MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
86.
Keszler borbála
Budapest 2009
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
ISSN 1419–4481 ISBN
©
Bolla Kálmán
Kiadja a Zsigmond Király Főiskola. Felelős kiadó: Dr. Bayer József rektor. Hozott anyagról sokszorosítva. Robinco
2
KESZLER BORBÁLA
3
üres
4
KESZLER BORBÁLA VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Önvallomás Ki nyelvész? Az, aki hivatásszerűen foglalkozik nyelvi kérdésekkel. – Nyelvészalkat nincsen. A nyelvész jellemző tulajdonságai olyanok, mint bármilyen más tudományág művelőié. S hogy hogyan lesz valaki nyelvész? Az egyéni hajlamon kívül (persze van, akinek többféle hajlama is van) gyakran a körülmények összjátéka vagy egy jó tanár, esetleg egy nagy tudós hatása dönti el, hogy kiből mi lesz. Én sem készültem nyelvésznek. Inkább orvos vagy matematikatanár szerettem volna lenni. A véletlenek (pl. a német tanszékről az iskolánkba látogató tanár biztatása), a családi hagyományok és a szülők kívánsága azonban az ELTE Bölcsészettudományi Karának német–magyar szakára vezérelt. Az egyetemen néhány kiváló tanár (Abaffy Erzsébet, Bárczi Géza, Fábián Pál, Benkő Loránd) megszerettette velem a nyelvészetet. Logikát láttam benne, mint korábbi kedvenc tárgyamban, a matematikában. Ezért nyelvészetből írtam a szakdolgozatomat, mégpedig nyelvtörténetből (Szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban). Az egyetem befejezése után nehéz volt álláshoz jutni. Nagy örömömre azonban sikerült a XVII. kerületben általános iskolai tanári státuszt kapnom. Eleinte nehéz volt. Napi két és fél órai utazás, négy negyvenes létszámú osztály, sok osztályismétlővel, szigorú tanfelügyeleti rendszerrel. Például minden füzetet (ez 5 x 160 füzet volt: nyelvtan, irodalom, nyelvtandolgozat, irodalomdolgozat, olvasónapló) havonta ki kellett javítani. – Mégis nagyon szerettem, s tulajdonképpen itt kezdtem megtanulni a leíró grammatikát. – Talán soha ott nem hagytam volna az iskolát, ha egy délután meg nem szólal a telefon, és Abaffy Erzsébet meg nem kérdezi, hogy nem szeretnék-e Bárcz Géza mellett az egyetemen tanítani. – Hogyne szerettem volna! Azonnal meg is látogattam Bárczi profeszszor urat, s másnap be is léphettem volna, ha hajnalban meg nem születik a fiam. Ezért és más okok miatt is (közben zárolták az állásokat) az egyetemi pályafutásom csak egy év múlva (1965-ben) kezdődött el. Ebben az időben két nyelvészeti tanszék volt az egyetemen, s mindkettőnek a tagjai tanítottak mindent. Én is – fonetikát, nyelvtörténetet, nyelvjárástant, nyelvjárástörténetet, stilisztikát és leíró grammatikát. De legjobban a nyelvtörténetet szerettem. Már tanársegéd koromban tantermi előadást tartottam hangtörténetből (az akkori jegyzeteimet a mai napig őrzöm). Első cikkeim is nyelv5
történeti témájúak voltak (pl. Patika; Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban; Szókezdő mássalhangzó-torlódások magánhangzó-előtéttel való feloldása korai jövevényszavakban). – S hogy a tanszékek specializálódása után miért kerültem a Mai Magyar Nyelvi Tanszékre, annak csak az volt az oka, hogy oda melegebben invitáltak. Rácz tanár úr természetesen közölte, hogy aki ezen a tanszéken van, annak kötelessége leíró grammatikával foglalkoznia. – Eleinte el sem tudtam képzelni, hogy ilyen témájú cikkeket írjak. Később, amikor megalakította Rácz Endre a leíró grammatikai munkacsoportot, s a Mai magyar nyelv című tankönyv egyes fejezeteiről vitaanyagot kellett készíteni, meg amikor ebből a tankönyvből kellett tanítani (ami egyébként kitűnő munka volt), egyre több kérdéssel kapcsolatban tartottam fontosnak a probléma tüzetesebb vizsgálatát, a megállapítások pontosítását, a hiányok pótlását. A leíró grammatikai cikkeim (a névszó- és igetövekről, a toldalékmorfémák jellemző sajátosságairól, a magyar termékeny képzőkről, a mai magyar nyelv szófaji rendszeréről, a határozószók osztályozásáról, a határozószók fokozásáról, az igenevek mondatbeli szerepéről, a partikulákról, a bevezető szavakról és kifejezésekről, a tartalomváró szavak és kifejezések grammatikai és szöveggrammatikai szerepéről, a reduplikációs jelenségekről a magyarban, a közbevetésekről, az egyszerű és az összetett mondatok határeseteiről, a mondatfajtákról, a kérdő mondatok osztályozásáról, a széttagoló mondatszerkesztésről stb.) és később az általam szerkesztett Magyar grammatika című tankönyv (mely eddig öt kiadást ért meg), a Lengyel Klárával közösen írt Kis magyar grammatika és az Ungarische Grammatik is elsősorban az oktatást szolgálták. A grammatikával kapcsolatban más témák is érdekeltek. Mikor 1978-ban Varga Györgyi vezetésével megindultak a regionális köznyelvi kutatások, ezek a figyelmemet a beszélt nyelvre s az európai beszélt nyelvi kutatásokra irányították. Hallgatók bevonásával kb. 30-40 órányi beszélt nyelvi anyagot gyűjtöttünk össze, s az országban elsőként indítottam (1980-ban) Beszélt nyelv című speciális kollégiumot. Ezeken sok grammatikai és (akkor még újdonságnak számító) szövegtani kérdéssel is foglalkoztunk. Ennek a korszaknak az eredménye néhány szakdolgozat és cikk (pl. Charakteristika der Wortarten und des Wortgebrauches spontaner Gespräche im Ungarischen, Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata, Über die Verwendung der Füllwörter). Fábián Pál professzor úr 1970-től bevont a Helyesírási Bizottság (ma Magyar Nyelvi Bizottság) munkájába. Sokáig voltam a bizottság titkára, hat évig az elnöke, jelenleg a társelnöke vagyok. A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának előmunkálatai során én gyűjtöttem be és összesítettem a vitaanyagokat és javaslatokat, segítettem a szabálypontok megfogalmazásában stb. Ekkor fordult a figyelmem az írásjelhasználat felé. Ennek az eredménye a kandidátusi értekezésem (A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai), valamint több cikk is (pl. Merkmale der ungarischen Satzzeichenlehre und Zeichensetzung, A magyar írásjelhasználat és Európa). Kandidátusi vitámon valaki felvetette, hogy érdekes lenne tudni 6
