tárban, a Bp.-i Híradóban, a Figyelmezőben (melynek állandó munkatársa is volt), a M. Hírlapban, a Pesti Naplóban, a Reformban és az Üstökösben, illetve több ungvári helyi lapban jelentek meg. 1862–1869-ben Nostradamus néven szerkesztette a Denevér c. élclapot. – Fm.: A szobránczi fürdő gyógy- és természettani tekintetben (Sárospatak, 1860).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Turnovszky Frigyes (Pest, 1818. máj. 17. – Pest, 1887. aug. 21.) orvos, fogorvos. 1841-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1842-ben a pesti orvosi karon fogászmesteri képesítést nyert. Mindvégig pesti fogorvosi gyakorlatot folytatott. – Fm.: Die Anatomie und Physiologie der Zähne (Inauguralis Dissertation, Wien, 1841); Handbuch der Zahn-Heilkunde. Zahnoperationslehre (Pest, 1856) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1985).

27. U Udránszky László (Budetin, 1862. okt. 12. – Bp., 1914. márc. 21.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1909). 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1883–1886-ban gyakornok az I. sz. belklinikán, 1886–1890-ben tanársegéd Hoppe-Seyler prof. strassburgi int.-ben. 1889-ben egy. magántanár. 1890-től ismét az I. sz. belklinikán dolgozott, a labor. vezetője. 1892-ben a vegytan magántanára, 1892-től az élettan ny. r. tanára, a vegytan előadója Kolozsvárott. 1909–1914-ben az élettan ny. r. tanára a bp.-i orvosi karon. A szénhidrátok kimutatására kidolgozott reakcióival nemzetközi elismertséget szerzett. Kimutatta a ptomainok jelenlétét a vizeletben cisztinúria esetén. Tisztázta a putrescin kémiai szerkezetét, az urohelatin képződését. Jelentős kutatásokat végzett a hőérzetre és a látásra vonatkozóan is. – Fm.: A furfurolreakcióról (Mathem. és Term. tud. Ért., 1888); Über die Identität des Putrescins und des Tetramethylendiamins (Berichte der Deutschen Chemischen Gesellschaft, 1888); Az épélettani glycosuria kérdésének mai állásáról és az emberi vizelet össz-szénhydráttartalmának meghatározásáról (Orv. Hetil., 1889); A glycerin képződéséről a szeszes erjedésnél (Mathem. és Term. tud Ért., 1889); Az épélettani szénhydrátkiválasztás szakaszos ingadozásairól (in: Korányi Frigyes működésének megünneplésére kiadott jubiláris dolgozatok, Bp., 1891); A száj szerveinek melegérzékenysége és meleg-fájdalom-érzékenysége (in: Dolgozatok Purjesz Zsigmond negyedszázados tanári működésének emlékére, Bp., 1906); A látás élettana (in: A szemészet kézikönyve, I. köt., Bp., 1909); A fájdalom egységértékének kérdése (Mathem. és Term. tud. Ért., 1911) – Irod.: Preisz H.: U. L. (Akad. Ért., 1914); Tangl F.: U. L. (Orv. Hetil., 1917); Kapronczay K.: U. L. (Orv. Hetil., 1979, 41. sz.). Urai László (Bp., 1920. – Bp., 1987. ápr. 5.) orvos, angiológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1946ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1946-tól az I. sz., 1950-től a III. sz., 1960-tól a IV. sz. belklinika munkatársa, 1981-től az angiológia professzora. Elsősorban angiológiával, autoimmun betegségekkel foglalkozott, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki hazai és külföldi szaklapokban. 1966-tól a M. Angiol. Társ. főtitkára, 1983-tól elnöke. Több hazai és külf. szaklap szerk. bizottsági tagja, 1984–1986-ban a Peripheral Circulation szerk. bizottságának elnöke. 1985-ben Soltész-emlékéremmel jutalmazták tudományos munkásságát. – Fm.: A diffus scleroderma ‘progressiv systemás sclerosis’ egyes viscelaris vonatkozásairól (kand. dissz., Bp., 1960) – Irod.: Romoda T.: U. L. (Orv. Hetil., 1987, 25. sz.). Urr Ida (Kassa, 1904. nov. 25. – Bp., 1989. aug. 2.) orvos, költő. 1927-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927-től Kassán belgyógyász. A II. vh. alatt a Svéd Vöröskereszt orvosaként üldözötteket menekített. 1945 után belgyógyász főorvos, gerontológus rend. intézeti orvos. Modern hangvételű versei antológiákban és önálló kötetekben jelentek meg. – Fm.: Zokogások (versek, Bp., 1923); Bíborkehely (versek, Pécs, 1925); Szent pokol (versek, Kassa, 1930); Nincs kenyér (versek, Pozsony, 1936); Itt az írás (versek, Bp., 1940); A fényrács mágiája (vál. versek, Bp., 1980); Hernádparti himnuszok (versek, Bp., 1984) – Irod.: Mezei A.: U. I. (Élet és Irod., 1989, 32. sz.).