valamit az írásjelhasználat történetéről is. – Ez lett több cikkem, könyvem (pl. Írásjeltan) és a doktori disszertációm (A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig) témája is. A kapcsolatom a helyesírással soha nem szűnt meg. Közreműködtem több szótár elkészítésében (Helyesírási kéziszótár, Magyar helyesírási szótár, Orvosi helyesírási szótár), s én irányítom jelenleg A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának munkálatait is. Az írásjelhasználattal kapcsolatban mondatfonetikai kérdésekkel is foglalkoztam (pl. Az alany és az állítmány közötti írásjelek; Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Parenthesen; Írásjelhasználat és interdiszciplinaritás). A mondatfonetika azonban más vonatkozásban is szerepet játszott a munkáimban. Férjemmel és Bolla Kálmán professzorral vizsgáltuk a fogatlanok és a protézisviselők beszédének sajátosságait (pl.: A kis- és nagyőrlők szerepe a teljes alsó-felső protézist viselők hangképzésében; Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger; Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger). – Szórakozásképpen cikket írtam a fogak elnevezésének alakulásáról is. Mivel közismert volt a szerepem az Orvosi helyesírás munkálataiban, egy alkalommal felkértek egy, a magyar orvosi nyelvvel foglalkozó konferencián előadás tartására a magyar orvosi nyelv történetével kapcsolatban. A téma olyan színesnek és izgalmasnak tűnt, hogy több cikket is írtam ebből a témakörből (pl. Állatnévi eredetű betegségnevek a XVII. század elejéig, A XVII. századi orvosi nyelv és Apáczai Csere János, A XVII. századi nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv, Adalékok a magyar anatómiai szaknyelv kialakulásához, A régi magyar orvosi nyelv forrásai és szótípusai stb.), több éve előadást is tartok az orvosi egyetemen A magyar orvosi nyelv című kurzus keretében, s társszerzője vagyok a Magyar orvosi nyelv című egyetemi tankönyvnek. Ha időmből kitelik, szeretnék kidolgozni még néhány leíró grammatikai témát, megvizsgálni néhány mondatfonetikai kérdést, az eddig összegyűjtött anyagom alapján megírni a régi magyar beszélt nyelvvel kapcsolatos kutatási eredményeimet; szeretnék utánanézni néhány írásjelhasználat-történeti kérdésnek, s szeretném megírni a magyar orvosi nyelv történetét is. – Az utóbbi témákkal tulajdonképpen visszatértem régi, kedvenc témámhoz: a nyelvtörténethez. Mint az eddigiekből is kiderül: cikkeim és könyveim jó része a grammatikaoktatást és a helyesírás-tanítást kívánta szolgálni. Más részük inkább érdekességekkel foglalkozott (a névjelölés története, az írásjelhasználat története, az orvosi nyelv története). Az irányzatokkal kapcsolatban: a magyar nyelvtudományt sokféle hatás érte és éri. Alig van a világon olyan jelentősebb irányzat, mely (késéssel ugyan), de ne éreztette volna a hatását, s mely a nyelvészek kisebb-nagyobb csoportjaira ne hatott volna. Magam, bár szívesen ismerkedtem többféle irányzattal is, nem 7
csatlakoztam egyhez sem, de szívesen felhasználtam olykor eredményeiket. A pályámon elindító mestereimről már szóltam. Rajtuk kívül (már tanársegéd koromban) szívesen hallgattam Rácz Endre és Hadrovics László előadásait és szemináriumait, de kedvenc olvasmányaim voltak Deme László újdonságnak számító szövegtani cikkei és A mondatszerkezeti sajátosságok gyakorisági vizsgálata című könyve is, valamint Antal László, Károly Sándor és H. Molnár Ilona munkái is. – De tanultam munkatársaimtól és hallgatóimtól is. – Sokat köszönhetek a Mai Magyar Nyelvi Tanszéknek: meleg szívű, kitűnő kollégákat, nyugodt, békés munkás éveket és a tanszékvezető professzorságot is. Magamat elsősorban tanárnak tartom. Olyan tanárnak, aki utánanéz bizonyos problémáknak, rendszerezi a jelenségeket, keresi az okokat, és szívesen foglalkozik a nyelvvel kapcsolatos érdekes témákkal is. Az életpálya fontosabb adatai Született: 1939. augusztus 30.
Iskolai végzettség: 1957: érettségi, Budapest, Varga Katalin Gyakorlógimnázium
1962: magyar–német szakos középiskolai tanár (ELTE BTK) Tudományos fokozatok 1966: bölcsészdoktori disszertáció megvédése (A disszertáció címe: Szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban; megjelent 1969-ben a Nyelvtudományi Értekezések 63. számaként.) 1986: a nyelvtudományok kandidátusa (A disszertáció címe: A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai) 1995: habilitáció 1997: az MTA doktora (A disszertáció címe: A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig, megjelent 1995-ben a NytudÉrt 141. számaként, Munkahelyek, beosztások 1962–1965: Budapest XVII., Ferihegyi Úti Általános Iskola, tanár 1965–1972: ELTE BTK II. Sz. Magyar Nyelvészeti Tanszék, tanársegéd 1971–: a tanszékek átszervezése eredményeképpen az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tagja 1972–1987: egyetemi adjunktus 1987–1996: egyetemi docens 1988–2004: az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője 1996–: egyetemi tanár az ELTE BTK, Mai Magyar Nyelvi Tanszékén Oktatómunka 1972-ig előadás hangtörténetből; szemináriumok: nyelvtörténetből, leíró grammatikából, stilisztikából, nyelvjárástörténetből, szakmódszertanból 1972-től: előadások, szemináriumok a mai magyar nyelv szófaj- és alaktana, 8
valamint szerkezet- és mondattana köréből szemináriumok az írásjelhasználat, az írásjelhasználat története és a szaknyelvek témaköréből szakdolgozati szeminárium előadások, szemináriumok és konzultáció a doktori iskolában továbbképzések
Fő kutatási területei: magyar leíró grammatika, helyesírás, az írásjelhasználat története, mondatfonetika, az orvosi szaknyelv Funkciói az MTA Nyelvtudományi Bizottságának a tagja az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának a társelnöke az MTA Magyar Nyelvtudományi Bizottsága Magyar Nyelvészeti Szakbizottságának az elnöke a Magyar Nyelvőr főszerkesztője a Magyar Nyelvtudományi Társaság magyar nyelvészeti szakosztályának alelnöke az ELTE BTK Professzori Tanácsának az elnöke az MTA Anyanyelvünk Európában Elnöki Bizottságának a tagja a Szemere Gyula Anyanyelvi Szakmódszertani Csoport szakmai vezetője a magyar nyelvészeti doktori iskola leíró grammatikai programjának a vezetője a Mai Magyar Nyelvi Tanszék leíró grammatikai kutatócsoportjának a vezetője
9
KESZLER BORBÁLA ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: AkK = Akadémiai Kiadó, AUB SLingu = Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica, ÉA = Édes Anyanyelvünk, EFF = Egyetemi Fonetikai Füzetek, ÉFOu = Études Finno Ougriennes, ELTE BTK = Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, FDI = World Dental Federation, Ism. = ismertetés, recenzió, JGYTF = Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Klny. = különlenyomat, MMNy = Mai magyar nyelv, MNy = Magyar Nyelv, MNyj = Magyar Nyelvjárások, MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, MTan = Magyartanítás, NemzTankK = Nemzeti Tankönyvkiadó, Nyr = Magyar Nyelvőr, NytudDolg = Nyelvtudományi Dolgozatok, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések, Szerk- = szerkesztette, TankK = Tankönyvkiadó.
1965. Sylvester-másolat a XVI. század közepéről. MNy 61. 367–8. Nyelvjárási és normatív jelenségek egy XVIII. századi regény nyelvében. MNy 61. 324–27. 1966. Szókezdő mássalhangzó-torlódások magánhangzó-előtéttel való feloldása korai jövevényszavainkban. MNy 62. 36–46. 1967. Patika. MNy 63. 351–2. 1968. Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban. MNy 64. 198–205. 1969. Szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban. AkK, Budapest, 57 l. (NytudÉrt 63.) 1971. Adalékok a leíró nyelvtan tőtani fejezetének kiscsoportos oktatásához. In A magyar nyelv kutatásának és oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai Ferenc 147–56. (NytudDolg 6.)