28. V Vajna Vilmos (Dés, 1854. dec. 31. – Bp., 1932. ápr. 18.) orvos, fogorvos. Orvosi oklevelét 1879-ben Kolozsvárott szerezte meg. 1879–1884-ben u.o. a bőrgyógyászati klinikán gyakornok, 1884-től a fogászati int. munkatársa, 1891-ben a fogászat ny. r. tanára. 1894-től a fővárosban magánorvos, számos fogászati műszer (pl. emelő, protektor stb.) szerkesztője. – Fm.: A foghúzásról (Bp., 1893); Biztonsági fogidegtűk (Bp., 1898, klny. a Gyógyászatból) – Irod.: Salamon H.: V. V. (Fogorvosi Szle., 1932); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965); Kapronczay K.: V. V. (Orv. Hetil., 1979). Varga Ferenc (Mezőkomárom, 1835. okt. 15. – Tárnok, 1898. júl. 2.) orvos, állatorvos, főisk. tanár. 1862-ben állatorvosi, 1864-ben emberorvosi oklevelet szerzett Pesten, 1862-től az Állatgyógyintézet munkatársa, 1867-től a vöröstoronyi vesztegint. h. igazgatója. 1870-től az Állatgyógyintézet, 1875-től az Állatorv. Tanint., 1890-től az Állatorvosi Főiskola ny. r. tanára, a sebészet, a kórtan és gyógytan előadója, 1881-ben igazgatója. – Fm.: Patkolástan (Bp., 1866); Hasznos házi emlősállatok természetrajza (Pest, 1872) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Varga Gyula (Szentendre, 1902. szept. 4. – Bp., 1973. nov. 11.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1925). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1928–1930-ban a Szt. István Kórház, 1930–1950-ben a bp.-i Zsidó Kórház gégeosztályán dolgozott, 1945-től főorvos. 1950–1951-ben a Kútvölgyi úti Áll. Kórház főorvosa, 1951–1966-ban a bp.-i a fül-orr-gégészeti klinika igazgatója. A Fül-OrrGégegyógyászat c. folyóirat főszerkesztője. Zajártalmakkal, prevencióval, műtéttannal, a Maničre-betegséggel foglalkozott. Ő vezette be Mo.-n a hallásjavító műtéteket. – Fm.: Fül-orr-gégegyógyászat (Bp., 1960); A fül, az orr és a gége kór- és gyógytana (Bp., 1965) – Irod.: Ribári O.: V. Gy. (Orv. Hetil., 1974, 1. sz.). Varga István (Vác, 1895. máj. 7. – Bp., 1981. jan. 17.) orvos, fogorvos, szájsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa(1956). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918-tól előbb a bp.-i II. sz. sebészeti klinikán, majd 1923–1939-ben a stomatológiai klinikán működött. 1945-ben mb. tanszékvezető, 1945– 1951-ben a Főv. János Kórház szájsebészeti oszt.-nak a főorvosa, 1951-től a szájsebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1964–1969-ben kari dékán. Kutatási területe a szájsebészet, a fogpótlástan és a fogszabályozás. 1932–1976-ban a Fogorvosi Szle szerkesztője. – Fm.: Biológiai fogszabályozás (Bp., 1935); Részleges prothesis elhorgonyzása, különös tekintettel a kapcsokra (Bp., 1935); Szájsebészet (társszerzővel, Bp., 1955); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (társszerzővel, Bp., 1961) – Irod.: Fábián T.: V. I. egyetemi tanár (Fogorv. Szle, 1981). Varga Lajos (Kisújszállás, 1904. dec. 24. – Bp., 1963. szept. 26.) orvos, orvostörténész, az orvostud. doktora (1960). Orvosi oklevelét 1929-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg. Előbb magánorvos, 1931-től a Közeü.-i Szolg. munkatársa. 1947–1950-ben az Orsz. Közeü.-i Int. igazgatója. 1950–1957-ben az Eü. Min. munkatársa, 1957–1963-ban az ETT osztályvezetője, 1963-ban a Semmelweis Ház (a Semmelweis Orvostört. Múz. jogelődje) igazgatója, az MTA Orvostörténeti Bizottságának a tagja. Balesetben hunyt el. – Fm.: Részletek a magyar közegészségügy történetéből (doktori ért., 1960) – Irod.: Sós J.: V. L. (Orv. Hetil., 1963. nov. 4.). Varságh Zoltán (Bp., 1869. febr. 11. – Tahitótfalu, 1956. okt. 9.) gyógyszerész, hírlapíró, szerkesztő. 1892-ben gyógyszerészi, 1894-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. 1894-től a budakeszi Angyal patika tulajdonosa. 1897–1898-ban a Gyógyszerész Hírlap h. főszerkesztője, 1902–1904-ben a 48-as Újság szerkesztője. 1904–1923-ban a Gyógysz. Hírlap főszerkesztője. Versei és szatírái is megjelentek. – Fm.: Gyógyszerészi törvények és rendeletek (Bp., 1910, 1925); Vidám esetek Aesculap birodalmában (Bp., 1927) – Irod.: V. Z. önéletrajza (Bp., 1942); V. Z. (Gyógyszerész, 1956, 24. sz.). Vas J. Jenő (Bp., 1881. szept. 19. – Bp. 1965. jún. 12.) orvos. 1906-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1907-től a bp.-i Stefánia Kórház (1951-től I. sz. gyermekklinika) munkatársa, 1922-től főorvos, 1948– 1952-ben klinikai főorvos, 1928–1952-ben a járóbeteg-rendelés vezetője. – Irod.: V. J. (Orv. Hetil., 1965, 41. sz.). Vas Károly (Kaplonca, 1884. aug. 4. – Bp., 1948. okt. 21.) állatorvos. 1908-ban állatorvosi oklevelet szerzett, 1910-ben a debreceni gazd. akad.-án gazdászi oklevelet kapott. 1910–1914-ben a bp.-i Állatorvosi Főisk. bakteriológiai int.-ben dolgozott, 1914–1936-ban a mosonmagyaróvári Tejgazdálkodási Kísérleti Állomás munkatársa, 1936-tól az Orsz. Kémiai Int. munkatársa. Élelmiszer-tartósítással, tejtermékek előállításával foglalkozott, a tejsavbaktérium-kultúrák készítésére való „Vas-Csiszár”–aromareakció kidolgozója. – Irod.: Ketting F.: V. K. (Tejipar, 1963, 3-4. sz.). Vass Gyula (Kolozsvár, 1900. dec. 7. – Salgótarján, 1951. ápr. 16.) orvos, újságíró. 1925-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1925–1929-ben a Szent István Kórház orvosa, 1930–1945-ben GyőrSopron-, majd 1935-től Nógrád megyében körorvos. 1945–1951-ben a Salgótarjáni Megyei Kórház igazgatója. Írásait az 1930-as években a Válasz c. lap közölte, 1945-től a Munkás, majd a Munkás Szó szerkesztője. – Fm.: A Duna-medence ezer éve (Bp., 1940) – Irod.: Barabás F.: Salgótarján (in: Munka után. A magyar dolgozók szépirodalmi antológiája, Bp., 1948). Vámos Imre (Harasztifalu, 1928. okt. 18. – Bp., 1980. ápr. 13.) orvos, fogorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1972). 1952-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1952-től a stomatológiai, majd a szájsebészeti klinikán dolgozott. 1972-ben docens, 1975-ben a fogorvosi kar dékánja. 1976-tól a szájsebészeti és fogászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe az arctájéki daganatok kór- és gyógytana. – Fm.: Odontogen daganatok (Csiba Á.-dal, Bp., 1977); Szájsebészet (társszerzőkkel, Bp., 1980) – Irod.: Fábián T.: V. I. (Fogorv. Szle, 1980, 7. sz.). Vámos Jenő (Miskolc, 1882. jún. 1. – Bp., 1950. jan. 20.) orvos, állatorvos. 1904-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1920-ban Bécsben ált. orvosi oklevelet is szerzett. 1909-ben megalapította az Állatorvosi Közlönyt, a Huszadik Század állandó munkatársa, egyik alapítója az Orsz. Radikális Pártnak (1918), a földreformtervezet kidolgozója. 1919 nyarán Bécsbe emigrált, 1921-ben hazatért, agrárszociológiával 310 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON foglalkozott. – Irod.: Városélelmezés és földreform (Bp., 1916) – Fm.: Réti E.: V. J. (Nagy magyar orvosok (Bp., 1954). Vámossy Zoltán (Pest, 1868. dec. 15. – Leányfalu, 1953. dec. 26.) orvos, farmakológus, egy. tanár, az MTA tagja (1920–1948, majd 1991-ben visszaállítva), az orvostud. kandidátusa (1952). 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1893-tól tanársegéd a bp.-i gyógyszertani int.-ben. 1898-ban magántanár, 1898ban a méregtan c. rk., 1914-től ny. r. tanára, 1917–1939-ben a gyógyszertan ny. r. tanára. 1909-től a M. Orv. Arch., 1924–1944-ben az Orv. Hetil. szerkesztője. Felfedezte a phenolphtalein hashajtó hatását, vizsgálta a máj méregtelenítő funkcióját és az ópium-alkaloidokat, törvényszéki orvosi vizsgálati módszert kísérletezett ki. – Fm.: Mérgek a mindennapi életben (Bp., 1900); Egy új hashajtó szerről (Bp., 1902); A máj méregvisszatartó képességéről (M. Orvosi Arch., 1904); A mérgezésekről (Bp., 1907); A vérvizsgálatról a büntetőjog szempontjából (Bp., 1907); Gyógyszertan (Mansfeld G.-val, Fenyvessy B.-val, Bp., 1912); IV. Magyar Gyógyszerkönyv (Bp., 1934) – Irod.: V. Z. (Orv. Hetil., 1954, 45. sz.). Váradi Mátyás (Sóvárad, 1638 – Kézdivásárhely, 1684) pap, orvos. Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, majd Leidenben, Utrechtben, Franekerben teológiát és orvostudományt tanult, az utóbbi helyen orvosdoktori és teológiai oklevelet szerzett (1669). Kolozsvárott Apáczai Csere János tanítványa volt. 1670–1680-ban Kézdivásárhelyen pap, 1672-ben esperes, 1680-ban viszont eltiltották a papi pályától, csak orvosként működött tovább. A himlőről, a kanyaróról és a tüdővészről írott munkái jelentősek voltak. – Fm.: Dissertatio theologia de votis... (Utrecht, 1667); Disputatio medica de variolis et morbilis... (Utrecht, 1667); Égő szövétnek avagy ragyogó fáklya... (Franeker, 1668); Disputatio Medica Inauguralis de Phthisi (Franeker, 1669) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (IV. köt., Bp., 1931); Herepai J.: Adattár XVII. sz.-i szellemi mozgalmaink történetéhez (II. köt., Szeged, 1966). Váradi Sámuel (Nagyenyed, 1773. – Nagyenyed, 1857. nov. 30.) orvos. Orvosi oklevelét 1804-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1804–1826-ban a bécsi szülészeti klinikán tanársegéd, 1827-től haláláig Nagyenyed városi orvosa. – Fm.: A tehén himlő (Bécs, 1802); Utasítás a selyem és eperfa tenyésztésére (Nagyenyed, 1842). Várterész Vilmos (Hunyaddobra, 1917. aug. 24. – Bp., 1972. máj. 24.) orvos, radiológus, sugárbiológus, az orvostud. kandidátusa (1959). 1942-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1942–1955-ben a bp.-i Eötvös L. Rádium és Röntgen Int.-ben, illetve az Orsz. Onkológiai Int.-ben (1951) segédorvos, 1953-tól főorvos. 1955-től a Sugárbiol. Int. igazgatója, 1963-tól 1972-ig az Orsz. Frédéric Joliot-Curie Sugárbiol.-i és Sugáreü.-i Kutatóint. igazgatója. Az ionizáló sugárzásnak a vérplazma térfogatára, az enzimekre, a folyadéktérre gyakorolt hatását kutatta. – Fm.: Strahlenbiologie (Bp., 1966); Az Orsz. Frédéric Joliot-Curie Sugárbiol.-i és Sugáreu.-i Kutatóint. 10 éve (Bp., 1967) – Irod.: Erdélyi M.: V. V. (Radiol. Közl., 1972, 2-3. sz.). Vásárhelyi Géza (Aranyosrákos, 1931. jan. 17. – Torda, 1988. márc. 23.) orvos, költő. Orvosi diplomáját 1956ban a kolozsvári orvosi egy.-en szerezte meg. 1956-tól haláláig körorvos Tordán. – Fm.: Viaskodás az angyallal (Bukarest, 1969); A 998. éjszaka (Bukarest, 1976); Azt már úgyis álmodtam (Bukarest, 1979); A tébolyult kalmár (Kolozsvár, 1982); Álomtalanul már az örök éjszaka (Bukarest, 1983); A nincsmiért madár (Bukarest, 1988) – Irod.: Szász J.: Álom és valóság V. G. költészetében (Igaz Szó, 1986, 12. sz.). Veleczky János (Pest, 1786. okt. 11. – Bécs, 1854. máj. 12.) orvos, sebészmester. A pesti egy.-en tanult 1805től, 1807-ben sebészmesteri oklevelet nyert, majd 1811-ben sebészdoktorrá avatták. 1807-ben a sebészeti tanszéken tanársegéd, 1811-ben adjunktus, 1812–1816-ban az elméleti sebészet h. tanára, 1816-–1847-ben r. tanára. Az 1933–1934-es tanévben az egy. rektora. Nyugdíjba vonulásakor királyi tanácsosi címet kapott. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896). Velits Antal (Szécsény, 1855. márc. 14. – Bp., 1915. febr. 15.) orvos, orientalista. 1879-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1879–1885-ben Egyiptomban, Algírban és Törökországban keleti nyelveket és történelmet tanult. 1885-től Bp.-en magánorvos, az Orsz. Levéltár és a bécsi Birod. Levéltár törökkori okleveleit, kincstári jegyzékeit tanulmányozta, fordította le. – Fm.: Török levelek a kismartoni levéltárból (Tört. Tár., 1885); Magyarországi török kincstári defterek 1543–1639 (I–II. köt., Bp., 1886, 1890); Über die Urquelle aller Sprachen (Leipzig, 1900); Ueber Ursprung und Urbedeutung der Wörter (Bp., 1904); Nyelvegység és hangutánzás. Rendszertani tanulmány (Bp., 1905); Versuch eines natürlichen Systems in der Etymologie (Breslau, 1905); Onomatopöie und Algebra (Eine etymologische und sprachphilosophische studie, Bp., 1909). Velits Dezső (Kolozsvár, 1860. ápr. 28. – Pozsony, 1921. febr. 7.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1885-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1885–1890-ben a szülészeti klinika tanársegédje, 1890-ben a pozsonyi Bábaképző igazgatója lett. Megszervezte a pozsonyi poliklinikát, ahol Semmelweis tanait igyekezett meghonosítani. 1914-ben a szervezés alatt álló pozsonyi egy. orvosi karán a szülészet ny. r. tanárává nevezték ki, 311 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON 1910–1918-ban a Pozsonyi Áll. Kórház igazgatója. – Fm.: A szénsav és éleny hatása az emlős-szív működésére (Kolozsvár, 1882); A pozsonyi m. kir. bábaképezde 1873–1895 (Pozsony, 1895); Az ovariotomia eredményeiről (Bp., 1906); A máj- és vese-echinococcus a nőgyógyászat körében (Bp., 1906); Védekezés háború idején a fertőző betegségek ellen (Pozsony, 1915) – Irod.: Scipiades E.: Emlékezés V. D.-ről (Pécs, 1925). Vendég Vince (Kéménd, 1903. aug. 27. – Marosvásárhely, 1974. júl. 7.) orvos, egy. tanár. 1928-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931-től uo. az élettani int.-ben tanársegéd Pekár Mihály mellett, 1938-ban magántanár. 1936–1940-ben a pécsi fül-orr-gégészeti klinikán dolgozott, szakképesítést szerzett. 1940–1946-ban a kolozsvári fül-orr-gégészeti klinikán adjunktus, 1946-tól a marosvásárhelyi orvosi karon egy. tanár. Kutatási területe a fül-orr-gégészeti betegségek patológiája volt, nagy elismerést váltottak ki a herpes zoster oticusra vonatkozó megállapításai. – Irod.: Surján L.: V. V. (Fül-Orr-Gégészet, 1974, 3. sz.). Venkei Tibor (Szeged, 1906. okt. 19. – Bp., 1983. febr. 17.) orvos, onkológus, bőrgyógyász, az orvostud. doktora (1964). 1930-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1930-tól a szegedi bőrklinika munkatársa, 1933–1939-ben több alkalommal ösztöndíjas Bécsben és Párizsban. 1940-ben magántanár. 1940– 1943-ban Szatmárnémetiben, 1943–1944-ben Nagyváradon, 1944–1945-ben a Szent János Kórházban működött. 1945–1950-ben a bp.-i Magdolnavárosi Kórház bőrgyógyász főorvosa. 1950–1954-ben alezredesi rangban katonaorvos. 1954-től az Orsz. Onkológiai Int. főorvosa, 1968-ban c. egy. tanár, a SZOTE előadója. Kutatási területe az onkodermatológia. 1955–1966-ban szerkesztette a Dermatológiai Szle c. szaklapot. Több tud. társaság tagja. – Fm.: Early diagnosis, pathohistology and treatment of malignant tumours of the skin (Sugár J.-sal, Bp., 1965); A bőrrák korai diagnózisa és kezelése (Bp., 1978) – Irod.: Simon M.: V. T. (Bőrgyógy. és Venerol. Szle, 1983, 59. sz.). Verebélÿ László (Trencsén, 1841. júl. 5. – Bp., 1922. jún. 4.) orvos, sebész. Orvosi oklevelét és sebészeti képesítését 1865-ben a pesti orvosi karon szerezte meg. 1867-ben a pesti sebészeti klinikán tanársegéd, 1870ben magántanár, 1870-től a Stefánia Gyermekkórház főorvosa. Gyermeksebészettel és a sebek higiéniájával foglalkozott. – Fm.: Empyema sebészi kezelése körül tett tapasztalatok (Gyógyászat, 1869); Végtagok ízületi csonkolásáról (Orv. Hetil., 1871); Elsődleges osteomyelitis és periostitis infectiosa (Gyógyászat, 1891); Köldökzsinórsérv (omphalocele cong.) műtéttel gyógyult esete (klny. az Orv. Hetil.-ból., Bp., 1900). Verebélÿ Tibor (Bp., 1875. jan. 28. – Bp., 1941. márc. 28.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1922, r. 1935). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1900–1901-ben a bp.-i kórbonctani int. munkatársa, 1901-től a sebészeti klinika tanársegédje, illetve adjunktusa. 1906-tól a Stefánia Kórház főorvosa is. 1908-tól a fertőzéses sebészeti betegségek magántanára, 1913-ban rk. tanár, 1914-ben a sebészet ny. r. tanára, a III. sz., majd az I. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1938–1939-ben az egy. rektora. Sebészi patológiával, ér- és idegsebészettel, csontdaganatok, gyomor- és hasnyálmirigy-betegségek sebészi kezelésével foglalkozott. Jelentős iskolát nevelt fel. – Fm.: Darwin élete és tanai (Bp., 1909); A sebészet tankönyve (I–III. köt., társszerzőkel, Bp., 1910–1911); A lép sebészete (Bp., 1924); Az alkat sebészi jelentősége (Bp., 1927); A szemüreg sebészete (I–II. köt., Bp., 1930–1931); Sebészklinikai előadások (I–IV. köt, Bp., 1930–1934); A hasnyálmirigy kór- és gyógytana (Bp., 1935); A daganatok szerepe az életfolyamatok szabályozásában (Mat. ésTerm. tud Ért., 1937); A csontok pusztulásos betegségei (Bp., 1939) – Irod.: Hüttl T.: Megemlékezés V. T. 25 éves tanári évfordulójára (Orvosképzés, 1940); V. T. (MTA Almanach, 1941); Pommersheim F.: V. T. (Gyógyászat, 1941); Hidvégi J.: V. T. emlékezete (Orv. Hetil., 1991). Vereby Károly, Röhlich (Vereb, 1900. nov. 19. – Pécs, aug. 20.) orvos, egyetemi tanár. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-től a pécsi orvosi karon működött, 1924-től az anatómiai int.-ben tanársegéd, 1930-tól adjunktus. 1931-ben a szövettan magántanára, 1944-től az anatómia ny. r. tanára, az anatómiai int. igazgatója. Kórbonctannal, szövettannal és kísérletes fejlődéstannal foglalkozott. – Fm.: A szövettan alapvonalai (Pécs, 1935, 1939) – Irod.: A pécsi egyetem orvosi karának története 1365–1965 (Pécs, 1965). Veress Elemér (Kolozsvár, 1876. jan. 4. – Szeged, 1959. márc. 31.) orvos, egy. tanár. 1899-ben Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét, 1900-tól uo. az élettani int. munkatársa, 1906-ban magántanár, 1911-ben az élettan rk. tanára, 1913-ban ny. r. tanár. 1919-ben Bp.-re kapott meghívást, de a Tanácskormány ezt érvénytelenítette. 1921-től Szegeden ny. r. tanár, az élettani int. igazgatója., 1931–1932-ben az egy. rektora. 1946-ban nyugdíjba vonult. – Fm.: Az élettan tankönyve (Bp., 1913); Az izomnak meleggel előidézhető merevségéről különös tekintettel a merevedő izom élettani tevékenységére (Bp., 1922) – Irod.: Csinády J.: V. E. (Kísérl. Orvostud., 1959, 11. sz.). Veress Ferenc (Bukarest, 1877. ápr. 23. – Bukarest, 1957.) orvos, egy. tanár. 1902-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1902-től gyakornok, 1905-től a bőrgyógyászati klinikán tanársegéd, 1910312 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON ben egy. magántanár, 1918-ban előbb a pozsonyi, majd még ebben az évben a kolozsvári orvosi karon a bőrgyógyászat ny. r. tanára. A kolozsvári egy.-mel együtt Szegedre menekült, de 1922-ben lemondott állásáról, és Kolozsvárott magánorvos lett, majd az 1940-es évek végén Bukarestben élt. Hasi sebészettel, antiszeptikumokkal, pajzsmirigybetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A pellagráról (Kolozsvár, 1905); A tüdőshyphilis (Kolozsvár, 1909); Kozmetika orvosok részére (Kolozsvár, 1913) – Irod.: Szodoray L.: A magyar dermatológia története (Bp., 1959). Vertán Emil (Kézdivásárhely, 1883. aug. 13. – Pécs, 1942. ápr. 18.) orvos, sebész. 1907-ben a bp-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1908–1910-ben a kolozsvári sebészeti klinikán dolgozott, 1911-től a Pécsi Városi Kórház alorvosa, 1917-től főorvosa, 1924-től a pécsi orvosi kar gyermekklinikáján a sebészeti oszt. főorvosa, 1930-ban magántanár. 1931-ben a Janus Pannonius Társaság alapítója, 1939-ben eü. főtanácsos. – Fm.: Szárított pajzsmirigy-készítményeknek, amelyek az összes hormonokat tartalmazzák, gyógyhatása a strumákra (Bp., 1938) – Irod.: V. E. (Gyógyászat, 1942, 11. sz.). Verzár Frigyes (Budapest, 1886. szept. 16. – Arlesheim bei Basel, Svájc, 1979. márc. 13.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (1973). Orvosi oklevelét 1908-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. Tanulmányai befejezése után az egy.-i élettani int. munkatársa, 1914-ben magántanár. Az első vh. alatt katonaorvos. 1919-ben kinevezték az akkor megnyílt debreceni tudományegy. orvosi karára az élettan rendes professzorává, hamarosan a kórélettani intézetet is vezette. 1929-ben Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta a tihanyi Biol. Kutatóint. megszervezésével és irányításával, de 1930-ban meghívták a bázeli egy. élettani int.-nek vezetésére és az élettan nyilvános rendes professzorának. Tíz évig dolgozott úgy, hogy ellátta a tihanyi intézet vezetését, egyidőben volt Bázelben és Debrecenben egy. tanár. Tihanyban kiváló kutatói gárdát szervezett (Entz Géza, Gelei József, Varga Lajos, Szent-Györgyi Albert). Bázelben 1956-ig dolgozott. Nyugalomba vonulása után megszervezte a bázeli Kísérleti Gerontológiai Kutatóin.-et. A Nemzetk. Gerontológiai Társ. főtitkári tisztségét is betöltötte. Tevékenyen részt vett a WHO táplálkozásprogramjának kidolgozásában, ő lett e tervezet vezetője. Hosszú időt töltött Peruban, Bolíviában, Argentínában. Venezuelában. megszervezte a caracasi egy. preklinikai oktatását. Kutatási területe volt az izomélettan, a bélből eredő felszívódás, a hormonok és a vitaminok közötti kapcsolat, az endokrin mirigyek működése. Új megállapításokat tett az öregedési folyamat lényegére vonatkozóan. Számos magyar és külföldi társaság tagja volt. Foglalkozott orvostörténelemmel is. – Fm.: Életről, betegségekről és halálról (Bp., 1924); Die Funktion der Nebennierenrinde (Bazel, 1939); Theorie der Muskelkontraktion (Bazel, 1943); Lectures on experimental gerontology (Springfield, 1963); Absorption from the intestine (New York, 1967) – Irod.: Szállási Á.: V. F. (Orv. Hetil., 1979, 36. sz.); Rex-Kiss B.: Adatok V. F. életművéhez (Orv. Hetil., 1981). Verzár Gyula (Gyulafehérvár, 1886. márc. 27. – Debrecen, 1960. jún. 18.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956). Orvosi oklevelét 1910-ben a bp.-i orvosi karon szerezte, 1910-től a Szent László és a Rókus Kórházban dolgozott, 1912–1921-ben a bp.-i fülészeti klinikán tanársegéd. 1922-ben magántanár, 1923-tól a főorvos a Kereskedelemi Kórházban, 1927-től a debreceni orr-fül-gégészeti klinika oszt. vezetője. 1930-ban c. rk. tanár, 1931-ben ny. rk. tanár, 1935-ben ny. r. tanára, a klinika igazgatója. Elsősorban a fülészeti sebgyógyulással kapcsolatban végzett kutatásokat, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Irod.: Jakabfi I.: V. Gy. (Fül-Orr-Gégegyógyászat, 1960, 6. sz.). Veszelszki Antal (Sopron, 1730 körül – Óbuda, 1798. ápr. 29.) orvos, botanikus. Előbb gazdatiszt, majd könyvkereskedő volt, orvosi oklevelét 1771-ben a bécsi egyetem orvosi karán szerezte meg. Flórakutatással, botanikával és méhészettel foglalkozott. – Fm.: A magyarországi méhtartás rövid tudománya (Vác, 1782); A növény-planták országából való erdei és mezei gyűjtemény... (Pest, 1798); Házi orvosságok (Vác, 1801) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Veszprémy Dezső (Sajószentandrás, 1871. márc. 1. – Szeged, 1924. máj. 24.) orvos, egy. tanár. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1895-től az ottani belklinikán gyakornok, 1897-től a kórbonctani int.-ben tanársegéd. 1903-ban magántanár, 1911-ben c. rk. tanár, 1914–1919-ben Kolozsvárott, 1919–1924-ben Szegeden a kórbonctan ny. r. tanára, 1923–1924-ben az egy. rektora. Daganatokkal, kórszövettannal, bakteriológiával és a központi idegrendszer betegségeivel foglalkozott. Munkásságáért Mészáros-díjat kapott. – Fm.: A malária (Jancsó M.-sal, Kolozsvár, 1903) - Irod.: Buday K.: V. D. (Orv. Hetil., 1924); Entz B.: V. D. (Gyógyszerészet, 1924). Vezza Gábor (? – Buda, 1799. jan. 9.) országos főorvos. 1779–1780-ban a budai orvosi kar igazgatója, azelőtt katonaorvos. 1787-ben országos főorvos, a pesti és budai kórházak igazgatója. A Helytartótanács ülnöke, az eü.oszt. vezetője. – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Végh Pál (Bp., 1906. dec. 23. – Bp., 1974. máj. 4.) orvos, belgyógyász. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1955-ben a debreceni I. sz. belklinika munkatársa. 1936-tól tanársegéd, 1942-ben magántanár, 1946-ban adjunktus. 1955-től a Semmelweis (Rókus) Kórház főorvosa. Elsősorban hematológiával, máj- és epebetegségekkel foglalkozott. – Fm.: A máj- és epebetegségek kór- és gyógytana (Bp., 1943); Belgyógyászat (kompendium az Ápoló- és Nővérképző Int. hallgatói számára, Debrecen, 1947) – Irod.: V. P. (Pest Megyei Hírlap, 1974. máj. 27.). Véghelyi Péter (Bp., 1908. – Bp., 1986. dec. 22.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. doktora (1958). 1933ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1986-ban a bp.-i I. sz. gyermekklinika munkatársa, 1946-ban magántanár. Előbb parazitológiával, majd a háború után az éhezés okozta sorvadásos betegségekkel foglalkozott. Új módszert dolgozott ki a sorvadásos és kiszáradásos gyermekek kezelésére. Vizsgálta a fehérjehiányos és sokkos állapotokat. Elmélyült kutatója volt a születés előtti fejlődési állapotoknak. 1947– 1949-ben szerkesztette az Paediatrica Danubiana, 1951–1986-ban a Acta Paediatrica Hungarica c. folyóiratot. 1966–1982-ben a M. Pedatriai Társ. elnöke, több szakmai szótár szerkesztője. – Fm.: A mestersége hibernatio (Bp., 1959); Gyerekgyógyászati vademecum (szerk., Bp., 1975); Perinatal medicina (szerk., I–II. köt., Bp., 1978) – Irod.: Berta L.: V. P. (Orv. Hetil., 1978, 14. sz.) Vértes Imre (Debrecen, 1905. ápr. 12. – Bp., 1986. júl. 16.) gyógyszerész. Strasbourgban 1927-ben gyógyszerészi, 1928-ban doktori oklevelet szerzett. 1928–1942-ben Nagykárolyban gyógyszerész, 1942–1943ban katonai gyógyszerész. Átszökött a szovjet csapatokhoz, partizán parancsnok lett. 1945-től hivatásos katona, 1951–1953-ban Hadtörténeti Levéltár parancsnoka, 1953–1956-ban koholt vádak alapján börtönben volt, 1956ban rehabilitálták. 1956-tól a Főv. Gyógyszertári Közp. gyógyszerésze, 1960-tól igazgató. 1958-tól az ENSZ kábítószer-bizottságában magyar küldött, a Nemzetk. Kábítószer-ellenőrző Testület tagja. – Irod.: Vitkóczy M.: V. I. (Gyógyszerészet, 1986, 333. 1.). Vidákovits Kamilló (Újmoldva, 1879. jan. 18. – Szeged, 1967. aug. 6.) orvos, sebész, egy. tanár. 1903-ban hajóorvos, hiv. katona. 1909–1920-ban a kolozsvári sebészeti klinikán tanársegéd, 1921-től a szegedi sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár. 1914-ben magántanár, 1920-ban ny. r. tanár. Elsősorban hasi és mellkasi sebészettel és műtéttannal foglalkozott. – Fm.: A végbél gyulladásos sebészeti bántalmai (Bp., 1914); Az epekövek korai műtétjéről (in: Rigler-emlékkönyv, Szeged, 1926) – Irod.: V. K. (SZOTE Almanach, Szeged, 1971). Vidor Zsigmond (Nagykálló, 1835. okt. 7. – Bp., 1908. márc. 1.) orvos, szemész. Orvosi oklevelét 1860-ban a pesti orvosi karon szerezte meg, 1861–1862-ben Bécsben tanult, Jäger prof. gyakornoka volt. 1862–1901-ben a fővárosban gyakorló orvos, szemész. 1868-tól a pesti Szegény Gyermek Kórház, 1871-től pedig a pesti Izraelita Kórház szemész főorvosa. 1871-től szerkesztette az Orv. Hetil. Szemészet c. mellékletét. Lefordította Stellwag Gyakorlati szermészet (Pest, 1868) c. munkáját. – Fm.: Rückblick auf die im Pester Kinderspitale vom l. Jänner 1869 bis 31 Deczember 1871. behandelten Augenkrankheiten (Bp., 1883) – Irod.: Schächter M.: V. Zs. Emlékbeszéd (Bp., 1910); Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954). Vikol János (Karcag, 1911. szept. 8. – Genf, 1970. okt. 27.) orvos, államtitkár. 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1935–1945-ben hivatásos katona, kiváló kardvívó. 1943-tól a szovjet hadsereg kötelékében harcolt. 1945–1955-ben a Népjóléti-, majd az Eü. Min. államtitkára, 1955–1958-ban uo. főosztályvezető. 1958–1959-ben az István Kórház igazgatója. 1958–1966-ban az Orsz. Onkol. Int. főigazgatója, 1966–1970-ben az WHO rákellenes szekcióját vezette. Egészségügyi szervezéssel és endoszkópos vizsgálatokkal foglalkozott. – Fm.: Huszonöt év a rákellenes küzdelem szolgálatában (szerk., társszerzőkkel, Bp., 1963, angolul: 1966); Onkológiai jegyzet (társzerzőkkel, Bp., 1966) – Irod.: Rodé J.: V. J. (Népegészségügy, 1971, 1. sz.). Vilmon Gyula (Alsóhámor, 1897. márc. 31. – Bp., 1966. ápr. 6.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1961), Kossuth-díjas (1948). 1927-ben Bp.-en szerzett orvosi oklevelét, 1932-től Salgótarján, 1939-től Nyitra vm., 1941-től Bács-Bodrog vm. tiszti főorvosa. 1943-tól a Belügymin. kórházi osztályán dolgozott, 1945-től a Népjóléti, 1951-től az Eü.-i Min. főosztályvezetője, 1956-tól min. helyettes. 1960-tól a szegedi orvosegy. tanára. Közegészségüggyel, járványüggyel, település-egészségüggyel foglalkozott. Fodor József- és Bugát Pál-emlékéremmel tüntették ki. – Fm.: A higiéne tankönyve (Bp., 1960); Településegészségügy (jegyzet, Bp., 1962); Élelmezésügy és gyógyszerügy (jegyzet, Bp., 1962); A magyar egészségügy szervezete és feladatai (egy. jegyzet, Bp., 1962) – Irod.: Tóth B.: V. Gy. (Orv. Hetil., 1966. máj. 1.); Buga L.: Emlékezés V. Gy.-ra (Népegészségügy, 1966). Viola József (Marosvásárhely, 1770. márc. 15. – Moldva, 1849.) orvos, román fejedelmi orvos, az MTA tagja (lev. 1838). Orvosi oklevelét 1796-ban szerezte meg a pesti orvosi karon. Katonaorvos lett, a törökök ellen 314 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON harcolt. 1801-ben Erdélyben, 1806-tól Bukovinában folytatott orvosi gyakorlatot. 1808–1834-ben Sturdza román fejedelem udvari orvosa, Moldva főorvosa, az összes moldvai katonai kórház felügyelője (főkormányzója) volt. Jelentős romániai (moldvai) birtokokat szerzett. – Fm.: Diaetik für einen Regenten (Jassy, 1833); A moldvai magyar népköltés (Tudománytár, 1840) – Irod.: V. J. (MTA Almanach, 1863); Petrik M.: V. J. (M. Könyvészet, 1886–1900); V. J. (Akad. Ért., 1906); Bisztray K.: A régi Erdély (Bp., 1948). Vizkelety Gyula (Szombathely, 1907. dec. 12. – Bp., 1974. febr. 28.) orvos, urológus-sebész. 1933-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1933–1938-ban a Rókus Kórházban segédorvos, 1938-tól az urológiai klinikán tanársegéd, 1942–1944-ben katonaorvos 1946-tól a II. sz. sebészeti klinika urológiai ambulanciáját vezette. Elsősorban diagnosztikával, vizsgálati metodikával foglalkozott. Ő szerkesztette az 1939-ben bevezetett retrospektív citoszkópot, azt a modern urológiai vizsgálóeszközt, amely nemzetközi hírnevet szerzett a számára. – Fm.: Új rendszerű retrospektiv cytoskop (M. Urol., 1939, 4. sz.); Ureterkövek eszközös eltávolítása (M. Sebészet, 1955, 2. sz.); Húgykőanalysis gyors mikroeljárással (Orv. Hetil., 1964, 48. sz.) – Irod.: V. Gy. (M. Sebészet, 1974, 3. sz.).