10
1972. Die Benennung der Zähne im Ungarischen [A fogak elnevezésének alakulása a magyarban]. AUB SLingu III, 59–66. Az igyekszik és az emlékszik tőtípusa. MNy 68. 209–10. 1973. Morfológiai szempontból kevésbé vizsgált szófajok tőtani problémái. NytudDolg 14. 77–84. Die statistische Untersuchung der Nominalstämme [A névszótövek statisztikai vizsgálata]. AUB SLingu IV, 57–60. 1974. Az igető-váltakozásból származó párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás. NytudÉrt 83. 81–2. Az igetövek kvantitatív vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szófajtana és alaktana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 91–7. Die quantitative Untersuchung der Verbalstämme. AUB SLingu V, 27–34. 1975. Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Szerk. Szemere Gyula. Budapest, 112 p. p.(Munkatárs) A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 71. 510–2. 1976. Die Steigerung der Adverbien im Ungarischen [A határozók fokozása a magyarban]. AUB SLingu VII, 145–9 és klny. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 72. 383–94. 1977. A mai magyar nyelv (Cikk- és tanulmánygyűjtemény) I–II. TankK, Budapest, 689 p. (Összeállítás.) Az egyszerű és az összetett mondat határsávja. In Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 111–33. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 124–8. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 250–6. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 73. 507–12. 1978. A fésű – fésül, köpű – köpül stb. helyesírásáról. MNy 74. 354–5. Mai magyar nyelvi gyakorlatok II. Szerk. Szemere Gyula. TankK, Budapest, 120 p. (Munkatárs) 11
1979. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 75. 126–7. 1980. Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában. In A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. AkK, Budapest, 481–9. (NytudÉrt 104.) A rágósík szó jelentése szakszókincsünkben Fogorvosi Szemle 83. 277–9. Társszerző: dr. Kaán Miklós. A kis- és nagyőrlők szerepe a teljes alsó-felső protézist viselők hangképzésében Fogorvosi Szemle 83. 300–4. Társszerző: dr. Kaán Miklós, Lininger István és dr. Molnár József. Kell-e vessző? ÉA II/1. 15. pTöbb, mint hasonlítás. ÉA II/2. 13. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 76, 248–53. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 76. 501–7. 1981. Véghangzóhiányos tőtípus – véghangzóhiányos tőváltozat. In Tanulmányok a magyar nyelv múltjáról és jelenéről. Emlékkönyv Benkő Loránd születésének 60. évfordulójára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. ELTE BTK, Budapest, 219–27. Charakteristika der Wortarten und des Wortgebrauches spontaner Gespräche im Ungarischen [A spontán beszéd szófaji és szóhasználati sajátosságai]. AUB SLingu VII, 95–110. Van kiskapu. ÉA III/1. 15. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 77. 363–72. 1982. Így készül helyesírási szabályzatunk 11. kiadása. ÉA IV/1. 13. p. Nagy Ferenc: Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Hungarológiai Értesítő 4. 272–3. (Ism.) A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 78. 248–53. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy78. 378–82. 1983. Die syntaktische Funktion des Infinitivs in der ungarischen Sprache. ÉFOu XVII, 249–56. Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. TankK, Budapest, 164–202. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 79. 497–503. 12
1984. Az alany és az állítmány közötti írásjelek. In: Studia in honorem J. Balázs offerta a collegis et discipulis. Szerk. Szathmári István–Bencze Lóránt. Budapest, 161–6 Satzzeichen zwischen Subjekt und Prädikat (mit Kálmán Bolla). AUB SLingu XV, 41–68. Óvjuk-e tovább az óvodát? ÉA VI/1. 14. p. Te, meg minden. ÉA VI/2. II/B. Mégis óvoda. ÉA VI/3. 16. p. Régi magyar glosszárium. Szerk. Berrár Jolán–Károly Sándor. AkK, Budapest. (Munkatárs.) A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás. AkK, Budapest. (Munkatárs.) 1985. Az alany és az állítmány közötti írásjelhasználat. MNy 81. 435–42. Társszerző: Bolla Kálmán. Über die Verwendung der Füllwörter. AUB SLingu XVI, 11–26. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 81. 123–8. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 81. 151–5. 1986. A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai. Kandidátusi értekezés. (Megvédve: 1986. január 23-án.) 1987. Die saztgliedernde Funktion der Semikolon im Ungarischen. AUB SLingu XVIII, 75–80. Die Typen der Zergliederung. AUB SLingu XVIII, 65–73. Három fejezet (1. A mondatrészek helyes és stílusos használata. A mondatszerkesztés kérdései. A szórend. 2. A helyes beszéd. 3. A mondat és a szöveg hangeszközeinek helyes és kifejező működtetése) az Alapfokú tanfolyam című jegyzetben. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987/88, 32–54. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 83. 121–4. 1988. Az alany kifejezési lehetőségei. In Emlékkönyv Bereczki Gábor 60. születésnapjára. Szerk. Domokos Péter–Pusztay János. Budapest, 215–7, (Uralisztikai Tanulmányok 2.) Merkmale der ungarischen Satzzeichenlehre und Zeichensetzung. AUB SLingu XIX, 272–87. Az ókori írásjelhasználat és magyar vonatkozásai. In: Studia in honorem P. Fábián, E. Rácz, I. Szathmári. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 93–5. 13
Vigyázat, két kötőszó! MTan XXXI/1. 41. p. A Magyar Nyelvtudományi Társaság életéből. MNy 84. 114–6. 1989. Grammatikai vagy szemantikai kapcsolóelem? EFF 2: 48–53. Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Parenthesen. Magyartanítás MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 355–8. Az összetett mondatok modalitása. In Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. Szerk. Rácz Endre. TankK, Budapest, 283–305. 1990. Tartalomváró szavak és kifejezések grammatikai és szöveggrammatikai szerepe. In Emlékkönyv Zsilka János professzor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 142–5. A nominális mondatok modalitása. In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi Éva. Budapest, 73–85. (EFF 3.) Subjekt–Subjektsatz. AUB SLingu XXI, 135–9. Neuere grammatikalische Veränderungen im Ungarischen. Berliner Beiträge zur Hungarologie 5. 145–55. 1991. A mai magyar nyelv (Cikk- és tanulmánygyűjtemény) I–II. TankK, Budapest. 888 p. (2., bővített kiadás) Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Budapest, 468 p. (Szerk. és szerzőtárs) Az európai írásjelhasználat hatása a magyar gyakorlat kialakulására. In Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő. AkK, Budapest, 349–56. A közbevetések grammatikai arculata. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 332–6. A közbevetések grammatikai és mondatfonetikai sajátosságai. In: Újabb fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 82–98. (Szerk.) Azonos főkategóriájú mondatrészek viszonya a mondategységen belül. In Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 19–28. (NytudDolg 38.) Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger. FDI 1991. Protesi Occlusione ATM. Monduzzi Editore, Milan, III, 11–5. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. Nagy Ferenc: Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Szemiotikai Szövegtan 2. 147–50. (Ism.) Megnyitó. (Elhangzott az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének 20 éves jubileuma alkalmából rendezett munkahelyi konferencián 1990. november 28-án.). In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 5. p. (NytudDolg 38.) 14
Zárszó. (Elhangzott az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének 20 éves jubileuma alkalmából rendezett munkahelyi konferencián 1990. november 28-án.). In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. Szerk. Balázs Géza. ELTE, Budapest, 191. p. (NytudDolg 38.) Orvosi helyesírási szótár. Az Akadémiai Kiadó és az Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár kiadásában, Budapest. (Szerk.) 1992. Újabb fejezetek a leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 234 p. (Szerk.) Azonos főkategóriájú mondatrészek viszonya a mondategységen belül. In: Újabb fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből. TankK, Budapest, 89–96. (Szerk.) Adalékok az alárendelő összetett mondatok tanításához. In: Nép – nyelv. Tanulmányok Fülöp Lajos 60. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza–Selmeczi Kovács Attila. Néprajzi Múzeum, Budapest, 33–5. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza–Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 131–9. Szintaxis (szócikk). In: Világirodalmi Lexikon XIV. 460–8. Szerk. Szerdahelyi István. AkK, Budapest. Gondolkodjunk csak el rajta! Dumaparti 1992/5. 4–5. 1993. Fejezetek az európai írásjelhasználat történetéből. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 130 p. Helyesírásunk rendszerének szerepe a szöveg igényes kidolgozásában. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és megszólaltatása. Országos anyanyelv-oktatási napok, Eger, 1992. július 6–9. 196. Szerk. Fekete Péter– V. Raisz Rózsa. Budapest, 124–38. (MNyTK 196.) Az intonációs-szünetjelölő írásjelhasználat. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. ELTE, Budapest, 160– 7. A teljes alsó-felső protézist viselők beszédének sajátosságai. Fogorvosi Szemle 86. 45–53. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. A közléstartalom és grammatikai szerkezet mondatszintű vizsgálata. EFF 8. 98– 102. A tulajdonnév-jelölés történetéhez. Névtani Értesítő 15. 172–7. Szócikkek a Magyar nagylexikon I. kötetében. Szerk.: Élesztős László. AkK, Budapest. – alany (397), alanyi alárendelt mondat (398), alapszófajok (406), alapszófajokat helyettesítő szófajok (406–7), állítmány (583), állítmányi alárendelt mondat (583–4), állító mondat (584), álszintagma (660), ŕrsid606ó mondat (584). A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők vizsgálatában. In: Állapot és 15
történet–szinkrónia és diakrónia viszonya a nyelvben. Szerk. Horváth Katalin–Ladányi Mária. ELTE, Budapest, 99–103. 1994. Magyar leíró nyelvtani segédkönyv. (Tanulmányok, előadásvázlatok, összefoglalások, táblázatok). TankK, Budapest. Szerk. és a következő fejeztek szerzője vagy társszerzője: Morfológia (Bevezetés), A szótövek, Véghangzóhiányos tőtípus – véghangzóhiányos tőváltozat, Az affixumok alaki kérdései, A toldalékmorféma-típusok elhatárolása, A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők és a képzett származékok vizsgálatában, A mai magyar nyelv szófaji rendszere, A szófaji megoszlás szótári és szöveggyakorisági mutatói, A határozószók (kiegészítés a MMNy. A határozók c. fejezetéhez), Morfológiai szempontból kevésbé vizsgált szófajok toldalékolási és tőtani problémái, Az alárendelő szószerkezetek típusai az alaptag szófaja szerint, A melléknévi szerkezet, A számnévi szerkezet, A névmási szerkezet, A mellérendelő szószerkezetek osztályozása, valamint néhány problémája, A mondatfajták osztályozása modalitásuk szerint, A mondatfajták osztályozása szerkezetük szerint, Az egyszerű és az összetett mondat határeseteinek típusai, A határozói alárendelő összetett mondatok összefoglalása, Az alárendelő összetett mondatok összefoglalása, A két kötőszó problémája a többszörösen összetett mondatokban. Szócikkek a Magyar nagylexikon II. kötetében. Szerk.: Élesztős László. AkK, Budapest. – aspektus (464), átmeneti szófajú szavak (562). A régi magyar írásjelhasználat néhány sajátossága. In: Bárczi Gézaemlékkönyv. Szerk. Szathmári István–E. Abaffy Erzsébet–B. Lőrinczy Éva. Budapest, 83–95. (MNyTK 200.) A közéleti beszéd és a nyelvi sztenderd grammatikai változásai. EFF 10. 18–22. Az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakának magyar nyelvészeti tanterve. Nyelvünk és Kultúránk 1994/január–június, 64–9. Areale Erscheinungen in der europäischen Zeichensetzung. Giano Pannonio. Annali italo-ungheresi di cultura 5. Budapest, 49–64. Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger Zahnärztliche Welt und Reform 103: 710–3. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. 1995. A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig.. AkK, Budapest, 164 l. (NytudÉrt 141-) Intonációs írásjelek a magyarban a XVII. század közepéig. In: Emlékkönyv Szathmári István 70. születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 215–33. A magyar írásjelhasználat történetéből. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 240–58. (MNyTK 198.) 16
A mai magyar nyelv szófaji rendszerezésének problémái. Nyr 119. 293–308. A magyar írásjelhasználat sajátosságai. In: Helyesírásunk elvi és gyakorlati kérdései. Szerk- Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, 44–53. Mai magyar nyelvi gyakorlatok I. Egyetemi jegyzet. Szerk.: Balogh Judit. Budapest, Nemzeti TankK, 256 p. Társszerző. Szathmári István 70 éves. In: Emlékkönyv Szathmári István 70. születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. ELTE, Budapest, 9–11. Jelentés a Magyar Nyelvi Bizottság 1993. és 1994. évi munkájáról. Nyr 119. 104–6. Jelentés a Magyar Nyelvi Bizottság 1995. évi munkájáról. Nyr 119. 435–6. 1996. Mi a partikula? In: Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére. Szerk. Bereczki András–Klima László. ELTE, Budapest, 137–8. (Uralisztikai Tanulmányok 7.) A bekezdések jelölése a magyar kéziratos emlékekben. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Szerk. R. Molnár Emma–Galgóczi László– Nagy L. János. JGYTF Kiadó, Szeged, 179–82. A névjelek fejlődése a képjeltől a nagybetűs írásig. Nyr 120. 220–6. Babonák és buktatók a mondatelemzésben. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 143–52. (MNyTK 207.) A közbeékelődéses mondatok elemzéséhez. Nyr 120. 427–31. A közbevetett minőségjelző írásjelezése. In: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva hetvenedik születésnapjára. Tanítványai, munkatársai és barátai. Szerk. Bánki Judit. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1996/1997, 175–7. (Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 21.) 1997. A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig. AkK, Budapest. (Akadémiai doktori értekezés, megvédve: 1997. június 28-án. A szófajok. Írás, helyesírás. In: Pannon enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. Dunakanyar 2000, Budapest, 90–1; 151–4. A pont szerepének alakulása az írásjelhasználat történetében. Hungaro-Slavica 138–45. Képző-e a -hat, -het? Nyr 121. 86–90. A kéziratos emlékek kiegészítő írásjelei. In: Szavak – nevek – szótárak. Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor–Zaicz Gábor. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 187–96. Az anyanyelvi oktatás helyzete és feladatai. EFF 21. 15–9. 1998. Írás-jel. A magyar írásjelhasználat története a 15–16. században. In: A magyar 17