29. W Wachtel Dávid (Nagykanizsa, 1807 – Buda, 1872. márc. 16.) orvos, egy. tanár. 1833-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1834-től Temesvárott kincstári orvos. 1840-ben megalapította a Temesvári Orvosegyesületet, javasolta az országos orvos-gyógyszerészi társaság megszervezését. 1859-ben a Soproni Helytartóság eü.-i oszt.-nak a vezetője, 1861-ben Heves vm. főorvosa, 1862-től a pesti orvosi karon az általános kórtan és gyógyszertan ny. r. tanára. 1871-ben nyugdíjba vonult. 1850–1860-ban szerkesztette a Zeitschrift f. Natur- und Heilkunde in Ungarn c. folyóiratot. Lefordította Hippokratész aforizmáit (Temesvár, 1843). – Fm.: Mors physiologice disquisita (Buda, 1833); Ungarns Kurorte... (Oedenburg, 1859) – Irod.: Rózsay J.: W. D. (Gyógyászat, 1872, 12. sz.). Wagner Dániel (Breznóbánya, 1800. jún. 1. – Bp., 1890. jan. 10.) gyógyszerész. 1821-ben Pesten, 1825-ben Bécsben is gyógyszerészi oklevelet szerzett, az első magyar gyógyszerészdoktor. 1825–1834-ben Bécsben az egy. gyógyszertani int.-ben dolgozott, 1834-ben Pesten gyógyszertárat nyitott. 1848 áprilisától az Ipari- és Kereskedelmi Min.-ban működő eü.-i osztályon a gyógyszerészeti ügyek előadója, eü.-i tanácsos. A Term. Tud. Társulat (1841) egyik alapítója, a törvényszéki kémiai vizsgálatok meghonosítója Mo.-on. – Fm.: Pharmaceutisch medizinische Botanik (Wien, 1828); Selectus Medicamentum (Buda, 1839); Magyarországnak közgazdaságilag nevezetes termékeiről (Buda, 1844) – Irod.: Halmai J.: Id. dr. Zólyomi W. D. emlékezete (Pápa, 1936); Szőkefalvy-Nagy Z.: Az első magyar vegyészdoktor W. D. (Eger, 1965). Wagner János (Komárom, 1811. júl. 18. – Bp., 1889. jan. 2.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. 1835-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1835-től a pesti orvosi karhoz tartozó orvos, 1847-től a dietetika rk. tanára, 1848tól az általános kór- és gyógyszertan ny. r. tanára, 1861–1863-ban a belgyógyászat tanára a sebészi tanfolyamon, 1864–1888-ban az orvosképzésben is. 1841–1846-ban az Orvosegyes. titkára, 1846–1862-ben elnöke. A hazai klinikai szemlélet egyik megalapozója, a pesti orvosi iskola egyik vezetője. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de gastromalacia (Bécs, 1835); A kisded aszályról (Orv. Tár, 1841); Chemische-pharmaceutische Abhandlung über das Magnesium und Quecksilberycanat (Ofen, 1843) – Irod.: Ujfalussy J.: W. J. (Orv. Hetil., 1889); Ángyán B.: Megemlékezés W. J.-ről (Orvosegy. Évk., 1891, Bp., 1892). Wald Béla (Bp., 1904. szept. 21. – Bp., 1960. jan. 31.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1952). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon 1928–1930-ban a bp.-i Zsidó Kórházban röntgenológus, 1930–1945-ben Hollandiában dolgozott. 1945-ben hazatért. 1951-ben alapítója az Orsz. Onkol. Int.-nek, 1951– 1960-ban igazgatója, az onkológiai gondozó hálózat megszervezője. A röntgensugarak gyulladásellenes hatását, az extracelluláris folyadéktér sugárzás általi befolyásolását, a röntgensugárzás biológiai hatásait vizsgálta. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Általános onkológia (Bp., 1953); Röntgenológia (társszerzővel, Bp., 1954) – Irod.: Weilné Leichner Zs.: W. B. (Magyar Radiológia, 1960, 2. sz.). Waltner Károly (Bp., 1894. júl. 20. – Szeged, 1981. aug. 18.) orvos, gyermekgyógyász. Oklevelét 1920-ban szerezte a bp.-i orvoskaron. A Fehér Kereszt Gyermekkórházban helyezkedett el. 1922-től a pécsi, 1924-től a szegedi gyermekklinikán tanársegéd, majd adjunktus. 1928-ban egy.-i m. tanár, 1933-ban c. egy.-i tanár. 1935– 1937-ben a gyulai Gyermekvédő Int. igazgatója, 1937–1947-ben a bp.-i Áll. Gyermekvédő Int. igazgató főorvosa. 1947 és 1960 között a szegedi gyermekklinika professzora. Tudományos munkássága a csecsemők és a gyermekek táplálkozásának vizsgálatára irányult. Kiemelkedőek az angolkórral és a nyomelem-kutatással kapcsolatos eredményei. Rádióelőadásaival (Anyák ötperce) jelentős szerepet játszott az eü.-i felvilágosításban.