jelrendszerek évszázadai. Szerk. Voigt Vilmos–Balázs Géza. Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest, ???? A felkiáltójel történetéhez. In: Emlékkönyv Abaffy Erzsébet 70. születésnapjára. Budapest, 94–108. Társszerkesztő: Hajdú Mihály. Bevezető szók és kifejezések: In: Nyelv – stílus – irodalom. Emlékkönyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András et al. Budapest, 290–8. Probleme der Wortklassifizierung in der ungarischen Gegenwartsprache. Acta Linguistica Hungarica, Vol. 45/3–4. 291–310. 1999. A határozószók osztályozása. MNyj 37. 273–8. A Karoling-írásjelhasználat nyomai a magyarországi nyelvemlékekben. Névtani Értesítő 21. 364–8. Az új egyetemi klasszikus leíró grammatika. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. anyanyelv-oktatási napok I–II. Szerk. V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula. Budapest, 259–74. (MNyTK 212.) Keszler Borbála Fábián Pálról. In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 15. Fábián Pál. Szerk. Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 21–3. Szathmári István. In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 44. Szathmári István. Szerk. Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 30–2. Magyar helyesírási szótár. AkK, Budapest. (Névlegesen: lektor, valójában: munkatárs.) 2000, Magyar grammatika. – Szerk. és a következő fejezetek szerzője: Előszó, A szavak tőtani besorolásának problémái, A toldalékmorféma-típusok elhatárolása: képzők, jelek és ragok, A mai magyar nyelv szófaji rendszere, Az igetövek, A névszótövek, A határozószó, A szóképzés, A szintagmák, A határozók, Az egyszerű és összetett mondat határsávja, A többszörösen összetett mondatok elemzése. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 577 p. (További kiadások: 2001., 2002., 2004.; javított, bővített kiadás: 2006). A szóképzés. Nyr 124. 59–73. A XVI. századi domonkos rendi kódexek írásjelhasználata. In: Vox humana. Bolla Kálmán professzor 70. születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi Károly. Budapest, 228–32. A magyar orvosi könyv írásjel-használati sajátosságai. MNyj 38. Írásjel-használati érdekességek a világ nyelveiben. In Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály. Budapest, 31–3. latin írás. In: Magyar Nagylexikon XI. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 832–4. A magyar nyelvi kerettanterv tervezetéről. Nyr 124. 168–94. (Társzerzővel) 18
A IX. anyanyelvi konferencia. Nyr 124. 401–10. A magyar helyesírás szabályai. 11. kiadás, 12. lenyomat. AkK, Budapest. (Munkatár.) 2001. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest. (Magyar Nyelvészeti Továbbképzési Füzetek 4.) Az első két, magyar szöveget is tartalmazó nyomtatvány írásjel-használati sajátosságai. Hungaro-Slavica 97–100. Reduplikációs jelenségek a magyarban. In: Színes eszmék nem alszanak… Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor József–Szűcs Tibor. Lingua Franca Csoport, Pécs, 640–6. lineáris B írás, mássalhangzós írás. In: Magyar Nagylexikon XII. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 149, 774. Die Entwicklung der Namenzeichen vom Bildzeichen bis zur Großschreibung. AUB SLingu 24: 233–40. Köszöntő. Magyar Orvosi Nyelv 1/1. 9–10. 2002. Kis magyar grammatika. Nemzeti TankK, Budapest. Társszerző: Lengyel Klára. Fontosak-e az írásjelek? In: Helyesírásunk időszerű kérdései a XXI. század kezdetén. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Líceum Kiadó, Eger, 98– 105. A magyar termékeny képzők jellemzői. In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk. Balázs Géza-A. Jászó Anna–Koltói Ádám. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 277–80. Az orvosi nyelv és a nyelvújítás. In: Köszöntő kötet B. Gergely Piroska tiszteletére. Szerk. Gréczi-Zsoldos Enikő–Kovács Mária. Bíbor Kiadó, Miskolc, 101–3. A gyökerek: a magyar orvosi kifejezések eredete. Magyar Orvosi Nyelv 2/1. 20–2. Megnyitó. Zárszó. In:. Harmincéves a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. ELTE, Budapest, 6 p.; 128. p. Társszerkesztő: Kiss Róbert Richard. A Mai Magyar Nyelvi Tanszék jelene és jövője. In: Harmincéves a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. ELTE, Budapest, 19–25. Társszerkesztő: Kiss Róbert Richard. Die Modalität der Nominalsätze. In: „und Thut ein Gnügen Seinem Ambt”. Festschrift für Karl Manherz zum 60. Geburtstag. Hrsg. Erb, Maria–Knipf, Elisabeth. ELTE Germanistisches Institut, Budapest, 97–105. morfémaírás. In: Magyar Nagylexikon XIII. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 296. 19
óhéber (szamaritánus) írás, piktogramm. In: Magyar Nagylexikon XIV. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 57, 791. szóírás, szótagírás. In: Magyar Nagylexikon XV. Szerk. Bárány Lászlóné. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 868, 901. A szófajok. In: A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája. Szerk. Sipos Lajos. Magyar Könyvklub, Budapest, 116–8. Írás, helyesírás. In: A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája. Szerk. Sipos Lajos. Magyar Könyvklub, Budapest, 206–12. Köszöntő. In: Köszöntő Fábián Pál 80. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály. ELTE–Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 7–10. Zur Geschichte des Aufrufezeichens. AUB SLingu XXV, 99–110. Deme László köszöntése. MNy 98. 112–20. Állatnévi eredetű betegségnevek. Magyar Orvosi Nyelv 2/2. 14–7. 2003. A magyar írásjelhasználat jellemző sajátosságai. In: Helyesírási tanulmánygyűjtemény. Tinta Kiadó, Budapest, 73–82. A magyar írásjelhasználat és Európa. Nyr 127. 24–31. Állatnévi eredetű betegségnevek a XVII. sz. elejéig. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. ELTE–Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 76–9. Társszerkesztő: Hajdú Mihály. A fogak elnevezésének alakulása a magyarban. Magyar Orvosi Nyelv 3/1. 20–2. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós. 2004. Írásjeltan. Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Nemzeti TankK, Budapest. 276 p. Die medizinische Fachsprache und die Spracherneuerung. In: Lexikalische Semantik, Phraseologie und Lexikographie. Hrsg. Ammon, Ulrich–Dirven, René–Pütz, Martin. Peter Lang, Europaischer Verlag der Wissenschaften, 123–8. A XVII. századi orvosi nyelv és Apáczai Csere János. In: Magyarul megszólaló tudomány. Szerk. Péntek János. Lucidus Kiadó, Budapest, 115–20. Hány írásjel szükséges? In: Kenyeres Zoltán-emlékkönyv. Szerk. Szabó B. István. Anonymus Kiadó, Budapest, 223–8. Adalékok a magyar anatómiai szaknyelv kialakulásához. Magyar Orvosi Nyelv 1. 20–3. Szenczi Molnár Albert és a magyar orvosi nyelv. Magyar Orvosi nyelv 2. 32–3. Írásjelhasználat és nyelvi kultúra. In: 25 év anyanyelvünk szolgálatában. AkK, Budapest. 41–54. 2005. A XVII. századi nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv. Nyr 128. 494—501. 20
A régi magyar orvosi nyelv forrásai és szótípusai. Magyar Orvosi Nyelv 1. 24– 9. A magyar orvosi nyelv és a tájszók. Nyr 129. 34–5. 2006. Írásjel-használati gyakorlókönyv. NemzTankK, Budapest, 208 p. Magyar grammatika. NemzTankK, Budapest, 583 p. Szerk. és társszerző. (5., átdolgozott kiadás) Ebag. In: 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum, Budapest, 52–3. Íz, ízvíz. Magyar Orvosi Nyelv VI/2. 60–2. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós. 2007. Írásjeltan és interdiszciplinaritás. MNy 103. 1–16. Die Klassifizierung der Fragesätze. StSl 52/1–2. 201–6. A magyar orvosi nyelv művelőinek néhány jelesebb képviselője: életrajzok. Nőgyógyászati Onkológia 12/1. 36–42. 2008. Ungarische Grammatik. Buske Verlag, Hamburg, 272 p. Társszerző: Lengyel Klára. A magyar orvosi nyelv története, A magyar helyesírás története. (Tankönyvfejezetek.). In: Magyar orvosi nyelv (Egyetemi tankönyv). Medicina Kiadó, Budapest. (Összesen 40 p.) Csak a helyesírás problémája az írásjelhasználat? In: Két évtized a helyesírásért. Szerk. Bozsik Gabriella. EKF Líceum Kiadó, Eger, 67–89. Búcsú Fábián Páltól. Magyar Orvosi Nyelv VIII/2. 54–5. Fábián Pál. Nyr 132. 361–4. Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből című munkája, a fogorvosi szaknyelv és a népi foggyógyítás története Nyr 132. 119–26. Társszerző: ifj. Kaán Miklós. (Ism.) Péter Mihály: Az erdélyi fogorvoslás története Magyar Orvosi Nyelv VIII/1. 44–7. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós. (Ism.) Prof. Dr. Matekovits György: Fogászati személynévlexikon Magyar Orvosi nyelv VIII/1. 48–9. Társszerző: ifj. dr. Kaán Miklós. (Ism.) 2009. Magyar grammatikai gyakorlókönyv. NemzTankK, Budapest, 566 p. Társszerző: Lengyel Klára. Diskurzus a grammatikában – grammatika a diskurzusban. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 372 p. Társszerk. Tátrai Szilárd. Kérdés- és felelettípusok a spontán beszédben. In Diskurzus a grammatikában – grammatika a diskurzusban. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 13–20. Társszerk. Tátrai Szilárd. 21
A nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv. In: Quo vadis philologia temporum nostrorum? Szerk. Bárdos Vilmos. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 189–98. A magyar helyesírás története. In: A magyar orvosi nyelv. Szerk. Bősze Péter– Laczkó Krisztina. Medicina Kiadó, Budapest, 39–47. A magyar orvosi nyelv története. In: A magyar orvosi nyelv. Szerk. Bősze Péter–Laczkó Krisztina. Medicina Kiadó, Budapest, 87–118. Az írásjelek, a szimbólumok, az egyéb jelek és formai sajátosságaik. Anyanyelv-pedagógia 2. 1–9. (http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=159)
Jelentősebb művek lektorálása: Dolgozatok a leíró magyar nyelvtan köréből. NytudDolg. 33. 1982; A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás. AkK, Budapest, 1984. Helyesírási kéziszótár. AkK, Budapest, 1988. Mondattan I. Deme László mondattani előadásai alapján készült egyetemi jegyzet. Összeállította: M. Korchmáros Valéria. Szeged, 1991; Elekfi László: Magyar ragozási szótár. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1994; A magyar nyelv történeti nyelvtana II/2. AkK, Budapest, 1995; Lakatos Ilona: Grammatikai gyakorlókönyv (2007).
Egyéb kongresszusi, nyelvtudományi társasági stb. előadások Szókezdő magánhangzók eltűnése a magyarban. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1968. november. A szótövek statisztikai vizsgálata. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1972. február 8. Az igető-váltakozásból származó párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás. Elhangzott a Magyar Nyelvészek II. Nemzetközi Kongresszusán. Szeged, 1972. augusztus 24. Az egyszerű és az összetett mondat határsávja. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1974. május 28. Elmélet és gyakorlat viszonya az igenevek mondatbeli szerepének tárgyalásában. Elhangzott Nyíregyházán az Anyanyelv-oktatási Konferencián. 1977. augusztus. Az európai írásjelhasználat hatása a magyar gyakorlat kialakulására. Elhangzott A magyar nyelvészek V. nemzetközi kongresszusán. Budapest, 1988. augusztus 27-én. Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Ausklammerung. Elhangzott a Speech Research ’89 című konferencián. 1989. június 2-án. A nominális mondatok modalitása. Elhangzott az ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke által rendezett a Nominális mondatok a magyarban című tudományos ülésén 1990. március 28-án. 22
Die grammatischen und satzphonetischen Eigenschaften der Ausklammerungen. Speech Research ’89. 1989. június 1. Az azonos főkategóriába tartozó mondatrészek viszonya a mondategységen belül. Elhangzott a Mai Magyar Nyelvi Tanszék 20 éves jubileumi ülésén. 1990. november 28. Die Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger. Elhangzott az FDI kongresszusán Milánóban. 1991. október 9-én. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. A közbevetések grammatikai és mondatfonetikai sajátosságai. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1991. november 19-én. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. ELTE Egyetemi Anyanyelvi Napok 1992. április 23. A szinkrónia és a diakrónia viszonya a képzők vizsgálatában. Elhangzott ELTE BTK Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke által rendezett az Állapot és történet – szinkrónia és diakrónia viszonya a nyelvben című tudományos ülésszakon 1992. október 5-én. Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger (társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós). Elhangzott az FDI kongresszusán Berlinben. 1992. október 15-én. Areális jelenségek az európai nyelvhasználatban. IV. Convegno ItaloUngherese. Budapest, 1992. október 28. A mai magyar nyelv szófaji rendszere. Elhangzott a Rácz Endre-emlékülésen. 1993. február. Az intonációs-szünetjelölő írásjelhasználat. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. 1993. március 9-én. Fábián Pál köszöntése. Elhangzott a Fábián Pál 70. születésnapja tiszteletére rendezett tanszékcsoporti ünnepségen. 1993. március. Kérdéses szófaji osztályok a magyar nyelvben. Elhangzott a Magyar Nyelvészek XI. Nemzetközi Kongresszusán Egerben, 1994. augusztus 24-én. A tulajdonnevek jelölésének története. V. Magyar Névtudományi Konferencia. Miskolc, 1995. augusztus 31. A magyar írásjelek története. Szemiotikai Társaság. 1996 tavasza.
Tanulmányutak, külföldi kongresszusokon való részvétel 1982. március 11–13., Kassa: Kazinczy-napok. Zsűritag, előadás tartása Helyesírásunk legújabb szabályozása címmel. 1988. Hamburg: részvétel a Hungarológiai Centrum szakmai tanácsának ülésén. (a tanács tagjaként). 1988. november, Bécs: tanulmányút (Germanisztikai Intézet). 1990. április, Berlin: szakmai tanácskozás egy német nyelvű magyar grammatika tematikájáról a Humboldt Egyetem Hungarológiai Szemináriumában; elő-
23
adás tartása a Magyar Kultúra Házában A magyar nyelv újabb változásai címmel. 1990. november, Bécs: tanulmányút (Germanisztikai Intézet). 1991. május, Párma: 3 nap a pármai egyetem meghívására. 1991. szeptember, Milánó: előadás tartása az FDI-kongresszuson Untersuchung der Artikulation bei Totalprothesenträger címmel. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós. 1992. szeptember, Berlin: előadás tartása az FDI-kongresszuson Die suprasegmentalen Eigenschaften beim Sprechen der Totalprothesenträger címmel. Társszerző: dr. Bolla Kálmán és dr. Kaán Miklós.