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON – Fm.: A csecsemő helyes táplálása és gondozása (Bielek Tiborral, Bp., 1943, 1944); A rheumás láz (Czoniczer Gáborral, Bp., 1958) – Irod.: Boda D.: Dr. W. K. (Orv. Hetil., 1981, 42. sz.). Weber János (?, 1612 – ?, 1683) orvos, gyógyszerész. 1645-ben nyitott Eperjesen patikát mint okleveles gyógyszerész. 1661–1667-ben Eperjes főbírája, 1663-ben magyar nemességet kapott. Részt vett a Wesselényiféle összeesküvésben, ezért 1670–1675-ben börtönben volt, 1677–1682-ben ismét Eperjes főbírája. A Wesselényi-családnál orvosként is működött, bár azt, hogy tanulmányait hol és mikor végezte, nem tudjuk. – Fm.: Amuletum, azaz: Rövid és szükséges oktatás a Dög-halálról (Bártfa, 1645, németül 1644); Janus bifrons, seu speculum physico politicum (Lőcse, 1662); Lectio principum (Lőcse, 1665) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (III. köt., Bp., 1931). Weil Emil (Dombegyháza, 1897. febr. 19. – Bp., 1954. nov. 2.) orvos, politikus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1949). Orvosi oklevelét 1924-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően röntgenológusként működött. 1932-től a csepeli Weiss Manfréd Gyár üzemorvosa. 1928-tól a KMP tagja, 1936ban 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1945 után az Eü.-i Dolgozók Szakszervezetének a szervezője, főtitkára, az ETT elnöke, 1950–1953-ban washingtoni magyar nagykövet, 1953-tól a BOTE egészségügyi szervezés c. tárgyának ny. r. tanára. – Irod.: W. E. (Orv. Hetil., 1954, 46. sz., különszám). Wein Dezső (Bp., 1873. jan. 19. – Bp., 1944. jún. 15.) orvos, sportszervező. Orvosi oklevelét 1897-ben szerezte a bp.-i orvosi karon. Biztosítási és magánorvosként működött. 1894-ben szerzett először magyar bajnokságot szertornából, 1896-ban részt vett az első újkori olimpiai játékokon Athénban, de helyezést nem ért el. Az 1890es évek végétől a Magyar Tornaszövetség egyik vezetője, a sísport egyik meghonosítója. – Fm.: Kirándulás a Strázsára (Turisták L., 1891); Nemzeti kultúránk és testi nevelés (Bp., 1906). Wein Manó (Hacazsel, 1860. márc. 9. – Bp., 1917. szept. 21.) orvos. 1882-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1882-ben az I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, 1883–1903-ban a Rókus Kórház sebészorvosa, 1903-ban az Orsz. Betegsegélyező Egylet sebész főorvosa. 1907-ben a mindennapi sebészet egy. magántanára. Tüdősebészettel, sebészi műtéttannal, betegbiztosítási kérdésekkel foglalkozott. – Fm.: Mindennapi sebészet (I–II. köt., Bp., 1889–1890); A gümőkór fertőzés megállapítása és gyógyítása antitoxikus szerekkel (Bp., 1912). Welleczky János (Pest, 1786. okt. 11. – Bécs, 1854. máj. 12.) orvos, egy. tanár. 1809-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1810-ben a sebészet adjunktusa, 1812-ben h. tanár, 1814-ben rektor, 1815-től a sebészet ny. r. tanára. 1847-ben ment nyugdíjba. – Fm.: Sermo, quo instationis (Buda, 1834) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896), Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936). Wellmann Oszkár (Szászrégen, Erdély, 1876. okt. 8. – Bp., 1943. máj. 4.) orvos, állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1936, r. 1941). 1900-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, állatorvosi oklevelet 1897-ben kapott az Állatorvosi Főiskolán. 1897–1901-ben tanársegéd az Állatorvosi Főisk. élettani int.-ben, 1901–1905-ben gyakorló állatorvos, 1907-ben elsőként szerzett Mo.-on állatorvosdoktori oklevelet. 1910–1934ben az Állatorv. Főisk. állattenyésztési int.-nek ny. r. tanára. Élettannal, biokémiával, az állattenyésztés anyagforgalmi kérdéseivel és örökléstannal foglalkozott. Elsőként végzett állatok testén kvantitatív kémiai elemzéseket Mo.-on. Nagy jelentőségűek voltak rachitis-kutatásai. Felismerte az ásványi sók és vitaminok fontosságát, nagy mértékben hozzájárulva ezzel a hazai állattenyésztés fellendüléséhez. – Fm.: Vizsgálatok a Ca, Mg és P forgalmáról éhező állatokban (Bp., 1907, németül is); A tehéntej és a korrigált lefölözött tej kihasználása (Bp., 1913); Fiatal malacok anyag- és energia-forgalma malacelemzéssel egybekötött etetési kísérletek alapján (Bp., 1916, németül is); Általános állattenyésztéstan (I–II. köt., Bp., 1921–1928); Fiatal állatok anyagcseréje és energiaforgalma (Bp., 1925); Szarvasmarhák bírálata és törzskönyvelése (Bp., 1926); Magyarország állattenyésztése (Bp., 1926); Küllemtan (Bp., 1927); A borjú felnevelése (Bp., 1928); A rachitis kóroktana (Marek J.-fel, Bp., 1932); Tanulmányok az állati szervezet ásványi anyagforgalmáról (Bp., 1941– 1943) – Irod.: Marek J.: W. O. (Akad. Ért., 1943); Bartha P.: W. O. (Köztelek, 1943); Rapaics R.: A magyar biológia története (Bp., 1953); Baintner K.: Emlékezés W. O. professzorra (M. Állatorv. L., 1977); Szőllőssy G.: W. O. szakértői tevékenysége Törökországban 1932–1933-ban (M. Mezőg. Múzeum Közl., 1990–1991). Wellner Emil (Veszprém, 1907. okt. 14. – Bp., 1987. okt. 2.) orvos, szemész, az orvostud. kandidátusa (1969). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1937-ben a bp.-i I. sz. belklinikán gyakornok, 1937–1947-ben tanársegéd, 1947–1955-ben az I. sz szemklinikán munkatárs, 1961-ben másodállásban a stomatológiai int. belgyógyásza. 1963-ban tisztiorvosi vizsgát tett. 1937–1947-ben önállóan vezette a belklinika több osztályát, a haematológiai, a bakteriológiai és a szerológiai laboratóriumot. Kezdetben bakteriológiai, szerológiai, haematológiai és endokrinológiai kérdésekkel, 1947 után a stomatológia és a