24
KORTÁRSI MÉLTATÁS Szolgálat és érdem Több évtizedes egyetemi pályafutásának egy újabb fordulójához érkezett Keszler Borbála, a Mai Magyar Nyelvészeti Tanszék professzora és volt tanszékvezetője. Olyan magaslati pontra, ahonnan belátható a munkás évek minden szakasza. A visszatekintő személyes számvetés nyilván tud buktatókról, célok és lehetőségek ütközéséről, a külső szemlélet számára azonban mindez rejtve marad: innen nézve csupán egy szervesen épülő pálya töretlen íve látszik. Az a vélemény, amely szerint a pályakezdés tapasztalatai életre szólóan meghatározzák az embernek a munkához, a hivatáshoz való viszonyát mind szakmai, mind érzelmi és erkölcsi értelemben, Keszler Borbála esetében különösen igaznak bizonyul. Az egyetem befejezése utáni három esztendőben, mint szociológiailag nehéz terepen dolgozó általános iskolai tanár, érezte át élményszerűen is teljes súlyával a tanár társadalmi felelősségét, ismerte fel az ismeretátadás módszerének, technikájának nehézségeit és fontosságát. A metodika egyetemi oktatóként is kiemelt fontosságú volt számára. Ezt bizonyítják a szigorú logikával felépített évfolyam-előadásai, rendszerező gyakorlatai (ahol, tanítványai elmondása szerint, úgyszólván meg lehetett tanulni a kollokviumok anyagát); a részvételével készült egyetemi segédkönyvek, gyakorlófüzetek; a módszertani konferenciákon elhangzott referátumai; az oktatás irányítótestületeiben betöltött tanácskozói és tanácsadói szerepe. A 60-as évek közepén került az ELTE II. számú, Bárczi Géza által vezetett nyelvészeti tanszékére tanársegédnek, ahol a tanítás mellett módja nyílt a diákkorában megkezdett tudományos munka folytatására is. Mint akkoriban sokan, ő is nyelvtörténészként indult; az 1950–60-as években ugyanis (sok oknál fogva) a hazai nyelvtudománynak ez volt a vezető ága. Az az ismeretanyag és filológiai módszer, amelyet e nagy múltú diszciplína kínált a kezdő kutatónak, jó iskolának bizonyult: széles körű adatgyűjtésre, a tények feltétlen tiszteletére nevelt, és történeti távlatba állította az újabb nyelvi jelenségeket. A nyelvtörténet iránti vonzalom végigkíséri Keszler Borbála kutatói pályáját, és ezt nem csupán nagyobb munkáinak (doktori, kandidátusi, habilitációs és akadémiai doktori értékezéseinek) témaválasztása mutatja, de a leíró nyelvészeti dolgozataiban is fel-feltűnő történeti perspektíva is. 1970-ig a nyelvészeti tanszékek között nem volt éles munkamegosztás; a két neves tanszékvezető professzor: Pais Dezső és Bárczi Géza elsősorban nyelvtör25
ténészek voltak, tágabb értelemben azonos tudományterület kutatói. Ebből a körülményből adódóan is, szoros volt a kapcsolat az akkor csak római számmal megkülönböztetett szervezeti egységek tanári kara között. Ez azt is jelentette, hogy az oktatók nem csupán a szűkebb kutatási területükhöz tartozó tananyagot tanították, hanem a korabeli magyar szak tantervében szereplő valamennyi nyelvészeti tárgyból vezettek gyakorlatokat, illetve tartottak előadásokat. Így a fiatal tanársegéd is (mint visszaemlékezésében felidézi) tanított a fonetikától a nyelvtörténeten, dialektológián, leíró grammatikán át a stilisztikáig és a szakmódszertanig mindent, aminek majd évtizedek múlva vezetőként vette hasznát, amikor immáron a modern nyelvre specializálódott, több diszciplínával foglalkozó tanszékén kellett a megfelelő szaktárgyakat csoportosítva szigorlati tematikákat, feladatsorokat összeállítani, órákat beosztani, tanárok minősítése felől dönteni. A különválás előtti időből még egy fontos örökséget hozott magával az egykori kezdő: az egyetemi nyelvészek sajátos szellemiségét, szakmai, pedagógiai étoszát, amely a politikai nyomás nehéz éveiben olyannyira megkülönböztette az ő közösségüket a bölcsészkar más szakmai csoportjaitól. Bár 1949 után a hazai nyelvészet is megszenvedte a korlátok közé szorítottságot, az új szemléletmódok, irányok befogadásának tilalmát, de a tárgy maga: a nyelv (amelyet egy idő után „hivatalosan” is kivontak az ideológiai „felépítmények” sorából) sajátos természeténél fogva mellőzhetővé tette az uralkodó eszmék direkt érvényesítését a nyelvtudományban. Ez a körülmény viszonylagos szabadságot adott a tanári karnak arra, hogy az órákon pusztán a szakmai kérdésekre összpontosíthassanak, és – ami az idő tájt különös jelentőséggel bírt – hogy a nyelvben és a nyelv által megőrzött nemzeti hagyományra, kultúrára irányíthassák hallgatóik figyelmét. Az akkori diák önazonosságunk őrzőiként, a szellemi integritás letéteményeseiként tekinthetett (a katedráról nemegyszer kritikusan megnyilvánuló) nyelvész tanáraira, így a megbecsülés jeleként értelmezte az általuk megszabott tanulmányi fegyelmet: a szigorú követelményeket, a vizsgákon elvárt összeszedettséget. A hallgatók tapasztalata szerint a két nyelvész tanszék egységes tantestületként működött, és ez az azonos tanulmányi és pedagógiai elvek érvényesítése mellett megmutatkozott abban is, hogy a későbbi évfolyamok gyakorlatvezetői és vizsgáztatói (nem kis meglepetésre) félévek múltán is számon kérhették a diákokon a más kollégáik által tapasztalt szakmai hiányokat, de ugyanígy számon tartották a másoknál elért eredményeiket is. Vagyis: figyelemmel kísérték hallgatóik munkáját egyetemi tanulmányaik egész folyamán, azokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, még végzésük után is. Ennek a figyelemnek volt köszönhető, hogy az általános iskolai tanár Keszler Borbála három év után egyetemi munkára kapott meghívást szakdolgozat-vezetőjétől: Bárczi Géza professzortól. 1971-ben különvált és specializálódott a két tanszék, amelynek szükségét a hazai tudományban bekövetkező változások is indokolttá tették. Az 1960-as évek elejétől a szellemi elszigeteltség lassú oldódása következtében a hazai 26
kutatás számára is mindinkább elérhetővé váltak a kortárs elméleti irányzatok és módszereik (akkoriban a strukturalista iskolák és a grammatikaelmélet), amelyek a nyelv rendszerét állították érdeklődésük középpontjába. Az újonnan alakult Mai Magyar Nyelvi Tanszék fő feladata (a nyelvészet súlypontváltásának megfelelően) a szinkrón jelenségek oktatása és kutatása lett, ezt eleinte olyan tárgyak képviselték, mint a leíró grammatika, a stilisztika, a jelentéstan, a helyesírás, illetve a beszélt nyelvi vizsgálatok. Keszler Borbála – immár adjunktusként – a leíró nyelvészetre specializálódott, de kutatómunkájában (így kandidátusi disszertációjában) ez szorosan összekapcsolódott a helyesírást alakító elméleti kérdésekkel, illetve a spontán beszédben megfigyelt jelenségek rendszerezésével. A hazai nyelvészetben ő volt az első, aki jelentős, különböző szituációkból származó beszélt nyelvi anyagot gyűjtött; az erre alapozott speciális kollégiumaival és tanulmányaival lépést tett a konverzációelemzés irányába. Az integráció idejéből hozott oktatási elvek és összehangolt munkamódszer jellemezte Mai Magyar Nyelvi Tanszék gyakorlatát Szathmári István és Fábián Pál vezetése alatt is. Az ügyvitelnek, mint tanszéki titkár, részese volt Keszler Borbála, és ez hasznos szervezési tapasztalatot jelentett a jövendő vezető számára. 