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON szemészet határterületeivel foglalkozott. A szemészeti és stomatológiai klinikán megszervezte a laboratóriumot. –Irod.: W. E. (Orv. Hetil., 1987, 50. sz.). Wenhardt János (Pest, 1869. nov. 20. – Nyugat-Németország, 1959) orvos, egy. tanár. 1893-ban végzett a bp.-i orvosi karon, de egy esztendeig Münchenben tanult, oklevelét 1894-ben kapta kézhez. 1894-ben a Pasteurintézetben dolgozott, 1894–1904-ben az II. sz. belklinikán tanársegéd. 1905-ben magántanár, 1907–1921-ben a Rókus Kórház igazgatója. 1921-ben egy. rk. tanár, 1936-tól a pécsi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára. A Tuberkulózis és a Népegészségügy c. lapok szerkesztője. 1949-ben külföldre távozott. – Fm.: Gyógykísérleteka Röntgensugarakkal és azok némely hatásairól (Orv. Hetil., 1897); Maleum suboccipitale tüneteivel járó agydaganat (Orv. Hetil., 1897); A pestis elleni szérum és a Haffkine-féle ojtóanyag hatása a vérkeringési rendszerre (M. Orv. Arch., 1902); Ziemssen Vilmos Hugó (Bp., 1902) – Irod.: Pesti A.: Magyarország orvosainak évkönyve (Bp., 1907). Went István (Arad, 1899. márc. 20. – Debrecen, 1963. máj. 29.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952), az MTA lev. tagja (1948), Kossuth-díjas (1957). Orvosi oklevelét 1923-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1930-ban a kórélettan magántanára. 1926–1927-ben állami ösztöndíjasként Franciaországban szérumfehérje- és lipoid-anyagcsere vizsgálatokat végzett. 1927–1929-ben Rockefeller-ösztöndíjjal az USA-ban volt tanulmányúton, a Harvard School of Public Health élettani int.-ben. 1932-től haláláig a debreceni orvosi karon az élettan ny. r. tanára, az élettani int. igazgatója. Élettannal, kórtannal és immunológiával foglalkozott, közelebbről az anaphylaxiás shock patomechanizmusával, szintetikus hormonantigének kutatásával, coronaria reflexek vizsgálatával, a hisztaminazoprotein elméleti kutatásával és terápiás alkalmazásával stb. – Fm.: Általános kórtan (Preisz H.-val, Sántha K.-nal, Bp., 1939); A peripheriás vérkeringés idegrendszeri szabályozása (Bp., 1941); Élettan (Bp., 1946); Vérvételek, injekciók, punkciók, katéterezés és szondázás (in: A kísérleti orvostudomány vizsgáló módszerei, Bp., 1954); Immunokémia (Kesztyűs L.-dal, in: Allergia, Bp., 1959) – Irod.: Kesztyűs L.: W. I. (Orv. Hetil., 1963, 25. sz.); Lissák K.: W. I. (M. Tud. 1963). Wernischek János Jakab (Túroc vm., 1743 – Bécs, 1804. júl. 18.) orvos, botanikus. 1770-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán. Migazzi bíboros orvosa volt, de nevét botanikai munkái őrizték meg. A Genera plantarum c. munkájában a magyar flóra értékeit taglalta, kérte az ilyen adatok megküldését. – Fm.: Genera plantarum (Bécs, 1764); Beschreibung des rheumatischen Fibers... (Bécs, 1789) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Wertner Mór (Spáca, 1849. júl 26. – Párkány, 1921. jún. 8.) orvos, történész. 1872-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Pozsonyban, Szencen és Esztergomban körorvos. Kezdetben orvostörténelemmel, később genealógiai kutatásokkal foglalkozott. – Fm.: Die Pest in Ungarn (Lipcse, 1880); Orvosrégészeti tanulmányok (Bp., 1883); Historisch-genealogische Irrthümer (Bécs, 1884); Genealogie und Geschichte (Bécs, 1884); A középkori délszláv uralkodók genealógiai története (Temesvár, 1891); A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig (I.–II. köt., Temesvár, 1891–1892); Az Árpádok családi története (Nagybecskerek, 1892); IV. Béla magyar király története (Temesvár, 1893) – Irod.: H. J.: W. M. (Turul, 1918– 1921); hj.: W. M. (Tört. Szle, 1931); Zsinka F.: W. M. (Századok, 1922); Kapronczay K.: W. M. (Orv. Hetil., 1991). Weszelszky Gyula (Szlatina, 1872. máj. 10. – Bp., 1940. jún. 20.) orvos, egy. tanár. 1895-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerész, 1898-ban kémiadoktori oklevelet szerzett. 1896-tól a II. sz. kémiai intézetben Lengyel Béla tanársegédje, 1898–1937-ben a gyógyszerész-gyakornoki tanfolyam tanára. 1912-ben az anorganikus kémia egy. magántanára. 1918-tól az egy. radiológiai int. igazgatója. Radioaktivitással, a sugárzás gyógyhatásával és gyógyvízkutatással is foglalkozott. Emanációmérő módszert dolgozott ki forrásvizek analízisére. – Fm.: A keszthelyi Hévíz-tó termékeinek chemiai vizsgálata (Bp., 1911); A bp.-i hévvizek radioaktivitásáról és eredetéről (Bp., 1912); A radioaktivitás (Bp., 1917); Chemia (Bp., 1917); Rádium és atomelmélet (Bp., 1925); A juvenilis vizekről (Bp., 1927) – Irod.: Weber D.: W. Gy. emlékezete (Magyar Gyógyszertud. Ért., 1940). Weszprémi István, Csanády, Tsanádi (Veszprém, 1723. aug. 13. – Debrecen, 1799. márc. 13.) orvos, orvostörténész. A debreceni főiskolán Hatvani István tanítványa. 1752-től ösztöndíjjal Zürichben tanult, 1753ban Útrechtben, 1754–1755-ben Londonban végzett orvosi tanulmányokat, 1756-ban Utrechtben szerzett orvosi oklevelet. 1757-től 41 éven át Debrecen város főorvosa. Mária Terézia aranyéremmel tüntette ki. A 18. század egyik legnagyobb magyar polihisztora. Cáfolta a lélek halhatatlanságát. 1755-ben a pestis ellen védőoltást javasolt. Kórbonctani munkái úttörő jellegűek voltak. Hatalmas levelezéssel gyűjtötte az orvosok életrajzait, bibliográfiáit. Az eredményeként keletkezett négykötetes munkája a magyar és erdélyi orvosok életútját, szakmai tevékenységét dolgozza fel, de jegyzetanyagában hatalmas kultúrtörténeti adatár is helyet kapott. A M. Orvostört. Társ. W. I.-emlékérmet alapított. – Fm.: Tentamen de inoculanda peste (London, 1755); The Grand Question debated or an Essay to prove that the Soul of Man is not neither can it be immortal (Dublin, 1755); 317 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON Kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás (Kolozsvár, 1766); Succincta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia (I–IV. köt., Lipcse, 1774–1787, új kiadás: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza, Bp., 1960–1970) – Irod.: Sükösd M.: W. I. (Bp., 1958); Réti E.: Nagy magyar orvosok (Bp., 1959); Regöly-Mérai Gy.: Akik legyőzték a betegséget (I. köt., Bp., 1963). Wierzbicki Péter, Wierzbiczky (Galícia, 1794 – Oravica, 1847. febr. 5.) lengyel botanikus, gyógyszerész és sebészmester, tanár. Iskoláiról keveset tudunk. 1819-ben Magyaróváron dolgozott Liebbald Gyula Tamás mellett. 1820–1823-ban és 1824–1826-ban a keszthelyi Georgikonban a vegytan h., majd az állatgyógyászat r. tanára. 1826 után Oravicán bányaorvosként működött. Flórakutatással foglalkozott, feldolgozta a Hanság, Mosonmagyaróvár és Keszthely környékének élővilágát. Munkái kéziratban maradtak fenn. – Fm.(kéziratok): Elenchus plantarum (1837 és 1842); Verzeichnis derjenigen phanerogamen Pflanzen, welche im Banate seit dem Erscheinen von A. Rochel’s botanischer Reise in das Banat im Jahre 1835 von P. W. wildwachsend vorgefunden worden sind, 1845 (1835, 1845) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Gombocz E.: W. P. (Bp., 1940). Windisch János Teofil (Pozsony, 1689. aug. 16. – Pozsony, 1732. máj. 4.) orvos, botanikus. Előbb Erfurtban tanult medicinát, 1714-ben Jénában szerezte meg orvosi oklevelét. 1714-től Bazinban, 1718-tól Pozsonyban városi orvos. Az első gyermekorvosok egyike. Leírta Pozsony és környékének flóráját. Sajnos ez a kézirat elveszett (Flora pannonica seu Posoniensis). Az osztrák term. tud. akadémia tagjai sorába választotta. – Fm.: Disp. medica de morbo pathechiali epidemico (Jena, 1716) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936). Winkler Lajos (Arad, 1863. máj. 21. – Bp., 1939. ápr. 14.) gyógyszerész, vegyész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1896, r. 1922). 1885-ben a pesti orvosi karon gyógyszerész, 1889-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Az orvosi kar kémiai int.-ben dolgozott, 1890-ban tanársegéd, 1893-ban egy. magántanár, 1902-ben rk. tanár, 1909-ben az analitikai és gyógyszerészi kémia ny. r. tanára, az I. sz. Kémiai Tanszék vezetője. Analitikai kémiával, gázanalízissel, gravimetriával, víz- és gyógyszervizsgálatokkal foglalkozott. A „Winkler-féle jodometriális meghatározás”-sal világhírű lett. Az analitikai mérésekhez nagy pontosságú precíziós műszereket szerkesztett, az ún. „kehelytölcsérekben való szűrés”-sel és a javítószámok bevezetésével a súlyelemzést új alapokra helyezte. Vizsgálta a gázok oldószerekben való abszorpciókoefficiensét, elsőként állapította meg a gázok oldhatósága és belső súrlódása közötti összefüggést. A korszerű gyógyszerészképzés egyik hazai megteremtője. 1895–1896-ban szerkesztette a Chemiai Folyóiratot, három évtizeden át a Magyar Gyógyszerészeti Közl. főmunkatársa, 1964-ben tiszteletére emlékérmet alapítottak. – Fm.: A vízben feloldott oxigén meghatározása (Bp., 1888); Zsebkommentár a Magyar Gyógyszerkönyv chemiai részéhez (Bp., 1892); Trink- und Brauchwasser (in: Chemisch-technische Untersuchungsmethoden, Berlin, 1905, 1911, 1921); Gyógyszerészi chemia (Bp., 1902-1903); Feladatok a chemiai gyakorlatokhoz (Bp., 1902); A gázok absorptiocoefficienseinek a hőmérséklettől való változásának törvényszerűségéről (Mathem. és Term. tud. Ért., 1906); Feladatok könyve a gyógyszerészi chemiai gyakorlatokhoz (Bp., 1914); Untersuchungsverfahren für das chemischen Laboratorium (I–II. köt., Stuttgart, 1936) – Irod.: Széki T.: Gyászbeszéd W. L. r. tag ravatalánál (Akad. Ért., 1939); Rom P.: W. L. (Gyógyszerészet, 1954); Schulek E.: W. L. (M. Tud., 1960); Szász Gy.: W. L. (Gyógyszerészet, 1963, 7. sz.); Szabadváry F.: W. L. (Bp., 1975); Kempler K.: W. L. emlékezete (Orv. Hetil., 1989). Winterl József Jakab (Steyr, Ausztria, 1739. ápr. 15. – Pest, 1809. nov. 23.) orvos, egy. tanár. 1764-ben a bécsi orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, majd 1766-ban bölcsészeti doktorátust is nyert. 1764–1767-ben bécsi orvos, 1767–1770-ben a felső-magyarországi bányavárosok főorvosa. 1770-ben a nagyszombati egy.-en a kémiai és a botanikai tanszéken ny. r. tanár. Mindvégig ezen a magyar egy.-en fejti ki működését. A dualisztikus kémiai módszerek híve, elsőként foglalkozott elektrokémiával, neves ásványvíz elemző, a szemléltető botanikaoktatás híve. 1784-ben Pesten megalapította az egy. botanikus kertet, az alföldi gyümölcstermesztés megalapozója. Jeles flórakutató, Linné növényrendszertanának követője. – Fm.: De metallis dubiis (Bécs, 1770); Systematis chemici (Tyranviae, 1773); Index horti botanici Tyrnaviensis (Tyrnaviae, 1775); Index secundus horti botanici Universitatis quae Pestini est (név nélkül, Pest, 1788); Die Kunst, Blutlauge und mehrere zur Blaufärberei dienliche Materialien in Grossen zu bereiten und solches zur Blaufärberei anzuwenden (Bécs, 1790); Über das Brownische System (Ofen, 1798); De aqua soteria thermarum Budensium (Buda, 1804) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); Szőkefalvi-Nagy Z.: W. J. J. a pesti orvoskar első kémiai tanára (Gyógyszerészet, 1960); Halmai J.: A nagyszombati egyetem vegyészbotanikus professzora (Orv. Hetil., 1964, 34. sz.). Winternitz Arnold (Klein-Tomanin, Cseho., 1872. aug. 2. – Bp., 1938. nov. 25.) orvos, sebész, egy. tanár. 1896-ban szerezte orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1896–1897-ben a kórbonctani int., 1897–1901-ben a 318 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON sebészeti klinika munkatársa. 1901–1911-ben a Stefánia, 1911-1919-ben a Telep u., 1919-től az István Kórház főorvosa. 1906-ban magántanár, 1915-ben c. rk. tanár. Sebészeti kórtannal, tuberkulózissal, mellkasi és agysebészettel foglalkozott. – Fm.: A nyak sebészi bántalmai (Bp., 1901); Az ectopia vesicae és annak műtéti kezelése (Bp., 1901); A tüdőgümőkór sebészi kezelése (Gyógyászat, 1924) – Irod.: Vámossy Z.: W. A. (Orv. Hetil., 1938); Shcischa L.: W. A. (Orv. Hetil., 1964, 16. sz.). Wittmann István (Bp., 1909. aug. 20. – Bp., 1989. jún. 20.) orvos, gasztroenterológus, egy. tanár (1972). 1933ban a bp-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1933–1945-ben a bp.-i Szabolcs utcai kórház orvosa, 1945 után különböző kórházakban főorvos. 1948–1956-ban katonaorvos, 1951–1953-ban a koreai m. kórházban szolgál. 1956–1959-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, 1960–1974-ben a Vas u.-i Balassa János Kórház, 1974– 1977-ben a János Kórház oszt. vezető főorvosa. A modern magyar gasztroenterológia megteremtője, az endoscopos centrum kialakítója. A gasztroenterológiát a belgyógyászat önálló szakágává tette. A videoendoszkópos módszer kidolgozója. A gasztroenterológus szakorvosi képzés elindítója. 1966–1970-ben a M. Gastorenterológiai Társ. főtitkára, 1970–1983-ban elnöke. Számos külföldi és hazai társáságnak, szerkesztő bizottságnak a tagja. – Fm.: A laparoskopia atlasza (I–II. köt., Bp., 1965). Wittmann Lázár (Apaj, 1846. nov. – Bp., 1887. szept. 19.) orvos, egy. tanár. Orvosi tanulmányait a pesti egy.en végezte, ahol 1870-ben orvosi, 1871-ben sebész-, szülész- és szemészmesteri oklevelet szerzett. 1871–1877ben segédorvos a szegény gyermekek kórházában. Közben Schordann-ösztöndíjjal egy évig külföldi tanulmányúton járt. 1874-től az Orsz. Közp. Védhimlő Int. igazgatója, 1977-ben a védhimlőoltás tana tárgykör magántanára. Szakcikkei az Orv. Hetil.-ban (1871–1874) jelentek meg. – Fm.: A gyermekápolás rövid kézikönyve tekintettel a hazai viszonyokra (Bp., 1876). Wix György (Bp., 1924. márc. 11. – Bp., 1965. aug. 29.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1963), az orvostud. kandidátusa (1963). 1947-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1947-től a bp.-i egy.-i gyógyszertani int.-ben, 1950-től a Közp. Biokémiai Kutató Int.-ben dolgozott. Mikrobiológiával, enzimkutatással, gyógyszertechnológiával, foglalkozott. Nevéhez fűződik a Prednisolon és a Nerobol gyártási technológiájának a kidolgozása. – Fm.: Gyógyszeripari mikrobiológia (Bp., 1963) – Irod.: W. Gy. (Orv. Hetil., 1965).