1988-ban vette át a tanszék vezetését (akkor még docensként) egy olyan mozgalmas időszakban, amely jelentős változást hozott az ország életében, annak folyományaként a tudományos életben, az oktatáspolitikában is. A szellemi kapcsolatok szabaddá váltak, lehetőség nyílt új irányzatok, iskolák megismerésére, és ennek következtében új tárgyak kerültek a tanszék által oktatott stúdiumok közé; átalakult a minősítési rendszer, a doktori képzés; jelentősen megnövekedett a hallgatói létszám, vele a tanórák száma; mind több diák pályázhatott különböző ösztöndíjakra, amelyek támogató minősítése az illetékes tanszékre várt. Közben zajlottak a különböző tantervi reformok, illetve az egyetemi képzés egész rendszerét érintő szerkezeti átalakulás előkészületei is. Szükség volt új tankönyvekre, oktatási segédletekre, kézikönyvekre, amelyeket a tanszék különböző szakcsoportjaiban dolgozó oktatók írtak (így az ő vezetésével készült el egy új leíró grammatika). Konferenciák, viták, tanulmányi versenyek szerveződtek, tanulmánykötetek jelentek meg. E sokféleség áttekintése, előkészítése és lebonyolítása nagy szervezőképességet igényelt, és Keszler Borbála mint vezető e vonatkozásban kivételes kvalitással rendelkezett. Nem csupán a rendszer egészét érintő folyamatokat tudta kézben tartani, de a napi oktatási feladatoknak minden részletét is: a kollokviumi és szigorlati tárgyak, vizsgabizottságok összeállításától, a gyakorlatok, az évfolyam-előadások, a doktori órák rendjének kialakításán át a demonstrátorok időbeosztásáig, hogy csak néhány dologról essék szó. Az elsődleges cél mindig a hallgatók pontos tájékoztatása volt a tanszék által oktatott tárgyakról, jelentkezések, konzultációk időpontjáról, és arról, ki miért felelős a munkatársai közül. A diákok méltányolták ezt, mint ahogy az órák pontos megtartását is, és ennek többször hangot is adtak. Hogy miként vélekedett erről a tanári kar? A tapasztalat azt mutatja, hogy a 27
rend és a szervezettség egy idő után önjáróvá válik, az lesz a munka és az élet természetes menete, amelyet elfogadnak és betartanak az emberek. A vezetése alatti bő másfél évtizedben megfiatalodott a tanszék; a fiatal munkatársak előmeneteléhez tőle telhetően minden szakmai és erkölcsi támogatást megadott, és ezt idősebb kollégáitól is elvárta. Igénye volt arra, hogy tanszéke ne csupán szervezeti egységként működjék, hanem a szó teljes értelmében közösség legyen. Ő maga mindig, magánidejében is elérhető volt munkatársai számára, bármilyen ügyről volt is szó; háziasszonyi szerepben ő gondoskodott a közös ünnepi alkalmak otthonos légköréről is. Kivételes munkabírásával egyidejűleg több szerepet tudott betölteni: a tanítás, a személyes kutatómunka, az irányítás bonyolult tevékenysége mellett tankönyvet, tanulmányköteteket, tudományos szakfolyóiratot (a Magyar Nyelvőrt) szerkesztett és szerkeszt, évtizedeken át rész vett a kari tanács munkájában, mindmáig a tudományos közéletben különböző szakbizottságok tagjaként. „Magamat elsősorban tanárnak tartom” – írta egyik személyes vallomásában. Ha vannak olyan életutak, amelyek e nehéz, de gyönyörű hivatásnak rangot adnak, akkor Keszler Borbála egész pályája és munkássága minden bizonnyal közéjük tartozik. Fehér Erzsébet
28
29
30
Címlapfotók
31
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
86.
Keszler borbála
Budapest 2008
32
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegessége – egyebek mellett – abban rejlik, hogy írott szöveg, video- és hangfelvétel együttesével mutatunk be közel száz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg az elmúlt század második felében teljesedett ki, akik tudományos fokozatokat értek el, jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országos, s számos esetben nemzetközi ismertséget, elismertséget szereztek. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. Az emberi és szakmai minőség megítélése egyáltalán nem könnyű feladat, sohasem történik elfogulatlanul, tévedésektől mentesen. Az életpályák több dimenzióban való megvilágításával, úgy gondoljuk, hiteles forrásanyaghoz juttatjuk a jövő szakembereit. Ezzel nemcsak az itt bemutatkozó/bemutatott pályatársak reális megítélhetőségét segítjük, a pályaképekből szakmai munkájukhoz nélkülözhetetlen ismereteket meríthetnek, értékes tapasztalatokat szerezhetnek. Szakmai és emberi indíttatásból az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával 1975-ben kezdtem pályatársaimról felvételeket készíteni. Így gyűlt össze az a jelentős videóanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztem 1986 és 2000 között. A szándék ma is töretlen, a munka folytatódik – kissé megváltozott keretek között. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az intézetben, mind az egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik kedves tanítványi visszaemlékezésekkel, szakmai értékelésekkel, méltatásokkal járultak hozzá a nemes szándék és cél megvalósításához. Sajnálom, hogy pályatársaim közül többen nemet mondtak felkérésemre. A videofelvételeken megörökített „külsőből”, a lélek tükreként megjelenő arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból ránk sugárzó emberi habitus hatása lenyűgözőbb minden írott szövegnél. Látva, hallgatva és olvasva még nagyobb időtávlatban is „megelevenednek”, emberi közelségbe kerülnek. Egy „rázós”, emberpróbáló történelmi kornak voltak/vagyunk szellemi munkásai. A Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások fontos kortörténeti dokumentum is az utánunk jövő értelmiségiek számára. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2004. január 29. Bolla Kálmán 33
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE 71. BÜKY BÉLA 73. BENCZE LÓRÁNT 75. ZIMÁNYI ÁRPÁD 77. FÖLDI ÉVA 79. KLAUDY KINGA 81. É. KISS KATALIN 83. KAKUK ZSUZSA 85. HIDASI JUDIT 87. ZOLTÁN ANDRÁS 89. PÉNTEK JÁNOS
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. SZENDE TAMÁS 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN 72. BALÁZS GÉZA 74. KEMÉNY GÁBOR 76. HAVAS FERENC 78. CS. JÓNÁS ERZSÉBET 80. LENDVAI ENDRE 82. PRÓSZÉKY GÁBOR 84. NYIRKOS ISTVÁN 86. KESZLER BORBÁLA 88. BAKRÓ-NAGY MARIANNE 90. GULYA JÁNOS
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 21., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 45., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 64., 66., 67., 68., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78, 79., 80., 83, 85., 87., 89., 90.
34
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY ***
35
36