30. Z Zalka Ödön (Kassa, 1897. júl. 1. – Bp., 1957. jún. 28.) orvos, patológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1920-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1921-től kórboncnok főorvos a Szent István Kórházban, 1924-ben magántanár, 1945–1947-ben a Rókus Kórház igazgatója. 1948-tól a bp.-i II. sz. kórbonctani int. igazgatója, ny. r. tanár. Patohisztológiával, arteriosclerosisszal, fertőző betegségekkel, rákkutatással foglalkozott. Rákmorbiditási statisztikái világviszonylatban is egyedülállóak. – Fm.: Rákstatisztika (Bp., 1950) – Irod.: Z. Ö. (Orv. Hetil., 1957, 31. sz.). Zay Sámuel ( 18-19. sz.) orvos. 1788-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1788–1794-ben Kecskemét, 1795-től 1799-ig Komárom főorvosa. Elsősorban ásványtannal foglalkozott. – Fm.: Magyar mineralogia (Komárom, 1791); Falusi orvospap... (Pozsony, 1810) – Irod.: Koch S.: A magyar ásványtan története (Bp., 1962). Zárday Imre (Bp., 1902. jún. 9. – Bp., 1968. okt. 14.) orvos, belgyógyász, kardiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1934-ben a bp.-i III. sz. belklinikán tanársegéd, 1934–1935-ben az OTI Trefort u. rendelőint.-ben az EEG-laboratórium vezetője, 1945– 1968-ban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház III. belosztályának (kardiológiai) vezetője. 1943-ban magántanár, 1948ban c. rk. tanár. Számos külföldi tanulmányúton járt, több hazai és külföldi társaság tagja, a M. Kardiológusok Társ.-nak a társelnöke (1966–1968). Nevéhez fűződik a vektorkardiográfia megalkotása. – Fm.: Spezielle Therapie der Herz- und Gefässkrankheiten (Dresden – Leipzig, 1942); Az elektrokardiogram (elemzése és értelmezése) orvostanhallgatók és orvosok részére (Bp., 1944); Praktische Kardiologie. Eine Synthese der kardiologischen Einzelbefunde (Drezden – Leipzig, 1961) – Irod.: Z. I. (SZOTE Almanach, Szeged, 1970). Zboray Bertalan (Gyulakeszi, 1899. szept. 11. – Budapest, 2001. jan. 18.) gyógyszerész, gyógyszerésztörténész. Régi gyógyszerészcsaládból származott, gyógyszerészi oklevelét 1921-ben Szegeden szerezte meg, 1926-ban gyógyszerészdoktori címet kapott. 1926-ban a M. Gyógyszerészi Társ. egyik alapítója, 1928-tól az országos Közeü.-i Int. kémiai osztályának munkatársa, később vezetője, 1936-tól országos főfelügyelő, a gyógyszertárvizsgálati módszer egyik kidolgozója és bevezetője. 1946-tól a Phylaxia Gyógyszer és Oltóanyag Gyár vegyésze, osztályvezetője, 1961-ben nyugdíjazták. Ezután az egy. gyógyszertár munkatársa,


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON az Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár egyik újjászervezője, 1968-tól a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársa, jeles gyógyszerésztörténeti kutató. 95. születésnapján a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjét, 100. születésnapján a köztársasági elnök aranyérmét kapta meg. Számos közleménye hazai gyógyszerészeti lapokban jelent meg. – Fm.: Gyógyszerészeti doktori értekezések jegyzéke (összeáll., társszerzőkkel, 1969); A Magyar Gyógyszerészet Pantheonja (szerk., Hegedűs L.-sal, Bp., 1985) – Irod.: Z. B. (Orvostört. Közlem., 2002). Zimányi István (Bp., 1911. júl. 12. – Bp., 1984. febr. 3.) orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1960). 1935-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1935–1951-ben a bp.-i gyermekklinikán tanársegéd, adjunktus, 1951-től a Budai Gyermekkórház főorvosa. Kutatási területe az újszülöttek kór- és gyógytana. – Fm.: A BCG vaccinával végzett oltásokról (Bp., 1947); A vörheny utóbetegségei és dispositio (Bp., 1947); A hospitalizáció csecsemő-kisdedkórélettani és klinikai vonatkozásairól (Kalmár I.-vel, Bp., 1950). Zimmermann Ágoston (Mór, 1875. dec. 3. – Bp., 1963. okt. 6.) állatorvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1922, r. 1934, tb. 1942), Kossuth-díjas (1957). 1895-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1903ban bölcseleti doktor. 1896-tól tanársegéd az Állatorv. Akad. anatómiai int.-ben, 1903-tól h. tanár, 1910-ben magántanár, 1910-től ny. r. tanár az Állatorv. Főisk. összehasonlító anatómiai intézetében. 1910-től ny. r. tanár a bp.-i egy. állattani tanszékén. Az Állatorvosi Lapok szerk.-je, 1933-ban az Állatorv. Főisk., 1933–1940-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. rektora. Tudományos munkásságát az állatok összehasonlító és funkcionális anatómiája területén fejtette ki, foglalkozott a belső elválasztású mirigyek működésével, a szövettan, izület- és izomtan kérdéseivel. – Fm.: A ló ujjának anatómiája (Bp., 1909); A tejmirigy összehasonlító anatómiája (Bp., 1911); Anatómiai gyakorlatok (Bp., 1911); Adatok a kérődzők gyomrának összehasonlító anatómiájához (Bp., 1912); Patkolástan (Bp., 1912); Fejlődéstan (Bp., 1917); Háziállatok anatómiája (Zimmermann G.-val, Bp., 1920); Háziállatok anatómiájának kézi atlasza (Bp., 1922); A házinyúl természetrajza, tenyésztése és hasznosítása (Bp., 1941) – Irod.: Z. Á. (M. Tud., 1964, 1. sz.); Kovács Gy.: Z. Á. (M. Állatorvosok L., 1963, 11. sz.). Zimmermann Gusztáv (Vecsés, 1911. márc. 20. – Vecsés, 1984. dec. 16.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1952), Zimmermann Ágoston fia. 1933-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.en. 1933-tól uo. az anatómiai int. adjunktusa, 1938-ban magántanár, 1946–1947-ben egy. tanár. 1947-től az orvosi kar anatómiai int.-ben kutató. 1946–1947-ben a Húsip. Állatorv. Ellenőrző Szolg. főorvosa. Kutatási területe a csonttan, endokrin mirigyek, savóshártya kettőzete. – Fm.: Háziállatok anatómiája (I–III. köt., Bp., 1939); A kanárimadár természetrajza, ápolása, betegségei (Bp., 1943); A házimacska (Zimmermann Á.-nal, Bp., 1944). Zinner Nándor (Királyhelmec, 1893. okt. 1. – Bp., 1957. jún. 28.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1917-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1917–1922-ben a Zsidó Kórház sebészorvosa, 1922-től a Nyomorék Gyermekek Kórházának az igazgatója, 1948-tól az orthopaedia ny. r. tanára, az ortopéd klinika igazgatója. Műtéttannal, műanyagok protetikájával foglalkozott. –Irod.: Babics A.– Rojkó A.: Z. N. (Orv. Hetil., 1957, 28. sz.). Zlamál Vilmos (Morsitz, Morvao., 1803. jún. 25. – Bp., 1886. nov. 11.) állatorvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1864). Orvosi oklevelét 1825-ben Bécsben szerezte, utána katonaorvos lett. 1835-től a határőrvidék főállatorvosa, 1838-tól orsz. főállatorvos. 1843–1853-ban a pesti orvosi karon az állatorvostan ny. r. tanára, a pesti Állatorv. Int. igazgatója. Részt vett a szabadságharcban, tanítványaiból nemzetőr-csapatot szervezett, ezért 1849-ben két évre felfüggesztették állásából. 1856–1881-ben az állatjárványtan, a belgyógyászat és a gyógytan tanára. 1867-től a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelmi Min.-ban az állateü. oszt. vezetője. Állatjárványtannal foglalkozott, részt vett az első állateü.-i törvény kidolgozásában. – Fm.: A lónak lábai egészséges és kóros állapotukban (Pest, 1849); Különös kór- és gyógytan a háziállatok belső betegségeiről (Pest, 1853); Állatgyógyászat (Pest, 1859); Barmászat (Pest, 1861); Keleti marhavész (Pest, 1862); Az állattenyésztés fontossága s jelenlegi állása Magyarországon (Pest, 1867); Részletes állatkór- és gyógytan (Bp., 1877) – Irod.: Galgóczy K.: Z. V. (MTA Emlékbeszédek, 1888); Magyary-Kossa Gy.: Magyar állatorvosi könyvészet (Bp., 1904); Kapronczay K.: Z. V. (Orv. Hetil., 1978, 39. sz.). Zoltán Imre (Budapest, 1909. dec. 12. – Budapest, 2002. nov. 6.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora(1961). 1933-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon. 1933–1946-ban a budapesti I. sz. női klinikán tanársegéd, 1946–1950-ben adjunktus, 1950–1979-ben egy. tanár, klinikai igazgató. 1970–1979-ben az Orsz. Szülészeti és Nőgyógyászati Int. igazgatója, 1963–1967-ben a bp.-i egy. ált. orvosi karának dékánja, 1967–1973-ban a SOTE rektora. A Magyar Nőorvosok Társaságának 1957–1975-ben elnöke, 1975-től örökös tb. elnöke. A MOTESZ első főtitkára (1966–1972), elnöke (1983–1985), a Nemzetközi Nőorvos Szöv. elnöke (1970–1973). Orvosközéleti tevékenysége mellett jelentős tisztségeket töltött be a 320 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON társadalmi élet különböző területein. Foglalkozott orvostörténelemmel is. Jeles nőgyógyász, kiváló műtőorvos. – Fm.: Nőgyógyászati műtéttan (Bp., 1949, 2. átdolg. kiad. Ferkó S.-ral, 1967); Szülészet (Bp., 1951); Nőgyógyászat (Bp., 1953); A császármetszés a mai szülészet keretében (Bp., 1962); Semmelweis élete és munkássága (Bp., 1966, angolul: 1966); Szülészet (Bp., 1978); Nőgyógyászat (egy. tankönyv, Bp., 1975). Zoltán László (Bp., 1904. szept. 19. – Bp., 1976. ápr. 2.) orvos, idegsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1959). 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Medikusként Krompecher Ödön mellett dolgozott a kórbonctani int.-ben. 1928-ban a Korányi Sándor vezette III. sz. belklinikán kezdte meg működését. 1929-ben a Szent István Kórházban belgyógyász, 1930–1947-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinikán az agy- és idegsebészeti részlegen sebész, Bakay Lajos munkatársa. 1947–1950-ben a III. sz. sebészeti klinikán dolgozott. 1948–1950-ben WHO-ösztöndíjas Angliában. 1950-től az idegsebészeti klinikán adjunktus. 1952-ben megbízták az Orsz. Idegsebészeti Tud. Int. megszervezésével, amelynek 1953-tól haláláig igazgatója. Iskolateremtő egyéniség, a hazai modern agy-és idegsebészet megszervezője, kiváló operatőr. Epilepsziával, gliomákkal, agyi aneurysmával, a spondylitis tuberculosa bénulásos kórképeinek sebészi kezelésével foglalkozott. Elsőként végzett radikális decompressiv-laminectomiát a spondylitis tbc paraplegiát okozó alakjaiban (Zoltán-műtét). A M. Idegsebészeti Társ. alapító elnöke (1966), több külföldi és a hazai társaság tb. tagja. – Irod.: Pásztor E.: Z. L. (Ideggyógy. Szle., 1977, 1. sz.); Z. L. (Orv. Hetil., 1976, 38. sz.).

31. ZS Zsámboky János, Zsámboki, Johannes Sambocus (Nagyszombat, 1531. jún. 1. – Bécs, 1584. jún. 13.) történész, orvos, kartográfus. Bécsben, Wittenbergben, Strassburgban, Padovában folytatott tanulmányokat. Medicinát 1553–1557-ben tanult, 1557-ben Padovában avatták orvosdoktorrá, 1557-ben Bolognában egy. tanár, 1564-től Bécsben udvari orvos és történetíró. Kiemelkedő filozófus, humanista, széles körű európai kapcsolatokkal rendelkezett. Hatalmas kézirat- és könyvgyűjteménye alapján szövegkritikai kiadásokat végzett. (Gyűjteménye a bécsi Nemzeti Könyvtárba került.) Értékes forrásmunkákat (Janus Pannonius 1569, Ramsanus 1558) tett közzé. A teljes Bonfini-kiadáshoz kiegészítést írt. Sajtó alá rendezte a Corpus Juris Hungarici első kiadását (1581). Mo.-ról és Erdélyről több térképet készített. – Irod.: Illésy J.: S. J. történetíróról (Századok, 1899); Orbán J.: S. J. (Szeged, 1916); Gulyás P.: S. J. könyvtára (Bp., 1941); Kardos T.: A magyarországi humanizmus kora (Bp., 1955); Varga L.: S. J. emblémái (Bp., 1964). Zsebők Zoltán (Bp., 1908. jún. 28. – Bp., 1984. febr. 20.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1958). 1934-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1934– 1939-ben a Rókus Kórház rtg-segédorvosa, majd az Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Int. alorvosa, 1939– 1944-ben főorvos Munkácson és Beregszászon, 1944–1945-ben több hadikórházban röntgen-orvos. 1945-ben az OTI igazgatóhelyettese, 1945–1948-ban a Népjóléti-, majd a Kultuszmin.-ban államtitkár, miniszteri osztályfőnök. Jelentős szerepe volt a bp.-i orvosi kar intézményeinek az újjáépítésében. 1947-ben a radiológiai gyakorlat magántanára, 1948–1962-ben az I. sz. sebészeti klinika röntgen-részlegének vezetője, docens. 1962– 1978-ban a radiológiai klinika igazgatója, ny. r. tanár. Nevéhez fűződik a modern radiológia módszereinek hazai bevezetése. Elnöke volt az Országos Béketanácsnak, a Tiszántúli Ref. Egyházker. főgondnoka, a Mo-i Ref. Egyházi Zsinat világi elnöke. Számos hazai és külf. társ., szerkesztőbizottság és nemzetközi szervezet r., lev., tb. tagja. Kutatásai a lymphoangiográphiára, az angiocardiographiára, a gerincoszlop és a hasűri betegségek radiológiai vizsgálatára terjedtek ki. – Fm.: Röntgenanatomie der Neugeboren – und Sanglingslunge (Stuttgart, 1958); A radiológia alapvonalai (Bp., 1973); Orvosi radiológia (Bp., 1979); A gyógyító sugár (Bp., 1970); Lépcsőfokok (Visszaemlékezések, Bp., 1981) – Irod.: Horváth F.: Zs. Z. (Orv. Hetil., 1984, 20. sz.). Zsigmondy Adolf (Pozsony, 1806. szept. 24. – Bécs, 1880. jún. 23.) fogorvos. 1840-ben Bécsben szerzett orvosi oklevelet. Magángyakorlat után 1858–1880-ban a bécsi Allgemeine Krankenhaus fogorvosa, sebész főorvosa. 1860-ban a fogászat magántanára. Elsőnek alkalmazta a fogászatban az éternarkózist. Bevezette a fogséma keresztjelzéseit, és foglalkozott a fogak felszínének a kopásával. – Fm.: Synopsis fontium medicatorum Hungariae (Bécs, 1840); Die Schweissbarkeit des kalten Goldes und das Plombieren mit Krystallgold (Bécs, 1860); Ueber eine neue galvanische Batterie für Zahnärzte (Bécs, 1860); Die galvano-kaustische Operationsmethode (Bécs, 1860); Ausstelungsobjekte des Primar-arztes... (Bécs, 1873) – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Zsoldos János (Köveskál, 1767. máj. 2. – Pápa, 1832. máj. 12.) orvos. 1790–1792-ben Halason tanító, 1792– 1796-ban Pesten medikus, itt szerzett orvosi oklevelet. 1796-tól Pápán orvos, 1798-tól Veszprém vm. főorvosa. Pápán 1799-ben női kórházat alapított, ahol szigorú higénés rendszabályokat léptetett életbe (a bábáknak lúg- és szappanosvízzel való kézmosás, klórmeszes fertőtlenítés). Az első magyar nyelvű nőgyógyászati könyv szerzője, népszerűsítő írásokat adott közzé. Nevéhez fűződik az első hazai eü.-i jogszabály, a Constituta rei 321 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON sanitaris in Hungaria.... (Győr, 1819) megalkotása. – Fm.: Asszonyorvos (Győr, 1802); Dietetika (Győr, 1814); A choleráról (Győr, 1831) – Irod.: Szállási Á.: Zs. J. (Orv. Hetil., 1982, 20. sz.).


4. fejezet - RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE Acta Biol.

Acta Biologica Hungarica

Acta Chir. Hung.

Acta Chirurgica Hungarica

Acta Derm. Hung.

Acta Dermatologia Hungarica

Acta Med. Hung.

Acta Medica Hungarica

Acta Microbiol.

Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica

Acta Pharm. Hung.

Acta Pharmaceutica Hungarica

Acta Physiol. Hung.

Acta Physiologica Hungarica

Acta Zool. Hung.

Acta Zoologica Hungarica

agrártört.

agrártörténeti

Agrártud. Közl.

Agrártudományi Közlemények

akad.

akadémia(i)

Akad. Ért.

Akadémiai Értesítő

arch.

archívum

áll.

állami

állatorv.

állatorvosi

ált.

általános

ÁOTE

Állatorvostudományi Egyetem

Belorv. Arch.

Belorvosi Archívum

Biochem. Zeitschr.

Biochemische Zeitschrift

biol.

biológia(i)

biz.

bizottság

BM

Belügyminisztérium

Botan. Közl.

Botanikai Közlemények

BOTE

Budapesti Orvostudományi Egyetem

Bőrgyógy. és Venerol. Szle

Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle


RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

Bp.-i Orv. Újság

Budapesti Orvosi Újság

c.

címzetes

Card. Hung.

Cardiologica Hungarica

dissz.

disszertáció

DOTE

Debreceni Orvostudományi Egyetem

EEG

elektroenkefalográf

egy.

egyetem(i)

egyes.

egyesület

EKG

elektrokardiográf

ELTE

Eötvös Lóránd Tudományegyetem

ETT

Egészségügyi Tudományos Tanács

eü.

egészségügy

eü.-i

egészségügyi

Eü. Dolg.

Egészségügyi Dolgozó

ért.

értesítő

értek.

értekezés(ek)

Élet és Tud.

Élet és Tudomány

fm.

főbb művei

Fogorv. Szle

Fogorvosi Szemle

főig.

főigazgató(ság)

főisk.

főiskola

Föld. Múz. Tan.

Földrajzi Múzeumi Tanulmányok

Földműv.

földművelésügyi (minisztérium)

főv.

főváros(i)

Főv. Eü. Nev. Int.

Fővárosi Egészségügyi Nevelési Intézet

füz.

füzet(ek)

gyógyped.

gyógypedagógia(i)



Gyógyped. Szle

Gyógypedagógiai Szemle

Gyógysz. Ért.

Gyógyszerészi Értesítő (?)

Gyógysz. Közl.

Gyógyszerészeti Közlemények

Gyógyszer. Szle

Gyógyszerészeti Szemle

gyűjt.

gyűjtemény

h.

helyettes

HIETE

Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem

h. n.

hely nélkül

HM

Honvédelmi Minisztérium

honv.

honvéd(elmi)

hung.

hungarica

Hung. Med. Radiol.

Hungarian Medical Radiology

húsip.

húsipari

Ideggyógy. Szle

Ideggyógyászati Szemle

ig.

igazgató

int.

intézet

ip.

ipari

irod.

irodalom

JATE

József Attila Tudományegyetem

kand.

kandidátus(i)

kat.

katonai

ker.

kerület

kir.

királyi

Klin. és Labordiag. Szle

Klinikai és Labordiagnosztikai Szemle

KOKI

(MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet

KÖJÁL

Közegészségügyi és Járványügyi Állomás



közl.

közlöny (közlemények is)

közlem.

közlemények

közp.

központ(i)

kut.

kutatási

l.

lap(ok)

labor.

laboratórium(i)

lev.

levelező

m.

magyar

m.

megye(i)

MABI

Magánalkalmazottak Biztosító Intézete

M Angiol. Társ.

Magyar Angiológiai Társaság

M. Állatorv. Lapja

Magyar Állatorvosok Lapja

Mathem. és Term. Tud. Ért.

Matematikai és Természettudományi Értesítő

M. Belorv. Arch.

Magyar Belorvosi Archívum

M. Biol. Kut. Int.

Magyar Biológiai Kutató Intézet

M. Biol. Társ.

Magyar Biológiai Társaság

M. EEG Társ.

Magyar Elektroenkefalográf Társaság

MÉM

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium

MGYE

Magyarországi Gyógyszerész Egyesület

M. Gyógyped.

Magyar Gyógypedagógia

MGYT

Magyar Gyógyszertudományi Társaság

M. Fogorv. Egyes.

Magyar Fogorvosok Egyesülete

M. Gyógyszertud. Társ. Ért.

Magyar Gyógyszertudományi Társaság Értesítője

M. Hygienikusok Társ.

Magyar Hygienikusok Társaság

M. Idegseb. Társ.

Magyar Idegsebészeti Társaság

min.

minisztérium 326 Created by XMLmind XSL-FO Converter.


mitteil.

mitteilungen

MNB

Magyar Nemzeti Bank

MNH

Magyar Néphadsereg

M. Mikrobiol. Társ.

Magyar Mikrobiológiai Társaság

MNM

Magyar Nemzeti Múzeum

M. Nőorv. Lapja

Magyar Nőorvosok Lapja

Mo.

Magyarország

MONE

Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete

M. Onkol.

Magyar Onkológia

morphol. (morfol.)

morphológia(i) (morfológiai)

M. Orv. Arch.

Magyar Orvosi Archívum

M. Orv. és Term. Vizsgálók Évk.

Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Évkönyve

MOTESZ

Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége

M. Patol. Társ.

Magyar Pat(h)ológusok Társasága

M. Pszichol. Szle

Magyar Pszichológiai Szemle

M. Radiol.

Magyar Radiológia

M. Radiol. Társ.

Magyar Radiológus Társaság

M. Sebésztárs. Munkálatai

Magyar Sebésztársaság Munkálatai

MSZMP KB

Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága

MTA Orv. Tud. Oszt. Közl.

MTA V. Orvosi Tudományok Osztálynak Közleményei

MTA Mat. Kut. Int.

MTA Matematikai Kutató Intézet

MTE

Magyar Tornász Egylet

MTST

Magyar Testnevelési és Sport Tanács



M. Tud.

Magyar Tudomány

M. Urol. Társ.

Magyar Urológus Társaság

M. Üzemeü. Társ.

Magyar Üzemegészségügyi Társaság

nemz.

nemzeti

nemzetk.

nemzetközi

ny.

nyilvános

OÉTI

Országos Élelmezéstudományi Intézet

OKI

Országos Közegészségügyi Intézet

OMGE

Országos Magyar Gazdasági Egyesület

OODK

Országos Orvostudományi Dokumentációs Központ és Könyvtár

OMSZ

Országos Mentőszolgálat

ORFI

Országos R(h)eumatológiai és Fizioterápiás Intézet

orsz.

országos

orv.

orvos(i)

Orv. Arch.

Orvosi Archívum

Orv. Hetil.

Orvosi Hetilap

Orv. L(apja)

Orvosok Lapja

Orvostört. Közlem.

Orvostörténeti Közlemények

oszt.

osztály

orvostört.

orvostörténeti

orvostud.

orvostudományi

OTBA

Országos Tisztviselői Betegsegélyző Alap

OTI

Országos Társadalombiztosítási Intézet

OTKI

Országos Orvostovábbképző Intézet



OTSI

Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet

OTT

Orvostudományi Testnevelési Tanács

ped.

pedagógia(i)

Ped. Szle

Pedagógiai Szemle

pk.

parancsnok

Pneum. Hung.

Pneumológia Hungarica

POTE

Pécsi Orvostudományi Egyetem

r.

rendes

Radiol. Közl.

Radiológiai Közlemények

RES

retikulo-endoteliális rendszer

Rheumatol.

Rheumatológia

rk.

rendkívüli

rtg.

röntgen

seb.

sebészeti

SOTE

Semmelweis Orvostudományi Egyetem

Szab.Szat. Szle

Szabolcs-Szatmári Szemle

szerk.

szerkesztő (szerkesztette)

színműv.

színművészeti

szle

szemle

szolg.

szolgálat

SZOT

Szakszervezetek Országos Tanácsa

SZOTE

Szegedi Orvostudományi Egyetem

SZTK

Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja

szöv.

szövetség

t.

tiszteleti (tiszteletbeli)



tb.

tiszteletbeli

Tech. tört. Szle

Technikatörténeti Szemle

Term. tud. Közl.

Természettudományi Közlöny

Term. Vil.

Természet Világa

Testnev. Sporteü. Szle

Testnevelési és Sportegészségügyi Szemle

TF

Testnevelési Főiskola

Tört. Szle

Történeti Szemle

tszv.

tanszékvezető

tud.

tudomány(os)

Tud. Gyűjt.

Tudományos Gyűjtemény

TTT

Testnevelési Tudományos Tanács

uo.

ugyanott

uő.

ugyanő

Urol. Szle

Urológiai Szemle

vez.

vezető

vh.

világháború

vm.

vármegye


MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON KAPRONCZAY, KÁROLY

Recommend Documents